* | |
* | |
| kisded alakban t, harmincz kettedik bötü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában huszonegyedik, kiejtve té. Kemény k, p társaival a kemény, továbbá külső hangszervek tekintetében a nyelvhangok közé tartozik, s ezek közt legközelebb rokona a lágyabb kiejtésü d, továbbá a ty, melylyel, kivált némely palóczos tájejtés szerint, leginkább ha követi, fölcseréltetik, mint: üti ütyi, kergeti kergetyi, szeretik szeretyik, Kati Katyi, Pista Pistya stb. A régieknél számtalanszor h-val egyesülve fordúl elé mint th; pl. csak történetesen kinyitva a Benigna asszony imakönyvében: "Láthom magad megfogyattad, The népedeth ha megváltád." "Szent szívedeth, megszaggathá, drága véröd ki hullathá." A t-vel kezdődő gyökszók száma a 150-et, a t-vel végződőké, mint: at, et, öt, út, üt, bat, bát, bet, bit, bot, böt stb. a 60-at fölűlmúlja. Mint gyökhang, 1) oly gyökszók, illetőleg származékok elején áll, melyek természeti hangot utánoznak, mint: tap, melyből taps, tapsol, tapicskol, tapad, tapaszt, tapasztal, tapos, tapod, tapog, tapogat, tapint, tapasz, családaikkal együtt erednek. Tompább hangzóval: top, toppan, topog, toporzékol, tombol, toty, totytyan, totyog, totya, turbékol, tutul, tutyog, tutyma, tücsök. Vékonyabb hangzókkal: tengelicz, tepiczkel, teper, tipeg, tipiczkel, tipor, tik, tilinkó, tiricsel. 2) Távolítást, távolodást, terjedést jelentő szók alaphangja, ú. m. ta, honnan taliga, talicska, tasz, taszít, taszigál, tág, tál (patin,patet szótól), tályog (abscessus, apostema), tántor, tántorog, tántorít, tár, tát, távol, távozik, tagad, taval, a régies tahát stb. Tompább hangzóval: to, tol, toliga, told, toldúl, tojik, toszít, tuszkol, tusa, tusakodik, tól, től, túl. Magas hangzókkal: te, teker, tekereg, telek, telep, tenger, tenyér, teng, tenyész, tepsi, tér, terep, terepély, tereget, terel, terjed, terjeszt, terped, terpeszt, test; té, tétova, tétováz, téboly, tébolyog, tébolyodik, ténfereg, tékozol, tép, téved, téveszt, tévelyeg, tévelyedik, tilt, tilalom, tilos stb. Ide tartoznak a helytágulásra, kitágulásra, illetőleg tömöttségre vonatkozó tüdő, tűgy, tüttös, töm, teli, tölt. 3) Oly szók előhangja, melyek bizonyos testek takaróját, födelét, burkát jelentik, vagy burokhoz hasonlólag körösek, milynek: tajk, honnan tajkos = tekenősbéka, takar, takaró, ták, tok, toklász, tokla (burok), teke, tekenő, tök. 4) Melyek alulról fölfelé távolodást, emelkedést, magasságot jelentenek, mint: tám, támasz, támaszt, támad, tombácz, tuhad, túr (fölhányt földhalom), tető. 5) A belerő kifelé hatásának alapfogalma rejlik ezekben: tesz, tekél, tana, tanács, tanú, tud, tudakol. Mind a négy utóbbi esetben pedig az általános tova, Baranyában: taa, toa, a régieknél is gyakran toa (pl. Régi Magyar Nyelvemlékek. III. K. 351.l.). mutatkozik. 6) Amely szókban más gyökhang is van, azok alapértelmére ennek is befolyása van, ha pl. r hangot veszünk fel, ennek jelentésében osztakoznak az erős reszketésü hangutánzók: teretura, terefere, tréfa, trufa, terécsel, tiricsel, turul, torok, turbékol, turha, törzsönködik; a metszésre, rontásra vonatkozók: tarol, tarló, tör, tőr stb. V. ö. R, gyökhang. 7) Nehány szóban puszta előtétül jelenkezik ú. m. talabor = alabor, talp vagy talap = alap, tata = atya, torlik = orlik, tabajdok = abajdok. Ide tartoznak a bámuló, egyszersmind ostoba szájnyilásra vonatkozó tájdivatos szók, melyekben t. i. alaphang a szájtátó és bámuló a v. á, ugymint: tábértos, tácsó, tájbász, tandi, tatri, táté. Néha nyelvhegyi rokonaival ú. m. a d, cs, gy, sz, s betűkkel fölcseréltetik, pl. tömöszöl tömöcsköl, dömöszöl dömöcsköl, gyömöszöl, törzsöl dörzsöl, tob dob, toboz doboz, te a személyragokban d, pl. ház-ad kert-ed; tonka, csonka; tivornya, devernya; töpörödik, csöpörödik; tó, szó, mint Szikszó, szárszó; té szé; tarjadzás, sarjadzás; tunya sunya. Mint kemény mássalhangzó néha a többi kemény mássalhangzókkal is fölcseréltetik, pl. köp a székelyeknél töp, próba terjedelmes szokással: tróba. Többire l. mind ezeket saját rovataik alatt.
Az irásbeli röviditések között (e szótárban, mint tt. = tárgyeset és tb. = többes, eléfordulókon kivül) igen gyakran ezek jönnek elé: T = tekintetes. T. N. tekintetes nemes. T. CZ. teljes czimü (pleno titulo). T. i. = tudniillik. | |
* | |
| mult időt képző v. alkotó rag mint: tol-t, hal-t, él-t, kér-t, tör-t; néha kettőztetve, önhangzó fölvételével is, még pedig vagy csak a törzsben, pl. ad-ott, lép-ětt, de a többi személyekben csak egyszerüen: ad-t-am, ad-t-ál, ad-t-unk, ad-t-atok, ad-tak v. ad-t-anak; lép-t-em, lép-t-él, lép-t-ünk stb. stb., vagy pedig mindenik személyben is pl. szabadít-ott-am, szabadít-ott-ál, szabadít-ott, szabadít-ott-unk stb. stb. Ezen különbözések miatt a mult idők képző raga az egyszerü igéknél mindig följegyezve van; s ha nem mindenik személynél fordúl elé kettőztetés, a ragok több személynél is följegyezvék. Hogy ezen ragban a tova (taa, toa) értelme rejlik, alig fogja valaki kétségbe vonni. Bopp F. is hasonlitó nyelvtanának utolsó kiadásában a szanszkrit aoristusnak mint multnak a előhangjában a távolra mutató névmást hiszi rejleni. (540. §.). Egyébiránt 1. Előbeszéd, l 36. l. | |
* | |
| tárgyeseti rag, mely majd magán, majd segédhangzóval járul az illető névhez, mint első esetben általán önhangzón végződő nevekhez: kaszá-t, eké-t, kocsi-t, ásó-t, erdő-t, kapu-t, ürü-t; továbbá némely mássalhangzón végződőkhöz: taraj-t, hajnal-t, ösvény-t, kar-t, kár-t, bor-t, kakas-t, arasz-t, köles-t; segéd önhangzókkal: ház-at, dob-ot, öl-et, kert-ět, gyöngy-öt stb. stb. l. TÁRGYESET. Az egész szótár folyamában minden fő- és melléknév után a tárgyeseti rag följegyezve találtatik; s a hol a többesben a tárgyesettől eltérés van, minthogy a többesi rag mindig önhangzóval jár, ez is meg van érintve. | |
* | |
| igen szapora igeképző, s rendszerént átható igéket alkot, pl. elvont gyökökből: sü-t (ellentétben sü-l szóval), on-t = om-t (ellentétben om-l-ik szóval); továbbá önható igékből: dobban-t, durran-t, cseppen-t, rezzen-t; -asz -esz képzővel együtt sokszor viszonyban áll az -ad, -ed önható igéket alkotó képzővel, pl. horp-asz-t (önhatólag: horp-ad), mer-esz-t (önh. mer-ed), szak-asz-t (önh. szak-ad), hal-asz-t (önh. hal-ad), szél-esz-t (önh. szél-ed), támasz-t (önh. támad), eresz-t (önh. er-ed) stb. stb.; más önhatókból is gyakran önhangzóval párosulva, pl. mozg-at, zörg-et stb. stb.; továbbá alkot áthatókból miveltetőket, pl. ír-at, kér-et, szed-et; igen sokszor kettőztetett t-vel tat, tet képzőkben, pl. süt-tet, munkál-tat, olvas-tat stb. stb. Különös figyelmet érdemel az í-vel párosult t, tan-ít, ép-ít, ker-ít (kör-ít), igaz-ít, boldog-ít; amely ít régiesen ót, ojt, ujt, magas hangon őt, öjt, üjt, és mind mély, mind magas hangon ejt, ét alakokban mutatkozik; s ezért alaposnak látszik azok véleménye is, kik ezen ít (ót, őt stb.) képzőket már az önhatókat alkotó úl, űl (régiesen ól, ől) igékhez járultaknak, illetőleg a két rendű képzőket egybeolvadottaknak tekintik, pl. tan-úl v. (régiesen) tan-ól-ból lett elsőben tan-úl-t v. tan-ól-t, ebből az l-vele rokon j-vé változtával tan-uj-t v. tan-oj-t, annak egészen elhagytával: tan-út tan-ót s az ó, é-vé (mint bám-ó, bám-é szóban) átváltozván: tan-éj-t, tan-é-t. - Mind ezek a tesz igére vitethetők, mely a legtöbb ragozásban és képzésben csak te törzsként szerepel, pl. te-end, te-het, te-tt, tőn (= te-őn), te-vő (= te-ő). Lásd bővebben: Előbeszéd 131-135. ll. | |
* | |
| mint névképző magában csak rítkán fordúl elé, pl. boj-t (boly-t), cson-t (= csom-t), roj-t, ros-t, kert-t stb. hanem dús gazdagságban önhangzóval párosúlva s igéneveket alkotva jelenik meg; pl. mond-at, gondol-at, akar-at, pillan-at v. pillant-at, áldoz-at, keres-et, öltöz-et, élet, tekint-et, emlékez-et stb. stb. néha tompább önhangzóval is: állap-ot, nyug-ot. Ezen igeneveknél némi ellentétben áll az ás és igenévképzővel mint mond-ás, gondol-ás, akar-ás, pillant-ás, áldoz-ás, keres-és, élés, öltöz-és, tekin-t-és, emlékez-és, állap-ás (állap-ik igétől), nyug-ás (v. nyug-v-ás) stb. T. i. az ás és névképzővel alkotott igenévben a cselekvés v. működés (illetőleg szenvedés) folyamatban levőnek, és ami fődolog, a működő alanynyal együtt gondoltatik; az at et (ot) névképzővel alkotott igenévben pedig az mint már inkább a cselekvés eredménye befejezettnek és az alanytól elvontnak, önmagában álló tárgynak tekintetik. Ezekben a régiek szabatosabbak valának, pl. fogyatkoz-at, bővölköd-et és száz meg száz szóban. Ellenben a mai divat szerént számos oly szó fordúl elé a köz életben, melyek a föntebbi elv ellenére már általános szokásba jöttek, pl. toj-ás, rak-ás, kel-és, gyű-lés, ül-és stb. melyeket ki nem küszöbölhetünk. - Fordúl még elé némely neveknél a köz beszédben bizonyos t végezet, mely nem anynyira képző mint csak toldalékhang, mint rubin-t, esperes-t stb., melyek idegen szók, de eléjön tiszta magyar szóban is, pl. válasz-t, (,válasz' helyett), melynek ilyenkor tárgyesete: választ-ot. Ezeket irói nyelvben kerülni kell. | |
* | |
| igehatározói rag, mint szemlátomás-t, mindjár-t v. mindjárás-t, oldal-t; örömes-t, egyenes-t, képes-t, meges-t, mely alak (melléknevekből) a régieknél sokkal gyakrabban fordúl elé, pl. a Benigna asszony imakönyvében th-val: kivánatos-th (= kivánatosan), méltóságos-th, ajétatos-th, reszkettetős-th, rettenetös-th stb.; s hanggal egyesül ezekben: bizvá-st (bízva-ast), folyvá-st, oldalvá-st stb. | |
* | |
| messzeségre vonatkozó egyszerü gyökelem, melyből a további helymutató a képzővel lett ta-a, mely különösen Baranyában és alsó Somogyban divatos, öszvehúzva az országos gyermekszó tá, kettőztetve tátá (v. táti), azaz, valahova el, messze, pl. tátá menni v. tátába menni, tátá v. tátába vinni a gyereket, am. elutazni, elmenni, elvinni; máskép: tacs v. tács, pl. midőn a dajka így szól a kisdedhez: menjünk tács! Hihetőleg innen származott azon ruha neve is (tacska), melylyel a falusi nők magukhoz kötik a kisdedet, midőn valahová, pl. a mezőre magukkal viszik. Persa nyelven tá határvető elüljáró (usque ad), pl. ez szer tá pá (tetőtől talpig); jelenti ezt is: míg (donec, dum, quamdiu); sínai nyelven is táo am. usque ad, és pervenire. (Schott). Ezen ta gyökből származtak a) a múlt esztendőre vonatkozó ta-val, azaz, (legközelebb) eltölt vagy mult évvel, mint hol-val, nap-val (nappal), éj-vel (éjjel), reg-vel (reggel), ősz-vel (őszszel), tavasz-val (tavaszszal), t. i. ezekben a val vel megfelel e kérdésre: mikor?; b) a messzehelyre utaló taa v. tá, mely hangzóval kezdődő ragok előtt v hangot vesz föl köz szokás szerént: távul, távol, távolít, távolság, távozik, távozás; c) a helyéről valamit folytonosan odább nyomó, mozdító tal (= tol) melyből taliga és talicska származtak; továbbá az egyes vagy szakadozva gyakorlott nyomást, lökést, mozditást jelentő tasz, taszít, taszigál; d) a több irányban szétterjedő, szétnyiló, szétmenő távolságot jelentők: tág, tál, tályog (vértál), tár (ige), tát; mely értelemben rokon hozzá azon sza sze, melyből szana-szét eredtek; e) az egyensulyi középponttól, egyenes vonaltól távozó, ideoda biczegő, hajló tántor, tántorog, tántorodik, tántorít (hová talán magát a táncz szót is sorozhatjuk), a midőn alapfogalomban és hangban hasonló e gyökhöz a félrehajlási csa, honnan csák, csákó, csákány, csáklya, csámpa stb.; továbbá: sa ezen származékokban:sanda félre néző, sánta biczegve félre lépdegelő; f) az alulról fölfelé távozó, illetőleg emelkedő tám, támad, támaszt, melyhez hangváltozattal rokon gyám, gyámol, gyámolít szók gyöke gya. Ezen ta máskép: to, honnan e változatok: taa toa, tad tol, taliga toliga, taszit toszit, sőt némely származékokban csak e második divatozik: tob (dob), tova, tovább, tolong, told, toldúl. Néha tu-ba megyen által, mint: tuszkol, tuszkál, tusa, tusakodik, túl. | |
* | |
| magas hangon ~TE, (1), öszvetett igehatárzó-képző, mely megfelel e kérdésre: mikor? pl. hajdan-t v. hajdan-ta, régen-te, napon-ta, éjen-te, a székelyeknél: füen-te, legény-te, leány-ta. | |
* | |
| ~TE, (2), a sokszorozó igehatározókhoz járul; l. ~SZĚRTE. | |
* | |
| ~TE, (3), névképző, pl. vi-ta, ha-ho-ta, faj-ta, cseme-te, szövő-te. ,Te-sz' ige gyöke. | |
* | |
| l. TA alatt. | |
* | |
| l. TA alatt. | |
* | |
| (Táp), falu Győr m.; helyr. Táp-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Győr m.; helyr. ~Sz. Miklós-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros Somogy m.; helyr. Tab-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, puszták Nógrád m.; helyr. Táb-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Fehér m.; helyr. Tabajd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mn. tt. tabajdok-ot. A Tájszótárban Gyarmathi Sámuel után am. mocskos; alkalmasint t előtéttel abajdok-ból származott, mely a székelyeknél Kríza János szerént azt is jelenti: ízlés és arány nélküli nagy test vagy mív, pl. nagy abajdok ember; abajdokul rakott asztag. l. TAJDOK. | |
* | |
| fn. tt. tabak-ot. A törökben közönséges kiejtéssel am. tímár. Írva: dabbágh. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. Tabdi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| mn. tt. tabértos-t v. ~at, tb. ~ak. Kemenesalon am. tág, terjedt, terepes, pl. tabértos száj. Alaphangra és alapfogalomra hasonló a terjedésre vonatkozó tág, tát, távol szókhoz. Mi alakját illeti, gúnyos jelentésénél fogva egyezik a szinte gúnyos lámpértos, hóbortos, csipertes melléknevekkel. | |
* | |
| erdélyi falu Meggyes-székben, helyr. Tabiás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. tábit-ot. Habos selyemszövet. Párizpápainál: sericum undulatum. Szabó Dávidnál: habos csemelet. Elavúlt s idegen eredetű szó. Faludinál: tábat. Francziául: tapis, Heyse szerént: gewässerter Doppeltaffet, Silbermohr, a persa utabi szótól mely szerénte am. kostbarer Seidenstoff. | |
* | |
| fn. tt. táblá-t. 1) Széles ért. lapos, és aránylag vékony rétü tömör test, mely rendesen négyszögletü, s mesterség által különféle használatra képeztetik olyanná. Anyagra nézve: vastábla, aranytábla, fatábla, üvegtábla, kőtábla, palatábla. Czélra nézve: ablaktábla, kályhatábla, padlótábla, számvetőtábla, irótábla, könyvtábla, tilalomtábla, gyurótábla stb. 2) Asztal. Éttábla, terített tábla. Úri, vendégi tábla. Nagy táblához ülni. Törvényszéki, tanácsteremi, országgyülési, alsó, felső tábla, (mely nevek alatt az egész alsó, felső házat értjük). Pesti, Marosvásárhelyi királyi tábla (= törvényszék). Szabótábla, melyen szabnak, vasalnak. 3) Átv. lap, levél, melyen holmit följegyeznek. Nemzedéki, időszámlálási, történeti, viaszos táblák. Rajztábla. 4) Földmivelők nyelvén, táblához hasonló alakú különkülön földosztály. Tábla szőlő, tábla föld. Két táblát buzával, hármat rozszsal bevetni. 5) Képes kifejezéssel, valamit a sziv táblájára vésni, am. hálaemlékezetben tartani.
Közvetlenül a latin tabula után képeztetett, mely számos más európai nyelvekben is feltaláltatik, ú. m. a spanyol nyelvben szintén tabla, az olaszban tavola, a csehben tabule, tabulke, a francziában s angolban table (természet szerént az illető nyelvbeli kiejtéssel), német-, holland-, oroszban tafel, svédben taffel, tafla stb. sőt a persában is: tablah. (discus vel tabula lignea. Vullers). Adelung azt mondja róla, hogy e szónak (a németben) igen régi kora azt mutatja, hogy az a latinnak inkább oldalrokona származéka, s eredhet vagy a tulajdonképeni táf törzstől, mely hosszasági és szélességi kiterjedés fogalmát látszik magában rejteni, vagy az elavult tafen (levelekre szelni) igétől. Az első értelemben egyező volna a magyar táv szóval. | |
* | |
| (tábla-biró) ösz. fn. A magyar alkotmánynak 1848. előtti korában, a főispáni hivatal által kinevezett s meghitelt, megyei különösen törvényszéki ülnök. Hasonló czimet viseltek a papi nemesszékek ülnökei is. Több tek. nemes vármegyék táblabirája. Vajkai, Verebélyi, Bácsai, Füssi, Vecsei nemesszékek táblabirája. | |
* | |
| (tábla-birói) ösz. mn. Táblabirót illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Táblabirói czim, hivatal, fizetés. | |
* | |
| (tábla-biróság) ösz. fn. Táblabirói rang, hivatal, czim. | |
* | |
| (tábla-i) mn. tt. táblai-t, tb. ~ak. Bizonyos táblát, különösen országgyülésit, és felsőbb törvényszékit illető, ahhoz tartozó. Alsó táblai tárgyalások a néhai országgyüléseken. Királyi táblai biró. | |
* | |
| (tábla-kő) ösz. fn. l. PALA. | |
* | |
| (tábla-legény) ösz. fn. A szabóműhelyben első legény, ki a szabáshoz ért, s ebben valamint a munkák kiosztásában az illető mester képét viseli, vagy őt pótolja. Özvegy szabóné táblalegénye. | |
* | |
| (tábla-papiros) ösz. fn. Vastag, tömör, kemény papiros, melyet holmi táblaféle műnek, eszköznek használnak. | |
* | |
| (tábla-as) mn. tt. táblás-t v. ~at, tb. ~ak. Táblával ellátott, fölszerelt. Táblás tanterem. Táblás padolat. V. ö. TÁBLA. | |
* | |
| (tábla-mű) ösz. fn. Koczkásan kimetszett, s kisebb nagyobb mesterséggel öszveszerkezett deszkadarabokból álló mű, nevezetesen padolat. | |
* | |
| (tábla-az) áth. m. tábláz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Táblaféle szabásu koczkákkal ellát, kirak. Táblázni a padolatot. 2) Bizonyos terjedelmű földet táblákra feloszt. 3) Hirdető, tudósító, tilalmazó táblával lát el valamit. Kitáblázni a határt, melyen tilos a vadászat. 4) Hatósági hivatalos könyvbe bizonyos adósságot bejegyez. Házára több ezernyi adósságot betábláztak. A lefizetett kölcsönt kitáblázni. | |
* | |
| (tábla-az-ás) fn. tt. táblázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit tábláznak. Padolattáblázás. A határnak kitáblázása. Adósság betáblázása, kitáblázása. V. ö. TÁBLÁZ. | |
* | |
| (tábla-az-at) fn. tt. táblázat-ot, harm. szr. ~a. Táblaalakú deszkakoczkákból szerkezett kirakat. Padolat táblázata. Viaszos, tarkatáblázat. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Tabod-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Tabód-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. tábor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Szabad ég alatti tér, melyen a hadsereg sátorokban, vagy más ideiglen állitott hajlékokban megtelepedik, tanyát üt, s rövidebb vagy hosszabb ideig tartózkodik. Kijelölni, kimérni, bekeríteni, körülárkolni, megerősíteni a tábort. Táborba szállani. Tábort verni, ütni. Tábort járni. A tábort elhagyni. A táborból kiütni. 2) Az ily nyilt téren tanyázó hadsereg. Megtelepíteni, megindítani a tábort. Rajta ütni a táboron. Egész táborral megtámadni az ellenséget. A tábort szükséges szerekkel, élelemmel ellátni. 3) Átv. pusztító, kártevő, vándorló állatsereg. A vidéket ellepte a sáskák tábora. Eléjön általán a szláv nyelvekben. Törökül és mongolul: ordu, mely fordított alakban volna: du-or, du-v-or.
Ha a magyarból elemezni szabad, és alapfogalmul azt veszszük föl, hogy a tábor terjedt, tág, nyílt helyet jelent, úgy törzse (táb) egyező a távol, tág, tát, tár terjedésre vonatkozó szók törzsével: tá vagy táv. A magyarban rokon hozzá még gyökbetükben tanya, és a Kemenesalon divatos tabértos, am. tág, terepes; Táb helynevek is vannak Nógrád megyében. | |
* | |
| major Sopron m.; helyr. Tábor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Győr m.; helyr. Táborhely-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tábor-i) mn. tt. tábori-t, tb. ~ak. Tábort illető, ahhoz vagy abba tartozó, arra vonatkozó. Tábori élet; tábori ágy; tábori asztal; tábori pap; tábori oltár; tábori orvos; tábori sátorok; tábori jelszó; tábori lobogó; tábori székek, ágyúk, eszközök, készületek. | |
* | |
| (tábor-járás) ösz. fn. A táborból fölkerekedett hadseregnek tovább vonulása. | |
* | |
| (tábor-kar) ösz. fn. Valamely ezrednek öszves főbb tiszti kara. | |
* | |
| (tábor-kari) ösz. mn. Táborkarra vonatkozó, ahhoz tartozó. Táborkari állomás, százados, őrnagy. | |
* | |
| (tábor-kórház v. ~kóroda) ösz. fn. A táborhoz tartozó kórház. | |
* | |
| (tábor-korona v. ~koszoru) ösz. fn. Díszkorona, a régi római katonáknál, kik az ellenség táborába először betörtek. (Corona castrensis, v. vallaris) | |
* | |
| (tábor-küldés) ösz. fn. Tábort képző hadseregnek bizonyos helyre, vagy ellenség ellen indítása, szállítása. | |
* | |
| (tábor-ol-ás) fn. tt. táborlás-t, tb. ~ok. l. TÁBORLAT, és TÁBOROZÁS. | |
* | |
| (tábor-ol-at) fn. tt. táborlat-ot, harm. szr. ~a. Táborilag szerkezett hadsereg járata, működése, különösen valamely hadi erősségnek megszállása. | |
* | |
| (tábor-ol-at-i) mn. tt. táborlati-t, tb. ~ak. Táborlatra vonatkozó, azt illető. Táborlati üteg. Táborlati gátak. Táborlati tanya. | |
* | |
| (tábor-láz) ösz. fn. Erős rohamú láz neme, mely kivált nyári hónapokban a táborozó hadseregekben szokott pusztítani. | |
* | |
| (tábor-ol-ó) mn. tt. táborló-t. Táborral valamely hadi erősséget megszálló. Táborló lövöcs. Táborló sereg. Táborló tüzérség. Táborló tűztelep. | |
* | |
| (tábor-nagy) ösz. fn. Általán több tábornak, illetőleg öszves hadseregnek főparancsnoka. (Feldmarschall). Altábornagy. (Feldmarschall-lieutenant). | |
* | |
| (tábor-nagy-helyettes) ösz. fn. Másodrangu tábornagy. | |
* | |
| (tábor-nagyi) ösz. mn. Tábornagyra vonatkozó, azt illető. Tábornagyi rang, méltóság. | |
* | |
| (tábor-nok) fn. tt. tábornok-ot, harm. szr. ~a. Általán megfelel neki az idegen general, mint egy külön tábort képező hadseregnek vezére, főnöke. Lovassági, gyalogsági tábornok stb. | |
* | |
| (tábor-nok-i) mn. tt. tábornoki-t, tb. ~ak. Tábornokra vonatkozó, azt illető. Tábornoki rang, állás. Tábornoki kar. Tábornoki test. | |
* | |
| (tábor-nok-ság) fn. tt. tábornokság-ot, harm. szr. ~a. 1) Tábornoki állás v. rang. 2) Tábornokok összesége. | |
* | |
| (tábor-ol) áth. és önh. m. táborol-t. Táborral valamely hadi erősséget megszáll. Körültáborol. | |
* | |
| (tábor-orvos) ösz. fn. Táborban működő orvos. | |
* | |
| (tábor-oz) önh. m. táboroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Táborban, szabad ég alatt tanyáz. Vár környékén, mezőn táborozni. Trója alatt tíz évig táboroztak a hellenek. | |
* | |
| (tábor-oz-ás) fn. tt. táborozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Táborban, azaz, szabad ég alatt fölütött sátorokban tanyázás, tartózkodás. | |
* | |
| (tábor-őr) ösz. fn. A tábor körül vigyázó őr. | |
* | |
| (tábor-szěm) ösz. fn. A tábortól bizonyos távolságnyira fölállított őr, vagy őrség, hogy az ellenség mozgásait szemmel tartsa. | |
* | |
| (tábor-szer) ösz. fn. A táborhoz tartozó, illetőleg a hadviseléshez megkivántató mindennemű szerek és készületek. | |
* | |
| (tábor-szer-nagy) ösz. fn. Fő hadi parancsnok, ki különösen a hadsereg nehéz lőszereire ügyel föl. (Feldzeugmeister). | |
* | |
| (tábor-vég-őr) ösz. fn. A mozgó tábort némi távolságban követő, és annak biztosságára figyelő őrsereg, s ennek egyes tagja. | |
* | |
| (tábor-zene) ösz. fn. A táborban tanyázó hadsereg zenekara által játszatni szokott hadi zene. | |
* | |
| hangutánzó gyök tacsak törzsben s ennek tacsakos és tacskolódik származékaiban. | |
* | |
| fn. tt. tacs-ot. Kenessey Albert Hajózási Műszótárában am. csat kötélből vagy kötélen (Klampf); továbbá: vetőkötél (Fangseil); melyről a jeles szerző azt mondja: "Győr megyében hallottam e szót, valamint tacsolni, tacsot vetni és tacsvetést is. Tacs - úgy mond - valószinüleg csak a csat változata (mint ez czölönk és kölöncz-czel történik); t. i. ha a vetőkötéllel valamit halászunk, erre csatot kell csinálnunk." | |
* | |
| (1), rag nélkül divatozó gyermeknyelvi szó, s am. tova, messze, el. Menjünk tács! Elment tács! Máskép: tátá, táti. V. ö. TA. | |
* | |
| elvont törzs tácsó és tácsog székely szókban; egyezik t előtét nélkül ács (= áncs, ámcs) törzszsel ácsorog szóban. | |
* | |
| erdélyi falu a beszterczei kerületben, helyr. Tács-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tál-csa) fn. tt. tácsát. Kis tál, kisfatál. Tájszótár. | |
* | |
| (tacs-ak) önállólag nincs szokásban, hanem csak takacsos és tacskolódik szókban mint törzs szerepel. | |
* | |
| (tacsak-os) mn. tt. tacsakos-t v. ~at, tb. ~ak. Balatonmelléki tájszó am. lucskos, pocskos, latyakos; néhutt: hangáttétellel: csatakos. | |
* | |
| (tacs-ka) fn. tt. tacskát. 1) Pólya, kendő, vagy lepedő, melylyel a falusi nők a kisdedet magukhoz kötik, midőn a háztól távol, pl. a mezőre mennek. Gyöke a kirándulásra vonatkozó gyermeknyelvi tacs. V. ö. TA, és TACS, (3), TÁCS, (1). 2) Bodrogközben am. targoncza, talicska, hihetőleg összehúzva talicska szóból. | |
* | |
| puszta Vas m.; helyr. Tacskánd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn, tt. tacskó-t. 1) Kis fajtáju fütyésző vadászeb. Mint a tacskók ugyan fölfütyészik. (Molnár A.). Tacskók mindent fölfityésznek. (Káldi). Alkalmasint a német Dachshund után alakult. 2) Átv. gyereknek szokták mondani, midőn megvetőleg vagy némileg feddve szólnak hozzá; innen Kríza János szerént a székelyeknél am. kölyök, poronty. Eredj te tacskó! | |
* | |
| (tacs-ak-ol-ó-od-ás) fn. tt. tacskolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valamely testnek ütés, nyomkodás által megzuzása, megtörődése. V. ö. TACSKOLÓDIK. | |
* | |
| (tacs-ak-ol-ó-od-ik) belsz. m. tacskolód-tam, ~tál, ~ott. Ütődés, csapódás által megtörődik, öszvezuzódik, pl. a gyümölcs. Törzse tacsk hangutánzó, s am. pacsk ,pacskolódik' szóban. Székely tájszó. A Tisza mellett: zöcskölődik. | |
* | |
| (tács-ó) mn. tt. tácsó-t. A székelyeknél am. ügyetlen, szájtátó v. tátott száju, mamlasz, ostoba; máskép ugyanott: ánkucza. Azon gúnyszók osztályába tartozik, melyek szájtátó ostobaságra, bámulásra vonatkoznak, milyenek: táté, tájbász, tatri, melyekben alaphangok: ta, tá. V. ö. BÁ, BÁMÉ. | |
* | |
| (tács-og) önh. m. tácsog-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. szájtátva bámészkodik, ámolyog. | |
* | |
| (tács-og-ás) fn. tt. tácsogás-t, tb. ~ok. Szájtátva bámészkodás. V. ö. TÁCSOG. | |
* | |
| falu Fehér m.; helyr. Tácz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. TÁLCZA. | |
* | |
| férfi kn. tt. Tádé-t, Tadus-t. Thaddaeus, mely síriai nyelven am. okos. | |
* | |
| fn. tt. tafotá-t. Könnyebbféle selyemszövet, melynek szálai legkevesbbé tömöttek. Melléknevül használva am. ilyen szövetből való. Tafota ruha, kendő, kárpit. Átv. tafota alma, világos, mintegy átlátszó, sima héju almafaj. Tafota gyomrú kényes ember. (Káldi Innep. préd. 67. l). Idegen eredetü szó. Németül: Taffet, olaszul: taffetta, spanyolul: tafetan, francziául: taffetas, melyeket a nyelvészek a persa táftah szótól származtatnak, ez pedig Vullers szerént selyem szövetféle (genus telae sericeae vel serici), táf-tan igétől, melynek egyik jelentése: torquere filum. | |
* | |
| (tafota-as) mn. tt. tafotás-t, tb. ~ak. Tafotával ellátott, béllelt, szegélyzett. Tafotás mente, dolmány. | |
* | |
| fn. tt. tag-ot, harm. szr. ~ja. 1) Az állati testnek mintegy kisarjadzó része, melyet egy más részszel, illetőleg a deréktesttel csukló, vagy íz köt öszve, milyenek a lábak, kezek, karok, ujjak stb. Marhatag. Nagy tagu. Erős, izmos, vastag, vékony tagok. Minden tagja fáj, reszket bele. A fenerágta tagot elvágni. Férfitag, máskép: nemző-tag v. vessző. Szarvastag, szarvasczomb. 2) Szélesb ért. minden felbonczolt, darabokra, izekre választott rész, honnan tagolni, feltagolni az ökröt, am. részekre, konczokra, vagdalni. 3) Átv. bizonyos testülethez, egyesülethez tartozó személy. Család, nemzetség, nemzet tagja. Egyházi, polgári társulat tagja. A magyar tudományos akadémiának igazgató, tiszteleti, rendes, levelező tagja. A Kisfaludy-társaság tagja. Több tudományos, gazdasági stb. társulat tagja. Tanács, törvényszék, hatóság tagja. 4) Földbirtokra vonatkozva, am. bizonyos, terjedelmü földdarab, mely valamely egésznek (egész határnak) mintegy tagját teszi. Egy tagban ezerhold szántóföld, rét és legelő jutott neki. Tagerdő. 5) A szószerkezetben egy-egy ízt jelent, melyet öszvetéve szótag-nak nevezünk. Alaphangra, és fogalomra legközelebb áll hozzá: szak, mely szintén valamely egésznek egyen részét teszi, honnan tagolni, am. szakokra osztani, választani valamit, továbbá tagló és szakócza körülbelűl hasonló vágóeszközt jelentenek. Oszmanli-török nyelven tike rész, darab, pl. tike tike, darabonként, tikelemek, taglal-ni, szétdarabol-ni. (Vámbéry). | |
* | |
| elvont gyöke tagad igének és származékainak; l. TAGAD. | |
* | |
| magas hangon: ~TEG, (1), mint melléknévi összetett képző kiegészítve am. ~atag, ~eteg; l. ~ATAG, ~ETEG. ,Veszteg' és ,szörnyeteg' szókban némi eltérés látszik; l. ezeket. | |
* | |
| magas hangon: ~TEG, (2). Ritka használatu igehatározói összetett képző, pl. viszon-t-ag, ezen-t-eg, melyekben az ag eg inkább csak toldalék, mint ottan-ag, itten-eg szókban is. | |
* | |
| (ta-ag) mn. tt. tág-at. Általán, a minek szélei, körvonalai, határvető korlátai aránylag távol esnek egymástól, minélfogva a közéjök foglalt tér elég nagy, széles, bő. Tág út, útcza, udvar, terem, szoba. Tág szekrény. Különösen, ami nem feszes, nem szoros, ami öblöt csinál vagy hagy. Tág csizma, nadrág, másképen: bő. Átv. tág lelkiesméret, mely az erényesség korlátain túl csapong, mely az erkölcsi törvényt nem veszi szorosan, és sokat enged magának; tág fegyelem, nem szigorú, sőt igen is engedékeny.
Minthogy alapfogalomban a tág olyasmit jelent, melynek szélvonalai bizonyos középponttól távol esnek, innen okszerüleg állíthatni, hogy gyöke azon ta, mely több hasonló fogalmú szók alapját teszi, milyenek tát, tár, távolít. Képzője ag, melylyel egyesülve s öszveolvadva lett tág. V. ö. TA, és AG, EG, OG, ÖG képző. Idegen nyelvek között, Vámbéry szerént tágúl szóval egyezik a csagataj-oszmanli török tagil szó, mely szerénte am. szétszóródik, elterjeszkedik. | |
* | |
| (ta-g-ad) áth. m. tagad-tam, ~tál, ~ott v. ~t. 1) Valamely állításnak ellenkezőjét vitatja, vagyis azt mondja felőle, hogy nincs úgy, hogy nem való, nem igaz, nem történt. A vádlott gonosztévő mindent tagad. Tagadom, hogy valaha láttalak. Az okoskodás előzményét megengedem, következményét tagadom. Ha tetted, ne tagadd. Aggszó de igaz, hogy betegséget, sántaságot, szegénységet senki el nem tagadhat. (Km.). 2) Azt állítja, vitatja, vagy kijelenti, hogy közte, és más valami között viszony nincsen, vagy ha volt, azt magától eltolja. Ez értelemben igekötőkkel használtatik. Eltagadta apját, anyját, rokonait. Kitagadta a fiát minden keresményéből. Eltagadta a hitét, nemzetiségét. Mindent megtagad tőlem, mit sem ad.
E szónak egyenes ellentéte vall, azaz, valamiről azt állítja, hogy úgy van, tehát aki valamit tagad, azt mondja, nincs úgy; de a vall és van ezt is teszi, habeo, tehát a tagad másod jelentése is am. valamiről azt állítja, hogy nem bírja, hogy nem az övé, hogy semmi köze vele. Ezek szerént a tagad alapfogalomban am. valamit nemel, latinul negat, németűl verneinen, t. i. amaz a ne, emez a nein tiltó tagadó gyököktől. Hasonlóan a magyar tagad gyöke lenne azon ta, mely távolodásra vonatkozik, miért midőn valamit tagadunk, így is szoktunk szólani: távol legyen tőlem, hogy ezt cselekedtem volna. A gyökszótag és az ad képző közé úgy csúszott be a g, mint a tegez v. teget igébe, melynek gyöke a második személynévmás te. Végre megjegyzendő, hogy ez igében az ad képző nem ön-, hanem átható erővel bír, mi több más szónál is eléfordúl, pl. ragad (rapit), fogad, feled. Csagataj nyelven Vámbéry szerént tang-mak. | |
* | |
| (ta-g-ad-ás) fn. tt. tagadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyilatkozás, mely által valamit tagadunk, ez igének minden értelmében. Vakmerő, szemtelen tagadás. Eltagadás, megtagadás, kitagadás. Törvényben tagadás jó. (Km. Si fecisti nega). Mi tagadás benne, azaz, nincs mit tagadni, valljuk meg az igazat. V. ö. TAGAD. | |
* | |
| (ta-g-ad-hat-atlan) mn. tt. tagadhatatlan-t, tb. ~ok. Amit tagadni nem lehet, napnál világosabb, köztudomásu, ami bizonyosan megtörtént. Tagadhatatlan tény. Az tagadhatatlan, hogy...... Határozóként am. tagadhatatlanul. | |
* | |
| (ta-g-ad-hat-atlan-ság) fn. tt. tagadhatatlanság-ot. Valamely létnek, eseménynek bizonyossága, kétségbe hozhatatlansága. | |
* | |
| (ta-g-ad-hat-atlan-ul) ih. Oly bizonyosan, oly világosan, oly köztudomásilag, hogy tagadni, kétségbe hozni lehetetlen. | |
* | |
| l. TAGADHATATLAN. | |
* | |
| (ta-g-ad-ó) mn. tt. tagadó-t. 1) Aki valamit tagad, meg nem vall. Büntetteit tagadó tolvaj, útonálló, gyilkos. 2) Ami tagadást foglal magában. Tagadó válasz, levél. Tagadó mondat. Tagadó szóképző, tagadó szócska, pl. nem, nincs, sehol. | |
* | |
| (ta-g-ad-ó-lag) ih. Valamit tagadva, ellenkezőt állítva, nemet mondva. Tagadólag válaszolni. | |
* | |
| (ta-g-ad-ó-lag-os) mn. tt. tagadólagos-t v. ~at, tb. ~ak. Ami tagadólag mond valamit, vagy az állítmánynyal ellenkező viszonyú. Ellentéte: állítólagos. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~Megyes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (ta-g-ad-va) ih. Tagadás által, meg nem vallva, ellenmondva. A világ tagadva szaporodik. (Km.). | |
* | |
| (tag-alkat) ösz. fn. Az állati test tagjainak egymáshoz viszonyló szervezete, minősége, kifejlett állapota, termete. Arányos, idomos, erős tagalkat. | |
* | |
| (ta-ag-an) ih. Szélesen, bőven; nem feszesen, nem szorosan. | |
* | |
| (tag-ár) ösz. fn. Bujakór neme, mely tisztátalan személylyel történt elhálás következtében támad, s a megromlott nemi magnak folytonos csepegésében áll. máskép: kankó, némelyek szerint: takár (takonyár. Gonorrhea). | |
* | |
| (ta-ag-as) mn. tt. tágas-t v. ~at, tb. ~ak. Tág területű, széles, terjedt, egymástól távul fekvő korlátok v. határvonalak közé foglalt. Tágas út, útcza, udvar, terem, szoba, szinház. Tágas az út (km.), azaz elmehetsz. Tágas szék, ágy, kapu, öböl. Ellentéte: szűkes, szoros, keskeny. V. ö. TÁG. | |
* | |
| (ta-ag-as-an) ih. Tágas, terjedt állapotban, vagy minőségben. | |
* | |
| (ta-ag-as-ság) fn. tt. tágasság-ot, harm. szr. ~a. Aránylag nagy terjedelműség, szélesség, bizonyos tér korlátainak egymástól távolsága. V. ö. TÁG, TÁGAS. Mint mértékre vonatkozó magában foglalja a szélességet, és hosszúságot. | |
* | |
| (tagba-szakadt) ösz. mn. Deli, arányos testalkatú. Kríza J. szerént: teljes idomos termetü. Szabó Dávidnál: nagy tagba szakadt. Székely szó. | |
* | |
| (tag-bénúlás) ösz. fn. Bénulás, mely valamely tagot ér, pl. nyelvet, kezet, lábat. V. ö. BÉNULÁS. | |
* | |
| (tag-beszéd) ösz. fn. Taglejtéssel kifejezett gondolat; v. a gondolatnak, szándéknak taglejtéssel kifejezése. | |
* | |
| (tag-el-esés) l. TAGBÉNÚLÁS. | |
* | |
| (tag-erdő) ösz. fn. Erdő, mely egy tagban van, az Erdészeti Műszótár szerént körülbelül az ami a mezőgazdaságnál a dűlő; tag magában is használtatik ugyanazon értelemben. | |
* | |
| (tag-fájdalom) ösz. fn. Fájdalom, melyet valamely tagunkban érezünk, ilyen a görcs a lábakban, szakgatás a karban. | |
* | |
| (tag-hordozás) l. TAGJÁRTATÁS. | |
* | |
| (ta-ag-ít) áth. és önh. m. tágít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Bizonyos térnek széleit, korlátait, határvonalait egymástól távolabbra viszi, s az által a köztök levő helyiséget nagyobbítja, másképen: bővít, illetőleg: szélesít. 2) Ami feszesen, szorosan állott, megereszti, kinyújtja. Megtágítani az övet, hevedert. Kitágítani a csizmát. 3) Átv. ért. s önhatólag: erkölcsi korlátozásban, szigorban, fenyítékben alábbhagy, vagy némi szoros állapoton segít, bizonyos terhet kevesbít, enged. Erősen veszi a dolgot, s nem akar tágítani. A kiadott parancson tágítani. Tágítani a rabok sorsán. Ez előbbi bajunkon, terheinken sokat tágított. Nem tágítani a dolgon. Gondjaim tágítanak. (Szabó Dávid).
"A bölcsön tudomány, erő Nem tágít a hadak hírkereső fián." Vörösmarty. | |
* | |
| (ta-ag-ít-ás) fn. tt. tágítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit tággá teszünk, kiszélesitünk, vagy hogy ne szorítson, megeresztünk, kinyújtunk. Átv. engedés, alábbhagyás, kevesebb erőfeszítés. V. ö. TÁGÍT. | |
* | |
| (tag-jártatás) ösz. fn. Szoros ért. a tagok, különösen a kezek, karok mozgatása,
mennyiben a szóbeszédet kíséri, és nyomatékozza, vagy a némabeszédnek jellemző eszköze. Szélesb. ért. az egész testnek, nevezetesen az arczvonásoknak a gondolatok, érzelmekhez képest mozgalmi változatai; máskép: taglejtés, taghordozás. | |
* | |
| (tag-játék) ösz. fn. Különösebben az érzeményeknek tagjártatással kifejezése. | |
* | |
| (tag-ol-al) áth. m. taglal-t. 1) Az állati testet tagokra, ízekre, darabokra, konczokra stb. metéli, szabdalja, vagdalja, bonczolgatja. Az ökröt leütik, azután taglalják. Föltaglalni a szarvast, őzt, az asztalra adandó ludat, pulykát. A hullák orvosi fölmetélésére szabatosabban a bonczol, bonczolgat használtatik. Kettőztetett képzőjénél fogva gyakorlatot, tehát többet jelent mint az egyszerű tagol. 2) Átv. valamely elmemüvet, eseményt, tényt, szóval szellemi vagy erkölcsi egészet tagonként alkatrészeire felbont, azokat egyenként vizsgálat, bírálat alá veszi. Költeményt, tudományos értekezést taglalni. A felpörös vádait és alpörös védokait taglalni. A szókat nyelvészetileg taglalni, elemeikre, alkatrészeikre bontani. V. ö. TAGOL. | |
* | |
| (tag-ol-al-ás) fn. tt. taglalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit taglalunk; illetőleg bonczolás, vizsgálás, részletezés, elemezés. V. ö. TAGLAL. | |
* | |
| (tag-ol-al-at) fn. tt. taglalat-ot, harm. szr. ~a. Taglalás elvont értelemben véve, mint lettdolog, mint eredmény. A taglalatból kitünt, hogy... A taglalat szerint a kérdésben levő szó három részből áll. | |
* | |
| (tag-ol-al-ó) mn. és fn. tt. taglaló-t. Aki valamit taglal, tagokra, ízekre választ, illetőleg bonczoló, részletező, elemező, egyenként vizsgáló. Jelent eszközt is, melylyel valamit taglalnak (tagló). V. ö. TAGLAL. | |
* | |
| (tag-ol-at), l. TAGLALAT. | |
* | |
| (tag-lejtés), l. TAGJÁRTATÁS. | |
* | |
| (tag-ol-ó) fn. tt. tagló-t. Mészárosok bárdja, melylyel a barmot leütik, s nagyobb tagokra szabják, különböztetésül a kivágó bárdtól, melylyel a húst a székben konczonkint elvagdalják. | |
* | |
| (tag-mere-dés v. ~merevség) ösz. fn. Egy vagy több tagnak merev állapota. | |
* | |
| (tag-ók) mn. tt. tagók-ot. Aránylag nagy tagú, csontos, izmos karu, lábszáru, kezü stb. Nagyító melléknév, mint pofók, szemők, pirók, monyók, szájók. V. ö. TAGBASZAKADT. | |
* | |
| (tag-ol-ó) fn. tt. tagló-t. Így nevezik különösen a mészárosfejszét. | |
* | |
| (tag-ol) áth. m. tagol-t. 1) Állati testet tagokra, metsz, vág, hasít; kettőztetve s gyakorlatilag: taglal. Igekötőkkel: föltagolni, öszvetagolni valamit. 2) Átv. elemez, részletez, alkatrészeire bont, bonczol valamit. Különösen a nyelvtanban tiszta érthető részekre, szótagokra oszt. 3) Képes kifejezéssel, valakit derekasan, tagról tagra megver, megdönget. Jól eltagolták, megtagolták. | |
* | |
| l. TAGLALÁS. | |
* | |
| l. TAGLALAT. | |
* | |
| helyesebben: TÁGAN; l. ezt. | |
* | |
| l. TAGLALÓ. | |
* | |
| (tag-ol-t) mn. Tagokra, részekre, ízekre választott. Különösen a nyelvtanban, tiszta, érthető szótagokra osztott. | |
* | |
| (tagon-ként) ösz. ih. Minden tagot külön véve, egyenként, részenként, elemekre osztva, választva. V. ö. TAG. | |
* | |
| (tag-os) mn. tt. tagos-t v. ~at, tb. ~ak. Aminek több tagja van, vagy aránylag nagy, erős, izmos tagokkal ellátott, mint: vállas, czombos, csontos, tenyeres, talpas, melles, faros. Átv. több külön részekből álló. Tagos erdő, mennyiben vágásokra van osztva. Tagos osztály, melyben a részek egy tagban méretnek és adatnak ki. | |
* | |
| (tag-os-ít) áth. m. tagosít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Valamely közös földbirtokot bizonyos alaparány szerint az illető összes birtokosok között külön-külön részekre s mintegy tagokra feloszt, hogy kiki a maga jutalékát kizáró joggal birhassa, és mivelhesse. Az erdőket, közlegelőket tagosítani. Továbbá, szokottabb értelemben némely újabb törvényekben hozott szabályok szerént az ugyanazon határban külön-külön, elszórva birt földrészek helyett egy tagban vagyis egy tömegben, hasonló értékü telket mér ki, minélfogva az illető közbirtokosok mindegyike egy-egy tagban, egy tömegben kapja a magáét. A régi jobbágy-telkeket tagosítani. A telekhez tartozó szántóföldeket, réteket, legelőket tagosítani. | |
* | |
| (tag-os-ít-ás) fn. tt. tagosítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Osztályozás neme, melyszerint valamely közbirtokot tagosítanak, illetőleg elszórva létezett birtokrészeket egy tagba vagyis tömegbe egyesítenek. V. ö. TAGOSÍT. | |
* | |
| (tag-osztály) ösz. fn. Földbirtokot illető osztály, mely tagosítás által eszközöltetik. V. ö. TAGOS; TAGOSÍT. | |
* | |
| (tag-oz) áth. m. tagoz-tam, ~tál, ~ott. l. TAGOL; és TAGOSÍT. | |
* | |
| (tag-oz-ás) fn. tt. tagozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. TAGOLÁS; és TAGOSÍTÁS. | |
* | |
| (tag-oz-at) fn. tt. tagozat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Tagozás elvont értelemben. 2) A tagok vagyis részek öszvesége, együttes állapota. | |
* | |
| (tag-oz-at-os) mn. tt. tagozatos-t v. ~at, tb. ~ak. Tagokra, részekre választott, osztott. l. TAGOLT. | |
* | |
| (tag-oz-ott-ság) fn. tt. tagozottság-ot, harm. szr. ~a. Tagozott (tagolt vagy tagosított) állapot, minőség. | |
* | |
| (tag-rán-dítás v. ~rándúlás) ösz. fn. Valamely tagnak rendes állapotából erőszakos meg- v. kimozdítása, vagy mozdúlása. | |
* | |
| (tag-szakgatás) ösz. fn. Csúzos, köszvényes, úgy nevezett száraz fájdalom, mely úgy szokott jelenkezni, mintha az inakat és ízeket szakgatná, ránczigálná. | |
* | |
| (tag-talan) mn. tt. tagtalan-t, tb. ~ok. Aminek kifejlett vagy érzékileg észlelhető tagja v. tagjai nincsenek. | |
* | |
| (tag-társ) ösz. fn. Kik bizonyos egyesületnek, szervezett társulatnak tagjai, azok egymás irányában tagtársak. (Collega). | |
* | |
| (tag-ú) mn. tt. tagú-t, tb. ~ak. Taggal biró, taggal ellátott. Csak más szóval viszonyban használtatik. Egy tagú, két, három, négy tagú szó, mondat. Arányos tagú. Idomtalan tagú. | |
* | |
| (ta-ag-úl) önh. m. tágúl-t. Tággá leszen, azaz, szélesűl, bővűl, szétterűl, öble nagyobbúl illetőleg feszessége, szoros állapota enged. Tágúl, kitágúl, a csizma. Tágúl a heveder, az öv. Átv. erkölcsileg enged, alábbhagy, szigorusága szünik. Tágúl a fegyelem. Megtágúlnak a társadalmi viszonyok. Néha am. távozás által ritkúl. Tágúlnak a vendégek. Tágúlj innét! V. ö. TÁG. | |
* | |
| (ta-ag-úl-ás) fn. tt. tágulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapotváltozás, midőn ami elébb aránylag szük, keskeny, szoros, feszes, illetőleg szigorú volt, téressé, öblössé, szélessé, illetőleg engedékenynyé leszen. V. ö. TÁGÚL. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Tagyon-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, puszták Komárom m.; helyr. Tagyos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| kötszó, mely a régieknél am. akkor, azután, annakutána. "Tahát Jézus viteték a kietlenbe." Münch. cod. Máté 4. 1). Káldinál ezzel fejeztetik ki: "akkor." "Tahát vépének ő hozjá." U. o. 15. l. Káldinál szintén: "akkor." "Tahát jöved, ajándokozjad te ajándokodat." (Pestinél: osztán, Erdősinél: annak utánna). "Tahát (tunc) Nabuhodonozor megharagvék ménd a földre." Bécsi cod. Judith. "Ha pediglen szintoda nem akar ti kj(gyelmed) küldeni, tachát kéröm ti kj(gyelmedet)." Levél 1554-ből. (Szalay Ág. 400. m. l. 134. l.). "Merth ha siketségre veszitök, thahát még házatoknak az hamváth széllel fúthathom." (Ugyanott 319. l.). A szőnyi első békekötés irományai között olvasható: "És ha megalkodhatunk ezen az dolgon, tehát nem leszen szüksigh, ha pedig nem alkodhatunk, tahát mindjárast fell kölgyön." Régi Magyar Nyelvemlékek. III. K. 351. l.). Így a Nádorcodexben, Debreczeni Legendáskönyvben s másutt is. A székelyeknél Udvarhelyszékben maiglan divatos ,tehát' értelemben. (Kríza J.). l. TEHÁT. | |
* | |
| puszta Pest-Pilis m.; helyr. Tahi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| mn. tt. tahony-át. Göcsejben am. lusta, röst. Egyezik hangokban is tunya szóval. | |
* | |
| (tá-j) fn. tt. táj-t v. ~at, tb. ~ak, harm. szr. ~a. Bizonyos középpont körül némi távolságban elterjedő, vagy fekvő helyiség, térség, szomszédság, környék. A háznak táját fákkal beültetni. Falu, erdő tája. A Duna, Tisza, Balaton tája. Szivnek, szemnek táján fájdalmat érezni. Továbbá, egy külön vett vidék, térség, földrész, melyet mintegy öszvefüggő egészet tekintünk. Erdős, hegyes, völgyes, homokos, sík táj. Kies, szép, regényes táj. Más tájra huzódott az ellenség. Magyarország minden táját beutazni. E tájon nincs mása. Midőn időre vonatkozik, jelent bizonyos ponthoz mért időszakot, s am. azon idő körül. Reggeltájban, déltájban, éjféltájban, hajnaltájban, akkortájban, aratás-, szürettájban, egy óratájban. Mi időtájban esett v. történt? Tavasz táján jött.
E szónak gyöke ta v. tá, mely bizonyos ponttól távolodást jelent, a j toldalékul járult hozzá, mint a fej, száj, báj, éj szókhoz, a régies fe, szá, bá, é helyett; ilyenek továbbá, paréj, taréj, karéj, ganéj s némely mások. Mi szerint a táj nem egyéb, mint bizonyos távolságig terjedő helyiség, térség. Egyébiránt Vámbéry szerént csagataj, különösebben azerbaidsan nyelven tai v. taj am. vidék, rész, és jakut nyelven doidu am. táj; Budenz J. szerént pedig a lapp taiv, taiva am. hely, táj. V. a. TA. | |
* | |
| tájdivatosan am. tályog; lásd: TÁLYOG. | |
* | |
| l. TAJK. | |
* | |
| fn. tt. taják-ot, harm. szr. ~ja. Kevéssé ismeretes tájszó, s am. a gabonafejnek vagyis kalásznak szálkája, szakála. A törökben tüj am. szőr, és toll; a persában pedig tuj am. fürt, és tuják fürtöcske, melyek általános fogalomban mind megegyeznek. | |
* | |
| (tá-j-as) mn. tt. tájas-t v. ~at, tb. ~ak. Határos, szomszédos. Tájas velem. (Szabó D.). | |
* | |
| (tá-aj-an-t) névhatárzó. Bizonyos középpont, vagy időpont körül. Erdő tájatt. Dél tájatt, hat óra tájatt. Képeztetésére nézve lásd: ~ATT, ~OTT, ~ÖTT helyképzőket. | |
* | |
| mn. tt. tájbász-t, tb. ~ok. Göcseji nyelven am. együgyü, szájtátó, mamlasz, bamba. Azon gúnyszók egyike, melyek ostobaságot, bámészkodást jelentenek, s melyekben alaphang a szájtátó a v. á, mint az ámé, bámé, bamba, bacza, málé, mamlasz, táté, tatri, tabértos, és a székely tácsó szókban is. Jelen szó két részből látszik állani, egyik a szájtátásra vonatkozó tá gyök, másik a bámész szó, tehát am. tá-bámész. | |
* | |
| (táj-beszéd) ösz. fn. Bizonyos tájon lakó népségnek sajátságos beszéde, mind egyes hangok kiejtésére, mind némely különös szók használatára, vagy ragozására, módosítására nézve, mely a közönségesebb, és terjedtebb divatú népnyelvtől majd többé, majd kevesbbé elüt. Őrségi, göcseji, ormánysági, csalóközi, gömöri, mátravidéki palócz, nyitravölgyi, székelyföldi stb. tájbeszéd. | |
* | |
| (táj-divat) ösz. fn Általán bizonyos tájon lakó népségnek sajátságos szokása, viselete, beszéde. | |
* | |
| (táj-divatos) ösz. mn. Bizonyos tájon lakó népségnél szokásban levő; vonatkozva különösen a beszédre. Tájdivatos szó, kiejtés, beszédmód. | |
* | |
| (táj-divatosan) ösz. ih. Tájdivatos módon, valamely tájon lakó népségnél szerzett tapasztalás szerént. | |
* | |
| (táj-divatosság) ösz. fn. Mód vagy modor, melyet valamely tájdivatnál észlelünk, tapasztalunk. | |
* | |
| mn. tt. tajdok-ot. Székely tájszó. Incze József szerint a kiről a köntös lefoly (lelóg), semmi sem áll jól rajta, resteli magát csinosítani.Kríza J. szerént hitvány, tatar; Szabó D. szerént undok, ocsmány, galád, rusnya. Néhutt máskép: tajk v. tajak. Alakra hasonló az undok szóhoz, de eredete homályos. Talán vagy a tabajdok szó rövidülete, vagy pedig a tajték szóval rokon, avagy épen ennek módosúlata, mintha volna tajdék, mennyiben t. i. a tajték mocskos, csúnya undorító nyálat is jelent, mint a pökedelem, takony, turha. A tajdoknak megfelel a Dunán túl divatozó nyáladék, mi szinte az utóbbi fejtegetésnek kedvez. | |
* | |
| (tajdok-ol) áth. m. tajdokol-t. Ocsmányít. (Szabó D.). V. ö. TAJDOK. | |
* | |
| (tajdok-ság), fn. tt. tajdokság-ot, harm. szr. ~a. Rondaság, mocskosság, viseletbeli elemezneség. Eléjön Szabó Dávidnál. V. ö. TAJDOK. | |
* | |
| (táj-ejtés) ösz. fn. Sajátsága valamely tájon lakó népségnek a szók kiejtése s módositásaiban. | |
* | |
| (tá-j-ék) fn. tt. tájék-ot, harm. szr. ~a. Köz nyelvszokás szerint egy értelemben használtatik a táj szóval, azon különbséggel, hogy ,tájék' nem vonatkozik időre is, hanem csak térre, pl. nem mondjuk, éjtájékban, két óratájékban stb. E szóban az ék vagy némi nagyitásra mutató toldalék, vagy a ki (= mi) módosúlata, mint ezekben is: környék, árnyék, szárnyék, tajték. V. ö. ~ÉK, (1). | |
* | |
| lásd: TÁJFESTÉS; TÁJFESTÉSZ. | |
* | |
| (táj-ék-oz) m. tájékoz-tam, ~tál, ~ott. Jobbára visszahatólag használtatik: tájékozom magam, tájékozod magad, tájékozza magát. Annyi min. valamely tájékkal megismerkedni. Átv. magát valamibe beletalálni, helyzetét kellőleg felfogni. (Sich. orientiren). | |
* | |
| (táj-ék-oz-ás) fn. tt. tájékozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Megismerkedés valamely tájékkal, vagy tárgygyal, vagy saját helyzetével. (Orientirung). | |
* | |
| (táj-festés) ösz. fn. A festészetnek azon neme, mely különösen valamely táj ábrázolását tűzi ki czéljaul. | |
* | |
| (táj-festész) ösz. fn. Festész, ki különösen tájképek ábrázolásával foglalkozik. | |
* | |
| (táj-festmény) l. TÁJKÉP. | |
* | |
| l. TÁJFESTÉSZ.. | |
* | |
| (táj-irás) ösz. fn. Részletes földirás, mely bizonyos tájnak fekvését, természeti tulajdonságait, az állati, növényi, ásványi országhoz tartozó minemüségeit stb. leirja. | |
* | |
| v. TAJAK, mn. tt. tajk-ot v. tájak-ot. Kríza J. szerént a székelyeknél am. hitvány, tatar, tojmák, elromlott, elitultfitult. "Ne fogd azt a lapátot olyan tajk módra." "Tódom, fódom, kötöm, bogozom, mégse (mégis) csak tajkul marad." A tojmák szóból, mely nálunk szintén ismeretlen, úgy látszik, hogy tajk v. tajak is am. tojók, vagy pedig az épen magából tojmák-ból rövidült meg. Tyúkültető is gúnyos nyelven azt teszi: együgyü, tutyma ember. Mongolul takja am. tyúk. Lehet a tajdok rövidűlete is. V. ö. TAJDOK. | |
* | |
| elvont törzse tajkos szónak; l. ezt, és V. ö. TAJKOSTEKNŐ. | |
* | |
| (táj-kép) ösz. fn. Rajzolt, vagy festett kép, mely bizonyos akár valódi, akár költött tájat ábrázol. | |
* | |
| (táj-képi) ösz. mn. Tájképre vonatkozó; tájképet ábrázoló. Tájképi rajz. | |
* | |
| (tajk-ol) áth. m. tajkol-t. Székely szó s am. tataroz. Megtajkolni am. megtatarozni, valaminek hiányait kiigazítni. (Kríza J.). | |
* | |
| (tajk-ol-ás) fn. tt. tajkolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tatarozás. V. ö. TAJKOL. | |
* | |
| (tajk-os) fn. tt. tajkos-t, tb. ~ok. Sándor J. gyűjteményében am. tekenős béka. E szónak gyöke tajk valószinüleg egy a tok szóval, és rokon a tekenő névnek tek gyökével, melyek mind héjat, burkot, fedezőt jelentenek. A j úgy csúszhatott közbe, mint a kajmó, kajcs, kajszás szókba, melyek máskép kamó, kacs, kaszás (lábu). Alakra hasonló hozzá: pajkos, melylyel alapértelemben egyezik: pakocsál. | |
* | |
| (tajkos-teknő) ösz. fn. A tajkos nevü békának teknőforma hüvelye, burka; némelyek helyette egyszerűen tajok szót is használják. | |
* | |
| (tajk-úl) önh. m. tajkul-t. A székelyeknél am. elromlik, elitúl-fitúl. Eltajkúlt a kézmű, eszköz. (Kríza J.). V. ö. TAJK, (1). | |
* | |
| (tajk-úl-ás) fn. tt. tajkúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Elromlás, itúlás-fitúlás. V. ö. TAJKÚL. | |
* | |
| falu Bars m.; helyr. Tajná-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (táj-nyelv) l. TÁJBESZÉD. | |
* | |
| puszta Kis-Kunságban, helyr. Tajó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. tajk-ot, harm. szr. ~a v. tajok-ja. l. TAJKOSTEKNŐ. | |
* | |
| beszterczebányai telep, helyr. Tajová-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (táj-rajz) ösz. fn. Valamely tájat ábrázoló rajz. | |
* | |
| (táj-szó) ösz. fn. Szó, mely csak bizonyos tájon, vagy tájakon lakó nép nyelvében, nem pedig általán, vagyis az illető nyelv egész birodalmában divatozik. Mátyusföldi, balatonmelléki, baranyai, erdélyi, göcseji, székely tájszó. | |
* | |
| (táj-szólam) ösz. fn. Valamely tájon divatos kiejtésü egész mondat. | |
* | |
| (táj-szólás) ösz. fn. Valamely tájon divatos beszédmód. Vétetik ,tájszólam' helyett is. | |
* | |
| (táj-szó-tár) ösz. fn. Szótár, melyben egy vagy több tájbeszédből öszvegyüjtött, külön divatú, nem országos szokásu szók vannak följegyezve. | |
* | |
| fn. tt. tajt-ot, harm. szr. ~ja. Némely tájszokás szerint am. a szokottabb tajték, s különösen a tajtpipa öszvetett szóban használtatik. Lásd: TAJTÉK. | |
* | |
| l. TÁJATT. | |
* | |
| fn. tt. tajték-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Erősebb nemű külső és belső mozgás, rázódás által számtalan apró buborékká, hólyagocskákká alakult hig test, pl. a szélvésztől csapdosott, s parthoz verődő víznek tajtéka, vagy a lószájából ömlő nyáltajték, midőn a zabolát rágdossa. Néha a haragos emberek, s a nyavalyatörősök szájából is tajték foly ki. 2) Összetételekben am. tajtföld. l. TAJTFÖLD. - Első jelentésében néha máskép: hab; t. i. noha e két szó többször ugyanazon értelemben vétetik, de a szokás némely esetekben megkülönbözteti, pl. a vert tojás fehérének, a szappannak, a forró víznek, ércznek, a fölrázottt sernek, tejnek, bornak habja van; ellenben a nyál, az izzadság tajtékot is, habot is képez, honnan mondjuk: tajtékzik v. habzik a szája. A folyó, tenger habja és tajtékja közt is szabatosan véve némi különbség van, t. i. a habok alatt a fölvert hullámos, fehérlő vízrétegeket értjük, midőn pedig partra vetődnek vagy akármily kemény szilárd test körül öszvegyűlnek, tajtékká válnak. A hullámok tajtékot túrnak a partra. Véres tajtékot folyatni.
Mi e szó elemzését illeti, talán vagy annyi mint toladék, lágyitva: tolyadék, talyadék (mint ,talyiga' szóban is); vagy pedig a tajték fehérlő szinétől kapta nevét, s eredetileg am. tejdék, tejedék, aza, tejhez hasonló folyadék. Ugyanezen alapfogalom látszik rejleni a hab szóban is, mely a fehér szinű hav-hoz áll legközelebb. Így a persában is áb jelent vizet; és fényességet. | |
* | |
| (tajték-föld) l. TAJTFÖLD. | |
* | |
| (tajték-fű) l. SZAPPANFŰ. | |
* | |
| (tajték-gomba) ösz. fn. Szabó Dávidnál am. szivacs (spongyia). | |
* | |
| (tajték-kocson) ösz. fn. Növényfaj a lopvanőszők seregéből, és kocsonok neméből, azaz, kerekded, ránczos, tajtékos, zöldes-fakó mócsing a gyepen s kertekben, eső után. (Tremella Nostoc). | |
* | |
| (tajték-kő) l. TAJTKŐ. | |
* | |
| (tajt-ék-os) mn. tt. tajtékos-t v. ~at, tb. ~ak. Tajtékkal födött; tajtéktól nedves, elrutított. Tajtékos vízpart. Tajtékos száj, zabola. | |
* | |
| (tajt-ék-os-an) ih. Tajtékkal födve; tajtéktól nedvesen. | |
* | |
| (tajt-ék-oz) áth. m. tajtékoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Tajtékkal borít, nedvesít, mocskít. A hullámok betajtékozzák a partokat, a hajó oldalát, a fák törzseit. | |
* | |
| (tajt-ék-oz-ás) fn. tt. tajtékozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Nedvesítés, mocskítás, melyet a tajték okoz. 2) Tajtékhányás, tajtéktúrás; máskép: tajtékzás. V. ö. TAJTÉKOZ; és TAJTÉKOZIK. | |
* | |
| (tajt-ék-oz-ik) k. m. tajtékoztam, ~tál, ~ott. Tajtékot túr. (Szabó Dávid). Máskép: tajtékzik. | |
* | |
| (tajték-pipa) ösz. fn. Pipa, melyet úgy nevezett tajtföldből faragnak. V. ö. TAJTFÖLD. | |
* | |
| (tajték-szedő) ösz. fn. Általán kanál, melylyel bizonyos hig testekről a tajtékot, illetőleg habot leszedik, különösen az olvasztókemenczékben a forró ércznek tajtékát leszedni való pléhkanál. | |
* | |
| (tajt-ék-oz-ás) fn. tt. tajtékzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valamely híg testnek, illetőleg híg részeket tartalmazó anyagnak, állatnak stb. forrongó, mozgalmas állapota, midőn tajték fejlődik ki belőle. A zablarágó, megizzadt lónak, vagy nyavalyatörő embernek tajtékzása. | |
* | |
| (tajt-ék-oz-at) fn. tt. tajtékzat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Tajtékok tömege, összesége. | |
* | |
| (tajt-ék-oz-ik) k. m. tajtékz-ott, htn. ~ani. Tajtékféle híg buborékok, hólyagocskák forrnak és ömlenek ki belőle. Mérgében tajtékzik a mája. V. ö. HABZIK. | |
* | |
| (tajt-ék-oz-ó) mn. tt. tajtékzó-t, tb. ~k. Amiből tajtékféle nedv forr és ömlik ki. Dühtől tajtékzó szájjal ordítozni. | |
* | |
| (tajtékzó-fű) ösz. fn. Népies neve a szappanfű egyik fajának; növénytani néven: tajtékzó szappanfű. (Saponaria officinalis). Szintén népies nyelven másképen: szappanfű, lábmosófű. | |
* | |
| (tajt-föld ) ösz. fn. Szalonnakővel rokon ásvány, melynek anyaga zsiros, és könnyű, színe halványsárga, s törékeny mint a föld. Hazája Anatolia, Thracia, Görögország és Tauria. Faragás által különfélekép alakítható, s ebből készülnek az úgy nevezett tajtékpipák. Nevét onnan kapta, mert szine a tenger által kihányt tajtékhoz hasonló. Némelyek szerént máskép: tajtla. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Tajti-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (tajt-kő) ösz. fn. Könnyű, szürke szinü, likacsos kőnem, mely a tűzokádó hegyek körül a vizeken uszkál. (Pumex). | |
* | |
| (tajt-la) fn. tt. tajtlá-t. l. TAJTFÖLD. | |
* | |
| (tajt-nemű) ösz. mn. Tajthoz v. tajtékhoz hasonló. Tajtnemű folyadékok, testek. | |
* | |
| (tajt-pipa) l. TAJTÉKPIPA. | |
* | |
| (tajt-salak) ösz. fn. Megtisztított ércznek tajtforma salakja. | |
* | |
| (táj-tű) l. DELEJTŰ. | |
* | |
| elvont gyök, mely takar, s hihetőleg a takács és takony szók alapját is teszi. Mennyiben a takaró valaminek burkát, födelét, hüvelyét jelenti, rokon hozzá tok, toklász; továbbá, tekenő és dag, honnan ez is: far-dagály, vagyis a ló farát takaró hámszíjazat. Idegen nyelvekben rokonok hozzá a latin tego, teges, texo, textor, és a német decken stb. Lásd: TAKAR, TAKÁCS. | |
* | |
| fn. tt. ták-ot, harm. szr. ~ja. 1) Túl a Dunán, azon szij, melylyel a bocskort a lábszárhoz kötik, máskép: telek (honnan a telekes bocskor nevezet). A székelyeknél Ferenczi János szerént a bocskor talpához ragasztott folt, mely csak úgy van oda szorítva, nem varrva, innen e közmondat: bocskornak nem leszek tákja, azaz, magamnál alábbvaló embernek szolgája. Szabó Dávidnál bőrfolt a kiszakadt bocskorban. Kríza J. szerént csizma- vagy bocskortalpbéllés, szakadt bőrdarab. Nem leszek senki tákja. (Km.). 2) Általában folt, toldalék, s ebből lett tákoz v. tákol, valamit öszvetold, máshoz férczel. 3) A növénytanban Diószegi-Fazekas szerént azon kinövések, melyek több virágokon a rendes szirmokon kivül, vagy azokhoz nőve találtatnak; Gönczy Pálnál sziromnemű levél vagy pikkely, mely a lepel vagy a bokréta valamely részén vagy mellett, kivül vagy belűl fejlik ki s rendszerint méz edényül szolgál; máskép: pilis. (Nectarium).
A tulajdon értelemben vett ták rokonságban látszik állani a burkolásra, födésre vonatkozó takar és tekenő szók tak, tek gyökeivel, és dug szóval is, mennyiben a ták, részint mint szalag, részint mint folt valamit takar, beburkol. Egyébiránt Vámbéry szerént csagataj nyelven take am. folt, kiegészitésül valamihez illesztett darab. | |
* | |
| fn. tt. takács-ot, harm. szr. ~a v. ~csa. Mesterember, ki különféle anyagú fonalakból holmi kelméket, pl. vásznat, gyolcsot stb. sző. A takács műeszközének neve: szövőszék. Közönséges, parragi, falusi takács. Műtakács, ki finomabb, sávolyos szöveteket készít. Harisnyatakács. Három takács egy ember. (Km.). Zöld hasú takács, gúnyos kifejezés. Takácsszinű ember, sápadt, halavány. Rugdalódzik, mint a takács.
Egyezik vele a szláv tkács, mely ismét a latin textor, tego (?), texo, teges szókkal áll alaphangi és értelmi viszonyban, t. i. tkáty szlávul am. szőni. Ide tartozhatnak a következő rokonságok: szanszkrit tvacs (takar és tok, takaró), tvacsá (tok, hüvely), tvacsan (ernyő, födél), görög tegoV, stegoV, magyar takar stb. | |
* | |
| (takács-borda) ösz. fn. Rámába szorított vékony, rendesen nádból való pálczikák, fésüfogak gyanánt párhuzamosan öszveállítva, melyek között a felhúzott vonalak elnyúlnak. | |
* | |
| (takács-cséve) ösz. fn. Csőalakú eszköz, melyre a szőni való fonalakat feltekerik; máskép: csürlő, csőrlő. | |
* | |
| (takács-csónak) ösz. fn. l. VETÉLŐ. | |
* | |
| falu Veszprém m.; helyr. Takácsi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (takács-inas) ösz. fn. Ki a takácsságot mint újoncz tanúlja. | |
* | |
| (takács-kötés) ösz. fn. Sajátságos kötés, mely által a takácsok a munka alatt elszakadt fonalat csomóra fojtják. | |
* | |
| (takács-legény) ösz. fn. Czéhbeli iparos, ki mint fölszabadított legény a takácsmesterséget gyakorolja. | |
* | |
| (takács-mácsonya) ösz. fn. Növényfaj a mácsonyák neméből; levelei nyeletlenek, öszvenőttek, egyenetlenűl fürészesek; virágbunkói tojásdadok, karikába hajlott szurós csészemurvákkal körülvéve; vaczokpolyváji horgas végüek. Máskép köznyelven: bogácskóró, takácsvakaró. (Dipsacus fullonum). | |
* | |
| (takács-mester) ösz. fn. Személy, ki a takácsságot kitanulta, s mint mester az illető czéhegyesület tagja. | |
* | |
| (takács-mesterség) ösz. fn. A kézmívességnek azon neme, mely szövéssel foglalkodik, továbbá ügyesség az ilyetén mívek, vagyis szövetek készítésében. | |
* | |
| (takács-munka) ösz. fn. 1) A szövéshez tartozó minden munka. 2) Kész mív, vagyis szövet, melyet takács készített. | |
* | |
| (takács-mű) ösz. fn. Lásd: TAKÁCSMUNKA, 2). | |
* | |
| (takács-ol-ás) fn. tt. takácsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szabó Dávidnál am. szövés. | |
* | |
| (takács-ság) fn. tt. takácsság-ot, harm. szr. ~a. 1) Mesterség, melyet a takácsok űznek. Takácsságot tanulni, űzni. 2) Valamely helyben, városban a takácsok öszvesége. | |
* | |
| (takács-vakaró) lásd: TAKÁCSMÁCSONYA. | |
* | |
| (ták-ajak) ösz. fn. Növénynem a kétfőbbhímesek seregéből és magrejtősök neméből; csészéje öt fogú; bokrétája csaknem gömbalaku, karimája kurta; felső ajaka két metszetü, alsó ajaka közép karéja letüremlett, innen a neve. (Scrophularia). Nevezetesebb fajai: bodza tákajak, (scr. nodosa), mely másképen köznyelven: fekete cseresznye, fekete bodza, torokgyékfű, varju mogyoró; továbbá vizi tákajak (scr. aquatica); tavaszi tákajak (scr. vernalis); sallangós tákajak (scr. lacinista). | |
* | |
| (tak-ar) áth. m. takar-t. 1) Valamit bizonyos födéllel, lepellel, vagy akármiféle testtel borít, beföd, beburkol, illetőleg a szemek elől elrejt.Ruhába, papírba takarni valamit. Arczát fátyollal takarni. Szemeit tenyerével eltakarni. Az ágyat lepellel, télen a gyönge növényeket szalmával, ganajjal betakarni. Valamit letakarni, am. takaróját, leplét, födőjét levenni. Föltakarni valamit, takaróját fölvenni. Kitakarni, takaróból kivenni, kitüntetni. Mondjuk magáról a födő eszközről is. Holt testét hideg föld takarja. A napot felhők takarják. Átv. valamit titkol, rejteget. 2) Életszükségre vagy kényelemre való holmi, pl. eleséget, pénzt gyűjt, s azt mintegy elfödi, bizonyos helyen elrejti, hogy veszendőség vagy kár ellen megőrizze. Szénát takarni. Sok pénzt, kincset öszvetakarni. Jobb magának hamut, mintsem másnak lisztet takarni. (Km.). Ezen alapfogalomból értelmezendők a takarít, takarék, takarékos, takarékosság, takarmány.
E szónak gyöke tak, mint származékaiból kitünik, fedezőt, burkot, hüvelyt jelent, s legközelebb áll hozzá a tok főnév, továbbá a vékonyhangú tek, mint a burokalakú tekenő gyöke és dug ige. Rokon vele Vámbéry szerént a csagataj takar am. takaró, lepel, zsák; honnan takardsuk zsákocska; továbbá taghar am. tarisznya. Ide sorozható a latin tego, teges, tectum, tegumen és a német decken, Dach. V. ö. TAKÁCS. | |
* | |
| (tak-ár) ösz. fn. A húgycsövön akár vizelettel vegyülve, akár külön kiömlő takonyféle kóros nyálkafolyadék. | |
* | |
| (tak-ar-ás) fn. tt. takarás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán cselekvés, mely által valamit takarunk, födünk, burkolunk, illetőleg elrejtünk stb. Különösen, gyüjtés, a beszerzett vagyonnak megőrzése. Szénatakarás. Megtakarása a pénznek. V. ö. TAKAR. | |
* | |
| (tak-ar-atlan) mn. tt. takaratlan-t, tb. ~ok. Ami nincs betakarva; födetlen, leplezetlen, a szabad levegőnek kitett. Takaratlan nyak, mell. Takaratlan ágy. Határozóként am. takaró nélkül, be- v. el nem takarva. | |
* | |
| (tak-ar-atlan-úl) ih. El nem takarva, födetlenül, lepletlenűl, burok nélkül. Télen a takaratlanul hagyott gyönge növények elfagytak. Szénája takaratlanul rohadt el a réten. V. ö. TAKAR. | |
* | |
| (tak-ar-cs) fn. tt. takarcs-ot. 1) Növénytanban, némely gyümölcsök, pl. dió, mondola héja, tokja. 2) Csalóközi tájnyelven, am. töltött káposzta, szárma. V. ö. TAKART. | |
* | |
| (tak-ar-ék) fn. tt. takarék-ot, harm. szr. ~ja. 1) Födél, burok, tok, melybe valamit takarnak, pl. takarékpapiros. Ez értelemben kevesbbé divatos. Eléjön Szabó Dávidnál is. 2) Öszvegyűjtött s elrejtett, biztos helyre tett holmi jószág, eleség, pénz. Takarékpénztár. Takarékgabnatár. Innen származtak: takarékos, takarékosság. Képeztetésre hasonlók hozzá: habarék, kavarék, keverék, zavarék. | |
* | |
| (takarék-erszény) ösz. fn. Erszény, melybe valaki megtakaritás végett pénzt rakosgat, vagyis az időnként megtakarított pénzt berakosgatja. | |
* | |
| (takarék-gabna-tár) ösz. fn. Tár, melybe megtakarított vagy megtakaritásra szánt gabonát tartanak. | |
* | |
| (takarék-millye) ösz. fn. Millye (pikszis), melybe megtakaritás végett időnként pénzt rakosgatnak. | |
* | |
| (tak-ar-ék-os) mn. tt. takarékos-t v. ~at, tb. ~ak. Ki a szerzett vagyont megőrizi, ki bőven nem költ, nem pazarol; gondosan gazdálkodó. Különbözik a zsugoritól, fösvénytől, mennyiben a takarékos helyes mértékben költekezik, s nem vonja meg magától a szükségeseket. Átv. takarékos épület, lakás, ruházat, asztal, azaz, egyszerü, czélirányos, de nem fényüző. Régiesen máskép: takaros. | |
* | |
| (tak-ar-ék-os-an) határzó. Okosan gazdálkodva, nem fényüzőleg, nem pazarolva, hanem kimélve a vagyont, pénzt, költséget. Takarékosan élni, ruházkodni. | |
* | |
| (tak-ar-ék-os-kod-ás) fn. tt. takarékoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Helyes mértéket tartó gazdálkodás. | |
* | |
| (tak-ar-ék-os-kod-ik) k. m. takarékoskod-tam, ~tál, ~ott. Takarékosan gazdálkodik; időről időre megtakarít valamit; nem költi el minden jövedelmét. | |
* | |
| (tak-ar-ék-os-ság) fn. tt. takarékosság-ot, harm. szr. ~a. A jövedelem és kiadás közötti helyes arányu mértéktartás; jövendőről gondoskodó gazdálkodás, az élet szükségeinek és kényelmeinek kielégítésében követett egyszerüség. A takarékosság legjövedelmezőbb. (Km.). Késő a takarékosság, mikor üres az erszény. (Km.). | |
* | |
| (takarék-papiros) ösz. fn. Durvább anyagú vastag papíros, melybe holmit beburkolni, begöngyölgetni szoktak. Szélesb ért. takarónak használt akármily papiros. | |
* | |
| (takarék-pénz) ösz. fn. Kiadástól megkímélt pénz, melyet valaki jövendőre félretesz. | |
* | |
| (takarék-pénz-tár) ösz. fn. 1) Magánpénztár, melyben valaki jövedelmének megtakarított részét jövendőre elteszi. 2) Nyilvános intézet, melybe megtakarított akármily csekélymennyiségű pénzét kiki beteheti, attól mérsékelt kamatot húz, s midőn tetszik, vagy legott, vagy ha az öszveg nagyobb, bizonyos felmondott időre kiveheti. | |
* | |
| (takarék-persely) lásd TAKARÉKERSZÉNY. | |
* | |
| (takarék-tár) l. TAKARÉKPÉNZTÁR; TAKARÉKGABNATÁR. | |
* | |
| (takarék-tüzelő v. ~tűz-hely) ösz. fn. Tüzelő hely vasból, vagy vasból és téglából összeállitva, melyben a tűz födött helyen ég, és amely ez által a tüzelőszer megtakaritását eszközli, takarékfőző. | |
* | |
| (tak-ar-og-at) gyak. áth. m. takargat-tam, ~tál, ~ott, par. takargass. 1) Gyakran, vagy folytonosan, vagy minden oldalról takar, beföd, beburkol, leplez valamit. Testét a hideg ellen takargatni. Az elszállítandó holmit papirba, szalmába takargatni. A gyönge kerti növényeket a dér ellen betakargatni. 2) Holmit gyüjtöget, jövendő szükségre eltesz. Pénzt, eleséget takargatni. Télre való szénát takargatni. Néhány ezer forintot öregségre megtakargatni. | |
* | |
| (tak-ar-og-at-ás) fn. tt. takargatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által holmit takargatunk; födözgetés, burkolgatás, leplezgetés stb. V. ö. TAKARGAT. | |
* | |
| (tak-ar-ít) áth. m. takarított, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Holmi életszükségekhez valót, pl. eleséget, pénzt öszvegyüjt, s mintegy a romlás, veszendőség ellen biztos helyen eltakar, beföd. Pénzt, eleséget takarítani. Szénát takarítani. A learatott gabonát betakarítani. 2) Ami elszórva, széthányva feküdt, halomra söpri, gyüjti. Öszvetakarítani az elszórt szalmát, szemetet, ganéjt, gizgazt. Kitakarítani a szobát, am. a benne levő szemetet öszveseperni, azután kivinni. Innen annyit is teszen, mint tisztít, csinosít, s ez értelemmel függ öszve a takaros, azaz, csínos, tiszta. 3) Valamit szem elől eltüntet, elsikkaszt, elvisz. Alattomban több holmit eltakarított. 4) Halottra vonatkozólag am. eltemet. A csatában elhullott vitézeket egy nagy sírba takarítani. Meghalt biz ő, már el is takarították.
Ezen igében az ít képző az alapigének értelmét mintegy hatályosabbá teszi, legalább ily viszony látszik rejleni a hasonló csavar és csavarít, peder és pederít, teker és tekerít, csikor és csikorít, kapar és kaparít, vakar és vakarít között. | |
* | |
| (tak-ar-ít-ás). fn. tt. takarítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, melynél fogva holmit takarítunk; illetőleg, begyüjtés, beszerzés, gazdálkodás. Továbbá, tisztogatás, söprés, meszelés stb. l. TAKARÍT. | |
* | |
| (tak-ar-ít-atlan) mn. tt. takarítatlan-t, tb. ~ok. 1) Amit be nem takarítottak, öszve nem gyüjtöttek, csürbe nem raktak. Takarítatlan széna, gabona. 2) Szeméttől, gizgaztól ki nem tisztított, ki nem söpört, nem rendezett. Takarítatlan szoba. Határozóként am. fel vagy be nem takarítva. | |
* | |
| (tak-ar-ít-mány) fn. tt. takarítmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Megtakarított valami, pl. eleség, pénz. | |
* | |
| (tak-ar-ít-ó) mn. és fn. tt. takarító-t. 1) Aki takarít, vagy a mivel takarítanak. Szénatakarító munkások. Szobatakarító inas. 2) Mint főnév jelent fejrevaló kendőt, mely az arczot a nap sütése ellen takarja.
"A lány fehér orczájára Rásütött a napsugára, Ha tudnám hogy elégeti, Takarítót vennék neki." (Népd.). | |
* | |
| (tak-ar-mány) fn. tt. takarmány-t, tb. ~ok. A házi barmok, ú. m. ökrök, tehenek, juhok, lovak tartására begyüjtött eleség, vagyis széna, szalma, sarjú stb., máskép: szüleség, és zöld, száraz, nyári, téli takarmány. Szálas takarmány, mint, széna, szalma, kukoriczaszár. Rázott takarmány, vagyis, árpa-, zab-, búzaszalmával kevert széna. Szemes takarmány, mint, árpa, zab, kukoricza. Kifogyni a takarmányból. A gyönge kukoriczaszárt takarmányul lekaszálni. | |
* | |
| (takarmány-árus) ösz. fn. Ki takarmánynyal kereskedik. | |
* | |
| (takarmány-baltaczim) ösz. fn. Növényfaj a baltaczimek neméből, szára felálló, nyulánk; levelei szárnyasak, levelkéi ékformák, kopaszak; virága hosszú füzéres, pirosló; köz nyelven másképen: szamárhere, spanyol lóhere, varjuborsó. (Hedysarum onobrychis). | |
* | |
| (takarmány-csűr) ösz. fn. Csűr, melybe a takarmányt berakják, szénapajta. Az ágasokon álló, minden oldalról szellős, és csak tetővel ellátott szénacsürt némely vidékeken kalapnak nevezik. | |
* | |
| (takarmány-fa) ösz. fn. A legelőkön tenyésző cserjefák, melyek leveleit a barmok lerágdossák, s mintegy takarmányul megeszik. | |
* | |
| (takarmány-fű) ösz. fn. Mindenféle fű, melyet a barmok vagy lábán legelnek, vagy a mezei gazdák lekaszálva begyüjtenek. | |
* | |
| (takarmány-lomb) ösz. fn. Különféle erdei fáknak takarmányul használt lombja. | |
* | |
| (takarmány-mester) ösz. fn. Udvari tiszt, ki a fejedelmi lovak takarmányáról gondoskodik. Továbbá, ki a katonaság lovainak élelmezésére fölügyel. | |
* | |
| (tak-ar-mány-oz) önh. m. takarmányoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Takarmányt gyüjt, szerez. A hadsereg számára takarmányozni. | |
* | |
| (tak-ar-mány-oz-ás) fn. tt. takarmányozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Takarmánynak gyüjtése, beszerzése, különösen a katonaság számára. | |
* | |
| (takarmány-répa) ösz. fn. Répafaj, melyet takarmányul vagyis marhák eledeleül szoktak használni. | |
* | |
| (takarmány-szalma) ösz. fn. Különféle gabonák takarmányul használt szalmája, milyenek a zab-, árpa-, búza-, kölesszalma, sőt az apróra vagdalt rozsszalma is. | |
* | |
| (takarmány-tartó) ösz. fn. Ketrecz az akolnak, ólnak valamely szögletében, hol az etetni való takarmányt tartják, szénatartó, néhutt egyszerüen: ketrecz. | |
* | |
| (takarmány-vetés) ösz. fn. Holmi mesterséges takarmánynak termesztése, elvetett magból, milyen a mohar, lóhertermesztés, vagy a sürüen vetett, és zöldében lekaszált kukoriczának szára: csalamádé. | |
* | |
| (tak-ar-ó) mn. és fn. tt. takaró-t. Általán, akármily szövet, pl. posztó, vászon, pokrócz, szőnyeg, vagy szövetből varrott lepel, melylyel valamit takarunk, födünk. Ágytakaró, lótakaró, nyeregtakaró. Meddig takaród ér, addig nyujtózkodjál. (Km.) | |
* | |
| (tak-ar-od-ás) fn. tt. takarodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A lekaszált vagy learatott terménynek öszvegyüjtése, s behordása, csűrbe rakása. Sietni, elkésni a takarodással. 2) Némi erkölcsi kényszerítés által okozott elmenés, eltávozás, pl. a katonák takarodása, midőn az estveli dobot megverik. V. ö. TAKARODIK. | |
* | |
| (tak-ar-od-ik) k. m. takarod-tam, ~tál, ~ott. 1) Tájdivatosan, lekaszált, vagy learatott jószágát öszvegyüjti, s haza hordja. Siessünk takarodni, hogy az árvíz el ne söpörje szénánkat. 2) Általában bizonyos erkölcsi kényszerítés következtében valahonnan eltávozik, s kellő helyére vonúl, haza megy stb. Estveli dobolásra a katonák laktanyáikba, szállásaikra takarodnak. Kitakarodtak a városból. Mindnyájan haza takarodtak.
"Estveledik alkonyodik, Gulya, ménes takarodik." (Népd.). Némi gúnyos érintéssel am. elkotródik, elhordja magát. Takarodjál (tágulj) innen. Érezvén a kolbászbűzt, mind eltakarodtak a jó madarak. Ha ki nem takarodtok, legott kivettetlek benneteket. E másod pont alatt a takar törzsök átvitt értelemben vétetik, t. i. aki valahonnan kényszerülve eltakarodik, úgy teszen, mint az útra készülő, ki holmijét öszvetakarja. Innen a német nyelvben is packen, einpacken am. takarni, öszvetakarni, és packe dich! am. takarodjál (hord el vagy szedd fel a sátorfádat). Mennyiben az eltakarodó az elébbi helyet mintegy tisztán hagyja, azt is szoktuk róla mondani, hogy eltisztúl, nem szemetez itt többé. V. ö. TAKARÍT. | |
* | |
| (tak-ar-od-ó) mn. és fn. tt. takarodó-t. 1) Ami vagy aki takarodik. 2) Mint főnév, széles ért. jeladás, melyre bizonyos estveli órában a távollevőknek, vagy itt ott elszéledt lakosoknak haza kell menniök, pl. némely községekben az úgy nevezett korhely harang meghuzása, hogy az utczai csavargók, vagy kocsmákban mulatók haza takarodjanak. Ez adta meg neki a végső takarodót. (Km.). Néhutt a munkásoknak is csengetnek takarodót, hogy munkájokat abban hagyva éjszakai nyugalomra eltávozzanak. 3) Szoros ért. a katonákat szállásaikra, laktanyáikba hazaszólító estveli dobolás, vagy trombitálás. Takarodót dobolni, trombitálni, fújni. Takarodó lövés. | |
* | |
| (tak-ar-ó-od-oz-ás) fn. tt. takaródzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által saját testünket bizonyos lepellel betakarjuk, befödjük, különösen a lég viszontagságai ellen. V. ö. TAKARÓDZIK. | |
* | |
| (tak-ar-ó-od-oz-ik) k. m. takaródz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Testét valamely lepellel, pl. köpenynyel, bundával, paplanynyal, dunyhával stb. betakarja, kivált, hogy meg ne fázzék. Pokróczczal, lepedővel, selyempaplannal takaródzni. Jól betakaródzzál, hogy meg ne hűtsd magadat. Álmában kitakaródzott. | |
* | |
| (tak-ar-ó-od-oz-ó) fn. tt. takaródzó-t. Mindenféle felső lepel, ruhanemű, melylyel testünket a hideg ellen, vagy alváskor befödjük. Addig nyujtózzál, meddig a takaródzód ér. (Km.). | |
* | |
| (takaró-háj) ösz. fn. Lásd: CSEPLESZ. | |
* | |
| (tak-ar-os) mn. tt. takaros-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Tiszta, csinos viseletű. Takaros leány, menyecske. 2) Mondjuk épületről, s annak egyes részeiről is. Takaros ház, szoba, konyha, azaz, tiszta, nem szemetes. 3) A régieknél találjuk ,takarékos' helyett is. "Az félelmes magát okosnak híja, az fösvény takarosnak." XVI. századbeli erkölcsiratok. (Magyar Prózairók. Toldy F. kiadása. 288.l.). Azon néhány szók osztályába tartozik, melyek tulajdonságot jelentő képzővel igékből alakultak, milyenek, piritos (de amely néhutt piritós), vakaros, magasztos stb. V. ö. TAKAR. | |
* | |
| (tak-ar-os-an) ih. Csinosan, tisztán. Takarosan jár, viseli magát. Takarosan bebutorozott, elrendezett szobák. | |
* | |
| (tak-ar-os-ság) fn. tt. takarosság-ot, harm. szr. ~a. Csinosság, tisztaság a viseletben, vagy lakásban. | |
* | |
| Amaz csak a mutató mód jelen idejében van néhutt divatban, egyebütt ugyanaz a ,takarodik' igével. | |
* | |
| l. TAKARÓDZÁS; TAKARÓDZIK. | |
* | |
| (tak-ar-t) mn. és fn. tt. takart-at, midőn fn. ~ot. 1) Ami be van takarva, letakarva. Ruhába takart kenyér. 2) Némely tájakon am. töltött káposztaféle étek, vagy szárma. | |
* | |
| (tak-ar-úl) önh. m. takarúl-t; TAKARÚLÁS, (tak-ar-úl-ás); TAKARÚLÓ; (tak-ar-úl-ó), lásd: TAKARODIK; TAKARODÁS; TAKARODÓ. | |
* | |
| (tak-ar-vány) fn. tt. takarvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Molnár A. szerint am. öszvegyüjtött, megtakart vagyon, kincs, pénz. Eredetre egy, de az alkalmazásban szükebb jelentésü a takarmány szó, mely csupán barmok számára gyüjtött szüleséget jelent. | |
* | |
| (ták-ember) ösz. fn. A székelyeknél am. haszontalan, erélytelen, mintegy a tákhoz hasonló ember. | |
* | |
| (tak-ony-os) mn. tt. taknyos-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Takonytól mocskos, takonynyal bekent. Taknyos kendő, taknyos orr. 2) Kinek v. minek orrából foly a takony. Taknyos gyerek. Különösen takonyféle betegségben levő. Taknyos ló. V. ö. TAKONY. | |
* | |
| (tak-ony-os-ság) fn. tt. taknyosság-ot, harm, szr. ~a. Állapot, midőn az ember, vagy más állat taknyos. Különösen lovak és juhok betegsége, midőn orraikból takonyféle nyálkás nedv foly ki. A lovak taknyossága ragadós, és alig gyógyítható, a juhoké tulajdonképen náthaneműfolyás. | |
* | |
| (tak-ony-os-ít) áth. m. taknyosít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Taknyossá tesz; takonyféle betegséget idéz elé. El-, megtaknyosít. Egy taknyos ló többet megtaknyosít. | |
* | |
| (tak-ony-os-ít-ás) fn. tt. taknyosítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által bizonyos állatok taknyosokká tétetnek. V. ö. TAKNYOS. | |
* | |
| (tak-ony-os-od-ás) fn. tt. taknyosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Egészségi változás, midőn a ló vagy juh taknyossá leszen. | |
* | |
| (tak-ony-os-od-ik) k. m. taknyosodtam, ~tál, ~ott. Takonyféle beteges folyás fejlik ki benne. Taknyosodnak a lovak, juhok, a náthások. | |
* | |
| (tak-ony-os-ság) fn. tt. taknyosság-ot, harm. szr. ~a. Taknyos állapot, vagy tulajdonság, illetőleg betegség. | |
* | |
| (tak-ony-os-úl) önh. m. taknyosult. l. TAKNYOSODIK. | |
* | |
| (tak-ony-os-úl-ás) fn. Lásd: TAKNYOSODÁS. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, puszták Győr m.; helyr. Takó-ra, ~n, -ról. | |
* | |
| (ták-ol) áth. m. tákol-t. Valamit imigy-amúgy öszvefoltoz, áklál, férczel; tákkal megtold. V. ö. TÁK. | |
* | |
| (ták-ol-ás) fn. tt. tákolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valaminek tákkal megtoldása; foltozás, áklálás, férczelés. | |
* | |
| (ták-ol-t) mn. tt. tákolt-at. Tákkal toldott, foltozott. Tákolt bocskor. V. ö. TÁK. | |
* | |
| (tak-ony) fn. tt. takony-t v. takny-ot, tb. taknyok. Ragozásban a hangugratók szabályait követi: taknyom, taknyos, taknyoz. 1) Szivós nyálka, mely a mirígyekben fejlik ki, az orrban öszvegyül, s annak üregét sikamló nedves állapotban tartja. Lóg a taknya. Kiütötték orrából a taknyot. Így neveztetnek némely más állatok testéből kifejlő nyálkás nedvek is. 2) Bizonyos betegség következtében a lovak és juhok orrából folyó nyálka.
E szónak, mint undorító tárgyat jelentőnek, a finom társalgási, vagy nemesb irói beszédben nincs helye. Mi gyökének eredeti jelentését illeti, talán a takar igével rokon, mennyiben a takony az orrüreg belső falait takarja; vagy talán am. dagony, azaz, a mirigyből és orrból kidagadó nyálka, s hasonló hozzá a dagonya, mely Bodrogközben marha által fölvert, földagasztott sarat jelent. Egyezik vele Révai szerint (Ant. Lit. Hung. 83. l.) az észtheknél divatos tat. | |
* | |
| (takony-ár) l. TK ÁR. | |
* | |
| (takony-hártya) ösz. fn. Takonymirigygyel ellátott hártya, mely az orrüreg oldalait takarja. | |
* | |
| (takony-mirígy) ösz. fn. Mirígyek az emberi s más állati testben, melyek takonyféle nyálkát választanak el; különösen az orrnak felső részében létező ilyetén mirígyek. | |
* | |
| ösz. fn. l. TAKONYPŐCZ. | |
* | |
| (takony-pőcz) ösz. fn. Pórias gúnynév, melylyel a taknyos gyereket csúfolják. Eredj te takonypőcz. Más kiejtéssel: takonypócz. Különösen mondják, midőn a gyerekek az öregebbek dolgaiba avatkoznak s ezeknél okosabbak akarnak lenni. E szónak második alkatrésze egy eredetü a pőcze szóval, mely árnyékszéket, és ennek csúnya tartalmát jelenti. A takonypőcz tehát am. takonytartó. Hasonló pórias gúnynevek: takonyfészek, takonyvári, takonyházi. V. ö. PŐCZE. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Takos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ták-os) mn. tt. tákos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Tákkal ellátott, tákkal foltozott. 2) Lásd: TÁKEMBER. | |
* | |
| (ták-oz) áth. m. tákoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valami ruhaneműt foltoz, nagyjából öszveférczel, öszveáklál. V. ö. TÁK. | |
* | |
| (ták-oz-ás) fn. tt. tákozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ilyen-olyan foltozás, férczelés, abdálás, áklálás. V. ö. TÁKOZ. | |
* | |
| faluk Pest és Pozsony m.; helyr. Taksony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ták-szěr) ösz. fn. A székelyeknél Kríza J. szerént am. tatar portéka, tákhoz hasonló szer. | |
* | |
| folyó név; tt. Taktá-t. A Tisza mellék folyója Tokajon alul, mely néha egészen kiszárad. Ez képezi a Gomony vizével együtt a Tiszának azon nagy szigetét, melynek Taktaköz a neve. | |
* | |
| fn. tt. taktá-t. Növénynem a sokhímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje négy levelű, lehulló; bokrétája négy szirmú, lehulló; hímszálai fölül szélesebbek; bogyója egy rekeszű; magvai fél kerekek. (Actaea). Nevezetesebb fajai: békabogyó és szárazbogyó takta. | |
* | |
| (takta-fű) ösz. fn. l. TAKTA, 2). | |
* | |
| falu Szabolcs m.; helyr. ~Kenéz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (Takta-köz) ösz. fn. mint helynév Szabolcs m.; l. TAKTA, (1) alatt; helyr. Taktaköz-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (tak-úl) önh. m. takúl-t. A székelyeknél am. lódúl, takarodik, szem elől eltakarodik. Takúlj! Hihetőleg nem egyéb, mint tágúl; s általában mondjuk: tágulj! (latinul: apage v. apage te v. apage sis, görögül is apage). | |
* | |
| (tak-úl-ás) fn. tt. takulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Takarodás, lódúlás. V. ö. TAKÚL. | |
* | |
| elvont gyök talaj, talál, talap, talp stb. szókban és származékaiban. Rokon a felhangú tele, tölt szók tel, töl törzsével, melyekben még további elemzéssel kétségtelenűl mind a te, tö, mind az el egyes ízek valami teljeset, tömöttet jelentenek. Tökéletesen összeüt ezen értelmezéssel a hangokban is egyező szanszkrit tala (solum, fundus. Bopp. Vielleicht von sztar, ausdehnen. Bőthlingk) és talima (Fuszboden). | |
* | |
| fn. tt. tál-at, harm. szr. ~a, kicsiny. tálacska v. tálka v. tálcza. Terebélyes karimáju, illetőleg tertyedt nyilásu, öblü evőedény, melynek szélessége aránylag nagyobb, mint magassága, s ebben különbözik a bogrács, fazék, csupor, bögre-féle edényektől. Arany-, ezüst-, czín-, porczelán-, cserép-, fatál. Leveses, húsos, becsináltas tál. Kerek, hosszukás tál. Tálba nyúlni. Tálból kimerni, kiszedni az ételt. A kalánt elébb viszik a tálba, azután a szájba. (Km.). Más tálában kanalazni. Az ,étel' szóval öszvetéve am. fogás vagy féle. Két tálétel, két fogás, két féle.
Valószinűnek tartjuk, hogy e szó a távolságra, terjedésre, tágasra vonatkozó ta gyökből származott. Ugyanezen fogalmi rokonság létezik a latin patet, patulus és patera, patina között. Mandsu nyelven taili. A persában Vullers szerént szintén tál (ami discus seu paropsis ex aere, argento, auro, simili) s megfelel neki a szanszkrit tála (palma manus). | |
* | |
| mint betegség neme, az öszvetett vér-tál szóban. l. TÁLGYÚ, TÁLYOG. | |
* | |
| (tala-be) ösz. indulatszó. Borjuhajtó szó, midőn azt akarják, hogy valahová, pl. az udvarba, akolba, ólba menjen. Becze talabe! Máskép: tolabe v. hajbe. | |
* | |
| (tala-bér) ösz. fn. Kresznerics szerint am. bér, melyet valamely elveszett jószág megtalálójának fizetnek. (Pretium inventionis). Egyébiránt jelenthetné a baromhajtók bérét is, mennyiben a tala tala! borjú-, illetőleg baromhajtó szó. | |
* | |
| l. TALAMÉR. | |
* | |
| fn. tt. talabor-t, tb. ~ok. A székelyeknél, váluformára kihornyolt fa, melyet lejtőn kerékkötő láncz helyett a kerék talpa alá vetnek, hogy ne foroghasson, és hogy megkiméljék azt a koráni elvásástól. (Kríza J.). Szabó D. szerint ugyan ezt jelenti az alabor, s úgy látszik, hogy al gyökénél fogva ez az eredeti alak, és amabban a t előtét. Továbbá, szinte Szabó Dávidnál am. terepély, pl. talabor kalap, széles karimáju. Nagy talabor kalapot tett a fejére. Ez értelemben a terebély szónak vastaghangon ejtett módosulata. | |
* | |
| falu Mármaros m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Zaránd m. helyr. Talacs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tal-aj) fn. tt. talaj-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Padolat, mennyiben a rajta állónak, járónak mintegy alapúl szolgál. 2) Amire valamit állítnak, pl. szobor talaja. 3) A gazdaságban am. a földnek külső mivelés alatti része. Agyagos, homokos, meszes talaj.E szóban, mint jelentései gyaníttatják, egy részről az al egyszerű gyök rejlik, tehát eredetileg al-aj, melyből t előtéttel lett talaj, mint alabor talabor, alap talp, valaminek alja, alapja; más részről pedig teljes, tömött fogalma. V. ö. TAL elvont törzs. | |
* | |
| (talaj-gyékény) ösz. fn Gyékény, melyet a talajra, azaz, padolatra terítenek. | |
* | |
| (talaj-koczka) ösz. fn. Koczkaalakban a szoba, vagy terem talajának kirakása vagy pallózására szolgáló, simára gyalult deszkaszeletek. | |
* | |
| (talaj-os) mn. tt. talajos-t v. ~at, tb. ~ak. Talajjal ellátott, padolatos. Talajos szoba, szobor. V. ö. TALAJ. | |
* | |
| (talaj-oz) áth. m. talajoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Talajjal ellát; állványt tesz, épít valami alá. Talajozni a szobát, a szobrot. | |
* | |
| (talaj-oz-ás) fn. tt. talajozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Padlatozás; valaminek állványul szolgáló alappal ellátása. | |
* | |
| (talaj-szőnyeg) ösz. fn. Talajt, azaz, padolatot beterítő szőnyeg. | |
* | |
| (tal-a-al) áth. és önh. m. talál-t. 1) Valamely elveszett, vagy rejtett tárgyat keresve, vagy véletlenül rábukkanva lel, s mintegy birtokába ejt. Pénzt, gyürűt találni az utczán. Ásás közben kincset talált. Talál az, aki keres. (Km.). Vak is talál olykor egy garast. (Km.). Amit kerestél, megtaláltad. Föltalálni az eltévelyedett juhot. Eczetes korsó megtalálta dugóját. (Km.). Zsák megtalálta foltját. (Km.). Ha ma egy órát hiába elmulasztottál, holnap egész nap azt fel nem találod. (Km.). Az új világot Columbus találta föl. Néha felható ragu viszonynevet vonz, s am. valamire bukkan, rájön, ráakad. Rátalált az elveszett jószágra. Emberére talált bennem. Jóra találtál, csak higyj neki. A könyvtárban nevezetes fontosságu régi kéziratra találtam. Rátaláltam a bökkenőjére. 2) Bizonyos kitüzött czélt, pontot ér, elér, érint, illet, megüt. Egy lövésre tíz verebet találni. A fecskét röptében eltalálni. Ha el akarod találni a czélt, fölebb irányozz. Az ágyugolyó mellen találta őt. Fejben, nyakon, derékon, hátban találni valakit. Hát téged mi talált? azaz, mi lelt, mi ért? Sok baj talált engemet. Nagy nehezen oda találtam. Megtalálta amit keresett, (rosz) tettének következményeit hordozza. 3) Elmeműködés által bizonyos rejtélyt megfejt, fölvilágosít; új eszmét vagy müvet hoz létre; a dolgot kellőleg fogja föl. Kitalálni a mesét. Új gépet találni. Találd el mit gondoltam. (Szabó D.). Eltalálta szarva között a tőgyét. (Km.). Föltalálta magát, nem jött zavarba. Ő sem találta föl a puskaport. 4) Elő v. előltalálni valakit, am. találkozni valakivel. "Találá elől az eb az orozlánt." Pesti Gábor meséi. (CXVII. mese). 5) Vél, gondol, valaminek tart. Úgy találom, ez legjobb lesz. Tanácsodat nem találom jónak. Czélirányosnak találta. 6) Fölcserélhető a talán vagy történetből, véletlenül határozókkal, mely esetben a határtalan módu viszonyige határos módba jő, pl. Ha hozzád találna menni (ha talán hozzád menne), add tudtomra. Ne bántsd azt a lovat, meg talál rúgni. Ha sokáig nem találand jönni, én nem várok rá. 7) Megtalálni valakit, régiesen am. megkérni, megkeresni l. MEGTALÁl. 4). 8) Munkával stb. találni, szintén régiesen am. keresni. "Ezt kegyig nem munkámmal találom, hanem mulatságommal." Pesti G. (CXVII. mese). 9) Némely mondatban am. egyezik, összeüt. Az órád talál-e az enyimmel? Nem talál a szinnel. (B. Lakos). Tájdivatosan: tanál.
Értelemben jobbára egyezik vele a lel, s alapfogalomban mindkettő azt fejezi ki, hogy az alany az illető tárgygyal bizonyos érintkezésbe, vagy kapcsolatba jön, mintegy rájön, rájut, rámegy; minél fogva a tal gyök ide is illik. V. ö. TAL elvont gyök. Különösen a mennyiben talál azt teszi: valaminek vél, tart, némileg egyezik vele alajt, Molnár szerént alét, a székelyeknél alitt, azaz, alít (supponit, arbitratur, putat), honnan, jónak alajtani v. alétani, vagy találni valamit, rokon jelentésüek. Egyébiránt V. ö. LEL. | |
* | |
| (tál-al) önh. és áth. m. tálal-t. A főzött, sütött, vagy hideg ételnemüeket tálba önti, szűri, rakja, hogy az asztalra föladja. Kész a leves, tálalni lehet. Kitálaltak senki sincs, körülülték semmi sincs. (Km.). Átv. ért. kitálalni valamit, am. titokban tartandó valamit, vagy szivének rejtett, elnyomott érzését köz tudomásra hozni, kiböffenteni. | |
* | |
| (tal-a-al-ás) fn. tt. találás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rájutás, rájövés, lelés, midőn akár véletlenül, akár keresés után rátoppanunk valamire, vagy a kitűzött czélt megérintjük. Föltalálás, eltalálás, megtalálás, kitalálás. Szent kereszt föltalálása. V. ö. TALÁL. | |
* | |
| (tál-al-ás) fn. tt. tálalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A kész ételnek tálba töltése, berakása, a végett, hogy asztalra adassék. V. ö. TÁLAL. | |
* | |
| (tal-a-al-ék-ony) mn. tt. találékony-t v. ~at, tb. ~ak. Kinek különös észbeli tehetsége, s gyakorlati ügyessége van holmi rejtélyes dolgokat kinyomozni, megfejteni, vagy czélszerű ötleteket, új meglepő műveket eléidézni; ki bizonyos körülményektől szorongatva zavarba nem jő, sőt menekvésre rést, módot ejt; máskép: leleményes. Találékony ész. Találékony gépész. Találékony hadvezér. | |
* | |
| (tal-a-al-ék-ony-ság) fn. tt. találékonyság-ot, harm. szr. ~a. Képesség, tehetség, ügyesség, melynél fogva valaki találákony. Gyors, éles eszű, zavarba hozhatlan találékonyság. V. ö. TALÁLÉKONY; és LELEMÉNYESSÉG. | |
* | |
| (tal-a-al-gat) gyakorlatos áth. m. találgat-tam, ~tál, ~ott. 1) Gyakran talál. 2) Valamit el- vagy kitalálni, megfejteni akarván, több odavágó körülményt, cselekvényt megkisért, megnevez. A rejtvényt találgatni. Nevet találgatni. | |
* | |
| (tal-a-al-gat-ás) fn. tt. találgatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit találgatunk. | |
* | |
| (tal-a-al-hat-atlan) mn. tt. találhatatlan-t, tb. ~ok. Amit találni nem lehet, akár nagy rejtélyessége, akár nagy ritkasága, távolsága, vagy más ok miatt. Megtalálhatlan, eltalálhatlan, kitalálhatlan, föltalálhatlan. | |
* | |
| l. TALÁLHATATLAN. | |
* | |
| (tal-a-al-hat-ó) mn. tt. található-t. Akit v. amit bizonyos helyen, időben, vagy móddal találni, megtalálni lehet; ami valahol létezik s hozzá juthatni; megfejthető stb. V. ö. TALÁL. Ő minden estve a kávéházban található. Ezen fűnemek és állatok nálunk nem találhatók. Kitalálható rejtély. Eltalálható czél. | |
* | |
| (tal-a-al-ka) fn. tt. találká-t. Némelyek által a légyott értelmében használt szó. l. LÉGYOTT. | |
* | |
| (tal-a-al-koz-ás) fn. tt. találkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Öszvejövés neme, midőn ketten vagy többen bizonyos helyen és időben akár véletlenül, akár előre kitűzve megjelennek. Véletlen, váratlan találkozás. V. ö. TALÁLKOZIK. | |
* | |
| (tal-a-al-koz-ik) k. m. találkoztam, ~tál, ~ott. 1) Akár keresve, akár véletlenül elékerül, elétünik, birtokunkba jut; van, létezik. Tiz legény között csak egy katonának való találkozott. A nagy úrnak is találkozik ura. (Km.). Senki sem találkozott, ki vállalatomban társ akart volna lenni. 2) Val vel ragú viszonynévvel am. valakivel öszvejön. Utczán, városon kivül találkozni valakivel. Ma négy régi barátommal találkoztam a szinházban. 3) Átv. mondjuk más tárgyakról is, melyek bizonyos tekintetben érintkeznek, s egymással némileg egyeznek. A nagy elmék találkoznak. Némely események időre nézve furcsán találkoznak.
