*SZ.[*]

*SZ
kisded alakban sz, harminczegyedik betű a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában huszadik. A fogak között vékony szellettel kinyomott egyszerü mássalhangzó.
Mint sziszegő vékony gyökhang a természetet utánozza ezekben: szél, szellet, szellő, átv. ért. szellem; tovább., szender szendereg; szimmog; szisz, sziszeg, sziszereg; szity, szityeg; szí, szít, szivár, szivárog; szorty, szortyog, szortyan; szoty, szotyog, szottyan, szotyós; szó; szuny, szunydikál, szunnyad; szusz, szuszog, szuszi, szuszma, szuszszan; szűr (ige), szürcsöl; különösebben a szivási, illetőleg szaglási és izlési érzékek működése alatt támadó hangokat utánozza ezekben: szag, szesz, ész, szipa, szipák, szipákol, szippant, szimat, szimatol, szamat, szamócza, szop, szomogy; szirics, sziricsel; szörcs, szörcsöl, szörpöl, szörpent; kedélyből fakadtakat: szepeg, szeppen, szepelkedik; szán; szid, szitok; szenv, szenved, szörny, szörnyed, szörnyűködik; sebes mozgással járókat: szalad, száguld, száll, szárny, szekér, szökik, szökcső, szittyó; végre sziszegő hanggal működő eszközöket: szita, szitka, szürő, szivattyú, szivornya.
Mint a nyelvhegy és fogak által képződött hang rokonszervü társaival néha fölcseréltetik, és pedig a) t-vel; ide tartozik kétségtelenül a jelentő és jövendő mód második személyraga sz vagy önhangzóval elül: esz, asz is, pl. döntesz am. dönt te, állsz v. állasz am. áll te; továbbá, az egymástól távolodást jelentő sza sze gyökök am. ta te, honnan szana szét am. tana tét, azaz tovatét, szaka am. toka, s helynevekben Szárszó, Szikszó alkalmasint am. Szártó, Sziktó. Némelyek a parancsoló mód második személy sza sze toldalékáról is azt tartják, hogy az am. te, honnan jer-sze, és jösz-te, ne sze és ne-te, no-sza és no-te, add-sza és add-te, hop-sza és hop te egyet jelentenek. Azonban ezen sza sze toldalékok mind régiesen mind tájdivatosan más személyeknél is eléjönnek, miről lásd az illető czikket. b., cz-vel, mint: szimbora, czimbora; szigony czigorny; szepel czepel; szulák czulák; szucza czucza; szikkad czikkad; c) d-vel: cselekszik cselekědik, verekeszik, marakoszik stb. d) z-vel: szig szug, zig zug; szászpa zászpa; szamat zamat; szilál zilál; Szala Zala; Szarka Zarka; szarándok zarándok. e) s-vel: szárcsa sárcsa; szalag salang; szőr sörény sörte; szömörcsök sömörcsök; szuvat suvat. V. ö. S, gyökhang.

*~SZ (1)
néha önhangzóval együtt: ~ASZ, ~ESZ, igerag, a mutató mód jelen és jövő idejének egyesszámu második személyében, pl. jár-sz, kel-sz, járand-asz, kelend-esz; l. Előbeszéd 154-5 l.).

*~SZ (2)
j helyett parancsoló és kapcsoló mód képzője ezen esetekben: 1) ha az igető végső hangja sz, pl. fürkész-sz, halász-sz, madarász-sz; kivételek némely rendhagyók: tesz, vesz, hisz stb., 2) ha az igető szt hangokon végződik, a t kiesik, pl. szakasz-sz, eresz-sz; 3) a tárgyi ragozásban, de csak a parancsoló mód 2-ik személyében maga az sz képző is kimarad, pl. szakasz-d, eresz-d; de ezek csak rövidítmények ezek helyett: szakasz-sz-ad, eresz-sz-ed, és a többi személyekben az sz mindenütt meg is marad: szakasz-sz-am, szakasz-sz-a, szakasz-sz-uk, szakasz-sz-átok, szakasz-sz-ák; melyek régente j képzővel használtattak: szakasz-j-am, szakasz-j-ad, szakasz-j-a stb. valamint az 1-ső pont alattiak is: fürkész-j, madarász-j.

*SZ.
röviditésekben am. szent.

*SZ. K. V., v. SZ. KIR. VÁROS
röviditésekben am. szabad királyi város.

*SZA (1)
elvont gyökelem, mennyiben bizonyos értelemre nézve rokon szók alapját képezi, milyenek az elválásra, a részeknek egymástól távolodására vonatkozók, ú. m. szab., szak, szana. Rokon vele a ta, melyből tár (nyit) tág, tát, táv, távol eredtek, továbbá a vékonyhangú sze gyök, ezen származékaiban, szét, szél (margo) széled, széd, széděleg, keményebb hangon té, honnan té, téved, tévelyeg, té-tova, tél-túl, tép származtak. Ide tartozik a félszaku távolodásra vonatkozó csa, nagy számu családjával együtt. V. ö. CSA.

*SZA (2)
a parancsoló módnak és még némely indulatszócskáknak toldaléka, pl. add-sza, hozd-sza, a székelyeknél: fuss-sza, továbbá: no-sza; haj-sza stb., l. bővebben SZE; és V. ö. NOSZA.

*SZÁ
régies fn. mai használattal: száj; l. SZÁJ. Egyébiránt most is személyragozva így szoktuk mondani és írni: szám, szád, szánk, szátok. A régieknél ez önálló alakban más ragokat is fölvett. "Szűnek bőségéből beszél szá" (ex abundantia tordis os loquitur. Münch. cod. Máté. XII.). "Mert mi szán bemegyen" (quia quod intrat in os. U. o. Máté XV.). "Melyek kedég széból kijőnek" (quae vero ex ore procedunt. U. o. XV.). "Én adok szát" (ego dab., vobis os. Luk. XXII.). "Gyónásra való szának megnyilását" (Nádor-cod. 42.). "En adok nektök szát es bölcseségöt" (Debreczeni Legendáskönyv).
A j csak toldalékul járult hozzá, mint nyelvünkben töb., szóhoz, ú. m. bá báj, tá táj (táv), ké kéj, fe fej, é éj, hé héj, szí szíj, í ij, hí hij, dí díj, taré taréj, paré paréj, karé karéj. Ilyenek ka és kaj, t. i. a kacs és kajcs, a kacsiba és kajcsos, kamó és kajmó, kasza és kajsza rokon értelmű származékokban pl. kaszás lábu am. kajsza, kacsiba, kajcsos lábu.

*SZÁÁR
(olv. Szár) falu Fehér m.; helyr. Száár-ra, ~on, ~ról.

*SZAB
áth. m. szab-tam, ~tál, ~ott. 1) Széles ért. valamely rostos alkotásu, vagy szövetnemű, vagy foszlékony testet két vagy töb., részre hasít, szakít, tép, vág, szel, metsz, harap stb. Ketté szabni az ellenség fejét. Elszabni a levelet, a kapczának való ócska ruhát. Szétszabni az érvénytelen, kötelezvényeket. Az ebek leszabták róla a ruhát. A végposztóból néhány rőföt leszabni. 2) Szükebb ért. bizonyos czélra, és határozott mérték vagy alak szerént metsz, idomít valamit. Ruhának való posztót, gyolcsot, vásznat szabni, kiszabni. Testhez szabni a nadrágot, dolmányt. Úgy áll neki, mintha nem ő rá szabták volna. A falu kalodáját sem szabják egy ember lábához. (Km.). Kiszabni valakit a ruhából am. ezt kelletinél szűkebbre, kisebbre szabni. 3) Átv. a teendők, vagy illetékek arányát, számát, rendét, idejét stb. meghatározza. Törvényt, rendet szabni. Jutalmat, büntetést szabni. Valaminek árát szabni. Kiszabni a munkások bérét, eledelét, a lovak abrakját. Az adósság lefizetésére időhatárt szabni. "Amit elődbe szabtak, azt miveld." (Szabó D.). Visszaható névmással am. magát bizonyos rendhez, szokáshoz, parancshoz stb. alkalmazza. Kiki a vezér parancsához szabja magát. Ahhoz szabd magadat, amit mondottam.
Ez igében eredeti tulajdon értelménél fogva, alapfogalom a test részeinek elválasztása, mi szerént rokon vele azon szak, melyből szakad, szakaszt eredtek, tovább., a vékonyhangú szeg, és szel, s mind ezekben azon sza sze gyök rejlik, melynek származékai: szana szét (egymástól elvált irányban), szél a test jobb és bal oldalának legtávolabb eső végvonala, széled, egymástól ellenkező irányban elszakad, elválik, szór (sza-or) am. széthányva elválaszt. Ide tartozik: szám, melyet eredetileg rovás, vagyis metszés által képeztek, és jegyeztek föl, és a szánt, (szán-t) vagyis, a földet metszi, kétfelé hasítja, szabja.
A b., mint egyszerű gyökigeképző, önállólag csak ebben, és a dob, téb, láb igékben fordúl elé, ellenben keményebb ajkú rokona p már többekben, ú. m. csap, csíp, kap, kop, köp, lep, lép, lop, rop, szop, tép, a két szótagú harap, és az elavult hagyap. Egyébiránt több gyakorlati hangigéinkben b végzetü elvont igegyökök rejlenek, milyenek: dobog, döbög, höbög, robog, zsibog stb.
Egyezik vele a rokon török szap-mak (vágni, bevágni), tovább., a héber sabáb és arab szabba.

*SZABAD (1)
mn. tt. szabad-ot. Legszélesb ért. mondjuk mindenről, mitől bizonyos megszorítás, kényszerítés, vagy akadály távol van, különösen:
I. Távolító ragú névvel, azt jelenti, hogy a viszonyszóban levő fogalom az alanytól, vagy ez amattól tova, vagy távol van. Gondoktól, aggodalomtól szabad ember. Adósságtól, terhektől szabad polgár. Büntől, vádtól szabad lelkiesméret. Szerelem kinjaitól szabad szív. Hogy e szóban eredeti s tulajdon értelmű alapfogalom a távol állapot, vagy valamitől mentesség, onnan tünik ki, mert származékai szabadít és szabadúl rendesen tól vagy ból v. ról viszonyragú neveket vonzanak, melyekben az el mindig távolodásra, vagy távol létre, mentességre vonatkozik, pl. adósságtól szabadúl; tömlöczből szabadúl; lánczról elszabadúl.
II. Szükeb., ért. mint jelző, oly tulajdonságot jelent, melynél fogva az illető alany bizonyos testi, vagy lelki, vagy kedélyi, vagy társadalmi, vagy polgári stb. kényszerítéstől, megszorítástól mentes, vagyis távol van.
1) Testre vonatkozó megszorítástól, vagy kényszerítéstől mentes.
a) Mind attól mentes, ami a test szabad működését akadályozza. Szabad mozgás, járás, sétálás. Szabad lélekzés. Szabad bemenet valamely házba. A levegőnek szabad járása van. Szabad mint a madár. (Km.). Szabad erdő, mely a legelő barom szája elől már felnőtt s a legeltetésnek már meg van nyitva. A víznek szabad folyást engedni. Szabad kézzel rajzolni. Szabad taglejtés. Átv. gondolatainak, vágyainak szabad röptöt engedni. b., Mind attól mentes, ami a helyet, vagy tért korlátozhatná. Szabad tér, piacz, út. Szabad helyet engedni az átmenőknek. Szabad ég alatt tanyázni. Szabad kilátás. Kimenni a szabadba. Ez értelemben általán am. nyilt, tágas, ellentéte: szük, szorult; többire l. SZABAD, (2). c) Más testek illetésétől mentes. Szabad fekvésü gerenda, melyet mások nem érintenek. Szabaddá tenni a hajót, am. lengővé tenni, le-, megszabadítni (zátonyról, akadékok közől). Innen: szabadon áll a ház, melynek érintkező szomszédai nincsenek; szabad állásu fa, vagy szabadon áll a fa, midőn magán nőtt fel, vagy a többit kivágták mellőle, vagy a szomszéd fák oly távol állnak, hogy azoktól korlátlanul mindenfelé terjeszkedhetik. Szabad kötélvég a hajózásban am. szabadon álló.
2) Polgári és társadalmi megszorítástól, kényszerítéstől mentes.
a) Mások birtokjogától mentes. Szabad ember, szabad polgár; ellentétei: szolga, rab., rabszolga. A rabot, jobbágyot szabaddá tenni. Szabad mesterségek, szabad müvészetek, mennyiben hajdan nem szolgák, hanem szabad emberek gyakorolták. Szabad telek, jószág, melyeken úrbéri teher nem fekszik. b) Mások felsővégétől mentes, ezen állapotnak különféle fokozatai szerint. Szabad birtok, melyhez hübéri tartozások kötve nincsenek. Szabad köztársaság. Szabad nép, nemzet, ország. Szabad város.
"Ami szárnya a madárseregnek
A szabad föld az a nemzeteknek."
Garay J. (Kelet népéhez).
c) Másoktól nem függő. Magán életet viselő szabad ember. A házas ember, mennyire nejéhez van kötve, nem szabad. A szerelmesnek szive nem szabad. Ami szabad redves, ami tiltott kedves. (Km. Nitimur in vetitum semper, cupimusque negata). d) Bizonyos törvényektől, szabályoktól, kötelességektől, büntetésektől mentes. Tíz évi katonáskodás után szabaddá lenni. Szabad vadászat, halászat. A vádlottat szabadon bocsátani. Szabad csapat. e) Foglalatosságtól ment. Egy hétben alig van egy szabad napja. Szabad órában sétálni. Most nincs szabad időm. f) Különféle polgári, társadalmi, pl. rendőrségi bajoktól, alkalmatlanságoktól, akadályoktól, fizetésektől stb., mentes. Szabad utazás, éjjeli csavargás. Szabad mulatságok, lakomák. Szabad vásár. Szabad kikötő. Szabad pogyász. Szabad lakás. g) Amit kötelezettség nélkül, illetőleg ingyen, használni lehet. Szabad asztal. Szabad fáizás. Szabad bemenet a szinházba, tánczterembe.
3) Erkölcsi megszorítástól, kényszerítéstől mentes.
a) Amit tenni, vagy elhagyni, vagy amik között választani önakaratunktól függ egyedül. Szabad választás. Szabad igéret, lekötelezettség, adakozás. A pénznek szabad használása. Szabad kézből eladni valamit, nem a hatóság által árverezve. Ezzel szabad vagy, tehetsz vele, amit akarsz. Nem mind illik ami szabad. vagy ne mind cselekedd ami szabad. (Km.). Mi szabad törvénynek, nem szabad szégyennek. (Km.). b., Az érzékek, és vágyak uralmától mentes, ki minden tetteit az erkölcsi törvényekhez képes alkalmazni. Szabad akarat, a legszorosb ért. véve.
c) Előtétetektől mentes. Szabad elme, gondolkodás, okoskodás, mely nem mások tekintélye után indúl és működik. d) Elfogulástól, félelemtől mentes nyílt, bátor. Szabad tekintet, szabad beszéd. Szabad társalgás. e) Az elmemüvek vagy szépmüvek készítésében önálló, a szabályokhoz aggódólag nem ragaszkodó. Szabad irásmód. Szabad fordítás. f) Az illedelemtől, a jó erkölcsöktől elütő, eltávozó. Szabad életű nőszemély. Szabad kacsingatás. Istentelen szabad beszéd, sajtó.
A fent elsorolt valamennyi jelentésből kitünik, hogy a szabad olyasmit jelent, mitől bizonyos megszorítás, kényszerítés, akadály el van távolítva, ami bizonyos dologtól tova van, vagyis attól mentes. Ezen alapfogalomból indult ki Adelung is a német frei szónak értelmezése és elemzésében, midőn úgy vélekedik, hogy gyöke azon régi, és az éjszaki németeknél most is divatos frä v. fram szócska, melynek megfelel az ab., aus, von, magyarul tól, ból, ról, s tulajdonkép elválasztást vagy távolodást jelent. E szerént tekintettel egyedül a magyar nyelv birodalmára, mi is azon véleményen vagyunk, hogy a szabad gyöke azon sza, melyből a test részeinek elválasztását jelentő szab, szak, szakad, továbbá a távolságra vonatkozó szana (szét) erednek, s melynek tompa hangon megfelel a ta v. to, mint a táv, távol, tág, tova, tal, tol származékok egyszerü elvont gyökeleme. A sza gyökből b ajakhang hozzátételével képződött a szab (= tav, tov), és ebből ad képzővel szabad. A d, illetőleg ad ed képző, midőn mellékneveket alkot, egy jelentésü az as os ěs ös is képzőkkel, pl. hosszud, karcsud, gyöngéd, kicsid am. hoszszuas, karcsuas, gyöngés, kicsies, kicsis, kicsinyes, továbbá apród am. aprós. Sőt e gyakorlatos igékben is, tapod és tapos, rakod (ik) és rakos a d és s azonos értelmüek. Ily viszony létezik az ily helynevekben Ludad Ludas (hely), Somod Somos (hely), Almád Almás (hely), stb. Ezen hasonlat szerint a szabad, am. szabas, azaz: tabas tabad, v. távos távol, s megfelel neki a szintén a mén, v. megy szótól eredett és szintén távolodásra vonatkozó mentes. Melyeket még jobban kitüntetnek némely származékok pl. szabadkozik, szabódik.
Egyébiránt hangra és jelentésre hasonló hozzá a szanszkrit szva-pati szószerént am. maga ura, melyből vagy hasonló elemekből származhatott a szláv nyelvekben divatos szloboda v. szwoboda (= szabadság), és szlobodni (= szabad) is. E találkozást, mint sok mást, egészen esetlegesnek tartjuk. Következőleg valamint mi nem hiszszük, hogy azt más nyelvek a magyartól kölcsönözték; viszonylag nem elégszünk meg azon indokolatlan puszta állitással, hogy a szabad szót mi vettük volna akár a szlávoktól, akár másunnat. A magyar ,szabad' szónak és származékainak nem is minden érteményét lehetne a mondott nyelvekből megfejteni. Egyébiránt figyelmet érdemel még idegen nyelvekben a mongol dzabta v. dzabtu, v. dzabtugha am. szabad v. üres idő, (temps libre, loisir, Zeit, Musse; maga a törzs dzab is ugyanazon jelentésü); dzabtatai, kinek szabad ideje vagy alkalma van (qui a le loisir ou l'occasion); dzabtu-khu szabad idővel bírni (avoir le loisir).

*SZABAD (2)
fn. tt. szabad-ot. Nyilt természet amennyiben az emberi holtmivektől, nem élőmivektől, mint épületek, falvak, városoktól elválasztva gondoltatik. Kimenni a szabadba. A szabadban enni, mulatni, hálni.

*SZABAD (3)
hiányos ige, mely csak az egyes szám harmadik személyében divatozik, és a határos módoknak nem is minden idejében; (szokatlanok: szabada, szabadott, szabadand, szokottabbak: szabadjon, szabadna; de melléknévként: szabad vala, szabad volt, szabad leend, szabad legyen, szabad volna általánosan divatoznak. Szab., Dávidnál ez is eléjön: ezt nem szabadják neked). Értelme: nincs tiltva, erkölcsileg nincs akadályozva; meg van engedve. Határtalan módu igékkel áll viszonyban. Itt szabad vadászni, halászni. Ott dohányozni nem szabad. Mig beteg volt, bort innia nem vala szabad. Soha sem volt szabad (vagy szabadott,) a börtönből kimennie. Ha utaznom szabad leend (vagy szabadand) meglátogatlak. Szabadjon hinnem. Ej ha szabadna szinházba mennem! Ha szabadott volna irnom. Használtatik határtalan módu viszonyige nélkül is. Ez szabad, az nem. Neki minden szabadott. Akár szabadjon, akár nem, én megteszem. Szabad a vásár (km.) azaz kénye kedve szerint cselekedhetik, vigadhat mindenki. Szabad! t. i. belépni, midőn valaki az ajtón koczogatott. V. ö. SZABAD, mn.

*SZABAD (4)
erdélyi falu Maros székben; helyr. Szabad-ra, ~on, ~ról.

*SZABADAKARATU v. ~AKARATÚ
(szabad-akaratú) ösz. mn. Kinek akaratát semminemű kényszerítés, megszorítás nem akadályozza; ki saját meggyőződése vagy indulata szerént működhetik; ki önként határozza, vagy határozhatja magát valamire. Szabadakaratú vállalkozók. Szabadakaratú katonák, azaz, önkéntesek.

*SZABADALMAS
(szabad-al-om-as) mn. tt. szabadalmas-t v. ~at, tb., ~ak. Ki az illető felsőségtől bizonyos jogok gyakorlására szabadalommal bir. Szabadalmas polgárság, gyártulajdonos, kereskedő. V. ö. SZABADALOM.

*SZABADALMAZ
(szabad-al-om-az) áth. m. szabadalmaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szabadalommal ellát, megajándékoz, jutalmaz. A haza és fejedelem iránti hűségért szabadalmazott polgárok. Valamely nagyszerü találmány szerzőjét szabadalmazni. V. ö. SZABADALOM.

*SZABADALMAZÁS
(szabad-al-om-az-ás) fn. tt. szabadalmazás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg jogadás, mely által valaki szabadalmat nyer. V. ö. SZABADALOM.

*SZABADALMAZVÁNY
(szabad-al-om-az-vány) fn. tt. szabadalmazvány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Felsőbbségi engedélyt tartalmazó okirat, melyben valamire szabadalom adatik. V. ö. SZABADALOM.

*SZABADALMI
(szabad-al-om-i) mn. tt. szabadalmi-t, tb., ~ak. Szabadalomra vonatkozó, azt illető. Szabadalmi levél. Szabadalmi ügy. Szabadalmi díj.

*SZABADALOM
(szabad-al-om) fn. tt. szabadalmat, harm. szr. ~a. Széles ért. mindennemü előny, melyet valaki töb., mások között bizonyos adománynál, engedélynél fogva bir, és gyakorol, milyek általán a kiváltságok. Különösen hatósági engedély, melynél fogva valaki bizonyos üzletet gyakoroltat. Bolt, kávéház, szatócsság megnyitására adott szabadalom.

*SZABADALOMENYÉSZÉS
(szabadalom-enyészés) ösz. fn. A szabadalomnak megszünte.

*SZABADCSAPAT
(szabad-csapat) ösz. fn. Fegyveres csapat, melyet csak háboru vagy hadjárat tartamára alakítnak, vagy egyes csapatfőnökök a hadúr felhatalmazása mellett leginkáb., önkéntesekből állítnak fel.

*SZABADEJT, v. SZABADOJT
(szabad-ej-t v. szabad-oj-t) régies alakok ,szabadít' helyett, pl. a Müncheni codexben: "Lássuk, ha jő Illyés őtet megszabadejtani." (Máté XXVII.). "Es nem szabadojt meg tegedet az, aki megöletteték a zsidóktól, kit te tisztelsz." (Sz. Krisztina élete 19. l.). Parancsoló módja a régieknél szabadók (szabadoch) v. szabadéh "De szabadóh münket gonosztól." (Müncheni codex Máté VI.). "Én bíneimnek mélységéből szabadóh kegyös Jézus." (Benigna asszony imáds. könyve. Tizönegyed imádság). "És szabadóh (szabadoch) meg münket (erue nos) te csudáidban" (Bécsi cod. Daniel III.). "Te istened, kit te mendenkor becsölsz, ő szabadéhon meg tégedet" (U. o. Dániel VI.). "Es szabadóhanak meg tegedet az tévelygésből." (Szent Krisztina élete. 17. l.). V. ö. ~S, parancsoló és kapcsoló mód képzője.

*SZABADÉK
(szabad-ék) fn. tt. szabadék-ot; l. SZABADALOM; és KIVÁLTSÁG.

*SZABADÉKOS
(szabad-ék-os) mn. l. KIVÁLTSÁGOS.

*SZABADÉLETŰ v. ~ÉLETÜ
(szabad-életű) ösz. mn. l. SZABADSZEMÉLY.

*SZABADELMÜ v. ~ELMŰ
(szabad-elmű) ösz. mn. Független gondolkozásu, itéletű, nézetű, ki előitéletektől ment lévén, s mások tekintélyét vakon nem követvén a józan észnek hódul egyedül.

*SZABADELMÜLEG v. ~ELMŰLEG
(szabad-elmüleg) ösz. ih. Független gondolkozással, nézettel v. itélettel.

*SZABADELMÜSÉG v. ~ELMŰSÉG
(szabad-elmüség) ösz. fn. Tulajdonság, mely szerént valaki szabadelmü; gondolkozásban, s a dolgok körüli nézetekben függetlenség.

*SZABADERDŐ
erdélyi puszta A.-Fehér m.; helyr. ~erdőre, ~n, ~ről.

*SZABADHAD
(szabad-had) lásd SZABADCSAPAT.

*SZABADHEGY
falu és puszta Somogy m.; helyr. Szabadhegy-re, ~ěn, ~ről.

*SZABADHELY
falu Arad m.; helyr. ~helyre, ~ěn, ~ről.

*SZABADI
faluk Győr és Somogy m; helyr. Szabadi-ba, ~ban, ~ból.

*SZABADIK
l. SZABÓDIK.

*SZABADÍT
(szabad-ít) áth. m. szabadít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Általán, némileg megszorított, kedvezőtlen, kényszerített, akadályos állapottól mentessé tesz. Uram szabadíts a gonosztól. Leginkáb., igekötőkkel fordúl elé. A rabot elszabadítani a lánczról, kiszabadítani a börtönből, megszabadítani a fogságtól. Felszabadítani a jobbágyokat, rabszolgákat. Az inast felszabadítani am. a legények osztályába igtatni. Felszabadítani a tilos legelőt, erdőt am. annak közös haszonvételét megengedni. Száraz fagykor rászabadítani a barmot a vetésekre. Régiesen: szabadojt és szabadejt; l. SZABADEJT; és V. ö. SZABAD.

*SZABADÍTÁS, SZABADITÁS
(szabad-ít-ás) fn. tt. szabadítás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki v. valami szabaddá tétetik. V. ö. SZABAD.

*SZABADÍTÉK, SZABADITÉK
(szabad-ít-ék) fn. tt. szabadíték-ot, harm. szr. ~a. Jog, engedély, melylyel valakit valaminek tevésére, főleg iparüzésre felhatalmaznak.

*SZABADÍTÓ, SZABADITÓ
(szabad-ít-ó) mn. és fn. tt. szabadító-t. Aki másokat bizonyos szorongatott, veszélyes, kedvezőtlen, lekötött stb., állapottól megment, megvált. Te vagy az én szabadítóm. Krisztus Jézus az emberi nemzet szabadítója.

*SZABADÍTVÁNY
(szabad-ít-vány) fn. tt. szabadítvány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Okirat, mely bizonyos nemű szabaditásról tanuságot ad. A kézmives inasnak legénynyé avatásáról szóló szabadítvány. A vizsgálat alól elbocsátott vádlottnak, vagy a büntetéstől fölmentett rabnak adott szabadítvány. V. ö. SZABADÍT.

*SZABADJA, SZENTKIRÁLY~
falu; Veszprém m.; helyr. ~Szabadjá-ra, ~n, ~ról.

*SZABADJÁBAN
(szabad-ja-ban) ih. Megszorítás, tilalom, akadály nélkül. Szabadjában tehet amit akar. Szabadjában legelő barmok. "Azután a töb., birodalminkat és híveinket is fegyverrel és haddal szabadjában nyomorgathassa." (III. Ferdinánd manifestuma 1644-ben. Gr. Eszterházy M. nádor munkái. Toldy F. kiadása, 229. l.).
"Azért nyelved zabolában
Tartsad aczél kapuczában;
Ne nyargaljon szabadjában
Hogy ne hozzon gyalázatban."
Beniczky Péter. (A XVII. században).

*SZABADKA
sz. királyi város Bács m; puszta Gömör m.; helyr. Szabadká-ra, ~n, ~ról.

*SZABADKÉZ
(szabad-kéz) ösz. fn. 1) Irást, rajzolást, festést gyakorló kéz, mely vezető, útmutató stb., eszközöket nem használ. 2) Valamely dolog eladásában szabad akarat, önkéntesség, mely eladás nem kényszeritésből pl. birói határozatból, vagy árverésből történik.

*SZABADKOZÁS
(szabad-koz-ás) fn. tt. szabadkozás-t, tb., ~ok, harm. szr. -a. Vonakodás, ellenkezés, vagyis önvédelem neme, midőn valaki mentegetődzik. V. ö. SZABADKOZIK.

*SZABADKOZIK
(szabad-koz-ik) k. m. szabadkoz-tam, ~tál, ~ott, par. -zál. 1) Valamitől vonakodik, bizonyos kényszerítést, megszorítást, kötelezettséget magától eltávolítni ügyekezik, azoktól magát szabadnak vallja, azok ellen mentegetődzik, nem akar valamit örömest elvállalni. Erősen szabadkozott, hogy ő azzal nem köteles. Szabadkozni az új teher ellen. 2) Vádat, bünt magától elhárítani iparkodik, vagyis a vádtól, büntől magát szabadnak vitatja.

*SZABADKŐMIVES
(szabad-kő-mives) ösz. fn. Az úgynevezett szabadkőmives rendnek tagja. V. ö. SZABADKŐMÍVESREND.

*SZABADKŐMÍVESREND
(szabad-kő-míves-rend) ösz. fn. Az európai müveltséggel együtt elterjedt s különféle rangu, nemzetiségü és vallásu tagokból álló mintegy kőmívesi czéhet ábrázoló társaság, melynek tagjai atyafiak neve alatt titkos gyüléseket tartanak. Egyébiránt ez egyesület kitüzött czéljának tartják az emberiség erkölcsi müvelésének és tökéletesbűlésének minél magasab., polczra emelését.

*SZABADKŐMIVESSÉG
(szabad-kőmivesség) ösz. fn. A szabad-kőmivesek egyesülete, és kitüzött kötelességei.

*SZABADLELKÜ v. ~LELKŰ
lásd SZABADELMÜ.

*SZABADLEVÉL
(szabad-levél) ösz. fn. 1) Okirat, melynek erejénél fogva valaki bizonyos kötelezettségektől fölmentetik. Jobbágyságtól, rabszolgaságtól, katonaságtól feloldó szabadlevél. 2) Úti levél, melyet az illető hatóság vagy felsőség valakinek ad, hogy bizonyos országban, vagy bizonyos helyre szabadon utazhassék, vagy valamely helyen szabadon tartózkodhassék. "Hogy kegyelmed énnekem egy szabad levelet az nagyságos úrtól vándorispán uramtól szerzene, hogy énnekem szabad úton volna a te uraságod földére ökrökvel járnom, azután onnait az nagyságos úr földőre." Levél 1559-ből. (Szalay Ág. 400 m. 1. 351. l.).

*SZABADLÖVÉSZ
(szabad-lövész) ösz. fn. A német Freischütz után képzett szó. Igy neveztettek a XV-dik században, először a VII. Károly franczia király által felállított sajátnemű íjazók. Továbbá, szabad-lövészeknek mondják, kik a nyilvános lövödékben lődözhetnek a nélkül, hogy bizonyos illetéket betenni kötelesek volnának.

*SZABADMENEDÉK
(szabad-menedék) ösz. fn. Állapot vagy hely, melyben valaki veszélytől vagy üldözéstől biztosítva van.

*SZABADMENET
(szabad-menet) ösz. fn. Utazás neme, különös biztosító szabadlevél, vagy kiséret mellett. (Salvus conductus).

*SZABADÓH
l. SZABADEJT alatt.

*SZABADOJT
l. SZABADEJT.

*SZABADÓLAT
régies alak; l. SZABADÚLAT.

*SZABADÓLTATIK
(szabad-ól-tat-ik) régies alak, ,szabadíttatik' vagyis inkáb., az egyszerü ,szabadúl' helyett, pl. "Hogy félelm nélkül szolgáljunk ő neki, mü ellenségönknek kezekből megszabadóltatván" (liberati. Münch. cod. Lukács I.). "Egyéb sokkal szabadóltatnak meg" (liberabuntur. Heszter IV.). "Elszabadultatik" (Nádor-cod.). V. ö. ~T, igeképző.

*SZABADON
(szabad-on) ih. Általán am. szabad módon, azaz, megszorítás, kényszerítés, akadály nélkül, a szabad szónak mindennemü értelmében. Szabadon járni, kelni, utazni. Szabadon lélekzeni. Szabadon lenni. Szabadon úszni (főleg a hajóról). Szabadon épült ház. Szabadon álló fa. Szabadon élni, gondolkozni, beszélni, mulatni. Szabadon hagyni. Szabadon bocsátani. Szabadon vadászni, halászni stb., V. ö. SZABAD.

*SZABADONBOCSÁTÁS
(szabadon-bocsátás) ösz. fn. Valamely kényszerités vagy kötelezettség alól feloldás.

*SZABADONCZ
(szabad-oncz) fn. tt. szabadoncz-ot. Új alkotásu szó, a szokottab., önkéntes értelmében. A szabadoncz inkább illenék talán a guerilla-féle szabad csapatok elnevezésére, vagy oly személyekre, kik a fogságtól, és a jobbágyság korában a jobbágyságtól stb. mely sorsukhoz vala kötve, megmenekültek (libertinus); V. ö. SZABADOS, (2).

*SZABADOS (1)
(szabad-os) mn. tt. szabados-t v. ~at, tb., ~ak. Széles ért. valamitől mentes, szabad, mind mai, mind régi értelemben. Szabados kötél a hajósoknál (mind a tiszaiak-, mind a dunaiaknál) am. félre tett, jelenleg nem használt tartalékkötél. Ugyanazoknál hasonló értelemben divatosak: szabados eszköz, jószág stb. "És az ökret boszontja vala (a tulok), hogy mivel ő szabados volna, és semmit nem munkálódnék." (Pesti G. meséi. CXVI. mese). Régente szabad gondolkozásu. "Az szabados (nagy) elme nem viszen be boszuságtételt." (XVI. századbeli Erkölcsi iratok. Toldy F. kiadása). Végre ami meg van engedve, nem tilos. Szorosb ért. szabadsággal végkép elbocsátott. Szabados katona, jobbágy. Némely újabb iróknál roszalólag am. szabadsággal visszaélő, kicsapongó, korlátlan, zabolátlan. Szabados életű, magaviseletű személy. Szabados beszéd. Azonban ez akár a szóelemzés, akár a népnyelv, akár - legalább tudtunkra - a régi nyelvemlékek által nem igazolható. Jön ugyan elé Pázmánnál: szabados életű, de ez csak am. szabad életü, s Faludinál csakugyan elé is fordúl a "szabad élet" kifejezés. Pesti G. föntebbi meséjében is a ,szabados' szóra vonatkozólag ez áll: "És monda neki (az ökör): Azt hiszem, hogy avagy csak mastan is jobbnak véled az én munkával való életemet, hogynemmint a te szabadságodat, ki teged a halálra vonszon."

*SZABADOS (2)
(szabad-os) fn. tt. szabados-t, tb., ~ok. 1) A régi hübéri rendszerben am. libertinus, azaz, semmiféle földesuraságnak, legalább szoros jobbágyilag le nem kötelezett személy, ki azonban sem nemes, sem királyi város polgára nem volt, pl. oly nem nemes, ki nemes eredetű anyja után öröklött nemesi telken lakott (agilis), vagy a koronai és püspöki városok lakosai; továbbá, általán, kiket földes uraik jobbágyi kötelességeiktől fölmentettek. 2) Legalsóbb foku altiszt, ki a káplár után áll; máskép: alkáplár. (Der Gefreite).

*SZABADOSÍT, SZABADOSIT
(szabad-os-ít) áth. m. szabadosít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Szabadossá tesz. V. ö. SZABADOS, (1) és (2).

*SZABADOSÍTÁS, SZABADOSITÁS
(szabados-ít-ás) fn. tt. szabadosítás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg engedélyezés, vagy kegyes tett, mely által valaki szabadossá tétetik. V. ö. SZABADOS, (1) és (2).

*SZABADOSSÁG
(szabad-os-ság) fn. tt. szabadosság-ot, harm. szr. ~a. 1) Polgári szabadosok állapota a régi hübéri rendszerben. 2) Némely újab., iróknál hibásan, a roszul használt szabadság fattyú kinövése; a szabadság palástja alá takaródzó kicsapongás, helyesebben: korlátlanság, zabolátlanság. Szabadossággá fajult szabadság. V. ö. SZABADOS, (1).

*SZABADRÉT
puszta Pest m.; helyr. Szabadrét-re, ~ěn, ~ről.

*SZABADSÁG
(szabad-ság) fn. tt. szabadság-ot, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki, v. valami szabad. 1) Mentes állapot akárminemű megszorítástól, kényszerítéstől, akadályozástól, akár testet akár lelket illetőktől. A foglyot, rabot szabadságb., helyezni. Minden állat szereti a szabadságot. "Mert elközelejt tü szabadságtok" (redemptio vestra. Müncheni codex Lukács XXI.). 2) Mentesség a polgári és társadalmi megszoritástól. Természeti szabadság, melynél fogva valaki minden polgárzati kötelékektől független. Némely népek, országok szabadsága, vagyis oly polgári szerkezete, mely minél kevesebb megszorítással jár. A szabadság elveit terjeszteni, hirdetni. A szabadságot megszorítani, eltörölni, elnyomni. Szabadságban élni. Szabadságért küzdeni, meghalni. Valódi vagy igazi szabadság. Álszabadság, mely az igazinak csak látszatát viseli. Korlátlan szabadság, mely semmi rendet, törvényt nem ismér. Sajtószabadság. Vásári szabadság, melyben mindenki árulhat, vagy csak egyszerüen: szabadság am. vásár, pl. debreczeni szabadság. - Arany szabadság, melyet II-dik Endre királyunk úgynevezett arany bullája foglal magában. Szabadság jobb gazdagságnál. A szabadság drágább az aranynál. Legdrágább kincs a szabadság. (Közmondatok).
"Midőn hazáját rabbilincs fenyíti,
Bőszült érzéssel harczmezőre száll;
A szép szabadság hőslánggal hevíti,
Körüldörögje bár ezer halál."
Kisfaludy K. (Az élet korai).
3) Erkölcsi értelemben, az akaratnak függetlensége, melynél fogva önállólag, külső kényszerítés nélkül valamire elhatározhatja magát. Ezt kinek-kinek szabadságára kell hagyni. Szabadságodban áll. Erkölcsi szabadság, mely egyedül az ész vezérlete alatt áll. 4) Oly cselekvés, mely által valaki bizonyos tetteiben a rendesen bevett szabályokat elmellőzi. Festészi szabadság. Költői szabadság.

*SZABADSÁGFA
(szabadság-fa) ösz. fn. Igy nevezék a franczia nagy forradalom idejében azon faoszlopokat, melyeket szabadság jelvényeül vörös sipkával koszorúzva nyilvános helyeken felállítottak.

*SZABADSÁGHÁBORU v. ~HARCZ
(szabadság-háboru v. ~harcz) ösz. fn. Harcz, háboru, melyet valamely nép, polgári szabadságért vagy szabadsága mellett visel.

*SZABADSÁGI
(szabad-ság-i) mn. tt. szabadsági-t, tb., ~ak. Szabadságra vonatkozó, azt illető. Szabadsági háboru. Szabadsági buzgalom, érzület.

*SZABADSÁGKÉPES
(szabadság-képes) ösz. mn. Aki müveltségénél és erkölcsi vagy jogi érzületénél fogva a társadalomban az igazi szabadsággal élni tud, a nélkül hogy a társadalmi rendet és törvényeket megsértené. A nagy néptömegek általán még nem mind szabadságképesek.

*SZABADSÁGLEVÉL
(szabadság-levél) ösz. fn. l. SZABADLEVÉL.

*SZABADSÁGOL
(szabad-ság-ol) áth. m. szabadságol-t. Szabadsággal felruház; valakinek szabadságot ad.

*SZABADSÁGOLÁS
(szabad-ság-ol-ás) fn. tt. szabadságolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szabadsággal felruházás.

*SZABADSÁGOS
(szabad-ság-os) mn. tt. szabadságos-t v. ~at, tb., ~ak. Kiváltsági, vagy mentességi szabadsággal ellátott; szabadon bocsátott. Szabadságos városok, kerületek. Szabadságos katona. V. ö. SZABADSÁG.

*SZABADSÁGSZERETET
(szabadság-szeretet) ösz. fn. Indulat, mely a szabadságért kész nélkülözéseket is tűrni s áldozatokat hozni.

*SZABADSÁGVÁGY v. ~VÁGYALOM
(szabadság-vágy v. ~vágyalom) ösz. fn. Esengés szabadság után.

*SZABADSZÁJÚ v. ~SZÁJU
(szabad-száju) ösz. mn. Szitkolódó, mocskolódó vagy gyalázkodó természetü, aki mintegy szabadnak hiszi magát a mocskolódásra, akár van alapja, akár nincs.

*SZABADSZÁLLÁS
mváros Kis-Kunságban; helyr. ~szállás-ra, ~on, ~ról.

*SZABADSZELLEM
(szabad-szellem) ösz. fn. 1) Jó értelemben oly személy, aki előitéletektől menten, s mások tekintélyét vakon nem követve gondolkodik, és cselekszik, t. i. a józan ész sugalata szerént. 2) Roszabb., és szokottabb ért. aki elbizakodva, vagy hányivetiségből, vagy érzéki indokokból a tekintélyen és hiten alapuló vallási igazságokat alaptalanul s mintegy megvetőleg kétségbe vonja, és elveti.

*SZABADSZELLEMŰ v. ~SZELLEMÜ
(szabad-szellemű) ösz. mn. Ki a gondolkozásban, és cselekvésben szabadszellemmel bir. V. ö. SZABADSZELLEM.

*SZABADSZELLEMÜSÉG
(szabad-szellemüség) ösz. fn. Gondolkozási, és cselekvési tulajdonság, midőn valaki szabadszellemű. V. ö. SZABADSZELLEM.

*SZABADSZEMÉLY
(szabad-személy) ösz. fn. Nyilvános parázna életet gyakorló nőszemély; kurva; némely tájakon egyszerüen mondva: személy.

*SZABADSZERÜ v. ~SZERŰ
(szabad-szerű) ösz. mn. 1) Szabadhoz, szabad állapotuhoz némileg hasonló; olyan módu, szokásu. Szabadszerű kormány. Szabadszerű nézetek, beszédek. 2) Némelyek szerént am. közönyös, kinek véleménye szerént akar így, akar úgy tenni mindegy.

*SZABADTALAN
(szabad-talan) mn. tt. szabadtalan-t, tb., ~ok. Ami v. aki nem szabad. Ritka használatu szó.

*SZABADTELEK
(szabad-telek) ösz. fn. Bizonyos tartozásoktól, szolgálattól, adótól stb., mentes telek, milyenek voltak általán az egykori nemestelkek. V. ö. TELEK.

*SZABADÚL, SZABADUL
(szabad-úl) önh. m. szabadúl-t. Bizonyos megszorított, kényszerített, kedvezőtlen állapottól, helyzettől mentessé lesz.
"Rab vagyok rab vagyok,
Szabadúlást várok,
A jó Isten tudja
Mikor szabadúlok."
Népdal.
Nagy nyügtől szabadultam meg. A szilaj tinó elszabadult a kötélről. Kiszabadult a fogságból. Csakhogy megszabadultál azon gonosz embertől. A vargainas felszabadúlt, azaz, a legények soráb., avattatott. V. ö. SZABAD.

*SZABADÚLÁS, SZABADULÁS
(szabad-úl-ás) fn. tt. szabadúlás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Átmeneti állapot, midőn valaki v. valami előbbeni kényszerített, kedvezőtlen helyzetéből menekül. Pokolból nincs szabadulás. (Biblia utáni mondat). V. ö. SZABADÚL.

*SZABADÚLAT
(szabad-úl-at) fn. tt. szabadúlat-ot, harm. szr. ~a. A régieknél gyakran használt alak (~at, ~et képzőkkel, ~ás, ~és helyett) pl. "És tött szabadólatot ő népének" (Lukács I.).

*SZABADVÁLASZTÁS
(szabad-választás) ösz. fn. Valamely hivatalnoknak vagy hivatalnokoknak megválasztásában gyakorlott vagy gyakorlandó, minden megszorítás nélküli jog, különösen midőn valaki ezen választásban kijelölés által korlátolva nincsen; tovább., ezen jognak érvényesitése.

*SZABADVÁROS
(szabad-város) ösz. fn. Többféle jogokkal felruházott város; különösen amely saját belügyeiről legfőb., hatósági felügyelet mellett, különben szabadon és függetlenül intézkedik stb.

*SZABÁLY
(szab-ály) fn. tt. szabály-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Határozott rendet, módot kifejező tétel, melyet bizonyos cselekvésekben követni, vagyis melyhez magunkat szabni, alkalmazni kell. Erkölcsi szabályok, törvényszabályok, életszabályok. Intézeti, oskolai, társalgási szabályok. Módszabály, mely valaminek módját, rendszabály, mely az illető rendet tüzi ki. Müvészeti, verstani szabályok. Szerzetes rendek, czéhek szabályai. Szobályhoz alkalmazkodni, szabály ellen tenni, véteni. 2) Azon rend, melyet több hasonló esetek eléfordulása képez, s melyhez a többi azonnemű eseteket is alkalmazni szokás, vagy kell, milyenek a nyelvtani szabályok. Szabály szerént irni, ragozni. Szabálytól eltérő ragozások. Ritka szabály kivétel nélkül.
Helyesen alkotott ujab., kori szó több régiek hasonlatára, mint: akadály, osztály, veszély stb. V. ö. SZAB.

*SZABÁLYELLENĚS
(szabály-elleněs) ösz. mn. A bevett, vagy kitűzött, vagy rendelt szabálylyal ellenkező. Szabályellenes magatartás, irás. Szabályellenes lovaglás. Szabályellenes testalkat. Hasonló jelentésü: szabálytalan. (Abnormis, anomalus). V. ö. SZABÁLY.

*SZABÁLYELLENĚSEN
(szabály-elleněsen) ösz. ih. l. SZABÁLYTALANUL.

*SZABÁLYELLENĚSSÉG
(szabály-elleněsség) ösz. fn. l. SZABÁLYTALANSÁG.

*SZABÁLYELLENI
(szabály-elleni) l. SZABÁLYELLENĚS.

*SZABÁLYOS
(szabály-os) mn. tt. szabályos-t v. ~at, tb., ~ak. Ami bizonyos szabály szerint történik, készül, képződik; ami a szabott mértéknek, minőségnek megfelel. Szabályos irásmód, verselés. Szabályos épület. Szabályos termet, arcz. Szabályos életmód az evésben, ivásban, alvásban. Szabályos állapot. (Normalis). Mondják szabályszerü-nek és szabványos-nak is. V. ö. SZABÁLY.

*SZABÁLYOSAN
(szab-ály-os-an) ih. Szabály szerént, a szabályhoz vagy szabályokhoz alkalmazva vagy alkalmazkodva.

*SZABÁLYOSÍT v. SZABÁLYOSIT
(szab-ályos-ít) áth. m. szabályosít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Szabályossá tesz, szabályossá alakít; szabályokb., olvaszt, szabályokba öltöztet.

*SZABÁLYOSSÁG
(szab-ály-os-ság) fn. tt. szabályosság-ot, harm. szr. ~a. Valaminek állapota, vagy tulajdonsága, midőn bizonyos szabályt követ, vagy a szerint történik, képződik. V. ö. SZABÁLYOS.

*SZABÁLYOZ
(szab-ály-oz) áth. m. szabályoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bizonyos szabály szerént intéz, rendel, rendez valakit v. valamit. Szabályozni a növendékeket, kik a fegyelmet elhanyagolták. Szabályozni a rendetlen katonaságot. A kicsapongó folyókat szabályozni. V. ö. SZABÁLY.

*SZABÁLYOZÁS, SZABÁLYZÁS
(szab-ály-oz-ás) fn. tt. szabályozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a Cselekvés, mely által szabályozunk valakit v. valamit. A tanitóintézetek szabályozásával foglalkodni. Közlegelők, utak, erdők szabályozása. Tisza, s egyéb folyók szabályozása. V. ö. SZABÁLYOZ.

*SZABÁLYOZAT
l. SZABÁLYZAT.

*SZABÁLYOZÓ
l. SZABÁLYZÓ.

*SZABÁLYRENDELET
(szabály-rendelet) ösz. fn. Felsőb., rendelet, mely eléforduló hasonló esetekre nézve szabályul szolgál.

*SZABÁLYSZERŰ v. ~SZERÜ
(szabály-szerű) ösz. mn. 1) Bizonyos szabályt követő, ahhoz mért, a szerént történő, szabályos. 2) Rendre, módra nézve szabályhoz hasonló. Szabályszerű intézkedések.

*SZABÁLYSZERÜLEG v. ~SZERŰLEG
(szabály-szerüleg) ösz. ih. Szabály szerént; kitüzött renddel, móddal; úgy amint kell, amint szokás, vagy helyes stb., Szabályszerüleg épített házak, rendezett város. V. ö. SZABÁLY.

*SZABÁLYSZERÜSÉG v. ~SZERŰSÉG
(szabály-szerüség) ösz. fn. Állapot, vagy tulajdonság, midőn valami olyan, mint szabály szerént lennie kell, illik, szokás stb.

*SZABÁLYSZERÜTLEN
(szabály-szerütlen) ösz. mn. l. SZABÁLYTALAN.

*SZABÁLYTALAN
(szab-ály-talan) mn. tt. szabálytalan-t, tb., ~ok. Ami nem szabályos, nem szabályszerű, vagyis, nem követ bizonyos szabályt, rendetlen, rendhagyó. Szabálytalan városi utczák, házak. Szabálytalan irás. Határozóként am. szabályt nem követve, szabály ellen. V. ö. SZABÁLY.

*SZABÁLYTALANSÁG
(szab-ály-talan-ság) fn. tt. szabálytalanság-ot, harm. szr. ~a. Szabálytalan állapot vagy tulajdonság, rendetlenség. V. ö. SZABÁLYTALAN.

*SZABÁLYTALANUL
(szab-ály-talan-ul) ih. Szabályon kivűl, vagy szabály ellen.

*SZABÁLYZÁS
l. SZABÁLYOZÁS.

*SZABÁLYZAT
(szab-ály-oz-at) fn. tt. szabályzat-ot, harm. szr. ~a. A szabályok öszvesége.

*SZABÁLYZÓ
(szab-ály-oz-ó) mn. tt. szabályzó-t. Aki vagy ami szabályt alkot.

*SZABAR
faluk Baranya, Vas és Szala m.; helyr. Szabar-ra, ~on, ~ról.

*SZABÁS (1)
(szab-ás) fn. tt. szabás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Tulajdon szoros ért. cselekvés, mely által valaki bizonyos nemű testeket elmetsz, szétvág, hasít stb. V. ö. SZAB. 2) Idomitó, valamely czélra alkalmazott metszés, vágás, pl. midőn a szabó a ruhának való kelmét, a csizmadia a bőrt kimetszi, és e metszés által alakult forma. Se a szabáshoz, se a varráshoz nem ért. Magyar, német, franczia divatú szabás; helyes, helytelen szabás. 3) Átv. a teendők módjának rendének meghatározása, melynek elvont ért. megfelelnek a ,szabat' v. ,szabály' szók. Rendszabás, törvényszabás. Régi szabások. "Elállottunk a régi szabásoktól.' (Szabó D.). 4) Valamihez hasonló állapot, alak, külalak, tulajdonság, pl. a hajósoknál a hajó szabása (Schnitt v. Belauf eines Schiffes); honnan a szabásu származéknak, kivált a régieknél ilyetén jelentései: Bánom szabásu arcz. Megboszonkodik szabásu. (Zvonarics l. K. 406. l.). Szomorú, víg szabásu. V. ö. SZABÁSU. A Müncheni codexben ,szabás' am. ábrázolat, kép. "Márk ke(dég) példáztatott orozlán szabásban." (Régi magy. nyelveml. III. köt. 81. l.).

*SZABÁS (2)
falu Somogy, puszta Baranya m.; helyr. Szabás-ra, ~on, ~ról.

*SZABÁSU, SZABÁSÚ
(szab-ás-ú) mn. tt. szabású-t. Alakú, szokottabban: féle, forma, pl. Szab., Dávidnál: "Csaknem olyan szabásu ember" azaz olyanforma, olyanféle ember; "bánom szabásu: aki bánni látszatik"; "szomoru szabásu: félszomoru"; "haragszom szabásu stb."

*SZABAT
(szab-at) fn. tt. szabat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Amit bizonyos czélra és mérték, alak szerént kimetszettek, nyirtek, stb., Ezen szabatban három rőf posztó van. Egy üngnek való szabatban négy rőf vászon van. 2) Azon alak, vagy forma, melyet szabás által bizonyos test nyer. 3) Átv. beszédi, vagy irályi alak, melynél fogva a szók az illető fogalmakhoz szabvák, és kelletinél sem nagyobb sem kisebb számmal nincsenek, s mindegyik kellő helyet foglal, mint a ruhának szabott kelme részei. Ez értelemben vett szabatnak ellene tétetik a beszédbeli áradozás, szószaporítás, vagy a homályos rövidség.

*SZABATON
puszta Tolna m.; helyr. Szabaton-ra, ~on, ~ról.

*SZABATOS
(szab-at-os) mn. tt. szabatos-t v. ~at, tb., ~ak. Nyelvbeli eléadást illetőleg, ami az eszméknek pontosan megfelelő, kellő mennyiségű, s a szószerkesztés szabályai szerint elrendezett szókból áll. Ellentétei: áradozó, ömledező, czikornyás; csigázott, rendetlen, zavart stb. Szélesb ért. pontos. Szabatos zenejáték, ének.

*SZABATOSAN
(szab-at-os-an) ih. Szabatos módon, eléadással. Szabatosan írni, beszélni, értelmezni, meghatározni, megkülönböztetni. V. ö. SZABATOS.

*SZABATOSÍT, SZABATOSIT
(szab-at-os-ít) áth. m. szabatosít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Szabatossá teszen, eszközli, hogy szabatos legyen.

*SZABATOSÍTÁS, SZABATOSITÁS
(szab-at-os-ít-ás) fn. tt. szabatosítás-t, tb., ~ok. Szabatosság eszközlése.

*SZABATOSSÁG
(szab-at-os-ság) fn. tt. szabatosság-ot, harm. szr. ~a. Mondott vagy irott beszéd tulajdonsága, midőn szabatos módon van szerkesztve. V. ö. SZABATOS. Szélesb ért. pontosság bizonyos müködésekben. Szabatosság a hangszerjátékban, az éneklésben, a tánczlejtésben.

*SZABDA
(szab-da); SZABDASZERÜ, (szabda-szerü) l. SZABVÁNY; SZABVÁNYSZERÜ.

*SZABDAL
(szab-od-al) gyak. áth. m. szabdal-t. Folytonosan, gyakran, vagy töb., részekre szab. Szabdal a szabó, a csizmadia, midőn az illető kelmét nyirbálja, metéli. A kardra kelt csatázók szabdalják, megszabdalják egymást. Elszabdalni a végvásznat, a posztót. Az ebek leszabdalták róla a ruhát. V. ö. SZAB.
Képeztetésre hasonló ezekhez: harapdal, tépdel, lépdel, csipdel, vagdal, rugdal, nyögdel stb., melyekben kettős gyakorlati képző rejlik, ú. m. az os, és ös-nek megfelelő od ěd öd, pl. a kapod kapos, tapod tapos, rakod (ik) rakos azonos értelmüekben, és a szintén gyakorlatos al (el, ol, öl); mi szerént szabdal am, szabodal, v. szabosal.

*SZABDALÁS
(szab-od-al-ás) fn. tt. szabdalás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori szabás; metélés. V. ö. SZABDAL.

*SZABÉD
erdélyi falu Maros székben; helyr. Szabéd-ra, ~on, ~ról.

*SZABLYA
(szab-oly-a) fn. tt. szablyá-t. Molnár A. latinozata szerént: framea, láncsaféle fegyver; acinaces, széles rövid kard, milyet a szittyák viseltek; gladius ensis, kard; és sica (czucza?) azaz, tőr. E szerint a szablya széles ért. az éles pengéjü fegyverek többféle faját jelentette. Görb., szablya, kurta szablya, gyilkoló szablya. Fájdalom szablyája. (Pázmán Préd. 552. l.). Mesterét a szablya olykor agyonvágja. (Km.). Nem pennához illik a szablya. (Km.). Korunkban a szablya a katonaság és a köz nép nyelvén ritkán vagy alig fordúl elé s helyette a kard divatozik. Ellenben s régi, kivált a XVI-dik századbeli nyelvemlékekben gyakran olvasható. Kisebb-nagyobb módositással majd minden európai nyelvben megvan, ú. m. a németben: Säbel s közbeszédben Sabel, Saber, a svédben: sabel, az angol s francziában: sabre, az olaszban: sabra, sable, a csehben: szawle, a finnben sabeli stb.; s Adelung úgy vélekedik felőle, hogy e fegyvert a többi népek a törököktől és magyaroktól kölcsönözték; továbbá azon név szerinte görbe vasu kardot jelent, s nevét a görbeségtől vette volna, nevezetesen az új görög nyelvből, melyben zabosz am. görbe, és zabűné am. szablya. Azonban, minthogy e fegyver, Adelung vallomásaként a törököktől és tőlünk ment által a németekhez, annak értelmezésére nézve illetékesb birónak tartjuk a mi Molnárunkat, ki szerént a szablya nem csak görbe, hanem más alaku metsző, hasító, általán szabdaló fegyvert is jelent, mint föntebb láttuk. Véleményünk az, hogy a szablya gyöke a metszést, vágást jelentő szab, melyből lett a gyakorlatos szabok mint hat hatol, aszik aszal, tör töröl; met metél; vet vetél. A szabol részesülője: szaboló szabló, módosítva: szabla, lágyítva: szablya, azaz, szabdaló t. i. fegyver. Hasonló képeztetésüek a szintén eszközöket jelentő csáklya, kuruglya, korcsolya, mereglye, gereblye, csoroszla v. csoroszlya; továbbá a lágyítot l nélkül képzettek: tězsla, vizsla, vitla, kajla, hetle kotla; s melyek az eredeti részesülő-alakot megtartották, ú. m. sarló, orló (olló), doroszló; s mind ezek részént ma is élő, részént elavult igékből származtak. - A szablya szót, mint régi szittya és magyar fegyver nevét épen úgy kölcsönözhették tőlünk más népek, mint a huszár-t, vagy csákó-t.

*SZABLYABÓDA
(szablya-bóda) ösz. fn. A szablyának fogatója, maroklára. V. ö. BÓDA.

*SZABMÁNY
(szab-mány) fn. tt. szabmány-t, tb., ~ok. Ami ki- vagy meg van szabva.

*SZABÓ
(szab-ó) fn. tt. szabó-t. Köz ismeretű mesterember, ki szövetekből különféle ruhanemüeket szab., és varr. Férfiszabó (jobban: férfiruhaszabó), ki férfiaknak való öltözékeket készít. Nőszabó (nőruhaszabó), ki női ruhákat varr. Foltozó szabó. Magyarszabó, németszabó. Váltómíves szabó, ki mondva rendelt, vagy általadott kelmékből való ruhákat készít. Vásári szabó. Szűrszabó. Czéhbeli; kontár szabó. Nem szabja ki magát a szabó. (Km.). Szentnek hívják azt a szabót, kinél folt nem marad. (Km.).
Nevét munkájának fő kellékétől, a szabástól kapta, valamint a német Schneider, a tót krajcsir, a franczia tailleur stb., A családi nevek egyik leggyakorabbika.

*SZABÓASZTAL
(szabó-asztal) ösz. fn. 1) Asztalforma nagy tábla, melyen a szabók szabni, és vasalni szoktak. 2) Kis asztal, melynél ugyancsak a szabók varrni szoktak.

*SZABÓCZÉH
(szabó-czéh) ösz. fn. Szab., mesterembereknek czéhbeli egyesülete.

*SZABÓDÁS
lásd SZABADKOZÁS; és V. ö. SZABÓDIK.

*SZABÓDIK
k. m. szabód-tam, ~tál, ~ott. Am. szabadkozik.
"Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb,
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb."
Arany J. (Családi kör).
l. SZABADKOZIK. Eredetileg vagy szabadik volt (mint Szab., Dávidnál elé is jön: szabadni = szabódni) ,szabad' törzsöktől, melyhez az ik középképző járulván lett szabadik, szabodik (szintén eléjön Szabó Dávidnál); mire példák: tűz tüzik (a nap), ok okik stb.; vagy pedig össze van húzva szabadódik-ból.

*SZABÓGALLÉR
(szabó-gallér) ösz. fn. Szalaghoz hasonló hosszu tésztaétel. A székelyeknél táska étel neme.

*SZABÓINAS
(szabó-inas) ösz. fn. Szabóságot tanuló ujoncz.

*SZABÓIZOM
(szabó-izom) ösz. fn. A bélcsonttól kimenő, s a czombon végig a térd aljáig nyuló izom, mely különösen akkor működik, midőn egyik lábunkat, varró szabók módjára, a másikra fektetjük.

*SZABOLCS (1)
faluk Baranya, Bihar, Szabolcs m.; DRÁVA~, falu Baranya m.; puszta Fehér m.; helyr. Szabolcs-ra, ~on, ~ról. (Mint megye helynévragozása: Szabolcs-ba, ~ban, ~ból).

*SZABOLCS (2)
SZABOLCS VÁRMEGYE, megye, mely Zemplén, Ungh, Beregh, Szatmár és Bihar, Békés, Heves és Borsod megyékkel határos.

*SZABÓLEGÉNY
(szabó-legény) ösz. fn. Mesterlegény, ki a szabóságot űzi.

*SZABÓMESTERSÉG
(szabó-mesterség) ösz. fn. Különféle szövetekből való ruhák készítésével foglalkodó mesterség, melyet t. i. különösen az úgy nevezett szabók űznek. Különbözik tőle a szűcsmesterség. L. SZABÓ.

*SZABÓMUNKA
(szabó-munka) ösz. fn. Munka, melyet valaki mint szabómesterember, vagy mint annak utánzója végez; tovább., egyes ruhadarab, melyet szabó készített. Különbözik tőle a bőrös, szőrös ruhákra vonatkozó szűcsmunka.

*SZABÓMŰ
(szabó-mű) l. SZABÓMUNKA.

*SZABÓMŰHELY
(szabó-műhely) ösz. fn. Műhely, melyben a szabók dolgoznak.

*SZABÓOLLÓ
(szabó-olló) ösz. fn. Olló nemű eszköz, milyent a szab., mesteremberek szoktak használni.

*SZABÓSÁG
(szab-ó-ság) fn. tt. szabóság-ot, harm. szr. ~a. 1) Szabómesterség. Szabóságot tanulni. Szabóságból élni. 2) Szabók egyesülete, testülete. Az egész szabóság az ujonczok felruházásával foglalkodik.

*SZABÓSKODÁS
(szab-ó-os-kod-ás) fn. tt. szabóskodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A szabómesterségnek üzése, gyakorlása.

*SZABÓSKODIK
(szab-ó-os-kod-ik) k. m. szabóskod-tam, ~tál, ~ott. Szabómesterséget űz, gyakorol.

*SZABOTT
(szab-ott) mn. tt. szabott-at. 1) Metszett, vágott, hasított, szelt. Elszabott, szétszabott, leszabott posztó, vászon. 2) Bizonyos mérték és forma szerént metszett, alkalmazott. Testhez szabott nadrág, dolmány. Bőre, szűkre szabott mellény. 3) Bizonyos mód, rend, idő, érték stb., szerint meghatározott. Szabott törvény, rend. Szabott munka, bér. Kiszabott eledel, abrak. Szabott ára valaminek. Szabott árak. V. ö. SZAB.

*SZABVÁNY
(szab-va-any) fn. tt. szabvány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Kitűzött szabály, vagy zsinórmérték, vagy példány, mely szerént valamit tenni kell, mely a maga nemében mintegy mutatványul szolgál, (Norma). Különösebben helyesen használtathatnék a ,statutum' kifejezésére; minthogy a ,norma' szót maga a ,szabály' is jelenti.

*SZABVÁNYOS
(szab-va-any-os) mn. tt. szabványos-t v. ~at, tb., ~ak. Szabványul szolgáló, vagy szabvány szerént létező, működő, vagy rendelt. Szabványos tanoda, melyhez, mint eddigi legjobbhoz kell a többieket is szabni, alkalmazni. Szabványos szélessége a folyó medrének, mennyi t. i. szükséges, hogy a bele ömlő vizeket felfogja. Szabványos érverés, mely bizonyos idő alatt határozott számu lüktetésekben jelenkezik. Szabványos mozgás, gyorsaság. Szabványos vonal, mely szerint a többieket is vonni kell. Szabványos mélység, magasság, hosszuság stb. Szabványos állapot. (Normalis).

*SZABVÁNYOSSÁG
(szab-va-any-os-ság) fn. tt. szabványosság-ot, harm. szr. ~a. Szabványos állapot, vagy tulajdonság. V. ö. SZABVÁNYOS.

*SZACSAL
falu Máramaros m., erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Szacsal-ra, ~on, ~ról.

*SZACSKA
székelyes tájszó; l. SZECSKA.

*SZÁCSKA
(szá-acs-ka) kicsiny. fn. tt. szácská-t. Kis, piczi száj; máskép: szájacska. Hizelgő, dicsérő, gyöngéden nyájaskodó nyelvben divatos szó. V. ö. SZÁ, SZÁJ.

*SZACSKÁL
áth. m. szacskál-t. A székelyeknél némi hangáttétellel am. szakicsál, szétaprál. (Kriza J.).

*SZACSUR
falu Zemplén m.; helyr. Szacsur-ra, ~on, ~ról.

*SZACSVA
erdélyi falu Sepsi székben; helyr. Szacsvá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁD
(szá-d) fn. tt. szád-ot, harm. szr. ~a v ~ja. Tájdivatosan, leginkáb., a székelyeknél átv. értelmü száj, azaz, állati szájhoz hasonló nyilás v. nyiladék, mely azonban a régieknél is eléfordúl Hordó száda, melyen a bort, pálinkát stb. bele töltik. Palaczk száda. Fazék száda. Hiu száda. Kemencze száda, melyen a tüzelőt, sütnivalót beteszik. Barlang száda, azaz, nyilása. "És hozattaték egy kő és vetteték a veremnek szádára." (Bécsi cod. Dániel VI.).
"Ne sovárogj a méz után,
Fulánk van a küpü szádán."
Székely népvers.
A Tájszótárban a törzsben száda hibásan van írva; mert a származék: szádol (nem: szádál), és Szab., Dávidnál s Kriza Jánosnál is csak szád; a Bécsi codexben is: a veremnek szádára, holott különben ,szádájára' volna.
E szónak törzse szá, régi szó, ma megtoldva száj. A d is némi módositó toldalék, mely mint ilyen más szókban is eléfordúl, pl. besze beszéd; belén belénd; csalár csalárd; fai (tyúk) fajd; hugy-ik, és hugy-d-ik, s ebből huddik; de jelenthet eszközt is; amidőn az egész azt tenné; száj eszköz, szájhoz hasonló eszköz.

*SZADA
faluk Pest és Zemplén m.; helyr. Szadá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁDABRONCS
(szád-abroncs) ösz. fn. Azon abroncs a hordón, mely a szádhoz legközeleb., fekszik. V. ö. SZÁD.

*SZÁDAL; SZÁDALÓ
l. SZÁDOL; SZÁDLÓ.

*SZÁDELŐ
falu Torna m.; helyr. Szádelő-re, ~n, ~ről.

*SZÁDFÜRÉSZ
(szád-fürész) ösz. fn. Kádárok fürésze, melylyel a hordó szádát kimetszik.

*SZÁDLÓ
(szá-d-ol-ó) mn. és fn. tt. szádló-t. Aki szádol; vagy amivel szádolnak. Főnévileg: dugasz, melylyel a hordó szádát bedugják. Néhutt: szájadzó (Tájszótár).

*SZÁDLÓFA
(szádló-fa) ösz. fn., l. SZÁDLÓ, mint fn.

*SZÁDMÉLY
(szád-mély) ösz. fn. A hordónak azon mélye, vagyis mélysége, mely a szádtól fenékig nyúlik. E hordónak szádmélye három, négy lábnyi. V. ö. SZÁD.

*SZÁDOK (1)
(szá-d-ok) fn. tt. szádok-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Sándor I. azonos értelműnek veszi a szádokfával; de véleményünk szerint a szádok tulajdonkép am. szádló, vagyis a szádnak dugasza, s képeztetésre olyan mint ajándok (v. ajándék), szándok (szándék), marok (marék) stb., Amennyiben néhutt száldok-nak is mondják, lehet eredetileg szádlok is; a d és l helyet cserélvén. V. ö. SZÁDOKFA.

*SZÁDOK (2)
falu Nyitra m.; helyr. Szádok-ra, ~on, ~ról.

*SZÁDOKFA
(szádok-fa) ösz. fn. Hársfa. E nevét valószinüen onnan kapta, mert szivos tömör fája hordódugasznak, azaz szádlónak, szádoknak különösen alkalmas. Tájdivatosan: száldokfa, szódokfa. V. ö. HÁRSFA.

*SZÁDOL
(szá-d-ol) áth. m. szádol-t. A hordó szádát dugaszszal beteszi; aknával bedugja. Igy lett a torok-ból torkol, és az aj-ból ajaz, vagyis a ló szájáb., zabolát tesz.

*SZÁDOLÁS
(szá-d-ol-ás) fn. tt. szádolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A hordó szájának bedugaszolása.

*SZÁDOLÓ
l. SZÁDLÓ.

*SZÁDOR
(szád-or) fn. tt. szádor-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Növénynem a kétfőbbhímesek, és magrejtősök közől; csészéje két-öt metszésü; bokrétája előre görbült; bibéje kettős, vastag, bókoló; tokja egy rekeszü, két kopácsu, sokmagvu; leveletlen. (Orobanche). Fajai: nagy szádor (o. major), köz népi nyelven: kender-kökörcsin, nagy ökörfarkfű; továbbá szegfű-szádor, magas, vérpiros, kék, elágazó szádor.

*SZÁFRÁS
fn. tt. száfrás-t, tb., ~ok. Amérikai fa, melynek ánisszagú héjából olajt sajtólnak, s azt különféle betegségek ellen gyógyszerül használják. (Laurus sassafras).

*SZAG
fn. tt. szag-ot, harm. szr. ~a. A testekből finom pára, vagy gőz gyanánt kirepülő részecskék, mennyiben az orrban végződő idegekre hatnak, s bizonyos érzést gerjesztenek. Minden állatnak sajátnemű szaga van. Némely virágnak nagy a szaga. Étel, bor, pálinka, eczet szaga. Erős, metsző, csipős, gyönge, finom, kellemes szag. Szaga után borra mint jó vizsla nyúlra. (Km.). Szagával jó a káposzta. (Km.). Ha nem látja magát, de érzi a szagát. (Km.). Az oly szagot, mely visszataszitólag, s igen kellemetlenül hat orridegeinkre, különösen bűz-nek nevezzük; ellenben a finom, kellemes ingerű szag neve illat.
E szónak alapját teszi a szivás, vagyis az orron beszívott levegő hangja, melyet az sz fejez ki, s mely a szí igén kivül töb., szaglásra vonatkozó szók gyökeül szolgál, milyenek: szimat, szimatol, szamat, szipa, szipák, szipákol, szippant, a büdös szagú szenny, az erős szagú szesz. - Egyezik vele az arab-persa szok (genus aromatis), továbbá a latin sagire (acute sentire, Cicerónál), és ettől: sagax, szaglászó, szimatoló pl. canes sagaces (Spűrhunde), továbbá általánosabb (szivási) érteményben a héber (anhelavit), arab szaf és szuf (auram traxit, anhelavit, szí v. szív) német hauchen, Hauch stb.

*SZAGANY
(szag-any) fn. tt. szagany-t, tb., ~ok. A nehéz és nemes fémek egyike, mely az érenynek (Platin) rendes kisérője szokott lenni a természetben. Szin állapotban vagy vékony, szürkés-fekete fémfényü lemezkéket, vagy pedig vasfekete összeálló tömeget képez. A levegőn hevitve a szagany savvá ég el, mely nagyon szállékony s gőzállapotban sajátságos átható szagu, és a légzési szerveket erősen megtámadja. Ezen sajátságánál fogva nyerte magyarul a szagany, valamint előbb az osmium nevezetet is a görög osmh (= szag) szótól. (Török J. tanár).

*SZAGATLAN
(szag-atlan); SZAGATLANSÁG, (szag-atlan-ság) l. SZAGTALAN; SZAGTALANSÁG.

*SZAGGAT; SZAGGATÁS; SZAGGATOTT
lásd SZAKGAT; SZAKGATÁS; SZAKGATOTT.

*SZAGIDEG
(szag-ideg) ösz. fn. Az elülső agykérből kijövő és az orrcsont szitájáig terjedő idegek, melyek a testekből kirepülő s velök érintkező szagot megérezik.

*SZAGLAL v. SZAGLÁL
(szag-ol-al) gyak. áth. m. szaglal-t. Gyakran, vagy folytonosan szagol, különösen a végett, hogy valaminek létezését, miségét, milyenségét megtudja. Szaglalni az ételt, a vadhúst, ha nem büdös-e. Szaglalni a virágokat, a pordohányt. A szimatoló ebek szaglalják a vadak nyomait.
E szónak gyöke szag, melyből lett az egyszerü ige szagol, s ebből a gyakorlatos szagolal, öszverántva: szaglal, mint, fog foglal; hizik hizlal; íz izlel; kér kérlel; ér-(ik) érlel; bér bérlel; mely hasonlatnál fogva a képző hangzójának megnyujtása szükségtelen, (de elterjedett szokás), mert az elemzés szabályai szerint: szaglal. Hasonlóan a gyomlál eredetileg gyomlal. Általán azt venni észre, hogy a gyakorlatos al el képzőt a szokás megnyujtani szereti, mint, álldogál, járdogál, üldögél, mendegél, ezek helyett álldogal, járdogal, üldögel, mendegel stb., Az ily meg nyujtásnak szófejtésileg csak ott van helye, hol a gyök vagy törzsök hangzóval végződik, pl. kapa kapál; kasza kaszál; gereblye gereblyél; csere cserél stb.

*SZAGLALÁS v. SZAGLÁLÁS
(szag-ol-al-ás) fn. tt. szaglalás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, vagy folytonos szagolás; továbbá, kutatás, vizslatás neme a szagidegek által, vagyis, szimatolás. V. ö. SZAGLAL.

*SZAGLALÓDÁS v. SZAGLÁLÓDÁS
(szag-ol-al-ó-od-ás) fn. tt. szaglalódás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Kutatás, vizslatás neme, melyet az ember, vagy más állat a szagidegek által gyakorol. V. ö. SZAGLALODIK.

*SZAGLALÓDIK v. SZAGLÁLÓDIK
(szag-ol-al-ó-od-ik) belsz. m. szaglalód-tam, ~tál, ~ott. Gyakran, vagy folytonosan szagol, vagyis szaglal a végett, hogy valaminek létezését, miségét, milységét megérezze s észrevegye. Aki valamely bűzt, vagy illatot, vagy szagot érez, szaglalódni szokott, hogy megtudja annak okát, származását, tárgyát stb., Szaglalódik az eb, midőn a vadnak nyomát érzi, vagy gyanítja; máskép: szimatol.

*SZAGLÁS
(szag-ol-ás) fn. tt. szaglás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) A szagidegek által gyakorlott érzés. 2) Azon tehetség, vagyis érzék, mely által valaminek szagát észreveszszük. Éles, finom jó szaglás. Az ebnek jó szaglása van. V. ö. SZAGOLÁS.

*SZAGLIK
(szag-ol-ik) k. m. szagl-ott, htn. ~ani. Szag jön ki belőle; érzik a szaga, (leginkáb., rosz értelemben). Az állott hús, az avas vaj szaglik. V. ö. SZAGOSKODIK. Hasonló képeztetésüek: izlik, bűzlik.

*SZAGLÓ
(szag-ol-ó) mn. és fn. tt. szagló-t. Aki vagy ami szagol, avagy szaglik. Főnévileg a vadászok így nevezik a dúvad orrát.

*SZÁGÓDÁS
(szág-ul-d-ás) l. SZÁGULDÁS.

*SZÁGÓDIK
(szág-ul-d-ik) k. m. szágód-tam, ~tál, ~ott. Eléjön Szab., Dávidnál. l. SZÁGULD.

*SZAGOL
(szag-ol) áth. m. szagol-t. Valaminek szagát beszívja, felfogja, érzi, élvezi. Virágokat, illatszereket szagolni. Dohányt, ételt szagolni. Bűzt, illatot szagolni, megszagolni. Átv. ért. némi jelekből gyanít, sejdít, észrevesz valamit. A kandi kiváncsi ember mindent megszagol. Már ezt is megszagoltad? Megszagolta a kolbászbűzt, észrevette, hogy roszul van a dolog.

*SZAGOLÁS
(szag-olás) fn. tt. szagolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A szagló érzék működése, midőn valaminek szagát szívja, érzi. Különbözik tőle gyakorlatban a szaglás, mennyiben ez magát az illető érzéket is jelenti. V. ö. SZAGLÁS.

*SZÁGOLD
l. SZÁGULD.

*SZAGOLGAT
(szag-ol-og-at) gyak. áth. m. szagolgat-tam, ~tál, ~ott. Gyakran, vagy folytonosan, vagy többfélét szagol. Szabatosan véve különbözik tőle szaglal, és szaglalódik, mennyiben a szaglaló és szaglalódó azért használja szagidegeit, hogy valamit kutasson, vizslasson, szimatoljon, a szagolgató pedig egyedül a végett, hogy valaminek szagát, illatát érezze, megismerje, élvezze. A vadászeb., midőn fürkészni szokott, szaglal vagy szaglalódik; ellenben aki a virágok illatát élvezi, aki a szagot egyedül magaért szivogatja, az szagolgat.

*SZAGOLGATÁS
(szag-ol-og-at-ás) fn. tt. szagolgatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A szagló érzéknek működtetése, midőn valamit szagolgatunk általa.

*SZAGOS
(szag-os) mn. tt. szagos-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Aminek felötlő, legott érezhető szaga van. Szagos kenet. Szagos szőlő, gyümölcs. 2) Szagot lehelő szerrel vegyített, kent. Szagos olaj, víz. Szagos zsebkendő, szagos haj. V. ö. SZAG.

*SZAGOSAN
(szag-os-an) ih. Szagos minőségben vagy állapotban.

*SZAGOSÍT, SZAGOSIT
(szag-os-ít) áth. m. szagosít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Szagossá tesz valamit, pl. midőn szaggal vegyíti, vagy szagos testtel érintkezésb., hozza. A vizet rózsalevéllel szagosítani. Pézsmával beszagosítani a szobát, a ruhákat. A hajat kenőcscsel szagosítani. V. ö. SZAGOS.

*SZAGOSÍTÁS, SZAGOSITÁS
(szag-os-ít-ás) fn. tt. szagosítás-t, tb., ~ok, harm. szr. -a. Cselekvés, vagy ehhez hasonló hatás, melynél fogva valamit szagossá tesznek.

*SZAGOSKODIK
(szag-os-kod-ik) k. m. szagoskod-tam, ~tál, ~ott. Szagot, illatot terjeszt maga körül. Különböző: szaglik, mert ez főleg rosz szagra vonatkozik.

*SZAGOSODÁS
(szag-os-od-ás) fn. tt. szagosodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állapoti változás, vagy tulajdonságnak fölvevése, mely által valami szagossá leszen. V. ö. SZAGOS.

*SZAGOSODIK
(szag-os-od-ik) k. m. szagosod-tam, ~tál, ~ott. Szagossá leszen, szagot kap. Bizonyos gyümölcsök érés által megszagosodnak. Az avas vaj, szalonna megszagosodik.

*SZAGOSSÁG
(szag-os-ság) fn. tt. szagosság-ot, harm. szr. ~a. Szagos állapota, vagy tulajdonsága valaminek.

*SZAGTALAN
(szag-talan) mn. tt. szagtalan-t, tb., ~ok. Aminek szaga nincs, vagy, ha van, oly csekély, hogy alig vagy épen nem érezni. Szagtalan víz. Az arany, ezüst, vas szagtalan testek. Határozóként am. szag nélkül, szagtalanul. V. ö. SZAG.

*SZAGTALANSÁG
(szag-talan-ság) fn. tt. szagtalanság-ot, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valamely testnek szaga nincs.

*SZAGTALANUL
(szag-talan-ul) ih. Szag nélkül, érezhető szag nem létében.

*SZAGU, SZAGÚ
(szag-u) mn. Aminek szaga van. Csak melléknév kiséretében használják. Jó, rosz szagu, kellemes, kellemetlen szagu.

*SZÁGULD v. SZAGULD
(szag-ul-d) önh. m. száguld-ott, htn. ~ni v. ~ani. Sebesen nyargal; szerteszét futtat, portáz, mint háborúban a czirkáló, s az ellenséget nyugtalanító lovasok, előörsök szoktak. Nyargalt, nyargalt, hogy szikrát hányt a száguldó ló lába. (Kisfaludy S.). Elszáguldani, kiszáguldani. Áthatólag is: Beszáguldani a vidéket.
"Ottan az Alibég onnét elszágolda,
Haláltól, fogságtól ő megszabadúla."
Temesvári István 1569-ben. (Kenyérmezei viadal).
"Omló tajtékban füredvén,
Nyargal, szaguld a büszke mén."
Kölcsey. (Dobozi-balláda).
Átv. ért. sebesen halad. Szétfoszlott s éjszaki széltől űzött föllegek száguldanak délfelé.
Ezen igében a d vagy olyféle toldalék, mint hugydik igében, s eredetileg szagúl v. szágúl lehetett, vagy pedig szágúdik szágódik (mint Szab., Dávidnál is) az eredeti alak s az l közbefurakodott. Ha ez igében alapfogalmul a sebes mozgást veszszük, úgy rokon értelmű a szalad, száll igékkel; ha pedig az ide-oda nyargalás fogalmát fejezte ki eredetileg, úgy azon sza gyökű szókhoz rokonítható, melyek széledező mozgásra vonatkoznak, mint szana (szét), szór (sza-or), szab, szak, szakaszt; továbbá ide tartozik azon ta, melyből táv, távul, tágul eredtek. Különösen alapértelemben rokon hozzá: tágul, mennyiben ezt is teszi: elmegy, eltakarodik, eltávozik, pl. tágulj innen! A közép g öszveolvasztó hang gyanánt is csuszhatott be, mint téged szóban te-ed helyett és tegez igében, mely eredetileg te-ez (téz) azaz, te-nek nevez; mi szerint a szaguld is annyi volna mint sza-ul-d.

*SZÁGULDÁS v. SZAGULDÁS
(szag-ul-d-ás) fn. tt. szaguldás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Sebes vágtatásu, vagy szerteszét csapongó nyargalás. Ki-, elszáguldás.

*SZÁGULDÓ v. SZAGULDÓ
(szag-ul-d-ó) mn. tt. száguldó-t. Sebes vágtatva, ide-oda csapkodva nyargaló. Száguldó had, száguldó kémlovasok. V. ö. SZÁGULD.

*SZÁGULDOZ v. SZAGULDOZ
(szag-ul-d-oz) gyak. önh. m. száguldoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyakran, vagy folytonosan száguld. V. ö. SZÁGULD.

*SZÁGULDOZÁS, SZAGULDOZÁS
(szag-ul-d-oz-ás) fn. tt. száguldozás-t, tb., ~ok. Gyakori, vagy folytonos száguldás; sebes menetű, ide-oda csapongó nyargalódzás.

*SZÁGULDOZÓ v. SZAGULDOZÓ
(szag-ul-d-oz-ó) mn. tt. szaguldozó-t, tb., ~k. Gyakran, vagy folytonosan száguldó; nyargalódzó, portázgató.

*SZÁGY
falu Baranya m.; helyr. Szágy-ra, ~on, ~ról.

*SZAGYÁN
fn. tt. szagyán-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Növénynem a négyhímesek és négyanyások közől; csészéje négy levelű; bokrétája négy apró szirmú; tokja egy rekeszű, négy nyilásu. Néha csészéje szétnyilik, néha öszveáll; néha szirmai nincsenek. Fajai: heverő, emelkedő, merőnálló szagyán. (Sagina). Neve a megfelelő idegen szóból eredett.

*SZAGYÁNCSIBEHÚR
(szagyán-csibe-húr) ösz. fn. Növényfaj a csibehúrok neméből; szára henyélő, gyökerező, kicsiny; levelei ellenesek, szálasak, simák; kocsányi a szároldalról magánosak; virági öt hímesek, bókolók. (Spergula saginoides).

*SZÁGYFA
(szágy-fa) ösz. fn. A takácsoknál am. vetélő, vagyis azon likas czövek, mely az ontokot keresztül szövi a mellékfonalakon. Ezt dugdossa által a takács jobbról balra, és viszont.
Talán össze van vonva szovátfa szókból; vagy pedig, mivel a szágyfát dugdozás által hozzák működésbe, valószinű, hogy első alkatrésze szágy azonos a dugaszt jelentő szád-val, mintha volna szádfa, dugaszoló fa. A barkóknál névszócsere által talán mint rész az egész helyett használtatva szövőszéket jelent, s megegyezik a másutt, példaul Abaújban is divatozó szátva v. szátfa szóval, mely akkép is értelmezhető, hogy az szováta azaz szövőte szóból módosult.

*SZAHA
fn. tt. szahá-t. Kellemetlen, égető érzés, mely a gyomor szájától föl a nyeldeklőig terjed, s mely a gyomorban megromlott savanyuságtól támad. (Sodbrennen). Alkalmasint az égésre, tüzre vonatkozó aszik, aszal szókkal egy eredetü. V. ö. SZAHÁNY.

*SZAHÁNY
fn. tt. szahányt, tb., ~ok. Baranyában am. tepszi. Eredetre nézve talán: aszány s a gyökíz (asz) megforditásával: sza-ány, sza-h-any, melyben t. i. valami aszik, azaz sül. l. TEPSZI.

*SZAIK
falu Baranya m.; helyr. Szaik-ra, -on, ~ról.

*SZAJ
fn. tt. szaj-t, tb., ~ok. A székelyeknél vékony jég, első fagy a vízen; honnan: szajlik. Magyarországon szokottabban: zaj, zajlik. L. ZAJ.

*SZÁJ
(sza-aj) fn. tt. száj-t v. ~at. Személyragozva: ~am, ~ad, ~a stb., vagy a régies szá törzsből, az első és második személyben, mind egyes-, mind többesben: szám, szád, szánk, szátok. 1) Emberre vonatkozólag a felső és alsó állkapcsok közé szorított, s az ajkak, mint ajtó által kinyitható és bezárható öböl, mely magában foglalja a nyelvet, a fogakat, az inyeket, s melyen az étel ital bemegyen a lélekzet ki s b., jár, és a hangok kinyomulnak. Továbbá más állatok, nevezetesen a gerinczesek fején hasonló rendeltetésü, ámbár különféle szerkezetü és alkatrészü nyilás. Piczi, nagy, kerekded, széles, görbe, pittyedt száj. Vékony, vastag, dudorodott ajakú száj. Büdös, párlott, fogatlan, cserepes száj. Harcsaszáj, papucsszáj. Nyúlszáj, melynek ajaka hasított, mint a nyúlé. Mézes száj. Kopasz száj, melyet bajusz, szakál nem kerít. Kemény, erős száj, t. i. a lónál. Véres szájú, átv. ádáz, vérengző. Zsiros, mocskos száj. A szájat nyalni, öblögetni, mosni, tisztogatni. Száját félre húzni. Különféle működéseire nézve számos sajátnemű kifejezésekben és közmondatokban eléfordúl: a) Szólásra nézve. Záratlan kapu a gyermek szája. Sok só ételben, sok szó ember szájában nem jó. Prókátor szája arany kulcscsal nyilik. Megaranyozták a száját, szónoklataért megfizették. Nem lehet mindennek száját bedugni. Nagy száj nagy falatokkal telik. Szájába rágták a szót, részletesen világosan elébe adták a mondandókat. Kimondja ami szájára jön, nem tud hallgatni. Sokat jár a szája, vagy jár a szája mint a kereplő; vagy soha nem áll be a szája. Mosdatlan száju, azaz szemérmetlen dolgokat beszél. Segget csinált szájából. Számból vette ki a szót, azaz, épen azt mondotta, amit én akarék vala mondani. Fogd be a szádat. Tartsd föl a szádat. Saját szájából, szája vallomásából tudom. Száján ember messzi elmehet, másképen: többet ér egy ,kérdezem' száz ,keresem'-nél. Egy száj fú hideget is meleget is. Szája isten, szíve ördög. Mi haszna ütöd szád, ha nem érzed (mi haszna a mell verésnek, ha belül nem érzesz). Sima száju. Szabad száju. Szája sem úgy áll, hogy okosat mondjon. Falu, helység község szája, vagyis, legbeszédesb, legszájasb embere, előcsahos. Bezzeg volt nagy szája, azaz pattogott, lármázott. Mindig jár a szája, mint a malom. Sokat hüti száját, sokat beszél. Szájon forog, hire jár. Szájról szájra jár. Ne szólj szám, nem fáj fejem. Megégette száját (olyasmit mondott, aminek reá nézve rosz következése lett). Befagyott a szája; v. lakat van a száján (nem lehet belőle semmi szót kivenni). b) Evést illetőleg. Sok száj, sok falat. Áldott a sok kéz, átkozott a sok száj. Farkas szájából ritkán esik ki nyálazatlanúl a malacz. Aki más szájával eszik, ritkán szokott jól lakni. Szereti a száját, torkos, vagy finnyás. Sült galamb nem repül az ember szájába. Valakinek szájából kivenni a kenyeret. Saját szájától elhúzta, csakhogy másnak adhassa. Nincs szája izére. Szájbavető falatja sincs. A kalánt előbb viszik a tálba, mint a szájba, v. előbb a tálba, aztán a szájba. Szájba való falatja sincs. Magam szájától elvonom, azt is neki adom. e) Nyilást, tátást illetőleg, különösen, midőn csodálkozással, bámulással jár. A szája sem úgy áll, épen nem olyan, amilyennek lennie kellene. Száját tátja mindenre. Csak a száját tátja, semmit nem lendít, v. mozdít. Ne tátsd a szádat. Szájt, szemet tát e csudára (Kazinczy F.). Majd kiesett a száján (nagyot ásított). Nyitva áll a szája, mint a várkapu. Málé, tátott száj. d) Némely más esetekben: Mintha szájából pökte volna ki, azaz teljesen hasonló hozzá. Megnyalod a szádat utána. Száján vezetik v. viszik a lovat. Megehetné szép szájával (gúnyos mondat a becsmérlő emberre). Eszem a szádat, szerelmesek édelgése. 2) Az állati szájhoz némileg hasonló nyilás, vagy öböl bizonyos testeken, edényeken stb. Hordó, kemencze, katlan, kályha szája, máskép: szádja. Korsó szája. Barlang, búzaverem szája. Álgyu, mozsár szája. Zsák, erszény, dohányzacskó szája. Betenni, bedugni, berakni a kemencze száját. Régiesen csak szá is.
Több., kevésbé rokonok hozzá idegen nyelvekben a török: aghz v. aghďz, finn és észt szuu, lapp csuv, csodd (torok), finnlapp csod (ugyanaz), latin os (megfordítva), melyből fejlett ki a szláv uszto. Figyelmet érdemelnek a németben sagen és Mund, hangokban amannak a magyar száj és szó, emennek a magyar mond felelvén meg, de fogalmakban mindenik rokon levén. (A mongolban is aman száj). Általán pedig több nyelvekben vehetni észre, hogy a szájt jelentő szókban a mélyhangú a, o, u uralkodik, így a fenn elsoroltakon kivül a hellen stoma, a szláv huba, a német Mund és Maul stb.; melyek a szájnak öblös nyilását látszanak utánozni, mennyiben t. i. a száj működéseinél, az evésnél, lehelésnél, szólásnál, bámulásnál annak ürege többé-kevésbbé megtágul vagyis tátong. Mi különösen a magyar szájat illeti, ez úgy látszik, öszvetett név a szó-nak sza, és a nyilást jelentő ajnak a gyökéből, honnan lett sza-a, öszveolvadva szá, mint régente önállóan divatozott, s j utóhanggal száj, mintegy sza-aj, vagy pedig szó-aj, azaz, szónyilás, azon öböl, melyen a szó kijő. Miről részletesebben V. ö. SZÁ és A, AJ. Mennyiben a száj szóban a nyilás, tátongás alapfogalma rejlik, szintén rokonságban vannak vele az önálló aj, és ennek származékai: ajak, ajt, ajtó, ájúl; továbbá ás, Göcsejben áj, vagyis valamely szilárd testben nyilást csinál, előttétel vás, váj. Ide tartoznak a szájtátásra vonatkozók: ámé, ámúl, ásít, előtéttel, bámé, bámúl, bamba, bacza, málé, mamlasz, mámor, mámmám s söbb mások. Hasonló rokonsági viszonyban állanak a latin os, ostium, a német Maul, Maulaffe, gaffen, gähnen stb.

*SZÁJADZÓ
(száj-ad-oz-ó) fn. tt. szájadzó-t. l. SZÁDLÓ, mint fn. Olyan képeztetésü mint ,ajadzó.'

*SZÁJAL (1)
(szá-j-al) önh. m. szájal-t. Locsog, fecseg, a szája jár.

*SZÁJAL (2)
(mint föntebb., áth. Szádol, azaz, valaminek szájforma nyilását becsinálja. l. SZÁDOL.

*SZÁJALÁS
(szá-j-al-ás) fn. tt. szájalás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Locsogás, fecsegés, haszontalan szájjárás. 2) l. SZÁDOLÁS.

*SZAJÁN v. ZAJÁN
falu Torontál m.; helyr. Szaján-ba, ~ban, ~ból.

*SZÁJANG
l. SZÁJONG.

*SZÁJAS (1)
(szá-j-as) mn. tt. szájas-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Tulajdon értelmű szájjal ellátott. Az emlősök, madarak, halak mind szájas állatok. 2) Aminek szájhoz hasonló nyilása, ürege van. Szájas korsó. 3) Átv. mondjuk oly emberről, ki akármiféle ügyben nem kéméli a szót, ki majd feddőleg, majd követelve, majd bántólag, majd dologhoz értést igényelve sokat beszél; ki szó nélkül mit sem hagy. Szájas kofa. Szájas ügyvéd. Szájas követ. A népgyülésekben a szájas emberek viszik a főszerepet. 4) A régieknél szájasul származék am. szája betelik, megelégszik.
"Szoméhoztak (szomjúhoztak) hozzád jőnek,
Te nálod megszájosulnak."
Benigna assz. imáds. könyve. (Nyelveml. II. K. 28. l.).

*SZÁJAS (2)
(szá-j-as) fn. tt. szájas-t, tb., ~ok. Vas megyében széles száju nagy korsó.

*SZÁJASKODÁS
(szá-j-as-kod-ás) fn. tt. szájaskodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szokás, vagy gyakorlás neme a beszédben, midőn szájaskodik valaki. V. ö. SZÁJASKODIK.

*SZÁJASKODIK
(szá-j-as-kod-ik) k. m. szájaskod-tam, ~tál, ~ott. Némi követeléssel, igénynyel, merészen, nagy hűhóval vitatkozik; feddődzik, másokat megtámad stb., V. ö. SZÁJAS, (1).

*SZÁJASSÁG
(szá-j-as-ság) fn. tt. szájasság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, midőn valaki a beszédben szájas, vagyis merész, követelő, igényelő, viszszafelelni szerető beszédüség.

*SZÁJASÚL
(szá-j-as-úl) önh. m. szájasúl-t. L. SZÁJAS, (1) alatt.

*SZÁJATLAN
(szá-j-atlan) mn. tt. szájatlan-t, tb., ~ok. Aminek szája nincs. Szájatlan rovarok, férgek. Határozóként am. száj nélkül.

*SZÁJAZ
(szá-j-az) áth. m. szájaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A lónak, öszvérnek, szamárnak stb., szájába zabolát tesz; máskép: ajaz. Felszájazni.

*SZÁJAZÁS
(szá-j-az-as) fn. tt. szájazás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Zabolázás, ajazás.

*SZÁJAZAT
(szá-j-az-at) fn. tt. szájazat-ot, harm. szr. ~a. Az állati szájat képező részek együtt véve; a szájnak mintegy fölszerelt állapota. Az emberi szájazat nyelvből, inyből, fogakból, ajakból stb., áll.

*SZÁJBARÁT
(száj-barát) ösz. fn. Oly személy, ki szóval barátul mutatja magát, holott tettel, valósággal nem az.

*SZÁJBELI
(száj-bel-i) mn. tt. szájbeli-t, tb., ~ek. 1) Szájban levő. 2) A székelyeknél sok helyen úgy nevezik a hajszás ökröt.

*SZÁJBOSZANTÓ v. ~BOSZONTÓ
(száj-bo-szantó v. ~boszontó) ösz. fn. A székelyeknél tréfásan am. pálinka. (Ugyanott lélekdobáló am. kenyér; lélekhajgáló am. galuska).

*SZÁJCSÉSZE
(száj-csésze) l. SZÁJMOSDÓ.

*SZÁJCSUKÚLÁS v. ~CSUKULÁS
(száj-csukúlás) ösz. fn. A szájnak görcsös betegsége, midőn az alsó állkapocs erőszakosan fölfelé tolúl, mi által a száj becsukódik, s csak nehezen nyittathatik föl.

*SZÁJDUGASZ
(száj-dugasz) ösz. fn. Általán dugasz, melylyel akármiféle szájat betömnek, pl. szádlófa, vagy a szájb., tömött kendő. Különösen a veszteglő álgyúk szájat betömő dugasz, hogy tisztán maradjanak.

*SZÁJFÁJÁS
(száj-fájás) ösz. fn. A szájnak sajátságos kór állapota, főképen a szarvasmarháknál.

*SZÁJFINTORGATÁS
(száj-fintorgatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki nemtetszését szája félrehuzogatásával jelenti ki.

*SZÁJGÖRCS
(száj-görcs) l. SZÁJCSUKÚLÁS.

*SZÁJGYÜRÜ
(száj-gyürü) ösz. fn. A száj nyilását gyürü gyanánt kerítő ajak.

*SZAJHA
(szaj-ha) fn. tt. szajhá-t. Hangjánál fogva némileg gyöngéb., kifejezés, mint az értelemre azonos kurva, czurhó, ringyó. Te szajha fia, am. kurvanyád. Fonj szajha, inged lesz. (Km.). Tarkabarka ruha illik a szajha farára. (Km.). Képzőjére nézve hasonló a lomha, lanyha, renyhe, csürhe, mostoha, turha, nátha szókhoz, azon tekintetből is, hogy mind ezekben bizonyos roszalás vagy utálat alapfogalma rejlik. Gyöke szaj a félre csapásra vonatkozó csa, csaj, cza, sa, sza gyökű szókkal rokon, milyenek csafrinka, csajvadék, czafra, czandra, sandra, safarina, szatyus. Ide tartozik a Dunán túl divatos szingyola is. V. ö. KURVA.

*SZÁJHAGYOMÁNY
(száj-hagyomány) ösz. fn. Valamely eseménynek vagy eseményeknek egyik ivadékról a másikra egyedül szóbeli eléadásokból át- és tovaterjesztése. A legrégib., történelem nagy részben szájhagyományokon alapszik.

*SZAJHÁLKODÁS
(szaj-ha-al-kod-ás) fn. tt. szajhálkodás-t, tb., ~ok. l. KURVÁLKODÁS.

*SZAJHÁLKODIK
(szaj-ha-al-kod-ik) k. m. szajhálkod-tam, ~tál, ~ott, L. KURVÁLKODIK.

*SZAJHÁZ
(szaj-ha-az); SZAJHÁZÁS, (szaj-ha-az-ás) l. KURVÁZ, KURVÁZÁS.

*SZÁJHŐS
(száj-hős) ösz. fn. Hetvenkedő, vitézi bátorsággal kérkedő, de hol ember kell a gátra, a veszélyben, csatában gyáva, nyúlszivű.

*SZÁJHŐSKÖDIK
(száj-hősködik) ösz. k. Hetvenkedik, ahol semmi veszély nincs vitézi bátorsággal kérkedik.

*SZÁJÍZ
(száj-íz) ösz. fn. Személyragozva: szájam v. szám íze, szájad v. szád íze, szája íze, szájunk v. szánk íze, szájatok v. szátok íze, szájok íze. 1) Azon ízek, vagyis idegek öszvege a szájban, melyek különösen a test táplálására szolgáló ételek italok bizonyos ingerlő tulajdonságait felfogják, s azok éldelését mintegy kivánatossá teszik. 2) Azon érzés, melyet az idegek ilyetén fogékonysága gerjeszt. Elvesztette a szája izét, mint a pápai biró. (Km.).
"Hegyaljait hamar ide,
Hadd jőjön meg a szám íze."
Bordal.
V. ö. ÍZ.

*SZÁJKENŐCS
(száj-kenőcs) ösz. fn. Általán akárminemű kenőcs, melyet bizonyos szájbajok, pl. kicserepedzés, inydaganat, zsebrék stb., ellen szoktak alkalmazni.

*SZAJKÓ
(szaj-og-ó) fn. tt. szajkó-t. A szarkához hasonló nagyságu, de sokkal czifráb., tollu, és szebb madár. Hazánkban kétféle faja van, egyik a fenyvesekben, másik a bükkös és cseres erdőkben lakik. Nevét zajgó vagyis csacsogó természetétől kapta. Ha nyelvét fiatal korában fölmetszik, némely szók kiejtését megtanulja. Átv. oly gyermekről, vagy tanulóról mondják, ki holmit szajkó módjára mások után megtanúl és elmond a nélkül, hogy értené. Csacsog mint a szajkó. (Km.).

*SZÁJKÓ
(száj-k-ó) fn. tt. szájkó-t. A székelyeknél am. tátott száju.

*SZAJKÓFALVA
falu Bereg m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁJKOSÁR
(száj-kosár) ösz. fn. Drótszálakból rácsosan csinált kaponczaféle készület, melyet az ebek fejére húznak, hogy ne haraphassanak.

*SZAJLA
falu Heves m.; helyr. Szajlá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁJLEPEL
(száj-lepel) ösz. fn. Szájat bekötni, vagy betakarni való lepel, pl. hideg időben a szabad ég alatt.

*SZAJLIK
(szaj-ol-ik) k. m. szajl-ott, htn. ~ani. A székelyeknél am. heged a fagyni kezdő víz. Szokottabban: zajlik.

*SZÁJLYUK
(száj-lyuk) ösz. fn. Valaminek száját képező lyuk. Kemencze szájlyuka, azaz, szája, szádja.

*SZÁJMOSDÓ
(száj-mosdó) ösz. fn. Csésze- vagy findsa-féle eszköz, evés után a szájnak lágymeleg vízzel kiöblögetése végett.

*SZÁJNYITÓ
(száj-nyitó) ösz. fn. Orvosi csavarnemű eszköz a szájgörcs v. szájcsukúlás ellen.

*SZÁJÓK
(szá-j-ók) fn. tt. szájók-ot, harm. szr. ~ja. Nagy száju, tátott száju, vastag ajakú. Képzője ók (ők) a maga nemében valami nagyot jelent, mint a pofók, pirók, monyók, orrók, pohók, hasók, szemők, Istók, Erzsók szókban.

*SZAJOL
falu Heves m.; helyr. Szajol-ba, ~ban, ~ból.

*SZÁJONG
(szá-j-ong) gyak. önh. m. szájong-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni v. ~ani. Száját lustán, ásítva, bámulva nyitogatja; tátong, tátogat.

*SZÁJONGÁS
(szá-j-ong-ás) fn. tt. szájongás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Lusta, ásító, bámészkodó száj tátongás.

*SZÁJÖBLITŐ
(száj-öblitő) l. SZÁJMOSDÓ.

*SZÁJPAD
l. SZÁJPADLÁS.

*SZÁJPADLÁS
(száj-padlás) ösz. fn. A szájüregnek felső boltozata, mely a fogaktól a nyeldeklőig terjed. Nyelve a nagy szomjuság miatt a szája padlásához ragadt. Az l és n hangok kifejtésekor a nyelv a szájpadlást érinti.

*SZÁJPĚCZĚK
(száj-pěczěk) ösz. fn. Kis peczek fából, melylyel a kitátott szájat feltámasztják, pl. büntetésűl a csacsogni szerető gyermekekét.

*SZÁJSZÉL
(száj-szél) ösz. fn. Az ajaknak kerülete, külső körvonala.

*SZÁJTÁTI, SZÁJTÁTÓ
(száj-táti v. ~tátó) ösz. fn. Málészájú, bámész, ácsorgó.

*SZÁJTÁTVA
(száj-tátva) ösz. ih. Nyitott szájjal, mint a bambák, buták, bámészok, ostobán csudálkozók; továbbá, lomhán, tunyán. Szájtátva csudálni, bámulni valamit. Mit álltok itt szájtatva? menjetek dolgozni.

*SZÁJTISZTÍTÓ
(száj-tisztító) ösz. mn. és fn. A mivel a szájat, illetőleg annak részeit tisztára mosni, öblíteni, dörzsölni, kefélni stb., szokás. Szájtisztitó vizek, porok, kefe.

*SZÁJÜREG
(száj-üreg) ösz. fn. A szájat képező nyilás, vagy öböl, mely a fogakat, s nyelvet magában foglalja.

*SZAK
fn. tt. szak-ot, harm. szr. ~a. 1) Rész, mely úgy tünik föl elménkben, mintha bizonyos egésztől, vagy töb., hasonló nemüektől el volna választva, metszve, vágva, szabva stb. Ezen alapfogalom rejlik a szakad, szakaszt, szakgat, szakos, szakócza, szakmány v. szakvány származékokban. Szakká tenni (Kresznericsnél) am. részekre törni, tépni, szabni, hasítani; szakká válik, szakká leszen am. összenyomódik, törődik. Szak a könyvben, iratban am. a görög-latin paragraphus. Ezen öszvetett szóban: erőszak jelent tehetséget, vagy törekvést, melynél fogva erőnket mintegy szétbomlásig megfeszítjük, vagyis, mint mondani szokás, ha törik, szakad is, vagy erő szakadtáig elszánjuk magunkat a végrehajtásra. 2) Gyümölcsből való pép, kása, mely zúzás, törés, csömöszölés, vagyis részecskékre szakasztás által készül. Ez értelemben egyezik vele az íz, pl. szilvaíz, baraczkíz, azaz, lekvár, ízzé zuzott szilva, baraczk, minthogy az íz nem csak ínyekre ható érzést, hanem apró részecskéket is jelent. A föntebbi "szakká teszem" "szakká leszen" közelebb e jelentésre is vonatkozhatik. 3) Az időből, mint valami folytonos egészből elvont kisebb-nagyobb folyamrész. A tavasz, nyár, ősz, tél az évnek szakai. A nap a hétnek heted szaka. Az óra a napnak huszonnegyed szaka. Korszak. Időszak. Ifjusági, férfikori, vénségi időszak. Évszak. Fürdőszak. Továbbá bizonyos idő folyama alatt történt dolgok öszvege. Árpádok korszaka. Keresztes háboruk korszaka. - Ezen kérdésre mikor? határozói sajátságos szerkezete van ezen kifejezésekben: éjt-szaka, napot-szaka, hetetszaka (az Érsekujvári codexben), nyarat-szaka, telet-szaka, s am. éji időnek, hétnek, nyárnak, télnek folytában; mintha volna: éj-idő-szaka, nyár-idő-szaka, miknek elemzésére nézve l. NAPOTSZAKA, és NYARATSZAKA. 4) Jelenti az égtájnak, illetőleg látkörnek egy-egy külön gondolt részét. Éjszak, keletszak, délszak, nyugotszak, (septemtrio, oriens, meridies, occidens). Általában csak az ,éjszak' divatos, melytől különböznek: éj-szaka és éjt-szaka. 5) Ezen öszvetételben, félszak am. a rendes egészhez képest fél alak. Félszakra épített háztető, mely csak egyik oldalról emelkedik föl. Félszakra fordítani az ekét, azaz, oldalast, nem egész talpára állítani. 6) Átv. ért. valamely társadalmi, ügyességi vagy szellemi egésznek része. Hivatalok különféle szakai. A tisztviselőt más szakba tenni át. A tudományok vagy müvészetek egy vagy több szakában jártasnak lenni. Ez a bölcsészeti, az a történelmi szakhoz tartozik. A tudományos értekezéseket szakok szerint osztályozni. Minden tudományszakból egy-egy pályakérdést hirdetni. - Egyébiránt legközelebb áll hozzá a magyar szeg, továbbá idegen nyelvekben a csagataj szak-mak (vág-ni), a szanszkrit szagh gyök, honnan a latin sec-o, s innen sectio, segmen, ismét a török és csagataj szök-mek (elválasztani, darabokra, részekre osztani) stb. Gyökeleme: sza, honnan szab szó is am. részekre oszt; a törökben is szap-mak am. szab-ni, vág-ni, bevág-ni. V. ö. SZAB.

*SZÁK (1)
fn. tt. szák-ot, harm. szr. ~ja. Hálóféle szövetből álló, s nyéllel ellátott zacskó, melylyel a bárkából a halakat kiszokták szedni, vagy melylyel az aprónemű, különösen a kisz nevü halacskákat fogják. Egynek látszik az iszák v. zsák szóval. l. ZSÁK, és ISZÁK.

*SZÁK (2)
falu Komárom m.; helyr. Szák-ra, ~on, ~ról.

*SZAKA (1)
(szak-a) fn. tt. szaká-t. 1) Egyegy elvált rész valamiből, pl. a kerék talpáról abroncsrovásból kitört vagy kihullott vagy kivágott darabka, rovaték. Különösen a székelyeknél divatos. Szakát vetett kerék vagy abroncs. Vágj szakát neki t. i. rovatékot az abroncsnak. (Kriza J.). Máskép: szakáj. - Ez értelemben nem egyéb., mint a önhangzóval v. utóhangzással megtoldott szak, milyenek máj mája, zúz zúza, bog boga, rongy rongya. 2) A nyaknak csomója, vagy úgynevezett Ádám almája, továbbá az áll alatti kövér dudoruság; máskép: toka, s úgy látszik, hogy ennek csak módosított alakja, és rokon hozzá dag, dagály. Nagy szakáju kövér ember (Szabó Dávid). 3) Görvélyféle nyavalya némely állatok pl. disznók, juhok torkában. Disznószaka = csík, torokfájás (Szabó Dávid). Szakája lett a disznónak - az ínye szélén, ajakán. (Kriza J.). Ez értelemben is a tokával áll gyökhangi és fogalmi rokonságban. 4) Növénynem a tízhímesek seregéből és ötanyások rendjéből; csészéje öt metszésü; bokrétája öt szirmu; pilise a magzat tövén öt pikkelyes; tokja öt. Virági többnyire sárgák. Fajai részént lapos, részént hengeres levelük. (Sedum). Fajai közől emlitést érdemelnek: bablevelü szaka (s. telephium), köz névvel: bablevelüfű, kövérfű, varjubab, szerelem taplója; heverő szaka (s. anacampseros), köz névvel: szerelemterjesztőfű; borsos szaka (s. acre), köz névvel: bárány- vagy egércsecsfű, szakafű; hatszegü szaka (s. sexangulare); fejér szaka (s. album), köz névvel: kicsin fülfű stb.

*SZAKA (2)
némely összetételekben határozói jelentése van, milyenek: éjt-szaka, telet-szaka, nyarat-szaka, napot-szaka, hetet-szaka; l. ezeket.

*SZÁKA
falu Bihar m.; helyr. Száká-ra, ~n, ~ról.

*SZAKÁCS (1)
(szak-a-acs v. szak-a-as l. a czikk végén) fn. tt. szakács-ot, harm. szr. ~a. 1) Férfiszemély, ki különféle ételek készitésében kiseb., vagy nagyobb ügyességgel bir. Urasági, kolostori, tábori, katonai szakács. Franczia, német, magyar szakács, mennyiben kiválólag ezek izlése szerént süt főz. Az éhség legjobb szakács. (Km.). A sok szakács elsózza a levest, v. ételt. (Km.). Sok szakács közt sótlan marad az étel. (Km.). Télben két szakács egy kulcsár, nyárban két kulcsár, egy szakács (km.) azaz télben többet egyél, nyárban többet igyál. Nincs oly szakács ki mindennek szája izént főzzön. (Km.). A szakács is király maga konyhájában. (Km.). A szakácsságot tanulónak, illetőleg szakács segédének neve kukta, mely szó jobbadán csak a kolostorokban divatozik. 2) Nőszemélyre vonatkozva, nőszakács v. szakácsnő, v. szakácsasszony, ki a sütést főzést érti, különböztetésül a szakácsné-tól, ki tulajdonkép am. szakács felesége, minél fogva lehet valaki jó szakácsné, de rosz szakácsnő és viszont. Egyébiránt e szabatos különböztetésre a szokás nem ügyel, mert a szakácskodó nőt is szakácsnénak nevezi. Szerelmes a szakácsné, akkor mondják, ha igen sós az étele.
Mi e szónak elemzését illeti, úgy vélekedünk, hogy gyöke azon szak, mely különösen holmi gyümölcsökből készített pépet, kását, éteknek való ízt jelent. Mi szerint eredetileg csak azt nevezhették szakácsnak, ki az urak számára különféle nyalánkságokat, csemegéket, szakokat, ízeket készített, s későb., széles értelemben átvitetett minden sütőfőző személyekre. A németben is a szakács és pép (szak, íz) fogalmak egyesülnek a Koch szóban. Képeztetésére nézve legvalószinűbb, hogy a szak-ból lett a utóhangzással szaka, s ebből tulajdonságot jelentő as képzővel együvé olvadva szakás t. i. szakkal (ízzel, péppel) bánó (személy), mint, gulyás, csikós, csordás, vagy, sajtos, pálinkás, hentes személynevek. Hogy pedig az ás as ász asz a szók végén át szoktak változni, s lesz belőlök ács acs, mutatják e példák: bogás bogács (kóró), faragás forgács, talpas talpacs (bakancsos), virgás virgács, tanás tanács (személy, és értekezés), kovács (kohás) kovács, rovás rovács, ordas ordacs, kajás kajács, Munkás Munkács. Ide tartozik vakarcs, sütemény neme, Őrségben vakaros vagy vakarus, melynek hasonlatára ezek is: habarcs tekercs, eredetileg habaros, tekeres lehettek; dugasz dugacs stb. A szók közepén az s és cs fölcseréltettek ezekben és több másokban: hágosó hágcsó, lépeső lépcső, innenső innencső, valaminek olcsó ára, azaz alsó ára, minthogy az al régiesen ol, pl. Alpár, Olpár.
Mások előtt talán valószinűbbnek látszhatik, hogy a szakács öszvetett szó a szak és ács főnevekből, mintha volna szak-ács, azaz, szakcsináló. Ha nyelvünk birodalmában tudnánk régieb., koru öszvetett szót, melyben az ács kétségtelenül egy volna az ács személynévvel, úgy mi is e második elemzéshez hajlanánk; amidőn ács v. acs maga a megfordított csi v. cse vagyis csinál régiesen cseál gyöke volna; de nekünk úgy látszik, hogy kovács, takács, tanács és barkács szókban is nem az ács személynév rejlik; miről l. az illető szókat saját rovataik alatt.
Egyébiránt a törökben is igen gyakran eléfordúl ezen képző, dsi alakban, mely valóban a magyar csi (= cseál, csinál) gyöknek felel meg, pl. sapka-dsi am. sapka- (azaz kalap) csináló, kalapos, csizme-dsi am. csizmadia, süpürge-dsi am. seprőcsináló, ás-dsi am. hús- vagy étekcsináló azaz szakács.

