*S.[*]

*S
kisded alakban s, harminczadik betü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában tizenkilenczedik, kiejtve; es v. ess. Legközelebbi rokonai az sz, zs, z és cs hangok; pl. sor szer (ragozásban: szor, ször is), sekély csekély, sinór zsinór, sajog zajog stb. miről alább bővebben.
Mint gyökhang 1) Utánzott természeti suhogó hang, t. i. a sebesen haladó, mozgó vagy folyó testnek hangját utánozza, leginkább a következő gyökelemekben és származékaikban: sa, se, si, su, sü; innen sas, sáska (= sásogó); seb (celeritas), sebes, sebesség, sebbel (lobbal); siet, sudamlik, suhan, sugár, sólyom, sujt, sürög, sirűl stb., és a hangzó előtételével es-, esik; os-, oson stb., innen a folytonosságot jelentő és, is kötszók. 2) Susogással járó hangutánzók sely, selyem, mint a latin sericum, és a német Seide; a hibás nyelvüségre vonatkozó selyp, selypes, selypesség, mely t. i. sz helyett s-et hangoztat. 3) Különböző természeti hangot utánoznak e következők: sese, susa, seseg, susog; sáp, sápog, sápít; sis, siseg; serczeg, serpeg, serpenyő; sisereg, sistereg; síp, sipol, sipít; siccz; sólyom; söpör; suba, suh, suhan, suhancz, suháng, suhad, suhog; suly, sulyok; sup, supra, suprál, suprika; sus, susnya (suhogó vessző), susog, sustorog, sustorékol; sut, suttog, suttom, sutol; súg; súr, súrol; sül, süt; süvölt, süvöltyű. 4) A csúszás, csiszárlás hangja, továbbá a csúszásra alkalmas térek és testek fogalmai rejlenek ezekben: sík, sikos, sikér, sikamlik, sikamít, sikamodik, sikár, sikárol, siklik, sikkad, mintegy csúszva elvesz, eltünik, sikkaszt, csúsztatva elveszt; sima, simít, simogat, simúl, suppan; sülyed, sülyeszt; süpped, süppeszt. 5) Indulathangokat, különösen fájdalmasakat utánoznak: saj, melyből sajna, sajnál, sajon, sajnos, sajog, sajgat, sajlódik, t. i. e saj gyöknek megfelel a fájdalmas felkiáltásu haj v. jaj; továbbá, sanyar, sanyarog, sanyaru, sannyad; satnya; sápol, sápolódik; senyv, senyved, senyves, senyveszt; sí, sivalkodik, sivít, sikolt, sír, siralom, sirás, sirat; sínlik, sinlődik; sohaj, sohajt, sohár; sopánkodik; sovár, sovárog. Örömhangkiáltást jelent: salapol. 6) Szagló érzék susogását utánozzák: sajdít, sejt, sejdít, melyekhez rokon a szag, szagol, szimatol. Így a csipős, metszős izü testeket izlelő szájnak, ínynek, nyelvnek csemcsegését utánozza a sa v. so, melyből, saj, sajmegy, sajt, sajtalan, sav, só, savany, savanyu, savó, sás, sóska, sótalan, sóz, sózás erednek. 7) R gyökhanggal egyesülve rovó vagyis metsző v. metszett, vagy vonalazott részekből álló tárgyakat jelent ezekben: sarj (acies), sarabol, sarol, sarló; sér, sért, sérelem, sérés, sor, melyek fordítva is rokon értelmüek, pl. rács, rásgya, rés, rojt, rost stb. Ismét r gyökhanggal eredést, növést, szálasodást jelent ezekben: sarj (surculus), sarjad, sarju; sas (az állati lábnak szára), melyből sark a sarnak kinövése, (mint fark a faré), saru a lábszárt betakaró, lábbeli; sarlang; serdül; sörény, sörte; sós, súr. Egyeznek velök ezek is: szár, szaru, szőr. Szintén r gyökhanggal folytonos vagy élénk mozgásnak: sarmalódik a sar gyöktől, melynek megfelel a szarándok v. zarándok szarahora (vulgivagus) szók szar és zar gyöke; továbbá: sereg, serdül, serde, serte (átvetve setre), serteperte, serény (gyors), serked, serken, serkent; sör; surran, sórikál, sürög, sürget; mind ezek siető mozgással járó suhogó hangot is utánoznak. 8) Mint nyelvhegyi mással fölcserélhető, vagy föl is cseréltetik a rokon szervü cs, cz, sz, t, zs hangokkal, mint: safarina = czafrina, czafrinka; sáf = csáf a csáforka származékban; sanda = csanda, félre azaz csá-ra néző; sandít = csandít, csáléra néz; sandra = czandra, csandra, kicsapó félre, csáléra menő leány; ság képző, az ország, jószág származékokban; sandorol = csandorol, csavarog, csálés görbe utakon jár; sánta = csánta, vagy tánta, tántorgó, csára lépegető; tunya = sunya; sajka = csajka; sáppad = csappad, csappan; satrat = csatrat csatangol; satrafa = csatrava, csatangoló vénbanya; sár = csár, csúr, melyből csurog, csurom, (mert sár nedvtől csurgó föld), ily viszony van a latin luo és lutum között; sáté = csáté, csádé; sávoly v. sáholy = szávoly, száloly, latinul stria, sávolyos = striaturis. ornatus; serevény = cserevény, cserjés fű; sekély = csekély; sete vastaghangon = suti, csuti, csonka; sikoltyú = csikoltyú; sétár = zsétár; sinár = zsinár; sibog = zsibog; sias = csias, csinyokat elkövető hamis; sík (czifrás vonal) = csík, honnan síkos = csíkos; sindevész = csenevész; sír tumulus, tumba = csűr, gyűr, domboruság; sonkoly = csomkoly, a nedvnek kisajtólása után öszvecsomósodott törköly; sordék = szordék, szurdék, szoros hely; sömör, sömörcs = csömör, csömörcs, kis csomócska; sörte = szőr; sörény = szövény, vesszőből szőtt kerítés; sündör = csündör, másnak nyakán hizelegve csüngő; süheder = csüheder, csürhe. 9) Fölcseréltetik h-val, mi más nyelvekben is divatozik, pl. németül: schallen, hallen; latinul: semi, hellenül: hemi, latinul: septem, hellenül: hepta, szlávul: seszt, hellenül: ex (hex) stb. Hasonlóan nyelvünkben: sadar = hadar; sajin = hajin, serény inu, a mozgásra nógató haj haj! indulatszótól; sajka = hajka, hajóka, kis hajó; sámé, fejrevaló kendő = hámé, a héjat jelentő hám gyöktől; sápog = hápog; sarang, fiatal sarj = haraszt; sivatag = hivatag; sivó = hiu, pl. sivó homok, mely minden növénytől meg van fosztva; sunnyog = hunnyog; susnya, fiatal vessző = husnya, husáng, forditva: suháng.
A többi s hangu gyököket l. saját rovataik alatt.
'S vagy S kötszó, mely nem egyéb, mint a csonkított es (a régieknél gyakorta rövid e-vel) v. és, meg is, pl. ide s tova (= ide és tova), ki s be (= ki és be), egyszersmind (= egyszer és mind), no's v. nos (= no és), t'es (Katalin verses legendájában = te is). A már közönségessé vált legújabb szokás a kihagyó (') jelet elhagyja. Már a régieknél is gyakran eléjön, pl. a Debreczeni Legendáskönyvben, azon egy lapon: "S mikoron ezök lennének." "S azonnal megfojtá az ördög." "S monda szent Annosnak." "S az ölé meg." "S imádkozván a szent Annos, ottan feltámada az ifju s kezdé uronk Jézust bizony Istennek vallania." "S a bálványimádó papok." (145. l. a nyomtatottban 108, 109.). Eredetére s értelmezésére nézve l. ÉS. Ezzel öszveköttetésben állanak ezen rövidítések sat. = és a többi, st. stb. = s többi, st. eff. = és több efféle (etcetera, und so weiter).

*~S (1)
parancsoló és kapcsoló mód képzője j helyett, ezen estekben, 1) ha az igető végső hangja s pl. ás-s, vés-s, nyes-s, keres-s; 2) ha az igető véghangga t, és maga a végszótag rövid, a t is s-sé változik, és utána jön a mód s hangja, pl. üt üs-s, szeret szeres-s, vet ves-s, köt kös-s, fut fus-s; 3) ha a végső t hosszú szótagban áll, akár nyújtott önhangzónál akár torlatnál fogva, a t megmarad, pl. épít-s, tanít-s, hajt-s, ront-s, olt-s, vét-s, önt-s; (a hosszu önhangzósok úgy ejtetnek ki, mintha a ts helyett kettős cscs volna). Kivételek lát lás-s, lót lós-s, bocsát bocsás-s; 4) ha az igető st hangokon végződik, a t hang egészen kiesik, pl. fes-t, fes-s (= fes-s-s); 5) a tárgyi ragozásban, de csak a parancsoló mód 2-ik személyében, maga az s módképző is kimarad, pl. üs-d, szeres-d, lás-d, bocsás-d, fess-d; de a ts a kiejtésben cs hanggá változik: tanítsd, olts-d, ronts-d (ekként ejtetnek: tanícs-d, olcs-d) stb. Azonban az előbbiek is csak rövidítmények ezek helyett: üss-ed, szeress-ed, láss-ad, bocsáss-ad, fess-ed; miként ezek a kapcsoló módban rendszerént így is maradnak: üss-em, üsse-d, üss-e stb. Figyelmet érdemel, hogy a ts helyett a régieknél gyakran csak h van; pl. segőhön = segőtsön, a mai segítsen (Régi magyar Passio), megszabadóhák = megszabadótsák, ma szabadítsák (Carthausi névtelen); "hogy időnap előtt el ne veszesse, bolondóha (azaz bolondótsa, ma: bolondítsa) ennenmagát. (Ugyanott. Toldy F. kiadása. 80. l.). Szalay Ág. gyüjteményében 228. l. fordécha, melyben a ch inkább cs-nek olvasandó, mint ezekben is: könnyebéchye, tekynchyen (92. l.). A Halotti beszédben zoboducha szót némelyek (Révay, Toldy) így olvassák: szabadócsa, némelyek (Mátyás Fl.) így szabadóha.

*SA
elvont gyök, melyből közvetlenül saj, ebből ismét sajt, sajtalan; továbbá sav, ebből savany, savanyú, savó, és öszvehúzva só s ebből sós, sótalan, sóz származnak. Hajdan oly önálló lehetett, mint még a XV. században a sza és fe volt, melyek közől amabból száj, ebből fej, fel és fő képződtek. Ilyen még ma is a le, melyből lej, lejt származtak. Nyelvhasonlat szerént alakra és kifejlődésre hasonlók még hozzá: sza szav szó; ha hav hó; ta tav tó stb.

*~SA
magas hangon: ~SE, igen ritka főnévi képző, pl. gyak-sa (gyakó szer v. eszköz), emse (mai értelemben: magló disznó); remese, (vastag bél), de amelyek hihetőleg más alakokból változtak át, ú. m. gyak-sa am. gyakosó, emse am. emes; remese am. remege v. remegő. Némely helynevekben talán da, de helyett áll, mint Baksa, Kassa (Kar-sa? Abaújban ma is élő család neve), Enese; egyébiránt ezek is lehetnek módosulatok: Baksa = Bakos, Karsa = Karos (a mongolban karsi am. palota), Enese e toldattal ,Enes' helyett.

*SAÁG
NÉMET~, falu Temes m.; puszta Fehér m.; helyr. Saág-ra, ~on, ~ról.

*SÁÁGH
falu Nyitra m helyr. Saágh-ra, ~on, ~ról.

*SAÁL
falu Vas m.; helyr. Sáál-ra, ~on. ~ról.

*SÁÁR
faluk Szatmár és Vas m.; helyr. Sáár-ra, ~on, ~ról.

*SÁÁRD
l. SÁRD.

*SABRAK
l. CSABRÁG.

*SACZA
falu Abaúj m. helyr. Saczá-ra, ~on, ~ról.

*SAD
hangutánzó gyöke sadar szónak, s eredetét a sebességtől, suhogástól, sujtástól vette.

*SADAR
(sad-ar) áth. m. sadar-t. A barmot, kivált a befogottat ostorral veri; űzi, sebesen hajtja, kergeti. Hangváltozattal egyezik vele hadar, mely Sándor J. szerént azt is teszi: üt, ver, ostoroz. Innen cséphadaró, mely közvetlenül üti veri a gabonát; latin értelmezéssel flagellum, melyből lett a német Flegel. E szerint a ,sadar' gyökének eredeti jelentése a hadar, hadarász szók értelmében is feltaláltatik. V. ö. HAD; HADAZ; HADARÁSZ.

*SADARÁS
(sad-ar-ás) fn. tt. sadarás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A hajtott baromnak ütése, verése, ostorozása. V. ö. SADAR.

*SADARINT
(sad-ar-in-t) áth. m. sadarint-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Könnyedén (mely fogalmat a közbevetett n fejez ki) egyet sadar. V. ö. SADAR.

*SADARINTÁS
(sad-ar-in-t-ás) fn. tt. sadarin-tás-t, tb. ~ok. Könnyedén ejtett egyszeri sadarás. V. ö. SADARINT.

*SADARÍT, SADARIT
(sad-ar-ít) áth. m. sadarít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Egyes mozdítással sadar.

*SADARÍTÁS, SADARITÁS
(sad-ar-ít-ás) fn. tt. sadarítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Egyes mozdítással sadarás.

*SÁDOL
áth. m. sádol-t. Lőrincz Károly szerént s kapnikbányai szójárásban am. érczköveket válogatni; a német scheiden (Erz scheiden) igéből ment át a bányanyelvbe.

*SÁF
fn. tt. ráf-ot, harm. szr. ~ja. Dézsa-, vagy sajtárnemü faedény. Néhutt: sáfó. Egyezik vele a német Schaff, Schaffel, v. Scheffel, s hihetőleg mindegyik közös eredetije a görög skajh, honnan a latin scaphium is lett. Hangváltozattal talán abból származott a kicsinyző csáforka v. káforka.

*SÁFÁR
fn. tt. sáfár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Általán, urasági tiszt, ki a jószágra annak személyében fölügyel; különösen gazdasági tiszt, rangra nézve az ispánhoz hasonló, mi abból kitetszik, mert túl a Dunán némely nyugoti megyékben az ispánt még ma is Schaffner-nek nevezik a németek. "Ez levél az nemes vitézlű Zótán Emrének az nagyságos Nádasdy Thamás sáffárának... adassék." Levél 1547-ből. (Szalay Ágoston. 400 m. 1.). Molnár A. szerént, az urasági házra, cselédségre, konyhára, éleskamrára felügyelő házi tiszt. A marhakereskedőnél azon biztos, ki az egész falkára, illetőleg a hajtsárokra fölügyel, s azokat fizeti. A sáfár kötelessége minden állomásnál számba venni a hajtott barmokat. Eredetére nézve nem egyéb, mint a németből átvett Scaffer; régente, mikép a Müncheni codexből kitünik, folnagy volt a neve. Hol Kálói így fordít: "vala egy gazdag ember, kinek sáfára vala", ott a Müncheni codex így szól: "vala egy néminemű kazdag ember, kinek vala folnagya" (villicus). lásd FOLNAGY.

*SAFARCSÁK
falu Szala m.; helyr. Safarcsák-ra, ~on, ~ról.

*SAFARINA
fn. tt. safariná-t. A régieknél szokottabb, ma már jobbára csak Erdélyben divatozó szó, mely általán kurvát, vagy ágyasul használt személyt jelent. Hasonló safarinát kötének nyakára. (Pázmán Kal. 398. l.). Egyezik vele, ámbár kissé szelídebb értelemben a czafra, czafrina, czafrinka, csafrinka, néhutt magashangon: czevere, czefre, czefrenke. Mindezekben alapfogalom a kicsapongó csavargás, ide-oda forgás, s öszve vannak téve a félrecsapást jelentő csa (cza) és for gyökökből, csa-forong, csa-foring, csa-foringó, csa-foringa, csa-fringa, csa-frinka. Így fejlődött ki a cza-for-ból czafra, czafrinka, igy a sa-for-ból saforina, safarina. Alapértelemben egyeznek velök: satrat, csatangol, s több rokon gyökü, és értelmü szók.

*SAPARINÁLKODIK
(safarina-al-kod-ik) k. m. safarinálkod-tam, ~tál, ~ott. Safarina életmódot folytat.

*SAFARINASÁG
(safarina-ság) fn. tt. safarinaság-ot, harm. szr. ~a. Safarina életmód.

*SÁFÁRKODÁS
(sáfár-kod-ás) fn. tt. sáfárkodás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Sáfári tisztnek, kötelességnek gyakorlása; gazdálkodás, házi, vagy majorsági gondviselőség. Midőn különösen mezei gazdaság fölügyelésére vonatkozik, régi magyar nyelven folnagykodás, v. folnagyság. V. ö. SÁFÁR.

*SÁFÁRKODIK
(sáfár-kod-ik) k. m. sáfárkod-tam, ~tál, ~ott. Sáfári hivatalt, kötelességet gyakorol; gazdálkodik; mint házi gondviselő; felügyelő működik. Mezei gazdálkodásra vonatkozva régi tiszta magyar kifejezéssel: folnagykodik. V. ö. SÁFÁR.

*SÁFÁRLÁS
(sáfár-ol-ás) fn. tt. sáfárlás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. l. SÁFÁRKODÁS.

*SÁFÁRNÉ
(sáfár-né) fn. tt. sáfárné~t. 1) Sáfár felesége. 2) Nőszemély (sáfárnő), ki valamely urasági házban, majorban gondviselői kötelességet gyakorol, pl. kulcsárné, majorosnő.

*SÁFÁRNŐ
(sáfár-nő) ösz. fn. l. SÁFÁRNÉ, 2). SÁFÁROL, (sáfár-ol) áth. m. sáfárol-t v. sáfárlott. Sáfár gyanánt ellát valamit, különösen a házi nép illetőségét, járandóságát kiosztogatja. E jelentést adja neki a Molnár A. által latinul kifejezett dispensat.

*SÁFÁROLÁS
l. SÁFÁRLÁS.

*SÁFÁRSÁG
(sáfár-ság) fn. tt. sáfárság-ot, harm. szr. ~a. Sáfári hivatal, működés; különösen mezei gazdatisztség, ispánság, vagy házi gondviselőség. Adj számot sáfárságodról. V. ö. FOLNAGYSÁG.

*SAFARSZKÓ
falu Szala m.; helyr. Safarszkó-ra, ~n, ~ról.

*SÁFÓ
fn. tt. sáfó-t. l. SÁF.

*SÁFORÍT, SÁFORIT
áth. és önh. Csapodár szavakkal magát valahová behízelgi. V. ö. CSÁFORÍT.

*SÁFRÁN, SÁFRÁNY
fn, tt. sáfrán-t v. sáfrány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Növénynem, a háromhímesek seregéből, és egyanyások rendjéből; bokrétája hosszú nyaku, karimája hat egyenlő hasábu, bibéje öt, öszvegöngyölödött, tokja három rekeszü. Fajai: jóféle sáfrány, néhutt: bécsi sáfrány (crocus sativus), melynek virága egy nyilásu gyökérburokból nő ki; bokrétacsője igen hosszú a földben levő magzat tetején; levelei szegett szélüek; bibéje három hosszu szálu; vöröses sárga szirmait fűszerül, festékül stb. használják; ugyanez vadul is terem az erdőkben és erdei v. őszi sáfrány a neve, de ennek az anyaszára nincs olyan színes, mint a jóféleé; tavaszi sáfrány (cr. vernus) a jófélétől abban különbözik, hogy bibéji rövidebbek; levelei nem szegett szélüek, és amaz őszszel, ez tavaszszal virágzik. 2) A jóféle sáfránynak illatos, fűszeres szirmai. Sáfránynyal készített leves, becsinált. Szűken bánik vele, mint a sáfránynyal.
Neve, valamint maga a finom sáfrány, keletről származott át hozzánk; arabul és persául: zahfarán, innen spanyolul: azafran, francziául: saffan, olaszul zofferano, németül: Saffran v. Safran stb.

*SÁFRÁNYILLAT
(sáfrány-illat) ösz. fn. A sáfrány virágszirmainak illata. Ezen ételen érzik a sáfrányillat.

*SÁFRÁNYOLAJ
(sáfrány-olaj) ösz. fn. Sáfrány szirmaiból kivont olaj.

*SÁFRÁNYOS
(sáfrány-os) 1) mn. tt. sáfrányos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Sáfránynyal készített, festett. Sáfrányos leves, becsinált. Továbbá, sáfránynyal bővelkedő, vagy töltött, megrakott. Sáfrányos kert, szelencze. 2) Főnevül használva, midőn a tt. sáfrányos-t, tb. ~ok, am. sáfránynyal kereskedő, vagy házaló.

*SÁFRÁNYOSAN
(sáfrány-os-an) ih. Sáfránynyal fűszerezve. Sáfrányosan készített becsinált.

*SÁFRÁNYOZ
(sáfrány-oz) áth. m. sáfrányoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Sáfránynyal behint, fűszerez, fest. Sáfrányozni a levest, becsináltat.

*SÁFRÁNYOZÁS
(sáfrány-oz-ás) fn. tt. sáfrányozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sáfránynyal fűszerezés, festés.

*SÁFRÁNYSÁRGA
(sáfrány-sárga) ösz. mn. Vörnyegessel vegyes sárgaszinű, milyen a sáfrány.

*SÁFRÁNYSAV
(sáfrány-sav) ösz. fn. Sáfrányból vegyészileg készített sav.

*SÁFRÁNYSZEKLICZE
(sáfrány-szeklicze) ösz. fn. Növényfaj a szekliczék neméből, melynek sárga virágait a festők használják. (Carthamus tinctorius). Máskép köz néven: vadsáfrány, szeklicze, gordon.

*SÁFRÁNYSZÍN
(sáfrány-szín) ösz. fn. Olyan szin, milyen a sáfrányvirág szirmaié, azaz, vörösbe játszó sárga.

*SÁFRÁNYSZÍNŰ v. ~SZINÜ
(sáfrány-szinü) ösz. mn. l. SÁFRÁNYSÁRGA.

*SÁFRÁNYTAPASZ
(sáfrány-tapasz) ösz. fn. Sáfrányvirág szirmaival, vagy ezek olajával készített írtapasz.

*SÁFRÁNYTERMESZTÉS v. ~TERMELÉS
(sáfrány-termesztés v. ~termelés) ösz. fn. Kertészeti iparág, mely sáfránynövény termelésével foglalkodik.

*~SÁG
vékonyhangon: ~SÉG, igen termékeny főnévképző; l. Előbeszéd, 126-128 l. A régieknél néha mély hangu szóknál is az eredeti ,ség' alakot találjuk. "És igen szép tisztaségő lisztet." (Bécsi cod. Judith X.). "Parancsolá megalkotni a magasségő keresztet." (Ugyanott Heszter. V.). Sokszor pedig szág alakban is jön elé, pl. jószág a mai ,jóság' helyett. A tatár-törökben lik pl. dinsziz-lik, hitetlenség; güzel-lik, szépség; gercsek-lik, igazság; szultán-lik, szultánság; uraság; pasa-lik, pasaság stb. Fő-, mellékneveken és igetőkön kivül a beszéd némely más részeihez is járulhat, pl. számokhoz: egység, kétség, háromság. Jobb hangzás végett néha az egész eredeti alakját veszi föl, pl. szűz-eség, bölcs-eség. Arra is van példánk, hogy határozóból képez főnevet, pl. viszontag-ság, fel-ség, újabb korban: biztonság. Néha túlbőségből határozókhoz is járul, és mint csak toldalékos hang szintén hatarozó marad pl. mostan-ság, alig-ség, mai nap-ság. E tájdivatos szókban: kissé-g, kevessé-g, csak a g a toldalékhang; kissé és kevéssé am. kis-vé, kevés-vé, tehát ezek más eredetüek.

*SÁG
1) mváros Vas m. puszták Somogy és Veszprém m; helyr. Ság-ra, ~on, ~ról. 2) Lásd SÁÁG.

*SÁGH
1) faluk Sopron, BAKONY~, Veszprém, IPOLY~, Hont, KARANCS~, Nógrád, TÁPJÓ~, Pest, puszta Heves m.; helyr. Ságh-ra, ~on, ~ról. 2) l. SÁÁG.

*SÁGHALOMALJA
falu Győr m.; helyr. Sághalomaljá-ra, ~n, ~ról.

*SÁGHEGY
falu Győr m.; helyr. ~hegy-re, ~ěn, ~ről.

*SÁGOD
falu Szala m.; helyr. Ságod-ra, ~on, ~ról.

*SÁG-UJFALU
falu Nógrád m.; helyr. ~Ujfalu-ba, ~ban, ~ból.

*SÁGVÁR
falu Somogy m.; helyr. Ságvár-ra, ~on, ~ról.

*SÁH, SÁHOLY
SÁHOLYOS, SÁHOS, l. SÁV, SÁVOLY, SÁVOLYOS.

*SAIDA
puszta Moson m.; helyr. Saidá-ra, ~n, ~ról.

*SAJ (1)
elavult vagy módosult gyök, melyből sajt és sajtalan származékok eredtek. Egy értelmü vele eredetileg: sav, és az ebből öszvehúzott só (sau), honnan sajtalan am. sav nélküli, sótalan. (Újabb korban sav és só- különböző értelemben használtatnak; l. mindeniket a maga helyén). Rokonai a latin sal, német Salz, a szláv sol, finn suola (sziszegő sz), észt soola, mordvin sal (suhogó s), osztják sat, vogul solvel stb., és mivel az s és h szintén váltakozni szoktak, a hellen alV (hals). V. ö. SÓ.

*SAJ (2)
elvont gyöke sajdúl, sajin szóknak; egyezik suh gyökkel (suhan, suh-int stb., szókban); l. SAJDÚL és SAJIN alatt.

*SAJ (3)
indulat-hang, mely fájdalmas érzést, és részvétet jelent a sajon, sajnos, sajnál, sajnálkodik, továbbá a sajog, sajgat, sajlódik származékokban. Hangváltozattal legközelebbi rokona fáj (mint foh-ász és soh-aj szókban is f és s egyeznek, s a fuvás és sohajtás mint erősebb lehelések kifejezései); továbbá rokona még a fájdalmasan fölkiáltó haj és jaj! ismét a sany gyök, melyből a szenvedésre vonatkozó sanyar, sanyarú, sanyargat, és családaik erednek, magas hangon seny, senyr, senyved, szen, szenv, szenved és a siny, sinylik, sinylődik (sin, sinlik, sinlődik). Valamennyiben alaphang a fájdalmas sohajtásnak, vagy sziszszenésnek, sziszegésnek s v. sz hangja. A mongol nyelvben esi így értelmeztetik (francziául): exelamatiou de repentir, de pitié (sajnálási, szánakozási indulatszó). V. ö. SZÁN, ige.

*SAJ (4)
utánzott természeti hang, mely a szaglászva keresőnek visszahúzott suhogó vagy sziszegő lehét fejezi ki a sajdít származékban, ez pedig teljesen egyezik sejdít, sejt szókkal, melyeknek eredeti jelentése Sándor J. szerént 1) olfacit, odoratur, és 2) animadvertit, t. i. e második értelem átvitten használtatik, mint okozat az ok helyett. Ugyanezen fogalmat fejezik ki: szag, szaglál, szagol, és szimat szimatol. Rokon vele Vámbéry szerént a csagataj szagďn-mak (gyanítni, vélni); továbbá szaj-mak (vélni); Fábián I. szerént a jakut taju (Ahnung, idea, Gedanke) és Budenz J. szerént a finn havaja-, havaa-, havaítse- (erwachen, zu sich kommen, gewahr werden), votjak sak (wachnam, munter), sajkal- (fölébredni), zürjén sadm- (fölébredni).

*SAJA
mn. tt. sajá-t. Elavult szó, mely a régieknél annyit jelentett, mint tömött, sűrű szövetű; mintegy sulyos. Saja posztó, Molnárnál karmazsin posztó, Páriz Pápainál pannus pingvin. Eredetét illetőleg ha azt veszszük, hogy a posztó sujtoló, sajtóló kallás által leszen tömötté, úgy valószinüleg gyaníthatjuk, hogy gyöke azon saj, melyből a sajtó, sajtól származtak, önhangzói változattal suj, melynek származékai: sujt, sujtó. V. ö. SAJTÓ. E szerint saja azonos volna suly szóval, vagyis annyi volna, mint suja a sujik igétől, e hasonlat szerint: bujik buja, sunyik sunya, tunya.

*SAJAFÁTYOL
(saja-fátyol) ösz. fn. Tömött, sürü szövetü fátyol. V. ö. SAJA.

*SAJAK
l. SALAK.

*SAJÁM
fn. tt. sajám-ot, harm. szr. ~ja. Lőrincz K. szerént a kapnikbányai szójárásban az érczkőpor sovány üledéke. A német ,Schlamm'-ból módosult szó.

*SÁJÁRA
a székelyeknél igehatározólag am. későn, lassankán, restül. Sájárá lépni, dolgozni. Ne lépjél (,lépik' igétől) ojan (olyan) sájára! Talán am. sajnára-; mintha t. i. sajnálná a lépést vagy dolgozást. V. ö. SAJON; SAJNÁL.

*SAJASZALAG
(saja-szalag) ösz. fn. Tömötten szőtt vastag szalag. V. ö. SAJA.

*SAJÁT
mn. és fn. tt. saját-ot, harm. szr. ~ja. 1) Birtokot illetőleg, amit mások kizárásával, társ nélkül, egyedül magunk szerzünk, vagy birunk. Ez saját keresményem. Osztály után a közös örökség egyegy jutaléka az illető örökösök saját birtokává leszen. 2) Minőségre, tulajdonságra vonatkozva oly valami, mi másban egészen hasonlókép nem találtatik. Minden gyümölcsnek megvan a maga saját íze, szaga, a bornak saját zamata. A növényeket saját jegyeik szerént seregekre, rendekre, nemekre és fajokra osztályozni; e tekintetben a nemek és fajok egy önálló egész gyanánt vétetnek, mennyiben más nemektől és fajoktól különböznek. Ez saját ötlete, gondolata volt, azaz olyan, mely senki másnak eszébe nem jutott. 3) Visszaható névmással am. egyedül, részvevő vagy osztályos társ vagy pajtás nélkül. Saját magam előtt is szégyenlem, hogy.... Saját magadat láttalak. Néha am. személyesen, nem mások tanusága után. Saját magam láttam, hallottam ami történt. Kiki saját szemeivel meggyőződhetik róla. Mint melléknév helyett a régieknél gyakran ,önnön' szót találjuk, pl. a Szentpéteriek végezésében (1403-ban): önnön borából, önnön pinczéjében. 4) Használtatik főnevül is, mely esetben kizárólagos, épen nem közös birtokot, szerzeményt jelent. Ez a ház sajátom. Ama telek a te sajátod lesz, ha atyád meghal.
"Ne nézz, ne nézz hát vágyad távolába;
Egész világ nem a mi birtokunk.
Amennyit a szív felfoghat magába
Sajátunknak csak annyit mondhatunk."
Vörösmarty (Élet és ábránd).
"A férfi megannyi, mint az asszony, látom,
Miért nem jut hát köztök nekem egy sajátom?"
Csokonai. (Dorottya).
A székelyeknél az udvarhelyszéki szójárásban siját és sëját. Máskép: tulajdon mind fő- mind melléknevileg. Nem hibázunk, ha e szó eredetének nyomozásában a székely seját v. siját alakot veszszük.
Közönségesen ismerjük ezen összetételeket soha (= se-ha), sehol v. sohol (= se-hol), sehonnan (= se-honnan), sohonnai (= se-honni v. se-honnu, semmi honnu), sehová v. sohová (= se-hová); melyek, mint tudjuk, az illető társ szónak vagy fogalomnak tagadását, nemlétét fejezik ki, ú. m. soha azt teszi semmi időben, sehol am. semmi helyt, sehonnan am. semmi helyről, sohonnai am. nincs honja, és így tovább. Ha már most ugyanazon tagadó se szócskát a hát kötszóval ,tova' értelemben (V. ö. HÁT 4) összekötjük, lesz elsőben is székelyesen: se-hát am. semmi távol, v. nincs tova, azaz igenlegesen fejezvén ki magunkat, ami közel v. közelünkben, körünkben, birtokunkban van, hozzánk tartozó. A h rokon a j hanggal pl. fehér fejér, ahítatos régiesen ájítatos, segéjj a régieknél segéh és számtalan hasonló módalakokban. Következéskép se-hát-ból legegyszerübben lett a székely se-ját, és si-ját. A se így változott si-vé a régies si-mi = semmi, és sin-ki = semki szókban is.
A közellét, hozzátartozóság fogalma rejlik a latin proprius, proprium szókban, melyeket kitünő szaktudósok és szakművek pl. "Basilii Fabri Thesaurus eruditionis scholasticae" czimü munkában a prope (= közel) szótól származtatnak.
Nem is hihetjük, hogy nyelvészeti valamint fogalmi tekintetben valamely kifogást lehetne tenni föntebbi fejtegetésünk ellen. Azonban vannak tudósok, kik e szép alaku és értelmü szót sem türik a magyar nyelvben, pl. Dankovszky, ezért az ő véleményét is ide igtatjuk: "Saját (szvoját, szerb.) pertinens ad aliquem, proprius, angehörig, eigen. Etymon est szvoj, lat. suus." Nem hozzuk kétségbe a szerb szvoját szót, noha feltünő, hogy más szláv nyelv nem idéztetik, és a tősgyökeres székely nyelv, melyet alapul vevénk fejtegetésünkben, nem igen volt húzamos érintkezésben a szerb nyelvvel; csak azt érintjük meg, hogy a szláv szvoj eredetije a szanszkrit szva törzsben található fel, mely megfelel a latin sui-nak.

*SAJATAFOTA
(saja-tafota) ösz. fn. Tömött, sürü szövetű tafota. V. ö. SAJA.

*SAJÁTI
(saját-i) mn. tt. sajáti-t, tb. ~ak. A sajátra (sajátomra, sajátodra stb.) vonatkozó, azt iltető. Sajáti viszony.

*SAJÁTILAG
(saját-i-lag) l. SAJÁTLAG.

*SAJÁTISÁG
(saját-i-ság) l. SAJÁTSÁG.

*SAJÁTÍT, SAJÁTIT
(saját-ít) áth. m. sajátít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Sajátjává tesz valamit; önmaga számára birtokul megszerez. Az elhagyott, az uratlan földet magának sajátítani. A közlegelőből egy részecskét elsajátítani, például szántás által vele határos saját szántóföldéhez kapcsolva. Valakit bizonyos birtokból kisajátítani, pl. megváltás, megvevés, kicserélés által. V. ö. SAJÁT.

*SAJÁTÍTÁS, SAJÁTITÁS
(saját-ít-ás) fn. tt. sajátítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szerzés neme, mely által valamit sajáttá teszünk. Elsájátítás, mely által bizonyos idegen birtokot, illetőleg minőséget mástól a magunk számára elveszünk, vagy kölcsönözünk. Kisajátítás, sajátjából kibecsültetés. V. ö. SAJÁTÍT.

*SAJÁTÍTÓ, SAJÁTITÓ
(saját-ít-ó) mn. és fn. tt. sajátító-t. 1) Aki valamit sajátít, vagyis, sajátjává tesz. 2) A nyelvtanban sajátító, vagy sajátító eset, mely rendszerént a sajáti vagyis birtoki viszonyt fejezi ki (genitivus), mely a magyarban: nak nek. (l. ~NEK). Régibb nyelvtanokban; még a Révaiéban is, a birtokos é-t taníták ily sajátitóként, mint Péteré, Pálé, házé; de ezek ismét ragozhatók levén, most ezen öszveköttetést önálló szónak tekintjük, valamint éi társát is, mely több birtok képviselője.

*SAJÁTITÓESET
l. SAJÁTITÓ, 2).

*SAJÁTJOG
(saját-jog) ösz. fn. Jog valamely tárgyhoz, mint sajátomhoz, sajátunkhoz stb.

*SAJÁTKÉP, SAJÁTKÉPEN
(saját-kép v. ~képen). ih. 1) Saját, azaz, kizárólagos, nem közös birtok gyanánt; sajátul. E jószágot nem haszonbérben, hanem sajátképen bírom. 2) A dolognak saját minemüségét tekintve; kiválólag. Némi igazító, vagy ellenmondó, vagy kivételes mellékértelme van. Ezen szinmü sajátképen nem is vigjáték, hanem bohózat. V. ö. SAJÁT.

*SAJÁTKEZŰ v. ~KEZÜ
(saját-kezű) ösz. mn. Magam, magad, maga kezével stb., vagy saját kezemmel kezeddel stb. eszközlött. Sajátkezü aláírás.

*SAJÁTKEZŰLEG v. ~KEZÜLEG
(saját-kezűleg) ösz. ih. Saját kezével (kezemmel stb.).

*SAJÁTLAG
(saját-lag), l. SAJÁTKÉP.

*SAJÁTLAGOS
(saját-lag-os) mn. tt. sajátlagos-t v. ~at, tb. ~ak. L. SAJÁTNEMŰ.

*SAJÁTLAGOSSÁG
(saját-lag-os-ság) fn. tt. sajátlagosság-ot, harm. szr. ~a. l. SAJÁTNEMÜSÉG.

*SAJÁTLAN
(saját-lan) mn. tt. sajátlan-t, tb. ~ok. Nem saját; nem sajátságos, nem olyan mint a saját vagy sajátnemü szokott lenni.

*SAJÁTLANUL
(saját-lan-ul) ih. Saját minemüsége, vagy értelme nélkül; nem úgy, mint sajátságánál fogva kellene, lehetne stb. A szók gyakran sajátlanul használtatnak, midőn más értelem adatik nekik, mint eredetöknél fogva illeti.

*SAJÁTNEMŰ v. ~NEMÜ
(saját-nemű) ösz. mn. Oly nemü, mely más nemüektől kiválólag különbözik. Az almáknak sajátnemü ízök van más gyümölcsökéihez képest. Sajátnemü gazdálkodás, keresetmód.

*SAJÁTNEMŰEN v. ~NEMÜEN
(saját-neműen) ösz. ih. Sajátnemű módon, nem úgy, mint a másnemüek; különösen, kiválólag. Sajátnemüen szerkezett mű, könyv stb. A héberek, arabok, mongolok stb. sajálnemüen írnak, t. i. amazok jobbról balfelé; ezek (a mongolok) felülről lefelé.

*SAJÁTNEMŰLEG v. ~NEMÜLEG
l. SAJÁTNEMŰEN.

*SAJÁTNEMŰSÉG v. ~NEMÜSÉG
(saját-neműség) ösz. fn. Oly mivolta, minősége, vagy állapota valaminek, melynél fogva a maga nemében nincs mása.

*SAJÁTNÉV
(saját-név) ösz. fn. Szoros ért. az volna a sajátnév, melyet senki más nem visel, vagy melyen semmi mást nem neveznek; mit akármely névről állítani nehéz, sőt lehetetlen, mert ehhez a világon minden létezett és létező nyelvek szavainak tudása volna szükséges. Szokott köz ért. oly személy-, vagy nemszemélynév, melynek hallására az illető személyt, vagy nemszemélyt minden egyebektől megkülönböztetjük; máskép: tulajdonnév, ellentéte: köznév. A sajátnevüség viszonylagos dolog, melyet leginkább a szokás és körülmények határoznak meg, pl. a lakatos, midőn mesterembert jelent, köznév, midőn pedig családi tagot, sajátnév: Lakatos.

*SAJÁTOL
(saját-ol) áth. m. sajátol-t. l. SAJÁTÍT.

*SAJÁTOLÁS
(saját-ol-ás) fn. l. SAJÁTÍTÁS.

*SAJÁTOS
(saját-os) 1) fn. tt. sajátos-t, tb. ~ok. Kinek bizonyos sajátja, azaz, részes társ nélküli birtoka van; máskép és szokottabban: tulajdonos; 2) mn. tt. sajátos-t, v. ~at, tb. ~ak. l. SAJÁTSÁGOS.

*SAJÁTSÁG
(saját-ság) fn. tt. sajátság-ot, harm. szr. ~a. 1) Mindazon birtoknak, szerzeménynek öszvege, melyet valaki részes társ nélkül egyénileg bir. Egyébiránt ez értelemben inkább csak az egyszerü saját divatozik. 2) Minőség, bizonyos jegyek öszvege, melyek az egyént egyéntől, a fajt fajtól, a nemet nemtől stb. megkülönböztetik, melyeknek más egyénben, fajban, nemben nincs hasonmásuk. Személyes, nemzetségi, népi, nemzeti sajátságok. Minden nyelvnek, táncznak, zenének vannak sajátságai. A növényeket, állatokat sajátságaik szerént fajokra, nemekre osztályozni. Különböző emberkornak, rangnak, életmódnak sajátságai. V. ö. SAJÁT.

*SAJÁTSÁGOS
(saját-ság-os) mn. tt. sajátságos-t v. ~at, tb. ~ak. Különös, részestárs nélküli minőségű, mivoltu, egyénileg, vagy fajilag, vagy nemileg másoktól különböző. Néha am. furcsa, különczködő, meglepő. Sajátságos modor, viselet. V. ö. SAJÁTSÁG.

*SAJÁTSÁGOSAN
(saját-ság-os-an) ih. Sajátságos módon v. minőségben. Sajátságosan beszél, ruházkodik. Sajátságosan viseli magát.

*SAJÁTSZERŰ v. ~SZERÜ
(saját-szerű) ösz. mn. l. SAJÁTNEMŰ.

*SAJÁTSZERŰSÉG v. ~SZERÜSÉG
(saját-szerűség) l. SAJÁTNEMŰSÉG.

*SAJÁTTŐZS
(saját-tőzs) ösz. fn. Tőzs vagy kereskedés, melyben az illető árus az árukat mint sajátjait vagy tulajdonait, nem pedig bizományként, adja és veszi.

*SAJÁTUL
(saját-ul) ih. 1) Kizárólagos, személyes, részvénytárs nélküli birtokként. Jószága egy részét sajátul, más részét osztatlanul, vagyis közösen birja. 2) Saját módon, különösképen. 3) Saját gyanánt. Sajátul dolgozni (ormánsági szó) mint magának úgy dolgozni.

*SAJÁTVÁLTÓ
(saját-váltó) ösz. fn. Váltólevél, melyben a kibocsátó magamagát nevezi fizetőnek, e szóval: fizetek, vagy néha a váltó alsó részén (a bal oldalon) még e szóval is: enmagamra (azaz útalom v. utalványozom a fizetést).

*SAJBA
falu Zólyom, puszta Nyitra m.; helyr. Sajbá-ra, ~a, ~ról.

*SAJDÍT
(saj-d-ít) áth. m. sajdít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) A kül- vagy belértékekre mintegy távolról e gyöngédebben ható benyomásokból előérez, vagy némi homályos előjelekből gyanítólag észrevesz valamit; vékonyhangon, sejdít v. sejt. A csúzban szenvedő előre sajdítja a légváltozást. Nem tudom miért, de úgy sajdítom, hogy nem sokára valamely baj ér. A bokrok mozgásából sajdítja a vadász, hogy vad lappang közöttök. Szaga után sajdítani valamit. Némely állatok megsajdítják a közeledő földindulást. "A vélt Constantinus sajdítván, hogy pártolni kezd tőle a szerencse." Faludi Ferencz. 2) Különösen, valamely fájdalmas benyomást megérez, fájlal. A ló sajdítja a lábát, ha szegbe lépett. A tövisbe v. szegbe hágott meztelen lábu ember (de amikor még csak alig ér lábába a tövis vagy szeg) sajdítja a szúrást. (Ferenczi János). A likas fogak sajdítják a hideg italt, mely mondat már erősebb sajgásra vonatkozik.
Első pont alatti jelentésénél fogva gyöke azon saj hang, melyet a fürkésző, szaglászó a levegőt magába visszahúzva ad, s rokon a sziszegő szag, szimat szók gyökeihez, melyek a levegő beszivására vonatkoznak; továbbá a sejt és sejdít vékonyhanguakhoz, melyeket Sándor J. a latin odoratur, aubodoratur, és animadvertit szókkal értelmez. Így midőn még csak alig érezhető fájlalást, megfájulást jelent is, ebben szintén az előbbi értelem rejlik; de már erősebb fájlalásnál gyökül azon saj tekinthető, melyből sajog, sajon, sajnál, sajnálkodik erednek, s rokonai fáj, vagy a fájdalmas felkiáltási haj és jaj indulatszók; t. i. a fájdalmas benyomás első érzetére ilynemü kiáltó s olykor sziszegő hang szokott rendesen kitörni belőlünk. Ez értelemnél fogva tehát a sajdít am. fajdít, fájdít. V. ö. SAJ, (3); és SAJ, (4).

*SAJDÍTÁS, SAJDITÁS
(saj-d-ít-ás) fn. tt. sajdítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Előérzés, mely némely gyöngédebb, távolabb benyomásokból, vagy homályos jelekből támad bennünk. 2) Az első fájdalmas benyomás által okozott fájlalás. V. ö. SAJDÍT.

*SAJDÚL, SAJDUL
(saj-d-úl) önh. Ezen ige gyöke a mozgásra, vonatkozó saj, máskép: suj, suh, suny; V. ö. SAJIN. Egyébiránt Kriza J. szerént a székelyeknél am. sirül (sunyik, vonúl) alattomban. Mellém sajdúla. "De beh neki búsult Palkó a témléczbe! úgy sírt mint a kicsi gyerměk; hanem a küsebbik kirájlëány ëgy titkos lappancson hëzzá bésajdult." Székely népmese.

*SAJDÚLÁS, SAJDULÁS
(saj-d-úl-ás) fn. tt. sajdulás t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Súnyás, alattomban való sirülés, vonulás. V. ö. SAJDÚL.

*SAJG
önh. l. SAJOG.

*SAJGÁS
(saj-og-ás) fn. tt. sajgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tompa, zsibongó fájdalmas érzés, pl. a fájó fogaknak, a sebnek, a megütődött testnek sajgása. V. ö. SAJOG.

*SAJGAT
(saj-og-at) áth. m. sajgat-tam, ~tál, ~ott, par. sajgass. 1) Valamit sajdítva azaz, bizonyos jelekből, benyomásokból előérez vagy gyanítgat. Szabó Dávidnál: salygat. "Salygatják még azok is hogy van Isten." 2) Sajogva fájóvá, azaz, zsibongóvá tesz valamit. Fogait csúz sajgatja. A csípős tapasz sajgatja a bőrt, az ír a sebet. V. ö. SAJDÍT.

*SAJGATÁS
(saj-og-at-ás) fn. tt. sajgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Érzés vagy észrevevés, midőn sajgatunk, valamit. V. ö. SAJGAT.

*SAJGATÓHAL
(sajgató-hal) ösz fn. Különös nemü halak, melyek némi villanyos erővel birnak, s ennélfogva a közelítő állatokat, pl. halakat villámként reszketésbe hozzák. (Gynmotus electricus).

*SAJGÓ (1)
(saj-og-ó) mn. tt. sajgó-t. Némi zsibongó érzéssel fájó. Csúztól sajgó fogak. Sajgó sebek. Csipős tapasztól sajgó bőr.
"Mint fájlalom, hogy ismeretlenül
Felszakgatám szived sajgó sebét."
Az Áldozat, Vörösmartytól.
2) ,Salygó' helyett am. csillogó, fénylő.
"Hajh! kőszálon fö'termött (föntermött)
Sajgó liliomszál!
Székely népdal. (Kriza J. gyüjt.).
V. ö. SALYOG. Szalay Ágoston gyüjteményében ezen régi népvers olvasható:
,,Megfogták a sajgót szilajban, rétben,
Kivették a szivét arany melenczében,
Feltoltál az 'ászlót torony tetejében,
Megverték az dobot város közepében."
Azonban mi jelentése lehet itt a sajgónak, nehéz volna megmondani. Talán személynév volt.

*SAJGÓ (2)
erd. falu B. Szolnok m.; helyr. Sajgó-ra, ~n, ~ról.

*SAJIN
(saj-in) mn. tt. sajin-t, tb. ~ak. A székelyeknél jelent serény mozdulatút. Sajin ember, ki sebesen mozog, tesz, serény. E szó közel jár a suhan igéhez, s gyöke saj a suh v. suj gyökhöz (ez utóbbi sujt szóban); rokon vele a szinte haladásra nógató haj! indulatszó is, amidőn hangra és alapfogalomra nézve, mintegy hajin volna. Továbbá az in jelentheti magát az állati mozgás szervét, miszerint sajin = saj-inú, az ú képző kihagyásával (mint rózsaszín selyem, hószin bőr, ,rózsaszinü', ,hószinü' helyett. Hasonlóan mondjuk, szerszem katona, ifju, e helyett: szerszemü, ép kézláb ember, e h. ép kézlábu).

*SAJINSÁG
(saj-in-ság) fn. tt. sajinság-ot, harm. szr. ~a. Sebes mozgásu, serény mozdulatu tulajdonság. V. ö. SAJIN.

*SAJINUL
(ssj-in-ul) ih. Sajin módon, serényen, sebes, gyors mozgással v. tevékenységgel. V. ö. SAJIN.

*SAJKA
fn. tt. sajká-t. Könnyü, sebes hajó, mely a ladiknál, csónaknál nagyobb. Molnár A. szerént kémlelő hadihajó (celox, catascopium), mely rendeltetésénél fogva nagy nem lehet. A Balatonon igy nevezik azon kompforma hajókat, melyeken barmokat és kocsikat, szekereket szállítanak által. Hangváltozattal: csajka. Átvitt ért. am. viszontagságoktól hányatott emberi élet.
"Csalárd örvények, vad sziklák között
Sajkám lebegve futja víg futását,
S kaczagja a boszús szél, hab duzzanását,
S szirtjeit, melyekbe oly sokszor ütközött."
Kazinczy F.
Gyöke saj, egy a hajó gyökével, mi szerént annyi volna, mint hajka v. hajóka. A székely hajk v. halk valami kivájottat jelent. A törökben is eléjön sajka (espčce de barque), továbbá: kajik (barque, bateau). Dankovszky szerént szerb nyelven szintén sajka. Mongolul: dzaja, és mandsu nyelven: dsaja kicsi hajó faja, melynek az orra és fara hegyei befelé vannak görbülve. Figyelmet érdemel még a német Holk teherhordó hajó, mely egyezik a görög olkaV szóval.

*SAJKAEGYLET
(sajka-egylet) ösz. fn. Egylet, mely a sajkázást, a sajkázásban való ügyességet, gyakorlást tűzte feladatául. V. ö. SAJKAVERSENY.

*SAJKÁS
(sajka-as) fn. tt. sajkás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hajós, ki különösen sajkán jár, s holmit szállít. Így neveztetnek Tittel vidékén, hol a Tisza a Dunába szakad, azon határőrségi katonák, kik hadi czélra szánt sajkákon szolgálnak. Sajkások kerülete.

*SAJKAVERSENY
(sajka-verseny) ösz. fn. Versenyzés a sajkázásban, különösen a sajkaegylet tagjai között; olaszul: regatta v. rigatta. E divat Velenczéből terjedett el más tengeri vagy nagyobb folyami városokba, különösen Pestre is.

*SAJKÁZ
(sajka-az) önh. m. sajkáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Sajkán jár, utaz, átkel stb. A Dunán sajkázni. Tihanyból átsajkázni Szántódra. V. ö. SAJKA.

*SAJKÁZÁS
(sajka-az-ás) fn. tt. sajkázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sajkaféle kis hajón járás, utazás.

*SAJKÓ
l. SALYKÓ.

*SAJKORR
(sajk-orr, sajka-orru?) fn. tt. sajkorr-ot. Gönczy Pálnál a két falkások seregéhez és tíz porodájuak (tízhímesek) rendéhez tartozó növénynem, melynek tompa végü csónakja alól egy kalászalaku szálka indul ki; hűvelye felső forradása válaszfallá nyomúl be. (Oxytropis). Faja: szőrös sajkorr, melynek szára felálló vagy fölegyenesedő, leveleivel együtt bolyhos, szőrös; levelei szárnyasak; alsó levele levelkéi hosszúdadok, a felsők láncsásak; füzérei tojásdad hosszukásak; virága sárga; hüvelyei felállók, szálasak, kétrekeszüek, bolyhosak. (Oxytropis pilosa).

*SAJLIK
(saj-ol-ik) k. m. sajlott, htn. ~ani. l. SAJOG.

*SAJLÍT
(saj-ol-ít) áth. m. sajlít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. l. SAJNÍT.

*SAJLÓDÁS
(saj-ol-ó-od-ás) fn. tt. sajlódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sínlődő szenvedés, folytonos fájdalom miatti nyomorodás, fogyatkozás.

*SAJLÓDIK
(saj-ol-ó-od-ik) belsz. m. sajlódtam, ~tál, ~ott. Tartós fájdalmak, üdült szenvedések miatt elnyomorodik; sinlődik. Igen elsajlódott. (Szőnyi Nagy István, Márt. Coronája).

*SAJLÓDTAT, SAJLOTTAT
(saj-ol-ó-od-tat) miv. m. sajlódtat-tam, ~tál, ~ott. Tartósan, hosszasan gyötör vagy kínoz. Székely szó. (Gyarmathi Sámuel).

*SAJLÓDTATÁS, SAJLOTTATÁS
(saj-ol-ó-od-tat-ás) fn. tt. sajlódtatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tartós, hosszas gyötrés, sinlődtetés.

*SAJLOTT
(saj-ol-ott) mn. tt. sajlott-at. Sajgást szenvedett.

*SAJLOTTAT
l. SAJLÓDTAT.

*SAJMEGGY
(saj-meggy) ösz fn. A meggyek neme alá tartozó kis cserjefaj, melynek apró szemü vörös gyümölcse igen savanyu, s a közönséges meggynél későbben érik. (Prunus Mahaleb). Máskép köz nyelven: törpe cseresznye. Nevét sajos v. savos, azaz savanyu gyümölcsétől kapta.

*SAJNA
elvont törzsök, melyből sajnál, sajnálás, sajnálat, sajnálkodik és rokonaik eredtek. Elemeire oldva: saj-on-a.

*SAJNAKODÁS
(saj-on-a-kod-ás) fn. tt. sajnakodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. SAJNÁLKOZÁS.

*SAJNAKODIK
(saj-on-a-kod-ik) k. m. sajnakod-tam, ~tál, ~ott. L. SAJNÁLKOZIK.

*SAJNÁL
(saj-on-a-al) áth. m. sajnál-t. 1) Másnak akárminemü szenvedését, baját, kárát stb. részvétes fájdalmi érzettel kíséri, a szenvedő panaszát viszhangozza. Sajnálni a kinlódó beteget. Sajnálni a kárvallottat, a szegény árvát. Nagyon sajnáltalak, midőn hallottam szerencsétlenségedet. Nagyon sajnálom, hogy nem segíthetek rajtad. Nem sajnálod-e, hogy jóakaród meghalt? 2) Bánkódik olyas miért, mit elmulasztott, vagy hibásan, vagy roszul tett. Sajnálom, hogy meg nem látogattalak. Sajnálom, ha valamivel megbántottalak. 3) Panaszképen említ valamit, veszteségéről panaszkodik. Török-bársony kezkenőmet nem bánom, de rózsámat, bizony Isten, sajnálom. (Népd.). 4) Kémélve bánik valamivel. Pénzét, ruháját sajnálja. A barmot is kell sajnálni. Ne sajnálja ön ide adni, am. ne vonakodjék, sziveskedjék. Sajnálja a munkát, azaz rest a munkára. 5) Valakitől sajnálni valamit, nem örömest, nem szivesen adni, tenni. Semmit se sajnálok tőled. 6) Ormánsági tájszólással Vass J. szerént: oda sajnálni valamit valakinek am. oda szánni, adományképen v. ajándékul. Ebben talán az ,ajánlni' szó lappang, suhogó hang (s) előtételével.
Gyöke azon sohajtó indulatból fakadó saj, melynek hangváltozattal fáj szó, vagy a haj! jaj! fájdalmas felkiáltások felelnek meg, mintha volna, hajnál, jajnál, rokon hozza a fájlal is. A saj gyökből lett sajon, sajona, sajna, s ettől sajnál, mint a kedves érzetet jelentő ké (kéj)-ből kéna, kénál. Így fejlett ki a cse v. csi gyökből a csena v. csina, csenál v. csinál.

*SAJNÁLÁS
(saj-on-a-al-ás) fn. tt. sajnálás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szomoru, bánatos, szánakozó, panaszos érzés, midőn valakit vagy valamit sajnálunk.

*SAJNÁLAT
(saj-on-a-al-at) fn. tt. sajnálat-ot, harm. szr. ~a. Fájdalmas részvét, vagy bánat, vagy panasz, melyet a sajnálkodó, vagy bánkódó, vagy panaszos személy kitüntet; továbbá, kémélet. Sajnálatból segíteni az ügyefogyottat. Sajnálatát érzékeny szavakkal nyilvánítani. Sajnálatból rosz időben nem küldi sehová cselédeit. V. ö. SAJNÁL.

*SAJNÁLATOS
(saj-on-a-al-at-os) mn. tt. sajnálatos-t v. ~at, tb. ~ak. Akit, vagy amit sajnálni lehet, vagy kell, vagy méltó. Sajnálatos özvegyek, árvák. Sajnálatos esemény, állapot. Sajnálatos dolog, midőn a gonoszság diadalntaskodik. Rokon értelmüek: fájdalmas, szomoru, panaszra méltó, szánandó stb.

*SAJNÁLATOSAN
(saj-on-a-al-at-os-an) ih. Sajnálatra méltó állapotban; sajnálandó módon.

*SAJNÁLKODÁS
(saj-on-a-al-kod-ás); SAJNÁLKODIK, (saj-on-a-al-kod-ik), l. SAJNÁLKOZÁS; SAJNÁLKOZIK.

*SAJNÁLKOZÁS
(saj-on-a-al-koz-ás) fn. tt. sajnálkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A fájdalmas részvétnek azon neme, midőn sajnálkozunk valakin, v. valamin. Szabatosan véve különbözik tőle a sajnálás, részént mert tágasabb értelemben használtatik, mint a sajnálkozás, részént mert ez tartósb, folytonosb, belterjesb részvéti állapotot jelent. Sajnálkozásra méltó nyomorék.

*SAJNÁLKOZIK
(saj-on-a-al-koz-ik) k. m. sajnálkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Valakinek baja, szenvedése, kára stb. fölötti részvétét, fájdalmát folytonosan kijelenti. Az on ěn ön képzőjű szókkal, és a ragozott rajt-val szeret viszonyúlni, pl. Minden szegényen sajnálkozom. Atyád halálán én is sajnálkozom. Sajnálkozzál magadon, ne rajtam. Azon sajnálkozik, hogy... Sajnálkozom rajtatok.

*SAJNÍT
(saj-on-ít) áth. m. sajnít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Molnár Albertnél és Szabó Dávidnál am. sajlít, fájlal. Sajnítja a lábát. V. ö: SAJLIK.

*SAJNÍTÁS, SAJNITÁS
(saj-on-ít-ás) fn. tt. sajnítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Fájlalás. V. ö. SAJNÍT.

*SAJNOS
(saj-on-os) nm. tt. sajnos-t v. ~at, tb. ~ak. Ami oly fájdalmas érzést gerjeszt bennünk, melyet szabatosan sajonnak v. sajnának kellene neveznünk. Sajnos dolog, állapot. V. ö. SAJON.

*SAJNOSAN
(saj-on-os-an) ih. Fájdalmas részvéttel; szomorúan. Sajnosan, vettem szerencsétlen eseted hírét. A rajta történt méltatlanságot sajnosan veszi, érzi.

*SAJÓ (1)
fn. tt. Sajó-t. Folyóvíz Gömör és Borsodvármegyékben. Nevét hihetőleg nagy zajjal, zajogva, suhogva rohanó sebes folyásától kapta, mint a Sió folyó is. Persa nyelven is dsui am. folyam. Más vélemény szerént sa am. só, jó pedig a finn nyelvben am. folyó, tehát am. sós folyó. Vannak csakugyan ily nevü helységek is Magyar és Erdélyországban, melyek németül ,Salz' néven hívatnak, de úgy véljük, hogy épen ezek mutatják, miszerént a jó finn név, mint folyót jelentő, ide nem illik. S ha csakugyan só szótól származik a ,Sajó' folyam neve is, a ,saj' törzs szintén megvan a sajt és sajtalan származékokban; melyhez ó képző járulván lesz saj-ó, mint sav, savó. Viselik e nevet komondorok és kuvaszok. Sajó ne! Azon népies balitéletnél fogva, hogy a folyókról nevezett ebek meg nem vesznek, más vizekről is szokás nevezni a kutyákat, mint: Duna, Duncsi, Tisza, Száva, Zsitva.

*SAJÓ (2)
faluk Mármaros m.; ALSÓ~, FELSŐ~, Gömör m.; KIS~, NAGY~, Erdélyi faluk Kolos és Torda m.; helyr. Sajó-ra, ~n, ~ról.

*SAJOG
(saj-og) önh. m. sajog-tam, ~tál, ~ott. 1) Fájdogálva pezseg, zsibog. Mondjuk sebekről s más üdült testi bajokról, különösen csúzos, köszvényes nemüekről. Sajog a megütött test. Sajog a seb. Sajognak a csúzos fogak. Sajog a keze a lapoczkától (a lapoczkaütéstől). Gyöke saj némi hangváltozattal rokon a haj! jaj! fáj! indulatszókhoz, mintha volna, hajog, jajog, fájog. 2) l. SALYOG.

*SAJÓ-GALGÓCZ
falu Borsod m.; helyr. Galgócz-on, ~ra, ~ról.

*SAJOGÁS
(saj-og-ás) fn. tt. sajogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. SAJGÁS.

*SAJOGÓ
mn. l. SAJGÓ, (1).

*SAJÓ-GÖMÖR
mváros Gömör m.; helyr. Gömör-be, ~ben, ~ből.

*SAJÓ-HIDVÉG
falu Zemplén m.; helyr. Hidvég-ěn, ~re, ~ről.

*SAJÓ-IVÁNKA
falu Borsod m.; helyr. Ivánká-n, ~ra, ~ról.

*SAJÓ-KAZA
falu Borsod m.; hely. Kazá-n, ~ra, ~ról.

*SAJÓ-KAZINCZ
falu Borsod m.; helyr. Kazincz-on, ~ra, ~ról.

*SAJÓ-KERESZTÚR
falu Borsod m.; és erdélyi falu Doboka m.; helyr. Keresztúr-ba, ~ban, ~ból.

*SAJÓ-KESZI
falu Gömör m.; helyr. Keszi-be, ~ben, ből.

*SAJÓ-LÁD
falu Borsod m.; helyr. ~Lád-on, ~ra, ~ról.

*SAJON
elvont törzsök, melynek származékai sajna, sajnál, sajnálkodik, t. i. ragozáskor a közép o kihagyatván. Újabb korban némelyek főnévül is kezdék használni ,sajnálat' helyett, midőn a tárgyeset sajont v. sajnot, tb. sajnok. Sajonnal azaz sajnálattal venni valamit.

*SAJÓ-NÉMETI
falu Borsod m.; helyr. Németi-be, ~ben, ~ből.

*SAJONG
(saj-on-og) gyakor. önh. m. sajong-tam, v. ~ottam, ~tál v. ~ottál, ~ott, htn. ~ni v. ~ani. Egy értelmü vele a sajog, csakhogy amaz az n, illetőleg on hangok közbevetése által az alapfogalomnak némi nyomatot kölcsönöz. Ilyenek: bolyog, bolyong; csapog, csapong; tátog, tátong; tereget, terenget, s több mások. l. SAJOG.

*SAJONGÁS
(saj-on-og-ás); SAJONGÓ, lásd SAJGÓ.

*SAJÓ-ÖRÖS
falu Borsod m.; helyr. Örös-ön, ~re, ~ről.

*SAJÓ-PETRI
falu Borsod m.; helyr. Petri-be ~ben, ~ből.

*SAJÓ-POLYÁNA
falu Máramaros m.; helyr. Polyáná-n, ~ra, ~ról.

*SAJÓ-PÜSPÖKI
falu Gömör m.; helyr. Püspöki-be, ~ben, ~ből.

*SAJÓ-SZENT-ANDRÁS
falu Doboka m.; helyr. Szent-András-on, ~ra, ~ról.

*SAJÓ-SZENT-PÉTER
mváros Borsod m.; helyr. Szent-Péter-ěn, ~re, ~ről.

*SAJÓ-SZÖGED
falu Borsod m.; helyr. Szöged-ěn, ~re, ~ről.

*SAJÓ-UDVARHELY
erdélyi falu Belső-Szolnok m.; helyr. Udvarhely-ěn, ~re, ~ről.

*SAJÓ-VÁMOS
falu Borsod m.; helyr. Vámoson, ~ra, ~ról.

*SAJT
(saj-t) fn. tt. sajt-ot, harm. szr. ~ja. 1) Széles ért. mint anyag, jelenti az állati tejnek azon szivos, nyálkás részeit, melyek melegség, vagy savítás, illetőleg oltás által öszvetorlódnak, megturósodnak. Ez értelemben különbözik a tejnek többi alkatrészeitől, milyenek, a savó, a vaj, és a vajrészektől elvált iró. 2) Szorosb és közönségesen használt ért. a tejnek ezen részéből, mint anyagból több vagy kevesebb vajas részekkel vegyítve készített, s különféle formára alakított, és már savas ízűvé lett eledel, s ebben különbözik a turótól, mely savasodásba nem ment még által. Kerek, gömbölyű, kúpalakú, czifrán rovatolt sajt. Kemény, lágy, kennivaló sajt. Érett sajt. "Hogy a legédesebb tejből a legcsipősebb sajt váljék, csak egy szükséges - az idő." B. Eötvös József. (Gondolatok). Bödönbe csinált sajt, milyen nálunk az izletes breznóbányai (brindza). Kunsági sajt. Az állati tejnek különféleségéhez képest: tehénsajt, bivalsajt, juhsajt, kecskesajt, lósajt tréfásan am. lóganéjlat. Komám uram - lósajt = abból semmi sem lesz. Ó sajt, új sajt. Csipős, büdös sajt. Kukaczos, férges sajt. Nincsen annak semmi baja, kinek van kenyere, sajtja. (Népd.). Sajt, és kenyér két tál étel a szegénynek. (Km.). Búzakenyér, új sajt, savanyú téj, testre sokat hajt. (Km.). 3) Bizonyos növények gyümölcséből, vagy húsból sajtformára csinált eledel. Birsalmasajt. Sunkasajt. Kálvinistasajt öszvevagdalt disznóbürkéből, szalonnából, stb. melyet az úgynevezett pálanyjába töltenek; és présben sajtalakuvá képeznek. (Presswurst). 4) Némely növények, nevezetesen a málvák húsos gyümölcse, mely kereksajthoz hasonló, népnyelven: papsajt, honnan a köz mondat: nem mindig papsajt, mit így is ejtenek nem mindig pap sajtja. Egyébiránt magát a vad málvát is ezen terményéről némely vidékeken papsajtnak nevezik.
Minthogy a sajtnak anyaga savulás által készül, okszerüen állíthatni, hogy gyöke azon saj, mely maskép sav azaz só, s melyből a sajtalan, azaz, sótalan, és sajmeggy szók eredtek. Ezen vélemény szerént létezett sajik (savik, savó) ige, melyből at képzővel lett sajat, öszvevonva sajt. Alakra, és képzésre hasonlók hozzá: rojt, bojt, tajt, lejt, sejt, bějt v. böjt, melyeket különösen l. saját rovataik alatt. Azon vélemény, mintha a sajt a sajtólással (préseléssel) volna fogalmi és elemi rokonságban, azért nem valószinű, mert a sajt lényegéhez nem tartozik, hogy sajtólt legyen, miután a sajtnak sajtólatlan nemei is vannak, de igen a sajulás, azaz, savulás, mert sajátszerü anyaga ez által fejlődik ki.

*SAJTALAN
(saj-talan) mn. tt. sajtalan-t, tb. ~ok. Ami nem eléggé sajas, azaz, savas; sótalan. Sajtalan étel. Sajtalan katonakenyér. Határozóként am. sajtalanul azaz savatlanul, vagyis sótalanul. Ez értelemben a sónak mint fűszernek, mint ízadónak, hiányára van tekintet. l. SÓTALAN.

*SAJTÁR
fn. tt. sajtár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Szük ért. fa-edény, melybe fejnek, vagy melyben tejet tartanak; Mátyusföldön: zsétár, túl a Dunán több vidéken: zséter v. zsétér, Abaújban, Zemplénben, Szatmárban: zsájtár, zsojtár; Balatonmelléken: zséfő, Gömörben: zsotár, zsejtár. 2) Az előbbinél nagyobb kerekalakú, és kétfülű faedény, különféle használatra, máskép: dézsa, vagy sáf. Itató sajtár. Fejős sajtár. Kármentő sajtár, melyet borlehuzáskor a csap alá tesznek. Moslékos sajtár. Mosdó sajtár. Páru- v. szapusajtár, melyben a lúgozottruhát párolják. Vízhordó sajtár. Sajtárvízzel leönteni valamit. Sajtárban hordani a bort. Ez a bortól undoroszik, az mint szapusajtár, iszik. (Horvát E.).
E szónak különböző módosítása azt bizonyítja, hogy a népies nyelvszokás annak eredeti alakját megtartani elhanyagolta, s úgy bánt vele, mint puszta hanggal. Csagataj nyelven Vámbéry Á. szerént szaj am. tej, szaj-mak am. tejet fejni, szajjág am. vaj (tejzsír) stb.; tehát száj-tár am. tej-tartó, úgyhogy zsétár v. zséter alak már közelebb áll a tej-tár öszvetételhez; végre a balatonmelléki zséfő, elemezve talán tej-fejő, t. i. azon edény, melybe tejet fejnek. Néhutt mély hangon: sáfó, mely inkább a sáf szóból ered. Dankovszky szerént a szláv nyelvekben séhtár, sochtár, sechtár, Jancsovicsnál: zsoktár.

*SAJTÁROS v. ~ÁRUS
(sajt-árus) ösz. fn. Személy, szatócs, ki sajttal kereskedik. Olasz, tót sajtárusok.

*SAJTATKA
(sajt-atka) ösz. fn. Atka nevü féreg, mely a sajtban, kivált avasban szokott megteremni. V. ö. ATKA.

*SAJTCSINÁLÓ
(sajt-csináló) ösz, mn. és fn. Amivel sajtot készítenek; aki sajtot készít.

*SAJTÉNY
falu Csanád m.; helyr. Sajtény-ba; ~ban, ~ból.

*SAJTFÉREG
(sajt-féreg) ösz. fn. Gilisztaalakú fürge kis férgek, melyek a sajtokban, kivált a lágyakban, vagy avasakban teremnek meg; máskép sajtkukacz, sajtpondró.

*SAJTKERESKĚDÉS
(sajt-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés neme, melyet valaki sajtárukkal nagyobb mennyiségben űz; s azon üzér, ki azt teszi: sajtkereskedő.

*SAJTKUKACZ
(sajt-kukacz) l. SAJTFÉREG. Felpattan, mint a sajtkukacz. (Km.).

*SAJTKUNYHÓ
(sajt-kunyhó) ösz. fn. Piaczi kunyhó, vagy sátor, melyben sajtot árulnak.

*SAJTNEMŰ v. ~NEMÜ
(sajt-nemű) ösz mn. Sajtféle, a sajtos anyagokhoz tartozó.

*SAJTÓ
fn. tt. sajtó-t. Széles ért. eszköz, erőmű, vagy gép, melynek rendeltetése, hogy valamit nyomjanak, szorítsanak vele, mi rendesen csavarás, tekerés által történik. Kézi, kis sajtó, melylyel ruhát, asztalkendőket, turót stb. laposra, simára nyomnak. Borsajtó, melylyel a szőlőből vagy más gyümölcsökből a levet kinyomják. Pecsétlő sajtó. Sajtó kalácsa am. sajtó összefoglalója (Szabó D.). Sajtónak orsófája am. csigája (Ua.). Különösen, könyveket, képeket nyomó sajtó. Gyors-, gőzsajtó. Sajtó alá bocsátani valamely észmüvet, költeményt, beszédet. Regénye már kijött a sajtó alól. Ez értelemben általán jelenti azon intézetet, mely könyvek, s más nyomtatványok kiállításával foglalkodik. Sajtóra vonatkozó törvények, rendeletek. Szabad, korlátozott sajtó. A sajtónak erkölcsi hatalma. Megzabolázni a sajtó kicsapongásait.
E szó különböző tájszólás szerént máskép: sató, satú, satu, sotú, sotu, sutú, sutu; Gyarmathi Sámuel szerént csehül: soto, kraini nyelven shótov. Minthogy működésének fő hatása, eredménye nyomás, úgy látszik, hogy a sujt, sujtó (= sutú), sujtol szókkal azonos, ennél fogva Budenz J. a finn sotke- (taposni, lenyomni, gyúrni) szóval rokonítja, valamint rokonok a latin premo és prelum. Azonban az is hihető, hogy nevét működésének módjától, azaz, a csavarástól, tekeréstől kapta, honnan latinul is máskép torcular a torqueo törzstől, vagy Sándor J. latinozata szerént trochlea, cochlea, t. i. a sajtót csavarni, tekerni kell, hogy rendeltetésének megfeleljen. Ezen alapfogalomból kiindulva úgy is vélekedhetünk, hogy gyöke azon csa, melyből több másokon kivül a csavar és a sajtónak tekerő részét jelentő csáforta származnak; tehát eredetileg csajtó, csa-ít-ó, azaz, csavarító. Innen elemezhető a sutu szónak Apáczai Csere János által használt értelme is, mely szerént horgot vagy horogféle akasztót jelent, s am. a latin uncus, és a magyar csat, melynek lényegénél fogva horgasnak kell lennie.
Mi a sajtó, satú, sotú, sutú szókban a gyökhangzók változását illeti, ez nyelvünkben nem ritkán eléforduló fokozat szerént történt; hasonló viszonyban állanak például e változatok: baglya, boglya, buglya; bagár (Mátyusföldön), bogár, bugár; kapar, kopor, kupor stb. l. SATÚ.

*SAJTÓBŰN
(sajtó-bűn) ösz. fn. A sajtó útján vagyis nyomtatvány által, nyomtatványban elkövetett legnagyobb beszámitásu törvényszegés.

*SAJTÓCSAVAR
(sajtó-csavar) ösz. fn. Csavar a sajtóban, melynek kellő forgatása által a nyomás, öszveszorítás, lelapítás eszközöltetik. V. ö. CSÁFORTA.

*SAJTÓFA
(sajtó-fa) ösz. fn. A borsajtóban és némely másokban azon famüvek, melyekből a sajtó szerkesztve van, milyenek a tőke, a csavar, a kalács stb.

*SAJTÓFÉNY
(sajtó-fény) ösz. fn. Fény, melyet sajtói kezelés által a szövetek, ú. m. posztók vásznak, papirok stb. kapnak.

*SAJTÓGERENDA
(sajtó-gerenda) ösz. fn. Fekmentes gerenda a borsajtóban.

*SAJTÓHATÓSÁG
(sajtó-hatóság) ösz. fn. Hatóság, mely a nyomdászat ellenőrzése, s ha kivántatik, az általa elkövetett törvényszegések megtorlására van hívatva.

*SAJTÓHÁZ
(sajtó-ház) ösz. fn. A szőlőpinczékhez épített ház, melyben a borsajtó áll, németesen: présház. Némely helyeken: kolna. (Szép vagy te kolna, Ménes oldalán. Vörösmarty.)

*SAJTÓHIBA
(sajtó-hiba) ösz. fn. Valamely nyomtatott műben a szedés vagy nyomtatás közben becsúszott és ki nem javított hiba; máskép: nyomdahiba, nyomtatási hiba.

*SAJTÓI
(saj-t-ó-i) mn. tt. sajtói-t, tb. ~ak. Sajtóra vonatkozó, azt illető. Sajtói biróság, esküdtszék.

*SAJTÓKIHÁGÁS
(sajtó-ki-hágás) ösz. fn. A sajtó útján vagyis nyomtatványban elkövetett, kisebb beszámitásu törvényszegés.

*SAJTÓL
(saj-t-ó-ol nem: saj-t-ol, mert nem sajt, hanem sajtó szótól származik, a tiszai vidékeken nem is igen ejtik rövid o-val; a sutul szóban ,sutúl' helyett az ú természete hozza magával, hogy mindenkor meg is rövidülhet); áth. m. sajtól-t. Széles értelemben, valamit nyomkodva szorongat, különösen, hogy valami kijőjön belőle. Kisajtólni a turó levét, a szivacs vizét. Szorosb ért. sajtóféle eszköz, vagy gép altal nyomdos, szorongat. Szőlőt, gyümölcsöt sajtólni. Asztali ruhákat sajtólni. Átv. ért. valakit erőszakkal, erkölcsi kényszerítéssel rávesz, hogy adjon, vagy mondjon, tegyen valamit, Minden pénzemet kisajtólta. Kisajtólni valakiből a titkot. Különféle tájszólással: satúl, sutúl, sutul, sotul, sutol (= sujtol?), németesen: présel.

*SAJTÓLÁS
(saj-t-ó-ol-ás) fn. tt. sajtólás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, illetőleg nyomás, csavarás, midőn sajtólnak valamit. 2) Am. sajtólt bor; l. ezt. V. ö. SAJTÓL.

*SAJTÓLÁSBOR
(sajtólás-bor) ösz. fn. Lásd SAJTÓLTBOR.

*SAJTÓLATLAN
(saj-t-ó-ol-atlan) mn. tt. sajtolatlan-t, tb. ~ok. Amit még sajtóval ki nem nyomtak, le nem szorítottak, öszve nem lapítottak stb. Sajtólatlan szőlő, gyümölcs, turó. Sajtólatlan ívek a könyvkötőnél. Határozóként am. sajtólás nélkül, sajtólatlanul. V. ö. SAJTÓL.

*SAJTÓLATLANUL
(saj-t-ó-ol-atlan-ul) ih. Sajtólatlan állapotban, sajtólás nélkül.

*SAJTÓLTBOR
(sajtólt-bor) ösz. fn. A sajtólás által, vagyis a sajtóval kinyomott szőlőléből v. mustból kiforrott bor; különböztetésül a csomoszolás, taposás által kivált mustból készült bortól. Máskép: sajtólásbor, vagy csak sajtólás (olyan alkatu mint ,máslás').

*SAJTÓMŰ
(sajtó-mű) ösz. fn. Irodalmi mű, mely sajtó utján közöltetett vagy közöltetik; máskép nyomtatmány v. nyomtatvány.

*SAJTÓPER
(sajtó-per) ösz. fn. Peres ügy, mely sajtóvétség miatt keletkezett vagy szokott keletkezni.

*SAJTÓRABSÁG
(sajtó-rabság) ösz. fn. A sajtó, mint könyvnyomó intézet szabadságának tulságos megszorítása, korlátozása, letiltása; továbbá, az ily megszorítási állapot. Ellentéte: sajtószabadság.

*SAJTÓRENDĚLET
(sajtó-rendělet) ösz. fn. A nyomdákra vonatkozó felsőségi rendelet.

*SAJTÓRENDŐRSÉG
(sajtó-rend-őrség) ösz. fn. A nyomdák működésére felügyelő rendőrség a nyomdavétségek elhárítása vagy megtorlása végett.

*SAJTÓRENDSZABÁLY
(sajtó-rend-szabály) ösz. fn. Nyomdászati ügyekre vonatkozó szabályzat, akár rendelet akár törvény alakjában.

*SAJTÓRENDTARTÁS
(sajtó-rend-tartás) ösz. fn. Nyomdai, nyomdászati ügyekre vonatkozó eljárás; vagy eljárási szabályzat.

*SAJTÓRÚD
(sajtó-rúd) ösz. fn. Rúdalaku fa, különösen a borsajtóban, melylyel a sajtócsavart forgatják.

*SAJTOS
(saj-t-os) 1) mn. tt. sajtos-t v. ~at, tb. ~ak. Sajttal készített; vagy miben sajtot tartanak. Sajtos tészta, pogácsa. Sajtos bödön. 2) Mint főnévnek tárgyesete: ~t, tb. ~ok. Aki sajtot készít, vagy árul. Olasz sajtosok. Piaczon ülő, utczán járó sajtosok. Viselik e nevet családok is.

*SAJTÓS
(saj-t-ó-os) mn. tt. sajtós-t v. ~at, tb. ~ak. Sajtóval ellátott, miben sajtó van. Sajtós pinczeház.

*SAJTOS-KÁL
mváros Sopron m.; helyr. Kálba, ~ban, ~ból.

*SAJTÓSZABADSÁG
(sajó-szabadság) ösz. fn. A könyvsajtóra vonatkozó szabadság, mely különböző fokozatú lehet, valamint maga az általán vett szabadság. Előleges vizsgálat nélküli sajtószabadság, melynél fogva mindent sajtó alá lehet bocsátani. Utólagos vizsgálattal járó sajtószabadság, melyet a sajtótörvények bizonyos kivételekkel korlátolnak, s ezek áthágása esetében az illető vétkest felelőssé lehet tenni, és megbüntetni. A sajtószabadság az illető államok polgári alkotmányával áll szoros viszonyban.

*SAJTÓSZEKRÉNY
(sajtó-szekrény) ösz fn. A borsajtónak alsó részén azon váluforma edény, melybe a kisajtólandó szőlőt, vagy törkölyt töltik.

*SAJTÓSZÜLEMÉNY
(sajtó-szülemény) ösz. fn. A sajtó utján létesült elmemű.

*SAJTÓTALIGA
(sajtó-taliga) ösz. fn. Némi hasonlósága miatt a mozgó taligához, így nevezték a régies szerkezetü könyvnyomdákban azon ládaforma, négyszögü alkotványt, melyen a kiszedett betüket magában foglaló ráma fekszik, s mely a nyomás alatt ide-oda mozog.

*SAJTÓTERMÉNY
(sajtó-termény) ösz. fn. l. SAJTÓSZÜLEMÉNY.

*SAJTÓTŐKE
(sajtó-tőke) ösz. fn. A borsajtónak alsó része.

*SAJTÓTÖRVÉNY
(sajtó-törvény) ösz. fn. Törvény, mely általán a nyomdászati ügyekre vonatkozik.

*SAJTÓÜGY
(sajtó-ügy) ösz. fn. Mindennemü intézkedés, mely a nyomdászatot illető tényre vagy tényekre vonatkozik.

*SAJTÓVÁLU
(sajtó-válu) ösz. fn. Csatornaféle bevágások a borsajtó fenékrészén.

*SAJTÓVÉTSÉG
(sajtó-vétség) ösz. fn. Vétség, melyet valaki a sajtótörvény ellen elkövet.

*SAJTÓVISZONY
(sajtó-viszony) ösz. fn. Viszony, mely egy részről a nyomdászat és irodalom, más részt az állami intézkedések között létezik.

*SAJTPONDRÓ
(sajt-pondró) l. SAJTFÉREG.

*SAJTRÁCS
(sajt-rács) ösz. fn. 1) Vesszőkből font rácsféle készület, melyre szárítás végett az ujonnan készült sajtokat rakják. 2) Kalitkaforma zár, melyben a sajtot, vagy turót tartják, hogy a torkos házi-állatok hozzá ne férjenek.

*SAJTRESZELŐ
(sajt-reszelő) ösz. fn. Reszelőféle eszköz, melylyel a sajtot apró morzsákra őrlik.

*SAJTVÁSÁR
(sajt-vásár) ösz. fn. Vásár, tulajdonkép piacz, hol a sajtosok ülnek, és sajtáruikat árulják.

*SAKA
(máskép: Salka, Szálka), falu, Tolna m.; helyr. Saká-n, ~ra, ~ról.

*SAKÁL
fn. tt. sakál-t, tb. ~ok. Az ebek neme alá tartozó vadállat, nagyságra és szinre a rókához hasonló; apróbb állatokkal élősködik, s Áfrikában, és Levantéban (a földközi tenger mellett keletre fekvő tartományokban) lakik. (Canis aureus).

*SAKK
fn. tt. sakk-ot, harm. szr. ~ja. Ismeretes és a maga nemében fortélyos játék, s játékszer, mely keletről származott által hozzánk. Bábjai között fő szerepet játszik a király, keleti különösen persa nyelven sáh (suhogó s) és az egész játék innen vette nevét. Francziául: échec, olaszul scacco, németül Schach stb. Némelyek az olasz scacciare (kergetni, üzni) igéből származtatják. Sakkot játszani. Átv. ért sakkban tartani valakit azt jelenti: valakit oly helyzetbe juttatni, hogy többé egy lépést sem tehet, mint mikor a sakkjátékban a királyt a többi bábokkal úgy körülfogják, hogy helyéből többé nem szabadúlhat, hanem magát megadni kénytelen, amit keleti nyelvek után e szókkal fejeznek ki: Schach matt (a király meghalt v. legyőzetett).

*SAKKHUZÁS
(sakk-huzás) ösz. fn. A sakkjátékban egy bábnak egy helyről másra mozditása. Átv. szerencselépés, oly lépés, melytől valakinek könnyen szerencséje, sorsa függ.

*SAKKJÁTÉK
(sakk-játék) ösz. fn. l. SAKK.

*SAKKOZ
(sakk-oz) önh. m. sakkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Sakk nevü játékot játszik. V. ö. SAKK.

*SAKKOZÁS
(sakk-oz-ás) fn. tt. sakkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Játszás, midőn valaki egy másikkal sakkoz.

*SAKKTÁBLA
(sakk-tábla) ösz. fn. Koczkákra osztott tábla, melyen két ellenfél hasonló nemü és számu bábokkal úgynevezett sakkot játszik. V. ö. SAKK.

*SÁL (1)
falu Vas m.; helyr, Sál-ba, ~ban, ~ból.

*SÁL (2)
l. SÁVOLY.

*SALAFA
falu Vas m.; helyr. Salafá-ra, ~n. ~ról.

*SALAK
fn. tt. salak-ot, harm. szr. ~ja. 1) Az érczekbe vegyült idegen, s nemtelenebb részek, melyek olvasztáskor a fémes részektől elválnak, a folyó tajték alakjában jelennek meg, és miután meghültek, üvegnemü tömeget képeznek. Vassalak, rézsalak, ólomsalak, stb. 2) Szélesb ért. akármily gyűtestnek, pl. víznek, bornak, sörnek tisztátalan alja, söpreje; vagy a kisajtólt gyümölcsök, magvak után hátramaradt törköly, vagy sonkolyféle hulladék. 3) Átv. a maga nemében alávaló, kivetnivaló, semmirekellő. A gyümölcsnek salakját nem illik asztalra adni. Emberiség salakja. Ez értelemben máskép: selejt.
Egyezik vele a német Schlacke, a svéd slagg, az ángol slag, és a cseh schlaky. Adelung többfélekép törekszik e szó eredeti értelmét elemezni, midőn majd az oltást jelentő schlocken-nel állítja öszve, mert az elolvadt salak utóbb megalszik; majd a híg anyagot jelentő Schlich-hez hasonlítja; majd ismét a tisztátalanság alapfogalmát véli rejleni benne.

*SALAKÁROK
(salak-árok) ösz. fn. Az olvasztókemenczékben azon mélyedés, vagy csatorna, melyen az érczből kiváló salakrészek elfolynak.

*SALAKCSATORNA
(salak-csatorna), lásd SALAKÁROK.

*SALAKÉRCZ
(salak-ércz) ösz. fn. Az olvasztott ércznek tisztátalan s idegenszerü részei, melyek először tajtékosan jelennek meg, azután kifolyva és meghűlve üvegnemü alakot öltenek.

*SALAKFÖLD
(salak-föld) ösz. fn. A tűzokádó hegyekből kihányt sajátnemü föld. (Terra vulcanica. Mitterpacher.)

*SALAKKŐ
(salak-kő) ösz. fn. Kőkeménységű test, mely a tűzokádó hegyek által kihányt lávából képződik.

*SALAKMOSÓ
(salak-mosó) ösz. fn. Bányai munkás, ki az olvasztott érczből elvált salakot megtisztítja, hogy ujra az olvasztóba tétessék.

*SALAKOL
(salak-ol) ön- és áth. m. salakol-t. A salakot kihányja, eltávolítja.

*SALAKOS
(salak-os) mn. tt. salakos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek salakja van. Salakos érczolvadék. Átv. ért. a maga nemében alávaló, hitvány.

*SALAKRÉZ
(salak-réz) ösz. fn. Azon aljaréz, mely olvasztás után a kemencze fenekén leülepedve marad.

*SALAKSZAPPAN
(salak-szappan) ösz. fn. Olajjal készített kenni való szappan.

*SALAKSZEKRÉNY
(salak-szekrény) ösz. fn. A bányákban azon faszekrény, melybe az érczsalakot rakják.

*SALAKSZÖRP
(salak-szörp) ösz. fn. Üledék a czukorfőzésnél.

*SALAKSZUSZÉK
(salak-szuszék) l. SALAKSZEKRÉNY.

*SALAKTALAN
(salak-talan) mn. tt. salaktalan-t, tb. ~ok. Salak nélküli, amiben salak nincsen.

*SALAKTALANÍT
(salak-talan-ít) áth. m. salaktalanít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. A salaktól megtisztítja.

*SALAKÚL
(salak-úl) önh. m. salakúl-t. Salakká válik, salakos részek fejlődnek belőle. Lásd SALAK.

*SALAKÚLÁS, SALAKULÁS
(salak-úl-ás) fn. tt. salakú-lás-t, tb ~ok, harm. szr. ~a. Változó állapot, midőn az érczek salakúlnak. V. ö. SALAKUL.

*SALAKÜVEG
(salak-üveg) ösz. fn. A tűzokádó hegyek lávafölde, mely üvegalakuvá keményült. Így nevezhetők az üveghutákban az üveghulladékok.

*SALAMON (1)
férfi kn. tt. Salamon-t, tb. ~ok. Héber eredetü név, jelentése: békés, ettől: , béke, jólét.

*SALAMON (2)
falu Ung, Veszprém m. erdélyi fala B.-Szolnok m.; helyr. Salamon-ba, ~ban, ~ból.

*SALAMONCZ
falu Vas m.; helyr. Salamoncz-ra, ~on, ~ról.

*SALAMONFA
falu Sopron m.; helyr. Salamonfá-ra, ~n, ~ról.

*SALAMONKODÁS
(salamon-kod-ás) fn. tt. salamonkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erkölcstani és birói bölcselkedés, milyen a Szentirásból ismert bölcs Salamon királyé.

*SALAMONKODIK
(salamon-kod-ik) k. m. salamonkod-tam, ~tál, ~ott. Salamon királyéhoz hasonló bölcsességet gyakorol, vagy igényel.

*SALAMON PECSÉTJE
népies neve a sokbötykü gyöngyvirág (convallaria polygonatum) növényfajnak; máskép szintén köznéven: pecsétes gyökér, soktérdü fű, erdei sülyfű.

*SALANG, SALANK
l. SALLANG.

*SALÁNK
falu Ugocsa m.; helyr. Salánk-ra, ~ról.

*SALAP
elvont törzse salapi és salapol szóknak, melyek a ,járás-kelés' közös fogalmában megegyeznek; ahonnan salap hangutánzó volna, s a suhogó hangban a sietés, haladás, szaladás, szaladozás fogalma rejlenék; különösebben szal-ad ige szal gyöke azonos a sal gyökkel. Ezenkivül a ,salapol' ige még örömkiáltozást is jelent, s ekkor alkalmasint az arab-persa-török szalám v. szelám módosulata, mely am. üdvözlés (salutatio). Némelyek az orosz sljapa szóval hozzák viszonyba, mely kalapot jelent; de ennek itt nincs értelme.

*SALAPI
mn. tt. salapi-t, tb. ~ak. A székelyeknél Kriza J. szerént valamiben nagy sürgődve járó, valamit megnyugvás nélkül untalan üző. A ,salapol' igével együtt ,salap' törzstől származik. V. ö. SALAP.

*SALAPOL
(sal-ap-ol) önh. m. salapol-t. 1) Örömét, vagy érdem iránti tiszteletét kiáltozással (Szabó D. szerént főhajtással is) jelenti ki; örömében tapsol. Salapolva fogadni a kedves vendéget. 2) Székely tájszólás szerint am. sokat járkál. Ez értelemben rokon értelmüek: satrat, csatrangol, csatangol, csavarog, csatólál, csabukkol, sérifikál, sétifikál, sérikál szókkal. V. ö. SALAP.

*SALÁTA
fn. tt. salátá-t. Növénytani ért. az együttnemzők seregébe, és egyenlőnősök rendjébe tartozó növénynem; vaczka kopasz; csészéje födelékes, hengeres, hártyás szélü; bóbitája szőrös, száras; magvai simák; virága sárgás. (Lactuca). Fajai kerti, fodor- v. bodros, tenyeres, cserlevelű, sugár, keszeg-, máskép: vad-, mérges v. disznó-, nyilas, szálas, kék saláta. Különösen a kertinek fajtái: fejes, kötöző v. kötözött stb. Mogyorósaláta am. bubulyicska. Tavaszi saláta am. galambbegy-gyökönke; és salátaszironták. Téli v. vízi saláta am. derécze-szigoráll (veronica beccabunga). Szakácsok és szakácsnők nyelvén, mindennemű zöldség, vagy gyümölcs különféle módon, pl. eczettel és olajjal készítve, melyet a sültekhez adni szoktak. A disznósülthöz káposzta-, a borjuhoz zeller-, a nyúlhoz édes gyümölcs salátát adni. Burgonya, bab, czikória saláta stb. Török nyelven: szellüte. Többnyire megvan az európai nyelvekben, ú. m. francziául salade, ángolul sallad, németül Salat, csehül: salat, olaszul salato, salata. Adelung félig-meddig úgy vélekedik, hogy az olasz salata am. insalata (sózott), s tulajdonképen a latin sal volna az eredeti, de ezen véleményét némileg maga is kétessé teszi. Talán némi hangáttétellel am. a latin lactuca, lac (megfordítva cal = sal) szótól, t. i. téj fehérségű nedvétől. A latinban eléjön salgama is (flores, herbae, olera aceto et muria, vel sale, unde nomen, condita). Az arabban szalk am. beta olus (Vullers).

*SALÁTAPILLE
(saláta-pille) ösz. fn. Éjjeli pillefaj, mely a saláták, paréjok, csalánok leveleit lepi meg.

*SALÁTASZIRONTÁK
(saláta-szironták) ösz. fn. Növényfaj a szironták neméből; szálai alacsonak, tenyérnyiek; levelei szívesek, kövérek, szegletesek, nyelesek. Máskép köznépi nyelven: kis fecskefű (mert a fecskékkel tűnik elé), tavaszi saláta, galambbegy. (Ranunculus ficaria).

*SALÁTATORMA
(saláta-torma) ösz. fn. Köz népi neve a zsázsák neméből való növényfajnak, melyet kertekben szoktak tenyészteni; máskép szintén köz nyelven: rézsuka; növénytani néven: kerti zsázsa. (Lepidium sativum).

*SALAVÁRI v. SALAVÁRDI
fn. tt. salavári-t, tb. ~k. A lovaglók nadrága hajdanában, mely bőrből készült, és a szárai mintegy térdig értek, s hasonlított a spanyol lovagok, vagy németek kurta nadrágjához. Salavárinak nevezték azon nadrágot is, melynek ülepe és szárai félczombig bőrrel voltak behúzva, a máskép puleder volt a neve. Így nevezték némely vármegyékben azon felöltő nadrágformát is, melyet a rabokra húzattak, midőn a deresre fektették. Kimérték neki a salavárdit. (Km.). Valamint maga ezen nadrág, hasonlóan a neve is idegen eredetre mutat. Hihetőleg keletről származott, mert Sz. Jeromosnál saraballa ,ruha' értelemben fordúl elé, s Tertullián szerént görögösen írva sarabara persa nadrágot jelent. Magában a persa nyelvben valósággal eléfordúl salvár vagy sulvár, Vullers értelmezése szerént am. femoralia, braccae, quales viri et mulieres gestabant; ezen szóból sal (femur) és vár (= bír, hord) ragból alkotva, mely több nyelvekbe átment, mint a héberbe, arabba, törökbe. E szerént e ruhaneműt őseink keletről hozták volna magukkal.

*SALÉTROM
fn. tt. salétrom-ot, harm. szr. ~a. Sónemü vegyület, mely áll hamélegből (kaliumoxyd) és sajátnemű savból (salétromsavból). V. ö. SALÉTROMSAV. Maga a ,salétrom' szó a latin sal nitri-ból alakult.

*SALÉTROMFŐZŐ
(salétrom-főző) ösz. fn. Személy, ki salétromot főz, kivált ki e munkából keresetet űz.

*SALÉTROMHAB
(salétrom-hab) ösz. fn. Hab, mely salétromfőzéskor képződik.

*SALÉTROMHUTA
(salétrom-huta) ösz. fn. Huta, melyben salétromot főznek.

*SALÉTROMNEMŰ
(salétrom-nemű) ösz. mn. A salétromok neméhez tartozó, vagy hasonló. Salétromnemű savak.

*SALÉTROMOS
(salétrom-os) mn. tt. salétromos-t v. ~at, tb. ~ak. Ami salétromrészeket foglal magában; salétrommal vegyített, készített. Salétromos föld, lúgsó. Salétromos kenőcs.

*SALÉTROMOSSAV
(salétromos-sav) ösz. fn. Ebben az éleny a légenynyel kisebb mennyiségben (3 arányban) van egyesülve. V. ö. SALÉTROMSAV.

*SALÉTROMSAV
(salétrom-sav) ösz. fn. Általán, a salétromnak egyik alkatrésze, melyet belőle vegytanilag elválasztani, és folyó állapotban eléállítani lehet T. i. ha a salétromra (mely hamélegből és salétromsavból áll) más erősebb savat, pl. kénsavat öntünk, ezzel a haméleg egyesűl. (kénsavas haméleggé változván), s salétromsav pedig vízzel vegyűlve kiválik. Máskép: légsav, mely a légenynek az élenynyel bizonyos mennyiségben (5 arányban) vegyüléséből áll. (Acidum nitri.). A kereskedésben a salétromsavnak egy neme fordúl elé, melynek választóvíz a neve, mert az előtt az ezüstnek az aranytól elválasztására szolgált; de a mely némely más alkatrészekkel is van keverve, ú. m. többnyire sósavval és kénsavval.

*SALFA
falu Vas m.; helyr. Salfá-ra, ~n, ~tól.

*SALFÖLD
falu Szala m.; helyr. Salföld-re, ~ön, ~ről.

*SALGÓ
faluk Nyitra és Sáros m., puszta Nógrád m.; helyr. Salgó-ra, ~n, ~ról.

*SALGÓCSKA
falu Nyitra m.; helyr. Salgócská-ra, ~n, ~ról.

*SALGÓ-TARJÁN
falu Nógrád m.; helyr. Tarján-ba, ~ban, ~ból.

*SALITROM
l. SALÉTROM.

*SALKA
l. SZALKA.

*SALLANG
(sar-lang v. sar-ol-ang) fn. tt. sallang-ot, harm. szr. ~ja. Vékony, keskeny szálakra metélt szíjak, melyek holmi fityegő czifraságul, czafrangul szolgálnak. Sallangok a lószerszámokon. A suba, a juhászbunda oldalairól lefityegő sallangok. Sallangokkal czifrázott kostök.
"Válla hegyét a bundája nyomítja,
Csizmaszárát a sallangja borítja."
(Angyal Bandi nótája).
Némelyek szerént egy eredetü volna szalag szóval, melyből suhogó hangon módosult a salag szó, s ebből sallang. De hihetőbb hogy az a sar gyöktől s közelebb sarol igétől ered, melynek fogalma a metélés, minthogy a sallang nem eredetileg úgy készült, hanem valamely egészből, pl. bőrdarabból van lemetélve, v. hasogatva. Származtathatjuk azon sar gyöktől is, melyből sarj, sarjadék és sarang v. sarjang származik. Vámbéry A. szerént csagataj nyelven csalang minden lógó, függő tárgyat jelent.

*SALLANGOS
(sallang-os v. sar-ol-ang-os) mn. tt. sallangos-t v. ~at, tb. ~ak. Sallangokkal ellátott, czifrázott. Sallangos lószerszám, kostök, bunda, szűr. Átv. ért. tulságosan czifra, czikornyás. Sallangos beszéd, üdvözlő vers. A növénytanban a levélnemű szervek éleinek mélyebb s egyenletes bevágásai, melyek azonban szabályosabbak mint a rongyos élüek. (Laciniatum). Ily sallangos a bárányürömnek (artemisia pontica) kétszer szárnyalt levele.

*SALLANGOSAN
(sallang-os-an v. sar-ol-ang-os-an) ih. Sallangokkal ellátva, czifrázva.

*SALLANGOZ
(sallang-oz v. sar-ol-ang-oz) áth. m. sallangoz-tam, -tál, ~ott. Sallangokkal ellát, felczifráz. V. ö. SALLANG.

*SALLANGOZÁS
(sar-ol-ang-oz-ás) fn. tt. sallangozás-t, tb. ~ok. Sallangokkal ellátás, felczifrázás.

*SALLAT v. SOLLAT
(zsar-l-at) áth. m. sallat-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. kényszerítve vallat, nyilatkozatra erőtet. Ne sollass annyit! (Kriza J.).

*SALLATÁS
(zsar-l-at-ás) fn. tt. sallatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kényszerítve vallatás.

*SÁLLIK
l. SÁRLIK.

*SALLÓ
NAGY~, mváros Bars m. KIS~, faluk Bars és Hont m.; helyr. Salló-n, ~ra, ~ról.

*SALLÓ-SÁR
puszta Pest m.; helyr. Sár-on, ~ra, ~ról.

*SALLYA
erdélyi falu Meggyes székben; helyr. Sallyá-ra, ~n, ~ról.

*SALOMÁS
erdélyi falu Gyergyó fiókszékben; helyr. Salomás-ra, ~on, ~ról.

*SALOMVÁR, SALONVÁR
(Salamonvár), falu Szala m.; helyr. ~vár-ra, ~on, v. ~ott, ~ról.

*SÁLSA
fn. Mártás. l. SÁSA. Sálsás tál, a Münch. codexben.

*SALY
elvont gyöke salyog szónak; l. ezt.

*SÁLY
falu Borsod m.; helyr. Sály-ba, ~ban, ~ból.

*SALYGAT
l. SAJGAT.

*SALYGÓ
l. SAJGÓ. 2).

*SÁLYI
faluk Bihar és Szatmár m.; helyr. Sályi-ba, ~ban, ~ból.

*SALYKÓ
erd. falu F.-Fehér m.; helyr. Salykó-ra, ~n, ~ról.

*SALYOG
(saly-og) önh. m. salygot-tam, ~tál, salygott; htn. salyogni v. salygani. A Szent László királyt dicsérő énekben (Révay szerént a XV. századból) ,csillog' v. ,ragyog' értelemben jön elé.
"Képed feltették a magos kőszálra,
Fénylik mint nap, salyog mint arany."
A székelyeknél ,sajgó' alakban (minthogy ők az ly-et j-nek ejtik, pl. székej) mind e napig fenmaradott. V. ö. SAJGÓ, 2).
A mongolban ghal am. tűz; innen: ghaltu, tűzi, tüzes, égő, fényes; pl. ghaltu khorokhai fényes bogár; továbbá szintén a mongolban khala-khu am. égni; végre ugyanott gil gyök igen sok származékban am. csill (csillám, csillog szókban).

*SÁM
fn. tt. sám-ot, harm. szr. ~ja. 1) A hegedüféle hangszereken felállított azon kis deszkácska, mely a húrokat fölemelve tartja, hegedüsám; máskép: nyereg. 2) A csizmadiáknál azon fa, melylyel a csizmabőrt kifeszítik. 3) Lábtóforma eszköz, vagyis zsámoly, különösen melyet révekben a kompokhoz alkalmaznak, hogy könnyebben be lehessen járni.
Mind ezen értelmeinél fogva a sám valamely fölfeszítő, emelő, támasztó eszközt jelent, s eredetileg egy a tám szóval, melyből támogat, támaszt stb. eredtek, mert a sámmal a hegedűhúrokat, és a bőrt föltámasztják, vagy a bejárást fölemelik. Mongolul: dem (appui). V. ö. TÁM és SÁMOLY.

*SÁMÉ
(sám-é) fn. tt. sámé-t, tb. ~k. Baranyában így nevezik a kendőt, melylyel a nők fejeiket bekötik. - Ennek gyöke sám hangváltozattal a héjat, burkot jelentő hám szóval azonosítható, mintha volna hámé. A persában dsáma szövetet és ruházatot jelent. V. ö. HAM, HEJ.

*SÁMFA
(sám-fa) ösz. fn. l. SÁM, 2).

*SÁMFACSINÁLÓ
(sám-fa-csináló) ösz. fn. Mesterember, ki sámokat, azaz, sámfákat csinál. V. ö. SÁM.

*SÁMFALVA
falu Vas m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*SÁMFÁZ
(sám-fa-az) áth. m. sámfáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A kiszabott csizmabőrt sámfával kifeszíti, feltámasztja.

*SÁMFÁZÁS
(sám-fa-az-ás) fn. tt. sámfázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lábbelikészítők, csizmatisztítók működése, midőn a csizmát, sarut stb. sámfával kifeszítik.

*SÁMOD
falu Baranya m.; helyr. Sámod-ra, ~on, ~ról.

*SÁMOGY
falu Zemplén m.; helyr. Sámogy-ra, ~on, ~ról.

*SÁMOL
(sám-ol) áth. m. vámol-t. 1) Szoros ért. a lábbelit sámmal kifeszíti, sámfázza, hogy kellő alakja legyen. 2) Széles ért. valamit bizonyos formára húz, és alakít. Sámolni a vendéghajat, fejkötőt, sipkát, kalapot.

*SÁMOLÁS
(sám-ol-ás) fn. tt. sámolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn sámolnak valamit. V. ö. SÁMOL.

*SÁMOLY
l. ZSÁMOLY.

*SÁMOTHI
puszta Pozsony m.; helyr. Sámothi-ba, ~ban, ~ból.

*SÁMOZ
(sám-oz) áth. m. sámoz-tam, ~tál, ~ott. L. SÁMOL.

*SÁMOZÁS
(sám-oz-ás) l. SÁMOLÁS.

*SÁMSON (1)
férfi kn. tt. Sámson-t, tb. ~ok. A bibliai héber hősnek neve. Simson. Héber eredetű, jelentése: erős.

*SÁMSON (2)
faluk Bihar, Csongrád, K.-Szolnok, Somogy m.; helyr. Sámson-ba, ~ban, ~ból.

*SÁMSOND
erdélyi falu Maros székben; helyr. Sámsond-ra, ~on, ~ról.