Ez igének középképzője koz, öszve van téve a gyakorlatos og és oz képzőkből, melyek együvé olvadása által a g keményebb k-ra változott. | |
* | |
| (tal-a-al-koz-ó) mn. és fn. tt. találkozó-t. 1) Aki vagy ami találkozik. 2) l. TALÁLTATÓ. 3) l. TALÁLKA. | |
* | |
| (tal-a-al-mány) fn. tt. találmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán minden, amit valaki talált, amire akár véletlenül, akár keresés, kutatás után rájött, ráakadt. Különösen, valamely új ismeret, vagy mű, melyet valaki saját esze, és ügyessége által, mint eddig rejtélyben létezett valamit napfényre hoz, vagy eléállít. Elme találmány. A természetbuvárok, gépészek, erőmívesek találmányai. V. ö. LELEMÉNY. | |
* | |
| (tal-a-al-mány-os) mn. tt. találmányos-t v. ~at, tb. ~ak. Ki különös észbeli tehetség, vagy ügyesség által új, eddig isméretlen dolgokat födöz fel, vagy alkot. Találmányos eszű ember, gépész. V. ö. LELEMÉNYĚS. | |
* | |
| (tal-a-al-mány-os-ság) fn. tt. találmányosság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, tehetség, ügyesség, melynél fogva valaki új, eddig rejtélyes dolgokat hoz létre, új ismereteket födöz fel. V. ö. LELEMÉNYESSÉG. | |
* | |
| (tal-a-al-ó) mn. és fn. tt. találó-t. 1) Aki valamit keresve, avagy véletlenül meglel, valamely új dolgot hoz létre, tudomásra. 2) Ami bizonyos czélt, tárgyat kellőleg érint. Jól találó fegyver, vadász. Találó élcz. | |
* | |
| (tál-al-ó) mn. tt. tálaló-t. Aki tálal, vagy ami tálalásra vonatkozik. Tálaló szakács. Tálaló asztal, kanál, edények, eszközök. | |
* | |
| (tala-al-ó-lag) ih. Bizonyos czélt, tárgyat kellő módon érintve. V. ö. TALÁLÓ. | |
* | |
| (tal-a-al-om-ra) ih. A véletlenre támaszkodva, magát az eshetőségre bizva. | |
* | |
| (találom-szerű) ösz. mn. A véletlenre támaszkodó, az eshetőségen alapuló. | |
* | |
| (tal-a-al-ó-os) mn. tt. találós-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Találmányos, leleményes, ki valaminek föltalálásában különös ügyességgel bír. Találós eszű ember. 2) Rejtélyes, aminek milétét csak találgatva lehet megtudni. Találós mese. | |
* | |
| (tal-a-al-ó-os-di) fn. tt. találósdi-t. Játék neme, melyben a rejtélyes tárgynak nevét annak némely eléadott tulajdonságaiból kell kitalálni. E szónak di képzője általán játékneveket alkot, mint: szembekötősdi, katonásdi, bujósdi stb. | |
* | |
| (tal-a-al-ó-os-ság) fn. tt. találósság-ot, harm. szr. ~a. l. TALÁLÉKONYSÁG. | |
* | |
| (tal-a-al-tat-ik) szenvedő ige, melyet rendszerént csak harmadik személyben használunk, midőn ezt jelenti: van, létezik, valahol tartózkodik. Kevés oly ember találtatik mint ő. Találtatnak emberek kik.... Oda bujdosom, hol emberek nem találtatnak. 20 a 100-ban 5-ször találtatik. Néha am. bizonyos tulajdonságunak ismertetik. Minthogy ártatlannak találtatott, elbocsáták. Egyébiránt ez utóbbi értelemben első és második személyben is divatozik. | |
* | |
| (tal-a-al-tat-ó) mn. tt. találtató-t. Ami valahol van, létezik, tartózkodik, hol mintegy meg lehet találnunk. Házát a benne találtató minden ingósággal együtt árverésre bocsátották. | |
* | |
| (talált-gyermek) ösz. fn. l. LELENCZ. | |
* | |
| tájdivatos kiejtés. l. TALÁN. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Talamás-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| férfi kn. tt. Talamér-t, Latínosan: Tholomirus. (Ptolemäus?) | |
* | |
| (tal-a-an-oz) önh. m. talámoz-tam, ~tál, ~ott. par. ~z. Talámmal szól, felel. Ne talámozz. (Szabó D.). | |
* | |
| magas hangon ~TELEN, igen termékeny melléknévi és igehatározói képző, gyakran ~atlan, ~etlen, s önhangzók után rendszerént ~tlan, ~tlen alakban, tagadó, néha fosztó, helyesebben nélkülöző, de mindig ellentétes jelentéssel, t. i. a törzs vagy tőszó ellenében tagadó vagy nélkülöző értelemmel bír. E képzőt ~ATLAN, ~ETLEN cikk alatt meglehetős bőven tárgyaltuk, s ~LAN, ~LEN alatt is megérintettük, itt pótlásul és bővebb felvilágosításul még némelyeket elmondani szükségesnek tartunk. Mindenek előtt tudnunk kell, hogy mily szókhoz szokott járulni, ú. m.
1) Főnevekhez, pl. magtalan, barátságtalan, dologtalan, fajtalan, sajtalan v. sótalan, zabolátlan, számtalan, álmatlan, csintalan, haszontalan v. hasztalan, bizonytalan,páratlan, kovásztalan, szagtalan, uratlan, fogatlan, arczátlan, rakonczátlan; békételen, becstelen, egészségtelen, szükségtelen, végtelen v. végetlen, idétlen, szerencsétlen, éktelen, gyermektelen, fegyvertelen, nemtelen, szemtelen, meztelen v. mezítlen, helytelen, istentelen, kénytelen, névtelen, nőtelen, szertelen, törvénytelen, fejetlen, feneketlen, lelketlen, figyelmetlen, szemérmetlen, kegyetlen, esztelen v. eszetlen, erőtelen v. erőtlen stb. stb. Mind ezekben a törzs mint főnév fogalmának nélkülöző vagy ellentétes állapotát fejezi ki, akár tulajdon, akár néha átvitt értelemben; és (igehatározóként) ,nélkül' vagy (melléknévként) nélkül való, nélküli szókkal a legtöbb esetben, főleg tulajdon értelemben fölcserélhető, pl. dologtalan = dolog nélkül és dolognélküli, barátságtalan = barátság nélkül és barátságnélküli; gyermektelen = gyermek nélkül és gyermeknélküli; fegyvertelen = fegyver nélkül és fegyvernélküli; szerencsétlen = szerencse nélkül és szerencsenélküli stb. stb.; az ellentétes fogalmat is többnyire ugyanazon tőszóból alakított melléknévvel, illetőleg igehatározóval kifejezhetjük, pl. dologtalan ellentéte: dolgos, barátságtalan ellentéte: barátságos, gyermektelen ellentéte: gyermekes, fegyvertelen ellentéte: fegyveres stb. tehát az előbbiek az utóbbiaknak itt is tagadóivá lesznek. 2) Melléknevekhez, pl. tisztátalan, boldogtalan, bátortalan, szaporátlan, igaztalan (Simai Kristófnál) valótlan (Prágainál), hűtelen. Ezekben egyszerüen a tőszó tagadása vagy ellentéte foglaltatik: nem tiszta, nem boldog, nem bátor, nem szapora, nem való, nem hű; s itt még csak azt jegyezzük meg, hogy ezek bizonysága mellett nincs alapja azon véleménynek, hogy ezen képzők melléknevekhez nem járulhatnának s az újabbkori egyenlőtlen (= nem egyenlő), kedvezőtlen (= nem kedvező), népszerűtlen stb. alakítások helytelenek volnának. 3) Igékhez, v. ha tetszik, igenevekhez, pl. szokatlan, tudatlan, ingatlan, háládatlan (= hála-adatlan), váratlan, ártatlan, vigyázatlan, osztatlan, hívatlan; szűntelen v. szünetlen, főtelen v. főtlen, födetlen, véletlen, kéméletlen, sértetlen, okvetetlen stb. Mind ezekben tagadó vagy ellentétes értelem fejeztetik ki: nem szokott, nem tudó, nem ingó, nem háládatos, nem várt, nem ártó, nem vigyázó; nem szünő, nem főtt, nem födött, nem vélt stb. Különösen igen gyakori ezen képző a tehető igéknél, pl. állhatatlan (= nem állhatatos), halhatatlan (= nem halandó), csalhatatlan (helyesebben: csalódhatatlan v. csalatkozhatatlan = nem csalatkozható), hajthatatlan (= nem hajtható), múlhatatlan (= nem múlható v. mulasztható), lehetetlen (= nem lehető), hihetetlen, győzhetetlen, mérhetetlen, menthetetlen stb. Mind ezek, mint föntebb érintők, annak helyén igehatározókul is állhatnak, de e minőségben tetszés szerént föl is vehetik az ul, ül igehatározói képzőket, pl. magtalanul, barátságtalanul, (,számtalan' a szor képzőt kedveli: számtalanszor), szükségtelenül, végtelenül, tisztátalanul, boldogtalanul, szokatlanul, szüntelenül stb. Rendszerént fölveszik a ság, ség képzőket is, melyekkel elvont főnevekké alakulnak, mint: dologtalanság, fajtalanság, hasztalanság, arczátlanság, szerencsétlenség, valótlanság, tudatlanság, véletlenség, lehetetlenség stb. stb. E képzők eredetére nézve a vélemények különbözők. Ha magát a magyar nyelvet veszszük szemügyre, kétségtelen, mint ~ATLAN, ~ETLEN czikkben is eléadtuk, és kitünő magyar irók példáira is hivatkozánk, hogy a magyar nyelvérzés a -lan, -len szótagban találja az ellentétes vagy tagadó, vagy ha jobban tetszik, a fosztó értelmet, és ezen alapon azt a nem, vagy (~LAN, ~LEN czikkben) az ellen szó módosulatának tekintettük, melyek mindenike kifejezi a fönt eléadott jelentést, egyedül maga az egyszerű el gyökszó is bír távozó vagy távoztató értelemmel is. Azonban nem tagadhatjuk, hogy ahol összevont vagy rövidült alakban fordúl is elé ezen képző, tudtunkra egyetlen régi szó (mértéklen) kivételével, mindenkor megtartja a t hangot, vagyis csak ott él az általános szokás röviditéssel, ahol már t hang különben is létezik, pl. hitlen (régi szó) ,hitetlen' helyett, korlátlan ,korlátolatlan' v. ,korláttalan' v. ,korláttlan' helyett, büntetlen ,büntetetlen' helyett, okvetlen ,okvetetlen' helyett stb. Mind ezek oda vezérlének bennünket, hogy ezen képzőben a t hangot is egyik alkatrésznek tekintsük ugyan, mindazáltal a tagadás vagy ellentét fogalmát legjobb iróink nyelvérzése és a nép nyelvében is használt több szó nyomán annak csak az utóbbi -lan, -len, (= ellen) részében hiszszük rejleni, épen úgy mint a ,nélkül' szóban a ,kül' (= kivül) rész teszi a szűkölködést vagy hiányt (V. ö. NÉLKÜL); s ekképen a -ta, -te (v. -at, -et) vagy a név- és igeszóhoz tartoznék, (V. ö. ~ATLAN), vagy pedig az nem egyéb mint a nál-, nél-nek megfelelő -ta, -te helyképző vagy épen maga az ott szó (V. ö. LAN. (2),). Figyelmet érdemel a mongol nyelv is, melyben a -talan, -telen képzőnek vagy a nélkül névutónak ügei (= szegény, szűkölködő; nincs) felel meg mind nevek mind igék után, s melyekhez még gyakran si szótag is járul, pl. uka-si ügei ok-ta-lan; és ok-ta-lan-ul, szedki-si ügei (szedkil fn. am. kedély, gondolat) gondolhat-at-lan, vagy képzelhet-et-len, bolo-si ügei való-ta-lan, lehet-et-len, itek-si ügei hihet-et-len; si nélkül: nere ügei névtelen v. nev-etlen, innen nere ügei khorogon névtelen ujj. Ugyanazon (ügei) szó, mint érintők, néha am. nincs, pl. nidür morin ügei énnek(em) lov(am) nincs; tehát a ,nincs' szóval a föntebbi példák is kifejezhetők. - Egyébiránt akik a -ta, -te szótagot tartják lényeges alkatrésznek, ebben a tova, tájdivatosan: toa, ta értelmet vélik rejleni; sőt némelyek úgy gondolják, hogy a -lan, -len részben nagyobb nyomatosságból az el szó is szerepel tehát ta-lan am. to-el. Rokon nyelveket tekintve az imént eléadott véleményhez közelebb némelyek a -talan, -telen képzőt a finn -ton, -tön (ttoma, ttöme) hiányt, fogyatkozást jelentő képzővel egyeztetik, mely úgy látszik, hogy a tta, tte nélkülöző esettől származtatható (miként másutt is megérintők), azonban ez csak főnevekből alkot mellékneveket, legalább Fábián István nyelvtanában más származtatást nem találunk (ellenkezőleg mint föntebb a mongol nyelvben foglalt példák). Ha idegen nyelvekhez kell folyamodnunk, a magyar -talan képzővel legtökéletesebben egyezik a keleti török vagyis csagataj talan, mely am. rabló, rablás, talamak igétől, mely Zenker szerént am. rabolni (piller, faire du butin, németül: plündern, Beute machen). | |
* | |
| (tal-a-an) ih. Élünk vele, midőn azt akarjuk kijelenteni, hogy valamit bizonyosan nem tudunk, hanem csak hihetőnek, valószinünek tartunk, azt gondoljuk, gyanítjuk, véljük, hogy úgy van; továbbá, midőn több vélemény között mintegy találgatunk valamit. Talán a fejed fáj. Talán meghűléstől származott a baj, vagy talán megterhelted a gyomrodat. Talán Pétert, vagy talán Pált kérhetnők meg. Talán haragszik, vagy talán beteg, hogy nem jön hozzánk. V. ö. NETALÁN. Tájdivatosan: talám, taláng, összehúzva: tám, tán, s kettőztetve: talántán. Alapfogalomban egyezni látszik a ,talál' igével, mennyiben amaz is találgatásra vonatkozik, s mindkettő törzse: tala. Az is lehető, hogy az egész ,talán' szó össze van olvadva ebből: találván. V. ö. TALÁL, (6). | |
* | |
| l. TALÁN. | |
* | |
| l. TALÁNTÁN. | |
* | |
| (talán-tán) kettőztetett ih. mint a nép szájában: azutánosztán. A régieknél gyakran talántál, pl. a Müncheni codexben: "Hanemha talántál (nisi forte) mü menjönk el és vegyönk enniek mend e népnek. (Lukács. IX.). Így a Bécsi codexben is: "Mert talántál (forsitan) elmetszi ő haragját." (Jedith. VII.). | |
* | |
| (tal-a-any) fn. tt. talány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Homályos és képes jellemzésekkel körülirt, s beburkolt értelem, vagy fogalom, illetőleg föladat melyet a benne rejlő értelemmel öszvehasonlítva kell megfejteni. Talányokat csinálni, föladni, megfejteni. Talányokban beszélni, példázgatni. V. ö. REJTETTSZÓ. Továbbá, minden homályos, rejtélyes dolog, melyet eszünkkel meg nem foghatunk, minek okát, czélját, öszvefüggését nem látjuk. Ez rám nézve talány. | |
* | |
| (tal-a-any-os) mn. tt. talányos-t v. ~at, tb. ~ak. Talányhoz hasonló, homályos, rejtélyes, nehéz megfejtésű, vagy épen megfoghatatlan. Talányos magaviselet, melyből a cselekvőnek czélját kitalálni lehetetlen. | |
* | |
| (tal-ap) fn. tt. talap-ot, harm. szr. ~ja. Szilárd, tömör testből csinált emelvény, melyre valamit állítanak, pl. az emlékszobrok, épületoszlopok talapja. - E szóban az egyszerű al gyök rejlik, melynek származékai alap, t előtéttel talap, öszverántva talp, alapfogalomban egyeznek. V. ö. TAL elvont törzs, továbbá TALP, és TALAJ. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Talapatká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (talap-kő) ösz. fn. Szoros értelemben vett talapul szolgáló kő. | |
* | |
| (talap-párkány) ösz. fn. Párkány, kerület, melyet a talap szélei képeznek, különösen az épületek szobrainak és oszlopainak talapját környező párkány. | |
* | |
| (tal-ap-oz) áth. m. talapoz-tam, ~tál, ~ott v. talapz-ott, htn. ~ni v. talapz-ani, par. ~z. Talappal ellát, talappal fölkészít. | |
* | |
| (tal-ap-oz-ás) fn. tt. talapozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Talappal ellátás, talappal fölkészítés. | |
* | |
| (tal-ap-oz-at) fn. tt. talapzat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Valamely műtalap egész szerkezete. | |
* | |
| (tál-as) mn. tt. tálas-t v. ~at, tb. ~ak. Tálat vagy tálakat tartalmazó, tálak elhelyezésére, eladására stb. rendelt. Tálas szekrény. Tálas asztal. Tálas ház, piacz. | |
* | |
| (tál-as) fn. tt. tálas-t, tb. ~ok. Konyhai, ebédlői polcz, vagy fiókos szekrény, hol a tálakat, tányérokat stb. tartják. | |
* | |
| (tálban-főtt) ösz. fn. A székelyeknél 1) felpuffadt étel neme; 2) sóba főtt marha hús. (B. Lakos). Az első esetben az úgy nevezett Koch-féle ételnek látszik; a 2-ikban pedig párolt húsnak. | |
* | |
| (tál-csa) fn. tt. tálcsá-t. Lásd: TÁLCZA, 1). | |
* | |
| (tál-cza) fn. tt. tálczá-t. 1) Kisebbféle tál, tálacska, tálcsa. 2) Tálhoz hasonló edény, melyen palaczkokat, poharakat, kávésedényeket, vagy holmi száraz eledeleket, pl. zsemlyét, kalácsot adnak az asztalra. Néhutt az l kihagyásával: tácza, mely alakban közelebb áll hozzá nem csak a franczia tasse, olasz tazza, német Tasse, hanem az arab-persa tász is, mely Vullers szerént am. vas potorium, scyphus, crater, patera. | |
* | |
| Balatonmelléki tájszó. l. TÁLYOG. | |
* | |
| fn. tt. talentom-ot, harm. szr. ~a. Eredetileg latin-görög szó, s jelent bizonyos sulymértéket és pénzöszveget. A magyar nyelvben bevett értelme: elmebeli jeles tehetség. | |
* | |
| (talentom-os) mn. tt. talentomos-t v. ~at, tb. ~ak. Jeles tehetségü. V. ö. TALENTOM. | |
* | |
| l. TÁLYOGOS | |
* | |
| (tál-gy-u) fn. tt. tálgyu-t. 1) Szélesb ért. kelevény, daganat, eves genyes fakadás a testen, máskép: tályog. 2) Golyvanemü csomós daganat a nyakon: Tájdivatos szó, néhutt: tálé, tálló, szokottabban: tályog. Eredetére nézve l. TÁLYOG. | |
* | |
| mn. és fn. tt. talián-t, tb. ~ok. Az italiano szóból módosult. l. OLASZ. | |
* | |
| (tal-ics-ka) kicsiny. fn. tt. talicská-t. Köz ismeretű kézi jármű, vagyis egy kereken járó, s két nyéllel ellátott láda, melytől a targoncza abban különbözik, hogy ennek csak hátsaraglyája van, de ládája nincsen. Talicskát tolni. Talicskával földet, követ hordani. Bakonyi talicskák. Csikorgó talicska.
E szónak gyöke tal máskép: tol, melyből kettős kicsinyitővel lett tal-ics-ka, azaz, kis toló jármű, különböztetésül a nagyobb taligától. Egyébiránt úgy is elemezhetni, hogy törzse taliga, s ebből csa képzővel lett talig-csa, s átvetve talicska, mint faragcsál faracskál faricskál, szökcse szöcske, hágcsó háskó, zsákcsó zsacskó. | |
* | |
| (tal-ics-ka-as) mn. és fn. tt. talicskás-t, tb. ~ak, midőn fn. tt. talicskás-t, tb. ~ok. Talicskával ellátott, vagy dolgozó; aki holmit talicskán hord, szállít. Oly képeztetésü, mint: szekeres, kocsis, targonczás, hajós. | |
* | |
| (tal-ics-ka-az) önh. m. talicskáztam, ~tál, ~ott, par. ~z. Talicskát tol, talicskán hord, szállít valamit. Kertészek, kőmívesek mellett talicskázni. A gyermekek játékból talicskáznak. Mondják így is talicskázik, mint, szánkázik, kocsizik, ladikázik. | |
* | |
| (tal-ics-ka-az-ás) fn. tt. talicskázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki talicskát tol, vagy azon hord, szállít valamit. | |
* | |
| (tal-ig-a) fn. tt. taligá-t. Két kerekü kisebbféle jármű, majd egy, majd két rúddal ellátva. Gyalog taliga, melyet ember tol, vagy húz, máskép,: káré, kordé, László szekere. Lovas taliga, melyet ló húz, milyeneken hajdan Győrött a dunai vizet hordták, s más terhet is szállítottak. Koldusok taligája. Eketaliga, melyhez az ekerudat kötik. Taliga nem szekér. (Km.). Törökül: talika. (Zenker).
E szónak gyöke tal, azaz, tol, melyből lett az elavult gyakorlatos ige: talog, s innen talogó, taloga, kicsinyezve taliga, vagyis toló, tolni való jármű. Így lett a gurog igéből guroga, guriga, továbbá hajog-ból hajiga, hajigál. Ide tartoznak, melyekben a gyakorlatos g átváltozott k-ra, mint, karika, sántikál, szunydikál, ránczikál stb. | |
* | |
| (taliga-rúg) ösz. fn. A taligának egy vagy két águ rúdja. | |
* | |
| (tal-ig-a-as) mn. tt. taligás-t v. ~at, tb. ~ak. Taligával ellátott. Taligába fogott. | |
* | |
| (tal-ig-a-as) fn. tt. taligás-t, tb. ~ok. Személy, ki taligával dolgozik. Taligásokkal hordatni a málhákat, buzás zsákokat. Különösen, ki lovas taligával fuvaroz. Debreczeni, váczi taligás. Győrött taligások hordják a vizet, gabonát. Verik, mint taligás a lovát. (Km.). | |
* | |
| (taligás-ló) ösz. fn. Ló, mely taligát húz. Izzad, mint a taligásló. | |
* | |
| (taliga-szekér) ösz. fn. Két kerekű, s két rudú jármű, melyet ló vagy szamár húz. Van egy rudú taligaszekér is, mely elé ökröket fognak, milyen néhutt a gulyások, ökörpásztorok szekere, melyen holmijöket tartani szokták. | |
* | |
| (tal-ig-a-az) önh. és áth. m. taligáztam, ~tál, ~ott, par. ~z. Taligán jár, ide-oda rándul; taligán hord, szállít valamit. | |
* | |
| (tal-ig-a-az-ás) fn. tt. taligázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Taligás járás. Taligán hordás, szállitás. | |
* | |
| fn. tt. talizmán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Varázsszer, varázskép, varázsgyürü stb., melyekről a babonáshitüek azt tartják, hogy azok hordozása által betegségtől és más szerencsétlenségtől megóvatnak. Idegen eredetű szó, spanyolul és francziául: talisman, olaszul: talismano, az arab ctiliszm, ctilszam szótól, mely varázsképet jelent. | |
* | |
| (talk-kő) ösz. fn. Kőnem, mely kavicsföldből, agyagföldből és vasból áll, fénylő pikkely forma rétegei vannak, s kövéres tapintatú. | |
* | |
| fn. tt. tallér-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Ezüst érem, mely különböző időszakok és államok szerint másmás értékü. Az úgy nevezett kemény tallér, Németországban harminczkét ezüst garrast ért; a birodalmi tallér harmincz császári garast tett, s ezen értelemben veszi ma is nálunk a köznyelv, mely szerint a tallér alatt másfél forintot értünk, pl. száz talléros ló, am. 150 forintos. Különben a két forintos ezüst pénzdarabokat is talléroknak nevezzük. E pénznemet Adelung szerént először Joachimsthal nevű csehországi bányavárosban verték, honnan a németek eleinte Joachims-Thaler-, majd egyszerüen Thaler-nek kezdték nevezni, s innen lett a magyar tallér is. | |
* | |
| l. TARLÓ. | |
* | |
| fn. tt. tálló-t; göcseji tájszó. Lásd: TÁLYOG. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Tallós-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| KIS~, falu Borsod m.; NAGY~, falu Heves m.; helyr. Tállyá-ra, ~n, ~ról. L. TÁLYA. | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Talmács-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tál-mosónő) ösz. fn. Konyhai nőcseléd, ki a tálakat, illetőleg konyhaedényeket mosogatja. | |
* | |
| (tál-nok) fn. tt. tálnok-ot, harm. szr. ~a. 1) Urasági szolga, kinek kötelessége a kitálalt ételeket asztalra feladni. 2) Szoros ért. a fejedelmi házaknál előkelő udvari tisztviselő, ki a konyhára és étteremre felügyel. 3) Udvari méltóságu személy, ki ily czimet visel. Királyi főtálnokmester. (Dapiferorum regalium magister). | |
* | |
| (tál-nyaló) ösz. fn. Mások asztalánál ingyenélő; tányérnyaló; kotynyeleskedő. Megvető gúnyneve az oly embernek, ki az urak, gazdagok körül hizeleg, s azok kegyéből éldegel. | |
* | |
| l. TÁNYÉR. | |
* | |
| l. TALYÓKÁS. | |
* | |
| erdélyi falu B. Szolnok m.; helyr. ~falvá-ra; ~n, ~ról. | |
* | |
| (tal-p) fn. tt. talp-at, harm. szr. ~a. 1) Általán azon alap, melyen bizonyos testek állanak, vagy azoknak alsó lapja, feneke. Keréktalp, szántalp, oszloptalp, eketalp, háztalp. 2) Különösen az állati lábnak alja, fenéklapja. Széles, keskeny talp. Lúdtalp, átv. am. a lúd talpához hasonló tertyedt lapos talp. Szeg, tövis ment a talpába. Talpával nagyot toppantott. Viszket a talpa, szeretne tánczolni. Csak a talpát nyalja mint a medve. (Km.). nem szeret dolgozni. Tetétől talpig, am. egészen, egész testében. Talpig becsületes ember. Talpon áll, menésre készen van. Talpra legények! Átv. ért. ember a talpán v. talpra esett ember, am. derék ember, aki megáll a lábán. 3) A lábbelinek azon vastagabb anyagból készített része, mely közvetlenül a talp alatt van, s a földet érinti, továbbá maga az anyag is. Csizmatalp, sarutalp, bocskortalp. Elkopott a talpa. Csizmám talpát sem törölném hozzá. Fontos talp, a legvastagabb, s talpnak való bőr. Fa talp. 4) Lásd: TALAP. 5) Egymás mellett keresztfák segitségével öszveszegezett gerendákból, kivált fenyőszálakból álló vizi mű, hogy rajta valaki magát a vizen fenntarthassa, pl. mosás vagy vízmerítés stb. végett, vagy arra valamely málhaterhet rakhasson, azon egyet mást szállíthasson. Deszkákat, zsindelyeket, léczeket, dongákat stb. talpakon szállítani. Talpakra állított fürdőház. 6) Némelyek használják a hoszmértékeknél, a lábmérték (Schuh) elnevezésére is; l. TALPALAT, 2).
E szónak legegyszerübb gyöke al, melyből p v. ap képzővel lett alap, t előtéttel: talp és talap, melyek azonban némileg különböznek egymástól. A mongolban ula am. talp (die Sohle). Egy eredetű és rokon fogalmú vele a magyarban: alabor és talabor. Rokonok még Budenz J. szerént a finn talla valamire alkalmazott lap, lemez, az észt tal (Fusz-, Schuhsohle); Vámbéry szerént a csagataj tap (lábnyom), az oszmahli taban (talp). Képeztetésre hasonlók hozzá a szintén helyre vonatkozó közep, ülep, terep, telep. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Talp-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tal-p-acs) fn. tt. talpacs-ot. 1) Göcsejben am. talpait erősen rakó, izmos széles talpu. 2) A magyar gyalogkatonák régi neve, ma bakancsos, v. hajdu, tréfásan: fika, baka. Eredetileg talpas, mint ordacs ordas, bogács bogás stb. A barkóknál Gömörben csakugyan ,talpas' divatozik. | |
* | |
| (tal-p-al) áth. és önh. m. talpal-t. 1) Áthatólag am. valamely lábbelinek talpat csinál. Csizmát, sarut, bakancsot talpalni. 2) Önhatólag am. erősen, sietve gyalogol. Talpal, mint a vásárra siető varrga. Eltalpalt, elhordta magát, ellábalt. | |
* | |
| (tal-p-al-ás) fn. tt. talpalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Csizmadiák, varrgák munkája, midőn a lábbelit talpalják. 2) Erős gyalogolás, siető távozás. V. ö. TALPAL. | |
* | |
| (tal-p-al-at) fn. tt. talpalat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) A talpalás eredménye, valamely lábbelinek talpalt része. 2) Egy talpnyi mérték. Talpalatnyia sincs v. talpalatnyival sem bír, semmi (fekvő) vagyona sincs. | |
* | |
| (tal-p-al-ó) fn. tt. talpaló-t. 1) A nadrág kengyele, mely t. i. a talp alá nyúlik. Képeztetésre olyan, mint a szügyet kerítő szügyelő, s nyakat övedző nyakló, s a haskötő hasló. Némely tájbeszédben: talpalló. 2) l. TALABOR. | |
* | |
| (tal-p-as) mn. tt. talpas-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Talppal ellátott, különösen nagy talpú, izmos lábu. Tenyeres talpas legény. 2) Ki talpnemű jármüvön szállít holmit, kivált faárukat, vagy ki ily fákkal kereskedik. Talpas tótok. Révkomáromi talpas kereskedők. | |
* | |
| (tal-p-as) fn. tt. talpas-t, tb. ~ok. 1) Talp nevű szálon vagy tutajon járó vagy működő ember. 2) Gyalog katona, bakancsos. 3) A medve tréfás neve. 4) Talpacs; l. ezt. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. Talpas-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tal-p-az) áth. m. talpaz-tam, ~tál ~ott, par. ~z. Valaminek talpat csinál. Talpazni a kereket, az ekét, a szánkát. V. ö. TALP. | |
* | |
| (tal-p-az-ás) fn. tt. talpazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, különösen faragó munka, melylyel valamit talpaznak. V. ö. TALPAZ. | |
* | |
| (tal-p-az-at) fn. tt. talpazat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Valamely mű talapjának, pl. az oszloptalpnak egész szervezete; szokottabban: talapzat. | |
* | |
| (talp-bőr) ösz. fn. Kikészített vastag, tömör, kemény ökörbőr, melyből az erősebb lábbeliek, saruk, bakancsok talpait csinálják; máskép: fontos talp. Szélesb ért. talpnak használt vékonyabb, de szilárd bőr, pl. a könnyű topánok, czipők talpbőre. | |
* | |
| (tál-peszér) ösz. fn. Szabó Dávidnál am. tobzódó, nyalakodó. | |
* | |
| (tál-peszérkedik) ösz. k. Tobzódik, nyalakodik. Eléfordul Szabó Dávidnál. | |
* | |
| (talp-gerenda) ösz. fn. Talpul v. talapul szolgáló gerenda. | |
* | |
| (talp-fa) ösz. fn. 1) Általán vastag deszkák, vagy gerendák, melyeket talpul használnak, pl. a vaspályákon. 2) Szálfák, melyek talppá kötve szállittatnak. | |
* | |
| (talp-hajó) ösz. fn. Kenessey Albert szerént ládaforma lapos, nagy usza (Flott), melyet a hajók tősjavitásához, majd az árboczoknak a hajóban fölállitására használnak. (Bullen vagy Kiellichter). Ehhez hasonló, de kisebb a talpnaszád. (Pont, Prahm). | |
* | |
| (talp-híd) ösz. fn. Híd, mely több öszvekötött talpszerkezetből áll. | |
* | |
| (tal-p-ig) ih. Fölülről lefelé egész a talpat érve. Tetőtől talpig, am. egész testében. Talpig érő ruha. Átv. Talpig becsületes ember. Talpig ismérjük, azaz, minden részről, minden tekintetben.
"Talpig ember, akit én említék." Vörösmarty. | |
* | |
| (talp-ív) ösz. fn. Alapúl szolgáló ív az épületben. | |
* | |
| (talp-izom) ösz. fn. Négyszögü izom, mely a sarkcsont alsó lapjától a lábhüvelyk ináig nyúlik. (Caro quadrata). | |
* | |
| (talp-kerekítő) ösz. fn. Félkörü csizmadia- vagy varrgakés, melylyel szabáskor a lábbelinek való talpat kikerekítik. | |
* | |
| (talp-kereskědés) ösz. fn. Épületfa-kereskedés, talpakká öszvefűzött fenyüszálakkal, s ezeken szállított deszkákkal, léczekkel, zsindelyekkel stb. | |
* | |
| (talp-kereskědő) ösz. fn. Ki épületfákkal kereskedik melyeket rendesen talpokon szállítanak alá. Komáromi talpkereskedők. | |
* | |
| (talp-korcsolya) ösz. fn. Fakészitmény, melyen a talpkötőhelyről a kész talpakat a folyóra csusztatják. | |
* | |
| (talp-kő) ösz. fn. Alapkő, mely az épület fenekén fekszik. Átv. ért. alap, melyen valami nyugszik, biztosan áll. Igazság az országok talpköve. | |
* | |
| (talp-kötő) ösz. mn. és fn. Aki vagy ami a talpakat együvé foglalja. Különösen keresztfák, melyek által a talpfák vagy a talp szálfái egymással összefoglaltatnak. | |
* | |
| (talp-kötő-hely) ösz. fn. Folyók partjain azon hely, ahol a szálfákat talpakká kötik és ahonnan a kész talpak vízre csusztattatnak. | |
* | |
| (talp-mérték) ösz. fn. A varrgák és csizmadiák kis deszkaforma eszköze, melylyel a lábbelinek való talpbőrt kimérik. | |
* | |
| (talp-naszád) ösz. fn. l. TALPHAJÓ alatt. | |
* | |
| (talp-nyom) ösz. fn. Azon ábra, s mintegy másolat, melyet a lépő állatnak talpa a földön, porban, sárban stb. maga után hagy, lábnyom. | |
* | |
| (talp-nyomdok) l. TALPNYOM. | |
* | |
| (talp-pont) ösz. fn. Azon képzelt pont az égboltozaton, mely lábunk aljának, vagyis talpunknak irányában fekszik; máskép: lábpont. (Nadir). Ellentéte: fejpont v. tetőpont. (Zenith). | |
* | |
| (talp-simító) ösz. fn. Fából csinált eszköz, melylyel a varrgák és csizmadiák a lábbeliek talpát simára csiszolják. | |
* | |
| (talp-szegecs) ösz. fn. Apró szegecskék, melyeket a varrgák, csizmadiák a kettős talpakba vernek. | |
* | |
| (talp-teher) ösz. fn. A talpakra, tutajokra rakott teher, ú. m. deszka, lécz, zsindely, donga stb. | |
* | |
| (talp-úsztató) ösz. fn. Faszállító személy, ki a talpakat hajós módjára majd evezve majd kormányozva a víz mentében leeregeti; egyszerűen: talpas. | |
* | |
| (talp-verő) ösz. fn. Csizmadiák eszköze. V. ö. MUSTA. | |
* | |
| (talp-vonal) ösz. fn. Alapvonal a rajzolásban és festésben. | |
* | |
| (tál-tartó) ösz. fn. Polcz, vagy fiókos szekrény, melyben a tálakat, és tányérokat tartani szokták; egyszerüen: tálas. | |
* | |
| l. TÁTOS. | |
* | |
| fn. tt. talut. L. TOLL. | |
* | |
| mváros Zemplén m.; helyr. Tályá-ra, ~n, ~ról. ,Talián' szóból? | |
* | |
| l. TÁLYOG. | |
* | |
| l. TALIGA. Gyöke tal, törzsöke pedig talog v. talig, s az l az i előtt meglágyult. | |
* | |
| puszta Sáros m.; helyr. Talyká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tály-og) fn. tt. tályog-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Eves fakadás, vagy daganat az állati testen, mely vér folyásával vagy szétömlésével jár; különösen a szarvasmarha ebbeli betegsége; máskép: tálé, tálgyú, vértál. Gyöke talán taa v. toa, am. tova a terjedéstől; honnan Szabó Dávid a ,tarjag' szóhoz is hasonlítja. Ezért szokták a betegségbe esett baromról mondani, hogy elfutotta a vértál v. vértályog. | |
* | |
| mn. tt. talyókás-t v. ~at, tb. ~ak. Heves megyei tájszó, am. ostoba, pimasz, bamba. Talán bolyokás szóból módosult. | |
* | |
| tájkiejtéssel am. tán, azaz, talán, melyet láss saját rovata alatt. | |
* | |
| elavult törzs, melyből támad, támasz, támaszt, támogat, támbálódik, és ezek származékai eredtek, melyeknek elvont alapjelentése után a tám, magasra, fölfelé állást, neki szegülést, merevedést, vagy fölfelé tartó segédeszközt jelent. Innen főnévként alkalmazható oly szilárd állásu testekre, melyek más testeket a hanyatlás vagy esés, dőlés ellen óvnak, pl. a hangjegyeket felállított helyzetben tartó állvány, vagy a széknek háta, karja stb.; tárgyesete: tám-ot, harm. szr. ~ja. Különösebben összetételeknél használják, mint támfa, támoszlop, támpont. Némi hangváltozattal egyezik vele az átvitt értelmű gyám, s ennek származéka gyámol, mely erkölcsi támot vagy támaszt jelent. Szanszkrit nyelven sztambh v. sztabh am. fulcire (Bopp). | |
* | |
| önh. m. támad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. 1) Fekvő, nyugvó helyéből vagy bizonyos mélységből, rejtekből fölkel, fölemelkedik, némi magasságra nyúlik, vagy száll. Támad a nap, hold, támadnak a csillagok, midőn a látkör fölé emelkednek.
"Jöve napkeletről, hol a hajnal támad." Arany J. Szél, szélvész, förgeteg, zivatar támad, midőn mintegy nyughelyéből fölemelkedve a levegőben csapong. Amely szél hirtelen támad, hirtelen el is szokott enyészni. (Km.). Krisztus urunk halála után harmadnapra föltámadt. Egykor mindnyájan föltámadunk. 2) Ered, keletkezik, s mintegy eddig látatlan, észre nem vett állapotából elétünik, létet nyer, valósággá lesz. A tengeren, folyóvizeken néha új szigetek támadnak. Kelés, daganat, bibircsó támadt a testén. A városban tűz támadt. Ebből nagy neheztelés, harag, per, viszálkodás, és ellenségeskedés támadhat. Háboru támadt. 3) Ellenszegülve más ellen emelkedik. Rátámadni valakire. Megtámadni az ellenséget. Ellene támadni a törvényes hatalomnak. Valaki mellett támadni, régiesen am. védelmére kelni, pl. a N. Lajos idejebeli régi esküformában: "Szűz Mária melletted, te végnapodon Szent Fiának előtte úgy támadjon." V. ö. TÁM, (2); és TÁMASZ. | |
* | |
| (tám-ad-ás) fn. tt. támadás-t, tb. ~ok, harm. sz. ~a. 1) Fölkelés, emelkedés, különösen égi testekre és tüneményekre vonatkozólag. Nap, hold, csillagok támadása. Szél-, vihar-, förgetegtámadás. Föltámadás. 2) Eredés, keletkezés. 3) Ellenszegülő fölállás, zendűlés, neki rohanás. V. ö. TÁMAD. | |
* | |
| (tám-ad-at) fn. tt. támadat-ot, harm. szr. ~a. Széles ért. támadás, mint végrehajtott tény elvont értelemben. Különösen (nap-)támadat, am. napkelet. | |
* | |
| (tám-ad-ék) fn. tt. támadék-ot, harm. szt. ~a. Tulajdonkép, ami valamiből támadt, eredt, keletkezett, mint maradék, ami megmaradt, faradék, amit lefaragtak; folyadék, ami foly stb. Kresznerics idézete szerént am. támaszték, de ezen értelem az itteni ad képző természetével nem egyezik. | |
* | |
| (tám-ad-ó) mn. és fn. tt. támadó-t. Általán ami támad, ez igének minden értelmében. Támadó nap, hold, csillagok. Támadó szél, förgeteg. Támadó háboru. Támadó csapatok, hadseregek. Felsőség ellen támadó alattvalók. Mint önálló főnév, jelent zendülőt, lázadót. A támadókat szétverni, legyőzni. V. ö. TÁMAD. | |
* | |
| (tám-ad-ó-lag) ih. Másba belekötve, háboruságot kezdve, más ellen fölkelve. Ellentéte: védőleg. | |
* | |
| (tám-ad-ó-lag-os) mn. tt. támadólagos-t v. ~at, tb. ~ak. Mondjuk oly ellenszegülésről, háboruról, melyet valaki más ellen kezd. Ellentéte: védőleges, mely által a megtámadt fél az ellent visszaverni, s magát oltalmazni törekszik. Támadólagos háborút viselni. Támadólagos ütközetet rendezni. | |
* | |
| l. TÁMADÓLAGOS. | |
* | |
| puszta Arad m-; helyr. Tamánd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. tamarikot. Az átánok neméből való csernövénynek, idegen nyelvből átvett népies neve; himszálai a tövön öszvenőttek, bibéje száratlan; virágai pongyola fürtökben. Van oly fajtája is, mely minden évben új szárakat hajt a gyökérről, máskép szinte népies nyelven: tamariska v. átánfa; növénytani neve Diószegi-Fazekasnál: tízhímes átán. (Tamarix germanica). | |
* | |
| fn. tt. tamarindot. Lásd: TAMARINDFA. | |
* | |
| (tamarind-fa) ösz. fn. Keletindiai fa, mely hüvelyes gyümölcsöt terem, s ennek belét az oda való lakosok ételekbe fűszerül, egyszersmind bizonyos nyavalyák ellen gyógyszerül használják. (Tamarindus indica). | |
* | |
| férfi kn. tt. Tamás-t, tb. ~ok. Az apostolok egyikének neve: Thomas, kinek az apostolok cselekedetében följegyzett kétkedésére vonatkoznak e közmondatok: Tamás vagyok benne. Hitetlen v. hihetetlen Tamás.
Héber eredetű s jelentése: kettős, iker, (geminus, duplex fuit) gyöktől. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Tamásdá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| faluk Szepes és Torontál m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi faluk Kolos m. és Orbai székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Sopron m.; helyr. ~föld-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| mváros Tolna, falu Sopron, puszták Gömör, Somogy m.; BAKONY~, puszta Veszprém m.; DRÁVA~, falu Somogy m.; helyr. Tamási-ba, ~ban, ~ból. L. TAMÁSSI. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. ~pataká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Tamássi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta Gömör, erdélyi falu Hunyad m.; helyr. ~telké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Ugocsa m.; helyr. ~Váraljá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tám-asz) fn. tt. támasz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán minden szilárd anyagu, vagy szerkezetü test, állvány, dúcz, karó, oszlop, czobor stb. mely más testet, rakványt, partot, falat, épületet stb. a hanyatlás, dőlés, esés, leomlás ellen föntart. A falat, kazalt támaszokkal megerősíteni. Átv. oltalmazó erő, véderő, segítség, melyben valaki bízik, melytől fönmaradása függ; gyám, gyámol. Ország támasza, oszlopa. Te vagy a mi támaszunk. Pártjának legerősebb támasza veszett el benne.
Képeztetésre hasonlók hozzá: szakasz, válasz, rekesz, eresz stb. | |
* | |
| (támasz-dorong) l. TÁMASZTÓDORONG. | |
* | |
| (támasz-fa) ösz. fn. Támaszul szolgáló rúd, ágas stb. fából. l. TÁMASZTÓFA. | |
* | |
| (támasz-fal) ösz. fn. Az épület, vízpart stb. szilárdítására, vagy dőlése ellen emelt mellékfal. | |
* | |
| (támasz-gerenda) ösz. fn. Támaszul szolgáló gerenda, pl. épitészetben. | |
* | |
| (tám-asz-kod-ás) fn. tt. támaszkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nehezkedés neme, midőn valaki bizonyos szilárd állásu testnek neki veti magát. l. TÁMASZKODIK. | |
* | |
| (tám-asz-kod-ik) k. m. támaszkodtam, ~tál, ~ott. Fáradság miatt nyugtatásul, vagy csupa kényelemből testét valamely szilárd helyzetű testnek neki veti, ránehezkedik, s mintegy támaszaul használja. Fának, falnak asztalnak támaszkodni. Könyökével a szék karjára támaszkodni. Neki támaszkodni a szekéroldalnak. Botra, puskára támaszkodni. Más vállára támaszkodni. Dülő falhoz támaszkodik. (Km.). Átv. másnak oltalmára, védelmére, segítségére számít, vagy szorúl; mástól várja, hogy tegyen érte valamit. Rám ne támaszkodjatok, mert magam is szegény vagyok. | |
* | |
| (támasz-pont) ösz. fn. Azon hely vagy pont, melyen a támasznak föntartó ereje egyesül. Átv. erő, tehetség, hatalom, mely támaszul, oltalmul, védül, gyámolul szolgál, melyben leginkább bízhatunk, melyre számot tarthatunk. | |
* | |
| (tám-asz-t) áth. m. támaszt-ott, par. támasz-sz, htn. ~ni v. ~ani. 1) Eszközli, hogy valaki v. valami fölkeljen, fölemelkedjék, nyugvó vagy rejtekhelyéből elétünjék. Halottakat támasztani, föltámasztani. 2) Mozgásba hoz, megindít. Szelet, förgeteget, vihart, zivatart támasztani. 3) Valamit okoz, létre hoz. Tüzet, pert, haragot, irígységet támasztani. Lázadást, zendülést támaszt. Egyenlő osztály nem támaszt háborut. (Km.). 4) Hanyatlás, dőlés, leomlás, esés ellen bizonyos szilárd állvány által megerősít, felállít, vagy feszes, mozdulatlan állapotba helyez. Duczczal megtámasztani a falat. Kitámasztani a kaput, ajtót, ablakot. Egymásnak hátat támasztani. Vállát neki támasztani valaminek. Oda, mellé támasztani. A csevegő gyermek száját peczekkel föltámasztani. V. ö. TÁMASZ, TÁMAD. | |
* | |
| (tám-asz-t-ás) fn. tt. támasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami támad, azaz, ered, fölkel, létre jön, vagy szilárd állásuvá tétetik, a dőlés, hanyatlás ellen biztosíttatik. Öszvetéve: pertámasztás, harag-, háborutámasztás, vihartámasztás stb. Igekötőkkel: kitámasztás, feltámasztás, megtámasztás. | |
* | |
| (tám-asz-t-ék) fn. tt. támaszték-ot, harm. szr. ~a. Szilárd alkotvány, vagy eszköz, pl. oszlop, fal, dúcz, melylyel valamit megtámasztanak, mely dőlés, hanyatlás, esés ellen akadályt vet. Különbözik tőle: támasz, mennyiben ez átv. erkölcsi értelemben is vétetik, a támaszték pedig csak anyagi segédre, föntartó műre vonatkozik. | |
* | |
| (tám-asz-t-ó) mn. és fn. tt. tamasztó-t. 1) Aki vagy ami támaszt. 2) Minden, ami támaszul szolgál, azaz, támaszték. E gúnynévben, katlantámasztó am. henye, kemencze mellett ülő. | |
* | |
| (támasztó-dorong) ösz. fn. Hajósoknál azon fákat nevezik így, melyekkel a hajót fölüléskor, vagy part mellett állva eltámasztják; továbbá azokat is, melyekkel a hajót épités alatt föltámasztják. (Kenessey A.). | |
* | |
| (támasztó-fa) ösz. fn. A támasztódorongnál rövidebb és véknyabb darabfa. Arra való, hogy a partba tüző hajó elejét erősebb ütődéstől óvja. | |
* | |
| (tám-b-ál-ó-od-ás) fn. tt. támbálódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nehéz erőködéssel járó kapaszkodás v. munka. V. ö. TÁMBÁLÓDIK. | |
* | |
| (tám-b-ál-ó-od-ik v. tám-ba-al-ó-od-ik) belsz. m. támbálód-tam, ~tál, ~ott. Nagy nehezen, nagy erőködéssel kapaszkodik, emelkedik, támaszkodik, hogy felálljon; továbbá: nagy nehezen tesz valamit. Gyöke azon tám, melyből támad, támaszt stb. származtak. Képeztetésre hasonlók hozzá, a szintén mozgásra vonatkozó himbálódik, kászmálódik, csimbelődik. Máskép: támbáskodik, támbászkodik. Feltámbáskodott a beteg. (Kríza J.). | |
* | |
| (tám-b-ás-kod-ik v. tám-b-ász-kod-ik) l. TÁMBÁLÓDIK. | |
* | |
| l. TOMBURA. | |
* | |
| (tám-ént-talan v. szám-ét-talan) mn. tt. táméntalan-t, tb. ~ok. A régiek, nevezetesen Molnár A., Pázmán, Prágai, Faludi stb. szerint is am. számtalan, igen sok. Táméntalan sok, táméntalan sokaság. Egyezik vele a Pázmánnál eléforduló száméntalan, melynek törzse számént vagy számét (= számít), a tagadó képzővel számént-talan, vagy számét-talan. A ,táméntalan' szó tehát úgy látszik nem egyéb, mint számíttalan, azaz, oly sok, melyet megszámítani nem lehet. Egyébiránt egyezik ezzel a szintén szám nélküli sokaságra vonatkozó teménytelen v. töménytelen is. l. ezt és különböztetés végett V. ö. TEMÉRDEK. | |
* | |
| (tám-ént-talan-ság, szám-ét-talan-ság) fn. tt. táméntalanság-ot, harm. szr. ~a. Számtalan sokaság; száméntalanság, teménytelenség. V. ö. TÁMÉNTALAN. | |
* | |
| (tám-fa) l. TÁMASZFA. | |
* | |
| (tám-fal) l. TÁMASZFAL. | |
* | |
| (tám-gerenda) l. TÁMASZGERENDA. | |
* | |
| (tám-ol-a) fn. tt. támlát. Széknek karja, honnan támlás szék, am. karos szék. | |
* | |
| (tám-og-at) gyak. áth. m. támogat-tam, ~tál, ~ott, par. ~támogass. Gyakran, vagy folytonosan, vagy több támaszszal erősít, szilárd állásuvá, az omlás, dőlés, hanyatlás ellen biztossá tesz valamit; vagy álló helyzetbe rakosgat. A falat dúczokkal támogatni. Tekebábokat támogatni. A gyümölcstől terhelt ágakat megtámogatni. Az áztatóból kiszedett kenderkévéket föltámogatni. Átv. bizonyos állítást, vádat, mentséget, kérelmet okokkal, tanukkal stb. megerősít, hitelessé tesz. Továbbá, valamely ügyet segítségével előmozdít, véd, oltalmaz. | |
* | |
| (tám-og-at-ás) fn. tt. támogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, melylyel valamit támogatunk, ez igének minden értelmében véve. Falnak, kazalnak, épületnek támogatása. Ügynek, kérelemnek okszerű erélyes támogatása. V. ö. TÁMOGAT. | |
* | |
| (tám-og-at-ó) mn. és fn. tt. támogató-t. 1) Aki vagy ami valamit támogat. 2) Támasznemü eszköz, melylyel valamit hanyatlás, dőlés, omlás, esés ellen támogatunk, erősítgetünk; támaszték. 3) Személy, aki valamit anyagi vagy erkölcsi erővel védelmez, elősegít. Különösen, ki a tekebábokat a játszók számára fölállítgatja, fölrakosgatja. | |
* | |
| (tám-og-at-vány) fn. tt. támogatvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. TÁMOK. | |
* | |
| (tám-ok) ösz. fn. Azon ok, melyre bizonyos állításunk igazságát, vagy kérésünk, követelésünk, mentségünk helyes voltát alapítjuk, szóval mely által másokat valamiről észszerüleg meggyőzni törekszünk. Szigorúan véve különbözik tőle: indok, mely az akaratot bizonyos cselekvésre indítja, vagy indította, vagyis ami okul szolgált arra, hogy valamit cselekedtünk. A támok tehát az észre, az indok pedig az akaratra hat. Egyébiránt a törvénykezésben az itélet indokának mondják, mely a birót az itélethozásra inditá, s melyben biráskodásának okát adja. | |
* | |
| (tám-okol) ösz. áth. Valaminek igaz voltát, észszerüségét meggyőző okoskodással erősíti. V. ö. TÁMOK. Különbözik tőle némileg indokol, azaz, okát adja, miért kelljen, vagy kellett valamit cselekedni. | |
* | |
| l. TÁMOLOG. | |
* | |
| (tám-ol-og-ás) fn. tt. támolgás-t, tb. ~ok. Szédelgő módjára ideoda hajladozó menés, járás, tántorgás; máskép: csámolgás. V. ö. TÁMOLOG. | |
* | |
| (tám-ol-og) gyak. önh. m. támolog-tam, ~tál, támolg-ott, htn. ~ni v. támolga-ni vagy támolg-ni. Testét ideoda hajtogatva megy, mozog, jár, mint a szédelgő, vagy részeg ember. Ideoda támolgott, oly részeg volt. Egyezik vele a tájdivatos csámolog, mit különösen szarvasmarháról, igás ökörről mondanak, midőn a legelőn, vagy a szekér előtt ideoda csapongva jár. Mint alapértelme mutatja, gyöke a félre hajló távozást jelentő csa, tompább kiejtéssel ta. Ugyan ezen gyök rejlik a tántorog igében is. V. ö. TA, CSA. Alaphangra és értelemre rokon hozzá a német taumeln. Némelyek az l-et lágyítva mondják és írják: támolyog. | |
* | |
| (tám-oszlop) ösz. fn. Valamely tárgynak, testnek támogatására szolgáló oszlop. | |
* | |
| tájdivatos szók. l. TEMPLOM. | |
* | |
| l. TÁMASZPONT. | |
* | |
| egykor elavult, de újra fölélesztett fn. tt. tan-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Származékai: tana, tanács, tanácsol, tanakodik, tanácskozik, tanít, tanu, tanuság, tanul, tanulság, tanulmány, tanitvány stb. Mind ezeket egy fogalom alá véve kitünik, hogy tan legszélesb ért. jelent eszmét, ismeretet, melyet lelki tehetségünk akár tapasztalás, akár gondolkodás, vagy mindkettő által szerzett, vagyis mindent, amit tudunk, vagy miről tudomást szerezhetünk. E szerint aki tanít, az másokkal új ismereteket, eszméket közöl, aki tanúl ismereteket szerez; a tanú bizonyos dolgokról tapasztalati tudomással bír; tana, tanács, eszmecserélő, ismereteket közlő értekezés; akik tanácskoznak, ismereteiket viszonyosan közlik, s egymáshoz képest fontolgatják; aki valamit tanácsol, az bizonyos tudomását, ismeretét, belátását, mint czélirányosat javasolja. Szükebb ért. jelent oly ismereteket, melyek bizonyos szakhoz tartoznak, s megfelel neki jobbára a hellen -logia, és a német Lehre, pl. nosologia, Krankheitslehre, kórtan; cosmologia, Weltlehre, világtan. Hasonló szakismeretekre vonatkoznak: bölcsészettan, észtan, erkölcstan, természettan, növénytan, géptan, gyógytan, nyelvtan, hittan stb. Alkalmazható az ismeretek alárendelt szakaira is, pl. a nyelvtan részei: betütan, hangtan, ragozástan, szókötéstan stb. a bölcsészettanhoz tartoznak: észtan, lénytan, embertan, lélektan stb. V. ö. TANÁCS, TANU, TUD.
Hangokra, és fogalomra legrokonabb hozzá a mongol tani-khu am. tanúl-ni, ismerni (apprendre, connaître); honnan tani-ghul-khu, tan-ít-ni (régiesen tan-ót-ni, tan-ojt-ni stb.); ismertetni; továbbá rokonok a persa dán-isztan am. tud-ni; honnan dán-á (mint részesülő) am. tudó, tudós, bölcs; dán-is tudás; tudomány; a csagataj és oszmanli tani-mak, tud-ni, ismer-ni; honnan tanit-mak ismertetni, tanis-mak ismerkedni; a sínai táo tan, tanítni (doctrina; docere); Budenz J. szerént a finn tunte- am. tudni megismerni, érezni; a mordvin tonadi- am. tanulni, tonaftď- am. tanítni; a cseremisz tüńem- (am), a hegyi cseremisz tomen-, tumen (am) = tanúlni stb. | |
* | |
| megröviditett ih. az eredeti talán helyett, melylyel a népnyelven öszvekötve is használtatik: talántán; l. TALÁN. | |
* | |
| (tan-a) fn. tt. taná-t. Két vagy több személynek eszmecserélő beszélgetése, bizonyos teendők, elintézendő dolgok végett. Él a nép e szóval több vidéken tanakodás v. tanácskozás helyett. Tanát tartani, tanába menni. Néha rosz értelemben alattomos, valami roszat, titkos cselt koholó tanácsra alkalmazzák. Tolvajok tanája. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Taná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tan-ács) fn. tt. tanács-ot, harm. szr. ~a. Régiesen sokszor: tanálcs. 1) Gyakorlati ismeret, melyet valakivel a végett közlünk, hogy bizonyos teendők körül ahhoz tartsa magát; okszerű, javasló utasitás, irányadás. Tanácsot kérni, adni. Más tanácsát követni. Kár a jó tanácsra nem hallgatni. Adnak tanácsot, de nem adnak kalácsot. (Km.). Okos, bolond tanács. Hamar tanács hamar bánás. (Km.). Szamártól ökörtanács. (Km.). Tanácscsal szolgálni. A tanácsot megbánni, megváltoztatni. További közmondatok Erdélyi J. után: semmire kellő a tanács, ha nincs követője. Tanácsot ne adj ha nem kérnek. Tetszik a tanács, de izzaszt a munka. Bölcsebb a reggelre halasztott tanács. Hitvány tanácsnak is néha jó a vége. Ha másnak tanácsot adsz, beveheted mégis a más tanácsát. Tanácsra hallgass, időtől várj. Könynyebb tanácsot adni mint venni. Rosz tanács fejedre fordúl. Tanácscsal tégy mindent, soha meg nem bánod. Sok tanácskozó tanácsot se nem ad, se nem vesz. Jó tanács sosem késő. Magadnak köszönd meg a jó tanácsot, azaz, jó a tanács, de legtöbbet ér a magad iparkodása. 2) Két vagy több személy értekezése, eszmecserélése, mely által bizonyos teendőkről fölváltva eléadják véleményeiket, s határozatot hoznak, vagy hozni szándékoznak. Tanácsot ülni, tartani, folytatni, bevégezni. A birák is okosabbak, midőn a tanácsból kijönnek. (Km.). Tanácsban ész, harczban erő használ. (Km.). 3) Az ilyképen, és végből értekező személyek testülete. Ország tanácsa. Helytartó tanács. Városi, falusi tanács. Öszvehíni, szétoszlatni a tanácsot. Valamely ügyet a tanács elé terjeszteni.
"Hogy zsidók elhajlottak (=elpártoltak) egy tanácsba, Nem akarnak adót adni Rómába." Versezet 1552. évből. (Régi Magyar Nyelvemlékek. II. K. 87. l.). Istenek tanácsa. "Villogj te nékünk, mennyei jó tanács! S vezérlj az éjnek kétes homálya közt." Kazinczy F. (Tusakodás). "Papok fejedelme kedeg es mind tanálcs" (egész tanács). Régi M. Passio. (11. lap). 4) Régiesen am. tanácskozás, pl. "Tahát Ozias a tanálcs megvégezvén (azaz, a tanácskozást elvégezvén) vivé őtet ő házába." Bécsi codex. "Adjuk emlékezetre, hogy mi egyaránt való elvégezett tanácsból." Sajó-Szentpéteriek végezése. 5) Szintén a régieknél tanácstag, azaz, valamely tanácskozó testülethez tartozó egyes tag vagy személy. A Sajó-Szentpéteriek végezése így kezdődik: "Mi Gergely deák főbiró, esküttek és minden tanácsok, polgárok." Egy 1517-diki peres irományban áll: "Tisztölendő biró uram és nemös tanács uraim." (Régi Magyar Nyelvemlékek. II. Kötet. Vegyes tárgyu stb. 15. l.). Hogy az utóbbi példa itt nem összetett szó (tanácsúr, ,tanácsos' v. ,tanácsbeli' helyett), onnan tetszik ki, mert elválasztva mondja v. írja: tanács uraim, mint szintén mondjuk: ,tanácsos' vagy ,tanácsbeli uraim.' Így Sennyey István Mehemet egri pasához 1627-ben irt levelében magáról mondja: "Mi Sennyey István püspök, a hatalmas és győzhetetlen római császárnak, magyarok királyának tanácsa" (azaz tanácsosa). Jászay Pál azon támoknál fogva, hogy némely régiek így is irták: tanálcs, úgy vélekedik, miszerint öszvetett szó volna tan-álcs v. tana-álcs, azaz, tana-ács, ki tanát ácsol, csinál; de véleményünk szerint a tanács, elemezve tana-as, melyből lett tanás, s ebből az s-nek cs-re mint szervileg rokonára történt átváltoztával tanács, mint: boga bogás bogács, (bogás kóró), kenős (ír) kenőcs, kohás kohács kovács, ordas ordacs stb. Tudniillik midőn a tanács értekezést jelent, am. tanás beszéd, eszmecsere, s midőn személyre vonatkozik, szinte tanás, t. i. tanás ember, személy, testület. Mindkét értelemben az eredetileg melléknév főnevi fokra emelkedett, mi nyelvünkben igen sok szóban divatozik, melyek valamivel foglalkodó, bánó személyt jelentenek, mint: lakatos, asztalos, irhás, nyerges, gulyás, dudás stb. Ilyféle a biráskodik igében lappangó birás is. A d, t és lágyított cs elébe igen könnyen furakodik az l hang, mi több más szóknál is eléfordúl, mint szemölcs, gyümölcs, ezek helyett: szemőcs, gyümőcs, de ép oly könnyen ki is marad, mint vót, hód, bőcs ezek helyett: volt, hold, bölcs. | |
* | |
| (tanács-adás) ösz. fn. Cselekvés, vagyis akár szóval, akár irásban közlött javaslás, melyet a végett tudatunk, s illetőleg ajánlunk, hogy azt valaki teendői körül kövesse. V. ö. TANÁCS. | |
* | |
| (tanács-adó) ösz. fn. Személy, ki valakinek bizonyos ügyben tanácsot ad, valamit javasol, bizonyos eljárási, cselekvési módot akár jó, akár rosz szándékból terjeszt elé. V. ö. TANÁCS. | |
* | |
| (tanács-beli) ösz. mn. és fn. Bizonyos tanácsnak, mint igazgató, intézkedő testületnek tagja. Tanácsbeli urak. Öszvehíni a tanácsbelieket. "Valakit közzűlönk vagy biránkot, vagy esküttinket vagy valamely tanácsbeli embert és község közzül valót." (Szentpéteriek végezése). Máskép: tanácsnok. | |
* | |
| (tanács-gyűlés) ösz. fn. Gyűlés, melyet a tanácsnak, mint testületnek tagjai tartanak, hogy az illető ügyekben értekezzenek, s határozatot hozzanak. V. ö. TANÁCS. | |
* | |
| (tanács-határozat) ösz. fn. Inditvány, vélemény, javaslat, rendelet, válasz stb., melyben az illető tanács tagjainak többsége viszonyos eszmecsere, és fontolgatás után végleg megállapodott, s azt jegyzőkönyvbe igtatni rendelte. | |
* | |
| (tanács-ház) ösz. fn. Nyilvános, vagy községi épület, melyben az illető tanács tagjai öszvegyűlni és tanácskozni szoktak. Országos, városi, falusi tanácsház. | |
* | |
| (tanács-jegyző) ösz. fn. Hivatalnok, ki a tanácskönyv szerkesztésével foglalkodik. | |
* | |
| (tanács-jegyző-könyv) l. TANÁCSKÖNYV. | |
* | |
| l. szokottabban TANÁCSKOZÁS; TANÁCSKOZIK. | |
* | |
| (tan-ács-koz-ás) fn. tt. tanácskozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Két vagy több személynek értekezése, fontolgató beszéde, hogy elhatározzák, mit és hogyan kelljen bizonyos ügyben tenniök. | |
* | |
| (tan-ács-koz-at) fn. tt. tanácskozat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Tanácskozás, elvont értelemben. | |
* | |
| (tan-ács-koz-ik) k. m. tanácskoztam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Másod vagy többed magával bizonyos ügyben, s teendők meghatározása végett tanácsot tart; különösen mint hivatalos testület tagja a tisztéhez tartozó kérdések, javaslatok, inditványok, szóval, ügyek fölött értekezik. V. ö. TANÁCS. | |
* | |
| (tan-ács-koz-mány) fn. tt. tanácskozmány-t, tb. ~ok. 1) Tanácskozás, elvont értelemben. 2) Néha jelenti magát a tanácskozó gyülekezetet vagy testületet. | |
* | |
| (tanács-könyv) ösz. fn. Jegyzőkönyv, melyben a tanács mint testület vagyis tanácskozmány tárgyalásai, illetőleg valamely biróság tanácskozásai, s az ezek folytán hozott határozatok irásba foglalvák; és sokszor a tanácskozásokban és határozatok hozatalában résztvevő személyek is megnevezvék. | |
* | |
| (tan-ács-ol-ás) fn. tt. tanácslás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Utasító eszme- vagy vélemény- vagy javaslatközlés, melynél fogva valakinek ajánljuk, hogy a mi belátásunk szerint cselekedjék. Tanácslásodat elfogadom. | |
* | |
| (tan-ács-ol-at) fn. tt. tanácslatot, harm. szr. ~a. Maga azon utasitvány, vagy teendő dolog és annak módja, melyet tanácskép ajánlunk valakinek, vagyis, a tanácslásnak tartalma. | |
* | |
| (tan-ács-ol-ó) fn. tt. tanácsló-t. Személy, ki valamely ügyben másnak tanácsot ad, vagyis valamit tanácsol, teendő gyanánt ajánl. Jól, bölcs, rosz, oktalan tanácsló. | |
* | |
| (tanács-nap) ösz. fn. Határozott nap, vagy napok, melyeken valamely tanácstestület tagjai tanácskozás végett hivatalosan öszveülni szoktak. | |
* | |
| (tan-ács-nok) fn. tt. tanácsnok-ot, harm. szr. ~a. Széles ért. minden tanácstestület tagja, ki e czimet hivatalánál fogva viseli. Szorosb és szokottabb ért. a városi községtanács tagja (senator); s ez értelemben a köz szokás megkülönbözteti a tanácsos-tól (consiliarius). | |
* | |
| (tan-ács-nok-i) mn. tt. tanácsnoki-t, tb. ~ak. Tanácsnokot illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Tanácsnoki hivatal, kötelesség, czím, rang. | |
* | |
| (tan-ács-ol) áth. m. tanácsol-t v. tanács-lott, htn. ~ni v. tanácslani. Valamit tanácsképen javasol, inditványoz; különösen jó akaratból, részvétből, barátságból intés, utasitás gyanánt, mint másnak javára, hasznára szolgáló valamit ajánl. Azt tanácsolták neki, hogy.... A betegnek különféle gyógyszert tanácsoltak. Ezt ugyan nem jól tanácsoltad. | |
* | |
| l. TANÁCSLÁS; TANÁCSLÓ. | |
* | |
| (tan-ács-os) mn. tt. tanácsos-t v. ~at, tb. ~ak. Mondjuk oly valamiről, mit tenni jónak, czélirányosnak, bizonyos baj, vész, kár ellen ovószernek tartunk. Tanácsos lesz innen tovább állnunk. Nem tanácsos vele tréfálni. Az ellenséggel társpoharat inni nem tanácsos. (Km.). | |
* | |
| (tan-ács-os) fn. tt. tanácsos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A latin, nálunk régtől divatozó consiliarus szónak felel meg, s jelent császári, v. királyi hivatalnokot, ki a kormánytanácsnak valóságos vagy czimzetes tagja. Királyi tanácsos. Udvari tanácsos. Valóságos belső titkos tanácsos. | |
* | |
| (tan-ács-os-i) mn. tt. tanácsosi-t, tb. ~ak. Tanácsost illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Tanácsosi rang, czim. | |
* | |
| (tan-ács-oz) áth. m. tanácsoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A régieknél, pl. a Debreczeni Legendáskönyvben, Nádor-codexben am. tanácsol. l. ezt. "S ez szent Juliána asszon kétölködvén ezön, ha Istennek angyala volna, kih ezöket őneki tanácsoznája." (Debr. Leg. 193. l.). | |
* | |
| (tanács-rend) ösz. fn. Tanácsosok kara, testülete.
"Akkoron áldozni vér-esküre mentek Buda, Etel és a többi tanács-rendek." Arany J. (Buda halála). | |
* | |
| (tanács-szék) ösz. fn. Átv. Hivatalosan működő tanácstestület, mint igazgató hatóság. Valamely ügyet a tanácsszék elé terjeszteni, a tanácsszéken tárgyalni. Különbözik tőle törvényszék, mint birák itélethozó testülete, gyülése vagy hatósága. | |
* | |
| l. TANÁCSTEREM. | |
* | |
| (tanács-szolga) ösz. fn. A tanácsi hatóságnál, mint olyannál szolgálatot tevő személy, pl. ajtónálló, bemondó stb. | |
* | |
| (tanács-tag) ösz. fn. A tanácsnak, mint közhatósági testületnek tagja, tanácsnok, tanácsbeli, vagy tanácsos. | |
* | |
| (tan-ács-talan) mn. tt. tanácstalan-t, tb. ~ok. 1) Tanácsi testület hiával levő. Tanácstalan község. 2) Amit tenni nem tanácsos, nem czélirányos, nem jó; ellentéte: tanácsos. 3) Aki magának tanácsot adni nem tud, aki előre meggondolás nélkül cselekszik. Ügyefogyott tanácstalan ember. Tanácstalan szeleburdiság. Határozóként am. tanács nélkül, tanácstalanul. | |
* | |
| (tan-ács-talan-ság) fn. tt. tanácstalanság-ot, harm. szr. ~a. Tanácstalan állapot, meggondolatlan, megfontolatlan cselekvésmód. | |
* | |
| (tan-ács-talan-ul) ih. Tanácsot nélkülözve, tanács nélkül; megfontolatlanul, vaktában. | |
* | |
| (tanács-tartás) ösz. fn. Tanácskozó értekezés, eszmeváltás, meghányásavetése a felvett ügynek; különösen a hatósági tanácsnak hivatalos működése. | |
* | |
| (tanács-terěm) ösz. fn. Terem, melyben a hatósági tanácstestület gyüléseit tartani szokta. | |
* | |
| (tanács-úr) ösz. fn. Némely régibb iratokban am. tanácsos (consiliarius). "Egy tudatlan tanácsúr olyan egy országban mint egy üres hordó a pinczében." Mikes Kelemen (LXII. levél). | |
* | |
| (tanács-ülés) ösz. fn. A hatósági tanácstagok öszveülése, az illető ügyek tárgyalása végett. V. ö. TANÁCSSZÉK. | |
* | |
| (tanács-választás) ösz. fn. Alkotmányos országokban illetőleg községekben divatozó nyilvános működés, midőn a nép hatósági tanácsnokait szabadon választja. | |
* | |
| (tanács-végzet) ösz. fn. l. TANÁCSHATÁROZAT. | |
* | |
| (tan-ág) ösz. fn. A széles értelemben vett valamely tannak, tudománynak egyes, elkülönített része, pl. a mennyiségtanban a mértan, számtan stb. | |
* | |
| (tan-a-kod-ás) fn. tt. tanakodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nem oly innepélyes, és fontos tárgyu értekezés, mint a tanácskozás. A tanakodás inkább kisebb nemű teendőkre vonatkozik; továbbá jelent alattomos, valami titkot, roszat főző cselkoholást. Tolvajok tanakodása. Gyöke tana, menynyiben népnyelven inkább titkos gyűlést jelent. | |
* | |
| (tan-a-kod-ik) k. m. tanakodtam, ~tál, ~ott. Holmi kisebb nemű ügyekben, vagy teendők felett értekezik. Épen most tanakodunk felőle, mint és hol töltsük a mai estét. Alacsonyabb ért. titkos, alattomos cseleket főz. Azon tanakodnak, mint lehetne valakit kirabolni. | |
* | |
| régiesen és tájdivatosan, pl. a székelyeknél is am. talál. Példa a régi nyelvből:
"Engem kildtek teged látnom, Országodat mind megjárnom, Lakóheleden megtudakoznom, Néped tervínit tanálnom." Ének Pannónia megvételéről (Pray másolatából Toldy F. után). | |
* | |
| régiesen am. tanács. l. TANÁCS. | |
* | |
| (tan-alkotmány) ösz. fn. Valamely tannak, tudománynak rendszeres egybeállitása. | |
* | |
| (tan-állitmány) ösz. fn. Valamely tanban v. tudományban olyan egyes tétel, mely igazságnak fogadtatik el akár azért, mert be van bizonyítva, akár azért, mert valamely felsőbb sugallatból különösen vallási dolgokban isteni kijelentésből eredetinek tartatik. (Dogma). | |
* | |
| (tan-anyag) ösz. fn. Tanitás tárgyául szolgáló anyag. | |
* | |
| (tan-ár) fn. tt. tanár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Új alkotásu, s hamar köz divatuvá lett szó, mely eredetileg (F. J. által) a latin doctor kifejezésére alkottatott, de jelennen kizárólag am. professor, vagyis személy, ki valamely nagyobb tanintézetben mint rendes oktató bizonyos tanszakból, illetőleg tudományból eléadásokat tart. Egyetemi, feltanodai, altanodai tanár. Jogtanár, gyógytanár, bölcsészettanár, nyelvtanár. Nyilvános, kir. rendes tanár.
Képeztetésre nézve azon ár ér képzőjü főnevekhez tartozik, melyek valamivel foglalkodót jelentenek, mint, kádár, kulcsár, buvár, rovár, nyuzár, hajcsár stb. V. ö. TUDOR. | |
* | |
| helyesebben: TANÁRK v. TANÓRK. Jelent ,tanár-' v. ,tanórkapu' összetett szóban kerítést, gyöpüt, árkot. V. ö. TANÁROK. | |
* | |
| (tan-ár-i) mn. tt. tanári-t, tb. ~ak. Tanárt illető, tanárra vonatkozó. Tanári hívatal. Tanári fizetmény. Tanári képesség. | |
* | |
| (tanárk- v. tanórk-kapu) l. TANÁROKKAPU. | |
* | |
| (tan-ár-kod-ás) fn. tt. tanárkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tanári működés; tanári hívatal viselése. | |
* | |
| (tan-ár-kod-ik) k. m. tanárkod-tam, ~tál, ~ott. Tanári minőségben v. tanárként müködik; tanári hívatalt visel. | |
* | |
| fn. tt. tanárk-ot, harm. szr. tanárok-ja. Túl a Dunán, nevezetesen a Balaton vidékén, Kemenesalon, Rábaközben, rétet, kaszálót vagy szőlőföldeket kerítő árok, gyöpü, a marhák becsapása ellen. Hasonló értelmű a székelyeknél divatos tanórok, azaz, kerített rét, füves telek, akár a helység területén kivül, akár belül. Innen: tanórok-kapu, melyen az ily kerített helyre bejárnak, vagy falu kapuja, mely oda vezet.
E jelentések nyomán magyar elemzéssel hihetőnek látszik, hogy a tanárok illetőleg tanórok szó öszve van téve a tanya és árok elemekből, mennyiben t. i. a tanya bizonyos megtelepedési térséget, megszállás által kizáró tulajdonná tett telepet jelent; második alkatrésze pedig árok. | |
* | |
| (taná-rok~ v. tanórok-kapu) ösz. fn. Kapu, melyen a tanárok által kerített helyre bejárnak. A székelyeknél a falu kapuja, mely az árokkal kerített mezőre vezet. Kríza J. szerént: tanórkapu, vetéskapu a falak végén, s mondják: porgoláczkapu-nak is. | |
* | |
| (tan-ár-ság) fn. tt. tanárság-ot, harm. szr. ~a. Tanári hivatal, állapot, minemüség. V. ö. TANÁR. | |
* | |
| (tan-bér) l. TANITÓBÉR. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m.; helyr. Tancs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. táncz-ot. 1) Általán, bizonyos rend és időmérték nélkül egymást követő szökdösések, ficzánkolások, keringések, mint a csapongó jó kedvnek, örömnek kitörései. Innen az oktalan állatok hasonló mozgása is táncznak neveztetik. Borjutáncz, midőn tavaszkor ficzánkolnak. Szarkatáncz, midőn jobbra balra szökdösnek. Darutáncz, midőn e madarak mintegy körtánczot járnak. Átv. ért. medvetáncz; ebek táncza midőn verésre szökdösnek. 2) Szorosb és szokottabb ért. szabályos mozgásokból, illetőleg léptekből, szökésekből, forgásokból álló s bizonyos rend és időmérték szerint szerkezett test és taglejtőzködés, számtalan módosításokkal a népek különbsége, kedélye, müveltsége, s az illető mesterség leleményességéhez képest. Magyar, német, tót, kozák, lengyel, oláh, franczia táncz. Lassu, toborzó, fris, csárdásféle, bokázó, mártogató magyar táncz. Pásztori, kanásztáncz. A régieknél: hajdutáncz, fegyvertáncz. Egyes, páros v. kettős táncz, körtáncz. Gyertyatáncz. Koldustáncz. Mennyekzői, vánkostáncz. Zsivány v. bujnyiktáncz. Palotás táncz. Tánczot járni, lejteni, rakni, ropni, hegyezni, aprózni. Tánczba ugrani, tánczra perdülni, kerekedni. Három a táncz, t. i. először lassú, azután czifrázó, végre fris, mint hajdan a toborzók járták, s ehhez voltak alkalmazva a tánczzenék. Közmondatok: Könnyü Katót tánczba vinni. Néha regvel táncz, estve pedig láncz. Nem sokat hajt a táncz a konyhára. Eljáratták vele az ebek tánczát, megverték, megugratták. Átv. baráttáncz, béketürés, vak engedelmesség.
A táncz kisebb nagyobb módosúlattal majd minden európai nyelvben megvan; németül: Tanz, angolul: dance, olaszul: danza, francz. danse, románul: dantiu, a szláv nyelvekben: tanecz, tancze, taniecz; a sémi nyelvekben is héberül: dúcz (saltare, exultare), és arabul: dász. Adelung szerint e szóban a mozgás alapfogalma rejlik, s azt a német tändeln, a svéd danka (= ideoda csapong), s a hellen donhsiV (= heves mozgás) szókkal hasonlítja öszve. Nyelvünkben pedig alapfogalomban hasonlók a támolyog és tántorog, magas hangon denczel, dönczöl, mint ideoda mozgásra vonatkozó igék; amivel nem azt akarjuk mondani, hogy a ,táncz' szó ezek törzséből származott, hanem hogy ennek közös elemei nyelvünkben is megvannak. Régi nyelvemlékeinkben különösen a Müncheni codexben szökés, szökdösés, Molnár Albertnél is: szökés, szökdécselés, szököllés szókkal fejeztetik ki; ,tánczolni' helyett is szökni, szökdécselni, szökdösni szókat találjuk; l. ezeket. Ropni ige pedig ,tánczolni' értelmében ma is divatos; l. ROP. Emlitést érdemel még hogy a régi árja nyelvek között a zendben tancs, máskép tacs, tak, am. teker, forgat; és tekereg, forog, melynek a szanszkritban tak és tancs, a persában pedig tákh-tan felel meg (Vullers persa szótára alatt). | |
* | |
| (táncz-estély) ösz. fn. Estveli házi mulatság, melyben tánczolnak is. | |
* | |
| (táncz-gyakorlat) ösz. fn. Gyakorló mozgás a tánczolási ügyesség megszerzésére, avagy további kiképzésére. | |
* | |
| (táncz-ház) ösz. fn. Nyilvános ház illetőleg terem, melyben köz tánczmulatságokat szoktak tartani. | |
* | |
| (táncz-iskola) ösz. fn. Iskola, melyben tánczleczkéket adnak. | |
* | |
| (táncz-játék) ösz. fn. Egynek vagy többeknek színpadi eléadása a tánczmüvészetben. | |
* | |
| (táncz-kör) ösz. fn. A tánczoló személyzet által alakított kör vagy különkülön bokor. | |
* | |
| (táncz-leczke) ösz. fn. Leczke, vagyis oktatás, melylyel valaki bizonyos táncz, vagy tánczok lejtésére képeztetik. | |
* | |
| (táncz-lejtés) lásd: TÁNCZLÉPÉS. | |
* | |
| (táncz-lépés) ösz. fn. Bizonyos idomú és lejtésü lépések, milyek a különböző táncznemek kellékeit teszik. Magyar, franczia tánczlépés. | |
* | |
| (táncz-mester) ösz. fn. Mester, ki másokat bizonyos táncznemekre tanít, idomít. Magyar, franczia, színházi tánczmester. Néhutt, pl. Érsekujvárott a népies innepélyü pünkösdi tánczban am. előtánczos, ki a tánczkörtől különválva, vagyis a kör közepén lejti párjával a tánczot, s kinek lejtéseihez alkalmazkodnak a többiek. Tudnivaló, hogy erre a legügyesebb tánczost és tánczosnőt jelölik ki. | |
* | |
| (táncz-mesterség) ösz. fn. Mesterség, melynek kelléke bizonyos szabályok szerint szép, bájos, deli, ügyes testtartással, és taglejtésekkel tánczolni. | |
* | |
| (táncz-mulatság) ösz. fn. Mulatság, vigalom, mely főleg az öszvegyült társaság tagjai által lejtegetett tánczokból áll; máskép: tánczvigalom. | |
* | |
| (táncz-mű) ösz. fn. Színpadi eléadás a tánczmüvészetben, vagy ily eléadásra szánt mű. | |
* | |
| (táncz-müvész) ösz. fn. A táncz mesterségében müvészileg kiképzett egyén. | |
* | |
| (táncz-müvészet) ösz. fn. Kitünő képzettség a táncznemü mozdulatokban, milyenek főleg a színpadokon adatnak elé. | |
* | |
| (táncz-ol) önh. m. tánczol-t. Tánczot jár, lejt. Szépen, nyalkán, hegyesen, ügyetlenül tánczolni. Topogva, csoszogva, ugrándozva, bukdácsolva, dőlögve tánczolni. Magyart, németest, francziást tánczolni.A mint huzzák, úgy tánczolj. (Km.). Roszúl hegedülnek, ebűl tánczolunk ma (km.), azaz, veréssel fenyegetnek. "Csak a mint vonják, úgy kell tánczolnunk." Mikes Kelemen (XII. levél). V. ö. TÁNCZ. | |
* | |
| (táncz-ol-ás) fn. tt. tánczolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Azon élénk vidám kedvü mozgások lejtése, melyeket táncznak nevezünk. V. ö. TÁNCZ. | |
* | |
| (táncz-ol-ó) mn. és fn. tt. tánczoló-t. Aki tánczot lejteget, jár. Tánczoló legények, leányok. | |
* | |
| (táncz-óra) ösz. fn. Óraszámra kiszabott idő, melyben tánczleczkét adni, vagy táncz gyakorlatot tartani szoktak. | |
* | |
| (táncz-os) mn. és fn. tt. tánczos-t v. ~at, tb. ~ak. Aki tánczolni szokott, tud, szeret. Tánczos legény, leány. Tánczos leányból ritkán válik jámbor asszony. (Km.). Midőn önálló főnevül használtatik, tárgyesete ~t, tb. ~ok. Kinek rendes foglalkodása, vagy mestersége a táncz, vagy ki tánczolva mulat. Szinpadi tánczosok. Elrendezni a tánczosokat. | |
* | |
| l. TÁNCZISKOLA. | |
* | |
| (táncz-társaság) ösz. fn. Társaság, mely főleg tánczolás végett szokott öszvegyűlni. | |
* | |
| (táncz-terem) ösz. fn. Terem, mely tánczra van rendelve, és elrendezve. Nyilvános, városi, kocsmai tánczterem. | |
* | |
| (táncz-vezér) ösz. fn. Ki elül szokott tánczolni, előtánczos. | |
* | |
| (táncz-vigalom) ösz. fn. l. TÁNCZMULATSÁG. | |
* | |
| (táncz-zene) ösz. fn. Időmértékekben és nemzeti szellemben valamely nemzeti tánczhoz alkalmazott zene, milyenek a palotás, csárdás; más nemzeteknél a keringő, polka, mazurka stb. | |
* | |
| (tan-di) mn. tt. tandi-t, tb. ~k v. ~ak. Tátott száju, mamlasz. E szóban alaphang az ostoba bámulásra mutató, nyilt szájjal ejtett a v. á, és ám, am v. an, (ámul, ámmog, andalog szókban), melyek több előtétes hangokat vesznek föl, mint b-t: bá, bám, bámé, bamba, m-et: má, mám, málé, mamlasz, t-t: tácsó, tankó, tabértos, tájbász, táté, tatri, tantali, tantalog stb., melyek a köznép nyelvén mint gúnyszók divatoznak. Képeztetésre hasonlók e gúnynevek: oktondi, dundi, dömsödi, bonfordi, nyámándi, kortyándi stb. | |
* | |
| (tan-díj) l. TANÍTÓBÉR. | |
* | |
| (tan-di-ság) fn. tt. tandiság-ot, harm. szr. ~a. Mamlaszság, szájtátiság. V. ö. TANDI. | |
* | |
| (tan-elv) ösz. fn. Elv, melyből bizonyos tanszakhoz tartozó ismereteket kivonunk, vagy melyre azokat visszaviszszük. | |
* | |
| l. TANÍT. | |
* | |
| (tan-eszköz) ösz. fn. Mindenféle eszközök, melyek valamely tan eléadására, és felfogására szükségesek, pl. a természettanban, mértanban a különféle rajzok, ábrák stb. | |
* | |
| l. TANÍT. | |
* | |
| (tan-év) ösz. fn. Megnevezett év, melyben valamely iskolai tanitás foly. | |
* | |
| (tan-folyam v. ~folyamat) ösz. fn. Valamely tan v. tudomány éléadására a tanodákban meghatározott időtartam. | |
* | |
| önh. m. tángál-t. Győr és Pápa vidékén am. tenget, imígyamúgy szegényesen, nyomorúltan táplál. Csak úgy tángálja magát, életét. Innen, tángálódik, am. tengődik. Mint jelentéséből kitünik, alkalmasint annyi mint a magashangú tenget igének, (honnan: tengődik), mély hangú módosúlata. Egyébiránt a mongolban tangkhai v. tangghai am. nyomorult, nyomorúságos (pitoyable). | |
* | |
| (tángál-ás) fn. tt. tángálás-t, tb. ~ok, harm. sz. ~a. l. TENGETÉS; és V. ö. TÁNGÁL. | |
* | |
| (tángál-ó-od-ás) fn. tt. tángálódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. TENGŐDÉS; és V. ö. TÁNGÁL. | |
* | |
| (tángál-ó-od-ik) belsz. m. tángálód-tam, ~tál, ~ott. l. TENGŐDIK; és V. ö. TÁNGÁL. | |
* | |
| tájdivatos szók. l. TÁNYÉR; TÁNYÉRNYALÓ. | |
* | |
| (tan-intézet) ösz. fn. Intézet, melyben bizonyos tudományokban oktatást adnak; tanoda. | |
* | |
| (tan-ít) áth. m. tanít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Mást vagy másokat bizonyos elméleti vagy gyakorlati ösmeretekbe illetőleg ügyességbe avat, bevezet. Fiúkat, leánykákat, ifjakat, meglett embereket tanítani. Midőn az illető tan vagy ügyesség tárgyát megnevezzük, ezt felható raggal határozzuk meg. Irásra, fogalmazásra, szavazásra, nyelvekre tanítani. Vívásra, lovaglásra, úszásra, rajzolásra tanítani a növendékeket. Néha a tanuló személyt tulajdonító s a tan tárgyát tárgyesetbe teszszük; vagy szokottabban az igenevek helyett határtalan módot használunk, meghagyván tárgyesetben a személyeket. A növendékeknek vivást, lovaglást, rajzolást, nyelveket tanítani; vagy A növendékeket vívni, lovagolni, rajzolni tanítani. A kisdedeket először ülni, azután állni, későbben járni tanítják. Midőn semmi tantárgyat nem nevezünk, am. oktat, idomít, képesít. Maga is tanúl, ki másokat tanít. (Km.). Engem ne taníts. Néha am. tanítással foglalkodik. Ő már régen tanít. Harmincz éve, miolta tanítok. Igekötőkkel: Betanítani valakit bizonyos mesterségbe. Megtanították őt, mit kell tennie. Majd megtanítlak! fenyegető kifejezés. Megtanítlak keztyűben dudálni vagy fütyőlni. (Km.). Rátanították, hogy ezt vagy azt tegye. A régieknél ma szokatlan viszonyítás is jön elé, pl. "Demaga Orsola Istentől ezen megtaníttaték, hogh e kerálnak akaratjáth megteljesétené." Nádor-codex. (456. l.). Átv. ért. midőn oktalan állatokra alkalmaztatik, am. idomít, bizonyos ügyességre szoktat. Lovakat nyargalásra, hadi fordulatokra, ebeket némely mesterséges mozgásokra, madarakat síp mellett énekre tanítani.
Ezen igének régibb és eredetibb alakjai tanót, tanójt, tanút, tanét, tanéjt. Különösen -út képzővel használja ezt a Tihanyi codex irója: "Hogy megtanúhon minket." "Kiben minket megtanútha." Gyakran ojt képzővel áll, pl. a Nádor-codexben: "Es a kerály fia addig megkeresztelködnék, es a keresztien hitben megtanojtanák." (457. l.). Sz. Krisztina életében: "Mi tanojtottonk tegedet imádni az Istent." (6. l.). Továbbá ót képzővel a Müncheni codexben: "Menjetek azért és tanóhatok (régi alak e helyett: ,tanótjatok' vagy ,tanótsatok') menden nemzeteket"; eit v. ejt képzővel ugyanott: "Mert vala őket tanejtó" (erat docens eos); ét képzővel ugyanott: "Uram tanéh (régi alak e helyett: tanétj' v.,tanéts') münket imádkoznonk." Egyébiránt ezen észrevétel általán illeti az ít képzőjű igéket, miről részletesebben 1. ~T, 3), igeképző. | |
* | |
| (tan-it-ás) fn. tt. tanítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit bizonyos ismeretekre, vagy gyakorlati ügyességre tanítunk. Lelki tanitás: a hittani ismeretekre. Továbbá, ilynemű munkával foglalkodás; életmód, pl. tanítással keresi kenyerét; megunta a tanítást. V. ö. TANÍT. | |
* | |
| (tan-ít-ás-i) mn. tt. tanítási-t, tb. ~ak. Tanitást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Tanítási módszer, költség, idő. | |
* | |
| (tanítás-díj) ösz. fn. Díj, melyet a tanítványok az illető tanítónak, tanárnak, mesternek fizetnek. | |
* | |
| (tanítás-mód) ösz. fn. Általán azon szokás, melyet valaki akár személyes tulajdonságainál, akár külső befolyásnál fogva a tanításban követ. Szelíd, kellemes, nehézkes tanításmód. Világos, érthető tanításmód. Különösen bizonyos terv, rend, és szabályok szerinti tanítás, mennyiben az a tanítványok felfogásához legczélszerübbnek találtatik. | |
* | |
| (tan-ít-atlan) mn. tt. tanítatlan-t, tb. ~ok. Akit vagy amit nem tanítottak, nem idomítottak; illetőleg bizonyos ismeretekben járatlan, továbbá ügyetlen; vad. Tanítatlan pusztai sihederek. Tanítatlan ló, tinó. "Megkötöztethé őtet es a város szerte, tanittatlan lovakkal hordoztatja vala." Nádor-codex (511.). Határozóként am. tanítatlanul, a nélkül hogy tanították volna. | |
* | |
| (tan-ít-og-at) gyak. áth. m. tanítgattam, ~tál, ~ott, par. tanítgass. Gyakran, folytonosan, lassanlassan tanít, ez igének minden értelmében, s a kicsinyítésnek mellékfogalmával. Lásd TANÍT. | |
* | |
| (tan-ít-og-at-ás) fn. tt. tanítgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, folytonos, kicsinyes tanítás. | |
* | |
| (tan-ít-hat-atlan) mn. tt. taníthatatlan-t, tb. ~ok. Akit vagy amit megtanítani nem lehet; bizonyós ismeretekre, vagy ügyességre fogékonytalan; fölötte buta, tompa elméjü; nem idomítható. Taníthatatlan hüle, váltott gyerek. Határozóként am. a nélkül hogy tanítni lehetne, tanithatatlanul. | |
* | |
| l. TANÍTHATATLAN. | |
* | |
| (tan-ít-hat-ó) mn. tt. tanítható-t. Akinek bizonyos ismeretek fölfogására képessége, esze, tehetsége van; idomítható. | |
* | |
| (tan-ít-hat-ó-lag) ih. Tanítható módon, alakban. | |
* | |
| (tan-ít-mány) fn. tt. tanítmány-t, tb. ~ok. Tantárgy, mire valakit tanítanak; amit az illető tanító eléad. | |
* | |
| (tan-it-mány-os) mn. tt. tanitmányos-t v. ~at, tb. ~ak. Elméletileg megállapított felfogásokon alapuló, mely által valaki a gyakorlati életet azon felfogásokra, és nem megfordítva kivánja alkalmazni; máskép: tanszerű. (Doctrinär). | |
* | |
| (tan-ít-ó) fn. tt. tanító-t. Személy, kinek kitüzött feladata, hívatala valakit, vagy többeket bizonyos tanszakban oktatni. Magántanító. Falusi tanító. Rosz tanítótól tanulhatod, mit kelljen kerülni. (Km.). E névvel mint czimmel rendesen csak az elemi oskolák tanítóit (docens), vagy nagyobb intézetekben csak a rendkivüli tanítókat nevezik, a többiek, kiket hajdan professoroknak hívtak, tanári nevet viselnek. | |
* | |
| illőbb kifejezéssel: TANÍTÓDÍJ, (tanító-bér v. ~díj) ösz. fn. Díj, melyet a tanítványok az illető tanítónak oktatásért fizetnek. Régebben ezt a kath. falusi tanodákban kántorpénznek nevezték. | |
* | |
| (tanító-ház) ösz. fn. Széles ért. ház, melyben tanításképen bizonyos elméleti vagy gyakorlati esméreteket adnak elő. | |
* | |
| (tan-ít-ó-i) mn. tt. tanítói-t, tb. ~ak. Tanítót illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Tanítói kötelesség, hivatal. | |
* | |
| (tanító-könyv) ösz. fn. Oskolai kézi könyv, mely az illető tanszak tárgyait rövid vázlatban vagy részletesebben tartalmazza; röviden és szokottabban: tankönyv. | |
* | |
| (tanító-mester) ösz. fn. Minden mesteri czimet viselő személy, ki másokat valamire tanít, pl. falusi mester, azaz kántor, ki egyszersmind tanít, vagy czéhbeli mester, ki másokat illető mesterségére tanít. | |
* | |
| (tanító-óra) ösz. fn. A napnak óraszámra meghatározott időszaka, melyben bizonyos tanszakból az illető tanító oktatást ad, előadást tart, tanóra. | |
* | |
| (tan-ít-ó-ság) fn. tt. tanítóság-ot, harm. szr. ~a. 1) Tanítói hivatal, állás, állapot. Tanítóságért folyamodni, abból élni. 2) Tanítók kara, testülete. | |
* | |
| (tanító-szék) ösz. fn. 1) Szék, emeltebb állvány a tanodában, honnan a tanító előadásait tartja. 2) Átv. tanítói hívatal, állomás. Az egyetemnél tanítószéket nyerni. A tanítószékről lemondani. Röviden és szokottabban: tanszék. | |
* | |
| (tanító-szer) l. TANESZKÖZ. | |
* | |
| (tanító-terěm) ösz. fn. Teremek a tanodai épületekben, hol a tanítványok osztályonként öszvegyülekeznek, s a tanítók előadásait hallgatják; röviden: tanterem. | |
* | |
| (tan-ít-vány) fn. tt. tanítvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Személy, kit bizonyos ismeretekre, ügyességre, mesterségre tanítanak. Néhutt a kisvárosi czéhekben így nevezik azon legényt, ki az inasságból csak imént szabadúlt föl. Nem lehet a tanitvány mindjárást mesterré. (Km.).
E szóról mint különösség megjegyzendő, hogy átható igékből a vány, vény képző által alakult főnevek között, ha némely újabb alkatu szóktól elgondolunk, egyedül vonatkozik személyre. Szökevény, jövevény már önható igékből származtak. V. ö. ~VÁNY, ~VÉNY, képző. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Tanká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tan-kó) mn. tt. tankó-t. Együgyü, ostoba, mamlasz, málészáju. Ne légy tankó, ha eszeddel élhetsz. (Km.). Elemzésére nézve l. TANDI. V. ö. FAJANKÓ. | |
* | |
| (tan-költemény) ösz. fn. Költői alakba vagyis versekbe foglalt oktatás. | |
* | |
| (tan-költészet) ösz. fn. Költői alak, versezet, melyben valamely oktatás foglaltatik. | |
* | |
| (tan-könyv) l. TANÍTÓKÖNYV. | |
* | |
| régiesen am. tanú; l. ezt. | |
* | |
| (tan-oda) fn. tt. tanodá-t. Legujabbkori alkotásu s legott általánosan felkapott szó az idegen eredetű ,iskola' helyett; jelent általán minden köz, vagy magánintézetet, melyben bizonyos tanszakhoz tartozó ismereteket eléadnak. Elemi, reál, kereskedelmi, festészeti tanoda. Altanoda, feltanoda. Különbözik némileg: iskola; mert amazt csak emberi lények számára rendelt tanintézetekről mondjuk; emezt másokról is, pl. lóiskola, faiskola, szőlőiskola, (nem ló-, fa-, szőlőtanoda.). | |
* | |
| (tan-oda-i) mn. tt. tanodai-t, tb. ~ak. Tanodára vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó. Tanodai könyvek, vizsgálatok, gyakorlatok. Tanodai lapok. | |
* | |
| (tanoda-szerű) ösz. mn. Tanodai eléadáshoz avagy élethez hasonló. | |
* | |
| (tan-og-at) gyak. áth. m. tanogattam, ~tál, ~ott, par. tanogass. Lassanlassan, folytonos, de mintegy könnyű, nem erőtetett módon, képesít tanít, mint a gyermekeket, a kezdőket, a gyöngébb tehetségűeket szokták. A tanogat és tanítgat úgy viszonylanak egymással, mint a guritgat és gurogat, feszítget és feszeget, terítget és tereget s némely mások. | |
* | |
| régiesen és tájdivatosan am. tanúl, tanúlás stb.; l. ezeket. | |
* | |
| (tan-oncz) fn. tt. tanoncz-ot. Általán tanuló gyermek, fiú; továbbá tanintézeti növendék. Oly alkatú új szó, mint ifjoncz, virgoncz. | |
* | |
| (tan-oncz-i) mn. tt. tanonczi-t, tb. ~ak. Tanulót vagy tanitványt illető, azokra vonatkozó. Tanonczi gyakorlatok, vizsgálatok. | |
* | |
| (tan-oncz-kod-ás) fn. tt. tanonczkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Életnem vagy foglalkodás, melyet valaki mint tanuló gyermek, vagy mint bizonyos tanintézet növendéke követ, gyakorol, diákoskodás. | |
* | |
| (tan-oncz-kod-ik) k. m. tanonczkod-tam, ~tál, ~ott. Valamely tanintézetben tanulgat. | |
* | |
| l. TANÁR, (2). | |
* | |
| (tan-óra) l. TANÍTÓÓRA. | |
* | |
| l. TANÁROK. | |
* | |
| l. TANÁROKKAPU. | |
* | |
| (tan-osztály) ösz. fn. A tanfolyamban a növendékek bizonyos osztálya, melyben az ezen növendékek fölfogásaihoz mért vagyis előbb szerzett ismereteik fonalán további kiképeztetésökre szükséges tudományok taníttatnak; s egy tanosztályt rendszerént egy tanévre szoktak meghatározni. | |
* | |
| l. TANÍT. | |
* | |
| (tan-pénz) ösz. fn. Tanításért, illetőleg valamely nyilványos tanodába, vagy tanosztályba fölvételért fizettetni szokott pénz. | |
* | |
| (tan-segéd) ösz. fn. Az illető tudományszakban kellően kiképzett és valamely fő tanító vagy tanár mellett ezt működésében támogató vagy annak akadályoztatása esetében azt helyettező egyén. | |
* | |
| (tan-szabadság) ösz. fn. Szabadság arra, hogy valaki nyilvánosan taníthasson a nélkül, hogy a tanitásnak akár tárgyában, akár formájában korlátoltassék. | |
* | |
| (tan-szak) ösz. fn. A tudományok összegében egyes elkülönített és meghatározott tudományág, vagyis az általános tudományok egyes ága, pl. mennyiségtan, bölcsészettan, természettan. Tanszakok szerént osztani be a tanítókat. | |
* | |
| (tan-szék) ösz. fn. l. TANÍTÓSZÉK. | |
* | |
| (tan-szer) l. TANESZKÖZ. | |
* | |
| (tan-szerü) l. TANÍTMÁNYOS. | |
* | |
| (tan-szomj) l. TUDVÁGY. | |
* | |
| (tan-szomjas) ösz. mn. Aki tanúlni, tudni áhítozva vágyik, s mintegy szomjúhozza a tudományokat. | |
* | |
| elavult törzsök, melyből tántor, tántorog, tántorodik stb. származtak, mint hányt, hánytorog, hánytorgat; fint, fintorog, fintorgat; hent, hentereg, henterget. Elemezve: tám-t a tám gyöktől, melyből támolyog is képződött; rokonok hozzá: sánt és csámp, t. i. a görbe, egyenetlen mozgásra vonatkozó sánta és csámpa, csámpás szók törzsökei. V. ö. TÁNTOROG. Egyébiránt képeztetésre egyeznek vele: int, ont, bont, önt, dönt, ront, hint, hánt, szánt s több mások. | |
* | |
| fn. tt. tantalgás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Mélázva, bandsalogva járkálás. Székely szó. V. ö. TANTALOG. | |
* | |
| fn. tt. tantali-t, tb. ~ak. Mélázva magát felejtő. (Kríza J.). V. ö. TANTALOG. | |
* | |
| önh. m. tantalogtam, ~tál, tantalg-ott, htn. tantalog-ni v. tantalg-ani. A székelyeknél am. mélázva, bandalogva (bandsalogva) járkál. Nem egyéb mint andalog t előtéttel s a d-nek is keményebb t-re változásával. V. ö. TANDI. | |
* | |
| (tan-tárgy) ösz. fn. Tárgy, mely tanitás végett van megszabva vagy kitűzve. | |
* | |
| (tan-terem) l. TANÍTÓTEREM. | |
* | |
| (tan-terv) ösz. fn. Előre megállapított rend és mód a tudomány vagy tudományok eléadásában. | |
* | |
| (tan-tétel v. ~tét) ösz. fn. Valamely tanban, tudományban felállított egyes tétel. | |
* | |
| önh. m. tantog-tam, ~tál, ~ott. Össze van húzva ,tantalog' szóból. l. TANTALOG. | |
* | |
| (tám-t-or) fn. tt. tántor-t, tb. ~ok. Állapot, midőn az egyensulyát vesztett állati test ide-oda mozog, pl. szédelgés, részegség, gyöngélkedés miatt; ettől származtak különösen tántorog, tántorít, tántorodik igék. A tántor és tántorgás között olyféle különbség van, mint a nyomor és nyomorgás, a henger és hengergés, a fintor és fintorgás között. Gyöke tám, ugyanaz, mely van a rokon értelmű ,támolyog' szóban is. V. ö. TÁNTOROG. Alakra pedig hasonló a fintor, hánytor, henter elavult nevekhez. Hasonlóan részint élő, részint elavult igékből származtak: fondor, undor, nyomor, avar, kondor, göndör, henger s némely mások. Hasonló hozzá gyökben a német taumeln. | |
* | |
| (tám-t-or-og-ás) fn. tt. tántorgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A mozgásban levő állati, nevezetesen emberi testnek ide-oda dőlöngő hajlása. Szédelgő, részeg ember, gyöngélkedő aggastyán tántorgása. Egyértelmű vele a némileg szelídebb kifejezésü támolygás. V. ö. TÁNTOROG. | |
* | |
| (tám-t-or-og-at) lásd: TÁNTORÍTGAT. | |
* | |
| (tám-t-or-og-ó) mn. tt. tántorgó-t. Aki szédelegve, vagy akármi oknál fogva egyensulyát vesztve ide-oda dőlöngve lép, megy. Tántorgó részeg, beteg. V. ö. TÁNTOROG. | |
* | |
| (tám-t-or-og-ó-os) mn. tt. tántorgós-t v. ~at, tb. ~ak. Tántorgásra hajlandó, könynyen, vagy gyakran tántorgó; szédelgős, dőlöngős. | |
* | |
| (tám-t-or-ít) áth. m. tántorít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, okozza, véghez viszi, hogy valaki mint szédelgő, s egyensulyát vesztve ide-oda dőlöngve lépjen, járjon. A részegség az utcza egyik soráról a másikra tántorítja őt. Átv. valakit az erkölcs egyenes utjáról vesztegetés s egyéb módok által félrevezet; elébbi határozatától elmozdít. Pénz, hiuság, dicsvágy, szerelem, eltántorítják az embert. V. ö. TÁNTOROG. | |
* | |
| (tám-t-or-ít-ás) fn. tt. tántorítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, fokozás, mely által valaki tántorgóvá tétetik, különösen valakinek eltérítése az erkölcs ösvényéről, vagy helyes határozatától. V. ö. TÁNTORÍT. | |
* | |
| (tám-t-or-ít-og-at) gyak. áth. m. tántorítgat-tam, ~tál, ~ott, par. tántorítga-ss. Ismételve tántorit. | |
* | |
| (tám-t-or-ít-hat-[at]lan) mn. tt. tántoríthatatlan-t, tb. ~ok. Átv. szilárd jellemü, vesztegethetlen erkölcsü, elhatározott akaratú, kit se az erkölcs utjáról félre vezetni, elcsábítani, se elveinek megváltoztatására birni nem lehet. Határozóként am. tántoríthatatlanul. | |
* | |
| (tám-t-or-ít-hat-at-lan-ság) fn. tt. tántoríthatatlanság-ot, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Meg nem vesztegethető, szilárd jellemű erkölcsi tulajdonság vagy állapot. | |
* | |
| (tám-t-or-ít-hat-atlan-ul) ih. Az erkölcs szabályaihoz és határozatához híven ragaszkodva megvesztegethetlenül, elcsábíthatlanul, rendületlenül. | |
* | |
| stb. l. TÁNTÓRÍTHATATLAN stb. | |
* | |
| (tám-t-or-od-ás) fn. tt. tántorodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A mozgásban levő állati testnek az egyensúly középpontjától félre biczczenő tévedése. Különbözik tőle: tántorgás, mely folytonos vagy gyakori félrebillenést jelent, ellenben tántorodás, egyes vagy kezdő billenésre vonatkozik. | |
* | |
| (tám-t-or-od-ik) k. m. tántorod-tam, ~tál, ~ott. Teste egyensulyos irányából félre mozzan, s mintegy kibillen, tántorgóvá lesz. Átv. az erkölcs egyenes ösvényéről el kezd térni, lelkének szilárdságát veszti, helyes határozatától elhajlik. El-, megtántorodni. V. ö. TÁNTOROG. | |
* | |
| (tám-t-or-og) gyak. önh. m. tántorog-tam, ~tál, tántorg-ott, htn. ~ni v. tántorg-ani v. tántorg-ni. Bizonyos okoknál fogva testének egyensulyi mozgó irányát vesztve ide-oda dőlöngve, majd csára, majd hajszra lépve, botorkálva megy, pl. a részeg, vagy szédelgős, vagy gyöngélkedő, rándult inú ember. Némileg rokon értelműek: támolyog, csámolyog, s magas hangon: ténfereg. Csagataj nyelven: tinterekle-mek düledez-ni, tántorog-ni. Képeztetésre hasonlók a szintén mozgásra vonatkozó háborog, fintorog, hentereg, hengereg, hánytorog stb. V. ö. TÁNTOR. | |
* | |
| l. TÁNTORODIK; amaz a mutató módbeli jelen időn kivül a többi időket és módokat is az utóbbi igétől kölcsönzi. | |
* | |
| (tan-töredék) ösz. fn. Egyes, kiszakasztott tételek valamely tanból vagy tudományból. (Aphorismus). | |
* | |
| (tan-ú) fn. tt. tanú-t, tb. ~k. Személy, kinek bizonyos eseményről, lettdologról, tudomása van, és pedig vagy közvetlen tapasztalás által, pl. szemtanu v. szemmel látott tanu, ki valamit saját szemeivel látott, továbbá oly fültanu, ki amit tud, saját füleivel hallotta, vagy közvetett fültanu, ki bizonyos eseményt más szemtanuk elbeszélése után tud. V. ö. TAN. Különösen személy, ki valamely kérdéses eseményről, történt dologról, s annak mivoltáról, körülményeiről bizonyságot ad, mennyiben tudomása van róla. Bizonyos ügyben tanukat állítani, gyüjteni, megesketni, vallatni. Hiteles, hitezett, aggályos, hamis, megvesztegetett tanu. Érdekelt, részrehajló tanuk. Tanuk megegyező, vagy ellenkező, eltérő vallomásai. Istenen kivül nincs egyéb tanúm. Senki sem lehet tanu maga ügyében. (Km.). Átv. képes kifejezéssel mondjuk elvont, vagy lelketlen tárgyakról is, melyek némi tényekről bizonyságul szolgálnak. E művek nagy mesteri kezeknek tanúi. E könyük legyenek mély bánatom tanui. Régiesen tanó, pl. "Jóllehet sok hamis tanók jöttek volna." (Münch. cod. Máté. XXVI.).