*SZAKÁCS (2)
faluk Bihar és Arad m.; helyr. Szakács-ra, ~on, ~ról.

*SZAKÁCSASSZONY
(szakács-asszony) ösz. fn. Konyhai sütéshez főzéshez értő, azt gyakorló nőszemély.

*SZAKÁCSASZTAL
(szakács-asztal) ösz. fn. Konyhai asztal, melyen a szakácsok a sütnifőzni való holmit metélik, szabdalják, habarják stb.

*SZAKÁCSI
faluk Borsod, Közép-Szolnok és Somogy m.; helyr. Szakácsi-ba, ~ban, ~ból.

*SZAKÁCSINAS
(szakács-inas) ösz. fn. lásd KUKTA.

*SZAKÁCSKÉS
(szakács-kés) ösz. fn. Kés, melylyel a szakácsok a húsokat konczolják, a tésztákat metélik stb.

*SZAKÁCSKODÁS
(szak-a-as-kod-ás) fn. tt. szakácskodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A szakácsmesterség, vagy ügyesség gyakorlása; sütési főzési foglalkodás.

*SZAKÁCSKODIK
(szak-a-as-kod-ik) k. m. szakácskod-tam, ~tál, ~ott. Szakácssággal foglalkodik, azzal keresi kenyerét. V. ö. SZAKÁCSSÁG.

*SZAKÁCSKÖNYV
(szakács-könyv) ösz. fn. Könyv, mely különféle ételek készitése módjáról oktatást ad. Franczia, magyar szakácskönyv, amint t. i. főleg vagy a francziák vagy a magyarok izléséhez alkalmazkodik.

*SZAKÁCSKÖTÉNY
(szakács-kötény) ösz. fn. Fehér vászonból való kötény, milyet a szakácsok, és szakácsnők szoktak maguk elé kötni.

*SZAKÁCSMESTER
(szakács-mester) ösz. fn. Férfi személy, ki a szakácsok sorába, illető ügyességének kimutatása után némi szertartással b., van avatva, s oklevéllel ellátva.

*SZAKÁCSMESTERSÉG
(szakács-mesterség) ösz. fn. Mesteri ügyesség, vagy tulajdonság, vagy állapot, melyre valaki mint kitanult szakács szert tesz.

*SZAKÁCSNÉ
(szakács-né) ösz. fn. Szabatosan véve am. szakács felesége; mint, takácsné, kovácsné, gulyásné stb., Azonban a nyelvszokásnak tetszett a nőszakácsot vagy szakácskodó nőt is így nevezni. A vén szakácsné is megfőzi a jó levest. (Dugonics km. 2. R. 326. l.).

*SZAKÁCSNŐ
(szakács-nő) ösz. fn. Szakácskodó, szakácsságot üző nőszemély; fordítva: nőszakács.

*SZAKÁCSSÁG
(szak-a-as-ság) fn. tt. szakácsság-ot, harm. szr. ~a. Ételeket sütőfőző mesterség, vagy ügyesség, vagy foglalkodás. V. ö. SZAKÁCS.

*SZAKAD
(szak-ad) önh. m. szakad-t. 1) A megfeszített, ide-oda húzott vonott, vagy csigázott testnek rostos részei között az öszvetartó kötelék felbomlik, s azok ellenkező irányban egymástól elválnak, szétfeslenek, szétrepednek, elfoszlanak stb., Szakad az erőszaknak engedő kötél, madzag, zsinór, fonal, czérna. Szakad az igen felcsigázott húr. Szakad a posztó, vászon, papír, midőn repegetik, tépik. Elszakadt a hám, a gyeplő, a szíj. A kötelékek mind öszveszakadtak. Hármas kötél nehezen szakad. (Km.). 2) Bizonyos tartalékától elválik. A kender gyökerestül kiszakad a földből, midőn nyüvik. Leszakad a gomb. Leszakad a tető gerendája, a hídpadló. Leszakad alatta a jég. 3) Némi erőszak, pl. vásás, koptatás, dörzsölés, nyomás stb. által hézag, lik támad rajta, minél fogva az illető részek elválnak egymástól. Térden, könyökön leghamarabb szakad a ruha. Oldalt kiszakadt a csizma. Elszakadt a töltés, a gát. 4) A részek közötti öszvetartó erő megtágul, egyszersmind némi romlás keletkezik bennök. Ina szakad. Megszakad, pl. midőn a töke leszáll, vagy bizonyos sérülést szenved. Ha törik, szakad, még sem engedek. 5) Átv. a) bizonyos helyről, vidékről máshová telepedik. Őseink keletről szakadtak ide. Hazánk némely lakosai külföldről szakadtak hozzánk. Utánad folynak könnyeim, ki tőlem elszakadsz. (Dal). A menekültek távol világrészekbe szakadtak. b) Pártosságból, felekezetességből, gyülöletből stb. valakitől, vagy egész testülettől elválik, elkülönzi magát. A görög szertartásu keresztények nagy része elszakadt a római egyháztól. Megszakadt köztök a barátság. c) Az ily mondatokban, szivemből szakadt, lelkemtől szakadt, jelent oly elválasztást, mely tulajdonkép eredetre vonatkozik, de különben erkölcsi és szellemi egységre, rokonságra mutat. Ide tartoznak: Eb ágyából szakadt, azaz, származott. Magva szakadt, nemzetsége, vagy családja kihalt benne. "Miglen magva szakad, s hozzá már senki hasonló nem születik többé." (Czuczor, Aradi gyülés). 6) Képes kifejezéssel, am. nagy-rohanással ömlik. Szakad az eső, a zápor. Sebes szakadva tódúl az árvíz, a bérczi patak. Szemeiből könyűzápor szakad. A folyó a tengerbe szakad.
Mind ezen jelentésekből kitünik, hogy ez igében alapfogalom az elválás, távolodás, szétbomlás. Minél fogva gyöke azon sza, melyből szana (szét) szór (sza-or) és szab is alakultak, s rokon hozzá a vékonyhangú sze, és te, melyből szét, té, téved, tétova, téltúl, stb., származtak. A törökben szakat Hindoglu szerént am. estropié; rompu, cassé. V. ö. SZA, gyökelemet; és SZAB, SZAK gyököket.

*SZAKADÁR
(szak-ad-ár) fn. tt. szakadár-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Széles ért. így nevezhetők akármily polgári, vagy társadalmi, vagy testületi közönség oly tagjai, kik annak egységétől bizonyos tekintetben mintegy kiszakasztják magukat, pl. kik a köz akaratnak, vagy többség véleményének hódolni nem akarván külön felekezetet képeznek. 2) Különösen az egyházi történelemben így neveztetnek a nemegyesült keleti egyház tagjai, kik a katholikusokkal a hitágazatok lényegére nézve, a szentháromság titkát kivéve, megegyeznek ugyan; de a római pápa egyházi felsőségét el nem ismerik, mi által a katholikusok községétől elszakasztják magukat. (Schismatici). Átv. értelemben más hitvallásokra is alkalmazható, pl. a törökök a perzsákat szakadároknak tartják, minthogy a sztambuli nagy szultánt fejökül nem fogadják el.

*SZAKADÁS
(szak-ad-ás) fn. tt. szakadás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Szenvedő állapota valamely testnek, midőn szakad. Kötélnek, húrnak szakadása. Szakadás ellen megerősíteni valamit. 2) Bizonyos erőszak által keletkezett réz, hézag, nyilás, lik valamely testen. Szakadás a ruhán, a töltésen. 3) Sérülés a megerőtetett állati test némely részeiben. 4) Pártos, felekezetes elválása valamely testület egy részének a többitől. A keleti görög szertartásu keresztények szakadása, kik a római egyháztól külön váltak. (Schisma). "Szakadásban minekünk nem kell bocsátkoznunk, mert elveszünk." Gr. Eszterházy Miklós nádor 1645-ben. 5) Folyónak egy másikba, kivált nagyobba, tóba, tengerbe ömlése; különösen így nevezik magát a beömlő vizet, és ennek medrét is, mely másképen torok v. torkolat. V. ö. SZAKAD.

*SZAKADAT
(szak-ad-at) fn. tt. szakadat-ot, harm. szr. ~a. 1) A szakadásnak eredménye, végrehajtott állapota. "És a szakadat (scissura) nagyob., leszen." (Münch. cod. Máté. IX.). Különösen párt, vagy felekezet, melynek tagjai az egésztől elváltak. Egyébiránt, ámbár nem szabatosan, e szó helyett a mai nyelv szakadás szót használ (l. SZAKADÁS), holott oly különbség van köztök, mint pl. gondolás és gondolat, eredés és eredet s több mások között. 2) A székelyeknél am. szünet. (Kriza J.). Általában is szakadatlan, szakadatlanul am. szüntelen, szüntelenül.

*SZAKADÁT
falu Bihar m., erdélyi fala Szeben székben; helyr. Szakadát-ra, ~on, ~ról.

*SZAKADÁTH
falu Tolna m.; helyr. Szakadáth-ra, ~on, ~ról.

*SZAKADATLAN
(szak-ad-at-lan) mn. tt. szakadatlan-t, tb., ~ok. Aminek részei között szakadat nincsen; szétválás nélküli ép, egész. Átv. időre vonatkozólag am. folytonos; minek részei egymásután létezni, történni soha meg nem szüntek, szünet nélküli. Szakadatlan közlekedés. Szakadatlan munka, iparkodás. Valamely nemzetségnek több századok folytán szakadatlan uralkodása. Szakadatlan örökségi jog. Határozóként am. szünet nélkül, szakadatlanul. Szünetszakadatlan itt regnál rajtam ez a gyermek. (Kriza J.).

*SZAKADATLANUL
(szak-ad-at-lan-ul) ih. 1) Általán, szakadat nélkül. V. ö. SZAKADAT. 2) Különösen, am. folyvást, szünet nélkül. Szakadatlanul dolgozni.

*SZAKADÉK
(szak-ad-ék) fn. tt. szakadék-ot, harm. szr. ~a. 1) Rés, hézag, lik, mely a részek erőszakos elválása által támadt. Szakadék a töltésen, a gáton, a sövényen. A szakadékot betömni, bevarrni. 2) Az egésztől rom gyanánt elvált rész, pl. sziklaszakadék. 3) A tyúknak, vagy más házi madárnak utolsó tojása, mely után megkotlik, tehát azon tojás, melyen a madárnak mintegy magva szakad. E szerint szakadéknak mondhatnók a nemzetségnek vagy családnak utolsó ivadékát is. 4) A folyónak kiágazó része, foka, mely a derékmedertől mintegy elszakad. Vízszakadék. Tisza, Duna szakadékja, (Szab., D.). "Volt Nagyságtoknak Seredi urammal valami Duna szakadék vize, kin Báthori uram Seredi urammal szegyet csináltatott." Levél 1558-ból (Szalay Ág. 400 m. levél). 5) Átv. ért. máslás. 6) A székelyeknél szintén átvitten legkarcsúbb hosszu darázsfaj, melynek melle a hasával igen vékonyan függ öszve, s úgy látszik, mintha meg volna szakadva, máskép: kecskedarázs. Erről nevezik az igen karcsu termetű leányt darázsderekú-nak.

*SZAKADÉKONY
(szak-ad-ék-ony) mn. tt. szakadékony-t v. ~at, tb., ~ak. Ami könnyen szakad, vásik, reped, mállik. Szakadékony szövet, mint a pókháló. V. ö. SZAKAD.

*SZAKADÉKONYSÁG
(szak-ad-ék-ony-ság) fn. tt. szakadékonyság-ot, harm. szr. ~a. Könnyen, szakadó tulajdonság vagy állapot.

*SZAKADÉKOS
(szakad-ék-os) mn. tt. szakadékos-t v. ~at, tb., ~ak. Amin vagy miben szakadék van.

*SZAKADHATATLAN, SZAKADHATLAN
(szak-ad-hat-[at]lan) mn. tt. szakadhatatlan-t, tb., ~ok. Igen szilard szövetű, szerkezetű, tömegű, melynek részeit egymástól nem vagy alig lehet szétszakasztani, eltépni, elvásítani stb. Átv. ért. szorosan öszvefüggő, öszvetartó, erkölcsileg egyesült, elválaszthatlan. Szakadhatatlan barátság, szövetség. Határozóként am. el nem szakadhatólag, elválhatatlanul.

*SZAKADKOZÁS
(szak-ad-koz-ás) fn. tt. szakadkozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Fáradság vagy betegeskedés által gyöngülés, fogyogatás.

*SZAKADKOZIK
(szak-ad-koz-ik) k. m. szakadkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A székelyeknél am. fáradság vagy betegeskedés által elgyöngül, fogyogat.

*SZAKADÓ
(szak-ad-ó) mn. tt. szakadó-t. 1) Ami szakad. 2) Szakadásos pl. folyampart.

*SZAKADOZ
(szak-ad-oz) gyak. önh. m. szakadoztam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Folytonosan, vagy töb., részben, vagy többed magával szakad, azaz, alkatrészei erőszakosan szétválnak, szétrepedeznek, foszladoznak stb. Szakadoznak a lőporral fölvetett sziklák. Szakadoznak a húrok, a kötelek. Tüskék között szakadoz a ruha. "Mert úgy a tömlők megszakadoznak és a bör elötletik." (Münch. cod. Máté IX.). 2) Több rés, nyilás, lik támad rajta. Szakadoz a töltés, a gát. 3) Többed magával tartalékjától elválik. Ruhájáról leszakadoztak a gombok. 4) Többen, vagy egymás után valamely helyről más helyre távoznak. Az elpusztult zsidók a világ minden részeire elszakadoztak. 5) Többed magával párt vagy felekezetképen az egésztől elválik. V. ö. SZAKAD.

*SZAKADOZÁS
(szak-ad-oz-ás) fn. tt. szakadozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, vagy cselekvés, midőn valami, vagy valaki szakadoz. V. ö. SZAKADOZ.

*SZAKADOZOTT
(szak-ad-oz-ott) mn. tt. szakadozottat. Ami töb., részekre szakadt, foszlott, széledt. Szakadozott kötél, ruha. Szakadozott hadak. V. ö. SZAKADOZ.

*SZAKADOZOTTSÁG
(szak-ad-oz-ott-ság) fn. tt. szakadozottság-ot, harm. szr. ~a. Szakadozott, töb., részekre foszlott, széledt állapot.

*SZAKADTÁBAN
(szak-ad-t-a-ban) ih. Oly állapotban midőn valami elszakad. Használtatik főkép átv. értelemben: végső megfeszültében vagy megerőtetésében. Lelke szakadtában kereste. (Szab., D.).

*SZAKADTÁIG v. SZAKADTAIG
(szak-ad-t-a-ig) ih. Mindaddig, mig el nem szakad. Eltart szakadtáig. Átv. végső megfeszülésig, megerőtetésig. Körme szakadtáig üzte a dolgot. Torka szakadtáig lármázott.

*SZAKADTIG
(szak-ad-t-ig) ih. Összetételekben használtatik szakadtaig helyett, pl. körömszakadtig, torokszakadtig.

*SZAKAFŰ
(szaka-fű) ösz. fn. 1) Diószeginél a ,szaka' nemü növény egyik fajának népies neve, mely nála borsos szaka (sedum acre). A Tájszótárban Incze József után am. bodzatákajak (scrophularia nodosa).

*SZAKAFÜLFŰ
(szaka-fül-fű) ösz. fn. A fülfüvek neméhez tartozó növényfaj; szárai merőn állók, levelei rendetlenek, az alsók hengerdedek, a felsők behorpadtak. (Sempervivum sediforme).

*SZAKÁJ
(szak-a-aj) fn. tt. szakáj-t, tb., ~ok. l. SZAKA, 1).

*SZAKAJT
(szak-aj-t); SZAKAJTÁS; SZAKAJTÓ, l. SZAKÍT v. SZAKASZT; SZAKASZTÁS; SZAKASZTÓ. Azon igék egyike, melyek a régies ejt, ojt képzőt ,ajt' alakban még megtartották; s melyből lett később., korban az ít képző.

*SZAKÁL (1)
(szak-a-l v. szak-a-al) fn. tt. szakál-t, tb., ~ak, harm. szr. ~a. E szó ragozásában azon szabálytalanság észlelhető, hogy a tt. szakál-t (egyszerü t-vel), melynél fogva a többesnek szakál-ok-nak kellene lennie, mint hasonló tárgyesetü más főnevekben; vagy megfordítva a tárgyesetnek kellene szakál-at-nak lennie, mik mind két esetben tájdivatosan léteznek is; azonban az általánosabb szokás így állapította meg, mint föntebb följegyzők. Szakálas melléknévi származék tájszokásilag szinte ,szakálos' vagy ,szakállos' alakban is eléjön. - Jelentései: 1) A felserdült férfinemüek állán, és tokáján növő szőrözet, melytől különbözik az orr és felső ajak közén sarjadzó bajusz, és a pofát benövő barkó, mely máskép pofaszakál vagy fülbajusz. Sürü, ritka, göndör, hoszszu, rövid szakál. Spanyol szakál. Fekete, vörös, ősz, szürke, fehér szakál. A szakált megereszteni, fésülni, beretválni, nyesni, nyirni. Félre bajusz, jön a szakál. (Km.). Becsüld meg az ősz szakált. (Km.). 2) Némely állatok állán növő, s a szakálhoz hasonló szőr, vagy lebenyeg, pl. a kecskéknél, és a kakasoknál. 3) Szakálhoz hasonló mű, vagy tünemény. Kulcs szakála. Álgyu szakála. Némely bolygó csillagok szakála. Hajósok nyelvén minden oly ág, szeg, kampó, mely valahol aláfelé áll. (Wiederhagge). Péter szakála, tréfásan am. borczégér. 4) Képesen szólva: tisztesség, s ezen alapuló hitel. Szakálára kölcsönözni pénzt valakinek. Más szakálára inni. (Szabó D.). Szakálamra mondom azaz becsületemre. Szakálamra veszem azaz jót állok, kezeskedem. Jelent férfi kort, férfiasságot is. Majd ha megnő a szakálad. Aggszakál. 5) Szakála van a pipának, különösen a tajtéknak, midőn nyaka körül a mocsok kiveri. 6) Szabad szakálára hagyni am. teljes függetlenséget engedni.
Egyezik vele az uigur, török, tatár szakal, mongol szakhal (barbe, barb., ou filets de l'epi, fibres de racine; honnan; boghodai jin szakhal, barbe du froment [kalász], khuluszun szakhal, grappe ou un épi de roseau); a wolgai finn sakal vagy sakala, továbbá a héber zakan, és arab dakan, melyek jelentenek állat is, szakált is (mertum, barba). Véleményünk szerint ugyanezen viszony létezik a magyar szaka (,toka' jelentéssel) és szakál között, minthogy a szakál tömege leginkább a tokát környezi, s annak kinövése; hasonlóan a ,szakál' szó nem egyéb, mint a megnyujtott, s mintegy kinőtt szaka. Innen kiindulva mind a szakál és szakhal, mind a zakan szókat a magyar szóképzés szerint elemezhetjük, t. i. a) az al v. l újabb képzőnek is tekinthető; de ezen kivül is szokása nyelvünknek némely önhangzón, különösen a, e hangokon végződő szókat l betüvel megtoldani - pl. fő fől, nő nől, lopva lopval, sanda sandal, bandsa bandsal, kancsa kancsal, hangya hangyal v. tájdivatosan hangyál, és így szaka szakal v. szakál. Hasonlóan fejlődiek l-vel részint mint képzővel, részint mint toldalékhanggal ki: fonal, kötel, lebel, lepel, és meglágyítva ly-vel: apály, ragály, aszály, seregély, sörte sörtély, körte körtély stb.; Sőt maga szaka is egyik érteményében a székelyeknél másképen: szakáj, melyben a j az ly helyett van, mint általán a székely ki ejtésben, mely szerént ,székely' szó is nálok: ,székej'. b) Az l és n nem csak némely szók elején és közepén, de végén is fölcseréltetnek, mint: hol hon, sehol sehon, halkal halkan, val van (hiányos igék), dal dana, sül-disznó, sün-disznó; lágyítva: lapály lapány, vőfél vőfény, mordály mordány stb. Ez elemzésnél fogva nincs rá semmi ok, hogy kettőztetve írjuk: szakáll. Az l és ly mint folyékony hangok végül igen gyakran megkettőztetnek.
E szót, mint töb., régi és ujabb keleti nyelvekkel közöset, az ősi nyelv egyik tisztes hagyományának tarthatjuk.

*SZAKÁL (2)
faluk Baranya, Bihar és Nógrád m.; ERDŐ~, MEZŐ~, erdélyi faluk Torda m.; helyr. Szakál-ra, ~on, ~ról.

*SZAKÁLACSKA
(szakál-acs-ka) fn. tt. szakálacská-t. Kicsi, rövid szakál.

*SZAKÁLAS (1)
(szakál-as) mn. tt. szakálas-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Kinek vagy minek szakála nőtt, szakála van, különösen ki szakálát meghagyja. Szakálas őseink. Szakálas férfiak, vének. Szakálas zsidó. Szakálas asszony, kinek vénségére itt-ott sarjadzó szőrszálak rutítják az állát. Óvd magadat a szakálas asszonytól. (Km.). Szakálas czinege. Szakálas keselyü. Szakálas (agg) szolgának szó is vereség, v. szó a veresége. (Km.). 2) Általánosabban: szakálas kecske, kakas. Szakálas csillag, különböztetésül a szoros értelmü üstököstől, vagy farkastól. (Cometa barbatus, csinitus, caudatus). 3) Mint fr. tárgyesete: szakálas-t, tb. ~ok. A régieknél bizonyos nemü lőfegyver. "Egy nehány zegyen (szegény?) katona vagyon kik(nek) soha netalán szakálos sem volt kezébe." Levél 1555-ből. (Szalay Ág. 400 m. levél). Molnár Albertnél szakállas am. bombarda, selopetum pogonatum (eine Büchse, ein Doppelhacken).

*SZAKÁLAS (2)
mint helynevet l. SZAKÁLLAS czikk alatt.

*SZAKÁLASAN
(szakál-as-an) ih. Szakálas állapotban vagy minőségben, szakállal.

*SZAKÁLASODÁS
(szakál-as-od-ás) fn. tt. szakálasodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Serdülési állapot, midőn valakinek állán, tokáján szakál növekedik.

*SZAKÁLASODIK
(szakál-as-od-ik) k. m. szakálosod-tam, ~tál, ~ott. Szakála sarjadzik, növekedik. Némely ifjak korán szakálasodnak. Átv. ért. a pipa, különösen tajtékpipa alját a zsir kiveri.

*SZAKÁLATLAN
(szakál-at-lan) mn. tt. szakálatlan-t, tb., ~ok. Kinek szakála nincsen, vagy, ha nől is, leberetválja. A forró égöv alatt lakó férfiak sokszor szakálatlanok. Szakálatlan papok, katonák, udvari emberek. Határozóként am. szakál nélkül, szakálatlanul.

*SZAKÁLD
falu Borsod m.; helyr. Szakáld-ra, ~on, ~ról.

*SZAKÁLHÁZA
falu Temes m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*SZAKÁLKA
(szakál-ka) fn. tt. szakálká-t. Kicsi, rövid szakál.

*SZAKÁLKENDŐ
(szakál-kendő) ösz. fn. Kendő, melyet valakinek nyaka alá kötnek, midőn szakálát beretválják, vagy nyirik, máskép: elővető.

*SZAKÁLKÉS
(szakál-kés) ösz. fn. lásd BOROTVA.

*SZAKÁLL
l. SZAKÁL.

*SZAKÁLLAS (1)
l. SZAKÁLAS.

*SZAKÁLLAS (2)
falu Kővár vidékben, puszta Heves m.; helyr. Szakállas-ra, ~on, ~ról.

*SZAKÁLLOS
APÁCZA~, LAK~, TÚRI~, faluk Pozsony m.; IPOLY~, Hont m.; helyr. Szakállos-ra, ~on, ~ról.

*SZAKÁLMEDENCZE
(szakál-medencze) ösz. fn. A borbélyok rézmedenczéje, melyben a borotváláshoz való szappant elkészítik, egyszersmind a borbélyműhelyek czégére; tréfásan: lencsés tál.

*SZAKÁLOS
l. SZAKÁLAS, SZAKÁLLAS és SZAKÁLLOS.

*SZAKÁLSZŐR
(szakál-szőr) ösz. fn. Szakált képező szőrözet az emberi állon, és tokán, különböztetésül a testnek más tájait fedő szőröktől.

*SZAKÁLTALAN
(szakál-talan) lásd SZAKÁLATLAN.

*SZAKÁLVERŐ
ösz. fn. tréfásan am. borbély.

*SZAKÁLVILÁG
(szakál-világ) ösz. fn. A székelyeknél régi idő, midőn még szakált viseltek. A mai kort szintén mondhatjuk szakálvilágnak.

*SZAKÁLY
faluk Abaúj és Tolna m.; helyr. Szakály-ra, ~on, ~ról.

*SZAKAMÁS
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Szakamás-ra, ~on, ~ról.

*SZAKASAVAR
(szaka-savar) ösz. fn. Növényfaj a savarok neméből; szára felálló, tövön elágazó, terepély; levelei húsosak, hamvasak, tövistelenek, két-három zöld csikkal. (Salsola soda). V. ö. SZAKA, és SAVAR.

*SZAKASZ (1)
(szak-asz) fn. tt. szakasz-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Általán valamely egésznek alkatrésze, mely bizonyos czélu, vagy alapu osztálynál fogva külön egységet képez, s az egészhez képest mintegy elvált állapotban létezik. A tudományok szakai szerént osztályozott könyvek ugyanannyi szakaszokat képeznek a könyvtárban. Az erdőt, szőlőt, kertet, földet több szakaszra osztani. Szabó Dávidnál jelent házemeletet is. - Különösen a könyvek szerkezetében, nagyobb nemü osztály, mely több fejezetet, vagy czikket foglal magában. Hit, remény és szeretet czimű szakaszok az egélytani könyvben. Első, másod, harmad szakasz. (Sectio). Egyébiránt az irók hol szélesb hol szűkebb értelemben használják s az osztályok majd kisebb (paragraphus), majd nagyobb (sectio) nemeire alkalmazzák. Legczélszerűbben a paragraphust szak-nak, a sectiot szakasz-nak v. szakozat-nak mondhatjuk.

*SZAKASZ (2)
falu Szatmár m.; helyr. Szakasz-ra, ~on, ~ról.

*SZAKASZJEGY
(szakasz-jegy) ösz. fn. Ezen bevett § jegy, melyet a szakaszok egyes részeinek, azaz czikkeinek, ízeinek jelölésére szokás használni. Helyesebben: szakjegy.

*SZAKASZKODÁS
(szak-asz-kod-ás) fn. tt. szakaszkodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Pártossági vagy felekezetességi elválás, mely nem egyszerre, hanem fokozatosan, vagy részletesen, és lassan-lassan történik meg. 2) Átv. lankadozás, mint a szakadtig megfeszített erőnek, munkának eredménye.

*SZAKASZKODIK
(szak-asz-kod-ik) k. m. szakaszkod-tam, ~tál, ~ott. 1) A többségtől lassan-lassan elválik, elkülöníti magát, hogy különös felekezetet képezzen. Az új vallások tagjai elszakaszkodtak a régi egyháztól. 2) Átv. erő szakadtaig fáradoz; a megerőtetés miatt lankatag állapotban szenved, erőben fogyatkozik, csökken (Szab., D.).

*SZAKASZT
(szak-asz-t) áth. m. szakaszt-ott, par. szakaszsz, htn: ~ni v. ~ani. 1) Feszítés, húzás-vonás, csigázás, tépés stb., által véghez viszi, hogy valami szakadjon, vagyis, hogy részei két vagy több szakaszra váljanak, feseljenek, foszoljanak, rongyoljanak stb. Kötelet, madzagot, fonalat, zsinórt, húrt szakasztani. A levelet felszakasztani, szét-, elszakasztani. 2) Tartalékától elválaszt, felhúz, vagy letép valamit. Földből kiszakasztani a csemetét, füvet. A gombot leszakasztani. A padlót felszakasztani. Levelet, virágot szakasztani.
"Térdig jártam a rózsában,
Lehajultam, szakasztottam."
Népdal.
3) Vásás, koptatás, dörzsölés, nyomás által hézagot, likat, rést csinál valamely szilárd szerkezetű test, vagy tömeg részei között. A sebes árvíz töltéseket, gátokat szakaszt. Térdén a nadrágot, könyökén a dolmányt kiszakasztotta. 4) Bizonyos helyről távolodni kényszerít. A sors elszakasztott bennünket hazánktól. 5) Sütők nyelvén am. a megkelt tésztatömegből kisebb-nagyob., czókot kiválaszt, hogy belőle kenyeret, czipót, zsemlyét stb. alakítson. 6) Különös szólások: Elődbe szakasztom (adom) annak valóságos képét (Szabó D.). Időt szakasztani am. szorgos idéjéből egy részt valami másra fordítani. Szakasztó szálig a székelyeknél am. valamennyien. "A kikről beszéltem, azok hónap (holnap) mind egy szakasztó szálig legyenek a tü vendégeitek." (Székely népmese befejezése). Pesti Gábornál: "Étkeket (étköket t. i. mostoha gyermekeiét) megszakasztja" am. tőlök megvonja. A régi Halotti beszédben: "És az gyimilcsnek oly keserű vala íze, hogy torkukat mige szakasztja (megszakasztja) vala" (= megrontja vala). "Arrul is izentem az birónak és ispánnak, hogy az kanisai temleczbe szakasztom nyakokath." Levél 1557-ből. (Szalay Ág. 400 m. levél). Végét szakasztani valaminek, am. végét vetni, megszüntetni. 7) Önhatólag szakasztani valakivel vagy valamely párttal, felekezettel, társasággal am. attól elválni.

*SZAKASZTÁS
(szak-asz-t-ás) fn. tt. szakasztás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, vagy erőhatás, mely által valamely test szakaszokra válik, mi tépés, csigázás, feszítés, általán a részek erőszakos elválasztása által történik. V. ö. SZAKASZT.

*SZAKASZTÓ
(szak-asz-t-ó) mn. és fn. tt. szakasztó-t. 1) Aki vagy ami szakaszt. Kötelet szakasztó szilaj ökör. Töltéseket szakasztó árvíz. Kenyeret szakasztó asszony. 2) Vesszővel kötött szalmakosár, melyb., a kiszakasztott kenyértésztát teszik, mielőtt a kemenczébe vetnék; máskép: szakasztóvéka, vagy túl a Dunán: zsompor. Szakasztószálig. lásd SZAKASZT alatt.

*SZAKASZTÓRUHA
(szakasztó-ruha) ösz. fn. Vékonyan belisztezett ruha, vagyis vászondarab., melyet a szakasztókosár öblében szétterítenek, s a kiszakasztott kenyértésztát bele takarják.

*SZAKASZTOTT
(szak-asz-t-ott) mn. tt. szakasztott-at. 1) Általán, minden, amit szakaszokra választottak, téptek, vásítottak, koptattak stb., V. ö. SZAKASZT. 2) Átv. oly hasonló valakihez, vagy valamihez, mintha azzal egészen egy, s belőle vétetett, s választatott volna el. Szakasztott olyan, mint az édes apja. Szakasztott képe az édes anyjának. Ez a fegyver szakasztott mása az enyémnek. Ezen fogalmi viszony rejlik a hasonló szóban is, melynek gyöke azon has, honnan hasad, hasít származtak.

*SZAKASZTÓVÉKA
(szakasztó-véka) ösz. fn. l. SZAKASZTÓ, 2).

*SZAKATKOZIK
(szak-at-koz-ik) k. m. szakatkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Lásd SZAKASZKODIK, 2).

*SZAKATURA, SZAKA-TURA
falu Kővár vidékben; helyr. Szakaturá-ra, ~n, ~ról.

*SZAKAVATOTT
(szak-avatott) ösz. mn. Aki valamely tudomány vagy müvészet ágában kellő jártassággal bír.

*SZAKAVATOTTAN
(szak-avatottan) ösz. ih. Valamely tudomány vagy müvészet ágában kellő jártassággal.

*SZAKAVATOTTSÁG
(szak-avatottság) ösz. fn. Valamely tudomány vagy müvészet ágában szerzett kellő jártasság.

*SZAKBELI
(szak-beli) ösz. mn. Valamely tudományos vagy müvészeti szakhoz tartozó, arra vonatkozó.

*SZAKBÉR
(szak-bér) ösz. fn. Bér, melyet a munkások bizonyos szakmányért, vagyis kiszabott munkáért kapnak, különösen a bányászok fizetési járandósága, egy-egy kiszabott munkaszakért.

*SZAKCS
mváros Tolna m.; helyr. Szakcs-ra, ~on, ~ról.

*SZAKCSONT
(szak-csont) ösz. fn. Azon porczogó csont, mely az áll vagyis szak alatt kidudorodik, máskép: Ádám almája, Ádám csutkája.

*SZAKEMBER
(szak-ember) ösz. fn. Szakavatott ember, a tudományok vagy müvészetek valamely szakában, ágában jártas ember, illetőleg férfi.

*SZAKÉRTELEM
(szak-értelem); SZAKÉRTELMISÉG, (szak-értelmiség) l. SZAKAVATOTTSÁG.

*SZAKÉRTŐ
(szak-értő) l. SZAKAVATOTT.

*SZAKÉRTŐEN, SZAKÉRTŐLEG
(szak-értően v. ~értőleg) l. SZAKAVATOTTAN.

*SZAKFÉRFI
(szak-férfi) l. SZAKEMBER.

*SZAKGAT
(szak-og-at) gyak. áth. m. szakgat-tam, ~tál, ~ott, par. szakgass. 1) Valamit töb., részekre, vagy több testet folytonosan tépeget, szakokra fesleni, foszlani kényszerít. Kötelet, húrokat szakgatni. A leveleket, könyveket, hirlapokat szétszakgatni. 2) Több rokon nemü testeket tartalékaiktól rántva, húzva, tépve stb. elválaszt. Kendert szakgatni, azaz, nyűni. Virágokat, leveleket száraikról leszakgatni. Felszakgatni a padlódeszkákat. 3) Rések, likak, hézagok csinálása által több szakra választ, vásít, koptat. Az árvíz szakgatja a partot, töltéseket, gátakat. Ruhát szakgatni, elszakgatni. "Magát a kövekhez szakgatván" (concidens se lapidibus. Münch. cod. Marc. V.).
Világos, hogy ez igének gyöke azon szak, melyből szakad, szakaszt, szakmány s más ugyanazon alapfogalmú szók származtak, tehát a k eredeti gyökhang, minélfogva mint elemhangot minden származékaiban meg kell tartanunk és kiírnunk, habár kiejtésben s hangejtés természete szerint g gyanánt hangzik. Hasonlóan irandók ezek is: ak, akad akgat; rak rakos rakgat rakogat, (melytől különbözik a rag gyöktől eredt raggat), nyak nyakgat; nyek nyekeg nyekget; nyik nyikog nyikgat; lik likgat; fak fakad, fakgat, ha csak ez utósót a fog igéből nem származtatnók foggat.

*SZAKGATÁS
(szak-og-at-ás) fn. tt. szakgatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, vagy erőszakos hatás, mely valamit szakokra tépeget, szétválaszt, vásítgat, rongyosít, tartalékjától elvon, likassá, hézagossá tesz stb. V. ö. SZAKGAT. 2) Átv. csúszos nyavalya kórjelensége, melyet a szenvedő úgy érez, mintha inait, izmait szakgatná valami. Karok, lábszárak, fogak szakgatása. Különbözik tőle a csipedés v. hasrágás, nyilalás, öklelés v. szúrás.

*SZAKGATOTT
(szak-og-at-ott) mn. és fn. tt. szakgatott-at. 1) Általán, szakokra tépegetett, vásott, koptatott; hézagosan elválasztott; töveiről kihuzdalt, szárairól letördelt, lecsipdesett stb., Szétszakgatott kötelek, húrok. Megszakgatott töltés. Elszakgatott ruha. Kiszakgatott kender, gyom. Leszakgatott virágok, falevelek. 2) Mint fn. jelent csuszaféle tésztaételt, melyet a gyúrt tésztatömegből ujjakkal, vagy néha, mint a gánczát, késsel is szakgatnak ki, mely ha kisebb darabkákból áll, csipedett v. csipkedett v. csipegetett a neve. Turós szakgatott.

*SZAKGYŰLÉS v. ~GYÜLÉS
(szak-gyülés) ösz. fn. Szakférfiakból álló összejövetel.

*SZAKHÍVATOTT
(szak-hívatott) lásd SZAKAVATOTT.

*SZAKISME, SZAKISMERET
(szak-isme vagy ~ismeret) l. SZAKAVATOTTSÁG.

*SZAKISMERŐ
(szak-ismerő) l. SZAKAVATOTT; SZAKEMBER.

*SZAKÍT
(szak-ít) áth. m. szakít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. szakíts, és némely tájbeszédben: szakíj, melyben a j a regies h-ból származott. (V. ö. SZABADÍT). Köz szokás szerént oly értelemben vétetik, mint szakaszt; azonban szabatosan véve a dolgot azon különbség volna köztök, mely maguk a törzsek t. i. a szak és szakasz között, t. i. szakít am. szakká tesz, szakaszt pedig am. szakaszszá, azaz szakossá tesz. Hasonlóan különböznének egymástól: higít és higgaszt; pirkít és pirkaszt; szárít és száraszt (szárazt) görbít és görbeszt. A szabatos elemzés szerint különbség van a nekik megfelelő önhatókban is, t. i. higúl és higgad; pirkúl és pirkad; görbűl és görbed között. A szárad igével viszonyló szárul tudtunkra nem létezik, ámbár a nyelvhasonlat szerént ez is mint helyes alkotásu szó érvényes lehetne. V. ö. ~ASZT, ~ESZT igeképző.

*SZAKÍTÁS, SZAKITÁS
(szak-ít-ás) fn. tt. szakítás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, vagy erőszakos hatás, mely által valami szakká tétetik, vagyis két vagy több szakra oszlik, feslik. Átv. ért. l. KENYÉRTÖRÉS, 2). - V. ö. SZAKÍT.

*SZÁKJAVAS
(szákja-vas) ösz. fn. A székelyeknél azon vas tölcsér, melyb., a fuvó csője megyen. Első része alkalmasint a szák v. iszák szóból csavarodott el, mely alatt a fuvónak bőrtömlője értendő.

*SZAKJEL v. SZAKJEGY
(szak-jel v. ~jegy) l. SZAKASZJEGY.

*SZAKKÉPZETT
(szak-képzett); SZAKKÉPZETTSÉG, (szak-képzettség) l. SZAKAVATOTT; SZAKAVATOTTSÁG.

*SZAKKÖZLÖNY
(szak-közlöny) ösz. fn. Irodalmi közlöny v. irodalmi lapok valamely tudományos vagy müvészeti szakbeli ismeretek terjesztése végett.

*SZAKLAP
(szak-lap) ösz. fn. l. SZAKKÖZLÖNY.

*SZAKLÓ
falu Közép-Szolnok m.; helyr. Szakló-ra, ~n, ~ról.

*SZÁKLÓVAS
(szákló-vas) ösz. fn. A vashámorokban azon vas töltsér, melyb., a fuvó csője beszolgál, máskép: száklya- v. szákjavas. Hihetőleg nevét a szák szótól vette, mintha volna szák-vas azaz a fuvó szák alaku tömlőjéhez tartozó töltsér. Lásd SZÁKJAVAS.

*SZAKMA
(szak-ma) fn. tt. szakmá-t. Valamely tudományos egésznek egyes ága. Bölcsészeti, nyelvészeti szakma. Kiki maga szakmája - tudománya szerént (Szab., D.).

*SZAKMAKÖR
(szakma-kör) ösz. fn. A tudományszakmához tartozó egyes ágak öszvege. V. ö. SZAKMA.

*SZAKMÁNY
(szak-mány) fn. tt. szakmány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Kiszabott munka, melyet bizonyos időben, vagy határozott darab szerint szoktak többnyire csak szóbeli szerződés szerént kialkudott bérért végezni, pl. midőn az aratókat holdak, táblák, a kaszásokat nyilasok szerént, az erdei favágókat ölek szerént, a szénégetőket a szén mérője szerént stb. fogadják fel és fizetik. Szakmányban kapálni, aratni. Szakmány szerént fizetni a munkásokat. Némi eltéréssel: szakvány. Gyökben rokon szegődik szóval.

*SZAKMÁNYMUNKA
(szakmány-munka) ösz. fn. Olyan munka, melyet szakmányban végeznek.

*SZAKMÁNYOS
(szak-mány-os) mn. tt. szakmányos-t v. ~at, tb., ~ak. Aki szakmányban dolgozik, vagy amit szakmány szerént, nem általában végeznek. Szakmányos arató, akit napszámban, de kivált holdak száma szerént fogadtak, és fizetnek; különböztetésül a részes-től. Szakmányos bányamunka. Személyről szólva használtatik főnevül is, amidőn tárgyesete: szakmányos-t, többese: ~ok. Szakmányosokat fogadni, fizetni. Nem vagyok szakmányosa azaz fogadott szolgája (Szabó D.).

*SZAKMÁR (1)
(szak-ma-ár) fn. tt. szakmár-t, tb., ~ok. A bányamivelésnél tiszti személy, aki a bányamunkásokra (szakmányosokra) felügyel, hogy szakmányaikat kellőkép végezzék, azok fizetése végett pénzt vesz által stb. (Schichtmeister).

*SZAKMÁR (2)
népies és némelyek véleménye szerént eredeti alakja a Szathmár szónak. Lásd SZATHMÁR.

*SZAKMÁR (3)
puszta Pest-Solt m.; helyr. Szakmár-ra, ~on, ~ról.

*SZAKMAT
(szak-am-at) fn. tt. szakmat-ot, harm. szr. ~a. Holmi dirib-darab., szakadozott töredék. Képeztetési alakra hasonlók hozzá: folyamat, futamat, daganat, foganat, pillanat, melyeknek hasonlata nyomán valószinű, hogy törzsöke a szak gyökből eredt szakam v. szakamik, melyből lett Szakamás (helynév Erdélyben) és szakamat.

*SZAKMATOL
(szak-am-at-ol) önh. m. szakmatol-t. Holmi töredékkel szemetez, kever valamit. Ne szakmatolj a vízbe. V. ö. SZAKMA.

*SZAKMATOLÁS
(szak-am-at-ol-ás) fn. tt. szakmatolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki szakmatol. V. ö. SZAKMATOL.

*SZAKMESTER
(szak-mester) ösz. fn. Személy ki a bányai munkásokra felügyel, kik t. i. szakmányban dolgoznak; ki a munkát szakmányonként kiosztja, és fizeti; máskép: szakmár. L. SZAKMÁR, (1).

*SZAKMŰ
(szak-mű) ösz. fn. Valamely tudományos szakban készült munka.

*SZAKMÜVELTSÉG
(szak-müveltség) ösz. fn. Valamely tudományos vagy müvészeti szakban kellő jártasság; máskép: szakavatottság, szakképzettség.

*SZAKNYÉR
falu Vas m.; helyr. Szaknyér-ra, ~on, ~ról.

*SZAKÓCZA
(szak-ó-cza) fn. tt. szakóczá-t. Kis szekercze. Képzőjére nézve kicsinyző, s gyöke a vágásra, metszésre vonatkozó szak, honnan szakó, am. szegő, és szakócza am. szekercze, azaz, szegőcze. V. ö. SZEKERCZE.

*SZAKOGAT; SZAKOGATÁS
tájdivatosak; l. SZAKGAT; SZAKGATÁS.

*SZAKOLCZA
szabad kir. város Nyitra m.; tt. Szakolczá-t; helyr. Szakolczá-ra, ~n, ~ról. Tótul: Szkalicza, azaz, sziklás hely.

*SZAKOLCZAI
mn. tt. szakolczai-t, tb., ~ak. Szakolczáról való, oda tartozó, ott készült, termett, arra vonatkozó. Szakolczai tót. Szakolczai posztó.

*SZAKOLY
falu Szabolcs m.; helyr. Szakoly-ba, ~ban, ~ból.

*SZAKONKÉNT
(szak-on-ként) ih. Szakok szerént, amint valamely szak hozza magával; szakról szakra.

*SZAKONY
ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Sopron m.; helyr. Szakony-ba, ~ban, ~ból.

*SZAKONYFALU
falu Vas m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*SZAKOS
(szak-os) mn. tt. szakos-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Aminek függölyféle kinövése van a tokáján. Szakos malacz, juh. 2) Szakokra osztott; szakonként eléforduló. Szakos irat. Szakos láz. V. ö. SZAK. 3) Ezen öszvetett szóban: erőszakos, am. feszített, csigázott. V. ö. ERŐSZAK.

*SZÁKOS
MAGYAR~, TÖRÖK~, faluk Temes m.; helyr. Szákos-ra, ~on, ~ról.

*SZAKOSZTÁLY
(szak-osztály) ösz. fn. Valamely egésznek szakok szerént elosztott egy része. Akadémiai szakosztály.

*SZAKOSZTÁLYI
(szak-osztályi) ösz. mn. Szakosztályt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Szakosztályi bizottság. Szakosztályi elnök. Szakosztályi ülés.

*SZAKOZ
(szak-oz) áth. m. szakoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szakokra osztályoz; szakok szerént elkülönít, elhelyez, elrendel. A tudományos társulatot szakozni, azaz, tagjait a tudományok szakjai szerént osztályozni. Szakozni a könyveket, a természetiek, régiségek gyüjteményét. Szakozni az erdőt évi vágatások végett. V. ö. SZAK.

*SZAKOZÁS
(szak-oz-ás) fn. tt. szakozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szakok szerinti felosztása, különitése, elrendezése valamely egésznek vagy többségnek. V. ö. SZAK.

*SZAKOZAT
(szak-oz-at) fn. tt. szakozat-ot, harm. szr. ~a. Töb., szakot magában foglaló egész. Állapot, midőn valami szakozva van.

*SZAKRENDSZER
(szak-rend-szer) ösz. fn. Oly rendszer, különösen a tanitásban, midőn a tudományok külön szakaira, külön oktatók alkalmaztatnak.

*SZAKSZINA
(szak-szina) iker. fn. tt. szaksziná-t. Szanaszét elszórt, elhányt, mindenféle gúnya, hulladék, portéka, pl. valamely rendetlen házban, vagy hurczolkodás alkalmával. Bodrogközben: szekszemonta. Hasonlók hozzá: retyemutya, genyegunya, ginczgöncz, czeleczula, encsembencsem mind holmi gúnyára vagy elszórt portékára vonatkozók, tovább., igen sok mások, melyek az alapszónak némi változtatása és ikerítése által keletkeztek, mint: czókmók, ringyrongy, gizgaz, dibdáb stb. stb.

*SZAKTAN
(szak-tan) l. SZAKTUDOMÁNY.

*SZAKTANÁR
(szak-tanár) ösz. fn. Tanár, ki a szakrendszer alapelve szerént a tudomány valamely ágát nyilvános iskolai intézetben eléadja.

*SZAKTÁRS
(szak-társ) ösz. fn. Személy, ki a tudomány vagy müvészet ugyanazon ágában működik, mint egy másik.

*SZAKTUDOMÁNY
(szak-tudomány) ösz. fn. Tudomány ága, melyet valaki tüzötten müvel és gyakorol.

*SZAKTUDÓS
(szak-tudós) ösz. fn. Tudós, ki a tudománynak valamely szakában különösen müvelte s müveli magát, és abban jártas.

*SZAKTŰZ
(szak-tűz) ösz. fn. A háboruban, vagy hadi gyakorlatoknál a gyalogság lődözésének azon módja, midőn az oszlopokban felállított katonák egyenként előre lépnek a sorból, s úgy sütögetik el puskáikat, azután ismét a sorb., állnak, és töltenek.

*SZAKÚL
(szak-úl) önh. m. szakúl-t. Szabatosan véve am. szakká lesz v. válik, valamint a vele viszonyló, és átható szakít am. szakká tesz. Egyébiránt nem igen divatozik, s a szokás inkáb., a szakad igét használja.

*SZÁKUL
mváros Krassó m.; helyr. Szákul-ba, ~ban, ~ból.

*SZAKÜLÉS
(szak-ülés) ösz. fn. Egybegyült szakférfiak tanácskozása.

*SZAKVÁNY
(szak-vány) fn. tt. szakvány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) l. SZAKMÁNY. 2) Nyitravölgyén am. arató, vagy cséplő rész, mint munkabér.

*SZAL
elvont gyök, mely értelemre nézve különböző szóknak alapját képezi. a) Élénkeb., mozgásra vonatkozik a szalad, szalaszt, szalonka, szaláng származékokban, s rokona a halad, halaszt igék gyöke: hal, a zalámbol gyöke: zal, továbbá száll ige és a vékonyhangú szél (ventus) főnév. Csagataj nyelven szal-mak am. kelni, kikelni (Vámbéry), a hegyi cseremiszben šil (am) am. elszaladni, megszökni (Budenz). A szanszkritban is szal gyök am. bewegen, springen, honnan a latin salio. b) Ezen származékokban: szalu, szalul, szalufa, vájást szétválasztást jelent, mely alapfogalomnál fogva rokona a vékonyhangú szel. c) Mint a szalag és szalma gyöke értelmi hasonlatban áll a szál, és szár főnevekkel. d) Több helynevek képződtek belőle, ú. m. Szala, Szalacs, Szalapa, Szalánta, Szalonta, Szaláncz, Szalk, Szalka, Szalók, és Szalva patak Ugocsában, melyekről csak pontos helyirati ismeretek után lehetne meghatározni, vagy legalább okszerüleg gyanítani, melyik gyökből eredtek legyen a fenn említettek közől.

*SZÁL (1)
fn. tt. szál-at, tb., ~ak, harm. szr. ~a. 1) A növényeknek fölfelé sarjadzó szára, dereka. Nádszál, fűszál, kenderszál, lenszál, vesszőszál, szalmaszál, faszál. Néhány szálat levágni az erdőből. Vastag, vékony, magas, alacson szál. Szálfa nem erdő. Különösen, virágbimbós ág, vagy szár. Rózsaszál, liliomszál, szegfüszál, violaszál. Letörni a rózsaszálat. Ez értelemben jobbára egyezik vele: szár. 2) Szőrnek, vagy hajnak egyes sarjadéka. Hajszál. Egy szál haja sincs. Vastag, finom, vékony hajszál, gyapjuszál. Szőkén szálán elveszett. Nincs annyi haja szála, a hányszor megbánta. Minden haja szála felállott. Vékony, mint a szögszál. Szőrszálat hasogatni. (Km.). 3) A sarjas szálakhoz hasonló fonadék, fonal, vagy rost. Czérna-, selyem-, gyapjuszál. Egy szál kötél. A vászonból kitépni a bélszálakat. Húsnak szálai, azaz, rostjai. 4) Az egyenesen álló növényszálhoz hasonló alak, vagy termet. Gyertyaszál, egy szál gyertya, fáklya.
"Addig a házamból el nem mégy,
Míg három szál gyertya el nem ég."
Népdal.
Oszlopszál, sziklaszál, kőszál. Kötélszál (a hajósoknál). Szálárbocz egy darabból, egy szálfából álló árbocz. Nagy szál ember, derék, magas szál legény. Szál szeg am. vastag derékszeg. 5) Egy szál kard am. hüvelyéből kihúzott és fölemelt kard. Egy szál kardra kihíni valakit am. párbajra szólítni. 6) Töb., fenyüszálból öszveszerkezett vizi jármű; máskép: talp, tutaj, szálhajó. Szálakon sindelyt, deszkát szállítani; mely értelemben egyébiránt kétes, ha nem mongol-tatár eredetű-e? l. itt alább.
E szóban, az első pont alatti értelemnél fogva, a magasságra növés alapfogalma rejlik, s legközelebb., rokonai a szár, és a sar, melyből sarj, sarjad, sarang és származékaik erednek. Ide tartoznak a szintén magas növésü szaru, és taré. Rokon hozzá a mongol szal (radeau, bateau, bac, vaisseau), melylyel egyezik a csagataj szal amivel a vízen átkelnek (Abuska); továbbá a finn szalko, mely póznát, hoszszabb rudat jelent; a héber (szálal), arab (schál) am. valamit fölemelt, egymásra halmozott. Továbbá alaphangra és fogalomra rokonai, a német Halm, latin calamus, culmus, persa: kalem, magasat jelentő culmen, collis, s magyar halom. Mi a szál szónak a többi pontok alatti értelmét illeti, azok a tulajdon értelmű szálhoz részént növésre, részént sudaras alakra hasonló tárgyakat jelentenek, minél fogva egyeznek vele szalag és sallang.

*SZÁL (2)
l. SZÁLL.

*SZALA (1)
fn. tt. szalát-t. 1) Szőlőfaj, (így nevezve talán Szala megyéről), melyet Hegyalján formint-nak, Sopronban pedig a németek Zapfner-nek neveznek. (Tájszótár).

*SZALA (2)
A Dunán túli kerülethez tartozó vármegye, melynek egyik oldalát a Balaton mossa, s mely a Dráváig lenyúlik. Tovább., ugyanezen vármegyét öntöző folyó neve is. Szala bora, Szala rákja, Szala menyecskéje. (Km.). Régi irásmóddal Zala, mi ujabb időben nagyon divatba jött, de csak a müveltséget igénylő osztálynál, mert a nép nyelvén most is Szala. Eredeti jelentését meghatározni nehéz. Valószinű ugyan, hogy e vármegyét hasonló nevű folyóvizéről nevezték el; de ez honnan kapta légyen nevét, nem bizonyos, legalább a szalad igével aligha azonos gyökü, mert folyása lassú, s mocsárok között bolygó. Talán a hornyolást, völgyelést jelentő szalu-val rokonítható. A finnben szala am. elrejtett valami, és szalainen am. rejtélyes, titkos. Egyébiránt kérdés, vajjon a Szala folyó neve nem régiebb-e a magyarok bejövetelénél, valamint a Vág, Nyitra, Duna, Tisza, Rába folyóké.

*SZALA (3)
falu Abaúj m.; helyr. Szalá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁLA
fn. tt. szálá-t. Idegen szó. Olaszul, spanyolul, lengyelül: sala, francziául: sale, salon, németül: Saal; magyarosan l. TEREM, fn.

*SZALACS
falu Bihar m.; helyr. Szalacs-ra, ~on, ~ról.

*SZALACSKA
puszta Somogy m.; helyr. Szalacská-ra, ~n, ~ról.

*SZÁLACSKA
(szál-acs-ka) kicsin. fn. tt. szálacská-t. Kicsi szál, ennek minden jelentésében. V. ö. SZÁL.

*SZALAD (1)
(szal-ad) önh. m. szalad-tam, ~tál, ~t. Sietve, sebbellobbal, gyorsított léptekkel haladva távozik. Köz szokás szerént egy értelmű vele fut, minthogy mindkettejök a siető haladásnak hangütését utánozza, t. i. a szalad a széllel, a fut a fuvással áll szoros hangviszonyban; honnan elszelelni tréfásan szólva am. elszaladni. A szintén rokon értelmű iramlik reszketeg hanggal járó s erőseb., nemű sietésre vonatkozik. Különösen a szaladás fogalmához némi indulatosságot, pl. félelmet, szilajságot, kicsapongást szoktunk kapcsolni. Ellenség elől szaladni. Féltében megszaladni, elszaladni, kiszaladni, beszaladni. A tolvaj elszaladt. Szaladj hamar, mert elfognak. A szilaj csikók, tinók kiszaladtak az ólból. Szaladj farkas, inadban az igazság. (Km.). Szaladj vármegyébe való, tréfásan a félénkről mondják. Ily különböztetésre vonatkozik Vitkovicsnak ezen élczeskedése: "Futtattok lovakat nagy urak, s így futni tanultok, kérdés: futni tudás nem szül-e majd szaladást?" E szerént szalad némi menekvési, szabadulási, vagy kicsapongási törekvést is fejez ki, honnan mást jelent: valakit megszalasztani, elszalasztani, és megfuttatni, elfuttatni. V. ö. SZAL, gyök, és FUT, LÓDÚL, IRAMLIK.

*SZALAD (2)
fn. tt. szalad-ot, harm. szr. ~ja. Általán, mesterségesen kicsigáztatott gabona, melynek levéből italt, vagy bizonyos ételt készítenek, milyen a sörnek való árpa, vagy azon buza, melyből költést sütnek. Lásd MALÁTA. Szláv eredetü szó, mert tótul: szlad, lengyelül: szlod am. éd, honnan szladki, szlodki am. édes. Mi a szaladot magyarán édeny- vagy édes-nek vagy öszvetett szóval csiréd-nek nevezhetnők. V. ö. SZALADOS.

*SZALADADÓ
(szalad-adó) ösz. fn. Adó neme, melyet a sernek való szaladtól fizetni kell. V. ö. SZALAD, fn.

*SZALADÁR
(szal-ad-ár) fn. tt. szaladár-t, tb., ~ok, harm. szr. ~ja. l. STRUCZ.

*SZALADÁS
(szal-ad-ás) fn. tt. szaladás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A haladásnak egyik legsietőbb neme, melyet valaki gyorsított léptekkel teszen. Különösen menekülési, szabadulási, vagy kicsapongási ösztönből eredő futás. Szaladásra venni a dolgot. Szaladás által menekülni. V. ö. SZALAD.

*SZALADÁSI
(szal-ad-ás-i) mn. tt. szaladási-t, tb., ~ak. Szaladásra vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó. Szaladási ösztön, szándék, szilajság.

*SZALADCSERÉNY
(szalad-cserény) ösz. fn. Cserény, azaz sövényféle fonadék vesszőből, melyen a szaladot kiteregetik és szárogatják. V. ö. SZALAD, főnév.

*SZALADGÁL
(szal-ad-og-al) gyak. önh. m. szaladgál-t. Kénye, kedve, szilaj indulata szerént ide-oda szaladoz, futkároz. Különösen gyermekekre, s fiatal állatokra alkalmazható.

*SZALADGÁLÁS
(szal-ad-og-al-ás) fn. tt. szaladgálás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, ideoda szaladás.

*SZALADKEVERŐ
(szalad-keverő) ösz. fn. Rúdféle eszköz, melylyel a szaladot kiverik, kotorják. V. ö. SZALAD, fn.

*SZALADMALOM
(szalad-malom) ösz. fn. Malom, melyben kizárólag szaladot vagyis szaladnak való gabonát őrlenek. V. ö. SZALAD, fn.

*SZALADÓCZI
(szal-ad-ó-czi) mn. tt. szaladóczi-t, tb., ~ak. Szaladgáló, lótófutó. Gúnyos jelentésü, mint, rüheróczi, szopóczi. Faludi ,Nemes asszony.' 103. l. főnevül használja: Szaladóczira nem kell bocsátani; így Szabó Dávidnál is.

*SZALADOS
(szalad-os) mn. és fn. tt. szalados-t v. ~at, tb., ~ak, mint fn. tárgyesete: ~t, harm. szr. ~a. Kicsiráztatott gabonának levéből és lisztből készített édes sütemény, mint a római katholikusoknál divatozó böjti eledel. Szalados vakarcs (a lakadalmi versben). Dunán túli tájszó; némely más vidékeken költés vagy kőtés (= költes, keltes) a neve. Eredetére nézve l. SZALAD, fn.

*SZALADOZ
(szal-ad-oz) gyak. önh. m. szaladoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyakran, folytonosan ide-oda szalad.

*SZALADOZÁS
(szal-ad-oz-ás) fn. tt. szaladozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, ide-oda szaladás.

*SZALADRÁCS
(szalad-rács) ösz. fn. Rács, illetőleg cserény, melyen a kicsirázott gabonából készített szaladot szárítják.

*SZALADSĚR v. ~SÖR
(szalad-sěr) ösz. fn. Vékony gyönge ser, melyet úgy készítenek, hogy a lehúzott első főzet után a törköly-re vizet öntenek. Közönségeseb., neve: ficzkó v. ficzkóser.

*SZALADSZÉRÜ
(szalad-szérü) ösz. fn. Szérü, melyen a szaladnak való gabonát kiteregetik, s megnedvesítik, hogy csiráb., menjen.

*SZALAFŐ
falu Vas m.; helyr. Szalafő-re, ~n, ~ről.

*SZALAG
(szal-ag) fn. tt. szalag-ot, harm. szr. ~ja. Általán, vékony szálat, vagy szelvényt képező, hajlékony állati vagy növényi test, melylyel valamit öszvekötni szoktak, vagy lehet, milyenek a bőrből hasított szíjak, vagy ezekhez hasonló szövetek, vagy bizonyos növények héjai, szárai, rostjai. Bőr-, fahártya-, fahéjszalag. Selyemszalag. Páros, fehér, fekete, zöld, sárga szalag. Szalagokkal ékesített kalap, ruha. Szalaggal befonni, megkötni a hajat. Megérdemelné, hogy szalagszíjakat metéljenek hátából. (Km.).
Gyökre és alapfogalomra rokonai: szál, szilánk és sallang; a mongolban szalagha am. sarj.

*SZÁLAG
(szál-ag) fn. tt. szálag-ot, harm. szr. ~ja. Az állati és növényi testek rostjai, mennyiben t. i. szálanként egymástól elválaszthatók. V. ö. SZÁL.

*SZALAGÁRU
(szalag-áru) ösz. fn. Minden szövetnemű szalag, mint kereskedelmi czikk.

*SZALAGÁRUS
(szalag-árus) ösz. fn. Kalmár, ki szövetnemű szalagokkal kereskedik.

*SZALAGBOKOR
(szalag-bokor) ösz. fn. Bokorb., vagy csokorba kötött szalag. Szalagbokor a női kalapon, ruhán.

*SZALAGCSOKOR
(szalag-csokor) l. SZALAGBOKOR.

*SZALAGDAD
(szal-ag-dad) mn. tt. szalagdad-ot. Szalag alaku, olyan mint a szalag.

*SZALAGFÉLE
(szalag-féle) ösz. mn. 1) Többféle szalag áruk. 2) l. SZALAGDAD.

*SZALAGFÉREG
(szalag-féreg) ösz. fn. Sima, lapos giliszta-forma, többnyire fejérszinű, igen hoszszu féreg, mely az emberek és állatok beleiben szokott tartózkodni.

*SZALAGGYÁR
(szalag-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben különféle növényi, vagy állati pl. selyemanyagból szalagokat szőnek.

*SZALAGGYÁROS
(szalag-gyáros) ösz. fn. Gyáros, ki szalagokat készít.

*SZALAGKERESKĚDÉS
(szalag-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki szalagárukkal űz.

*SZALAGKERESKĚDŐ
lásd SZALAGÁRUS.

*SZALAGKŐ
(szalag-kő) ösz. fn. Általán minden kő, melyet szalagforma vonások tarkáznak.

*SZALAGMŰ
(szalag-mű) ösz. fn. Mindenféle szalagszövet, mint mesterségesen készített mű.

*SZALAGMŰHÁZ
(szalag-mű-ház) ösz. fn. l. SZALAGGYÁR.

*SZALAGOL
(szal-ag-ol) áth. m. szalagol-t. L. SZALAGOZ.

*SZALAGOS
(szal-ag-os) mn. tt. szalagos-t v. ~at, tb., ~ak. Egy vagy több szalaggal diszített, megkötött, csokrozott. Szalagos kalap, ruha. Szalagos hajfonadék. V. ö. SZALAG.

*SZÁLAGOS
(szál-ag-os) mn. tt. szálagos-t v. ~at, tb., ~ak. Szálagokból, vagyis rostokból álló, rostos szerkezetű. Szálagos hús, izom. Szálagos kender.

*SZALAGOSAN
(szal-ag-os-an) ih. Szalaggal diszítve, megkötve, csokrozva. Szalagosan fölpiperézett kalap, hajék.

*SZALAGOZ
(szal-ag-oz) áth. m. szalagoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Egy vagy töb., szalaggal diszít, piperéz, megköt, csokroz valamit. Öltözéket, kalapot, hajat szalagozni.

*SZALAGOZÁS
(szal-ag-oz-ás) fn. tt. szalagozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg piperézés, midőn valamit szalagoznak.

*SZALAGRÓZSA
(szalag-rózsa) ösz. fn. Rózsaalakot képezőleg öszvetüzött, s pipere gyanánt diszlő szalagcsokor.

*SZALAGRÓZSÁS
(szalag-rózsás) ösz. mn. Szalagrózsával diszített, piperézett. Szalagrózsás fejék, kalap, mell.

*SZALAGSZŐSZÉK
(szalag-sző-szék) ösz. fn. Szövőszék, melyen szalagokat szőnek.

*SZALAGSZÖVÉS
(szalag-szövés) ösz. fn. Szalagokat készítő szövőszéki munkálkodás.

*SZALAGSZÖVŐ
(szalag-szövő) ösz. fn. Személy, ki szalagokat sző, különösen ilyetén munkával foglalkodó kézmives.

*SZALAJ
fn. tt szalaj-t, tb., ~ok. Lásd SZALAJKA, (1).

*SZALAJKA (1)
(szal-aj-ka) fn. tt. szalajká-t. Mátra vidékén am. hamuzsír. Valószinű, hogy nevét sós részeitől vette, mintha volna sajajka v. salajka. V. ö. SÓ, SAV.

*SZALAJKA (2)
puszta Nógrád m.; helyr. Szalajká-ra, ~n, ~ról.

*SZALAKÓTA
(szala-kóta) ösz. fn. A szajkóhoz hasonló madárfaj, mely férgekkel, s mindenféle magszemekkel szokott élni. Igen szép kék, és vörösen pettegetett tollai vannak. Öszvetett nevének első része, úgy látszik szaladgáló, második kiáltozó, vagyis szüntelen kótogó kotyogó tulajdonságára vonatkozik. (Coracias garrula). Máskép: vasvarjú.

*SZALAKUSZ
falu Nyitra m.; helyr. Szalakusz-ra, ~on, ~ról.

*SZÁLAL
(szál-al) áth. m. szálal-t. Az erdészeti szótárban am. az erdőgazdaságban a szükséges fát, kor, vastagság s más minőség szerént nem rendes vágásokból, hanem szálanként az egész erdőből ott vágják, ahol az a megkivántató minőségben találtatik.

*SZÁLALÁS
(szál-al-ás) fn. tt. szálalás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szálanként vágás. V. ö. SZÁLAL.

*SZÁLALÓ
(szál-al-ó) mn. tt. szálaló-t. Aki szálal, vagy amit, v. ami által, v. amiben szálalnak. Szálaló erdő. Szálaló üzem. Szálaló vágás. V. ö. SZÁLAL.

*SZALAMANDRA
fn. tt. szalamandrá-t. Lásd TŰZGYÍK.

*SZALÁNCZ
NAGY~, KIS~, faluk Abaúj megyében; helyr. Szaláncz-ra, ~on, ~ról.

*SZALÁNCZHUTA
falu Abaúj m.; helyr. ~hutá-ra, ~n, ~ról.

*SZALÁNG
(szal-áng) fn. tt. szaláng-ot. Vas megyei tájszó. l. SZALONKA.

*SZALANGÁL
(szal-ang-al) gyak. önh. m. szalangál-t. Szaladgál, futkároz. Gyakorlatos középképzőjében az n közbevetett hang, az egyszerü szalagál v. szalogál helyett.

*SZALANGÁLÁS
(szal-ang-al-ás) fn. tt. szalangálás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szaladgálás, futkározás.

*SZALÁNKA
l. SZALONKA.

*SZÁLANKÉNT
(szál-an-ként) ih. Minden szálat külön-külön, egyenként véve. Szálanként kitépni a szakált, bajuszt, hajat. Szálanként megválogatni a fenyűt. Gyöngyb., foglaltatlak (ősz szakálam) - - diszt ha hozsz nekem; sárba, és kitéplek szálanként, ha nem... (Vörösmarty). V. ö. SZÁL.

*SZÁLANKOZÁS; SZÁLANKOZIK
l. SZÁLLANKOZÁS; SZÁLLANKOZIK.

*SZALÁNNA
tájdivatos; l. SZALONNA.

*SZALÁNTA
falu Baranya m.; helyr. Szalántá-ra, ~n, ~ról.

*SZALAPA
falu Szala m.; helyr. Szalapá-ra, ~n, ~ról.

*SZALÁRD
falu Bihar m.; helyr. Szalárd-ra, ~on, ~ról.

*SZÁLAS
(szál-as) mn. tt. szálas-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Szoros ért. vett szálakból álló; rostos, amit szálakra lehet szétfejteni. Szálas hús. Némely növények szálas héja. 2) A növénytanban szálas az olyan levél vagy levélnemü szerv, mely aljától hegyéig csaknem egyenlő széles, és szélességénél 4-5-szörte hosszabb; ilyen a hóvirág (galanthus) levele. 3) Aránylag magasra nőtt, termetes, vagy magas szálakból álló. Szálas legény, katona. Szálas termetü ember. Szálas fa, erdő, széna. V. ö. SZÁL.

*SZÁLASODÁS
(szál-as-od-ás) fn. tt. szálasodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami szálasodik; l. ezt.

*SZÁLASODIK
(szál-as-od-ik) k. m. szálasod-tam, ~tál, ~ott. Magasra növekedik; szálai fölfelé nyúlnak. A megnyesett fiatal erdő szálasodik. Mondjuk általán növényekről, midőn szárb., mennek, vagy a serdülő fiatalságról, midőn fölcseperedik.

*SZÁLASSÁG
(szál-as-ság) fn. tt. szálasság-ot, harm. szr. ~a. Állati vagy növényi tulajdonság, midőn magasra, sudarasra növekedik.

*SZALASZT
(szal-asz-t) áth. m. szalaszt-ott, par. szalaszsz, htn. ~ni v. ~ani. 1) Parancs, nógatás, biztatás, ijesztés stb., által eszközli, hogy valaki szaladjon. Orvosért, gyógyszerért szalasztani valakit. A szolgát a szomszéd faluba szalasztani valamiért. Megszalasztani az ellenséget. 2) Némely igekötőkkel am. embert vagy állatot azért enged szaladni, és menekülni, mert letartóztatni nem bírja. Elszalasztani a lopáson ért tolvajt. Elszalasztani a szilaj csikót, tinót. A foglyot kiszalasztani a börtönből. 3) Átv. elszalasztani a jó alkalmat, azaz, elmulasztani, annak idején nem használni; kiszalasztani a szót, am. szelességből olyat mondani, amit el kellett volna hallgatni.

*SZALASZTÁS
(szal-asz-t-ás) fn. tt. szalasztás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit szaladásra késztünk, vagy menekülőleg szaladni engedünk. V. ö. SZALASZT.

*SZALATNA
KIS~, NAGY~, faluk Zólyom m.; és puszta Nógrád m.; helyr. Szalatná-ra, ~n, ~ról.

*SZALATNAK
falu Baranya m.; helyr. Szalatnak-ra, ~on ~ról.

*SZALATNYA
falu Hont, KIS~, puszta Nógrád m.; helyr. Szalatnyá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁLCSA
(szál-csa) fn. tt. szálcsá-t. Lásd PORODA alatt.

*SZÁLDOB
(szál-dob., ösz. fn. Egymás mellé vert két karóról lógó deszka, melyen a helységekben elszállásolt lovas katonáknak abrakolásra dobolnak.

*SZÁLDOBÁGY
falu Kraszna m.; HEGYKÖZ~, falu Bihar m.; helyr. Száldobágy-ra, ~on, ~ról.

*SZÁLDOBÁGY-SZELISTYE
falu Bihar m.; helyr. ~Szelistyé-re, ~n. ~ről.

*SZÁLDOBOS
falu Máramaros m.; erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. Száldobos-ra, ~on, ~ról.

*SZÁLDOKFA
l. SZÁDOKFA.

*SZÁLERDŐ
(szál-erdő) ösz. fn. Magas szálu fákból álló erdő, különböztetésül a pagonytól vagy cserjétől.

*SZÁLFA
(szál-fa) ösz. fn. 1) Magasra nyúlt derekú fa, és az ebből készült gerenda. Szálfa (= egy szál fa) nem erdő. (Km.). 2) Gerendák, fenyőszálak, melyekből a szállító talpak öszveállítvák.

*SZÁLFOGÓ
(szál-fogó) ösz. fn. Selyemfonók eszköze, vagyis görb., sodrony, mely a selyemszálakat együvé fogja, hogy fonallá alakuljanak.

*SZÁLHAJÓ
(szál-hajó) ösz. fn. Öszvekötött fenyűszálakból álló vízi jármű, máskép: talp, talphajó, tutaj, bornahajó, lábóhajó. V. ö. SZÁL, (1).

*SZÁLHÍD
(szál-híd) ösz. fn. Keskenyeb., folyókon híd gyanánt szolgáló egy vagy több talphajó.

*SZÁLHIVATAL
(szál-hivatal) ösz. fn. Szálhajókra (talpakra) felügyelő személyek hivatala. Sószállítási szálhivatal a Tiszán.

*SZÁLINGOZIK
l. SZÁLLINGOZIK.

*SZÁLIRÁNYOS
(szál-irányos) ösz. mn. Oly irányú, mint az egyenesen felnőtt növények, különösen fák szálai; egyenes vonalban kinyúlt.

*SZALK
puszta Pest m.; hely-r. Szalk-ra, ~on, ~ról.

*SZALKA
mváros Hont m.; falu Tolna m.; puszta Bihar m.; MÁTÉ~, mváros Szatmár m.; TISZA~, falu Bereg m.; helyr. Szalká-ra, ~n, ~ról.

*SZÁLKA
(szál-ka) fn. tt. szálká-t. 1) Hegyes, vékony, szurós, tűalakú kis szál, mely rost gyanánt a fának szilárd részétől elválik, kihasad, vagy más növények hasonló részecskéje, pl. tüske, törek. Szálkák a padolatdeszkában. Szálka ment a lábába. Kihúzni a szálkát. 2) Töb., nemű halak husában tűhöz hasonló vékony kis szálak. A csukában sok szálka van. A fogasnak, vizának nincs szálkája. Torkán akadt a szálka. Könnyü apró halat fogni, nehéz a szálkától enni. (Km.). Halat szálka nélkül, embert hiba nélkűl nem lehet találni. (Km.). 3) Némely ösztövér húsok vastag és szálakra választható rostjai. 4) Átv. ami némi akadályt, megütközést, botrányt okoz. Tudom, hogy nagy szálka vagyok a szemedben. Más szemében meglátja a szálkát, s magáéban nem látja a gerendát. (Km.). "Ne keresse mások tiszta szemében az szálkát." Gr. Eszterházy M. nádor Rákóczy Gy. erdélyi fejedelemhez 1645-ben. 5) A székelyeknél átv. ért. jelzőként am. elvéknyúlt. Beh szálka tested van. Ugyan szálka ember. (Kriza J.). - Ha a szálka szóban alapfogalomul a vékony tűféle alakot veszszük, okszerüleg vélhetjük, hogy nem egyéb, mint a szál-nak kicsinzője. Ha pedig szurós, bökős tulajdonságát fogjuk föl, úgy látszik, hogy a tüskét jelentő szulák szóval azonos, s ennek átvetés által alakult módosítása, mintha volna szulka, azaz, szurka, azon szu gyöktől, melyből a szú v. szol, és szucza származtak. Hogy u és ú restes kimondásban a- és á-val fölcseréltetnek, mutatják baglya = buglya (v. boglya), császkál = csúszkál; kászmálódik = kúszmálódik stb. Továbbá a ka megfordítva is jön elé némely szók végein, mint: kupka kupak, csutka csutak, sipka sipak stb. A Müncheni codexben szálka helyett kalász fordul elé: "Mit látod kedig a kalászt te atyádfia szemében." "És osztán meglátod kivetni a kalászt te atyádfiának szeméből." (Máté VII.). Molnár A. szerént is a szálka nem csak tövist, hanem kalászt (festuca) azaz gabonafőt is jelent, mely szurós szálaitól kapta nevét, melyek egymástól mintegy elvannak hasadozva, mint a fissus fissura és festuca rokon gyökü szók gyaníttatják, sőt a spica spiculum is szintén szurósra vonatkoznak. Ezek szerént a kalász szó sem volna egyéb, mint az átvetett szálka. Hasonló fogalmi rokonság látszik lenni a varrgák szuró eszközét jelentő német Ahle és Ähre között.

*SZÁLKABÚB
(szálka-búb., ösz. fn. Növénynem az együttnemzők seregéből, s egyenlőnősök rendjéből; vaczka zsejtes, csészéje galléros; bóbitája a szélső magvakon fogas, a belsőkön két-négy sörteszál, honnan a neve. (Tolpis).

*SZÁLKACSÉK
(szálka-csék) ösz. fn. A kétfőbbhímesek seregéb., és magrejtősök rendjébe tartozó növénynem; csészéje hengeres, négy fogú, némely porhonjain szálka, vagy tövis van, tokja tojásdad, két rekeszű. (Euphrasia). Nevezetesb fajai szemvidító, háromfogú, fogáncs-, sárga szálkacsék.

*SZÁLKALEVELÜ vagy ~LEVELŰ
(szálka-levelü) ösz. mn. Növényfaj, melynek levelei a szálkához vagy tűhöz hasonlók, mint a fenyűfajokéi.

*SZÁLKANYAK
(szálka-nyak) ösz. fn. Növénynem a négyhímesek seregéből és egyanyások rendjéből; csészéje két levelű a magzat alatt; bokrétája a magzat felett töltséres, négy hasábu; magva kettő; levelei csillogósak. (Crucianella).

*SZÁLKÁS
(szál-ka-as) mn. tt. szálkás-t vagy ~at, tb., ~ak. Szálkával bővelkedő, szálkákra hasadozott. Szálkás deszka. Szálkás hal. Szálkás ösztövér, hús. Szálkás agár vadászok nyelvén: kemény, serte szőrü, többnyire tartós, erős, mérges és sebes agár. V. ö. SZÁLKA.

*SZÁLKÁSÍT, SZÁLKÁSIT
(szál-ka-as-ít) áth. m. szálkásít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Szálkássá tesz, vagyis bizonyos testnek, különösen fának rostjait szálanként elválasztja, felszakgatja. V. ö. SZÁLKÁS.

*SZÁLKÁSÍTÁS, SZÁLKÁSITÁS
(szál-ka-as-ít-ás) fn. tt. szálkásítás-t, tb., ~ok. Szálkássá tevés.

*SZÁLKÁSODÁS
(szál-ka-as-od-ás) fn. tt. szálkásodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állapoti változás, midőn bizonyos test szálkákra szakadoz, vagy szálkák fejlődnek benne.

*SZÁLKÁSODIK
(szál-ka-as-od-ik) k. m. szálkásod-tam, ~tál, ~ott. Szálkák támadnak benne, szálkákra szakadoz, repedez. Az igen kiszáradt fenyűdeszka szálkásodni szokott.

*SZÁLKÁTLAN
(szál-ka-atlan) mn. tt. szálkátlan-t, tb., ~ok. Amiben szálka nincs. Szálkátlan husú viza, fogas. Szálkátlan sima deszka. Határozóként am. szálkátlanul, szálka nélkül.

*SZÁLKÁZIK
(szál-ka-az-ik) k. m. szálkáz-tam, ~tál, ~ott. Am. szálkásodik. l. ezt. Felszálkázott a köröm töve.

*SZÁLKERESKĚDÉS
(szál-kereskedés) ösz. fn. Kereskedés talpakon szállított fával, pl. deszkákkal, sindelyekkel stb.

*SZALK-SZENTMÁRTON
mváros Pest m.; helyr. ~Szentmárton-ba, ~ban, ~ból.

*SZÁLL
(szál-ol) önh. m. száll-t v. ~ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Általán bizonyos mozgással, ú. m. lépve, röpülve, jármüvön utazva valamely irány felé halad, hogy ott megtelepedjék, helyet foglaljon, vagy ideiglen tartózkodjék. Innen ez irányra mutató öszvetétek: beszáll, kiszáll, felszáll, leszáll, alászáll, elszáll, rászáll. Beszállani a fogadóba. Kiszállani a hajóból. Felszállott a páva vármegye házára. (Népd.). Leszállani a lóról. "Immár kedég ő leszállatta" (jam autem eo descendente. Müncheni cod. János IV.). "Urnak kedég angyala idő szerént leszáll vala." (U. a. János V.). Szálla alá poklokra. (Hitforma). Elszállanak a madarak. A hollók rászállanak a dögre.
"Száll a madár ágrul ágra,
Száll az ének szájrul szájra." Arany J.
Az elrezzent verebek visszaszállanak a fára. Szemb., szállani az ellenséggel, azaz, elébe lépni, s vele megküzdeni. Harczra, táborba, hajóra, tengerre szállani. 2) Mellékértelemben am. bizonyos helyen megtelepedik. Megszállott a raj. Valahová v. valakihez szállani. Megszállani valakinél, a fogadóban, honnan származékai: szállás, szálloda am. ideiglenes vagy állandó telepedési helyek. Megszállani a várat. 3) Átv. Szárába szállott az esze. Magába szállani, am. a külső tárgyaktól eszét elvonni, s annak működését önmagára fordítani. Szivébe szállani, erkölcsi belérzelmekre gerjedni. Szállj szivedbe, sirasd meg bűneidet. (Faludi). Felszáll, vagy leszáll az ára valaminek am. drágább, vagy olcsóbb lesz. Alászáll am. apad, fogy.
"Hazádnak szép vége mindenütt csonkán áll,
Sereged szép száma fogy, romol s szállton száll"
B. Balassa Bálint. ( A magyar nemzet romlott állapotjáról).
4) Átv. örökség vagy hagyományként általmegy, elébb., tulajdonosa után másnak jut. Apjának minden vagyona rászállott. Ez a jószág leányágra száll.
Ez igének első jelentésében a gyors mozgásnak, különösen a repülésnek alapfogalma rejlik, melyet a gyökszó sziszegő hangja utánoz; és legközeleb., rokon szél (ventus) szóval; másod értelem benne az előhaladás, bizonyos helyre törekvés, illetőleg a mozgás utáni megtelepedés. Alakjára hasonló hull, ill-an, vill-an igékhez, melyekben a kettőztetett l az alapfogalom nyomatékosságát, vagy belerejét látszik kifejezni. A régiek, mint Molnár, Pázmán, némely származékait egy l betűvel irták, mint: szálankozik, szálong, szálinkozik; azonban a régieknél a kettőztetett belükre különös figyelem nem fordíttatott. Egyébiránt a következetesség, valamint a közösebb szokás a származékokban is kettőztetést ajánl; ellenben egy l betüvel irandó a felköszöntésben divatos szálok az úrhoz vagy az úrnak, melyre ezt szokták felelni: halljuk a szép szót, mert ez am. szólok, t. i. a sza gyöktől, melyből a szav, szavas, szaval, szavatos fejlődtek ki; ugyanezen ige rejlik ama közmondatban is: aki másnak rosz tanácsot ad, maga fejére szál azaz szól. Érsekujvárott még az ujabb időkben is a városi hirdető így szokta kezdeni beszédét: "Uraim, dobszálva és publikálva tudtára adatik kigyelmeteknek" azaz, dobszólva, vagy dobszóval.

*SZÁLLADÉK
(száll-ad-ék) fn. tt. szálladék-ot, harm. szr. ~a. Bizonyos nedvnek, olunak fenékre szálló, leülepedő részei. Törzse az önállólag nem divatos ige szállad, milyenek az üledék, menedék, hulladék, töredék törzsei: üled, mened, hullad, töred stb.; vagy pedig ad-ék összetett képző.

*SZÁLLADÉKEZÜST
(szálladék-ezüst) ösz. fn. Ezüst, mely miután felolvasztatott, ismét leülepedik.

*SZÁLLAKOZIK
(száll-a-koz-ik vagy száll-ag-oz-ik) l. SZÁLLANKOZIK.

*SZÁLLALÓDIK
(száll-al-ód-ik) k. m. szállalód-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. késlelődve v. késlekedve dolgozik.

*SZÁLLANDÓSÁG
(száll-and-ó-ság) fn. tt. szállandóság-ot, harm. szr. ~a. Ami örökségül valakire szállani fog. Különbözik tőle: szállomány.

*SZÁLLANKOZÁS
(száll-ank-oz-ás v. száll-ang-oz-ás) fn. tt. szállankozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. l. SZÁLLONGÁS.

*SZÁLLANKOZIK
(száll-ank-oz-ik vagy száll-ang-oz-ik) k. m. szállankoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Ide-oda szállong. Foltonként szállankoznak, mint a vert hadak. (Pázmán Kal. 454. l.). Ez igében a gyakorlatos középképző tulajdonkép ag s az n közbevetett hang, mintha volna szállagozik v. szállogozik, s tájdivatosan létezik is: szállakozik. V. ö. SZÁLL.

*SZÁLLÁS (1)
(száll-ás) fn. tt. szállás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Telepedés, állapodás, tartózkodás végett bizonyos helyre menés, utazás stb. Rendesen csak igekötőkkel divatozik: leszállás, beszállás, kiszállás, felszállás, megszállás. 2) Azon hely, hol valaki ideiglen letelepedik, tartózkodik, rövidebb vagy hosszabb ideig lakik. Utasoknak szállást adni. Szállásra fogadni. Szállásra fogadóba menni. Szállást fogadni, változtatni. Szállásra magához venni. Katonai szállás. Olcsó, drága, ingyen szálláson lakni. Nyáron minden bokor szállást ad. (Km.). "Hol vagyon a szállás (diversorium) hol a bárányt egyem en tanejtványimmal." (Münch. cod. Lukács XXII.). "Nézjed ma az assiriosoknak szállásit" (castra. Bécsi codex Judith IX.). "Hogy kedég este lőn sietének ő szolgai ő szállásokra" (ad hospitia sua. Ugyanott XIII.). 3) Mezőgazdasági tanya künn a szabad határban, milyenek az úgy nevezett karámok, aklok, elletők vagy sellenczek. 4) Régebben telep vagy gyarmat értelemben is használtatott. Innen e helynevek: Árokszállás, Újszállás, Fülöpszállás, Kis-Újszállás stb. 5) Vadászok nyelvén így hívják a róka és borz lakhelyét, melyről ezeket írja Bérczy Károly: "A tanyaszállás (Hauptbau) 5-8 lábnyira a föld alatt van. Kijárata lejtősen és rézsut fut a földbe s innen jobbra és balra 14-15 különböző vezeték nyílik és czikázza át egymást. Ezek közől egy vagy kettő a pitarba vezet, s ilyen pitarja a tanyaszállásnak 4-5 is van, mindegyikből más keskeny vezeték vivén a másikba. Az utolsó legkeskenyebb vezeték a teknőbe nyílik, mely a legtéresebb üreg, fajzási és kölykezési hely. Van ezen kivül a rókának más tanyája is, ú. m. kotorék (a róka ideiglenes keskeny szállása) és tömlő (a kanróka s a meddőn maradt szuka lakása, melynek teknőjéből ellenkező irányban két vezeték szolgál a ki- s bejárásra).

*SZÁLLÁS (2)
puszta Pozsony m.; helyr. Szállásra, ~on ~ról.

*SZÁLLÁSADÓ
(szállás-adó) ösz. fn. 1) Személy aki szállást ad. 2) Országos adó neme, mely valakire szállása után szállástartására figyelemmel vettetik ki.

*SZÁLLÁSBÉR
(szállás-bér) ösz. fn. Bér, melyet más házában vagy telkén fogadott lakhelyért, telepért fizetni kell. A szállásbért évnegyedenként előre letenni. Fölverni a szállásbért.

*SZÁLLÁSJEGY
(szállás-jegy); SZÁLLÁSLAP, (szállás-lap) l. SZÁLLÁSLEVÉL.

*SZÁLLÁSLEVÉL
(szállás-levél) ösz. fn. Levél, vagy czédula, melynek utasítása szerént valaki bizonyos helyen szállást kap. A gyülésre meghivott tagoknak szállásleveleket adni. Katonai nyelven poléta (boléta).

*SZÁLLÁSMENTESSÉG
(szállás-mentesség) ösz. fn. Tulajdonképen szállásadási mentesség, midőn valaki pl. a szállásoló vagy átvonuló katonaságnak szállást adni nem köteles.

*SZÁLLÁSMESTER
(szállás-mester) ösz. fn. hivatalosan megbizott személy, kinek feladata a megérkezett vendégeket illető szállásaikra utasítani, vagy bevezetni. Különösen községi tisztviselő, ki a katonák elszállásolása felől gondoskodik.

*SZÁLLÁSOL
(száll-ás-ol) önh. m. szállásol-t. Bizonyos idegen helyen megtelepedve lakik, tartózkodik. Fogadóban, ismerősnél, jó barátunknál szállásolni. E helységben lovas katonák szállásolnak. Áth. értelemben am. szállásra rendel, utasít; máskép szállásoz. A gyalogságot laktanyáb., szállásolni.

*SZÁLLÁSOLÁS
(száll-ás-ol-ás) fn. tt. szállásolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Bizonyos helyen mint ideiglenes szálláson lakás, tartózkodás. 2) Szállásra rendelés, utasítás; máskép: szállásozás.

*SZÁLLÁSOSZTÓ
(szállás-osztó) ösz. fn. Aki többek részére pl. a katonaságnál kinek-kinek illető szállását kimutatja.

*SZÁLLÁSOZ
(száll-ás-oz) áth. m. szállásoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A jövevényt, vendéget bizonyos szállásra rendeli, utasítja. El-, beszállásozni a katonákat.

*SZÁLLÁSOZÁS
(száll-ás-oz-ás) fn. tt. szállásozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Rendelkezés, utasítás, melynél fogva valaki bizonyos szállást kap.

*SZÁLLDOGÁL
(száll-ad-og-ál) gyak. önh. m. szálldogál-t. Egymás után, lassanként, gyéren, kicsinyenként érkezik, bizonyos helyre gyülekezik, röpül stb., Az utasok szálldogálnak már a hajóra. Már szálldogálnak a fecskék, gólyák. A hó szálldogálni kezd. A méhek a virágokra szálldogálnak.

*SZÁLLDOGÁLÁS
(száll-ad-og-ál-ás) fn. tt. szálldogálás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki vagy valami szálldogál.

*SZÁLLÉKONY
(száll-ék-ony) mn. tt. szállékony-t v. ~at, tb., ~ak. Ami egy helyen nem marad, hanem tovább halad, repül, lebeg, mint a füst, gőz, illat, szesz. Szállékony felhők, ködök, pölyhök.

*SZÁLLÉKONYSÁG
(száll-ék-ony-ság) fn. tt. szállékonyság-ot, harm. szr. ~a Tulajdonsága valamely testnek, melynél fogva könnyen mozgásb., jő s tovább repül, lebben.

*SZÁLLERNYŐ
(száll-ernyő) ösz. fn. Nagy ernyőhöz hasonló készület, melynek segedelmével, ha kiterjesztetik, magasab., helyről a szabad levegőben biztosan alá lehet ereszkedni.

*SZÁLLING
(száll-ing) gyak. önh. m. szálling-tam, ~tál, ~ott. Kiseb., mozgással, s mintegy könynyeden ide-oda száll. A szállong igének kicsinyző módosulata. V. ö. SZÁLLONG.

*SZÁLLINGÓ
(száll-ing-ó) mn. és fn. tt. szállingó-t. 1) Ami ide-oda szálling. Szállingó lepkék, madarkák, pölyhök. 2) A virágok himszálai.

*SZÁLLINGOZÁS v. SZÁLLINGÓZÁS
(száll-ing-oz-ás v, száll-ing-ó-oz-ás) fn. tt. szállingozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, folytonos ide-oda szállás, röpködés. A kicsinyzés, és könnyüdség alapfogalma rejlik benne.

*SZÁLLINGOZIK v. SZÁLLINGÓZIK
(száll-ing-oz-ik vagy száll-ing-ó-oz-ik) k. m. szállingoz-tam, ~tál, ~ott. Gyakori, kicsided, és könnyüd mozgásokkal ide-oda száll, röpdös, mint a lepkék, bogarak, vagy a pöhöly, hó stb.

*SZÁLLINKOZIK
l. SZÁLLINGOZIK.

*SZÁLLÍT, SZÁLLIT
(száll-ít) áth. m. szállít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Máshonnan jötteket bizonyos helyre telepít, ideiglenes vagy folytonos ott lakás végett. A polgárok házaib., katonákat szállítani. Két személyt egy vendégszobába szállítani. Az elpusztult tartományba idegen gyarmatokat szállítani. 2) Szélesb ért. eszközli, hogy valaki bizonyos helyről másra menjen, induljon, mozduljon. Kiszállítani az utasokat a hajóról. Leszállítani valakit a lóról. 3) Valakit v. valamit szárazföldi vagy vízi jármüvön bizonyos helyre általvitet, elküld. Hajókon, szekereken szállítani a hadsereget. Borokat, gabonát, fát, különféle árukat távol földre szállítani. Igekötőkkel: el-, be-, fel-, le-, kiszállítani holmit. Átv. ért. leszallítani valaminek az árát am. kisebbre szabni. A keresetet leszállítani a törvénykezésben am. azt megszüntetni.

*SZÁLLÍTÁS, SZÁLLITÁS
(száll-ít-ás) fn. tt. szállítás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit v. valamit bizonyos jármüvön határozott helyre általvisznek, különösen a kereskedelmi forgalomra vonatkozólag. Gabona-, fa-, borszállítás.

*SZÁLLÍTÁSBÉR
(szállítás-bér) ösz. fn. Bér, melyet a bizományi szállítás fejében fizetni kell; fuvarbér, fuvarköltség.

*SZÁLLÍTÁSI
(száll-ít-ás-i) mn. tt. szállitási-t, tb., ~ak. Szállitáshoz tartozó, arra vonatkozó. Szállitási eszközök, Szállitási bér, költségek. Szállitási ügy, üzlet, szerződés.

*SZÁLLITMÁNY
(száll-ít-mány) fn. tt. szállitmány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Bármi nemü, főképen kereskedelmi forgalom alá tartozó czikkek, melyeket bizonyos jármüvön küldenek és visznek valahova. Az első szállitmány elfogyta után egy másodikat rendelni.

*SZÁLLITMÁNYI
(száll-ít-mány-i) mn. tt. szállitmányi-t, tb., ~ak. Szállitmányt illető, arra vonatkozó. Szállitmányi áru v. czikk. Szállitmányi üzlet.

*SZÁLLITMÁNYOS
(száll-ít-mány-os) fn. tt. szállitmányos-t, tb., ~ok. L. SZÁLLÍTÓ, 2).

*SZÁLLITMÁNYVONAT
(szállitmány-vonat) l. TEHERVONAT.

*SZÁLLÍTÓ, SZÁLLITÓ
(száll-ít-ó) mn. és fn. tt. szállító-t. 1) Amin holmit, nevezetesen árukat szállítanak. Szállító hajó; szállító eszköz; gabona-, gyapju-, vasszállító szekerek. 2) Bizományos személy, kinek feladata holmit rendeltetése helyére elküldeni, s az illetőkhöz utasítani.

*SZÁLLÍTÓ~ v. SZÁLLITÓESZKÖZ
(szállító-eszköz) ösz. fn. Bárminő szer, mely holmik, különösen kereskedelmi czikkek tovaszállitását előmozdítja, pl. szekér, hajó, vasút, vasúti kocsi stb.

*SZÁLLÍTÓ~ v. SZÁLLITÓHAJÓ
(szállító-hajó) ösz. fn. Hajó, melyen embereket, vagy más mindenféle holmit, áruczikkeket, eleséget stb., bizonyos helyre visznek; különböztetésül egyéb czélu, pl. hadi, postahajóktól. Személyszállitó, teherszállitó hajó.

*SZÁLLÍTÓ~ v. SZÁLLITÓHELY
(szállitó-hely) ösz. fn. Üzleti hely, melyben áruszállitásokkal foglalkodnak.

*SZÁLLÍTÓ~ v. SZÁLLITÓHÍVATAL
(szál-lító-hívatal) ösz. fn. Hívatal vagyis helyiség, melyben szállítási üzletekkel foglalkodnak. Így nevezik magát az ilyen üzlettel való nagyobbszerü foglalkodást is.

*SZÁLLÍTÓSÁG, SZÁLLITÓSÁG
(száll-ít-ó-ság) fn. tt. szállítóság-ot, harm. szr. ~a. Szállítási üzlettel foglalkodás.

*SZÁLLITVÁNY
(száll-it-vány) fn. tt. szállitvány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Eredetileg am. szállitmány, vagyis minden, amit szállítanak; de különös alkalmazásban jelent gyarmatot, vagyis oly emberek seregét, kik előbbi hazájokat elhagyván más országban vagy világrészben telepesznek le.

*SZÁLLÓ
(száll-ó) mn. és fn. tt. szálló-t. Általán, aki vagy ami száll. Házakb., szálló katonák. Fára szálló madár. Felszálló pöhöly, füst, gőz. Harczra szálló vitéz. Magába, szivébe szálló ember. Megszálló utasok. V. ö. SZÁLL. Különösen mint főnév jelent vendéget, utast, ki bizonyos helyen, nevezetesen fogadóban megtelepedik. Teli van a fogadó külföldi szállóval. Továbbá am. kisebbszerű fogadó, hol különösen mesterlegények szállanak be. Nincs hely a szállóban.

*SZÁLLODA
(száll-o-da) fn. tt. szállodá-t. Legujonnan divatb., jött szó, a régibb fogadó v. vendégfogadó értelmében, ha ez alatt nagyobbszerű intézetet értünk, különösen a franczia hôtel jelentésében.

*SZÁLLODAI
(száll-o-da-i) mn. tt. szállodai-t, tb., ~ak. Szállodához tartozó, arra vonatkozó. Szállodai szoba, butorzat. Szállodai életmód.

*SZÁLLODÁR
(száll-o-da-ár) fn. tt. szállodár-t, tb., ~ok. L. SZÁLLODÁS.

*SZÁLLODÁS
(száll-o-da-as) fn. tt. szállodás-t, tb., ~ok. Szálloda bérlője vagy tulajdonosa, ki azt mint ilyet bírja.

*SZÁLLÓHELY
(szálló-hely) ösz. fn. Hely, hol egy vagy töb., ember megszáll, máskép csak szálló vagy szállás.

*SZÁLLOMÁNY
(száll-o-mány) fn. tt. szállomány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Örökségül valakire szállott vagyon.

*SZÁLLOMÁS
(száll-om-ás) fn. tt. szállomás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Valamely vagyonnak valakire örökségül háramlása.

*SZÁLLONG
(száll-ong) gyak. önh. m. szállong-tam, ~tál, ~ott, par. ~ni vagy ~ani. Könnyeden ide-oda lebeg, röpdös. Szállongnak a méhek, lepkék, madarak. Szállong a bodor füst, a pöhöly, a hópihe.

*SZÁLLONGÁS
(száll-ong-ás). fn. tt. szállongás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, cselekvés, midőn valami szállong.

*SZÁLLONGÓ
(száll-ong-ó) mn. tt. szállongó-t. Ami ide-oda szállong. Virágok körül szállongó lepkék, méhek. V. ö. SZÁLLONG.

*SZÁLLÓS
(száll-ó-os) mn. tt. szállós-t v. ~at, tb., ~ok. L. SZÁLLÉKONY.

*SZÁLLÓSZOBA
(szálló-szoba) ösz. fn. Szob., a fogadóban, vagy akármely vendéglátó házban, a vendégek számára.

*SZÁLLOTT
(száll-ott) mn. tt. szállott-at. 1) Általán, aki megállapodás, letelepedés végett valahová ment. Fogadób., szállott utasok, jövevények. 2) Ülepedett. Szállott bor. 3) Örökségül háramlott. Reá szállott jószág.

*SZALMA
(szal-ma) fn. tt. szalmá-t; palóczos ejtésekkel: szaóma, szóma, szuóma, szaoma. 1) A gabonák s egyéb pázsitfüvek neméhez tartozó növények felszálasodó sarja, szála, t. i. oly csöves szára, mely bütykök által ízekre van tagolva, s bütykeiből induló levelek bütykei közeit behüvelyezik. Sásos, vastag, vékony, bötykös szalma. Üres szalmát csépelni, vagy csak; szalmát csépelni. (Km.). Szalmára sok gabona termett, de magra kevés. Búza-, rozs-, árpa-, köles-, zabszalma. Némely évi növények vastagab., szára különösen kóró. 2) Ugyanezen szárak letarolt, letöredezett, csépelt, nyomtatott állapotban véve, mint különféle használatra valók. Zsupszalma. Takarmánynak való, s kazalba rakott árpa-, zabszalma. Ágyba való szalma. Isten könnyebbítse meg ágya szalmáját, azaz, haljon meg. (Km.). Szalmából kosarat, kalapot kötni, gúzst; kötelet tekerni. Szalmával födött ház. Szalmába takarni valamit. Szalmában puhított vaczkor. Szalmát vetni a lovak, ökrök alá. Olyan mintha szalmát sem tudna keresztűl tenni. (Km.). Szalmával fűteni, disznót perzselni. 3) Átv. a maga nemében alábbvaló, ízetlen, üres. Széna-e, vagy szalma? azaz, hányadán van, jól, roszul áll-e a dolog? Olyan, mint a szalma, azaz, izetlen. Mintha szalmát rágna, kelletlenül, kedvetlenül tesz valamit. Beszéde merő szalma, üres, tartalmatlan. Teli van a feje szalmával, üres fejü. Szalmatűz, mely hamar fellobban, s legott kialszik, elhamvad.
Hangra, és jelentésre egyezik vele a csagataj szalman, török, nigur szaman (Vámbéry); tovább., a szláv nyelvekben átvetve divatos szlama, s a gabnaszárt jelentő német Halm, a latin calamus, caulis, persa kalem, arab kalam, szanszkrit kalamasz; ezek ismét oly szókkal állanak gyökhangi rokonságban, melyek magasra meredést, nyulást, emelkedést jelentenek, mint a szanszkrit kul (halmoz); kulan (halom); német Halde, Hals; latin culmus, culmen, collis, collum; a magyar szál, szár, halom stb. T. i. a h egyfelül k, másfelül sz hangra szeret változni, nem csak ami nyelvünkben, hanem másokban is, mint: hörpöl, szörpöl, sorbet; horret szörnyed; hirtus, haarig, szőrös; Horn, cornu, szaru; cor, Herz, szlavul: szrdcze stb. Ennélfogva a fenn említett szókban a hal, szal, cal, cul, kul gyökök egy eredetre mutatnak, s egy alapfogalmat t. i. magasságot fejeznek ki. Minthogy továbbá a hangok átvetése az eredeti alaknak némileg elferdítése: tehát a magyar szalma, a német Halm, és latin calamus eredetiebb alakok, mint a szláv szlama. A latin stramen és német Stroh, mint a sterno és streuen igék származékai, a szalmának azon rendeltetésére vonatkoznak, mely szerént azt alomul használják, pl. a barom alá vetik, hintik; de maga az anyag eredetileg latinul: calamus, culmus, németül Halm, magyarul: szál v. szár. Végre mi ezen szó alakját illeti, az valódi magyaros, mint a duzma, szuszma, tutyma, fityma, elme, eszme, isme, böszme s több másokban.

*SZALMAÁGY
(szalma-ágy) ösz. fn. 1) Szalmából vetett ágy, melyről tréfásan szokták mondani villával vetettek neki ágyat. 2) Szalmával kitömött, s derekalyul szolgáló zsák.

*SZALMAÁRUS
(szalma-árus) ösz. fn. Szatócs, ki szalmát, zsúpot árul.

*SZALMACSOMÓ
(szalma-csomó) ösz. fn. Bármiféle csomó gabonaszalmából.

*SZALMACSÓVA
(szalma-csóva) ösz. fn. Tekercsb., göngyölített szalma, melybe tüzes taplót vagy üszköt tesznek, s addig csóválják, mig lángot nem vet. Szélesb ért. más czélokra is használt szalmatekercs, pl. milyeket az erdőkben az utasok tájékozásaul helyenként a fákra kötnek, vagy zsúrolásra használnak stb.

*SZALMACSUTAK
(szalma-csutak) ösz. fn. Csomóba, tekercsb., kötött szalma, különösen melylyel valami hézagot bedugnak. Szalmacsutakkal bedugni a likas zsákot, vagy a hordó száját. V. ö. CSUTAK.

*SZALMÁD
falu Szabolcs m; helyr. Szalmád-ra, ~on, ~ról.

*SZALMAFEDÉL v. ~FÖDÉL
(szalma-fedél v. ~födél) ösz. fn. Valamely épületnek gabonaszalmával, különösen zsúppal tetézett födele.

*SZALMAFĚDELŰ v. ~FÖDELÜ
(szalma-födelü) ösz. mn. Minek szalmafödele van, zsuppal födött. Szalmafödelü házak, ólak, viskók.

*SZALMAFONADÉK v. ~FONAT
(szalma-fonadék v. ~fonat) ösz. fn. Szalmaszálakból font, kötött holmi, pl. csizmatörlő tekercs, gyékény alakú takaró vagy sártisztitó, üvegházi függöny, kézi kosár stb.

*SZALMAGALÓCZA
(szalma-galócza) ösz. fn. A sárga lemezű galóczák alneme alá tartozó gombafaj; kalapja domború, szalmaszinű, sima, szikkadt; tönkje hosszú, fényes; lemezei ritkák; terem erdőkben. (Agaricus inanis).

*SZALMAGYÉKÉNY
(szalma-gyékény) ösz. fn. Gyékény alaku szalmafonadék a sarunak, csizmának, stb., sártól tisztitása, vagy valaminek betakarása végett.

*SZALMAHÁZ
(szalma-ház) ösz. fn. Szalmával födött ház. Szalmaházi nemesember. (Szab., D.).

*SZALMAHÍD
puszta Pest-Solt m.; helyr. Szalmahíd-ra, ~on ~ról.

*SZALMAKALAP
(szalma-kalap) ösz. fn. Szalmaszálakból font kalap. Karimás, búbos, női, divatszerű, florencziai szalmakalap. Feketére festett szalmakalap.

*SZALMAKAZAL
(szalma-kazal) ösz. fn. Kazal vagyis hosszában rakott halmaz gabonaszalmából.

*SZALMAKOPJA
(szalma-kopja) ösz. fn. Átv. ért. am. gyönge okoskodás vagy érvelés. Ezek csak szalmakopják. (Pázmán).

*SZALMAKERÍTÉS v. ~KERITÉS
(szalma-kerítés) ösz. fn. Kerítés végett vagy kerítésül felhányt, felhalmozott gabonaszalma.

*SZALMAKOSÁR
(szalma-kosár) ösz. fn. Szalmaszálakból, vagyis tincsekből fonott, kötött, vagy vesszővel öszvevarrt kosár, milyenek az úgynevezett szakasztókosarak.

*SZALMAKOSZORÚ
(szalma-koszorú) ösz. fn. Koszorú módjára öszvefűzött, vagy tekert szalma, melyet valami alá tesznek, pl. a fejen vitt teher, vagy konyhai edények alá. Hajdan a teherb., esett leányok fejére, midőn férjhez mentek, csufságból ilyen menyasszonyi koszorút szoktak föltenni.

*SZALMAKÖNTŐ
(szalma-köntő) ösz. fn. Szalmatekercs, csomób., göngyölgetett szalmaszálak. V. ö. KÖNTŐ.

*SZALMAKÖTÉL
(szalma-kötél) ösz. fn. Kötél, gúzs gyanánt megtekert szalmából. A gabnakévéket szalmakötéllel kötözni.

*SZALMAKUNYHÓ
(szalma-kunyhó) ösz. fn. Kunyhó, melynek teteje, vagy oldala is szalmából, zsupból van.

*SZALMALÁNG
(szalma-láng) lásd SZALMATŰZ.

*SZALMAMÍV v. ~MŰ
(szalma-mű) ösz. fn Mindenféle mű, melyet szalmából készítnek, pl kalap, kosár, kas, koszorú, terítő stb.

*SZALMAMÍVES
(szalma-míves) ösz. fn. Kézmíves, ki holmit szalmából fon, köt, pl. kalapokat, kosarakat készít.

*SZALMAPÁRNA
(szalma-párna) ösz. fn. Szalmával kitömött párna. Derék-, fej alá való szalmapárna.

*SZALMÁS
(szal-ma-as) mn. tt. szalmás-t vagy ~at, tb., ~ak. Szalmával megrakott, hintett, tömött, kevert. Szalmás szekér. Szalmás út, átv. ért. néhutt am. tejut, hadak utja az égen. Szalmás takarmány.

*SZALMASÁRGA
(szalma-sárga) ösz. fn. Világosabbféle sárga, milyen a szalma szine. Rokon hozzá zsufa- azaz, zsupszinü, t. i. a palóczoknál divatos zsuf gyöktől.

*SZALMASZÁL
(szalma-szál) ösz. fn. A szalmának egy-egy szála, szára. A kis ember sem szalmaszál. (Km.). Olyan, mintha szalmaszálat sem birna keresztül tenni. Szalmaszállal kitisztítani a pipaszárt. Szalmaszállal sem álmodtam, hogy megakadna benne, v. szalmaszálat sem tettem keresztül utjában. (Km.).

*SZALMASZÁR
(szalma-szár) lásd SZALMASZÁL.

*SZALMASZÉK
(szalma-szék) ösz. fn. Szék, melynek ülete fonott szalmából van.

*SZALMASZÍN
(szalma-szín) ösz. fn. A szalmaéhoz hasonló sárga szín, szalmasárga.

*SZALMASZÍNŰ v. ~SZINÜ
(szalma-színű) ösz. mn. Olyan sárgaszinű, mint a szalma. Szalmaszinű selyem.

*SZALMATEKERCS
(szalma-tekercs) ösz. fn. Különféle czélra csomóba, csutakb., tekert szalma.

*SZALMATERCS
faluk Nógrád m.; helyr. ~Tercs-re, ~ěn, ~ről.

*SZALMATŰZ
(szalma-tűz) ösz. fn. Az égő szalmának hirtelen elégő tüze, rövid melege. Disznót szalmatűzzel perzselni. Átv. szalma gyanánt hirtelen lobbot vető, s legott elhamvadó lelkesedés. Szalmatűznek szene is hitvány. (Km.).

*SZALMAVÁGÓ
(szalma-vágó) ösz. fn. Gazdasági eszköz, melylyel a takarmánynak való szalmát, különösen a zsúpot apróra metélik; máskép: szecskavágó, szecskametsző. Jelenti azon személyt is, ki ily munkával foglalkodik.

*SZALMAVÁR (1)
(szalma-vár) ösz. fn. Átv. ért. csak a képzeletben létező vár, azaz minden alap nélkül szűkölködő ábrándképe valamely rajongó, vagy hiú képzelődésében nagyot váró személynek; máskép: légvár.

*SZALMAVÁR (2)
puszta Veszprém m; helyr. ~vár-ra, ~on, ~ról.

*SZALMAVÁZ
(szalma-váz) ösz. fn. Szalmából alakított madárijesztő váz, pl. a kazalokon, asztagokon, szőlőkben.

*SZALMAVIRÁG
(szalma-virág) ösz. fn. Néhutt így hívják a német nevezet (Strehblume) után a vasvirágot. l. VASVIRÁG.

*SZALMÁZ
(szal-ma-az) áth. m. szalmáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szalmával köt, behint, kever, beszemetez valamit. Szalmázni a háztetőt. Beszalmázni az utczát, udvart. Szalmázni a takarmányt. Átv. ért. a rosz szónoklatra mondják, hogy a szónok szalmáz, vagy szalmázott.

*SZALMÁZÁS
(szal-ma-az-ás) fn. tt. szalmázás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szalmával kötés, behintés. Rosz szónokolás.

*SZALMAZSÁK
(szalma-zsák) ösz. fn. Szalmával töltött zsák, mely az ágy fenekén a párnának, derekalynak alapul szolgál.

*SZALMAZSÚP
(szalma-zsúp) ösz. fn. Gabonaszálakból rendesen együvéállított és öszvekötött csomó, midőn pl. a gabonát kicséplik és a szalmáját ugyanolyan csomób., öszvekötik, úgy hogy a szálak hasonló (elvágott és üres kalászos) végei együtt vannak.

*SZÁLNYI
(szál-nyi) mn. Akkora, mint valamely szálas test, különösen, mint hajszál, szőrszál. Átv. ért. a maga nemében igen kicsi, igen kevés. Egy szálnyi becsület sincs benne.

*SZALNYIK
falu Zemplén m.; helyr. Szalnyik-ra, ~on ~ról.

*SZALÓCZ
falu Gömör m.; helyr. Szalócz-ra, ~on, ~ról.

*SZALÓK
faluk Zemplén m.; ALSÓ~, Sáros, EGER~, HEVES~, FELSŐ~, KIS~, NAGY~, Szepes m.; NEMES~, PÓR~, Veszprém m.; helyr. Szalók-ra, ~on, ~ról.

*SZALÓKA
falu Szabolcs m.; helyr. Szalóká-ra, ~n, ~ról.