*SÁMSONHÁZA
falu Nógrád m.; helyr. ~házára, ~n, ~ról; máskép: SASOMHÁZA.

*SAMU, SÁMUEL
férfi kn. tt. Samu-t v. Sámuel-t. Bibliai főpap neve. Héber eredetű, jelentése: Isten meghallgatta.

*SAMUKA
(Samu-ka) Sámuel kn. kicsinzője; tt. Samuká-t.

*SAN
gyöke sand törzsnek. l. ezt.

*SÁN
gyöke vagy törzse sánta, sántít szóknak és származékaiknak. l. SÁNTA.

*SÁNCSI
puszta Bihar m.; helyr. Sáncsi-ba, ~ban, ~ból.

*SANCZ
fn. tt. sancz-ot. Salakféle zsiros nedv, mely némely égő pipák oldalait kiveri. V. ö. SANK, CZANKÓ.

*SÁNCZ (1)
fn. tt. sáncz-ot, harm. szr. ~a. Háborúban alkalmazható földerődítvény, mely az ellenséggel szemközt védelmül, és biztosságul szolgál, s különféle alakú, és nagyságú. Zárt, nyilt, négy, öt, hat szögű sánczok. Csillag-, keresztsánczok. Vársánczok. Lövések, rostélyok a sánczon, stb. Újabb hadi nyelven: gátony.
Idegen eredetű szó, olaszul: scanso, ángolul sconce, németül: Schanse stb.

*SÁNCZ (2)
falu Somogy m.; helyr. Sáncz-ra, ~on, ~ról.

*SÁNCZÁROK
(sáncz-árok) ösz. fn. Sánczot kerítő árok.

*SÁNCZÁSÁS
(sáncz-ásás) ösz. fn. A sánczkészítésnél azon munka, mely a föld felásását eszközli.

*SÁNCZÁSÓ
(sáncz-ásó) ösz. fn. Munkás, ki a sánczcsinálásnál ásóval dolgozik.

*SÁNCZ-BAGOLA
falu Somogy m.; helyr. ~Bagolá-ra, ~n, ~ról.

*SÁNCZDÖNGÖLŐ
(sáncz-döngölő) ösz. fn. 1) Munkás, ki a sáncznak feltöltött földet döngölő-féle eszközzel, azaz, tömőfával ledömöszöli. 2) Maga azon döngölő eszköz.

*SÁNCZFOGOLY
(sáncz-fogoly) ösz. fn. Fogoly vagy rab, kit a hadi törvényszék sánczmunkára itélt.

*SÁNCZKÁPLÁR
(sáncz-káplár) ösz. fn. Káplár, kinek kötelessége a várak körüli sánczokra fel­ ügyelni, a netalán történt rongálásokat, az elemek által okozott károkat stb. bejelenteni.

*SÁNCZKARÓ
(sáncz-karó) ösz. fn. Vastag karók, vagy hasogatványok, melyeket a sánczok meg­ erősitésére használnak. (Palissade).

*SÁNCZKOSÁR
(sáncz-kosár) ösz. fn. Vesszőből font, magas, és földdel töltött kosár, illetőleg több ilyetén kosarak, a csatatéren, vagy bástyákon, melyek mögött a katonák, és sánczmunkások az el­ lenség lőfegyverei ellen biztosítvák.

*SÁNCZMESTER
(sáncz-mester) ösz. fn. Erődítési mester, ki a sánczépítésre és munkásokra felügyel.

*SÁNCZMUNKA
(sáncz-munka) ösz. fn. 1) Általán mindenféle kézi munka a sánczok körül, pl. ásás, talicskázás, döngölés, stb. Sánczmunkára itélt szököttkatonák, forradalmárok. 2) l. SÁNCZMŰ.

*SÁNCZMŰ
(sáncz-mű) ösz. fn. Erőditési mű, mely sánczot képez. Sánczmüvekkel kerített vár. Tábort védő, biztosító sánczmüvek. Az ellenség sánczmüveit szétrombolni.

*SÁNCZOL
(sáncz-ol) áth. m. sánczol-t. Sánczot csinál, bizonyos tért, helyet sánczczal elzár, bekerít, biztosít. Elsánczolni a tábort. Midőn egyszerüen sánczcsinálásra vonatkozik, önható ige.

*SÁNCZOLÁS
(sáncz-ol-ás) fn. tt. sánczolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, erőditési munka, mely által sánczot készítnek, vagy valamit sánczczal erősítenek.

*SÁNCZOLAT
(sáncz-ol-at) fn. tt. sánczolat-ot, harm: szr. ~a. Több sánczmüvek együtt véve.

*SÁNCZOLATVONAL
(sánczolat-vonal) ösz. fn. Vonal, melyet a sánczolat menete képez, vagyis azon irány, melyben a sánczok épitvék.

*SÁNCZRÉS
(sáncz-rés) ösz. fn. Rés, melyet a sánczon az ellenség álgyui törnek, hogy berohanni lehessen rajta.

*SÁNCZSZERSZÁM
(sáncz-szerszám) ösz. fn. A sánczkészitésnél használt, és szükséges mindenféle eszközök, pl. ásók, kapák, talicskák, tömők stb.

*SÁNCZTÉR
(sáncz-tér) ösz. fn. Tér, melyen sáncz vagy sánczolat áll, továbbá, sánczolattal kerített hely.

*SAND (1)
(san-d) törzse sanda, sandal, sandít szóknak és származékaiknak. l. SANDA.

*SAND (2)
falu Somogy m.; helyr. Sand-ra, ~on, ~ról.

*SANDA
(san-d-a) mn. tt. sandá-t. Oly szemekről mondják, melyeknek néző sugarai nem párhúzamosak, vagyis nem egyirányuak, miszerint az egyik szem erre, a másik amarra néz; népies mondat szerént félre néző, káposztás kertbe néző, mint a kecske. Sanda szemű leány, fiú. Vakok között sanda a király. (Km.). Átv. irígy, másnak szerencséjét görbe szemmel néző.
E szóban alapfogalom a görbe, félrecsapó irány, s ennélfogva gyöke san azon sa, csa, ta, továbbá ka gyökökhöz rokonítható, melyekből félrehajlást, görbe irányt jelentő származékok erednek, milyenek, sánta, sandarol, satrat, csabukkol, csatangol, csavar, csavarog, csámolog, csálé, csámpás, csánk, tántorog, támolyog; kajsz, kajsza, kajcs stb. Maga a kaján is eredetileg görbe irányút jelenthetett, s innen lett átv. értelemben az irigyet, azaz, más javát görbe szemmel nézőt jelentő kaján. Sanda törzsöke az elavult sand ige, melyből az igeneves sandó, sanda fejlődött ki. Ily képzésüek: ronda, sunda bunda (sunyó buvó), monda, ferde, herde hurda, a keményebb sánta, serte perte stb. A sanda máskép kancsal, kancsi, mely szintén a görbe irányra vonatkozó, s ka elvont gyökű szókkal áll rokonságban. V. ö. KANCS, KANCSAL.
Suhogó gyökhangjánál fogva rokon hozzá a német schiel és schief.

*SANDAL (1)
(san-d-al) mn. tt. sandal-t, tb. ~ok. l. SANDA. E szóban az l toldalékhang, valamint a tájdivatos hangyal (= hangya)-ban.

*SANDAL (2)
falu Sáros m.; helyr. Sandal-ba, ~ban, ~ból.

*SANDALG
l. SANDALOG.

*SANDALGÁS
(san-d-al-g-ás) fn. tt. sandalgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Sandal nézés. 2) Lassu léptekkel, sunnyogva járás.

*SANDALOG
(san-d-al-og) gyak. önh. m. sandalog-tam, ~tál, ~ott, v. sandalg-ottam, ~ottál, ~ott. 1) Szemei sandalul néznek; káposztás kertbe néz. Átv. irigyen, hamisan félre néz. 2) A székelyeknél (Udvarhelyszék vidékén) Kriza J. szerént, halk s lassú léptekkel v. sunnyogva megy az úton. Mintha andalog szóból s előtételével módosúlt volna. V. ö. SANDAROL.

*SANDÁN
(san-d-a-an) ih. Görbén, sanda szemekkel. Sandán nézni. Átv. ért. irigyen, kaján ember módjára.

*SANDAROL
(san-d-ar-ol) önh. m. sandarol-t. Székely tájszólás szerént (Háromszék vidékén), sunynyogva féloldalt megyen, jár-kel. A közép ar képző, hihetőleg átalakult al, miszerint eredetileg sandalol, azaz, sandal módon jár. V. ö. SANDA.

*SANDAROLÁS v. SANDARLÁS
(san-d-ar-ol-ás) fn. tt. sandarolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sunnyogva, féloldalt járás.

*SANDASÁG
(san-d-a-ság) fn. tt. sandaság-ot. Sanda tulajdonság.

*SANDI
(san-d-i) mn. tt. sandi-t, tb. ~k. Egy kevéssé sanda, félrenéző; máskép: kancsi. Rokon hozzá a kandi, mely kiváncsiságból ide-oda kacsingatót jelent.

*SÁNDI
l. SÁNDRI.

*SANDIKÁL
(san-d-ig-ál) gyak. önh. m. sandikál-t. Sandán nézeget, kacsingat. Rokon hozzá a kandikál, azaz, kiváncsiságból majd ide majd oda nézkél. Ez igében a gyakorlatos képző, ig, (og helyett) mely az alapfogalomnak némi kicsinyítő árnyéklatot ad, ilyenek: sántikál, kornyikál, szunydikál, ezek helyett: sántogál, kornyogál, szunydogál, továbbá, melyekben a g nem keményűl meg: hajigál, gurigál, taszigál stb.

*SANDIKÁLÁS
(san-d-i-ka-al-ás) fn. tt. sandikálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sandán nézegetés. V. ö. SANDIKÁL.

*SANDISÁG
(san-d-i-ság) l. SANDASÁG.

*SANDÍT
(san-d-ít) önh. m. sandít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Képzőjénél fogva a nyelvhasonlat szerint átható ige, s am. sandává tesz; de a szokás csak önhatólag használja, s am. sandán néz. Mind alakra, mind alapfogalomra rokona sántít, mely am. testét egyenetlen irányban mozgatva, s mintegy csáléra hajlongva lép.

*SANDÍTÁS, SANDITÁS
(san-d-ít-ás) fn. tt. sandítás-t, tb: ~ok, harm. szr. ~a. Sandán nézés.

*SÁNDOR (1)
férfi kn. tt. Sándort, tb. ~ok. A hellen ,Alexander' után módosított név, törökül: Iskender. A görög alexw-ból származott, s jelent védőférfit, védnököt. Képes kifejezéssel, a macedoni nagy Sándorra vonatkozólag, jelent hatalmas hőst, hóditót.
"Mit főz magában Gallia Sándora?"
Berzsenyi.

*SÁNDOR (2)
falu Bács m.; puszták Veszprém és Szatmár m.; BÖLZSE~, falu Abaúj m.; helyr. Sándor-ra, ~on, ~ról.

*SÁNDORFALU
faluk Szatmár m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*SÁNDORFALVA
falu Máramaros m.; erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*SÁNDORHÁZ
falu Szala m. puszta Győr m.; helyr. ~ház-ra, ~on, ~ról.

*SÁNDORHÁZA
falu Torontál m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*SÁNDORHEGY
falu Vas m.; helyr. ~hegy-re, ~ěn, ~ről.

*SÁNDORKA
,Sándor' kn. kicsinyzője; tt. Sándorká-t.

*SÁNDORLAK
puszta Somogy m.; helyr. ~lakra, ~on, ~ról.

*SANDOROL
l. SANDAROL.

*SÁNDORUTCZA
puszta Somogy m; helyr. ~utczá-n, ~ra, ~ról.

*SANDRA
(san-d-ar-a) fn. tt. sandrá-t. Azon sok rokonnevek egyike, melyek kurvát, szemtelenül kicsapongó nőszemélyt jelentenek. V. ö. KURVA. A sanda, sandal, sandarol, s több rokon értelmű és gyökű szókhoz tartozik, mennyiben a sandra nem egyenes erkölcsi úton járót, hanem félrecsapó, kicsapongó életűt jelent. Egyezik vele mind hangban mind jelentésénél fogva czandra v. czondra; továbbá a valamivel szelidebb értelmű czafra, handra, czafrinka, csafrinka.

*SANDRASÁG
(san-d-ar-a-ság) fn. tt. sandraság-ot, harm. szr. ~a. Kurvaság, czandraság.

*SÁNDRI
,Sándor' férfi kn. kicsinzője; tt. Sándri-t.

*SANK
fn. tt. sank-ot, harm. szr. ~ja. Heves megyében, Eger tájékán am. eső általa hegyoldalról lemosott iszap, sár, lőtye, mely a völgyekben, gödrökben öszvegyül. Szabó D. szerént, valaminek alja, salakja, sonkolya. V. ö. SALAK, SONKOLY.

*SÁNKFALU
falu Gömör m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*SANKOL
(sank-ol) áth. m. sankol-t. Sankjától vagyis salakjától, tisztátalan részeitől megtisztít valamely híg testet.

*SANKOS
(sank-os) mn. tt. sankos-t v. ~at, tb. ~ak. Tisztátalan, iszapos, salakos, seprüs részekkel kevert. Sankos víz.

*SANNY
elavult fn. melyből sannyad, sannyaszt eredtek. Ezek értelménél fogva jelenti az állati testnek azon kóros állapotát, midőn fogy, soványodik. Rokon hozzá az életfogyasztó, testet rongáló jelentésű sany, melyből sanyar, sanyarú, sanyarít stb. származtak; továbbá a vékonyhangu senyv, s ehhez hasonlítva a sanny is eredetileg sanyv, sanyó, sanyú, mint köny, könyő, könyű, könyv, könny; szuny, szunyó, szunyv, szunny stb.

*SANNYAD
(sanny-ad) önh. m. sannyad-t. Teste soványnyá, satnyává leszen, elfogy; máskép satnyad, satnyúl. V. ö. SENYVED.

*SANNYADÁS
(sanny-ad-ás) fn. tt. sannyadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A testnek veszendő állapota, midőn sannyad, azaz, soványodik, elfogy.

*SANNYASZT
(sanny-asz-t) áth. m. sannyaszt-ott, par. sannyaszsz, htn. ~ni v. ~ani. A testet soványnyá teszi, hervasztja, fogyasztja. Bú, fájdalom sannyasztja a testet. V. ö. SENYVESZT.

*SANNYASZTÁS
(sanny-asz-t-ás) fn. tt. sanynyasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hatás, mely által a test sannyasztatik. V. ö. SANNYASZT, és SENYVESZT.

*SÁNTA
(sán-t-a) mn. tt. sántá-t. Általán, ki akármiféle lábhiba, vagy sérülés miatt rendes irányban nem lép, hanem majd ide, majd oda biczeg, pl. kinek egyik lába rövidebb a másiknál, vagy seb van a talpán, vagy bokában kimenyült a lába. Sánta koldus. Sánta ördög, kiről a közmondat azt tartja, hogy az ördögnek is a sántája leggonoszabb. Sánta béna. Aki sánta, csak sántikál, de a hamisat utól éri. (Km.). Messze Buda sánta ebnek. (Km.). "Ha sántát és beteget ajánlandotok." (Bécsi cod. Malachias). "És hoztatok a ragadozatokból sántát és bennát." (Ugyanott). Jobb az uton járni sánta lábbal is, hogysem az út kivül futni. (Káldi Innep. Préd. 476. l.). Sánta ló, sánta eb, sánta ökör. Átv. ért. minek egymással párhuzamos részei nem egyenlők. Sánta versek. Sánta hasonlítás, midőn az öszvehasonlítottak között nincs egyenlő viszony.
A santaság oly viszonyban áll a lábhoz, illetőleg a lépéshez, mint a sandaság a szemhez, vagyis nézéshez, t. i. a működő szervek ott is, itt is az egyenes iránytól félre csapnak, s csakugyan egy közös gyökből származnak, azon csekély különbséggel, hogy amannak törzse sánt, emezé pedig sand, és hogy amabban a szokás hosszú á-t használ, ebben rövidet. Képzésre nézve hasonlók hozzá: hinta, finta, melyek gyöke a mozgást jelentő in, ebből h előtéttel lett hint, hintó, hinta, azaz ingató, és f előtéttel fint, finta, azaz, félre ingó. V. ö. SANDA, és CSA. Gyarmathi szerént a krájni nyelvben santov és az illír nyelvben szantav am. sántálni.

*SÁNTAARASZ
(sánta-arasz) ösz. fn. A székelyeknél am. az általánosabb előarasz v. bakarasz.

*SÁNTAKATA
(sánta-kata) ösz. fn. A népies égismében, azon legfényesebb csillag, melynek neve hellen-latinul Syrius, s mely az Orion (kaszás) csillagzatot követi. Nevét onnan kapta, mert reszketeg ragyogását úgy fogá fel a mezei nép, mintha sántikálna, s azt mondja róla a népmese, hogy a kaszásoknak enni visz.

*SÁNTÁL
(sán-t-a-al) önh. m. sántál-t. Sántán lépdel. A régiek, nevezetesen Pesti Gábor, Thelegdi, Eszterházy Tamás, és Pázmán élnek e szóval a mai ,sántít' helyett, melynél csakugyan szabatosabb; mert a sántít, képzőjénél fogva átható. "Mikoron a szamárnak egy tövisk gyakott volna az lábába, sántál vala vele." Pesti Gábor meséi (CXXXV.). Aki sántával lakik, sántálni tanúl. (Km. Molnár Albert.).

*SÁNTÁLÁS
(sán-t-a-al-ás) fn. tt. sántálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sánta módon lépés, menés. V. ö. SÁNTÁL.

*SÁNTÁLÓ
(sán-t-a-al-ó) mn. tt. sántáló-t. Sántán lépő. Sántáló eb, ló. V. ö. SÁNTÁL.

*SÁNTÁN
(sán-t-a-an) ih. Sánta lábbal, biczegősen lépve. Ép lábakkal ment vala el, és sántán tért vissza.

*SÁNTASÁG
(sán-t-a-ság) fn. tt. sántaság-ot, harm. szr. ~a. A lábaknak sánta állapota, vagy tulajdonsága. Betegséget, sántaságot, szegénységet senki nem tagadhat. (Pázmán Kal. 172. l.).

*SÁNTIKÁL
(sán-t-ig-ál) gyak. önh. m. sántikál-t. Egy kevéssé sántán, biczegve lépdegel, járkál. Átv. ért. mondják oly párhuzamos irányu, vagy hasonlított dolgokról, melyek egészen nem egyeznek. E hasonlat sántikál. Néha am. erkölcsileg véve nem jár egyenes úton. Ez az ember valamiben sántikál, nem jó dologban sántikál, hazugságban sántikál. Ezen ige kicsinyző értelemmel is bír, melyet a középképző i hangzója képez, mint a sandikál, kandikál, szunydikál rokon képzésü igékben. V. ö. SANDIKÁL.

*SÁNTIKÁLÁS
(sán-t-ig-ál-ás) fn. tt. sántikálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Egy kevéssé biczegő járás, lépdelés. Átv. hamis úton járás, csalásra számított működés. V. ö. SÁNTIKÁL.

*SÁNTÍT
(sán-t-a-ít) áth. és önh. m. sántít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Sántává tesz. A patkolatlan lovat megsántítja a köves út. 2) Önhatólag am. sántál, azaz, sántán lép, biczeg. Nem mindenkor igaz, hogy sántít a sereghajtó. (Km.). A lágy körmü ló hamar sántít. V. ö. SÁNTA.

*SÁNTÍTÁS, SÁNTITÁS
(sán-t-a-ít-ás) fn. tt. sántitás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Sántává tevés. Megsántitás. 2) Sántán lépés, biczegés, sántálás.

*SÁNTOS (1)
fn. tt. sántos-t, tb. ~ok. A székelyeknél am. csengetyü v. öntött pergő.

*SÁNTOS (2)
falu Somogy m.; helyr. Sántos-ra, ~on, ~ról.

*SÁNTÚL
(sán-t-a-úl) önh. m. sántúl-t. Sántává lesz. A jó csődör vagy megvakúl, vagy megsántúl. (Km.). Fejét üsd, hogy meg ne sántúljon. (Km.).

*SÁNTÚLÁS, SÁNTULÁS
(sán-t-a-úl-ás) fn. tt. sántulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hibás, vagy kóros állapotba jutás, midőn az ember vagy más állat lába sántává lesz.

*SANY
elvont gyöke sanyad, sanyar, sanyarú, sanyarít, sanyarkodik, sanyarodik szóknak, s ezek származékaiknak. Rokona azon vékonyhangu seny, melyből senyv, senyved stb., származtak, továbbá: sin v. siny, melyből sinlődik stb. ered, melyek mind szenvedő, testet fogyasztó állapotra vonatkoznak. Alapfogalomban egyeznek vele a fájdalmas indulatszók saj, haj, jaj. V. ö. SAJNÁL.

*SANYAD
(sany-ad) önh. m. sanyad-tam, ~tál, ~ott v. ~t. l. SENYVED, SATNYÚL.

*SANYAR (1)
(sany-ar) fn. tt. sanyar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Minden baj, szenvedés, különösen testet gyötrő lassu kin, mely az életerőt fogyasztja, emészti. Alakjára nézve hasonló a szomor, keser, szigor szókhoz, melyek szintén vagy testi vagy lelki gyötrelemre vonatkoznak, és több másokhoz.

*SANYAR (2)
(sany-ar) áth. m. sanyar-t. A testet vagy lelket némely bajok, fájdalmak, kinok, szenvedések által gyötri, emészti. Máskép: sanyarít. Gyakori betegségek sanyarják őt. Mondják növényekről is. A hideg tavaszi éjek megsanyarják a vetéseket, a fák virágait. Azon szók egyike, melyek igék és nevek egyszersmind, milyenek: zavar, csavar, sodor, kanyar, zár, les, nyom stb.

*SANYARÁS
(sany-ar-ás) fn. tt. sanyarás-t, tb. ~ok, harm. sz. ~a. Gyötrés, emésztés, csigázás. V. ö. SANYAR, áth.

*SANYARGÁS
(sany-ar-og-ás) fn. tt. sanyargás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A testnek, vagy léleknek némi lassú, és tartós szenvedések, kinok miatti gyötrődése, erejének fogyása. V. ö. SANYAROG.

*SANYARGAT
(sany-ar-og-at) gyak. áth. m. sanyargat-tam, ~tál, ~ott, par. sanyargass. Folyvást, vagy gyakran sanyar, kinoz, gyötör. Testét böjtöléssel, virrasztással, ostorozással sanyargatja. Nagy teherhordással, koplaltatással sanyargatni a barmot. V. ö. SANYAR.

*SANYARGATÁS
(sany-ar-og-at-ás) fn. tt. sanyargatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit v. valamit sanyargatnak, továbbá ezen cselekvés által okozott szenvedés, gyötrelem, kin. Testi sanyargatások. A sok sanyargatás időnek előtte megölte őt. V. ö. SANYARGAT.

*SANYARGATOTT
(sany-ar-og-at-ott) mn. tt. sanyargatott-at. Akit v. amit sanyargattak; gyötrött, kínzott. Sötét börtönben sanyargatott rabok.

*SANYARÍT
(sany-ar-ít) áth. m. sanyarít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Sanyarú állapotba helyez, azaz, gyötör, kinoz, szenvedtet. Valakinek életét sanyarítani. Növényekre vonatkozólag, fonnyadóvá, hervadóvá tesz. V. ö. SANYAR, SANYARÚ.

*SANYARÍTÁS, SANYARITÁS
(sany-ar-ít-ás) fn. tt. sanyarítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki v. valami sanyarg állapotúvá tétetik, kinoztatik, gyötörtetik, stb. V. ö. SANYARÚ.

*SANYARKODÁS
(sany-ar-kod-ás) fn. l. SANYARGÁS.

*SANYARKODIK
(sany-ar-kod-ik) k. m. sanyarkod-tam, ~tál, ~ott. L. SANYAROG.

*SANYARODÁS
(sany-ar-od-ás) fn. tt. sanyarodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn az állati vagy növényi test sanyarodik.

*SANYARODIK
(sany-ar-od-ik) k. m. sanyarod-tam, ~tál, ~ott. Kinzás, szenvedés, gyötrelem, táphiány stb. miatt teste, életereje fogyatkozik, senyved. Sanyarodik a nehéz munkával terhelt, és roszul táplált ember. Sanyarodik a sovány földi, vagy hidegvette növény.

*SANYARODOTT
(sany-ar-od-ott) mn. tt. sanyarodott-at. Kit v. mit a szenvedések, kinok, gyötrelmek nyomorúvá, sinlődővé tettek. Sanyarodott betegek, szegények, rabok. V. ö. SANYARODIK.

*SANYAROG
(sany-ar-og) gyak. önh. m. sanyarog-tam, ~tál, sanyargott. Szenvedések, gyötrelmek között sínlődik, tengődik, nyomorúan, búsan folytatja életét. Sanyarog a beteges, a szegény éhező koldus. E sovány földben csak sanyarognak a növények. V. ö. SANYAR.

*SANYARÚ
(sany-ar-ú) mn. tt. sanyarú-t, v. ~at, tb. ~k v. ~ak. 1) Sanyarral, azaz, kinokkal, szenvedésekkel, gyötrelmekkel járó; szomorú, keserves. Sanyarú élet; sanyarú böjtölés; sanyarú betegség, rabság, börtön. 2) Emberről szólva, aki szigorusága, keménysége által másokat sanyar, gyötör, kinoz, azaz, sanyaró. Sanyarú apa, nevelő, börtönőr. - Képzésre hasonlók hozzá: nyomorú, szomorú, szigorú, domború, keserű stb.

*SANYARÚAN
(sany-ar-ú-an) ih. Kinok, szenvedések, gyötrelmek között; sínlődve; szomorúan, keservesen; szigorúan. A rabokat sanyarúan tartani. Sanyarúan élni. Sanyarúan nevelni a gyermekeket. V. ö. SANYARÚ.

*SANYARÚN
l. SANYARÚAN.

*SANYARÚSÁG, SANYARÚSÁG
(sany-ar-ú-ság) fn. tt. sanyarúság-ot. 1) Sanyarú, azaz, szenvedő, kinos, gyötrelmes, sinlődő állapot, vagy tulajdonság. A beteg embernek, a rabnak sanyarúsága. A böjt sanyarúságát enyhíteni. 2) Szigoruság, mások iránti keménység. Atyai, nevelői sanyarúság. V. ö. SANYARÚ.

*SANYAVÉSZ, SÁNYAVÉSZ
máskép: senyevész, csenevész. l. CSENEVÉSZ.

*SÁP (1)
hangszó, mely különösen a récze tompa kiáltását utánozza, honnan sápog, sápogás, sapogó származékok, hangváltozattal: háp, hápogás, hapogó, továbbá: sápékodik, sápolódik eredtek. Innen alkalmazott értelemben jelent oly emberi hangot, mely szomorú, panaszos indulatból fakad, s midőn az ajakak idomtalanul, mint a récze lapátjai nyiladoznak szét, és csapódnak öszve, mit a kényes, nyafiga gyermekeken leginkább észrevehetni. Egyezik vele sop gyök is sopánkodik szóban.

*SÁP (2)
elvont gyök, melyből sápad, sápaszt erednek. Eredeti jelentésére nézve l. SÁPAD.

*SÁP (3)
faluk Pozson, Szabolcs, Abaúj m.; puszták Borsod, Heves, Nógrád m; ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Nógrád m.; NAGY~, SÁRI~, Esztergam m.; TÁPJÓ~, Pest m.; ÓRI~, puszta Esztergam m.; helyr. Sáp-ra, ~on, ~ról.

*SÁP (4)
fn. l. SÁF.

*SÁPAD
(sáp-ad) önh. m. sápad-t. 1) Sándor I. értelmezése szerént am. soványodik, különösen orczái beesnek. 2) Az arcz szine a betegség, vagy kicsapongó életmód, vagy ijedés, félelem, belszorongás miatt halványnyá lesz. Arcza mind inkább sápad. Ijedtében elsápadt. A mai szokás ez utóbbi értelemben használja.
Első jelentésénél fogva rokon a csappan, csappad igékhez, pl. csappan a ló, vagy más állat, midőn soványodik, vagy éhség miatt vékonyai beesnek. Ha ezt az emberre alkalmazzuk, ennek arcza is megcsappan midőn soványnyá lesz; mivel pedig a soványodás, sorvadás rendesen halványsárga szinnel párosúl, innen származott a sápad igének másod pont alatti jelentése is. Ily viszony van a hal és halvány között, mert halvány nem csak a halott, hanem az élő is, kinek szine a halottéhoz hasonló. Egyébiránt hangokban és alapfogalomban hasonlít hozzá a latin tabet, tabescit. Továbbá pedig eléfordúl a zendben szpaéta ,fehér' és ,sápadt' értelemben, mely szanszkritul: szvíd, perzsául: szpíd.

*SÁPADÁS
(sáp-ad-ás) fn. tt. sápadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A soványodó arcznak csappant állapota, beesése. 2) Elhalaványulás.

*SÁPADOZ
(sáp-ad-oz) gyak. önh. m. sápadoztam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyakran, vagy folytonosan sápad; hüledez. Ijedtében sápadoz. V. ö. SÁPAD.

*SÁPADOZÁS
(sáp-ad-oz-ás) fn. tt. sápadozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, vagy folytonos sápadás. V. ö. SÁPADÁS.

*SÁPADSÁG
(sáp-ad-ság) fn. tt. sápadság-ot. Sápadó, vagy sápadt állapot, vagy tulajdonság; halványság; a beesett arcznak soványsága. A hosszas betegséget sápadság követi. Sápadsága gyaníttatja, hogy igen megijedt. Különösen oly leányok sajátszinü halványsága, kik a havi tisztulás hiányában vagy rendetlenségében (sápkórban) szenvednek.

*SÁPADT
(sáp-ad-t) mn. tt. sápadt-at. Beesett, elsoványodott arczu; halványsárga szinü. Sápadt aszkóros ember. Sápadt korhely. Sápadt leány. V. ö. SÁPAD.

*SÁPADTAN
(sáp-ad-t-an) ih. Sápadt szinben vagy állapotban.

*SÁPADTSÁG
(sáp-ad-t-ság) l. SÁPADSÁG.

*SÁPASZT
(sáp-asz-t) áth. m. sápaszt-ott, par. sápaszsz, htn. ~ni v. ~ani. Sápadóvá tesz; soványít; halványít. Az aszkór sápasztja az arczot. A kaczér indulatok elsápasztják az emberi szint. (Szabó D.). A nagy ijedség elsápasztotta őt. Epe sápasztotta ember.

*SÁPASZTÁS
(sáp-asz-t-ás) fn. tt. sápasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hatás, mely által a test, és annak szine sápadttá leszen.

*SÁPATAG
(sáp-ad-ag) mn. tt. sápatag-ot. Sápadni szokott; sápadozó.

*SÁPÉKODÁS
(sáp-é-kod-ás) l. SÁPOLÓDÁS.

*SÁPÉHODIK
(sáp-é-kod-ik) k. m. sápékod-tam, ~tál, ~ott. l. SÁPULÓDIK.

*SÁPÍT
(sáp-ít) önh. m. sápít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Sápogó récze módjára panaszkodik, sopánkodik. Gúnyos szó, valamint az egy értelmü sápot, sápolódik, sápítoz. Midőn soványodásra, vagy halvány színre vonatkozik, átható erővel bír, s am. sápaszt.

*SÁPÍTÁS, SÁPITÁS
(sáp-ít-ás) fn. tt. sápítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eltorzított arczczal, ajakkal és csúnya hanggal szóló sopánkodás. V. ö. SÁP, hangszó.

*SÁPÍTOZ, SÁPITOZ
(sáp-ít-oz) gyak. önh. m. sápítoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Folyvást, vagy gyakran sápít, sopánkodik. Hallgass már, ne sápítozz. V. ö. SÁPÍT.

*SÁPÍTOZÁS, SÁPITOZÁS
(sáp-ít-oz-ás) fn. tt. sápítozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, vagy folytonos sápítás.

*SAPKA v. SIPKA
(csup-ka?) fn. tt. sapká-t. Különféle kelméből, és alakra szabható kisebbféle föveg; pongyolább nemű fejrevaló, mint a kalap, süveg, kalpag. Házi sapka; tapló sapka; úti sapka; papsapka; katonasapka; diáksapka; nyári, téli sapka; báránybőr sapka. Sapkán cserél süveget. (Km.). Máskép: sipka, sipak, mint kupka, kupak. Gyöngyösinél csapka.
"Hosszú tűzött zubon ruhájok ezeknek,
Bársony patyolatos csapkája fejěknek."
Molnár A. értelmezése szerént, török fövegecske. Egyezik vele a sajátságos szabásu lengyel czapka, miként a dsidások fövegét nevezik. Török nyelven sapka am. a franczia chapeau (caput-ból?) s kalapot jelent. A pehlvi nyelvben sopka am. fedél (Decke. Beregszászi).

*SAPKACSINÁLÓ
(sapka-csináló) ösz. fn. Mesterember, ki különösen sapkák varrásával foglalkodik. A törökben sapkadsi am. kalapos.

*SAPKÁS (1)
(sapka-as) mn. tt. sapkás-t, v. ~at, tb. ~ak. Ki sapkát visel, kinek sapkája van. Sapkás fiú, diák. Sapkás nők.

*SAPKÁS (2)
(sapka-as) fn. tt. sapkás-t, tb. ~ok. L. SAPKACSINÁLÓ.

*SÁPKÓR
(sáp-kór) ösz. fn. Nők, különösen serdülő leányok betegsége, midőn rendetlen havi tisztulásban, vagy ennek hiányában szenvednek. (Chlorosis).

*SÁPKÓROS
(sáp-kóros) ösz. mn. Sápkórban szenvedő. V. ö. SÁPKÓR.

*SÁPÓDIK
(sáp-é-od-ik) k. m. sápód-tam, ~tál, ~ott. L. SÁPOLÓDIK.

*SÁPOG
(sáp-og) önh. m. sápog-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk réczéről, midőn lapátszerü csőré, tátogatva sáp sáp hangon szól; hangváltozattal: hápog. Átv. gúnyos ért. récze módjára tátongva sopánkodik, panaszkodik.

*SÁPOGÁS
(sáp-og-ás) fn. tt. sápogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A réczének szólása, midőn sápog. Átv. gúnyos ért. tátongó szájjal sopánkodás, v. beszélés; máskép: hápogás.

*SÁPOL
(sáp-ol) önh. m. sápot-t. l. SÁPOG.

*SÁPOLÓDÁS
(sáp-ol-ó-od-ás) fn. tt. sápolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Keserves panaszkodás, sopánkodás.

*SÁPOLÓDIK
(sáp-ol-ó-od-ik) k. m. sápolód-tam, ~tál, ~ott. Keservesen panaszkodik, sopánkodik, hogy másokat könyörületre, segedelemre indítson. Máskép: sápékodik, sápódik.

*SÁPPAD; SÁPPASZT
l. SÁPAD; SÁPASZT.

*SAR (1)
elvont gyök, melyből sarab, sarabol, saraboló, sarj (acies), sarjaz, sarol, sarló, mind metszésre vonatkozó származékok erednek. E gyökben alaphang azon r, mely a nyelvekben általán metszést, metszőt, vagy metszettet is jelentő származékok anyja. V. ö. R, gyökhangot. Rokonai nyelvünkben még tar, honnan tarol, tarló, csor, melyből csoroszol, csoroszla, dor, melyből doroszol, doroszló eredtek. Előtét nélkül egyeznek vele az irt, ort, arat igék ir, or, ar gyökei, továbbá alaphangban, és értelemben rokonai a görög arph (sarló), latin sarrio, sarculum, mongol ir (valamely metsző eszköznek éle), ira-khu (metsz-eni, vág-ni, barázdol-ni).

*SAR (2)
elvont gyök, melyből növést, kinövést, fölfelé emelkedést jelentő származékok eredtek, milyenek, sarj (surculus), sarjad, sarjadzik, sarang, sarangoz, sarjú. Rokon hozzá a vékonyhangu ser, melyből sereng (sarju), serdűl, serked, serken, serény, serte (szőr) származtak; valamint cser, cserje is. Hajdan a sar az állati lábnak szárát is jelenthette (a persában sal am. femur hominis et aliorum animalium), melyből lett sark a sarnak kinövése, mint a faré fark; továbbá saru, oly lábbeli, melynek szára van, mely a lábszárt befödi. Innen sarmalódni am. valakinek sarkában járni, kérőleg alkalmatlankodni.

*SÁR (1)
fn. tt. sár-t, v. sara-t, tb. sarak, harm. sz. raggal sara; általán a személyragokkal saram, sarad, sarunk, sarotok, saruk. 1) Valamely nedv, vagy víz által többé-kevésbbé meglágyított, híggá tett föld, kivált ha azt a járók lábai, a szekerek stb., föltiporják. Utczákon, utakon levő sár. Lőtyés, ragadó, szivos sár. Sárt tiporni. Sárban járni. Térdig érő sár. Tengely hajtja a sárt.
"Nem úgy van most, mint azelőtt,
Sár van a mi házunk előtt."
"A bojtárom vizen, sáron,
Magam a paplanos ágyon."
"Sárga csizmás Miska
Sárban jár." (Népdalok.)
2) Bizonyos czélra sárrá higított föld. Tapasznak, vályognak való sár. Edénynek, pipának való agyagsár. Falat, házat építni való sár. Nehéz mint a sár. 3) Átv. ért. kivált összetételeknél sárhoz hasonló sürű folyadék. Epesár, bélsár, sárvíz. Ide tartozik a sárlik ige gyöke, mely máskép folyat, azaz, a kancza vagy tehén nemzési ösztönkor híg nyálkát folyat.
A sár somogyi tájkiejtéssel csér, honnan e somogyias mondat: a kerek höröpöl a csérba, azaz, sülyedez, lemerűl a sárba. Ugyanezt jelenti az országos divatu cser, minthogy átv. ért. cserben maradni, v. cserben hagyni valakit am. sárban maradni, sárban hagyni, azaz, bajban; hasonló: sárba vinni valakit = bajba keverni; "A kegyelmed confoederatusi is.... im bévitték a sárba kegyelmedet." (Gr. Eszterházy Miklós nádor Rákóczy Györgyhöz); miknek ellentéte: megállani a sarat, azaz a bajjal, vészszel szembeszállni, megvíni; kihúzni valakit a sárból am. kiszabadítni a bajból. Ezeknél fogva legvalószinübb, hogy a sár egy jelentésü azon csor gyökkel, mely folyásra, hígságra vonatkozik, és származékai, csorog, csorgat, csordul, csordít. Hogy a sár eredetileg rövid volt, mutatják a sarat, és sarak ragozott esetek. Továbbá, a cser, csor és sar szókban a hangzók épen úgy váltakoznak, mint ezekben csorba cserba; berena borona barona; beretva borotva, gyertya gyortya stb. Csagataj nyelven Vámbéry Á. szerént csar am. sár, piszok; továbbá csarkďn, törökül: csďrkďn am. piszkos, csúnya; a persában khar és khara (sedimentum, coenum); a szanszkritban szaram, szarasz am. víz, szarit am. folyó. Végül, a magyar sár és higság (csor) fogalmai között oly viszony létezik, mint a latin luo és lutum (terra diluta) között. Ugyanezt állítja Adelung a német Koth-ról is, mely jelent sárt is, szart is; és e két szó a magyarban is mind hangra, mint értelemre rokon.

*SÁR (2)
elavult mn. mely még ma több öszvetett szókban eléfordúl, és sárgát jelent, milyenek sárarany, sárkerep, sárkór, sárfűz, sárfehér, sártök, továbbá a sármány, sármáló v. ~málu, sármálinkó stb. madárnevekben. A Góry-codexben is eléjön így egyszerüen ,sárga' jelentéssel: "És az ő fején alácsignek és fignek vala számtalan szörnyü sár gyíkok."
Mivelhogy a szinek, mint elvont fogalmak, általán bizonyos határozott szinü tárgyaktól kölcsönözték neveiket: ennélfogva azon szin nevét is, melyet régebben sár-nak hívtak, és ma sárgá-nak hívunk, okszerüen oly rokon hangu szóban kell keresnünk, mely határozott sárga szinü tárgyat jelent. Erre nézve kétfélekép vélekedhetünk, hogy vagy a fakó szinü agyagból, homokból lett sár szinét vették nyelvalkotó őseink alapul, ily viszonyra emlékeztet a latin lutum, és luteus color is; vagy pedig sár azon szár gyökkel egy, melyből szárad, száraz eredtek, t. i. az elérettség miatt kiszáradt fű, mező, növények levelei rendesen fakósárga szint öltenek; miszerint sár sárga annyit tenne, mint a csangós kiejtésü szár, szárga, azaz, a száradt, aszott fűhöz, gyephez hasonló szinü. - Mongolul sira am. sárga; továbbá gyomorsav, gyomorbeli tisztátlanság. V. ö. SÁRGA.

*SÁR (3)
l. SÁRPECSENYE.

*SÁR (4)
falu Heves m. puszta Pest m.; FEKETE~, Somogy m.; helyr. Sár-ra, ~on, ~ról.

*SARA
elvont, vagyis inkább elavult törzsök, melyből sarab, sarabol eredtek. Gyöke a metsző élt jelentő sar, melyből lett sara, metsző eszköz, (mint kasza), ebből sarab (mint kaszab), végre, sarabol (mint kaszabol). Rokon vele a magashangu sér, sérv. V. ö. SAR, (1).

*SÁRA (1)
női kn. tt. Sárá-t. Ó testamentomi héber név. Sára, Ábrahám felesége. Eredetileg a héberben (szárá) am. femina princeps et nobilis. Kicsinyítve: Sári, Sárika.

*SÁRA (2)
falu Zemplén m.; helyr. Sárá-ra, ~n, ~ról.

*SARAB
elavult fn. tt. sarab-ot. Földet, illetőleg gazt, gyomot nyeső éles eszköz. Képeztetésre hasonló hozzá a szintén metsző eszközt, tulajdonkép fegyvert jelentő kaszab. Gyökben hasonló a latin sarculum is.

*SARABOL
(sar-ab-ol) áth. m. sarabol-t. Sarab nevü eszközzel nyes, írt; különösen a rögös földet, utat simára egyengeti, a gazt, füvet kiirtja. Hasonló hozzá a fegyvernemü éles eszközzel metszést, irtást, darabolást jelentő kaszabol.

*SARABOLÓ
(sar-ab-ol-ó) mn. és fn. tt. saraboló-t. 1) Aki sarabol, vagy mivel sarabolnak. Saraboló kertész, saraboló vas. 2) Azon eszköz neve, melyet szabatosan sarabnak kellene neveznünk, t. i. a sarab és saraboló oly viszonyban állanak egymással, mint a kaszab és kaszaboló.

*SÁRAD
ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Ugocsa m.; helyr. Sárad-ra, ~on, ~ról.

*SARAGLYA
l. SAROGLYA.

*SARAL
(sar-al) áth. és önh. Sárt csinál. Különösen mondják hajóról, midőn a víz fenekét horzsolja, felkavarja.

*SARAMONTA
fn. tt. saramontá-t. Baranyában am. venyige. Valószinüleg a latin sarmentum-ból ment át a népnyelvbe, jóllehet a sar gyök és sarj törzs nyelvünkben is rokon jelentésüek.

*SARAMPÓ
l. SOROMPÓ.

*SARANCSÉR
l. SARANSÉR.

*SÁRÁND
BAGÓ~, falu Bihar m.; helyr. Sáránd-ra, ~on, ~ról.

*SARANG
(sar-ang) fn. tt. sarang-ot, harm. szr. ~ja. Általán, növényi sarjadék, kihajtás, különösen a fa törzséből. Székelyeknél divatos szó. Máskép: sarjang. V. ö. SAR, (2), SARJÚ, és SERENG. Nagy-Bánya vidékén ölekbe rakott fa; talán sor, vagy dorong.

*SARANGOS
(sar-ang-os) mn. tt. sarangos-t v. ~at, tb. ~ak. Hajtásos, sarjas, pl. a fa törzse.

*SARANGOZ
(sar-ang-oz) önh. m. sarangoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Használtatik ikesen is: sarangozik. A levágott, lemetélt növénynek töve, törzse újra kihajt, csemetét hoz. Sarangoznak a lebotolt füzek, a kivágott cserfák, a lekaszált rétek.

*SARANGOZÁS
(sar-ang-oz-ás) fn. tt. sarangozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Újanti sarjadzás. V. ö. SARANGOZ.

*SARANGOZIK
(sar-ang-oz-ik) k. m. sarangoz-tam, ~tál, ~ott. l. SARANGOZ.

*SARANSÉR
puszta Győr m.; helyr. Saransér-re, ~ěn, ~ről.

*SARAPHÁZA
erdélyi falu Torda m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*SÁRARANY
(sár-arany) ösz. fn. Molnár A. latinozása szerént, aurum fulvum. Értetik alatta az egy darabban termett legfínomabb arany, alkalmasint a legtisztább sárga szintől, különböztetésül az érczes ásványokból tűz által kiolvasztott, vagy iszapos fövenyből kimosott aranytól. Eléfordúl már a Szent László királyról szóló énekben is (a XV. századból):
"Olaj származik szent koporsódból,
Tetemed foglalták a szép sáraranyból.

*SARASZ
l. SZÁRAZD.

*SÁRATLAN, SARATLAN
(sár-atlan) mn. tt. sáratlan-t, tb. ~ok. Amin sár nincs, sártól tiszta. Sáratlan utczák, utak.

*SARAVOLA
l. SZÁRAFALVA.

*SARBÓ
falu Sáros m.: helyr. Sarbó-ra, ~n, ~ról.

*SÁRBOGÁRD
falu Fehér m.; helyr. ~Bogárd-ra, ~on, ~ról.

*SÁRCSA
(sár-csa) fn. tt. sárcsá-t. Vizityúkfaj, nagyságra a fogolyhoz hasonló; tollai feketék; csőrén mintegy mogyorónyi fehér folt látszik. A vándormadarak közé tartozik. (Fulica atra). Máskép: szárcsa. Első nevénél fogva azt lehetne gyanítani, hogy nevét a sártól vette, mivel a mocsáros, sáros, iszapos vizekben szeret lakni; de valószinübb, hogy szárcsa az eredeti, s gyöke a kopaszt jelentő szár, minthogy a csőre tövén levő fehér folt úgy látszik a többi fekete szín között, mintha kopasz volna. Németül ezen fehér folt miatt Bläsz, Blässze, Bläszchen, Bläszhuhn a neve. Hogy magyar nevét a kopaszságnak látszó fehér folttól kapta, azon körülményből is gyanítható, mert a fehér foltos homloku fekete lovat némely vidékeken szárcsának nevezik.

*SÁRCSATORNA
(sár-csatorna) ösz. fn. Csatorna, melyen a sarat, különösen az árnyékszéki bélsárt elfolyatják; máskép: pőczecsatorna.

*SARCZ
fn. tt. sarcz-ot, harm. szr. ~a. Általán, rendkivül kierőszakolt adó, vagy váltságdíj, milyet az ellenség szokott vetni valamely városra, tartományra, stb. A hadi dúlásnak egyik neme. Sarczot vetni a meghódított népre. Lefizetni a sarczot. A foglyokért sarczot kérni, venni.
Harács szóval egyezik, mely kharads (adó neme) török szónak felel meg; másképen rovás, megrovás, mert megróni pl. a népet am. sarczot vetni rá, mint Heltai mondja Mátyás királyról, hogy többször megrótta az országot.

*SARCZAU
l. SZARKÓ.

*SÁRCZI
mn. tt. sárczi-t, tb. ~ak. A székelyeknél am. vékony, sovány (mint az agár); talán szárcsa módosúlata.

*SÁRCZIPŐ
(sár-czipő) ösz. fn. Felső czipő, melyet sáros időben a lábbeli fölé szoknak húzni; máskép: felczipő.

*SARCZOL
(sarcz-ol) áth. m. sarczol-t. Molnár A. szerint sarczot igér, vagyis ad. Mai értelemben am. sarczfizetésre kényszerít, sarczot vet ki valakire. Sarczolni a szegény népet.

*SARCZOLÁS
(sarcz-ol-ás) fn. tt. sarczolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erőszakolás, mely által valakit sarcznemü adófizetésre szorítanak.

*SÁRD
falu és puszta Somogy m., erdélyi mváros A.-Fehér m., faluk Kolos és Küküllő m. és Maros székben; BELSŐ~, KÜLSŐ~, faluk Szala m.; helyr. Sárd-ra, ~on, ~ról.

*SÁRDA
(sár-da) fn. tt. sárdá-t. Növénynem az egyfalkások seregéből és sokhímesek rendjéből, különösen ennek selyem sárda nevű faja, melynek szép sárga virága van, máskép köz néven: sárda málva, (Sida Abutilon. Gönczy Pálnál újabb rendszer után a latin abutilon nemi név).

*SARDÓ
fn. tt. sardó-t. Legények játéka. A farsangnak két utósó hetében, vasárnap és csütörtökön esti órákban minden háznak ablaka alatt, hol t. i. megengedik, énekszóval jelen meg. Mit ilyen alkalommal az éneklők ajándékban kapnak, a farsangi három végső napon tartandó mulatságra fordítják. Alsó Nyitravölgyben Pográny vidékén divatos szokás. (Drnovszky Ferencz).

*SÁRDOS
csárda Sopron m.; helyr. Sárdos-on, ~ra, ~rál.

*SÁRDOS-ÉR
telek Csongrád m.; helyr. Sárdosér-re, ~en, ~ről.

*SARDOS-MAJOR
major (Egyed mváros mellett) Sopron m.; helyr. ~major-ba, ~ban, ~ból.

*SÁREDÉNY
(sár edény) ösz. fn. Közönséges gerencséragyagból készített cserépedény, pl. fazék, tál, lábas, stb.

*SÁRETT
mn. tt. sárett-et. Baranyában am. sárga, székelyesen: sárig.

*SÁRFAL
(sár-fal) ösz. fn. Polyvával, és hígitott agyaggal vagy marhaganéjjal is egy tömeggé gyúrt, taposott sárból való fal, melyet némi hasonlatnál fogva tréfásan fecskefészek-nek is hívnak. A fa és kő hiányában szenvedő lapályon vidékeken építnek ily falakat, illetőleg házakat.

*SÁRFALVA
erd. faluk Hunyad m. és Kézdi székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*SÁRFAZÉK
(sár-fazék) ösz. fn. Közönséges agyagsárból korongolt és égetett fazék. Sárfazékra sárfedő. (Km.).

*SÁRFEHÉR
(sár-fehér) ösz. mn. és fn. Szőlőfaj neve, melynek szemei sárgás fehérek és igen édes levüek.

*SÁRFEŐ
(olvasd: Sárfő) falu Pozson m.; helyr. Sárfeő-re, ~n, ~ről.

*SÁRFÉSZĚK
(sár-fészěk) ösz. fn. Gúnyosan szólva oly hely, illetőleg város, falu, utcza, stb. mely mindig sáros, vagy melyben minden esőre megjön a sár, s mintegy megfészkeli magát.

*SÁRFIA
(máskép: NYITRA-SÁRFŐ), falu Nyitra m.; helyr. Sárfiá-n, ~ra, ~ról.

*SÁRFI-MIZDÓ
falu Vas m.; helyr. ~Mizdó-ra, ~n, ~ról.

*SÁRFŐ
1) l. SÁRFEŐ. 2) NYITRA-SÁRFŐ máskép: Sárfia), falu Nyitra m.; helyr. Sárfő-n, ~re, ~ről.

*SÁRFŰ
(sár-fű) ösz. fn. A fűtejek neme alá tartozó növényfaj. Van 1) nagy sárfű, szára sugár, ernyője négy águ, négy levélgalléros; levelei szálas láncsásak, ellenesek; gyümölcse szömölcsös, kipattanó; (Euphorbia lathyris). Máskép köz nyelven kerti sárfű, hasindító fű. 2) Kis sárfű; ernyője 6-10 águ, ugyanannyi levelü gallérral, azután kétágu; kisgalléri szívesek; levelei mind szálas-láncsásak, rendetlenek, nyeletlenek. (Euphorbia esula).

*SÁRFŰMAG
(sár-fű-mag) ösz. fn. A nagy sárfűnek magva, mely érett korában kipattan. A köz nép némely vidéken, nevezetesen a Balaton mellékén, hashajtó szerül használja. V. ö. SÁRFŰ, 1).

*SÁRFŰZ
(sár-fűz) ösz. fn. A fűzfák egyik faja; levelei láncsásak, kopaszak, alul fakók; nyelei szőröskék; barkái a levelekkel együtt nőnek; ágai sárgák, honnan a neve. (Salix vitellina.)

*SÁRGA
(sár-og-a) mn. tt. sárgá-t. A fő szinek közől azon világos szin, mely a prismában a fénysugarak megtörésekor a vörös és zöld szin között tünik elé. Sárga szin, festék, föld. Sárga virágok, levelek. Sárga posztó, selyem, kendő. Sárga csizma. Sárga üveg mindent sárgának láttat. (Km.).
"Sárga csikó, csengő rajta,
Galambomért megyek rajta."
Népdal.
Különféle fokozatok, és árnyéklatok szerint oly szókkal tétetik öszve, melyek valami sárgát jelentenek, mint: aranysárga, birssárga, kénsárga, viaszsárga, szalmasárga, sáfránsárga stb. Némi hasonlatnál fogva mondjuk olyasmiről, mi a test bőrét, különösen az arczot sárgává szokta tenni. Sárga irígység, sárga epe, sárga kórság, sárga halál. "Az arany idő is neki halott-sárga." Arany J. A székelyeknél: sárog v. sárig, a csangóknál: szárig. Baranyában sárett. A Bécsi codexben is székelyesen: sárog. "Királyné asszon leesék és sárog színbe változván, megfáradván a fejét a szolgáló leányra hajtá." (Hester XV.).
E szónak gyöke sár, melyből lett az elavult ige sárog, s ebből a részesülő sárogó, sároga, öszverántva sárga, mint var, varog, (varr, varrog) varga, nyúz, nyuzga, pozsog pozsga, fireg firge, ürög ürge. Több más hasonló képeztetésü szókban a g átváltozik kemény k-ra, mint a szineket jelentő, szőke, szürke, hóka, róka szókban stb. Törökül: szári, szanszkritul gauró, mongolul: sira (sárga) és sirga (fakósárga). Eredeti jelentésének elemzésére nézve l. SÁR, (2).

*SÁRGAAGYAG
(sárga-agyag) ösz. fn. Agyagnemü föld, melynek a vele egyesült idegen, kivált mész alkatrészénél fogva sárga színe van.

*SÁRGABARNA
(sárga-barna) ösz. mn. Sárgával elegyes barna.

*SÁRGACZUKOR
(sárga-czukor) ösz. fn. Kiégetett vagy felolvasztott és ismét megjegeczesedett czukor, mely ez által sárga színt kap.

*SÁRGADINNYE
(sárga-dinnye) ösz. fn. Az ugorkák neméhez számított növényfaj, illetőleg ennek terménye, melynek vagy húsa vagy színe vagy mind a kettő is érett korában rendszerént sárga vagy legalább sárgás szokott lenni. Egyébiránt mind héjára mind alakjára, mind húsának ízére és szinére is nézve számtalan alfajokra és fajtákra oszlik. (Cucumis melo.)

*SÁRGAFAKÓ
(sárga-fakó) ösz. mn. Sárgálló fakó szinü. V. ö. FAKÓ.

*SÁRGAFEJÉR v. ~FEHÉR
(sárga-fejér) ösz. mn. Sárgával elegyes fejér.

*SÁRGAFELFOLYÓ v. ~FELFUTÓ
(sárga-fel-folyó v. ~fel-futó) ösz. fn. l. SARKANTYÚKA.

*SÁRGAFÖLD
(sárga-föld) ösz. fn. Érczesföld, melynek szine sárga. (Ocher r. Oker).

*SÁRGAGOMBA
(sárga-gomba) ösz. fn. Gombafaj, melynek kalapja s lemezei sáfránszinüek; húsa fejér. (Agaricus ictericus).

*SÁRGAIBOLYA
(sárga-ibolya) lásd SÁRGAVIOLA.

*SÁRGAKÓR
(sárga-kór) ösz. fn. 1) Embereket megszálló kór, melytől a test bőre az elömlött epe miatt sárga szinüvé lesz. Köz nyelven: sárgaság. (Icterus). 2) Lovak, és szarvasmarhák betegsége, midőn szemeik fehére, továbbá ajkaik, és ínyeik megsárgulnak.

*SÁRGAKÓROS
(sárga-kóros) ösz. mn. Aki vagy ami sárgakórban szenved. Sárgakóros ember, ló, szarvasmarha.

*SÁRGALÁZ
(sárga-láz) ösz. fn. Veszedelmes és a körülményekhez képest ragadós láz faja, mely a beteg bőrét sárga szinnel vonja be. Leginkább forró, nedves, és rothadt anyagokkal telt légkörü égalyban, hol a földnek a tenger színe fölött csak kevés emelkedése van, szokott uralkodni, különösen Nyugot-Indiában és Közép-Amérika tengerparti vidékein; de ahonnan már Észak-Amérika, Spanyol- s Olaszország kikötőibe is elharapódzott.

*SÁRGÁLLIK
(sár-og-a-al-al-ik) k. m. sárgáll-ott, htn. ~ami. Sárga szinben tünik elé, sárgának látszik. A sárgakóros ember szemei, bőre sárgállanak. Őszszel a hervadó levelek sárgállanak. V. ö. SÁRGA.

*SÁRGAMADÁRLILIOM
(sárga-madár-liliom) ösz. fn. l. SÁRMA alatt.

*SÁRGAMUROK
(sárga-murok) ösz. fn. Köz ismeretü kerti tápnövény, melynek máskép sárgarépa a neve. V. ö. MUROK.

*SÁRGAPEJ
(sárga-pej) ösz. fn. Oly lóról mondják, melynek szőre világos pejszinü, sörénye pedig és farka sárga.

*SÁRGAPIROS
(sárga-piros) ösz. mn. Minek szine sárgával vegyített piros, vagyis részint sárga, részint piros, pl. oly ló, melynek szőre piros, serénye pedig és farka szőre sárga.

*SÁRGARÉPA
l. SÁRGAMUROK.

*SÁRGARÉZ
(sárga-réz) ösz. fn. Vörös rézből, és czinből vegyített fém, melynek sárga szine van. V. ö. RÉZ.

*SÁRGARÉZÁRU
(sárga-réz-áru) ösz. fn. A kereskedésben eléfordúlni szokott mű sárgarézből.

*SÁRGARÉZÁRUS
(sárga-réz-árus) ösz. fn. Személy ki sárgarézmivekkel kereskedik.

*SÁRGARÉZHÁMOR
(sárga-réz-hámor) ösz. fn. Hámor, vagyis kohó, melyben sárgarezet készítenek.

*SÁRGARÉZHÚR
(sárga-réz-húr) ösz. fn. Húr, mely vékony szállá nyújtott sárgarézből áll.

*SÁRGARÉZHUTA
(sárga-réz-huta) ösz. fn. Bányahuta, melyben az illető ásványokból a sárgarézrészeket olvasztás által elválasztják.

*SÁRGARÉZMÍVES
(sárga-réz-míves) ösz. fn. Míves, ki különféle szereket, eszközöket, edényeket sárgarézből készít.

*SÁRGARIGÓ
(sárga-rigó) ösz. fn. Rigófaj, melynek dereka sárga tollazatú, szárnyai pedig feketék, de röptollainak némelyei halvány sárga hegyüek. (Oriolus galbula. L.). V. ö. RIGÓ.

*SÁRGÁS
(sár-og-a-as) mn. tt. sárgás-t v. ~at, tb. ~ak. Ami nem egészen határozott sárga szinü, csak többé kevésbbé hasonló hozzá, fakó; továbbá sárga szinnel vegyűlt. Sárgás tollu madarak.

*SÁRGASÁG
(sár-og-a-ság) fn. tt. sárgaság-ot, harm. szr. ~a. 1) Valaminek állapota, vagy tulajdonsága, melynél fogva sárga szinben tünik elé. A disznótök sárgasága mutatja, hogy már megérett. 2) l. SÁRGAKÓR.

*SÁRGASÁRMA
(sárga-sárma) ösz. fn. Lásd SÁRMA alatt.

*SÁRGASÍK
(sárga-sík) ösz. fn. Aranyszinü sík, melylyel ruhákat diszíteni, cziczomázni szoktak. Sárga síkkal diszített szinpadi öltözék. V. ö. SÍK, fn.

*SÁRGASZILVA
(sárga-szilva) ösz. fn. A szilvának, mint gyümölcsnek, azon faja, mely érett állapotra jutván sárga vagy fehéressárga szinü.

*SÁRGATARKA
(sárga-tarka) ösz. mn. Mondják szövetről, melynek alapszine sárga pettyekkel vagy koczkákkal van vegyítve. Sárgatarka kendő, szoknya.

*SÁRGATARNICS
(sárga-tarnics) ösz. fn. Növényfaj a tarnicsok (gentiana) neméből; virágai gyűrűsek; gyűrűi bogernyőszabásúk; bokrétái többnyire ötmetszésűk, kerekdedek, sűrűn pettegetett sárgák; csészéi burok szabásúk. (Gentiana lutea). Köz néven: keserű gyökér, encziána.

*SÁRGATÖK
(sárga-tök) ösz. fn. Az egylakiak seregébe és falkások rendébe tartozó tök (cucurbita) nemü növény egyik faja; máskép: disznótök (cucurbita verrucosa), kabakja fáshéju, nagy, sárga, szömölcsös; levelei mélyen ötkaréjosak, közép karéja tövön szűkebb.

*SÁRGATÖLCSÉRES
(sárga-tölcséres) ösz. fn. l. SARKANTYÚKA.

*SÁRGATYÚKTARÉ
(sárga-tyúk-taré) ösz. fn. A sárma nevü növény egyik fajának népies nevezete. l. SÁRMA alatt.

*SÁRGAVIOLA
(sárga-viola) ösz. fn. Máskép sárgaibolya, fajtlinkaibolya, az ibolya (cheiranthus) növénynemhez tartozó faj; levelei láncsásak, hegyesek, kopaszak, keménykék; ágai szögletesek; szára cserjésedő; virága rendesen sárga, van sárgásvörös, és sárgásbarna szinü is. (Cheiranthus Cheiri).

*SÁRGAVÖRÖS
(sárga-vörös) ösz. mn. Sárgával vegyített, vagy tarkázott vörös szinü. Sárgavörös szövet.

*SÁRGAZÖLD
(sárga-zöld) ösz. mn. Sárgába átjátszó zöld, milyen pl. a kis liba szőre, vagy a vizenyős lapályon termő némely füvek.

*SÁRGAZÖLDGOMBA
(sárga-zöld-gomba) ösz. fn. Gombafaj, melynek kalapja domboru sárga, tönkje sárga, lemezei zöldek. (Agaricus fascicularis).

*SÁRGÍT, SÁRGIT
(sár-og-a-ít) áth. m. sárgít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Sárgává tesz, sárgára fest valamit. Dohányleveleket fűlesztés által sárgítani. Az őszi napok elsárgítják a fák leveleit. A sárgakór sárgítja a szemeket, a bőrt. V. ö. SÁRGA.

*SÁRGÍTÁS, SÁRGITÁS
(sár-og-a-ít-ás) fn. tt. sárgítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, vagy hatás, mely által valami sárgává tétetik vagy válik.

*SÁRGODÁS, SÁRGÓDÁS
(sár-og-od-ás vagy sár-ga-od-ás) fn. tt. sárgodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. SÁRGÚLÁS.

*SÁRGODIK, SÁRGÓDIK
(sár-og-od-ik v. sár-ga-od-ik) k. m. sárgod-tam, ~tál, ~ott. Sárga szinbe öltözik. Ne nézd a bort, midőn sárgodik. (Káldi, Példb. 23:31.). "És mikoron a gabona megsárgódnék." Pesti G. meséi (CXXVI.).

*SÁRGOLYÓ
(sár-golyó) ösz. fn. 1) Sárból való golyó. 2) A lopvanőszők seregébe tartozó harasztnem, melynek termése a gyökerek közt négy rekeszű, s gömbölyü tokocskákban négyfelé nyíló. (Pilularia).

*SÁRGÖRÖNGY
(sár-göröngy) ösz. fn. Sárból lett göröngy.

*SÁRGÚL, SÁRGUL
(sár-og-a-úl) önh. m. sárgúl-t. 1) Sárga szinüvé alakúl, sárga szint ölt. Sárgúlnak az elaszott mezők, a falevelek. Sárgúl az érő disznótök. 2) Sápad, halaványúl. Ijedtében egészen elsárgúlt. V. ö. SÁRGA.

*SÁRGÚLÁS, SÁRGULÁS
(sár-og-a-úl-ás) fn. tt. sárgulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szinváltozás, midőn valamely test előbbi szine helyett sárgát ölt.

*SÁRGYÉK v. ~GYÍK
(sár-gyék) ösz. fn. Szabó Dávidnál am. mérges, tarka, sárgagyík.

*SÁRGYÓKA
(sár-og-ó-ka) fn. l. SÁRMÁNY. V. ö. SÁRGA.

*SARGYÚ
tájdivatos kiejtés; l. SARJÚ.

*SÁRGYURADÉK
(sár-gyuradék) ösz. fn. Tapasznak, vagy vályognak, vagy általán épitéshez való sár, melyet gyurás által szivossá, ragadóssá képeznek.

*SARHA
fn. tt. sarhá-t. Kutyapeczér, gyöpmester, továbbá, ki a hóhér mellett segédkedik; máskép serha. Idegen eredetü. Valószinüleg a német Scherge után módosított szó, mely a francziában sergent, az olaszban sergente stb.

*SÁRHAT
(sár-h-at) önh. m. sárhat-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. L. SÁRHÍT.

*SÁRHIDA
falu Szala m.; helyr. Sárhidá-ra, ~n, ~ról.

*SÁRHÍT, SÁRHIT
(sár-h-ít) önh. m. sárhít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Mondják különösen kanczalóról, vagy szamárról, midőn nemi ösztöne megindúl és párosodásra ingerli, máskép: sárhodik, sárhozik, sárlik, sárhat. Gyöke a higat jelentő sár, minthogy a sárhítás nyálkafolyással jelenkezik. A tehénről azt mondják: folyat, mi ugyanazon alapfogalomnak felel meg.

*SÁRHÍTÁS, SÁRHITÁS
(sár-h-ít-ás) fn. tt. sárhítás-t, tb. ~ok. Kancza ló- vagy szamárnál párosodás ösztöne.

*SÁRHOD
(sár-h-od) önh. m. sárhod-tam, ~tál, ~ott. l. SÁRHÍT v. SÁRLIK.

*SÁRHODIK
(sár-h-od-ik) k. m. sárhod-tam, ~tál, ~ott. L. SÁRHÍT v. SÁRLIK.

*SÁRHOZIK
(sár-h-oz-ik) k. m. sárhoz-tam, ~tál, ~ott. L. SÁRHÍT v. SÁRLIK.

*SÁRI (1)
női kn. tt. 1) Sári-t. l. SÁRA. 2) Komárom tájékán gúnyszó, s jelent sáros hátu szajhát.

*SÁRI (2)
faluk Pest m., puszták Somogy, Baranya m., KIS~, NAGY~, faluk Bars m., FELSŐ~, puszta Veszprém m.; helyr. Sári-ba, ~ban, ~ból.

*SÁRIG v. SÁROG
mn. tt. sárig-ot, v. sárog-ot, a székelyeknél am. sárga; l. ezt.

*SÁRIKA (1)
(Sári-ka) tt. Sáriká-t. ,Sári' kn. kicsinzője.

*SÁRIKA (2)
fn. tt. sáriká-t. Gönczy Pálnál a hatporodások (hathímesek) seregébe és egyterméjüek (egyanyások) rendébe, a természetes rendszerben az Amarillis-félék rendébe tartozó növénynem; leple tölcséralaku, hat hasábu; egyenes szálcsái bokrétája csöve felső részéhez nőttek, három porodája (hímszála) a másik háromnál kisebb. (Sternbergia). Faja ugyanő nála: kikerics-sárika (sternbergia colchiciflora).

*SÁRISÁP
falu Esztergam m.; helyr. Sárisáp-ra, ~on, ~ról.

*SÁRITÖK
(sári-tök) l. SÁRTÖK.

*SARJ
(sar-j) fn. tt. sarj-at, harm. szr. ~a. 1) Általán a növények gyönge fiatal hajtása, ágacskája. A lebotolt fűz sarjai sürün nőnek. A fattyusarjakat lemetélni, kitépni. Ez értelemben gyöke a növésre vonatkozó sar, melyből sarang, sarangoz, sarjú eredtek. A j toldalékhang, mint az orj, marj, morj, tarj, fürj, eperj, szederj szókban. Rokon vele magas hangon cserje. 2) Jelenti a metsző eszközök, fegyverek legvékonyabb élét. Késnek, kaszának, kardnak sarja. Elkoptatni a borotva sarját. Ebből származik sarjaz, azaz, élesre fen. Gyökre rokonai ennek: sarol, sarló, sarabol, saraboló. V. ö. SAR, (1). 3) Tésztás étel neme, melyet libasülthöz készítenek a szakácsok, leánysarja; mintegy mellékétel (Garnirung), valamint a sarj többnyire mellékág. Leánysarjá-nak hívják, mert a konyhában szolgálóleány gyúrja.

*SARJAD
(sar-j-ad) önh. m. sarjad-t. Sarjakat hajt, fiatal ágacskák, hajtások nőnek ki belőle. Sarjad a kivágott cserfa törzsöke, vagy töve. Tavaszszal sarjadnak a fák. Sarjad a lekaszált rét, midőn tarlója újra zöldelleni kezd.

*SARJADÁS
(sar-j-ad-ás) fn. tt. sarjadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A növénytenyészésnek azon állapota, midőn sarjai nőnek, midőn sarjakat hajt.

*SARJADÉK
(sarj-ad-ék) fn. tt. sarjadék-ot, harm. szr. ~a. A növénynek szaporodó hajtásai, csemetéi, ágacskái. Átv. ért. nemzedék, az állati, különösen emberi fajnak származéka, fia.

*SARJADZÁS
(sar-j-ad-oz-ás) fn. tt. sarjadzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Folytonos vagy szaporább sarjazás. 2) l. TARJAGOSODÁS.

*SARJADZIK
(sar-j-ad-oz-ik) k. m. sarjadz-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni v. ~ani, par. -dzál. 1) Folytonosan sarjad, vagy több sarjat hajt. A lebotolt fűzfák buján sarjadzanak. 2) l. TARJAGOSODIK.

*SARJÁK
puszta Pozson m.; helyr. Sarják-ra, ~on, ~ról.

*SARJANG; SARJANGOS; SARJANGOZ
v. SARJANGOZIK; lásd SARANG; SARANGOS; SARANGOZ.

*SARJAS
(sar-j-as) mn. tt. sarjas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Aminek hajtásai, kinövő ágacskái, csemetéi vannak. Sarjas fűz. 2) Vékonyra köszörült élü. Sarjas kés, kard. V. ö. SARJ.

*SARJASHIPON
(sarjas-hipon) ösz. fn. Növényfaj a hiponok (hypnum) neméből; lombjai kétszer szárnyaltak, sarjadzók; levelei láncsásak, fedelékesek; tokjai hosszúdadok; kupakjai kihegyzettek, görbék. (Hypnum proliferum).

*SARJAZ
(sar-j-az) áth. m. sarjaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Metsző eszközt élesít, vékonyra edz, köszörül, fen. Sarjazni a megtompult kaszát. V. ö. SARJ, 2). Lásd SARJADZIK v. SARJAZIK.

*SARJAZÁS
(sar-j-az-ás) fn. tt. sarjazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A növénynek azon állapota, midőn sarjat hajt. 2) Sarjadék. 3) Élesítés, fenés, köszörülés.

*SARJAZAT
(sar-j-az-at) ösz. fn. Növények sarjainak öszvege. A lebotolt fűznek buja, sürü sarjazata.

*SARJAZIK
(sar-j-az-ik) k. m. sarjaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Sarjai fakadnak, nőnek. Sarjazik a lekaszált rét, a lebotolt fűzfa. A fák tavaszszal és Szent Iván táján szoktak sarjazni. V. ö. SARJ.

*SARJÚ, SARJU
(sar-j-ú) fn. tt. sarjú-t v. sarja-t, tb. ~k v. sarjak. Általán, a levágott, vagy lekaszált növényszálak töveiből újra kikelő hajtás. Sarjú dohány, mely az első levelek letörése után újra nő. Különösen a lekaszált széna, vagy más takarmány tövéről másod, harmad ízben növő fű, vagy takarmány, pl. lóher. Átv. mondják második költésü madarakról is, pl. sarju csibe, sarju pulyka.

*SARJÚÁG
(sarjú-ág) ösz. fn. 1) Ág, mely a lebotolt, vagy kivágott fa törzséről, illetőleg tövéről hajt ki. 2) Oly eleven ág, melyet tenyésztésül elültetnek.

*SARJUBOGLYA
(sarju-boglya) ösz. fn. Boglya lekaszált és megszáradt sarjuból összerakva.

*SARJUKASZÁLÁS
(sarju-kaszálás) ösz. fn. Mezei munka, midőn az agg széna után nőtt sarjút lekaszálják.

*SARK
(sar-k) fn. tt. sark-at, harm. szr. ~a. Máskép: sarok, t. i. némely ragozásokban emezt használjuk inkább könnyebb kiejtés végett, pl. sarokra, sarokból, sarokról. 1) A lábnak legalantabb fekvő, s hátul kevéssé kiálló része. Sarkából kivetni. Sarkával rúg. Sarkával fenyegeti az ellenséget, azaz, fut előle.
"Mint gyermeki játék - csűrcsavarintóban -
Sarkon forog egy vég, más szilaj ugróban."
Buda halála, (Arany J.).
Minthogy menetközben a sark nyomása rendesen legmélyebbre hat, innen jelent nyomot is. Sarkában járni valakinek. Sarkába sem léphetsz v. hághatsz. Átv. ért. sarkára hágni valakinek (megbuktatni akarni). Sarkában vannak am. üldözik. Állj a sarkadra = ne hagyd magad. Hátul kötöm a sarkad, a sark különben is hátul van, tehát tréfás fenyegetés. Sarkába szállt a szíve, futásban kereste menekülését. 2) A lábbelinek azon hátsó része, mely közvetlenül a lábsarkat fekszi meg. Csizma, czipő, saru, topán sarka. Félre, ferdére nyomni a csizma sarkát. Magas sarkú czipő. Patkós, vasas sarku csizma. 3) Mennyiben az ember sarkán szokott fordulni, innen átv. ért. jelenti azon forgót, mely körül az ajtó, kapu, ablak ki s be mozog. Ajtó, kapu, ablak sarka. Sarkából kifeszíteni a kaput, kivetni az ajtót. Szélesb ért. ami az egymástól elnyilható részek tövét öszvetartja. Könyv sarka, óra sarka, kés sarka, szelencze sarka. 4) Bizonyos alkotványnak, épületnek, térnek stb. szöglete, menynyiben fordulót képez. Útcza sarka, ház sarka. Sarokba szorítani valakit am. szögletbe, szük helyre, szurdékba. Továbbá jelent kerekdedséget, melyet a népies nyelvszokás különösen a beszédre alkalmaz. Sarokra mondott, kikanyarított beszéd. b) Jelenti azon két pontot, melyek körül valamely gömbölyü test forog. Föld sarka. Északi, déli földsark. Mennyiben az egész eget gömbölyünek képzeljük, átvitetik erre is. Északi, déli égsark. Világ sarka. Ehhez alkalmazva a delejtűnek is két sarka van, t. i. észak, és délszak felé hajló. - A sark gyöke azon sar, melyből növésre, magasodásra vonatkozó származékszók erednek; különösen rokona a szálas terményt jelentő szár és szál. Képeztetésre hasonló a fark, mark, tork, derk, csürk, hurk szókhoz, melyek könnyebb kiejtés végett általán segédhangzót is vesznek föl: farok, marok, torok, derek, csürök, hurok. A sark a sarnak kinövését jelenti, valamint fark a farét, tork a torét, derk az elavult derét (truncus), hüvelyk a hüvelylyé alakított ujjat. Közelebbi rokonai Budenz J. szerént a vogul sirk, finn sarana, säränä (ajtósark); vogul seräk (sarok, szöglet), votják serek (u. a.), lapp csorro (szöglet), csorrok (szögletes). Ide sorozhatjuk a görög pterna v. pternh és pterniV szókat is.

*SARKAD
mváros Bihar m., falvak Bereg, Somogy, puszta Zemplén m.; helyr. Sarkad-ra, ~on, ~ról.

*SARKAD-KERESZTÚR
falu Bihar m.; helyr. ~Keresztúr-ba, ~ban, ~ból, v. ~ra, ~on, ~ról.

*SARKADOSI
puszta Bihar m.; helyr. Sarkadosi-ba, ~ban, ~ból.

*SÁRKÁICZA
erd. falu Fogaras vidékében; helyr. Sárkáiczá-ra, ~n, ~ról.

*SARKAL
(sar-k-al) áth. m. sarkalt-t. 1) Valakit nyomban űz. 2) Sürget, ösztönöz, mintegy sarkával üt ver, hogy tegyen valamit. E jelentését a lovagtól kapta, ki nyergesét sarkával nógatja sietésre.

*SARKALÁS
(sar-k-al-ás) fn. tt. sarkalás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit ösztönözünk, sürgetünk, erősen nógatunk, mint lovas a paripáját szokta. Sarkalással szokott az adós fizetni. (Km.)

*SARKALAT
(sar-k-al-at) fn. tt. sarkalat-ot, harm. szr. ~a. 1) Ösztön, sürgető inger. 2) Bizonyos nyiló testek azon része, vagy szerkezete, mely körül az egész forog, majd kinyilik, majd bezáródik. 3) A székelyeknél am. karéj. A kenyérből egy sarkalatot lemetszeni. 4) Átv. valaminek legfontosabbik része, alapja, mely az egésznek mintegy sarkkövét alkotja, arra tartalékmü gyanánt szolgál. Épület sarkalata. Alkotmány sarkalata.

*SARKALATKENYÉR
(sarkalat-kenyér) ösz. fn. l. SARKALAT, 3).

*SARKALATOS
(sar-k-al-at-os) mn. tt. sarkalatos-t v. ~at, tb. ~ak. Amin valami alapszik, mi az egésznek alapjául szolgál, a maga nemében fő. Sarkalatos törvények, egyezkedési pontok. Sarkalatos erények.

*SARKALATOSAN
(sar-k-al-at-os-an) ih. Sarkalatos érvényben, alaposan.

*SARKALLIK
(sar-k-al-al-ik) k. m. sarkall-ott, htn. ~ni v. ~ani. Átv. ért, valamire mint sarkra vagy alapra támaszkodik. Minden vallás (egély) az Isten létén sarkallik.

*SARKALTYÚ
(sar-k-al-tu) fn. tt. sarkaltyú-t. Értelmére nézve l. SARKANTYÚ. Mi e szónak képzését illeti, törzsöke a nógató ösztönöző sarkal, melyből képződött sarkalt, s ebből sarkalló, lágyítva sarkaltyú, mint csikoltó csikoltyú, süvöltő süvöltyű, és több mások. A sarkalt törzsökben a t nyomatékos toldalék mint a rikolt, sikolt, üvölt, kurjant, és többekben.

*SÁRKÁNTÓ
(sárkány-tó?) puszta Somogy m; helyr. Sárkántó-ra, ~n, ~ról.

*SARKANTYÚ, SARKANTYU
(sar-k-an-t-ó) fn. tt. sarkantyú-t. 1) Eredeti czéljánál fogva, a lovag lábbelijének sarkára vert, vagy kötött bökentyű, vasból, vagy más éremből, melylyel a lovat ösztönözik. Aczél, ezüst, arany sarkantyú. Csipkés, pengős, pengőtlen sarkantyú. Kötött, csavarra járó sarkantyú. Egyenes, görbe sarkantyú. A lovat sarkantyú közé fogni. Sarkantyút adni a paripának. Tüzes lónak zabola kell, nem sarkantyú. Úgy illik hozzá, mint arany sarkantyú a bocskorhoz. (Km.). Sarkantyút pengetni, sarkantyúval kiverni a nótát.
"Sikolt, rikolt a sarkantyú."
Népdal.
2) Taréjos sarkantyúhoz hasonló konyhai eszköz, melylyel a tésztát csipkésen elmetélik. 3) A madaraknak, különösen a kakasnak hátsó körme. 4) Gátforma, kisarkalló mű, melyet a víz fonalának kicsapása ellen emelnek. 5) A növénytanban rendszerént a bokréta, lepel vagy a pilis zacskósan vagy kúposan megnyult alja, mint a milyen sarkvirágé. 6) Képes kifejezéssel, ösztön, inger, mely által valakit sürgetünk.
Legvalószinübb, hogy gyöke sark, melyből lett az elavult sarkant átható ige, annyi mint sarkad azaz sürget; s abból sarkantó, sarkantyú, mint, pattant pattantyú, berrent berrentyű stb. Ily viszony létezik s latin calx (pedis) és calcar között. Egyébiránt nagyon kinálkozó azon elemzés is, mely szerint sarkantyú vékonyhangon: serkentyü (serkentő) volna, a serkent törzstől.

*SARKANTYÚGÁT
(sarkantyú-gát) ösz. fn. l. SARKANTYÚ, 4).

*SARKANTYÚGYÁRTÓ
(sarkantyú-gyártó) ösz. fn. Míves, ki különösen sarkantyúkat csinál; sarkantyús.

*SARKANTYÚKA
(sar-k-an-tyú-ka) kics. fn. tt. sarkantyúká-t. Növénynem a nyolczhímesek seregéből és egyanyások rendjéből; csészéje egy tagu, öt metszésü, szines, sarkantyús tövü (honnan a neve); bokrétája öt egyenetlen szirmu; bogyója vagy magva száraz, kérges taplós bőrü. (Tropaeolum). Van 1) kis sarkantyúka (tropaeolum minus); levelei paizsosak, kerekdedek; szirmai szálkahegyes végük; virága sárgás zölddel elegyes; köz nyelven: kis sárga tölcséres, sarkantyúvirág. 2) Nagy sarkantyúka (tr. majus), a kicsintől abban különbözik, hogy levelei ötszegűded pázsitosak; szirmai tompák; virágai nagyobbak, sárgák, narancsszinűk; szára kapaszkodó; köz nyelven: nagy sárga tölcséres, sárga felfutó, királyszín felfutó, spanyol sarkantyú.

*SARKANTYÚMÍVES
lásd SARKANTYÚGYÁRTÓ.

*SARKANTYÚRÉVÉSZ
(sarkantyú-révész) ösz. fn. Természetrajzban, a ,révész' nevü tengeri csigák egyik faja.

*SARKANTYÚS
(sar-k-an-tyú-os) mn. tt. sarkantyús-t v. ~at, tb. ~ak. Sarkantyúval ellátott; sarkantyút viselő. Sarkantyús csizma. Sarkantyús legény. Arany sarkantyús vitéz. Mint fn. jelent sarkantyúmivest, a midőn a tt. ~t, tb. ~ok.

*SARKANTYÚSZÍJ
(sarkantyú-szíj) ösz. fn. Szíj, melylyel a sarkantyút felkötik, a helyett, hogy a lábbeli sarkára szegeznék vagy csavaroznák.

*SARKANTYÚTÁK
(sarkantyú-ták) ösz. fn. l. SARKANTYÚSZÍJ.

*SARKANTYÚTARAJ v. ~TARÉ
v. ~TARÉJ, (sarkantyú-taraj) ösz. fn. Karikaforma pengő a sarkantyún, melynek köriméje vagy sima, vagy hegyesen csipkézett.

*SARKANTYÚVIRÁG
(sarkantyú-virág) ösz. fn. l. SARKANTYÚKA; és SARKVIRÁG.

*SARKANTYÚZ
(sar-k-an-tyú-oz) áth. m. sarkantyúz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Sarkantyúval bökdös, ösztönöz. Sarkantyúzni a lassu lovat. Aki a serény lovat sarkantyúzza, nyúzó kézre szánta. (Km.). Átv. ösztönöz, erősebb ingerrel sürget valakit cselekvésre.

*SARKANTYÚZÁS
(sark-an-tyú-oz-ás) fn. tt. sarkantyúzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által a nyerges lovat, öszvért stb. sarkantyúzzák.

*SÁRKÁNY (1)
fn. tt. sárkány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Szörnyeteg, melyet a mesés őskornak képzelete rémképül alkotott; szörnyü testü, szárnyas kigyó alakjában tüntetik jobbára elé, melynek tágas szája füstöt és lángot okad, s mérges lehelete mindent megöl. Szokott lakása föld alatti mély barlangban, vagy mocsáros, iszapos vizekben van. A népmesékben nagy szerepet viszen, kivált a garabonczás diákokkal űzvén vészhozó szövetséget. A mesék 3, 6, 7, 9, 12, sőt 24 fejet is tulajdonítanak neki. Hétfejü, tizenkétfejü sárkány. Sárkányt ölt az apja, néha a nemesi czímereken is eléfordulván, innen ama közmondat, s azt teszi: régi nemesember. Bibliai nyelven néha az ördög sárkánynak is neveztetik. 2) Átv. jelent igen mérges, ádáz, kegyetlen embert. 3) Kakas a puskán. 4) Ismeretes készület papirból, s papir-szeletekből csinált farkkal ellátva, melyet a gyermekek játék gyanánt szélben a levegőbe bocsátanak. 5) Különös tengeri halnem, mely némileg a mesés sárkányhoz hasonló. 6) Csillagzat az éjszaki égsarkon, mely harminczkét csillagot foglal magában. 7) l. SÁRKÁNYFEJ, 3).
E mesés rémállat neve, ha a magyar nyelvből akarnók megfejteni, talán a sár szótól vétetett, minthogy általán a népmesék a sárkányt iszapos mocsárokban lakni állítják. Kresznerics elemzése szerént = sár-kán öszvetett szó volna, mintha a sárnak kánját (fejedelmét) jelentené; Vid, mint Salamon király gonosz tanácsnoka felől az a hír maradt fönn, hogy sárkányt ölt az ecsedi lápban. Az is lehető, hogy a kány azon képző, mely a patkány, cziczkány szókban is van. Egyébiránt egyezik vele hangban és némileg értelemben is a görög drakwn, és latin draco, honnan az olasz dracone, orosz drakon, franczia dragon, német Drache, cseh drak stb., melyeket Kaltschmidt a szanszkrit dhvar v. dhvur (krümmen, drehen) görög turw, latin ,torqueo' stb. szókkal rokonít.

*SÁRKÁNY (2)
faluk Esztergam, Fehér m., BŐ~, SZIL~, Sopron m.; erdélyi falu Fogaras vidékében; helyr. Sárkány-ba, ~ban, ~ból.

*SÁRKÁNYÁGYU v. ~ÁLGYU
(sárkány-ágyu) ösz. fn. A régieknek legnagyobb nemü álgyuja, mely e nevét sárkányként pusztító, öldöklő tulajdonságától kapta.

*SÁRKÁNYCSAVAR
(sárkány-csavar) ösz. fn. A puska sárkányát megerősítő csavar.

*SÁRKÁNYCSILLAGZAT
(sárkány-csillagzat) ösz. fn. Csillagzat az éjszaki égsarkon, melyhez harminczkét csillag tartozik. (Draco).

*SÁRKÁNYFEJ, SÁRRÁNYFŐ
(sárkány-fej v. ~fő) ösz. fn. 1) A sárkány nevü rémállat feje. 2) Átv. az épületeken a csurgóknak sárkányfejhez hasonló végök, melyen a vizet kiokádják. 3) A hajósoknál egy kissé meggörbített fa- vagy vasrúd csigakarikával ellátva, mely naszádok elejére alkalmazva a horgonykötél vagy közvetlenűl a fejkötél v. fejláncz könnyebb felvonására szolgál. (Jütte, Taube-Jütte. Kenessey A.). 4) Azon pont az égen, melyen a hold a napútat átmetszi, midőn az északi szélességbe lép. 5) Némelyek szerént futócsillag gyanánt látszó légtünemény.

*SÁRKÁNYFI
(sárkány-fi) ösz. fn. A sárkány nevü szörnyeteg fia, ivadéka. Átv. ért. mérges, dühös, ádáz természetü ember.

*SÁRKÁNYFOG
(sárkány-fog) ösz. fn. Néphit szerént, ha földbe ásod a sárkányfogat, tömérdek sárkány csirázik ki belőle; innen a ,sárkányfog' azt teszi: roszból több rosz származik.

*SÁRKÁNYFŐ
l. SÁRKÁNYFEJ.

*SÁRKÁNYFŰ
l. SÁRKÁNYKONTYVIRÁG.

*SÁRKÁNYGYÍK
(sárkány-gyík) ösz. fn. Szárnyas gyíkfaj.

*SÁRKÁNYHAL
(sárkány-hal) ösz. fn. Éjszaki tengerekben lakó hal, fülei mellett, és hátgerinczén mérges tövisekkel. (Draco, Dracunculus).

*SÁRKÁNYKONTYVIRÁG
(sárkány-konty-virág) ösz. fn. Növényfaj a kontyvirágok (artum) neméből; levelei fűzöttek, ölbefogottak, épélük; torzsája láncsás, a buroknál rövidebb; burka tojáskerek, lapos, kopasz. (Arum dracunculus). Máskép köz nyelven: kigyótráng, sárkányfű, anyafű.

*SÁRKÁNYKŐ
(sárkány-kő) ösz. fn. Kő, melyről azt tartják, vagyis mesélik, hogy a sárkány fejében találtatik.

*SÁRKÁNYMAJOR
puszta Fejér m.; helyr. ~major-ba, ~ban, ~ból.

*SÁRKÁNYPEGÁZ
(sárkány-pegáz) ösz. fn. Tengeri lófaj az indiai tengerben, mintegy négy lábnyi hosszu. (Pegasus draconis).

*SÁRKÁNYREND
(sárkány-rend) ösz. fn. Zsigmond magyar király által fölállított lovagrend, melynek diszjele kettős aranylánczon függő kettős aranykeresztből, s ennek végén egy ágaskodó sárkányból állott. A kereszt hosszában ezen fölirat vala: O quam misericors est Deus! szélében pedig: Pius et Justus. (Fessler, die Geschicht. der Ungern 4. köt, 976. l.).

*SÁRKÁNYTEJ
(sárkány-tej) ösz. fn. 1) A sárkány nevü (mesés) állat teje, melyen magához hasonló fiakat nevel. 2) Átv. ért. sárkánytejet szopott v. ivott ember, am. igen mérges, ádáz, dühös. 3) Néhutt, különösen Balaton mellékén, szeszes ital neme. A tájszótárba az idegen krampampuli (v. krambambuli) szóval értelmeztetik. Ezt itt nálunk így készítik: jó erős szilvapálinkát tányérba töltenek, s hogy édes legyen, czukrot, és hogy szilvaízét még inkább kitüntesse, nehány aszalt szilvát is tesznek bele, aztán meggyújtják, s valamely eszközzel, pl. kalánnal addig kevergetik, mig az éghető rész el nem ég, a megmaradott mintegy fele részt nevezik aztán krampampulinak v. sárkánytejnek, és orvosság gyanánt is csúzos hurut ellen használják.

*SARKAR
(sar-kar) ösz. fn. Gönczy Pálnál a porodásterméjüek (anyahímesek) seregébe, és egyporodájuak (egyhímesek) rendébe, a természetes rendszer után a kosborfélék rendébe tartozó növénynem; tövéről vagy száráról levelei nőttek, kétrekeszü portokjai terméje (anyja) előrészén állanak. (Platanthera). Faja: kétlevelü sarkkar (Platanthera bifolia).

*SARKAS
(sar-k-as) 1) mn. tt. sarkas-t v. ~at, tb. ~ak. Áminek sarka van, tulajdon vagy átvitt értelemben. 2) Mint fn. tb. sarkas-ok am. nyomozó, üldöző rendőri személy, vagy fogdmeg, ki az üldözőbe vett embernek mintegy sarkában, nyomában jár. Ez utóbbi értelemben némelyek által fölelevenített szó, de amely nem kapott lábra. A törvénytárban levő sarchas (némely régieknél: darchas) szót akarták vele magyarosítani, de ez birót jelent, s most is élő mongol szó: dzarghucsi am. biró; melynek közelebbi törzse dzarghu am. törvényszék, és per, ennek ismét gyöke dzar am. rendelet (ordre) a régi magyar szer.

*SARKASTÓ
puszta Somogy m.; helyr. Sarkastó-ra, ~on, ~ról.

*SARKBŐR
(sark-bőr) ösz. fn. 1) Bőr, mely a láb sarkát takarja. Kemény, vastag, kicserepedzett sarkbőr. 2) A lábbeli sarkát képező bőr.

*SARKCSILLAG
(sark-csillag) ösz. fn. Azon csillag, mely az égkör sarkához legközelebb áll. Ami éjszaki égkörünkön azon csillag a kis medvében, mely az éjszaki sarknak legközelében van. Máskép: gönczcsillag. (Stella polaris).

*SARKCSONT
(sark-csont) ösz. fn. Csont, mely az állati, különösen emberi lábsarkat képezi. (Calcaneus).

*SARKCZIM
(sark-czim) ösz. fn. Czim, a könyv sarkán, mely az illető könyv czimét mutatja.

*SÁRKEFE
(sár-kefe) ösz. fn. Rövid és kemény tömött sertéjü kefe, melylyel a lábbeliről, bőrről stb., a sarat letisztítják.

*SARKELV
(sark-elv) ösz. fn. Elv vagy igazság, melyet a józan ész minden bizonyiték nélkül belát és elfogad, melyen más elvek és tételek sarkallanak; máskép: sarkigazság, sarktétel. (Axioma). Ilyen sarkelv a mennyiségtanban: amik egy harmadikkal egyeznek, egymás közt is egyeznek.

*SÁRKEREP
(sár-kerep) l. SÁRKEREPCSIGACSŐ.

*SÁRKEREPCSIGACSŐ
(sár-kerep-csiga-cső) ösz. fn. Növényfaj a csigacsők neméből; virágai fürtösek; hüvelyei lapítottak, megtekeredtek, szőröskék, levelkéi hosszudadok, fogasak. (Medicago falcata). Köz nyelven csak: sárkerep. Nevét sárga virágaitól kapta.

*SÁR-KERESZTÚR
falu Fehér m.; helyr. Sár-Keresztúr-ra, ~on, ~ról.

*SARKFA
(sark-fa) ösz. fn. A varrgáknál és csizmadiáknál azon czövek, melylyel a sarkbőrt kifestítik.

*SARKI
(sar-k-i) mn. tt. sarki-t, tb. ~ak. Sarkhoz tartozó, sarkra vonatkozó; leginkább összetételekben használtatik, mint égsarki, földsarki.

*SARKIGAZSÁG
(sark-igazság) ösz. fn. Lásd SARKELV.

*SARKKŐ
(sark-kő) ösz. fn. Valamely épület sarkába alkalmazott, a többinél sokkal szilárdabb kő, hogy az egésznek nagyobb szilárdságot adjon. Átv. ért. am. alap. Minden jól szervezett államnak egymástól elválaszthatlan sarkkövei: szabadság és rend.

*SARKKÖLDÖK
(sark-köldök) ösz. fn. Az ajtó, kapu, ablak sarkának azon hengerded része, mely körül a sarokvas gyürüje forog.

*SARKKÖR
(sark-kör) ösz. fn. Az egyenlítővel párhúzamos körök, melyek a földsarktól egyenlő, azaz, 23 1/2 foknyi távolságra esnek, s egyik éjszaki, másik déli sarkkörnek neveztetik. (Circulus polaris).

*SARKKÖTŐ
(sark-kötő) ösz. fn. Az épülettetőben azon fa, vagy vas kapocs, mely a gerendák sarkait öszvetartja. A talphajókon gúzsok, vagy berovatolt fák, melyek a fenyőszálak végeit együvé fűzik.

*SÁRKONYA
fn. tt. sárkonyá-t. Sötétveres gyantafaj, mely könnyen szétmorzsolható, s borszeszben feloldható. A német Drachenblut fogalma szerént a sárkány szó sár gyökéből képzett új szó.

*SÁRKÖZ
1) tavas vidék Tolna m.; 2) mváros Szatmár m.; helyr. Sárköz-re, ~ön, ~ről.

*SÁRKÖZ-UJLAK
falu Szatmár m.; helyr. ~Ujlak-ra, ~on, ~ról.

*SARKPĚCZĚK
(sark-pěczěk), l. SARKKÖLDÖK.

*SARKPONT
(sark-pont) ösz. fn. A képzelt égbolton azon pont, mely a bizonyos helyen álló ember sarkának az égbolt alsó felén megfelel; máskép: lábpont. (Nadir). Ennek ellentéte: fejpont vagy tetőpont. (Zenith).

*SARKSZÁM
(sark-szám) ösz. fn. Így neveztetnek azon számok, melyek a többieknek alapját teszik, s melyekből a többiek képződnek. Ilyenek a tizes számrendszerben az 1, 2, 3, egész 10-ig. Ide számíthatók a száz és ezer, mennyiben más, belőlök származott számnevek alapját képezik. Máskép: tőszám.

*SARKSZÁRNY
(sark-szárny) ösz. fn. Képzelt szárnyak a láb sarkakon, milyekkel Merkúrt a hírhordó futár istent festeni szokták. A siető sebességnek jelvénye.

*SARKSZEG
(sark-szeg) ösz. fn. Szegek fából, vasból, vagy rézből, melyekkel a lábbeli sark alá varrott bőrszeleteket megerősítik.

*SARKTENGER
(sark-tenger) ösz. fn. A földsarkánál levő tenger.

*SARKTEREM v. SAROKTEREM
(sark v. sarok-terem) ösz. fn. Valamely palota v. vár sarkán levő terem.

*SARKTÉTEL
(sark-tétel) ösz. fn. Oly alapigazság vagy állítmány, melyet a józan ész minden bizonyíték nélkül belát és elfogad. (Axioma).

*SARKVAS
(sark-vas) ösz. fn. Általán lemez, vagy karika vasból, mely valamely szerkezetnek sarkát képezi, vagy végét öszvetartja, pl. sarkvas a póri csizmán; sarkvas az ajtón, kapun; sarkvas, mely a gerendák végeit öszveköti, stb.

*SARKVASAZAT
(sark-vasazat) ösz. fn. Sarkvassal készített mű, vagy szerkezet. Gerendák sarkvasazata.

*SARKVIDÉK
(sark-vidék) ösz. fn. A föld sarkánál levő vidék.

*SARKVIRÁG
(sark-virág) ösz. fn. Növénynem a sokhímesek seregéből és háromanyások rendjéből; csészéje nincs; bokrétája öt szirmu; a felső sarkantyús; pilise sziromforma; elül szájas, hátul sarkantyús, honnan a neve. (Delphinium). Fajai vagy egy, vagy három tokosak. Az egytokosak közt van a mezei sarkvirág (delphinium consolida), mely köz nyelven szarkaláb v. kék szarkaláb, kék sarkantyúvirág.

*SARLANG
l. SALLANG.

*SÁRLAPÁT
(sár-lapát) ösz. fn. Lapát, melylyel a sarat elhányják, vagy rakásra halmozzák, különböztetésül más czélokra használt lapátoktól. V. ö. LAPÁT.

*SÁRLIK
(sár-ol-ik) k. m. sárl-ott, htn. ~ani. Mondják kanczalóról, szamárról, midőn nemi ösztöne párosodásra ingerli. Máskép: sárhat, sárhít, sárhodik, sárhoszik. Mindezek gyöke a higat jelentő sár, mert az említett ösztön némi híg folyással jelenkezik, mint a tehénnél, melyről azt mondják, hogy folyat.

*SARLÓ (1)
(sar-ol-ó) fn. tt. sarló-t. Nyellel ellátott félkörű vas szerszám, melylyel szoros ért. véve aratni szoktak. Búzasarló, nádsarló. Sarlóval füvet, gyomot aratni.
"Ne menj rózsám a tarlóra,
Gyönge vagy még a sarlóra." (Népd.).
Némi hasonlatnál fogva jelenti a félholdat. A hold sarlója már látszik. Legközelebbi rokona a saraboló. Gyöke azon sar, mely élt jelent, s törzsöke sarol. V. ö. SAR.

*SARLÓ (2)
KIS~, NAGY~, l. SALLÓ.

*SÁRLÓ
(sár-ol-ó) mn. tt. sárló-t. Mondják kanczalóról és szamárról, midőn nemi párosodásra ingereltetik. Sárló kancza. V. ö. SÁRLIK.

*SARLÓALAKU
(sarló-alaku) l. SARLÓDAD.

*SARLÓDAD
(sar-ol-ó-dad) mn. tt. sarlódad-ot. Aminek sarlóhoz hasonló, azaz, félkörü alakja van. Sarlódad új hold. Sarlódad kertészkés.

*SARLÓFŰ
(sarló-fű) ösz. fn. Népies neve a sarlóabolonyik (sium falcaria) nevü növényfajnak. Gönczy Pálnál pedig növénynem (falcaria). V. ö. SABLÓSBOLONYIK.
BARLÓHÁT, (sarló-hát) ösz. fn. Átv. ért. idomtalanul föl- vagy kigörbedő hátgerincz.

*SARLÓPÉNZ
(sarló-pénz) ösz. fn. Aratóbér.

*SARLÓS
(sarol-ó-os) mn. tt. sarlós-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Sarlóval ellátott, sarlóval dolgozó. Sarlós aratók. 2) Sarlóhoz hasonló.

*SARLÓSAN
(sar-ol-ó-os-an) ih. Sarlóval ellátva. Sarlóhoz hasonló módon.

*SARLÓSBOLDOGASSZONY
ösz. fn. Így nevezi a magyar nép a boldogságos szűz Máriát, menynyiben annak egyik innepe julius hó másodikára, úgymint az aratás kezdetére esik. A katholikusok ezen napon inneplik azon látogatás emlékét, melyet szűz Mária Urunk fogantatása után Erzsébet asszonynál tett. Luk. I. 39-65 v.

*SARLÓSBOLONYIK
(sarlós-bolonyik) ösz. fn. Diószegi szerént a bolonyik (sium) neme alá tartozó növényfaj; szára ágasbogas, buglyos; levélgerinczei 4-5 s több sarlós-fürészes levélre hasadnak, melyek tövön összenőnek s a szárra futnak; alsó levelei szárnyasan hasadtak; levelkéi összeforrnak, s a gerinczen lefutnak. (Sium falcaria). Köz nyelven sarlófű. Gönczy Pálnál a sarlófű nemi név (latinul falcaria), s ennek faja a közönséges sarlófű. (Falcaria Rivini).

*SARLÓSFŰ
(sarlós-fű) ösz. fn. Növényfaj népies nevezete. Kétféle, 1) Nagy sarlósfű, a szigoráll (veronica) faja; növénytani néven: sarlós szigoráll; l. ezt. 2) Kis sarlósfű, a tarorja (teucrium) faja; szára tövön megdűlt, szőröskés; levelei ékforma tojáskerekek, bevagdaltak, csipkések, nyelesek; virágai, két-hármával a levéltöveken, pirosak vagy fejérek; máskép szintén köznyelven: gamandor, zsuzsánka, kis cserlevelűfű; növénytani néven: gamandor tarorja (teucrium chamaedrys).

*SARLÓSSZIGORÁLL
(sarlós-szigoráll) ösz. fn. Növényfaj a szigorállok (veronica) neméből; virága hosszu füzér-forma oldal fürtökben; levelei tojáskerekek, ránczosak, tompa fürészfogúk; szárai megdülők. (Veronica teucrium). Köz néven: nagy sarlósfű, nagyobb cserlevelüfű.

*SARLÓSZÁRNY
(sarló-szárny) ösz. fn. Némely halaknak sarlóhoz hasonló görbe szárnya; továbbá ugyanezen nemü halak neve. (Chaetodon punctatus).

*SARLÓSZÁRNYAS
(sarló-szárnyas) ösz. mn. Aminek sarlóhoz hasonló szárnyai vacnak. Sarlószárnyas halak.

*SARLÓZ
(sar-ol-ó-oz) áth. m. sarlóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Sarlóval arat, tarol, lemetél valamit. Füvet, gyomot, gabonát sarlózni. l. SARLÓ.

*SARLÓZÁS
(sar-ol-ó-oz-ás) fn. tt. sarlózás-t, tb. ~ok. Aratás, tarolás, metélés sarlóféle eszközzel.

*SARLUSKA
faluk Nyitra m.; helyr. Sarluská-ra, ~n, ~ról.

*SÁRMA
(sár-ma) fn. tt. sármá-t. Növénynem a hathímesek seregéből és egyanyások rendjéből; csészéje nincs; bokrétája hat szirmu; szirmai félig csöves formán indulnak; hímszálai vagy árrformák, vagy váltogatva szélesek, vagy láncsásak. (Ornithogalum). Egyik faja sárga sárma, melynek virága belül sárga. (Ornithogalum luteum). Nevét legvalószinübben sárga virágu fajától kapta. Gönczy Pálnál a latin ,ornithogalum' magyarul: zöldcsík, melynek egyik faja úri zöldcsík, köznépi néven: úri virág, madártéj; a sárma pedig külön növénynem s deák neve: gagea, melynek fajai közől való az apró sárma (gagea minima) köz néven: kistyúktaré; és sárga sárma, köz néven sárga madárliliom, sárgatyúktaré (gagea lutea).

*SÁRMÁLINKÓ
(sár-málinkó) ösz. fn. lásd SÁRMÁNY.

*SÁRMÁLÓ
(sár-málzu, azaz sárga-málu v. mellü) ösz. fn. Eléjön Szabó Dávidnál. l. SÁRMÁNY.

*SARMALÓDIK
(sar-ma-al-ó-od-ik) belsz. m. sarmalód-tam, ~tál, ~ott. Kunyorogva, kéregetve másnak sarkában jár, mint a gyermekek szoktak. Gyöke a lábszárra, illetőleg járásra vonatkozó sar, melyhez rokon a zarándok zar gyöke.

*SÁRMÁNKÓ
SÁRMÁNTYU székely szók; l. SÁRMÁNY.

*SÁRMÁNY
(sár-mány azaz sár-mál v. sár-málu) fn. tt. sármány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Éneklő madár, melynek erős vastag csőre, és sárga tollu bögye van. (Emberiza). Nevét tollainak sárga szinétől vette. Fajai: czitromos, gyepüs, havasi, kerti, köleses, nádas, ostoba, paradicsomi, sordélysármány. A mány utóbbi alkatrész semmi egyéb mint a mál (= mell) módosulata; mint e madárnak minden többi neveiben is: sár-málu, sár-málinkó, sár-mánkó, és ,arany' szóval: arany-málé v. ~málu, arany-málinkó.