Képeztetésre hasonlók hozzá: lapu, gyanú v. gyanu, ború v. boru, gyöpü v. gyöpű, csöpű v. csöpü s több mások. Egyébiránt azon ú, ű képzőjü főnevek közé tartozik, melyek leginkább a ragozás és képzéskor v-re nem változnak, ellenkezőleg mint ezek: falu falv, odu odv, fenyü fenyv, enyü enyv stb. Csagataj nyelven tanuk am. tanu, ujgur nyelven pedig tanuk v. tanu, am. tanuság, bizonyíték; és tanuk-mak am. tanúz-ni, tanuskod-ni. (Vámbéry A.). | |
* | |
| (tanú-állitás) ösz. fn. Tanúnak v. tanúknak az által, ki azok bizonyitását akarja igénybe venni, a biróság elé vezetése. | |
* | |
| (tanú-állitó) ösz. mn. és fn. A tanú vagy tanúk által bizonyitni szándékozó cselekvénye, midőn azokat a biró elé vezeti. | |
* | |
| (tanú-bizonyitás) ösz. fn. Tanú vagy tanúk vallomása által szándékolt vagy teljesített bizonyitás. | |
* | |
| (tanú-bizonyság) ösz. fn. Bizonyság, melyet valamely esemény, lettdolog mivoltáról, igazlétéről stb. szem-, vagy fültanu ad. Szélesb ért. akármily okmány, mű, jelenet stb., melyből valaminek volta, vagy léte, vagy igazsága stb. kitűnik. Tanubizonyságot tenni. "Az isteni gondviselésnek tanubizonyságaihoz igen hozzászokván.... körülöttünk való gondoskodásáról gyakorta vagy egészen elfelejtkezünk, vagy legalább azt eléggé becsülni nem tudjuk." (Gr. Teleki József, Ugocsa megye rendeihez. 1790.). | |
* | |
| (tanu-eskü) ösz. fn. Eskü, melyet az illető hatóság elé idézett tanúk letesznek. V. ö. ESKÜ. | |
* | |
| (tanú-idézés) ösz. fn. A tanúnak vagy tanúknak a biró által kihallgatás végett irásbeli meghagyás utján maga elé hivása. | |
* | |
| (tanú-irat) ösz. fn. Irat, vagyis okmány, mely bizonyos tény, vagy kérdés alatt levő jog felől bizonyságot nyújt; máskép: tanúlevél, tanúsitvány. | |
* | |
| (tanú-jel) ösz. fn. Jel, mely bizonyos eseményt illetőleg mintegy tanubizonyságul szolgál. A mérgezésnek, megfojtásnak, gyilkosságnak tanujelei. | |
* | |
| (tanú-kihallgatás) ösz. fn. l. TANÚVALLATÁS. | |
* | |
| (tan-ul) önh. és áth. m. tanúl-t. Bizonyos isméretekben tudóvá, jártassá, s mintegy tanossá lesz; okik, okúl. Önható minőségében áthatólag megfelel neki: tanít, régiesen: tanót v. tanút v. tanejt v. tanét, azaz, tudóvá tesz, képez, oktat. - Példák önható jelentéssel: A tanár tanít, a tanítvány tanúl. Jól, szorgalmasan tanúlni. Irni, olvasni, magyarul, németül tanúl. Betanulni valamibe. Maga kárán tanúl (okúl). Az okos más kárán tanúl. Egy év alatt megtanula olaszul és francziául. Addig tanulj, mig időd van. (Km.). A mint tanulsz, úgy veszed hasznát. (Km.). "Mely vereségből megtanúla" (= megokúla). Carthausi Névtelen. (Toldy F. kiadása. 159. l.) "Adja Isten, hogy tanultunk legyen a késértet nehéz napjaiban, s kik egyek voltunk szenvedésben, egyek legyünk működéseinkben is." (Deák Ferencz, a képviselőházban. 1861. május 13.) Áthatólag: A feladott leczkét tanúlni. Mit ember ifjanta tanúl, azt aggottan is nehezen felejti. (Km.). Midőn áthatólag s tárgyesetes viszonynévvel használtatik, szabatosan tarol v. tanól volna; azonban a megrögzött szokás a föntebbi alakot áthatólag is használja, s ettől nem igen fog megválni. (Hasonlók kerűl és keről). Régente azt is jelentette: tudakozik, kérdez, pl. a Müncheni codexben: Szerelmest tanolja vala (Pestinél: tudakozik vala, Erdősynél: megkérdezé) ő tőllök a csillagnak idejét" (Máté. II.); továbbá: tanúbizonyságot v. tanuvallomást tesz, pl. szintén a Müncheni codexben: Ki es (is) mellyet látott és hallott, azt tanólja (testatur) es ő tanóságát senki nem veszi." (János. III.); "Semmit sem felelsz mend ezekre, mellyeket ezek te ellened tanólnak." (Máté. XXVI.). A régi M. Passióban is: "Semmit nem felelsz-e ezekre, kiket ezek ellened tanólnak." (Toldy F. kiadása, 11. l.). "Mert kik őreá tanúlnak vala." Ugyanott, (Toldy F. kiadása. 254. l.). | |
* | |
| (tan-ul-ás) fn. tt. tanulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Önható cselekvés, mely által bizonyos tanokban, isméretekben mintegy saját erőnk, tehetségünk használásával jártasakká leszünk. Régen am. tanuzás. Szabatosan véve különböznék tőle: tanolás, mint okulás-tól az okolás, tárolás-tól a tárulás, terelés-től a terülés. V. ö. TANÚL. | |
* | |
| (tan-úl-ás-i) mn. tt. tanulási-t, tb. ~ak. Tanulásra vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó. Tanulási alkalom, idő. | |
* | |
| (tan-úl-at-lan) mn. tt. tanulatlan-t, tb. ~ok. Aki nem tanult, tudatlan, általán vagy bizonyos ismereti szakokban járalan; tapasztalatlan stb. Határozóként am. tanúlatlanul. | |
* | |
| (tan-úl-atlan-ság) fn. tt. tanulatlanság-ot, harm. szr. ~a. Tanulatlan állapot, vagy tulajdonság; tudatlanság, miveletlenség, tapasztalatlanság. | |
* | |
| (tan-úl-atlan-ul), ih. Tanulatlan állapotban; tudatlanul, ismeretek nélkül; tapasztalatlanul stb. | |
* | |
| (tan-úl-ék-ony) mn. tt. tanulékony-t v. ~at, tb. ~ak. Kinek hajlama, képessége, tehetsége van rá, hogy tanuljon; könnyen tanuló, jófejű, képzékeny, idomítható. Alkalmazható az oktalan állatokra is. Az eb a macskánál, a ló a juhnál tanulékonyabb. | |
* | |
| (tan-úl-ék-ony-ság) fn. tt. tanulékonyság-ot, harm. szr. ~a. Tanulásra való hajlandóság, képesség, tehetség, s ezekből álló tulajdonság. | |
* | |
| (tanu-levél) ösz. fn. Általán minden hiteles iromány, okmány, mely valamit bizonyít; máskép: tanúirat, tanusitvány. | |
* | |
| (tan-ul-og-at) gyak önh. m. tanulgat-tam, ~tál, ~ott. Gyakran folytonosan, vagy lassan-lassan, képesínt, némi kényelemmel tanúl. Áthatólag: valamit tanulgat. V. ö. TANÚL. | |
* | |
| (tan-ul-og-at-ás) fn. tt. tanulgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, folytonos, vagy lassan-lassan haladó, kényelmes tanulás. | |
* | |
| (tan-ul-mány) fn. tt. tanulmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos tanszakhoz tartozó és tanulás által szerzendő vagy szerzett ismeretek; különösen egyes emberre vonatkozva, mennyiben valaki tudományos ismeretek megszerzésével tüzetesen foglalkozik, valaki azokat kötelezett vagy kedvencz tana gyanánt sajátjaivá tenni ügyekszik vagy ügyekezett. A nyelvészet ifjuságától fogva kedves tanulmánya volt. | |
* | |
| (tan-ul-mány-i) mn. tt. tanulmányi-t, tb. ~ak. Tanulmányt vagy tanulmányokat illető, arra vagy azokra vonatkozó. Tanulmányi bizottság. (Studiencommission). Tanulmányi alaptőke. (Studienfond). Tanulmányi tervezet. (Studienplan). | |
* | |
| (tan-ul-mány-oz) áth. m. tanulmányoz-tam, ~tál, ~ott v. tanulmányoz-ott, par. ~z. Bizonyos tudomány vagy ismeretek szakát kitűzött tanulmány gyanánt űzi, gyakorolja, belé okulni törekszik. V. ö. TANULMÁNY. | |
* | |
| (tan-ul-mány-oz-ás) fn. tt. tanulmányozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, észműködés, mely által valamit tanulmányozunk. V. ö. TANULMÁNYOZ. | |
* | |
| (tan-ul-ó) mn. és fn. tt. tanuló-t. Általán, aki tanúl bizonyos ismeretekben jártas, vagy művekben ügyes lenni törekszik. Különösen mint főnév, személy, ki bizonyos tanintézetben képezi magát, tanodai növendék. Régen am. tanú. | |
* | |
| (tanuló-év) ösz. fn. Az élet korszakából egy vagy több év, mely alatt valaki bizonyos ismeretek megszerzésében, illetőleg ügyességben képezi magát; különösen azon évek, melyeket valaki akár nyilvános, akár magán tanodában tölt el. Különbözik: tanév. | |
* | |
| (tanúló-inas) ösz. fn. Inas, ki bizonyos mesterségben, kézmivességben ügyekszik magának képességet szerezni. V. ö. INAS. | |
* | |
| (tanúló-kor) ösz. fn. Az életnek azon szaka, melyet valaki különösen arra fordít, hogy bizonyos isméretekben képezze magát, milyen az ifjukor, tanonczkor, diákkor. Tanuló korában kevéssé hanyag volt, de utóbb kimivelte magát. | |
* | |
| (tanúló-leány) ösz. fn. Leánynövendék, ki akár magán, akár nyilvános tanitó intézetben neméhez illő munkásságban, pl. varrásban, vagy szellemi foglalkodásokban oktattatik. | |
* | |
| (tanúló-levél) ösz. fn. Az illető czéhhatóság vagy mester által kiadott bizonyítvány, a felől, hogy annak kimutatója az illető kézműben gyakorolta magát. | |
* | |
| (tan-úl-ó-ság) fn. tt. tanulóság-ot, harm. szr. ~a. Tanulók testülete, öszvege; diákság, iskolai ifjuság. | |
* | |
| (tanúló-szoba) ösz. fn. Szoba, melyben valaki tanulni szokott; vagy melyben tanulók laknak, diákszoba. | |
* | |
| (tanúló-társ) ösz. fn. Kik ugyanazon időben és tanintézetben tanulnak, egymásnak tanulótársai; iskolatárs. | |
* | |
| (tan-úl-ság) fn. tt. tanulság-ot, harm. szr. ~a. Jelenkori használatban, bizonyos erkölcsi példából, példázatból, vagy eseményből folyó, s mintegy önként ajánlkozó gyakorlati tan. Meséből kihozott tanulság. Ebből az a tanulság, hogy.... Amit mondottam, a ti tanulságtokra mondottam. Más jelentéseit régibb korban, l. TANÚSÁG alatt. Képeztetésre hasonló azon szókhoz, melyek igékből ság ség képzővel alakultak, mint: fogság, izzadság, fáradság, gyülölség, nyereség, veszteség, feledség, ijedség, vesződség stb. Szabatosan véve különbözik tőle főkép a mai nyelvszokásban: tanúság, azaz tanutétel, tanúbizonyság, és tanultság; l. ezeket. | |
* | |
| (tan-ul-ság-os) mn. tt. tanulságos-t v. ~at, tb. ~ak. Amiből gyakorlatilag tanulni lehet, akár elméleti, akár erkölcsi tekintetben. Tanulságos példák, könyvek, értekezések. V. ö. TANULSÁG. | |
* | |
| (tan-ul-t) mn. tt. tanult-at. Aki bizonyos tanokban, ismeretekben jártasságot, vagy müvekben ügyességet szerzett. Tanult ember, katona. Kitanult orvos, gyógyszerész, kézmives. A tanult ember holta után hires. (Dugonics). | |
* | |
| (tan-ul-t-ság) fn. tt. tanultság-ot, harm. szr. ~a. Tanult állapot, vagy tulajdonság, elméleti, tapasztalati müveltség; tudósság. | |
* | |
| (tanul-vágy) ösz. fn. Vágyalom, mely ismeretek szerzésére, észmüvelésre, szóval tanulásra ösztönöz bennünket. Újabb alkatú szó, melyre a régieknél hasonló példát aligha találunk; azonban a rövidség ajánlatossá tette s többekkel együtt már az életbe is átment. Ilyenek a hasonlóan új szerkezetü látvágy, tudvágy, bírvágy, ezek helyett: tanulásvágy, látásvágy, tudásvágy, bírásvágy. | |
* | |
| (tan-ú-os-ít) áth. m. tanúsít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Mint tanu valamit bizonyít; értesít, tudósít; tanukép bevall, erősít valamit. A házi cselédek köz egyezéssel tanusítják az elkövetett gyilkosságot. Szélesb ért. valamit fölvilágosít, tudomásra hoz. Tettei tanusítják jó szivét, baráti hajlamát. | |
* | |
| (tanu-próba) ösz. fn. Próba, vagy helyesebbem bizonyítás, melyet valamely eseményről, lettdologról a hiteles tanuk egyező vallomása nyújt. | |
* | |
| (tan-u-ság) fn. tt. tanuság-ot, harm. szr. ~a. Bizonyítás, melyet valamely esemény felől valaki mint szemtanu, vagy fültanu ad. Hamis tanuságot felebarátod ellen ne mondj. Különböznek: tanulság és tanultság, noha a régieknél mind a három értelemben találjuk. (Lásd Müncheni cod. 352. l. ,tanóság' alatt). A régieknél tanulást és tanulási helyet is jelent. Néha oktatás, utasitás értelmében jön elé. "Az napon Idvöziténk nömös tanuságokat adah nekik." Debreczeni Legendáskönyv. (3. l). "Az gahonáth penigh amint az szegénységnek kioszszam, nagyságodtul tanóságoth várok, pénzen-e vagy mi módon." Levél. 1556-ból. (Szalay Ág. 400. m. l.). ,Tanulság' alakban szintén ezen értelemben: "Ha meg kell vennem, avagy nem, ezekről kegyelmed adjon tanulságot ennekem." Levél 1557-ből. (Ugyanott). Így gr. Eszterházy Miklós nádornál is: "Azt kivánom azért én, hogy kegyelmed jó tanulsággal az magyarországi atyafiak közzül kettőt, s kettőt viszont az erdélyiek közzül..... bocsátana sietve előnkbe." Levél 1644-ből, Rákóczi Györgyhöz. "Mit kellessék velek cselekedni tanulságot adunk róla kegyelmeteknek." Levél ugyanattól 1645-ből, Győr megyéhez. "No mikoron immár a gyermök eszös volna, adák őtet tanuságra (tanulási helyre); annak utánna, mikor a tanuságban tudományának miatta verágoznék." Nádor-cod. (577, 578. ll.). | |
* | |
| (tanúság-tétel) ösz. fn. Am. tanubizonyság, vagy szokott jelentésében az egyszerü ,tanúság'. | |
* | |
| (tan-u-os-ít-ás) fn. tt. tanúsítás-t, tb. ~ok. Tudósító, erősítő bizonyítás. | |
* | |
| (tan-ú-os-ít-vány) fn. tt. tanúsitvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. TANÚLEVÉL. | |
* | |
| (tan-u-os-kod-ás) fit. tt. tanuskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tanuként szerepelés. Általán, tanuságtétel, tanubizonyság. V. ö. TANUSKODIK. | |
* | |
| (tan-u-os-kod-ik) k. m. tanuskod-tam, ~tál, ~ott. Tanuként szerepel. Általán, tanubizonyságot teszen. V. ö. TANUBIZONYSÁG. | |
* | |
| l. TANÍT. | |
* | |
| (tanu-vallás) ösz. fn. Szóval, vagy irásban tett nyilatkozás, melyet valaki tanuképen terjeszt elé bizonyos lettdologról, mint szemmel látott, vagy füllel hallott felől. V. ö. TANU. | |
* | |
| (tanu-vallatás) ösz. fn. Törvényes eljárás, midőn az illető hatóság, vagy ennek megbizottja a tanukat kérdőre veszi, hogy a tárgyalás alá vett ügyről mindent elmondjanak, mennyiben tudomásuk van felőle. Mai korban e helyett szokottabban és szelidebben tanukihallgatás v. tanúzás szó használtatik; minthogy a ,vallatás' szóban némi kényszeritési fogalom rejlik, mely a mai birói eljárással össze nem fér. | |
* | |
| (tanu-vallatási) ösz. mn. Tanuvallatásra vonatkozó, ahhoz tartozó, azt illető Tanuvallatási eljárás, eskütétel, irományok. | |
* | |
| (tanú-vallomás) l. TANÚVALLÁS. | |
* | |
| (tan-ú-oz-ás) fn. tt. tanúzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. TANÚKIHALLGATÁS; TANUSKODÁS. | |
* | |
| (tan-ügy) ösz. fn. Mindenféle ügy, intézkedés, mely a tanitásra, illetőleg a köztanitás czélszerü rendezésére, előmozditására vonatkozik. | |
* | |
| (tan-ügyi) ösz. mn. Tanügyre tartozó, tanügyet illető. Tanügyi bizottság. Tanügyi intézkedések. | |
* | |
| (tan-vita) ösz. fn. Valamely tanban, tudományban bizonyos tételek, állitmányok megvitatása, tudományos vitatkozás. | |
* | |
| NAGY~, falu, KIS~, puszta Komárom m.; helyr. Tany-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (tany-a v. ta-nya) fn. tt. tanyá-t, 1) Azon hely, hol a vándor életet élő emberek, különösen a vadászok, halászok, pásztorok ideiglen megtelepednek, sátort ütnek, kunyhót galyabítnak, majd megint fölszedvén holmijokat odább állanak. Vadász tanya, halásztanya, csikósok, gulyások, juhászok tanyája. Juhtanya (Szabó Dávidnál). Vadak tanyája a vadászok nyelvén am. tartózkodása. Vándorló czigányok, szénégetők tanyája. Tanyát ütni valahol. Odább vinni a tanyát.
"Mint rengetegen fut zaja robbanásnak, Veti tovább erdő, bércz, öböl egymásnak, Itt elhal, odább még csak azután gerjed: Tanyára tanyáról a hír szava terjed." Arany J. (Buda halála). Tolvajok, zsiványok tanyája. Ráütni a zsivány tanyára. Ringyók tanyája. "Csikósok oltárja, juhász kápolnája, Betyárok barlangja, ringyóknak tanyája. (Orczy a bugaczi csárdáról). 2) Az alföld terjedelmes sikságain, pusztáin elszórt gazdasági telepítvények, aklok, ólak, mezei lakok, csűrök, szóval mezőgazdasági épületek, hová az illető gazdák terményeiket betakarítják, hol barmaikat tartják, tenyésztik stb. Máskép: szállás; alsó Vágmelléken, nevezetesen a gútai határban: akol, aklok. Debreczeni, kecskeméti, szegedi, szabadkai, hódmezővásárhelyi tanyák. Tanyára menni. Tanyán lakni, tölteni a nyarat. "Nem maradok én a tanyán, Mert galambom izent reám, Menjek haza a falura, Piros pünkösdi búcsúra." (Népdal). Nemzetünk hajdani életmódjából következtetve a tanya legeredetibb ősi szavaink egyike, melyhez alaphangban és fogalomban rokonok a sinai tang (= aula), a szanszkrit szthána (= hely), ez után a persa s több más nyelvben eléforduló sztana, sztan képzők, melyek valamely helyet, lakhelyet, különösebben várost, országot stb. jelentenek, mint gülisztan (rózsás hely), márisztán (kigyós hely); Hindusztan, Turki-sztan, v. Turke-sztan, Kabuli-sztan stb. Bopp F. szerént (Glossarium. 3-ik kiadás) a szanszkrit sztána (alkatrészei: szthá am. állni, lenni stb. és ana suffixum) am. 1) állás, szállás, tartózkodás, (actio standi, versandi, morandi); 2) hely (locus). Rokonitásba hozza hiberniai nyelven ezen szót; tan (a country, region, territory). Magyar elemzéssel gyökben (ta v. tany), egyezők a terjeszkedésre vonatkozó talaj, telek, telep és többek. Valószinüleg ide tartoznak a Komárom megyei Kis-Tany és Nagy-Tany helynevek is. B. Szabó Dávid a ,tó' szótól származtatja: tonya; a régi oklevelekben Jerney Nyelvkincsei szerént következő alakokban találjuk: tune, tana, thone, tanya, tonya, leginkább ,halásztelep' (captura piscium, piscina, piscatura) jelentéssel; honnan Jerney szerént a Don folyó torkolatánál feküdt Tan (Tanais) várostól, mely a régi világ egyik leghiresebb halásztelepe és száritó hallal kereskedő helye volt, s melynek környékén egykor őseink a Dentumogerek laktak, hozák és kölcsönzék a ,tanya' nevet." (A Dentumogerek szerénte: Dóntő-magyarok; azonban a mongol nyelv után dontu egyszerüen am. dóni). De magyar nyelven általánosabb jelentése is van (föntebb 1) alatt), mely összevág akár a szanszkrit szthána (= hely), akár a magyar talaj, telep, telek szók jelentésével. | |
* | |
| (tanya-gazdaság) ösz. fn. Mezei gazdaság neme, melyet az úgynevezett tanyákon űznek. | |
* | |
| (tany-a-i) mn. tt. tanyai-t, tb. ~ak. Tanyára vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó. Tanyai épületek, iskolák. | |
* | |
| (tanya-osztás) ösz. fn. Tanyák v. szállások felosztása. | |
* | |
| (tanya-saraglya) ösz. fn. Saraglyából álló katroczféle rekesz, hová a tanyai juhokat fejéskor és éjszaka bezárják. A székelyeknél: esztena, nálunk néhutt: kosár. | |
* | |
| (tany-a-az) önh. m. tanyáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bizonyos helyen tanyát ütve ideiglen megtelepedik, s tartózkodik; szállásoz. A vadászok erdőben, a halászok a vizek mentében, a pásztorok mezőkön, legelőkön, pusztákon, vagy erdőségekben tanyáznak. A tolvajok rejtekbarlangokban tanyáznak. V. ö. TANYA. | |
* | |
| (tany-a-az-ás) fn. tt. tanyázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tanyán tartózkodás, ideiglenes lakás, szállásozás. V. ö. TANYA. | |
* | |
| fn. tt. tányér-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Kisebbféle tál, fióktál; különösen, melyből a rendes teritékü asztalnál az egyes étkezők enni szoktak. Czin-, fa-, cserép-, ezüsttányér. Leveses, csemegés tányér. Konczoló tányér. Tányérokat váltani. Tányérból enni. Ha ezüsttányéron hoznák, sem kell. (Km.). Tál, tányér zördületlen nem marad, de azért együtt maradnak. (Km. a házasokról). Már némely régieknél is a ,tál' szótól megkülönböztetve találjuk. "Továbbá kegyelmetek hozzon vele (=magával), tálat, kalánt, tányért, abroszt, kezkenőt (= tányér-kendőt), asztalra szőnyegöt, mert it semmi nincsen." Levél 1567-ből. (Régi M. Nyelvemlékek. III. K. Vegyes tárgyu iratok. 60. l.) 2) Tányérhoz hasonló kerek alak, vagy mű. Nap tányéra, hold tányéra. Magyar nadrág tányéra, azaz ülepe. Tányérok a törökzenében. Ide tartoznak az ily öszvetétes szók: tányérvirág, tányéralma. 3) A növénytanban a vaczoknak kifejlett s attól legalább egy vonal által elkülönülni látszó teteje, pl. az atraczélé; latinul: discus.
E szó csekély módosúlattal több európai nyelvben divatozik, úgymint francziául: tailloir (fatányér), olaszul: tagliero, svédül: tallrick, orosz: talreka, itteni szlávul: tanyjer, németül: Teller, középkori latin nyelven: talierium. Adelung a franczia tailler-ből elemezi, minthogy azon az ételeket el szokták metélni, konczolni. - Mivel a tányér némely régieknél máskép: tálnyér, továbbá a tál és tálnyér között egyedül terjedelmi különbség van, vagyis a tál nagyobb, a tányér kisebb nemű tertyedt alakú edény: innen e két szót magyar elemzéssel egy gyökből származtathatjuk. T. i. a tányér v. tálnyér szó a székelyeknél: tángyér (= tálgyér). "Majt elmenyünk a lakodalmába Megugratjuk menyasszon korába. De nem tánczol akkor velünk hëába, Ajándékot hányunk a tángyérjába." Székely népköltési gyüjt. (Kríza J.). Porczollán tángyér az I-ső három székely mesében. A székely szót vevén a magyarban legeredetibbnek: az n l helyett áll, (mint nám = lám és több szóban), a gy kicsinzőnek látszik, mint a rongy (roncs), göröngy (göröncs), varangy (varancs) szókban; végre az ny és gy úgy váltakoznak, mint a varnyu és vargyu, bornyu és borgyu, sarnyu és sargyu, horny és horgy tájdivatos szókban. Mi az ér végzetet illeti, ez úgy járult a tálgy v. tálny (tány) törzshöz, mint tapos-ból lett a bodrogközi tapsér, tapséros, tenyerestalpas vagy az alangy-ból alangyár, azaz, alamuszi, aluszékony, alamár. A fenn említett idegen nyelvekben a tálat és tálnyért jelentő szók hangokban különböznek egymástól, pl. a szláv nyelvben ,tál' Jancsovics szerént misza, miszka; minél fogva föntebbi elemzésünk nem látszik minden alap nélkülinek. Egyébiránt legjobban egyezik vele a szláv tanyjer. | |
* | |
| (tányér-alaku) ösz. mn. A tányérhoz hasonló alaku. | |
* | |
| (tányér-alma) ösz. fn. Tányérhoz némileg hasonló, aránylag lapos tertyedt alakú almafaj. Sándor J. latinozata szerint: pomum epiroticum. Némelyek egynek tartják a pogácsaalmával. | |
* | |
| lásd: TÁNYÉROSCZERCZIS. | |
* | |
| (tányér-nyaló) ösz. mn. és fn. Más asztalához tolakodó, s arról élő; majd itt, majd ott vendégeskedő; magát ételért behizelkedő udvaroncz. | |
* | |
| (tányér-nyalóság) ösz. fn. Tányérnyalói vagyis magát ételért behízelgő tulajdonság. | |
* | |
| (tány-ér-os) mn. tt. tányéros-t v. ~at, tb. ~ak. Tányérokkal ellátott; vagy tányéralakú, szabásu, pl. tányéros nadrág, szorosan a testhez álló, s tányérhoz hasonló ülepű.
"Isten hozzád már ezután szép tányéros nadrág, Karmazsinból varrott csizma, többé hazánk nem lát." (Horvát Ádám gúnydala, mely így kezdődik: "Nyártavaszszal Debreczenből Bécs felé utazván"). | |
* | |
| (tányéros-czerczis) ösz. fn. külön is írhatjuk. A czerczis nemü növény faja; levelei szívesek, kerekdedek; innen a neve; köznépiesen: tányérlevelü fa, Judás fája. (Cercis siliquastrum). | |
* | |
| (tányér-talpu) ösz. mn. Tertyedt, széles talpu, lúdtalpu. Tányértalpu medve; máskép: tapséros. | |
* | |
| (tányér-tartó) ösz. fn. Szekrény vagy polcz, hol a tányérokat szokták tartani; tálas. | |
* | |
| (tányér-virág) ösz. fn. Máskép: NAPRAFORGÓ: l. ezt. "A tányérvirág is csak addig fordúl a nap felé, míg fiatal; ha megérett, ez is szomorúan hajtja le fejét." B. Eötvös J. (Gondolatok). | |
* | |
| azon tompa hangnak utánzása, melyet akár a kezek, akár lábak, illetőleg tenyerek vagy talpak által megilletett, megütött, megnyomott testek adnak. Származékai amennyiben a kéz illetésére vonatkoznak: tapint, tapogat, taps, tapsol, menynyiben pedig lábnyomásra: tapod, tapog, tapos; átv. ért. tapad, tapasz, tapaszt, tapasztal stb. Megfordított alakban: pat, melyből pattant, pattog, pata, patkó származtak. Rokon hozzá: csap, csapa is, pl. a tehenek csapája, azaz, lábaik által tapodott ösvény, nyomvonal. Hangváltozattal egyeznek vele: top, tep, tip, honnan e származékok: topog, toppan, topán, teper, tepiczkel, tipor, tipeg. Mint hangutánzók rokonai a szanszkrit tup, görög tuptw, német tappen, tippen, stampfen, taumeln, tummeln, mordvin tapa- (taposni, ütni), Vámbéry után az Abuskában a csagataj tapmak (találni), talpďr (ide-oda mozog, szökdel, eviczkél), dipsz-er (tapos, tipor). Ide tartozik a héber dábab, arab dabbá (leniter incessit). Továbbá tapint, tapogat szók jelentésében a lapp toppe- (fogni, megfogni); finn tapaa- (hozzákapni, találni); észt taota- (fogni, megfogni) stb. (Budenz J.). ,Tapad' értelemben l. TAPAD alatt. | |
* | |
| (ta-ap) fn. tt. táp-ot, harm. szr. ~ja. Mármár elavult, de ujonnan fölélesztett gyökszó, melyből tápol, tápla, táplál, táplálék származtak. Jelent általán mindenféle eledelt, mely az állati testet föntartja s növeli; különösen az ételek velejét, nedvét, mely mint mondják, vérbe megy, különböztetésül az étel salakjától, söprejétől, mely bélsárrá válva a végbélen kitakarodik. Kétségtelenül származott szó, mutatja a hosszú önhangzó; első része ta gyök, ugyanaz a te, tö gyökkel, mely tömöttet, telit jelent, a második része (ap) hozzá járultával a két a egybeolvad s hosszuvá lesz. Egyezni látszanak vele a szanszkrit dai (Eichofnál am. táplálás), az ételt jelentő latin daps, dapes. | |
* | |
| falu Győr m.; helyr. Táp-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (tap-ad) önh. m. tapad-t. Mondjuk ragadós, zsiros, enyves, s hasonló testről, midőn más testet illetve, vagy oda csapódva hozzáragad. A sár a kerékhez v. kerékre tapad. A szurok, enyv, csiríz, a mész a ruhához tapad. A nedves üng hátához tapadt. Átv. ért. mondjuk személyről, aki más valakihez különösen ragaszkodik. E szónak gyöke az érintésre vonatkozó tap. Rokonok Budenz J. szerént a lapp täppo- (hozzátapadni, ragadni), finnlapp doppo-; Vámbéry szerént az oszmanli japďs-mak (tapad-ni). Egyébiránt V. ö. TAP. | |
* | |
| (tap-ad-ás) fn. tt. tapadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn egyik test a másikhoz ragad, és pedig nedves, szivós minemüsége következtében. Ragaszkodás. V. ö. TAPAD. | |
* | |
| (tap-ad-ék) fn. tt. tapadék-ot, harm. szr. ~a. Azon test, mely tapadás által máshoz ragad. | |
* | |
| (tap-ad-ék-ony) mn. tt. tapadékony-t v. ~at, tb. ~ak. Ami könnyen tapad, ragadós. A szurok, enyv, agyagsár, mész tapadékony testek. | |
* | |
| (tap-ad-ék-ony-ság) fn. tt. tapadékonyság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valamely test könnyen tapad; ragadósság. | |
* | |
| (tap-ad-ó) mn tt. tapad-ót. Aki vagy ami valakihez vagy valamihez tapad. Továbbá am. tapadékony. | |
* | |
| (tap-ad-ó-os) mn. tt. tapadós-t v. ~at, tb. ~ak. L. TAPADÉKONY. | |
* | |
| (táp-anya) ösz. fn. Nő, ki valamely árva, vagy örökbe fogadott gyermeket táplál és fölnevel. | |
* | |
| (táp-anyag) ösz. fn. Általán eledel, mennyiben az embereket s állatokat táplálja, vagyis azoknak tápul szolgál. Átv. ami némely más testek létezését föntartja. A növények egyik tápanyaga a szükséges nedv. A tűznek tápanyagai a fa, zsír, olaj, s más égékeny testek. | |
* | |
| (tap-asz) fn. tt. tapasz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~sza. Általán minden ragadós, szivós test, melyet más testre ragasztanak. Sártapasz, melylyel a falakat, sövényeket stb. bekenik, beburkolják. Gyógytapasz, melyet a fájós testre tesznek stb. TAPASZD, l. TAPAZD. | |
* | |
| (tapasz-fal) ösz. fn. Gyúrt sárból rakott, vagy sártapaszszal burkolt fal, milyenek az úgynevezett fecskefészkek, vagy sövényfalak. | |
* | |
| (tap-asz-ka) kicsiny. fn. tt. tapaszká-t. Kis írtapasz. Bibircsóra ragasztott angol tapaszka. | |
* | |
| (tap-asz-ol) áth. m. tapaszol-t. Tapaszszal behúz, beken, beburkol. Tapaszolni a szoba talaját, a falat. Betapaszolni a kemenczét. | |
* | |
| (tap-asz-ol-ás) fn. tt. tapaszolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamely testet tapaszolnak. V. ö. TAPASZOL. | |
* | |
| (tap-asz-os) mn. tt. tapaszos-t v. ~at, tb. ~ak. Tapaszszal bevont, borított, bekent. Tapaszos falak. Tapaszos arcz. V. ö. TAPASZ. | |
* | |
| (tap-asz-os-an) ih. Tapaszszal bevontan, borítottan, bekenten. | |
* | |
| (tapasz-szekrény) ösz. fn. Vesszőből font hombárféle szekrény, melyet sárral szoktak betapasztani. | |
* | |
| (tap-asz-t) áth. m. tapaszt-ott, par. tapasz-sz, htn. ~ni v. ~ani. Tapaszszal beken, burkol. Falat, kemenczét tapasztani. A repedékeket sárral betapasztani. Átv. valakinek betapasztani a száját, am. hallgatásra birni. Be lehet az ő száját is néhány forinttal tapasztani. A régieknél annyit is tett, mint tapint, tapogat, így a Münch. codexben. Luk. XXIV. "Lássátok en kezeimet és en lábaimat mert en magam vagyok. Tapaszjátok és lássátok (palpate et videte), mert szelletnek teste és teteme nincsen." | |
* | |
| (tap-asz-t-al) áth. m. tapasztal-t. Eredeti, tulajdon, szoros ért. annyit tenne, mint tapintva, vagy tenyerét tapasz gyanánt bizonyos testre téve észlel, megérez valamit. "Megtapasztalom melleden rózsádat." Népdal. (Kisfaludy társ. gyűjt. 1846. évben. 67. lapon). "Egyébaránt is ennyi sok fogyatkozásban legyenek országunknak végházai.... kézzel tapasztalhatja minnyájon kegyelmetek." Gr. Eszterházy M. Nádor. (Történelmi Tár. VIII. K. 88. lap). V. ö. TAPASZT. Azonban a bevett szokás széles értelemben használja, s am. saját bel- és külérzékei által valamely dolognak tudomására jut, észrevesz valamit. E szerint tapasztalunk nem csupán érintés, hanem látás, hallás, szaglás, izlés és belérzékek által is. Aki sokat utazik, sok emberrel társalog, az sokat tapasztal. Azt tapasztaltam róla, hogy szeret iddogálni. Ha még egyszer tapasztalom, hogy káromkodol, legott elbocsátlak. Ezt ne tapasztaljam többé.
Azon aszt, eszt képzőjü igék osztályába tartozik, melyek al, el toldalékképzőt vesznek föl, mint: vigaszt-al, maraszt-al, magaszt-al, nyugaszt-al (nyugosz-tal), engeszt-el. Ezekben a két alak, olykor némi eltéréssel, rokon jelentésü így a tapaszt és tapasztal régebben közelálló jelentésüek voltak, de újabb korban értelemkülönbség van közöttük. | |
* | |
| (tap-asz-t-al-ás) fn. tt. tapasztalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A tudomásnak, illetőleg benyomásnak azon neme, melynek forrását a bel vagy kül érzékekre ható tárgyak teszik. "Mint a fának árnyéka, hol a nap forró sugáraitól oltalmat keresünk, csak estve nő nagygyá: így nőnek tapasztalásaink akkor, mikor reájok nincs többé szükségünk," B. Eötvös J. (Gondolatok). Ellentéte: elmélkedés, elmélés, mint az elmének közvetlen működése. Egyébiránt szabatosan véve a tapasztalás jelenti a bel vagy kül érzékek működését, ami pedig ez által tudomásunkra jut, vagyis ezen működésnek eredménye: tapasztalat, mint az elmélésé elmélet. Valami tapasztalásból v. tapasztalás által tudni. Tapasztalás végett utazni, azaz, hogy tapasztaljunk valamit. Ellenben nem szabatosak az ily kifejezések: tapasztalatait feljegyezni, ,tapasztalatait' helyett. Örvendetes, fájdalmas tapasztalás, e helyett: tapasztalat, mennyíben ezekben már a tapasztalás által eléidézett eredményről van szó. | |
* | |
| (tap-asz-t-al-ás-i) mn. tt. tapasztalási-t, tb. ~ak. Tapasztalást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó, abból merített. Tapasztalási utazás, kutatás, tudomás. | |
* | |
| (tap-asz-t-al-ás-i-lag) ih. Tapasztalásképen, mint a tapasztalás mutatja. | |
* | |
| (tap-asz-t-al-ász) fn. tt. tapasztalász-t, tb. ~ok. Bölcselő, tudós, aki elveit, tudományát csak a tapasztalt tényekre alapítja. (Empiricus). | |
* | |
| (tap-asz-t-al-at) fn. tt. tapasztalat-ot, harm. szr. ~a. Tapasztalás által szerzett ismeret, tudomány, vagy érzelem, érzet, melyet a tapasztalás támasztott bennünk. V. ö. TAPASZTALÁS. | |
* | |
| (tapasztalat-elviség) ösz. fn. Bölcselet, mely elveiben a tapasztalt tényekre alapíttatik. (Empirismus). | |
* | |
| (tapasztalat-haladó) ösz. mn. Tapasztalás, vagyis érzéki felfogás alá nem eső; máskép: tapasztalattúli. (Transscendentalis). | |
* | |
| (tap-asz-t-al-at-i) mn. tt. tapasztalati-t, tb. ~ak. Tapasztalatra vonatkozó, abból merített. Tapasztalati isméretek, jegyzetek. Tapasztalati és elméleti tudományok. | |
* | |
| (tap-asz-t-al-at-i-lag) ih. l. TAPASZTALÁSILAG. | |
* | |
| (tap-asz-t-al-at-i-ság) l. TAPASZTALATELVISÉG. | |
* | |
| (tap-asz-t-al-atlan) mn. tt. tapasztalatlan-t, tb. ~ok. Kinek tapasztalata nincs; bizonyos ismeretekben járatlan; gyakorlati dolgokban ügyetlen; ki az embereket, a világot nem ismeri; idegen. Tapasztalatlan gyermek, szobatudós. A tapasztalatlan embert könnyü rászedni. Én e városban egészen tapasztalatlan vagyok. Határozóként am. tapasztalatlanul. | |
* | |
| (tap-asz-t-al-atlan-ság) fn. tt. tapasztalatlanság-ot, harm. szr. ~a. Tapasztalat hiányára mutató állapot vagy tulajdonság; járatlanság, ügyetlenség, mely részint a tapasztalat, részint a gyakorlat hiányából származik. | |
* | |
| (tap-asz-t-al-atlan-ul) ih. Tapasztalat nélkül; járatlan, ügyetlen módon, gyakorlatlanul; a kül dolgokról keveset vagy alig tudva valamit. | |
* | |
| (tapasztalat-túli) ösz. mn. l. TAPASZTALATHALADÓ. | |
* | |
| (tap-asz-t-al-mány) fn. tt. tapasztalmány-t, tb. ~ok. Tapasztalt dolog, tapasztalt tény. | |
* | |
| (tap-asz-t-al-t) mn. tt. tapasztalt-at. 1) Amit magunk tapasztaltunk, aminek kül vagy belérzékeink által tudtára jutottunk. Ezek többek által tapasztalt dolgok. A tapasztalt (v. észlelt) tüneményekről tudósítani a közönséget. 2) Aki tapasztalás által bizonyos ismereteket, ügyességet szerzett, ki sokat látott, hallott; jártaskeltes; bizonyos életnemben gyakorlott; világban forgott stb. Tapasztalt tengerész, katona, utazó. Ide tapasztalt ember kell. | |
* | |
| (tap-asz-t-al-t-an) ih. Tapasztalás következtében. Tapasztalat ügyességgel felruházva. | |
* | |
| (tap-asz-t-al-t-ság) fn. tt. tapasztaltság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melylyel a tapasztalt ember birni szokott; jártasság, ügyesség, gyakorlottság. V. ö. TAPASZTALT. | |
* | |
| (tap-asz-t-ás) fn. tt. tapasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, melyet az gyakorol, ki bizonyos tapaszszal, pl. sártapaszszal valamely testet beken, burkol. Kemenczetapasztással foglalkodó cseléd. Régiesen am. tapintás, tapogatás. V. ö. TAPASZT. | |
* | |
| (tap-asz-t-ék) fn. tt. tapaszték-ot, harm. szr. ~a. Azon tapaszanyag, vagyis sár, melyet valamire tapasztottak. A falnak, kemenczének tapasztéka megrepedezett, lehullott. A régi tapasztékot leverni. | |
* | |
| (tap-asz-t-ó) mn. és fn. tt. tapasztó-t. Aki sártapaszszal beken, burkol valamit. Kemenczetapasztó asszonyok. A rongált házfalat nem kőmivessel, hanem tapasztóval kitatarozni. Tréfás átv. ért. lélektapasztó, sürü pép, kása, babkása. | |
* | |
| (tapasz-viasz) ösz. fn. Viasz, melylyel valamely likat, rést, hézagot betapasztanak, betömnek. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, puszták Somogy m.; helyr. Tapazd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (táp-csatorna) l. TÁPCSŐ. | |
* | |
| (táp-cső) ösz. fn. Cső, melyen a lenyelt táp, vagyis étel-ital a gyomorba lemegy. | |
* | |
| (táp-dús) l. TÁPGAZDAG. | |
* | |
| falu Csongrád, puszta Tolna m.; helyr. Tápé-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (táp-gazdag) ösz. mn. Táplálékban bővelkedő. | |
* | |
| (táp-hiány) ösz. fn. Fogyatkozás a táplálékban. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Tapiá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tap-ics-kál v. tap-ics-ka-al) l. TAPISKÁL. | |
* | |
| (tap-ics-kol) l. TAPISKÁL. | |
* | |
| (tap-int) kicsiny. áth. m. tapint-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Tenyerével vagy talpával könnyeden, gyöngéden érint. Azon hasonló képzésü igék osztályába tartozik, melyek az illető cselekvésnek némileg szelidebb, finomabb módját fejezik ki, pl. legyint, érint, nyomint, suhint, taszint, hibint stb. | |
* | |
| (tap-int-ás) fn. tt. tapintás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn tenyerünkkel vagy talpunkkal gyöngéden érintünk valamit. V. ö. TAPINT. | |
* | |
| (tap-int-ás-i) mn. tt. tapintási tb. ~ak. Tapintást illető, arra vonatkozó. | |
* | |
| (tap-int-at) fn. tt. tapintat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Azon érzet vagy tárgyismeret, mely tapintás által ered bennünk. Sima, rögös, meleg, hideg, borzalmas tapintat. Selyem, bársony tapintatu test. Átv. ért. cselekvési ügyesség, különösen másokkal bánás módja, melynél fogva a dolgot kellő helyén találva érintjük, ahhoz czélirányosan nyúlunk, valamiben valaki iránt bizonyos kimélettel járunk el. Fínom tapintat. A dolgok megítélésében helyes tapintata van. | |
* | |
| (tap-int-atlan) mn. tt. tapintatlan-t, tb. ~ok. Amit nem tapintottak. Személyre viszonyítva, aki cselekvésében a dolgot nem kellő helyén érinti, valaki irányában nem jár el bizonyos kimélettel. Határozóként am. tapintatlanul. | |
* | |
| (tap-int-atlan-ság) fn. tt. tapintatlanság-ot, harm. szr. ~a. Tapintatlan állapot vagy tulajdonság. V. ö. TAPINTATLAN. | |
* | |
| (tap-int-atlan-ul) ih. Tapintat nélkül, tapintatlan állapotban; tapintatlan módon. | |
* | |
| (tap-int-at-os) mn. tt. tapintatos-t v. ~at, tb. ~ak. Kellő tapintattal bíró. | |
* | |
| (tap-int-at-os-an) ih. Kellő tapintattal. | |
* | |
| (tap-int-at-os-ság) fn. tt. tapintatosság-ot, harm. szr. ~a. Tapintatos tulajdonság. | |
* | |
| (tapintat-teljes) ösz. mn. Teljes mértékben tapintatos. | |
* | |
| (táp-intézet) ösz. fn. Közös étkező asztallal ellátott iskolai növendékek vagy szegények intézete. | |
* | |
| (tap-int-hat-ó) mn. tt. tapintható-t. Amit tapintani lehet. | |
* | |
| (tap-int-hat-ó-lag) ih. Tapintható módon, tapintható állapotban. | |
* | |
| (tap-int-hat-ó-ság) fn. tt. tapinthatóság-ot, harm. szr. ~a. Valaminek azon minősége, mely szerént azt tapintani lehet. | |
* | |
| (tap-int-ó) fn. tt. tapintó-t. 1) A zongora vagy orgona billentyűje, melyet a játszó újjai tapintanak. 2) l. TAPINTYÚ. | |
* | |
| (tap-int-ó) fn. tt. tapintyút. A bogarak és rovarok fejéből kinyuló fonal vagy csőforma eszköz, csáp, melyeket érző szerveknek tartanak. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, igen posványos folyók Pest megyében. | |
* | |
| l. BICSKE alatt. | |
* | |
| falu Pest m.: helyr. ~Györgyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| l. SÁGH alatt. | |
* | |
| l. SÁP, (3) alatt. | |
* | |
| l. SÜLY, (4) alatt. | |
* | |
| falu Pest m.; helyr. ~Szecső-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Pest m.; helyr. ~Szelé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| l. SZENTGYÖRGY alatt. | |
* | |
| l. SZENTKIRÁLY alatt. | |
* | |
| l. SZENTMÁRTON alatt. | |
* | |
| fn. tt. tapir-t, tb. ~ok. Amerikában élő szárazföldi állat, mintegy ökörnyi nagyságu, melynek feje és czombjai a disznóéihoz hasonlók, s mozgékony orra mintegy arasznyi hosszú. Jobbára a mocsárokban lakik, s jól tud úszni. (Hydrochaeris tapir). | |
* | |
| (tap-is-kál v. tap-is-ka-al) önh. m. tapiskál-t. Tipegve tapogva ide-oda mozog. Első része tapis, a tapos szó módosúlata, azonban az i némi kicsinzést rejt magában; innen az is képző néha át is változik ics-re; vagyis az egész másképen: tapicskál. | |
* | |
| (tap-is-kál-ás) fn. tt. tapiskálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tipegve-tapogva ide-oda mozgás. | |
* | |
| l. TÁPIÓ. | |
* | |
| (táp-kelme) lásd helyesebben: TÁPANYAG. | |
* | |
| (tap-kerék) ösz. fn. Bizonyos gépekben alkalmazott kerék, melyet emberek vagy barmok rátaposva hajtanak. | |
* | |
| (táp-ol-a) elavult de újra fölélesztett fn. melyből táplál és ennek származékai eredtek. Jelent általán mindent, amivel az állatokat táplálják, azaz, tápot, eledelt. Képeztetésre hasonlók hozzá: tokla, szegle, számla, szemle, csáklya, vizsla, és a csak származékaikban élő emle, gyomla, s némely mások. Újabb korban jött divatba az idegen származatú koszt helyett. | |
* | |
| (tápla-ház) ösz. fn. Ház, vagyis intézet, melyben bizonyos kialkudott fizetésért táplát (kosztot) adnak. V. ö. TÁPLA; és TÁPINTÉZET. | |
* | |
| (tápla-jegyzék) ösz. fn. Tápintézetekben készített vagy készíttetni szokott irásbeli jegyzék a kiszolgáltatott vagy kiszolgáltatandó tápszerekről. | |
* | |
| (táp-ol-a-al) áth. m. táplál-t. Táppal, táplával, azaz eledellel ellát; továbbá, testét élteti, gyarapítja. Az égi madarakat, az erdők vadait az Isten táplálja. Ezen eledel igen táplálja a testet. Aki kelletinél többet eszik, nem táplálja magát. (Km.). Átv. lelki, szellemi életet ad, fentart, vagy igér. Táplálj minket szent testeddel. (Egyházi ének). Táplálja őt a jó remény. | |
* | |
| (táp-ol-a-al-ás) fn. tt. táplálás-t, tb. ~ok. Gondoskodás neme, melynél fogva embert vagy más állatokat táplálunk. V. ö. TÁPLÁL. | |
* | |
| (táp-ol-a-al-at) fn. tt. táplálat-ot, harm. szr. ~a. Amivel táplálnak, pl. eleség, szüleség, takarmány. Körülbelül megfelel neki a latin nutrimentum, alimentum. | |
* | |
| (táp-ol-a-al-ék) fn. tt. táplálék-ot, harm. szr. ~a. Minden, ami táplál, tápúl szolgál. Mint gyűnév a táp és tápla szóknál szélesebb értelmű. | |
* | |
| (táp-ol-a-al-ék-ony) mn. tt. táplálékony-t v. ~at, tb. ~ak. Amiben sok tápanyag van, mi a testet különösen növeli, hizlalja. A sör táplálékonyabb, mint a bor. | |
* | |
| (táp-ol-a-al-ék-ony-an) ih. Táplálékony állapotban vagy minőségben. | |
* | |
| (táp-ol-a-al-ék-ony-ság) fn. tt. táplálékonyság-ot, harm. szr. ~a. Bizonyos eledelek tulajdonsága, melynél fogva aránylag sok tápanyag van bennök. | |
* | |
| (tápla-leves) ösz. fn. Velős, hizlalékony részekből álló leves, milyet pl. a lábadozóknak szoktak főzni, hogy üdüljenek, erősödjenek. | |
* | |
| (táp-ol-a-al-koz-ás) fn. tt. táplálkozás-t, tb. ~ok. Visszaható cselekvés, vagyis gondoskodás, melynél fogva minmagunkat táplálgatjuk. | |
* | |
| (táp-ol-a-al-koz-ik) k. m. táplálkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Önmagát táplálja bizonyos eledelekkel él, hogy egészségét, életét föntartsa. Némely állatok növényekkel, mások hússal táplálkoznak. Gazdagon, buján, szegényül, szüken táplálkozni. | |
* | |
| (táp-ol-a-al-mány) fn. tt. táplálmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Minden, ami az állati testet táplálja, táplálék, eleség, szüleség, takarmány. | |
* | |
| (táp-ol-a-al-ó) mn. tt. tápláló-t. 1) Másokat táppal, táplával ellátó. Szegényeket tápláló úr. Kisdedeket tápláló dajka. Ez értelemben önálló főnevül is használjuk. 2) Amiben tápanyagok vannak, mitől a test növekszik, gyarapodik, hízik. Tápláló eledelekkel élni. | |
* | |
| (tápláló-intézet) ösz. fn. Intézet, melyben a szegény szükölködőket eledellel ellátják. | |
* | |
| (táp-ol-a-al-ó-os) mn. tt. táplálós-t v. ~at, tb. ~ak. Amiben aránylag sok tápelem van, mi a testet különösen hizlalja, táplálékony. | |
* | |
| puszta Vas m. helyr. Táplán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Táplánfá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (táp-ol-ány) fn. tt. táplány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. TÁPINTÉZET. | |
* | |
| puszta Győr m.; helyr. Táplány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (táp-ol-a-al-atlan) mn. tt. táplátlan-t, tb. ~ok. Kellő tápla vagyis eleség nélkül szükölködő; éhet szenvedő. | |
* | |
| l. TAPOLYBISZTRA. | |
* | |
| (tap-ló vagy tap-ol-ó) fn. tt. tapló-t. 1) Némely növényi testek, melyek vagy eredeti tulajdonságuknál fogva, vagy mesterségesen elkészítve könnyen tüzet fognak, egy szikrától is meggyuladnak, s a fogott tüzet fogytig táplálják. Cserfa-, bükfa tapló, mely a reves és száraz fabélből válik. "A szív, mint a tapló, könnyebben fog tüzet, ha már egyszer égett." B. Eötvös J. (Gondolatok). Rongy-, papirtapló, melyet égékeny testtel beitatva készítenek. Gombatapló, mely némely fákon, pl. füzeken termő forradékokból lúg által megpuhítva készül, az úgy nevezett banyatapló. 2) Átv. a fataplóhoz hasonló puhaságu, vagy forradékféle kóros kinövés az állati testen, milyen az úgy nevezett vadhús.
E szót kétfélekép elemezhetni. Ha alapul azon faforradékokat veszszük, melyekből taplót főznek, azt vélhetnők, hogy gyöke a tapadásra, ragadásra vonatkozó tap, minthogy az ily forradékok egy részről a fákhoz tapadva teremnek, más részről általán véve tapadós, ragadós, nyálkás földszinüek szoktak lenni, s így tapló elemezve annyi volna mint tap-ol-ó, azaz tapadó. Ha pedig azt veszszük tekintetbe, hogy a taplónak általános kelléke, és lényeges tulajdonsága tüzet fogni, akkor figyelmet érdemel a szanszkrit tap gyök, mely égést jelent (calefacere, urere), a görög tujw égetek, égek; latin tepeo, tepor, tepidus; persa táb-idan vagy táf-tan vagy taf-tan, égetni, égni; szintén persa tábi, fényesség, világ: tábisztán, nyár, (azaz égető, melegitő évszak); orosz tepl (calidus), teplota (calor. Bopp Ferencz. Az ő véleménye szerént a latin tempus is a föntebbi szanszkrit gyöktől származhatott. Glossarium Comparativum. 3-ik kiadás. 163. l.). Ha a gyök ezen jelentését a magyarban is elfogadjuk, akkor ,tapló' annyit tenne mint égő, gyuló; s gyöke a magyarban még rokon a régies ,gyaponik' szó gyap gyökével. Egyébiránt más nyelvekben rokon a ,tapló' szóval a finn taula, takla, észt tael, tagel, liv nyelvbeli tagl, dagl, lapp tuovle, finnlapp duovle, déli vogul taploch, taplit. (Budenz J.). A mongolban uula v. ula (= tapló) a ,gyúl' szóhoz közelít. | |
* | |
| CSÍK~, erdélyi falu Csik székben; helyr. Taploczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| JOLSVA~, mváros; KÚN~, falu Gömör m.; helyr. Taplóczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tapló-növedék) ösz. fn. Taplóforma termés némely fákon s növényeken. | |
* | |
| (tap-ol-ó-os v. tap-l-ó-os) mn. tt. taplós-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Taplóféle tűzfogó szerrel ellátott, bővelkedő. 2) Átv. kifőzött taplógombához, vagy más fataplóhoz hasonló rostozatú, podvás, vagy rohatag. Taplós hús, vad hús, mint kóros kinövés. Taplós alma, melynek nedve kiszáradt, s csak rostjai maradtak. Taplós fabél. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. Taplós-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tap-ol-ó-os-od-ás) fn. tt. taplósodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Növényi vagy
állati testek állapotváltozása, midőn taplósakká lesznek. V. ö. TAPLÓSODIK. | |
* | |
| (tap-ol-ó-os-od-ik) k. m. taplósodtam, ~tál, ~ott. Taplóssá alakúl, taplóvá változik; vagy tapló gyanánt megpuhul, likacsosodik, pl. a csernek, bükknek pudvás bele. | |
* | |
| (tapló-tinórú) ösz. fn. A lopvanőszők seregének, illetőleg gombák rendének tinórú neméhez tartozó faj; fölül lókörömforma, barnás, alsó likai igen aprók, és szőkék. Többféle fán terem, s kifőzve tűzfogó taplónak jó. (Boletus igniarius). | |
* | |
| l. TAPOLYHERMÁNY. | |
* | |
| l. TAPOLYLUCSKA. | |
* | |
| l. TAPOLYPORUBKA. | |
* | |
| (táp-nedv v. ~nedü) ösz. fn. A bevett táplálékból az állati test belső részeiben képződött fehéres, tejhez hasonló nedv, mely különösen a vérbe megy által. (Chylus). | |
* | |
| (tap-od) gyak. áth. m. tapod-tam, ~tál, ~ott. Talpával nyom, üt, taszít valamit. Eltapodni, letapodni, kitapodni, megtapodni, öszvetapodni bizonyos testeket. A barmok letapodták a gabonát. A kis gyermeket eltapodták a lovak.
"Király, ne tapodtasd magad önkint porba." Arany J. | |
* | |
| (tap-od-ás) fn. tt. tapodás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn talpunkkal nyomást, ütést teszünk. Gyakorlatosan: taposás. | |
* | |
| (tap-od-at) fn. tt. tapodtat, a képzőbeli a kiugratásával e helyett: tapodatot, mint általában e minőségü igeneveknél. Lábnyomat, annyi hely vagy tér, mennyit a talp elfoglal. Tapodatnyi földet sem birok. Egy tapodtat sem eresztlek tovább. | |
* | |
| (tap-od-ó) mn. és fn. tt. tapodó-t. Talpával nyomot vagy nyomokat csináló. Gúnyosan: útczatapodó, kövezettapodó, henyék módjára dologtalanul csavargó, ingyenélő. | |
* | |
| (tap-od-ó-ka) kicsinző fn. tt. tapodóká-t. A barkó szójárásban am. lépcső. | |
* | |
| (tap-og) gyak. önh. m. tapog-tam, ~tál, ~ott. Ide-oda tapva lép, mozog. Gyakran tipeg szóval ikerítve jön elé. Tipeg-tapog, mint a tojó galamb. (Km.). Különböznek tőle: tapod és tapos, mint áthatók. V. ö. TIPEG, TOPOG. | |
* | |
| (tap-og-ás) fn. tt. tapogás-t, tb. ~ok. Tipegés, tapogás. | |
* | |
| (tap-og-at) gyak. áth. és önh. m. tapogat-tam, ~tál, ~ott, par. tapogas-s. Tenyerével vagy talpával ismételve, vagy gyakran folytonosan illet, érint, nyomdos valamit, különösen midőn keres, kutat, vagy sötétben, homályban megkülönböztetni, megtudni, megérezni akar holmit. A fájós testet gyöngéden tapogatni. Kinek hol fáj, ott tapogatja. (Km.). Talpával tapogatja a földet, ha nem ingoványos-e? Megtapogatták a hátát, tréfásan am. megverték. A vak és sötétben járó tapogatni szokott. Halászok nyelvén am. burítónemű kosárral a vizekben halat keres. A tavakban, erekben tapogatni szoktak a halászok. Átv. valamely titkos rejtélyes dolognak nyomát keresi. Jól tapogat. Itt roszúl tapogatsz. Végre kitapogattam, nyomára jöttem, kikutattam. | |
* | |
| (tap-og-at-ás) fn. tt. tapogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tenyérrel vagy talppal gyakorlott érintés, illetés, nyomkodás; kutatás, keresés. Vakok tapogatása. Szemtelen tapogatás. Holmi titkok kitapogatása. Nehéz ott a tapogatás, hol nem fáj. (Km.). Halászok tapogatása. V. ö. TAPOGAT. | |
* | |
| (tap-og-at-ó) mn. és fn. tt. tapogató-t. 1) Aki tapogat. 2) Halfogó kas, melylyel az erekben és tavakban szoktak halászni. 3) A rovarok érző csápja, tapintyú. | |
* | |
| (tap-og-at-ó-od-oz-ás) fn. tt. tapogatódzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A sötétben keresgélőnek, vagy vaknak ide-oda motozó tapogatása. V. ö. TAPOGATÓDZIK. | |
* | |
| (tap-og-at-ó-od-oz-ik) gyak. k. m. tapogatódz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Vakon, vagy sötétben tenyereit ide-oda rakosgatva vizsgálódik, hogy tájékozhassa magát, vagy valamire akadjon. Ez igének visszaható értelme is van, mennyiben a tapogatódzó gyakran megütődik, bele ütközik valamibe. | |
* | |
| (tap-og-at-ó-oz-ás); TAPOGATÓZIK, (tap-og-at-ó-oz-ik) lásd: TAPOGATÓDZÁS; TAPOGATÓDZIK. | |
* | |
| faluk Borsod és Sáros m.; helyr. Tapolcsán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| KIS~, mezőváros Bars, NAGY~, mváros Nyitra m.; helyr. Tapolcsány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| patak Veszprém m. és meleg ásványos forrás Borsod megyében. | |
* | |
| mváros Szala, falu Baranya, puszták Borsod és Abauj m.; helyr. Tapolczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Veszprém m.; helyr. Tapolczafő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| folyó Sáros és részben Zemplén megyében. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Tapolyá-ra, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. ~Bisztrá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. ~Hermány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. ~Lucská-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. ~Németfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. ~Porubká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| göcseji tájnyelven am. tipor; l. ezt. | |
* | |
| (taporján-féreg) ösz. fn. Erdélyi tájszó, am. medve. Vigyázz, hogy a taporjánféreg meg ne egye az ünőket. Valószinü, hogy a taporján törzse tapor, s gyöke tap, a medvének nehézkes tapodásától, s talpas tulajdonságától; s hasonló hozzá a Bodrogközben divatozó tapséros, mely am. tenyerestalpas. Alakja sajátságos kinövésre mutat, valamint a tátorján, burján, bojtorján szóké is. Eredetileg ,tapor' igétől, s utóhangzás nélkül: tapori (azaz taporó) mint ugri (= ugró), a nyúlnak tréfás ugri-füles nevében. | |
* | |
| (tap-os) gyak. áth. m. tapos-tam, ~tál, ~ott, par. ~s. Valamit többször tapva, azaz, talpával nyomva, illetve gyúr, öszvezúz. Sarat taposni. Szőlőt, káposztát taposni. Eltaposni a férgeket. V. ö. TAP, TAPOD. Képeztetésre olyan mint futos. | |
* | |
| (tap-os-ás) fn. tt. taposás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyomdosás, zúzás, melyet valaki bizonyos testen talpával teszen. | |
* | |
| puszta Zala m.; helyr. Taposházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (tap-os-ó) mn. és fn. tt. taposó-t. Aki valamit talpával nyomdos, gyúrogat, csömöszöl. Útczataposó iparlovag. Sártaposó, káposztataposó, szőlőtaposó. | |
* | |
| (taposó-kád) ösz. fn. Kád, melyben szüretkor a must kinyomása végett szőlőt taposnak. | |
* | |
| (taposó-kerék) ösz. fn. Az erőművezetben kerék, melyet (rendszerént ló- vagy ökör-) taposás által hoznak mozgásba. | |
* | |
| (taposó-korong) ösz. fn. Korong, melyet taposás által forgatnak. | |
* | |
| (taposó-zsák) ösz. fn. Zsák, melyben szüretkor a kádban szőlőt taposnak. | |
* | |
| (tap-ot-a) fn. tt. tapotá-t. Erdélyi szó, s am. járáskelés. Gyöke tap, s törzse tapod, melyből lett tapodó, tapoda, s a d-nek megkeményedésével: tapota. Hasonló képeztetésű: serteperte, e helyett serdeperde, azaz, serdülveperdülve ide-oda járó. Ilyenek továbbá: hahota, szunyáta, cselefinta s némely mások. | |
* | |
| (tap-ot-a-al) önh. m. tapotál-t. Gúnyosan szólva, ideoda járkál, tapossa a földet. Hasonló hozzá: sertepertél. V. ö. TAPOTA. | |
* | |
| (tap-ot-a-al-ás) fn. tt. tapotálás-t, tb. ~ak, harm. szr. ~a. Ideoda, ki- s bejárás, földtapodás. | |
* | |
| (tap-s) fn. tt. taps-ot, harm. szr. ~a. Azon hang, melyet az öszvecsapott tenyerek adnak. Tapssal jelt adni. Tapsra tánczolni, ugrani. Átv. tetszésnek, helybenhagyásnak, örömnek jele. Tapsokkal fogadni valakit. A nép örömtapsai között bevonulni a városba. Tapsokat aratni. Tapsra vágyni. Gyöke tap, mint hangszó egyezik csap szóval. | |
* | |
| fn. tt. tapsér-t, tb. ~ok. Növénynem az öthímesek seregéből és kétanyások rendéből; gallérait elrugja; virága sugárzó, néha középen meddő; szirmai behajlottak, csorbák; gyümölcse körkörös, lapos, hártyakarimás; kicsipett vagy csorbavégü magvai hártyaformák. Egyik faja, az úgy nevezett medvetapsér v. medvetalp, s nevét ezen hasonlattól kapta, mennyiben a medve talpa széles lapos. Diószegi-Fazekasnál: tapsír. V. ö. TAPSÉROS. | |
* | |
| mn. tt. tapséros-t v. ~at, tb. ~ak. Bodrogközben am. tenyerestalpas. Tapséros medve. Ez értelemből kitűnik, hogy törzsöke tapsér is mintegy talpast jelent, a tap gyöktől, és tapis v. tapos törzsöktől. V. ö. TAPISKÁL; TAPORJÁNFÉREG, és TAPSI. | |
* | |
| fn. tt. tapsi-t. Bérczy Károly Vadászmüszótárában am. a nyul füle (Löffeln). Vagy a ,tapséros' szóból rövidült, vagy pedig úgy tekinthető, mint a ,tepsi' szónak mély hangu módosúlata, valamint ,tapszia' is. | |
* | |
| (tapsi-füles, mintegy: tapsér-füles) ösz. fn. A székelyeknél tréfásan am. nyúl, vagy tapsér, tapséros, azaz, széles füleitől, vagy a ,tepsi' szótól; V. ö. TAPSI. Túl a Dunán némely cserháti vidékeken szintén tréfásan: kurtadisznó; több helyütt: ugrifüles. | |
* | |
| (tap-s-ik-ol) gyak. önh. m. tapsikol-t. Mátyusföldön, Érsekujvár tájékán am. tapsolgat. Képeztetésre hasonló hozzá: dávorikol, azaz, jó kedvében, mulatságában kiáltoz, kurjongat. Mindkettőben az ik a gyakorlatos og-nak kicsinző módosúlata; tapsogol, dávorogol; ilyen a karika (guroga), taliga (tologa) is. | |
* | |
| (tap-s-ik-ol-ás) l. TAPSOLÁS; és V. ö. TAPSIKOL. | |
* | |
| l. TAPSÉR. | |
* | |
| (tap-s-ol) önh. m. tapsol-t. Tenyereit öszvecsapva taps hangot hallat. Jeladásul tapsolni. Különösen jó kedvből, örömből, valamit helyeselve üti tenyereit öszve. Tapsolnak a tánczoló legények.
"Szólt a duda, tapsolt a táncz, A sarkantyúk pengének." Kisfaludy S. (Csobáncz). Tapsolni a szinésznek. Kitapsolni a szinészt. Beszédét, játékát megtapsolta a közönség. Tapsoljatok! V. ö. TAPS. | |
* | |
| (tap-s-o-lás) fn. tt. tapsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A tenyereknek öszvecsapása, s ez által nyilvánított örvendezés, tetszés, helybehagyás, megdicsérés. | |
* | |
| (tap-s-ol-og-at) gyak. önh. m. tapsolgat-tam, ~tál, ~ott, par. tapsolgas-s. Gyakran, ismételve, folytonosan tapsol. | |
* | |
| (tap-s-ol-og-at-ás) fn. tt. tapsolgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, folytonos, ismételt tapsolás. | |
* | |
| (tap-s-ol-ó) mn. és fn. tt. tapsoló-t. Aki bizonyos kedélyi kitörésből, vagy némi más jelül tenyereit öszvecsapja. Különösen személy, ki nyilvános helyen valaki vagy valami iránt ezen jellel szokta tetszését nyilvánítani. Bérbe fogadott, ingyenjegyes szinházi tapsolók. Bizonyos párthoz tartozó népgyülési tapsolók; újabb kifejezéssel: tapsoncz. | |
* | |
| (tap-s-oncz) fn. tt. tapsoncz-ot. L. TAPSOLÓ. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Tapsony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (taps-vihar) ösz. fn. Zajos tapsolás (a szinházakban s hasonló mutatványok alkalmával). | |
* | |
| falu Győr m.; helyr. ~Szent-Miklós-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (táp-szer) ösz. fn. Általán eledel, amennyiben az emberek s állatok táplálására szolgál. | |
* | |
| (tap-szi-a) fn. tt. tapsziá-t. A székelyeknél jelent kerekded kalácsnemet. Alkalmasint a tepsi v. tepszi szótól származott, ennek mély hangokra változtával. V. ö. TEPSI. | |
* | |
| (táp-szivó) ösz. fn. A növénytanban a gyökérnek fejbőr nélküli vége, melynél fogva a tápszert magába szívja. (Spongiola). | |
* | |
| (tap-úl) önh. m. tapul-t. Tájdivatosan olyformát jelent mint lapúl, vagyis lapulva mozog. Tapúl a féreg a fűbe. (Idősb Mándy P.). | |
* | |
| (táp-vevő) ösz. fn. Vadász nyelven így hívják a farkas száját. (Graser). | |
* | |
| (táp-víz) ösz. fn. Valamely gépezetben tápúl (pl. gőzfejlesztés végett) szolgáló víz. | |
* | |
| elvont gyök, melyből több családot képező szók eredtek, 1) melyek kinövés-re, magasság-ra vonatkoznak, mint: tarj, taré v. taraj, tarkó, tarjag v. tarju. Rokon hozzá azon sar, melyből sarju, sarang, sarjadzik eredtek, továbbá szaru, szár stb. 2) Melyekben alapfogalom az időbeli terjedség, mint: tart, és ettől: tartós, tartósság, öszvetételekben: el-, kitart. Egyeznek vele a török dur-mak (demeurer, rester, sejourner, habiter), szanszkrit dhar, dhru, görög Jraw, threw, latin duro, német dauern, szláv trwá. 3) Melyek erős fogásra vonatkoznak, mint, tart valamit akár kézben akár talapul, támul szolgálva; öszetételekben: föl- és föntart, megtart; származékokban: tartogat, tartóztat, tartozik (mintegy más által tartatik) stb. Ez értelemben egyeznek vele a kalmuk dari (haltend, habend), szanszkrit tra v. trá (servare), latin servat, hellen threw, szláv drzsí. Ide sorozható a tart ige ,táplál', ,ellát' értelemben is. 4) Egyik alapfogalma a térbeli mozgás, pl. Budára tart, hegynek tart. Rokona magas hangon: tér és ter (terjed, terjeszt stb. szókban). Mennyiben még némely más osztályu szók gyöke is, pl. tartani valakitől vagy valamitől, l. az illető szók rovatai alatt. | |
* | |
| mn. tt. tar-t, tb. ~ok v. ~ak. Szabatosan véve jelent oly testet, vagy földterületet, melyről a rajta nőtt szőrt, hajat, gyapjat, illetőleg növényeket levágták. Szabó Dávid szerént: kopasz, kopár, csupasz, meztelen csóré, gulacs (gulács). Közelebbi származékai: tarol, tarló. Ami tehát tar, annak szárai, szőrei stb. csonkitott állapotban vannak, pl. tar fej, melyről a hajat rövidre lenyírták, vagy tövig leborotválták; tar mező, melyről a füvet lekaszálták; tar szántóföld, melyről a gabonát learatták; tar hegy, melyről az erdőt, fákat kivágták. Tar gyermeknek még megnől a haja. (Km.). Némileg különbözik tőle: kopasz, melyről a haj, szőr, vagy növény tövestül kiveszett, vagy lekopott, elszáradt, honnan ezt szár-nak is mondják, pl. Szárhegy. Azonban széles ért. ,tar' használtatik egész ,kopasz' helyett is, mintha t. i. valaminek szőrét, szálát letarolták volna, pl. tar-búza, melynek szálkája, vagyis szakála nincsen: tar varju stb. Mint főnév jelent beretvált fejü embert, milyenek a törökök. Elment a tarra csatázni. Ilyenek valának a hajdani kunok, tar kunok is. Tar összeüt hangokban ott v. irt szóval; gyökül megvan a jakut taragai szóban (mely = kopasz), és persa tar-ás-ídan igében is, mely am. a latin radere; evellere pilos; honnan tarás v. tarása, quod rasum est, radendo decidit; ramentum. (Vullers). | |
* | |
| fn. tt. tar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A szarvasmarhának azon nyakrésze, mely a lapoczkák fölött emelkedik, máskép.: tarj v. tarja. Így nevezik a mészárosok az innen levágott konczot is. A lónál ugyanezen rész mar v. mor, marj, v. morj, az embernél pedig tarkó. Tarafarás, régi kifejezés, eléjön Mártonfalvi Györgynél, Kresznerics szerént latinul: nimis ornatus. Tarát farát ékesiti. (Faludi). V. ö. TARAFARÁS. A magasságot, emelkedést, kinövést jelentő r gyökhangu szók osztályába tartozik. V. ö. R, gyökhang. | |
* | |
| falu Heves m.; helyr. Tar-ra; ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. tár-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Szabó D. szerént kincs, álló jószág; továbbá Sándor I. szerint a régieknél am. rakásba gyüjtött holmi, vagyon, kincs, innen tárház, melyben a vagyont őrzik; tárnok, kir. tárnok, a királyi kincsek őre; társzekér, nagy szekér, melyen a hadi szereket hordják. Ezen jelentés van a mongol tavar (le bien, les effets, les hardes) szóban is. 2) Azon helyiség, szekrény, épület, ház, terem, melyben holmit tartanak, őriznek, öszvegyűjtenek. Kincstár, fegyvertár, pénztár, levéltár, könyvtár, raktár, képtár; továbbá könyv, mely bizonyos gyüjteményt tartalmaz. Törvénytár, tudománytár, ismeretek tára, szótár stb. Egyezik vele a kalmuk dari (haltend, habend), pl. altan-dari aranyat tartó; továbbá az arab s persa dár am. (ház), chaldeai dór (lak), mongol tar am. kosár, kenyeres kosár (corbeille, panier. Kowalewszky). | |
* | |
| (ta-ar v. to-ar) áth. m. tár-t. Általán valamit kiterjeszt, szétvet, elválaszt, s az által némi nyilást, vagy öblöt képez. Karjait kitárni. Tárt karokkal fogadni valakit. Mellen széttárni a dolmányt. Kitárni a könyvet. Különösen kaput, ajtót, ablakot nyit. Kaput ajtót tárjatok a kedves vendégnek. Tárva nyitva hagyni az ajtót. Az ablak mindkét szárnyát kitárni. Vitorlát tárni.
Ez igében alapfogalom a távolodás, mennyiben tárás által az illető test előbbi helyzetétől eltávolíttatik, s rokonok hozzá: tát, tág, táv; vékony hangon tér, s közös gyökük a távolodásra vonatkozó ta, to, te, V. ö. TA, gyök. | |
* | |
| mn. tt. tár-at. Ugyanaz a föntebbi igeszóval, melléknévi használattal, vagyis am. nyilt, kitárt. Tár kapu. Tár a kapu. (Szabó D.). | |
* | |
| am. tarja e kifejezésekben: tarafarás, és tarát farát ékesíti. l. TAR, (3); és TARAFARÁS. | |
* | |
| fn. tt. tará-t. A kereskedőknél igen gyakran eléforduló szó, s jelenti azon pénzlevonást, mely valamely begöngyölt avagy bármely módon elhelyezett portékának árából, mint a göngyöleg, zsák, hordó stb. sulya alku vagy szokás szerént elesik. A kereskedelmi szótagárban magyarul göngysuly, buroksuly, burok nevezetekkel magyaríttatik. Az utolsó leginkább fogadható, mert különösen a kereskedelmi irály szereti a rövid szókat. ,Tara' eredetileg arab szó, t. i. arabul thara v. tarah v. tara am. tova, és taraha ige am. elvetni, eltávolítni. | |
* | |
| folyóvíz Máramaros megyében. | |
* | |
| (tar-acz-k) fn. tt. taraczk-ot, harm. szr. ~ja. A buzák neme alá sorolt növényfajnak népies neve; füzérkéi négy-nyolcz viráguak; csészepolyvái láncsaformák, hegyesek; levelei laposak, simák; gyökere szétterjedő; máskép szintén köznépiesen: perje, lábas perje, búzalevelű fű, ebgyógyító fű, növénytani néven: taraczk búza. (Triticum repens). Magyar elemzéssel, minthogy gyökerei rendkivül szétterjednek, elágaznak, valószinü, hogy innen kapta nevét, s vékonyhangon am. tereczk. A k csak toldalékhang, mint a viaszk, tövisk, s némely másokban. Hangokban egyezik a latin taraxacum szóval; de amely Páriz-Pápainál am. erdei vad saláta; Diószegi-Fazekasnál pedig leontodon taraxacum am. pongyola pitypang. | |
* | |
| fn. tt. taraczk-ot, harm. szr. ~ja. 1) Mozsárálgyu, melynek aránylag tertyedt öblü szája, van, tehát vagy erről neveztetett, vagy pedig a szakálas álgyunak ellentétül am. tar vagyis szakálatlan álgyu. Ilyenforma jelentésben jön elé Molnár Albertnél is: colubrina, eine Feldschlange, ein langes Geschütz. 2) Erdélyben különösen Toroczkón am. vassalak (Kríza J.), toroczk? | |
* | |
| (taraczk-búza) ösz, fn. l. TARACZK, (1). | |
* | |
| (taraczk-gránát) ösz. fn. Taraczkból lőtt v. lövésre készített gránát. V. ö. TARACZK, (2). | |
* | |
| (taraczk-gyökér) ösz. fn. A taraczkféle kártékony növénynek szétágazó, aránylag hosszú száru gyökere. | |
* | |
| (tar-acz-k-os) mn. tt. taraczkos-t v. ~at, tb. ~ak. Taraczknemü növénynyel bővelkedő, perjés. Taraczkos szántóföld. | |
* | |
| (taraczk-oz) önh. és áth. m. taraczkoztam, ~tál, ~ott, par. ~z. Taraczkból lődöz. | |
* | |
| falu Máramaros m.; helyr. Taraczköz-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (taraczk-üteg) ösz. fn. Taraczkokból álló üteg; V. ö. TARACZK, (2), és ÜTEG. | |
* | |
| (tár-ad) önh. m. tárad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. l. TÁRÚL. | |
* | |
| (tara-farás) iker. mn. tt. tarafarást v. ~at, tb. ~ak. Tulságosan cziczomázott, piperézett. Tarafarás kaczki menyecske. E szónak egyik alkatrésze a nyaktájat jelentő tar (tarkó), a másik pedig far, minthogy e részeket leginkább szeretik ékesgetni, vagy kitüntetni. Így értendő Faludinak gúnykölteményében ezen verssor: tarátfarát ékesíti, vitorláit kifeszíti. | |
* | |
| l. SARAGLYA. | |
* | |
| l. TARJAG. | |
* | |
| (tar-aj v. tar-é v. tar-é-j) fn. tt. taraj-t v. taréj-t v. taré-t, tb. taraj-ok v. taréj-ok v. taré-k. Némely madaraknak, különösen tyúkok neméhez tartozóknak fejét ékesítő húsos kinövés. Kakas, jércze, fürj taraja. Csipkés, piros taraj. Átv. ért. az ily tarajhoz hasonló ékesség, növénysarj, vagy szer. Sisak taraja. Sarkantyú taraja, csipkézett pengője. Ugyan megnőtt a taraja v. taréjt emel, (km.). am. rátartja magát, fennhéjázik. Alább ereszti taraját, (km.). meghunyászkodik, megalázza magát. A növénytanban valamely szerven kifejlett fogasolt, majd kemény, majd puha szárnyforma pótlék, milyen van az espárczet (onobrychis, Diószegi-Fazekasnál: hedysarum onobrychis) magván.
E szónak gyöke, ha a magyar nyelvből elemezzük: tar, és azon r gyökhangu szók osztályába tartozik, melyek az állati testeknek magasabb részeit, vagy kinövéseit (mintegy sarjait) jelentik, mint a szarvasmarha tarja, és szarva, az embernek tarkója, a lónak marja, a disznónak orrja. V. ö. R, gyökhang. Az oszmanli-törökben Vámbéry szerént tarak am. fésü, és taraj, továbbá daruk és durug am. csúcs; a csuvasban tereké am. taraj. A persában tark v. terk, az arabban terk v. terke am. sisak. - Tájszólások szerénti változattal: taré v. taréj is, mint hé héj haj, paré paréj paraj, gané ganéj ganaj, karé karéj karaj. | |
* | |
| (taraj~ v. taréj-fürt) ösz. fn. Diószegi-Fazekas szerént növénynem az öthimesek seregéből és egyanyások rendéből; bokrétája öt szirmú, csészéje három levelű, sziromforma; himszálait tövön egy ránczos pót foglalja öszve; tokja derekán nyílik. (Celosia). Különösen tarajos v. taréjos bársonyvirág, a népies neve azon fajának, melyet a növénytanban üstökös tarajfürt-nek hívnak, ennek tarajhoz hasonló füzérjeiről (Celosia cristata). | |
* | |
| (tar-aj-ka) fn. tt. tarajká-t. Újabban a franczia ,cocarde' (kokárda) magyarítására használt szó, minthogy ez is a franczia coq (am. kakas) szótól származik, azon hasonlóságnál fogva, mely a kokárda és kakastaraj között van. | |
* | |
| (tar-aj-os) mn. tt. tarajos-t v. ~at, tb. ~ak. Aminek taraja van, akár tulajdon, akár átv. értelemben. Tarajos madarak, kakasok. Tarajos sisak, fejkötő. Tarajos sarkantyú, virágfürt. V. ö. TARAJ. | |
* | |
| (tarajos-bársony-virág) ösz. fn. l. TARAJFÜRT alatt. | |
* | |
| (tarajos-fintor) ösz. fn. A fintorok neme alá tartozó növényfaj; füzérjei tömöttek, négy szögűk, a sűrü szíves, fogas, egymást hátaló murváktól, levelei ellenesek, szálasak; bokrétája felső ajaka pirosló, sárgaszélü, az alsó belül sárga, kivül vörös. (Melampyrum cristatum). | |
* | |
| (tar-aj-oz) áth. m. tarajoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Tarajjal ékesít, ellát. Tarajozni a sisakot, fejkötőt, sarkantyút. | |
* | |
| (tar-aj-oz-ás) fn. tt. tarajozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit tarajféle művel ékesítnek, vagy ellátnak. V. ö. TARAJ. | |
* | |
| fn. tt. tarak-ot, harm. szr. ~ja. A Tájszótárban am. kis bőrtarisznya; alkalmasint am. tárka. V. ö. TARISZNYA. | |
* | |
| másképen: TÁROL, áth. m. tárol-t v. tárl-ott, htn. tárol-ni v. tárl-ani. (Szabó D.) Am. az egyszerü tár ige; l. TÁR, (2). | |
* | |
| l. TÁRON. | |
* | |
| fn. tt. taránd-ot, harm. szr. ~ja. l. NYARGALÓCZ v. IRAMSZARVAS. | |
* | |
| (taránd-cső-bibircs) ösz. fn. A csőbibircsek neme alá tartozó cserjés növényfaj; lombja igen ágasbogas; ágai bókolók, tövön likasak; lakik hideg éghajlat alatt, a havasokon. A tarandszarvasok eledele. (Cladonia rangiferina). | |
* | |
| (tar-angy) fn. tt. tarangy-ot, harm. szr. ~a. Rútság, undokság a testen, vagy viseleten, máskép: torongy. Származéka: tarangyos v. torongyos. Gyöke tar egyezik tor gyökkel torhad, torhaszt szókban. Mi alakját illeti, olyan mint varangy, göröngy, rongy. | |
* | |
| (tar-angy-os) mn. tt. tarangyos-t v. ~at, tb. ~ak. Tisztátalan, rút, mocskos, undok testü vagy viseletü; máskép: torongyos. Hasonló hozzá: toprongyos. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Tarany-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, puszták Nyitra m.; helyr. Tarány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Torontál m.; helyr. Taras-on, ~ra, ~ról: máskép: TARRAS. | |
* | |
| (tár-ás) fn. tt. tárás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A ,tár' ige származéka, s am. nyitás, kinyitás. | |
* | |
| áth. m. taraszol-t. Hont megyében és Csalóközben am. a szénát, szalmát szétszórja. Talán azonos doroszol v. csoroszol szókkal. Hasonló hozzá törzsben a persa turus és tiris (instrumentum ferreum hortulani; ligo, rutrum vel sarculum); továbbá, a szláv traszjem (= rázok) és reszketek; mely ismét egyezik a szanszkrit trasz igetörzszsel, (mely am. tremere). | |
* | |
| (tár-aszt) áth. m. táraszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. tárasz-sz. Eléjön Szabó Dávidnál. l. TÁR, (2). | |
* | |
| (tar-át-a) mn. tt. tarátá-t. Túl a Dunán, Veszprémben, Vasban, Szalában mondják házról, udvarról, melyet elpusztulni hagytak, és se az udvurnak kerítése, se a háznak födele nincsen, mintha kifosztották volna. Ezen jelentésénél fogva okszerüleg állíthatni, hogy gyöke azon tar, melyből a tarol is származott, t. i. a taráta ház olyan, mint a letarolt mező, szántóföld. Alakra hasonló a szunyáta melléknévhez, s valamint ennek törzse szúnyad, hasonlóan amazé az elavult tarad (tarúl), melyből lett taradó, tarada, tarata, megnyújtva: taráta, mint szunyada, szunyáta. Rokonítható torhad, torhadt szókkal is. | |
* | |
| (tar-aty-ú, azaz tar-at-ó, tar-at-ú) fn. tt. tarattyú-t. Holmi ócska, ringyrongy eszközök, kopott szerszámok, ruhák, milyeket a zsibárusok szoktak árulni.
"Az igaz barátság ritka mint a fekete hattyu; A hamis nem tisztán fogontatik, mint a fattyu, Azért elfutamik mellőled mint egy rosz tarattyu." Pesti Gábor meséi. (XCIV. mese). Némelyek szerént hason jelentésü volna ,csoroszlya' szóval is. Alapfogalomban és hihetőleg gyökben is egyezik taráta szóval; V. ö. TARÁTA. Mi alakját illeti, olyan, mint pattantyú, sarkantyú, csikoltyu, pergetyű és több mások, melyek részesülőkből alakultak. T. i. magyar elemzéssel törzse az elavult tarat, azaz, mintegy tarrá, kopaszszá, romlottá, fosztorrá tesz; vagy ,taratik' alakban: fosztorrá lesz. A ty kettőztetése fölösleges, mint az ergettyű (eregető), szivattyú, (szivató) szókban is. Alkalmasint esetleges találkozás, hogy alaphangokra nézve hasonló hozzá a német Trödel, melynek törzse némely nyelvészek szerént tragen volna. | |
* | |
| (tarattyú-bolt) ösz. fn. Bolt, melyben tarattyúárukat adnak, vesznek. | |
* | |
| (tarattyú-ház v. ~kamra) ösz. fn. Ház, kamra, melyben holmi ócska szereket tartogatnak. V. ö. TARATTYÚ. | |
* | |
| (tarattyú-láda) ösz. fn. Láda, melybe holmi ócska szereket, rongyokat, kopott viselt szerszámokat berakni szoktak. V. ö. TARATTYÚ. | |
* | |
| (tar-aty-ú-os) fn. tt. tarattyús-t, tb. ~ok. Zsibárus, ki tarattyúféle árukkal kereskedik. Összetételekben am. tarattyúkkal ellátott, tarattyúkat tartalmazó. Tarattyús bolt. Tarattyús kamra. V. ö. TARATTYÚ. | |
* | |
| (tar-aty-ú-ság) fn. tt. tarattyúság-ot, harm. szr. ~a. Mindenféle tarattyú egymásra halmozva, öszvegyűjtve, vagy áru gyanánt kirakva. | |
* | |
| l. TARATTYÚ. | |
* | |
| (tar-a-az) áth. m. taráz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Tarrá tesz valamit; különösen a gabonafejeket veri, hogy a szem kihulljon belőlök. Megtarázza a búzát. (Kresznerics). Ez értelemben közel áll taráta szóhoz. | |
* | |
| (tár-bér) ösz. fn. Bér, melyet bizonyos tárért, mint lerakó helyiségért fizetnek, pl. melybe a gyapjút, gabonát, gubacsot stb. berakják. | |
* | |
| (tar-búza) ösz. fn. Búzafaj, melynek fejei nem szálkásak v. nem szakálasak, hanem olyanok, mintha le volnának tarolva. Molnár A. szerint triticum mutilum. | |
* | |
| l. TARCZ; és TARTS. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Tarcs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| faluk Moson és Vas m.; puszták Baranya és Heves m., erdélyi puszta Kolos m.; CSÍK~, falu Pest, ÉR~, Bihar, ERDŐ~, Nógrád, KIS~, Pest, KÖRÖS~, Békés m.; helyr. Tarcsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tár-csa) fn. tt. tárcsá-t. Azon kiczirkalmazott kör, vagy kerek tábla, melyre a czéllövészek irányoznak. Egyezik vele a régiektől ugyanezen értelemben használt tárgy, t. i. e két szó között oly alaprokonság van, mint a varangy és varancs; a göröngy és göröncs között. | |
* | |
| erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi hegy Kolos m.; helyr. ~hágó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tárcsa-lövés) ösz. fn. Gyakorlás a lövésben, melyet tárcsára irányoznak. | |
* | |
| puszta Hont m.; helyr. Tarcsány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (tár-csa-az) önh. m. tárcsáz-tam, ~tál, ~ott. Tárcsára v. tárcsákra irányozva lődöz. | |
* | |
| (tar-cz) fn. tt. tarcz-ot. Hajósok nyelvén azon kötelek, melyekkel az árboczok s annak részei elülről feszittetnek s visszatartatnak, hogy a hajó erős hánykódásakor hátra ne bukjanak. (Német nyelven: Stag. Kenessey Albert). | |
* | |
| folyó Szepes, Sáros és Abaúj megyékben. | |
* | |
| (tár-cza) kicsinző fn. tt. tárczá-t. Könyvhöz hasonló alakú tokerszény, melyben pénzt, holmi jegyzeteket, irományokat stb. szoktunk magunkkal hordani. Pénzes tárcza. Jegyzékek tárczája. Bőrből, kemény papirból, selyemből való tárcza. Himezett tárcza. Hivatalos tárcza. Átv. miniszteri tárcza, am. miniszteri hivatal, mintegy a hozzá tartozó okmányokkal együtt. Átvenni a pénzügyi, hadügyi tárczát. Helyesen alkotott, s általánosan divatba jött újabb kori szó. V. ö. TÁR, fn., melyből cza kicsinzővel képeztetett. | |
* | |
| mváros Zemplén m.; helyr. Tarczal-ra, ~on, ~ról, v. ~ba, ~ban, ~ból. A Névtelen Jegyző szerént Tarczal városa vagyis az ezt északról fedező hegy Turzol kún vezértől vette nevezetét, kit Árpád a föld kikémlése végett küldött, és a föntebbi hegyre legelső lovagolt fel. Turcsighol a mongolban csakugyan azt teszi: kémlés végett küldött követ (un envoyé pour faire une reconnaisance); a torokhangok a szók közepén a mongolban, különösen a kalmuk s más szójárásban számtalanszor kiesnek; így khagán máskép: khán; baghatur, a mandsuban batoru, magyarul: bátor; daghari (seb a lovak, öszvérek stb. hátán), a mandsuban darin, magyarul: túr; tehát Turcsighol is máskép: Turczol (a cz rendszerént csak i előtt cs) tökéletesen egyezik a Névtelen Jegyző Turzol szavával, sőt még jelentésében az egyén feladatával vagy foglalkodásával is. | |
* | |
| (tár-cza-as) mn. tt. tárczás-t v. ~at, tb. ~ak. Tárczával ellátott. Tárczás miniszter. | |
* | |
| (tárcza-nélküli) ösz. mn. Akinek v. minek tárczája nincs. Tárczanélküli miniszter. | |
* | |
| falu Borsod, puszta Somogy m.; helyr. Tard-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Borsod m.; helyr. Tardoná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Heves m.; helyr. Tardonyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| faluk Komárom és Szabolcs m.; helyr. Tardos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Tardoskedd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tar-é) fn. tt. taré-t; és TARÉJ, (tar-é-j) tt. taréj-t, tb. ~ok. l. TARAJ. | |
* | |
| l. TARAJFÜRT. | |
* | |
| (tar-éj-os); TARÉJOZ, (tar-é-j-oz) l. TARAJOS; TARAJOZ. | |
* | |
| régies, Sándor I. följegyzette fn. tt. tarék-ot. Az oszmanli ,tarak' szóra emlékeztet. l. TARAJ. | |
* | |
| (tar-é-s) mn. tt. tarés-t v. ~at, tb. ~ak. L. TARAJOS. | |
* | |
| (tar-fejü) ösz. mn. Kinek fejéről a haj le van beretválva, tarolva, vagy tövig lenyírva. Tarfejü törökök, sinaiak. Szabatosan véve különbözik tőle: kopaszfejü, kinek haja elment, tövestül kihullott. V. ö. TAR, KOPASZ. | |
* | |
| fn. tt. targancz-ot v. targoncz-ot. l. TARGONCZA. | |
* | |
| (tol-og-oncz-a?) fn. tt. targonczá-t. Egyik végén kerékkel ellátott, saráglyás dereku, vagyis fenekű jármű, melyet két nyélnél fogva ember tol, vagy maga után húz. Némely tájakon am. taliga. Egy eredetü vele, de abban különbözik tőle talicska, hogy ennek ládája van, melybe a terhet rakják. Magyar elemzéssel mindkettőnek gyöke tal vagy tol, s mindegyik kicsinző képzővel alakult. Azonban figyelmet érdemel a mongol tergen szó, mely szekeret jelent; ehhez járulván a kicsinző cza képző, s az egész szó mély hangu önhangzókat vevén fel, lett legegyszerübben: targoncza. Gyarmathi Sámuel a német tragen, különösebben Tragkarren szóval egyezteti. Némely tájkiejtésben tarboncza, torboncza. | |
* | |
| (targoncza-as) fn. tt. targonczás-t, tb. ~ok. Gyalog fuvaros, teherhordó, ki holmit targonczaféle jármüvön szállít, tologat ideoda. Pesti, gőzhajói targonczások. V. ö. TARGONCZA és TALIGÁS. | |
* | |
| (targoncza-az) önh. m. targonczáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Targonczát tologat, azzal fuvaroz, terhet hord. Hasonlók hozzá: talicskáz, kocsiz, szekerez, hajóz, mint jármüvekre vonatkozók. | |
* | |
| (targoncza-az-ás) fn. tt. targonczázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Targonczával üzött fuvarozás, teherhordás. | |
* | |
| (tár-gy) fn. tt. tárgy-at, harm. szr. ~a. 1) Régen jelentette azon czélpontot, vagy czélul kitett köralaku testet, melyre a lövészek irányozni szoktak. Molnár Albertnél: meta, das Ziel, Schieszscheibe. Szabó Dávidnál is am. czél. Tárgy közepe (centrum metae. Pázmán Kal. 607. l.). Innen tárgyalni valamit, am. czélba venni, mint Dugonics közmondásai közt olvasható 2. R. 136. l. Ha madárra tárgyalsz, íjadat ne pöngesd. 2) Újabb korban átv. ért. minden lény, melyre gondolkozásunkat, vagy érzékeinket, vágyainkat, vagy akaratunkat irányozzuk, szóval amit bizonyos tekintetben figyelemre, szemügyre veszünk, s mintegy czélul tűzünk ki magunknak, (latinul: objectum, németül: Gegenstand). Ennél fogva, beszéd, értekezés, tanácskozás tárgya, amiről beszélünk, értekezünk, tanácskozunk; szeretet tárgya, bizonyos személy, vagy dolog, kire vagy mire szeretetünket irányozzuk; más tárgyat tűzni ki vitatkozásra; némely tárgyakra irányozni, másokról elvonni a gyermek figyelmét. Elemzésére nézve legközelebb áll hozzánk tárt vagyis tárult dolog, kitárult valami, t. i. ami valamely czélból előnkbe tárul, vagy mit előnkbe tártak. Azonban minthogy e szónak eredeti tulajdon értelme czéltáblára látszik vonatkozni, az sem valószinűtlen, hogy elemezve tál-gy; azaz czéltányér. Második jelentése átvitt v. képes alkalmazásu. V. ö. TÁRCSA. Egyébiránt ha a latin meta és meo észjárásból indulunk ki, s a tárgyat szükebb értelemben oly czélpontnak veszszük, melyet menve futva kell elérni; úgy a tart igének azon jelentéséből is értelmezhetnők, melynél fogva valahova tartani, neki tartani a hegynek, Budára tartani, am. valahova menni, neki menni a hegynek, Buda felé menni, mi szerint a tárgy oly pontot jelentene, melynek neki kell tartani, és így eredetileg rövid hangzóval bírt. | |
* | |
| (tár-gy-al) önh. és áth. m. tárgyal-t. 1) Bizonyos kitüzött pontra irányoz, mint lövész. Ha madárra tárgyalsz, íjadat ne pöngesd. (Km.). Pontosan, hibásan tárgyalni. 2) Átv. mint értekező, vitatkozó, biráskodó, tanácskozó bizonyos dolgot tűz ki működéseül. A pörösfelek tárgyalják a biró előtt megindított ügyet. A törvényszék tárgyalja a bevégzett pört. Tárgyalni az országgyülés, a tanács elé terjesztett ügyet. Latinul: tractat, pertractat. V. ö. TÁRGY. | |
* | |
| (tárgy-alap) ösz. fn. Valamely tárgyhoz vagyis tárgyalás végett fölvett alapszó vagy alapmondat. | |
* | |
| (tár-gy-al-ás) fn. tt. tárgyalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Czélzás, irányozás, bizonyos czélpont felé. 2) Átv. működés a vitatkozás és határozás alá kitüzött dolog körül. Törvénykezésekben: szóbeli, vagy irásbeli tárgyalás. V. ö. TÁRGYAL. | |
* | |
| (tár-gy-al-at) fn. tt. tárgyalat-ot. harm. szr. ~a v. ~ja. Tárgyalás elvont értelemben, tárgyalás eredménye. | |
* | |
| (tár-gy-al-at-i) mn. tt. tárgyalati-t, tb. ~ak. Tárgyalásra vonatkozó, azt illető. Tárgyalati igazság. | |
* | |
| (tár-gy-az) áth. m. tárgyaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Átv. 1) Bizonyos dolgot alap vagy czél gyanánt foglal magában; valamit tartalmaz. Ezen könyv hazánk természetrajzi leírását tárgyazza. 2) Bizonyos czélt elérni törekszik. Amit tárgyazott, el nem érheté. | |
* | |
| (tár-gy-az-ás) fn. tt. tárgyazás-t, tb. ~ok. 1) Tartalmazás. 2) Bizonyos czélra törekvés. V. ö. TÁRGYAZ. | |
* | |
| (tár-gy-az-at) fn. tt. tárgyazat-ot, harm. szr. ~a. Ami bizonyos működésnek, cselekvésnek, törekvésnek alapját teszi. (Substratum). | |
* | |
| (tárgy-beli) ösz. mn. Bizonyos tárgyat illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Több tárgybeli pert kell benyujtanom. Ez ismét más tárgybeli ügy, mint az előbbiek. | |
* | |
| (tárgy-eset) ösz. fn. Nyelvtani ért. a szónak azon viszonybeli állapota, illetőleg változata, melybe jön, midőn bizonyos cselekvésnek, illetőleg át- v. kihatásnak mintegy kitűzött czélját, tárgyát képezi. (Accusativus). Némelyek szenvedő eset-nek hívják. A tárgy v. szenvedő eset tehát szabály szerént ki- vagy átható igével jár, s annak mintegy hatása alá van vetve, pl. embert látok, kenyeret szelek. De minthogy széles értelemben nem csak az átható, hanem az önható, sőt középigék is gyakran kiható erőre vonatkoznak, innen tárgyesetes nevet ezek némelyike is vonzhat, pl. megülöm a lovat, megfutom a pályát, e világot lakom (Simai Kristóf). "Most élem gyöngyvilágom, míg virít ifjúságom." (Népdal). Nyelvünkben a tárgyeset raga önhangzók, továbbá l, n, r és s, sz, z, zs mássalhangzók után rendszerént t, egyéb mássalhangzók után alhangu szókban: at, ot, felhanguakban: et, ět, öt. - E szótárban minden egyszerü - nem összetett - névnél ki van téve, hogy az elszámlált 6 rag közől melyik járul az egyes számbeli névhez. A többes számhoz az általános népnyelvben és az összes irodalomban alhangú nevek után mindig at, fenhangúak után et, pl. házak-at, templomok-at, utczák-at; hegyek-et, gyöngyök-et, csengetyűk-et; dunántuli s némely más szójárásban eléfordul ot, öt is; de az irodalom csak az általánosb szójárást követi.
Érdekesnek véljük megérinteni: nyelvbölcseleti tekintetben mit tartanak a tudósok általában a tárgyesetről. T. i. azt tanítják róla, hogy eredetileg a ,hová' viszonyt fejezi ki. "Valamely dolognak egy más dologra vonatkozása az időben, tevékenységénél vagy állapotánál fogva háromféle módon történhetik. A vonatkozás lehet a kiindulási pont: a ,honnan'; a czélpont: a ,hová'; a nyugpont: a hely, a ,hol'... A tárgyeset (accusativus) eredetileg a czélt fejezi ki, a mozgást vagy irányt, a végpontot mind a térben mind az időben is.... Ez legáltalánosabb és legelvontabb jelentésében a szenvedő tárgy esete, azon tárgyé, melyre a tevékenység, mint czéljára kihat... A tárgyeset jellemző betühangja a szanszkritban, zendben és latinban m, a görögben n." (System der Sprachwissenschaft von K. W. l. Heyse). S egyszersmind megjegyzi, hogy Pott szerént (Etymologische Forschungen) a tárgyeseti m az osszét nyelvben (kaukázi nép Oroszországban) mint utóljáró ma ,ho-va' értelemben csakugyan létezik. Schleicher Ágoston "Compendium der indogermanischen sprachen" czimü munkájában e nyelvekről ezt tanítja: "Az egyes szám tárgyesetének jegye mássalhangzón végződő törzs után -am, önhangzón végződő után majd mindenütt -m, mely az am rövidülésének tekinthető. A köznemü törzsek (die neutralen stämme) némely kivétel alá esnek (t. i. azok rendszerént nem különböznek az alanyesettől). Ezen -am, -m, - folytatja Schleicher - rokonnak látszik a törzsképzésekben gyakorta használt -m elemmel, ennél fogva kell lenni oly névmási törzs-nek, melynek m a fő eleme. Ilyen létezik a régi hinduban, és némi változásokkal ekként hangzik: ama- (alanyesete: áma-sz [= magyar emez], amu- (= ama, pl. az egyesi hímnemü tárgyesetben: amú-m) és ami- (= ama, pl. a többesi himnemü instrumentalisban: ami-bhis) és mutatói functióval bír. (A magyar jelentést, mely Schleichernél németül van kitéve, mi irtuk, nem Schleicher). "Ezen törzseknek alkalmasint am névmási gyök szolgál alapul." stb. Bopp Ferencz szintén azt tartja (e szóval: wie ich nicht zweifle) hasonlító nyelvtanában, hogy a tárgyeset m-je, melyet a köznemüek (neutrumok) már az alanyesetben (nominativusban) is fölvesznek, névmási eredetü, sőt némely névmási törzsek tárgy- (és egyszersmind alany-) esetéről is, mely t, d, úgy vélekedik, hogy ennek eredete szintén a szanszkrit ta (= er, dieser, görögül to, góthul tha stb.) névmási törzsben keresendő, pl. a szanszkrit ta-t, latin is-tu-d, góth thatta. Ha, a magyar tárgyeseti t rag eredetét nyomozzuk, azt igen egyszerüen a tova (régiesen és tájdivatosan ma is: ta, toa) vagy, ha inkább tetszik, az oda szóban találjuk fel, melyek épen a ,hova' viszonyt fejezik ki, mely Heyse, Pott s némely mások szerént a tárgyeset jelleme; de amelyekben ha, Schleicher és Bopp nézeteit fogadjuk el, a mutatás fogalma is megvan. Némely más nyelvekből még följegyezzük az érdekesbek tárgyeseteit. Az ismeretes nyelvek között legtökéletesebben egyezik a magyar tárgyeseti raggal a héber ét, et (), de amely a neveknek elébe tétetik és csak határozott főneveknél (bei bestimmten Substantiven) használtatik, ilyen határozott főnevek, melyek névmutatóval jelölvék, továbbá tulajdonnevek stb. Ezen ét eredetére nézve Gesenius (Lehrgebäude. §. 177.) azon nézetben van, hogy az valamely elavult névmás, mely mutató természetü volt s alanyesetek előtt is állhatott és áll is gyakran a régi könyvekben. Ugyanő azt is megengedi, hogy az rokon lehet és v. jés (), arami nyelven: it szóval, mely am. ott v. itt levő (da vorhanden). A szďrjän nyelvben a tárgyeseti rag: ösz, esz, de csak az élő lények neveinél, pl. pi-ösz, fiút, mamösz, anyá-t, bátj-esz, atyá-t, verösz-ösz, férj-et; más neveknél a tárgyeset hasonló az alanyesethez, pl. nim, név és nev-et, zarni, arany és aranyat, ki, kéz és kezet. Az sz és t közel rokon hangok levén ösz, esz mint látjuk hasonló a magyar at, et, ot, öt raghoz. A tatár nyelvekben a tárgyeseti rag csaknem mindenütt ni, nď (Kasem-Beg), pl. er-ni férfi-t, kapu-nď kapu-t, arszlan-nď orozlánt-t; az oszmanliban csak i v. ď van, pl. er-i, kapu-ď, arszlan-ď. A ni az árja nyelvbeli különösen a görög n raggal egyezik; és ha a mutatást veszszük alapul, mind a ni szócska, mind az i gyökelem, pl. i-hol, i-ly, i-tt szókban mint mutatásra vonatkozók, feltaláltatnak a magyar nyelvben is. A mandsu nyelvben a tárgyeseti rag: be, pl. bandan-be, pad-ot, taili-be, tál-at, boszo-be vászn-at, szövet-et. Ezen be egyezni látszik az eléb-e, feli-be, közi-be, szók be végzetével, mely teljességgel nem a beható be rag, hanem a to-va, ho-va szókban levő mély hangu végzetnek megfelelő magas hangu ve, mely néha je-re is változik, mint elé-je, fölé-je. A mongol nyelvben mint a többi függő (obliquus) eset úgy a tárgyeset is kétféle: egyszerü és birtokos. Az egyszerü tárgyeset raga vagyis végzete önhangzók után: ji, mássalhangzók után i, pl. üge-ji, igé-t, ere-ji, férfi-t, erdem-i, érdem-et, bajan-i, vagyon-t. A birtokos tárgyeset (accusativus possessivus) egyszersmind a személynévmások birtokát is kifejezi, s képzője Schmidt szerént önhangzók után: ben, mássalhangzók után jen, pl: ügeben, igém-et, igéd-et, igéjé-t, igénk-et stb. bajanjen, vagyonom-at, vagyonodat stb. (A ben első része be, mint látjuk, a mandsuból van átvéve. Az n pedig mindkét képzőnél a gen szót pótolja, mely a többi függő esetben egészen is eléjön, és egün-ü [= övé] szóból módosult, úgy, hogy Kowalewszkinél jü-gen is mint tárgyeseti végzet szintén teljes alakban eléjön, a kalmukban is bén, jén alakokban a hosszú é világosan összehúzásra mutat). A finnben (szuómiban) azt tartják, hogy tárgyeseti rag nincsen, hanem más módon fejezi ki a tárgyesetet, még pedig háromféleképen, t. i. egyszer az egyes birtoki (vagyis sajátitó, ú. m. -n), másszor a nevező (vagyis alanyeset), harmadszor a határozatlan (ta, tä v. a, ä) által. (Fábián István). A japáni nyelvben a tárgyeseti rag: vo, pl. fito-vo, férfi-t, onago-vo, nő-t. Egyezik hangokban a ho-va, to-va szók utóbbi (va) részével. A mai sínai nyelvben a tárgyeset egyik jegye: pa, de amely a névnek elébe jön, pl. pa dsin (mint a héberben az ét) ember-t, pa kin arany-at; egész mondatban: pa dsin kien liao embert látott (liao multat jelent). Valamint föntebb az árja nyelvekben az m, úgy a mandsu, japáni, sínai nyelvekben is a b, v, p mint ajakhangok alkotják a tárgyesetet. Érdekes még a persa tárgyeseti végzet, mely rendesen: rá, de amely néha a tulajdonító eset raga is, pl. zen-rá asszony-t v. asszony-nak, dsán-rá lelk-et v. lélek-nek; dsá-rá hely-et v. hely-nek. Ezen rá, () végzetről a nyelvtudósok azt tartják, hogy az ráh v. rái (, v. ) névtől származott, mely annyi mint út. (Joannis Augusti Vullers Lexicon Persico-Latinum Etymologicum. Tomus II. pag. 1.). Végül megjegyzendő, hogy a melléknév magyarban a tárgyeseti ragot mint más eseti ragokat is ha a főnév előtt áll, föl nem veszi, vagy is valamint Kazem-Beg szerént a töröktatár nyelvben, de több más, kivált altaji nyelvben is, a főnév raga a reá vonatkozó s előtte álló melléknévhez is tartozik, pl. jó embert, jó embereket stb. Ezen sajátságon kivül nem létezik név a magyar nyelvben, mely a tárgyeseti ragot nélkülözné. Mindazáltal némely kifejezésekben elhagyható, de mindenkor ki is tehető. Ilyen esetek 1) az egyes első vagy 2-ik személyraggal használt főnevek, pl. könyvemet, könyvem elvitték; pénzedet, pénzed ellopták. A többesi személyragok már nem szeretik nélkülözni a tárgyeseti ragot, legalább az irodalom nem igen él ezekkel: könyveink elvitték, pénzeitek ellopták. - Hasonló módon használtatik 2) engemet és engem, tégedet és téged; de már mink v. bennünk és titek v. bennetek tárgyesetileg nincs szokásban, noha tibennnetek, e helyett: tibenneteket, eléfordul a régi Halotti Könyörgésben. 3) Régiesen szokásban volt és a nép nyelvén néhutt ma is szokásban van, hogy a határtalan módu ige mellett csak alanyeset áll, pl. fa-vágni, szőlő-kapálni, széna-gyüjteni, ruha-venni stb. (Vass József). A székelyeknél is eléjönnek: búzavirág-szedni, zab-aratni, csidma-venni, szerencse-próbálni stb. (Kríza J. gyüjteménye). De, mint érintők, még a népnyelvben is általánosabban használják: fát vágni, szőlőt kapálni, szénát gyüjteni stb. 4) Régi iratokban találjuk azt is, hogy részesülők és állapotjegyzők mellett szintén csak alanyeset áll: "A vár tharthására való kőcségemmel egyethemben szám vetvén." Levél 1546-ból. (Szalai Ág. 400 m. l.). "Ez levél látván siessön ide be." Levél 1554-ből. (Ugyanott). A Müncheni codexben is számtalanszor eléjönnek a mondottakhoz hasonló kifejezések: tanálcs tartván (118. l.), ő keze kinyojtván (46. l.), ajtó betévén (26. l.), térdek hajtván (119. l.); ő míg e beszéllette (adhuc eo loquente. 51. l.). Ma is mondjuk közbeszédben: e tudva, a mondó vagyok, ezek helyett: ezt tudva, azt mondó vagyok. | |
* | |
| (tárgy-eseti) ösz. mn. Tárgyesetre vonatkozó, ahhoz tartozó, azt illető. Tárgyeseti rag. Tárgyeseti viszony. | |
* | |
| (tár-gy-i) mn. tt. tárgyi-t, tb. ~ak. Valamely tárgyat illető, ahhoz tartozó. Leginkább öszvetett szókban használtatik: ismerettárgyi, pertárgyi stb. Magában am. tárgyilagos; l. ezt. | |
* | |
| (tár-gy-i-lag) ih. Mint kivülünk létezőt, saját személyünktől különbözőt véve, (objective); mely értelemben ellentéte: alanyilag (subjective). | |
* | |
| (tár-gy-i-lag-os) mn. tt. tárgyilagos-t v. ~at, tb. ~ak. Kivűlünk valóban létező, amit közvetlenül vagy közvetőleg érzékeink és tapasztalat vagy észlelet által fogunk fel; ami felfogásunk után magával a tárgygyal megegyezik, aminek alapja önmagában a tárgyban (és nem csak bennünk) van, pl. tárgyilagos igazság; különböztetésül az alanyi igazság-tól, mely az alany vagyis személy gondolatának magával megegyezését jelenti. | |
* | |
| (tár-gy-i-lag-os-an) lásd: TÁRGYILAG. | |
* | |
| (tár-gy-i-lag-os-ság) fn. tt. tárgyilagosság-ot, harm. szr. ~a. Vonatkozás valamely kivülünk valóban létező tárgyra; valamely kívülünk létező tárgynak tulajdonsága önmagában véve. | |
* | |
| az igeragozásnak a magyar nyelvben sajátságos módja, mely által az igében kifejezett átható cselekvés bizonyos, meghatározott dologra vagy személyre irányúl, pl. ha azt mondom: pénzt kérek, ezzel nincs kifejezve, hogy micsoda pénz az, melyet kérek; ellenkezőleg mint ha azt mondom: az igért pénzt kérem; ez utóbbi kifejezésben bizonyos meghatározott nemü vagy mennyiségü pénzt értek, s ezt a magyar majd valamennyi időben, számban és személyben máskép fejezi ki, mint az első példában. A két ragozás közti különbség megjelölésére a nyelvtanokban rendszerént e szókat használják: határozatlan és határozott tárgyu ragozás. Azonban a határozatlan tárgyu ragozás teljesen egyezik az önható vagyis semmi tárgyra ki nem ható vagy másképen alanyi igék ragozásával; azért egyik társunk ezt alanyi, a másikat pedig tárgyi (ige-) ragozásnak nevezte; melyektől ismét különbözik az alanytárgyi vagyis szenvedő (másképen az ik végzetről ikes) igeragozás, melyekben maga az alany (úgynevezett személy) van tárgyi viszonyban, pl. ha azt mondom: kéretem, engemet kér más valaki, tehát a kérés hozzám irányúl. Ez utolsó viszony, más nyelvekben is megvan egy vagy más módon, egy vagy más alak által különböztetve; de a tárgyi vagyis határozott tárgyu igeragozás, részint oly terjedelemben, mint azt a magyar nyelvben találjuk, részint annál fogva, hogy a magyar tárgyi ragozásban a személyragok is rendszerént különböznek más igeragozási személyragoktól, az ismeretes nyelvek között csak a magyar nyelv sajátja. Lássunk egy példát,
A mutató módban. Határozatlan tárgyu ragozás. Határozott tárgyu ragozás. Jelen idő. kér-ěk, kér-sz, kér, kér-ěm, kér-ěd, kér-i, kér-ünk, kér-těk, kérnek, kér-j-ü-k, (= kér-i-ük), kér-i-těk, kér-i-k. Első v. függő mult: kér-é-k (= kér-e-ek), kér-é-m (= kér-e-em), Kér-é-l (= kér-e-ěl), kér-é-d (= kér-e-ed), kér-e, kér-é (= kér-e-e, régiesen: kér-e-je), kér-é-nk, kér-é-ték, kér-é-nek, kér-ő-k (= kér-e-ük), kér-é-tek, kér-é-k. Második v. független mult: kér-t-em, kér-t-él (v. kért-el), kér-t, kér-t-em, kér-t-ed, kér-t-e, kér-t-ünk, kér-t-etek, kér-t-enek v. kér-t-ek, kér-t-ük, kér-t-étek, (= kér-t-e-etek), kérték (= kér-t-e-ek). Ily szellemben megyen ez minden módban és időben. Látható, hogy a határozott tárgyu ragozás két különbséget tüntet fel, mely is észlelhető 1) a személyragokban, pl. a jelen időben egyik ragozásban: ěk, sz, -, ünk, těk, nek, a másikban: ěm, ěd, -, ük, těk, k; 2) az igető és személyragok között az egyes első és második személy kivételével, a többi négy személynél, még egy új elemben, mely i, j és e hangokban jelenik meg. A j az i-vel azonos levén, az é pedig a két e-e, s az ö az e-ü egybeolvadásából keletkezvén, ki nem látja? hogy ezek semmi mások mint azon mutatóhangok, melyek kőzől az e mint önálló szócska él a magyar népnyelv nagy részében (itt e, ezen helyen e), az i hang pedig amazzal egyezik és kétségtelen gyök az i-hol (v. e-hol), ide (régen: e-de), i-ly v. i-ilyen (régen: e-lyen), e-z és több közel mutató szóban, melyeknek alhangokkal rendszeresen megfelelnek a távolmutató a-hol, o-da, o-ly v. o-lyan, a-z stb. szók. Tehát azon harmadik elem, mely felhangu ragozásnál e és i v. j, alhangú ragozásnál pedig a és j hangokban tűnik elé, elvitázhatlanul a tárgyi vagyis határozott tárgyu igeragozásban a tárgyra mutatást fejezi ki, s legegyszerübben a és e mutató szócskákban ma is él, mint föntebb is érintők, a népnyelv nagy részében, t. i. a Dunán inneni és Dunán túli némely vidékeken. - Hogy a tárgyi ragozás multi alakja az első személyekben is használtatik részesülőként, íme példák a régiségből: "Hogy vagy az Szaniszló mestert avagy valakit egyebet külgyen ő n(agysága), ki láthnája meg az én dicsértem malomhelyth." Levél 1557-ből (Szalay Ág. 400. m. l.). - "Hoztad jegyruhádat vigyed meg helyébe." (Istvánfi Pál a XVI. században). S alhangu ragozásnál is ugyanezen elemeket találjuk rokon alhangokban, pl. Határozatlan t. ragozás. Határozott t. ragozás. Jelen idő: ad-ok, ad-sz, ad, ad-om, ad-od, ad-ja ad-unk, ad-tok, ad-nak, ad j-uk (= ad-i-uk), ad-j-átok (= ad-i-atok v. ad j-á-tok), ad j-ák (= ad-ia-ak). Függő mult: ad-ék (= ad-a-ek), ad-ál, ad-a, ad-á-m, ad-á-d, ad-á, ad-á-nk, ad-á-tok, ad-á-nak. ad-ó-k, ad-á-tok, ad-á-k. Látjuk, hogy a különbséget csak az alhangu ragozás természete hozza magával, ú. m. e helyett van a, s i v. j helyett van ja; az á pedig itt az a-a, az é az a-e, és az ó az a-u egybeolvadása; de az elemek ugyanazok, ú. m. a mutató a és i, de az i itt rendesebben j-vé, sőt az alhanguság nyomatosabb megjelölése vagy ha tetszik, a harmadik személynek is kifejezése végett ja-vá is változván. Az önható és közép (ikes) igék, mennyiben áthatólag is használjuk, határozott tárgyra vonatkozva szintén a föntebbi módon ragoztatnak, pl. önható igével: jár-ok, jár-sz, jár, jár-om, jár-od, jár-ja, jár-unk, jár-tok, jár-nak, jár-j-uk, jár-j-átok, jár-j-ák. jár-t-am, jár-t-ál, jár-t, jár-t-am, jár-t-ad, jár-t-a, jár-t-unk, jár-t-atok, jár-t-ak v. jár-t-anak jár-t-uk, jár-t-á-tok, jár-t-ák. közép igével: ěsz-ěm, ěsz-ěl, esz-ik, ěsz-ěm, ěsz-ěd, ěsz-i, ěsz-ünk, ěsz-těk, ěsz-nek, ěsz-sz-ük (= ěsz-j-ük), ěsz-i-tek, esz-i-k. ětt-em, ětt-él, ětt v. ěvětt, ětt-em, ětt-ed, ětt-e, ětt-ünk, ětt-etěk, ětt-ek v. ětt-enek, ětt-ük, ětt-é-tek, ett-é-k. Még némely körülmény érdemel figyelmet. A tárgyi ragozásban a magyar nyelvérzés oly erős, hogy a többesi első és harmadik személyben a lényeges n hangot, mely a mutató elemnek rövidségére válhatnék, egészen kihagyja, sőt a második mult többes első személyében egyedül csak azon n kihagyásával fejezi ki a tárgy határozottságát: kér-t-ük, ad-t-uk, jár-t-uk, ětt-ük, ezek helyett: kér-t-i-ük v. kér-t-j-ük, ad-t-j-uk, jár-t-j-uk, ětt-j-ük. Lehető, hogy a jobb hangzás is okozta a kihagyást. Lényegesnek mondottuk az n hangot, mert a többesi ünk (régiesen és tájdivatosan: enk) szokott kifejezéssel az én (v. en) többesét jelöli. (A legrégibb két halotti beszédben levő muk-ban az m szintén az n módosúlata). A többesi harmadik személyben is a nak nek v. anak enek (kérnek, ad-nak, kért-enek, adt-anak) nem más mint ön (= ő) többese: önök, mert tudjuk, hogy az ön szó régi iratokban gyakran fordul elé ő helyett, pl. a Müncheni codexben: önbenne = ő benne (Máté. IX.); "Tulajdon önnébe (övébe) jött, és önnéi (övéi) nem fogadták." (Ján. ev. I.). Másik körülmény, hogy több magyar vidék az első mult többesi első személyében a határozott tárgyu ragozás helyett is határozatlan tárgyu ragozást használ, pl. kérénk őt, e helyett is: kérők őt; így az óhajtó módban is kérnénk őt e helyett is: kérnők őt. Nem így a régi iratokban és a mai székely szójárásban is, mely a két alakot szabatosan használja. Egyébként a magyar nyelvérzés oly kényes, hogy az idegenek nem tökéletes jártasságát a magyar nyelvben a tárgyi ragozás (másikon a hangsuly illetőleg ezen alapuló szórend) elleni vétségen ismeri föl. Ez okból Czélszerünek láttuk röviden elszámlálni azon eseteket, melyeken az átható vagy áthatólag is használt igék tárgyi ragozása alapszik. Ú. m. 1) Midőn azok oly tárgyesetre vonatkoznak, mely határozott névmutatóval áll, pl. a házat megtartom, a szőlőt pedig eladom (értvén bizonyos tudvalevő, tehát határozott házat és szőlőt). Ezen szabály ellen találunk ugyan példát, de csak fölötte ritka esetben a régieknél, továbbá a közmondatokban, népdalokban és igen kitünő költőinknél is mint Vörösmartynál, Aranynál; mindazáltal valamennyi hason példában a tárgy mindig határozott és csak a névmutató maradt ki. Példák: "Szép orczáját csókolom Mennyországot gondolom." (A mennyországot). Székely népdal. Katalin verses legendájában is: "Neked adom mennyországot." (Toldy F. kiadása. 198. l.). "Bort megissza magyar ember." (A bort). Vörösmarty. (Fóti dal). "Visszavonás nézem köztetek én búval." (A visszavonást). Arany János. (Buda halála). "Igen köti ebet az karóhoz." (az ebet). Versezet a XVI. századból. (Thaly K. gyüjt.). "Legjobb futót is eléri az öregség." (A legjobb futót). Közmondat. (Erdélyi J. 6098.). E példákat senkinek sem tanácsoljuk. Bízzuk azokat a nép és az említettekhez hasonló kitünő irók nyelvérzésére. A visszahozó névmások akár állanak névmutatóval, akár nem, tárgyi ragozást nem kivánnak. Akit, akiket, amelyet stb. látsz. 2) Midőn azok tulajdonnevek tárgyesetére vonatkoznak. Budát látom. Hunyadit tisztelem. Jánost nem ismerem. Ide tartozik az ,Isten' név is, melyet névmutatóval is szokás használni: Istent emberi szem nem láthatja v. az Istent stb. 3) Midőn azok harmadik személyi névmás tárgyesetére (őt, őket, hová tartozik Önt is) vonatkoznak. lsmerem őt vagy őket. Önt még fogom látni. Az első személyi névmás tárgyesete nem kiván tárgyi ragozást. Szeretsz-e engemet? Ő szeret engemet, minket. A második személyi névmás pedig mind az egyesben mind a többesben l hangot (néha főleg több mássalhangzói torlat kikerülése végett al, el szótagokat) vesz föl az igető után, midőn a hatás az egyes első személytől ered, azonban szintén tárgyi ragozás nélkül: lát-l-ak, szeret-l-ek, látt-al-ak, szerett-el-ek, látná-l-ak, szeretné-l-ek (tégedet v. téged és titeket). A személynévmásokat, mint az imént láttuk, tetszés szerént kiírhatjuk vagy mondhatjuk, de ha a hangsuly ezeken fekszik, akkor azok az ige elébe jövén el nem hagyhatók: téged szeretlek (azt értjük alatta: nem mást, de ekkor ,szeretlek' első tagán nincs hangsuly). 4) Midőn azok személynévmások tárgyesetére, vagy birtokos személyragokkal egyesült főnevek tárgyesetére vonatkoznak, pl. (én) lovamat, (te) lovadat, (ő) lovát, (mi) lovunkat stb. ellopták. A tárgymutató itt is tetszés szerént kitétethetik: az (én) lovamat, v. a lovamat, a (te) lovadat v. a lovadat stb. A régiek a tárgymutatót gyérebben használták, mint ma használjuk. "Ha ki szeret engemet en beszédimet tartsa és en atyám szereti őtet." (Münch. cod. János XIV.). "Szeressétek tü ellenségeteket." (U. o. Lukács. VI.). "És ki elveszi teneked szolgádat." (U. o.). "És leszen tü érdemtek nagy." (U. o.). "Vesd ki előszer a gerendát te szemedből, és oztán látod a kalászt kivetned te atyádfia szeméből." (U. o.). Így a birtokos névmások előtt is. "A beszéd, kit hallottatok, nem enyém de övé, ki eresztett engemet: atyáé." (Ugyanott). "És ki elveszi mely tied." (Lukács. VI.). "Mendeneket, melyeket vall (bír) atyám, enyéim." (János XVI.). "Kiket adtál ennekem, e világon, tieid valának." (U. o. XVII.). 5) Midőn a mutató főnévi névmások tárgyesetére vonatkoznak, pl. ezt a házat v. ezen házat vetted meg, nem amazt. Többnyire az azt v. azokat szók, ha nem rajtok fekszik a hangsuly, kihagyatnak, pl. tudom (azt), hogy....., halljuk (azt), hogy.... Mind láttátok (azt v. azokat). Ha a mutató főnévmás csak hasonlóságot jelent, akkor az ige nem kiván tárgyi ragozást, pl. ha te kalapot veszesz, én is azt (azaz, hasonló dolgot) veszek; egészen mást jelentene: én is azt (ugyanazt) veszem. 6) A milységet jelentő névmásoknál arra kell tekinteni, ha van-e határozott névmutatójok vagy sem, pl. olyan embert szeretek vagy az olyan embert szeretem. 7) Tárgyi ragozást kivánnak még az ik végzetü sorszámnevek, illetőleg névmások, ú. m. egyik, másik, második, harmadik, tizedik; valamelyik; mindenik stb.; azon számnevek a névmutatót is elfogadván, pl. (az) egyiket látom, de (a) másikat nem találom, (a) huszadikat sem bírjuk; kivétel: mindeniket ismerjük. Ide tartozik egymás szó is. Egymást szeressétek. 8) ,Beéri' ige midőn azt jelenti: megelégszik valamivel, vagy elégnek talál valamit, bár segitő raggal, mindig tárgyi ragozással használtatik, pl. beéri száz forinttal, ezen eleséggel e hónapban be nem érjük. Több részletesség a nyelvtanokba tartozik. | |
* | |
| (tár-gy-i-ság) fn. tt. tárgyiság-ot, harm. szr. ~a. l. TÁRGYILAGOSSÁG. | |
* | |
| (tár-gy-lag-os) l. TÁRGYILAGOS. | |
* | |
| (tár-gy-lag-os-an) l. TÁRGYILAG. | |
* | |
| (tár-gy-lag-os-ság) lásd: TÁRGYILAGOSSÁG. | |
* | |
| (tárgy-mutató) ösz. fn. 1) Mutató lajstrom a könyv elején vagy végén, melyben a tárgyalt dolgok czime, sora, lapszáma stb. föl van jegyezve. 2) A tárgyi ragozásban azon elem, mely azt mutatja, hogy az ige hatása a tárgyesetben bizonyos meghatározott dologra vagy személyre vonatkozik. V. ö. TÁRGYI RAGOZÁS. | |
* | |
| (tárgy-ügyelő); TÁRGYSZERŰ v. ~SZERÜ, (tárgy-szerű) ösz. mnevek; l. TÁRGYILAGOS. | |
* | |
| (tárgy-szerűség) ösz. fn. l. TÁRGYILAGOSSÁG. | |
* | |
| fn. tt. tarh-ot, harm. szr. ~a. Molnár A. szótárában am. a szokottabb tarhó. l. TARHÓ. | |
* | |
| (tar-hajó) ösz. fn. Letarolt v. leszerelt hajó, vitorlakészülékétől akár önkéntesen, akár viharban és csatázásban megfosztott hajó. | |
* | |
| (tár-ház) ösz. fn. Rakhelyül szolgáló ház, épület; különösen, eleség-, vagy élettár. Apránként elfogy a tömött tárház is. (Km.). Némelyek, mint TÁR szónál érintők azon nézetben vannak, hogy ,tárház' szóban is ,tár' kincset jelent; azonban ezt nem mernők egész általánosságban elfogadni, mert a régieknél is ,tárház' mindennemü rakhelyet jelentett, vagyis olyan épületet, mely holminek eltartása végett tárul szolgált. Pl. Thúry György halála után maradott marháinak (ingóságainak) ,regestrum'-ában 1571-ben: "Az Kanizsai tárházba találtatott marha: Egy subában (zsáktárisznya) vagyon paplan 1. Egy vörös bárson heoz ber (hiúz bőr) suba 1. Veress kamuka nest suba 1. Fejér kamuka dolmán 1." stb. (Századok. 1870. év. 724. lap). | |
* | |
| (tar-hely) ösz. fn. Letarolt vagy kopasz hely. | |
* | |
| fn. tt. tarhót. Szabó Dávidnál aludt téj. A Tájszótár szerént Kecskemét vidékén felforralt tejből beoltva készült nyári hüvösítő eledel; az alföldi gulyásoknak úgy szólván fagylaltja. Kinek a kása megégette a száját, a tarhót is megfújja. (Km.) Szabó Dávidnál eléjön tarh és taroh alakban is. Egyezik vele a mongol tarak (le caillé, le lait caillé, Schmidt szerént: gesäuerte Milch nach Abkochung derselben); azonban kivált taroh alakban rokon a turó szóval is. | |
* | |
| (tarhó-mag) ösz. fn. Tarhóból vagyis oltott tejből bizonyos adag, melyet új beoltásra használnak. | |
* | |
| fn. tt. tarhonyát. Tojással vagy a nélkül is készített, s megreszelt vagy apróra vagdalt vagy morzsolt tészta, melyet megszárítva sokáig eltartanak, s leginkább gazdasági tanyákba hordják, minthogy itt nem mindenkor van idő és alkalom fris tésztát készíteni; hamarjában megfőzik, s levesben vagy tejjel, zsirral, paprikás hússal stb. szokták enni, ezért különösen a pusztai és tanyai lakosok eledele. Szabó Dávid szerént aludt- v. savanyótejjel készült étek. Eredetére nézve úgy véljük, hogy a tarhó-ból származott, minthogy nem csak morzsáinál fogva hasonló a tarhóhoz, mely turóssá öszvefutott téjrészekből áll, hanem, mint láttuk, valóban aludt tejjel vagyis tarhóval is készül; vagy pedig egészen a keleti nyelvekből vétetett át, jelesül Zenker szótára szerént a persa tárkháne ( betü alatt) így értelmeztetik: eine Suppe oder Brei von sauerer Milch mit Graupen; továbbá a török-persa tarkháne ( betü alatt): geschrotenes Getreide in Milch gekocht und gewürzt (mind két esetben mint Szabó D. is értelmezi). | |
* | |
| (tar-hud-i, azaz tar-ud-ó v. tor-h-ad-ó) mn. tt. tarhudi-t, tb. ~ak. Ferenczi János szerént a székelyeknél am. rőkönyödött v. rőkönyösödött. V. ö. TARHUDIK. | |
* | |
| (tar-h-ud-ik) k. m. tarhud-tam, ~tál, ~ott. Rőkönyödik v. rőkönyösödik. Úgy látszik inkább torhad igével rokonítható, mint tarhó főnévvel. | |
* | |
| (tar-h-ud-t) mn. tt. tarhudt-at, tb. ~ak. Mondják fűről, melynek szára megrőkönyödött, elszáradt, s leveleitől fosztva mintegy tarrá lett; vagy eltorhadt. V. ö. TARHUDIK. | |
* | |
| (tar-h-usz-ik) k.; a jelen időn kivül, a többi időt tarhudik igétől kölcsönzi. Jelentésére nézve is l. TARHUDIK. | |
* | |
| (tár-i) mn. tt. tári-t, tb. ~ak. Tárba vagy tárhoz tartozó, arra vonatkozó. Tári szekrények, portékák, szerek. Tári számvitel. Leginkább összetételekben használják, pl. takaréktári könyvecske; könyvtári szolga. | |
* | |
| fn. tt. tarisznyát. Zsáknemű, különféle kelméből készült táska, melyben a hazulról távozók, vagy utasok holmit, különösen eleséget szoktak vinni magukkal. Több vidéken a köznépnél a rendes öltözékhez tartozik, mely nélkül templomba sem mennek. Hátas tarisznya, melyet hátra fektetve viselnek. Oldaltarisznya, mely oldalon lóg. Bőrtarisznya, vászontarisznya, szőrtarisznya, posztótarisznya, kittöltarisznya, vadásztarisznya, koldústarisznya. Add ide a tarisznyámat, hadd öltözzem föl. Koldústarisznyát akasztottak a nyakába. (Km.). Néha a zsiros tarisznyából is húll ki vajas pogácsa. (Km.). Vén tarisznya, gúnynév am. banya. A népmesékben gyakran van szó bűvös tarisznyáról, melyből birtokosa mindenféle eleséget nagy bőségben állít elé.