*SZALONKA
(szal-ong-a) fn. tt. szalonká-t. Az idegen ,sneff' nevű fajta vándor madár a gázlók rendéből; t. i. németül: Schnepf. Maga nemében igen ízletes húsu. Másképen némelyek szerént: lebenke. Néhutt szaláng, szalánka, id. Mándy P. szerént: szélkiáltó (l. itt alább). Legvalószinűbb., hogy nevét szálongáló tulajdonságától kapta, melynek törzse: szálong, rövid a-val: szalong, s ebből lett szalongó, szalonga, szalonka, mint a fut gyökből futrinka. Fajai: erdei szalonka (Waldschnepf); vízi és mocsári szalonka, s ennek több faja: sárszalonka (Mittelschn. Moorschn.), néhutt: mohszalonka; a vízi szalonka némely vidéken: bárányszalonka, másutt: sártyúk (Heerschnepf, Becassine); még más fajok: gyepi szalonka, vagy szőrszalonka (Haarsehn.). A magyar vadászok a szalonkákhoz számítják a pólingókat és liléket is: szélkiáltó szalonka v. póling (Goizer), gombos orru szalonka (schwarzschwänziger Schn.), gólyaszalonka vagy gyöngyvérlile vagy csutor (Strandreiter), kardorru v. gulipánszalonka (Wasserbläser), furkófejüszalonka v. aranylile (Goldregenpfeifer), kaczagólile (Morinellregenpfeifer), fütyülőlile (Halsbandregenpf,), hókafejü lile (Weisstirniger Regenpf.), partilile (Sandlaufer); fekete szalonka, máskép: batla v. saska.

*SZALONKAIDÉNY
(szalonka-idény) ösz. fn. Az évben azon időszak, midőn a szalonkákra vadászni legelőnyösebb.

*SZALONKÁZ
(szal-ong-a-az) önh. m. szalonkáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szalonkákra lövöldöz, szalonkákra tart vadászatot.

*SZALONKÁZÁS
(szal-ong-a-az-ás) fn. tt. szalonkázás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szalonkák vadászása.

*SZÁLONKÉNT
helyesebben: SZÁLANKÉNT, mert a tt. szála-t s a több., ragok és képzők is ehhez alkalmazkodnak. l. SZÁLANKÉNT.

*SZALONNA (1)
fn. tt. szalonná-t. Túl a Dunán némely tájakon: szalánna. 1) Szoros ért. a disznónak bőre alatt közvetlenül képződő zsirtömegű réteg, mely a háttájon legvastagabb., a has alatt vékonyabb szokott lenni. Két, három, négy ujjnyi vastagságu szalonna. Legyen kövér a szalonnája (km.), azaz szerencsésen üssön ki vállalata; t. i. mikor disznót öl valaki, szokták úgy köszönteni, innen a km. Rostos, ikrás szalonna. Kemény, füstölt, avas, kukaczos szalonna. Hasáb-, táblaszalonna. Kiolvasztani a szalonnát. Szalonnát pirítani. Szalonnával rántani. Fehér czipó szalonna, füstölt hús és káposzta, a magyarnak étele. (Népdal). Közmondatok: Ó szalonna jó a háznál, Ó bor jó, és új szalonna. Kukaczos szalonna, s büdös vaj öszveillenek. Jobb egy ujjnyi szalonna a káposztába, mint semmi. Kutyából nem lesz szalonna. Hiába fáj fogad az úri szalonnára. Ez volna szalonna az egér fogára. Mindenkor kövérebb a más szalonnája. Megkezdték a szalonnát, ha iskolás gyermeket először fenyítenek, v. ha hatalommal birót először megtámadnak, tekintélyét törni kezdik: ilyekre szól e km. Rávárják a szalonnára, azaz meglesik mint a szalonnára kapott macskát, hogy tőrbe ejthessék. Szalonnája hasadna, az elhízott emberről mondják. Pörzsölheted, nem lesz abból szalonna, máskép: kutyából nem válik szalonna. Rájár a szalonnára, folytatja a megkezdett dolgot, különösen a tiltottat. 2) Szélesb ért. más állatok husán képződő, s tömeges zsiros részek. 3) Átv. a keletlen kenyér héja alatti nyirkos réteg, máskép: irgye, szappan, czopáka, zákla.
Egyezik vele a szláv nyelvekben köz divatú szlanina, talán ezen gyöktől: szlani, mely sósat jelent. Egyébiránt lehet, hogy e hangi és értelmi találkozás véletlen, s hogy a magyar szalonna a hasábra, hasításra vonatkozó szel, szelet, szelevény, tovább., szilánk, szilvány, szalu, szalul szókkal áll fogalmi rokonságban, mennyiben a szoros értelemben vett szalonna nem egyéb, mint kiszelt, a hústól szij, vagy szilánk gyanánt elszalult réteg, mintha volna: szeleny v. szelény, szilany v. szilány, v. szalany szalány, melyhez legközelebb áll a Dunán túl divatos szalánna. Több más szóban is váltakoznak a mély és magas hangok, mint rakottya rekettye, galagonya gelegenye, ibrad ébred (amaz a székelyeknél), csalafinta cselefente, rigya rügy stb.

*SZALONNA (2)
falu Borsod m.; helyr. Szalonnára, ~n, ~ról.

*SZALONNAÁRUS
(szalonna-árus) ösz. fn. Hentes, ki különösen szalonnát árul.

*SZALONNABOGÁR
(szalonna-bogár) ösz. fn. A molybogarak egyik faja, melynek kukacza nem csak szalonnát, hanem más avasodó állati testeket is rág és emészt. (Dermestes lardarius).

*SZALONNABŐR
(szalonna-bőr) ösz. fn. Bőr, melylyel a szalonna rétege, közvetlenül érintkezik, máskép: bürke. Úgy terjed a becsülete, mint a szalonnabőr a tüzön, (km.) azaz öszvezsugorodik, kicsinyedik. V. ö. DISZNÓBŐR.

*SZALONNABÜRKE
(szalonna-bürke) ösz. fn. l. SZALONNABŐR.

*SZALONNACSÖRGE
(szalonna-csörge) ösz. fn. Az apróra metélt, és kiolvasztott szalonnának rostos része, máskép: töpörtő, töpörtyű, pörcz, kurczina. V. ö. CSÖRGE.

*SZALONNADAG
(szalonna-dag) ösz. fn. Gyógytani nyelven, daganat neme, mely némileg a szalonnához hasonló.

*SZALONNAFÉREG
(szalonna-féreg); lásd PĚRGE, (1).

*SZALONNAKŐ
(szalonna-kő) ösz. fn. Félig átlátszó, és szálkás rostozatú kőnem, melynek szine különféle zöldet játszik, a tapintatkor úgy érzik, mintha kövér volna. (Talcum lardites).

*SZALONNALEVÉL
(szalonna-levél) ösz. fn. Vékony szeletekre hasogatott szalonnadarabok, melyeket a szakácsok némely sültekre burogatnak. Szalonnalevéllel sütött fenyvesmadár, fogoly.

*SZALONNAPORVA
(szalonna-porva) ösz. fn. l. SZALONNABOGÁR.

*SZALONNAPÖRCZ
(szalonna-pörcz) ösz. fn. l. SZALONNACSÖRGE.

*SZALONNÁS
(szalonna-as) mn. tt. szalonnás-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Minek egy része szalonnából áll. Szalonnás koncz, hús. Szalonnás sonkaszelet. 2) Miben szalonnát tartanak. Szalonnás kamara. 3) Szalonnával készített, főzött, sütött, pörgölt. Szalonnás gombócz, káposzta, sültvad. Előbb való a becsület a szalonnás káposztánál. (Km.). 4) Átv. szalonnás kenyér, melynek egy része nincs jól kisülve, vagy hibásan van dagasztva; máskép: irgyes, szappanos, záklás, czopákás kenyér. V. ö. SZALONNA.

*SZALONNÁSAN
(szalonna-as-an) ih. 1) Szalonnával ellátva; szalonnával készítve, főzve, sütve. 2) Átv. ért. záklásan, czopákásan.

*SZALONNASZEG
(szalonna-szeg) ösz. fn. Szegformára aprított szalonna, melyet szakácstűb., öltve bizonyos ösztövérnemű sültekbe szurkálnak. Szalonnaszegekkel megtűzött kappan, pulyka, nyúl, borjuczomb, borjuszegy.

*SZALONNASZELET
(szalonna-szelet) ösz. fn. Szalonnából metszett kiseb., vagy nagyobb darab.

*SZALONNATŰ
(szalonna-tű) ösz. fn. Szakácsok tűje, melylyel a szalonnaszegeket az illető sültekb., öltögetik, spékelő tű.

*SZALONNÁZ
(szalonna-az) áth. m. szalonnáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A sütni, pirítani való holmit szalonnaszegekkel vagy levelekkel készíti; németesen: spékel.

*SZALONTA
falu Borsod m.; NAGY~, mezőváros Bihar m.; helyr. Szalontá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁLPATAK
(szál-patak) ösz. fn. Patak, vagyis folyó, melyen talpszálakat lehet vagy szoktak szállítani.

*SZÁLREKESZ
(szál-rekesz) ösz. fn. Rekesz, mely a patakon vagy folyón szállított, eregetett faszálakat fentartja, hogy a rendelt helynél továb., ne usszanak.

*SZÁLSZALMA
(szál-szalma) ösz. fn. Töretlen, ép száru szalma, milyen a zsúp.

*SZÁLTALP
(szál-talp) ösz. fn. Vízi jármű, mely egymással öszvekötött s talpat képező faszálakból áll. Zsindelylyel, deszkákkal terhelt száltalp.

*SZÁLTELEK
erdélyi falu Maros székben; helyr. Száltelek-re, ~ěn, ~ről.

*SZÁLTISZT
(szál-tiszt) ösz. fn. Szálhivatalban szolgáló tiszt. V. ö. SZÁLHIVATAL.

*SZÁLTÓ
(szál-tó) ösz. fn. Tó, illetőleg vízöböl, melyb., a levágott faszálakat eregetik, s melyből azokat tovább szállítás végett a vele öszveköttetésben levő patakba vagy folyóba terelik.

*SZÁLTUTAJ
(szál-tutaj) ösz. fn. lásd SZÁLTALP.

*SZALU
(szal-u) fn. tt. szalu-t. A székelyeknél és az Őrségben váluzó, hornyoló, völgyelő görb., fejsze. Gyöke az elavult ige szal, vékony hangon: szel, honnan szaló szalu, am. szelő. V. ö. SZEL. Képeztetésre hasonlók hozzá a fúr, vés gyökökből származott furu, vésü.

*SZALUFA
(szalu-fa) ösz. fn. l. KOSZORÚFA; és SZARUFA.

*SZALUL
(szal-u-l) áth. m. szalul-t. Szalu nevü fejszével vagy gyaluval völgyel, hornyol, vés, szel. Koszorufát szalulni, kiszalulni. Máskép, különösen a székelyeknél: szalval.

*SZALULÁS
(szal-u-l-ás) fn. tt. szalulás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Hornyolás, völgyelés. V. ö. SZALUL.

*SZALVA
erdélyi falu Besztercze vidékében; helyr. Szalvá-ra, ~n, ~ról.

*SZALVAL
(szal-u-al) áth. m. szalval-t. Lásd SZALUL.

*SZALVALÁS
(szal-u-al-ás) fn. tt. szalvalás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. l. SZALULÁS.

*SZAM
elvont gyöke szamat és szamócza szóknak; l. SZAMAT alatt.

*SZÁM (1)
elvont gyök számlik és szánt (= számt) szókban és származékaikban. Eredeti jelentésére nézve l. SZÁM, fn.

*SZÁM (2)
fn. tt. szám-ot, harm. szr. ~a. 1) Bizonyos alakú irott, rovott, metszett jegy, vonal, vagy bötü, mely által kiseb., nagyobb mennyiséget jegyzünk föl. Úgynevezett arab számok: 1, 2, 3, 4 stb., de a melyekről közönségesen azt tartják, hogy eredetileg hindu jegyek t. i. a hindu számok kezdő betűinek némely régi alakjaiból keletkeztek volna. Azonban egy részről a hindu számjegyek, mint a nyelvtanokban találjuk, nem igen ütnek össze az úgynevezett arab jegyekkel; más részről ezek, mint némelyek tartják, egyes vonalkák összetételeiből is keletkezhettek, ú. m.:

Régebben némely számoknak kissé eltérő jegyeik valának, pl. = 4, = 7. Egyébiránt a sínai számok egy része is fekirányos vonalkák összetétele ú. m. - (=1), = (= 2), (= 3). Egybehasonlításul ide jegyezzük a hindu számjegyeket is:

melyek közől csak a hármas szám látszik a mi hasonló értékü számjegyünkkel egyeztethetőnek, s ha egynémelyik alakja hasonlít is a mienkhez, az a hinduban mást jelent, ú. m. a négyes, ötös és hetes. Római számok: I. V. X. l. C. D. M v. CD. A római számokban az I egy vonalat, vagy ha tetszik, egy ujjat jelent. Az V jelenti a kéznek öt ujját, ha t. i. a nagy ujjat a többitől elválasztjuk, a kéz V betüt mutat. Az X a két V összetétele. A C a centum (= száz) szó első betűje, az L úgy gondoltatik, mint C betü alsó fele (középen kétfelé metszve) az M a mille (= ezer) szó első betűje, a D a régies CD (= M) betünek utóbb., fele. (Schwartner). Görög számok: a, b, g, d stb., magok a betűk. Így a saját arab számok is. 2) Azon mennyiség, melyet ilyetén jegyek, betűk jelentenek. Számnevek. Fő- v. törzsszámok. Egyes, kettős, tízes, húszas, százas szám. Kicsiny, kevés, egész, tört, páros, páratlan szám. Nagy, fölös szám. Sorszámok. Osztószámok. Nincs száma, igensok. Kerekszám alatt értjük a tízes számokat, különösebben a nagyobbakat, melyek 10 számmal tökéletesen feloszthatók, pl. 1000 kerekszám, ellenben 997, vagy 1001, 1002, nem kerekszámok. E városnak kerekszámmal 8000 lakosa van. Kerekszámmal mintegy ezer ember lehetett jelen. Üreg szám, zerus 0. Egyesszám, többesszám a név- és igeragozásban. Időszám, évszám, hónapszám, hétszám, napszám, óraszám, vagyis évek, hónapok, hetek, napok, órák szerént vett idő. Hószám, havonként megjelenni szokott női vértisztulás. 3) Kimutatás, igazolás, melyet bizonyos mennyiségről ilyetén jegyek által teszünk vagy tetetünk. Számot, kérni, venni valakitől az elköltött pénzről. Számon kérni valamit valakitől. Az évi kiadásokról számot adni. Számot vetni am. számjegyek öszveadása, vagy kivonása stb. által bizonyos mennyiséget megtudni. Számba venni am. megszámlálni. Számba sem venni valamit, vagyis a többihez nem számlálni, úgy tekinteni, mintha nem volna. Valamit számon tartani am. nyilvánságban tartani. 4) Jelent igényt, birtokot. Számot tartani valamire v. valakire. Magam és mások számára. Kinek számára veszed a gabonát? Magaméra.
Minthogy a szám eredeti első értelménél fogva bizonyos alakú rovott, metszett, irott jegyet jelent; okszerüleg állíthatni, hogy a számolásnak egyik legeredetib., módja t. i. a rovás alapfogalma rejlik benne, minélfogva gyökhangra, és eredeti alapértelemre egyezik a szab, szak, szakasz, szakócza, szalu, s a vékonyhangú szeg, szel szókkal, mint metszésre, részenkénti elválasztásra vonatkozókkal. Valamennyinek gyökeleme: sza vagy sze. Erdeti alapértelme van meg ezen származékokban: számlik, azaz, rétegesen felhasad, szétválik, és számt, (a jobbhangzás törvényei szerént: szánt), azaz a földet barázdákra hasogatja, szétmetéli, rovatokra osztja. Bizonyos formának alakítására mutat e sajátságos mondatban is számot vetni, azaz, alakítani, csinálni, mint ezekben betűt vetni, téglát vetni, barázdát vetni, keresztet vetni. Alakra nézve több, részént önálló, részént elvont gyökök hasonlók hozzá, mint: gyám, hám, tám, bám, csám, rém, kém, gém, hím stb. V. ö. SZERSZÁM. Csagataj nyelven: szan (Abuska. 67. l.); ez alakban nálunk is eléjön, l. SZÁMKIVET; sínai nyelven: szíuŕn (eligere, numerare), továbbá szân am. három (tres) és szán többször (repetitis vicibus). Továbbá mind hangokban mind értelemben rokonítható vele a szanszkrit szam és görög sun elüljárók, melyeknek jelentése: együtt, val vel, s melyekkel rokonítják a nyelvészek a német samm gyököt is sammeln, sammt szókban.
Figyelemébresztésül ideigtatjuk némely rokon nyelvekből a főb., számneveket, melyeket Hunfalvy Pál "Reguly Antal hagyományai"-ban bővebben és több más nyelvből is összeállított (262 és következő lapokon):
Lapp nyelven: Finnül:
1. oft, ofta, okt, okta yhte (yksi, s = sz itt általában)
2. guoft, guöfte, guökt kahte (kaksi)
3. golm, golma, golbma kolme
4. ńäll'ä, ńälle neljä
5. vitta, vit, vitte viite (viisi)
6. gutta, gut, gutte kuute (kuusi)
7. čiečča, čieč, geca seitse-männ
8. gavce, gauce, gafce, jakce kahdeksam
9. ovce, oufce, ofce yhdeksän
10. loge, lokke kymmenen
20. guoft loge kaksi kimmentä
30. golm loge kolme kimmentâ
100. čüötte sata

Szürjän nyelven: Vogul nyelven:
1. ötik äk, äkve
2. kďk kiti, kit
3. kujim kórom, korm
4. ńol' (olv. nyoly) ńilä,
5. vit ät
6. kvajt kat
7. sizim sát
8. kökjamďs ńalalu
9. ökmďs antallu
10. das lau
20. kďz kús
30. komďn vát
100. sjo sat
1000. sjurs sater

Törökül (és tatárul): Csuvasul: (Kazembeg után.)
1. bir (ber) per
2. iki (ike) ikke
3. üč (utz) wisse (vissze)
4. dört dwáta
5. beš (biš) pilik
6. altď olta
7. jeddi (dsitti) œičče
8. sekiz sakkyr (szakkďr)
9. dokuz (tukhusz) tuhhur
10. on (nn) wonna
20. jigirmi (dsegermi) sirim (szirim)
30. otuz wutur
100. jüz (dsüz) šur
1000. bin (bing) pin

Mongolul: Burjät nyelven:
1. nige, nigen nigen
2. kujar v. khujar, (khusz am. pár) khojir
3. gurban (ghurban) gurban
4. dürben durbön
5. tabun taban
6. dsirgugan (dsirghughan) zorgân
7. dologan (dologhan) dolôn
8. najman najman
9. jiszun juhön
10. arban arban
20. khurin khorin
30. gucsin (ghucsin) gušin
100. zagun (dzaghun) zun
1000. minggan (mingghan) meangan.

Mint látjuk, egyik nyelvben egyik, másik nyelvben másik számnév egyezik némileg a magyarral, pl. lapp okt, finn ihte, vogul äk, szürjän ötik, mongol nige = egy; finn kahte, lapp guoft, vogul kiti, kit, török iki stb., = két, kettő; lapp golm, finn kolme, vogul kórom, mongol gurban = három; szürjän, lapp vit, finn viite, vogul ät, török bes, mongol tab-un am. öt; sürjän dasz = tíz; török on, csuvas vonna = -van, -ven (ötven, hatvan stb. szókban).
A szanszkrit és ezzel rokon némely nyelvekre tekintettel szintén figyelmet érdemel, hogy ezekben épen a legsarkalatosab., számok (1, 10, 100, 1000) rokonok a magyarral, ú. m. a szanszkrit éka, hindosztan ék, persa jek am. egy, (a szanszkritban ádi am. első, melyből Bopp a régi szlav jedinu-t származtatja); a szanszkrit daszan, hindosztan dasz, örmény taszn, izland thusz, persa dah v. deh, latin decem am. tíz; a szanszkrit és zend szata, persa szad am. száz; a szanszkrit szahaszra, örmény hazar, persa hazar v. hezar am. ezer, persa hezar-hezar am. ezerszer ezer (milliom), melyeket így öszvesen más ismert altaji nyelvben nem lehet feltalálni, csak a magyarban. - Bopp F. szerént a szanszkrit éka össze van téve a mutató é törzsből és ka kérdő névmási törzsből (ha magyar elemekkel akarnók kifejezni = e-ki v. ez-ki). Továbbá daszan-ról azt véli, hogy azon szó két részből áll, az első rész am. da (= dva = két) a másik pancsan (= öt; és így szól: "Ich fasse demnach daœan als collectives Compositum im Sinne von zwei Pentaden"); de megengedhetőnek tartja Lepsius véleményét is ("Wenn man nicht etwa lieber das skr. páni Hand darin erkennen will"), aki az utóbbi részben a szanszkrit páni (= kéz) szót gyanítja, s e szerint ,daszan' annyi volna mint két kéz. A szanszkrit szata (= száz) szóról Bopp F. ezt mondja: "Das skr. sendische œata hundert, ein neutrales Substantiv (nom. œatam, œatem) verdankt, meiner Meinung nach, seinen Benennungsgrund der Zahl zehn (daœan), wovon es durch das suffix ta gebildet ist, - die Unterdrückung des Schussnasals (n) ist regelmässig - so dass es als Verstümmelung von daœata (tízszer? vagy tíz-tíz) anzusehen ist. A szahaszra (= ezer) szóról Grimm után határozottabban állítja Bopp F., hogy az szahasz (= erő) szóból eredett; "denn - úgymond - die Begriffe der Stärke, Grösse und Vielheit berühren sich nahe."
Heyse munkája (System der Sprachwissenschaft) után ide jegyezzük még e következőket magyar fordításban: "A szanszkrit ęka (v. éka) zend aęva, latin unus (régi latin oenus), német ein, goth ains szókban úgy látszik (Pott szerint: Die quinäre und vigesimale Zühlmethode) ugyanazon alapelem (ę azaz é) van meg, de különböző ragokkal. Ellenben a görög en szót Pott a latin sin-guli, sim-plex, sem-per, sem-el szókkal (vagyis ezek gyökeivel) veti egybe; duo, dew, szanszkr. dwa, góth tvai, régi felső német zuęne, zwô, zuei szókat sokan a 2-ik személynévmásokból tu, du fejtik meg; és ugyanazon névmási törzsből (vagy Lepsius szerint ta, görög to = az mutatóból) származtak volna közbeszúrt r hanggal (!?) a tres, drei szók is. Nem valószinütlen ugyan, hogy a legegyszerűb., számok, valamint a névmások is a helyre mutatástól keletkeztek; de az is gondolható, hogy a kettes és hármas szám fogalma érzéki alakjában valamely megfelelő jelképes hangzat szüleménye. Ez különösen felismerhető a zwei szónál, ha a dwa, tva (tvai) eredeti alakot tekintjük. A tv-ben az elválás érzékileg ki van fejezve; vesd össze ezzel a régi német zwî, zwîc = zweig szót. Ezen tva tehát a szam gyöknek (sem-el, sim-ul am-a stb. szókban) jelentős ellentéte. A drei szanszkrit tri szót Pott (nyelvész) a szanszkrit trî-ből értelmezi, melynek jelentése túlmenni (transgredi), mivel azon szám az első páron túlmegyen. A vier szó két- és háromtagu legrégibb alakjaiban (szanszkritul: csatur, csatvárasz, latinul: quatuor, góthul: fidvór, görögül: pisnreV, pessnreV, tessreV) világosan úgy tűnik fel, mint összetett vagy származott alak, melyet önálló ősszónak nem lehet tekinteni. Fünf, szanszkritul: pancsa (= pente, quinque) alkalmasint (a szanszkrit) páni (= kéz) szóval áll összeköttetésben. Így értelmezi ezt Benary a páni-csa (manus-que) összetett szóból, azaz kéz és még egy, minthogy ő a vier szóban a kéz ujjait a hüvelykujj nélkül tartja alapul szolgálóknak (azaz Benary szerént a hüvelykujj mutatván a kéz többi ujjaira, e szerint a kéz és még egy azt jelentené, hogy még azon egy is, t. i. a hüvelykujj is, a kézhez számítandó). Pott azt a csi, sammeln (gyüjteni, gyöktől származtatja, a csonka upa elüljáróval és ni-vel összetéve, tehát sajátlag am. rakás (Haufen). A zehn, régi német zehan, góth taihun származik a teihan, zíhan (zeigen) szótól és alkalmasint összefüggésben van a Zehe (lábujj, vagy csak: ujj) szóval, valamint a görög deka, latin decem a dekw (deiknumi = mutatok) digitus szókkal; tehát az am. az ujjak száma, mely által a tízes rendszer természetszerüleg van megállapítva. Hundert régi német hunterit vagy csak hund rokon a régi német hindan (= fassen) szóval, és eredetileg jelent összeséget, innen az angolszászban tízet is; vesd össze a görög - xonta, latin - ginta végzeteket, pl. triakonta, triginta szókban és a latin centum szót; a régi németben száz így is neveztetett zehanzug. De Grimm értelmezése a tízszertíz rövidítéséből igen mesterkéltnek látszik. Tausend (góthul thűsundi) talán tíz százat jelent; t. i. tíz góthul: tigus (innen a német - zig = deka), izland nyelven: thus; innen thus-hund (= tíz-száz) izland nyelven am. ezer. Tehát a számneveknek (mint némely más alakszóknak is) azért, hogy elvont fogalmat jeleznek, eredetileg nem vala elvont jelentésök; hanem azok concret képletekből származtak. A számfogalmak képeztetése és megállapitásánál főszerepet a kezek és ujjak visznek. Mindkét kéz együtt alkotja a müvelt nyelvekben uralkodó tízes rendszert.... A folytonos szellemi fejlődés mellett a tiszta számfogalom megőrzése végett a dologi fogalomnak, mely a számnevekben rejlett, feledésbe kellett mennie; s ennélfogva azok pusztán közmegegyezési (conventionalis) hangalakokká lőnek, melyek, mivel az alak nem a benne létező fogalomnál fogva szilárdult meg, sokféle változáson ment keresztül, annyira, hogy az alapul szolgáló törzs teljesen ösmeretlenné lett (V. ö. Humboldt. "Über die Kawi-Sprache I. 22. és követk. 11.)"
Ennyit Heyse első jelességü munkája után, melyben ő csak azokat foglalta egybe, miket kitünő nyelvészek mint leghihetőbbeket adtak elé, mellőzve a nehézkeseb., fejtegetéseket.
Ha egy Bopp, Schott, Lepsius, Grimm és más jelesek tapogatódzásai mellett némely hazánkfiai is megkisérték a magyar alapszámokban rejlő fogalmakat vagy jelentéseket kifejteni, reméljük, hogy ezt egy jóakaró magyar olvasó sem fogja rosz néven venni.
Szerintök elvül szintén elfogadván a Benary, Heyse és mások azon nézetét, hogy a számfogalmak első képeztetésénél alapul a kezek és ujjak szolgáltak vagyis első alkalmat a számok kifejtésére a kezek és ujjak mutatása nyujtott, akkor a magyar alapszámokban rejlő jelentések körülbelül ekképen volnának megfejthetők: Egy am. hegy (Spitze, cuspis) t. i. a több., ujjakat beszorítva csak a hüvelyk vagy nagy ujjal mutatunk. Két v. kettő am. köt v. kötő, a feltartott nagy ujj a mutató ujjal öszveköttetik, így a mongolban is kholbagha v. kholbogha am. kettő, pár; csomó (deux, une paire, une couple; liasse, paquet), kholba-khu v. kholbo-khu (= kötni) igétől. Három am. orom, így nevezve a harmadik v. középső ujjtól, mely legmagasabb s mintegy ormot mutat a többi között; az ,orom' szóban a h ugyan hiányzik, de megvan az ugyanazon gyökü hóri (hórihorgas) szóban; a török ücs (= 3) is egyezni látszik az üds (= csúcs) szóval. Négy = ne-egy v. nem-egy t. i. a kéz ujjai egy hián (5-1). Öt = üt v. ököl t. i. a kéz öklöt mutat s mintegy ütésre áll. Schott Vilmos is a csuvas pilik (= öt) szót a török bilik v. bileg szóval rokonítja, mely am. Handwurzel, Handgelenk, de Zenkernél: Faust, Ballen is. Hat = át v. ált (törökül: allď) átmenetet jelent a másik kézre. Hét = két t. i. a másik kézen kettő (hozzá gondoltatván az első kéz). Nyolcz = nyúlt v. nyújtott, régiesen: nyolt, nyojtott, azaz nyujtott v. legmagasabb ujj, t. i. a másik kézen épen az ami ,orom' az egyik kézen (itt is hozzá gondoltatván az első kéz). Kilencz = külön-tíz, vagyis elkülönítendő egy a tízből, (10-1) hasonló észjárással mint a négyes számnál, (több más nyelvek példájára is, miként Schott Vilmosnál, valamint Hunfalvy Pál említett munkájában is olvasható). Tíz = tesz t. i. a két kéz összetétele; egyébiránt hangokban közös a szanszkrit daszan, latin decem, görög deka stb. szókkal, valamint a száz és ezer szók is egyeznek az árja családbeliekkel, mint föntebb megérintők. A magyar tíz, száz ezer számnevek az íz szóból is megfejthetők, melynek jelentését (rész, tag, különösen az ujjakon: bötyök) mindnyájan ismerjük; ebből kiindúlva tíz annyi volna mint tő-íz, száz mint sza-íz (= tova v. további íz), ezer mint íz-három (persa hezár).

*SZÁMADÁS
(szám-adás) ösz. fn. 1) Igazolás, kimutatás, melyet valaki bizonyos kiadások, és bevételek felől az illető felsőbbségnek, vagy megbizónak egyes tételek eléadása, és öszveállitása által teszen. Gazdatiszti, pénztárnoki, kereskedelmi számadás. Számadásra felszólítani, sürgetni, vonni, kényszeríteni valakit. Pontos, hibás számadás. Számadásban megbukni.
2) Átv. okadás, melylyel valaki bizonyos tetteiről, eljárásáról tartozik. Az elveszett ütközet miatt számadásra vonni a vezért. Itt van a számadás napja.

*SZÁMADÁSI
(szám-adási) ösz. mn. Számadáshoz tartozó, számadásra vonatkozó. Számadási jegyzékek. Számadási kötelesség, per. Számadási iratok. Számadási elintézés. Számadási (számadás alóli) fölmentés.

*SZÁMADÓ
(szám-adó) ösz. fn. Tiszt, vagy szolga, ki akármily rábízott vagyon mibenlétét az illető birtokosnak, vagy megbizónak szám szerént kimutatni köteles. Rendesen mint melléknév az illető személy nevével jár. Számadó tiszt, számadó gazda. Számadó juhász, gulyás, csikós, kanász, kinek felelőségére bizvák a bujtárok, és nyájbeli jószágok. A hajcsárok számadója Mátyusföldön: sáfár.

*SZÁMADÓI
(szám-adói) ösz. mn. Számadóra vonatkozó, számadót illető. Számadói kötelesség, mulasztás. Számadói könyvek vizsgálata.

*SZÁMADOL
(szám-adol) ösz. önh. Valamiről számot ad. V. ö. SZÁM.

*SZÁMADOLTAT
(szám-adoltat) ösz. áth. Számadás alá von.

*SZÁMALAK
(szám-alak) ösz. fn. l. SZÁMJEGY.

*SZAMALÓ
(szam-al-ó) fn. tt. szamaló-t. Göcsejben Szent György táján am. szénvonó. Alakjára igenévnek látszik az elavult szamal igétől; vagy talán csak a szénvonó szónak elferdítése; vagy végre eredetileg szenelő volt, melyből vastaghangon szanaló, szamaló alakult.

*SZAMÁR
fn. tt. szamár-t v. szamar-at, tb., szamarak. Négylábu emlős állat, melynek patája hasítatlan, fülei hosszúk és lekonyulók, szőre szürke, farkának csak vége bojtos. Köz ismeretü s gúnyolt állat, holott rosz élelmezés mellett is kivált teherhordásra haszonvehető. Róla több közmondat forog a nép szájában: Tudja minden szamár maga terhét. Szamár se bír el asztagot. Aranyat hord a szamár, bogácskórót eszik. Igen érti szamár a szép szót. Igen kell szamárnak a hegedűszó. (Asinus ad lyram). Szamár többre nézi aranynál a szalmát. Aranyos kantár szamár fejéhez, bot a tegezhez. Szamár arany lant mellett is szamárnótát ordít. Hozzá szokott mint szamár a böjthöz. Szamarat füléről. Szamár a juhok közt. Illik rá, mint szamárra a bársonynyereg, v. mint szamár hátán a selyemnyereg v. nem illet szamarat a vörös nyereg. Lóról szamárra. Kilátszik, mint juhok közől a szamár.
"Megy a juhász szamáron,
Földig ér a lába."
Petőfi.
2) Átv. gúnyos ért. buta, ostoba, tunya. Te szamár! Nagy szamár vagy. Tanuló korában mindig szamár volt. Két láb., szamár. Fölveszi a fokozást is, mely esetben melléknevül szolgál, pl. szamárnál szamarabb. Képes körülirással: Isten lova. 3) A szamárnak festett képe, melyet hajdan a rest tanulóknak csufságos büntetésül nyakokba akasztottak. Szamarat viselni.
Azon szók egyike, melyek töb., ragok és képzők előtt az éket elvesztik, mint: bogár, sugár, madár stb. - Olaszul: somaro (Esel; Lastthier, Saumthier), talán soma (Bürde, Last) szótól; eléjön a németben is Saumer (teherhordozó, mind személyre, mind állatra értve); vagy talán keletről jött át e szó akár a magyar, akár az olasz nyelvbe, minthogy szintén hasonlít hozzá a héber khamór () arab kimár mely nevét e nyelvekben úgy látszik veres szinétől kapta, minthogy a gyökszónak ( és ) egyik jelentése: rubuit. Egyébiránt a rokon hangok az ázsiai és európai nyelvekben történetesen is találkozhatnak mint sok más szóban.

*SZAMARAGOL
(szamarag-ol) önh. m. szamaragol-t. Tréfás utánzással képzett szó a lovagol hasonlatára, s am. szamáron jár, szamáron nyargal.

*SZAMÁRAGYÚ
(szamár-agyú) ösz. mn. Buta, ostoba, milyennek a szamarat tartják.

*SZAMÁRAKOL
(szamár-akol) ösz. fn. Akol, melyben szamarakat tartanak.

*SZÁMARÁNY
(szám-arány) ösz. fn. Számban kifejezett arány; V. ö. ARÁNY, 2).

*SZAMARAS
(szamar-as) mn. és fn. tt. szamaras-t vagy (melléknévileg) ~at, tb., ~ok v. (melléknévileg) ~ak. Szamárral biró. Szamarat hajtó, szamáron menő, járó.

*SZAMARAZ
(szamar-az) áth. m. szamaraz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valakit szamár czimmel illet, gúnyosan szamárnak csúfol. Szamarazni, megszamarazni valakit.

*SZAMARAZÁS
(szamar-az-ás) fn. tt. szamarazás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gúnyolás, csúfolás, midőn valakit szamárnak neveznek.

*SZAMÁRBŐGÉS
(szamár-bőgés), ösz. fn. A szamárnak sajátszerü orditása. Szamárbőgés, ebugatás nem hallik menyországba. (Km.).

*SZAMÁRCSIKÓ
(szamár-csikó) ösz. fn. A szamárnak csikó fia, vemhe; kis szamár.

*SZAMÁRDI
l. ZAMÁRDI.

*SZAMÁRFAKÓ
(szamár-fakó) ösz. mn. Szürkés fakó, milyenek a szamarak szoktak lenni.

*SZAMÁRFŐ v. ~FEJ
(szamár-fő v. ~fej) ösz. fn. 1) A szamárnak aránylag nagy feje. A szamárfejet nem szokták megszappanozni. Szamárfej tormával "modicum et bonum" (gúnyos km.). 2) Átv. ostoba, buta fej.

*SZAMÁRFÜL
(szamár-fül) ösz. fn. A szamárnak hosszú, konya füle. Gúnyosan, kezekkel utánzott fülek, melyek által valakit ostobának csúfolnak. Szamárfüleket mutatnak egymásnak. Oskolás gyermekek nyelvén, a könyvnek akár hosszában akár valamely szögletén behajtott levele. Szamárfüllel megjegyezni a leczkét.

*SZAMÁRHAJTÓ
(szamár-hajtó) ösz. fn. Szolga, ki a teherhordó szamarakat hajtja, vagy általán, ki szamarakat őriz.

*SZAMÁRHERE
(szamár-here) ösz. fn. Népies neve a baltaczim (hedysarum) nevü növény egyik fajának, melyet növénytani néven takarmánybaltaczim-nek (hedysarum onobrychis) hívnak; másképen szintén köz néven: spanyollóhere, varjuborsó. Idegen néven: esparlette.

*SZAMÁRHURUT
(szamár-hurut) ösz. fn. Igen erős hangu hurut, mely a szamár orditásához némileg hasonló.

*SZAMÁRKODÁS
(szamár-kod-ás) fn. tt. szamárkodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Teherhordó szamár módjára való szolgálás. 2) Ostoba cselekvés, működés, beszélés.

*SZAMÁRKODIK
(szamár-kod-ik) k. m. szamárkod-tam, ~tál, ~ott. 1) Szamár módjára húzza vagy viseli a terhet. 2) Ostobául tesz, vagy beszél valamit; bolondoskodik; izetlenül tréfálkodik.

*SZAMÁRKÖRÖM
(szamár-köröm) ösz. fn. 1) A szamárnak hasitatlan körme, vagyis patája. 2) A szattyúk neméhez tartozó növényfaj népies neve; máskép szintén köz néven lókörömfű, marti lapu, kis édes lapu, szamár lapu; növénytani néven: lókörmü szattyú. (Tussilago farfara).

*SZAMÁRLAPU
(szamár-lapu) l. SZAMÁRKÖRÖM, 2).

*SZAMÁRNÓTA
(szamár-nóta) ösz. fn. Gúnyosan, a szamárnak rút kiáltásu hangja, orditása. A szamár aranylanton is szamárnótát peng. (Km.).

*SZAMÁRÓL
(szamár-ól) ösz. fn. Ól, melyb., a szamarakat rekesztik, vagy bekötik.

*SZAMÁRORDÍTÁS v. ~ORDITÁS
(szamár-ordítás) ösz. fn. A szamárnak fülsértő kiáltása, melyben az i és a hangok kiváltképen kivehetők. Ebugatás, szamárordítás nem hallik mennyországba, alaptalan rágalomra vonatkozó közmondat.

*SZAMÁRÖSZVÉR
(szamár-öszvér) ösz. fn. Öszvér, melyet ménlótól kanczaszamár ellett. V. ö. ÖSZVÉR.

*SZAMÁRPATA
(szamár-pata) lásd SZAMÁRKÖRÖM, 1).

*SZAMÁRRÍVÁS v. ~RIVÁS
(szamár-rívás) ösz. fn. Szamárordítás. A rívás szó hangzóinál fogva szabatosabban kifejezi ez állatnak hangját, kiáltását, mint az ordítás. Szamárrívás, ebugatás nem messze ér. (Beniczky). Hallottam szamárrívást, el nem futék. (Km.).

*SZAMÁRSÁG
(szamár-ság) fn. tt. szamárság-ot, harm. szr. ~a. Átv. ért. ostobaság, butaság, oktalan cselekedet.

*SZAMÁRSZEG
(szamár-szeg) ösz. fn. Az eke szarvait öszvefoglaló szeg. Balaton vidéki tájszó.

*SZAMÁRSZÜRKE
(szamár-szürke) ösz. mn. A szamár szőréhez hasonló szürke szinű.

*SZAMÁRTANÁCS
(szamár-tanács) ösz. fn. Ostob., fejtől eredt rosz tanács. Ökörtől szamártanács. (Km.).

*SZAMÁRTEJ
(szamár-tej) ösz. fn. Vemhes szamár teje. Gyógyszerűl szamártejet inni.

*SZAMÁRTÖVIS
(szamár-tövis) ösz. fn. Köz néven néhutt így hívatik a tövises iglicze (ononis spinosa), másutt a fodros bogács (carduus crispus); mely másképen szintén köz néven: fodor tövis; ismét másutt a fejérhátu bordon (onopordum acanthium), mely másképen: fejérhátu tövis, vagy szöszös bogács.

*SZAMÁRUL
(szamár-ul) ih. Szamár módjára; bután, ostobául. Szamárul ordít. Szamárul cselekszik, beszél.

*SZAMAT
(szam-at) fn. tt. szamat-ot, harm. szr. ~ja. Gyümölcsök, és azok levének, izének sajátnemü szaga v. illata. Jó szamatú bor. A borértők szamatjaikról megismerik a borokat. Máskép: zamat.
E szónak gyökében alaphang a sziszegő sz, melyet ízleléskor a nyelven és orron beszivott lég képez, mint a szí, szop, szag, a latin sapio, sapor, sugo, a német schmecken stb., szókban is. Egyezik vele szimat, honnan szimatol, azaz, szaglározva, orrát szivogatva fürkész, keres, kutat.

*SZÁMATLAN
(szám-at-lan) mn. tt. számatlan-t, tb., ~ok. Szabatosan véve am. amit számba nem vettek, aminek száma tudva nincs; olvasatlan, számlálhatlan. Számatlan pénzt adni valakinek. Különbözik tőle számtalan, vagyis igen nagy számu, igen sok. Ilyetén különbséget a szokás némely más hasonló képzetü szókra nézve is megalapított, pl. különböznek: szemetlen és szemtelen, gondatlan és gondtalan, képetlen és képtelen, fajatlan és fajtalan stb.

*SZÁMBĚTŰ
(szám-bětű) ösz. fn. Betű, melyet a szokás, vagy tudomány számjegy helyett használ, pl. a rómaiaknál: I, V, X, L, C, D, M; a görögöknél: a, b., g stb., itt-ott az araboknál, hébereknél szintén az ábécze betűi; V. ö. SZÁM; a mennyiségtanban: a, b, c stb. általános mennyiségi jegyek, pl. a+b= x.

*SZÁMBIRÁLAT
(szám-birálat) ösz. fn. Számadás birálata, vizsgálata.

*SZÁMBIRÁLÓ
(szám-biráló) ösz. fn. Valamely számadásnak megvizsgálója.

*SZÁMÉNTALAN
(szám-ént-[a]-lan) mn. tt. száméntalan-t, tb., ~ok. Igen nagy számu; amit számba venni, megszámítani alig lehet, általánosabb szóval számtalan. Él ama szóval Pázmán, Préd. 877. l. Molnár Albertnél megfelel neki a támétalan, innumerabilis, mely nem egyéb, mint az elsőnek betüváltozás általi módositása, s ugyanazt jelenti Pázmánnál táméntalan, Prágainál: táméntalanság. Innen alakult úgy a Balaton mint Tisza mellett divatos vékonyhangú teméntelen és töméntelen. Különböztetés végett V. ö. TÖMÉNYEZER, és TÖMĚRDEK.
A száméntalan törzse az elavult számént, azaz, számint, mint csavarént csavarít, legyént legyint, stb., egyszerűbb alakban: számít, csavarít. Ezen nemű igékhez az egyszerű tagadó lan len képző szokott járulni, mint: csorbít-lan, tisztítlan, aprítlan, ferdítlene, rendítlen stb. és így: számítlan, n közbevetéssel számintlan; ez utóbbi könnyebb kiejtés végett ismét közbevetett önhangzóval: számint-a-lan. V. ö. ~TALAN, ~TELEN képzőt.

*SZÁMÉRTÉK
(szám-érték) ösz. fn. Valamely számnak meghatározott becse.

*SZÁMÉRTŐ
(szám-értő) ösz. mn. és fn. Aki a számitásban és számvitelek nemeiben ügyességgel bír, magának képességet szerzett.

*SZÁMFĚLĚTTI v. ~FÖLÖTTI
(szám-fětětti v. ~fölötti) ösz. mn. Ami a kellő, rendes számmenynyiséghez nem tartozik; a kellő számnál több., a kimért egészhez mintegy mellékesen oda csatolt; ami nélkül épenséggel ellehetni. A számfeletti kocsikat, munkásokat visszaküldeni. Számfeletti tisztviselők, segédhadak.

*SZÁMÍT, SZÁMIT
(szám-ít) áth. m. számít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Bizonyos mennyiséget számok által meghatároz. Pénzt számítani. Felszámítani a kiadást, és bevételt. Kiszámítani, mib., kerűl egy uj ház. Öszveszámítani a termett gabona mennyiségét. A bevételből leszámítani a kiadást am. kivonni. 2) Bizonyos illeték, járandóság gyanánt a többi közé tud be valamit. Az ügyvéd fáradsági díját a többi perköltségek közé számítani. A börtönre itélt fogolynak a vizsgálati időt beszámítani. 3) Önhatólag am. valamire igényt tart. Számítok segítségedre. Arra nem is számítottam. Különbözik számol; l. ezt.

*SZÁMÍTÁS, SZÁMITÁS
(szám-ít-ás) fn. tt. számítás-t, tb., ~ok. Cselekvés, midőn valamit számítunk. V. ö. SZÁMÍT.

*SZÁMÍTÁSI, SZÁMITÁSI
(szám-ít-ás-i) mn. tt. számítási-t, tb., ~ak. Számitásra vonatkozó, számitást illető. Számitási munkálat. Számitási hiba. Számitási pénz, melyet a valóságban nem vernek, vagy mint papirpénzt nem nyomtatnak, hanem a forgalomban csak számitásként használnak, mint pl. az angol sterlinget; hasonló volt nálunk régente általában a gira (marca); jelenben is a conventios forint valóságban már nem létezik, noha még számtalan régibb szerződésekben, kötelezvényekben eléfordúl.

*SZÁMÍTÓ, SZÁMITÓ
(szám-ít-ó) mn. és fn. tt. számító-t. Aki vagy ami számít. Számítókönyv. Kis számító = kiseb., számitásokat tartalmazó könyv.

*SZÁMJEGY
(szám-jegy) ösz. fn. l. SZÁMJEL, 2).

*SZÁMJEL
(szám-jel) ösz. fn. 1) Általán akármiféle jel, mely által bizonyos számot kimutatunk, pl. ujjakkal mutatott számjel. 2) Különösen írott, rovott ilyetén jel, pl. arab számjelek: 1, 2, 3.

*SZÁMJELENTÉS
(szám-jelentés) ösz. fn.

*SZÁMJELEZ
(szám-jelez) ösz. áth. Számjelek által kimutat, szembetünővé tesz, soroz, rendez valamit; másképen: számoz. Számjelezni a könyvkötetek sarkait. Számjelezni a könyv lapjait. Számjelezni a házakat.

*SZÁMJELEZÉS
(szám-jelezés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valamit számjelek által kimutatunk, sorozunk. V. ö. SZÁMJELEZ.

*SZÁMKIŰZ
(szám-ki-űz); SZÁMKIŰZÉS, (szám-ki-űzés) l. SZÁMKIVET; SZÁMKIVETÉS.

*SZÁMKIVET
(szám-ki-vet) ösz. áth. Felsőb., parancs, vagy birói itélet által valakit bizonyos országból, kerületből, városból idegen földre költözni kényszerít, másképen: számkiűz, rövidebben: számüz. Az országháboritókat számkivetni. A Debreczeni Legendáskönyvben a számki (szánki) el is választatik a vetni szótól. "Mikoron őtet szánki akarnája vetnie" (104. l.). "Vettettenek vala szánkive" (61. l.). Innen az is megtetszik, hogy az egész szó eredetileg szám kive - azaz szám kivül vetni volt, s a mai száműz önkényü (a szófejtésen nem alapuló) rövidités, mert a ki vagy kive a szám szóhoz és nem az űz vagy vet szóhoz tartozván, el nem hagyható vala; azonban ennek ellenére a tetszetes kurtitás divatba hozta; helyesebben számból űz volna.

*SZÁMKIVETÉS
(szám-ki-vetés) ösz. fn. Büntetési állapot az oly személynek, kit számkivetettek; másképen: számüzés. V. ö. SZÁMKIVET.

*SZÁMKIVETĚTT
(szám-ki-vetětt) ösz. mn. és fn. Akit számkivetettek; száműzött. Számkivetett forradalmárok. V. ö. SZÁMKIVET.

*SZÁMKÖNYV
(szám-könyv) ösz. fn. Könyv, melyben a számitás pl. összeadás, kivonás, sokszorozás stb., könnyitésére főleg a köznép használatára a kisebb számokon kezdve sorban bizonyos nagyobb mennyiségekig följegyezvék.

*SZÁMLA
(szám-ol-a) újab., korban (Fogarasi által) divatba hozott fn. mint a számlál ige közelebbi törzse, tt. számlá-t. Ennek pedig törzse: számol, melyből lett igenév számoló, számola, öszverántva: számla. 1) Általában jelenti azon észműködést, mely által bizonyos mennyiséget számok segítsége által meghatározunk. Igy lett a szemel igéből szemle, szemlél. 2) Kereskedők, iparüzők, mesteremberek stb. könyveiben hitelüzleteik felszámitása, különesen pedig a fő- vagy számlakönyvben oly számviteli lap (Conto), melynek két oldala van ú. m. Tartozik (v. Adós) és Követel (v. Birós) oldala. Feles számla (Conto a meta). Folyó számla (Conto corrénte). Költött számla (Conto finto). Én számlám (Conto mio). Mi számlánk (Conto nostro). Ő számlája (Conto suo). Ők számlája (Conto loro). Különfélék számlája (Conto per diversi). Egyenleg számla (Conto saldo). Külön számla (Conto separáto). Függő számla (Conto sospeso).

*SZÁMLABÉR
(számla-bér) ösz. fn. Bér, melyet valakinek bizonyos számvitelért fizetnek.

*SZÁMLAKÖNYV
(számla-könyv) ösz. fn. Kereskedőknél, mesterembereknél stb., azon könyv, mely a számlákat foglalja magában, adósok és követelők könyve.

*SZÁMLÁL
(szám-la-al) áth. m. számlál-t. 1) Bizonyos többségben foglalt egységeket egymás után elsorol, s illető számnevek által az öszveget végleg meghatározza, kifejezi. A pénzt garasonként, huszasonként, forintonként számlálni. Megszámlálni a csordában levő ökröket. Öszveszámlálni az egész nap bevett bolti jövedelmet. Ez értelemben máskép: olvas. 2) Egyenként megnevezi bizonyos sokaság alkatrészeit. Elszámlálni a jelen volt vendégeket. Elészámlálni az áruczikkeket. Különbözők: számol és számít. l. ezeket.

*SZÁMLÁLÁS
(szám-la-al-ás) fn. tt. számlálás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Ész működése, mely által bizonyos többséget számlálunk. Öszvetéve: megszámlálás, elszámlálás, elészámlálás, öszveszámlálás. V. ö. SZÁMLÁL.

*SZÁMLÁLAT
(szám-la-al-at) fn. tt. számlálat-ot, harm. szr. ~a. Azon eredmény, melyet a számlálás létre hoz, vagyis a mennyiség mibenlétének kiderült állapota. A számlálatból kitünik, hogy a kiadás fölülmulja a bevételt. A számlálatban hibát találni.

*SZÁMLÁLATLAN
(szám-la-al-atlan) mn. tt. számlálatlan-t, tb., ~ok. Amit meg nem számláltak; máskép: olvasatlan. Egy marok számlálatlan pénzt adni valakinek. Határozóként am. meg nem számlálva, számlálatlanul.

*SZÁMLÁLATLANUL
(szám-la-al-atlan-ul) ih. Meg nem számlálva; olvasatlanul; számtanilag föl nem vetve. Számlálatlanul átadni, elfogadni a pénzt. V. ö. SZÁMLÁL.

*SZÁMLÁLGAT
(szám-la-al-og-at) gyak. áth. m. számlálgat-tam, ~tál, ~ott, par. számlálgass. Gyakran, folytonosan számlál valamit. Pénzét, jövedelmét számlálgatja. Megszámlálgatja az ebeket, Kresznerics szerént, öreget jelentő közmondat.

*SZÁMLÁLGATÁS
(szám-la-al-og-at-ás) fn. tt. számlálgatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés midőn valaki számlálgat. V. ö. SZÁMLÁLGAT.

*SZÁMLÁLHATATLAN, SZÁMLÁLHATLAN
(szám-la-al-hat-[at]lan) mn. tt. számlálhatatlan-t, tb., ~ok. Amit vagy miket megszámlálni, határozott számban kifejteni semmi halandó nem képes. Meg-, elészámlálhatlan. A csillagok megszámlálhatlan sokasága. Rövidebb szóval: számtalan. Határozóként meg nem számlálható mennyiségben.

*SZÁMLAP
(szám-lap) ösz. fn. Az óraműnek azon lapja, melyre az időmutató számjelek fölirvák.

*SZÁMLAPÉNZ
(számla-pénz) ösz. fn. 1) Sárgarézből, ónból, vaslemezből stb., készített pénzalaku jegy, vagy barcza, melyet bizonyos számlálásoknál, különösen a kártyaasztalokon pótlékul használnak. 2) Némelyek ,számitási pénz' helyett használják, de nem helyesen; l. SZÁMITÁSI alatt.

*SZÁMLÁS
(szám-l-ás) fn. tt. számlás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A földnek szántás által barázdákra hasadása. V. ö. SZÁMLIK.

*SZÁMLIK
(szám-l-ik) k. m. száml-ott, htn. száml-ani. Mondják, nevezetesen a székelyeknél, földről, midőn az ekevas által barázdásan széthasad. A föld jól vagy roszul számlik.
"Számlik a föld, recseg, ropog a járom,
Szeretőmet biz én továb., nem várom."
"Beh jól számlott a főd akkor,
Mint gyermök-ekével a por"
Székely népdalok. (Kriza).
Képeztetésre hasonlók hozzá: hámlik, hímlik, omlik, ömlik, bomlik, romlik. Eredetére nézve l. SZÁM, fn.

*SZÁMMIVELET v. ~MÜVELET
(szám-mivelet) ösz. fn. Számítási működés, milyenek egyszerűen az összeadás, kivonás, szorozás, elosztás.

*SZÁMNAGYSÁG
(szám-nagyság) ösz. fn. Sokaság, többség, melyet bizonyos szám jelent.

*SZÁMNÉV
(szám-név) ösz. fn. Név, mely számot, mennyiséget, sokaságot jelent. Határozott számnév, milyenek a tőszámok, egy, kettő, három, négy stb., Határzatlan számnév, mint: sok, kevés, több, elég, tömérdek, töméntelen.

*SZAMÓCZA
(szam-ó-cza) fn. tt. szamóczát. Növénynem a húszhímesek seregéből és sokanyások rendjéből (fragaria), melynek legközönségesb faja az erdei eperj, az árnyékot szereti, gyümölcse hosszukás, gyönge piros, a kocsányon könnyen áll, és leválik, s a köznép általában ezt nevezi szamóczának; másik fajtája a csattogó eper, a szabadab., s napos helyet, pl. a réteket szereti; gyümölcse ha jól megérik, piros és nehezen szakad le. Mindkettő Diószeginél földi eperszamócza (fragaria vesca). Van kerti szamócza, mely amazoktól abban különbözik, hogy gyümölcsei nagyobbak, pirosak, és mind kocsányai mind nyelei szőrösek (fragaria elatior). Skárlátszamócza (fr. virginiana), skarlátpiros szinü; ananász szamócza (fr. grandiflora), ananász illatu. Gönczy Pálnál a csattogó szamócza (fr. collina) kúpalaku, ananászszagu, nagyobb faj; levelkéi felül csaknem kopaszok.
Gyöke azon szam, mely a szamat, szamatos származékokban szagos, illatos ízt jelent. A szamócza is illatos, ízletes tulajdonságától kapta nevét. Kicsinyítő képzőjére nézve a növényországban töb., rokonai vannak, mint: galócza, kukójcza, derécze, peszercze, seprencze, szömörcze stb. V. ö. SZAMAT.

*SZÁMOL
(szám-ol) áth. m. számol-t. 1) Szám szerént megnevez, megkülönböztet. Számolni a napokat, órákat; helyesebben: számlálni. 2) Bizonyos mennyiség közé vesz valamit. Ezt a többihez számolom. Azt nem is számolom, számb., sem veszem; helyesebben: számítni. 3) Önhatólag, számtani működéssel foglalkodik. Számolni tanít, tanúl. Táblán, fejből számolni. Ez is inkább: számítni. 4) Különösen számok segítsége által valamit igazolás végett kimutat; számot ad; s ez a legvalódibb jelentése. A bevételekről, és kiadásokról számolni. Kiki magáról számol. A tiszt tartozik urának számolni. Majd számolok veled, azaz, kérdőre vonlak, tetteidről felelőssé teszlek. 5) Felható ragu névvel am. valamire igényt tart. Számolok barátságodra. Arra nem is számoltam. Ez is inkább: számítok.

*SZÁMOLÁS
(szám-ol-ás) fn. tt. számolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Számtani működés, mely által bizonyos mennyiségről határozott tudomást szerzünk, vagy szerzeni akarunk. 2) Felelősségre vonatkozó számadás. Tiszti számolás. V. ö. SZÁMOL.

*SZÁMOLAT
(szám-ol-at) fn. tt. számolat-ot, tb., ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Számolás v. számadás eredménye.

*SZÁMOLÓ
(szám-ol-ó) fn. tt. számoló-t. Személy, ki tudomás végett, vagy tiszt, hivatalnok, ki felelősségből számol. Ügyes, pontos számoló. V. ö. SZÁMOL.

*SZÁMOLTAT
(szám-ol-tat) miv. m. számoltat-tam, ~tál, ~ott, par. számoltass. Eszközli, meghagyja, hogy valaki számoljon.

*SZÁMOLTATÁS
(szám-ol-tat-ás) fn. tt. számoltatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki számoltat.

*SZÁMOLYA
fn. tt. számolyá-t. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendjéből; bokrétája gyertyatartóforma, a magzat fölött három metszetü; hímjei a bokréta nyakában, a szeletekkel általellenben; tokja egy rekeszű, öt fogú. (Samolus). Faja: szíki számolya. (S. Valerandi).

*SZÁMONKÉNT
(szám-on-ként) ih. Külön-külön számokra osztva; egyenként. Számonként átadni, átvenni a könyveket. Számonként kimutatni a jövedelmi forrásokat.

*SZÁMONTARTÁS
(számon-tartás) ösz. fn. Nyilván v. nyilvánságban tartás.

*SZAMORODNI
újab., időben Tokaj vidékén a általában a Hegyalján lábra kapott idegen (némelyek szerént lengyel) szó; azon bort nevezik így, melyet vegyesen aszú és nyers szőlőszemekből nyomtak ki.

*SZAMOS
az erdélyi folyóvizek egyik nevezetesbike (Nagy-Szamos, Kis-Samos és egyesült Szamos), mely Szathmár megyében a Tiszáb., szakad. Több helység neveztetik róla.

*SZÁMOS
(szám-os) mn. tt. számos-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Számmal ellátott. 2) Nagyító értelemben am. sok, nagy számu. Számos cseléddel van. Számos nép gyült öszve. Számos esztendeig éljen.

*SZÁMOSAN
(szám-os-an) ih. 1) Számozva. 2) Sokan, nagyszámmal. Számosan voltunk.

*SZAMOS-BECS
falu Szatmár m.; helyr. ~Becs-re, ~ěn, ~ről.

*SZAMOSFALVA
erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁMOSÍT, SZÁMOSIT
(szám-os-ít) áth. m. számosít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Számossá tesz, sokasít, nagy számra nevel. Számosítani a munkásokat, a kiadást, a jövedelmet.

*SZÁMOSÍTÁS, SZÁMOSITÁS
(szám-os-ít-ás) fn. tt. számosítás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit számosítunk. V. ö. SZÁMOSÍT.

*SZAMOS-KORÓD
falu Szatmár m.; helyr. ~Koród-ra, ~on, ~ról.

*SZÁMOSODÁS
(szám-os-od-ás) fn. tt. számosodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állapoti változás, midőn valami számosodik sokasodik, többé leszen. l. SZÁMOSODIK.

*SZÁMOSODIK
(szám-os-od-ik) k. m. számosodtam, ~tál, ~ott. Bizonyos mennyiségnek száma növekedik, szaporodik, sokasodik, nagyobbodik. Számosodnak a tanulók, előfizetők. Számosodik a munka, a gond.

*SZÁMOSSÁG
(szám-os-ság) fn. tt. számosság-ot, harm. szr. ~a. Számos állapot, sokaság, nagyszámuság. A könyvek kelendőségét az olvasók számossága előmozdítja.

*SZAMOSSZEGH
falu Szatmár m.; helyr. ~szegh-re, ~ěn, ~ről.

*SZAMOS-SZÉPLAK
falu Közép-Szolnok m. helyr. ~Széplak-ra, ~on ~ról.

*SZAMOSTELKE
erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Szamostelké-n, ~re, ~ről; máskép: Somostelke, Szomostelke.

*SZAMOS-UDVARHELY
falu Közép-Szolnok m.; helyr. ~Udvarhely-ěn, ~re, ~ről. SZAMOS-ÚJLAK, faluk Belső-Szolnok és Szatmár m.; helyr. ~Újlak-ra, ~on ~ról.

*SZAMOS-ÚJVÁR
szabad kir. város Erdélyben Belső-Szolnok m.; helyr. ~Újvár-ra, ~on, v. ~ott, v. ~t, ~ról.

*SZAMOS-UJVÁR-NÉMETHI
falu Belső-Szolnok m.; helyr. ~Némethi-be, ~ben, ~ből.

*SZAMOTLÁS
(szamot-ol-ás) fn. tt. szamotlás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A székelyeknél am. a szarufa állának a koszorúfába eresztése. E szónak törzse: szamot, melyből lett szamotol ige, s ebből szamotlás. Legvalószinűbb, hogy a metszést, rovást jelentő szám szóval rokon, minthogy szamotolni nem egyéb, mint egyik gerendát a másikba róni. V. ö. SZÁM, fn.

*SZAMOTOL
(szamot-ol) áth. m. szamotol-t. A szarufa állát a koszorúfáb., ereszti. V. ö. SZAMOTLÁS.

*SZÁMOZ
(szám-oz) áth. m. számoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Több., különösen hasonnemű tárgyakat számjelekkel megkülönböztet. Számozni a házakat, ajtókat, könyvlapokat, fehérruhát.

*SZÁMOZÁS
(szám-oz-ás) fn. tt. számozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit számozunk. V. ö. SZÁMOZ.

*SZÁMOZAT
(szám-oz-at) fn. tt. számozat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Számozás eredménye.

*SZÁMPALA
(szám-pala) ösz. fn. Tábla símított palakőből, melyen számítni szoktak.

*SZÁMPÉNZ
(szám-pénz) ösz. fn. Helyesebben: számitási pénz. l. SZÁMITÁSI alatt.

*SZÁMRA
(szám-ra) ih. 1) Bizonyos mennyiség vagy mérték szerént, ahhoz mérve. Mázsa, font, lat számra mérni, adni, venni valamit. Akó, itczeszámra mérni a bort. Esztendő, hónap, hét, nap számra kiadott szoba. Óra számra fizetni a zongora- nyelvmestert. 2) A számot vevén tekintetbe. Számra sok könyve van, de belértékre kevés.

*SZÁMRENDSZER
(szám-rend-szer) ösz. fn. Valamennyi számnak bizonyos meghatározott sorb., rendezése a végett, hogy nagyobb öszvegeknél könynyen tájékozhassuk magunkat. Ennek eszközlése végett általában el van fogadva alapul a 10-es szám, mely után a számlálás mindig ujból kezdődik pl. 20 = két tíz, 30 = három tíz, 100 = tíz tíz, 1000 = száz tíz és így tovább végtelenül. Minthogy a 10-es számot csak 2 és 5 számmal lehet elosztani, de 3 és 4 számmal nem, némelyek a 12-es számot ajánlották alapszámnak, azonban siker nélkül.

*SZÁMSOR
(szám-sor) ösz. fn. Sor, melyben a számok egymás után következnek. Természetes számsor: 1, 2, 3, 4, 5 stb.

*SZÁMSZER
(szám-szer) ösz. fn. A régieknél jelentett töb., részekből álló szerszámot, vagy gépet. V. ö. SZERSZÁM.

*SZÁMSZERÉNTI v. ~SZERINTI
(szám-szerinti) ösz. mn. Számmal vagy számokkal kifejezett.

*SZÁMSZERÍJ
(szám-szer-íj) ösz. fn. A régieknél rugonyos, és nagyob., íjforma hadi gép, melyből nagy nyilakat lődöztek. (Balista). Különbözött a közönséges kézíjtól, mennyiben amazt csak bizonyos állóhelyen alkalmazva használták pl. a várak vívásánál. V. ö. SZÁMSZER.

*SZÁMSZERÍJAS
(szám-szer-íjas) ösz. fn. Lövész a régies hadviselésben, ki számszeríjjal nagyobbféle nyilakat lődözött ki. V. ö. SZÁMSZERÍJ.

*SZÁMSZERÍJGYÁRTÓ
(szám-szer-íj-gyártó) ösz. fn. Gyártó, míves, ki számszeríjakat készített.

*SZÁMSZERINTI
l. SZÁMSZERÉNTI.

*SZÁMSZÓ
(szám-szó) ösz. fn. Általán minden szó, mely alapértelemben számot fejez ki, tehát szélesb jelentésü, mint a szoros ért. vett számnév. Ide tartoznak a tőszámnevek: egy, kettő, három stb., sorszámnevek: első, második, harmadik stb. osztó számszók: egyed, ketted, harmad, negyed stb. sokszorozó számszók: egyszer, kétszer, háromszor stb.

*SZÁMTALAN
(szám-talan) mn. tt. számtalan-t, tb., ~ok. A maga nemében igen sok, minek száma tudva nincsen. Számtalan, mint a por. (Km.). Számtalan sok a pénze. Határozóként am. számtalan ízben. V. ö. SZÁMATLAN.

*SZÁMTALANSZOR
(szám-talan-szor) ih. Igen gyakran, nagyon sokszor.

*SZÁMTALANUL
(szám-talan-ul) l. SZÁMTALANSZOR.

*SZÁMTAN
(szám-tan) ösz. fn. A mennyiségtan alaprésze, mely a számok ismeretére, s a velök bánásra oktat. Közönséges számtan, mely arabjelekkel, általános számtan, mely betüszámjelekkel adatik elé. Amannak czélja a határozott számjegyek különféle öszvekötésében ügyességet szerezni (arithmetica); emezé az általános számok öszvekötésének szabályait kimutatni (algebra). Szoros ért. csak az elsőt nevezik számtan-nak, a másodikat pedig betüszámtan-nak v. betüvetéstannak.

*SZÁMTANI
(szám-tan-i) mn. tt. számtani-t, tb., ~ak. Számtant illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Számtani szabályok, munkálatok. Számtani könyv, oktatás.

*SZÁMTANILAG
(szám-tan-i-lag) ih. Számtan szabályai szerint. Számtanilag kivetni valamit. V. ö. SZÁMTAN.

*SZÁMTARTÁS
(szám-tartás) ösz. fn. Minden, ami a számadáshoz, különösen a bevételek, és kiadások kimutatásához tartozik, vagyis számadást tárgyazó működés.

*SZÁMTARTÓ
(szám-tartó) ösz. fn. Hivatalnok, kinek feladata a bevételeket és kiadásokat számb., venni, s az illető felsőbbségnek kimutatni. Uradalmi számtartó, ki nagyobb, és rendezett uradalmakban rangra a tiszttartó után, és a kasznár fölött áll, s a pénzek, fizetések kezelésével vagy azoknak csak felszámításával, könyvelésével foglalkodik.

*SZÁMTARTÓKÖNYV
(szám-tartó-könyv) ösz. fn. Hivatalos könyv, melyb., a számtartó a bevételi és kiadási részleteket beigtatja.

*SZÁMTARTÓSÁG
(szám-tartóság) ösz. fn. Számtartói hivatal és rang.

*SZÁMTÉTEL
(szám-tétel) ösz. fn. Egyes tétel azaz czikk valamely számviteli jegyzékben vagy könyvben.

*SZÁMTISZT
(szám-tiszt) ösz. fn. Tisztviselő, ki a bevételek és kiadások rendszeres följegyzésével foglalkodik.

*SZÁMTUDOMÁNY
(szám-tudomány) ösz. fn. Tudományos rendszerb., foglalt számtani ismeretek.

*SZÁMTUDÓS
(szám-tudós) ösz. fn. Számtanban tudományosan kiképzett és jártas személy.

*SZÁMŰZ
(szám-űz) ösz. áth. l. SZÁMKIVET.

*SZÁMŰZÉS
(szám-űzés) ösz. fn. l. SZÁMKIVETÉS.

*SZÁMŰZÖTT
(szám-űzött) ösz. mn. és fn. l. SZÁMKIVETETT.

*SZÁMVERS
(szám-vers) ösz. fn. Vers, mely valamely évnek számát foglalja magában, honnan teljesben évszámvers-nek is hívják; ilyen számvers olvasható pl. Gyula-Fejérvár szó alatt. (Chronostichon v. chronogramma).

*SZÁMVÉTEL
(szám-vétel) ösz. fn. Cselekvény, melynél fogva a felsőség, vagy megbizó tulajdonos az illető számadó vagy számtartó által maga elé terjeszteti a bevételek és kiadások egyes részleteit.

*SZÁMVETÉS
(szám-vetés) ösz. fn. Számtani működés, midőn a számjelek viszonyítása, és számtan szabályai szerint bizonyos mennyiséget meghatározunk. Különösen számadásra v. számvételre vonatkozó ilyetén működés. Nagy számvetésem van veled.

*SZÁMVETÉSI
(szám-vetési) ösz. mn. Számvetésre vonatkozó, azt illető. Számvetési észrevételek. Számvetési szabályok.

*SZÁMVETÉSTAN
(szám-vetés-tan) ösz. fn. Tan a számvetési szabályok- és rendszerről.

*SZÁMVETŐ
(szám-vető) ösz. fn. Személy, illetőleg számtudós, ki számot vet, vagyis a számtan szabályai szerint működve bizonyos mennyiséget meghatároz, megtud. Ügyes, pontos számvető.

*SZÁMVETŐKÖNYV
(szám-vető-könyv) ösz. fn. 1) Számtani könyv, mely a számvetés szabályait adja elé. 2) Könyv, melyb., a már fölvetett mennyiségeket bejegyzik.

*SZÁMVEVÉS
(szám-vevés) l. SZÁMVÉTEL.

*SZÁMVEVŐ
(szám-vevő) ösz. mn. és fn. Aki a bevételekről és kiadásokról szóló tételeket az illető számadók által hivatalosan maga elé terjeszteti és vizsgálat alá veszi.

*SZÁMVEVŐHIVATAL
(szám-vevő-hivatal) ösz. fn. Számvétellel foglalkodó tiszti, hivatalnoki állomás; tovább., a számvevőtisztek testülete; és irodája.

*SZÁMVEVŐI
(szám-vevői) ösz. mn. Számvevőt illető, arra vonatkozó; számvevőtől eredett vagy eredő. Számvevői vizsgálat, birálat. Számvevői szolgálat.

*SZÁMVEVŐSZÉK
(szám-vevő-szék) ösz. fn. Számvevőtisztek testülete.

*SZÁMVEVŐTISZT
(szám-vevő-tiszt) ösz. fn. Hivatalnok, ki a számadásokat, bevételekről és kiadásokról szóló jegyzékeket, könyveket vizsgálat alá veszi.

*SZÁMVEZETŐ
(szám-vezető) l. SZÁMTISZT.

*SZÁMVISGÁLÓ v. ~VIZSGÁLÓ
(számvizs-gáló) l. SZÁMVEVŐ.

*SZÁMVISZONY
(szám-viszony) ösz. fn. Egyik számnak viszonya a másikhoz, pl. 1 a 3-hoz.

*SZÁMVITEL
(szám-vitel) ösz. fn. 1) Hivatalnoki, vagy biztosszemélyi foglalkodás, melynek feladata a bevételeket és kiadásokat, úgy a követeléseket és tartozásokat s általában az üzleteket bizonyos rendben kezelt könyvb., jegyezni. 2) Maga ezen kiadásoknak s bevételeknek stb. jegyzéke.

*SZÁMVIVŐ
(szám-vivő) ösz. mn. és fn. A bevételi és kiadási tételeket rendes szerkezetü könyvb., jegyző hivatalnok, vagy biztosszemély. Hatósági, kereskedelmi számvivő.

*SZÁMVIVŐSÉG
(szám-vivő-ség) ösz. fn. A bevételi és kiadási tételeket rendes szerkezetű könyvb., jegyző személyek hivatala; v. összesége. Hatósági, kereskedelmi számvivő.

*SZÁMVIVŐSÉGI
(szám-vivőségi) ösz. fn. Számvivőhivatalt, vagy számvitellel foglalkodást illető.

*SZÁMVIZSGÁLÓ
(szám-vizsgáló) l. SZÁMVEVŐ.

*SZÁN (1)
áth. m. szán-t. Szenvedő alakot nem szokott fölvenni. 1) A szenvedő iránt fájdalmas részvéttel viseltetik; sajnál valakit. Szánom a szegényt. Ne szánd őt, maga az oka, hogy szenved. Eb., aki szánja. Szánjanak meg engem világtalant. Megszánja isten a pogányt is. (Km.). Különösen, önmaga, által elkövetett bűn miatt sajnálkodik, mely esetben a bán igével szeret ikerülni. Szánom bánom minden bűneimet. Három napi dínomdánom, holtig való szánom-bánom. (Km.). 2) Tulajdonító ragú viszonynévvel, valakinek némi kedélyi vonzalomból kész adni valamit. Ezt a fegyvert fiamnak szántam, ha felnő. Legszebb paripámat neked szánom, ha lovagolni megtanulsz. Vagyonának egy részét holta után a szegényeknek szánta. "Kérem kegyelmedet ezeket is vegye jó consideratióban, s ne is vegye gonosz néven, mert én jó szántomból cselekszem." Gr. Eszterházy M. Rákóczy Györgyhöz 1644-ben. 3) Előre eltökéli, hogy valakit v. valamit bizonyos czélra alkalmazni, vagy fordítani, vagy bizonyos állásba helyezni fog. Egyik fiát papnak, a másikat katonának v. katonai életre szánta. Mire szántam fiamat? (Fáy). Jövedelmem felét közintézetekre szántam. 4) Felható ragú viszonynévmással am. némi belküzdelem után valamely nehezebb dologra eltökéli, feláldozza magát. Veszélyre, halálra, katonaságra szánta magát. Rászánta magát a legszigorúbb szerzetesi életre. Általában is: elszánni magát am. valamely szenvedésre, veszélylyel járó küzdelemre készen állani.
E szó értelmében alapfogalomként a kedélynek azon hajlama rejlik, mely fájdalmas részvétre, vagy ösztönszerü rokonérzetre szokott gerjeszteni. Innen átv. ért. jelenti az akaratnak küzdelmét, midőn az érzékiséggel mintegy meghasonlik, s némi erőszak és önmegtagadás által kénytelen rajta erőt venni. E szerint alapértelemre rokon a sajnál, sajgat, szenv, szenved, haj! jaj! fájdalmas érzelmekre vonatkozó szókhoz. Csagataj nyelven szana-mak am. szánni, sajnálni (azt is teszi: számlálni); tovább., szan-mak am. vélni, sajdítni. (Vámbéry).

*SZÁN (2)
fn. tt. szán-t, tb., ~ok, harm. szr. ~ja. Jármű, melynek alapját elűl felgörbedő s derékban úgynevezett eplényekkel öszvekötött két talpfa teszi, melyet télen a havas és jeges utakon, mint könnyen iszamodót kocsi gyanánt használnak. Szánon utazni, terhet szállítani. Hintókorbával fölszerelt szán. Gyermekek csúszkáló szánja. Tájdivatos kiejtéssel: szány, máskép: szánka, szánkó.
Mint könnyen csuszó, sikamló szer alaphangra rokon azon isz gyökü szókhoz, melyek sikamlást, elsurranást jelentenek, milyenek: iszkódik, iszamodik, iszánkodik, s valószinü, hogy a szán is eredetileg iszán volt, melyből az i idővel elmaradt, mint az is, es kötszókból lett s; t. i. az erős sziszegésü sz vagy s előtt az i csak gyöngén hallatszik, honnan más nyelvekben is vannak rá példák, hogy kimarad, pl. isthmi sto, historia olaszul storia. A német nyelvben is a szán és iszamodás, iszánkolás (csuszkálás) nevei egy gyöküek: Schlitte, schlendern, schleifen stb., Egyébiránt eléjön a szláv nyelvekben is szanya, szanye, szanki.

*SZANA
önmagában nem jön elé, hanem csak szana-szét ikerített szóban; de megvan magában is a mandsu nyelvben: szania-me, és a mongolban: szunukhu am. terjedni; távol lenni (s' etendre, s' allonger; ętre éloigné stb.). l. SZANASZÉT.

*SZANÁCS
puszták Gömör és Somogy m.; helyr. Szanács-ra, ~on ~ról.

*SZANÁD v. ZANÁD
falu Torontál m. helyr. Szanád-ra, ~on ~ról.

*SZÁNAKODÁS
(szán-ak-od-ás) fn. tt. szánakodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Sajnálkodás, fájlalás; melyet a szenvedők iránti részvét gerjeszt bennünk. Szánakodásból jót tenni valakivel. V. ö. SZÁNAKODIK.

*SZÁNAKODIK
(szán-ak-od-ik) k. m. szánakod-tam, ~tál, ~ott. Valakinek szenvedő állapotán részvevőleg sajnálkodik, szomorkodik, s mennyire lehet, enyhíteni törekszik. Szánakodni a szegényeken, betegeken, kárvallottakon. Szánakodni kell rajta, ha látja őt az ember. Elemezve: szán-ag-od-ik, vagy szán-og-od-ik, t. i. törzse az elavult gyakorlatos ige szánag v. szánog.

*SZÁNAKODÓ
(szán-ak-od-ó) mn. tt. szánakodó-t. Aki szánakodik, vagyis, más szenvedése iránt fájdalmas részvéttel viseltető. V. ö. SZÁNAKODIK.

*SZÁNAKOZÁS; SZÁNAKOZIK; SZÁNAKOZÓ
l. SZÁNAKODÁS; SZÁNAKODIK; SZÁNAKODÓ.

*SZÁNALMAS
(szán-al-om-as) mn. tt. szánalmas-t v. ~at, tb., ~ak. Szánalmat gerjesztő, szánalomra méltó. Szánalmas eset, állapot. V. ö. SZÁNALOM.

*SZÁNALOM
(szán-al-om) fn. tt. szánalm-at, harm. szr. ~a. Részvevő indulat, melynél fogva valaki v. valami fölött szánakozunk. Hasonló képeztetésüek e kedélyre vonatkozó szók: fájdalom, irgalom, siralom, gyötrelem; újab., származékok: szenvedelem, vigalom.

*SZÁNALOMGERJESZTŐ
(szánalom-gerjesztő) ösz. mn. Ami valakit szánakodásra indít; máskép: szánalmas.

*SZÁNANDÓ
(szán-and-ó) mn. tt. szánandó-t. Szomorú, szenvedő állapota miatt fájdalmas részvétre méltó. Szánandó árvák, özvegyek, szegények. V. ö. SZÁN igét.

*SZÁNAS
(szán-as) fn. és mn. tt. szánas-t vagy (melléknévként) ~at, tb., ~ok, v. (melléknévként) ~ak. 1) Szánnal biró, szánnal járó; V. ö. SZÁNASSÁG. 2) Szánra vagy szánnal járásra alkalmas. Szánas idő. Szánas út.

*SZÁNÁS
(szán-ás) fn. tt. szánás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Fájdalmas érzés, melynél fogva a szenvedő iránt részvéttel viseltetünk. Szánásbánás, elkövetett saját bününk miatt. Elszánás, am. belküzdelem utáni eltökélés. V. ö. SZÁN, ige.

*SZÁNASSÁG
(szán-as-ság) fn. tt. szánasság-ot, harm. szr. ~a. A székelyeknél Udvarhelyszéken am. szánnal járás, kereskedés, mint: szekeresség. Elment szánasságra (Kriza J.).

*SZANASZÉT v. ~SZÉLT
(szana-szét vagy ~szélt) ösz. ih. Ikerített szavaink egyike, melyben csak az egyes szók szana- és szét gyökei (sza, sze) teszik az ikerités alapját. Annyi mint a hason természetü szerteszét, t. i. ide s tova, azaz rendetlenül elszórva, különféle irányban; néhutt: szerin-szerte. (Szab., D.). A nyáj szanaszét bolyong az erdőn. Könyvei, irományai szanaszét hevernek az asztalon.
Elemzésére nézve l. SZA, (1); és rokonságára SZANA czikket.

*SZÁNAT
(szán-at) fn. tt. szánat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Elvont értelemben azon részvevő fájdalmas érzet vagy indulat, melyet mások szenvedő állapota kelt fel bennünk, szánalom. Régi iratokban fordúl elé, pl. Benigna asszony imakönyvében.

*SZÁNATOS
(szán-at-os) mn. tt. szánatos-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Szánatra mutató. Szánatos arcz, taglejtések. 2) Ami szánatra gerjeszt; szánandó, sajnálatra méltó. Szánatos nyomor, szegénység, kinlódás.

*SZANCSAL
erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Szancsal-ra, ~on ~ról.

*SZANDA
falu Nógrád, puszták Heves és Máramaros m.; helyr. Szandá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁNDÉK
(szán-ad-ék) fn. tt. szándék-ot, harm. szr. ~a. Máskép, kivált a régieknél: szándok, mint hajlék hajlok; marék marok; fazék fazok; ajándék ajándok stb., Az akaró tehetségnek határozata, melynél fogva valaki bizonyos teendőt tűzött ki magának, vagyis, tervezett czél, föltétel, mely teljesitésre vár. A szándék a szabad akarat kifolyása, s különbözik a vágy-tól, vagy ösztön-től, melyek az észnek megfontoló működése nélkül csupán érzéki indokból késztenek cselekvésre. Szabatosan véve különbözik az akarattól is, mennyiben ez gyakran mások cselekvésére is elhatározó, s kényszerítő erővel bír, pl. a felsőség akarata az alsóbbak irányában; ellenben a szándék csak előkészületi határozat, mely közvetlenül az alany teendőire vonatkozik, s a végrehajtó akaratot megelőzi. Szándékát titkolni, kijelenteni. Szándéka van külföldre utazni. Szándékában volt katonának menni, de szándékát megváltoztatta. Ez szándékom szerént történik. Jó szándékkal lenni valaki iránt. Szánt-szándékkal elkövetett gyilkosság. Rosz szándékból tenni valamit. Közmondatok: A rosz szándék erkölcsi bűn, ha végre nem hajthattad is. Embernél szándék, Istennél ajándék. Ember teszi a szándékot, Isten, aki rendeli. Szegény ember szándékát boldog Isten birja. Nem jó czégért kötni titkos szándékunknak.
Gyöke szán ige, melyből lett az elavult szánad v. szánd ige, s ebből szánadék v. szándék. Hasonló módon képződtek a ken, fen, tol, fon, un igegyökökből kend, fend, told, fond(or), und(or) származékok. V. ö. SZÁN, ige.

*SZÁNDÉKLÁS
(szán-ad-ék-ol-ás) fn. tt. szándéklás-t. tb., ~ok, harm. szr. ~a. Az akaró tehetségnek működése valamely szándékra vonatkozólag.

*SZÁNDÉKLAT
(szán-ad-ék-ol-at) fn. tt. szándéklat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Maga az egyszerűb., ,szándék'; l. ezt.

*SZÁNDÉKLOTT
(szán-ad-ék-ol-ott) mn. tt. szándéklott-at. Amit valaki szándékb., vett, előre cselekvési czélul kitüzött. Szándéklott utazása elmaradt. V. ö. SZÁNDÉKOL.

*SZÁNDÉKOL
(szán-ad-ék-ol) áth. m. szándékol-t v. szándékl-ott, htn. ~ni v. szándékl-ani. Valamit teendőül szándékb., vesz. Amit nem szándéklott, azt kelle tennie. Mit szándékolsz v. szándéklasz tenni?

*SZÁNDÉKOLT
l. SZÁNDÉKLOTT.

*SZÁNDÉKOS
(szán-ad-ék-os) mn. tt. szándékos-t v. ~at, tb., ~ak. Elhatározottan, készakarva történő. Szándékos kártétel, gyilkosság. Szándékos jóakarat. Nyomatosabban: szántszándékos.

*SZÁNDÉKOSAN
(szán-ad-ék-os-an) ih. Előre megfontolva, teendő gyanánt kitüzve, készakarva. Szándékosan veszélynek, halálnak tenni ki magát. Szántszándékosan bántani, gúnyolni valakit.

*SZÁNDÉKOSSÁG
(szán-ad-ék-os-ság) fn. tt. szándékosság-ot, harm. szr. ~a. Állapot v. tulajdonság midőn valaki készakarva, eltökélett szándékkal viszen valamit véghez.

*SZÁNDÉKOZÁS
(szán-ad-ék-oz-ás) fn. tt. szándékozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Elhatározás, melynél fogva valamit tenni szándékozunk. V. ö. SZÁNDÉKOZIK.

*SZÁNDÉKOZIK
(szán-ad-ék-oz-ik) k. m. szándékoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Elhatározza, fölteszi magában, hogy valamit tenni fog; bizonyos föltétel vagy czél végrehajtására készül. Házat építeni, jószágot venni, útra menni szándékozik. Elszándékozik tőlünk (távozni készűl). Hova szándékozol?

*SZÁNDÉKTALAN
(szán-ad-ék-talan) mn. tt. szándéktalan-t, tb., ~ok. Ami szándék nélkül történik; amire valaki eleve és szabad akaratból el nem határozta magát. Szándéktalan kártétel, bántalom. Ellentéte: szándékos. Határozólag am. szándékosság v. szándék nélkül, nem szándékosan.

*SZÁNDÉKTALANSÁG
(szán-ad-ék-talan-ság) fn. tt. szándéktalanság-ot, harm. szr. ~a. Szándék nélküli állapot.

*SZÁNDÉKTALANUL
(szán-ad-ék-talan-ul) ih. Szándékosság nélkül.

*SZÁNDERÉK
(szán-derék) ösz. fn. A szánnak azon része, mely a viendő személyt vagy dolgot foglalja magában.

*SZÁNDOK
(szán-ad-ok) fn. tt. szándok-ot, harm. szr. ~a. Értelmére l. SZÁNDÉK. A régiek után ismét divatb., jött. "Az ellenségnek penigh minden szándokok reánk vagyon." Levél 1557-ből. (Szalay Ág. 400 magyar levél 272. l.). Azon k képzőjű nevek egyike, melyek a megelőző é hangzót o-ra szokták változtatni, mint: hajlék hajlok; marék marok; fazék fazok; szurdék szurdok stb.

*SZÁNDOKOL; SZÁNDOKOS stb.
l. SZÁNDÉKOL; SZÁNDÉKOS stb.

*SZÁNFA
(szán-fa) ösz. fn. 1) Elül felgörbedő és simára faragott vagy gyalult gerendaszeletek, melyek a szán nevü járműnek talpát teszik. 2) Szélesb ért. ide tartoznak az eplények is, melyek a talpakat öszvekötik.

*SZANISZLÓ (1)
férfi kn. tt. Szaniszló-t. Szláv eredetű: Sztaniszlav, am. állandó, dicső v. boldog.

*SZANISZLÓ (2)
falu Szatmár m.; helyr. Szaniszló-ra, ~n, ~ról.

*SZANK
puszta Kis-Kunságban; helyr. Szank-ra, ~on, ~ról.

*SZÁNKA
(szán-ka) fn. tt. szánká-t; l. SZÁN. ,Szánkó' szóval együtt a hajósoknál is divatos műszó. l. SZÁNKÓ, 2). E szó nem látszik kicsinyzőnek, hanem az elavult száng v. szánog ige részesülőjének: szánoga, azaz, szánogó, melyekből öszverántva lett szánga szángó, s keményebben ejtve: szánka, szánkó. Ily képeztetésüek: czinegő czinege czinke, fecsegő fecsege fecske, locsogó locsoga locska, csacsogó csacsoga csacska csacskó stb.

*SZÁNKATALP
(szánka-talp) ösz. fn. 1) Lásd SZÁNTALP. 2) Azon talpfák, melyeket hajóépitőhelyen a hajó hosszában két oldalt raknak, hogy a hajót vízbeeresztés alkalmával egyenes állásban tartsák.

*SZÁNKÁZ
(szán-ka-az) önh. m. szánkáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szánka nevü jármüvön valahová rándul, tova és visszautazik. Farsangban szánkázni. Kutyaszánkázta! (azaz szánkáztatta) szelid káromkodási pótlék.

*SZÁNKÁZÁS
(szán-ka-az-ás) fn. tt. szánkázás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Útazás, mulatsági kirándulás szánkán.

*SZÁNKÁZIK
(szán-ka-az-ik) k. l. SZÁNKÁZ.

*SZÁNKÁZTAT
(szán-ka-az-tat) miv. m. szánkáztat-tam, ~tál, ~ott, par. szánkáztass. Eszközli, hogy valaki szánkán valahová ránduljon, pl. aki a szánb., fogott lovakat hajtja, vagy pedig saját emberének meghagyja, hogy valakit szánon tova szállitson, különösebben, hogy szánkázás által neki mulatságot szerezzen.

*SZÁNKÓ
(szán-k-ó) fn. tt. szánkó-t. Tájdivatosan am. szán, szánka. 1) l. SZÁN. 2) Kenessey Albertnél azon talpépitmény, melyen a hajó vízb., bocsáttatik.

*SZÁNLIK
(szán-l-ik) k. m. szánl-ott, htn. ~ani. Göcseji tájnyelven: szánlik a föld, rét am. bizonyos pontig nyúlik, (mintha szántanák?) A mi földenk (földünk) a határdombig szánlik.

*SZÁNKÓCZOBOR
(szánkó-czobor) ösz. fn. A szánkótalpra függőlegesen állított oszlop, milyenek többen alkalmazva a vízre bocsátandó hajót oldalt támogatják.

*SZÁNKÓTALP
(szánkó-talp) l. SZÁNKATALP.

*SZÁNOMÁNY
(szán-o-mány) fn. tt. szánomány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Amit valakinek vagy valamire, valahova szánnak v. szántak. Ritka használatu szó.

*SZÁNT
(szám-t) áth. m. szánt-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) A földet ekével barázdákra hasogatja, hogy kellő termelésre alkalmassá tegye. Mélyen, fölületesen szántani a földet. Felszántani a gyepet. Ugart, forgatót v. keverőt, vetőt szántani. Befelé, kifelé, domborúra, lejtőre szántani a földet. Egy ekével egy nap egy holdat megszántani. Elszántani a szomszéd földéből egy két barázdányit. Beszántani a barázda alá vetett gabonát. Körülszántani a vizenyős legelőt, hogy a juhok rá ne menjenek, azaz, köröskörül huzott barázdával megjegyezni. Nem tud az én ekémen szántani. Ő is szeret a czigányok lován szántani, azaz, hazudni. (Közmondatok). Kutya szántotta fia, ördög szántson a hátadon, tréfás káromkodások.
"Szeretnék szántani,
Hat ökröt hajtani,
Ha a rózsám jönne
Az ekét tartani."
Népdal.
"Kertünk végén szánt egy eke,
Barna legény áll mellette."
Népdal.
2) Átv. mondják a léget vagy vizet hasító némely testekről, és állatokról. A haladó hajó szántja a víz hullámait. Szánt a pacsirta, midőn egyenes vonalban föl-alá röpűl.
"Kis pacsirta ég madara,
Szánt fölöttem, zeng a dala."
Népdal.
Tovább., tréfásan szólva, jobbra balra szántani am. sántikálva, s földet csiszolva maga után húzni a lábát.
"Egyik jobbra sántít,
A másik balra szánt."
Vörösmarty.
Szinte átv. ért. valakin szántani am. szuttyongatni, bántani, dorgálni, szidni. Ne szánts annyit rajta, ne pirongasd mindig.
Elemzésére nézve l. SZÁM, fn. Képeztetésre hasonlók hozzá: hánt, hint, ont, bont, önt, ront, melyekben a gyökbeli m könnyeb., kiejtés végett n-re változott. Ugyan ezen okból olvasható a Debreczeni Legendáskönyvben: szántalan, sőt itt eléjön szánkivetni is.

*SZÁNTALP
(szán-talp) l. SZÁNFA, 1).

*SZÁNTÁS
(szám-t-ás) fn. tt. szántás-t, tb., ~ok. A földnek barázdákra hasogatása ekével. Őszi, tavaszi, nyári szántás. Szántásvetés. A Müncheni codexben eléjön ,szántóföld' vagyis ,szántott föld' értelemben is, mi ma sem szokatlan. "Mennyeknek országa hasonlatik mustármaghoz, kit vevén ember vet ő szántásába." (Máté XIII.). - V. ö. SZÁNT.

*SZÁNTÁSBÉR
(szántás-bér) ösz. fn. Bér, melyet a fogadott szántónak fizetni szoktak; tovább., azon költség, melybe a szántás kerűl. A kiadások közé a szántásbért beszámítaná.

*SZÁNTÁSVETÉS
(szántás-vetés) ösz. fn. Általán am. földmivelés, mennyiben a földet, hogy teremjen, meg kell szántani, és b., kell vetni.

*SZÁNTAT (1)
(szán-t-at) miv. m. szántat-tam, ~tál, ~ott; par. szántass. Eszközli, meghagyja hogy szántson. Én még nem szántatok.

*SZÁNTAT (2)
(szán-t-at) fn. tt. szántat-ot, harm. szr. ~ja. A Müncheni codexben am. szántóföld (ager). "Ki veti a jó magot, az embernek fia, az szántat ke(dég) az e világ." (Máté. XIII. Ugyanitt eléjön hasonló értelemben ,szántás' is).

*SZÁNTATLAN
(szám-t-atlan) mn. tt. szántatlan-t, tb., ~ok. Amit meg nem szántottak; ugaron, parragon heverő. A szántatlan föld gazt, bozótot terem. Határozóként am. szántatlanul, meg vagy fel nem szántva.

*SZÁNTATLANUL
(szán-t-atlan-ul) ih. Meg nem szántva, parragon. Szántatlanul hagyott dűlők, nyomások.

*SZÁNTHATÓ
(szám-t-hat-ó) mn. tt. szántható-t. Ami alkalmas rá, hogy czélirányosan szántani lehessen. Eső után szánthatób., a föld. A sziklás vagy ingoványos határ nem szántható.

*SZÁNTÓ (1)
(szám-t-ó) mn. és fn. tt. szántó-t. 1) Amivel szántanak. Szántó ökrök. Szántó vas, öszvetéve: szántóvas. 2) Aki szánt. Szántó legény, béres, gazda. Szántóvető. 3) Amit szántanak. Szántó föld, öszvetéve: szántóföld.

*SZÁNTÓ (2)
mváros Abaúj megyében; faluk Hont, Tolna, Szala, Csongrád m.; KIS~, NAGY~, Bihar, PILIS~, Pest, TASNÁD~, Közép-Szolnok, ZAGYVA~, Nógrád m.; puszták Nógrád és Pest m.; helyr. Szántó-ra, ~n, ~ról.

*SZÁNTÓD
puszta Somogy m.; helyr. Szántód-ra, ~on, ~ról.

*SZÁNTÓFÖLD
(szántó-föld) ösz. fn. Általán minden föld, vagy telek, melyet termékenyítés nevezetesen gabonatermelés, vagy más vetemények végett szántani szokás, különböztetésül a legelők-, kaszálórétek-, kerti földek- és szőlőktől.

*SZÁNTÓFÖLDI
(szántó-földi) ösz. mn. Szántóföldet illető, abban termő stb., Szántóföldi jövedelem, termény.

*SZÁNTOGAT
(szám-t-og-at) gyak. áth. m. szántogat-tam, ~tál, ~ott, par. szántogass. Folytonosan, gyakran, vagy egymás után, lassan-lassan szánt. Két ökrön szántogatja kis telkét. V. ö. SZÁNT.

*SZÁNTOGATÁS
(szám-t-og-at-ás) fn. tt. szántogatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, folytonos, vagy némi kényelemmel, s lassudan haladó szántás.

*SZÁNTÓHALMA
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. ~halmá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁNTÓKA
(szám-t-ó-ka) kicsiny. fn. tt. szántóká-t. Mezei pacsirta, melyről midőn egyenesen majd föl, majd alá röpül, a nyelvszokás azt mondja, hogy a levegőt szántja, honnan a neve szántóka kis szántót jelent.

*SZÁNTOVA
falu Bács m.; helyr. Szántová-ra, ~n, ~ról.

*SZÁNTÓVAS
(szántó-vas) ösz. fn. Az ekének lényeges része, hegyes orrú, élesre aczélozott és sajátságos alakú vas lemez, mely az eketalphoz illesztve, és a vonó erő után nyomulva a földet ketté hasítja, s a kormánydeszka segítségével barázdákat vet. V. ö. CSOROSZLA. A szántóvasat mélyebbre ereszteni. Az elkopott szántóvasat megnádolni, v. edzeni v. aczélozni.

*SZÁNTÓVASHAL
(szántó-vas-hal) ösz. fn. Müller természetrajza szerént tengeri halfaj, melynek hátulsó részéből két ösztökeforma kinövés nyúlik ki. (Zeus vomer).

*SZÁNTÓVETŐ
(szántó-vető) ösz. mn. és fn. Ki sajátkezüleg földmiveléssel foglalkodik, parasztember, földmivelő, földész. Szántóvető embernek a jövő esztendőben áll minden gazdasága. (Km.).

*SZÁNTSZÁNDÉKKAL
(szánt-szándékkal) ösz. ih. Szabad akarat szerint elhatározva, eltökélve, előre kitüzve, készakarva. Szántszándékkal kárt tenni valakinek. Szántszándékkal, nem véletlenül, nem hirtelen haragból elkövetett gyilkosság. "Nem szán(t) szándékkal esött a pénzvétel, hanem tertineth (történet) szerint." Levél 1559-ből (Szalay Ágoston 400 m. 1. 319. lapon).

*SZÁNTSZÁNDÉKOS
(szánt-szándékos) ösz. mn. A ,szándékos' szónak nyomatékozott mása, am. előre minden oldalról meggondolt, tüzetesen elhatározott, eltökélett, teendőül czélzatosan kitűzött. Szántszándékos kártétel, bántalom.

*SZÁNTSZÁNDÉKOSAN
(szánt-szándékosan) l. SZÁNTSZÁNDÉKKAL; és V. ö. SZÁNTSZÁNDÉKOS.

*SZÁNÚT
(szán-út) ösz. fn. Hóval borított szilárd fenekü vagy jeges út, mely szánkázásra alkalmas. Ha a fagyos földre hó esik, jó szánút lesz rajta.

*SZANY
mváros Sopron m.; helyr. Szany-ba, ~ban, ~ból.

*SZÁNY
tájdivatos; l. SZÁN.

*SZAP (1)
elvont gyök, melyből közvetlenül szapor, közvetőleg szapora, szaporít, szaporodik és ezek származékai eredtek. Rokon értelmü vele azon gyap, mely a gyapor, gyaporít, gyaporodik szók gyöke. Mindegyikben a sokaság, tömöttség, sűrüség alapfogalma rejlik. Ennélfogva ide tartoznak a gyapju, gyapott, gyapár, vékonyhangon gyep, gyepes, cseplye, cseplyes, csepőcze, csepü, cseprente, csepzik, melyek állati vagy növényi sürü sarjadékokra vonatkoznak, és így mind alapfogalomra, mind alaphangra rokonok: szag, gyap, gyěp, gyöp, csěp, csöp (nem ,csöpög' gyöke). Törökül szabuk és csagataj nyelven szapuk am. hamar, tovább., törökül csabuk, csagataj nyelven csapuk am. gyors, szapora.

*SZAP (2)
elavult gyök, melyből szapu, szapul, szapuló, szapoly származtak. Mint a szapu és szapoly szókból kitűnik, öblösen kivájt vagy öszveállított edényt jelent. A palóczok- és barkóknál csak azon különös értelemben maradt fenn, midőn kemenczét jelent. Alapértelmére nézve talán azon sza gyökü szók közé sorozható, melyek metszést, hasítást, különösebben vájást jelentenek, mint: szab., szak, szakad, szakócza, szánt, szalul. V. ö. SZAP, (3); és SZAPU.

*SZAP (3)
fn. tt. szap-ot, harm. szr. ~ja. A palóczok és barkóknál am. kemencze, honnan: szap alja, kemencze alja, vagy oldala, kuczkó. Törökül szoba. Öblös tulajdonságánál fogva rokon a szapoly és szapu szókhoz. V. ö. SZAPU.

*SZAP (4)
falu Győr m.; helyr. Szap-ra, ~on, ~ról.

*SZÁP
fn. tt. száp-ot, harm. szr. ~ja. A pontyok, kárászok neméhez tartozó halfaj. (Cyprinus ballerus). Egyezik vele a német Zope, Pomerániában Schwope.

*SZAPAL, SZAPALY
(szap-al v. ~aly) ösz. fn. A palóczoknál am. kemencze alja; kemencze oldala melletti padka.

*SZÁPÁR
falu Veszprém m.; helyr. Szápár-ra, ~on ~ról.

*SZAPARNICZA
fn. tt. szaparniczá-t. Sándor István szerint lóbetegség, melyet köznyelven taknyosságnak hívnak. Szláv eredetű szó, mert szopel szlávul taknyot, szopelnicza taknyosságot jelent. Nincs rá szükségünk, s itt csak tudomásul jegyezzük föl.

*SZAPLONCZA
falu Máramaros m. helyr. Szaplonczá-ra, ~n, ~ról.

*SZAPOLY
(szap-oly) fn. tt. szapoly-t, v. szaplyot. 1) Szeged vidékén a hajósok, molnárok mély öblü lapátja, melylyel a hajób., szivárgott vizet kimeregetik. Faszapoly, hosszu nyelü szapoly, kis szapoly. 2) A székelyeknél öblös lemezü, lapáthoz hasonló ásó. V. ö. SZAP, (2), elavult gyök.

*SZAPOLYOZ
(szap-oly-oz) áth. m. szapolyoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Vizet szapolylyal (a hajóból) kihányni.

*SZAPOLYOZÁS
(szap-oly-oz-ás) fn. tt. szapolyozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Víznek szapolylyal kihányása.

*SZAPOR
(szap-or) elvont törzse szapora, szaporít, szaporodik szóknak.

*SZAPORA
(szap-or-a) mn. tt. szaporát. 1) Sűrűn, buján növő, tenyésző. Szapora búza. Szapora fű. Szapora birka, tehén. A nyúl szaporáb., az orozlánnál, s a veréb a sasnál. Szapora, mint az ebkapor. (Km.). 2) A maga nemében sűrüen, gyakran, hamar működő. Szapora beszéd. Szapora munka. Szapora malom sokat darál. (Km.). Szapora tréfa ritka okosság. (Km.). Szapora előmozdítása akármely dolognak megérdemel egy pár keztyűt. (Km.). Szapora Margit módjára, frisen sürgölődve, gondoskodva. 3) Tájdivatosan am. sok. Három fontnál szaporábbat (többet) nyom. (Szabó Dávid). 4) Főnevül használva jelent ivadékot, növedéket, terményt. Nincs szaporája a bitangnak. (Pázmán). Ez értelemben ,szaporaság' v. ,szaporúlat' is szokásban van. 5) A verselésben olyan láb, melynek három rövid tagja van (Č Č Č, tribrachys). Gyöke szap mint sürüséget jelentő, egyezik a gyapor, gyapju, gyapott, továbbá a csepü, cseplesz, gyepü szók gyap, csep, gyep gyökeivel. Törökül: szďpďr am. szeleburdi (Vámbéry). V. ö. SZAP, (1), elvont gyök. Alakra hasonlók hozzá: csutora, gugura, kukora, pipere stb. melyekben az a e végképző a tulajdonságot jelentő ó ő v. ú ű képzőnek felel meg, mint: bugyogó bugyoga, czinegő czinege.

*SZAPORABESZÉDÜ v. ~BESZÉDŰ
(szapora-beszédü) ösz. mn. Aki igen hamar v. sebesen szokott beszélni.

*SZAPORAFŰ
(szapora-fű) ösz. fn. Köz néven növényfaj a galamboczok neméből; szára magános, szerteágazó; virágzása czérnaforma füzérekben; levelei sokhasábúk, sallangosak; máskép szintén köz néven: galambfű, galambocz; növénytani néven szapora galambocz. (Verbena officinalis).

*SZAPORA GALAMBOCZ
l. SZAPORAFŰ.

*SZAPORÁN
(szap-or-a-an) ih. 1) Sürűn, buján tenyészve. Jó földben szaporán nő a fű, vetemény. A lebotolt fűz szaporán hajt. 2) Frisen, hamar, mintegy sürüen követve egymást. Szaporán beszélni, lépni, dolgozni. Láss szaporán a munka után. Csak szaporán legények, hogy el ne késsünk.

*SZAPORASÁG
(szap-or-a-ság) fn. tt. szaporaság-ot, harm. szr. ~a. 1) Állati vagy növényi tulajdonság, melynél fogva, faját buján tenyészti, sokasítja. Nyulak, verebek, halak szaporasága. Köles szaporasága. 2) Friseség, hamarság, hirtelenség. Beszédbeli szaporaság, Sürgési, mozgási szaporaság. 3) Növedékek, származékok, ivadékok. A nyáj szaporasága az idén nem nagy. V. ö. SZAPORA.

*SZAPORÁSKODIK
(szap-or-a-as-kod-ik) k. m. szaporáskod-tan, ~tál, ~ott. Szaporán tesz valamit; hamarkodik, hirtelenkedik. (Eléjön Szab., Dávidnál).

*SZAPORA SZEGFŰ
a szegfű (dianthus) növénynem egyik fajának népies neve; másképen szintén köz néven: csillagvirág, növénytani néven: csillagszegfű. (Dianthus barbatus).

*SZAPORÁTLAN
(szap-or-a-atlan) mn. tt. szaporátlan-t, tb., ~ok. 1) Ami gyéren tenyészti a maga faját; meddő. Szaporátlan állatok, növények, vetemények. 2) Nem eléggé fris, lassan működő. Szaporátlan lépés. Szaporátlan, munka, melynek az időhöz képest kevés látszata van. Határozóként am. gyéren tenyészve; kevés sikerrel.

*SZAPORÁTLANSÁG
(szap-or-a-atlan-ság) fn. tt. szaporátlanság-ot, harm. szr. ~a. 1) Tenyésztő erő hiányossága. 2) Az időhöz mért munkának, mozgalomnak, aránylag kevés sikeressége, látszatlansága. V. ö. SZAPORÁTLAN.

*SZAPORÁZ
(szap-or-a-az) áth. m. szaporáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamit szaporán, azaz, igen gyorsan hamarkodva tesz. Szaporázza a beszédet. Megszaporázza lépteit. Elszaporázza a munkát. A tánczot gyors vagy fris léptekkel ropja.

*SZAPORÁZÁS
(szap-or-a-az-ás) fn. tt. szaporázás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit szaporázunk. V. ö. SZAPORÁZ.

*SZAPORCZA
falu Baranya m.; helyr. Szaporczá-ra, ~n, ~ról.

*SZAPORÉKONY
(szap-or-ék-ony) mn. tt. szaporékony-t v. ~at, tb., ~ak. l. SZAPORA, 1) 2) 3).

*SZAPORICZA
(szap-or-i-cza) mn. tt. szaporiczá-t. Pergő, fris, hadaró nyelvű. Szaporicza beszéd. Szaporicza tanitó, szónok. Kemenesali szó. Balaton mellékén az n hang közbevetésével: szapornicza.

*SZAPORÍT, SZAPORIT
(szap-or-ít) áth. m. szaporít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Eszközli, hogy saját, vagy más állatok, és növények faja tenyészszék, sokasodjék. Családját évenként egy gyermekkel szaporítja. A ménest, gulyát, juhokat nemeseb., faj által szaporítani. Az ur Isten szaporítsa, gyarapítsa. Fákat szaporítani. 2) Valamit a maga nemében sokasít. Szaporítani a hivatalnokok munkáját. A sok gyermek szaporítja az apai gondot. Szót szaporítani. Ne szaporítsd a szót, ne fecsegj hiába. 3) Frisít, hamarít. Lépteit szaporítja.

*SZAPORÍTÁS, SZAPORITÁS
(szap-or-it-ás) fn. tt. szaporítás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által szaporítunk, azaz, tenyésztünk, sokasítunk, hamarítunk valamit. Baromszaporítás. Haszontalan szószaporítás. V. ö. SZAPORÍT.

*SZAPORNICZA
(szap-or-n-i-cza) mn. l. SZAPORICZA. Különbözik: szaparnicza.

*SZAPORODÁS
(szap-or-od-ás) fn. tt. szaporodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Az állatok vagy növények nemzés által sokasodása. 2) Szélesb ért. akármily dolognak több hasonló nemüek hozzá járultával történő növekedése, nagyobbodása. V. ö. SZAPORODIK.

*SZAPORODIK
(szap-or-od-ik) k. m. szaporod-tam, ~tál, ~ott. 1) Az állatnak vagy növénynek faja tenyészik, sokasodik. Szülés, ellés, ívás által szaporodnak az állatok. Felesége megszaporodott, gyermeke lett. Árvíz után szaporodik a hal. Eső után szaporodik a gaz, gomba. 2) Szélesb ért. a maga nemében több., számosabbá leszen; nagyobbodik, sokasodik. Pénze, vagyona évről évre szaporodik. Dolgai és gondjai megszaporodtak.

*SZAPOROSZIK
(szap-or-osz-ik) k. l. SZAPORODIK. A több., időt is ,szaporodik' szótól kölcsönzi.

*SZAPORÚL, SZAPORUL
(szap-or-úl) önh. m. szaporúl-t; l. SZAPORODIK.

*SZAPORÚLAT, SZAPORULAT
(szap-or-úl-at) fn. tt. szaporúlat,-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Lásd SZAPORASÁG, 3).

*SZAPORÚSÁG, SZAPORUSÁG
(szap-or-ú-ság v. szap-or-ul-ság) fn. tt. szaporúságot, harm. szr. ~a. l. SZAPORASÁG, 3).

*SZAPPAN
fn. tt. szappan-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Tűzálló lúgsóval öszvekötött zsiradék, mely vízben feloldható, s különösen a ruhák és több más testek szennyeinek kimosására alkalmas. Szappant főzni, készíteni. Feketés, fehéres, szürke szappan. Debreczeni, szegedi szappan. Szappannal mosni, kivenni a zsírfoltokat. Borotválkozó szappan. Megmosták a fejét szappan nélkül, jól megszidták. Tót szappan, tréfásan am. mosófa. Megette a szappant (km.) azaz ostoba, buta. Nem eszi a szappant. (Km.). Velenczei szappan, melyet faolajjal készítenek. Szagos szappan. Átv. ért. a keletlen kenyérnek szappanhoz némileg hasonló tésztarétege a héj alatt, máskép: irgye, szalonnája, czopákája.
Nemcsak az európai, hanem számos ázsiai nyelvekben is feltaláltatik, ú. m. latinul: sapo, görögül sapwn, németül: Seife, persául: szabonu, szabun, törökül, arabul: szabun, örményül: szavaun, hindu nyelven: szabon, szavin, mongolul: szabong.

*SZAPPANALMA
(szappan-alma) ösz. fn. A szappanfának gyümölcse. V. ö. SZAPPANFA.

*SZAPPANBALZAM v. ~BALZSAM
(szappan-balzam) ösz. fn. Spanyol szappanból, borszeszből, kámforból, és rozmarinolajból készített balzam.

*SZAPPANBOGYÓ
(szappan-bogyó) ösz. fn. A szappanfának gyümölcse. V. ö. SZAPPANFA.

*SZAPPANBUBORÉK
(szappan-buborék) ösz. fn. A szappanlének buboréka. Elpattan mint a szappanbuborék. (Km.). V. ö. BUBORÉK. Átv. ideiglen fénylő, de legott elmuló valami.

*SZAPPANFA
(szappan-fa) ösz. fn. Indiai nagy fa, melynek gyümölcse három, egymással öszvenőtt golyóforma bogyóból áll, melyek mindegyikében egy dióalakú mag rejlik, s ha levét kinyomják és vízzel vegyítik, jóféle szappananyaggá válik.

*SZAPPANFÖLD
(szappan-föld) ösz. fn. Finom agyagföld, mely sima tapintatú, mint a szappan, s a gyapjuszövetekből a mocskot, zsírt kiveszi.

*SZAPPANFŐZÉS
(szappan-főzés) ösz. fn. Főzés, mely által bizonyos anyagokból szappant készítenek.

*SZAPPANFŐZŐ
(szappan-főző) ösz. fn. Mesterember, ki közönséges házi szappant készít; máskép: szappanos.

*SZAPPANFŰ
(szappan-fű) ösz. fn. Növénynem a tízhímesek seregéből és kétanyások rendjéből; csészéje egy tagú, csöves, tövön pikkelyetlen; bokrétája öt szirmú; tokja hengerded; levelei ellenesek. (Saponaria). Fajai közől valók: tajtékzó szappanfű (s. officinalis), köz néven: szappanfű, tajtékzófű, lábmosófű; szőrös sz. (s. ocymoides), köz néven: vad v. erdei bazsalikom; vetési sz. (s. vaccaria).

*SZAPPANFÜRDŐ
(szappan-fürdő) ösz. fn. Szappannal készített kádfürdő, mint bizonyos betegségek elleni gyógyszer.

*SZAPPANGOLYÓ
(szappan-golyó) l. SZAPPANTEKE.

*SZAPPANHAMU
(szappan-hamu) ösz. fn. Hamu, melyet a szappanosok szappanfőzéshez használnak.

*SZAPPANKŐ
(szappan-kő) ösz. fn. 1) l. SZALONNAKŐ. 2) A bányászoknál, ónkő.

*SZAPPANLÉ
(szappan-lé) ösz. fn. Víz, melyben szappant olvasztottak föl. Szappanlével megmosni valamit.

*SZAPPANLÉL
(szappan-lél) ösz. fn. l. SZAPPANSZESZ.

*SZAPPANLÚG
(szappan-lúg) ösz. fn. Lúg, melyet a szappanosok szappankészitésre használnak.