*SÁRMASÁG
falu Köz.-Szolnok m.; helyr. Sármaság-ra, ~on, ~ról.

*SÁRMELLÉK
falu Szala m.; helyr. Sármellék-re, ~ěn, ~ről.

*SÁRMŰ
(sár-mű) asz. fn. Sárból, különösen agyagból készített mindenféle mű, fazekasmű.

*SARNYÚ
tájdivatos kiejtés a szokottabb sarjú értelmében, mint varnyú, bornyú ezek helyett: varjú, borjú. Túl a Dunán néhutt így is ejtik: sargyú, valamint emezeket: vargyú, borgyú.

*SÁRÓ
KIS~, NAGY~, faluk Bars m.; helyr. Sáró-ra, ~n, ~ról.

*SAROD
l. SÁRRÓD.

*SÁROG
l. SÁRIG, SÁRGA.

*SAROGLYA
fn. tt. saroglyá-t. Lajtorjához hasonló szerkezetű, rácsféle mű fából, különféle czélokra. Saroglya a szekéren v. kocsin, melylyel a szekér v. kocsi nyilt hátulját elzárják. Az ülést a saroglyához csinálni. Saroglyának vetni a hátat. Megereszteni a saroglyát. Továbbá a lóistálókban a jászol fölötti létra, mely mögé a szálas takarmányt teszik. Így nevezik a teherhordásra való létraforma eszközt is. Így értelmezi Molnár A. is: clathrum, gestatorium, feretrum, eine Trage. Saroglyán vinni a leölt disznót. Saroglyán köveket, fahasábokat hordani. Jelent továbbá rácsos ajtót, pl. mely némely tájakon a konyhák előtt van. Tájdivatosan: saraglya, sőt magashangon serěglye is.
Általán a saroglya lényegéhez tartozik, hogy rácsos szerkezetü, vagyis rovatosan öszveállított, egyűvé rovott léczekből, karókból stb. áll; minél fogva azon sar gyökü szókkal rokonítható, melyek rovásos metszésre vonatkoznak, milyenek sarol, sarló, sarabol; t. i. törzsöke sarog, s ebből lett sarogol, sarogló, sarogla s lágyítva saroglya, azaz, sarolt szálakból álló (mű). Igy lett a fúr gyökből furol, furogol, furolya, furoglya, furulya, furuglya, azaz, kifúrt fából való síp. A saroglya máskép: taraglya, melynek gyöke tar metszést jelent a tarol, tarló származékokban, s rokon a hasonló jelentésü sar gyökhöz. Hangra és értelemre egyezik vele a német Schragen, mely Adelung értelmezése szerént jelent fahasábokból öszverakott halmazt, vagy keresztben öszveszegezett léczekből álló szerkezetet, szóval rácsos müvet; de elemzése nem kielégitő, midőn azt állítja, hogy a schränken igéből ered. Khaldaeai nyelven Beregszászi szerént szoreg v. szerig am. a német Gitter (rács).

*SAROK
(sar-ok) fn. tt. sark-at, harm. szr. ~a. Értelmére és elemzésére nézve l. SARK. Ezen alakban különösen szöglet értelme legáltalánosb. Néhutt így nevezik a szőlőtőnek kiálló részét is.

*SÁROK
falu Baranya m.; helyr. Sárok-ra, ~on, ~ról.

*SAROKDÚCZ
(sarok-dúcz) ösz. fn. Czobor, vagy vastag karóféle dúcz, mely valamely deszka, vagy sövénykerítés sarkát öszvetartja, vagy támogatja.

*SAROKERDŐ
puszta Baranya m.; helyr. Sarokerdő-re, ~n, ~ről.

*SAROKFAL
(sarok-fal) ösz. fn. Általán fal, mely valamely épület sarkát képezi. Különösen, támaszul az épület sarkához épített fal; vagy az erődítvényekben a várak, bástyák kiálló sarkait képező szögletes, vagy kerek falak.

*SAROKGERENDA
(sarok-gerenda) ösz. fn. Az épületnek, nevezetesen a földélzetnek sarkait öszvekötő gerendák.

*SAROKHÁZ
(sarok-ház) ösz. fn. Valamely útcza vagyis házsor szögletét képező ház; szögletház. Sarokházból nagyobb a kilátás.

*SAROKKŐ
(sarok-kő) ösz. fn. Az épület, vagy bizonyos tér szögletén levő, illetőleg némi támaszul, vagy gyámul szolgáló kőszobor, vagy czölöp. Sarokkőbe akasztani a tengelyt. V. ö. SARKKŐ.

*SAROKOSZLOP
(sarok-oszlop) ösz. fn. 1) Az épület sarkán emelt oszlop. 2) Több oszlopokból álló építményben a szögleten álló oszlop.

*SAROKSZÁM
l. SARKSZÁM.

*SAROKSZEKRÉNY
(sarok-szekrény) ösz. fn. Szekrény, mely a laknak, illetőleg teremnek, szobának valamelyik sarkában foglal helyet.

*SAROKTORONY
(sarok-torony) ösz. fn. Palota vagy vár sarokrészén épült torony.

*SAROKVAS
(sarok-vas) ösz. fn. Általán, kötelék vasból, mely bizonyos szerkezetü műnek sarkát öszvetartja, milyen a gerendákat öszvekötő vaspánt, vagy az ajtó sarkát a ragasztóval együvé fogó vas stb.

*SAROKZAT
(sar-ok-oz-at) fn. tt. sarokzat-ot. Öszves sarok, a sarok egészben véve.

*SAROL
(sar-ol) áth. m. sarol-t. Széles ért. növények szárait, hajtásait, ágait stb., éles eszközzel metéli. Különösen, sarló nevü eszközzel arat. Búzát, rozsot, árpát, füvet, nádat, kákát sarolni. Gyöke az élt, illetőleg metszést jelentő sar, mely legközelebb egyezik a szanszkrit csar (= metsz) gyökkel, továbbá a latin sarrio, sarculum, sarmentum és német Schere, scheren, scharren, scharf szók gyökeivel, s általán mind azon szókhoz rokon, melyekben a gyökhang r és az alapértelem metszésre, vágásra vonatkozik. Az első betühangnak rokon t-re változtával egyezik vele a magyar tarol. V. ö. SAR, (1).

*SAROLÁS
(sar-ol-ás) fn. tt. sarolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselevés, midőn sarolnak valamit. V. ö. SAROL.

*SAROLTA
női kn. tt. Saroltá-t. A franczia Charlotte módosulata, mely ismét ,Carolina' szóból származott.

*SÁROMBERKE
erdélyi falu Torda m; helyr. Sáromberké-re, ~n, ~ről.

*SÁROS (1)
(sár-os) mn. tt. sáros-t v. ~at, tb. ~ak. Sártól lepett, sárral bővelkedő, sárral bemocskolt. Sáros út, utcza, udvar. Sáros vidék. Sáros szoba, csizma, ruha. Sáros hátu, a legaljasabb ringyónak gúnyneve. Több helynevek előtt jelzőül áll: Sáros Patak, Sáros Lak, Sáros Remete, Sáros Szék stb.

*SÁROS (2)
erdélyi falu a Meggyesi szász székben; KIS~, NAGY~, faluk Sáros m.; erdélyi faluk amaz Küküllő m. emez a Nagysinki szász székben; helyr. Sáros-ra, ~on, ~ról.

*SÁROSAN
(sár-os-an) ih. Sárral bemocskolva.

*SÁROS-BUKÓCZ
falu Sáros m.; helyr. Bukócz-on, ~ra, ~ról.

*SÁROSD
faluk Fehér és Szala m., puszta Kis Kunságban; helyr. Sárosd-ra, ~on, ~ról.

*SÁROSFA
falu Pozson m.; hely r. Sárosfá-ra, ~n, ~ról.

*SÁROSÍT, SÁROSIT
(sár-os-ít) áth. m. sárosít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Sárossá tesz, sárral bemocskít. Az esők sárosítják az utakat. Csizmát, ruhát, szobát besárosítani. L. SÁROS.

*SÁROSÍTÁS, SÁROSITÁS
(sár-os-ít-ás) fn. tt. sárosítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sárossá tevés, sárral bemocskolás.

*SÁROS-KIS-PATAK
Sáros-Pataknak Bodrogbalparti része Zemplén m.; helyr. ~Patak-ra, ~on, ~ról.

*SÁROSLAK
KIS~, NÉMET~, faluk Vas m.; helyr. Sároslak-ra, ~on, ~ról.

*SÁROS-MAGYAR-BERKESZ
falu Kővár vidékében; helyr. Berkesz-re, ~ěn, ~ről.

*SÁROS MEGYE
l. SÁROS VÁRMEGYE.

*SÁROS NAGY-PATAK
mváros Zemplén m. Sáros-Pataknak Bodrog-jobbparti része; helyr. ~Patak-ra, ~on, ~ról.

*SÁROSODÁS
(sár-os-od-ás) fn. tt. sárosodás-t, tb. ~ok, har,. szr. ~a. Állapot, midőn valami sárossá lesz, vagy sártól bemocskolódik.

*SÁROSODIK
(sár-os-od-ik) k. m. sárosod-tam, ~tál, ~ott. 1) Sárrá higúl. Sárosodik az út, az utczai föld. 2) Sár lepi be. Sárosodik az utczai kövezet. 3) Sártól bemocskolódik. Sárosodik a sárban járó csizmája.

*SÁROS-PATAK (1)
mváros Zemplén m.; áll két részből, ú. m. Sáros-Nagy-, és Sáros-Kis-Patak-ból; helyr. Patak-on, ~ra, ~ról.

*SÁROS-PATAK (2)
erd. faluk Felső-Fehér, Torda és Kolos m.; helyr. ~Patak-ra, ~on, ~ról.

*SÁROS-REMETE
falu Ung m.; helyr. Remetén, ~re, ~ről.

*SÁROS-REVISTYE
falu Ung m.; helyr. Revistyé-n, ~re, ~ről.

*SÁROSSZÉK
falu Vas m.; helyr. ~szék-re, ~ěn, ~ről.

*SÁROSÚL
(sár-os-úl) önh. m. sárosúlt; l. SÁROSODIK.

*SÁROSÚLÁS, SÁROSULÁS
(sár-os-úl-ás) fn. l. SÁROSODÁS.

*SÁROS VÁRMEGYE
északi megye a Tiszáninneni (Tiszajobbparti) kerületben.

*SÁROZ
(sár-oz) áth. m. sároz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Sárral beken, betapaszt; továbbá, sárral mocskít. Sározni a falat, a sövényházat, a szürűt. Besározni a ruhát, a szobát.

*SÁROZÁS
(sár-oz-ás) fn. tt. sározás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Gyúrt sárral való tapasztás. Tömött fal sározása. 2) Valaminek bemocskítása sárral.

*SÁROZÓDÁS
(sár-oz-ó-od-ás) fn. tt. sározódás-t, tb. ~ok, harm. szr. -a. Visszaható állapot, midőn valami sározódik. A ruhák aljainak sározódása. V. ö. SÁROZÓDIK.

*SÁROZÓDIK
(sár-oz-ó-od-ik) belsz. m. sározódtam, ~tál, ~ott. Egymáshoz dörgölődzés által a fölszedett sártól bemocskolódik. A padolat a sáros csizmáktól besározódik.

*SÁRPATAK
erdélyi faluk Felső-Fejér és Doboka m.; helyr. Sárpatak-on, ~ra, ~ról.

*SÁRPATAKA
falu Sáros m.; helyr. ~pataká-ra, ~n, ~ról.

*SÁRPECSENYE
(sár-pecsenye) ösz. fn. A levágott marhának, disznónak, borjúnak czombján levő vagy innét lemetszett húsnemü. A német ,Schale' után alakulhatott, noha szárpecsenye (t. i. lábszárpecsenye) összetétel sem valószinütlen. Van felsár, alsósár.

*SÁR-PENTELE
falu Fehér m.; helyr. ~Pentelé-re, ~n, ~ről.

*SÁRPITA
Balatonmelléki tájszó, am. ácsorgó, hizelgő. (Horváth Zsigmond).

*SÁRRÉT
tavas vidék Fejér m.; helyr. Sárrét-ěn, ~re, ~ről.

*SARRÓD
falu Sopron m.; helyr. Sarród-ra, ~on, ~ről.

*SÁRSNEF
(sár-snef), l. SÁRSZALONKA.

*SÁRSZAGÚ
(sár-szagú) ösz. mn. Minek a sárhoz hasonló szaga van. Sárszagú hal, mely iszapos vízben nevelkedett, és lakott. Sárszagú víz.

*SÁRSZALONKA
(sár-szalonka) ösz. fn. Mocsáros helyeket kedvelő szalonkafaj, melynek igen sebes röpte van. (Scolopax gallinago). Néhutt: mahszalonka.

*SÁRSZEG
falu Szala m., puszta Heves m.; helyr. Sárszeg-re, ~ěn, ~ről.

*SÁR-SZENTMIKLÓS
falu Fejér m.; helyr. Szentmiklós-on, ~ra, ~ról.

*SÁRTÖK
(sár-tök) ösz. fn. A tökök neméhez tartozó kicsided faj, melynek kobakja gömbölyü, sima, narancsszinü, és formáju; fás héju; levelei szivesdedek, 3 v. 5 karéjuk, tőrhegyük, hegyes-fogasak, érdes tapintatúk. (Cucurbita aurantia. Páriz Pápainál, Szabó Dávidnál Plinius után: colocynthis).

*SÁRTYÚK
(sár-tyúk), l. SÁRSZALONKA.

*SARU
(sar-u) fn. tt. saru-t, tb. ~k. 1) Ló- vagy tehénbőrből készített, vastag, réteges talpu, magas száru, durva lábbeli, milyet a tótokon kivül a Mátyusföldön, s némely más vidékeken lakó magyarok is viselnek. Tót saru, horvát saru, letürött száru saru, melyet az úgynevezett saruvarrgák, vagy mint néhutt nevezik, tót varrgák, horvát varrgák készítnek. 2) Magas száru, és erős, fényes bőrből való lábbeli, milyet a német lovasok, vagy postalegények viselnek. 3) Szélesb ért. így nevezi a nép a német varrgák által készített keményebb, de fényesített bőrből való lábbelit, különböztetésül a szoros ért. vett csizmától. 4) Legszélesb ért. kivált a régiek bibliai nyelvén általán lábbelit jelent, a latin calceus, calceamentum értelmében. "Adjatok ő neki sarut ő lábaiba." (date calceamenta in pedes eius. Münch. cod. Luk. XV.). "Mikor eresztettelek tütöket saruknál kül" (sine calceamentis. U. o. Luk. XXII.). "Kinek nem vagyok méltó saruja kötelét megoldani." (Káldi, Luk. 3:16.). Nem lehet minden sarut egy kaptára verni. (Km.). Ne indulj erdőre, ha sarud nincsen (km.), különben könynyen megsérülhet meztelen lábad. Saruja sem lehet, azaz, távolról sem hasonlítható hozzá. 5) A hajósoknál minden deszkadarab és czönk, mely úgy van alakítva, hogy valaminek jó alapot adjon, vagy ennek biztos támpontja legyen; máskép: talp. (Schuh. Kenessei A.).
Alig kételkedhetni, hogy a bibliai fordítók a latin calceus szónak calx (pars pedis) értelmét vették tekintetbe, midőn azt saru szóval adták vissza; de ettől különbözik a nép nyelvén általán divatozó saru, mely magas száru lábbelit jelent, s gyöke azon sar, melyből a sark is származik, s ennél fogva a saru eredetileg am. száru, a lábszárra felnyuló, vagyis száras lábbeli, különböztetésül a bokáig érő bokancstól és bocskortól, mely utóbbi úgy látszik hangáttétellel eredetileg bokasor volt. Török és csagataj nyelven Vámbéry Á. szerént csarug v. csarďg am. saru. Csizma is a törökkel közös szó; s magyar elemzéssel úgy tekinthető, hogy fényesre csiszolt, szattyánból vagy kordoványból készülvén a csiszol igével áll gyöki rokonságban. Hogy az öltözékek több nemeit mind a magyar, mind más népek az illető testrészektől, vagy tagoktól vették, bizonyítják a fejrevaló, (caputium, Haube); nyakravaló (collare, Halsbinde); nyakbavető (torques); lábravaló (tótul: nohavicze, németül Beinkleid), lábbeli; fülbevaló (inaures); karkötő, keztyű (Handschuh, manica, rukavicza, chirotheca) stb. Ugyanezt követte a nyelvszokás a lovak fölszerelésénél, mint a fék (capistrum), ajazó (prostomis), szügyelő (pectorale, autilena), nyakló, hasló, farhám, farmatring elnevezésekből kitünik. V. ö. SARK.

*SARUD
falu Heves m.; helyr. Sarud-ra, ~on, ~ról.

*SARUKEFE
(saru-kefe) ösz. fn. Erős sörtéjü kemény kefe, melylyel a sarut tisztítják és fényesítik.

*SARUKENŐCS
(saru-kenőcs) ösz. fn. Kenőcs, melylyel a festetlen bőrből készült sarunak fekete színt, és fényt adnak.

*SARUS
(sar-u-os) 1) mn. tt. sarus-t v. ~at, tb. ~ak. Saruval ellátott. 2) fn. tt. sarus-t, tb. ~ok. l. SARUVARRGA.

*SARUSZÍJ
(saru-szíj) ösz. fn. Szíj, melylyel a bibliai értelemben vett sarut felkötik. V. ö. BOCSKORSZÍJ, TÁK.

*SARUTA
(sar-u-ta) fn. tt. sarutá-t. Baranyában divatos tájszó, am. saru, honnan: sarutás am. saruvarrga, sarukészitő.

*SARUTALP
(saru-talp) ösz. fn. A sarunak azon része, melyen a láb talpa fekszik. Különösen, rétegesen öszverakott bőrökből álló vastag talp, különböztetésül az egyszerü csizmatalptól.

*SARUTÁS
(sar-u-ta-as) fn. tt. sarutás-t, tb. ~ok. Mesterember, ki sarukat készít.

*SARUTLAN
(sar-u-ta-lan) mn. tt. sarutlan-t, tb. ~ok. Kinek saruja nincs, vagy, amit saru nem takar; mézítlábas, tájdivatosan: meztélábas. Sarutlan koldus. Sarutlan lábak. Határozóként am. saru nélkül.

*SARUVARRGA
(saru-varrga) ösz. fn. Varrga, ki szoros ért. vett sarukat, azaz magas száru lábbeliket készít. Német saruvarrga, ki finomabb, tót saruvarrga, ki durvább sarukat varr, különböztetésül a czipelős varrgától.

*SARUZ
(sar-u-oz) áth. m. saruz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Saruba öltöztet, saruval ellát. Saruzni a lábakat. Saruzni a szolgát. "És sólyákkal (sandaliis) saruztassanak meg." (Müncheni codex Marc. VI.). V. ö. SARU.

*SARUZÁS
(sar-u-oz-ás) fn. tt. saruzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Saruba öltöztetés, vagy saruval ellátás.

*SARVAL
áth. m. sarval-t. A székelyeknél am. rézsutosan két deszkaszélt öszveereszt. Sarvalatlan maradt. Sarvalt káposzta am. gyalult káposzta. (Kriza J.). ,Sarol' szóval látszik összefüggésben állani.

*SARVALÁS
(sarval-ás) fn. tt. sarvalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Összeeresztése rézsutosan két deszka szélének (Kriza J.).

*SÁRVÁR
mváros Vas m., erdélyi falu Doboka m., puszta Abaúj m.; helyr. Sárvár-ra, ~on, v. ~tt, ~ról.

*SÁRVÁSÁR
erdélyi falu Kolos m; helyr. Sárvásár-ra, ~on, ~ról.

*SÁRVÍZ
(sár-víz) ösz. fn. 1) Am. epesár. 2) Folyó Fejér és Tolna megyékben.

*SÁRZIK
(sár-oz-ik) k. m. sárz-ott, htn. ~ani l. SÁRLIK.

*SÁRZÓDIK
l. SÁROZÓDIK.

*SAS (1)
fn. tt. sas-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~sa. 1) A ragadozó vagyis orvmadarak legnagyobb, s legerősebb neme, a tág értelemben vett sólymok nemzetségéből; lakik Európa, Ázsia és Amérikában. Legkitünőbb faja a sárga v. parlagi v. sziklai sas (Steinadler), melynek csőrétől farkhegyig vett hossza majd két rőfnyi; vannak továbbá más fajok is, mint császári, csonttörő, fekete v. barna, pöttögetett, tarka, tengeri, réti stb. sas. A sasok sebesen és legmagasabbra repülnek minden madarak között; szemeik éles látásuak, honnan közmondatilag a messze, vagy dolgok mélyébe ható szemet sasszem-nek nevezik. Vénségökben megvedlenek, új tollaik nőnek, s mintegy megifjudnak. A sast kitünő tulajdonságainál fogva már az ős kor madárkirály czimmel különböztette meg. Közmondat: Sok sas, sok dög. Sast tanít repülni. Többet ér vén sas ifjú bagolynál. Sas legyet nem fogdos. Sok sasnak egy fészken nehéz megalkudni. Hogy a sas rúgja szét! Vén sas, mondják vigyázó öregre, ki félt szerelmet, pénzt. Megifjúl mint a sas, melyről azt is tartja a néphit, hogy a vénség miatt meghorgasodott orrát a sziklához veri, s kajmóját letörvén ifjúnak látszik. 2) Jelenti e madárnak képét a nemzetségi, vagy lovagrendi, vagy fejedelmi s nemzeti czímereken, zászlókon, pecséteken stb. Római, északamérikai, franczia, porosz sasok. Két fejü (német birodalmi, osztrák, orosz) sas. 3) Csillagzat az északi égen, mely több (számszerént 23) látható csillagból áll. 4) Képes kifejezéssel, költői nyelvben, a fellegvárakban lakott hajdani lovagok, nemes urak. Sasnak sas a fia. (Km.).
"Csak sast nemzenek a sasok."
Berzsenyi.
5) Átv. a keritések azon fa oszlopai, melyek a palánkfákat öszvetartják, s mintegy kiterjesztett sasszárnyakat képeznek, vagy általán az épületbeli bornákat, vagyis gerendákat öszvekötő, s együvé tartó lapos fa-oszlopok. 6) A hajósoknál valamely karikának fába erősítésére oly vas rudacska, melynek két hegyzett ágát összehajtják (előre már e két ág közé szorítván a karikát), s úgy összelapítják, hogy az szeg gyanánt lesz használható. (Kenessey Albert).
Legvalószinübbnek látszik, hogy a magyar e madarat erős suhogásu repülésétől nevezte el sasnak, melyhez hasonlók a szintén suhogó mozgásról nevezett sás, sáska, sólyom, sebes (celer), siet seet, sé, séd, Sió, Sajó. A görög aetoV-t is Eichoff a szanszkrit at (ire, incedere) szótól származtatja. A szanszkritban eléforduló çaç gyök am. szökni, ugorni. Budenz J. szerént finnül: sääkse (nominativ. sääksi) am. falco milvus, osztjákul: sîves halászó sas.

*SAS (2)
MEZŐ~, falu Bihar m; helyr. ~S ~ra, ~on, ~ról.

*SÁS
fn, tt. sás-t, tb. ~ok v. ~ak, harm. szr. ~a v. ~sa. 1) Igen sok családu kétlaki növénynemzetség a háromhímesek seregéből és egyanyások rendjéből; virágzása barkás, külön a hím, külön a nő virága, vagy ugyanazon, vagy más barkában. (Carex). Gönczy Pál négy alnemet különböztet meg, hogy így a fajokat annál könnyebben lehessen meghatározni, ú. m. 1) balhasások (psyllophorae); 2) palkafajták (cyperoidae); 3) sáték (vigneae); 4) valódi sások (legitimae). Ez utóbbihoz tartozó fajok: éles, sugár, gyepi, henye, hegyi, hanya, korai, epres, molyhos, cseplesz, havasi, ujjas, sáppadt, fejér, fényes, szőrös, muhar, hamvas, magas, korhadó sárga, pej sás stb. Kresznerics némely népies sásneveket is elészámlál, mint csíksás, nyersen a marhának veszedelmes, szárazan jó; gömbölyü sás; metsző sás, igen keskeny és éles levelü; kötősás. 5) Széles, átv. ért. így nevezik néhutt a gabonák s némely más növények hosszukás leveleit, melyek némileg a sás leveleihez hasonlók. Búza, árpa, köles, kukoriczaszár sása. A marha az árpa, és zabszalmát sása miatt szereti.
Rokonai: sáté és csádé, vagy csáté, valamint csuhu v. csuhi; eléjön Szabó Dávidnál császta is; valamennyien miként sás is, suhogó tulajdonságuktól kapták neveiket, minthogy hosszú ingatag leveleik a legkisebb szellő érintésére suhognak. Törökül: szaz, csagataj nyelven: szasz am. nád, sás (Vámbéry Á.), votják nyelven: šaš am. Riedgras (Budenz J.).

*SÁSA (1)
v. SÁLSA, fn, tt. sásá-t. Mártásféle mellékétel. Szabó Dávidnál diósása = dióból készített csemege (befőtt). Megfelel neki a franczia sauce, melyet némelyek a latin salsus-ból származtatnak. Innen sása a magyarban is sós v. savas eredetre látszik mutatni. Figyelmet érdemel mandsu nyelven sasihan v. saszihan v. saszigan (Suppe, Brühe). Egyébiránt a föntebbi értelemmel eléfordúl a Müncheni codexben is. "Ki bemártja ő kezét én velem a sálsás tálba." (Márk. XIV.).

*SÁSA (2) v. SÁSZA
falu Kővár vidékén; helyr. Sásá-ra, ~n, ~ról.

*SÁSAFŰ
(sása-fű) ösz. fn. Szabó Dávidnál am. mustárfű, melynek magvából mustármártást készítenek. Vízi sásafű Lippainál am. a német Brunnkresse. V. ö. ZSÁZSA.

*SÁSAS
(sás-as) mn. l. SÁSOS.

*SÁSÁS
(sása-as) mn. tt. sásás-t v. ~at, tb. ~ak. Sásával, azaz, mártással készített, vagy amiben a mártást feladják. Sásás hús. Sásás tál. V. ö. SÁSA.

*SÁSD
falu Baranyam.; helyr. Sásd-ra, ~on, ~ról.

*SÁSDI
puszta Szala m.; helyr. Sásdi-ba, ~ban, ~ból.

*SASFA
(sas-fa) ösz. fn. Az épületek födelén és faházakban azon laposra faragott és bevésett gerendák vagy oszlopok, melyek más fákat együvé tartanak. V. ö. SAS, (1), (5).

*SASFÉSZEK
(sas-fészek) ösz. fn. A sas nevü madárnak fagalyakból nem igen mesterségesen készített fészke hozzáférhetetlen sziklákon, vagy igen magas fákon. Átv. ért. hegyen épült lovagvár, milyet hajdan rabló vitézek laktak.

*SASFI
(sas-fi) ösz. fn. Fiatal sas.

*SÁSFŰ
(sás-fű) ösz. fn. máskép: sásafű; l. ezt.

*SASGÁT v. SÓSGÁT
puszta Somogy m.; helyr. ~gát-ra, ~on, ~ról.

*SASHALOM
puszta Heves m.; helyr. Sashalom-ra, ~ról, Sashalmon.

*SASHEGY
puszta Győr m.; helyr. Sashegy-ěn, ~re, ~ről.

*SÁSI
1) l. SZÁSZ, (2); 2) puszta Nógrád m.; helyr. Sási-ba, ~ban, ~ból.

*SÁSKA (1)
fn. tt. sáská-t. 1) Széles ért. mindenféle szöcskők, vagy helyesebben szökcsők, melyek a füveken mezőkön tenyésznek, és szökdécselnek. (Gryllus). 2) Szoros ért. Áfrikában és Ázsiában otthonos szökcsőnem, melynek feje hosszukás, és a lóéhoz hasonló, lábszárai hengerdedek, tüskések, testök orsódad, mellök szögletes. Némely fajait a keletiek eledelül használják. Ezek néha sürű rajban fölkerekedvén Európába is átszállnak, és ahol letelepedtek, szörnyü pusztitásokat tesznek a mezőkön, és vetésekben; egész nevök: vándor sáska. (Gryllus minratorius).
Valószinü, hogy nevét suhogó repülésétől vette, és gyöke a szintén hangutánzó sás, melyből lett sásog, sásogó, sásoga, sáska, mint, fecseg fecske, locsog locska, csacsog csacska stb. Vámbéry szerént csagataj nyelven: csajurka, törökül: csekirge.

*SÁSKA (2)
falu Szala m.; helyr. Sáská-ra, ~n, ~ról.

*SÁSKAJÁRÁS
(sáska-járás) ösz. fn. Út, csapás, melyen a sáskasereg megy vagy ment.

*SASKÁNYA
(sas-kánya) ösz. fn. Kresznerics szerént nagyobb a tikhordó kányánál.

*SÁSKASEREG
(sáska-sereg) ösz. fn. Megszámlálhatatlan mennyiségben és tömegesen járó, emésztő sáskák.

*SÁSKAVÖLGY
puszta Nógrád m.; helyr. ~völgy-re, ~ön, ~ről.

*SASKESELYŰ
(sas-keselyű) ösz. fn. A legnagyobb ragadozó madarak egyik neme, mely a szoros ért. vett sastól abban különbözik, hogy szürke, vagyis kesebarna, feje kopasz, sőt a nyaka is csaknem egészen; a begyén és szárnyai alatt levő tollak oly puhák, mint a pehely. Csőre és körmei rövidebbek, s nem oly görbék, mint a sasoknál. A legnagyobbak közölök még a sárga sasokat is fölülmulják; Egyiptomban és Arabiában szerétnek lakni. (Vultur. Geier). Fajai: kopasznyaku, nyúlász, dögkeselyű.

*SASKÓ
(sas-kó, sas-og-ó?) fn. tt. saskó-t. 1) Szeged tájékán am. zsírféle mocsok, mely a lúgban mosott ruhát kiveri. 2) Néhutt a kévének alsó vastag vége.

*SASKŐ
(sas-kő) ösz. fn. Kőnem, melynek üreges belsejében kődarab van zárva. A népvélemény azt tartja felőle, hogy a sas fészkében találtatik. E kövek némelyike homokot vagy vizet foglal magában. (Aëtites).

*SASKÖRÖM
(sas-köröm) ösz. fn. 1) A sas nevü ragadózó madárnak horgas, és erős körme, melylyel a zsákmányt megragadja, és megfojtja. 2) A vadászoknál némely ebnek hátsó lábszárán kinőtt köröm, máskép: farkasköröm. 3) Hajósoknál görbe felhasadt köröm forma kapocs, mintegy l, melynek alul két ága van s fölül egy gyürűje. Ilyen kettő együtt gyürűiken egy kötélbe fűzve, karmóikkal egymásnak szemközt állítva, a közéjök eső tárgyakat erősen átfogni és összeszorítni alkalmas eszköz. (Kenessey A.). 4) Emberre vitetve képes kifejezéssel ragadozó és a zsákmányt erősen tartó kéz.

*SASKŐ-VÁRALJA
falu Bars megyében; helyr. Váraljá-n, ~ra, ~ról.

*SÁSLILIOM
(sás-liliom) l. SÁSNŐSZIROM.

*SÁSNŐSZIROM
(sás-nő-szirom) ösz. fn. Növényfaj a kopasz szirmu, és kardlevelű nőszirmok neméből. (Iris pseudo-Acor). Máskép köz néven: sásliliom, sárga v. vízi liliom.

*SASÓKA
(sas-ó-ka) fn. tt. sasóká-t. Oly vasszeg, melynek feje alatt levő lyukán két szárnyu vékony vas áll keresztűl, a mintegy kiterjesztett sasszárnyakat képez; vagy melynek feje szárnyasan kétfelé kinyúlik; máskép: sasszeg. Kresznerics azt mondja a sasszegről, hogy két szege van, úgy hogy ha beverik, kétfelé lehet hajtani.

*SÁSOMHÁZA
l. SÁMSONHÁZA.

*SASORR
(sas-orr) ösz. fn. Kampósan meghajló nyerges orr, milyen a sasok csőre.

*SASORRÚ v. ~ORRU
(sas-orrú) ösz. mn. Kinek a sasok csőréhez hasonló kampós, nyerges orra van.

*SASOS
(sas-os) mn. tt. sasos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Sasokkal bővelkedő, sasoktól lakott. Sasos sziklaormok. Sasos vidék. 2) Sas képével jelzett. Sasos czímer, csákó, zászló.

*SÁSOS
(sás-os) mn. tt. sásos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Sással bővelkedő, sást termő. Sásos ér, patak. 2) Sással vegyített. Sásos széna, gabona. 3) Sáshoz hasonló levelü. Sásos búzaszalma, kukoriczaszár.

*SASOSAN
(sas-os-an) ih. Sas képével jelzetten.

*SASOSPAPÍR
(sasos-papír) ösz. fn. Igen nagy rétü és vastagabb fajta papír, földképek, rézmetszetekre stb. (Regal- v. Imperialpapir). Alkalmasint a rajta levő, vagy eredetileg rajta volt sasczímertől, mint a szabadalom jegyétől, vette nevét.

*SÁSPI
fn. tt. sáspi-t. l. SÁSPIS.

*SÁSPIS
fn. tt. sáspis-t, tb. ~ok. Tájdivatosan pl. a székelyeknél az áspis (idegen aspis) szó módosulata.

*SASSAD
l. SASSUD.

*SASSOVA
falu Sáros m.; helyr. Sassová-ra, ~n, ~ról.

*SASSUD v. SASSUDIK
önh. illetőleg k. m. sassud-tam, ~tál, ~ott v. ~t. Veszprém és Vas vármegyékben valamint a székelyeknél is am. fárad, lankad, tikkad; máskép: sasúl, sassúl. Jelentésénél fogva úgy látszik, hogy eredetileg lassud v. lassudik és lassúl volt, s törzsöke lassu. Hogy az l néha nyelvhegyi mássalhangzóra változik, mutatják a liba zsiba, lotyka szotyka változatok, a jelen szónál annyival inkább, mert a következő suhogó hangok is előmozdították az átváltozást, pl. az ,áspis' szóból s előtéttel így lett sáspis.

*SASSÚL
önh. m. sassúl-t. l. SASSUD.

*SASSZEG
(sas-szeg) ösz. fn. l. SASÓKA.

*SASSZĚM
(sas-szěm) ösz. fn. A sasnak tüzes, fényes, éles látásu szeme. Átv. hasonló tulajdonságu emberi szem és tekintet; továbbá, éles, mély belátása elmei tulajdonság.

*SÁSTELEK
falu Bihar m.; helyr. Sástelek-re, ~ről, ~Sástelk-ěn.

*SASÚL
önh. m. sasúl-t. l. SASSUD.

*SASVÁR
mváros Nyitra, faluk Ugocsa és Pozsony m., ez utóbbiban máskép: Egyházfa; helyr. Sasvár-ra, ~on, ~ról.

*SÁSZA
l. SÁSA, (2).

*SÁT
elvont törzse sátor szónak és származékainak. Rokon a zártabb hangu sötét szó gyökével úgy ebben is: szemeit lesüti azaz lehunyja, mintegy beborítja. Szintén rokon vele a szanszkrit cshád gyök, mely am. födöz, takar; sát-or vagy sát-er szóban tehát az utóbbi rész vagy or (orom gyöke), mely a Bécsi codexben önállólag is használtatik ebben: or ieg azaz or-jegy (conopeum, superlát), vagy er mint ernyő gyöke, mely ismét közel rokon ár gyökkel árny szóban. l. bővebben SÁTOR alatt.

*SÁTA
falu Borsod m.; helyr. Sátá-ra, ~n, ~ról.

*SÁTÁN
fn. tt. sátán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Bibliai nyelven, megbukott angyal, vagyis ördög, mint az emberi nem ellensége, s boldogságának irigye. És ha sátán sátánt űz ki, maga ellen meghasonlott. (Máté 12:26.). Különösen a megbukott angyalok, vagy ördögök főnöke, vagy képviselője. (Jób I.). Átv. ért. veszekedő, gonoszlelkü, ördöghöz hasonló tulajdonságu ember. V. ö. ÖRDÖG. Héber nyelven szátán (), arabul: saitán ellenséget, általán ellenkedőt jelent.

*SÁTÁNI
(sátán-i) mn. tt. sátáni-t, tb. ~ak. Sátántól eredő v. eredett; sátánra vonatkozó, máskép: ördögi.

*SÁTÁNILAG
(sátán-i-lag) ih. Sátán módjára, ördögileg.

*SÁTÉ
fn. tt. sáté-t. Diószeginél egy a sás növénynemmel; de Gönczy Pálnál a sásnak csak egy alneme (latinul: vignea), melynek füzérkéi füzéresek, tökélyes virágúk; füzére tövén murva van. Fajai szittyós, csátés, kétsoros, keshedt, róka-, sulymos, hengergazu, buglyos, abajdócz, kopári, nyúl-, ritkás, csillagos sáté.

*SATNYA
mn. tt. satnyá-t. Hitvány, sovány, nyomorék testü, aszott, veszendőben levő. Satnya gyerek. Mondják más állatokról, sőt növényekről is, melyek növésben elmaradnak, nem gyarapodnak. Satnya malacz. Satnya csemeték.
Alapértelménél fogva rokon a sanyar, sanyarodik, senyved, sinlik v. sinylik szókhoz; és alkalmasint a sany törzsből lett sanyt v. sany-ott, mint sanyik elavult igének mult részesülője (miként súnyik-tól: súnyt v. súnyott), mely törzsből a (Szabó Dávidnál, Simai Kristófnál) eléforduló, és hasonjelentésü sannyad ige is származott; s áttétellel (ny és t v. tt helyet cserélvén) sat-nya v. satt-nya. Így lettek hangáttétellel karany, kereny és tereny-ből: kanyar, kenyér, tenyér. V. ö. SATNYAD és CSENEVÉSZ.

*SATNYAD
önh. m. satnyadttam, ~tál, ~t v. ~ott. Hitványnyá, soványnyá, nyomorékká leszen; növésében elmarad, nem gyarapodik, nem testesedik.
Ha ezen ige képzőjét elvonjuk, törzsökül marad satny, mely nyelvünk természetével ily alakban ellenkezik, s okszerüleg lehetne ugyan satony származékot gyanítanunk, de ez sincs szokásban, azért mint a ,satnya' szónál, azt véljük, hogy egyszerüen sanyik elavult igéből lett sanyott v. sanyt, s ebből hangáttétellel satny; ebből ismét satnyad, satnyúl. V. ö. SATNYA.

*SATNYADÁS
(satnyad-ás) l. SATNYÚLÁS.

*SATNYASÁG
(satnya-ság) fn. tt. satnyaság-ot, harm. szr. ~a. Satnya állapot vagy minőség.

*SATNYÍT
(satnya-ít) áth. m. satnyít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Satnyává, tesz, eszközli, hogy elsatnyúljon.

*SATNYÍTÁS, SATNYITÁS
(satnya-ít-ás) fn. tt. satnyítás-t, tb. ~ok. Satnyává, hitványnyá tevés.

*SATNYÚL
(satnya-úl) önh. m. satnyúl-t. Satnyává leszen. Ez igealakban a képző önhangzója elnyeli a törzs végső önhangzóját, mint ezekben: csúnya csunyúl; ritka ritkúl; tiszta tisztúl, stb.

*SATNYÚLÁS, SATNYULÁS
(satnya-úl-ás) fn. tt. satnyulás-t, tb. ~ok. Satnyává levés, növésben elmaradás; elhitványodás.

*SATÓ
fn. tt. sató-t. 1) l. SAJTÓ. 2) l. SATÚ.

*SATÓL; SATÓLÁS
l. SAJTÓL; SAJTÓLÁS.

*SÁTOR (1)
fn. tt. sátor-t v. sátrat, tb. ~ok v. sátrak, harm. szr. ~a v. sátra. 1) Szétterített ponyvából, vagy akármiféle szövetből, vagy bőrökből álló födél, melyet ideiglenes lakul, vagy árnyékhelyül szoktak emelni. Vásári sátor, milyen a mézeskalácsosoké, vagy más mesterembereké. Czigány sátor, melyet a vándor czigányok emelnek. Tábori sátor. Sátort ütni.
"Annyi hegyes sátor terem a fris zöldben,
Mennyi vakondturás nincs puha mezőben."
"Gazdag arany hímmel vont falú sátorban
A nagyok, a bölcsek telepedtek sorban."
Arany János. (Buda halála).
2) Szélesb ért. galyakból, gyékényből, deszkákból stb. öszveállított födelü s néha oldalakkal is ellátott, árnyékot tartó csinálmány. Így nevezik s vásárosok fa bódéit is, mennyiben a szoros értelmü sátorok helyette vannak. Öszverakni, szétszedni, elhordani a sátorokat. Kerekekkel ellátott sátor. Vámbéry szerént (Közép-Ázsiai Útazás) a keletiek, különösen turkmannok sátra három részből áll, melyek: faállvány, nemezdarabokból készült tetőzet, s belső fölszerelés. Ez utolsó áll fekete, t. i. az idő által megbarnított, vagy pedig fejér nemezből, mely új házasok vagy különösen megtisztelt vendégek számára állíttatik fel. 3) Képes kifejezéssel, erdők, fák sátora, azaz, árnyékot tartó, s födél gyanánt szolgáló ágaik. 4) Túl a Dunán még némely tájakon divatos fejborító a nőknél. 5) A hím pávának sátor módjára kipányvázott hosszú farktollai. 6) l. SÁTOROZÓ VIRÁGZAT.
Nem lehet kétség benne, hogy a gyök vagyis törzs sát egyezik a magyar söt gyökkel (söt-ét szóban) és talán a német Schatten, görög skia (Schatten), skiaV (Schirmdach), skotia (Finsternisz, finsterer Ort) szókkal is; mindenek fölött pedig a szanszkrit cshád gyökkel, mely am. föd, takar és cshatran szóval, mely ernyőt jelent. Az egész szóval egyezik a persa csádar, mely Vullera szerént: velamen magnum ad peder usque pertingens és tentorium; ugyan ő megérintvén, hogy ezen jelentése inkább a török nyelvben divatos. Ugyanis törökül csatur, csadďr am. pavillon és sátor; s összetételben el-sádďrď am. kézi sátor azaz esernyő. Megemlíthető, hogy a héberben is szátar (valamint az arabban is ugyanezen törzs) am. föd-ni (velavit, obtexit; occultavit), a kálmuk nyelvben pedig sződer és a mongolban szegüder am. a német Schatten.

*SÁTOR (2)
HÁROM~, falu Vas m.; helyr. ~Sátor-ra, ~on, ~ról. Van Sátor nevü hegy is Abaúj m. Szántó mellett, és Zemplén m. Újhely fölött.

*SÁTORALJA-ÚJHELY
mváros Zemplén m.; helyr. ~Újhely-be, ~běn, ~ből.

*SÁTORBELI
(sátor-beli) mn. tt. sátorbeli-t, tb. ~ek. Sátorban levő vagy onnan származott. Hamis mint a sátorbeli czigány. (Km.).

*SÁTORBOLT
(sátor-bolt) ösz. fn. Árus bolt gyanánt szolgáló sátor, fából, milyet vásárok alkalmával szokás ideiglen öszveállítani.

*SÁTORCSAVAR
(sátor-csavar) ösz. fn. A sátor nyitását vagyis ajtaját bezáró csavar.

*SÁTORCSINÁLÓ
(sátor-csináló) ösz. fn. 1) Ki ponyvából vagy más kelméből szabott sátorokat készít. 2) Ács, ki deszkasátorokat farag és rovatol öszve.

*SÁTORCZÖVEK
(sátor-czövek) ösz. fn. Földbe vert czövekek fából vagy vasból, melyekhez a kifeszített sátor csúcsait oda pányvázzák.

*SÁTORFA
(sátor-fa) ösz. fn. A sátor felállításához szükségelt mindenféle faeszközök, úgymint czövekek, karók, rudak, bakok, stb. Fölszedni, elhordani a sátorfát am. eltakarodni. Hord el a sátorfát!

*SÁTORFEDÉL v. ~FÖDÉL
(sátor-födél) ösz. fn. 1) A sátornak teteje, felső héja, különböztetésül az oldaltól. 2) Sátorhoz hasonló födél, vagy tető, pl. társzekéren, hajón.

*SÁTORGOMB
(sátor-gomb) ösz. fn. A ponyvás sátor ormán levő gomb, mely az öszvemenő redőket együvé foglalja.

*SÁTORISTYE
puszta Baranya m.; helyr. Sátoristyé-re, ~n, ~ről.

*SÁTORKARÓ
(sátor-karó) ösz. fn. A sátor felállításához szükségelt karók, illetőleg dorongok, melyeket a földbe vernek, vagy a bakokba szúrva felállítanak.

*SÁTORKÖTÉL
(sátor-kötél) ösz. fn. A sátorponyvának csúcsait kifeszítő, s a czövekkel vagy karókkal öszvetartó kötél.

*SÁTORLAKÓ v. ~LAKOS
(sátor-lakó v. ~lakos) ösz. fn. Személy, ki nem szoros értelmü házban, hanem sátor alatt lakik, pl. a vándor czigányok, némely keletiek stb.

*SÁTORNEMÜ
(sátor-nemü) ösz. mn. és fn. 1) Olyan féle mint a sátor. 2) Mindennemü tárgy, mely a sátorhoz tartozik, vagy annak alkatrészeit teszi.
"Görbe tevék hátul, mint óriás lúdak,
Libegő járassal hosszú nyakat nyútnak;
Kincs vala, kincs-érő, azokon terhelve,
Sátornemü, szőnyeg, drága szövet, kelme."
Arany J. (Buda halála).

*SÁTOROS
1) (sátor-os) mn. tt. sátoros-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kinek sátora van, ki sátor alatt lakik, tartózkodik. Sátoros kofa, zsibárus. Sátoros hadak, vándor népek. 2) Sátorhoz hasonló födelű, árnyéku. Sátoros szekér, hajó; sátoros fa. 3) Bizonyos sátor lakóihoz tartozó. Sátoros társ. 4) Sátoros innep a zsidóknál, melyet ősz elején üllnek meg, emlékére a negyven éves bujdosásnak, midőn őseik sátorok alatt tanyáztak. A keresztényeknél jelent szoros értelemben vett innepet, melyet vasárnap gyanánt üllnek meg, különösen a karácsoni, husvéti, pünkösdi, és a római catholicusoknál az úrnapi és szűz Mária tiszteletére rendelt nagy innepeket is. E nevét valószinüleg onnan vette, hogy ezen napokon is, valamint vasárnapokon, némi vásárt is szoktak tartani. Vagy talán e napokon tartatni szokott innepélyes nagy misékre emlékeztet, midőn a pap a misének némely részeit sátor (baldachinum) alatt végzi.

*SÁTOROS
2) puszta Nógrád m.; helyr. Sátoros-ra, ~on, ~ról. Van ily nevü hegy is ugyanott.

*SÁTOROSFEJÜ SZEG
Szabó Dávidnál am. kalapos szeg.

*SÁTOROSKERT
(sátoros-kert) ösz. fn. A székelyeknél Udvarhely széken am. tövissel s ezen fölül szalmával födött, vesszőből font kert (kerités). Néhutt lészáskert.

*SÁTOROZ
(sátor-oz) önh. m. sátoroz-tam, ~tál. ~ott, par. ~z. Sátor alatt tanyáz, lakik. A vándor czigányok a helységen kivül szoktak sátorozni. Áthatólag véve am. sátorokkal ellát. Sátorozni a tábort, a vásártért.

*SÁTOROZÁS
(sátor-oz-ás) fn. tt. sátorozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sátor alatti lakás, tanyázás; továbbá sátorokkal ellátás, fölszerelés. V. ö. SÁTOROZ.

*SÁTOROZIK
(sátor-oz-ik) k. m. sátoroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Mondjuk a himpáváról, midőn hosszú, fényes ragyogó farktollait sátor gyanánt terjengetve kevélykedik.

*SÁTOROZÓ VIRÁGZAT
a növénytanban az, ha a virágzat kocsánjai különböző magasságból indúlnak, s végre mégis egyenlő magasságra érvén, virágaikkal egy síkban terülnek ki, mint az egérfarkcziczkóró (achillea millefolium) virágzata. (Inflorescentia corymbosa). Az erdészeti műszótárban csak sátor. (Doldentraube).

*SÁTORPALOTA
(sátor-palota) ösz. fn. Palotaszerü sátor, milyen az Attiláé, Budáé lehetett; amarról írja Priscus: "Attilának tornyokkal szegélyezett laka gyönyörűen gyallott s oly tökéletesen öszveeresztett nagy deszkaszálakból volt öszvealkotva, hogy az egész egy darabnak tetszett."
"Tisza-Duna síkján, Zagyva folyó mellett,
Sátora egy dombon kék égre szökellett;
Ez vala a város, ez Buda királyi
Lakhelye, faművű sátorpalotái."
Arany J. (Buda halála).

*SÁTORPÉNZ
(sátor-pénz) ösz. fn. 1) Helypénz, melyet a felütött sátor helyeért fizetnek. 2) A bérbe vett sátorért járó díj.

*SÁTORSÁS
(sátor-sás) ösz. fn. Gönczy Pálnál a háromporodások (háromhímesek) seregébe es egy terméjüek (egyanyások) rendébe tartozó növénynem, melynek makkocskáját törékeny kéreg borítja; bibeszára fonalalaku, lehulló. (Cladium). Faja a szúrós sátorsás, (cl. mariscus), Diószeginél szúrós csáté. (schoenus mariscus).

*SÁTORTETŐ v. ~TETŐZET
(sátor-tető v. ~tetőzet) ösz. fn. 1) A sátornak teteje, legfelsőbb része, födele. 2) Sátorhoz hasonló tető, pl. a csúcsos török házakon.

*SATRAFA
mn. tt. satrafá-t. Dunán túli gúnyszó, melylyel a vénbanyát illetik, s am. totya, totyogó. Másutt am. vén, ravasz banya, anyó, vénboszorkány, szipirtyó. Vén satrafa.
Gyökre nézve rokon hozzá a satrat, azaz, csatangol; ide-oda kap, kikap. A satrafa valószinüen eredetileg a pletykákat házról házra hordó vénbányát jelentett. A satrat képzésre hasonló a vizslat, koslat igékhez, melyeknek törzsei vizsol, kosol, s hasonlatnál fogva a satrat törzse is satr v. sator, melyből lett igenév satró, megtoldva satrava, keményebb fuvó hanggal satrafa. Így lett a ter tur gyökökből tere tura, tereve turava, terefe turafa, s öszvevonva tréfa trufa, azaz, díb-dáb beszéd, terefere. Hasonlóan a csal igéből származott csala, csalava, csalafa, csalfa. Hasonló képzésü: eleve-n (élő).

*SATRAT
önh. m. satrat-tam, ~tál, ~ott, par. satrass. Ide-oda csavarog, ide-oda kap, kikap, félre csapkod, nem jár egyenes úton. Alapfogalomban azon sa és csa gyökü szókhoz rokon, melyek félremenő mozgást, görbe utakon járást jelentenek, mint, sandarol, csabukkol, csandarog, csapodár, csatangol, csatólál, csavarog. V. ö. CSA.

*SATRATÁS
(satrat-ás) fn. tt. satrarás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ide-oda csavatgás.

*SATÚ, SATU
fn. tt. satú-t v. satu-t. 1) Lásd SAJTÓ. 2) Balaton mellékén am. valamit fölebb vitető műszer. A mongolban sato v. satu am. lajtorja; és Budenz J. szerént a mordvinban šäa- am. rálépni, tapodni, šäama lépcső.

*SATÚL
l. SAJTÓL.

*SAUL
bibliai személynév; tt. Saul-t. Héber eredetü; jelentése: felhívott.

*SAUL-ENDREFÖLD
puszta Gömör m.; helyr. Endreföld-ön, ~re, ~ről.

*SAV
fn. tt. sav-at, harm. szr. ~a. 1) Közönséges értelemben metsző, csipős, éles ízü anyag, mint a savanyú, savanyodik, savanyít, savó szók és származékaik törzse. 2) Vegytani értelemben első fokon (élenynyel egyesült) oly vegyanyag, melynek rendszerént többé vagy kevésbbé savanyú íze van, és az úgynevezett aljakkal egyesülve sókat alkot. A sav a növények kék szinű nedvét rendszerént vörösre festi. Úgy hogy azon öszvetett anyagok is a savakhoz számíttatnak, melyeknek savanyú ízök ugyan nincs, hanem az említett kék nedveket megvörösítik; sőt még azon öszvetett anyagok is, melyek se nem savanyú ízűek, se a növényi kék nedveket vörössé nem teszik; de másokkal vegyülve a savak némi jellemét tüntetik elé. - E szó a szívás hangját utánozva ős nyelv szülöttje, különösebben sínai nyelven: suân (acidum, acetum), továbbá finnül: happame, happome (nominat. hapain, hapoin), mordvinul: šapam, šapama, a hegyi cseremiszben: šapa, a zürjénben šom, a vogulban: šaum mindenütt am. savanyú (Budenz J.); a mongolban ise kü am. savanyodni (säuerlich werden); és mint sót jelentő némi változatokkal több más nyelvekben is megvan, hellenül: alV, latinul: sal, németül: Salz, szlávul: szol, héberül: sar, törökül: tuz, a finn családhoz tartozó nyelvekben: sula, sal, sol, stb. V. ö. SÓ.

*SÁV
fn. tt. sáv-ot, harm. szr. ~ja. A szöveteket különféle irányban czifrázó vagy habos vonalok, máskép: sávoly v. sáholy. Rokon hozzá a fonalszerü testeket jelentő szál, pl. kenderszál, hajszál szókban. V. ö. SÁVOLYOS.

*SAVANY
(sav-any) fn. tt. savany-t, tb. ~ok v. ~ak, harm. szr. ~a v. ~ja. Bizonyos testek tulajdonsága, melynél fogva sajátnemü csipős, metsző, éles ízök van; továbbá azon anyag, mely ezen ízt okozza. Innen: savanyú, amiben savany van, savanyízü. Állati, növényi, ásványi savanyok. V. ö. SAV.

*SAVANYDAD
(sav-any-dad) mn. tt. savanydad-ot. Kevéssé savanyú; máskép: savanykás, savanyús.

*SAVANYÉDĚS
(savany-éděs) ösz. mn. Aminek savanyúval vegyes édes íze van. Savanyédes alma.

*SAVANYÍT, SAVANYIT
(sav-any-ít) áth. m. savanyít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Bizonyos savany által savanyúvá tesz valamit. Káposztát kovászszal savanyítani. Ételt eczettel, czitromlével savanyítani. Meg-, besavanyítani valamit. V. ö. SAVÍT.

*SAVANYÍTÁS, SAVANYITÁS
(sav-any-ít-ás) fn. tt. savanyítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit savanyúvá tesznek. Káposzta-, uborkasavanyítás.

*SAVANYÍTATLAN, SAVANYITATLAN
(sav-any-it-[at]lan) mn. tt. savanyítatlan-t, tb. ~ok. Amit be nem savanyítottak. Savanyítatlan répa, káposzta, melyet édesen főztek meg. Savanyítatlan uborka. Határozóként, nem savanyított állapotban.

*SAVANYÍTÓ, SAVANYITÓ
(sav-any-ít-ó) fn. tt. savanyító-t. Savanyból álló, savanyt tartalmazó anyag, mely által valamit savanyúvá tesznek, milyen pl. a savanyú kovász a kenyérsütésnél, vagy répa, káposzta besavanyításánál. V. ö. SAVÍTÓ.

*SAVANYÍTOTT
(sav-any-ít-ott) mn. tt. savanyított-at. Amit bizonyos anyag által savanyúvá tettek. Savanyított répa, tök, uborka, káposzta.

*SAVANYÍTOTTAN
(sav-any-ít-ott-an) ih. Savanyított állapotban v. minőségben.

*SAVANYKÁS
(sav-any-ka-as) mn. tt. savanykás-t v. ~at, tb. ~ak. l. SAVANYÚS.

*SAVANYÓ
régiesen és tájdivatosan am. savanyú; l. ezt.

*SAVANYODÁS
(sav-any-od-ás) fn. tt. savanyodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ízváltozás, midőn valamely test savanyt vesz magába, s ehhez hasonló ízüvé lesz.

*SAVANYODIK
(sav-any-od-ik) k. m. savanyod-tam, ~tál, ~ott. Savanyanyagot vevén magába savanyú ízüre változik. Savanyodik a megforrott bor, a kovászszal vegyített káposzta. Savanyodik a tej. Átv. tájdivatosan, kedvetlenné, izetlen kedélyüvé lesz. Ez a vig ember hogy elsavanyodott!

*SAVANYOS
(sav-any-os) mn. tt. savanyos-t v. ~at, tb. ~ak. Savanynyal vegyített, tölt, mi savanyrészeket tartalmaz. Szabatosan véve a savanyútól abban különbözik, hogy ez inkább a savany ízbeli tulajdonságára, amaz pedig annak anyagára, birtokára vonatkozik.

*SAVANYTALAN
(sav-any-talan) mn. tt. savanytalan-t, tb. ~ok. Ami savanyanyagot nem foglal magában, vagy miben savanyú ízt nem érezni, miből a savanyrészeket kivonták. V. ö. SAJTALAN.

*SAVANYTALANÍT
(sav-any-ta-lan-ít) áth. m. savanytalanít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Savanytalanná tesz valamit, a savanyt kivonja valamiből.

*SAVANYÚ
(sav-any-ú) mn. tt. savanyú-t, tb. ~k v. ~ak. Savanynyal vegyített, savanyrészeket tartalmazó, s ennélfogva csipős, éles, metsző izü. Savanyú víz, bor, sör. Savanyú étel, becsinált, káposzta, répa, uborka, tej. Különösen gyümölcsöket illetőleg am. miben éretlenség miatt a kellő csukoranyag nem fejlődött ki, fanyar. Az éretlen szőlő, cseresnye savanyú. Ellentéte édes, miben a czukoranyag tulnyomó, honnan e viszonyok: édes alma, savanyú alma; édes bor, savanyú bor stb. Átv. rosz kedélyü, nem nyájas, ízetlen modorú, nem tetsző. Savanyú ember, savanyú kép, ábrázat, száj. Savanyún elhúzni a száját, mint aki savanyúba harapott. Savanyúba harapni, a kedélynek nem tetsző dologba kezdeni, kapni, avatkozni. - Tájdivatosan, valamint több más ú (ű) képzőjü melléknevek ó-val (ő-vel) is ejtetik, savanyó, sőt túl a Dunán ezt is hallani: sónyó.

*SAVANYÚAN
(sav-any-ú-an) ih. 1) Savanyúra készítve, savanyú ízüen. A káposzta savanyúan jobb ízü, mint édesen. A becsináltat savanyúan főzni. 2) Átv. rosz kedvüleg, nem tetszőleg, nyájasság nélkül. Savanyúan néz, savanyúan áll a szája, savanyúan fogadja a vendéget. V. ö. SAVANYÚ.

*SAVANYÚFORRÁS
(savanyú-forrás) ösz. fn. Forrás, melyből savanyúvíz buzog fel.

*SAVANYÚL
(sav-any-úl) önh. m. savanyúl-t. Savanyúvá lesz, savanyú ízt kap. Savanyúl a megforrott must. Savanyúl a hordóba tett káposzta, répa. V. ö. SAVANYÚ.

*SAVANYÚLÁS, SAVANYULÁS
(sav-any-úl-ás) fn. tt. savanyúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Változás, midőn valami savanyúvá lesz.

*SAVANYÚN
l. SAVANYÚAN.

*SAVANYÚS
(sav-any-ú-as) mn. tt. savanyús-t v. ~at, tb. ~ak. Egy kevéssé savanyú; nem oly édes, mint lennie kellene; éretlen. Savanyús bor, gyümölcs. Mondják általán oly testekről is, melyekben a czukoranyagnak túlnyomónak kellene lennie a savanyanyag fölött. Máskép: savanykás, savanydad.

*SAVANYÚSÁG, SAVANYUSÁG
(sav-any-ú-ság) fn. tt. savanyúság-ot, harm. szr. ~a. Savanyú tulajdonság, savanyizüség. Eczetnek, éretlen szőlőnek, egresnek, ribiszkének savanyúsága. Az eczetes saláta savanyúságát czukorral mérsékelni. V. ö. FANYARSÁG.

*SAVANYÚSAN
(sav-any-ú-as-an) ih. Savanyús minőségben vagy állapotban.

*SAVANYÚVÍZ
(savanyú-víz) ösz. fn. Természeti forrásvíz, melynek vegyrészeinél, különösen szénsav tartalmánál fogva savanyú íze van; különböztetésül oly víztől, melyet vegyműtét nélkül, egyszerü keveréssel tesznek savanyúvá, pl. ha eczetet, vagy czitromlevet eresztenek bele. Ez utóbbi értelemben nem öszvetett szó, s elválasztva irandó: savanyú víz. Az elsőbbhöz tartoznak a füredi, borszéki, rohicsi, ugodi, parádi, szolyvai, suliguli stb. savanyúvizek. Erdélyiesen: borvíz.

*SAVAR
(sav-ar) fn. tt. savar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Növénynem az öthímesek seregéből és kétanyások rendjéből; csészéje ötlevelü, fenekébe a magot bezárja; bokrétája nincs; anyaszála két-három, magva csigaformán kunkorodott. Tengerpartokon és savas mocsárokban szeret tenyészni, s elégett hamvai növényi savat adnak, honnan a neve. (Salsola). Fajai: kamborz, ballagó, rózsás, szaka, sós, epres, homoki, lecsepült, hamvas savar.

*SAVAS
(sav-as) mn. tt. savas-t v. ~at, tb. ~ak. Savrészeket tartalmazó.

*SAVASSÁG
(sav-as-ság) fn. tt. savasság-ot, harm. szr.~a. Savrészeket tartalmazó állapot vagy tulajdonság.

*SAVASTÓ
(savas-tó) l. SÓSTÓ.

*SAVIK
(sav-ik) k. m. sav-tam, ~tál, ~ott. Savvá lesz, oly ízt, csipősséget kap, milyen a savaké. Ebből származott a savó. Máskép: sajik, honnan a sajt.

*SAVÍT
(sav-ít) áth. m. savít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Vegyészi értelemben vett savak által élenynyé vagy élenyessé tesz valamit. V. ö. SAVÍTÓ.

*SAVÍTÁS, SAVITÁS
(sav-ít-ás) fn. tt. savítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vegyészi működés, mely által savítanak valamit. V. ö. SAVÍT.

*SAVÍTÓ, SAVITÓ
(sav-ít-ó) fn. tt. savító-t. A savnak egyik fő alkatrésze. Legtöbb testeknek savítója az éleny, másoknak pedig az élenynyel hasonműködésü anyagok, úgymint: halvany, büzeny, iblany, folyany, kéneny, reteny, kékleny, és a savnemző fémek közől: mireny, irany, dárdany.

*SAVÓ
(sav-ó) fn. tt. savó-t. Közönséges értelemben az aludttejnek savanyú leve, mely a tejfölnek elkülönítése után s turós részekből kiszivárog; különbözik tőle az iró, a tejfölnek vize, melyet a vajtól köpülés által választanak el. Szélesb ért. azon csipős ízü vizes részek, melyek a tejből hátramaradnak, ha annak zsíros részét le fölözve, a megmaradt turós részeket némi szerek, pl. úgynevezett oltó, vagy pedig sav (eczetsav, borsav) segítségével kivonják. Gyógysavó. Tehén-, juh-, kecskesavó. Az aszkórost savóval itatni. Híg mint a savó. (Km.). Savón hízott. (Km.). Gyöke a savik ige, melynek a savó részesülője. V. ö. SAVÓGYÓGYINTÉZET.

*SAVÓDÁS
(sav-ó-od-ás) fn. tt, savódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos testek átalakulása, midőn egyik részök savvá, vagy élenynyé változik.

*SAVÓDIK
(sav-ó-od-ik) k. m. savód-tam, ~tál, ~ott. A tejre vonatkozólag am. savóssá lesz, savó fejlődik belőle. Savódik a tej, midőn megaluszik. Szélesb vegyészi ért. élenyesedik.

*SAVÓGYÓGYINTÉZET
(savó-gyógy-intézet) ösz. fn. Meleg évszakban (midőn a tejelő marha tiszta zöld fűvel él) az Alpeseken (Svájczban, Tirolban, Bajorhonban) és egyebütt is részint nagyszerü sajtgyárakkal, részint savanyú vagy hidegvízi gyógyhelyekkel öszvekötött intézet a has-szervek (máj, vesék, belek) és szív betegségeinek gyógyítása végett.

*SAVÓGYÓGYMÓD
(savó-gyógy-mód) ösz. fn. Gyógyitási mód, mely a savó általi gyógyitásnál szokott használtatni. V. ö. SAVÓGYÓGYINTÉZET.

*SÁVOL
(sáv-ol) áth. m. sávol-t. Am. sávoz v. sávolyoz. l. SÁVOLYOZ.

*SÁVOLY (1)
(sáv-oly) fn. tt. sávoly-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A vászon- vagy pamutszöveteket különféle irányban czifrázó vagy habos fonalak; máskép: sáholy, vagy egyszerübben: sáv. Asztalruhákat törölköző kendőket czifrázó sávolyok. V. ö. SÁV.

*SÁVOLY (2)
faluk Nógrád és Somogy m; puszta Somogy és Veszprém m.; helyr. Sávoly-ra, ~on, ~ról.

*SÁVOLYOS
(sáv-oly-os) mn. tt. sávolyos-t v. ~at, tb. ~ak. Sávolyokkal czifrázott, vonalozott, diszített; másképen: sávos, melyet Szabó D. így értelmez: vesszős, íratos, habos, virágos (ruha, kezkenő, abrosz stb.). Sávolyos v. sávos abrosz, asztalkendő, fátyol. "Tizenöt abrosz, hata gyolcs az tebbi sáhos... tiz gyolcs kezkenő, az hata gyolcs, négye sáhos." Paksi Katha asszonnyal mely marhát adtanak 1539. (Régi nyelveml. II. r.).

*SÁVOLYOZ
(sáv-oly-oz) áth. m. sávolyoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Sávolyféle czifraságokat sző a vászonba, kendőbe stb.

*SÁVOLYOZÁS
(sáv-oly-oz-ás) fn. Takácsolás, melynél fogva a szövet sávolyossá tétetik.

*SAVÓS
(sav-ó-os) mn. tt. savós-t v. ~at, th ~ak. Savóval vegyített; miben savót tartanak. Savós tej; savós ital. Savós edények.

*SÁVOS
(sáv-os) mn. Am. sávolyos; l. ezt.

*SAVÓSZEMŰ v. ~SZEMÜ
(savó-szemű) ösz. mn. Igen világoskék szemü, a savó szinéhez hasonló.

*SÁVOZ
(sáv-oz) áth. m. l. SÁVOLYOZ.

*SÁVOZÁS
(sáv-oz-ás) fn. l. SÁVOLYOZÁS.

*SAVÚL
(sav-úl) önh. m. savúl-t. Vegytani ért. élenyűl.

*SAVÚLÁS, SAVULÁS
(sav-úl-ás) fn. ts. savúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A testnek azon változása, midőn élenyessé képződik.

*SE (1)
Mint általában tagadó tulajdonságu szócska I. némely öszvetételekben valaminek lételét, valóságát, birtokát tagadja, vagyis annak nem létét, nem birását jelenti, pl. sehonna, semmi haza, semmi hely, mely honul szolgálna, milyen a hellen-latin utopia; honnan: sehonnai; továbbá semelyik, semily, seminő. Ilyenek a tájszokásos seszín, seszínű, és a közdivatú sebaj. Hasonló hozzá a tagadó ne, mely a régies nevola v. nevala öszvetett szónak első alkatrésze; V. ö. NYAVALYA. Legközelebb áll hozzá hangokba az idegen nyelvek között a mongol esze, mely rendszerént igék, illetőleg részesülők elé járul, pl. esze edzelekszen = nem győzött azaz győzhetetlen. Egyébiránt megfelel neki a szláv ne, pl. zdráwi, egészséges, nezdráwi, egészségtelen; továbbá a tagadó hellen a, an, ou, pl. anohtoV, esztelen, anarcia fejetlenség, outopia, szó szerént: sehely azaz sehonna; a latin in, non, ne, pl. píus, impius, fas, nefas. Azonban hangokban is hasonlónak tűnik fel a latin tagadó se, a secors, secordis vagy socors, socordia, securus és segnis szókban; továbbá: sine, hajdan, mint a régi törvények tábláján, egyszerüen se; "Se fraude esto," azaz, sine fraude; sobrius = se-ebrius. Eichoff véleménye szerént sine jelent elmenést, eltávozást, és azt némely más szókkal együtt, mint (a latin sine szón kivül) a franczia sans, német sonder-, hindu szannan (kevés) stb. a szanszkrit szái (= süly-ed) gyöktől származtatja; minél fogva a magyar se-ben is a sebesség, távozás, távoztatás fogalma rejlik. V. ö. S gyökhang, és NE~ kötszó.
A fenn említett tagadási neveken kivül vannak még öszvetett határozók, melyekben a se szintén tagadást fejez ki, azon különbséggel, hogy ezek a mondatban még más tagadó szócskákat is vonzanak magukhoz, mig amazok önmagukban használtatnak.
Ezen tagadó határozók e következők: seha, szokottan: soha (nullo tempore), sehol, sehon, sehonn, sehutt (nullo loco, nullibi), sehova (in nullum locum), sehonnan (nullo ex loco), semerre (versus nullam plagam), sehogy (nullo modo), sehányan (nullo numero), semikor (nullo tempore nunquam). S még magukhoz vonhatják a sem kötszót vagy se tiltót is, pl, soha sem, vagy soha se, sehogy sem vagy sehogy se, stb. Ugyanezen se tagadó szó vastaghanguak előtt általán so-ra szeret változni: soha, sohol, sohon, sohova, sohogy, sohonna, sohonnai.
Mint általános tagadóval, néha ,sem' alakban, ellentétben állanak vele az egyetemes lételt, valót, birtokot állító minden, a részletesre vonatkozó né, és az egyesre irányzó vala; honnan ezen változati viszonyok: seha v. soha, mindenha, néha, valaha; sehol, mindenhol, néhol, valahol; sehova, mindenhova, néhova, valahova; semi (régies) v. semmi, (,mindenmi' nincs, mivel ezt már a ,minden' kifejezi), némi, valami; senki, mindenki, néki (régi szó a mai ,némely' helyett, midőn személyre vitetik), valaki; sehonnan, mindenhonnan, néhonnan, valahonnan; sehogy, (,mindenhogy' helyett mindenkép, ,néhogy' helyett: némikép), valahogy; semikor, mindenkor, (,nékor' helyett: néha), valamikor; semily, (,mindenmily' helyett: mindenféle), s ,mily' helyett mely szóval: némely, valamely; semerre, ,mindenmerre' helyett: mindenfelé), némerre (szokatlan), valamerre; (,sehány' helyett: semennyi, ,mindenhány' helyett: mindnyája), néhány, valahány, s néhányan, valahányan. Valamennyivel viszonyban van a határozatlanul állító akár vagy bár, ú. m. akárhol, akárhonnan, akárhova, akárhogy, akármikor, akármerre, akármily, akárhányan, vagy, bárhol, bárhonnan, bárhova, bárhogy, bármikor, bármerre, bármily, bárhányan. E helyett: akárha v. bárha, köz szokás szerint akármikor vagy bármikor divatozik.
Midőn az említett határzók (soha, sehol, sehogy) illetőleg melléknevek (semilyen) egyszerű feleletül állnak a mondatban, nem vonzanak magok után szükségképen más tagadót, pl. "Mikor láttad Pált?" Soha. "Hogy tetszik ez a könyv?" Sehogy. "Hová készülsz?" Sehová. "Hol sétáltál?" Sehol. l. Saját helyökön.
II. Mint kötszó, az állító es, is kötszónak ellentéte és nem egyéb, mint a sem-nek rövidülete, mely és nem vagy is-nem-ből módosúlt (V. ö. SEM); mint e példák is bizonyítják, állitólag: kell búza is, kenyér is, tagadólag: nem kell se búza, se kenyér, vagy se helyett sem: nem kell sem búza sem kenyér, vagy megfordítva: sem búza sem kenyér nem kell, eredetileg: búza és kenyér is nem kell, és az is-nem szócskákat egybehúzva, búza és kenyér sem kell, tökéletesen helyes a mondat ezen alakban is. Így olvadnak azok egybe a népdalbeli versben is: Ha meghalok se bánom, mert kiegészítve a mondat így áll: Ha meghalok is nem bánom. Tehát egyik tagadó, ú. m. a fönti példákban rendszerént a neveknél csak erősbítésül, vagy sulyosbitásul használtatik, épen úgy mint az én kertem-ben a kétszeri én (én és em). A sem pedig se alakká csupán jobb hangzás végett (a sok m kikerülése végett) rövidült; de az egész sem is helyesen áll, mint a példában láttuk. Hasonló példák, állitólag: marad pénz is, posztó is, tagadólag: nem marad se (vagy sem) pénz, se (v. sem) posztó; vagy se pénz, se posztó nem marad, Állitólag: apja (is) anyja (is) él, tagadólag: se apja, se anyja nem él. Midőn pedig az állító mondatban az is az igével áll szoros viszonyban, úgy hogy a tagadóban a se v. sem a nem szócskával együvé esik: akkor ezen tagadó módosításban a se (v. sem) és nem is egygyé olvadhatnak, és szintén egyszerü sem leszen belőlök, mit mind a mai tájszokás, mind különösen a régiek példája igazol, pl. állitólag: ez a fiú sír is, nevet is, tagadólag: se nem sír, se nem nevet, v. sem sír, sem nevet. Állitólag: Ő ir is, beszél is magyarul, tagadólag: se nem ír, se nem beszél magyarul, v. sem ír, sem beszél magyarul. A régieknél gyakrabban elé jön. Ily szerkezetü a Zrinyinél eléforduló "Sem siet, sem késik haragja Istennek," azaz, se nem siet, se nem késik. Szent Krisztina életében olvassuk: "Kik sem (= se nem) szólnak, sem érzékenségěk nincsen." A Debreczeni Legendáskönyvben is: "Ha tunnójok (tudnók) kih idvözűl kih nem, ah gonoszokat sem (= se nem) feddenőjök meg, sem (se nem) imádkoznánk érettök. És épen ezen példákból tűnik ki leginkább, hogy a se mint kötszó csak jobbhangzás végett áll sem helyett; mily fülsértő beszéd volna: sem nem sír, sem nem nevet; pedig e mondat nyelvtanilag szintén helyes.
III. Mint tiltó szócska, akkor fordúl elé, midőn az és v. is a tulajdonképi ne tiltó szócskába beleolvad, pl. te se szólj (= te is ne szólj), én sem szólok. "Ne háborogyjék tü szüvetek, se (= és ne) féljen." (Müncheni cod.). Péter se (Péter is ne) beszéljen, Pál se (Pál is ne). Ha a két szót elválasztjuk, t. i. a se tiltó szót a nevek elé teszszük, akkor az ige elébe a ne jön. Se Péter se Pál ne beszéljen. Hasonló: Ne háborgass se engem se mást, e helyett: Engem se (engem is ne) háborgass, mást se (= mást is ne). Ezekben tehát a se alkatrész is-ne helyett áll és más tagadó mellett csak erősbitésül vagyis sulyosbitásul hozatik fel, miként föntebb a II-ik pont alatt eléadott se vagyis sem kötszó, és a régiek a kettőt nem is mindig használták, pl. "Hogy ne látnának valaha szeměkkel, se fülökkel hallanának, se szüvökkel értenének." (Münch. cod. Máté XIII.); ami Pesti Gábornál már se-ne.
A II-ik és III-ik pont alatti se, a ne, nem, nincs szócskákkal különféle viszonyokban függvén öszve, de a melyek mindannyian az imént eléadott szabályokban gyökereznek, lássunk egyenként bővebb példákat.
1) SE-SE-NE. Se pénzedet, se fáradságodat ne kéméld. Se jobbra, se balra ne nézz. Se bort, se pálinkát ne igyál. Másnak se becsületét, se vagyonát, se életét ne bántsd. Ezekben a se, is helyett csak erősbités a ne pedig a sajátképeni tiltó, miért az erősbitési szó elhagyásával így is ejthetők: pénzedet is fáradságodat is ne kéméld, vagy: pénzedet és fáradságodat se (is ne) kéméld. Jobbra és balra is ne nézz stb., noha az elsőbbek szokottabbak.
2) SE NE-SE NE. Se ne egyél, se ne igyál mértékletlenül. Se ne röhögj, se ne pityeregj. Némelykor jobb hogy se ne láss, se ne hallj. Szolgáddal se ne tréfálj, se ne gorombáskodjál. Sötét szobában se ne írj, se ne olvass. Ezekben is a se elhagyható, ha ne után az is pótolja: Ne is egyél, ne is igyál mértékletlenül. Vagy ha a se a mondatban elül áll, nyelvérzésünkkel nem ellenkezik a ne elhagyása, pl. se láss, se hallj, se írj, se olvass sötét szobában, (de nem jó volna "sötét szobában se írj, se olvass", mert itt a se a ,szobában' szóra is vitethetvén, zavart okozna). A régieknél gyakran találunk hasonló elhagyásokat, pl. a Debreczeni Legendáskönyvben: "Ah keresztyénök mindönha vigyázjanak, hogy el ne essenek, seh (= se ne) higyenek az eretnekségnek."
3) NE-SE-SE. Ne igyál, se bort, se pálinkát. Ne nézz, se jobbra, se balra. Ne menj, se sárba, se vízbe. Ezek csak az első (1) mondatok megfordításai; és a magyar szórend szabályai szerént mindenik helyes és azonos értelmü.
4) SE NEM-SE NEM. Se nem könnyebb, se nem kissebb. Mikes K. (XLVI. l.). Se nem eszik, se nem iszik.
"Se nem látott, se nem hallott
Se nem érzett, se nem tudott
Keservénél egyebet."
Kisfaludy S.
Hogy ezekben a se nem közvetlenül egymás mellett össze is olvadhat (sem eszik, sem iszik), föntebb érintettük; s alább (8 alatt) is eléjön.
5) SE-NEM-SE-NEM. Se magára nem költ, se másnak nem ad. Se dolgozni nem képes, se koldulni nem akar. Se templomba nem megy, se honn nem imádkozik.
6) NEM-SE-SE. Nem eszik, se reggel, se este. Nem akar, se írni, se olvasni. Nem mondott, se bűt, se bát. Nem hozta el magával, se nejét, se fiát. A mondatokat meg is fordíthatjuk: Se reggel, se este nem eszik stb. A se ,is' helyett csak a sem rövidülete.
 

7) SE-SE-NEM. Se becsületét se egészségét nem kéméli. Se nejét se gyermekeit nem szereti. Se ruháját se lakát nem tartja tisztán. Megfordítva: Nem kéméli se becsületét, se egészségét. A se itt is a sem helyett áll.
8) SEM-SEM (= se nem-se nem). Sem siet, sem késik haragja Istennek. (l. SEM, 2). E példában, mint föntebb (II. alatt) láttuk, a se-nem olvadott ismét össze sem alakká. Hasonlók: ez, sem fejér, sem fekete. Sem fű, sem fa. Sem meleg, sem hideg. Melyeket szintén így oldhatni föl: se nem fejér, se nem fekete. Se nem fű, se nem fa. Se nem meleg, se nem hideg. De állhat így is; se meleg, se hideg, és se fű, se fa. T. i. a magyarban valamint a van, vannak, úgy a nincs, nincsenek is, mint kapcsolékok, elhagyatván, a nincs-ben már benne van a nem; pl. ha első és második személyekben beszélünk, azon mondatok így állanának: én se fejér, se fekete nem vagyok, te se meleg se hideg nem vagy.
Amely mondatokban pedig a nincs nem mint kapcsolék, hanem mint birtokra vonatkozó értetik alattomban, melyet ki is mondhatunk, azokban a nyelvszokás sem helyett állandóan szintén a megrövidült se kötszót használja, pl. se pénz se posztó (nincs). Se füle se farka (nincs). Se éjjele se nappala (nincs). Ennek az ételnek se íze se büze (nincs). Sőt általán midőn bármely tagadási viszonyszó a mondathoz odaértethetik, hasonlóan a se divatozik, pl. Se ki se be (nem nyilik) mint az ablakfa. Melyik tetszik a kettő közől? Se ez, se az, se egyik, se másik (nem tetszik). Se ide, se oda (nem áll). Se té se tova (nem mozdúl) stb. Mind ezekben a se jobbhangzás végett áll.
9) SE-SE-NINCS; és SINCS. Se csizmája se kalapja nincs. Se mulatni se dolgozni nincs kedve. Itt a nincs birtokra vonatkozik.
Valamint az is és nem egybe olvadva lesznek sem, hasonlóan az is és nincs közvetlen egymás után lesz: sincs, és a se mint kötszó szintén csak nyomatékul szolgál, pl. se bora se búzája nincs; másképen nyomatékos se nélkül: bora sincs, búzája sincs (= bora is nincs, búzája is nincs). Se a szobában se a kamarában nincs, máskép: a szobában sincs (= is nincs) a kamarában sincs.
10) SE~NE~SE~NE, (igekötős v. határozós igékkel). Se föl ne mereszd, se le ne süsd szemeidet. Se jobbra ne fordulj, se balra ne kanyarodjál.
11) SE~NEM~SE~NEM, (igekötős vagy igehatározós igékkel). Se föl nem megy, se alá nem jön. Se jobbra nem néz, se balra nem tekint. Se ki nem jöhet, se be nem mehet senki.
Ha az igekötős, vagy határozós ige a lehet, szabad, illik, kell, szokott, és más határtalan módot vonzó igékkel, vagy nevekkel jő viszonyba: akkor az igekötő vagy határzó el nem válik az illető igétől, vagy névtől, a se pedig elébe tétetik, pl. Se leülni nem lehet, se lefekünni nem szabad, nem illik; se telt gyomorral enni, se kelletinél tovább koplalni nem egészséges.
12) Tiltó -SE (más tagadó szókkal viszonyban). Midőn a tiltó se a mondatokban a seha, sehol, sehova, sehonnan, sehogy, semily, semikor, semerre, senki, semmi és más hasonló tagadó szókkal jő viszonyba, akkor közvetlenül utánok és mellékneveknél a jelzett szó után tétetik, pl. seha v. soha se hazudj (= soha is ne hazudj). Sehol se légy alkalmatlan. Sehová se menj a háztól. Sehonnan se hozz vendégeket. Sehogy se fesd be a házat. Semilyen pénzt se adj neki. Semikor se jőjetek ide. Semerre se távozzatok. Senkit se sérts jogaiban. Semmiben se légy tulságos. Néha a se helyett ne is állhat (de hangsuly nélkül), pl. Soha ne hazudj. Senkit ne sérts jogaiban. De ha ezen se a tagadó szóktól elválasztatik, akkor helyette mindig a tiltó ne szócskát kell tenni. Ne hazudj soha. Ne légy alkalmatlan, vagy alkalmatlan ne légy senkinek. Ne menj sehova. Ne hozz dorbézoló vendégeket, vagy dorbézoló vendégeket ne hozz sehonnan. Senkit jogaiban ne sérts. S ekkor a tagadó szók után még is, sőt túlnyomatékosságból a se szó is jöhet: Ne hazudj soha is, v. soha se. Ne, sérts jogaiban senkit is, v. senkit se. V. ö. SEM.
Mindezeket röviden egybefoglalva: az I-ső se némely összetételekben tagadó szócska, mint sehonna v. sohonna, sebaj, sehol, sehogy stb.; a II-ik se nem egyéb mint a sem (= és-nem, is-nem) kötszónak rövidülete jobb hangzás végett, t. i. midőn ugyanazon mondatban még egy tagadó nem, vagy ebből származott nincs stb. fordul elé, és ,is' helyett csak erősbitésül vagy sulyosbitásul szolgál, mint 4, 5, 6, 7, 8, 9, 11 alatt látható; a III-ik se (= és-ne, is-ne) állandóan tiltó, de a mely a ne tiltóval együttesen is eléjöhet, amikor (1, 2, 3, 10, 12) alatt szintén csak sulyosbitásul szolgál.

*SE (2)
suhogó hang, melyből a suhogó mozgásra vonatkozó seet, jobban: sëet (siet), seb, sebes celer), sé, séd, folyónevek származnak. Egyezik vele a si, a siet, Sió származékokban.

*~SE
l. ~SA.

*
fn. tt. sé-t. l. SÉD.

*SEB (1)
fn. tt. seb-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Szoros ért. metszés, vágás, szurás, lövés, törés által nyitott rés, sérelem az állati testen, mely kisebb-nagyobb sajgással, égetéssel, fájdalommal, lázzal, stb. jár. Égető, sajgó, mély, tátongó seb. Mérges, fenés, halálos seb. Sebbe esni. Sebet kapni. Sebet ejteni valakin vagy valamin. Folyó, genyes, hegedő, forradó, varas seb. Üdvözitőnk sebei. "Szent testének sebeit, vérrel folyó kékeit, aki látja és nem sír, élő hittel az nem bír." (Faludi). Sebet ütni, ejteni, vágni. Sebet mosni, kenni, gyógyítani, tépésekkel betömni. Hátul a sebe (km.) rosz jel a katonánál. Ha begyógyúl is a seb, megmaradt a helye. (Km.). Nincs nehezebb seb, mint akit rokon kéz ejt. (Km.). Könnyü sebet ejteni, de nehéz meggyógyítani. (Km.). Jobb a szeretőnek sebe mint a gyülölőnek csókja. (Km.). Különböznek tőle a fekély, var, fakadék, bibircsó, küteg, melyek nem külső erőszak, hanem belső kórállapot által idéztetnek elé. Egyébiránt a kevéssé szabatos népnyelven a varas fakadékot, küteget is sebnek mondják. Átv. ért. növényeken ejtett metszés, vágás, mely életműszereiket sérti. Képes kifejezéssel, bántalom, fájdalom, mely a belérzékeket, a kedélyt, a lelket kinozza. Szivemen nagy sebet ejtettél. Szerelem sebei dúlják kebelét. "Szívemnek sebeit fölszakgatod újra, királyné!" (Baróti Szabó. Virgil Aeneis 2. könyv). "Ezeket én az elött is megmondottam; s bár akkor éltünk volna véle, nem esett volna sebünkbe a fene." (Gróf Eszterházy Miklós nádor, Rákóczy Gy. erd. fejedelemhez. 1644-ben).
A seb szó föntebbi jelentésében szenvedésre, s az ezzel járó sziszegésre, fogszivó hangra vonatkozólag hangi és fogalmi rokonságban van a sajog, sajnál, senyved, sinlik, különösen pedig sér, sérv, sérűl szókkal. Rokon nyelvekben hasonlítnak hozzá a tatárban adsď (keserű íz; fájdalom), csap-mak (sebhet-ni, verwunden); és Budenz J. szerént a finn, észt haava (vulnus) stb.

*SEB (2)
fn. mely mint siető mozgásra vonatkozó csak a hasonló alapfogalmu ú. m. sebes, sebesség, sebesen stb. származékokban él, s a névragok közől csak a vel-t veszi fel, mai szokással ezen öszvetétben: sebbel-lobbal; de régente magánosan is:
"Az föld nagyon megindúla
És egy angyal mennyből leszálla
Az kerekeket megtöré,
És nagy sebbel az népre veté."
Katalin verses legendája. (Toldy F. kiad. 176. l.).
Kenessey Albert szerént mind a dunai mind a tiszai hajósoknál divatos a víz sebe azaz sebessége. Hogy hajdan ige is lehetett, gyaníttatja nem csak a tatár török csap-mak (l. alább), hanem ezen származékai is sebtěn és sebtében; ez utóbbi is épen oly képeztetésü, mint, mentében, jöttében, folytában, szaladtában, siettében stb.; röptében (röptiben) szónak pedig röp törzse, már ma szintén nem divatos. Innen e szójárás: sebtében mentében. (Vörösmarty Mihály, 1639, 41. l.). ,Sebtén' pedig szintén olyan származásu mint ,folyton'. Mint gyökszó, vagy ha tetszik főnév, jelenti a haladásban levő testnek gyors mozgását, mely a léget suhogtatja; mint elavult ige pedig ezt teszi: gyorsan haladva suhog, pl. a szél, a séd, az eső, a repülő sas stb. Legközelebbi rokon vele hangokban és fogalomban a tatár-török csap-mak (rennen, laufen), melytől származnak: csabghun v. csabghďn, v. csapkun v. csapku (schnell laufend), csabďk, v. csapďk, v. csabuk (schnell); továbbá a finn hoppu (sietség), s gyökhangban a német schnell. Egyébiránt a magyar gyökelem së, mely ,siet' szóban si-vé változott; innen së-es, së-v-es, sëbes. Régies igeszármazéka: sebít.
E szónak betűi ugyanazok, melyek a testi sérvet jelentő seb szóban, holott ez amazzal semmi fogalmi öszvefüggésben nincsen. Ámbár pedig a köz kiejtés mindkettőt egyképen hangoztatja; mindazáltal véleményünk szerént, szabatosan véve, önhangzói finom különbség van köztök; t. i. a gyorsat jelentő seb-ben eredetileg éles ë-nek kellett hangzania, mely az i-hez áll legközelebb, s azzal fel szokott cseréltetni, pl. a kies këes; kiván këván; kigyelmed këgyelmed; giliszta gëlëszta; hasonlóképen mind, itt, ide, ily, ihol, is, hián s régieknél: mend, ett, ede, ely, ehol, es, heán, s több mások. A seb gyökkel mint gyorsaságot jelentővel szoros fogalmi és alaphangi viszonyban áll siet, melyet némely tájakon így is ejtenek: sëet; így a hasonló fogalmu serény (mn.) és sirűl szókban is a se gyökelem szintén si-vel váltakozik. Ellenben midőn a seb vágás, metszés, szurás, lövés által okozott rést, nyilást stb. jelent, nyilt e hangzó rejlik benne, mely a képzőket és ragokat inkább csak zárt ě-vel veszi fel: seběs, seběz, sebět, seběk, seběm, seběd. A nyelvszokás, mely a tiszta kiejtést gyakran elhanyagolja, amazt is szokta ugyan néha ekként ragozni: de a fenn elsorolt szók hasonlatára nyilt e-vel kellene ragoznunk: sebes, sebesen, sebesség, mint këes kies, ilyes, ilyet, ilyek, ilyen, itten, ide, siet. Ha tehát az eredetileg kellő hangoztatást újra szokásba hozni akarnók, a két külön értelmü seb szót különös hangjegyeink hiányában legalább kiejtésileg megkülönböztethetjük. Egyébiránt, mint a megelőző szónál is láttuk, ugyanazon tatár-török csap-mak igében, tehát ugyanazon hangokban, épen mint a magyar seb szóban, szintén mindkét fogalom megvan, t. i. laufen, rennen; és verwunden (Zenker).

*SEBBALZAM
(seb-balzam) ösz. fn. Balzam, mely a sëb által okozott fájdalmat enyhíti és gyógyítja. V. ö. BALZAM.

*SEBBEL-LOBBAL
(sëb-vel, lob-val) ösz. ih. Igen gyorsan.

*SEBĚG
(sëb-ěg) gyak. önh. m. sebeg-tem, ~tél, ~ětt. Kriza János szerént a székelyeknél am. sebesen beszél.

*SEBĚGÉS
(seb-ěg-és) fn. tt. seběgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Sebesen beszélés. V. ö. SEBĚG.

*SEBEJTÉS
(seb-ejtés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valakin v. valamin sebet ejt. V. ö. SEB.

*SEBEHIDJA
puszta Gömör m.; helyr. ~hidjá-ra, ~n, ~ról.

*SEBEL
l. ZSEBELY.

*SEBES (1) v. SEBĚS
(sëb-es v. sëb-ěs) mn. tt. sebes-t v. ~et, tb. ~ek. Mint a gyors haladást jelentő seb gyökből származó, am. gyorsan futó, repülő, rohanó, folyó. Sebes paripán nyargalni. Sebes röpülésü v. röpte madár. Sebes záporeső. Sebes patak, folyó. Sebes röptében, futtában. Sebes nyargalva, vágtatva. Sírt, mint a sebes eső. Gonosz hirnek sebes szárnya van. (Km.). Pázmánnál sebes tűz am. nagy lángú és nagy erejű tűz. "A nagy sebes tűzben a kemény kövek is folynak." (Pred. 1079. l.). Vadászok nyelvén sebes a fegyver (puska), mely a golyót vagy göbecset nagy erővel s mélyen vágja. Átv. az észnek élénk gyors menetelű működése. Sebes gondolat; sebes elme; sebes röptű képzelet. Rokonságait l. SEB, (2), alatt.

*SEBES (2) v. SEBĚS
(seb-ěs) mn. tt. seběs-t v. ~et, tb. ~ěk. Amin metszés, vágás, szurás, lövés, stb. által okozott seb van. Sebes kéz, láb, újjak. Sebes homloku vitéz. A székelyeknél jelent csipős ízüt is, pl. sebes turó, mely értelemben egyezik vele a mély hangu savas.

*SEBES (3)
faluk Bihar, Sopron m.; puszta Baranya m.; erdélyi falu Fogaras vidékében; ALSÓ~, mváros Sáros m. és erdélyi falu Nagy-Szeben székben; BOROS~, mváros Arad m.; FELSŐ~, falu Sáros m. és erdélyi falu Nagy-Szeben székben; KIS~, NAGY~, erdélyi faluk Kolos m.; SZÁSZ~, erdélyi szabad kir. város a hasonló nevü székben; helyr. Sebes-re, ~ěn, ~ről.

*SEBESÁNY
erdélyi falu Alsó-Fehér m.; helyr. Sebesány-ba, ~ban, ~ból.

*SEBESĚDÉS
(sëb-es-ěd-és) fn. tt. sebesedés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. A sebességnek növekedése. A magasról leeresztett kőnek sebesedése.

*SEBĚSĚDÉS
(seb-ěs-ěd-és) fn. tt. seběsědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapotváltozás, midőn az ép test sebessé leszen, midőn sebet kap. Ki sebesedéstől fél, ne menjen harczba. (Km.). V. ö. SEBES, v. SEBĚS; és SEBĚSĚDIK.

*SEBESĚDIK
(sěb-es-ěd-ik) k. m. sebesěd-tem. ~tél, ~ětt. Sebesebb lesz, a menésben, futásban, alászállásban stb. sebessége növekedik. A magasról leeresztett kő a föld felé mindig sebesedik.

*SEBĚSĚDIK
(seb-ěs-ěd-ik) k. m. seběsěd-tem, ~tél, ~ětt. Sebet kap, sebet ütnek, vágnak, lőnek stb. rajta. Szélesb ért. sebhez hasonló fekélyek, fakadékok támadnak rajta. Kisebesedett a szája, nyaka. A székelyeknél ezen jelentése is van: csipősödik, mintegy savasodik, pl. a turó, midőn érni kezd. V. ö. SEBES v. SEBĚS.

*SEBESEN
(sëb-es-en) ih. Gyorsan futva, röpülve, rohanva, folyva, stb. Sebesen nyargalni, vágtatni, hajtani. Sebesen röpülő madár, rohanó víz. Az eső sebesen esik. Sebesen sírni. Sebesen hajtja a szél a vitorlás hajót. Sebesen fú a szél, szállnak a felhők. V. ö. SEBES, (1).

*SEBĚSEN
(seb-ěs-en) ih. Sebtől, vagy sebektől lepve. Nem várhatta, hogy meggyógyúljon, hanem seběsen újra harczba ment. Seběsen láttam őt a csatatéren fekünni. A harczból seběsen haza tért vitézek. V. ö. SEBES, (3).

*SEBES ĚR
folyó Sopron és Vas megyékben.

*SEBESERDŐ
puszta Pest m.; helyr, ~erdő-re, ~n, ~ről.

*SEBES FUTTÁBAN
(sëbes-futtában) ösz. ih. Gyorsan futva.

*SEBESHAJÓ
(sëbes-hajó) ösz. fn. Könnyü, gyors futásu, kisebbféle hajó, máskép: gyorshajó, latinul: velox, tengerészek nyelvén: Jacht.

*SEBESHELY
erdélyi faluk Alsó-Fehér m. és Szászváros székben; helyr. ~hely-re, ~ěn, ~ről.

*SEBĚSÍT
(seb-ěs-ít) áth. m, seběsít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Sebessé tesz, sebet ejt, üt, szúr, lő, metsz rajta. Karddal, golyóval, nyillal, késsel, tőrrel megsebesíteni valakit. A régieknél eléjön: sebít. V. ö. SEBĚS.

*SEBĚSÍTÉS, SEBĚSITÉS
(seb-ěs-ít-és) fn. tt. seběsítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, vagyis szurás, metszés, vágás, lövés stb., mely által valakit sebessé tesznek. V. ö. SEBĚS.

*SEBESJÁRÓ
(sëbes-járó) ösz. mn. Gyors futásu, menésü, haladásu. Sebesjáró posta. Sebesjáró lovak.

*SEBESKĚDIK
(sëb-es-kěd-ik) k. m. sebeskěd-tem, ~tél, ~ětt. Sebesen, gyorsan tesz valamit.

*SEBES KŐRÖS
Erdélyből Magyarországba, különösen Bihar megyébe gyorsan rohanó folyam; de a mely a síkságon gyorsaságát elveszti.

*SEBESLÖVÉS
(sëbes-lövés) ösz. fn. Egymást sürüen követő lövések. Sebeslövéssel megtámadni az ellenséget.

*SEBESMENTÉBEN
(sëbes-mentében) ösz. ih. Gyorsan menve.

*SEBESNYARGALVA
(sëbes-nyargalva) ösz. ih. l. SEBESVÁGTATVA.

*SEBESNYELVŰ v. ~NYELVÜ
(sëbes-nyelvű) ösz. mn. Szapora beszédü, kinek nyelve gyorsan ejti a szókat egymásután, máskép: pergőnyelvü, a székelyeknél: sebegő.

*SEBESNYELVŰSÉG vagy ~NYELVÜSÉG
(sëbes-nyelvűség) ösz. fn. Tulajdonság, midőn valaki szapora beszédü.

*SEBESPATAK
faluk Gömör és Szatmár m.; helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról.

*SEBESRÖPTÉBEN
(sëbes-röptében) ösz. ih. Gyorsan repülve, sebes repülés alatt.

*SEBESSÉG
(sëb-es-ség) fn. tt. sebesség-ět, harm. szr. ~e. Gyorsaság a menésben, futásban, röpülésben, rohanásban, folyásban stb. Egyik ló a másikat sebességben fölülmúlja. Nagy sebességgel nyargalni, vágtatni. A víz sebességét megmérni. V. ö. SEBES, (1).
 

*SEBESSÉGI
(sëb-es-ség-i) mn. tt. sebességi-t, tb. ~ek. Sebességre vonatkozó. Sebességi viszonyok, számitások.

*SEBESSÉGĚS
(sëb-es-ség-ěs) mn. tt. sebességěs-t v. ~et, tb. ~ek. Igen sebes, nagyon gyorsan haladó, futó, repülő, stb. Ki adott folyást a sebességes záporesőnek? (Káldi. Jób 38:25.).

*SEBESSÉGMÉRŐ
(sëbesség-mérő) ösz. fn. Hajózásban eszköz, mely a hajó sebességének vagyis sebeljárási fokának meghatározására szolgál, (Log, Logge). Máskép: sebmérő.

*SEBEST
(sëb-es-t) ih. Székely szó, am. sebesen, gyorsan. A t igehatározói képző a régieknél is igen gyakori, pl, kegyelmetest, szerelmetest.

*SEBESTÉNY, SEBESTYÉN
férfi kn. tt. Sebestyáén-t, tb. ~ěk. Sebastianus. Görög eredetű, sebastoV szó után, melynek jelentése: tisztelt, tiszteletre méltó. Végül a -tény és -tyén úgy váltakoznak mint keresztény, v. keresztyén szóban. Fábián és Sebestyén (vagy Sebestény) vértanuk.

*SEBESTYÉNFALU
falu Trencsén m.; helyr. falu-ba, ~ban, ~ból.

*SEBĚSŰL
(seb-ěs-űl) m. seběsűl-t. l. SEBĚSĚDIK.

*SEBĚSŰLÉS, SEBĚSÜLÉS
(seb-ěs-űl-és) l. SEBĚSĚDÉS.

*SEBĚSŰLT
(seb-ěs-űl-t) mn. tt. seběsűlt-et. Sebessé lett, amin vagy akin sebet ejtettek, ütöttek, lőttek, stb. Sebesűlt test. Sebesült vitézek.

*SEBĚSŰLTEN
(seb-ěs-űl-t-en) ih. Sebesűlt állapotban.

*SEBESVÁGTATVA
(sëbes-vágtatva) ösz. ih. Gyorsan nyargalva. Sebesvágtatva neki rohanni az ellenségnek. Sebesvágtatva eliramodni.

*SEBES-VÁRALJA
erd. falu Kolos megyében; helyr. Váraljá-n, ~ra, ~ról.

*SEBÉSZ
(seb-ész) fn. tt. sebész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Sebeket, s az emberi test külső betegségeit gyógyító személy; különösen, ki az ily gyógyításhoz szükséges ismeretekbe avatva, s erről okleveles bizonyítványa van. Máskép: seborvos. Városi, mezei, tábori, kórházi sebész. Okleveles sebész. V. ö. ORVOS.

*SEBÉSZET
(seb-ész-et) fn. tt. sebészet-ět, harm. szr. ~e. Mesteri, illetőleg tudományos ügyesség a sebek, és más külső betegségek gyógyításában; továbbá azon ismeretek öszvege, melyek amaz ügyességhez, és gyakorlathoz szükségesek. Sebészetet tanulni, űzni. Sebészethez tartozó ismeretek, eszközök.

*SEBÉSZETI
(seb-ész-et-i) mn. tt. sebészeti-t, tb. ~ek. Sebészethez tartozó, arra vonatkozó. Sebészeti tudományok, ismeretek.

*SEBÉSZI
(seb-ész-i) mn. tt. sebészi-t, tb. ~ek. Sebészhez tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Sebészi műtét, eszközök. Sebészi oklevél. Sebészi kötelesség, bizonyítvány.

*SEBÉSZMESTER
(sebész-mester) ösz. fn. Személy, ki mesteri oklevelet kapott bizonyítványul, hogy a gyakorlati sebészethez tartozó ismeretekben jártas. V. ö. SEBÉSZTUDOR.

*SEBÉSZMESTERSÉG
(sebész-mesterség) ösz. fn. Képesség, melyel valaki a sebek, s más külső testi bajok gyógyításában bír.

*SEBÉSZSÉG
(seb-ész-ség); l. SEBÉSZET.

*SEBÉSZSEGÉD
(sebész-segéd) ösz. fn. Valamely fősebész mellett működő szolgálatot tevő másodrangu személy.

*SEBÉSZTUDOMÁNY
(sebész-tudomány) ösz. fn. A sebészet gyakorlására szükséges ismeretek rendszere.

*SEBÉSZTUDOR
(sebész-tudor) ösz. fn. Személy, ki a felsőbb sebésztudományban jártas, s erről tudori oklevele van.

*SEBĚZ
(seb-ěz) áth. m. seběz-tem, ~tél, ~ětt v. sebz-ěttem, sebz-ěttél, sebz-ětt, htn. ~ni v. sebz-eni. Sebet ejt, üt, szúr, vág, metsz, lő valakin, vagy valamely oktalan állaton, vagy növényen. Képes kifejezéssel: a belérzéknek, kedélynek, szívnek. léleknek némi bántalom által kinos fájdalmat okoz. Máskép: sebbel, sebheszt. Kedvesének halála mélyen sebzi a szivét. Vadászoknál sebzeni a vadat azt teszi: lövéssel vagy seréttel úgy érni, hogy az a kapott golyóval még tovább megy.

*SEBĚZÉS, SEBZÉS
(seb-ěz-és) fn. tt. sebězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által sebet ütnek, vágnak, szúrnak, stb., valakin v. valamin.

*SEBFA
(seb-fa) ösz. fn. Népies neve a kőrisfa azon fajának, melynek növénytani neve: büdös kőrisfa. (Fraxinus excelsior). V. ö. KŐRISFA.

*SEBFORRADÁS
(seb-forradás) ösz. fn. A sebnek gyógyuló állapota, midőn a geny megszün folyni belőle, s frisen alakult hártyabőr növi be.

*SEBFORRADÉK
(seb-forradék) ösz. fn. A sebnek a forradás után maradt helye.

*SEBFORRASZTÓ
(seb-forrasztó) ösz. fn. Mondják gyógyszerről, mely oly erővel bír, hogy a sebet beforrasztja.

*SEBFORRASZTÓFŰ
(seb-forrasztó-fű) ösz. fn. A beczős zsomborok neméhez tartozó növényfajnak népies neve, melynek levelei sokszorosan szárnyaltak, szálas keskeny sallangokkal; szirmai a csészénél kisebbek; beczői vékonyak, simák, négyszegűdedek. Népies nevét a tapasztalat után gyógyerejétől kapta; máskép szintén köznyelven: kányafű; növénytani néven: szófiazsombor. (Sisymbrium Sophia).

*SEBFŰ
(seb-fű) ösz. fn. A betónikák neméből való növényfajnak népies neve; gyökérlevelei nyelesek, szivdedek, tompák, ránczosak, csipkések; szára kevés levelű; füzére hosszú; gyürűi távol esnek egymástól; bokrétájának felső ajaka ép, az alsónak közép hasábja csorba; virága piros, ritkán fejér. Gyógyerejű fű; máskép szintén köz nyelven: bakfű. Növénytani neve: orvosi betónika. (Betonica officinalis).

*SEBHÁT
(seb-hát) ösz. fn. A vadászok nyelvén így nevezik azon lyukat, melyet a nagy vadon átfuródott golyó kimentében okozott. (Ausschuszloch). Ellentéte: sebszáj.

*SEBHED
(seb-h-ed) önh. m. sebhed-t. Seb támad rajta, sebessé leszen. Képes kifejezéssel, kinos bántalom, fájdalom éri. Szivem sebhed. E szóban a h különösebben kóros állapotot fejez ki. V. ö. a H hangot. Ily értelem rejlik a görhed, vénhed, poshad, peshed, porhad s több más hasonló igékben.

*SEBHEDÉS
(sep-h-ed-és) fn. tt. sebhedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valamin seb támadt.

*SEBHEDT
(seb-h-ed-t) mn. tt. sebhedt-et. L. SEBĚSŰLT.

*SEBHEDTEN
(seb-h-ed-t-en) ih. Lásd SEBĚSŰLTEN.

*SEBHELY
(seb-hely) ösz. fn. A begyógyúlt sebnek hátramaradt nyoma, mely majd némi mélyedés, majd kidudorodás, majd csak sajátszinü folt gyanánt tünik szembe. A sebhelyek legszebb diszjelei a vitéznek.
"Szép a vitéznek sebhelye, homlokán."
Berzsenyi.
"Holt sebhely is érez idő változásán."
Arany J. (Buda halála).