Németül: Tornister, melyről Adelung azt jegyzi meg, hogy némelyek az olasz canestro-tól (latinul: canistrum) származtatják, de szerénte is hihetőbb, hogy a magyar tarisznya-ból van átvéve, s gyöke tár. Ha e véleményt elfogadnók, akkor elemezve talán tár-icz-nya v. tár-icz-ka, azaz ,táracska' volna. A k, ny hanggá úgy változott, mint izény v. iszény (= ízék) szóban. Egyébiránt rokonok még lengyel nyelven: taisztra, idevaló szláv nyelven: tarnyisztra, persa nyelven: talisza (hippopera). A régieknél, pl. Thúry György ingósági lajstromában (Századok. 1870. 724. 725. ll.) eléjön: tanizra, taniztra, tanyzra alakokban. Gyökre rokonok hozzá: torba, a magyar lovas katonák táskáját jelentő tarsoly, a Tájszótárba följegyzett tarak, azaz, bőrből varrt kis tarisznya, mely hangátvetéssel am. tárka, mint kupak kupka (kis kúp), sipak sipka, csutak csutka, bicsak bicska. | |
* | |
| (tar-isz-nya-as) mn. tt. tarisznyás-t v. ~at, tb. ~ak. Tarisznyával ellátott, fölszerelt. Tarisznyás utasok, pásztorok. | |
* | |
| (tarisznya-szíj) ösz. fn. Szíj a tarisznyához varrva, fűzve vagy kötve, melylyel azt nyakba vagy vállra akasztják. | |
* | |
| (tar-isz-nya-az) áth. m. tarisznyáztam, ~tál, ~ott, par. ~z. Tarisznyával ellát, fölszerel. Átv. tréfás ért. eltarisznyázni az időt, am. csavarogva, henyén eltölteni, mennyiben t. i. a csavargók, s hazulról elmenők tarisznyát szoktak magokkal vinni. | |
* | |
| (tari-tarka) iker. mn. Igen tarka, nagyon czifra. l. TARKABARKA. | |
* | |
| (tari-tuppos) iker. mn. Marczal mellékén am. púpos hátú. Szabó Dávidnál: tárituppos, és szerénte am. fardagályos, párna módra púpos. Első alkatrésze a kinövést jelentő tar, mint a tarj, tarkó, taraj szókban; a tuppos gyöke tupp pedig rokon a szinte púposságra vonatkozó csup, kúp, hup, púp gyökök illetőleg szókkal. | |
* | |
| (tári-vári) ikerített mn. Tájdivatosan mondják házról, udvarról, kertről, mely mindenünnen tárvanyitva áll. | |
* | |
| puszta Borsod m.; helyr. Tarizsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tar-j) fn. tt. tarj-at. A szarvasmarhának első lapoczkáji fölött levő hús. A lónál ugyan ezen rész mar v. marj, vagy tájdivatosan: mor, morj. Néhutt utóhanggal: tarja és torja. Alapfogalomban azon szók osztályába tartozik, melyek emelkedésre, magasságra, kinövésre vonatkoznak, mint: tarkó, taraj stb. V. ö. R. gyökhang. | |
* | |
| (tar-j-a) fn. tt. tarját. L. TARJ. | |
* | |
| (tar-j-ag) fn. tt. tarjag-ot, harm. szr. ~a. 1) Mérges fakadék, vagy bibircsó, vagy csomó az állati testen, különösen a szarvasmarhákon. Szegedi tájszólással: taragy v. táragy. (Nátly József). V. ö. TÚR, fn. 2) A lopvanőszök seregéből való növénynem, mely a fák kérgén vagy a köveken tenyészik, s leveletlen ripacs- és szömörcsféle kicsucsorodásokból áll, és némileg az állati tarjaghoz hasonló. (Verrucaria). Minthogy a tarjagot máskép sarjuzás-nak is mondják, valószinü, hogy gyöke a kinövésre vonatkozó tar v. sar, sarj. | |
* | |
| (tar j-ag-os) mn. tt. tarjagos-t v. ~at, tb. ~ak. Amin tarjagféle fakadékok, bibircsók, mérges kelevények vannak. Tarjagos ökör. | |
* | |
| (tar-j-ag-os-ság) fn. tt. tarjagosság-ot, harm. szr. ~a. Állapot vagy tulajdonság, midőn valamely állat testén tarjagféle kifakadások vannak. | |
* | |
| (tar-j-ag-oz-ás) fn. tt. tarjagozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn az állati bőr tarjagozik. V. ö. TARJAGOZIK. | |
* | |
| (tar-j-ag-oz-ik) k. m. tarjagoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Tarjagféle fakadékok támadnak a testén. Tarjagozik az igás ökör nyaka, tarja. | |
* | |
| mváros Borsod megyében; falu Komárom, puszta Győr m.; GYÖNGYÖS~, falu Heves, KŐRÖS~, Bihar, SALGÓ~, Nógrád m.; helyr. Tarján-ba, ~ban, ~ból. Mongol és kalmuk nyelven tarjan am. gabona és szántóföld; vajjon a föntebbi helységek nem gabonatermő tulajdonságuktól kapták-e nevöket? Biborban született Constantinnál személynév, t. i. a magyar fajhoz tartozó hét s a khazároktól elszakadt kabarokkal együtt nyolcz fő nemzetség közt a Tarján-é (tou tarianou) is említetik (Ghazar v. Ghadzar is a mongol és kalmukban am. föld, hely; vidék, tartomány). A magyarban szinte voltak és ma is vannak ilyetén személynevek: Búza, Ország. Továbbá ugyanott Khabar am. orr, orrmány, hegyfok, és Kara am. fekete, szintén mongol szók, az utóbbi megvan a mandsu és tatár nyelvben is. A többi nemzetségfőnök neve is igen csekély, de rokon hangváltozással szintén a mongolból értelmezhető, pl. Neké görögösen: nech, a mongolban jeke am. nagy; Kurtu-germatu a mongolban: khurdun-pere-metu azt teszi: gyors mint a fény). | |
* | |
| puszta Heves m.; helyr. Tarjánká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mváros Borsod m.; helyr. Tarjány-ba,~ban, ~ból. | |
* | |
| (tar-j-u) fn. tt. tarjut. L. TARJAG 1). | |
* | |
| (tarju-mogyoró) ösz. fn. Sándor J. szerint am. radix serophularia. l. TÁKAJAK, és VARJUMOGYORÓ. | |
* | |
| (tar-ka v. tar-og-a) mn. tt. tarkát. Különféle, kivált egymástól elütő foltokkal, pettyekkel, csíkokkal, koczkákkal czifrázott szinezetű. Tarka virág, tarka toll, tarka madár, tarka pók, tarka gyík, tarka récze, tarka tojás, tarka ló, tarka kutya, tarka kigyó. Tarka szövet, kezkenő, ruha. Tarkára festeni, himezni valamit. Tarka, mint a szárcsamony, mint a pulykatojás. Nem csak egy tarka kutya van a világon. (Km.). Poczi poczi tarka, se füle se farka. (Km.). "Egy kis tarka madár víg kedvében szép gyümölcsös kertnek ment röptében." (Faludi). Átv. ért. különféle elemekből álló. Tarka népgyülekezet, sereg. Képes kifejezéssel, a maga nemében furcsa, czifra. Tarka gondolatok. Tarka beszéd. Tarka hír, melynek részletei egymástól különböznek.
"Bámulva kergetjük álmunk tarka képét." Berzsenyi. Tarka ember, a székelyeknél am. szembe szépet mondó s háta mögött megszóló. (Ferenczi János). E szónak gyöke alkalmasint a metszésre, sarolásra, irtásra vonatkozó tar, melyből tarol, tarló is származtak, mennyiben t. i. a tarka testen némely foltok úgy tünnek elé, mintha azok szőre, haja, illetőleg szine el lenne koptatva, letarolva. A ka képző kétfélekép elemezhető, vagy maga az egyszerü kicsinyítő ka, mintha volna tar(ocs)ka, ezen hasonlat szerént, fehérke, piroska; vagy az elavult gyakorlatos ige tarog részesülője, tarogó, taroga, öszvehúzva: tarka, mint bugyoga bugyka, csacsoga csacska, czinege czinke s több mások. E tekintetben hasonlók hozzá a szintén szinekre vonatkozó hóka = hópetytyes, róka riska = vörös, szőke, sárga. Körülbelül egy értelmü vele az iromba, melynek gyöke ír, metszésre, rovásra vonatkozik. Szláv nyelven: strakati, tarkavi. Budenz J. szerént az osztyák-szurguti tájszólásban tárach am. szürke. A mongolban tarilan szintén am. tarka (bigarré, bariolé, tacheté) gyökben egyezik a magyar ,tarka' szóval. | |
* | |
| (tarka-barát) ösz. fn. Lásd: SZESZTRABARÁT. | |
* | |
| (tarka-barka) ikerített mn. Különféle szinezetű. Tarkabarka, mint a szarka farka. (Km.). Ez iker szóban a második alkatrész b betüje inkább csak hangjáték, mint a "Farkas nemzetség" czimű népmesében eléforduló példákból is kitünik: "farkas-barkas az is szép, róka-bóka az is szép, őröm-bőröm az is szép, nyúlom-búlom az is szép, kakasbakas az is szép, tyúkombúkom jaj be rút!" V. ö. IKERSZÓ. | |
* | |
| (tarka-barkáz) iker. áth. Tarkabarkára fest, hímez, farag. | |
* | |
| (tarka-bogács) ösz. fn. A bogácsok neméhez tartozó növényfaj, melynek fészke pikkelyei hosszú, válús tövisekkel kitoldott hegyűek, váluszélei tövön tövisprémesek, levelei szárölelők, fehér csikokkal tarkák, de van tiszta zöld levelű is. (Carduus marianus). Máskép köznépiesen: tarkatövis. | |
* | |
| (tarka-csíkos) ösz. mn. Különféle szinű csikokkal czifrázott. Tarkacsikos szövet, ruha. | |
* | |
| (tarka-foltos) ösz. mn. Tarka szinű foltokból öszvetoldott, vagy olyan pettyekkel pontozott. Tarkafoltos ócska nadrág. | |
* | |
| (tarka-gém) ösz. fn. Kisebb faju gém, fején három bóbitatollal és tarka tollazattal. (Ardea nycticorax). | |
* | |
| (tarka-gyík) ösz. fn. Babos, pettyes bőrű gyíkfaj, sárgyík. (Stellio). | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Tarkaiczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tar-og-a-al) m. tarkált; TARKÁLÁS, l. TARKÁZ; TARKÁZÁS. | |
* | |
| (tar-ka-all-ik) k. m. tarkáll-ott, htn. ~ani. Tarka szinezetben tünik elé. Tarkállik a különféle virágokkal himezett mező. | |
* | |
| (tarka-kígyó) ösz. fn. Többféle szint játszó kígyófaj. (Cenchris). | |
* | |
| (tar-ka-an) ih. Tarka szinekkel, különféle szinre pettyezve, csíkozva. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Tarkány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Komárom m.; FELSŐ~, Borsod, KIS~, Bihar és Zemplén, MEZŐ~, Heves, NAGY~, Zemplén m.; helyr. Tárkány-ba, ~ban, ~ból. Darkhan a mongolban mívest, müvészt jelent, pl. altacsi darkhan arany míves. Ha a mongolból származtatható (mint több más helynév is, pl. Tarczal, Tarján, Tokaj), akkor az eredetileg valamely személynév (mint birtokos neve). Így származott a magyarban kivált a szentek nevéről igen számos helynevezet. | |
* | |
| (tarka-pej) ösz. mn. és fn. Barna foltokkal pettyegetett, tarkázott pej. l. PEJ. | |
* | |
| (tarka-pók) ösz. fn. Pettyegetett szinü pókfaj. (Stellio araneus). | |
* | |
| (tar-ka-as) mn. tt. tarkás-t v. ~at, tb. ~ak. Imittamott, helylyelközzel tarka. Tarkás búzaföld, melyen ittott pipacsok vöröslenek, búzavirágok kéklenek. | |
* | |
| (tar-ka-ság) fn. tt. tarkaság-ot, harm. szr. ~a. A tarka szinezetű testnek vagy sokaságnak állapota, vagy tulajdonsága. E ruha tarkasága miatt nem tetszik. | |
* | |
| (tar-ka-as-ít) áth. m. tarkásít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Tarkássá tesz, hímez, pettyez. V. ö. TARKÁS. | |
* | |
| (tar-ka-as-ít-ás) fn. tt. tarkásitás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit tarkássá tesznek. | |
* | |
| (tarka-tövis) lásd: TARKABOGÁCS. | |
* | |
| (tar-ka-az) áth. m. tarkáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Tarkára fest, hímez, pettyez, foltoz, ír, metél; czifráz. A szövetet különféle szinű virágokkal, csikokkal, pettyekkel tarkázni. | |
* | |
| (tar-ka-az-ás) fn. tt. tarkázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami tarkává tétetik. | |
* | |
| (tar-ka-ít) áth. m. tarkít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Valamit tarkává tesz. Szabatosan véve némileg különbözik tőle tarkáz, mennyiben ez gyakorlatos, és részletekre terjedő, amaz pedig egyszerű s általános cselekvésre vonatkozik. | |
* | |
| (tar-ka-ít-ás) fn. tt. tarkítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által tarkává teszünk valamit. | |
* | |
| (tar-kó v. tar-og-ó?) fn. tt. tarkó-t. A fejnek hátsó alrésze a nyakcsigolya táján, a fülek közötti vonalon. Körülbelül azon rész, melynek szarvasmarhánál tar v. tarj a neve. Tarkón ütni, találni valakit. Máskép: nyakszirt. Gyöke magyar elemzéssel a kidudorodást, kinövést jelentő tar, rokonai taraj v. taré, szaru stb. V. ö. R, gyökhang. Egyébiránt rokon vele a mongol taraki v. tariki (cerveau, cervelle); és terigün (la tęte), persa tárek (Gipfel, Wirbel des Kopfes), kicsinző fn. tár (Spitze, Gipfel) szótól, mely ismét a magyar taré v. taraj szóhoz áll közelebb. Budenz J. szerént az észt turi, turik (nyakszirt), finn turja, lapp csorge (apex); ugyanő ezeket taraj v. taréj szóval is rokonítja. | |
* | |
| (tar-k-ó) fn. tt. tarkót. Tarka kutya neve. Tarkó ne! | |
* | |
| (tarkó-döfés) ösz. fn. Döfés, melyet a tarkón, különösen a vadászok az állatok tarkóján ejtenek. | |
* | |
| (tarkó-gödröcske) ösz. fn. Mélyedés a fej alsó részén, vagyis a nyakcsigolya fölött. | |
* | |
| (tarkó-haj) ösz. fn. Haj, mely a tarkót takarja. V. ö. TARKÓ. | |
* | |
| (tarkó-idegěk) ösz. fn. Idegek a tarkóban. (Nervi cervicales) | |
* | |
| (tarkó-izom) ösz. fn. Izmok, melyek a tarkó táján nyúlnak el, s arra szolgálnak, hogy a nyak különféle irányban mozoghasson. | |
* | |
| fn. tt. tárkony-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az ürmök neme alá tartozó egyes levelű növényfajnak közönséges neve; levelei láncsásak, kopaszak, elülhátul hegyesek, fészkei gömbölyűdedek, kocsányosak, felállók. Konyhai fűszerül használják. Bárányhús tárkonynyal. Növénytani néven: tárkonyüröm. (Artemisia dracunculus). Valószinüleg a latin dracunculus után alakult, valamint a német Dragun, és török-persa tarkhun szók is. | |
* | |
| (tárkony-üröm) ösz. fn. l. TÁRKONY. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Tarkő-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (tár-könyv) ösz. fn. Számviteli könyv valamely tár, árutár, magtár, raktár stb. helyiségeiben, a beadott s kivett portékákról, gabonáról stb. | |
* | |
| (tar-kör) ösz. fn. tt. tarkör-t, tb. ~ök. Növénynem az együttnemzők seregéből és nősözvegyek rendéből; vaczka kopasz; fészkének pikkelyei kétsorosak, egyenlők; bóbitája a karimán levő magvaknak nincs, innen a neve. (Doronicum). | |
* | |
| (tar-ka-úl) önh. m. tarkúl-t. Tarka szinezetüvé alakúl, tarkává lesz. Virágzás idején tarkúlnak a mezők, kertek. V. ö. TARKA. | |
* | |
| (tar-ka-ul-ás) fn. tt. tarkúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szinváltozás, vagy módosulás, vagy vegyülés, midőn valami tarkává leszen. | |
* | |
| (tár-ol-al) áth. m. tárlalt. Am. az egyszerű tár, nyit. Eléjön Szabó Dávidnál. L.: TÁR, (2). | |
* | |
| (tar-ol-aszt) áth. m. tarlaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. tarlaszsz. l. TAROL. | |
* | |
| (tár-ol-at) fn. tt. tárlat-ot, harm. szr. ~a. Valamely tárban, teremben köz szemléletre rendezett kiállitás, illetőleg az így kiállított tárgyak együtt véve. Műtárlat. | |
* | |
| (tár-ol-at-i) mn. tt. tárlati-t, tb. ~ak. Tárlatba v. tárlatból való, arra vonatkozó. Tárlati képek, festmények. | |
* | |
| (tar-ol-ó) fn. tt. tarlót. Az általános magyar nyelvben, sőt régibb magyar munkákban is, mint Molnár Albertnél, am. lekaszált, learatott, levágott fűnek, nádnak, gabonának stb. földben maradt csonka szára. Búza-, árpa-, zabtarló. Kukoriczatarló. Nádtarló, kákatarló. Letiporni, fölhasítani a tarlót. Tarlóra hajtani a barmot.
"Ne menj rózsám a tarlóra, Gyönge vagy még a sarlóra." (Népdal). Árva vagyok árva, mint a nyári tarló. (Népd.). E szónak törzsöke tehát tarol, melynek részesülője szenvedő értelemben vétetik, azaz, oly valami, amit letaroltak; hasonló alkatuak: legelő amin legelnek, kaszáló, amit kaszálnak, szántó, amit szántanak stb. Tájdivatos kiejtéssel: talló v. tarró, taró, mint sarló, salló, sarró. Az oszmanli törökben Vámbéry szerént tarla am. szántóföld. Megengedjük, hogy a magyar ,tarló' Vámbéry azon idézete után is: "rus Bissenorum, quod vulgo dicitur Besseneu thorlou", régen szántóföldet jelenthetett, de ezen jelentés, legalább tudtunkra, ma már a magyar élő nyelvben nem létezvén, még régibb szótárainkban, pl. Molnár Albertében sem találtatván, mind ama régi thorlou, mind az oszmanlď török tarla inkább a mongol-kalmuk tarja v. tarjan szóval rokonítható, mely am. gabona, és szántóföld (Kowalewszki, Jülg), és e nyelvekben több társa és származéka is van, pl. tari-khu (semer; labourer une terre, mely tehát legalább gyökben inkább a termel-ni igéhez hasonlít), tarja-csi (földmives) stb. S ezekkel egyezik a csagataji tarik (szántóföld), tari-mak (magot vetni), tarandsi (földmíves). Sőt tarla szó Zenker szótárában egy helyütt arab szónak van jelezve (elif nélkül), e szerént "Besseneu thorlou" arab-török kifejezés is lehet. | |
* | |
| (tar-ol-ott) mn. tt. tarlott-at. Amit letaroltak, minek ágait, szárát lemetszették. Tarlott nádasok.
"Hervad már ligetünk, s díszei hullanak, Tarlott bokrai közt sárga levél zörög." Berzsenyi. | |
* | |
| (tarló-virág) ösz. fn. Népies neve a tisztes hunyásznak; l. ezt. | |
* | |
| (tar-ol-ó-oz) önh. m. tarlóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A tarlón elmaradozott gabonafejeket öszvegyűjti; továbbá a barom által letört tarlószálakat gereblyével öszvehárítja, s betakarítja. Átv. az ismeretek mezején, bizonyos könyvekből holmit kiszedeget, gyüjtöget, vagy mások által föl nem jegyzett egyes adatokat öszveszedeget. | |
* | |
| (tar-ol-ó-oz-ás) fn. tt. tarlózás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az aratók után elmaradozott gabonafejek öszvegyüjtése. Átv. az ismeretek nagy mezején, némely csekélyebb részletek és adatok keresése, kutatása. | |
* | |
| (tar-ol-ó-oz-at) fn. tt. tarlózat-ot, harm. szr. ~a. Amit valaki a tarlón öszveszedegetett. Átv. ért. bizonyos szakhoz tartozó egész művekből egyes érdekesb részletek és adatok gyüjteménye. | |
* | |
| (tar-ol-ó-oz-ó) mn. és fn. tt. tarlózó-t. Aki tarlóz. Tarlózó gyermekek, szegények. V. ö. TARLÓZ. | |
* | |
| falu Ung m., KIS~, NAGY~ Ugocsa m.; helyr. Tarná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| folyó Heves megyében, mely a Mátráról lerohanó patakokból gyűl össze, s a parádi kies völgyet végig futván Verpelétnél a nagy sikságra ér. | |
* | |
| (tár-na talán csak: tar-na?) fn. tt. tárnát. Bányászok nyelvén, a bányahegy belsejében részint a bányaakadályok elháritása, részint a szállitás könnyebbitése, vagy más bányászati czélokból vízszintes irányban vezetett üreges menet; másképen: alag, s az idegen nyelvü ,Stollen' után: istály. Ellentéte: akna, mely függőleges irányban vezettetik, németül: Schacht. A tárnák legfontosbika az öreg- v. főtárna (Erbstollen), mely a hegységben levő minden épitmények alatt vonúl el, s ez által a bányamivelést általában könnyíti és lehetségesíti. | |
* | |
| falu Heves m.; helyr. ~Bod-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Heves m.; helyr. ~Örs-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| falu Heves m.; helyr. ~Mérá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Heves m.; helyr. ~Szent-Miklós-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. tarnics-ot, harm. szr. ~a. Növénynem az öthimesek seregéből és kétanyások rendéből (Gentiana), melynek több fajai között gyógyerejéről különösen ismeretes a sárga tarnics, (gentiana lutea), melynek virágai gyürűsek, gyürűi bogernyő szabásuak, bokrétáji többnyire ötmetszetűk, kerekformák, pettyegetett sárgák; máskép köznépiesen: danczia, encziána (mindkettő a ,gentiana, szóból), keserűgyökér. Másik ismertebb faja a kornis tarnics (gentiana pneumonanthe), virágai kocsánosak, ellenesek; bokrétáji harangformák, ránczoltak, ötmetszetűk; levelei szálasak, tompák; virágzata kék, belül homályos sárgával vagy fejérrel pettegetett; köznépiesen: kornisfű. Van még a tölcséres bokrétájuaknak egy ismeretes faja, melynek köznépiesen földepe, kis czentauria, százforintosfű, kis ezerjófű, a növénytanban pedig földepetarnics a neve. (Gentiana centaurium). | |
* | |
| faluk Sáros és Turócz m.; helyr. Tarnó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mváros Liptó, faluk Nógrád és Ung m.; helyr. Tarnócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszták Heves és Fehér m. ALSÓ~, FELSŐ~, BELSŐ~, KÜLSŐ~, puszták, Somogy m.; helyr. Tarnóczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Vas m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tár-nok) fn. tt. tárnok-ot, harm. szr. ~a. Hajdan a királyi kincstár őre. (Tavernicus). Utóbb az ország zászlós urainak egyike s a nádor és országbiró után és távollétökben a kir. helytartó tanács és az országgyülésen a főrendi tábla harmad-, és a tárnokszék rendeselnöke; az elnökségek a nádor akadályoztatása esetében a gyakorlatban úgy osztattak meg az országbiró és tárnok között, hogy amaz rendszerént a Hétszemélyestáblán, illetőleg Curiai ülésekben, a tárnok pedig a Helytartótanácsnál elnökölt. Bővebb czíme: királyi főtárnokmester. (Tavernicorum regalium magister). | |
* | |
| faluk Pozsony és Szala, puszták Pozsony és Fehér m.; helyr. Tárnok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Tarnóká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tár-nok-i) mn. tt. tárnoki-t, tb. ~ak. Tárnokra vonatkozó; tárnok alatt álló. Tárnoki szék. Tárnoki városok. V. ö. TÁRNOKSZÉK. | |
* | |
| ösz. fn. l. TÁRNOK, (1). | |
* | |
| (tárnok-szék) ösz. fn. Az 1848-diki alkotmányváltozás előtt a tárnok elnöklete alatt időnként működő hatóság, illetőleg törvényszék, mely több királyi város ügyeiben rendelkezett, illetőleg itélt. Más királyi városok a személynöki szék alá tartoztak. | |
* | |
| tájdivatos kiejtés, helyesen l. TARLÓ. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Taród-Csencs-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. TARÓTFA. | |
* | |
| l. TARRÓDHÁZA. | |
* | |
| (tár-og-at) gyak. áth. m. tárogat-tam, ~tál, ~ott, par. tárogass. 1) Gyakran, ismételve tár, nyitogat valamit. A járókelők tárogatják az ajtót. 2) A ,tárogató' nemü hangszeren játszik. V. ö. TÁROGATÓ. | |
* | |
| (tár-og-at-ás) fn. tt. tárogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori tárás, nyitogatás. Továbbá a tárogató síp billentyűjének nyitogatása. | |
* | |
| (tár-og-at-ó) fn. tt. tárogató-t. Hajdani, billentyűkkel ellátott, s éles harsogásu tölcséres tábori síp. Harsog a tárogató, riad a trombitaszó. (Harczi dal). Jelennen a nép több helyen a klarinétet nevezi tárogatónak. Érsekujvár vidékén: tárigatyú. | |
* | |
| (tárogató-izom) ösz. fn. Arczizom, mely a tárogató, és általán a fuvószerek hangoztatásakor működik, vagyis a pofákat kifeszíti. | |
* | |
| fn. tt. taroh-t v. tarh-ot. l. TARHÓ. | |
* | |
| ösz. fn. l. TÁROGATÓ. | |
* | |
| fn. tt. tarok-ot, harm. szr. ~ja. Kártyajáték neme, mely teljesen 78 kártyalapból áll, s köztök 22 ütő- v. tarokkártya, 21 számmal jelölve, s a 22-ik neve Skűz (Excüse). Olaszul: tarócco, többese: tarocchi, francziául: tarots. Egyiptomból származottnak vélik. | |
* | |
| (tarok-oz) önh. m. tarokoz-tam, ~tál, ~ott. Tarokot, tarokkártyát játszik. | |
* | |
| (tar-ol) áth. m. tarolt. Fűnek, gabonának, s más vékonyabb sarjú növényeknek szárait lemetszi, aratja, kaszálja stb. A szénát kaszával, a buzát sarlóval letarolni. Nádat, kákát tarolni. Az erdőt letarolni, minden fáit kivágni. Továbbá, az állati testen nőtt sarjakat, azaz, szőrt, hajat lenyírja. A törökök letarolják hajaikat. Hajdan a pogány kunok is tarolták fejeiket. Egy eredetű s rokon jelentésü vele: sarol, sarabol. V. ö. SAROL, és TAR. | |
* | |
| (tár-ol) áth. m. tárolt v. tárlott, htn. tárolni v. tárlani. Am. az egyszerü tár, nyit. Eléjön Szabó Dávidnál. l. TÁR, (2). | |
* | |
| (tar-ol-ás) fn. tt. tarolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos növényszárak lemetszése, learatása, kaszálása, kivágása stb. V. ö. TAROL. | |
* | |
| (tár-ol-ás) fn. tt. tárolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyitás, tárás, tárasztás. | |
* | |
| (tár-on) ih. Nyitva, tárva: Táron van az ajtó. (Szabó D.). | |
* | |
| (tar-orja) ösz. fn. A két főbb hímesek seregébe és födetlen magvúk rendébe sorolt növénynem; bokrétájának felső ajaka nincs, tarkója pedig meghasadt. (Teucrium). Fajai sokfélék, s közöttök főleg ismeretes a gamandor tarorja (t. chamaedrys); köznépiesen máskép csak gamandor v. zsuzsánka v. kis cserelevelü fű v. kis sarlós fű. Más ismertebb faja az életillat-tarorja (t. marum), köznépiesen: életfűve, engem szagolj, márum fű. | |
* | |
| l., TARROS; TARROSKEDD. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Tarótfá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mváros Bereg m.; helyr. Tarpá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Torontál m.; helyr. Tarras-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. TARÓTFA. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Tarródházá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Tarros-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Tarroskedd-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. társ-at, harm. szr. ~a. Általán személy, ki bizonyos életmódnak, állapotnak, üzletnek, vállalatnak, cselekvésnek gyakorlatában részesünk. Számos összetétel alkatrésze. Hitves- v. házastárs, polgártárs, paptárs, vitéztárs, embertárs, tanulótárs, játszótárs, utitárs, lakó- v. laktárs, kenyerestárs, asztaltárs, kereskedőtárs, adóstárs, legénytárs, leánytárs, örököstárs, szolgatárs, tiszttárs, birótárs, vőtárs, vetélytárs, kezestárs, mulatótárs, hálótárs, bajtárs. Hű, hűtelen, nyájas, mogorva társ. Társul adni, társul fogadni. Társul állani, szegődni. Kinek társa van, ura van. (Km.). Szerelem, uraság nem tűrnek társat. (Km.). Nem jó társ az, ki mindent maga hörpent fel. (Km.). Különösen, ki bizonyos vonzalomnál fogva belsőbb viszonyban él velünk. Amilyen a társa, olyan ő maga. Innen jelent átv. ért. hasonló külsejüt, alakút is. Ez annak társa, azaz, hasonló mása. Nem találom, társát, vagyis párját.
Valószinű, hogy e szó gyöke azon tár, mely házat, vagy lakot jelent, miszerint társ annyi mint velünk egy tárban v. házban lakó, lakrészes; valamint a német Kamerad, franczia camarade, olasz camerata, a latin camera szótól származnak, és Heyse által Stubengenosz szóval értelmeztetnek. Ez elemzéssel egyezik a pajtás, ha t. i. törzseként pajta tekintetik, mely a héber bajit v. beth, arab bejt, házat jelentő szókkal egyezik; tehát e szerént pajtás, tulajdonképen am. velünk egy pajtában (házban) lakó. (E szót azonban némelyek baj-társ-ból eredettnek vélik. Lásd végül a török dás-t). A föntebbihez hasonló észjárással képeztettek: ágyas, ki mással egy ágyban hál; házas, ki egy másnemü személylyel egy házat tart; kenyeres, ki mással egy kenyéren él. Egyébiránt alakra egyeznek vele: hárs, nyárs, birs, gyors, örs, nyers. Tájdivatosan: táss, melylyel egyezik a török dás, innen joldás am. uti társ. Mennyiben a társ üzleti, kézmüi dolgozó részest, vagyis mesterlegényt jelent, hasonló hozzá a szláv tovaris. | |
* | |
| (társ-od-al-om-as) mn. tt. társadalmas-t v. ~at, tb. ~ak. Társalkodni szerető, nyájas, nem magába vonult. Társadalmas életmód. | |
* | |
| (társ-ad-al-om-i) mn. tt. társadalmi-t, tb. ~ak. Társadalmat illető, érdeklő, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Társadalmi viszonyok, erények, bűnök. V. ö. TÁRSADALOM. | |
* | |
| (társ-od-al-om) fn. tt. társadalmat. Bizonyos erkölcsi kötelékekkel öszvefüzött emberek sokasága, legszélesb értelemben véve, különböztetésül a vad állapotban, egymástól szétszakadozva élő emberek sokaságától. Polgári, egyházi társadalom. Különbözik tőle a szükebb jelentésü társaság, vagyis a társadalom egyes tagjaiból álló kisebb nagyobb csoport, vagy felekezet. A magába zárkozott polgár társadalomban él, ha bár nem társaságban. A remete is tagja a társadalomnak, ámbár a társaságoktól elvonja magát. | |
* | |
| (tar-ság) fn. tt. tarság-ot. Tar állapot, vagy tulajdonság. V. ö. TAR, (1). | |
* | |
| (társ-al) elvont igetörzs, mely csak származékaiban, ú. m. társalog, társalkodik, társultat, divatozik. E tekintetben hasonlók hozzá a hizeleg, szédeleg, émeleg, andalog igék mint hizel, szédel, émel, andal törzsökei. | |
* | |
| lásd: TÁRSALOG, és TÁRSALKODIK. | |
* | |
| (társ-al-og-ás); TÁRSALGÁSI, (társ-al-og-ás-i); TÁRSALGÓ, (társ-al-og-ó) lásd: TÁRSALKODÁS; TÁRSALKODÁSI; TÁRSALKODÓ. | |
* | |
| (társ-al-kod-ás) fn. tt. társalkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Két vagy több társnak egymással folytatott személyes közlekedése, beszélgetése, mulatása, időnkénti öszvejövetele nem annyira valamely komoly ügyek tárgyalása végett, mint nyájas vonzalomból. Tetszetősb alakban: társalgás. | |
* | |
| (társ-al-kod-ás-i) mn. tt. társalkodási-t, tb. ~ak. Társalkodást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Társalkodási ügyesség. Társalkodási nyelv. (Conversations....). | |
* | |
| (társ-al-kod-ik) k. m. társalkodtam, ~tál, ~ott. Némi nyájas vonzalomnál fogva egy vagy több társsal személyesen közlekedik, mulat, beszélget, eszméket cserél stb. Inkább szeret magán lenni, mint társalkodni. Hozzá nem illő emberekkel társalkodik. Müvelt, becsületes emberekkel társalkodni. Régiesen am. szövetkezik: "Mind ezök öszvetársolkodván." Nádor-codex. 473. l. | |
* | |
| (társ-al-kod-ó) mn. és fn. tt. társalkodó-t. Aki másokkal társalkodni szokott, vagy szeret; nyájaskodó. Mint főnév jelent személyt, ki különösen, és rendszerént valakinek mulatótársa, s bizonyos lekötelezettségnél fogva körülötte van. | |
* | |
| (társalkodó-nő) ösz. fn. Nőszemély, ki rendes társalkodó vagyis mulató társa valakinek, különösen valamely úrhölgynek. | |
* | |
| (társ-al-kod-tat) miv. m. társalkodtad-tam, ~tál, ~ott, par. társalkodtass. Lásd: TÁRSALTAT. | |
* | |
| (társ-al-og) gyak. önh. m. társalkod-tam, ~tál, vagy társalg-ottam, ~ottál, ~ott; htn. társalog-ni v. társalg-ani. L. TÁRSALKODIK. | |
* | |
| lásd: TÁRSADALOM; TÁRSADALMI. | |
* | |
| (társ-al-tat) áth. illetőleg miv. m. társultat-tam, ~tál, ~ott, par. társultass. Eszközli, engedi, hogy társalogjon. "Vele ne társaltasd fiadat." Szabó D. | |
* | |
| (társ-as) mn. tt. társas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Kinek társa van, ellentéte: társtalan. 2) Társakból s különösen egyenlő jogu társakból álló; magában társakat foglaló; társasággal járó. Társas kereskedés. Társas kör. Társas egyház. Társas kocsi. 3) Nyájas társakkal lenni, mulatni kedvelő, társaságos. | |
* | |
| (társ-a-ság) fn. tt. társaság-ot, harm. szr. ~a. 1) Széles ért. több személyek serege, csoportozata, kik bizonyos viszonyban egymással öszvekötve élnek, milyen a polgári, vallási társaság általán véve. 2) Különösen testület, melyet oly személyek képeznek, kik valamely köz czélra bizonyos szabályok szerint egyesültek. Tudományos, szépmüvészeti, kereskedelmi társaság. Agarász-, vadásztársaság. 3) Több személy öszvejövetele, együttléte, barátságos beszélgetés, mulatás, értekezés stb. végett. Társaságba menni. Többek társaságában utazni. Játszók, zenélők, tánczolók társasága. Elvonni magát a társaságtól. Némileg különbözik: társulat; l. ezt.
E szóba a közép a kiejtési könnyebbség végett toldatott be, a Müncheni codexben is csak társság áll: "Alajtván ke(dég) ő neki a társág (társság) között voltát." Lukács. II. Hasonló módon furakodott közbe gyorsaság, bölcseség, nyerseség, mint két mássalhangzóval végződő törzs szókba az a és e, ezek helyett: gyors-ság, bölcs-ség, nyers-ség. | |
* | |
| (társaság-beli) ösz. mn. Ami bizonyos társaságban lenni szokott, vagy arra vonatkozik, ahhoz tartozik, azt illeti. Társaságbeli rendtartás, illedék. Társaságbeli tagok, személyek, részvényesek. V. ö. TÁRSASÁG. | |
* | |
| (társ-a-ság-i) mn. tt. társasági-t, tb. ~ak. Társaságot illető, arra vonatkozó. Társasági viszonyok, szabályok. | |
* | |
| (társ-a-ság-os) mn. tt. társaságos-t v. ~at, tb. ~ak. Mások társaságában lenni, mulatni szerető; nyájasságra hajlandó, barátságos. Társaságos finom udvari ember. Ellentétei: vad, magányos, zárkozott, mogorva, emberkerülő, társaságtalan. | |
* | |
| (társ-a-ság-talan) mn. tt. társaságtalan-t, tb. ~ok. Ki a társaságot nem szereti, kerüli, magába vonult, hozzáférhetlen. Határozóként am. társaságtalanul, magába vonultan. | |
* | |
| (társas-biróság) ösz. fn. Több biróból vagy birótagból álló törvényszék, melynek minden tagja egyenlő szavazattal bír, és melynek kebelében érvényes birói határozat hozatalára több birótag, (pl. 3, 5, 7) szavazata kivántatik. Ellentéte: egyes biróság. | |
* | |
| (társas-birósági) ösz. mn. Társasbiróságot illető, arra vonatkozó. Társasbirósági eljárás. Társasbirósági illetékesség. | |
* | |
| (társas-egy-ház) ösz. fn. 1) Egyenjogu társak egyesületéből álló egyház, t. i. melynek tagjai egyenlő jogokkal és kötelességekkel bírnak. Ilyeneknek tekintendő a protestansok egyházi rendszere vagy szervezete. Különösebben így szokták hívni a társaskáptalant is; l. ezt. | |
* | |
| (társas-élet) ösz. fn. Élet, melyet valaki társaságban tölt. Különösen családi és társadalmi élet. | |
* | |
| (társ-as-ít) áth. m. társasít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Valakit bizonyos társsal, vagy társakkal viszonyba hoz, egyesít; párosít. A köz érdek társasítani szokta az embereket. Rövidebben: társít. | |
* | |
| (társ-as-ít-ás) fn. tt. társasítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által két vagy több személy egymásnak társaivá tétetnek. V. ö. TÁRSASÍT. | |
* | |
| (társas-káptalan) ösz. fn. Káptalan, melynek tagjai nincsenek közvetlenül valamely püspök vagy érsek alatt; ellentétben a püspöki v. érseki káptalannal; mindazáltal amazok élén is valamely főnök (rendszerént prépost) áll. | |
* | |
| (társas-kereskedés) ösz. fn. Társaságban űzött kereskedés. | |
* | |
| (társas-kocsi) ösz. fn. Bérkocsi nagyobb városokban, melyen többen - kiki csak saját személyeért fizetvén - a kocsizást társaságban élvezik. (Omnibus-kocsi). | |
* | |
| (társas-kör) ösz. fn. Társasági, több hasonló jogu tagból vagy személyből álló öszszejövetel. | |
* | |
| (társas-név) l. MELLÉKNÉV. | |
* | |
| (társas-szerződés) ösz. fn. Valamely társaság létesitése végett kötött szerződés. | |
* | |
| (tár-as-as-úl) önh. m. társasúl-t. Társas állapotba lép, egy vagy több társsal szövetkezik, egyesűl; rövidebben: társúl. | |
* | |
| (társ-as-ul-ás) fn. tt. társasulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Társas viszonyba lépés. V. ö. TÁRSASÚL. | |
* | |
| (társas-viszony) ösz. fn. Társaságra vonatkozó, társaságot illető viszony. | |
* | |
| (társ-atlan) mn. tt társatlan-t, tb. ~ok. l. TÁRSTALAN. | |
* | |
| (társ-ellenes) ösz. mn. Társas viszonyokat, egyesületeket ellenző, akadályozó különczködő. Társellenes magánélet. Társellenes elvek, tanok, melyek a társaság czéljával nem egyeznek. | |
* | |
| (társ-fél) ösz. fn. Ki velünk bizonyos czélra alakult egyesületben, vállalatban stb. közösen müködik, részt vesz. | |
* | |
| (társ-féltés) ösz. fn. Féltékenységi állapot valamely társ irányában. | |
* | |
| (társ-hajózás) ösz. fn. Együtt útazó hajók öszvege, pl. a kereskedelmi hajók védelmére azokkal járó hadi hajók, a flotta körül lőszerrel, élelmi czikkekkel, kórodákul járó hajók stb. (Convoi). | |
* | |
| (társ-i) mn. tt. társi-t, tb. ~ak. Egy vagy több társat illető, arra vonatkozó. Társi viszonyok. | |
* | |
| (társ-ít) áth. m. társít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Társsá tesz, társ gyanánt valakihez köt, társi viszonyba helyez. A vadúl elszórt embereket polgári szerkezet által társítani. Férfit és nőt házasság által társítani. "Ime uram jó Jézus Krisztus en is ilek (ülök) teveled az földre, es társittom en magamat teveled." Régi Magyar Passio. (Toldy F. kiadása. 98. l.). "Mely örömmel őhozjá társittanád magadat." (Ugyanott. 115. l.). | |
* | |
| (társ-ít-ás) fn tt. társítás-tt tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit egy vagy több személynek társává tesznek. | |
* | |
| (társ-nő) ösz. fn. Széles ért. oly nő, ki valakinek bizonyos viszonyban társa, különböztetésül az idegen, velünk öszveköttetésben nem levő nőtől. Különösen, nőszemélynek nőtársa. Felesége két társnővel elutazott. Végelemzésben egy jelentésü vele a fordított nőtárs. | |
* | |
| palóczos kiejtéssel am. tarsoly; l. ezt. | |
* | |
| (társ-od-ik) k. m. társod-tam, ~tál, ~ott. Eléjön Szabó Dávidnál. l. TÁRSÚL. | |
* | |
| (társ-ok) ösz. fn. Oly ok, mely bizonyos eredmény, vagyis okozat eléállításában más okkal egyesülve működik, pl. a sok virasztás és megfeszített munkásság, mennyiben az egészséget rontják, az illető okozatra nézve társokok. Ti bolond tanácstok által társokai vagytok szerencsétlenségemnek. | |
* | |
| (tarsoly-ka, palóczos ejtéssel) kicsinző fn. tt. tarsókát. 1) Széles ért. a négy főbb hímesek seregéből és táskások rendéből való növénynem, melynek magtokjai vagyis táskáji laposak, vagy visszás, öszvenyomott éles végüek, vagy kerekded, csorba végü hártyakarimásak; kopácsai csónakosak, ormosak. (Thlaspi). 2) Különösen népies nyelven azon faja, melyet növénytani néven pásztortáskatarsóká-nak hívnak, minthogy magtokja némileg ahhoz hasonló; máskép köz nyelven: paperszény, békatarsoly, szükés, vérállatófű, porczogófű, vadmustár. (Thlaspi bursa pastoris). Még némely fajai: vetési tarsóka (thl. arvense), köznépiesen: nyűfű, nagy borsocska, temondád, vadmustár; hagymaszagu tarsóka (thl. alliaceum), köznépiesen: foghagymaszagu tarsolyfű; mezei tarsóka (thl. campestre), köznépiesen: palaczkfű, temondádfű, vadmustár. | |
* | |
| fn. tt. tarsoly-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Hajdani széles ért. táska, tarisznya, vagy erszény, máskép tájdivatosan: tassoly, tasoly. Így a Münch. cod. Luk. XXI. "De ma kinek zsákja vagyon felvegye, azonképpen is tassolyt" (peram). "Gyakran fú körmébe, mert nincsen pénz tasolyába" (Tinódi). 2) Különösen, legújabb korig a magyar huszárok öltözékéhez tartozott disztáska, mely derékra övezett szíjazatról térdhajlásig fityegett alá (a szablyával együtt), s eredetileg pénz, élelmi- és lőszerek hodására szolgált. Thúri György hagyatékában eléjön: "Egy szablya tarsoly, egy ezüst gomb rajta." (Századok. 1870. év. 724. l.). "Tarsolyában sok gyöngy vala, mátkájának számára." (Kisfaludy S. Csobáncz). "Nyissa föl tarsolyom száját, s olvassa ki a bor árát." (Huszárdal).
Mi e szónak eredetét illeti, törzsben hasonló hangzatu és rokon értelmű kivált a tájdivatos ,tassoly' alakban vele: táska, melylyel ismét egy a középkori latin tasca, német Tasche, svéd taska, a hollandi tas v. tash, a lengyel tasz, és cseh tasska. Minthogy pedig a magyar tarsoly-ban nyilván r is hangzik, mi amazokban nincsen, ennélfogva inkább tarisznya szóval rokonítható, s ekkor közös gyökük lehet tár, úgy hogy talán táska is am. táraska v. táracska. V. ö. TARISZNYA. A tarsoly v. tasoly szó hangváltozattal úgy módosult, mint a borsó-, korsó-, társ-, orsó-ból lett tájdivatos ejtéssel: bossó, kossó, táss, ossó. Ide sorozzuk még Vámbéry után a csagataji turszuk nevet, mely szerénte am. bőredény vagy tömlő, melyben a kimiszt (kanczatéjből készített italt) tartják. | |
* | |
| (tarsoly-fű) ösz. fn. l. TARSÓKA alatt. | |
* | |
| (társoly-gyártó) ösz. fn. l. TARSOLYOS, (2). | |
* | |
| (tarsoly-os) mn. tt. tarsolyos-t v. ~at, tb. ~ak. Tarsolylyal ellátott. Tarsolyos huszár. | |
* | |
| (tarsoly-os) fn. tt. tarsolyos-t, tb. ~ok. Tarsoly készitő mesterember. Ma szokottabban: bőröndös. | |
* | |
| (társ-pohár) ösz. fn. Áldomás, melyet valamely társulat új tagjának beavatásakor isznak az illető társak. Nem tanácsos az ellenséggel társpoharat inni. (Km.). Különösen a mesterlegényeket beavató ilyetén áldomás. | |
* | |
| (társ-rokonság) ösz. fn. Rokonság, vagyis szorosabb viszony, mely bizonyos személyek mint társak között létezik. | |
* | |
| (társ-talan) nm. tt. társtalan-t, tb. ~ok. Akinek v. minek társa nincsen, társ nélkül való. Határozóként am. társ nélkül. | |
* | |
| (társ-ul) ih. Társként, úgy mint társ. Társul venni, fogadni, tekinteni. Társul állani, szegődni. | |
* | |
| (társ-úl) önh. m. társúl-t. Bizonyos egyesületnek társává leszen, vagy társ gyanánt egy valakihez csatolja magát, társas viszonyba lép. | |
* | |
| (társ-úl-ás) fn. tt. társulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Társas viszonyba vagy állapotba lépés. | |
* | |
| (társ-úl-at) fn. tt. társulat-ot. Bizonyos szabályok szerint alakult egyesület, melynek tagjai valamely czélra önakarattal állának valamely társas viszonyba. ,Társaság' és ,társulat' közt azon finom különbség létezik, hogy ez utóbbiban a társak egymással előre kitűzött elv vagy terv szerént saját akaratjokból s ösztönzésökből lépnek társi viszonyba; ellenben a társaság sokszor véletlenül, legalább előleges összebeszélés és értekezés nélkül és nem önkéntesen, hanem vagy a sors utján, vagy rendszerént választási alakban létesűl és áll fenn. Innen szabatosan: polgári társaság, melyben polgárok születés, vagy bevándorlás utján vesznek részt; tudományos társaság, melybe a tagok a tudományok körében szerzett érdemeikért választatnak; biztositó társulat, melybe részvény vásárlása által akárki beléphet; kertészeti, zenészeti s egyéb müvészeti társulat, melynek akárki tagjává lehet, ha az azért megszabott évi vagy havi díjt fizeti stb. | |
* | |
| (társulat-fő) ösz. fn. Választott feje vagy elüljárója valamely társulatnak. | |
* | |
| (társ-úl-at-i) mn. tt. társulati-t, tb. ~ak. Társulatra vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó. Társulati rendszabályok, pénztár, viszonyok, tagok. | |
* | |
| (társ-úl-at-i-lag) ih. Közös társulatba lépés által. | |
* | |
| (tár-számla) ösz. fn. A tárkönyvben lévő, vagy tárkönyvből kivont egyes számla. | |
* | |
| (tár-szekér) ösz. fn. Tábori szekér, melyen a hadsereg számára különféle podgyászt s hadszereket szállítanak. Szélesb ért. a hadi szekerekhez hasonló, ponyvával terített nagy fuvarosszekér, milyenek pl. a gyapjuszállító cseh, vagy morvai szekerek. | |
* | |
| (tar-t) áth. m. tart-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Kézzel, vagy közvetőleg kézbe vett eszközzel valamit fog, s bizonyos helyzetben, állapotban maraszt. Olvasáskor kézben tartani a könyvet. Gabonaméréskor zsákot tartani. Elfáradt a kezem, nem tarthatom tovább a terhet. Tenyerét tartja, hogy adjanak bele valamit, azaz, bizonyos távolságra és magasságra kinyújtja. Lovat kantáron, féken tartani. Tartsd a gyeplőt. A tüzes vasat fogóval tartani. Erősen, feszesen, sokáig tartani valamit. Az irományt közel tartani a szemhez. A gyertyavilágot odatartani az irónak. A pirítani való kenyeret, szalonnát tűzre tartani. Valakit kézen, karján, ölben tartani. 2) Bizonyos irányba helyez és maraszt. Kezét föltartani, kitartani, letartani. Ujjait vizbe tartani. Tenyerét arczára tartani. Fejét, derekát, egyenesen tartani. Száját tátva tartani. Neki tartották a puskát. Átv. értelemben sokfélekép fordúl elé. 1) Akadályozza, eszközli, hogy valami a rendes helyzetből, állapotból ki ne mozduljon, ki ne törjön, ki ne hágjon, hogy veszteg maradjon. A szilaj fiukat féken, zabolán, fegyelem alatt tartani. Az elitélteket fogva tartani. Alig birta haragját, boszuságát tartani. Nem tarthatta a nevetést. A vizeletet nem jó sokáig tartani. 2) Valamit eredeti mivoltában vagy bizonyos állapotban, helyen stb. megőriz. A házat, kertet, bútorokat jó, ép karban tartani. Titokban tartani valamit. A mondottakat eszében tartani, megtartani. Az ételt melegen, az italt hidegen tartani. Pénzét ládában, gabonáját vermekben tartja. A bort hordókban, és palaczkokban tartani. Isten tartsa őt sokáig. 3) Mint birtokos bír, használ valamit. Lovakat, ökröket, juhokat tartani. Fényes házat, sok cselédet tartani. "Ehféle regestomtétel mentül először (legelőször) Syria országnak tiszttartójától kezdeték, kiben tartatik Zsidóország is" azaz foglaltatik. (Debreczeni Legendásk. 38. l.). Innen a ,tartomány' nevezet, mely csak részét teszi valamely országnak vagy birodalomnak. 4) Táplálás, nevelés végett magához fogad. Katonákat, szegényeket tartani. A vendégeket jól tartani. Árva gyermekeket, tanulókat tartani. Étellel, ruházattal tartani. Örökben tartani. Föltartani, a székelyeknél Szabó Elek szerént am. fölnevelni. Pesti Gábornál: "Egy paraszt ember tartott vala fel egy kigyót." Pesti G. meséi. (XXVI. mese). 5) Valamit véghez viszen, létesít, teljesít. Gyűlést, törvényszéket, ülést, tanácsot tartani. Beszédet tartani. Szavát v. az adott szót, igéretet, fogadást megtartani. Az Isten parancsait, a törvényeket, a bőjtöt megtartani. Innepet tartani. Rendet, fegyelmet tartani. "Te parancsolatidat nem hallgattuk, sem tartottuk, sem töttük miként parancsoltál vala minekönk." (Bécsi cod. Dániel. III.). 6) Valami felől véleményét, itéletét, nézetét kimondja, kijelenti, vagy valaminek becsét meghatározza. Jónak, rosznak, szépnek, rútnak, hasznosnak, károsnak tartani valamit. Nagyra tartja v. rátartja magát, saját érdemeit túlbecsüli, kevély, fenhéjázó. Föltartja az orrát, mint az érsek disznaja. (Km.). Mire tartja kend az árát a buzának? Ne tartsa kend olyan nagyra, szebb is van, jobb is van a faluban. (Népd.). Magasra tartja a borát. Sokat tart rá. Becsületére mit sem tart. Szégyennek, gyalázatnak tartom. Azt tartom, jobb lesz hallgatni. Mit tartsunk az oly emberről? 7) Visszahatólag: magát tartani, szilárd állásban maradni. Tartja magát mint az üres zsák. (Gúnyos km.). Valamihez tartja, azaz, alkalmazza magát. Ahhoz tartsd magad, amit mondottam. Magát a víz szinén fenntartani. Visszatartani magát = tartózkodni valamitől. 8) Valamit szenvedve tűr, kiáll. Jajgatás nélkül kitartotta a huszonöt botot. Kitartja a koplalást, fáradságot, munkát. 9) Figyelemre vesz. Szemmel tartani valakit, v. szem előtt tartani valamit. 10) Ellent tart, a Nádor-codexben am. ellent áll.
Alapfogalomban a cselekvő erőnek oly működését fejezi ki, mely az ellenerőt különös megfeszítéssel lefogni, s egyensulyba helyezni törekszik; minélfogva azon r gyökhangu szók osztályába sorozható, melyek erőkifejtésre vonatkoznak. V. ö. R, gyökhang. Alaphangban és érteményben egyeznek vele a szanszkrit dhar és trá gyökök, persa dár törzs, hellen threw, a latin servo, és a szláv derzsím, v. drzsím. V. ö. TAR, elvont gyök. | |
* | |
| önh. m. tart-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. 1) Helyből mozgást jelentő (ra, re, nak, nek stb.) ragokkal am. bizonyos czélpont, kitűzött irány felé halad, megy, mozog. Jobbra tarts, balra tarts. Hegynek, völgynek tartani. Torony iránt v. irányában tartani. Lefelé, fölfelé tartani. Egyenest az ellenségnek tartani. "Harmincz nemes Budára tart." (Garay. Kont). A hajóval vagy magát széloldalt tartani, a hajósoknál a szélirányt megközelitő vonalban vitorlázni. 2) Segitő (val, vel) raggal am. szövetségben, barátságban lenni; továbbá: egy véleményben lenni. Valakivel tartani. A francziákkal tartani. Én az előttem szólóval tartok. 3) Szabó Dávidnál eléjön: valaki mellett tartani, és hozzám tarts. 4) Távolitó (tól, től) raggal am. félni. Valakitől v. valamitől tartani. Tartok tőle, hogy nem jól üt ki a makacskodás. Ez értelemben egyezik vele a persa tarsz-ídan v. tarsz-íden (timere). | |
* | |
| (tar-t) önh. m. tart-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Folytonosan, vagy bizonyos időhatárig latszik, s mintegy időről időre halad, huzódik, marad. Éghajlatunk alatt a tél néha négy hónapig is tart. A színi eléadás három óráig tartott. Meddig tartott az egyházi szertartás? Beszéde alig tartott egy óranegyedig. Addig tart a barátság, míg zsiros a konyha. (Km.). Míg pénzem tart, itt maradok. 2) Különösen ép, romlatlan állapotban marad, vagy folytatja tételét bizonyos ideig. Egy pár csizma egy évig tart neki. Köpenye tíz évig tartott. Már e világ nem tart sokáig. Eltart a föld, csak legyen mit ennünk. (Km.). A kötél huzósan tart. (Km.).
Nem csak hangra, hanem alapfogalomra is az átható tart igével annyiban egyezik, mennyiben mindegyik bizonyos állapotnak folytonos maradására, illetőleg létezésére vonatkozik, azon különbséggel, hogy az önhatólag vett tart azt jelenti, hogy valami bizonyos állapotban marad; ellenben az átható tart am. bizonyos állapotban maraszt. Egyébiránt gyökre és alaphangra egyeznek ezen önható ,tart' szóval a latin duro, a német dauern, a szláv terwá v. trwá stb. V. ö. TAR, elvont gyök. | |
* | |
| (tár-t) mn. tt. tárt-at. Ami tárva, nyitva áll. Tárt kapun, ajtón ki- s bejárni. Továbbá, egymástól szétálló. Tárt karokkal fogadni valakit. Néha am. tág, széles. Tárt út, tárt nyilás az erdőn. | |
* | |
| (tar-t-al-ék) fn. tt. tartalék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Támasz, gát, akadály, mely valamit az esés, rohanás ellen föntart. Víz tartalékja. (Szabó D.). 2) Akármely eszköz, mely valamit vagy valakit tartóztat, bizonyos helyen vagy irányban maraszt, pl. a kötőfék a lónak tartaléka. Minden tartalék nélkül rohanni. (Szabó D.). 3) Különösen erkölcsi akadály, mely valakit bizonyos cselekvéstől mintegy visszahúz, visszatart; máskép: tarts. Véleményét tartalék nélkül kimondani. 4) Valamely egészből oly rész, melyet a többivel jelenleg nem használunk, hanem félretéve más alkalomra, vagy időre s véletlen esélyekre tartjuk föl. Tartalékbor, tartalékgabona, tartaléksereg, tartaléktőke.
Ezen szóban az al-ék végzet összetett képzőnek tekinthető, s hasonlók hozzá: mártalék, toldalék, ázalék, főzelék, függelék stb. | |
* | |
| (tartalék-kötél) ösz. fn. Kötél, mely valamit tart, hogy bizonyos helyzetben, vagy irányban maradjon. | |
* | |
| (tartalék-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet valaki rendkivüli, vagy véletlen elékerülhető költségekre félre tesz. | |
* | |
| (tartalék-sereg) ösz. fn. Bizonyos czélra szánt hadtesthez tartozó számfeletti sereg, melyből a derékhadnak hiányait pótolják, vagy segédséget nyujtanak neki. | |
* | |
| (tartalék-tőke) ösz. fn. Tőkepénz, melynek kamatjait az illető tulajdonos el nem költi, hanem az anyapénzhez csatolja, vagy amelyet rendkivűli eshetőségek v. esélyekben a szükséges födözésre tartogat. | |
* | |
| (tar-t-al-om-as) mn. tt. tartalmas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Ami anyagilag sokat foglal magában, nagy öblü, terjedelmes, bő. Tartalmas hordó, fazék. 2) Aminek sok belső becse, szellemi vagy erkölcsi értéke van. Tartalmas beszéd, értekezés, könyv, nem üres, nem szószaporító. | |
* | |
| (tar-t-al-om-atlan) mn. tt. tartalmatlan-t, tb. ~ok. Aminek tartalma nincs, aminek belső becse vagy értéke hiányzik. | |
* | |
| (tar-t-al-om) fn. tt. tartalmat. 1) Ami bizonyos terime, vagy öböl határai között foglaltatik, pl. a hordónak tartalma a bele öntött bor, sör, pálinka stb. Továbbá azon térmennyiség vagy mérték, melyet bizonyos öböl teszen. E hordónak tartalma tíz akónyi. Átv. a beszédnek veleje, értelme, vagyis a benne foglalt eszmék öszvege. Mondd el a mai egyházi beszéd tartalmát. A könyvnek tartalmát megismertetni. | |
* | |
| (tar-t-ály) fn. tt. tartály-t, tb. ~ok. Hely, melyben valamit tartanak. | |
* | |
| (tar-t-am) fn. tt. tartam-ot, harm. szr. ~a. Időre vonatkozva am. tartóság, meddig valami tart. | |
* | |
| (tár-t-an) ih. Nyitva, nyitott állapotban. Tártan áll a kapu. | |
* | |
| erdélyi falu A. Fehér m.; helyr. Tartariá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tar-t-ás) fn. tt. tartás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Valaminek folytonos létezése, romlatlan állapotban maradása. Lásd: TART, önh. 2) Cselekvés, mely által valamit v. valakit tartunk, ez igének minden értelmében. V. ö. TART, áth. Öszvetéve: haragtartás, háztartás, lótartás, jóltartás, kitartás, megtartás, rátartás, rendtartás, szertartás, tanácstartás, szótartás, cselédtartás stb. | |
* | |
| (tár-t-ás-i) mn. tt. tartási-t, tb. ~ak. Tartásra vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó. Háztartási szabályok. Szótartási kötelesség. | |
* | |
| (tar-t-at-lan) mn. tt. tartatlan-t, tb. ~ok. Túl a Dunán, kivált Szalában mondják baromról, melyet nem tartottak, azaz nem tápláltak, hizlaltak, sovány, görhes. Értelemre nézve öszvefügg ezen kifejezésekkel: jól tartani, azaz, táplálni, és föltartani valakit, azaz fölnevelni, mi a székelyeknél divatos, valamint tartó ember-nek nevezik, kit ingyen kell tartani, azaz táplálni. | |
* | |
| (tar-t-ad-og-ál) m. tartdogált. l. TARTOGAT. Egyébiránt szabatosan véve azon különbség van köztök, hogy amaz inkább az önható tart (durat) igének gyakorlatosa, mint járdogál, mendegél, álldogál stb., emez pedig az átható tart-ból származik. | |
* | |
| (tar-t-ék-ony) mn. tt. tartekony-t v. ~at, tb. ~ak. Amit bizonyos ideig épen tartani lehet, ami hamar el nem romlik, el nem kopik, el nem mulik; máskép és szokottabban: tartós. Tartékony ruha, edény. | |
* | |
| (tar-t-ék-ony-ság) fn. tt. tartékonyság-ot, harm. szr. ~a. Tartós, hamar meg nem romló minősége valaminek. | |
* | |
| (tar-t-hat-[at]lan) mn. tt. tarthatatlan-t, tb. ~ok. Amit tartani nem lehet ez értelmü igének több jelentésében. Kézben tarthatatlan dolog. A ház, kert tarthatatlan. Azon állitás, vélemény tarthatatlan. | |
* | |
| (tar-t-hat-[at]lan-ság) fn. tt. tarthatatlanság-ot, harm. szr. ~a. Állapot vagy tulajdonság, midőn valamit tartani nem lehet. | |
* | |
| (tar-t-ó) mn. és fn. tt. tartó-t. 1) Folytonosan létező, el nem múló, épen maradó. Sokáig tartó meleg, hideg eső. Századokig tartó épület. Harminczévig tartó háboru. 2) Bizonyos irányban haladó. Nyugotról kelet felé tartó felhők. 3) Valamitől ovakodó, távolodó. Rablóktól tartó utasok. 4) Valamely helyzetben vagy irányban marasztaló, valamit leesni vagy távolodni nem engedő. Hidtartó oszlopok, czölöpök, lánczok. 5) Valamivel biró. Marhatartó, juhtartó, lótartó gazda. 6) A székelyeknél tartó ember, v. csak tartó, akit, semmit nem keresvén, táplálni kell. (Ferenczi János), t. i. szenvedőleg értve: aki tartatik. V. ö. TART, önh. és áth.
Használtatik önálló főnevül is, vagy valamely viszonyszóval öszvetéve. Gyertyatartó, ruhatartó, kincstartó, puskaportartó, ebtartó, helytartó, sótartó, számtartó, tömlöcztartó, tűtartó, zászlótartó stb., melyeket l. saját rovataik alatt. | |
* | |
| (tar-t-ó-od-oz-ik) l. TARTÓZIK. Eléfordúl Szabó Dávidnál. | |
* | |
| (tar-t-og-at) gyak. áth. m. tartogattam, ~tál, ~ott. Folytonosan vagy gyakran tart valamit, ez igének minden értelmében. V. ö. TART, áth. Különösen bizonyos jószágot elveszés, romlás ellen megőriz, vagy későbbi időkre megtakarít. Aranyait fürdői, uti költségekre tartogatja. | |
* | |
| (tar-t-og-at-ás) fn. tt. tartogatás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit tartogatunk. V. ö. TARTOGAT. | |
* | |
| (tartó-láncz) ösz. fn. Láncz, melylyel valamit megkötnek, hogy tovább ne mozduljon, vagy ne rohanjon; különösen melylyel kereket kötnek a lejtőkön. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Tartólcz-ra, ~on ~ról. | |
* | |
| (tar-t-o-mány) fn. tt. tartomány-t, tb. ~ok. Molnár A. szerint megfelel neki a latin regio, provincia, ditio, tractus. Ennélfogva jelenti valamely birodalomnak, vagy országnak egyes, nagyobb, s külön kormányzat, főhatóság alatt álló részét, területét, mely az egészhez, mint annak egyik alkatrésze, tartozik, vagyis inkább, melyet bizonyos fejedelem, vagy állam birtok gyanánt hatalmában tart, vagy melyet hódítás által birodalmához, országához csatolt. A tartomány nem külön, önálló, független állam, hanem alárendelt ország, vagy földterület, milyenek pl. Bosnyákország, Bolgárország a török birodalomban, az orosz birodalomhoz tartozó európai és ázsiai tartományok. | |
* | |
| (tartomány-fő v. ~főnök) ösz. fn. Lásd: TARTOMÁNYKORMÁNYZÓ. | |
* | |
| (tartomány-gyülés) ösz. fn. Valamely tartományban az arra jogosultak (rendek, képviselők) gyülekezete. | |
* | |
| (tar-t-o-mány-i) mn. tt. tartományi-t, tb. ~ak. Tartományra vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó, abból való stb. V. ö. TARTOMÁNY. | |
* | |
| (tar-t-o-mány-ka) kics. fn. tt. tartományká-t. Kis területü tartomány. | |
* | |
| (tartomány-kormányzó) ösz. fn. Főhivatalnok, ki valamely tartományt kormányzói czimmel és hatalommal igazgat; máskép: tartományfő, tartományfőnök. | |
* | |
| (tartomány-nagy) ösz. fn. Főúr, mint bizonyos tartomány főrendeinek egyike. V. ö. ORSZÁGNAGY. | |
* | |
| (tar-t-ó-os) mn. tt. tartós-t v. ~at, tb. ~ak. Állandóan létező; hamar el nem muló; nem romlékony. Tartós hideg, meleg esőzés. Tartós háboru, béke. Tartós szerszám, ruha. Tartós bor, gyümölcs. V. ö. TART, (3), önh. Átv. rátartós, ki fejét magasan hordozza, büszke. | |
* | |
| (tar-t-ó-os-an) ih. Állandóan, szünetlenül, sokáig azonegy állapotban maradva. V. ö. TARTÓS. | |
* | |
| (tar-t-ó-os-ság) fn. tt. tartósság-ot, harm. szr. ~a. Tartós tulajdonsága, vagy állapota valaminek; folytonos létezés; romlatlanság. V. ö. TARTÓS. | |
* | |
| puszta Nyitra m.; helyr. Tartószegh-re, ~en, ~ről. | |
* | |
| (tar-t-oz-and-ó) mn. tt. tartozandó-t. Ami bizonyos jognál, igénynél fogva, vagy kellék, járulék gyanánt valamihez való, vele járó, azt illető stb. Valamely mezei jószágot minden hozzá tartozandó épületekkel átvenni. Mesterséghez tartozandó eszközök. Elég, sőt helyesebb csak: tartozó. | |
* | |
| (tar-t-oz-and-ó-ság) fn. tt. tartozandóság-ot. l. TARTOZÉK. | |
* | |
| (tar-t-oz-ás) fn. tt. tartozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Erkölcsi kötelezésből származó állapot, midőn valamit tenni kötelesek vagyunk. Tartozásainkat híven, pontosan, lelkiesméretesen teljesítsük. 2) Mivel valakinek akár anyagilag, akár erkölcsileg adósak vagyunk. Tartozásunkat lefizetni. Három évi tartozását egyszerre fizette le. | |
* | |
| (tar-t-ó-oz-ás) fn. tt. tartózás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. TARTÓZKODÁS, 2); és V. ö. TARTÓZIK. | |
* | |
| (tar-t-oz-ás-i) mn. tt. tartozási-t, tb. ~ak. Tartozást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Tartozási jegyzék. | |
* | |
| (tar-t-oz-atlan) mn. tt. tartozatlan-t, tb. ~ok. 1) Amivel valaki nem tartozik. 2) Tartózkodás nélküli. V. ö. TARTOZATLANUL. | |
* | |
| (tar-t-ó-oz-atlan) mn. tt. tartózatlan-t, tb. ~ok. Tartózkodás nélküli; határozóként am. tartózkodás nélkül. | |
* | |
| (tar-t-oz-atlan-ul) ih. 1) A nélkül, hogy valaki tartoznék vagy tartozott volna. 2) A székelyeknél am. tartózkodás nélkül. Ha megharagítasz, tartozatlanul agyon ütlek. (Kríza J.). Ezen jelentésben helyesen: tartózatlanul. | |
* | |
| (tar-t-ó-oz-atlan-ul) ih. Tartózkodás nélkül. | |
* | |
| (tar-t-oz-ék) fn. tt. tartozék-ot, harm. szr. ~a. Ami kellék, vagy járulék gyanánt valamihez való. Valamely gyárt minden tartozékaival, ú. m. gépeivel, szerszámaival stb. együtt megvenni. | |
* | |
| (tar-t-oz-ik) k. m. tartoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. 1) Valamit cselekedni köteles. Az atya tartozik gyermekeit nevelni. Én nem tartozom rólad gondoskodni. Neked nem tartozom számot adni. 2) Valakinek adós valamivel. Péter ezer forinttal tartozik Pálnak. Sokkal tartozik a kalmárnak. Én senkinek se tartozom. Neked nagy hálával v. köszönettel tartozom. Kocsmáros mivel tartozom?
"Kocsmárosné már én többet nem iszom, Mert én kendnek igen sokkal tartozom." (Népdal). 3) Bizonyos viszonynál, öszveköttetésnél fogva valamihez való, kellő. Ezen kert a mi házunkhoz tartozik. Azon székek nem ezen pamlaghoz tartoznak. Ő nem tartozik közénk. 4) Bizonyos érdeknél vagy más viszonynál fogva valakit illet, midőn a viszonyszó ~ra, ~re ragot veszen föl. Ez nem tartozik rám, engem nem illet. Azzal törődjél, ami rád tartozik. Ezen igének minden jelentéseiben a megkötés, kötelezés alapfogalma rejlik, mennyiben aki tartozik, azt bizonyos ok erkölcsileg mintegy kötve tart. | |
* | |
| (tar-t-ó-oz-ik) k. m. tartóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. 1) Valamibe fogódzva, vagy neki támaszkodva tartja magát, hogy le ne essék, el ne dőljön stb. Kötélbe fogódzva tartózott, hogy a víz el ne sodorja. 2) Régiesen és tájdivatosan: valamitől ovakodik, s mintegy távol tartja magát. Ezen veszedelmes embertől tartóznod kell. Aki Istent szeme előtt nem viseli, az semmi gonosztól meg nem tartózik. (Pázmán Préd. 1068. l.). Mai nyelvszokás szerént általánosabban: tartózkodik, de amely még más jelentéssel is bir.
Egyébiránt ezen ,tartózik' szótól ered tartóztat. | |
* | |
| (tar-t-ó-oz-kod-ás) fn. tt. tartózkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Folytonos, vagy bizonyos ideig terjedő maradás valamely helyen, mely különben nem rendes lakásunk. Ha kiutazandol, tartózkodásod helyeit időnként add tudtomra. Nálunk tartózkodása alatt jól viseli magát. 2) Félelemből, bizalmatlanságból, vagy akármely más okból származó ovakodás. Az idegenek előtt tartózkodással beszélni, nyilatkozni. Ami szivén feküdt, tartózkodás nélkül kimondotta.
Az első pont alatti értelemben azon önható tart igének származéka, mely t. i. folytonos létezést jelent; a második pont alatt pedig az átható tart-ból ered, mintegy magát visszatartja. V. ö. TART, (1), áth. és (3), önható. | |
* | |
| (tar-t-ó-oz-kod-ás-i) mn. tt. tartózkodási-t, tb. ~ak. Tartózkodásra vonatkozó, azt illető. Tartózkodási hely. | |
* | |
| (tar-t-ó-oz-kod-ik) k. m. tartózkodtam, ~tál, ~ott. 1) Valamely helyen bizonyos ideig marad, mulat, lakik, időt tölt. Az utas némely városokban sokáig, némelyekben rövidebb ideig tartózkodik. 2) Valamibe fogódzkodik, hogy le ne essék, el ne dőljön. Erősen tartózkodott, még is levetette a szilaj ló. 3) Valamitől ovakodik, visszahuzódik. Ezen gyanus embertől nem árt tartózkodnod. Néha am. átall, nem mer, fél, restel. Tartózkodik beszélni. V. ö. TARTÓZKODÁS. | |
* | |
| (tar-t-ó-oz-kod-ó) mn. tt. tartózkodó-t. 1) Valamely helyen hosszabb, rövidebb ideig maradó, ideiglenes lakó. Erdőkben tartózkodó szökevények. 2) Valamibe fogódzó, kapaszkodó. 3) Valamitől ovakodó; magát átalló. Tartózkodó magaviselet. | |
* | |
| (tar-t-oz-mány) fn. tt. tartozmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. TARTOZÉK. | |
* | |
| (tar-t-oz-ó) mn. tt. tartozó-t. 1) Aminek meg kell lenni, amit teljesíteni kell. Tartozó kötelesség. Urának szótfogadni tartozó szolga. 2) Valakinek adós. 3) Bizonyos viszonynál fogva valamihez való, kellő. Határunkhoz tartozó erdő. Gazdasághoz tartozó eszközök. V. ö. TARTOZIK. | |
* | |
| (tar-t-ó-oz-tat) mivelt. m. tartóztattam, ~tál, ~ott, par. tartóztass. 1) Valakit maradásra késztet, sürget, kényszerít, vagyis eszközli, hogy valahol tovább tartózzék; el nem bocsát, késleltet. Tartóztatni a vendégeket. Föltartóztat, letartóztatni valakit. 2) Valamiben akadályoz. Munkájában tartóztat valakit. Utunkban ne tartóztassatok. 3) Viszszaható névmással am. magát bizonyos vágynak, kivánságnak teljesitésétől visszatartja. Bortól, haragtól, bujavágytól tartóztatja magát. Böjtben bizonyos ételektől megtartóztatni magát. Tartóztasd magadat, azaz, mérsékeld. | |
* | |
| (tar-t-ó-oz-tat-ás) fn. tt. tartóztatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által másokat bizonyos helyen maradni késztetünk, vagy valamiben akadályozunk, késleltetünk. 2) Minmagunk mérséklése. V. ö. TARTÓZTAT. | |
* | |
| (tar-t-oz-vány) fn. tt. tartozvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ami törvényesen, vagy kiegészítő rész vagy akármily kellék gyanánt valamihez tartozik, ahhoz való; máskép: tartozék. (Appertinentia). | |
* | |
| (tart-os) fn. tt. tarts-ot, harm. szr. ~a. 1) Eszköz, vagy gátféle ellenzék, mely valamely mozgásban levő, vagy mozgékony testet az eséstől, rohanástól visszatart, milyen a kerékkötő láncz, vagy alabor, a gyeplő stb. 3) Lejtős út, magasabb part, melyen a szekeret, kocsit, illetőleg a vonó barmot tartani kell. 3) Átv. a szabad akaratnak megkötése, midőn bizonyos okból valamit tenni vagy mondani tartózkodunk, vonakodunk, vagy mérsékeljük magunkat. Véleményét tarts nélkül kimondani. Néha a franczia gęne (zsenirozás) felel meg neki.
Mint ezen értelmezésből látszik, a tarts szó tart (servat, haltet) igének származéka. De képzése módját kétfélekép elemezhetni, t. i. vagy úgy alakult, mint a rikkant, bánt, felejt igékből rikkants, bánts (nebánts virág), felejts (nefelejts); tehát tart, tarts, nem pedig cs-vel tarcs; vagy oly képzésü, mint vakarcs, habarcs, tekercs, melyek elemezve vakaros (mint az Őrségben nevezik) habaros, tekeres, s hasonlók hozzájok piritos, takaros, magasztos, amazokból t. i. öszverántás által lett eleinte vakars, habars, tekers, utóbb az s-nek rokon cs-re változtával vakarcs, habarcs, tekercs, és így a tart-ból lett volna tartos, tarts. Ez elemzések közől akármelyik volna helyes, a fenn említett szót nem cs-vel, hanem ts-vel kellene irnunk. | |
* | |
| (tar-t-vány) fn. tt. tartvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A gyógyszerészeknél, különféle füvek, növényi szerek, melyeket akár kiszáritott, akár forrázott, befőzött stb. állapotban jövő használatra eltesznek, fentartanak. (Conserve). | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Tartzá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tar-úl) önh. m. tarúl-t. Tarrá leszen. Aratáskor tarúlnak a szántóföldek. V. ö. TAR, mn. | |
* | |
| (tár-úl) önh. m. tárúl-t. Tárrá leszen, azaz, kinyílik, illetőleg szétterjed. Tárúl a kapu, ajtó. Üdvözlő karjai felém tárultak. l. TÁR, (2). | |
* | |
| (tár-va) ih. Tárt állapotban, kinyitva. Tárva hagyott ajtó, kapu. Tárva nyitva ajtó, ablak. Átv. szemek elé terjesztve, mindenki által láthatólag, éldelhetőleg. | |
* | |
| (tar-varju) ösz. fn. A Tájszótár szerént nagy fajta varju; így nevezve talán tar, azaz kopasz minőségétől. | |
* | |
| (tár-vinnye) ösz. fn. Tábori vinnye, vagyis kovácsműhely, melynek szerszámait társzekéren szállítják helyről helyre. | |
* | |
| Nyitra vidékén am. tartozik. Ő nekem tíz forinttal tarzik. | |
* | |
| l. TASS. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Tasádfő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. tasak-ot. Némely Dunán tuli vidékeken am. táska, bőrerszény. | |
* | |
| fn. tt. táskát. 1) Mindenféle tarisznya, vagy ehhez hasonló kisebb nagyobb tárcza, melyben a kirándulók, vagy utasok holmit magukkal visznek. Bőrtáska, uti táska, vadásztáska, koldústáska, pénztáska, lovagtáska, levéltáska. Két táskára szegődött, (km.), azaz, koldusbotra jutott; máskép: általvetőre szorult. 2) Tokféle takaró. Hajtáska, melybe a befont hajat teszik. Tolltáska. 3) Öszvehajtogatott tésztalevelekből álló ételnem, melyet valamivel megtöltenek. Turós, darás, lekváros táska. 4) A növénytanban a becző terméshez hasonló alkatu magrejtő, csakhogy a hossza a szélességével egyenlő, mint a négy főbb hímesek seregében számos növénynem. Képes és tréfás kifejezéssel: álomtáska, igen aluszékony, ki mintegy álommal van megtöltve, máskép: álomszuszék, álomtarisznya. Néhutt: tasak.
Külsejére idegen eredetű szó, t. i. németül Tasche, olaszul tasca, svédül taska stb. Azonban ha azt veszszük, hogy az r az s előtt igen gyakran hasonúl, vagy egészen ki is esik, pl. maga a tarsoly szó a régieknél s mai tájejtés szerént is tassoly, tasoly; akkor táska a legtermészetesben és egyszerűbben lehet am. táraska, a székelyeknél tariskó. V. ö. TARSOLY. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Táská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (táska-rag) ösz. fn. Gönczy Pálnál a négy főbb porodások (négy főbb hímesek) seregébe és táskások rendébe tartozó növénynem; szárnytalan táskája vesealaku, vagy két göcsü, lapított, szélesebb, mint hosszabb, hálózatosan ránczos, kopasz. (Senebiera). Diószegi-Fazekasnál csak mint a torma egyik faja jön elé pikkelyes torma (cochlearia coronopus) név alatt, mely Gönczy Pálnál: pikkelyes táskarag (senebiera coronopus). | |
* | |
| (táska-zár) ösz. fn. Gönczy Pálnál a négy főbb porodások (négy főbb hímesek) seregébe és táskások rendébe tartozó növénynem; táskája tojásdad vagy körkörös gömbded, tetejét bibeszára hegyezi ki; két rekesze egymás mellett áll, s mindenikben egy-egy mag van; bokrétája fejér. (Euclidium). Faja: madárorru táskazár (eucl. syriacum), mely Diószegi-Fazekasnál csak mint a szümcső (bunias) faja jön elé: madárorru szümcső. | |
* | |
| puszta Heves m.; helyr. Taskony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. taslit. A Tájszótár szerént kéregető diák inasa; alkalmasint a német ,Tasche' szótól. | |
* | |
| mváros Közép Szolnok m.; helyr. Tasnád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Tasoká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Tasolyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Pest, puszta Heves m.; helyr. Tass-ra, ~on ~ról. | |
* | |
| tájdivatosan am. társ; l. ezt. | |
* | |
| l. TASÁDFŐ. | |
* | |
| tájdivatos ,tarsoly' helyett. Lásd: TARSOLY. "Mikor ersztettelek tütöket zsáknálkül és tassolynálkül és saruknálkül." (Tatrosi v. Müncheni cod. Lukács. XXII.). | |
* | |
| l. TOSZ. | |
* | |
| (tasz-a) fn. tt. taszát. A Jóreményfok körül és Éjszak-Amerikában lakó tengeri halnem, melynek teste mint a süldisznóé, mozgatható tövisekkel van rakva. (Diodon). Magyar nevét azon tasz gyöktől kapta, melyből taszít, taszigál származtak. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Taszár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tasz-ig-ál) gyak. áth. m. taszigál-t. Gyakran, ismételve, s apróbb lökésekkel taszít, nyomkod, ideoda mozgat. Könyökkel taszigálni valakit. A sürü tömegben mozgó nép taszigálja egymást. Kitaszigálni, eltaszigálni, betaszigálni valakit. Megtaszigálták őt a vásárban. Kadarka ne taszigálj! részegen tántorgó emberek közmondata.
Gyöke tasz v. tosz, honnan máskép: toszigál. A középképző ig, a gyakorlatos og-nak (taszogál) kicsinyítője, mint a hajigál, álldigál, gurigál igékben. V. ö. TUSZKOL. | |
* | |
| (tasz-ig-ál-ás) fn. tt. taszigálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, ismételt, kicsinyes taszitás, ideoda tolás. l. TASZIGÁL. | |
* | |
| (tasz-ig-ál-kod-ás) fn. tt. taszigálkodás-t, tb. ~ok. Valaki által kezdett, s mástól viszonozott taszigálás; tolakodás. V. ö. TASZIGÁLKODIK. | |
* | |
| (tasz-ig-ál-kod-ik) k. m. taszigálkod-tam, ~tál, ~ott. Egymást taszigálva tolakodik. A pajkos fiúk taszigálkodnak. Ésau Jákobbal még az anyja méhében is taszigálkodott. (Káldi Innep. Préd. 206. l.). | |
* | |
| l. TASZIGÁLKODÁS; TASZIGÁLKODIK. | |
* | |
| lásd: TASZÍT; TASZÍTÁS; TASZÍTAT. Egyébiránt szabatosan véve azon különbség van köztök, hogy az első rendbeliek az illető cselekvésnek némileg kisebb fokát vagy finomabb módját látszanak jelenteni, legalább ilyféle jelentés lappang a szintén illetésre vonatkozó nyomint, érint, legyint, emelint igékben. | |
* | |
| (tasz-ít) áth. m. taszít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Lökés, döfés, vagy nyomás által nyugvó helyéből kimozdít valamit. Változattal: toszít. Falhoz, odább, jobbra, balra, hanyatt taszítani valamit v. valakit. Betaszítani a kihúzott fiókot. Eltaszítani az utjában álló gyereket. Kitaszították őt a szobából. Letaszították őt az állásról. Majd ide, majd oda taszítják. Ahova taszítják, ott marad. Isten taszította ember, együgyű, hüle, mamlasz. A baktól őrízkedjél, mert seggre taszít. (Km.). Rokon hozzá: tol, azon különbséggel, hogy taszít egyes, tol folytonos távolító nyomásra vonatkozik. Gyöke tasz v. tosz átható ige, s azon ít képzőjü igék sorába tartozik, melyek egyszerű cselekvőkből származtak, mint: mer-ít, von-ít, nyom-ít, vet-ít, vakar-ít, kapar-ít, csavar-it, sodor-ít, peder-ít, teker-ít, melyek közől némelyek n közbevetett hangot vesznek föl: nyomint, vakarint, csavarint, taszint. | |
* | |
| (tasz-ít-ás) fn. tt. taszítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit v. valamit nyugvó helyéről tovább lökünk, döfünk, vagy nyomunk. Egy taszításra lebukott. | |
* | |
| (tasz-ít-at) fn. tt. taszítat-ot, harm. szr. ~a. Taszítás elvont értelemben véve, mint, ütés ütet, járás járat, menés menet stb. | |
* | |
| (tasz-ít-ott) mn. tt. taszított-at. Általán, amit taszítás által tovább nyomtak. Különösen átv. ért. taszított eszű, am. féleszű, bolondos, hóbortos, kinek esze mintegy kiment a helyéből. Némely tájszokás szerint így nevezik a metélt tésztát, talán azért, hogy midőn metélik, közbeközbe odább taszítják a deszkán. | |
* | |
| l. TOSZONKOS. | |
* | |
| fn. tt. tat-ot, harm. szr. ~ja. 1) Hajó, dereglye, sajka, csónak fara, hátulja, hátulsó része, mely régibb hajóknál laposan, újabbaknál gömbölydeden végződik. Kormányosnak tat a helye. (Km.). Minthogy a tat a hajónak magasabb része, valószinű, hogy egy eredetü a magas hangú tet gyökkel, melyből tető származott. Szélesb ért. foglaló keresztdeszka a csónakon, mely ülésre szolgál. 2) A Balaton mellékén, valaminek széle, pártázata, pl. kályha, kemencze, ágy tatja. | |
* | |
| l. TAT ÚGY. | |
* | |
| ~TET, igeképző, mely 1) alkot némely nevekből átható igéket, pl. kény-tet, bün-tet, kész-tet, erő-tet; 2) számos átható igékből rendszerént tétetőket vagy miveltetőket, pl. arat-tat, ár-ul-tat, üt-tet, lát-tat, helyhez-tet, bocsát-tat stb. 3) önható és közép igékből áthatókat, pl. fut-tat, ül-tet, szok-tat, szök-tet, pattog-tat, csepeg-tet, jut-tat, tün-tet, változ-tat, szün-tet, kopog-tat, rezeg-tet; 4) némely elvont vagy avult gyökökből áthatókat, pl. ig-tat, fek-tet, nyug-tat, al-tat. (A g a kemény t előtt a kiejtésben mindenütt hasonúl, vagyis úgy hallatszik mintha szintén kemény k volna, ilyenek a föntebbiekben: kopogtat a kiejtésben: kopoktat, rezegtet a kiejtésben: rezektet, hasonlók: igtat, csepegtet, nyugtat). Megjegyzendő, hogy az áthatókból lett miveltetők mindenütt külszenvedők is, t. i. ikes ragozással, pl. árultat-ik, üttet-ik, bocsáttat-ik stb. (Így az egyszerü t-vel alakult miveltetők is, pl. adat-ik, küldet-ik). Némelyek jobbhangzás (a sok t elkerülése) végett a közép igékből származott áthatókat is újabb szenvedő (tat, tet) képző nélkül használják, pl. változtat-ik e helyett: változ-tat-tat-ik, így: szüntet-ik. Jeles példát találunk erre a Müncheni codexben: "Mikor eltávoztatandom (e helyett: eltávoztattatandom - cum amotus fuero) a folnagyságtól, fogadjanak engemet ő házokba." (Lukács. XVI). | |
* | |
| összevont mn. a szokottabb tátott v. táté helyett, és ennek értelmében. Tát szájjal kiáltják. (Monoszlai. Hit oltalm. 433. l.). Lehet összetett szóban ennek első alkatrésze maga a tát törzs, pl. tátszáj (mint ,fogház'). Ugyan ezen szó teszi a tátkanaf első részét is. | |
* | |
| (ta-at v. tá-t) áth. m. tát-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Általában mondjuk szájról, midőn azt valaki vagy más valamely állat igen fölnyitja, s nagy üreget képez. Tátsd föl a szádat, hadd lássam melyik fogad rosz. Úgy föltátotta a száját, mintha el akart volna nyelni. Tátsd föl a szádat, hogy értsük mit beszélsz. Különösen gúnyosan szólva mondjuk bámuló ostoba emberről. Mindenre eltátja a száját, mindent bámul. Mit tátod itt a szádat? mit bámulsz. Ezen értelemmel függenek öszve a hasonló gyökhangú s ostobaságra, s bámulásra vonatkozó gúnyszók tájbász, tabértos, tácsó, tandi, tatri. Rokonok hozzá ám, ámul, ámmog, ámolyog, ánkucza, bá, bámé, bámész, banga, málészáju, mamlasz stb., melyekben általán a nyitott szájjal ejtett a v. á az alaphang. Jakut nyelven at. Ide tartoznak a szintén szájnyilással járó ásít és mámor. Mondják ajtóról is: tátva nyitva van az ajtó. (Szabó D.). | |
* | |
| fn. tt. tatát. Gyermeknyelven am. atya, apa. Édes tatám. Eredeti törzse: ata, melyből a gyök mássalhangzójának előtételével lett tata, mint, apa papa, anya nyanya mama, aba törökül: baba. IV-dik Béla királynak 1263-diki oklevelében olvassuk: "Et in signum hujus rei et facti praefatus rex, S. Stephanus, dictam villam ob reverentiam et memoriam dicti comitis Deodati, et testamenti facti per ipsum, Tatam nominavit, quod pater spiritualis interpretatur vulgariter. (Fejér. Codex diplomaticus. Tomus IV. volumen III. 105. lapon). Ugyanezt bizonyítja az "Agendarius anni 1583" czimű könyv 52. lapja: "Tatája, azaz keresztapja vagy anyja legyen mindennek aki oda járul" (t. i. a bérmálás szentségéhez). Szanszkritul is tata (Vater. Vertrauliche Benennung. Böthlingk), mely a latinban szintén eléjön; görögül: tata, tetta. Finn nyelven: taata, taato am. atya (többnyire csak megszólitásra használt szó), észt nyelven: taat, lív nyelven tât, tâti- (Budenz J.). | |
* | |
| mváros Komárom m. KIS~, falu Sopron, puszta Esztergam m.; helyr. a Tata városa- és vidékebeliek szokása szerint: Tatá-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Bács m.; helyr. Tataházá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mn. tt. tatalót. A székelyeknél Kríza J. szerént am. teljesen ügyefogyott. Egynek, vagy legalább egy eredetünek látszik tatar szóval; talán am. tataró v. tatarú, Kemenesalon: tatri (= tatari). | |
* | |
| mn. tt. tatar-t, tb. ~ok. A székelyeknél Incze József és Ferenczi János szerént am. rosz, rongyos, hitvány, alávaló. Tatai szerszám, eszköz, ruha, viselet. Tatar ember, hitvány, rongyos, kinek se esze, se külseje, se jó öltözete nincs; székelyesen szólva: tikombakom, torongy, tatarbatar ember, néhutt: koczipor, rongyember. Jelent még mindenből összetűzött-fűzöttet (Ferenczi J.), toldott-foldottat (Túry lgnácz); továbbá Kríza J. szerént: akinek kezén minden elromlik; vagy aki ferde bánásu, rosz erkölcsü; honnét tatarozni valamit, am. toldozni foltozni. Hasonhangzásu és értelmü Kemenesali tájszólással: tatri (= tatari); s a székelyeknél még tataló is. Rokon hozzá a Dunán túl divatozó taráta, melyet rongyos, puszta, fosztor, elhagyott házról mondanak és a tájdivatos torongy; minélfogva úgy látszik, mintha a tatar szó utóbbi hangjaiban helycsere történt volna és eredetileg talán tarat vala, tehát egy eredetü a tarol, tarló szókkal. Egyébiránt mandsu nyelven hangokban egyezik tatara-me igeszó, mely am. szétvágni, széttörni (in Stücke hacken oder brechen. Gabelentz). | |
* | |
| fn. és mn. tt. tatár-t, tb. ~ok. Ingadozó jelentésü népnevezet, melyet a keleti és nyugoti történetirók és ethnographok most szűkebb majd tágabb értelemben használnak; amely név illetőleg népség pedig bennünket sokkal közelebb érdekel, mint többnyire vélik, ha tudni fogjuk, hogy e név a régi korban a görög skütha névvel azonos, hogy a sínai annalisok a húnok bírták ázsiai fennsíkságot tatárságnak is hívják, s a sínaiak ma is a mongolokat, mandsukat és rokon népeket általában tatároknak nevezik stb. stb. Ezért jónak láttuk Adelung Mithridatese, továbbá Castrén (Ethnographische Vorlesungen über die altaischen Völker. Petersburg 1857.), az Allgemeine Deutsche Real-Encyclopädie (1868.) és Müller Miksa (Vorlesungen über die Wissenschaft der Sprache) után itt egy rövid ismertetést adni. Adelung mondja: "Azon nagy nép, melyet mi törököknek vagy tatároknak hívunk, Mózesnél és az araboknál, legalább annak délibb része Magog néven neveztetett. A görögök őket a skűtha (scytha, magyaros kiejtéssel szittya) név alatt értették. Nagy sokasága, állhatlansága, és vad hősiessége által bizonyára már a legrégibb időben nagy változásokat okozott. A közép korban az V-ik század óta a bolgárok, khazarok, úzok, besenyők (pecsenegek) stb. neve alatt háborgatta e nép mind Ázsiát mind keleti Európát. Tatár név alatt egy része csak Batunak Magyarországba betörése után lőn ismeretes. Az arabok és persák kevéssé ismerik e nevet. Azonban Abulgházi írja, hogy egy csapatjok már az előtt is viselte e nevet. Valószinűleg a sínaiaktól származik e név, kik nomád szomszédait Tata v. Ta-dze néven nevezik. S innen van, hogy régente e névnek ép oly terjedelmet tulajdonítottak, mint a görögök a skütha névnek (így Müller M. is), és minden harczias és rabló természetü nomádokat közép Ázsiában a keleti tengertől a kaspi tengerig, következőleg a mandsukat és mongolokat is tatár néven nevezték s egész nagy földterületöket Nagy tatárság-nak hívták" stb. Lássuk részletesebben a fönt említett újabb műveket, melyek kiválólag nyelvtörténeti tekintetben érdekesek. "Eredetileg mongol néptörzset jelentvén és e névvel néprajzi tekintetben azonos levén, a mongoloknak hóditásai folytán a XIII. században a tatár név gyűnév lett, melylyel (épen úgy mint a frankok neve Nagy Károly és a frankok uralma után a nyugot-európai népek általános jelölésére szolgált) nemcsak a tulajdonképeni tatárokat vagy mongolokat, hanem a hatalmok alatt állott rokon és hasonló népeket is jelezték. (Csakhogy Európában szójátékból a régiek ,Tartarus' [= alvilág] szava után őket tartárok-nak vagyis alvilágiaknak, alvilágból jötteknek nevezték el. De Magyarországon tisztán megmaradt a ,tatár' név). Innen történt, hogy főleg testi alkat tekintetében ugyan különböző, de nyelvre nézve bensőleg rokon három nép: a mongolok, tungúzok és turkok, a tatárok neve alatt értve, azok történetében a tatárok története is bennfoglaltatik. Mai korban a tatár név kettős vonatkozásban használtatik: egyszer a felső ázsiai (altaji) népség- és nyelvtörzs jelölésére, aztán különösen mint egyes meghatározott népségek nevezete. A tatár vagy altai nyelvtörzs, máskép uralaltaji, ugor-tatár (Müllernél is), vagy (északi) turáni a ragozó nyelvekhez számittatik. Őshazájául az Altai hegység tájékán létező fennsikságot gyanitják. E nyelv birodalma, az indógermán által többképen megszakasztva, a japáni tengertől egész Bécsig (értve a magyarokat) és Chistianiáig (értve a finneket, lappokat), és az északi jeges tengertől Tibetig s a kisázsiai tengerpartig terjed. Az ehhez tartozó nyelvek között, melyek egymás között nincsenek oly közel rokonságban mint az indo-európaiak, a legkeletibb (ú. m. a mandsu) a legcsekélyebb (szerintünk helyesebben: legegyszerűbb; lásd: SZEMÉLYNÉVMÁS), ellenben a legnyugotibb (a finn) legmagasabb (helyesebben: legbonyolultabb) nyelvtani képzettséget mutat. Mindazáltal a nyelvtani szerkezetbe mélyen bevágó tetemes különbségek mellett bírnak a tatár (v. altaji)-nyelvek több igen jellemző közös sajátsággal. Mással- és önhangzók a szótagban egyaránt jogosulvák, ezért azonegy szótagban több mássalhangzó (t. i. a szótag elején) elé nem fordulhat. Az önhangzók között a harmonia (hangegyezmény) törvénye uralkodik, minélfogva e nyelvek kemény (mély) és lágy (magas) önhangzókat ugyanazon szóban nem tűrnek. A szórészecskéknek (- particuláknak, melyek alatt főleg a kötszók értetnek -) szegénységét (mit a magyarról nem lehet mondani) pótolja a származéki alakok (ragok és képzők) gazdagsága, és a körmondatok alakitásában ismétlődnek a szóképzés törvényei, úgy hogy a mondatok nem fűződnek egymásba mint az indogermán nyelvekben, hanem mindenik mondat mintegy ragasztékként viszonyúl a másikhoz. A tatártörzs két fő csoportra ágazik. Az első tartalmazza a szűkebb értelemben vett tatár nyelveket. Ide tartozik 1) a tungúzi, melyet beszélnek az orosz birodalombeli tungúzok Jeniseitől az Okhoczki tengerig, és az irodalmi nyelvre emelkedett mandsu, a mandsuknál vagyis a sínai birodalombeli tungúzoknál. 2) A mongol, mely háromfelé oszlik, a) keleti mongol ágra (Mongolhonban a nép őstelepén), b) nyugoti vagy kalmuk ágra (a nyugoti felső Ázsia téres pusztáin és a Volga alsó mellékén), c) északi v. burät Kowalewszkinél: burjat ágra (a Baikal tótól délre fekvő hegyes vidéken). 3) A török az adriai tengertől a Lena-torkolaton túlig; legtisztábban tünik elé az uiguroknál; leginkább persa, arab és európai befolyásoknál fogva vegyesen az ozmánoknál Konstántinápolyban; és három nagy csoportra válik, melyek ismét mintegy húsz szójárást (pl. uigur, komán, üzbek, turkomak, kirgíz, baskír, krimm, nogai stb.) foglalnak magokban. Ide csatlakoznak az északkeleten elszórt jakutok a Lénánál. A tatár nyelvek másik főcsoportját teszik a finn nyelvek, csúd, ugor, urali nyelvek neve alatt is együvé sorolva. Itt öt csoportot különböztetnek meg: 1) a samojéd csoportot a Pecsora, Ob, és Jeniszei torkolatainál, a közép Obnál és felső Jeniszeinél is; ez leginkább látszik eltérni a finn jellemtől; 2) az ugor csoportot az osztyákok, vogulok és magyarok nyelvével; 3) a bulgár csoportot, melyhez a cseremďszek és mordvinek tartoznak; azonban a csuvasok a tatár nyelvre mentek által; 4) a permi csoportot, mely a permi, szurjän és votják népeket foglalja magában; 5) a szűkebb értelemben vett finn csoportot a finn vagy szuómi (szuomalainen), észt, lív, lapp és vót népek nyelvével. Jelentékeny saját irodalmat csak a finn fejtett ki; egyébiránt csak a nyugoteurópai befolyások alatt álló magyarok és moszlem oszmánok állítottak elé valóságos irodalmat. Kevésbé jelentős a buddhismus által támadt irodalmuk a mandsuk, mongolok és kalmukoknak, valamint a keleti törököknek és tatároknak az arab és persa példaképek után származott irodalma is. Mind ezen népcsaládok, bármennyire különbözzenek is fajban, vallásban és szokásokban, mégis a nyelven kivül közös léttel bírnak történelmi fejlődésökben, eseményeikben s nagy részt többé kevésbé nomád életmódjokban is, úgy hogy a tatár nevezetnek rájok alkalmazása elegendő alappal bír. A tatár nép- és nyelvtörzshöz tartozó öszves egyének száma 34 milliomra tétetik. - Különös értelemben véve több egyes népséget hivnak e néven, melyek minthogy testalkatukra nézve többé-kevésbé a mongol fajhoz, nyelvöknél fogva pedig a török népcsaládhoz tartoznak, alkalmasint a mongoloknak a török népségekkel nagyobb vagy kisebb vegyüléséből, az elsőbbek uralma idejében keletkeztek, s akiket ez okból turk-tatár népségeknek hívnak. Ezek a déli Oroszorságban és a Kaukáznál honoló tatárok, nogai, kumück stb. nevek alatt; a volgai tatárok, több kisebb törzsek az alsó Volgánál és Uralnál, lakhelyeiktől vett több külön neveikkel mint kaukázi, úzi tatárok stb.; a turktatárok az Ural, Tom, Ischim és Tobolnál, hasonlókép nagy részben lakhelyeiktől vett különféle törzsnevezeteikkel, kik között a baskírok az alsó Volgánál, az Uralon, és Kámánál, és a karakalpagok az Aral tó közelében legismertebbek a kirgízek; a sibériai-turktatárok a közép Irtis és a felső Angara alsó folyása között, török-mongol elemekkel vegyes szójárásokkal és mongol testalkattal."
Csodálatos, hogy némely hazai tudósaink ezekre s általán a legelső külföldi tudósok, mint Rotteck, Weber munkáira azt szokták mondani, hogy ezek nem kútfőnyomozók. Hisz az Istenért, ezek sem szoptak semmit az újjokból. És ami különösen az ezen néptörzs régi történelmére vonatkozik, ebben a külföldi tudós világ jobbára a mult században élt Deguignes franczia kitünő iró munkáját követi, aki épen ezen történelem nagy részét sínai forrásokból merítette, s munkája czíme: "Histoire Generale des Huns, des Turcs, des Mogols et des autres Tartares occidentaux"; s ime itt is látjuk, hogy ,tatár' az általános neve a húnok, turkok és mongoloknak. A ,tatár' név e törzsnek saját régi történetirója - Abulghazi-Behader - után már a mesés vagy hagyományos korban eléjön, mint Alyndsa khán fiának és Mogul nevü testvérének a neve. A sínaiaknál, mint föntebb érintők, Tata v. Tadze - Schott Vilmos átirása szerént - T'ă-tsče néven jön elé e nép, s ami különös figyelmet érdemel, ugyanazon irásjegy (melynek egyik alkatrésze a kéz jegye) így is ejtetik: t'ă és azt jelenti: verberare, castigare, tehát ha szabad ezekből okoskodni, e névvel a sínaiak úgy látszik, verekedő, azaz harczias népet jeleznek. A mongol nyelvben is eléfordul e szó mint népség nevezete, és tata-khu am. húz-ni, von-ni, vonszol-ni. A ,tatár' nevet (különös jelentésében) a magyar történelem fölötte gyászos emlékezetben tartja fenn. Ugyanis tudjuk, hogy a XIII. században IV. Béla uralkodása alatt a tatárok Batu khán által vezérelve az országba törtek, és alkalmas vezér hiányában a roszul rendezett, és fegyelmetlen magyar hadsereget szétverték, az egész országot a Dunáig eláraszták, a népnek mindenét elrablák vagy elpusztiták, őt magát lemészárlák. Ezen tatárpusztitásnak Pestre vonatkozó egyik iszonyatos jelenetét Horvát Mihály koszorus irónk után röviden ide igtatjuk: "A mohii ütközet után egy csapat tatár, futamlókat űzve, gyilkolva, pár nap alatt Pestre érkezett.... A polgárok egy része bízva számukban, mely a minden felől e városba futott vidéki nép által mintegy százezerre növekedett, védelemre készült, az árkokat s falakat, mint hamarjában lehetett, javítani kezdték. De alig haladtak valamenynyire e munkában, már is városuk alatt termett egy nagy tatársereg s azt haladék nélkül körültáborolta. Nehány napig, daczára a városba eregetett nyilzápornak, sikerült is a bennlevőknek visszaverni az ellenséget; de ez végre mégis betört s iszonyu mészárlást vitt végbe az ellentállás miatt felfokozott dühében. A lakosok egy része, mintegy tízezeren, a domokosok templomába s klastromába menekült; de az épületek rájok gyujtatván, mind bennégtek. A spalatói főesperes százezerre teszi e városban fegyver, tűz s víz által elveszettek számát. A nép lemészároltatván, a város kifosztatott s felgyujtatott." E szerencsétlen korszakból a ,tatár' név igen szomoru emlékezetben él a magyar nép között. Innen e mondatok: Kutyafejű tatár. Tatár fajta, am. kegyetlen. Nem hajt a tatár, nem vagyunk a legvégső kényszerüségben. Hordjon v. vigyen el a tatár! Tatár étel (azaz korbács, mennyiben ez kolbászhoz hasonló), török táncz (mennyiben talpon forog a táncz, a török pedig talpveréssel büntet), magyar adta (azaz szitok, káromlás), ördög láncz (azaz rabbilincs. Ezen négyet összehozva átokként mondja a magyar. Erdélyi J.). Mi a tatár! Hogy a tatárba ne! az átkozó, szidó, vagy bámuló mondatokban az ördög vagy manó helyett gyakran használtatik. - Melléknévként, mint általán a nemzetek nevei, jelent olyast, mi a tatár népre vonatkozik, azt illeti, attól ered, annak tulajdona stb. Tatár pusztitás. Tatár ló, korbács, köpönyeg, tatár buza. A Tatár előnevű helységek valószinűleg az itt megtelepedett tatárokról neveztettek el. | |
* | |
| ikerített mn. Lásd: TATAR alatt. | |
* | |
| (tatar-bér) ösz. fn. Bér, melyet valaminek tatarozásaért, azaz, foltozásaért, kijavításaért fizetnek. | |
* | |
| (tat-árbocz) ösz. fn. Árbocz, mely a hajónak tatján, azaz farán áll. | |
* | |
| ösz. fn. l. TATÁRKA. | |
* | |
| l. TATARBÉR. | |
* | |
| (tatár-dúlás) Lásd: TATÁRJÁRÁS. | |
* | |
| (tatár-eper vagy ~eperj) ösz. fn. Népies neve a mángoltok neméből való növényfajnak; leveles virággombjai szerteszét állanak az ág oldalain; levelei háromszegűk, fogasak; növénytani néven: vesszős mángolt. (Blitum virgatum). | |
* | |
| faluk Bihar és Szatmár m.; helyr. falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tatár-futás) ösz. fn. l. TATÁRJÁRÁS. | |
* | |
| (tatár-járás) ösz. fn. A Magyarország történetében gyászos emlékezetű pusztítás, melyet a tatárok IV-dik Béla király idejében tettek. Nagy a hire, mint a tatárjárásnak. (Km.). V. ö. TATÁR. | |
* | |
| (tatár-ka) fn. tt. tatárká-t. 1) A székelyeknél am. köles, növénytani néven: kölesmuhar (panicum miliacium). l. KÖLES. 2) Magyarország felső vidékein, nevezetesen Gömörben, Tornában stb. ugyanazon növény, mely túl a Dunán hajdina, másutt haricska vagy pohánka, növénytanilag pohánka czikkszár név alatt ismeretes. l. HAJDINA v. POHÁNKA. A tatárka nevezet talán a tatár néptől származott, mintha azok földéről került volna hozzánk, s hihetőleg szintén erre vonatkozik, mint Adelung is véli a pogányt jelentő német ,Heide' után Heidekorn, mire mutat szerénte a franczia blé sarazin és szláv pohánka is. | |
* | |
| (tatár-kenyér) ösz. fn. l. TÁTORJÁN alatt. | |
* | |
| (tatár-korbács) ösz. fn. Rövid nyelű, s igen kemény fonatéku szíjkorbács, milyet a tatárok használnak. | |
* | |
| erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Tatárlaká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tatár-loncz) ösz. fn. Növényfaj a lonczok neméből; levelei szívformák, tompák; bokrétája szájatátott szabásu; felső ajaka három hasáb, a középső két hegyű, alsó egy hasáb. (Lonicera tatarica). V. ö. LONCZ. | |
* | |
| (tatár-ország) ösz. fn. Mai jelentésében közép Ázsiában földterület, melynek határai északra az Orosz birodalom (a kirgíz sivatag), keletre a sínai birodalom, délre a Kasmír tartomány és Afghanistan, nyugotra Iran vagy Persia. Némely iróknál és utazóknál: Nagy Bukharia v. Bokhara, Turkesztan, Csagataj v. Csagatai v. Dsagatai. | |
* | |
| mn. tt. tataros-t v. ~at, tb. ~ak. Balatonmelléken am. takarékos, takaros, rendbe szedett viseletü. Tehát takaros-ból változott el. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Tataros-ra, ~on ~ról. | |
* | |
| (tatár-os) mn. tt. tatáros-t v. ~at, tb. ~ak. A tatárok szokására, módjára, viseletére, erkölcseire mutató; különösen kegyetlen, durva, vérengző, ádáz. Tatáros bánás, büntetés. | |
* | |
| (tatar-oz) áth. m. tataroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Rongyolt, szakadt, repedt holmit, pl. ruhát, szerszámot, bútort, épületet stb. megfoltoz, kijavít, kiigazít, öszveférczel. Rozzant szekeret, háztetőt, hajót tatarozni. Ócska köpenyt öszvetatarozni.