*SZAPPANNEMŰ
v. ~NEMÜ, (szappan-nemű) ösz. mn. A szappanok neme alá tartozó; némileg a szappanhoz hasonló. Szappannemű agyagföld.

*SZAPPANOS (1)
(szappan-os) mn. tt. szappanos-t v. ~at, tb., ~ak. Szappannal bekent, szappannal kevert, szappanba mártott.

*SZAPPANOS (2)
(szappan-os) fn. tt. szappanos-t, tb., ~ok. L. SZAPPANFŐZŐ.

*SZAPPANOSAN
(szappan-os-an) ih. Szappannal kenve, keverve.

*SZAPPANOZ
(szappan-oz) áth. m. szappanoz-tam, ~tál, ~ott. Szappannal ken, beken. Szappannal kever, vegyít.

*SZAPPANOZÁS
(szappan-oz-ás) fn. tt. szappanozás-t, tb., ok, harm. szr. ~a. Szappannal kenés, vegyités.

*SZAPPANPATAKA
falu Kővár vid. helyr. ~patakára, ~n, ~ról.

*SZAPPANSZESZ
(szappan-szesz) ösz. fn. Borszesz, melyben szappant olvasztottak föl.

*SZAPPANT
tt. szappant-ot. Tájdivatosan különösen Ormánságban ,szappan' szó toldalékos alakja; mint ,rubin' szóé: rubint és töb., mások.

*SZAPPANTEKE
(szappan-teke) ösz. fn. Teke- vagy golyóalakú szappan, melyet holmi szennyfoltok, zsírmocskok kimosására használnak.

*SZAPU
(szap-u) fn. tt. szapu-t, tb., ~k. 1) Baranyában, fakéregből való kis öblös edény, a mérünek mintegy nyolczad része. 2) Vág, Nyitra, Garan vidékén általában gabonamérő faedény, országos névvel mérő v. mérü. Pozsonyi szapu. Sarlai szapu, am. kila. Száz szapu buzát vetett el. Hogy kel szapuja a rozsnak? Gömörvármegye 1627-diki bizonyságlevelében a török zsarolásairól, több ízben eléjön; egyebek között: "Haczon lakozó Soory János vallja, az török uronk Beczer Aga verte fel sommánkat 75 forintra, buzát és zabot veszen rajtunk 30 szaput." "Mokó János vallja, hogy Juszap Aga verte fel summánkat 20 forinttal fellebb, az buzát hét szapuval buzával, az zabot is hét szapuval zabbal." (Jászay Régi M. Nyelveml. III. k. 344. l.). 3) Az elébbihez hasonló, de rendesen nagyobb öblü faedény, melyben mosáskor a szennyes fehérruhákat meleg lúgvízzel áztatják; máskép: szapuló.
Gyöke szap, melyből u képzővel lett szapu, mint lapu, kapu, gyöpü, csöpü, köpü. Rokonsága legközeleb., a mongol szaba (das Gefäss, der Behälter; vas, poterie, receptacle), továbbá a görög skujoV, skajh, latin scaphium, német Schaff, mely Adelung szerint eredetileg minden üreges tért, és minden edényt jelentett. Különösen a mongol szaba (Behälter) általános jelentéséből értelmezhetők a rokon szap = kemencze, magyar szoba, mely törökül annyi is mint kemencze, és szapu = edény, mérő. V. ö. SZAP, (2), (3).

*SZAPUD
puszta Győr m.; helyr. Szapud-ra, ~on, ~ról.

*SZAPÚKA, SZAPUKA
(szap-u-ka) kicsinző fn. tt. szapukát. Növénynem a kétfalkások seregéből és tízhímesek rendjéből; csészéje felpuffadt, hasas; hímszálai mind öszvenőttek; levelei szárnyasak, ritkán hármasak. (Anthyllis). Fajai: nyúl, szapúka (anth. vulneraria), köznépiesen: nyúlherefű; tovább., hegyi szapúka (anth. montana). Nevét valószinüen csészéjének szapuhoz hasonló öblös, hasas alakjától kapta.

*SZAPÚL, SZAPUL
(szap-u-ol) áth. m. szapúl-t. A szennyes fehérruhát, vagy némely más testeket szapub., töltött meleg lúgvízzel áztatja, puhítja. Goromba vászon ruhákat szapulna. Kendert, taplógombát megszapulni. Téglát szapúl, sikeretlen munkát tesz. (Km.). Átv. keményen fedd, szid; megszól valakit. Megszapúlom a fejedet. Mások fejét szapulja.

*SZAPÚLÁS, SZAPULÁS
(szap-u-ol-ás) fn. tt. szapulás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn szapúlnak.

*SZAPÚLÓ, SZAPULÓ
(szap-u-ol-ó) mn. és fn. tt. szapuló-t. 1) Aki szapul. Szapuló mosónők. 2) Azon faedény, vagyis szapu, melyben szapulnak. V. ö. SZAPÚL.

*SZAPÚLÓ~ v. SZAPULÓKÁD
(szapúló-kád) ösz. fn. l. SZAPULÓ, 2).

*SZAPÚLÓ~ v. SZAPULÓPAD
(szapúló-pad) l. SZAPÚLÓSZÉK.

*SZAPÚLÓ~ v. SZAPULÓSZÉK
(szapúló-szék) ösz. fn. Szék, melyre a szapulót állítják, hogy a belőle közzel-közzel kieresztett lúg a szapusajtárb., folyhasson.

*SZAPUSAJTÁR
(szapu-sajtár) ösz. fn. Sajtár, melyb., a szapulóból kieresztett lúgvizet folyatják.
"Ez a bortól undoroszik,
Az mint szapusajtár iszik.
Horvát E.

*SZAR (2)
fn. tt. szar-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Az emésztés által átalakult ételek sepreje, sonkolya, mely a belekben lerakodik, s onnan a végbélen kitakarodik, máskép: bélsár, vagy ganéj, v. emésztet. Emberszar, kutyaszar, disznószar, verébszar, galambszar. Vasszar = vassalak. A bevett illemi szabályoknál fogva tisztes beszédben, vagy irásban nem használható. Minden szarban kotorász. (Km.). Ne bizgasd a szart, ment büdösebb lesz. (Km.). V. ö. FOS, GANÉJ. Rokon hozzá a magyar sár (mongolul: sibar), mely némely ragozásokban megrövidűl, pl. sarat, sarak, és az evvel egy értelmü tájdivatos csér, továbbá a csagataj csar (sár, piszok), a görög saron v. saroV (am. söpredék), skwria (salak), persa szargin (stercus, fimus), orosz szor, tót szerem, szracska, szanszkrit szardh (pedere), szarasz (lacus), latin stertus, és cerda, az utóbbi ezen öszvetett szóban sucerda v. succerda (stercus suis = disznószar, s úgy látszik, ebből lett a magyar kukherda).

*SZÁR (1)
fn. tt, szár-t, v. ~at, tb., ~ak, harm. szr. ~a. 1) Magból vagy gyökérből kihajtó, akár kúszó, akár felsudaradzó növénysarj, mely az illető növénynek mintegy törzsét, derekát képezi, melyen ágak vagy legalább levelek képződnek. Búza-, kukoricza-, burgonyaszár. Szárba megy a gabona, a saláta, a sóska. A fanemüek szárát különösen törzsök-nek, derék-nek, vagy szál-nak mondják. A gombanemüek szára: tönk. Az olyan virágkocsánok pedig, melyek nem az ágból, sem a szárból, hanem egyenesen a gyökből nőnek, pl. a jáczint, tőkocsánoknak hívatnak. A kúszó szárak neve máskép: inda, pl. dinynye, tök indája. Egyébiránt a szár tartósságára nézve fűnemü és egy vagy kétnyári; kórós, mely minden évben elszárad, de gyöke megmarad s újra kihajt; cserjés, mely évről évre megmarad, fakeménységü, de tövön mindjárt szétágazik és magasra ritkán nő; és fái, mely keménygesztü, magasra nő, és sok évig elél. 2) A növényszárhoz némileg hasonló tagok az állati testben. Kezek, lábak szárai, azaz, csontjai. Száradjon el a kezed szára. Eltörött a lába szára. Szárába szállott az esze. (Km.). 3) Némely hasonló müvek, vagy eszközök. Saruszár, csizmaszár, nadrágszár, gatyaszár, harisnyaszár. Pipaszár, kantárszár, fékszár, gyeplüszár. 4) A hajósoknál jelent nyelet vagy fogantyút is, pl. evezőszár, máskép: evezőrúd (Ruderbaum).
Hangra és alapértelemre legközeleb., áll hozzá szál, s midőn lábszárra vonatkozik, egyezik vele a latin sura. Azon szók osztályába sorozható, melyeknek gyöki alaphangja r, s magasodást, vagy kinövést jelentenek. V. ö. R, gyökhang, és SZÁL.

*SZÁR (2)
fn. tt. szár-at. Baranyában am. góré, kukoriczatartó.

*SZÁR (3)
mn. tt. szár-at. Elavult szó, s jelentett tart, kopárt, kopaszt, minek növényi vagy állati meze, azaz, szőre, haja kiveszett. Innen a Szárhegy helynév Erdélyben, és I. Béla király Szegszár neve, ki szeg szinű, és kopasz fejü volt, s ebből származott volna Szegszárd helynév. "Es viteték az szegszárdi monostorban, kit még éltében rakattatott vala; de miért hogy ennen maga és (is) szár homloku vala, az ő akaratja szerént nevezteték Szegszárdnak". (Carthausi névtelen. Toldy F. kiadása 94. l.). Somogyban a Szárszó nevü helység a vidékiek hagyományos értelmezése szerént am. Szár-tó, száraz tó. (Törökül szu am. víz).
E gyöknek közvetlen származékai: szárad, száraszt, száraz, szárít. Gyökeleme a sziszegő sza s az a önhangzónak előtételével: asz. A persában: ázar v. ádar s a zendben: áthar tüzet, aszályt jelentenek.

*SZARABANKA
(szara-banka) lásd BÜDÖSBANKA.

*SZÁRAD
(szár-ad) önh. m. szárad-t. Mondjuk az előb., nyirkos, nedves, nyers testről, midőn kisebb-nagyobb hév következtében nyirka, nedve kipárolog, s ez által tömege kevesbedik, szükebb terimébe megy öszve, s előbbi szívos, hajlékony, rugékony természetét elveszti. Szárad a meleg napra teregetett vizes ruha. Szárad a levágott fa. Széltől naptól szárad a sár. Kiszáradt a kút, patak, tó, midőn vize elfogy. Őszszel elszáradnak a falevelek. Állati testre alkalmazva am. zsírja húsa fogyatkozván soványnyá lesz, aszik. Elszáradt a karja, lába szára. Tartós betegségben egészen kiszáradt a teste. Kiszáradt a torka, a nagy meleg miatt, szomjuzik. Oldala csontjához száradt a lelke. Száradnak könyűi, folyni megszünnek. Átv. rajta száradt a szégyen, a gyalázat, azaz, nem mosta ki belőle magát, vagyis hozzá ragadt, mint a testen, ruhán megszáradt mocsok. V. ö. SZÁR, mn. és SZÁRAZ.

*SZÁRADÁS
(szár-ad-ás) fn. tt. száradás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A nyirkos, nedves, nyers testek azon állapoti változása, midőn száradnak. Különösen állati testre vonatkozólag aszkórság. Száradásban szenved, sinlődik. V. ö. SZÁRAD.

*SZÁRADT
(szár-ad-t) mn. tt. száradt-at. Aminek nyirkai, nedvei elrepültek, kipárologtak, aszott. A száradt szénarendeket felgyüjteni. Száradtig napon hagyni a ruhát. Nehéz a nyers fának száradtát várni. (Km.).

*SZÁRADTAN
(szár-ad-t-an) ih. Száradt állapotban.

*SZÁRAFALVA
falu Torontál m.; helyr. Szárafalvá-ra, ~n, ~ról.

*SZARAHORA
(szara-hora) ikerített mn. Molnár Albertnél am. csavargó, bolygó. Alapfogalomban és gyökre nézve egyezik szarándok v. zarándok szóval.

*SZARAKAKOTA v. ~KAKUTA
(szara-kakuta) l. BÜDÖSBANKA.

*SZARAKODIK
(szar-a-kod-ik) k. m. szarakod-tam, ~tál, ~ott. Aljas köznépi beszédben divatozó kifejezés, s am. értetlenül, ügyetlenül tesz valamit; tovább., izetlenül tréfálkodik, bolondozik, kötődik, ingerkedik.

*SZARAKOTA
(szara-kota) l. BÜDÖSBANKA.

*SZARAKSZÓ
erdélyi falu Alsó-Fehér m.; helyr. Szarakszó-ra, ~n, ~ról.

*SZARÁND
falu Bihar m.; helyr. Szaránd-ra, ~on, ~ról.

*SZARÁNDOK; SZARÁNDOKOL
l. ZARÁNDOK; ZARÁNDOKOL.

*SZARAPES
falu Zaránd m.; helyr. Szarapes-re, ~ěn, ~ről.

*SZARÁS
(szar-ás) fn. tt. szarás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állati cselekvés, midőn az állat a bélsárt kiüríti, midőn szarik, ganéjlik; gyermeknyelven: kakálás.

*SZÁRAS
(szár-as) mn. tt. száras-t v. ~at, tb., ~ak. Aminek szára van; ami szárba ment. Száras növények. Száras saláta, sóska, melyek felvirágzottak.

*SZÁRASD
mváros Pozsony m.; helyr. Szárasd-ra, ~on, ~ról.

*SZÁRASODÁS
(szár-as-od-ás) fn. tt. szárasodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állapot-változás, midőn valamely növénynek szára növekedik. V. ö. SZÁRASODIK.

*SZÁRASODIK
(szár-as-od-ik) k. m. szárasod-tam, ~tál, ~ott. Tövéből, gyökéből, törzsökéből szárak sarjadzanak. Szárasodik a kukoricza, a fű. V. ö. SZÁR, (1), fn.

*SZÁRÁSZ
falu Baranya m.; helyr. Szárász-ra, ~on, ~ról.

*SZÁRASZT
(szár-asz-t v. szár-az-t) áth. m. száraszt-ott, par. száraszsz, htn. ~ni v. ~ani. Szárazzá tesz valamit, pl. midőn nedveit szellőztetés, melegség, tűz által kipárologtatja. A szél, és nap heve kiszárasztja a sarat. Egy értelmü vele a szárít, mint, szakaszt és szakít, görbeszt és görbít, higaszt és higít, lázaszt és lázít stb., Törzse lehet száraz is, melynek z hangja a hangtan szabályai szerént a kemény t előtt keményebb sz-re változik, ahonnan így is irhatnók szárazt, mint az-t, ez-t, igaz-talan, melyeknek kiejtésében szinte sz hangzik: aszt, igasztalan.

*SZÁRASZTÁS
(szár-asz-tás v. szár-az-t-ás) fn. tt. szárasztás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit szárazzá teszünk. V. ö. SZÁRAZ.

*SZÁRASZTÓ
(szár-az-t-ó) mn. és fn. tt. szárasztó-t. Ami száraszt, vagy aminek segédével szárasztanak valamit. Szárasztó szél, meleg, hőség. Szárasztó kötél, melyen ruhákat, potos, melyen dohányt szárítnak. Főnévileg: hely, melyben valamit szárasztanak v. száritanak.

*SZÁRÁTA
erd. f. Fogaras vid. helyr.; Szárátá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁRATLAN
(szár-atlan) mn. tt. száratlan-t, tb., ~ok. A minek szára nincs, e szónak mindenféle értelmében véve. Száratlan növények. Száratlan csizma, pípa. Határozóként am. szár nélkül. V. ö. SZÁR.

*SZÁRAZ (1)
(szár-az) mn. és fn. tt. száraz-at, tb., ~ak; főnévileg: ~t, tb. ~ok. I.) Mint mn. 1) Növényeket illetőleg, oly minőségü, melynek nyirkai, nedvei elfogytak, s ez által szivós, rugalmas, nyulékony, nyers tulajdonságát elvesztette. Száraz ág, levél, fa, fű. A száraz fa mellett a nyers is elég. (Km.). Száraz gyümölcs. Száraz kenyér, átv. ért. száraz kenyeret enni, rágni, mellékétel vagy ital nélkül, mely azt csuszósabbá tenné. 2) Állati testre vonatkozólag, kellő nedvek, husosság, zsírosság nélkül szükölködő. Száraz torok. Száraz toroknak üres korsó nem jó. (Km.). Száraz ember, kiaszott testű. Száraz szemek, könyütlenek. Száraz száj, ajak, melynek szükséges nyaladéka hiányzik. Különösen bizonyos betegségek jelzője. Száraz keh, száraz hurut, nyálkapökés nélkül. Száraz fájdalom, száraz betegség, aszkórság. Száraz süly, vak aranyér, mely nem foly. 3) Nedvesség, víz, sár nélküli térség. Száraz út; száraz utcza; száraz sor; száraz domb, völgy; száraz ér; száraz gát. Puszta malmon, száraz gáton nem sok vámot szedhetsz. (Beniczky. Km.). 4) A maga nemében illető nedvek nélkül működő, vagy létező. Száraz dajka, ki nem szoptat. Száraz malom, melyet nem víz hajt, hanem kerekébe fogott állatok (lovak, ökrök) forgatnak. Száraz korty, átv. hiú vágy, képzelt élvezet. Nyeli a száraz kortyot. Száraz vám, melyet a szárazon utazók fizetnek, különböztetésül a hidvámtól, kikötővámtól. Száraz bőjt, midőn valaki csak hideg, levestelen ételekkel él. 5) Átv. szóbeli eléadást illetőleg am. czikornya nélküli, igen rövid, vagy érdektelensége miatt unalmas, épen nem mulattató. Száraz válasz. Száraz valóság. Száraz tagadás. Száraz értekezés, szónoklat. II.) Mint főnév használtatik ,szárazföld' helyett. Európai száraz.
"Én vízen szárazon járó szegény legény vagyok,
Hivatal szerént mindennel jót tenni akarok."
Lakodalmi vers.
Azon kevés szavaink osztályáb., tartozik, melyek a tulajdonságot jelentő as, os, ös, ěs helyett az, os, öz, ez képzőt vettek föl, milyenek:igaz, doboz, lemez, nehez, üdvöz. Rokon vele a chaldaeai czarad (szárad), czerid (száraz), csagataj kurug v. kuruk (Abuska), a hellen xhroV, és hasonló hozzá sz előtét nélkül a latin aret, aridus. V. ö. SZÁR, (3).

*SZÁRAZ (2)
puszta Heves m.; helyr. száraz-ra, ~on, ~ról.

*SZÁRAZ-AJTA
erd. falu Miklósvár székben, helyr. ~Ajtá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁRAZAN
(szár-az-an) ih. Száraz állapotban, nedveitől megválva, nem nyersen, nem nyirkosan. Szárazan felgyüjteni a szénát. Szárazan jönni haza, meg nem ázva. Nem viszed el szárazan, átv. megmosom a fejedet, kikapsz érte. Mind a vízig szárazan (km.) azaz nem mesterség szárazan maradni ahol víz nincs. Szabatosan véve különbözik tőle: szárazon, melyben az on állapító névviszonyrag, miszerént szárazon utazni am. szárazföldön, szárazan tenni meg az utat am. megázás, vízbemerülés, gázolás nélkül.

*SZÁRÁZÁN
falu Krassó m.; helyr. Szárázán-ba, ~ban, ~ból.

*SZÁRAZBEREK
falu Szatmár m.; helyr. Szárazberek-re, ~ěn, ~ről.

*SZÁRAZBETEG
(száraz-beteg) ösz. mn. Lásd ASZKÓROS.

*SZÁRAZBETEGEN
(száraz-betegen) ösz. ih. Aszkóros állapotban.

*SZÁRAZBETEGSÉG
(száraz-betegség) lásd ASZKÓRSÁG.

*SZÁRAZBOGYÓTAKTA
(száraz-bogyó-takta) ösz. fn. Növényfaj a takták neméből; levelei kétszer szárnyaltak; levelkéi bevagdalt fürészesek, hegyesek; fürtje igen hosszú; bogyója száraz bőrforma. (Actaea racemosa). V. ö. TAKTA.

*SZÁRAZ-BŐ
puszta Heves m.; helyr. Száraz-Bő-re, ~n, ~ről.

*SZÁRAZD
falu Tolna m.; helyr. Szárazd-ra, -on, ~ról.

*SZÁRAZDAJKA
(száraz-dajka) ösz. fn. Leány, vagy asszony, ki a csecsemőt karjain viseli, ápolgatja, vigyáz rá, de nem szoptatja, különböztetésül a szoptató dajká-tól. Amazt, ha serdülő kis leány, tótosan némely felső vidékeken pesztrának vagy pesztonkának nevezik.

*SZÁRAZDAJKASÁG
(száraz-dajkaság) ösz. fn. Szárazdajkai szolgálat vagy minőség.

*SZÁRAZFÁNK
(száraz-fánk) ösz. fn. Lásd FORGÁCSFÁNK.

*SZÁRAZFESTÉS
(száraz-festés) ösz. fn. Különféle szárazfestékekkel való képirás. V. ö. SZÁRAZFESTÉSZET.

*SZÁRAZFESTÉSZET
(száraz-festészet) ösz. fn. Müvészet, mely különféle festékes tésztából készült és megszárított peczkekkel (rudacskákkal) vagy iróeszközökkel való képirás eredménye. (Pastell-Malerei, Farbenstiftmalerei, Trockenmalerei).

*SZÁRAZFESTMÉNY
(száraz-festmény) ösz. fn. Festett kép, mely különféle szárazfestékekkel készült. (Pastell-Gamälde). V. ö. SZÁRAZFESTÉSZET.

*SZÁRAZFESTŐ
(száraz-festő) ösz. fn. Képiró, ki szárazfestészettel foglalkodik. (Pastell-Maler).

*SZÁRAZFÖLD
(száraz-föld) ösz. fn. Általán, minden földterület, melyet vizek nem borítanak. Különösen, a földkerekség azon részei, melyeket tenger nem föd, vagy elszigetelve nem vesz körül. E szerént bár folyók által hasított országokat is szárazföldnek mondunk; de Nagybrittannia mint szigetország, ellentétben áll a szárazfölddel.

*SZÁRAZFÖLDI
(száraz-földi) ösz. mn. Szárazföldet illető, arra vonatkozó, azon termő, létező, lakó stb., Szárazföldi állatok, növények. Szárazföldi kereskedés. V. ö. SZÁRAZFÖLD. Ellentétei: vízi, tengeri; szigeti.

*SZÁRAZFŰ
(száraz-fű) ösz. fn. Népies neve a kónizsok neméből való növényfajnak; növénytani néven: berzedt kónizs, (Conyza squarrosa).

*SZÁRAZJELKARÓ
(száraz-jel-karó) ösz. A hajósoknál ellenkezője a kontyosjelkarónak; ez t. i. oly vízjárati jegy, mely egy szalma- vagy zöldág stb., kötéssel azt mutatja, hogy ahol ez áll, ott vízen alámenve ettől balra kell mennünk, hogy jóvizet találjunk, fölfelé menve ellenkezőleg; a szárazjelkaró pedig, minden kötés nélkül, legfölebb száraz galyakkal tétetik látszatosabbá, s ellenkezőre figyelmezteti a hajóst. (Kenessey Albert).

*SZÁRAZKODIK
(szár-az-kod-ik) k. m. szárazkod-tam, ~tál, ~ott. Megázás után szárogatja magát, ruháját. Napon szárazkodni. V. ö. SZÁRAZ.

*SZÁRAZMALOM
(száraz-malom) ösz. fn. Sajátságos gépezetű malom, melyet nem víz hajt, hanem barmok (ökrök, lovak) húznak. A szél- vagy gőzmalmokat nem hívják ezen néven, noha ezek is csak szárazföldön működnek.

*SZÁRAZMENTSÉG
(száraz-mentség) ösz. fn. Semmivel sem indokolt mentség; máskép: kopaszmentség.

*SZÁRAZON
(szár-az-on) ih. Szárazföldön, nem vizen, nem tengeren, nem sárban. Szárazon és tengeren háborut viselni. Menj a szárazon, ne a sárban. Szabatosan véve különbözik: szárazan; noha a köz életben amazt e helyett is használják. V. ö. SZÁRAZAN.

*SZÁRAZPATAK
falu Ugocsa m.; erdélyi falu F.-Fehér m.; helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról.

*SZÁRAZSÁG
(szár-az-ság) fn. tt. szárazság-ot, harm. szr. ~a. Száraz állapot, vagy tulajdonság. E nyáron nagy a szárazság. A földet nagy szárazsága miatt nehéz szántani. Különösen rendkivüli meleg, és esőtlen időjárás.

*SZÁRAZTAKARMÁNY
(száraz-takarmány) ösz. fn. Barmok eledele letakarított és megszárasztott állapotban; ellentéte: zöldtakarmány, mely ha szinte le is van takarítva (kaszálva vagy aratva), de még nincs megszárasztva.

*SZÁRAZTEKERŐ
(száraz-tekerő) ösz. fn. Hajósoknál a földben ásott gödörb., függélyesen állított szálfa, melyre a tekerendő kötelet veszik, s még egykét dorong, melyekkel e szálfát körülforgathatni, együtt oly egyszerü és hathatós gép, melyet hajósok gyakran használnak, hogy vele hajót zátonyról le-, vagy a vízből partra húzhassanak. (Kenessey Albert).

*SZÁRAZVÁM (1)
(száraz-vám) ösz. fn. Vám, melyet az utazók, szállítók szárazföldi utvonalakon fizetnek, különböztetésül a híd-, révvámtól, stb.

*SZÁRAZVÁM (2)
falu Sopron vármegyében; helyr. ~vám-ra, ~on, ~ról.

*SZÁRAZVITORLAFA
(száraz-vitorla-fa) ösz. fn. Hajósoknál a hátsó árbocz törzsén álló vitorlafa, mely jobbára csak azért van, hogy általa a hátsó derékvitorla kifeszíttethessék és saját vitorlát ritkán hord; ezért neveztetik száraz- v. meddő vitorlafának.

*SZÁRAZVÖLGY
1) falu Sáros m.; helyr. Szárazvölgy-re, ~ön, ~ről. 2) Vidék Abaúj megyében, mely Kázsmárk helységén alul a Hernád völgyéb., nyílik.

*SZARBABUK
v. ~BABUTA, (szar-babuk v. ~babuta) l. BÜDÖSBANKA.

*SZÁRBORÍTÓ v. ~BORITÓ
(szár-borító) ösz. mn. A növénytanban olyan levelekről mondják, melyek a száron sürűn s egymásra borulva állanak, mint a parti fűtej (euphorbia gerardiana) levelei.

*SZARBUB
(szar-bub., l. BÜDÖSBANKA. Eléjön Molnár Albertnél.

*SZÁRCSA (1)
(szár-csa) fn. tt. szárcsá-t. Lásd SÁRCSA.

*SZÁRCSA (2)
NÉMET~, OLÁH~, faluk Torontál m.; helyr. ~Szárcsá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁRCSAFŰ
(szárcsa-fa) ösz. fn. Amérikai magyal (Sarsaparilla v. sassaparilla).

*SZÁRCSAGYÖKÉR
(szárcsa-gyökér) ösz. fn. Amérikai magyal gyökere.

*SZÁRCSAMONY
(szárcsa-mony) ösz. fn. Szárcsa madár tojása. Tarka mint a szárcsamony.

*SZÁRCSI
(szár-csi) kicsiny. mn. tt. szárcsi-t, tb., ~ak. Száraz, sovány testü, vagy tagú. Szárcsi lábu, termetü. Gyökre és alapértelemre száraz szóval rokon.

*SZÁRCSONT
(szár-csont) ösz. fn. Az alsó lábszárnak sínvashoz hasonló alakú lapos csontja, mely elül a térdtől bokakörig nyúlik le.

*SZÁRCSONTIDEG
(szár-csont-ideg) ösz. fn. A térdidegekből kinyuló ideg, mely a szárcsont hátsó izmaival függ öszve. (Nervus tibialis).

*SZÁRCSONTIZOM
(szár-csont-izom) ösz. fn. Izmok, melyek a szárcsont lapjából jönnek ki. Elülső, hátulsó szárcsontizom.

*SZÁRCSONTÜTÉR
(szár-csont-üt-ér) ösz. fn. Üterek a szárcsontizmok mögött.

*SZARD
(szar-d) áth. m. szard-ott, htn. ~ani. Páriz Pápainál megszardom am. concaco.

*SZÁRD (1)
(szár-d) mn. tt. szárd-at. Elavult szó, s am. kevessé kopasz. E szóban a d-nek kicsinző jelentése van, mint a kicsid, gyöngéd, lassud, kicsided, gyöngéded, lassudod melléknevekben.

*SZÁRD (2)
(szár-d) mn. és fn. tt. szárd-ot. 1) szárdiniai; 2) Szárdinia lakosa.

*SZARDOB
ösz. fn. Aljas gúnynyelven am. potrohos, nagy hasu dömsi ember. V. ö. SZARZSÁK.

*SZARÉSZÓ
(szar-ész-ó) mn. tt. szarészó-t. Baranyában mondják rideg disznóról, mely a szabadban ide-oda kalászol, kódorog. Törzse: szarész azon szar gyöktől, mely a szarándok és szarahora szókban járáskelést jelent. Nógrád megyében szarkázó ugyanazt jelenti.

*SZÁRFA
(szár-fa) ösz. fn. Hajósoknál leginkáb., az oly rudakat nevezik így, melyek a vitorlafák végein mint szárnyvitorlafák használtatnak. (Kenesey Albert).

*SZÁRFÖLD
falu Sopron m.; helyr. ~föld-re, ~ön, ~ről.

*SZÁRFŰ
(szár-fű) ösz. fn. Népies neve a pimpók neméből való növényfajnak; szárai heverők, gyökerezők; levelei csonkatollas szárnyasak, alúl ezüstszinü selymesek; levelkéi fürészesek. Máskép szintén köznépiesen: pipefű, lúdpázsit, fehér v. ezüstöshátu fű, vad varádics, növénytani néven: libapimpó. (Potentilla anserina).

*SZÁRHEGY (1)
(szár-hegy) ösz. fn. 1) Valamely szárnak a teteje vagy vége. 2) Kopasz hegy.

*SZÁRHEGY (2)
puszta Fehér m.; erdélyi falu Gyergyó székben; helyr. Szárhegy-re, ~ ěn, ~ről.

*SZÁRHEGYI
(szár-hegyi) ösz. mn. A szárnak hegyén termő vagy termett. Szárhegyi dinnye. Különösebben mondják a virágról, mely a szár vagy kocsány végén áll, s a szár vagy kocsány egyéb részén nincs másutt semmi; ilyen a tulipán.

*SZÁRHÚS
(szár-hús) l. LÁBIKRA.

*SZARICSÓKA
(szari-csóka) ösz. fn. Hazánkban legszeb., tollazatu vándormadár a szökdelők rendéből. (Mantelkrähe). Nevét alkalmasint a szarándokolás- v. zarándokolástól, vándorlástól vette, minthogy a többi vándormadarak módjára öszszel melegebb tájra költözik.

*SZARIK
(szar-ik) k. m. szar-tam, ~tál, ~t. Úgy nevezett nagy szükségét végzi. Az aljas köznépi nyelv különféle mondatokban használja, melyeket itt mellőzünk.
Azon igék osztályáb., tartozik, melyek főnevekből ik középképzővel alakultak, mint: fos-ik, hugy-ik, ok-ik, lak-ik, tüz-ik.

*SZÁRIKA
(szár-i-ka) kicsiny. fn. tt. száriká-t. A székelyeknél am. kis szűrféle öltözék. Hihető, hogy eredetileg szűrike volt, s későb., mély önhangzókat vett fel, mint több más szó.

*SZÁRÍT
(szár-ít) áth. m. szárít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Értelemre nézve am. száraszt, melynél azonban divatosabb., Ruhát, dohányt, halat, gyümölcsöt szárítani. Kiszárítani a sültet. Öszveszárítani, megszárítani, felszárítani valamit. V. ö. SZÁR, mn. és SZÁRASZT.

*SZÁRÍTÁS, SZÁRITÁS
(szár-ít-ás) fn. tt. szárítás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami szárazzá tétetik. Ruha-, dohány-, hal-, gyümölcs-, gabonaszárítás. V. ö. SZÁRÍT.

*SZÁRÍTGAT
(szárít-og-at) gyak. áth. m. szárítgattam, ~tál, ~ott, par. szárítgass. Gyakran, vagy folytonosan, vagy lassacskán szárít valamit. V. ö. SZÁRÍT.

*SZÁRÍTKOZÁS
(szár-ít-koz-ás) fn. tt. szárítkozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés midőn valaki szárítkozik. V. ö. SZÁRÍTKOZIK.

*SZÁRÍTKOZIK
(szár-ít-koz-ik) k. m. szárítkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Maga magát szárítja, vagy maga magán ruháját szárítja, akár tűznél, akár a nap melegénél.

*SZÁRÍTÓ, SZÁRITÓ
(szár-ít-ó) fn. és mn. tt. szárító-t. 1) Aki vagy ami szárít. 2) Hely a hol valamit szárítnak. Ruhaszárító. Szárító kötél.

*SZÁRÍTOTT, SZÁRITOTT
(szár-ít-ott) mn. tt. szárított-at. Amit szárazzá tettek, minek nedveit nyirkait kipárologtatták. Szárított gyümölcs, hal, dohány, szivar. Napon, kemenczében szárított tökmag. V. ö. ASZALT.

*SZARKA
(szar-og-a, azaz zör-ög-e v. cser-eg-e) fn. tt. szarká-t. Ragadozó madárfaj a varjak, hollók, csókák neméből; tollai fehérrel tarkázott feketék, farka hosszú fekete, s minduntalan billegő. Mozgása élénk, ugrándozó, s hangja különösen csergő. A népmonda szerint, ha a ház körül leszáll és csereg, vendég jövetelét jelenti. Csereg, mint a szarka. Tarka, mint a szarka. Sokat akar a szarka, de nem bíri (bírja) a farka. (Km.). Ugrál, mint a szarka. Cseregbereg a szarka, násznagy akar lenni. (Lakodalmi vers). Csörög a szarka azt jelenti, hogy vendég jön a házhoz. Legvalószinűbb., hogy nevét csergő, erregő, zörgő hangjától kapta, mintha volna csarogó, csaroga, öszverántva: csarka. Hasonló képeztetésüek e hangutánzáson alapuló madárnevek is; csóka, babuka, szajkó, czinke v. czinege, fecske, csirke. Rokon vele legközelebb a mongol sarika (gracula religiosa); rokon továbbá a persa csark (, nomen avis, quae se capite inverso de arbore suspendit, alias avis neridica dicta; Vullers); valamint az orosz szoroka, lengyel szroka, cseh és tót sztraka is. Mind ebből nem következik, hogy egyik a másiktól vette volna, hanem mindenik utánozhatta magának ezen madárnak hangját.

*SZARKABARÁT
(szarka-barát) ösz. fn. Tréfásan am. szesztrabarát (Cistercita), mivel tarka az öltözete; innen máskép: tarkabarát.

*SZARKAFALVA
erdélyi falu Szászváros székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*SZARKAFÉSZĚK
(szarka-fészěk) ösz. fn. A szarkának töviságakból álló fészke, melyet a fa sudarára szokott rakni.

*SZARKAGÁBOR v. ~GÁBORJÁN
(szarka-gábor v. ~gáborján) ösz. fn. Klein szerént a sólymok nemzetsége alá sorolt ragadozó madárnem (Falco minimus). Németül: Neuntödter, mert a népmonda szerént naponként kilencz madarat öl meg. Magyar nevét csörgő kiáltozásától kapta, mely a gábor szóhoz némileg hasonlani látszik, mint a szajkóé a mátyás-hoz.

*SZARKALÁB
(szárka-láb., ösz. fn. 1) A szarka nevű madár lába. 2) A sarkvirágok neméből való növényfaj népies neve; szára felálló, szétágazó; levelei vékony sallangokra hasítottak, a felsők nyeletlenek; virága kék; innen másképen: kék szarkaláb; növénytani néven: mezei sarkvirág. (Delphinium consolida). 3) A szarkának sarkantyús lábához némileg hasonló gombkötő munka. 4) Ákom-bákom féle irás. (Id. Mándy P.). 5) Étel neme.
"Szarkaláb., nyúlfarka édesen csinálva."
Lakodalmi vers.

*SZÁRKAPOCS
(szár-kapocs) l. SZÁRCSONT.

*SZARKÁS (1)
(szarka-as) mn. tt. szarkás-t v. ~at, tb., ~ak. Helyről mondják, melyen szarkák tanyáznak.

*SZARKÁS (2)
puszta Esztergom m.; helyr. Szarkás-ra, ~on, ~ról.

*SZARKATÁNCZ
(szarka-táncz) ösz. fn. Pajkoskodó tréfás táncz, midőn a tánczos guggolva és szarka módjára jobbra balra ugrándozik.
"Szíve bánatját is ez (a bor) elfelejteti,
A szarkatánczra is magát készítheti."
Lakodalmi vers.

*SZARKATÖVIS
(szarka-tövis) ösz. fn. Népies neve a csipkerózsának; l. CSIPKERÓZSA.

*SZARKAVÁR (1)
(szarka-vár) ösz. fn. Puszta vár, melyben csak szarkák tanyáznak. (Sándor I.).

*SZARKAVÁR (2)
puszta Győr m.; helyr. ~vár-ra, ~on, v. ~ott, ~ról.

*SZARKÁZÓ
l. SZARÉSZÓ.

*SZARKÓ
falu Bihar m.; helyr. Szarkó-ra, ~n, ~ról.

*SZARLÉGY
(szar-légy) ösz. fn. A ganajon élősködő légy.

*SZÁRLEVÉL
(szár-levél) ösz. fn. A növényen oly levél, mely vállaival egészen vagy legaláb., félig a szárhoz nőtt, szárölelő levél.

*SZÁRM
(szár-am) elvont törzse származik szónak és a melyek ebből erednek. V. ö. SZÁRMAZIK.

*SZÁRMA
fn. tt. szármá-t. Némely tájékon, nevezetesen Kecskemét vidékén am. töltött káposzta, vagy, mint másutt nevezik: takart. Török eredetü; t. i. a török nyelvben szár-mak am. tölteni, begöngyölni, honnan szárma valósággal eléfordúl magában a török nyelvben is, és jelent káposztáb., vagy szőlőlevélbe göngyöngetett rist és vagdalt húst azaz töltött káposztát vagy töltött szőlőlevelet.

*SZARMADÁR
(szar-madár) ösz. fn. l. BÜDÖSBANKA.

*SZÁRMÁLÓDIK
(szár-ma-al-ó-d-ik) k. m. szármálód-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. származik. Nem rég szármálódott falunkba. (Kriza J.).

*SZÁRMANT
fn. tt. szármant-ot, harm. szr. ~ja. Tájdivatos, különösen baranyai kiejtésü szó, szárma helyett; l. ezt.

*SZÁRMAZ
(szár-m-az) a Debreczeni Legendáskönyvben áth. m. származ-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. "Nagyjó illatú es izű olajt folya és származa magából."

*SZÁRMAZÁS
(szár-m-az-ás) fn. tt. származás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Eredés neme, midőn bizonyos lény nemzés, vagy sarjadzás, vagy egyéb okforrás által létre jön. Emberek, állatok származása. V. ö. SZÁRMAZIK.

*SZÁRMAZÁSI
(szár-m-az-ás-i) mn. tt. származási-t, tb., ~ak. Származást illető, arra vonatkozó. Származási íz. Származási rend. Származási tábla.

*SZÁRMAZAT
(szár-m-az-at) fn. tt. származat-ot, harm. szr. ~a. Elvont értelmü szó, s am. nemzés vagy más okozás általi eredet. Nemes, királyi származat. Tovább., azon lény, mely szoros értelemben vett származás által jött létre. Alávaló, hitvány származat.

*SZÁRMAZATI
(szár-m-az-at-i) mn. tt. származati-t, tb., ~ak. Származatot illető, arra vonatkozó. Származati rend, viszony. Ellentéte: őseredeti, eredeti. Származatot tanusitó. Származati levél.

*SZÁRMAZATILAG
(szár-m-az-at-i-lag) ih. Származati vagy származási viszonyban. Ellentéte eredetileg.

*SZÁRMAZATÍZ
(származat-íz) l. SZÁRMAZÉKÍZ.

*SZÁRMAZATOS
(szár-m-az-at-os) mn. tt. származatos-t v. ~at, tb., ~ak. Származati viszonyban levő.

*SZÁRMAZATREND
(származat-rend) ösz. fn. l. ÍZREND.

*SZÁRMAZÉK
(szár-m-az-ék) fn. tt. származék-ot, harm. szr. ~a. 1) Nemzés, ivadás által eredett lény, ivadék. Emberek, állatok származékai. Ősi nemzetség származékai. 2) Ami máshonnan szakadt valahova. Idegen, külföldi származék. 3) Nyelvtanilag, bizonyos gyökből vagy törzsből eredett, pl. a kajla, kajsza, kajcs, kajmó a görbét jelentő kaj gyöknek származékai.

*SZÁRMAZÉKÍZ
(származék-íz) ösz. fn. Ág a származási rendben.

*SZÁRMAZÉKOS
(szár-m-az-ék-os) mn. tt. származékos-t v. ~at, tb., ~ak. L. SZÁRMAZATOS.

*SZÁRMAZÉKSZÓ
(származék-szó) ösz. fn. l. SZÁRMAZÉK, 3).

*SZÁRMAZIK
(szár-m-az-ik) k. m. származ-tam, ~tál, ~ott. Molnár A. latinozata szerént am. "promanat, procedit," vagyis, valahonnan ered, kijön, elétünik. 1) Vérség, születésnél fogva bizonyos nemzetségből, családból veszi eredetét. Királyi vérből, régi nemes nemzetségből, előkelő családból, pór szüléktől származni. Mi sem származtunk bogaraktól. (Km.). Keresztény hittan szerént, a Fiú az Atyától, a Szent Lélek az Atyától és Fiutól öröktől fogva származott. 2) Mint okozat bizonyos okból ered. Ez a dolog nem származhatott mástól, mint ő tőle. Ebből sokféle rosz származik. 3) Nyelvtanban mondjuk szóról, mely bizonyos gyöktől, vagy törzstől ered, pl. ezen szó ront a rom gyökből származik. 4) Átv. valamely helyről másra távozik, elszakad. Messze földre elszármazott közőlünk. Leszármazott az alföldre. Hát te honnan származtál hozzánk?
E szónak gyöke a növényi sarjat jelentő szár, s értelme azon hasonlaton alapszik, melynél fogva ami származik, az mintegy az illető törzsből, magból növényi szár gyanánt kisarjadzik, kinő. Szár főnévből lett az elavult szár törzs, tovább., alakulásban szárm, mint járom járm, három hárm, halom halm, üröm ürm stb., végre az igeképzővel szárm-az-ik. Molnár Albertnél: szármozik. A mongolban még a gyökben használják mint igét még pedig szal alakban, szal-khu v. szalo-khu am. származni (descendere, tirer son origine, herkommen, abstammen), innen szalmoi v. szalomoi am. származik (vagy a mondatbeli értelemhez képest a többi személyekben is: származom, származol, származunk stb. A magyarban az l helyett r áll: szár, de meg van az l is szál főnévben.

*SZÁRMAZOTT
(szár-m-az-ott) mn. tt. származott-at. Aki vagy ami mástól vette eredetét.

*SZÁRMAZOTTSÁG
(szár-m-az-ott-ság) fn. tt. származottság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság vagy állapot, midőn valaki vagy valami származottnak tekintendő.

*SZÁRMAZTAT
(szár-m-az-tat) áth. m. származtat-tam, ~tál, ~ott, par. származtass. 1) Valakinek vérségi eredetét bizonyos törzsből hozza le, vagy arra viszi vissza. Mátyás királyt a népmonda majd pór, majd szegény nemes családból származtatja. 2) Bizonyos elvek, okok, előzmények nyomán kihoz, következtet valamit; különösen a nyelvtanban valamely szónak eredetét mutatja ki. Idegen, rokon nyelvekből származtatni a szókat.

*SZÁRMAZTATÁS
(szár-m-az-tat-ás) fn. tt. származtatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Következtetés, mely által valakinek v. valaminek származatát kimutatjuk, lehozzuk. V. ö. SZÁRMAZTAT. Különösen szónyomozási működés, mely a szók eredetének keresésével, és kimutatásával foglalkodik: szószármaztatás.

*SZÁRMAZTATÁSI
(szár-m-az-tat-ás-i) mn. tt. származtatási-t, tb., ~ak. Származtatást illető, arra vonatkozó. Szószármaztatási szabályok.

*SZÁRMOZÁS; SZÁRMOZAT; SZÁRMOZIK; SZÁRMOZTAT
l. SZÁRMAZÁS; SZÁRMAZAT; SZÁRMAZIK; SZÁRMAZTAT.

*SZÁRNÖVÉNY
(szár-növény) ösz. fn. A fűnemü növények (pázsitfélék) száras része.

*SZÁRNY
(szár-ny) fn. tt. szárny-at, harm. szr. ~a. 1) Némely állatosztályok, nevezetesen madarak, bogarak stb., terjeteg tagjai, melyeket lebegtetve ideoda szállongnak, röpdösnek. Különösen a madaraknál rögtollakból szerkezett ilyetén tagok. A madár kiterjeszti szárnyait, szárnyaival csapkod, fölemelkedik. Szárnyakra kelni. Leereszteni a szárnyakat. A tyúk szárnyai alá takarja fiait. Konyhai nyelven jelenti a madárnak azon tagját vagy ízét, melyből a szárnytollak kinőnek. Egy csirkeszárnyat kivenni, megenni. Hasonlatnál fogva a madárszárnyak több képes kifejezésre adtak alkalmat. Leereszti a szárnyát, am. kedvetlen, búsúl. Megnyírték v. megnyirbálták a szárnyát v. kiszedték a szárnya tollát, szabadságától, hatásától megfosztották. Szárnyát szegték. Szárnya nőtt. Saját szárnyára v. maga szárnyára kelt. Megégette a szárnyát. Más szárnya alatt lenni, nyugodni. Szárnya alá venni valakit, védelme, oltalma alá. Szárnyára bocsátották őt. E tekintetben a szárny fogalma általán a szabad mozgáséval áll viszonyban; honnan az ily kifejezések: Szellő szárnyain haladni. Hír szárnyaira bocsátani valamit. Vitorlaszárnyakon a sajka elrepült. (Vörösmarty). Szárnyon jár a gonosz hír. (Km.). 2) Átv. ért azon körülménynél fogva, hogy a madár szárnyai kétfelé nyilnak, és két szélsőséget képeznek, hasonlatképen szárnyaknak neveztetnek különféle müvek, és szerkezetü testek, melyek e tekintetben mintegy szárnyakkal ellátva tűnnek elé. Kapu-, ajtó-, ablakszárnyak. A köpeny szárnyát vállra vetni. Épület szárnya. A gátnak mindkét szárnya a vízbe nyúlik. Növénytanban a magra vitetve hártya forma lapos kinövés a mag oldalán, vagy körületén, vagy tetején, melynél fogva a szél könnyen bír vele, és tovább viszi. (Diószegi). V. ö. SZÁRNYAS, (1). Boncztanban, az ékcsontok kinövése. Hadtudományi nyelven a felállított hadseregnek két szélét képező csapatok. Az ellenség egyik szárnyát elvágni, visszatolni. Míg a jobbik szárny előnyomult, a bal szárnyat visszanyomá az ellenség.
A dolog természeténél fogva szárny gyöke azon szár főnév, mely a növények és állatok törzseiből kinövő tagokat, részeket jelenti, melyhez az ny képzőűl járult, mint az árny, orny, horny, gorny, hurny, korny, görny, szörny, körny, és még némely hasonló részént élő, részént elavult törzsökszókban. Egyébiránt azt is vélhetni, hogy a hangváltozat szabályaival egyezőleg am. szálny v. szállny a mozgást jelentő száll gyöktől, mennyiben t. i. a szárnyak az illető állatoknak szálló, repülő tagjait alkotják. Hanem e származtatás ellen azon észrevételt tehetni, hogy igékből puszta ny képzővel alakult neveink nem igen léteznek s e példa magánosan állana.

*SZÁRNYA
falu Árva m.; helyr. Szárnyá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁRNYACSKA (1)
kicsinző fn. tt. szárnyacská-t. Kicsi szárny, kivált az állat nagyságához képest. Méh szárnyacskája.

*SZÁRNYACSKA (2)
puszta Nyitra m.; helyr. Szárnyacská-ra, ~n, ~ról.

*SZÁRNYAJTÓ
(szárny-ajtó) ösz. fn. Kétfelé nyíló ajtó.

*SZÁRNYAKÖTÉL
(szárnya-kötél) ösz. fn. Hajósoknál azon vendégkötél, mely a vontató hajóról nem ér egyenesen a vontató hajóig, hanem amint bakra vették, külső végével magára a vontatókötélre kötik, hogy általa a vontatóhajónak a kanyarulatoknál nehezen fordulása esetében egy vagy más oldalra vitethessék a vontatott test súlya, s így a vontató hajó könnyebben bekanyarodjék.

*SZÁRNYAL
(szár-ny-al), önh. és áth. m. szárnyal-t. Szárnyakon száll, repül. Az a hír szárnyal, hogy... A szárnyatlan ezüst, szenteket elszárnyaltatja, azaz ellopja. (Dugonics). Átv. ért. szárnyal a költő midőn emelkedett gondolatai vannak. A vadászoknál szárnyalni am. a repülő vad szárnyát ellőni. Túl szárnyalni valamit, am. kanyarodva eléb., kerülni, vagy erkölcsileg fölülmulni.

*SZÁRNYALÁS
(szár-ny-al-ás) fn. tt. szárnyalás-t, tb., ~ok, harm, szr. ~a. 1) Repülés. 2) Átv. ért. költői szárnyalás; továbbá túlszárnyalás, mást megelőző kanyarodás, máson fölülemelkedés. V. ö. SZARNYAL.

*SZÁRNYALAT
(szár-ny-al-at) fr. tt. szárnyalat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Szárnyalás elvont, különösen átv. értelemben.

*SZÁRNYAS (1)
(szár-ny-as) mn. tt. szárnyas-t, v. ~at, tb., -ak. A minek szárnyai vannak, akár tulajdon, akár átv. értelemben véve. Az illető alany nevével öszvetett szót alkot. Szárnyasállatok; szárnyasmajorság; szárnyasbogarak; szárnyasegér. Szárnyasajtó, ablak. Szárnyasköpeny stb. A növénytanban szárnyaslevél az, midőn a főnyelen úgy fejlődnek ki a levelkék, hogy a végső kivételével, mindenik levelkével ellenesen áll egy másik levelke, pl. az akáczfa levele. V. ö. SZÁRNY.

*SZÁRNYAS (2)
(szár-ny-as) fn. tt. szárnyas-t, tb., ~ok. Am. tollas szárnyu madár, repeső.

*SZÁRNYAS (3)
puszta Fehér m.; helyr. Szárnyas-ra, ~on, ~ról.

*SZÁRNYASAJTÓ
(szárnyas-ajtó) ösz. fn. Ajtó, melynek jobbra és balra nyiló táblái vannak. SZÁRNYASÁLLAT, (szárnyas-állat) ösz. fn. Széles ért. mindenféle állat, mely szárnyakkal van ellátva. Különösen, a tollas szárnyu madarak.

*SZÁRNYASAN
(szár-ny-as-an), ih. Szárnynyal vagy szárnyakkal ellátva, fölszerelve, ékesítve.

*SZÁRNYASASZTAL
(szárnyas-asztal) ösz. fn. Evőasztal, melynek két végét ki lehet húzni, terjeszteni.

*SZÁRNYASBENGE
(szárnyas-benge) ösz. fn. Növényfaj a bengék neméből; tövisfulánkjai párosak, az alsó hátragörbült; virágai három anyásak; bogyója száraz, csontárforma, köröskörül hártyaszárnyas, honnan a neve. (Rhamnus paliurus).

*SZÁRNYASCSAVAR
(szárnyas-csavar) ösz. fn. Csavar, melynek feje két felül fogóval van ellátva, különböztetésül a hornyolt fejü vagy pokú csavartól.

*SZÁRNYASCSIGA
(szárnyas-csiga) ösz. fn. Általán azon egy teknőjü csigák neme, melyeknek ajaka kidudorodik, és szárnyak gyanánt kétfelé nyilik. (Strombus).

*SZÁRNYASEGÉR
(szárnyas-egér). Máskép: bőregér, bőrmadár, denevér, némely régieknél: pubdenevér v. pupdenevér, tündevény; l. BŐREGÉR.

*SZÁRNYASÍT, SZÁRNYASIT
(szár-ny-as-ít) áth. m. szárnyasít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Szárnyakkal ellát, fölszerel.

*SZÁRNYASODÁS
(szár-ny-as-od-ás) fn. tt. szárnyasodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Alakulási állapot, midőn bizonyos állatnak szárnyai nőnek.

*SZÁRNYASODIK
(szár-ny-as-od-ik) k. m. szárnyasod-tam, ~tál, ~ott. Szárnyai nőnek, szárnyakat kap.

*SZÁRNYASVAD
(szárnyas-vad) ösz. fn. Vadon élő szárnyasállat vagyis vad madár, pl. vadlúd, vadrécze. (Federwild).

*SZÁRNYASZEGĚTT
(szárnya-szegětt) ösz. mn. Aminek szárnya letörött, csuklójából kimenült. Olyan, mint a szárnyaszegett lúd. (Km.). Átv. képes kifejezéssel, erejétől, hatásától, szabadságától fosztott.
"A dalnok egyedül,
....................................
Mellette és körüle vannak
Romai sok törött sohajnak,
Szárnyaszegett dalok,
....................................
Romok közt andalog"
Arany J. (A dalnok búja).

*SZÁRNYASZEGĚTTEN
(szárnya-szegětten) ösz. ih. Szárnyaszegett állapotban.

*SZÁRNYATLAN
(szár-ny-atlan) mn. tt. szárnyatlan-t, tb., ~ok. Aminek szárnya nincs, vagy ha volt, kitépték, letörték. Szárnyatlan emlős állatok. Szárnyatlan légy. Határzóként am. szárny vagy szárnyak nélkül. V. ö. SZÁRNY.

*SZÁRNYATLANÍT
(szár-ny-atlan-ít) áth. m. szárnyatlanít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Szárnyatlanná tesz, szárnyait letöri, kitépi valaminek.

*SZÁRNYATLANSÁG
(szár-ny-atlan-ság) fn. tt. szárnyatlanság-ot, harm. szr. ~a. Szárnyatlan állapot v. tulajdonság.

*SZÁRNYATLANUL
(szár-ny-atlan-ul) ih. Szárnyatlan állapotban, szárnyak nélkül, pl. mint a légy melynek szárnyait lecsipték.

*SZÁRNYAZ
(szár-ny-az) áth. m. szárnyaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Átv. ért. szárnyformára alakít, képez, kikanyarít valamit. Szárnyazni a csatarendb., állított hadsereget. Szárnyazni a gátot. Szárnyazni az angyalok képeit, szobrait. V. ö. SZÁRNY.

*SZÁRNYÉK
(szár-ny-ék) fn. tt. szárnyék-ot, harm. szr. ~a. 1) Szárny, megnyujtott alakban, mint körny környék, árny árnyék. 2) Az alföldi pusztákon nádból vagy cserényből keresztben felállított falnemü kerítés, mely a juhokat a szél ellen védi. Ilyenforma túl a Dunán az úgynevezett sellencz. 3) Bizonyos művek szárnyalakú szélei. Háztető szárnyéka. Öltöny szárnyéka, melyet kétfelé lehet hajtani. Süveg szárnyéka, azaz, csákósan álló leffentyűji.

*SZÁRNYÉKOL
(szár-ny-ék-ol); SZÁRNYÉKOLÁS (szár-ny-ék-ol-ás), l. SZÁRNYAL; SZÁRNYALÁS.

*SZÁRNYÉKOS
(szár-ny-ék-os) mn. tt. szárnyékos-t v. ~at, tb., ~ak. Szárnyékkal ellátott, különösen épület, vagy akolféle keritésről mondják. Szárnyékos háztető. Szárnyékos csákó, régies süveg, öltöny. V. ö. SZÁRNYÉK.

*SZÁRNYÉKSEGÉD
l. SZÁRNYSEGÉD.

*SZÁRNYÉKZONGORA
(szárnyék-zongora) ösz. fn. Szárny gyanánt kinyuló hosszu zongora, különböztetésül a keresztzongorától.

*SZÁRNYEMBER
(szárny-ember) ösz. fn. A fölállított hadsorban azon katona, ki a sor legszélén áll; máskép: szárnylegény, szárnyintő.

*SZÁRNYÉPŰLET v. ~ÉPÜLET
(szárny-épület) ösz. fn. Nagyobbszerü építményekhez ragasztott oldal- vagy melléképület.

*SZÁRNYFA
(szárny-fa) ösz. fn. Minden fa, vagyis rád, mely valamely, más fának, rúdnak mellékágát képezi. Különösebben l. SZÁRNYVITORLAFA.

*SZÁRNYFAL
(szárny-fal) ösz. fn. Nagyob., falhoz épitett oldal- vagy mellékfal.

*SZÁRNYFĚDÉL- v. ~FÖDÉL
(szárny-fědél) ösz. fn. Némely repülő rovarok szárnyait takaró keményebbnemü hártya, mely azokat majd egészen majd csak félig boritja.

*SZÁRNYHĚGY
(szárny-hěgy) ösz. fn. A madarak szárnyainak ékalakú vége, csúcsa.

*SZÁRNYINTŐ
(szárny-intő) lásd SZÁRNYEMBĚR.

*SZÁRNYKAPU
(szárny-kapu) ösz. fn. Kétfelé nyiló kapu.

*SZÁRNYLEGÉNY
(szárny-legény) ösz. fn. l. SZÁRNYEMBĚR.

*SZÁRNYÓK
(szár-ny-ók) fn. tt. szárnyók-ot. Gönczy Pálnál a kétfalkások seregéb., és tíz porodájuak (tízhímesek) rendébe tartozó növénynem; hüvelye négyszögü, mindenik ormóján széles szárnyas; bibeszára fölfelé vastagabb. (Tetragonolobus). Diószeginél a kerep (lotus) egyik faja bársonykerep (lotus tetragonolobus) néven; köznépiesen: bársonyborsó, czipőkvirág.

*SZÁRNYSEGÉD
(szárny-segéd) ösz. fn. Segédtiszt a hadsereg szárnyát vezénylő tábornok, vagy főnök mellett. V. ö. SEGÉDTISZT.

*SZÁRNYSZEGĚTT
(szárny-szegětt) lásd SZÁRNYASZEGĚTT.

*SZÁRNYTEREM
(szárny-terem) ösz. fn. A főteremből kinyiló mellék v. oldalterem.

*SZÁRNYU, SZÁRNYÚ
(szár-ny-u) elavult fn. a mai köz divatu szárny értelmével. Mint melléknév, u képzőjénél fogva jelent bizonyos tulajdon ságu szárnyast; pl. fekete, pettyes, fehér, tarka szárnyu madarak.

*SZÁRNYVITORLAFA
(szárny-vitorla-fa) ösz. fn. Hajósoknál azon rudak, melyeket a vitorlafák végeire tolnak, hogy azokat meghosszabbitsák s rájok vitorlákat is függeszthessenek, melyek a hajót újab., szárnyakkal gazdagítják. (Kenessey Albert).

*SZÁRNYVONAL
(szárny-vonal) ösz. fn. Nagyob., vaspályához vezető, v. nagyobb vaspályából kiágazó mellékút.

*SZAROGAT
(szar-og-at) gyak. önh. Gyakran, ismételve szarik, szardogál.

*SZÁROGAT
(szár-og-at) gyak. áth. Gyakran, folytonosan vagy töb., valamit szárit. Az áztatóból kendert, kimosott ruhákat szárogatni.

*SZAROS
(szar-os) mn. tt. szaros-t v. ~at, tb., ~ak. Szarral bemocskolt, bekent, hintett, födött stb. Szaros ruha, gyerek. V. ö. SZAR.

*SZAROZ
(szar-oz) áth. m. szaroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szarral bemocskol, rutít, beken.

*SZÁRÖLELŐ
(szár-ölelő) ösz. mn. Növénytani ért. mondják nyeletlen levélről, mely vállaival vagy egészen vagy legaláb., félig a szárhoz nőtt, mint a karórépa-káposztáé.

*SZARPUP
(szar-pup) l. BÜDÖSBANKA.

*SZÁRRAFUTÓ
(szárra-futó) ösz. mn. Mondják nyeletlen levélről, midőn válla hozzá nő a szárhoz, s azon egy darabig lefelé menvén, azt gatyássá teszi.

*SZÁRRALAPULT, SZÁRRASIMULT
(szárra-lapult v. ~simult) ösz. mn. A növényi levélről mondják, midőn egészen a szárhoz fekszik, mint a toronszál levelei.

*SZÁRSZEG
falu Bihar m.; helyr. Szárszeg-re, ~ěn, ~ről.

*SZÁRSZÓ
falu Somogy m.; helyr. Szárszó-ra, ~n, ~ról.

*SZARTOS
puszta Komárom m.; helyr. Szartos-ra, ~on, ~ról.

*SZÁRTOS
erd. f. Alsó Fehér m. helyr. Szártos-ra, ~on, ~ról.

*SZARU
(szar-u), fn. tt. szaru-t, tb., ~k. Értelmére nézve l. SZARV alatt. Azon kétalaku szavaink egyike, melyek az u ü véghangokat v-re is cserélik, s mindkét alakban fölveszik - néha kissé eltérő értelemmel - a módosító és képzőragokat, mint: szaru szarv, daru darv, hamu hamv, ölü ölv; innen szarut és szarvat, darut és darvat, hamut és hamvat, ölüt és ölvet. Öszvetételekben és származékokban könnyebb kiejtés végett ,szarv' helyett is ,szaru' használtatik, pl. szarvhártya, szarvcső, szarvdad helyett: szaruhártya, szarucső, szarudad.

*SZARUCSÁVA
(szaru-csáva) ösz. fn. Fésüsök csávája, melyben a szarvakat áztatják, puhítják, idomítják.

*SZARUDAD
(szar-u-dad) mn. tt. szarudad-ot. Szaruhoz hasonló alakú. Szarudad kinövések némely állatok testén.

*SZARUFA
(szaru-fa) ösz. fn. A háztetőn alá fordított (V), vagyis egymásra hajló szarvak alakjában (L) felállított gerendák, vagy rudak, melyekhez a léczeket szegezik. Hasonlók hozzájok az úgy nevezett ollófák, azon különbséggel, hogy ezek kinyitott ollóformában fölül átmetszik egymást, és a szegényeb., sorsú birtokosok némely épületeiben a szelemengerendát tartják. V. ö. SZELEMEN.

*SZARUFACSÚCS
(szaru-fa-csúcs) ösz. fn. A felállított szarufának felső hegyes vége.

*SZARUFAGOMB
(szaru-fa-gomb., ösz. fn. A szarufának gombalaku hegye.

*SZARUFEKÉLY
(szaru-fekély) ösz. fn. Fekély a szaruhártyában. V. ö. SZARUHÁRTYA.

*SZARUFOGÓ
(szaru-fogó) ösz. fn. A fésüsöknél erős bot, melynek végéb., a szarut becsíptetik, midőn a tüzön melegítik.

*SZARUFORGÁCS
(szaru-forgács) ösz. fn. Forgács, melyet a fésüsök a munkáb., vett szaruról lefaragnak.

*SZARUGYÁM
(szaru-gyám) ösz. fn. A szarufa alá tétetni szokott támasz.

*SZARUHÁRTYA
(szaru-hártya) ösz. fn. Általán, kemény, fehéres, s félig átlátszó hártyanemü bőr. Különösen a boncztanban átlátszó, finom lemezkékből álló, szarunemű hártya, mely elül a szemgolyónak kis körszeletét képezi.

*SZARUHÁRTYAMETSZÉS
(szaru-hártya-met-szés) ösz. fn. Szemorvosi műtét, midőn a szaruhártyán szurást tesznek.

*SZARUHÁRTYASIPOLY
(szaru-hártya-sipoly) ösz. fn. A szemgyógytanban am. a szemnek sipolyféle betegsége. V. ö. SIPOLY.

*SZARUKŐ
(szaru-kő) ösz. fn. Igy neveztetnek azon többféle kőnemek, melyek színre, átlátszóságra, és szerkezetökre nézve némileg az állati szarvhoz hasonlók, milyenek pl. a tűzkövek.

*SZARUMETESZ
(szaru-metesz) ösz. fn. Sebészi eszköz, melyet a szaruhártyán tett műtétnél használnak.

*SZARUMÍVES
(szaru-míves) ösz. fn. Míves, ki állati szarukból különféle eszközöket készít.

*SZARUMŰ
(szaru-mű) ösz. fn. 1) Állati szaruból készített mű, pl. fésü, szelencze, pohár. 2) A várerődítésben az erődök két szélét vagyis szarvait képező erődmüvek.

*SZARUNEMŰ
(szaru-nemű) ösz. mn. Bizonyos tulajdonságaira nézve az állati szarvhoz hasonló. Szarunemű kemény bőr, kinövés. A körmök szaruneműek.

*SZARUNYELVIZOM
(szaru-nyelv-izom) ösz. fn. A nyelvnek széles oldalizma.

*SZARURESZELŐ
(szaru-reszelő) ösz. fn. A szarumívesek reszelőféle eszköze. V. ö. RESZELŐ.

*SZARUSIPOLY
(szaru-sipoly) lásd SZARUHÁRTYASIPOLY.

*SZARUSZEG
(szaru-szeg) ösz. fn. Nagy fajta szeg, milyet a szarufák öszveszegezésénél szoktak használni; kiseb., fajta a léczszeg, még kisebb a zsindelyszeg; mindegyik használatát maga a név mutatja.

*SZARUTALP v. ~TALPALAT
(szaru-talp v. ~talpalat) ösz. fn. A háztetőzetben falakra fektetett gerendák, melyekb., a szarufákat eresztik.

*SZARUTOK
(szaru-tok) ösz. fn. Gönczy Pálnál a sokporodások (sokhímesek) seregéb., és egyterméjüek (egyanyások) rendébe tartozó növénynem; virágai magánosak; tokja kopácsai közt kifejlett taplós válaszfalánál fogva két rekeszü; hegye felől kezd felnyílni. (Glaueium). Faja: szarvas szarutok (gl. corniculatum); köznépiesen:szarvasmák. Diószeginél a gódircz (chelidonium) nemhez tartozó fajok; t. i. az első: fakó gódircz (ch. glaucium), köznépiesen: sárga szarvasmák; az utóbbi: szarvas gódircz (ch. corniculatum).

*SZARUZAT
(szar-u-z-at) fn. tt. szaruzat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. A szarufák együtt véve.

*SZARV
(szar-v) fn. tt. szarv-at, harm. szr. ~a. Kétségtelen, hogy szarv és szaru szók valamint elemeiknél, úgy eredeti jelentéseiknél fogva is azonosak, mindazáltal az általánosab., szokás némi különbséget tesz a kettő között. Ugyanis I, szarv 1) széles ért. sudaras, majd hosszabb, majd rövidebb kinövések némely állatok fején, milyenek több négylábuak, halak, rovarok, csigák ilyetén kinövései. Csigabiga öltsd ki szarvad. (Gyermekjáték). 2) Különösen több emlős állat fejéből kisarjadzó, kemény, hegyes, majd egyenes, majd kajla, kacskaringós stb. kinövések, azoknak egyszersmind fegyverül szolgálók, mint az ökrök, kecskék, zergék stb. szarvai. Öszvetéve: ökörszarv, bikaszarv, tehénszarv, kosszarv, kecskeszarv stb. Az úgy nevezett szarvasok neméhez tartozóknál a szarvak nem oly egyszerüek, hanem ágasabbak, mint másoknál. Kurta, sudár, suta, csira, kajla, csákó, villás szarvak. Czimeres szarvak, a legsudarasabbak. Csonka, lefürészelt, gombos szarvak. Tekergődző, kacskaringós, ágasbogos szarvak. Szarvakkal öklelődznek, szúrnak, böknek a szilaj ökrök, tinók. A bőszült bika szarvaival szórja a port, felhányja a szénarendeket. Ökröt szarvánál, embert szavánál szokták fogni. (Km.). Mennyiben a szarvak a támadó és véderő jellegei, s mint olyanok fegyverül szolgálnak, innen némely képes kifejezésekre adtak alkalmat. Szarva nő am. unja magát. Szarvai nőttek, megnőttek, bántó, elbizott hatalomra kapott. Szarvait letörték, leütötték, hatalmát megalázták, elvették. Szarvakat kapott, vagy visel, oly férjről mondják, ki magát neje által hűtlenül megcsalatni engedi, mely értelemben a hasonlati viszony az ökör vagy juh butaságára, és türelmére látszik vonatkozni. 3) Átv. több tárgyneve, melyek némileg az állati szarvakhoz hasonlók. Ágas szarvai. Eke szarva. Kazal szarvai. Szekérrakáskor a szénából, szalmából szarvakat csinálni, vetni. Hold szarva, midőn újulóban vagy fogyóban van. Tréfás értelmű ezen mondatban: letörte a macska szarvát azaz valamely kis csinyt követett el, mit rendesen gyermekekről mondanak. II.) Szaru-nak nevezik a szarvakból készült némely müveket, szereket, edényeket. A régiek szarukból ittak. Lőporos szaru. A fuvószerül használt szarut pedig szokottabban kürt-nek nevezik, pl. tábori kürt, vadászkürt, néha pedig tülök v. tülk a neve, pl. a csordások kürtjeé, továbbá a kaszások tülke, melyben a kaszakövet hordják. Néha a szarufát is nevezik egyszerüen szarunak, kivált összetételekben pl. szarutalp. V. ö. SZARU.
Alapértelemre azon szók osztályáb., tartozik, melyek gyökében r az alaphang, s valami magasat, emelkedettet, kinövőt jelentenek, mint az állatokban e magas részeket jelentők is: orj, marj v. morj, tarj, taré, tarkó; s közelebbi törzsének szár tekinthető; V. ö. SZÁR, (1). Egyeznek vele a persa szuru (cornu animalis és poculum, serleg), továbbá: szintén a persa szaru, szarui, szarun, a hellen keraV, latin cornu, (honnan Varro szerént) cervus, német Horn, góth haurn, melyeket Bopp F. a szanszkrit szirasz (= fej), szóval rokonít, magában a szanszkritban is eléjön szarnisz v. çarnisz és szarńgan (cornu), szárńga (corneus), ide tartoznak továbbá az arab karn, persa korn, héber keren, karná, török zurna v. szurna (Horn, Instrument). A finn családhoz tartozó nyelvekben: sarve, œura, csorve. V. ö. R, gyökhang.

*SZARVA (1)
a toldalékkal am. az egyszerű ,szarv'; tt. szarvá-t; s jelent Kemenesalján puskaportartót, lőporszarut.

*SZARVA (2)
NAGY~, falu, KIS~, puszta Pozsony m.; helyr. Szarvá-ra, ~n, ~ról.

*SZARVAD
PELE~, TASNÁD~, faluk Közép-Szolnok m.; hely. Szarvad-ra, ~on ~ról.

*SZARVAL
(szar-v-al) áth. m. szarval-t. Szarvával öklel, szúr, bök valamit. A viaskodó bikák szarvalják egymást. A bőszült tinó felszarvalta a bujtárt.

*SZARVALÁS
(szar-v-al-ás) fn. tt. szarvalás-t, tb., ~ok, barm. szr. ~a. Szarvakkal véghez vitt öklelés, bökés, szurás.

*SZARVAS (1)
(szar-v-as) mn. tt. szarvas-t v. ~at, tb., ~ak. Aminek szarvai vannak, akár tulajdon, akár átv. értelemben véve. A hasított körmű emlősök némely nemei szarvasak. Szarvas halak, bogarak. A szarvasok szarvasak. Átv. erkölcsi ért. am. a maga nemében igen sértő, fölötte nagy, kitűnő. Szarvas bűn, vétek. Szarvas bűnt követett el. Ez szarvas hiba. Több öszvetételekben használtatik, mint szarvasbogár, szarvasfű, szarvasgomba stb.

*SZARVAS (2)
(szar-v-as) fn. tt. szarvas-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Négylábu emlős állat a hasított körmüek rendéből. Termetre a tehénnél valamivel magasabb és karcsubb, de nem oly hosszú. Némelyek szerént máskép: fővad (Hochwild, Edelwild), minden egyéb vadtól megkülönböztetőleg, mint az erdők fejedelme. Erdőkben lakik, szőre vörhenyeg, fején ágasbogos szarvakat visel, melyeket szabatosan agancs-nak neveznek, s alig látszó kis farka van; mohával, fakéreggel, fűvel, makkal s vad gyümölcscsel él. A nőstényt tehénnek, szarvastehénnek, helyesebben sutavadnak hívják, mert a nősténynek nincsen szarva v. agancsa, a himet himszarvasnak vagy szarvasbikának vagy csak szarvasnak szokás nevezni. Némely vadászok és vadhúsárusok nyelvén vörösvad vagy rőtvad, azonban e név alatt szabatosabban nemcsak a szarvast, hanem a dámvadat, őzt és zergét is értik, különböztetésül a feketevad-tól, azaz, vaddisznótól. A szarvas évenként elhányja szarvait (agancsait) s új nő helyettök. A szarvas derék testének külső részei következők: 1) vállap v. lapoczka (Blatt), 2) vállmögött vagy vállmög (Hinter's Blatt), 3) heveder (Mittenleib), 4) remek (Ziemer), 5) homor v. homorlövet (Hohlschusz), 6) bél v. béllövet (Waidwundschusz), 7) czopák (Schlegel). - Szarvasokra menni, vadászni. Szarvast lőni, elejteni. Nehéz helytt van a szarvas az erdőben, és az irás a káptalanban. (Km.). Ezen állat, mint láttuk, nevét kitünőleg ágasbogos szarvazatától kapta. V. ö. SZARVASAGANCS. 2) Átv. ért. szarvhoz, vagyis kürthöz hasonló alakú sütemény. Vajas, tejes, tojásos, köményes, ánizsos szarvas. Mákos, diós szarvas. 3) Borsod, Heves, Szabolcs megyében s több tiszai vidékeken ganéjdomb, melynek magasabb részén széltől két csúcsot raknak s ezek fölfelé úgy állanak mintha szarvak volnának.

*SZARVAS (3)
mváros Békés, puszta Fehér m.; helyr. Szarvas-ra, ~on, ~ról.

*SZÁRVAS
(szár-vas) ösz. fn. Általán lap, vagy lemez vasból, mely szárat képez, vagy takar, milyen a tengelyen a marokvas, vagy a régies fegyverzetben a lábszárakat takaró lemez.

*SZARVASAGANCS
(szarvas-agancs) ösz. fn. A fővadnak, az erdők fejedelmének köznéven szarva, helyesebben agancsa. Az agancs és szarv közötti különbség az, hogy az agancs tömör anyag és évenként újúl, a szarv üres és nem újúl. Az agancs fő részei: két törzse tülök s ennek kiálló fokai ágak. A szarvast (hímszarvast) az ágak mennyiségéhez képest nevezik hat, nyolcz, tíz stb., águ szarvasnak. Az ágakat az egyik tülkön számítják s a kijött számot kettőzik. Ha egyik tülkön több ág nőtt ki, mint a másikon, akkor a nagyobb számot kettőzik s az ilyen szarvak: páratlan hatos, nyolczas, tízes stb. Az agancs bibircsós karimája: koszorú; azon rész, mely az agancsot a homlokcsonttal összeköti: tülöktő. Azon kis növések, melyek az agancson elszórvák s az idős szarvasoknál legnagyobbak: gyöngyök, az ezek közt elnyuló mélyedések pedig rovátok. Csonka szarvas, melynek egyik tülke nincsen meg.

*SZARVASALOM
(szarvas-alom) ösz. fn. Alom, vagyis fekhely ágyazata, hol a szarvasok heverni, nyugonni, alunni szoktak.

*SZARVASBIKA
(szarvas-bika) ösz. fn. Himszarvas. Mennyiben a közéletben a szarvasokat az ökörnemü állatokhoz hasonlítják, a hímszarvast bikának, a nőstényt tehénnek, a vemhét pedig borjunak is nevezik. V. ö. SZARVAS.

*SZARVASBILLEGÉNY
(szarvas-billegény) l. SZARVASFARK.

*SZARVASBOG
(szarvas-bog) l. SZARVASBUGA.

*SZARVASBOGÁR
(szarvas-bogár) ösz. fn. Nagy bogárfaj, hosszu vastag falámokkal, melyek ágbogaikra nézve a szarvas nevű állat agancsaihoz hasonlók. Páriznál: scarabaeus cornutus, Linné szerént: cervus.

*SZARVASBORJÚ
(szarvas-borjú) ösz. fn. A nőstényszarvas nevű emlős állatnak vemhe; s így nevezik mind addig mig az öreg suták (nőstények) ujra megellenek s a tavalyi borjut elrugják. Egyébiránt szokás azokat koruk szerént nyári, őszi és téli borjuknak nevezni. A bak (hím) borju-nak második évében fején két csapja nő, innét csapos a neve, harmadik évében: villás, aztán hatos, nyolczas stb., Az üszke (nőstény) borju első évének befejezésétől az első üzekedésig: ünő, üzekedésétől kezdve az öreg suták közé soroltatik. V. ö. SZARVAS.

*SZARVASBŐR
(szarvas-bőr) ösz. fn. A szarvasnak bőre akár nyers, akár kikészített állapotban. Szarvasbőrből takarókat, lepedőket, vánkoshéjakat, nadrágot csinálni. Némely összetételekben annyi mint szarvasbőrből való. Szarvasbőrkeztyű, nadrág, csizma, vánkos.

*SZARVASBUGA
(szarvas-buga) ösz. fn. Bugához, vagy boghoz hasonló, hártyás kinövés a szarvas fején, mielőtt tülkei ki lennének fejlődve.

*SZARVASCSAPA vagy ~CSAPÁS
(szarvas-csapa v. ~csapás) ösz. fn. Csapás, vagyis nyomok által jelölt vonal, melyet a futó szarvas lábai hagynak maguk után.

*SZARVASCSEK v. ~CSÖK
(szarvas-csek v. ~csök) ösz. fn. A szarvasbika nemző vesszeje.

*SZARVASCZOMB v. ~CZOPÁK
(szarvas-czomb v. ~czopák) ösz. fn. A szarvasnak azon testrésze, melyet czombnak nevezünk; V. ö. SZARVAS. Szarvasczomb az uraknak, lencse borsó barátnak. (Km.).

*SZARVASD
puszta Tolna m.; helyr. Szarvasd-ra, ~on, ~ról.

*SZARVASDEREZLE
(szarvas-derezle) lásd SZARVASEMREKE.

*SZARVASDERMENET
(szarvas-dermenet) ösz. fn. A szarvas nevü rőtvad betegsége, mely görcsből áll, s majd előrészeit, majd egész testét meglepi, és rángatja.

*SZARVASEMREKE
(szarvas-emreke) ösz. fn. Népies neve nem annyira az emrekék, mint a derezlék neméből való növényfajnak; máskép szintén köz néven csak: emreke vagy: hegyi petrezselyem: növénytani néven; szarvasderezle. (Selinum cervaria). Erről azt tartják, hogy a megsértett szarvas sebét begyógyítja.

*SZARVASFA
(szarvas-fa) ösz. fn. Köznépies neve a szömörczének. l. SZÖMÖRCZE.

*SZARVASFARK
(szarvas-fark) ösz. fn. A szarvasnak csuta farka, máskép a vadászok nyelvén billegény.

*SZARVASFARTŐ
(szarvas-far-tő) ösz. fn. A szarvasnak egyik legízleteseb., húsa, koncza, melyet a fartőről vágnak le. V. ö. FARTŐ.

*SZARVASFEJ
(szarvas-fej) ösz. fn. 1) A szarvasnak feje. 2) A czimerekre vésett vagy festett ilyetén fej.

*SZARVASFI
(szarvas-fi) ösz. fn. Fiatal szarvas. V. ö. SZARVASBORJÚ.

*SZARVASFŰ
(szarvas-fű) ösz. fn. l. SZARVASGYÖKÉR.

*SZARVAS-GEDE
falu Nógrád m.; helyr. ~Gedé-re, ~n, ~ről.

*SZARVASGÍM
(szarvas-gím) ösz. fn. Sándor István szerént az úgynevezett vörösvadak, azaz, őzek, szarvasok, zergék és dámvadak közneve. Molnár Albertnél gím szarvas am. hímszarvas. Pázmánnál gímszarvas am. szarvastehén, nőstényszarvas. (Pred. 248. l.).

*SZARVASGÓDIRCZ
(szarvas-gódircz) ösz. fn. l. SZARUTOK.

*SZARVASGOMBA
(szarvas-gomba) ösz. fn. A pöfetegek közé tartozó, telebélü gombának népies neve, mely alatt két fajt értenek; egyik gömbölyü, húsos bélű, tüskés vagy ripacsos fekete héju, és a maga nemében nyalánkságul keresett, megehető; növénytani néven: drága pöfeteg (lycoperdon tuber); a másik szintén gömbölyü és húsos bélü; de legközepén fekete port termő, rongyos héju, és nem ehető; növénytani néven: porközépü pöfeteg (lycoperdum cervinum).

*SZARVASGYILOK
(szarvas-gyilok) ösz. fn. Kurta és egyenes pilingáju kés, melyet a vadászok a szarvasok leszurására használnak.

*SZARVASGYÖKÉR
(szarvas-gyökér) ösz. fn. Népies neve az ezerjó nemü növény fajának, mely másképen szintén népies néven: kőrislevelüfű, ezerjófű, szarvasfű; növénytani néven: kőris ezerjó. (Dictamnus albus). Szára ágatlan, levelei szárnyasak.

*SZARVASHAL
(szarvas-hal) ösz. fn. Azon halak közneve, melyeknek fején szarunemü kinövés van, vagy fejök hegyesen kicsúcsosodik.

*SZARVASHÁLÓ
(szarvas-háló) ösz. fn. Háló, melyet szarvasok fogására használnak a vadászok.

*SZARVASHÁT
puszta Baranya m.; helyr. Szarvashát-ra, ~on ~ról.

*SZARVASKA
(szar-v-as-ka) kicsiny, fn. tt. szarvaská-t. Kicsided alaku, úgynevezett szarvasféle sütemény. Krajczáros szarvaska.

*SZARVAS-KEND (1)
erd. f. Doboka m.; helyr. Szarvaskend-re, ~ěn, ~ről.

*SZARVASKEND (2)
falu vas m.; helyr. Szarvaskend-re, ~ěn, ~ről.

*SZARVASKETRECZ
(szarvas-ketrecz) ösz. fn. Ketrecz, melyben elevenen fogott szarvast tartogatnak, vagy valahova szállítanak.

*SZARVASKÍGYÓ
(szarvas-kígyó) ösz. fn. Kigyónem a keleti tartományokban, melynek szeme fölött szarunemű kinövés látszik. (Cerastes).

*SZARVASKŐ
falu Heves m.; helyr. Szarvaskő-re, ~n, ~ről.

*SZARVASKÖNY
(szarvas-köny) ösz. fn. Genybél, mely a szarvas, és iramszarvas szemgödrében szokott támadni, s lassan lassan megkeményül.

*SZARVASKÖRÖM
(szarvas-köröm) ösz. fn. A szarvasnak szarunemű körme, patája.

*SZARVASLÁB
(szarvas-láb., ösz. fn. A szarvasnak vékony száru, s futásra alkotott lába.

*SZARVASMADÁR
(szarvas-madár) ösz. fn. Keletindiai nagy madár, melynek fejéből mintegy három hüvelknyi magas, elül fekete, hátul sárga szinű, és szarunemü kinövés emelkedik föl, s nyakáról két, részént vörös, részént barna húsleffentyü fityeg. Szárnyai a struczénál is kisebbek. (Casuar, Struthio casuarius).

*SZARVASMÁK
(szarvas-mák) ösz. fn. Lásd SZARUTOK.

*SZARVASMARHA
(szarvas-marha) ösz. fn. Gyűnév, mely alatt a nyelvszokás az ökröket, bikákat, teheneket, s ezek fiatalait a tinókat, üszőket, borjukat érti. A szarvatlan marhát sutának, néhutt bugának nevezik.

*SZARVASNYOM
(szarvas-nyom) l. SZARVASCSAPA.

*SZARVASODÁS
(szarv-as-od-ás) fn. tt. Szarvasodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Növési állapot, midőn bizonyos állatnak szarvai nőnek.

*SZARVASODIK
(szar-v-as-od-ik) k. m. szarvasod-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk állatról, midőn szarvai sarjadzanak, nőnek. A másodfű borjuk már szarvasodnak.

*SZARVASPATA
(szarvas-pata) l. SZARVASKÖRÖM.

*SZARVASPEJ
(szarvas-pej) ösz. mn. Olyan pej, mint a szarvas, azaz, vörhenyeg-barnás; másképen: szarvasszín, v. ~szinü.

*SZARVASPÉZSMA
(szarvas-pézsma) l. SZARVASKÖNY.

*SZARVASSZARU
(szarvas-szaru) ösz. fn. A szarvas nevü állatnak ágasbogos szarva, különböztetésül az ökör, kos, kecske stb., szaruktól; szabatosabban: agancs. l. SZARVASAGANCS.

*SZARVASSZARULÉL
(szarvas-szaru-lél) ösz. fn. Barna, pörzsszagú folyadék, melyet vegytanilag szarvasszaruból, de más szarunemü testekből is készítenek. (Spiritus cornu cervi).

*SZARVASSZARUSÓ
(szarvas-szaru-só) ösz. fn. A hugyanysóhoz (szalmiához) hasonló só, melyet szarvasszaruból, s más hasonló testekből készítenek. (Sal cornu cervi).

*SZARVASSZARV
(szarvas-szarv) l. SZARVASAGANCS.

*SZARVASSZEGY
(szarvas-szegy) ösz. fn. A szarvasnak szegye, azaz, két első lábak közötti része, melyet a lóban szügynek mondanak. V. ö. SZEGY, SZÜGY.

*SZARVASSZĚM
(szarvas-szěm) ösz. fn. A szarvasnak vidám, szelid tekintetü szeme.

*SZARVASSZÍN
(szarvas-szín) ösz. fn. és mn. 1) Vörnyeges barna szin, milyen a szarvasé. 2) l. SZARVASSZÍNÜ.

*SZARVASSZÍNŰ v. ~SZINÜ
(szarvas-színű) ösz. mn. A szarvas szinéhez hasonló vörnyeges barna; másképen: szarvaspej.

*SZARVASSZÓ
falu Máramaros m.; helyr. Szarvasszó-ra, ~n, ~ról.

*SZARVASSZŐR
(szarvas-szőr) ösz. fn. A szarvas nevü állatnak vörnyeges barna szőre.

*SZARVASTALP
(szarvas-talp) ösz. fn. A szarvaspatának azon része, mely közvetlenül tapossa a földet.

*SZARVASTEHÉN
(szarvas-tehén) ösz. fn. Nőstény szarvas, helyesebben sutavad vagy csak suta, minthogy szarvai (agancsai) nincsenek. Pázmánnál: gímszarvas. V. ö. SZARVASGÍM. - Egyébiránt valamint általában a tehénről, úgy erről is azt szokták mondani, hogy üzekedik, s megellik, vagy borjazik.

*SZARVASTINÓRÚ
(szarvas-tinórú) ösz. fn. Gombafaj a tönkös tinórúk neméből, melynek sok szétágazó tönköcskéi vannak, s mindeniken egy-egy kalap; húsa megehető. (Boletus ramosissimus).

*SZARVASTÖK
(szarvas-tök) ösz. fn. A szarvasbikának hímgolyója, heréje.

*SZARVASTŐKE
(szarvas-tőke) ösz. fn. Ágasbogos szőlőtőke. Heves megyei tájszó.

*SZARVASTÜLÖK
(szarvas-tülök) l. SZARVASAGANCS alatt.

*SZARVASÜLŐ
(szarvas-ülő) ösz. fn. Kovácsok két szarvu ülője.

*SZARVASVADÁSZAT
(szarvas-vadászat) ösz. fn. Vadászat, melyet tüzetesen szarvasok ellen űznek.

*SZARVATLAN
(szar-v-at-lan) mn. tt. szarvatlan-t, tb., ~ok. Aminek szarvai nincsenek, vagy ha voltak is, elvesztek, lehulltak, letörtek stb. Másképen: suta, néhutt: buga. Szarvatlan juhfajok. Határozóként am. szarv vagy szarvak nélkül.

*SZARVAZ
(szar-v-az) áth. m. szarvaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Átv. értelmü szarvakat csinál, alakít. Szarvazni az ekét, a kazalt, a ganéjdombot. Álarczosan felszarvazni magát. V. ö. SZARV.

*SZARVAZÁS
(szar-v-az-ás) fn. tt. szarvazás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által szaruhoz hasonló valamit készítnek, alakítnak. Kazal szarvazása.

*SZARVAZAT
(szar-v-az-at) fn. tt. szarvazat-ot, harm. szr. ~a. 1) Az állat szarvai együtt véve, különösen töb., ágból bogból állók, mint a szarvasokéi. Hét, nyolcz águ szarvazat. 2) Több, átvitt értelmü szarvak szerkezete. Kazalnak, szénás szekérnek szarvazata.

*SZARVKŐ
mváros Sopron m.; helyr. Szarvkőre, ~n, ~ről.

*SZARVORRU
(szarv-orru) ösz. fn. A szárazföldi állatok egyik legnagyobbika Ázsiában és Afrikában, termetre idomtalan, otromba; lábszárai aránylag rövidek, vastagok, bőre ránczos, szürkés; s orrából kemény tömör szaruféle kinövés emelkedik. Az ázsiainak csak egy orra van, mintegy másfél vagy két lábnyi hosszu, az afrikainak kettő. (Rhinoceros).

*SZARZSÁK
(szar-zsák) ösz. fn. Tréfásan am. has. Eléfordúl Pázmánnál (Pred. 68, 1013. 11.).

*SZÁSZ
mn. és fn. tt. szász-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a, v. sza. A német nemzet egyik ágának neve, mely a felső németbirodalomban, nevezetesen az úgy nevezett szász tartományokban honol. Innen származtak azon szászok is, kik Erdélyben a tizenkettedik század folytán telepedtek le. Szász királyság, szász herczegségek. Erdélyi szász nemzet. Hadd alább jó szász, mert nem babodban találtál. (Km.). Ránczos, mint a szász csizma. (Km.). Szász székek, városok, falvak. Magyarországban is több helység viseli e nevet, mi szintén szász eredetű gyarmatokra mutat. A német Sachs-ból módosúlt név.

*SZÁSZ
mváros Zólyom, falu Pozsony m.; ÚJ~, falu Pest m.; helyr. Szász-ra, ~on, ~ról.

*SZÁSZA
falu Gömör m.; és Kővár vidékében; helyr. Szászá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁSZAHÚSZ
erd. f. Újegyház székben; helyr. Szászahúsz-ra, ~on, ~ról.

*SZÁSZAKNA
erd. f. Kolos m.; helyr. Szászakná-ra, ~n, ~ról.

*SZÁSZ-ALMÁS
erd. f. Küküllő m. és Meggyes székben; helyr. Szász-Almás-ra, ~on ~ról.

*SZASZÁR
falu Kővár vidékében; helyr. Szaszár-ra, ~on ~ról.

*SZÁSZ-BÁNYICZA
erd. f. Kolos m.; helyr. Szász-Bányiczá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁSZ-BEREK
puszta Heves m.; helyr. Szász-Berek-re, ~ěn, ~ről.

*SZÁSZ-BUDA
erd. f. Segesvár székben; helyr. ~Budá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁSZ-BUDAK
erd. f. Besztercze vidékében; helyr. ~Budak-ra, ~on ~ról.

*SZÁSZ-DÁLLYA
erd. f. Segesvár sz.; helyr. ~Dállyá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁSZ-ERKED
erd. f. Kolos m.; helyr. Szász-Erked-re, ~ěn, ~ről.

*SZÁSZ-ERNYE
erd. f. Küküllő m.; helyr. ~Ernyé-re, ~n, ~ről.

*SZÁSZFA
l. SZÁZFA.

*SZÁSZFALU
falu Ugocsa m. és erd. f. Kézdi székben, helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*SZÁSZFALVA
falu Bihar m; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁSZ-FEJÉREGYHÁZA
erd. f. Kőhalom sz.; helyr. ~Fejéregyházá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁSZFÖLD
(szász-föld) ösz. fn. Szászok lakta vidék Erdélyben.

*SZÁSZFÖLDI
(szász-földi) ösz. mn. Szászföldhöz tartozó; Szászföldről való; Szászföldre vonatkozó. Szászföldi törvények, szokások. Szászföldi viselet.

*SZÁSZFŰ
(szász-fű) ösz. fn. népies neve a börvén meténg (vinca minor) növény fajnak; máskép szintén köznéven: bervény, börvény, meténg, loncz, erdei puszpáng, földi borostyán.

*SZÁSZ-FÜLPÖS
erd. f. Kolos m.; helyr. ~Fülpös-re, ~ön, ~ről.

*SZÁSZHALOM
1) erd. f. Nagy-Sink sz.; helyr. ~halom-ra, ~halmon, ~halomról. 2) l. SZÁZHALOM.

*SZÁSZHON
(szász-hon); SZÁSZHONI, (szász-honi) l. SZÁSZORSZÁG; SZÁSZORSZÁGI.

*SZÁSZKA
falu Bars m.; NÉMET~, OLÁH~, faluk Krassó m.; helyr. Szászká-ra, ~n, ~ról.

*SZÁSZ-KÉRD
erd. f. Segesvár sz.; helyr. ~Kérd-re, ~ěn, ~ről.

*SZÁSZ-LÓNA
erd. f. Kolos m.; helyr. ~Lóná-ra, ~n, ~ról.

*SZÁSZ-MAGYARÓS
erd. f. Küküllő m.; helyr. ~Magyarós-ra, ~on, ~ról.

*SZÁSZMETÉNG
(szász-meténg) ösz. fn. Növényfaj a meténgek neméből; szára lecsepült; levelei láncsásak; csészéi szemszőrösek, kocsányi egy virágúk. (Vinca herbacea).

*SZÁSZ-NÁDAS
erd. f. Küküllő m.; helyr. ~Nádas-ra, ~on, ~ról.

*SZÁSZ-NYIRES
erd. f. B. Szolnok m.; helyr. ~Nyires-re, ~ěn, ~ről.

*SZÁSZÓKA
falu Bereg m.; helyr. Szászóká-ra, ~n, ~ról.

*SZÁSZ-ORBÓ
erd. f. Szerdahely sz.; helyr. ~Orbó-ra, ~n, ~ról.

*SZÁSZ-ORSZÁG
(szász-ország) ösz. fn. Széles ért. felső és alsó szász tartományok a németbirodalomban, öszvesen véve. Különösen a felső Szászország déli része, vagyis a szász királyság (mely régebben t. i. 1806 előtt választófejedelemség volt); különböztetésül a szász herczegségektől, milyenek Sachsen-Altenburg, Sachsen-Koburg-Gotha, Sachsen Meiningen stb.

*SZÁSZORSZÁGI
(szász-országi) ösz. mn. Szászországból való; Szászországhoz tartozó; arra vonatkozó.

*SZÁSZ-ÖRMÉNYĚS
erdélyi falu Küküllő m.; helyr. ~Örményěs-re, ~ěn, ~ről.

*SZÁSZPA
l. ZÁSZPA és HUNYOR.

*SZÁSZPATAK
erdélyi falu A. Fehér m.; helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról.

*SZÁSZ-PELSŐCZ
máskép: NÉMET-PELSŐCZ, mváros Zólyom m.; helyr. ~Pelsőcz-ön, ~re, ~ről.

*SZÁSZ-RÉGEN
erdélyi falu Torda m.; helyr. ~Régen-be, ~ben, ~ből.

*SZÁSZ-SEBES
erdélyi sz. kir. város; helyr. ~Sebes-re, ~ěn, ~ről.

*SZÁSZ-SOMBOR
erdélyi falu Segesvár sz.; helyr. ~Sombor-ra, ~on, ~ról.

*SZÁSZ-TYÚKOS
erdélyi falu Kőhalom sz.; helyr. ~Tyúkos-ra, ~on, ~ról.

*SZÁSZ-UGRA
erdélyi falu Kőhalom sz.; helyr. ~Ugrá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁSZ-UJJŐSS
erdélyi falu Doboka m.; helyr. ~Ujjőss-re, ~ön, ~ről.

*SZÁSZUL
(szász-ul) ih. Szász nyelven, vagyis oly kiejtésü német nyelven, milyet a szászok beszélnek.

*SZÁSZVÁR
falu Baranya m.; helyr. Szászvár-ra, ~on, v. ~ott, ~ról.

*SZÁSZVÁROS
erdélyi mváros Szászváros sz.; helyr. ~város-ra, ~on, ~ról.

*SZÁSZ-VESSZŐD
erdélyi faluk F. Fehér m.; és Nagy-Sink székben; helyr. ~Vessződ-re, ~ön, ~ről.

*SZÁSZ-VESSZŐS
erdélyi falu Küküllő m.; helyr. ~Vesszős-re, ~ön, ~ről.

*SZÁSZVÖLGYE
erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Szászvölgyé-re, ~n, ~ről.

*SZATA
l. SZATTA.

*SZÁTFA
l. SZÁGYFA.

*SZATHMÁR
l. SZATMÁR.

*SZATINA
falu Baranya m.; helyr. Szatiná-ra, ~n, ~ról.

*SZATING
nyitravölgyi tájszó, l. SZATYING.

*SZATMÁR v. SZATHMÁR
1) vármegye; 2) Németivel egyesült sz. k. város; helyragokkal mint város: Szathmár-on ~ra, ~ról; mint megye: Szathmár-ba, ~ban, ~ból. Némelyek szerint román eredetű, szatu am. falu, vagy szlatina (am. posvány, mocsár) és mare (am. nagy) szókból összetéve; mások szerént am. szakmár a k t-vé akként változván mint szatyma szóban. Egyébiránt a Névtelen jegyző (,Zotmar' alakban) oly formán említi, mint a honszerző magyarok elfoglalásakor már fennlevő várat ("usque ad castrum Zotmar pervenerunt, et castrum, per tres dies pugnando obsidentes, victoriam adepti sunt").

*SZATMÁR-NÉMETI
szab., kir. város; helyr. ~Németi-be, ~ben, ~ből.

*SZATÓCS
fn. tt. szatócs-ot, harm. szr. ~a. Kis boltos, kurta kalmár, ki holmi vegyes apró árukkal, különösen konyhára, s mindennapi házi szükségekre valókkal üzérkedik.
Alakjára nézve töb., eredeti magyar szóhoz hasonló ugyan, mint: babócs, likócs, bogács, dörgécs stb. de eredete a török nyelvben keresendő, hol szat-mak am. eladni, árulni és szatďdsď am. árus, eladó. - V. ö. BAKONYÁS; KALMÁR.

*SZATÓCSKODÁS
(szat-ócs-kod-ás) fn. tt. szatócskodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Üzérkedés, kis kalmárkodás, milyet a szatócsok üznek. V. ö. SZATÓCS.

*SZATÓCSKODIK
(szat-ó-cs-kod-ik) k. m. szatócskod-tam, ~tál, ~ott. Mint szatócs üzérkedik, kis kalmárságot visz. V. ö. SZATÓCS.

*SZÁTOK
FELSŐ~, falu, ALSÓ~, puszta Nógrád m.; helyr. ~Szátok-ra, ~on, ~ról.

*SZÁTORJA
fn. tt. szátorjá-t. Növénynem a kétfőb., hímesek seregéből és födetlen magvuak rendjéből; bokrétájának nyaka a csészénél rövidebb; torka egy kevéssé öblös; ajakassága kevessé tetszik ki; felső ajaka feláll, tompa, csorba; alsó ajaka három hasábu; hímszálai szerteszét állanak; porhonjai öszvehajolnak. (Satureja).

*SZATRA
falu Vas m.; helyr. Szatrá-ra, ~n, ~ról.

*SZATURÓ
falu Arad m.; helyr. Szaturó-ra, ~n, ~ról.

*SZATTY
l. SZATY.

*SZATTYÁN
fn. tt. szattyán-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Csávában kikészített és festett finom puha borjú-, kecske-, juhbőr. Sárga, vörös, zöld szattyán. Szattyánból varrt papucs. Szattyánnal béllelni a csizmát. Szattyánba kötött könyvek. A német nyelvben: saffian, a szláv nyelvekben safian, safján; a keleti nyelvekben törökül: szakhtian, arabul: szikhtijan, persául: szakhtijan; melyeket a nyelvészek a persa szakht szótól származtatnak, mely am. kemény, durva, vastag. A német Saffian szót Adelung török eredetűnek tartja.

*SZATTYÁNGYÁR
(szattyán-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben juhbőrőkből stb., szattyánt készítenek.

*SZATTYÁNOS
(szattyán-os) fn. tt. szattyános-t, tb., ~ok. Csávával dolgozó timárféle kézmives, ki különösen szattyánt készít; továbbá, aki szattyánnal kereskedik.

*SZATTYÚ
fn. tt. szattyú-t, tb., ~k. Növénynem az együttnemzők és nősözvegyek seregéből; vaczka kopasz; fészke hengeres; pikkelyei egyenlők, a virág tányérjaig érnek, s hártya vagy szattyán alakúak, honnan a magyar neve. Virágai vagy sugárosak, vagy sugártalanok, a sugárosaknak félszer virági éphegyűk; bóbitája hajszálas. (Tussilago). Egyik faja: lókörmü szattyú (tuss. farfara) a köz életben: martilapu, kis édes lapu, lókörömfű; egy másik faja: kalapos szattyú (tusa. petasites), köznyelven kalapfű, nagy édes lapu.

*SZATY
elvont gyöke szatying és szatyva szóknak s rokon szoty gyökkel szotyog szóban, és szity gyökkel szittyó szóban. Sőt szattyán (= szaty-j-án?) és szattyú (= szaty-j-ú?) is ide sorozhatókul látszanak. Lásd ezeket saját rovataik alatt.

*SZÁTYÁR
(száty-ár) mn. tt. szátyár-t, tb., ~ok. Szabó Dávidnál, ocsmány, mosdatlan száju, fajtalan beszédű; honnan szószátyár am. sokat fecsegő, hírhordó, temonda ember. Ezen értelmeinél fogva úgy vélekedhetünk, hogy törzse a megnyujtott szaty, ugyanaz mint szatyus szóban; V. ö. SZATYUS; egyébiránt szátyár szóval mind hangokban, mind jelentésben rokon a mongol szador, mely Schmidt szerént am. ein verdächtiges Weib, eine Hure; ein vethurter Mensch; Kowalewszkinél: lascif; déréglé.

*SZATYING
(szaty-in-g) fn. tt. szatying-ot, harm. szr. ~ja. Szalag, különösen fehér szalag, vagy kötő.
Mennyiben a szatying vékony, s a maga nemében puháb., anyagú köteléket jelent, alapértelemre talán szattyánnal rokon. V. ö. SZATTYÁN, és SZATY. Képeztetésre a pating, mócsing, rozmaring, matring, sing, bárzsing szókhoz hasonló, melyekben a g csak utóhangzási toldalék.

*SZATYINGHAL
(szatying-hal) ösz. fn. Tőkehal, melynek háta csíkos, és mintegy szatyingokkal vonalazott.

*SZATYMA
fn. tt. szatymát. Apróra vagdalt ólomdarabok, melyeket a vadászok serét gyanánt használnak. Szatymára tölteni a puskát. Szatymával lőni a madarakra. Valószinű, hogy eredetileg szakma volt, mely töredéket jelent, honnan szakmatolni am. töredékké tenni. V. ö. SZAKMA.

*SZATYMATÖLTÉNY v. ~TÖLTÉS
(szatyma-töltény v. ~töltés) ösz. fn. Töltény v. töltés valamely lőszerben, mely szatymát tartalmaz.

*SZÁTYÓK
(száty-ók azaz száj-ók) mn. tt. szátyók-ot. Szájtáti, bamba, mamlasz, léhűtő, haszontalanul ásítozó. - E szó nagyitásra, néha egyszersmind gúnyra mutat, mint: pofók, monyók, szemők, pirók. Törzse: száty am. száj, t. i. a j ty-vé változott, mint tájszokásilag némely más szókban is megtörténik, pl. Göcsejben sok tya am. sokja, üstök-työk am. üstökjök. (Vass József).

*SZATYOR
(szaty-or) fn. tt. szatyor-t v. szatyr-ot, tb., ~ok v. szatyr-ok, harm. szr. szatyr-a. Úgy nevezett gyékénykákából vagy szittyóból, szalmából kötött kétfülü kosár, melyet puha anyagánál fogva öszve lehet lapítani. Szatyrot kötni. Karra fűzni, vállra vetni a szatyrot. Szatyorral menni piaczra. A czigányasszonyok szatyorral járnak. Gúnyos köznépi nyelven jelent banyát. Vén szatyor. Szatyor a vénasszony. Eléfordúl némely közmondatokban is: Rátartja magát mint a kétfülü szatyor. Jön megy, mint Apátiban a szatyor. Egy pénzes szatyornak két pint bor az áldomása. Két pénzes szatyornak egy pint bor az ára. Káldi azon szittyó kosarat, melyben a kisded Mózest vizre bocsátották, szintén szatyornak nevezi.
Székelyes kiejtéssel: szotyor. Anyagánál és alaphangjánál fogva rokon a szittyó, és a galandot jelentő szatying szókkal. V. ö. SZITTYÓ. A német Zecher, mely Campe szerint csak az ausztriai németeknél divatos, alkalmasint a szomszédos magyar ,szatyor'-ból módosult.

*SZATYRA
gömöri és bodrogközi tájszó, s am. a közöseb., divatú satra v. satrafa, azaz, vén banya, l. SATRAFA.

*SZATYUS
fn. tt. szatyust, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Győr tájékán am. kurva, szajha. Egyezik vele szotyó és szotyka. l. ezeket és V. ö. SZÁTYÁR.

*SZAVA
falu Baranya m.; helyr. Szavá-ra, ~n, ~ról.

*SZÁVA (1)
fn. tt. Szává-t. Folyóvíz, mely Karantánországban ered, s Belgrád vára alatt a Dunáb., szakad. A magyar koronai birodalom főbb folyóinak egyike: Duna, Tisza, Dráva, Száva.

*SZÁVA (2)
puszta Győr m.; erdélyi falu Doboka m.; helyr. Szává-ra, ~n, ~ról.

*SZAVACSKA
(szav-acs-ka) fn. l. SZÓCSKA.

*SZAVAHIHETŐ
(szava-hihető) ösz. mn. Oly személyről mondják, kinek mondása hitelt érdemel.

*SZAVAL
(szav-al) önh. és áth. m. szaval-t. Kötött vagy kötetlen beszédet bizonyos hanghordozással, és kellő nyomatékkal mond, hogy ez által eléadása érthetőb., és hatásosabb legyen. Verseket, szónoki gyakorlatokat szavalni. Elszavalni a betanult szerepet. Ezen szónok szépen értelmesen szaval.

*SZAVALÁS
(szav-al-ás) fn. tt. szavalás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szóbeli eléadás, melynek föladata némi innepélyes, müvészi, tiszta, értelmes, szép hangzatosságu s a kedélyekre ható nyelven szólani az illető hallgatósághoz. Egyházi, szinpadi, vitatkozási, gyakorlati szavalás.

*SZAVALAT
(szav-al-at) fn. tt. szavalat-ot, harm. szr. ~a. A szavaló beszéde, a szavalás tárgyilag véve, szónoklat. Ékes szavalat.

*SZAVALATI
(szav-al-at-i) mn. tt. szavalati-t, tb., ~ak. Szavalatra vonatkozó, szavalatot illető. Zene- és szavalati akadémia.

*SZAVALMÁNY
(szav-al-mány) fn. tt. szavalmány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. l. SZAVALAT.

*SZAVALÓ
(szav-al-ó) mn. és fn. tt. szavaló-t, tb., ~k. Aki a szavalás szabályai szerént törekszik valamit elmondani. Értelmesen, hatással szavaló szónok, szinész. E szavalónak minden szavát megérthetni.

*SZAVATARTÓ
(szava-tartó) ösz. mn. Olyan személyről mondják, aki ha valamit igér, azt teljesítni is szokta.

*SZAVATOL
(szav-at-ol) önh. m. szavatol-t. Bizonyos ügyben mint szavatos működik; valakinek valamiért szavatol. V. ö. SZAVATOS. Némelyek a törvénykezésben a német ,einantworten' magyarítására is használják (be-szavatolni), de az ezt sehogy sem fejezi ki; helyesen: átadni.

*SZAVATOLÁS
(szav-at-ol-ás) fn. tt. szavatolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szavatosi működés.

*SZAVATOS
(szav-at-os) fn. tt. szavatos-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A törvénykezésben oly mellékes személy, kire akár a fölperes, akár az alperes mint kezesre, jótállóra rendszerint ugyanazon perben hivatkozik, hogy szavával a fölperest támogassa, vagy az alperest védelmezze. Fölperesi, alperesi szavatos. (Evictor).

*SZAVATOSSÁG
(szav-at-os-ság) fn. tt. szavatosság-ot, harm. szr. ~a. Kötelesség és felelősség, melyet valaki, mint szavatos, magára vállalt.

*SZAVATOSSÁGI
(szav-at-os-ság-i) mn. tt. szavatossági-t, tb., ~ak. Szavatosságot illető, arra vonatkozó. Szavatossági kötelezettség. Szavatossági kereset. Szavatossági per.

*SZAVATOZ
(szav-at-oz) önh. m. szavatoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. l. SZAVATOL.

*SZAVATTYÚ
(szav-atty-ú) fn. tt. szavattyú-t. Beszédbeli hangszerv, hangképesség, szószerv. Szavattyús ifju. (Faludi). Jó szavattyúja van. (Molnár A.). Azon régibb., de ma nem igen használt szavaink egyike, melyek vagy élő vagy elavult t képzőjű igékből származván a részesülő képzője előtt a t hangot meglágyitják, s néha meg is kettőztetik, mint: fergető fergetyű, csikoltó csikoltyú, pattantó pattantyú, szivató szivattyú, nyirető nyirettyű stb. Ezekben és hasonlókban az ó ő átváltozik ú ű-re, mi által főnevekké lesznek, mint furó furu, váló válu.

*SZAVATTYÚS
(szav-atty-ú-s) mn. tt. szavattyús-t, tb., ~ak. Kitünőleg erős hangszervekkel ellátott, harsány szavú. Szavattyús szónok.

*SZAVAZ
(szav-az) önh. m. szavaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A köz tanácskozás vagy elhatározás alatt forgó, s egymástól különböző vélemények, indítványok stb., közől határozatként kimondott igenlő vagy tagadó szava által valamelyik fél mellett nyilatkozik. A vádlott mellett, vagy ellene szavazni. A tisztujitók egy hián mind ő rá szavaztak. Átv. ért. bizonyos jel által nyilatkozik. Golyókkal, czédulákkal szavazni. Fölemelt kézzel, felállással, ülve maradással szavazni.

*SZAVAZÁS
(szav-az-ás) fn. tt. szavazás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, vagyis határozás neme a köz tanácskozások, véleményezések, választások körül, midőn az illető tagok a fenforgó ügyben szavaznak. V. ö. SZAVAZ. Szavazás alá bocsátani, szavazással eldönteni valamit. Az elnök szavazásra szólította a választókat, birákat, tanácsosokat, vitatkozókat.

*SZAVAZAT
(szav-az-at) fn. tt. szavazat-ot, harm. szr. ~a. 1) Nyilatkozat, határozat, melyet a szavazók kimondanak, vagy bizonyos jel által tudatnak. A szavazatokat megszámlálni. A szavazatok többsége igenlő volt. Két szavazat hián százat kapott. Vetélytársát három szavazattal múlta fölül. Titkos, nyílt szavazat. Egyhangu szavazat. 2) Ilyetén nyilatkozati jog. Szavazattal bírni.

*SZAVAZATI
(szav-az-at-i) mn. tt. szavazati-t, tb., ~ak. Szavazatra vonatkozó, azt illető. Szavazati jog, képesség.

*SZAVAZATKÉPES
(szavazat-képes) ösz. mn. Akinek a törvény, vagy törvényes határozat, vagy társulati szabály stb., megadta a jogot valamely szavazásban részt vehetni.

*SZAVAZATKÉPTELEN
(szavazat-képtelen) ösz. mn. Akinek nincs joga valamely szavazásban részt venni.

*SZAVAZATOS
(szav-az-at-os) mn. tt. szavazatos-t v. ~at, tb., ~ak. Aki szavazattal bír. Mint fn. tárgyesete: ~t, tb. ~ok. Szavazattal biró személy.

*SZAVAZATSZÁM
(szavazat-szám) ösz. fn. A szavazatoknak számmal kifejezett öszlete.

*SZAVAZATTÖBBSÉG
(szavazat-többség) ösz. fn. A két vagy többfelé menő szavazatok vagyis szavazók közt azon rész, mely számban a többit felülmulja; máskép: szótöbbség. Általános szavazattöbbség v. szótöbbség, mely az összes szavazóknak töb., mint felét bírja, pl. száz szavazó közt ötvenegy már szavazattöbbséget alkot. Viszonylagos szavazattöbbség, ha kettőnél többfelé mennek a szavazók, és általános többséggel egy rész sem bír.

*SZAVAZÓ
(szav-az-ó) mn. és fn. Aki szavaz vagy aki szavazattal bír. Szavazó tag, szavazó biró. A szavazók többsége.