*SEBHELYES
(seb-helyes) ösz. mn. Amin sebek nyomai látszanak. Sebhelyes arcz, homlok, karok.

*SEBHESZIK
(seb-h-esz-ik) k. elsőmult: sebhevék; 2-ik m. sebhed-tem, ~tél, ~ětt. Am. sebhed v. sebesědik. "Szivének bánatjának miatta megsebhevék és megkeseredék." Katalin prózai legendája. (Toldy F. kiadása. 235. l.). Máskép: sebhüszik (olyan alkatu mint vénheszik, vénhüszik).

*SEBHESZT
(seb-h-esz-t) áth. m. sebheszt-ětt. l. SEBHET.

*SEBHESZTÉS
(seb-h-esz-t-és) l. SEBHETÉS.

*SEBHET
(seb-h-et) áth. m. sebhet-tem, ~tél, ~ětt, par. sebhess. Molnár Albertnél am. vulnerat, sauciat. Sebbe ejt, sebet üt, szúr, metsz stb. valakin v. valamin.
"Hat sebekkel akkor István vajda
Lovával egyemben megsebhetett vala."
Temesvári István 1569-ben (Thaly K. gyüjt.).
Az et (és eszt) képzővel egyesült h kóros minőséget fejez ki. V. ö. SEBHED.

*SEBHETÉS
(seb-h-et-és) fn. tt. sebhetés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Sebbe ejtés, sebesítés.

*SEBHETETLEN, SEBHETLEN
(seb-h-et-[et]-len) mn. tt. sebhetetlen-t, tb. ~ěk. Akit v. mit sebhetni nem lehet, kin nem fog a fegyver. Határozóként: meg nem sebhető állapotban, sebhetetlenül.

*SEBHETETLENSÉG, SEBHETLENSÉGI
(seb-het-[et]len-ség) fn. tt. sebhetetlenség-et, harm. szr. ~e. Tulajdonság, midőn valakin v. valamin sebet ejteni nem lehet; sebmentesség.

*SEBHETETLENÜL, SEBHETLENÜL
(seb-het-[et]len-ül) ih. Oly állapotban, midőn valakit v. valamit megsebhetni vagy sebesítni nem lehet, midőn valakit vagy valamit a fegyver nem fog.

*SEBHETIK
(seb-h-et-ik) k. m. sebhet-tem, ~tél, ~ětt, par. sebhessél. Sebbe esik, sebet kap. Telegdinél és Molnár Albertnél ugyan t képzővel fordúl elé; de szabatosan véve a dolgot d-vel kellene írni, mint, vénhed, vénhedik, hanemha amabban inkább kül-, emezekben inkább belszenvedést vélünk rejleni.

*SEBHÜDIK v. SEBHÜSZIK
(seb-h-üd-ik v. seb-h-üsz-ik) k. első mult: sebhüvék; 2-ik mult sebhüdt-tem, ~tél, ~ött. l. SEBHED, SEBHESZIK.

*SEBÍR
(seb-ír) ösz. fn. Sebet enyhítő, gyógyító, forrasztó, hegesztő ír.

*SEBÍT
(seb-ít) áth. m. sebít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Régiesen am. sebesít.
"Kit-kit bánat sebít,
Bún öröm nem enyhít,
Vége nincs keservének."
Rimay J. (A XVII. századból).

*SEBKENŐCS
(seb-kenőcs) l. SEBÍR.

*SEBKÖTŐ
(seb-kötő) ösz. fn. 1) Rongy, vagy szalag, melylyel a sebet bekötik. 2) Személy, ki a sebek kötözését teljesíti.

*SEBKUTASZ
(seb-kutasz) ösz. fn. Sebészi eszköz, melylyel a seb mélységét s egyéb mivoltát kutatják.

*SEBLÁZ
(seb-láz) ösz. fn. Láz, mely nagyobb és sajogóbb sebeknél szokta a beteget megrohanni.

*SEBMÉRETI KÖNYV
(sëb-méreti-könyv) ösz. fn. Könyv a hajósoknál, melybe a sebességi mérések eredményét írják be. (Loggbuch).

*SEBMÉRETI TÁBLA
(sëb-méreti tábla) ösz. fn. Vonalzott fa- vagy papírlap, melyre a sebességi mérések eredményét előlegesen írják be, hogy feledésbe ne menjen. (Loggtafel).

*SEBMÉRŐ
(sëb-mérő) l. SEBESSÉGMÉRŐ.

*SEBOLAJ
(seb-olaj) ösz. fn. A sebek gyógyítására használt gyógyerejű olaj.

*SEBORVOS
(seb-orvos) ösz. fn. l. SEBÉSZ.

*SEBORVOSTUDOMÁNY
(seb-orvos-tudomány) l. SEBÉSZTUDOMÁNY.

*SEBŐ
tt. Sebő-t; SEBŐK, tt. ~öt, l. SEBESTYÉN.

*SEBPOR
(seb-por) ösz. fn. Por, melyet a sebből fakadó vér megállítására használnak.

*SEBSZÁJ
(seb-száj) ösz. fn. A vadászok így nevezik azon lyukat, melyet a nagy vadba hatoló golyó bementében ütött. (Anschuszloch). Ellentéte: sebhát.

*SEBSZER
(seb-szer) ösz. fn. Mindenféle gyógyszerek a sebek ellen, pl. ír, kenőcs, olaj, balzam.

*SEBSZŐR
(seb-szőr) ösz. fn. Vadászok nyelvén a vadról golyóval lehordott szőr.

*SEBTAPASZ
(seb-tapasz) ösz. fn. A sebre gyógyszerül ragasztott írtapasz.

*SEBTÉBEN
(sëb-t-e-ben) ih. Siettében, futtában, hevenyében, hirtelen. A képzési nyelvhasonlatból gyanítható, hogy gyöke az elavult ige seb, mert épen oly alakú és értelmű, mint, röptében, mentében, keltében, siettében, futtában, melyek a múltidőből képződnek, s így oldhatók fel; midőn v. az alatt mig ment, kelt, sietett stb. V. ö. SEBTĚN.

*SEBTELEN
(seb-telen) mn. tt. sebtelen-t, tb. ~ek. Aki vagy mi nincs megsebesítve, sebzetlen. Határozóként: a nélkül, hogy megsebesíttetett.

*SEBTĚN
(sëb-t-ěn) ih. Sebbel menve; sietten. Az ily képeztetésü határozók a mult időből származnak, pl. folyt folyton, ment mentěn, jött jöttön stb. E hasonlatnál fogva a seb elavult igéből lett sebtěn, mint a szintén elavult rök-ből röktön. V. ö. SEB, (2).

*SEBTES
(sëb-t-es) mn. tt. sebtes-t v. ~et, tb. ~ek. Sebesen szállongó, ide-oda nyargaló, röpködő. Az elavult seb ige multjának származéka, s olyan mint jártas, keltes, mentes.

*SEBTESSÉG
(sëb-t-es-ség) fn. tt. sebtesség-ět, harm. szr. ~e. Sebes járásu, kelésü, futásu, repülésü stb. tulajdonság. Képzésre hasonlók hozzá: jártasság, keltesség, mentesség.

*SEBTIBEN
(sëb-t-i-ben) ih. l. SEBTÉBEN.

*SEBTINT
(sëb-t-int) ih. Balaton mellékén am. sebten, azaz, sebesen.

*SEBVÉR
(seb-vér) ösz. fn. Vadászok nyelvén a sebesült vad sebéből elcsepegő vér.

*SEBVÍZ
(seb-víz) ösz. fn. Gyógynövényekből kivont, és sebek gyógyítására alkalmazott víz.

*SEBZ
l. SEBEZ.

*SEBZÉS
(seb-ěz-és) l. SEBĚSĚDÉS; és SEBĚZÉS.

*SEBZET
(seb-ěz-et) fn. tt. sebzet-ět, harm. szr. ~e. Sebesedés, seb.

*SEBZETLEN
(seb-ěz-etlen) l. SEBTELEN.

*SEBZIK
(seb-ěz-ik) l. SEBĚSĚDIK.

*SÉCZEL
a német ,Sessel'-ből csavarodott, Molnár Albertnél is eléforduló, de ma már elavult szó.

*SÉD
(sé-d) fn. tt. séd-ět, harm. szr. ~je. Veszprém és Szala vármegyékben am. hegyi kis patak, különösen melynek csak záporesők után van vize. Valamint a csermely csergedező hangjától, úgy amaz suhogásától, sebes folyásától vette nevét; máskép: sé. Rokonok hozzá: Sió, Sajó, Zsitva folyónevek.

*SEDRE
tt. sedré-t. Győr vidékén am. hebehurgya, szeleburdi; máskép: serde; s ebből lett hangáttétellel ,sedre' alak; gyöke ser v. sir; ,serde' pedig legközelebb egyezik serte szóval (,serte-perte' ikerített szóban).

*SEDRÉLKĚDIK
(sedre-el-kěd-ik) k. m. sedrélkěd-tem, ~tél, ~ětt. Szeleskedik, hebehurgyáskodik. V. ö. SEDRE.

*SÉÉ
KIS~, NAGY~, faluk Vas m.; helyr. Séé-re, ~n, ~ről.

*SEFEDESZKA
(sefe-deszka, melyben sefe talán a simitás hangja) ösz. fn. Lőrincz R. szerént a kapnikbányai szójárásban am. laskanyujtó (deszka); néhutt: sefejdeszka; a székelyeknél: lapitó.

*SÉFINDÁL
Heves m. tájszó, l. SÉRIFIKÁL.

*SEFŰSEFA
(se-fű-se-fa) ösz. fn. Túl a Dunán népies neve a pongyola fanzár (lycium barbarum) nevü növényfajnak; máskép szintén köznépiesen: ördögczérna, minthogy megdülő szára, s lecsüggő vagy lefekvő ágai vannak.

*SEG
elvont gyöke segéd, segedelem, segél, segít szóknak. Jelentésére nézve l. SEGÍT.

*~SÉG
mélyhangon ~SÁG, névképző, pl. örökség, konokság; l. SÁG, és Előbeszéd 126-128. l.

*SEGÉD
(seg-éd) fn. tt. segéd-ět, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Általán, ki másnak szolgálatát nyújtja a végett, hogy az bizonyos munkát könnyebben vagy hamarabb végezhessen. 2) Különösen személy, ki valamely hivatalban, szolgálatban, működésben közremunkáló társa s mintegy tiszt-, szolgálat-, munkarészese, segítője valakinek. Ezen értelmen alapszanak a következő öszvetételek: segédbiró, segédpap, segédtanár, segédkövet, segédhad stb. megfordítva néha más értelemben birói segéd, törvényszéki segéd, hadsegéd, kereskedői segéd, boltsegéd, tanársegéd stb. 3) Maga azon munkás részvét, közre működő erő, mely által másnak vagy mást segítünk. Segédre szorulni. Segédért folyamodni. Segédet nyujtani. Ez máskép: segély v. segedelem. Innen átv. ért. azon tárgyak, melyek e részvéti munkához eszközül szolgálnak, honnan ez öszvetételek: segédpénz, segéderő, segédeszköz, segédforrás, segéddíj stb. Már a régi Halotti beszédben eléfordúl: "És vimádjok mend szentököt, hogy legyenek neki segéd uromk szine eleött."
Azon szók egyike, melyek egy alakban igék is, nevek is, milyenek: véd, követ, melyek cselekvést és cselekvő személyt jelentenek: továbbá: halász, vadász, csikász, csavar, nyom, les, nyit stb.; azon csekély különbséggel, hogy segéd mint főnévnek végső d betü hangja helyett az igében a legközelebb rokon t áll segét, régies alak (mint tanét, bizonyét, részegét, ékesét stb.) mely tájszokásilag most is hallható, de általánosabban ma már segít divatozik. A régieknél eléfordúl változatlanul is pl. a Nádor-codexben segédség, ,segítség' helyett.

*SEGÉDADAT
(segéd-adat) ösz. fn. Mellékes adat, mely a főadatot vagy ténykörülményt támogatja, pl. büntető ügyekben, valakit gyilkos eszközzel láttak ott és akkor, ahol és amikor emberölés történt.

*SEGÉDASSZONY
(segéd-asszony) ösz. fn. Asszony, ki valamely munkában, dologban valaki másnak, mint fő cselekvőnek társa, részese. Bába mellett működő segédasszony. A mosónő mellett dolgozó segédasszony. V. ö. SEGÉD.

*SEGÉDBETŰ v. ~BETÜ
(segéd-betü) ösz. fn. Az irásban olyan betü, mely egy más betűnek értékét, kiejtését módosítja, pl. a magyar nyelvben az y a g, l, n, t után ezek lágyitása végett.

*SEGÉDBIRÓ
(segéd-biró) ösz. fn. A rendes biróval együtt vagy helyette működő birói személy; mint a jelen megyei szerkezetben az esküdt a szolgabiróval vagy helyette.

*SEGÉDCSAPAT
(segéd-csapat) lásd SEGÉDHAD.

*SEGÉDDÍJ
(segéd-díj) ösz. fn. Díj, melyet a szükségek némi födözésére a tanuló növendékek, vagy hivatalra, szolgálatra készülő személyek, bizonyos alapítványból, vagy ideiglenes adakozásból kapnak. A szorgalmas tanulónak segéddíjat adni. Segéddíjjal ellátott gyakornok.

*SEGÉDDÍJAS
(segéd-díjas) ösz. mn. és fn. Ki segéddíjat húz. Segéddíjas növendék, árva. Segéddíjas irnok, gyakornok. A segéddíjasoknak járó évpénz.

*SEGEDELĚM v. SEGĚDELĚM
(seg-ed-el-ěm) fn. tt. segedelm-et, harm. szr. ~e. 1) Cselekedet, mely által másnak munkálkodásában részt veszünk, hogy czélját elérhesse. Segedelemért folyamodni, segedelmet nyújtani. 2) Akármiféle adomány, mely által másnak szükségeit födözzük. Pénzbeli segedelem. 3) Védelem, mely által mástól, valamely roszat eltávolítani törekszünk. A vízbe esett, a gyilkosoktól megtámadott ember segedelemért kiált. Mint fölkiáltó indulatszó ezt teszi: segítsetek! védelmezzetek! Ég a házam, segedelem! segedelem! Gyilkosok törtek rám, segedelem!
E név az edelěm (mély hangon adalom, néha odalom, pl. nyugodalom, lakodalom) összetett képző segitségével alakúlt, mely a neveket kissé hosszabbá tevén, újabb időben némely régibb szó példájára pl. veszedelem, veszély, más ragokkal cseréltetett föl; ilyen a jelen esetben a segély szó, melyben csak ély áll edelem helyett. Így lett engedelem-ből engedély, aggodalom-ból aggály; más röviditéssel győzedelem-ből győzelem, jövedelem-ből jövedék, nyugodalom-ból nyugalom, a régi diadalom-ból diadal stb. Egyébiránt ámbár az ad ed igeképzők rendesen nyilt hangzójuak, vannak mégis kivételek, pl. nyugodik, nyugodalom, nem: nyugadalom stb. minélfogva az egyhanguság mellőzése végett a tárgyalt főnév is igy irható, és ejthető segědelěm, s ekként találjuk a Bécsi codexben is: "Ha öt napokban nem jövend segédelm minekünk" (Judith. VIII. Írva sčgedčlm, melyben a codex irásmódja szerént č a mai rövid e, és e a mai é vagy ě). Ezt erősítik az ö-s codexek is pl. a Góry-codexben olvassuk: "Az imádkozóknak szent segödelm."

*SEGEDELMES
(seg-ed-el-ěm-es) mn. tt. segedelmes-t v. ~et, tb. ~ek. Segedelmet nyujtó. Segedelmes jótévő, védangyal. Segedelmes hadak, kezek. Hangváltozatosb kiejtéssel: segědelmes.

*SEGEDELMESSÉG
(seg-ed-el-ěm-es-ség) fn. tt. segedelmesség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság a cselekvésben, melynél fogva valaki más irányában segedelemmel szokott lenni. Oly észjárás szerint alakult szó, mint, engedelmesség, terjedelmesség, veszedelmesség stb. Hangejtési változattal: segědelmesség.

*SEGEDELMI
(seg-ed-el-ěm-i) mn. tt. segedelmi-t, tb. ~ek. Segedelemre vonatkozó, segedelem végetti. Segedelmi pénz.

*SEGÉDERŐ
(segéd-erő) ösz. fn. Erő, mely valamely tettnek végrehajtására segédül, részestársul szolgál. Átv. az imént említett erővel működő személyek. A hadsereghez új segéderőt küldeni.

*SEGÉDESZKÖZ
(segéd-eszköz) ösz. fn. Mindenféle eszköz, mely arra szolgál, hogy alkalmazása által valamely munkát végrehajthassunk, hogy erőnket, faradságunkat megkéméljük. Különösen a szoros ért. vett szerszámok, gépek, emeltyűk stb.

*SEGÉDETLEN
(seg-éd-etlen) lásd SEGÉLYTELEN.

*SEGÉDFOGALOM
(segéd-fogalom) ösz. fn. Fogalom, mely más fogalmakat felvilágosít s könynyebben érthetőkké tesz.

*SEGÉDFORRÁS
(segéd-forrás) ösz. fn. Azon alap, melyből működésbe vett czélunk elérésére kellő eszközöket, mint vizet a forrásból, meríthetünk, nyerhetünk; továbbá, honnan szükségeinket kielégíthetjük. A tudósok, és tudományok segédforrásai a könyvek. A szegények segédforrása az adakozók jószivüsége. Élelmi, pénzbeli, jövedelmi segédforrás.

*SEGÉDHAD
(segéd-had) ösz. fn. Hadsereg, melyet egy másikhoz adnak, küldenek, hogy azzal együtt működjék, s azt az ellenség ellenében támogassa.

*SEGÉDHANGZÓ
(segéd-hangzó) ösz. fn. A nyelvrajzban önhangzó, mely nem tartozik a szó lényegéhez, hanem főleg a mássalhangzók torlódásánál könnyebb kiejtés végett szúratik közbe, pl. ,bölcseség' szóban az e, mely nélkül ,bölcsség' nehéz kimondásu volna. Ilyen ,iskola' szóban az i, minthogy ,schola' szó elején a két mássalhangzó a szokott magyar kiejtésnek nehézkes volna.

*SEGÉDHATALOM
(segéd-hatalom) ösz. fn. Hatalom, mely másnak valamit végrehajtani segít, különösen, hadi erő. A forradalmat segédhatalommal legyőzni.

*SEGÉDHÍVATAL
(segéd-hívatal) ösz. fn. Azon hívatal, mely egy más hívatalnak mellékes teendőit végezi, pl. a birói, közigazgatási hivataloknál az irodai hívatal, mely ha több személyből áll, segédszemélyzet-nek neveztetik.

*SEGÉDHORGONY
(segéd-horgony) ösz. fn. A hajósoknál egy másik horgony után vagy mellett nagyobb biztonság végett vetett horgony; máskép: mellékhorgony. (Tei- v. Teuanker. Kenessey A.).

*SEGÉDI
(seg-éd-i) mn. tt. segédi-t, tb. ~ek. Segédre vonatkozó, segédet illető. Segédi állomás, fizetés.

*SEGÉDIGE
(segéd-ige) ösz. fn. Így nevezik a nyelvtanban azon igéket, melyek egy más igének ragozásában a végett használtatnak, hogy az illető alapige módját, idejét, számát, személyét meghatározni lehessen. Ilyen a latinban a sum, eram, fueram, fuero, pl. amatus sum, v. eram, v. fueram, si electus fuerit, stb. a németben a bin, habe, werde, s ezeknek több időalakjai; nyelvünkben a tartós mult segédigéje: vala, pl. megy vala, ír vala; az előbbi multat segítő volt, vala, pl. elment volt, v. vala, a jövő segéd igéje: fog.

*SEGÉDKAR
(segéd-kar) ösz. fn. Tettel nyujtott segitség valaki részére; máskép: segédkéz.

*SEGÉDKĚDÉS
(seg-éd-kěd-és) fn. tt. segédkedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Segédként működés. V. ö. SEGÉDKĚDIK.

*SEGÉDKĚDIK
(seg-éd-kěd-ik) k. m. segédkěd-tem, ~tél, ~ětt. Valamely hivatalban, szolgálatban mint segéd működik, segédi hivatalt visel, szolgálatot tesz. Biróság mellett, gyógyszertárban, kalmárboltban stb. segédkedni. V. ö. SEGÉD.

*SEGÉDKÉZ
(segéd-kéz) ösz. fn. Képes kifejezéssel am. tettleges segedelem, segélyezés. Valakinek segédkezet nyujtani.

*SEGÉDKĚZÉS
(seg-éd-kěz-és); SEGÉDKĚZIK, (seg-éd-kěz-ik) lásd SEGÉDKĚDÉS; SEGÉDKĚDIK.

*SEGÉDKÖNYV
(segéd-könyv) ösz. fn. Általán minden könyv, melyből valamely tudományos czélra szükséges adatokat, ismereteket meríthetünk, mely a tudományos müvek szerkesztésére forrásul szolgál. Különösen az oskolai tankönyvek, melyekhez az illető tanár eléadásai szabvák, továbbá azon müvek, melyek a tankönyvekben foglalt ismereteket bővebben fölvilágositják. A kereskedőknél: mellékkönyv.

*SEGÉDKÖVET
(segéd-követ) ösz. fn. Személy, kit a rendes követ mellé részvevő társul adnak, vagy küldenek.

*SEGÉDKÚTFŐ
(segéd-kút-fő) lásd SEGÉDFORRÁS.

*SEGÉDLEGÉNY
(segéd-legény) ösz. fn. Legény, ki a rendes szolga- vagy mester- vagy kalmárlegény mellett ideiglen, és rendkivül működik. A munka megszaporodása miatt segédlegényt tartani, s annak megszüntével elküldeni. V. ö. LEGÉNY.

*SEGÉDLELKÉSZ
(segéd-lelkész) ösz. fn. l. KÁPLÁN.

*SEGÉDLET
(seg-éd-el-et) fn. tt. segédlet-ět, harm. szr. ~e. Valaki mellett segédként teljesített szolgálat, segédi működés.

*SEGÉDMUNKÁS
(segéd-munkás) ösz. fn. Személy, napszámos, ki a kézmíveseknek (maga nem levén kézmíves) egyet mást kezök alá ad, segít.

*SEGÉDNÉP
(segéd-nép) l. SEGÉDHAD.

*SEGÉDNŐ
(segéd-nő) l. SEGÉDASSZONY.

*SEGÉDPAP
(segéd-pap) l. KÁPLÁN.

*SEGÉDPÉNZ
(segéd-pénz) ösz. fn. Általán pénz, melyet valaki a szükségek némi födözésére határozott adomány, vagy csak alamizsna gyanánt kap.

*SEGÉDPÜSPÖK
(segéd-püspök) ösz. fn. A székes egyházi püspök mellett segédkép működő, s annak utódául kijelölt püspök. (Coadjutor).

*SEGÉDSEREG
(segéd-sereg) l. SEGÉDHAD.

*SEGÉDSZAKÁCS
(segéd-szakács) ösz. fn. A rendes szakácsnak ideiglenes, rendkivüli társa, pl. nagyobb lakomák alkalmával.

*SEGÉDSZEMÉLY
(segéd-személy) ösz. mn. Segédként működő személy, mint segédbiró, segédszolga stb. V. ö. SEGÉDKĚDIK.

*SEGÉDSZĚMÉLYZET
(segéd-szěmélyzet) ösz. fn. Valamely hivatalban vagy szolgálatban segédképen működő személyek együttvéve. V. ö. SEGÉDHÍVATAL.

*SEGÉDSZEREP
(segéd-szerep) ösz. fn. Segédként vitt vagy játszott szerep.

*SEGÉDSZERKESZTŐ
(segéd-szerkesztő) ösz. fn. Valamely főszerkesztő mellett egy vagy más tárgy szerkesztésével megbízott személy.

*SEGÉDSZOLGA
(segéd-szolga) ösz. fn. A rendes szolga mellett ideiglen működő, vagy azt helyettező szolga.

*SEGÉDSZOLGÁLÓ
(segéd-szolgáló) ösz. fn. A rendes szolgálónak segítő, vagy azt ideiglen pótoló leánycseléd.

*SEGÉDTÁBOR
(segéd-tábor) ösz. fn. Tábor, vagyis hadsereg, melyet a támadó vagy védháborút viselő hatalmasságnak egy más hatalom küld, hogy annak a támadásban vagy védelemben részes társa legyen.

*SEGÉDTAN
(segéd-tan) lásd SEGÉDTUDOMÁNY.

*SEGÉDTANITÓ
(segéd-tanitó) ösz. fn. Népiskolákban a rendes tanitó mellett szintén tanitással foglalkodó személy. Felsőbb iskolákban, hol tanárok működnek, az olyanok neve tanársegéd.

*SEGÉDTÁRS
(segéd-társ) ösz. fn. Ki másod vagy többed magával mint segéd működik. Az ily együtt működők egymás irányában segédtársak, arra nézve pedig, kit segítenek, egyszerüen segéd a nevök.

*SEGÉDTISZT
(segéd-tiszt) ösz. fn. A hadfőnök mellett bizonyos szolgálatokat tevő hadi tiszt. A segédtiszt kötelessége a vezénylő főnök parancsait végrehajtani, s a kellő tudósitásokat megtenni, a lajstromozásokat, levelezéseket vinni, stb. (Adjutant). Ezredi, zászlóalji, vártéri segédtiszt. Máskép: hadsegéd.

*SEGÉDTUDOMÁNY
(segéd-tudomány) ösz. fn. Tudomány, mely egy más főtudományhoz kellő isméreteket foglal magában, pl. a kortudomány, a földirat stb. segédtudományai a történetrajznak; a növénytan, vegytan stb. az orvosi tudománynak.

*SEGÉL v. SEGÉLL
(seg-él v. seg-éd-el) áth. m. segél-t. Egy értelmü a segít igével; de az esküvésben csak amazt szokás használni. Isten engem úgy segéljen! Hosszú hangzójánál fogva vagy azt kell gyanítanunk, hogy törzsöke segéd, melyhez az el v. l képző járulván alakult segédei v. segédl, s a d hasonúlásával a segéll, mint beszéll = beszédl; noha van beszél is a régies besze szótól; vagy pedig e szó csak egyszerü származtatással am. seg-él, mivel vannak más ily képzős igéink is, melyekben a megnyujtás nem két önhangzó vagy két mássalhangzó öszveolvadásából, hanem csak nyelvszokásból történik, pl. a met, vet, sik gyökökből, metél, vetél, sikál, így származhatott egyszerüen seg-él is. Hasonlók: a járdog, álldog, üldög törzsökökből járdogál, álldogál, üldögél, melyek a régieknél: járdogal, álldogal, üldögel stb.
Hogy egyfelől az al, ol, ěl, öl másfelől az ít (régiesen: ejt, ojt) képző hason értelmü igéket képeznek, erre nem hiányzanak példák, ilyenek: bűzöl bűzít, fájdul fájdít, piszkol piszkít; mocskol mocskít, rútol rutít, másol és másít (a régieknél mindegyik am. alterat; a másol ezen értelme: copiat, újabb időben jött szokásba). Ide tartozik a régies mutal, a mai mutat helyett.

*SEGÉLÉS
(seg-él-és) l. SEGÍTÉS.

*SEGÉLL
l. SEGÉL.

*SEGÉLY
(seg-ély) fn. tt. segély-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Akárminemű szolgálat, cselekedet, adomány, mely által másnak a kellő erő hiányát, vagy szükségét födözzük, pótoljuk. Újabb divatú szó, s körülbelül a szokottabb segedelem v. segítség fele meg neki. Mongolul: szekülge, (szekükü = emelni szótól). V. ö. SEGÍT.

*SEGÉLYALAP
(segély-alap) ösz. fn. Pénzbeli alap, melyből segély nyujtatik.

*SEGÉLYEGYLET
(segély-egylet) ösz. fn. Egylet, mely bizonyos szűkölködőknek segélyzését tűzte ki czélul. Irói segélyegylet.

*SEGÉLYĚZ
(seg-ély-ěz) áth. m. segélyěz-tem, ~tél, ~ětt v. segélyzětt; par. ~z. Segélyt nyujt valakinek. V. ö. SEGÉLY.

*SEGÉLYĚZÉS
(seg-ély-ěz-és) fn. tt. segélyězés-t, tb. ~ěk. l. SEGÉLYNYUJTÁS, SEGÍTÉS.

*SEGÉLYKÉRÉS
(segély-kérés) ösz. fn. Segélyért könyörgés, esdeklés.

*SEGÉLYKÉRŐ
(segély-kérő) ösz. mn. és fn. Aki segélyért esdekel.

*SEGÉLYKÉZ
(segély-kéz) l. SEGÉDKÉZ.

*SEGÉLYNYUJTÁS
(segély-nyujtás) ösz. fn. Bármely módon és bármely szolgálat, adomány által más szükségének födözése, pótlása. V. ö. SEGÉLY.

*SEGÉLYÖSSZEG
(segély-összeg) ösz. fn. Pénzben nyujtott segély.

*SEGÉLYPÉNZ
l. SEGÉDPÉNZ.

*SEGÉLYTELEN
(seg-ély-telen) mn. tt. segélytelen-t, tb. ~ěk. Segély nélkül levő; szükség esetében elhagyott. Segélytelen betegek, szegények, kárvallottak. Határozóként am. segély nélkül.

*SEGÉLYTELENSÉG
(seg-ély-telen-ség) fn. tt. segélytelenség-ět, harm. szr. ~e. Segély nélküli állapot; elhagyatottság.

*SEGÉLYTELENÜL
(seg-ély-telen-ül) ih. Segély nélkül; szorult állapotában, szükségeiben elhagyottan. Segélytelenül elveszett beteg. Segélytelenül elutasított koldus.

*SEGÉLYZÉS
l. SEGÉLYĚZÉS.

*SEGÉLYZŐ
(seg-ély-ěz-ő) mn. tt. segélyző-t. Segélyt nyujtó. V. ö. SEGÉLY.

*SEGESD
ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Somogy m.; erdélyi falu Segesvár székben; helyr. Segesd-re, ~ěn, ~ről.

*SEGESVÁR
erdélyi sz. kir. város ugyanazon nevü székben; helyr. Segesvár-ra, ~on, ~tt v. ~ott, ~ról.

*SEGÉT; SEGÉTSÉG
l. SEGÍT; SEGÍTSÉG.

*SEGG
fn. tt. segg-ět, harm. szr. ~e. 1) Az emberi test hátulsó, húsos része, melynek határait a derék alja, a czombok tövei, és a csípők képezik, s melyen ülünk. Így neveztetik más állatoknál is azon tájék, mely a far alatt terűl el. Seggre ülni, esni. Seggen csúszni. Seggbe rúgni valakit. Nem lehet egy seggel két nyerget ülni. (Km.). Kövér, sovány, domború, lapos segg. A segg vágánya, pofája, vagy partja, és lika. Segge vége, átv. ért. aljas ért. valamely távolról való atyjafia. 2) Névcsere által, a seggnek nyilása, és belső öble, honnan ez aljas mondatok: bújj a seggembe, büdös a segge; segg oda valagastul, azaz, a női szeméremtest hüvelyével együtt. Tisztesb kifejezéssel: alfel, tréfásan: aldi; mondják far-nak is, melytől azonban szabatosan véve különbözik.
Eredetét illetőleg, ha azon tulajdonságát veszszük tekintetbe, hogy rajta ülünk, úgy némi rokonságban látszik lenni a magyar szék, német sitzen, Sitz és latin sedeo szókkal. Hasonló viszonyuak: ül és ülep. A mongolban szegül (queue; partie inférieure du corps; partie postérieure, derričre; fin, terminaison). Ha pedig azt veszszük, hogy a testnek domború részét jelenti, hasonlítnak hozzá a szarvasmarha mellét jelentő szěgy, a lónak dudorú melle: szügy, és a pofának elavult neve: tügy.

*SEGGĚL
(segg-ěl) önh. m. seggěl-t. Seggel megy, hátrál, huzódik visszafelé; mint aki oldallal megy, oldall, s a farral forduló farol, a menő lábal.

*SEGGĚLÉS
(segg-ěl-és) fn. tt. seggelés-t, tb. ~ěk. Seggel vissza felé huzódás.

*SEGGĚS
(segg-ěs) mn. tt seggěs-t v. ~et, tb. ~ek. Kinek domború, nagy segge van, duczifaros. Dunán túl némely tájakon seggesnek mondják a fösvényt is, talán azért, hogy, a szójárás szerént, rajta ül, mintegy seggel ül a pénzén.

*SEGGLIK v. ~LYUK
(segg-lik v. ~lyuk) ösz. fn. Lyuk a seggvágány mélyében, melyen a belek kiürülnek. Személyragozva: seggemlyuka, seggedlyuka, stb.

*SEGGNYOM
(segg-nyom) ösz. fn. Vadászok nyelvén, azon nyom, melyet az ülő szarvasok hagytak magok után.

*SEGGPART
(segg-part) ösz. fn. A seggnek többé-kevésbbé kidudorodó, s a vágánynak mintegy partjait képező izmok, máskép: seggpofa. Személyragozva: seggempartja, seggedpartja, seggepartja, stb. Sok országot bejárt, mint a tehén egyik seggepartjától a másikig. (Km.).

*SEGGPECSENYE
(segg-pecsenye) ösz. fn. A vágány felső része felé terjedő szívosabb izom, mely lovagláskor a ló, vagy nyereg hátát közvetlenül érinti.

*SEGGPOFA
(segg-pofa) l. SEGGPART.

*SEGGPUHOLÓ
(segg-puholó) ösz. fn. Lapoczka, vagy más eszköz, melylyel a seggre vernek.

*SEGGTÖRLŐ
(segg-törlő) ösz. mn. és fn. Mivel a piszkos alfelet kitörlik. Seggtörlő papir, rongy. Seggtörlőnek való díb-dáb iratok.

*SEGGVÁGÁNY
(segg-vágány) ösz. fn. Völgyelet a seggpartok között, a végbélbe nyiló likkal. Személyragozva: seggemvágánya, seggedvágánya, stb.

*SEGGVAKARÓ
(segg-vakaró) ösz. fn. Népies nyelven, a vad csipkerózsának gyümölcse, melynek magvai székürüléskor a segglyukat szurdalják, vakarják. Néhutt: seggvakarcs.

*SEGGVÉG
(segg-vég) ösz. fn. Személyraggal seggěm-, seggěd-, seggevége. Átv. aljas nyelven, távolról rokon, atyafi. Valami seggevége lesz, azért pártolja.

*SEGÍT
(seg-ít, régiesen: seg-ét, seg-ejt) áth. m. segít-ětt, par. ~s, htr. ~ni v. ~eni. 1) A működéshez szükséges erőnek hiányával levőt, vagy akármi másban szükölködőt, saját erejével támogatja, vagy a magáéból ellátja. Munkával, fegyverrel, pénzzel segíteni valakit. Az ügyefogyottakat, a szegényeket segíteni kell. Használtatik leginkább igekötőkkel: besegíteni valakit bizonyos hivatalba, szolgálatba; a nehéz testü embert fölsegíteni a kocsiba, a lóra; a magasról jövőt lesegíteni; kisegíteni valakit a sárból, hinárból; megsegít bennünket a jó Isten; biztos helyre elsegíteni a menekvőt; elősegíteni az ügyet; rásegíteni valakit a keresett hivatalra. 2) Önhatólag, tulajdonitó ragu viszonynévvel, másnak számára részvevőleg tesz valamit, hogy annak erejét pótolja. Nekem segíts, ne annak. Ha te most nem segítesz nekem, én sem segítek máskor teneked. "Kérlek tégedet en uram Istenem segéh ennekem." (Bécsi cod. Judith. IX. ,segéh' régies alak ,segéts' helyett; V. ö. ~S, (1).). "Mert valakinek kenyergünk csak papirossal segélnek." Levél 1555-ből (Szalay Ág. 400 m. l.). 3) On, ěn, ön ragu viszonynévvel. Segíts embertársadon, ha rád szorúl. Se magán, se másokon nem bír segíteni. Szegényeken, árvákon, kárvallottakon segíteni. Különösen a magára ható névmások mellett csak ezen raggal használjuk: Segítek magamon, segítsz magadon, segítünk magunkon. Segíts magadon, Isten is úgy segít (aide-toi, Dieu t'aidera). Midőn viszonynév helyett rajt az alanyszó, ezt személyragozva vonzza. Aki rajtam segít, az rajtad is segíthet. Rajtunk már csak az Isten segíthet. A legügyesebb orvosok sem segíthettek rajta.
Ha a segít igében alapfogalmul s eredeti jelentésül azt veszszük, hogy általa valamely erő hiányát saját működésünk, részvevő cselekvésünk által pótoljuk, vagy másnak munkáját előmozdítjuk, szóval, hogy a segítség által különösen másnak javára teszünk valamit, úgy a magyarból elemezve gyökre rokon a régies cseál, csiál, (csinál), továbbá cselekszik, és tesz igék cse, csi, te gyökeivel. Ennélfogva segít annyi volna mint, csegít, tegít azaz teveget és segél am. csegél, tegél, azaz tevegél, teddegél valamit másnak javára. Ez értelmezéssel egyezik a mit tehetek róla? nem tehetek róla, azaz, nem segíthetek rajta, v. ellene. Általán a tesz ige gyakran segítségre, közmunkálásra, részvevésre vonatkozik. Ide tartozik a régies tekél ma tökél ige is, melynek származéka tekéletes, tökéletes am. perfectus, tehát tekél = tegél, azaz, gyakran, sokszor, egész erővel, elhatározással tesz valamit, innen a régies megtökélni am. megtenni, teljesen bevégezni, és a szinte régies tekéletes (ma tökéletes) = tegéletes az, amit megtettek, melyen több tennivaló nincs, mely teljesen bevégzett. Egyébiránt V. ö. SEGÉLY; és TÖKÉLETĚS.

*SEGÍTÉS, SEGITÉS
(seg-ít-és) fn. tt. segítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, vagy mások ügyében mutatott, gyakorlott részvevés, melynél fogva valakit, v. valakin, v. valakinek segítünk. V. ö. SEGÍT, és SEGÍTSÉG.

*SEGÍTGET
(seg-ít-ěg-et) gyak. áth. és önh. m. segítget-ětt, par. segítgess. Gyakran, vagy folytonosan, vagy kicsinyesen segít. Naponkint segítgetni a szegényeket. Krajczárokkal segítgeti a koldusokat. Örömest segítget a kárvallottakon. V. ö. SEGÍT.

*SEGÍTGETÉS
(seg-ít-ěg-et-és) fn. tt. segítgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori vagy folytonos vagy kicsinyes segítés.

*SEGÍTŐ, SEGITŐ
(seg-ít-ő) mn. és fn. tt. segítő-t. Aki mást, vagy másnak, vagy máson segít; továbbá, amivel segítenek. Megszorultakon, árvákon, ügyefogyottakon segítő urak. Segítő mód, eszköz. Te légy segítőm. Főnévi értelemben szokottab a segéd név.

*SEGÍTSÉG
(seg-ít-ség) fn. tt. segítség-ět, harm. szr. ~e. Tettben nyilatkozó részvét, melynélfogva a megszorult állapotban levőn segítünk; amit más javára, kedvéért teszünk, hogy bizonyos zavarból kiszabadítsuk. Különbözik tőle a segítés, mennyiben ez a részvétnek gyakorlását fejezi ki. Segítségért folyamodni. Valakinek segítségére lenni. Valakit segítségül hívni. A megszorult állapotban levőnek felkiáltó indulatszava. Oda vagyok, segítség! Egy értelmü vele segedelem, és az ujahb divatú segély. Régiesen: segétség. "Nyilván szíkelkedik segéthségh nékül." Levél 1555-ből. (Szalay Ág. 400 m. 1.).

*SEGITSÉGÜLHIVÁS
(segitségül-hivás) ösz. fn. Segélyért folyamodás, esdeklés, könyörgés. Valakinek segítségül hivása.

*SEGRESTYE
l. SEKRESTYE.

*SEGYEST
falu Bihar m.; helyr. Segyest-re, ~ěn, ~ről.

*SEGYESTEL
falu Bihar m.; helyr. Segyestel-re, ~ěn, ~ről.

*SEHOGY v. SEHOGYAN
SEHOGYSEM, (se-hogy v. ~hogyan, se-hogy-sem) ösz. ih. Semmikép, semmimódon, semmi alakban. Ez a dolog nekem sehogy sem tetszik. Néha am. semmi áron; ingyen. Hogy adod ezt a szép lovat? Sehogy, v. sehogysem. Hogy vetted? Sehogy, mert ajándék. Változatai végett V. ö. SEHOL. Viszonylatai: valahogy v. valahogyan, akárhogy v. akárhogyan. ,Mindenhogyan' helyett mindenképen van szokásban. Különbözik: semhogy.

*SEHOL, SEHOLSEM
(se-hol, se-hol-sem) ösz. helyhatározó. Semmi helyen; bizonyos helyek közől egyiken sem. Midőn egyszerü feleletül fordul elé, állhat akár magán akár a sem erősbitő tagadóval, pl. Hol voltál ma sétálni? Sehol, v. seholsem. Különben mindig erősbitéssel jár. Sehol sem látom őt. Sehol sem voltam, v. sehol nem voltam. Vagy ha az erősbitési tagadót elébe teszszük (amidőn mindig nem-nek van helye), a mondottakat így is módosíthatni: nem láttam őt sehol, nem voltam sehol, s tulzó erősbitéssel: nem voltam sehol sem. Ugyan ily viszonyban áll vele a vagyonságot tagadó nincs v. sincs, pl. sehol sincs v. sehol nincs nyugta, s a ,nincs'-et előbbre téve: nincs nyugta sehol (v. sehol sem) v. nincs sehol (sem) nyugta, v. nyugta sincs sehol (sem). Tehát ezekben tulságból ismét fölveheti a sem-et: nincs nyugta sehol sem. Tiltólag sehová se menj, v. a "ne menj" előbbre tételével, ne menj sehová v. ne menj sehová sem. V. ö. SE; SEMMI. Tájkiejtéssel: sohol. Ellentéte: mindenhol; viszonylatai: néhol, valahol, akárhol.

*SEHONN
(se-honn) l. SEHOL.

*SEHONNA
(se-honna) ösz. fn. Semmi haza, vagy oly hely, melyen valaki csak úgy csavargóképen, ideiglen tartózkodik. Sehonnából jött; sehonnába távozott. Innen: sehonnai, am. jött ment, csavargó, kinek hátán a háza, vagy, mint mondják, nyakába akasztja a világot, és megy; máskép: semmiházi. Tájkiejtéssel: sohonna; sohonnai.

*SEHONNAI
(se-honnai) l. SEHONNA alatt.

*SEHONNAN v. SEHONNAN SEM
(se-honnan v. se-honnan-sem) ösz. helyhatárzó. Semmi helyről, tájról, vidékről sem; továbbá, bizonyos helyek, tájak, vidékek egyikéről sem. Honnan fúj a szél? Sehonnan, v. sehonnan sem. Sehonnan sem jöttek a várt vendégek. Sehonnan sem hallani semmi hirt. Vagy: Nem jöttek el sehonnan (sem) a várt vendégek. V. ö. SEHOL. Ellentéte: mindenünnen (= mindenhonnan). Viszonyfogalmak: néhonnan, valahonnan, akárhonnan. Tájkiejtéssel: sohonnan.

*SEHONNAT, SEHONNÉT
(se-honnat vagy ~honnét) l. SEHONNAN.

*SEHOVA v. SEHOVÁ
v. SEHOVÁSEM, (se-hova v. se-hova-sem) ösz. helyhatárzó: Semmi helyre általán véve; továbbá, bizonyos helyek közől egyikére sem. Hova szándékozol fördőre? Sehová v. sehova sem. Sehova sem bújhatott el üldözői elől, v. üldözői elől nem bújhatott el sehová, v. sehová sem. Három hónapig sehova sem ment a házból. Tiltólag: Sehova se nézz. V. ö. SEHOL. Ellentéte: mindenhova; viszonylatai: néhova, valahova, akarhova. Tájdivatosan: sohova. V. ö. SE, I.

*SEHUTT
(se-hutt) tájdivatos ih. e helyett: sehol; l. ezt.

*SEJ
elvont gyöke sejdít, sejt szóknak és származékaiknak. l. SEJDÍT.

*SEJÁT
l. SAJÁT.

*SEJD
(sej-d) elvont, vagy elavult törzs, melyből sejdít, sejdítés származnak. Rokona a vastaghangu sajd, ú. m. a sajdít, sajdítás szók törzsöke. A sejd törzs a sejt igével azonosnak tekinthető, s e szerint sejdít am. sejtít.

*SEJDÍT
(sej-d-ít) áth. m. sejdít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. 1) Valamit szagló érzék által megérez. 2) Félhomályos jelekből előre gyanít valamit, s mintegy megszagol. Amit sejdítettem volt, megtörtént. Nem tudom bizonyosan, de úgy sejdítem, hogy.... "A gyermek keserveit a nap elvivé magával, s ő nem sejdíté még, hogy vannak bánatok, melyeket egy éjnek álma el nem takarhat fátyolával." A Carthausi. B. Eötvös Józseftől. V. ö. SAJDÍT. Képeztetésre hasonlók hozzá: jajdít, fájdít.

*SEJDÍTÉS, SEJDITÉS
(sej-d-ít-és) fn. tt. sejdítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Szagolás, melynél fogva valaminek hollétét, mivoltát gyanítjuk, érezzük. 2) Észrevevése valaminek, de csak némi homályban, midőn világos eszménk nincs róla. Ha sejdítésem nem csal, mintha álgyulövést hallottam volna. V. ö. SEJDÍT.

*SEJK
fn. tt. sejk-et, harm. szr. ~e v. ~je. A székelyeknél több rokon családok főnöke, előljárója, az atyafiaknak, kivált egy házban lakóknak mintegy fejedelmök. Egyezik vele a keletieknél, különösen a perzsáknál sáh, mely királyt, vagy fejedelmet jelent s melyből lett Európában Adelung szerént a német Schach, franczia echec, ángol chek stb.; a törökben pedig még inkább egyezőleg sejkh, mely Hindoghlu szótárában így értelmeztetik (franczia nyelven) vieillard; docteur, supérieur de Dérvis ou religieux mahométan; grand prédicateur. Minden esetre Ázsiából hozott ősrégi szó.

*SEJMÉK
l. SELYMÉK.

*SEJP; SEJPĚG; SEJPĚS
l. SELYP; SELYPĚG; SELYPĚS.

*SEJT (1)
(sej-t) áth. m. sejt-ett, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Valamit homályosan érez, vagy belső homályos észleléssel gyanít, észrevesz. Nem sejti a veszélyt. Nem sejt a dologhoz.
"Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke ohajtva sejt."
Berzsenyi.
l. SEJDÍT. Gyöke sej, melyből a cselekvő t képzővel lett sejt; s egyezik mély hangon saj gyökkel, ,sajdít' szóban. V. ö. SAJ, (4). Így alakultak: lejt, rejt, ajt, fejt, továbbá a haj indulatszóból hajt, végre a görbülésre vonatkozó haj kaj gyökökből hajt, kajt. Hasonló kifejléssel képződtek: hullajt, szakajt, szalajt, felejt, s némely mások.

*SEJT (2)
fn, tt. sejt-ět, harm. szr. ~je. 1) Likacsok vagyis kis fiókok, vagyis ilyen fiókokból álló csoport, szövedék, a méhkasokban, melyekbe a méhek a mézet gyűjtik, vagy melyek néha üresen is maradnak. E szövedék viaszanyagból áll. 2) Átv. ért. hasonló szövedékek a növényi és állati testek szerkezetében. (Cellula, Zelle). Máskép különösebben ha csak egyesről van szó: sejtecs. 3) Így nevezik néhutt a szekrény fiókjait is, honnan e mondat: sok sejtje, rejtje van.
Minthogy a sejt szövethez hasonló, valószinü, hogy gyöke sej egy eredetű a sző szövet, és a sövénynek söv gyökével, t. i. a v és j mint rokon hangok fölcserélésével, mintha volna, szövet, szevet, sövet, sevet. Alakra egyeznek vele: lejt (főnév), böjt, sajt, rojt, bojt, melyeket l. saját rovataik alatt.

*SEJTALAKÚ v. ~ALAKU
(sejt-alakú) ösz. mn. Mi a méhkas sejtjéhez némileg hasonló, likacsos kisded fiókokkal ellátott, pl. az úgynevezett darázskő, vagy némely gombafajok. V. ö. SEJT, (2), fn.

*SEJTALAKÚLAG
(sejt-alakúlag) ösz. ih. A méhkas sejtjéhez hasonló alakban.

*SEJTBORÉK
(sejt-borék) ösz. fn. A sejt legkülsőbb része, mely a sejttartalmat szakadatlanul köröskörül zárja. (Zellmembran, Zellwand. Erdészeti műszótár).

*SEJTECS
(sej-t-ecs) fn. tt. sejtecs-ět. L. SEJT fn. 2).

*SEJTELĚM
(sej-t-el-ěm) fn. tt. sejtelm-et, harm. szr. ~e. Homályos érzet, vagy tudat, illetőleg eszme, melyet valamiről birunk, midőn annak mivoltát, hollétét stb. csak sejtjük. Sejtelmem volt a dologról. Sejtelmem nem csalt. V. ö. SEJT, (1), áth.

*SEJTĚS
(sej-t-ěs) mn. tt. sejtés-t v. ~et, tb. ~ek. Sejtekkel ellátott; továbbá, a viaszsejthez hasonló szövetü, likacsos, fiókos. Sejtes méhkas, sejtes méz. Sejtes kövek, gombák. A növényi vagy állati testnek sejtes részei. Különösebben a növénytanban sejtes (favosum) az olyan vaczok (receptaculum), melynek lesüppedései egyenszögüek, s válaszfalai vékony hártyásak, milyen a bordon (onopordum) vaczka. (Gönczy Pál). Legkülönösebb érteményben sejtes növények (plantae cellurales, Zellpflanzen) azon alsóbb szervezetü növények, melyeknek edényök nincs, hanem csupán sejtekből állanak. (Erdészeti Műszótár).

*SEJTÉS
(sej-t-és) fn. tt. sejtés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A nem szabatos nyelvszokás szerint am. sejtelem; holott ettől abban különbözik, hogy a sejtés a szagló érzéknek, vagy az észlelő tehetségnek homályos sikerű működését, a sejtelem pedig ennek eredményét jelenti. V. ö. SEJTELĚM.

*SEJTĚSÉRCZ
(sejtes-ércz) ösz. fn. A bányákban találtató likacsos, vagyis a viaszsejthez hasonló ércz. V. ö. SEJT.

*SEJTETLEN
(sej-t-etlen) mn. tt. sejtetlen-t, tb. ~ek. Nem sejtett, nem vélt, nem remélt. Határozóként am. sejtetlenül, nem sejtve.

*SEJTGYARMAT
(sejt-gyarmat) ösz. fn. A sejtek oly laza egyesülése, mely szerént azok tökéletes alakulásuk után egymástól elválnak és életöket azon túl egyenként folytatják. (Zellfamilie).

*SEJTKÉPZENY
(sejt-képzeny) ösz. fn. A sejt életelve s leglényegesebb része. (Plasma, protoplasma).

*SEJTKÉS
(sejt-kés) ösz. fn. A méhészek sajátnemü kése, melylyel a mézes sejteket a kaptárból kimetszik.

*SEJTKORALL
(sejt-korall) ösz. fn. A korallok egyik faja, keresztben szövődött sejtszerü likacsokkal. (Gellepora).

*SEJTKÖZI
(sejt-közi) ösz. mn. Az egyes sejtek között levő. Sejtközi menetek (Intercellulargänge), csatornaféle menetek a sejtek közt, melyek vagy levegőt, vagy gyantát, vagy olajat visznek.

*SEJTLIK v. ~LYUK
(sejt-lik v. ~lyuk) ösz. fn. A sejtrendszerben vagy sejtszövetben egy-egy fiókocska.

*SEJTMAG, SEJTMAGCSA
(sejt-mag vagy ~magcsa) ösz. fn. A sejtben levő, gömbalaku testecske, mely a sejtképzeny egy részének megsűrűsödéséből veszi eredetét. (Cytoblast, Zellenkern).

*SEJTNEDÜ, SEJTNEDV
(sejt-nedü v. ~nedv) ösz. fn. Folyadék a sejtben, vagyis az ebben levő többféle anyag feloldott állapotban. (Zellflüssigkeit).

*SEJTRAGASZ
(sejt-ragasz) ösz. fn. A sejtborék általváltoztatásából származó anyag, mely a sejteket egymással összeragasztva tartja. (Intercellularsubstanz).

*SEJTSZÖVET
(sejt-szövet) ösz. fn. Némely testeknek a mézet tartalmazó viaszsejthez hasonló szerkezete, és alakja, vagyis több fiókocskából álló s egymással öszvefüggő szövetet képező test. Némely kövek, érczek, gombák sejtszövete. A boncztanban több hártyácskák öszveszövődése, melyek között kisebb vagy nagyobb hézagok vannak. Hosszú, rövid, vastag, ritka, sürü sejtszövet. A növényekben igen finom, fölötte különböző alakú, piczi, s egymással szorosan öszvefüggő, s hézagocskákra oszló finom hártyák, melyek a nedvedényeket körülveszik. Különösebben az öszves sejtek oly csoportosulása, melynél fogva egész éltökön át egyesülve maradnak, különböztetésül a sejtgyarmattól. V. ö. SEJT, (2).

*SEKÉLY
(sek-ély) mn. tt. sekély-t v. ~et, tb. ~ek. Tájdivatosan am. a maga nemében kicsi, keves, nem nagy terjedelmü. Ez értelemben egyezik vele csekély. Az erdészetben jelenti a talajnak csekély mélységét. Különösen mondják pedig vízről, mely nem mély, melyet könnyű meglábolni. Innen főnevül használva jelenti a víznek, folyónak magasabb fenekét, zátonyosát, mint átkelésre v. gázolásra alkalmas helyet. A sekélyen átmenni. Egy értelmü lévén a csekély szóval, gyöke is egy ezével, t. i. csek. Az utóbbi jelentésben egyezik vele némileg a székely sugó v. sugár; l. ezeket. Rokonul tekinthető a német seicht, a lapp coke, cokes, csagataj szíg.

*SEKÉLYĚDÉS
(sek-ély-ěd-és) fn. tt. sekélyědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn a víz, folyó magassága fogy. V. ö. SEKÉLYĚDIK.

*SEKÉLYĚDIK
(sek-ély-ěd-ik) k. m. sekélyěd-tem, ~tél, ~ětt. Mondják vízről, folyóról, midőn magassága s egyszersmind mélysége fogy, apad és sekélyt képez.

*SEKÉLYĚS
(sek-ély-ěs) mn. tt. sekélyěs-t v. ~et, tb. ~ek. Mondjuk vizekről, folyókról, melyekben sekélyek, azaz, meglábolható helyek, emelkedések, zátonyok vannak. Apadáskor a kisebb, sőt a nagyobb folyók is több helyen sekélyesek. V. ö. SEKÉLY.

*SEKÉLYSÉG
(sek-ély-ség) fn. tt. sekélység-ět, harm. szr. ~e. A víznek, folyónak, tónak stb. sekélyes állapota, vagy tulajdonsága. Sekélysége miatt nem hajókázható folyam. V. ö. SEKÉLY.

*SÉKODIK
(sé-kod-ik) k. m. sékod-tam, ~tál, ~ott. Őrségben am. sikolt, sikít.

*SEKRĚSTYE v. SEKRËSTYE
fn. tt. sekrěstyé-t. A római katholikusoknál így neveztetik a templomhoz épített azon terem, vagy pitvarszoba, melyben az egyházi szolgálathoz tartozó öltözékeket, és szereket tartják, s hol a szolgálattevő papok öltözködnek, és levetkeznek. A latin sacristia után módosított szó, melyből lett a német Sakristei is.

*SEKRĚSTYÉS
(sekrěstye-es) fn. tt. sekrěstyés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Templomszolga, ki a sekrestyére, s általán a templomra fölügyel, a papot öltözteti, vetközteti, s egyéb templomi szolgálatokat tesz; máskép: egyházfi. Néha misét sem hall a sekrestyés. (Km.). Melléknevül véve tárgyesete: sekrestyés-t v. ~et, többese: ~ek; s am. sekrestyével ellátott, pl. sekrestyés templom, különböztetésül oly templomtól vagy kápolnától, melynek sekrestyéje nincsen.

*SELÉB
régiesen am. zsilip; l. ZSILÍP.

*SELEJT
fn. tt. selejt-ět, harm. szr. ~je. Valaminek alja, hitványa, kivetni valója, mi nem bir azon kellékekkel, melyek lényegéhez, vagy czélirányához szükségesek. Némileg hasonló hozzá a köz nyelven divatozó mustra, midőn kivetni, a jobbaktól elválasztani valót jelent pl. mustrajuh, mustra vén lovak. A baromnak, gyümölcsnek selejtje. Az áruk selejtjeit külön választani.
Valószinüleg a német schlecht szóból módosúlt, mely a dán nyelvben slaet, slet.

*SELEJTÁRU
(selejt-áru) ösz. fn. A maga nemében alávaló, roszul, és rosz anyagból készült, kivetnivaló áru. Selejtárukkal üzérkedő házaló. A selejtárukat kiválogatni a jók közől.

*SELEJTĚL
(selejt-ěl) áth. m. seléjtěl-t. A jobb nemüek közől a selejteket v. selejteseket kiválogatja, kimustrálja. Selejtelni a bárányokat, juhokat, és eladni. Selejtelni a gyárból kapott árukat. V. ö. SELEJT.

*SELEJTĚLÉS
(selejt-ěl-és) fn. tt. selejtělés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. A selejtek v. selejtesek kiválogatása.

*SELEJTĚS
(selejt-ěs) mn. tt. selejtěs-t v. ~et, tb. ~ek. Miben selejtek, azaz, rosz, alávaló, hitvány gyűrészek vannak. Selejtes nyáj, melyben kimustrálni való barmok vannak. Selejtes gabona, mely vadóczos, konkolyos, üszögös stb. Selejtes áruszállítvány. V. ö. SELEJT.

*SELEJTĚZ
(selejt-ěz) áth. m. selejtěz-tem, ~tél, ~ětt. L. SELEJTĚL.

*SELEJTĚZÉS
(selejt-ěz-és) l. SELEJTĚLÉS.

*SELEJTGYÖNGY
(selejt-gyöngy) ösz. fn. Hamis gyöngy, vagy az igaz gyöngyök alja, hitványa.

*SELEJTMARHA
(selejt-marha) ösz. fn. A maga nemében hitvány, kimustrálni való marha.

*SELEJTPORTÉKA
(selejt-portéka) lásd SELEJTÁRU.

*SELENY
(sel-eny) fn. tt. seleny-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. RETENY.

*SELEP
régiesen am. zsilíp; l. ZSILÍP.

*SELISTYE
l. SZELISTYE.

*SELLEG
l. SERLEG.

*SELLENCZ
fn. tt. sellencz-ět. Győr és Komárom megyékben a dunántúli részen am. ellető, vagyis a mezőkön nád- és sövényrekeszek az ellő juhok számára. Talán am. ellencz s előtéttel; vagy szűlencz?

*SELLŐ
(ser-l-ő) fn. tt. sellő-t. Néhutt: séllő. Így nevezik több vidéken, nevezetesen Szatmárban, Máramarosban a folyók, patakok azon helyeit, hol nagyobb esésök levén, sebesebben folynak. Nevét suhogó hangjának utánzásától kapta, valamint sé, séd, Sió, Sajó, zsilip v. seleb. V. ö. SER, (1).

*SELLYE
mezővárosok Nyitra és Somogyvármegyékben; helyr. Sellyé-re, ~n, ~ről.

*SÉLLYE v. SÉLYE
erdélyi falu Maros székben; helyr. Séllyé-re v. Sélyé-re, ~n. ~ről.

*SELLYED
tájdivatosan am. sülyed. "Késedelem és fogyatkozás lenne az dologban, az követek is megselljednének" (= fennakadnának), kiknek utjok ha késedelemben esnék, annyival nehezebb volna az szegénységnek. Gróf Eszterházy M. nádor. 1634. (Történelmi Tár. VIII. K. 83. l.).

*SELLYK
l. ZSELYK.

*SELMECZ
fn. tt. Selmecz-ět. 1) Sz. kir. bányaváros Hont m. 2) KIS~, NAGY~, faluk Liptó m.; helyr. Selmecz-re, ~ěn, ~ről.

*SELMECZBÁNYA
ösz. fn. l. SELMECZ, 1). Helyr. ~bányá-n, ~ra, ~ról.

*SELMECZI
(selmecz-i) mn. tt. selmeczi-t, tb. ~ek. Selmeczre való, oda tartozó, azt illető; ott készült, arra vonatkozó, stb. Selmeczi bányászok. Selmeczi határ. Selmeczi pipa.

*SELNICZE
l. SZELNICZE.

*SELPICZ
falu Pozsony m.; helyr. Selpicz-re, ~ěn, ~ről.

*SÉLYE (1)
fn. tt. sélyé-t. Régi, s ma alig divatos szó. Calepinus magyarázója szerint am. "mortuorum conditorium," azaz, sír, sirbolt. Szabó Dávidnál, sír vagy koporsó, Sándor István szerint, szent Mihály lova. Egyezik vele a Heltainál eléforduló zséllye. (2. köt. 251. l.) Zséllyébe tevék a testet, és beszurkozák azt mindenfelől. Továbbá hasonló hozzá a zselle v. zsölleszék, mely karokkal ellátva, s nagyobb terjedelménél fogva félig fekvésre is alkalmas. Egy értelmü s eredetü a latin sella szóval. Innen kiindulva legvalószinübbnek tarthatjuk, hogy sélye eredetileg karos gyászpadot, vagy zselleszékhez hasonló alkotványt jelentett, hová a halottat fektették, vagy ültették, innen továbbá jelentette a gyászpadhoz, vagy székhez hasonló szent Mihály lovát, melyen a holt testet sírba viszik; végre névszócsere által átvitetett a koporsóra és sírgödörre is, melyekbe a halottat fektetik.

*SÉLYE (2)
l. SÉLLYE.

*SELYEB
falu Abaúj m.; helyr. Selyeb-re, ~ěn, ~ről.

*SELYĚM
(sely-ěm) fn. tt. selym-ět, harm. szr. selym-e. A selyembogárnak finom, fényes, szilárd szálakból álló szöveménye, akár nyersen véve, amint t. i. a gubóban öszvetekeredett; akár fonalakká sodrott, vagy fonott állapotban. Nyers, fonott, sodrott selyem. Bojtos selyem. Félselyem olyan szövet, melynek csak egy része selyem, a másik pedig gyapot. Selyemmel himezni, kivarrni valamit. Névszócserével, selyemszövetből készült ruha. Selyemben járni. Csakúgy suhog rajta a selyem. Selyembe, bársonyba öltöztetni valakit. Átv. selyemhez hasonló finomságu. Selyem haj, selyem gyapjú. Selyem mező, selyem rét. A völgyi mezőnek selyme. Képes kifejezéssel, selyemélet, igen szép, fényes, gyöngyélet.
A selyem nevei számos nyelvekben abban egyeznek meg, hogy első gyökhangjok sz v. s, minek közös okát legalább részben talán a selyem suhogásának hangutánzásában kereshetjük. Legközelebb áll a magyar selyem szóhoz a latin sericum, melyet némelyek a görög shr-től származtatnak, mely selyembogarat jelent; mások azt a ser (többesben seres) nevü ázsiai népségtől származtatják (a görög shr szóval együtt. "Assyrius gemmas, Ser vellera, thura Sabaei. Ausonius."). Továbbá ide sorozhatók a svéd, dán silke, ángol silk, angolszász seolc, német Seide, franczia soie, sínai sí (tela serica), mongol sirgek (rohe Seide) stb. Az illir és vend nyelvekben Dankovszky szerént: szvilen.

*SELYĚMANYAG
(selyěm-anyag) ösz. fn. A selyem akár természeti vagyis nyers, akár pedig már mesterségesen egy-vagy más módon elkészített (fonott, sodrott, szövött) állapotban.

*SELYĚMÁRU
(selyěm-áru) ösz. fn. Selyemfonalakból, vagy selyemkelmékből álló áru, mint adásvevés tárgya.

*SELYĚMÁRULÁS
(selyěm-árulás) ösz. fn. Selyemárukkal való kereskedés.

*SELYĚMÁRUS
(selyěm-árus) ösz. fn. Ki selyemárukkal kereskedik.

*SELYĚMBIRKA
(selyěm-birka) ösz. fn. Általán birka, mely selyemhez hasonló finom gyapjat visel, milyenek a Spanyol- és Szászországban tenyésztetett s hazánkban is nagy mennyiségben nevelt birkák; különböztetésül a nem nemesített kutyaszőrü, zigara, raczka juhoktól.

*SELYĚMBOGÁR
(selyěm-bogár) ösz. fn. Tulajdonkép rovar, vagyis a selyempillének hernyója, melynek eredeti hazája Ázsiának meleg tartományaiban van; rendszerént az eperfák levelein élődik, s magát finom, és szilárd szálu gubóba fonja be, melyet forró vízbe tesznek, hogy a bogarat, mely különben keresztül rágná magát, elölvén, a selyemszálakat legombolyítsák, azután megfonják, és megszőjék.

*SELYĚMBOJT
(selyěm-bojt) ösz. fn. Bojt, melyet selyemanyagból kötöttek, vagy másképen készítettek.

*SELYĚMBOLT
(selyěm-bolt) ösz. fn. Kalmárbolt, melyben selyemárukat tartanak, és árulnak.

*SELYĚMCSIPKE
(selyěm-csipke) ösz. fn. Selyemfonalakból kötött, vagy szőtt finomabb nemü csipke. Selyemcsipkével diszített öltözék. V. ö. CSIPKE.

*SELYEMCSUK
puszta Győr m.; helyr. ~csuk-ra, ~on, ~ról.

*SELYĚMDÚS
(selyěm-dús) ösz. mn. Hol sok selymet készítenek. Lombardia selyemdús ország.

*SELYĚMEPERFA
(selyěm-eper-fa) ösz. fn. Eperfák neme alá tartozó növényfaj; levelei mélyen szívesek, vállban egyenetlenek, legtöbbször tojásdadok, de gyakran kikanyarított szélü karéjosak, rendetlenül fogasak, fényesek. Ennek leveleivel élnek a selyemhernyók; latinul: morus alba, nem azért, mintha csupán fehér gyümölcsöt teremne, hanem, hogy a kérge szőke, és ha megsértik, fehér nedv foly ki belőle.

*SELYĚMFA
(selyěm-fa) ösz. fn. Krepin faja; szára ágatlan, hengeres; levelei tojáshosszúk, alul molyhosak; virágernyője a szárhegyen bókoló; növénytani néven: pamutkrepin. (Asclepias syriaca).

*SELYĚMFARKÚ v. ~FARKU
(selyěm-farkú) ösz. mn. Madárnem, melynek tollai, főleg szárnytollai különösen finomak, és selyempuhák. (Ampelis L.). Csacska selyemfarkú, mely északi Európában lakik, s melynek borsos izű husa megehető. (Ampelis garrulus.) Tarka selyemfarkú. (A. variegata).

*SELYĚMFÉNYÜ
(selyěm-fényü) ösz. mn. Minek fénye a selyeméhez hasonló. Selyemfényü posztó, szövet, tollak.

*SELYĚMFESTÉS
(selyěm-festés) ösz. fn. Kelmefestői működés, mely által a selyemfonalakat, szöveteket bizonyos szinüekké festik.

*SELYĚMFESTŐ
(selyěm-festő) ösz. fn. Festő, ki a selyemfonalaknak, szöveteknek, kelméknek bizonyos szint ad.

*SELYĚMFOGSZŐR
(selyěm-fog-szőr) ösz. fn. A lopvanőszök seregébe, és mohok osztályába tartozó növénynem; tokszája kettős pártázatu, a külső tizenhat fogu, a belső ugyanannyi szőrü; hímvirága bimbóforma; kétlaki. (Neckera Hypnum).

*SELYĚMFOLYÁS
(selyěm-folyás) ösz. fn. A körömházon alúli megtüzesedése az ujjnak, melybe, hogy tovább ne terjedjen, selymet húznak. Székely tájszó.

*SELYĚMFONAL
(selyěm-fonal) ösz. fn. Selyemszálakból álló fonal. Selyemfonallal varrni, hímezni.

*SELYĚMFONÁS
(selyěm-fonás) ösz. fn. Fonás, mely által a nyers selyemszálakat fonalakká alakítják. V. ö. FONÁS.

*SELYĚMFONÓ
(selyěm-fonó) ösz. mn. és fn. Ki a nyers selyemszálakat fonalakká fonja. Selyemfonó leányok. Továbbá gép, mely selymet fon, vagy ház, szoba, melyben selymet fonnak vagy gombolyítnak. Átv. selyembogár.

*SELYĚMFŰ
(selyěm-fű) ösz. fn. Népies neve a krepinek neméből való növényfajnak; szára kevés águ, fölül egy kevéssé öszvenyomott; levelei tojásdad-láncsásak, alul szőrösek; virága szép vörös; máskép növénytani néven: selyemkrepin. (Asclepias amoena).

*SELYĚMGALAND
(selyěm-galand) ösz. fn. Selyemfonalakból szőtt finom galand. Selyemgalandokkal diszített kalap, fejkötő.

*SELYĚMGOMBOLYÍTÓ
(selyěm-gombolyító) ösz. fn. Gombolyítóféle eszköz vagy gép, melylyel a gumókról a selyemszálakat gombolyagba szedik.

*SELYĚMGUBÓ
(selyěm-gubó) ösz. fn. A selyemhernyónak tojásdad gubója, melyet magából fon, és gombolyít, s melyről, ha forró vízben megpuhították, a szálakat legombolyítják. (Cocon).

*SELYĚMGYAP
(selyěm-gyap) ösz. fn. A selyem kóczczából csinált gyap (watta).

*SELYĚMGYAPJÚ
(selyěm-gyapjú) ösz. fn. Az úgynevezett selyembirkák finom szálu gyapja.

*SELYĚMGYÁR
(selyěm-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben a gubókról a selyemszálakat legombolyítják, és fonalakká sodorják; különösebben, ahol selyemszöveteket készítenek.

*SELYĚMGYÁRNOK, SELYĚMGYÁROS
(se-lyěm-gyárnok v. ~gyáros) ösz. fn. Iparos személy, kinek selyemgyára van.

*SELYĚMHAL
(selyěm-hal) ösz. fn. Így nevezik néhol túl a Dunán a menyhalat.

*SELYĚMHÁLÓ
(selyěm-háló) ösz. fn. Hálóféle szövet selyemszálakból.

*SELYĚMHĚNGĚR
(selyěm-hěngěr) ösz. fn. Henger, melyre selyemfonalakat tekernek; továbbá az ily hengerre tekert selyem.

*SELYĚMHERNYÓ
(selyěm-hernyó) lásd SELYĚMBOGÁR.

*SELYĚMHÍM
(selyěm-hím) ösz. fn. Hím, vagyis czifra varrat, tűzet, melyet selyemfonalakkal tesznek. Selyemhímmel kivarrt köntös, bunda, ködmen.

*SELYĚMHÍMZÉS
(selyěm-hímzés) ösz. fn. Hímzés, melyet selyemfonalakkal csinálnak, vagyis maga ezen cselekvés; az így végrehajtott mű pedig, szabatosan, szólva: selyemhímzet.

*SELYĚMHÍMZET
(selyěm-hímzet) ösz. fn. Selyemfonalakkal varrott mű.

*SELYĚMHÍMZŐ
(selyěm-hímző) ösz. fn. Varró, vagy varrónő, ki holmi finomabb öltözékeket, piperéket selyemfonalakkal hímez. V. ö. HÍMEZ; HÍMZŐ.

*SELYEMHÚR
(selyem-húr) ösz. fn. Szegényebb pl. czigány zenészeknél hegedűhúr (e húr) selyemfonalból, bélhúr helyett.

*SELYĚMJUH
(selyěm-juh) l. SELYĚMBIRKA.

*SELYĚMKALAP
(selyěm-kalap) ösz. fn. 1) Nyúlszőrből készített finomabb nemezü kalap. 2) Tulajdonképeni selyemanyagból készített kalap. Férfi, női selyemkalap.

*SELYĚMKELME
(selyěm-kelme) l. SELYEMÁRU.

*SELYĚMKERESKĚDÉS
(selyěm-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki selyemanyaggal, vagy selyemkelmével, és szövetekkel űz.

*SELYĚMKERESKĚDŐ
(selyěm-kereskědő) ösz. fn. Ki selyemanyaggal, kelmékkel, szövetekkel kereskedést űz.

*SELYĚMKEZKENŐ
(selyěm-kéz-kenő) ösz. fn. Kezkenő selyemszövetből.

*SELYĚMKÖNTÖS
(selyěm-köntös) ösz. fn. Köntös selyemszövetből.

*SELYĚMKREPIN
(selyěm-krepin) lásd SELYĚMFŰ.

*SELYĚMMOLNA
(selyěm-molna) ösz. fn. Eszköz, vagyis, malomnemü gép, melynek segítségével nagyobb mennyiségü selyemszálakat egyszerre fölgombolyítani, egyszersmind fonallá alakítani lehet.

*SELYĚMMŰ
(selyěm-mű) ösz. fn. 1) Selyemanyagból, vagyis kelméből készített mű. 2) Selyemfonallal kivarrott, hímzett, diszített mű.

*SELYĚMMŰHÁZ
(selyěm-mű-ház) ösz. fn. Dolgozó ház, melyben selyemmüveket készítenek.

*SELYĚMNEMŰ
(selyěm-nemű) ösz. mn. Selyemhez hasonló. Némely növények selyemnemű levelei, héjai.

*SELYĚMNYOMÓ
(selyěm-nyomó) ösz. fn. Nyomdai eszköz, vagy gép, melylyel a selyemszövetekre különféle alakokat, képeket, czifrázatokat nyomnak; továbbá azon míves, ki ezt teszi.

*SELYĚMNYÚL
(selyěm-nyúl) ösz. fn. Tengeri nyúlfaj, mely a közönséges tengeri nyúltól nagysága és finom szőre által különbözik.

*SELYĚMORSÓ
(selyěm-orsó) ösz. fn. Orsó, melylyel selymet fonnak.

*SELYĚMPAPLAN
(selyěm-paplan) ösz. fn. Paplan nevü takaró, melynek felső része selyemszövetből készült.

*SELYĚMPILLE
(selyěm-pille) ösz. fn. Azon éjjeli pillefaj, melynek bábja az úgynevezett selyemhernyó. (Phalaena bombyx mori).

*SELYĚMPOSZTÓ
(selyěm-posztó) ösz. fn. Szó szerint, valódi selyemből szőtt posztó; de köz nyelvszokás szerint jelent finom selyemgyapjuból való posztót.

*SELYĚMROJT
(selyěm-rojt) ösz. fn. Rojt selyemszálakból, általán selyemanyagból.

*SELYĚMROVAR
(selyěm-rovar) l. SELYĚMBOGÁR.

*SELYĚMRÓZSA
(selyěm-rózsa) ösz. fn. Rózsafaj, melynek szirmai finom, selyemtapintatúak. (Rosa holoserice).

*SELYĚMRUHA
(selyěm-ruha) ösz. fn. Bármi nemü ruha selyemszövetből.

*SELYĚMSÁRDA
(selyěm-sárda) ösz. fn. Növényfaj a sárdák neméből; levelei kerekded-szívesek, kihegyzettek, fogasak, puha molyhosak; kocsányi magánosak, a nyeleknél rövidebbek; tokocskái csonkítottak; virága sárga. (Sida Abutilon). Köznéven sárdamályva.

*SELYĚMSINÓR
(selyěm-sinór) ösz. fn. Sinórféle készitmény selyemfonalakból.

*SELYĚMSODRÓ
(selyěm-sodró) ösz. fn. Személy, ki selyemszálakból fonalakat vagy sinórokat sodor; továbbá, eszköz, mely által e sodrás történik.

*SELYĚMSUJTÁS
(selyěm-sujtás) ösz. fn. Sujtásféle készitmény selyemfonalakból.

*SELYĚMSZÁL
(selyěm-szál) ösz. fn. 1) Szoros ért. legfinomabb vékonyságu selyem, amint azt a selyemhernyó a gubóba gombolyítja. 2) Az ily szálakból font, vagy sodrott fonal. Selyemszállal hímezni, megkötni valamit.
"És ha gyöngy lehetnék,
Csak igazgyöngy lennék,
Szeretőm nyakáról
Selyemszálon függnék."
Népdal. (Czuczortól).

*SELYĚMSZALAG
(selyěm-szalag) ösz. fn. Selyemszálakból vagy fonalakból szőtt szalag. Selyemszalagokkal piperézett női öltözék.

*SELYĚMSZEDÉS
(selyěm-szedés) ösz. fn. A selyemtenyésztők azon munkája, midőn a gubókat öszveszedik, és selyemszálaikat legombolyítják.

*SELYĚMSZÖVÉS
(selyěm-szövés) ösz. fn. Foglalkodás, illetőleg takácsság vagy gyári munkálkodás, mely által a selyemfonalakat szövetekké alakítják.

*SELYĚMSZÖVET
(selyěm-szövet) ösz. fn. Szövet, melynek anyaga selyemfonalakból van. Selyemszövetböl való női öltözékek. Selyemszövettel béllelt ruha.

*SELYĚMSZÖVŐ
(selyěm-szövő) ösz. fn. Takács, vagy gyáros, ki selyemfonalakból különféle kelméket készít.

*SELYĚMTAKÁCS
(selyěm-takács) l. SELYĚMSZÖVŐ.

*SELYĚMTELEK
puszta Győr m.; helyr. Selyěmtelek-re, ~ěn, ~ről.

*SELYĚMTENYÉSZTÉS
(selyěm-tenyésztés) ösz. fn. A gazdasági, és tenyésztési iparnak neme, midőn valaki a selyemhernyókkal czélszerü bánás által selyemanyagot állít elé.

*SELYĚMTERMELÉS
(selyěm-termelés) l. helyesebben: SELYEMTENYÉSZTÉS. A ,termel' ,termelés' szókkal már mindenféle helytelenség furakodott nyelvünkbe. ,Terem' valami a föld ereje által, s ,termesztünk' vagy ,termelünk' valamit, midőn emberi munkásság (mivelés) segélyével a földet czélunkhoz képesti termésre kényszerítjük. Az állatokat pedig a magyar ember tenyészti, nem termeszti vagy termeli. Van ugyan szükség általános fogalomra a tudományban, mely mind a termesztést, mind a tenyésztést, mind a másnemü mivelést (pl. bányamivelést, erdőmivelést), mind végre a nyers anyagok átalakitását, illetőleg mesterséges elkészitését magában foglalja, s ez volna a ,jöveszt', illetőleg ,jövesztés' szó; de ,sótermelés', ,liszttermelés' és több hasonló szódirincselések a magyar nyelv természete szerént képtelenségek.

*SELYĚMTÖK
(selyěm-tök) ösz. fn. Tájdivatosan így nevezik az úri, vagy bécsi vagy sütőtök-öt.

*SELYĚMZSINEG
(selyěm-zsineg) ösz. fn. Selyemszálakból, vagy fonalakból sodrott zsineg. Selyemzsineggel megfojtani valakit. Nyakon selyemzsineget viselni.

*SELYK
l. ZSELYK.

*SELYMÉK
fn. tt. selymék-ět, harm. szr. ~e. A székelyeknél: sejmék. Magyarország legtöbb tájain: semlyék, azaz, mocsáros, ingoványos, söppedékes hely, hová nem közeledhetni veszély nélkül (Kriza J.). Szeged tájékán homok buczkák közt laposabb orgoványos szénatermő hely (nem pedig ingovány. Náthy József). Valószinü, hogy ,semlyék' szóban m és ly helyet cseréltek, és selymék az eredeti alak, melynek gyöke sely rokon a sülyed, tájdivatosan sellyed, sillyed igékéhez. V. ö. SELLYED. Ily áttétel létezik többek közt elme és emle, emlék között.

*SELYMÉR
(selyem-ér) fn. tt. selymér-t, tb ~ěk. l. SELYĚMBOGÁR

*SELYMĚS
(selyěm-ěs) mn. tt. selyměs-t v. ~et tb. ~ek. 1) Selyemmel bővelkedő, ellátott, selymet viselő, tartalmazó. Selymes Lombardia. Selymes gazdagok, urak. Félselymes ruha. Selymes bolt. 2) Selyemhez hasonló finom szőrü, molyhu. Selymes juhok. Selymes növényszirmok, levelek. Különösebben a növényeknél igen finom tapintatu fénylő, s lelapult kurta szőrről mondják, milyen a liba-pimpó (potentilla anserina) levelén levő szőr.

*SELYP (1)
(sely-p, sely-ő) mn. tt. selyp-et. Általán, ki hibás nyelvüsége miatt a szóhangokat roszul ejti ki, s azokat egymással fölcseréli. Különösen, ki sz, z helyett s-et, zs-t mond, pl. szamár samár, éhezik éhezsik. Néhutt: pelyp. Aki megfordítva ejti e hangokat, az tulajdonkép szelyp volna, milyenek a csangó magyarok. V. ö. HÖBÖGŐ, DADOGÓ, PÖSZE.
Hangutánzó szó, innen a szláv nyelvben: šeplács, šušlács, šušlavi, a németben hangáttétellel: lispen, lispeln (susogni; selypegni).

*SELYP (2)
puszta Nógrád m.; helyr. Selyp-re, ~ěn, ~ről.

*SELYPĚG
(sely-p-ěg) gyak. önh. m. selypěg-tem, ~tél, ~ětt. Selyp nyelven beszél. V. ö. SELYP.

*SELYPĚGÉS
(sely-p-ěg-és) fn. tt. selypěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Selyp nyelven szólás, beszélés. V. ö. HÖBÖGÉS, DADOGÁS, és PÖSZE.

*SELYPĚS
(sely-p-ěs) mn. tt. selypěs-t v. ~et, tb. ~ek. Ki egy kevéssé selypeg, ki az illető hangokat nem ejti egészen tisztán, különösen az sz és z, cz helyett s, zs, cs-féle hangokat hallat, pl. a csigány nem sereti a zsabkenyeret. E nyelvhibát leginkább a beszélni kezdő gyermekeinél venni észre.

*SELYPĚSSÉG
(sely-p-ěs-ség) fn. tt. selypěsség-ět, harm. szr. ~e. Selypes nyelvüség, vagyis hibás tulajdonság, mely szerint valaki selypesen ejt bizonyos hangokat.

*SELYPÍT
(sely-p-ít) önh. m. selypít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Bizonyos hangokat hibásan ejt ki. V. ö. SELYP. Ezen igének képzőjénél fogva áthatónak kellene lennie; de szokása nyelvünknek több hangejtésre vonatkozó, s önható igéket így képezni, pl. rikít, sikít, sipít, kukorít, kiált, rikolt, sikolt, ordít, vont, üvölt stb. Egyébiránt ezek is, valamint más önható, sőt közép igék is, vonzanak tárgyesetes viszonyneveket, pl. nagyot kiált, rikkant, sokat ordít, kukorít stb.

*SELYPÍTÉS, SELYPITÉS
(sely-p-ít-és) fn. tt. selypítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos hangoknak selyp kiejtése. A selypítésről korán le kell szoktatni a gyermeket. Egy kis selypítés illik neki.

*SEM
összetett kötszó. Áll 1) legközönségesebben az is-nem elemekből. Lássunk példákat mindenek előtt a legjelesebb székely népnyelvből. Kjed azt sem tudja (= azt is-nem tudja) vagyunk-ě a világon? Mü sem (= mi is-nem) szoktuk bántani az embert. Mü sem vagyunk rosszabb emberek mind (= mint) más. Egyedül jól sem esik az embernek. Ezt az ördög sem győzi végig várni. Ma ki sem tudsz térni belőle. Miétt ěs (= miért is) tészsz virágot a kalapodba, ha csak anynyinak sem vagy embere. Még a szeme sem nyilt ki. Hëzzád (= hozzád) közél sem lehet járni. Náladnál hamisabb sem kell. Úgy elfogódott, hogy sírni sem tudott. Apád, ha akarna sem tagadhatna meg. Jól győzi - feje sem fáj tőle. Ojan (olyan) rusnya idő van, hogy a jó kutyát sem kéne a házból kihajtani stb. Néha a két elemet külön is használják: Minden ember egy halállal tartozik s én es (= is) többel nem (e helyett; én sem többel. Kriza J. gyüjteménye. Székely szólásmódok). A régibb iratokból: "Ha nem használ, sem törődöm rajta." (Mikes A. Törökországi levelei. XXXVIII. levél). "Mind avval sem elégedtek." (Levél 1530-ból. Szalay Ág. 400 m. 1.). "Azt irod, hogy az házra én hét száz forintot vöttem vóna fel, higyed fiam, hogy még csak hét pinzt sem vöttem." (Levél 1545-ből u. o.). "De még az vicze espán sem adott azhő jószágából az mostani rovásban csak egy pénzt is be." (1547. u. o.). "Még ez ideig csak egy pénzt sem adott az mastani adóba." (U. o.). Vagy ,sem' helyett külön is-nem:
"Hogy mind éltemben nem láttam
Irásba es nem olvastam."
Katalin verses legendája. (Toldy F. kiadása 27. l.).
Ha ugyanazon mondatban a sem kötszón kivül az ige mint mondomány mellett más tagadó szó is eléjön, - mi leginkább elválasztó mondatokban (sem-sem) történik, - a régiek az egész ,sem' alapot rendszerént megtartották. "Ilyen buzgóságval sem baráth sem az ország nem volth az én kegyelmes uramhoz." (Levél 1542-ből. Szalay Ág. 400 m. 1.). "Immár sem nekünk, sem nekik." (értsd alatta nincsen. 1557. u. o.). "Sem Nádasdy uramébul, sem Bottyány uramébul, sem gróf uramébul, sem az Turzóné asszonyom jószágából csak egy pénzt sem adtak az mastani rovásból." (1547. u. o.). "A sok essé (esső) miatt sem nem szánthathok, sem nem vethethek." (1559. u. o.). Mely példákban a későbbi és mai szokás a sem alakot se-vé szereti rövidítni. "Azért se drágábbat se jobbat nem kivánhatok." (Mikes A. Törökországi levelei. XXIII. levél). l. SE, II.-2) Öszvetétetik a sem az egymás után közvetlenül következő sem nem vagy se nem szókból, mi a régieknél gyakoribb mint a mai szokásban. Példák ugyanazon levelekből: "Ighen csodálkozom rajta hogy énnekem semmit sem izenétek sem irátok." (= sem nem v. se nem irátok. 1542.). "Értem az levélbül az te panaszolkodásodat erről, hogy mely igen elfeletkeztem én mind Miklós bátyádval öszve (= együtt) te rúlad, hogy sem (= se nem) írunk neked sem izenünk. Egyéb oka, higyed szerelmes fiam nincsen, hogy én neked ennek előtte sem írtam sem izentem, hanem ez hogy nem volt kitül izennem és levelet küldenem." (1544.). "Nem hogy valaha ő szavát hallottátok, de sem láttátok ő személyét." (Müncheni cod. János evang. V.). Innen Vörösmartynál:
"Sem szántok, sem vetek,
Mégis kitelelek."
Madárhangok. (A veréb).
"Ah gonoszokat sem feddenőjök meg, sem imádkoznánk érettök." (Debr. Legendáskönyv). Mikes Kelemen már külön kiírja: "Naplementig se nem esznek, se nem isznak." (XXIX. l.). "Se nem könnyebb, se nem kissebb." (XLVI. l.). - 3) Összetétetik és-nem szókból:
"Hiszem a feltámadást,
Látjuk siron túl egymást;
Enyím léssz ott Katiczám!
Nem tilt anyád, sem anyám."
Székely népdal.
"Sem anyám" = és nem anyám. Még nem zöldellenek a fák, sem a füvek. Szász Károlynál is olvasunk hasonló példát:
"Szívem gyakorta úgy fáj, nagy bút okoz neki,
Csak egyre volna vágya s azt el nem nyerheti!
Hajh, azt reménytelen kell váltig fájlalnia...
Nem arany, sem ezüst az: - egy ifjú dalia."
,Sem ezüst' e helyett: ,és nem ezüst.'
Ha a ,sem' igeszóra viszonylik és azon igeszó mellett igekötő is van, a sem az igekötő után jön, pl. föl sem veszi az embert, mit máskép így is fejezhetünk ki: nem is veszi föl az embert, s ebben a ,nem is' megfordítva áll; de így is használják: föl sem is veszi az embert, s ebben az ,is' kétszer fordúl elé, mert a ,sem', mint tudjuk, szintén am. ,is-nem'. Hasonlók meg sem köszöni a jótéteményt; hozzá sem szólott; hátra sem nézett; be sem tekintett; el sem fogadta a köszöntést.
"Mig a tóban halak laknak,
Addig rózsám el sem hagylak."
Népdal.
Nevezetes körülmény, hogy ha a sem a viszonyszónak utána tétetik, a minek leginkább akkor van helye ha magában áll, a hangsulyt elveszti, és ez egészen az előtte levő egyik vagy másik viszonyszóra, illetőleg annak gyöktagjára megy által, pl. mint föntebb: még a szeme sem nyílt ki; mind avval sem elégedtek v. mînd avval sem elégedtek; egy pinzt sem adtak. De ha a sem a vele viszonyban álló szót megelőzi - leginkább elválasztó mondatokban -: akkor a sem nemcsak hogy erős hangsulyt kap, hanem a mondatba erősbitésül még egy más tagadó szócskát a nem-et vagy sem-et is fölveszi, még pedig az ige előtt, pl. mint föntebb: "Ilyen buzgóságval sem barát sem az ország nem volt az én kegyelmes uramhoz"; "sem Nádasdy sem Bottyány csak egy pénzt sem adtak"; vagy ,sem' helyett a rövidített ,se': "Tíznek sincsen egy fa széke, se olyan ágya mint nekem, se csak fa tábla is az ablakjokon." (Mikes Kelemen. Törökországi levelei. X-ik levél). Másutt (XIX-ik l.): "A házamban se szék se asztal nem alkalmatlankodik." (A rövidített ,se' szócskára számos példát olvashatni a SE alatt). Ebből is láthatni, hogy a hangsulyos ,sem' más elemekből áll (és-nem v. se-nem), mint a sulytalan (is-nem). ,Semmi' is am. se-nem-mi.
Ugyanazon hangsulyos sem összetétetik némely más szókkal is, mint sem-mi, sen-ki (jobb hangzás kedveért ,sem-ki' helyett), a melyek épen úgy miként az egyszerübb hangaulyos ,sem' erősbitésül rendszerént más tagadó szót is megkivánnak a mondatban, ú. m. a nem vagy sem és nincs vagy sincs szókat, pl. senki nincs v. sincs, semmi nincs v. sincs, semmi levelét nem vettem, senkit nem láttam; sőt még az összetett tagadó szók is eléfordúlhatnak ugyanazon mondatban, pl. soha senki nincs, sehol semmi nincs; V. ö. SEMMI.
Összetételként eléjön még tájdivatosan semmint, semhogy; és régiesen sem egy, ,semmi' vagy ,senki' helyett. l. a maguk helyén.

*SEMEDDIG, SEMEDDIGSEM
(se-meddig, se-meddig-sem) ösz. ih. Ellentéte: valameddig. Értelme: legkevesebb ideig sem. V. ö. SEHOL.

*SEM EGY
(1). Gyermekjáték neve, melyben tenyereiket váltogatva "sem egy, sem kettő, sem három" stb. olvasás közben egymás fölé rakják, és a "sem tíz"-kor eléjövő kézre ráütnek.

*SEM EGY
(2), a régieknél, különösen a Bécsi és Tatrosi codexekben am. semmi; és senki, vagy megfordítva: egy-sem. "Sem egy érdemet nem vött." (Bécsi cod. Heszter. V.). "Sem egy hely nem leletteték." (U. a. Dániel. II.). "Sem egy ügyet nem lelék ez emberben." (Tatrosi cod. Lukács XXIII.). "Ő menden javát urvosokra költötte vala és sem egytől meg nem vigasztathaték." (U. a. Lukács. VIII.).

*SĚMĚR
fn. tt. sěměr-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~je. l. SÖMÖR.

*SĚMĚRĚDIK
l. SÖMÖRÖDIK.

*SĚMĚRĚS
l. SÖMÖRÖS.

*SĚMĚRFŰ
l. SÖMÖRFŰ.

*SĚMĚRGĚS
l. SÖMÖRGÖS.

*SEMERRE, SEMERRESEM
(se-merre, se-merre-sem) ösz. ih. Az általán vett, vagy bizonyos tájak közől egyikére, vagy egyike felé sem. Ezen völgyből semerre sem láthatni. Merre szándékozol menni? Semerre, v. semmerre sem. Ellentétek: mindenfelé, mindenhova; viszonyfogalmak: némifelé, valamerre, valahova. V. ö. SEHOL.

*SÉMES
mn. tt. sémes-t v. ~et, tb. ~ek. Baranyában am. pamutos; talán ,selymes' módosúlata.

*SEMESNYE
erd. falu B.-Szolnok m.; helyr. Semesnyé-re, ~n, ~ről.

*SEMETKÓCZ
falu Sáros m; helyr. Semetkócz-ra, ~on, ~ról.

*SEMFŰSEMFA
(sem-fű-sem-fa) ösz. fn. Lásd SEFŰSEFA.

*SEMHOGY
(sem-hogy) l. HOGYSEM.

*SEMICSODÁS
(se-micsodás) l. SEMILYEN.

*SEMIKOR, SEMIKORSEM
(se-mikor, se-mikor-sem) ösz. igehatárzó. Az általán vett időnek egyik szakában sem; máskép: soha (= se-ha). Ellentétei: mindenkor (mindenha); viszonylatok: némelykor (néha), valamikor (valaha). V. ö. SE, (1); SEHOL.

*SEMILY
(se-mily) ösz. névmás és mn. l. SEMILYEN.

*SEMILYEN, SEMILYEN SEM
(se-milyen, se-milyen-sem) ösz. névmás és mn. Miben akár az általán vett, akár bizonyos tulajdonságok közől egy sem találtatik. Milyen pénzt kaptál, ezüstöt, aranyat, vagy papirost? felelet: Semilyent, vagy: semilyent sem. V. ö. SE, (1); SEHOL.

*SEMINŐ
(se-minő) l. SEMILYEN.

*SEMJÉN
falu Zemplén m.; ÉR~, Bihar m., KÁLLÓ~, Szabolcs, KÉR~, Szatmár m.; helyr. Semjén-be, ~ben, ~ből.

*SEMLÁK
KIS~, NAGY~ faluk Temes m.; helyr. Semlák-ra, ~on, ~ról.

*SEMLEG
(sem-leg) ih. Sem egyik, sem másik nemhez, vagy párthoz, vagy részhez nem tartozva, részvét nélkül.

*SEMLEGĚS
(sem-leg-ěs) mn. tt. semlegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Sem egyik sem másik nemhez, vagy párthoz, vagy részhez nem tartozó, egyikhez sem szító.

*SEMLEGĚSSÉG
(sem-leg-ěs-ség) fn. tt. semlegěsség-et, harm. szr. ~e. Semleges állapot vagy tulajdonság.

*SEMLYÉK
l. SELYMÉK.

*SEMLYÉKĚS
(selym-ék-ěs) mn. tt. semlyékěs-t v. ~et, tb. ~ek. Süppedékes, ingoványos. Semlyékes völgyek. V. ö. SELYMÉK.

*SEMLYÉKHÚR
(semlyék-húr) ösz. fn. Növénynem a háromhímesek seregéből, és háromanyások rendjéből; csészéje két levelü; bokrétája egy szirmu, egyenetlen metszésü; tokja egy rekeszű. (Montia).

*SEMLYÉN
l. SEMJÉN.

*SEMMED
tájdivatos kiejtés; l. SENYVED.

*SEMMI
(sem-mi) ösz. mn. és fn. tt. semmi-t; mint fn. harmadik személyi birtokraggal: semmije v. semmi-e. Elemei: se nem és mi, mintha volna se-nem-mi; s eredeti jelentése: nem-lét, nem-levő. Semmi ahhoz képest. Semmi erejü. Semminél semmibb. (Pázmán P.). Nehéz a semmiből teremteni. (Km.). Nesze semmi, fogd meg jól. (Km.). Kiszúrták a szemét nagy semmivel. (Km.). Eléjön sönemmi ,semmi' helyett egy 1627-iki levélben (Tudománytár 1838-iki IV. kötet.). Ezen összetétel, mint általán a hasonló összetételek, rendszerénti mondatokban nem vagy sem, illetőleg nincs v. sincs tagadó, és ne v. se tiltó szókat is megkivánja, mind e mellett a mondatban sajátlag nem annyira két tagadó szó rejlik, mint az egyik járulékos tagadó szó csak erősbitésül szolgál; V. ö. SE, (I); és SEM; úgyhogy ha kérdésre felelünk, nem múlhatlanul szükséges az erősbitő sem vagy nem, pl. Mit hallottál? - Semmit, v. semmit sem (= semmit is nem). Ellenben másnemü mondatokban, pl. Semmi nem kell neki, v. semmi sem kell neki, elemeire feloldva: se nem mi (is) nem kell neki, a nem által a mi külön, és az ige is (kell) külön, és az utóbbinál csak mintegy erősbités végett tagadtatik. E szerint elemzendők: Én neked semmit sem vétettem = se nem mit is nem vétettem. Semmit sem lát = se nem mit is nem lát. Semmivel sem gondol = se nem mivel is nem gondol. Semmiért sem haragszik = se nem miért is nem haragszik. Semmihez sem ért = se nem mihez is nem ért. Hasonló szerkezetben használtatik vele a sincs, mely am. "is-nincs" pl. Semmim sincs = se nem mim is nincs. Semmije sincs = se nem mije is nincs. Semmi baja sincs = se nem mi baja is nincs. A régiek erősbitésül inkább a ,nem' szót használták: "Az urakébul kegyik semmit nem adtak." (Levél 1547-ből Szalay Ág. 400 m. 1.). "Semmi élést nem hoznak." (1557. u. o.). "Semmi hírem nem jött." (1559. u. o.). "Hírt egyebet semmit nem írhatok." (U. o.).
Ha az erősbitési tagadó szócska a ,semmi' szót megelőzi, akkor csak ,nem' használtatik, de a ,semmi' szó maga után veheti az is-t, sőt túlságos erősbitésül a sem-et is, pl, nem gondol semmivel, v. nem gondol semmivel is, v. nem gondol semmivel sem. Ugyanez áll a tiltó se, valamint a ,senki' szóról is: senkit se bánts = semkit is ne bánts; de helyes ez is: senkit ne bánts; mi inkább a régieknél jön elé. Sőt, ha az erősbitési tagadó szócska a mondatban előbbre tétetik, akkor csak ne használható: ne bánts senkit; vagy senkit is; vagy még egy erősbítési tagadóval: ne bánts senkit se, miként a sem-nél is láttuk. A régieknél arra is van példánk, hogy a ,senki' mellett más tagadó szó nem áll, pl. "Senki oka ennek" (Levél 1541. körül. Szalay Ág. 400 m. l.).
A semmi-től különbözik azon semi, mely ugyan magában nem használtatik, de amely a semily, seminő, semicsodás, semikor származékok alapjának tekinthető. Azonban itt nem a sem, hanem a se szó rejlik; és ez itt tulajdonképen nem a mi szónak, hanem a mi szóból összetétel által származott mily, minő, mikor stb. szóknak alkatrészét teszi; és ezek veszik maguk elé a se szót, épen úgy, mint sehonna, sehonnai, sebaj, sehogy, sehova szók is stb. A régieknél ugyan sokszor találjuk a ,semmi' szót is egy m-mel; de ők a kettős betük irására ritkán ügyeltek; és hogy önálló ,semi' nem lehet, mutatja a sen-ki (= sem-ki), melynek első alkatrésze ugyanazon viszonyban, ugyanazon ,sem'; én ,se-ki' ezen értelemben soha elé nem fordúl.
A föntebbi elemzések és fejtegetésekből megtetszik, hogy az újabb korban elharapódzott azon szokás, mely szerént a semmi, senki szókból a sem elhagyatván, csak mi és ki szókat használnak, a helyes szófejtéssel, de a népnyelvvel is ellenkezik, pl. semmit sem tudunk, mást jelent mint: mit sem tudunk; amabban az egyik sem a mi-t, a másik a tudunk igét mintegy erősbitésül tagadván, az egész kizárja az ellenkezőnek minden lehetőségét; emebben csak a tudunk tagadtatik, a mi pedig nem. Ezért a népnyelv és az igazi magyar nyelvérzés eme kifejezés alatt mit sem tudunk, nem azt érti, hogy semmit sem tudunk, hanem a min kivül még valami egyebet tudhatunk, más szóval: van amit nem tudunk, de valamit még is tudunk. Mily ferdeség jönne ki, ha némely más hasonló módon összetett tagadó szóknál is a sem vagy se alkatrészt elhagynók, pl. ha se hazudj, e helyett soha se hazudj (a régieknél a ,soha' gyakrabban sonha azaz sem-ha); mikor sem volt annyi gyanusítás mint most, e helyett: semmikor sem volt; milyen alkuba se bocsátkozzál, e helyett: semilyen alkuba se.
Ha, mint föntebb érintők, a ,semmi' szóval vagy összetételeivel valamely kérdésre felelünk, az erősbitő ,sem'-et tetszés szerént hozzá tehetjük vagy elhagyhatjuk, pl. Mi az újság? - Semmi v. semmi sem. V. ö. SEHOL. Néha az erősbitő ,sem' nélkül is eléjön, de akkor más értelme van, pl. semmire ment v. semmire jutott am. tönkre jutott és semmire sem ment am. nem boldogúlt. Semmire való (haszontalan, rosz erkölcsü) más mint semmire sem való (nem alkalmas semmire). Semmi ember, te semmi! vagy semmiség! (nem jelent nem létezőt, hanem haszontalant; rosz erkölcsüt).

*SEMMIEJT
(sem-mi-ejt) régiesen am. semmít v. semmisít. "És megsemmiejtettétek Istennek parancsolatját a tü szerzéstekért." (Tatrosi cod. Máté XV.).

*SEMMIEMBER
(semmi-ember) ösz. fn. Erkölcsi értelemben ugyanazon jelentésü a semmirekellő és semmirevaló szókkal.

*SEMMIFELÉ
(sem-mi-felé) ösz. ih. Semmi tájra, semmi irányba, semmi czél felé. Ellentétei mindenfelé, sokfelé, többfelé.

*SEMMIFÉLE
(semmi-féle) ösz. mn. Semmi félhez, nemhez, osztályhoz sem tartozó. Semmiféle gondok sem nyomják. Semmiféle gabona sem termett. Semmiféle jövedelme sincs. Semmiféle gombát se egyél. Ellentétei: mindenféle; viszonyos fogalmak: némiféle, valamiféle. V. ö. SEMMI.

*SEMMIFÉLEKÉPEN, SEMMIFÉLEKÉPENSEM
(sem-mi-féle-képen, sem-mi-féle-képen-sem) ösz. ih. Semmiféle módon, sehogyan, semmiképen. V. ö. SEMMI, SEHOL.

*SEMMIHÁZI
(sem-mi-házi) ösz. mn. és fn. Kinek semmie nincs, vagy, semmie sincs; továbbá, jöttment, szemétről szakadt, sehonnai, világfutó, országkerülő, csavargó, haszontalan dib-dáb ember. V. ö. SEMMI.

*SEMMIKÉP, SEMMIKÉPEN SEM
(sem-mi-kép v. ~képen-sem) ösz. ih. Sehogyan, semmi módon sem, épen nem. Ellentétei: mindenkép, némikép, valamikép. Semmikép sem juthat hivatalra. Semmikép sem akar egyezni. Semmikép sem lehet őt megnyugtatni. Semmikép sincs a dolog inyére. A nem, nincs viszonytagadóval hasonló módon, pl. semmikép nem akar egyezni. V. ö. SEMMI.

*SEMMILÉTEKÉPEN
(sem-mi-léte-képen) ösz. ih. A székelyeknél am. semmiképen; l. SEMMIKÉP.

*SEMMINĚBE
(semmi-nemben?) ösz. ih. A székelyeknél, különösen Udvarhelyszéken am. semmikép.

*SEMMINEMŰ v. ~NEMÜ
(sem-mi-nemü) ösz. mn. Valamennyi nemek közől egyikéből sem való. A vak semminemü test szinét sem ismérheti. A siketnéma semminemű hangot sem hall. Ellentétei: mindennemű, néminemű, (hibásan: néműnemű v. némű) valaminemű. Midőn nem nincs tagadókkal viszonylik, szabatosan: seminemű. V. ö. SEMMI.

*SEMMINT
(sem-mint) ösz. kötszó. Tájdivatosan am. mint sem; l. ezt.

*SEMMI OKON
a Tatrosi codexben am. semmiképen. "És úgy lött, a nyolczad napon jövének megkörnyékezni (körülmetélni) a gyermeket, és nevezik vala őtet ő atyjának Zachariásnak nevén és felelvén ő anyja, monda: semmi okon, de Jánosnak hívattatik." (Lukács. I.).

*SEMMIREKELLŐ
(sem-mire-kellő) ösz. mn. Személyre vitetve am. haszontalan, hasznavehetlen, semmire sem alkalmas. Különösen erkölcsi értelemben, dologtalan, henye, kicsapongó, ledér magaviseletü, naplopó. V. ö. SEMMI.

*SEMMIREKELLŐSÉG
(semmire-kellőség) ösz. fn. Hibás, vagy vétkes tulajdonsága és állapota az olyannak, kit semmirekellőnek nevezünk. V. ö. SEMMIREKELLŐ.

*SEMMIREVALÓ
(semmire-való) ösz. mn. és fn. Körülbelül am. semmirekellő, haszontalan, rosz erkölcsü, naplopó. A leszóló, lealázó kemény kifejezések egyike. Csupán képességre v. dologra vitetve az erősbitő sem-et is magához veszi: semmire sem való.

*SEMMIS
(sem-mi-s) mn. tt. semmis-t, tb. ~ek. Közéletben önállólag nem igen, csak a semmisűl, semmisít, semmisedik származékokban divatozik. Törvénytudományi és törvénykezési nyelven am. teljesen érvénytelen, mintha nem is léteznék, s megfelel a latin nullus melléknévnek. Semmis kötelezvény. Semmis eljárás, midőn a biróság az eljárás lényeges szabályait annyira figyelmen kivül hagyja, illetőleg megsérti, hogy az a felsőbb biróság által megsemmíttetik.