E szóban a foltozás alapfogalma rejlik, mely a rongyolással legszorosb viszonyban van, miért azon tatar törzstől származtatható, mely ringyrongy viselt, kopott holmit, vagy alávalót jelent. V. ö. TATAR. | |
* | |
| (tatar-oz-ás) fn. tt. tatarozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Toldozás, foldozás, holmi likak, repedékek stb. kijavitása. V. ö. TATAROZ. | |
* | |
| (tatár-pézsmály) ösz. fn. Nagyságra, alakra és élésmódra nézve őzhöz hasonló állat, mely Tatárországban és Sinában tartózkodik. Bakja azon pézsma nevű sürű nedvről ismeretes, mely köldöke mellett gyülekezik, a fölötte erős szagu. (Moschus moschiferus). | |
* | |
| (tatár-pusztitás) l. TATÁRJÁRÁS. | |
* | |
| (tatár-répa) ösz. fn. l. TÁTORJÁN alatt. | |
* | |
| (tatár-ság) fn. tt. tatárság-ot, harm. szr. ~a. 1) A népre vonatkozva am. tatárok népsége. 2) A nyelvre vonatkozva am. a tatár nyelv vagy nyelvek sajátsága. | |
* | |
| puszta Békés m.; helyr. ~Szállás-ra, ~on ~ról. | |
* | |
| falu Pest m; helyr. ~Szent-György-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (tatár-szirma-nyúlt) ösz. fn. Növényfaj az úgy nevezett szirmanyúltak neméből; virágzása sátorozó, sürű; levelei láncsásak, hegyzettek; máskép köz néven: tatárvirág, krétai mustár, kistorma. (Iberis umbellata). | |
* | |
| (tatár-ul) ih. 1) Tatár nyelven. Tatárul beszélni, érteni, írni. 2) Tatárok módja, szokása szerint. Ugyan tatárul bántak velünk, azaz keményen, kegyetlenül. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, puszták Somogy m.; helyr. ~vár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. TÁTOS. | |
* | |
| (tát-ás) fn. tt. tátás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szájnak terjedelmes fölnyitása; továbbá, ostoba bámulás, tátott szájjal csodálkozás. | |
* | |
| (tat-czímer) ösz. fn. Hajósok nyelvén a tat felsőrésze, vagyis a hajónak a fartőkétől a tatormóig eső része, hol a födélzet alatti lakok ablakai vannak. (Kenessey A.). | |
* | |
| (tat-czobor) ösz. fn. Azon vékony dúczok, melyek a tat karzatát tartják. | |
* | |
| (tát-é) mn. tt. táté-t. Tátott száju, málé száju, szájtáti, szájtátó, ostobán bámuló, bámé, bamba, buta, gyáva. Gyöke tát azon szók osztályába való, melyekben az ó, ő, é-re módosúl, mint ámó ámé, bámó bámé, csuhó csuhé, fő fé, bő bé stb. és így táté = tátó. | |
* | |
| erdélyi falu A. Fehér m.; helyr. Táté-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| ösz. fn. A hajó farának födele. | |
* | |
| falu Esztergam m.; helyr. Táth-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (1), gyermeknyelven am. atya, tata, papa. | |
* | |
| l. TATTA. | |
* | |
| ~TETIK, igeképző, alkot kül. szenvedő igéket; l. ~TAT, ~TET alatt. | |
* | |
| vagy TÁTIKA, (1), kicsinző fn. tt. tatiká-t. Gyermek nyelven am. atyácska, apáka, apuska, tatuska. | |
* | |
| régi vár neve Szala megyében. Tátika és Rezi vár dolgát ebre bizták, ebül vették hasznát. (Km.). | |
* | |
| (tát-int) önh. m. tátint-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Kissé, vagy féligmeddig eltátja a száját. Egyet tátintott, s meghalt. Képzőjénél fogva a kicsinyzők osztályába tartozik, mint, taszint, dobint, nyomint, legyint, suhint stb. | |
* | |
| (tát-int-ás) fn. tt. tátintás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szájnak féligmeddig nyitása. | |
* | |
| (tat-ív v. ~ívezet) l. TATKORONA. | |
* | |
| (tát-kanaf) ösz. fn. Növénynem a két főbbhímesek seregéből és födetlenmagvúk rendéből; bokrétája ásító; felső ajaka boltos, épvégü; tátott szájának torkolatja szélén két felől egy egy kis kanaf van. (Lamium). Fajai: pofók, hódas, fehér, piros, szárölelő tátkanaf. Nevét tátott és kanafos szájától kapta. | |
* | |
| (tat-korona) ösz. fn. Azon görbe ív, melyet a tatormó képez, vagy mely a tatormót befejezi. (Kenessey A.). | |
* | |
| (tát-ó) mn. tt. tátó-t. Száját nyitó, nyitva tartó, bamba. Szájtátó hüle. Máskép: táté. | |
* | |
| (tát-og) gyak. önh. Szája gyakran vagy folytonosan nyílik, föltárul. Átv. mondjuk résről, nyilásról, sebről, melynek ürege látszik. Közbevetett n hanggal tátong, azaz szája nagyon erősen nyiladozik, vagy átv. nagy rést, nyilást, hézagot, üreget képez. | |
* | |
| (tát-og-ás) fn. tt. tátogás-t, tb. ~ok. A szájnak gyakori, vagy folytonos nyiladozása, föltárulása. Némi nagyító módosítással: tátongás. | |
* | |
| (tát-og-at) gyak. áth. m. tátogattam, ~tál, ~ott, par. tátogass. Száját föltárva nyitogatja. Tátogatja a száját, mint a harcsa. Használtatik önhatólag is tárgyesetes viszonynév nélkül. Ne tátogass, hanem dolgozzál. | |
* | |
| (tát-og-at-ás) fn. tt. tátogatás-t, tb. ~ok. Gyakori vagy folytonos szájtátás. Átv. bámészkodás, vagy dologtalan veszteglés. | |
* | |
| (tát-og-ó) mn. tt. tátogó-t. Mondják a szájról, midőn tátog. Átv. ért. mondják a táté v. gyáva emberről. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Tátom-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (tát-on-di) mn. tt. tátondi-t, tb. ~ak. Am. tátó v. táté v. tácsó, azaz gyáva, buta. Gúnyszó, s oly képeztetésü mint oktondi, orrondi, pökhendi stb. | |
* | |
| (tát-ong) önh. m. tátong-tam vagy ~ottam, ~tál v. ~ottál, ~ott, htn. ~ni v. ~ani. TÁTONGÁS, (tát-ong-ás); TÁTONGÓ, (tát-ong-ó) l. TÁTOG; TÁTOGÁS; TÁTOGÓ. | |
* | |
| l. TÁTOM. | |
* | |
| fn. tt. tátorján-t, tb. ~ok. Növénynem a négy főbbhímesek seregéből és táskások rendéből; Gönczy Pál szerént két czikkü táskája alsó tagja kocsányka alaku, üres; a felső gömbalaku, egy magvu; kötőléke hosszu, virága fejér. (Crambe). Faja a buglyos tátorján, melynek fiatal levelei keményszőrüek, az idősbek szárával együtt kopaszok; tőlevelei kétszer szárnyasak; szárnyacskái hosszukásak, fogasak vagy bevagdaltak; hoszszabb porodái (hímjei) hegyei villásak; táskáin nincs rajta a bibe szára. (Crambe tataria). Néhutt: tatárkenyér, tatárrépa. Molnár Albertnél pedig és Szabó Dávidnál tátorján am. karórépa, mely Fazekas-Diószeginél és Gönczy Pálnál szintén a négy főbb hímesek (négy főbb porodások) seregébe, de a beczősök rendébe tartozik (brassica napus). ,Tátorján' szó hihetőleg a ,tataria' szóból módosult. | |
* | |
| (tat-ormó v. ~orom) ösz. fn. Hajókon a tat felső beszegése, mely a tatczímer fölött csínos faragványokban domborodik ki. (Kenessey A.). | |
* | |
| fn. tt. tátos-t, tb. ~ok. Némelyek véleménye szerént a régi pogány magyaroknál a papok és bölcsek neve, de erre nem levén történeti emlékünk vagyis adatunk, ez inkább csak következtetés abból, hogy a titkos müveletekre és tudákosságra képeseknek a régi népek általában a papokat tartották. Amit e szóról régi nyelvemlékeinkben, továbbá némely régi iróknál és a ma is élő népnyelvben, sajátlag a népmesékből tudunk, e következőkben adjuk elé. 1) A Bécsi codex irója a magus szó értelmében használja: "Parancsolá kedég király, hogy egybe hivattatnának az oltáron nézők, és a táltosok" (magi). "Tudakozik illen nemő igét menden oltáron nézőtől, és táltostól." Dániel II. fej. 2) Molnár Albert így értelmezi: "Tátos: Proteus, vertumnus, magus, praestigiator." 3) Szabó Dávidnál ezt olvassuk: "Tátos: változó, tündér. Tátosló vagy gyermek." Faludinál is eléjön: tátosparipa. 4) A Tájszótárban: "Tátas, tündér, rémkép a mesék országából, garabonczás diák. Balaton melléki szó. Horváth Zsigmond." Ami ezután jön: "Az ős magyaroknak még pogány hitökben ilyek voltak a papok stb. (Matics)", csak vélemény. 5) A mai népmesékben általában jelent csodás születésü, és erejü, bűbájos, különféle alakot ölthető, titoktudó embert, sőt állatot is, különösen lovat, bikát. A tátos ember (valamint a ló is) fogakkal születik, s rendszerént komoly, gondolkodó, szomorú; neki meg kell valamely bikával vívnia, mely alkalommal ő is bikává lesz, s ha a bikát legyőzte, el kell mennie vándorolni, és tátos lovat keresni. A tátos ló sovány, kóros, ronda, de csak addig, míg a tátos ember meg nem veszi, ki ha ráül, mint a gondolat, oly sebesen repül vele. A tátoson nem fog semmi fegyver. A karácson éjén született gyermekek tátosok. A tátos ember tudja, hol van a kincs elrejtve, de nem szabad hozzá nyúlnia stb. stb. A tátosról mint lóról Kríza J. után a XIII. székely népmeséből ide irjuk e következőket: "Hej uram, azt mondá a vén banya, itt nem kapsz kévánságodhoz való lovat, henem (hanem) megtanitlak én, hogy kaphatod föl azt... azt a kürtöt fúdd meg, s az aranyszőrű ménös ecczö're (egyszerre) megjelönik; de ne válaszd azok közül az arany szőrüeköt; henem leghátű jő egy borzos, horgaslábu kancza... avâ (avval) poróbá'j szöröncsét. - Mirkó kirájfi meg is fogadta a vén banya tanácsát.... Mihelyt a ménös a kiráji udvaron megállapodott, mingyár ęmönt a borzos, horgaslábu tátoshoz, azt a többi közü' kifogatta, a kiráji istállóba békötte s jelentötte, hogy azér fogta ki a ménösbő', hogy szörőncseporóbá'ni mönnyön vélle; de a tátos azt válaszôta: Jó' van uram kirájfi! de előbb hát abrakojj ki jól, mett (mert) a nékü' bajos a hosszu útat kiálani...... No hát hozz neköm ecczö're egy köböl árpát, s tőtsd belé a vállumba! - Mirkó teljesitté a tátos kévánságát, a pedig a köböl árpát mind megötte; osztán hozatott egy köböl kölest, azt is megötte s azután mondá Mirkó kirájfinak: No má' most hozz egy fél véka tüzes parázsát s mikor a tüzes parázsát megötte volna, hát ojan aranyszőrü paripa vált belőlle, mind (mint) egy hajnalcsillag...... Ekkor a tátos azt mondá: No édös gazdám, hogy vigyelek, úgy-e mind a sebös forgó szél, vaj úgy mind a sebös gondolat?" stb. stb. 5) Átv. ért. képes kifejezéssel jelent a nép nyelvében tüzes vérü, szilaj, sebes nyargalásu paripát, milyen a néphit szerént a tátos ló.
A fentebbi pontok szerint a tátos vagy táltos szóban a mondottak nyomán valami titkos, titokszerü rejlik; amidőn törzsben legközelebb jár hozzá a mongol dalda v. daldu am. titkos, rejtélyes; és titok, rejtély (secret, mystérieux; le secret, le mystére), mely tehát magyar s végzettel: daldá-s v. daldu-s am. titokkal, v. rejtélylyel, v. titkos dologgal biró v. foglalkodó. Akik a táltos vagy tátos szóban a tudás v. tudákosság alapfogalmát veszik kiindulási ponttul, azok törzsi és fogalmi rokonságban állónak a tud, tan, tana, tanács szókat vélik, midőn legközelebbnek tartják hozzá a finn taitaa- azaz ,tudni' igét; s némelyek viszonyba hozzák az egyiptomi Thaut v. Taut v. Thot szóval (bölcseség és tudomány istene) úgy a germán Tuisto stb. szóval is. De ezen nézetek szerént ,táltos' nem igen illik az állatokra; a ,rejtélyes' v. ,titokszerü' jelentés pedig ezekre is egyszerüen alkalmazható. Azonban nincs kétségünk benne, hogy kiki a maga véleménye mellett marad. | |
* | |
| (tat-párkány) ösz. fn. A hajó tatját, azaz farát kerítő párkányféle korlátozat. | |
* | |
| a Kárpát nevü hegyeknek legmagasabb havas része Szepes és Liptó megyékben, de amely ismét több hegycsúcsra oszlik, melyek legmagasbika 8000, némelyek szerint 8200 láb. Béla király névtelen jegyzőjénél: TATUR. | |
* | |
| fürdőhely Szepes m.; helyr. ~Füredre, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| erdélyi falu Brassó vidékében, helyr. Tatráng-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mn. tt. tatrit. Balgatag; együgyü; rendetlen külsejü. l. TATAR. | |
* | |
| folyóvíz neve Erdélyben, mely innét Moldvába menvén át, ettől vette nevét az e mellett fekvő Tatros (Totrus) városa: s erről neveztetik a Münchenben fölfedezett magyar codex Tatrosi codexnek is, minthogy az a végén olvasható jegyzők szerént "ott végeztetett meg" 1466-ban. | |
* | |
| l. TAT ÚGY. | |
* | |
| v. TÁTTA, gyermeknyelven am. távol, messze, hazulról el. Elmegyünk tatta! vagy tattába! A távolodásra vonatkozó ta v. tá kettőztetése. Hasonlók hozzá a szintén kettőztetett gyermekszók papa, tütü, csecse, czoczo, bibi, cziczi, mumu, süsü, baba, csücsü stb. V. ö. GYERMEKSZÓ. | |
* | |
| erdélyi helynév Háromszékben; helyr. Tattos-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| kérdőmondatra igenlőleg felelő kifejezés am. igenis, úgy vagyon. Eléfordul leginkább a régieknél, pl. a Müncheni codexben: "Tü mestertek nem fizeti meg a didragmát? És ő monda: tat úgy." (Máté. XVII). Hallod-e mit mondnak ezek? Jézus ke(dég) monda nekik: tat úgy. (Utique. Máté. XXI.). Az egyszerü tat is eléjön, pl. Pesti Gábornál: "Szereted-e ez asszonkát? Monda Xanthus: Szeretem tat." Pesti Gábor meséi (Toldy Ferencz kiadása 18. l.). "Mikoron az róka gyakorta vetné szemére az nőstén oroszlánnak, hogy ő csak mindenkoron egyet szülne, monda ecczer neki az oroszlán: Egyet szülök tat, de oroszlánt." (Ugyanott. 218. l.). Szabó Dávidnál: tatt v. tott, melyet ő így értelmez: mondom, tudniillik, la. Úgy tatt. Molnár Albertnél is tatt, és szerénte ez az értelme: inquam, ich sage. A szanszkritban tat am. az, ez (köznemü mutató névmás); továbbá tathá am. igen, úgy (sic, ita, e stirpe pronominali ta, et suffixo thá, Bopp). Jászay Pál a tat szót a ,tahát' (am. azután, akkor) régi szóból rövidültnek véli, de ez nem illik a föntebbi példákra. | |
* | |
| (tat-vitorla) ösz. fn. A hajó tatján, azaz farán lengedező vitorla. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. Taucz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| elavult törzs, melyből távol, távul, távozik eredtek. Gyöke azon ta v. tá, mely több származékaiban messzeségre, terjedésre vonatkozik. Azon szók osztályába tartozik, melyek a v utóhangot leginkább ragozás kedveért veszik föl, mint bá báv báva, nyá nyáv nyávog hangutánzók, továbbá lé lév, hé hév, bé bév, csé csév cséve, mű műv stb. Egyébiránt megfelel a német Ferne szónak, s önálló főnevül ,távol' helyett használható volna; azonban leginkább összetételekben alkalmazzák, mint távcső, távirat. Csagataji nyelven tav és tavos szintén am. távul, messze. (Vámbéry). Lapp nyelven: taave (távul a parttól Budenz J.). | |
* | |
| KIS~, puszta Tolna m.; helyr. ~Tavá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| időhatárzó, s am. legközelebb múlt évben, latinul: praeterito anno, németül: voriges Jahr, melyekből kitünik, hogy mind a latin, mind a német az illető szók szélesebb jelentését szükebb értelemben veszi, vagyis a legközelebb multra használja. Valószinü, hogy ezen észjárást követi a magyar taval is, melynek gyöke a távolságra vonatkozó ta, s ebből val névviszonyítóval lett taval, mint: nap nappal, éj éjjel, tavasz tavaszszal, ősz őszszel, reg regvel, hol holval, melyek e kérdésre felelnek meg: mikor? Mi szerint taval annyi volna mint multtal, mult évben (értve a legközelebb múlt évet). | |
* | |
| (taval-i) mn. tt. tavali-t, tb. ~ak. Legközelebb mult esztendőbeli, arra vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó. Tavali bor, gabona, gyümölcs, mely taval termett. Tavali asztag nem szerez szükséget. (Km.). Alkalmas tavaliban. (Inter senes puer. Molnár A.). Ami a tavalin túl esik: harmadévi, negyedévi, ötödévi; ami innen esik, vagyis a jelen évből való: idei v. ez idei. | |
* | |
| tájdivatos kiejtés, az elemzésileg helyesebb taval helyett. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Tavarná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Tavarnok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tav-as) mn. tt. tavas-t v. ~at, tb. ~ak. Tavakkal lepett, hol sok a tó. Tavas völgyek, sikságok. V. ö. TÓ. Képeztetésre hasonlók hozzá: avas, javas, havas, savas, szavas. | |
* | |
| fn. tt. tavasz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Azon évszak, mely földrészünkön közvetlenül a tél után következik, s a nyárt megelőzi. A csillagászok meghatározása szerint azon időköz, mely a mi félgömbünkön körülbelül martius 21-dikétől szintén körülbelül junius 21-ig tart. Egyébiránt a tavasz kezdete és vége népies értelemben a légmérséklet, illetőleg a szélesség fokozata szerint különböző. Esős, száraz, hideg, langyos tavasz. Egy fecske nem hoz tavaszt. (Km.). Néha az ősznek, néha a télnek tétetik ellenébe.
"Őszszel szokott a daru elmenni, Vissza szokott az tavaszszal jönni." (Népdal). "Kis határodon nagy eszmék Fognak lenni küzdelemben S bár a szép s rút, a mosoly s köny, Mint tavasz s tél kört vesz rajta, Fénye árnya lészen együtt: Az Úr kedve és haragja." Madách Imre. (Az ember Tragédiája). Átv. ért. az életnek serdülő, ifju kora. Éltünk tavaszán, am. ifju korunkban. Néha év helyett használtatik csakugyan a fiatal korra nézve. Éltének tizenötödik tavaszán meghalt. Mi e szónak eredeti jelentését illeti, valószinünek látszik, hogy gyöke tav, s tavasz am. tavas, t. i. az évnek azon része, midőn tél elmultával az olvadó hó tavakat képez. E szóban t. i. az asz, egy a tulajdonságot jelentő as képzővel, mely a csangóknál közönséges divatú, de megvan a köz szokásban levő horpasz, kopasz, csupasz, ravasz melléknevekben is. Csagataji nyelven tomusz am. a tavasz utórésze (Vámbéry); votják nyelven: tulusz, szürjän ny. tulďsz, osztyák ny. tâven (Budenz J.). A tavaszt nálunk máskép kikelet-nek is mondják, melyben t. i. a lég átmelegülvén a növények kelésnek, sarjadzásnak indúlnak. V. ö. TÉL. | |
* | |
| (tavasz-árpa) ösz. fn. Közönséges árpa, melyet tavaszkor vetnek, különböztetésül az őszszel vetett árpától. Szokottabban: tavaszi árpa. | |
* | |
| (tavasz-búza) ösz. fn. Különös búzafaj, melyet tavaszkor szokás vetni; szokottabban: tavaszi búza. | |
* | |
| (tavasz-elő) ösz. fn. Martius hava; máskép: bőjtmáshava, harmadhó. | |
* | |
| (tavasz-félt) ösz. ih. A székelyeknél am. tavasz táján. A fél névszótól, melynek egyik jelentése: rész, tehát időrész is. | |
* | |
| (tavasz-hó) ösz. fn. Aprilis hava, máskép: Szent György hava; negyedhó. | |
* | |
| (tavasz-i) mn. tt. tavaszi-t, tb. ~ak. Tavaszra vonatkozó, azt illető; azon időszakból való stb. Tavaszi munkák. Tavaszi időjárás, eső, meleg. Tavaszi vetemények. Élünk vele önálló főnevül is, s ekkor oly gabonaneműt jelent, melyet tavaszkor szokás vetni, milyenek: árpa, zab stb. Tavaszi alá szántani. Tavaszit vetni. A tavaszira rosz időjárás van. Ez évben mind az őszi mind a tavaszi jól fizetett. | |
* | |
| (tavasz-idő) ösz. fn. Tavaszszal uralkodó idő és időjárás.
"Oh gyönyörü tavaszidő, Szerencsétlen uj esztendő! Akit akarsz megújítasz, Engem pedig szomorítasz." Vitéz Oláh Gerő dala (a törökvilágból). | |
* | |
| (tavasz-i-ka) kicsinző fn. tt. tavaszikát. Köznépiesen két növényfaj neveztetik így, 1-ször a fejér tavaszika, máskép szintén köznéven: hóvirág, fejér kankós, fejér viola; növénytani néven: kikeleti hóvirág. (Galanthus nivalis). 2-szor a piros tavaszika, máskép szintén köz néven: piros kankós; Diószegi-Fazekasnál növénytani néven: veres nyakagyar. (Erythronium dens canis). | |
* | |
| (tavaszi-kankalin) ösz. fn. A kankalinok neméhez tartozó növényfaj; levelei ránczosak, fogasak; bokrétája homorú, nyaka torkolata hosszudad; tőkocsánya sok virágu. Az erdőkön sárga virágu, a kertekben pedig sokféle szinű. Köznéven: kásavirág, Sz. György virága, sárga kükörcs, keztyüvirág, kankalin. (Primula veris). | |
* | |
| (tavasz-kor) ösz. ih. Tavasz idején, midőn tavasz van. A fák tavaszkor virágzanak. Tavaszkor mezőre hajtják a barmokat. Máskép: tavaszszal, valamint őszkor v. őszszel; ellenben: télen, nyáron, nem: télkor, nyárkor. | |
* | |
| (tavasz-ol-ás) fn. tt. tavaszlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A tavaszi időnek megnyilása és folytatása. | |
* | |
| (tavasz-ol-ik) k. m. tavaszl-ott, htn. ~ani. A tél elmultával tavaszra fordúl az idő; ,tavaszodik' személytelen ige gyanánt használják. | |
* | |
| (tavasz-od-ás) fn. tt. tavaszodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Időfordulat, midőn tél után tavasz kezd lenni. | |
* | |
| (tavasz-od-ik) k. m. tavaszod-ott. Tél elmultával tavaszra fordúl az időjárás. Csak egyes harmadik személyben divatozik a többi időkben is: tavaszodék, tavaszodott, tavaszodandik, tavaszodjék, tavaszodnék. | |
* | |
| (tavasz-ol) önh. m. tavaszolt. Tavaszt tölt; olyan alkatu mint: nyaral, telel. Eléjön Szabó Dávidnál. | |
* | |
| (tavasz-rozs) ösz. fn. Rozsfaj, melyet tavaszkor szoktak vetni. Különböztetésül az őszi rozstól. Szokottabban: tavaszi rozs. | |
* | |
| (tavasz-val) l. TAVASZKOR. | |
* | |
| (tavasz-tarló) ösz. fn. A tavaszi gabonanemüek tarlója, pl. árpatarló, zabtarló. | |
* | |
| (tavasz-utó) ösz. fn. Május hava; máskép: pünkösdhó, pünkösd hava, ötödhó. | |
* | |
| (tavasz-vetés) ösz. fn. Tavaszkor elvetett gabona; szokottabban: tavaszi vetés. | |
* | |
| (táv-cső) ösz. fn. Sajátnemüleg köszörült üvegekkel fölszerelt cső, melynek segítségével távolabb lehet látni, mint szabad szemmel. | |
* | |
| (táv-csövez) ösz. áth. Valamit távcsővel szemügyre vesz, vizsgál. Távcsövezni a vidéket, a távolról érkezőket. | |
* | |
| (táv-csövezés) ösz. fn. Nézés, vizsgálás, melyet távcső segedelmével gyakorlunk. | |
* | |
| (tav-i, azaz tó-i, V. ö. TÓ) mn. tt. tavi-t, tb. ~ak. 1) Tóban lakó, termő, tóból való. Tavi állatok, növények. Tavi gémek, halak. 2) Tóra vonatkozó, azt illető. Tavi környék. | |
* | |
| (táv-irászat) ösz. fn. Távirás mestersége. | |
* | |
| (táv-irat) ösz. fn. Tudósító hirmondó irat neme, az úgy nevezett távirda (telegraph) eszközlése által. V. ö. TÁVIRDA. | |
* | |
| (táv-iratoz) ösz. áth. Valamit táviratban közöl. | |
* | |
| (táv-irda) ösz. fn. Általán oly gépezet, melynek segedelmével különféle jelek által nagy távolságra és gyorsan hireket, tudósitásokat közleni lehet. Ezt legújabb időben fő tökélyre vitték a villanyos érczhuzalok által, melyek percznyi idő alatt száz és ezer mérföldre villámsebességgel röpítik a hireket. | |
* | |
| (táv-irdai) ösz. mn. Távirdát illető, arra vonatkozó, az által közlött stb. Távirdai vonalak. Távirdai épület, hivatal. Távirdai tudósítások. | |
* | |
| (táv-iró) ösz. fn. 1) Személy, ki távirdákban a távirati közlésekkel foglalkodik. 2) l. TÁVIRDA. | |
* | |
| (táv-köz) l. TÁVOLKÖZ. | |
* | |
| (táv-ol) mn. és fn. tt. távol-t, tb. ~ok; fokozva: távolabb, legtávolabb. Ami bizonyos ponttól kiindulva messze fekszik. Távol vidékre, tartományba, országra, tengerre utazni. Távol hegyekig térjedő sikság. Ellentéte: közel. Főnevül használva jelent messze fekvő helyet. Távolba menni, nézni. A hegyek távolában elvesző láthatár. "Valamint minden hegy távolról tekintve kéknek látszik, s ha közelebb lépünk, legjobb esetben is csak zöld: úgy a jövő távolában minden égi szinben tünik fel, s ha közelebb lépünk, legfeljebb a remény zöldjében áll előttünk." B. Eötvös J. (Gondolatok). Ellentétesen: közelre menni, nézni; a hegyek közelében lakni. Tájdivatosan: távoly. Használják helyhatározóként ,távul' helyett is.
Az ol képző, úgy látszik, az ó képzőnek megnyujtott módosúlata, mintha volna: távó. | |
* | |
| (táv-ul) helyhatárzó ,távul' helyett. | |
* | |
| (táv-ol-ad) mn. tt. távolad-ot. A szokottnál vagy kellőnél kevessé messzebb fekvő, létező; máskép és szokottabban: távoldad v. távuldad. | |
* | |
| (táv-ol-ag) l. TÁVULAG. | |
* | |
| (táv-ol-i) mn. tt. távoli-t, tb. ~ak. Távolban létező, messze fekvő. Távoli barátainkat meglátogatni. | |
* | |
| (táv-ol-ít) áth. m. távolított, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Eszközli, parancsolja, rendeli, meghagyja, hogy valaki bizonyos ponttól kisebb nagyobb messzeségre odább álljon, menjen. A botrányos látványtól eltávolítani a nézőket. A helységből eltávolítani a csavargókat. 2) Elidegenít, elűz. Durva viselete által eltávolítja magától társait. 3) Szélesb ért. bizonyos viszonyt megszakaszt, vagy megtagad. Eltávolit magától mindent, ami gyanuba hozhatná. 4) Mondjuk látcsőről, mely a tárgyakat meszsze veti. | |
* | |
| (táv-ol-ít-ás) fn. tt. távolítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, melylyel valakit v. valamit távolítunk. V. ö. TÁVOLÍT. | |
* | |
| (távol-köz) ösz. fn. 1) Az építészetben jelenti azon nagyobb közt, mely az egymástól távol álló oszlopokat elválasztja. (Diastyl). 2) A zenészetben zengeköz (intervallum). | |
* | |
| helyesebben: távullét; l. ezt. | |
* | |
| helyesebben: távullevő; l. ezt. | |
* | |
| (távol-mérő) ösz. fn. Mértani eszköz, mely által bizonyos pontok távolságát meghatározzák. | |
* | |
| (táv-ol-od-ás) fn. tt. távolodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos ponttól tovább-tovább menés, haladás. | |
* | |
| (táv-ol-od-ik) k. m. távolod-tam, ~tál, ~ott. Valamely ponttól kiindulva tovább tovább, kisebb-nagyobb messzeségre halad, nyomul, fut, röpül stb. Ez igében a folytonosabb mozgás alapfogalma rejlik, s némileg különbözik tőle: távozik, mely azt jelenti, hogy bizonyos helyről elmegy; előbbi helyét oda hagyja. | |
* | |
| (távol-pont) ösz. fn. Bizonyos messzeségben fekvő, vagy kitűzött pont. Rövidebben: távpont. | |
* | |
| (táv-ol-ról) helyhatárzó. Némi messzeségről; bizonyos ponttól távol esve. Távolról kisebbnek látszik, mint közelről. Távolról integetett felénk. Távolról való atyafiak, kik a közös törzsöktől távul esnek. Átv. tagadó szócskával utána am. legkevesbbé, semmiképen. Távolról sem oly szép, mint híresztelték. | |
* | |
| (táv-ol-ság) fn. tt. távolság-ot, harm. szr. ~a. Messzeség, vagy azon vonal, mely valamely kiindulási ponttól bizonyos czélpontig nyúlik. Kisebb-nagyobb távolság. Száz ölnyi, öt mértföldnyi távolság. A hegyek, égi testek távolságát megmérni. Bizonyos távolságig látni, futni. | |
* | |
| (távol-való) ösz. mn. Távolról való, messziről való. Megfelel e kérdésre: honnan? Távolvaló atyafiak; helyesebben távólvaló volna, de ,távól' nincs szokásban, s helyette, mint föntebb érintők, ,távolról való' használtatik. Mindenesetre különbözik tőle: távulvaló, szokottabban távullevő, ami messze van. Távulvaló ház. A távulvaló faluig menni. | |
* | |
| régies és tájdivatos alakok; l. TÁVOL, (1); TÁVOLÍT; TÁVOLODIK; TÁVOLSÁG. | |
* | |
| (táv-oz-ás) fn. tt. távozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos helynek odahagyása, egyszersmind távolabb helyre indulás, menés. Távozás előtt elbucsúzni az illetőktől. Távozásra jelt adni. | |
* | |
| (táv-oz-ik) k. m. távoztam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Bizonyos helyet elhagyva odább megyen, elutazik, elválik, elköltözik, messze indul. A vendégek egymás után távoznak. A vásáros nép mind eltávozott hazafelé. Már te is eltávozol tőlünk. Hazájától örökre eltávozott. Távozzál tőlem sátán! "Mert bünhöttönk és hamisan müvelkettönk eltávozvánk tetőled." (Bécsi cod. Dániel. III.) V. ö. TÁVOLODIK. | |
* | |
| (táv-oz-kod-ik) k. m. távozkod-tam, ~tál, ~ott. Távozni indúl, távozófélbe van; távozásra készületeket tesz. | |
* | |
| (táv-oz-tat) mivelt. m. távoztattam, ~tál, ~ott, par. távoztas-s. Szabatosan véve am. eszközli, hogy valaki távozzék, azaz, bizonyos helyről odább menjen; elküld. De szokottabban am. valakit v. valamit magától némi távolságban tart, és viszont: valamit kerül, valamitől tartózkodik. A gyanús embereket távoztatja magától. Távoztat minden botrányt, visszaélést. | |
* | |
| (táv-oz-tat-ás) fn. tt. távoztatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, melylyel valakit v. valamit távozásra bírunk, távozni késztetünk, sürgetünk. Továbbá ovakodás, visszatartás, melynél fogva valamit kerülünk. V. ö. TÁVOZTAT. | |
* | |
| (táv-oz-tat-hat-[at]lan) mn. tt. távoztathatlan-t, tb. ~ok. Amit eltávoztatni, elkerülni nem lehet. | |
* | |
| (táv-pont) l. TÁVOLPONT. | |
* | |
| (táv-ul) helyhatárzó, mely megfelel ezen kérdésre: hol? Messze fekvő helyen. Távul látszó hegyek. Távul a várostól, hegytől, víztől. Távul hazámtól. Hasonló ragozásuak: alul, fölül, kivül, belül. V. ö. TÁVOL, (1) és (2). | |
* | |
| (táv-úl) önh. m. távúlt. Szabó Dávidnál am. távozik, eláll. "Eltávult tőlem, am. elállt mellőlem." | |
* | |
| l. TÁVOLAD. | |
* | |
| (táv-ul-ag v. táv-ul-an) régies ih. Am. az egyszerü távul. | |
* | |
| (táv-ul-ad-abb) régiesen am. távolabb levő. | |
* | |
| (táv-ul-dad) mn. tt. távuldadot. Kissé távullevő. l. TÁVOLAD. | |
* | |
| (táv-ul-dad-on) ih. Kissé távul. | |
* | |
| (távul-lét) ösz. fn. A jelenlétnek ellentéte, vagyis azon létállapot, midőn valaki bizonyos helyről távol van, midőn nincs jelen. Távulléte alatt nagy csapás érte családját. | |
* | |
| (távul-levő) ösz. mn. Aki bizonyos, vagy szokott tartozkodási helyétől messze van, aki nincs honn, nincs velünk. A távullevőket emlegetni. Távullevő barátainkkal levelezni. | |
* | |
| (táv-ul-nan) ih. Am. távulról, messzünnen.
"Mennydörögve zúg amaz le, Távulnan rettegve nézed: S kebelében milljó lény lel Boldogságot, enyhe képet." Madách Imre. (Az ember Tragédiája). | |
* | |
| (táv-ul-ról) helyhatárzó e kérdésre: honnan? Bizonyos messzeségről; messzünnen. l. TÁVOLRÓL. | |
* | |
| (táv-ul-ság) fn. tt. távulság-ot, harm. szr. ~a. l. TÁVOLSÁG. | |
* | |
| (távul-való) l. TÁVOLLEVŐ: és V. ö. TÁVOLVALÓ. | |
* | |
| fn. tt. tazét-ot. Növényfaj a narcziszok neméből; burka sokvirágu; minden második szirma szélesebb; piliskoronája harangforma, ránczos; levelei laposak; virága fehér, pilise sárga. (Narcissus Tazetta). | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. Tazlár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| TË, (éles ë-vel, mely i-vé szeret változni, mint itten is tied [= të-ed] származékban) második személyt jelentő névmás, mely a ragokat nem a rendes alakban veszi fel. Tárgyeset: téged v. tégedet, tb. teljes alakban: tik, k nélkül: ti, erdélyiesen főleg a székelyeknél tü; többes tárgyesete: titěket, tiktěket, bennetěket v. tibennetěket; fölötte ritkán, leginkább a régieknél: titěk, bennetek. Személyragozva vagyis birtokos névmássá alakulva: egy birtoku egyes alanyesetben: tiéd v. tied (= të-é-d), többesben: tiétek v. tietek (=të-é-d-ěk v. të-é-těk), több birtoku egy személy: tiéid v. tieid (= të-éi-d), több személy: tiéitek v. tieitek. Mindezek magok elé vehetik a határozott névmutatót is: a tiéd, a tieid stb.; de ami a régieknél ritkán történik. Továbbá ugyancsak a személyragos állapotban, t. i. mint birtokos névmás, egyéb nevekhez hasonlólag, szintén fölveszi a névragokat: tiédé, tiédnek, tiédet, tiédre, tiédről; tiéteké, tiétekének, tiétekét stb. A többi eseteket is a névragokkal és névutókkal szintén személyragok által képezi, ú. m. benn-ed, benn-etěk, nál-ad, nál-atok, bel-éd (= bele-ed), belé-tek, hozz-ád (= hozzá-ad), hozz-átok, által-ad, által-atok, mellett-ed, mellett-etěk stb. Az így személyesített névragoknak és névutóknak néha, nagyobb nyomatosságért elébe tétetik maga a személynévmás is, pl. te veled, ti veletek, te melletted, ti mellettetek, te rólad, ti rólatok stb. Figyelmet érdemel még, hogy mint a többi személynévmás, úgy ez is a személyragozott neveknek névmutatóval vagy a nélkül nyomosítás v. sulyosbitás esetében elébe tétethetik, pl. (a) te lovad, (a) te házad, s többesben: (a) ti lovatok, (a) ti házatok, mintegy alatta értjük: nem másé. V. ö. HANGNYOMATÉK. Némely régiek ritkábban használták a névmutatót, mint a mai beszédben divatos, pl. "Szeressed te feledet." (Münch: cod. Máté. XIX.). "És te lelkedet tőr általfolyja." (Müncheni cod. Lukács. II). Megjegyzendő végre, hogy a te személynévmás is vissza v. magára hatólag n hangot vesz maga után, néha kettőztetve sőt hármaztatva is, sőt magad szóval is egyesülhet, pl. ten, tenn, tennen v. tenmagad, tennmagad, tennenmagad. "Ten tőled mondod-e ezt"? (Münch. cod. János. XVIII.). "És te atya fényeséh (fényesíts) meg engemet tenennálad." (János. XVI.). "Szeressed te feledet mént tenmagadat." Ugyanitt olvashatók a többesben: tün tulajdonitokba, tünön közöttetek, tünön magatoknak stb. (Magyar Nyelveml. III. K. 338. l.). Rokonai a szürjän te (tárgyeset: tenö, többes: ti, többesi tt. tijan-ösz), mandsu szi (tb. szue), mongol csi tb. ta), persa tü (tb. sümá, néha: sümájen), latin tu (tb. vos = tvos), görög su (tb. nmeiV), török-tatár szen (tb. sziz), arab ente hímnemű, enti nőnemű (tb. entüm hímnemű, entünne nőnemű), héber attáh hímnemű, atte, atti nőnemű (tb. attem hímnemű, attén, v. atténáh nőnemű), finn szinä, szie, szi, szä (tb. te, työ), észt szina, sza (tb. teie), liv szina, sza (tb. tég, teig, té), lapp ton, todu (tb. t˙e), votják ton (tb. ti), mordvin ton (tb. tiń), osztják neń (tb. neń), vogul näng (tb. nán), japáni nandzi eredetileg na stb. stb. Egyébiránt l. SZEMÉLYNÉVMÁS. | |
* | |
| tesz v. teszěn átható igének gyöke, sőt ennek legtöbb ragozásaiban egyszerü igető, pl. másod mult tě-tt, jövő: tě-end, tehető forma: tě-het, miveltető forma: te-tet v. té-tet; a tě-gyen kapcsoló mód is e helyett van: tě-j-ěn, az első multban pedig a v csak közbeszurat: tě-v-e (mint fö-v-e), a különben kellemetlen ürnek - önhangzói torlatnak - elkerülése végett, s a régies tőn sem egyéb mint tě-ön. Hasonló igetők: lě, ve, hi, vi, ezen igében lěsz v. lěszěn, věsz v. věszěn, hisz v. hiszen, visz v. viszen. Általán nemcsak ezen sz v. sz-en, hanem több más sz, különösen sz-ik végzetü közép igék is, főkép ha e végzetet közvetlenül önhangzó előzi meg, az sz végzetet vagy elhagyják, vagy más rokon hanggá változtatják. Példák az elsőbbek közől: al-usz-ik, esk-üsz-ik, fek-üsz-ik v. fek-sz-ik, nyug-osz-ik v. nyug-szik, ě-sz-ik, i-sz-ik; az utóbbiak közől: cselek-ěsz-ik v. cselek-sz-ik, harag-usz-ik v. harag-sz-ik stb. melyek sz helyett ragozáskor rendesen d, néha v hangot vesznek föl; némelyekben pedig az sz és d már a jelen időben váltakoznak, mint: beteg-ěd-ik, beteg-ěsz-ik v. beteg-sz-ik, meleg-ěd-ik, meleg-ěsz-ik v. meleg-sz-ik, gazdag-od-ik, gazdag-osz-ik v. gazdag-sz-ik stb. | |
* | |
| igehatárzói képző. Lásd: ~TA, ~TE, (1). | |
* | |
| l. ~TA, ~TE, (2). | |
* | |
| l. ~TA, ~TE, (3). | |
* | |
| hely- vagy irányhatárzó, mely csak öszvetéve, vagy ragozott állapotban divatozik, pl. té-tó (Faludynál), té-tova, té s tova, se té se tova, téved stb. Alapfogalomban jelenti a gyürészek azon állapotát, midőn egymástól szétválnak, vagy a mozgásban levő testnek majd ide, majd oda, másmás irány felé hajlását. Ezen alapfogalomból elemezhetők: téboly, tébolyog, tévely, tévelyeg, téved, téveszt, tékozol, tétova, tétováz, tép. Értelmi és hangrokonságban van vele azon szé v. sze, melyből szél (margo, extremitas), szélt v. szét, szédeleg, szědít, szédűl származtak, továbbá a vastaghangu sza, ta és tá a szana, szanaszét, táv, távol, tántorog, támolog szókban. V. ö. SZE, gyökhang. | |
* | |
| tájdivatosan, különösen a székelyeknél am. téj v. tej; verté am. vert téj. (Kríza J.). | |
* | |
| fn. tt. teát v. téát. 1) Sínában és Japanban tenyésző növény, illetőleg ennek megszárított illatos levelei. 2) Ezen levelekből készített főzet, ital. Teát főzni, inni. 3) Szélesb ért. több növények neméből készített ital, melyek a valódi teának némi pótlékai. Különösen gyógyszerül, hevítőül használt ilyetén főzetek, pl. bodza tea, kukoricza tea stb. Sínai nyelven: csá, déli tájejtéssel: the, mongolul: czai v. csai, persául, oroszul, törökül: csaď, az európai nyelvekben, francziául: thé, olaszul, spanyolul: té, angolul: tea (olvasd: tí), németül: Thee stb. Látni való, hogy az előbbiek (a keletiek) az északi, az utóbbiak (európaiak) pedig a déli kiejtés után sajátították el e nevet; hozzánk is ez utóbbiak utján jött által. | |
* | |
| (tea-as v. téa-as) mn. tt. teás- v. téás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Teával bővelkedő, teát termő vagy tartalmazó. Teás tartomány, ország. 2) Miben a teát készítik, vagy föladják. Teás ibrik, csésze. | |
* | |
| fn. tt. teátrom-ot. Görög-latin szó s jelentése: néző hely. Lásd: JÁTÉKSZÍN. | |
* | |
| (tea-az) önh. m. teáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Teát iszik. Képeztetésre olyan mint boroz, serez, pálinkáz. | |
* | |
| (tea-az-ás) fn. tt. teázás-t, tb. ~ok. Tea ivás. | |
* | |
| (tea-az-ó) mn. és fn. tt. teázót. Ki teát iszik. Teázó társaság. Továbbá teaiváshoz való. Teázó edények, teázó asztal. | |
* | |
| (teb-e) mn. tt. tebét. Kemenesali tájszó, s am. esetlen, idomtalan kövérségü. A teb gyök egyezik a mélyhangu tab gyökkel, amelytől származott tabajdos, tabértos szók jelentésben is egyeznek a tebe szóval. | |
* | |
| Kresznerics szerént puszta Borsod m., és CSONKA-TEBE, Pest m.; helyr. Tebé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (téb- v. tév-láb) ikerített ige am. ügyetlenül, másoknak alkalmatlankodva, dolog nélkül ideoda jár, vagy mindenfelé hányódik, vetődik. Szabó Dávidnál: tébni-lábni, mozogni de semmit vagy igen keveset tenni. V. ö. LÁB, (3); és TÉ. | |
* | |
| bodrogközi tájszó, melyben az ajak- és torokhangok (b és k, illetőleg p és g) áttétel által fölcseréltetnek, s ekként azt a tegnap helyett használják. | |
* | |
| l. TÉBOLYU. | |
* | |
| (té-boly) ösz. fn. tt. téboly-t. 1) A járókelőnek, nevezetesen utasnak azon állapota, midőn az egyenes igazi utat nem találva, vagy elvesztve ideoda viszás irányban megyen, görbe utakon járva czélt nem ér. 2) Átv. és szokottabb ért. az észnek zavarodott állapota, illetőleg észkór, midőn ennek rendes működő ereje mintegy öszvevissza bonyolodik, s a képzelődés balga ábrándjait valóságnak veszi. V. ö. BOLOND, BOLONDSÁG, és TÉVELY. | |
* | |
| (té-bolyda) ösz. fn. Új alkatu szó, am. tébolyodottak, őrjültek, bolondok háza. | |
* | |
| (té-bolygás) ösz. fn. tt. tébolygás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Egyenetlen, görbe, irányvesztett utakon járáskelés, bolyongás, csavargás. 2) Átv. a megzavarodott észnek rendetlen, viszás csapongása, bolondoskodása. V. ö. TÉBOLYOG. | |
* | |
| (té-bolygó) ösz. mn. és fn. 1) Aki hibás irányban, utat vesztve ideoda járkel, csavarog. Erdőkben, pusztákon, vadonban tébolygó utasok. 2) Czél nélkül ideoda bujdosó, csavargó. | |
* | |
| (té-bolyodás) ösz. fn. Az ész működő erejének kóros megzavarodása, vagy állapota, mely bizonyos rögeszmével szokott párosulni. V. ö. BOLONDULÁS, ŐRJÜLÉS. | |
* | |
| (té-bolyodási) ösz. mn. Tébolyodást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. | |
* | |
| (té-bolyodik) ösz. k. m. tébolyog-tam, ~tál, ~ott. Eszének rendes járása megzavarodik; bolonddá, őrjültté leszen. Elméjében megtébolyodott. | |
* | |
| (té-bolyodott) ösz. mn. és fn. Bizonyos rögeszmében szenvedő, bolond, őrjült. | |
* | |
| (té-bolyog) ösz. gyak. önh. m. tébolyog-tam, ~tál v. tébolyg-ottam, tébolyg-ottál, tébolyg-ott, htn. tébolyog-ni v. tébolyg-ani. 1) Igazi, helyes utat vesztve, vagy azt nem találva, ideoda jár kel bújdosik. Éjtszaka, ismeretlen helyeken, sürü erdőségben tébolyogni. 2) Kitűzött irány és czél nélkül szanaszét jár kel, csavarog. V. ö. TÉVELYEG, TÉNFEREG. | |
* | |
| (té-bolyu) ösz. mn. Tébolygó eszü, eszefogyott. Székely szó. V. ö. TÉBOLY. | |
* | |
| (té-bolyuság) ösz. fn. Az észnek tébolyi állapota, vagy tulajdonsága. | |
* | |
| falu, KIS~, puszta Veszprém m.; helyr. Técs-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| mváros Mármaros m.; helyr. Técső-re; ~n, ~ről. Ugyanott patak neve is. | |
* | |
| régiesen am. tevéd. l. TĚSZ alatt. | |
* | |
| (těsz-d-ěg-ěl) gyak. áth. m. tědděgél-t. 1) Gyakran, vagy kicsinyesen, aprólékosan tesz, visz véghez valamit. 2) Holmit egymás után bizonyos helyre rakosgat. A törzsigének sz hangja átalakul d-re, mint a rokon törzshangu vesz, iszik, eszik, aluszik igékből lesz: veddegél, iddogál, eddegél, aluddogál. Szabó Dávidnál a végtag is rövid: teddegel. | |
* | |
| (tesz-d-ěg-ěl-és) fn. tt. teddegélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés s midőn vki vmit teddegél. V. ö. TEDDEGÉL. | |
* | |
| puszta Szabolcs m.; helyr. Tédej-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (të-ěg-et) gyak. áth. m. teěget-tem, ~tél, ~ett, par. teeges-s. 1) Barátilag valakit te czimen szólítgat, nevezget. Öszvehúzva: téget. 2) Megvető ért. keményen, durván, megvetőleg, illő czím nélkül szól valakihez. Máskép: téz, tegez, tégez. | |
* | |
| (të-ěg-et-és) fn. tt. teěgetés-t, tb. ~ěk. Te czimen szólitás. | |
* | |
| (tě-end-ő) mn. tt. těendőt. 1) Amit kell, vagy kötelesség tenni. Főnevül is használtatik, s jelenti a cselekvésnek kötelezett tárgyát. Teendőit elvégezte. Tedd meg a teendőket. 2) Amit valahová tenni, azaz helyezni, rakni kell. A szekrénybe teendő pénzt megszámlálni. A télre elteendő gyümölcsöt kiválogatni. 3) Fel igekötővel, amit föltétel gyanánt hinni, gondolni kell. Felteendő róla, hogy...... V. ö. TĚSZ. | |
* | |
| puszta Csongrád m.; helyr. Teés-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. TEGEZ illetőleg TÉZ; TÉZÉS. | |
* | |
| a tege, tegent, tegett, tegeten szók gyöke, s tegnap összetett szóban előrész. l. TEGE. | |
* | |
| időhatárzó. A régieknél am. közel múlt idő, minap; különösebben a jelen napot közvetlenül megelőzött nap, ma szokottabban: tegnap, a köznépnél gyakran tennap, a székelyeknél ma is tege. (Táj szótár). Ugyan csak a régieknél s tájnyelven máskép: tegett (Báthorinál), tegét (Baranyában), tegeten (a Bécsi codexben), tegetlen (Molnár Albertnél), tegent, tegitlen. Lássunk nehány példát. "Debreczenben es (is) jól vannak és élnek minden rokonink, mert Sós Ferencz itt vala nálam e thege (= e mult időben); ű thűle mind megkérdezthem." Levél 1545-ből. (Szalay Ág. 400. m. l. 28. l.). "Mondának neki az tanitványok: Mester, lám tudod hogy téged im tegitlen és (is) meg akarnak vala kevezni (kövezni) ott az zsidók." Régi m. Passio. (Toldy F. kiadása. 172. l.). "Tegeten (nuper) ked(ég) megfordólának ö urokhoz istenekhez." Bécsi cod. Judith. V.).
Valószinűnek látszik, hogy ezen szóban alapfogalom a távolságot, s itt különösen időtávolságot jelentő te, mélyhangon: ta. Egészen egyezik a teg gyökkel a peres dig ( dies hesternus; heri. Vullers.), másképen: dí (, honnan di rúz tegnapi nap). A magyarban is eléfordul: tignap; l. ezt. (Vámbéry szerént csagataji nyelven: tön am. tegnap; töne kün tegnapi nap, oszmanli nyelven: düń am. tegnap. Ugyan ő megjegyzi, hogy tön v. tün csagataji nyelven éjt jelent, melyhez a föntebbi tön (= heri) úgy viszonyúl, mint a szláv vecser (= est) a vcsera- (= tegnap-)hoz. | |
* | |
| fn. tt. tégely-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Csésze, vagy kis tálforma edény agyagból, vagy fából; milyen az olvasztó tégely, melyben érczeket, vagy más ásványokat olvasztanak; kenőcsös tégely, melyben kenőcsöt tartanak; konyhai tégely, zsiradékot olvasztani, vagy benne valamit fölmelegíteni való. Idegen szó. Németül: Tiegel, svédül: digel, lengyelül: tygiel stb. | |
* | |
| (tégely-ke) kicsiny. fn. tt. tégely-két. Kis tégely. | |
* | |
| (teg-en-t) l. TEGE. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Tegenyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (teg-ětt) l. TEGE. | |
* | |
| l. TEEGET. | |
* | |
| (teg-ett-en) l. TEGETLEN. | |
* | |
| (teg-ett-len, a len csak toldalékhang, mint ,pedig-len', ,ismét-len' szókban) időhatárzó. Am. az egyszerü tege, továbbá tegeten és tegett azaz tegnap. De eléjön minap értelemben is, pl. a Nádor-codexben, Bécsi codexben stb. l. TEGE. | |
* | |
| (teg-ětt) l. TEGE. | |
* | |
| (teg-ez) fn. tt. tegez-t v. tegzet, harm. szr. ~e v. tegze. Tok, melyben az ijászok a nyilakat tartják, nyiltok, másképen: puzdra. Úgy illik hozzá, mint bot a tegezhez. (Km.). Alaphangra (gyökre) és értelemre egyeznek vele: tok, takar. Rokonok még a latin tego, tegulum, a hellen Jhch, honnan beloJhch am. nyiltok; és Budenz J. szerént a vogul täut. V. ö. TAKAR; TOK. Alakra nézve hasonló képeztetésüek: lemez, koboz, doboz, száraz. | |
* | |
| TÉGEZ, ige. l. TÉZ. | |
* | |
| fn. tt. téglát. Gyúrt agyagból alakított, s kemenczében kiégetett rendesen hosszukás négyszögü, vagy más alaku test, melyet épitési anyagul használnak, néhutt máskép: égett kő. Kiégetlen állapotban mór vagy vályog a neve. Téglát vetni, égetni. Téglából rakott fal, épített ház. Téglával padolt szoba, folyosó. Téglát szapulni, am. sikertelen munkát tenni.
Eredetileg a latin tegula után képeztetett, valamint a szláv nyelvekben: tyehla, cehla, cegla, olasz tegola, és a német Ziegel is stb. | |
* | |
| ösz. fn. l. TÉGLAVETŐ. | |
* | |
| (tégla-csináló-hely) l. TÉGLACSŰR. | |
* | |
| (tégla-csűr) ösz. fn. Azon épületekkel ellátott hely, hol a téglákat készítik, s a kemenczéből kiszedve összerakják. | |
* | |
| (tégla-égetés) ösz. fn. Azon munkák öszvege, melyek által a téglák készülnek.
Szorosb ért. munka, midőn a vályogokat kemenczében tűz által kőszilárdakká teszik. | |
* | |
| (tégla-égető) ösz. fn. 1) Személy, ki agyagból téglákat alakít és éget. 2) Kemencze, melyben téglát égetnek. | |
* | |
| (tégla-fal) ösz. fn. Téglából épített fal, különböztetésül más anyagból, pl. kőből, vályogból, sárból stb. rakott falaktól. | |
* | |
| (tégla-forma) ösz. fn. és mn. Fából csinált keret, melylyel a gyúrt sarat kiszakasztják, s téglává, illetőleg vályoggá alakítják. Mint melléknév, jelent oly testet, mely alakjára téglához hasonló. Téglaforma szappandarab. | |
* | |
| (tégla-gyár) ösz. fn. Nagyobbszerű téglakészitő és égető helyiségek. | |
* | |
| (tégla-gyáros) ösz. fn. Téglagyár birtokosa. | |
* | |
| (tégla-gyártó) ösz. mn. és fn. Téglavetéssel és égetéssel foglalkodó. | |
* | |
| (tégla-ház) ösz. fn. 1) Téglából épített ház, különböztetésül oly házaktól, melyek más anyagból, pl. kőből, vályogból, fából, sárból stb. építvék. 2) l. TÉGLACSŰR v. TÉGLAVETŐ. | |
* | |
| (tégla-karima) ösz. fn. Valamely épületen téglából való karima. | |
* | |
| (tégla-kemencze) ösz. fn. Kemencze, melyben a vályogot téglává égetik. | |
* | |
| (tégla-olaj) ösz. fn. Izzó téglaporon általeresztett olaj, melyet némely bőrbajok, pl. koszosság ellen gyógyszeres kenőcsül használnak. | |
* | |
| (tégla-párkány) ösz. fn. Valamely épület párkánya téglából. | |
* | |
| (tégla-por) ösz. fn. Porrá zúzott, vagy őrlött tégla. Torkára szállt a téglapor. | |
* | |
| (tégla-as) mn. tt. téglás-t v. ~at, tb. ~ak. Téglával ellátott, bővelkedő, rakott. Mint főnév tárgyesete: téglás-t, többese: ~ok, s jelent téglavető kézmivest, téglagyártót. | |
* | |
| mváros Szabolcs, KENYERE~, puszta Csongrád m.; helyr. Téglás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (téglás-mester) ösz. fn. Mester, ki a téglavetést érti, s az ide tartozó munkákat igazgatja, rendezi. | |
* | |
| (tégla-szín) ösz. fn. 1) Halavány vörnyeges szín, milyen az égett tégláé szokott lenni. 2) Szín, azaz félhaj, mely alatt a téglának vetett vályogot szárítják, s a kiégetett téglát tartják. | |
* | |
| (tégla-színü) ösz. mn. Minek a tégláéhoz hasonló vörnyeges szine van. Téglaszinű virágok. | |
* | |
| (tégla-vas) ösz. fn. Szabók, kalaposok, mosónők stb. köz ismeretű eszköze, tulajdonkép téglához némileg hasonló alaku vasdarab, melyet tűzben izzóvá tesznek, s rendesen tokba zárva ruhanemüek, és más szövetek kisimítására használnak; másképen: vasaló- vagy téglázóvas. | |
* | |
| (tégla-věrěs) ösz. mn. Olyanféle veres szinű, mint a tégla. | |
* | |
| (tégla-vetés) ösz. fn. Tulajdonkép kézmivesi munka, mely által gyúrt agyagból téglának való vályogot gyártanak. | |
* | |
| (tégla-vető) ösz. fn. 1) Személy vagyis kézmives, ki agyagból téglákat alakít és éget. 2) l. TÉGLACSŰR. | |
* | |
| (tégla-az) áth. m. tégláz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Bizonyos tért téglákkal föd. Téglázni a szobát, folyosót. Képzésre olyan mint kövez, cserepez, sároz, kövecsez. 2) Úgy nevezett téglavassal ruhaneműt, vagy szövetet simává, fényessé tesz; máskép: vasal. V. ö. TÉGLAVAS. | |
* | |
| (tégla-az-ás) fn. tt. téglázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit tégláznak. V. ö. TÉGLÁZ. | |
* | |
| (tégla-az-at) fn. tt. téglázat-ot, harm. szr. ~a. Téglákból rakott burkolata bizonyos térnek. A folyosó téglázatát fölszedni, s helyette deszkapadlózatot rakni. | |
* | |
| (téglázó-vas) l. TÉGLAVAS. | |
* | |
| (teg-nap) ösz. fn. tt. tegnap-ot. A folyó vagyis mai napot közvetlenül megelőzött nap, valamint a mai nap után következő: holnap, s a nem rég mint: minap. A névviszonyító ragokat jobbára fölveszi. Tegnapig vártam őt. Tegnapra igérkezett. Tegnaptól fogva nem ettem. Tegnaphoz egy hétre. Ezen kérdésre mikor? időhatártó gyanánt divatozik. Tegnap indult, ma ide érkezik, holnap elmegy. V. ö. TEGE. Átv. szélesb ért. jelent nem rég mult időt is. Ő sem tegnap született ember. | |
* | |
| (teg-nap-előtt) ösz. időhatárzó. Tegnapot közvetlenül megelőzött napon, ez előtt két nappal v. ez előtt másod napon. Se tegnap, se tegnapelőtt nem láttam őt. Tegnapelőtt csütörtök volt, minthogy ma szombat van. | |
* | |
| (tegnap-előtti) ösz. mn. Tegnapot közvetlenül megelőzött. A tegnapelőtti jégeső sok kárt okozott a vetésekben. V. ö. TEGNAPELŐTT. | |
* | |
| (teg-napi) ösz. mn. Tegnapra vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó, akkor történt stb. Tegnapi ebéd, vacsora. Tegnapi napszámát nem kapta meg. A tegnapi ülésben nem vehettem részt. Átv. szélesb ért. közel mult időbeli, nem régi. Tegnapi gomba, gúnyneve a nem régen fölcseperedett gőgös embernek. | |
* | |
| (teg-napon) lásd TEGNAP időhatárzó. | |
* | |
| (teg-ez-ěs) mn. tt. tegzěs-t v. ~et, tb. ~ek. Tegezzel, azaz nyíltokkal, máskép puzdrával ellátott, fölszerelt. Tegzes ijászok, régi vitézek. | |
* | |
| falu Hont m.; helyr. ~Borfő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (teg-ez-ěs-en) ih. Tegezzel fölszerelve. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Tegyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| kötszó. Élünk ma ezen szóval a következtetést jelentő latin ergo vagy igitur (következőleg) értelmében, kivált a föltételes mondatok után vagy általán, midőn az okoskodási előzményekből valamit kihozunk, midőn az okozatot az okkal öszvekötjük. Ha vétett, tehát bűnhődjék. Minthogy semmi szükség rád, tehát elmehetsz. Nagy barátja volt, tehát nem csoda, hogy annyira sajnálja őt. Tehát csakugyan igaz, amit hallottam? Ez tehát az a hires munka? A régieknél, de a székelyeknél az udvarhelyszéki szójárásban ma is tahát, amazoknál akkor és azután jelentéssel. l. TAHÁT. Egyébiránt már Pesty Gábornál is eléjön ,tehát' alakban, de a régies ,akkor' jelentéssel. (XLVI. mese végén). E szerint eredeti értelménél fogva valami előre bocsátott vagy elmult dologra vonatkozik. Utóbb jelentése szükebbé lőn, s azon viszonyt fejezi ki, mely az okoskodási előzmény és eredmény, vagy következtetés között létezik. Jászay Pál véleménye szerint (Régi magyar nyelvemlékek. III. köt. 351. l.) tahát gyöke a távolra vonatkozó ta v. to, melyből a tova, s ebből továt, tohát, tahát fejlődött ki. Erdősinél tahág, mely oly módosítási viszonyban áll a tahát szóval, mint a tájdivatos ittenneg ittennet, ottannag ottanat, ismét ismég. A t nem csak hely-, hanem időhatározókat is képez, mint a régies akkort, idétt stb. Egyébiránt az sem valószinütlen, hogy öszvetett szó a ta és azon ha gyökből, mely a néha, soha, valaha, mindenha szókban időt jelent, s melyből t képzővel lett hát, mint idő idétt (= időben), e szerént ,tehát' elemezve ta-ha, ta-hát v. ta-hátt annyi volna, mint tova időben, vagy bizonyos elmult idő után, röviden: akkor v. azután. A hát ily értelemben egyszerüen is használtatik. l. HÁT, (2). | |
* | |
| (tevő-hely?) fn. tt. téhely-t, tb. ~ěk. 1) Tok gyanánt szolgáló edény, eszköz, pl. a borbélyok téhelye, melyben beretváikat tartják. 2) A székelyeknél jelenti a borbélyműhelyt is. (Cserei Elek). 3) A kőmiveseknél vakoló kalán. | |
* | |
| (téhely-ěz) áth. m. téhelyez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. A vakolómeszet téhelylyel a falra hányja, vakol. V. ö. TÉHELY. | |
* | |
| (téhely-ěz-és) fn. tt. téhelyězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kőmivesek munkája, midőn téhelyeznek, azaz vakolnak. V. ö. TÉHELYĚZ. | |
* | |
| fn. tt. tehén-t v. tehen-et, tb. tehen-ek. A székelyek s palóczoknál rendszerént, a köz nyelvben pedig többnyire csak önhangzón kezdődő viszonyragok és képzők előtt az utóbbi szótag is rövid: tehen; és tehenek, tehenes, tehenész. Az úgy nevezett szarvasmarhák nősténye, mely teljesen kifejlődött, már borjazott, s melynek fiatal korában üsző a neve, mint a fiatal ököré tinó. Úgy nevezzük a bivalok, bölények, és szarvasok nőstényeit is, melyek t. i. borjukat ellenek. Meddő, üzekedő, borjas, fejős tehén. Fehér, tarka, kese, riska, vörös, fekete tehén. Bivaltehén, szarvastehén v. ~ünő, v. nőstényszarvas. Sötétben minden tehén fekete. (Km.). Amely tehén sokat bőg, kevés tejet ad. (Km.). Fekete tehénnek is fehér a teje. (Km.). Úgy illik rá, mint tehénre a gatya. (Km.). Derék dolog, három tehén egy csorda. (Km.). Sír mint a zálogos tehén. (Km.). Haj baj, kilencz tehén, még sincs vaj. (Km.) A hol üzekedő tehén nincs, nem megy oda a bika. (Km.). Átv. köznépies nyelven: Tehenet vett borjastul, oly leányt vett el, kinek már gyermeke volt, vagy teherben van. Vörös tehén legel a házon, ég a ház. Képes kifejezéssel jelent bőségforrást. Tehenek nevei: Barna, Bimbó, Bodor, Bojti, Bojtos, Bokros, Csákó, Csendes, Csínos, Csira, Csóka, Daru, Fecske, Fura, Hattyú, Hegyes, Homály, Jeges, Kajla, Karcsu, Kedves, Kesely, Lombi, Lombos, Pirók, Pityer, Perge, Rendes, Rigó, Riska, Sugár, Szemők, Szőke, Viola, Virág stb. Néha nőnevek után: Juczi, Kati, Margit, Sári, Zsuzsi stb. - A Bécsi és Tátrosi v. Müncheni codexben tehen a latin ,bos' jelentésében fordúl elé: "És teheneknek csordáit" (boum quoque armenta. Bécsi cod. Judith. II.). "Es szénát eszik vala mint tehen" (ut bos. Dániel. V.). Így a Müncheni codexben is (János ev. II.), melyek Pesty Gábornál és Erdősinél: ,ökör' szóval fodittatnak. A latin ,vacca' pedig ama codexekben mindenütt ünő.
Minthogy a tehén tejének bősége által más nőstények között különösen kitünő, valószínűnek látszik, hogy nevét a tej-től kapta, s eredetileg tején volt; nem áll ellent, hogy a Bécsi és Tatrosi codex irója vagy irói a latin ,bos' szót ,tehén' szóval fordították, mert amaz közös jelentésü: "Bos taurum vaccamque comprehendit, ein Rind. Ochs oder Kuh." Fabri Thesaurus, hol különösen Livius, Virgilius, Tacitus-ból is mondatok idéztetnek: "boves quaedam", "boves foeminas", "bos locuta." | |
* | |
| (tehén-állás) ösz. fn. Akolféle, árkolt, vagy héjazattal ellátott helyiség a majorban, vagy a mezőségen, hová a teheneket fejés végett vagy éjjeli hálásra beterelik. | |
* | |
| (tehén-bőr) ösz. fn. A tehénnek bőre, akár élő állapotban, akár lenyúzva; s ez ismét akár nyersen, akár kikészitve. Nyers, kikészitett tehénbőr. Tehénbőrből varrott csizma, saru. | |
* | |
| lásd: TEHÉNCSÖNGETYÜ. | |
* | |
| (tehén-csorda) ösz. fn. Nagyobb számmal együtt legelő, s ugyanazon egy vagy több pásztor őrizete alatt levő tehenek serege. A helységbeli tehéncsordát reggelenként ki, esténként hazahajtani. V. ö. GULYA, CSORDA. | |
* | |
| (tehén-csordás) ösz. fn. Pásztor, ki tehéncsordát őriz és legeltet. V. ö. TEHÉNCSORDA. | |
* | |
| (tehén-csöngetyű) ösz. fn. Csöngetyű, milyet a tehenek nyakára szoktak kötni. | |
* | |
| (tehen-ěd-ik) k. m. tehened-tem, ~tél, ~ětt. Átv. ért. népies kifejezéssel am. tehén módjára elterpeszkedve rádől, lefekszik valamire. Letehenedett a földre. Rátehenedett a karszékre. | |
* | |
| (tehen-es) 1) mn. tt. tehenes-t v. ~et, tb. ~ek. Tehenekkel ellátott. Tehenes gazda. 2) fn. tt. tehenes-t, tb. ~ěk. Tehenekkel bánó házi szolga, mint csikós, bivalos, szamaras, csirás. V. ö. TEHENÉSZ. | |
* | |
| (tehen-ész) fn. tt. tehenész-t, tb. ~ěk. Sajátlag aki tehénnel vagy tehenekkel bánik; teheneket őriz; különösen pedig aki teheneket tart a végett, hogy azok tejének, és ebből készített vajnak, turónak, sajtnak eladásából hasznot, nyereséget húzzon. | |
* | |
| (tehen-ész-et) fn. tt. tehenészet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Marhatartás neme, melyben tehenek teje, s ebből készített vaj, turó, sajt teszik a gazdaság főczélját és nyereményét. | |
* | |
| falu Zaránd m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tehén-fark) ösz. fn. A tehén farából kinőtt hosszu, mozgékony rész. Messze országot bejárt, mint a tehénfark, egyik farkpofától a másikig. (Km.). | |
* | |
| (tehén-ganaj v. ~ganéj) ösz. fn. A tehenektől elmenő bélsár. V. ö. TEHÉNTRÁGYA, és GANAJ. | |
* | |
| (tehén-himlő) ösz. fn. Himlőféle bőrbetegség, milyen a teheneket szokta meglepni. Minthogy ezen himlő nem veszedelmes és könnyen gyógyitható, innen ezzel szokás a gyermekeket beoltani, hogy a veszedelmes emberhimlőtől megóvassanak. | |
* | |
| (tehén-hús) ösz. fn. A levágott tehénnek húsa, mint főzni, sütni való eledel. Szélesb ért. némely tájakon így nevezik általán a marhahúst. | |
* | |
| (tehén-hús-leves) ösz. fn. Leves, melyben tehénhúst főztek. Szélesb ért. szarvasmarha husából főtt leves. | |
* | |
| (tehén-istálló) lásd: TEHÉNÓL. | |
* | |
| (tehen-kěd-ik) k. m. tehenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Tehén módjára, s folytonosan fekszik, heverész, dőlöng. Köznépies kifejezés. | |
* | |
| (tehén-ól) ösz. fn. Istálló, ól, melybe a teheneket, különösen a fejőseket szokták bekötni. | |
* | |
| (tehén-pásztor) ösz. fn. Tehén v. tehenek őrzésével foglalkodó személy. | |
* | |
| (tehén-sajt) ösz. fn. Tehéntejből készített sajt. | |
* | |
| (tehén-száju) ösz. mn. Így nevezik Göcsejben s némely homokos vidékeken a vágott orru kapát. Tehén száju kapa. | |
* | |
| aljas kifejezés; lásd: TEHÉNGANAJ. | |
* | |
| (tehén-szarv) ösz. fn. A tehénnek szarva, mely a magyar teheneknél rendesen kisebb az ökörszarvnál. | |
* | |
| (tehén-szőr) ösz. fn. Szőr, mely a tehénbőrt takarja; vagy melyet a lenyúzott tehénbőrről leszedtek, lefaragtak. Tehénszőrrel tömött pamlag, derekaly. | |
* | |
| (tehén-táncz) ösz. fn. A tehenek ficzkándozó ugrálása, midőn jó kedvök van, pl. tavaszkor, midőn az akolból a mezőre szabadulnak. Van ily nevű csárda Borsod várm. A táncz szót némely más állatokra is alkalmazza a népnyelv, Pl. borjutáncz, darutáncz, szarkatáncz. | |
* | |
| (tehén-tej) ösz. fn. Tej, melyet a tehén tőgyéből fejnek. | |
* | |
| (tehén-tőgy) ösz. fn. Tőgy, melyben a tehén teje öszvegyül. V. ö. TŐGY. | |
* | |
| (tehén-trágya) ösz. fn. Trágya, mint földet kövérítő anyag, mely az alommal kevert tehénganajból lesz. Tehéntrágyával meghordani a szántóföldeket. | |
* | |
| (tehén-túró) ösz. fn. Tehéntejből készített túró. V. ö. TÚRÓ. | |
* | |
| (tehén-vaj) ösz. fn. Tehéntejből, illetőleg tehén tejföléből köpült vaj. V. ö. VAJ. | |
* | |
| (tehén-vidító-fű) ösz. fn. Fűfaj, melyet a tehén különösen szeret; igliczfajnak látszik. (Ononia agrestis?). | |
* | |
| (tehén-zsír) ösz. fn. Olvasztott tehénvaj. | |
* | |
| fn. tt. terhet, tb. terhek, melyekben az r és h helyet cserélnek, s ugyan ez történik más oly ragok és képzők előtt is, melyek rövid e önhangzóval kezdődnek, pl. terh-el, terh-es; ellenben teher-é, teher-nek, teher-től stb. 1) Akármi féle test, áru, málha, podgyász stb., melyet tovább szállítás végett valamely járműre raknak. Sok teherrel megrakott hajó. Egy szekérre ötven mázsányi terhet rakni. Ennyi terhet két ló nem bír elhúzni. Továbbá oly holmi, melyet emberekre, vagy más állatokra raknak elszállítás végett. Vállai és térdei roskadoznak a nagy teher alatt. Nagy teher is könnyü, ha sokan emelik. (Km.). A terhet a ló vagy szamár hátára rákötni. 2) Minden test, mely másra, mint alapra nehezkedik, melyet más test tart. Vékony falakra nagy teher ekkora födél. 3) Néha ,suly' helyett használtatik. A boltozati ív terhe az oszlopokon nyugszik. 4) Átv. kedélyt, lelket nyomasztó gond, állapot. Szivén nagy teher fekszik. Ennyi terhet nem vagyok képes elviselni. Ezen ember terhemre van. Csak ezen terhet lerázhatnám magamról. 5) Adó, adósság s általán minden tartozás, melyet valakinek rajtunk követelni joga van. Ezen, házon több teher fekszik, mint amennyit ér. Egyenlő teher senki nyakát nem szegi. (Km.). Innen: terhül írni, a könyvvitelben am. tartozásba írni. 6) A nőnek nehézkes állapota. Teherben levő asszony. Teherbe esett leány. Teherbe ejteni valakit. V. ö. SULY, NEHÉZSÉG.
E szóban az utóbbi mássalhangzók, mint föntebb érintők, helyet cseréltek, s eredeti alakja: terh v. tereh, mely noha gyérebben, szintén használtatik, ez rendesen viszonyragozva: terhet, terhek, terhem, s képezve: terhes, terhel. E tekintetben hasonlók hozzá: kehely és kelyh, pehely és pelyh, vehem és vemh; megfordítva: molyh és moholy. Úgy látszik, egy eredetü a terül, terít igékkel, s a székelyeknél Csikszékben Döbrentei Gábor szerént csakugyan terü. (Régi M. Nyelvemlékek. III. K. 353. l.). Egyébiránt Budenz J. szerént osztyákul, különösen a szurguti szójárásban tágert am. nehéz, s a déli vogulban tarut am. teher. Eléfordul a szerb nyelvben: teret, és tótul: tercha, tyarcha. | |
* | |
| (teherbe-ejtés) ösz. fn. A férfinak sikeres elhálása valamely nővel, melynek következtében ez magzatot fogan. | |
* | |
| (teherbe-esés) ösz. fn. A nőnek azon állapota, midőn magzatot fogan. | |
* | |
| (teher-engedély) ösz. fn. A lóversenyzésben néhány font könnyebbség, melyben a verseny föltételeihez képest kancza, herélt, próbátlan, nyeretlen vagy belföldi ló részesül a mén, próbált, külföldi ellenében. | |
* | |
| (teher-fuvar) ösz. fn. Valamely jármüvön, pl. szekeren, hajón teherszállitás. | |
* | |
| (teher-fuvaros) ösz. fn. Teherszállitással foglalkodó fuvaros. | |
* | |
| (teher-hajó) ösz. fn. Teherhordó, teherszállitó hajó. | |
* | |
| (teher-hordó) ösz. fn. és mn. 1) Munkás, ki bizonyos jármüvön, pl. targonczán, taligán, talicskán, vagy vállain, hátán, holmit egy helyről másra szállít. 2) Melléknevül mind személyekről, mind állatokról s jármüvekről is használjuk. Teherhordó napszámosok. Teherhordó szamarak, lovak, öszvérek. Teherhordó hajó. | |
* | |
| (teher-jegy) l. ZÁLOGJEGY. | |
* | |
| (teher-képesség) ösz. fn. Valamely járműnek, különösen hajónak bizonyos sulyú és térfogatu áruk befogadására való ereje, vagyis azon mérték, melyet sulyra és helyre tekintettel a hajó magába foglalhat. | |
* | |
| (teher-lap) ösz. fn. A telekkönyvben azon lap, hová a terhek vagyis adósságok jegyezvék; másképen: C lap, mert azok e betü alatt foglaltatnak. V. ö. TELEKKÖNYV. | |
* | |
| (teher-levél) l. ZÁLOGLEVÉL. | |
* | |
| (teher-szállitó) ösz. fn. és mn. 1) Aki teherszállitással foglalkodik, teherfuvaros. 2) Jármű, különösen hajó, melyen különféle portékákat szállítanak. Teherszállító hajó. | |
* | |
| (teher-vagyon) ösz. fn. Valamely vagyontömeg mérlegezésénél az adósságok öszvege; máskép: szenvedő vagyon. (Passiv-Vermögen). | |
* | |
| (teher-vonat) ösz. fn. Vasúti vonat, illetőleg vasúti szekerek, melyeken holmi terhet, árukat szállítanak, különböztetésül a személyvonattól. | |
* | |
| (tě-het) tehető igeforma; m. tehet-tem, ~tél, ~ětt, par. těhess. 1) Valamit tenni, eszközölni, végre hajtani képes, akár testi vagy lelki ereje, akár anyagi vagy szellemi stb. segédeszközök által. A gazda, ha akarja, sokkal jót tehet. Betegsége miatt nem tehet semmit. Nem tehetek róla, azaz, nem akadályozhatom, nem segíthetek rajta. Kedvemért ezt megtehetnéd. 2) Valamit bizonyos helyre helyezhet. Még egy mázsát tehetsz a szekérre. Egyébiránt V. ö. TĚSZ. | |
* | |
| (tě-het-ék) fn. tt. teheték-ět. Bölcsészeti ért. képesség, velünk született erő, hajlam, melynél fogva valamit tenni képesek vagyunk. | |
* | |
| (tě-het-etlen) mn. tt. tehetetlen-t, tb. ~ěk. 1) Kinek ereje, eszköze, módja, képessége nincsen, hogy valamit tehessen; erőtlen, gyönge, ügyetlen, gyáva. Tehetetlen nyomorék, vak, sántabéna. Magával jótehetetlen. 2) Ki valamely külső erőszak által akadályozva van, hogy valamit tehessen. A lebilincselt rab tehetetlen. | |
* | |
| (tě-het-etlen-ség) fn. tt. těhetetlenség-et, harm. szr. ~e. Állapot vagy tulajdonság, melynél fogva valaki vagy cselekvő erő nélkül szükölködik, vagy annak kifejtésében akadályozva van; gyöngeség, ügyetlenség, gyávaság. | |
* | |
| (tě-het-etlen-ül) ih. A nélkül, hogy tehetne valamit; erejétől megfosztva, vagy annak működésében akadályozva. Tehetetlenül vesztegetni, eltölteni az időt. | |
* | |
| lásd: TĚHETETLEN; TĚHETETLENSÉG; TĚHETETLENÜL. | |
* | |
| (tě-het-ő) mn. tt. těhető-t. 1) Szenvedőleg amit tenni lehet; minek végrehajtása nagy nehézséggel vagy sok akadálylyal nem jár; ami erőnket fölül nem mulja. Ami tehető, megteszem. 2) Cselekvőleg, aki valamit tenni, véghezvinni képes. Mindentehető Isten. | |
* | |
| (tě-het-ő-ös) mn. tt. tehetős-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Ki anyagilag sokat képes tenni, sorsához képest gazdag, jómodú, jó magabiró. Tehetős urak, polgárok, gazdák. 2) Hatalmas, sok erkölcsi hatással biró, sokat eszközölni képes. | |
* | |
| (tě-het-ő-ség) fn. tt. těhetőség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, melynél fogva valaki erkölcsileg sokat képes eszközölni. | |
* | |
| (tě-het-ő-ös-ség) fn. tt. těhetősség-ět, harm. szr. ~e. Anyagi jómódu állapot, sorsához képest gazdag. | |
* | |
| (tě-het-ség) fn. tt. těhetség-ět, harm. szr. ~e. Testi vagy lelki erő, anyagi vagy szellemi képesség, melynél fogva valamit mivelhetünk, eszközölhetünk, végrehajthatunk. Kiki tehetsége szerint dolgozzék, a közjóra adózzék. Ami tehetségemben áll, el nem mulasztom megtenni. Nagy tehetségü ifju. "Ada őnekik tehetséget (Tárkányinál: erőt) és hatalmat" (virtutem et potestatem. Müncheni cod. Lukács. IX.). Régente szélesebb értelemben is: "Ki (= mely) napokban parancsolá egybegyülni ő tehetségének (Tárkányinál: az ő hadi erejének) minden seregét." (Bécsi cod. Judith. III.). Különösen eredetileg az emberbe öntött cselekvési hajlam és szellemi erő. Akaró tehetség. Ismerő tehetség. Itélő tehetség. Szervező tehetség. | |
* | |
| (tě-het-ség-ěs) mn. tt. tehetségěs-t v. ~et, tb. ~ek. Bizonyos tehetséggel, azaz, cselekvési erővel, képességgel, ügyességgel biró. V. ö. TĚHETSÉG. | |
* | |
| (tě-het-ség-telen) mn. tt. těhetségtelen-t, tb. ~ěk. Kinek tehetsége nincsen. V. ö. TĚHETSÉG. | |
* | |
| fn. tt. tej-et, harm. szr. ~e. Az önhangzón kezdődő viszonyragok és képzők előtt rendesen rövid: tejek, tejem, tejes, tejel, tejez, tejetlen, de egyébként is nagy kiterjedésü szokás szerént röviden hangzik. 1) Szoros és szokott értelemben, fehéres szinü, át nem látszó, kellemes édességü nedv, mely a szülőnek emlőiben, s általán az emlős állatok nőstényeinek csöcseiben, illetőleg tőgyeiben öszvegyűl, és közönségesen szólva vajas, turós és savós részekből áll, s a kisded magzatok első eledele, de meglett embereknek is mind ételül, mind italul szolgál. Bizonyos növények éldelete után a tej különös színt ölthet; sáfrántól sárga lesz, a buzértól piros, indigó tartalmu növényektől kék. Fűszeres növények pedig zamatossá teszik azt. Asszonytej, kecsketej, tehéntej, bivaltej, lótej, juhtej, szamártej stb. Az ember leginkább a szelidített növényevő állatok, különösen a tehén, bival, juh, kecske tejével táplálkozik; vannak azonban népek, melyek a ló-, szamárkanczák, s a nőstény tevék, dromedárok, iramszarvasok és lámák tejét is élvezik. Föcstej, azaz előtej. Édes tej, aludt tej v. savanyú tej. Tejben, vajban fürösztötték. Fris tej, amint a tőgyből kifejtik. Tejet szopni, fejni, szűrni, forralni. Kit a forró tej megéget, a tarhót is megfújja. (Km.). Ha ikrázik a tej, rajta a köpüvel (km.), azaz, mindent annak idején sürgölj. Meglátszik a mely tejben turó leszen, v. korán meg tetszik, mely tejből lesz jó turó, v. a tejnek elején tetszik meg a turó. (Km.). Tejjel vagy tejből készített eledelek. Ha a kifejt tej egy ideig csendesen áll, a felületén sürü, zsiros réteg képződik (a zsir mint könnyebb test fölfelé huzódik), ez a tejszín v. tejsürű, s ha még tovább áll, az alsó rész megalszik s megsavanyodik, s ekkor a felső rész még sürűbbé, zsirosabbá válik, s tejföl lesz a neve. A tej megalvását gyorsabban, de a különnemü részeknek együtt maradásával együtt az által segítik elé, hogy savanyú oltógyomrot (borjuét) vagy savanyu anyagot (borkövet) stb. tesznek belé. Tejjel, mézzel folyó föld, am. dús termékenységü. Anyai tejjel beszívott erkölcsök. Az anyai tej legédesebb. (Km.). Arcza olyan, mint a tej és vér, azaz fehér és piros. Sárkánytejen nevelt, kegyetlen, vad. Madártej, kakastej, tréfásan am. semmi, nem lény. 2) Szélesb ért. tej szinéhez hasonló némely állati és növényi nedvek, milyen a hímhalak nemző magva, melylyel az ikrákat termékenyítik, vagy az úgy nevezett ebtej, kutyatej növények nedve. 3) Némely növényekből vagy magvakból kivont italnemű vagy gyógyszeres nedvek, pl. mondolatej.
Alakra nézve hasonló a fej, hej v. héj, haj, vej, nej, saj, raj, máj, háj, éj, száj szókhoz; a székelyeknél: té. Mély hangon csagataji nyelven: szaj. Hasonló hozzá, a szláv dojim (szoptatok) igének gyöke doj, s a szanszkrit duh gyök, mely am. fej. Mennyiben fehér, világos színre vonatkoznak, rokonok vele: tél, dél, dér, melyek szintén röviden is ragoztatnak: telet, delet, deret stb. | |
* | |
| (tej-árus) ösz. fn. Aki pénzért kisebb nagyobb mértékben tejet árúl. | |
* | |
| (tej-árus-nő) ösz. fn. Nőszemély, ki tejet árúl. | |
* | |
| (téj-ázalék) ösz. fn. Győr megyében Czech János szerént am. téjneműek. | |
* | |
| (tejben-dara) ösz. fn. Tejjel vagy tejben főtt dara. | |
* | |
| (tejben-gombóta) ösz. fn. Tejjel v. tejben főzött gombótaféle tészta. | |
* | |
| (tejben-kása) ösz. fn. Tejjel v. tejben főzött kása, pépnemű eledel. Kis gyermeknek tejbekását adni. | |
* | |
| (tejben-metélt) ösz. fn. Tejjel v. tejben főzött ,metélt' nevü tészta. | |
* | |
| (tejben-ris) ösz. fn. Tejben főtt riskása. | |
* | |
| (tej-csomó) l. TEJGOMOLY. | |
* | |
| (tej-czukor) ösz. fn Czukornemű test, mint az édes tejnek egyik alkatrésze, mely a tejnek hosszabb ideig állása, megalvása által, a szabad levegő élenyével vegyülve tejsavvá változik. Így neveztetik a tej, többi alkatrészeitől mesterségesen elválasztott és jegeczített állapotban is. | |
* | |
| (te-ide-ne). Vadászok nyelvén sokszor ismételt kiáltás, melylyel a kopókat a vadnak fris nyomához hívják. | |
* | |
| (tej-dús) ösz. mn. Tejben bővelkedő. | |
* | |
| ELŐ~, LEDÉR~, OLLÉ~, faluk Pozsony m.; helyr. Tejedre, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tej-edény) ösz. fn. Általán minden edény, melybe a tejet fejik, szűrik, vagy azt tartják, asztalra adják stb.; máskép: tejes edény. | |
* | |
| (tej-ed-ez-és) fn. tt. tejedzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. TEJESĚDÉS; és TEJELÉS. | |
* | |
| (tej-ed-ěz-ik) k. m. tejedz-ětt. L. TEJESEDIK; és TEJEL. | |
* | |
| (tej-el) önh. m. tejelt. Mondjuk nőstény állatról, mely tejet ad. A borjas tehenek, az anyajuhok tejelnek. | |
* | |
| (tej-el-és) fn. tt. tejelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn a nőstény állat tejet ad. | |
* | |
| (tej-ér) ösz. fn. Azon erek, melyek a tejnedveket az emlőbe, tőgybe vezetik. | |
* | |
| (tej-ér) fn. tt. tejér-t, tb. ~ěk. Gönczy Pálnál az ötporodások (öthímesek) seregébe és két terméjüek (két anyások) rendébe tartozó növénynem (Thysselinum). Faja a posványtejér (thyss. palustre), mely Diószegi-Fazekasnál a derezle (selinum) faja közt mint posványderezle jön elé; köznépiesen: büdös tejelő. | |
* | |
| (tej-es) mn. tt. tejes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Tejjel bővelkedő, akár tulajdon, akár átvitt értelemben. Tejes tőgyű tehén. Tejes hal. Tejes kukoricza. Tejes fű. 2) Amiben tejet tartanak. Tejes dézsa, kánna, fazék. 3) Aki tejet árul. Tejesasszonyok, leányok, kofák. 4) Amit tejjel vegyítettek, készítettek, főztek stb. Tejes kávé. Tejes kása, tészta, kenyér, czipó, kalács. 5) Átv. tejes száju fiu, am. kisded, ki még szopik, vagy kit nem rég választottak el a csöcstől; pelyhetlen ifju. | |
* | |
| (tejes-asszony) ösz. fn. Tejjel kereskedő, tejet áruló asszony. | |
* | |
| (tejes-csésze) ösz. fn. Csésze, melyben tejet tartanak, vagy melyben tejet tesznek az asztalra. | |
* | |
| (tejes-dézsa) ösz. fn. Dézsa, melyben tejet tartanak. | |
* | |
| (tejes-edény) l. TEJEDÉNY. | |
* | |
| (tej-es-ěd-és) fn. tt. tejesědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn az állati nedvek tejrészekké alakulnak; vagy midőn bizonyos növényekből tejhez hasonló nedv fejlődik ki. Kukoricza tejesedése. | |
* | |
| (tej-es-ěd-ik) k. m. tejesěd-tem, ~tél, ~ětt. Tejes részek, nedvek képződnek belőle. Átv. tejszinü nedv keletkezik benne. A szemesedő kukoricza tejesedik. | |
* | |
| (tejes-emběr) ösz. fn. Aki tejárulással foglalkodik. | |
* | |
| (tejes-étek) ösz. fn. Tejjel készített étek. "Húsvét napján szentelt borjuhús susával (zúzával), paréj orjjal, lúdfi, vadhus, tejesétek." Levelestár. (Szalay Ág. gyüjteménye). 43. l. | |
* | |
| (tejes-hal) ösz. fn. Him hal, melynek szaporitó magva tejhez hasonló. | |
* | |
| (tejes-leány) ösz. fn. Tejáruló leány. | |
* | |
| (tejes-ruha) ösz. fn. Ruha, melyen a tejet átszürik, vagy melylyel a tejesedényeket betakarják, bekötik. Elválasztva tejes ruha, am. tejjel leöntött, bemázolt ruha. | |
* | |
| (tej-es-ség) fn. tt. tejesség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság vagy állapot, midőn a nőstény állat tejjel bővelkedik; vagy midőn valamely testből tejhez hasonló nedv fejlődik ki. Gyönge kukoricza tejessége. | |
* | |
| (tej-etlen) mn. tt. tejetlen-t, tb. ~ěk. Aminek teje nincs, meddő. Tejetlen tehén. "Várj tejetlen gubás kecske." (Faludi). Határozóként am. tej nélkül, tejetlenül. | |
* | |
| (tej-etlen-ség) fn. tt. tejetlenség-ět, harm. szr. ~e. A nőstény állatnak tejetlen tulajdonsága, vagyis azon állapota, midőn teje nincsen. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| lásd: TEJFÖL; TEJFÖLÖS. | |
* | |
| (tej-féle) ösz. mn. 1) Tejből készült. 2) Tejhez hasonló nemű. Tejféle ital, gyógyszer. Némely növények és magvak tejféle nedvei. | |
* | |
| (tej-fog) ösz. fn. A szopó állatoknál azon fogak, melyekkel születnek, vagy melyeket csecsemő korukban kapnak, s melyek utóbb kihullván, mások nőnek helyökbe. A borjuknál így nevezik a szélső zápfogakat. A lovaknál csikófog a neve. | |
* | |
| (tej-föl) ösz. fn. A tejnek zsiros, illetőleg vajas részei, melyek a tejtartó edény fölszinére emelkednek, míg a turós részek lefelé szállanak s az úgy nevezett aludttejet képezik. A tejszin vagy tejsürű csak annyiban különbözik a tejföltől, hogy amazok még frisebbek, ritkábbak, édesek, s nem foglalják is magukban a vajas részek egész öszvegét. A tejföl is még mindig foglal magában nem zsiros részeket, honnan köpülés (röcskölés) által két külön részre válik, úgymint vajra és iróra v. iróstejre, a kinyomott aludt-tej pedig turóra és savóra. A tejföl legfinomabb s legizletesb része a tejnek. Leszedni a tejfölt. Tejföllel készitett, leöntött eledel. Nem fenékig tejföl. (Km.). Leszedte a tejfölt, csak a savót hagyta. (Km.). V. ö. TEJPILLE. | |
* | |
| (tej-fölös) ösz. mn. 1) Amiben tejfölt tartanak; vagy amit tejfölszedésre használnak. Tejfölös fazék. Tejfölös kalán. 2) Tejföllel készített. Tejfölös rétes, lepény. 3) Átv. tejfölhöz hasonló fehér. Tejfölös bajusz. | |
* | |
| (tej-föl-szedő) ösz. fn. Kalán, melylyel az edényben öszvegyült tejfölt leszedik, hogy külön edénybe gyüjtsék; tejfölös kalán. | |
* | |
| (tej-fű) ösz. fn. A csészeszárnyak neméhez tartozó növényfaj népies neve; szára tövön megdőlt, levelei szálas láncsásak, virágai fürtösek, rojtos ajakúk, csészeszárnyai három inúk, akkorák, mint a bokréta; máskép szintén népies néven: pacsirta fű, tejhozó fű; növénytani néven: pacsirta-csészeszárny. (Polygala vulgaris). | |
* | |
| (tej-fürdő) ösz. fn. Fürdő, melyet tejből készitenek. A népmesék vasorru bábája tejfürdőben füröszti leányait. | |
* | |
| (tej-gazdag) l. TEJDÚS. | |
* | |
| (tej-gazdaság) lásd: TEHENÉSZET. | |
* | |
| (tej-gomoly) ösz. fn. Azon kis gomolyok, melyek a tejsűrűt vagy tejfölt képezik; továbbá az alutt-tejnek csomókká alakult turós részei. | |
* | |
| (tej-gyomor) ösz. fn. A kérődző állatok negyedik gyomra vagy bele. | |
* | |
| (tej-hab) ösz. fn. Hab, melyet a tej képez, midőn csapdossák, keverik, töltögetik stb. | |
* | |
| (tej-hal) ösz. fn. Fehér keszeg, máskép: ökle vagy pelehal. | |
* | |
| (tej-hártya) l. TEJPILLE. | |
* | |
| (tej-hozó-fű) ösz. fn. l. TEJFŰ. | |
* | |
| (té-hely-ke?) fn. tt. tejkét. A malomgarat alatt függő kis medencze, melyből hullognak a szemek a kő alá. Szabó Elek szerént székely szó. | |
* | |
| puszta Pozson m.; helyr. Tejké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (tej-kék) ösz. mn. Fehérlő, igen világos kék, mint a higabb tej. | |
* | |
| (tej-kő) ösz. fn. Fehérszürkés kőnem, mely a vizben felolvadván azt tejszínűre festi. (Galactites). Néha a tejfejérségü márványt is nevezik e néven. | |
* | |
| (tej-köpü) ösz. fn. A majorosok, birkások fa edénye, melybe fejnek, vagy melyben a tejet tartják. V. ö. KÖPÜ. | |
* | |
| (tej-láz) ösz. fn. Láz, mely a szoptató asszonyokat lepi meg, midőn tejök nincs rendes állapotban. | |
* | |
| (tej-leves) ösz. fn. Tejből vagy tejjel főzött levesétel. | |
* | |
| (tej-medencze v. ~melencze) ösz. fn. Medencze, melyben tejet tartanak, vagy forralnak. | |
* | |
| (tej-meleg) ösz. mn. Oly foku, vagyis hévmérsékü meleg, mint a tőgyből kifejett fris tej. | |
* | |
| (tej-menet) l. TEJVEZETÉK. | |
* | |
| (tej-mész-kő) ösz. fn. Finom, fehér mészföld, a sziklák repedékei, és hegyek nyilásaiban, mely vizzel keverve tejhez hasonló szinű. (Lac lunae). | |
* | |
| (tej-nedv) ösz. fn. 1) Nedv, melyből a tulajdon értelemben vett tej áll. 2) Tejhez hasonló nedv némely állati és növényi testekben. 3) Tejféle tápnedv, melyet az állati gyomor a bevett eledelektől elválaszt. | |
* | |
| (tej-nemű) ösz. mn. Minden, mit a széles értelemben vett tej alatt értünk. Tejnemű állati és növényi nedvek. | |
* | |
| (tej-oltó) ösz. fn. A szopós állatok gyomrában megsavanyodott tej, melylyel az édes tejet beoltják, s úgy nevezett ordát vagy zsendiczét készitenek. Borju, bárány, kecske beléből való tejoltó. | |
* | |
| (tej-oltó-fű) lásd: TEJOLTÓGALAJ. | |
* | |
| (tej-oltó-galaj) ösz. fn. Növényfaj a galajok neméből; szára felálló, keményke; levelei szálasak, barázdásak; virágágai rövidek, s nagy sürü virágu bugát képeznek; máskép köz nyelven: tejoltó fű, tejzsugoritó fű, kásafű. (Galium verum). | |
* | |
| (tej-orvoslás) ösz. fn. Orvoslás neme, melyben bizonyos betegségek elleni gyógyszerül tejet használnak. | |
* | |
| (tej-pénz) ösz. fn. Az eladott tejből bevett, vagy tejre kiadott pénz. Reggeli helyett tejpénzt adni valakinek. | |
* | |
| (tej-pép) ösz. fn. Tejes kása lisztből, darából stb. | |
* | |
| (tej-pille) ösz. fn. Hártya a felforralt tejnek felszinén, mely mintegy pilleszárnyhoz hasonló. | |
* | |
| (tej-sav) ösz. fn. Az állott tejnek megsavanyodott részei, különösen az alutt-tejben az úgy nevezett savó, a tejfölben az iró. V. ö. TEJCZUKOR és TEJFÖL. | |
* | |
| (tej-savanyú) ösz. mn. Minek savanyú, illetőleg alutt-tejhez hasonló íze van. | |
* | |
| (tej-sűrű) ösz. fn. A tejnek zsiros része, mely a tejszinnél valamivel kövérebb, a tejfölnél pedig higabb, ritkább. A kávét tejsürűvel inni. V. ö. TEJFÖL. | |
* | |
| (tej-szekrény) ösz. fn. Konyhaszekrény, melyben az edényekre szürt tejneműeket tartják. | |
* | |
| (tej-szín) ösz. fn. 1) Az édes tejnek azon zsiros részei, melyek először szállanak fölfelé, de még nem oly sürűen, mint a tejsürű vagy épen tejföl, mely utóbbi a tejnek hosszabb állása után gyűl öszve. Midőn a tejet felforralják, a tejszinből tejpille lesz. 2) A tejnek fehéres, néha fehéres-kék színe. Melléknévileg am. tejszinű. | |
* | |
| (tej-szinű) ösz. mn. Halavány, s vékony kékes szinű, mint a tej szokott lenni. Tejszinű habok, tajték. Tejszinű arczbőr. | |
* | |
| (tej-szivatyú) ösz. fn. Szivatyuféle eszköz, mely által az emlőkben megtorlott tejet kiszívják. | |
* | |
| (tej-szőr) ösz. fn. Puha, fehéres, vékony szálacskáju szőr, vagyis pehely, mely a serdülő ifjak arczát, illetőleg állát kiveri. | |
* | |
| (tej-szürő) ösz. fn. Szitanemű konyhai vagy majorházi eszköz, melyen a kifejt tejet áteresztik. Formája rendesen kúpalakú. Némely tájakon szitka a neve. | |
* | |
| (tej-tartó) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. szekrény vagy edény, melyben a tejet tartják. 2) Az állati test szervezetében a hátgerincz mellett fekvő csatorna, melybe a tejedények benyúlnak. (Cisterna lactea). | |
* | |
| (tej-út) ösz. fn. Azon számtalan s megmérhetetlen távolságu, és fehérlő csillagokból álló csíkos vonások az ég boltozatán, melyek évhosszanti éjeken föltünve félkört alakítanak. Máskép: hadak útja v. szalmás út v. ország út. | |
* | |
| (tej-verő-dézsa) ösz. fn. A székelyeknél am. köpülő, l. ezt. | |
* | |
| (tej-vezeték) ösz. fn. Azon csatornaféle menetek, melyekben az emlőmirigyekből kijövő finom edények egyesülnek, s melyek a csecsbimbóba nyúlva a tejet odavezetik. (Ductus lactiferi). | |
* | |
| (tej-zsugoritó-fű) ösz. fn. l. TEJOLTÓGALAJ. | |
* | |
| elvont gyöke tekint szónak és származékainak; l. TEKINT. | |
* | |
| elvont gyöke teke, tekenő, és teker szóknak és származékainak; l. TEKE, TEKER. | |
* | |
| elvont gyöke a régies tekél ma tökél szónak és származékainak. | |
* | |
| személytöbbségben második személy raga; l. SZEMÉLYRAG alatt. | |
* | |
| régiesen am. tevék, l. TESZ. | |
* | |
| fn. tt. tékát. Görög-latin szó, de a melylyel egyezik a magyar tok. l. TOK, SZEKRÉNY. | |
* | |
| (tek-e vagy tek-ő) fn. tt. tekét. 1) Nagyobb nemű golyó, azaz gömbölyüvé alakított tömör test. A golyó szélesb érteményü, mint a teke, vagyis minden tekét golyónak is mondhatunk, de nem viszont. Vasból öntött álgyuteke. Kőből, fából, üvegből csinált teke. 2) Különösen játékszerül használt ilyféle golyó, melylyel az úgy nevezett tekebábokat dobálják, vagy melyeket tekeasztalon bottal lökdösnek; honnan tekézni am. a fölállított kupokra tekét hajigálni, vagy kicsusztatni. 3) Földkört, vagy égkört ábrázoló golyó. Földteke, égteke.
Gyökhangra és alapfogalomra nézve rokonok hozzá: teker, tekercs, tekereg, mennyiben a tekerés és tekercs szintén körös irányban történnek, s körhöz hasonló alakot képeznek. V. ö. TEKER. Rokon továbbá: tök, mint növényi termény és mint a himállatok heréje. Valószinüleg egy eredetű a beborításra vonatkozó takar, tok, tekenő, tegez szókkal, minthogy a teke is mintegy öszvegöngyölgetett, öszvetakargatott csomóhoz hasonló. V. ö. a föntebbi szókat. | |
* | |
| puszta Győr, erdélyi mváros Kolos m.; helyr. Teké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (teke-alakú) ösz. mn. Gömbölyű, mint a teke. Tekealakú gombolyag. | |
* | |
| (teke-asztal) ösz. fn. A közismeretű franczia billard játékra szolgáló asztal. | |
* | |
| (teke-báb) ösz. fn. Fából faragott, illetőleg esztergározott kupalakok az úgy nevezett tekejátékban. | |
* | |
| (teke-bot) ösz. fn. Bot, melylyel az úgy nevezett tekeasztalon a tekéket lökdösik; máskép: tekepálcza. (Queue, Billiardstock). Vörösmarty szerént: kelevész. Egyébiránt tekebotot vehetni szélesebb értelemben is, pl. midőn a tekét a levegőbe feldobják, és azt hajitóbottal fölebb vagy tovább ütik: vagy a tekét csak a földre gurítják és azt szinte hajítva bottal tovább hengergetik. | |
* | |
| (tek-e-ecs-ke) kics. fn. tt. tekécskét. Kisebb fajta teke. | |
* | |
| (tek-ő-ded) l. TEKEALAKÚ. | |
* | |
| (teke-féreg) ösz. fn. Tekealakú férgecske, mely vízben lakik, s tekercset képezve folytonosan forog. (Volvox). | |
* | |
| (teke-golyó) ösz. fn. Tekéző golyó. Fölösleges összetétel, minthogy mindegyik szó külön is (teke, golyó) ugyanazt jelenti. | |
* | |
| (teke-gomoly) lásd: TEKERAKÁS. | |
* | |
| (teke-hal) ösz. fn. Halfaj a csepü v. borzas halak neméből, melynek teste tekéhez hasonló gömbölyű. (Diodon atinga). E nevet némely más ily alakú halak is viselik. | |
* | |
| falu Ugocsa m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (teke-játék) ösz. fn. Különféle játéknemek, melyeket tekével játszanak. Dobáló, hajító, ütő tekejáték, medvéző tekejáték, asztali tekejáték stb. | |
* | |
| l. TÖKÉL, TÖKÉLET, TÖKÉLETĚS stb. | |
* | |
| (teke-mérő) ösz. fn. Tüzérek mérő eszköze, mely által az álgyutekék átmérőjét meghatározzzák. | |
* | |
| (teke-minta) ösz. fn. Minta, melybe a tekéket önteni szokták. | |
* | |
| l. TEKNŐ; TEKNŐS. | |
* | |
| régies és tájdivatos kiejtések, l. TEKINT; TEKINTÉS; TEKINTGET stb. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Tekenyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| l. TEKNŐ. | |
* | |
| puszta Nyitra m.; helyr. Tekenyős-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (teke-öntés) ösz. fn. Fémtekék készitése, öntés (olvasztás, mintába töltés) által. | |
* | |
| (teke-őr) ösz. fn. Szolgaszemély, ki az asztali tekézésnél a játékra felügyel, a tekéket helyökre rakja, a számitást eszközli stb. (Marqueur). | |
* | |
| (teke-pálcza) ösz. fn. A tekejátékhoz tartozó pálcza, melylyel a tekeasztalon a tekéket lökdösik. (Queue, Billiardstock). V. ö. TEKEBOT. | |
* | |
| (teke-pattanás) ösz. fn. A tekének felszökése játék közben. | |
* | |
| (tek-er) áth. m. tekert. Széles ért. valamely testet folytonosan görbülő, vagyis körös, kerek irányban mintegy saját tengelye körül forgat; mi különbözőleg történhetik. 1) Hajlékony, többé, kevesbbé szilárd szövetü, rostos testet két ponton erősen megfogva s két ellenkező irányban forgatva gyürűs rétegüvé alakít. Vesszőből, marokszalmából gúzst tekerni. Kendőt, lepedőt öszvetekerni. Különbözik tőle: sodor, mennyiben ez valamely testet egy irányban forgatva hengerdeddé alakít. (Tésztát, dohánylevelet sodorni). A tekerés, marokba szorított kézzel, a sodrás tenyérrel szokott történni, valamint a pedrés ujjak által. Hasonló jelentésü vele csavar, honnan átv. ért. az ikerített csavarog tekereg, csavargás tekergés; azon szabatos különbséggel, hogy ,csavar' alapfogalomban bizonyos iránytól eltérő, mintegy csálés mozgásra, ,teker' pedig általán kerekitő, gyürüsitő körös, karingós elhajlásra vonatkozik. 2) Valamely testet bizonyos szilárd mozpont körül erőszakosan forgat, mely esetben az alakuló körök vagy gyürűk egy irányban képződnek, pl. midőn valaki a fiatal fát tövéből, vagy a botot más kezéből kitekeri, vagy a szeget a fogóval forgatva kihúzza. 3) Csavaros gépet vagy eszközt forgat. Csigát, sajtót, gugorát tekerni. 4) Valamely hajlékony testet több gyürűzetben egy másik testre kanyargat. Kötelet, lánczot tekerni a nyomórudra, a gugorára. A húrt föltekerni a hegedűszegre. Czérnát, szalagot tekerni a ruhával begöngyölgetett ujjra. Igekötőkkel: belétekerni, föltekerni, kitekerni, letekerni, megtekerni, reátekerni, öszvetekerni, egybetekerni, visszatekerni. Kitekerték a nyakát. Föltekerje az eszét, ki a ravaszszal föl akar tenni. (Km.). 5) Aljas beszédben am. nemileg közösül.