*SZÁZ
számnév, tt. száz-at. Tőszám, mely tízszer tíz egységet foglal magában, honnan a sokszorozó táblán: tízszer tíz am. száz. Egy hián száz. Egy szó mint száz. Mint általán a számnevek után a főnevet csak egyes számban kivánja. Száz ember, ló, forint. Száz év, száz nap, száz percz. Tízszer száz ezer. Száz annyi, száz féle. Száz számra adni, venni valamit. Megjárták a száz tű hosszát. (Km.).
"Utána int száz szem, száz kéz,
De ő csak egy pár könnyet néz."
Kölcsey. (A vándor).
Száz ezer; határozóilag száz ezeren. "Valának ked(ég) hadakozó gyalogok százhúsz ezeren" (Bécsi cod. Judith VII.). Ő maga sem változik más szám előtt. "És ő monda annak: Vegyed te leveledet és írjh nyolcz százat." (Müncheni cod. Lukács XVI.). De maga magában felveszi a többes számot. Százak, ezerek hulltak el az utolsó háborúban, azaz töb., száz, több ezer; különbözik: százan, ezeren. V. ö. SZÁZAN. Néha határozatlan nagyobb számot jelent, s am. a maga nemében sok. Száz a bajom, gondom. Százfelé kell lótnom futnom. Száz rétü paczal. Száz lábu bogár. - Harmadik személynévmással, mint a többi számnév, árúkra vonatkozik s am. száz darab együtt véve. Hogy száza az almának? A téglának százát két forinton adják. A káposztát százával szokták árulni. Százától öt forint jár.
Többé-kevésb., rokonok vele hangokban a szanszkrit çata v. a nevező esetben çatan, (Boppnál: œatam= çatam), zend çatem, persa szad, parszi (régibb persa) szad; latin centum; a finn nyelvekben sata, sada, œada, œado, sót, sát, œado, œüde, csuotte stb. (az œ = magyar s, az s = magyar sz); továbbá az átvetett szláv szto, mely az orosz szotnia (század katona) szóban rendes alakjában szot. Törökül: jüz, néhutt: juz, tatárul: dsuz, csuvasul: szur (ezen nyelvekben az r és z gyakran fölcseréltetnek). A mongolban dzaghun (cent, centaine), innen: dzaghun-ta = százszorta, dzaghu-ghat = százanként (régiesen: százankéd), dzaghu-dughar = századik. Figyelemre méltó a mongolban: szaja am. milliom. V. ö. SZÁM, fn.

*SZÁZAD
(száz-ad) osztószám, mely valamely száz részre osztott mennyiségnek, egésznek egy-egy részét jelenti. Száz forintnak század része egy forint. Az osztrák forintnak század része egy krajczár. Az ezernek század része tíz. Mint a több., osztószámokat ik toldaléku sorszám helyett is használják, pl. század éve foly, hogy... = századik. Század napra megjövök = századikra. Század magammal, magaddal, magával, oly sereggel, melyben magam voltam, magad voltál, maga volt a századik. Mint fő- és gyűnév tárgyesete: század-ot, harm. szr. ~ja v. ~a; és jelent a) száz évből álló korszakot. A keresztény korszak első, második, harmadik stb. százada. Mi a 19-dik században élünk. Múlt századok. Jelen század. Századunk. Félszázad. Negyedszázad. "Az előbbi századok jobbak voltanak." Szabó D. b) A hadseregek osztályozásában száz emberből álló csapatot, kapitányságot; innen van: gyalogszázad, lovasszázad; jóllehet a valóságban rendesen több személyt foglal magában, valamint az ezred sem áll kerekszámmal ezer emberből.

*SZÁZADBÉR
(század-bér) ösz. fn. l. SZÁZALÉK.

*SZÁZADIK
(száz-ad-ik), sorszám, s am. számlálás szerint a kilenczvenkilenczedik után következő. Életének századik évében halt meg. Századik számu ház. A besorozásban ő volt a századik. Tovább., am. száz közől egyik v. egy század rész. A legények közől minden századikat katonának vitték. Jövedelmének századikát szegényeknek osztja. Erről századik sem tud semmit.

*SZÁZADOL
(száz-ad-ol) áth. m. századol-t. 1) Száz részre osztja. 2) Valamely mennyiségnek század részét kiveszi, vagyis, annyival kevesbíti azt. Alapértelemben hasonlók hozzá: ötödöt, kilenczedel, tizedel stb.

*SZÁZADOLÁS
(száz-ad-ol-ás) fn. tt. századolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit századolnak. V. ö. SZÁZADOL.

*SZÁZADONKÉNT
(száz-ad-on-ként) ih. ,Század' nevü csapatokra osztva. A katonákat századonként szemle alá venni. A díszlövéseket századonként tetetni.

*SZÁZADOS
(száz-ad-os) I) mn. tt. százados-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Száz évtől fogva élő, létező, szokásban levő. Százados ember; százados tölgy; százados intézet; százados divat. 2) A mit minden századik évben megtartanak. Százados innep, szertartás. II) fn. tt. százados-t, tb. ~ok. 1) A hadsereg szervezetében oly tiszt, ki századot vezényel. Százados kapitány, mely értelemben önálló főnevül is használják. 2) Némely királyi városok egykori igazgatásában száz személyből állott külső tanácsnak tagja, valamint a hatvan személyből állotté hatvanos.

*SZÁZADOSSÁG
(száz-ad-os-ság) fn. tt. századosság-ot, harm. szr. ~a. Századosi tisztség, hivatal. V. ö. SZÁZADOS, II.).

*SZÁZADSZOR
(száz-ad-szor) ih. Századik ízben, vagy századik pontot számítva. E szinmüvet ma századszor adják. E sorszámításnak kezdete: először, öszvetétekben: egyedszer, pl. tizen-, huszonegyedszer, másodszor, öszvetételekben: kettedszer, harmadszor stb.

*SZÁZALÉK
(száz-al-ék) fn. tt. százalék-ot, harm. szr. ~a. Általán jövedelem, járandóság, jutalék, kamat, nyereményrész, mely százával számított alaptőke után jár, vagy bejön. Öt, tiz, húsz forintos százalék. A részvényesek arány szerént osztoznak a százalékokban. Máskép: száztóli, századbér, de ez utóbb., nem igen jött divatba. (Latinul: pro centum, innen olaszul: per cento, francziául: pour cent, németesen: Procent). Az alék összetett képzőnek tekintendő, valamint ázalék, martalék, adalék, osztalék szókban is, magas hangon: elék, pl. függelék, főzelék, s jelent valami aprólékost, ami valamennyi származékokból is, de leginkább magából ,aprólék' szóból kitűnik.

*SZÁZALÉKJEGY
(százalék-jegy) ösz. fn. Az irásban és nyomtatásban azon jegy, melylyel a százalékot fejezik ki ú. m. %, pl. 6% azt teszi hat százalék.

*SZÁZALÉKOZ
(száz-al-ék-oz) önh. és áth. A százalékot ki- vagy felszámítja.

*SZÁZAN
(száz-an) számhatárzó, mely megfelel ezen kérdésre: hányan? s am. együtt véve száz számmal. Négy százan rohantak az ellenségre, százan megsebesültek, ötvenen halva maradtak. Ha ő is eljön, épen százan leszünk.

*SZÁZANKÉNT
(százan-ként) ösz. ih. Töb., oly csapatban, tömegben, mennyiségben, melyek mindegyike száz egységet foglal magában. Százanként szétküldözgetni a czirkáló katonákat. Napjában százanként haltak az emberek. Százanként osztogatni a forintokat.

*SZÁZANNYI
(száz-annyi) ösz. mn. Ami bizonyos egységet százszor foglal magában. Százannyi jövedelme van, mint nekem. Adjon Isten százannyit. Százannyian voltak, mint mi.

*SZÁZAS
(száz-as) 1) mn. tt. ~t v. ~at, tb., ~ak. Ami valamely mennyiségből, mértékből, számból száz egységet foglal magában. Százas bankjegy, száz forintot, frankot stb. érő. Százas hordó, száz akós. 2) Mint önálló főnév tárgyesete: százas-t, többese: ~ok, s jelenti a számjegyek sorában azon számjegyet, mely százat, vagy százakat fejez ki, pl. ezen sorban, 536 az 5 százas, a 3 tizes, a 6 egyes. Jelent továbbá oly pénz-, vagy bankjegyet, melyre 100 (forint, frank, tallér) van föl jegyezve. A régieknél, pl. a Bécsi codexben, ,százas' am. század (csapat) centenarius. "És szerze (rendele) környől százasokat menden forrásokra." (Judith. VII.). Római irás szerént a százasnak számjegye C, (centum).

*SZÁZD
falu Hont m.; helyr. Százd-ra, ~on, ~ról.

*SZÁZFA
falu Abaúj m.; hely. Százfá-n, ~ra, ~ról.

*SZÁZFELÉ
(száz-felé) ösz. ih. 1) Száz, egymástól különböző irányban, vagy határozatlan ért. sokfelé. 2) Száz részre. Százfelé elosztani, elmetszeni, eldarabolni valamit.

*SZÁZFÉLE
(száz-féle) ösz. mn. Százra menő, s oly egységekből álló valami, melynek egységei nemben ugyan megegyeznek, de bizonyos tekintetben mindnyájan különböznek egymástól. Százféle bor, melyek más-más hegyről vagy évből valók. Százféle étek. Százféle nyelv. Határozatlan értelemben am. sok mindenféle.

*SZÁZFÉLEKÉP
(száz-féle-kép) ösz. ih. Száz különböző módon, alakban; sokfélekép. V. ö. SZÁZFÉLE.

*SZÁZFORINTOS
(száz-forintos) ösz. mn. és fn. 1) Ami százforintot ér, vagy százforinton vétetett. Százforintos ökör, ló, agár. 2) Bank-, vagy pénzjegy, melyen 100 forint áll.

*SZÁZFORINTOSFŰ
Népies neve a földepetarnics (gentiana centaurium) növényfajnak; máskép szintén köznéven: földepe, kis centauria, kis ezerjófű.

*SZÁZHALOM
falu Fejér m.; helyr. Százhalmon, Százhalom-ra, ~ról.

*SZÁZLÁBU v. ~LÁBÚ
(száz-lábu) ösz. mn. és fn. l. PINCZEBOGÁR.

*SZÁZLEVELÜ v. ~LEVELŰ
(száz-levelü) ösz. fn. A tojásdad gyümölcsü rózsák alneméhez tartozó növényfaj; gyümölcse és kocsánya borzas; szára borzas és fulánkos; nyelei fulánktalanok. (Rosa centifolia). Sokféle fajtái ékesítik a kerteket.

*SZÁZRÉTÜ v. ~RÉTŰ
(száz-rétü) ösz. mn. Ami száz vagy átv. ért. igen sok rétből, rétegből áll. Százrétü paczal.

*SZÁZRÉTÜ CZICZKÓRÓ
a cziczkórók neméhez tartozó növényfaj; virága tányéros sátorban; levelei háromszor szárnyasan hasgattak; sallangjai láncsásak, hegyesek; levéltövei fülesek, egyik fül fölfelé, másik alá hajlik; az egérfarkú cziczkórónál kétszerte nagyobb., szára ritka szőrös. (Achilles magna).

*SZÁZRÉTÜ GYÖKÉR
népies neve a turbánliliom (lilium martagon) növényfajnak; máskép szintén köznéven: erdei liliom, török turbán.

*SZÁZSZOR
(száz-szor), sokszorozó szám, s am. bizonyos egységet, mennyiséget száz ízben véve, vagy valamit annyiszor ismételve. Százszor száz = tizezer. Betegségében százszor látogatta meg az orvos. Mint más nagyob., számok, ez is néha határozatlanul véve jelent sokat, sokszor történőt. Ezt már százszor hallottam, láttam, mondtam.
"Megfogadtam száz- meg százszor."
Csokonai.

*SZÁZSZORI
(száz-szor-i) mn. tt. százszori-t, tb., ~ak. Százszor ismételt, százszor történő. Százszori botütés alatt meghalt. Százszori látogatásért az orvosnak kétszáz forintot adtak.

*SZÁZSZORKA
(szász-szor-ka) fn. tt. százszorká-t. l. SZÁZSZORSZÉP.

*SZÁZSZOROS
(száz-szor-os) mn. tt. százszoros-t, v. ~at, tb., ~ak. Száz ugyanazon nemű részletből álló, százszor vett, százszor öszvetett. Százszoros rétegzet, ránczozat. Százszoros szám.

*SZÁZSZOROSAN
(száz-szor-os-an) ih. Százszoros ízben, százszor ismételve.

*SZÁZSZOROZ
(száz-szor-oz) áth. m. százszoroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bizonyos számot, mennyiséget százszor annyivá tesz; százzal szoroz, sokszoroz.

*SZÁZSZOROZÁS
(száz-szor-oz-ás) fn. tt. százszorozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami százszoroztatik. V. ö. SZÁZSZOROZ.

*SZÁZSZORSZÉP
(százszor-szép) ösz. fn. A rukerczek neméből való növényfaj népies neve, növénytani néven: százszorszép rukercz. (Bellis perennis). Tőkocsánya egy virágu, leveletlen; levelei visszás tojáskerekek, csipkések, inasak. Virágának közepe sárga; sugára fehér vagy veres. Máskép szintén köznéven: százszorka, kis nadályfű, rukercz.

*SZÁZSZORTA
(száz-szor-ta) l. SZÁZSZOR.

*SZÁZVÁSÁR
(Hundertmorgen) falu Szepes m.; helyr. ~vásár-ra, ~on, ~ról.

*SZE (1)
mély hangon: SZA, némely indulatszóknak, kiváltképen pedig a parancsolómódnak nyomatos toldaléka. Leggyakrabban a 2-ik személyben fordúl elé, pl. általánosb divatúak no-sza, ne-sze, add-sza, jer-sze; szokottab., a székelyeknél, pl. fuss-sza, teddsze, szorítsd-sza jobban héj! jöszte-sze bé.
"Csókoljsza meg te Kati,
Az Isten megfizeti."
"Fog'sza meg, forgasd meg,
Téringesd meg, lógasd meg."
Székely tánczversek.
Néha g toldalékkal fuss-szag. Homoród vidékén mély hangu szók után is eléjön sze (= szë) alakban, pl. fogd-sze. (Kriza J.). A palóczoknál rendesen szi, szë alakban divatozik, pl. gyereszi am. jersze v. jöszte; adszi, am. adsza; sőt önálló indulatszó gyanánt is eléfordúl, pl. szi hé! Azonban mind a székelyek és palóczoknál, mind a régieknél nem csak az egyes szám második, hanem a harmadik, sőt többes személyekhez is járul a parancsolómódban. "Ha kjed ojan hatalmas, próbájjasza meg, vegye tenyerib., a fődet." "Jőjjönsze bé kjed, Uram!" "Egy miczre (perczre) meg van, csak fogjunksza hezzá." (Kriza J.). Gömörben általános divatúak: hallja szi v. szë, mondja szi stb. "Mutassátoksze ennekem az adópénzt." (Münch. cod. Máté XXII.). "Ha Izraelnek királya, szálljonsze le a keresztről." (U. o. XXVII). Mindenik szokás mutatja, hogy az eredeti alak sze (szë), melynek a sza csak hangrendes módosúlata. Némelyek véleménye szerént ezen sze hihetőleg egy a második személy névmással: te, melyet a népies nyelvszokás szólítási, biztatási, parancsi szók után is rendesen szokott használni, pl. Zsiga te! haj te! czo te! tola te! prücs te! nem oda te! farto te! hücs te! sicz te! csibi te! czoki te! gyi te! tüled te! hajsz te! Ugyanezen értelmünek tekinthető a ne-sze, no-sza, haj-sza, hop-sza, továbbá az u-szu, u-czu, haj-di, us-di, iszkur-di szókban a sze, sza, szu, czu, di. Egyeznék vele a jelentőmód jelen idejének, és jövendő időnek egyes számu második személyében fordítva divatos esz asz, és ěd od, öd, pl. dönt-esz, hord-asz, ver-ěd, hord-od, dönt-öd, ülend-esz, álland-asz, látand-od, ütend-ed. Eredetileg tehát ezen vélemény szerént csak a második személyre illenék szabatosan, de a későbbi szokás a többire is alkalmazta. Ha azonban azt veszszük, hogy a harmadik személyre sőt többes számra is vitetik, még pedig mind a régi iratokban, mind a most élő palócz és székely beszédben, akkoron valamely hajsz-oló, ösz-tönző szócskának tarthatjuk. A száll, szél szókban épen a sza sze gyökelem rejlik, mely kétségtelenül suhanó hangot, illetőleg sebességet, sürgősséget fejez ki. Ha a rokon nyelveket veszszük, a törökben a sza sze rag valósággal a kapcsoló módot alkotja, pl. szev-sze am. szeressen, bak-sza am. lásson, i-sze vagy ol-sza am. legyen, s a parancsoló módban n hozzájárultával: szevszün, bakszün, olszün; ahonnét addsza, adjasza mintegy azt tenné: add legyen, adja legyen. A mongolban dza, dze a lehető mód (potentialis) képzője. Hasonlónak látszik ezen sza sze a latin to toldalékos raghoz is, mely szintén a parancsoló módban divatozott, pl. audi-to, es-to, ama-to, fer-to, mortuos in urbe ne sepeli-to (decem tab. leg.).

*SZE (2)
elvont gyök vagy gyökelem, melyből szét, szédeleg, szédít, szédűl, szél (margo), széled, széleszt stb., származtak. Rokon hozzá a vastaghangu sza a szana, szab, szak, szakad származékokban; továbbá azon te v. té, melyből tétova, téved, tébolyog, tékozol eredtek. Mindezek alapfogalomban az illető részek egymástól elválására, vagy némi iránytól elhajlására vonatkoznak. Ugyanezen alapfogalom rejlik a szeg, szel igékben (V. ö. ezeket) és származékaikban. Egyezik vele a latin elválasztó szócska se, pl. a sepono, se-paro, se-jungo, se-cerno, se-curus, öszvetett, és a seco, secula, securis egyszerű szókban. Hasonlóan bizonyos iránytól elhajladozást jelentenek, és alaphangban egyeznek a magyar tétováz, és latin titubat. V. ö. CSA, TA, TO.

*SZE (3)
gyökelem szél szóban; l. SZÉL, (1).

*SZĚ
elvont gyök szě-d-ěr és szě-m szókban s ezek származékaiban. Hangban és értelemben megegyezik össz, össze szókkal. Egyébiránt a két gyök sze és szě végelemzésében ugyanaz, minthogy mindkettőnek általános alapfogalma többség, töb., egyes rész.

*SZEBB
l. SZÉP alatt.

*SZEBBEBB
Göcsejben am. szebb.

*SZEBBÍT
(szebb-ít) áth. m. szebbít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Valamit szebb., tesz, alakít, mint előbb volt; szépségét neveli. Új díszítményekkel szebbíteni a teremeket, a színházat. V. ö. SZÉPÍT.

*SZEBBÍTÉS, SZEBBITÉS
(szebb-ít-és) fn. tt. szebbítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valami szebbé tétetik. V. ö. SZÉP.

*SZEBBÜL
(szebb-űl) önh. m. szebbűl-t. Szebb., lesz, változik, szépsége növelkedik. Pest városa évről évre szebbűl. Ez a gyermek szemlátomást szebbűl. Miolta katonává lett, megszebbüle.

*SZEBBŰLÉS, SZEBBÜLÉS
(szebb-ül-és) fn. tt. szebbűlés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Állapoti változás, midőn valaki v. valami szebbé lesz.

*SZEBEDIN
falu Zólyom m.; helyr. Szebedin-be, ~ben, ~ből.

*SZEBEDRÁZS
falu Nyitra m.; helyr. Szebedrázs-ra, ~on, ~ról.

*SZEBEKLÉB
mváros Hont m.; helyr. Szebekléb-re, ~ěn, ~ről.

*SZEBEN
1) NAGY-SZEBEN, szabad királyi város, és az erdélyi szászföldnek fővárosa; helyragokkal: ~be, ~ben, ~ből. 2) KIS-SZEBEN, szab., kir. város Sárosvármegyében. 3) Van ily nevü puszta is Biharban.

*SZEBENI
mn. tt. szebeni-t, tb., ~ek. Szebenből való, ott, vagy vidékén létező, ott készült, oda vonatkozó stb. Szebeni szászok, kézmívek. Szebeni tányéralma.

*SZEBÉNY
falu Baranya m.; helyr. Szebény-be, ~ben, ~ből.

*SZEBENYE
puszta Abaúj m.; helyr. Szebenyé-re, ~n, ~ről.

*SZEBESZLÓ
puszta Turócz m.; helyr. Szebeszló-ra, ~n, ~ról.

*SZÉCS
faluk Közép-Szolnok és Nyitra m.; RIMA~, mváros Gömör m.; helyr. ~Szécs-re, ~ěn, ~ről.

*SZÉCSÁNFALVA
falu Torontál m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*SZECSÁNY
falu Temes m; helyr. Szecsány-ba, ~ban, ~ból.

*SZECSE
NAGY~, KIS~, faluk Bars m.; helyr. ~Szecsé-re, ~n, ~ről.

*SZECSEL
erdélyi falu Alsó-Fehér m.; helyr. Szecsel-re, ~ěn, ~ről.

*SZÉCSEN
faluk Krassó és Sopron m.; helyr. Szécsen-be, ~ben, ~ből.

*SZÉCSÉN
falu Torontál m.; helyr. Szécsén-be, ~ben, ~ből.

*SZÉCSÉNKE
IPOLY~, falu Hont m.; helyr. ~Szécsénké-re, ~n, ~ről.

*SZÉCSENY
falu Vas m.; helyr. Szécseny-be, ~ben, ~ből.

*SZÉCSÉNY
mváros Nógrád m.; helyr. Szécsény-be, ~ben, ~ből.

*SZÉCSÉNYKE
ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Nógrád m.; helyr. Szécsényké-re, ~n, ~ről.

*SZECSKA
fn. tt. szecská-t. Apróra szegdelt, metélt szalma, mint barmok eledele; különösen, a rozsnak zsupszalmája, melyet zabbal keverve lovaknak, juhoknak adnak; a magyar kocsisok gúnyos nyelvén: tót zab., Szecskát vágni. Szecskával vegyíteni a zabot.
E szó közös a szlávokkal, valamint gyöke is, mert a magyar szeg, a szláv szeká, és latin secat egyértelmüek. V. ö. SZEG. A szecska szabályszerű hangrendben szecske, honnan szecskevész nép, am. csiribiri hitvány gyülevész nép. Eredetileg szegcse szekcse, mint a szök igétől szökcse, szökcső, átvetve: szöcske szöcskő, sőt mondják ezt is: szecskó. Igy lett zsákcsó helyett zsacskó, hágcsó helyett hácskó, háskó stb.

*SZECSKAMETSZŐ
(szecska-metsző) ösz. fn. Gazdasági gép, melylyel a szalmát szecskává metélik, aprítják.

*SZECSKAVÁGÓ
(szecska-vágó) l. SZECSKAMETSZŐ.

*SZECSKAVÁLU
(szecska-válu) ösz. fn. 1) A szecskametszőnek váluforma ládája, melyb., a szalmát fektetik, s onnan a metsző alá csusztatják. 2) Válu, melyben a szecskát zabbal, korpával stb. keverve a barmok elé adják.

*SZECSKEVÉSZ
mn. tt. szecskevész-t, tb., ~ek. Csiribiri, hitvány, csőcselék, pipogya, pitypoty, gizgaz. Eléjön Pázmán Kalauzában: "Imez amaz hitetlen szecskavészek." Alakjára hasonló csenevész, gyülevész, sindevész szókhoz; s talán ,szecska' szótól származott.

*SZECSŐ
TÁPJÓ~, falu Pest m.; helyr. ~Szecső-re, ~n, ~ről.

*SZECSŐD
EGYHÁZAS~, NÉMET~, MOLDOVÁN~, TERESTYÉN~, faluk Vas m.; helyr. ~Szecsőd-re, ~ön, ~ről.

*SZECZÉL
fn. tt. szeczél-t, tb., ~ěk. A német ,Sessel'-ből csavarodott. Eléjön Heltainál, s öszvetéve: szeczélszék más régieknél is.

*SZED
áth. m. szed-tem, ~tél, ~ětt. Általán gyűértelmű ige, mely töb., egynemű tárgyra ható, s folytonos, vagy gyakori cselekvést jelent, mint a rak, hord, gyüjt, stb. Néha a tőszemélyben hosszú é-vel széd. Nem széd a török is mások kosárjába eperjet." (Gr. Eszterházi Miklós Rákóczi Györgyhöz. 1644.). Ilyenek ád, kél is. Jelentései 1) Holmit tépve, törve, szakgatva eredeti, vagy nyugvó helyéről elemel, elvesz, öszvegyüjt. Almát, szilvát, szőlőt, kukoriczát, gabonafejeket szedni. Gombát, füveket, száraz ágakat, forgácsot szedni. Szájból a rakott fogakat, falból a szegeket, búza közől a konkolyt kiszedni. A háztetőről a gerendákat leszedni. A tejfölt, a leves zsirját leszedni. Az elszórt magot fölszedni, öszveszedni. Szedje fel aki elszórta (a czigány mondá, midőn aratni hivták). Szemed szőrét is kiszedi. A hidat fölszedni. Az ócska hajót szétszedni. Könnyü a kepe mellett búzafejeket szedni. A szekrényből a könyveket elészedni. Valamit, holmit szednivedni, ide-oda tenni, válogatni, keresgélni. Szedivedi. 2) Rész, járandóság, adomány, szerzemény, ragadmány stb. gyanánt veddegel holmit. Vámot, dézmát, helypénzt, fübért, adót, alamizsnát szedni. Az adósságot beszedni. Az utonállók elszedték mindenét. Az égettek számára ruhaneműeket, kenyeret, zsiradékot, fát szedni. Megszedte magát, sok vagyont gyüjtött. 3) Válogat, a többi közől holmit kiveddegel. Katonákat szedni. Szemen szedni a gabonát. Hányják vetik, mint a dézmán szedett gabonát. (Km.). Betüket szedni. 4) Több azon nemüeket öszveállít, rendez. Ránczba szedni a ruhát; átv. ránczba szedni valakit, korlátok közé szorítani, fegyelem alá venni, megfenyíteni. Rendbe, sorba szedni. A gyöngyöket sinórra szedni. Átv. ért. öszveszedni magát, elszórakozott lelki erejét, öntudatát, önérzetét, megfogyott egészségét visszaszerezni. Tűhegyre szedni beszédét, szoros, rövid öszvefüggésü mondatban eléadni valamit. Rászedni valakit, megcsalni, vagyis úgy bánni vele mint a gyürüvel, melyet kényünk szerént ujjunkra húzunk, és forgatunk, vagy mint a gyöngyszemekkel, midőn felfűzzük. Szedi a lábát, mondják a szépen lépdelő lóról.
Ezen ige első értelménél fogva oly cselekvést jelent, mely által holmit elébb., helyétől, nyugpontjától eltávolítunk, s mintegy elszakasztunk, elválasztunk; minél fogva rokon a helyirány változására vonatkozó szét, széled, szédűl, té, tétova, téved, és a részek elválasztását jelentő szeg, szel szókhoz. A helytől eltávolitásnak, vagy elszakasztásnak fogalma rejlik a ved (vesz) igében is, mely a szed-nek ikertársa, s mintegy magyarázó gyanánt járul hozzá: szedved, szedivedi, szedtevedte. A csagataj- és törökben szecsmek am. válogat-ni, kiszed-ni. Másod értelménél fogva a ,szed' szó gyüjtést jelent, mennyiben szedés által a különféle pontokról eltávolított, vagy elszórtan létező holmit együvé rakjuk, helyezzük.

*SZĚD
elvont gyöke szěděr szónak és származékainak. Jelentése össze, összetett, minthogy a szeder egyes gyümölcse töb., összetett apró részekből áll.

*SZÉD
elvont törzse szédeleg, szédít, szédűl szóknak és származékaiknak. Rokon szét szóval. V. ö. SZE, elvont gyök és SZÉDELEG.

*SZEDDĚGEL
(szed-degel) l. SZEDĚGET.

*SZEDĚGÉL
(szed-ěg-él) gyak. áth. m. szeděgél-t. L. SZEDĚGET.

*SZEDĚGÉLÉS
(szed-ěg-él-és) fn. tt. szeděgélés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. l. SZEDĚGETÉS.

*SZEDĚGET
(szed-ěg-et) gyak. áth. m. szeděget-tem, ~tél, ~ětt, par. szeděgess. Gyakran, folytonosan, vagy lassan-lassan, mintegy kényelemmel szed, ezen igének minden értelmeiben véve. Szilvát, gombát szedegetni. Adót, alamizsnát szedegetni. Betüket szedegetni. Valaminek javát kiszedegetni stb., V. ö. SZED.

*SZEDĚGETÉS
(szed-ěg-et-és) fn. tt. szeděgetés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, vagy folytonos, vagy aprólékos szedés. V. ö. SZEDÉS.

*SZÉDĚLĚG
(széd-ěl-ěg) gyah. önh. m. szédělěg-tem, ~tél, szédělg-ětt, htn. ~ni v. szédělg-eni. 1) Oly kóros állapotban szenved, mintha feje, és szemei előtt levő minden tárgy forogna, keringene vele, midőn minden homályban lebeg előtte, s gyakran egyideig öntudat nélkül van, pl. midőn a vér rendkivüli erővel az agyvelőre tódúl, vagy midőn valaki meredek magasról a melységb., lenéz, s leeséstől retteg. 2) Ide-oda csavarog, lézeng, tekereg. (Szabó D.).
E szónak törzsöke széd egy értelmü az egyenes iránytól félre csapongást jelentő szét határzóval, mintha volna szételeg, mennyiben a szédelgő tétova mozog, mi leginkáb., kitetszik a fönti 2-ik jelentésből. V. ö. SZÉDĚLGET. Képeztetésre hasonlók hozzá: édeleg, téveleg, bódolog, csótolog, őgyeleg stb. V. ö. SZE, elvont gyök.

*SZEDELÉK
(szed-el-ék) fn. tt. szedelék-et, harm. szr. ~e. Amit kéregetés, koldulgatás, szóval aprólékos adományozás által öszvegyüjtöttek. A szedelékből aránylag részesíteni a kárvallottakat. Pénzbeli, eleségbeli szedelék. Ritka használatu szó s helyette inkáb., gyüjtelék használható.
Törzsöke az önálló szed, és elék összetett képző, valamint főzelék, függelék s mély hangon ázalék, adalék, mártalék, százalék s töb., másokban is.

*SZÉDĚLGÉS
(széd-ěl-ěg-és) fn. tt. szédělgés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Kóros állapot, midőn valakinek feje szédeleg. Szédelgésben szenvedni. V. ö. SZÉDELEG.

*SZÉDĚLGET
(széd-ěl-ěg-et) gyak. áth. m. szédělget-tem, ~tél, ~ětt, par. szédelgess. Szédelgővé tesz, szédelgésb., hoz. A sebes vértolulás szédelgeti a fejet. Szabó Dávidnál am. forgat, ráz, lobogtat. Molnár A.-nél is am. a latin vibrat, azaz, forgat, kanyarít. E jelentéséből világos, hogy törzsöke az egyenes iránytól eltávolitást jelentő szét. V. ö. SZÉDĚLĚG.

*SZÉDĚLGETÉS
(széd-ěl-get-és) fn. tt. szédělgetés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szédelgésbe hozás. V. ö. SZÉDĚLGET.

*SZÉDĚLGŐ
(széd-ěl-ěg-ő) mn. tt. szédělgő-t. Akinek feje szédeleg. Átv. ide-oda lézengő, tántorgó, tétovázva csavargó. Szédelgő lélek. V. ö. SZÉDĚLĚG.

*SZÉDĚLGŐS
(széd-ěl-ěg-ő-ös) mn. tt. szédělgős-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Szédelgésre hajlandó, ki többször szédelegni szokott. Szédelgős fejü ember ne menjen a meredekre. 2) Szédelgést okozó. Szédelgős magasság; szabatosabban: szédítő.

*SZĚDĚR
(szěd-ěr) fn. tt. szěděr-t v. szědr-ět, tb., szědr-ěk, harm. szr. szedre. A szeder és eper, mint némileg hasonló gyümölcsök nevei, különböző tájszokás szerént egymással fölcseréltetnek, hasonlóan a szederfa, és eperfa is. V. ö. EPERFA; j toldalékkal: szederj (valamint ,eper' is toldalékkal: eperj). A Müncheni codexben is szederjhfa. Diószegi füvészkönyve szerént a szeder cserjesedő növény a húszhímesek seregéből és sokanyások rendjéből, melynek csészéje öt metszésü; bokrétája öt szirmu; gyümölcse csoportbogyó, egy magvú apró bogyókból öszveforrt. (Rubus). Nevezetesebb fajai: málnaszeder, szára felálló, hol sima, hol borzas; levelei szárnyasak, ötével; gyümölcse rendszerént veres (rubus idaeus); hamvas szeder, szára földön futó, indás, hengeres, fulánkos, levelei hármasak; gyümölcse fekete hamvas vagy igen sötétkék hamvas (rubus caesius); seregélyszeder, a hamvastól abban különbözik, hogy levelei alul molyhosak, gyümölcse fényes, nem hamvas (rubus fruticosus); szagos szeder, szára tövistelen, soklevelű és virágu, virágai pirosak, szagosak (rubus odoratus) stb. Igy neveztetnek általán ezen növények gyümölcsei is. V. ö. EPER.
Minthogy a szeder, mint gyümölcs, bogyócsoportozatot képez, valószinű, hogy nevét ezen tulajdonságától kapta, miszerént gyöke szěd valami öszszest, összetettet jelent, s rokon jelentésü volna a szěm szóval, mely átv. értelemben a gyümölcsök egyes gümőit, golyóit is jelenti, pl. szilvaszem, szőlőszem, buzaszem, egy szem rozs, két szem árpa stb., Az m és d nem rokonszervü hangok, de szěm és szěd nem is egészben, hanem csak gyökükben szě, és ennek általános jelentésében egyeznek meg, ami nem azt teszi, hogy szed szem-ből vagy ez amabból eredett volna, hanem hogy mindkettő külön képző (d és m) segitségével közös gyökelemből származott; mint törmelék és tördelék, törmöl és tördel szókban is tör a közös gyök. Képeztetésre hasonlók a szěm, göm, csom, csöm, csucs gyökökből származott szěměr, gömör, csomor, csömör, csucsor stb. szókhoz. Figyelmet érdemel az arab-persa szadar (mely némely tájak szerént szeder-nek is olvasható), Vullers szerént nomen fructus, fructui álucsa (prunum parvum, cerasum acidum) similis.

*SZĚDĚRCSERJE
(szěděr-cserje) ösz. fn. A szeder nevű növénynek cserjeféle szára.

*SZĚDĚREPERFA
(szěděr-eper-fa) ösz. fn. Diószeginél az eperfának egyik faja, melynek levelei szívesek, vagy tojásdadok, néha karéjosak is, rendetlenül fogasak, durva tapintatúk; gyümölcse fekete, savanyú. (Morus nigra). A köz életben csak szěděrfa. V. ö. EPERFA.

*SZEDERÉSZ
l. SZEDRÉSZ.

*SZĚDĚRFA
(szěděr-fa) ösz. fn. l. SZEDER-EPERFA.

*SZĚDĚRJ
fn. tt. szěděrj-et. l. SZĚDĚR. Azon r gyökhangú szavaink egyike, melyek részént az alapértelem módositása végett, részént egyszerű toldatképen j hangot vesznek föl, milyenek or orj; mar marj; tar tarj; var varj; sar sarj; ir irj; őr őrj; fér férj; eper eperj.

*SZĚDĚRJES (1)
(szěd-ěr-j-es) mn. tt. szěděrjes-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Szederjnemű fákkal vagy cserjékkel benőtt. 2) Sötétkék, vagy olyan hamvas szinű, mint a hamvas szeder. Szélesb ért. oly szinű, milyen akármelyik szederfaj szokott lenni, innét vörhenyeges is, Molnár A. szerént: purpureus. Szederjes posztó. Szederjes orr. Szederjes káposzta, vöröses kék káposzta. Szederjes a teste a veréstől. (Szabó D.).

*SZĚDĚRJES (2)
puszta Somogy m.; erdélyi falu F.-Fejér m.; helyr. Szěděrjes-re, ~ěn, ~ről.

*SZĚDĚRJIN
(szěděrj-in) ösz. fn. A földön kúszó, vagy cserjés szedernek szára. V. ö. In, fn.

*SZĚDĚRKÉK
(szěděr-kék) ösz. mn. és fn. Igen sötétkék, a hamvas szeder szinétől így nevezve.

*SZĚDĚRKÉNY
faluk Baranya és Borsod m. puszta Heves m.; helyr. Szěděrkény-be, ~ben, ~ből.

*SZĚDĚRNYE
(szěd-ěr-nye) fn. tt. Szěděrnyét. Göcseji tájszó. l. SZEDERJ.

*SZĚDĚRNYÉS
(szěd-ěr-nye-es) mn. tt. szěděrnyés-t v. ~et, tb., ~ek. L. SZEDERJES.

*SZEDÉS
(szed-és) fn. tt. szedés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos, vagy ismételt cselekvés, midőn holmit szedünk. Gyümölcs-, szőlő-, kukoriczaszedés. Adó-, vám-, alamizsna-szedés. Katonaszedés, betüszedés. Valaminek rendbeszedésével foglalkodni. Igekötőkkel: beszedés, kiszedés, fölszedés, elszedés, leszedés, szétszedés, rászedés. V. ö. SZED.

*SZEDETLEN
(szed-etlen) mn. tt. szedetlen-t, tb., ~ěk. Aminek termését, gyümölcsét le nem szedték; amit össze nem szedtek. Szedetlen szőlő, gyümölcsfák. Szedetlen kukoriczás, dohányos földek. Szedetlen betük. Határozóként am. szedetlen állapotban, szedetlenül.

*SZEDETLENÜL
(szed-et-len-ül) ih. A nélkül, hogy össze- vagy leszedték volna.

*SZEDĚTT
(szed-ětt) mn. tt. szedětt-et. 1) Aminek termését, gyümölcsét leszedték. Szedett szőlő, szedett fa. Puszta, mint a szedett szőlő. Úgy hagyták, mint a szedett tőkét. Szemen szedett, egyes szemenként kiválogatott. 2) Szedés által öszvegyűjtött, öszveválogatott. Házról házra szedett alamizsna. Szemen szedett gabona. Adósságra felszedett pénz. Kiszedett betük. 3) Valahonnan, vagy valakitől elvett, kivett. Kemenczéből kiszedett kenyerek. Az orvadászoktól elszedett fegyverek. V. ö. SZED.

*SZEDĚTTEN
(szed-ětt-en) ih. Szedětt állapotban.

*SZEDĚTTVEDĚTT
(szedětt-vedětt) ikerített mn. Ami innenonnan öszvehordott, s együvé nem illő, más-más nemű, vagy tulajdonságú gyűrészekből áll. Olcsárló, fitymáló értelemben használtatik. Szedettvedett háibái könyvek, ruhák, bútorok. Szedettvedett jöttment emberekből öszveállitott testület, hadsereg.

*SZÉDÍT
(széd-ít) áth. m. szédít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Okozza, vagy eszközli, hogy a fej szédelegjen. V. ö. SZÉDELEG. A nagy ütés, rázkódás, magasság elszédíti a fejet. Átv. ért. valakit szilárd állásában megtántorít, félrevezet. A pénz megszédíti a parasztot. (Km.).

*SZÉDÍTÉS, SZÉDITÉS
(széd-ít-és) fn. tt. szédítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valaki szédelgővé tétetik.

*SZÉDÍTŐ, SZÉDITŐ
(széd-ít-ő) mn. tt. szédítő-t. Ami szédít, szédelgést okozó. Szédítő magasság. Szédítő ütés, vértolulás. Átv. ami erkölcsileg eltántorít, félrevezet. Szédítő beszédek.

*SZEDŐ
(szed-ő) mn. és fn. tt. szedő-t. Mint melléknév általában aki vagy ami szed. Különösen mint főnév 1) munkás, napszámos, ki bizonyos terményeket, gyümölcsöket szed, pl. szőlőszedő, gubacsszedő. 2) Ki holmi járandóságokat, adakozásokat stb., gyűjt. Adószedő, vámszedő, alamizsnaszedő, pénzszedő. 3) Személy, ki a sajtó alá szánt irományoknak megfelelő betűjegyeket kiválogatja, s kellőleg öszveállítja. 4) Eszköz, melylyel valamit szednek, pl. fazékszedő, pálcza, melylyel a polczról a fazekakat leveszik.

*SZEDŐASZTAL
(szedő-asztal) ösz. fn. Asztal, melyen valamit szednek; különösen szüretkor, azon asztal, melyen a szőlőfürtökből az aszúszemeket kiválogatják.

*SZEDŐDESZKA
(szedő-deszka) ösz. fn. A nyomdászoknál azon négyszögü deszka, melyen a kiszedett betüsorokat öszveállítják, s kellően elrendezik.

*SZEDŐFIÓK
(szedő-fiók) ösz. fn. A nyomdákban, fiókokra osztott láda, melyekben a betűk sorban elhelyezve foglaltatnak, s melyekből a szedő a kellő betűket kiválogatja.

*SZEDŐGÉP
(szedő-gép) ösz. fn. Gépezet, melynek segítségével a betűszedés gyorsíttatik.

*SZEDŐKALÁN v. ~KANÁL
(szedő-kalán v. ~kanál) ösz. fn. Nagyobbféle asztali kanál, melylyel némely ételeket, pl. levest, főzeléket a tálból kimerítni szokás. Különböztetésül a kisebbnemű evőkanáltól.

*SZEDŐVONAL
(szedő-vonal) ösz. fn. Sárgarézből való keskeny lemez, melyet a nyomdai szedő a kiszedett betűsorok közé helyez, hogy egyenes vonalban álljanak.

*SZĚDRĚS
falu Tolna m.; helyr. Szědrěs-re, ~ěn, ~ről.

*SZĚDRĚSKERT
(szědrěs-kert) ösz. fn. Kert, melyben szederfákat vagyis eperfákat tenyésztenek.

*SZĚDRÉSZ (1)
(szěd-ěr-ész) fn. tt. szědrész-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Személy, ki szederféle gyümölcs-bogyókat szedeget.

*SZĚDRÉSZ (2)
(mint fölebb., önh. m. szědrésztem, ~tél, ~ětt, par. ~sz. Szedret szedeget. Képeztetésre hasonlók hozzá: eprész, fűvész, böngész, gombász.

*SZĚDRÉSZÉS
(szěd-ěr-ész-és) fn. tt. szědrészés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szedrek szedegetése.

*SZĚDRÉSZET
(szěd-ěr-ész-et) fn. tt. szědrészet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Szedrészés elvont értelemben.

*SZEDTE-VEDTE
ikerített indulatszó. A valódi káromkodásnak mintegy pótlékszava, és szelídeb., módosítása, mely csak tettetett haragra mutat, mint a kutya macska, veszett egye meg! ilyen-amolyan! kakas csipje meg! stb.

*SZEDTE-VEDTÉZ
(szedte-vedte-ez) ikerített önh. és áth. m. szedte-vedtéz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Szedte-vedtével káromkodik vagy szidalmaz valakit. V. ö. SZEDTE-VEDTE.

*SZÉDŰL, SZÉDÜL
(széd-űl) önh. m. szédűl-t. Oly állapotb., jön, mintha szemei előtt minden keringene, s fejében valami forogna. Elszédűl, megszédűl a feje. Átv. erkölcsileg oly zavarba jön, úgy megtántorodik, mintha szédűlne a feje.

*SZÉDŰLÉS, SZÉDÜLÉS
(széd-ül-és) fn. tt. szédülés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Kóros állapot, midőn a fej szédűl. Szédülést okozó magasság. V. ö. SZÉDŰL, SZÉDĚLĚG. Különbözik tőle a szédelgés, mennyiben ez a jelen kórállapotnak folytonos vagy gyakori voltát jelenti, amaz pedig egyszerü állapotváltozást fejez ki.

*SZÉDŰLET, SZÉDÜLET
(széd-űl-et) fn. tt. szédület-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Szédülés elvont értelemben.

*SZÉDŰLETĚS, SZÉDÜLETĚS
(széd-űl-et-ěs) mn. tt. szédületěs-t v. ~et, tb., ~ek. Szédülő; vagy szédületet okozó.

*SZEG (1)
áth. m. szeg-tem, ~tél, ~ětt. Közönségeseb., kiejtéssel nyilt e hallatszik benne, s ez által különbözik az ugyanazon betükből álló szěg, szëg mellék- és főnevektől. A régieknél is pl. a Müncheni és Bécsi codexekben állandóan nyilt é-vel van írva. 1) Valamely szilárd testet metsző eszközzel vág, hasít, elválaszt. Kenyeret, szalonnát, sajtot szegni, megszegni. A czipóból egy karejt leszegni. A kalácsot megszegni. A gyepet fölszegni. 2) Bizonyos állati tagokat megbénít, ficzamít, le-, kitör. Nyakát szegni. Esésben nyakát szegte. Átv. értelemben is nyakát szegni valakinek am. megrontani, semmivé tenni. Szárnyát szegni átv. am. erejét, nagyságát megtörni, megbénítani. A Müncheni codexben megszeg am. el-, széttör. "Jövö (jöve) egy némberi valván drágalátos.... kenetnek alabástromát, és az alabástrom megszegvén ötté (önté) ő fejére." (Mark. XIV.). Szabó Dávidnál is leszegni am. letörni, pl. valaminek a szárnyát, az ágát; továbbá lehajtani: leszegni vagy szemére szegni a kalapot; félreszegett kalap. 3) A ruhának széleit köröskörül, vagy részben mintegy megtörve behajtja, s öszvevarrja. Beszegni az üng alját, a lepedőt, kendőt. Szélesb ért. a ruha széleit, szalagnemű szeletekkel bevarrja. Még szélesb ért. valamely tért, vagy müvet bizonyos pártázattal kerít. A virágágyakat gyeppel beszegni. A nádas háztető ormát deszkával beszegni. Székely tájszólással: a ruha megszegi a testet, am. helyesen megfekszi, ráillik. 4) Átv. erkölcsi sérelmet, törést ejt valamin. Megszegni a törvényt, parancsot. Szükség törvényt szeg (Gr. Eszterházi M. nádor. 1639. Történelmi Tár. VIII. K.); ma: törvényt ront. (Km.). Megszegni az esküt, a szót, meg nem tartani. Megszegte a hitét, a böjtöt, az innepet. A Bécsi codexben am. fölgerjeszt, felindít. "Olofernesnek ked(ég) szüvö megszegetteték" (concussum est cor ejus. Judith. XII.). Használtatik középige gyanánt is szegik, mely esetben szenvedő értelme van, pl. Szép szónak nem szegik szárnya. (Km. Szabó Dávidnál); hasonlók hozzá tüzik, hallik, érzik, izlik.
Minthogy alapfogalomban metszést, törést, csonkitást jelent, rokon hozzá szel, s általán azon sze sza gyökhangu szók, melyek metszésre, hasításra vonatkoznak, különösebben: szak, szakít stb., Többé-kevésbé rokon nyelvekben hasonlók hozzá a mongol eszki-kü (szegni), szöke szekercze és szeg, szughurkhai (szekercze), mándsu szukhe (szekercze), török szökmek (elválasztani), persa és török csakď (zsebkés, tollkés), héber szakkin (culter), keleti török csak-mak (szúr-ni, harap-ni), votják cig-, cigďl- (frangere), szürjén čeg-, eglal- (frangere), német hacken, latin seco, securis, secula, szláv szekám (vagdalok). V. ö. SZAK és SZEG főneveket. A gyökelem: sza, sze, honnan ezek is: szab (törökben: szap-mak vág-ni, bevág-ni), szel (mongolul: szal-khu v. szalo-khu), szalu stb.

*SZEG (2)
vagy SZĚG, (1), bizonyos szint jelentő; l. SZÖG, mn.

*SZEG (3)
vagy SZËG, v. SZĚG, (2), fn. tt. szeg-et, harm. szr. ~e, tájdivatosan főképen az alább., 2-ik értelemben: SZÖG. 1) Kemény, szilárd anyagból alakított, tömegéhez mérve aránylag hosszukás, hegyes, pöczök- vagy ékféle szer, melynek rendeltetése két vagy több testet öszvekötni, öszvetartani, mit az által eszközöl, ha hegyes végénél fogva az illető testekbe szúrják, s azokban marad. Ilyenek az asztalosok, kerékgyártók, varrgák stb. által használt fa szegek. Különösen vasból készített ilyetén müvek, melyek különböző rendeltetésökhöz képest sokféle alakuak. Derékszeg a szekérben; járomszeg; koporsószeg; sindelyszeg; léczszeg; sinszeg; patkószeg; kerékszeg; rúdszeg; tengelyszeg; foglaló szeg; sas-szeg, melynek két szárnyu feje van; kalapos szeg stb. Beütni, beverni, kihúzni a szeget. Szegre akasztani a kalapot, ruhát. Levenni valamit a szegről. Új szita szegen függ v. lóg (Km ). Szěget szeggel (contraria contrariis). Kitetszik a szeg a zsákból. (Km.). Egy szeg miatt megsántúl a ló. (Km.). Szeget kémél, patkót veszít. (Km.). Ez a dolog nagy szeget ütött a fejébe, azaz, aggodalomra, töprenkedésre, kétkedésre adott neki okot. "Ez mellett példa is levén előtte, hogy a salvus conductusért küldött embere most is árestomban vagyon kegyelmednél, én szorgalmazván is, viszsza nem bocsátja, méltán szeget üthetett a fejében. (Gr. Eszterházy M. Rákóczi Györgyhöz. 1645.). Gondjait szegre akasztani am. gondosságát egészen hanyagolni. Szegről végről kikérdezni valamit. Valami szegről-végről rokona. Egy szeggel fölebb akasztják az orgazdát. (Km.). Bizonyos fűszer neve is, mely szeghez hasonló, szegfű-szeg, V. ö. SZEGFŰ. 2) Öszveszükölő szoros tér, vagy kihegyesedő csúcsos lap, melyet két külön iránytól jövő vonalak érintkezése akár belülről, akár kivülről képez; amaz máskép: szug, zug, németül: Winkel; emez máskép: csúcs, csücs, ék, hegy, sarok, csegely, melyet t. i. az ily vonalak külsőleg alakítanak; németül Adelung szerént mindkét értelemben: Ecke, mely sz előtét nélkül hangokban is egyezik a magyar szeg szóval. Innen származtak több helységek, és földtájak nevei, melyek folyók, hegyek, erdők közé zárva ilyetén alakot mutatnak: Bánszeg, Dunaszeg, Egyházszeg, Kalotaszeg, Kőszeg, Malomszeg stb. stb. Szoros mértani ért. egyenes szěg azon pont, melyben két függőleges vonal érintkezik egymással, és folytatva általszelik egymást; s ezek körvonal által öszvekötve a körnek negyed részét teszik, azaz, 90 fokot; hegyes v. éles szěg, mely az egyenesnél kisebb, azaz, szükebb, a körvonala 90 foknál kevesebbet teszen; tompa szěg, az egyenesnél nagyobb, és így 90 foknál nagyobb körvonalat képez.
Szeg, különösebben az 1-ső jelentésben, t. i. mint hegyes, és öszvekötő eszköz neve, alapfogalomban megegyezik a 2-ik értelmü vagyis csúcsot jelentő szeg szóval, mennyiben mindegyik valami ékneműt, csúcsosat, egyik végén öszveszorulót jelent; de különböznek abban, hogy az első állandóan szurásra, bökésre vonatkozik, honnan mind gyökre mind értelemre rokonok hozzá a szigony, szike, szú, szúl, szún, szulák, szucza, czucza, czulák, cziczerél, a keleti török csak-mak (szúr-ni), latin sica, a héber szék (vepres), szukkah (spina), sínai ting (clavus); votják ćog, lapp sagge; továbbá, mennyiben a szeg bizonyos testb., verve, hézagot csinál, vagyis annak részeit egymástól elválasztja, egyeznek vele azon sze sza gyökhangu szók, melyek metszésre, hasításra vonatkoznak, mint a szeg és szel igék, továbbá szekercze, szab, szak, szakad, szakócza, a latin scindo, seco, securis, secula, a scytháktól kölcsönzött hellen sagariV (mongolul: szughurkhai) stb. V. ö. SZEG, (1), és SZE, (2), elvont gyök. Midőn pedig a szeg vagyis szěg öszveszoruló tért jelent, egyeznek vele a szug, zug, sut, szuszkó, a fordított kuszkó, kuczkó, (Ormánságban czikó), csúcs, csűcs, csegely, rokon nyelvekben a mongol szughum (szug, zug), lapp cäk, finnlapp čiek (u. a.); s mennyiben szintén szorult állapotra, vagy tulajdonságra vonatkoznak, a zsug, zsugor, zsigora, zsikora, szegény, szük, szigorú, szikár. Mindezekben az sz, z, zs, cz, cs mint rokonszervű gyökhangok váltakozva fordulnak elé. A megelőzőkkel együtt többféle ,szeg' levén, szabatosság végett ajánlatos, hogy a 2-ik jelentésben állandóan zárt önhangzóju szög alakot használjunk, annál fogva is, mert legközelebbi rokonaiban szug, zug szintén zárt önhangzó (u) van; ellenben az első jelentésü szeg állandóan e vagyis éles ë-vel ejtendő, minthogy legközelebbi rokona szigony szintén állandóan éles önhangzóval (i) fordúl elé. E szerént megkülönböztetendők volnának: szeg, szëg, és szěg v. szög. A szěg v. szög melléknév is a szőke szóhoz áll legközelebb; és így minden megkülönböztetés mellett is irásban maradna két ,szeg' (ige és fn.) és két ,szög' (fn. és mn.).

*SZĚG (3)
NAGY~, SZÉL~, SZILÁGY~, faluk Közép-Szolnok m.; helyr. ~Szěg-re, ~ěn, ~ről. L. SZEGH.

*SZEGALAKU v. ~ALAKÚ
(szeg-alaku) ösz. mn. Aminek olyan alakja van, mint a szegnek.

*SZĚGBARNA
l. SZÖGBARNA.

*SZEGCSINÁLÓ
(szeg-csináló) ösz. fn. Mesterember, ki szegek csinálásával foglalkodik. Különösen szegfaragó, ki fából, szegkovács, ki vasból készít szegeket.

*SZEGCSIPŐ
(szeg-csipő) ösz. fn. Fogóféle eszköz vasból, szegeket kihúzni való.

*SZEGCSIPTETŐ
(szeg-csiptető) ösz. fn. Patkoló kovácsok eszköze, mely által a beütött patkószeget leszorítják.

*SZEGDĚGEL
(szeg-děgel, szeg-ěd-ěg-el) gyak. áth. m. szegděgel-t. Folytonosan, vagy lassan-lassan töb., részekre szeg, szel, metél valamit.

*SZEGDĚGELÉS
(szeg-ěd-ěg-el-és) fn. tt. szegděgelés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Egymás után több részekre szelés, metélés.

*SZEGDEL
(szeg-ěd-el) gyak. áth. Gyakran, töb., részre szeg, szabdal valamit. Karéjokra szegdelni a kenyeret. Ekével szegdelni a gyepet. Régiesen, tördel. "Hogy megszegdeltetnének ő szárok" (ut confringerentur eorum crura. János XIX.). "Hogy láták őtet immár meghalván nem szegdelék meg ő szárait." (U. o.). Egyébiránt a szegdel és szegdegel között szabatosan véve azon különbség van, hogy amaz egyszerü, emez némi kicsinyitéssel, aprózással járó gyakorlatot jelent.

*SZEGDELÉS
(szeg-ěd-el-és) fn. tt. szegdělés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva valamit szegdelünk. V. ö. SZEGDEL.

*SZEGECS
(szeg-ecs) kicsiny. fn. tt. szegecs-ět, harm. szr. ~e. 1) Aránylag véve, s a maga nemében kicsi szeg, mint szuró hegyes eszköz, pl. a csizma talpába, sarkáb., való szegecsek. 2) Növénytani ért. növénynem a négyfőbbhímesek seregéből és beczősök rendjéből; csészéjének levelei öszveállanak, tövön egyenlők; beczője négy, néha öt szegü; a két kisebb himszálak tövén belülről ikra (Erysimum). Nevezetesb fajai: szapora, tormáncs, hagymaszagú, fürtös, ibolya, sömörös, buglyos, szüklevelű, kákaszegecs.

*SZEGECSĚL
(szeg-ecs-ěl) áth. m. szegecsěl-t. Szegecsekkel erősít, öszveköt. Szegecselni a téli csizma talpát.

*SZEGECSĚLÉS
(szeg-ecs-ěl-és) fn. tt. szegecsělés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamely testbe erősítés, öszvekötés stb. végett szegecseket vernek.

*SZEGECSIBOLYA
(szegecs-ibolya) ösz. fn. Ibolyafaj, melynek levelei láncsásak, fogasak, kopaszak, szára egyenes, ágatlan, beczője négy szegű, virága sárga. (Cheiranthus crysimoides).

*SZĚGED
szabad kir. város Csongrád m.; ÚJ~, v. KIS~, falu Torontál m.; helyr. Szěged-re, ~ěn, ~ről. Tájdivatosan: Szöged.

*SZĚGEGYHÁZA
puszta Szabolcs m.; helyr. ~egyházá-ra, ~n, ~ról.

*SZEGEL
(szeg-el) áth. m. szegel-t. Valamib., megerősítés végett szeget üt; szeggel öszveköt. Fölszegezni a szarufákra a léczeket, a léczekre a sindelyeket. Szokottabban: szegez.

*SZEGELÉS
(szeg-el-és) l. SZEGEZÉS.

*SZEGÉLY
(szeg-ély) fn. tt. szegély-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) A ruhanemüek behajtott, és bevarrott széle. Keskeny, széles szegély a kendőn, szoknyán. 2) Ugyan a ruhák szélét keritő pártázat, vagy prém, vagy szalag. Bársony, selyem szegélylyel diszített köntös. 3) Szélesb ért. ráma vagy pártázatféle kerülete, foglalványa valaminek. Tekeasztal szegélye. Háztető szegélye. Eltart a nádfödél, csak szegélylyel győzzék. (Km ).

*SZEGÉLYĚS
(szeg-ély-ěs) mn. tt. szegélyěs-t v. ~et, tb., ~ek. Szegélylyel ellátott, szegélyezett.

*SZEGÉLYĚSEN
(szeg-ély-ěs-en) ih. Szegélylyel ellátva.

*SZEGÉLYĚZ
(szeg-ély-ěz) áth. m. szegélyěz-tem, v. szegélyz-ětt, ~tél, ~ětt, htn. szegélyez-ni v. szegélyz-eni, par. szegélyez-z. Szegélylyel ellát valamit. Szegélyezni a ruhát, a háztetőt.

*SZEGÉLYĚZÉS
(szeg-ély-ěz-és) fn. tt. szegélyězés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szegélylyel ellátás.

*SZEGÉLYPÁRKÁNY
(szegély-párkány) ösz. fn. Szegélyül alkalmazott párkány.

*SZEGÉLYSZALAG
(szegély-szalag) ösz. fn. Szalag, melylyel bizonyos ruhanemüt beszegnek. Szegélyszalag a kalapon, szoknyán.

*SZEGÉLYTELEN
(szeg-ély-telen) mn. tt. szegélytelen-t, tb., ~ek. Szegély nélküli.

*SZEGÉLYZET
(szeg-ély-ěz-et) fn. tt. szegélyzet-ět, harm. szr. ~e. Szegély, mint mű, egészen véve, vagyis valamely ruha vagy más test szegélyeinek öszvege.

*SZEGÉN; SZEGÉNKE; SZEGÉNSÉG stb.
tájdivatosan am. szegény; szegényke; szegénység.

*SZEGÉNY
(szeg-ény) mn. és fn. tt. szegény-t, tb., ~ek, midőn fn. ~ěk. Tájdivatos kiejtéssel: szëgény (éles ë-vel, mely az i-hez áll közelebb). 1) Ki az élet fentartására szükségelt kellékek, úgymint, eledel, ruházat, lakhely hiányában szenved; szükölködő. Ellentétei: vagyonos, jó módu, gazdag, dús stb. A különféle életnem, müveltség, rang, polgári állapothoz képest viszonylagos értelmű szó, amint t. i. valakinek több vagy kevesebb szükségei és igényei vannak, melyeket kielégítenie kell, honnan amely vagyon birtokában valamely urat, grófot stb. szegénynek mondunk, ugyanannyi vagyonnal egy mesterembert vagy földmivest vagyonosnak, gazdagnak nevezünk. Általán tehát szegénynek mondják, ki nem bír annyi vagyonnal, melylyel polgári vagy egyéni állapotához mért szükségeit kellőleg födözhesse. 2) Szűkebb ért. ki elgyöngülés, betegség következtében nem képes az élet fentartására kellő holmit megkeresni, milyenek a szoros ért. vett koldusok. Szegény vakok, bénák, nyomorékok, elaggott munkások. Házi szegény, ki koldulni nem jár. Szegények háza, intézete. Szegény sorsra, állapotra jutni. Szegényeket táplálni, ruházni. 3) Ami a maga nemében nem elég a kellő szükségek födözésére. Szegény termés, aratás, szüret. Szegény ebéd, vacsora, lakoma. Szegény ebéd az, melynek vacsorája nincsen. (Km.). Szegény öltözet, lakás. Szegény föld, ország. Mindenütt bátran jár a szegény. (Km.). Általán több közmondatokban eléfordúl: Szegény háztól ösztövér szalonna. Eleget élt a szegény, ha korán meghalt is. Szegény aki másé. Szegénynek szegény a barátja. A szegény pokolban is szegény. Mindenütt szegény a szegény. Ritka vetésnek szegény az aratása. Ha szegény vagy ne tánczolj. Nem illik szegényhez nedéngesség. A szegény embernek nincs kenyere, még is ebet tart. Szegény legény nem nagy úr. Szegény ember szándékát boldog Isten bírja. Szegénynek a csuprából is kifortt. Szegénynek a szerencséje is szegény. Szegény úrnak galambház a mészárszéke. Szegényt az ág is húzza. Ki szegényben bízik, szalmán hízik, v. nádra támaszkodik. Nincs a szegénynek féltő marhája. Sajt és kenyér két tál étel a szegénynek. Szegény háztól ösztövér bárány. Szegény fog madarat, gazdag eszi meg. (Mikes Kelemennél is a XLIX. lapon). Nincs gyümölcsözőbb a szegény tenyerénél. Szegényt a légy is jobban csípi. Sokra visz a szegénység (paupertas magna meretrix). Mint vasszeg a zsákból, szegénység a házból stb. 4) Használtatik sajnálkozó indulatszó gyanánt. Szegény! Oh te szegény! Szegény fiú, beh kár érte! Szegény pára! Oh te szegény beteges, mikor léssz egészséges. (Népd.). Oh én szegény bűnös ember! Már az egyik legrégibb t. i. a kisebb Halotti beszédben vagy Könyörgésben eléfordúl ez értelemben: "Szerelmes brátim! imádjamok (ma: imádkozzunk) ez szegín ember lilkiért." (Némelyek azt tartják, hogy ezen rövidebb beszéd valóságos szegény emberek temetésénél mondatott). 5) Átv. a maga nemében hiányos, szükölködő. Szegény nyelv, melynek az eszmék és érzelmek kifejezésére kevés szavai vannak. Szegény irodalom. Szellemileg szegény ember. Bibliai ért. lelki szegény, ki vagyon után nem ásitozik, s ha van is birtoka, ahhoz nem ragaszkodik, boldogságát nem helyezi benne. Népies nyelven: szegény legények, szolgálat nélkül a pusztákon vagy erdőségekben barangoló, a lopásból élő zsiványok. Szegény legény vagyok én, csikót tinót lopok én. (Népd.). Bakonyi szegény legények. De régente, mint némely régi iratokból kitűnik, e név alatt úgy látszik az önkéntes katonákat értették. "K(egyelmed), viseljen gondot rólonk, k. agygyon pézeth, mert k. oztán mi reánk ne vessen, az szegény legényeket nem tarthatjok, ezek es (is) elmennek az kik vannak." (Levél 1555-ből. Szalay Ág. 400 m. l.). "Az vég (végrész) mindenkor így járt, az szegény legény ez félével él, mivelhogy az frigy alatt az fejedelmek is szűkön fizetnek." (U. o. Levél 1559-ből).
"De szegénylegénynek csak jó hajlék Rohoncz,
Mert ott katonának b., kenyere, bor, s koncz."
A XVI. századból. (Thaly K. gyüjteménye; szerénte is a ,szegény legény' és ,katona' hol egyik, hol másik zászlós úr zsoldjában álló szabad csatárt jelentett).
Minthogy e szóban alapfogalom a vagyonosságra vonatkozó szűk, azaz szorult állapot; innen legvalószinübbnek látszik, hogy gyöke szeg nem egyéb., mint a módosított szűk, mintha volna szükény, szikény, szekény; honnan szükös Pázmánnál és Monoszlainál am. szegény, és szükölködni am. szegény állapotban szenvedni, szegénykedni. Rokon hozzá törzsben a szintén szoros állapotra vonatkozó szigorú, szigorog. Legközelebb áll hozzá Vámbéry szerént a csagataj szagin (nyomorult), Zenkernél a keleti török csigan (pauvre). Egyezni látszik vele a görög hchn (az ióniai nyelvjárásban, a finn heikko (gyönge, erőtlen, vékony), lapp häjo, häjos (gyönge, szegény), az arab szakím (krank, schwach), sz előhang nélkül a latin egen-us (ege-o igétől), mongol ügei, ügegü (= szegény, továbbá tagadó szó = nem; használtatik a magyar -talan, -telen értelmében is; a mandsu akó is am. nem; vajjon nem egy eredetű-e ezekkel a török-tatár jok = nem?). A törökben zengin rokon hangu szó épen ellenkezőt, t. i. gazdagot jelent; innen zenginlik a. m. gazdagság.

*SZEGÉNYADÓ
(szegény-adó) ösz. fn. Adó, melyet a szegények tartására kell fizetni, pl. Angolországban.

*SZEGÉNYÁPOLÁS
(szegény-apolás) ösz. fn. A szegényeknek ellátása eledellel, ruházattal, s egyéb szükségesekkel.

*SZEGÉNYÁPOLDA
(szegény-ápolda) ösz. fn. Intézet, ház, melyben a munkára képtelen szegények eledellel, ruházattal stb., elláttatnak.

*SZEGÉNYDED
(szeg-ény-ded) mn. tt. szegényded-ět. Szegényféle, szegényes, aránylag kevéssel biró. Szegényded táplálék, ruházat, lak. Szegényded úr.

*SZEGÉNYDÖN
(szeg-ény-dön) régies ih. Am. szegényesen. Eléjön a Nádor-codexben. A dön képző azonos az ,ujdon' és ,csupádon' szók don képzőjével. ,Újdon' is régebben csak határozóként használtatott.

*SZEGÉNYĚDÉS
(szeg-ény-ěd-és) fn. tt. szegényědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Állapoti változás, midőn valaki előbbi vagyonához képest hovatovább fogyatkozik, kevesebbet bír, s mindinkább szükölködik. A pazarlás szegényedéssel jár.

*SZEGÉNYĚDIK
(szeg-ény-ěd-ik) k. m. szegényěd-tem ~tél, ~ětt. Vagyonában fogyatkozik, azon állapothoz közeledik, melyben valakit viszonylag vagy általán véve szegénynek mondunk. Sors csapásai, saját bünei miatt elszegényedni. V. ö. SZEGÉNY.

*SZEGÉNYEN
(szeg-ény-en) ih. Szegények módjára, szűken, szükölködve, nélkülözve. Szegényen élni, ruházkodni.

*SZEGÉNYĚS
(szeg-ény-ěs) mn. tt. szegényěs-t, v. ~et, tb., ~ek. Szegényféle, szegény állapotra mutató. Szegényes életmód, viselet.

*SZEGÉNYĚSEN
(szeg-ény-ěs-en) ih. Oly állapotban, mely szegénységre mutat.

*SZEGÉNYHÁZ
(szegény-ház) ösz. fn. Nyilvános ház, intézet, melyben a község szegényeit ápolják, szükséges eledellel, ruházattal stb., ellátják; szokottabban: szegények háza.

*SZEGÉNYISKOLA
(szegény-iskola) ösz. fn. Iskola, melyben a szegény gyermekeket díj nélkül oktatják, nevelik.

*SZEGÉNYÍT
(szegény-ít) áth. m. szegényít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Szegénynyé tesz, életneméhez szükséges vagyonától megfoszt valakit. A pazarlás, szertelen fényűzés szegényíti a családot. Az igéret senkit meg nem szegényít. (Km.).

*SZEGÉNYÍTÉS, SZEGÉNYITÉS
(szeg-ényít-és) fn. tt. szegényítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valaki szegénynyé tétetik.

*SZEGÉNYJOG
(szegény-jog) ösz. fn. Kedvezés, melynél fogva a valódi szegények ügyeit az illető hatóság a szokott járandóság elengedésével viszi, védelmezi.

*SZEGÉNYKE
(szeg-ény-ke) kicsiny, mn. tt. szegényké-t. Mint sajnálkozási indulatszó van divatban. A szegényke mennyit szenved! Ó te szegényke! Tudnivaló, hogy leginkáb., kisdedekről és apróbb állatokról használtatik.

*SZEGÉNYKĚDÉS
(szeg-ény-kěd-és) fn. tt. szegénykědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szegény állapotban szenvedés, létezés; folytonos szegénység.

*SZEGÉNYKĚDIK
(szeg-ény-kěd-ik) k. m. szegénykěd-tem, ~tél, ~ětt. Szegény állapotban szenved, tengődik, sanyarog; mint szegény folytatja életét. Képeztetésre olyan mint: királykodik, úrkodik, vitézkedik, kalmárkodik stb.

*SZEGÉNYPÉNZ
(szegény-pénz) ösz. fn. A szegények ápolására, fölsegélésére szánt, rendelt, adott pénz.

*SZEGÉNYRENDĚLET
(szegény-rendělet) ösz. fn. Hatósági, községi, kormányi, vagy országos rendelet, mely az elszegényült polgárok ápolása, ellátása felől intézkedik.

*SZEGÉNYSÉG
(szeg-ény-ség) fn. tt. szegénység-ět, harm. szr. ~e. 1) Szegény, szükölködő állapot, vagy tulajdonság. Szegénységre jutni. Szegénysége miatt szégyenleni magát. Szegénységben élni, meghalni. 2) Mint gyűnév jelent szegényekből álló sokaságot. Városi, falusi szegénység. Pázsitos udvaron lakik a szegénység. (Km.).

*SZEGÉNYTÖRVÉNY
(szegény-törvény) ösz. fn. Szegényekre vonatkozó törvény, mennyiben azok ellátása, és ápolása felől rendelkezik.

*SZEGÉNYÜL
(szeg-ény-ül) ih. Szegények módjára; szükölködve; holmi szükségeseket nélkülözve, nem birva. Szegényül élni, ruházkodni.

*SZEGÉNYŰL, SZEGÉNYÜL
(szeg-ény-űl) önh. m. szegényűl-t. Szegénynyé leszen; az élet fentartására szükséges vagyona, pénze, ereje fogyóban van. Évről évre szegényűl. Vénségére egészen elszegényűlt.

*SZEGÉNYŰLÉS, SZEGÉNYÜLÉS
(szeg-ényül-és) fn. tt. szegényűlés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szegény, szükölködő állapotra jutás.

*SZEGÉNYVITÉZ
(szegény-vitéz) ösz. fn. Tejben áztatott s tojásb., mártott zsemlye- vagy kenyérszelet megpirítva, illetőleg kirántva. Erdélyi tájszó. Túl a Dunán: katonabéles.

*SZEGES
(szeg-es) mn. tt. szeges-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Szegekkel ellátott, amibe szegek vannak ütve. Szeges sarutalp. Szeges kerítés. Szeges bot. Szeges borona. 2) Átv. erkölcsi ért. ami a belérzékeket szeg gyanánt sérti, bökdösi, fulánkozza. Szeges beszéd, szeges szók, szeges iratok.

*SZĚGES v. SZÖGES
(szěg-es v. szög-es) mn. tt. szěges-t v. ~et, tb., ~ek. Egy vagy több szögletet képező, csúcsosan végződő; máskép: szögletes.

*SZEGÉS
(szeg-és) fn. tt. szegés-t, tb., ~ěk, harm. szr ~e. 1) Széles ért. cselekvés, mely által valamit részekre metszünk, hasítunk, törünk. Kenyérszegés, szalonnaszegés. Szárnyszegés. Nyakszegéssel járó esés. 2) Munka, melynél fogva valaki úgy nevezett szegélyt varr, csinál, alakít. Kezkenők szegésével, beszegésével foglalkodni. A nádazók már a szegéshez fogtak. 3) Átv. erkölcsi sérelem, melyet valaki a kiszabott teendőkön ejt, midőn kihágást követ el. Törvényszegés, böjtszegés, ünnepszegés, hitszegés, parancsolatszegés, szószegés, hűségszegés, esküszegés, stb. V. ö. SZEG, ige.

*SZEGET
régies (pl. a Bécsi codexben) és tájdivatos kiejtésü fn. l. SZIGET.

*SZEGETLEN
(szeg-etlen) mn. tt. szegetlen-t, tb., ~ěk. 1) Midőn a szurós hegyes szert jelentő szeg gyökből származik, am. amiben szeg nincsen. Szegetlen bot, csizmatalp. Ez értelemben a gyöknek e hangzója inkább éles ë. 2) Midőn a nyilt hangzóju szeg igéből ered, am. amit meg nem szegtek, amin metszést, törést nem ejtettek, vagy aminek szegélyt nem csináltak. Szegetlen kenyér, szalonna. Szerencse, hogy szegetlen nyakkal megszabadulhattam. A szegetlen ruha szélei kirojtosodnak. Szegetlen háztető. 3) Erkölcsileg meg nem sértett, át nem hágott. Szegetlen törvény, hit, szó, eskü, parancsolat. Szegetlen böjt, ünnep. Itt a gyökszóbeli e nyiltan, terpedten hangzik.

*SZEGEZ
(szeg-ez) áth. m. szegez-tem, ~tél, ~ětt, vagy szegz-ěttem, szegz-ěttél, szegz-ětt; htn. szegez-ni v. szegz-eni; par. szegez-z. 1) Szegféle hegyes eszközzel erősít, öszveköt, kifeszít, ellát, stb., Hirdetményeket kapukra, falakra szegezni. Kiszegezni a szárnyas egeret. Beszegezni a koporsót. Fölszegezni, leszegezni, öszveszegezni, odaszegezni holmit. 2) Átv. testének valamely részét, különösen oldalát a fájdalom szurós szeg gyanánt ökleli, nyilalja. Valami szegezi az oldalamat. 3) Szintén átv. ért. magát valakinek ellene szegezni am. vele szembeszállni, ellene szegűlni. Szuronyt szegezni, am. ellenséggel szurony neki szegezésével szembe szállni. Szuronyt szegezz és előre hadi parancsszó.
"Onnan imás szókkal ősz Torda levette
(t. i. a kardot)
Előb., Buda karján ereit pedzette,
Aztán Etelének szögzé hegye fényét,
Vére ugyan verte a gyula edényét."
A véreskü, Arany Jánosnak ,Buda halála' czímű költeményében.

*SZEGEZÉS
(szeg-ez-és) fn. tt. szegezés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamibe szeget vagy szegeket ütnek, megerősítés, öszvekötés, kifeszítés stb. végett. Beszegezés, fölszegezés, leszegezés stb. 2) Éles fájdalom, vagyis olynemű kinos érzés, mintha a testet valami szurkálná; öklelés, nyilalás; különösen az oldalakat gyötrő ilyetén szenvedés. (Pleuritis).

*SZEGEZŐ
(szeg-ez-ő) mn. tt. szegező-t. Aki vagy ami szegez. A Bécsi codexben am. zár (clausura): "Ugyan erősejtik meg a papok az ajtókat szegezőkkel és lakatokkal." (Baruth. Utolsó fejezet).

*SZEGFEJ, SZEGFŐ
(szeg-fej v. ~fő) ösz. fn. A szegnek vastagab., végén levő gombja, vagy kalapja, vagy két águ szárnyai, amelyre ütve azt valahová beverik. A szeget fején találni átv. ért. am. kellő helyen, lényegében érinteni valamit.

*SZEGFURÓ v. ~FURÚ
(szeg-furó v. ~furú) ösz. fn. Vékony csavarú kis furú, melylyel a beütni való nagyob., szegnek likat csinálnak.

*SZEGFŰ
(szeg-fű) ösz. fn. Növénynem a tíz hímesek seregéből és kétanyások rendjéből; csészéje egytagú, bőrforma, csővel, tövön pikkelyes; bokrétája öt szirmu, szirmai nyakasak; tokja hengeres, egy rekeszű; levelei ellenesek. (Dianthus). Fajai sokfélék, melyek ismét csomós virágúakra, elágazó száruakra, és egy (néha két) viráguakra osztályoztatnak. Mind ezek között ismeretesbek a csillagszegfű (d. barbatus), melynek virága sokszinü, teljesedő, köznéven: szapora szegfű, csillagvirág; a barát szegfű (d. carthusianorum), köznéven: barát- v. németszegfű; a szeplős szegfű (d. armeria), szirmai fejérrel pettegetett pirosak, köz néven: mezei szegfű; a pompás szegfű (d. cariophillus) köz néven: kerti- v. szagosszegfű; a leányszegfű (d. virgineus), köz néven: pünkösti szegfű. Néhutt a köz nép más nemü virágokat is nevez e néven, ilyenek a büdös szegfű, másképp: büdöske (tagetes patula), kakuk szegfű, növénytani néven: kakukmécsvirág (lychnis flos cuculi).

*SZEGFÜBARNA
(szeg-fű-barna) ösz. mn. A barna szegfű szirmaihoz hasonló szinű.

*SZEGFÜBORS
(szeg-fű-bors) ösz. fn. Keletindiai cserjének (eugenia cariophyllata) fűszeres erejű gyümölcse.

*SZEGFÜGALÓCZA
(szěg-fü-galócza) ösz. fn. Gyepeken termő gombafaj a galóczák neméből; kalapja domború, azután meglapúl, viaszszinű, átlátszó, lemezei tejfelszinűk, ritkásak; húsa kevés, megehető. (Agaricus esculentus).

*SZEGFÜKÖRTE
(szeg-fű-körte) ösz. fn. Apró, szamatos izű, nyári körtefaj.

*SZEGFÜNÁPICZ
(szeg-fü-nápicz) ösz. fn. Növényfaj a nápiczok neméből; bugája szétberzedt, háromhárom águ, görbegurb., kocsányokkal; virági ritkásak; jószagú, de a moly nem szenvedheti. (Aira caryophyllacea).

*SZEGFÜOLAJ
(szeg-fű-olaj) ösz. fn. Szegfüvirág szirmaiból kivont olaj.

*SZEGFÜSZÁDOR
(szeg-fű-szádor) ösz. fn. A szádorok neme alá tartozó növényfaj; himszálai tövön pelyhesek, bibéje fakó vagy piros; különben hasonló a nagy szádorhoz. (Orobanche caryophyllacea).

*SZEGFŰSZÁL
(szeg-fű-szál) ösz. fn. A szegfű nevü növénynek egyes szála.

*SZEGFÜSZEG
(szeg-fü-szeg) ösz. fn. Egy indiai fának még ki nem nyilt, szegforma bimbaja, mely előb., füstön, azután napon megszárítva fűszer gyanánt árultatik. V. ö. SZEGFÜBORS.

*SZEGFŰTŐ
(szeg-fű-tő) ösz. fn. Szegfű, mint növény, egészen, azaz, tövestul, szálasztul véve.

*SZEGFŰVIRÁNY
(szeg-fű-virány) ösz. fn. Virágzásban levő szegfűvek csoportozata.

*SZEGGOMB v. ~GÖMB
(szeg-gomb v. ~gömb., ösz. fn. A szegnek gombhoz hasonló gömbölyü feje, pokja.

*SZEGH
NEMES~, puszta Pozsony m.; helyr. ~Szegh-re, ~ěn, ~ről.

*SZEGHAJU
l. SZÖGHAJU.

*SZEGHALOM
falu Békés m.; helyr. Szeghalom-ra, ~halm-on, ~halomról.

*SZEGHÁMOR
(szeg-hámor) ösz. fn. Hámor, melyben szegeket készítenek.

*SZEGHEGY
falu Bács m.; helyr. Szeghegy-re, ~ěn, ~ről.

*SZEGHI v. SZEGI
puszta Zemplén m.; helyr. Szeghi-be, ~ben, ~ből.

*SZEGHUZÓ
(szeg-huzó) ösz. fn. Csipővas, vagy fogó, melylyel a szegeket kihuzzák; különösen a palakővel dolgozó, és födelező mesteremberek ilyetén eszköze.

*SZEGI
l. SZEGHI.

*SZEGIK
(szeg-ik) k. l. SZEG ige alatt.

*SZEGILONG
falu Zemplén m.; helyr. Szegilong-ra, ~on, ~ról.

*SZĚGLE
(szěg-el-e) fn. tt. szěglé-t. Tájdivat szerént, nevezetesen Mátyusföldön am. szeglet. Szegleszugla = szegzug. Eléjön Szab., Dávidnál is. Törzse, valamint a szeglet szóé, a szěgel, v. szěglik ige, melyből lett igenév: szěglő, módosítva: szěgle, mint hetle kotla, vizsla, pisle, terleturla stb.

*SZĚGLET, SZÖGLET
(szěg-el-et) fn. tt. szěglet-ět, harm. szr. ~e. 1) Azon tér, melyet a szeg, vagyis két vonalnak érintkezése képez, s mintegy öszveszorít. Egyenes, éles, tompa szeglet. A két oldalirányban öszvejövő falak szegletet alakítanak. Szegletb., szorítani valakit, tenni valamit. Szegletbe húzni magát. V. ö. ZUG, SUT. 2) Azon csúcs, vagy sarok, vég, melyet a szeg kivülről képez. A ház szegletét meghorholta a tengely. Szegletbe botlani. A levél szegletét behajtani. A papirt szegletekre kimetélni. Egyik utczaszeglettől a másikig. V. ö. SZEG, fn.

*SZĚGLETĚS, SZÖGLETES
(szěg-el-et-ěs) mn. tt. szěgletěs-t v. ~et, tb., ~ek. Csúcsra, sarokra, ékre végződő, kimenő, kiálló. Szegletes sipka. Szegletes betűk. Szegletes alma, körte. Ellentétei: gömbölyü, kerek. Átv. Szegletes modor, magaviselet, midőn valakinek mozdulataiban, taglejtéseiben hiányzik a kellő arány, idom, s beszédében, tetteiben nincs meg a finomabb simaság, minélfogva a bevett társalgási szabályokba ütközik.

*SZĚGLETĚSEN
(szěg-el-et-ěs-en) ih. Szegletes minőségben vagy állapotban.

*SZĚGLETĚSSÉG
(szěg-el-et-ěs-ség) fn. tt. szegletěsség-et, harm. szr. ~e. Tulajdonsága valamely testnek, illetőleg térnek, melynél fogva szegletesnek mondatik. V. ö. SZĚGLETĚS.

*SZĚGLETĚZ
(szěg-el-et-ěz) áth. m. szěgletěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Szegleteket csinál valamin; szegletekre kimetsz, kifarag, stb., Szegletezni az üvegedényeket. Ollóval kiszegletezni a papirt.

*SZĚGLETĚZÉS
fn. tt. szěgletězés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit szegletezünk. V. ö. SZĚGLETĚZ.

*SZĚGLETKŐ
(szěglet-kő) ösz. fn. 1) Nagyob., tömegü kő, mely valamely épületfalnak szegletét képezi. 2) Kivülről a szegletfalhoz a végett illesztett kőczobor, hogy azt a járókelő szekerek dörzsölése ellen megóvja. Szegletkőbe akasztani a tengelyt. Megbotlani a szegletkőben.

*SZĚGLÉZ
(szěg-le-ez) l. SZĚGLETĚZ.

*SZEGMÉNY
(szeg-mény) fn. 1) Széles ért. darab., melyet valami egészből leszegnek. 2) Mértani ért. a körterületnek oly (elszegett) darabja, mely egy ív, és egy ívhúr között foglaltatik. Érteményre, gyökre és képzőre egyezik vele a latin segment és segmentum.

*SZEGMÍVES
(szeg-míves) ösz. fn. Szegcsináló, szegkovács.

*SZEGŐ
(szeg-ő) mn. és fn. tt. szegő-t. Általán, aki valamit szeg, beszeg, elszeg stb., V. ö. SZEG, ige. Különösen 1) némely öszvetett szókban oly személy, ki bizonyos erkölcsi kötelezettséget megsért, felbont. Hitszegő, szószegő, esküszegő, hűségszegő, hivatalszegő, törvényszegő stb. 2) A mértanban egyenes vonal, mely valamely görbe vonalat két vagy több pontban érint. (Secans). Vannak ily nevű családok is.

*SZEGŐDÉS
(szeg-ő-öd-és) fn. tt. szegődés-t, tb., ~ěk, harm, szr. ~e. Állapoti változás, midőn valaki elébbi, akár társas viszonyától akár magános állapotától megválva máshoz csatlakozik. V. ö. SZEGŐDIK.

*SZEGŐDI
(szeg-ő-öd-i) mn. tt. szegődi-t, tb., ~k v. ~ek. Mondják oly emberről, ki előbbi társát, pajtását, pártfeleit, könnyen oda hagyogatja, s másokhoz adja magát, hasonló lévén oly szolgához, ki urait minduntalan változtatja, s majd ehhez, majd ahhoz szegődik be. Birnak e tulajdonsággal a csavargó ebek is.
E szó a szegődik ige részesülőjének módosított alakja, melyben az i egyszersmind némi kicsinylést, olcsárlást, gúnyt fejez ki, mint ezekben is: kortyándi, szeleverdi, pökhendi, sunyi, csapdi, vaksi, kapzsi, zsugori, hiblihubli, csalavandi stb.

*SZEGŐDIK
(szeg-ő-öd-ik) belsz. m. szegőd-tem, ~tél, ~ött. 1) Előbb., szokott vagy rendes állásától eltér, elhajlik; máskép: szegűl. 2) Előbbi társas viszonyát, avagy magános állapotát elhagyva valakihez oda csatlakozik, s öszveköttetésbe lép vele. Tegnap Péterrel járt, ma pedig hozzám szegődött. Egyik párttól másikhoz szegődni. Az uratlan, csavargó eb ahhoz szegődik, aki nyájas szóval, étellel csalogatja. 3) Valakihez, mint urához, parancsolójához, bizonyos bér kialkuvása mellett szolgaképen beáll. Az urasághoz béresnek, ostorosnak, juhásznak, csikósnak szegődni, beszegődni. Szolgálónak, szobaleánynak, szakácsnőnek szegődni. Elszegődtem Tarnóczára bujtárnak. (Népd.). Még bé sem szegődött, már kiszolgálta urát. "Megszegődvén ke(dég) a művesekkel" (conventione facta. Müncheni codex. Máté. XX.).
Minthogy a szegődés az elébb., viszonynak megszakasztásában, s egy ujabb csatlakozásban áll: innen gyöke szeg ige, és rokon azon szak szóhoz, melyben alapfogalom az öszvekapcsolt részeknek elválása, és ekképen egy más térviszonyba lépése; ezen alapfogalomnál fogva elszakadni valahonnan am. eltávozni; ide szakadt, hozzánk szakadt, am. máshonnan elválva, eltávozva, ide hozzánk jött, telepedett, és így, valakihez szegődni, am. máshonnan hozzá szakadni, mintegy szakódni; elszegődni am. elszakadni. A 2-ik és 3-ik jelentésben nem annyira a belszenvedés mint önkéntes cselekvés rejlik, mint több más hasonló képeztetésekben is, pl. munkálódik, gúnyolódik, kötődik, szerződik stb.

*SZEGŐDMÉNY
(szeg-ő-öd-mény) fn. tt. szegődmény-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. l. SZEGŐDSÉG.

*SZEGŐDMÉNYĚS
(szeg-ő-öd-mény-ěs) mn. tt. szegődményěs-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Szegődményre vonatkozó. 2) Aki szegődményi v. szegődségi viszonyban áll mással. Ha ilyenkor főnevűl használtatik, tárgyesete: szegődményěs-t, tb. ~ěk.

*SZEGŐDÖTT
(szeg-ő-öd-ött) mn. tt. szegődött-et. 1) Viszonyos föltételek mellett szolgálatra szerződött. Egy évre beszegődött kocsis, juhász, bujtár. 2) Amit a szegődés föltételeül kikötöttek. Szegődött élelmezés, ruházat. Szegődött bér, osztott koncz. (Km.).

*SZEGŐDSÉG
(szeg-ő-öd-ség) fn. tt. szegődség-ět, harm. szr. ~e. Szerződés, melynek erejénél fogva valaki bizonyos szolgálatra, szolgálattételre, pl. munkára, bérfizetésre kötelezi magát. (Conventio).

*SZEGŐDSÉGI
(szeg-ő-öd-ség-i) mn. tt. szegődségi-t, tb., ~ek. Szegődségre vonatkozó, azt illető. Szegődségi levél. Szegődségi viszony, állapot.

*SZEGŐDTET
(szeg-ő-öd-tet) mivelt. m. szegődtet-tem, ~tél, ~ětt, par. szegődtess. Eszközli, véghez viszi, hogy valaki szegődjék. Az urasági tiszt az év vége felé újra szegődteti a cselédeket.

*SZEGŐDTETÉS
(szeg-ő-öd-tet-és) fn. tt. szegődtetés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szegődés eszközlése. Cselédek szegődtetése.

*SZEGŐDVÉNY
(szeg-ő-öd-vény) fn. tt. szegődvény-t, tb., ~ěk. 1) Szegődségről kelt iromány vagy levél. 2) ,Szegődmény' helyett l. SZEGŐDSÉG.

*SZEGRŐL ESETT
mn. Átv. ért. am. egészen új, újdon új.

*SZĚGRŐLVÉGRŐL
(szěgről-végről) ösz. ih. Valamely tárgynak azon részeit véve, melyek annak közepétől, belsejétől, derekától, lényegétől legküleb., esnek. Szegrőlvégről szemügyre venni valamit. Szegrőlvégről tudakozódni valami iránt. Innen: szegrőlvégről atyafi, am. a nemzetségi törzsöktől távolról. A hasonlat onnan vétetett, mert a testek szegletei és végei legkülebb esnek.

*SZĚGSÁRGA
l. SZÖGSÁRGA.

*SZEGSZÁRD
mváros Tolna m.; helyr. Szegszárd-on, ~ra, ~ról.

*SZEGTĚN
(szeg-t-ěn) ih. Azon multidői ígenevekből származott határozóink egyike, melyek az illető gyökigével párosulva a cselekvésnek vagy állapotnak folytatását, vagy fokozott hatását fejezik ki, mint nőttön nő, jöttön jő, futton fut, nézten néz, azaz, folyvást nő, jő, fut, néz, és így, szegten szeg, folyvást, mindig, egyremásra szeg, megszeg valamit. Szegten szegdel (Faludi). Képzőjében a hangrendi hasonlat szerént közép ě hangzik szabályosan, melynek az ö és o felel meg, mint nőttön, futton, nem pedig, nőtten, futtan. Ellenkezőleg a melléknevekből képzett ilyetén határzókban a kétágú nyilt a e uralkodik, mint: okosan, bölcsen; noha itt is vannak némely kivételek, mint: gazdagon, szabadon, szárazon, vakon, nagyon, (alkalmasint job., hangzásból), s néhány mások, melyek számát a tájak szokása szaporítja.

*SZEGŰL
(szeg-űl) önh. m. szegűl-t. Ellenkező irányb., helyezkedik; rendes vagy szokott állapotát elhagyva egy másik tárgygyal, v. személylyel öszvetüződik. Neki szegülni. Ellene szegülni valaminek, vagy valakinek. Az egymást taszigálók vállaikkal egymásnak szegülnek. A kanyarodó folyam nyila a partnak szegűl. A kocsi rúdja megszegűlt.
"Hogy mind begyülének, ezek és a többi,
Hún ágak apái, hún seregek főbbi
Fényével a homlok mind szegül Budára,
Ő pedig ily szókat veszen ajakára."
Buda halála. Arany Jánostól.
Gyöke lehet ugyan az öszvetüző vonalak által képzett szěg is: azonban nem tapasztaljuk, hogy az ö-ző tájkiejtések ,szögűl'-t használnának, mint használnak ,szög'-öt. Innét azt véljük, hogy ,szegül' valamint ,szegődik' a nyilt e-vel ejteni szokott ,szeg' igétől származik.

*SZEGŰLÉS, SZEGÜLÉS
(szeg-űl-és) fn. tt. szegülés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Azon állapot, midőn valami vagy valaki szegűl, megszegűl, nekiszegűl.

*SZEGÜLŐ
(szeg-ülő) ösz. fn. Szegmívesek ülője, melyen szegeket kovácsolnak. V. ö. ÜLŐ.

*SZĚGŰLVÉGŰL
l. SZĚGRŐLVÉGRŐL.

*SZEGVÁR
faluk Csongrád és Szala m.; helyr. Szegvár-ra, ~on, v. ~ott, ~ról.

*SZEGVAS
(szeg-vas) ösz. fn. 1) Vas, melyből szegeket készítenek. 2) A szegmíveseknél négyszögü, likas vas eszköz, melyben a szegeknek fejeket alakítnak.

*SZEGVÉNY
(szeg-vény), fn. tt. szegvény-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. l. SZEGŐ, 2).

*SZEGZ
(szeg-ez) l. SZEGEZ.

*SZEGZÁRD
l. SZEGSZÁRD.

*SZEGZÉS
l. SZEGEZÉS.

*SZEGY v. SZĚGY
fn. tt. szegy-et, harm. szr. ~e. A szarvasmarhának melle, vagyis két első lábai között a lebenyeg alatt fekvő része; tovább., a husárusok nyelvén, azon hús, melyet onnan levágnak. Ökörszegy, tehénszegy. A szegyéből egy fontot kérni. Régi iratokban eléjön valamely ,gát' vagyis mai szokottabb nyelven ,sarkantyu' helyett. "Volt nagyságtoknak valami Dunaszakadék vize, kin szegyet csináltatott." Levél 1558-ból (Szalay Ág. 400. m. l.).
Egyezik vele a lovak, szamarak, szarvasok mellét jelentő szügy. Mennyiben mind a szegy mind a szügy több., kevesbbé kidudorodott alaku, alaphangban és fogalomban rokonaik: a pofát jelentő tügy, a felfúható tüdő, továbbá dödölle, döhér stb. Görögül sthJoV (Brust, eigentlich das Hervorstehende. Dr. Valent. Christ Friedr. Rost); finnül säke, säke, säkehe.

*SZÉGYELL; SZÉGYELLÉS
l. SZÉGYENEL; SZÉGYENLÉS.

*SZÉGYĚN
(szégy-en) fn. tt. szégyěn-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Erkölcsi szenny, mely becstelenséget, nyilvános megvetést és utálatot szokott vonni maga után, továbbá azon állapot, melybe valaki a miatt jut. Szégyent vallani. Szégyenbe esni. Szégyent okozni, szégyenére lenni, válni valakinek. Szégyenbe ejteni valakit. Szégyent tenni valakin. Nagy szégyen érte őt. Szégyenében nem tud hova lenni. Szégyen gyalázat! Örökös, nyilvános, lemoshatatlan szégyen. A szegénység nem szégyen. Szégyennek kitenni magát. Szégyen a futás, de hasznos. (Km.). 2) Szelidebb ért. kudarcz, rövidség, veszteség, melyet valaki versenytársa irányában vall, kivált ha előbb elbizta magát, ha hetvenkedett. A támadó hadak szégyennel kénytelenek voltak visszavonulni. 3) Érzeményi viszonyban van a szemérem szóval is, midőn am. elpirulás (jó értelemben) melyet valaki szenved, midőn gyöngéd erkölcsi és becsületérzése megsértetik. A tisztes nők szégyennel fordulnak el ily becstelen látványtól. A trágár beszédekre szégyen pirja futotta el arczát. Ezen sajátságos mondatban: szégyen fejében tenni valamit am. a szégyennek, megszégyenítésnek váltságára, kikerülésére.
Eredetileg, s két első jelentésében rokonságban áll a szenny szóval, minél fogva úgy vélekedhetünk, hogy talán csak ezen szóból módosult át, vagyis összébbvonva: szégy, ennek erkölcsi érteményében, t. i. az ny utób., gy-vé változott: szengy, ez pedig en toldalékkal lett szengyen, szégyen, milyen toldalékot találunk a gézen gúz, enczen bencz, kótyon fity, inczen pincz stb., olcsárló szókban is, melyekkel egyezik: szégyen szem. Kétségtelenné teszi a szengy törzset a Góry-codex: "Hogy az úr Isten ... az örök szengyöntül megszabadojcsa." (47. l.). Ugyanitt eléjön ,szégyön" is. Hogy a kihagyott n, m helyett a rövid hangzó megnyúlik, azt a nyelvszokás eléggé bizonyítja, mint: mengyen, mégyen; mencs v. mincs (Csalóközben) am. mécs; pempő, pép; munka, múka (régiesen); longó (Nyitra körül) am. lógó, langy, lágy (víz) stb. Idegen nyelvekben rokonok hozzá a csagataj szigan-mak = szégyenel-ni (Vámbéry), továbbá a sínai szién (pudor, rubor). Szlávul Dankovszky szerént: sztigyeni, Jancsovicsnál: sztud am. szégyen.

*SZÉGYĚNĚDÉS
(szégy-ěn-ěd-és) fn. tt. szégyěnědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki szégyent vall. V. ö. SZÉGYĚNĚDIK.

*SZÉGYĚNĚDIK
(szégy-ěn-ěd-ik) k. m. szégyeněd-tem, ~tél, ~ětt. Szégyent, pironságot vall, szenved; oly valami esik rajta, miért magát szégyenlenie kell.

*SZÉGYĚNĚL
(szégy-ěn-ěl) áth. m. szégyěněl-t v. szégyěnl-ětt, htn. ~ni v. szégyenl-eni. Kétféle kép ragozható; hangugratással, és a nélkül: szégyěnělěk, szégyěnělsz, szégyěněl, szégyěnělěk stb., vagy szégyěnlek, szégyěnlsz v. szégyěnlesz stb., De az n hasonulhat is, vagyis az l előtt ehhez hasonlóvá, szintén l hanggá átváltozhatik: szégyell; s ekkor a múlt lesz: szégyellt v. ~ětt, htn. ~ni v. ~eni. Szenvedő alakban nem divatozik. Valamit szégyennek tart; pironságot szenved; bizonyos dolog szégyenérzetre indítja. Józanan szégyenli, amit részegen elkövetett. Szégyenli ifjuságának csínyeit. Szégyenli, hogy vén leánynak maradt. Miért szégyenled az elmellőztetést? Nem szégyenled magadat?! Szégyenli megvallani szegénységét, bűneit. El-, megszégyenleni magát. Aki hazudni szokott, a lopást nem szégyenli. (Km.).

*SZÉGYĚNĚLÉS
l. SZÉGYĚNLÉS.

*SZÉGYENÉRZET
(szégyen-érzet) ösz. fn. l. SZÉGYENLET.

*SZÉGYENFA
(szégyen-fa) ösz. fn. Nyilvános téren felállított czölöp, czobor, vagyis úgy nevezett bitófa, melyhez a büntetteseket köz megszégyenítés végett büntetésül kikötni szokták.

*SZÉGYENGET
(szégy-en-get) áth. m. szégyenget-tem, ~tél, ~ětt, par. szégyengess. Pesthi Gábornál: elszégyenget am. szégyennel elűz, elpirongat. "A balgatag madarat megfoszták a nem ő talljától (tolljától)... oztán el haza szégyengeték." (XXIX. mese).

*SZÉGYĚNHÁZ
(szégyěn-ház) ösz. fn. Különös esetekben valamely büntettben vagy vétekben marasztalt fenyitésére rendelt lak vagy szoba.

*SZÉGYĚNÍT, SZÉGYĚNIT
(szégy-ěn-ít) áth. m. szégyenít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Valakinek irányában, ellenében oly tettet követ el, mi miatt az magát szégyenli, pironságot szenved. Megszégyenít. Fiam, ne szégyenítsd apádat. Különösen bizonyos jelesség, kitünő tulajdonságnál fogva versenytársán vagy ellenfelén kitesz; a hányivetit a kérkedőt legyőzi, nemeslelküsége által mást felülmúl stb., Az ujoncz vitéz megszégyenítette az agg katonákat. Az adakozó szegény megszégyeníti a fösvény gazdagokat.

*SZÉGYENÍTÉS, SZÉGYENITÉS
(szégy-enít-és) fn. tt. szégyenítés-t, tb., ~ěk. Cselekvés, mely szégyent okoz valakinek.

*SZÉGYĚNÍTŐ, SZÉGYĚNITŐ
(szégy-ěn-ít-ő) mn. tt. szégyenítő-t. Szégyent okozó, szégyennel járó. Szégyenitő magaviselet.

*SZÉGYĚNKĚDÉS
(szégy-ěn-kěd-és) fn. tt. szégyěnkědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. A becsületérzésnek szenvedő állapota, midőn bizonyos dolog miatt valaki szégyenli magát. V. ö. SZÉGYĚNKĚDIK.

*SZÉGYĚNKĚDIK
(szégy-ěn-kěd-ik) k. m. szégyěnkěd-tem, ~tél, ~ětt. Akár saját maga, akár a vele viszonyban levők hibájaért, vétkeért folytonos vagy gyakori szégyent szenved, pironkodik, vagyis oly állapotban van, mely gyöngéd becsületérzésével ellenkezik. Szégyenkedik, kit véletlenül valamely szeméremsértő tetten rajta kapnak. Szégyenkedik az apa, midőn fia a társaságban illetlenül viseli magát. Elszégyenkedett innen, szégyennel eltávozott.

*SZÉGYĚNKĚZÉS
(szégy-ěn-kěz-és) l. SZÉGYĚNKĚDÉS.

*SZÉGYĚNKĚZIK
(szégy-ěn-kěz-ik) k. m. szégyěnkěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. l. SZÉGYĚNKĚDIK.

*SZÉGYĚNKŐ
(szégyěn-kő) ösz. fn. Szoros ért. kőállvány, melyre némely büntettben marasztaltat nyilvános megszégyenítés végett régebben állítani szoktak. Kiállították a szégyenkőre. Átv. köz látványul nyilvános helyen véghez vitt akármily szégyenítés neme. Itt állok a szégyenkövön.

*SZÉGYĚNLÉS
(szégy-ěn-ěl-és) fn. tt. szégyěnés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot midőn valaki valami miatt pirosságot szenved.

*SZÉGYĚNLET
(szégy-ěn-ěl-et) fn. tt. szégyěnlet-ět, harm. szr. ~e. A gyöngéd erkölcs, vagy becsületérzet megsértéséből eredt kedélyállapot. Szégyenletében nem tudott hová lenni.

*SZÉGYĚNLETĚS
(szégy-ěn-ěl-et-ěs) mn. tt. szégyěnletěs-t v. ~et, tb., ~ek. Szégyent hozó vagy okozó, szégyennel járó, szégyenítő. Szégyenletěs magaviselet.

*SZÉGYĚNLŐS
(szégy-ěn-ěl-ő-ös) mn. tt. szégyěnlős-t v. ~et, tb., ~ek. Aki hamar elszégyenli magát; könnyen elpiruló, szemérmes, kivált midőn idegenek társaságába jut, minek oka gyakran a nevelés hiánya, vagy bizonyos félénkség szokott lenni. Szégyenlős falusi leány, menyasszony.

*SZÉGYĚNLŐSSÉG
(szégy-ěn-ěl-ő-ös-ség) fn. tt. szégyěnlősség-ět, harm. szr. ~e. Szégyenlős tulajdonság, vagy állapot. V. ö. SZÉGYENLŐS.

*SZÉGYĚNOSZLOP
(szégyěn-oszlop) ösz. fn. Büntettesek szégyenitése végett kőből vagy fából felállított oszlop. l. PELENGÉR.

*SZÉGYĚNPAD
(szégyěn-pad) ösz. fn. 1) Pad némely tanodában, hová a nevendéket fegyelmi tekintetben ültetik. 2) Büntettesek nyilvános megszégyenitése vagy fenyitése végett is köz helyen felállított padforma készülék fából vagy kőből.

*SZÉGYENPÍR
(szégyen-pír) ösz. fn. Szégyenlés miatt az arczon elömlő píronság. Átv. ért. am. szégyenérzet.

*SZÉGYĚNSÉG
(szégy-ěn-ség) fn. tt. szégyenség-ět, harm. szr. ~e. Szégyennel járó mivolta, tulajdonsága, állapota valamely tettnek; csufság, gyalázatosság. Szégyenséget okozó tolvajság, házasságtörés.

*SZÉGYĚNSÉGĚS
(szégy-ěn-ség-ěs) mn. tt. szégyěnségěs-t v. ~et, tb., ~ek. Nagy szégyennel járó; csufságos, gyalázatos.

*SZÉGYĚNSZĚM
(szégyěn-szěm) ösz. fn. Egyébiránt csak e ragozásban használják: szégyěnszěmre am. nyilvános szégyent okozó módon; a köz illemet vagy erkölcsiséget sértőleg. Szégyenszemre tenni valamit.

*SZÉGYĚNTELEN
(szégy-ěn-telen) mn. tt. szégyěntelen-t, tb., ~ěk. Szemtelen, orczátlan, ki nem szégyenli magát, midőn a gyöngéd erkölcsi vagy becsületérzést megsértette. "Mercurius azért megösmeré az ő álnokságát és szégyentelen voltát." Pesthi Gábor meséi (CLXX. mese). Határozóként am. szemtelenül.

*SZÉGYĚNTELENÜL
(szégy-ěn-telen-ül) ih. Szemtelenül, orczátlanul, rút tettén el nem pirulva. A nyilvános bűntetést szégyentelenül venni.

*SZÉGYĚNÜL
(szégy-ěn-ül) ih. Szégyenként, szégyenitőleg, lealázásul. A gonoszak rágalmát nem kell szégyenül venni.

*SZÉGYĚNŰL, SZÉGYĚNÜL
(szégy-ěn-űl) önh. m. szégyěnül-t. Szégyent vall; oly valami történik rajta, mi szégyenére válik; kevélysége, hányivetisége lealáztatik. Megszégyenűl. V. ö. SZÉGYENÍT.

*SZÉGYĚNŰLÉS, SZÉGYĚNÜLÉS
(szégy-ěn-űl-és) fn. tt. szégyěnülés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. l. SZÉGYĚNVALLÁS.

*SZÉGYENÜLTETIK
(szégy-ěn-űl-tet-ik) régies külsz. a mai ,szégyeníttetik' helyett.

*SZÉGYĚNVALLÁS
(szégyěn-vallás) ösz. fn. Állapot, midőn szégyen ért valakit.

*SZEGYFEJ
(szegy-fej) ösz. fn. A szarvasmarha szegyének kidudorodó része, s a belőle kivágott koncz. V. ö. SZEGY.

*SZEGYTÁJ
(szegy-táj) ösz. fn. A szarvasmarha szegye körüli rész.

*SZÉHELY
vagyis SZÉNHELY, székely tájszó, am. szénégető hely. Túl a Dunán talán németesen: milehely, a Meiler, Meilerstatt után.

*SZEHÉNFA
puszta Somogy m.; helyr. Szehénfá-ra, ~n, ~ról.

*SZEJKE
fn. tt. szejké-t. A székelyeknél jelent nehéz italu, némelyek szerént büdösköves szagú, rosz izü forrásvizet és ilyetén vízzel bővelkedő lapályt, söppedéket, melyről egyébiránt Ferenczi János a Tájszótárban azt mondja, hogy a marhák szeretik inni. Úgy látszik, mintha a szike vagyis szík főnévből módosult volna; s attól származott aztán szejkés v. szejkes azaz szíkes; V. ö. SZEJKÉS.

*SZEJKÉS, SZEJKES
(szejke-es v. szejk-es) mn. tt. szejkés-t v. szejkes-t v. ~et, tb., ~ek. A Tájszótárban Gödry után: szejkés hely vagy víz am. büdösköves hely vagy víz. Kriza Jánosnál: szejkes hely vagy víz = salétromos, timsós forrás. Az utóbbi értelmezésből megtetszik, hogy ez alkalmasint az általánosabb divatu ,szíkes' szóból módosult. A mongolban szeköü am. salétrom.

*SZEJP
l. SZELYP.

*SZÉK (1)
fn. tt. szék-ět, harm. szr. ~e. 1) Különféle szabásu, alakú, és anyagból való bútorféle állvány, mely rendeltetésénél fogva ülőhelyül szolgál. Különböztetés végett V. ö. PAD, LÓCZA, PAMLAG, KEREVET. Karos, hátas, karatlan szék. Négy, három láb., szék. Fa szék, vas szék. Szalma, nád, bőr szék, mennyiben ülési alapja szalmából, nádból vagy bőrből van. Kis szék, bábaszék, fejő szék, vargaszék, tábori szék, zsellyeszék. Lucza széke (l. LUCZA). Két szék között földre esett v. földön maradt. (Km.). Székkel megkinálni a vendéget. 2) Székhez hasonló, s bizonyos működésre használt állvány. Gyóntató szék, szónoki szék, tanszék, imaszék. Dagasztó szék, melyre a teknőt fektetik. Szapulószék, faragószék, vágószék, szövőszék, térdeplőszék, árnyékszék. A mészárszék több vidéki szokás szerént egyszerüen: szék. 3) Bizonyos méltóságok ülőpolcza, mint a rangnak jelvénye. Királyi, fejedelmi, érseki, püspöki szék. Szent Péter széke. 4) Hely, telep, vidék, tartomány, mely állandó lakul, tartózkodásul szolgál, milyenek Erdélyben a székelyek és szászok székei. 5) Átv. hatóságok, biróságok gyülekezete, testülete, mennyiben törvényes hatalmukat, működésöket összeülve szokták gyakorolni, mely jelentése leginkább összetételekben fordúl elé. Kormányszék. Szentszék. Tisztiszék. Számvevőszék. Törvényszék. Itélőszék. Semmitőszék. Birói szék. Országló szék. Tisztújitó szék. Egyedül állva is használtatott, és használtatik ,törvényszék' v. ,birói szék' helyett: "Ezért az dologért székre idéztetett minket szógabiró által." Levél 1559-ből (Szalay Ág. 400 m. l. 398. lap). Innen ezen öszvetételek: székülés, törvényes, birói tanácskozás; székülő v. székfia, birótag; széksértés.
Minthogy a szék szó önhangzója hosszú, bizonyossággal állíthatjuk, hogy az két önhangzóból húzatott egyb., sze-ek vagy sza-ek, és így a gyök sze vagy sza azonos azon sza gyökkel, mely száll szónak is elemét alkotja. Innen szék eredeti értelme szállás, megszállás, a hol megszállunk, megülepedünk, megtelepedünk. De ugyancsak eredeti értelménél fogva jelent emelkedést (felszállást), emelkedett helyet is. Idegen nyelvekben egyezik vele közelebbről a török szeki (lieu un peu élevé pour s' asseoir; banc, estrade), persa szaku v. szóku (sedile seu scumnum), mongol szago-khu (s' asseoir, demeurer), honnan: szaghodal v. szagholta v. szaghori (sičge, demeure, domicile), továbbá szintén a mongol szeöke (chaise ŕ porteurs, Sänfte), arab szeken (szék, székhely, domicil, habitation); távolabbról a latin: sca-mnum és török iszkemle törzse. Különösen a latin scamnum-ot a nyelvészek scando (= hágok, fel- vagy leszállok) igéből származtatják. De egyezik vele gyökben a latin sedes, sedeo, sella, solium, német sitzen, Sessel, szláv szedim, szedlo, szelo, franczia seoir, asseoir, siége stb. is.

*SZÉK (2)
fn. tt. szék-et, harm. szr. ~e; a székelyeknél és Ormánságban mélyhangu, pl. amott: tojás szíkja, emitt: széka. Bizonyos állati és növényi testek bele, belseje. Tojás széke, sárgája. Bodza széke, azaz, szívos bele. Innen jelenti az emberi ürüléket vagy ganajlatot is. Lágy szék, kemény szék. Nincs rendesen széke.
E szó az ülőhelyet jelentő székkel fogalmi öszveköttetésben nincsen; miért valószinű, hogy inkáb., azon szék szóhoz rokon, melyet némely szójárás szerént máskép szík-nek mondanak; V. ö. SZÍK.

*SZÉK (3)
falu Heves m.; FELSŐ~, Kraszna, NÉMET~, MAGYAR~, Baranya, MARKA~, Bihar m.; erd. mváros Doboka m.; helyr. Szék-re, ~ěn, ~ről.

*SZÉK (4)
l. SZÍK.

*SZÉKA
fn. tt. székát. Ormánságban (Baranya megyében) am. tojás széke. l. SZÉK, (2).

*SZÉKÁCS
fn. tt. székács-ot Gömörben vad galamb faja, vagy némelyek szerént oly örvös galamb., mely erdőkben és cserjésekben lakik.
Eredetét illetőleg a szék szóval semmi értelmi öszvefüggése nincsen, szlávul: dupnacsek. A szláv nyelvben szekács am. metsző, vágó; s a magyarban is szeg, szak a metszésre, szét választásra vonatkozó gyökszók. Innen úgy látszik, mintha székács a légnek mintegy szegésétől, azaz metszésétől vagy hasításától vette volna nevét, t. i. ezen fajta galamb a repülésben sebeseb., mozgást tesz, vagy látszik tenni.

*SZÉKALJ, SZÉKALY
(szék-alj v. ~aly) ösz. fn. A párnával kitömött v. kitömendő széknek alsó fa vagy vas részei.

*SZÉKÁLLÓ
(szék-álló) ösz. mn. és fn. Mondják mészároslegényről, ki a székben a húst fontonként kiméri és árulja, különböztetésül a pénzszedőtől.

*SZÉKÁLLÓ LEGÉNY
l. SZÉKÁLLÓ, mint fn.

*SZÉKÁS
faluk Krassó és Temes m.; erdélyi puszta A. Fehér m.; helyr. Székás-ra, ~on, ~ról.

*SZÉKBÉR
(szék-bér) ösz. fn. Általán bér, melyet bizonyos ülőhelyekért, székekért fizetni kell, pl. a templomokban, szinházakban stb.

*SZÉKCSINÁLÓ
(szék-csináló) ösz. fn. Kézmüves, ki különösen székek csinálásával foglalkodik.