*SEMMISĚDÉS
(sem-mi-s-ěd-és) lásd SEMMISŰLÉS.

*SEMMISĚDIK
(sem-mi-s-ěd-ik) k. m. semmisěd-tem, ~tél, ~ětt. l. SEMMISŰL.

*SEMMISÉG
(sem-mi-ség) fn. tt. semmiség-ět, harm. szr. ~e. Azon fogalom, melyet a nemléttel azonosítunk; megszünt lét, vagy ami soha sem létezett.
"Te hoztad a nagy minden ezer nemét
A semmiségből."
Berzsenyi.
Tágabb ért. igen csekély dolog, vagy állapot, vagy tulajdonság, alig észrevehető lét; mi a maga nemében alig bír valamely becscsel, értékkel. Semmiségért oly nagy zajt üt. E semmiség szót sem érdemel. Néha am. mulandóság, hiúság. Az élet, és gyönyörök semmiségéről elmélkedni. Feddőleg am. semmirekellő. Te semmiség! V. ö. SEMMI.

*SEMMISÍT
(sem-mi-s-ít) áth. m. semmisít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Szoros ért. valaminek létét egészen megszünteti, mi akkor történnék, ha a létezőnek nem csak alakja, hanem lételemei is megszünnének lenni. Szélesb és szokottabb ért. azt eszközli, hogy valami ne legyen az többé, ami bizonyos alakban volt, hogy czélba vett működése, vagy hogy előbbi épsége végképen megszünjék, hogy érvénytelenné váljék stb. Rendesen meg igekötővel használtatik. A tűz, árvíz megsemmisített sok helységet. Rongálás által megsemmisített eszközök, fegyverek. Új végrendelet által megsemmisíteni a régiebbet. Megsemmisített váltók, kötelezvények. Megsemmisített birói eljárás. Néha am. tönkre tesz, végső inségre juttat. A sok csapás megsemmisített bennünket. V. ö. SEMMI.

*SEMMISÍTÉS, SEMMISITÉS
(sem-mi-s-ít-és) fn. tt. semmisítés-t, tb. ~ěk, harm, szr. ~e. Cselekvés, mely által valami semmivé tétetik, megsemmisíttetik; különösen elrontás, éptelenné tevés, érvénytelenítés. Elveszett váltók, kötelezvények megsemmisítése. V. ö. SEMMISÍT, és SEMMI.

*SEMMISLEG
(sem-mi-s-leg) ih. A törvénytudományban és törvénykezésben am. teljesen érvénytelen módon, mintha nem is léteznék. A kiskoruak semmisleg kötnek terhes szerződéseket. (Nulliter).

*SEMMISSÉG
(sem-mi-s-ség) fn. tt. semmisség-ět, harm. szr. ~e. A törvénytudományban és törvénykezésben valamely cselekvénynek azon minősége, midőn az törvény szerént semmisnek tekintetik. (Nullitas). V. ö. SEMMISLEG.

*SEMMISŰL, SEMMISÜL
(sem-mi-s-űl) önh. m. semmisűl-t. Semmis állapotra jut; megszünik valami lenni; vég romlásra, tönkre jut; eredeti épsége egészen elvesz; érvénytelenné válik; elfogy. V. ö. SEMMISÍT.

*SEMMISŰLÉS, SEMMISÜLÉS
(sem-mi-s-űl-és) fn. tt. semmisűlés-t, tb. ~ěk. Változás, midőn valami semmivé lesz, midőn bizonyos tekintetben létezni megszünik, stb. l. SEMMISŰL.

*SEMMÍT
(sem-mi-ít); SEMMÍTÉS, (sem-mi-ít-és) l. SEMMISÍT; SEMMISÍTÉS.

*SEMMITEVŐ
(semmi-tevő) ösz. mn. Ki semmit sem mivel, henyélő, dologtalan, naplopó. Semmitevő szolga, utczai siheder. A tagadás még nagyobb fokán semmit nem tevő, vagy semmit sem tevő.

*SEMMITŐBIRÓSÁG
(semmitő-biróság) lásd SEMMITŐSZÉK.

*SEMMITŐSZÉK
(semmitő-szék) ösz. fn. Fensőbb biróság, mely a törvénykezésben valamely alsóbb biróság által az eljárásban elkövetett lényeges hibát, pl. ha az ügy azon biró hatósága alá épen nem tartozik, ha a biró a törvényben megállapított határ időket meg nem tartotta stb. valamelyik peresfél panaszára megvizsgálja, és ha a panaszt alaposnak találja, a hibás eljárást megsemmisíti vagyis teljesen érvénytelennek nyilvánítja, és az illető alsóbb biróságot újabb eljárásra utasítja.

*SEMMITŐTÖRVÉNYSZÉK
(semmitő-törvény-szék) l. SEMMITŐSZÉK.

*SEMMITTEVÉS
(semmit-tevés) ösz. fn. Dologtalan henyélés, munkásság nélküli időrablás.

*SEMMITTEVŐ
(semmit-tevő) l. SEMMITEVŐ.

*SEMMITUDÓ
(semmi-tudó) ösz. mn. Egészen tudatlan, vagy, ki bizonyos ismeretek körében egészen járatlan, ki semmit sem tud. Ellentétei: mindentudó, valamitudó.

*SEMMIVELNEMBIRÓ
(semmivel-nem-biró) ösz. mn. Akinek semmije sincs. A semmivelnembirók harcza a birtokosok ellen.

*SEMMÜNNEN, SEMÜNNEN SEM
(sem-mi-ünnen, sem-ünnen-sem) ih. Semmiféle helyről, egy tájékról, irányról sem. Itt az ünnen átalakult honnan, tehát, semmihonnan. Ilyen módosításu a messzünnen e helyett: messzehonnan. Ellentétei: mindünnen v. mindenhonnan; viszonylatai: néhonnan, valahonnan, határozatlanul szólva: akárhonnan.

*SEMPTHE
mváros Nyitra m.; helyr. Sempthé-re, ~n, ~ről.

*SEMSE
falu Abaúj m.; helyr. Semsé-re, ~n, ~ről.

*SÉNG
régies kiejtés, és irásmóddal am. sing; l. SING.

*SENKI
(sem-ki) ösz. névmás, mely minden személyt határozottan tagad, és kizár. Átalellenben lakik Senki Pállal (km.), azaz nincs szállása, nincs hova fejét lehajtania. A ragokat úgy veszi fel, mint az önálló ki. Ellentéte az egyetemesen állító mindenki; s viszonylik vele a részletes néki (régiesen am. némely, személyre vitetve), és az egyes valaki; továbbá a határozatlan mennyiségű akárki, bárki. - A tagadó nem, nincs, sem, sincs és a tiltó ne, se szócskákkal épen úgy használtatik a mondatkötésben, mint a semmi. V. ö. SEMMI.
Nem-senki.
Nem jő hozzám senki. Nem tetszik senkinek. Nem láttam senkit. Nem parancsol nekem senki. Nem barátkozik senkivel. Nem fél senkitől. Nem bizik senkiben.
Nincs-senki.
Nincs senkim, kihez folyamodjam. Nincs viszonyban senkivel. Nincs bizodalma senkihez. Nincs mit követelnie senkin. Nincs oka félnie senkitől.
Senki-sem v. ~nem.
Senki sem látta, v. senki nem látta. Senkinek sem köszön, v. senkinek nem köszön. Senkitől sem fél. Senkivel sem társalog. Senkin sem segít. Senkihez sem jár. Senkiben sem bizik. A régiek erősbitésűl itt is inkább nem-et használtak. "Senki nem tudja mi legyen." (Katalin legendája).
Senki-sincs v. ~nincs.
Senkije sincs v. nincs. Kivüled semkim sincs. Senkivel sincs v. nincs dolga. Senkitől sincs mit tartania. Senkire sincs gondja. Kitálaltak, senki sincs, körülülték, semmi sincs. (Km.). A régieknél erősbitésül inkább nincs szót használtak. "Senki nincsen kit illessen." (Katalin-legenda).
Ne-senki, tiltó.
Ne háborítson engem senki. Ne bántsatok senkit. Ne kövessetek el bántalmat senkin. Ne akarjatok hazudni senki kedvéért. Ne kivánjatok lehetetlent senkitől.
Senki-se v. ~ne, tiltó.
Most senki se szóljon, v. senki ne szóljon. Senki se nevesse ki a szegényt. Senkivel se légy haragban. Senkitől se tagadd meg az illő tiszteletet.
Se-se senki ne, tiltó.
Se Péter, se Pál, se senki ne merjen oda menni. Se tőlem, se tőle, se senkitől ne kivánjátok azt. Se velem, se barátaimmal, se senkivel ne legyetek gorombák.

*SENKI FIA
Nagyobb nyomatékkal am. senki. Senki fiának nem szolgálok.

*SENNYED
l. SENYVED.

*SENNYEDÉK; SENNYEDÉKĚS
tájkiejtéssel: sönnyedék, l. SENYEDEG; SENYEDEGĚS.

*SENTÉS
fn. tt. sentés-t, tb. ~ěk. Szeder Fábián szerént a palóczoknál am. csapszék, ivóház. Talán a német Schenktisch szóból ferdíttetett el.

*SENVED
l. SENYVED.

*SENVEDÉK
l. SENYEDEG.

*SENY
elavult gyök, melyből származtak: senyed, senyedeg, senyedeges, senyv, senyved, senyvedék (a Nádor-codexben am. sennyedék). Jelenti az állati és növényi élő testnek romlandó, veszendő, rohadó állapotát. Rokona azon szen gyök, melyből szenved eredett; továbbá sín, v. síny, mint sinlik v. sínylik gyöke, és mélyhangon: sany, sanyar stb. Mennyiben némely származékai az állati test zsibbadását jelentik, rokon gyöküek vele: zsibbad, és sóba v. zsába; végre minthogy a senyedeg fekélyt is jelent, e tekintetben hasonló hozzá a geny, genyed, genyedés, és a latinban sanies. Hogy a seny v. senyik hajdan mint ige is létezett, okszerűleg gyaníthatni e származékából senyv, mely elemezve senyő igenév, azaz, részesülő, mint ölő ölv, nyelő nyelv stb.

*SENYE
puszta Borsod m.; helyr. Senyé-re, ~n, ~ről.

*SENYED
(seny-ed) önh. m. senyed-tem, ~tél, ~t. Ebből származott a székelyeknél divatos senyedeg, senyedeges. Jelentésére nézve l. SENYVED.

*SENYEDEG
(seny-ed-eg) fn. tt. senyedeg-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Az állati testen kifakadó fekélyek, sebek, rühös bőrkütegek; a Nádor-codexben senyvedék; tájdivatosan sennyedék, mely különösen koszt, rühöt jelent.

*SENYEDEGĚS
(seny-ed-eg-ěs) mn. tt. senyedegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Fekélyes, rühös, küteges bőrü. V. ö. SENY, SENYEDEG.

*SENYEFA
puszta Vas m.; helyr. Senyefá-ra, ~n, ~ról.

*SENYEHÁZA
falu Vas m.; helyr. Senyeházá-ra, ~n, ~ról.

*SENYÉK
falu Sáros m.; helyr. Senyék-re, ~ěn, ~ről.

*SÉNYŐ
falu Szabolcs m.; helyr. Sényő-re, ~n, ~ről.

*SENYV
(seny-v) fn. tt. senyv-et, harm. szr. ~e. Az állati vagy növényi élő testnek azon kóros állapota, midőn az életnedvek rendetlen folyása, vagy megromlása miatt vésznek, rohadásnak indúl, midőn sínlődik, illetőleg zsibbadoz, vagy megránczosodik, öszvezsugorodik, érzéketlenné lesz stb. Mennyiben fájdalommal jár, rokon hozzá szenv v. szenyv. V. ö. SENY.

*SENYVED
(seny-v-ed) önh. m. senyved-t. Azon kóros állapotban szenved, melyet senyvnek nevezünk. V. ö. SENYV. Különösen tájszólással am. merevülésig zsibbad, érzéki tehetségét veszti, megsasusodik. A sok ülésben lábai elsenyvedtek. Alig érzi a karját, úgy elsenyvedt. Tájdivatosan semmed, senved, sennyed.

*SENYVEDÉK
(seny-v-ed-ék) fn. tt. senyvedék-ět, harm. szr. ~e. Azon kórjelenségek együtt véve, melyek a senyvet képezik. V. ö. SENYVED.

*SENYVEDÉS
(seny-v-ed-és) fn. tt. senyvedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A testnek kóros állapota, midőn senyved.

*SENYVEDT
(seny-v-ed-t) mn. tt. senyvědt-et. Ami senyvedés által romlott, rohadt, zsibbadt állapotra jutott. Senyvedt karok, lábak, növények.

*SENYVEDTSÉG
(seny-v-ed-t-ség) fn. tt. senyvedtség-ět, harm. szr. ~e. Senyvedt állapota vagy tulajdonsága az állati vagy növényi testnek. Különösen, zsibbadt, érzéketlen állapot.

*SENYVES
(seny-v-es) mn. tt. senyves-t v. ~et, tb. ~ek. Senyvben szenvedő, romlásnak, rohadásnak, büzhödésnek indúlt; továbbá, zsibbadozó, megtompult érzékü. V. ö. SENYV.

*SENYVESZT
(seny-v-esz-t) áth. m. senyveszt-ětt, par. senyveszsz, htn. ~ni v. ~eni. Senyvessé tesz, rohaszt; továbbá zsibbaszt, érzéki fogékonyságától megfoszt valamit. Néhutt am. páczol. V. ö. SENYVES.

*SENYVESZTÉS
(seny-v-esz-t-és) fn. tt. senyvesztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által az életmüves test senyvessé tétetik. Tájdivatosan: páczolás. V. ö. SENYVES.

*SĚP
hangutánzó gyökszó, melyből 1-ször sěpěr, 2-szor seppěd és ezek származékai erednek. Gömbölyűbb ajakkal ejtve: söp. Rokon hozzá 1) a vastaghangú sup, mint a supra, suprál szók gyöke; továbbá 2) söp süp, melyekből a söpped süpped tájdivatosan: seppěd származtak.

*SĚPĚR
(sěp-ěr) áth. m. sěpěr-t v. sěpr-ětt, htn. ~ni v. sěpr-eni. Általán, seprűnemü eszközzel hárít valamit. Különösen, valamely térről, vagy testek fölszinéről a szemetet, gazt, port, s akárminemü rondaságot seprüvel elhárít, letisztít. Kiseperni a szobából a szemetet, forgácsokat. A falakról leseperni a port. Elseperni az ajtó, kapu elől a gazt. Kiki a maga háza előtt seperjen. (Km.). Mondják azon térekről is, melyekről valamit eltisztítanak. Szobát, udvart, utczát, kéményt seperni. Seprik a pápai utczát. (Népd.). Továbbá, holmi elszórt, kisebb nemü jószágot seprűvel öszvehidor. Öszveseperni az elhullott gabnaszemeket. A szérűről a polyvásba beseperni a kicsépelt gabonát. Gömbölyübb ajakkal: söpör. - Gyöke azon suhogó hangot utánzó sěp, melyet a seprés alatt hallani. Hasonló hangutánzásra mutat a Mátyusföldön divatozó sújt, hol e helyett: seperd ki a szobát, így szólnak: sújtsd ki a házat. Arabul: szafara, törökül szüpür-mek, innen: szüpürge am. seprü.

*SĚPĚRÉS
l. SĚPRÉS.

*SĚPĚRGET
l. SĚPRĚGET.

*SĚPPED; SĚPPEDÉK; SĚPPEDÉS
lásd SÜPPED; SÜPPEDÉK; SÜPPEDÉS.

*SĚPREDÉK
(sěp-ěr-ed-ék) fn. tt. sěpredék-ět, harm. szr. ~e. Mindenféle szemét, giz-gaz, melyet öszvesepertek, vagy valahonnan seprűvel elhárítottak. Szemétgödörbe vinni a sepredéket. Az utczai sepredéket szekereken elhordani. Átv. megvető kifejezéssel, mint melléknév, jelent erkölcsileg alávalót, emberiség szemetét, szóval oly emberek társaságát, kiket gazoknak szokás nevezni. Sepredéknépek. Czudar, sepredék emberek. Pokolsepredék. Gézengúz sepredék. Gömbölyübb ajakkal: söpredék.

*SĚPRĚGET
(sěp-ěr-ěg-et) gyak. áth. m. sěprěget-tem, ~tél, ~ětt, par. sěpregess. Folytonosan, gyakran, vagy némi kényelemmel, lassacskán seper. Utczákat sepregetve keresi kenyerét. Kéményeket sepregetni. Máskép: söpröget. V. ö. SĚPĚR.

*SĚPRĚGETÉS
(sěp-ěr-ěg-et-és) fn. tt. sěprěgetés-t, tb. ~ěk, harm, szr. ~e. Gyakori folytonos, vagy lassacska seprés. Más kiejtéssel: söprögetés.

*SĚPRĚGETŐ
(sěp-ěr-ěg-et-ő) mn. tt. sěprěgető-t. Személy, napszámos, kinek rendes keresetmódja a seprés. Utczai sepregető.

*SĚPRĚNCZE
(sěp-ěr-ěncz-e) fn. tt. sěprěnczé-t. Köz neve a küllőrojtok neméből való növényfajnak, melynek szára és virágzása felálló, bugás, borzas; levelei láncsásak, szemszőrösek; növénytani teljes neve: seprencze-küllőrojt. (Erigeron canadense). Rojtos szálakból álló tulajdonságánál fogva egy eredetű a seprű-vel; de rokonai a szintén sürű szálakból álló szeprencze, csepőcze, csepőte, cseplyes, gyěp, gyěpü, s a vastaghangu gyap gyapju szók is.

*SEPRĚNCZEKÜLLŐROJT
(seprencze-küllő-rojt) ösz. fn. l. SEPRĚNCZE.

*SĚPRÉS
(sěp-ěr-és) fn. tt. sěprés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki seper. Sepréssel foglalkodó cseléd. Utczai seprés. Kéményseprés, szobaseprés. V. ö. SĚPĚR.

*SĚPRŐ
(sěp-ěr-ő) fn. tt, sěprő-t. 1) l. SĚPRŰ. 2) Személy, ki sepréssel foglalkodik. Rendesen öszvetéve használtatik: utczaseprő, szobaseprő, kéményseprő.

*SEPRŐBOCSKA
l. SEPRÜBOCSKA.

*SĚPRŐCZIROK; SĚPRŐFOGAREPEDT; SEPRŐFŰ; SEPRŐJENESZTER; SEPRŐKÖTŐ; SEPRŐÜRÖM stb.
l. SĚPRÜCZIROK; SĚPRÜFOGAREPEDT, SĚPRÜFŰ stb.

*SĚPRŐD
erdélyi falu Maros székben; helyr. Sěprőd-re, ~ön, ~ről.

*SEPRŐKE
l. SEPRŰKE.

*SĚPRŐS
falu Arad m.; helyr. Sěprős-re, ~ön, ~ről.

*SĚPRŐZ
l. SĚPRŰZ.

*SĚPRŰ v. SĚPRÜ
(sěp-ěr-ű) fn. tt. sěprü-t, tb. ~k, harm. szr. seprüje és a 2-ik jelentésben sepreje is. 1) Növényszálakból, vesszőkből, vagy állati szőrből, sertéből, tollakból álló, s kisebb-nagyobb nyéllel ellátott eszköz, melylyel seperni szokás. Nyirfaseprű v. nyírseprű, tövisseprű, vesszőseprű, czirokseprű, serteseprű, tollseprű. Szobaseprű, ruhaseprű, ólseprű, szérüseprű, fölözőseprű, ganéjseprű. Seprűvel ütni, verni, kergetni valakit. Seprűvel kitisztítani a szobát, kéményt. Új seprű jól seper. (Km.). Rosz seprű el nem vész a háztól. (Km. Más szókkal: rosz pénz el nem vész). 2) Átv. a folyadékok durvább s megsürüdött részei, vagy idegen nemü vegyülékei, melyek az edény fenekére szállanak, s az illető folyadék alját, szemetét képezik. A tisztátalan víznek leülepedett seprüje (vagy sepreje). Olaj seprüje. Különösen a kiforrott szeszes folyadéknak, pl. bornak, sernek elvált s fenékre szállott üledéke. Borseprü, sörseprü, eczetseprü. Szélesb átv. ért. az italnak alja, roszsza. Seprüstől kiüríteni a kancsót. Megitta a seprüjét v. seprejét is. Továbbá, az úgy nevezett ágy, melyet bizonyos szeszfolyadékok alá tesznek, hogy az által némi ízt, erőt, szeszességet, csipősséget nyerjenek, milyen pl. az eczetágy.
A közönségesebb nyelvszokás oda látszik hajlani, miszerint bizonyos szók között, melyek személyt, és eszközt jelentenek, a részesülő képzőjében különbséget szeret tenni, pl. furó, aki fúr, furu, amivel fúrnak; vájó, aki váj, váju, ami ki van vájva: véső, aki vés, vésü, a vésőnek eszköze. Ily viszonyon alapszik a csengető és csengetyű, csörgető és csörgetyű, pattantó és pattantyú közötti különbség is. Ezen hasonlat szerint seprő az, aki seper, seprű pedig, amivel sepernek, és átv. ért. szeméthez, gazhoz hasonló üledék, melyet a tisztától elválasztani, s mintegy elseperni szoktak.

*SĚPRÜCZIROK
(sěprű-czirok) ösz. fn. A czirok nevü növénynemnek azon pongyola bugáju faja, melyből seprüt szoktak csinálni. Nálunk rendesen a kukoricza között termesztik. (Holcus sorghum). Köz nyelven: czirköles. V. ö. CZIROK.

*SĚPRÜFOGAREPEDT
(sěprü-foga-repedt) ösz. fn. Mohfaj a kétlaki fogarepedtek neméből; szára elágazó, levelei szálas-láncsásak, sorosak, hátragörbülők. Lakik erdőkben a földön. (Dieranum scoparium).

*SĚPRÜFŰ
(sěprü-fű) ösz. fn. Gönczy Pálnál újabb növénytani rendszer után az ötporodások (öthímesek) seregébe és kétterméjüek (kétanyások) rendébe tartozó növénynem; melynek leple hasábjai hátán keresztben álló hártyanemü szárny, vagy keresztben álló ráncz van; csirája gyürüalaku; levelei nem tövises hegyüek. (Kochia). Ennek egyik faja szerénte a kerti seprüfü, melynek szára fűnemü, szőrösödő; levelei szálasláncsásak, szemszőrösek; virágai levelei hónaljaiban csomósak; termése leple murvái igen kurták, háromszögüek, hegyesek. (Kochia scoparia; régebben: salsola scoparia, sőt cheno podium scoparia is). Köz néven csak seprüfű v. kerti seprü.

*SĚPRÜJENESZTER
(sěprü-jeneszter) ösz. fn. A jeneszterek neméből való növényfaj; ágai szögletesek, levelei egyesek, és hármasak; virágai a levéltöveken; hüvelye szőrös szélü. (Spartium scoparium). Az erdészeti műszótárban: seprüke.

*SĚPRŰKE, SEPRÜKE
(sěp-ěr-ű-ke) fn. tt. seprűké-t. 1) Kis seprü. 2) l. SEPRÜJENESZTER.

*SĚPRÜKÖTŐ
(sěprü-kötő) ösz. fn. Kézmives, ki seprüket, különösen sertéből valókat készít.

*SÉPRŰLÉK, SĚPRÜLÉK
(sěp-ěr-űl-ék) fn. tt. seprülék-ět, harm. szr. ~je. l. SEPRŰ, 2).

*SĚPRÜLIBATOPP
(sěprü-liba-topp) ösz. fn. Növényfaj a libatoppok neméből; levelei szálas-láncsásak, laposak, épélűk, prémesek; virágai csomósak a levéltöveken. (Chenopodium scoparia). Máskép köz nyelven: kerti seprű. V. ö. SEPRÜFŰ, SEPRÜKE.

*SĚPRÜNYÉL
(sěprü-nyél) ösz. fn. A seprüféle takarító eszköznek nyele, azaz, fogója, maroklára. Seprünyélen nyargaló boszorkányok. (Népmese).

*SĚPRÜRUTA
(sěprü-ruta) ösz. fn. Népies neve egyik ürömfajnak, melynek szárai sugárak, alsó levelei kétszer-szárnyaltak, a felsők szárnyasak hajszálasak, fészkei félgolyóbisok, szőrösödők, szökék; növénytani néven: abrutüröm. (Artemisia abruta).

*SĚPRÜÜRÖM
(sěprü-üröm) ösz. fn. A fűnemü, ágas száru, bugás virágzásu ürmök egyik faja, melynek levelei serteformák, kétszer vagy háromszor szárnyaltak, kopaszak; szára felálló; ágai szétterjedők; virágai tojásdadok, konyák. (Artemisia scoparia). Máskép köz nyelven: homokseprő v. ~seprü.

*SĚPRÜVESSZŐ
(sěprü-vessző) ösz. fn. Egyes vessző az ágseprüben, leginkább pedig a seprünek való nyírfaág.

*SĚPRŰZ
(sěp-ěr-ű-öz) áth. m. sěprűz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Valakit v. valamit seprüvel ver, ütöget. Kiseprüzték őt a házból. A torkos ebet kiseprüzték a konyhából. Rokon hozzá suprál, suprikál, suprikáz. V. ö. SUPRA.

*SEPSE
falu Baranya m.; helyr. Sepsé-re, ~n, ~ről.

*SEPSI
l. SZEPSI.

*SEPSI SZÉK
a székelyföldi Háromszék egyike.

*SEPTEMBER
(kiejtve: szeptember) fn. tt. september-t, tb. ~ěk. A polgári évnek kilenczedik hava: magyarítva: őszelő v. kilenczedhó, régi nyelven: Sz.-Mihály hava, mely ma leginkább köz hívatalokban használtatik.

*SEPTÉR
erdélyi falu Kolos m.; helyr. Septér-re, ~ěn, ~ről.

*SER (1)
természeti hang, melyben az e hangzó éles ë, mely inkább az i-hez jár közelebb, s különbözik az ě-től, mely zártan hangzik. Eléjön 1) mint sisergő hang e következő szókban: sercz, serczěg, sercsěg, serpěg, serpenyő; 2) mint a sebes mozgást vagy haladást utánzó és suhogással jelenkező hang serény, serde, serdít, serte-perte, serlő (= sellő) stb. szókban; s rokon a csagataj dseri v. dsiri (serény, gyors), finn herkka herkkä (kész valamire, serény), arab-török szeri, szeriat (gyors; kész), török seremet (vivacité d'un cheval) szók gyökével; a magyarban pedig sireg, sirűl, sürög, surran igék sir, sür, sur gyökeivel, továbbá azon szókéival, melyek a nagy sokaság, sürüség miatt pizsegve, suhogva mozganak, mint: sereg, seregély; V. ö. SEREG. 3) A növésre, emelkedésre vonatkozva rokon sar gyökkel, V. ö. SAR, (2); midőn származékainak tekinthetők: serdül, serken, serkent, sereny v. sereng, serevény, serked. A közönségesebb nyelvszokás szerént a fönn elsorolt szókban, mint föntebb érintők, a gyökben éles ë vagyon, mely nem szokott zárt ě-re vagy ö-re változni, s ebben különböznek azon sěr gyöktől, illetőleg főnévtől, melyekben az ě nagy kiterjedésü tájszokásnál fogva ö gyanánt hangzik, pl. sörös, söröz, továbbá sörte, sörény származékokban. V. ö. SĚR, (1) és (2).

*SER (2)
fn. tt. ser-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. A székelyeknél am. a fonalnak, czérnának sodrása, egyes szálacskája, pl. midőn a sodrott czérna vagy fonal visszafelé sodródik vagy sodortatik, azt mondják: kiment a sere, azaz sodrata. E szónak származékai: seréb, bizonyos számu fonalakból álló kötés; máskép: zseréb, továbbá: serít = sodor, peder, serlik = sodródik, pederedik.
Legvalószinübb, hogy a jelen értelemben vett ser a sodrásnak suhogó hangját utánozza. A török nyelvben sirit am. czérna, szalag (Vámbéry).

*SĚR (1)
elavult gyök, melyből a sěrte, sěrény, és származékaik eredtek. Több vidékek kiejtése szerént: sörte, sörény, miből a nyelvhasonlat nyomán okszerüleg következtetjük, hogy itt a gyökhangzó zárt ě, mely az ö hangzóhoz áll legközelebb. Hang- és tárgyrokona: szőr, mennyiben a sörte és sörény szintén szőrt jelentenek.

*SĚR (2)
fn. tt. sěr-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Malátás gabonából, különösen árpából, komlóval és más vegyülékekkel főzött, s erjesztés által éldelhetővé lett szeszes, és tápláló ital. Sert főzni, mérni. Fehér, barna ser, keserü ser, habzó ser. Sert inni. Sertől megrészegedni. Jó a ser, de bor az anyja. (Km.). Bajor, csehországi, osztrák ser.
"Serem is van, borom is van,
Hej! kökényszemü lányom is van."
Népdal.
Sernek nevezik azon pezsgő italt is, melyet bizonyos folyadékkal pl. vizzel, musttal, borral, eczettel, serrel kevert mézből készítenek: méhser v. mézser, túl a Dunán: marcz. Gyökre nézve hasonló hozzá a latin cervisia v. cerevisia, mintha ser-víz (?) volna.
A sernek természeti tulajdonságánál fogva legvalószinübb, hogy neve azon pezsgést, sisergést utánozza, mely különös sajátságát teszi, s rokon a fentebb elsorolt ser gyökü szókhoz, azon különbséggel, hogy az italt jelentő sěr-ben zárt ě hangzik, s nagy kiterjedésü tájszokás szerint ö-re változik: sör. Rokonok vele a persában szur (potus ex oryza paratus, etiam boza dictus. Vullers); a persában s törökben sarab, mely bort jelent; (maga a ser a törököknél arpaszuju azaz árpavize). A latin cerevisia törzse is megegyezik a ser szóval, de az egésznek eredetét nem ismerjük. Egy régi iró Isidorus ,Ceres' szótól származtatja. A mongol sira uszun szószerént am. sárga víz.

*SÉR (1)
fn. tt. sér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Testi, vagy lelki fájdalmat okozó, s mintegy sebző ártalom, vagyis: ami fáj. Különösen, kóros állapot az állati, nevezetesen emberi altestben, midőn a belek egy része valamely erőszakos rázás, rándulás stb. által helyzetéből kimozdúl, és alább száll, s némi kidudorodó daganatot képez. (Hernia). Továbbá hasonló kóros állapot más testrészekben is, mint, vízhólyagsér, heresér stb. V. ö. SÉR, (2).

*SÉR (2)
önh. m. sér-t. Tájdivatosan am. valamije fáj. Mid sér? (Szabó D.) azaz, mid fáj? Sér a fejem, sér a kezem (Szabó D.) azaz fáj a fejem, fáj a kezem. Ebből lettek: sérd, mint kér, kérd, továbbá: sért, sérel, sérzik, sérűl, sérv stb. Rokona a mély hangu sar, melytől sarab, sarabol, sarló stb. származik. V. ö. SAR, (1). Egyébiránt azon szók egyike, melyek egy alakban igék is, nevek is, mint zár, nyom, les, nyit, csavar, zavar stb. Rokonok mind érteményben, mind hangokban a sért szóval a csagataj sirt-mak, török szirt-mak, a sérül szóval a csagataj siril-mak, török sziril-mak. (Vámbéry).

*SÉR (3)
a Müncheni codexben, a Nádor-codexben stb. am. a mai sír. "Mendenek, kik a sérekben vadnak." (omnes, qui in monumentis sunt. Münch. cod. János V.). "Kik megrakjátok a profétáknak séréket" (sepulera. U. o. Máté. XXIII.). "De fekösz mast a keserü koporsóba és a sérbe vitetöl a szoros verömbe. Mith használnak a nagy paloták, mit a nagy házak, mikoron a te séröd csak alég foglal héth láb nyomdékot." (Nádor-cod. 315. l.). "Annakutánna az nagy oltár előtt sért ásattata." (Debreczeni Legendáskönyv 74. l.).

*SĚRADÓ
(sěr-adó) ösz. fn. Fogyasztási adó, melyet a sertől fizetni kell.

*SERÁGLYA
l. SAROGLYA.

*SĚRÁRUS
(sér-árus) ösz. fn. Kocsmáros, ki sert mér.

*SERBÓCZ
falu Bereg m.; helyi. Serbócz-ra, ~on, ~ról.

*SERCS v. SERCZ
hangutánzó törzse sercseg és serczeg szóknak.

*SĚRCSARNOK
(sěr-csarnok) ösz. fn. Nagyobbszerü, diszesebb serház, serkocsma.

*SERCSĚG
(sercs-ěg) gyak. önh. m. sercsěg-tem, ~tél, ~ětt. Perczegő, sustorgó seres-féle hangot ad, pl. a forró zsírba vizet vagy eczetet töltenek, vagy tüzes vasat vízbe mártanak, vagy a rágó fogak közé kőporos darakása jön stb.

*SERCSĚGÉS
(sercs-ěg-és) fn. tt. sercsěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valami sercseg.

*SERCZĚG
(serecz-ěg) l. SERCSĚG.
"Serczegve a zsarát füstöt vete tőle."
Arany J. (Buda halála).

*SĚRCZÉGÉR
(sěr-czégér) ösz. fn. Czégér, mely a serházak czimere azok lenni, rendesen gyaluforgácsokból, vegy ezekhez hasonló szerkezetü, és alakú más anyagból.

*SERCZĚGÉS
(sercz-ěg-és) l. SERCSĚGÉS.

*SĚRCZIBERE
(sěr-czibere) ösz. fn. Serből készített czibereféle leves.

*SÉRD
(sér-d) elvont igetörzsök, mely csak a sérděkěl származékban divatozik. Körülbelül egy jelentésü a sért igével, minthogy sérdekel am. sérteget. V. ö. SÉRDĚKĚL.

*SERDE
(ser-d-e) mn. tt. serdé-t. Szelesen sürgő forgó, kit máskép, ha férfi, szélpál-nak, ha nő, szélpilá-nak, hetrepilá-nak neveznek. Néhutt hangáttétellel: sedre v. setre; több vidékeken: szeleverdi, szelekótya. Rokon jelentésü és hangu vele az ikerített serteperte első része. Gyöke a gyors mozgásra vonatkozó ser, és törzsöke az elavult ige serd, melynek részesülője: serdő serde, mint sürgő sürge, fürgő fürge, stb.

*SÉRDĚKĚL
(sér-d-ěg-ěl) gyak. áth. m. sérděkěl-t. Folytonosan, vagy gyakran sért, azaz, sérteget, bántogat, sebeket ejteget. Eléjön Sándor Istvánnál. Itt a középképző k átalakult gyakorlatos g, mint az érděkěl, öldököl, fuldokol s több másokban.

*SÉRDĚKĚLÉS
(sér-d-ěg-ěl-és) fn. tt. sérděkělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. SÉRTĚGETÉS.

*SERDÍT
(ser-d-ít) áth. m. serdít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. 1) Bizonyos szálas rostu testeket sodrás által fonallá, madzaggá alakít, vagy sodródó mozgásba hoz. Midőn a gombkötő úgy nevezett sodrást csinál, serdíti a selymet, vagy a szőrt. A fonók is serdítik a len-, kender-, gyapjuszálakat stb. V. ö. SER, (2), fn. 2) Mint ,serde' szótól származott ige, a székelyeknél am. serdévé azaz serénynyé tesz, megserényít. Ma bizon megserdítlek ha még ámolyogsz. (Kriza J.). 3) Ha, úgy veszszük, mint a ,serdül' önható igével viszonyban álló átható igét, annyit jelentene: eszközli hogy valami gyorsan, élénken nőjön, élénk növésre késztet. Úgy látszik, ez érteményben használta Kazinczy Ferencz, eme versében:
.... valamint a völgy ere, mely hol
Szent ligetet serdít, hol szomjú holdakat öntöz."

*SERDÍTÉS, SERDITÉS
(ser-d-ít-és) fn. tt. serdítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Sodrott alakuvá tevés. Gyorsitás. Élénk növesztés. V. ö. SERDÍT.

*SERDŰL, SERDÜL
(ser-d-űl) önh. m. serdűlt-t. Mondjuk mindkét nemü gyermekekről, fiúkról, és leányokról, midőn fölcseperednek, felnőnek, midőn pelyhesednek. Gyöke ser egyezik mély hangon sar gyökkel. V. ö. SAR. Innen a serdülő ifjút suhancz-nak, suhanczár-nak, siheder-nek is mondják, melyekben az alaphang szintén suhogó. Átv. ért valamivé kifejlődik, végrehajtatik.
"A régi tanács, ím, most serdüle tetté."
Arany J.

*SERDŰLÉS, SERDÜLÉS
(ser-d-ül-és) fn. tt. serdülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A fiú és leánygyermekek felnövése, fölcseperedése, vagyis azon korbeli állapot, midőn serdülnek, pelyhesednek.

*SERDŰLETLEN, SERDÜLETLEN
(ser-d-ül-etlen) mn. tt. serdűletlen-t, tb. ~ěk. Ki még gyermekkorban van, föl nem nőtt, ki nem pelyhesedett, házasodni, férjhez menni nem való. Serdületlen fiúk, leánykák. Határozóként am. serdületlen állapotban.

*SERDŰLŐ, SERDÜLŐ
(ser-d-ül-ő) mn. tt. serdűlő-t. Ki a gyermekkorból kinő, pelyhesedni induló. Serdülő fiú, leányka.
"Ti láttátok a víg gyermek játékait,
A serdülő ifjú örömét, gondjait."
Berzsenyi.
Rokonai a figyermekekre vonatkozó suhancz, siheder, sütkő, suttyó, és a serdülő disznó neve sűldő.

*SERDÜLT
(ser-d-ül-t) mn. tt. serdült-et. Gyermekkorból kinőtt, legénynyé, leánynyá fejlődött, megpelyhesedett, nősülésre, férjhez menésre megérett. Serdült ifjak, leányok.

*SERDÜLTEN
(ser-d-űl-t-en) ih. Serdült állapotban.

*SERDÜLTSÉG
(ser-d-ül-t-ség) fn. tt. serdültség-ět, harm. szr. ~e. Fiúnak, illetőleg leányzónak serdült állapota; legénykor, leánykor.

*SERÉB
(ser-éb) fn. tt. serén-et v. sereb-et. A székelyeknél jelent harminczszál fonalból álló felmotólált köteget, vagy úgy nevezett tiz igét, mit Magyarországban pászmának neveznek. V. ö. PÁSZMA. Gyöke a sodrást jelentő ser.

*SERÉBĚL
(ser-éb-ěl) áth. m. seréběl-t. A fonalat motólával serébekbe, azaz pászmákba szedi.

*SĚRECZET
(sěr-eczet) ösz. fn. Serből főzött, vagy erjesztett eczet, mely a boreczetnél alábbvaló, gyöngébb, honnan a gúnyos közmondat: Erős, mint a sereczet, három itcze egy főzet.

*SEREDEN
falu Kraszna m.; helyr. Sereden-be, ~ben, ~ből.

*SEREG v. SERĚG
(ser-ěg) fn. tt. sereg-ět, némelyek újabb korban írnak sergět is; de mivel e szó rendesen nem hangugrató (az e az utóbbi szótagban ki nem esik), az oda mutat, hogy ezen e nem zárt ě; mert csak az ilyenekben van hangugratás pl. nyerěg, nyergět; melyet az általános nyelvszokás nem ejt így: nyereget; harm. szr. ~e, v. ritkábban ~je. 1) Mint gyűnév jelent általán sokaságot, melyet egy csapatba gyült, együtt levő, mozgó emberek, s más állatok képeznek. Templomban, szinházban öszvegyült emberek serege. Seregben járó utasok. Vendégek serege. Ökröket, juhokat, sörtéseket sereggel hajtani vásárra. Seregenként pusztító sáskák. Midőn barmokra vonatkozik, rokon a határozottabb értelmü csorda szóhoz. 2) Katonák, harczfiak sokasága, csapata. Hadi seregek. Lovas, gyalog seregek. Sereg java. Seregeket gyűjteni, gyakorolni, vezényelni. Vitéz, bátor seregek. Ezeredem, vér mezején vezetem, győzni vagy halni tanult seregem. (Csatadal az 1809-diki háboruból). 3) Egyházi nyelven, mennybeli lakosok, különösen angyalok sokasága. Angyalok serege. Mennyei seregek. Seregeknek ura, királyok királya. (Egyházi ének). 4) Szélesb ért. akármiféle sokaság. Sereggel jövő bajok. Nagy seregbe gyüjtött könyvek. Innen mint jelző általán jelent sokat, nagy számot. Sereg ember, sereg ló. Nagy sereg vadludak, foglyok. Sereg irományt égetett meg. 5) A növénytanban Linne szerént olyan fogalom, mely alá az alapjegyül fölvett fő bélyegben egymással megegyező növények tartoznak (Classis. Gönczy Pál). Ezen főbélyeg a hím vagy némelyek szerént poroda. Innen a seregek: egyhímesek v. egyporodások (monandria), kéthímesek v. kétporodások (diandria), háromhímesek v. háromporodások (triandria) stb.
Gyöke ser, mely az együtt levő, mozgó állati sokaságnak suhogó pezsgését, s légrázó hangját utánozza. Rokonai a mongol czerik, tatár-török cserik, csagataj cserig, lengyel szereg, német Schaar, olasz schiera; továbbá a magyar csorda, Göcsejben cserda, német Heer, Herde, latin grego (congrego), grex, cohors stb. Adelung is a német Schar-t hangutánzónak állítja.

*SEREGE
(ser-eg-e) fn. tt. seregé-t. A székelyeknél am. seregély; l. ezt.

*SEREGĚL
(ser-eg-ěl) önh. m. seregěl-t. Jelentésére nézve egyezik ,sereglik' szóval; l. ezt.

*SEREGĚLÉS
(ser-eg-ěl-és) fn. tt. seregělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e.

*SEREGÉLY
(ser-eg-ély azaz, seregelő) fn. tt. seregély-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ismeretes madárnem, kúpalakú, vékony, hegyes, és jobbára sárgás csőrrel, fekete alapszinü s fehéres pettyü tollakkal, s két hasadéku nyelvvel, honnan egyes szók kiejtésére megtanítható. A bogyós gyümölcsöket, különösen a szőlőt nagyon szereti, és pusztítja. Nevét onnan kapta, mert seregesen jár, s végelemzésben am. seregelő; Bodrogközben: sereglye, a székelyeknél: serege. Minden seregély három szemet visz el a szőlőből. (Km.). A persa nyelvben: szárag.

*SEREGÉLYĚS (1)
(ser-eg-ély-ěs) mn. tt seregélyěs-t v. ~et, tb. ~ek. Seregélyekkel bővelkedő. Seregélyes vidék, nádas.

*SEREGÉLYĚS (2)
mváros Fehér m.; helyr. Seregélyěs-re, ~ěn, ~ről.

*SEREGÉLYHÁZA
falu és puszta Vas m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*SEREGÉLYSZEDER
(seregély-szeder) ösz. fn. A szedrek egyik faja, mely a hamvas szederhez hasonló, és csak abban különbözik tőle, hogy levelei alul molyhosak, s gyümölcse fényes, nem hamvas. (Rubus fraticosus).

*SEREGÉLYSZÜRKE
(seregély-szürke) ösz. mn. és fn. Oly lovat neveznek így, melynek szőre a seregély tollaiéhoz hasonló szinü, azaz, sötétszürke.

*SEREGĚNKÉNT
(ser-eg-ěn-ként) ih. Seregeket képző csapatokban, nem egyenként, kettenként, hanem nagy számu tömegekké alakulva. Seregenként kóborló szökevények. Seregenként röpködő vándor madarak. V. ö. SEREG.

*SEREGĚS
(ser-eg-ěs) mn. tt. seregěs-t v. ~et, tb. ~ek. Sereget képező, sok, sokaságos, nagy számu. Parányi gyönyörüség sereges jaj. (Km.). Sereges vándorok, madarak.

*SEREGĚSĚDÉS
(ser-eg-ěs-ěd-és) fn. tt. seregěsědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Több személyek vagy nyájbeli állatok öszvegyülekezése, egy csapattá, sereggé alakulása.

*SEREGĚSĚDIK
(ser-eg-ěs-ěd-ik) k. m. seregěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Seregbe gyülekezik, sereggé alakúl, sereglik. Tűzvész alkalmával seregesedik a fölriadt nép. Seregesednek az útra készülő fecskék s más vándor madarak.

*SEREGĚSEN
(ser-eg-ěs-en) ih. Seregbe gyűlve, csapatosan, sokaságot képezve. Seregesen élő állatok, vándorló madarak. Seregesen tóduló népek.

*SEREGĚSLEG
(ser-eg-ěs-leg) ih. Sándor Istvánnál am. seregesen.

*SEREGĚSTÜL
(ser-eg-ěs-t-ül) ih. Nem egyenként, vagy részenként, hanem az egész sereg öszvevéve. A lázadó nép seregestül berohant a városba. Továbbá am. a hozzá tartozó sereggel együtt. A hadvezér seregestül oda veszett a harczban.

*SEREGHAJÓ
(sereg-hajó) ösz. fn. Calepinus magyarázója szerint am. hajóhad, hajósereg.

*SEREGHAJTÓ
(sereg-hajtó) ösz. fn. Gúnyos neve az oly embernek, ki mint bizonyos seregnek résztársa utolsó helyet foglal, vagy leghátul jár. Így nevezik az oskolai osztályozat szerént a legroszabb tanulót, a katonáknál a betegeseket, fáradtakat, kik a derékseregtől elmaradoznak, végre mindazokat, kik legutoljára érnek valahova. Nem mindenkor sántít a sereghajtó. (Km.).

*SEREGLÉS
(ser-eg-ěl-és) fn. tt. sereglés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Több személyek, vagy nyájbeli állatok öszvegyülekezése, csoportozása, midőn sereget képeznek.

*SEREGLIK
(ser-eg-ěl-ik) k. m. seregl-ětt, htn. seregl-eni. Sokad magával egy csapatba, csoportba gyülekezik, sereggé alakúl. Forradalomkor mindenfelé sereglenek a népek. Holmi látványokra öszvesereglenek a kiváncsi emberek. Innepeken sereglik a népség a templomba.

*SEREGLYE
Bodrogközi tájszó, am. seregély, azaz sereglő, t. i. a ,sereglik' igének részesülője.

*SEREGNÉZET
(sereg-nézet) lásd SEREGSZEMLE.

*SEREGOSZTÁLY
(sereg-osztály) ösz. fn. A derékhadnak egy-egy osztálya, különösen, midőn bizonyos czélra kiküldetik. Kémlelésre küldött seregosztály.

*SEREGROM
(sereg-rom) ösz. fn. A megvert hadseregből szakadozva lézengő maradékhad.

*SEREGSZĚMLE
(sereg-szěmle) ösz. fn. Hadi szemle, mely által a sereget vizsgálat alá veszik. V. ö. SZEMLE.

*SEREGTŰZ
(sereg-tűz) ösz. fn. Midőn valamely hadcsapat, pl. század, vagy zászlóalj egyszerre süti el fegyverét.

*SEREGZÁSZLÓ
(sereg-zászló) ösz. fn. Hadi zászló, melyhez bizonyos számu vitézekből álló sereg tartozik.

*SÉRELĚM
(sér-el-ěm) fn. tt. sérelm-et, harm. szr. sérelm-e. Általán, mindenféle bántalom, mely valami szenvedést, fájdalmat, rövidséget, kárt stb. okoz. Testi sérelem. Szívet szomorító, kedélyt háborító, becsületet illető sérelmek. Személyes, nemzeti, országos jogokon ejtett sérelem. Sérelmeket orvosolni, megtorolni. Sérelmek ellen panaszt tenni. A régieknél: sérelm, mint általában az alom elěm képzők o, ě nélkül jőnek elé: "Mert oth vagyon nagy keserüségös sérelm és fájdalm." (Góry-codex kiegészitése).
Gyöke sér, és törzsöke az önállólag nem divatozó sérel, melyből lett sérelel, öszvehúzva sérlel is, azaz sérteget, t. i. a sérel és sért v. sérít oly viszonyban állanak egymáshoz, mint segél és a régies segét, a régies mutal és mai mutat; az elavult szerel (honnan szerelem) és szeret; siral (honnan: siralom) és sirat, (régi) méltól és méltat stb.

*SÉRELĚMKĚDIK
(sér-el-ěm-kěd-ik) k. m, sérelimkěd-tem, ~tél, ~ětt. Vasvármegyei tájszokás szerént am. sérelmeket okoz, másokat bántogat, sérteget, vagyis szokottabban: sértegetőzik.

*SĚRÉLESZTŐ
(sěr-élesztő) ösz. fn. 1) Élesztő, mely a sert erjedésbe hozza; a sernek forrását eléidéző erjanyag. 2) Azon üledék, mely a serfőzéskor v. főzés után fenékre száll, és a melyből azután bizonyos kis mennyiségben némely tészták, különösebben, kenyerek, kalácsok stb. készitésekor azok kelesztésére használnak. V. ö. ÉLESZTŐ. Serélesztővel sütött kenyér.

*SÉRELLENĚS
(sér-elleněs) ösz. mn. Amit sér ellen gyógyszerül használnak. Sérellenes szerek. V. ö. SÉR, (1).

*SÉRELMES
(sér-el-ěm-es) mn. tt. sérelmes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Akin vagy amin sérelem történt. Sérelmes ügyfél. Sérelmes test, szív. 2) Fájdalmas, káros, t. i. sérelem által lett. Sérelmes állapot, cselekedet. V. ö. SÉRELĚM.

*SERENG
(ser-eng) fn. tt. sereng-ět, harm. szr. ~je. Hont megyében am. a közösebb divatú sarju; némelyek szerént: sereny. V. ö. SER, (1); és SARANG.

*SERENY
(ser-eny) fn. tt. sereny-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hont megyében am. sarjú. Némely följegyzésekben: sereng. V. ö. SER, (1).

*SERÉNY
(ser-ény) mn. tt. serěny-t v. ~et, tb. ~ek. Ki testi, és lelki erejét sebes, gyors mozgásba hozva működik, ki munkáját, dolgait, kötelességét frisen, csüggedetlenül, folytatni, és bevégezni iparkodik. Ellentétei: lomha, lajha, lusta, lassu, rest, tunya. Hogy különösen a sebes haladásu munkásságra, fürgeségre vonatkozik, az is mutatja, mert az oktalan állatok közől csaknem egyedül a lóra alkalmaztatik. Serény szolgák, munkások, napszámosok. Serény gazda, tisztviselő. Serény elme. Serény tanító, serény tanuló. Serény vitézek, lovagok. Közmondatok: A serényt nem kell nógatni. Serényt int szorgalmatosságra. Serény lónak nem kell sarkantyú, vagy ostor. Serény tanítónak kemény a neve. Kár a vitéznek, serény paripának megvénhedni.
Gyöke azon ser, melyből gyors, sebes, fris mozgásra vonatkozó szók származnak. V. ö. SER, (1). Ide tartoznak a sirül, sürög, surran igék sir, sür, sur gyökei.

*SĚRÉNY
fn.; SERÉNYĚS, lásd SÖRÉNY; SÖRÉNYĚS.

*SERÉNYEN
(ser-ény-en) ih. Serény módon, működő erejét, tehetségét sebesen, gyorsan használva. Serényen dolgozó munkások. Hivatalában serényen eljáró tiszt. Serényen tanuló növendék. Serényen húzó lovak. Ellentétei: lomhán, lajhán, lustán, restül, lassan, tunyán, hanyagul stb.

*SERÉNYÍT, SERÉNYIT
(ser-ény-ít) áth. m. serényít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Serénynyé tesz. A székelyeknél: serdít.

*SERÉNYÍTÉS, SERÉNYITÉS
(ser-ény-ít-és) fn. tt. serényítés-t, tb. ~ěk. Serénynyé tevés.

*SERÉNYKĚDÉS
(ser-ény-kěd-és) fn. tt. serénykědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyors mozgalmu, fris, sürögő működés, iparkodás.

*SERÉNYKĚDIK
(ser-ény-kěd-ik) k. m. serényked-tem, ~tél, ~ětt. Serényen működik, dolgozik, iparkodik; testi, lelki tehetségeit, erejét minél gyorsabban gyakorolja. Ellentétei: lomhálkodik, lajhárkodik, lustálkodik, restelkedik, tunyálkodik, stb.

*SERÉNYSÉG
(ser-ény-ség) fn. tt. serénység-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, melynél fogva valaki v. valami serényen működik, V. ö. SERÉNY. A lovat nem szőreért, hanem serénységeért szokták nagyra becsülni. (Km.).

*SERÉNYÜL
(ser-ény-ül) l. SERÉNYEN.

*SERĚS
(ser-ěs) mn. tt. serěs-t v. ~et, tb. ~ek. Mondják fonalról, midőn öszvesodródik, megpederedik pl. a nedvességtől, vagy hidegtől. Székely tájszó. A gyökhangzó éles ë, nem zárt ě. V. ö. SER, (2), fn.

*SĚRĚS
(sěr-ěs) mn. tt. sěrěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Miben ser van, miben sert tartanak. Seres kád, seres pincze, seres hordó, seres kancsó, seres pohár. 2) A ser kezeléséhez tartozó. Seres napszámosok, seres szekér. 3) Serrel vegyített, készített. Seres étkek. 4) Sertől ittas, mint a bortól pityókos: boros. Használtatik családi vezetéknévül is, mint Boros, Pálinkás. Gömbölyűen ejtve: sörös.

*SÉRÉS
(sér-és) fn. tt. sérés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A ,sérik' igétől am. fájás, melyet sér v. sérv okoz. Különösebben divatos Abaújban, Borsodban. Eléjön a Nádor-codexben is: Fogsérés, fősérés. V. ö. SÉR, SÉRIK.

*SERESTÉLY
férfi kn. tt. Serestěly-t, tb. ~ěk. A latin "Silvester"-ből módosúlt, mely am. erdős. Serestély estvéje, a polgári év utolsó napján, azaz dec. 31-dikén.

*SÉRÉSZ
(sér-ész) fn. tt. sérész-t, tb. ~ěk. L. SÉRÉSZHAL.

*SÉRÉSZHAL
(sérész-hal) ösz. fn. Azon halak neme, melyek a hozzájok közeledő embereket s más állatokat villanyféle erővel meghatják, máskép: sajgatóhal. Különösebben: sérészharcsa.

*SÉRÉSZHARCSA
(sérész-harcsa) ösz. fn. Harcsafaj, mely villanyütéshez hasonló erővel bir, s azzal az érintett halakat megöli. (Silurus electricus).

*SĚRÉT
fn. tt. sěrét-ět, harm. szr. ~je. Ólomból, vagy vasból csinált, apróbbféle golyócskák, melyekkel lőni szokás. Rókaserét, nyúlserét, madárserét. Öntött, vágott serét. Seréttel lőni, elejteni a vadat. Gömbölyű kiejtéssel: sörét. A német Schrot-ból alakított idegen eredetű szó. Máskép, újabb szóval: göbecs. V. ö. SZATYMA.

*SĚRÉTĚS
(sěrét-ěs) mn. tt. sěrétěs-t v. ~et, tb. ~ek. Miben serétet tartanak, vagy serét van. Serétes tok. Serétes töltény.

*SĚRÉTHORDÓ
(sěrét-hordó) ösz. fn. Kalmárok hordója, melyben serétet tartanak.

*SĚRÉTMILLYE
(sěrét-millye) ösz. fn. Millye, vagyis tokforma edény, melyben a vadászok a serétet hordják.

*SĚRÉTMINTA
(sěrét-minta) ösz. fn. Minta, melybe a serétnek való s felolvasztott anyagot öntik.

*SĚRÉTPUSKA
(sěrét-puska) ösz. fn. Puska, melyből nem golyóval, hanem csak serétekkel lőnek.

*SĚRÉTSZĚM
(sěrét-szěm) ösz. fn. A serétféle lőszerből egy-egy golyócska. A sült nyúlban serétszemeket találni. V. ö. SERÉT.

*SĚRÉTZACSKÓ
(sěrét-zacskó) ösz. fn. Vadászok zacskója, melyben a serétet tartják.

*SEREVÉNY
(ser-e-vény) fn. tt. serevény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Apró fűzhöz hasonló fű, mely a homokbuczkák között terem. Szegedi szó.
Gyöke a növésre vonatkozó ser, melyből sereng, serdül származnak, s rokon hozzá a sarju, sarjadzik szók sav gyöke. V. ö. SAR, (2), SER, (1).

*SEREVÉNYFŰZ
(serevény-fűz) ösz. fn. Tájdivatos neve a füzek szőrös levelű alneméből való fajnak, melynek cserjéje magas, vesszős, hirtelen növő; máskép köznéven: kötőfűz, mert vesszeje kötésre különösen alkalmas; növénytani néven: csigolyafűz. (Salix purpurea, némelyek szerént: salix viminalis).

*SĚRĚZ
(sěr-ěz) önh. m. sěrěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Sert iszik, vagy iddogál. Azt tartják, hogy előbb serezni kell, azután borozni. Máskép: söröz.

*SÉRĚZ
(sér-ěz); szokottabban: sérz; l. SÉRZ, és SÉRT.

*SĚRĚZÉS
(sěr-ěz-és) fn. tt. sěrězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Serivás, iddogálás. Ily képzésüek borozás, pálinkázás, kávézás. Máskép: sörözés.

*SÉRĚZÉS
(sér-ěz-és) szokottabban sérzés; l. SÉRTÉS.

*SĚRĚZŐ
(sér-ěz-ő) mn. és fn. tt. sěrěző-t, tb. ~k. Ki sert iddogál. Serező vendégek.

*SĚRFICZKÓ
(sěr-ficzkó) ösz. fn. l. FICZKÓ, 5).

*SĚRFŐZÉS
(sěr-főzés) ösz. fn. Sernek készitése, mely főzés által történik, továbbá ennek mestersége. Serfőzéssel foglalkodni. Serfőzést tanulni.

*SĚRFŐZÉSI
(sěr-főzési) ösz. mn. Serfőzéshez való; serfőzésre vonatkozó. Serfőzési jog, vállalat.

*SĚRFŐZŐ
(sěr-főző) ösz. mn. és fn. 1) Amivel vagy miben sert főznek. Ser főző üst, kazán. 2) Személy, illetőleg iparos, ki serkészitéshez ért s azzal foglalkodik. Kiadtak rajta, mint serfőzők az ürmön. (Km.).

*SĚRFŐZŐGAZDA
(sěr-főző-gazda) ösz. fn. Tulajdonos vagy pedig felügyelő személy valamely serfőzési vállalatban.

*SĚRFŐZŐHÁZ
(sěr-főző-ház) ösz. fn. Épület, melyben sert főznek.

*SĚRFŐZŐKAZÁN
(sěr-főző-kazán) lásd SĚRFŐZŐÜST.

*SĚRFŐZŐLEGÉNY
(sěr-főző-legény) ösz. fn. Személy, ki a serfőzést legényi minőségben űzi.

*SĚRFŐZŐMESTER
(sěr-főző-mester) ösz. fn. A serfőzőczéhnek beavatott mestertagja.

*SĚRFŐZŐÜST
(sěr-főző-üst) ösz. fn. Üst, melyben sert főznek.

*SÉRFŰ
(sér-fű) ösz. fn. Az oly növények köz neve, melyeket némely sérek, szakadások ellen gyógyszerül szoktak használni, milyenek a porczikák.

*SERGE
fn. tt. sergé-t. Elavult szó, Molnár A. szerént am. a latin siparium, szinházi függöny, Calepinusnál am. stragulum, mely általán terítőt, takarót, befödőt jelent. Ezen értelmezéseknél fogva valószinünek látszik, hogy gyöke ser nem egyéb mint azon ter, melyből terűl, terít, terítő származnak, innen eredt a tereget igének törzsöke tereg, melynek részesülője teregő, terege, öszverántva terge, ami terít, betakar valamit, vagy ami elterűl, mint a függöny. A t átváltozva s-re lett serge, mint téta = séta; tegít = segít; tánta = sánta (tántorogva lépő); taraglya = saraglya stb.

*SERGES
falu Bihar m.; helyr. Serges-re, ~ěn, ~ről.

*SERHA
fn. tt. serhá-t. A hóhér segéde; máskép: sarha. Legvalószinübb, hogy a német Scherge után magyaríttatott.

*SĚRHÁNYADÉK
(sěr-hányadék) ösz. fn. Szabó Dávidnál: sěrhányás. Serélesztő azon állapotban, midőn erjedéskor a ser felületére emelkedik. (Németül: Gäscht v. Gischt v. Gohre v. Oberhefen vagy Spundhefen).

*SĚRHÁZ
(sěr-ház) ösz. fn. 1) Ház, melyben sert főznek. 2) Korcsma, melyben sert mérnek.

*SÉRHÜDÉS
(sér-h-üd-és) l. SÉRÜDÉS.

*SÉRHÜDIK
(sér-h-üd-ik) k. l. SÉRÜDIK.

*SÉRHÜDT
(sér-h-üd-t) l. SÉRÜLT.

*SÉRIFIKÁL
önh. m. sérifikál-t. Több vidéken divatozó tájszó, s am. haszontalanul, henyélve föl-alá jár, tekereg, csavarog. Ugy látszik, öszvetett szó, melynek első alkatrésze séri talán am. szerte; néhutt, különösen túl a Dunán igy is mondják: sétifikál; másik alkatrésze pedig fikál, a gyalogjáró katonát, hajdút, bakát jelentő fika v. baka törzstől, miszerint sérifikál = szertefikál, szertebakál. Máskép túl a Dunán összébbhúzva: sérikál.

*SÉRIFIKÁLÁS
(sérifikál-ás) fn. tt. sérifikálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Haszontalanul v. dologtalanul ide-oda járás, csavargás.

*SÉRIK
(sér-ik) k. m. sér-t. l. SÉRLIK vagy SÉRZIK.

*SÉRIKÁL
l. SÉRIFIKÁL.

*SÉRINCZ
(sér-incz) fn. tt. sérincz-ět, harm. szr. ~e. Édes vizekben lakó halnem, ezüstszinü pikkelyekkel, vörös szárnyakkal, s tüskés háttal, melynek sértő tulajdonságától vette nevét, hasonló hozzá a sigér, sügér. Különbözik tőle a dörgécs, melynek szintén tövises a háta, de a sérincznél kisebb faju. Sándor I. szerént latinul: perca cernua; mások szerént: acerina.

*SERÍT
(ser-ít) áth. m. serít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. 1) A székelyeknél am. pederít, sodorít, pl. fonalat, czérnát. Ez értelemben gyöke a sodrást jelentő ser. V. ö. SER, (2). 2) Sodrófával a laskának való tésztát kinyujtja, honnan a serítőfa am. sodrófa. Erre nézve azt vélhetnők, hogy a terít alapfogalma rejlik benne; azonban a sodrófa és serítőfa azonsága oda mutat, hogy itt is a sodrásra vonatkozó ser a gyök. V. ö. SER, (2). 3) Valamit ügyesen, alattomban elcsen, ellop, pl. észre sem vettem, midőn elserítette a kezkenőmet. Itt a ser gyök átv. értelemben vétetik, mennyiben a serítő az illető tárgyat mintegy elsodorja, vagyis surranva elviszi.

*SÉRÍT
(sér-ít); SÉRÍTÉS, SÉRITÉS, (sér-ít-és) l. SÉRT; SÉRTÉS.

*SERÍTÉS, SERITÉS
(ser-ít-és) fn. tt. serítěs-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valamit serítenek, azaz, sodornak, vagy sodorva kinyujtanak, vagy mintegy sodorva, surranva elvisznek. V. ö. SERÍT.

*SĚRKÁD
(sěr-kád) ösz. fn. Nagy kád a serfőzőházakban, melyben a malátát beáztatják, s a kifőzött sert hűtik.

*SĚRKANCSÓ
(sěr-kancsó) ösz. fn. Kancsó, melyben a serkorcsmárosok a kimérni való sert tartják, vagy, ha kisebb, az ivók elé teszik. Gúnyos átv. ért. ki igen sok sert iszik; hasonló jelentésüek: borkancsó, borkorcsolya, pálinkás butykó.

*SERKE (1)
(ser-ke) fn. tt. serké-t. A tetünek, különösen a fejben tanyázónak tojásai, és a belőlök kikelt fiatetük. Var alatt növő serkék. Kimosni, kifésülni a serkéket. Csipik a serkék. Serkéből lett tetü jobban csip. (Km.). Nevét vagy onnan kapta mert seregesen tenyészik, vagy a fiatal növésre, csirázásra vonatkozó ser gyöktől, melyből serdül, sereng, mély hangon sarj, sarju, sarjadzik származtak, elemezve seregő, serege, serge, serke. Törökül: szirke, lapp nyelven: csurosz, mordvinul: sarhka, erza-mordvinul sarko, votjákul: szerer, finnül: szaivare stb.

*SERKE (2)
falu Gömör m.; helyr. Serké-re, ~n, ~ről.

*SERKED
(ser-g-ed) önh. m. serked-t. 1) A növénynek termő, sarjadzó nedve, illetőleg csirája kibuvik, kifakad, sarjad, serenget hajt. 2) Akármiféle nedv rejtekedényéből, eréből kifakad, kiszivárog, kibugygyan. Serked a fenékvíz, midőn feladja magát. Úgy megszorították a kezét, hogy kiserkedt belőle a vér. Gyöke azon ser, melyből fiatal növésre, emelkedésre, mozgásra vonatkozó származékok erednek; törzsöke serg, melyből serged am. sergővé lesz, változattal: serked, mint perked, pirkad, roskad, lankad, melyeket l. saját rovataik alatt.

*SERKÉD
puszta Csongrád m.; helyr. Serkéd-re, ~ěn, ~ről.

*SERKEDÉS
(ser-g-ed-és) fn. tt. serkedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valami serked. Bimbók, csirák serkedése. Víznek, vérnek serkedése. V. ö. SERKED.

*SERKEDĚZ
(ser-g-ed-ěz) gyak. önh. m. serkeděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Folyvást, vagy ismételve, vagy gyakran serked. Serkedez a forrás vize. Sebeiből serkedez a vér, geny. V. ö. SERKED.

*SERKEDĚZÉS
(ser-g-ed-ěz-és) fn. tt. serkedězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos, vagy gyakori serkedés. V. ö. SERKEDÉS.

*SERKEFŰ
(serke-fű) ösz. fn. A hiponok neméhez számított mohfajnak, mely a fenyüfákon tenyészik, népies neve. (Hypnum abietinum). Nevét a serkékhez hasonló alakzatától kapta.

*SERKĚGET
(ser-k-ěg-et) áth. m. serkěget-tem, ~těl, ~ětt. Régies alak. Eléjön Molnár Albertnél Szabó Dávidnál is. l. SERKENTGET.

*SERKELEVES
(serke-leves) ösz. fn. A székelyeknél am. zsemlekásaleves. Nem mondhatni hogy a név nagyon alkalmas volna az étvágy gerjesztésére.

*SERKEN
(ser-k-en) önh. m. serken-t. Álmából ébred, és felmozzan. Megfelel neki a latin excitatur, expergiscitur, melyek hirtelen mozzanattal, rezzenéssel jelenkező ébredést jelentenek. Szabatosan véve tehát különböznek tőle az ébred és ocsódik, mi a serkent, serkentés származékokból kitünik, melyek serény mozgásra vonatkoznak. Alapfogalomra legközelebbi rokona: serény, és származékai.

*SERKENÉS
(ser-k-en-és) fn. tt. serkenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ébredés, mely hirtelen mozzanattal jelenkezik. V. ö. SERKEN.

*SERKENGET; SERKENGETÉS
lásd SERKENTGET; SERKENTGETÉS.

*SERKENT
(ser-k-en-t) áth. m. serkent-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. 1) Eszközli, hogy valaki serkenjen, némi erőszakkal fölébreszt, álmából fölriaszt valakit. Zörgés, kiáltás által fölserkenteni az alvókat. A vészharang fölserkentett bennünket. 2) Némi ösztön által serény, gyors cselekvésre, mozgásra, sietésre nógat. Serkenteni a munkásokat. Serkentsd a lovat, hogy húzzon, fusson. V. ö. SERKEN.

*SERKENTĚS
(ser-k-en-t-és) fn. tt. serkentés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit álmából fölriasztnak, fölkeltenek; továbbá, ösztönözés, buzdítás, nógatás. V. ö. SERKENT.

*SERKENTGET
(ser-k-en-t-ěg-et) gyak. áth. m. serkentget-ětt, par. serkentgess. Gyakran, vagy többeket serkent. Oly mélyen alutt, hogy hiába serkentgettem. A lusta lovat serkentgetni kell. Ez igében két ellentétes képző rejlik, mi nyelvünkben nem ritkaság, az első t. i. egyszeri mozdításra, a másik a mozdítás többségére mutat. Régiesen: serkeget. "Levelem és emberem által es (is) igen serkegettem őketh." Levél 1551-ből. (Szalay Ágoston. 400 m. l.).

*SERKENTGETÉS
(ser-k-en-t-ěg-et-és) fn. tt. serkentgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, ismételt, vagy többeket illető serkentés. Serkentgetésem daczára alva maradt, nem mozdúlt. V. ö. SERKENTGET.

*SERKENTŐ
(ser-ěg-en-t-ő) mn. és fn. tt. serkentő-t, tb. ~k. Aki, vagy ami serkent, azaz, álomból fölverő, vagy ösztönöző, nógató, sürgető. Serkentő zaj, kiáltás. Lovat serkentő ostor, sarkantyú. Mint főnév jelent óramüvet, melyet ha felhúznak, a kijelölt időperczben zörgést ütve jár le, s arra szolgál, hogy az alvót fölrezzentse.

*SERKÉNY
(ser-k-ény) fn. tt. serkény-t, tb. ~ěk. A székelyeknél, különösen Udvarhelyszéken am. kelevész. l. KELEVÉSZ, 3).

*SERKÉNYI
(ser-ke-nyi) mn. tt. serkényi-t, tb. ~ek. Oly kicsi, mint a serke. Serkényi mohlevelek. Kassay József így nevezte a petit betüket.

*SERKÉS
(ser-ke-es) mn. tt. serkés-t v. ~et, tb. ~ek. Akit vagy amit serkék lepnek. Serkés gyerek. Serkés fej. V. ö. SERKE.

*SĚRKÉSZITÉS
(sěr-készités) ösz. fn. A sernek az ahhoz tartozó szerek, eszközök és módok által eléállitása. Némely irók már annyira mentek, hogy a sert is termelik, mintha a föld termené. Ha a ,productio' szót általános értelemben akarjuk kifejezni, akkor ,jövesztés'-t használhatunk.

*SĚRKOCSMA
(sěr-kocsma) ösz. fn. Kocsma, csapszék, melyben sert mérnek, isznak.

*SĚRKOCSMÁROS
(sěr-kocsmáros) ösz. fn. Kocsmáros, csaplár, ki sert mér.

*SĚRKORCSOLYA
(sěr-korcsolya) ösz. fn. Korcsolya, melyen a seres hordókat csusztatják. Átv. tréfás ért. személy, ki igen sok sert iszik.

*SĚRKORCSOLYÁS
(sěr-korcsolyás) ösz. fn. Napszámos a serpinczékben, ki a seres hordókat a pinczébe eregeti, vagy onnan kihúzogatja.

*SĚRKORSÓ
(sěr-korsó) ösz. fn. Korsó, melyben sert tartanak, vagy isznak is belőle, serkancsó.

*SÉRKÖTŐ
(sér-kötő) ösz. fn. Szíjból való, övvel ellátott készület, melylyel a bél- és töksérben szenvedők az illető részeket felkötik, hogy alább ne szálljanak.

*SĚRKURUGLYA
(sěr-kuruglya) ösz. fn. Kuruglya, azaz hosszu nyélbe ütött deszkadarab, melylyel a kádakban a sert keverik. V. ö. KURUGLYA.

*SERLEG
fn. tt. serleg-ět, harm. szr. ~e v. ~je. A régieknél, nevezetesen Pázmánnál am. ivópohár, s alatta ma nagyobb szerü ivópoharat értünk; rokon jelentésü billikom szóval.
"Megcsipegetném falatodat
Serlegedből innám borodat."
Kazinczy F.
Gyöngyösynél: sellyeg. Eredetére nézve gyöke rokon a hangutánzó szür v. ször gyökkel, szürcs vagy szörp törzsekben; innen jelentése mintegy szörpölő, vagyis szörpöleg, szörpleg. Tehát ezen származtatás szerént is olyan ivó edény, melyet nem egyszerre kiinni, hanem melyből csak mintegy szörpölgetni szoktak. A persában és arabban surb am. ital (potio, potus. Vullers). Egyébiránt némileg hasonlók az egészhez a latin calix, hellen skalliV v. rkaliV ivóedény, német Schale, mint ivócsésze.

*SERLEGĚZ
(serleg-ěz) önh. m. serlegěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Serlegből iddogál. Oly képeztetésü, mint poharaz. V. ö. SERLEG.

*SERLEGĚZÉS
(serleg-ěz-és) fn. tt. serlegězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Serlegből iddogálás, poharazás.

*SÉRLEL
(sér-el-el) áth. m. sérlel-t. Valamit sérelem vagy bántalom gyanánt vesz, érez, fájlal. Sérleli, amit elkövettek rajta. Megütött lábát nagyon sěrleli. Gyöke sér, melyből kettőztetett képzővel lett sérlel, mint, érlel, kérlel, bérlel, fájlal, foglal, s több mások.

*SÉRLELÉS
(sér-el-el-és) fn. tt. sérlelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Fájlalás. V. ö. SÉRLEL.

*SĚRLEVES
(sěr-leves) ösz. fn. Serből főzött levesétel.

*SERLIK
(ser-el-ik) k. m. serl-ětt, htn. ~eni. Mondják a székelyeknél fonalról, midőn sodródik, pederedik, öszvezsugorodik, pl. mikor szőnek és nyirkos időben nyitva az ajtó, a fonal egybesodródik és azt mondják: tedd be az ajtót, serlik a fonal. (Incze József). V. ö. SER, (2), fn.

*SÉRLIK
(sér-el-ik) k. m. sérl-ětt. Fáj. Lásd SÉRZIK.

*SĚRMÁMOR
(sěr-mámor) ösz. fn. Mámor, melyben valaki a sok serivástól szenved, mely a bormámornál butább és csömörletesb. V. ö. MÁMOR.

*SĚRMÉRÉS
(sěr-mérés) ösz. fn. Kocsmai serárulás.

*SĚRMÉRLEG
(sěr-mérleg) ösz. fn. Eszköz, mely által a ser erejének, szeszességének fokát meghatározzák.

*SĚRMÉRŐ
(sěr-mérő) ösz. fn. Kocsmáros, illetőleg pinczér, ki sert mér.

*SÉRMETSZÉS
(sér-metszés) ösz. fn. Sebészi műtét, mely által az altesti sérvet kimetszik.

*SĚRMUST
(sěr-must) ösz. fn. Kifőzött serlé, midőn még komlót nem főztek, nem vegyítettek bele.

*SĚRNEVELŐ
(sěr-nevelő) ösz. fn. Am. serfőző. Régies szó. (Szalay Ágostonnál egy 1572-ik okmányban).

*SÉRORVOS
(sér-orvos) ösz. fn. Seborvos, ki különösen az altesti sérek, szakadások gyógyitásával foglalkodik.

*SÉRŐ
(sér-ő) mn. tt. sérő-t. Ami fáj, fájó. Sérő sebek, tagok. V. ö. SÉRIK, SÉRZIK.

*SĚRPĚG
(sěr-p-ěg) önh. m. sěrpěg-tem, ~tél, ~ětt. A tűztől égetve, susogva reczegő sěr-féle hangot ad, pl. az olvasztott zsír, a rántás. Hasonló hangutánzó serczeg. Egy értelmű vele a fordított pěrsěg.

*SĚRPĚGÉS
(sěr-p-ěg-és) fn. tt. sěrpěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A tüzön égetett, olvasztott zsiros testnek sěr v. sěrp-féle hangzása. Fordítva pérsěgěs.

*SĚRPEN
(sěr-p-en) önh. m. sěrpen-t. A tüzön égetve egyes ,sěrp' hangot ad. Fordítva: pěrsen, mely egyszersmind am. tüzesedik, veresedik.

*SĚRPENÉS
(sěr-p-en-és) fn. tt. sěrpenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Egyes ,serp' vagy ,serpenő' hang.

*SĚRPENY
(sěr-p-en-ő) fn. tt. sěrpeny-t, tb. ~ěk. l. SĚRPENYŐ.

*SĚRPENYFĚDŐ
(sěrpeny-fědő) ösz. fn. A rátó serpenyőnek lemezből való fedője.

*SĚRPENYMÉRLEG
(sěrpeny-mérleg) ösz. fn. Sulymérő eszköz, mely mérés végett rendszerént fémből való serpenyt használ.

*SĚRPENYŐ
(sěr-p-en-ő) fn. tt. sěrpenyő-t. 1) Vaslemezből vagy cserépből való, lábas vagy lábatlan edény, melyben rátani, vagy sütni szoktak valamit. Serpenyő nyele, lába. Serpenyőben zsirt olvasztani, kolbászt sütni. Néhutt különbözik tőle a rendszerént cserépből való lábos. 2) Vas vagy réz lemezből alakított tányér-, vagy csészeformák melyek a mérleg rudjáról kétfelűl alá lógnak, s egyikbe a nyomtatékot, másikba a mérnivalót teszik. Mérlegserpenyő. 3) Szélesb ért. akármiféle vas lemez, pl. serpenyő a puskán. A rátó v. rántó serpenyő gyöke a hangutánzó sěr, (mely rokon a mély hangu zsar gyökkel zsarát szóban), s törzsöke: sěrpen, melynek n betüjét a szokás lágyítva ejti, mint a věrhenyő, derhenyő, keszkenyő, rekenyő s több másokban. Többi jelentései átv. értelmüek, mennyiben a rátó serpenyőhöz többé-kevésbbé hasonlók. Serpeny alakuvá csak újabb korban rövidült.

*SĚRPENYŐFĚDŐ
(sěrpenyő-fědő) lásd SĚRPENYFĚDŐ.

*SÉRPENYŐMÉRLEG
(sěrpenyő-mérleg) lásd SĚRPENYMÉRLEG.

*SĚRPENYŐNYEL v. ~NYÉL
(sěrpenyő-nyel) ösz. fn. A rátó serpenyőnek nyele, melynél fogva ide-oda teddegetik, igazgatják. Tréfásan így nevezték a már divatból kiment csopfot.

*SĚRPENYŐS
(sěr-p-en-ő-ös) fn. tt. sěrpenyős-t, tb. ~ök. Mives, ki serpenyőket készít.

*SĚRPENYŰ
l. SĚRPENYŐ.

*SĚRPĚTÉL
(talán ,serte-pertél' szóból rövidült) önh. m. sěrpětél-t. A székelyeknél am. szorgolódik, ragymat, ügyetlenül rakosgat; máskép: sěrpitél, szěrpětél.

*SĚRPĚTÉLÉS
(sěrpětél-és) fn. tt. sěrpětélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szorgolódás. V. ö. SĚRPĚTÉL.

*SĚRPINCZE
(sěr-pincze) ösz. fn. Pincze, melyben a seres hordókat tartják, vagy néha sert mérnek.

*SÉRSEBÉSZ
l. SÉRORVOS.

*SĚRSĚPRÜ
(sěr-sěprü) ösz. fn. A kifőzött vagy hordóban álló sernek alja, seprüje. V. ö. SĚPRÜ, 2). Különbözik tőle a serficzkó. V. ö. FICZKÓ, 5).

*SÉRSZIK
(sér-ěsz-ik) k. m. szérsz-ětt, htn. ~eni. Székely szó. Máskép: sérzik, s általánosabban: sérül. "Ha ki nappal jár nem sérszik meg, mert látja e világnak világát. Ha ke(dég) éjjel járand, megsérszik." (Müncheni cod. János XI.). Éltek vele a régiek közől Telegdi és Pázmán is. l. SÉRZIK, és SÉRÜL.

*SÉRSZORÍTÓ v. ~SZORITÓ
(sér-szorító) l. SÉRKÖTŐ.

*SÉRT
(sér-t) áth. m. sért-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. 1) Széles ért. akarmiféle ép testen metszés, vágás, szurás, karczolás stb. által csorbát ejt, s némi kóros, vagy káros rést csinál benne. Késsel, tűvel megsérteni magát. A tövis sérti gyönge talpait. A fákat kár sérteni. A ló vékonyát megsérti a sarkantyú. A bútorokat, falakat karczokkal sérteni. 2) A külérzékekre, s általok a kedélyre bántólag hat. A rút rikácsoló hang sérti a füleket. Az undok látványok sértik a szemeket. A büdös, csipős szag sérti az orrt. 3) Átv. az erkölcsi érzetet bántalommal illeti, s ez által fájdalmat okoz. Szóval, gúnynyal, rágalommal sérteni valakit. E bánásmód igen sérti szivemet. A szemtelen, káromló, istentelen beszédek sértik a gyöngéd érzelmü embereket. Kérlek, szünjél meg sérteni.
Ez igének gyöke sér, s alapértelme, a test épségén elkövetett káros erőszak, csonkítás, minél fogva rokona azon sar, melyből a metszésre vonatkozó sarab, sarol, sarubol, sarló erednek; másodértelme fájdalom, s e tekintetben rokonai a senyv, senyved, szenv, sinlik. - Azon igéink egyike, melyek a cselekvést jelentő t képzőt segédhangzó nélkül veszik föl, mint: ért, irt, ort, árt, márt, gyárt, ont, bont, önt, dönt, szánt, hánt, hint, olt stb. V. ö. SÉR, (2).

*SÉRTAPASZ
(sér-tapasz) ösz. fn. Gyógytapasz, melyet a sérült tagra, illetőleg testrészre tesznek.

*SÉRTARTÓ
(sér-tartó) ösz. fn. Sebészi eszköz, melylyel a műtét alá vett sért fogják.

*SĚRTE; SĚRTECSÉK; SĚRTÉS stb.
lásd SÖRTE; SÖRTECSÉK; SÖRTÉS stb.

*SÉRTĚGET
(sér-t-ěg-et) gyak. áth. m. sértěget-tem, ~tél, ~ětt, par. sértěgess. Gyakran, folyvást, ismételve sért valakit, v. valamit. V. ö. SÉRT.

*SÉRTĚGETÉS
(sér-t-ěg-et-és) fn. tt. sértěgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, folytonos, ismételt sértés. V. ö. SÉRTÉS.

*SÉRTĚGETŐ
(sér-t-ěg-et-ő) mn. tt. sértěgető-t. Aki, vagy ami gyakran, ismételve sért. Másokat sértegető garázda. Sértegető szavak, czélzatok, gúnymosoly. V. ö. SÉRT.

*SÉRTĚGETŐZIK, SÉRTĚGETŐDZIK
(sér-t-ěg-et-ő-öz-ik v. ~ő-öd-öz-ik) k. m. sértěgetőz-tem, ~tél, ~ött, par. ~zél. Sértegetésekkel illet, bántalmaz.

*SĚRTEHAGYMA
l. SÖRTEHAGYMA.

*SÉRTELĚM
(sért-el-ěm) fn. tt. sértelm-et, harm. szr. ~e. Bántalom, mely a kedélynek, különösen erkölcsi érzetnek fájdalmat okoz. Képzésre hasonló ezekhez: értelem, fertelem, ártalom, bántatom.

*SÉRTEMÉNY
(sér-t-e-mény) l. SÉRTELĚM.

*SERTEPĚRTE
(serte-pěrte) ösz. mn. Tisza vidékén divatozó tájszó, s am. mindenfelé sürgőforgó, járókelő, nevezetesen némi szeleskedéssel forgolódó, túl a Dunán egyszerüen: serde, v. hangáttétellel setre, honnan a setrepila, és hetrepila öszvetételek. Alakra nézve olyan, mint a beszélőre vonatkozó hetlekotla, herdehurda, hebehurgya, terefere, teretura, deredara, és nyelvünkben divatozó igen számos ikerszók. Gyökei a mozgást jelentő serěg, pěrěg igék, melyekből különféle változatokkal eredtek, sergő pergő, serge perge, mint irge firge, ürge fürge, továbbá, serde perde, végre serte perte, mint lapda lapta, csapda csapta. Az első rész lehet szerte is, honnan az összetétel így állana: szerte-perte szintén ikerített szó.

*SERTEPĚRTÉL
(serte-pěrtél) ösz. önh. Iregve forogva jár-kel, szelesen sürgölődik, majd itt, majd ott van. V. ö. SERTEPĚRTE. Ily képeztetésüek a nyelvmozgást illető tereferél, tereturál, deredarál.

*SERTEPĚRTÉLÉS
(serte-pěrtélés) fn. tt. sertepertélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Iregve forogva járás kelés, sürgölődés. V. ö. SERTEPĚRTÉL.

*SĚRTERMELÉS
(sěr-termelés) lásd SĚRKÉSZITÉS.

*SĚRTÉS
l. SÖRTÉS.

*SÉRTÉS
(sér-t-és) fn. tt. sértés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, erőszakoskodás, mely által valami v. valaki sértetik. Szabatosan véve különbözik tőle a sértelem, mely a sértés tárgyát, és az általa okozott kárt, fájdalmat jelenti. A sértés ok, a sértelem okozat.

*SĚRTESĚPRÜ
l. SÖRTESĚPRÜ.

*SÉRTETLEN
(sér-t-etlen) mn. tt. sértetlen-t, tb. ~ěk. Aki vagy ami nincs sértve; a maga épségében meglevő, miben kár nem történt; erkölcsileg megkémélt, tisztán maradt, szeplőtelen. Sértetlen testtel megtérni a csatából. Sértetlen fák, bútorok. Sértetlen erkölcsi érzet, szüzesség, szemérem. V. ö. SÉRT. Határozóként am. sérelem nélkül.

*SÉRTETLENSÉG
(sér-t-etlen-ség) fn. tt. sértetlenség-ět, harm. szr. ~e. Állapot, vagy tulajdonság, midőn valami, v. valaki nincs megsértve.

*SÉRTETLENÜL
(sér-t-etlen-ül) ih. A nélkül, hogy meg lenne sértve; eredeti épségében; bántalom nélkül; erkölcsileg tisztán, szüzen. Sértetlenül kiszabadulni a verekedők közől. Sértetlenül hagyott becsület, megőrzött szemérem.

*SĚRTETOLL
l. SÖRTETOLL.

*SĚRTEVAD
l. SÖRTEVAD.

*SÉRTHETETLEN v. SÉRTHETLEN
(sér-t-het-[et]len) mn. tt. sérthetetlen-t, tb, ~ěk. Amit, v. akit sérteni nem lehet, a törzsszónak minden értelmében véve; V. ö. SÉRT. A burokban született embert sérthetetlennek tartják a babonahitüek. Néha am. akit v. ámit sérteni bűn, nem illik, nem szabad. A fejedelem személye sérthetetlen. Határozóként am. sérthetetlen állapotban; sérthetetlen módon.

*SÉRTHETETLENSÉG v. SÉRTHETLENSÉG
(sér-t-het[et]len-ség) fn. tt. sérthetetlenség-ět, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, vagy tulajdonság, midőn valakit v. valamit sérteni nem lehet, nem illik, nem szabad.

*SÉRTHETETLENÜL, SÉRTHETLENÜL
(sér-t-het-[et]len-ül) ih. Sérthetetlen módon, sérthetetlen állapotban.

*SÉRTHETLEN; SÉRTHETLENSÉG; SÉRTHETLENÜL
l. SÉRTHETETLEN; SÉRTHETETLENSÉG; SÉRTHETETLENÜL.

*SÉRTŐ
(sér-t-ő) mn. tt. sértő-t. Aki, vagy ami sért, e szónak minden értelmében véve. V. ö. SÉRT. Mások becsületét sértő hirkovácsok. Sziveket sértő bántalmak. Testet sértő tövisek. Fülsértő hangok. kiabálások. Szemsértő undokság.

*SÉRTŐDÉS
(sér-t-ő-öd-és) fn. tt. sértődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Belérzéki szenvedés, melyet tettleg érez, kit akár valódi, akár képzelt bántalommal illettek.

*SÉRTŐDIK
(sér-t-ő-öd-ik) belsz. m. sértődtem, ~tél, ~ött. A valódi, vagy képzelt bántalom fájdalmasan hat rá; sértve érzi magát. Némely ember csekélység miatt megsértődik. Különbözik tőle sértetik, mely külszenvedésre, kivülről okozott sértésre vonatkozik.

*SÉRTŐLEG
(sér-t-ő-leg) ih. Sértő módon, olyképen, hogy azzal más vagy mások egy vagy más módon megsértetnek. Sértőleg írni, beszélni.

*SĚRTÖMLŐ
(sěr-tömlő) ösz. fn. Tömlő, melyet a sörös hordók megtöltésénél tölcsérül használnak. Átv. tréfás ért. személy, ki igen sok sert iszik.

*SÉRTÖMLŐ
(sér-tömlő) ösz. fn. A sérülés által leszállott, s dudorusága miatt tömlőhöz hasonló tökzacskó.

*SĚRTVÉLY
(sěr-t-ve-ely) fn. tt. sěrtvély-t, tb. ~ěk. Szabó Dávidnál am. serte. l. SÖRTE.

*SERÜ
(ser-ü) fn. tt. serü-t. A székelyeknél am. fonal, sodrat, egyszerün: ser; l. SER, (2).

*SÉRÜ
(sér-ü) tt. sérü-t, l. SÉRV.

*SÉRÜDÉS
(sér-ü-d-és) fn. tt. sérüdés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. SÉRÜLÉS; és V. ö. SÉRHÜDIK.

*SÉRÜDIK
(sér-ü-d-ik) k. m. sérüd-tem, ~tél, ~ött. Eléjön Szabó Dávidnál. l. SÉRZIK. Képeztetésre hasonló ezekhez: aludik, feküdik, nyugodik, vajudik, szokottabban: aluszik, feküszik, nyugoszik, hasonlóan amaz is lehet: sérüszik, v. sérszik v. sérzik; t. i. ezekben, és több hasonlókban a d, sz, z mint rokonszervű hangok, a nyelvszokás kénye szerint váltakoznak, pl. cselekědik cselekěszik, gondolkodik gondolkozik, stb.

*SÉRÜDT
(sér-ü-d-t) mn. tt. sérüdt-et. Lásd SÉRÜLT.

*SERŰL, SERÜL
(ser-ül) önh. m. serűl-t. 1) Fonallá alakúl, sodródik; továbbá, bodorodik, pederedik. Serűl a szösz, ha fonják. Serűl a fonal, midőn a nedves levegő miatt öszvezsugorodik. Máskép: serlik, V. ö. SER, (2). 2) Lopva, alattomban elsurran. Észre sem vevém, úgy kiserüle az ajtón. (Incze József). Székely szó. V. ö. SER, (1), SERÍT, SIRŰL.

*SÉRŰL, SÉRÜL
(sér-ü-öl) önh. m. sérül-t. Sér támad, keletkezik rajta; sebet kap; megszakad, megtökösödik. A csatában sokan megsérültek. Ne erőködjél, hogy meg ne sérülj. Különösen Pápa vidékén azt is jelenti: nagy erőtetés vagy ütés vagy nyomás vagy erőködés (ütődés, nyomódás) következtében megtökösűl, töke leszáll. V. ö. SÉR, (2).

*SERŰLÉS, SERÜLÉS
(ser-ű-öl-és) fn. tt. serülés-t, tb. -ěk, harm. szr. ~e. A fonnivaló szálak, vagy fonalak sodródása, pederedése, zsugorodása. V. ö. SERŰL.

*SÉRŰLÉS, SÉRÜLÉS
(sér-ű-öl-és) fn. tt. sérülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szenvedő állapot, midőn valaki v. valami sért kap. Különösen a tökzacskónak szakadás következtében történő leszállása.

*SÉRÜLET
(sér-ül-et) fn. tt. sérület-ět, harm. szr. ~e. Sérült állapot vagy hely.

*SERŰLKÖDIK
(ser-űl-ög-öd-ik) k. m. serülköd-tem, ~tél, ~ött. L. SERÜLKÖZIK.

*SERÜLKÖZIK
(ser-ül-ög-öz-ik) gyak. k. m. serülköz-tem, ~tél, ~ött. 1) A fonnivaló szálak, vagy a fonalak folytonosan sodródnak, pederednek. Ki-, be-, körül-, öszveserülközik. A középképző k átalakult g, mely az alapfogalom gyakorlatát fejezi ki, mint a törölközik, feledkezik, szánakozik, várakozik, s több másokban. 2) Am. sürögforog, különösebben serülködik alakban a székelyeknél divatozik, s átv. ért. am. alattomosan, ravaszul forgolódik, hogy csalást követhessen el, pl. a macska serülködik, midőn egeret akar fogni. Ezt máskép így is ejtik: sirülködik, sürülködik, ez utóbbi alakban gyökben egyezik vele sürgölődik, sürögforog. V. ö. SERÍT, SIRŰL.

*SÉRÜLT
(sér-ü-öl-t) mn. tt. sérült-et. Sérben szenvedő, leletező; különösen, kinek tökzacskója a belhártya szakadásának következtében alászállott, máskép: tökös, néhutt: húros.

*SÉRÜLTEN
(sér-ü-öl-t-en) ih. Sérült állapotban. V. ö. SÉRÜLT.

*SÉRÜLTSÉG
(sér-ü-öl-t-ség) fn. tt. sérültség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, vagyis kóros állapot, midőn valaki sérült; különösen am. a köznépies tökösség, húrosság. V. ö. SÉRÜLT.

*SERÜS
(ser-üs v. ser-ös) l. SERĚS.

*SÉRÜTT
am. sérüdt; l. ezt.

*SÉRV
(sér-v) fn. tt. sérv-et, harm. szr. ~e. Széles ért. mindenféle seb anyagi, erkölcsi, és szellemi jelentéseivel, s körülbelül egy a sér főnévvel, azon különbséget kivéve, miszerint a sérv a sér igének részesülőjéből módosított alak, tehát sérő t. i. baj, állapot. Ily viszonyban állanak egymáshoz a seny és senye, ned és nedv, eny és eny stb.

*SÉRVÁGÁS
(sér-vágás) l. SÉRMETSZÉS.

*SÉRVES
(sér-v-es) mn. tt. sérves-t v. ~et, tb. ~ek. Sérben szenvedő, kin valami sérvet ejtettek. Sérves tagok, altestrészek. Sérves kedély, kebel, szív. V. ö. SÉR, SÉRV.

*SÉRVÉS
(sér-v-és) l. SÉRÉS.

*SÉRVITÉZ
(sér-vitéz) ösz. fn. Sérült vitéz, rokkant vitéz. Különösebben használják az idegen ,Invalid' (újabb magyar szóalkotással: ,hadastyán') kifejezésére.

*SÉRVKÖTŐ, SÉRVSZORÍTÓ
(sérv-kötő v. ~szorító) l. SÉRKÖTŐ.

*SÉRZ
(sér-ěz) áth. m. sérz-ětt, htn. ~eni, par. sérěz-z. L. SÉRT.

*SÉRZÉS
(sér-ěz-és) fn. tt. sérzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Midőn az áth. sérěz v. sérz igéből származik, jelent átható cselekvést, mely által valakin v. valamin sér ejtetik. 2) Ha pedig a közép sérzik-nek származéka, am. szenvedő állapot, melyet a sér idéz elé, azaz, fájás, fájdalmas érzés. Első pont alatti értelemben szabatosabban: sérezés, vagy sértés. Így különböznek egymástól a porozás és porzás a poroz és porzik igéktől.

*SERZIK
(ser-z-ik) k. m. serz-ětt, htn. ~eni. Sert kap, serülődik, sodródik pl. a czérna; máskép serlik, V. ö. SER, (2).

*SÉRZIK
(sér-ez-ik) k. m. sérz-ětt, htn. ~eni. Fájdalmas érzéssel van valamely sérület összekötve, egyszerüen: fáj. "Inkáb sérzik honnem (= hogy nem) az egész embört nagy bottal ütnék." (Góry-codex kiegészitése XX. l.).

*SESE
hangszó, mely mintegy magamagát utánozza, vastaghangon susa, honnan a seseg, susog származékok. Ilyenek a német Säusel, a latin susurrus stb., melyekhez a magyar szeszeg még közelebb áll.

*SESELYFŰ
(sesely-fű) ösz. fn. Csere Jánosnál valamely növény neve. (Scilla?). "A nyőstény szarvas a fiazás előtt seselfűvet eszik, hogy könnyebben szülhessen." (Encycl. 264. l.).

*SESESUSA
(sese-susa) ikerített fn. és mn. Pletykaféle susogás, suttogás.
"Ez vagyon áruló, sesesusa szóktól,
Őrizd magadat te a fülbesugóktól."
Arany J.

*SESESUSÁL
(sese-susa-al) önh. m. sesesusál-t. Idősb Mándy Péter szerént am. pletykál, azaz, mindenféle híreket, melyekben ha van is valami való, de nagy részben torzítottak vagy épen alaptalanok, mintegy suttogva szétterjeszt.

*SESTÉLY
fn. tt. sestély-t, tb. ~ěk. Molnár Albertnél boros edény; Szabó Dávidnál ivó kis asztal. Idegen eredetünek látszik. Dankovszky szerént a német Sechstel. Hol divatos a német szó ez értelmekben, nem mondja.

*SÉT (1)
l. SÉD.

*SÉT (2) l. SIET.

*SÉTA
fn. tt. sétá-t. Jelent ide-oda, föl-alá járást, mely csupán némi időtöltésből, mulatságból, vagy azért történik, hogy a veszteglésben elsenyvedt test mozgásba jőjön.
Némely öszvetételekben jelent időtöltési kirándulást is lovon, kocsin, hajón; sétalovaglás, sétakocsizás, sétahajózás. - Séta hihetőleg öszvetett szó a sé és ta gyökökből, a sé pedig egyezik szé és té szórészekkel; emez a tétova, tétováz, téltúl, tébolyog öszvetételek egyik alkatrésze; a szé, v. rövid e-vel sze gyökből pedig a szét v. szélt, széled stb. származékok erednek. Mindezekben alapfogalom a bizonytalan, határozatlan irányu mozgás. Ide tartoznak a té gyöknek téved, tévelyeg származékai is. Ennélfogva séta am. széta vagy pedig téta, azaz tétova, majd ide, majd oda irányzott, t. i. járás, honnan sétál am. ide s tova járkel.

*SÉTABOT
(séta-bot) ösz. fn. Bot, melynek egyedüli czélja, hogy a sétáló magával hordozza, különböztetésül más czélu, pl. támasz-, koldus-, pásztor-, vezénybottól stb.

*SÉTAHAJÓZÁS
(séta-hajózás) ösz. fn. Hajózás, melynek egyedüli czélja, mulatás végetti kirándulás.

*SÉTAHELY
(séta-hely) ösz. fn. Különösen a végre kitűzött, itt-ott fákkal beültetett térség, hogy sétálni lehessen rajta. Újabb elnevezéssel, sétatér v. sétány.

*SÉTAKOCSI
(séta-kocsi) ösz. fn. Olyan kocsi, melyet csak mulatozó kirándulásokra használnak.

*SÉTAKOCSIZÁS
(séta-kocsizás) ösz. fn. Kocsizás egyedül mulatságból, mozgalom kedveért, nem azért hogy valahova utazzunk, vagy bizonyos teendőket végezzünk.

*SÉTÁL
(séta-al) önh. m. sétál-t. 1) Csupán testi mozgalom kedveért, vagy mulatságból, időtöltésből, nem valahova utazás, vagy holmi teendő végett, ide-oda, fel-alá jár-kel. Utczán, viz mentében erdőben, kertben, szobában, udvaron sétálni. Föl-alá sétálni. Királyi mulatság erdőkben sétálni. (Faludi). Könnyű annak sétálni, kinek más dolga nincs. (Km.) 2) Lassu, kimért léptekkel megy, jár, mint rendesen a sétálók szoktak. Ne sétálj, hanem siess szaporán. Elsétálni a szomszéd faluba. Kisétálni a szőlőhegyre. Kisétálni magát. Tessěk besétálni. 3) Minden czél nélkül, henyén, dologkerülve járkel, máskép: sérikál, sérifikál. Megsétál, mint kunok ebe a homokon. (Km.).

*SÉTÁLÁS
(séta-al-ás) fn. tt. sétálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Járás-kelés, melyet valaki séta gyanánt tesz. V. ö. SÉTA, SÉTÁL.

*SÉTÁLGAT
(séta-al-og-at) gyak. önh. m. sétálgat-tam, ~tál, ~ott. Egész kényelemmel, lassan lépegetve, vagy gyakran sétál.

*SÉTÁLGATÁS
(séta-al-og-at-ás) fn. tt. sétálgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kényelmes, lassu léptekkel való, vagy gyakori sétálás.

*SÉTÁLÓ
(séta-al-ó) mn. tt. sétáló-t. Aki sétál, e szónak minden értelmét véve. Sétáló urak, hölgyek. Sétáló naplopók. V. ö. SÉTÁL.

*SÉTALOVAG
(séta-lovag) ösz. fn. Személy, ki nem utazás, vagy bizonyos teendők végett, hanem csak sétakép lovagol. V. ö. SÉTA.

*SÉTALOVAGLÁS
(séta-lovaglás) ösz. fn. Lovaglás, séta végett. V. ö. SÉTA.

*SÉTÁLY
(séta-hely) l. SÉTAHELY.

*SÉTÁNY
(séta-any) l. SÉTAHELY.

*SÉTAÖLTÖZET
(séta-öltözet) ösz. fn. Öltözet, melyet a finomabb társas élet bevett szokása szerént a nyilvános sétahelyeken megjelenők viselnek, azaz, diszes, választékos.

*SÉTAPÁLCZA
(séta-pálcza) l. SÉTABOT.

*SÉTÁR
tájszó, l. SAJTÁR. A székelyeknél különösebben mintegy hat kupás edény fából; néhutt máskép: sétér, zsétér, zsétár.

*SÉTASOR
(séta-sor) ösz. fn. Árnyékul szolgáló fasorok a sétahelyeken, továbbá, a fasorok közötti térvonal. Több sétasorokból álló sétány.

*SÉTATÉR
(séta-tér) l. SÉTAHELY.

*SÉTAÚT
(séta-út) ösz. fn. Út, kirándulás, melyet valaki gyalog, vagy lóháton, kocsin, hajón séta gyanánt, egyedül mulatságból, vagy testi mozgalom, légváltozás, földerülés végett teszen.

*SETE
mn. tt. seté-t. 1) Ki jobb kéz helyett baloggal dolgozik, működik, honnan öszvetéve balogsetének is mondják. Egy értelmüek vele: suta, suti, sütű, balogsuta, balogsütü. 2) Félszeg, ügyetlen, mely értelemben rokon hozzá a csetlik gyöke cset, és a székely tete-puta (azaz, ügyetlen) tájszónak első alkatrésze. Minthogy a sete mind testi mind szellemi működéseiben a szokott rendes módtól, iránytól eltér, innen okszerüleg vélhetni, hogy gyöke se rokon a cse vagy csa gyökhöz, innen sete = csa-te, vagy csa-tevő csára tevő, görbén tevő.

*SETECSÁP
(sete-csáp) ösz. fn. Rovarfaj, melynek félszeg csápja van.

*SĚTÉT; SETÉTÍT; SĚTÉTSÉG; SETÉTÜL stb.
l. SÖTÉT; SÖTÉTÍT; SÖTÉTSÉG stb.

*SĚTÉTKÚT
falu Bars m.; helyr. ~kút-ra, ~on, ~ról.

*SÉTFŰ
(sét-fű v. séd-fű) ösz. fn. Sét, vagy séd, azaz kis patak mellett korán kihajtott fű, zsibáknak (libáknak) való. Balatonmelléki szó.

*SÉTIFIKÁL
l. SÉRIFIKÁL.

*SÉTIKA
(séti-ka) kicsinző fn. tt. sétiká-t. Rövid ideig tartó, nem távolra ható; vagy igen lassu menetelű séta.

*SÉTIKÁL
(séti-ka-al) kicsiny. önh. m. sétikál-t. Lassacskán, egész kényelemmel, vagy igen rövid ideig sétál.

*SÉTIKÁLÁS
(séti-ka-al-ás) fn. tt. sétikálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lassacskán vagy rövid ideig sétál.

*SETTENKĚDIK
(setten-kěd-ik) k. m. settenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Idősb Mándy Péter szerént am. valami vagy valaki körül forog; rokon értelmü sündörög szóval; valamint a székely sajdúl szóval is, mely am. alattomban sirül. Tehát ,settenkědik' törzse a mély hangu sutton törzszsel azonosnak látszik, s az egész mintha ,suttonkodik' szóból módosult volna.

*SI (1)
fogak között kisikamló éles gyökhang, melyből részint mély hangu származékok erednek, mint, sí, sian, sivít, sikolt, síp, sivalkodik, Sió, sicz; részént magashanguak, mint sivölt, sivöltyü, siseg stb. Rokonai a csi, czi, zsi, mint hangutánzó származékok gyökei, pl. csipog, cziczog, zsibog szókban.

*SI (2)
a suhogást, csuszszanást, sietést, sifletést utánzó gyökhang, melyből közelebb siet, sifitel, siffent, továbbá sík, sima stb. származnak. V. ö. SIET.

*~SI
öszvetett képző, os és i elemekből öszvehúzva, mely némely gúnyos mellékneveket képez, mint: kapsi (kap-os-i, kaposó), habsi, tapsi, buksi (bog-si), silapsi, vaksi, melyeket l. saját rovataik alatt.

*
(si-v) önh. ragozva: síok v. sivok, sísz, siunk v. sivunk, sítok, sínak; 1-ső mult: sivék; 2-ik mult: sítt; htn. síni. Fogai közől éles, metsző si hangot bocsát ki, pl. midőn nagy fájdalom tör ki belőle, vagy haragos indulatból, vagy hogy csendesítsen, csillapítson valamit stb. Sí rí a betegségben szenvedő gyermek. Sínak az éhes malaczok, disznók. Átv. Sí a sipoló, fütyölő szél. Sí a síp, ha erősen bele fúnak. Csagataj nyelven: csík-mak (= sí-ní v. sír-ni, rimánkod-ni). Azon legrövidebb igéink egyike, melyek hangzóval végződnek, ú. m. szí, hí, ví, nyí, rí, sző, lő, nő, bú, nyű, stb.

*SIAD
falu Bihar megyében; helyr. Siad-on, ~ra, ~ról.

*SIAN v. SIJAN
(si-an v. sij-an) önh. m. sian-t. A székelyeknél am. sírásra, visításra fakad v. riad.

*SIANÁS v. SIJANÁS
(si-an-ás v. sij-an-ás) fn. tt. sianás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sírásra, visításra fakadás v. riadás. V. ö. SIAN.