Alapfogalomban ezen ige körös, gyürűs, kerekes vagy általán görbülő irányú mozgásra vonatkozik, s ennél fogva gyökre és alapérteményre nézve rokon a teke szóhoz, mely több gyürűk vagyis körvonalak sokszorozása által keletkezik. Az er (r) képző is részint a kör fogalmát, részint pedig mintegy erélyes cselekvést látszik kifejezni s hasonló alkatu ezen igékhez: kavar, kever, csavar, habar, hadar, zavar, peder, hidor, sodor, kapar, gyötör stb., melyek mind bizonyos görbe irányban működő hatályosabb cselekvésre mutatnak. Legközelebb áll hozzá, sőt azonos vele a mongol tegere-kü (umdrehen, umkehren), honnan tegerme = malom, tegermede-kü = őrleni stb. Továbbá rokonok vele Vámbéry szerént a csagataji tekir = teke, kör, tikre v. tegre = kör, tekre = körül, tekren-mek = körben mozog-ni, tekirle-mek = körben forog-ni, tekirlek = kerék; Budenz J. szerént a finn kääri- (e helyett: kädäri-) = teker-ni, beteker-ni, käärehe = tekercs. Gyökben egyezik vele a persa tákh-tan (torquere), melylyel rokonítja Vullera a zend tak és szanszkrit tancs szókat; ez utóbbi Boppnál am. curvare, inflectere. | |
* | |
| (teke-rakás) ösz. fn. Több teke egy rakásban. | |
* | |
| (tek-er-cs) fn. tt. tekercs-ět, harm. szr. ~e. 1) Gúzs gyanánt megtekert, s hengeresen öszveszorongatott szálas, rostos test. Szalma-, széna-, szőrtekercs. Ruha-, papírtekercs. Vastekercs Szabó Dávidnál am. drót. 2) Amit gyürűs rétegüvé tekertek öszve. Tekercsbe szedett kötél, madzag, zsinór, hajfonaték. Sodronytekercs. Viasztekercs. A kigyó néha tekercsbe húzza öszve testét. Botratekercs, sütemény, máskép: dorongfánk. A hajósoknál körültekergetett madzag a kötélen. Képeztetésre hasonlók hozzá: vakarcs, kaparcs, habarcs, melyek hasonlóan igékből származtak, s minthogy vakarcs némely tájejtéssel: vakaros, kaparcs pedig kapars (kaparos), valószinű, hogy a tekercs is eredetileg tekeres volt, mint pirít-os, takar-os, magaszt-os is. | |
* | |
| (tek-er-cs) fn. tt. tekercs-ět. Diószegi-Fazekasnál az öthímesek seregébe és kétanyások rendébe tartozó tekeredett növénynem; kerékforma, öthasábu; hasábjai szétnyilók, szálasak, tompák; torka tövén bögreforma ötfogu pilis, a nemző részeket boritja; kinyúlik belőle öt kis serte. (Periploca). | |
* | |
| (tekercs-csuka) ösz. fn. Szakácsok nyelvén főtt csuka, melyet tekercsbe hajtva tálalnak fel. | |
* | |
| (tekercs-dohány) ösz. fn. Öszvetekergetett dohánylevelek, pl. midőn meg akarják aprítani; vagy oly dohány, melyet hengerded csomóba gyűrnek öszve. | |
* | |
| (tek-er-cs-ěl) áth. m. tekercsělt. Tekercscsé alakít, tekercsbe szorít valamit. | |
* | |
| (tek-er-cs-ěl-és) fn. tt. tekercselés-t, tb. ~ěk. Tekercsbe fonás, szorítás. | |
* | |
| (tek-er-cs-ěs) mn. tt. tekercsěs-t v. ~et, tb. ~ek. Gúzs gyanánt megtekert, tekercs módjára nőtt, tekercshez hasonló alaku. Tekercses fa. Tekercses edények a növényi sejtszövetekben. | |
* | |
| (tek-er-cs-ěs-en) ih. Tekercses alakban vagy állapotban. | |
* | |
| (tek-er-cs-ěs-ség) fn. tt. tekercsěsség-et, harm. sz. ~e. Tekercses állapot vagy tulajdonság. | |
* | |
| (tekercs-fű) ösz. fn. Lásd: TEKERCS, (2). | |
* | |
| (tek-er-cs-ik) fn. tt. tekercsik-ět, harm. szr. ~e. Öszvetekergetett rétegü kalács neme a barkóknál. V. ö. KALINKÓ, KULCSOSKALÁCS. | |
* | |
| (tekercs-rugó) ösz. fn. Oly rugó, melynek szerkezetét több gyürűből, karikából álló ércztekercs képezi. | |
* | |
| (tek-er-ěd-és) fn. tt. tekerědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szenvedő vagy cselekvő állapot, midőn valamely test vagy irányvonal tekeredik. Tekeredésben elpattant húr. Folyónak, útnak tekeredése. Kígyó tekeredése. V. ö. TEKERĚDIK. | |
* | |
| (tek-er-ěd-ik) k. m. tekerěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Gyürűs, körös, gúzsos, csavaros irányvonalban mozog, hajladozik. A kígyó teste gyürűkbe tekeredik. A vessző gúzszsá tekeredik. Félre-, eltekeredik. Kitekeredik a nyaka, lába. 2) Valamely szálas hajlékony test gyürűsen egy más testre fonódik. Az iszalag a fa derekára, a borsó indája a karóra tekeredik. A tyúk lábára a kócz, a tinó nyakára a kötél rátekeredett. 3) Irányvonala félre hajladozik. A kis patak majd erre majd arra tekeredik. Ez az ösvény az erdő alatt balra, majd ismét jobbra tekeredik. V. ö. CSAVARODIK; és TEKEREG. | |
* | |
| (tek-er-ěd-ěz-és); TEKERĚDZIK, (tek-er-ěd-ěz-ik) lásd: TEKERĚDÉS; TEKERĚDIK. | |
* | |
| (tek-er-ěg) gyak. önh. m. tekerěg-tem, ~tél v. tekerg-ěttem, tekerg-ěttél, tekerg-ětt, htn. tekereg-ni v. tekerg-ni. Folytonos görbe, gyürűs, körös, karingós irányban mozog. Tekereg a gugora, a csiga, midőn forgatják. Tekereg az ideoda hajtogatott nyak. Tekereg a fergetegtől hajtott por, füst. Tekereg a patak, midőn megmeg görbedve folydogál. Tekereg a kígyó, midőn gyűrüsen mozog. Átv. rendetlen utakon, bizonyos irány és czél nélkül ideoda bolyong, csavarog, mint a henye, munkátlan emberek tenni szoktak. Reggeltől estig az utczákon tekereg. Különbözik tőle tekeredik, mennyiben ez egyes görbe hajlásokra vonatkozik, amaz pedig több és folytonos ilyetén mozgást fejez ki. | |
* | |
| (tek-er-ék) fn. tt. tekerék-ět, harm. szr. ~e. Test, melyet tekerés által gyürűs, hengeres, göngyös, gúzsos, csomós stb. állapotuvá tettek. Képeztetésre hasonlók hozzá: keverék, vakarék, habarék stb. | |
* | |
| (tek-er-ěs) mn. tt. tekeres-t v. ~et, tb. ~ek. Csavarhoz hasonló alakú; amit tekergetve meggörbítettek, gyürűssé, gúzsossá tettek. Tekeres szarvú kos. Tekeres ugorka. A székelyeknél am. tekervényes. Tekercs beszédü, lelkü. (Kríza J.). Ebből képződött öszvehuzás által a tekercs, mint vakaros-ból lett vakarcs, kabaros-ból habarcs. | |
* | |
| falu Baranya, puszták Somogy és Veszprém m.; helyr. Tekerěs-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tek-er-és) fn. tt. tekerés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit gúzszsá, göngygyé, hengerré, görbévé stb. tekernek vagy bizonyos mozpont körül forgatnak, hajtogatnak vagy valamely testre kanyarítanak. Hastekerés am. hasrágás. Aljas beszédben am. nemi közösülés. V. ö. TEKER. | |
* | |
| (tek-er-ěsz-ik) k. A jelenen kivül a többi időt ,tekeredik' szótól kölcsönzi. l. TEKERĚDIK. | |
* | |
| (té-kěrěszt) ösz. fn. Olyanforma kereszt, mint a T betü; Antal keresztje, különböztetésül más alakú, pl. X András, Constantin keresztjétől. | |
* | |
| l. TEKERĚG. | |
* | |
| (tek-er-ěg-és) fn. tt. tekergés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Állapot, midőn bizonyos test folytonos görbe irányban hajladozik, gyürűsödik, gúzsolódik, karingósodik stb. 2) Átv. czéltalan, dologtalan, henyélkedő járáskelés, csavargás, kószálás, bódorgás. V. ö. TEKERĚG. | |
* | |
| (tek-ěr-eg-et) gyak. áth. m. tekerget-tem, ~tél, ~ětt, par. tekergess. Gyakran vagy folytonosan, vagy lassanlassan teker valamit vagy holmit. A kút csigályát föl-alá tekergetni. A dohányleveleket csomókba, hengerekbe tekergetni. A fonalat föltekergetni a tekerőfára. Nyakát tekergetni. A fiatal fákat töveikből kitekergetni. Nyelére tekergetni az ostort. Papírt ruhát öszvetekergetni. V. ö. TEKER. | |
* | |
| (tek-er-ěg-et-és) fn. tt. tekergetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit vagy holmit tekergetünk. V. ö. TEKERGET. | |
* | |
| (tek-er-ěg-ő) mn. tt. tekergőt. 1) Görbe, gyürűs, karingós irányban, vonalban mozgó, vagy olyan alakú. Tekergő kígyó. Tekergő patak. 2) Átv. csavargó, kószáló, bódorgó, henye bujdosó. Erdőkben, pusztákon tekergő zsiványok. Utczákon tekergő suhanczok. V. ö. TEKERĚG. | |
* | |
| (tek-er-ěg-ő-öd-öz-és); TEKERGŐDZIK, (tek-er-ěg-ő-öd-öz-ik) l. TEKERGŐZÉS; TEKERGŐZIK. | |
* | |
| (tek-er-ěg-ő-ös) mn. tt. tekergős-t v. ~et, tb. ~ek. Görbegurba vonalú csavaros testhez hasonló. Tekergős út, ösvény. Tekergős rovatú bot, pipaszár. | |
* | |
| (tek-er-ěg-ő-ös-sen) ih. Csavaros, gyürüdző vonalakban, görbegurbán. Tekergősen csúszó kígyó. Tekergősen menő hegyi út. | |
* | |
| (tek-er-ěg-ő-öz-és) fn. tt. tekérgőzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Tekergő alakban körüljárás, folyás, futás. | |
* | |
| (tek-er-ěg-ő-öz-ik) belsz. m. tekergőz-tem, ~tél, ~ött. Tekeres, gyürüdző, karingós alakban bizonyos testet vagy tért körülvesz. Tekergőznek az indás növények. Az iszalag föltekergőzik a fa derekára. | |
* | |
| (tek-er-icz) fn. tt. tekericz-ět, harm. szr. ~e. A pacsirtánál valamivel nagyobb vándormadár, mely a nyakát tekergetni szokta. (Jynx torquilla. L.). Képeztetésre hasonló a bibicz, pólicz, tengelicz, gébics, kendericze madárnevekhez. Máskép: nyaktekercs, nyaktekerő. | |
* | |
| (tek-er-int) áth. m. tekerint-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Gyöngén, könnyen tekerít. | |
* | |
| (tek-er-int-és) fn. tt. tekerintés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki tekerint. | |
* | |
| (tek-er-ít) áth. m. tekerít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Valamely testet tekeres irányban mozdít, fordít, helyéből, rendes állásából kicsavar. Tekeríteni a csigát, sajtót, gugorát. Egyet tekerített a fiatal csemetén, s kirántotta tövéből. | |
* | |
| (tek-er-ít-és) fn. tt. tekerítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit tekerítünk. Egy tekerítéssel eltörni valamit. | |
* | |
| (tek-er-ít-ětt) mn. tt. tekerítětt-et. Amit tekerítve meggörbítettek, meghajlítottak stb. Gúzszsá tekerített vessző. | |
* | |
| (tek-er-ő) mn. tt. tekerő-t. 1) Aki valamit teker. Gúzstekerő munkások. Csigatekerő napszámosok. 2) Amivel vagy amire tekernek valamit. Tekerőfa, tekerőcsiga, tekerőeszköz. Különösen csörlő eszköz, melyről gombolyagba szedik a fonalat. Béla király Névtelen jegyzőjénél (l. fej.) így neveztetik a Sebes Körös (juxta fluvium Tekereu); vagyis Szabó Károly forditmányában: Tekerőér, mint a Sebes Körösnek egyik ere. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Tekerő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (tek-er-öcs) fn. tt. tekeröcsöt. L. CSAVAR, fn. | |
* | |
| (tekerő-csiga) ösz. fn. Csigaféle gép, mely által valamit tekernek. | |
* | |
| l. TEKERŐZIK. | |
* | |
| (tekerő-ér) ösz. fn. l. TEKERŐ alatt. | |
* | |
| (tekerő-eszköz) lásd: TEKERŐ, 2). | |
* | |
| (tekerő-fa) ösz. fn. Dorong a szövőszékben, melyre egész végfonalat szoktak föltekerni. Általában mindennemű oly rúd (fából), mely valamely tekerőeszközhöz emelcsőül használtatik. | |
* | |
| erdélyi falu Gyergyó székben; helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tekerő-rúd) ösz. fn. Általán rúd, melynek forgatása által valamit tekernek, forgatnak, pl. melylyel a gugorát hajtják vagy a csigát forgatják, vagy a sodronycsinálók rúdja, melylyel a korongot hajtják stb. | |
* | |
| (tekerő-síp) ösz. fn. Sípokból összeállított mű, melyet tekerés (forgatás) által hangoztatnak. V. ö. KINTORNA, SIPLÁDA. | |
* | |
| (tek-er-ő-öz-és) fn. tt. tekerőzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Körültekeredés. | |
* | |
| (tek-er-ő-öz-ik) belsz. m. tekerőz-tem, ~tél, ~ött. Egy jelentésü a tekergőzik igével, azon szabatos különbséggel, hogy amabban egyszerű, emebben kettőztetett gyakorlat rejlik. | |
* | |
| (tek-er-t) mn. tt. tekertět. Amit el-, föl-, ki-, összetekertek stb. Tekert eszü, átv. ért. am. ravasz, furfangos. | |
* | |
| (tekert-czik-szár) ösz. fn. A nyolczhímes és háromanyás czikszárak alneme alá tartozó növényfaj; gyökere fás, tekert, facsart, szára felálló, ágatlan; levelei tojásdadok, habos szélük; virágai egy tömött hengeres füzérben a szárhegyen pirosak. (Polygonum bistorta). Máskép köznépiesen: tekertgyökerü fű, kígyógyökerü fű v. kígyótrank. | |
* | |
| (tekert-gyökerü-fű) l. TEKERTCZIKSZÁR. | |
* | |
| (tek-er-űl) önh. m. tekerűlt. Tekeres vonalban mozdúl, fordúl, tekeressé alakúl. | |
* | |
| (tek-er-ül-és) fn. tt. tekerűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Mozdulás, fordulás, mely által valamely test vagy vonal görbedt, gyürüs, karingós alakot ölt. | |
* | |
| (tek-er-ül-et) fn. tt. tekerűlet-ět, harm. szr. ~e. Azon vonal vagy alak, melyet a tekeredő test képez. A gyürűdző patak tekerűletét lerajzolni. A sajtó csavarának tekerülete. | |
* | |
| (tek-er-űl-et-ěs) mn. tt. tekerűletěs-t v. ~et, tb. ~ek. Csavaros, gyürűdzőleg keringő, tekeres alakú. Tekerűletes csavar. Tekerűletes vakandturás. | |
* | |
| (tek-er-vény) fn. tt. tekervény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Örvényesen, csigásan, csavarosan forgó, sodródó, mozgó, hajló test vagy eszköz, vagy gép. Különösen az utak, utczák, folyók, völgyek, s mindenféle menetek, vezetékek, csatornák, csövek stb. ideoda görbedező hajlása. A székelyeknél Udvarhelyszékben és Háromszékben madár faja (tekericz?). | |
* | |
| (tek-er-vény-ěs) mn. tt. tekervényěs-t v. ~et, tb. ~ek. Görbegurba menetű, ideoda hajladozó irányu, csavaros alakú. Tekervényes utak, ösvények, völgyek, folyók. Tekervényes csövek, csatornák. Átv. tekervényes beszéd, am. bonyolult, szövevényes, a fő tárgytól félre csapongó. | |
* | |
| (tek-er-vény-ěs-en) ih. Tekervényes vonalban, irányban, hajlással; görbegurbán, örvényesen, csavaros, tekeres alakban. Tekervényesen menő út, folyam. | |
* | |
| (tek-er-vény-ěs-ség) fn. tt. tekervényěsség-ět. Állapot vagy tulajdonság, midőn valamely test vagy irány tekervényes alakú, illetőleg menetű. V. ö. TEKERVÉNYĚS. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Tékes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (teke-szolga) l. TEKEŐR. | |
* | |
| (teke-tár-szekér) ösz. fn. A tüzérek társzekere, melyen az ágyutekéket szállítják. | |
* | |
| ösz. fn. Beszéd vagy eléadás neme, mely az elmondandó tárgynak nagy feneket kerít, mely a dolgot messziről kezdi; beszédbeli kacskaringó, csekély tárgyakról nagy hühóval, nyomatossággal fenhéjázva nyilatkozó. Ilyenek némely népies, pl. kérői, lakodalmi szertartásokat megnyitó beszédek. A kérő násznagy nagy teketóriával adta elé kívánságát, s a kiadó násznagy hasonló teketóriával válaszolt. Minthogy a teketória a beszédnek nagy feneket kerít, s a dolgot messziről és magasan kezdi: innen valószinű, hogy e szó két külön elemből van öszvetéve, t. i. egyik a teke, mint kerekséget, bonyodalmat jelentő, másik a tória, mint magasságra vonatkozó torlik, torlás, túr; továbbá óriás, orom, góré, gória, hóri stb. szók rokona; mi szerint teketória elemezve annyi volna, mint a maga nemében nagy kört képező és magas valami, s mintegy gúla (obeliscus). Vagy második alkatrésze csória, a csór (csavar) törzstől, honnan csórálni-mórálni, am. valaminek szóval feneket keríteni, valamit csűrvecsavarva eléadni. Figyelmet érdemel az arab-török tekellüf és teklif, melyeknek egyik jelentése: ceremonial, ceremonie, s melyek törzsben egyeznek a ,teke-tória' előrészével, azonban amazok törzse Zenker szerént az arab kalafa (). | |
* | |
| ösz. mn. Teketóriával elmondott, czikornyázott. Teketóriás beszéd. V. ö. TEKETÓRIA. | |
* | |
| ösz. önh. Teketóriával, azaz messziről keritett, s magasan kezdett beszédet mond. | |
* | |
| ösz. fn. Teketóriás eléadás. V. ö. TEKETÓRIA. | |
* | |
| (tek-e-ez) önh. m. tekéz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Tekeféle, vagy tekés játékot űz. V. ö. TEKE. | |
* | |
| (tek-e-ez-és) fn. tt. tekézés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Játék, melyet tekék dobálásával vagy lökdösésével, ütésével űznek. V. ö. TEKEJÁTÉK. | |
* | |
| lásd: TEKINTGET; TEKINTGETÉS. | |
* | |
| (tek-int) önh. m. tekint-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. 1) Szemeit hamarjában bizonyos tárgy vagy iránypont felé fordítja, s mintegy futólag vesz valamit szemügyre. Jobbra, balra, előre, hátra, visszatekint. Ideoda tekint. Ide tekints, ne oda, itt az Isten angyala. (Népvers). Letekint, föltekint, kitekint, betekint, körültekint. Bele tekintett a kancsóba, ivott belőle. Rám sem tekint. Kétfelé tekints, mikor az agg komondor ugat; v. vén eb ugatására méltó kitekinteni. (Km.). Szabatosan szólva különbözik tőle: néz, azaz, valamit folytonosan szemügyre vesz; továbbá: lát, azaz, szemei által felfog, észlel valamit; pillant, vagyis pilláját emelve egy szemvágást teszen. 2) Rövid időre, futtában befordúl valahová, hogy ott mintegy körültekintsen; ez értelemben mindig be igekötővel.
"Ha megúnom magam a pusztába, Betekintek a szomszéd csárdába." Népdal. Betekintett mint Bolond Istók Debreczenbe. (Km.). Tekints be hozzánk is, ha lehet. 3) Használtatik tárgyesetes viszonynévvel is áthatólag, s am. fontolóra, figyelembe vesz valamit. Ifjuságodat tekintem, különben... Ha tekintem azon sok veszélyt, melyeken átestem... Tekintve hogy... (néha a birói határozatokban az indokolás bevezetése). Régiesen és néhutt ma is teként. "Tekénts (respice), te hütöd megüdvözejtett tégedet." Müncheni cod. (Lukács. XVIII.). Minthogy a tekintés a látásnak és nézésnek mintegy kezdete, mely által a látható tárgyak első pillanatra szemünkbe tünnek vagy ötlenek, mintegy föltetszenek: innen úgy vélekedhetni, hogy gyöke tek nem egyéb, mint a látásra vonatkozó régies tet-ik szóban a tet gyök módosított alakja, a kemény t hangnak szinte kemény k-ra változtatásával; s e szerént tek-int annyi volna, mint tet-int. Vagy pedig végelemzésben a tek gyökeleme a távolra vonatkozó te v. ta, s az egész tek jelentése mintegy te-hat, tova-hat. A törzs tek és int képző között oly viszony létezik, mint az ér és érint, emel emelint, tap tapint, tasz taszint, nyal nyalint, izel izelint, csap csapint, nyom nyomint, dob dobint, köp köpint, csavar csavarint és több más között, t. i. az int képző mintegy futólagos és egyszerüen működő érteményt kölcsönöz a tőigének. | |
* | |
| (tek-int-ěl) gyak. áth. m. tekintelt. Molnár Albert és Páriz-Pápainál tekintél, am. gyakran, figyelmesebben tekint vagy tekintget, nézeget, nézkél. A Carthausi Névtelennél: tekéntöl. "Az ő atyja kedég bódogságus szent István királ azt (Imre fiát) gyakorta megtekéntöli." Toldy F. kiadása 42. l. | |
* | |
| (tek-int-ély) fn. tt. tekintély-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Korunkban alkotott szó, a latin auctoritas kifejezésére. Jelent bizonyos erkölcsi előnyt, mely mások szemeit mintegy magára vonja, mely némi tiszteletet, hódulatot igényel, mely hitelt, bizalmat gerjeszt maga iránt. Tekintélyt szerezni, tekintélyre emelkedni, tekintélyben lenni, tekintélyét elveszteni. Elüljárói, atyai, tanitói, papi tekintély. Jeles irók tekintélyére épített állítás. Vak, előitéletes tekintély, midőn valakinek minden vizsgálat nélkül hiszünk, mert csalódhatlannak tartjuk. Átv. jelent oly embert, nevezetesen férfiut, ki bizonyos ügyekben, ismeretekben, képességben jeles nevet szerzett magának. Irodalmi tekintély. Valamely kérdés megoldására a szaktudományi tekintélyeket fölszólitani. "A törvényhozás körében soha tekintélyek ne nézessenek." Bőthy Ödön az 1843-iki országgyülésen julius 9-ikén. | |
* | |
| (tek-int-ély-ěs) mn. tt. tekintélyěs-t v. ~et, tb. ~ek. A kinek tekintélye van, bizonyos erkölcsi és szellemi tekintetben mások fölött kitünő, s az illető közönség előtt tiszteletben álló, hitellel, bizalommal biró, akire mások hallgatnak stb. Tekintélyes iró, történetbuvár. Tekintélyes elüljáró, tanitó. Tekintélyes kalmár, kereskedő, kinek hitele van. Tekintélyes magatartás, hivatal. | |
* | |
| (tek-int-ély-ěs-en) ih. Bizonyos erkölcsi és szellemi előnyt mutatva, igényelve, tiszteletet, hódulatot parancsolva. V. ö. TEKINTÉLY. | |
* | |
| (tek-int-ély-ěs-kěd-ik) k. m. tekintélyěskěd-tem, ~tél, ~ett. Tekintélyt szeret mutatni v. igényelni. | |
* | |
| (tek-int-ély-telen) mn. tt. tekintélytelen-t, tb. ~ěk. Kinek tekintélye nincsen. Határozóként am. tekintély nélkül. V. ö. TEKINTÉLY. | |
* | |
| (tek-int-ély-telen-ség) fn. tt. tekintélytelenség-ět, harm. szr. ~e. Tekintélyhiány, állapot, midőn valakinek vagy valaminek tekintélye nincsen. | |
* | |
| (tek-int-és) fn. tt. tekintés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A szemek működése, midőn bizonyos tárgy vagy iránypont felé fordulnak. Egy tekintéssel észrevenni valamit. Első tekintésre beleszeretni valamibe. A tekintése sem jó. Öszvetéve: betekintés, kitekintés, megtekintés, visszatekintés stb. V. ö. TEKINT. | |
* | |
| (tek-int-et) fn. tt. tekintet-ět, harm. szr. ~e. 1) ,Tekintés' helyett áll. Első tekintetre bele szeretni valakibe vagy valamibe. 2) A szemekben és arczvonásokon eléidézett kedélyszerü változat, mely akkor tünik elé, midőn szemeinket bizonyos tárgyra fordítjuk. Nyugalmas, szelid, kegyes, nyájas, haragos, mérges, szomorú, bánatos, vidám tekintet. Hideg, megvető tekintetet vetni valakire. Büszke tekintettel lenézni valakit. 3) Az ujabb divatú tekintély értelmében. Tekintetre vergődni. Nagy tekintetben lenni. Tekintetet igényelni. Nincs semmi tekintete. Baj a tanitónak, ki növendékei előtt tekintetét elvesztette. Nagyobb a tekintet, mint az erőszak. (Km.). l. TEKINTÉLY. 4) A figyelembe v. fontolóra vett tárgynak bizonyos viszonya, oldala. Én a dolgot más tekintetből veszem föl. Bizonyos tekintetben igazad van. Minden tekintetben jeles ember. E tekintetben nem tartok veled. Tekintetbe véve hogy... 5) Bizonyos viszonyra vonatkozó részvét vagy kimélet vagy gyöngédebb érzelem. Tekintettel lenni valaki iránt. Szegény állapota tekintetet érdemel. Atyja iránti tekintetből különös figyelmet forditani a fiúra. "Az Kegyelmed jámbor szolgálatjának nálunk, miképen azelőtt, azonképen ezután is mindenkor tekinteti leszen." Báthori István lengyel király levele 1581-ből. (Történelmi Tár. VIII. Kötet). "A haza javát semmi más tekinteteknek nem áldozom fel." Deák Ferencz az 1839-iki országgyülésen junius 17-ikén. | |
* | |
| (tekintetbe-vétel) ösz. fn. Elmeműködés, midőn valaki valamit fontolóra v. figyelembe veszen. | |
* | |
| (tek-int-et-ěs) mn. tt. tekintetěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Szélesb ért. erkölcsileg vagy szellemileg tekintetben álló; ujabb kifejezéssel: tekintélyes; l. ezt. 2) Bizonyos hatóságok, testületek, hivatalok tiszteleti czíme. Tekintetes vármegye, tek. káptalan, tek. törvényszék, tek. alispáni hivatal. (Spectabilis, lőblich. Nagy tekintetű, Hochlöblich). 3) Bizonyos rangban és hivatalban álló személyeket illető czim. Tek. alispán, főbiró. Tek. egyetemi tanár úr. Tek. táblabiró urak. Tek. úr, tek. asszony. (Spectabilis, Wohlgeboren). Szélesb ért. az ügyvédek, orvosok, s több oklevelesek czime. Végre a tisztelkedésre hajlandó népszokás alsóbb rendű úgy nevezett tisztesbek rendüekre s a módosabb, előkelőbb polgárokra is szinte visszaélésig kiterjeszti. V. ö. NAGYSÁGOS; NEMZETES. | |
* | |
| (tek-int-et-ěs-kěd-ik) k. m. tekintetěskěd-tem, ~tél, ~ětt. Tekintetet vagy tekintélyt igényelve viseli magát; tiszteletre, hódolatra tart számot. | |
* | |
| (tek-int-et-ěs-ség) fn. tt. tekintetěsségět. Annak, ki a czímezést szereti, szokták mondani: tekintetěsséged, e helyett: kegyed (t. i. a Tekintetes úr v. a Tekintetes asszony). | |
* | |
| (tek-int-etlen) mn. tt. tekintetlen-t, tb. ~ěk. Tekintet, vagy helyesebben, tekintély nélküli. Tekintetlen köznapi ember. Szabatosabban: tekintélytelen. | |
* | |
| (tek-int-ěg-et) gyak. önh. m. tekintget-tem, ~tél, ~ětt, par. tekintgess. Gyakran tekint, vagyis ideoda forgatja szemeit. Előre, hátra, jobbra, balra tekintgetni. A templomban nem illik ídeoda tekintgetni. Ki-kitekintget, mintha valakit várna. V. ö. KACSINTGAT, PILLOGAT, NÉZKÉL. Közéletben a közbülső t könnyebb és tetszetősb kiejtés végett elhagyatik, ami irásban sem helytelen. | |
* | |
| (tek-int-ěg-et-és) fn. tt. tekintgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, ismételt, majd ide majd oda tekintés. V. ö. TEKINTET; és TEKINTÉS. | |
* | |
| női kn. tt. Teklát. Görög eredetü szó: Theokles am. Isten dicsősége. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (tek-en-ő) fn. tt. teknő-t. 1) Rendesen faderékból homorúan kivájt, félkörös és hosszukás öblü vagy több deszkából öszveillesztett ilyetén edény. Mosóteknő, sütőteknő, kis teknő, nagy teknő, bükfateknő, aranymosó teknő. Teknőben kenyeret dagasztani, besózni a disznóhúst. Teknővel leborítani valamit. Olyan, mint a teknőben ingó viz. (Km.). 2) Némely vizi állatok, nevezetesen, békák, csontáros héja, tokja. Békateknő. 3) Hajó medre, vagyis hasa, öble, melyet a bókonyok tartanak öszve. 4) Folyók medre. 5) Vadászoknál egy egész vaddisznónyáj heverő- vagy fekhelye. Továbbá a rókaszállás egy része; V. ö. SZÁLLÁS. Tájdivatosan: tekenő, tekenyő, teknyő. A Debreczeni Legendáskönyvben: tekönő is. "Szent Benedök vevé ah két foltját (darabját) a tekönőnek s imádkozván megegészszité a tekönőt." (221. l. - a codex lapja).
Részesülő alakú, mint csökkenő, bökkenő, s hihetőleg az elavult teken igéből. Törökül tekne. Tekenő v. teknő mind alakjánál, mind gyökhangjainál fogva alapfogalomban is rokon a teke, tok, tök, tegez, takar, szókkal. | |
* | |
| (teknő-bolt) ösz. fn. Az épitészetben oly boltozat, melynek alakja teknőhöz hasonló. | |
* | |
| (tek-en-őcz vagyis tek-en-ős) fn. tt. teknőczöt. Új alkatu szó, mely alatt némelyek csak a teknősbékát, mások a többi teknősállatot is értik. | |
* | |
| (tek-en-ő-ke) kics. fn. tt. teknőkét. Kis teknő, máskép: teknőcske. | |
* | |
| (teknő-rész) ösz. fn. A hajónak alsó, öblös része, medre, különböztetésül más részektől, u. m. a tattól, födéltől stb. | |
* | |
| (teknős-állat) ösz. fn. Általán állat, melynek testét kemény héju tok födi, milyenek a tekenősbékák, továbbá a csigák és kagylók. Újabb korban némelyek teknőcz-nek mondják. | |
* | |
| (teknős-béka) ösz. fn. Vizben és szárazon tenyésző négylábu, úszómászó állatnem, melynek mintegy harminczféle faja van, s teste a békáéhoz hasonló, honnan a neve. Hátát kemény csontárféle paizs takarja, s több fajoknál a hast is kemény héj födi. Szárazföldi, vízi, tengeri teknősbéka. Legnagyobb faja a zöld vagy óriás teknősbéka. "Kevánja vala egy időbe a teknősbéka, hogy ő is felrepílhetne az égbe." Pesti G. meséi. (LXXXVII. mese). "Teknősbékának az ő lábait megneveti vala az nyúl." (U. o. CLXXVII. m. Másutt: mevet). | |
* | |
| (teknő-vakaró-kés) ösz. fn. Késnemű eszköz a sütőknél, melylyel a tészta kiszakasztása után a kenyérsütőteknőről az odaragadt tésztát le- és összevakarják. | |
* | |
| (tek-en-ő-öz-et) fn. tt. teknőzet-ět, harm. szr. ~e. Teknőforma boltozat az épületben. | |
* | |
| (té-k-ony v. te-ék-öny v. te-eköny) mint mn. ezen összetételekben fordúl elé: kártékony, jótékony; s további alakulással: kártékonyan, jótékonyan; kártékonyság, jótékonyság; l. ezeket. | |
* | |
| (tékoz-ol-ás) fn. tt. tékozlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vagyonvesztegetés, fecsérlés, pazarlás. V. ö. TÉKOZOL. | |
* | |
| (tékoz-ol-at) fn. tt. tékozlat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Tékozlás elvont értelemben. | |
* | |
| (tékoz-ol-ó) mn. tt. tékozló-t, tb. ~k. Aki vagyonát, jószágát, pénzét tékozolja. V. ö. TÉKOZOL. Tékozló fiú. A fösvénynek fia gyakorta tékozló. (Km.). Tékozló adakozások. Tékozlónak ruhája végre koldustáskája. (Km.).
"Minden jószágából midőn kipusztúla A tékozló fiú, moslékra szorúla." Iskolai vers. Hasonló jelentésüek: pazarló, fecsérlő, vesztegető. | |
* | |
| (tékoz-ol) áth. m. tékozol-t v. tékozlott, htn. ~ni v. tékozlani. Oly bőven költ, oly nagy kiadásokat tesz, hogy vagyonának nem csak gyümölcsét, kamatját, hanem tőkéjét is könnyelmüleg elvesztegeti, elfecséreli, elpazarolja, mi tulságos adakozás, fényüzés, dorbézolás, s hasonló kiadások által történik, vagy midőn valaki költekezik, a nélkül, hogy költségeit új keresménynyel pótolná. Lakomákra, lovakra, agarakra minden vagyonát eltékozolta. Akinek semmie sincs, nem sokat tékozol. (Km.). A régieknél némileg eltérő jelentéssel fordúl elé. "Sok házak tékozlatnak el." (Bécsi cód. Ámos. III. Tárkányinál: sok épület összeromboltatik). "Ezután látám a kost szarvaival tékozlót napkelet ellen és napnyugat ellen, ezek ellen és dél ellen." (Bécsi cod. Dániel VIII. Tárkányinál: szarvaival ökleldezni).
Minthogy mai szokott jelentésében a tékozló vagyonát, pénzét mintegy szétosztogatja, ideoda, mindenfelé dobálja; valószinü, hogy a tékozol elemezve am. té-közöl, azaz té v. szerte v. szerteszét, másokkal közöl, mi szerint oly öszvetett szó, mint té-bolyog, magas hangon: té-velyeg és tén-fereg, azaz tétova forog. A régies jelentés után indulva, (rombol, öklel) lehet té-kuszál v. té-kuszol is. | |
* | |
| l. TEKNŐ. | |
* | |
| elavult vagy elvont gyök, melyből két osztálybeli szónemzetség eredt. 1) Telek, telep térre viszonylók; melyekkel alapfogalomban egyeznek mély hangon: talaj, talap. 2) Teli, teljes, televény, telik és családjaik. E tekintetben egyezik vele azon töl, melyből tölt, töltözik, töltsér stb. képződtek. Mindezek bizonyos térnek ürét, öblét, hézagát elfoglaló vagy hiányt pótló bőségre, sokaságra vonatkoznak. Ez alapfogalomnál fogva rokonai: tem v. töm, tömlő, temérdek v. tömördek, és több (töm-b v. töv-b); s valamennyivel közös a te v. tě v. tö gyökelem, melyből egyébiránt tér, terj stb. szók és származékaik is eredtek.
Mindkét osztálybeliek megegyeznek azon szélesebb érteményben, hogy alapjokat a tova, különösebben a tér fogalma teszi; de különböznek abban, hogy az első pont alattiak (nyilt e-vel) szétterjedő, szétnyuló, a másik osztálybeliek pedig (inkább zárt ě s ö-vel, úgy hogy tel-ik ige multja töl-t is) mintegy gömbölyüen vagy tömören megrakott, vagy némi sokaságot öszvefoglaló, illetőleg bekerítő térre vonatkoznak. Az idegen nyelvekbeli rokon szókat l. TELI, TÖM szóknál. | |
* | |
| a Nádor-codexben átható igeként jön elé, t. i. a mai ,tölt' értelemben. "Es a szegek oly temerdök valának, hogy a seböket mind betelik vala és vér semmi ki nem jöhet vala." (261. l.). | |
* | |
| fn. tt. tel-et, tb. telek, személyrag: telem, teled stb. Elveti az éket a telel igeszármazékban is. Az évnek azon szaka, midőn a földgömb egyik vagy másik félkörén leghidegebb időjárás van, különösen az éjszaki közép mérsékü égöv alatt, pl. közép Europában csillagászilag számítva körülbelül december 21-től martius 21-dikeig tartó időszak. Erős, kemény, csikorgó, havas, zivataros, tartós, lágy, esős, változó tél. Beáll, beköszönt a tél. Enged, mulik a tél. Meg nem eszi a farkas a telet. (Km.). A tél hagyján, de a szele gonosz. (Km.). Télben kenyért, nyárban ruhát (subát) bolond aki elhagy. (Km.). Hét tél, hét nyár megpróbálja őket. (A házasokról szóló km.).
Egyezik vele a persa dai vagy dei am. a téli első hó, télelő, nomen primi mensis hiemalis, idest decembris. (Vullers), cseremisz tele, mordvin tala, tele, finn, észt, lapp talve, vogul tál, tél, osztyák teda, tede stb.; valamint másfelül a magyar szél (ventus) is, amennyiben valószinü, hogy a tél a széltől, azaz szeles, zivataros időjárástól kapta nevét, mint Adelung szerint a német Winter a Wind-től. Ide mutat e közmondat is: Ha már fujdogál a szellő, nem sokára beáll a tellő (telelő). Így neveztetett el a magyar tavasz, a tavas szótól, tehát ami éghajlatunk, vagyis az őseleink lakták éghajlathoz képest szintén az időjárás szülte rendes természeti változástól. Ősz is am. asz, és a nyár hihetőleg rokon eredetü az arab nár (= tűz) és mongol naran (= nap) szókkal. Adelung szerént a latin hyems is a görög nein (= esőzni) igétől származik (noha ezen szóról hiems alakban vannak más vélemények is), és a görög ceimwn v. cetma (stürmisches, regnerisches Wetter; Winter) ceein (= önteni; ömleni) szótól. Sínai nyelven tűng am. tél (hyems), és túng fagy, megfagyni (gelu, frigore corripi). | |
* | |
| erdélyi falu a beszterczei kerületben; helyr. Telcs-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tel-děg-ěl) gyakoritó önh. m. telděgělt. Egymás után telik. Már ötödik esztendeje teldegel. | |
* | |
| (tel-e) mn. a szokottabb teli helyett. l. TELI. | |
* | |
| (teledes-teli) ösz. mn. Szabó Dávidnál am. telesdedteli. | |
* | |
| l. TELEKD. | |
* | |
| (tel-ek) fn. tt. telkět. 1) Valamely földrész, földterület, mint birtok, akár mívelt, akár parlag állapotban, akár beépítve, akár pusztán hagyva. Belső telek, melyet valaki bizonyos helység vagy város területén bir. Külső telek, valamely község vagy majorság határában. Háznak való telket venni. Nem régiben még divatosak valának: udvartelek, nemestelek, szabad telek, jobbágy telek, elhagyott puszta telek, mely nevezetek az új birtokviszonyok következtében elhalványultak vagy egészen elenyésztek. Régente inkább csak ,belsőtelek' értelemben használták: "Az telek mellett vallok thizen négy hold földet." Felvalló levél 1565-ből. (Régi M. Ny. E. II. K. Vegyes tárgyu). 2) Különösen helység, puszta, majorság, melyet többen vagy kevesebben telep gyanánt megszállottak, s állandó lakhelyül választottak. Innen igen nagy számu helyneveink: Aggtelek, Borsostelek, Csehtelek, Erdőtelek, Halásztelek, Jásztelek, Selyemtelek stb. stb. 3) Kötel vagy szíj, melylyel valamit megkötnek. Ostor telke, melylyel az ostort a nyélre kötik. Bocskor telke, melylyel a bocskort a lábszárra füzik.
Mi a két első pont alatti jelentését illeti, l. TEL, elvont gyök. Midőn szíjat, kötelet jelent, rokon a szalag, szilag, szilánk hasonló érteményű szókhoz, mintha volna szeleg a szel igegyöktől. Fábián István véleménye szerint mindkét értelemben át volna vetve a kötel v. ketel szóból, s minthogy a telkeket kötéllel is szokták mérni, innen a területet jelentő telek neve is átv. értelemben, mivel tudjuk, hogy néhutt a holdföldet lánczföld-nek vagy egyszerüen láncz-nak nevezik. Egyébiránt az elsőbb jelentésekben egyezik vele a mongol delekei (die Erde, Erdoberfläche; der Fuszboden), mely szó jelent telepet is, pl. altan delekei arany telep; továbbá szintén a mongol tala (Steppe, Ebene, Flur, Seite, Gegend). | |
* | |
| falu Bihar m., erdélyi faluk Hunyad, Torda m. és Orbai székely székben, MIHÁLY~, mváros a Jászságban, Ó~, falu Torontál, SZAMOS~, Szatmár, FELSŐ~, puszta Heves m.: ALSÓ~, FELSŐ~, vashámorok Hunyad m.; helyr. Telek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (telek-abrosz) ösz. fn. Valamely külső vagy belső teleknek rajza, térképe. | |
* | |
| (telek-adó) ösz. fn. Adó neme, melyet valamely telek birtokától fizetni kell. V. ö. TELEK. | |
* | |
| (telek-biró) ösz. fn. A telekkönyvi hatóság vagyis biróság tagja. | |
* | |
| ösz. fn. l. TELEKHATÓSÁG. | |
* | |
| MEZŐ~, mváros Bihar m.; helyr. Telekd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (telek-darabolás) ösz. fn. Valamely teleknek több kisebb részekre osztása. | |
* | |
| máskép: NAGY-BACZON, erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. ~Baczon-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (tel-ek-ěs) mn. tt. telekěs-t v. ~et, tb. ~ek. Telek nevü szíjjal ellátott, megkötött. Telekes bocskor, melyet szíjjal fűznek a lábszárra. Telekes bocskorban vadászni. Különbözik: telkes. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Borsod m., KIS~, NAGY~, Vas m.; helyr. Telekěs-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| erdélyi falu Udvarhely székben, helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (telek-föl-jegyzés) ösz. fn. A teleknek valamely jegyzőkönyvbe, telekkönyvbe irása. | |
* | |
| (telek-föl-szabadi-tás) ösz. fn. Valamely teleknek, melylyel némely földesúri terhek, szolgálatok valának egybekötve, ezen terhek és szolgálatok alól mentesitése; máskép: földtehermentesités. | |
* | |
| (telek-hatóság) ösz. fn. Hatóság, illetőleg biróság, mely általában a telektörvény alkalmazásával, különösen a telekkönyvek vezetése- s rendezésével, a telkek becsülése- s árverezésével stb. foglalkodik. | |
* | |
| faluk Somogy és Veszprém, puszta Abauj m.; helyr. Teleki-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| erd. falu Fogaras vidékében; helyr. ~Récsé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (telek-jegyző-könyv) ösz. fn. Így neveztetnek a helyszinelési bizottságok által szerkesztett és a telekkönyvi hatóságok által ez alakban folytatott birtokkönyvek, melyek rendes telekkönyvekké csak későbben valának átdolgozandók; de ami nálunk ez ideig még elmaradt. | |
* | |
| (telek-jövedelem) ösz. fn. Jövedelem, melyet valamely telek a birtokosnak behoz vagy behozhat. | |
* | |
| (telek-könyv) ösz. fn. Hivatalos könyv, melyben bizonyos község vagy kerület telkeinek mennyisége, nagysága, tulajdonosa s végül terhei följegyezvék. Innen minden egyes telekkönyvi följegyzés három főlapot foglal magában, ú. m. A alatt a birtokállási, B alatt a tulajdoni illetőleg tulajdonváltozási és C alatt a teherlapot. Más nevei: nyilvánkönyv, hiteltelekkönyv, hiteltábla. | |
* | |
| (telek-könyvi) ösz. mn. Telekkönyvet illető, arra vonatkozó. Telekkönyvi eljárás, kezelés. Telekkönyvi bejegyzés. Telekkönyvi szabályok, rendeletek. Telekkönyvi hatóság. | |
* | |
| (telek-könyv-veze-tés) ösz. fn. Hívatalos működés, mely által a telekkönyvbe följegyzendők följegyzése eszközöltetik. V. ö. TELEKKÖNYV. | |
* | |
| (telek-mérték) ösz. fn. Térmérték, mely a telek nagyságát hold, láb stb. szerént mutatja. | |
* | |
| (telek-nagyság) ösz. fn. Valamely teleknek kiterjedése. | |
* | |
| (telek-osztályozás) ösz. fn. A telkeknek minőségök (a talaj kisebb-nagyobb termő ereje) szerénti megjelölése, pl. 1-ső, 2-ik, 3-ik stb. osztályu telek. | |
* | |
| (telek-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet némely városokban a község pénztárába tartozik fizetni, ki valamely telket, illetőleg házat elad vagy veszen, a szerint amint az eladók és vevők egymás közt egyezkednek. | |
* | |
| (telek-szolgalom) ösz. fn. Valamely telken fekvő szolgalom. V. ö. SZOLGALOM. | |
* | |
| (telek-törvény) ösz. fn. A telkeket, mint földbirtokot illető törvény. Különösebben a telekhivatalt, telkek be- v. átirását, telekkönyvek vezetését stb. illető törvény. | |
* | |
| (tel-el) önh. m. telel-t. Életét, lételét télen által folytatja; bizonyos helyen és állapotban tölti a telet. Falun, városban telelni. A szarvasmarha aklokban, istálókban telel. Száraz szalmán telelnek az ökrei. Nem tudom, hogy telelünk ki. A nyári szállásért meg nem telel veled a fecske. (Km.). Krumplin telelt éhenkórász. | |
* | |
| (tel-el-és) fn. tt. telelés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. A télnek bizonyos helyen vagy állapotban átélése, eltöltése. Telelésre akolba hajtani a gulyát. Telelésre szükséges eleséget beszerezni. | |
* | |
| (tel-el-ő) mn. tt. telelő-t. 1) Aki vagy ami bizonyos helyen v. állapotban tölti el a telet. Falukon, városokban telelő hadseregek. Akolban telelő barmok. 2) Ami télen által eltart. Telelő gyümölcs, alma, körtvély. 3) Mint főnév jelent téli eleséget. Elegendő telelőt beszerezni. Elfogyott a telelője. | |
* | |
| (tél-elő) ösz. fn. December hava, melyben a tél kezdetét veszi, máskép: karácson hava, véghó. | |
* | |
| (tel-el-tet) mivelt m. teleltet-tem, ~tél, ~ětt, par. teleltess. A barmokat, nyájakat télen által bizonyos helyen és eleséggel tartja, táplálja. A disznócsordát makkon az erdőben, a gulyát akolban szénán szalmán teleltetni. Másnak marháit bérben teleltetni. | |
* | |
| (tel-el-tet-és) fn. tt. teleltetés-t, th. ~ěk, harm. szr. ~e. Élelmezés, melylyel téli időben a barmokat, nyájakat ellátják. | |
* | |
| l. ~TALAN. | |
* | |
| (tél-ěn) időhatárzó. Téli időben, tél folytában. Nyáron pusztán, télen faluban, városban lakni. "Télen nyáron pusztán az én lakásom." (Tompa M.). | |
* | |
| a székelyeknél am. a szokottabb telides teli. | |
* | |
| (tel-ep) fn. tt. telep-ět, harm. szr. ~je v. ~e. Bizonyos földterület, vagy telek, melyen egy vagy több személy ideiglen vagy állandó lakás végett megszáll; gyarmat által elfoglalt, s megnépesített vidék. Szélesb ért. minden hely, tér, melyen valaki leül, lefekszik, hogy megpihenjen, kinyugodja magát vagy bizonyos dolgot végezzen. Pásztorok, halászok, utasok telepe. Az árnyékos fa a zöld gyep kedves telepet nyujt az utasnak. Álgyutelep, több álgyu által elfoglalt hely. Bányász nyelven az ásványoknak oly rétegszerü fekvényei (Lagerstätten), melyeknek hosszaságokhoz képest, nagyobb és nevezetesebb szélességök van; különböztetésül az erektől, melyek hosszaságukhoz képest csekély szélességgel bírnak. Kereskedelmi telep, valamely kereskedőnek vagy kereskedői társulatnak üzleti helyisége (Etablissement); milyennel azonban nagy kereskedő társulatok különböző országokban sőt földrészekben is szoktak bírni. Váltókon a fizető lakhelyétől külön megnevezett fizetési hely; máskép: telepvény. (Wechseldomicil).
Mint származékai: telepedik, telepít mutatják, legközelebb rokonságban van azon terep szóval, melyből terepély, terepélyes, terped, terpeszt, terpeszkedik származtak, vagyis telep végfogalomban nem egyéb mint terep, azaz, nyilt tágas tér és telepedik am. terepedik, t. i. az l és r rokon hangok fölcserélésével, mint: ilomba iromba, botlik botránkozik, talabor terebély stb. Képeztetésre hasonlók hozzá a szintén térre vonatkozó alap, közep, ülep, talap. Egyezik vele a mongol talbi-khu ige (mettre, poser, placer, poster, installer). V. ö. TEL, elavult gyök; és TELEK. | |
* | |
| (tel-ep-ěd-és) fn. tt. telepědés-t tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos helynek, térnek elfoglalása nyugvás, pihenés, vagy ideiglenes szállás, vagy állandó lakás végett. Letelepedés, megtelepedés. | |
* | |
| (tel-ep-ěd-ik) k. m. teleped-tem, ~tél, ~ětt. Valamely helyen, téren megszáll, leül, lefekszik, leheveredik, vagy állandó lakást foglal. Az utasok árnyékos fa alá, a vendégek egy asztal mellé telepedtek. "És midőn letelepedtek és evének, mondá Jézus" (Mark. 14. Tárkányi szerint). Az ellenhadak a városon kivül telepedtek le. Külföldről jött családok, földmüvesek telepedtek meg nálunk. A vándor czigányok a falu végén telepednek le. A mutatómód jelen idejében máskép: telepszik. Telepszik a rőtvad ha lefekszik. (Bérczy K.). Elemzésére nézve l. TELEP. | |
* | |
| (telep-ércz) ösz. fn. Ércz, mely az úgy nevezett bányatelepekben találtatik. V. ö. TELEP. | |
* | |
| (tel-ep-ěs) mn. és fn.; mint mn. tárgyesete: telepes-t v. ~et, többese: ~ek. Teleppel biró, teleppel ellátott. Telepes váltó. Mint fn. tárgyesete. telepěs-t, tb. ~ěk. Személy, ki a váltói telepen mint a fizetéssel megbízott fordúl elé. (Domicilat). | |
* | |
| (tel-ep-ěz) áth. m. telepez-těm, ~tél, ~ětt. A váltót teleppel látja el, vagyis a váltóra külön fizetési helyet ír. (Domiciliren). V. ö. TELEP. | |
* | |
| (tel-ep-ěz-és) fn. tt. telepězés-t, tb. ~ěk. A váltónak teleppel ellátása. | |
* | |
| (telep-hegy) ösz. fn. Hegy, mely telepekből, azaz, vízirányosan fekvő szélesen terjedő föld- és kőrétegekből áll. | |
* | |
| (telep-hegység) ösz. fn. Több telephegy lánczolata; egymással öszvekötött telephegyek. V. ö. TELEPHEGY. | |
* | |
| (telep-hely) ösz. fn. Hely, földterület, puszta telek, melyet megszállani lehet. Az érkezett gyarmatoknak kimutatni a telephelyet. | |
* | |
| (tel-ep-ít) áth. m. telepít-ett, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Bizonyos földterületre idegen földről jött embereket, gyarmatokat szállít, hogy ott lakván földet miveljenek, vagy bizonyos iparágat üzzenek. Az érczhegyekbe bányászokat, az erdőkbe szénégetőket, a pusztákra földmiveseket telepíteni. Szélesb. ért. ideiglenes tartózkodás, táborozás, pihenés stb. végett bizonyos helyre, térségre rendel. Az ostromló sereget a vár környékére telepíteni. | |
* | |
| (tel-ep-ít-és) fn. tt. telepítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Rendelkezés, mely által bizonyos földterületre idegen helyről érkezett embereket szállítanak akár ideiglenes, akár állandó maradásra. | |
* | |
| (tel-ep-ít-ő) fn. tt. telepítő-t. Személy, ki valamely puszta földterületre lakosokat, gyarmatokat szállít. | |
* | |
| (tel-ep-ít-vény) fn. tt. telepitvény-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Gyarmat által elfoglalt s megnépesített földterület; így nevezik magát a gyarmatot is, mely inkább más telepítő eszközlésével, befolyásával mint saját erejéből telepedett meg. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Telepócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tel-ep-ěsz-ik) k. Csak a mutató mód jelenidejében használtatik, különben l. TELEPĚDIK. | |
* | |
| (tel-ep-űl) önh. m. telepűl-t. Bizonyos telepen meghonosúl, vagy ideiglenes tartózkodás végett megszáll. Egy jelentésü vele: telepedik. | |
* | |
| (tel-ep-ü-lés) l. TELEPĚDÉS. | |
* | |
| (tel-ep-vény) fn. tt. telepvény-t, tb. ~ěk. Így hívják különösen a váltói telepet; l. TELEP alatt. | |
* | |
| (tel-ep-vény-ěs) mn. és fn. l. TELEPĚS. | |
* | |
| (tel-ep-vény-ěz) áth. m. telepvényez-tem, ~tél, ~ett, par. ~z. l. TELEPĚZ. | |
* | |
| (tel-ep-ěz-et) Fn. tt. telepzet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Telepek összesége 2). l. TELEPVÉNY. | |
* | |
| (tel-es). Nagyitó kifejezésül használják ,telestele' ikerített szóban; hasonló képeztetésüek: legesleg, megesmeg. | |
* | |
| (tel-és) fn. tt. telés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valamely hézagot, ürt, bizonyos bőség foglal el. Ellentétei: fogyás, ürűlés. Midőn időre vonatkozik, jelenti azon egymás után következő perczek, napok, évek sorát, melyek elmultak, s mintegy végrehajtott egészet képeznek. V. ö. TELIK. | |
* | |
| (tel-es-ded). Nagyitó kifejezésül használtatik ,telesdedteli' ikerített szóban. | |
* | |
| (telesded-tele v. ~teli) ösz. ikerített mn. Fölösen, csordultig, megtelt. Alakra hasonló hozzá körösded körül. | |
* | |
| mn. tt. telesmán-t, tb. ~ok. Székely szójárás szerint am. szájtátó, ügyetlen, bámészkodó, ángóbángó. Eredetére talán telesmám v. bám v. bámé, azaz tele bámészkodással. | |
* | |
| (teles-tele) ösz. mn. Szabó Dávidnál am. telesdedtele. | |
* | |
| (tel-esz-t) áth. m. teleszt-ětt, par. teleszsz, htn. ~ni v. ~eni. Vegytani ért. bizonyos folyadékban annyi másnemü testet oldoz fel, menynyit az magába fogadni képes. A választóvizet ezüsttel teleszteni. (Saturare). Máskép: telít; l. ezt. | |
* | |
| (tel-esz-t-és) fn. tt. telesztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Vegytani működés, mely által bizonyos folyadékot telesztenek. V. ö. TELESZT. | |
* | |
| (tele-talpu) ösz. mn. Mondják oly állatokról, melyeknek talpa, illetőleg körme hasítatlan, nem hézagos, milyen a lovak, szamarak körme. | |
* | |
| (telet-szaka) ösz. ih. Egész télen által, mig a téli időszak tart. Hasonló alkotásuak: nyaratszaka, hetetszaka, éjtszaka. Elemzésére nézve l. NYARATSZAKA. | |
* | |
| (tel-e-vény) mn. és fn. tt. televény-t, tb. ~ek v. ~ěk. Szabó D. szerént am. töltevény, öszvehordott, torlott sokféle gaz. Innen újabb használatban, elrohadt növényi testekből, árviz hordta hasonló alkatrészeket tartalmazó iszapokból származott, zsiros, kövér, termelésre legalmasabb, buján sarjadzó föld, melynek tenyésztő erejét a hosszas mivelés még ki nem szivta. Némelyek szerént máskép: korhany. Szigetek, lápok, vizmellékek televény földe. "A legtökéletesebb mag, ha azt sziklára vagy sivár homokra vetjük, nem verhet gyökeret; mig ellenben a látszólag leghibásabb, mely gazdag televénybe esett, faóriássá nőhet fel. Így az emberek kifejlődésénél nem határozhatjuk meg, mit köszön mindenik magának s mit helyzetének." B. Eötvös J. (Gondolatok 279. l.).
Nevét a telik, teli szóktól kapta, mennyiben az ily föld termelésre kellő részekkel, bőségesen meg van telve. Alakra nézve hasonló a kelevény, halavány, merevény stb. igékből származott szókhoz. | |
* | |
| (televény-dús) ösz. mn. Televényben bővelkedő. | |
* | |
| (tel-e-vény-ěs) mn. tt. televényěs-t v. ~et, tb. ~ek. Televénynyel vegyes. | |
* | |
| (televény-gazdag) l. TELEVÉNYDÚS. | |
* | |
| (televény-turbolya) ösz. fn. Növényfaj a turbolyák neméből; szára hengeres, bötykös; levelei háromszor szárnyaltak, levelkéi tojásdadok; ernyői mintegy ötágúk; gyümölcse orra rövid, sima. (Scandix Anthriscus). V. ö. TURBOLYA. | |
* | |
| l. TELIVÉR. | |
* | |
| (tél-fordulat) ösz. fn. A téli időszak változata, midőn a hideg tetőpontját érvén, ismét engedni kezd. Határozatlan időpont, mely nálunk mintegy január vége vagy február eleje táján szokott beköszönteni. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Telgárt-ra, ~on, ~ról. (Thiergarten). A Garam folyó itt veszi eredetét. | |
* | |
| (tel-het-[et]len) mn. tt. telhetetlen-t, tb. ~ěk. Széles ért. kinek vágyait kielégiteni nem lehet, ki mindig többet kiván. Telhetetlen nagyravágyásu ember. Telhetetlen zsugori, pénztőzsér. Telhetetlen, mint a pap v. barát zsákja. (Km.). Telhetlen mint a pokol. (Km.). Különösen am. sokat evő, torkos, szüntelen éhező, zabáló. Telhetetlen hasu éhenkórász. Határozóként am. telhetetlenül. | |
* | |
| (tel-het-[et]len-kěd-és) fn. tt. telhetetlenkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Vágyakodási állapot, midőn valaki folytonosan telhetetlen, soha ki nem elégithető. V. ö. TELHETETLEN. | |
* | |
| (tel-het-[et]len-kěd-ik) k. m. telhetetlenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Ujabb és ujabb vágyai támadnak, mindig többet és többet kiván; különösen hasát soha ki nem elégítve egyremásra eszik, zabál, torkoskodik, vagy ennivalót keres. | |
* | |
| (tel-het-[et]len-ség) fn. tt. telhetetlenség-ět, harm. szr. ~e. Telhetetlen állapot, vagy tulajdonság; szüntelen éhezés, étvágy. V. ö. TELHETETLEN. | |
* | |
| (tel-het-[et]len-ül) ih. Telhetetlenek módjára, szüntelen többre vágyva, többre éhezve. | |
* | |
| l. TELHETETLEN; TELHETETLENSÉG; TELHETETLENÜL. | |
* | |
| (tel-het-ő) mn. tt. telhetőt. Ami bizonyos erő, eszköz, mód által megtörténhetik, meglehet, végrehajtható. Minden telhető, kitelhető módon. Kitelhetőképen rajta leszek. Ami tőlem telhető, el nem mulasztom. | |
* | |
| (tel-het-ő-leg) ih. Telhető módon, telhetőképen. Tőlem kitelhetőleg. | |
* | |
| (tél-hó) ösz. fn. Első hó a polgári évben, azaz január, melyre égövünk alatt a tél dereka esik; máskép: Boldogasszony hava, első hó. | |
* | |
| (tel-i) mn. tt. teli-t, tb. ~ek. 1) Minek öblös belseje, hézaga, ürege, vagy egész terjedelme bizonyos bőséggel el van látva, amiben ür, hiány nincsen. Teli zsák, erszény, zseb. Teli kád, hordó, sajtár, kancsó, palaczk, pohár. Teli fazék, tál, tányér, kalán. Teli marok (teli marokkal szórja a pénzt), teli száj, teli torok (teli torokkal kiabál). Teli hold, midőn egész tányéra világos. Teli hang, vadászok nyelvén, ha a falkának minden kopója csaholva hajt. A latin plenus szerkezete szerint a bőség tárgyát val, vel viszonyitó raggal vonzza. Pénzzel teli zacskó. Borral teli hordó. Gabonával teli hombárok, vermek. Meddig hordód teli, addig leszesz deli, de amidőn üres, megvet minden rühes. (Km.). Teljebb (= teliebb) töltsd poharam, éljen a barátság. (Bordal). 2) Midőn van vagy lesz igével fordul elé a mondatban, akkor igerészesülő telve gyanánt használtatik. Teli van a város idegenekkel. Teli van a marka. Teli lesz vele három zsák. Ez a hordó tegnap teli volt, s ma már üres. 3) Határozóként áll ily mondatokban: Teli rakta a zsebét pénzzel. Teli szedte a kosarat gyümölcscsel. Teli töltötte a poharat. Hord teli a kancsót. Köz szokás szerinti változattal: tele, kivált midőn van és lesz igékkel jár. Tele van hirével a város. Szép virágokkal kerted tele, könnyű volna menni bele. (Népd.). Torkig tele vagyok vele. Tele v. teli van suvadt mogyoróval, azaz büszke semmire. (Székely km.).
Gyöke a telik ige, s ennek módosított alakú részesülője telő helyett áll, t. i. a részesülő képzője ó, ő, többször i-re s néha e-re szokott változni, mint csaló, csali, menő meni (meny), sunyó sunyi, hányóvető hányiveti, lótófutó lótifuti, markapökő markapöki stb. és így telő teli tele. V. ö. TET, (1). Egyezik vele az oszmanli-török: dolu. (Innen a ,dolu' [nem: dolo] nevü török faj dinnye), melylyel ugyanitt egy eredetűek: dol-mak (= tel-ni), doldur-mak (tölt-eni) stb.; továbbá Vámbéry szerént a csagataji tolu (teli), tol-mak (tel-ni), toldur-mak (tölt-eni), ujgur toluk (tele); Budenz J. szerént a finn täyte (teli), täyty- (tel-ni, megtel-ni), täyttä- (tölt-eni, teljesítni), észt täis, täüs (teli), lapp teuvas, teuves (teli), teus, teusa (megnőtt, adultus), vogul tajl, tali, taul (teli), déli vogul tal (teli), tal- (tel-ni), talt- (tölt-eni), osztják tét (teli), szürjén tďr (tele), tďrm- (megtel-ni), tďrt- (tölt-eni), votják tďr (tele), tďr- (tölt-eni), tďrm- (tel-ni, genügen), tďrmďt (tele, elég) stb. Ide sorozhatók még a mongol tül (Schmidtnél) v. dül (Kowalewszkinél, am. bővülés, növekedés), delger (terjedt, teli), pl. delgher szara (teli hold), delgere-kü (terjed-ni), ismét tügel (teljes, egész), düng (teli, teljes), düngle-kü (teli, teljes lenni) stb. Zenkernél eléjönnek még a keleti török tola, tolun (mindkettő az Abuskában is, 52, 53. l.) és tülej (sokaság, Menge, Schaar). | |
* | |
| (tél-i) mn. tt. téli-t, tb. ~ek. Télben létező, télben uralgó; télre vonatkozó, télben használt vagy használtatni szokott, télre való. Téli időjárás. Téli munka. Téli mulatság. Téli szállás, szoba. Téli köntös, keztyü, sapka, öltözet. Ritka, mint a téli fa árnyéka. (Km.). | |
* | |
| (teli-bélü) ösz. mn. A növényeknél midőn a szerv belseje valamely tömöttebb állománynyal van megtöltve; ellentéte a csöves- vagy bördős-nek. | |
* | |
| (tel-id) mn. a teli törzsből d-vel megtoldva, mint kicsi kicsid, könnyü könnyüd, lassu lassud, karcsu karcsud stb. Jobbára csak ikerítve használtatik: teliden teli, telides teli s am. igen nagyon, csurdultig, kiömlésig stb. töltve. Másképen: teledes v. teljedes teli, teles v. telis teli, teljen teli. | |
* | |
| l. TELID alatt. | |
* | |
| ösz. fn. l. TELID alatt. | |
* | |
| (tél-i-es) mn. tt. télies-t v. ~et, tb. ~ek. Téli időre, szokásra mutató, mint télen szokott lenni; téli időhöz alkalmazott. Télies napok, idő, azaz hideg, fagyos, borongós. Télies öltözet. | |
* | |
| (tél-i-es-en) ih. Úgy mint télen szokás, pl. hideg ellen elkészülve. Téliesen öltözködni. | |
* | |
| (teli-hangu) ösz. mn. 1) Az egész hangöbölből kijövő, kinyomuló. Telihangu kiáltás, szózat, trombitariadás. 2) Teljeshangu, melyben az összhanghoz, v. hangegyezményhez tartozó minden hang (rendszerént négy szózat, pl. valamely férfikarban első, másod felhang és első, másod alhang) megvan. Teli hangu zene, ének. | |
* | |
| (tel-ik) k. m. tel-t, néha töl-t, htn. tel-ni. 1) Mondjuk öblös, hézagos térről, üregről, midőn bizonyos test, illetőleg bőség, sokaság foglalja el, s hiánya, üressége megszünik. Telik, megtelik a hordó, midőn valamit fölszinig öntenek, gyömöszölnek stb. bele. Étellel, itallal telik a has. Nagy száj nagy falatokkal telik. (Km.). Telik a zsák, az erszény. Megteltek a hombárok, vermek buzával. Ha fénylik Vincze, megtelik a pincze. (Időjóslati mondat). Majd elválik, hány zsákkal telik. (Km.). Telik, megtelik a hold, midőn egész tányéra fényessé lesz. Kocsistorok, barátzsák nehezen telik. (Km.). Ellentétei: ürül, fogy.
2) Időről szólva am. perczek, órák, napok, évek váltják föl egymást, s mintegy halomra, tömegbe gyűlnek, tulajdonkép elmulnak. Sok idő telt bele. Telnek a napok. Eltelhetik bele, húsz év is. 3) Megesik, megtörténik. Betelt, amit jövendöltem. Kitelik tőle minden, azaz, képes megtenni, elkövetni mindent. Annyi nem telik tőlem, annyira nem vagyok képes, annyival nem bírok. "Ami tőle telt, megcselekedte." (Mark 14. Tárkányi szerént). Sokba, kevésbe telik, azaz sok, kevés kell hozzá, hogy meglegyen. Nagy fáradságba, sok pénzbe, hosszu időbe telt. Ami sokra becsültetik, sokba telik. (Km.). Ez érteményben többször kerül igével fölcserélhető. 4) Ömlik, szakad. Fejedre telik a párlúg. (Km.). 5) Ezen mondatban: kedve, öröme telik valamiben v. valakiben, am. kedvét, örömét leli benne, tetszik neki. Ez az én szerelmes fiam, kiben nekem kedvem telt. (Máté 3. 17. Káldi). Azon egyszerü igék osztályába tartozik, melyek élő vagy elavult főnevekből ik által képeztetnek, mint: okik, tűzik, továbbá alik, fekik, nyugik, (régiesek) hugyik stb. V. ö. TEL és TÖLT. | |
* | |
| (tél-i-leg) ih. Téli módon, télen divatozó szokás szerint. Télileg öltözni, melegen, hideg ellen ovakodva. Jobb hangzással: téliesen. | |
* | |
| népies neve a derécze szigoráll (veronica beccabunga) nevü növényfajnak; másképen szintén népiesen: vízi saláta, vízi pólé, derécze. | |
* | |
| (tel-i-ség) fn. tt. teliség-ět, harm. szr. ~e. Állapot vagy tulajdonság, midőn valamely üreg, hézag, öböl valamivel töltve van. Ellentéte: üresség, hiányosság. | |
* | |
| erdélyi falu Szeben székben; helyr. Teliská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (telis-teli) l. TELIDESTELI. | |
* | |
| (tel-ít) áth. m. telít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Az egyik testet feloldás utján a másikkal akként egyesíti, hogy a feloldó anyag a feloldandóból többet magába nem fogad, pl. a köz életben, ha egy pohár tiszta vizben annyi sót, czukrot olvasztunk fel, hogy az már többé tiszta nem marad, hanem abban némely részecskék feloldatlanul uszkálnak vagy leülepednek. Egyébiránt mint műszónak a vegyészetben van helye. | |
* | |
| népies neve a tormáncs szegecs (erysimum barbarea) nevü növényfajnak. | |
* | |
| (teli-vér) ösz. mn. 1) Embert illetőleg, ki tulságosan vérmes, kinek vérerei a bőséges vértől duzzognak, minélfogva gutaütésre hajlandó. 2) Így nevezték az angolok azon lovakat, melyeket keletről, nevezetesen Arabiából hozott mének által negyedik nemzedékig nemesítettek. | |
* | |
| (téli-zöld) ösz. fn. 1) A puszpángok neme alá tartozó cserjefaj népies neve; levelei tojáskerekek, nyelei szőrös szélűk, porhonjai tojásdad nyilformák; növénytani néven: télizöld puszpáng. (Buxus sempervirens). 2) Néhutt a hanga nemü cserjefajnak szintén népies neve; máskép: köz néven: hangafa, vad cziprus, repcsén; növénytani néven Diószegi-Fazekasnál: repcsén hanga. (Erica vulgaris). Eléjön még népnyelven: kerek télizöld, Diószegi-Fazekasnál: csahajsz körtike. (Pyrola rotundifolia). | |
* | |
| (tel-j) fn. tt. telj-et. Bőség, sokaság, mely bizonyos tér határai között levő öblöt, üreget, hézagot foglal el, s azt betölti. Átv. élet telje, férfi kor, midőn az életerő egészen kifejlett. Erő telje, azaz az erőnek fő fokon álló bősége.
E szónak gyöke: tel, melyből j utótéttel lett telj, mint az al, fe, szá, szom, fér, sar, ter, mar, orr gyökökből, alj v. aly, fej, száj, szomj, férj, sarj, terj, marj, orrj stb. Egyébiránt úgy is elemezhető, hogy a teli melléknévből alakult, az i átváltozván j-re, miszerint a teljes származék is am. telies. | |
* | |
| l. TELI alatt. | |
* | |
| (tél-jegy) ösz. fn. Így neveztetnek azon csillagzatok, melyeken a nap téli hónapokban látszólagos futását teszi, t. i. a bak, vízöntő v. kanta, és halak. | |
* | |
| (teljen-teli) ösz. mn. és ih. Tájdivatosan am. telides teli, egészen, csurdultig teli. Teljenteli pohár. Teljenteli tölteni a hordót. Elemezve: teli-en teli. | |
* | |
| (tel-j-es v. tel-i-es) mn. tt. teljes-t v. ~et, tb. ~ek. Bizonyos bőséggel, sokasággal elégségig ellátott, hiánytalan, a maga nemében semmi fogyatkozást nem szenvedő. Teljes arcz, azaz gömbölyü, hizott, nem ránczos, nem sovány. Teljes hold, midőn egész tányéra világos. Teljes kor, megérett, férfi kor. Teljes szarvas az augusztusi, midőn a hizási időszak tetőpontját éri el. (Bérczy K.). Teljes virág, melynek bokrétáját sürüen nőtt szirmok képezik. Teljes viola. Teljes szegfű. Az erdészeti műszótárban teljes virág az, melynél a csésze, párta, porodák (hímek) és terme (anya) megvannak; nem teljes, hol e négy főrész valamelyike hiányzik. Gönczy Pálnál ezek neve helyesebben: tökélyes és nem tökélyes virág. Teljes bucsu, mely minden bünök, illetőleg büntetések elengedésére, megbocsátására kiterjed. Teljes erő, hatalom, akarat. Teljes életében, egész élete folytában. Szeretni az Istent teljes szivből, teljes lélekből, teljes erőből. Ez teljes lehetetlen, semmikép nem történhető, végre nem hajtható. Val, vel képzőjü viszonynevet is vonz, mint a latin plenus. Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes. Ravaszsággal teljes ember. Régibb irásmóddal: tellyes; Szabó Dávidnál eléjön telles is, mintha ,tellik' igéből származtatná. | |
* | |
| (tel-j-es-ěd-és) fn. tt. teljesědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Állapot, midőn valami teljessé, azaz a maga nemében egészszé, tömötté leszen. 2) Végrehajtás által, vagy történetileg meglett állapot. Parancs teljesedése. Reményünk, vágyaink teljesedése. V. ö. TELJES. | |
* | |
| (tel-j-es-ěd-ik) k. m. teljesed-tem, ~tél, ~ětt. 1) A maga nemében egészszé, bőségessé, tömötté, hiánytalanná leszen. Arcza, teste szemlátomást teljesedik. 2) Működés, végrehajtás által létesűl. Akaratom, parancsom teljesedett. 3) Történetileg meglesz, megesik. Reményem, vágyam teljesedett, beteljesedett. Amit jövendöltem volt, ime beteljesedett. Be- v. megteljesedett rajta. (Szabó D.). "Félek igen rajta, hogy az én jövendőlésim bé ne teljesedjenek, a mellyeket egynéhány esztendőktől fogvást egyszer is másszor is írtam kegyelmednek." Gr. Eszterházy M. nádor Rákóczi György erdélyi fejedelemhez 1644-ben. | |
* | |
| (tel-j-es-en) ih. Egészen, hiánytalanul, fogyatkozás nélkül. Teljesen végrehajtani valamit. Teljesen bevégzett munka. Teljesen igazolni magát. Teljesen megtörtént, amit jövendöltem volt. | |
* | |
| (teljes-erejű) ösz. mn. Kellő fokig fejlődött, s egész hatásu erővel biró. Teljeserejű férfi. | |
* | |
| (teljes-értékü) ösz. mn. Minek értékéből semmi sem hiányzik, minek becse nem fogyatkozott; eredeti, számszerinti értékét megtartó. Teljes értékü pénz, kötelezvény. | |
* | |
| (teljes-hangu) l. TELIHANGU, 2). | |
* | |
| (teljes-hatalmu) ösz. mn. 1) Ki mások személye és vagyona fölött határtalan hatalmat gyakorol. Teljes hatalmu fejedelem, uralkodó. 3) Ki bizonyos ügyek viselésében valamely személyt vagy testületet mint annak megbizottja képvisel, s az illető ügyben egész hatalommal rendelkezik, intézkedik. Teljeshatalmu követ, ügyviselő. | |
* | |
| (teljes-hatalom) l. TELJHATALOM. | |
* | |
| (tel-j-es-ít) áth. m. teljesít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Valamit egészen végrehajt, megtesz. Teljesíteni az Isten parancsait, az elüljáróság rendeleteit. Miért nem teljesítetted, amit magadra vállaltál? A szerződést teljesítni polgári kötelesség. Régiesen am. kiegészítni. "Montha (mondta) vala k(egyelmed), hogy az legényeknek az mennyi héja (híja) vagyon, reá tellesétsek" (tellesítsük. Levél 1557-ből. Szalay Ág. 400. m. l. 248. l.). | |
* | |
| (tel-j-es-ít-és) fn. tt. teljesítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valaminek végrehajtása, megtevése. Parancsok, rendeletek, megbízások teljesitése. | |
* | |
| (tel-j-es-it-és-i) mn. tt. teljesitési-t, tb. ~ek. Teljesitésre vonatkozó. Teljesitési per. | |
* | |
| (tel-j-es-it-mény) fn. tt. teljesitmény-t, tb. ~ěk, harm. sz. ~e. Valaminek teljesitéséből eredett állapot; teljesített dolog. | |
* | |
| (tel-j-es-ít-ő) mn. tt. teljesítő-t. 1) Aki bizonyos teendőket végrehajt. Ura parancsát hiven teljesitő szolga. 2) Mi által valami végrehajtatik. Kötelességet teljesitő pontosság, szorgalom. | |
* | |
| (tel-j-es-it-vény) fn. tt. teljesítvény-t, tb. ~ěk. harm. szr. ~e. Lásd: TELJESITMÉNY. | |
* | |
| (teljes-kor) ösz. fn. Az emberi életnek egészen kifejlett, megülepedett kora. Jogi ért. azon kor, mindőn az ifju szülei vagy más gyámság és gondnokság alól kiszabadúl s vagyona és egyéb jogai iránt önmaga rendelkezhetik. Ez a mi törvényünk szerént fiszemélyeknél rendesen a betöltött 24-ik, nőszemélyeknél a betöltött 16-ik év után következik; másképen: nagykor; ellentéte: nemteljes kor, kis kor. | |
* | |
| (teljes-koru) ösz. mn. Ki a teljeskort elérte. V. ö. TELJESKOR. | |
* | |
| ösz. fn. A teljeskorra jutott embernek állapota, illetőleg képessége, vagyona kezelésére és jogi viszonyai iránti rendelkezésre. V. ö. TELJESKOR. | |
* | |
| (teljes-mérték) ösz. fn. Bárminő mérték (ür-, suly-, hosszmérték), melyből semmi se hiányzik. | |
* | |
| (teljes-mértékü) ösz. mn. Ami a rendes törvényes mértéket megüti. Teljes mértékü akó, mázsa. | |
* | |
| (tel-j-es-ség) fn. tt. teljesség-ět, harm. szr. ~e. Teljes, hiánytalan, egész állapota vagy tulajdonsága valaminek. Arcznak, testnek teljessége. V. ö. TELJES. | |
* | |
| (tel-j-es-ség-vel) ih. Rendesen nem tagadóval használtatik, s am. épenséggel nem, semmikép sem, semmimódon. Teljességgel nem boldogulhatni vele. Tagadó nélkül am. elhatározottan, mindenképen. Teljességgel megtagadott tőlem mindent. Teljességgel azt akarja, hogy ... | |
* | |
| (teljes-suly) ösz. fn. Sulymérték, melyből semmi se hiányzik. | |
* | |
| (teljes-szám) ösz. fn. Mondják tanácskozó, illetőleg határozó gyülekezetről, midőn ennek tagjai a törvény vagy szabály szerénti számot megütik, pl. ha azon gyülekezetekben, gyülésekben a törvényszéki birák, városi, megyei, egyházi, országgyülési képviselők, közkereseti társulatok tagjai stb. a törvényhez vagy szabályhoz képesti számon alul nincsenek, azonban ezen számot (amennyiben ez iránt korlátolás, mint néha a törvényszékeknél, nem létezik) meg is haladhatják. | |
* | |
| (teljes-számu) ösz. mn. Minek száma egészen megvan, hiánytalan; annyi egyes részből álló, amennyi törvény szerént kell, vagy a szabályokban eléírva van. Teljesszámu sereg, gyülekezet. | |
* | |
| (teljes-szavu) l. TELJESHANGU. | |
* | |
| (tel-j-es-űl) önh. m. teljesűlt. l. TELJESĚDIK. | |
* | |
| lásd: TELJESĚDÉS. | |
* | |
| (teljes-virág) lásd: TELJES alatt. | |
* | |
| ösz. mn. Teljhatalommal ellátott. Teljhatalmú követ, kormányzó. | |
* | |
| (telj-hatalom) ösz. fn. 1) Korlátlan, meg nem szorított hatalom, vagyis másokra ható cselekvési függetlenség. 2) Másra ruházott, mástól átengedett hatalom, melynél fogva a meghatalmazott a meghatalmazó nevében egészen szabadon rendelkezhetik, intézkedhetik. Teljhatalommal ellátott követ, ügyviselő, kormányzó. | |
* | |
| (telj-kürt) ösz. fn. A bőségnek mythologiai jelképe, azaz virágokkal, gyümölcsökkel stb. töltött kürt vagy szaru; máskép: bőségszaru, bőség szarva. (Cornu copiae). | |
* | |
| l. TELJESSULY. | |
* | |
| (telj-szaru) l. TELJKÜRT. | |
* | |
| (tel-ek-ěs) mn. tt. telkěs-t v. ~et, tb. ~ek. Bizonyos mennyiségü telkekkel ellátott. Egész telkes gazda, ki a régi urbér szerint egy egész jobbágy telket birt. Fél telkes gazda stb. V. ö. TELEK. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Telkesd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Pest m., puszta Nógrád m., MEZŐ~, falu Bihar m.; helyr. Telki-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Abaúj m.; helyr. ~bányá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| csalóközi és székely tájige, m. tellěgetětt, par. tellegess. Csalóközben am. kezeivel hadonáz; a székelyeknél pedig am. teddegél. Talán am. tevelěget (tev-el-ěg-et). | |
* | |
| l. TELJES. | |
* | |
| (telle-tulla) ikernév, tt. telletullát. Haszontalan beszéd, fecsegés, licslocs, terefere, teretura. Elemezve: terle turla, azaz terlőturló, terelőturoló, mint mendemonda = mendőmondó (beszéd), locskafecske = locsogó fecsegő stb. | |
* | |
| (tel-l-ik) k. m. tell-ětt, htn. ~eni. Tájdivatosan am. az egyszerübb telik; l. ezt. | |
* | |
| fn. tt. tellinát. Sima, két hüvelyü kagylófaj. (Tellina). Idegen eredetű. | |
* | |
| mv. Nyitra m.; helyr. Tellnicz-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. TELJES. | |
* | |
| puszta Bihar m; helyr. ~megyer-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tél-túl) ikerített ih. Itt-ott, imitt-amott, erre-arra, idestova, tétova. Csereken bokron téltúl csatangol. Néhutt am. imígy-amúgy. Téltúl tenni, a székelyeknél am. imígy-amúgy tenni. Elemei a távolsági irányra vonatkozó té és to, melyekből űl úl képzővel lett téűl, tóúl, s öszvehuzva tűltúl v. téltúl, mint elűlhátúl, alúlfölűl, kivűlbelűl. | |
* | |
| (tél-utó) ösz. fn. Február hava, midőn éghajlatunk alatt a télszak vége felé jár, máskép: bőjtelő hava, másodhó. | |
* | |
| (tel-űl) önh. m. telűlt. Midőn valamely feloldó test, pl. a víz, a feloldandó testből, pl. czukorból, sóból, többet magába felolvasztani venni nem képes, azt mondjuk róla, hogy telülve van. V. ö. TELÍT. | |
* | |
| (tel-ve) igenév és a régiek szokása szerént ragozható is: telvét; a mai telvék összehuzás, ebből: telve vannak. Am. teli, töltött állapotban létező, s jobbára el, meg igekötőkkel használtatik. El van telve magával. Meg van telve pénzzel. Vermei gabonával telvék. Étellel nagyon megtelve alig fújt. | |
* | |
| (1), v. TÖM, gyök, melyből több szócsalád vette eredetét, u. m. 1) tem v. töm ige, melyből temet, temetés, temető, temetkezik, tömeg, tömkeleg, tömlő, tömhüdik, tömhüdt, tönkesz (tömkesz), temény, temérdek v. tömény, tömérdek származtak. Mindezek valami sürüen öszvenyomott, aránylag szük terimébe szorított sokaságra vonatkoznak. Ez alapfogalomnál fogva rokonok: tem v. tim, honnan (temcs) tencs, vagy (timcs) tincs, egy csomóba fogott hajból, szőrből, lenből stb. álló tömegecske tincsődik, kövéredik, tönkeszszé lesz; tom, honnan tompor v. tompora, a csipő táján vagyis faron kiálló dudorodás; tum, származéka tung (tumg) öszvevert méztömeg; tungos, azaz tömött, zömök, kövér, különösen ilyen faru, duczifaros; děm, döm, dom, dum, honnan e származékok, děme v. döme, děmsědi v. dömsödi, dömöszke, azaz tömött köpczös termetű, különösen busa fejű, rövid nyaku, széles vállu, hátu; dömöszöl v. domoszol, dömöczköl, valamint öszvenyomdos, sürüen együvé töm, gyúr; domb, dombor, domboru, dundi (dumdi) puffadt, tömött, hizott gyermek; csom v. csöm, származékai: csomó csomor, csömör, csomoszol csömöszöl; gyöm, honnan gyömör gyömöz, gyömöszöl, azaz csömöszöl, tömöszöl, dömöszöl; zom, zöm, melyből zomok v. zömök, tömött, köpczös; zsom zsombék, azaz domboru hant, sárcsomó az iszapos helyeken.
Mindezen gyökök szervileg rokon hangokból állanak, vagyis kezdő hangjaik d t, és ezek rokon változatai gy, cs, z, zs, zárhangjok pedig az m, mindnyájokkal közös. Rokonságban vannak velök azon tömött vagy felfujható tárgyakra vonatkozó szók is, melyek kezdő gyökhangokban megegyeznek velök, u. m. tűgy, az arcznak felfujható része, vagyis a pofa; tüdő, melyet levegővel megtömhetünk; dödölle, béllelt, töltött tésztanem; dudor, dudorodik; döhér, azaz vaskos, poczkos testü; dölmecz, kurta testü, hasu gyermek. 2) tem, változattal töm v. tom, oly származékok gyöke, melyek vágás, metszés, nyesés által szükebb testüekké lett tárgyakra vonatkoznak, vagyis oly testeket jelentenek, melyek ágbogaikat, szögleteiket, hegyeiket, éleiket elvesztették, ú. m. těnk v. tönk (těmk, tömk), a növénynek, illetőleg fának lebotolt dereka, tuskója; tönkő, vastag karó; tömpe, tömörzsök, mintegy megcsonkított, rövidre vágott, törpe; tompa, tonka, hangváltozattal csonka; tomb, tombácz, ducz gyanánt támasztékul szolgáló gerenda vagy tuskó; tombár, azaz tombhoz hasonló tompa elméjü, buta ember, máskép: tankó. Ezen 2-dik osztályba tartozó szók alapfogalomban annyiban egyeznek az előbbiekkel, hogy noha csonkított állapotban, szintén valamely tömöttségre, összenyomott tulajdonságra vonatkoznak. | |
* | |
| (2), áth. Szabó Dávidnál eléjönnek: temem (= tömöm), temett (= tömött), megtemni (= megtömni) stb. Azonban általánosb és szokottabb kiejtéssel: töm. l. TÖM, ige. | |
* | |
| l. TÖMÉNY. | |
* | |
| l. TÖMÉNYTELEN. | |
* | |
| l. TÖMÉRDEK. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Temerest-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| mváros, KIS~, puszta Bács m.; helyr. Temerin-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| CSERES~, falu Krassó m.; helyr. ~Temes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. TEMES VÁRMEGYE. Folyó neve is Temes és Torontál megyékben. | |
* | |
| l. TÖMÉS. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. Temesesty-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Temess-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| sz. kir. város Temes m.; helyr. Temesvár-ra, ~on v. ~ott, ~ról. | |
* | |
| a Tiszán túli vármegyék egyike. | |
* | |
| (tem-et) áth. m. temet-ětt, par. temess. Ma általában nyilt e-vel ejtjük, ámbár a töm igével rokonságánál fogva szabályosan zárt ě-vel kellene ejteni. A régi Halotti könyörgésben csakugyan zárt önhangzóval (u-val) van írva: "Kinek ez nopun testet (testét) tumetjvk (tömetjük); más részről Gyarmathinál és Szabó Dávidnál töm íge helyett székely kiejtéssel a tem szót találjuk. - Bizonyos testet gödörbe tesz, s ráhányt holmival, különösen földdel betakarja. Szorosb ért. a megholt emberek hullájit gödörbe, sirba teszi, s földet töm föléjök. Eltemetni a halottak testeit. Koporsóban vagy anélkül, öltözetben, vagy meztelenül eltemetni valakit. Némely tájakon egyszerüen a tem használtatik. Biz az megholt, el is temték a szegényt. Átv. valamit úgy elborít, eltakar, hogy végképen eltünjék, vagy elveszszen. A hajót eltemették a hullámok. A pusztai zarándokokat eltemette a homoktenger. Feledékenységbe temetni valamit. | |
* | |
| (tem-et-és) fn. tt. temetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Halotti szertartás, melylyel a megholtak testeit az örök nyugalom helyére kisérjük. Fényes, nagyszerű, pompás, egyszerű, szegény temetés. Temetésre meghívni az illetőket. Pompás temetés pénzvesztegetés. (Km.). Sok temetés. V. ö. TEMET. | |
* | |
| (temetés-díj) ösz. fn. A temetésnél szolgáló személyek, ú. m. papok, énekesek, zenészek stb. díja, továbbá temetési szertartásra fordított egyéb költségek. | |
* | |
| (tem-et-és-es) mn. tt. temetéses-t v. ~et, tb. ~ek. Temetésnek szánt. Temetést kisérő. Temetéses hely (Szabó D.). Temetéses nép. | |
* | |
| (tem-et-és-i) mn. tt. temetési-t, tb. ~ek. Temetést illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Temetési pompa, költség, szertartás. Temetési tisztelet. Temetési domb (= sírhalom). V. ö. TEMETÉS. | |
* | |
| (tem-et-et) fn. tt. temetet-et. Régi alaku szó ,temetés' helyett. (Münch. c. Mark. XIV.). | |
* | |
| (tem-et-etlen) mn. tt. temetetlen-t, tb. ~ěk. Amit, illetőleg akit el nem temettek. A harczban elesett vitézek temetetlen hullái. Határozóként am. temetetlenül. Temetetlen maradt. | |
* | |
| (tem-et-etlen-ül) ih. El nem temetett állapotban. A csatatéren temetetlenül rohadó hullák. | |
* | |
| (tem-et-kěz-és) fn. tt. temetkezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Többek hulláinak bizonyos temetőbe vagy sirboltba letevése, eltakarítása.
"Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll." Szózat, Vörösmartytól. | |
* | |
| (tem-et-kěz-és-i) l. TEMETÉSI. | |
* | |
| (tem-et-kěz-ik) k. m. temetkěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. Bizonyos helyen temettetik el. Köz temetőbe, családi sirboltba temetkezni. | |
* | |
| l. TEMETŐ, fn. | |
* | |
| (tem-et-ő) mn. tt. temetőt. Aki temet. Molnár Albertnél különösen am. sírásó. Ma inkább csak főnévileg használják, mint temetkezési helyet. | |
* | |
| (tem-et-ő) fn. tt. temetőt. Köz hely, térség vagy kert, hová a halottakat temetik; máskép: sirkert; némely tájakon a hellenlatin coemeterion-ból alakult czinterem. Városi, falusi temető.
"Im, koporsód ajtajánál áll hív szeretőd, De látom, hogy bé van zárva sötét temetőd." Ányos Pál. | |
* | |
| (temető-bogár) ösz. fn. Bogárfaj, mely az apróbb döglött állatok, pl. egerek alól a földet oly ügyesen elkotorja, hogy ezek az ásott gödörbe esnek, s eleségül szolgálnak nekik. (Silpha). | |
* | |
| (temető-hely); TEMETŐKERT, (temető-kert) l. TEMETŐ, fn. | |
* | |
| (temető-talp) ösz. fn. Fenék kő, talpkő. (Szabó D.). Temetőtalpából elpusztult, erdélyiesen szólva: úgy elpusztúlt, hogy híre sincs, hogy se híre se hamva. (Gáspár János). Temetőtalpából kihányni, - forgatni. (Szabó D.). | |
* | |
| (tem-et-ség) fn. tt. temetség-ět, harm. szr. ~e. Temetési szertartás, holtak eltakarítása; szokottabban: temetés. | |
* | |
| (tem-et-vény) fn. tt. temetvény-t, tb. ~ěk. Eredetileg egy jelentésü a ,temetőhely' szóval; ma vár neve Nyitra megyében. | |
* | |
| (tem-het-etlen) mn. tt. temhetetlen-t, tb. ~ěk. A székelyeknél am. teménytelen: "A leán hogy a temhetetlen sok kendert megnézte, a gút (guta) jedtibe (ijedtibe) szinte (csak nem) megütte." (IV. mese Kríza Jánosnál). | |
* | |
| l. TÖMJÉN; TÖMJÉNĚZ; TÖMJÉNĚZÉS. | |
* | |
| tájdivatosan am. tömlöcz; l. ezt. | |
* | |
| (těm-l-esz) fn. tt. těmlesz-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. ,Malom' szóval összetéve: malomtěmlesz; l. ezt. | |
* | |
| (te-monda) ösz. fn. Szájról szájra adott, ideoda hordott, többnyire költött hir, pletyka, olcsárló beszéd. Temondákra ne hallgass. Mást temondába keverni. (Szabó D.). "A (török) vezérek mikor országos dolgokról beszélnek, néma szolgákat tartanak... Talán még nálunk is jó volna az ilyen szokás és nem volna annyi temonda a háznál." Mikes F. törökországi levelei (VII. levél). E szónak alkotó része valószinüleg azon te v. té, melyekből téved, tévelyeg, tétova stb. származtak, minthogy a temonda mintegy szerteszét bolyongó, tévelygő beszéd. Vagy talán onnan származott e szó, hogy a pletykázók másra szoktak hivatkozni. | |
* | |
| (te-mondád-fű, talán csak: te-monda-fű) ösz. fn. A tarsókák neme alá tartozó növényfaj népies neve; máskép szintén köz néven: nyűfű, nagy borsocska, vadmustár; növénytani néven vetési tarsóka. (Thlaspi arvense). | |
* | |
| (te-monda-fészek) ösz. fn. A székelyeknél am. pletyka. (Kríza J.). | |
* | |
| (te-mondál) ösz. önh. m. temondált. Temondákat, azaz, pletykás hireket terjeszt, másokról olcsárolva, becsmérelve beszél. | |
* | |
| (te-mondálás) ösz. fn. tt. temondálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pletykázás, becsmérlő hirhordás. | |
* | |
| (te-mondároz) m. temondároz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. l. TEMONDÁL. Eléjön Szabó Dávidnál. | |
* | |
| (těm-pe, töm-pe) mn. tt. těmpét. A székelyeknél am. törpe. V. ö. TEM v. TĚM v. TÖM gyök. | |
* | |
| fn. tt. templom-ot, harm. szr. ~a. 1) Nyilvános épület, melyben akármely vallási felekezet hívei köz isteni tisztelet végett öszve szoktak gyűlni. Jeruzsálemi templom, melyet Salamon épített. Görögök, rómaiak templomai. Jupiter, Janus, Békeisten temploma. 2) Különösen, melyben a keresztény hivek végezik az isteni szolgálatokat, máskép: szentegyház, istenháza, úrháza. Templomba járni. Templomokat építeni. Anyatemplom, fióktemplom. Templom hajója, szentélye. Oltárokkal diszített templom. Érseki, püspöki templom, azaz főtemplom, nagy templom. Nem mind szent, aki templomba jár. (Km.). Szegény mint a templom egere v. mint a templomba szorult egér. (Km.). A latin templum-ból kölcsönöztetett. Tisztább magyarsággal, mint föntebb érintők, egyház, szentegyház, Isten háza. A latin templum pedig Varró szerént eredetileg égtájat, sőt magát az eget jelentette: "a tuendo primum templum dictum" honnan szerénte a contemplor íge is. "Templum regionem coeli significat, quam auspicia captaturi augures non manu, sed lituo definiebant et notabant secundum quatuor cardines mundi" Basilii Fabri Thesaurus. Későbben a keresztények, hogy magokat s egyházaikat a pogányságtól megkülönböztessék, a szent egyházat inkább ecclesia, basilica, sacrarium nevekkel illették. A keresztény, különösen római és görög szertartásu templomok fő részei. 1) A tornácz, melyen belül lépni hajdan a nyilvános bűnbánatot tartóknak nem volt szabad. 2) A templom hajója, vagyis azon legtágasabb öble, melyben a nép rendesen kétfelé van válva, t. i. a férfiak jobb, a nők baloldalra. 3) A karzat, mely a tornácz fölött emelkedett erkély. 4) A szentély, hol a szentséges áldozat vitetik végbe, s tartatik az oltári szentség. Ezt a hajótól rendesen korlát választja el. | |
* | |
| (templom-ablak) ösz. fn. Sajátságos alakú ablakok, melyek a templomokat más épületektől megkülönböztetik. | |
* | |
| (templom-ajtó) ösz. fn. Ajtó, melyen a templomba járnak. Templomajtóban ülő szegények. Templomajtóra ragasztott hirdetvények. | |
* | |
| (templom-alja) ösz. fn. 1) Valamely templom alsó része. 2) Különösen a székelyeknél Csikszékben helynév, mint ,Csatószeg' nevü falunak dombon álló temploma alatt elvonuló része. | |
* | |
| (templom-atya) ösz. fn. Személy, ki valamely templom vagyonát, jövedelmeit, kiadásait kezeli; máskép: egyházatya, latinosan curator. | |
* | |
| (templom-beli) ösz. mn. 1) Templomban levő. 2) Templomot illető, arra vonatkozó. | |
* | |
| (templom-biró) lásd: TEMPLOMATYA. | |
* | |
| (templom-boltozat) ösz. fn. Boltozat, mely a templom fő falait öszvefoglalja. | |
* | |
| (templom-fosztás) ösz. fn. Szentségtörési büntett, melyet az követ el, ki valamely templom ékszereit, diszleteit, kincseit stb. elorozza. | |
* | |
| (templom-fosztó) ösz. fn. Szentségtörő, ki templomfosztási gonosztettet követ el. V. ö. TEMPLOMFOSZTÁS. | |
* | |
| (templom-i) mn. tt. templomi-t, tb. ~ak. Templomot illető, templomra vonatkozó, ahhoz tartozó. Templomi szertartások, imák. | |
* | |
| (templom-kar v. ~karzat) ösz. fn. A templomnak azon része, melynek neve kar vagy karzat. V. ö. KARZAT. | |
* | |
| (templom-os) mn. tt. templomos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Templommal ellátott, vagy templomokkal bővelkedő. 2) Mint főnév tárgyesete: ~t, több. ~ok. Azon szerzetes vitézrend tagjai, mely rend a XI-dik században alapíttatott, hogy a jeruzsálemi templomot a muhamedánoktól megszabadítsák, de a XIV-dik század elején általán eltöröltetett. Hazánkban vörös barátok neve alatt ismertettek, minthogy fehér köpenyeiken nyolcz szögletü vérpiros keresztet viselének. | |
* | |
| l. TEMPLOMFOSZTÁS; TEMPLOMFOSZTÓ. | |
* | |
| (templom-szentelés) ösz. fn. Újonnan épült templomnak egyházi szertartások szerént, tiszteletessé, kegyeletessé avatása. | |
* | |
| (templom-szolga) ösz. fn. A templomi szertartásoknál szolgai minőségben működő személy. | |
* | |
| (templom-tornácz) ösz. fn. A templomnak előrésze, csarnoka, mely a templomhajóba vezet. | |
* | |
| (templom-út) ösz. fn. Út, mely valamely magán álló, a helységen kivül fekvő templomba vezet. | |
* | |
| (templom-utcza) ösz. fn. Utcza, melyen akár elkülönítve, akár más házak sorában valamely templom áll. Kisebb helységekben szokásos elnevezés, hol csak egy templom van. | |
* | |
| elvont gyök teng szóban és származékaiban; l. TENY. | |
* | |
| TËN, TËNN, TËNNËN, (të) a te második személynévmásnak megtoldott változata, mely visszahatólag rendesen a magad visszahatóval tétetik öszve, tenmagad, többesben: tin, tinmagatok. V. ö. TE, névmás. | |
* | |
| különös rag ez-ten szóban, mely a régies ezten nap (néha: ezten ez nap), különösebben ezten vasárnap, és az általános esztendő (= ezten idő) szókban fordúl elé. "Meg hattam volt az én emberimneh, hogy k(egyelme)det Biró uram, mind az egész tanácsval elhívjonak az én menyeközőmre.... Az (menyeköző) napja ez jövendő kedhez eztennap" (Régi M. Nyelvemlékek II. K. 103. l.), azaz keddhez egy hétre, t. i. a napok folyása addiglan, míg ismét a nevezett nap (kedd) fordul elé; tehát ,ezten nap' v. ,ezten ez nap' am. eztől ez nap, bővebben: eztől fogva (ettől kezdve) ez nap; vagyis a ten am. től, s teljesen egyezik a török-tatár ten v. den raggal. A föntebbihez hasonló mondatok a régieknél: "Ezten vasárnapra kegyelmed küldjön egh (egy) kocsit." (Levél 1555-ből. Szalay Ág. 400. m. l. 153. lapon). "Megh hagyom, hogy Bereghszászba vigyék ezten napra" (1556-ból. U. o. 197. l.). "Ez levél láthván, ezthen vasárnapra thi enghemet megh keressetök" (U. o. 321. l.). | |
* | |
| toldaléknak látszik az ilyetén, olyatén mutató névmásokban; felhoztuk ~ETÉN alatt is. A mongolban metü (mely hangáttétellel az -etén raggal egyezik) am. a magyar mint, miként, ként, és végül járul a nevekhez, pl. bi metü mint én (én-ként), aghola metü halom- v. hegyként, tere metü ilyképen, ilyetén. | |
* | |
| Krisztina életében am. tenyér. | |
* | |
| Molnár Albertnél és Szabó Dávidnál am. denevér; ,pupdenevér' szó helyett áll; az összetett részek: pub és denevér helyet cserélvén. l. PUBDENEVÉR. | |
* | |
| puszta Gömör m.; helyr. Tenetnek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. DENEVÉR. | |
* | |
| (tén-fěrěg v. ~förög) ösz. gyak. önh. m. térfěrgětt, htn. ténfěrgeni v. ténfěrěgni. Ideoda fetreng, vonagolva forog, meggörbedt testtel hajladozva mozog. Mondják különösen csúszómászó gyermekekről, kik láb alatt akadékoskodnak, henteregnek. A Tájszótárban kemenesali és szathmárvidéki kiejtés szerént: ténförög. Öszvetett ige azon té, megnyújtva tén határozóból, mely a tétova, tébolyog, téved szók törzse, és a -fereg vagy -förög, azaz forog igéből. Néhutt, talán áttétellel: fénterěg v. fěnterěg, ritkán: vöntörög. Lugossy József mély hangon rokonítja tántorog szóval is. | |
* | |
| (tén-fěrgés v. ~förgés) ösz. fn. Ideoda fetrengés. V. ö. TÉNFĚRĚG. | |
* | |
| (ten-ěg) gyak. önh. m. teng-ětt, htn. ~eni v. ~ni. Mondjuk állatokról, különösen emberről, midőn nyomorúan, szegényül, szüken él, alig képes életét föntartani. Csak alig teng a szegény. Teng leng. Molnár Albertnél: tengek, victito, dego, vivo utcunque, vitam dego miseram; Szabó Dávidnál: tengeni, tengődni: éldegélni, élődni. Kresznerics is csak ezen jelentéseket jegyezte föl. Mennyiben a tengő állat teste fogyni, soványodni, aszni szokott, innen mind alapfogalomban, mind gyökre nézve rokonok hozzá: csenevész, csünik, sindevész, sindik, sinnyed, senyved, t. i. a t, cs, s mint szervileg rokon hangok változtával. Képeztetésre hasonló a leng, reng, ing stb. igékhez. Minden tekintetben egyezik vele a persa teng, mely Zenkernél am. eng, eingeengt, ein geschränkt, bedrängt in seinen Umständen stb. Vullersnél is am. angustus, arctus; és angustum, angustise. Legújabban a növényi életre is alkalmazzák ezen értelemben: növényi életet folytat (vegetat); s átvitt értelemben az emberi anyagi életre különböztetésül a lelki, illetőleg szellemi élettől. | |
* | |
| (tenge-föld) ösz. fn. Lugossy József, Erdélyi János, Hegedűs László után am. könnyü, parázs föld; mély hangon: tangaföld. | |
* | |
| (teng-élet) ösz. fn. 1) A növények anyagi élete (vita vegetativa). 2) Átv. állati élet, mennyiben az csupán a testnek föntartására, s gyarapodására vonatkozik. | |
* | |
| fn. tt. tengelicz-ět. A pintyek neme alá tartozó, s hazánkban is honoló madárfaj, vörösen pettyezett homlokkal és bögygyel; éneklő madár, és a szavához alkalmazott sipláda hangjait eltanulja. Magyar neve valószinüleg a német Stieglitz után módosult. Némelyek rendes hangját utánzó szónak tartják a németben is; ezért csehűl: stehlik, lengyelül: szczigiel, Jancsovics Magyar-szláv Szótárában: styelík. Latinul: fringilla carduelis, minthogy a bogácsokon szeret röpködni. | |
* | |
| fn. tt. tengeliczét; l. TENGELICZ. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, KIS~, KÖZÉP~, puszták Tolna m.; helyr. Tengeliczé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. tengěly-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Hengeralaku, s két végén valamivel vékonyabb rúd vagy tönk, melyen a szekér vagy kocsi oldalai, illetőleg rakonczái nyugosznak, s melynek két végén a kerekek forognak. Első, hátulsó tengely, melyeket az úgy nevezett nyujtó köt öszve. Fa tengely, vas tengely. Kocsi, szekér-, talyigatengely. A fa tengely végeit marokvassal megerősíteni. Hájjal, kátránynyal megkenni a tengelyt. Eltörött a tengely. Kiesett a tengely szege. Fergetyűs vagy pengős tengely. Megakadt a tengelye (Km.). A tengelyt verte a nagy sár. Tengelyt akasztani v. üttetni valakivel, átv. ért. am. belékötni, belekapczáskodni. Nem volna tanácsos tengelyt üttetni vele. 2) Átv. mint lényeges rész az egész helyett jelent szekeret. Valamit tengelyen szállítani, nem vizen. 3) Mértani ért. azon egyenes vonal, melyet képzeletben vagy valósággal bizonyos test, vagy tér középpontján általhuzunk. Föld tengelye, ég tengelye, világ tengelye. "De az bölcs Isten az, az ki e világnak tengelyét, az ő elvégezett akaratja szerint forgatja." Báthori István király. (Történelmi tár. VIII. k. 213. lap).
"Felfordult a világ, eltörött tengelye, Régi járásának se nyoma, se helye." Faludy F. 4) Szélesb ért. mindenféle keréknemü gépezet középponti vonala, mely körül az illető gép küllői, szárnyai stb. keringenek. Malomkerék, csiga tengelye. 5) A növénytanban a növény gyökere, szára vagy ágai közepén végig menő képzeleti vonal. Az Erdészeti Műszótárban: a növény azon főrésze, melyen a mellék- és függelékrészek (ágak, levelek stb.) vannak megerősitve. Törökül: tingil, csagataji nyelven: töngül, mongolul: tenggelik. Nálunk még némely, kivált palóczos tájejtéssel: tengő, töngő, tengű, töngű. Magyar elemzéssel, minthogy a tengely nem egyéb, mint vékonyabb faderékhoz, azaz tenkhez (tönkhöz) hasonló hengerrud; valószinü, hogy gyöke tenk v. tönk (néha pl. Molnár Albertnél is: tönkő), melyből ěly, öly képzővel lett tengěly v. tengöly (a keményebb k-t lágyabb rokon g-re változtatva), mint pehely, kesely, csermely, gömböly, hömpöly, gomoly, gomboly, göröndöly, zugoly. Egyezik vele a karót jelentő tájdivatos tönköly v. tönkő, és a forgócsont neve csönköly. Ennélfogva a tengely eredeti széles értelemben jelent általán faderékból csinált, vágott hengert, s különösen olyat, mely a szekérbe van alkalmazva, valamint a rúd, dorongféle fa-szál, szükebb ért. a szekérnek nyele. V. ö. TEM gyök, és TENK. Vámbéry szerént a török-tatár tingil és töngül a töngül-mek forogni igéből származott, minthogy Közép-Ázsiában nem a kerék hanem a tengely forog a kocsi alatt (vagyis inkább a kerék együtt forog a tengelylyel). A mongol tenggelik szót a mongol nyelv után a tengke szóból lehet származtatni, mely erőt, vagy a teng szóból, mely sulyegyent jelent; mik a tengelyre mind ráillenek, minthogy a szekérnek erejét és sulyegyenét a tengely alkotja. "Felfordult a világ, eltörött tengelye" mint föntebb. | |
* | |
| (tengely-agy) ösz. fn. l. KERÉKAGY. | |
* | |
| (tengely-fa) ösz. fn. Bognárok (kerékgyártók) számára való szerszámfa, melyből különösen tengelyeket készítenek. | |
* | |
| (tengely-fuvar) ösz. fn. Olyan fuvar, melyet szekeren visznek; ellentétben a hajófuvarral. | |
* | |
| (tengěly-karika) ösz. fn. Vas karikák, melyek a fa tengelyt erősítik; továbbá, melyek a fatengelyre akasztva a kerékagyot a külső és belső oldalon a kopástól némileg óvják, melyeket néhol pengőkarikáknak hívnak. | |
* | |
| (tengěly-szeg) ösz. fn. A közönséges szerkezetű szekerekben és kocsikban azon szegek, melyek a tengely végeibe szúrvák, hogy a kerék ki ne essék. A hintókban e helyett csavarféle eszközök vannak. | |
* | |
| (tengěly-vas) ösz. fn. Marokvas, vagyis lemezvas, melyet a fatengely két végére vernek, hogy erősebb, tartósabb legyen. | |
* | |
| (tengěly-vég-szeg) lásd: TENGĚLYSZEG. | |
* | |
| (tengěly-vonal) ösz. fn. Mértani ért. vonal, melyet valamely test vagy tér középpontján valósággal vagy képzeletben húzunk. | |
* | |
| (tengěly-závár) ösz. fn. 1) Csavarforma készület vasból, mely a hintók tengelyében a tengelyszeget pótolja. 2) Az ágyutalajnak falait öszvetartó závárok fából. | |
* | |
| (tem-g-ěr) fn. tt. tenger-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Általán azon nagy kiterjedésű, öszves víztömeg, mely a földkerekségnek minden szárazföldét és szigeteit körülveszi; ez világtenger; továbbá ennek egyes részei, melyeket különféle jelzőkkel különböztetünk meg: atlanti tenger, közép tenger, ádriai tenger, balti, csendes, vörös, fehér, fekete tenger. Jégtenger v. fagyos tenger, indiai tenger stb. Szélesb ért. a világtengerrel közvetlen öszveköttetésben nem levő, de szintén nagy terjedelmű tó. Holttenger v. aludt tenger. Magyar tenger, mint némelyek a Balatont nevezik. Tengerre szállani, tengeren hajózni. Tengeren, kis vízen máskép kell hajókázni. (Km.). Tengerbe halni. Nem lehet a tengert kalánnal kimerni. (Km.). Tenger járása (tengerapály és dagály). Tenger öble, szorulatja, torkolatja. Tenger örvénye. Tenger síkja. Tenger magaslata. Tengerbe hordasz vizet. (Km.). Többen halnak borban, hogysem a tengerben. (Km.). Ki a tengeren jár, nem léphet alkura a szelekkel. (Km.). Aki nem tud imádkozni, menjen a tengerre. (Km.).
"Felforrott a tenger, tüzes habot forgat, Várasok omlanak, a szükség nyomorgat." Faludi Ferencz. A népmesékben eléfordúl az óperencziás tenger: hol volt, hol nem volt, még az óperencziás tengeren is túl volt. Ez tulajdonkép jelenti az Ens folyón túl felső Austriában (ob der Ens) fekvő tartományokat. 2) Átv. mint melléknév jelent valami sokat, nagy számút, nagy terjedelműt. Tenger nép gyülekezett öszve. Tenger búknak közepette, mihez fogjak epedt szív. (Kartigám). Tenger adóssága van. Tenger sok gabona. Tenger nép. Véleményünk szerint e szónak gyöke magyar elemzéssel valószinüleg azon tem v. töm, mely a ,temérdek' v. ,tömérdek' származékban is nagy, rendkívüli terjedelmet jelent, mi szerint gyakorító eg képzővel lett belőle temeg elavult ige, s ebből: temger, könnyebb kiejtéssel: tenger. Így alakult a kom, göm gyökökből kondor, göndör stb. Idegen nyelvekben többé-kevésbé egyeznek vele az utóhangokban csekély változással a mongol tengiz (un grand lac, mer. Kowalewszki), mandsu tenggin, csagataji tengiz, oszmanli deńiz. Zenkernél még eléjön mint keleti török szó: tengí. A szintén rokon hangu tenggeri, tengri, tegri szók a mongol nyelvben és némely tatár szójárásokban ezt jelentik: ég; istenség, isten; pl. a mongolban: uszun tegri vízisten, vizek istene, ghadzar un tegri föld(nek) istene, ghal un tegri tűz(nek) istene; továbbá tegri jin edzen ég(nek) ura, tegri jin oroi ég(nek) orma, tetőpont (zenith) stb. | |
* | |
| falu Abaúj m.; helyr. Tengěr-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (tenger-abrosz) ösz. fn. Abrosz, melyen a világtenger, vagy annak egyes részei lerajzolvák. | |
* | |
| (tengěr-apály) ösz. fn. Midőn a tenger vize szabályszerüleg naponkint nehány óráig a parttól befelé távolodik. Ellentéte: tengerár, öszvetéve, vagyis a tengernek e két ellenmozgása: árapály. | |
* | |
| (tengěr-ár) ösz. fn. A tenger vizének szabályszerü nyomulása és emelkedése a part felé, melyet fölváltva hasonló mértékű apály követ. | |
* | |
| (tengěr-cse) fn. tt. tengěrcsét. Kis tenger. | |
* | |
| (tengěr-csoda) ösz. fn. Rendkivül meglepő csodaféle tünemény, vagy látvány a tengeren; különösen némely mesés állatok, szörnyek. | |
* | |
| (tengěr-dagály) l. TENGĚRÁR. | |
* | |
| (tengěr-ellen-nagy) helyesebben: ellentengernagy. l. TENGERNAGY alatt. | |
* | |
| (tengěrěn-túli) l. TENGĚRTÚLI. | |
* | |
| (tengěr-ész) fn. tt. tengěrész-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Széles ért. tengereken hajózni szokott ember; különösen a tengeri hajózáshoz és csatázáshoz vagy hadviseléshez szükséges ismeretekben jártas személy. | |
* | |
| (tengěrész-alezredes) ösz. fn. A tengerészetben, illetőleg hajós seregben alezredesi rangban álló tengerésztiszt. | |
* | |
| (tengěrész-altábor-nagy) ösz. fn. A tengernagy után első tengerésztiszt; máskép: altengernagy. (Viceadmiral). | |
* | |
| (ten-ěg-ěr-ész-et) fn. tt. tengerészet-ět. 1) Tengerészi életmód; a tengeren járni szokott hajósok, állapota. Tengerészetre adni magát. 2) A tengeri hajózáshoz, különösen a tengeri hadviseléshez szükséges ismeretek tudománya. Tengerészetet tanulni. | |
* | |
| (ten-eg-er-ész-et-i) mn. tt. tengerészeti-t, tb. ~ek. Tengerészethez tartozó, arra vonatkozó. | |
* | |
| (tengerész-hadnagy) ösz. fn. A tengerészetben hadnagyi rangban álló tiszt. | |
* | |
| (tengerész-kapitány v. ~százados) ösz. fn. A tengerészetben századosi rangban álló tiszt. | |
* | |
| (tengerész-tábor-nagy) l. TENGERNAGY. | |
* | |
| (tengerész-tábornok) ösz. fn. A tengerészetben tábornoki rangban álló tiszt.; máskép: ellentengernagy. (Contreadmiral). | |
* | |
| (tengerész-tiszt) ösz. fn. Tiszti minőségben álló személy a tengeri hajóhadban. | |
* | |
| (tenger-folyás) ösz. fn. A tengernek bizonyos tájvonala, melyen a tenger vize folyam gyanánt néha több mérföldnyi irányban mozog. | |
* | |
| (tengěr-hányadék) ösz. fn. Mindenféle hulladék, töredék, pl. hajódarabok, áruk stb. melyeket a tenger vize a partokra kihány. Máskép: tengerlápa. | |
* | |
| (tengěr-i) mn. és fn. tt. tengeri-t, tb. ~ek. 1) Általán tengert illető, ahhoz tartozó, abban lakozó, termő stb. Tengeri szélvész, vihar, betegség. Tengeri állatok, növények. Tengeri hajók. Tengeri háboru, harcz, ütközet. Tengeri erő. Tengeri hatalom v. hatalmasság. Néha össze is szokták írni. 2) Így neveztetnek némely állatok és növények, melyek tengermelléki vagy messze idegen földről származtak be hozzánk. Tengeri nyúl; tengeri szajkó; tengeri fülemile; tengeri baraczk; tengeri köles; tengeri bodza; tengeri mályva stb. Ezeket is össze lehet írni. 3) Főnévül különösen némely keleti vidékeken így nevezik a kukoriczát (többese: tengerik), mely máskép: törökbuza, tengeribuza, málé. | |
* | |
| (tengeri-baraczk) ösz. fn. Sárga husú baraczkfaj; máskép: kajszi (nem: kajszin) baraczk. V. ö. BARACZK. | |
* | |
| (tengeri-betegség) ösz. fn. A tengeren utazással járó betegség; különösen, mely hányásra készti az útast. | |
* | |
| (tengěri-borjú) ösz. fn. A fókák neme alá tartozó tengeri állatfaj, borjufóka. (Phoca vitulina). Különféle al fajai vannak. A német Seehund után tengeri kutyá-nak is nevezik. | |
* | |
| (tengeri-búza) ösz. fn. l. TENGERI, 3). | |
* | |
| (tengěri-csalán) ösz. fn. Tengeri gilisztaféle állatnem, melynek teste szivos nyálkadarabhoz hasonló, a tengeren szabadon uszkál, s éjjel világít. (Medusa). | |
* | |
| (tengeri-csata) lásd: TENGERIHARCZ. | |
* | |
| (tengeri-cső) ösz. fn. l. KUKORICZACSŐ. | |
* | |
| (tengeri-disznó) ösz. fn. Amerikában otthonos, de Európába is átszármazott emlősállat; füle és farka igen rövid, sivítása pedig olyan mint a malaczé. (Mus porcellus). | |
* | |
| (tengeri-dugó) ösz. fn. Némely puhanyféle növényállatok neve, melyeknek belső teste rostos és sejtszövetes, külsejök pedig likacsos és varacskos. (Alcyonium). | |
* | |
| (tengeri-eb-hal) ösz. fn. l. TENGERIKUTYA, illetőleg TENGERIBORJU. | |
* | |
| (tengeri-fog) ösz. fn. Kagylófaj, melynek héja fogsorhoz hasonló. (Dentalium). | |
* | |
| (tengeri-fül) ösz. fn. Azon egy héju kagylók neve, melyek alakra nézve állati fülhöz hasonlók. (Holiotis). | |
* | |
| (tengeri-fülemile) ösz. fn. Fürj nagyságu vízi madár, felül zöld, alul vörös, a hátán és farkán kék színnel. (Ispis, Alcyon, Alcedo, Eisvogel). | |
* | |
| (tengeri-gomba) ösz. fn. l. SPONGYIA. | |
* | |
| (tengeri-gyanta) ösz. fn. l. BOROSTYÁNKŐ, (1). | |
* | |
| (tengeri-háboru) ösz. fn. A tengeren vagy tengereken hajóhadakkal viselt háboru. | |
* | |
| (tengeri-hajma) ösz. fn. Sándor Istvánnál a ,csilla' (scilla) neve. | |
* | |
| (tengeri-hajó) ösz. fn. Legnagyobbszerü hajó, mely a tengereken jár. | |
* | |
| (tengeri-harcz) ösz. fn. Egyes harcz a tengeri háború idején. | |
* | |
| (tengeri-hojsza) ösz. fn. l. HOJSZA. | |
* | |
| (tengeri-hólyag) ösz. fn. Állatfaj a puhányok neméből, melynek hengerded teste bőrszivosságu, vagy húsos. (Holothuria). | |
* | |
| (tengeri-kapitány) ösz. fn. Tengerihajó kapitánya. | |
* | |
| (tengeri-kérěg) ösz. fn. Leveles korallfaj, mely némely tengeri növényekre vagy más testekre szokott tapadni. (Flustra, Eschara). | |
* | |
| (tengeri-kereskědés) ösz. fn. A tengereken űzött vagy üzetni szokott kereskedés. | |
* | |
| (tengeri-kikötő) ösz. fn. l. TENGĚRRÉV. | |
* | |
| (tengeri-kórság) l. TENGĚRIBETEGSÉG. | |
* | |
| (tengeri-kő) ösz. fn. Gyantakő, melyet a tengerből hálóval szoktak kihúzni. | |
* | |
| (tengeri-köles); TENGĚRI KŐMAGVUFŰ, l. MADÁRKÖLES. | |
* | |
| (tengeri-kutya) lásd: TENGĚRIBORJU. | |
* | |
| (tengeri-lant) ösz. fn. Fecskehal faja. (Tryglalyra). V. ö. FĚCSKEHAL. | |
* | |
| (tengeri-ló) ösz. fn. Sándor Istvánnál am. rozmár. (Rosmarus, Wallross). Lásd: ROZMÁR. | |
* | |
| (tengeri-makk) ösz. fn. Sok héju kagylófaj, melyben úgy nevezett kövültcsiga lakik. (Balanus). | |
* | |
| (tengeri-malacz) l. TENGĚRIDISZNÓ. | |
* | |
| (tengeri-mályva) ösz. fn. Némely régiebb iróknál a hibik (hibiscus) neve. | |
* | |
| (tengeri-medve) ösz. fn. Tengeri emlős állatfaj a fókák neméből, rövid hegyes fülekkel s hosszu bozontos farkkal, mintegy nyolcz kilencz lábnyi hosszuságu. Különösen az éjszaki tengerben lakik Amerika és Ázsia között. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Tengerin-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (tengeri-nyúl) ösz. fn. Állatfaj a nyulak neméből, melynek fülei jobbadán csupaszak, és rövidebbek, a csánkjai kisebbek, mint a közönséges nyúléi. Egyik mellékfaja a nálunk ismeretes házi nyúl. (Lepus caniculus). | |
* | |
| (tengeri-orozlán) ösz. fn. Négy lábu állat, mely a tengerben és tengermellékén szokott tartózkodni; a tengerikutyánál és rozmárnál (tengeri lónál) nagyobb és mérgesebb; a nyaka körül serénye van mint a közönséges orozlánnak. (Seelőwe). | |
* | |
| (tengeri-orsó) ösz. fn. Tengerben lakó orsóhal, melynek igen izletes húsa van. (Petromyson marinus). | |
* | |
| (tengeri-paripa) ösz. fn. Faludynál am. hajó. | |
* | |
| (tengeri-rabló) ösz. fn. Azon rablók közől való gonosztevők, kik a tengereken (rabló hajókkal) űzik fosztogató mesterségöket, különösen a kereskedelmi hajókat támadván meg; egyszerű szóval: kalóz. | |
* | |
| (tengeri-rák) ösz. fn. A folyóvizi rákhoz hasonló, de ennél sokkal nagyobb rákfaj, néha másfél rőfnyi hosszú, s tiz fontnyi nehézségü. (Cancer gammarus). Az éjszaki tengerben nagy számmal tenyészik. | |
* | |
| (tenger-isten) ösz. fn. A göröglatin mythologiában egyik főisten, kinek uralma különösen a tengerekre terjedt ki, azaz Neptun. Alattosai valának ennek a szélesb értelemben vett kisebb istenek és istennők, kik a tengereken laktak, ú. m. Okeanosz és neje Tethys, Nereus és ennek neje Doris, 50 leányával a jósló néreidekkel; továbbá Tríton Neptúnnak Amphitritével a néreidek egyikével nemzett fia és több más tritonok stb. | |
* | |
| (tenger-isten-nő) ösz. fn. l. TENGĚRISTEN alatt. | |
* | |
| (tengeri-sül) lásd: TÜSKÉSFÉREG. | |
* | |
| (tengeri-szőlő) ösz. fn. Cserjenövényfaj népies neve a ribiszkék neméből; máskép: veresszőlő, ámbár van fehér és sárgás gyümölcsü fajtája is. (Ribes rubrum). | |
* | |
| (tengeri-tegez) ösz. fn. Tengeri féregfaj az állatnövények neméből. (Tubularia). A német Seeköcher után van betü szerint fordítva. | |
* | |
| (tengeri-tik v. ~tyúk) ösz. fn. Molnár Albertnél am. pulyka. | |
* | |
| (tengeri-toll) ösz. fn. Tengerben uszkáló féregfaj, mely alakra nézve tollhoz hasonló. (Pennatula). Egyik fajtája fénylő tengeritoll, mely sötétben fénylik. (P. phosphorata). | |
* | |
| (tengeri-tolvaj) l. TENGERIRABLÓ. | |
* | |
| (tengeri-tüzérség) ösz. fn. A tengeri hajókon működő tüzérség. | |
* | |
| (tengeri-utazás) ösz. fn. Távolhelyre utazás a tengeren, vagyis tengeri hajón. | |
* | |
| (tengeri-ütközet) lásd TENGĚRIHARCZ. | |
* | |
| (tenger-íz) ösz. fn. A tenger vizének és a tengeri állatok husának sajátságos ize. | |
* | |
| (tenger-járás) ösz. fn. l) Utazás, hajózás a tengeren. 2) Tengerár és apály. | |
* | |
| (tenger-járó) ösz. fn. Utas, hajós, ki tengereken jár. | |
* | |
| (tenger-játék) ösz. fn. A tengeri vidékeken megfordult magyar katonák szójárása szerint am. árapály, miről azt mondják, hogy: játszik a tenger. | |
* | |
| (tenger-jog) ösz. fn. Azon jog, vagy törvények öszvege, melyek a tengeri közlekedést, kereskedést, háborut illető ügyekre, illetőleg vitás kérdésekre vonatkoznak. | |
* | |
| (tenger-kép) ösz. fn. Tájkép, mely tengert ábrázol. | |
* | |
| (tenger-lápa) l. TENGĚRHÁNYADÉK. | |
* | |
| (tenger-le-irás) ösz. fn. A széles ért. vett földleirás azon része, mely különösen a tengerek nagyságát, fekvését, határait, szigeteit, s egyéb tulajdonságait rajzolja. | |
* | |
| (tenger-mellék v. ~mellyék) ösz. fn. A szárazföldnek azon területei, melyek a tengerek partjához közel feküsznek. Tengermelléken lakó népek. | |
* | |
| (tenger-melléki) ösz. mn. Tenger mellett lakó, tenyésző; tengermellékre vonatkozó; azt illető stb. Tengermelléki lakosok, növények, termények. | |
* | |
| (tenger-nagy) ösz. fn. A tengeri hajóhad főnöke, vezére. (Admiral). Altengernagy, aki rangban a tengernagy után következik; ezután jön az ellentengernagy. | |
* | |
| (tenger-nagy-hajó) ösz. fn. Hajó, melyen a tengernagy tartózkodik, s melyről ez osztja parancsait. | |
* | |
| (tenger-nagyi) ösz. mn. Tengernagyra vonatkozó, azt illető. Tengernagyi lobogó. | |
* | |
| (tenger-nagyság) ösz. fn. Tengernagyi hivatal, méltóság. | |
* | |
| (tenger-nök) fn. tt. tengernököt. l. TENGĚRÉSZ. | |
* | |
| (tenger-öböl) ösz. fn. Tengerrész, mely kisebb nagyobb terjedtségben a szárazföld közé nyúlik. Így a közép tenger, keleti tenger, a világtenger öblei, a feketetenger ismét a középtenger öble. Így neveztetnek a félkörösen behajlott tengerpartok által ölelt viztömegek is. V. ö. ÖBÖL. | |
* | |
| (tenger-örvény) ösz. fn. Örvény vagy forgó a tenger vizében. V. ö. ÖRVÉNY. | |
* | |
| (tenger-part) ösz. fn. Part, melyet a tenger széle érint. V. ö. PART. | |
* | |
| (tenger-parti) ösz. mn. Tengerparton levő, növő; azt illető, arra vonatkozó. | |
* | |
| (tenger-rév) ösz. fn. Rév, vagy kikötőhely a tengerpart öblében, a tenger szélén. V. ö. RÉV. | |
* | |
| v. ~SIKSÁG, (tenger-sík vagy ~síkság) ösz. fn. A tenger nyilt tere, távol és nagy kiterjedésben a száraztól. Különbözik: tengerszín. | |
* | |
| (tenger-só) ösz. fn. Sajátnemü sórészek a tengervízben; különösen azon darás só, melyet a kipárologtatott tengervíz maga után hagy. | |
* | |
| (tenger-szag) ösz. fn. A tengeri állatok husának vagy tengeri viztől átázott testeknek sajátnemű szaga. | |
* | |
| (tenger-szěm) ösz. fn. Némely magas hegyek tetejéhez közellétező tó. | |
* | |
| (tenger-szín) ösz. fn. és mn. 1) Világos vékony zöld szín, milyen a tengervizé szokott lenni. 2) A tenger vizének fölszine csendes állapotban, melyhez szokták mérni a száraz földi magasságokat. Ezen hegy 8000 lábnyi magas a tenger szine fölött. 3) l. TENGĚRSZÍNŰ. | |
* | |
| (tenger-színű) ösz. mn. Minek színe olyan, mint a tengeré. | |
* | |
| (tenger-szoros) ösz. fn. Keskenyedő tengerrész, két egymással közel általellenben fekvő part között, mely egyik tengerből a másikba átmenetül szolgál. Calaisi, gibraltari, sztambuli tengerszoros. | |
* | |
| (tenger-szorulat) lásd: TENGĚRSZOROS. | |
* | |
| (tenger-táj) ösz. fn. Táj, vidék, vagyis terület, mely a tengernek egyes részét képezi, mutatja, némely szárazföldi háttérrel vagy árnyéklattal. | |
* | |
| (tenger-táj-kép) ösz. fn. Kép, festvény, mely valamely tengertájat ábrázol. V. ö. TÁJKÉP. | |
* | |
| (tenger-tárulat) ösz. fn. A tengernek a szárazba mélyedése, mely kisebb az öbölnél s nem is nyúlik be annyira a szárazba mint az öböl. Talán inkább tengerkanyarulat-nak lehetne nevezni. | |
* | |
| (tenger-törvény) ösz. fn. l. TENGĚRJOG. | |
* | |
| (tenger-tudomány) ösz. fn. A tengerészethez tartozó ismeretek tudománya. | |
* | |
| (tenger-túli) ösz. mn. A mi álláspontunkhoz képest a tengeren vagy tengereken túl létező, pl. Európára nézve Amerika tengertúli földrész. | |
* | |
| (tenger-ügy) ösz. fn. A tengeri járást, közlekedést, kereskedést, háborut illető dolgok, intézkedések, rendeletek, törvények, szerződések stb. öszvege. | |
* | |
| (tenger-vész) ösz. fn. Vész, förgeteg, mely tengeren szokott támadni és dúlni. V. ö. VÉSZ. | |
* | |
| (tenger-vidék) lásd: TENGĚRTÁJ. | |
* | |
| (tenger-vihar) lásd: TENGERVÉSZ. | |
* | |
| (tenger-víz) ösz. fn. A tengerek sajátnemű s különös izű sós vize. | |
* | |
| (tenger-zöld) lásd: TENGĚRSZÍN, 1), 2). | |
* | |
| (ten-ěg-és) fn. tt. tengés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szegény módon szigorgó, szükséget szenvedő, nyomorgó, alig-alig élés. | |
* | |
| (ten-ěg-et) gyak. áth. m. tenget-tem ~tél, ~ětt, par. tengess. Életét szükölködve, nyomoruan húzza, szegényül táplálja magát. Inkább tengetném életemet alamizsnával. (Faludi). Alig képes életét napról napra tengetni. V. ö. TENG. | |
* | |
| (ten-ěg-et-és) fn. tt. tengetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szegényes, szükölködő, nyomorú táplálás. | |
* | |
| iker. önh. m. tengett-lengett, htn. tengeni-lengeni. L. TENG. | |
* | |
| falu Tolna m.; helyr. Tengőd-re, ~en, ~ről. | |
* | |
| (ten-ěg-ő-öd-és) fn. tt. tengődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos, tovább tovább huzódó tengés; élődés. V. ö. TENGÉS. | |
* | |
| (ten-ěg-ő-öd-ik) belsz. m. tengődtem, ~tél, ~ött. Folytonosan, napról napra teng, szükölködve, nyomorogva élődik. Száraz kenyéren és vizen tengődik. "Mi itt csak tengődünk lengődünk, mint szegény bujdosók." Mikes K. Törökországi Levelei. (LXXIII. l.). V. ö. TENG-LENG. | |
* | |
| E szóról Kresznerics így ir: Magán nálunk nincs szokásban; perzsa nyelven: tenki (Zenkernél: teng) annyit tesz, mint augustus, arctus, azaz szűk, szoros (Zenkernél: eng, eingeengt, eingeschränkt, bedrängt in seinen Umständen), honnan tenkináj am. szorultság. (Zenkernél: tengáj = Enge, Beengung; Betrübnisz stb.) Hasonlóképen a török nyelvben tenki (Zenker szerént tengí = Enge, Beengung stb. szintén perzsa szó) ugyanazt jelenti. Tehát ezekből származtatja: tenkre tenni valakit redigere ad angustiam, ad incitas. Mi e szónak a magyarban elfogadható eredeti jelentésére nézve hasonló véleményben vagyunk, miről lásd: TÖNK; és V. ö. TENY és TEN; TENG. | |
* | |
| puszta Heves m.; helyr: Tenk-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| régiesen am. tevénk; V. ö. TESZ vagy TESZEN. | |
* | |
| mváros Bihar, puszta Heves m.; helyr. Tenké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| l. TÖNKÖLY. | |
* | |
| puszta Baranya m.; helyr. Tenkes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| ösz. személynévmás, többese: tin- v. tinnenmagatok (mint enmagam, önmaga, többesben: minmagunk, önmaguk vagy megtoldva: enn- v. ennenmagam, ön- v. önnönmaga stb.). l. TE, TË személynévmás alatt. | |
* | |
| l. TE, TË személynévmás alatt. | |
* | |
| régiesen és tájdivatosan am. tegnap; l. ezt.