*SZEKCSŐ
mváros, KAPOS~, falu Baranya m.; helyr. Szekcső-re, ~n, ~ről.

*SZÉKDUGÚLÁS
(szék-dugúlás) ösz. fn. A ganéjnak a végbelekben megkeményedése, bennrekedése.

*SZÉKEGYHÁZ
puszta Csanád m.; helyr. ~egyház-ra, ~on, ~ról.

*SZÉKEL
(szék-el) önh. m. székel-t. Valahol rendesen lakik, állandóan tartózkodik. A fejedelem országának fővárosában székel. Ez ige kivált oly méltóságokra s testületekre alkalmaztatik, melyekről mondani szoktuk, hogy székeik vannak. Magyarország primása Esztergamban, a magyar ministerium - egy minister kivételével - Budapesten székel.

*SZÉKELÉS
(szék-el-és) fn. tt. székelés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Méltóságok rendes lakása.

*SZÉKELFA
falu Pozsony m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról.

*SZÉKELLYÓ v. SZÉKELJÓ
erd. falu Kolos m.; helyr. Székellyó-ra, ~n, ~ról.

*SZÉKELY
(szék-el-ő) fn. és mn. tt. székely-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Köz ismeretű, és általán divatos értelemben magyarember, ki az erdélyi székelyföldnek lakosa s az úgy nevezett székely nemzet ivadéka, tagja. Aranyosszéki, csikszéki, marosszéki, udvarhelyi, háromszéki stb. székely. Székely fő ember. Lófő székely (lovas főszékely) siculus equestris, primipilus. Székely darabant, siculus pedestris, pyxidarius. A hagyomány őket Atilla húnjaitól származtatja, vagyis a hún birodalom felbomlása után az erdélyi bérczekbe vonult hún maradványoknak tartja.
"Óh e várak s őseid sírhalma
Kérdik tőlem: hol Attila népe?
Él-e még a székely? s ha él, merre
Szabadsága, neve, dicsősége?"
Gyulai.
Melléknévileg: székely népnyelv, székely népszokás, székely öltözet, székely népdal, székely népmese. 2) Igy neveztettek hajdan országunk némely határőrei is: siculi, speculatores; sőt némely régi iratokban általán más közönséges őrök is pl. 1558-ból (Régi Magyar Nyelvemlékek II. kötet 311. lapon): "Az erdő Regéczhez való, ha az székelyek ott tanálnak, bevisznek bennönköt."
A ,székely' szó úgy tekinthető, mint igerészesülő t. i. székelő, aki székkel, állandó teleppel bir valamely helyütt, talán ellentétben a csangó (= csapongó-), vagy palócz (= ballócz- vagy ballogócz-)tól. Ezen elemzést bizonyitja azon körülmény is, hogy a székelyeknél a megyék székeknek (mintegy telepeknek) hívatnak. ,Székelő'-ből hangváltozattal lett székeli, székely, mint seregelő-ből seregély, erdőelő-ből erdély; hüvelő-ből hüvely azaz övelő, t. i. bizonyos testnek tokja; törkölő-ből törköly, a sajtó alá tett szőlőnek, vagy más testnek öszvetört részei; szipoló-ból szipoly, bökölő-ből bököly bögöly stb., Arab nyelven szeken (szék, lakhely), szákin, székelő, vagyis lakó, lakos (incola), többese: szekene, székelők, lakók (Zenker Szótárában) mind hangokban, mind jelentésben közel járnak a székely szóhoz. Semmi esetre sem igazolható Engel történésznek a szökő szóból származtatása, minthogy a székely szó törzsében állandóan hosszú önhangzó van, mi a szökik igében soha sem fordul elé. Nagyobb figyelmet látszik érdemelni azon körülmény, hogy Herodot szerént a persák a skythákat szákai vagy szákaj (Sakai, accusativus: SaxaV) néven nevezték, amit átiratokban szákä alakban adnak vissza. Kézai Simonnál zakuli am. székelyek.

*SZÉKELY (2)
falu Szabolcs m.; KIS~, NAGY~, Tolna m.; helyr. Székely-be, ~ben, ~ből.

*SZÉKELYFALVA
erd. puszta Maros székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*SZÉKELYFÖLD
(székely-föld) ösz. fn. Erdélyország egyik alkatrésze, mely éjszakról Moldvával, keletről ismét Moldvával és Oláhországgal, délről Felsőfehérvármegyével, a krassói kerülettel, Kőhalom és Segesvár székével, nyugotról Küküllő vármegyével, és a beszterczei kerülettel határos.

*SZÉKELYHÍD
mváros Bihar m.; helyr. ~hidra, ~on, ~ról.

*SZÉKELY-KOCSÁRD
erdélyi falu Aranyos Székben; helyr. ~Kocsárd-ra, ~on, ~ról.

*SZÉKELYNYELV
(székely-nyelv) ösz. fn. A székelynyelv általánosságban azonos a magyar nyelvvel. Azonban vannak a külön szójárásokban olyas eltérései, melyek a magyar nyelvbuvárlatra nézve fölötte nagy becsüek. Mellőzve azon eseteket, melyek némely magyarországi tájbeszédben is feltalálhatók, pl. a val vel névragban a v-nek épségben maradása: kés-vel kenyer-vel; tovább., a zárt v. tompa ě-nek ö-vel fölcserélése (a keresztúrfiszéki szójárásban): szěnt szönt, szěmbe szömbe, szěrěncse szöröncse, měnyěk mönyök, szerelěm szerelöm, testěm lelkěm testöm lelköm, éděs kincsěm édös kincsöm stb. az l-nek palóczos kihagyása, pl. ęmegy = elmegy, beszęni = beszélni, âma = alma, gondôta = gondolta, törö^te = törölte stb. csak azokat érintem meg, melyek ha talán nem is kizárólag, de jelennen a székely népnyelvben divatosabbak ú. m.:
1) A háromszéki szójárás szerént némely ragozások- és szóképzésekben a végső rövid önhangzó nem nyúlik meg: alaja (e helyett: alája), melleje, ládacska, bundacska stb., épen úgy mint több régi nyelvemlékben pl. a Tatrosi codexben: pinczejek. Így a török-tatár nyelvben is.
2) Ugyanott, kivált a Csík felé lakóknál szokottak alanyesetben is rövid önhangzókkal: bogar, szeker, keves, közep, föveny, eger stb., Épen úgy mint a Bécsi és Tatrosi codexekben: ket (= két), het, kez, nehez, szen, szel (ventus, de margo szél), fedel, fel (dimidium), közep stb. Azon szók t. i. melyek némely ragozásban ékezetöket vesztik.
3) Sok tiszta gyök önállóan is használtatik, melyek másutt csak származékaikban élnek, pl. röv am. az általános divatu rövid; pill (közelebbről a pillan gyöke) am. pillanat: egy pillra itt lesz; b., am. gamat, tehát büdös, bűz szók gyöke; büdös (büdüs) törzse is büdü szokásban van, am. büdös hely; kák-ni am. szájat tátni, világosan a kák-og szó gyöke; csid am. csidkó v. csikó hajtás szava; továbbá maga a csidkó: csid alá mámi kötődés a rosz lovaglóval.
4) A j mint tárgymutató a tárgyi igeragozásban a jelentő módban (indicativusban is) hasonúl: Rózsa nem állhassa (állhatja), kirántsa (kirántja) a kardot, neki uszítsa (uszítja) a kutyákat, erre a boszorkány megmutassa (megmutatja) neki stb., Még pedig ez áll oly személyekben is, melyekben az általános nyelv j-t nem használ, pl. nem igyam meg (= nem i-j-a-m azaz iszom meg), nem vigyem el (= nem vi-j-em azaz viszem el) annak bizonyságaul, hogy eredetileg ezen személyben is megvolt a mutató j.
5) Ugyancsak a j tárgy- vagyis birtokmutató a nevekben részint tisztán, részint hasonúlva többször eléfordúl oly szókban is, melyekből az általános nyelvekben az már elenyészett, pl. máj-j-a (máj-a), leány-j-a (leány-a), város-s-a (= város-j-a), ágy-gy-a (= ágy-ja).
6) Átható ige határtalan módja mellett a főnév sokkal gyakrabban áll alanyesetben, mint az általános népnyelvben, zab-aratni, búzavirág-szedni, szerencse-próbálni, tűz-gyujtani. Számosab., példa van erre a régieknél is, pl. a Tatrosi codexben: víz-merejteni, a Levelestárban: puskapor-venni (levél 1557-ből). Különösen divatos ez a mongol nyelvben.
7) es a székelység igen nagy részében am. is. Akkoron es. Elmenyünk oda es. Úgy es mást ad az Isten hejjibe. Ezen alak régiségét vagyis az is-nek az és-ből származtát tanusítja számos régi magyar nyelvemlék, pl. a Bécsi és Müncheni codexek, Szentpéteriek végezése.
8) szer rag mély hangu szóknál sem alkalmazkodik ezekhez, pl. sok-szer am. sokszor.
9) Kétféle rövid a, t. i. általános tapasztalás a magyar rövid a kiejtésében, hogy az igen sok esetben tompább., zártabb (az o-hoz közeledőbb), mint számos más nyelvekben. De ha a nyelvbuvár minden fínomságaiban észleli a magyar nyelvet, kétségtelen nyomait találja egy nyiltabb (ă) és tompább a (= ao) közti különbségnek. E betü alatt elmondók, hogy nyiltabbnak tartjuk azon a hangot, mely 1-ször a zárt nemü o s u hangokkal nem szokott váltakozni, mint agg, akad, ajak, arasz stb. 2-szor melynek hangrendi párhuzamos társa nyilt e ú. m. aj ej (sohaj, moraj, zörej), ba be (házba, kertbe) stb. Továbbá Előbeszédünkben megérintettünk egy más körülményt is, hogy t. i. az élő nyelvben is különbség vehető észre a mădár és majom, bărát és barlang szók első részében levő rövid a kiejtésénél, melyekre az utána következő nyílt (á) és zárt (a, o) önhangzók szintén hatással vannak. S íme a székely népköltések jeles gyüjtője (Kriza János, kinek gyüjteményéből írtuk ki a példákat ezen egész czikkben) a legfényesebben igazolja föntebbi állításunkat, ezer meg ezer szót hozván fel, melyekben az utolsó szótagban levő hosszu á (melyet nyelvünk, - némely tájszokások kivételével - nyiltabban ejt) visszahatással van a közvetlenül megelőző egy vagy több szótagban is levő rövid zárt a- (ao)-ra, pl. ha apa, haza, lakadalom az utolsó szótagban hosszu (nyilt) á-val ragoztatnak, a megelőző rövid zárt a önhangzók is nyilt ă-vá lesznek: ăpám, hăzám, lăkădălmát, sőt a következő szónak közvetlen hosszu á-ja, még egy másik megelőző szó rövid a-jára is befolyással van, pl. hădd lám.
10) A háromféle rövid e, ě és ë a székely népnyelvben tisztán felismerhető. T. i. a keresztúr-fiszéki nyelvjárás ő magánhangzót használ, hol a háromszékiben zárt ě hallatszik, mint e czikk elején megérintők; azonban vannak olyan szók is, melyekben a háromszéki nyelvjárásban divó zárt ě nem változik át ö-vé, mint tennap (tënnap), tenta, esztena, egy, egyszer, reá, hezzá, gyertya, leány stb., úgyde épen ezek némelyikéről tudjuk, hogy más szójárásban (magoknál a székelyeknél is) e helyett i-t használnak, pl. tinta, riá, (,egy' is a régi halotti beszédben ig, igg) stb. vagyis az ezekben levő e közelebb az i-vel rokon, másokban pedig azon e az o-val cseréltetik fel mint gyortya, hozzá; és ezen e az, melyet mi éles ë-nek, vagy mivel mind fel- mind alhangu szókban eléfordul, közös ë-nek is nevezénk l. E betü.
11) Az i mint névképző igen gyakori, pl. csali = csaló, csalfa, csapzi = csapodár, jári-futi = járó-futó, kancsi = kancsal; s ami nevezetesebb., azon i itt nem a részesülői ó v. ő-ből változott el, hanem az önállólag mint kicsinző tűnik fel, mutatják ezt leginkább azon szók, melyek nem igék származékai, mint gucsmi (,gucsma' kicsinzője), kancsi (,kancsal' kicsinzője).
12) Az int igeképző is kicsinzőként és gyakrabban jön elé, mint a több., magyar szójárásokban, pl. hallint am. fülhegygyel hall, illint am. gyöngén illet, dobint am. kissé dob; hasonlók: nyalint, forralint, fuvint, húzint stb. főkép a háromszéki nyelvjárásban.
13) Szintén az i az ik személyragban ok, ěk, ök (vagy uk, ük) helyett nem birtok többeseként, hanem csak egyes birtok jelölésére használtatik, pl. szép házik van, jó bundájik van, apjik, anyjik, testvérik haza jött, mind kettőjiknek eszikb., jutott stb.
14) Állapotjegyző a multban és személyragokkal pl. "még csak álmottam (oly állapotban, midőn álmottam) láttam ijen (ilyen) dolgot, ő is csak álmotta láthatott"; hasonló émettem (= ébren létemben). Számos példák vannak erre a régi nyelvemlékek között különösen a Tatrosi v. Müncheni és Bécsi codexekben; l. ~ATTA, ~ETTE.
15) Határozott vagyis tárgyi ragozás helyett gyakorta s leginkáb., a parancsoló módban határozatlan áll, pl. hún' be (= húnyd be) szemedet, nyis' ki (nyisd ki) szemedet; mit a régieknél is sokszor találunk pl. a Levelestárban: "Emlíss (= említsd) meg az uramnak, hogy Kocsis János jó tunna a sólyomokhez" (1510-diki levél). Ellenben
16) Tárgyi ragozást is találunk a névmutató elhagyásával: "Széporczáját csókolom, mennyországot gondolom"; "Fejér bőrét kéméli, s világot ingyen éli." A régieknél szintén gyakrabban találjuk.
17) A sajátitó nek nak rag létezéséről, mit sokan tagadnak, és szabályszerü használatáról lásd az e czikk alatt mondottakat.
18) A szenvedő igék használatának is vannak nyomai a székely tájbeszédben, pl. a XI. mesében: "Szitsd fel a tüzet s dógozz, macska, mett (= mert) ma megverődöl." A XVIII. mesében: "Mahónap azon vöszöd eszre, hogy elragadtatódol" (t. i. az ördög által).
19) Ezen mutató névmásokat: ily v. ilyen és oly v. olyan, milyen a székely népnyelv általában egy j-vel ejti: ij, ijen (mongolul: ejn, ejmü) oj, ojan, mijen.
20) A székely népnyelvben még divatban találjuk nemcsak a mássalhangzós (t-és) multat (például: látott), hanem az önhangzós multat (pl. láta), tovább., az összetett (lát vala) és régmultat (látott vót) is. Lássunk egykét példát. "Jó estét agygyon isten apám uram! - Hozott Isten, mondá az óriás; köszönd, hogy apádnak szólítottál, mett ha nem, egészen bényellek vala. - Elindultam, azt feleli Palkó, hogy szógálatot keressek, s a jó szerencse ide vete kjedhez..... Palkó megtelepedett, vacsorált, elaluttak..... Látok véghetetlen messze akkora fejérséget mint egy csillag; mi az apám uram? - Az a kiráj fellegvára, felelé az óriás..... Leültek, mind a ketten delet ettek; az óriás.... két kenyeret s két negyvenest délebédre elkőtött; Palkót is kénálá (t. i. az alatt míg a két kenyeret elkőtötte).... Palkó most egy gyönyörü tündöklő várat látott, a mijent soha még álmában sem látott vót" stb. stb. Bizon bizon! magyar iróink és tudósaink, még azok is, kik pályakérdéseket tűznek ki, és pályakérdésekre felelnek, a székely népnyelvből az igeidők használatára nézve bő tanulságot meríthetnének. V. ö. MÚLT IDŐK.
21) Azt sem vevők észre Kríza János egész gyüjteményében (30 ívnél több), hogy a székely népnyelv az ikes igék ragozása ellen vétene.
22) Ugyanezen gyüjtemény töb., ezer oly szóval gazdagítja a magyar nyelvet, melyek az általános magyar nyelvben ismeretlenek. (Lásd annak Tájszótárát). Ezek közt vannak olyanok is, melyek régente már divatoztak, de az általános magyar nyelvből kivesztek pl. alít (régiesen: alajt) am. vél, sejt; olyanok pedig igen számosan, melyek a szófejtésre világot vetnek, pl. ezent am. ezen szerént, s melyből kétségtelenül származott az -ént rag, innen a régieknél vérént való rokona am. vérszerént való rokona; s ebből lett az összetett -ként rag = ki-ént, s a mint (régiesen: mént) szó = mi-ént.
Még igen sok érdekest és figyelemre méltót hozhatnánk elé a székely népnyelvből, de itt nincs helye, hanem utasítjuk az olvasót Kríza Jánosnak többször idézett gyüjteményére: "Vadrózsák. Székely népköltési gyüjtemény."

*SZÉKELYSÉG
(szék-ely-ség) fn. tt. székelység-ět, harm. szr. ~e. 1) A székely nevü magyarok, mint népség, vagy nemzet együtt véve. 2) Székelyföld. Székelység hegyei, folyói, városai.

*SZÉKELYSZÁLLÁS
erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. Székelyszállás-ra, ~on, ~ról.

*SZĚKELYTELEK
falu Bihar m.; helyr. ~telek-re, ~ěn, ~ről.

*SZÉKELY-UDVARHELY
erd. mváros Udvarhely székben; helyr. ~Udvarhely-re, ~ěn, ~ről.

*SZEKÉR
(szek-ér) fn. tt. szeker-et, harm. szr. ~e. Ékvesztő szavaink egyike, sőt palócz szóejtéssel rendesen és általában röviden hangzik: szeker, szekerrel, szekeren, szekerhez stb., Közönséges eredeti ért. kerekeken mozgó szárazföldi jármű, terhet hordani, kirándulni, utazni való. Ily széles értelemre mutatnak a régieknél eléforduló hintószekér, kocsiszekér, két kerekű szekér, László szekere (gúnyosan emberek által húzott taliga, daczára a közmondatnak: taliga nem szekér). Szükebb és ma szokottabb értelemben különböztetésül a hintó, kocsi, taliga nevű jármüvektől, durvább, nagyobb, erősebb szerkezetü, kivált pedig teherhordásra való ilyetén jármű, mely közrendüeknél utazásra is használtatik. Paraszt-, béres-, hosszú szekér. Ökörszekér, lószekér. Társzekér, tábori szekér, ekhós szekér, melynek gyékény- vagy ponyvafödele van. Fakó szekér, mely nincs megvasalva. Közmondatok: Fakó szekér kenderhám, mind a kettő rosz szerszám; és: Fakó szekér, kenderhám, nemes ember, szűrdolmány. Félre szekér, jön a kocsi. Megy a szekér, ha hájazod. Hájas szekér hosszu út. Ha szekered nincsen, talpad készen legyen. Nincs oly rakott szekér, melyre több nem fér. Ó szekeret vasáért, vén asszonyt pénzeért el ne vegyed. Nem szénás szekér a szó, könnyü megfordítani. Kinek szekere farkán ülsz, annak a nótáját dúdold. Ne fuss oly szekér után, mely föl nem vesz. Terhes szekérnek, részeg embernek az Isten is kitér. Eb a fa szekere. Szekeren ment, gyalog jött. A fölszerelt ökörszekér részei: rúd, juha, nyújtó, lőcsök, rakonczák, oldalak, vendégoldalak, keresztfák, nyomórúd, kerekek, tengelyek, tézslák, csikoltók, jármok stb. melyeket l. saját rovataik alatt.
Legvalószinűbb., hogy a szekér haladó, mozgékony tulajdonságától kapta nevét, s gyöke szök- v. szökik, melyből lett szökő, szökér, vagy zök-től zökér, mint, csipő csipér, füző füzér, buvó buvár, futó futár stb. Az ö átváltozván rokon e-re lett szekér, mint ketény, ecsém, fedél stb. ezek helyett: kötény, öcsém, födél. Ezen alapfogalmi viszony van a latin curro és currus, a német Wagen és wegen, bewegen, a hellen agw és aganna között. (Adelung). V. ö. KOCSI, HINTÓ.

*SZEKÉRAL
v. ~ALJ, v. ~ALY, (szekér-al, v. alj v. ~aly) ösz. fn. A szekér alapját tevő részek, ú. m. kerekek, tengelyek, nyújtó.

*SZEKÉRBÉR
(szekér-bér) ösz. fn. Bér, melyet a szekéren szállítás, teherhordás fejében fizetni szoktak.

*SZEKERCZE
fn. tt. Szekerczé-t. Bárdhoz hasonló, széleseb., lapú, rövid nyelü fejsze, melylyel a faragás alá vett fát kisimítják, különböztetésül a keskenyebb pilingáju fejszétől vagy baltától. A régieknél jelentett ily alakú hadi fegyvert is, milyennel szent László királyt festeni szokták. Szekerczés szent László, Vajda S. 3. k. 79. l. Egyébiránt tájszokásilag a fejszét is néhutt szekerczének nevezik.
Egyezik vele a mongol szughurkhai (une espčce d' arme, un glaive), latin securis, szláv szekera, t. i. mind rokon törzsből származnak, mely a mongolban: szüke, mandsu nyelven: szuke (hache, coignée), innen szükele-kü (hacher), tovább., a latinban seco, a szlávban szekám, a magyarban szegni. V. ö. SZEG, ige. Mélyhangon: szakócza, melynek gyöke közvetlenűl a szak, szakad, szakaszt szókéval azonos.

*SZEKEREMB
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Szekeremb-re, ~ěn, ~ről.

*SZEKÉREMELŐ
(szekér-emelő) ösz. fn. Csavar- v. csigaféle eszköz, melynek segedelmével a székeret, illetőleg annak egyik vagy másik tengelyét, kerekét fölemelik.

*SZEKÉRERNYŐ
(szekér-ernyő) ösz. fn. Közönséges szekereken rendesen gyékényből vagy vászonból is készített födél.

*SZEKERES (1)
(szek-er-es) mn. tt. szekeres-t, v. ~et, tb., ~ek. Szekérrel ellátott, szekéren dolgozó, szekérbe fogott. Minden telkes gazda szekeres, de a zsellérek között csak némelyek szekeresek. Szekeres napszámosok. Szekeres lovak. Midőn főnév, több. ~ěk. Ekkor személyt jelent, ki holmit bérben, szekéren hordani, szállítani szokott, azaz, fuvarost. Áruk, katonaság szállítására fogadott, berendelt szekeresek.
"Bácsi szekeresek útnak indulának,
Útnak indulának, Eger városának."
Vitkovicz.

*SZEKERES (2)
KIS~, NAGY~, faluk Szathmár m.; helyr. Szekeres-re, ~ěn, ~ről.

*SZERERESÁGY
(szekeres-ágy) ösz. fn. Kihuzó ágy, valamely más ágy alatt, melynek négy alacson lábán négy kis kerék van s ezek segitségével akkor huzzák ki, midőn használni akarják; máskép: kerekeságy, tolóágy.

*SZERERESKĚDÉS
(szek-er-es-kěd-és) fn. tt. szekereskědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Foglalkodás, kereseti mód, melyet valaki gyakorol, midőn holmit bizonyos díjért szekéren hordani, szállítani szokott. Szekereskedésből élni.

*SZERERESKĚDIK
(szek-er-es-kěd-ik) k. m. szekereskěd-tem, ~tél, ~ětt. Szekeresképen foglalkodik, terhet hord, szállít s ezzel keresi kenyerét. l. SZEKERES.

*SZEKERESSÉG
(szek-er-es-ség) fn. tt. szekeresség-ět, harm. szr. ~e. Szekeresi foglalkodás, keresetmód.

*SZEKERES-TÖRPÉNY
erdélyi falu B. Szolnok m.; helyr. ~Törpény-be, ~ben, ~ből.

*SZEKEREZ
(szek-er-ez) önh. m. szekerez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Szekéren hord, szállít valamit; fuvaroz, tájdivatosan: fóroz; a szekérb., fogott ökröket, lovakat hajtja.

*SZEKEREZÉS
(szek-er-ez-és) fn. tt. szekerezés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Teherhordás, teherszállítás szekéren, különösen fogadott bér mellett.

*SZEREREZŐ
(szeke-er-ez-ő) mn. és fn. tt. szekerező-t. Aki holmit szekéren hordani, szállítani szokott, fuvaros. Különösen hadjárásban, és hadszervezetben katona, ki a hadviseléshez szükséges szereket, pogygyászokat, álgyukat vontatja.

*SZEKÉRFOGAT
(szekér-fogat) ösz. fn. A szekér vontatására alkalmazott állati erő, pl. ökör-, lófogat stb.

*SZEKÉRGYÁRTÓ
(szekér-gyártó) ösz. fn. Mesterember, ki szekereket készít; szokottabban: kerékgyártó; németesen bognár, tótosan kollár.

*SZEKÉRKAS
(szekér-kas) ösz. fn. Kasnemü vesszőfonadék, melyet némely tájakon, kivált a teherszállító szekerek oldalai közé helyeznek.

*SZEKÉRKE
(szek-ér-ke) kicsinző fn. tt. szekérké-t. Kis, könnyü szekér, milyenek az úgy nevezett csilleszekerek Bakonyban. Érsekujvárott régebben kerekeken mozgó deres, melyen a büntetteseket csapni, korbácsolni szokták.

*SZEKÉRKENŐ
(szekér-kenő) ösz. fn. 1) Személy, ki a szekeret keni. 2) Holmi zsiradék, melylyel a szekér tengelyeit időnként megkenik, hogy a kerekek könnyebben forogjanak: háj, kulimász, vagyis fenyőszurokból főzött kátrány. Félek tőle mint a szekérkenőtől. (Km.).

*SZEKÉRKENŐCS
(szekér-kenőcs) ösz. fn. l. SZEKÉRKENŐ, 2).

*SZEKÉRKÉZÉS
(szek-er-ke-ěz-és) fn. tt. szekerkézés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Kisebb szekéren rövid kirándulás. V. ö. SZEKERKÉZIK.

*SZEKERKÉZIK
(szek-er-ke-ěz-ik) k. m. szekerkéz-tem, ~tél, ~ětt. Kisebbfajta szekéren, mulatságból rövid kirándulást, sétautat teszen, kocsikázik.

*SZEKÉRLÁNCZ
(szekér-láncz) ösz. fn. Láncz, a teherhordó szekereken, melylyel a felrakott holmit, s az oldalakat, saraglyát, nyomórudat stb., megerősítik.

*SZEKERNYE
fn. tt. szekernyé-t. Molnár A. és Calepinus latinozata szerént ocrea, gallica, azaz, lábszárakat takaró süvegkapcza, vagy bőrből való szár. Pakróczos talpatlan szekernye (Calep.), melyhez leginkáb., hasonló az úgy nevezett gamache, vagy fekete kapcza, csarapa, milyet ezelőtt az osztrák birodalmi, nem magyar gyalogkatonák viseltek. Vevék eszekbe, hogy lóbőr a szekernye. (Pázmán Kal. 530. l.). Mások szerént magas száru saru, latinul cothurnus, s ez értelemben a szomorújáték jelmeze, szekernyében beszélni, in cothurnis loqui, azaz, tragicai nyelven.
E szó, mint jelentéséből kitetszik, a rokon hangu szekér, szekercze, szókkal semmi öszvefüggésben nincsen, s valószinüen idegen eredetü, talán a latin soccus, socculus, vagy német Socke (nálunk a köznépnél: Sockerl) után képeztetett. Dankovszky szerént a szláv nyelvekben: skornye am. saru (a német Stiefel).

*SZEKÉRNYOM
(szekér-nyom) ösz. fn. Nyom, melyet a haladó szekér kerekei hagynak maguk után, kerékvágás vagy vágány.

*SZEKÉRNYÚJTÓ
(szekér-nyújtó) ösz. fn. A szekéralynak azon rúdnemű része, mely az első és hátulsó tengelyt öszveköti.

*SZEKÉROLDAL
(szekér-oldal) ösz. fn. Lajtorjához hasonló rácsos készület a fölszerelt, mely szekér job., és bal részén végig nyúlik. Egyébiránt vannak nem rácsos, pl. deszkákból szerkezett szekéroldalak is. Továbbá így hívják azon tért is, melyet ez oldalak körülvesznek. Oly kevés szénája termett, hogy alig tölt meg egy szekéroldalt.

*SZÉKERÖLTETÉS v. ~ERŐTETÉS
(szék-eröltetés) ösz. fn. Nehéz székürülés, vagyis szorulás, midőn valakit az úgy nevezett nagy szükség sürget, szorongat, de sikeretlenül.

*SZEKÉRPÉNZ
(szekér-pénz) ösz. fn. A bérb., fogadott szekérért, illetőleg szállitásért fizetett pénz.

*SZEKÉRPOSTA
(szekér-posta) ösz. fn. Leveleket, személyeket s némely málhákat szekéren (kocsin) vivő posta.

*SZEKÉRRÚD
(szekér-rúd) ösz. fn. A szekér első tengelyéhez kapcsolt rúd, melyhez a vonó állatokat fogják. A lovas szekérrúd felhérczczel, és kisafával, az ökrös szekérrúd járommal van fölszerelve. V. ö. TÉZSLA, RÚD.

*SZEKÉRSZÍN
(szekér-szín) ösz. fn. Gazdasági épület, félhaj, vagy mint néhutt nevezik, szekérállás, félszín, félszer, mely alatt a szekereket tartják.

*SZEKÉRTENGELY
(szekér-tengely) ösz. fn. A szekér nevű járműnek tengelye. V. ö. TENGELY.

*SZEKÉRÚT
(szekér-út) ösz. fn. Út, melyen szekerek járnak, különböztetésül a gyalogúttól, ösvénytől. Szekérút mentében.

*SZEKÉRVÁM
(szekér-vám) ösz. fn. Szekerektől (kocsiktól) szedetni szokott vámpénz.

*SZEKÉRVÁR
(szekér-vár) ösz. fn. Régi hadviselésben táborozás, csatázás alkalmával sáncz gyanánt öszveállított szekerek, hogy az ellenség nyomulása ellen akadályul, védelmül szolgáljanak.

*SZEKÉRZET
(szek-ér-ěz-et) fn. tt. szekérzet-ět, harm. szr. ~e. Szekerek és ezekhez tartozó készülékek összesége a katonaságnál. (Fuhrwesen).

*SZÉKĚS v. SZÉKES
(1), (szék-ěs) mn. tt. székěs-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Egy vagy több székkel ellátott, fölszerelt; nem széktelen. Székes terem, szinházi karzat, sétatér. 2) Hol valamely főszemélynek, méltóságnak, fejedelemnek állandó széke, lakhelye van. Székes város. Székes egyház, templom. (Ecclesia cathedralis).

*SZÉKES (2)
erdélyi falu Marosi székben; helyr. Székes-re, ~ěn, ~ről.

*SZÉKES (3)
l. SZÍKES.

*SZÉKĚSEGYHÁZ
(székěs-egyház) ösz. fn. l. SZÉKĚSTEMPLOM.

*SZÉKĚS-FEHÉRVÁR v. ~FEJÉRVÁR
sz. kir. város Fehérvármegyében, hajdan töb., királynak koronázási és székhelye; helyr. ~Fehérvár-ra, ~on, v. ~ott, ~ról.

*SZÉKESKANONOK
(székes-kanonok) ösz. fn. Székeskáptalan tagja. V. ö. SZÉKESKÁPTALAN.

*SZÉKESKÁPTALAN
(székes-káptalan) ösz. fn. Püspök vagy érsek székhelyén létező (püspöki vagy érseki) káptalan; különböztetésül a társaskáptalantól.

*SZÉKĚSTEMPLOM
(székěs-templom) ösz. fn. Püspöki, érseki, főérseki templom. (Ecclesia cathedralis).

*SZEKESÚT
falu Temes m.; helyr. Szekesút-ra, ~on, ~ról.

*SZĚKĚTLŐ SZĚM
székely tájszólás szerént tulzó kicsinyitésként használtatik, pl. egy szěkětlő szěmět sem hagyott. (Kriza J.). V. ö. ZEKETLŐ.

*SZÉKFIA
(szék-fia) ösz. fn. A székelyeknél am. törvényszék tagja, itélő biró, újabban alkotott szóval: ülnök. (Assessor).

*SZÉKFONÓ
(szék-fonó) ösz. fn. Kézmives, iparos, ki nádból, vesszőből, szalmából, kukoriczahéjból széküléseket fon.

*SZÉKFÖLD
l. SZÍKFÖLD.

*SZÉKFŰ
l. SZÍKFŰ.

*SZÉKFŰVIRÁG
l. SZÍKFŰVIRÁG.

*SZÉKHÁT
(szék-hát) ösz. fn. A széknek fölemelkedő része, melynek a hátat neki lehet vetni, támasztani.

*SZÉKHELY
(szék-hely) ösz. fn. Hely, illetőleg vár, város stb., melyen valamely hatóság, törvényszék stb., megtelepedett, és rendesen működik.

*SZÉKKAR
(szék-kar) ösz. fn. A széknek job., és bal oldalán emelkedő támasz, melyen az ülő nyugtathatja karjait.

*SZÉKLA
fn. tt. széklá-t. B. Szab., D. szerént tutaly rúdja, melylyel a szárazra kiköttetik. Eredetét illetőleg talán am. széklő azaz telepítő, megszállító.

*SZÉKLÁB
(szék-láb., ösz. fn. Állati lábakhoz hasonló támaszok, melyeken a széknek ülésűl szolgáló lapja áll; így hívják a lugzócseber alatt álló lábas készüléket is.

*SZÉKLÁBFÚRÓ v. ~FÚRU
(szék-láb-fúró v. ~fúru) ösz. fn. Asztalosok eszköze, melylyel a csavaron vagy szegre járó széklábakat kifúrják.

*SZEKLENCZE
falu Máramaros m.; helyr. Szeklenczé-re, ~n, ~ről.

*SZEKLICZE
fn. tt. szekliczé-t. Növénynem az együttnemzők seregéből s egyenlőnősök rendjéből; vaczka polyvás, sertés; fészke tojásdad, födelékes, pikkelyei többnyire tövishegyűek; bóbitája polyvás szőrös, vagy nincs. (Carthamus). Fajai: sáfrány, gordon szeklicze.
Legvalószínűbb., hogy nevét sörtés, tövises, s mintegy szeges tulajdonságától kapta, minélfogva elemezve szeglicze, a szeg gyöktők és szegel törzsöktől, mintha volna szegelőcze, szegelicze.

*SZÉKMÍVES
(szék-míves) l. SZÉKCSINÁLÓ.

*SZÉKMŰ
(szék-mű) ösz. fn. A bányászoknál am. a német Stockwerk, azaz, bányajárások, és bányatelepek többsége, melyek bizonyos helyen érintkeznek, és egyesűlnek. Köz ért. székül szolgáló, vagy székhez hasonló mű, alkotvány.

*SZÉKÓ
falu Ung m.; helyr. Székó-ra, ~n, ~ról.

*SZÉKOSZLOP
(szék-oszlop) ösz. fn. Szarufát tartó oszlop.

*SZÉKPÁRKÁNY
(szék-párkány) ösz. fn. Valamely talapzat párkánya.

*SZÉKPONT
(szék-pont) ösz. fn. A körnek középpontja. Hasonlat után a tojásnak, fának stb., székétől átv. értelmű szó.

*SZÉKREKEDTSÉG
(szék-rekedtség) ösz. fn. l. SZÉKDUGÚLÁS.

*SZEKRÉNY
fn. tt. szekrény-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Általán, különféle alakú, és nagyságu, vagy egy osztatlan öbölből, vagy fiókokból álló bútornemű készület, melybe holmit helyezni, rakni, zárni szoktunk. Könyvszekrény, ruhaszekrény. Polczos, fiókos szekrény. Konyhaszekrény. Lisztes, szalonnás szekrény. Pohártartó, edényes szekrény. Szekrénybe zárni a pénzt.
Úgy látszik, hogy a latin scrinium után képeztetett, valamint a német Schrein, Sckrank, szláv skrinya is stb.

*SZEKRÉNYÁGY
(szekrény-ágy) ösz. fn. Szekrényhez hasonló állvány v. készület, melyben az ágyneműt nappal zárva tartják, s éjjel vagy alvás idején a szekrényt ki- vagy szétnyitva, ki- v. széthúzva alvóhelyül használják. Ilyenekül tekinthetők az úgynevezett tolóágyak (szekeres vagy kerekeságyak) s a hajókon levő emeletes fekhelyek is.

*SZEKRÉNYKE
(szekrény-ke) kicsiny. fn. tt. szekrényké-t. Kis kézi, vagy utravaló szekrény; kis láda.

*SZÉKREVÁGÁS
(székre-vágás) ösz. fn. A húsárusoknál a marhának fölkonczolása kimérés végett, az úgy nevezett mészárszékben, vagy egyszerüen, székben.

*SZÉKREVÁGÓ
(székre-vágó) ösz. fn. Husárus, ki marhát vág, hogy azt a mészárszéken kimérje.

*SZÉKSÉRTÉS
(szék-sértés) ösz. fn. A törvényszék, s illetőleg annak birái ellen szóval vagy irásban elkövetett olyan sértés, melylyel valaki azokat birói működésök, itélethozásuk illetlen gyalázásával bántalmazza.

*SZÉKSÓ
l. SZIKSÓ.

*SZEKSZEMONTA
fn. tt. szekszemontá-t. Motyó, holmi czeleczula, retyemutya, poggyász; máskép: ekczemoncza. Idegen alaku és eredetü szónak látszik, melyek az olasz saccomanno vagy saccomesso-ra emlékeztetnek, s talán a külföldi katonaság útján lopódzott be.

*SZEKSZENA
fn. tt. szekszená-t. A teherhordó barmok nyerge, a felrakott motyóval, poggyászszal együtt; honnan: szekszenás ló, öszvér, szamár. Idegen szónak látszik. (Saumsattel?).

*SZEKSZENÁS
(szekszena-an) mn. tt. szekszenás-t v. ~at, tb., ~ak. Szekszenával terhelt. V. ö. SZEKSZENA.

*SZEKSZINÁS
mn. tt. szekszinás-t v. ~at, tb., ~ak. Balaton vidékén am. boros, félrészeg, pityókos; talán a szekszenával terhelt szamár vagy öszvér tántorgásától vett hasonlatnál fogva.

*SZÉKTÖRÉS
(szék-törés) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. a szék nevű bútornak rontása; eltörése. 2) Átv. ért. törvényszék ellen elkövetett sértés.

*SZÉKUDVAR
falu Arad m.; helyr. ~udvarra, ~on, ~ról.

*SZÉKÚJÍTÁS
(szék-újítás) ösz. fn. A vármegyei stb., rendszerben alkotmányos joggyakorlat, melynélfogva a kebelbeli választók megyei tisztviselőket időszakonként szavazás vagy felkiáltás által újonnan választanak; máskép: tisztújítás.

*SZÉKÜLÉS
(szék-ülés) ösz. fn. A törvényszék tagjainak hivatalos együtt léte, és tanácskozása.

*SZÉKÜLŐ
(szék-ülő) ösz. mn. és fn. Ki a törvényszékben, mint annak tagja részt vesz, újab., alkotású szóval: ülnök. Székülő birák. A régi rendszerben a megyei székülők neve táblabiró volt.

*SZÉKVÁNKOS
(szék-vánkos) ösz. fn. A széknek ülőlapjára alkalmazott vánkosféle mű. Csöpüvel, tehén-, lószőrrel kitömött, rugalmas székvánkos.

*SZÉKVÁROS
(szék-város) ösz. fn. Város, melyben az illető ország, birodalom stb., feje lakik. Az osztrák birodalom székvárosa Bécs, a magyaré Buda-Pest.

*SZEL
áth. m. szel-t. Tömör, vagy szilárd szövetü testet éles eszközzel hasábokra metsz, vág. Kenyeret karéjokra, húst falatokra, konczokra szelni. A szalonnából, sajtból egy darabot leszelni. A dinnyét gerezdekre szelni. Ollóval a papírivből egy negyedet leszelni. Valamit fürészszel ketté szelni. Átv. mondjuk akármily tömör testről, mely haladása, mozgása közben a levegőt vagy vizet ketté hasítja. A repülő madár szeli a levegőt. A sajkák, hajók szelik a folyó habjait. Egyezik vele mongol nyelven szeil-kü v. szejle-kü, v. szejlö-kü (decouper, tailler stb.), tovább., mongol és mandsu nyelven: szeleme (épée, sabre, glaive); ide sorozható mély hangon szalga-khu (séparer, détacher, diviser, partager, isoler, tirer, deriver); ezen igétől: szal-khu v. szalo-khu (se séparer, ętre partagé, détaché, isolé stb.); csagataj csal-mak lapp nyelven: čole-, vogul ny. sil- stb. V. ö. SZEG, VÁG, HASÍT. Gyöke azon sze, mély hangon sza, mely több szóban a részeknek egymástól elválását, vagy a testnek bizonyos iránytól távolodását jelenti, miről részletesebben l. SZE, (2), elvont gyök v. gyökelem. V. ö. SZALU, SZALUL; SZAB, SZAK; SZÉL, (2).

*SZÉL (1)
fn. tt. szele-t, harm. szr. ~e. Ékvesztő szavaink egyike, palóczosan ejtve: szeel v. sziel, v. szeil. A Müncheni codexben állandóan rövid e- (č)-vel jön elé: "Megálla a szel" (ventus). "És lőn szelnek nagy fergetege." "Szeltől ingandó nádat" (46, 90, 141. stb., lapokon). Különbözik a térnek, illetőleg testnek két oldalát jelentő szél-től, mely az idézett codexben is mindig megtartja ékezetét. "Mennynek négy szélitől fogván" (68. l.). Tájszokásilag így is ejtetik szíl. Szoros ért. a sebesebb mozgásba hozott légnek azon fülbeható tulajdonságát, vagyis hangját jelenti, mely folytonos sz gyanánt hallik (lásd végül). Hideg, meleg, langyos, csipős, nedves, szárító szél. Al szél, fel szél. Széllel menni, azon irányban, mint a szél fú; ellentéte: szél ellen menni; mindkettőt átvitt értelemben is használják, t. i. az elsőben: a körülményekhez alkalmazkodni; az utóbbiban: a körülményekkel daczolni. Északi, keleti, déli, nyugoti szél. Tót szél, mely a karpatoktól délnek fú. Balaton szele, a Győri vidékre nézve déli szél. Pásztás szél rövid időközökben és csak tájanként meg-megjelenő szél. Annyi, mint a Mátra szele. (Km.). Vak Tamás szele, keleti szél. Nemere szél, a székelyeknél igen mérges északi szél (a Nemere hegyétől). Ki szelet vét, vihart arat. (Km.). Szél a tölgyet ledönti, de a náddal nem bír. (Km.). Szelet fontol v. szeleket horgász. (Km.). Nem él az ember széllel (Km ). Belé szorították a szelet, megfojtották. Szélesb ért. a levegőnek különféle hangokat űtő sebesebb mozgása, honnan e változatok: zivatar, zegernye, vihar, förgeteg, továbbá, fú, fütyöl, sipol, súg, susog, suhog, sivít, üvölt, süvölt, zúg, mormog, dudál, tutul a szél stb. A hajósoknál még eléfordúlnak e kifejezések: szél alá, v. szél alatt, v. széllel alá, v. széltől el, ki, azaz a hajónak szélmentes oldalára vagy oldalán (leewärts); innen: szélalatti oldal vitorlát szél alá fordítni (abbrassen), a szél alatti vitorlaszárakat meghúzni, hogy a vitorlák a szélnek jobban táruljanak; szélbe fordítni (brassen) vitorlát fordítni, meghúzni; széllel szembefordítni (back brassen); szélnek hátat fordítni; széllel futni, haladni; széllel fordúlni; szélnek vagy szél ellen fordúlni; vitorlát szélnek tárni (vollbrassen); szélnek tartani (anlafen) stb. Átv. az állati test belsejében, különösen a gyomorban, belekben keletkező s vagy a torkon felböfögő, vagy a végbélen kiomló könenyféle bűzlég. Szelek bántják. Megy tőle a szél. Élettani ért. betegség neme, mely a testnek valamely részét hirtelen, mintegy szél gyanánt megüti, s vagy megbénítja, vagy folytonos mozgásban, reszketésben tartja (hemiplexia). V. ö. GUTA. Karját, nyelvét, egyik oldalát megütötte a szél. Képes kifejezéssel; szele jár v. szele hallik valaminek, azaz, előhíre, mely gyanítva, suttogva terjed; rosz szél fú felőle, gyanús hírben áll; szelét venni valaminek, alattomban értesülni róla; szélnek ereszteni v. bocsátani, martalékul hagyni, pusztulni engedni; nagy széllel járni, nagy szelet ütni v. szelet csapni, azaz, nagy zajjal, hirtelenkedve, hányiveti módon mutogatni, fitogtatni magát, honnan a szeleverdi, szeleburdi, szélcsapó, szélpila gúnyos kifejezések.
Alapfogalomban egyezik mind azon szókkal, melyek a sebességnek, sietésnek, sirülésnek stb., sziszegő sz vagy suhogó s hangját utánozzák; s legegyszerűbben van meg a török esz-mek (= fúni) szóban; továbbá egyezik azon idegen szókkal, melyek magát ezen légtüneményt is sz, s rokon gyökhangokkal fejezik ki, mint legközelebb a mongol szalkin (Wind), a latin spirat, spiritus, sibilus, sibilat; ide tartoznak azon szók is, melyek ajakhanggal kezdődvén fuvást, mintegy a levegőnek továbbra tolulását fejezik ki, mint: fú, sínai nyelven is fú, a latinban flat, a németben wehen, blähen stb. A finn nyelvekben sz helyett tompább t, a törökben lágyabb j hangzik; amott: tuuli, töl, tyl, emitt: jel, jil. A magyarban is van tutul, dúdúl. Rokon vele alapfogalomban vagyis a sebesség természeti hangjának utánzásában a száll ige is, egészen hasonló módon a mongollal, melyben mint föntebb érintők, szalkin am. szél és szoila-khu (mandsu nyelven: szoilo-me) am. száll-ni, repülni.

*SZÉL (2)
fn. tt. szél-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. A légmozgást jelentő szél-től főleg abban különbözik, hogy ékezetét mindig megtartja: széle, szélěs, szélü, szélěz; továbbá a tisztább kiejtés szerént valamivel élesebben hangzik, miért némi tájszokással szíl, szíles, szílű, szílez; ellenben a légmozgató szél tompábban hangoztatja az e-t, mintha nem volna egyéb megnyujtott, vagy kettőzött rövid e-nél: szeel. V. ö. SZÉL, (1). Hasonló hangejtési viszony van az ér (pervenit) és ér (vena), az ég (coelum) és ég (ardet), fél (dimidium) és fél (metuit) között. 1) Tágabb ért. bizonyos területnek vagy testnek külső pontjai, vonalai, végei, melyek azt mintegy kerítik, s annak középpontjától legtávolabb esnek. Ország, vármegye, város széle, azaz, véghatára. Tulsó, innenső szél; jobbik szél, bal szél; alsó szél, felső szél. Határszél, erdőszél, tószél. Szája széle, azaz ajaka. Szélementében végig v. szélementire végig, (székely szólás). A nyomtatott lapnak tisztán hagyott széleit beírni. A papirív széleit körülnyírni. A rét bal szélén kezdeni a kaszálást, gyűjtést. A ruha széleit beszegni, fodrozni, prémezni. 2) Szorosb ért. mint a hosszusággal és magassággal viszonyló térmérték jelenti azon egyenes irányban vett vonalat, mely valamely területnek vagy testnek hosszmentét általszegi, s annak egyik oldalától a másikig nyúlik. E végposztó hossza húsz, széle (szélessége) két rőfnyi. Megmérni a szántóföld szélét, hosszát. Valamely terület szélét annak hosszával sokszorozni. Két szélben, másfél szélben venni a gatyaszárnak való vásznat. Egy szél a vitorlavászonból. Széle hossza mindegy, azaz, négyszögű, vagy alacson vastag.
Gyöke azon elvont sze, melyből szédít, szédűl, szédeleg, ideoda irányzott mozgásra vonatkozó szók is eredtek, s rokona az alapfogalomban egyező té, mint téved, tévelyeg, tébolyog, tékozol, tétova, téltúl származékok gyöke. Vogul nyelven: sel, sil am. oldal, part; finn nyelven syrjä (margo). A mongol szal-khu v. szalo-khu (se séparer, ętre pártagé, détaché, isolé), közeleb., a magyar szél-ed-ni igével rokon. V. ö. SZE, (2), elv. gyök v. gyökelem; és SZEL.

*SZÉLANYA vagy ~ANYJA
(szél-anya v. ~anyja) ösz. fn. Az épületek ormára alkalmazott kakas, vagy zászló, vagy néha nyil alakú mű rézből, bádogból, vasból stb., mely a szélnek érintésére ideoda forog, s annak járását, irányát mutatja; máskép: szélforgony szélmutató, s különösen ha kakas alakja van: szélkakas. L. SZÉLMUTATÓ.

*SZÉLBAJ
(szél-baj) ösz. fn. A gyomorbeli széltől eredő bántalom.

*SZÉLBILLENTYŰ
(szél-billentyű) ösz. fn. Billentyű, melynek megnyomására a szél ki vagy bejár; máskép: szelentyű, szelep. (Ventillum).

*SZÉLBODOR
(szél-bodor) ösz. fn. A ruhák széleit kerítő, diszítő bodor.

*SZÉLCSAPÁS
(szél-csapás) ösz. fn. 1) A szélnek valamely térre, tárgyra közben-közben erőseb., nyomása, hatása. 2) Átv. ért. szeleverdiség.

*SZÉLCSAPÓ
(szél-csapó) ösz. fn. Szeleverdi, szelekótya, hányiveti, sok szóval, zajjal járó, magát feltünő viselettel fitogtató ember.

*SZÉLCSÉCS
(szél-csěcs) l. SZÉLHIMLŐ.

*SZÉLCSĚND
(szél-csend) ösz. fn. A levegőnek nyugott, nesztelen, mozdulatlan állapota, különösen mely a szélnek csillapodását követi.

*SZÉLCSĚNDĚS
(szél-csěnděs) ösz. mn. Szél nélküli, nesztelen. Szélcsendes idő, nap, éj. Szélcsendes tenger.

*SZELCSOVA
falu Krassó m.; helyr. Szelcsová-ra, ~n, ~ról.

*SZÉLCSŐ
(szél-cső) ösz. fn. Általán cső, melyből a levegő sebeseb., mozgással szél gyanánt ömlik ki, pl. a fújtatónak szélcsöve.

*SZELCZ
falu Nógrád m.; helyr. Szelcz-re, ~en, ~ről.

*SZELCZE
falu és puszta Gömör m.; helyr. Szelczé-re, ~n, ~ről.

*SZÉLDAG
(szél-dag) ösz. fn. Fehér, fényes és pöffedékeny, fájdalom nélküli daganat, mely itt-ott a sejtszövetekben a bőr alatt szokott öszvegyűlni. (Emphysema).

*SZELDE
(szel-de) fn. tt. szeldé-t. A székelyeknél 1) am. igen erős, csipős szél; 2) am. szeleverdi.

*SZELDEL
(szel-del) gyak. áth. m. szeldel-t. Folytonosan, töb., hasábra, gerezdre, részekre szel valamit. Kenyeret, sajtot, szalonnát, húst szeldelni a vendégeknek. Fölszeldelni a dinnyét. Az ekevas barázdákra szeldeli a földet. Papírt szeldelni. Átv. a levegőt szárnyakkal, a vizet sajkával szeldelni. Ez igének összetett képzője (del = ed-el) gyakorlatos jelentésü. V. ö. SZEL.

*SZELDELÉS
(szel-del-és) fn. tt. szeldelés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, folytonos, több részre, hasábra választó szelés.

*SZELDELET
(szel-del-et) fn. tt. szeldelet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. l. SZELETKE.

*SZELDELŐ
(szel-del-ő) mn. és fn. tt. szeldelő-t. 1) Aki valamit szeldel, különösen, ki az ételeket, sülteket konczokra metéli. 2) Amivel szeldelnek. Szeldelő konyhakés.

*SZELDELT
(szel-del-t) mn. tt. szeldel-et. Amit darabokra, hasábokra, konczokra, gerezdekre stb., szeldeltek, metéltek. Szeldelt kenyeret, sajtot, dinnyét rakni a vendég elé. Szeldelt papír, szövet. V. ö. SZELDEL.

*SZÉLDESZKA
(szél-deszka) ösz. fn. 1) A deszkává hasogatott, fűrészelt faderéknak külső része, melynek egyik oldala féldomború, különböztetésül a bél- v. középdeszká-tól, mely mindkét oldalon lapos. 2) Általán valaminek szélét, külsejét képező deszka, pl. mely építéskor a boltívnek tartalékul szolgál, vagy az ágynak oldaldeszkái stb.

*SZELE
MÁTRA~, falu Nógrád, TÁPJÓ~, v. TÁPIÓ~, Pest m.; helyr. Szelé-re, ~n, ~ről.

*SZELEBERDI
l. SZELEVERDI.

*SZELEBURDI
l. SZELEVERDI.

*SZELEBURDISÁG; SZELEBURDISKODIK
l. SZELEVERDISÉG; SZELEVERDISKEDIK.

*SZELECZ
faluk Hont, Trencsén és Zólyom m.; helyr. Szelecz-re, ~ěn, ~ről.

*SZELECZKE
erd. falu B.-Szolnok m.; helyr. Szeleczké-re, ~n, ~ről.

*SZELÉD
régiesen am. szelíd; l. ezt.

*SZÉLED
(szél-ed) önh. m. széled-t. 1) Mondjuk seregb., gyűlt népről, vagy más élő lények sokaságáról, midőn egymástól különféle irányban eltávolodnak, elválnak, szétoszolnak. A látványra öszvecsődűlt nép széledni kezd. A legelőre kihajtott csorda elszéledt. Gyakorlat után elszélednek a katonák. 2) Átv. mondjuk némely élettelen testekről, midőn részeik elválnak, elszakadnak, s mintegy eltünnek.Dél felé elszéled a köd, a felhő. Széled a daganat. Képes kifejezéssel: széled a bú, a gond, midőn múlóban van. 3) Kitágúl, szétterjed, azaz, alkatrészei mintegy eltávolodnak a középponttól. Széled a hízó állat teste, háta. Sodrófa alatt széled a tészta.
E szónak közvetlen törzse a terjedési határvonalt jelentő szél, s gyöke azon sze, mely töb., származékaiban szórakozásra, távolodásra vonatkozik, s rokon a té, tá, sza gyökökhöz. Rokon hozzá a mongol szal-khu v. szalo-khu. V. ö. SZÉL, (2).

*SZÉLEDÉS
(szél-ed-és) fn. tt. széledés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. A gyűegésznek azon állapota, vagy változása, midőn gyűrészei egymástól elszélednek. V. ö. SZÉLED.

*SZÉLEDĚZ
(szél-ed-ěz) gyak. önh. m. széleděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Folytonosan, vagy, lassan-lassan széled, oszol, egymástól elválik, távolodik. A köz mulatóhelyekről este felé széledez a nép. Széledeznek a felhők, s derülni kezd. V. ö. SZÉLED.

*SZÉLEDĚZÉS
(szél-ed-ěz-és) fn. tt. széledězés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos sereg, sokaság tagjainak, illetőleg részeinek folytonos széledése. l. SZÉLEDÉS.

*SZÉLĚG
(szél-ěg) gyak. önh. m. szélěg-tem, ~tél, ~ětt. Ide-oda, szerteszét csavarog; ma szokottabban: szélěng, és általánosan: lézeng. Élt e szóval Faludi, ,Nemes Asszony' 186. l. Képeztetésre hasonló hozzá: oldalog.

*SZÉLĚGÉS
(szél-ěg-és) fn. l. LÉZENGÉS.

*SZELEKÓLA
(szele-kóla) l. SZELEVERDI.

*SZELEKÓTYA
(szele-kótya azaz szele-kótó) fn. tt. szelekótyá-t. L. SZELEVERDI.

*SZELEL (1)
(szel-el) áth. m. szelel-t. Polyvás, szemetes gabonaszemeket, vagy más magvakat lapáttal a levegőb., szór, vagy rostán átbocsát, vagy magasra tartott edényből kiereget, hogy polyváját, szemetét a szél elvigye, s ez által megtisztuljon. Kinyomtatott buzát, rozsot szelelni. Továbbá, dohtól, penésztől, stb. szél által megtisztít valamit. Szeleld meg ha dohos, mint a vajkai asszony a lisztet. (Km.). V. ö. PALOL, PELEL.

*SZELEL (2)
(szel-el) önh. m. szelel-t. 1) Mondjuk csőről, vagy résről, melyen a belefújt levegő szabadon jár; tájdivatosan túl a Dunán: szenel, szenyel. Szelel a pipa, pipaszár. Nem jól szelel a fújtató. 2) Képes kifejezéssel, elszelelni valahonnan, am. eliszkódni, elszökni, s mintegy szél gyanánt elsuhanni.

*SZELELÉS
(szel-el-és) fn. tt. szelelés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Midőn áth. igéből származik, am. gabonaszemek, vagy más magvak tisztítása szórás és szél által. 2) Csőnek, résnek tulajdonsága, vagy állapota, midőn szabad légjárása van. V. ö. SZELEL, (1); (2).

*SZELELŐ
(szel-el-ő) mn. tt. szelelő-t. 1) Aki valamit szelel, vagyis szél által a szeméttől, polyvától megtisztít. 2) Ami a léget, szelet általereszti. Szelelő pipaszár, fújtató. Használtatik főnevűl is, midőn rést, likat jelent, melyet a levegő szabad járása végett szoktak hagyni, vagy csinálni.

*SZELELŐABLAK
(szelelő-ablak) ösz. fn. Az ablaknak egy része, melyen a levegőt ki s b., lehet bocsátani.

*SZELELŐLYUK
(szelelő-lyuk) ösz. fn. Lyuk az épület valamely részén, pl. az éléskamra, a pincze falán, az ablakon, hogy a levegő szabadon járjon ki s b., rajta; ezt a pinczékben léleklyuk-nak is nevezik.

*SZELELŐROSTA
(szelelő-rosta) ösz. fn. Nagyobbféle gépnemű rosta, mely által a polyvás, szemetes gabonát megtisztítják.

*SZELELŐTŰZHELY
(szelelő-tűzhely) ösz. fn. Tűzhely, mely úgy van alkotva, hogy a lég nagyob., erővel és nagyobb mértékben nyomúl az égő szerre, s így a tűz hatását fokozza. (Windofen).

*SZELEMĚN
fn. tt. szeleměn-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. A közönséges falusi épületeken azon gerenda, mely a tető ormán nyúlik végig, s vagy ágasokon, vagy ollófákon nyugszik. Szabó Dávidnál: általgerenda, mestergerenda, melyet (a ház két végén álló) ágasokra helyeztetnek, de, így szól, közönségesen ,gerenda' helyett is tétethetik. A hajósoknál: a hajótető hosszában menő gerenda, mely a tölgyfa hajókon a kukajárót tartja (First, Firstbaum, Fürstbaum. Kenessey Albert).
Eredetileg talán szelevény volt a szel igétől, minthogy a tetőt (vagy felső padolatot) mintegy végig szeli, s annak élét képezi. Jancsovicsnál szlávul: szlemä.

*SZELEMENFA
(szelemen-fa) ösz. fn. Szelemennek készített fa; tovább., maga a szelemen.

*SZELEMĚNGERENDA
(szeleměn-gerenda) ösz. fn. l. SZELEMEN.

*SZELEMENHÁZ
(szelemen-ház) ösz. fn. Olyan ház, melynek teteje szelemengerendán nyugszik.

*SZELEMENKÖNYÖK, SZELEMENKÖTÉS
(szelemen-könyök v. ~kötés) ösz. fn. A szelemen azon része, hol a szarufák felső része nyugszik.

*SZELEMENTETŐ
(szelemen-tető) ösz. fn. Épület födele, mely szelemenen nyugszik.

*SZELEMÉNY
(szel-e-mény) fn. tt. szelemény-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Általán valamely egésznek leszelt darabja, hasábja. Különösen úgy nevezett sindely, melyet leginkább fenyőfából hasogatnak, és hornyolnak.
Gyöke a metszést jelentő szel, s képeztetésre hasonló azon igékből származott nevekhez, melyek mány mény, vány vény alakban váltakozva fordulnak elé, de mivel a kétféle képzők között tulajdonképen különbség van, bár a szokás a kettőt rendszerént azonos értelemben használja, ahol lehet meg kell különböztetnünk. V. ö. ~VÁNY, ~VÉNY képző.

*SZELEMÉNYĚS
(szel-e-mény-ěs) mn. tt. szeleményěs-t v. ~et, tb., ~ek. Szeleménynyel, azaz, fa zsindelylyel födött. Szeleményes háztető.

*SZELEMÉNYĚZ
(szel-e-mény-ěz) áth. m. szeleményěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Szeleménynyel föd, takar, különböztetésül a szintén födésre vonatkozó, cserepez, bádogoz, nádaz, zsúpoz igéktől.

*SZELEMÉNYĚZÉS
(szel-e-mény-ěz-és) fn. tt. szeleményězés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Ácsok munkája, midőn az épületet szeleménynyel födik.

*SZELENCZE
fn. tt. szelenczé-t. 1) Fából kivájt, vagy más szilárd anyagból csinált váluforma tokocska, edényke, doboszka, melyben holmit tartani, hordani szokás. Borsos, paprikás, sós, burnótos szelencze. Olajos szelencze. Ha nincs ired, s szelenczéd, miért teszed magadat borbélylyá? (Km.). "A pénz vevén mondanak: Nem illik nekönk, hogy ezt az szelenczéb., avagy pössölben (pörsöly- v. perselyben) tegyök." Nádor-codex. 215. l. 2) l. ORGONAFA.
Valószinű, hogy nevét kivájt, kiszalult alakjától vette, milyenek a falusi konyhákon itt-ott látható fa szelenczék. E szerént gyöke szel, mély hangon szal, melyből szalu, szalul azaz, vájol, hornyol származtak. Innen érthető az orgonafának szelencze neve is, mennyiben székét vagyis belét könnyen ki lehet vájni, s szárát mintegy tokká alakítani. Némelyek erőnek erejével szlávvá akarják tenni, minthogy a szláv nyelvben szolnicze, szolnicza sótartót jelent.

*SZELÉNDEK
l. SZELINDEK.

*SZÉLENG
(szél-eng) m. széleng-tem v. ~ěttem, ~tél v. ~ěttél, ~ětt. L. SZÉLEDĚZ; és LÉZENG.

*SZÉLENGÉS
(szél-eng-és) l. SZÉLEDEZÉS; és LÉZENGÉS.

*SZÉLĚNSZÁRADT, SZÉLĚNSZIKKADT
(szélěn-száradt v. ~szikkadt) ösz. mn. Általán, minek nedveit, nyirkát a szél szárította ki, nem a napnak vagy tűznek melege. Szélenszáradt takarmány, nedves ruha, dohány.

*SZELENTYŰ
(szel-ent-ő) fn. tt. szelentyű-t, tb., ~k. Billentyű, mely bizonyos öbölre, csőre, gépre stb. alkalmazva, s meg-meg nyitva szelet üt, vagy a levegőnek szabad járást enged. Azon tyú tyű végzetű szók osztályába tartozik, melyek eredeti alakban igenevek, mint: csörgetyű, förgetyű, pattantyú, ezek helyett: csörgető, főrgető, pattantó stb.

*SZELÉNY
ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Hont m.; helyr. Szelény-be, ~ben, ~ből.

*SZELEP
(szel-ep), l. SZELENTYŰ.

*SZELEPCSÉNY
falu Bars m.; helyr. Szelepcsény-be, ~ben, ~ből.

*SZELEPKA
falu Zemplén m.; helyr. Szelepká-ra, ~n, ~ról.

*SZELEPZET
(szel-ep-ěz-et) fn. tt. szelepzet-ět, harm. szr. ~e. Valamely gépen az öszves szelepek.

*SZÉLERNYŐ
(szél-ernyő) ösz. fn. Általán ami a szél ellen mentőhelyül szolgál, pl. fal, sövény, part, kocsifödél, a pusztai karámok szárnya stb.

*SZÉLERŐMŰ
(szél-erő-mű) ösz. fn. Erőmű, vagy gép, melyet szél hajt, pl. szélmalom.

*SZELES
(szel-es) mn. tt. szeles-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Mondjuk időről, melynek folyta alatt szél fú. Szeles tavasz, tél. Szeles napok, éjek. 2) Alkalmazzuk helyre, térre, vidékre. Szeles tenger, hegyszorulat. 3) Átv. hirtelen mozgásu, hebehurgya beszédű, ideoda kapkodó, hetre, serde, hetlekotla, serteperte, szélpila, szeleverdi, szeleburdi; a székelyeknél még: szelde, szerde, szerdepurdi.

*SZELÉS
(szel-és) fn. tt. szelés-t, tb., ~ěk. Cselekvés, midőn valamit szelünk. Kenyérszelés. V. ö. SZEL.

*SZÉLĚS
(szél-ěs) mn. tt. szélěs-t v. ~et, tb., ~ek. Aminek széle aránylag nagyobb terjedelmű; ellentéte: szoros, keskeny. Ezen arány az illető térnek vagy testnek hosszával, magasságával áll viszonyban. Széles út, útcza. Széles terem, szoba, folyosó. Széles posztó, vászon, szalag. Széles mell, tenyér, hát, arcz. Széles az asztal, keskeny az abrosz, rövid a vacsora. (Népd.). Széles feneket keríteni valaminek. Mértékszóval egyesülve határozott nagyságu szélre vonatkozik. Tíz ölnyi széles útcza. Öt lábnyi széles folyosó. Két rőfnyi széles szövet. Egy hüvelyknyi széles szalag. Néha általán am. minden irányban kiterült, tertyedt. Széles karimáju kalap. Széles száju korsó. Széles határ. Különös szórend divatos e szólamban: Széles e világon nincs mása.
"Válaszsz el Istenem,
Széles e világtól,
Ha elválasztottál
Kedves galambomtól."
Népdal.
"Müvész hazája széles e világ."
Arany J.

*SZÉLESBECZÉJÜ v. ~BECZÉJŰ
(széles-beczéjü) ösz. mn. Aminek széles beczője van. Növényről mondják. V. ö. BECZŐ.

*SZÉLESBĚDÉS
(szél-es-b-ěd-és v. szél-es-ebb-ěd-és) fn. tt. szélesbědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. l. SZÉLESĚDÉS; és BŐVŰLÉS.

*SZÉLESBĚDIK
(szél-es-b-ěd-ik v. szél-es-ebb-ěd-ik) k. m. szélesběd-tem, ~tél, ~ětt. 1) l. SZÉLESĚDIK. 2) l. BŐVŰL.

*SZÉLESBÍT, SZÉLESBIT
(szél-es-b-ít v. szél-es-ebb-ít) áth. m. szélesbít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. 1) l. SZÉLESÍT. 2) l. BŐVÍT.

*SZÉLESBÍTÉS, SZÉLESBITÉS
(szél-es-b-ít-és v. szél-es-ebb-ít-és) fn. tt. szélesbítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) l. SZÉLESÍTÉS. 2) l. BŐVÍTÉS.

*SZÉLESBŰL, SZÉLESBÜL
(szél-es-b-ül v. szél-es-ebb-űl) önh. m. szélesbűl-t. 1) l. SZÉLESĚDIK. 2) l. BŐVŰL.

*SZÉLESBŰLÉS, SZÉLESBÜLÉS
(szél-es-b-ül-és v. szél-es-ebb-űl-és) fn. tt. szélesbűlés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) l. SZÉLESĚDÉS. 2) l. BŐVÜLÉS.

*SZÉLĚSCSÍKÚ
(széles-csíkú) ösz. mn. Aminek úgy nevezett csíkjai, vagyis tarka vonalai szélesek. Szélescsikú szövet, kelme.

*SZÉLESCSŐRÜ v. ~CSŐRŰ
(széles-csőrü) ösz. mn. Szárnyas állatról mondják, melynek széles csőre van. Szélescsőrü kacsa.

*SZÉLĚSĚDÉS
(szél-ěs-ěd-és) fn. tt. szélěsědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Változási mivolta valamely térnek vagy testnek, midőn szélei terjednek, nagyobbodnak.

*SZELESĚDIK
(szel-es-ěd-ik) k. m. szelesěd-tem, ~tél, ~ětt. Szelek kezdenek fúni rajta, vagy benne. Szelesedik a tenger, a hegyi vidék. Szelesedik a tavasz, az idő. Átv. mondjuk emberről, midőn csapongó szél módjára hirtelenkedővé, serdévé, hebehurgyává leszen. V. ö. SZELES.

*SZÉLĚSĚDIK
(szél-ěs-ěd-ik) k. m. szélěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Szélessé leszen, szélei kiterjednek, nagyobbodnak, hosszához képest szélessége tágúl. A sziget két oldalról öszvetorlott zátonyok által szélesedik. A hízó állat teste, dereka szélesedik. A csizmája hosszas viselés által kiszélesedett. Az áradó folyam szélesedik.

*SZELESEN
(szel-es-en) ih. 1) Széllel társulva. Szelesen köszöntött b., a tél. 2) Hebehurgyán, szeleskedve.

*SZÉLĚSEN
(szél-ěs-en) ih. Széles állapotban vagy minőségben.

*SZÉLESFOGU v. ~FOGÚ
(széles-fogu) ösz. mn. Akinek, vagy minek széles foga van.

*SZÉLĚSÍT
(szél-ěs-ít) áth. m. szélěsít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Szélessé tesz; valaminek határát, végvonalait küleb., viszi, terjeszti, különösen annak szoros ért. vett szélét jobbra balra nagyobbítja. Utakat, utczákat szélesíteni. Huzás, mángorlás által kiszélesíteni a bőrt. V. ö. SZÉLĚS.

*SZÉLĚSÍTÉS, SZÉLĚSITÉS
(szél-ěs-ít-és) fn. tt. szélěsítést, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valaminek széle nagyobbá, terjedtebbé tétetik.

*SZELESKĚDÉS
(szel-es-kěd-és) fn. tt. szeleskědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Beszédben, tettben gyakorlott hirtelenkedés, hebehurgyálkodás, szeleverdiskedés, vaktában, változékony szél módjára űzött kapkodás.

*SZELESKĚDIK
(szel-es-kěd-ik) k. m. szeleskěd-tem, ~tél, ~ětt. Csapongó szélhez hasonlólag sürögforog, hirtelenkedik, sertepertél; meggondolatlanul, könnyelműen működik, hánykolódik.

*SZELESKĚDŐ
(szel-es-kěd-ő) mn. tt. szeleskědő-t. Hirtelenkedő, hebehurgya.

*SZÉLĚSKÚT
mváros Sopron, falu Pozsony m. helyr.; ~kútra, ~on, ~ról.

*SZÉLESLAPU
(széles-lapu) ösz. fn. Népies neve a bojtorjánok neméhez tartozó egyik növényfajnak, másképen szintén köznyelven: keserűlapu; növénytani néven: keserűlapubojtorján. (Arctium lappa).

*SZÉLĚS-LONKA
falu Marmaros m; helyr. ~Lonkára, ~n, ~ról.

*SZÉLĚSMETÉLT
(szélěs-metélt) ösz. fn. Szalagformára metélt tészta. Leves szélesmetélttel. Néhutt: szabógallér v. laposka.

*SZELES-PORUBA
falu Liptó m.; helyr. Szeles-Porubá-ra, ~n, ~ról.

*SZELESSÉG
(szel-es-ség) fn. tt. szelesség-ět, harm. szr. ~e. Átv. hebehurgyaság, hirtelenkedés, szeleburdiság, vagyis, a vaktában csapongó szélhez hasonló beszéd- és cselekvésbeli tulajdonság. Szelességből fonákul beszélni, tenni valamit. Ifjúi szelesség.

*SZÉLĚSSÉG
(szél-ěs-ség) fn. tt. szélěsség-ět, harm. szr. ~e. 1) Minemüség, mely valaminek széles létét jelenti. Megmérni a posztó szélességét. A mellnek szélessége erőre mutat. 2) Mértani ért. a testnek széleit, oldalait képező vonalak öszvesége, mi szerént a szél és szélesség körülbelül oly viszonyban vannak egymással, mint a körvonalak és gömbölyüség, t. i. a szélességet a sokszorozott szélvonalak képezik. Tehát szabatosan véve a szél és szélesség különböznek egymástól, mennyiben amaz egyik oldaltól másikig huzott egyenes irányu vonalat, emez pedig a testnek hosszmentében keresztűl vett, s két oldalra terjedő területét jelenti. 3) Földrajzban azon távolság, vagy távolsági vonal, mely az egyenlítőtől a földsarkig nyúlik. Éjszaki, déli szélesség. Ezen város az éjszaki szélesség 40-dik foka alatt fekszik. 4) Égtanban hasonló vonal, mely az éggolyó egyenlítőjétől az égsarkig terjed.

*SZÉLĚSŰL, SZÉLĚSÜL
(szél-ěs-űl) önh. m. szélěsűl-t. L. SZÉLESĚDIK.

*SZÉLĚSŰLÉS, SZÉLĚSÜLÉS
(szél-ěs-űl-és) fn. tt. szélesűlés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. l. SZÉLĚSĚDÉS.

*SZELESTE
ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Vas m.; helyr. Szelesté-re, ~ěn, ~ről.

*SZELESTÉNY
falu Hont m.; helyr. Szelestény-be, ~ben, ~ből.

*SZÉLESZT
(szél-esz-t) áth. m. széleszt-ětt, par. széleszsz, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, hogy valamely gyűegységnek, seregnek, csoportnak, falkának, nyájnak stb., tagjai, illetőleg gyűrészei különböző irányban egymástól elváljanak. Leginkább el igekötővel jár. Elszéleszteni a lázadó néptömeget.

*SZÉLESZTÉS
(szél-esz-t-és) fn. tt. szélesztés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által bizonyos sokaság tagjai elválasztatnak s különféle irányban eltávolíttatnak egymástól.

*SZELET
(szel-et) fn. tt. szelet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Egy-egy darab., melyet az egészből leszeltek. Mint öszvetett szónak alkatrésze majd elűl majd hátul áll, mennyiben határozót vagy határozott valamit jelent. Szeletkenyér, szeletsajt, szeletdinnye, szeletpapír. Kenyérszelet, sajtszelet, dinnyeszelet, papírszelet.

*SZELETĚL
(szel-et-ěl) áth. m. szeletěl-t. Szeletekre metél, szabdal valamit. Kenyeret, kalácsot, szalonnát, sajtot szeletelni. Ivpapírt huszonnégy részre szeletelni.

*SZELETĚLÉS
(szel-et-ěl-és) fn. tt. szeletělés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit szeletelünk. V. ö. SZELETĚL.

*SZELETKE
(szel-et-ke) kicsiny. fn. tt. szeletké-t. Aránylag a maga nemében kis szelet. Kérek a sajtból egy szeletkét. Szeletke papírra irt jegyzék.

*SZELETLEN
(szel-etlen) mn. tt. szeletlen-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Amit meg nem szeltek. Szeletlen kenyér, sajt, szalonna. Midőn gyöke szél fn. (ventus) am. szél nélküli. Szeletlen idő. Határozóként am. szeletlenül azaz 1) meg nem szelve v. szelten; 2) szél nélkül.

*SZELEVÉNY (1)
(szel-eve-eny) fn. tt. szelevény-t, tb., ~ěk. Általán, valami egésztől elszelt darab, pl. papír-, posztószelevény; szokottabban: szelvény. Különösen szántóvas által felhasított földszalag. Vékony, vastag szelevények. Az utóbbi érteményben és gyökhangokban egyezik vele a latin sultus.

*SZELEVÉNY (2)
falu Heves m.; helyr. Szelevény-be, ~ben, ~ből.

*SZELEVERDI
(szele-verdi) ösz. mn. Beszédben és cselekvésben, járáskelésben, taglejtéseiben szél gyanánt hirtelenkedő, kapkodó; tovább., hányivetileg magát fitogtató, vízeszű; némely kiejtésben a verdi burdi-vá változván: szeleburdi; még máskép: szelde, hebehurgya, hetlekotla, szelekóla, szelekótya, kelehajti, kelekotra, kelekuti, kiről azt szokás mondani, hogy szelet üt, nagy szelet csinál, csap, nagy széllel jár; még másképen: hetrepila, szélhajtó, széllelbéllett, szélházi, széltömlő, szélpál, némely esetekben: hű bele Balázs. A ,szeleverdi' alkatrészei: szél és ver, s tulajdonkép am. szélverő, szeletverő. Képzője di a nyelvszokás szerént gúnyos jelentésü, mint ezekben: ebhendi, pökhendi, csalavandi, kortyandi, oktondi, herdehurdi stb.

*SZELEVERDISÉG
(szele-verdiség) ösz. fn. Szeleverdiket jellemző tulajdonság; serdeség, hebehurgyaság stb., V. ö. SZELEVERDI.

*SZELEVERDISKĚDÉS
(szele-verdiskědés) ösz. fn. Serde, szeles hirtelenkedés, hebehurgyálkodás.

*SZELEVERDISKĚDIK
(szele-verdiskědik) ösz. k. m. szeleverdiskěd-tem, ~tél, ~ětt. Szeleverdiek módjára hirtelenkedik; hánykolódik, hebehurgyálkodik stb., V. ö. SZELEVERDI.

*SZELEZ
(szel-ez) önh. m. szelez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. 1) Szelet hajt, szelet csinál, mint aki neszt indít, neszez, aki port ver fel poroz. 2) l. SZELEL.

*SZÉLĚZ
(szél-ěz) áth. m. szélez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Szélt képez, idomít, szegélyez.

*SZELEZÉS
(szel-ez-és) fn. tt. szelezés-t, tb., ~ěk. Szélcsinálás; szelelés.

*SZÉLĚZÉS
(szél-ez-és) fn. tt. szélězés-t, tb., ~ěk. l. SZEGÉLYEZÉS.

*SZELEZSÁNY
falu Arad m.; helyr. Szelezsány-ba, ~ban, ~ból.

*SZELEZSÉNY
KIS~, NAGY~, faluk Bars m.; helyr. ~Szelezsény-be, ~ben, ~ből.

*SZÉLFÉL
(szél-fél) l. SZÉLOLDAL.

*SZÉLFÉLT
(szél-félt) l. SZÉLOLDALT.

*SZÉLFODOR
(szél-fodor) ösz. fn. A ruhanemüek széleit diszítő, befoglaló fodor.

*SZÉLFOGÓ
(szél-fogó) ösz. fn. Eszköz, vagy készület, mely a nyomuló levegőt vagy szelet magához húzza, különösen hogy valahová irányozza, milyen a fujtatók billentyűs nyilása, melyen a levegő betódúl. Bányai szélfogó, oly készület, mely által a bányajárásokb., fris levegőt szívatnak.

*SZÉLFORGATAG
(szél-forgatag) ösz. fn. Őrvényesen keringő szél, forgó szél.

*SZÉLFORGONY
(szél-forgony) ösz. fn. Lásd SZÉLMUTATÓ.

*SZÉLFŰ
(szél-fű) ösz. fn. Növénynem a kétlakiak seregéből és kilenczhímesek rendjéből; hímvirágának csészéje három hasábu; bokrétája nincs hímszála kilencz, vagy tizenkettő-tizenöt; porhonai gömbölyűk; anyavirágának csészéje három hasábu; anyaszála kettő; tokja két golyóju, egy-egy magvú. (Mercurialis).

*SZÉLGÉP
(szél-gép) ösz. fn. l. SZÉLMOZDONY.

*SZÉLGOLYÓ
(szél-golyó) ösz. fn. Szűk nyilással vagy csővel ellátott, üres fémgolyó, melyből, ha vízzel megtöltik, és égő szénre teszik, a gőz szél gyanánt ömlik ki.

*SZÉLGYALU
(szél-gyalu) ösz. fn. Valamely famű szélén czifrázatul vagy szorosab., összeillesztés végett bevágásokat hornyoló gyalu.

*SZÉLHAJTI KÓRÉ v. ~KÓRÓ
hevesvármegyei tájszó; l. ÖRDÖGBORDA.

*SZÉLHAJTÓ
(szél-hajtó) ösz. mn. és fn. Szeleburdi, hebehurgya, hányiveti.

*SZÉLHAJTÓSZER
(szél-hajtó-szer) ösz. fn. Orvosszer, mely a belekb., szorult szelet eltávolítja.

*SZÉLHAL
(szél-hal) ösz. fn. l. ŐN.

*SZÉLHÁRFA
(szél-hárfa) ösz. fn. Hárfa, mely a szél érintésére hangokat ad.

*SZÉLHÁZI
(szél-házi) l. SZELEVERDI.

*SZÉLHIMLŐ
(szél-himlő) ösz. fn. Himlő, melynek csécseiben geny helyett levegő van.

*SZÉLHÜDÉS
(szél-h-üd-és) fn. tt. szélhüdés-t, tb., ~ěk. A test valamely részének, tagjának bénulása, némely orvosok nyelvén: hűdés, a szóalkotás szabályai ellen. V. ö. SZÉLHÜDIK; és GUTAÜTÉS.

*SZÉLHÜDIK
(szél-h-üd-ik) k. m. szélhüd-tem, ~tél, ~ött. Testének valamely része vagy tagja bénulásb., esik, érző, mozgó erejét veszti.
Ez igében és származékaiban a h középképző az üd az ed képzőnek oly módositását eszközli, mely által az némi hiányt, pl. kóros állapotot, elgyengülést roszra fordulást fejez ki, mintha volna szélhedik. Hasonló képeztetésü igék: vénhedik, vénhüszik, bűnhödik, petyhüdik, hamuhodik, s ik nélkül: hirhed, poshad, görhed, porhad stb., E szerint a hűdés mint önálló főnév oly semmit jelentő szó, milyen volna a kodás, űlés, a gondolkodás, hevűlés származékoktól elvonva. Némelyek azzal akarják igazolni a ,hűdés' szót, hogy az ,ütés' volna; úgyde nincs ,szél-ütik' sem ,pety-ütik', szélhüdés pedig csak szélhüdik-ből származott igenév.

*SZÉLHÜDSÉG
l. SZÉLHÜDTSÉG.

*SZÉLHÜDT
(szél-h-üd-t) mn. tt. szélhüdt-et. Kit a szél megütött, testének valamely részében, tagjában megbénított. Szélhüdt nyelvü, karú ember. V. ö. SZÉLHÜDIK.

*SZÉLHÜDTSÉG
(szél-h-üd-t-ség) fn. tt. szélhüdtség-ět, harm. szr. ~e. Bénaság, szélhüdő állapot.

*SZELI
ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Pozsony m.; helyr. ~Szeli-be, ~ben, ~ből.

*SZELICSE
erd. falu Torda m.; helyr. Szelicsé-re, ~n, ~ről.

*SZELID (1)
puszta Pest m.; helyr. Szelid-re, ~ěn, ~ről.

*SZELÍD, SZELID
(2), mn. tt. szelíd-et. 1) Emberre, s más állatokra vonatkozva am. simulékony, nyájas, engedékeny, hajlékony természetű; nem vad, mások elől nem futó; nem szilaj, nem kirugó. Kedves szelid fiú, leány. Szelid őzike. Szelid, mint a galamb., 2) Mások irányában nem szigorú, nem kemény, nem nyers. Szelid atya, nevelő. Szelid bánásmód. 3) Átv. növényekre, és terményeikre, gyümölcseikre alkalmazva am. ami mivelés által természeti vad tulajdonságából kivetkőzött; kedves izü, nem fanyar. Szelid alma, körte. Szelid gyümölcsök. 4) Átv. időjárást, légváltozást, éghajlatot illetőleg, ami az érzékekre, különösen a tapintatra kedvesen hat, nem zordon, nem hideg. Szelid tavaszi napok. Szelid éghajlat. Szelid szellő.
"Ragyogsz felém éj csillagfátyola,
Könyűmön rengesz hold szelíd istenné."
Szemere Pál.
Némely régi irók, és élő tájszokás szerént máskép: szeléd, szeligy, sziligy. Képzőjénél fogva hasonló a rövid és kicsid-hez. Thaly Kálmán gyüjteményében egyik dalban a XVII. századból eléjön szelődik ,szelidül' értelemben, alkalmasint összehúzva ,szelídődik'-ből. E szónak alapérteménye, úgy látszik, annak lágy hangjaiban fekszik. Minthogy pedig a szelidség bizonyos vonzalommal, s mintegy odaszítással jár, végelemzésben gyökét a szivó sz hang látszik alkotni. Egyébiránt a törökben szálih am. jó, jámbor (bon, homme de probité), s az arab-persa szaláh, szeláh szónak, melytől alkalmasint amaz is eredett, jelentése szintén: jó, helyes; észt nyelven helde am. szíves, gyöngéd, lágy, jóakaratu (Budenz J.).

*SZELÍDEN, SZELIDEN
(szelíd-en) ih. Szelid módon; simulva, nyájasan, gyöngéden; nem vadul, nem nyersen, nem szigorúan, nem zordonan stb., Szeliden anyja ölébe simúl. Szeliden szólni valakihez. Szeliden bánni az alattvalókkal. Szeliden fujdogál a szellő.
"Kertemre szelíden
Az este leszáll."
Bajza.

*SZELÍDÍT, SZELIDÍT, SZELIDIT
(szelíd-ít) áth. m. szelidít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Szelíddé tesz; vad természetéből kivetkőztet; nyájassá, simulékonynyá képez; haragját lecsillapítja; szigoruságát enyhíti. Vad népeket, állatokat szelidíteni. Oltás által vad csemetéket szelíditeni. A kimondott kemény itéletet megszelídíteni. V. ö. SZELÍD.

*SZELÍDÍTÉS, SZELIDÍTÉS, SZELIDITÉS
(szelid-ít-és) fn. tt. szelidítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit v. valamit szeliddé teszünk. Vad népek, állatok szelidítése. V. ö. SZELÍD.

*SZELÍDÍTHETETLEN, SZELIDITHETLEN
(szelíd-ít-het-[et]-len) mn. tt. szelidíthetetlen-t, tb., ~ěk. Aki v. ami oly vad, oly nyers indulatú, oly dühös, haragos, kemény, szigorú, vagy oly zordon, hogy szelíddé tenni nem lehet. Szelidíthetetlen fenevadak. Határozóként am. szelídíthetetlenül, vagyis a nélkül hogy szelidíthető volna. V. ö. SZELÍD.

*SZELÍDÍTŐ, SZELIDITŐ
(szelíd-ít-ő) mn. és fn. tt. szelídítő-t. Aki vagy ami szelídít; enyhitő. Vadállatszeliditő. Szeliditő körülmény.

*SZELIDSÉG
(szelid-ség) fn. tt. szelidség-ět, harm. szr. ~e. Kedélyi tulajdonság, melynél fogva az embert vagy más állatot szelidnek, nyájasnak, simulékonynak, gyöngéd hajlamunak stb., mondjuk. Ellentétei: vadság, szilajság, mogorvaság, nyerseség, szigoruság, zordonság stb.

*SZELÍDÜL, SZELIDÜL, (1)
(szelid-ül) ih. l. SZELÍDEN.

*SZELÍDŰL, SZELIDŰL, SZELIDÜL, (2)
(szelíd-űl) önh. m. szelídűl-t. Szeliddé leszen; vadságát, szilajságát, nyerseségét, haragját, szigoruságát, zordonságát leteszi, elhagyja. Szépmüvészetek által szelidülnek az erkölcsök. Társas életben szelidülnek az emberek. Kérésemre haragja megszelidült. Ős erdők irtása, tavak lecsapolása által szelidűl az éghajlat. A vad gyümölcsfák oltás által szelidülnek. V. ö. SZELÍD.

*SZELÍDŰLÉS, SZELIDÜLÉS
(szelid-ül-és) fn. tt. szelidűlés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Állapoti, tulajdonsági, hajlami, természeti változás, midőn valaki v. valami szeliddé leszen. V. ö. SZELID.

*SZELINDEK (1)
fn. tt. szelindek-ět. Nagy mészároskutya, melylyel a szilaj futó barmot elfogatják. Ezen faja hihetőleg Angliából szakadt hozzánk, legaláb., Szabó Dávid így értelmezi: angliai nagy kutya; s öszvetett szónak látszik, melynek második alkatrésze dek egészen hasonló az ebet jelentő angol dog-hoz (olvasd: dag), az egész lehet am. sea-dog, (olvasd: szí-dag) am. Seehund, de eléjön magában is seal (olv. szíl) ugyanazon jelentéssel, tehát dog talán ezzel együtt is fordulhat elé: seal-dog (szíl-dag), talán hasonalakjánál fogva. A szláv nyelvekben Dankovszky szerént, különösen a cseh nyelvben Gyarmathi szerént szlednik, szlidnik am. canis sagax, Spürhund, magyarul: vizsla; azonban ,szelindek' nálunk határozottan csak mészároskutyát jelent.

*SZELINDEK (2)
erd. falu Szeben székben; helyr. Szelindek-re, ~ěn, ~ről.

*SZÉLIRÁNY
(szél-irány) ösz. fn. Azon irány, vonal, menet, melyet a szél nyomulása követ.

*SZÉLIRAT
(szél-irat) ösz. fn. Általán irt, vagy nyomott betük, szók valamely levélnek, lapnak, táblának stb., szélén; máskép: oldalirat v. oldaljegyzék, t. i. az írott vagy nyomtatott lapnak tisztán hagyott oldalrészén. Lehetnek az érempénzek, bankjegyeknek is stb. ilyen széliratai.

*SZÉLISTEN
(szél-isten) ösz. fn. A régi görögrómai hitrege szerént, szeleken uralkodó isten; azaz, Aeolus.

*SZELISTYE
faluk, Arad és Zaránd m.; erd. faluk Hunyad, Torda m. és Szeben székben; ALSÓ~, FELSŐ~, Máramaros m.; BELÉNYES~, PAPMEZŐ~, SZÁLDOBÁGY~, VASKOH~, Bihar m.; helyr. ~Szelistyé-re, ~n, ~ről.

*SZÉLJEGY
(szél-jegy) ösz. fn. Szab., Dávidnál am. határjel.

*SZÉLJEGYZÉK
(szél-jegyzék) l. SZÉLIRAT.

*SZÉLJEL
l. SZÉLYLYEL; illetőleg: SZÉT.

*SZÉLKAKAS
(szél-kakas) ösz. fn. Kakasalakú vas, bádog, vagy réz lemez az épületek ormán, mely helyzetét a szél iránya szerént változtatja.

*SZÉLKÁR
(szél-kár) ösz. fn. Kár, pusztítás, romlás, melyet a szelek szoktak okozni. Olyan mint tűzkár, vízkár, jégkár.

*SZÉLKAZÁN
(szél-kazán) ösz. fn. Kazánforma döbön a tűzfecskendőn, melynek levegője nyomás által mozgóvá tétetvén a vízdöbönből kilövellő vizet folytonosan föcskendezteti.

*SZÉLKE
l. SZILKE.

*SZÉLKELEP
(szél-kelep) ösz. fn. Szélmalom kereke, vagy inkáb., szárnyai, melyek kelepelve forognak. Szélesb ért. kelepelő készület, pl. a szőlőkben, melylyel a madarakat ijesztik. Átv. gúnyos ért. oly ember, kinek a nyelve mindig pereg; locska-fecske, deredaráló.

*SZÉLKEMENCZE
(szél-kemencze) ösz. fn. Kemencze, melynek tüzét egy bele illesztett légcső szítja, éleszti.

*SZÉLKERÉK
(szél-kerék) ösz. fn. Szárnyakkal ellátott kerék, vagy forgómű, melyet a szél hajt, mint a szélmalmokban.

*SZÉLKERŰLŐ v. ~KERÜLŐ
(szél-kerűlő) ösz. mn. Ki a széltől fél, s mint ártalmas ellen óvja magát.

*SZÉLKIÁLTÓ
(szél-kiáltó) ösz. fn. Közönséges tengeri vészmadár, vagy, hojsza, sirály, mely a közelgő vészt érezvén kiáltozni szokott. (Procellaria).

*SZÉLKÍN
(szél-kín) ösz. fn. Csikarás, rágás, felfuvódás, melyet a belekben kifejlett szelek okoznak, máskép: szélbaj, idegen szóval: kólika.

*SZELKÓ
fn. tt. szelkó-t. Szab., Dávidnál ,szeleburdi', ,hebehurgya' stb. szókkal azonosittatik. Mint ormánsági tájszó Baranyában am. vadrécze kanja.

*SZÉLKOCSI
(szél-kocsi) ösz. fn. Sajátnemüleg mesterkélt kocsi, melyet szél hajt.

*SZÉLKÓR
(szél-kór) ösz. fn. Betegség neme, midőn a has a benn rekedt szelektől felfuvódik.

*SZÉLKÓROS
(szél-kóros) ösz. mn. Szélkórban szenvedő.

*SZÉLKÓRSÁG
(szél-kórság) ösz fn. l. SZÉLKÓR.

*SZÉLKŐ
(szél-kő) l. HATÁRKŐ.

*SZÉLKÖR
(szél-kör) ösz. fn. A széliránytűnek köre, vagy körlapja, harminczkét vonalra, illetőleg körre, osztva, mely arra való, hogy a tengerészek tudják; honnan, s merre fú a szél.

*SZÉLKÚT
erd. falu Kisküllő m.; helyr. Szélkút-ra, ~on, ~ról.

*SZÉLL
falu Nyitra m.; helyr. Széll-re, ~ěn, ~ről.

*SZÉLLAPTA v. ~LABDA
(szél-lapta vagy ~labda) ösz. fn. Hólyaggal béllelt, s levegővel teli fútt nagyobbféle lapta, melyet a vele játszók ököllel szoktak ütögetni. (Ballon).

*SZÉLLED; SZÉLLESZT
l. SZÉLED; SZÉLESZT. Minthogy e szók gyöke a terjedésre vonatkozó szél, az l hangnak kettőztetése fölösleges, és csak a hosszú é-nek tulságos megnyujtása által csúszott be.

*SZELLĚDIK
(szél-el-ěd-ik) k. m. szellěd-tem, ~tél, ~ětt. A székelyeknél egyértelmü a ,szellőződik' szóval.

*SZÉLLELBÉLLETT
(széllel-béllett) ösz. mn. l. SZELEVERDI.

*SZELLEM
(szell-em v. szél-el-em) fn. tt. szellem-et, harm. szr. ~e. Korunkban alkotott, s hirtelen elterjedt új szó a hellén pneuma, latin spiritus, német Geist kifejezésére, különböztetésül a lélek-től, melynek szabatosan a hellén yuch, latin anima, s német Seele felelnek meg. Legújab., időkig a köz és irodalmi nyelven mind a spiritus, mind az anima kifejezésére, a fogalmak nem kis öszvezavarásával, a ,lélek' szó divatozott, noha már a tatrosi bibliai másolók a nép nyelvén sem ismeretlen szellet (spiritus) szóval éltek. 1) Egyszerü, testetlen lény, melynek gondolkozó és akaró tehetsége van. Ellentétei: anyag, test. E fogalom alá tartoznak az angyalok, mint jó szellemek, az ördögök, mint gonosz szellemek, a boldogultak szellemei a mennyben, s mind azon lények, melyek akár a keresztények, akár más vallásuak hittana szerént mint láthatatlan felsőbb valók az emberek sorsára befolynak, vagy befolyni tartatnak, továbbá a költők, vagy babonahitüek által képzelt tűzi, vízi, erdei, légi, földalatti stb. szellemek. 2) Az emberi léleknek felsőbbnemü tehetsége, vagyis gondolkozó és szabad akarati ereje. Nagy, kicsi szellem. Erős, bátor, gyönge, gyáva szellem. Világos, tiszta, magas röptü, fellengő szellem. Leleményes, buvárkodó, beható, mélységes szellem. Szép szellem, melynek erői és tehetségei tökéletes egyezményben vannak és működnek. 3) Az ész műveinek belső lényege, alapja, iránya. Törvények szelleme. Valamely tannak, igazságnak, beszédnek szellemét felfogni. Ő egészen más szellemben nyilatkozik. Behatni a nyelv szellemébe. 4) Bizonyos elvek, mennyiben valamely osztályhoz tartozó személyek gondolkozási és cselekvési módjára befolynak, s annak némi szint, bélyeget kölcsönöznek. Kor szelleme, mely bizonyos korban élő emberek gondolkozásának és tetteinek irányt ad. Testületi szellem, mely az illető testület tagjait áthatja, lelkesíti, vezérli. Keresztény, egyházi, polgári, katonai, nemesi, úri, lovagias szellem. Nemzeti, hazafiúi szellem. E városban jó szellem uralkodik. 5) Átv. a kedélynek sajátságos hajlama, indulata. Béke szelleme. Barátság, szeretet szelleme. Ellenmondási szellem. Gyűlölködés szelleme. 6) Ellentétetik a testi, érzéki, mulandó, külső dolgoknak. A bötü öl, a szellem pedig éltet. Nem a test, hanem szellem szerént kell élni. Ami szellemtől származik, az szellem. Az Istenről nem mondjuk hogy szellem, hanem lélek. Az Isten lélek, s akik őt imádják, lélekben és igazságban kell őt imádniok. Az emberi testnek is ellentété: lélek, nem: szellem. A test elrothad és porrá leszen, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta volt azt.
E szó nyelvünkben csupán láthatatlan egyszerű lényekre, vagy némely elvont fogalmú tárgyakra vonatkozik, nem úgy, mint a latin spiritus, és német Geist, melyek átv. ért. némely finomab., alkatu látható testeket, vagy anyagi erőket is jelentenek. V. ö. SZESZ, LÉL, LÉLEK, SZELLET.
Valamint a hellén pneuma törzse pnew (fuvok), a latin spiritus-é spiro (lehelek), a szláv duch-é dujem (fuvok); hasonlóan a magyar szellem is a természeti széltől, mint fuvásban jelenkező s ámbár láthatatlan, de működéseiben igen is érezhető tárgytól kölcsönöztetett. Az l kettőztetése nagyob., nyomatosság végett jött használatba, s az egész sajátlag am. szel-el-em (szelelő valami).

*SZELLEMDÚS
(szellem-dús) ösz. mn. Kiben, illetőleg miben sok szellemi erő, tehetség van.

*SZELLEMDÚSAN
(szellem-dúsan) ösz. ih. Sok szellemi erővel v. tehetséggel.

*SZELLEMĚS
(szell-em-ěs) mn. tt. szelleměs-t v. ~et, tb., ~ek. Szellemmel biró, szellemi tehetséggel felruházott.

*SZELLEMĚSEN
(szell-em-ěs-en) ih. Szellemi erővel v. tehetséggel.

*SZELLEMETLEN
(szell-em-etlen) mn. tt. szellemetlen-t, tb., ~ěk. Aminek szelleme, vagy amiben szellem nincs; csupán érzéki, anyagi; felsőbb lelki erő és szárnyalás nélküli. Szellemetlen hústömeg. Szellemetlen köz lélek. Szokottabban: szellemtelen. Határozóként am. szellem nélkül.

*SZELLEMI
(szell-em-i) mn. tt. szellemi-t, tb., ~ek. Szellemmel viszonyban levő, azt illető, arra vonatkozó stb. Szellemi élvezet, foglalkodás, munka. V. ö. SZELLEM.

*SZELLEMILEG
(szell-em-i-leg) ih. Szellemképen, szellemi tekintetben. Szellemileg fölülemelkedni az anyag fölött. Szellemileg élvezni valamit. Érzékileg és szellemileg.

*SZELLEMISÉG
(szell-em-i-ség) fn. tt. szellemiség-ět, harm. szr. ~e. Szellemre mutató tulajdonság, vagy állapot. Az emberi léleknek szellemisége. Ellentétei: érzékiség, testiség, anyagiság.

*SZELLEMISÉG
(szell-em-i-ség) fn. tt. szellemiség-ět, harm. szr. ~e. Szellemre mutató tulajdonság, vagy állapot. Az emberi léleknek szellemisége. Ellentétei: érzékiség, testiség, anyagiság.

*SZELLEMÍT
(szell-em-ít) áth. m. szellemít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Szellemivé tesz, alkot, szellemiséggel felruház.

*SZELLEMÍTÉS, SZELLEMITÉS
(szell-em-ít-és) fn. tt. szellemítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szellemiséggel felruházásás, szellemivé alkotás.

*SZELLEMKÉPZÉS
(szellem-képzés) ösz. fn. A szellemnek ébresztése, emelése.

*SZELLEMROKONSÁG
(szellem-rokonság) ösz. fn. Hasonló szellemi erővel v. tehetséggel birás.

*SZELLEMTAN
(szellem-tan) ösz. fn. A szellem ismeretét, s annak működő erejét, tulajdonságait tárgyaló tan. (Pneumatologia).

*SZELLEMTELEN
(szell-em-telen) l. SZELLEMETLEN.

*SZELLEMTÉR
(szellem-tér) ösz. fn. Szellemi (t. i. irodalmi s tudományos) működés köre.

*SZELLEMVILÁG
(szellem-világ) ösz. fn. A szellemek együtt véve; szellemek öszvege működő erejökkel, tüneményeikkel, mint a testek, anyagok világának ellentéte.

*SZELLENGÉL
(szell-eng-él) önh. m. szellengél-t. A székelyeknél am. lebeg.

*SZELLENTYŰ
l. SZELENTYŰ.

*SZÉLLESZT
l. SZÉLLED alatt.

*SZELLET
(szell-et v. szel-el-et) fn. tt. szellet-ět, harm. szr. ~e. Töb., régi nyelvemlékekben, pl. a Müncheni codexben a mai szellem (latin spiritus) értelmében, még pedig mind jó, mind rosz értelmében használtatik. Fertezetes szellet "immundus spiritus" azaz daemon (137. l.). "Én lelkem felmagasztatja urat, és én szelletem vigadott" (magnificat anima mea dominum, et exultavit spiritus meus. 124. l.). "Jézus kedig teljes szent lélekkel, vitetik vala szellettől" (Jesus autem plenus spiritu sancto agebatur a spiritu. 131. l.). "Mely testtől született a(z) test és mely szellettől született a(z) szellet." (194. l.) stb. Továbbá a Bécsi codexben: "Fertezetes szellet" (156. levél). "Paráznaság szellete" (93. l.). "Proféta szent szellettel teljes" (128. l.). "Gyetrelmekbeli lélek (anima) és a bús szellet." (51. l.). A Nádor-codexben: "Valakik ő testét illetik vala, legottan... gonosz szellettől megszabadúlnak vala" (599. l.). De használtatik a latin spiritus-nak természettani (szél) jelentésében is: "Szellet hol akar ott lehel" (Erdősynél: az szíl az holott akarja ott fú." János ev. III.). "Miután ked(ég) szelletet (lélekzetet) vött volna" (Bécsi codex). Túl a Dunán ma is divatozik, s jelent kedélyi föllengzést, nagyratartást. Nagy szellet van benne, sokat tart maga felől. A nyelvészetben használtatik némely fuvallati vagy hehentési elemek elnevezésére, milyen főképen a görögben a spiritus asper és lenis és a sémi nyelvekben álef vagy elif és ájn, melyek nem annyira szóhanguak, mint inkább csak némi fuvallatnak tekintetnek. A magyar e tekintetben jelen korbeli irásunk szerént részint önálló h betűt használ, részint, amennyiben t. i. spiritus lenis forog szóban, minthogy ez a nyelvészek pl. Steinthal tanja szerént a szó elején vagy végén álló önhangzó kiejtésében ennek mind előtte, mind utána természetszerüleg hallatszik és önként értetik, ezért valamint számos más, kivált európai nyelvekben, úgy a magyarban is, annak megjelölése, szükségesnek nem tartatik, pl. apa szóban mind a kezdő a előtt, mind a bezáró a után hallunk némi gyönge fuvalmat, mely némi figyelem mellett mindenki által észrevehető. Azonban régi iratainkban talán a mostaninál erősebb hehentés vagy fuvalás után, vagy talán a sémi nyelvek példájára nagyon gyakran találkozunk ily fuvallási (szelleti) jelölésekkel, főképen a lehelő h betűben, de egy másik fuvó betűben t. i. a v-ben is, pl. ő régi iratokban néhutt vő néhutt hő alakban fordúl elé; a Debreczeni Legendáskönyvben pedig számtalan esetben találjuk a h-t végső önhangzók után pl. ah (névmutató), eh (névmás), kih, mih, sinkih, beh (névrag), pl. tömlöczbeh, reh pl. hitireh, leh (kötszó), kih (kötszó) stb. még ragozásaik-, összetételeik- és származékaikban is, pl. ah-ra, ah-ról, ah-mint, ah-féle, eh-ről, eh-képen, eh-ben, beh-hivatá, kih-irtá stb.

*SZELLŐ (1)
(szell-ő vagyis szel-el-ő) fn. tt. szellő-t. Gyöngéd, lassu, enyhe fuvalmú szél. Esti, nyugati szellő. Fák levelei között lengedező szellő. Kiülni a fris szellőre. Kitették a szellőre, tréfásan am. felakasztották. Képes kifejezéssel, ami könnyüd, s mintegy észrevétlen mozgással halad, fut, s különösen a lovakra és agarakra szokták alkalmazni. Szellő hi! Szellő hajsza!
Kettőztetett l hangja szerént elemezve: szel-el-ő.

*SZELLŐ (2)
falu Baranya m.; helyr. Szellő-re, ~n, ~ről.

*SZELLŐCSKE
(szell-ő-öcs-ke) kicsiny. fn. tt. szellőcské-t. Igen lassu, és gyönge szél, kis szellő.

*SZÉLLÖKÉS, SZÉLLÖKET
(szél-lökés vagy ~löket) ösz. fn. A fuvó szélnek közben-közben erőseb., nyomásu mozzanata, megtaszitó ereje; máskép: szélzúdulás, szélcsapás.

*SZELLŐS
(szell-ő-ös) mn. tt. szellős-t v. ~et, tb., ~ek. Amin átfúdogál a szellő; gyönge légmozgásnak, léghuzamnak kitett. Szellős völgy, hegyszorulat. Szellős szobák, teremek. Szellős ruha am. ritka, vékony, könnyű kelméből való, vagy itt-ott likas, rongyos, pongyola, foszlán. Szellős palota, tréfás népnyelven: akasztófa.

*SZELLŐZ
(szell-ő-öz) áth. m. szellőz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Szellőre, nyilt levegőre kitesz; mesterségesen hajtott szellővel érint, legyint. Szellőzni a szobákat, ruhákat. Magát legyezővel szellőzni.

*SZELLŐZÉS
(szell-ő-öz-és) fn. tt. szellőzés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, mely által valamit szellőzünk. Szoba-, ruhaszellőzés. 2) Állapot, midőn valami szellőzik. V. ö. SZELLŐZ; SZELLŐZIK.

*SZELLŐZIK
(szell-ő-öz-ik) k. m. szellőz-tem. ~tél, ~ött. Szellőre kiállva, vagy magát legyingetve hűtözik; továbbá, új, fris légnek betódulása által tisztúl. Kiment az erkélyre, hogy szellőzzék. Ajtó ablak nyitva, szellőzik a szoba.

*SZELLŐZŐDIK
(szell-ő-öz-öd-ik) belsz. m. szellőződ-tem, ~tél, ~ött. L. SZELLŐZIK.

*SZELLŐZTET
(szell-ő-öz-tet) mivelt. m. szellőztet-tem, ~tél, ~ětt, par. szellőztess. Miveltető ereje nem oda terjed, hogy más által tegye a szellőzést, hanem csak a ,szellőzik' és nem ,szellőz' igétől származik. Eszközli, hogy valamit a szellő megjárjon, megfujjon, enyhítsen, tisztítson, am. az egyszerű szellőz. Kiszellőztetni a ruhákat. Reggel, estve szellőztetni a szobákat.

*SZELLŐZTETÉS
(szell-ő-öz-tet-és) fn. tt. szellőztetés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, vagy miveltetés, mely által valamit szellőztetünk. A ruháknak szükséges a szellőztetés, nehogy a moly, penész beléjök essék.

*SZÉLLYED; SZÉLLYESZT
l. helyesebben SZÉLED; SZÉLESZT.

*SZÉLLYEL
(szél-vel) l. SZÉLT, SZÉT.

*SZÉLMALOM
(szél-malom) ösz. fn. Sajátságos gépezetű malom, melynek kerekét, illetőleg szárnyait szél hajtja; különböztetésül más erő, pl. víz, gőz által hajtott malmoktól. Szélmalmok ellen harczolni. Pörög a nyelve, mint a szélmalom. (Km.).

*SZÉLMALOMKERÉK
(szél-malom-kerék) ösz. fn. A szélmalomnak szárnyas kereke, melyet a szélnek ereje forgat.

*SZELMENCZ
KIS~, NAGY~, faluk Ung m.; helyr. ~Szelmencz-re, ~ěn, ~ről.

*SZÉLMENTES
(szél-mentes) ösz. fn. Olyan helyről mondjuk, melyet erdők, hegyek, magas kőfalak stb., akként védnek, hogy azt a szél nem járja. Szélmentes erdőaly. Szélmentes kikötő.

*SZELMÉNY
l. SZELEMÉNY; és SZELVÉNY.

*SZÉLMÉRŐ v. ~MÉRÜ
(szél-mérő v. ~mérü) ösz. fn. Eszköz, melylyel a szélnek erejét, fokát meg lehet mérni, különösen a tengerészek és orgonacsinálók ilynemű eszköze.

*SZÉLMEZŐ
puszta Veszprém m.; helyr. Szélmező-re, ~n, ~ről.

*SZÉLMOLNÁR
(szél-molnár) ösz. fn. Molnár, ki szélmalomban őröl, különböztetésül másféle, pl. vízi, és szárazmolnártól.

*SZÉLMONY
(szél-mony) ösz. fn. Mony, azaz, madártojás, mely him cziczerélése és magva által nincs termékenyítve, egyszersmind széllel béllelt kis üreget foglal magában.

*SZÉLMOZDONY v. ~MOZGONY
(szél-mozdony v. ~mozgony) ösz. fn. Általán mozdony vagy mozgony, azaz gép, melyet a szél ereje hajt, mozgat, milyen a szélmalomé; különösen a bányákban használt ilynemű gép.

*SZÉLMUTATÓ
(szél-mutató) ösz. fn. Bármiféle eszköz, vagy készület, mely a széljárás irányát mutatja, milyen az úgynevezett szélkakas, vagy szélvitorla, néhutt: szélanya v. szélanyja; komáromi tájszólással: csingiring (csengő-rengő). Hajókon leginkáb., az árbocz csúcsára tűzött, elül nyil alaku eszköz, hátul egy karikával, mely könnyü szövetből készült szütyő (csucskás zacskó) száját képezi; ez a szelet felfogja és a nyilat szélnek fordítván, ekképen a szél irányát mutatja. Nevezik szélforgony-nak is.

*SZELNICZA
falu Szala m.; helyr. Szelniczá-ra, ~n, ~ról.

*SZELNICZE
fala Kővár vid.; helyr. Szelniczé-re, ~n, ~ről.

*SZÉLOKOZÓ
(szél-okozó) ösz. mn. Általán, ami okozza, eszközli, hogy szél támadjon, fújjon. Szélokozó felhők, levegőhűlés. Különösen, amiből, vagy ami által a testben szelek fejlődnek ki, ami a hast felfújja. Szélokozó ételek.

*SZÉLOLDAL
(szél-oldal) ösz. fn. Azon oldala valaminek, pl. a hajónak, mely a szél fuvásának ki van téve. Különösen az aklok, karámok, kerítések éjszaki oldala, mennyiben az éjszaki szél mint leggyakorib., és legcsipősebbik ellen védelmül szolgál.

*SZÉLOLDALI
(szél-oldali) ösz. mn. A széloldal felől levő, fekvő, jövő.

*SZÉLOLDALT
(szél-oldalt) ösz. ih. A hajósoknál: azon irányban, honnan a szél fú. (Luvwärts).

*SZELŐCZE
falu Nyitra m.; helyr. Szelőczé-re, ~n, ~ről.

*SZELŐDIK
(szel-őd-ik) m. szelőd-tem, ~tél, ~ött, 1) belsz. mintegy maga magát szeli vagy engedi magát szelni. 2) Egy régi iratban ,szelidűl' helyett áll. V. ö. SZELÍD.

*SZÉLPEST
(szél-pest) l. SZELELŐTŰZHELY.

*SZÉLPUSKA
(szél-puska) ösz. fn. Sajátszerüleg készített puska, melyből a töltényt, illetőleg golyót nem lőpor, hanem öszveszorított levegő ereje által lövik ki.

*SZÉLROHAM v. ~ROHANÁS
(szél-roham v. ~rohanás) ösz. fn. Hirtelen, erős, de hamar elmuló szélnek nyomulása.

*SZÉLROSTA
(szél-rosta) ösz. fn. l. SZELELŐROSTA.

*SZÉLRŐL v. SZÉLRÜL
(szél-ről) ih. l. SZÉLÜL.
"Szegény vagyok én,
Szélrül fekszem én
Csak azt engedd édes rózsám,
Hogy ágyadra fölfekhessem én."
Népdal.

*SZÉLSŐ
(szél-ső) mn. tt. szélső-t. Ami töb., hasonnemüek között az illető rendnek, sornak, térnek szélén van; ami a középtől legkülebb, legtávolabb esik; ami a gyűegységnek vég határán fekszik. A fiúkba helyezett könyvek közől a szélsőt kivenni. Szélső ház, mely a házsor végén áll. Mennyiben valami a középponttól kisebb vagy nagyobb távolságban lehet, felveszi a fokozást is: legszélső v. legeslegszélső. Ugyan ily viszony van a benső legbenső, külső legkülső, utolsó legutolsó, első legelső stb. között. Képzőjének elemzését illetőleg l. ~SÓ, ~SŐ képző.

*SZÉLSŐSÉG
(szél-ső-ség) fn. tt. szélsőség-ět, harm. szr. ~e. Átv. ért. a szélső határig vitatott okoskodás; a szélső határig űzött bárminő tulságoskodás; máskép: véglet.

*SZÉLSZEG
falu Közép-Szolnok m.; helyr. ~szeg-re, ~ěn, ~ről.