*SIÁPOL
(si-áp-ol) önh. m. siápol-t. 1) Túl a Dunán némely tájakon és Erdélyben mondják növényekről, és állatokról, midőn nyomorúan tenyésznek, tengődnek, betegesek, elcsünnek; máskép: csiápol. Alapértelemben és gyökhangra nézve rokonok hozzá a csilnik, és csenevész, mely utóbbi is úgy látszik nem egyéb, mint csünevész, mint a csünik igének származéka. A hangváltozási szabályoknál fogva nem valószinütlen, hogy ezen si am. hi, melyből hiu, hiány, hitvány és rokonaik eredtek, miszerint siápol annyi, mint hiápol, azaz, hiú hiányos állapotban szenved. V. ö. SILÁNY, SIVÁNY. 2) Hangutánzó, s am. si hangon kiáltoz. Siápolnak a csirkék, apró verebek, hangváltozattal szintén: csiápol.

*SIÁPOLÁS
(si-áp-ol-ás) fn. tt. siápolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Tengődés. 2) Si hangon kiáltozás. V. ö. SIÁPOL.

*SIAS
(si-as) mn. tt. sias-t v. ~at, tb. ~ak. Erdélyi tájszó, s am. hamis, csalfa. Gyöke si, melyből as képzővel lett sias, mint fi fias; ki kies; uri urias; ví vias(kodik). Alapfogalomban egyezik vele azon csi, melyből a székelyes csián, máskép: csalán származik, t. i. azon növény, mely a roszat nem gyanító hozzá nyulónak kezét megcsipi, s mintegy megcsalja.

*SIBA
falu Sáros m.; helyr. Sibá-ra, ~n, ~ról.

*SIBÉK
(sib-ék) fn. tt. sibék-ět, harm. szr. ~je. Szalának göcseji vidékén am. a hordónak csinja, máskép: ontora v. ontra. Valószinü, hogy eredileg csipék volt, minthogy a sibék a hordó-dongáknak azon bevágását jelenti, melybe a feneket becsiptetik.

*SIBERK
erdélyi falu Kőhalomszékben; helyr. Siberk-re, ~ěn, ~ről.

*SIBIL
erdélyi falu Szelistye fiókszékben; helyr. Sibil-be, ~ben, ~ből.

*SIBISEL
erd. falu Hunyad m.; helyr, Sibisel-be, ~ben, ~ből.

*SIBÓ
l. ZSIBÓ.

*SIBSÁG
tájdivatos szó; l. HÍVSÁG v. HIÚSÁG.

*SICZ v. SICZCZ
macskát üző indulatszó; ellentéte a hívó czicz, cziczi.

*SICZĚGET v. SICZCZĚGET
gyak. önh. m. siczěget-tem, ~tél, ~ětt, par. siczěgess. A macskát gyakori sicz kiáltással űzi, hajtja.

*SID
falu Gömör, puszta Bereg m.; helyr. Sid-re, ~ěn, ~ről.

*SIDÁNY
l. ZSIDÁNY.

*SIDÓ
l. ZSIDÓ.

*SIED v. SIJED
a székelyeknél am. sülyed. Siedjek el ebbe helybe ha nem úgy van.

*SIEDELĚM
l. SIETELĚM.

*SIEDELMES
(si-ed-[et]el-ěm-es) mn. tt. sidelmes-t v. ~et, tb. ~ek. Sietős, sietséges, ami sietve történik, vagy történnie kell. Siedelmes munka, utazás.

*SIET
(si-et) önh. m. siet-tem, ~tél, ~ětt, par. siess. 1) Valahova sebes léptékkel megy. Hova sietsz oly nagyon? Siet, mint varga a vásárra. Elsiet, besiet, kisiet, viszszasiet. Siet, mintha az ellenség kergetné. Amely gyermek megijed, anyja ölébe siet. (Km.). Lassan siess, tovább érsz. (Km.). Sietve siet, igen sebesen megy. Ellentéte késik, mint Zrinyinek ezen versében is áll: Sem siet, sem késik haragja Istennek. Jobb mindenkor sietni, hogysem mindig elkésni. (Km.). 2) Átv. valamit gyorsan, halasztás nélkül tesz, végezni iparkodik. Siess, hogy jókor elkészülj a munkával. Sietve írni, olvasni, beszélni. Élni ne siess. Siet az óra, midőn kelletinél hamarabb jár. Aki siet, nem sokat gondolkozik. (Km.).
Túl a Dunán máskép: sëet, öszverántva sét. Gyöke azon se v. së, mely a gyors mozgás hangját utánozza, s meg van a seb, sebes, sebesség, sét v. séd, és Sió származékokban, fordítva: os, oson szóban. Rokonok sínai nyelven czču (currere, festinare), csu (ire); V. ö. SIÓ. Az et képző tulajdonkép az önható igéket alakító ed módosúlata, tehát eredetileg si-ed v. së-ed, mint, er-ed, szal-ad, hal-ad stb. Hasonló rokonhangi változás van ezekben: üget, reszket, viszket, melyek szintén az ed képzésü önhatók seregébe tartoznak. V. ö. RESZKET.

*SIETELĚM
(si-et-el-ěm) fn. tt. sietelm-et, harm. szr. ~e. A régieknél am. sietés, sietség. "És mikor be ment volna a királyhoz sietelmel" (sietelemmel. Müncheni cod. Mark VI.). "Sietelmel bevivé Dánielt királyhoz." (Bécsi cod. Dániel II.).

*SIETELMEST
(si-et-el-em-est) ih. Régiesen am. sietve, sietőleg, gyorsan. "Hogy sietelmest megjelentetnék Istennek országa." (Müncheni codex Lukács XIX.).

*SIETELMĚZ
(si-et-el-em-ěz) önh. m. sietelměz-tem, ~tél, ~ětt. Régiesen am. sietőleg, gyorsan végez valamit. "És jő sietelmezvén." (Bécsi codex Dániel XI.).

*SIETÉS
(si-et-és) fn. tt. sietés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Sebes haladásu menés. Sietésre nógatni a futárt, a hirnököt. Nagy sietéssel kimenni a városból. 2) Gyors cselekvés. Sietésre buzdítani a munkásokat. Nagy sietésben elfeledni valamit. "Az emberek nagy része csupa sietés által fosztja meg magát élte legszebb örömeitől." B. Eötvös József. (Gondolatok). V. ö. SIET.

*SIETETĚST
(si-et-et-ěs-t) ih. Régiesen am. sietséggel, sietőleg. "Valamene belcs (valamennyi bölcs) volna, sietetest oda jönnének." Katalin prózai Legendája.

*SIETETÖSSÉG, SIETETĚSSÉG
(si-et-et-ös-ség) fn. tt. sietetösség-ět, harm. szr. ~e. Régiesen pl. a Debreczeni Legendáskönyvben am. sietség. "Az oroszlán..... nagy sietetösségvel lábai előtt lehfekvék" (Szent Piroska asszony élete). "Gyüjtete mellő (mellé, maga mellé) nagy sietetességgel huszonnégy nemes tiszta szízeket." Katalin prózai Legendája.

*SIETŐ
(si-et-ő) mn. tt. siető-t. 1) Aki siet, azaz sebesen menve halad. Segítségre siető katonák. Városba, vásárra siető mesteremberek. 2) Gyorsan működő; ellentéte: Lassú, késedelmes, késő. Siető munkások. Siető óra, mely kelletinél hamarabb jár, korán járó. 3) Valahova készülő. Siető félben lenni.

*SIETŐLEG
(si-et-ő-leg) ih. Sietve, sietők módjára, sebes menettel; gyorsan működve, hamar. Sietőleg utazni valahova. Sietőleg végezni a munkát. V. ö. SIET.

*SIETŐS
(si-et-ő-ös) mn. tt. sietős-t v. ~et, tb. ~ek. Amit sietve, hamar, haladék nélkül, tüstént tenni, végezni kell, sürgetős. Sietős munka.
"Sietős az utam nagyon,
Subámat zálogba hagyom."
Népdal.

*SIETŐSEN
(si-et-ő-ös-en) ih. l. SIETŐLEG.

*SIETSÉG
(si-et-ség) fn. tt. sietség-ět, harm. szr. ~e. 1) Járási, menési, haladási sebesség, gyorsaság, mely által valaki bizonyos helyre mielőbb eljutni törekszik. Sietséggel kivonuló hadseregek. 2) Gyorsaság a cselekvésben, végrehajtásban, mely a működő erőket rendkivüli mozgásba hozza. Sietség nyereség. Sietség kárt hozhat. (Ellenkező közmondatok, t. i. a körülményekhez képest). V. ö. SIET.

*SIETSÉGĚS
(si-et-ség-ěs) mn. tt. sietségěs-t, tb. ~ek. Ami sietséggel, sietve, hamar történik vagy történt. Sietséges út, munka.

*SIETSÉGGEL
(si-et-ség-vel) ih. Sietve, hamar, sebesen menve, működve. Sietséggel ott teremmi valahol. Sietséggel végzett munka, hozott segély.

*SIETSÉGTELEN
(si-et-ség-telen) mn. tt. sietségtelen-t, tb. ~ěk. Ami sietséget nem igényel, nem sürgetős; továbbá, ami sietséggel nem történik. V. ö. SIETSÉG.

*SIETTĚN
(si-ett-ěn) ih. Folytonosan, igen sietve; szünet nélküli menéssel, cselekvéssel. Csak kettőztetésül használtatik: sietten sietett. Ilyenek menten ment, jöttön jött, futton futott.

*SIETTET
(si-et-tet) mivelt. m. siettet-tem, ~těl, ~ětt, par. siettess. Sürgetve eszközli, hogy valaki sietve menjen, vagy, hogy hamar, haladék nélkül végrehajtassék valami. Sebes dobolással siettetni a hadsereget. Siettetni a futárt, hirnököt. Siettetni a munkásokat, hogy a rendelt időre készen legyenek. Siettetni a fizetést. V. ö. SIET.

*SIETTETÉS
(si-et-tet-és) fn. tt. siettetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Nógatás, ösztönzés, sürgetés, mely által valakit v. valamit siettetünk. V. ö. SIETTET.

*SIETTETŐ
(si-et-tet-ő) mn. tt. siettető-t. 1) Mondjuk személyről, ki valakit sietésre sűrget. Munkásokat siettető hajdú. 2) Ami által sürgetnek valamit v. valakit. Siettető parancs.

*SIETVE, SIETVÉST
(si-et-ve, si-et-ve-est) ih. l. SIETŐLEG.
"A gonoszokra kemény fenyítő
Bizonynyal itt lesz; néha sietve jön,
Sántitva többszer."
Kazinczy Ferencz.

*SIF
hangutánzó elvont gyöke siffent, sifitel, siftet szóknak; l. ezeket.

*SIFFENT
(sif-ü-en-t, sif-v-en-t) áth. és önh. A székelyeknél am. csiszszenteni főleg lábával. V. ö. SIFITĚL.

*SIFFENTÉS
(sif-ü-en-t-és) fn. tt. siffentés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Csiszszentés - lábával. V. ö. SIFFENT.

*SIFITĚL
(sif-it-ěl) áth. m. sifitěl-t. Székelyföldi tájszó. 1) Valamely testhez egy másikat dörzsölve, ide-oda csusztatva sifit-féle hangot hallat. Kefével sifitelni a ruhát. Lábával sifitelni a földet. 2) Elé s hátra járni; máskép: siflet.

*SIFITĚLÉS
(sif-it-ěl-és) fn. tt. sifitělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Csusztaatgatás, csiszszengetés - lábával vagy másképen. 2) l. SIFLETÉS. V. ö. SIFITĚL.

*SIFLET
(sif-l-et) önh. m. siflet-tem, ~tél, ~ětt. Elé s hátra vislatni v. járkálni. Székely szó.

*SIFLETÉS
(sif-l-et-és) fn. tt. sifletés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Elé s hátra vislatás v. járkálás.

*SIGE
puszta Szabolcs m.; helyr. Sigé-re, ~n, ~ről.

*SIGÉR
fn. l. SÜGÉR.

*SIHEDER
fn. l. SÜHEDER.

*SIJAN
l. SIAN.

*SIJÁT
l. SAJÁT.

*SIJÁTSÁG
fn. tt. sijálság-ot, harm. szr. ~a. A székelyeknél 1) sajátság. V. ö. SAJÁT. 2) Síkság, rónaság. Ez utóbbi értelemben talán se-hátság azaz semmi hátság, semmi emelkedés. V. ö. SE, I.

*SÍK v. SIK
(1), fn. tt. sík-ot, harm. szr. ~ja. Arany vagy ezüst füsttel megfuttatott irha, vagy szövet, mely mintegy pótszerül használtatik a valódi arany vagy ezüst paszomán helyett, pl. a szinpadi öltözékeken, diszítvényeken. Arany sikkal szegélyezett ruha, sipka, kalap. Ezüst sikkal diszített lóterítő. Szélesb ért. sárga vagy ezüstfehér szinü papir- vagy szövetszalag, mely szemre némileg aranyosat, ezüstöset mutat.
Alapfogalomban ugyanazt jelenti, mit a simára, laposra vonatkozó sík, s mindkettővel rokon a csík mint sima és vonásos testü halnem, továbbá, mint különféle ért. szalag, vonás, húzás. V. ö. CSÍK.

*SÍK v. SIK
(2), mn. és fn. tt. sík-ot. 1) Mondjuk területről, lapról, s általán oly testnek fölszinéről, mely akár eredeti alkotásánál fogva, akár csiszolás, sikárlás, köszörülés stb. által simává képeztetett, mely nem rögös, nem érdes, s vele érintkező testek akadék nélkül csúsznak el rajta. Sík jég. Síkra gyalult deszka. Síkká csiszolt márvány. 2) Minek területe lapályos, nem hegyes völgyes, hanem vízirányos fölszinü. Sík mezők, rétek, térségek. Sík földön legelő barmok. Sík víz, mely nagy terjedelmü tért borít, árvíz. Mindkét értelemben főnevül is használtatik. Síkra épített helység. Síkon nyargalózni. Ki a síkra! Kiállni, kiszállni a síkra, a versenytérre, csatamezőre. "Ha a politikában a szenvedélyek egyszer síkra szálltak, a józanságnak többnyire csak egy kötelessége marad - a hallgatás." B. Eötvös József. (Gondolatok). Síkon futó, a huszárnak gúnyneve, mint a fikáé, pocsétakerülő. A határnak síkját elborította a víz. Hazánk síkjain lakó népek. 3) Ami nyálkás volta miatt csuszós, sikamlós, vagy hígan folyó. Sík testü gyíkok, kígyók, angolnák. Sík has, sík hasu; sík bél, sík bélü, am. lágy, folyó has, bél.
E szóban alapfogalom a csuszásra, könnyü menetelre vonatkozó suhogó hang, s gyökeleme: sí. Rokon közelebb egy részről a csík, gyík szókkal, más részről a czika, czikáz, származékok gyökeivel. Ugyanezen fogalmak uralkodnak a sík közvetlen származékaiban: sikál, sikázol, sikam, sikamik, sikamlik, sikamodik, sikol, siklik, sikos, sikság, sikúl. Ide tartozik az átv. ért. sikkad, sikkaszt, és a vékonyhangu sikér, siker, sikeres. Az ide tartozó szókban a különböző tájszokás a gyök i hangját hol megnyújtva hol röviden ejti; azonban az újabb hangmértan szabályai szerint az önálló gyökben inkább megnyújtva, ragozott állapotában pedig rendszerént röviden ejtendő. V. ö. SIMA, (1).

*SIKAJOS
(sík-aj-os) mn. tt. sikajos-t v. ~at, tb. ~ak. A székelyeknél am. síkos.

*SIKÁL; SIKÁLÁS
l. SIKÁLL; SIKÁLLÁS.

*SIKÁLL, SIKÁL
(sik-ár-ol) áth. m. sikáll-t, htn. ~ni v. ~ani. Valamely test fölszinét egy másikkal a végre dörzsöli, csiszálja, hogy sima, tiszta, fényes legyen. Réz, vas eděnyeket sikállni v. sikálni. Dézsát, sajtárt, kannát sikállni. Padlót sikállni. Rokoni értelmü vele súrol. Alakjára nézve nem más mint sikárl, az r a következő l-hez hasonulván; miért két ll-el helyesebben írjuk. Így írja Szabó Dávid is "Megsikállani a tálat, tányért, falat." (,Sikárlani' szó alatt).

*SIKÁLLÁS, SIKÁLÁS
(sik-ár-ol-ás) fn. tt. sikállás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki sikál, csiszál, súrol valamit. Edények sikállásával foglalkodó cseléd. V. ö. SIKÁLL.

*SIKÁLLATLAN, SIKÁLATLAN
(sik-ár-ol-atlan) mn. tt. sikállatlan-t, tb. ~ok. Ami nincs sikárolva. Határozóként am. sikárlás nélkül.

*SIKÁLLÓ, SIKÁLÓ
(sik-ár-ol-ó) mn. tt. sikáló-t. 1) Aki sikál. Szobasikáló napszámosnők. 2) Mivel sikálnak. Sikáló por, sikáló szalmatekercs. V. ö. SIKÁL.

*SIKAM
(sik-am) elavult fn. melyből sikamik, sikamlik, sikamít származnak. Eredetileg csuszós állapotot, vagy tulajdonságot jelenthetett, s alakra hasonló a futam, folyam, iram, élem, vérem és sok más részént élő, részént elavult törzsszókhoz, melyeket újra föléleszteni nyelvünk érdekében volna.

*SIKAMÍT
(sik-am-ít) áth. m. sikamít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, hogy bizonyos test, vagy tér fölszine csuszóssá, azaz, a törzsök értelménél fogva, hogy sikammá legyen. Csuszkálás által sikamítani a jeget. Viaszolással a padlót sikamítani. V. ö. SIKAM.

*SIKAMÍTÁS, SIKAMITÁS
(sik-am-ít-ás) fn. tt. sikamítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn sikamítanak valamit. V. ö. SIKAMÍT.

*SIKAMLÁS
(sik-am-ol-ás) fn. tt. sikamlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A tovább mozdulásnak azon neme, mely csuszamodás által történik. Ki a sikamlástól fél, ne menjen a jégre. (Km.). Átv. ért. az erkölcsi érzésnek gyarlósága, midőn a nemi szemérem ellen vét, s az erkölcs ösvényén mintegy elcsuszik, megbotlik, elesik.

*SIKAMLIK
(sik-am-ol-ik) k. m. sikaml-ott, htn. ~ani. 1) A menőnek lábai valamely sikos, sima alapon megcsúsznak. Megsikamlani a jégen, a viaszos padolaton. 2) Szélesb ért. csúszva mozog, halad, suhan, eltünik; kibontakozva elsurran. Sikamlik a csík, kígyó. Kezéből kisikamlott a pohár, hóna alól a könyv. A megfogott tolvaj elsikamlott. Átv. 1) sikamlik v. kisikamlik, elsikamlik a nyelv, a szó, a titok, midőn mintegy akarat ellen, vagy hebehurgyaságból kiejt valamit, s illetőleg köz hallomásra jut. Sikamlik a titok, hol a poharak csúsznak. (Km.). 2) Sikamlik az oly szó, vagy beszéd, mely a nemi szemérmet sérti, s az erkölcs ösvényéről mintegy félre csúszik.

*SIKAMLÓ
(sik-am-ol-ó) mn. tt. sikamló-t. Általán, ami sikamlik; különösen, ami a szemérem ösvényéről félre vezet, botrányos. Sikamló beszédek, mesék, adomák, czélzatok. Sikamló tárgyu tréfák. V. ö. SIKAMLIK.

*SIKAMLÓS
(sik-am-ol-ó-os) mn. tt. sikamlós-t v. ~at, tb. ~ak. Sikamló természetü, min könnyü megsikamlani, akár tulajdon, akár erkölcsi értelemben. Sikamlós út. Sikamlós beszédek.

*SIKAMLÓSÁG
(sik-am-ol-ó-ság) fn. tt. sikamlóságot, harm. szr. ~a. Sikamló állapota, vagy tulajdonsága valaminek. Különösen, szemérmet sértő kétértelmüség. V. ö. SIKAMLÓ.

*SIKAMODÁS
(sik-am-od-ás); SIKAMODIK, (sik-am-od-ik) l. SIKAMLÁS; SIKAMLIK.

*SIKAMOS
(sik-am-os) mn. tt. sikamos-t v. ~at, tb. ~ak. Csuszamos; sík, csuszós állapotu, vagy tulajdonságu. Ellentéte: rögös, érdes. V. ö. SIKAM.

*SIKÁNKOZÁS, SIKANKÓZÁS
(sik-án-koz-ás) fn. tt. sikánkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Jégen vagy más sima területen csuszkorál. V. ö. SIKÁNKOZIK.

*SIKÁNKOZIK, SIKANKÓZIK
(sik-án-koz-ik) k. m. sikánkoztam, ~tál, ~ott. Jégen, vagy más síma területen, pl. viaszos padlaton csuszkorál, máskép: sikárkozik; mindkettő elemezve: sikálkozik, azaz, a síma területet sikálgatva csúszik.

*SIKÁR
(sik-ár) fn. tt. sikár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) A lopvanőszök seregébe és harasztok, illetőleg zsurlók (equisetum) neme alá tartozó növényfajnak népies neve, melynek szára éles barázdás, ágatlan, néha tövön ágas. Nevét onnan kapta, mert edények sikárlására, zsarolására használtatik; máskép szintén köz néven: zsurlófű, kannamosó, czinmosó, növénytani néven: kannamosó zsurló. (Equisetum hyemale). 2) Szélesb ért. akármily eszköz, melylyel valamit zsúrolnak, fényesítnek; mely értelemben különösen összetételeknél fordúl elé.

*SIKÁRACZÉL
(sikár-aczél) ösz. fn. Aczélból való eszköz, melylyel az éremből dolgozó mívesek az illető míveket simára, fényesre dörzsölik.

*SIKÁRFOG
(sikár-fog) ösz. fn. A könyvkötőknél, aranyozóknál s más miveseknél állatfog, pl. vadkan agyara, melyet simításra, sikárlásra használnak.

*SIKÁRKEFE
(sikár-kefe) ösz. fn. Erős sörtéjü, valamit sikárlani való kefe.

*SIKÁRKOZIK
(sik-ár-koz-ik) l. SIKÁNKOZIK.

*SIKÁRKŐ
(sikár-kő) ösz. fn. Síma lapú, és sikárlani, simítani való kő; továbbá, melyen valamit fennek, pl. beretvát, kést.

*SIKÁRL
l. SIKÁROL.

*SIKÁRLÁS
(sik-ár-ol-ás) fn. tt. sikárlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki sikárol.

*SIKÁRLÓ
(sik-ár-ol-ó) mn. és fn. tt. sikárló-t. 1) Aki sikárol. Sikárló konyhacseléd. 2) Általán, a mivel valamit sikárolnak. Sikárló homok, kőpor, malom, nemez, szalmatekercs. A székelyeknél, marhaganéból, lúgzott hamuból és agyagból csinált tapasz, melylyel a falakat simára kenik.

*SIKÁRNEMEZ
(sikár-nemez) ösz. fn. Nemez, vagyis, durvábbféle posztó, melylyel némely mesteremberek illető míveiket sikárolják, fényessé dörzsölik.

*SIKÁROL
(sik-ár-ol) áth. m. sikárol-t v. sikárl-ott, htn. sikárol-ni v. sikárl-ani. Dörzsölés, zsúrolás által simává, fényessé, tisztává alakít valamit. Edényeket, késeket, villákat sikárolni. A székelyeknél am. a falat sártapaszszal simára bekeni.

*SIRÁRRESZELŐ
(sikár-reszelő) ösz. fn. Fémből dolgozó mivesek reszelője, melylyel míveiket, vagyis az illető fémanyagot simára, fényesre dörzsölik.

*SIKÁRRUHA
(sikár-ruha) ösz. fn. Akárminemü ruhadarab, rongy, melylyel valamit sikárolnak, zsúrolnak.

*SIKÁRVAS
(sikár-vas) ösz. fn. Sikárlásra használt vas, vagy eszköz vasból.

*SÍKAT
(sí-og-at) mivelt. m. síkat-tam, ~tál, ~ott, par. ~síkass. Némi erőszakkal eszközli, hogy valaki v. valami síjon, síogjon. Síkatja ríkatja a gyereket. Nyelegetéssel ríkatni a malaczot. Ez igében a középképző k gyakorlatra mutat, s átalakult g, mely a hasonló képzésü csígat, nógat (csiogat, noogat) igékben eredeti alakját megtartja. V. ö. SÍ, ige.

*SÍKATÁS
(si-og-at-ás) fn. tt. síkatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki valakit vagy valamit síkat. V. ö. SÍKAT.

*SIKÁTOR (1)
fn. tt. sikátor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szoros útczika, szűk köz, mely két utczát öszveköt, melynek neve néhutt közle, és szurdék v. szurdok; tréfásan: kutyaszorító.
Gyökre (sik) hasonló ugyan szük szóhoz: de egészben idegen eredetünek látszik, Gyarmathy a latin secator szóval rokonítja.

*SIKÁTOR (2)
faluk Borsod és Veszprém puszta Pest m.; helyr. Sikátor-ra, ~on, ~ról.

*SIKATTYÚ
l. SIKOLTYÚ.

*SÍKBÉL
(sík-bél) ösz. fn. Lágyhas, hasmenés.

*SÍKBÉLŰ v. ~BÉLÜ
(sík-bélü) ösz. mn. Lágyhasu, kinek híg széke van.

*SIKER
(sik-er) fn. tt. siker-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Általán, foganat, vagy kedvező eredmény, mely valamely vállalatot, munkát követ. Fáradságomnak semmi sikere sincs. Sikerrel dolgozni. Majd meglássuk, mi sikere lesz felszólításomnak. Sikert várni, reményleni, aratni. Nem kételkedem, hogy sikere lesz. Máskép: süker. A törökben: csďkar, pl. bunun csďkari az dďr (ennek sikere kevés), csďk-mak igétől, melynek jelentése a többi közt am. a franczia sortir, provenir, devenir, résulter; csďkar részesülői alak (Zenker szerént aoristus), mely gyakran vétetik főnév helyett elvont értelemben.

*SIKÉR (1)
(sik-ér) fn. tt. sikér-t, v. siker-et, tb. ~ek, harm. szr. ~e. 1) Sikamlós, nyulós, ragadós, lágy anyag, pl. enyv, lép, mézga, gyanta, agyagsár, mint Molnár A. latinozza, lentor, viscus, bitumen. 2) Gabonák, vagy más lisztes anyagú testek tulajdonsága, melynél fogva szívosak, s kinyujthatók, honnan sikeres buzának mondják, melynek tömött szeme van, a lisztjéből finomra, vékonyra ki lehet a tésztát nyújtani.
Mindkét jelentésénél fogva alapfogalomban egyezik a simát, csuszóst jelentő sík gyökkel, és származékaival, mert ami sikeres, az egyszersmind csuszós, sikamlós.

*SIKÉR (2)
mn. tt. sikér-t, tb. sikér-ěk. Túl a Dunán némely tájakon am. a közönségesebb divatú sekély, csekély, s mondják vízről, mely nem mély, s könnyen meglábolható. Elemzését illetőleg lásd sekély.

*SIKERDÚS
(siker-dús) ösz. mn. Sikerben, eredményben gazdag, bővelkedő.

*SIKERDÚSAN
(siker-dúsan) ösz. ih. Bő eredménynyel. Sikerdúsan működni.

*SIKERĚL
(sik-er-ěl) áth. m. sikerěl-t. Eszközli, hogy valaminek sikere, azaz, foganata, kedvező eredménye legyen; valamit előmozdít. Ritka használatu. Szokottabban: sikerít.

*SIKERES
(sik-er-es) mn. tt. sikeres-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Sikamlós, nyulós, szívos, ragadós. Sikeres enyv, lép, gyanta, mézga. 2) Minek lisztes bele tömött, s lisztje nyulékony. Sikeres búza. 3) Átv. foganatos, jó eredményü. Sikeres vállalat, munka, fáradság. V. ö. SIKÉR; SIKER.

*SIKERESEN
(sik-er-es-en) ih. Átv. foganatosan, kedvező eredménynyel, sikerülten. Sikeresen végzett munka. Sikeresen ható egyházi beszéd. V. ö. SIKER.

*SIKERESÍT
(sik-er-es-ít) l. SIKERÍT.

*SIKERESSÉG
(sik-er-es-ség). fn. tt. sikeresség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonsága vagy állapota valaminek, midőn sikeres, mind tulajdon, mind átv. értelemben. Enyvnek, lépnek, agyagnak sikeressége. A bánsági buzát sikeressége miatt leginkább kedvelik a sütők. Intésnek, munkának sikeressége. V. ö. SIKERES.

*SIKERETLEN
(sik-er-etlen) mn. tt. sikeretlen-t, tb. ~ěk. Általán, minek sikere nincs, tulajdon és átv. értelemben. Sikeretlen homoksár. Sikeretlen tészta. Átv. foganatlan, kedvező eredmény nélkül való. Sikeretlen intés, fáradság, munka. Határozóként am. siker nélkül. V. ö. SIKER; SIKÉR.

*SIKERETLENÍT
(sik-er-etlen-ít) áth. m. sikeretlenít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Átv. valamit foganatlanná tesz. A közbe jött akadályok, viszontagságok sikerítlenítették vállalatunkat.

*SIKERETLENÍTÉS, SIKERETLENITÉS
(sik-er-etlen-ít-és) fn. tt. sikeretlenítés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Sikeretlenné, foganatlanná tevés.

*SIKERETLENSÉG
(sik-er-etlen-ség) fn. tt. sikeretlenség-ět, harm. szr. ~e. Sikeretlen állapot vagy minőség.

*SIKERETLENŰL
(sik-er-etlen-űl) ih. Siker nélkül, foganatlanul, hiába. Sikeretlenűl beszélni, inteni, tanítani, fáradozni.

*SIKERETLENŰL, SIKERETLENÜL
(sik-er-etlen-űl) önh. m. sikeretlenűl-t. Sikeretlenné, azaz, foganat nélkülivé, eredménytelenné lesz; nem sikerűl.

*SIKEREZ
(sik-er-ez) áth. m. sikerez-tem, ~tél, ~ětt. Kedvező eredményt eszközöl, valaminek foganatot szerez, máskép: eredményez, sikerít.

*SIKERÍT
(sik-er-ít) áth. m. sikěrít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, hogy valaminek sikere, azaz, foganata, kedvező eredménye, kimenetele legyen; végrehajt valamit. A felsőbb rendeleteket, parancsolatokat sikeríteni. V. ö. SIKER.

*SIKERÍTÉS, SIKERITÉS
(sik-er-ít-és) fn. tt. sikerítés-t, tb. ~ěk, harm. šzr. ~e. Cselekvés, mely által valami foganatossá tétetik, vagy végrehajtatik.

*SIKERTELEN
(sik-er-telen); SIKERTELENSÉG, (sik-er-telen-ség) l. SIKERETLEN; SIKERETLENSÉG.

*SIKERŰL, SIKERÜL
(sik-er-űl) önh. m. sikerűl-t. Foganata lesz, szerencsés, kedvező kimenetelt, eredményt nyer; jól sül el, jól üt ki. Ezen vállalat jól sikerült. Végre sikerűlt neki az ohajtott hivatalt elnyerni. Ez minden erőlködésed daczára nem sikerült. V. ö. SIKER.

*SIKERŰLÉS, SIKERÜLÉS
(sik-er-űl-és) fn. tt. sikerűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, illetőleg eredmény, midőn valami sikerűl, vagyis foganatossá lesz.

*SIKERŰLET, SIKERÜLET
(sik-er-űl-et) fn. tt. sikerűlet-ět, harm. szr. ~e. Valamely működésnek, tevékenységnek foganatja, eredménye.

*SIKET
mn. tt. siket-ět. 1) Kinek halló érzéke vagy egészen tehetetlen, vagy bizonyos fokban tompa, aki, mint mondják, nagyot hall. Siketnéma. Siket pattantyús. Siketnek hiába beszélsz. A siket fülébe kiáltani. Siketnek beszélsz v. siketnek mondasz mesét. (Km.).
2) Ki mások kérelmére, szavára, intésére stb., nem hallgat, s úgy tetteti magát, mintha siket volna. Könyörgésünk siket füleknek szólt. Hallgat, mint siket disznó a buzában. (Km.). 3) Átv. mondják hangról, mely tompán szól, melynek éle nincsen; továbbá ami a hangot nem adja jól vissza, s mintegy elnyeli. Siket hangu énekes, siket szavu szónok. Siket terem, szinház, templom. Siket hét, nagy hét, midőn a katholikusoknál csütörtöktől szombatig nem hallani harangszót; némelyek szerént: feketehét. Vékonyabb hangzattal: süket.
Valószinü, hogy azon si v. sü hangnak fogalma rejlik benne, melyből az erős kiáltást jelentő sivölt, süvölt, sí, sikolt stb., származnak, mivel a siketnek sivölteni, sikoltani kell füleibe, hogy a szót hallja. Ezért mondják a siketről, hogy nagyot hall. Ily fogalmi viszonyban látszanak lenni a latin surdus és susurrus; a német taub és toben, mint Adelung és Campe vélekednek; továbbá a szláv hluk, hlucsani, (zúgás, harsogás), és hluchi (siket). A t a siket szóban vagy toldalékhang, mint a tájdivatos süke gyaníttatja, vagy s helyett áll, úgy hogy süket = sükes, sikes. Arab-törökül: szökiut = hallgatag, hallgatagság.

*SIKETĚDÉS
(siket-ěd-és) fn. tt. siketědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A halló érzéknek azon szenvedő állapota, midőn rugalmassága, fogékonysága vagy egészen vagy bizonyos fokig megszünik.

*SIKETĚDIK
(siket-ěd-ik) k. m. siketěd-tem, ~tél, ~ětt. Siketté leszen, vagyis, halló érzékének fogékonysága elvesz.

*SIKETĚS
(sik-et-ěs) mn. tt. siketěs-t v. ~et, tb. ~ek. Siketecske, nagyot halló. Győr tájékán süke, néhutt túl a Dunán: lámpértos.

*SIKETÍT
(siket-ít) áth. m. siketít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Siketté tesz. Az igen erős hang, a sivöltés megsiketítheti a füleket. V. ö. SIKET.

*SIKETÍTÉS, SIKETITÉS
(siket-ít-és) fn. tt. siketítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hatás, különösen igen erős hangzás, mely siketté tesz.

*SIKETNÉMA
(siket-néma) ösz. mn. és fn. Ki siket is néma is, ki se nem hall, se nem beszél, vagy ha tud is beszélni, azt nem hallásból, hanem más módon tanúlta meg. Siketnémák intézete.

*SIKETSÉG
(siktet-ség) fn. tt. siketség-ět, harm. szr. ~e. A hallószervek hiányos állapota, midőn valaki vagy egészen, vagy bizonyos fokig siket.

*SIKETŰL
(siket-űl) önh. m. siketűl-t; lásd SIKETĚDIK.

*SIKETŰLÉS, SIKETÜLÉS
(siket-űl-és) lásd SIKETĚDÉS.

*SÍKFÖLD
(sík-föld) ösz. fn. Egyenes fölszinü, lapályos területü, hegytelen, völgytelen, köröskörül nyilt föld, Tiszavidéki, csongrádi síkföld.

*SÍKFÖLDI
(sík-földi) ösz. mn. Síkföldről való, oda tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Síkföldi magyarok. Síkföldi gabona, mező, erdő.

*SÍKHAS; SÍKHASÚ v. ~HASU
(sík-hasu) l. SÍKBÉL; SÍKBÉLŰ.

*SÍKHÉJ
(sík-héj) ösz. fn. A fák kérgei alatt levő finom simaságu hártyaféle héj. A síkhéjat lehántani. Síkhéjjal megkötözni a virágokat. Máskép: háncs.

*SIKÍT (1)
(si-og-ít) önh. m. sikít-ott, par. ~s htn. ~ni, v. ~ani. Siogó hangon kiált. Sikítanak a gyermekek. Ijedtében nagyot sikított. Egy értelmü vele a sikolt, s legközelebbi rokonai rikít, rikolt, sivít, sipít, sivölt. Középképzője k a gyakorlatos g helyett hangzik, mely hol segédhangzóval, hol a nélkül jár, tehát elemezve siogít v. sigít.

*SIKÍT (2)
(sík-ít) áth. m. sikít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Síkká alakít valamit, csuszóssá tesz. Csiszolás, dörzsölés, reszelés által sikítani a rögös vasat. Gyaluval sikítani a fát.

*SIKÍTÁS, SIKITÁS
(1), (si-og-ít-ás) fn. tt. sikítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos sió azaz, sivó hangon kiáltás. V. ö. SIKÍT.

*SIKÍTÁS, SIKITÁS
(2), (sik-ít-ás) fn. tt. sikítás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit síkká, simává, csuszóssá tesznek.

*SIKÍTOZ
(si-og-ít-oz) gyak. önh. m. sikítoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyakran, vagy folytonosan sikít. Sikítoznak a gyerekek, ha verést kapnak.

*SIKÍTOZÁS
(si-og-ít-oz-ás) fn. tt. sikítozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori vagy folytonos sikítás.

*SIKKAD
(sik-k-ad) önh. m. sikkad-t. Alattomosan elvesz, elrejlik, eltünik, szőrén szálán oda lesz, nem tudni hova. Mondják különösen kisebbféle ingóságokról, melyeket el lehet csenni, lopni, dugni. Úgy elsikkadt, hogy sehol sem találom. Gyöke az átv. értelmű sík, mint csuszósat jelentő valami, t. i. ami elsikkad, úgy tűnik fel, mintha elcsuszszanna, elsiklanék, elsurranna.

*SIKKAN
(sik-u-an, sik-v-an, sik-k-an) önh. m. sikkan-t. 1) l. SIKKAD. 2) A székelyeknél am. csuszszan, siklik.

*SIKKANÁS
(sik-u-an-ás) fn. tt. sikkanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Sikkadás. 2) Csuszszanás.

*SIKKANT
(sik-k-an-t) áth. m. sikkant-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. l. SIKKASZT.

*SIKKANTYÚ
(sik-k-an-ty-ú) fn. tt. sikkantyú-t. Növénynem a négyhímesek seregéből és egyanyások rendjéből; virága csoportos; csészécskéi kettősek a magzat fölött, s rajta maradnak; közcsészéje sok levelű; bokrétája egy szirmu, négy-öt metszésű; vaczka félgolyóbisforma, vagy kopasz, vagy polyvás, vagy serteszőrös. (Scabiosa). Fajai sokfélék, melyek közől népnyelven különösen sikkantyúnak nevezik a csonkagyökerű, köz néven: elharapott gyökerű fajt. (Scabiosa succisa).
Több hasonló képeztetésü szavainkról itélve, eredetileg sikkantó, a sikkant törzsöktől. E nevet eredetileg a népnyelv az elharapott vagy csonka gyökerű fajnak adta. Lehet szikkantyú is, mint Szatmárban ejtik.

*SIKKASZT
(sik-k-asz-t) áth. m. sikkaszt-ott, par. sikkaszsz, htn. ~ni v. ~ani. 1) Valamit lopva, alattomban úgy elvisz, úgy eldug, hogy többé elé nem kerül. Kanalakat, ruhanemüeket, ékszereket elsikkasztani. Hová sikkasztottátok okleveleimet? A végrendeletet elsikkasztani. 2) Valaki valamely reá bízott vagyont törvénytelen módon és büntetést érdemlőleg saját hasznára fordít. A hívatalpénzt elsikkasztani.

*SIKKASZTÁS
(sik-k-asz-t-ás) fn. tt. sikkasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Suttonyos cselekvés, mely által valaki sikkaszt, elsikkaszt valamit.

*SIKKATYÚ, SIKKOTYÚ
(si-og-at-ó v. si-og-ol-t-ó) fn. tt. sikkatyú-t v. sikkotyú-t. Kriza J. szerént a székelyeknél különösen Udvarhelyszéken az ekeágas orrát a tézsolával (tézslával) összefoglaló, két végén szeggel ellátott két darabka fa. Egyezik vele, vagy legalább hasonló hozzá mind hangban, mind érteményben: csikoltó, valamint sikoltyu is. Különösen idősb Mándy Péter tanusága szerént Szathmárban karika, melyre a nyüstöt kötik; l. SIKOLTYU.

*SIKLIK
(sik-ol-ik) k. m. sikl-ott, htn. ~ani. Csúszik, elcsúszik, sikamodik. A sima jégen siklik a láb. Elsiklott a padlózaton. Le-, kisiklott a kocsikerék. V. ö. SIKAMLIK.

*SIKLÓ (1)
falu Arad m.; helyr. Sikló-ra, ~n, ~ról.

*SIKLÓ (2)
(sik-ol-ó) mn. és fn. Aki v. ami siklik. Főnévileg valamely csuszamodó szerkezet, vagy pedig út, melyen azon szerkezet segélyével lehet tova haladni.

*SIKLÓFŰ
(sikló-fű) ösz. fn. l. SIKÁR.

*SIKLÓKÍGYÓ
(sikló-kígyó) ösz. fn. Kígyóhoz hasonló lábatlan állat, a hüllők osztályából, melynek hasát pikkelyek födik. (Coluber).

*SIKLÓS
mváros Baranya m.; helyr. Siklós-ra, ~on, ~ról.

*SIKMA
idősb Mándy P. szerént Szathmárban am. sipka, hangáttétellel és a p-nek m-mé változtával.

*SÍKMÉRŐ
(sík-mérő) ösz. fn. Mértani eszköz, melylyel a térképen az egyes részletek tartalmát kiszámítják. (Planimeter).

*SÍKMEZŐ
(sík-mező) ösz. fn. Lapályos nyilt területű mezőség.
"Zöld erdőben, síkmezőben
Gerliczék énekelnek."
Népdal.
Síkmezőn futtatni, versenyezni, szembeszállani az ellenséggel. Árvíz borította síkmező.

*SIKÓ
(sík-ó v. sík-ol-ó) fn. tt. sikó-t. Győr vidékén am. sikárló, azaz eszköz, melylyel valamit, sikárolnak. Szalmasikó, szalmából font sikárló. Pörgyesikó, kóróforma zöld növényből font sikárló. Czinn sikó v. ónsikó am. czinnmosó v. kannamosó fű. Lásd SIKÁR alatt.

*SÍKOL, SIKOL
(sík-ol) áth. m. síkolt-t. Síkká, sikossá, simává dörzsöl, súrol valamit; máskép: sikáll, sikárol.

*SÍKOLÁS, SIKOLÁS
(sík-ol-ás) fn. tt. sikolás-t, tb. ~ok, harm. szr ~a. Síkká, simává tevése valaminek.

*SIKOLT
(si-og-ol-t) l. SIKÍT. Képeztetésre hasonló a rikolt, sivölt, süvölt, kiált hangutánzókhoz.
"Sikolt, rikolt a sarkantyú."
Népdal.

*SIKOLTÁS
(si-og-ol-t-ás) l. SIKÍTÁS.

*SIKOLTOZ
(si-og-ol-t-oz) l. SIKÍTOZ.

*SIKOLTOZÁS
(si-og-ol-t-oz-ás) l. SIKÍTOZÁS.

*SIKOLTYÚ
(sik-ol-ty-ú v. si-og-ol-t-ó) fn. tt. sikoltyú-t. 1) l. CSIKOLTÓ v. CSIKÓTÉ. 2) Azon karika, melybe a szövőszéki nyüstöt akasztják, csikoltyúkarika. Mindkét értelemben egy gyökü a csiga csigolya szókkal, minthogy alakjára nézve a csiga nevü géphez némileg hasonló, azaz, ide-oda forgékony.

*SIKONKÁZIK
l. SIKÁNKOZIK.

*SÍKOS, SIKOS
(1), (sik-os) mn. tt. síkos-t v. ~at, tb. ~ak. Sikféle szalaggal, cziczomázott, czifrázott, diszített. Sikos nadrág, csizmaszár, sipka. Sikos szinpadi öltözékek. Rokon hozzá csikos.

*SÍKOS v. SIKOS
(2), (sik-os) mn. tt. síkos-t, v. ~at, tb. ~ak. Igen sima fölszinü, csuszós. Sikos út, padolat. Sikos hátu csík, kígyó. V. ö. SÍK.

*SÍKOSSÁG, SIKOSSÁG
(sík-os-ság) fn. tt. síkosság-ot, harm. szr. ~a. Csuszás állapota vagy tulajdonsága valamely testnek. Jégnek, iszapsárnak sikossága. V. ö. SÍKOS.

*SIKOTA
puszta Somogy m.; helyr. Sikotá-ra, ~n, ~ról.

*SIKÓTYU
l. SIKOLTYU.

*SÍKOZ
(sík-oz) áth. m. síkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Síkféle szalaggal, szegélylyel czifráz, cziczomáz. Síkozni a süveget, sipkát, öltönyt.

*SÍKOZÁS
(sík-oz-ás) fn. tt. síkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Varrómunka, mely által valamit síkkal czifráznak, szegélyeznek.

*SÍKSZÁJ
(sík-száj) ösz. fn. A mohok osztályába tartozó növénynem; tokjának szája fogatlan; hímvirágai külön tövön vannak. (Gymnostomumbryum).

*SÍKTENGER
(sík-tenger) ösz. fn. A nagy tenger, melynek széle elláthatatlan.

*SÍKTŰKÖR
(sík-tűkör) ösz. fn. Egyenes felületü tükör. (A homorú vagy domborúnak ellentéte).

*SÍKÚL, SIKÚL
(sik-úl) önh. m. sikúl-t. Síkká, simává, csuszóssá, érdetlenné lesz. Fagyos esőben megsíkúl az út. Síkúlt has am. lágy has, síkbél. V. ö. SÍK.

*SÍKÚLÁS, SIKULÁS
(sík-úl-á-s) fn. tt síkúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapoti változás, vagy alakulás, midőn valami sikká lesz. V. ö. SÍKÚL.

*SÍKVERSENY
(sík-verseny) ösz. fn. Lóverseny, síkföldön (ugratás nélkül), telivér lovak gyorsaságának próbája.

*SÍKVÖLGY
puszta Komárom m; helyr. Síkvölgy-re, ~ön, ~ről.

*SIL
elvont gyök sila, silák, silány, silap, siláp szókban és származékaikban. Általános jelentése hajlás, aláhajlás, sülyedés, s hangban is rokon haj és süly gyökökkel. V. ö. az említett szókat.

*SILA
(sil-a) mn. tt. silá-t. Rövid látásu, ki szemhéjával pislogni, hunyorogni szok.
Gyökre és alapfogalomra, nézve rokonok hozzá silap, silapsi, mely lekonyulót, alá hajlongót jelent pl. kalap, melynek karimája fityegve lebeg lefelé, mint a hunyorgónak szemhéja; silák v. silánk, pislogó tűz, eleven szén. Ide tartoznak: sula, kajlán leálló; sullog, azaz, sunnyog, és siska, konya, kajla, pl. disznó, melynek fülei lelógnak. Ugyanazon gyök rejlik hangáttétellel a pislog, pislákol igékben.

*SILÁK
(sil-ák) fn. tt. silák-ot, harm. szr. ~ja. Pislogó tűz, eleven szén, gyönge tűzvilág, pl. estve lefekvés után a házban. Székely szó. Elemzésére nézve l. SIL és SILA.

*SILÁKOL
(sil-ák-ol) önh. m. silákol-t. Mondják égő testről, különösen hamvadni kezdő eleven szénről, midőn csak pislog, pislákol. Továbbá am. pislogó tüzet rak. Nem tüzel, csak silákol. V. ö. SILA.

*SILÁKOLÁS
(sil-ák-ol-ás) fn. tt. silákolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami silákol, vagy cselekvés, midőn valaki silákol.

*SILÁNY
(sil-ány) mn. tt. silány-t v. ~at, tb. ~ak. Széles ért. a maga nemében hitvány, alávaló. Különösen am. ritkás, tömörtelen volta miatt hitvány, pl. silány gabona, vetés mező, azaz ritka szálu, és satnya növésü. Silány posztó, vászon, melynek szálai ritkák, és gyöngék.
E szóban alapfogalom a szükséges tömöttséget, tartalmat nélkülöző hiány; miért okszerüleg vélhető, hogy gyöke si v. síl rokon az ürességet jelentő hi hiu, hit(vány) szókkal s a latin hilum szóval is. E szerint a silány = hilány, hivány. Ugyanezen alapfogalom és gyök rejlik a puszta, növénytelen földre vonatkozó sivó, sivány, sivatag szókban, melyeket l. saját rovataik alatt. Innen elemezhető a sovány is, mit néhutt, nevezetesen a palóczok, hitványnak mondanak. Hogy az s és h a szók elején, tovább a v és l a szók közepén és végén fel szoktak cserélődni, arra nem csak a magyar, hanem más nyelvekben is vannak számos példák.

*SILÁNYÍT
(sil-ány-ít) áth. m. silányít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Silánynyá tesz valamit. A fagyos, tavaszi napok, és a szárazság elsilányítja a vetéseket. A viselés, erős kefélés silányítja a ruhát. Tönkre silányítani valakit v. valamit, am. semmivé tenni. (Helmeczy). V. ö. SILÁNY.

*SILÁNYÍTÁS, SILÁNYITÁS
(sil-ány-ít-ás) fn. tt. silányítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg hatás, okozás, mely által silánynyá tétetik valami. V. ö. SILÁNY.

*SILÁNYODÁS
(sil-ány-od-ás) fn. tt. silányodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Változási, vagy átalakulási állapot, midőn valami silánynyá leszen. V. ö. SILÁNY.

*SILÁNYODIK
(sil-ány-od-ik) k. m. silányod-tam, ~tál, ~ott. Tartalmát, tömöttségét, sürüségét elvesztve hitványnyá, üregessé, ritkává, alávalóvá leszen. Nagy szárazságban, kártékony férgek miatt silányodik a vetés. Átv. szellemi ért. hatása, belereje vesz; eredeti épségéből kivetkezik. V. ö. SILÁNY.

*SILÁNYSÁG
(sil-ány-ság) fn. tt. silányság-ot, harm. szr. ~a. Hitványság, alávalóság, csekélység, minek beltartalma, tömöttsége, becse nincsen. Ezek mind silányságok. Gondolatok, elmeművek silánysága. Mi nem elégszünk meg holmi silánysággal. V. ö. SILÁNY.
 

*SILÁNYUL
(sil-ány-ul) ih. Silány módon, hitványan, alávalóan; nem tömötten, nem tartalmasan. Silányul tenyésző gabona. Silányul dolgozott mű.

*SILÁNYÚL
(sil-ány-úl) önh. m. silányúl-t. Silánynyá leszen, olyanná alakúl, silányodik. Lásd SILÁNY.

*SILÁNYÚLÁS, SILÁNYULÁS
(sil-ány-úl-ás) fn. tt. silányulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Alakuló állapot, midőn valami silányúl. Silányulás ellen megóvni valamit.

*SILAP
(sil-ap) fn. tt. silap-ot, harm. szr. ~ja. 1) Minek területe lefelé fityeg, honnan silapsi kalap, melynek karimája kajlán hajladoz, és silapsi ember, kinek ily kalapja van, vagy azt a szemére húzva viseli. 2) Göcsejben am. sisak, melynek karimája szintén lefelé hajlik, honnan rokona a siska, azaz, konya fülü. Ugyanott jelenti a pálinkafőző kazánnak púpos födelét, mely a sisakhoz némileg hasonló. V. ö. SILA.

*SILÁP
(sil-áp) fn. tt. siláp-ot, harm. szr. ~ja. 1) Bot gyanánt használt dorong, levágott faág. Egy jelentésü vele: csihár, suhang, s átvetett hanggal husáng. Ide tartozik a vékony ágból való ütő verő eszköz: supra. Mindezek a hajlékony ágnak suhogására vonatkozó hangutánzók. 2) A székelyeknél am. csillám, villáncs, pislákoló tűz. Ez értelemben hangok átvetésével egyezik ,pisla' szóval, de rokon hangokban hasonló ,csillám' szóhoz is.

*SILÁPOL (1)
(sil-áp-ol) áth. és önh. m. silápol-t. 1) Am. husángol, suprál. 2) Csillámpol, csillámlik, pislákol.

*SILÁPOL (2)
(sil-áp-ol) áth. m. silápol-t. Siláppal üt, ver, botoz, husángol. V. ö. SILÁP.

*SILÁPOLÁS
(sil-áp-ol-ás) fn. tt. silápolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Siláppal való verés, botozás, husángolás, dorongolás.

*SILAPSI
(sil-ap-si) tt. silapsi-t; lásd SILAP. Alakjára nézve gúnyra mutat, mint, vaksi, buksi, töksi, kapsi, lebzsi.

*SILASÁG
(sil-a-ság) fn. tt. silaság-ot. Tulajdonság, midőn valaki sila, azaz rövidlátó, egyszersmind szemeivel pislog, hunyorog. V. ö. SILA.

*SÍLEÁNY
(sí-leány) ösz. fn. Általán a menyasszony barátnői, kik azt esküvő előtti estén, úgy nevezett ,sirató'-ban meglátogatják, s tőle siránkozva elbucsúznak; különösen, nyoszolóleány, ki a menyasszonyt kíséri, s népies szokás szerént vele együtt sír.

*SILINGYIA
mváros Arad m.; helyr. Silingyiá-ra, ~n, ~ról.

*SILIOM
fn. tt. síliom-ot, harm. szr. ~ja. Növénynem a hathímesek seregéből és egyanyások rendjéből; csészéje nincs; bokrétája harangforma, hat hasábu; nyaka szűk, hengeres; hímszálai a bokrétából nőttek, s az anyaszárral együtt legörbültek. (Hemerocallis). Fajai közől nevezetesek: sárga síliom, máskép köz néven: sárga tubarózsa, sárha liliom, lábmosófű; továbbá: lángszín síliom.

*SILLÁM
(sill-ám) fn. tt. sillám-ot. Bodrogközben am. csekély, könnyü dolog, tréfajáték. Alapfogalmánál és gyökénél fogva rokon hozzá silány; vagy pedig siláp.

*SIM
elvont gyök sima, simogat szókban és származékaikban. l. ezeket.

*SIMA (2)
(sim-a) mn. tt. simá-t. 1) Minek fölszine lapos, s egyirányos tapintatu, nem rögös, nem érdes; minek rostjai, szálai fekmentesen, föl nem borzadva, föl nem szálkásodva terülnek el; csiszolt, sikárlott, sikos. Ellentétei: rögös, göcsös, hoportos, szőrös, érdes, borzas, szálkás, cserepes. Sima deszka, melyet meggyalultak. Sima falak. Sima kő. Sima asztal, tábla, papir. Sima jég. Sima bőr. Sima szőr, haj. Sima fahéj, falevelek. Simára gyalulni a fát, fésűlni a haját, kefélni a kalapot. 2) Gyöngéd tapintatu. Sima bársony. Sima arczu nő, sima száju, kinek bajsza nincs.
"Sima márvány piczin álla."
Faludi.
3) Átv. aki cselekvési érintkezése által nem sért, finom, nem szögletes magaviseletű; különösen, hizelgő. Sima erkölcsü ember. Sima száju társalgó. Sima beszédü udvaroncz. Sima ajakú hizelgés. Sima bánásmód.
Rokon hozzá sík, csakhogy ez nagyobb földterületre, csuszósságra is vonatkozik, ámbár ez utolsó fogalmat néha a sima is magában foglalja, pl. e közmondatban: síma farkú a szerencse, hol futja, hol kergeti az embert. Az i-t tájszokásilag megnyújtva is hangoztatják: síma. V. ö. SÍK, mn.

*SIMA (2)
faluk Abaúj és Szatmár, puszta Szabolcs m.; helyr. Simá-ra, ~n, ~ról.

*SIMAG
(sim-ag) fn. tt. simago-t, harm. szr. ~ja. Finom, tömött, vastartalmu agyagföld, mely üvegszerüen megkeményedik, s fémek, kövek csiszolására, simitására alkalmas. (Tripela).

*SIMAHÁZA
falu Sopron m.; helyr. Simaházá-ra, ~n, ~ról.

*SIMAKÖSZÖRŰS
(sima-köszörűs) ösz. fn. Köszörűs, ki köveket, üvegeket simára köszörül, különböztetésül azon köszörűstől, ki nem csak simít, hanem élesít is.

*SIMÁN
(sim-a-an) ih. 1) Sima alakban, simára csinálva. Simán elkészíteni a bútorfát. Simán viselni a hajat. 2) Átv. magát másokhoz gyöngéden, finomul, hizelgőleg alkalmazva. Simán beszélni. Simán bánni valakivel. V. ö. SIMA.

*SIMÁND
CSERNOVICS~, EDELSPACHER~, mvárosok Arad m.; helyr. Simánd-ra, ~on, ~ról.

*SIMÁNDI
(sim-án-di) mn. tt. simándi-t, tb. ~k v. ~ak. Sopánkodva, tolakodva, hizelegve orczátlanul kunyoráló, esengő. Simándi koldus. Gyöke sí v. siv, melyből eredetileg sivándi, s hangváltozattal simándi származott. V. ö. Simánkodik, sipánkodik. Alakja gúnyra mutat, mint a rokon képzetü kortyándi, csalavandi, pökhendi, ebhendi. Hasonlóan képezhető volna a rí v. rív gyökből rimándi. Valamint létezik sí rí, lehet simándi rimándi is.

*SIMÁNKODÁS
(siv-án-kod-ás) fn. tt. simánkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tartós, tolakodó, szemtelen, hizelgő kunyorálás. Simánkodás, rimánkodás. V. ö. SIMÁNDI.

*SIMÁNKODIK
(sim-án-kod-ik) k. m. simánkod-tam, ~tál, ~ott. Szemtelenül, hizelgve, sivaríva kunyorál. Simánkodik, rimánkodik. V. ö. SIMÁNDI.

*SIMÁRD
puszta Borsod m.; helyr. Simárd-ra, ~on, ~ról.

*SIMASÁG
(sim-a-ság) fn. tt. simaság-ot, harm. szr. ~a. 1) Tulajdonsága valamely testnek, midőn sima, vagy gyöngéd, finom tapintatu. 2) Átv. a cselekvési, társalgási érintkezésnek gyöngéd, finom, hizelgő módja. V. ö. SIMA.

*SIMELY
fn. tt. simely-t, tb. ~ěk. Székely tájszó, valószinüleg nem más, mint a vastaghangu sámoly változata. Jelenti a szekér első tengelyén fekvő párnát, melyen a fergetyű fordúl.

*SIMÉNYFALVA
ALSÓ~, erd. falu, FELSŐ~, puszta Udvarhely székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*SIMÍT
(sim-a-ít) áth. m. simít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Simává tesz, csiszol, kefél, fésül stb. valamit. Üveget, követ, vasat, fát simítani. Hajat ecselővel, fésűvel, kefével, tenyérrel, lesimítani. A falra hányt vakolatot, tapaszt elsimítani.
"Barna hajad simítsd hátra."
Népdal.
Különösen Mátyusföldön am. meszel. Kisimítani a házat. 2) Átv. valami kellemetlen, botrányos, vagy akadályos ügyet úgy intéz el, mintha nem történt volna; elsusol, kiegyenlít valamit. Elsimította a dolgot, mielőtt köztudomásra, a biróság elé került volna. Néha am. mentegetve, szépítve takar, mellőz. Hiába simítod tettedet. Akarhogy simítod, de el nem simíthatod.

*SIMÍTÁS, SIMITÁS
(sim-a-ít-ás) fn. tt. simítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit simítanak. Mátyusföldön meszelés. Átv. valaminek egyenlítése, csendes elintézése, elmellőzése. V. ö. SIMÍT.

*SIMÍTATLAN, SIMÍTLAN
(sim-a-ít-[at]lan) mn. tt. simítatlan-t, tb. ~ok. Amit nem simítottak; egyenetlen lapú, rögös, érdes, szálkás, borzas stb. Simítatlan üveg, kő. Simítatlan haj, Mátyusföldön, meszeletlen. Határozóként am. simítás nélkül. V. ö. SIMÍT.

*SIMÍTATLANSÁG, SIMÍTLANSÁG
(sim-a-ít-[at]lan-ság) fn. tt. simítatlanság-ot, harm. szr. ~a. Simítatlan állapot v. minőség.

*SIMÍTÓ, SIMITÓ
(sim-a-ít-ó) mn. és fn. tt. simító-t. 1) Aki simít, meszel. Köveket, üveget simító mívesek. Simító kőmívesek. 2) Mivel valamit simítnak, pl. csont, fog, sima kő. Simítóval csiszolni a papírt, bőrt. V. ö. SIMÍT.

*SIMÍTÓ- v. SIMITÓECSET
(simító-ecset) ösz. fn. Ecset, melylyel valamit, pl. hajat, szőrt, szövetet simítanak, vagy a festéket valamire rákenik stb. V. ö. ECSET.

*SIMÍTÓ- v. SIMITÓFA
(simító-fa) ösz. fn. Fadarabka, melylyel simítani szoktak.

*SIMÍTÓ- v. SIMITÓKALAPÁCS
(simító-kalapács) ösz. fn. Ezüstmivesek, kolompárok sima kalapácsa, melylyel a munkába vett fémlemezt simára verik.

*SIMÍTÓ- v. SIMITÓKŐ
(simító-kő) ösz. fn. Kőnemü eszköz, melylyel más tárgyakat simára dörzsölnek.

*SIMÍTÓ- v. SIMITÓPRÉS
(simító-prés) ösz. fn. Sajtóféle gép vagy eszköz, melylyel valamit simára nyomnak.

*SIMÍTÓ- v. SIMITÓRONGY
(simító-rongy) ösz. fn. Rongy, melyet a famüvek, nevezetesen bútorok simitásánál használnak.

*SIMÍTÓ- v. SIMITÓVAS
(simító-vas) ösz. fn. Kő- és képfaragók eszköze vasból, melylyel a munkába vett követ simává teszik.

*SIMÓ
l. SIMON.

*SIMOGAT
(sim-og-at) gyak. áth. m. simogat-tam, ~tál, ~ott, par. simogass. 1) Tenyerével vagy valamely eszközzel gyöngén húzkálva tapogat, egyenget, simára törölget, nyomdos valamit. Háját, bajuszát, szakálát simogatja. A borzas kalapszőrt, a barkás posztót simogatni. 2) Különösen némi kedvezésből, hizelgve, tetszést mutatva czirogat. Simogatni a kedves fiú arczát, fejét. Simogatni, a kis cziczust, a báránykát. Simogatni a kedves paripát.
Ez igének képzésében a törzsök a hangja kimarad, s a gyakorlatos og a sim gyökhöz járul, sim-og-at; ilyenek, tiszt-og-at, puh-og-at, piszm-og, a tiszta, puha, piszma szók irányában véve.

*SIMOGATÁS
(sim-og-at-ás) fn. tt. simogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, Cselekvés, mely által valakit v. valamit simogatunk. Különösen, czirogatás, hizelgő tapintgatás. V. ö. SIMOGAT.

*SIMOLYODIK
(sim-oly-od-ik) k. m. simolyod-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél: hozzá simúl valakihez v. valamihez; általánosabban hangváltozattal sompolyodik.

*SIMOLYOG
(sim-oly-og) önh. m. simolyog-tam, ~tál, ~ott, vagy simolyg-ottam, ~ottál, ~ott; htn. ~ni v. simolyg-ani. Hízelkedve jár valaki körül. Általánosabban: sompolyog.

*SIMON (1)
férfi kn. tt. Simon-t, tb. ~ok. Simon héber eredetü szó jelentése: meghallgatott. Simon és Judás apostolok. Itt van immár Simon Júdás, jaj te neked pőre gatyás. (Km.). Simonbiró, átv. am. kardos asszony, ki, mint mondják, kalapot visel.

*SIMON (2)
l. SZENT-SIMON, CSÍK-SZENT-SIMON.

*SIMONFA
falu Somogy m.; helyr. Simanfá-ra, ~n, ~ról.

*SIMONFALVA
puszta Gömör m.; helyr. Simonfalvá-ra, ~n, ~ról.

*SIMONGÁL
puszta Somogy m.; helyr. ~gál-ra, ~on, ~ról.

*SIMONKERÉK
puszta Bihar m.; helyr. ~kerék-re, ~ěn, ~ről.

*SIMONMAJOR
puszta Tolna m.; helyr. ~major-ba, ~ban, ~ból.

*SIMONTELKE
erdélyi falu Doboka m.; helyr. ~telké-re, ~n, ~ről.

*SIMONTORNYA
mváros Tolna m.; helyr. ~tornyá-ra, ~n, ~ról.

*SIMONY (1)
l. SIMON.

*SIMONY (2)
falu Bars m.; helyr. Simony-ba, ~ban, ~ból.

*SIMONYI
faluk Gömör, Somogy, Vas m.; helyr. Simonyi-ba, ~ban, ~ból.

*SIMÚL
(sim-a-úl) önh. m. simúl-t. 1) Tapogatás, dörzsölés, csiszolás alatt sima fölszinüvé lesz. Simúl a gyalult fa, a fésült haj, a kefélt kalap szőre. 3) Átv. bizonyos vonzalomból gyöngéden odahajlik, odatapad. A gyermek az anyjához simúl. Hizelegve, szerelemből simulni valakihez. 3) Erkölcseire, társalgási módjára nézve finomodik, szögletességét veszti. 4) Eltakarodik. Simúlj innen. (Székely szólás). V. ö. SIMA.

*SIMÚLÁS, SIMULÁS
(sim-a-úl-ás) fn. tt. simúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Változási állapot, midőn valami v. valaki simává leszen; továbbá, vonzalmi odahajlás, erkölcsi, társalgási finomulás. V. ö. SIMÚL.

*SIMÚLÉKONY, SIMULÉKONY
(sim-a-úl-ék-ony) mn. tt. simúlékony-t, tb. ~ak. Aki v. ami másokhoz könnyen simúl, könnyen alkalmazkodik.

*SIMÚLÉKONYAN, SIMULÉKONYAN
(sim-a-úl-ék-ony-an) ih. Simulékony módon.

*SIMÚLÉKONYSÁG, SIMULÉKONYSÁG
(sim-a-úl-ék-ony-ság) fn. tt. simulékonyság-ot, harm. szr. ~a. Simulékony minőség v. állapot.

*SÍN, SIN
fn. tt. sín-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Laposra nyújtott, vagy vert vas rúd, melylyel különösebben a kerék tengelyét és talpát behúzzák, s megerősítik. A fakó kerékre sínt húzni. Így nevezik a vaspályákon azon párhúzamos vasrudakat is, melyeken a vasúti kocsik kerekei haladnak.
Egyezik a német Schiene, lengyel szyna stb. szókkal, amazt német nyelvészek részint a régi német schinen (= hasítni) igétől származtatják, részint a régi alsó német Schin (= héj) főnévvel rokonítják. Adelung szerént különösebben közvetlenül a hangutánzó sebes haladó mozgástól (se si természeti hangtól) is származhatott. Nyelvünkben is, mint számos szóból tudjuk, a se (sebes), si (siet) és su v. suh (suhan) gyökü szók hasonló értelműek.

*SIN, SÍN
SÍNY, elvont gyöke sindik, sinlik v. sínylik és sinlődik szóknak és származékaiknak. Rokon sany (ar), seny (v), szen (v) gyökökkel.

*SINA
l. SINNA.

*SÍNA
fn. tt. Síná-t. Keleti roppant birodalom, Kelet-Indiától északra; Sínától pedig északra feküdt a Krisztus előtti századokban a régi húnok (hiongnuk) birodalma, kik ellen építtetett a híres sinai kőfal. Német és némely más nyelveken: China. Mi a franczia kiejtést követve azért írtunk Sínát, mert ch a magyar nyelvben, legalább mostani helyesirásunk szerént nem létezik. Persa és török nyelven eredetéhez hűbben: Csín; s ugyanitt csíni am. sínai. E nevet malayi nyelven kapták a Thszin nevü uralkodó háztól, melyet az arabok Szina névre változtattak. A sínaiak saját nyelvén: Csonkue v. Csunkoe (= a közép birodalma), máskép: Csunyhoa (= a közép virága); még máskép: Thian-csau (= a meny birodalma); legközönségesebben az uralkodó nevéről, jelennen: Sziny v. Thsziny.

*SÍNAI
(sína-i) mn. és fn. tt. sínai-t, tb. ~ak. Sínából való, ahhoz tartozó. Főnévként am. Sína lakosa.

*SINÁR
(sin-ár) mn. tt. sinár-t, tb. ~ak v. ~ok. Fösvény, zsugori, csaló, mint a fösvény szokott lenni; máskép: zsinár, Baranyában zsimár, Göcsejben zsibrák, másutt zsobrák, zsubrák.
Gyökre és alapfogalomra rokon azon zsí, zsu eredetű szókhoz, melyek zsugorodásra vonatkoznak, ú. m. zsibár, sovány, beteges; zsigora, az ebek kuczorító görcsös betegsége; zsikora, töpörödött szalonna; zsugor, zsugorodik. Ide tartoznak azon rokon gyökü szók, melyek betegség általi nyomorodást jelentenek, u. m. csünik, csenevész, sindevész, t. i. a fösvény külső alakja olyan, mint a nyomorúság miatt öszvetöpörödött, elsoványodott emberé szokott lenni.

*SINCS
(se-incs) hiányos ige, mely csak a jelentő mód jelenidejének egyes és többes számu harmadik személyében divatozik: sincs, sincsenek. Péter sincs itt, Pál sincs. Nálam sincsenek, ő nála sincsenek. Nekem sincs pénzem, neked sincs. Bátyámnak sincsenek gyermekei, öcsémnek sincsenek.
Ezen szó két alkatrészből áll, egyik az elavult incs, mely a régieknél, nevezetesen a Müncheni codexben am. nincs; másik a se kötszó. Az incs magában véve am. a latin non est és non habet, s midőn a ,sincs' szóban se-vel öszveolvad, mindig kapcsolatra vonatkozik, pl. állitólag: Péternek is van pénze, Pálnak is, tagadólag a ,se' szónak a viszonyszó elébe tételével se Péternek, se Pálnak incs (nincs) pénze; v. nincs pénze se Péternek se Pálnak; a ,se' szónak pedig a viszonyszó után tételével és ,incs' v. ,nincs' szóval összeolvadva: Péternek sincs pénze, Pálnak sincs. Hasonlók: van pénz is posztó is; se pénz se posztó nincs, vagy nincs se pénz se posztó; pénz sincs, posztó sincs. Általában más tagadó szónak mindig utána tétetik. Sohult sincs annyi nyomoruság mind (= mint) ezen a világon. (Székely mondat) V. ö. SE, SEMMI, SENKI.

*SINCSEN
(se-incs-en) l. SINCS. Az en szótagot úgy veszi föl, mint a teszen, veszen, leszen, megyen, hiszen, s némely mások. Többese: sincsenek. Jaj Istenem hová legyek, mikor semmim sincsen. (Népdal).

*SINDĚL v. SINDĚLY
fn. tt. sinděl-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Vékonyra hasogatott, egyik szélén éles, másikon behornyolt lemez fából, melylyel az épületeket födni szokták. E czélra legalkalmasabb a fenyűfa. Így nevezik a hasonló czélra égetett cserepeket is, honnan a fa sindely és cserép sindely közötti különbség. Egyezik vele a német Schindel, mely a latin scindere, scindula, scandula után képeztetett. (Adelung). Tisztán magyarul: szelmény.

*SINDĚLÉS v. SINDĚLYĚS
(sinděl-ěs) mn. tt. sindělěs-t v. ~et, tb. ~ek. Sindellel födött; szelményezett. Sindeles ház, pajta; különböztetésül a bádogos, nádas, zsuppos-tól. L. SINDĚL.

*SINDĚLĚZ, SINDĚLYĚZ
(sinděl-ěz) áth. m. sindělěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Sindellel föd; szelményez. Sindelezni a házat, ólat, pajtát. Cseréppel sindelezett épület.

*SINDĚLĚZÉS, SINDĚLYĚZÉS
(sinděl-ěz-és) fn. tt. sindělězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ács- illetőleg cserepesmunka, midőn valamely épületet sindelyekkel födnek; szelményezés.

*SINDEVÉSZ
(sin-d-e-ve-ész) mn. tt. sindevész-t, tb. ~ek. Folytonos, vagy gyakori betegség által elnyomorodott, elfogyott, milyenek az aszkórban szenvedők. Hangváltozattal egy értelmü vele a csenevész.
Valamint némely más ász ész képzőjü szavaink, úgy ez is egyszersmind ige, s am. nyomorodik, fogy. Aszkórban sindevészni. Alapértelemben egyeznek vele sinlik, sinlődik; törzsöke a székelyeknél divatos sindik, melyből lett részesülő sindő, s ebből sinde, régiesen megtoldva sindeve, végre ész képzővel sindevész. Ily megnyujtott részesülőkből képződtek: eleven, mereven, halavány, kelevény, televény, és némely mások.

*SINDEVÉSZIK
(sin-d-e-ve-ész-ik) k. m. sindevész-tem, ~tél, ~ětt, par. ~szél. L. SINDIK.

*SINDIK
(sin-d-ik) k. m. sind-ětt, htn. ~ni v. ~eni. A székelyeknél am. a szokottabb sinlik. Nem él, hanem sindik a beteg. (Pázmán Préd. 835. l.). Elsindik. (Ugyanaz, Kal. 924. l.). Hasonló hangváltozási viszony van az omlik és az elavult omdik (ondik) között, melyből az ondó származott, továbbá a romlik, és a romdik közt, melynek származéka romda (ronda). V. ö. SUNDA.

*SÍNÉL
(sín-ěl) áth. Sínnel, azaz, vas lemezzel behúz. Sínelni a kocsikereket.

*SINFALVA
erd. falu Aranyos székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*SÍNFOGÓ
(sín-fogó) ösz. fn. Kovácsok szerszáma, melylyel a sínt fogják, midőn a kerékre akarják húzni.

*SING
(sin-g) fn. tt. sing-ět, harm. szr. ~e. 1) Némely tájszokás szerint am. a kerék sínje, melyet a talpára húznak: keréksing. 2) Régi magyar rőf, mely a közdivatban levő bécsi rőfnél valamivel rövidebb. A csapók, és szűrszabóknál, és Erdélyben maiglan divatos szó. Egy népmesének egyik csodahőse: egy sing ember másfél arasznyi szakállal. A Müncheni codexben seng am. könyökmérték (cubitus).
Valószinünek látszik, hogy a mértéket jelentő sing a lapított vas rudat jelentő sintől eredett, minthogy a rőf sinforma vasból vagy fából van. Vagy pedig a g csak toldalékhang, mint a bárzsing, rozmaring, mócsing, és némely másokban.

*SINGĚL
(sin-g-ěl) áth. m. singěl-t. Singgel mér valamit. Singelni a szűrposztót, a vásznat.

*SINGĚLÉS
(sin-g-ěl-és) fn. tt. singělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Singgel való mérés.

*SINGĚS
(sin-g-ěs) mn. l. RŐFÖS.

*SINGĚSÁRU; SINGĚSKALMÁR
l. RŐFÖSÁRU; RŐFÖSKALMÁR.

*SINGNYI
(sin-g-nyi) mn. tt. singnyi-t, tb. ~ek. Minek hossza, vagy széle, vagy magassága egy sing. Singnyit kimetszeni a végposztóból.

*SINGVAS
l. SÍNVAS.

*SINK
NAGY-SINK, erd. mváros a hasonló nevü szász székben; KIS~, erd. falu Nagy-Sink székben; heIyr. Sink-ěn, ~re, ~ről.

*SINKA v. Ó-SINKA
erd. falu Fogaras vidékében; ÚJ-SINKA, falu ugyanott; helyr. Sinká-n, ~ra, ~ról.

*SINKÓ
fn. tt. sinkó-t. Hajdan a debreczeni diákok magas süvege, mely 1774-ben eltöröltetett, miután 150 évig divatozott. (Kresznerics). Talán a simaság alapfogalma rejlik benne (sim-gó), a menynyiben t. i. nem szőrös, hanem sima kelméből volt, különböztetésül a szőrös kalpagtól, kucsmától.

*SINKOFA v. SINKÓFA
mn. tt. sinkofá-t. Vesztegető, ki holmi ingóságokat alattomban elkölt, elcsen, eldug. Szélesb ért. Pápa vidékén, semmirekellő, nagy kópé. Értelmére nézve rokon a sikkad, sikkaszt igékhez, miért valószinű, hogy valamint ezek a sik, úgy amaz a si-ma v. sim gyöktől ered, s am. aki valamit alattomos módon elcsusztat, elcsen. Alakjára olyan, mint csalfa, tréfa (terefe), satrafa, nyifa, módosított részesülők, s e hasonlatnál fogva alapul a simog gyakorlatos igét véve így fejlődhetett ki: simogó, simogova, singova, sinkofa, sinkófa, mint, csaló, csalava, csalva, csalfa. Innen lett a csalavandi is. V. ö. SAT RAFA. Gömöri, abaúji tájejtés szerént sinkopa. Ezért lehet súnyi-kópé összetétel is.

*SINKOFÁL v. SINKÓFÁL
(sinkofa-al) áth. m. sinkofál-t. 1) Valamit, vagy többfélét elsikkaszt, elveszteget, suttomban elcsen, eldug. Abaújban, Gömörben: sinkopál, elsinkopál. 2) A székelyeknél am. sompordál, hízeleg, V. ö. SINKOFA.

*SINKOFÁLÁS
(sinkofa-al-ás) fn. tt. sinkofálás-t, tb. ~ok. 1) Elsikkasztás, elvesztegetés. Elsinkofálás. 2) Sompordálás, hízelgés. V. ö. SINKOFÁL.

*SINKOPA; SINKOPÁL
l. SINKOFA; SINKOFÁL.

*SINLEG
(sin-l-eg) fn. tt. sinleg-ět, harm. szr. ~e. Aszkórban sinlőnek beteg állapota.

*SINLÉS
(sin-l-és) fn. tt. sinlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Nyomorgó beteges állapot. Gyökre és alapértelemre rokonai: sindik, sindevész, sinyedeg, csünik, csenevész. Ide tartoznak a senyv, senyved, szenved, sér, sanyar rokonértelmüek is. V. ö. SIN, SANY, SANYAR.

*SINLIK
(sin-l-ik) k. m, sinl-ětt, htn. ~eni. Beteges állapotban szenved, nyomorog, elsoványodik, elsanyarodik, tengleng. Aszkórban, mindennapos lázban sinleni. Használtatik tárgyesetes viszonynévvel is, s am. valaminek hiányát, rosz hatását szenvedőleg, betegeskedve érezi. Sinli az elmult jó életet. A sebzett katona sinli sebeit. Sinli a szűk élelmezést, a szegénységet. V. ö. SINLÉS.

*SINLŐ
(sin-l-ő) mn. tt. sinlő-t. Beteges állapotban nyomorgó, fogyasztó szenvedésben élő, sanyargó. Kórházban sinlő betegek. Szegénységben sinlő koldusok. V. ö. SINLIK.

*SINLŐDÉS
(sin-l-ő-öd-és) fn. tt. sinlődés-t. tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos sinlés, beteges állapot, sanyarodás; testet fogyasztó szenvedés.

*SINLŐDIK
(sin-l-ő-öd-ik) belsz. m. sinlőd-tem, ~tél, ~ött. Húzamosan sinlik, betegeskedik, nyomorog, sanyarodik. Már három évtől fogva sinlődik. Aszkórban sinlődni. Míg egy beteg sinlődik, száz egészséges is meghal. (Km.). Sem él, sem hal, csak úgy sinlődik. V. ö. SINLÉS.

*SINLŐDŐ
(sin-l-ő-öd-ő) mn. tt. sinlődő-t. Évült betegségben nyomorgó, szenvedő. Aszkórban sinlődő beteg.

*SINNA
erdélyi falu Szeben székben; helyr. Sinná-ra, ~n, ~ról.

*SINNYED; SINNYEDEG
l. SENYED; SENYEDEG.

*SINNYEDĚS
(sinny-ed-ěs) l. SENYEDEGÉS.

*SINNYETEG
(sinny-ed-eg) fn. tt. sinnyeteg-ět. 1) A székely kifejtés szerént a szóejtéshez hűbben sinnyedeg. l. SENYEDEG. 2) Mocsáros vízben termő szőrfű, melyről azt tartják, hogy rühesíti az embert.

*SINNYETEGĚS
(sinny-ed-eg-ěs) l. SENYEDEKĚS.

*SINÓR; SINÓROS; SINÓROZ stb.
l. ZSINÓR; ZSINÓROS, stb.

*SINSZEG
(sin-szeg) ösz. fn. Vas szeg, melylyel, a sinvasat a keréktalphoz verik.

*SINTÉR
fn. tt. sintér-t, tb. ~ěk. Hóhér, bakó. A német Schinder módosúlata.

*SINVAS
(sin-vas) ösz. fn. l. SÍN.

*SINVASHUZÓ
(sin-vas-huzó) l. SÍNFOGÓ.

*SÍNYLIK; SINYLŐ; SÍNYLŐDIK stb.
lásd SÍNLÍK; SÍNLŐ; SÍNLŐDIK stb.

*SIÓ
(si-ó) fn. tt. Sió-t. A Balatonból kifolyó vízcsatorna; mely Siófok nevü helységnél kezdődik. Szélesb ért. suhogva folydogáló vízfok, vízér vagy patak. Rokonai: sé, séd v. sét = patak, és a Sajó nevü folyó.
"Mormolva köszönti a bérczi Sió,
Zúgása szelid, nyugalomra hivó."
Vörösmarty M.
Gyöke a hangutánzó si. Sínai nyelven: csuán omnis aqua fluens.

*SIÓFOK
falu Veszprém m.; helyr. ~fok-ra, ~on, ~ról.

*SIÓI
puszta Somogy m.; helyr. Siói-ba, ~ban, ~ból.

*SIP
hangszó, melyből sipákol, sipít, sipog, egyszerü hangutánzók származnak. Azonos siv gyökkel. Csagataj nyelven csih-mak am. sírni, rimánkodni. A hangszert jelentő síp-tól csak az által különbözik, hogy ebben az éles hangzó inkább megnyújtva, amabban pedig röviden hangzik.

*SÍP
(sí-p) fn. tt. síp-ot, harm. szr. ~ja. 1) Széles ért. élesen sivöltő, csőalakú fuvóhangszer, milyenek a fuvola, furulya, tárogatósíp, csákány, pásztorsíp. Egy vagy több billentyűs síp. Harczi síp. 2) Szorosb ért. kisebbnemü fuvóhangszer, pl. tilinkó, rongyászók, madarászok sípja, fűzfasíp, nádsíp, bodzasíp. Ki a nádban ül, könnyü annak sípot csinálni, (km.) azaz, az alkalmat használni. Fald belebb sípodat. (Faludi). Síppal, dobbal, nádi hegedűvel. 3) Némely öszvetett, tömlős hangszerek egyes csövei. Orgonasíp, dudasíp, bordósíp. 4) Átv. síphoz hasonló, s különböző czélra szolgáló csövek. Csatornasíp, szivatyúsíp. Az emberi és állati csontok között azok, melyek velővel telvék. Sípcsontok. A kertészeknél az úgynevezett sípoltásnál v. sípra oltásnál így neveztetik az olytóágról lehúzott síp alaku héj, melyet a héjától megfosztott alajra illesztenek, vagyis dugnak. V. ö. SÍPOZ, SÍPOZÁS.
Gyöke az éles süvöltést utánzó sí, melyhez a p ajakhang képző gyanánt járul, vagy v-ből (sív-ből) alakult át. Egyezik vele a sinai csí (fistula arundinea), továbbá a latin tibia, sibilus, s fordítva a fistula, ehhez ismét rokon a szláv pístyela. Tartós hangzásánál fogva mind gyökben, mind származékáiban inkább megnyujtva, mint röviden ejtendő: síp, sípol, sípos stb. különösen a törzsszóban és összetételeiben.

*SIPAK
fn. tt. sipak-ot, harm. szr. ~ja. Lásd SIPKA. E szókban a ka és ak fölcseréltetnek, mint ezekben: kupak kupka, csutak csutka, bicsak bicska, tusok tuskó. Tájkiejtéssel: sipag, mint, kalpak kalpag.

*SIPÁKOL
(sip-ák-ol) l. SIÁPOL, 2).

*SIPAKOS
l. SIPKÁS.

*SIPÁNKODIK
(sip-a-an-kodik) k. l. SIMÁNKODIK és SOPÁNKODIK.

*SÍPBORDÓ
(síp-bordó) ösz. fn. Vastaghangu síp, pl. a dudában.

*SÍPDESZKA
(síp-deszka) ösz. fn. Az orgonaműben azon átlikgatott deszka, melybe a sípok helyezvék.

*SIPĚK
falu Nógrád, ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Hont, m.; helyr. Sipěk-re, ~ěn, ~ről.

*SIPET
falu Temes m.; helyr. Sipet-re, ~ěn, ~ről.

*SÍPFA
(síp-fa) ösz. fn. Barna fűzfa, melynek ághéjából a gyermekek tavaszkor sípot csinálnak.

*SÍPFEKÉLY
(síp-fekély) ösz. fn. Sipolyos fekély. l. SIPOLY.

*SÍPFŰ
(síp-fű) ösz. fn. Általán, büröknemü növények, melyek belül üresek, mint sípok.

*SÍPHANG
(síp-hang) ösz. fn. A sípféle hangszernek éles sivöltésü hangja. Síphanggal csalogatni a madarakat. Átv. vékonyan rikácsoló hangja oly embernek, kiről azt szokás mondani, hogy sipogva beszél.

*SIPICZA
l. SIPĚK, ALSÓ~, FELSŐ~ helyr. Sipiczá-n stb.

*SIPÍT
(sip-ít) önh. m. sipít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Éles si hangon kiált, vagy énekel. Mondják különösen gyermekekről és apró, fiamadarakról; Sipítanak a porontyok, a galambfiak, verébfiak. Vadászok nyelvén: sipít az őz vagyis őz suta, midőn a bak űzi; sipítnak az anyjukat hivó gödölyék is. A székelyeknél annyi is mint sipánkodik vagy sopánkodik, pl. a zsugori fukar. V. ö. SIVÍT, SIKÍT.

*SIPÍTÁS, SIPITÁS
(sip-ít-ás) fn. tt. sipítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Si hangon kiáltás vagy énekelés. Sopánkodás. V. ö. SIPÍT.

*SIPKA; SIPKACSINÁLÓ; SIPKÁS
lásd SAPKA; SAPKACSINÁLÓ; SAPKÁS.

*SIPKÓ
falu Nyitra m.; helyr. Sipkó-ra, ~n, ~ról.

*SÍPLÁDA
(síp-láda) ösz. fn. Orgonaféle kisebb hangszer, melyet forgatás által hangoztatnak. Továbbá hasonlónemü hangszer, milyennel az éneklő madarakat tanogatják, vagy nagyobb városokban a házalók zenélgetnek.

*SÍPMŰ
(síp-mű) ösz. fn. Több hangsípokból öszveállított mű, pl. az orgona sípműve.

*SÍPNYILÁS
(síp-nyilás) ösz. fn. Nyilás, vagyis lik a sípon, mely a hangot előmozdítja. Különösen a síp oldalán levő likak, melyeket a fuvó billeget.

*SIPOG
(sip-og) gyak. önh. m. sipog-tam, ~tál, ~ott. Éretlen vékony hangon sír, sivölt, vagy beszél, Sipognak a madárfiak. Sipogva beszélni.

*SIPOGÁS
(sip-og-ás) fn. tt. sipogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Éretlen, vékony hangon sirás, szólás.

*SÍPOL, SIPOL
(sí-p-ol) önh. m. sípol-t. Sípféle hangszert fú, sípon játszik, zenél. Sípolnak a rongyszedők, a szőlőpásztorok. Képeztetésre hasonlók hozzá furulyál, dudál, hegedűl, orgonál, trombitál. Több hangszerek nevei z képzőt vesznek fel, mint, bőgőz, zongoráz, hárfáz, csákányoz, fuvoláz stb. Ellenben ,sípoz' mást jelent.

*SÍPOLÁS, SIPOLÁS
(sí-p-ol-ás) fn. tt. sípolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sípféle hangszer fuvása, zenélés síppal.

*SÍPOLGAT, SIPOLGAT
(sí-p-ol-og-at) gyak. önh. m. sípolgat-tam, ~tál, ~ott, par. sípolgass. Gyakran, vagy kényelmesen sípol.

*SÍPOLÓ, SIPOLÓ
(sí-p-ol-ó) mn. tt. sípoló-t. Aki, vagy ami sípol. Sípoló gyermekek. A fazekasoknál azon fa, melylyel a korsó csöcsét alakítják.

*SÍPOLY, SIPOLY
(sí-p-oly) fn. tt. sípoly-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Megkeményedett fakadék, vagy daganat a kóros testben, melynek különféle mélységü, és tágulatú egy vagy több nyilása van, s eves nedvet rejt magában. Folyó sípoly, melyből ez foly ki.

*SÍPOLYMETSZŐ
(sípoly-metsző) ösz. fn. Sebészi kés, melylyel a sípolyt metélik.

*SÍPOLYOS, SIPOLYOS
(sí-p-oly-os) mn. tt. sípolyos-t v. ~at, tb. ~ak. Amiben sípoly van, vagy akinek testén sípoly támadt. Sípolyos lábszár. Sípolyos kórok. V. ö. SÍPOLY.

*SÍPOS, SIPOS
(sí-p-os) fn. tt. sípos-t, tb. ~ok. Zenész, ki sípot fú, ki sípon játszik. És midőn Jézus a fejedelem házába jött volna, és látta volna a síposokat. (Káldi, Máté 9. 23). A Müncheni codexben: igrecz.

*SÍPOSKACSA
(sípos-kacsa) ösz. fn. Vízi madárfaj a vadkacsák neméből, melynek feje barna, szárnyai fehér tarkák, s midőn fölreppen, éles síphangon szól. (Anna fistularis).

*SÍPOZ, SIPOZ
(síp-oz) áth. m. sípoz-tam, ~tál, ~ott; par. ~z. Kertészeti műszó s am. sípba vagy néhutt a népnyelven süvöltőbe olyt, mi így történik: Az olytani akaró kiválaszt az olytóághoz lehetőleg hasonló vastagságu alajt; az olytóág héját a szemzeten alul körülvágja a fáig, a szemzeten felül szintén, sőt itten a fát is keresztül és elvágja, a két bevágás közt egy kis csavarintással a nedvdús héjat a fájáról lehúzza, mint a játszó gyermekek a fűzfa süvöltőt szokták csinálni, magáról az alajról is a héjat hasonló bevágások után lehúzza, és ennek a helyére teszi az olytó ág süvöltő forma héját, úgy hogy alul a héjak tökéletesen egymáshoz érjenek, s így egybe forradhassanak.

*SÍPOZÁS
(síp-oz-ás) fn. tt. sípozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kertészeti műtét, mint az olytás egy faja. V. ö. SÍPOZ.

*SIPP; SIPPAD
l. SUPP; SUPPAD.

*SÍPSZÁJ
(síp-száj) ösz. fn. A sípnak alsó vége, melyen a hang kiömlik; máskép: síptorok.

*SÍPSZÓ
(síp-szó) ösz. fn. Azon hang, melyet a síp ad, midőn fújják. Soha sem hallottam szebb sípszót, mint a szászsebesi szépen szóló szép sípszó. (Nyelvgyakorlati km.). Sípszóra tánczoltatni a medvét. Sípszóval jelt adni. Sípszóval csalogatni a madarakat.

*SÍPTALP
(síp-talp) ösz. fn. Az orgonaműben azon likakkal ellátott fa, mely a sípdeszka alatt fekszik, s melyen a sípok állanak.

*SÍPTARTÓ
(síp-tartó) l. SÍPTOK.

*SÍPTOK
(síp-tok) ösz. fn. Tok, melyben a sípot tartják.

*SÍPTOROK
(síp-torok) l. SÍPSZÁJ.

*SÍPUJJÚ
(síp-ujjú) ösz. mn. Mondják oly öltönyökről, melyeknek szűk újjok van. Sípujjú mente. Sípujjú üng, különböztetésül a lobogós ujjutól; amazt tréfásan borjuszáju üngnek is nevezik.

*SIR
elvont gyök siring (= forog), siringel, sirít, sirül szókban és származékaikban. Azonos ser (serény), sür (sürög), sur (surran) szókbeli, gyökökkel. Az arabban szerih am. a franczia prompt, vite, német schnell, eilig stb.

*SÍR (1)
fn. tt. sír-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja; régiesen magas hangu ragozással tb. ~ěk, harm. szr. ~je. Gödör, vagy ehhez hasonló öböl, rejtekhely, hová a halottat temetik, vagy beteszik. Dombos, kereszttel, fejfával, emlékoszloppal jelelt sírok. Kősziklába vágott, templom alatti sír. Sírt ásni. Sírba tenni, temetni a halottat. A kedves sírjára virágokat hinteni, s azt könyekkel áztatni. Átv. halál, meghalás. Sírját a hullámok között lelte. Sárba vitte őt időnek előtte a bú. Sír utáni állapot. Síromban is megemlegetsz még.
"Bízton tekintem mély sirom éjjelét,
Zordon, de óh nem, nem lehet az gonosz,
Mert a Te munkád."
Berzsenyi.
"Ki lesz, ki síron túl is,
Az üdvök közepén,
Csak rólad emlékezzék,
Mint, hű barátod, én?
Vörösmarty.
Régies ragozással: "És sírek megnyilának." Régi magyar Passio. (Toldy F. kiadása 19. l.). Lásd alább is ,sér' alakban. - E szót közvélemény szerint a sír igével szokták azonosítani, minthogy a sírba tett halottat megsiratjuk; de valószinübb, hogy eredeti ős értelménél fogva vermet, gödröt jelentett, s mint ilyen a régi ázsiai népeknél divatozott. Varro (De re rustica l. 1) mondja: "Quidam granaria habent sub terra speluncas, quas siros vocant, ut in Cappsdocia." Columella írja (l. 1) In maritimis provinciis ad modum puteorum, quas appellant siros, exhausta humus editos a se fructus recipit." Hesychius szerint, sírokat (siroV) ásnak, melyekbe a magokat teszik, pl. a búzát, rozsot. Ezen szokás, t. i. a gabonát vermekben tartani, maiglan országszerte divatozik a magyar népnél. Csagataj nyelven csír am. barázda (Vámbéry). Cseremisz nyelven šügar és hegyi cseremisz ny. šiger am. sír (Budenz). Törökül a sírt mezár-nak mondják, melynek utóbbi része szintén egyezik a sír szóval. A mongol üke-ger szóban a ger am. ház, hajlék, az első részszel együtt pedig, mely ükö-kü (= meghalni) igétől származik am. halott-ház, halott hajlék [Begräbniszort]. A sír a Müncheni codexben, mint halotti gödröt jelentő, sér alakban fordúl elő, s vékonyhangulag ragoztatik. "Eleibe kelének neki két emberek ördögöket vallók? sérekből kijövén." (Máté 8.). "Mendenek, kik a sérekben vadnak." (János 5.). "Kik megrakjátok a profétáknak séreket." (Máté XXIII.).

*SÍR (2)
(sí-r) önh. m. sír-t. Ragozott állapotban rövid önhangzóval is ejtetik: sirok, sirunk, sirék, sirandok; siró; sirás; némely származékokban pedig csak röviden, ú. m. sirat, siralom stb. Akármily indulatból könyüket ejt, egyszersmind sivó, zokogó, nyögő stb. hangot hallat. Fájdalomból, örömből, haragból sírni. Fenhangon, zokogva, csukladozva sírni. Halott koporsója mellett sírni. Sír a gyermek. Jobb, a gyermek sírjon, mint szülei. (Hm.). Nem szokta az ember kisírni más kárán a szemét. (Km.).
"Sírtál anyám egykor értem,
Hogy huszárnak felütöttem."
(Döbrentei).
Átv. igen szomorkodik, kesereg.
"Keresztények sírjatok,
Mélyen szomorkodjatok."
Faludi.
"Fáj a szivem, sír a lelkem."
Népdal.
Hasonlatokban szólva: Sír, mint a záporeső. Úgy sír, hogy majd kifolynak szemei. Gyöke a hangutánzó si v. sí, melyhez az r képzőűl járult. Ilyen a szü hangból származott szűr ige, su-ból súr, súrol. Lapp nyelven čero- és finn lapp nyelven čierro am. sírni (Budenz). Csagataj nyelven csíh-mak am. sírni, rimánkodni; (Vámbéry); persa nyelven zár, v. zára, v. zárď am. gemitus, lamentatio, és sziris lamentatio, planctus (sírás). V. ö. SÍ, RÍ.

*SIRÁK
falu Hont m.; helyr. Sirák-ra, ~on, ~ról.

*SIRAL
(si-r-al) elavult ige, melyből siralom, siralmas származott, s jelentésre körülbelül am. sirat. Ily viszonyban állanak a régies mutal és mutat, a segél és segít, régiesen: segét, az elavult szerel, melyből szerelem, és szeret, melyből szeretet származott.

*SIRALM
l. SIRALOM.

*SIRALMAS
(sí-r-al-om-as) mn. tt. siralmas-t v. ~at, tb. ~ak. Siralomra méltó, azzal járó, sajnálatos, fájdalmas, mélyen szomorító, keserves. Siralmas állapot, veszteség. Siralmas panasz, fájdalom, kérés. Siralmas ének. V. ö. SIRALOM.

*SIRALMASAN
(sir-al-m-as-an) ih. Siralomra méltó módon vagy állapotban.

*SIRALMI
(sir-al-m-i) mn. tt. siralmi-t, tb. ~ak. Siralomra vonatkozó. Siralmi versek, énekek.

*SIRALOM
(sí-r-al-om, sir-al-m) fn. tt. siralm-at, harm. szr. ~a. Siró állapot; könyükre fakasztó bánat, fájdalom, keserv, vagy igen érzékeny öröm. A halott rokonainak siralma. Siralom közt búcsút venni egymástól. Régiesen: siralm. "Ott leszen siralm és fogaknak csikorgatása." (Müncheni cod. Máté XIII.).

*SIRALOMHÁZ
(siralom-ház) ösz. fn. Azon terem, vagy szoba, melybe a halálra itélt bünöst kivégzés előtt köz látványra kiteszik. Bús, mint a siralomházba kitett rab.

*SIRALOMVÖLGY, SIRALOM VÖLGYE
(siralom-völgy v. völgye) ösz. fn. Képes kifejezéssel így nevezik a hitvallás tanitók e világi életet, menynyiben ez siralomra méltó sok bajjal, szenvedésel jár.

*SIRÁLY
(si-r-ály) fn. tt, sirály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Része nagyságu, hegyes orru, fehér, szürke, fekete tollu vízi madár, mely halakkal, különösen, mint a tengeri sirály, czetszalonnával él. Nevét siró hangjától kapta; máskép: csüllő. (Larus). Van fejér, sárga, ősz, háromújju, kéklábu, kaczagó v. nevető sirály.

*SÍRÁM, SIRÁM
(sí-r-ám) fn. tt, sirám-ot, harm. szr. ~ja. Siralom; és a sirónak könyűi. Eléjön a többek közt a Nádor-codexben. Képeztetésre hasonlók hozzá, villám, csillám, hullám, melyekben a képző hangja eredetileg a nyelvhasonlat szerint rövid lehetett: villam, csillam, hullam, siram, ha csak azt nem veszszük, hogy a villó, csilló, hulló, siró törzsökből származtak, miszerint az ó, és képző am öszveolvadva lett ám.

*SÍRÁNK, SIRÁNK
(sí-r-ánk) mn. tt. siránk-ot. A székelyeknél am. síró v. síránkozó, pl. gyermek v. öreg.

*SÍRÁNKOZÁS, SIRÁNKOZÁS
(sí-r-ám-koz-ás, v. sír-ánk-oz-ás) fn. tt. siránkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos sirás, vagy többeknek sirása; jajgatása, kesergő panaszkodása. V. ö. SÍRÁNKOZIK.

*SÍRÁNKOZIK, SIRÁNKOZIK
(sí-r-ám-koz-ik, v. sír-ánk-oz-ik) k. m. siránkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Folytonosan, nagy keservesen sír, jajgatódzik.
Törzsöke vagy sírám, mely a k gyakorlatos képző előtt m betühangját rokon n-re változtatta; vagy pedig az önálló székely síránk.

*SÍRÁS, SIRÁS
(sí-r-ás) fn. tt. sirás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szomorú vagy más indulatból kitörő hanggal egyesült könyhullatás, vagyis azon állapot, midőn valaki sír. Gyermeksirás. Sirással tölteni az éjet. Nem volt vége a sok sirásnak. A nők egyik fegyvere a sirás. (Km.).

*SÍRÁSÓ
(sír-ásó) ösz. fn. Községi szolga, ki a halottak számára sirokat ás, s a temetőhelyre felügyel.

*SÍRÁSÓTEMETŐBOGÁR
(sír-ásó-temető-bo-gár) ösz. fn. Bogárnem, mely a földszínén megdöglött kisebb állatok pl. egerek alatt a földet úgy elássa, hogy azok a kivájt üregbe esnek, s eledelül szolgálnak neki. (Silpha. L.) Különösen e bogarak egyik fekete faja, mely a cserebogárnál valamivel kisebb. (Silpha vespillo L.)

*SIRÁSRIVÁS
(sirás-rivás) ikerszó, és fn. Többeknek mély fájdalomból fakadozó, jajveszéklő, panaszos sirása; vagy folytonos sírás.

*SIRAT
(sí-r-at) áth. m. sirat-tam, ~tál, ~ott, par. sirass. Valakit vagy valamit sajnálva sír; gyászt űl, gyászol. A fiú szüleit, az apa gyermekeit siratja. Siratni a megholt kedvest. Szent Istvánt és szent Lászlót sokáig siratták a magyarok. Megsiratsz még engemet. Pénzét, elégett házát siratja. A fösvény ember azt is siratja, amit megeszik. (Km.).
"Ha meghalok, se bánom,
Úgy sincs engem ki szánjon,
Koporsómra borúljon,
Végig végig sirasson."
Népdal.
"Földhöz sújtott reményeit
Éjjel nappal siratta."
Kisfaludy S.
"Még a maradék is gyászolva siratja."
Arany J.
Ezen igében az at képző sajátszerűleg használtatik, mennyiben nem miveltető jelentésű, mint szabály szerint szokott lenni, pl. az irat, járat, várat, nevettet, röhögtet igékben; a sirat szóban t. i. az at-nak megfelel az al, mely az elavult siral igének képzője. V. ö. SIRAL.

*SIRATANDÓ
(sí-r-at-an-d-ó) mn. tt. siratandó-t. Amit meg kell siratni, siratásra méltó; szánandó állapotu. Örökké siratandó veszteség.

*SIRATÁS
(sí-r-at-ás) fn. tt. siratás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Azon cselekvés, midőn valaki valamit sirat. V. ö. SIRAT.

*SIRATATLAN, SIRATLAN
(sí-r-at-[at]lan) mn. tt. siratatlan-t, tb. ~ok. Kit, v. mit meg nem siratnak; szánakozás nélkül megholt, elveszett stb. Siratatlan árva. Határozóként am. megsiratás vagy meggyászolás nélkül, siratatlanul.

*SIRATATLANUL
(sí-r-at-at-[lan]-ul) ih. A nélkül, hogy valaki megsiratta, meggyászolta volna. Távol országban, csatában siratatlanul odaveszni.

*SIRATÓ
(sí-r-at-ó) mn. tt. sirató-t. 1) Aki valamiért sajnálkozva sír. Szüleit sirató gyermek. Kisdedét sirató anya. 2) Még néhutt divatos népszokás szerént sirató estve, midőn a leányok férjhez menő leánybarátnőjökhöz mennek, hogy megsirassák, mely szertartás egyébiránt zenével és tánczczal szokott járni. Így nevezik magát e szertartást is. Siratóba menni. A menyekzőt megelőző, és követő népszokások nevei általán igerészesülők, ú. m. susogó, leánynéző, kérő, háztűznéző, kézfogó, esküvő, menyekző, lefektető, tyúkverő, kárlátó, és a házasság eredményei: keresztelő, egyházkelő.

*SIRATÓESTE v. ~ESTVE
(sirató-estve) ösz. fn. l. SIRATÓ alatt.

*SÍRBESZÉD
(sír-beszéd) ösz. fn. Halotti beszéd; szoros ért. melyet a halott sírja fölött mondanak el.

*SÍRBOLT
(sír-bolt) ösz. fn. Fallal kirakott, és boltozott sír. Családi, nemzetségi sírbolt. Templom alatti sírbolt.

*SÍRCSARNOK
(sír-csarnok) ösz. fn. Nagyobb családbeli, nemzetségi, fejedelmi halottak számára épített fényűzési sírbolt, vagy csarnok. Továbbá a köztemetőkben különös csínnal épített folyosó, boltozatos hajlék, a gazdagok és előkelők eltemetésére.

*SIRCZ
falu Sopron m.; helyr. Sircz-re, ~ěn, ~ről.

*SÍRCZIM
(sír-czim) l. SÍRIRAT.

*SIRDOGÁL
(sí-r-d-og-ál) gyak. önh. m. sirdogál-t. Folytonosan, de némi mérséklettel, nem kitörő hangon sír. Némely gyermek csupa kényességből sirdogál.

*SÍRDOGÁLÁS
(sí-r-d-og-ál-ás) fn. tt. sírdogálás-t, tb. ~ok.

*SÍRDOMB
(sír-domb) ösz. fn. Domb, melyet a halott sírja fölött szokás emelni. Kereszttel, fejfával, emlékoszloppal jelelt sírdomb. A kedves sírdombját virágokkal beültetni, könyükkel áztatni; máskép: sírhalom.

*SÍREDÉNY
(sír-edény) ösz. fn. Edények, melyeket némely régi népek a halottak sirjaiba szoktak tenni, pl. a római sírokban a mécsek, a hamvvedrek.

*SIREMLÉK
(sír-emlék) ösz. fn. A halott sírjánál emelt akárminemü jel, vagy állvány, pl. kereszt, fejfa, sírkő, sírszobor, ravatal. Jeles férfiak síremlékei. Szélesb ért. minden, mi valamely sírhoz tartozik, vagy tartozott, pl. a halottal eltemetett fegyverek, ékszerek stb.

*SÍRÉNEK
(sír-ének) ösz. fn. Gyászének, melylyel a halottat kísérik, temetéskor elbúcsúztatják, Isten kegyelmébe ajánlják stb.

*SÍRFA
(sír-fa) ösz. fn. 1) Fából való emlék a halott sírján, pl. kereszt, fejfa. 2) A sír mellé ültetett élőfa, különösen, szomorúfűz.

*SÍRGÖDÖR
(sír-gödör) l. SÍRVERĚM.