"Láttam, hogy a nap, hold, az örök menny sátra Ma is az, ki tennap, s ama kéklő Mátra." Arany J. (Buda halála). | |
* | |
| l. TINTA. | |
* | |
| l. TINTÁS; TINTÁZ. | |
* | |
| önh. m. tentélt. Gyermeknyelven am. alszik. Elaltatáskor a dajka énekelni szokta: tentélj bubus, tentélj! | |
* | |
| alkalmasint az elsőbb hangoknak megkettőztetésével am. az egyszerű ,denevér', mely másképen: tenevér; egyébiránt létezik tájdivatosan: tündenevér (idősb Mándy P.) és tündelevény is. l. DENEVĚR és TÜNDEVÉNY. | |
* | |
| elvont elavult gyökök, melyekből két rendbeli szócsalád származott. 1) Valamely szélesen elterjedő, vagy terjedékeny tárgyra vonatkoznak: tenger, nagy kiterjedésü víztömeg, és átv. ért. sokaság (de ez némelyek szerint am. temger, tömger); tenyér (de amely ismét mások szerént: terény) a kinyitott kéznek lapja; kétségtelenül ide tartozik: tenyészik, azaz a növényi vagy állati egyén ivadékok, sarjak által terjed, szaporodik, sokasodik. Szélesb ért. rokona azon te v. té, mely térbeli széledésre, távolodásra, ideoda irányzásra vonatkozik a tétova, tébolyog, tékozol, tévelyeg, tép, tér származékokban. A fennemlített gyök- és családszókban rendesen nyilt e hangzik. 2) Az állati vagy növényi életnek növésben elmaradt, épen nem gyarapodó állapotát jelentik: teng, tenget, tengődik. Rokon hangváltozattal alapfogalomban egyeznek vele: seny, honnan senyv, senyved, vagyis teste romlik, öszvemegy, soványodik; sin, honnan sindik, sindevész, sinynyed, lassankint fogy, vész, soványodik, növésben elmarad; csin, melyből csingér, sovány, száraz, aszott testü; csünik, a növésben késik, megfogy, elmecsevész. Ezekben alaphangzó részint a vékony i, részint ennek legközelebbi változata az élesebb ejtésü ě.
Egészen, azaz mindkét értelemben egyezik a hindu származéku nyelvekbeli tan, ten gyökkel, ú. m. a szanszkrit tan gyökből ered: tanvat, am. terjedő és tanus vékony, gyönge; hasonlók a latin tendo és tenuis, görög teinw, tanww és tanaoV, német: dehnen és dünn stb. V. ö. TENYÉR és TENYÉSZIK. | |
* | |
| (te-v-ény) fn. tt. tény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az emberi akarat kifolyása által végrehajtott cselekvény, mint lettdolog, tekintet nélkül annak milyenségére, s elvontan véve. A tényt eléadni amint történt. Tényeket hozni föl bizonyításul. A tény körülményeiről tudomást szerezni. Tényekből itélni. Öszveállítani a tényeket. Szabatosan megfelel neki a latin factum, s különbözik tőle: cselekvény v. cselekedet, latinul: actio, actus. Ujabb alkotásu szó a tě(sz) igegyökből, mint a lě(sz)-ből lény, azaz tevény, levény. Kissé régebben máskép: lett dolog. | |
* | |
| (tény-álladék v. ~állapot) l. TÉNYÁLLÁS. | |
* | |
| (tény-állás) ösz. fn. Valamely tény, mint lettdolog, részletes körülményeivel véve. (Species facti). | |
* | |
| (tény-beli) ösz. mn. Valamely tényt illető, arra vonatkozó. | |
* | |
| Nyitra völgyi tájszó, am. vadaskert árkolata, kerítése. | |
* | |
| (teny-ér v. ter-ény) fn. tt. tenyér-t, v. tenyeret, tb. tenyerek, szmélyr. tenyerem, tenyered stb. Ékét elveti ezekben is: tenyeres, tenyerez. A palóczoknál Szeder Fábián szerént a törzsben is: tenyer. A kinyitott kéznek lapja. Midőn kezünket öszveszorítjuk: öklöt alakítunk, ha pedig öblösen öszvehajtjuk, hogy bele valamit vegyünk vagy fogjunk, marok a neve. Tenyerét nyújtja, tartja, hogy tegyenek bele valamit. Széles, keskeny tenyér. Tenyérrel ütni, simogatni. A tenyereket öszvecsapni. Pöki a tenyerét, szokottabban: markát, azaz hetvenkedve valamit tenni készül. Viszket a tenyere, arról mondják, aki pénzt vár vagy reményl. Kend meg a tenyeret, meglátod elnyered. (Km.). Vagy: Kend meg a tenyerét, megnyered ügyedet. Nem használ ha aranyat hordasz is tenyereden. (Km.). Paczkával megverni a gyermek tenyerét. Feltörte tenyerét a kapa. Tenyere kérges lett az erős munkától. Tenyerén hordozza, gyöngéden ápolja, őrzi; kedvez neki.
Némely tájakon átvetve: terény, mintegy kiterjesztett kéz ter gyöktől. A szokottabb s föntebb jegyzett kiejtés szerint gyöke azon ten v. teny, melyből tenyészik mint széledésre, terjedésre vonatkozó szó is származott. Gyökben egyezik vele a szanszkrit tan (extendere, expandere); ezzel rokonítja, illetőleg ebből származtatja Bopp Ferencz a görög tanumai, teinw, latin tendo, goth tanja (tendo), régi német denju, orosz tonju (tenuo) szókat. Egészben egyezik ,tenyér' szóval hangokban a görög Jenar (die flache Hand; és Fuszsohle; Grund, Boden. Griechisch-Deutsches Wörterbuch von Rost). Ugyanitt Jeinw [infinitiv Jenein] van mint amannak törzse följegyezve, melynek jelentése: schlagen, hauen stb. Curtius pedig még ezeket rokonítja vele: szanszkrit: dhan-van (Bogen, Flachland), dhan-us (Bogen); ahd. (althochdeutsch) tenar (flache Hand), tenni (Tenne). Budenz J. felhozza rokonul a finn tantere (nominativus: tanner) szót, mely am. tér. V. ö. TENY v. TEN. | |
* | |
| (tenyér-csapás) ösz. fn. 1) Ütés, midőn paczkával, tapoczkával stb. valakinek tenyerére csapnak. 2) Midőn valaki tenyerét másnak tenyerére csapja, mint az alkudozók, szerződők tenni szoktak, idegen kifejezéssel: parolázás. 3) Midőn valaki tenyérrel üt, ver valakit. Tenyércsapásokkal büntetni a gyereket. | |
* | |
| (teny-er-es) mn. tt. tenyeres-t v. ~et, tb. ~ek. Nagyító értelemben am. széles, izmos tenyerű. A növénytanban az olyan levél vagy levélnemü vagy gyökérféle szerv, mely tövén egy darabban terül ki, hanem éle felől legalább a közepéig be van vagdalva, mint a jókori jávor (acer platanoides) levele, némely kosbor kolonczos gyökere. Öszvetéve tenyerestalpas, am. izmos, erős, jól megtermett, markos. | |
* | |
| (teny-er-ez) önh. m. tenyerez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Barátságosan, vagy alkudva, szerződve valakivel tenyeret csapkod, paroláz. | |
* | |
| (teny-er-ez-és) fn. tt. tenyerezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Tenyérbe csapkodás; V. ö. TENYEREZ. | |
* | |
| (tenyér-jós) ösz. fn. Jós, ki a tenyér alkotásából, különösen annak barázdás vonásaiból jövendőt mond valakinek, pl. ha sokáig fog-e élni. | |
* | |
| (tenyér-jóslás) ösz. fn. Jóslás v. jóslat neme, mely a tenyér alkotását veszi jövendölése alapjául. | |
* | |
| (tenyér-néző) l. TENYÉRJÓS. | |
* | |
| (teny-ér-nyi) mn. tt. tenyérnyi-t, tb. ~ek. Szoros ért. terjedelemre a tenyér nagyságához hasonló. Átv. a maga nemében igen kicsi terjedésü. Tenyérnyi hely, lepényke. Tenyérnyi ablak. | |
* | |
| (tény-erő) ösz. fn. Erőbeli tények végrehajtására szolgáló képesség. | |
* | |
| l. TENYÉSZIK. Amazt különösen összetételekben használják, mint tenyészbika, tenyészhal, tenyészmén stb. | |
* | |
| (tenyész-barom) ösz. fn. Barom, melyet különösen azért tartanak, hogy mint kitünőbb, faját szaporítsa, különböztetésül más czélokra, pl. igavonásra, hizlalásra szánt barmoktól. | |
* | |
| (tenyész-bika) ösz. fn. A gulyával, tehéncsordával járó hágóbika. | |
* | |
| (tenyész-csődör) ösz. fn. Hágócsődör, melynek rendeltetése faját szaporítani. | |
* | |
| (teny-ész-de) fn. tt. tenyészdét. l. TENYÉSZINTÉZET. | |
* | |
| (tenyész-ěb) ösz. fn. Nőstényeb, melyet különösen a végett tartanak, hogy faját kölykök által szaporítsa. | |
* | |
| (teny-ész-ěd-és) fn. tt. tenyészědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A növénynek folytonosan terjedő sarjadozása, szaporodása, vagy az állati fajnak ivarok, ivadékok általi sokasodása. | |
* | |
| (teny-ész-ěd-ik) k. m. tenyészěd-tem, ~tél, ~ětt. Mondjuk növényekről és állatokról, midőn sarjaikat, illetőleg ivadékaikat folytonosan szaporítják, sokasítják. | |
* | |
| (teny-ész-és) fn. tt. tenyészés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A növénynek vagy állatnak nemzési, fajzási állapota, a nemek, fajok további szaporodása, sokasodása. | |
* | |
| (teny-ész-et) fn. tt. tenyészet-ět, harm. szr. ~e. Ami tenyészés által létre jött. Növényi, állati tenyészet. Két három évi tenyészet, azaz, sarjadék, ivadék. 2) Iparmunkálat, mely tenyésztéssel foglalkodik. Baromtenyészetre különös gondot fordítani. | |
* | |
| (teny-ész-et-i) mn. tt. tenyészeti-t, tb. ~ek. Tenyészetre vonatkozó, azt illető. | |
* | |
| (teny-ész-etlen) mn. tt. tenyészetlen-t, tb. ~ěk. Ami faját nem szaporítja, nem sarjadzó, meddő, terméketlen. Ellentéte: tenyésző, szapora, termékeny. | |
* | |
| (teny-ész-etlen-ség) fn. tt. tenyészetlenség-ět, harm. szr. ~e. Sarjatlan, iva déktalan, terméketlen, meddő állapot vagy tulajdonság. | |
* | |
| (tenyész-faj) ösz. fn. Faj növényeknél, de főképen az állatoknál, melyet mint kitünőbbet, jelesbet leginkább szaporitás végett tartanak és ápolnak. | |
* | |
| (tenyész-föld) ösz. fn. Televényes, termékeny, kerti föld, melyben a növények különösen tenyésznek, sarjadzanak, szaporodnak. | |
* | |
| (tenyész-hal) ösz. fn. Halnem, melyet a halastavakban leginkább lehet szaporítani, milyenek kiváltképen a pontyok. | |
* | |
| (teny-ész-ik) k. m. tenyész-tem, ~tél, ~ětt, par. ~szél. Mondjuk növények és állatok felől, midőn sarjadzás, illetőleg ívás, ellés, szülés által fajaik szaporodnak, sokasodnak, s mintegy szétterjednek. Magról, gyökérről tenyésző füvek, fák. Tenyészik a gyom, hol nem is vetik. (Km.). Jó földben tenyésznek a növények. Nálunk mindenféle gabona tenyészik. A kövér legelőjü pusztákon tenyésznek a gulyamarhák. A bükk meszes talajon igen jól tenyészik. Szélesb átv. ért. a maga nemében sokasodik, terjed, szaporodik. Tartva tenyészik a pénz, költve vész. (Km.). Tenyészik a romlott erkölcs. Elemzésére nézve l. TEN és TENY, gyökök. | |
* | |
| (tenyész-intézet v. ~iskola) ösz. fn. Jeles növények és állatok szaporítására szánt hely (a növényeknél kert, az állatoknál istálló stb.). Rövidebben: tenyészde. (Pepiničre). | |
* | |
| (tenyész-juh) ösz. fn. Kitünőbb és szaporitásra szánt fajta juh. | |
* | |
| (tenyész-kancza) ösz. fn. Kitünőbb fajta kancza, melynek rendeltetése, hogy faját csikók által szaporítsa, vagy mely e czélra különösen alkalmas. | |
* | |
| (tenyész-kos) ösz. fn. Kos, melyet azért tartanak, hogy mint kitünőbb faját szaporitsa. | |
* | |
| (tenyész-mag) ösz. fn. Szaporitásra szánt jelesebb fajta növény magja. | |
* | |
| l. TENYÉSZBAROM. | |
* | |
| (tenyész-méh) ösz. fn. Méhek, melyeket őszszel meg nem fojtanak, hanem jövő nyárra fentartanak, hogy rajt ereszszenek. | |
* | |
| (tenyész-mén) l. TENYÉSZCSŐDÖR. | |
* | |
| (teny-ész-ő) mn. tt. tenyészőt. Ami tenyészik, azaz faját sarjak, illetőleg ivadékok által szaporítja, sokasítja. Vizben, homokos, agyagos földben tenyésző növények. Legelőkön tenyésző barmok. | |
* | |
| (tenyész-ponty) l. TENYÉSZHAL alatt. | |
* | |
| (tenyész-szerv) ösz. fn. A tenyészést eszközlő szerv. | |
* | |
| (teny-ész-t) áth. m. tenyészt-ětt, par. tenyészsz, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, hogy valami tenyészszék, hogy új sarjak, vagy ivadékok által szaporodjék, sokasodjék. Külföldről hozott, növényeket, szőlőfajokat tenyészteni. Szarvasmarhákat, juhokat, lovakat tenyészteni. V. ö. TENYÉSZIK. | |
* | |
| (teny-ész-t-és) fn. tt. tenyésztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, különösen gazdasági iparkodás, midőn a növények és állatok száma termelés, illetőleg párosítás által szaporíttatik. Szarvasmarha-, juh-, ló-, sertéstenyésztés. Baromfitenyésztés. | |
* | |
| (teny-ész-t-et) miv. m. tenyésztet-tem, ~tél, ~ětt. Eszközli, hogy valami tenyészszék: Elégséges a rövidebb ,tenyészt' is. | |
* | |
| (teny-ész-t-ő) mn. és fn. tt. tenyésztőt. Aki vagy ami tenyészt. Barom-, lótenyésztő. | |
* | |
| (tény-ěz v. tev-ény-ez) áth. m. tényěztem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Eszközli, cselekszi, hogy valami ténynyé legyen, hogy mint lettdolog álljon elé. | |
* | |
| (tev-ény-ěz-ő) fn. tt. tényězőt. Ami valamely ténynek létesítésére kellék gyanánt szükséges; aki valaminek létesitésébe befoly. Különösen a szám- és betüvetéstanban am. sokszorozó, szorzó. | |
* | |
| (tény-föl-vétel) ösz. fn. Valamely ténynek, különösen a büntető eljárásban, kinyomozása és egyszersmind irásba vétele. V. ö. TÉNYNYOMOZÁS. | |
* | |
| (te-v-ény-leg) ih. Mint valóságos tény, mint lettdolog. Tényleg máskép áll az ügy, mint először eléadatott. | |
* | |
| (te-v-ény-leg-ěs) mn. tt. ténylegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Tényként létező, mint lettdolog fennálló. | |
* | |
| (te-v-ény-leg-ěs-ít) áth. m. ténylegěsít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, hogy valamely dolog ténylegessé vagyis ténynyé váljék. | |
* | |
| (tény-le-irás) ösz. fn. Valamely ténynek körülményes eléadása irásban; máskép: tényrajz. | |
* | |
| (tény-nyomozás v. ~nyomozat) ösz. fn. Birói, törvényszéki vizsgálás, valamely tény eredete, minősége, s körülményei felől. | |
* | |
| puszta Heves m.; helyr. Tenyő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Győr m.; helyr. Těnyő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (tény-rajz) l. TÉNYLEIRÁS. | |
* | |
| (tény-vizsgálat) l. TÉNYNYOMOZÁS. | |
* | |
| l. TÉNYEZŐ. | |
* | |
| elvont gyök, melyből tepeczkel, teper, teped, tepesz, tepsed, tepsen stb. származtak. Az utóbbi szók a székelyeknél divatosak. Eredetre nézve nem egyéb, mint azon tap vékonyhangu változata, melyből tapog, tapos, tapad stb. eredtek. Éles ë-vel: tëp, melyet a székelyek megkülönböztetnek a föntebbi nyilt tep gyöktől. Emettől származnak, mint érintők, teped, tepesz, tepsed stb.; amattól: tëpeg, tëpelődik, tëpiczkel stb. A tëp gyök a kicsinyző tip-hez áll közelebb, mely t. i. a tipeg, tipor, tipiczkel szók gyöke. Van még egy harmadik těp (zárt ě-vel), máskép töp, melytől těpěd, těpěrědik (töpöd, töpörödik) erednek. Bővebben l. TAP; TOP; TIP; és V. ö. TEPED, TEPĚG. | |
* | |
| áth. m. tép-tem, ~tél, ~ětt. 1) Valamely fonaldad, foszlány szálu, sejtes, rostos szövetű testnek részeit kézzel, körmökkel, fogakkal egymástól szétszakítja, elválasztja, s illetőleg rongyokká, szakokká teszi, repeszti. Az ócska ruhát darabokra tépni. A levelet eltépni. A ragadozó állatok széttépik a zsákmányt. Mérgében letépte a ruhámat. Gyapjut, kendert, szöszt tépni. Sebbe való ruhaszálakat tépni. 2) Szálas testeket, növényeket, szőröket stb. töveikből kiszakaszt. Gyomot tépni. A fiatal csemetéket kitépni. A ló farkából egy tencsnyi szőrt kitépni. A veszekedők egymás haját tépik. Az ősz szálakat kitépni a szakálból.
A hosszu é oda látszik mutatni; hogy ez még egyszerübb gyökből, t. i. te gyökből és ep képzőből van alkotva. Minthogy pedig alapfogalomban az öszvekötött részek vagy testek egymástól elválasztására vonatkozik: innen azon te v. sze, sza gyökü szók osztályába sorozható, melyek bizonyos iránytól távolodást jelentenek, mint tétova, tévelyeg, szét, széled, szana stb. Legközelebb áll hozzá, a jelentésben is rokon ,czibál' szó czib gyöke. Budenz J. szerént egyezik vele a finn tempaa- (megragadni, kiszakítani, tépni), észt tömba-, tömb- (húzni, magához húzni), lív tömb- (húzni, hurczolni, rántani). Képeztetésre rokonok hozzá, mint ajakbetűkkel kihangzó egyszerű igék: lép, csíp. | |
* | |
| (tép-ász v. tép-áz) áth. m. tépász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz, tépáz-z. Valamely testet ideoda ránczigál, mintha szét vagy ki akarná tépni, különösen, hajánál, üstökénél fogva czibál valakit. A récze tépászsza a békát. Megtépászni a gyermek haját.
Ez igében az ász v. áz képző mintegy fordított viszonyban áll a fáész, rákész igéknek ész képzőjével, amaz t. i. inkább tépész, emezek fáász, rákász helyett állanak. Egyébiránt a rokon gyökű czibál is mélyhangu képzőt vett föl. | |
* | |
| (tép-ász-ás v. tép-áz-ás) fn. tt. tépászás-t v. tépázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki valamit tépász. | |
* | |
| (tép-ěd-ěg-el) gyak. áth. m. tépděgelt. Aprózva, kicsi részekre tépeget valamit. Ezen igében háromszoros kicsinyítő gyakorlat van, mint a hasonló képzésü mendegel, járdogal, üldögel, álldogal, futosgal stb. igékben. V. ö. TÉP. | |
* | |
| (tép-ed-ěg-el-és) fn. tt. tépděgelés-t tb. ~ěk. Több apró részekre tépés. | |
* | |
| (tép-ěd-el) gyak. áth. m. tépdelt. Körülbelül egy jelentésü a tépdegel igével, azon szabatos különbséggel, hogy ebben hármas, amabban pedig csak kettős gyakorlatilag kicsinyítő képző rejlik. V. ö. TÉP. | |
* | |
| (tép-ěd-el-és) fn. tt. tépdělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ismételt, s apró részekre tépés. V. ö. TÉPÉS. | |
* | |
| (tép-ěd-ěs v. tép-ěd-ěz) áth. m. tépděs-tem v. tépděz-tem, ~tél, ~ětt, par. tépděs-s v. tépděz-z. l. TÉPDEL. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr: Tépé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (tep-ecs-ěg-el) gyakorító kicsinző áth. m. tepecskelt. Szabó Dávidnál am. (tiporva) gyúr, roncsol, teper, tapod, pl. szőlőt a kádban. Letepecskelte a földre, am. leteperte. Balaton mellett mély hangon: tapicskol. (Lugossy József). Különbözik: tepeczkel. | |
* | |
| (tep-ecs-kel-és) fn. tt. tepecskelés-t, tb. ~ěk. harm. szr. ~e. Roncsolás, tiprás, tapodás. V. ö. TEPECSKEL. | |
* | |
| (tep-ecz-ěg-el) gyak. kicsinző önh. m. tepeczkelt. Apró lépéseket rakosgatva, s kézzellábbal tapogatózva, és magát egyensulyozva megy, mozog, mint az igen elaggott emberek, vagy járni tanuló gyermekek, vagy vakok, vagy sikos uton járók tenni szoktak. Szegény öreg már alig bir tepeczkelni. Nagy nehezen áttepeczkelt a jégen. Némi változattal: tepiczkel, mély hangon: tapicskál. Képeztetésre egyezik vele a kepiczkel, azaz kipkedve-kapkodva uszkál a vizben, és eviczkel. Gyöke tep a vastaghangu tap-nak kicsinyítő módosítása, s rokon vele tip, melyből tipeg, tipor származtak. V. ö. TAP.
Ezen igében három kicsinyítő gyakorlatos képző torlódik öszve. | |
* | |
| (tep-icz-ěg-el-és) fn. tt. tepeczkelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Aprózó járás-menés neme. V. ö. TEPECZKEL. | |
* | |
| önh. m. tepedt. A székelyeknél am. mély hangon az általánosabb divatu tapad, azaz valamibe belé ragad, belémarad. (Kriza J.) Ugyanott ,tepesz' is am. tapasz. Ezek gyökében Krizánál nyilt e van, s különbözik a tepeg (helyesebben: tëpěg) és tëpělődik szók gyökében levőt éles ë-től, mely i-hez áll közelebb s a tipeg, tipor szók tip gyökével egyezik. V. ö. TEP. | |
* | |
| fn. tt. tepedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Mély hangon: tapadás. V. ö. TEPED. | |
* | |
| l. TÖPÖD; TÖPIK; TÖPÖRÖDIK. | |
* | |
| TËPĚG, (tëp-ěg azaz tip-ěg) gyak. önh. m. tepeg-tem, ~tél, ~ětt. Úgy mozog, hogy dolgának nincs látatja. Székely szó. (Kriza J.). Egynek látszik tipeg szóval. Tepeg-topog, mint a tojó récze. (Kríza J.). | |
* | |
| TËPĚGÉS, (tëp-ěg-és) fn. tt. tëpěgés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Ide-oda mozgás a nélkül hogy dolgának látatja volna. V. ö. TEPĚG. | |
* | |
| (tép-ěg-et) gyak. áth. m. tépěget-tem, ~tél, ~ětt, par. tépěgess. Ismételve, gyakran vagy több darabra, rongyra, szakaszra tép, vagy tőből szakgat holmit; máskép: tépdel, még többszörösen: lépdegel. V. ö. TÉP. | |
* | |
| (tép-ěg-et-és) fn. tt. tépěgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, folytonos, ismételt tépés, szétszakgatás, vagy tőből kiránczigálás. V. ö. TÉP, TÉPÉS. | |
* | |
| TËPEL, (tëp-el) áth. m. tëpelt. Kemenesalon am. tipor, tehát tëp gyöktől; V. ö. TEP. Különbözik a következő tépel. | |
* | |
| (tép-ěl) áth. m. tépelt. Szabó D. szerint a megáztatott, aztán kiszárított s megtörött kenderből, lenből a pozdorját, szárát, szálkáját kiveri (mintegy czibálja). Székely szó. Innen Szabó Dávidnál téplőrúd, olyan rúd, melyhez verik a törött kendert. Különbözni látszik a ,tilól' szótól. | |
* | |
| TËPËLÁK, mn. és fn. tt. těpëlákot. Kríza J. szerént a székelyeknél am. ügyetlen, rosz növésü; továbbá: kapczabocskor. Látszik hogy tavaszodik, mert az úton elhányták a tepelákot. Talán ,tebe' vagy ,tepe-tupa' szókkal áll származási viszonyban; vagy pedig tépláb, tébláb szókból módosult. | |
* | |
| (těp-el-és) fn. tt. tëpelěs-t; tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kemenesalon am. tiprás. V. ö. TEPEL. | |
* | |
| (tép-el-és) fn. tt. tépelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kendertörés. V. ö. TÉPEL. | |
* | |
| (tëp-el-ő-öd-és) fn. tt. tëpelődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A székelyeknél am. forgódás. V. ö. TĚPĚLŐDIK. | |
* | |
| (tép-el-ő-öd-és) fn. tt. tépelődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A hánytvetett bús kedélynek aggódása, töprenkedése. V. ö. TÉPELŐDIK. | |
* | |
| (tëp-el-ő-öd-ik) k. m. těpelőd-tem, ~tél, ~ött. A székelyeknél am. forgódik (Kríza J.), igyekszik (Gyarmathi Sámuel). Mintegy ide-oda tipeg. A mongolban tebede-kü, szintén am. sürgőd-ni, igyekez-ni (se presser, se hâter, se depęcher). A gyökök tep, teb teljesen egyeznek. (A mongolban nincs p). | |
* | |
| (tép-el-ő-öd-ik) belsz. m. tépelődtem, ~tél, ~ött. 1) Nagyobbszerü aggodalom, vagy szomorú eset miatt kedélye ideoda hányódik, töprenkedik; midőn, majd fejéhez, majd ruhájához kapkod, vagy épen haját tépi, ruháját szakgatja stb. A bús kedély állapotának érzékítő kifejezése. 2) Nagyobb erőfeszítéssel valamire törekszik, s mint mondani szokás, töri marja magát. | |
* | |
| puszta Heves m.; helyr. Tepély-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (tép-e-mény) fn. tt. tépemény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szálak, fonalak, melyet valamely szövetből kitéptek; különösen az úgy nevezett tépés, melyet a sebekbe tömnek, hogy a genyet magába vegye. (Charpie). Máskép: tépet. | |
* | |
| (těp-ěn-ke) fn. tt. tepenkét. Székely szó, am. törpe ember. | |
* | |
| (tep-er) áth. m. tepert. Valakit v. valamit kézzel, lábbal taposva lenyomkod, legyúr, földhöz szorít. Földre teperni a birkozó társat. Sárba teperni valamit. A bőszült bika térdével leteperte a gulyást. Hangváltozattal rokonai: tipor és tapos. Gyöke tep, nem egyéb, mint a tip, tap, top gyökök belidomuló módosúlata. Mindkét hangzója nyilt e, de tip rokongyök után lehet éles ë is; minden esetre különbözik a těpěrědik, těpěrtű szók těp törzsében levő zárt ě-től, mely ö-vel szokott váltakozni. | |
* | |
| l. TÖPÖRÖDÉS; TÖPÖRÖDÖTT; TÖPÖRÖDIK. | |
* | |
| (tep-er-és) l. TEPRÉS, TIPRÁS. | |
* | |
| l. TÖPÖRTŐ v. TÖPÖRTYÜ. | |
* | |
| (tép-és) fn. tt. tépés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, mely által valamit tépünk. 2) Tépemény, tépet. | |
* | |
| fn. tt. tepesiát. L. TEPSI. | |
* | |
| (tép-et) fn. l. TÉPEMÉNY. | |
* | |
| (tépet-dugasz) ösz. fn. Sebészi, tompa tűforma eszköz, melylyel a tépetet a sebbe nyomkodják. | |
* | |
| l. TÉPETÖCSET. | |
* | |
| (tépet-henger) ösz. fn. Hengeralakban öszvegöngyölgetett tépet, melyet mélyebb sebbe dugnak. | |
* | |
| (tépet-öcset) ösz. fn. Öcsetformára öszveillesztett tépet, melyet a seb nyilásába tesznek. V. ö. ÖCSET. | |
* | |
| (tépet-pamacs) ösz. fn. Sebészek pamacsa, melyet tépetből készítenek. V. ö. PAMACS. | |
* | |
| (tepe-tupa) ikerített mn. tt. tepetupát. Ügyetlenül, s alkalmatlanul tébő-lábó, tipegőtapogó, semmitevő. Erdélyben mondják rosz gebelóról is, mely csak tipegve tapogva lép. Máskép: tipitapi. | |
* | |
| l. TEPECZKEL; TEPECZKELÉS. | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. Tepké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| mváros Liptó m.; helyr. Teplá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tip-láb v. tepe-láb v. talán: těb-láb) ikerített ige, m. tépettlábott. Nyugtalanul vagy másoknak alkalmatlankodva járkel, mizegmozog. Első alkatrésze vagy azon tip v. tep, melyből tipeg, tepiczkel származtak, a másik pedig a menést jelentő láb ige; vagy azon téb, mely tébláb szóban ismeretesb. l. TÉBLÁB. | |
* | |
| (tép-el-és) fn. tt. téplés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn a megáztatott, kiszáritott s megtört kenderből a pozdorját kiverik. V. ö. TÉPEL. | |
* | |
| faluk Liptó, Szepes és Trencsin m.; helyr. Teplicskára, ~n, ~ról. | |
* | |
| faluk Szepes és Trencsin m.; helyr. Teplicz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tép-el-ő) fn. tt. téplőt. Csíki szó Háromszékben. (Incze József). 1) Személy, ki kendert tépel. 2) Rúd, darabfa, melylyel az áztatott, kiszárított és tört kenderből, lenből szálait, szálkáit pozdorjáját kiverik, elválasztják. V. ö. TÉPEL. Alapértelemre és hangra igen hasonló hozzá: cséplő, melylyel a gabonaszemeket a toklászból kiverik, miszerint tépel és csépel rokon jelentésü és eredetü igék. | |
* | |
| (téplő-rúd) ösz. fn. l. TÉPLŐ, 2). | |
* | |
| (tep-ü-en) önh. m. teppent. A Tájszótárban jelentés nélkül áll. Ha a tëp azaz tip gyököt vesszük alapul, akkor annyi volna, mint tippen (egyet tippen, egy tippet teszen), s viszonyban állana a mélyhangu és erősebb tapodást jelentő toppan szóval, oly különbség levén köztök mint tipeg és tapog v. topog között. | |
* | |
| lásd: TÖPRÖNG; TÖPRÖNGÉS. | |
* | |
| l. TÖPRENKĚDÉS; TÖPRENKĚDIK. | |
* | |
| (tep-er-és) fn. tt. teprés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Am. a mély hangu tiprás; l. ezt; és V. ö. TEPER. | |
* | |
| elvont törzs tepsed, tepsel, tepsen szókban; s talán tepsi szóban is. | |
* | |
| (tep-ěs-ed) önh. m. tepsed-tem, ~tél, ~ětt v. ~t. Laposan szétterül, szétmegy, szétnyúlik, pl. a kovász, rohadt gyümölcs. Úgy látszik ebből módosult hangáttétel által az általánosb divatú tesped, azaz tömörségét, rugalmasságát, életerejét vesztve romlik, hanyagul hever. V. ö. TESPED; TEPSEN. | |
* | |
| (tep-ěs-eg-és) fn. tt. tepsedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szétterülés, szétnyúlás. V. ö. TEPSED. | |
* | |
| (tep-ěs-ěg) önh. gyakorító, m. tepsěg-tem, ~tél, ~ětt. Gyakran vagy folytonosan szétterül, szétnyúlik. Lehet tipos-og módosulata is.
"A legénnek nincsen esze, Mett (mert) a sárba tepsög este; A leánnak van csak esze, Mett ő oda várja este." Székely népdal. | |
* | |
| (tep-ěs-ěg-és) fn. tt. tepsěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori vagy folytonos szétterülés. | |
* | |
| (tep-ěs-ěl) gyak. áth. m. tepsělt. Laposra nyújt, elterít valamit, pl. a tésztát, mintegy taposol, azaz széttapos. | |
* | |
| (tep-ěs-en) önh. m. tepsent. Hirtelen, egyszerre szétterül, szétnyúlik. Úgy eltepsent, mint béka. (Kríza J.). | |
* | |
| (tep-ěs-en-és) fn. tt. tepsenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valami le- v. eltepsen. V. ö. TEPSEN. | |
* | |
| l. TAPSÉROS. | |
* | |
| fn. tt. tepsi-t, tb. ~k. Alacson karimáju, jobbára hosszudad négyszögü tálczaforma edény, vas lemezből vagy cserépből, melyen kemenczében némely ételfélét, pl. rétest, bélest, pogácsát, málét, ludat, réczét stb. szoktak sütni. Tepsin sült kalács, prósza, költés. A nyársra húzott liba alá tepsit tenni, hogy a zsir bele csepegjen. Zápfogára kevés egy nap tepsi rétes. (Km. a nagyfaló emberről). Tájdivatosan, különösen túl a Dunán (Pápa vidékén, Tolna megyében Kemenesalon): tepszi; Szabó Dávidnál eléjön tepszia is. Thúry György 1571-iki leltárában pedig: tepesia (,réz tepesia.' Századok. 1870. 725. lapon).
Minthogy ezen edény más tálakhoz képest tertyedtebb, laposabb alakú, magyar elemzéssel valószinü, hogy gyöke azon tep, változattal tap, mely az állati talpnak is laposságát jelenti; honnan tapsi v. tapséros am. talpas, pl. a medve; így laposság fejeztetik ki a tapsifüles szóban is, legközelebb pedig a teps törzsben. V. ö. TEPSED, TEPSĚL, TEPSEN. Egyébiránt a mongolban is megvan ugyanezen alakban, és rokon értelemben: tebsi (plat, vase, lavoir, cuvette, auge), pl. münggün tebsi, ezüst tepsi (cuvette d' argent stb.). Törökül: tepszi v. tebszi és persául, arabul: tebsi (plat, assiette, porte-assiette, plateau, flacher Teller, Unterteller; Präsentirbrett). Szabó Dávid a görög-latin authepsa szóval rokonítja; anJeyhV görög szóról pedig Rost szótárában csak annyi áll: ein Kochgeschirr, etwa wie eine Theemaschine, szó szerént antsV (= őmaga) és eyw (= fövök) szókból összetéve am. magában fövő, ,Fabri Thesaurus'-ában olla per se elixans, paucissimo et fere nullo igne supposito. Nem gondoljuk, hogy ebből ment volna át az arab, török, persa és mongol nyelvekbe, s a hangok találkozását esetlegesnek tartjuk. | |
* | |
| (tepsi-láb) ösz. fn. Lapos talpu láb, úgy nevezett lúdláb. | |
* | |
| (tepsi-lábu) ösz. mn. Kinek tepsihez hasonló tertyedt talpa van; lúdtalpu. | |
* | |
| (tép-sodrat) ösz. fn. Ruhatépetből csinált sodrat, a sebészeknél. | |
* | |
| fn. tt. tepszi-t, tb. ~k. l. TEPSI. | |
* | |
| fn. tt. tepsziát. L. TEPSI. | |
* | |
| (tëp-ěz-el-ő-öd-és) fn. tt. tëpzelődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Sürgés-forgás. V. ö. TEPZELŐDIK. | |
* | |
| (tëp-ěz-el-ő-öd-ik) k. m. tëpzelőd-tem, ~tél, ~ött. A székelyeknél Szabó Elek szerént am. készülődik, költözködik. Kríza Jánosnál: ugyan tepzelődik, am. szorgosan rakja magára öltönyeit. Látható, hogy tepelődik (= forgódik, sürögforog) szótól csak a gyakoritó -ěz képzőben különbözik. Nem ered pedig ,tép' szótól, mint Szabó Elek véli, hanem tepeg, tepelődik, tepeczkel v. tepiczkel szók tep vagyis tëp gyökétől; tehát sajátlag am. ide-oda tepiczkel. V. ö. TEPELŐDIK, TEPECZKEL. | |
* | |
| elvont gyöke, 1) terem (ige), teremt, termék, termel, termés, termény, termékeny, termeszt, természet, termet származékoknak. Mindezek életszerves, átv. ért. ásványi testek növésére is vonatkoznak. Ez alapfogalom szerént rokon azon ser gyökkel, melyből növést, növényeket, kinőtt szálakat jelentő serdűl, serény, serte, sereng, vastaghangon sar, sarj, sarju, sarjadozik eredtek. 2) Szélesb ért. azon r gyökhangu szók nemzetségébe tartozik, melyek kisebb nagyobb szélesedésre vonatkoznak, s ekkor azonos, vagy legalább rokonítható ,tér' főnévvel. l. TÉR, (1). | |
* | |
| (te-er v. té-r) fn. tt. tér-t v. teret, tb. ~ěk v. terek, harm. szr. ter-e. 1) Kisebb nagyobb széledésü, szétnyulásu, körözetü, öblözetü, s bizonyos határok közé szorult, vagy olyannak képzelt hely, mennyiben fölötte vagy benne valami elfér, állhat, ülhet, fekhetik, elnyúlhatik stb. Ilyen általán minden sikság, út, utcza, piacz, udvar, terem, szoba fölepét, talapzatát képező helyiség. Tágas, szük, széles, hosszu, keskeny, kerek, kis, nagy, négyszögü tér. Nyilt, zárt, kerített tér. Különösen bizonyos czélra, müködésre szolgáló ilyetén hely. Vásártér, raktér, harcztér, csatatér, vártér, sétatér, pályatér, küzdtér, gyűléstér, hadgyakorlati tér. Innen átv. ért. életviszony, életpálya, melyen valaki cselekvőleg mintegy kiterjeszkedve működik. Tért nyitni, engedni valakinek tehetsége, ügyessége kitüntetésére. Új munkálkodási térre lépni. Ezen téren mit sem tehetni. 2) Mint melléknév jelent tágast, sikot, egyenest. Tér föld, tér mező, tér völgy.
Azon szók osztályába tartozik, melyek némely viszonyragok és képzők előtt gyakran elvetik az é-ket: tér-t v. ter-et, tér-ek v. ter-ek, ter-e; ter-em (főnév), ter-eb, ter-eb-ély, ter-ít, ter-ül, ter-eg-et, ter-j, ter-j-ed, ter-j-eszt, ter-p-ed, ter-p-eszt, ter-p-esz-ked-ik, terep-ély, ter-ep-es. Néha állandóan hosszúnak marad, pl. téres, térség származékokban. Rokon mély hangon: tár. Minthogy a tér általán valamely helynek kisebb nagyobb szélesedésére, szétnyulására vonatkozik: alapfogalomra nézve gyökeleme azon te v. té, vastaghangon ta, v. tá, to, változattal sze v. sza, melyből bizonyos középponttól kiinduló széledést, távolodást jelentő származékok képződnek, mint téved, tévelyeg, tébolyog, tép, tát, tág, tár, táv, távol, szanaszét, széled, szérü, szór. Ide sorozható a gyér, melynek egyes gyűrészei között rések, üres helyek tátonganak, vagyis melynek részei egymástól némi távolságban terjednek el. T. i. az eredeti t hang átváltozott lágy gy-re, mint tűr gyűr, türemlik gyüremlik, türkőzik gyürkőzik; tömöszöl gyömöszöl; tűkör gyűkör; tüszű gyüszű. Mennyiben ezen szót ékezet nélkül röviden is ejtjük, azon egy szótagu származékok közé tartozik, melyekben a gyök véghangzója nem szokott megnyujtatni, midőn képzőűl egyszerü mássalhangzót vesznek fel, milyenek a ta to, tě, vě, lě, vi, hi, i, ě, ma, fe, le, be, sza, sze gyökökből származottak, ú. m. tal tol, tasz tosz; těsz, věsz, lěsz; hisz, visz, ěsz(ik), isz(ik), mast, fen, fel, len, ben, bel, szab, szeg, szel. Egyezik vele a persa tír (planities. Vullers). Egyébiránt rokoníthatók vele a török: dere (völgy, innen Bujukdere = nagyvölgy, helynév), derja (tenger), török-persa dirasz (hosszú); sőt a szanszkrit dhará s latin terra is. | |
* | |
| önh. m. tért. 1) Bizonyos helyiség elég neki, vagyis testének teriméje nem nagyobb az elfoglalt vagy elfoglalandó helynél; máskép: fér. Szobámban több bútor el nem tér. Kis kocsidban csak ketten térünk el. Ezen hordóba három akónyi folyadék tér. Szük likon nehéz betérni. Ez értelemben egy a tér főnévvel, s oly viszonyban áll vele, mint a nyom (premit) és nyom (vestigium), zár (claudit) és zár (sera, clausura), les (insidiatur) és les (insidiae), nyit (aperit) és nyit (apertura). Vagyis azon szók osztályába tartozik, melyek ugyanegy alakban nevek és igék. 2) Bizonyos ponttól valamely irányban és iránypont felé lehajlik, eltávozik, s ennélfogva távolító vagy valahova beható, közelítő vagy fölható viszonyragu neveket vonz. Jobb utra, más ösvényre térni. Kitérni az utból. Alátérni a völgybe. Betérni a csárdába. Megtérni a katonaságból. A bünös ember megtér, midőn az erény utjára vissza fordul. Más vallásra térni. Magába tér, elszórt figyelmét ön belsejére fordítja. Magához tér, ájult, öntudatlan, kábult állapotból öntudatosra megy vissza. Térj meg útcza, kutyaszorító, melyen által menni nem lehet, s vissza kell belőle fordúlni.
Származékai az ékezetet megtartják: térés, térűl, térít, téreget, térd, térdepel, térdel; kivétetik: terel. Egyébiránt alapfogalomban egyezik a tér főnévvel, és a helyfoglalásra vonatkozó tér igével, de azon különbséggel, hogy ez különösen bizonyos középpontot környező helyszéledésre, amaz pedig valamely pontból bizonyos irányban kiinduló távozásra, félrehajlásra mutat. Ezen eszmejáratnál fogva valószinűnek látszik, hogy az elhajlást jelentő tér öszvehúzott ige, s eredetileg te-v-er, vastaghangon ta-v-ar, a te ta (té to) gyöktől, mely tekintetben hasonló képzésüek: a csa gyökből csavar, öszvehúzva csór, csúr, csűr; a za gyökből zavar, öszvehúzva zúr, zűr; a sza gyöktől szavar, szór; mennyiben t. i. az elsorolt gyökök oly származékok gyökhangjai, melyek félre irányzó mozgásra vonatkoznak, s nem egyebek, mint ugyanazon alapgyökhang változatai. V. ö. CSA, SZA, SZE, gyökszók. | |
* | |
| falu Hont m.; helyr. Terbegecz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Terbeléd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| PUSZTA~, SZALMA~, falu Nógrád m.; helyr. Tercs-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| női kn. tt. Tercsi-t, tb. ~k. A Terézia névnek kicsinyített módosúlata; máskép: Tercsus, Teri, Terka, Trézsi, Trezka, Riza stb. | |
* | |
| (tér-d) fn. tt. térd-et, harm. szr. ~e. Az ember és több állat testének azon része, illetőleg izülete, mely a czombot a lábszárral öszveköti, s mely midőn meghajlik, elül kidudorodik, hátul pedig szöget képez. Térdre esni, bukni borulni, ereszkedni. Térden állni, csúszni. Térdet, fejet hajtani. Térddel nyomni, taszigálni valamit. Térden ringatni a kisdedet. Térdek közé szorítani valamit. Térdeit öszveverni, súrolni. Valakinek térdeit könyörögve általkulcsolni. Térdei a teher alatt ingadoznak. Nem birják őt térdei. Görbe, csukló térdek. Átv. némely növényszárak, pl. füvek, nádak, csomós izületei. Gyöke azon tér, melyből hajlásra vonatkozó származékok erednek, s képzője d, mely táj- és helyneveket képez, miszerint a térd jelenti azon tájat, melyen a lábszár a czombtól eltér, azaz elhajlik, elgörbed. A Müncheni codexben: tčrd = terd (l. TÉRDEPEL alatt), amidőn gyöke ter volna a terjedés fogalmával. Az elsőbb vélemény mellett látszik harczolni az is, hogy ami a lábszárra nézve a térd, ugyanaz a karra nézve a könyök, melynek gyöke köny, a kany, kanyar, kony, konyít, konya, szókkal rokon, s ezekkel egyezik a térdet jelentő hellen gsnu, latin genu, német Knie. A könyök t. i. nem egyéb, mint a karnak térde, és a térd a lábnak könyöke. A forduló hajlás alapfogalma rejlik ezen testrészekben is: far, azaz for, fir, honnan fartat, fortat, firtat és kar, mely a kör, ker, kor gyökökkel rokon. Terjedelmes tájejtéssel: térgy, valamint származékai is: térgyel, térgyepel (ritkábban). Hasonló módon változik a d és gy: Almád Almágy, Szilvád Szilvágy, Somod Somogy stb. helynevekben és némely másokban. | |
* | |
| (térd-bók) ösz. fn. Bók, melyet valaki térdének meghajtásával csinál, mely esetben a lábát hátrarántja, s mintegy kaparint vele, honnan tréfás népnyelven hátrakaparcs a neve. | |
* | |
| (térd-bőr) ösz. fn. 1) Bőr, mely a térdkalácsot takarja. 2) Bőrdarab, melyet némely mesteremberek, pl. csizmadiák, vargák, utczakövezők térdeikre kötnek; szokottabban: lábszíj. | |
* | |
| (térd-csat) ösz. fn. Csat, melylyel a nadrág vagy harisnya szárát a térd körül megszorítják. | |
* | |
| (tér-d-el) önh. és áth. m. térdelt. Térdeire ereszkedve áll, térden áll. Letérdelni, rátérdelni valamire. Templomban, oltár előtt térdelni. Térdelve imádkozni, könyörögni. Áthatólag am. térddel nyom, szorít.
"Térdelik a málhát, ügyesen kötözve." Arany J. Képeztetésre hasonlók hozzá a szintén testrészek működéseit jelentő könyököl, ölel, karol, farol, szemel, fülel, orrod, markol, lábol, vállal, hasal, seggel, oldall, öklel, sarkal, talpal (= megy), nyelvel. | |
* | |
| (tér-d-el-és) fn. tt. térdelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Térden állás. Térdelésben elfáradni. Térdelésre jelt adni, csengetni. Térdeléssel büntetni a csintalan fiút. | |
* | |
| (térděn-álló) ösz. mn. Aki térdel; térdelő. | |
* | |
| (térděn-állva) ösz. ih. Térdelve, térdre esett állapotban. Térdenállva imádkozni, könyörögni, esengeni. | |
* | |
| elavult fn. mely a térdepel, térdeplő, térdeplés származékokban divatozik. A közep, alap, ülep, telep, talap, terep helyiségre vonatkozó szókkal öszvehasonlítva, úgy látszik, a térdnek egész táját, terjedelmét jelenti. | |
* | |
| (tér-d-ep-ěl) önh. m. térdepělt. Közönségesen egy értelemben veszik a térdel igével, de szabatosan véve úgy tetszik, mintha 1) a térdeplés tartósabb térdelést jelentene, melyet valaki akár tiszteletből, akár büntetésből folytat; 2) ,térdepel' átható értelemben nem is divatos. Romlott tájejtéssel: térbeköl, térbetyöl, térbetöl, térgyepel. A Müncheni codexben: terdepl (elül is rövid č = e). "És fél terdre terdeplvén (genu flexo, nem: genubus flexis, ezért írja a codex: fél terdre) ő előttö káromlatot tesznek vala neki." (Lukács XVII). | |
* | |
| (tér-d-ep-ěl-és) fn. tt. térdepělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hoszszabb ideig tartó térdelés, különösen mind a két térdre leereszkedve. | |
* | |
| (tér-d-ep-ěl-ő) mn. és fn. tt. térdeplőt. 1) Aki térdepel, vagyis folytonosan térden áll. Templomban, oltár előtt térdeplő hivek. 2) Zsámolyféle állvány, melyen az imádkozók térdepelni szoktak, egyszersmind a jámborok házi bútora, vagyis zsámolylyal és könyöklővel ellátott szekrényke (flexorium). | |
* | |
| (térd-fájás) ösz. fn. Fájás, melyet a térdek kinos állapota, pl. térdköszvény, térdszakgatás okoz. | |
* | |
| (térd-hajlás) ösz. fn. A térdnek hátulsó része, öble vagy szöge. Molnár A. szerint térdhónalja. | |
* | |
| (térd-hajtás) ösz. fn. Azon görbülés, melyet a térd képez, midőn lábszárunkat hátrafelé huzzuk. Különösen tisztelet neme, melyet ezen hajtással jelentünk, vagyis mélyebben csinált térdbók. | |
* | |
| (térd-kalács) ösz. fn. Birtokragozva: térdemkalácsa, térdedkalácsa, térdekalácsa stb. Azon háromszögletü-kerek forgócsontlap, mely tulajdonkép a térdet képezi. Elhasadt a térdkalácsa. | |
* | |
| (térd-kép) ösz. fn. Kép, vagyis festvény, mely valakinek termetét tetőtől térdig ábrázolja, különböztetésül az arcz- vagy mellkép-től. | |
* | |
| (térd-köszvény), ösz. fn. Köszvény, mely a térdet gyötri, szakgatja. V. ö. KÖSZVÉNY. | |
* | |
| (térd-kötő) ösz. fn. Kötő, melylyel a harisnyát a térden alul vagy fölül is megszorítják. | |
* | |
| (térd-szalag) ösz. fn. Általán szalag vagy kötő, melylyel a lábszárravalót a térd táján megszorítják. | |
* | |
| (térd-szalag-rend) ösz. fn. III-ik Eduard angol király által 1350-ben alapított lovagrend, melynek jellegét a bal térd alatt viselt átkötő szalag teszi ezen franczia jeligével: Honny soit, qui mal y pense. | |
* | |
| (térd-szék) ösz. fn. Lásd: TÉRDEPLŐ, 2). | |
* | |
| (térd-szorító) l. TÉRDKÖTŐ. | |
* | |
| (térd-vánkos) ösz. fn. Vánkos, melyen a térdenállva imádkozók vagy dolgozók, pl. az utczakövezők térdelnek. | |
* | |
| elavult fn. mely a terebély, terebélyes származékokban és Terebes, Terebesd, Terebő helynevekben él; másképen: terep. Gyöke: tér, röviden: ter, melynek nagyobb mennyiségét, szélesebb állapotát látszik jelenteni. l. TEREP. | |
* | |
| l. TEREPÉLY; TEREPÉLYES. | |
* | |
| mváros Zemplén, falu Bihar m., RÁKOS~, TŐKE~, faluk Szatmár, TÚR~, Ugocsa m.; helyr. Terebes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Terebő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (ter-ecs) fn. tt. terecsět. A gyógyszerészek mérlegén a latnak egy huszonnegyed része. (Scrupulus). Újabb műszó. | |
* | |
| természeti hangszó, melyből terécsel, terécselés származtak; öszverántva: trécs. Alakra hasonlók hozzá a szintén hangutánzók: köhécs, kehics, kodács, kotkodács, nyivács, rikács. | |
* | |
| (terécs-ěl) önh. m. terécsělt. Haszontalan dolgokról locsogfecseg; öszvehúzva: trécsel. | |
* | |
| (terécs-ěl-és) fn. tt. terécsělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Locskafecske beszéd. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Terecsen-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| tájdivatos kiejtések; l. TRÉFA; TRÉFÁL. | |
* | |
| (tere-fere) ikerített fn. tt. tereferét. Licsilocsi beszéd, teretura, deredara, dereducsa, terécs. Néhutt: terepere. V. ö. TEREFERÉL. | |
* | |
| (tere-ferél) ikerített önh. m. tereferélt. Terécsel, deredarál, dereducsál, tereturál, licseglocsog, pletykáz stb. A székelyeknél: tereperél; Pápa vidékén: tereferéz; a palóczoknál egyszerűen: terél. Természeti hangutánzása is lehet a forgó nyelvü beszédnek. | |
* | |
| (tere-ferélés) iker. fn. tt. tereferélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Terécselés, tereturálás, fecsegés. V. ö. TEREFERE. | |
* | |
| (tere-feréz) ikerített önh. m. tereferéztem, ~tél, ~ětt, par. tereferézz. Lásd: TEREFERÉL. | |
* | |
| (ter-ěg-et) gyak. áth. m. terěget-tem, ~tél, ~ětt, par. terěgess. 1) Holmi szálas vagy más gyűrészekből álló testeket, szöveteket stb. laposan szétrakosgat, szétnyujtogat, gyérítve elhelyez. Szénát, szalmát, ganéjt teregetni. A megáztatott kendert kiteregetni. A dohos, nyirkos gabonát ponyvára teregetni. A mosott ruhát szárítás, az öltönyöket szellőztetés végett kiteregetni. 2) l. TERELGET. | |
* | |
| (tér-ěg-et) gyak. áth. m. térěget-tem, ~tél, ~ětt, par. téregess. A menésben, futásban levő barmokat ideoda vagy bizonyos iránypont felé hajtogatja. A juhász téregeti a nyáját, hogy a tilosba ne menjen. A gulyát betéregetni az akolba. Máskép: terelget. Mint önh. am. bizonyos helyekre vagy iránypontok felé vagy valahová gyakran félretér, félremegy. Utjában az ismerősökhöz betéregetett. A csárdába naponkint betéreget. | |
* | |
| (ter-ěg-et-és) fn. tt. terěgetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valamit teregetünk. V. ö. TERĚGET. | |
* | |
| (tér-ěg-et-és) fn. tt. térěgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit téregetünk vagy valahová gyakran betérünk, befordulunk. V. ö. TÉRĚGET. | |
* | |
| indulatszó, mely némi megütközést, bámulást, meglepetést fejez ki. Teregette! ez már valami. Teregettét! ezt nem hittem volna. A keményebb szitkot jelentő teremtette szót akarják vele szelidítni, mintha ,teremtettét' akarna valaki mondani, de csak ,teregette' jön ki belőle. Máskép: teréngette! v. teringette! | |
* | |
| v. TERH, l. TEHER. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Terehegy-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tereh-fuvaros) ösz. fn. Fuvaros, ki holmi árukat, málhákat stb. bizonyos bérért szállít, különböztetésül az oly fuvarostól, ki személyeket visz. | |
* | |
| (tereh-hajó) ösz. fn. Különféle árukat, terményeket, barmokat stb. szállító hajó. | |
* | |
| l. TEHERHORDÓ. | |
* | |
| (tereh-kocsi) ösz. fn. Kocsi, melyen terhet vagyis holmi árukat, podgyászokat stb. szállítanak. | |
* | |
| (tereh-nyerěg) ösz. fn. Nyereg, milyet a teherhordó barmokra, ú. m. lovakra, öszvérekre, szamarakra kötnek. Másképen: málhanyereg, szekszena. (Szabó D.). | |
* | |
| (tereh-szekér) ösz. fn. Teherszállító szekér, milyenek a terehfuvarosok szekerei, vagy az úgy nevezett társzekerek. | |
* | |
| l. TERJ. | |
* | |
| régiesen am. terít: "Parancsolá ... az kerek alá lángat gerjeszteni es fákat terejteni alája." (Sz. Krisztina élete 20. l.). | |
* | |
| (tér-el) áth. m. terelt. Bizonyos iránypont felé hajt. Különösen mondjuk a barom hajtókról, pásztorokról. Mezőre, erdőbe, vízre, akolba terelni a csordát. Az utról leterelni a nyájat. Tilosba terelni a gulyát.
"Sok legelő nyáját terelik a pusztán." Arany János. Gyöke azon tér ige, mely fordulásra, elhajlásra vonatkozik, s melynek származékai megtartják az éket, térít, térűl, téreget, kivévén a fenjegyzett terel igét és családját, terelés, terelget. V. ö. TÉR, ige. Különbözik: terél. | |
* | |
| (ter-e-el) önh. m. terélt. A palóczoknál am. hivalkodva beszél. (Szeder Fábián). Egynek látszik ,tereferél' ikerített szóval. | |
* | |
| (tér-el-és) fn. tt. terelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit terelünk, azaz valamerre hajtunk. V. ö. TEREL. | |
* | |
| (tér-e-el-és) fn. tt. terélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hivalkodva beszélés, tereferélés, tereturálás. V. ö. TERÉL. | |
* | |
| (tér-el-ěg-et) gyak. áth. m. terelget-tem, ~tél, ~ětt, par. terelgess. Gyakran vagy folytonosan vagy lassan, képesint terel. A legelő nyájat terelgetni. V. ö. TEREL. | |
* | |
| (tér-el-ěg-et-és) fn. tt. terelgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki barmokat, nyájakat terelget. V. ö. TERELGET. | |
* | |
| (ter-ěm) önh. m. termětt, htn. ~ni v. termeni. Természeti erejénél fogva növényi vagy állati életre serdűl, illetőleg magról vagy tőről foganik, sarjadzik, nő. Jó földben terem a buza, de ahol a hű lány terem, azt a földet nem ismerem. (Népd.). Oda alá a pusztán, alma terem a fűzfán. (Népd.). Kevés gabonánk, rosz borunk termett. Ott is terem, ahol nem vetik. (Km.). Merő gyom terem a kertében. Itt mindenféle vetemény megterem. Jól termett ember, helyes növésü. Katonának, lóra termett legény, mintha arra született volna, hogy katona, hogy lovag legyen. Székelyesen ik végzettel: termik; a Debreczeni Legendáskönyvben is: terömik. 2) Átv. valamely helyen hirtelen, váratlanul megjelen, mint növény az elrejtett magból vagy állat a méhből elétünik. Egyszerre ott termett. Mindjárt itt teremj. 3) Áthatólag, tárgyesetes viszonynévvel am. valamit növés, növesztés által létrehoz. Ez a hegy jó bort terem. Taval sok gyümölcsöt termettek a fák. Gabonát termő v. gabonatermő földek. Átv. ért. ásványnemü testekről is mondjuk. Arany-, sótermő hegyek. A Müncheni codexben e helyett ,teremt' áll. l. TEREMT.
Nyelvünk birodalmában azon ritka képeztetésü igékhez tartozik, melyek önállólag ~m képzővel alakultak; minthogy az egy tagu töm és nyom igék inkább gyököknek tekintendők. Egyébiránt vannak némely régies igék, melyek szintén ~m képzővel alakultak, de csak mint ik-esek használtatnak, pl. vetemik, szülemik, folyamik, futamik stb. Elemzésre nézve l. TER, gyök. | |
* | |
| (ter-ěm) fn. tt. termět, zárt ě-vel, mert nyelvhasonlat szerint az am, ěm, om, öm képzőjü, s két tagu nevek a viszonyragokat zárt hangzóval veszik föl, mint: folyamot, vermět, selymět, álmot, ólmot, malmot, körmöt, ürmöt sbt. 1) A régieknél jelentette a háznak, nagyobb épületnek egyes osztályait, különféle czélokra szánt szobáit. A Bécsi codexben (Heszter II. fej.): "A némberieknek tereméből a királynak hajlokába mennek vala." A Vulgátában: triclinium, Káldinál: szoba. (U. o. XII. fej.) "Azon üdőben lakozik vala királynak teremében." Vulg. aula, Káldi: palota, Jochel II. fej.: "Kimenjen a vőlegény ő hajlakából, és menyasszony ő tereméből" Vulg. thalamus, Káldi: ágy. "Ó szent békeség, te vagy az úr istennek szentségös tereme, kiben ű szönetlen szokta lakoztát." Góry-codex. 68. l. 2) Mai használat szerint téresebb szoba vagy lakosztály a nagyobbszerü uri házakban, palotákban vagy köz intézetekben, fogadókban stb. Tánczterem, étterem, gyülésterem, hallgatóterem, hálóterem, szinházi próbaterem, vivóterem. E szerint a terem a közönséges szobánál nagyobbszerü lakosztály, s megfelel neki a német Saal, franczia salon, régies magyar nyelven: palota, pl. tánczpalota.
Mint nagyobb terjedelmü hajlék, nevét valószinüleg a tér főnévtől v. ter gyöktől kapta. | |
* | |
| puszta, MEZŐ~, falu Szatmár m.; helyr. Terěm-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, erdélyi faluk Küküllő m.; helyr. Teremi-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Torontál m.; helyr. Teremiá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. TERĚM, (1) alatt. | |
* | |
| puszta Bereg m.; helyr. Terěmszěg-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (ter-ěm-t) köz-kiejtéssel nyiltan: teremt, de túl a Dunán több vidéken zártan ejtik és következetesen, mert törzse: terěm, csaknem országszerte zártan hangzik. Múlt: terěmt-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. 1) Eszközli, hogy valami teremjen. Különösen mondjuk Istenről, mint mindenható lényről, ki az egész mindenséget létrehozta, s termő vagyis folytonosan tenyésző erővel ellátta. A teremtés különbözik a termesztéstől, mennyiben amaz a létezés vagy léteztetés első eredetét, kútfejét, emez pedig a létező anyagnak további sarjaztatását, tenyésztését jelenti. Kezdetben teremté Isten a mennyet és a földet. Az Isten semmiből teremtette a világot. "Menynyi milosztben (malasztban) terömteve (= terömteve = terömté v. teremté) éleve (= élő, mely után a leiró hibájából kimaradt: Isten) miv (mü) isemüköt (ősünket) Ádámot." Régi halotti beszéd. 2) Átv. valamit eléállít, bizonyos forrásból eléhoz. Pénzt teremteni. A jó gazda kevésből sokat teremt. Teremtsd elé, akárhova tetted. Nagy nehezen birtam a szükségelt pénzt kiteremteni. Az undok káromkodók nyelvén am. valakit nemz, különösen, ördög, kutya, disznó, veszett (állat), fene teremtette. Tréfásan: pofon teremteni, am. pofon ütni. 3) A régieknél, pl. a Müncheni codexben az áth. ,terem' jelentésében fordúl elé: "Lássátok a figefát és menden fákat, mikor immár ő belőllök gyimölcsöt teremtendnek" (cum producunt iam ex se fructum. Lukács. XXI.). "Sok gyimölcsöt teremt" (multum fructum affert. János ev. XII.). A Debreczeni Legendáskönyvben: "Mert étszaka megverágozának es gerezdöt terömtéhnek." (56. lap).
"Egy szőlő tű neveködött és ez szőlőt terömte." Góry-codex. 17. l. Azon átható igékhez tartozik, melyek egyszerü t képzővel alakulnak, mint: ront, bont, önt, hánt, szánt, hint, jelent, köszönt, billent, serkent, kopaszt, horpaszt stb. | |
* | |
| mint fn. a régieknél, pl. a Nádor-codexben, terěmtő helyett áll. "Tégedet kérlek én uram terömtém." Olyan, mint szüle ,szülő' helyett. Így Idvezíté v. Idvezíte is gyakran eléjön ,Idvezítő' helyett. | |
* | |
| (ter-ěm-t-és) fn. tt. terěmtés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Szoros ért. a mindenható Isten cselekvése, mely által a mindenséget létrehozta. A világ teremtésétől fogva számított időszak. 2) Jelent teremtett dolgot és állatot; különösen embert, mint a földi lények közt az Istennek legnemesebb müvét; máskép: teremtmény. Áldott egy teremtés. Gonosz, nyomorú teremtés. Egy teremtés sem volt jelen, azaz senki. 3) A mocskos száju káromkodók nyelvén am. teremtetés, azaz születés, származás. Valakinek teremtését szidni. | |
* | |
| (ter-ěm-t-et) fn. tt. terěmtet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Eléfordúl a régieknél ,teremtés' helyett, különösen a 2-ik érteményben. "Teneked szolgáljon te menden teremteted" (creatura. Bécsi cod. Judith XVI.). | |
* | |
| (ter-ěm-t-etlen) mn. tt. teremtetlen-t, tb. ~ek. Akit senki nem teremtett; öröktől létező, milyen egyedül az Isten. Végtelen, mindenható, örök, teremtetlen Isten. | |
* | |
| (ter-ěm-t-ětt-e) indulatszó, melyet a mocskos nyelvü káromkodók használnak. Egyébiránt mennyiben inkább nyelvszokásból, mint haragos indulatból fakad, szelidebb jelentése is van, s bámulást, meglepetést fejez ki, hasonlóan, mint a terengette indulatszó. | |
* | |
| (ter-ěm-t-ětt-éz) önh. m. terěmtěttéz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Teremtette szóval káromkodik, szitkozódik. Kérlek ne teremtettézz. Apámat, anyámat öszveteremtettézte. V. ö. TERĚMTĚTTE! | |
* | |
| (ter-ěm-t-ětt-éz-és) fn. tt. terěmtěttézés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Teremtette szóval nyomosított káromkodás. | |
* | |
| (ter-ěm-t-ětt-ség) fn. tt. terémtěttség-et, harm. szr. ~e. A teremtvények összesége. | |
* | |
| (ter-ěm-t-mény) fn. tt. teremtmény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szoros ért. minden, mit Isten teremtett. Az ég, föld, állatok, füvek mind Isten teremtményei. Átv. valaki által létrehozott mű, vagy bizonyos állapotba, hivatalba helyezett ember. Némelyek jobb hangzás tekintetéből teremtvény-nek mondják és írják. | |
* | |
| (ter-ěm-t-ő) fn. tt. teremtőt, többese nincs, midőn t. i. szoros ért. vétetik, különben: ~k. Isten, ki a világot és ami benne van, teremtette. Istenem, teremtőm! Teremtő Isten, mire jutánk! Arra kérem teremtőmet, hogy... Teremtő Atyaisten. Szentséges, kegyelmes, végtelen jóságú teremtő. Szélesb ért. aki valami müvet mintegy saját erejéből hoz létre, s kivált melléknevűl divatozik. Teremtő ész, lélek, müvész. | |
* | |
| (ter-ěm-t-ő-i) mn. tt. terěm-tői-t, tb. ~ek. Teremtőt illető, ahhoz tartozó, attól eredő stb. Teremtői hatalom. A teremtőhöz hasonló. Teremtői szellem. | |
* | |
| (ter-ěm-t-ő-leg) ih. Teremtő módjára. | |
* | |
| l. TERĚMTMÉNY. | |
* | |
| (ter-ěng-et); TERĚNGETÉS, l. TERĚGET; TERĚGETÉS. | |
* | |
| (tér-ěng-et); TÉRĚNGETÉS, l. TÉRĚGET, szokottabban: TERELGET; TERELGETÉS. | |
* | |
| l. TERĚGĚTTE! | |
* | |
| fn. tt. tereny-t, tb. ~ěk. Újabb korban fölfödözött fémnemü vegyelem, nehéz sötét szürke por alakjában. (Thorium). | |
* | |
| falu Nógrád, ALSÓ~, FELSŐ~, Hont m.; helyr. Terény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (tér-ep) fn. tt. terepet. Szélesebb tér, melyet valamely test elfoglal, különösen midőn széleit szétfeszíti, honnan terepély fa, melynek ágai szétnyulnak, terepély sátor, melyet szélesre pányváznak ki. Némi módosulattal: tereb. Kenessey Albert Hajózási Műszótárában az árbocztörzsnek (olykor az árboczderéknak is) tetejéhez közel, vízirányosan helyezett állvány, hosszudad félkört képezve. Czélja hogy az árboczágak tartására szükséges kötelek rajta megerősíttessenek. (Mars. Köz életben, kivált nem hajósok ,Mastkorb'-nak nevezik). Főterep vagy ~tereb a főárbocz törzsén levő tereb. Előtereb az előárbocz törzsén levő. Hátsó tereb, mely a hátulsó árbocz törzsén van. Tömörtereb, mely erősen be van deszkázva. Rostélytereb v. fonatékos- v. fonástereb, mely léczekkel vagy csak fonással hézagosan van behúzva. Legközelebbi rokona telep, s képeztetésre, és mint helyiségre vonatkozók egyeznek vele: közep, alap, talap s az újabb alkatú fölep (Superficies). | |
* | |
| falu Szatmár m; helyr. Terep-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (ter-ep-ěd-ik) k. m. terepěd-tem, ~tél, ~ětt. Szabó Dávidnál am. messzére nyúlik, terjed, terjeszkedik. Elterepedett a fa. | |
* | |
| (ter-ep-ély) mn. tt. terepély-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Minek ágai, szárnyai, szélei, a középponttól, illetőleg deréktól köröskörül kinyúlnak, messzeterjednek. Terepély almafa. Terepély szárnyu sas. Terepély sátor, szoknya, kalap. Mennyiben ěs képzővel terepélyes melléknév alakul belőle, eredetileg főnév, mint több hasonló képzésüek. Egyezik vele a vastaghangu talabor, midőn valami tertyedtet jelent, pl. talabor kalap. | |
* | |
| (ter-ep-ély-ěs) mn. tt. terepélyěs-t v. ~et, tb. ~ek. Szélesen vagy köröskörül elterülő, szétnyuló. Terepélyes kalap, gomba, marhaganéj. Terepélyes fa. | |
* | |
| (ter-ep-ély-ěs-ěd-ik) k. m. terepélyěsěd-tem, ~tél, ~ett. Terepélyessé leszen, teriméje nagyobbodik, szétágazik, sátorosodik stb. | |
* | |
| (ter-ep-ély-ěs-en) ih. Ágait, szárnyait stb. szélesen kiterjesztve. Terepélyesen növő fa, kinyujtott sátor. | |
* | |
| (ter-ep-ély-ěs-ség) fn. tt. terepélyěsség-et, harm. szr. ~e. Állapot vagy tulajdonság, midőn valamely testnek szélei terepélyesen kinyúlnak. | |
* | |
| l. TEREFERE. | |
* | |
| (ter-ep-ěs) mn. tt. terepěs-t v. ~et, tb. ~ek. Ami tereppel van ellátva. Továbbá terepélyes. V. ö. TEREPÉLY; és TEREP. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Terepezd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tér-ěs) mn. tt. térěs-t v. ~et, tb. ~ek. Mondjuk különösen helyiségről, mely nagyobb, s egymástól távolabb eső határvonalok közt létezik, vagyis mely nagyobb tért képez. Téres udvar, szoba, konyha, bolt, tanoda, templom. Téres út, útcza, szérü, pajta. | |
* | |
| (tér-és) fn. tt. térés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A mozgásnak vagy menésnek azon neme, mely bizonyos iránytól elhajlik, elfordúl. Rendesen öszvetéve divatozik. Eltérés, betérés, kitérés, letérés, visszatérés. Gyöke az elhajlást, fordulást jelentő tér ige, s különbözik tőle azon térés, mely egy jelentésü a férés-sel, s melynek gyöke a helyiségre vonatkozó tér. | |
* | |
| (tér-ěs-ěd-és) fn. tt. térěsědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A helyiségnek állapotváltozása, midőn téressé, azaz szélesebbé leszen. Lásd: TÉRĚSĚDIK. | |
* | |
| (tér-ěs-ěd-ik) k. m. térěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Valamely helyiség határvonalai annak középpontjától távolabbra nyúlnak, s ez által a közbeszorított tér nagyobbodik. Téresedik az udvar, ha a benne levő kocsiszineket elbontják. Téresedik az út, midőn az árkokat behuzzák. Téresedik a szoba, ha a falak mellett álló bútorokat kirakják. | |
* | |
| falu Mármaros m.; helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Tereské-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (tér-ěs-ség) fn. tt. térěsség-ět, harm. szr. ~e. Téres állapota vagy tulajdonsága valamely helyiségnek; szélesség, terjedtség. Az út térességét nyolcz ölnyire szabni. | |
* | |
| puszta Gömör m.; helyr. Terestenyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Torna m.; helyr. Teresztenyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (tere-tura) ikerített fn. tt. tereturát. L. TEREFERE; V. ö. TRÉFA, TRUFA. | |
* | |
| l. TEREFERÉL. | |
* | |
| női kn. tt. Teréziát. Latinul: Theresia; kicsinyezve: Trézsi, Terka, Tercsi, Tera, Ríza. A görög Jhr v. JhrsV (vad), és Jhra (vadászat), Jhreuw, Jhraw (vadászok) után értelmezve am. vadásznő. | |
* | |
| falu Zaránd m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tér-fogat) ösz. fn. Lásd: TERIME. | |
* | |
| (tér-föld) ösz. fn. Messze, körösleg szétnyuló, sík, lapályos, nyilt térségü föld. | |
* | |
| (ter-eg-él-ő?) fn. tt. tergélyé-t. Molnár A. és Páriz szerint orsófarku hal. (Asper). Mások szerint a halak negyedik rendébe tartozó halnem. (Cobitis). Nevének eredete homályos. | |
* | |
| falu Hont m.; helyr. Tergenyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| l. TERHĚNYE. | |
* | |
| tájdivatos kiejtések; l. TÉRD; TÉRDEL; TÉRDEPEL. | |
* | |
| l. TEHER, TEREH. | |
* | |
| (ter-h-ěl) áth. m. terhelt. 1) Elszállitás végett terhet rak, fektet, szorít valamely járműre, vagy állatra. Szekereket gyapjuval, lisztes zsákokkal, hajókat gabonával, fával terhelni. Podgyászszal terhelni az öszvért, szamarat. Nagyon megterhetni a vonó barmot. 2) Átv. valakire nehéz, sulyos, fárasztó, kellemetlen munkát szab. Sok irással terhelni a tanulókat. A gyönge fiút nem kell erős munkával terhelni. Továbbá a kedélynek kellemetlen, nyomasztó érzést okoz, alkalmatlanságot szerez. Gyakori látogatással terhelni valakit. Nem kell a bölcset tanácscsal terhelni. (Km.). Értjük adósságról is. Adóssággal terhelni a házát, jószágát. V. ö. TEHER. | |
* | |
| (ter-h-ěl-és) fn. tt. terhelés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által terhet rakunk valamely járműre vagy állatra. Átv. midőn valakire nehéz munkát szabunk, vagy kedélyére nyomasztólag hatunk; valamire adósságot csinálunk V. ö. TERHĚL.
| |
* | |
| (ter-h-ěl-etlen) mn. tt. terhěletlen-t, tb. ~ěk. Ami nincsen megterhelve. Terheletlen szekér, hajó. Határozólag am. meg nem terhelt állapotban, terheletlenül. | |
* | |
| (ter-h-ěl-etlen-ül) ih. Terheletlen állapotban; anélkül, hogy terhet raktak volna rá; üresen. A hajók, szekerek terheletlenül visszatértek. | |
* | |
| (ter-h-ěl-het-ő-ség) fn. tt. terhělhetőség-ět, harm. szr. ~e. Valamely jármű vagy állatnak bizonyos sulyú és térfogatú terhek, rakományok, áruk befogadására való ereje, terhessége. | |
* | |
| (ter-h-ěl-ő) mn. és fn. tt. terhelőt. 1) Aki vagy ami terhel. V. ö. TERHEL. 2) Szíj, melylyel a nyerget, különösen a tehernyerget a ló, szamár, öszvér derekához szorítják. Megszorítani, megereszteni a terhelőt. | |
* | |
| (tér-hely) ösz. fn. Tágas, nyilt, széles tért képező hely. | |
* | |
| (ter-h-ěny-e) fn. tt. terhěnyét. Mindenféle podgyász, retyemutya, úti nyaláb, melyet teher gyanánt fölraknak valamire. (Sarcina. Párizpápai). Gyöke terh v. tereh. Máskép: tergěnye. (Szabó Dávid). | |
* | |
| (ter-h-ěs) mn. tt. terhes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Teherrel, mint szállítmánynyal megrakott. Terhes hajó, szekér, ló, szamár. 2) Mondjuk nőszemélyről, ki méhében magzatot visel; máskép: nehézkes, viselős; oktalan állatokról szólva: vemhes, hasas, poczokos stb. A Müncheni codexben is eléjön: "Jaj ke(dég) terheseknek és szülőknek." (Mark. XIII.). Terhes asszony, leány. Mindent megkiván, mint a terhes asszony. (Km.). 3) Ami testünkre, lelkünkre, kedélyünkre nyommasztólag hat, amit nehezen tűrünk, viselünk. Terhes munka, hivatal, szolgálat. Rám nézve ez igen terhes dolog. V. ö. TEHER. | |
* | |
| (ter-h-ěs-ěd-és) fn. tt. terhesědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Midőn bizonyos állapot nehézzé, sulyossá, nehezen viselhetővé leszen. 2) Állapot, midőn valamely nő teherbe esik, vagyis méhébe fogan és viselőssé, nehézkessé leszen. | |
* | |
| (ter-h-ěs-ěd-ik) k. m. terhesěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Testi vagy lelki erőhöz képst nehezzé, sulyossá leszen, nyommasztólag hatni kezd. Állapota, hivatala ujabb szolgálatok, gondok miatt terhesedik. 2) Nőről szólva am. teherbe esik, azaz magzatot foganva viselőssé leszen. | |
* | |
| (ter-h-ěs-en) ih. 1) Teherrel rakva. A hajó üresen ment le, s terhesen jött vissza. 2) Nőre vonatkozva, nehézkes, viselős állapotban. Terhesen ment férjhez. 3) Sulyosan, nehezen. Terhesen esett neki az utazás. V. ö. TERHES. | |
* | |
| (ter-h-ěs-ít) áth. m. terhěsít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. 1) Valamely munkát, állapotot nyommasztóvá tesz, a rendes terhet nagyobbítja. Az utazást terhesíti a rosz idő, a nagy sár. Az elvállalt hivatalt új szolgálatokkal terhesíteni. 2) Nőt teherbe ejt. | |
* | |
| (ter-h-ěs-ít-és) fn. tt. terhesítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valami, illetőleg valaki terhessé tétetik. V. ö. TERHES. | |
* | |
| (ter-h-ěs-ség) fn. tt. terhesség-ět, harm. szr. ~e. 1) Széles ért. mindenféle állapot vagy tulajdonság, mely a testi vagy lelki erőre nyommasztólag hat. Hivatal, szolgálat terhessége. 2) A nőnek állapota, midőn magzatot fogadott méhébe. | |
* | |
| (ter-h-ěs-űl) önh. m. terhesült. l. TERHĚSĚDIK. | |
* | |
| (ter-h-ěs-űl-és) l. TERHĚSĚDÉS. | |
* | |
| (ter-h-etlen) mn. tt. terhetlen-t, tb. ~ěk. 1) Amin teher, mint szállitmány nincsen. Terhetlen, üres kocsi. A terhetlen kocsit könnyebben húzza a ló, mint a terheset. 2) Átv. a testi vagy lelki erőt nem fárasztó, könnyü, nem alkalmatlan. Terhetlen úri szolgálat. | |
* | |
| (tér-ime) fn. tt. terimét. A testnek egész fölülete által bezárt tér. (Volumen). Új alkatú szó, a régi és köz ismeretü karima hasonlatára képezve. Némelyek szerént: térfogat. | |
* | |
| (ter-ime-es) mn. tt. terimés-t v. ~et, tb. ~ek. Aminek teriméje van; aránylag a maga nemében nagyobb térfogata van. | |
* | |
| (tér-ing-et) am. téreget, szokottabban: terelget; l. ezt. | |
* | |
| l. TERĚGETTE. | |
* | |
| (ter-ít) áth. m. terít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. 1) Szövetnemű, lebenyeg vagy foszlány, szálas, omlékony részekből álló testet valamely testnek vagy térnek fölszinén némi szélességben szétnyújt, széthúz, elszór stb. A padolatra szőnyeget, a lóra pakróczot teríteni. Szűrt, köpenyt teríteni a derék alá. Leterítem a bundát. A lovak, ökrök alá szalmát teríteni. A jeges útra hamut, homokot teríteni. A ponyvát, lepedőt, hálót kiteríteni. A ganajrakásokat, a búzagarmadát, a megázott baglyát szétteríteni. A göngyöleget, bugyrot, könyvet kiteríteni. A kalmár a végvásznat, posztót szétteríti. A halottat kiteríteni valamely asztalon vagy asztal vagy tábla forma eszközön vagy fődetlen koporsóban lepedővel stb. takarva kinyujtóztatni. 2) Különösen a végett nyújt vagy húz valamit szét, hogy bizonyos testet vagy térszínt befödjön, betakarjon. Az ágyat lepedővel, a fejet kendővel beteríteni. Asztalt teríteni, azaz abroszszal födni, s evőeszközökkel fölszerelni. A szabad ég alatt álló árukat ponyvával leteríteni. 3) Birkozva, verekedve földhöz csap valakit. Földre, sárba, homokba teríteni az ellenfelet. 4) Akármily erőszakos nyomás, ütés, csapás által elejt, különösen le igekötővel. Az ágyugolyók egész sort leterítettek. A vadat puskalövéssel leteríteni. Az erős szél leterítette a felvont sátorokat. 5) Vadászok nyelvén: jól terít a puska, mely seréttel nagyobb tért is sürün borít. Gyöke azon tér, mely származékaiban az ékezést el szokta veszteni. V. ö. TÉR, fn. | |
* | |
| (tér-ít) áth. m. térít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. 1) Menésben, mozgásban levő valakit vagy valamit bizonyos iránypont felé hajt, fordít, igazít, csavarít, taszít, nyomint stb. Jobbra, balra, jobb útra téríteni az utazót. Akolba téríteni a gulyát, csordát. A hajót part felé téríteni. A nyájat kitéríteni a tilosból, föltéríteni a hegyre, letéríteni a völgybe. Körülbelül egy jelentésü vele terel. 2) Erkölcsi ért. valakit a kicsapongó rosz életről, vagy téveteg, hibás tanról jobbra vezet, igazít. Bűnösöket téríteni, megtéríteni. Az egyháztól elszakadt hiveket visszatéríteni. 3) Kölcsönbe vett vagy akármikép eltulajdonított vagyont az eredeti birtokosnak visszaad, vagy hason értékü jószággal pótol. Amivel tartozol, téritsd meg. Az ellopott jószágot visszatérítette. Megtéríteni a tett kárt. Gyöke azon tér ige, mely elhajlásra, fordulásra vonatkozik és származékaiban az ékezést megtartja, kivévén a terel igét és családjait. V. ö. TÉR, ige. | |
* | |
| (ter-it-ék) fn. tt. teríték-ět, harm. szr. ~e. Az evőasztalnál egyegy személy számára való evőeszközök, ú. m. tányér, kendő, kalán, kés, villa. Ahány vendég, annyi teríték. Húsz személyre való teríték. Az újonnan érkezett vendég elé terítéket hozni. | |
* | |
| (ter-ít-és) fn. tt. terítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn terítünk, e szónak minden értelmében véve. V. ö. TERÍT. | |
* | |
| (tér-ít-és) fn. tt. térítěs-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, melynél fogva valakit v. valamit bizonyos iránypont felé hajtunk, fordítunk. 2) Erkölcsi ért. midőn a rosz életről vagy hibás, téves tanról valakit jobbra vezetünk, igazítunk. V. ö. TÉRÍT. | |
* | |
| (ter-ít-ětt) mn. tt. terítěttet. Amit bizonyos takaróval befödtek, behúztak. Terített asztal, mely evőeszközökkel és ételitallal meg van rakva. Szemfödéllel beterített halott. | |
* | |
| (ter-ít-ěz-ik) k. m. terítěz-tem, ~tél, ~ětt, par. terítezzél. A székelyeknél am. terjegeti magát; innen: leterittezik am. földre heveredik. (Kríza J.). | |
* | |
| (ter-ít-ěg-et) gyak. áth. m. terítget-tem, ~tél, ~ětt, par. terítgess. Gyakran vagy folytonosan vagy némi kényelemmel, lassan-lassan terít, azaz szétnyujtogat vagy takargat valamit. l. TERÍT. | |
* | |
| (tér-it-ěg-et) gyak. áth. m. térítget-tem, ~tél, ~ětt, par. térítgess. Gyakran, többször, folytonosan, többeket térít. A legelő nyájat téritgetni. A pogányokat a keresztény hitre térítgetni. V. ö. TÉRÍT. | |
* | |
| (ter-ít-ěg-et-és) fn. tt. terítgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn holmit terítgetünk. V. ö. TERÍTGET. | |
* | |
| (tér-ít-ěg-et-és) fn. tt. térítgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit vagy valakiket térítgetünk. V. ö. TÉRÍTGET. | |
* | |
| (tér-ít-ěg-et-ő) fn. tt. térítgetőt. Személy, ki más hitvallás követőit vagy pártnak tagjait a maga felekezetének iparkodik megnyerni. | |
* | |
| (tér-ít-het-etlen) mn. tt. térithetetlen-t, tb. ~ěk. Kit az erkölcstelen életről erényesre, vagy téves, hibás véleményéről igazra vezetni nem lehet; megrögzött gonosz; véleményében makacs; pártjától elszakaszthatatlan. | |
* | |
| (ter-ít-mény) fn. tt. terítmény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Ami terítve van. 2) l. TERÍTÉK. | |
* | |
| (tér-ít-mény) fn. tt. térítmény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Mit a kölcsönzött vagy akármikép elsajátított vagyon avagy okozott kár fejében az illető birtokosnak visszaadnak vagy hasonló értékben pótolnak. | |
* | |
| (ter-ít-ő) fn. tt. terítőt. 1) Mindenféle szövet, melylyel valamit betakarnak, leterítenek. Ágyterítő, asztalterítő. 2) Azon táblaforma eszköz, melyre a halottat kiterítik. 3) Személy vagy szolga, kinek különösen az a feladata és kötelessége, hogy az étteremekben asztalokat terítsen. V. ö. TERÍT. | |
* | |
| (tér-ít-ő) mn. és fn. tt. térítőt. Mint mn. aki vagy ami térít. Mint fn. szoros ért. személy, ki a hitetlen pogányokat a keresztény vallás tanainak elfogadására bírni iparkodik; máskép összetétellel: hittérítő. Szélesb ért. ki a gonosz életűeket az erkölcs ösvényére vagy tévtanok követőit az igaz tan elismerésére buzdítja. | |
* | |
| (térítő-kör) ösz. fn. Így nevezik az ég- és földgolyón az egyenlitővel párhuzamos azon két (ú. m. déli és éjszaki) kört, melyek egyikét, midőn a nap (látszó mozgásban) eléri, visszafelé tér, azaz ismét az egyenlitő felé fordúl, miért fordítókör-nek is nevezik. | |
* | |
| (térítő-pont) ösz. fn. A téritőkör azon pontja, melynél a nap visszafelé fordúl. V. ö. TÉRITŐKÖR. | |
* | |
| l. TERÍTĚZIK. | |
* | |
| (tér-ít-vény) fn. tt. térítvény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyitó, egyszersmind kötelező irat, melyben valaki elismeri, hogy valamit által vett, s arról az átadó rendelkezése szerint fog intézkedni vagy annak idejében azt vissza fogja szolgáltatni, pl. milyet a bizományosok az általvett, s eladandó vagy valahova szállitandó portékákról, árukról stb. adnak. V. ö. NYUGTATVÁNY. | |
* | |
| (ter-j) elavult, azonban némelyek által ismét fölélesztett fn. melyből terjed, terjeszt, terjeszkedik, terjesznyeg eredtek. Azon r gyökü szók osztályába tartozik, melyek a j betüt kihangzásképen vették föl, mint gerj, fürj, eperj, szederj, orj, marj, sarj, tarj. Eredetileg ter-i lehetett, t. i. a véghez csatolt i a gyökhangzónak elhagyott ékezetét látszik pótolni. Egyébiránt a tér és terj között azon különbséget állíthatjuk föl, hogy amaz általán am. spatium, emez pedig extensio, vagyis a testnek azon minősége, melynél fogva bizonyos tért foglal el, vagyis a téren kinyúlik, széttágul, széled. De van belterj (intensio) is. V. ö. TERJI; TERJILEG. | |
* | |
| falu Torontál m.; helyr. Terján-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Terjé-re ~n, ~ről. | |
* | |
| (ter-j-ed) önh. m. terjedt. 1) Szoros ért. bizonyos térnek fölületén szétnyúlik, széltében hosszában külebb és tovább nyomúl, több és több helyet foglal el. Terjed a medréből kifolyó árviz. Terjed a hizó állat teste. Terjed a testi daganat, fekély. Terjed az indáit széteresztő növény. Terjed a pőrölylyel ütött tüzes vas, midőn szétlapul. A repülő sas szárnyai szétterjednek. Elterjedt a hanyatt fekvő, s kezeit lábait szétvető ember teste. Terjed a felhő, midőn a tiszta kék ég boltozatából több és több részt föd el szemeink elől. 2) Szélesb átv. ért. többféle irányban növekszik, szaporodik, közönségesebbé lesz, többekre kihat. A keresztény vallás a világ minden részeiben elterjedt. Terjed a hír, a ragályos betegség. Sajtó közlekedés által terjednek az ismeretek. Mongolul: tarkha-khu = terj-ed-ni. V. ö. TÉR, TERJ. | |
* | |
| (ter-j-ed-ék) fn. tt. terjedék-ět, harm. szr. ~e. Ami terjedés által létrejött, a terjedés okozata, eredménye. Hasonlat szerint ily érteményüek: repedék, hasadék, fakadék, szakadék és több mások. | |
* | |
| (ter-j-ed-ék-ěny) mn. tt. terjedékěny-t v. ~et, tb. ~ek. Ami könnyen, nagyobb számmal és mértékben terjedni szokott, aminek sok terjedéke van; nyulékony, lapítható, omlatag, oszlékony. Terjedékeny testek, melyeket nyujtani, lapitani stb. lehet. A lég és gőz igen terjedékeny testek. Terjedékeny növények. Terjedékeny betegségek. Általán azon ad, ed képzőjü igetörzsökökből származott, s ékony, ékeny alakzatu melléknevek osztályába tartozik, melyek bizonyos tulajdonsági hajlamot, könynyüséget, készséget, képességet fejeznek ki, mint feledékeny, engedékeny, kérkedékeny, gerjedékeny stb. Ez értelemben rokonok az atag, eteg képzőjü melléknevek, mint hervatag, ingatag, lengeteg, miszerint a terjedékenyt terjeteg-nek is mondhatnók. Egyébiránt V. ö. ~ÉKONY, ~ÉKĚNY, képző. | |
* | |
| (ter-j-ed-ék-ěny-ség) fn. tt. terjedékenység-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, melynél fogva valami terjedékeny. l. TERJEDÉKENY. V. ö. TERJEDTSÉG. | |
* | |
| (ter-j-ed-el-ěm) fn. tt. terjedelmet. Azon térek öszvege, melyet valamely test minden irányban, azaz szélességben, hosszuságban és magasságban elfoglal. Megmérni a fának terjedelmét. Szükebb ért. a test fölületének nagysága, vagyis széle és hossza. Átv. bizonyos nemű tárgynak sokasága, sokáig tartása. Beszéd terjedelme. Valamely pert egész terjedelmében eléadni, meghallgatni. | |
* | |
| (ter-j-ed-el-ěm-es) mn. tt. terjedelmes-t v. ~et, tb. ~ek. Aminek aránylag vagy a maga nemében nagyobb terjedelme van; vastag, széles, magas, messze kinyuló stb. Terjedelmes szikladarab, tőke. Átv. ért. magában sokat foglaló, több részletből álló. Terjedelmes beszéd, szónoklat, periratok. | |
* | |
| (ter-j-ed-el-ěm-es-en) ih. Nagyobb terjedtségű részletekben, körülményesen, hosszasan. Terjedelmesen elbeszélni, leírni valamely eseményt. | |
* | |
| (ter-j-ed-el-ěm-es-ség) fn. tt. terjedelmességět. 1) Testek tulajdonsága, melynélfogva aránylag nagyobb tért foglalnak el. 2) Átv. bizonyos tárgyak terjedtebb részletessége. V. ö. TERJEDELMES. | |
* | |
| (ter-j-ed-és) fn. tt. terjedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) A test állapotának tulajdonkép térbeli mennyiségének változása, midőn több és több helyet foglal el, midőn széle nagyobbodik. 2) Szélesb. ért. midőn valami létező mindenféle irányban növekedik, szaporodik. V. ö. TERJED. | |
* | |
| (ter-j-ed-és-i) mn. tt. terjedési-t, tb. ~ek. Terjedésre vonatkozó, azt illető. Terjedési mozgás, sebesség. | |
* | |
| (ter-j-ed-et) fn. tt. terjedet-ět, harm. szr. ~e. Terjedés elvont értelemben; másképen: terjedék. | |
* | |
| (ter-j-ed-ěz) gyak. önh. Folytonosan, jobban jobban terjed; széle hossza mindegyre növekedik. Átv. valaminek hatása, működése, befolyása közönségesebbé lesz. Terjedez a hír, a ragályos betegség. V. ö. TERJED. | |
* | |
| (ter-j-ed-ěz-és) fn. tt. terjedězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Térre vagy hatásra vonatkozó folytonos terjedés, illetőleg növekedés, szaporodás. | |
* | |
| (ter-j-ed-ség) l. TERJEDTSÉG. | |
* | |
| (ter-j-ed-t) mn. tt. terjedtet. Aránylag nagyobb tért foglaló, minek szélei, végei meszszebb esnek egymástól. Kiterjedt, elterjedt, szétterjedt. Messze terjedt földbirtok. Terjedt szárnyak. Átv. meszszeható, közönségessé lett. Országszerte elterjedt hír, ragály. | |
* | |
| (ter-j-ed-t-ség) fn. tt. terjedtség-ět, harm. szr. ~e. A testek egyik közös tulajdonsága, melynél fogva azok, bármily parányiak legyenek, bizonyos hosszuságu, szélességü és magasságu, illetőleg mélységü tért foglalnak el. A terjedtség határai teszik a test fölületét, s a fölület által bezárt tér teszi a testnek térfogatát vagy teriméjét. | |
* | |
| fn. tt. terjék-et, harm. szr. ~e v. ~je. A régieknél mérges kigyók részeiből stb. készült, s állati méreg ellen használtatni szokott szer. Újabb korban többféléből összetett, s mákonyt is tartalmazó gyógyszer. (Theriaca a görög therion - Jhrion - szótól, mely vad állatot jelent). | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ter-j-el-ěm) l. TERJEDELĚM. | |
* | |
| (ter-j-eng) gyak. önh. m. terjeng-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan vagy lassan-lassan terjed; szaporodik, növekedik, közönségesebbé leszen. Körülbelül egy jelentésü vele: terjedez. Azon gyakorlatos igék osztályába tartozik, melyek a g előtt n közbevetett hangot vesznek fel, mint cselleg cselleng, bolyog bolyong, tátog tátong stb. és így terjeg helyett terjeng. | |
* | |
| (ter-j-eng-és) fn. tt. terjengés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos terjedés, szaporodás. | |
* | |
| (ter-j-esz-kěd-és) fn. tt. terjeszkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Mintegy belülről kifelé ható működés, mely által valamely testnek terje növekedik vagy átv. ért. valaminek hatása közönségesebbé leszen. V. ö. TERJESZKĚDIK. | |
* | |
| (ter-j-esz-kěd-ik) k. m. terjeszkěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Teste egy vagy több irányban több és több tért foglal el, teriméje növekedik, mintegy maga magát kiterjeszti. Terjeszkedik a repülni készülő madár. Elterjeszkedni a pamlagon. Terjeszkedik a növény, midőn ágai, sarjai nőnek, szaporodnak. Átv. hatása, működése többfelé befoly; birtoka, fekvő jószága növekedik stb. Beszéde, eléadása, irása különféle részletekre kiterjeszkedik. Hatalma több országra, népre kiterjeszkedik. | |
* | |
| (ter-j-esz-eny-eg) fn. tt. terjesznyegět. l. NAP~ és ESERNYŐ. Ez utóbbiak lábra kaptával amaz a divatból kiesett. Nevét terjeszkedési tulajdonságától kapta. | |
* | |
| (ter-j-esz-t) áth. m. terjeszt-ětt, par. terjeszsz, htn. ~ni v. ~eni. 1) A kisebb terimébe szorult testnek részeit, réteit, széleit stb. kifeszíti, kipányvázza, szétnyujtja, s ez által az egészet terjesebbé teszi. A repülő madár kiterjeszti szárnyait. Felém terjeszti karjait. Kiterjeszteni az esernyőt. Szétterjeszteni a göngyölegben álló posztót, vásznat. 2) Hozzáadás által bizonyos testnek, illetőleg térnek, területnek nagyságát növeli. Országát hódítások által a tengerig terjesztette. Földét a határon, árkon túl terjeszteni. 3) Bizonyos tárgyat, ügyet valakinek elébe ad, illetőleg szóval vagy irásban közöl. A pert a biróságnak elébe terjeszteni. Valamely kérelmet a fejedelemhez fölterjeszteni. 4) Valamit közössé tesz, köz tudomásra juttat. Új vallást, új tanokat terjeszteni. Hirt terjeszteni. 5) Hatását, működését többek fölött gyakorolni törekszik. Uralmát, parancsait, rendeleteit az egész községre kiterjeszti. Elemzésére nézve l. ~ASZT, ~ESZT képző. | |
* | |
| (ter-j-esz-t-és) fn. tt. terjesztés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit terjesztünk, ezen igének minden értelmében; V. ö. TERJESZT. Öszvetéve: kiterjesztés, elterjesztés, szétterjesztés, fölterjesztés. | |
* | |
| (ter-j-esz-t-ěg-et) gyak. áth. m. terjesztget-tem, ~tél, ~ětt, par. terjesztgess. Folytonosan, gyakran vagy lassan-lassan terjeszt valamit. A repűlni készülő madárfi terjesztgeti szárnyait. Mendemondákat terjesztni. V. ö. TERJESZT. | |
* | |
| (ter-j-esz-t-mény) fn. tt. terjesztmény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. ELŐTERJESZTMÉNY. | |
* | |
| (ter-j-i) mn. tt. terji-t, tb. ~ek. Terjre vonatkozó, azt illető. Meg szokták különböztetni külterji (egtensivus), belterji (intensivus). | |
* | |
| (ter-j-i-leg) ih. Terjre vonatkozva, terjet illetőleg. Külterjileg (extensive). Belterjileg (intensive). | |
* | |
| (térj-meg-útcza) ösz. fn. Útcza, melynek egyik vége el van zárva vagy be van építve; máskép: zsákutcza, vakutcza; köznépiesen: kutyaszorító. | |
* | |
| (ter-j-ő-ke) kics. fn. tt. terjőkét. Növényfaj népies neve a kígyósziszek neméből; szára bibircsós tövű, szúrós, sok águ; levelei láncsásak, borzasak; virágai egy soros füzérkékben veresők, néha fehérek; máskép szintén köznéven: tövises v. vad atraczél, pirosító gyökér; növénytani néven terjőke kígyószisz. (Echium vulgare). Nevét valószinűleg sokfelé terjedő szárától kapta. | |
* | |
| l. TERJŐKE. | |
* | |
| (tér-kapitány) ösz. fn. Térparancsnok, kapitányi ranggal. Lásd: TÉRPARANCSNOK. | |
* | |
| (tér-kép) ösz. fn. Valamely helynek, városnak stb. tér alakban eléterjesztett rajza, mint általában a földabroszok szoktak lenni. | |
* | |
| (tér-köz) ösz. fn. Két tér között elválasztó határt, mesgyét képező tér vagy helyiség, illetőleg rés, hézag, ür a külön testek vagy azok részei között. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Terling-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (ter-ěm-e azaz ter-ěm-ő) fn. tt. termét. Gönczy Pálnál az, ami Diószegi-Fazekasnál nőstény v. nő v. anya. (Pistillum). A virág legbelsőbb részében termő levelekből képződő szerv, melyből a mag vagy gyümölcs fejlődik ki; alsó része, melyben a magcsák vannak a magzat, Gönczy Pálnál: maghon (germen); felső része a bibe, Diószegi-Fazekasnál máskép: csúcs vagy porfogó (stigma); a maghon és bibe között sokszor kifejleni szokott száracska: bibeszár, Diószegi-Fazekasnál anyaszár (stylus). | |
* | |
| (ter-ěm-ěcs-ke) kics. fn. tt. terměcskét. Kisebbféle terem. V. ö. TEREM, fn. | |
* | |
| (ter-ěm-ek) fn. tt. termék-ět, harm. szr. ~e. 1) A növényország minden teste, mennyiben magról, tőről vagy bimbóból terem, sarjadzik, növekedik. Meleg, hideg tartományok termékei. Különösen a növények illető gyümölcsei, sarjai, fajzatai, forradásai stb. 2) Használják az ásványokra is általában; különösebben pedig némely ásványokra alkalmazva am. vájáskor vagy a természetben a maga nemében tiszta, vegyületlen állapotban talált, pl. termékarany, különböztetésül az érczes aranytól. 3) Átv. képes ért. szellemi erő által létre hozott mű. Ész termékei. Szépmüvészet termékei. V. ö. TERMEL; TERMÉNY. | |
* | |
| (termék-adó) ösz. fn. Adó, melyet a növények termékeitől, illetőleg gyümölcseitől, sarjaitól stb. fizetni kell. | |
* | |
| (termék-arany) ösz. fn. Vájás alkalmával tiszta, vegyületlen, érczetlen állapotban talált arany. Köznyelven inkább termésarany van szokásban. | |
* | |
| (ter-ěm-ék-ěny) mn. tt. termékény-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Mondjuk általán földről, melyben bizonyos növények bőven, szaporán tenyésznek. A televény föld termékenyebb a homok- vagy mészföldnél. Termékeny vidék, lapály, völgy. 2) Bőven gyümölcsöző, magzó. Termékeny fák, vetemények. 3) Átv. erkölcsi vagy szellemi művek, illetőleg siker eléhozásában gazdag. Termékeny ész. Termékeny költő, zenész. | |
* | |
| (ter-ěm-ék-ěny-ed-és) fn. tt. termékěnyědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapotváltozás, midőn valami termékeny tulajdonságot vesz föl, midőn termékennyé lesz. Mivelés által a földnek, növénynek termékenyedését előmozdítani. | |
* | |
| (ter-ěm-ék-ěny-ěd-ik) k. m. termékěnyěd-tem, ~tél, ~ětt. Termékenynyé lesz, illetőleg bizonyos növényeket és gyümölcsöket bővebben teremni kezd. A parlagi föld kellő mivelés által termékenyedik. | |
* | |
| (ter-ěm-ék-ěny-ít) áth. m. termékěnyít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, hogy valami termékenynyé legyen; termékenynyé, illetőleg gyümölcsözővé tesz, képesít. A vízjárta mocsáros vidéket lecsapolás által termékenyíteni. | |
* | |
| (ter-ěm-ék-ěny-ít-és) fn. tt. termékěnyítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valami termékenynyé tétetik. | |
* | |
| (ter-ěm-ék-ěny-ség) fn. tt. termékěnység-ět, harm. szr. ~e. A földnek növényeket bőven tenyésztő, vagy a növénynek gyümölcsöző, maghozó tulajdonsága. | |
* | |
| (ter-ěm-ék-ěny-űl) önh.; TERMÉKĚNYÜLÉS, fn. l. TERMÉKĚNYĚDIK; TERMÉKĚNYĚDÉS. | |
* | |
| (termék-ércz) ösz. fn. Bányaércz, mely nagyobbrészt fémrészeket kevés idegen vegyülékkel foglal magában. | |
* | |
| (ter-ěm-ék-etlen) mn. tt. terméketlen-t, tb. ~ěk. Amiben a növények igen gyéren vagy alig tenyésznek vagy ami gyümölcsöt, magot, sarjakat nem terem. Terméketlen sivó homok. Terméketlen vén fa. Átv. kevés szellemi művet hozó. Terméketlen ész. Terméketlen erő. | |
* | |
| (ter-ěm-ék-etlen-ség) fn. tt. terméketlenség-ět, harm. szr. ~e. A termő erőnek hiányára mutató állapot vagy tulajdonság; gyümölcstelenség, magzattalanság. | |
* | |
| (ter-ěm-ék-etlen-űl) ih. Terméketlen, sarjadéktalan, gyümölcstelen állapotban. Terméketlenül heverő parlagföld. | |
* | |
| (termék-higany) ösz. fn. A természetben tiszta állapotban talált higany. | |
* | |
| (termék-kén v. ~kén-kő) ösz. fn. A természetben vagyis vájáskor tiszta, vegyületlen állapotban talált kén. | |
* | |
| (terme-kocsányka) ösz. fn. A növénytanban Gönczy Pál szerint a vaczokról növő nyelecske, melyre a terme (anya) van felnőve (gynophorum), mint a mécsvirágban. | |
* | |
| (termék-réz) ösz. fn. Bányákban talált réz, idegen érczrészek vegyüléke nélkül. | |
* | |
| (termék-szállitmány) l. TERMÉNYSZÁLLITMÁNY. | |
* | |
| (termék-tár) l. TERMÉNYTÁR. | |
* | |
| (ter-ěm-el) áth. m. termelt. Új alkatásu ige, melyet némelyek a latin producit, s német erzeugen nemzetgazdasági értelmében kezdettek használni. Azonban ,terem' igétől származván nem jelenthet mást mint a termést eszközölni, előmozdítani, azaz más szóval: termeszteni; lásd: TERMESZT. Azon szók egyike, melyre oly jelentést erőszakoltak az irók, mint amelylyel az a magyar nyelv természeténél fogva nem bír, pl. aranytermeles, sótermelés, vajtermelés; még megérjük, hogy csizmatermelést, nadrágtermelést is ránk tukmálnak. ,Termel' kétségen kivül a ,terem' szótól származik; tehát nem tehet mást, mint a termést eszközli, elősegéli. ,Terem' tulajdon jelentésében növényi vagy állati oly életre vonatkozik, mely természeti erejénél fogva vagy ennél fogva is létesül. Arany, vas, só is terem ugyan, de a mi munkásságunk magához a terméshez nem járul, hanem ha már termett, csak kivájja, kibányászsza azokat. A magyar ember csak növényeket termeszt vagy termel, már az állatokat tenyészti; az erdőt növeszti, növeli; az érczeket vájja; az iparmiveket készíti stb. Az általános ,productio' szó magyarosítására a Kereskedelmi Szótár a ,jövesztés' szót használja. | |
* | |
| (ter-ěm-el-ék) fn. tt. termelék-ět, harm. szr. ~e. Oly szülemény általános kifejezésére alkalmaztatik, melyet a termelés hozott létre. | |
* | |
| (ter-ěm-el-és) fn. tt. termelés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Munkásság, midőn valamit termelünk. V. ö. TERMEL. | |
* | |
| (ter-ěm-el-ő) fn. tt. termelőt. Általában aki földmivelési tárgyat hoz létre. V. ö. TERMEL. | |
* | |
| (ter-ěm-énk) mn. tt. terménket. 1) Lásd: TERMÉKENY. 2) Ásványokról, nevezetesen érczekről szólva am. termék, azaz vegyületlen, tiszta. - Képeztetésre hasonlók hozzá: félénk, falánk, nyulánk, azaz félékeny, falékony, nyulékony, és igy egyik jelentése terménk am. termékeny. | |
* | |
| (ter-ěm-ény) fn. tt. termény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szoros ért. akár a mívelt, akár a vadon termett növények gyümölcsei, magvai vagy hasonló nemű sarjai, kinövési stb. különösen, midőn kereskedési áruczikkekké válnak, milyenek: gabona, gubacs, gyapot, kender, dohány stb. Hazai, külföldről hozott termények. Ide számithatók némely állati testek sarjadékai, mint: gyapju, szőr, toll. Máskép: termék, csakhogy ezt átv. értelemben is használjuk, ellenben ,termény' szót nem; nem mondjuk pl. ezt: elme terményei. Különbözik némileg termesztmény: l. ezt. | |
* | |
| (tér-mennyiség) l. TÉRNAGYSÁG. | |
* | |
| (termény-szállitmány) ösz. fn. Terményekből álló szállitmány. V. ö. SZÁLLITMÁNY. | |
* | |
| (termény-tár) ösz. fn. Tár vagy rakhely, melyben az eladó terményeket lerakják. | |
* | |
| (termény-tárlat) ösz. fn. Nyilvános kiállitási helyek vagy helyiségek egy vagy többféle termények megnézése végett. | |
* | |
| (tér-mérés) ösz. fn. A tér fölületének, illetőleg hosszának és szélének bizonyos mérőeszköz általi meghatározása. | |
* | |
| (tér-mérték) ösz. fn. Mérőeszköz vagy határozott nagyságu tér, mely által valamely térség fölületét meghatározzuk, milyenek négyszögü láb, négyszögü öl, négyszögü mérföld; különböztetésül másnemű, pl. sulyt, terimét, magasságot meghatározó mértéktől. | |
* | |
| (ter-ěm-és) fn. tt. termés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) A növénynek magról, tőről, gyökérről fakadó létrejövése, sarjadzása, növése, tenyészése. A növények termését mesterségesen előmozdítani. 2) Az átható igétől származva am. a létrejövés, növés eszközlése. A föld termését mivelés által előmozdítani. 3) Állatokra vonatkozva, születés, származás. Valakinek termését szidni, káromolni. 4) Maga a termés által létrejött növény, sarjadék. Idei, tavali termés. Bő, szűk termés. Nyugodt földnek jobb a termése. (Km.). 5) A növények gyümölcsei, tenyészésök vég eredményei. A gyümölcskertet, szőlőtáblát termésével együtt megvenni. Reménylett termését előre eladta. Érczekről is mondják: bányatermés. 6) Öszvetételeknél az előrészben különösen érczekre vonatkozva am. a természetben vagy vájáskor tiszta, vegyületlen állapotban talált pl. termésarany, termésréz, terméskénkő stb. am. eredeti, tiszta, vegyületlen, mesterkéletlen növésü valami. Továbbá terméság, mely termőbimbókat hoz (latinul: termes); termésbimbó, melyből virág fakad, s illetőleg gyümölcs terem. | |
* | |
| (termés-adó) l. TERMÉKADÓ. | |
* | |
| (termés-ág) ösz. fn. Ág, mely virágos bimbókat hoz, illetőleg gyümölcsöt terem. | |
* | |
| l. TERMÉKARANY. | |
* | |
| (termés-bibe) ösz. fn. A virág terméje v. nősténye hegyén ikrás szőrök vagy babugokból álló ragacsos rész, mely a reá hulló virágport felfogja, s azokat termékenyitő szütyőkké fejleszti. Növénytani munkákban a bibe szót önmagában is használják. (Stigma). | |
* | |
| (termés-kő) ösz. fn. Valódi eredeti kő, különböztetésül a kőhöz némileg hasonló, s agyagból égetett téglától. Terméskőből épített ház. V. ö. KŐ. | |
* | |
| fn. tt. termesz-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Faevő, farágó, szúféreg. Ha eredetét a magyarból szabad nyomozni, talán ter gyökét a tör igével lehetne rokonítani, mintha volna těrmesz, törmesz, mennyiben a fát porrá tördeli, törmelékké rágcsálja. Egyébiránt egyeztethető vele gyökben és jelentésben is a latin teredo, illetőleg görög terhdwn; ez utóbbit a nyelvészek teirw (reiben, zerreiben, mürbe machen stb.) szótól származtatják. | |
* | |
| (ter-ěm-ész) fn. tt. termész-t, tb. ~ěk. Jelentene oly személyt, ki különféle növények, vetemények, gyümölcsök termesztésével foglalkodik, milyek általán a mezei gazdák, szőlőmivesek, kertészek, erdőszök; azonban így elvontan nem divatos. V. ö. TERMÉSZIK; TERMÉSZET. | |
* | |
| (ter-ěm-ész-et) fn. tt. természet-ět, harm. szr. ~e. 1) Eredeti érteményben jelenti az érzékek által közvetlenül észrevett földi testek mindenségét, melyek földünk örök és szükségképeni törvényeinél fogva teremnek, s melyeket a tudományos nyelv három osztályra, ú. m. az állatok, növények és ásványok országára különített el; és ez a külső természet. Latinul: natura (naturata) a nascor igétől, mint a természet a terem v. teremik igétől. Életszerves és életszervetlen természet. Vizsgálni, tanulmányozni a természetet. Természet leirása. A képzőmüvészek utánozzák a természetet, midőn egyes tárgyait rajzban, festvényben stb. ábrázolják. 2) Szélesb ért. a földön kivül is létező, akár látható, akár szemeink elől elrejtett lények öszvege, mint a mindenható Isten teremtményei. Természet mindensége. Mindenes természet. A természetből ráismerni a teremtőre. 3) Az öszves természetben foglalt lények azon eredeti belereje, melynél fogva fejlődnek, változnak, új és új alakot öltenek, fajaikat szaporítják, egymásra hatnak stb. Innen jelenti az állati, különösen emberi nemzőmagot is. Természet menete, folyása. A természet változatlan törvények szerint működik. A természetben nincs ugrás. Természet szerint vagy ellene cselekedni. A természet megboszulja magát. A természet adóját lefizetni, azaz meghalni, s mintegy visszaadni neki, amit származásunk, s életünk által kaptunk tőle. A természet hajlamát, ösztönét követni, vágyait teljesíteni, szavára hallgatni. A természet mostohán bánt vele. 4) Különösen a lények azon tulajdonságai, változatai, melyek az imént érintett belerőből folynak. A testek természetét kutatni, vizsgálni. Ez a dolog természetével megegyezik, ellenkezik. A viz természeténél fogva folyékony, a jég hideg, a tűz éget, a kő kemény. Az ember kettős természete úgy hozza magával, hogy mind testét mind lelkét egyformán ápolja és mivelje. A természet különféle. Az emberi lélekre és kedélyre vonatkozva: erős, kemény, gyönge, lágy, szelíd, vad, nyájas, bátor, félénk, haragos, indulatos, heves, lassu, jó, rosz természet. Hasonlatilag véve mondjuk az emberről, hogy kutya-, macska-, ló-, szamár-, disznó-, rókatermészete van stb., azaz, némi testi, vagy erkölcsi tulajdonságokra nézve a mondott állatokhoz hasonló. Természete nem szenvedi. Nagy benne a természet, makacs, akaratos. Természet csúfja. 5) Néha úgy fordul elé, mint a mesterség, mesterkélés, emberi mű ellentéte. Természeténél fogva eszes, okos, elmés, anélkül, hogy tanították, iskoláztatták volna. Ezen ember csupa természet, semmi tettetés, erőtetés nincs benne. 6) Átv. ért. erkölcsi vagy szellemi lényeknek is mintegy velök született tulajdonságai; továbbá az emberi észnek elvont gondolatai, vagy belső szükségesség és érzet alapján teremtett művei stb. Isteni, angyali természet. A természet világánál belátott igazságok. A nyelv természetével egyező vagy ellenkező beszédmód, ragozás. - Eredetére nézve l. TERMÉSZIK. | |
* | |
| (természet-adomány) ösz. fn. A természet utján közvetlenül nyert jeles tulajdonság, pl. az egészséges emberi test, kitünő ész, szívjóság stb. | |
* | |
| (természet-beli) ösz. mn. A természetből való. | |
* | |
| (természet-buvár) ösz. fn. Személy, ki a természetben eléforduló eseményeket, változatokat, tüneményeket fürkészi, kutatja, s azok törvényeit és származását kitanulni törekszik, s ha ezt némi sikerrel teszi és végrehajtja, természettudós a neve. | |
* | |
| (természet-elleni) ösz. mn. Ami a természet törvényeibe, s annak rendes működési folyamába ütközik; ami a természet erejét, hatását mintegy elrontani, megsemmíteni törekszik. Természetelleni növelés, erkölcsök, életmód, állapot. V. ö. TERMÉSZET. | |
* | |
| (természet-ellenileg) ösz. ih. A természet rendébe, törvényeibe, működési módjába ütközve, természet ellen. | |
* | |
| (ter-ěm-ész-et-ěs) mn. tt. természetěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Ami valami dolognak eredeti szerkezetén, mivoltán alapszik, azzal megegyezik. Az éhség, szomjuság természetes vágyaink. Mi természetesebb, mint erős munkában elfáradni? Természetes működései az emberi testnek. A szeretet saját gyermekei irányában az anyának természetes tulajdonsága. Természetes halál, mely a természet törvényei szerint egykor szükségkép bekövetkezik. Ennek természetes oka van. 2) Néha használjuk bizonyító, erősítő kifejezésül. Természetes, hogy te is meghalsz. Az természetes, úgy van, úgy kell lennie. 3) Ami bizonyos dologgal egyszerre támad, együtt létezik. A szülék, gyermekek és testvérek egymással természetes öszveköttetésben vannak. A füst természetes jele a gyuladásnak, égésnek. 4) A mesterkéltnek, erőtetettnek ellentétese. Természetes ember, tettetés nélküli, nyilt, őszinte, a müveltség máza által eredetiségéből ki nem vetkőzött; különösen, gyermeteg. Természetes beszéd, nyilatkozat. Természetes arczszin, nem festett. Természetes haj, nem paróka. Természetes bor, nem kotyvasztott. Természetes mozgás, járás. 5) Túl a Dunán, nevezetesen Göcsejben, am. indulatos, akaratos. - V. ö. TERMÉSZETI. | |
* | |
| (ter-ěm-ész-et-ěs-en) ih. 1) A dolognak természetéből, szervezetéből folyva, következve, a természet törvényei szerint; úgy mint a természeti ösztön, hajlam hozza magával. Természetesen élni, halni. 2) Bizonyitó, erősítő jelentésü. Természetesen! azaz nem különben, úgy, tudnivaló, hogy... 3) Nem mesterkélve, nem tettetve; őszintén, erőtetés nélkül. Természetesen beszélni, viselni magát. Természetesen lépni. | |
* | |
| (ter-ěm-ész-et-ěs-ség) fn. tt. természetěsség-ět, harm. szr. ~e. Állapot vagy tulajdonság, melynél fogva valamit természetesnek mondunk; tartunk. V. ö. TERMÉSZETES. | |
* | |
| (természet-fölötti) ösz. mn. A természet határait túlhaladó; mit a természet rendes törvényeiből megfogni, értelmezni nem lehet. Természetfölötti erő, hatalom. Különbözik tőle a természetelleni és természetlen. Mondjuk továbbá oly ismeretekről, melyeket nem érzékek, hanem az észnek elvonó tehetsége által szerzünk. Ide tartoznak keresztény értelemben azon igazságok, melyeket a korlátolt emberi ész meg nem fog, hanem azokról azt hiszi, hogy isteni közvetlen nyilatkozatból tudja. Természetfölötti hitigazságok. | |
* | |
| (természet-gyüjtemény) ösz. fn. A természet országaiból öszveszedett testek gyüjteménye, pl. állat-, növény-, ásványgyüjtemény. | |
* | |
| (természet-história) ösz. fn. Az úgy nevezett természet országaihoz tartozó lények, ú. m. állatok, növények, ásványok stb. leirása, alakjaik s egyéb tulajdonságaik szerint; helyesebben: természetrajz. | |
* | |
| (természet-históriai) ösz. mn. Természethistóriát illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Természethistóriai isméretek, értekezések. | |
* | |
| (természet-híven) ösz. ih. A természettel nagyságban vagy életmódban egyezőleg. V. ö. TERMÉSZETHŰ. | |
* | |
| (természet-hivő) ösz. mn. és fn. Aki a természeti vallást követi, s az isteni nyilatkozásban nem hiszen. | |
* | |
| (természet-hű) ösz. mn. A természettel nagyságban egyező; a természet törvényeit követő. Természethű kép. Természethű életmód. Az utóbbi érteményben másképen: természetszerü. | |
* | |
| (ter-ěm-ész-et-i) mn. tt. természeti-t, tb. ~ek. 1) Bizonyos viszonynál fogva a természethez tartozó, arra vonatkozó, azt illető. Természeti események, tünemények, változások. Ennél fogva különbözik tőle a természetes, mely valaminek szoros belső viszonyát, öszveköttetését jelenti a természettel, vagyis ami valamivel szükségkép létezik, vagy belőle foly; honnét természetes esemény, tüneményváltozás, mely a természet törvényeiből szükségkép származik vagy azokkal egyezik. 2) Ismeretekre és erkölcsi tárgyakra vonatkozólag, amit a velünk született ész törvényeiből vagy lelkünk bel sugalmából tudunk, ami nem külsőleg viszonylik velünk. Természeti jog, törvény, erkölcstan. Természeti vallás, mely értelemben különbözik tőle a természetfölötti, az Isten nyilatkoztatta vagy alapította (positiv) vallás stb. V. ö. TERMÉSZETES. | |
* | |
| (ter-ěm-ész-et-i-leg) ih. Természeti módon; úgy, mint a dolog természete hozza magával; nem mesterkélve. | |
* | |
| (ter-ěm-ész-et-i-ség) fn. tt. természetiség-ět, harm. szr. ~e. Természeti tulajdonsága vagy állapota valaminek. Az emberi ösztön természetisége. Az atyai szeretetnek temészetisége. Különösen tettetés nélküliség, szendeség, gyermetegség, mesterkéletlenség. A ferde müveltség, mesterkélt társadalmi szabályok kivetkőztetik az embert természetiségéből. | |
* | |
| (természet-isme) ösz. fn. Ismeret, melyet valaki kutatás, vizsgálódás által a természet országaihoz tartozó tárgyakról szerzett. | |
* | |
| lásd: TERMÉSZETISME. | |
* | |
| (természet-ismerő) ösz. fn. Személy, ki természetismerettel bir. V. ö. TERMÉSZETISME. | |
* | |
| (természet-jog) ösz. fn. Egyedül az eszményi ember természetéből, tekintet nélkül a fennálló társadalmi életre, az észből, az ész kivánalmai szerént kifejtett jog, melyet észjog-nak is hívnak, s melyhez mint eszményhez a tevőleges jog lehetőleg közeledni törekszik. | |
* | |
| (természet-jogi) ösz. mn. Természetjogra vonatkozó, természetjogból merített. Természetjogi igazságok, tételek, állitmányok. | |
* | |
| (természet-le-irás) ösz. fn. A természeti testeknek, t. i. a természet országához tartozó lényeknek alakjaik s egyéb tulajdonságaik szerénti ismertetése; másképen: természetrajz. | |
* | |
| (ter-ěm-ész-e-tlen) mn. tt. természetlen-t, tb. ~ěk. A természetnek szokott rendét, törvényeit nem követő, vagy azokkal ellenkező; továbbá a dolognak természetéhez nem illő, nem alkalmazott; erőtetett. Természetlen állás, állapot. Természetlen dolog, midőn az anya gyülöli, vagy épen megöli gyermekét. Ellentétül V. ö. TERMÉSZETES. Határzóként am. természetlenül. | |
* | |
| (ter-ěm-ész-etlen-ség) fn. tt. természetlenség-ět, harm, szr. ~e. Természetlen állapota vagy tulajdonsága valaminek. V. ö. TERMÉSZETLEN. | |
* | |
| (ter-ěm-ész-et-len-ül) ih. A természetnek rendes törvényeit nem követve, vagy azokkal ellenkezve. | |
* | |
| (természet-ország) ösz. fn. A földi testek mindensége, a természettudósok által három osztályra különítve, melyeket országnak neveznek, vagyis az állatok, növények és ásványok országa. | |
* | |
| (természet-rajz) l. TERMÉSZETHISTÓRIA. | |
* | |
| (természet-szerénti) ösz. mn. A természettel, a természet törvényeivel egyező; természetes. Természetszerénti életmód. | |
* | |
| (természet-szerű) ösz. mn. A természettel egyező; a természeti lények tulajdonságaival biró; természetes. | |
* | |
| (természet-szerűleg) ösz. ih. A természettel egyezőleg; természetesen. | |
* | |
| (természet-tan) ösz. fn. 1) Tan, mely a természetben eléforduló eseményeket és változatokat, továbbá azok okait és törvényeit tárgyazza, s mely tudományos rendszerbe foglalva természettudománynak mondatik. Súlyos, súlytalan testek természettana. 2) Könyv, melyben ezen isméretek adatnak elé. | |
* | |
| (természettani) ösz. mn. Természettant illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Természettani munkák, kisérletek. | |
* | |
| (természettár) ösz. fn. l. TERMÉSZETGYÜJTEMÉNY. | |
* | |
| (természet-tudomány) ösz. fn. Természettani isméretek, tudományos rendszerbe foglalva. | |
* | |
| (természet-tudományi) ösz. mn. Természettudományt illető, arra vonatkozó. | |
* | |
| (természet-tudós) ösz. fn. Tudós, ki a természet országába tartozó tárgyakról alapos, rendszeres ismeretekkel bir. | |
* | |
| (természet-vizsgáló) ösz. fn. Tudós, ki a természetben eléforduló eseményeket és változásokat vizsgálja, kutatja, s azok törvényeit és származását megfejteni, fölvilágosítani törekszik; másképen: természetbuvár. | |
* | |
| (ter-ěm-ész-ik) Elavult közép ige, melyből a köz ismeretű természet, és származékai eredtek, valamint a még élő enyészik, tenyészik igékből lett enyészet, tenyészet. (Hasonlóan létezett hajdan merészik a mer igegyöktől: "És senki nem merészik vala ellenek állani." Bécsi cod. Hester IX. fej.).