*SZÉLSZEKRÉNY
(szél-szekrény) ösz. fn. 1) A bányaművekben készület, mely által az aknákb., fris levegőt vezetnek. 2) Az orgonákban azon fából való cső, mely a levegőt a fujtatóból a sípokba vezeti.

*SZÉLSZÓ
(szél-szó) ösz. fn. Üres, hiábavaló szó, vagy beszéd. Egyértelmü vele vagyis inkáb., ennek ragozott esete az alanyesetnél divatozóbb: széreszóra, pl. ne hallgass minden széreszóra, mintha volna: szélreszóra v. szélszóra.

*SZÉLSZÓRADÉK
(szél-szóradék) ösz. fn. Mindenféle gizgaz, polyva, szemét stb., melyet a szél magával felkap, és elszór. Ilyenek a szél által letördelt faágak, falevelek stb.

*SZÉLSZORÚLÁS v. ~SZORULÁS
(szélszo-rúlás) ösz. fn. Kóros állapot, midőn a belső részekben kifejlett szelek a végbél csatornáján ki nem mehetvén, rágást, csikarást, görcsöket, fölfuvódást okoznak.

*SZÉLSZÜNET
(szél-szünet) ösz. fn. A levegőnek azon csendes, nyugott állapota, mely közvetlenül a szél lecsillapodta után áll be; különbözik némileg szélcsend.

*SZÉLT
(szél-t) lásd SZÉT és V. ö. SZÉLTÉBEN.

*SZÉLTÁJ
(szél-táj) ösz. fn. Azon táj, honnan a szél fú, vagy legtöbbször szokott fúni.

*SZÉLTALÓ
falu Bihar m.; helyr. Széltaló-ra, ~n, ~ról.

*SZÉLTÉBEN, SZÉLTIBEN
(szél-t-e-ben) ih. 1) Szélesb ért. bizonyos térnek egész terjedelmén, mindenfelé. A barmok széltében járnak a réten. Az árvíz széltében pusztítja vidékünket. 2) Szorosb ért. azon vonal mentében, mely valaminek szélét, oldalát képezi. Széltében-hosszában megmérni valamit. A szántóföldet széltében ketté szelni.
Gyöke a térmértékre vonatkozó szél, melyből t helyhatárzó képzővel lett szélt, vagyis azon helyeken, pontokon, melyek valaminek területét, szélét képezik, mint: fen fent, len lent, ben bent, kün künt. Kivételes sajátsága, hogy a t képző után harmad személyi, sőt még helyragokat is vesz föl (széltében és széltére), mely tekintetben hasonló hozzá némileg a szintén elszórásra vonatkozó helyhatározó átabotában, különösen pedig végtében, végtiben (egy végtiben) és végtére. Különben alakra hasonló az igékből származott mentében, keltében, folytában, jártában stb., határozókhoz.

*SZÉLTELEN
(szél-telen) mn. tt. széltelen-t, tb., ~ěk. A Nádor-codexben am. nem széles: "Mert a keresztfa széltelen vala."

*SZÉLTÉRE v. SZÉLTIRE
(szél-t-e-re) lásd SZÉLTÉBEN.

*SZÉLTÖMLŐ
(szél-tömlő) ösz. fn. Széllel töltött tömlő, vagyis zsákféle készülék, pl. hajókon olyan készülék, mely a szelet felfogja s oda vezeti, hol erős léghuzam szükséges; tág öblü henger leginkáb., vászonból; de készülhet vaslemezből vagy egyéb szilárd anyagból is. Átv. gúnyos ért. szeleverdi, szeles, széltarisznya.

*SZÉLTÜL
(szél-t-ül) ih. kettősképzővel, melyek -t és -ül. L. SZÉLÜL.

*SZÉLÜL
(szél-ül) ih. Valamely térnek, testnek, tömegnek szélén; fokozva: legszélül. Oly képeztetésü, mint: alul, fölül, kivül, belül. Máskép: szélről, széltül.

*SZÉLÜST
(szél-üst) ösz. fn. A tűzoltó fecskendők üstje. l. SZÉLKAZÁN.

*SZÉLÜTÉS
(szél-ütés) ösz. fn. l. SZÉLHÜDÉS.

*SZÉLÜTÖTT
(szél-ütött) l. SZÉLHÜDT.

*SZÉLÜZŐ
(szél-üző) ösz. mn. Orvosi ért. ami a megszorult szeleket a belső részekből kiűzi. Szélüző szerek.

*SZÉLVÁGÁS
(szél-vágás) ösz. fn. Vadászok nyelvén az agárról mondják, midőn ez egy pillanat alatt szélsebesen felrohanva vágja meg a nyúlat.

*SZELVÉNY
(szel-vény) fn. tt. szelvény-t, tb., ~ěk. 1) Fából hasított vékony szelet. Szelvénynyel béllelt szekrényajtó. 2) Közhiteli papírokhoz vagy kötelezvényekhez mellékelt iratkák, melyekre az egész vagy félévenként fizetendő kamatok, illetőleg osztalékok felírva vannak, s lejártokkal levágatván (leszeletvén) fizetés végett az arra hivatott pénztárnál bemutattatnak. (Coupon). Kamatszelvény.

*SZELVÉNYMUNKA
(szelvény-munka) ösz. fn. Munka, mely fából hasított vékony szeletekből jött létre. V. ö. SZELVÉNY, 1).

*SZÉLVÉSZ
(szél-vész) ösz. fn. Sebes nagy erővel rohanó, ide-oda csapongó, vészt, károkat okozó szél, különösen mely a tenger habjait felduzzasztja. Tengeri szélvész.

*SZÉLVÉSZĚS, SZÉLVESZĚS
(szél-vészěs v. ve-szěs) ösz. mn. Szélvészt okozó, szélvészszel járó, szélvésztől látogatott, mozgásb., hozott. Szélvészes hőség, felhő. Szélvészes tenger.

*SZÉLVÉSZMADÁR
(szél-vész-madár) ösz. fn. l. HOJSZA.

*SZÉLVIRÁG
(szél-virág) ösz. fn. Népies neve a kökörcsinek neméhez tartozó egyik növényfajnak; másképen szintén népiesen: fejér pipacs, fejér berekvirák, patácz; növénytani néven: berki kökörcsin. (Anemone nemorosa).

*SZÉLVITORLA
(szél-vitorla) ösz. fn. Vitorlához vagy zászlócskához hasonló szabásu lemez a házak ormain, mely forgó sarkon állva a szél mozzanatai szerént változtatja irányát. l. SZÉLMUTATÓ. Átv. ért. gúnyos ért. szeleverdi, szelehajti ember.

*SZÉLVÍZKÓR
(szél-víz-kór) ösz. fn. A szelek gyakori megszorulásának következtében kifejlett vízkór.

*SZÉLVÍZSÉRV
(szél-víz-sérv) ösz. fn. Vízsérv, melyet a megszorult szelek idéznek elé.

*SZÉLVONAL
(szél-vonal) ösz. fn. 1) Azon irány, melyet a szél menete, fuvalma követ. 2) Vonalak a szélmutatókon, melyek az égtájakat jelölik, honnan a különböző szelek fúnak.

*SZÉLVONAT
(szél-vonat) ösz. fn. A szélnek bizonyos rés között haladó s különösen érezhető menete, pl. a völgyekben, kapuk alatt. Egyezik vele a kiseb., erővel működő légvonat, léghúzam.

*SZÉLZET
(szél-ěz-et) fn. tt. szélzet-ět, harm. szr. ~e. l. SZEGÉLYZET.

*SZÉLZÚDÚLÁS
v. ~ZÚDULÁS ösz. fn. l. SZÉLLÖKÉS.

*SZÉLZSÁK
(szél-zsák) l. SZÉLTÖMLŐ.

*SZÉLYEL
v. SZÉLYLYEL, (szél-vel) l. SZÉT.

*SZELYP
v. SZEJP, mn. tt. szelyp-et, v. ~ět. Ki s helyett sz hangot szokott ejteni, pl. ki a sikság-ot szikszág-nak mondja. Ellentéte: selyp, ki sz helyett s-et mond, mint pl. a czigányok: salonnát esem, e helyett: szalonnát eszem.

*SZELYPĚS
(selyp-ěs) mn. l. SZELYP.

*SZELYPĚSEN
(szelyp-ěs-en) ih. Szelypek, vagy szelypesek módjára. Selypesen beszélni, ejteni a szókat.

*SZÉLYT
l. SZÉT.

*SZĚM
fn. tt. szěm-ět, harm. szr. ~e. kicsiny. szěměcske. A régi halotti beszédben, és tájdivatosan szöm. "Látjátok feleim szömtökkel" (írva: zumtuchel). Egyébiránt valamint a testnek több., páros részei (kéz, láb, fül), úgy a szem is gyakran használtatik többes helyett az egyes számban.
"Mint a napnak ragyogása,
Barna szemének járása."
Népdal.
"Már már zengi dalom;
Honnomat egykor és
Lelkes nagy fiait; most
Még csak gyenge szerelmeket,
És a lyányka szemét."
Kazinczy F. (A tanítvány).
Viszonyban van az hasonló esetekben a ,fél' kifejezéssel; innen félszem, félkéz, félláb am. egyik szem, egyik kéz, egyik láb., - Az embernek s más állatnak azon érzékszerve, mely a tárgyakat látás által érzeli, s rendes székhelye a fejben van. Kék, fekete, szürke, éles, gyönge, tüzes, villogó, bágyadt, tiszta, homályos, kancsal szemek. Nagy, dudorú, gurgula, apró, mélyen fekvő, beesett szemek. Szelid pillantásu, vad tekintetü, hunyorgó, pislogó, kacsingató, vizsla, epedő, hamiskás szemek. Élénk, kifejezéses, kifejezéstelen szemek. Félszemre, mindkét szemre megvakulni. Szemét elveszteni, átv. zavarodás miatt a láthatót nem látni. Kifutott a szeme, azaz, kifolyott. Kiszúrták, kivájták, kiásták a szemét. Egyik holló nem vájja ki a másik szemét. (Km.). Szemet hunyni, kinyitni, kidudorítani, ideoda forgatni. Mint legnemesebb, s terjedelmes mezejű érzékszerv fölötte szapora alkalmaztatásu, mind tulajdon, mind átv. érteményü kifejezésekben. 1) Mennyiben a nézés, látás, figyelés, vigyázás, lesés szerve. Szemre v. szemügyre venni valamit. Szemmel tartani a gyanus embert, vigyázni minden léptére, nyomára. Senki sem sírja ki szemét a más szerencsétlenségén. (Km.). Szemre került, meglátták, észrevették, eléjön. Szem a lélek tükre. (Km.). Több szem többet lát. (Km.). Kék szem úri szem; sárga szem macska szem; fekete szem czigány szem. (Km.). A szem mindent lát, csak magát nem. (Km.). Helyén kelt a szeme, mindent lát, észrevesz. Szemnek minden, kéznek semmi (ugyanaz ezzel: Nesze semmi fogd meg jól). Szemedet is ellopná (rögzött tolvajról mondják). Nincs szeme = szemtelen, orczátlan: Kiszedték a szeme szőrét, úgy rá szedték, hogy most már maga is látja csalatását; hasonló: kitörlötték a szemét. Hiúz szemekkel lesni, nézni valakit, rablói vágygyal. Szemrevaló, amit megnézni, látni érdemes, a maga nemében szép, kitünő. Szemre sokat mutat, azaz látszatra. Úgy nézz a szemembe, képes vagy bátor vagyok azt megtenni. Szemet szúr, mondjuk oly jelenetről, látványról, tettről, melyen a nézők megszoktak ütközni, botránkozni, ami gyanura, megszólásra okot ad. Szembe akad, szembe ötlik, szembe tünik. Szeme szöktében, amint hirtelen meglát valamit. Szemhez való látcső, szemüveg. Az erdőnek is van füle, és a mezőnek szeme. (Km.). Szemet mereszteni, merően nézni valakire v. valamire, bámulni rajta; hasonló: szemét száját el- v. rátátni. Szeme szája elállott. Megvan mit szeme szája kiván. "Senki szemére és szájára nem bízom, hanem enmagam eljárom az szőlőhegyeket." (Levél 1557-ből. Szalay Ág. 400 m. l.). Szemmel látott tanú, máskép: szemtanú. Ez szemem láttára történt. Szemébe vágott. Saját szemeimmel láttam. Szemével megverni, látással megbabonázni. Megáll a szem rajta, érdemes megnézni, oly szép. Nehéz a szemet megcsalni. (Km.). Csak a magam szemének hiszek. Szép a szeme, ördög a szíve, a régieknél: ördög az éha. Szem előtt, v. alatt lenni. Szem elől eltünni, elbujni. Mindenfelé jár, kacsingat a szeme. Nyisd fel a szemedet, ha látni akarsz. Nincsen szemed, hogy nem látod? Majd kiszúrja a szemedet, előtted van, még sem látod. Kiszúrták a szemét, csekélységgel kielégítették. Szemben lenni. l. SZEMBEN. Hová tetted a szemedet, midőn e nőbe szerettél? Kezetek a kulacson, szemetek a kalácson, kár Ácson a Karácson. (Adoma. Szirmaynál). Szemet vetni, fölvetni a szemet valamire. Rám vetette szemét, figyelemből, vagy hajlamból. Szemére vetni hibáját, előtte azt mintegy dorgálózva elmondani; szemére hányni, azt többször tenni; szemére lobbantani, fínomul mintegy mellesleg, példálódzva vetni szemére. Kinyílt a szeme, fel van világosítva, csalódásából fölébredt. Fölnyílt a szeme, rá kezdi magát tartani. Takarodjál szemem elől. Ne jőjj többé szemem elé. Minden szem ránézett. Némely dolgok előtt jobb szemet hunyni, észre nem venni, nem ügyelni rájuk, elnézni. Más szemében látni a szálkát, magáéban nem látni a gerendát. (Km.). Koppan a szeme, nézhet utána. Irígy szemmel nézni, irígyelni. Görbe v. kancsal szemmel nézni (ugyanaz). Amit a szem nem lát a szív hamar felejt. (Km.). 2) Mennyiben a szemek az érzéseket, indulatokat, szenvedélyeket visszatükrözik. Haragos szemet vetni valakire. Farkasszemet néznek egymással. Vasvilla módjára álló mordiás szemek. Könybe lábbadt, könyükben úszó szemek. Olyakat mondtak neki, hogy szeme szája teli lett. Egyik szeme csak úgy nevet. (Népd.). Sír a szemem, fáj a lelkem. Szégyenében lesüti a szemét. Szégyenszemre elvakarodott. Epedő szemekkel néz a távozó kedves után. Ez nagy szálka a szemében, nem örömest látja, írigyli, akadályára van. Nagyobb a szeme, mint a gyomra, túlságos étvágya van, torkos, zabáló. 3) Oly visszatorló vagy ellenséges cselekvésekre vonatkozik, melyek bizonyos személy irányában homlokegyenest hajtatnak végre. Szemtől szembe meghazudtolni valakit. Hogy mered ezt szemembe mondani? Szemére vetették, hányták, lobbantották elkövetett gaz tetteit. (Lásd 1) alatt). Majd szeme közé nézek én neki. Szembeállani, szembeszállani, szembeszökni valakivel. Szembe pökni, szembe gyalázni, kicsúfolni valakit. 4) Különféle átv. értelemben. Szemeit behunyni, elaludni, vagy meghalni. Négy szem között valakinek mondani valamit, titokképen közleni. Négy fal, négy szem között sok történik. (Km.). Valakinek szemét bekötni, elámítani. Szemét kinyitni, valamiről felvilágosítani. Kinyíltak a szemei, saját eszével gondolkozik, földerült előtte, amit eddig nem tudott. Most egészen más szemmel látom a dolgot, más fogalmam van róla. Az Isten szeme előtt nincs semmi elrejtve, ő mindentudó. Az Isten szeme vigyáz mindnyájunkra. Vérszemet kapni, vakmerő bátorságot venni, nyerni, elbizakodni. 5) Szintén átv. ért. mondjuk több kisebbnemü gömbölyded testekről, mennyiben némileg az állati szemhez hasonlíthatók, milyenek a) némely bogyóféle gyümölcsök, pl. szőlőszem, ribiszkeszem, egresszem, egy szem szilva, cseresnye, meggy, kökény; b) többféle növénymagok, pl. gabonaszem, búzaszem, rozsszem, árpaszem, zabszem, kukoriczaszem, babszem, borsószem, lencseszem, mákszem; innen átv. ért. jelent a maga nemében valami kicsit vagy keveskét, pl. Babszem v. Borsszem Jankó (a mesében) igen törpe emberke. Ez értelemben a latin semen (= mag), német Same stb. csak esetleg egyezik vele; mert ha szintén, pl. búzaszem és búzamag hasonjelentésüek is, de ezek a németben sem felelnek meg a ,Same', hanem a ,Korn' szónak (Weitzenkorn); úgy hogy más szókban, pl. szőlőszem és szőlőmag különböző jelentésüek; c) más szervetlen, de szintén kerekded vagy gömbölyded testecskék, alakok, üregek, likacsok, vízöblök: lánczszem, olvasószem, gyöngyszem, aranyszem, porszem, homokszem; a kártyalapokon: zöldszem, tökszem, makkszem, vörösszem; a koczkán: egy szem, két szem, három szem stb., azaz pont; tarka szemek a páva farkán; bimbószem rügy a növényeken; tyúkszem a lábakon; likacsos szemek a sajtban; tengerszem stb.
Hasonlók hozzá a különféle finn-ugor nyelvágakban a finn silmä; mordvin selmä, lív nyelvbeli sílma; a vogul sem (honnan semtál am. szemetlen, vak); a votják és szürjän szin (Budenz véleménye szerént e helyett: sium = silm); a lapp csalme, csalbme (oculus), šalme (foramen); tovább., a samojed sei, seme, sima, saimo, saiwa; a persa csesm (oculus; foramen; granum triticum); héber ; arab stb. - Mennyiben a szemnek működése a látás, rokonok vele a német sehen, schauen (szemlélni), Scham (szemérem), dán, svéd: se, góth: saihwan, a héber (sajátlag: nituit, splenduit; innen: speculatus est), mint a pihélben nitidum reddidit; speculatus est; az arab-török ; (szafi, világos, tiszta, szép); a hellen sebw, sebomai (sich scheuen, schämen), Jea (die Schau, das Anschauen, Beschauen, Jeaomai (sehen, betrachten) stb. Egyébiránt valószinűnek tartjuk, hogy a szem, mint az arcznak csillogó fényes része, oly szókkal áll eredeti rokonságban, melyek fényre, csillogásra vonatkoznak, milyenek szín, régiesen: szén v. szen, pl. a Lajos király idejebeli esküformában 1584-ből (Régi Magyar Nyelvemlékek II. kötet 336. lapon): "Isten szenjét te vég napodon úgy láthassad", ma is mondjuk: Isten színe előtt (= szeme v. orczája előtt); továbbá: szén (égő parázs, mely máskép szam is lehetett, mert Göcsej egyik vidékén szamaló = szenelő, szénvonó); ide tartozik: szép, mint szemrevaló, a maga nemében fényes, valamint a német schön, schimmern és scheinen; Hunfalvy Pál a szem és szép szókat szintén rokonítja (Magyar Akadémiai Értesitő. 1855. 353. lapon); ezt láttuk föntebb a héberben is. Végelemzésben pedig azon szi, si, zsi sü hangutánzó gyökü szókkal rokonítható, melyek tűzre, égésre, mint fénylő, egyszersmind bizonyos hanggal jelenkező tüneményre vonatoznak, mint: szít, sziporka, szikra, szirkó, sisereg, zsizsi, süt. A mongol nidün v. nidü (= szem) a magyar ,néző' szóval egyezik, valamint a szanszkrit aksa v. aksi, ,íks' (= videre) szóval; s Bopp ugyanezekkel rokonítja a latin oculus, góth augó (német Auge), szláv oko szókat is.

*SZĚMÁG
(szěm-ág) ösz. fn. Vadászok nyelvén a tülöktő fölötti első ág. A mindjárt e fölötti, de nem rendesen kettős: venděgszemág, v. jégág, ez után jő a középág. V. ö. SZARVASAGANCS.

*SZĚMAGÁT
(szěm-agát) ösz. fn. Agátkő neme, melyen szemhez hasonló pettyek látszanak.

*SZĚMÁPOLÁS
(szěm-ápolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki a szemre akár egészséges, akár beteg állapotában különös gondot visel.

*SZĚMBAJ
(szěm-baj) ösz. fn. Szembetegség, szemfájdalom, általán akármily baj, mely a szemet bántja.

*SZĚMBALZAM v. ~BALZSAM
(szěm-balzam v. balzsam) ösz. fn. Balzamféle gyógyszer, némely szembajok ellen.

*SZĚMBE
(szěm-be) ragozott név, igehatározó- és igekötőként használva. 1) Szemtül- v. szemtől-szembe, am. másnak jelenlétében s annak neki fordulva, szeméb., nézve; irányában; ellenében. Szemtől szembe megmondottam neki. Szembe szépet mondani am. hízelkedni. Szembe rózsám, ha szeretsz. 2) l. SZEMBEN. 3) Mint igekötő az illető igével öszvetétetik, ugyan a fentebbi értelemben, mint: szembeáll, szembeállít, szembeszáll, szembeötlik, szembetünik, szembeszökik stb., melyeket láss saját rovataik alatt.

*SZĚMBEÁLL
(szěmbe-áll) ösz. önh. Arczczal neki fordul valakinek és öszvenéz vele; különösen, midőn felhivólag, versenytársul, ellenségkép teszi azt. Az ellencsapatok szembeállnak egymással. Vakmerően szemb., mert velem állani. A tanu álljon szembe a vádlottal.

*SZEMBEÁLLÁS
(szembe-állás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valakivel szemb., áll.

*SZĚMBEÁLLÍT v. ~ÁLLIT
(szěmbe-állít v. ~állit) ösz. fn. 1) Egyet vagy többeket úgy állít, hogy mással vagy másokkal arczczal egymás felé fordulva legyenek. 2) Törvényes vizsgálat és vallatás alkalmával a vádlottakat egymással vagy a tanukkal öszvehozza, s egymás előtt vallatja, fartatja.

*SZĚMBEÁLLÍTÁS v. ~ÁLLITÁS
(szěmbe-állítás) ösz. fn. Rendelkezés, melynél fogva kettőt vagy többeket szembeállítanak egymással. Lásd: SZEMBEÁLLÍT.

*SZĚMBECSUKÁS
(szěm-be-csukás); l. SZĚMBEHÚNYÁS.

*SZĚMBECSUKVA v. ~DUGVA
(szěm-becsukva v. ~dugva); l. SZĚMBEHÚNYVA.

*SZĚMBEHÚNYÁS
(szěm-be-húnyás) ösz. fn. 1) A szemnek becsukása, bezárása, mely aztán a látást elveszi. 2) Meghalás, elhúnyás.

*SZĚMBEHÚNYVA v. ~HUNYVA
(szěm-be-húnyva) ösz. ih. A szemet ideiglen becsukva, s néző, látó tehetségét mintegy akadályozva. Szembehunyva elmélkedni. Az ember szembehunyva alszik. Átv. ért. magát úgy tettetve, mintha valamit nem látna, észre nem venne; nem ügyelve, nem figyelve, elnézve. Némely dolgokat szembehunyva elmellőzni, tudomásul nem venni.

*SZEMBEJŐ v. ~JÖN
(szembe-jő v. ~jön) ösz. önh. Valakinek irányában jön, szemközt jön. Csak akkor ismerék reád, mikor velem szembejöttél.

*SZĚMBEKÖTÉS
(szěm-be-kötés) ösz. fn. A szemnek kendővel v. szalaggal átkötése gyógyitás esetében vagy játék alkalmával.

*SZĚMBEKÖTŐ
v. SZĚMBEKÖTŐJÁTÉK; l. SZĚMBEKÖTŐS.

*SZĚMBEKÖTŐS v. ~KÖTŐSDI
(szěm-be-kötős v. ~kötősdi) ösz. fn. tt. szěmbekötős-t v. ~kötősdit. Közismeretü és gyakorlatu játék neme, midőn a játszótársak egyikének szemeit bekötik, kinek feladata ekkor a körülte bujkáló társak után tapogatódzni, s ha közőlök valamelyikre toppant, azt álhangjáról, vagy más jegyéről megismerni. Eltalálás esetében a megismert személynek kötik b., szemeit, hogy a játékot folytassa. Szembekötőst játszani.

*SZĚMBEKÖTVE
(szěm-be-kötve) ösz. ih. Bekötött szemmel.

*SZEMBEMEGY v. ~MEGYEN
(szembe-megy v. ~megyen) ösz. önh. 1) Valakinek irányában megy, szemközt megy. 2) Am. szembeszáll; l. ezt.
"Hiszem, az magyarok, mikoron kiütnek,
Pogány ellenségnek bátran szemben mennek."
Thúry György éneke. (1548.).

*SZEMBEMENÉS v. ~MENETEL
(szembe-menés v. ~menetel) ösz. fn. 1) Valakinek irányában menés. 2) Szembeszállás.

*SZEMBEN
(szem-ben) ragozott fn. igehatározóként. Együtt, egymással, személyesen. "Mikor k(egyelmeddel) szembe(n) leszek, többet szólok." (Levél 1552-ből. Szalay Ág. 400 m. l.). "Tovább., emlékezhetik kemed az dolgokról, mikor kdel szemben voltam." (Levél 1557-ből. U. o.). "És helt választjunk ketten, hol szemben) legyünk." (l. 1546-ból. U. o.).

*SZĚMBEPĚNDĚRKĚDŐ v. ~PÖNDÖRKÖDŐ
(szěmbe-pěnděrkědő v. ~pöndörködő) ösz. mn. Aki mindjárt kész a nagyobbakkal is szembeállani.

*SZĚMBESÍT
(szembe-s-ít) áth. m. szěmbesit-ětt, par. szěmbesits, htn. ~ni vagy ~eni, l. SZEMBEÁLLÍT. Új alkotásu s nagyon felkapott, de nem szabályos szerkezetű szó, mert aligha van példa rá, hogy a ba, b., viszonyragos nevekből először melléknév, azután íge származnék. Hasonló vád terheli a szintén új öntetű közbesít, kézbesít igéket is.

*SZĚMBESÍTÉS, SZEMBESITÉS
l. SZEMBEÁLLITÁS.

*SZĚMBESZÁLL
(szěmbe-száll) ösz. önh. Mint ellenség, vagy kihivó vetélytárs megmérkőzés végett neki megy valakinek. Kardrántva szembeszállani az ellenféllel. Hogy mersz velem szembeszállani?

*SZEMBESZÁLLÁS
(szembe-szállás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki v. valami szembeszáll mással.

*SZĚMBESZÉD
(szem-beszéd) ösz. fn. Érzelmek és gondolatok kifejezési módja különféle kacsintások, hunyorgatások, szemmozgatások által. Értem e szembeszédet. Kaczérkodó, czimborálkodó szembeszéd.

*SZĚMBESZÖKIK
(szěmbe-szökik) ösz. k. 1) Valakivel mint ellenség vagy vetélytárs szembeszáll. 2) Átv. ritkasága, különczsége által feltünik. Ez igen szembeszökik.

*SZĚMBESZÖKŐ
(szěmbe-szökő) ösz. mn. 1) Szembeszálló, ellenkező. 2) Különösen feltünő, a szokott rendtől, módtól elütő, s ezáltal mintegy meglepő, megsértő stb.

*SZEMBESZÖKŐEN v. ~SZÖKŐLEG
(szembe-szökően v. ~szökőleg) ösz. ih. szembeszökő v. feltünő módon.

*SZĚMBETALÁLKOZÁS
(szěmbe-találkozás) ösz. fn. Egymással szemközb., menőknek összejövetele.

*SZĚMBETEG
(szěm-beteg) ösz. fn. és mn. Ki valamely szembajban szenved.

*SZĚMBETEGSÉG
(szěm-betegség) ösz. fn. A szemnek akármily kórállapota.

*SZĚMBETÜNŐ
(szěmbe-tünő) ösz. mn. Általán minden, amit az ép, és kellőleg használt szemek láthatnak, észrevehetnek, különösen, ami a látérzékekre nagyob., benyomást tesz, ami figyelmet ébreszt ritkasága, rendkivülisége, jelessége stb. által. Szembetünő viselet, szépség. Szembetünő változást vettem rajta észre.

*SZĚMBETÜNŐKÉPEN vagy ~TÜNŐLEG
(szěmbe-tünőképen v. ~tünőleg) ösz. ih. A látérzékekre különösen hatva; nagyon észrevehetőleg; a maga nemében kiválva. Örömét, bánatát szembetűnőleg kimutatni.

*SZEMBETÜNTET
(szembe-tüntet) ösz. áth. Szembetünővé teszen.

*SZEMBEVALÓ
(szembe-való) ösz. mn. Régente: szembevaló adósság a törvénykezésben azt tette: világos adósság.

*SZEMBIBORCZ
falu Vas m.; helyr. Szembiborcz-ra, ~on, ~ról.

*SZĚMBOG
(szěm-bog) ösz. fn. A szarvasállat agancsainak alsó boga, mely a szemhez közel esik. Széles ért. akármily bogféle kinövés, dudorodás, csomó a szem környékén.

*SZĚMBOR
(szem-bor) ösz. fn. Oly bor, melyet fris szőlőre öntenek s igy még egyszer forrásb., hoznak, hogy annál erősebb legyen. Ezt leginkább a rajnamellékiek szokták gyakorolni. Magyarországon is néhutt, ha az ilyen bor elfogy, a hordóba ismét vizet öntenek s kivált a munkások nyárban lőreként iszszák.

*SZEMCSALÓDÁS
(szem-csalódás) ösz. fn. Tünemény látása, mely valóságban nem létezik, pl. a délibábé.

*SZĚMCSAP
(szěm-csap) ösz. fn. A szőlőfejnek egy-egy ágacskája, vagy billingje. Így lehetne nevezni a csipás szemszőröket is.

*SZĚMCSARNOK
(szěm-csarnok) ösz. fn. A szemüregnek mellső része, melynek víznedvében lebegő szivárványhártya az egész üreget két részre osztja. (Camera oculi).

*SZĚMCSE (1)
(szěm-cse) fn. tt. szemcsét. Kicsike szem, mind tulajdon, mind átv. értelemben véve. Kettőztetett kicsinyítéssel: szěměcske. V. ö. SZEM.

*SZEMCSE (2)
puszta Tolna m.; helyr. Szemcsé-re, ~n, ~ről.

*SZĚMCSIRA
(szěm-csira) ösz. fn. Bimb., a növényeken, mely csirájában van, vagy csak nem régiben csirázott ki.

*SZĚMCSŐ
(szěm-cső) ösz. fn. Széles ért. látást elősegítő mindenféle cső. Kicsinyítő, nagyító, szinházi, csillagászi szemcső. Máskép: látcső.

*SZĚMDŐLEDÉS
(szěm-dőledés); l. SZĚMISZAM.

*SZĚMDÚCZ
(szěm-dúcz) ösz. fn. Szemidegek dúcza. V. ö. DÚCZ.

*SZĚMEBÚZA
(szěme-búza) ösz. fn. Tisztitás, rostálás után maradott, más gabonával vagy szemettel nem kevert búza.

*SZĚMĚCS
(szěm-ěcs) fn. tt. szěměcs-ět; lásd SZĚMĚR.

*SZĚMĚCSĚL
(szěm-ěcs-ěl) áth. m. szěměcsěl-t. A székelyeknél am. szemet vagy szemenként eddegel, pl. a malacz; vagy az ember is a főtt bab-, borsószemeket stb., Máskép: szěměrcsél, szěměrkél.

*SZĚMĚL
(szěm-ěl) áth. m. szěměl-t. Szemenként válogat, szed, gyűjt. A galambok szemelik a búzát. Ne szemeld a másét, csépeld a magadét. (Km.). Átv. kiszemel a több., közől a maga nemében jobbat, a jelesebbet, kitünőbbet kiválasztja. A legénység javát kiszemelni. Kéziratban levő költeményei közől kiadás végett némelyeket kiszemelt. Hajdan ily értelemben is divatozhatott: Szemügyre vesz, szemek által tapasztal, sőt nem régiben Szabó Dávid is írta: szemlem (= szemelem) szemre veszem; ebből kettőzött el képzővel lett szemelel öszverántva szemlel v. szemlél, mint iz, ízel, izlel, valaminek izét kisérli, szag, szagol, szaglal v. szaglál. Az elavult szemel igéből lett igenév szemelő, szemlő, s ebből az újabb divatú szemle. V. ö. SZEMLÉL.

*SZĚMĚLÉS; (szěm-ěl-és)
fn. tt. szěmělés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva valamit szemelünk. V. ö. SZĚMĚL.

*SZĚMĚLET
(szěm-ěl-et) fn. tt. szěmělet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Valamely kiszemelt tárgy.

*SZĚMELLENZŐ
(szěm-ellenző) ösz. fn. 1) A beteg szemek fölé alkalmazott fél karimás ernyő, mely azokat a világosság sugarainak közvetlen s bántó hatása ellen védi. 2) Hasonló készület a lókantáron, a szemek két oldalán.

*SZĚMĚLVÉNY
(szěm-ěl-vény) fn. tt. szemelvény-t, tb., ~ěk. l. SZĚMĚLET.

*SZEMELY
falu Baranya m. helyr. Szemely-be, ~ben, ~ből.

*SZĚMÉLY
(szěm-ély) fn. tt. szěmély-t, tb., ~ěk v. ~ek, harm. szr. ~e. Mai általános és legszokottabb értelemben minden emberi egyén, mint magánálló eszes lény. Ellentéte minden anyagi lény, sőt a lelkes állati lények is, mennyiben ész és szellem nélküli dolgok gyanánt tekintetnek. (Persona). Férfiszemély, nőszemély v. asszonyszemély v. fehérszemély. Egyházi v. papi, világi v. polgári, katonai személy. Alrendű, középosztályu, főrangú, fejedelmi, királyi személy. Tekintélyes, hivatalbeli, nyilvános, magán személy. Mennél nagyobb a személy, annál nagyobb a veszély. (Km.). Fiatal, középkorú, aggott személy. Több személyből álló család. Becsületes, jóravaló, becstelen, jellem nélküli személy. Valakinek személyében csalatkozni, más személy helyett venni vagy nem olyannak találni, a milyennek véltük. Személy szerént, ma szokottabban: személyesen, ő maga, nem más által képviselve. "Még azra válaszonk nics (nincs), de mely hamar válaszonk leszen. Nagyságodhoz személy szerint megyek." (Levél 1541-ből. Szalay Ág. 400 m. l.). Különösen néha jelenti az illető egyénnek állapoti mivoltát, kivoltát. A birónak nem szabad a személyre tekinteni, válogatni a személyeket. Valakinek személye iránt tisztelettel, kimélettel viseltetni. Ismerem személyét. "Kiért jámbor szömélyü polgárok esköttenek meg." (Levél 1551-ből. Szalay Ág. 400. m. l.).
"Szép kis gyönge termetének
Ékesen zengő nyelvének.
Nem kár volna személyének,
Hogy ünnepet szentelnének."
Népdal.
Néhutt népnyelven így nevezik a szabad életű nőket, a kéjleányokat. Bordély-házi, nyilvános személy. Személyek után járni. Személylyel élni. Nyelvtani ért. jelenti az igének azon változási viszonyait, melyek szerint az ige által kimondott cselekvés vagy állapot bizonyos lényre, mint alanyra vonatkozik, s az szerint módosúl. Első személy az egyesszámban: én, a többesben: mink, röviditve: mi; második személy az egyesben: te, a többesben: tik, röviditve ti; harmadik személy az egyesben ő, a többesben ők, vagyis a megnevezett alany, legyen az önálló egyén, vagy akármely dolog, pl. a diákok irnak, a tinta fogy. Innen élünk vele az én, te, és ő helyett is, pl. személyemet ne sértsd, azaz, engemet; személyedről (rólad) mindnyájan jó véleménynyel vannak. V. ö. SZEMÉLYNÉVMÁS; és SZEMÉLYRAG. A keresztény hitvallás rejtelmes tana szerint az Isten lényegében (essentia) egy, személyében pedig három, vagyis három isteni személy van, első az Atya, második a Fiú, vagyis Jézus, harmadik a Szentlélek. Átv. jelenti az emberi testnek termetét, alkatát, alakját. Magas, alacson, derék, sugár, szép, rút, csunya személy. Ezen embernek van személye, tekintélyes külsejű. Személye sokat mutat. Nevetséges személye van. Néha am. helyettes, képviselő. Király személye v. képe. Valakinek személyében megjelenni, tenni, végezni valamit. Drámai, szinpadi személy, aki a szinműben, illetőleg a szinpadon bizonyos cselekvő személyt ábrázol, képvisel. Néma személy, ki a színpadon csak hallgatag szerepet játszik.
Ezen szó hajdan nem csupán emberi egyént jelentett, hanem egyszersmind valaminek szinét, képét arczát, alakját, látszatát. Így a Müncheni codexben a vultus, facies, aspectus, conspectus, species latin szóknak felel meg. Máté XVI. fej. "Azért mennynek személyét (faciem coeli) tudjátok megválasztanotok." Máté XXVIII. fej. "Vala kedég ő személye (aspectus) miként villámat." Luk. III. fej. "Szent szellet leszálla ő rejája testi személyben" (corporali specie). U. o. IX. fej. "Megváltozék ő orczájának személye" (species vultus eius). U. o. XXIV. fej. "Ő személyekkel a földre hajlanának" (declinarent vultum in terram). Egyébiránt eléfordul emberi egyén helyett is Máté XXII. fej. "Mert nem veszed embereknek személyeket, (personam hominum). - A Bécsi codexben is am. arcz: "Ha leltem malasztot király személye előtt" (in conspectu regis. Hester. V. fejezet). "Azért Baltazár király eléggé megháborodék és ő személye (vultus illius) megváltoztaték." (Dániel V. fejezet). "Ma bejöttenek en személyem eleib., bölcsek" (in conspectu meo. Ugyanott). Régi Magyar Passióban: "A sok arczul veréssel és pekdeséssel emberi személy ő rajta nem tetszik vala." (Toldy F. kiadása 227. l.). Ezek nyomán a személy eredeti jelentése a szemről nevezett ábrázat, kép, alak, mintegy a szem tája, környéke. A héber háin v. 'áin is magamagában jelent mind szemet, mind ábrázatot (Eichorn és Wiener szótára). De nevezetesebb a v. (szémel) szó, mely am. simulacrum, imago. "Origo vocis ignoratur," mondja Eichorn.
Innét átv. és ma már csaknem kizárólagos ért. jelent emberi egyént, épen úgy, mint a fej és a lélek, melyeket egymással fölcserélve használhatunk, midőn az emberi egyéneket számszerint veszszük. Hasonló példa van rá magában a latin nyelvben is, melyben ,persona' eredetileg álarczot jelentett, innen Phaedrusnál olvasható: "Personam tragicam forte vulpes viderat." Így a hellen nyelvben proVwpon (wy szótól, mely am. szem) eredetileg szemkörüli tájat, vagyis arczot, ábrázatot, azután szintén álarczot, végre személyt jelent. Ilyen a német Bild, különösen a Mannsbild, Weibsbild, Frauensbild szókban. (Adelung).
Képeztetésre hasonló ezekhez: terebély, terebes valami; lapály, lapos vidék, térség; veszély stb.

*SZĚMÉLYBELI
(szěmély-beli) ösz. mn. Lásd: SZEMÉLYĚS; SZEMÉLYI.

*SZĚMÉLYBIRÓ
(szěmély-biró) ösz. fn. Biró, ki valakinek személye iránt pl. bünvádi ügyekben illetékességgel bír. Ellentéte: dologi biró.

*SZĚMÉLYĚS
(szěm-ély-ěs) mn. szěmélyěs-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Személy szerénti; nem mások általi. Személyes jelenlétével megtisztelt bennünket. Személyes megtekintése valaminek, 2) Személyt illető meghatározó. Személyes tulajdonság, leirás.

*SZĚMÉLYĚSEN
(szěm-ély-és-en) ih. saját személyében, ő maga; nem más által képviselve. Személyesen megjelenni valahol, vizsgálat alá venni valamit.

*SZĚMÉLYĚSÍT, SZĚMÉLYESIT
(szěm-ély-ěs-ít) áth. m. szěmélyěsít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Valamely személytelen lényt úgy fog fel, úgy ír le, úgy ad elé, mintha személy volna; személyi tulajdonságokb., öltöztet valamit. A régi hitregék az erényeket és bűnöket személyesíteni szokták. A költők, meseirók személyesitik néha az állatokat, ěs nővényeket, midőn beszéltetik őket.

*SZĚMÉLYĚSÍTÉS, SZĚMÉLYĚSITÉS
(szěm-ély-ěs-ít-és) fn. tt. szěmélyěsítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. A képzelő tehetség cselekvése, midőn valamit személyesít; különösen a költői festésnek, leirásnak ilyetén neme. (Prosopopoea).

*SZEMÉLYESNÉVMÁS
(személyes-név-más), l. SZEMÉLYNÉVMÁS.

*SZEMÉLYĚSSÉG
(szem-ély-ěs-ség) fn. tt. szěmélyěsség-et, harm. szr. ~e. 1) Személyi tulajdonság vagy állapot, vagy önállóság; máskép és helyesebben: személyiség. 2) Vitatkozási kicsapongás, mely a vita érdemétől eltérvén, a vitatkozó társnak személyét támadja meg. Személyességekre menni.

*SZĚMÉLYĚSŰL, SZĚMÉLYĚSÜL
(szem-ély-ěs-űl) önh. Személytelen lény személylyé válik. A regékben, mesékben, elbeszélésekben s némely más költeményekben az állatok, sőt élettelen és elvont dolgok is személyesülnek.

*SZEMÉLYFOGSÁG
(személy-fogság) ösz. fn. A személynek, különösen az adós személyének, azaz magának az adósnak fogságban letartóztatása.

*SZEMÉLYI
(szem-ély-i) mn. tt. szěmélyi-t, tb., ~ek. Személyt illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Személyi tulajdonságok. Személyi végrehajtás, midőn magát az adóst tartóztatják le, vagyis személyfogság alá vetik.

*SZEMÉLYISÉG
(szem-ély-i-ség) fn. tt. személyiség-ět, harm. szr. ~e. Személyi minőség, önállóság. Az észjog a személyiségben alapszik.

*SZEMÉLYÍT
(szem-ély-ít); SZĚMÉLYÍTÉS, (szem-ély-ít-és); l. SZEMÉLYESÍT, SZEMÉLYESÍTÉS.

*SZEMÉLYJOG
(szem-ély-jog) ösz. fn. Természeti jog, mely minden embert, mint személyt, megillet.

*SZEMÉLYKÉSÉRET v. ~KISÉRET
(sze-mély-késér-et v. ~kiséret) ösz. fn. Valakinek személye mellé tisztelet, vagy biztosítás, vagy őrizet végett rendelt kiséret.

*SZEMÉLYKÖLTÉS
(személy-költés) ösz. fn. Költői személyesités neme, midőn nagyob., érzékítés végett a személytelen tárgyak, illetőleg eszmék oly alakban állíttatnak elé, mintha élő személyek volnának.

*SZEMÉLYLEIRÁS
(személy-le-irás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki külsejének, különösebben arczulatának minőségeit úgy körülírják és részletezik, hogy őt minden másoktól meg lehessen különböztetni. Így nevezik magát azon irományt is, mely azon részletezést tartalmazza.

*SZEMÉLYNÉV
(személy-név) ösz. fn. Emberi egyes lény (egyed vagy egyén) nevezete, melynél fogva őt a nyelv minden másoktól megkülönböztetni akarja. Ős időben elegendő volt erre egyes szó is, de későbben szaporodván az emberi nem, a nemzedékek elnevezésére, az apai, illetőleg ősi név mellé még egy, sőt töb., szó is csatoltatott. Különösebben a kereszténység fölvételével az egyes személynevek jellemzésére két fő osztály jött gyakorlatba, ú. m. a családnevek és keresztnevek osztálya. A családnevet egy közös törzs után rendszerént a származottak (nemzedékek) mindenike használja; a keresztnevet kinek-kinek születése, illetőleg kereszteltetésekor adják vagy adatják rokonai; amaz családnév, emez keresztnév alatt ismeretes. De valamint a családnevek (úgynevezett elő- vagy birtoknevekkel stb.), úgy a keresztnevek is (többeknek fölvételével) megtoldathatnak. A magyarban a családnevek elül állnak s ezek után jönnek a keresztnevek, a körültünk ismeretes nyelvekben pedig azok megfordítva használtatnak, pl. Kazinczy Ferencz, latinosan: Franciscus Kazinczy, németül: Franz Kazinczy, francziául: François Kazinczy, angolul: Francis K., olaszul: Francesco K., szlávul: Frantyisok v. Franyo K. stb. A családnév elébe jön a születési rang: gr. Széchenyi István; még ennek is elébe a birtok- vagy más előnevek: Széki gr. Teleki József; legutól a hívatalnév: gr. Eszterházy Miklós nádor. Mind ezek elébe a czímezés, ha ez melléknév, pl. Nagyméltóságu, Méltóságos, de legutól ha főnév alakban használtatik, pl. ő Excellentiája, ő Méltósága stb.
Az eredeti és innét származott családnevek között 1) legősiebbeknek látszanak azon nevek, melyek a személyeknek külső vagy belső tulajdonságaitól vétettek, pl. Nagy, Kis, Hosszú, Kövér, Száraz, Fejér, Fekete, Vörös, Szőke, Szép, Sánta; Víg, Édes, Mérges, Kemény, Fényes, Szeles; Erős, Bátor, Boldog v. Bódog, Gazdag; Okos, Jó, Jámbor stb., tovább., azok, melyek a testnek valamely feltünő részeiről vétettek, pl. Szemes, Fejes, Csontos, Bajusz, Szakál, vagy amelyekben a személy akár egész testének, akár egyes részének vagy bármely tulajdonságának némely más természeti tárgyakkal való némi hasonlóságai vétettek alapul, pl. Kasza, Sulyok, Bot, Csákány, Kalapács, Karika; Virág, Szegfű, Csillag (az utóbbi három eredetileg talán inkább nők neveinél); a hasonlatok némely állatokról is vétetvén, mint Orozlán, (némely keleti nyelvekben: Arszlán), Medve, Farkas, Bárány; Csóka, Czakó, Kánya, Holló, Póka, Szarka; Kárász, Csuka stb. A mondottakhoz hasonlók a régi történelmi népségeknél olvasható nevek is, pl. szabad legyen egyik társunk buvárlatai szerént némely hún, avar és régi magyar nevekre is hivatkozni: Oibarsz a mongolban am. erdei párducz, Mundzuk (az avaroknál Mundzo v. Munzo) a mongolban muncza am. buzogányí Bajan (az avarok egyik leghatalmasabb fejedelme) a mongolban am. vagyon, v. vagyonos, gazdag; Zsolt v. Zoltan, a Névtelen jegyzőnél: Zulta, a mongolban zoltai am. boldog, szerencsés; Tulma mongolul: tulum, mandsu nyelven: tuluma am. tömlő, a Névtelen jegyzőnél mind magában, mind pedig Olup kiséretében eléjön, a mongolban olum am. gázló (p nincs e nyelvben), innen az egész Olup-Tulma am. gázló-tömlő (tulbou ,tömlő' értelemben szintén eléfordúl a Névtelennél); Kaplan egyik előkelő magyar család régi nemzetségi neve, a törökben am. tigris stb. stb.
2) A magyar családi nevek igen nagy része, melyek i i végezetüek (az y is = i) a származás helyéről van véve pl. Pesti (v. Pesty), Budai, Debreczeni, Kolosvári, Soproni, Váradi, Kassai, Aradi, Erdélyi, Kunsági stb., Azonban ezek közt van több, melyekben a helynevek mint birtokok szolgáltak első vagy későbbi elnevezés alapjául, pl. Károlyi, Kállay, Perényi. Megfordítva néha a személynevek is adtak alkalmat a tulajdonosok birtokainak elnevezésére, mint Álmosd, Borsod, Endréd, Peterd, Pálháza, Mikóháza, Andaháza, Katalinfalva, Petőfalva, sőt régebben minden ragozás nélkül is fogadtattak el helynevekül, mint Szabolcs, Csanád, Bars (Bors), Tarczal (Turzol) stb. Újabb korban pedig a szentek nevei: Szent-András, Szent-Péter, Szent-Miklós stb.
3) Családnevekül használtattak a magyarral közelebb., viszonyban vagy szomszédságban álló nemzetek nevei; mi - legalább nagy részben - szintén származásra, vagy bevándorlásra mutat. Ilyenek: Magyar, Kún, Székely, Német, Szász, Cseh, Lengyel, Horvát, Tót, Oláh, Olasz, Rácz, Görög, Török stb.
4) Igen gyakran keresztnevek vétettek föl családnevekül; pl. Bálint, Balázs, Barabás, Dezső, Illyés, Jób., Jakab, Máté, Mikó, Vincze stb.
5) E kereszt- és más nevekből ismét fi (v. fy) toldattal: Pálfy, Istvánfy, Simonfy, Péterfy, Bánfy, Dezsőfy stb.
6) A családnevek igen nagy része a rang, viselt hivatal, mesterség és foglalkozástól kölcsönöztetett, mint Biró, Pap, Barát, Katona, Huszár, Vitéz, néha a legmagasab., rangoktól is mint Császár, Király, Herczeg, habár eldődeik soha e rangban nem állottak is; hihetőleg valamely hasonlóságtól, viseletöktől stb.; leggyakoriabbak azok, melyek a személyeknek mindennapi foglalatosságától vették eredetöket, mint Asztalos, Lakatos, Kovács, Fazekas, Kőmíves, Csizmadia, Molnár, Mészáros, Szabó, Kádas, Szakács, Szíjgyártó, Kerékgyártó, Takács, Juhász, Madarász, Vadász.
7) Néha a vallás tárgyaitól, mint Angyal, Ördög, Pogány.
8) Az érczektől: Arany, Aczél, Vas.
Idegen nyelvekben hasonló elnevezésekről lásd a Nyelvtudományi Közlemények 1864-iki kötetében Fábián István értekezését, és különösen a Székely családnevekről Kríza Jánosnak ,Vadrózsák' czimű gyűjteményét.
A keresztnevek nagy részben a kereszténységgel együtt a Szentirás neveiből módosultak, amelyek t. i. héber és görög eredetüek. Íme nehány példa. Abraham a törökben Ibrahim héber szó am. sokaság vagy népek atyja. András görög szó (andreioV am. férfias. Ágnes görög szó (agnoV) am. tiszta, szűz, szent. Anna héber szó (khannáh) am. kegy, kellem. Balázs görög szó, basileuV am. fejdelem, király, v. basileioV am. fejdelmi, királyi. Balthazár héber szó am. hadügyi elüljáró v. tanácsos. Barnabás héber szó am. vígasz fia. Miklós (latinosan: Nikolaus) görög szó am. népgyőző (nixaw győzök és laoV nép). Dániel héber szó am. isteni biró. Éva héber szó (Khanváh) am. élet. Erzsébet (Elisabetha) héber szó (eliseba') am. istenre esküvő, istenfélő. Ézsaiás héber szó, (Jehósúa) am. Isten segéltje. Jenő (Eugén, Eugénia) görög szó am. jól született v. jó születésü (a görög eu egyezik a tatár eji és magyar jó szóval). István (Stephanus) görög szó am. koszorú. János (Johannes) héber szó (Jehókhanán) am. isten kegyelmes, v. isten kegyeltje. József (Josephus) a héberben am. toldó (Toldy?). Józsa amennyiben Jodochusból származott, görög szó s am. nyiltartó, tegez; de a mennyiben a külföldön divatosab., Jósua az eredeti, akkor azonos ,Ézsaiás' szóval. György (Georgius) görög szó am. földmivelő. Gergely (Gregorius) görög szó, am. ébrenlevő, éber (egregorew am. ébren vagyok). Ilona, Helena görög szó, némelyek szerint, eirew igétől, mely am. hóditok, mások szerént elenh szótól, mely fáklyát jelent. Pál (Paulus) görög szó (pauroV) am. parányi, kicsi, Salamon héber szó ettől: sálóm üdv. boldogság, béke, az arabban is szalem am. béke. Sámuel héber szó (S'múél) am. isten meghallgatta. Zsófia görög szó (sofia) am. okosság, bölcseség.
Azonban eléfordulnak a keresztnevek közt a történelemből vett, vagyis történelmi személyek neveit használó nevek is. Ilyenek a latinban Aurelius a latin ,aurum' (= arany) szótól, Koszta, v. Konstantin (Constantinus) a latin ,constans' (= állandó) szótól. Bálint (Valentinus) a latin ,validus' (erős, hatalmas) szótól. Beatrix latinul am. boldogitó. Benedek, Bene a latin ,benedictus' (áldott), szótól, Klara a latinban nőnemü melléknév s am. világos, fényes. Ignácz (Ignatius) a latin ,ignis' (= tűz) szótól. A germán nyelvben: Adolf a német nyelvészek szerént am. Adel- v. Edel-Wolf, Albert v. Albrecht v. Adalbert ugyanazok szerént am. durch Adel glänzend. Károly Nagy Károlytól (Carolus,) mely a német nyelvészek szerint am. a régi német Charal Kerl vagyis am. Mann, Ehemann. Edmund régi német, illetőleg góth szó s am. vagyon védő (ed a mongolban is am. vagyon) Eduard v. Edvárd am. vagyonőr. Erneszt a németben Ernst am. komolyság. Gusztáv am. Kriegsstab., kriger (,gudh' = Kampf és ,stafr' = Stab germán szóktól). Henrik (Heinrich) a régi felső németben Heinrih v. Heimrih am. házi v. hazai főnök; némelyek ugyanebből vélik eredettnek a magyar Imre nevet is. A szláv nyelvekben: Bogyoszló (Bogislav) ettől: bog Isten és szlav dicsőség am. Istennek dicsőség v. dicséret. Szaniszló (Stanislaus) lengyelül: Stanislav am. állam dicsősége (sztan = állam és szlav am. dicsőség, dics).
A magyarb., is vétettek át kivált az újabb korban magyar és hún történelmi nevek, ú. m. Átila v. Etele v. Etel, Aladár, Árpád, Zollán, Gejza v. Géza az, első királyok korából: Béla, Kálmán. stb. ,Béla' szóról némelyek azt tartják, hogy az a szláv bjeli, v. bili, mely am. fejér (vila? azaz világos); mások pedig azt tartják, hogy az a germán Adalbert v. Albert szónak felelne meg, melyeknek utóbbi része bert (ge-boren) szóval azonos. ,Kálmán' (latinosan: Colomannus) szóról azt tartják, hogy ez Colomannus (scót származásu) vértanu nevéről vétetett, és Jeruzsálembe zarándokolandó a Duna mellett (az osztrák Stockerau táján) erőszakos halállal végeztetett ki. Azonban e név külföldön - legalább tudtunkra - nem igen van divatban. Nálunk némely tájbeszéd Kármán alakban is használja, sőt Kármán család és irodalmi név és nevezetesség is. Átilla v. Attila Kézai Simon krónikájában: Ethela, a Névtelen jegyzőnél eléforduló ,Ecil-burgu' szó első részében pedig: Ecil, mely nevet némelyek, különösen Thierry és Szabó Károly a Volgának régi Athel (a tatár-törökben ma is Etil, Itil) folyó nevétől származtatják. Nincs kifogásunk ellene. De hát Athel, Etil, Itil, mit jelentenek? Azt mondják, hogy a tatár nyelvben vizet, folyót jelentenének. Ily értelmet a szótárakban nem találunk, s megkérdeztük Vámbéry társunkat, ki a keleti tatár nyelvekben kitünően jártas, de ő sem mondhatott többet. Ámde a mongol nyelv kisegít bennünket. Mongol nyelven a Volga folyó neve Edsil ghool. Ez utóbbi am. folyó, az első kétségen kivül azonos edzele igetörzszsel (ds és dz a mongolban ugyanazon betüvel fejeztetik ki, és csak i előtt ds, egyebütt rendesen dz), mely igetörzs az uralkodás fogalmát fejezi ki s tulajdonképen am. uralkodjál v. uralkodó, fejedelem, (,edzen' ugyan ezt jelenti), tehát Edsil ghool am. fejedelmi folyó, mint legnagyobb folyó Európában. Edsil szó pedig, mint látjuk legeslegközelebb áll a Névtelen jegyző Ecil szavához. Innen az Etele név, vétessék akár a Volga folyótól, akár az edzele igétől, az ,uralkodó' vagy ,fejedelem' fogalmát foglalja magában. Mi e nevet az ,Atila' czikk alatt kétkedve ,itélő' szóhoz hasonlítottuk, mert később a honfoglaló magyaroknál is a fejedelem után Konstantin szerint a biró volt az első személy. Buda korában pedig Atila v. Etele inkább csak másod személyként szerepelt. Aladár a magyar krónikákban Atila egyik fia a mongolban aldar am. dicsőség. Árpád szó hasonlókép tekinthető mongol eredetünek, mert e nyelvben arbid igető am. sokasodjál v. sokasodó. Zoltán szóról mint szintén mongolról föntebb szólánk. Geysa szó (a Névtelen jegyzőnél), és Geyche vagy Geycha (a későbbi krónikákban) megfelel a mongol geikcsi szónak, mely fénylőt, vagy geikszen szónak, mely világosodottat jelent (Schmidtnél: der Erleuchtete); az utóbbi egy mongol regében valósággal is eléfordul mint személynév; a k a cs v. sz előtt épen úgy kimaradhatott, mint ,szent' szóban, mely a latin ,sanctus'-ból kölcsönöztetett, a t előtt. A föntebbi geikcsi és geikszen a mongolban részesülő, amaz a jelenben, ez a multban, az igető gei am. fényljél, fényeskedjél; fény. Nem szólunk vala ezekről, ha meg nem volnánk győződve, hogy a hún és régi magyar nevek nagy része s némely fennmaradt szók a mongol nyelvből értelmezhetők; mit egy külön értekezés tüzetesen fog tárgyalni.

*SZEMÉLYNÉVMÁS
(személy-név-más) ösz. fn. Személy nevét helyettező vagyis személy neve helyett álló szó, mely a mondatbeli viszonyokhoz képest minden személyre illik, innen általános személynévnek is nevezhető. T. i. minden szóló vagy beszélő személyt három viszonyban gondolhatunk: 1) a ki szól, 2) a kihez v. kikhez szól, és 3) a kiről v. kikről szól; ezen személyek neve: első személy, 2-ik személy v. személyek, 3-ik szeměly v. személyek. A 3-ik esetben dolgok is, sőt többnyire ezek fordulnak elé, de ezek személyeknek tulajdon értelemben nem tekinthetők, azonban - mint aláb., fogjuk - látni, számos nyelvben csak a dolgokat jelző névmások (a magyarban: az ez) szolgálnak a 3-ik személy vagy személyek jelölésére is.
A magyar személynévmások vagyis általános személynevek a főb., esetekben e következők:

  Első személy 2-ik sz. 3-ik sz.
Egyes szám:
alanyeset: én te, tě ő
régiesen: en the vő, eő, ü, hű, őh, űh
palóczosan: een, ien - üö, eü
göcseji tájbeszédben: ién - ü
tárgyeset: engěm, v. engěmet tégěd v. tégědet őt, őtet (néhutt: űtet, régiesen: vőt,hőt,hűt)
székelyesen: ingěm(et), ingöm(et) tégöd(et) -
tulajdonitó: (én)nekěm v. nékěm (të)nekěd v. nékěd (ő)neki v. néki, v. nekie v. nékie
távolitó: (én)tőlem (të) tőled (ő) tőle
köznépiesen: (én)tűlem (të) tűled (ő) tűle, néhutt: tőlő
Többes szám:
alanyeset: mink tik ők (göcseiesen: űk)
rövidítve: mi ti -
székelyesen: -
régiesen: mük, miv tiv -
tárgyeset: minket v. (mi)bennünket titěket, v. tiktěket v. (ti)bennetěket őket
tájdivatosan: münket tüteket űket
tulajdonitó: (mi)nekünk v. nékünk (ti)nektek v. néktek (ő) nekik v. nekiek, v. nékik v. nékiek
palóczosan: nekenk - -
távolitó: (mi)tőlünk (ti)tőletek (ő) tőlök v. tőlük (székelyes.: tőlik)
köznépiesen: tűlünk stb.    


Jegyzetek. 1) A tulajdonitó és távolitó mellett az én, te, ő stb., Csak nyomositás végett használtatik; egyébiránt a többi ragozás a névragokkal és névutókkal ezekhez teljesen hasonló módon történik; miről l. SZEMÉLYRAG.
2) Némely viszonyokban, kivált visszahatólag a ,maga' szóval összetételben a személynévmások, mintegy a bensőség nyomatosab., kifejezésére n toldalékot vesznek föl, sőt ezt kettőztetve s hármaztatva is elfogadják, u. m.:
én- v. enn- v. ennenmagam
te- v. ten- v. tennenmagad
ő- v. ön- v. önnönmaga
mi- v. min- v. minnenmagunk
ti- v. tin- v. tinnenmagatok
ő- v. ön- v. önnönmagok.
Ragozáskor csak a végszók: magam, magad stb., veszik föl az illető ragokat, pl.
énmagamnak, temagadat stb.
3) Az első és 2-dik személy egyes számbeli tárgyesetei: engem(et) legegyszerübben a föntebb., toldalékos névmásokból (enn, ten) fejthetők meg, hozzájok adatván az illető személyragok: enn-em(et), ten-ed(et), ha t. i. ezen toldalékos n-ek orrhangnak vétetvén, ez a torok g hanggal egyesül (mint számos nyelvek, különösen a tatár-török nyelvek példája bizonyítja) lesz: enngem, tenged, és az utóbbiban az en hang megnyujtott é-vé változván (mint mégyen = mengyen szóban is): téged.
A többesi bennünket és benneteket szók szintén a minnünket és tinneteket (v. tünneteket) alakokból fejthetők meg, amabban az m rokon b-vé, s az i e-vé változván, emebben a ti vagyis tü szóhangok helyett az ü-vel rokon b maradván meg. Így fejlődött a latinban is a vos a tvos-ból, mint aláb., látni fogjuk, sőt a szanszkrittól kezdve számos nyelvekben ugyanezen személyben szintén kiesett a t, és csak az ajakhang v maradott fenn. Hogy ha pedig idegen nyelvhez kell folyamodnunk, akkor legteljesebben a mongol tárgyeseti névutó ben (a nyugoti mongolban vagyis kalmuk nyelven: bén) elégíthet ki bennünket, t. i. ha ehhez kapcsoljuk a személyragokat, és a megnyujtott é helyett az n-net megkettőztetjük lesz: bennünk, bennetek, (ez utóbbi valósággal is eléjön a régi Halotti könyörgésben: ti bennetek, e helyett: ,tibenneteket') s a tárgyeseti et ragnak újabb hozzácsatolásával: bennünk-et, bennetek-et, (mint ezekben is: nálam-nál, nálad-nál stb. kétszer fordúl elé a veszteglő rag: nál.)
4) Hogy mi (mü, miv) és ti (tü, tiv) nem teljes hanem csak rövidült alakok, megtetszik ezekből:
a) azon szók tárgyesete soha sem mi-t v. miv-et s ti-t v. ti-vet, hanem állandóan mind a régi, mind a mai korban s minden tájbeszédben minket és titeket, sőt tikteket is (t. i. ti-tek- v. tik-tek-ben kettőztetve is eléjön a ti v. tik).
b., a személyragok, melyek pedig a személynévmásokból keletkeztek (mint alább), szintén az összes magyar nyelvbirodalomban soha sem mi és ti hanem kivétel nélkül a többesi k-val kapcsolatban: m-k- v. nk és t-k.
c) Vass József társunk tanúsága szerént az őrségi és szomszéd tájbeszéd a teljes alakokat (mink, tik) használja. (Magyar Nyelvészet 1860. 110. lapon).
d) A mink-ből az nk s a tik-ből a k jobbhangzásból épen úgy maradt el, mint az ők-ből is a k rag, ha t. i. ezen ragok a közvetlenül következő szóban ismételtetnek, pl. mi-nekünk (,mink-nek-ünk' helyett) ti-nek-tek (,tik-nek-tek' helyett) s ő-nek-ik (,ők-nek-ik') helyett, pedig az utolsó szóban levő ő szócskát önmagában soha sem használtuk és használjuk többesi értelemben (,ők' helyett), úgy hogy az erdélyi tájbeszéd a többes harmadszemélyi birtokviszonyitásban az ők szót a k elhagyása nélkül teljesen kimondja pl. ők háza (mely másutt ,ő házok'), s e ragozást az erdélyi iróknál is találjuk pl. ők hite; és ez kétségtelenül szabályosab., mint az ,ő hitök'.
e) A ti szó egy személyt is jelent az általános divatu ,ti-ed' szóban.
f) E hibás véleményre, hogy a mi, ti teljes alakok volnának, a rokon nyelvek tulzó alkalmazása nyujtott okot, melyekben, mint aláb., látni fogjuk, azon alakok önállók és teljesek lehetnek, amennyiben az i-nek mint többesi ragnak azokban nyoma van, de a magyar nyelvre nem illenek, mert a többesi birtokragozásban is, nem az i, hanem az i-vel együtt járó a és e (ai ei) alkotják a több birtokot. Csak egyetlen egy föltét alatt fogadhatnók el teljesként nem ugyan a mi, ti, hanem a mü, tü alakokat. Ugyanis
5) A mink és tik szókról vagy úgy vélekedhetünk, hogy ezek nem máskép keletkeztek mint a többesi k hozzájárultával az egyes személyi névmásból, még pedig valamint a titek kettőztetve is eléjön a ,titek-et' szóban, a mink is lehet am. énénk v. en-enk s az első e elhagytával mint és szóból is lett s) és az n-nek m-vé módosultával (mint a ragokban is) ménk, mink; vagy pedig a tatár min-hez (= én) egyszerűen járulván a k, lett: mink; vagy végre Bopp Ferencz első rendü nyelvbuvár véleménye szerént (minthogy az ,én'-nek sajátlag többese nem lehet) mink régiesen mük am. en-ők, (= én és ők) v. en-önök, v. en-ük t. i. itt is az e elhagytával s az n-nek m-vé módosultával: m-ők v. m-ük, és mönök, (= mink). S ím itt van helye hogy a mü, tü székely szókról is Bopp F. véleményéhez hajulva, elmondjuk nézetünket, t. i. mü am. ěn-ő v. én-ü, az e elhagytával (m-ő, m-ü) és tü am. te-ő v. te-ü (= tü). l. bővebben aláb., a szanszkrit nyelv alatt.
6) A személynévmásokból származtak a személyragok, melyeknek példáit már a tulajdonitó és távolitó eseteknél is láttuk; ú. m.
én-ből ~m (a ragozás szabályaihoz alkalmazkodva teljesen: am, em, ěm, om, öm);
te-ből ~d (teljesen: ad, ed, ěd, od, öd);
ő-ből ~e, mélyhangu szók mellett ~a, tájdivatosan: ö, o, sőt i is, (pl. bűn-ö = bűne, tükr-ö = tükre, ház-o = háza, bér-i = bére, közep-i = közepe);
mink-ből ~nk (unk, ünk, régiesen és tájdivatosan: onk, önk, enk) a legrégib., nyelvemlékekben: ~mk v. ~m-k (ur-omk, is-emük = ősünk);
tik-ből t~k (tok, tök, těk és atok, etěk, ötök);
ők-ből ~k (ok, ök, jok, jök, tájdivatosan: uk, ük, ěk, az utolsó régiesen is).
Igeragozásnál még némely eltérések is vannak.
l. bővebben SZEMÉLYRAG.
Végre 7) A személynévmásokból és egyszersmind személyragokból származtak az önálló birtokos névmások.

Első személyre 2-ik sz. 3-ik sz. vonatkozva.
Egy személy, egy birtok:
enyém (= én-é-m) tiéd (= të-é-d) övé (= öv-é)
tájdivatosan:
enyím v. enyim tied öveje, üeje (Göcsejben)
töb., személy:
miénk (= mi-é-nk) tiétěk (= ti-é-těk) övék (= öv-é-k)
tájdivatosan:
mienk tietek övejěk, üejěk
egy személy, töb., birtok:
enyéim (= én-éi-m) tiéid (= të-éi-d) övéi (= öv-éi)
tájdivatosan:
enyémek, enyimek tieid üeji
töb., személy:
miéink, mieink (= mi-éi-nk) tiéitěk (= ti-éi-těk) övéik (=öv-éi-k)
tájdivatosan:
miénkek, mienkek tieitek üejik

Mindenik eléb., oda tehetjük a névmutatót is, pl. az enyém, a tied, a miénk stb.
Ezekben figyelmet érdemelnek e következők:
a) Az elszámlált birtokos névmás mindenike (,övé' és ,övéi' kivételével) három részből áll. Első rész a személynévmás: én, te stb.; közepett áll egy birtoknál egy é v. e, egykét esetben í v. i, töb., birtoknál: éi vagy ei; a harmadik vagy utolsó rész maguk a személyragok: -m, -d stb.; melyek nélkül az első két rész volna: én-é, te-é, mi-é (= mink-é) stb. övé és övéi szoknál v közbeszúrat is van akár könnyebb kiejtés végett, akár mint maradvány a régi nyelvből; azonban nincs meg e közbeszúrat a göcseji üeje alakban, de a melyben már szabályszerübben a harmadik személyt is feltaláljuk a je ragban; Göcsejben szintén hallatszik öveje, némelyek szerént övejé is. Ki nem látja a mondottakból, hogy az egy é v. e egy birtokot, egy tárgyat, a kettőshangu éi v. ei pedig több birtokot, több tárgyat jelent? S ki nem látja, hogy ezen hangok teljesen azonosak a Kazinczy-é, ~éi, Pap-é ~éi szókban levő ragok- vagy ha tetszik képzőkkel?
b., Az enyémek és miénkek alakok a többitől lényegesen eltérnek, mert a kettős hangzatu éi helyett egy é-t, s végül a többesi k-t veszik föl. T. i. itt ugyanazok elemek szerepelnek mint ezen ragozásokban: Kazinczy-é-k, Pop-é-k, Szabó-é-k; s valamint ezektől különböznek: Kazinczy-é-i, Pap-é-i, Szabó-é-i, úgy az enyéim,- miéink-től különböző jelentéssel bírnak: enyémek, miénkek. Kazinczyéi azt teszi: Kazinczy birtokához vagy tulajdonához tartozó dolgok pl. Kazinczy munkái; Kazinczyék pedig azt teszi: Kazinczyhoz tartozó család- vagy pártbeli személyek. Ezen különbséget minden magyar ember tudja, de az enyéim és enyémek közti különbségre senki sem ügyel; amaz, mint Kazinczyéi, csupán dolgokra, emez mint Kazinczyék, csupán személyekre vonatkozhatik. Hasonlók ezek is: miéink (= ami vagyonaink, pl. házaink, munkáink, bútoraink stb.) és miénkek (= hozzánk tartozó személyek). Az é mindenütt marad, csak ami az egyikben i, lesz a másikban k. Valamint tehát Kazinczy-é-k ezen elemekből állanak: Kazinczy-é-ők, úgy az eny-ém-ek- és mi-énk-ek szóknak is alkotó részei én-é(m)-ők és má-é(nk)-ők. A 2-ik és 3-ik személyben e különbség se az irói, se a népnyelvben nem létezik, alkalmasint mivel tié-d-ek (,tiéid' mellett) és övé-ek (,övéi' mellett), a ,tiétek' és ,övék' szókkal könnyen összezavartathatnának.
c) Ha a fönteb., elszámlált birtokos névmásokban levő é v. e önhangzó helyett valamely tárgyat mint birtokot veszünk, pl. kert szót, az egybeállitás tökéletesen helyes lesz: (az) enyém szerént (az) én kertem, a tiéd szerént (a) te kerted, az övé (teljesen: öv-é-e) szerént: (az) ő kert-e stb. azon lényeges különböztetéssel, hogy én, te stb. névmások el is hagyathatnak, de ekkor a mondatnak egészen más értelme lesz, pl. (az) én pénzemet vitték el, egészen mást jelent, mint: (a) pénzemet vitték el. Amabban az én szón, emebben a pénzemet szón fekszik az erős hangsuly; t. i. amarra nézve e kérdést tehetjük fel: ki pénzét vitték el? - Az én pénzemet; - emerre nézve pedig e kérdést: Mit vittek el? vagy: midet vitték el? - A pénzemet. (Még ezekben is van különbség: az én pénzemet elvitték, és: a pénzemet elvitték. V. ö. HANGNYOMATÉK).
d) Ezen helyettesitésnél ha a birtokot jelentő szónak többesben kell lenni, általában valamennyi főnév fölveszi a kettős hangzatu ei (alhangu szókban ai) ragot pl. egy személynél (az én, a te stb., elhagyásával): kert-ei-m, kert-ei-d, kert-ei (a 3-ik személynévmás elmaradt, mint magában az ö-v-éi szóban is), több személynél: kert-ei-nk, kert-ei-tek, kert-ei-k; hasonlóképen: ház-ai-m, ház-ai-d stb. Több tagu szóknál az i előtt az e v. a el is maradhat pl. beszédei-m v. beszéd-i-m, barát-ai-nk v. baránt-i-k. V. ö. SZEMÉLYRAG.
A magyar személynévmásoknak az idegen nyelvekbeliekkel összehasonlitása fölötte érdekes eredményre vezet, mit e czikk végén fogunk kimutatni, mi végett ide igtatunk nehány lényeges példát a főb., nyelvekből (a dualisoknak, ahol léteznek, elhagyásával).
A) Az árja nyelvcsaládból.
I) A szanszkrit (művelt ó-hindu) nyelvben.


Első személy 2-ik sz. 3-ik sz. nincs visszaható névmás: (szva-jam).
Egyes szám.
Alanyeset:
ah-am v. a-ham tva-m -
tárgyeset:
má-m tvá-m -
rövidülve:
má tvá -
tulajdonitó:
ma-hjam (=ma-bhjam) tu-bhjam, véda: tu-bhjah -
rövidülve:
mé té -
távolitó:
ma-t tva-t -
Többes szám.
Alanyeset:
vajam, (régi: a-szmé) jújam (régi: ju-smé) -
tárgyeset:
a-szmá-n ju-smá-n -
rövidülve:
nasz vasz -
tulajdonitó:
a-szma-bhjam ju-smá-bhjam -
rövidülve:
nasz vasz -
távolitó:
a-szma-t ju-sma-t -

Rövid jegyzetek, 1) A sajátitó esetek közől némelyeket aláb., a birtokos névmásoknál fogunk megérinteni.
2) A függő (obliquus) esetekben levő m többesben n (a tárgy esetekben), bhjam (a tulajdonitókban) és t (a távolitóban) több., kevésbé az általános névragokkal egyeznek, különösen bhjam rag a dualisban dativuson kivűl sinstrumentalist, és ablativust is képez, itt pedig a többesi tulajdonitóban Schleicher Ágoston szerént a teljes rag bhjam-sz volna, melyből származott a latin bis, bus is (no-bis, hominibus stb).
3) Az aham (= én) névmásról azt mondja Bopp Ferencz (Kritische Grammatik. 4-ik kiadás 166. l. stb.) magyar forditásban: "Valamint az aham egyes alanyesetben úgy a régi aszma- többesi törzsben (melynek megfelel az aeoliai görög ammeV, hasonúlás által ebből: asmeV) az első személynek igazi kifejezése az első a- szótag, és ha ez nem a ma csonkulása (a mely ma t. i. az egyes függő esetekben fordúl elé, és a mely csonkulást a régi korb., vezetve vissza Bopp F. is lehetőnek vél) akkor az ugyanaz a mutató névmásokban eléforduló a (= magyar- e, ez) törzszsel, melyre nézve felvilágositásul szolgál az egyes első személynek a szinművekben olvasható ezen körülirása is: ajan dsanah (= ezen személy). A -ham másik tag pedig oly toldalék, mint a görög ge, különösen dóriai ga. A többesi függő esetekben levő a-szma törzsben (mely régente a Védában az alanyesetben is megvan) ezen értelem rejlik én (és) ők, engem (és) őket stb.; mert az ,én'-nek nem lehet kettős vagy többes száma, mert beszélő csak egy lehet, a ,mink' fogalom tehát az első személyi névmáson kivül (a dualisban) 2-od vagy (a többesben) 3-ad személyt vagy személyeket is foglal magában; a német wir sem egyéb fogalmánál fogva mint ich (und) du, vagy ich, du (und) er (sie, es), v. ich (und) er (sie, es) vagy az utóbbiak többesei. Tehát a rendes (szanszkrit) többesszámu vajam is (a ma törzs fölvételével) am. maj-am v. mé-am, melyben az am eseti végzet - Casus-Endung - (toldalék?)
4) A második személy törzse szintén Bopp F. szerint tva, mely a tulajdonitóban tu lett és a többesben ju-vá lágyult, az m itt is toldalékhang. A többes számu ju-smé szerénte am. te (és) ők, és a tárgyeset ju-smá-n am. téged-őket, az a-szmé és a-szmá-n hasonlatára.
5) A mellék (vagy összehúzott) és sulytalan alakok t. i. a tárgyesetben má, tvá az m elhagyásával csonkúltak, a tulajdonitó mé té pedig (ez utóbb., a védőben tvé is) eredetileg úgy látszik, a helyrag (= i) egybeolvadása által módosultak és a görög moi, soi (doriai nyelvjárásban: toi) tulajdonitóknak felelnek meg.
6) A harmadik személy a mutató névmásokkal pótoltatik. A visszaható (reflexivum) szva-jam minden személyre viszonyúlhat mindenik számban, a törzs szva csak összetételekben használtatik, de az európai nyelvekben (pl. a latinban: sui, se, sibi) némi hajlitásoknak is alapul szolgál.
7) Schleicher Ágoston ("Compendium der vergleichenden Grammatik") czimü munkájában Benfey nyelvtudós véleményéhez hajolva, s az első személy egyes számu függő (obliquus) eseteiből is következtetve, törzsnek a ma szótagot tekinti, és valószinűnek tartja, hogy az alanyeset is eredetileg ma-h-am (szerénte: ma-gh-am), és a többesi a-szma törzs is ma-szma volt; s ő ebből fejti meg a rövidített nas- (= latin nos) szót is; valamint a vasz (= latin vos) szót az eredeti egész tva-szma (= ju-sma) törzsből, és pedig ez utóbbiban a t elejtése által is.
8) Szabad legyen röviden megérintenünk, hogy mennyivel egyszerűbben fejthetők meg s mily teljességben maradtak fenn a magyar személyesnévmások minden esetei, hacsak mesterkélgetni nem akarunk.
II) A zend (ó-baktriai) nyelvben (Spiegel és Schleicher nyelvtudósok után).

Első személy 2-ik sz.
Egyes szám:
alanyeset: azem túm, tú
tárgyeset: má-m, (rövidűlve) má thvá-m, thvá
tulajdon.: ma-ibjá, ma-ibjó v. mávája, má-voja, (rövidülve: mé, mói) ta-ibjá, ta-ibjó (té, tói)
távolitó: ma-t thva-t
Többes szám:
alanyeset: vaém jú-zsem, jú-sz, khsmá
tárgyeset: ahma, nó, (nč, náo) vó, (vč, váo)
tulajdon.: ahmái, ahma-ibja, nó (náo) jusmaibja, khsmaibja, khsmá-vója, vó (vč)
távolitó: ahma-t, nó (nč) jusma-t, khsma-t, vó (vč).

Az olvasó mind ezen alakulásokat a szanszkritból könnyen megfejtheti.
III) A latin nyelvben (Schleicher kiegészitéseivel).

Első személy 2-ik sz. 3-ik sz.
Egyes szám:
alanyes.: ego tu -
tárgyes.: me (= me-m, mi-m) te (tve-m, tvi-m) se (sve-m, szvi-m)
tulajd.: mi-hi (= mi hei, mi-bei) tib., (ti-bei) sibi (si-bei)
távolitó: me (= me-d, mei-d) te (tve-d, tei-d) se (sve-d, sei-d).
Többes szám:
alanyes.:
tárgyes.: nos vos (= tvos) -
tulajd.:
távol.: nobis (= nos-bei-s) vobis (vos-bei-s) -

Láthatni a kiegészitésekből, miként igyekeznek a nyelvbuvárok a latin személynévmásokat a szanszkrittal hozni kapcsolatba. A nos vos szókat már a szanszkrit nyelvben megérintettük.
IV) A görög nyelvben (Buttman és Curtius után).

Első személy 2-ik sz. 3-ik sz.
Egyes szám:
alanyeset: egw su (i)
dóriai, jóniai szójárásban: egwn (dór.) tu, (jón.) tunh -
tárgyeset: eme, me se e
dóriai szój.: - te, tin -
tulajdonitó: emoi, moi soi oi
dór. és jón, szój.: - toi -
dóriai szój.: emin tin, tein in
Többes szám:
alanyeset: hmeiV umeiV sfeiV, (köznemü) sfea
régi äoliai: ammeV ummeV -
tárgyeset: hmaV umaV sfaV, (közn.) sfea
régi ävliai: amme umme -
tulajdon.: hmin umin sfi-si(n).

Jegyzetek. 1) Az egyes szám törzsei a függő esetekben: eme, se, e a többeséi: hme, ume, sfe.
2) Ha ezek az autoV (finem), aith (nőnem), auto (köznemü) szókkal egyesittetnek (melyeknek jelentése: maga), származnak a visszaható névmások (reflexivum pronomenek) a függő esetekben, pl. a tárgyesetben (csak a finemekben) em-auton (= enmagamat), se-auton (= te magadat), e-auton (= ő magát.).
3) Némely alakok már a szanszkrit nyelv alatt megérintettek, egyébiránt a többieknek a szanszkrit nyelvvel egyeztetéséről az olvasó Bopp Ferencz és Schleicher Ágoston egybehasonlitó nyelvtanaiban találhat bőveb., felvilágositásokat.
4) A görög nyelv szójárásaiban még némely más alakok is eléjönnek, de ezek czélunkra nem tartoznak.
V) A góth nyelvben (s=sz).

Első sz. 2-ik sz. 3-ik sz.
Egyes szám:
alanyeset: ik thu -
(újkori ném. nyelven: ich du) -
tárgyeset: mi-k thu-k si-k
(német nyelven: mich dich sich)
tulajdonitó a helyviszonyiból: mi-s thu-s si-s
(német nyelven: mir dir sich).
Többes szám:
alanyeset: veis jus -
(német nyelven: wir ihr) -
tárgyeset:
tulajdon.: unsi-s, uns izvi-s -
(német ny.: uns euch). -

Jegyzetek: 1) Az egyes tárgyesetben a végső k-t, mint a görögben eléfordúlni szokott végső ge szótagot Schleicher nyelvtudós csak toldaléknak tekinti, az első tagokat pedig a mam, tum és szvam rövidületeinek, a honnan azokat ekként egészíti ki: mi-k = mamga, thu-k = tum-ga, tik = szvam-ga.
2) Ugyanő a tulajdonitókat azonosaknak tartja a szanszkrit helyviszonyi esetekkel (locativusokkal); az egyes számu helyviszonyi eset ragja ugyan a szanszkritban csak i, bővülve ji (ma-j-i, tva-j-i), de a többesben szu (aszma-szu, jusma-szu).
3) A német nyelvbeli személynévmásokat, mint tudjuk, a nyelvészek közelebbről a góth nyelvből származtatják. Feltünőb., különbségek a két nyelven, hogy az egyes számu tulajdonitóban és többesi alanyesetben a végső góth s, a németben r, ú. m. mi-s mi-r, thu-s dir, veis wir, jus ihr.
VI) Az ó-bulgár nyelvben (Schleicher után).

Első személy 2-ik sz. 3-ik sz.
Egyes szám:
alanyeset: azu ty -
(magyarhoni szláv ny.: ja ti)
tárgyeset: me te se
(m. honi szl. ny.: mňa [mnya], ma teb., [tyeba], ta)
tulajdonitó: muně tebě sebe
m. honi szl. ny.: mňe, mi tebe, ti)
Többes szám:
alanyeset: my vy -
(m. honi szl. ny.: mi vi) -
tárgyeset: ny vy -
(m.honi szl. ny.: nás [nász] vás) -
tulajdonitó: na-mu va-mu -
(m. honi szl. ny.: nám vám). -

Jegyzet. Schleicher szerént az e = franczia in (pl. enfin szóban); az ě = ea; az y olyforma mint ü, (alkalmasint ď).
VII) Az új persa nyelvben (Pfizmaier átirása szerént).

Első személy 2-ik sz. 3-ik sz.
Egyes szám:
alanyeset: men tü ó, ói, vei
tárgyeset:
tulajdonitó: me-rá tü-rá ó-rá, vei-rá
távolitó: ez-men ez-tü ez-ó v. ez-ü.
Többes szám:
alanyeset: má sümá ís-án v. sán
néha (Vullers után): má-j-án v. má-há tá-n v. tá-j-án, v. sümá-j-án, v. sümá-há ús-án, v. isán-án, v. isán-há
tárgyeset:
tulajdonitó: má-rá sümá-rá isán-rá
távolitó: ez-má ez-sümá ez-ísán.

Jegyzetek 1) A harmadik személy az egyes számban (ó stb.) Vullers nyelvész véleménye szerént a zend mutató névmásból, mely ava, és a többesi ís-án, Vullers szótárában és-án (kiejtésök magyar s sel) a szanszkrit mutató névmási törzsből, mely sza (máskép: ta), származott. A magyarban is megvan rokon z hanggal az, ez mutatónévmásokban.
2) A többesi má szóban, szintén Vullers véleménye szerént, az á a közönséges többesi án vagy há csonkulása, tehát az egész men-án v. men-há-ból van összevonva, s némi eltéréssel teljes alakban is eléjön. A sümá szót ugyanazon nyelvész a zend júsem vagy szanszkrit jújam szókkal rokonítja s végül az á-t, mint má szónál, az án-ból rövidültnek tartja.
3) Az án v. ján és há végzetek rendes többesi ragok, és így némely föntebb., névmásokban a többes kettőzve is eléfordúl, mint alább a török nyelvben. Pfizmaier a tán szót harmadik személynek irja.
4) A tárgyeseti és tulajdonitó rá általános névrag. A tulajdonitóban b., v. be elüljáró is használtathatik, pl. bá-men v. be-men (= nekem, hozzám) bá-tü v. be-tü (= neked, hozzád) stb.
B) A sémi nyelvcsaládból.
I) Az arab nyelvben.

Első személy 2-ik sz. 3-ik sz.
Egyes szám:
alanyeset: ene v. ená ente (finem)
enti (nőnem) hüwe (fin.)
hije (nőn.)
Többes szám:
alanyeset: nahnü entüm (fin.)
entünne (nőn.) hűm (fin.)
hünne (nőn.).

A több., esetben csak az iméntiekből elvont személyragok vannak használatban; még pedig ezen személyragok, mind igékhez, mind nevekhez, mind elüljárókhoz (praepositiókhoz) vagy viszonyszócskákhoz függednek akképen, hogy igéknél személyrehatást (a személy tárgyesetét vagy tulajdonitóját), neveknél a személy birtokát, elüljáróknál a személynek az elüljáró jelentésével egyező viszonyát fejezik ki, pl.
1) igéknél a tárgyeset vagy tulajdonitót:
năszăre-ni segélt engem v. nekem
năszăre-ke - téged (férfit)

*
~ki - - (nőt)
năszăre-hu segélte őt (férfit)

*
~há - - (nőt)
năszăre-ná segélt minket

*
~küm - titeket (férfiakat)

*
~künne - - (nőket)

*
~hűm segélte őket (férfiakat)

*
~hünne - - (nőket).
Jegyzetek: a) Az átirás Meninszki és Kollár után megfelelő magyar betükkel van jelölve.
b., A személyragok a föntebbiekben világosan megkülönböztetvék, s látjuk, hogy azok legnagyobb részben némi csekély eltéréssel a személynévmások lényeges betűiből alakulvák, mint ene-ből ni, hüve-ből hu, nahnü-ből ná, stb. csupán a 2-ik személyben látunk lényegesb eltérést, miután t betü helyett k tűnik szembe (mert az első szótag, mely mindenütt en nem lényeges rész); itt csak azt jegyezzük meg minden következtetés nélkül, hogy a japáni nyelvben, mint alább eléjön a 2-ik személyt jelelő egyik szó: ki, mely tehát egészen megegyeznék az arab 2-od személyi k raggal. A czikk végén többet.
c) A mai arab népnyelvben némely eltérések mutatkoznak, pl. (Warhmund Adolf munkája után) ana v. ane = én, hua = ő, nahn v. ehna am. mink, entum am. tik, hum és hunna am. ők, s innen általában a ragoknál is ü helyett u-t találunk stb.
2) Az elüljárókhoz szintén a föntebb., ragok járulnak s az egész oly formán alakul mint a magyarban, pl.

első szem. 2-ik sz. 3-ik sz.
li elüljáróval:
l-í nek-em le-ke (finem) neked
le-ka (nőn.) le-hu (fin.) neki
le-há (nőn.)
mai népnyelven: - l-ak l'hu v. lu (fin.)
lahá v. l'há (nőn.) stb.
min elüljáróval:
min-ni tőlem
min-ka (nőn.) min-ke (fin.) tőled
min-há (nőn.) min-hu (fin.) tőle
mai népnyelven: - minnak minhu v. minnu (fin.)
minhá (nőn.) stb.

3) Neveknél is megmaradnak a föntebb., ragok, csupán az első személyi rag ni változik el rendszerént i-vé, pl. kitáb-i = könyv-em; néha önhangzók után je-vé; de kitáb-ná = könyvünk stb.
Ha a személynévmások tárgyesetét önállólag akarjuk kifejezni, ez bizonyos ijjá szóval történhetik, ehhez függesztetvén az iménti névragok u. m.:

ijjá-je = engem,
ijjá-ke = téged (férfit)
ijjá-ki (nőt) köznépiesen: ijják
ijjá-hu = őt (férfit)
ijjá-há (nőt) köznépiesen: ijjá-h is
ijjá-ná = minket, köznépiesen: ijjána
ijjá-küm = titeket (férfiakat)
ijjá-kűnne (nőket) köznépiesen: ijjá-kum
ijjá-hüm őket (férfiakat)
ijjá-hünne (nőket). közn.: ijjáhum

Ezen íjjá szóról Pfizmaier ujabbkori nyelvész úgy nyilatkozik, hogy annak magában semmi jelentése nincsen. Vajjon nem lehetne-e azt azonosítni ejjü szóval, mely Zenkernél am. ki? mi? mily?; tárgyesete: ejje-; má (ki, mi) szóval összetéve pedig am. kiki, bármi, és tárgyesetben: ejje-má = kitkit, bármit; melyek nyomán ijjá-je ilyformát jelentene: kimet, miségemet, ijjá-ke, miségedet stb.
II) A héber nyelvben (Gesenius után).

Első személy 2-ik sz. 3-ik sz.
Egyes szám, alanyeset:
áni v. anóki attáh v. attá (fin.)
atte v. atti (nőn.) hú (fin.)
hí (nőn.).
Többes szám, alanyeset:
anú v. anakhnú v. naknú attem (fin.)
atten v. attenáh (nőn.) hém v. hémmáh (fin.)
hén v. hénnáh (nőn.)

Jegyzetek: 1) Láthatni, hogy ezek lényegben egyeznek az arab személynévmásokkal, az attáh-ban, mely arabul: ente, az első t az en-ből hasonúlt át. (Gesenius).
2) A több., esetek épen úgy mint az arabban, csak személyragokkal fejeztetnek ki, pl.:

a tulajdonitó, le-vel:
l-í = nekem le-ká = neked l-ó = neki (fin.)
l-áh = neki (nőn.)
lá-nú = nekünk lá-kem = nektek (fin.)
lá-kená nektek (nőn.). lá-hem = nekik (f.)
lá-hen = nekik (n.)
a tárgyeset, éth elüljáróval:
oth-í v. óth-í = engem oth-ká = téged (f.)
oth-ák téged (n.) oth-ó = őt (f.)
oth-áh = őt (n.)
oth-ánú = minket eth-kem = titeket oth-am = őket (f.)
oth-án = őket (n.).

Egyébiránt személyeknél a héber tárgyeset is használtatik az igékhez függesztett személyragok által, mint az arabban.
8) A 2-od személyi rag lényeges betühangja, mint látjuk, a héber ragokban is k, mint az arabban.
C. Az altaji nyelvcsaládból.
I) A török nyelvben (Meninszki-Kollár után).

Első személy 2-ik sz. 3-ik sz.
Egyes szám:
alanyeset: ben szen ol v. o
tárgyeset: ben-i szen-i on-i, v. an-i
tulajdon.: bań-a szań-a oń-a v. ań-a
távolitó: ben-den szen-den an-dan.
Többes szám:
alanyeset: bi-z szi-z on-lar v. an-lar
tárgyeset: biz-y sziz-y onlar-y v. anlar-y
tulajdon.: biz-e sziz-e onlar-a v. anlar-a
távolitó: biz-den sziz-den onlar-dan v. anlar-dan.

Jegyzetek. 1) Némely tatár szójárásokban az első személy men és min; s a 3-ik személy u, ul, melynek többese ul-ar, néhutt al-ar is (Kazem-beg); melyekből úgy látszik, hogy a többesi rag eredetileg csak ar (japáni nyelven: ra, mandsu nyelven: ri), és hogy ezen ular v. alar (= ők, azok) szóból lett az u vagy a előhang elhagyásával az általános és mind a nevek többesében, mind az igék harmadszemélyi többesében eléforduló lar, ler rag. Ide látszik mutatni az is, hogy a tatár nyelvekben az r a z-vel számtalanszor fölcseréltetvén szintén egyszerü r helyett a föntebb., első és másod személyi többesben z-t találunk: bi-z, szi-z. A magyar igeragozásban is a 3-ik személyi többesi rag -anak, -enek nyilván am. önök.
3) A ben, szin, on-ban az n hang olyan toldalék, mint a magyarban is az n mind a három személyben; sőt ezek többeseiben is: en-n, te-n, ö-n, mi-n stb.,
3) Az első és 2-ik személy többese kettős raggal is eléfordúl ú. m. bi-z és biz-ler (= mi-ők), szi-z és szi-z-ler (= ti-ők).
II) A mongol nyelvben (Kowalewski után).

Első személy 2-ik sz. 3-ik sz.
Egyes szám:
alanyeset: bi csi -
tárgyeset: mama-i csima-i egün-i
tulajdon.: na-dur v. nad-a v. nama-du csima-dur egün dür v. egün dü
távolitó: nada ecze v. nadacza csima ecze v. csimacza v. csimasza egün ecze v. egücze.
Többes szám:
alanyeset: bide ta edev. edeger
tárgyeset: biden-i v. man-i tan-i eden-i v. edeger-i
tulajdon.: biden-dür v. man-dur tan-dur v. tan-a eden-dür v. edeger-dür
távolitó: biden ecze v. man ecze, v. manacza v. manasza. tan ecze v. tanasza eden ecze v. edeger ecze.

Jegyzetek 1) A bi, és csi közel állnak a török be-n (a csagataj szójárásban Kazem-beg szerént bi-n) és sze-n, s még közeleb., a mandsu bi, szi névmásokhoz, az elsőbb toldalékosan egyes esetben na v. nama v. nada, az utóbbi csima törzsként jön elé. A többesben pedig bi részint bide és biden, részint man (vogul mán), csi pedig ta és tan törzs alakot vesz föl.
2) Legfeltünőb., itt bi-de mely úgy látszik, mintha bi-ede (= én-ők) részekből állana, és ekkor hatalmasan támogatná Bopp Ferencznek föntebb (a szanszkrit névmásoknál) felhozott véleményét; egyébiránt származhatott a többesi d ragból is (lásd 6-ik pont). A csi-nek ta-ra alakulását magából a mongolból csak úgy tudjuk indokolni, ha ezt csi-da szóból véljük egybeolvadottnak; mivel látjuk, hogy csi a tárgyesetekben mélyhangu toldalékot veszen föl: csima, tehát a többesben is csi-da e helyett: csi-de (te-ők). Egyébiránt ta v. tan egyezik a persa és vogul tán névmással is.
3) A törzseken túl a több., részek rendes névragok, melyek itt többnyire szorosabban a törzshöz tapadnak.
4) Harmadik személy az alanyesetben nincsen, hanem ezt részint a mutató névmás (ene), részint csak az ige egyes harmadik személye pótolja.
5) A harmadik személyi egűn törzs közel áll a magyarban a palóczos kiejtésü eün (= ön) vagy, ha tetszik, a régies hün szóhoz; egyébiránt a japáni nyelvben kono am. eme.
6) A többesi ede-ger szóban a ger a mandsu nyelvből vétetett át (Schott Vilmos), t. i. ebben geren sokaságot jelent. Magában az ede szóban a de talán többesi rag, mely köz nevekben is eléjön, de utóhangzó (e) nélkül, od öd alakban.
III) A mandsu nyelvben (Gabelentz után).

Első személy 2-ik sz. 3-ik sz.
Egyes szám:
alanyeset: bi szi i
tárgyeset: mim-be szim-be im-be
tulajdon.: min-de szin-de in-de
távolitó: min-csi szin-csi in-csi.
Többes szám:
alanyeset: be szue cse
tárgyeset: mem-be szuem-be csem-be
tulajdon.: men-de szuen-de csen-de
távolitó: men-csi szuen-csi csen-csi.

Jegyzetek. 1) Alig van nyelv, melyben a ragok (a köznevekéivel különben is azonosak levén) oly szabályosan és egyszerűen simulnának a törzsekhez, mint itten. Köznevekre példa: bandon pad, bandani padé (sajátitó), bandan de padnak, bandan b., padot, bandan csi padtól. Többesi ragok: sza, ta, sze, te és szi, ri; de élettelen tárgyaknál ,sok' v. ,minden' jelentésü szók használtatnak.
2) A b., a mongol bi szóval teljesen, és a szi csekély eltéréssel (mert cs és sz rokon hangok) a mongol csi szóval egyezik.
3) Érdekes a mandsuban az n toldalékhang is, mely a mongolban m-mel felváltva csak némely esetekben fordúl elé mint az egyes számban nam-, csim-, a többesben man, tan, de a mandsuban az alanyeseten kivül mindenütt a törzshöz tapad (a tárgyeseti b., előtt közvetlenül hangejtési okból m-mé változván, mint a magyar külöm-b, azom-ban szókban is; be egyezni látszik ba szóval, mely am. hely). A magyarban is ösmerjük ezen toldalékos n-et, mely mint a föntebbiekben láttuk, és alább is látni fogjuk, több más nyelvben is eléjön noha nem oly általánosan mint a magyarban, hol az némi nyomatékot fejez ki s el is hagyható.
4) A harmadik személy i, mely megvan a sínai nyelvben is, rokon a magyar ő-vel, a magyar névragozásban pedig számos esetben ezzel tökéletesen egyező, pl, nek-i, pénz-i. A többesi cse azon nyelvekhez szít, melyekben a harmadik személyt sziszegő vagy suhogó hang fejezi ki. l. fönteb., a persa s alább a szyrjän nyelvet.
IV) A szyrjän nyelvben Gabelentz után (s = sz-nek olvasandó).

Első személy 2-ik sz. 3-ik sz.
Egyes szám:
alanyeset: me te syja v. syje v. sy
a permi szójárásban: - - süja
tárgyeset: men-ö ten-ö syj-es v. syj-e v. syj-ö
tulajdon.: men-ym ten-yd, v. ted sy-ly
távolitó: me-sänj te-sänj sy-sänj.
Többes szám:
alanyeset: mi ti naja v. nyja
a permiben: mü v. mie tüe nüja
tárgyeset: mijan-ös tijan-ös v. tyjan-ös naja-ös, nyja-ös
a permiben: mian-es
tulajdon.: mijan-ly tijan-ly v. tyjan-ly naja-ly v. na-ly
távolitó: - - naja-sänj.

Jegyzetek: 1) A harmadik személy az egyesszámban az árja nyelvekre, a többes számban pedig némileg a tatár-török nyelvekre emlékeztet, mivel amott az s, itt az n látszik a tulnyomónak.
2) A tárgyeseti szokott rag (t. i. közneveknél) a szyrjänben élő lényekre vonatkozva: ös, de ez teljesen csak a többesben jön elé; az egyes 1-ső és 2-ik személyben az s (= sz) elmarad, a 3-ik személy egyik alakjában: es.
3) A tulajdonitói rendes rag: ly (talán ~li, mert az egészben mindenütt ď értendő az y alatt, mely legközeleb., az ű-höz áll, magában a syrjän szóban is ezen y áll, melyet némely nyelvészek szürjän-nek is írnak, de amely Gabelentzet követve nem lehet ,zürjän' minthogy ő nála külön betü a z, - weiches s). A ly rag pedig a sémi li v. le szintén tulajdonítói elüljáróra emlékeztet.
4) A többesi rendes rag közneveknél jas, mely itt a személynévmásoknál csaknem egészen elhagyatik (a mi, ti szókban talán me-i, te-i helyett), vagy ja rész marad meg belőle (na-ja, ny-ja), töb., helyütt n véghanggal toldatván meg (mi-jan és ti-jan v. ty-jan).
V) A finn nyelvben Fábián István után
(s= sz, y = ü)

Első személy 2-ik sz. 3-ik sz.
Egyes szám:
alanyeset: minä sinä hän
tájdivatosan: mä, mie sä, sie hä
távolitó: mu-lta su-lta hä-ltä.
Többes szám:
alanyeset: me (mö) te (tö) he (hö)
tájdivatosan: myö työ hyö
távolitó: mei-ltä tei-ltä hei-ltä.

Jegyzet. Tárgyesetre és tulajdonitóra ezen nyelvben nincsenek külön ragok; hanem a tárgyeset néha sajátitóval (genitivussal), néha alanyesettel fejeztetik ki, a tulajdonitó pedig közelitővel, (melynek raga -lle, a magyarban -hoz, -hěz, -höz), néha veszteglővel (-lla, -llä, a magyarban -nál -nél).
VI) A votják, VII) mordvin és VIII) vogul nyelvben Reguly Antal és Hunfalvy Pál után (s = sz).

A votjákban a mordvinban a vogulban
egy. sz.
első szem. mon mon äm
2-ik sz. ton ton nän
3-ik sz. son son täin
több., sz.
első szem. ni min mán
2-ik sz. ti tin nán
3-ik sz. sojos sin tán.

Jegyzetek: A vogulban a 2-od személyi nän és nán, mint mindjárt látni fogjuk, a japáni 2-ik személynévmást juttatja eszünkbe.
D. A japáni nyelvben.
A japáni nyelv is ragozó (agglutinans) nyelvek közé számittatik (Introduction a l' étude de la Langue Japonaise par l. Léon de Rosny. Páris. MDCCCLVII. 58. lap.); mindazáltal nehogy félreértésre adjunk alkalmat, ím itt külön osztályozzuk. Minthogy azonban e nyelv nálunk legkevésb., ismeretes, figyelmeztetésül közlünk némelyeket, mik föltett czélunkra is közelebb vonatkoznak.
A névragozásra példák:
Egyes szám:
alanyeset: fito, fi v. férfi onago, nő
sajátitó: fito-no, férfi-nak onago-no, nő-nek
tulajdonitó: fito-ni, férfi-nak onago-ni, nő-nek
tárgyeset: fito-vo, férfi-t onago-vo, nő-t
távolitó: fito-jori, férfi-tól onago-jori, nő-től.
Többes szám:
Alanyeset: fito-bito, férfiak onago-taczi, nő-k
sajátitó: fito-bito-no, férfiak-nak onago-taczi-no, nők-nek.
Más példa:
alanyeset: katana kard
sajátitó: - no - nak
tulajdonitó: - ni - nak stb.

Jegyzetek. 1) Alig ismerünk nyelvet, melyben együtt, mind a sajátitó (-no), mind a tulajdonitó (-ni) ragok oly közel járnának a magyar -nak, -nek-hez, mint ezen nyelvben. A tárgyeseti vo rag (tova?) egyezik a hasonló viszonyt kifejező sínai pa szóval és mandsu b., raggal. A távolitó jori, hangokban a mongol jer (= által) raggal egyezik.
2) A többesi fito-bito teljesen hasonlít a magyar tinó-binó szóhoz, mely szintén töb., tinót jelent.
3) Az onago-taczi többesi alakban a taczi a sínai ta-ti szóval látszik egyezni, mely am. többnyire, nagy részben.
4) Vannak még más többesi ragok is ú. m. domo (mandsu nyelven tome = mind, töm, sínai nyelven: to = több., sok), szja (= számos) és ra, mely a mandsu ri többesi raggal egyezik, valamint a tatár lar, ler = ul-ar v. al-ar, és mongol nar ner (= ene-ir) ragokban rejlő ar er szótagokkal is.
Figyelmet érdemel még az igeragozásban a mult idő képzője, ta, da, pl. ataje-ta (= ad-ott v. ad-ta), in-da (= ment) stb., és ezek minden személyben változatlanul maradnak, (mint a mongolban), hanem a szükséghez képest a személynévmások önállóan állnak az igék előtt.
Egyes szókra tekintettel jó a japáni nyelvben igehatározó s am. jól, mint melléknév: joi v. joki (= jog a régi magyar nyelvben pl. szent jog kéz). A tatár, mongol kara (= fekete) itt kuro mely közeleb., áll a magyar korom-hoz, kuro-sza pedig am. fekete-ség stb.
Személynévmások:

egyes számban: többes számban:
első szem.: va-re v. va-ga v. mi-ga stb.
régiesen: va
alázatosság kifejezésére: gu vare-ra én,
mi-domo stb., mink
2-ik sz.: nandzi v. omae v. ki
régiesen: na te nandzira,
nandzi-taczi,
omae-taczi
stb., tik;
3-ik sz.: are v. kare v. szore v. kore
régiesen: a, ka, ko, szo ez
az
ő kore-ra stb.
azok, ők.

Jegyzetek 1) Ha a régi alakokat veszszük, akkor a legegyszerüb., szókat találjuk: va (a szanszkrit vaj-am első szótaga), na (a vogul nän, sínai ni) és a (töröktatár, persa o, magyar mutató a stb.), ka, ko sínai ki, szo árja törzs, néhutt altaji is, megfelel a magyar az ez névmásnak; az egész are egyezik a mandsu ere (= ez), szore pedig a mandsu és mongol tere (= az) mutató névmással.
2) A 3-ik személyben a nemek megkülönböztetése végett használják ezeket is: ano fito (szó szerént am. ama férfi), és ano onago (szó szerént am. ama nő); többeseik: anofito taczi = ők (férfiak), és ano onago taczi = ők (nők).
3) A ki második személyi névmás, kivált még egynémely szókkal is összetéve, megtiszteltetést jelent pl. ki-fen, ki-fó, ki-nin, ki-kó, ki-den stb., am. kegyed, kegyelmed.
4) Valamennyi névmás egészen a rendes névragokat veszi föl pl. vare-ni nekem (tulajdonitó), nandzi-ni neked, ano fito-ni neki (férfinak) stb.
5) Különös figyelmet érdemel még a japáni nyelvben, hogy a közelre és távolra mutató névmásokkal is ki szokták fejezni a személyes névmásokat ekképen: kono am. ez, innen: konata (szó szerént e helyütt, ezen részről) am. részemről (pour ma part); szono az, innen szonata szó szerént: azon részről) am. részedről, te (de-ton côté, toi) és ano ama, innen anata (ama helyütt, ama részről) am. ő (celui-lŕ, il, lui).
E. A sínai (khínai) nyelvben.