*SIRHALOM
(sír-halom) ösz. fn. Halom, melyet némely régi népek, pl. a magyarok, kunok, előkelő halottaik sírjai fölött emeltek, melyeknek nyomai századok olta fenvannak. Ilyenek az úgy nevezett hun sírhalmok, [Hunnengräber], vagy Érdi János régiségbuvár által kutatott, és megismertetett sírhalmok Érden, a Duna mellett. Szélesebb értelemben a közönséges sír fölötti domború földhányadék, melyet, ha fű lep el, sírhant-nak neveznek.

*SÍRHANT
(sír-hant) ösz. fn. Hantos földgöröngy, mely valamely sírt föd.
"Fű kizöldűl ó sírhanton."
Buda halála. (Arany J.).

*SÍRHELY
(sír-hely) ösz. fn. Azon hely, hol sírt, vagy sírokat ásnak; temetőhely; sírbolt. Régi jeles férfiak sírhelyeit kutatni. Hullámok között lelni sírhelyét.

*SÍRI
(sí-r-i) mn. tt. síri-t, tb. ~ek. Sírra vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó; a síréhoz hasonló. Síri nyugalom. Síri csend. Síri éj. Síri sötétség.

*SÍRÍ
(sí-rí) ösz. önh. melynek mindkét alkatrésze ragoztatik, pl. sivokrivok, síniríni. Mondjuk emberről, midőn mélyen fájlaló, vagy szomorgó, vagy akármily keserves indulatból folytonosan sivít, egyszersmind könyezik, fűnekfának panaszkodik, sopánkodik, stb. Éjjel nappal sírí, hogy kedves férje meghalt. Sinakrínak a gyermekek. Mondják az élesen sivító malaczokról is.

*SIRING
(sír-ing, sür-öng) gyak. önh. m. siring-tem, ~tél, ~ětt, htn. ~ni v. ~eni. Erdélyiesen am. forog, kering. Gyökre nézve rokonai: sirül, serény, sürög, surran, sorikál, sorofol, sorgyázik, mind sebes mozgásra vonatkozó szók, valamint ezek is: sedre v. serde, serte (perte), herde, hetre, sotra stb. melyeket l. saját rovataik alatt. Az ing képző kicsinyítve-gyakorlatos, mint a kering, tering(et), legying(et) s több másokban.

*SIRINGĚL
(sir-ing-ěl) gyak. önh. m. siringěl-t. Forogdogal, keringél. V. ö. SIRING.

*SIRINGĚLÉS
(sir-ing-ěl-és) fn. tt. siringělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Keringélés. V. ö. SIRINGĚL.

*SIRINGET
(sir-ing-et) gyak. áth. m. siringet-tem, ~tél, ~ětt, par, siringess. Forgat, keringet valamit, v. valakit. Az örvény siringeti a gazt.

*SIRINGETÉS
(sir-ing-et-és) fn. tt. siringetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Keringetés, forgatás. V. ö. SIRINGET.

*SIRINGŐ
(sir-ing-ő) fn. tt. siringő-t. Örvényes hely, hol a víz forog; szokottabban: forgó. Kenessey Albertnél a valahol feltartóztatott folyásnak ellenkező irányba vettetése, mi által körben mozgás idéztetik elé. (Neer, francziául: remous). Rokona: sellő, v. serlő, mely sebesebb esésü vagy folyásu vizet is jelent. V. ö. SIRING.

*SIRINGŐZÉS
(sir-ing-ő-öz-és) fn. tt. siringőzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Folyó víznek azon forgása, midőn valamely akadály által feltartóztattatván ellenkező irányba vettetik s ez által körben mozog.

*SIRINGŐZIK
(sir-ing-ő-öz-ik) belsz. m. siringőz-tem, ~tél, ~ött, par. ~zél. Mondják folyóvízről, midőn körben mozog. V. ö. SIRINGŐ. A szikla, a fa dereka körül a víz siringőzik. V. ö. SIRING.

*SÍRIRAT
(sír-irat) ösz. fn. Irat a síremléken, mely a halottra, közönségesen volt foglalkodására, születése s halála napjára, életkorára stb. vonatkozó jellemzést, tudósitást stb. foglal magában. Továbbá az irálynak sajátságos neme, mely a síriratok szerkezetében divatozik, melynek fő kelléke a rövid szabatosság.

*SIRÍT
(sir-ít) áth. m, sirít-ott, htn. ~ni, v. ~ani, par. ~s. A székelyeknél am. sebesen fordít. Sirítsd azt az ekét. Úgy megsirítlak egy fával. (Kriza J.). Szabó Dávidnál annyi is mint serít, pödörít, pl. siríteni a fonalat, bajuszt.

*SÍRJEL
(sír-jel) ösz. fn. l. SÍREMLÉK.

*SÍRKĚRĚSZT
(sír-kěrěszt) ösz. fn. Kereszt, melyet a katholikusok s némely más keresztény felekezetüek jelül s emlékül szoktak a sírok fejéhez állítani.

*SÍRKERT
(sír-kert) ösz. fn. A közönségesebb divatú ,temető' költőibb neve.

*SÍRKŐ
(sír-kő) ösz. fn. A sír fölé, vagy mellé jelül, emlékül, ravatalul állított kőmű. Római sírkövek.

*SÍRLEPEDŐ
(sír-lepedő) ösz. fn. Lepedő, melylyel a koporsóba tett halottat betakarják. A Müncheni codexben lellah, melyet l. saját rovata alatt.

*SIRODALMAS
(sí-r-od-al-om-as) lásd SIRALMAS.

*SIRÓHEGY
puszta Csongrád m.; helyr. Siróhegy-re, ~ěn, ~ről.

*SIROK
falu Heves m.; helyr. Sirok-ra, ~on, ~ról.

*SIROKÁNY
falu Vas m.; helyr. Sirokány-ba, ~ban, ~ból.

*SÍROL
(sí-r-ol) áth. m. sírol-t. Sírba tesz, eltemet valakit. Ritka használatú.

*SÍROLÁS
(sí-r-ol-ás) fn. tt. sírolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sírba tevés, eltemetés.

*SÍROSZLOP
(sír-oszlop) ösz. fn. Sírnál jelült, vagy emlékül emelt oszlop.

*SÍRRABLÁS
(sír-rablás) ösz. fn. Az eltemetett halottak kifosztása.

*SÍRSZOBOR
(sír-szobor) l. SÍROSZLOP.

*SÍRUTÁNI
(sír-utáni) ösz. mn. 1) A halál után következő, létező; másvilági, sírontúli. Sírutáni élet. 2) Ki apjának halála után született, máskép: méhben hagyott, árvaszülött (posthumus). 3) Szélesb ért. valakinek halála után hátramaradt, s köz tudomásra jutott. Sírutáni müvei valamely tudósnak.

*SIRÜ
régiesen és tájdivatosan am. sürü; l. ezt.

*SIRŰL
(sir-űl) önh. m. sirűl-t. A székelyeknél am. gyorsan fordúl vagy halad. V. ö. SIR elvont gyök. "A tátos pedig megsirült mind (= mint) a forgó szél." (Székely népmese). "Avâ megin' megsirült mind a sebös villámlás." (Ugyanott).
"Jövel kéncsem sirűlj egyet,
Eszem azt e piros meggyet,
Meik termett galambszádra,
Osztég ugrom hőkre csára."
Siklódi (székely) táncz dal.
Eléjön ,surlódik' v. ,serűl' értelemben is. "Ojant fogok a derekadon, hogy a bőröd mind felsirűl." (Székely szólás). V. ö. SIRÍT.

*SIRÜLKÖDÉS
(sir-ül-köd-és) fn. tt. sirülködés-t, tb: ~ěkl, harm. szr. ~e. Osonkodás, surankodás.

*SIRÜLKÖDIK
(sir-ül-köd-ik) k. m. sirűlköd-tem, ~tél, ~ött. A székelyeknél am. osonkodik, surankodik. Körülsürönködik am. körülötte sürög simánkodva.

*SIRŰLKÖZIK
(sir-űl-köz-ik) k. m. sirűlköz-tem, ~tél, ~ött. l. SIRŰLKÖDIK.

*SÍRVERĚM
(sír-verěm) ösz. fn. Verem, melybe a halottat temetik. Eredeti jelentésére nézve l. SÍR fn. Sírvermet ásni. Egy sírverembe több halottat temetni.

*SÍRVERS
(sír-vers) ösz. fn. Sírirat versekben vagyis valamely síremlékre írt, vésett, vagy másképen alkalmazott, akár a sírban fekvőt vagy fekvőket jellemző, akár általán a halálra avagy jövő életre vonatkozó vers, vagy versezet. Széles ért. gyász vers, gyász költemény valamely halottról.

*SIS
hangszó, melyből siseg, sisereg, sistereg, sisterékel származnak. Különösebben azon hangot utánozza, melyet az égő nyers fa-, vagy zsíranyag ad, vagy midőn az izzó vasat a vízbe mártják; rokon zsizs, zsizsi tüzet jelentő hangutánzókkal, úgy sü gyökkel is (sül, süt szókban); mély hangon: sus (sustorog szóban).

*SISAK
fn. tt. sisak-ot, harm. szr. ~ja. Hadi viselethez tartozó, kemény anyagból, leginkább fémlemezből készült, különféle alakú föveg. Réz, vas sisak. Sima, pikkelyes sisak. Púpos, csöves tetejű, tarajos sisak. Régi római sisak. Vértes katonák sisakja. Nyilt, rostélyos sisak. Átv. különféle fém anyagból készített gépcsövek, kazánok, gőzmüvek födele. Pálinkafőző kazán sisakja; máskép: silap. A növénytanban erősen boltozatos csésze, bokréta, vagy pilís, mint a sisakvirágé. Eléjön több-kevesebb módosulattal a szláv nyelvekben is; valamennyinek alapja a fordítva ejtett latin cassis, melyből a franczia casque is származott.
A magyar közkatonák, és köznép nyelvén kaskéta, betű átvetve: saskéta, mely közelebb a franczia casque után képeztetett. Szabó Dávid fejvas-nak, máskép: vasfej-nek írja; az első elfogadhatóbbnak látszik; különösen, mert vasfej, vasfejü más értelemben is eléjön.

*SISAKALAKÚ v. ~ALAKU
(sisak-alakú) ösz. mn. Minek a fövegnemü sisakhoz hasonló alakja, szabása van. Sisakalakú födő.

*SISAKBOKRÉTA
(sisak-bokréta) ösz. fn. Sisakra tűzött díszbokréta, dísztoll.

*SISAKDAD
(sisak-dad) mn. tt. sisakdad-ot l. SISAKALAKÚ.

*SISAKDÍSZ
(sisak-dísz) ösz. fn. Tollak, aranyozások, pikkelyek, stb. melyek a sisakot diszessé teszik.

*SISAKFORGÓ
(sisak-forgó) ösz. fn. Tollakból, vagy más anyagból álló, lengeteg diszítvény a sisakon. V. ö. FORGÓ.

*SISAKFŰ
(sisak-fű) l. SISAKVIRÁG.

*SISAKKÖTŐ
(sisak-kötő) ösz. fn. Síma, vagy pikkelyes bőrből, fémlemezből stb. való kötő, melylyel a föltett sisakot az áll alatt megerősítik.

*SISAKMÍVES
(sisak-míves) ösz. fn. Míves, ki sisakokat készít.

*SISAKOS
(sisak-os) mn. tt. sisakos-t v. ~at, tb. ~ak. Sisakkal ellátott, sisakot viselő. Sisakos lovagok. Sisakos Minerva, római katonák. Átv. minek sisakalakú födele van. Sisakos kazán. V. ö. SISAK.

*SISAKOSAN
(sisak-os-an) ih. Sisakkal ellátva; sisakkal födve. V. ö. SISAKOS.

*SISAKROSTÉLY
(sisak-rostély) ösz. fn. A régi lovagok, és bajvivók sisakjának rostélymüve, mely az arczot befödte, s a látásra és lélekzetre rést nyitott, s melyet föl lehetett tolni.

*SISAKSZALAG
(sisak-szalag) l. SISAKKÖTŐ.

*SISAKSZĚM
(sisak-szěm) ösz. fn. Rések a sisak rostélyán, melyeken a szemek kiláthatnak.

*SISAKTARÉ v. ~TARÉJ
(sisak-taré v. ~taréj) ösz. fn. Némely sisakoknak a kakas taréjaihoz hasonlóan fölemelkedő teteje.

*SISAKTOLL
(sisak-toll) ösz. fn. Sisak diszitésére szolgáló egy vagy több toll.

*SISAKVIRÁG
(sisak-virág) ösz. fn. Növénynem a sokhímesek seregéből és háromanyások rendjéből; csészéje nincs; bokrétája öt szirmu, a felső nagy kámzsaforma, előre borúl, melyben két kocsányon álló csuklyás, sarkantyús pilis van. Népnyelven némely fajainál: sisakfű. A mérges növények közé tartozik. (Aconitum). Nevét virágjának sisakalakjától kapta. Fajai: farkasölő (népnyelven: farkasölöfű, répagyökérbab, méregfű); méregölő (népnyelven: sárga sisakfű, szelíd sisakfű, kuklás v. csuklyásfű) katika (népnyelven: katikarépa, kék sisakfű, tetüfű); sugár, nyulánk stb. sisakvirág.

*SISĚG
(sis-ěg) gyak. önh. m. sisěg-tem, ~tél, ~ětt. Égés közben sis hangot ad. Siseg a tűzre tett nyers fa. Siseg a zsír a lábasban, serpenyőben. V. ö. SIS.

*SISĚGÉS
(sis-ěg-és) fn. tt. sisegés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Égő test állapota, midőn siseg.

*SISEK
l. ZSÍZSIK.

*SISĚRĚG
(sis-ěr-ěg) gyak. önh. m. sisirěg-tem, ~tél, sisěrgětt. Folytonosabban, és erősebb hangon siseg. Ez igében a középképző is gyakorlatra vonatkozik, melynek megfelel a lágyabb hangu el, pl. a füstölög, bűzölög igékben. Mennél nagyobb a tűz, annál inkább sisereg a zsír a serpenyőben. Az izzó vastól, ha bele mártják, sisereg a víz. A vasas kerék esős időben apró kövecses fövénynyel töltött úton mentében sisereg. (Kriza J.).

*SISĚRGÉS
(sia-ěr-ěg-és) fn. tt. sisěrgés-t, tb. -ěk, harm. szr. ~e. Pezsgő hangzás, midőn valami sisereg. A sülő kolbász sisergése. V. ö. SISĚRĚG.

*SISĚRGŐ
(sis-ěr-ěg-ő) mn. tt. sisěrgő-t. Ami a forró melegség miatt vagy egyéb okból sisereg. Sisergő zsír. V. ö. SISĚRĚG.

*SISKA (1)
(sis-ěg-ő?) fn. tt. siská-t. Matyusföldén, és a palóczoknál, fánk nevü farsangi sütemény, melynek némely más tájakon pampuska a neve. Így nevezik a fánkot a fenn említett vidékekkel határos szlávok is. Minthogy a siskát sisergő v. sisegő zsíron sütik, valószinű, hogy hangutánzó.

*SISKA (2)
fn. tt. siská-t. Nádféle növényfaj köz népies neve; bugája felálló sugár, csomósan karéjos; csészéje egyvirágu; levelei alul simák; egyenes kalásza ondója közepéből indúl. Hegyi száras réteken, kivált szőlőkben terem. Diószeginél: siskanád (arundo epigejos, Gönczy Pálnál latin neve calamagrostis epigejos).

*SISKA (3)
mn. tt. siská-t. Az ország több vidékein így nevezik azon sertéseket, melyeknek konya füleik lefityegnek. Bánáti siska disznók. Rokon hozzá a székelyeknél divatos sula, azaz, lefitytyent, kajla fülü, ezzel ismét a suny, sunya állnak értelmi viszonyban. - A székelyföldi Szabó Dávidnál eléjönnek még a következő jelentései: a) fánk, pánkó, csőrege, mely érteményben Szeder Fábián szerént a palóczok is használják; l. SISKA, (1); b) paraszt agyagkemencze; l. SISKÓ; c) gubacs v. gubics, melylyel a timárok a bőrt cserzik. Ez érteményben máskép: suska.

*SISKA (4)
puszta Zemplén m.; helyr. Siskára, ~n, ~ról.

*SISKÓ
(sis-kó) fn. tt. siskó-t, Mátyusföldén, de itt is csak ritkán hallható szó, mely közönséges sárkemenczét jelent. Valószinüleg a tűzre, sisegő v. sisergő égésre vonatkozó sis, zsizs, zsizsi szókkal egy eredetű. Ide tartozik a sül, süt is, melyeknek gyöke sü szintén a sisergő égést utánozza.

*SISLÓCZ
falu Ung m.; helyr. Sislócz-ra, ~on, ~ról.

*SISMÁND
ALSÓ~, FELSŐ~, puszták Fehér m.; helyr. Sismánd-ra, ~on, ~ról.

*SISTĚRĚG
(sis-t-ěr-ěg) l. SISĚRĚG, SUSTOROG.

*SISTERÉKĚL
(sis-t-er-ěg-ěl) l. SISTĚRĚG v. SISĚRĚG.

*SISTERÉKELÉS
(sis-t-er-ěg-ěl-és) l. SISĚRGÉS.

*SISTĚRGÉS
(sis-těr-ěg-és) lásd SISĚRGÉS, SUSTORGÁS.

*SISZÓ
falu Nyitra m.; helyr. Siszó-ra, ~n, ~ról.

*SITÁR
(si-t-ár) fn. tt. sitár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sándor István szerént, am. a közösebb divatú hajcsár, vagyis oly személy, ki eladni való barmokat, ú. m. ökröket, ürüket, juhokat, disznókat vásárra hajt. Valamint a ,hajcsár' gyöke az űző haj haj!; hasonlóan a sitáré si sí! melyből lett sit elavult ige, s ebből sitár. Gyökhangra (si, sü) rokon a menésre, mozgásra ösztönző sürget szóval.

*SÍTÉR, SITÉR
falu Bihar m.; helyr. Sitér-re, ~ěn, ~ről.

*SITÉRVÖLGY
falu Bihar m.; helyr. ~völgy-re, ~ön, ~ről.

*SITKE
KIS~, NAGY~, faluk Vas m; helyr. Sitké-re, ~n, ~ről.

*SITVE
erdélyi falu, mely részben Küküllő megyéhez, részben Nagy-Szeben székhez tartozik; helyr. Sitvé-n, ~re, ~ről.

*SIV (1)
régiesen am. süv v. sű.

*SIV (2)
elvont v. elavult gyök, melyből a pusztaságra vonatkozó sivány, sivatag, sivó eredtek. Minthogy az s hang, kivált a szók elején, néha fölcseréltetik a h-val, pl. sápog és hápog, sadar hadar innen ez alapfogalom nyomán indulva valószinünek találjuk, hogy ezen siv am. az üreset, hiányosat jelenlő hiu, mi szerént sivány föld, sivány homok am. miben semmi sem terem; sivatag hely, hol semmi sem tenyészik, fűtlen-fátlan puszta hely; mintha volnának hitvány v. hivány, hivatag. Csagataj nyelven is Vámbéry szerént csív am. puszta; durva. Egyébiránt, midőn homokról (sívó homokról) van szó, a siv másod jelentése közvetlen hangutánzásból is eredhetett, mennyiben a sivány homok a járó lábai alatt sí, mi onnan is megteszik, hogy a sívó szóban az í-t rendesen megnyújtják. V. ö. SÍV.

*SÍV
azonos sí gyökszóval; képzők hozzá járultával az í rendszerént megrövidűl, mint sivalkodik, sivadoz, sivan, sivít stb.

*SIVAD
(siv-ad) önh. m. sivad-t. 1) Sivó, azaz, puszta, kopár, terméketlen lesz. Nagy szárazságban sivad a homokföld. Származéka ez értelemben: sivatag. 2) l. SIVAL.

*SIVADOZ
(siv-ad-oz) gyak. önh. m. sivadoz-tam, ~tál, ~ott; par. ~z. Éles sivó hangon kiáltoz, rippadoz.

*SIVAL
(siv-al) önh. m. sival-t. Nagy fájdalom, keserüség, ijedés, harag stb. miatt éles sivó hang tör ki belőle. Sivalni-rivalni. A közös nyelvszokás, talán nagyobb hangzatosság végett kettőztetve szereti ejteni: rivall (= siv-al-ol).

*SIVALÁS, SIVALLÁS
(siv-al-ás v. siv-al-ol-ás) fn. tt. sivalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sivó hangon felkiáltás.

*SIVALKODÁS
(siv-al-kod-ás) fn. tt. sivalkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Többszöri sivalás, midőn valaki közbe-közbe fölsivít. A halottkisérők sivalkodása. Az éjjeli tombolók sivalkodásai. V. ö. SIVALKODIK.

*SIVALKODIK
(siv-al-kod-ik) k. m. sivalkod-tam, ~tál, ~ott. Akár szomorú, akár víg indulatból erős sivó, sivító, süvöltő hangra fakadoz. Sivalkodik az ijesztgetett, a vesszőzött gyermek. Sivalkodnak a széles kedvü dorbézolók. V. ö. SÍ, SIVAL.

*SIVAN
(siv-an) önh. m. sivan-t. Lásd SIVAL, SIVANT.

*SIVANT
(siv-an-t) önh. m. sivant-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Éles sivó hangon elkiáltja magát. Egy sivantott lélek sem volt oda haza. (Győrvidéki km.). Képzésre hasonlók hozzá: rikkant, nyikkant stb.

*SIVANTÁS
(siv-an-t-ás) fn. tt. sivantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Éles sivó hangon felkiáltás.

*SIVÁNY
(siv-ány) mn. és fn. tt. sivány-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Minden fű, s egyéb növény nélkül levő, terméketlen, szélhordta térség. Sivány homok, máskép: sívóhomok, és futóhomok, mivel a szél hamar tova hordja. Sivány pusztaság. 2) Mondják néhutt, nevezetesen túl a Dunán, ruháról, melyet elkoptattak, elviseltek. Elemzésére nézve V. ö. SIV, elvont gyök. 3) Szabó Dávidnál am. zsivány; l. ezt.

*SIVÁNYHOMOK
(sivány-homok) ösz. fn.; l. SIVÁNY és V. ö. SIV, elavult fn.

*SIVÁNYHOMOKOS
(sivány-homokos) ösz. mn. Siványt v. sivóhomokat tartalmazó, sivó homokkal teli, sivóhomokkal vegyes.

*SIVÁR
(siv-ár) mn. tt. sivár-t, tb. ~ak. Puszta, kietlen; máskép: sivatag.

*SIVÁRSÁG
(siv-ár-ság) l. SIVATAGSÁG.

*SÍVÁSRÍVÁS
(sívás-rívás) ikerített fn. A sírásnak nyomatékosabb kifejezése, tartós és nagyon fájdalmas kitörésekkel összekötött siránkozás. Ott leszen sivásrivás és fogaknak csikorgatása. (Egyházi szónoklat a Biblia után).

*SIVAT
(siv-at) fn. tt. sivat-ot, harm. szr. ~ja. A székelyeknél am. sivítozás. (Kriza J.).

*SIVATAG
(siv-ad-ag) mn. tt: sivatag-ot. Kietlen, puszta, melyen a mivelésnek semmi nyoma, vagy alig van nyoma, hol csak eget és kopár földet látni. Afrikai sivatag vidékek. Sivatag homokhát. Átv. ért.
"A jövendőnek sivatag homályit
Bízd az istenség vezető kezére."
Berzsenyi.
Valamint a többi rokon képeztetésü szók közől többen, úgy ez is használtatik főnevül is. A sivatagban éhen veszett utasok. A sivatagot beültetni fákkal. "A nagyvilág sivatagjai." B. Eötvös J. (Gondolatok). A középképző t eredetileg d, tehát törzsöke az önható sivad. Így lett az ingad, lankad, lenged stb. önhatókból ingatag, lankatag, lengeteg stb.

*SIVATAGSÁG
(siv-ad-ag-ság) fn. tt. sivatagság-ot, harm. szr. ~a. Nagy terjedelmü sivatag; pusztaság, kopárság.

*SIVÍT
(siv-ít) önh. m. sivít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Éles si hangon kiált, mint a gyermekek, nők szoktak. Sivítanak a malaczok is, továbbá a sebesen fuvó, s résen áttörő szél. Az állati hangra vonatkozólag átvetve is hallani: visít. Rokonai: sipít, sivölt v. süvölt; ikertársa: rikít.

*SIVÍTÁS, SIVITÁS
(siv-ít-ás) fn. tt. sivítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Éles sivó hangon kiáltás; továbbá a szélnek, vagy fuvószernek, sípnak ilyetén hangzása. Rokonai: sipítás, süvöltés.

*SÍVÓ v. SIVÓ
(siv-ó) mn. és fn. tt. sívó-t. Sivító, aki v. ami sivít. Némelyek a klarinet nevü hangszer elnevezésére is használják.

*SÍVÓ- v. SIVÓHOMOK
(sívó-homok) ösz. fn. l. SIVÁNY, 1).

*SIVOL
(siv-ol) önh. m. sivol-t. A székelyeknél am. zsibol, cseveg. A verebek összegyülve sivolnak. (Kriza J.).

*SÍVÓRÍVÓ
(sívó-rívó) ösz. mn. Aki sírí. Sívórívó gyermekek. V. ö. SÍRÍ.

*SIVVAN
(siv-u-an) l. SIVAN.

*SIVVANT
(siv-u-an-t) l. SIVVANT.

*SKARAPLA
fn. tt. skaraplá-t. Molnár A. szerint am. skorpio. Ugyanannál máskép: skarapna.

*SKARAPNA
l. SKARAPLA.

*SKARLÁT
fn. tt. skarlát-ot, harm. szr. ~ja. Általán égő piros szín. Különösebben 1) Világos vörös szinü finom posztó. Skarlátból varrt mente, dolmány, nadrág. Skarlát, gránát, nyuszt, Léva, Tata csuszt! (km.) azaz, nagy fényüzés által elvész a vagyon. 2) Vörös levelü zsályafaj, máskép köz néven: sebes zsálya. L. SKARLÁTZSÁLYA. Használtatik melléknevül is. Skarlát szin, skarlát posztó.
Idegen eredetű szó, németül: scharlach, olaszul scarlato, ángolul scarlet, francziául écarlate stb. Adelung véleménye szerént keletről származott által Európába, hol a skarlát régi fényüzési czikk vala, törökül: iszkerlet, perzsául: szaghallat, vagy szaghirlat.
Ugyancsak a persában szakár, vagy szikár, vagy szukár Vullers szótára után am. carbo, pruna ardens, mely egyezik a magyar szikra szóval. E szerént skarlát eredetileg úgy látszik tűz- vagy lángpirosat jelent.

*SRARLÁTATKA
(skarlát-atka) ösz. fn. Vörös színű atkafaj. V. ö. ATKA.

*SKARLÁTEPER
(skarlát-eper) l. SRARLÁTSZAMÓCZA.

*SKARLÁTCSŐBIBIRCS
(skarlát-cső-bibircs) ösz. fn. Moszatfaj a csőbibircsek neméből; levele töltsérforma; nyaka vagy szára hengeres; bibircsói skarlátszinüek; lakik kiszáradt fák tövén. (Cladonia lichen coccifera).

*SRARLÁTFAKÚSZ
(skarlát-fa-kúsz) ösz. fn. A fakúszok neméhez tartozó madárfaj, melynek skarlátszinü tollai vannak. V. ö. FAKÚSZ.

*SKARLÁTFESTŐ
(skarlát-festő) ösz. fn. Iparos, ki szöveteket skarlát szinüekké fest.

*SRARLÁTPERKÁTA
(skarlát-perkáta) ösz. fn. Növényfaj a perkáták neméből, melynek levelei szívformák, kihegyzettek, a nyél felől szögletesek; kocsányi sok virágúk; virágkarimáji öt fogúk. Virága vörös, de van aranyszinü is. (Ipomoea coccinea).

*SKARLÁTPIROS
(skarlát-piros) ösz. mn. Eleven piros, mint a skarlát. Skarlátpiros virágok, bogarak, tollak.

*SKARLÁTPIROSSÁG
(skarlát-pirosság) ösz. fn. Olyan pirosság mint a skarláté.

*SRARLÁTPORHONROJT
(skarlát-por-hon-rojt) ösz. fn. A porhonrojtok neméhez tartozó növényfaj; szára felálló; levelei széles láncsásak, fürészesek; nagy piros bársonyvirági a szárhegyen soros fürtben nyilnak. (Lobelia cardinalis).

*SKARLÁTPOSZTÓ
(skarlát-posztó) ösz. fn. l. SKARLÁT, 1).

*SRARLÁTSZAMÓCZA
(skarlát-szamócza) ösz. fn. Szamóczafaj, melynek gyümölcsei tojásdadok, félre hajlók, skarlátszinűk; nyelei felálló szőrösek; kocsányi lesimúlt szőrösek; levelei fölül kopaszak, alul molyhosak. (Fragaria virginiana).

*SKARLÁTSZÍN
(skarlát-szín) ösz. fn. és mn. 1) Eleven piros szin, milyen a skarláté. 2) l. SKARLÁTSZINŰ.

*SKARLÁTSZÍNŰ v. ~SZINÜ
(skarlát-színű) ösz. mn. Olyan szinű, mint a skarlát; eleven piros, világos vörös. Skarlátszinű szövetek.

*SKARLÁTSZÖVET
(skarlát-szövet) ösz. fn. l. SKARLÁT, 1).

*SKARLÁTZSÁLYA
(skarlát-zsálya) ösz. fn. Zsályafaj, melynek levelei szívdedek, szőrösek, ránczosak; fürészesek; murvái a csészéknél hosszabbak, teknősek, kihegyzettek; köz néven: sebes zsálya. (Salvia sclarea).

*SKÓFIOM
fn. tt. skófiom-ot, harm. szr. ~ja. Ruhákat kivarrni, hímezni stb. való ezüst vagy aranyszálak. Skófiummal kivarrott mente, dolmány.
"Véltem, mente dolmány takarja testeket,
Skófiomból szőtt öv keríti ezeket."
Gvadányi.
Molnár Albertnél szkófium am. mitra, infula; és aurifilum; s eléfordúl nála szkófia is mitra, cidaris értelemben. A persában szikáf Vullera szerént am. 1) argentum ustum; 2) glomus sericeus.

*SKORPIÓ
fn. tt. skorpió-t. A bogarak seregébe tartozik, melynek nyolcz szeme van, és pedig mellének minden oldalán három-három, hátán kettő; nyolcz lába, és fején két ollója van. Legtöbb fajnak hosszú a farka, s annak végében mérges fulánk. Nagyságra különbözők. Szinök vörös, vagy fehér, vagy barna, vagy vörhenyős fekete. Átv. a barkörnek azon csillagzata, mely a mérleg, és nyilazó között látszik, melynek jegyébe a nap oktober 23-án lép. Képes kifejezéssel, igen mérgesen csipkedő ember.
Idegen eredetü; latinul: scorpio v. scorpius, hellénül skorpioV; újabb magyar elnevezéssel: bökölő.

*SKÓT
mn. és fn. tt. skót-ot. Skótország lakosa; továbbá, onnan való, ott létező, arra vonatkozó, stb.

*SKÓTHON, SKÓTORSZÁG
(skót-hon vagy ~ország) ösz. fn. Angliától északra fekvő s azzal öszvekapcsolt ország és királyság.

*SKÓTUL
(skót-ul) ih. Skót nyelven; továbbá a skótok módja, szokása szerint. Skótul beszélni. Skótul viselni magát.

*SNEFF
fn. tt. sneff-et, harm. szr. ~je. Lásd SZALONKA.

*~SÓ
vékonyhangon ~SŐ, képző, mely sorozatot, illetőleg számrendet jelentő mellékneveket képez, mint: al-só (régiesen pl. Szalay Ág. levélgyüjteményében: alósó azaz alulsó), fel-ső, túl-só, innen-ső, el-ső (régiesen pl. a Tatrosi codexben: előlső), utól-só v. utó-só, szél-ső, közép-ső, vég-ső, hátul-só, kül-ső, bel-ső stb.
Elemzését illetőleg kétfélekép vélekedhetünk, a) hogy öszve van téve as, (ea, os) és ő (ó) elemekből, melyekben az önhangzók hangrend szerént a törzsszók hangzóihoz alkalmazkodnak, ilyképen al-as-ó, (öszvehúzva: alsó) fel-es-ő (felső), túl-os-ó (túlsó), innen-es-ő (innenső), el-es-ő (első), utó-os-ó (utósó), szél-es-ő (szélső), vég-es-ő (végső), közép-es-ő (középső), hátul-as-ó (hátulsó), kül-ös-ő (külső), bel-es-ő (belső), karaj-os-ó (karajsó); b) hogy az esik igéből származott részesülő eső, hangrendileg: asó, miszerént: alsó = a magassági sorozatban, rendben alul eső; felső = felül eső; túlsó = túl eső; innenső = innen eső; első = elül eső (régiesen: előlső), utólsó = utól eső stb.

*
fn. tt. só-t, tb. só-k, harm. szr. ~ja. 1) Szélesebb vegytani értelemben öszvetett test, mely alatt közönségesen, az aljaknak (basis) savakkal egyesülését értik, noha a legújabb vegytani elvek szerént ez tisztán nem minden sóra alkalmazható. 2) Szükebb, és szokott ért. közönséges konyhasó, mely ismét vagy kősó, vagy főtt só máskép: kútsó. Sót vágni, ásni, tárni, őrleni. Sót főzni. Sóval enni a kenyeret. Sót tenni az ételbe. Sót adni a marhának. Nálunk is sóval sóznak. (Km.). Katonának jól van dolga, sóra fára nincsen gondja. (Népd.). Ő sem eszik meg nálam egy kősót. (Km.). Átv. élcz, mint a beszéd fűszere, és csipőssége, honnan sótalan tréfa, beszéd am. izetlen, élcztelen.
Nyelvünkben a sót és savat a köz nyelvszokás azonosítani, s egymással fölcserélni szokta, minthogy ez is, az is bizonyos csipősségü; sőt valóban egy eredetüek is, mert a só nem egyéb, mint az öszverántott sav; így a sóska am. savoska, a sónyó tájszokás szerént am. savanyú; a székelyeknél sós tej, savanyú tej; savát borsát megadni valaminek am. sóját borsát; a sav máskép saj is, honnan sajtalan étel am. sótalan. Azonban a tudományos nyelv szabatosság végett helyesen különböztetést tesz a sav és só között. A sav latinul acidum, németül Säure, minden ragozásaiban és származtatásaiban megtartja alakját: savat, savak, savon, savért, savig; savik, savó, savít, savúl, savany, savanyú, savas, savatlan, savaz stb. s többese is savak. Ellenben a só latinul sal, németül Salz, ragozva sót, sók, sóra, són, sóért, sóig, sóba, sóban, sóval, sóm, sód, sója stb. származékaiban: sós, sótalan, sóz, sózás. Számos nyelvben megvan többé vagy kevésbbé rokon hangokban, pl. latinul: sal, görögül: alV, németül: Salz, francziául: sel, lengyelül: szol, csehül: szül, finnül: suola, votjákul: sďlal, slal, vogolul: solvel, törökül: túz, mongolul: dabuszun stb. V. ö. SAV.

*SÓADÓ
(só-adó) ösz. fn. Adó neme, melyet az állam a sónak kivetett árából bevesz; továbbá azon adó, melyet némely országokban a sóbányák tulajdonosai, vagy bérlői az államnak fizetnek.

*SÓAKNA
(só-akna) ösz. fn. Akna, melyből a kősót vágják. Mármarosi sóaknák.

*SÓAKNÁSZ
(só-aknász) ösz. fn. Aknász, ki aknákban kősót vág.

*SÓAKNÁSZSÁG
(só-aknászság) ösz. fn. A sóaknászok foglalatossága.

*SÓÁR
(só-ár) ösz. fn. A sónak eladási és forgalomban levő ára, melyet, ha az állam egyedárussággal bír, alkotmányos államban a törvényhozó test szokott megszabni.

*SÓÁRULÁS
(só-árulás) ösz. fn. Üzérkedés, midőn valaki sót árul.

*SÓÁRUS
(só-árus) ösz. fn. Személy, ki sót árul.

*SOBAK
fn. tt. sobak-ot. Kemenesalján am. sváb; l. SVÁB.

*SÓBÁLVÁNY
(só-bálvány) ösz. fn. Bálvány, vagyis oszlop, melynek anyaga sóból áll. Azon bibliai eseményre vonatkozó szó, midőn Lót felesége a sülyedező Sodomába még egyszer visszatérni akarván sóvá változott. Sóbálványnyá legyek, ha nem igazat szólok. (Átok neme).

*SÓBÁNYA
(só-bánya) ösz. fn. Bánya, melyben sót vágnak, ásnak.

*SOBOK
erd. falu Kolos m.; helyr. Sobok-ra, ~on, ~ról.

*SOBOR
falu Sopron m.; helyr. Sobor-ra, ~on, ~ról.

*SOBORSIN
falu Arad m.; helyr. Soborsin-ba, ~ban, ~ból.

*SOBRÁK
l. ZSOBRÁK.

*SOD (1)
elvont gyök sodor névben és igében. l. SODOR ige.

*SOD (2)
fn. tt. sod-ot, harm. szr. ~ja. A székelyeknél Derzsi Mózes legszabatosabb leirása szerint nem annyira a kemencze alatt levő tüzelő helyet jelenti, hanem inkább azt a mellék kőfalacskát a tűzhely és házfal között, melyet a fal mellé azért raknak, hogy részint a fából készült házfalnak a meggyúlás ellen oltalmul szolgáljon, részint, hogy a tüzelő kemenczének ház felül levő oldala rárakassék. Kriza J. szerént am. kemencze; és tedd a sodba am. tedd a kemencze alá (?). Magyarországon Abaújban, s több más helyen a hasonló hangokból álló sut a szobakemencze és házfal közti hézagot és zugot jelenti.

*SOD ALJA
Szabó Dávidnál am. kemencze alja, pest alja.

*SÓDAR
fn. tt. sódar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Közönségesen am. sunka, disznóláb. Füstölt sódar. Ha szorosb ért. lapoczkát t. i. a disznónak lapoczkáját veszszük, ennek megfelel a német Schulter, angolul: shoulder, hollandul: schouder stb. Szabó Dávidnál ezekhez közelebb ,sódér' alakban is eléfordúl.

*SÓDARÁLÓ
(só-daráló) ösz. fn. Malomféle eszköz, kézi malom, melylyel a kősót apróra őrlik.

*SÓDARKA
(sódar-ka) kicsiny. fn. tt. sódarká-t. Kis sódar. V. ö. SÓDAR.

*SÓDARLÉ
(sódar-lé) ösz. fn. Lé, melyben a füstölt sódart főzik. Különösen úgy nevezett kaszáslé, melyben a füstölt disznólapoczkát elkészítik.

*SÓDAROS
(só-daros) mn. tt. sódaros-t v. ~at, tb. ~ak. Sódarral ellátott, sódarral készített. Sódaros tészta.

*SODLÁB
(sod-láb) ösz. fn. A tüzelő kemencze lába. Székely szó.

*SODOLDAL
(sod-oldal) ösz. fn. Tűzhely oldala, hol a tűz ég. Olyan fekete, mint a sod oldala. (Kriza J.).

*SODOR (1)
(sod-or) áth. m. sodor-t v. sodr-ott, htn. ~ni v. sodr-ani; vékonyhangon néhutt: södör v. zsödör. Azon szók egyike, melyek igék is nevek is egy alakban, s legszorosb értelmi viszonyban. 1) Vékony szálu, hajas, szőrös, rostos, leveleg anyagot tenyerei között forgatva dörzsöl. Csöpüt, kóczot, gyapjat, selymet, rongyot, papírt, dohánylevelet sodorni, öszvesodorni. Különösen, ily működés vagy eszköz, gép által az illető anyagot fonalszerüvé, hengerdeddé, sodarassá alakítja. Fonalat, madzagot, kötelet, zsinórt sodrani. Dohánylevelekből szivarokat sodrani. A hajat fürtökké sodrani. Bajuszt, czérnát sodrani. A fonott, kulcsos kalácsnak való tésztát hengerré sodrani. Máskép Szabó Dávid szerént: serít, sirít, pederít. Átv. lesodrani lábáról Szabó Dávidnál am. leütni lábáról.
2) Átv. mondjuk sebesen ömlő vízről, vagy erős szélről, midőn az útjokba akadt, s magukkal ragadt testeket mintegy forgatva tovább viszik, kergetik. A baglyákat, a kepéket elsodorja az árvíz. A hullámok partra sodorják a gazt. Az örvény besodorja a csónakot, a vizen úszó testeket. A szél, a förgeteg sodorja a hullámokat, az utczai szemetet. Képes kifejezéssel, erkölcsi erőszak által magával ragad. A forradalmi szellem veszélybe sodrott sokakat.
Eredetére nézve, némely vélemény szerént gyöke lehet sod, mely a dörzsölés által okozott suhogó hangot utánozza, és képzőjére nézve azon igék és nevek osztályába tartozik, melyekben alapfogalom a forgás, forgatás, görbe hajlás, milyenek: csavar, teker, peder, kever, kavar, zavar, kotor, bodor, fodor, guzsor stb. V. ö. CSAVAR, PĚDĚR, TEKER. Az egész szó úgy is tekinthető mint ,serít' hasonjelentésü szónak némi hangáttétel általi módosúlata, melyben t. i. r és t (= d) helyet cseréltek; amidőn gyöke inkább ser, sir volna; ezzel egyeznék a latin torqueo, német drehen gyökei és a szanszkrit dhvar, dhurv (krümmen, pressen). A cseremiszben südür-, és a hegyi cseremiszben seder- sidir- am. fonni (Budenz J.).

*SODOR (2)
(sod-or) fn. tt. sodr-ot, tb. sodr-ok, személyragozva, sodrom, sodrod, sodra. Széles ért. fonal, vagy fonalhoz hasonló szál, melyet sodorva alakítottak olyanná; V. ö. SODOR ige. Különösen, a német Draht hasonlatára, fémanyagból csinált fonal, máskép: sodrony; melytől különbözik a huzal. Továbbá, hengeresen öszvetekert test, pl. papír, vászon, tészta, vagy hengerféle eszköz, milyen a konyhai sodrófa. Átv. a folyóvíz fonala, nyila, mely meneteli fő irányát képezi. A folyó sodrán haladó csónak, sajka. Képes kifejezéssel azon irány, melyen a gondolatok, eszmék egymást követik. Beszéd sodra. Kiütni valakit a beszéd sodrából. Félbeszakasztani a beszéd sodrát. Maradjunk a vitatkozás sodrában. V. ö. BODOR, FODOR, ZSUGOR.

*SÓDOR
l. SÓDAR. Más a sógor más a sódor. (Km.).

*SODORFA
(sodor-fa) ösz. fn. Sodró eszköz fából, vagyis hengerded fa, melylyel valamit sodornak. Különösen a gombkötők ilyetén eszköze, melylyel az úgy nevezett sodrást készítik.

*SODORGAT
(sod-or-og-at) gyak. áth. m. sodorgat-tam, ~tál, ~ott, par. sodorgass. Gyakran, vagy folytonosan, vagy némi kényelemmel, lassacskán sodor valamit.

*SODORGATÁS
(sod-or-og-at-ás) fn. tt. sodorgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit sodorgatunk. V. ö. SODORGAT.

*SODORHÚR
(sodor-húr) ösz. fn. Rézzel vagy ezüsttel körül sodrott vagy behúzott húr, pl. a zongorán, czitarán, hegedűn, bőgőn; különböztetésül a tiszta bélhúr-tól.

*SODORÍT
(sod-or-ít) áth. m. sodorít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Valamit sodorrá alakít, sodrossá tesz. A kóczot madzaggá sodorítani. Selyemből, zsinórt sodorítani. Tárgyesetes viszonynév nélkül am. sodoró munkát tesz. Egyszer-kétszer sodorított a lenen, s kész volt a fonal. V. ö. SODOR.

*SODORÍTÁS, SODORITÁS
(sod-or-ít-ás) fn. tt. sodorítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki sodorít. Czérna, madzag, zsinór sodorításával foglalkodni.

*SODORMŰ
(sodor-mű) ösz. fn. Mű, mely sodrás által alakult, pl. a gombkötőknél az úgy nevezett sodrás, mely a lapos zsinórtól különbözik; vagy több sodrokból szerkezett mű, pl. rostély, rács.

*SODORRÁCS
(sodor-rács) ösz. fn. Sodrokból, vagyis sodronyokból font, szerkezett rács, pl. az éléskamrák, a börtönök ablakain.

*SODORTAJK
(sodor-tajk) ösz. fn. Gönczy Pálnál újabb rendszer után a porodásterméjüek (anyahímesek, gynandria) seregébe és egy porodájuak (egyhímesek) rendébe tartozó növénynem; alsó ajaka 1-2 hüvelyk, s a még ki nem nyílt vagy épen nyilófélben levő virágában sodros (innen a neve); portokai rekeszei alul egy zacskócskával vannak egybekötve. (Himanthoglossum). Faja: bakbüzü sodortajk (H. hircinum); Diószeginél: bakbüzü kosbor.

*SODRADÉK
(sod-or-ad-ék) fn. tt. sodradék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Ami sodorva, pederítve van.
"Barna fürtje sodradéka,
Fátyola csendes árnyéka
Festi kecseit."
Berzsenyi. (Az én kegyesem).

*SODRÁS
(sod-or-ás) fn. tt. sodorás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által sodor valamit. Sodrásban kihólyagzott a tenyere. 2) Vékony, hengerded zsinór, melyet a gombkötők nem fonva, vagy kötve, hanem a selyem vagy szőrszálakat öszvesodorva készítenek. Ezt a szabók rendesen beszegésre használják. V. ö. BORÍTÁS, SUJTÁS.

*SODRAT
(sod-or-at) fn. tt. sodrat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Sodrott szál v. fonal.

*SODRÓ
(sod-or-ó) mn. és fn. tt. sodró-t. 1) Aki sodor. Szivarokat sodró leány. 2) Amivel sodornak, pl. henger, vagy a konyhai sodrófa. 3) Amin sodornak, pl. sodródeszka, melyen a tésztát kinyújtják.

*SODRÓBOGÁR
(sodró-bogár) ösz. fn. Lásd ILONCZA.

*SODRÓDESZKA
(sodró-deszka) ösz. fn. A szakácsok deszkája, melyen sodrófával a tésztát nyújtogatják.

*SODRÓFA
(sodró-fa) ösz. fn. Általán, hengerded eszköz fából, melylyel valamit sodornak, pl. a gombkötők sodrója. Különösen, konyhai eszköz, melylyel a tésztát kinyujtják, máskép: laskanyújtó.

*SODRÓKALÁN v. ~KANÁL
(sodró-kalán) ösz. fn. Konyhai kalán bizonyos ételnemű készitéséhez.

*SODRONY
(sod-or-ony) fn. tt. sodrony-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Fémanyagból sodrás, vagy inkább húzás, nyújtás által alakított fonal. Réz, vas sodrony. Repedt edényeket sodronynyal megkötni. Pipaszártisztító sodrony. A német Draht hasonlatára alkotott ujabb kori szó. De amennyiben nem sodrás, hanem húzás, nyujtás által készül, szabatosabban: huzal.

*SODRONYBÁB
(sodrony-báb) ösz. fn. Általán bábféle alak, melynek nyakában, lábaiban, kezeiben sodrony van, melynél fogva ide-oda rángathatók. Ilyenek az úgy nevezett "Paprika Jancsi" játékbábok.

*SODRONYCSIPŐ
(sodrony-csipő) ösz. fn. Kicsin, hegyes csipőeszköz, melylyel a sodronyt ide-oda hajtogatni, s különfélekép alakítani lehet.

*SODRONYECSET
(sodrony-ecset) ösz. fn. Sodronyból készített, s nyellel ellátott ecset, melylyel némely szük száju edényeket, pl. hordókat, palaczkokat tisztogatnak.

*SODRONYEGYENLÍTŐ
(sodrony-egyenlítő) ösz. fn. A tűcsináló műhelyben azon személy, ki a gyürükbe szedett, és munkába vett sodronyt kiegyenesíti.

*SODRONYEZÜST
(sodrony-ezüst) ösz. fn. A bányákban termésezüst, melyet fonalalakban találnak.

*SODRONYFURÓ
(sodrony-furó) ösz. fn. Vékony csavaros furu, oly likak furására, melyekbe sodronyt húznak.

*SODRONYGÖNGYÖLEG
(sodrony-göngyöleg) l. SODRONYHENGER.

*SODRONYHENGER
(sodrony-henger) ösz. fn. Henger, melyre sodronyszálak tekervék; továbbá, hengerded alakban öszvegyürüsített sodrony.

*SODRONYHÚR
(sodrony-húr) ösz. fn. Ércz sodronyból álló húr némely hangszereken, különböztetésül a bélhúrtól. V. ö. SODORHÚR.

*SODRONYHUROK
(sodrony-hurok) ösz. fn. Vas sodronyból készült hurok, nyúlfogásra.

*SODRONYHUZÁS
(sodrony-huzás) ösz. fn. Munka, mely által bizonyos fémből, pl. vasból, rézből sodronyszálakat húznak.

*SODRONYHUZÓ
(sodrony-huzó) ösz. fn. Személy, ki sodronyhuzással foglalkodik. l. SODRONYHUZÁS.

*SODRONYKALITKA
(sodrony-kalitka) ösz. fn. Kalitka, melynek rácsai sodronyból csinálvák; különböztetésül a fa rácsú kalitkától. V. ö. KALITKA.

*SODRONYKÉSZÍTÉS v. ~KÉSZITÉS
(sod-rony-készítés) ösz. fn. l. SODRONYHUZÁS.

*SODRONYLEMEZLÉS
(sodrony-lemezlés) ösz. fn. Arany- és ezüstmivesi munka, midőn az arany és ezüst sodronyokat lemezzé alakítják.

*SODRONYLEMEZLŐ
(sodrony-lemezlő) ösz. fn. Személy, vagyis arany-ezüstmives, ki malomnemü kis gép által az arany és ezüst fonalakat lemezzé sajtólja öszve.

*SODRONYMALOM
(sodrony-malom) ösz. fn. Malomnemü gép, mely által az illető fémanyagból vastagabbféle sodronyokat készítenek, melyeket a sodronyhuzók finomabbra kiidomítanak.

*SODRONYMETSZŐ
(sodrony-metsző) ösz. fn. A tűcsináló műhelyben azon munkás, ki a sodronyt elmetéli.

*SODRONYMÍVES
(sodrony-míves) ösz. fn. Míves, ki valamit sodronyszálakból készít.

*SODRONYMŰ
(sodrony-mű) ösz. fn. Általán, sodronyból csinált, font, kötött mindenféle mű, pl. rács, húrozat, kötés, ecset stb.

*SODRONYNYIRŐ
(sodrony-nyirő) ösz. fn. l. SODRONYMETSZŐ.

*SODRONYNYUJTÓ
(sodrony-nyujtó) ösz. fn. Csipőnemü eszköz, mely által a fémet kinyujtják, hogy sodronynyá alakuljon.

*SODRONYOLLÓ
(sodrony-olló) ösz. fn. A tűcsinálók nagy ollója, melylyel a tűnek való sodronyt elnyirbálják.

*SODRONYOS
(sod-or-ony-os) mn. tt. sodronyos-t v. ~at, tb. ~ak. Sodronynyal behúzott, kerített, erősített. Sodronyos fazék, lábos. Továbbá, ki sodronyból dolgozik. Sodronyos tót, szokottan: drótos.

*SODRONYOZ
(sod-or-ony-oz) áth. m. sodronyoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Sodronynyal megköt, megfoltoz, megerősít, bekerít valamit. Bográcsot, szilkét, fazekat sodronyozni. Szokottabban: drótoz.

*SODRONYOZÁS
(sod-or-ony-oz-ás) fn. tt. sodronyozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit sodronyoznak. V. ö. SODRONYOZ.

*SODRONYRÁCS
(sodrony-rács) ösz. fn. Sodronyból csinált rács, pl. a kamra ablakán.V. ö. RÁCS.

*SODRONYROSTA
(sodrony-rosta) ösz. fn. Rosta, melynek szálai, rostjai sodronyból vannak; különböztetésül a farostától.

*SODRONYROSTÉLY
(sodrony-rostély) ösz. fn. Rostély, melynek rostjai sodronyból állanak. V. ö. ROSTÉLY.

*SODRONYTEKE
(sodrony-teke) ösz. fn. Két ólomteke, vagy golyó, melyek sodronynyal öszvekötvék.

*SODRÓROKKA
(sodró-rokka) ösz. fn. Rokkanemü eszköz, melyen czérnát sodornak. A puskamiveseknél, kerék, melyen két sodronyt együvé tekernek.

*SODROS
(sod-or-os) mn. tt. sodros-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Pödrött, sodrottas. 2) Mondják a folyónak azon részéről, hol a víz sodra van; vízsodros.

*SODRÓS
(sod-or-ó-as) mn. tt. sodrós-t v. ~at, tb. ~ak. Sodró erejü, ami sodorul szokott.

*SODROTT
(sod-or-ott) mn. és fn. tt. sodrott-at. Ami sodorva van. Főnevileg tészta neme, sodrott tészta, melyet csík-nak is neveznek. Burgonya v. kolompér sodrott. Mákos sodrott.

*SÓE
a székelyeknél am. sógor; néhutt: sú, vagy sű. ,Sóe' talán csak megszólitásban használtatik e helyett: sú he!

*SÓEDÉNY
(só-edény) ösz. fn. Edény, melyben sót tartanak.

*SÓEGYEDÁRUSSÁG
(só-egyed-árusság) ösz. fn. Egyedárusság, melyet az állam a sóeladásban vagy közvetlenül saját hivatalnokai által vagy kereskedők közbejöttétel gyakorol.

*SÓELLENŐR
(só-ellen-őr) ösz. fn. Sóstiszt, ki a sótárnok, vagyis beszedőnek ellenőre. V. ö. ELLENŐR.

*SÓÉR
(só-ér) ösz. fn. Ér, vagyis réteges vonal a föld, illetőleg bánya kebelében, mely sóanyagot foglal magában.

*SÓFALVA
erd. falu Doboka m.; helyr, ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*SÓFAFALVA
falu Bereg m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*SÓFORRÁS
(só-forrás) ösz. fn. Forrás, vagy kút, melynek vize sós részekkel, sóanyaggal van telve, milyen a sóvári sóforrás Sárosban stb.

*SÓFÖLD
(só-föld) ösz. fn. Sórészekkel vegyített föld.

*SÓFŐZÉS
(só-főzés) ösz. fn. 1) Cselekvés, mely által a sós vízben létező sót a víznek kipárologtatása által elválasztják. 2) Azon intézet, melyben e munkát végezik.

*SÓFŐZŐ
(só-főző) ösz. fn. 1) Személy, ki a sóforrás vizéből a sórészeket kifőzi. 2) l. SÓFŐZÉS, 2).

*SOFRONYA
puszta Arad m.; helyr. Sofronyá-ra, ~n, ~ról.

*SÓFUVAR
(só-fuvar) ösz. fn. Fuvar, mely által a bányákban vágott, vagy főzött sót kellő helyére szállítják. Vízi, szárazföldi sófuvar. A sófuvart árlejtés utján kibérelni.

*SÓGOR
fn. tt. sógor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A mennyiben sógor alatt csak férfi értetik: 1) Legszűkebb ért. a férj nejének minden fitestvérei: a férjnek sógorai; viszont pedig a nőnek minden akár fi- akár nőtestvérei irányában a férj. E szerént a férjhez ment nőnek mind fi- mind nőtestvérei sógoruknak nevezik az illető férjet, s ez viszonyt amazok közől a férfi személyeket. Sok sógor, sok dárda (km.), mi talán arra czéloz, hogy ha sokan vannak a sógorok, az illető örökség sokfelé oszlik, s mintegy dárda alatt elárvereztetik. 2) A vérség fokozata szerént sógornak mondják a férj nejének akár közelebbi akár távolabbi firokonát, és viszont ennek minden rokonai a férjet; tehát azon férj, ki közelebbi vagy távolabbi nővérünkkel lépett házasságra, sógorunk; és viszont; vagyis az egyik házastárs a másik házastársnak akár közelebbi akár távolabbi vérszerénti rokonaival, tehát apjával s anyjával is, sógorsági viszonyban áll, és ez a törvényes sógorság. De maguk az egyik és másik házastársnak rokonai között törvényes értelemben vett sógorság nincsen. 3) Széles értelemben a valódi sógoroknak testvérei, és atyjafiai vagyis a két házastárs rokonai is egymás között sógoroknak hívatnak, mely nevezetet a nép igen szeret kiterjeszteni, ha kivált valami tiszteletet, vagy hasznot lát benne, innen a közmondat: sok sógora van a gazdagnak. 4) Átv. népies nyelven bizodalmas, pajtási czim, mint a koma. Ide vonatkozik a közmondat: Eb sógor, kutya bácsi. Szintén népies nyelven a német ember czime sógor: német sógor, valamint a tóté: atyafi, a czigányé: koma, a zsidóé: szomszéd.
Országunk több vidékein divatban van még a nép között, hogy a nő saját férjének testvérbátyját öregbik vagy nagyobbik-, testvéröcscsét pedig ifjabbik v. kisebbik urának nevezi, akár házasak legyenek azok, akár nőtelenek. Ide mutat a népdal:
"Nem szeretem az uramat,
Csak az ifjabbik uramat,
Arra is ha megharagszom,
Itt a kocsma, majd beiszom."
Vajon nem gyanítható-e ebből, hogy hajdan nemzetünknél az úgy nevezett leviratus létezett, mint a hébereknél, mely szerint a megholt férjnek özvegyét annak testvére tartozott elvenni.
Egyébiránt a sógor mint szó, idegen eredetü, s rokon a latin socer, német Schwager, lengyel szwagier, cseh szwagr, hellén ekuroV, persa: kuszur stb. szókkal. Heltainál: svógor. "Dalmatai fejedelem segítséget kére az ő svógoritól." Régi magyar nyelven: sű v. sűv, mint a székelyek között maiglan hallható, s néhutt: sú; és amely hang tekintetében az imént elészámlált szók törzsét is alkotja. l. SŰ.

*SÓGORASSZONY
(sógor-asszony) ösz. fn. 1) Legszorosb ért. azon nő, kit férfi testvérünk, bátyánk vagy öcsénk feleségűl vett: ősi, tiszta magyar szóval ángy, én pedig, mint férfi neki sógora vagyok. Egyébként némely tájakon, nevezetesen Mátyusföldön, szorosan csak a bátynak feleségét nevezik ángynak, tehát ángyomasszony am. bátyám felesége; ellenben ugyanott az öcsémnek felesége: menyem, v. menyemasszony, t. i. itt azon felsőbbségi viszony vétetett tekintetbe, és hasonlati alapul, mely az ipa és a köz értelmü meny között létezik, mennyiben t. i. az idősebb férfi testvér némi befolyást gyakorol öcscsének házasságára, s tekintélyt igényel annak irányában. Vagy e nevezés viszonyban van talán az öregbik uram czimmel. V. ö. SÓGOR. 2) A vérség távolabbi fokozata szerént sógorasszonynak mondja a férj feleségének távolabbi nővérét is, és a férj bármely rokonai annak feleségét. Tájszokás szerént itt is az unokabátya neje: ángy, az unokaöcs neje: meny. 3) Széles ért. a sógorok és sógorasszonyok nőtestvérei, vagy nőrokonai egymás között sógorasszonyoknak hívatnak, kiket azonban a népszokás már nem igen szokott ángy czimmel megtisztelni. Általán és röviden szólva jegyezzük meg: egyik házastárshoz a másik házastárs nőrokonai sógorasszonyok szorosabb vagyis törvényi értelemben; és a két házastárs rokonai egymásközött nemi különbség szerént sógorok vagy sógorasszonyok szélesebb vagyis közéletbeli értelemben.

*SÓGORNÉ, SÓGORNŐ
l. SÓGORASSZONY, és V. ö. NŐ, fn.

*SÓGOROS
(sógor-os) mn. tt. sógoros-t v. ~at, tb. ~ak. Kinek egy vagy több sógora van. Ellentéte sógortalan.

*SÓGOROSÍT
(sógor-os-ít) áth. m. sógorosít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Házasság által sógorrá tesz.

*SÓGOROSODÁS
(sógor-os-od-ás) fn. tt. sógorosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A rokonodásnak azon neme, mely a családok között támad, midőn tagjaik házasságra kelnek egymással.

*SÓGOROSODIK
(sógor-os-od-ik) k. m. sógorosod-tam, ~tál, ~ott. Egygyel vagy többekkel azon rokonsági viszonyba jő, melyet sógorságnak nevezünk. V. ö. SÓGORSÁG.

*SÓGOROZ
(sógor-oz) áth. m. sógoroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Sógornak hí, nevez, czimez valakit. Sógorozzák egymást.

*SÓGORSÁG
(sógor-ság) fn. tt. sógorság-ot, harm. szr. ~a. A sógorok, és sógornők között létező rokonsági viszony, vagy állapot. Sógorság, komaság, nem nagy atyafiság. (Km.). Sógorságba lépni valakivel. V. ö. SÓGOR.

*SOH (1)
bensőnkben, mintegy a szívből fakadó, s a fogak közől suhogva kinyomuló hangszó, melyből sohaj, sohajt, sohajtoz erednek. Rokonai a sovárog, sopánkodik igék sov és sop gyökei; továbbá a fohász foh gyöke. Az indulatszó oh és ennek közel rokona ah (s előhang nélkül) némileg gyöngébb érzelmi kifakadásra mutatnak.

*SOH (2)
közbeszédben megrövidítése soha szónak, soh'sem, soh'se kifejezésekben; többire l. SOHA.

*SOHA
(se-ha) ih. Semmi v. semminemü időben, v. korban.
"Az ifjúság örömeit
Lelkesedve öleltem,
De szívem szebb ösztöneit
Soha bé nem tölthettem."
Berzsenyi. (Életphilosophia).
Ellentétei: mindenha, néha, valaha. A régieknél így is fordúl elé: sonha, s ekkor alkatrészei: sem-ha. E szóban a ha időt, kort jelent, miért máskép: semikor, valamint a mindenha am. mindenkor, a valaha am. valamikor, azaz, valami időben. Soha napján, képes kifejezés, mit a köznép így is mond: Holnap után kiskedden, borjunyúzó (nyirő) pénteken. A régieknél igen gyakran sonha (= sem-ha).
A ne, nem, se, sem, és nincs, sincs szócskákkal oly viszonyban áll, mint a semmi, senki, stb. Soha ne káromkodjál, v. ne káromkodjál soha. Soha részeg ne légy, v. ne légy részeg soha. Hasonlók: Nem láttam őt soha. Soha sem voltam nála. Nincs pénze soha. Soha sincs rosz kedve stb. Ha a másik tagadó megelőzi, maga után még a sem, illetőleg se szót tetszés szerént fölveheti: Ne káromkodjál soha se. Ne légy részeg soha se. Nem voltam nála soha sem. Nincs pénze soha sem stb. V. ö. SE, SEMMI, SENKI.

*SÓHAB
(só-hab) ösz. fn. A sós víznek habja; különösen tengerhab, mely a partra vetődvén, s vízrészei kiszivárogván, sóhártyává alakúl.

*SOHAJ
(soh-aj) fn. tt. sohaj-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyöngédebb és mélyebb szívérzelemből fakadó soh-féle hang, és ezen hang által nyilatkozó vágy, buzgalom, ahitat, fájdalom, keserv stb. A kedves után bocsátott sohajok. A szenvedőnek Istenhez szálló sohaja. Rokonai: ohaj, fohász. Képeztetésre hasonlók hozzá e hangutánzók: zsibaj, robaj, zuhaj, dörej, zörej, csörej stb.

*SOHAJG
(soh-aj-og) önh. m. sohajg-ott, htn. ~ani v. ~ni, par. sohajgj v. a kiejtés könnyebbsége végett: sohajogj. L. SOHAJTOZ.

*SOHAJGÁS
(soh-aj-og-ás) fn. l. SOHAJTOZÁS.

*SÓHAJÓ
(só-hajó) ösz. fn. Hajó, melyen sót szállítanak.

*SOHAJT
(soh-aj-t) önh. m. sohajt-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Szivének mély, szomorú érzelmét sohaj által nyilvánítja. Gyakran sohajtani. Vágyból, fájdalomból sohajtani. Felsohajtani. Némely mellékneveket tárgyesetben vonz, pl. Nagyot, sokat, mélyeket sohajtott. V. ö. OHAJT, FOHÁSZKODIK.

*SOHAJTÁS
(soh-aj-t-ás) fn. tt. sohajtás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Azon belérzelmi hangnak kitörése, melyet sohajnak nevezünk, továbbá, a vele egyesült vágy, fájdalom, keserv stb. Titkos sohajtások. Istenfélő, buzgó sohajtás.
"S chaoszába elmerít,
Mint egy cseppet az oczeán,
Mint egy sohajtást az orkán."
Berzsenyi. (Életphilosophia).
"A sohajtás tartja bennem
Még az életet;
Keblem a sok sohajtástól
Szinte megreped."
Vörösmarty. (Kis leány baja).
V. ö. SOHAJ, OHAJTÁS, FOHÁSZKODÁS.

*SOHAJTOZ
(soh-aj-t-oz) gyak. önh. m. sohajtoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyakran, vagy folytonosan sohajt. Az eltávozott kedves, az elmúlt boldog napok után sohajtozni. Sohajtozva buzgólkodni, imádkozni. Ugyan térj magadhoz, ne sohajtozz oly sokat. V. ö. SOHAJT.

*SOHAJTOZÁS
(soh-aj-t-oz-ás) fn. tt. sohajtozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, vagy folytonos sohajtás. Buzgó sohajtozás. V. ö. SOHAJT.

*SOHANAP
(soha-nap) ösz. fn. Sohasem, semmi idő.

*SOHANAPJÁN
(soha-napján) ösz. fn. Semikor, semmi időben.

*SOHASE, SOHASEM
l. SOHA alatt.

*SÓHÁZ
(só-ház) ösz. fn. Épület, raktár, melyben a vágott, vagy főzött sót, mint áruczikket lerakják, és amennyiben az árulást maga az állam kezeli, nagyban eladják.

*SÓHEGY
(só-hegy) ösz. fn. Hegy, melynek kebelében sóerek, sóaknák vannak. Mármarosi sóhegyek.

*SÓHIVATAL
(só-hivatal) ösz. fn. 1) Az állami sóstisztek testülete. 2) Azon terem, melyben, a sóstisztek mint olyanok, működnek.

*SOHOJT
e helyett: soholt v. sohult, (= se-holott) mind tájdivatosak; l. SEHOL.

*SOHOL
(se-hol), SOHOLT, (se-holott); tájdivatosak; l. SEHOL.

*SOHONN
(so-honn), tájdivatos; l. SEHONN.

*SOHONNA; SOHONNAI
l. SEHONNA; SEHONNAI.

*SOHONNAN; SOHONNAT; SOHONNÉT
tájdivatosak; l. SEHONNAN.

*SÓHORDÓ
(só-hordó) ösz. fn. 1) Személy, ki a sóaknákban, sótárakban sót hord. 2) Hordó, melyben a porsót tartják, és szállítják.

*SOHOTT
régies ,soholt' helyett; "Sohott, ahon járunk, az körösztyén pinzbe nem akar adni (t. i. dézmát. Szalay Ágoston 400 m. levél 4-ik lap). l. SEHOL.

*SOHOVÁ
tájdivatos; l. SEHOVÁ.

*SOH'SEM
e helyett: soha sem.
"Nem legjobb-e soh'sem élni.
Petőfi.

*SOHUJT, SOHULT
SOHUTT, tájdivatosak (= se holott) helyett. "Sohult pedig úgy el nem únja az ember magát, mint itt." (Mikes Kelemen. Rodostó. 1728. martius 24.). l. SEHOL.

*SÓIRNOK
(só-irnok) ösz. fn. Irnok, a sóhivatalban.

*SÓÍZ
(só-íz) ösz. fn. A sónak általán, különösen a konyhasónak sajátságos ize, melyet inkább érezni lehet, mint leírni.

*SÓIZŰ
(só-izű) ösz. mn. Minek sóíze van. V. ö. SÓÍZ.

*SÓJÖVEDÉK
(só-jövedék) ösz. fn. Só eladásból keletkezett jövedelem.

*SOJT
régiesen és tájdivatosan pl. a székelyeknél am. sujt; l. ezt.

*SOK
mn. tt. sok-at, fokozva: több, legtöbb. Ezen rendhagyást más nyelvekben is tapasztalni az illető szókra nézve, pl. latinul: multus, plus; hellenűl poluV, pleiwn; németül: viel, mehr, tótul: mnoho, wjícz stb. Ha személyekre vitetik, gyakran a számnevek képzőjét veszi föl: sokan, mint: ketten, hárman, százan, kevesen, néhányan stb. Ilyen ez is: sokad magával, mint: negyed, ötöd magával stb. sokszor stb. 1) Bizonyos tekintetben, viszonyban, arányban véve nagy számu, vagy mennyiségü; miben ugyanazon nemü egységekből nagy számmal vannak. Sok könyv, ház, szoba. Sok ökre, tehene, juha, lova van. E városban sok ember lakik. Sok van annak ki többet nem kiván. (Km.). Sok szakács elsózza az ételt. (Km.). Sokból sokat, kevésből keveset. (Km.). Lehet a sokból keveset is venni. (Km.). Kevésből sokat. (Km.). Sokból amennyit akarsz, kevésből amennyit lehet. (Km.). Ki sokba avatkozik, egynek sem felel meg. (Km.). Sok nem használ, kevés nem árt. (Km.). Amit sok ember mond (v. akar), vagy megvan, vagy meglesz. (Km.). Nyelvünknek is, mint a töröknek, mongolnak, persának stb. bevett szokása szerént, minthogy már magában megvan a többes szám fogalma, a vele viszonyban levő neveket egyes számban veszi fel, mint a fentebbi példák bizonyítják; tehát idegenszerüek az ily szószerkezetek: Sok ökrei vannak. Sok emberek meghaltak. Sok könyveket írt. Azonban önállóan és személyre viszonyítva sokak is divatozik: "Sokak lesznek ked(ég) előlsők utólsók és utólsók előlsők." (Tatrosi codex. Máté. XIX.). Szokottabban: sokan, mint föntebb. 2) Gyűszókhoz járulva azoknak nagyobb mennyiségét fejezi ki, pl. Sok por van az utczán. Sok buzája, burgonyája termett. 3) Mondjuk hosszabban tartó időről, és ami benne történik. Sok ideig várakozni. E munka sok időt kiván.
"Ez az élet úgy sem sok,
Használják az okosok."
Népies dal.
4) Mi a kellő mértéket a középszert, túlhaladja. Ez már még is sok. Ami sok, csak sok. (Km.). Soknak sok kell. (Km.). Sok sem tarthat örökké. (Km.). Ez az ember sokat iszik, eszik, aluszik. Sokat mondott. Ne beszélj oly sokat. Sokat héjáz magának (km.), azaz sokat képzel magáról. "Édes a méz, de ártalmas annak is a soka." (Gr. Eszterházy M. nádor, Rákóczy Gy. erdélyi fejedelemhez. 1644.). Főnevül is eléjön ,sokaság', ,halmaz', ,tulság' stb. érteményben. "Látván ke(dig) levaltáknak és a laduceusoknak sokit." (multitudinem Pharisaeorum. Müncheni cod. Máté. III.). Ki sokba fog, keveset végez. (Km.). Néha soknak fele is elég. (Km.). Nincs oly sok hogy el ne keljen, ha nem kimélik. (Km.). Marhának is sok volna. (Km.). Ami sok megárt. (Km.). Sokat szekér sem bír. (Km.). Ide tartoznak e sajátságok: Sokra vitte a dolgát. Sokra becsűlik őt. Házbére és élelmezése sokra megy. Sokra mondani valamit. Sokban venni. Nem adnám sokért. Sokba jött, került neki az utazás. Sokban van neki a lótartás. Nem sokba mult, hogy..... A sok gyakran aránylag és viszonylag vétetik, pl. ami egy jó lóra kevés teher, az két roszra sok lehet. Egy szem kevés, kettő sok, (ketyegő malmot csúfoló km.).
A soknak ellentéte: kevés; különbségi viszonyban állanak vele: minden, néhány, semmi v. senki. Mint gyökszó számos nyelvekkel áll rokonságban, mint alább láthatni. Egyébiránt gyökíze: so rokon a to-va szó gyökével és a hasonlitó fok tö-bb törzse maga a to felhangulag ejtve; innen a csagataj tok am. sok. Továbbá alapfogalomban mint egy tömegben létező sokaságot jelentők, szintén rokonok vele: csok-or, csok-ros (dupla pl. viola, szegfű, melyeknek sok szirmaik vannak); így a gyökízt illetőleg cso-mó, mi sokat, valamiből többet öszvekötve foglal magában; cso-port pl. ember, és csapat, azaz, sereg, falka. Sínai nyelven sú am. sok (multi, omnes), si (colligere, capere; decem). Egyezik vele egészben a ság ség képző is, mint sokaságra vonatkozó, pl. katonaság, papság, polgárság, am. a katonák, papok, polgárok öszves serege, sokasága. V. ö. ~SÁG, ~SÉG képző.
A héber nyelvben suk jelentései 1) fluxit, progressus est, 2) abundavit kifolyott, bővelkedett stb. s ennélfogva Nagy János is a magyar sok szót ahhoz hasonlítja. Egyezik vele szintén egészben a török csok, csagataj csok, tok, top (Vámbéry), a sínai tszűng (multi); tszůng (plura simul ligare vel caperae, omnes, omnino, simul); továbbá a mongol czuk, mely am. egész, együtt, egyesített (das Ganze, beisammen, vereinigt), honnan czukcza am. halmaz (der Haufe, die Anhäufung). A cseremiszben šuko, hegyi cseremiszben šuka szintén am. sok; így a vogulban is szau, szagu, s a déli vogulban: šau; különben a finn-ugor nyelvekben a rokon hangu szók érteménye: sürü.

*SÓK
helynév, l. SOÓK.

*SOKÁ
(sok-á) ih. Sok ideig; a rendes, kellő időnél tovább. Soká beszélni. Soká elmaradni. Soká élni. Soká alunni.
"Alunnod kelle jó soká, vitéz!
Hogy nem tudod."
Vörösmarty. (Az Áldozat).
Minthogy e szóban a soknak fogalma kizárólag az időre, korra vonatkozik; okszerüleg azt gyaníthatjuk, hogy a soká eredetileg sok-ha volt, s oly öszvetett határzó, mint a vele viszonyos mindenha, néha, soha, valaha, melyekben a ha időt, kort jelent, miért emelek így is mondhatók: mindenkor, némikor, semikor, valamikor; úgy hogy az egyező jelentésü sokáig egészen am. sok-haig = sok korig, sok ideig; és így a hosszu á a ha rövidületének tekinthető. Egyébiránt az á lehet az é-nek pl. elé, felé, mellé, közé, megé stb. szókban levő igehatározói képzőnek alhangu társa is, mely alá igehatározóban szintén eléjön.

*SOKACSKA
(sok-acs-ka) kicsinyző mn. tt. sokacská-t, fokozva: többecske, többecskét; harmadfok általán nem divatozik. Mi a kellő számon, mennyiségen, mértéken fölül van egykevéssé.

*SOKAD
(sok-ad) részosztó melléknév, mely számnevűl használtatik, s olyan mint ketted, harmad, tized, század, ezred, s valamint ezek, az egyre vonatkozó maga szóval jő viszonyba. Sokad magával lenni am. ő és kivüle vagy társaságában sokan. Sokad magával jött hozzám, am. ő és mások sokan. Sokad magammal lakom egy házban. Te és én sokad magunkkal vagyunk.

*SOKADALMAS
(sok-ad-al-om-as) mn. tt. sokadalmas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Ahol sokadalmat tartanak, pl. sokadalmas mezőváros, térség, piacz. 2) Sokadalomhoz tartozó. Sokadalmas nép. V. ö. SOKADALOM.

*SOKADALMASKODIK
(sok-ad-al-om-as-kod-ik) k. m. sokadalmaskod-tam, ~tál, ~ott. Sokadalmakra jár, vásárokat tart, vásárokban árulgat. Oly eszmejárásu, mint lakodalmaskodik, diadalmaskodik. Az illető cselekvésnek gyakorlatát fejezi ki, s ebben különbözik tőle sokadalmaz, mely am. egyszer, egy ízben tart sokadalmat.

*SOKADALMAZ
(sok-ad-al-om-az) önh. m. sokadalmaz-tam, ~tál, ~ott; lásd SOKADALMASKODIK alatt.

*SOKADALMI
(sok-ad-al-om-i) mn. tt. sokadalmi-t, tb. ~ak. Sokadalmat illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Sokadalmi áruczikkek. Sokadalmi engedménynyel biró városok. V. ö. SOKADALOM.

*SOKADALOM
(sok-ad-al-om) fn. tt. sokadalm-at, harm. szr. ~a. Leginkább Erdélyben divatozik a közönségesebb szokásu "vásár" "országos vásár" értelmében, néhutt szabadság-nak is mondják. Sokadalomba menni. Sokadalomban adni, venni. Ki a frankfurti könyvsokadalom lajstromát megtekinti. (Pázmán Kal. 277. l.). "Hanemha az sokadalomra hoznának Szent Kathalin asszony napjára." Levél 1557-ből. (Szalay Ág. 400 m. 1.).
Némelyek szerént öszvetett szó a sok és adalom alkatrészekből, t. i. a sokadalom oly emberi gyülekezet, melyben sokat adnak vesznek. Hihetőbben egyszerüen népsokaságra vonatkozik, melyben az adalom összetett képző nagy terjedséget, illetőleg népességet jelent mint a ,lakadalom' vagy ,lakodalom' ,birodalom' stb. szókban is.

*SOKADOZ
(sok-ad-oz) önh. m. sokadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A székelyeknél am. zsibol, cseveg. Ne sokadozzatok annyit, hallgassatok! (Kriza J.).

*SOKADOZÁS
(sok-ad-oz-ás) fn. tt. sokadozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Zsibolás, csevegés. V. ö. SOKADOZ.

*SOKÁGU
(sok-águ) ösz. mn. Minek sok ága van, tulajd. és átv. értelemben véve. Sokágu fa. Sokágu villa. Sokágu nemzetség. V. ö. ÁG.

*SOKÁIG
(sok-á-ig) időhatárzó. Sok ideig; kelletinél tovább huzódva.
"Édes lovam, vígy el engem odáig,
Hogy ne fájjon szegény szivem sokáig."
Népdal.
Elemzésére nézve l. SOKÁ.

*SOKAL
(sok-al) áth. m. sokal-t. Valamit soknak tart; azt véli, mondja, állítja, érzi valami felől, hogy sok. Ellentéte: kevesel. Sokalni valaminek árát, a cseléd bérét. Sokalni az ételadagot. Sokalni a kiszabott időt. Sokalni a munkát. Addig beszélt, hogy megsokalottam. Ha nem sokaltad a fizetést, a munkát se sokald. Nyomatosb kiejtéssel: sokall, mely esetben vagy a képző kettőztetik, sokal-al, vagy az egész am. sok-vall (azaz soknak vall) összetett szó.

*SOKALAKÚ v. ~ALAKU
(sok-alakú) ösz. mn. Minek sokféle alakja van. V. ö. ALAK.

*SOKALAKÚSÁG v. ~ALAKUSÁG
(sok-alakúság) ösz. fn. Rokonnemü tárgyak tulajdonsága, melynél fogva sokféle alakjok van.

*SOKALÁS
(sok-al-ás) l. SOKALLÁS.

*SOKALL
(sok-al-ol v. sok-vall) áth. m. sokall-t v. ~ott, htn. ~ni v. ~ani. L. SOKAL.

*SOKALLÁS
(sok-al-al-ás) fn. tt. sokallás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Soknak tartás. V. ö. SOKAL.

*SOKALVÓ
(sok-alvó) ösz. mn. Ki az álomban kellő mértéket nem tart, álomszuszék, álomtáska.

*SOKAN
(sok-an) számhatárzó. Nagy számmal. Fokozva: többen. Mi sokan vagyunk, de ők még többen vannak. Sokan vannak a hivatalosok, kevesen a választottak. Csak személyekre vonatkozik.

*SOKÁRA
(sok-á-ra) időhatárzó. Sok időre; későre. Sokára halasztani valamit. Nem sokára kész leszek. Sokára marad, amit igértél. Nagy sokára ő is megérkezett. V. ö. SOKÁ.

*SOKAS
(sok-as) mn. tt. sokas-t v. ~at, tb. ~ak. Ami sokat foglal magában. Önállólag mai időben ritkán, hanem inkább csak származékaiban: sokasít, sokasodik, sokasúl, használtatik. Pesti Gábornál am. sokféle. "Nem gyakorta hasznos a sokas ravaszság." (CXX. mese).

*SOKASÁG
(sok-a-ság) fn. tt. sokaság-ot, harm. szr. ~a. 1) Bizonyos számnak, mennyiségnek, mértéknek azon tulajdonsága, melynél fogva soknak mondatik. 2) Sokat képező sereg, tömeg. Nép sokasága. "Midőn haza javáról forog a kérdés, akkor sem erőhatalom, sem sokaságnak zsarnoksága engem nem tántorít." (Gróf Széchenyi István az országgyülésen 1843. aug. 18.). Juhok, lovak sokasága. "Találkozának ő rejájok az erdőbe vadászó ebeknek sokasági." Pesti G. meséi. (CXX. mese).
E szóban a közép a csak könnyebb kiejtés végett közbevetett hang; azonban van sokság szó is ily közbevetett hang nélkül, de ezt mai korban ritkán, és inkább csak az első értelemben használják. Régente a ,sokság' alak általánosabban is divatozott, pl. a Debreczeni Legendáskönyvben: "népeknek sokságával."

*SOKASEJT
régies alak ,sokasít' helyett; pl. "Az imádság mennyei kincsöt sokasejt." (Góry-cod. 66. l.). Ugyanitt eléjönnek: igazejt, tanejt, bátorejt, készerejt (= kényszerít), világosojt stb.

*SOKASÍT
(sok-as-ít) áth. m. sokasít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Sokká, vagy szabatosan szólva, sokassá tesz valamit. Sokasítni a jövedelmet, a munkát, a fáradságot. Sokasítani a népet. Körülbelül egy értelmü vele: szaporít.

*SOKASÍTÁS, SOKASITÁS
(sok-as-ít-ás) fn. tt. sokasítás-t, tb, ~ok, harv. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaminek száma, mennyisége szaporíttatik.

*SOKASODÁS
(sok-as-od-ás) fn. tt. sokasodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szaporodási állapot, midőn valaminek száma, mennyisége nagyobbodik, szaporodik.

*SOKASODIK
(sok-as-od-ik) k. m. sokasod-tam, ~tál, ~ott. Száma, mennyisége szaporodik; előbbi számához képest nagyobbodik. A kevés pénz sokasodik, ha mindig tesznek hozzá. Tenyésztés által sokasodik a nyáj.

*SOKASOL
(sok-as-ol) áth. m. sokasol-t. Szabó Dávidnál am. sokasít.

*SOKASÚL
(sok-as-úl) önh. m. sokasúl-t. Lásd SOKASODIK.

*SOKASÚLÁS, SOKASULÁS
(sok-as-úl-ás) fn. tt. sokasulás-t, tb. ~ok. l. SOKASODÁS.

*SOKASÚLTATIK
(sok-as-úl-tat-ik) szenvedő ige, m. sokasúltat-tam, ~tál, ~ott. A régieknél gyakran eléforduló szenvedő alakok: ultatik, ültetik; valamint itt is ,sokasúltatik' az egyszerü önható (,sokasúl') vagy közép (,sokasodik') ige helyett áll. "Békeség sokasoltassék" (multiplicetur. Bécsi codex. Dániel III.). "Igen meg gyaláztatnak és meg szégyenültetnek." (Góry-codex. 42. l. A bécsi codexbeli példában ugyan u helyett o van; de ez gyakori e codexben, pl. a hasonalaku ,indoltatik' (movetur) szóban is.

*SOKAT
(sok-at) határozóilag am. sokszor; sok ideig. Sokat betegeskedni. Sokat aludni.

*SOKATÁL
áth. m. sokatál-t. Mikes Kelemennél am. sokszoroz. Talán, elemezve am. sok-adál, sokszor öszvead.

*SOKÁTARTÓ
(soká-tartó) ösz. mn. Ami sok ideig tart, huzódik, minek későn van vége. Sokátartó beszéd, olvasás, ülés. Sokátartó téli napok, esőzések. Ami sokáig el nem romlik, kopik. Sokátartó bőrnadrág.

*SOKATÉRŐ
(sokat-érő) ösz. mn. Ami sokat ér, minek nagy becse, értéke van, drága. Sokatérő jószág, ház, gyöngyök, ékszerek.

*SÓKAZÁN
(só-kazán) ösz. fn. Kazán, melyben a sósvizet forralják, hogy a sórészektől elválva kipárologjon.

*SOKBESZÉDŰ v. ~BESZÉDÜ
(sok-beszédü) ösz. mn. Fecsegő, locska. Szelidebb ért. ki az illető tárgyról terjedelmesen szeret és tud szólani. Sok beszédü szónok. Máskép: bőbeszédü.

*SOKBESZÉDŰSÉG v. ~BESZÉDÜSÉG
(sok-beszédüség) ösz. fn. Tulajdonsága valakinek, melynél fogva akár fecsegve, akár a dologhoz szólva sokat beszél.

*SOKBŐRŰ v. ~BŐRÜ
(sok-bőrü) ösz. mn. Minek testét sok rétegü bőr, illetőleg héj takarja.

*SOKBÖTYKÜ v. ~BÖTYKŰ
(sok-bötykü) ösz. mn. Minek sok bötyke van. Sok bötykü növényszárak. V. ö. BÖTYK v. BÖTYÖK.

*SOK-ÉRDEMŰ v. ~ÉRDEMÜ
ösz. mn. Kinek sok érdeme van. Sokérdemü hazafi. V. ö. ÉRDEM.

*SÓKÉREG
(só-kéreg) ösz. fn. Kifőzött só, mely valamely testen megjegeczesedik, s azt kéreg gyanánt keríti.

*SOKÉRTELMŰ v. ~ÉRTELMÜ
(sok-értelmü) ösz. mn. Mondjuk különösen oly szóról, melyet a nyelvszokás sokféle értelemben használ, milyen pl. nyelvünkben: ér, szer, vet stb. (Városba ér. Ráér. Sokat ér. Foly az ér. Érik az alma. Gabonát vet, barázdát vet, számot vet, utat vet stb.).

*SOKÉRTELMŰSÉG vagy ~ÉRTELMÜSÉG
(sok-értelmüség) ösz. fn. A szónak azon tulajdonsága, melynél fogva sokféle értelemben vétetik.

*SOKÉRTEMÉNYŰ v. ~ÉRTEMÉNYÜ
(sok-érteményü) l. SORÉRTELMŰ.

*SÓKERŰLŐ v. ~KERÜLŐ
ösz. fn. Czirkáló szolga, vagy őr, ki a sóbányákra vigyáz.

*SOKÉTŰ
(sok-étű) ösz. mn. l. NAGYEHETŐ.

*SOKFALKÁS
(sok-falkás) ösz. mn. A növénytanban olyan virágról mondják, melynek porodái (hímei) tövön 3-5 csomóba nőttek mint a linkáéi (Polyadelphia).

*SOKFEJŰ v. ~FEJÜ
(sok-fejű) ösz. mn. Minek sok feje van, vagy legalább azt tartják felőle Sokfejü sárkány. Átv. ért. sok gerezdű, sok kalászu, sok csövü. Sokfejü szőlőtőke, kukoriczaszár.

*SOKFELÉ
(sok-felé) ösz. ih. 1) Bizonyos ponthoz képest, sok irányban indulva, menve, hatva stb., többfelé. Sokfelé oszlott seregek. Sokfelé menő hirnökök, futárok. 2) Sok részre, tagra. Sokfelé osztani valamit. Sokfelé töredezett edény. V. ö. FELÉ.

*SOKFÉLE
(sok-féle) ösz. mn. Ugyanazon nemhez tartozó, de némely tekintetben különböző részekből, tagokból, fajokból stb. álló, többféle, különféle. A fővárosban sokféle ember lakik. A fűznek sokféle fajai és fajtái vannak. Sokféle teher, gond nyomja vállait. Ezen kertben sokféle vetemény, és virág diszlik. V. ö. FÉLE.

*SOKFÉLEKÉP
(sok-féle-kép) ösz. ih. Külön-külön módon, szerrel, más-más változattal. Sokfélekép eléadott tény. A tanuk sokfélekép vallanak. V. ö. SOKFÉLE.

*SOKFÉLESÉG
(sok-féleség) ösz. fn. Bizonyos nemhez tartozó dolgok sokféle tulajdonsága, különsége, változatossága. V. ö. SOKFÉLE.

*SOKFELESÉGŰ
(sok-feleségű); SOKFELESÉGŰSÉG, l. SOKNEJŰ; SOKNEJŰSÉG.

*SOKFÉRJŰ v. ~FÉRJÜ
(sok-férjü) ösz. mn. Nő, kinek egymás után sok férje volt; továbbá, kinek egyszerre van sok férje, mi egyébiránt törvényeink szerént tilalmas.

*SOKFÉRJŰSÉG v. ~FÉRJÜSÉG
(sok-férjűség) ösz. fn. Házassági állapot, midőn valamely nőnek sok férje van; mi azonban a vad népeknél is ritkaság.

*SOKGONDÚ v. ~GONDU
(sok-gondu) ösz. mn. Kinek sok a gondja. Sokgondu fejedelem, főtisztviselő.

*SOKGYERMEKŰ v. ~GYERMEKÜ
(sok-gyermekü) ösz. mn. Kinek sok a gyermeke.

*SOKHANGÚ v. ~HANGU
(sok-hangu) ösz. mn. Ami szerkezeténél vagy szervezeténél fogva sok hangot képes adni. Sokhangu nagy orgona. Sokhangu rigó. Továbbá oly ének- vagy zenemű, melyben több énekes v. hangszer (értve a hangi fokozatokat) veszen részt.

*SOKHASZNÚ v. ~HASZNU
(sok-hasznu) ösz. mn. Minek sok a haszna; ami sokat jövedelmez. Sokhasznu természettudomány. Sokhasznu jószág, vállalat. V. ö. HASZON.

*SOKHATALMÚ v. ~HATALMU
(sok-hatalmu) ösz. mn. 1) Kinek hatalma sokak fölé kiterjed. Sokhatalmu király. 2) Ki bizonyos tekintetben sokat tehet. Sokhatalmu tanácsos.

*SOKHEGYŰ v. ~HEGYÜ
(sok-hegyü) ösz. mn. 1) Sok hegygyel, mint földből emelkedett ormokkal bővelkedő. Sokhegyű tartomány, ország. 2) Minek sok vékony csűcse van. Sokhegyű gereben.

*SOKHÉJÚ v. ~HÉJU
(sok-héju) ösz. mn. Minek testét sok héj borítja. Sokhéju kukoricza.

*SOKHÍMĚS
(sok-híměs) ösz. mn. A növénytanban oly növények, illetőleg ezek virágai, melyeknek húsznál több, s mintegy százig menő hímjei (porodái) vannak. (Polyandria).

*SOKHÚRÚ v. ~HÚRU
(sok-húru) ösz. mn. Oly hangszerről mondják, melynek aránylag sok húrja van. Sokhúru zongora.

*SOKISTENHIVÉS
(sok-isten-hivés) l. SOKISTENISÉG.

*SOKISTENHIVŐ
(sok-isten-hivő) ösz. mn. és fn. Aki a régi vagy még jelen műveletlen népek életében a természet kiváló tüneményeinek személyesítőjiként több, egymástól független istent hitt és imádott, illetőleg hisz és imád. (Polytheismus).

*SOKISTENISÉG
(sok-isteniség) ösz. fn. Müveletlen népségi hitelv, melynél fogva valaki sok istent hitt és imádott vagy hisz és imád. V. ö. SOKISTENHIVŐ.

*SOKISTENŰ
(sok-istenű) ösz. mn. l. SOKISTENHIVŐ.

*SOKISTENŰSÉG v. ~ISTENÜSÉG
(sok-iste-nüség) ösz. fn. l. SOKISTENISÉG.

*SOKJELENTÉSŰ v. ~JELENTÉSÜ
(sok-jelentésü) ösz. mn. 1) l. SOKÉRTELMÜ. 2) Valami nyomós, nagy dologra mutató, miből sokat lehet következtetni. Sokjelentésü nyilatkozat; szokottabban nagyjelentőségü.

*SOKKAL
(sok-val) ih. A másodfoku melléknév előtt állván annak belterjét sokasítja, és fölebb fokozza. Ez a ház sokkal szebb, mint amaz. Sokkal előbb meglett, mint gondoltam. A régieknél helyette igen gyakran ,nagygyal' fordúl elé.

*SOKKARÚ v. ~KARU
(sok-karú) ösz. mn. Mondják a habarcs nevü állatplántákról. Lásd HABARCS. Átv. kinek karjai, azaz, hatalma, hatása sokfelé terjednek.

*SOKKEREKŰ v. ~KEREKÜ
(sok-kerekű) ösz. mn. Miben szerkezeténél fogva sok kerék működik. Sokkerekű gép.

*SOKLÁBÚ v. ~LÁBU
(sok-lábu) ösz. mn. Minek sok a lába, milyen pl. az úgy nevezett százlábu féreg. Átv. mi sok czobron, oszlopon áll. Soklábu hid.

*SOKLAP
(sok-lap) ösz. fn. A mértanban így hívják azon szögletes testet, melyet egyenes lapok zárnak be. (Polyeder, v. Polyedron).

*SOKLÁTÓ
(sok-látó) ösz. mn. Kinek szemei sokat észrevesznek, szemlélnek. Soklátó toronyőr.

*SOKLEVELŰ v. ~LEVELÜ
(sok-levelű) ösz. mn. Minek aránylag sürüen sarjadzó levelei vannak. Soklevelű hárs, akáczfajok. Átv. soklevelű könyv. V. ö. LEVÉL.

*SOKLIKÚ v. ~LIKU
(sok-likú) ösz. mn. Amiben sok a lik. Fecskéktől lakott soklikú part. Sok liku sípoly. Sokliku furulya. V. ö. LIK.

*SOKMAGÚ v. ~MAGU
(sok-magu) ösz. mn. Aminek sok magva van. Sokmagu gabonafajok.

*SOKMEZEJŰ v. ~MEZEJÜ
(sok-mezejü) ösz. mn. Mezővel bővelkedő. Sokmezejű Tiszamellék, Hortobágy vidéke.

*SOKNEJŰ v. ~NEJÜ
(sok-nejü) ösz. mn. Ki több nővel él házassági viszonyban; sok feleséget tartó. Soknejű mozlemek v. muhamedánok.

*SOKNEJŰSÉG v. ~NEJÜSÉG
(sok-nejüség) ösz. fn. Házassági állapot, midőn valaki egyszerre több feleséggel él.

*SOKNEMŰ v. ~NEMÜ
(sok-nemű) ösz. mn. Nemre nézve sokféle. A természetrajzban használt szó. V. ö. NEM, fn.

*SOKNEVŰ v. ~NEVÜ
(sok-nevű) ösz. mn. Kinek, vagy minek sokféle neve van. Némely növények a tájszokások szerént soknevűek.

*SOKNŐS
(sok-nős) l. SOKNEJŰ.

*SOKNYELVŰ v. ~NYELVÜ
(sok-nyelvű) ösz. mn. 1) Sok nyelven beszélő. Soknyelvű tudós. 2) Ahol sok nyelvet beszélnek. Soknyelvü ország, város. 3) Ami sokféle nyelven iratott, nyomatott. Soknyelvü imakönyv, biblia.

*SOKOLDALÚ v. ~OLDALU
(sok-oldalú) ösz. mn. 1) Sokszögü, mely sok oldalt képez egyszersmind. 2) Átv. mondjuk emberről, ki az ismeretek különféle szakaiban jártas. Sokoldalú tudós. Innen az ismeretekre vonatkozólag: Sokoldalú műveltség, tapasztalás, ügyesség stb.

*SOKORLAT
fn. tt. sokorlat-ot, harm. szr. ~a. Erdélyben am. a közismeretű búzavirág. - Valószinü, hogy szirmainak csokros tulajdonságától kapta nevét, mi szerént némi rokonhang-változattal annyi volna mint csokorlat, csokorol v. csokorlik törzsökből. Erdélyben csakugyan a dupla virágot csokros-nak v. csukros-nak mondják.

*SOKORÓ
l. SUKORÓ.

*SOKORÚ
a Nádor-codex mondja a pokol tüzéről: "És az ő lánga olyan mint a kénkőnek lánga, sirü sokoru kökörü, és igön bidös és bizon velágossága nincsen." Talán am. sok-ormú. Van ily nevü helység is Fejér vármegyében: Sokoru v. Sukoró, melyet sok hegyorom vesz körül; továbbá Győr megyében sokoró-aljai járás, mely a megyének hegyes részét teszi; Sukoros, puszta Somogyban Iharos mellett. (,Kökörü' pedig talán am. kékes, kéklő).

*SOKOSZLOPÚ v. ~OSZLOPU
(sok-oszlopú) ösz. mn. Sok oszlopon álló, vagy sok oszloppal diszített. Sokoszlopú csarnok. L. OSZLOP.

*SÓKŐ
(só-kő) ösz. fn. Kőalakban termő só, vagyis kő, melynek alkatrészei sóból állanak. A sókő és kősó között azon fogalmi különbség van, mely szerint az elsőben a követ határozzuk meg, azaz, nem márványkő, nem gránitkő stb. hanem sóból való kő; a másikban a sók között teszünk különbséget, azaz, nem porsó, nem főttsó, hanem kőalakú és keménységü, tömörségü só. Különben jelentésök egyre megy.
Ily viszonyban állanak egymáshoz: szűrdolmány és dolmányszűr, özönvíz és vízözön s némely mások.

*SOKREDŐJŰ v. ~REDŐJÜ
(sok-redőjű) ösz. mn. Aminek sok redője van. Sokredőjü szoknya, pendely. V. ö. REDŐ.

*SOKREKESZŰ v. ~REKESZÜ
(sok-rekeszű) ösz. mn. Sok, akár természetes, akár mesterséges rekeszszel ellátott. Sokrekeszű növényhüvelyek. Sokrekeszű ól. V. ö. REKESZ.

*SOKRENDBELI
(sok-rend-beli) ösz. mn. Különféle rendből való. Sokrendbeli néptömeg. V. ö. REND.

*SOKRÉSZŰ v. ~RÉSZÜ
(sok-részü) ösz. mn. Minek egymástól elválasztható sok része van; különösen mesterség által együvé, szerkezett részekből álló. Sokrészü gép. V. ö. RÉSZ.

*SOKRÉTŰ v. ~RÉTÜ
(sok-rétü) ösz. mn. 1) Sok füvelő réttel lepett. Sokrétű határ, vízmellék. 2) Egymás fölé lapult rétegekkel bővelkedő. Sokrétü vajas sütemény. Sokrétű növényhéj. V. ö. RÉT, RÉTEG.

*SOKSÁG
(sok-ság) fn. tt. sokság-ot, harm. szr. ~a. l. SOKASÁG.

*SOKSÁGOS
(sok-ság-os) mn. tt. sokságos-t v. ~at, tb. ~ak. Régiesen pl. Benigna asszony imakönyvében am. igen sok.

*SOKSZÁLÚ v. ~SZÁLU
(sok-szálu) ösz. mn. Minek sok szála van. Sokszálu rózsatő. Sokszálu kender. V. ö. SZÁL.

*SOKSZÁRÚ v. ~SZÁRU
(sok-száru) ösz. mn. Minek sok szára van, különösen, ha egy gyökérről nőttek. Sokszáru cserje. V. ö. SZÁR.

*SOKSZAVÚ v. ~SZAVU
(sok-szavú) ösz. mn. 1) l. SOKBESZÉDŰ. 2) l. SOKHANGÚ.

*SOKSZÉ
tájdivatosan, különösen a székelyeknél am. sok-szer azaz sokszor.

*SOKSZĚMŰ v. ~SZĚMÜ
(sok-szěmü) ösz. mn. 1) Minek sok látó szeme van. Sokszemü bogár, féreg. Sokszemű Argus. 2) Minek sok olyan magva van, melyet szemnek nevezünk. Sokszemü búza-, rozs- kukoriczafej. V. ö. SZĚM.

*SOKSZERŰ v. ~SZERÜ
(sok-szerű) ösz. mn. Öszvetett, minek sok csinja-binja van; mesterséges szerkezetű. Sokszerű gép. Ellentéte: egyszerű. V. ö. SZER.

*SOKSZÍNŰ v. ~SZINÜ
(sok-szinű) ösz. mn. Különféle, más-más színű, tarka-barka. Sokszinü tollakkal ékesített madár. Sokszinű szövetből férczelt alruha. Sokszinü virágnemek. V. ö. SZÍN.

*SOKSZÍNŰSÉG v. ~SZINÜSÉG
(sok-szinüség) ösz. fn. Állapot, vagy tulajdonság, midőn valaminek különféle szine van; tarkaság, irombaság.

*SOKSZIRMÚ v. ~SZIRMU
(sok-szirmu) ösz. mn. Mondjuk virágról, mely sürüen tenyéző szirmokkal diszlik; néha köznépiesen: dupla. Sokszirmu rózsa, ibolya, szegfű, szironták. Erdélyben: csokros. V. ö. SZIROM.

*SOKSZÓ
tájdivatosan a palóczoknál és székelyeknél am. sokszor.

*SOKSZOR
(sok-szor) ih. Sok izben, gyakran. Sokaszor inteni valakit. Sokszor menyhal helyett kigyót húzunk ki. (Km.).
Eredetileg öszvetett szó, a sok és szěr alkatrészekből. Néha ta képzővel is megtoldatik: sokszorta; l. ezt.

*SOKSZORI
(sok-szěr-i) mn. tt. sokszori-t, tb. ~ak. Sok izben, gyakran történő; ismételt. Sokszori látogatásomat egyszer sem viszonozta.

*SOKSZOROS
(sok-szěr-ěs) mn. tt. sokszoros-t v. ~at, tb. ~ak. Sok részből öszveállított, szerkezett. Sokszoros szám. Sokszoros rétegzet. V. ö. SZĚR.

*SOKSZOROSAN
(sok-szěr-ěs-en) ih. Sokszoros állapotban, sokszoros alakban.

*SOKSZOROSSÁG
(sok-szěr-ěs-ség) fn. tt. sokszorosság-ot, harm. szr. ~a. Sokszoros állapot, vagy tulajdonság. V. ö. SOKSZOROS.

*SOKSZOROZ
(sok-szěrěz) áth. m. sokszoroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bizonyos mennyiséget több-több azonnemüek hozzá adásával szaporít, nagyobbít. Gyakori nyereség által sokszorozni a tőkét. Különösen számtanilag véve am. valamely számot annyiszor öszvead, a hány egység találtatik egy másikban, pl. tizet öttel sokszorozni ugyanazt teszi, mint azt ötször magamagával öszveadni, vagy megfordítva is: az ötöt magamagával tízszer össze adni. Rövidebben a mennyiségtanban újabbkori használattal: szoroz.

*SOKSZOROZANDÓ
(sok-szěr-ěz-end-ő) mn. és fn. tt. sokszorozandó-t. Amit sokszorozni kell; különösen a számtanban azon szám vagy mennyiség, melyet egy más mennyiség által kijelelt izben öszveadunk; e másik neve pedig sokszorozó; amaz újabbkori használattal: szorozandó, emez: szorozó. V. ö. SOKSZOROZ.

*SOKSZOROZÁS
(sok-szěr-ěz-és) fn. tt. sokszorozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit sokszorozunk; különösen a számtanban működés, midőn bizonyos mennyiséget sokszorozunk, rövidebben: szorozás. V. ö. SOKSZOROZ.

*SOKSZOROZMÁNY
(sok-szěr-ěz-mény) fn. tt. sokszorozmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A számtanban azon eredmény, mely két számnak sokszorozásából eléáll; rövidebben: szorozmány. V. ö. SOKSZOROZ.

*SOKSZOROZÓ
(sok-szěr-ěz-ő) fn. tt. sokszorozó-t. Azon szám, mely által egy másikat sokszorozunk; rövidebben: szorozó. V. ö. SOKSZOROZ.

*SOKSZORTA
(sok-szěr-te) ih. l. SOKSZOR. A ta te csak némi nyomatos toldalék gyanánt járul az ilyetén számnevekhez: kétszerte, tízszerte, százszorta stb. és leginkább a hasonlitó fok mellett használtatik: sokszorta százszorta stb. több, szebb.

*SOKSZÓTAGÚ v. ~SZÓTAGU
(sok-szó-tagú) ösz. mn. Sok szótagból álló, milyenek némely öszvetett, vagy ragokkal, képzőkkel halmozott szók, pl. Tűzvízkármentesítési társulat. Öszveférhetetlenség.

*SOKSZÖG
(sok-szög) ösz. fn. A mértanban oly rajz, vagy ábra, vagy tömör test, mely négynél több szöget képez. V. ö. SZÖG.

*SOKSZÖGŰ v. ~SZÖGÜ
(sok-szögű) ösz. mn. Aminek több szöge van négynél, pl. ötszögű, hatszögű, hétszögű tér, vagy test. V. ö. SZÖG.

*SOKTAGÚ v. ~TAGU
(sok-tagú) ösz. mn. Általán aminek sok tagja van. Különösen am. sokszótagu; l. ezt.

*SOKTEHETSÉGŰ v. ~TEHETSÉGÜ
(sok-tehetségü) ösz. mn. Sok szellemi és erkölcsi erővel, képességgel felruházott; eszes, elmés, ügyes, erélyes.

*SOKTEKNŐJŰ v. ~TEKNŐJÜ
(sok-teknőjű) ösz. mn. Aminek testét sok teknőféle burok takarja. Sokteknőjű csiga. V. ö. TEKNŐ.

*SOKTÖNKŰ v. ~TÖNKÜ
(sok-tönkű) ösz. mn. Aminek sok tönke van. Soktönkü növény. V. ö. TÖNK.

*SOKTUDÁS
(sok-tudás) ösz. fn. Sokféle tárgyakra, ismeretekre kiterjedő tudás. Olcsárló ért. látszólagos, fölszinű tudás, vagyis alaptalan isméretek halmaza.

*SOKTUDÓ
(sok-tudó) ösz. mn. és fn. Különféle ismeretekben, sokféle tudományszakban jártas. Olcsárlólag, mindenhez kapkodó, de nem alapos tudományu ember.

*SÓKUFÁR
(só-kufár) ösz. mn. Ki őrlött, vagy porsót kicsinyben, itcze v. font számra árul.

*SÓKUFÁRSÁG
(só-kufárság) ösz. fn. Sóárulás kicsinyben.

*SOKURÚ
(sok-urú) ösz. mn. Ki sok urat szolgál; továbbá ki urait sokszor változtatja; az ily szolgáról mondják: Sürü gazda, ritka gatya.

*SÓKÚT
(só-kút) ösz. fn. Kút, melynek forrásait sósvizek teszik, milyen pl. a sóvári sókút Eperjes mellett, és több mások, kivált Erdélyben.

*SÓKÚTMESTER
(só-kút-mester) ösz. fn. Ki a sófőző intézetben mesteri czimmel és minemüségben működik.

*SOKÚTÚ v. ~UTÚ
(sok-útú) ösz. mn. Amin sok út vonúl el; továbbá a hova, vagy a honnan sok út vezet. Sokutú gyepség, mezőség.

*SOKVIRÁGÚ
(sok-virágú) ösz. mn. A minek aránylag sok virága van. Sokvirágu kökény, vadkörte. Sokvirágu rózsabokor.

*SOKZUGÚ
(sok-zugú) ösz. mn. Minek sok a zuga. Sokzugú pajta, pincze.

*SÓLÉ
(só-lé) ösz. mn. 1) A sóforrás vize. 2) Vízben felolvasztott só, hogy valamit beleáztassanak. Sólében áztatott disznóhús.

*SOLLIK
(sor-ol-ik) k. m. soll-ott, htn. ~ani. A székelyeknél am. akárhogy vagy roszul forr össze, pl. törött csont vagy letört olytovány. Sollani follani (forrani).

*SOLLÓ
tájdivatosan am. salló, sarló; l. SARLÓ.

*SOLMÁR (1)
l. SOLYMÁR, (1).

*SOLMÁR (2)
l. SOLYMÁR, (2).

*SOLNA
l. ZSOLNA; és SZÉPMEZŐ.

*SOLOM, SOLYOM
l. SALAMON.

*SOLOSMA
fn. tt. solosmá-t. Általán, isteni tiszteletet tárgyazó egyházi énekek, imák, melyeket határozott időben, s kötelességből végezni kell. Szűz Mária, szentek tiszteletére szóló solosmák. A napi solosmát elmondani. Solosmára menni.
E szó idegen alakú, s valószinüen a hellen-latin celeusma után képeztetett, mely parancsot, cselekvésre nógatást jelent. A solosma szóban is ezen alapfogalom rejlik, t. i. az isteni szolgálatra vonatkozó más szók is ezt fejezik ki, ú. m. legenda, amit olvasni kell; agenda a mit végezni kell; officium imai kötelesség. Ide tartozik a solosmának azon szélesb értelme is, melynél fogva kötelezett járandóságot jelent, pl. bán solosmája, amit hajdan a bánnak konyhájára kellett adni. (Kresznerics).

*SOLT
mváros Pest-Solt m.; helyr. Solt-ra, ~on, ~ról.

*SÓLY
elvont gyök sólyom szóban és származékaiban. l. SÓLYOM.

*SÓLYA
fn. tt. sólyá-t. 1) Meleg tartományokban viselt, papucsféle lábbeli, melynek csak talpa van, és szíjjal kötik fel. A latin solea után képzett szó. 2) Szeged tájékán, henger, melyet alkalmazni szoktak, midőn a hajót kigugorázzák. Minthogy ezt alá szokás fektetni, valószinü, hogy nevét átv. értelemben a fentebbi sólyától kapta.

*SOLYMÁR (1)
(sóly-om-ár) fn. tt. solymár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. l. SÓLYMÁSZ, (1).

*SOLYMÁR (2)
falu Pest-Pilis m.; helyr. Solymár-ra, ~on, ~ról.

*SÓLYMÁSZ, SOLYMÁSZ
(1), (sóly-om-ász) fn. tt. sólymász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Hajdan a fejedelmek, vagy főurak szolgái, kik a vadász sólymokkal bántak, s azokat betanították. 2) Így neveztettek Erdélyben azon jobbágyok is, kik a török császárnak sólymokat tartoztak adó fejében adni. (Benkő, Transilv. I. r. 133. l.). 3) Aki sólymokkal vadász.
"Ilda ezen a Gyöngyvér miután mulattak,
Solymász gyerekikkel a völgybe maradtak."
Arany J. (Buda halála).

*SÓLYMÁSZ, SOLYMÁSZ
(2), (sóly-om-ász) önh. és áth. m. sólymász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. 1) Sólyommadárral vadász. Hajdan a főurak szerettek sólymászni. Ily alapfogalom szerént képződött az agarász, azaz agarakkal jár vadászni.
"Maga is bátyjával paripára mozdúl,
Solymászni fehér nép velök együtt buzdúl."
Arany J. (Buda halála).
2) Sólymokkal fogdostat. Madarakat sólymászni.

*SÓLYMÁSZAT, SOLYMÁSZAT
(sóly-om-ász-at) fn. tt. sólymászat-ot, harm. szr. ~a. Vadászat neme, melyet valaki sólyommadarak segítségével űz. Olyan mint agarászat.

*SÓLYMÁSZINAS, SOLYMÁSZINAS
(sóly-mász-inas) ösz. fn. Vadászinas v. szolga, ki a vadászatra rendelt sólymokkal bánik, reájok felügyel stb.

*SÓLYMOS, SOLYMOS
faluk Arad, Bihar, Heves, Közép-Szolnok, Ung m., erd. falu Doboka m., puszta Bihar m., GARAM~, falu Bars, KIS~, Kővár vidékében; helyr. Sólymos-ra, ~on, ~ról.

*SÓLYMOS-KARCSA
falu Pozsony m.; helyr. Karcsá-n, ~ra, ~ról.

*SÓLYOM (1)
(sóly-om) fn. tt. sólym-ot, harm. szr. ~a. Ragadozó madárnem, mely rövid nyaka, tőben meghajlott rövid csőre, hosszabb lábai, és kopasz szárcsontjai által különbözik a sasoktól és keselyüktől. Fajai sokfélék, melyek között legnevezetesebb a nemes sólyom (Faleo gentilis v. nobilis), melyet vadászatra meg lehet tanítani. Néha a bagolyt nagyobbra becsülik a sólyomnál. (Km.). A bagolynak nem leszen sólyom fia. (Km.). Még némely más fajok: csonttörő v. fejér, havasi v. sárga, kánya-, karvaly-, kerecsen-, ölyü-, parlagi-, sziklai sólyom stb. Valószinű, hogy gyöke sól v. sóly e madárnak suhogó repülési hangját utánozza. Képeztetésre hasonlók hozzá sulyom, ólom, álom, halom, verem, üröm és több mások, melyek a hangzóval kezdődő ragok előtt megrövidülnek: sulymot, ólmot, álmot, halmok, vermes, ürmöz stb.

*SÓLYOM (2)
falu Bihar m.; helyr. Sólyom-ba, ~ban, ~ból.

*SÓLYOMKÁPA
(sólyom-kápa) ösz. fn. Kápa, v. sipkaféle fejtakaró, melyet a sólyom fejére húznak, midőn betanítják, hogy nyugton maradjon.

*SÓLYOMKŐ
erd. falu Doboka m.; helyr. Sólyomkő-re, ~n, ~ről.

*SÓLYOMKŐHUTA
falu Bihar m.; helyr. Sólyomkőhutá-ra, ~n, ~ról.

*SÓLYOMMADÁR
(sólyom-madár) ösz. fn. l. SÓLYOM.

*SÓLYOMMESTER
(sólyom-mester) ösz. fn. Vadászmester, ki a sólymokat vadászatra tanítja. Hajdan a fejedelmek és főurak udvari tiszte, ki a sólymászok között első helyet foglalt.

*SÓLYOMSZÍJ
(sólyom-szíj) ösz. fn. Szíj, melylyel a vadászsólyom lábát megkötik.

*SÓLYOMVADÁSZAT
(sólyom-vadászat) ösz. fn. 1) Vadászat, melyet sólyommadarak által űznek. 2) Midőn a szabad állapotban levő sólymokat fogdossák.

*SOM (1)
fn. tt. som-ot, harm. szr. ~ja. A köz ismeretű, vagyis húsos somfának csontáros, vörös szinü, hengerded alaku, csipős savanyuságu gyümölcse.
Valószinüleg savanyú izétől vette nevét, mely alapfogalmánál fogva a sav szóhoz, mint savany, sajmeggy, és sóska szók gyökéhez hasonlítható. Valamint más gyümölcsökről és gyümölcsfákról, hasonlóan a somról több helyek neveztettek el, ú. m. Somod, Somogy, Somodor, Somlyó, Somos, Somosd, Sompácz, Somsály.

*SOM (2)
faluk Bereg, Sáros, Somogy m.; helyr. Som-ba, ~ban, ~ból.

*SOMA
(som-a) férfi keresztnév. Újabb időben a Kornél magyaritása által keletkezett. Némelyek azonban hibásan Samu helyett is kezdék használni. Máskép: Somos is lehetne.

*SÓMALOM
(só-malom) ösz. fn. Kézi malom, melylyel a kősót apróra őrlik.

*SOMÁLY
falu Kraszna m.; helyr. Somály-ba, ~ban, ~ból.

*SÓMÁZSA
(só-mázsa) ösz. fn. Mázsaféle mérleg, melyen a sót mérik.

*SÓMÁZSÁLÓ
(só-mázsáló) ösz. fn. Alsóbb rendű sóstiszt, kinek hivatása a sómérésre közvetlenül felügyelni.

*SOMBEREK
falu Baranya m.; helyr. ~berek-be, ~ben, ~ből.

*SOMBOR
erdélyi faluk Kolos m. és Kőhalom sz.; helyr. Sombor-ba, ~ban, ~ból.

*SÓMÉRLEG
(só-mérleg) ösz. fn. Mindennemü eszköz, melylyel a só mértékét meghatározzák.

*SÓMÉRŐ
(só-mérő) ösz. mn. és fn. 1) Aki font vagy itcze számra méri a sót. 2) Eszköz, mérleg, melylyel a só mértékét meghatározzák.

*SÓMÉRTÉK
(só-mérték) ösz. fn. A sónak suly vagy néha ürmérleg szerénti meghatározása.

*SOMFA
(som-fa) ösz. fn. A négyhímesek seregébe és egyanyások rendjébe tartozó fanem; csészéje kicsin, négy fogu a magzat fölött; bokrétája négy szirmu; csontárjának makkja két rekeszű. (Cornus). Fajai között legismeretesb a húsos somfa (Cornus mascula), melynek virága sárga, gyümölcse veres, fája csomós, kemény. Somfánál főző, közmondatként am. igen fösvény, szoros marku. (Szabó D.). - Nevét gyümölcsétől kapta, mint sok más gyömölcsfa. V. ö. SOM.

*SOMFABOT
(som-fa-bot) ösz. fn. A somfának ágából vágott görcsös bot; tréfásan: somfakenet.

*SOMFALU
faluk Közép-Szolnok és Máramaros m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*SOMFALVA
falu Sopron m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*SOMFORDÁL
l. SOMPORDÁL v. SOMPOLYOG.

*SOMGOHÉR
(som-gohér) ösz. fn. Nagy s tömött fürtü hosszúkás fehér szőlőfaj a gohérok neméből.

*SOMHEGY
puszta Veszprém m.; helyr. Somhegy-re, ~ěn, ~ről.

*SÓMILLYE
(só-millye) ösz. fn. Fából, vagy fémből készült millye, melyben sót tartanak.

*SOMKERÉK
erdélyi falu B.-Szolnok m.; helyr. ~kerék-re, ~ěn, ~ről.

*SOMKÓRÓMÉZKEREP
(som-kóró-méz-kerep) ösz. fn. Gönczy Pálnál a mézkerep (melilotus) növénynem egyik faja. (Melilotus officinalis). Diószegi szerént ,lóhere' (trifolium) növénynemnél fordúl elé. Virága sárga vagy fejér. Köznépiesen egyszerüen somkóró v. dutkóró.

*SOMKÚT
puszta Gömör m.; erdélyi falu B.-Szolnok m.; helyr. ~kút-ra, ~on, ~ról.

*SOMKÚTPATAKA
falu Kővár vidékében; helyr. ~pataká-ra, ~n, ~ról.

*SOMLÓVÁR
puszta Veszprém m.; helyr. ~vár-ra, ~on, ~ról.

*SOMLÓ-VÁSÁRHELY
mváros Veszprém m.; helyr. ~Vásárhely-en v. ~tt, ~re, ~ről.

*SOMLYAI
mn. tt. somlyai-t, tb. ~ak. Somlyóból való, Somlyóhoz tartozó; mint fn. am. somlyai lakos; és somlyai bor.

*SOMLYÓ, SZILÁGY~
mváros Kraszna m., KIS~, falu Vas és puszta Fehér m., ALSÓ~, FELSŐ~, puszták Fehér m.; továbbá erdélyi falu Csík székben; helyr. Somlyó-ra, ~n, ~ról.

*SOMLYÓ-ÚJLAK
MAGYAR~; OLÁH~, faluk Kraszna m.; helyr. ~Újlak-on, ~ra, ~ról.

*SOMLYÓVÁR l. SOMLÓVÁR.

*SOMLYÓ-VÁSÁRHELY
l. SOMLÓ-VÁSÁRHELY.

*SOMMA
(a latin summa) fn. tt. sommá-t. Lásd ÖSZVEG.

*SOMMAG
(som-mag) ösz. fn. A som nevü gyümölcsnek csontáros magva.

*SOMMÁLY
l. SOMÁLY.

*SOMMÁS
(somma-as) mn. tt. sommás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Nagyobb sommát tevő. Sommás pénz. 2) A törvénykezésben am. rövid menetü, melyben az alakszerüség mellőztével csak a leglényegesebb eljárás kivántatik.

*SOMMÁSAN
(somma-as-an) ih. 1) Nagyobb sommában. 2) Az alakszerüség mellőztével csak a leglényegesb eljárásra szorítkozva.

*SOMMÁZ
(somma-az) áth. m. sommáz-tam, ~tál, ~ott; par. ~z. Egyetlen összegben mond ki vagy állít elé.

*SOMÓCSING
fn. tt. somócsing-et. Az egyhímesek seregéből és egyanyások rendéből való növénynem. (Salicornia). Néha két hímes. Faja a húsos somócsing (S. herbacea), szára fűnemü, ágas, leveletlen; ágai egymás hegyibe nőtt húsos czikkelyekből állanak; virágzata is húsos füzér, s talán ezen húsosságtól - vagy csomósságtól - kapta a nevét.

*SOMODÓ
falu Abaúj m.; helyr. Somodó-ra, ~n, ~ról.

*SOMODOR
puszta, Ó~, ÚJ~, faluk Somogy m.; helyr. Somodor-ra, ~on, ~ról.

*SOMOGY (1)
fn. tt. Somogy-ot. A Tájszótár, illetőleg Beke gyüjteménye szerént eszterha alja belül a padláson. Talán sunny gyökkel áll viszonyban.

*SOMOGY (2)
mint megye neve ragozva, Somogy-ba, ~ban, ~ból. A Balaton kelet-déli partján fekvő vármegye, és némely helységek neve, máskép: Somod. Gyöke a gyümölcsöt jelentő som; erre vonatkozik a régi Kistükör ime verse: Somot, almát, körtvélyt itt eleget ehetsz.

*SOMOGY (3)
falu Baranya m.; helyr. Somogy-ra, ~on, ~ról.

*SOMOGYFA
puszta Bars m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról.

*SOMOGYI
puszta Bihar m.; helyr. Somogyi-ba, ~ban, ~ból.

*SOMOGYOM
erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Somogyom-ba, ~ban, ~ból.

*SOMOGY-UZSOPA
falu Bihar m.; helyr. ~Uzsopá-ra, ~n, ~ról.

*SOMOGYVÁR
helység Somogy vármegyében; helyr. ~vár-ra, ~on v. ott, ~ról.

*SOMOGYVÁRMEGYE
ösz. fn. l. SOMOGY, (2).

*SOMOJOG v. SOMOLYOG
önh. m. somolyog-tam, somolyog-tál, somolyg-ott, htn. ~ni v. somolyg-ani. 1) A székelyeknél am. a köz divatú mosolyog. 2) l. SIMOLYOG. E szónak gyöke első értelmében meg van fordítva, mi nyelvünkben nem ritka jelenet, pl. köp pök, rög gör, csög göcs, bögre göbre, morzsol zsormol, guzsorodik zsugorodik stb.

*SOMORJA
mváros Pozsony m., PUSZTA~, puszta Moson m.; helyr. Somorjá-ra, ~n, ~ról.

*SÓMORZSALÉK
(só-morzsalék) ösz. fn. Morzsákból álló sóanyag.

*SOMOS (1)
(som-os) mn. tt. somos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Sommal, vagy somfákkal bővelkedő. Somos erdő. 2) Használtathatik Soma helyett is. V. ö. SOMA.

*SOMOS (2)
mváros Sáros m., falu Közép-Szolnok m.; ez utóbbi másképen: Somfalu; helyr. Somos-ra, ~on, ~ról.

*SOMOSD
erdélyi falu Maros székben; helyr. Somosd-ra, ~on, ~ról.

*SOMOSKESZ
falu Arad m.; helyr. Somoskesz-re, ~ěn, ~ről.

*SOMOSKŐ
puszta Nógrád m.; helyr. ~kő-re, ~n, ~ről.

*SOMP
(som-p) elvont törzse sompolyodik és sompolyog szóknak. V. ö. SOMPOLYOG.

*SOMPATAK
KISHUTA~, NAGYHUTA~, faluk Abaúj m.; helyi. ~hutá-ra, ~n, ~ról.

*SOMPOLYGÁS
(som-p-oly-og-ás) fn. tt. sompolygás-t, tb. ~ok. Sompolyogva menés vagy járás. V. ö. SOMPOLYOG.

*SOMPOLYODÁS
(som-p-oly-od-ás) fn. tt. sompolyodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hunnyászkodva, hízelegve kunyorálás.

*SOMPOLYODIK
(som-p-oly-od-ik) k. m. sompolyod-tam, ~tál, ~ott. Sompolyogva kunyorál valakitől valamit. Hizelegve, kunyorálva, mellém sompolyodott. Szélesb ért. bizonyos leverő indulatból, pl. szégyenből, félelemből meghunnyászkodva elvakarodik, eltávolodik. Érezvén a kolbászbűzt, elsompolyodott őkelme. V. ö. SOMPOLYOG.

*SOMPOLYOG
(som-p-oly-og) gyak. önh. m. sompolyog-tam, ~tál, sompolyg-ott, htn. ~ni v. sompolyg-ni, v. sompolyg-ani. Bizonyos czélból, különösen, hogy valamit kérjen, kapjon, hunnyászkodva, hizelegve, oda-oda simulva járkel valaki körül. Anyja körül sompolyog a gyermek, midőn kérni akar. Az eb a konyhában, a terített asztal körül sompolyog. Szélesb ért. megszégyenülve, vagy valamitől tartva odább megy, mi rendesen hunnyászkodva történik. A kipirongatott ember elsompolyog. Az eb kisompolyog a konyhából, ha fazékszedővel fenyegetik.
Ezen értelemnél fogva legvalószinübb, hogy a sompolyog a suny igéből fejlődött ki és módosúlt által, a hasonló képeztetésü a gömbölyög, hömpölyög, gombolyog igékhez, melyek gyökei göm, höm, gom, s törzseik gömb, hömp, gomb, innen lett gömböly, hömpöly, gomboly, gömbölyög, hömpölyög, gombolyog; hasonlóan a suny-ból eredetileg lett sunyp sonyp, könnyebb kiejtéssel, különösen az ny az ajakhang előtt közvetlenül m szintén ajakhanggá változva: somp, innen: sompoly, sompolyog, azaz, sunyva mozog, járdogál. E szerint elemezhetők a hasonló jelentésü sompordál v. somfordál v. somportál is, melyekben az l átalakult rokonszervű r-vé, és a g nyelvünkben nagyon divatos szokás szerént d-vé, pl. járdal, szurdal am. járogal, szurogal (szurkál) inderkedik am. ingerkedik stb. hasonlóan sompordál am. sompolygál, s oly gyakorlatos ige, mint, szállongál, keringel, csatangol, szintén mozgásra vonatkozók, és több más nemüek.

*SOMPORDÁL v. SOMPORTÁL; SOMPORDÁLÁS
l. SOMPOLYOG; SOMPOLYGÁS.

*SOMPORDI
(som-p-oly-di) mn. tt. sompordi-t, tb. ~ak. Nagy kunyorálva, sompolyogva kéregető. V. ö. SOMPOLYOG.

*SOMRÓ-ÚJFALU
erdélyi falu Doboka m.; helyr. ~Újfalu-ba, ~ban, ~ból.

*SOMSZŐLŐ
(som-szőlő) ösz. fn. Alakjára nézve a som nevü gyümölcshöz hasonló szemü szőlő.

*SÓMUNKÁS
(só-munkás) ösz. fn. Személy, ki a sóbányákban dolgozik; sót vág, sót hord, stb.

*SOMZIK
(som-z-ik) k. m. somz-ott. Kopácslik, pl. a dió, mogyoró.

*SONA
erdélyi falu Kőhalom székben; helyr. Soná-ra, ~n, ~ról.

*SONDA
l. SANDA.

*SÓNEMŰ v. ~NEMÜ
ösz. mn. A sók neméhez tartozó. Sónemü ásványok. V. ö. SÓ.

*SONKA
fn. tt. sonká-t. Úgy látszik, a német Schinken után képződött szó, noha a magyarban is létezik: csánk; másképen némely tájakon magyarosan: disznóláb. V. ö. SÓDAR.

*SONKÁD
falu Szatmár m.; helyr. Sonkád-ra, ~on, ~ról.

*SONKALÉ
(sonka-lé) ösz. fn. Sóval, s némely más fűszerekkel elkészített lé, melyben a füstölni való disznólábakat áztatják.

*SONKOLY
fn. tt. sonkoly-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Törköly, vagy seprüféle salak, mely némely zsiros, olajos, mézes testekből a kisajtólás után hátramarad. Az olajütőben kisajtólt kendermag, lenmag, tökmag sonkolya. A mézeslép sonkolya. Gyökre nézve egyezik csomoszol, csömöszöl igékkel, minthogy a sonkoly is ilyféle működés által származik, továbbá rokon a csomó szóhoz, mennyiben öszvecsomósodott salakot képez, mintha eredetileg csomogoló lett volna. Képeztetésre és alapfogalomra hasonló hozzá: törköly, mint az öszvetörött, zúzott szőlőnek, gyümölcsnek salakja, s mintegy törögölő része. Gyarmathi Sámuel a német senken szóval rokonítja.

*SONKOLYMÉZ
(sonkoly-méz) ösz. fn. Meg nem tisztított méz, midőn még a sonkoly benne van.

*SONKOLYOS
falu Bihar m.; helyr. Sonkolyos-ra, ~on, ~ról.

*SONKOLYRAGASZ
(sonkoly-ragasz) ösz. fn. Barna enyvféle ragasz, melylyel a méhek sejtjeiket megerősítik.

*SONKOLYSZŐLŐ
(sonkoly-szőlő) ösz. fn. Szőlőfaj, máskép: juhfarku szőlő.

*SONKU
tájdivatosan, illetőleg palóczosan v. göcseiesen am. sonkoly; l. ezt.

*SÓNYALATÓ
(só-nyalató) ösz. fn. Váluforma edény, melybe a nyalni való sót a barmok elé teszik.

*SÓNYÓ
l. SAVANYÚ.

*SONYOROG, SONYORU
lásd SANYAROG, SANYARU.

*SOÓK
MAGYAR~, TÓT~, faluk Nyitra m.; helyr. Soók-ra, ~on, ~ról.

*SOOLY
falu Veszprém m.; helyr. Sooly-ba, ~ban, ~ból.

*SOOSDIA
falu Temes m.; helyr. Soosdiá-ra, ~n, ~ról.

*SÓOSZLOP
(só-oszlop) l. SÓBÁLVÁNY.

*SOP
elvont gyöke sopánkodik szónak és származékainak. Azonos soh gyökkel.

*SÓPAJTA
(só-pajta) ösz. fn. Pajta, melybe a vágott kősót, vagy a hordókba töltött porsót berakják.

*SOPÁNKODÁS
(sop-án-kod-ás) fn. tt. sopánkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sivórívó, sóhajtozó panaszkodás, máskép: sipánkodás, simánkodás.

*SOPÁNKODIK
(sop-án-kod-ik) k. m. sopánkod-tam, ~tál, ~ott. Sívaríva, sohajtozva, fűnek-fának panaszkodik. Sopánkodik, mint a kárvallott czigány. (Km.). Egy értelmüek vele sipánkodik, simánkodik, s mindnyájok gyöke hangutánzó.

*SOPÁR
(sop-ár) mn. tt. sopár-t, tb. ~ok. Aki cselekvéseiben apróságokkal bibelődik, csekélységek miatt töri fejét, vagy kisszerüleg aggódik. Molnár A. latinozata szerént micrologus, parcus, sterilis, minél fogva a hiuságot, ürességet, meddőséget, hiányt jelentő sivány, sovány szókhoz rokonítható, mintha volna: sipár, sivár, hivár, hiuságokkal vesződő, bibelödő. V. ö. SÍV, gyök. Egyébiránt az sem valószinütlen, hogy e szóban a kicsinyeskedőnek aggódó indulata vétetett alapul, melynél fogva holmi csekélységekre fordítja gondját, s azok miatt töprenkedik magában, és így a sopánkodik igével volna rokonságban.

*SOPÁRKODÁS
(sop-ár-kod-ás) fn. tt. sopárkodás-t, tb, ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvési, gondolkodási, aggsági kicsinykedés, bibelődés. V. ö. SOPÁR.

*SOPÁRKODIK
(sop-ár-kod-ik) k. m. sopárkod-tam, ~tál, ~ott. Apróságokon töri fejét, csekélységek miatt aggódik; tetteiben kicsinykedik. V. ö. SOPÁR.

*SOPÁRSÁG
(sop-ár-ság) fn. tt. sopárság-ot, harm. szr. ~a. Sopár állapot, vagy tulajdonság. V. ö. SOPÁR.

*SÓPENTYŰ
(só-pentyű) ösz. fn. Sótartó kis szelenczeféle edény.

*SÓPIACZ
(só-piacz) ösz. fn. Piacz, melyen sót árulnak; különösen azon hely, hol sóraktárak vannak, s hová a vidékbeliek sót venni járnak. Szolnoki, győri sópiacz.

*SOPONYA
falu Fehér m.; helyr. Soponyá-ra, ~n, ~ról.

*SOPORNYA
falu Nyitra m.; helyr. Sopornyá-ra, ~n, ~ról.

*SOPRON v. SOPRONY
sz. kir. város hasonnevü vármegyében; helyr. Sopron-ba, ~ban, ~ból; németül: Oedenburg.

*SOPRONI v. SOPRONYI
(sopron-i) mn. tt. soproni-t, tb. ~ak. Sopronyból való, azt illető, arra vonatkozó, ott létező.

*SOPRON- v. SOPRONYVÁRMEGYE
ösz. fn. A Dunán túli kerületben Vas, Győr, és Moson vármegyékkel határos megye.

*SOR (1)
fn. tt. sor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. -ja. 1) Térhuzam, vagy meneteles irány a téren, melyen több test egymás folytában foglal helyet. Sorban ülni, állni, fekünni, menni, úszni, repülni, lógni. Sort ülni valakivel. 2) Az ily huzamban elhelyezett testek öszvege. Házsor, fasor, gyöngysor. Sorról sorra. Sorjában. Sorba rakni a könyveket, állítani a katonákat. Alsó sor, felső sor; első, középső, hátsó sor; tulsó, innenső sor. Sort fogni. Sort venni. Szép, mint tulsó soron a dőlt ház. (Km.). A sort megszakasztani. 3) Időben egymás után következő események vonala. Sorban elmondani, elbeszélni a háboru kezdetét, folyamát végét, eredményeit. A királyok neveit sorban elszámlálni. 4) Időnként egymást felváltó események, vagy teendők viszonya. Sorban állni őrt. Papsorba menni, néhutt túl a Dunán am. a helység papját fuvarban vinni, mit a hivek felváltva szoktak tenni. Rajtam a sor. Rád kerül a sor. Megjön annak is a sora. Nem ez ennek a sora. 5) Átv. azon folyamat, mely szerint az élet viszontagságai jelenkeznek. Ez a világ sora. Tudom én a világ sorát. Kiki tudja a maga sorát. Nagy annak a sora. Ez már nagy sor! Ez értelemben rokon hozzá: sors. 6) A kés sora, a késnek sora van, azt teszi, hogy az élén rosz köszörülés vagy fenés által fürészforma csorbulások keletkeztek, mely értelemben a csorba szóval látszik rokonnak.
Jobbára egy jelentésü vele azon szěr, mely mint mennyiségképző ször szor alakban is használtatik, s am. íz, ízben, pl. háromszor, négyszěr, ötször, három, négy, öt ízben, mintegy sorban. Sőt ez önállólag is sort, rendet, ízt jelent, pl. "Tetett (tetszett) énnekem kezdettől fogva szerével megirnom" (visum est mihi a principio ex ordine scribere. Müncheni cod. Luk. I.). Dunaszer am. Dunasor; töltésszer, töltéssor pajtaszer, a pajták sora, kertszer, a kertek sora. Ugyanezen értelmü a latin series, csagataj szora, török szďra, persa zara, finn sarja, mongol dzerge, mandsu dsergi, szláv csara, héber tur stb. Egyébiránt azt tapasztalni, hogy sok nyelvben a sort jelentő szók lényeges hangját az r alkotja, mely majd elül, majd hátul, néha a szó közepén is áll, ilyenek a magyar sor, szěr, rend; a latin ordo, series; a szláv csara, rad; a német Reihe, az olasz és középkori latin riga, az angol ridge, a lithaui redasz, a lapp raido, az eszth ridda, a persa rak stb. E megegyezésnek okát egy felsőbb elvben kell keresnünk. Ha a sor szóban alapfogalmul a huzást, vonalt veszszük, mely metszés, vágás által alakúl: úgy azt azon szókkal tehetjük egy osztályba, melyek ily értelemre vonatkoznak, egyszersmind alkotó gyökhangjok r; milyenek a fenn elszámlált, s más nyelvekben is nagy számmal találtatnak, s ennélfogva e tekintetben is egyeznek egymással, miről részletesen V. ö. R gyökhang; és REND.

*SOR (2)
fn. tt. sor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A székelyeknél jelenti azon pezsgő gyöngyöket, melyeket a szeszes italok, különösen égett borok képeznek, midőn az üvegbe töltik, vagy megrázzák. Innen soros pálinka, és sorzik v. sorodzik. A dolog természetéből kitünik, hogy a jelen értelmü sor semmi fogalmi rokonságban nincsen a rendet jelentő sorral: hanem rokon hozzá a sěrcsěg igék sěr gyöke, és a sěr fn. mint mozgással, pezsgéssel járó hangutánzó; honnan soros pálinka, am. seres, azaz sercsegő v. pezsgő pálinka.

*SOR (3)
elvont gyöke sorv, sorvad, sorvaszt szóknak és származékaiknak. V. ö. SORV.

*SOR (4)
v. SÓR, (1), elavult gyök, melyből a járáskelésre, csavargásra vonatkozó sorgyár, sórikál, sorofol, sórál származtak. Hangra és alapfogalomra rokon hozzá legközelebb sur gyök (surran szóban); rokonok hozzá továbbá a serde, sireg, sürög, serény (celer), szarahova (vulgivagus), zarándok szók ser, sir, sür, zar gyökeik. V. ö. SER gyök.

*SÓR (2)
fn. tt. sór-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Jóformán elavult szó, Molnár A. és Szabó D. szerént am. liget, berek, erdős hely. Hangi és fogalmi rokonságban vannak vele a sarj, sarjad, sarjú, sarang, és cserj, cserje gyökei. Talán innen kapták neveiket a Súr, Csór, Magyar Sóros helységek is. A cseremiszben sodera am. erdő. (Budenz J.).

*SÓRAKHELY
(só-rak-hely) ösz. fn. Nyilt tér, hol a szállított sót az illető jármüvekről, ú. m. hajókról vagy szekerekről elhordják, hogy a raktárakba rakják, vagy hol a sópajtában lerakott sót ismét jármüvekre teszik, hogy elszállítsák.

*SORAKOZÁS
(sor-a-koz-ás) fn. tt. sorakozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, cselekvés, midőn valaki többed magával bizonyos sorba helyezkedik.

*SORAKOZIK
(sor-a-koz-ik) k. m. sorakoz-tam, ~tál, ~ott. Többed magával bizonyos sorba, rendbe helyezkedik. Sorakozz! hadi vezényszó, am. sorba állj.

*SORAKOZTAT
(sor-a-koz-tat) miv. m. sorakoztat-tam, ~tál, ~ott, par. sorakoztass. Eszközli, rendeli, hogy valaki vagy valami sorakozzék.

*SÓRAKTÁR
(só-rak-tár) ösz. fn. Épület, ház, pajta, melyben nagyobb mennyiségü só van lerakva.

*SÓRAKTÁRNOK
(só-rak-tárnok) ösz. fn. Személy, kinek felügyelete alatt van valamely sóraktár.

*SÓRÁL
(sór-ál) önh. m. sórál-t. Csavarog, kószál, henyélve ide-oda jár. Egy jelentésüek vele a sorgyáz, sorikál, sorofol. V. ö. SOR v. SÓR, elavult gyök.

*SÓRÁLÁS
(sór-ál-ás) fn. tt. sórálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Csavargás, kószálás, henyélve ide-oda járás.

*SORAPÁR
(sora-pár) ösz. fn. Gönczy Pálnál újabb rendszer után a négy főbbporodások (négy főbbhímesek) seregébe, és beczősök rendébe tartozó növénynem; szálas vagy szálasláncsás beczői egymástól távol állanak, kihajlók; bokrétája szirmai kerekded viaszástojásdadok, sárgák; alsó levelei szárnyasan hasgattak, vagy félbeszárnyasak. (Diplotaxis). Nála két faj fordúl elé, ú. m. sallangos (tennifolia) és kőfali (muralis) sorapár.

*SORATLAN
(sor-atlan) mn. tt. soratlan-t, tb. ~ok. Ami nincs sorba állítva szedve, rakva stb. Soratlan helyzetben heverő könyvek, soratlan tömegben álló katonák. Határozóként am. sor nélkül, soratlanul.

*SORBELI
(sor-bel-i) mn. tt. sorbeli-t, tb. ~ek. (Vehető összetett szónak is: sor-beli). Sorban levő v. létező. Sorbeli katonaság am. bizonyos hadi rendben harczoló v. harczolni szokott katonák; l. SORHADAK.

*SORBELISÉG
(sor-bel-i-ség) fn. tt. sorbeliség-ět, harm. szr. ~e. Sorban létezés állapota; ami sorban következik egymás után, v. sorban kell egymás után következnie.

*SORCSAPAT
(sor-csapat) ösz. fn. Sorban létező, harczoló csapat. V. ö. SOREZRED.

*SORDÉK
helyesebben l. SZURDÉK.

*SORDÉLY
fn. tt. sordély-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A sármányok neméhez tartozó madárfaj; a kölest különösen szereti, honnan: latinul emberiza milliaria; Simai szerént turdela, mely hangra igen hasonló a sordély-hoz. Egyébiránt valószinü, hogy nevét onnan kapta, mert seregesen, csordásan szeret járni, miért máskép csordély, csordály, csordé a neve.

*SÓRENDĚLET
(só-rendělet) ösz. fn. Köz gazdasági kormány rendelete, a sót illető különféle ügyekben.

*SÓRÉSZVÉNY
(só-részvény) ösz. fn. Részvény, melyet valaki a sóbányákban bír.

*SÓRÉSZVÉNYĚS
(só-részvényěs) ösz. fn. Személy, ki valamely sóbányát mivelő társulatnak részvevő tagja.

*SOREZRED
(sor-ezred) ösz. fn. Általán azon ezred, mely bizonyos sorban elhelyezve, csatarendet képezve harczol; különböztetésül az elszéledezve csatározó vadászoktól, vagy a várőrségtől, határőröktől, tüzérektől; amennyiben t. i. a vadászok s határőrök a csatarendben részt nem vesznek. Gyalog, lovas sorezredek.

*SORFÜZET
(sor-füzet) ösz. fn. Egymás után sorban következés.

*SORGYALOGSÁG
(sor-gyalogság) ösz. fn. Sorhadat képző gyalogság.

*SORGYÁZ
(sor-gy-áz) önh. m. sorgyáz-tam, ~tál, ~ott, par. sorgyázz. Valami mellett elsuhan. Gyökre és értelemre nézve egyezik vele surran. A középképző gy átalakult j, mint sürje sürgye, mely hangváltozás túl a Dunán nagyon divatos.

*SORGYÁZÁS
(sor-gy-áz-ás) fn. tt. sorgyázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Elsuhanás v. surranás. V. ö. SORGYÁZ.

*SORHADAK
(sor-hadak) ösz. fn. a többes számban. Több sorezred együtt. V. ö. SOREZRED.

*SORHADTEST
(sor-had-test) ösz. fn. Egy testet alkotó sorhadak.

*SORHAJÓ
(sor-hajó) ösz. fn. Tengeri hadi hajók legnagyobbik neme, rendesen három álgyusorral, mely 74-90, sőt több álgyúkkal is fölszereltetett, s többen együtt a tengeri csatában bizonyos sort képeznek; különböztetésül más kisebb, pl. vadász-, posta-, czirkáló hajóktól.

*SORHÁZ
(sor-ház) ösz. fn. Több ház egy bizonyos sorban.

*SORHEGYSÉG
(sor-hegység) ösz. fn. Hegyek öszvege, melyek bizonyos sort képeznek.

*SÓRIKÁL
(sór-ig-ál) gyak. önh. m. sórikál-t. A székelyeknél am. ide s tova, fel-alá járkel. Gyöke a járásra vonatkozó sór, v. sur (surran), közép képzője a kicsinyezve gyakorló ig, mint, gurigál, taszigál, ránczigál, hajigál, huzigál stb. szókban. A g átváltozott rokonhangu k-ra, mint a turkál, szurkál, irkál s több más igékben, mi szerint sórikál am. sórigál; némely tájakon: sérikál. V. ö. SOR, (4), és SUR gyököket.

*SÓRIKÁLÁS
(sór-ig-ál-ás) fn. tt. sórikálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ide s tova, vagy fel s alá járáskelés. V. ö. SÓRIKÁL.

*SORJÁBAN
(sorjá-ban) ih. Bizonyos sor szerént; izenként, folytonosan. Egy, két, három sorjában ültetett fák. Sorjában végig nézni a katonákat. Csak hamar, sorjában. Szép sorjában.
"Hát mi történt a magas Budában,
Majd elmondom, várjatok sorjában."
Erdélyi János.

*SORJÁK
puszta Pozsony m.; helyr. Sorják-ra, ~on, ~ról.

*SORJEGYZÉK
(sor-jegyzék) ösz. fn. Egyes szókat, illetőleg neveket ábéczerendben mutató jegyzék.

*SORJEGYZŐ
(sor-jegyző) ösz. fn. Tisztviselő valamely hatósági irodában, ki a tárgyalás alá beadott ügyeket név, czim, szám stb, szerént az illető hivatalos könyvbe írja. (Registrator).

*SORK; SORKANTYÚ
tájdivatosan am. sark; sarkantyú.

*SORKATONASÁG
(sor-katonaság) ösz. fn. l. SORHADAK.

*SORKI-KÁPOLNA
~KISFALUD, ~POLÁNY, ~TÓTFALU, ~ÚJFALU, faluk Vas m.; helyr. Kápolná-ra, Kisfalud-ra, Polány-ba, Tótfalu-ba, Ujfalu-ba stb.

*SORKIVÜLI
(sor-kivüli) ösz. mn. Különálló; a többivel sorban nem lévő; sort nem követő. Sorkivüli könyvek a tárban. Sorkivüli fölvétele valamely ügynek.

*SORKIVÜLISÉG
(sor-kivüliség) ösz. fn. Sorkivüli állapot, vagy tulajdonság. V. ö. SORKIVÜLI.

*SORKOLAT
l. SARKALAT.

*SORKÖNYV
(sor-könyv) ösz. fn. 1) Bizonyos sorba helyezett könyvek. 2) l. SORJEGYZÉK.

*SORKÖZI
(sor-közi) ösz. mn. A rendes sorok közt fekvő, vagy létező.

*SORKÜLI
(sor-küli) l. SORKIVÜLI.

*SORLÖVÉS
(sor-lövés) ösz. fn. A lövésnek azon módja, midőn az oszlopsorokba állított katonák nem egyszerre, hanem egymás után sütögetik el puskáikat. (Peloton).

*SORMÁS
falu Szala m.; helyr. Sormás-ra, ~on, ~ról.

*SORMÁS-KORPÁD
falu Baranya m.; helyr. ~Korpád-ra, ~on, ~ról.

*SORMENET
(sor-menet) ösz. fn. Több embernek együttes menetele bizonyos sorban vagy rendben.

*SORMETSZET
(sor-metszet) ösz. fn. A verselésben, illetőleg verssorokban valamely szó végén némi megállapodás annak közepe táján, mely több sorban ismételve a versezet hangidomát - rhytmusát - szintén elősegíti, pl.
"Áll egyedűl Árpád | egy csendes kis halom ormán,
Nézi körül a sík | tájékot, az elleni tábort,
Mely sokaságával | mozog a nagy téren előtte" stb.
Vörösmarty.

*SORMIVELÉS
(sor-mivelés) ösz. fn. l. SOROS alatt.

*SORODZIK
(sor-od-oz-ik) k. m. sorodz-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~dzál. Lásd SORZIK.

*SORÓF
fn. tt. soróf-ot, harm. szr. ~ja. Néhutt: sróf; a német Schraube után alakult; magyarosan: csavar.

*SOROFOL
(sor-of-ol) gyak. önh. m. sorofol-t. Értelmére nézve am. sórikál. Ne sorofolj annyit. L. SÓRIKÁL. Képeztetésre hasonló a csörföl, terefel (tréfál, trufál) igékhez; miről l. TRÉFA, TRÉFÁL.

*SORÓFOL
(soróf-ol) áth. m. sorófol-t. Lásd CSAVAR áth.

*SOROK (1)
tájdivatos kiejtés; l. SAROK.

*SOROK (2)
puszta Vas m.; helyr. Sorok-ra, ~on, ~ról.

*SOROKSÁR
mezőváros Pestmegyében; helyr. Soroksár-ra, ~on, ~ról.

*SOROL
(sor-ol) áth. m. sorol-t. Sorba, rendbe szed, állít, rak, helyez vagy sorban elszámlál valamit.

*SOROMPÓ
fn. tt. sorompó-t. Széles ért. utat elzáró alkotvány, korlát, pl. a gémalakú vámsorompó, melyet felhúzni vagy leereszteni lehet. Hídsorompó, utczasorompó. Szorosb ért. rácsos, ajtóféle korlát, fából, vasból. Kinyitni, betenni a sorompót. Némely tájakon: sarampó.
Alakja idegen eredetre mutat. Eléfordúl a törökben is: sorompov; szintén egyezik vele a lengyel szranni s német Schranke.

*SOROMPÓFA
(sorompó-fa) ösz. fn. Gerenda, mely bizonyos utak, bejárások elkorlátozására szolgál. Sorompófa a vámnál, hídnál, kikötőnél. V. ö. SOROMPÓ.

*SOROMPÓS (1)
(sorompó-os) mn. tt. sorompós-t v. ~at, tb. ~ak. Sorompóval ellátott. Sorompós vám, hid, kikötő, útcza, udvar.

*SOROMPÓS (2)
fn. tt. sorompós-t, tb. ~ok. Személy, ki a sorompót nyitogatni, és zárogatni szokta. A vámszedő hivatal, a kikötő sorompósa.

*SOROMPÓZ
(sorompó-oz) áth. m. Sorompóz-tam, ~tál, ~ott. Sorompóval elzár, elkorlátol. Elsorompózni az utat, a hídat.

*SOROMPŐR
(soromp-őr) ösz. fn. l. SOROMPÓS, (2).

*SORONG
(sor-ong) fn. tt. sorong-ot, har. szr. ~ja. A szűrposztónak rojtos két vége. Gyöke sor rokon a seréb, serít, serlik szók ser gyökével; V. ö. SER, (2).

*SORONKÉNT
(sor-on-ként) ih. Egymás után következő sorok szerént; egyszerre egy-egy sorral, sort tartva, stb. Soronként megnézni, felírni a szekrénybe rakott könyveket. Soronként szemlére venni a kiállított katonaságot. Soronként lőni.

*SORONKIVÜLI
(soron-kivüli) l. SORKIVÜLI.

*SOROS (1)
(sor-os) mn. tt. soros-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Sorban levő, sorokat képez. Soros gabonavetés, mivelés; soros bab-, borsó-, kukoriczaültetés, melyeknek egyes szálai, v. szárai sorokban állanak. Soros szőlő-, faültetvények. 2) Többek közől az, akin rajta van a sor, hogy a teendőket végezze. Soros az őrök között. E héten a konyhában az öregbik leány a soros (hetes). 3) Szeszes italról am. erős. Soros pálinka, erős pálinka, mert csak az ilyennek van sora, azaz a pohárban fölmenő gyöngye (Kriza J.).

*SOROS (2)
MAGYAR~, falu Baranya m.; helyr. ~Soros-ra, ~on, ~ról.

*SOROZ
(sor-oz) áth. m. soroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Több egységből álló holmit sorba szed, rak, helyez, állít stb. Szakok szerént sorozni a könyveket. Idő szerént sorozni az ügyesfelek folyamodványait. Ábéczerendben elsorozni a neveket. Besorozni valakit a katonaság közé. V. ö. RENDĚZ.

*SOROZÁS
(sor-oz-ás) fn. tt. sorozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által holmit, vagy személyeket soroznak. Könyvek, irományok sorozásával foglalkodni. Az ujonczok besorozását véghezvinni. V. ö. RENDĚZÉS.

*SOROZAT
(sor-oz-at) fn. tt. sorozat-ot, harm. szr. ~a. Általában sorok többsége. Különösen jegyzék, mely több holminak nevét, czimét, számát stb. bizonyos jegyek, szakok, időrend stb. szerént magában foglalja. Névsorozat. Városok, faluk, puszták, csárdák sorozata. Megjelent könyvek sorozata. Valamit a sorozatból kifeledni. Fizetési sorozat (csődperben).

*SOROZATI
(sor-oz-at-i) mn. tt. sorozati-t, tb. ~ak. Sorozatra vonatkozó; sorozathoz tartozó; sorozatot megállapító. Sorozati itélet (csődperben; különbözik az osztályozási itélettől, minthogy amaz már a kifizetésre értetik).

*SOROZATOS
(sor-oz-at-os) mn. tt. sorozatos-t v. ~at, tb. ~ak. Sorozatban álló, létező; több sort tartalmazó.

*SOROZÓ
(sor-oz-ó) mn. és fn. tt. sorozó-t. Személy, kinek feladatához, vagy hivatalához tartozik, hogy sorozatokat készítsen, sorjegyző. Mondják eszközről is, mely által valamely működésben a tárgyak sorba esnek, pl. növény-, faültetésnél. V. ö. SOROZAT.
 

*SORPÁR
(sor-pár) ösz. fn. Párhuzamosan menő két sor. Különösen a verselésben olyan versszak, mely két sorból áll; legszorosabb értelemben az úgynevezett distichon.

*SÓRÖG
(só-rög) ösz. fn. A vágott, tömör sóból egy darab, a sókőnek egy-egy törött része.

*SORREND
(sor-rend) ösz. fn. Egyes rend valamely sorozatban.

*SORS
fn. tt. sors-ot, harm. szr. ~a. 1) Az emberi élet eseményei, változásai, viszontagságai, akár magunk legyünk azok okai, akár nem. Változó, különféle, majd kedvező, majd kedvezőtlen, jó, bal sors. 2) Életmód állapota. Sorsával megelégedni. Sorsa ellen panaszkodni. Jobb sors után vágyni. Sorsát változtatni. Jól foly sorsa. Más sorsával nem gondolni. Barátunk sorsán aggódni. Különösen viszontagság, mely elől kitérni nem lehet. Sorsát senki sem kerülheti ki. Mindnyájunk sorsa, végre meghalni. Kinek szegény sorsa, eleven holt az. (Km.). Dúsnak és szegénynek sorsát Isten választja. (Km.). "Nem rendelkezik senki azon események fölött, melyek külső állásunkra befolyást gyakorolnak; csak annyiban vagyunk tehát urai sorsunknak, amennyiben megelégedésünk külső állásunktól nem föltételeztetik s mindenre elkészülve állunk." B. Eötvös J. (Gondolatok). 3) Azon titkos hatalom, mely a világ eseményeit létre hozza, és kormányozza, nevezetesen mely az emberi élet állapotára mintegy szükségkép befoly. A régiek ezt egy felsőbb szellemi lénynek képzelték, melynek istenek és emberek alája vetvék. (Fatum). A sors úgy akarta. úgy rendelte, úgy hozta magával. Ki tehet a sors ellen? Ezek a sors csapásai. A sorssal nem lehet szembeszállani. "Akár kedvez, akár üldöz a sors, mindig találunk valakit, ki nálunknál még kellemesebb vagy még szánandóbb helyzetben áll." B. Eötvös J. (Gondolatok). 4) Véletlen bal vagy jó esemény, melyet bizonyos cselekvés, vagy szertartás előz meg, de közöttök semmi okszerü öszvefüggés nincsen. Sorsot húzni. Sorsot vetni. Magát a vak sorsra bizni. Sorsféle játék, melynek eredménye egyedül a véletlentől függ. Nyelvünkben a sorsot, különösen mennyiben az élet, és világ eseményeire vonatkozik, sor-nak is mondjuk, pl. tudom én a világ sorát. Továbbá egyezik vele a szerencse, mely, mint a sors, majd jó majd bal lehet. Amannak gyöke sor, emezé pedig szěr, melyek egy jelentésüek, t. i. a sors és szerencse szókban őseink alapfogalmul azon egymásután következő rendet, fonalat vették, melyen az események követik egymást; ugyanezen viszonyon látszanak alapulni a latin sors (fors, fortuna) és series. Aseráh szerencse istennő volt a Syrusoknál, melyet némelyek viszonyban hoznak a héber óser szóval, mely am. szerencse, boldogság. V. ö. SOR, és SZERENCSE.

*SORSCSAPÁS
(sors-csapás) ösz. fn. A sors v. sorsvégzet okozta szerencsétlenség.

*SORSHUZÁS
(sors-huzás) ösz. fn. A sorsolásnak azon neme, mely huzás által történik. Ilyen az úgy nevezett szerencsejáték (lotteria), vagy a régieknél divatozott nyilhuzás, honnan ma is nyilat húzni am. sorsolni. Különösen használják e kifejezést a helységek köz kaszálóinak felosztásánál, s az így felosztott egyes rétnek nyilas a neve. V. ö. NYIL.

*SORSJÁTÉK
(sors játék) ösz. fn. Játék, melyben a sors vagy szerencse vagyis véletlenség veszen részt; t. i. a játékosok vagy a játékot rendezők a nyerendő tárgyakat, úgy az azokat képviselő levelkéket vagy golyókat is megszámozzák, és ezen elkülönített levelkéket stb. együvé tévén, ezeket vagy ezekből némelyeket akár magok a játszók, akár mások, pl. gyermekek kihúznak, és a tárgyaknak megfelelő számok lesznek a nyerő számok. Közönséges néven: lotteria, luttri. "Sorsjáték az élet, melynél nem a legnagyobb számokkal nyerjük a legnagyobb összeget." B. Eötvös József. (Gondolatok).

*SORSJEGY
(sors-jegy) ösz. fn. Levelke, mely a kihúzás végett megállapított számok egyikét foglalja magában. (Loos).

*SORSOL
(soras-ol) m. sorsol-t. L. SORSOZ.

*SORSOLÁS
(sors-ol-ás); l. SORSOZÁS.

*SORSOS
(sors-os) fn. tt. sorsos-t, tb. ~ok. Bizonyos állapotban társ. Hitsorsos, ki velünk ugyanazon hitet vallja. Az elégettek a szerencsétlenségben sorsosok.

*SORSOSZTALÉK
(sors-osztalék) ösz. fn. Javak, melyeket a sorsvégzet juttatott számunkra.

*SORSOZ
(sors-oz) önh. m. sorsoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Sorsot húz, sorsot vet, sorshuzás, sorsvetés által határoz vagy tud meg valamit, pl. sorsoznak a tagosztályban érdeklett birtokosok, midőn sorshuzással tudják meg, kinek melyik tag leszen birtoka. Jobb hangzásu a sorsol ige.

*SORSOZÁS
(sora-oz-ás) fn. tt. sorsozást, tb. ~ok. Sorshuzás, sorsvetés. V. ö. SORSOZ.

*SORSRENDĚLET
(sors-rendělet) ösz. fn. A világ és emberi élet jó vagy rosz viszontagságait, eseményeit, mintegy szükségképen eléidéző titkos hatalom. A régiek értelmében: fatum. V. ö. SORS.

*SORSROKON
(sors-rokon) ösz. mn. A jó vagy különösebben rosz sorsban részes. Jobb hangzás végett helyesebb: rokon sorsu.

*SORSSZÁM
(sors-szám) ösz. fn. Kisorsolás végett valamely levélkére, golyócskára stb. írott szám. V. ö. SORSJÁTÉK.

*SORSÜLDÖZÖTT
(sors-üldözött) ösz. mn. Akire a sorsvégzet több rendbeli csapásokat mért, küldött.

*SORSVÉGZET
(sors-végzet) lásd SORSRENDELET.

*SORSVESZÉLY
(sors-veszély) ösz. fn. Sorsvégzet vagy rendelet, amennyiben inkább roszat mint jót várunk tőle.

*SORSVETÉS
(sora-vetés) ösz. fn. Széles ért. bizonyos szertartással, vagy babonasággal járó cselekvés, midőn valaminek meghatározását véletlenség által eléidézett jelenségtől függesztik fel. Szoros betüszerinti ért. midőn elvetett, elszórt holmiból tudnak, jövendölnek, határoznak meg valamit. Ilyen volt a régi germánok sorsvetése, midőn a gyümölcsfák lemetélt ágait bizonyos jegyekkel bélyegezve fehér ruhára szórták, s a fölszedetteket bélyegeik szerént értelmezték; l. Tacitus de Moribus Germanorum Cap. 10. Hasonló sorsvetésre mutat Oseas próféta 4. fej. 12. v. "Az én népem az ő fájától kérdezkedett, és az ő pálczája felelt neki." (Káldi). Nem lehet kétség benne, hogy a divatban létező szó után itélve, őseinknél is divatoztak ilynemü sorsozások. V. ö. SORSHUZÁS.

*SORSVETŐ
(sors-vető) ösz. fn. Személy, ki sorsot vet, szoros ért. véve. V. ö. SORSVETÉS.

*SORSZÁM
(sor-szám) ösz. fn. Azon szám, mely valamely hasonló tárgyaknak vagy személyeknek sorban következését fejezi ki, pl. első, második, harmadik, negyedik stb.

*SORTÁNCZ
(sor-táncz) ösz. fn. Általán táncz, melyet az illető személyek egymással szemközt rendezett, vagy egymás után haladó sorokban lejtenek el; különböztetésül azon táncznemektől, melyekben bizonyos sort tartani nem szoktak, milyen például a csárdás.
 

*SORTŰZ
(sor-tűz) ösz. fn. A sorhadak tüzelése, midőn lőfegyvereiket egyszerre sütik el.

*SORTÜZELÉS
(sor-tüzelés) ösz. fn. l. SORTŰZ.

*SORÜLTETÉS
(sor-ültetés) ösz. fn. l. SOROS alatt.

*SORV
(sor-v) fn. tt. sorv-ot, harm. szr. ~a. Az állati, különösen emberi testet emésztő beteges állapot, máskép: aszkór, köz nyelven: szárazbetegség; midőn a test lassan-lassan elaszik, elszárad, mint a szükséges életnedveket nélkülöző növény, melynek hasonnemü állapota szintén sorvnak mondható.
E szó alakjára nézve hasonló az orv, olv, hamv, nyelv, ölv és több másokhoz, melyekben a v képző átalakult ó ő, v. ú ű. Mind alapértelemben, mind hangokban rokon hozzá a herv, melyből hervad, hervadás, hervaszt, hervatag származtak, mint amabból, sorvad, sorvadás, sorvaszt, sorvatag. Finnül is surkastu-, surkahtu-, surkaantu- am. elhervadni. (Budenz József). A ,herv', vagy ,hervadás' épen oly kórállapotra mutat a növényekben, mint a ,sorv' v. ,sorvadás' az állati testre vonatkozva. Mindkettőjökhöz rokon azon gěr, gör, gor, melyből gěrnye, gěrnyed, görnyed, gornyad származtak. A hervadásnak, kivált a gyöngédebb növényekben egyik fő jelensége, hogy az illető test meggörbedve lekonyúl, aláhajlik, mi szerént okszerüen vélhetni, hogy a sorv nem egyéb, mint a herv szónak változata, s átv. értelemben az állatra alkalmazása, mennyiben az, midőn sorvad, gennyévé leszen, azaz, gornyad, görnyed, görbedez.

*SORVAD
(sor-v-ad) önh. m. sorvad-t. Teste lassan-lassan fogy, szárad, aszik, s ereje elvesz; elcsünik, elcsenevész. Sorvad a tüdeje, karja, lába. Bujában elsorvad. Mondható a növényekről is, melyekről azonban inkább a hervad divatozik. V. ö. SORV.

*SORVADÁLY
(sor-v-ad-ály) fn. tt. sorvadály-t, tb. ~ok. Sorvadó állapot; sorvasztó betegség.

*SORVADÁS
(sor-v-ad-ás) fn. tt. sorvadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kóros állapot, midőn az állati test sorvad. Sorvadásban szenvedni, sinlődni, elveszni. V. ö. SORVAD.

*SORVADOZ
(sor-v-ad-oz) önh. m. sorvadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Folytonosan sorvadó állapotban van.

*SORVADOZÁS
(sor-v-ad-oz-ás) fn. tt. sorvadozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lassú, folytonos hervadás.

*SORVÁNY
(sor-vány) fn. tt. sorvány-t, tb. ~ok. Soros valami, ami sorosan eszközöltetett vagy eszközöltetik, pl. a vetésben, szőlőmivelésben.

*SORVÁNYOS
(sor-vány-os) mn. tt. sorványos-t v. ~at, tb. ~ak. Sorban létező, sorban eszközölt, vagy eszközlendő. Sorványos munka.

*SORVASZT
(sor-v-asz-t) áth. m. sorvaszt-ott, par. sorvaszsz, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, okozza, hogy valaki, illetőleg teste sorvadjon. Csigázás, éheztetés által sorvasztani magát. A sok bú, gond, betegség elsorvasztotta testét. V. ö. SORVAD.

*SORVASZTÁS
(sor-v-asz-t-ás) fn. tt. sorvasztás-t, tb. ~ok. Cselekvés, vagy hatás, melynél fogva a test sorvad. V. ö. SORVAD.

*SORVATAG
(sor-v-ad-ag) mn. tt. sorvatag-ot. Aki v. ami a sorvadásra hajlandó; továbbá sorvadási állapotban szenvedő. Törzsöke sorvad, melyben a d átalakult t-vé. Hasonló képzésüek: hervatag, lankatag, a több más ily jó hangzatu, és jelentékeny szók, melyek az ad ed képzőjü önhatókból származnak. Sorvatag tüdőkóros. Sorvatag test. Sorvatag ifju. V. ö. SORVAD.

*SORVETÉS
(sor-vetés) ösz. fn. Földmívesi munka, melynél fogva a vető magoknak leginkább ahhoz való gép segítségével egymáshoz párhuzamosan álló sorokba jutása eszközöltetik.

*SORVETŐ
(sor-vető) ösz. mn. és fn. Gépről mondják, melynek segítségével a gabonát vagy más vetőmagokat egymáshoz párhuzamosan álló sorokba vetik.

*SORZAT
l. SOROZAT.

*SORZÉK
(sor-oz-ék) fn. tt. sorzék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Sorozott állapot v. minőség, osztályozat.

*SORZIK
(sor-oz-ik) k. m. sorz-ott, htn. ~ani, par. ~zál. A székelyeknél a szeszes folyadékról mondják, midőn pezseg, gyöngyözik; máskép: sorodzik.

*SORZÓ
l. SOROZÓ.

*SORZÓDIK
(sor-oz-ó-od-ik) belsz. m. sorzód-tam, ~tál, ~ott. Maga magától, belső szükségből bizonyos sort alkot. Rostáláskor a gabona a polyvától külön sorzódik.

*SÓS
(só-os) mn. tt. sós-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Ami természeti állapotánál fogva sórészekkel bővelkedik. Sós tenger, sós kút, sós föld, sós tó. 2) Amit bizonyos czélból sóval vegyítettek, fűszereztek stb. Sós étel. Sós halak. Sós lé, melyben valamit áztatnak, puhítanak. Sós csáva. Sós perecz, zsemle. 3) Savanyú, savanyított, mely értelemben öszve van húzva savos-ból, pl. tájdivatosan sós tej am. savanyított tej; sós káposzta am. besavanyított. Ide tartoznak némely savanyú nedvü növények, ú. m. sósdi, sós lórom, sós fű, sós fa, sóska, melyekben alapfogalom a sav. V. ö. SAV.

*SÓSAN
(só-os-an) ih. Sóval vegyítve, fűszerezve, sóban áztatva. Sósan enni a retket. A heringeket sósan árulják.

*SÓSAV
(só-sav) ösz. fn. A vegytanban, azon ásványi, repülő, szinetlen, csepegő, vagy párás alakban elétünő, éles szagu, és igen savanyú, metsző ízü sav, mely a konyha- és tengersónak alkatrészét teszi. (Acidum salis, acidum salis communis).

*SÓSAVAS
(só-savas) ösz. mn. Sósavval bővelkedő, vagy vegyített.

*SÓSDI
(sav-os-di) fn. tt. sósdi-t, tb. ~k. 1) Köznépiesen am. mezei sóska; l. SÓSKA alatt. 2) A növénytanban növénynem a tízhímesek seregéből és ötanyások rendjéből; csészéje öt levelü; bokrétája öt szirmúnak látszik, de a szirmok nyakai öszvenőttek; hímszála tíz; tokja öt szögü, szögletein nyílik. (Oxalis). Fajai Diószeginél: madár sósdi, máskép köznépiesen: erdei-, v. fecske-, v. madár- v. apró sóska, v. allelujafű. (Oxalis acetosella); fürtös sósdi (Oxalis corniculata). Nevét nem sós, hanem savas tulajdonságától kapta, tehát elemezve: savosdi.

*SÓSFÜRDŐ
(sós-fürdő) ösz. fn. Fürdő, mely konyha- vagy más sóval vegyes részeket tartalmaz.

*SÓSGÁT v. SASGÁT
puszta Somogy m.; helyr. ~gát-ra, ~on, ~ról.

*SÓS-HARTYÁN
falu Nógrád m.; helyr. ~Hartyán-ba, ~ban, ~ból.

*SÓSKA
(sav-os-ka) fn. tt. sóská-t. Köz néven a lóromnak (rumex) több faját hívják ekképen; ezek 1) mezei sóska, növénytani néven: erdei sóskalórom (rumex acetosa); a kétlaki és felemás virágu lóromok alneméhez tartozó növényfaj; virági kétlakiak, szirmai épélűk, púposak, levelei hosszúdadok, nyilformák; gyökérlevelei nyelesek; szárlevelei szárölelők; máskép szintén köznyelven: sósdi, sóslórom. Eledelül, illetőleg mártásul használt köz ismeretü tavaszi növény. Sóskából csinált mártás. Húst, tojást sóskával feladni. 2) kerti sóska, növénytani néven: kerti sóskalórom (rumex scutatus); a nősvirágúk, nem púpos szirmúk alneméhez tartozó faj; szirmai épélük; levelei szíves kerekdedek, vagy dárdásak; gyökere terjedő; máskép szintén köz nyelven: kerek v. spanyol sóska. Ez is eledelül használtatik. 3) madársóska v. mezei füles sóska, növénytani néven: madárlórom (rumex acetosella); virágai két lakiak; levelei keskeny láncsásdárdásak; gyakran a leveleinek mind a három hegye hasábos. 4) sóslórom (rumex acutus), köz nyelven lósóska is, néhutt keserü lapu; a nősvirágúk, púpos bokrétájúk alneméhez tartozó faj; szirmai fogasak, mind púposak; levelei szívesek, hosszúk, kihegyzettek.
A ,sóska' szó gyöke is sav, tehát elemeire osztva am. savoska. V. ö. SÓSDI.

*SÓSKABORBOLYA
(sóska-borbolya) ösz. fn. Borbolya (berberis) féle növényfaj; cserjéje tüskés; tüskéi három águak; levelei váltogatók, tojásdadok, fűrészesek, vagy prémesen fogasak; virágfürtei lecsüggők, s csak az ághegyeken nőnek. (Berberis vulgaris). Máskép köznyelven: sóskafa, fai sóska, leánysom, ürömborbolya.

*SÓSKAFA
(sóska-fa) l. SÓSKABORBOLYA.

*SÓSKAFŰ
(sóska-fű) ösz. fn. l. SÓSKA.

*SÓSKÁPOSZTA
(sós-káposzta) ösz. fn. A székelyeknél am. savanyított káposzta.

*SÓSKASAV
(sóska-sav) ösz. fn. Sajátnemü növénysav, melyet a sósdiból és sóskából vonnak ki; vagy mesterségesen úgy állítnak elé, ha czukrot, fürészport vagy egyéb növényrostot (Pflanzenfaser) salitromsavval hevítenek. (Acidum oxalicum, Oxalsäure, Kleesäure).

*SÓSKÚT
faluk Fehér, Vas, Zemplén m.; helyr. Sóskút-ra, ~on, ~ról.

*SÓSLÉ
(sós-lé) ösz. fn. Sórészeket tartalmazó sürü lé, valamit beáztatni, puhítani, éldelhetővé tenni való. A füstölni való húst sóslében áztatni.

*SÓSLÓROM
(sós-lórom) ösz. fn. Növényfaj, a nősvirágu, púpos bokrétáju lóromok alneméből; szirmai fogasak, mind púposak; levelei szívdedek, kihegyzettek. Ezen nevet a növénytanban is elfogadták; máskép köznyelven: lósóska, keserü lapu. (Rumex acutus). Köznépiesen sóslóromnak hívják a mezei sóskát is. V. ö. SÓSKA.

*SÓSMEZŐ
erdélyi faluk B.-Szolnok m., és Kézdi székben; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről.

*SÓSPATAK
erd. faluk Alsó-Fehér és Torda m.; helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról.

*SÓSSÁG
(só-os-ság) fn. tt. sósság-ot, harm. szr. ~a. Sós állapota, vagy tulajdonsága valaminek. Érezni az étel sósságát. V. ö. SÓS.

*SÓSSÓ
falu Liptó m.; helyr. Sóssó-ra, ~n, ~ról.

*SÓSTEJ
(sós-tej) ösz. fn. Tájdivatosan am. savanyú tej.

*SÓSTÓ
(sós-tó) ösz. fn. Tó, mely sósrészeket tartalmaz.

*SÓSÚR
(sós-úr) ösz. fn. Népies nyelven így neveztetnek általán a cs. kir. sóhivatalok tisztei.

*SÓSVERTIKE
falu Baranya m.; helyr. ~vertiké-re, ~n, ~ről.

*SÓSZÁLLITÁS
(só-szállitás) ösz. fn. A sónak nagyobb mennyiségben egy helyről más helyre vitele, fuvarozása szekeren, vagy hajón, tutajon, vasúton.

*SÓSZÁLLITÓ
(só-szállitó) ösz. mn. és fn. Személy, ki sót fuvaroz, vagy fuvareszköz, melyen sót fuvaroznak.

*SÓSZEKRÉNY
(só-szekrény) ösz. fn. Szekrény, melyben sót tartanak, pl. sóárusok.

*SÓSZELENCZE
ösz. fn. Szelenczeféle kisebb sótartó; máskép: sópentyű, sómillye. Asztali sószelencze.

*SÓSZĚM
(só-szěm) ösz. fn. A törött, vagy őrlött, vagy főzött sóból egy-egy morzsányi részecske.

*SÓSZEMÉT
(só-szemét) ösz. fn. Hulladék, mely főleg a sómérésnél apróbb részekre töredezve a földdel, porral összekeveredik.

*SÓSZOBOR
(só-szobor) l. SÓBÁLVÁNY.

*SÓSZT
áth. m. sószt-ott, par. ~sószsz, htn. ~ni v. ~ani. Őrségi tájszó Vasvármegyében, s am. ránt, kihúz, pl. fát, füvet a földből, máskép: suhaszt, melyből öszvehuzás által lett sószt, mint túl a Dunán némely tájakon a kovács-ból lett kács, a hová-ból há, a savanyu-ból sónyó. Gyöke (só = suh) hangutánzásra mutat.

*SÓTALAN
(só-ta-lan) mn. tt. sótalan-t, tb. ~ok. Amiben sórészek nincsenek; amit sóval nem vegyítettek, nem fűszereztek, sajtalan. Sótalan kenyér, élet. Sótalan, sóspogácsa, szójátékkal am. paczka, melylyel a gyermekek tenyerét verik. Átv. élcztelen, izetlen beszéd. Sótalan tréfa. Határozóként am. sótalanul, só nélkül. V. ö. SAJTALAN.

*SÓTALANSÁG
(só-ta-lan-ság) fn. tt. sótalanság-ot, harm. szr. ~a. Sótalan állapot, vagy tulajdonság. Sótalansága miatt izetlen kenyér. Átv. a beszédnek, nevezetesen tréfának, elménczkedésnek azon tulajdonsága, melynél fogva élcz, és elmésség nélküli, vagy, mint mondják: izetlen, sületlen.

*SÓTALANUL
(só-ta-lan-ul) ih. Só nélkül; sóval nem vegyítve, nem készítve; izetlenül. Sótalanul sütött kenyér, főzött leves. Átv. ért. élcztelenül, elmésség nélkül, rosz kedélylyel. Sósat evett, sótalanul kelt fel. (Km.)

*SÓTÁR
(só-tár) ösz. fn. l. SÓRAKTÁR.

*SÓTARTÓ
(só-tartó) ösz. fn. lásd SÓSZELENCZE, SÓPENTYŰ. Kevés van a sótartóban (km.) azt teszi: rövid az esze. Prudentia - sótartó, diákos km.

*SÓTELEP
(só-telep) ösz. fn. Terjedelmesebb sótömeg, sórakodmány a föld gyomrában.

*SÓTERMÉK
(só-termék) ösz. fn. Így neveztethetik a föld gyomrában levő, még ki nem aknázott só.

*SÓTERMELÉS, SÓTERMESZTÉS
(só-termelés v. ~termesztés). A magyar nyelv természete ellenére befurakodott korcsszülemények, mert sót akár termelni akár termeszteni azon értelemben mint bort, buzát, gyümölcsöt termeszteni, vagyis a sót vetni, ültetni, s úgy állítni elé, képtelenség. E ferdeséget a latin ,productio' szónak általános jelentése okozta, melynek a magyar ,termelés' vagy ,termesztés' szó általánosságban nem felel meg; hanem azt a kereskedelmi szótárban elfogadott ,jövesztés' adja tökéletesen vissza. Innen sójövesztés a helyes műszó.

*SÓTISZT
(só-tiszt) ösz. fn. Tiszt valamely kir. sóhivatalban; népies nyelven, sósúr.

*SÓTISZTSÉG
(só-tisztség) ösz. fn. 1) Tiszti hivatal a kir. sókezelésnél. 2) Sóstisztek személyzete.

*SOTÓ; SOTÓFÉNY stb.
l. SAJTÓ; SOTÚFÉNY stb.

*SÓTONY
falu Vas m.; helyr. Sótony-ba, ~ban, ~ból.

*SÓTÖRŐ
(só-törő) ösz. fn. Buzogányforma eszköz vasból, melylyel mozsárban sót törnek.

*SÓTRA
fn. tt. sótrá-t. Apró, fekete vadkacsafaj, melyet legnehezebb lőni. Minthogy e madárnak repülése sebes, és ide-oda csavargó, csapongó: innen valószinünek látszik, hogy egy eredetü a vékony hangu setre máskép serde szóval, mely szeleskedve sürgőforgót jelent. V. ö. SERDE; és SODOR, SODRÓ.

*SOTÚ
l. SAJTÓ.

*SOTÚFÉNY
(sotú-fény) ösz. fn. Fény, melyet a sotú alól kijött szövetek, nevezetesen posztónemüek mutatnak. Halaványdad, élénk sotúfény.

*SOTÚGERENDA
(sotú-gerenda) ösz. fn. Gerenda a nagyobbféle, különösen borsotókban, mely nyomtatékul szolgál.

*SOTÚL
(sotú-ol) l. SAJTÓL.

*SOTÚLÁS, SOTULÁS
(sotu-ol-ás) lásd SAJTÓLÁS.

*SOTÚLATLAN, SOTULATLAN
(sot-ú-ol-atlan) mn. tt. sotulatlan-t, tb. ~ok. Amit nem sotultak. Sotulatlan szőlő. Sotulatlan szövetek. Határozóként am. sotulás nélkül, sotulatlanul.

*SOTÚLÓ, SOTULÓ
(sot-ú-ol-ó) fn. tt. sotuló-t. Személy, aki sotúl.

*SOTULÓBÉR
(sotuló-bér) ösz. fn. Bér, melyet valaminek sotulásáért fizetni kell, pl. az olajütőben.

*SÓÜGY
(só-ügy) ösz. fn. Minden, ami a sóbányákat, sókutakat, és a sót mint köz szükségi czikket illeti.

*SÓVÁGÁS
(só-vágás) ösz. fn. Sóaknai munka, melynél fogva a sórétegekből egyes darabokat vágnak ki.

*SÓVÁGÓ
(só-vágó) ösz. fn. Sóaknai munkás, ki a sótömegből, sórétegekből darabokat vág.

*SOVÁJOS v. SOVÁLYOS
(so-v-ály-os) mn. tt. sovályos-t v. ~at, tb. ~ak. A székelyeknél am. az általánosabb suppadós, süppedős, pl. a homokoldal, iszap stb.; máskép ugyanott: suvadós. Gyökük sov, suv azonos sup v. süp gyökkel.

*SOVÁLL
l. SOVÁROL.

*SOVÁLLIK
l. SOVÁRLIK.

*SÓVÁLU
(só-válu) ösz. fn. Akolbeli válu, melyben a barmoknak sót adnak.

*SÓVÁM
(só-vám) ösz. fn. Vám, melyet az idegen országból hozott sótól fizetni kell.

*SOVÁNY
(sov-ány) mn. tt. sovány-t v. ~at, tb. ~ak. Molnár A. értelmezése szerént am. meddő, terméketlen, továbbá: száraz, elaszott. Sovány föld, sovány talaj, sovány kövecses határ, melyben alig terem valami. Sovány semmi. (Pázmán Kal. 769. l.). Sovány eledel, azaz, száraz, zsiratlan, táprészek nélküli. Sovány böjt.
"Hosszu sovány böjtben, szomju ínye szárad."
Arany J.
Innen szélesb ért. állati testre vonatkozva, aminek húsa, zsírja, hája nincsen, kiaszott, ösztövér, csak csont és bőr; ellentéte: kövér, hizott. Sovány ember, barom, baromfi. Sovány arcz, karok, lábak. Egyértelmü ezzel a székely libár. E szóban, minden értelménél fogva, a hiányosság alapfogalma rejlik, s menynyiben a földnek e nemü tulajdonságára vonatkozik, egy értelmü vele a sivány, sivatag, s köz gyökük azon hi, melyből hiány, hiba, hiuság eredtek. Ide tartozik a hitvány is, mely több vidéken görhes, száraz testalkotásut, vagyis soványat jelent. Tehát a hangváltozat szabályai szerént eredetileg lehetett hivány, melyből egy felől a száraz földet homokot jelentő sivány, másfelől a sovány módosúlt. Törökül: jovan (Vámbéry). Mordvin nyelven: šuva, šuvanti, és az erzamordvin szójárásban čova, covine am. vékony (Budenz J.). Párszi nyelven: csobin, Mátyás Fl. szerént elemezve: csob fa és in melléknévképző, honnan csobin ligneus. V. ö. SOVÁROL.

*SOVÁNYAN
(sov-ány-an) ih. Sovány minemüségben; terméketlenül; szárazan, aszott állapotban; husát, zsirját, háját vesztve. A soványan hagyott földet megtrágyázni. A barmot soványan venni, hizottan eladni. V. ö. SOVÁNY.

*SOVÁNYFALVA
falu Zaránd m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*SOVÁNYODÁS
(sov-ány-od-ás) fn. tt. soványodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami soványodik.

*SOVÁNYODIK
(sov-ány-od-ik) k. m. soványod-tam, ~tál, ~ott. Soványnyá leszen; aszik, szárad; húsa, zsírja fogy. Elsoványodik, megsoványodik.

*SOVÁNYÍT
(sov-ány-ít) áth. m. soványít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Soványnyá tesz; s szaporodásra, vagy táplálásra szükségesektől megfoszt; V. ö. SOVÁNY.

*SOVÁNYÍTÁS, SOVÁNYITÁS
(sov-ány-ít-ás) fn. tt. soványítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami soványnyá tétetik. V. ö. SOVÁNY.

*SOVÁNYKODIK
(sov-ány-kod-ik) k. m. soványkod-tam, ~tál, ~ott. Teste folytonosan szárazabbá, aszottabbá leszen, lassan-lassan fogy. Szabatosan véve különbözik tőle soványodik, mennyiben ez csak egyszerü fogyatkozást fejez ki, amabban pedig a k középképző, mint a gyakorlatos g módosított alakja, a soványodó állapotnak tartosságát, s nagyobb fokát jelenti.

*SOVÁNYSÁG
(sov-ány-ság) fn. tt. soványság-ot, harm. szr. ~a. Sovány állapot, vagy tulajdonság; terméketlenség; aszuság; hústalan, hájtalan állapot. Földnek, homoknak soványsága. V. ö. SOVÁNY.

*SOVÁNYUL (1)
(sov-ány-ul) ih. lásd SOVÁNYAN.

*SOVÁNYÚL v. SOVÁNYUL
(2), önh. m. soványúl-t. L. SOVÁNYODIK.

*SOVÁNYÚLÁS, SOVÁNYULÁS
(sov-ány-úl-ás) l. SOVÁNYODÁS.

*SOVÁR
(sov-ár) mn. tt. sovár-t, tb. ~ak. Valamire igen vágyakodó, s mintegy sohajtozva utána eső. Sovár ember, sovár szív. Sovár indulat, kivánság. Átv. sovár tűz, sovár lángok, melyek mintegy kapzsilag harapóznak el.
Alaphangban és fogalomban egyezik vele: sohaj, honnan: sohajt stb. s a gyökök: soh és sov a legközelebbi rokonok; úgy hogy sovár am. sohár.

*SÓVÁR
falu Sáros m.; NÉMET~, ugyanott; helyr. Sóvár-ra, ~on, v. ~ott, ~ról.

*SÓVÁRAD
erdélyi falu Maros székben; helyr. ~várad-ra, ~on, ~ról.

*SOVÁRG
l. SOVÁROG.

*SOVÁRGÁS
(sov-ár-g-ás v. soh-ár-g-ás) fn. tt. sovárgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mélyebb érzésből származó vágyakodás. V. ö. SOVÁROG.

*SOVÁRGÓ
(sov-ár-g-ó v. soh-ár-g-ó) mn. tt. sovárgó-t. Valamiért igen vágyakodó, sohajtva esengő. Sovárgó szívvel várni az eltávozott kedvest.

*SOVÁROG
(sov-ár-og v. sov-ár-og) önh. m. sovárog-tam, ~tál, v. sovárg-ottam stb., htn. ~ni v. sovárg-ani. Igen vágyakodik, sohajtozva eseng valamiért, különösen gyönyörélvezetért. Néhutt annyi is mint szigorún él, koplal, nélkülöz. V. ö. SOVÁR.

*SOVÁRLIK
(sov-ár-ol-ik) k. m. sovárl-ott, htn. ~ani. Héjából, tokjából fejlik, pl. a dió, mogyoró; máskép: sovállik. V. ö. SOVÁROL.

*SOVÁROL
(sov-ár-ol) áth. m. sovárol-t. A székelyeknél am. bizonyos magvakat, gyümölcsöket héjaikból, tokjaikból kifejt. Diót, mogyorót sovárolni; máskép az r-nek hasonulása után: sováll. Soválljunk diót. (Kriza J.). Egyezik vele a más tájakon divatosabb kopácsol (melynek törzsöke kopács, am. héjazat, hámozat); továbbá a vékonyhangu köpeszt; rokon hozzá hoportyag, mennyiben ez valamely szilárd testtől, nevezetesen faltól elváló héjat, tapaszt, vakolatot jelent. Mindezekben a gyökök zárhangja ajakhang hop, kop. köp, sov. Ezeket öszveállítva okszerüleg vélhetni, hogy mindnyájukban alapfogalom a testnek héja, haja, hüvelye (héj, haj, hüv). A hop kezdő betüje h egyfelül a rokon k-ra változott a kop köp gyökökben, másfelük szintén a hangváltozási szabályok szerént s-re a sovárol származékban. E szerént a sovárul = héjaz, vagyis valaminek héját lehúzza, és sovárlik am. héja lefoszlik, mint kopárlik am. kopárrá válik.

*SOVÁROLÁS
(sov-ár-ol-ás) fn. tt. sovárolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki bizonyos magvakat sovárol, azaz, héjaikból kifejt. V. ö. SOVÁROL.

*SOVÁRSÁG
(sov-ár-ság) fn. tt. sovárság-ot, harm. szr. ~a. Sovárgó állapot vagy minőség.

*SÓVETŐ
puszta Pozsony m.; helyr. Sóvető-re, ~n, ~ről.

*SÓVIRÁG
(só-virág) ösz. fn. Lefejtés által finomított (sublimatum) só; továbbá, azon finom sórészecskék, melyek a sós vizből párolgás által elszállnak, s az érintett testekhez tapadnak.

*SÓVÍZ
(só-víz) ösz. fn. Forrásvíz, mely sórészeket tartalmaz.

*SÓVIZES
(só-vizes) ösz. fn. Sóvizet tartalmazó. Sóvizes kút, forrás.

*SÓVÍZMÉRLEG
(só-víz-mérleg) ösz. fn. Mérlegnemü eszköz, melylyel a sóvízben létező sórészek mennyiségét meghatározzák.

*SÓVIZSGÁLAT
(só-vizsgálat) ösz. fn. Kísérlet, melynél fogva a sóvízben levő sórészek mennyiségét bizonyos nemü mérleg által megtudják.

*SÓZ
(só-oz) áth. m. sóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Valamit sóval behint, vegyít, ízletessé tesz; továbbá sós vízben áztat, puhít. Sózni a levest, húst, turós tésztát. Besózni a disznóhúst, halat. Megsózni a kenyeret. Elsózni valamit am. mértéken túl sózni. Sok szakács elsózza a levest. (Km.). 2) Sóval táplál. Sózni a juhokat, ökröket. 3) Átv. népies nyelven, lesózni a vadat am. lelőni; oda sózni, v. besózni valakinek am. mondásával valakinek elevenére találni, néhutt azt is teszi: megverni.

*SÓZÁS
(só-oz-ás) fn. tt. sózás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, melynél fogva valamit sózunk. l. SÓZ.

*SÓZATLAN
(só-oz-atlan) mn. tt. sózatlan-t, tb. ~ok. Ami nincsen megsózva. Sózatlan kenyér, tészta, leves. Határozóként am. sózás nélkül, sózatlanul.

*SÓZATLANUL
(só-oz-atlan-ul) ih. A nélkül, hogy meg volna sózva.

*SÓZÓ
(só-oz-ó) mn. tt. sózó-t. 1) Aki sóz, vagy ami által sóznak. Ételeket sózó szakács. Sózó válu, melyben a juhoknak sós abrakot adnak. 2) Némely gyümölcsök jelzője. Sózó körtvély, sózó szilva. E másod értelemben am. savazó, a sav gyöktől, minthogy ezen gyümölcsök savanyúak.

*SÓZOTT
(só-oz-ott) mn. tt. sózott-at. Amit sóztak, megsóztak, besóztak. Sózott ételek. Besózott disznóhus, hal. V. ö. SÓZ.

*~SŐ
vastaghangon ~SÓ, melléknévképző, pl. fel-ső, al-só; l. ~SÓ.

*SŐG (1)
l. SŐT.

*SŐG (2)
Némely tájnyelven am. süveg. Innen csigafaj, melynek süvegalakú teknője van (buccinum).

*SÖJ
puszta Nógrád m.; helyr. Söj-re, ~ön, ~ről.

*SÖJTÖR
falu Szala m.; helyr. Söjtör-re, ~ön, ~ről.

*SÖLT
tájdivatosan és némely régieknél am. sőt, pl. egy 1544-iki levélben (Szalay Ág. 400 m. l.) sőlt inkább. Az l csak úgy furakodott közbe, mint erőltet és több más szóban.

*SÖM
elvont vagy elavult gyök, melyből sömölcs, sömölcsény, sömör, sömörög, sömörgős, sömörgőzik, sömörös bőrbajokra vonatkozó származékok eredtek. Minthogy a sömölcs és sömör némi csomós alakban tünnek föl a bőrön; innen söm rokon csöm, höm, göm, csom gyökökhöz, melyekből csömör, csömbölyék, hömör, gömör, csomó, csomor mind dudoruságot, csomósságot jelentő szók származtak. Ide tartozik a szöm v. szěm is, mint többé vagy kevésbé csomódad.

*SÖMJÉN (1)
l. SEMJÉN.

*SÖMJÉN (2)
KEMENES~, RÁBA~, faluk Vas m.; helyr. Sömjén~be, ~ben, ~ből.

*SÖMÖCSÉN l. SÖMÖLCSÉNY
és SZĚMÖLCS.

*SÖMÖLCS
l. SZĚMÖLCS.

*SÖMÖLCSÉNY
fn. tt. sömölcsény-t, tb. ~ěk; l. SZEMÖLCS.

*SÖMÖR
(söm-ör) fn. tt. sömör-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e v. ~je. A bőrön tovább harapódzó fakadék neme, mely gyuladással, és kis hólyagocskákkal szokott párosulni, s melyek a kóros bőrt ránczossá, töpörödötté, bibircsóssá, egyenetlenné teszik. (Herpes, impetigo). Gyökre és alapfogalomra rokon hozzá csömör, mely bőr alatti csomósodásokban jelenkezik továbbá hömör (tuberculum). Azon ör or képzők szók egyike, melyek ragozáskor a képző hangzóját el nem vetik, mint mások pl. csöbör csöbröt, vödör vödröt, gödör gödröt, tükör tükröt stb.

*SÖMÖREG
(söm-ör-eg) fn. tt. sömöreg-ět, harm. szr. ~je. L. SÖMÖRÖG, (1).

*SÖMÖRFŰ
(sömör-fű) ösz. fn. Az el nem szabdalt levelű szironták alneméhez tartozó növényfaj népies neve; szára félre dűlő, ágas; levelei tojásdad láncsásak, nyelesek; máskép szintén köz nyelven: a boglárvirág, békavirág; növénytani néven: lángos szironták. (Ranunculus flammula).

*SÖMÖRG
l. SÖMÖRÖG, (1), és (2).

*SÖMÖRGE
(söm-ör-ög-ö) fn. tt. sömörgé-t. Gönczy Pál szerént újabb rendszer után a négy főbb porodások (négy főbb hímesek) seregébe, és táskások rendébe tartozó növénynem; gömbalaku táskája tetején kúpalaku kurta bibeszára van; bokrétája fejér. (Neslia). Faja ő nála: pallagi sömörge (neslia paniculata); szára felálló, szőrösödő, szárölelő; levelei nyilasláncsásak, épélüek vagy alig fogasak; táskái csaknem gömbalakuak; (Diószeginél: sömörösek, ránczosak); apró virágai sárgák. Diószeginél: pallagi gomborka (myagrum paniculatum).

*SÖMÖRGÉS
(söm-ör-ög-és) fn. tt. sömörgés-t, tb. ~ěk. Szabó Dávidnál am. összevonódás, töpörödés, ránczosodás. Innen ,sömörg' v. ,sömörög' igének is kell lenni.

*SÖMÖRGET
(söm-ör-ög-et) áth. m. sömörget-tem, ~tél, ~ětt; par. sömörges-s. L. SÖMÖRÖZ.

*SÖMÖRGÖS
(söm-ör-ög-ös) mn. tt. sömörgös-t v. ~et, tb. ~ek. Sömörögben szenvedő, sömörög-féle bőrküteges.

*SÖMÖRGÖZIK
(söm-ör-ög-öz-ik) k. m. sömörgöz-tem, ~těl, ~ött. Sömörgössé lesz, összevonódik, töpörödik, ránczosodik. V. ö. SÖMÖRGÉS.

*SÖMÖRÍT
(söm-ör-ít) áth. m. sömörít-ětt, htn. ~ni v. ~eni; par. ~s. l. SÖMÖRÖZ.

*SÖMÖRÖG (1)
(söm-ör-ög) fn. tt. sömörög-öt, ritkán: sömörg-öt, harm. szr. ~je. Viszketeges hámlás a bőrön. Néhutt: ebsömörög. Lásd SÖMÖR.

*SÖMÖRÖG (2)
(söm-ör-ög) önh. m. sömörög-tem, v. sömörgöt-tem, ~tél v. sömörgöt-tél, sömörg-ött; htn. ~ni v. sömörg-eni. L. SÖMÖRGÖZIK.

*SÖMÖRÖS
(söm-ör-ös) mn. tt. sömörös-t v. ~et, tb. ~ek. Sömörféle bőrküteges. Sömörös kéz. Sömörös szegecs, a szegecs növény egyik faja (erysimum hieracifolium). V. ö. SÖMÖR.

*SÖMÖRÖZ
(söm-ör-öz) áth. m. sömöröz-tem, ~tél, ~ött. Sömörössé v. sömörgössé teszen. V. ö. SÖMÖRÖS.

*SÖMÖRÖZÉS
(söm-ör-öz-és) fn. tt. sömörözés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Sömörössé tevés.

*SÖNNYEDÉK; SÖNNYEDÉKĚS
csalóközi, és Dunán túli tájszók; l. SENYEDEG; SENYEDEGĚS.

*SÖPÖR
l. SĚPĚR.

*SÖPPED; SÖPPEDÉK; SÖPPEDÉS stb.
l. SÜPPED; SÜPPEDÉK stb.

*SÖPREDÉK; SÖPRELÉK; SÖPRIKE; SÖPRŐ; SÖPRÜ stb.
l. SĚPREDÉK; SĚPRŐ; SĚPRŰ; SĚPRÜKE stb.

*SÖPTÉR
puszta Győr m.; helyr. Söptér-re. ~ěn, ~ről.

*SÖR (1)
SÖRÖS; SÖRÖZ stb. l. SĚR; SÉRĚS; SĚRĚZ stb.

*SÖR (2)
elavult gyök, melyből sörte, és sörény származtak; más kiejtéssel sěr. Rokon hozzá a sziszegő gyökhangu szőr, mordvin czer; l SZÖR.

*SŐRE
mn. és fn. tt. sőré-t. Sándor I. értelmezése szerént, hízott barom, pl. ökör, vagy disznó. Szabó Dávidnál hízlalt, hízott, kövér marha. Kállay jegyzékében (Tájszótár) egy falka eladó szarvasmarha, (gőböly). Mátyusföldén, különösen a Bukovinából (vagy mint ott nevezik, Görbeországból) a szemczi vásárra hajtott rövid szarvu ökröket és teheneket nevezik sőréknek, és nem a magyarhoni hosszú szarvuakat. E különbségnél fogva egyezik vele a túl a Dunán divatos csira, azaz, rövid szarvu, honnan uraság csirása am. azon gulyás, ki az úgy nevezett svájczi, azaz rövid szarvu tehenekkel bánik. E szerént a hízottság, vagy vásárra hajtás csak mellékfogalmak, s az eredeti értelem a magyar nyelv után rövid szarvuság volna. V. ö. CSIRA. Egyébiránt eléjön mongolban sav v. sir (magyar s) am. taureau, boeuf, a héberben sór am. bos, (arabul szintén sór, chaldeai nyelven tór, latinul: taurus, görögűl tauroV), s a héberről az áll Eichorn, Simon és Winer szótárában: origo vocis non liquet.

*SŐRÉD v. SÖRÉD
falu Fehér m.; helyr. Sőréd-re, ~ěn, ~ről.

*SŐREG (1)
fn. tt. sőreg-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Molnár A. szerént sturio secundus, mely a kecsegének kisebb faját jelenti. Sándor Istvánnál: accipenser stellatus. Hanák természetrajzában, tokfaj, melynek csukaforma feje van, szája körül pedig négy szál bajusza; a hátán öt nyeregforma csontkeménységü héja. Az alsó Dunában jó nagyok találtatnak, de legnagyobbak a caspiumi tengerben, s a Volga, és Borysthenes folyókban. Halászaink a vizát, tokot, és sőreget kötélhalaknak nevezik.
Alakra hasonló a keszeg és kecsege halnevekhez. Oroszul: seuruga, s a magyar valószinüen ebből módosúlt, egyébiránt a németben is eléfordúl: Schörgel.

*SÖREG v. SŐREGH
falu Gömör m., puszta Pest m.; helyr. Sőregh-re, ~ěn, ~ről.

*SÖRÉNY
(sör-ény) fn. tt. sörény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Némely állatok, nevezetesen a lovak, és orozlánok nyakán növő, s aláfityegő hosszú szőr. A ló sörényébe kapaszkodva nyargalni. Az orozlán rázza sörényét.
Gyöke sör egy jelentésü a sörte gyökével, s rokon hozzá a szélesb értelmü szőr. Figyelmet érdemel a persa: sír, mely orozlánt jelent, s a török nyelvben is használtatik. Mennyiben a sörény és sörte kinövést jelentenek, alaphangban és fogalomban rokonaik: szaru, és taré. Hasonló viszony létezik a latin crinis, crista, és cornu, a német Haar és Horn között stb.

*SÖRÉNYĚS
(sör-ény-ěs) mn. tt. sörényěs-t v. ~et, tb. ~ek. Aminek nyakán sörény van. Sörényes állatok, pl. lovak, orozlánok. V. ö. SÖRÉNY. Heltai a bölényt, (urus) sörényes ökörnek nevezi. (Kresznerics).

*SŐREÖKÖR
(sőre-ökör) ösz. fn. Némelyek szerént am. hizott, vágószékre való ökör. Mátyusföldén: kurta szarvu ökör; túl a Dunán: csiraökör. V. ö. SŐRE.

*SŐRÉSZ
(sőre-ész) fn. tt. sőrész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Széles ért. hizott szarvasmarhával kereskedő. Szorosb ért. aki kurta szarvu ökrökkel, tehenekkel kereskedik, milyeneket Bukovinából falkánként szoktak a szemczi vasárra hajtani. V. ö. SŐRE.

*SÖRÉT
fn. l. SĚRÉT.

*SŐRETEHÉN
(sőre-tehén) ösz. fn. l. SŐRE alatt.

*SÖRGÖLŐDIK
l. SÜRGÖLŐDIK.

*SÖRNYE
falu Somogy m.; helyr. Sörnyé-re, ~n, ~ről.

*SÖRÖS
l. SĚRĚS.

*SÖRTE
(sör-te) fn. tt. sörté-t. Keményebb, és vastagabbféle fölmerevedő szőr a disznónemü állatok orján, azaz, hátán. Fekete, szürke, fakó sörte. Sörtéből meszelőt, kefét kötni. Különösebben a vaddisznó kemény, hasadt végü szőre, melyet dühében felborzogat. Átv. gúnyos ért. igen durva szálu haj. Növénytanban, sörtéhez vagy szőrhöz hasonló, de igen merev kiemelkedések a növények külbőrén. (Erdészeti Műszótár). Némely tájakon: sěrte.
Gyöke sör v. sěr egy jelentésü a sörény fn. gyökével. Mi képeztetését illeti, hasonló a serte-perte, szókhoz, melyekben a t átalakult d, serde-perde, mely hasonlatnál fogva a sörte is am. sörde az elavult sörd törzsöktől. V. ö. SERTEPERTE; és SÖRTVÉLY. Rokonságait l. SZŐR alatt.

*SÖRTECSÉK
(sörte-csék) ösz. fn. Növénynem az együttnemzők seregéből, s nősözvegyek rendjéből; vaczka kopasz; fészke födelékes; virága sugaras; porhonai csövének alsó részéből apró sörteféle szálak nyúlnak le, honnan a neve. (Inula). Fajai többfélék: örvény-, selymes, lapály-, balha-, fűzlevelü, borzas, jószagu, hengeres, kardos sörtecsék.

*SÖRTEHAGYMA v. ~HAJMA
(sörte-hajma) ösz. fn. 1) A sörteszálnak a húsban levő vastagabb vége vagyis gyöke. 2) A növénytanban a hagyma, helyesebben hajma növénynemnek, különösen a leveletlen tőkocsányúk, s ernyőjökön toktermők alnemének egyik faja; hímszálai mind árrformák, tövön szélesek; tőkocsánya hengeres; levelei serteszálasak, hegyesek, szemszörösen fűrészesek; szirmai csorbahegyűk. (Allium setaceum).

*SÖRTEHAJÚ v. ~HAJU
(sörte-hajú) ösz. mn. Kinek igen vastag, kemény, borzas szálu haja van. Sörtehajú négerek.

*SÖRTÉLY
(sör-te-ely) fn. tt. sörtély-t, tb. ~ěk. Pápa vidékén disznóhátán termő kemény szőr. (Matics Imre). Ugyanaz ,sörte' szóval. Néhutt sörtvély is.

*SÖRTÉS
(sör-te-es) 1) mn. tt. sörtés-t v. ~et, tb. ~ek. Aminek sörtéje van. Sörtés állatok. Átv. sörtés növények. 2) Mint fn. tárgyesete: sörtés-t, tb. ~ěk. Népileg diszesebben szólva am. disznó. Sörtéseket hizlalni. Sörtéshús. V. ö. DISZNÓ.

*SÖRTEVAD
(sörte-vad) ösz. fn. Vadászok nyelvén így hívják a vaddisznót.

*SÖRTVÉLY
(sör-t-v-ély) tt. sörtvély-t, tb. ~ěk. l. SÖRTE. A sörte és sörtvély oly viszonyban állanak egymáshoz, mint körte és körtvély. Mindkettőt úgy elemezhetjük, ha fölteszszük, hogy tőrzseik körd, és sörd elavult igék, melyekből egyfelül lettek kördő sördő, körde sörde, körte sörte igenevek, másfelül kördeve, sördeve régies igenevek, a ezekből kördevély sördevély, körtevély sörtevély, s öszvehúzva: körtvély sörtvély. Képeztetésre hasonló a gör gyökű görvély.

*SÖT
elvont gyök; l. SÖTÉT alatt.

*SŐT
kötszó. 1) Az elébbi mondatban foglalt állitást vagy tagadást nem csak helyben hagyja, hanem annál még többet is állít vagy tagad. Od' adnám mindenemet, sőt véremet is kiontanám érte. Nem ehetem, sőt nem is nézhetem ezen ronda ételt. 2) Az előbbi viszonymondatnak ellenkezőjét köti öszve. Nem hogy sokan volnánk, sőt igen is kevesen vagyunk. Azt mondják róla, hogy fösvény, sőt igen is adakozó. Gondolod, sajnálom a dolgot? Sőt szivemből örülök rajta. Nem csak nem ellenzette, hogy fia elutazzék; sőt maga sürgette, s uti költséggel bőven ellátta őt. Nem ismerem őt, sőt még nevét sem hallottam soha. Dehogy halt meg, sőt a legjobb egészségnek örül. Jó bor ez? Dehogy jó, sőt fölötte rosz. A régieknél gyakran sőg. "Feleleh a szent apostol: Vaj ne! sőg ezt parancsolom, hogy sinkinek ne árthass." "Kezeivel is megillettetheti embör, sőg a bötüknek formájok szerént el is vakarhatja és törölheti embör." "Mikoron akará a papnak sőg az úristennek áldoznia." Debreczeni Legendáskönyv.
Minthogy a régieknél ,sőg' alakban is fordúl elé, melyből a sőt (a g-nek t-vé változtával) épen úgy módosult mint ,esmeg'-ből lett esmét v. ismét, tehát úgy látszik a sőg öszve van húzva ezekből: s még (= és még), legalább e mondatnak értelmét adja vissza, és megfelel neki a német sogar (so-gar), pl. od' adnám mindenemet, sőg v. sőt (s még) véremet is kiontanám érte. Nem ehetem belőle, sőg (s még) nem is nézhetem. A régi magyar Passióban isőt, (Toldy F. kiadása 44. lapon), melyben az és szócska egészen megvan. A nyelvszokás nem csak egyes szókat szeret öszvehúzni, pl. hová = há, kovács = kács, tudom = tom, a helynevekben falva = fa, stb. hanem két-három szót is rövidítve együvé köt, pl. metsz vele? mit teszesz vele? metszek mit teszek? mineksam, minek is mondjam? Egészen rokon elemekből olvadt össze a ság ség (= es-eg, és-még) képző is. l. az Előbeszédet 126-128 lapokon.

*SÖTÉT
mn. és fn. tt. sötét-et. 1) Világosság nélküli. Időszakra vonatkozva: sötét éj, midőn a nap sugarai egészen eltünnek; korom sötét éjszaka, midőn a csillagokat is felhők borítják. Helyeket illetőleg sötét pincze, sötét verem, barlang, hová a nap sugarai be nem hatnak. Sötét van, mint a zsákban. Mint a pokol, oly sötét. Oly sötét van, hogy a kalán is megállana benne. (Km.). Sötétben tapogatózni. 2) Homályos, vékonyan szürkülő, kevés világosságu. A kis ablaku szobák sötétek. Sötét estve. Felhős, ködös, sötét napok. Sötét felhők borítják az eget.
"Sötét az éj, sötét a vár
Szép álmok közt a lét enyhül;
Arany széken gonddal tele
Csak a király álmatlan ül."
Kisfaludy Károly.
"Sötét olajfák illatos hűsében
Ül a bús vándor, köny ragyog szemében."
Ugyanaz.
3) A szineknek azon árnyalata, midőn eredeti élénkségök hiányzik, s némileg homályosak, ellentéte: világos. Sötét kék posztó. Sötét vörös kendő. Sötét zöld fűlevelek. Sötét pej ló, sötét szürke paripa. 4) Átv. komor, kinek arczát mintegy felhő borítja. Sötét homlok. Sötét gondok.
Ha a sőt gyököt sát gyökkel (,sátor' szóban) rokonítjuk, mely a szanszkrit cshád (= föd, takar) szóval teljesen egyezik: innen ,sötét' valami födöttet, takartat jelentene. Más vélemény szerént, s magát a magyar nyelvet vevén alapul, minthogy a sötétség a világosságnak vagy teljes, vagy igen nagy hiányát föltételezi, melynek eredménye, hogy miatta a tárgyakat vagy épen nem, vagy legalább kellőleg s tiszta élénk szineikben nem látjuk: ezen alapfogalomnál fogva úgy véljük, hogy sötét, másképen: setét öszvetett szó a tagadó se, és a tet alkatrészekből. A régies tet v. tetik am. a mai tetszik, videtur, apparet, (látszik), és így a se-tet am. non videtur, non apparet (nem látszik) v. non apparens (nem látszó). A se-ből a magashangu tet előtt lett némely szójárásokban ső, mint a mélyhanguak előtt so, pl. sohol, soha, sohonna. Végre a tet megnyúlt, mi nyelvünkben a t előtt álló magánhangzókkal kivált a szók végén nem ritkán történik, pl. korlát, korczolát, fuvát, szemét, menyét stb. A tet-ből származott tető (vertex) is valaminek azon része, mely leginkább s legtávolabbra látszik. Megfelel neki a magasat jelentő fe, melyből fej fel származtak, s valószinüen a fény is, mennyiben a világosság fölülről jön, s legállandóbb fényben az örök havasok tetői, azaz fejei ragyognak. Egyébiránt hasonló hozzá a német: Schatten, és hellen skotoV, skotia, skia stb. V. ö. SÁTOR.

*SÖTÉTBARNA
(sötét-barna) ösz. mn. Homályosabb barna szinű, mely a feketéhez közeledik. Sötétbarna ló. V. ö. BARNA.

*SÖTÉTBARNÁS
(sötét-barnás) ösz. mn. Sötétbarna szinhez közeledő, a világos és sötétbarna szinü között álló. Sátétbarnás arczbőr.

*SÖTÉTĚDÉS
(sötét-ěd-és) fn. tt. sötétědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Időszaknak, vagy bizonyos térnek, testnek állapota, midőn világossága fokonként fogyatkozik, vagyis sötétté leszen. Estveli sötétedés. A szoba sötétedése, midőn az ablak-függönyöket leeresztik, vagy a mécs világa mindinkább fogy. V. ö. SÖTÉT.

*SÖTÉTĚDIK
(sötét-ěd-ik) k. m. sötétěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Világossága fokozatosan fogyatkozik, múlik. Sötétedik az idő, midőn a nap lement. Sötétedik a kivilágított terem, midőn a csilárok, gyertyák egymás után elalusznak. Messze sötétedik már a Ság teteje. (Berzsenyi). 2) Valaminek szine homályossá lesz, előbbi élénkségét veszti. Sötétedik a haja. Sötétednek a fák levelei. 3) Átv. komorodik, kedvetlenedik. Arcza, homloka sötétedik. Igekötőkkel: besötétedik, elsötétedik, megsötétedik. V. ö. SÖTÉT.

*SÖTÉTĚLLIK
(sötét-el-el-ik) l. SÖTÉTLIK.

*SÖTÉTELMŰ v. ~ELMÜ
(sötét-elmű) ösz. mn. Komor kedvü, kinek homlokát, arczát a búnak, gondnak, szomorúságnak felhői borítják, búskomor.

*SÖTÉTELMŰSÉG v. ~ELMÜSÉG
(sötét-elműség) ösz. fn. Komor kedvüség, búskomorság, a kedélynek állapota, vagy tulajdonsága, midőn, mint mondjuk, mindent sötét szinben lát.

*SÖTÉTEN
(sötét-en) ih. Sötét állapotban.

*SÖTÉTES
(sötét-es) mn. tt. sötétes-t v. ~et, tb. ~ek. Sötét állapothoz közeledő, homályos, kellőleg nem világos. Sötétes szoba. Sötétes szín. Átv. kevéssé elkomorodo