Első személy 2-ik sz. 3-ik sz.
szokottak: ngu, ngň (vo), eul k'i (khi)
fejdelmi beszédben: csin - -
alázatos beszédben: jü (= ostoba),
nou (nu = rab),
pou-ko (= nem erényes) - -
régi irásmódban: - nŕi(=ott), ni, zso kine, í

társalg. nyelvben (az elsőkön kivűl) t'á (thá am. más).
Jegyzetek. 1) A magyar nyelvre vonatkozólag figyelmet érdemelnek a) ngu egyezik a magyar egyes első személy tárgyesetének törzsével (= eng-ěm); b., eul (Schott V. átirása szerént: öl), a magyarban egyes 2-ik személyi igerag még pedig az ikes igeragozásban minden módban és időben pl. öltöz-öl, öltözé-l (= öltöze-el) öltözz-él, öltözt-él, öltözné-l, zárat-ol, záratá-l, de az alanyi igeragozásban is a mutató módbeli jelen és jövő, továbbá a parancsoló mód kivételével, egyebütt állandóan pl. ülé-l (= üle-el) ült-él (= ült-el), ülj-él, ülné-l, végre -l-ak, -l-ek igeragban hatás a 2-ik személyre pl. szeret-l-ek; c) khi-vel egyezik a magyarban az egyes 3 ik személyi igerag (-ik) az ikes igeragozásban, még pedig az általános mult kivételével, egyebütt állandóan, pl. kéret-ik, kereté-k (= kérete-ik), kéretend-ik, kéretné-k (= kéretne-ik), kéress-ék; már Révay tanitá, hogy ezen ik rag harmadik személyi névmás.
2) Az eul szó (így írva a franczia nyelvészeknél, különösen ily czimü legújab., munkában: Syntaxe nouvelle de la langue chinoise stb. par M. Stanislas Julien. Paris melynek sínai czime: Han ven csi nan, am. sínai nyelv délmutatója, azaz delejtűje) Schott Vilmosnál: orl, mert, úgy mond Sch. V. azt a téritők különbözőképen ú. m. ulh, urh, olr, eul vagy rh-nak írják, s az ő nézete szerént ezen szónak mássalhangzóból álló részében az r és l bensőleg össze van forrva. Mi a franczia átirást azért tartottuk meg (melyet Endlicher is követ, Adelung ,Mithridates'-ében is ull, lu, el alakokban jön, elé), mert az r a sínai nyelv természetével ellenkezik, úgy hogy ezt idegen nyelvek átvételénél vagy egészen kihagyják pl. Turk nálok Tu-kiue, vagy l-lé változtatják pl. a crux szót így ejtik: ku-lu-szu-tu (minden mássalhangzó után önhangzót hangoztatva, minthogy az ő beszédjökben szótag mássalhangzón nem végződhetik, kivévén az n-et és ng-et; egyébiránt a torlott önhangzókat sem úgy ejtik, mint az európai átirás tartja, hanem összevonva, oly formán mint nálunk a palóczok az au, eű, ua, üe stb. ikerhangzókat).
3) Az alázatos beszéd alatt olyasmit értünk, mint mikor szerénységből a magyar ember is igy szól: csekélységem, csekély személyem (németül: meine Wenigkeit), sőt az összes európai nyelv használja: szolgája (Ihr Diener, votre serviteur stb.).
4) A többes a közneveknél szokott jegyek, illetőleg szók által fejeztetik ki, melyek között nevezetesbek a nevek előtt: csung v. csong (am. sok), to (= több., többnyire), a nevek után: kiaď, kiü (= sok egyezik a magyar többesi k-val), tün (= együtt, egyaránt).
Eléjön Adelungnál az ngo egyik többese men v. meng szó hozzá járulásával is: ngo meng, melyet ő így fordít én-más (ich ander) am. én és más, azaz mi. Ezen mén-ről Schott szótárában csak ezt olvassuk: nota pluralis in stylo recentiori (9/116 a jegy össze van téve az ,ember' és ,kapu' jegyéből). A kiü v. kiaď, ha két főnév után jön, azt jelenti mindkettő pl. fú mů kiü (apa anya mind ketten); így a személynévmásoknál is, pl. eul ngo kiaď i thi (te [és] én mindketten egy test t. i. vagyunk), s ekkor azt Julien nyelvész dualisnak nevezi.
Megemlítjük itt mellesleg a sínai mutató névmásokat is t. i. közelre mutatók czhe, sze, sí (magyar s), cse am. cz; távolra mutatók: pi, fu, khi am. az. Mind ezek, mind a személynévmások, miként némelyeknél fönteb., is megjegyzők, még más érdekes jelentésekkel is bírnak, pl. a mondottakon kivül eül egyik jegyben am. közel jön; egyszersmind; továbbá; és; zso am. engedelmeskedik; miként, mire nézve. A sí (az) mutató névmásról megjegyzi Schott Vilmos, hogy az közelebbről am. igazi, valódi, s igenlő szóként am. igen, valóban, bizonyára, úgy van (so ist es, ja, wirklich, recht. Chinesische Sprachlehre. 54, 72, 129, lapokon); néha nagyobb erősitésül kettőztetve: sí-sí (íme a régi isa mind lényeges hangban, mind pedig jelentésben egyezve a sínai sí szóval, akár vegyük ezt egyszerűen, akár kettőztetve: "isa por és hamu vagymuk" am. valóban v. bizonyára por és hamu vagyunk stb.
F. A néger nyelvekből érdekes példák olvashatók Ő harmadik személyi névmás alatt.
Ezek után vessünk még egy pillantást a személynévmásokból származott birtokos névmásokra s vegyünk mindenik osztályból (a sémi családbeli arab és héber nyelvek kivételével, melyekben, mint fönteb., láttuk, csak birtokosragok léteznek, de különálló birtokos névmások nincsenek) némely ismeretesb nyelveket.
A birtokos névmások rendszerént a sajátitó esetből alakúlnak, némely nyelvekben pedig a kettő teljesen azonos.
Az elsőbbekre példákul szolgáljanak e következők.
A latin nyelvben:
a sajátitó mei-ből lesz meus, mea, meum
tui-ból lesz tu-us, -a, -um
sui-ból lesz su-us, -a, -um
nostri-ból lesz nos-ter, -tra, -trum
vestri-ből lesz ves-ter, -tra, -trum
sui-ból lesz (mint föntebb).
A görög nyelvben:
a sajátitó emou-ból emoV, emh, emon
sou-ból soV, sh, son
ou-ból oV, h, on
hmeiV-ből hpeter-oV, -a, -on
umeiV-ből umeter-oV, -a, -on
sfeiV-ből sfetar-oV, -a, -on
A persa nyelvben ismerni kell előb., a sajátitói viszonyt, mely igen érdekes. T. i. a persa nyelvben a sajátitói viszony rendszerént így fejeztetik ki: a birtokot jelentő név i úgy nevezett viszonyragot kap (melyet iszáfeth néven neveznek), s ez után tététik a birtokos pl. deszt kéz, deszt-i kez-e, kháne ház (kolna), kháne-i háza; utánok tevén csupán alanyesetben a birtokost, pl. peder, lesz kháne-i peder háza atyának, deszt-i peder keze atyának.
Ezen i, mint látjuk, teljesen egyeznék a magyarban a harmad személyi birtokosraggal, de ezt nekünk mondani nem szabad; hanem a persa nyelv buvárai azon i-t visszahozó (relativ) névmásnak tartják, mely ugyan az új persa nyelvben ki, de a régib., persa nyelvben i alakban is eléjön, honnan kháne-i peder azt tenné: ház mely (v. régiesen: ki) atyáé (domus quae patris [est]).
A birtokviszony a névmásokkal hasonlókép ezen módon is fejeztetik ki: náme-i men nev-em (név [ki] éné), kháne-i tü, ház-a-d, deszt-i o kez-e; töb., személy: kháne-i má ház-u-nk, kháne-i sűmá ház-a-tok, kháne-i isán v. kháne-i-sán ház-o-k.
De kifejeztethetik ezen birtokviszony egészen birtokosragokkal is, mint a magyar s némely más altaji nyelvekben, leginkáb., csak a személyek egyes számában, ekképen: deszt-em kez-em, deszt-et kez-ed, deszt-es kez-e. A többes személynévmások: mán, tán, sán alakokban használtathatnak mind névmásokként (a birtokviszonyi i raggal) mind ragokként (i nélkül).
A többes birtok kifejezésére a birtoknév többesb., tétetik, s ez után jön ahhoz a birtokviszonyi i, ez után ismét akár a személy névmások akár a birtokos ragok, pl. püser gyermek (purgyé), püser-án gyermek-ek, püszer-án-i men v. püszer-án-em gyermek-ei-m (szó szerént: gyermek-ek-em), püsz-er-án-i tü v. püszer-án-et gyermekeid stb.; önhangzó után j- közbeszúrattal pl. direm érem, pénz, direm-há érm-ek, direm-há-j-em érm-ei-m, direm-há-j-et érm-ei-d stb.
Van még egy harmadik eset is, amidőn t. i. a visszaható névmások jönnek használatba, melyek közt legszokottab., a khód szó, s magában is mindenik személyre viszonyúlhat, tehát am. magam, magad maga, magunk, magatok, magok, de elébe jöhetnek a személynévmások is mint: men khód en magam, tu khód te magad, ó khód (v. kód-es) ő maga, má khód mi magunk stb.
Ezen szóval tehát akár magában, akár a személyragokkal együtt kifejezhetők a személyes névmási birtokviszonyok is, pl. kháne-i khod én házam, te házad stb., v. magam, magad stb. háza; vagy pedig kháne-i khód-em én házam v. enmagam háza, kháne-i khód-et, te házad v. te magad háza stb.
Az önálló birtokos névmások pedig án (amaz, ama) mutató névmással fejeztetnek ki, ez a személy névmás előtt szintén birtokviszonyb., tétetvén ekképen: án-i men (szószerént id quod meum, magyarosan: azza éné, vagy mintha az ,eny-ém' szóból elhagynók az első részt - az ,én'-t - ém = ez-em) enyém, án-i tü az-od, tied, án-i vei övé stb. vagy khód szóval: án-i khód (minden személyre vonatkozva) enyém, tiéd, övé, miénk stb.
A mongolnyelvben a sajátitó esetek ekképen állanak:
min-i v. min-u (éné) enyém, csin-u tiéd, egűn-ü övé, bidan-u v. man-u miénk, tan-u tiétek, edün-ü övék.
Ugyanezek használtatnak birtokos névmásokúl is, pl. minu ghar (= enyém kar) kar-om, kez-em, minu ghar-un karomnak, stb., Birtokosrag pedig a mongolban csak egy van, mely ghan gen alakban a névmodositó (v. viszonyitó) szócskával összeolvadva minden személy birtokát kifejezi, pl. a sajátitóban ju-ghan, jü-gen, a tulajdonitóban: da-ghan, de-gen, a távolitóban: ecze-gen stb. Alig lehet kétség benne hogy ezen ghan, gen rag egün-ű (= övé) névmás módosúlata, legalább ezzel azonegy törzsű; s (mint a szanszkritban szva) (eredetileg am. övé, suus Bopp), a szláv nyelvben szvoj, az imént eléadott persában a khód) minden személyre vonatkozhatik pl. erdem, degen érdememnek, érdemednek, érdemének, érdemünknek stb. amint t. i. a mondat értelme hozza magával.
Az önálló birtokos névmások kei (= ki, quid) ragot vesznek föl pl. minu-kei (meum quid, der, die, das Meinige) az enyém, csinu-kei a tiéd stb., (,Különálló' és ,önálló' közt különbséget teszünk).
A szuómi finn nyelvben különálló birtokos névmás nincsen, hanem csak birtokragok; még pedig (némi szójárási eltérésekkel):
1-ső sz. ni, (tupa-ni szobám), mme, (tupa-mme szobáim) 2-ik sz. si, s (tupa-s szobád), nne, (tupa-nne szobáid) 3-ik sz. nsa. nsä, (tupa-nsa szobája, és: szobájok).
A török-tatár nyelvben, miként a magyarban, mind a külön és önálló birtokos névmások, mind a birtokragok megvannak.
A különállók (possessiva pronomina separata. Kollár) maguk a sajátitó esetek, ú. m.:
ben-üm (némely tatár szójárásban: men-ing, men-im) enyém, szen-üń tiéd, an-üń övé;
biz-üm miénk, sziz-üń tietek, anlar-üń övék (üń, ing az általános sajátitói ragok; az első személyben az üm csak az ,ün' módosúlata).
Ezek önállólag szintén fölveszik a ki szócskát: benüm-ki (meum quid) az enyém, szenüń-ki a tiéd stb., A birtokosragok némi különbséggel (a második személynél) a magyar birtokosragokhoz lényeges hangokban hasonlók ú. m.:
Egyes első személyé: m, (üm, im, ďm, t. i. mássalhangzók után önhangzó jön közbe),
2-ik személyé: ń (üń, iń, ďń, máss. után), a tatárban: ng,
3-ik személyé: i (mássalhangzók után), szi (önhangzók után).
Többes első személyé: müz, miz (ümüz, imiz mássalhangzók után),
2-ik személyé: ńűz, ńiz (üńüz, ińiz máss. után), a tatárban: ngiz
3-ik személyé: i (a lar, ler-hez járulva: lar-ď v. ler-i),
pl. baba-m apá-m, baba-ń (a tatárban: baba-ng) apád, baba-szi ap-ja, baba-müz apá-nk, baba-ńűz a tatárban: baba-ngűz apá-tok, baba-lar-ď apjok. Töb., birtoknál a többesi raghoz (lar ler) függednek a föntebbi birtokragok, pl. baba-lar-üm (szó szerént: apá-k-om) apá-i-m, baba-lar-üń, apá-tok stb. Azonban a 3-ik személynél egészen összeüt mind a két ragozat, pl. hakk-lar-i, am. jog-uk és jog-ai-k, t. i. a lar mind a személyekre mind a birtokokra vonatkozhatik; a homályt vagy a mondat többi helyei, vagy a birtokos névmásoknak is használata oszlatják el, pl. anüń kitablari az ő könyvei, anlarüń kitablari az ő(k) könyveik. T. i.
A különálló birtokos névmást és birtokragot együtt is alkalmazhatni, pl. benüm baba-m, szenűń baba-ń stb., oly formán mint a magyarban én apá-m, te apá-d, bizonyosan azon lényeges különbséggel mint a magyarban l. HANGNYOMATÉK. Itt is mint a magyarban, nem az irodalmi, hanem a népnyelv adja a kulcsot a hangnyomaték megismeréséhez. Ilyforma hangnyomaték látszik a törökben is e szólásnál: benim kitabüm dejil, szenin dir én könyvem nem, (hanem) a tied.
A sínai nyelvben, mint egyebekben, úgy a személynévmásokra vonatkozó birtokjelölésben is a legegyszerüb., eljárás dívik, t. i. a személynévmás mint birtokló elül, a birtoknév pedig utól tétetik minden változás nélkül, pl. ngň fú én apá(m), eul fú te apá(d) stb.
A fenteb., érintett sémi ú. m. arab és héber nyelvekben különálló birtokos névmások nincsenek, hanem csak birtokragok; melyekről már föntebb vala szó.
Mind ezen eléadottakból ezen következtetéseket vonhatjuk le:
1) Az első személynévmást az önhangzón kivül lényegben n vagy m orr-, néha k, g torokhangok alkotják. Ugyanis
a) Noha az eléadott árja nyelvekben (a persán kivül) az alanyesetben valamely torokhang találtatik t. i. h, k, g, melyekből módosult a szláv j is, de már a függő (obliquus) esetekben az egyesszámban mindenütt, a többesben pedig nagyob., részben, így a birtokos névmásokban is m v. n a lényeges hang. Az árja származásu igékben torokhang helyett első személy jellemhangja már eredetileg is m (Bopp Ferencz) példák: szanszkrit dadá-mi, görög didwmi, litaui dů-mi = ad-om. A latinban is találunk példákat némely más idők és módokban, ú. m.: da-ba-m, da-r-em, ded-er-am, ded-iss-em stb. (A k torokhang eléjön a magyar első [vagy alanyi] igeragozásban, pl. ad-ok, kér-ěk; miről l. SZEMÉLYRAG).
b., A sémi nyelvek közt különösen az arabban nemcsak az önálló személynévmásokban (ene v. ená = én és nahnű = mink) hanem különösen a személyragokban is ni és ná (= miénk, és minket) rendszerént megmaradott az n hang, mint föntebb láttuk.
c) Az altaji nyelvekben állandóan feltaláljuk az első személyekben az m-et v. n-et, mert a némelyekben találtató b is csak a rokon m változata, innen a török bin a tatárban min, sőt magában a törökben is az első személyragokat m lényeges hang alkotja, igy a mongol és mandsu nyelvben is. Az altaji nyelvekhez járul mind az új persa, mind a parszi (régib., persa) nyelv, melyekben szintén állandóan m az első személyek jellemhangja.
d) A sínai nyelvben a legszokottab., első személynévmásban ngo v. ngu mind az n orr-, mind a g torokhang megvan. Tübeti nyelven: nge.
e) A japáni régi va s újab., kori va-ga szóban is a v a rokon m helyett áll, mely elé is jön egy másik alakban, t. i. a mi-ga szóban, mely lényegben egyezik a sínai ngo v. tübeti nge szóval.
Ha most eredeti jelentését akarnók tudni az első személyt jelentő szóknak, erre nézve elágaznak a nézetek. Bopp Ferencz véleményét különösen a szanszkrit nyelvre vonatkozva már fönteb., láttuk, mely szerént az a-ham szóban az a önhangzó mint a mutató névmásnak is törzse (= magyar e v. ez) a lényeges rész, a h csak toldalékhang mint a görög ge, úgy az am is, mely megvan a 2-ik (tv-am), 3-ik (szvaj-am) személyben, úgy a vaj-am (mink), juj-am, (tik), aj-am (ezen) szókban is, szintén csak toldalék (Endung); oly formán mint a magyar nyomositó n; enn v. ennen, ten v. tennen stb. szókban, mint föntebb; igy az arabban is eléjön (elül) az en szótag a 2-ik személyben: en-te; sőt Ballagi társunk egyik értekezésében úgy találjuk, hogy a különböző héber nyelvágak egybevetése következő alakokat tüntet fel:
1. án-óki (en-n), an-achnú (mi-n),
2. an-táh (te-n), an-tem (ti-n),
3. in-hú (ö-n), in-hún (ön).
"A magyar nyelvészkedés köre" (M. A. Értesitő. 1859.) Azonban, mint fönteb., láttuk, az első személy jelölésére, hasonlíthatlanul többször lényeges m fordulván elé, Benfey (,Wurzellexicon'-ában) azt véli, hogy az első személyt jelző lényeges hang az m, úgy hogy a szanszkrit aham sajátlag maham volt, de több esetekben (s némely igehajtogatásokban is) már igen régi időben elenyészett, mindazáltal a görög eme, emou, emoi szókban az e is jelentőséggel bír és a névmási fogalom erősbitésére szolgál. Pott azt mondja (Zählmethode 134. l.) hogy az aham szóban az első rész ah (dicere) a gyök, s aha am. a latin ait, a görög h; az egész ah-am szó tehát azt teszi: hic gui loquor. Igy Lassen is. Kaltschmidt szinte azt mondja, hogy ich, ego, egv am. a beszélő, s a többek közt eléhozza a mongol üge szót is, mely am. szó, beszéd (a magyar ,íge'). Schleicher szerént az első személynévmás gyöke: ma azonos a ma (gondolkodni) ígegyökkel, melyből ,mensch' (régi hindu ma-nu, góth ma-n) is származik, tehát az ,ich' eredetileg am. ,mensch'. Heyse Némethon kitünő nyelvtudósainak egyike, kire itt mind a három személynévmás fejtegetésében fogunk hivatkozni, ,System der Sprachwissenschaft' czimü munkájában ezeket mondja a 123. és 124. lapokon): "A hang akadálya a fej belsejében az (m, n) orrhangok eléállitásánál, ezen hangoknak tompa, homályos és egyszersmind bensőségi jellemet kölcsönöz, melyet már Plato is tulajdonít ,Cratylus'-ában az n-nek.... Ezen orrhangi természetöknél fogva kétségtelen vonatkozásuk van a beszélő alanyra is, a mei, -mi, mon, mein stb. szókban.....
"Hogy az m és n vonatkozása az alany bensőségére és így különösen az első személyre a hangnak természetes jelentőségében alapszik, világosan mutatja - úgy mond - azon körülmény, hogy ezen szóhangok az (árjával) nem rokon törzsü nyelvekben is uralkodók az első személynévmásban. E személynévmás a finnben: mina (minä), az éstben: minna, a lappban: mon, a syrjänben: me, a cseremiszben: min, a mongolban: b., (sajátitója: minu), a magyarban: en, a baszkban: ni; a magyar az enyémet és tiédet m- és d-vel fejezi ki: atyá-m = mein Vater; atyá-d, dein Vater stb. - Még a szanszkrit man gyök is (mint imént láttuk), ezen bensőségre vonatkozik." - Ismét másutt 118. l. "A mássalhangzók jellemzetes érteményét, különösebben a nyelv- és szájpadhangok ellentétét (den Gegensatz der Zungen- und Gaumenlaute) legtisztábban az alakszók gyökeiben ismerjük fel. Hasonlítsa össze valaki az ich, ego, ja, (sínai) ngo stb. szókat, melyekben az alanyra viszonyúlás a szájpadhangban fejeztetik ki, a du, der, dieser szókkal, melyek a beszélőn kivüli tárgyra mutatnak." Tehát szerénte mind az m és n mint orrhangok, mind pedig a k, g mint szájpadi (gyöngébb torok-) hangok a beszélő alanyra mutatást is kifejezik, s e szerént meddőnek látszik az arróli vitatkozás, hogy az m, n, vagy a k (h, ch), g hangok-e a lényegesbek és eredetiebbek. A magyarban semmi se könnyebb, mint az első személyi névmást értelmezni, ha meg nem neheztelnének hazai nyelvtudósaink. Az e és i (magas v. felhangok, némely külföldiek szerént gyönge hangok), valamennyi magyar mutató névmásban és más mutató szókban közelséget jelentenek az a, (o mély v. alhangok, erős hangok) ellenében, pl. e, ez, eme v. emez, ily, (régen: ely), ide, (régen: ede), itt, innen, így, imígy stb. a, az, amaz, oly, oda, ott, onnan, úgy, amúgy stb. ellenében. Továbbá az n és a ragokban m, számos szavainkban általán a ,mutatásra' vonatkoznak, pl. eme (mongolul: ene, persául: ín) és ama (japáni nyelven: ano, persául án), emitt és amott, eminnen és amonnan, emide és amoda, emerre és amarra stb. Ezek szerént a magyar en v. én szóban két fogalom rejlik: a közelségé, és mutatásé, vagyis annak jelentése: közelmutató, mit a magyarban egy másik, teljesen rokon önálló szó is kifejez: ím (latinul: en); vagyis az én szó az ím szóval mind hangban, mind alapfogalomban azonos; (a székelyeknél általános divatu az ,ingem' szó ,engem' helyett). Lehet-e ennél egyszerűbb és természetesb? Hogy az n az első (vagyis alanyi) igeragozás egyes első személyében k-vá, s az egyes tárgyesetben (engemet) ng-vé változott, (ha Heyse föntebbi elvétől el is tekintünk) ez az n természetében fekszik, mely mint orrhang könnyen veszen maga mellé torokhangot, sőt ezzé át is változik, és megfordítva az ng könnyen módosul n-né, mint a tatárban és törökben általán a sajátitó ragokkal történik; sőt az ng-t a nyelvbuvárok pl. Heyse (121. 122. l.) az m n-nel együtt egy osztályba teszik. Megemlítjük itt Ballagi társunk nézetét is, ki a torokhangok megfejtésére ki (qui, quid) szót teszen föl, mintha t. i. minden személy magához venné e kérdéses esetekben ezen ki szót: én-ki (ego ille), te-ki, ő-ki v. ön-ki, innen az ,engemet,' tégedet' tárgyesetek is ezekből módosúltak volna: én-kimet, te-kidet. S ekképen szerénte az első igeragozási egyes első személyben is csak a k maradott fenn, valamint az ikes igék egyes harmadik személyében is. ("A magyar nyelvészkedés köre." Magyar Akadémiai Értesitő. 1859.). Visszatérve az én = ím föntebbi fejtegetésére, még megjegyezzük, hogy, itt leglényegesebb hangnak a közelséget jelentő e v. i hangot, vagy Bopp F. szerént a közel mutató névmás törzsét tekinthetjük, azonban a magyar nyelvben, mint csaknem általán az altaji nyelvekben a rag önhangzója a hangrendszer vagy a külföldieknél úgynevezett önhangzói egyezmény (Vocalharmonie) szerént a tőszó önhangzójához illeszkedik, innen jóllehet a magyar név- és igeragozásban az m (illetőleg k) az egyes első személyben állandóan megmarad, azonban az e (illetőleg ě, ő, ü) alhangú szók után szintén alhangú a- (illetőleg o-, u-vá) változik. l. SZEMÉLYRAG. Továbbá, ha Heyse elvét fogadjuk el, úgy az n és m hangok is lényeges részt vesznek az első személy jelölésében, mint föntebb láttuk. Megkivánjuk még érinteni, hogy ha az első személyi m-ben a beszélőt akarjuk feltalálni, úgy erre is a magyar mond gyökeleme (mon) ad legszembeötlőbb felvilágositást, a mongolban is ama v. aman am. száj.
A második személy jelölésére a nyelvek általában (igen csekély eltéréssel) a nyelv- v. foghangokat (d, t, sz) használják. Külföldi nyelvészek megegyezni látszanak abban, hogy ezen hangokat tekintve a 2-ik személy d- v. t-ében v. sz-ében tárgyra mutatás, és a ,tova' fogalma (das Deuten Zeigen, deixw, indico, digitus, továbbá, Stosz, Dehnung stb.) rejlik (Heyse idézett munkája 120. lapon). Másutt: "Az én (ich) szónak a te (tu, du, sn, dóriai tn) jelentős ellentéte" (104. l.), imént már idéztük, hogy, a du, der dieser szók a beszélőn kivüli tárgyra mutatnak." Innen tünik ki az is, hogy, mint fönteb., láttuk, számos nyelvben, még pedig nemcsak árja hanem altaji nyelvekben is t és sz (néhutt s) a harmadik személy jellemhangjai is. Röviden fejezve ki magunkat: az első személynévmás önmagára mutatást, a 2-ik és 3-ik személynévmás tova mutatást fejez ki. Ha különösen a magyar nyelvet tekintjük, tárgyra mutatást jelentenek a t és d ezekben: itt, emitt, ott, amott, ide, emide, oda stb. és távolitást távolodást ezekben: tol, tova, túl, téltúl, taszint stb. valamint az sz ezekben szana-(szét), szak, szakad, szakaszt, szél (margo), széled, széleszt stb. Amazok tiszta gyöke: to, ta, te, ezeké: sza sze. A mongolban is a t a mutató szókban a távolt jelenti, pl. ejmü ilyen, t-ejmü olyan, ejn így, ilyen, t-ejn úgy, olyan, ende emitt t-ende amott, (mandsu) ere ez, (mongol) t-ere az, ede ezek, ők, t-ede azok ők, eneken v. enekü emez, t-eunigi amaz stb. Továbbá da, de a török-tatárban helyrag, a mongolban pedig tulajdonitó (dativusi) rag is. Ezek szerént tehát igazolva volna a tárgyra, vagy tova, távolra mutatás a második és harmadik személy d, t és sz v. s hangjaiban. Ide tartozik a d-vel szintén közel rokon z is, úgy hogy a magyar az névmutató némely régi iratokban ad alakban jön elé; másutt is a kettő gyakran fölcseréltetik egymással, pl. gondolkodik, gondolkozik. Azonban több, kivált altaji nyelvekben a harmadik személy puszta önhangzóval is fejeztetik ki, pl. a magyarban ő-vel, mely tájdivatosan ü, a törökben o-val, mely sokszor ol is, és a függő esetekben on, an, némely tatárnyelvekben u v. ul stb. "Das u, der äusserste, tiefste Vocal drückt die Empfindung des Widerstrebens, der Abwehr... aus, also eine abstossende Richtung des Subjectes" szól Heyse. Tehát az u, ü s a legközelebbi o, ö önhangzókban ismét a tova értelme lappang. Ide járul, hogy ezen önhangzók előtt némely nyelvekben lehelési, kilehelési h is van, pl. a föntebbi sémi nyelvekben (hue, hu), a szuómi finnben (hän), némely régi magyar iratokban (hű), ezen kilehelési h által pedig szintén a ,tova' értelme fejeztetik ki, ilyen szók a magyarban: halad, halaszt, hág, hajt, hat, hány, hárít, hess, hord, hossz, huh! hull, hurczol. Innen magyarázandó némely nyelvekben a 2-ik és 3-ik személynél eléforduló k is, mint a h-val igen közel rokon torokhang, kivált utóhangzóval, mely által tisztán a ki-lehelés (= távolodás, távolitás van kifejezve, pl. ki régen: küve, kül, künn, kivül stb.), ú. m. a japáni ki 2-ik személyi névmás a sémi 2-od személyi ka, ke ragok, a mongol egün-ü és sínai khi 3-ad személyi névmások. A sínai nyelvben eléjön mint 2-ik személyi névmás eul is, valamint a magyar l mint másod személyi igerag; ezekkel legegyszerübben rokonítható a magyar el szócska, mely, miként mindnyájan tudjuk, szintén a ,tova' értelmében osztozik. Végre eléjön még n is 2-ik személyként, ú. m. a sínai nyelvben: ni, nai, a vogulban: non, a japáni nyelvben: na; némileg a török és finn nyelvben mint 2-ik személyi rag. Ezek vagy az l-lel való rokonságból csúsztak be, pl. a magyarban: lám, régen: nám, onnan, régen: onnal stb., vagy pedig itt az n nem mint orr-, hanem mint nyelvhang szerepel, tehát mint ilyen, Heyse szerént is általán tárgyra mutatást fejez ki; innen fejthető meg a magyar mutató szócska ni is, mely a japáni nyelvben helyrag is, pl. koko-ni itt-en, szoko-ni ott-an, aszoko-ni amott-an, uje-ni, fent, szita-ni al-ant stb., ugyanez tulajdonitói (dativusi) rag is. Ezekben bővebben terjeszkedénk ki a személynévmásokra, mint általán a nyelvek szerkezetében legfontosabb tényezőkre, véleményünk szerént nyelvhasonlitási tekintetben is igen nagyon fontosakra. l. a SZEMÉLYRAG czikket is.

*SZEMÉLYNÖK
(szěm-ély-nök) fn. tt. személynök-öt, harm. szr. ~e. A régi magyar alkotmányi rendszerben a királyi táblának, az országgyülésen pedig az alsó táblának elnöke, mint a királyi személyes jelenlét képviselője (Personalis praesentiae regiae in judiciis locumtenens).

*SZEMÉLYNÖKI
(szem-ély-nök-i) mn. tt. szěmélynöki-t, tb., ~ek. Személynökre vonatkozó. Személynöki hivatal.

*SZEMÉLYPÓTLÁS
(személy-pótlás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki más személynek helyéb., lép s helyette működik.

*SZEMÉLYRAB
(személy-rab., ösz. fn. Alattvaló vagy szolga, ki személyes szabadságtól megfosztva urához le van v. le vala kötve, s annak önkénye alá vetett birtokát tevé.

*SZEMÉLYRABI
(szěmély-rabi) ösz. mn. Szemályrabot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Személyrab., állapot, szolgálat, nyomás.

*SZEMÉLYRABSÁG
(szěmély-rabság) ösz. fn. Személyrab., állapot vagy tulajdonság. Személyrabságból fölszabadított jobbágyok. V. ö. SZEMÉLYRAB.

*SZEMÉLYRAG
(személy-rag) ösz. fn. Személyragoknak nevezzük, melyek a személynévmásoknak valamely viszonyát fejezik ki, 1) némely más nevekhez, illetőleg a birtokot jelentőkhöz, 2) a névviszonyragokhoz és névutókhoz, 3) az igékhez. Innét általában háromfélék:
I-ször BIRTOKRAGOK; helyesebben BIRTOKOSRAGOK vagy BIRTOKOS SZEMÉLYRAGOK, minthogy nem a birtokot, hanem a birtokost jelölik; azonban vannak ezekkel összefüggésben valóságos birtokragok is, mint alább., A birtokosragok e következők (mint a személynévmásoknál is megérintők):
Egyes számban:
1) ~ m (önhangzókkal a ragozás szabályaihoz képest: am, em, ěm, om, öm) az én képviselője,
2) ~ d (önhangzókkal: ad, ed, ěd, od, öd) a te képviselője,
3) a, e, néha: ja, je az ő képviselője.
Többes számban:
1) ~ nk (önhangzókkal: unk, ünk) a mink képviselője,
2) t ~ k (önhangzókkal: tok, těk, tök, gyakran előtéttel, vagyis közbeszúrattal: atok, etěk, ětek, otok, ötök) a tik képviselője,
3) ~ k (önhangzókkal: ok, ök, tájdivatosan és régiesen: ěk, a székelyeknél: ik, irói nyelven el van fogadva a szintén tájdivatos uk, ük; valamennyihez néha j előtét is járulván: jok, jök, juk, jük, jik stb.), mint az ők képviselője. V. ö. SZEMÉLYNÉVMÁS czikket, hol a birtokos ragokat némely más nyelvekben is bőven ismertetjük.
Példák a magyarban az irói nyelv szerént:
láb-am, láb-ad, láb-a, láb-unk, láb-atok, láb-ok; kez-em, kez-ed, kez-e, kez-ünk, kez-étěk, kez-ök; szem-ěm, szem-ěd, szem-e, szem-ünk, szem-ětěk, szem-ök; kar-om, kar-od, kar-ja, kar-unk, kar-otok, kar-jok; bőr-öm, bőr-öd, bör-e, bőr-ünk, bőr-ötök, bör-ük.
Jegyzetek: a) A tájdivatos eltérések közt figyelmet érdemel az egyes harmadik birtokosrag, pl. kez-ö, szem-ö, bőr-ö (Göcsejben), melyek a régieknél, különösen a Tatrosi és Bécsi codexekben is feltaláltatnak, és melyekben az ö az ő személynévmáshoz mint ennek képviselője közeleb., áll. Göcsejben maga az ők is ük. Innen az irói nyelv elfogadta mint imént érintők, különböztetés és változatosság végett az uk, ük ragot, pl. (,lovok' helyett) lovuk, (,ökrök' helyett, mely többes szám is) ökrük; de erre az irók nagy része nem ügyel, hanem minden ok nélkül széltiben uk, ük-öt használ.
b., Figyelmet érdemelnek a régies és tájdivatos többesi első birtokos ragok is: ank, enk, onk (,unk', ,ünk' helyett), pl. ház-ank (szófejtésileg am. ház-am-k, v. ház-am-ok), kert-enk (= kert-em-k), ur-onk (= ur-am-k), ős-enk (= ős-em-ök) stb., (a két utóbbi a régi Halotti beszédben.
c) Természetes, hogy önhangzón végződő szóknál az önhangzó a birtokosrag önhangzójával egybeolvad, a 3-ik személynél pedig j szúratik közbe, pl.:
almá-m (= alma-am),
almá-d (= alma-ad),
almá-j-a (= alma-j-a),
almá-nk (= alma-unk),
almá-tok (= alma-atok),
almá-jok.
d) Nyomatékozás végett magukat a személynévmásokat is elébocsátjuk névmutatóval vagy a nélkül, pl. (az)én házam, (a)te házad; (az)ő háza, (a)mi házunk stb., A névmutató kétségenkivül nem a személynévmásra, hanem a birtokszóra vonatkozik, és épen innen tetszik ki, hogy, hacsak a szabatosság, vagy jobb hangzás, vagy következő hangsúly nem kivánja, el is szokták hagyni, mert az én, te stb. személynévmások elhagyásával is a névmutatót csak a föntebbi okokból tartja meg az általános népbeszéd is, pl. a székely népmesékben (Krizánál mindjárt az első mesében) névmutató nélkül: "Esmént vállára (e helyett: a vállára) vette Palkót, szěmit (a szemit) behunyatta"..... "a mijent soha még álmában (az álmában) sem látott"..... "az isten visejje gondodat" (a gondodat).... "máskülönben fejed (a fejed) nélkül maradsz." Névmutatóval: "ülj fel a vállamra".... "hund be a szemedet"... "a kirá-j udvarának a kapuja előtt letette".... "eligazitom a baját a hitván köjöknek" stb. Az utolsó két példában a hangnyomaték szerepel. V. ö. ~NEK sajátitó rag. Mind ezekre nézve a classicus székely népnyelvből számos példát idézhetnénk.
e) Birtoktöbbség jelölésére ai, ei (néha jai, jei) ragok jönnek a birtokos személyragok eléb., s ezek a tulajdonképeni birtokragok v. birtokmutató ragok, pl.
ház-ai-m, ház-ai-d, ház-ai, ház-ai-nk,
ház-ai-tok, ház-ai-k,
kert-eim, kert-eid, kert-ei,
kert-ei-nk, kert-ei-tek, kert-ei-k.
Töb., tagu szókban az a vagy e ki is hagyathatik, pl. barát-ai-m v. barát-i-m, barát-ai-d v. barát-i-d, barát-ai v. barát-i, barát-ai-nk v. barát-i-nk stb. Azonban j közbeszúrat mellett v. helyett mindig teljesen megmarad az ai v. ei, pl. kalap-jai-m, kalap-jai-d, kalap-jai, kalap-jai-nk, kalap-jai-tok, kalap-jai-k; de soha sem: kalap-ji-m v. kalap-i-m, kalap-ji-d stb.
Fontos kérdés: honnan vagy miként fejthetők meg ezen birtokragok?
Hogy ezen ai ei birtokragoknak semmi közük a birtokos a e ragokkal, megtetszik onnan, mert ez utóbbiak az ő névmás képviselőji, pl. ház-a, kert-e am. ház-ő vagyis -övé, kert-övé; ami ház-ai-m, ház-ai-d stb., szókban képtelenség volna, mert a ház nem lehet övé is (ház-a), enyém vagyis enyéim is (ház-a-im).
Ezeknek biztosab., megfejtése végett egy más rokon nemü birtokmutató elemhez folyamodhatunk, mely is é és több birtoknál éi, melyek másképen és szabatosabban birtokhelyettes-eknek, némelyek szerént birtokképzők-nek nevezhetők, mivel egészen önálló s újra ragozható neveket alkotnak, pl. Péter-é, Péter-é-nek, Péter-é-t, Péter-é-től, stb. és Péter-éi, Péter-éi-nek, Péter-éi-t, Péter-éi-től stb. Ugyanazon é és éi, melyek az eny-é-m, eny-éi-m, ti-é-d, ti-éi-d stb. birtokos névmásokban is megvannak.
Hol vették tehát magukat ezen é, éi ragok?
Legegyszerűbben azon mutató é képzőt vehetjük fel alapul, mely el-é, fel-é, mög-é, mell-é, köz-é stb., szókban is ,oda' jelentéssel bir: el-oda, fél-oda mög-oda, mell-oda, köz-oda, s mely egyezik a helyre mutató köznépi mutató e a szócskákkal is, pl. ide jöjj e! oda menj a! itt a szobában e, ott a házban a, tehát Péter-é am. Péter oda, azaz Péterhez tartozó (zugehőrig).
Ha pedig idegen nyelvekhez folyamodunk, mind azon nyelvek között, melyeket ismerünk, a persa nyelv nyujt ezekre nézve legtisztáb., fogalmat, azon persa nyelv, mely a személyes névmásokra és személyragokra nézve egészen az altaji nyelvekhez csatlakozik, miként a személynévmásoknál is olvasható. T. i.
A persa nyelvben az önalló birtokos névmások szintén a mutató án (= amaz, az) névmás segitségével fejeztetnek ki, ú. m. án-i men eny-é-m (id quod meum, szószerént magyarosan: azja v. ezje éné, rövidebben: az-om, ez-em), án-i tu (= az-od) án-i ó (= az-ja) stb., néha az v. ez elüljáróval: ez án-i men (ex eo quod meum, magyarosan: abbeli-m), ez án-i tu stb. E szerént a magyar é birtokképző is össze volna vonva ezekből: ez-je v. csak e-je, és annyi volna mint a persa án-i ó = id (quod) ipsius. Aki azt vélné, hogy ezen é képző az övé szóból van összehúzva, pl. Péter-é, Péter-övé, attól azt kérdjük: hát ,övé' hol vette magát? és eny-é-m, ti-é-d, mi-é-nk stb. szókban hogyan jelenthet övét is, enyémet, tiédet, miénket is? stb.
Továb., menve a magyar i melléknévi képző (rokon a föntebbi mutató e-vel, sőt azonos az i-de, i-tt, i-hol, i-ly mutató szók gyökével) szintén csak azt jelenti: oda való, ott levő: pl. ház-i házhoz v. házba való, föld-i, földön levő, ég-i égben levő, pest-i, Pesthez tartozó, Pestre való, Pesten létező stb.
Tehát a föntebb., é-vel együtt: éi semmi más mint ikerités, melylyel a magyarban számtalanszor sokaságot fejezünk ki, pl. itt-ott am. több helyütt, ide-oda am. több helyre, hápa-hupa dombos hely, melyen több domb létezik; különösen az igekötők kettőztetése többszörös vagy gyakoritó értelmet ad az igéknek, pl. be-betekint, el-elkapja a hangot, visszavisszanéz, meg-megáll stb. tehát é-i is am. több odatartozó, több ott létező, több birtok. Más nyelvekben is találunk példát ily ikeritésekre, melyek által gyakoriság, többség fejeztetik ki, pl. a sínai nyelvben: csung-csung (meg-meg, iterum iterumque), cshű-cshű (helylyel-helylyel), sue-sue (tere-fere, in einem fort plaudern), mán-mán (lassan-lassan, nach und nach) stb.
Azon föltevés, hogy itt az i jelent többest, helyt nem foghat, mert a magyarban semmi más körülmények között az i többesi érteménynyel nem bir; a mi, ti szók is csak mink, tik helyett állanak, miként a SZEMÉLYNÉVMÁS czikk alatt látható; ti megvan a tied szóban is, mely épen nem jelent töb., személyt. Legfőbb dolog pedig az, hogy a többesi személyesnévmásokból alakult személyragok (minkből nk, tik-ből t-k) a magyar nyelv egész birodalmában, kezdve a legrégibb nyelvemlékektől az élő szójárásokig, soha k nélkül elé nem fordúlnak, mint eléfordulnának ha mi, ti csonkítatlan névmások volnának, vagy nem más alkatrészekből (mü, tü) állanának.
Ezek szerént az ai ei birtokragok is csak együtt, mintegy ikerítve jelentik a birtoktöbbséget, habár némely ritkáb., esetben (némely több tagu szóknál) az a vagy e ki is esik, de valamennyi esetben meg is tartathatik.
A tatár-török és persa nyelvben a birtoktöbbes akként fejeztetik ki, hogy a rendes többes szám után jönnek a személyragok, mintha pl. magyarul így fejeznők ki magunkat: könyv-ek-im, könyv-ek-id. V. ö. SZEMÉLYNÉVMÁS; és Előbeszéd 161. lap. De erre nincs példánk az összes magyar nyelvben. Mert ha talán némely régi irásmódban, pl. a Debreczeni Legendáskönyvben, vagy Szalay Ágoston 400 m. levele közt (Levelestár) 14, 29. lapokon stb., melyekben a szók végén és gyakran a ragok előtt h szellettel találkozunk, ily szellet volna is az a v. e után található, ezen h többest, mint száz meg száz más esetben is, nem jelenthet. Ki venné többesnek a D. Legendáskönyvben e szókat: neveh, képeh, születéseh; intih, itélih; tartáh, jegyzéh, ismeréh, halálahról, hivatalahval stb?
A göcseji nyelvjárás a birtokragok mellett tulzásból többesi k-t is használ, pl. fiaim-ak, ökreik-ek.
f) Szintén a birtokos személyragokat használjuk némely igenevekben és a határtalan módban is. Az ilyenek: járt-om-ban, járt-od-ban stb., kelt-ěm-ben, kelt-ěd-ben stb. tudt-om-mal, tudt-od-dal, tudt-á-val, v. tudt-om-ra, tudt-od-ra, tudt-á-ra stb. továbbá: tudt-om nélkül, tudt-od nélkül stb. más igéknél csak igen gyéren jönnek elé. Régente a va ve végzetü állapotjegyzők is személyragoztattak, mint: "amely föld meghalvád tégedet fogadand," "hogy élvénk dicsérjük te nevedet." A mai ,irvák', ,becsülvék' inkább összehuzások: ,irva vannak', ,becsülve vannak' szókból. A régiségben találkozunk még egy nevezetes személyragozással, melyről l. ~ATTA, ~ETTE.
Legáltalánosab., divatu a határtalan mód személyragozása, némely személytelen igékkel, pl. kell, lehet, illik viszonyitásban: kell tudn-om, tudn-od, tudni-a, tudn-unk, tudn-otok, tudni-ok; illik megköszönn-öm, megköszönn-öd, megköszönni-e stb.; lehet várn-om, várn-od, várni-a stb.
Látjuk, hogy a határtalan mód i hangja csak a harmadik személyben (egyesben és többesben) maradott meg, egyebütt kiesett, épen úgy mint a göcseji szójárás szerént ezen szókban: annyan = annyian, ennyen = ennyien stb.
Van még igenév alakjában egy nevezetes személyragozás is, melyre példák: szúrágta fa, hólepte hegyek, vér szentelte sík stb., mik igen jeles rövidűletei ezeknek: fa melyet szúrágott v. szú által rágott fa, hegyek melyeket hó lepett, sík melyet vér szentelt. Ezek hasonlatára csaknem általában elfogadtuk ezen szólásmódokat is: az érintett-em szabályok, a vásárolt-uk ház, ezen hosszadalmasabbak helyett: a szabályok melyeket érintettem v. az általam érintett szabályok, a ház melyet vásároltunk, v. az általunk vásárolt ház.
Jeles sajátsága ez némely keleti, főképen pedig a tatártörök nyelveknek. Példákul szolgáljanak e következők: dökdük-üń ádem a megverted ember, babań sattugh-ď atlari gördüm az apád vásárolta lovakat láttam, kondugh-um seher a laktam város, szevdük-üm, szevdük-üń, szevdük-i, szevdük-ümüz, szevdük-űnüz, szevdükleri ávret a szerettem, szeretted, szerette, szerettük, szerettétek, szerették nő, még a jövő részesülőjével is: szevedseg-űm ádem a szeretendem ember.
Nevezetes amit a föntebb., dűk, dugh képzőről Meninski-Kollár nyelvtanában olvasunk: "sewdük amatus, videtur passivum; sed originaliter componitur a sewdy-ki quasi: is, ea, id, quem, quam quod amavit" t. i. sewdi (olvasd szevdi) a mutató mód multja és ehhez járul ki (némely szókban képző s jelentése oly forma mint a magyar ki, mi); tehát az egész magyarosan ezt jelentené: szerette(azt)ki, szerette-ki, és a többi személyragokkal: szerettem-ki, szeretted-ki, szerettük-ki stb. innen: szevdük-üm 'avret = szerettem(ki)nő. A tatár-törökben eléjön e szólásmód tagadólag is: gözler gör-me-dük nergiszler szemek nem- láttá(k) nárczisok, kulaklar isit-me-dük bülbüller fülek nem- hallottá(k) fülmilék. Ezek szerént nem minden alap nélküli azok véleménye, kik e szólásmódban: szú rágta fa = szúrágta (azt ki) fa, csak a mutatómód multjának határozott alakját vélik rejleni, annyival inkább, mert ha e szólásmódot a többi személyre is alkalmazzuk, valósággal tárgyi igeragokat használunk (a többes számban), melyek némileg eltérnek a névragoktól, pl. érintett-ük (nem: érintett-ünk), érintett-étek (nem: érintett-etek), érintett-ék (nem: érintett-ek) szabály.
Eléjönnek némely idegen nyelvekbeli birtokos ragok a SZEMÉLYNÉVMÁS czikk alatt.
II-szor. Személyragokat használunk a névviszonyragok és névutók mellett, u. m.:
(én) nál-am, (te) nál-ad, (ő) nál-a,
(mi) nál-unk, (ti) nál-atok, (ő) nál-ok;
(én) vel-em, (te) vel-ed, (ő) vel-e,
(mi) vel-ünk, (ti) vel-etek (ő) vel-ök.
Az én, te, ő stb., szókat néha csak erősbités végett használjuk, de a hangnyomaték nem kivánja, a honnan el is hagyhatók és rendesen el is hagyatnak. Névutókkal:
által-am, által-ad, által-a,
által-unk, által-atok, által-ok;
fölött-em, fölött-ed, fölött-e,
fölött-ünk, fölött-etěk, fölött-ük.
Nem minden névviszonyrag és névutó veszi föl a személyragokat, vagy nem egyenlő módon; miről a nyelvtanok s e szótárban itt-ott az egyes czikkek adnak felvilágositást.
III-szor. Az igék személyragai - igeragok - némileg eltérnek a több., személyragoktól, sőt külön az egyes igeragozások is némely különbségeket tüntetnek fel.
Ugyanis tudjuk, hogy a magyar nyelvben három rendes igeragozás van: A) alanyi, az alanyban maradó, és legaláb., nem határozott tárgyra ható igéknél; B) tárgyi v. tárgymutató, a határozott tárgyra ható igéknél; C) alanytárgyi máskép szenvedő, azon igéknél, melyekben az alany maga van hatásnak - idegen hatásnak - kitéve.
A) Az alanyi igeragozásban eléjövő személyragok (alanyi személyragok):
Egyes számban:
1) ~ k (önhangzókkal: ok, ěk, ök), az én (eng) képviselője; a 2-ik vagy független múltban: m.
2) ~ sz (önhangzókkal: asz esz) és l (önhangzókkal: al, ál, el, él) a te képviselője,
3) néha: -n (önhangzókkal: on, ěn, ön) az ő v. ön képviselője, de, mint érintők, csak némely igéknél, mert legtöbbször a tőszemélyben csak magától értetik.
Többes számban:
1) ~ nk (önhangzókkal: unk, ünk, régiesen és tájdivatosan: enk) mint a mink képviselője,
2) t ~ k (önhangzókkal: tok, těk, tök, közbeszúrattal: atok, etek, ětek, otok, ötök) mint a tik képviselője,
3) ~ k és n ~ k (önhangzókkal: ak ek és nak nek, közbeszúrattal: anak, enek) mint az ők és önök képviselője.
Példák a mutató (jelentő) módból:
jelen idő:
ír-ok, ír-sz, ír, ír-unk, ír-tok, ír-nak,
él-ěk, él-sz, él, él-ünk, él-těk, él-nek,
költ-ök, költ-esz, költ, költü-nk, költ-ötök, költ-enek.
2-ik v. független mult:
irt-am, írt-ál, írt,
írt-unk, irt-atok, írt-ak v. írt-anak,
élt-em, élt-él, élt,
élt-ünk, élt-etěk, élt-ek v. élt-enek,
költött-em, költött-él, költött stb.
A jövő időkben mint a jelenben.
A kapcsoló v. foglaló módból:
írj-ak, írj, írj-on, írj-unk, írj-atok, írj-anak,
élj-ek, élj, élj-en, élj-ünk, élj-etěk, élj-enek,
költs-ek, költs, költs-ön, költs-ünk stb.
Ahol az idő vagy mód képzője önhangzón végződik, az önhangzók egybeolvadnak, pl.:
első vagy függő mult:
élék (= éle-ek), élél (= éle-el), éle
élénk (= éle-enk), élétěk, (= éle-etěk), élének (= éle-enek);
óhajtó mód: élnék (= élne-ek), élnél (élne-el), élne, élnénk (= élne-enk) stb.
Látjuk, hogy az egyes számban a k hang eltér az én szónak n hangjától és az l a te szónak t hangjától. Némi rokonságot a magyarban is találunk, amennyiben az eng-em szóban a törzsbeli ng közel áll a k-hoz, és az l-et némely más szókban is fölcserélve találjuk a t vel, pl. mutat, régente mutal, poroszló, régente porosztó, és tájdivatosan ne te! helyett mondják ne le! Egyébiránt a személynévmásoknál látható, hogy sínai nyelven ngo = én, és eul = te.
Némely csekély változások és a föntebb., alakoktól eltérések a nyelvtanba tartoznak.
B) A tárgyi igeragozásban eléjövő személyragok, de itt vegyest más elemekkel:
Egyes szám:
1) ~ m (önhangzókkal: am, em, ěm, om, öm), mint az én képviselője,
2) ~ d (önhangzókkal: ad, ed, ěd, od, öd), mint a te képviselője,
3) i és ja, melyek nem személyragok, hanem egészen különböző idegen elemek, mint alább.
1) ~ k és j ~ k (önhangzókkal: uk, ük, juk, jük), mint a mink képviselője, rendszerént vegyest a j- mint külön elemmel,
2) ~ t~k és j ~ t ~ k v. it ~ k (önhangzókkal: átok, étěk és játok, itěk), mint a tik képviselője, vegyest a, e v. j, i elemekkel,
3) ~ k és j ~ k v. i ~ k (önhangzókkal: ák, ék és ják, jék), melyekben csak a k az ők képviselője, az a, e, v. j, i elemek más természetüek.
Nevezetes itt, hogy a többes számban az 1-ső személynek jellemző n v. m betühangja egészen kimarad, miről alább.
Példák a mutató módból:
jelen:
ír-om, ír-od, ír-ja,
ír-j-uk, ír-já-tok (= ír-ja-a-tok), írják (= ír-ja-ak);
kér-ěm, kér-ěd, kér-i,
kér-j-ük, kér-i-těk, kér-i-k.
Látnivaló, hogy itt az i, j v. mélyhangulag ja idegen elemek.
Hogy a ja is csak az i helyett van, megtetszik onnan, mert a nem iskolázott köznép csaknem az egész magyar földön adja, adják helyett így szól: adi, adik.
2-ik mult:
írt-am, írt-ad, írt-a,
írt-uk, írt-á-tok (= írt-a-atok), írt-á-k (= írt-a-ak);
kěrt-em, kért-ed, kért-e, kért-ük,
kért-é-tek, (= kért-e-etěk), kért-é-k (= kért-e-ek).
Itt ismét látható, hogy a és e mint a személyragoktól külön elemek is szerepelnek, mert az egyes 3-ik személyben levő a vagy e, ha nem is minden személyben és számban, de a többesi 2-ik és 3-ik személyben, legaláb., egybeolvadva, rend szerént fordúl elé, tehát nem lehet az ő mint személynévmás képviselője. Jobbára csak az egyes 1-ső és 2-ik személyben marad ki, mint alább bővebben láthatjuk.
E ragozásban is, ahol az idő vagy mód képzője önhangzón végződik, az önhangzók a j-t is odaértve egybeolvadnak, pl.:
első mult:
ír-á-m, (= ír-a-om v. ír-a-ja-om), ír-á-d (= ír-a-od v. ír-a-ja-od), ír-á (= íra-a v. ír-a-ja);
ír-á-k (= ír-a-ja-uk), ír-á-tok (= ír-a-ja-tok), ír-á-k (= ír-a-ja-ak).
A dolog megértésére legelsőben az egyes 3-ik személyt mint törzset vegyük vizsgálat alá. Hogy ír-a-ja, ad-a-ja, magas hangon: kér-e-je stb., az eredetibb alak, megtetszik onnan, mert a régieknél így teljesen is eléfordúl, sőt némely nyelvészek bizonyságtétele szerént a Csallóközben mai napság is hallható. Ezekben a közepső a vagy e kétségen kivül ezen mult időnek képzője, mint az első igeragozásban; a ja v. je pedig (vagy j nélkül a, e), azon másik elem, melyet a jelen időből ja és i, vagy a 2-ik multban a, e alakban ismerünk. Hogy a többi személyekben ugyanezek s főszereplők, megtetszik onnan, mert példáúl a régi iratokban a többes első személyt szintén találjuk teljesebb alakban, pl. ad-a j-ok. A régi Halotti beszédben j helyett v van, pl. vet-e-ve, terömt-e-ve, de ez olyan fölcserélés, mint kőmíjes és kőmíves szókban. Ugyanott jön elé ezen ragozat mind j, mind v nélkül is: mond-o-a = mondá.
Az óhajtó módban szintén ezen elemekkel és egybeolvadásokkal találkozunk, hol a törzs -na-ja, ne-je, pl. ír-na-ja, kér-ne-je, mely alakok teljesen is számtalanszor eléjönnek a régi iratokban; ma összehúzva: írná, kérné, s ezek után jönnek a személyragok: írná-m, kérné-m, írná-d, kérné-d, írnó-k (= írná-uk, irna-ja-uk régen: írnajok); kérnő-k (= kérné-ük, kérne-je-ük); írná-tok, kérné-těk, írná-k, kérné-k (régente: írnajak, kérnejek).
A kapcsoló módban a törzs ír-j-a, kér-j-e, s ezekben az a, e a névmástól épen úgy különálló elemek, mint a független mult időben, és itt is, mint ott a több., személyek közől csak a többesi 2-od és 3-ad személyben (ír-j-á-tok = ir-j-a-atok, kérj-étek = kér-j-e-etek, és ír-j-á-k = ír-j-a-ak, kér-j-é-k = kér-je-ek) tűnnek fel az összeolvadott hosszú á és é-ben a törzsbeli a és e mint azon külön elemek, melyekről ezen egész ígeragozásban szó vagyon; s melyek, mint láttuk, a 2-ik mult időben is hasonló alakban fordulnak elé.
Ezen elemek teszik az egész tárgyi igeragozásnak lényeges részét s tulajdonképen a és e v. i hangokból állanak, mert az i j-vé s néhutt ja-vá v. je-vé csak job., hangzás végett alakúl át.
Hogy az i vagy j és a, e nem minden személyben fordúl elé, ez kételyt azért nem támaszthat, mert azok a kényelmesb kiejtésben épen úgy elmaradhattak, mint szintén az i a személyragozott határtalan módban a két első személyben, pl. írn(i)om, írn(i)od, írnia, írn(i)unk, írn(i)otok, írniok, vagy a göcsejies annyan, ennyen szókban ,annyian,' ennyien' (régiesen: ,annyean,' ,ennyeen') helyett.
Nevezetes ezen ragozásban, hogy, mint fönteb., megérintők, a többesi első személyi ragból a lényeges n v. m hang (mint az én képviselője) minden időnél kimaradott: írjuk, írók, írtuk, írnók, írandjuk; mit onnan fejthetünk meg, hogy eme ragozásban a fő figyelem és fő nyomaték a föntebb észleltük elemekre fektettetvén az n akár saját könnyedségénél, akár annál fogva is, hogy hangzatossága által ezen főelemet el ne nyomja, kimaradott, mint hasonló okból kimaradott az a többesi harmadik személy ragából is: írják, írák, írták, írnák.
De hát hol vették magukat ezen a, e és i v. j elemek?
Ha nem akarunk nagyon mesterkélni, nincs könnyeb., mint ezek eredetét kimutatni. Hiszen ezek ugyanazon mutató elemek, melyeket a népnyelvből ismerünk, s melyek a neveknél is mint birtokragok fordulnak elé, itt birtokra, az igéknél pedig tárgyra mutatván; és a melyek a mutató névmásoknak elemeit is alkotják. Innen nevezi már régibb kitünő nyelvészeink egyike is ú. m. Pápay Sámuel ezen igeragozást mutató hajtogatás-nak.
Némelyek azokat az ő személynévmásból eredetteknek vélik. Tudjuk, hogy elvégre az ő is a mutató elemek szülöttje. Azonban ez kifejlett alakjában csak személyre viszonyúl, a tárgyi igeragozásban pedig mind személynevekre, mind pedig valamennyi képzelhető, akár a természetben létező, akár elvont tárgyra mutatunk, s ha nyomósabban akarjuk magunkat kifejezni, a mondatot ime szóval bővithetjük (mely maga is az i v. e mutató szócska származéka), pl. látom Pétert ime, azon hírt vettem ime, e könyvet olvasom ime.
Reguly Antal hagyományaiban a 316. és 317. lapon példák adatnak elé a mordvin és vogul tárgyi igeragozásaiból; de ezek nem egyebek mint a harmadik, második és első személy névmásokra vonatkozó hatások kifejezése, épen így mint a SZEMÉLYNÉVMÁS czikkben az arab és héber nyelveknél láttuk, s mely kifejezési mód a persa nyelvben is megvan. A magyar tárgyi (v. tárgyra mutató) ragozás pedig, mint láttuk, nemcsak személynevekre, hanem minden képzelhető tárgyakra is alkalmaztatik, s hozzá hasonlót, mint Mátyás Flórián társunk is tartja, nem tudunk az általunk ismert nyelvek között.
A magyarban is fordul elé 2-od személynévmásra való hatás, de csak az első személynél, még pedig akár egy, akár töb., személyre, lak lek alakban, pl. lát-l-ak (video te v. vos) szeret-l-ek (amo te v. vos), melyekben, mint látjuk, az l jelenti az egyes vagy többes 2-od személyt. V. ö. föntebb az alanyi igeragozást, melyben szintén szerepel, és pedig nagymértékben szerepel az l mint alanyi személyrag.
C) A szenvedő igeragozásban az egyes 3-ik személyrag ik, néha a megelőző önhangzóval egybeolvadva, pl. adaték = adat-a-ik; az egyes első személyrag állandóan ~m, a 2-ik ~l; a többesi ragok mint az első ígeragozásban.
Első személynévmásra hatás nem fordúl elé a magyar nyelvben, hanem rendszerént nyilván hallatjuk v. kiírjuk az engem, minket szókat (vagy változatait). De annak is vannak példái, hogy e szók elhagyatnak, amidőn t. i. alig érthetünk mást alatta pl. hát nem ismersz? (értsd hozzá: engemet).
Hátra van még megemlítni, hogy az ismeretes nyelvek között számos nyelvben, épen úgy mint a magyarban, a személynévmások összeolvadnak az igetörzszsel, a lényeges betühangokat többé-kevésb., kitüntetvén; és így származnak azokban is az igeragok.
Lássunk nehány példát, még pedig különböző nyelvcsaládokból.
A görög nyelvből:
Mutató mód, jelen idő:

tiJh-mi tiJh-V tiJh-si(n)
tesz-em tesz-esz teszen,
tiJe-men tiJe-te tiJe-asi(n)
tesz-ünk tesz-tek tesz-nek

(régiesen: tesz-mük).
A s, az egyes 3-ik személyben a nyelvészek pl. Curtius szerént ti helyett, a többesben pedig nti helyett áll.
A magyarban czélunkhoz képest az első személyt a tárgyi ragozásból vettük át, valamint az itt következőkben némely más személyeket is, minthogy ekként még az egyes személyragok is szembetünő egyezést mutatnak.
Függő mult: (imperfectum)

e-tiJh-n e-tiJh-s e-tiJh
tevé-m tevé-d tevé,
e-tiJe-men e-tiJe-te e-tiJe-san
tevé-nk tevé-tek tevé-k.

Az íge előtt álló e a szanszkritban a, melyek augmentumoknak hívatnak, a nyelvészek véleménye, még Boppéé szerént is (Vergleichende Grammatik. Zweite Ausgabe. §. 540) am. a szanszkrit aná (jener, az, amaz) mintegy a távolra, a hátralevőre mutatva, szépen egyeztethetők a magyar függő multi a (magas hangu szók után e) képzővel, mely miként tudjuk, nyelvünkben a nép szájában önállólag is él. V. ö. ~A, (4).
A latin nyelvből:
jelen idő:
am-o ama-s ama-t
szeret-ek szeret-sz szeret,
ama-mus ama-tis ama-nt
szeret-tünk szeret-tek szeret-nek;
függő mult:
doceba-m doceba-s doceba-t
tanítá-m tanítá-d taníta,
doceba-mus doceba-tis doceba-nt
tanítá-nk tanítá-tok tanítá-nak.
A persában:
búd-em búd-i búd
volt-am volt-ál volt,
(köznépiesen: vót-am),
búd-ím búd-íd búd-end
volt-unk volt-atok volt-anak.
A héberben, mult idő:
katal-ti katal-ta (finemü) katal (fin.)
ölt-em ölt-él ölt,
katal-nu katal-tém (fin.) katl-u
ölt-ünk ölte-tek ölt-ek.
A jövőben a személyragok elülállnak:
'e-ktol te-ktol ji-ktol
ölend-ek ölend-esz ölend,
ni-ktol ti-ktelú ji-ktelú
ölend-ünk ölend-tek ölend-nek.
Az arabban hasonló rendszer uralkodik.
A finnben:
tuo-n tuo-t tuo
hoz-ok v. hoz-om hoz-asz v. hozod hoz,
tuo-mme tuo-tte tuo-vat
hoz-unk hoz-tok hoz-nak.
A törökben, jelen és jövő idő:
szever-im szever-szin szever
szeret-ek v. szeret-em szeret-sz szeret,
szever-iz szever-sziz v. szever-sziniz szever-ler
szeret-ünk szeret-tek szeretnek;
mult idő:
szevdü-m szevdü-ń szevdi
szerett-em szerett-él szeretett,
szevdü-k szevdü-ńüz szevdi-ler
szerett-ünk szerette-tek szerett-ek.
A szijänben, jelen idő:
mun-a mun-an mun-ö
men-ek v. megyek mensz v. mégy mén v. megyen,
mun-am mun-annid mun-önď
men-ünk men-tek men-nek;
első vagy függő mult:
mun-ď mun-ďn mun-ďsz v. mun-ď
men-ék men-él mene,
mun-ďm mun-ďnnid mun-ďsznď v. mun-ďnď
men-énk men-étek men-ének.
Nevezetes ebben, hogy magának ezen multnak képzője ď (y, egy másik igeragozásban i) egyezik a magyar függő multnak e képzőjével, mely a magyar mélyhangu igéknél a-vá változik. A határtalan mód is munnď egyezik a magyar ,menni' szóval.
Vannak nyelvek, melyekben a személynévmások az igetörzszsel össze nem olvadnak; ilyenek pl. a mongol, mandsu, japáni nyelvek; ezekben a személynévmások egészen külön állanak. Lássunk egykét példát a mongol nyelvből, melyben a személynévmások az igének akár előtte akár utána állhatnak;
jelen idő, a személynévmást utól tevén:
tanimui bi tanimui csi tanimui
szó szerént: tanúl én tanúl te tanúl,
tanimui bide tanimui ta tanimui ede
tanúl mink tanúl tik tanúl ők;
(mui a jelen idő képzője).
első mult, a személynévmást elül tevén:
b., tanibai v. taniba csi taniba taniba
szó szer.: én tanúla te tanúla tanúla,
bide taniba ta taniba ede taniba
mi tanúla ti tanúla ők tanúla.
Sokszor a kettő egészen távol esik egymástól:
b., maghu aburi ben debcsibe
én rosz szokásomat elhagyá(m),
(maghu egyezik a székely ,makuj' szóval s törzse a ,makacs' szónak is),
csi boghol jen talbibao
te foglyod-at elbocsátá(d)-e?

*SZEMÉLYSAJÁT
(szěmély-saját) ösz. fn. Személy, mennyiben valakinek sajátját, saját birtokát teszi. A rabszolgák uraiknak személysajátjaik voltak.

*SZEMÉLYSÉG
(személy-ség) fn. 1) Azon állapot vagy tulajdonság, melylyel valaki mint önálló személy bir; máskép: személyiség. 2) Bizonyos osztályhoz tartozó személyek öszvege, testülete. Udvari, tiszti személység. Szinházi, zenekari személység; máskép és szokottabban: személyzet.

*SZEMÉLYSÉRTÉS
(személy-sértés) ösz. fn. Vétség, midőn valaki mást személyi jogaiban, különösen becsületében sért meg.

*SZEMÉLYTELEN
(szěm-ély-telen), mn. tt. szěmélytelen-t. tb., ~ěk. 1) Ami szoros értelemben véve személyi tulajdonságokkal nem bir; aminek személye nincs. Személytelen dolgok, tárgyak. 2) Nyelvtani ért. mondják igékről, melyek első és második személyragokat nem vesznek fel, mint: nincs, nincsenek; sincs, sincsenek; szabad, fáj; továbbá a kináló ne, nesze, mely csak második személyraggal divatozik: netek, nesztek. Szélesb ért. több igék egyes számu harmadik személye midőn alanyeset nem viszonylik velök, pl. hallik, hallatszik, történik, villámlik, estveledik, hajnalodik, esik (eső), szemzik stb.

*SZEMÉLYVÁLOGATÁS
(szěmély-válogatás) ösz. fn. Egyik személynek a másiktól oly megkülönböztetése, hogy valaki valakinek nem az igazság kivánalmaihoz képest hanem más tekintetekből, pl. polgári befolyásához, rangjához mérve ad előnyt vagy előnyöket, vagy mellőz szigorúságot. A jó birónak személyválogatás nélkül kell itéletet hoznia. "Mely dolognak menjen végire személyválogatás nélkül Kegyelmetek." Báthori István király levele 1582-ben.

*SZEMÉLYVISELŐ
(szěmély-viselő) ösz. mn. és fn. Aki másnak képében tesz valamit; másképen: képviselő.

*SZEMÉLYVISZONY, SZEMÉLYVONATKOZAT
(szěmély-viszony v. ~vonatkozat) ösz. fn. Különböző személyek között természeti jognál, vagy törvénynél vagy szerződésnél fogva megállapított vagy megállapíttatni szokott viszony, pl. szüle és szülött, úr és szolga között stb.

*SZEMÉLYZET
(szěm-ély-ěz-et) fn. tt. szěmélyzet-ět, harm. szr. ~e. Bizonyos rendhez, osztályhoz körhöz, társasághoz tartozó személyek együtt véve. Száz tagból álló kiséreti személyzet. Táborkari, mérnöktestületi, irodai személyzet.

*SZEMÉLYZETI
(szěm-ély-ěz-et-i) mn. tt. szěmélyzeti-t, tb., ~ek. Személyzetet illető, személyzetre vonatkozó. Személyzeti névjegyzék.

*SZEMENSZEDĚTT
(szěměn-szedětt) ösz. mn. Szemenként kiválogatott. Szemenszedett búza, cseresznye.
"Hogyha titkolt könnyeimből
Néha-néha gyöngy is válna,
Az a kis lyány porszem helyett
Szemenszedett gyöngyön járna."
Tóth Kálmán.
Átv. ért. amit, mint a maga nemében legjelesebbet s több., közől kiszedtek; választékos. Szemenszedett ékes szavak, kifejezések. Szemenszedett beszéd. (Kresznerics).

*SZEMÉNY
fn. tt. szemény-t, tb., ~ěk. Gyöngyösinél am. kozák, lengyel katona. Szabó Dávidnál am. kún.

*SZEMENYE
falu Vas m.; ALSÓ~, FELSŐ~; faluk Szala m.; helyr. Szemenyé-re, ~n, ~ről.

*SZEMĚR
(szěm-ěr) fn. tt. szěměr-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e, v. ~je. Piczi sulymérték, leginkább a gyógyszerészek mérlegén, mely a terecsnek (scrupulus) egy huszad, s a nehezéknek (drachma) egy hatvanad részét teszi. (Granum).

*SZEMÉR
(szěm-ér) ösz. fn. A szemekb., menő, és ott szétoszló üterek, és viszerek.

*SZĚMĚRCS
l. SZÖMÖRCS.

*SZĚMĚRCSEG, SZĚMĚRCSEGĚS
l. SZÖMÖRCSEG, SZÖMÖRCSEGĚS.

*SZEMERCSÉL, SZĚMĚRCSÉL
(szěm-ěr-cse-el) áth. m. szěměrcsélt. Szemenként szedeget; válogatva eszik. Máskép: szěměrkél, szěměrsěl.

*SZĚMĚRCSÉLÉS
(szěm-ěr-cse-el-és) fn. tt. szěměrcsělés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szemenként szedegetés; válogatva evés.

*SZEMERE (1)
családnév; tt. Szemeré-t. Némely régieknél am. Desiderius, melynek a szokottab., Dezse, Dezső, Dezsér felelnek meg. Egyébiránt egyik legrégibb magyar nemzetségi név; s Béla névtelen jegyzője szerént (Zemera) Hubának a hét főmagyar (hetumoger) egyikének fia. A mongolban szűmerü (v. szűmer aghola, v. szümber aghola) hegy neve (montagne fabuleuse séjour des dieux; aghola am. hegy, halom).

*SZEMERE (2)
faluk Abauj; Borsod, Győr, Komárom, Ung m.; RÉPCZE~, Sopron, ÚJ~, Ung m.; helyr. Szemeré-re, ~n, ~ről.

*SZEMERÉD
ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Hont m.; helyr. Szemeréd-re, ~ěn, ~ről.

*SZĚMĚRĚG
(szěm-ěr-ěg) gyak. önh. m. szěměrěg-tem, ~tél, szeměrg-ětt, htn. ~ni v. szeměrg-eni. 1) Mondják esőről, midőn igen apró cseppekben, és ritkán pereg, vagy permetezik alá. 2) A székelyeknél am. gyöngyözve felbuzog, pl. borvíz vagy szejke.

*SZĚMÉRĚM
(szěm-ér-ěm) fn. tt. szemérem-et, harm. szr. ~e. Tájdivatosan: szöméröm. Ösztönszerű hajlamból eredő gyöngéd érzet, illetődés, és visszatartózkodás, midőn valamitől vonakodunk, vagy valamiért szégyeneljük magunkat, mert az erkölcsi finom érzetünket sérti, vagy az illem szabályaival ellenkezik. Ez értelemben a szemérem némi gyermeteg ártatlanságra, félénkségre, önbizalmi hiányra mutat, s ellentéte a merészség, mennyiben ez az illem, és szerénység korlátait átlépi. Bizonyos testi bajokat, természeti szükségeket szeméremből eltitkolni, elnyomni. Elfutotta arczát a szemérem pírja. Szeméremmel lesütötte szemeit. "Azért úgy teszön (az ördög) hogy mikoron embör az bínt (bűnt) teszi, az szömérmöt űtűle elveszi" (Góry-codex 45. l.). Némely régiek rutság vagyis szégyen szóval azonositják, pl. XVI. századbeli Erkölcsiratokban: "Jó rutság (jó szemérmetesség) az mely az vétket megjelenti, azaz vétektül megtartóztat." (Magyar Prózairók. Toldy Ferencz kiadása I. 271. l.). Ha ezen illetődés és vonakodás az illemnek és erkölcsiségnek ál vagy hibás fogalmán alapszik, ál szemérem a neve. 2) Különösen a nemi ösztönt illető erkölcsi érzet és vonakodás, mely minden állatok között csak az embernek adatott. Gyermeki, női, szűzi szemérem. Rózsához az illat, szűzhöz a szemérem illik. (Km.) Kerülj mindent, mi a szemérmet sérti. 3) Átv. a nemző tagok, és ezek tája az emberi testen, mennyiben azok fölleplezése a gyöngéd erkölcsi érzettel ellenkezik, és szemeket sértő botrányos cselekedet. Szemérmét vagyis szemérmi tagját elfödni. A Góry-codexben annyi is mint nemi erőszak: "Hogy ű rajta akart erővel szömérmöt tennie." (24. l.).
E szónak gyöke a látérzéket jelentő szěm, mely a szégyenérzetnek mintegy székhelye, és tükre, midőn erkölcsileg megilletődve lehunyódik. Innen a szemtelen és szemérmetlen legközelebb., rokonok. Hasonló fogalmi viszony és gyökrokonság létezik a német schauen, Scham, és Schande között. - Második alkatrésze véleményünk szerént a magán nem divatozó érem főnév, azon ér gyöktől, melyből érint, érdek, érdekel, illetésre, tapintásra vonatkozó származékok eredtek (,érem' újabb korban képződött és más eredetü szó). Képeztetésre hasonló a huzam, futam, folyam nevekhez s élem, félem stb. törzsekhez. E szerént s szemérem eredetileg jelent szemérintést vagyis oly benyomást, mely a szemeket (mintegy viszszataszítólag) érinti, érdekli, melynél fogva lezáródnak, behunyódnak, közvetőleg pedig azon erkölcsi belérzést, mely a szemekre visszahat. Figyelmet érdemel a persa sarm (pudor; membrum virile).

*SZEMÉREM~ v. SZĚMÉRĚMAJKAK
(szě-mérěm-ajkak) ösz. több., fn. A nő szeméremhüvelynek ajkakhoz hasonló környezete, mely a szeméremidomban kezdődik, s a szeméremgátig nyúlik le.

*SZĚMÉRĚMDOMB
(szěmérěm-domb., ösz. fn. A szeméremajkak fölötti kidudorodás, Venus dombja. V. ö. SZĚMÉRĚMAJKAK.

*SZĚMÉRĚMÉR
(szěmérěm-ér) ösz. fn. A szeméremtesten és tagokon átmenő erek.

*SZĚMÉRĚMGÁT
(szěmérěm-gát) ösz. fn. A nemzőtagok és alfel nyilása között levő testrész.

*SZĚMÉRĚMSÉG
(szěm-ér-ěm-ség) fn. tt. szěmérěmség-ět. Am. az egyszerü ,szemérem'. Eléjön a Góry-codexben: "Ádámot szömérömség meggyőzé és elrejté magát." (46. l.).

*SZĚMÉRĚMTAG
(szěmérěm-tag) ösz fn. Szoros ért. vett nemzőtag, mind a férfié, mind a nőé, különösen a férfivessző és here, s a női hüvely. Illedelemből elhallgatjuk az ide vonatkozó, s a nép nyelvén divatos különféle aljas elnevezéseket.

*SZĚMĚRGÉL
(szěm-ěr-ěg-él) l. SZĚMĚRKÉL 1).

*SZĚMĚRGÉS
(szěm-ěr-ěg-és) fn. 1) l. PERMETEZÉS. 2) Gyöngyözve felbuzogás. V. ö. SZĚMĚRĚG.

*SZEMERIA
(Szent-Mária) erd. falu Sepsi székben, helyr. Szemeriá-ra, ~n, ~ról.

*SZĚMĚRICZE
l. SZÖMÖRCZE.

*SZEMERIKE v. SZĚMĚRKE
(szěměr-ke) fn. tt. szemerk-ét. 1) Túry Ignácz szerént a székelyeknél a fenyőfák egyik faja; Kriza J. szerént borsfenyő (borókafenyő); honnan szemerketuró, az elsőbbik szerént az ily fenyűnek kérgéből való kászub., eltett turó; az utóbbi szerént fenyőmagos turó. 2) Apró szemecske, cseppecske.

*SZĚMĚRKÉL
(szěm-ěr-ke-el) önh. m. szěměrkél-t. 1) Mondják esőről, midőn apró ritka cseppecskékben hulladoz; máskép: permeg, permetez, szemzik, szemereg, csepereg. 2) Szemenként szedeget, válogat, keresgél; máskép: szemercsél, szemecsel. A tyúkok szemerkélnek a szeméten, a malaczok a kiöntött szeméthulladékon.

*SZĚMĚRKÉLÉS
(szěm-ěr-ke-el-és) fn. tt. szemerkélés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. l. 1) PERMETĚZÉS; 2) SZĚMĚRCSÉLÉS.

*SZĚMĚRKETURÓ
(szěměrke-turó) l. SZĚMĚRIKE alatt.

*SZĚMÉRMES
(szěm-ér-ěm-es), mn. tt. szemérmes-t v. ~et, tb., ~ek. Kinek a szemérem érzetére hajlama van, szégyenlős; gyermeteg szerénységü; különösen a nemi ösztön gyönyöreitől elpirulva vonakodó. Szemérmes szűz. Szemérmes, mint a menyasszony (Km.). Szemérmes koldúsnak üres a táskája. (Km.) V. ö. SZĚMÉREM.

*SZĚMÉRMESEN
(szěm-ér-ěm-es-en) ih. Szemérmesek módjára, szégyenlősen, némi félénk, s gyermeteg vonakodással; elpirulva. Szemérmesen lesütni szemeit.
"Szemérmesen vonakodva
..............................
A szép Lóra s elpirulva
...........................
Imígy ejti szavait."
Kisfaludy S.

*SZĚMÉRMESKĚDÉS
(szěm-ér-ěm-es-kěd-és) fn. tt. szěmérmeskědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Erkölcsi állapot, midőn valaki szemérmesen viseli magát; szégyenlős vonakodás.

*SZĚMÉRMESKĚDIK
(szěm-ér-ěm-es-kěd-ik) k. m. szemérmeskěd-tem, ~tél, ~ětt. Szemérmes magaviseletet gyakorol; szeméremből folytonosan vagy gyakran vonakodik; szégyenlősen tartja magát. V. ö. SZEMÉRMES.

*SZĚMÉRMESSÉG
(szěm-ér-ěm-es-ség) fn. tt. szěmérmesség-ět, harm. szr. ~e. Gyöngéd erkölcsi hajlam és tulajdonság, melynél fogva valakit szemérmesnek mondunk; szegyenlősség; gyermeteg szerénység, bátortalanság, vonakodás. l. SZĚMÉRĚM, SZĚMÉRMES.

*SZĚMÉRMETĚS
(szěm-ér-ěm-et-ěs) mn. tt. szěmérmetěs-t v. ~et, tb., ~ek. Azon néhány szavaink egyike, melyekbe az et szótag fölöslegül csúszott be, mint, szerelmetes, irgalmatos, félelmetes, ezek helyett, szerelmes, irgalmas; vagy talán am. szemérmeses, irgalmasos, félelmeses, mint van édeses, vöröses.
"Én Istenem! b., szép,
Be is dicséretes,
Mikor még a leány
Fülig szemérmetes."
Erdélyi János.

*SZĚMÉRMETĚSKĚDIK, SZĚMÉRMETĚSSÉG
l. SZĚMÉRMESKĚDIK; SZĚMÉRMESSÉG.

*SZĚMÉRMETLEN
(szěm-ér-ěm-et-len) mn. tt. szěmérmetlen-t, tb., ~ěk. Kinek a szemérem gyöngéd érzetére nincs hajlama, ki bizonyos körülmények, és esetek daczára nem szégyenli magát, orczátlan, szemtelen. Határzóként am. szemérem nélkül.

*SZĚMÉRMETLENSÉG
(szěm-ér-ěm-et-len-ség) fn. tt. szěmérmetlenség-et, harm. szr. ~e. Tulajdonság, vagy állapot, midőn valaki szemérmetlen; keményeb., ért. orczátlanság, szemtelenség. V. ö. SZEMÉRMETLEN.

*SZĚMÉRMETLENÜL
(szěm-ér-ěm-et-len-ül) ih. Szemérem nélkül; magát bizonyos körülmények közt nem szégyenelve; orczátlanul, szemtelenül. V. ö. SZEMÉRĚM.

*SZĚMĚRNYI
(szěm-ěr-nyi) mn. tt. szěměrnyi-t, tb., ~ek. Szemer nagyságu, vagy nehézségü. Szemernyi mákonyt rendelni a betegnek. V. ö. SZEMER.

*SZĚMERNYŐ
(szěm-ernyő) ösz. fn. Ernyő, vagy ellenzőféle készület, a szemekre alkalmazva, hogy azokat a sértő világosság ellen védje.

*SZĚMĚS (1)
(szěm-ěs), mn. tt. szěměs-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Aminek tulajdon ért. vett szemei vannak; ellentéte: szemetlen. 2) Mondjuk növényekről, különösen fű- és gabnanemüekről, mennyiben szemeket, azaz magvakat teremnek. Szemes gabona. Szemes takarmányt adni a baromnak. 3) Átv. aki szemeit, mint látérzéket, különösen használja; figyelmes, körülnéző, vigyázó. Szemes gazdatiszt, őr, kerülő. A szemes ember nem hagyja magát rászedetni. Szemesnek áll a világ. (Km.). Szemesnek való a játék, vaknak az alamizsna. (Km.). Szemes kocsis, szemes ló, kerek számra igen jó. (Km.). 4) Aki valamit saját szemeivel látott, tapasztalt. Szemes tanú, szemes bizonyság.

*SZĚMĚS (2)
(szěm-ěs) fn. tt. szěměs-t, tb., ~ěk. Majorsági épület a szürün, hol a felszórt gabonát fölméretésig tartják; néhutt: szěmház. A kinyomtatott de még fel nem szórt gabonának való hajlék neve; pelyvás v. polyvás.

*SZĚMĚS (3)
PUSZTA~, FALU~, faluk Somogy m.; helyr. ~Szěměs-re, ~ěn, ~ről.

*SZĚMĚSĚDÉS
(szěm-ěs-ěd-és) fn. tt. szěměsědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki, vagy valami szemessé leszen. V. ö. SZEMĚS.

*SZĚMĚSĚDIK
(szěm-ěs-ěd-ik) k. m. szěměséd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Vigyázóvá, figyelővé, körülnézővé, világravalóvá leszen, tapasztalati okossága növekedik. Utazás, katonáskodás, különféle emberekkel való viszonyok által szemesedik a legény. 2) Mondjuk növényekről, midőn magvasodnak. Szemesedik a búza, az érett fű.

*SZĚMĚSEN
(szěm-ěs-en) ih. 1) Figyelve, vigyázva, körülnézve, ovakodva. "A magyar nemzet.... tudott mindenkoron mind szemesen az időnek engedni, mind pedig annak idejében hathatósképen munkálódni." (Gr. Battyány József esztergomi érseknek, 1790. junius 10-dikén a főrendeknél mondott beszéde). 2) A benne termett szemekkel, vagy is magvakkal együtt. A kalászokat szemesen jobban szereti a barom, mint szemek nélkül.

*SZĚMĚSKĚDÉS
(szěm-ěs-kěd-és) fn. tt. szěměskědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szemesség gyakorlása, vagy is cselekvési mód, midőn valaki minden alkalommal szemesen viseli magát. V. ö. SZĚMESSÉG.

*SZĚMĚSKĚDIK
(szěm-ěs-kěd-ik) k. m. szěměskěd-tem, ~tél, ~ětt. Ügyeiben, teendőiben vigyázva, figyelve, körülnézve, ovatossággal jár el; észrevétlenül semmit el nem mulaszt, el nem mellőz; a körüle történő dolgokat kikutatni, megtudni iparkodik.

*SZĚMĚSSÉG
(szěm-ěs-ség)fn. tt. szěměsség-ět, harm. szr. ~e. A tapasztaló, észrevevő, fürkésző tehetségnek tulajdonsága, midőn figyelme minden körülményre kiterjed. Továbbá, cselekvésbeli ügyesség, ovatosság, mely magát megcsalatni nem hagyja.

*SZĚMÉSZ
(szěm-ész) fn. tt. szěmész-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Orvos, ki különösen szembajok gyógyításával foglalkodik. Okleveles szemész.

*SZĚMÉSZET
(szěm-ész-et) fn. tt. szěmészet-et, harm. szr. ~e. A gyakorlati orvostudománynak egyik ága, mely kiválólag, és tüzetesen a szemek betegségeit tárgyalja.

*SZĚMÉSZETI
(szěm-ész-et-i) mn. tt. szěmészeti-t, tb., ~ek. Szemészetet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó, stb. Szemészeti isméretek, gyakorlatok, műtétek.

*SZĚMÉSZSÉG
(szěm-ész-ség) fn. l. SZĚMÉSZET.

*SZEMÉT v. SZEMET
fn. tt. szemet-et, harm. szr. szemét-je v. szemet-je v. ~e. 1) Mindenféle gizgaz, hulladék, faradék, töredék, söpredék, melyet mint mocskos, tisztátalan valamit félre szoktak takarítani. Szemetet csinálni, kisöpörni, elhordani. A kisöprött szemettel nem jó a hirt is kihordani a házból. A szemetnek is kell egy kis helyet engedni. 2) Az ilyetén tisztátalanság egy halmazra gyüjtve. Szeméten heverő malaczok. A mosadékot kiönteni a szemétre. Minden kakas a maga szemetén hatalmas. (Km.). Ki szeméten nevelkedik, mást is rühesnek tart. (Km.). 3) Akárminemű mocsok, piszok, ganajféle. 4) Átv. a maga nemében alávaló, hitvány, kivetendő. Szemét ember. Tiszta gabona helyett szemetet adott. Ilyen szemét jószágért mit sem adok.
Túl a Dunán töb., vidéken átvetve meszet, vastag hangon maszat, a székelyeknél moszat, Vasban néhutt maczat, moczat, mely egyszersmind általán mindennemü mocskot, piszkot jelent. Úgy látszik, ezek az eredeti alakok, mert alap fogalomban egyeznek velök a mocs mocsok, lat. mucus, ném. Schmutz, mennyiben t. i. a szemet mocskossá, piszkossá teszi az illető testet, vagy tért, honnan miszitmaszat am. mocsokpiszok, miszitelmaszatol mocskol, bezsiroz, beken valamit. Közvetőleg tehát rokonok vele a med, ned, máz, mint híg, folyékony, kenni való testek. Egyezik vele a tót szmety, és a német Miszt is. V. ö. SZENNY.

*SZEMÉTDOMB
(szemét-domb., ösz. fn. Öszvesöpört, egymásra halmozott szemétből álló domb. Szemétdombra épitett ház.

*SZEMETEL
(szemet-el), önh. m. szemetel-t. Szemetet csinál. A nyirkáló, fúró, faragó mesteremberek szemetelni szoktak. Igekötővel áth. am. szeméttel becsunyít. Beszemetelni a szobát, folyosót. Tréfásan szólva, elszemetelni valahonnan, am. kisöprött szemét gyanánt eltakarodni; nem sokáig szemetelt ottan, azaz hamar eltakarodott.

*SZEMETELÉS
(szemet-el-és) fn. tt. szemetelés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki szemetet csinál.

*SZEMETES (1)
(szemet-es) mn. tt. szemetes-t v. ~et, tb., ~ek. T) Szemettel bemocskolt, rutított. Szemetes szoba, udvar, utcza. 2) Amiben a szemetet öszvegyüjtik, tartják, elhordják. Szemetes kosár, láda, gödör. Szemetes szekér.

*SZEMETES (2)
puszta Trencsin m.; helyr. Szemetes-re, ~ěn, ~ről.

*SZEMETEZ
(szemet-ez) áth. és önh. m. szemetez-tem, ~tél, ~ětt. L. SZEMETEL.

*SZEMETEZÉS
(szemet-ez-és), lásd: SZEMETELÉS.

*SZEMÉTGÖDÖR
(szemét-gödör) ösz. fn. Gödör, melyb., a kitakarított szemetet hányják.

*SZEMETH
falu Pozsony m.; helyr. Szemeth-re, ~ěn, ~ről.

*SZĚMETLEN
(szěm-et-len) mn. tt. szěmetlen-t, tb., ~ěk. 1) Aminek látérzéke nincs, vagy legalább észre nem vehető. Szemetlen férgek. 2) Magvatlan, vagy aránylag kevés magvú. Szemetlen búzafej. Határozóként am. szem nélkül. V. ö. SZĚMTELEN.

*SZĚMEVESZTĚTT
(szěme-vesztětt) ösz. mn. Szemevilágától egy- vagy másképen megfosztott.

*SZĚMĚZ, SZĚMZ
(szěm-ěz) áth. m. szěměz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valamely jeleseb., növényről, különösen fáról vagy cserjéről annak módja szerént leválasztott szemcsirát v. bimbót egy másik kevésbé jeles fának vagy cserjének, mint nemesítendőnek, felhasított kérge alá becsiptet, megfogamzás, illetőleg nemesítés, jelesb fajtanyerés végett; amelyből t. i. ép oly jeles ág, s idővel fa válik, milyen volt azon nemesebb fa, melyről a bimbó vétetett; máskép: szemreolt. V. ö. OLT; SZĚMREOLTÁS; és SZĚMPAIZS.

*SZĚMĚZÉS, SZĚMZÉS
(szěm-ěz-és) fn. tt. szěmězés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Kertészkedők munkája, midőn szemeznek; máskép: szěmoltás, szemreoltás. l. SZĚMREOLTÁS és v: ö. SZĚMĚZ.

*SZĚMĚZVÉNY
(szěm-ěz-vény) fn. tt. szěmězvény-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. A szemzési műtét eredménye, amennyiben t. i. az már végrehajtatott. Sikerült szemezvény.

*SZĚMFÁJÁS
(szěm-fájás) ösz. fn. Fájás, melyet a szemnek valamely kóros állapota, szenvedése okoz. Szuró, égető szemfájás.

*SZĚMFÁJDALOM
(szěm-fájdalom) ösz. fn. Szembetegség, szemkór.

*SZĚMFÁJÓS
(szěm-fájós) ösz. mn. Szemfájásban szenvedő, kinek szemei gyakran fájnak.

*SZĚMFEHÉRE
(szěm-fehére) ösz. fn. A szemgolyónak fehér környezete.

*SZĚMFEKÉLY
(szěm-fekély) ösz. fn. Fekély a szemszögletben. V. ö. FEKÉLY.

*SZĚMFÉNY
(szěm-fény) ösz. fn. A szem közepén mintegy csillagot képző kerek folt, mely többé-kevesebb., fénylik. Átv. ért. oly kedves valami, amit különösen őrizünk. Kedves gyermek, az apjának szemefénye. Birtokragozott állapotban: szememfénye, szemedfénye, szemefénye stb., pl. úgy vigyáz rá, mint szemefényére.

*SZĚMFÉNYVESZTÉS
(szěm-fény-vesztés) ösz. fn. Általán cselekvés, mely a szemeket kápráztatja, s csalódásb., ejti, melynél fogva az előttök forgó tárgyakat nem valódi alakjokban, hanem más ál színben látják. Különösen az úgynevezett alakosok, ezermesterek, vagyis szemfényvesztők ügyesen mesterkélt működése. V. ö. SZĚMFÉNYYESZTŐ.

*SZĚMFÉNYVESZTŐ
(szěm-fény-vesztő) ösz. mn. és fn. 1) Aki vagy ami a szemeket csalékonyan kápráztatja és tévedésb., hozza. Szemfényvesztő alakosok, csillogások. 2) Személy, ki részint ügyes mozgások, részint holmi eszközök által oly látványokat képes eléállítani, melyeknek okát, öszvefüggését egyhamar át nem látjuk, s melyek az avatlan nézőkre egészen meglepők és bámulatosak. Ilyenek a nép véleménye szerént az úgynevezett bűvösök, ördöngösök, garabonczázok, csöpüevők, kártyavetők stb.

*SZĚMFOG
(szěm-fog) ösz. fn. A felső oldalfogak, melyek gyökerei a szemek irányában nyúlnak fel.

*SZĚMFOLT
(szěm-folt) ösz. fn. l. SZĚMVIRÁG.

*SZĚMFOLYÁS
(szěm-folyás) ösz. fn. Szemek kóros állapota, midőn víz v. könyféle nedv foly, csepeg belőlök, csipásság.

*SZĚMFORGATÁS
(szěm-forgatás) ösz. fn. A szemeknek oly módon való jártatása, mintha majd b., majd kifelé fordulnának. Továbbá a fejnek merev tartása mellett a szemekkel hol ide hol odatekingetés.

*SZĚMFÖDÉL
(szěm-födél) ösz. fn. A halott szemeit, illetőleg arczát vagy egész testét takaró lepel.
"De vakságtól ki már nem fél,
Minek annak a szemfödél?"
Csokonai.

*SZĚMFÖDELÉK
(szěm-födelék) ösz. fn. Apáczák fátyola. Él e szóval szent Margit életirója.

*SZĚMFŰ
(szěm-fű) ösz. fn. Népnyelven a szálkacsékok neméhez tartozó gyógynövényfaj; máskép: szěmvidító fű; növénytani néven: szemviditó szálkacsék. (Euphrasia officinalis.)

*SZĚMFÜL
(szem-fül) ösz. fn. Szem és fül, mint a látás és hallás érzékei együtt véve. Átv. ért. mindent látni és hallani vágyó kiváncsiság; valamire különös figyelem forditása. Az egész ember csupa szemfül. Használtatik melléknevül is, midőn am. szemfüles.

*SZĚMFÜLES
(szěm-füles) össz. mn. Mindent látni, és hallani akaró; kiváncsilag fürkésző; különösen figyelő, vigyázó; ovakodva kutató. Szemfüles kémek, rendőrök. Szemfüles tolvaj.

*SZĚMFÜLESKĚDÉS
(szěm-füleskědés) ösz. fn. Minden történő apróságot tudnivágyó fürkészés, kiváncsiság.

*SZĚMFÜLESKĚDIK
(szěm-füleskědik) ösz. k. m. szemfüleskěd-tem, ~tél, ~ett. Kiváncsilag minden körüle levő vagy történő dolgot látni, hallani törekszik, észrevenni, megtudni, kikutatni akar.

*SZĚMFÜLESSÉG
(szěm-fülesség) ösz fn. Tulajdonság, melynél fogva valaki szemfülesnek mondatik. V. ö. SZĚMFÜLES.

*SZĚMFÜLKÖDIK
(szěm-fülködik) l. SZĚMFÜLESKĚDIK.

*SZĚMFÜRÖSZTŐ
(szěm-fürösztő) ösz. mn. és fn. Aki szemet füröszt; vagy amiben szemet fürösztenek; ez utóbb., értelemben máskép: szěmszilke.

*SZĚMGOLYÓ
(szěm-golyó) ösz. fn. A szemnek tömegét képező, hártyák, nedvekkel töltött, s golyóhoz hasonló test, mely a szemüregben fekszik. Mély fekvésü, kidudorodott szemgolyó.

*SZĚMGÖDÖR
(szěm-gödör) ösz. fn. Mélyedések a kaponyacsonton, melyekben a szemek feküsznek; máskép: szemüreg.

*SZĚMGÖRCS
(szěm-görcs) ösz. fn. Görcsös bántalom a szemizmokban.

*SZĚMGYÓGYÁSZ
(szěm-gyógyász) ösz. fn. l. SZĚMÉSZ.

*SZĚMGYÓGYÁSZAT
(szěm-gyógyászat) ösz. fn. l. SZĚMÉSZET.

*SZĚMGYÓGYÍTÁS v. ~GYÓGYITÁS
(szem-gyógyítás) ösz. fn. Beteg szem orvoslása.

*SZĚMGYÓGYSZER
(szěm-gyógy-szer) l. SZĚMORVOSSÁG.

*SZĚMGYÖNGY
(szěm-gyöngy) ösz. fn. Nagyob., golyóju, s drágább nemű gyöngy.

*SZĚMGYÖNYÖR
(szěm-gyönyör) ösz fn. Érzéki gyönyör, melyet valamely kedves dolog látására élvezünk.

*SZĚMGYÚLADÁS
(szěm-gyuladás) ösz. fn. Szemek beteges állapota, midőn kitüzesednek, s mintegy égnek. Különböző nemű és fokú lehet.

*SZĚMGYŰRŰ v. ~GYÜRÜ
(szem-gyűrű) ösz. fn. A szemek alján képződő kékes karima, mely gyakran a kicsapongó életmódtól származik, máskép: szempatkó.

*SZĚMHÁLYOG
(szěm-hályog) ösz. fn. l. HÁLYOG.

*SZĚMHÁRTYA
(szěm-hártya) ösz. fn. Finom hártya, mely a szemgolyót borítja.

*SZĚMHÁZ
(szěm-ház) ösz. fn. l. MAGTÁR. Eléjön Kresznericsnél.

*SZĚMHĚGY
(szěm-hěgy) ösz. fn. Átv. ért. a nézésnek mintegy góczpontja, melyben a látsugarak öszpontosulnak, s az illető tárgyat elétüntetik. Szemhegyre venni valamit, am. a nézést élesen ráirányozni.

*SZĚMHÉJ
(szem-héj) ösz. fn. l. PILLA.

*SZĚMHOMÁLY
(szěm-homály) ösz. fn. Hib., a szemben, midőn felhőhöz hasonló vékony hártya képződik rajta. (Slaphyloma). Szélesb ért. gyönge szemek tulajdonsága, midőn a tárgyakat tisztán nem látják.

*SZĚMHÚNYÁS v. ~HUNYÁS
(szěm-húnyás) ösz. fn. A szempillának leeresztése; szembecsukás. Átv. ért. tettetett észre nem vevés. Szemhunyással elmellőzni, eltűrni valamit.

*SZĚMHUNYOGATÁS
(szěm-hunyogatás) ösz. fn. A szemnek többszöri behunyása, becsukása.

*SZĚMHUNYORÍTÁS v. ~HUNYORITÁS
(szěm-hunyoritás) ösz. fn. 1) A szemek rángatódzó mozgása. 2) Szembeszéd, szemintés, vagy gúnyos jeladás a szemek mozdítása által.

*SZĚMIDEG
(szěm-ideg) ösz. fn. Ideg a szem szervezetében. V. ö. SZĚMIZOM.

*SZĚMINTÉS
(szěm-intés) ösz. fn. Intés, vagy jeladás, melyet szemeinket különösen pilláinkat mozgatva teszünk.

*SZĚMÍR
(szěm-ír) ösz. fn. Szembajok ellen alkalmazott különféle gyógyír.

*SZĚMIRÁNY
(szem-irány) ösz. fn. Azon czélpont, melyre a néző szemek irányozvák.

*SZĚMIRÁS
(szěm-irás) l. SZĚMLEIRÁS.

*SZĚMISZAM
(szěm-iszam) ösz. fn. Kóros állapot, midőn a szemek rendes fekvésökből előre kinyomulnak, s mintegy kiiszamodnak. V. ö. ISZAM.

*SZĚMÍT
(szěm-ít) áth. m. szěmít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. A gyógyszerészeknél am. bizonyos szereket apró szemekké, golyócskákká alakít.

*SZĚMÍV
(szěm-ív) ösz. fn. SZĚMÖLDÖK.

*SZĚMIZOM
(szěm-izom) ösz. fn. Izmok a szemekben, melyek segedelmével mozoghatók. Felső hárántékos szemizom, mely a szemgolyót lefelé forgatja (musculus obliquus superior); alsó hárántékos szemizom, mely a szemgolyót fölfelé rézsut mozgatja (musculus obliquus inferior).

*SZĚMJÁRÁS
(szěm-járás) ösz. fn. A szemekkel ide oda tekingetés.

*SZĚMJEL
(szěm-jel) ösz. fn. Jel, melyet szemeinkkel intve, kacsintva, hunyorítva adunk, szemintés.

*SZĚMKAMARA
(szem-kamara) ösz. fn. l. SZĚMCSARNOK.

*SZĚMKÁMPULÁS
(szěm-kámpulás) ösz. fn. Beteg állapot, midőn a szemek előtt sötétség lebeg, a fej mintegy örvény forogva szédeleg, s a fülekben zsongás, zúdulás hallatszik, mintha zuhogó folyó vagy susogó szél, vagy robogó szekér vonulna el mellettök. (Scotoma).

*SZĚMKE
(szěm-ke) fn. tt. szemkét. l. SZĚMCSE (1).

*SZEMKELÉS
(szěm-kelés) ösz. fn. Kicsi kelés a szemen, melyet közönségesen árpának hívnak.

*SZĚMKENET v. KENŐCS
(szěm-kenet v. ~kenőcs) l. SZĚMÍR.

*SZĚMKERÉZ
(szěmke-réz) ösz. fn. Apró szemekben találtató rézféle ércz.

*SZĚMKOROM
(szěm-korom) ösz. fn. Korom, mely az érczégető, vagy olvasztó kemenczék oldalán rakodik le, s melyről azt tartják, hogy bizonyos szembetegségek ellen hathatós gyógyszer.

*SZĚMKŐ
(szěm-kő) ösz. fn. 1) Többféle kőnemek, melyeken szemhez hasonló, fehér körözetű sötét pettyek látszanak. 2) Lencseszem alakú sima kövecske.

*SZĚMKÖNNYEZÉS
(szěm-könnyezés) ösz. fn. Állapot midőn a szemb., könnyek képződnek. (Epiphora. Molnár A.).

*SZEMKÖZBE
(szem-közbe) ösz. ih. Azon állapotban, midőn valamely test vagy személy egy másik felé mozgásban van. Szemközb., fúj a szél. Szemközbe mentem felé vagy hozzá. Közönségesen e helyett is a ,szemközt' szót használják.

*SZĚMKÖZT v. ~KÖZTT
(szěm-közt v. ~köztt) ösz. ih. Egymással szemb., állva, menve; szemtül szembe; homlokegyenest. Szemközt állani az ellenséggel. Szemközt voltam vele. Szemközt (arczul) fúj a szél.

*SZĚMKUPAK
(szěm-kupak) ösz. fn. Túl a Dunán am. szemhéj, szempilla. l. PILLA.

*SZĚMKÖZTES v. SZĚMKÖZTI
(szěm-köztes v. ~közti) ösz. mn. Szemközt álló, szemközt jövő, szemközt fuvó stb., Szemköztes v. szemközti ház. Szemközti ellenség. Szemközti szél.

*SZEMLAK
mváros Arad m.; helyr. Szemlak-ra, ~on, ~ról.

*SZĚMLÁTÁS v. ~LÁTOMÁS
(szěmlátás v. ~látomás) ösz. fn. Tapasztalás, észrevevés, melyet valaki saját szemeivel tesz, a tapasztalati tudomásnak egyik biztosab., neme.

*SZĚMLÁTOMÁST
(szěm-látomást) ösz. ih. Különösen kitünve, észrevehetőleg; nyilván, mintegy mindenek szeme láttára; világosan. Eső után szemlátomást felfrisülnek és nőnek a vetések. Utolsó betegségedben szemlátomást megfogytál.

*SZĚMLE
(szěm-ěl-e, azaz szěm-ěl-ő) fn. tt. szěmlé-t. Vizsgálat, eljárás, midőn valamit minden oldalról szemügyre veszünk, megtekintünk, hogy állapota, mibenléte felől tudomásunk legyen. Hadi szemle, melyet a kiállított hadsereg fölött tartanak. Birói szemle. Kárbecslési szemle. Irodalmi szemle. V. ö. SZĚMLÉL.

*SZĚMLEGELTETÉS
(szěm-legeltetés) ösz. fn. Érzéki élvezés, midőn töb., kedves látványokon, szépségeken szemeinket gyönyörködtetjük.

*SZĚMLEIRÁS (1)
(szěm-le-írás) ösz. fn. A szem egyes részeinek többé-kevesb., fejtegető elszámlálása.

*SZEMLEIRÁS (2)
(szemle-irás) ösz. fn. Valamely eljárás, avagy akár irodalmi, akár más mű fölött tartott szemlének irásb., foglalása.

*SZEMLEIRÓ
(szemle-iró) ösz. fn. Személy, ki szemlét tart valamely mű fölött, vagy szemleirással rendesen foglalkozik.

*SZĚMLÉL
(szěm-ěl-e-el) áth. m. szěmlél-t. Szemeit ráirányozza valamire, s folytonosan rajta tartja, hogy bizonyos tudomása legyen felőle. Töb., oldalú, s mélyebb, tartósabb vizsgálásra mutat, mint a néz szó. Különösen, szemlél a bölcselkedő, midőn az ismeret tárgyait jegyeiknél fogva mintegy maga elé állítja; szemlél a hadvezér, midőn seregét részletenként saját szemeivel átnézi stb.
Ezen ige régib., mint törzse a szemle főnév, amennyiben ez csak újabb korban jött divatba, vagy, ha tetszik, hozatott ismét önálló használatba; ebből származtatható ~el képzővel: szemle-el, öszvehúzva: szemlél, mint: besze beszél; mese mesél; csere cserél stb. V. ö. SZEMLE.

*SZEMLÉLDE
(szěm-ěl-e-el-de) fn. tt. szemlél-dét. Szemlélő hely, különösen épület czélszerü készülékekkel ellátva, a csillagok szemlélése végett. (Observatorium, Sternwarte).

*SZĚMLÉLÉS
(szěm-ěl-e-el-és) fn. tt. szěmlélés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Isméret szerzésére törekvő cselekvés, mely által valamit szemlélünk. V. ö. SZEMLÉL.

*SZĚMLÉLET
(szěm-ěl-e-el-et) fn. tt. szěmlélet-ět, harm. szr. ~e. Szabatosan véve, a szemlélés műve, munkálata, eredménye; azon elvont ismeret, tudomás, melyet szemlélés által szereztünk. Szemléletünket bizonyos tárgyról másokkal közölni.

*SZĚMLÉLETI
(szěm-ěl-e-el-et-i) mn. tt. szěmléleti-t, tb., ~ek. Szemléletre vonatkozó, azt illető, azon alapúló. Szemléleti tárgyak.

*SZĚMLÉLGET
(szěm-ěl-e-el-ég-et) gyak. áth. m. szěmlélget-tem, ~tél, ~ětt, par. szemlélgess. Nézeget, vizsgálgat, töb., oldalról, vagy gyakran, folytonosan szemügyre veszen valamit, hogy világos tudomást szerezzen felőle, hogy másoktól megkülönböztesse stb.

*SZĚMLÉLGETÉS
(szěm-ěl-e-el-ěg-ět-es) fn. tt. szěmlélgetés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, folytonos szemlélés, vizsgálás, nézegetés, határozottabb, világosabb megismerés végett.

*SZĚMLÉLHETŐ
(szěm-ěl-e-el-het-ő) mn. tt. szěmlélhető-t. Amit megnézni, megtekinteni lehet vagy szabad. A nyilvános látvány, mutatvány, mindenki által szemlélhető. Szélesb ért. amit vizsgáló érzékeink által felfoghatunk; nem elvont, hanem tapasztalati. A mértani ismereteket ábrák által szemlélhetőkké tenni.

*SZĚMLÉLHETŐKÉP v. ~KÉPEN, SZĚMLÉLHETŐLEG
(szěm-ěl-e-el-het-ő-kép v. ~képen v. ~leg) ih. Szemlélhető módon vagy állapotban.

*SZĚMLÉLHETŐSÉG
(szěm-ěl-e-el-het-ő-ség) fn. tt. szěmlélhetőség-ět, harm. szr. ~e. Ismereti tárgyak tulajdonsága vagy állapota, mennyiben szemlélés alá eshetnek, nem rejtélyesek, nem elvontak.

*SZÉMLÉLKĚDÉS
(szěm-ěl-e-el-kěd-és) fn. tt. szěmlélkědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. A vizsgálódó, kutató észnek működése, midőn bizonyos tárgyakról szemlélkedik. V. ö. SZĚMLÉLKĚDIK.

*SZĚMLÉLKĚDIK
(szěm-él-e-el-ked-ik) k. m. szemlélkěd-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan, gyakran, mélyebben szemlél valamit, és pedig nem csupán érzékileg, hanem elméletileg, a tapasztalati tárgyaktól elvontan, azokon fölül emelkedve. (Speculatur). A szemlél és szemlélkedik oly fokozati és belterji viszonyban állanak egymással, mint a rokon müködésü elmél elmélkedik, ismér ismérkedik, eszmél eszmélkedik, gondol gondolkodik.

*SZĚMLÉLKĚZÉS
(szěm-ěl-e-el-kěz-és) l. SZĚMLÉLKĚDÉS.

*SZĚMLÉLKĚZIK
(szěm-ěl-e-el-kěz-ik) l. SZĚMLÉLKĚDIK.

*SZĚMLÉLŐ
(szěm-ěl-e-el-ő) mn. tt. szěmlélő-t. Aki valamit mélyebb., határozottabb, világosabb ismeretszerzés végett szemlél, vizsgál, több oldalról figyelemre vesz. V. ö. SZEMLÉL.

*SZĚMLÉLŐDĚS
(szěm-ěl-e-el-ő-öd-és) fn. tt. szěmlélődés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Általán cselekvés, látérzéki, vagy elmei működés, midőn szemlélődünk. V. ö. SZEMLÉLŐDIK.

*SZĚMLÉLŐDIK
(szěm-ěl-e-el-ő-öd-ik) alakra belsz. de jelentésre inkáb., közép ige; m. szemlélőd-tem, ~tél, ~ött. 1) A körötte levő tárgyakat figyelmesen nézegeti, hogy határozott világos felfogást szerezzen felőlők, pl. a kém, midőn kémlelődik; a hadvezér, midőn szemlét tart serege fölött. 2) Bizonyos tárgyakról elmélkedik, vizsgálódik, azok okait, viszonyait, öszvefüggését stb. fürkészi. (Speculatur, contemplatur).

*SZĚMLÉLŐDŐ
(szěm-ěl-e-el-ő-öd-ő) mn. tt. szěmlélődő-t. Általán, a ki szemlélődik, akár egyedül érzékileg, akár elmeileg. Szemlélődő kémek. Szemlélődő bölcsész. V. ö. SZĚMLÉLŐDIK.

*SZĚMLÉLTIRE
(szěm-ěl-e-el-t-i-re) ragozott igenév, igehatározóként használva. Oly állapotban midőn szemlél valakit vagy valamit; szokottabban: láttára. Különösebben a székelyeknél divatos. Szemléltire közeledett hezzá (hozzá) mintha ismerné. (Kríza J.).

*SZĚMLESÉS
(szěm-lesés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki másnak annyira kiván tetszeni v. szolgálni, hogy ennek minden legkiseb., intésére figyel, de csak addig, míg annak szeme előtt, van. (Augendienst).

*SZĚMLESI v. ~LESŐ
(szěm-lesi v. ~leső) ösz. mn. és fn. Aki másnak minden legkiseb., intésére figyel, de csak tettetésből, mig szem előtt van. (Augendiener).

*SZĚMLETÉR
(szěmle-tér) ösz. fn. Tér, melyen a hadseregek fölött szemlét szoktak tartani. V. ö. SZEMLE.

*SZEMLEÚT
(szemle-út) ösz. fn. Utazás valamely nagyobbszerü, vagy pedig többféle tárgyaknak pl. vaspályának, hadcsapatoknak szemre vétele vagy megszemlélése végett.

*SZEMLING
fn. tt. szemling-ět, harm. szr. ~je. A lazaczok neméhez tartozó, ízletes húsu halfaj. Úgy látszik a latin Salmo után módosult idegen eredetű szó: németül: Salm.

*SZĚMLOB
(szěm-lob., l. SZEMGYÚLADÁS.

*SZĚMMEL INTÉS
l. SZĚMINTÉS.

*SZĚMMELLÁTHATÓ
(szěmmel-látható) ösz. mn. Amit valaki saját szemeivel tapasztal vagy észlel. Szemmellátható hold- v. napfagyatkozás. Szemmellátható üstökös. Átv. ért. annyira észlelhető, mintha valaki saját szemeivel tapasztalná.

*SZĚMMELLÁTHATÓLAG
(szěmmel-láthatólag), l. SZĚMLÁTOMÁST.

*SZĚMMELLÁTHATÓSÁG
(szěmmel-láthatóság) ösz. fn. Állapota vagy tulajdonsága annak, ami szemmel látható.

*SZĚMMELLÁTOTT
(szěmmel-látott) ösz. mn. Nyomosbított kifejezése a ,látott' szónak. Szemmellátott dolog.

*SZĚMMEL TART
kiváló figyelemmel késér valakit vagy valamit.

*SZĚMMELTARTÁS
(szěmmel-tartás) ösz. fn. Valakinek vagy valaminek kiváló figyelemmel késérése.

*SZĚMMERESZTÉS
(szěm-meresztés) ösz. fn. Merően nézés a szemekkel, midőn ezeknek nem lehet észrevenni semmi pillantását.

*SZĚMMERESZTVE, SZĚMMERĚGETVE
(szěm-meresztve v. ~merěgetve) ösz. állapotjegyző, igehatározóként használva. A szemekkel merően nézve, mintha ezek nem is pillantanának.

*SZĚMMÉRTÉK
(szěm-mérték) ösz. fn. Képesség, melynél fogva valaminek nagyságát, mennyiségét, távolságát egyedül látás után határozzuk meg. Jó szemmértéke van. Szemmértéke nem csalt. Szemmérték szerént ezen ökör öt mázsát nyomhat. Tovább., ügyesség, midőn valaki bizonyos egész és annak részei között levő arányt meghatározni tudja.

*SZĚMNYIL
(szěm-nyil) ösz. fn. Átv. ért. szem lövelte nyil, vagyis nyil módjára eszközlött hatás, melyet mások igéző vagy erős nézése gerjeszt bennünk.

*SZĚMNYAVALYA
(szěm-nyavalya) ösz. fn. A szemek épségét veszélyeztető akármiféle betegség, mennyiben t. i. közvetlenül a szemekben fészkel; máskép: szembaj, szembetegség.

*SZĚMNYI
(szěm-nyi) ösz. mn. Nagyságra nézve bizonyos szemhez hasonló. Porszemnyi, mákszemnyi, szőlőszemnyi.

*SZĚMODU, SZĚM ODVA
(szěm-odu, szěm-odva) ösz. fn. l. SZĚMGÖDÖR.

*SZĚMOLTÁS v. ~OLYTÁS
(szěm-oltás v. ~olytás), l. SZĚMREOLTÁS.

*SZĚMORVOS
(szěm-orvos) ösz. fn. l. SZEMÉSZ.

*SZĚMORVOSLÁS
(szěm-orvoslás), l. SZĚMGYÓGYÍTÁS.

*SZĚMORVOSSÁG
(szěm-orvosság) ösz. fn. Gyógyszer a szembetegségek, szemfájások ellen.

*SZÉMŐ
falu Komárom m.; helyr. Szémő-re, ~n, ~ről.

*SZEMŐCZE
fn. tt. szemőczét. Győrtájéki szó. l. SZAMÓCZA.

*SZĚMŐK
(szěm-ők) mn. tt. szěmők-öt. Nagyszemü, v. szemöldökű; mint a nagy pofáju: pofók, nagy száju: szájók, szátyók, nagy monyú: monyók. Különösen így nevezik állatoknál a jegyes szemü, vastag szemöldökű birkát, ökröt, tehenet. Csáli szemők!

*SZĚMŐKE
fn. tt. szěmőkét. Tájdivatosan (különösen Szab., Dávidnál is) am. szemők. Lásd: SZĚMŐK.

*SZĚMÖLCS
l. SZÖMÖRCS.

*SZĚMÖLD
(szěm-öl-d) fn. tt. szěmöld-öt, harm. szr. ~je. l. SZEMÖLDÖK.

*SZĚMÖLDÖK
(szěm-öl-d-ök) fn. tt. szěmöldök-öt, harm. szr. ~e. Ivet képező szőrözet a szem fölött. Fekete, fehér, vörös szemöldök. Sűrü, vastag, ritka, vékony szemöldök. Átv. az ajtó vagy ablak fölött kiálló pártázat. Ajtó szemöldöke.
Vagy öszvetett szó, melynek első alkatrésze szěm, második öldök, ennek gyöke pedig a kerekhajlást jelentő öl (sinus, ulna), melytől ölel származott; az öl gyökből lett az elavult ige öld, azaz ölel, kerít, körülfog, s ebből öldék, öldök; vagy pedig maga az egész dök képző tekinthető összetettnek. Mindenik esetben jelentése: ami a szemet mintegy öleli. Hasonló képeztetésü szók: szurdék szurdok, szándék szándok, köldök stb., Ezen elemzésnél fogva a rövidített szemöld-re hasonszerü (analog) példa nem igen létezik, mert nem mondjuk: szurd, szánd, köld; azonban a rövidség ajánlatossá teszi, s kivált az irodalomban általán el van fogadva. A szemnek, illetőleg testnek több részeit szintén ily öszvetett szók jelelik, u. m. szěmhéj, szěmpilla, szemszőr, szemgolyó, agyvelő, szájpadlás, orrczimpa, lábfej, lábikra stb.

*SZĚMÖLDÖKFA
(szěmöldök-fa) ösz. fn. Az ajtó vagy ablak fölött kiálló pártázat fából, vagy annak fából való része.

*SZEMÖLDÖKKŐ
(szemöldök-kő) ösz. fn. Az ajtó vagy ablak fölötti pártázat kőből, vagy annak kőből való része.

*SZĚMÖRCSÖK
l. SZÖMÖRCSÖK.

*SZĚMÖRCSÖKGALUSKA
(szěmörcsök-galuska) ösz. fn. Étel neme, levesb., való. Szalonnát, tehénhúst, tojás sárgáját összevagdalva lisztlángban gombolyagra forgatják s levesbe megfőzik. Székelyszó.

*SZĚMPAIZS
(szěm-paizs) ösz. fn. Fanemesítésnél, illetőleg szemzésnél a nemes fáról paizs alakban, vagyis háromszögben leválasztott szemcsira vagy bimbó. V. ö. SZĚMREOLTÁS.

*SZĚMPÁR
(szěm-pár) ösz. fn. A két emberi szem költői kifejezéssel.
"Barna fürtök, barna szempár."
Tompa Mihály.

*SZEMPCZ v. SZENCZ
mváros Pozsony m; helyr. Szempcz-re, ~ěn, ~től.

*SZĚMPILLA
(szěm-pilla) ösz. fn. l. PILLA.

*SZĚMPILLANAT
(szěm-pillanat) ösz. fn. l. SZĚMPILLANTAT.

*SZĚMPILLANTÁS
(szěm-pillantás) ösz. fn. 1) A szempillának mozgása, egyes mozditása. 2) Azon kis perczenetnyi idő, mely alatt a szempilla egyszer mozdúl; szélesb ért. igen rövid idő. Egy szempillantásig nincs nyugta. Minden szempillantásban rajtunk üthet az ellenség; szabato