Ész képzőjénél fogva az alapfogalomnak vagyis termő állapotnak és erőnek bizonyos gyakorlatát, folytonosságát s az ik némi szenvedést vagy kényszerüséget fejezvén ki, az egész azt jelentené: belső kényszerüség vagy szükségességnél fogva termő állapotban létezik. | |
* | |
| (ter-ěm-esz-t) áth. m. termeszt-ětt, par. termeszsz, htn. ~ni v. ~eni. Munka, szorgalom által eszközli, hogy bizonyos növények teremjenek, sarjakat hajtsanak, gyümölcsözzenek stb. Két tényező kivántatik hozzá: elsőben, hogy magában a földben is meglegyen a termő erő; másodszor, hogy az eléállitáshoz emberi munkásság is járuljon. Gabonát, dohányt, kendert, lent, zöldséget, takarmányt termeszteni. Burgonyát, répát, repczét termeszteni. Napi szükségekre, kereskedésre való növényeket termeszteni.
Törzse terem ige, de amelynél ezen származék szükebb érteményü, minthogy kizárólag csak növényekre vonatkozik. Alakra az eszt, aszt képzőjü igék osztályába tartozik, azon különbséggel, hogy megfelelő ed, ad önható alakja (termed) nincsen, mint a dermeszt, förmeszt, mereszt stb. igékkel viszonyló dermed, förmed, mered; t. i. önhatólag már az egyszerü terem szót használják vagy tájdivatosan különösebben a székelyeknél divatos termik közép igét. Így a mulaszt, omlaszt, ömleszt, kopaszt átható igékkel is a mulik, omlik, ömlik, kopik állnak viszonyban. Egyébiránt V. ö. TERĚMT; TENYÉSZT; TERMEL. | |
* | |
| (ter-ěm-esz-t-és) fn. tt. termesztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gazdászati, illetőleg kertészeti iparra vonatkozó cselekvés, mely által bizonyos növényeket, gyümölcsöket termesztünk. Gabona-, repcze-, len-, kender-, répa-, hajmatermesztés. Olaj-, bor-, gyümölcstermesztés. V. ö. TERMESZT. | |
* | |
| (ter-ěm-esz-t-mény) fn. tt. termesztmény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Mindenféle növény, s azok sarjai, gyümölcsei stb. melyeket iparilag sarjasztanak, növesztenek, pl. gabona, burgonya, len, dohány, szőlő stb. Szabatosan véve különbözik tőle a széles érteményü termény, mely utóbbi nem csak emberi munkásság által növesztetett, hanem a nélkül is vadon termő növényeket, sarjakat, gyümölcsöket jelent, milyenek: gubacs, toll, tapló stb. Jobb hangzással: termesztvény. | |
* | |
| (ter-ěm-esz-t-ő) mn. és fn. tt. termesztőt. Aki munka, szorgalom által emberi és állati táplálásra szolgáló és más a társadalomban hasznos, szükségre és kényelemre fordíttatni szokott növényeket termeszt. Dohánytermesztő kertészek, gányók. Átv. ért. gabonatermesztő ország, bortermesztő vidék. Mint főnév jelent földmivest, szőlőmivest, kertészt. A termesztőktől nyerekedésre bevásárolni a gabonát, zöldséget. Hol kevés a termesztő, és sok a fogyasztó, ott a termények ára nagy. | |
* | |
| (ter-ěm-esz-t-vény) fn. tt. termesztvény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. TERMESZTMÉNY. | |
* | |
| (ter-ěm-et) fn. tt. termet-ět, harm. szr. ~e. Szófejtésileg, a képzési hasonlat szerint véve annyit tenne, mint a termés által kifejlett testnek alkata, külseje, formája; de szokott szoros értelemben a köz életben főleg az emberi test alakjára vonatkozik. Alacson, magas, sugár, zömök termet. Karcsu, nyulánk, vastag termet. Szép, helyes, deli, rút, idomtalan termet. Deli, jeles, ép termete. (Faludi).
"Kertünk alatt szánt egy eke, Egy szép legény áll mellette, Úgy megtetszett a termete, Halál választ el mellőle." (Népd.). A növénytanban az egész növény külseje. (Habitus). | |
* | |
| (ter-ěm-et-ěs) mn. tt. termetes-t v. ~et, tb. ~ek. Derék, magas, szálas testalkatu. Termetes legény, leány, katona. Itt az alapszó fokozatos érteményü, mint a csontos, vállas, tenyeres, talpas, markos, izmos, czombos, faros szókban. | |
* | |
| (ter-ěm-ětt) mn. tt. termětt-ět. 1) Mondjuk életszerves, különösen növényi, de néha életszervetlen testekről is, mennyiben azt állítjuk rólok, hogy teremnek. Alföldön termett búza. Kertben termett vetemények, gyümölcsök. 2) Emberi testalkatra vontkozólag am. bizonyos testi alakkal biró. Szépen termett legény, szép növésü. 3) Átv. bizonyos czélra alkalmasnak fejlődött, vagy képességgel bir valamire. Nagyra termett ifju. Világra termett ember. Lóra termett legény. Katonának, papnak, ügyvédnek, szinésznek termett fiú. V. ö. TERĚM, (1) | |
* | |
| (ter-ěm-ětt-ség) fn. tt. terměttség-ět, harm. szr. ~e. 1) Termés által létrehozott bőség, sokaság. 2) Ügyesség, képesség, melyet valaki mintegy természeténél fogva bir. Nagyra termettség. | |
* | |
| (tér-mező) ösz. fn. Nyílt egyenes sik, tág mező, térség, lapály. Szabó D. szerént máskép: orgovány föld. | |
* | |
| (ter-ěm-ik) k. m. term-ětt. A székelyeknél am. az önh. ,terem'; l. TERĚM, 1). | |
* | |
| (ter-ěm-ő) mn. tt. termőt. 1) Önhatólag véve ami magból, tőről stb. nő, sarjadzik, azaz növő, sarjadzó, tenyésző. Mezőn, kertekben termő virágok. Vadan termő növények. Buján termő füzesek, burjánok. 2) Áthatólag, amiben valami terem, növekedik, sarjadzik. Gabonatermő föld. Szőlőtermő hegyek. V. ö. TERĚM, ige. | |
* | |
| (termő-ág) ösz. fn. Ág vagy sarj, melyen termő, azaz virágzó, s gyümölcsöző bimbók fakadnak. | |
* | |
| (termő-bimbó) ösz. fn. Virágot illetőleg gyümölcsöt hozó bimbó bizonyos növényeken, pl. fákon. | |
* | |
| (termő-fa) ösz. fn. Fa, mely gyümölcsöt terem, vagyis szoros ért. vett gyümölcsfa, mert széles ért. minden fa a maga nemében termőnek mondható, mig ki nem szárad. | |
* | |
| (termő-parány) ösz. fn. Rendkivül piczi állatkák az úgy nevezett ázalagok neméből, melyek tisztátalan vizben milliomonként hemzsegnek, s nagyító csövön nézve mozgó parányokhoz, pontokhoz hasonlók. (Monas). | |
* | |
| (termő-réteg) ösz. fn. A földnek felső, mivelés alatt levő vagy mivelhető része. | |
* | |
| (termő-rügy) l. TERMŐBIMBÓ. | |
* | |
| (ter-ěm-ő-s-ít) áth. m. termősített, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valamely földet vagyis földrészt mivelés által termővé tesz; némelyek szerént másképen: telekesít. | |
* | |
| (ter-ěm-ő-s-ít-és) fn. tt. termősítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Termővé tétel. V. ö. TERMŐSÍT. | |
* | |
| (ter-ěm-ő-z-tet) l. TERMŐSÍT. | |
* | |
| (tér-nagyság) ösz. fn. A tér fölületének széle, hossza együtt véve. Négyszögölnyi, négyszögmérföldnyi térnagyság. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Ternekág-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. Ternová-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (ter-eny-e) fn. tt. ternyét. Diószegi-Fazekasnál növénynem neve, a négyfőbbhímesek seregéből és táskások rendéből; némely hímszálain belülről kis fogacska látszik; táskája vagy csorba, vagy ép végü, szirmai némely fajokban két fogúk. (Alyssum). Ennek egyik faja népies néven a ternyefű; l. ezt. A ternyének legtöbb faja sátorozó, azaz szétterjedt virágfüzérü, t. i. habár a virágzat kocsányai különböző magasságból indulnak, végre mégis egyenlő magasságra érvén egy sikban terülnek ki. Különösen ilyen minőségü a ternyefű is; tehát ez valószinüleg e tulajdonságtól vette nevét; s a ,ternye' magában a növénytanban nemi névvé lett, mint több más növény nevével is történt. | |
* | |
| faluk Sáros és Zólyom m.; helyr. Ternyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (ternye-fű) ösz. fn. Népnyelven am. fejér ternye, melynek virágai a szár- és ághegyeken sátorozók azután fürtösekké lesznek. (Alysum incanum). | |
* | |
| (ter-eny-ő) fn. tt. ternyőt. 1) Lásd: TERNYŐTISZAFA. 2) A székelyeknél am. száraz, törpe növésü. | |
* | |
| (ternyő-fa) lásd: TERNYŐTISZAFA. | |
* | |
| (ternyő-tisza-fa) ösz. fn. A tiszafák egyik faja, melynek levelei szálasak, laposak, két oldaliak, s himvirágának vaczka gömbölyű. (Taxus baccata). Köznépiesen: ternyőfa, tiszafa. | |
* | |
| tájdivatosan és régiesen am. terem; l. TERÉM, (1). | |
* | |
| régiesen és tájdivatosan am. teremt; l. ezt. | |
* | |
| (tér-öng-et); TÉRÖNGETÉS, (tér-öng-et-és) székely szók; am. téreget; téregetés, szokottabban: terelget; terelgetés; l. ezeket. | |
* | |
| (tér-őr-nagy) ösz. fn. Térparancsnok, őrnagyi ranggal. | |
* | |
| (tér-őr-parancsnok) l. TÉRPARANCSNOK. | |
* | |
| (tér-őr-parancsnokság) l. TÉRPARANCSNOKSÁG. | |
* | |
| (tér-parancsnok) ösz. fn. Valamely erődített helyen s nagyobb katonai állomáson az őrségre és ennek felosztására ügyelő tiszt. Nem szabatos kifejezés. Helyesebb: helyőrségi parancsnok, helyőrparancsnok. | |
* | |
| (tér-parancsnokság) ösz. fn. Térparancsnoksági v. helyőrparancsnoksági hivatal; helyőrparancsnoksági személyzet. | |
* | |
| (ter-ep-ed) önh. m. terpedt. Széles ért. mondjuk rugalmas vagy tágulékony részü testről, midőn szétterjed, eltertyed, két vagy többfelé nyúlik, szétnyílik. Tesped a széthúzott száj. Terped a kifeszített sátor, esernyő. Szorosb ért. terpednek a lábak, kezek, midőn két ellenkező irányban kinyulnak. Az uszó béka lábai elterpednek. Terped az ember, midőn szétveti lábait. Gyökre és alapfogalomra nézve egyeznek vele a terebes, terebély, terepes, terepély, terjed, tertyed és származékaik. V. ö. TÉR, fn. Molnár A. szerint latinul: desidet, azaz lefelé száll, mennyiben terpedés által az illető állatnak vagy testnek dereka alább esik, továbbá: torpet, azaz tesped, minthogy ami tesped, az rendesen szétmegyen, megtágúl, rugalmasságát veszti, pl. peshedt alma, tök. | |
* | |
| (ter-ep-ed-és) fn. tt. terpedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A test alakjának változása, midőn bizonyos részei szétnyúlnak, terpednek. V. ö. TERPED. | |
* | |
| (ter-ep-ed-ék-ěny) mn. tt. terpedékeny-t v. ~et, tb. ~ek. Ami természeténél fogva könnyen terped, terpedésre hajlandó vagy alkalmas. Terpedékeny lábak. | |
* | |
| l. TERPETIN. | |
* | |
| l. TÖRPÉNY. | |
* | |
| falu Heves m.; helyr. Terpes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Terpest-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (ter-ep-esz-kěd-és) fn. tt. terpeszkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az állati lábak mozgása, midőn egymástól távolodó irányban szétnyúlnak, s mintegy nagyobb tért képeznek magok között. Terpeszkedésben megszakadni. | |
* | |
| (ter-ep-esz-kěd-ik) k. m. terpeszkěd-tem, ~tél, ~ětt. Lábait egymástól szétvetve áll vagy nyujtózkodik, pl. hogy erősebben álljon, hogy birkozó társa földhöz ne vághassa stb. | |
* | |
| (ter-ep-esz-t) áth. m. terpeszt-ětt, par. terpeszsz, htn. ~ni v. ~eni. Terepessé, terpedővé tesz valamit, széthúz, szétfeszít, tertyeszt; különösen lábait szétveti. Száját elterpeszteni. Lábait kiterpeszteni. | |
* | |
| (ter-ep-esz-t-és) fn. tt. terpesztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit terpesztünk. V. ö. TERPESZT. | |
* | |
| fn. tt. terpetin-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Mézgaféle folyadék, melyet több nemű tűlevelű fákból bemetszés által vonnak ki; vagy néha a kéreg fölrepedése által önmagától folyik ki. 1) Pisztáczterpetin, főleg a Cyprus és Chio szigeteken tenyésző pisztáczból a legjobb fajta; 2) Velenczei terpetin, a veresfenyü mézgájából finom fajta ez is; az úgy nevezett canadai balzsammal együtt. 3) Közönséges terpetin, folyó gyanta több nemü fenyüből, ilyenek különösen a straszburgi (fejér fenyőből), bordeauxi, bostoni terpetinek. Eléfordúl ezen szó (terebinthina terebinJoV, terminJoV) különösen a latinban és görögben s ezek után a többi európai nyelvekben is. De szintén eléfordúl az a keleten, névszerént a persa nyelvben termentín alakban. | |
* | |
| (terpetin-esztragorr) l. TERPETINSZTRAGOR. | |
* | |
| (terpetin-fa) l. TERPETINPISZTÁCZ. | |
* | |
| (terpetin-gólya-orr) l. TERPETINISZTRAGOR. | |
* | |
| (terpetin-isztrag-orr) ösz. fn. Diószegi-Fazekas szerént növényfaj az isztragorok neméből; ernyői kevés virágúk; levelei tenyeresek, s kétszerszárnyasan hasgattak, szegett szélűk, érdesek, csíkosak; virága veres csíkos. (Pelargonium v. geranium radula; némelyek szerént: geranium revolutum). | |
* | |
| (terpetin-olaj) ösz. fn. Olaj-féle sűrű folyadék, melyet közönséges terpetingyantából vonnak ki. Némileg különbözik: terpetinszesz. | |
* | |
| (terpetin-pisztácz) ösz. fn. A pisztáczok neméhez tartozó fa, mely különösebben Persiában, Arábiában, Syriában s Keletindiában tenyészik, s melynek mézgája igen erős illatu, és éles keserű izű. (Pistacia terebinthus). Némelyek szerént máskép: terpetinfa, pisztáczfa. | |
* | |
| (terpetin-szesz) ösz. fn. Szeszféle finomabb folyadék, melyet a terpetinből párolás által készítenek. A párolás után hátramaradt rész adja azon gyantát, melynek görög-latinul colophonium a neve. | |
* | |
| (tér-ség) fn. tt. térség-ět, harm. szr. ~e. Nagyobb helyet foglaló tér; sikság, lapány. Alföldi, tiszavidéki térség. Hull a zápor az alföldi térségen. (Népd.). Mennyiben az illető gyökszónak nagyságát vagy gyűsokaságát jelentik, hasonlók hozzá a síkság, hegység, völgység, rónaság, pusztaság, mezőség, posványság, tóság, erdőség, Bakonyság, Hanság, Nyirség stb. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. Tersztyán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (tér-tet) mivelt. m. tértet-tem, ~tél, ~ětt, par. tértess. Eszközli, hogy valaki v. valami bizonyos irányát változtatva más irány felé forduljon; szokottabban: terel vagy térit. | |
* | |
| Oly vevény (vételről szóló irat), midőn a levélfeladó nemcsak a postahivataltól kap vétbizonyitványt, hanem ezért az átvevőtől a postán érkezett bizonyitvány is a feladó kivánságára kiadatik. (Retour-Recepisse). | |
* | |
| (ter-ty-ed) önh. m. tertyedt. Alapértelemben egyezik a terjed igével, azon különbséggel, hogy amaz némi gúnyt foglal magában, s helytelen, idomtalan terjedést, szétnyulást fejez ki, pl. tertyedt száj, tertyedt szóejtés, mely a szavakat nyújtja. - A j némely vidékek ejtése szerint majd gy, majd ty hangra szokott változni, mint sarju sargyu, borju borgyu, kalapja kalaptya stb. | |
* | |
| (ter-ty-ed-t) mn. tt. tertyedt-ět, tb. ~ek. Idomtalanul szétterült, lapult, kinyúlt. Tertyedt talpu leány. Tertyedt orr. | |
* | |
| (tér-út) ösz. fn. Nyilt, tágas út, mely aránylag nagy tért foglal el. | |
* | |
| fn. tt. terüt. 1) Térhely, téres hely. 2) A székelyeknél am. tereh v. teher. Orbán Balás munkájában is többször eléjön. | |
* | |
| (ter-ül) önh. m. terűlt. 1) Helyiségre vonatkozólag am. fölülete bizonyos távolságban szétnyúlik. Falunk határa két mérföldnyire terűl. 2) Mondjuk testről, midőn tágul, szélesül, szétlapul, s ez által mintegy nagyobb tért képez vagy foglal el. Elterűl a sodrófával nyujtott tészta. Kiterűl a sátor, midőn kifeszítik. Szétterül az árvíz. 3) Leesve, ledőlve, lefekve bizonyos tért beföd. Leterül a tőből kivágott fa. Földre, jégre terült. Estében hanyatt terült. | |
* | |
| (tér-űl) önh. m. térűlt. Bizonyos iránytól másfelé fordúl, hajlik. Igaz útra térűl.
Félre térül. "Hogy az istenekhez térölj es irgalmasságot nyerj." (Sz. Krisztina élete. 29. l.). Térűl fordúl. (Pázmán Pr. 461.). Megtérült a borjú benne (km.), azaz megjuhászodott, lecsendesedett. (Szabó D.). Megtérül a kár, veszteség. | |
* | |
| (ter-űl-és) fn. tt. terűlés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valamely test terűl. | |
* | |
| (tér-űl-és) fn. tt térülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Fordulás, elhajlás. Megtérülése a kárnak. | |
* | |
| (ter-űl-et) fn. tt. területet, harm. szr. ~e. Bizonyos határok közé szorított térség, mennyiben valami különálló helyiséget, nevezetesen földbirtokot jelent. Ország, vármegye, város, falu területe. Száz négyszögmérföldnyi terület. | |
* | |
| (térül-férül) ikerített önh. A székelyeknél am. térül fordul. (Kriza J.). | |
* | |
| (ter-v) fn. tt. terv-et, harm. szr. ~e. Átv. értelmü szó, s jelent alapfogalmat vagy alaprajzot, mely valamely készülőben levő vagy végrehajtandó műnek, egésznek mintegy vázolatát terjeszti elé. Építendő templom, intézet terve. Bizonyos vállalathoz, képhez, beszédhez, költeményhez tervet készíteni. Tanterv, mely az eléadandó tanulmányok mennyiségét, s a tanítási rendszert terjeszti elé. Terv szerint végrehajtani valamit. Kivihető, kivihetetlen terv.
Több réginek hasonlatára, mint: kedv, nedv, redv, orv, örv, sérv, senyv, enyv stb. alkotott új szó. | |
* | |
| falu Torontál m.; helyr. Térvár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ter-v-el) áth. m. tervelt. l. TERVEZ. | |
* | |
| (ter-v-ez) áth. és önh. m. tervez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. 1) Tárgyesetes viszonynévvel am. valamely müvet tervben, azaz alaprajzban, vázolatban fogalmaz. Épületet tervezni. 2) Önhatólag, eszében holmi vállalatokat forgat, magában tanácskozik. Sokat tervez, és keveset végez. | |
* | |
| (ter-v-ez-és) fn. tt. tervezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit tervezünk. V. ö. TERVEZ. | |
* | |
| (ter-v-ez-et) fn. tt. tervezet-ět, harm. szr. ~e. Több részekből álló terv, mint egész. | |
* | |
| (ter-v-ez-get) gyakoritó áth. m. tervezget-tem, ~tél, ~ětt. Gyakran vagy folyvást tervez, terveket készít vagy készitget. | |
* | |
| (ter-v-ez-get-és) fn. tt. tervezgetés-t, tb. ~ěk. harm. szr. ~e. Tervek készitgetése. | |
* | |
| (tér-vidék) ösz. fn. Téres vidék. | |
* | |
| (tér-viszony) ösz. fn. Valamely térnek viszonya egy másikhoz vagy ugyanazon tér részeinek egymáshoz. | |
* | |
| (terv-koholó) ösz. fn. Némi gúnyos árnyéklattal olyan személy, ki felszólitatlanul terveket készíteni, s ajánlani szeret. | |
* | |
| (terv-nélküliség) ösz. fn. Állapot v. minőség, melyben bizonyos terv hiányzik. | |
* | |
| (terv-rajz) ösz. fn. Valamely épitendő tárgy, pl. ház, hajó egész teste és részeinek rajzokban, képekben elétüntetése. | |
* | |
| falu Hont m.; helyr. Tésá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tés-barát) ösz. fn. Jó barát, kit tegezni szoktunk. V. ö. TEGEZ, 2) v. TÉZ. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Tésén-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| faluk Szala m.; helyr. Teskánd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Téslá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Hont m.; helyr. Tesmág-ra, on, ~ról. | |
* | |
| l. TÉZSOLYA v. TÉZSLA. | |
* | |
| (tep-ěs-ed) önh. m. tespedt. Eredetileg, mint Erdélyben s különösen a székelyföldön mondják: tepsed, azaz (meglágyulva) szétnyulik (Kríza János); ugyanazon törzsü tepsi szóval. Innen áttétellel, s átv. ért. rugalmasságát vesztve mozdulatlanul romlik, poshad, peshed; tétlenül hever. Tesped az álló víz, a tunya ember teste. | |
* | |
| (tep-ěs-ed-és) fn. tt. tespedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Némely testek állapota, midőn rugalmasságukat tömörségöket vesztve széttertyednek, mint a tepsi. 2) Az életerőnek tunyaság miatti megromlása. V. ö. TESPED. | |
* | |
| (tes-ěp-ed-ěz) önh. m. tespeděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Folytonosan tesped, lottyad, peshed; tunyálkodva romlik. | |
* | |
| (tep-ěs-ed-ěz-és) fn. tt. tespedězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos tespedés. | |
* | |
| (tep-ěs-ed-ség) fn. tt. tespedségét. Tulajdonság, midőn valamely test bizonyos okoknál fogva tesped. V. ö. TESPED. | |
* | |
| (tep-ěs-ed-t) mn. tt. tespedt-et. Romlásban szétlapult, elterjedt, poshadt. | |
* | |
| (tep-ěs-ed-t-en) ih. Tespedt állapotban. | |
* | |
| (tep-ěs-ed-t-ség) Lásd: TESPEDSÉG. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Tessanócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. test-ět, harm. szr. ~e. 1) Széles ért. minden látható, vagy más kül érzékeink által tapasztalható, s bizonyos alakú anyag, mint a láthatatlan lélek és szellemi lények ellentéte. Szilárd, tömör, kemény, lágy, híg, sötét, átlátszó testek. A lég nem látható, de érezhető rugalmas test. Földi, égi testek. A nap világitó test. Sulyos, sulytalan testek. A testek terjedtsége, áthatlansága, likacsossága. 2) Szükebb ért. az ember, s más állatok szilárd és híg részei együtt véve, melyek mesterséges szervezetet képeznek, s a lélek működésének mintegy eszközei. Ép, egészséges, erős, izmos, helyes alkotásu test. Kövér, vastag, nehéz idomtalan test. Gyönge, beteges, vézna, szikár, sovány test. Halavány, holt test. Test, jóra rest. (Km.). Test kötése, a székelyeknél am. testalkat, test állása. Jó kötésü teste vagyon. (Mondják marháról is). A lélek szóval ikerülve jelenti az ember egész valóságát. Teste lelke megunta. Se testének, se lelkének nem kell. Csak a teste lelke, azaz nincs semmi egyebe; máskép: csak teste, lelke és a sodrófája. Testestül, lelkestül elkárhozni. Testét, lelkét elátkozta. 3) Különösen az állatnak szilárd szövetű, húsos, izmos részei, mint a nyirkos részektől és vértől különböző anyag. Testéből foly a vér, geny, rútság. Darabhúst hassítottak ki testéből. Innen keresztény hittani ért. Az ige testté lőn. Krisztus teste és vére, a kenyér és bor szine alatt, mint a catholicusok hitelve szerént az oltári szentség titka, vagy némely más hitfelekezetek tana szerént a kenyér és bor példázzák a Krisztus megtöretett testét és kiontott vérét. Jelen van itt test és vér, mely minden kincscsel fölér. (Egyh. ének). Krisztus testét magához venni. 4) Átv. bizonyos czélra egyesült személyekből álló, társadalmi egész. Hadtest, államtest, törvényhozó test. Az országnak teste a nép, feje annak a király. (Kisf. S.). Egyébiránt l. TESTÜLET.
Alakra nézve hasonló a nyest, rest, est, rost, nyüst, füst, üst, tiszt, liszt szókhoz. Ha azon alapfogalomból indulunk ki, hogy a test, mint a lélek ellentéte szemmel látható tárgyakat jelent: akkor gyökül tekinthetjük az elavult tet v. telik igét, melyből tető és tetszik származtak, s melynek eredeti jelentése: látszik, szembetünik. Csáti Demeter krónikájában olvassuk: "A Tetemben el feltetőnek", azaz Tétényben feltüntenek. A Müncheni cod. Máté XVII. fej. "Mi tetik te neked Simon?" quid tibi videtur? Luk. XI. fej. "A koporsók, kik nem telnek", monumenta, quae non apparent. Innen: tettetni magát am. bizonyos látszatot, alakot mutatni, álképet tüntetni elé; nekem úgy tetszik, azaz úgy látszik; tető am. valaminek legmagasabb, azaz leglátszatosabb fölületes; tetem, az elrohadt holttestnek látszó maradványai, csontjai; tetemes, szembetünőleg nagy, felötlő a maga nemében. Ezeknél fogva test vagy am. tetes, azaz látszatos, látszó, szembeötlő v. külső valami, melyben az utóbbi t és s helyet cserélve v. áttéve (minta p és s tesped = tepsed szóban) s az utóbbi e elhagyásával lett: tes-t; vagy pedig ily helycsere nélkül annyi volna mint tetszet, és szintén azt jelenti: látszatos valami, öszvehúzva tetszt, s változattal test, mint a met, metsz igéből lett mesgye, azaz metgye v. metszgye, vagyis metszett, hasított vonal két szomszéd telek vagy határ között. Sőt, mint tudjuk, maga tessék nem egyéb, mint átalakult tetszjék v. tetjék. A gyökelem mindenesetre te, melynek eredeti alapjelentése: tova, azaz terjedés. Innen hangban is megegyeznek a magyar test szóval a szanszkrit tatasz (= terjedt), tatisz, görögül tasiV, am. terjedés. V. ö. TA, TE, TEN v. TENY gyökök és TETSZIK közép ige. Ide jegyezzük még figyelmeztetésül Mátyás Flóriánnak e tárgybeli jegyzeteit is. Test = zend tasz (formálni, alkotni); ebből lesz mult részesülő: taçta (alakított). Hasonúl (hasonló) még hozzá a szanszkrit taksz (csinálni); ebből lesz mult részesülő: taszta (,takszta' helyett) am. alkotmány, figmentum. A zend szoros érteményben a részesülő más alakját használja: taszan = test. Deszatir dehasz = test. | |
* | |
| áth. m. testált, TESTÁLÁS; latin eredetű szók. l. HAGYOMÁNYOZ; HAGYOMÁNYOZÁS. | |
* | |
| (test-alkat) ösz. fn. Általán az állati, különösen emberi testnek egész külső idoma, termete, alakzata. Deli, férfias, erős, idomtalan, gyönge testalkat. | |
* | |
| (test-alkotás) ösz. fn. Szorosan, szófejtésileg véve annyit tenne, mint cselekvés, mely által valamely test bizonyos alakuvá képeztetik, formáltatik; de ezen érteményben nem divatos, hanem jelenti a már kész testnek alakját, idomát vagy bel szerkezetét; tehát szabatosabban: testalkat. | |
* | |
| (test-alkotmány) ösz. fn. Az állati testnek mint életszerves egésznek öszvefüggő szerkezete, mind belsőleg, mind külsőleg véve s abban különbözik a testalkattól, hogy ez inkább csak a test külső alakjára vonatkozik. | |
* | |
| (test-állás) ösz. fn. Az emberi testnek bizonyos idomú magatartása, melyet álltában, mentében, lejtéseiben elétüntet. Egyenes, feszes, katonás, nyalka, görbe, lomha, idomtalan testállás. Deli, urias, méltóságos testállás. Tánczosok, szinészek testállása. | |
* | |
| fn. tt. testamentom-ot, harm. szr. ~a. l. VÉGRENDELET. A Szentirás két főrésze: Ó és Új Testamentom, újabb korban Ó és Új Szövetség-re alakult át. | |
* | |
| (tés-társ) ösz. fn. Társ, pajtás, czimbora, kit ,te' czimmel nevezünk, kit tegezni szoktunk; máskép: tésbarát. (Dutzbruder). | |
* | |
| (test-bonczolás) ösz. fn. Az állati test alkatrészeinek, tagjainak, ízeinek stb. különösen emberi hullának egymástól szétválasztása, különösen avégett, hogy bel szerkezete, s mivolta tudomásra jőjjön. V. ö. TAGOLÁS, KONCZOLÁS, BONCZOLÁS. | |
* | |
| (test-ecs) l. TÖMECS. | |
* | |
| (test-ěs) mn. tt. testěs-t v. ~et, tb. ~ek. Fokozott ért. am. nagy, kövér, vastag testü. Hasonlóan fokozott érteményüek: csontos, vállas, hasas, poczokos, czombos, faros, tenyeres talpas, markos, izmos, melles, pofás, pofitos. A Nádor-codexben am. testtel biró, anyagi. "A pokolnak tüze testös és illethető." (79. l.). | |
* | |
| (test-ěs-ěd-és) fn. tt. testěsědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyarapodó állapot, midőn az állati, nevezetesen emberi test izmosodik, húsosodik. Testesedésre hajlandó ember. | |
* | |
| (test-ěs-ěd-ik) k. m. testěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Izmos, husos, kövér, vastag testüvé leszen; vastagodik, kövéredik, dalmahodik. | |
* | |
| (test-ěs-ít) áth. m. testěsít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. 1) Valamely szellemi lényt vagy elvont tárgyat testi alakban állít elé, hogy érzékeink által könnyebben fölfoghassuk. Testesíteni az Istent, az angyalokat. Mit a költő megénekel, a festést és szobrász megtestesíti. 2) Átv. több személyt bizonyos testület tagjaivá teszen vagy egyesít. Betestesíté őket a szászokkal, (incorporavit. Heltai). | |
* | |
| (test-ěs-ít-és) fn. tt. testěsítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit testesítünk. l. TESTESÍT. | |
* | |
| (test-ěs-ség) fn. tt. testěsség-ět, harm. szr. ~e. A testnek vastag, kövér állapota vagy tulajdonsága. Külső anyagi állapot. V. ö. TESTĚS. | |
* | |
| (test-ěs-űl) önh. m. testesűlt. Testet vesz magára, teste nő, gyarapodik; testessé, vastaggá, kövérré lesz. Keresztény hittani ért. Krisztus, mint Isten megtestesült, midőn emberi testbe öltözött. Átv. mondjuk elvont tárgyról, midőn mintegy érezhetővé leszen vagy megrögzött tüneménynyé válik. Megtestesült ostobaság, tunyaság. | |
* | |
| (test-ěs-űl-és) fn. tt. testesűlés-t, tb. ~ěk. 1) Sokasodó, nagyobbodó állapot, midőn valamely állat testessé leszen. 2) Keresztény hittani ért. Krisztus testesülése, midőn emberi testbe öltözött. V. ö. TESTĚSŰL. | |
* | |
| (test-ěs-ül-et) l. TESTÜLET. | |
* | |
| (test-ěs-űl-t) mn. tt. testěsűltět. Testté vált, testbe öltözött. Átv. rögzött. Testesült tunyaság, ostobaság. V. ö. TESTĚSŰL. | |
* | |
| (teste-szakadt) ösz. mn. Szabó Dávidnál am. inaszakadt, béna. | |
* | |
| (test-etlen) mn. tt. testetlen-t, tb. ~ěk. Aminek teste nincs. Az Isten testetlen lény. Az angyalok testetlen lelkek. Határozóként am. test nélkül. | |
* | |
| (test-etlen-ség) fn. tt. testetlenség-ět, harm. szr. ~e. Test nélküli állapot vagy tulajdonság. | |
* | |
| (test-etlen-ül) ih. Test nélkül. | |
* | |
| (test-gyakorlás) ösz. fn. Különféle testmozgások, melyeknek czélja a testi ügyességet kifejteni, s az erőt edzeni; milyenek: úszás, lovaglás, csuszkálás, vívás, birkózás stb. | |
* | |
| (test-gyakorlási) ösz. mn. Testgyakorlást illető, arra vonatkozó. Testgyakorlási mozgás, futás, mászás. Testgyakorlási leczkék. | |
* | |
| (test-gyakorlat) ösz. fn. Végrehajtott vagy elvont érteményben vett testgyakorlás. | |
* | |
| (test-hajtás) ösz. fn. A testnek, illetőleg deréknak előre görbitése. Hasonlók hozzá: fejhajtás, térdhajtás. | |
* | |
| (test-hordó) ösz. fn. Személy, ki a holt testeket szent Mihály lován vagy hasonló eszközön a halottas házba vagy temetőbe hordja; halotthordó. | |
* | |
| (test-hő) ösz. fn. Az élő állat testének rendes mérsékü melegsége. | |
* | |
| (test-i) mn. tt. testi-t, tb. ~ek. Testet illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó; különösen érzékekre ható. Testi kivánság, gyönyörüség. Testi fájdalmak. Midőn a lelki szóval ikerül, am. egész valónkra vonatkozó. Testi, lelki barát. "Testi lelki nyúgodalmam mint eltüntenek!" (Vörösmarty). | |
* | |
| (test-i-leg) ih. Testet illetőleg, arra vonatkozva, viszonyolva; különösen, érzékileg. Testileg szenvedni. Testileg lelkileg gyönyörködni valamiben. | |
* | |
| (test-i-ség) fn. tt. testiség-ět, harm. szr. ~e. Erkölcsi ért. a testi érzékek, vágyak, ingerek öszvege, mennyiben az állati élet gyönyöreire vonatkoznak egyedűl, s a lélek nemesebb törekvéseivel, élvezeteivel ellenkeznek. A testiség elfojtja a szellemet, kiirtja az erényt. A testiség élveit keresni. A mértékletes élet, a bőjt megzabolázza a testiséget. | |
* | |
| (test-játék) ösz. fn. Játszás a testtel. Különösen test v. tagmozgatás, mely a különböző indulatot kifejezni törekszik. | |
* | |
| l. TEST alatt. | |
* | |
| (test-mérés) ösz. fn. Mérés, mely által a testek nagyságát minden irányban véve meghatározzuk; különböztetésül a térméréstől, mely a testek fölületét határozza meg. | |
* | |
| (test-mér-tan) ösz. fn. A mértannak azon része, mely a testmérés szabályait tárgyalja. (Stereometria). V. ö. TESTMÉRÉS. | |
* | |
| (test-mozgás) ösz. fn. Mindenféle mozgás, melyet testünkkel, illetőleg tagjainkkal teszünk, mint: járás, ugrás, tánczolás, hajlongás, úszás, korcsolázás stb. | |
* | |
| (te-s-tova) ih. Ide oda irányozva; jobbra balra, előre hátra. Testova tekintgetni. Testova járnikelni. "És látják vala őtet a vének egymenden napon bemenette (a gyimölcskertbe) és testova járatta." (Bécsi cod. Dániel XIII.). Elemezve: té és tova; máskép: ide s tova. | |
* | |
| (test-őr) ösz. fn. Udvari szolga vagy katona, ki valamely főrangú, különösen fejedelmi személy őrizetére van rendelve. | |
* | |
| (test-őrség) ösz. fn. Testőrökből álló személyzet. Magyar királyi testőrség. V. ö. TESTŐR. | |
* | |
| (test-őr-sereg) lásd: TESTŐRSÉG. | |
* | |
| (test-őrző) l. TESTŐR. | |
* | |
| (test-szín) ösz. fn. 1) Olyan szín, milyen az emberi testé, illetőleg bőré szokott lenni. Világos, barna, sötét testszín. 2) Melléknevül l. TESTSZINŰ. | |
* | |
| (test-szinű) ösz. mn. Olyan szinű, mint az emberi test. Testszínű keztyű, nadrág, mellény. | |
* | |
| (test-tartó) ösz. mn. Pázmánnál am. testet tápláló, nevelő. Testtartó eledelek. V. ö. TARTATLAN. | |
* | |
| (testtől-vált) ösz. mn. Mondjuk lélekről, midőn a testből elszáll. Testtőlvált lélek. | |
* | |
| (test-ül-et) fn. tt. testület-ět, harm. szr. ~e. Átv. bizonyos czélra egyesült vagy egyesített több személy társulata. Tudósok, kereskedők, iparosok testülete. Különös testületet képezni. | |
* | |
| (test-ül-et-i) mn. tt. testűleti-t, tb. ~ek. Bizonyos testülethez tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Testűleti tagok, szabályok. Testületi szellem, mely a testület tagjait lelkesíti, megkülönbözteti stb. | |
* | |
| (test-vér) ösz. fn. tt. testvér-t, tb. ~ěk, harm. szr ~e. Szoros ért. testvéreknek vagy egytestvéreknek nevezzük, kik ugyanazon apától és anyától lettek, vagyis szófejtésileg véve, kik egy testből és vérből származtak. Kiket pedig ugyanazon apa nemzett, de más anya szült vagy viszont; azok féltestvérek, s illetőleg apul v. anyul testvérek. Testvérbátya, öregebb férfitestvér; testvéröcs, fiatalabb férfitestvér; testvérnéne, idősb nőtestvér, testvérhug, ifjabb nőtestvér. Újabb szokás szerint a frater kifejezésére fivér, a soror jelentésére nővér jött divatba. Szélesb ért. testvérek azok is, kik ugyanazon törzsapától és anyától származván közelebbi vérrokonságban állanak, honnan az unokatestvér, unokabátya, unokaöcs, unokanéne, unokahug nevezetek. Legbensőbb viszonyra és bizalomra, szeretetre vonatkozik az ily mondatokban: Úgy szeretik egymást, mintha testvérek volnának. Testvérek között is megér annyit. Néha egyszerüen vér használtatik helyette. Ők a mi véreink. Édes vérem. A vér nem válik vízzé, a testvéri szeretet ki nem alszik. | |
* | |
| (test-vér-atya-fiak) ösz. többes fn. Kik egy közös törzsapától és anyától származva közelebbi vérrokonságban vannak egymással, milyenek a fiak, az első, másod, harmad unokák stb. | |
* | |
| (test-vér-atya-fiság) ösz. fn. Rokonság, melyben a testvératyafiak vannak egymással. V. ö. TESTVÉRATYAFIAK. | |
* | |
| (test-vérěs) ösz. mn. Kinek egy vagy több testvére, bátyja, öcscse, nénje vagy huga van. Ellentéte: testvértelen. | |
* | |
| (test-vérěsít) ösz. áth. m. testvérěsít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Átv. valakit mással oly belső viszonyba hoz, milyenben a testvérek szoktak egymással lenni, pl. midőn az apa önnemzette gyermekei mellé idegent fiusít, gyermekévé fogad. | |
* | |
| (test-vérěsítés) ösz. fn. tt. testvérěsítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által bizonyos személyeket testvéresítünk. l. TESTVÉRĚSÍT. | |
* | |
| (test-véresűl) ösz. önh. m. testvérěsűlt. Valakivel testvér gyanánt egyesűl, a legbensőbb viszonyba lép. A különböző szüléktől származott árvák testvéresűlnek, midőn valaki fiaivá fogadja őket. | |
* | |
| (test-vér-faj) ösz. fn. Közel rokon faj akár származásra s névre, akár nyelvre nézve. A franczia, spanyol, portugalli és olasz testvérfajok. A török, mongol és tatár testvérfajok. A görög, latin, germán, szláv testvérfajok. | |
* | |
| (test-vér-gyilkolás) ösz. fn. Gyilkolás, midőn valaki saját testvérét megöli. | |
* | |
| (test-vér-gyilkos) ösz. fn. Gyilkos, ki öntestvérét megölte. Káin volt az első testvérgyilkos. | |
* | |
| (test-vér-gyilkosság) ösz. fn. Testvérgyilkolási gonosztett. | |
* | |
| (test-vér-haza v. ~hon) ösz. fn. Hazánkkal rokon népség lakta másik haza. Különösen így neveztük egyesülés előtt Erdélyt. | |
* | |
| (test-véri) ösz. mn. Testvért illető, arra vonatkozó, ahhoz tartózó. Testvéri vonzalom, szeretet, bizalom. Testvéri viszony, öszveköttetés. Néha am. a testvérek között történni szokott. Testvéri osztály, perlekedés, czivakodás. | |
* | |
| (test-véries) ösz. mn. A testvéri jó indulathoz hasonló. | |
* | |
| (test-vériesen) ösz. ih. A testvéri jó indulathoz hasonló módon. | |
* | |
| (test-vériesség) ösz. fn. testvéri jó indulathoz hasonló tulajdonság. | |
* | |
| (test-vérileg) ösz. ih. Testvérek módjára; különösen, gyöngéden, szeretettel, vonzalommal. Testvérileg bánni valakivel. Testvérileg megegyezni, élni egymással. | |
* | |
| (test-vériség) ösz. fn. Testvéri viszony, egymásnak testvéri módon szeretése. Szabadság, egyenlőség, testvériség! az újabb kor három jelszava. | |
* | |
| (test-vérít) ösz. áth. m. testvérít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. l. TESTVÉRESÍT. | |
* | |
| l. TESTVÉRĚSÍTÉS. | |
* | |
| (test-vér-ország) ösz. fn. Ország, melyben valamely más ország népével rokon nép lakik, pl. Belgium Francziaországgal testvérország. | |
* | |
| (test-vérség) ösz. fn. 1) Testvérek közötti viszony vagy állapot. A testvérséget gyöngédség, szeretet által kimutatni. 2) Testvérek együtt véve. Az egész testvérség együtt volt. | |
* | |
| (test-vér-szeretet) ösz. fn. Eredeti, belső vonzalmu szeretet, melylyel a testvérek természetnél fogva viseltetnek egymáshoz. | |
* | |
| (test-vérül) ösz. ih. Testvér gyanánt vagy testvérré. Testvérül szeretni, testvérül fogadni valakit. | |
* | |
| (test-vérűl) ösz. önh. l. TESTVÉRĚSÜL. | |
* | |
| (test-világ) ösz. fn. A testi lények mindensége; jobb hangzással: testi világ, máskép: külső világ, különböztetésül a szellem- v. szellemi és erkölcsi világ-tól, belső világ-tól. | |
* | |
| (test-világi) ösz. mn. Testvilágra, vagyis a testek mindenségére vonatkozó, külső világi. Testvilági tünemények, változások. | |
* | |
| (tě-sz) áth. első m. tevék, tevél, teve v. tén v. tőn, tevénk, tevétek, tevének, régiesen: ték v. tők (egyes 1-ső személy), től (2-ik sz.), tőn (3-ik sz.), ténk v. tőnk (többes 1-ső sz.), tőnek (többes 3-ik sz.); második m. tětt; jöv. těend; par. tégy; kapcsoló mód: tegyek, tégy, tegyen; htn. těnni; részes tevő; tehető alak: těhet; mivelt. tětet v. tétet. 1) A helyiség különféle viszonylataira nézve, valamit bizonyos térre vagy téröbölbe vagy fölületre helyez, illetőleg fektet, állít, ültet, mozdít. Fejére kalapot, sipkát, sisakot tesz. Föltette az Orbán süvegét. (Km.). Polczra, szekrénybe tenni az edényt. Asztalra tette a tálat. A terhet leteszi a földre. Kemencze mögé, véka alá, szekrény fölé, ház elé tenni valamit. Tűzhöz tenni a fazekat. Betenni a kaput, ajtót, ablakot, könyvet, azaz kinyilt szárnyait behajtani, s mintegy más helyzetbe igazítani. Zsebbe tenni a pénzt. Visszatenni elébbi helyére a könyvet. A száz forinthoz még tizet tenni. Kitették a szürét, azaz kiadtak rajta, szégyen fejében elküldték, kosarat adtak neki. A věsz igével ikerülve: teszi veszi, ide-oda, egy helyről másra rakja, helyezi; tesziveszi háló, vagy tapogató kosár, melyet folytonosan majd lemerítenek, majd fölhuznak; se teszi se veszi, nem nyúl hozzá, nem gondol vele; ha letetted, vedd föl. Átv. föltenni magában valamit, bizonyos dolgot végrehajtás végett mintegy czélpont gyanánt kitenni. Ilyesmit ne tégy föl rólam, ne vélj, ne gondolj. Föltenni a folyamodványt, am. fogalmazni. Koczkára, kártyára pénzt tenni. Száz forintot teszek egyre. Fejemet teszem rá, fogadásképen fejemet koczkáztatom, haljak meg, ha nincs úgy. Valakit szolgálatból, hivatalából kitenni. Biróságból letették. Szóval letenni valakit, Akár hová tesz az Isten, nem segíthetek róla. Rosz fát tett a tűzre, csinyt követett el. Mit félre nem téttél, elé sem veheted. (Km.).
2) Valamit csinál, eszközöl, elkövet, cselekszik. Jót, rosszat tenni. Kárt tenni. Amit örömest teszünk, nem esik nehezünkre. Mi van mit tenni, ha meg kell lenni. (Km.). Mit tettél megint? Mi tevő legyek? mit tegyek? Megtette kötelességét. Nagyot tettél. Münch. cod. János III. fej. Ki kedig teszen igazságot, jő a fényességre. XV. fej. Mert szolga nem tudja, mit ő ura tegyen. Sajátságos mondatok: Eleget tenni valakinek, tartozását lefizetni, megadni. Bűneiért eleget tenni. Magáért kitenni, cselekedet által kitüntetni magát. Másokon kitenni, jeles tett által másokat fölülmulni. Valakivel föltenni, bizonyos tettre versenytársul fölhívni, összetűzni. A régieknél általán ,cselekszik' és ,végez' értelemben is találjuk. "Késedelmet teszen." (Müncheni codex. Lukács. XII.). "Ki teszen igazságot." (Ugyanott. János. III.). "Holott uronk tegnap estve velönk a vacsorát tevé." (Nádor-cod. 383. l.) Mint tőige fölveszi az en harmadik személyragot: teszen, mint veszen, leszen, hiszen, viszen, megyen, (régies) aluszon, fekszen stb. Azon igék osztályába tartozik, melyek egyszerü elavult gyökökből sz képzővel alakultak, s azt a miveltető és tehető származékokban elhagyják, mint: vě-sz, vě-tet, vě-het; lě-sz, lě-het; vi-sz, vi-tet, vi-het; hi-sz, hi-tet, hi-het; ě-sz(ik), ě-tet, ě-het(ik), i-sz(ik); i-tat, i-hat(ik); al-sz-ik, al-tat, al-hat-ik; nyug-sz-ik, nyug-tat, nyug-hat-ik; fek-sz-ik, fek-tet, fek-het-ik. Véleményünk szerint ez igének eredeti első jelentése mint az egyszerü te gyöké: tova, különösen helyiségre vonatkozó irányzás, illetőleg: mozgás, s másod jelentése: cselekvés. Mint közvetlenül helyiségre vonatkozó egyezik azon t, vagyis et at, fordítva te ta képzővel is, mely számos helyhatározót és helynevet képez, mint: itt ott, alatt, fölött, között, mögött, lent, fent, künt, bent; Győrött, Fehérvárt, Hahót, Babót, Marót, Barót, Gyimót, Gyirót, Szanat, Bakta, Rákota, Bagota, Csejte, Perbete, Csente stb. Rokon hozzá a szintén helyneveket képző d, lágyítva gy, előhangzóval ad, ed, od, öd, mint Udvard, Ludad, Ölved, Tyukod, Somogy, Szilvágy. V. ö. ~D, helynévképző. Különösen a tesz igének érteménye rejlik az igealkotó t és ít képzőkben, pl. tölt am. telivé tesz, kelt, kelővé tesz; feketít, fehérít, csunyít, szépít, am. fehérré, feketévé, csunyává, széppé tesz. l. ~T igeképző. Végre a tě elavult gyökkel egyezik azon cse v. csi, melyből a régies, sőt a székelyektől ma is hallható cseál, csiál, azaz csinál, és csel, cselekszik származott. Hasonló érteményü a csizmadia és csizmazia, csizmagyia szókban rejlő dia, zia, gyia, mintha volna csizma-csia, csizmacsináló, mint Pápán a zubbonycsi am. zubbonycsináló, vagyis paplanos. Idegen nyelvekben egyezik vele a finn teke-, észt tege-, lív tie-, lapp takke, mordvin tije-, erza-mordvin teje. (Budenz J.). Továbbá egyezik vele a szanszkrit dhá gyök, tökéletesen a magyar tesz (ú. m. helyez; eszközöl) jelentésében; hellen Jew, tiJhmi, JesiV; továbbá a német thun és származékai that, thätig stb. A német thun is, mint a magyar tesz, vétetik pono és facio értelemben, pl. (Adelung); és: stb. Hasonló hozzájok a szláv gyelaty (tenni, munkálni) és csinity (csinálni). | |
* | |
| (tě-sz-en); l. TESZ. | |
* | |
| falu Hont m., ÁCS~, PÁPA~, faluk Veszprém m.; helyr. Teszér-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tesze-tosza) iker fő- és mn. Bangó, hülye, kit ide-oda tenni, tuszkolni lehet. | |
* | |
| (tesz-nye) mn. tt. tesznyét. A palóczbarkóknál am. csúnya, rendetlen viseletű. Képzőjére (nye v. ne) nézve hasonló a szintén rosz érteményü csúnya, rusnya, susnya, elemezne szókhoz, mely képző a tagadó ne szócskából eredettnek vagy ezzel rokonnak látszik. | |
* | |
| (tesz-nye-kěd-és) fn. tt. tesznyekěd-és-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Rendetlenkedés. V. ö TESZNYEKĚDIK. | |
* | |
| (tesz-nye-kěd-ik) k. m. tesznyekěd-tem, ~tél, ~ětt. Palóczosan szólva am. magaviseletében rendetlenkedik. "Ne tesznyekedj, mert a bor még ím a torkodra forr." (Palócz népd.). V. ö. TESZNYE. | |
* | |
| fn. tt. tésztát. 1) Széles ért. valami folyadékkal vegyített lisztből vagy más porhanyú testből szívossá gyúrt, dagasztott tömeg. Téglaporból és olajból készített tészta. Gyógyszerészek tésztája, melyből labdacsokat csinálnak. Csiriznek való tészta. A képfaragóknál lágygyá gyúrt agyag, melyből mintákat alkotnak. Az irhagyártóknál liszt, tojás, faolaj, timsó és konyhasóból vegyített sürű tömeg. 2) Szorosb és szokottabb ért. vizzel, tojással, téjjel stb. kevert és idomíthatóvá gyúrt, dagasztott testtömeg, melyet különféle alakban elmetélve, kiszakgatva stb. eledelül megfőzni vagy sütni szoktak. Kenyér-, kalács-, zsemlyetészta. Gombócz-, bukta-, lepény-, pogácsatészta. Tésztát gyurni, dagasztani, kinyujtani, metélni, szakgatni, csipegetni. Savanyú tészta. Tésztát savanyítani. Dagasztott, gyúrott, kelesztett tészta. Vágott, metélt, csipkés v. csipkézett, koczkás, szakgatott, csipedett, morzsolt tészta. 3) Átv. tésztából készített eledel. Főtt, sült tészta, száraz v. szárított tészta. Tésztával élni. Tésztát enni. Tésztaétek, tésztacsík, tésztapaczal, tésztasütemény.
Képeztetésre hasonló a giliszta, veleszta, puszta, tiszta, rosta, kosta szókhoz. A t hang helyett p-t ejtve, egyezik vele az olasz pasta (Mehlteig, Teig). Mi magyar elemzését illeti, ha alapfogalomul azt veszszük, hogy mindenféle tészta gyúrás, dagasztás, dörzsölés által készűl: valószinűnek látszik, hogy gyöke tész egy a gyeszöl, gyeszetöl, csesz, cseszel, cseszelődik szók gyökeivel, melyekhez hasonlók tosz, toszogat; mi szerint tészta annyi volna, mint gyeszette, toszotta (a ,rátotta' hasonlatára), vagyis öszvegyeszetölt porhanyú test, változattal: gyesztő, gyeszte vagy tosztó, toszta, honnan alakult: teszta, tészta. Egyébiránt szintén egyezik vele a szláv tyeszto v. czeszto v. cseszto, melyekkel viszonyban látszanak lenni: tyeszni szoros, tyesznit vagy tyisznút szorítani, szorongatni, mely ismét rokon a magyar toszogat igével, honnan némely tájszólásban toszogatott kolbász, am. bélbenyomogatott, tömött, szorongatott, begyúrt vagdalékhús. A német Teig és izlandi nyelven teyga (kneten, gyúrni) mind érteményben, mind származási viszonyban szintén hasonlók hozzá. | |
* | |
| (tészta-csík) ösz. fn. Vékony szálakra metélt tészta, egyszerüen: csík v. metélt; (mákkal készítve: mácsik, azaz mákcsik). Tyúkleves tésztacsikkal. | |
* | |
| (tészta-étek vagy ~étel) ösz. fn. Étek főtt vagy sült tésztából. | |
* | |
| (tészta-leves) ösz. fn. Tésztás étekkel, pl. gombóczczal, galuskával, csuszával, morzsókával, metélttel készített leves. | |
* | |
| (tészta-metélő) ösz. fn. Konyhakés, melylyel a tésztát vagdalják, metélik. | |
* | |
| (tészta-míves) ösz. fn. Mesterember, ki különféle tésztasüteményeket, néha főzni való száraz tésztát készít és árul. (A száraz v. szárított tészta arra való, hogy több ideig, hetekig vagy hónapokig is el lehessen tartani vagy távol helyekre vinni, melyet használat előtt rendesen főzni szoktak). | |
* | |
| (tészta-mű) ösz. fn. Tésztából készített sütemény, kalács. | |
* | |
| (tészta-paczal) ösz. fn. Szalagos paczal formára metélt tészta, melyet levesbe szoktak belefőzni; máskép: szabógallér. | |
* | |
| (tészta-as) mn. tt. tésztás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Tésztanemü, tésztából főzött vagy piritott, vagy sütött. Tésztás étek. 2) Lágy, ragadós, czopákás, záklás, keletlen. Tésztás kenyér. 3) Önálló főnevül jelent tésztából készitett étket, midőn a tt. tésztás-t, és a tb. ~ok. Szereti a tésztást. | |
* | |
| (tésztás-étek) l. TÉSZTAÉTEK. | |
* | |
| (tészta-sütemény) ösz. fn. Tésztából illetőleg lisztből készitett sütemény, különböztetésül másféle pl. czukorsüteménytől. | |
* | |
| Sz. Krisztina életében am. tisztesség. | |
* | |
| elavult gyök, melyből a szintén elavult tetik, továbbá tető, tetem, tetěs, tetszik stb. származtak. Baranyában főnevül használva am. tető. Új tete van a háznak. Egyezik vele mély hangon: tat. Bővebben l. TETSZIK alatt. | |
* | |
| mélyhangon ~tat, átható és miveltető igeképző, pl. bün-tet, erő-tet, ül-tet, süt-tet, jár-tat, un-tat stb. l. ~TAT, és Előbeszéd, 132-33 lap. | |
* | |
| (tě-et) fn. tt. tét-et. 1) Tárgyra vonatkozva, amit valahova helyezünk, állítunk, fektetünk stb. különösen játékban, kereskedésben azon mennyiség, melyet nyerészkedés végett ajánlunk, odaadunk. Az első tétre nyerni, a másodikban a nyereséget is elveszteni. 2) Cselekedet, mivelkedet. Jó tét, gonosz tét. Jó tét helyébe jót ne várj. (Km.) "Bódog a szolga, kit mikor jövend az úr, lelendi ő neki úgy tétét" (ita facientem, Münch. cod. Luk. XII. fej.). "Bánom tétemet." (Ugyanott XVII. fej.). Késaság és gyilkosság tétejért (v. téteiért - a codex irásmódja szerént: tetčiert, tudnivaló hogy az e = hosszu é vagy közép ě, az č pedig rövid e. Ugyanott XXIII. fej.). Képeztetésre hasonló a vét, lét, hit, ét főnevekhez, melyek el utóragot is vesznek fel: vétel, létel, hitl, étel és így tétel. Egyezik vele a hellen JesiV, és a német That. V. ö. TĚSZ. | |
* | |
| (tet-alj-pont) ösz. fn. A csillagászoknál jelenti azon szöget, melyet a csillagnak tetőköre valamely helynek délkörével képez. (Azimuth). | |
* | |
| (tét-bűn) ösz. fn. Bűn melyet valaki tettel, cselekvéssel visz véghez (peccatum commissionis), különböztetésül oly büntől, melyet az ember a kötelesség nem teljesítése mulasztása által követ el (peccatum omissionis). | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. Tetě-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. tetej-t, tb. ~ěk. Tájdivatosan am. tető. Eléjön Molnár Albertnél és Szabó Dávidnál is. | |
* | |
| lásd TETŐZ; TETŐZÉS. | |
* | |
| (té-et-el) fn. tt. tětel-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Nem egyéb, mint a hangzatosság végett el szótaggal megnyujtott tét. Hasonlók: vét vétel, lét létel, ét étel, hit hitel, menet menetel, jövet jövetel, rovat rovatal. 2) Jelent különösebben valamely irományban, eléadásban, számvitelben egyes szakot, körülményt, vitatkozásnál, vitatás közben valamely bizonyítandó mondatot, pl. "A lélek halhatatlan." Így könyvvitelekben is valamely egyes kiadásra vagy bevételre vonatkozó esetet, vagyis azon kiadásra vagy bevételre vonatkozó eset eléadását, pl. "A pénztárba fizetett NN. lejárt váltóbeli tartozása lerovásaúl 100 forintot." | |
* | |
| (tě-et-el-ěs) mn. tt. tételes-t v. ~et, tb. ~ek. Ami téve, adva, megállapitva van. Tételes jog. (Jus positivum). | |
* | |
| (tétel-pénz) ösz. fn. A kártya-, koczka-, szerencsejátékosoknál azon pénz, melyet nyereségi alapul eleve kitesznek, vagy felajánlanak és befizetnek, tétöszveg. | |
* | |
| (tétel-szám) ösz. fn. Számvitelben valamely egyes tételnek száma. | |
* | |
| (tet-em) fn. tt. tetem-ět, harm. szr. ~e. 1) Régiesen am. csont (Szabó Dávid), csontszár, különösen a holttestek csontváza. A holtak tetemeit kiásni a sirokból. Belűl teljesek halottaknak tetemekkel (ossibus. Münch. cod. Máté XXII. fej.). "S hogy egyedül ne lenne (t. i. Ádám), oldala teteméből, mikor alunnéjek, társot terömte neki, Éva anyánkat." (Debreczeni Legendáskönyv 148. lap.). "Az teteme (a báránynak) torkába akada." (Pesti G. Meséi. VI. mese). Szent tetemek (reliquiae sanctorum). 2) Szélesb ért. állati test, honnan Calepinus magyarázójánál tetemetlen am. testetlen (asomatos). Továbbá, tagok, úgymint a lábak, kezek, melyeknek fő alkatrészét a szárcsontok teszik. Mint az elavult tet-ik származéka hasonló a foly, kell, él, húz, kel igékből származott folyam, kellem, élem, huzam, Kelem (föld) főnevekhez. | |
* | |
| (té-et-e-mény) fn. tt. tétemény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvény, cselekedet, mint a szabad akaratnak végrehajtott műve, máskép: tett. Mai szokás szerént rendesen csak a jó szóval egyesülve használtatik: jótétemény. (Azonban a ,tett' szó ellentétes szóval egyesülve is, mint: jótett, gonosztett, büntett). Pesti Gábornál magában is jótétemény helyett áll. "Míg szolgálhattalak, szeretél (mily helyesen használja a viszonyos multat): immár látod, hogy nem lehet tőlem és gyílelsz. Ha hálálatlan nem volnál, kit ezelőtt a haszonért szerettél, mastan is szeretnél akkori téteményemért." (XXII. mese). Újabb használattal annyi is mint tétel, honnan téteményes am. tételes (positivum). | |
* | |
| (té-ět-em-ény-ěs) mn. tt. téteményěs-t v. ~et, tb. ~ek. l. TÉTELĚS. | |
* | |
| (tet-em-ěs) mn. tt. teteměs-t v. ~et tb. ~ek. 1) Eredetileg és némely régibb iróknál, pl. Szabó Dávidnál, am. csontos, izmos, tagos, testes. 2) Átv. és mai szokottabb jelentéssel, ami a maga nemében nagyobb, feltünőbb, fontosabb, mintegy szembeötlőbb, láthatóbb, kitetszőbb. Tetemes haszon, tetemes dolog, tetemes kár. Tetemes oknál fogva. | |
* | |
| (tet-em-ěs-en) ih. Átv. a maga nemében kitünőleg, látszatólag, nagy mértékben. Jószága tetemesen gyarapodott. Tetemesen javult. | |
* | |
| (tet-em-ěs-ség) fn. tt. tetemesség-ět, harm. szr. ~e. Kitünő, látszatos, nagy mértékben szembetünő tulajdonsága valaminek, tetemes, feltünő állapot. | |
* | |
| (tet-em-et-len) mn. tt. tetemetlen-t, tb. ~ěk. Aminek tetemei nincsenek; testetlen, csontatlan. Átv. a maga nemében csekély, nem nagy, nem szembetünő, alig látszatos. | |
* | |
| (tet-em-et-len-ség) fn. tt. tetemetlenség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, vagy állapot, midőn valami tetemetlen. | |
* | |
| (tetem-ház) ösz. fn. Ház vagy elzárt hely, hová a sirokból kiásott tetemeket rakják. V. ö. TETEMTARTÓ. | |
* | |
| (tetem-korom) ösz. fn. Általán, kiégetett csontokból eléállott korom. | |
* | |
| l. TETEMTOLDÓFŰ. | |
* | |
| (tetem-tartó) ösz. fn. A sírboltban azon üreg vagy gödör, melyben a holtak csontjai tartatnak. | |
* | |
| (tetem-toldó-fű v. ~szuhar) ösz. fn. Növényfaj, a kórós és pálhás levelű szuharok alneméből; kórója megdőlt, ágai felállanak; levelei ellenesek, szegett szélűk, tompák; pálhái láncsásak. Virága rendszerint sárga. Tetemtoldófű, népies, tetemtoldó szuhar pedig növénytani neve. (Cistus helianthemum). Nevét onnan kapta, hogy némely csontbajok, csonttörések ellen hasznos gyógyszernek tartják. Gönczy Pálnál tetemoldó hibából áll ,tetemtoldó' helyett. Nemcsak Diószegi-Fazekasnál, hanem Molnár Albertnél is az utóbbi alakban találjuk. | |
* | |
| (tetem-váz) l. CSONTVÁZ. | |
* | |
| l. TETŐ alatt. | |
* | |
| falu Moson, KIS~, puszta, NAGY~, falu Pest m.; helyr. Tétény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (tete-puta) ikerített mn. tt. teteputát. Élhetetlen, ügyetlen, kit semmiben megbizni nem lehet, tetyetotya. Székely tájszó. Hangáttétellel, tepetupa szóból támadott, mely önhangzói változással: tipitapi. | |
* | |
| (tét-erő) l. TETTERŐ. | |
* | |
| (tet-e-es v. tet-ős) mn. tt. tetés-t v. ~et, tb. ~ek. A Müncheni codexben am. fölözött, tetézett. "Jó mértéket, és bővöt, és nyomottat és tetést (superfluentem) adnak tü kebeletekbe." (Luk. VI. fej.). Gyöke azon tetik, melyből tetéz, tetem, tetemes, tető származtak; és tulajdonképen am. tetős; közel áll hozzá érteményben a mai tetéz; V. ö. TETÉS, (2). | |
* | |
| (tet-e-es v. tet-ő-s) mn. tt. tetés-t v. ~et, tb. ~ek. A székelyeknél am. magas. Heves megyében tetős. | |
* | |
| (tě-tet) mivelt. m. tětet-ětt, par. tětess. Eszközli, parancsolja, meghagyja, hogy valaki bizonyos helyre, vagy cselekvőleg tegyen valamit. Letetetni valakivel a könyvet. A levett süveget föltetette velem. A holttestet szekérre tetették. Szolgai, durva munkát tetetnek vele.
A tesz igének egyszerü te gyökéből alkotott szó, mint, vétet, hitet, vitet, altat, nyugtat, fektet, étet, itat. V. ö. TĚSZ. Különbözik: tettet. | |
* | |
| l. TĚTET. | |
* | |
| (tě-tet-és) fn. tt. tětetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Parancsolás, eszközlés, mely által valamit tetetünk. V. ö. TĚTET. Különbözik tőle: Tettetés, l. ezt, és V. ö. TETTET. | |
* | |
| (tet-é-telen, azaz tet-ő-tlen) mn. tt. tetétlen-t, tb. ~ěk. Aminek teteje, födele nincsen. Tetétlen ház. Törzse teté a szokottabb tető változata, melyekhez hasonlók a fő fé, cső csé, hő hě, bő bé stb. | |
* | |
| falu Szabolcs, puszták Pest m.; helyr. Tetétlen-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (tet-é-ez, v. tet-e-ez v. tet-ő-ez) áth. m. tetéz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. 1) Valamire födelet rak, csinál, épít. Házat tetézni. Szokottabban: tetőz. 2) Öszvehalmozott, garmadába rakott holmit csúcsosan, hegyesen bevégez, beföd. Baglyát, kazalt, asztagot tetézni. 3) Bizonyos mértékre fölös mennyiséget halmoz. Az itczével, vékával mért szilvát, almát megtetézni. 4) Átv. bőven tulajdonít, valamit. Dicsérettel, áldással tetézni a jótevőt. V. ö. TETŐZ. | |
* | |
| (tet-é-ez) fn. tt. tetéz-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valamely ürmértékre rakott fölösleg. Tetézvékát kapnak a cséplők. (Kríza J.). Tetézzel adják mint Bódván a tejet. (Gúnyos mondat). | |
* | |
| (tet-é-ez-és) fn. tt. tetézés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit tetézünk. V. ö. TETÉZ, (1). | |
* | |
| (tet-é-ez-ětt) mn. tt. tetézětt-et. 1) Amit tetővel födtek, csúcsosan, hegyesen öszvehalmoztak. Tetézett ház; tetézett baglya, kazal. 2) Rendes mértéken túl fölhalmozott. Tetézett itcze, véka, mérő. V. ö. TETÉZ, (1). | |
* | |
| (tet-é-ez-ve) ih. A rendes mértéken túl fölhalmozva. Tetézve mérni, adni a gyümölcsöt, gabonát. | |
* | |
| faluk Győr és Szabolcs m.; helyr. Téth-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| elavult ige, l. TETSZIK. | |
* | |
| l. ~TAT, ~TET alatt. | |
* | |
| (té-tova) ösz. ih. Rendetlen s ideoda hajló irányban; erre-arra. Tétova járni kelni, bolygani. Szemei tétova járnak. Tétova kap v. kapdos. 2) Használják főnév gyanánt is, a határozatlan s ingadozó kedélyállapot kifejezésére.
Az ikerszók osztályába tartozik, s némi módositással egyezik vele mint igehatározóval: téltúl. | |
* | |
| (té-továz) ösz. önh. Tulajd. ért. különböző irányban, ideoda mozog, ingadoz. Átv. és szokottabb jelentéssel am. akarata határozatlan állapotban van, nem tudja, többek közől mit tegyen; véleményében, gondolkodásában haboz, ingadoz. | |
* | |
| (té-továzás) ösz. fn. Az akaratnak határozatlan, ingadozó, habozó ideoda hányódása, kétkedő állapota. A sok tétovázás után végre elhatározta magát. | |
* | |
| (té-továzó) ösz. mn. Ingadozó, határozatlan elméjü, akaratu. | |
* | |
| (tet-ő) fn. tt. tetőt. Személyr. tetőm, tetőd, tetője v. teteje. A székelyeknél tetén (= tetőn) azt teszi: agyba. Ma tetén sujtlak. (Kríza J.). Baranyában: új tete van a háznak, e helyett van: új teteje, mintha csak tet volna a törzs. ,Tető' eredetileg az elavult tetik igének részesülője, s mint olyan jelent általán látszatos, föltünő valamit. V. ö. TETSZIK. 1) Akármely testnek legmagasabban fekvő, vagy felnyuló része, fölülete, csúcsa, kupja, hegye, orma, mennyiben ezek legelőször, vagy leginkább tűnnek föl. Hegytető, dombtető, fatető, hajótető, kazaltető, fejtető. Tetőtől talpig becsületes ember, azaz, minden tekintetben, egészen. Ha feje tetejére áll sem bánom. Tetőn v. mint a székelyeknél: tetén ütni am. agyba ütni. "Messze sötétedik már a Ság teteje." (Berzsenyi). Torony tetejére tüzött kereszt. Ellentétei: alj, fenék, tő, alap, talp. 2) Különösen az épületnek födele. Háztető, faltető. Fölrakni a tetőt. Elégett a templom tetője. A szokás oda látszik hajlani, hogy midőn a tető födelet (tectum) jelent, harmadik személyraggal inkább tetője, midőn pedig általán fölületre vonatkozik, teteje (apex). A török-tatár nyelvben Vámbéry szerént: tepe, töpe, töbő. Egyezik vele a franczia (la)těte, régi francziául: teste, olaszúl testa, Régnier szerént a latin testa után. | |
* | |
| (tető-ablak) ösz. fn. A födélzeten levő nyilások beüvegezése. Különösen így nevezik némely épületeken, hajókon a födélzet alatti helyiségek, udvarok fölülről világitó és szellőztető ablakait. | |
* | |
| (tető-él) ösz. fn. Az éles szöget képező épület födelének teteje. | |
* | |
| (tető-fa) ösz. fn. Különféle faragványu fák, melyekből az épülettetőt készitik, ú. m. gerendák, ollófák, szelemenek stb. | |
* | |
| (tető-gerincz) ösz. fn. Azon faalkotmány, mely az épülettetőnek mintegy gerinczét képezi, vagyis a szelemengerendáról kétfelé a falak párkányaira lenyuló ollófák szerkezete. | |
* | |
| (tető-irányos) ösz. mn. Fölfelé nyuló; különböztetésül a fekirányostól. Tetőirányos helyzetben fölállított gerenda. Tetőirányos vonal (linea verticalis). | |
* | |
| (tető-irányosan) ösz. ih. Tetőirányos állásban, fölfelé nyúlva. | |
* | |
| l. TETŐIRÁNYOSAN; TETŐIRÁNYOS. | |
* | |
| (tető-lyuk) ösz. fn. Ablakféle nyilás az épülettetőn. | |
* | |
| (tető-pont) ösz. fn. A tetőnek legmagasabb, legfelsőbb csúcsa, hegye. Átv. bizonyos minőségnek, állapotnak magassági, nagysági határfoka. A dicsőség tetőpontját elérni. Csillagászati ért. a szemlélőnek feje fölött levő vagy képzelt pont, az égnek boltozatán (Zenith). Ellentéte: lábpont (Nadir). | |
* | |
| (tető-ponti) ösz. mn. Tetőpontra vonatkozó. Tetőponti kör. | |
* | |
| (tető-pontos) l. TETŐIRÁNYOS. | |
* | |
| (tet-ő-ös) mn. tt. tetőst v. ~et, tb. ~ek. Aminek tetője, födele van. Tetős ház, akol. Tetős tányér (székelyesen: tángyér), a szücsöknél eszköz, melylyel a kucsma tetejét kikerítik. Tetős teteje a székelyeknél am. legteteje. Éppen a tetős tetejébe áldott. (Kríza J.). Ellentéte: tetőtlen. | |
* | |
| (tető-szug) ösz. fn. Szug, melyet az épület tetőzete vagyis födélalkotmánya képez. | |
* | |
| l. TETÉTLEN. | |
* | |
| (tető-vonal) ösz. fn. Csillagászati ért. egyenes vonal, mely a lábponttól a tetőpontig nyúlik, s a látkörnek mintegy tengelyét képezi. (Linea verticalis). | |
* | |
| (tet-ő-öz) áth. m. tetőz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Az épületre tetőt azaz födelet rak; tetővel föd. Tetőzni a házat, templomot, tornyot. Midőn a tető alatt nem épületrészt, hanem más fölületet, magasságot, pl. csúcsot, halmazt, hegyességet értünk, közönségesebb szokás szerint tetéz kifejezéssel élünk. A baglyát, kazalt tetézzük nem tetőzzük, kivévén, ha külön tetőt csinálnánk vagy emelnénk fölébe. V. ö. TETÉZ. | |
* | |
| (tet-ő-öz) önh. helyesebben: tetőzik; l. ezt. | |
* | |
| (tet-ő-öz-és) fn. tt. tetőzést, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ácsolás, építés, mely által valamely épületre tetőt raknak. l. TETŐZ; (1), (2), és V. ö. TETÉZÉS. | |
* | |
| (tet-ő-öz-et) fn. tt. tetőzet-ět, harm. szr. ~e. Az épületnek tetője, egészen véve, mint elkészített mű; födélzet. | |
* | |
| (tet-ő-öz-ik) km. tetőz-tem, ~tél, ~ött, par. ~tetőzzél. A tetőpontot éri, a tetőponton áll. (Culminare). | |
* | |
| (tető-zug) l. TETŐSZUG. | |
* | |
| (tet-sz-ék-ěny) mn. tt. tetszékěnyt, tb. ~ek. Tetszeni vágyó, magát kelletni akaró. Tetszékeny nő. V. ö. TETSZIK. | |
* | |
| (tet-sz-ék-ěny-ség) fn. tt. tetszékenység-ět. Kedélyi tulajdonság, melynél fogva valaki tetszeni vágyik. V. ö. TETSZIK. | |
* | |
| (tet-sz-el-ěg) önh. m. tetszelěg-tem, ~tél, tetszelg-ětt, htn. ~ni v. tetszelg-eni. Kaczérkodás által tetszeni vágyik. | |
* | |
| (tet-sz-el-ěg-és) fn. tt. tetszelgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kaczérkodás neme, mely által valaki mások tetszését megnyerni törekszik. | |
* | |
| (tet-sz-el-ěg-ő) mn. tt. tetszelgő-t. Tetszeni vágyásból kaczérkodó, magát kellető. Tetszelgő hiú nő. | |
* | |
| lásd: TETSZELGÉS, TETSZELĚG. | |
* | |
| (tet-sz-e-mény) fn. tt. tetszemény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Új alkatu szó, a gyakorlatilag behozott placetum kifejezésére, s jelenti római anyaszentegyház fejétől jött egyházi intézkedések helybenhagyását a fejedelem által, mielőtt azok jogérvényesen kihirdettetnének vagy életbe léptethetnének. Királyi tetszemény (Placetum regium). | |
* | |
| (tet-sz-és) fn. tt. tetszés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) A kedélynek kedves érzeménye, mely akkor támad bennünk, midőn valami dolog jó tulajdonságainál fogva kellemesen, vonzólag, vágyainkat kielégitőleg hat reánk. Tetszéssel fogadni valamit. Mások tetszésére tenni, tetszését keresni. 2) Különösen, helybenhagyás, beleegyezés. Az új terv mindnyájunk tetszését megnyerte vagy birja. 3) Szabad akarat. Tetszés szerént tenni valamit. Tetszésre szóló, v. tetszésre kelt váltó (a bemutatásra vonatkozva). V. ö. TETSZIK. | |
* | |
| (tet-sz-es-kěd-és) fn. tt. tetszeskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Mások tetszésének hiú keresése, önfitogtatás, kaczérkodás. | |
* | |
| (tet-sz-es-kěd-ik) km. tetszeskěd-tem, ~tél, ~ětt. Mások tetszését keresi; némely valódi vagy képzelt kellemeinek fitogtatása, mutogatása által kelleti magát; kaczérkodik. | |
* | |
| (tetszés-szerénti) ösz. mn. A szabad tetszést vagyis szabad akaratot nem korlátoló. | |
* | |
| (tet-sz-et) fn. tt. tetszet-ět. 1) Látszat, vagyis azon szin, alak, melyben valami dolog szemünkbe tünik, vagy elménkben földerül. Különösen tünemény, álkép, gyanítás, vélemény, mint a valóságnak ellentéte. Ez csak tetszet, nem valóság. Egyedül tetszet végett tenni valamit. 2) Kedves, a kedélyre kellemesen ható érzemény és tünemény. V. ö. TETSZÉS. | |
* | |
| (tet-sz-et) áth. m. tetszet-tem, ~tél, ~ett. Egyedül visszaható névmással használtatik; tetszetem magamat, tetszeted magadat, tetszeti magát stb. azaz, mások tetszését bizonyos előnyök mutogatásával megnyerni iparkodom stb. Hasonló hozzá: kellet. | |
* | |
| (tet-sz-et-ěs) mn. tt. tetszetěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Látszatos; a szemeknek bizonyos szinben, alakban vagy álképben feltünő, nem igazi, nem valóságos, csak olyanforma. 2) Ami a szemeknek kedves tüneményül, kellemes látványul szolgál, vagy általán, ami kedves érzést gerjeszt, vonzalmunkat megnyeri. Tetszetes magaviselet, testtartás, taglejtés. Tetszetes beszéd, nyájasság. | |
* | |
| l. TETSZESKĚDÉS; TETSZESKĚDIK. | |
* | |
| (tet-sz-et-ěs-ség) fn. tt. tetszetěsség-ět, harm. szr. ~e. 1) Látszatosság, tüneményesség. 2) Tetszetet vagyis kedvezést megnyerő, gerjesztő tulajdonsága valaminek. | |
* | |
| (tet-sz-et-len) mn. tt. tetszetlen-t, ~ěk. Ami a kedélynek nem tetszik; ami kül vagy bel érzékeinkre kedvesen, kellemesen nem hat; ami nem tetszetes. | |
* | |
| (tet-sz-et-ő-ös) mn. tt. tetszetős-t v. ~et, tb. ~ek. Ami kitünőleg tetszeti magát, ami első látásra megnyeri tetszésünket. Tetszetős női alak. | |
* | |
| (tet-sz-et-ő-ség) fn. tt. tetszetőség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, melynél fogva valaki vagy valami magát tetszető, kellető alakban tünik elé. | |
* | |
| (tet-sz-et-ő-ös-en) ih. Tetszetős módon, alakban, szinben; magát megkedveltetve. Tetszetősen öltözködni, piperézkedni. V. ö. TETSZETŐS. | |
* | |
| (tetsz-halott) lásd: SZÍNHALOTT. | |
* | |
| (tet-sz-ik) km. tetszett, par. tessél. Gyöke az elavult tet v. tetik, mely a régieknél videtur, apparet érteményben divatozott, pl. Münch. cod. Máté XVII. fej. "Mi tetik neked?" (quid tibi videtur?) Lukács XXIII: "A szombat feltetik vala", (sabbatum illucescebat). Luk. XXII: "A koporsók, kik nem tetnek." (Monumenta, quae non apparent). Máté XXIII: "Kik embereknek küvöl szépeknek tetnek." Csáti Demeter krónikájában: "A Tetemben el-feltetőnek" azaz, Tétényben föltünének, meglátszának. Innen miveltető tettet am. láttat, magát tettetni, am. bizonyos álszinben mutatni, láttatni; tettetés, szinlelés, képmutatás; tettetett szent, képmutató. A tet-ik és tetsz-ik közép igék oly viszonyban állanak egymáshoz, mint a szintén régies met és mai metsz átható igék. Egyébiránt már a régieknél is eléjön ,tetszik', pl. a Nádor-codexben: "De enneköm úgy tetszik és alkolmasbnak úgy láttatik." (383. l.). A parancsoló tessék is talán inkább a tetik-ből képeztetett, mintha volna tet-j-ék, miként a régies met (scindit) igéből metj, mess, Döbrentei codexben megygy. "Vala kedeg az szoknya varratlan, mondának azért egymásnak: ne megygyük meg űtet" azaz, ne messük, ne metjük meg. Hasonlóan, vessen am. vetjen és üssön am. ütjön. (Egyébiránt ,látszik' is a parancsoló módban ,lássék', a melyben szintén mind a három hang t sz j, ss-sé hasonúlt). A föntebbiek szerént a tetszik (valamint tetik) szónak első jelentése látszik, fel- v. szembetünik, felötlik. Föltetszik a csillag, azaz, föltünik. Kitetszik (kilátszik) a szög a zsákból. Nekem úgy tetszik, mintha ott valaki jönne. Ez jónak, rosznak, világosnak, sötétnek tetszik. Megtetszik, ki az ember. Ez nekem korai dolognak tetszik. Kinek mi van szivében, kitetszik szemében. (Km.). Kitetszik belőle, hogy nincs nevelése. Mennyiben a testek fölülete leginkább szembetünő, innen tető am. a testnek legmagasabb, vagyis legelőbb feltünő része; tetem, maga a test, mint látszatos tárgy, tetemes, a maga nemében nagysága által szembeötlő. - Másod értelemben mondjuk valamiről hogy tetszik, midőn bizonyos jó tulajdonságánál fogva kedves, kellemes, vagy ilyennek látszik, régiesen: kelletik. Ez az ember nekem tetszik, jónak, kedvesnek látszik. Mi tetszik önnek? Ha nem tetszik, hagyd ott. Nehéz mindenkinek tetszeni. Mindennek tetszeni lehetetlen, akarni bolondság. (Km.). Visszatetszik. Innen e kedveskedő kifejezések: Mi tetszik önnek? Hogy tetszik érezni magát. Nem tetszik leülni? Tessék! | |
* | |
| (tet-sz-ő) mn. tt. tetsző-t. 1) Látszó, szembetünő; valamely szint, alakot, álképet mutató. A távolban feltetsző hegyek sötétlenek. A házak közől kitetsző torony. Kitetsző vagy mint juhok közől a szamár. (Km.). Szélesnek tetsző víz. Néha a betegnek tetsző ember legjobb egészségben van. 2) Kedélyünkre kedvesen ható. V. ö. TETSZIK. | |
* | |
| (tet-sz-ő-leg) ih. 1) Látszólag, a mint első pillanatra szembeötlik; külső szinre, alakra nézve. Tetszőleg erős ház. A sikföldi tornyok tetszőleg közel látszanak, pedig távol vannak. Ellentéte valódilag, igazán. 2) Kedvesen, vágyunkat kielégitve, helybenhagyásunkat megnyerve, vonzalmunkat birva. Indítványa tetszőleg fogadtatott. | |
* | |
| (tet-sz-ő-ség) fn. tt. tetszősěg-ět, harm. szr. ~e. 1) Látszóság, állapot vagy tulajdonság, amint valami látszólag szembeötlik. 2. l. TETSZETŐSÉG. | |
* | |
| (tetsz-vágy) ösz. fn. Vágy, melynél fogva valaki mások tetszését megnyerni törekszik. Hiú tetszvágy, mely holmi külső kecs, pipere, testi kellemek stb. által vadászsza a tetszést. Komoly, nemes tetszvágy, mely valódi érdem által akar méltóvá lenni mások kegyére, becsülésére, tisztelésére stb. | |
* | |
| (tet-sz-vény) l. TETSZMÉNY. | |
* | |
| (tě-tt) részesülői mn. tt. tětt-et. 1) Bizonyos helyiségre, térre helyezett, fektetett, állított stb. Verembe tett gabna. Asztalra tett könyvek, irományok. Föltett kalappal bemenni valahova. Kitett gyermek. Birónál letett peres pénz. Zsebbe tett erszény. 2) Cselekvés által eszközlött, végrehajtott. Okosan tett rendelkezés. A megtett számadást, számolást ismételni. V. ö. TĚSZ. | |
* | |
| (tě-tt) fn. tt. tětt-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonkép a tész igének, mint cselekvést jelentőnek múltja, vagyis teljesedett, végrehajtott állapota, mely érteményben egyezik vele tét, mely képzésre hasonló az igékből alkotott at et képzőjü főnevekhez, azaz, elemezve te-et, öszvehúzva tét. Mi a tett főnevet illeti, mint más főnevek a névviszonyragokat mind fölveheti, mint: tetté, tettnek, tettet, tettek, tetthez, tetten, tettről stb. Az ember tettét csak a tekintete is elárulja. Jó tett, gonosz tett. Tetten vagy tettén érni, tetten kapni valakit. Tettel mutatja, hogy derék ember. | |
* | |
| l. TĚTTGAZDAG. | |
* | |
| (tett-e-ben) Szabó Dávidnál am. valóban, valósággal, valójában. Tettében úgy vagyon. | |
* | |
| (tětt-erő) ösz. fn. Nagyobb tettekre megkivántató erő v. tehetség. | |
* | |
| (tětt-erős) ösz. mn. Aki erővel, tehetséggel bir nagyobb tettek végrehajtására. | |
* | |
| (tětt-es) fn. tt. těttes-t, tb. ~ěk. Aki valamit tett vagy elkövetett. Különösen mondják a büntető eljárásban, ki valamely büntetésre méltó cselekvényt elkövetett. (Thäter). | |
* | |
| (tet-tet) áth. m. tettet-tem, ~tél, ~ětt, par. tettess. Visszaható névmással viszonyulva divatozik, s am. külsőleg magát bizonyos szinünek, alakúnak mutatja, illetőleg hazudja, vagyis alakoskodik, álarczoskodik. Szentnek, jámbornak tetteti magát. Úgy tettetik magukat, mintha mit sem tudnának a dologban. Ne tettesd magadat. "És ő tetteté ön magát." (Et ipse se finxit. Müncheni cod. Lukács. XXIV). "Mert ki(k) tettetik ő orczájokat, hogy láttassanak embereknek böjtölők." (Ugyanott Máté VI. fej.). Mint ez érteményből látszik, tettet nem a těsz igéből származik, mert ennek miveltetője: tě-tet v. té-tet, hanem azon régies tet-ik igéből, mely látásra vonatkozik s am. látszik, és így tettet, am. láttat, szembetüntet. Ennélfogva a gyök hangzója nyilt e, ellenben a těsz tětet igeé zárt ě. | |
* | |
| (tet-tet am. tet-sz-et) fn. tt. tettet-ět. Külső látszata, szembetünő alakja, szine valaminek; s ettől származik: tettetěs. Ugyanaz, ami a tetszet, melynek sz belképzője rokonszervű t-re változott, mint a látszat máskép láttat. Egyébiránt származtatható a régies tet-ik igéből is. | |
* | |
| (tet-tet-ěs am. tet-sz-et-ěs) mn. tt. tettetěs-t v. ~et, tb. ~ek. Szabó Dávidnál am. színlett, színrevaló; tehát látszatos, ami bizonyos szinben, alakban vagy álarczban tünik elé. Így a régieknél is, pl. a Debreczeni Legendáskönyvben "Tettetösképen békeségöt szerze az érsökkel." (83. lap.). Molnár A. szerint: kitünő (egregius, conspicuus). V. ö. TETTET, (2). | |
* | |
| (tet-tet-és) fn. tt. tettetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Színeskedés, álarczoskodás, képmutatás, mely által valaki másnak akar látszani, mint ami valóban. Tettetés nélkül. Tettetésből jámbor. Hagyj föl a tettetéssel, s légy őszinte. Mirevaló az ily tettetés? V. ö. TETTET, (1). | |
* | |
| (tet-tet-ětt) mn. tt. tettetětt-et. Bizonyos álszínt, álarczot hazudó, képmutató; nem őszinte, nem valódi. Tettetett barátság, jámborság, ájtatosság. V. ö. TETTET, (1). | |
* | |
| (tet-tet-ik) külszenvedő, m. tettet-tem, ~tél, ~ětt, par. tettessél. A Nádor-codexben am. láttatik v. látszik. "És a lába nyoma törés miá vérrel tettetik vala." (539. l.). | |
* | |
| (tet-tet-ő) fn. tt. tettető-t. Képmutató, alakoskodó, színlelő személy. | |
* | |
| (tet-tet-ő-s) l. TETTETÉS. | |
* | |
| (tett-gazdag) ösz. mn. Ki sokat tett; tevékenységéről híres; tettekkel bővelkedő; máskép: tettdús. Korról szólva, melyben sok történt, eseménydús. | |
* | |
| (tě-tt-leg) ih. Valósággal végrehajtva valamit, nem csupán szóval, igérettel, biztatással stb. Tettleg bebizonyítani vitézségét. | |
* | |
| (tě-tt-leg-ěs) mn. tt. těttlegěs-t v. ~et, tb. ~ěk. Tettel végrehajtott, valóságos létre hozott. Tettleges segítség. Tettleges megsértés. | |
* | |
| (tě-tt-leg-es-ség) fn. tt. těttlegesség-ět, harm. szr. ~e. Valóságos végrehajtással eszközlésbe vett állapot; különösen rosz értelemben, pl. midőn a szóval való czivódás ütlegezésre kerül. | |
* | |
| (tett-szomj vagy ~vágy) ösz. fn. Élénk kivánság valamely nagy tett végrehajtására. | |
* | |
| (tet-ü) fn. tt. tetü-t, tb. ~k. Mennyiben több hasonló képzőjü szók gyanánt tetv alakot is ölthet, innen tárgyesete máskép tetvet, több. tetvek, s képzőragokkal tetves, tetvez, tetvészkedik. Több tájon divatozó kiejtéssel tető. Csunya féregnem, melynek hat mászólába, egy árhegyü szilárd sziványa, fonaldad csápja és lapos fara van. (Pediculus). A természet buvárok eddig alakja, nagysága és szinére nézve mintegy 66 faját ismerik, melyek mindnyájan eleven állatokon élődnek, s jobbára ezektől kapták neveiket is. Juhtetü, ebtetü, disznótetü, tyúktetü, lótetü. Szükebb ért. az emberi testen élődő ilyetén féregfaj, milyen a fejtetü, fantetü, szőrtetü, lapostetü. (Pediculus humanus). Tetüket keresni, ölni. Tetük másznak a ruhán, a bundán. Lassan mász, mint a tetü. Majd megeszik a tetük. Meghuzza magát, mint a tetü a var alatt. Szegény mint a tetü. Tetüszinü, undok sáppadt sárgaszinü. Tetü a bíborban is megnevekedik. (Km.). Nem szükség a tetüt ködmönbe rakni. (Km.). Oda ütök, hol a tetü bakzik.(Aljas km.). Ringy rongyban terem meg a tetü. (Km.). Minél hitványabb a tetü, annál jobban csíp. (Km.). Átv. ért. vizestetü, vagyis a tetücsipéshez hasonló bőrviszketeg. Hasonlatnál fogva tetüknek nevezik a fák leveleihez tapadó apró férgeket is. V. ö. KOLDUSTETÜ.
E szó eredete nyelvünkben homályos. Talán am. a székelyes kiejtésü tepedő, azaz általánosabb nyelvszokás szerént: tapadó, minthogy a testekbe mintegy beleteped vagy tapad. Egyébiránt némileg hasonló hozzá Budenz J. szerént a finn és észt täi, osztyák teudem, lív tei, votják täj stb. | |
* | |
| (tetü-fa) ösz. fn. Népies neve a farkas boroszlánnak; máskép szintén népiesen: farkashárs. l. FARKASBOROSZLÁN. | |
* | |
| (tetü-fészěk) ösz. fn. 1) Azon hely az emberi vagy állati testen, hol több tetü rakáson tanyáz, s faját serkék által szaporítja. 2) Aljas gúnykifejezéssel, tetves ember, nyomorult ringyrongy. | |
* | |
| (tetü-fű) ösz. fn. 1) A sarkvirágok neme alá tartozó növényfaj népies neve; pilise négy tagú, sarkantyúja rövid, tompa; levelei tenyeresek, máskép szintén köznéven: turhásfű, náthafű, tetüölőfű; növénytani néven: féregölő sarkvirág. (Delphinium staphisagria). 2) Molnár Albertnél am. pedicularia, mely Diószegi-Fazekasnál: kajmacsór (pedicularis). | |
* | |
| (tetü-ír, ~kenőcs) ösz. fn. Ir vagy kenőcs, melyet a tetük kiölésére használnak. | |
* | |
| (tetü-keresés) ösz. fn. Midőn valaki tetüket keres, hogy megölje. | |
* | |
| (tetü-kereső) ösz. mn. és fn.Személy, ki tetüket keres; továbbá ringyrongy tetves ember. | |
* | |
| (tetü-mag) ösz. fn. A tetüfűnek magva. V. ö. TETÜFŰ. | |
* | |
| (tetü-ölő-fű) ösz. fn. lásd: TETÜFŰ, 1). | |
* | |
| (tet-v) fn. tt. tetv-et, harm. szr. ~e. A tetü szónak módosított alakja, mely csak némely ragok és képzők előtt divatozik; tetvet, tetves, tetvez. Alakra hasonlók hozzá nedü nedv, redő redv, kedü kedv, daru darv, szaru szarv, s több mások. | |
* | |
| (tet-v-es) mn. tt. tetves-t v. ~et, tb. ~ek. Tetüktől lepett, tetükkel bővelkedő. Tetves fej. Tetves ember, kutya, disznó. Tetves szűr, bunda, gallér. Tetves betegség. Aljas népnyelven megvető gúnyczím. | |
* | |
| puszta Somogy m.: helyr. Tetvesre, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tet-v-es-ěd-és) fn. tt. tetvesědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn az embert vagy más állatot, illetőleg az öltözéket tetűk lepik el. A zsirban kifőzött fehérruhát a pusztai nép óvószernek tartja a tetvesedés ellen. | |
* | |
| (tet-v-es-ěd-ik) km. tetvesěd-tem, ~tél, ~ětt. Tetűk nőnek rajta, tetük lepik meg. A tisztátalan ember megtetvesedik. | |
* | |
| (tet-v-es-ít) áth. m. tetvesít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Tetvessé tesz, eszközli, hogy tetűk teremnek benne. | |
* | |
| (tet-v-es-ség) fn. tt. tetvesség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság vagy állapot, midőn valaki vagy valami tetves. | |
* | |
| (tet-v-ész-kěd-és) fn. tt. tetvészkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki tetvészkedik. | |
* | |
| (tet-v-ész-kěd-ik) km. tetvészked-tem, ~tél, ~ětt. Saját testén vagy ruháján tetűket keresgél. | |
* | |
| (tet-v-ez) áth. m. tetvez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Tetűt tesz, rak valahová, tetűvel behint. A tetves vendég betetvezi az ágyat. | |
* | |
| (tet-v-ez-és) fn. tt. tetvezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit tetűkkel behintenek. | |
* | |
| (tet-v-ez-kěd-és); TETVEZKĚDIK, (tet-v-ez-kěd-ik) lásd: TETVÉSZKEDÉS; TETVÉSZKEDIK. | |
* | |
| (té-v) elavult s újonnan fölélesztett fn. tt. tév-et. Tulajdonkép menésre vonatkozva jelenti azon állapotot, midőn valaki a helyes, a czélszerü iránytól eltér. Ezen érteményre mutatnak származékai: téved; tévelyeg, téves, téveszt stb. Átv. az észjárásnak, gondolkodásnak az igaztól, a valótól eltérése. Öszvetételekben némely új szók alkotására alkalmazzák, pl. téveszme, tévtan, tévokoskodás.
Eredetére nézve l. TÉ. Hangáttétellel egyezik vele vét ige, mely eredetileg annyit tesz, mint téveszt, pl. elvéti az utat, a számlálást stb. V. ö. VÉT. | |
* | |
| fn. tt. tevé-t. A kérődzők osztályába tartozó s igen hasznos házi állat Ázsiában és Afrikában, mely hét nyolcz lábnyi magas, hosszú, görbe, és bozontos nyakú, idomtalan lábszáru, egy vagy két pupos hátu. A homokos és vizetlen sivatagokon teherszállitásra igen alkalmas állat. Két púpos teve (camelus bactrianus); egy púpos teve (camelus dromedarius). Teve, ha rühes is, többet bír, mint az egészséges szamár. (Km.). Tevének mind nyaka mind szőre haszon. (Km.). Görbe mint a teve háta. (Km.).
Egyezik vele a török deve, csagataj tive (Abuska), mandsu temen, mongol temegen; továbbá Dankovszky és Gyarmathy szerént az illir deva, ugyanazok és Jancsovics szerént a szláv tyava; ez utóbbiak hihetőleg a török-tatár és magyar nyelvek után. | |
* | |
| (te-v-e) ,tesz' ige törzse (egyes számban harmadik személy) a függő multban. Régiesen, sőt az irói nyelvben ma is: tőn (= teve-ön). | |
* | |
| (teve-bőr) ösz. fn. A teve nevü állatnak bőre, akár eleven, akár lenyúzott állapotban. | |
* | |
| (té-v-ed) önh. m. téved-t. 1) Az egyenes, czélravezető, igazi irányt vagy utat elvesztve ide-oda bolyong. Éjjel, sürü erdőben eltévedni. 2) Átv. téved az emberi ész, midőn az észtan szabályaitól önkénytelenül eltérve hibásan vélekedik, itél vagy okoskodik, midőn az igazság ösvényét akaratlanul elhagyja, hibát követ el. Tévedsz, ha azt gondolod, hogy... Az ember vajmi gyakran téved itéletében. Számadásomban tévedtem. "Sokat tanultam tévedve - szól a bölcs, s nem csodálatos dolog-e, hogy tapasztalásainkból mégis semmit nem tanúlunk meg oly későn, mint azt, mit legtöbbször tapasztaltunk, hogy könynyen tévedhetünk." B. Eötvös J. (Gondolatok). V. ö. TÉ, TÉV. | |
* | |
| (té-v-ed-és) fn. tt. tévedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki akár tulajdon, akár átv. értelemben téved, vagyis a helyes, a czélirányos utat elveszti, különösen az észjárásra vonatkozólag am. hibázás. | |
* | |
| (té-v-ed-ěz) gyak. önh: m. téveděz-tem, ~tél, ~ětt. Gyakran v. ide-oda téved. Lásd: TÉVELYĚG. | |
* | |
| (té-v-ed-ség) fn. tt. tévedség-ět, harm. szr. ~e. Tévedés, elvont értelemben véve. | |
* | |
| (tě-v-ěg-él) áth. m. tevegél-t. Ide-oda tesz; gyakran tesz. | |
* | |
| (tě-v-ěg-él-és) fn. tt. tevegélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ide-oda tevés; gyakori tevés. | |
* | |
| (teve-hajtó) ösz. fn. Szolga, ki a teherszállitó tevéket tereli. | |
* | |
| (tě-v-e-ek), régiesen: ték, tők; lásd: TĚSZ alatt. | |
* | |
| (teve-káka) ösz. fn. | |
* | |
| (teve-kecske) ösz. fn. Amerikai emlősállat, melynek hosszu nyaka, széles és vastag bőrü szügye és barna szőre van. Teherhordásra használják, és szőréből az úgynevezett teveszőrkelmét készítik. (Camelus lama). Nevét onnan kapta, mert a tevéhez és kecskéhez is némileg hasonló. | |
* | |
| (tě-v-ék-ěny) mn. tt. tevékěny-t, tb. ~ek. Tettekben nyilatkozó; tettek végrehajtásában munkás. | |
* | |
| (tě-v-ék-ěny-en) ih. Tettekben nyilatkozva; tettek végrehajtásában munkás részt véve. | |
* | |
| (tě-v-ék-ěny-ség) fn. tt. tevékenység-ět, harm. szr. ~e. Tettekben nyilatkozó szorgalom. "Hogy tevékenységünknek sikere legyen: arra mindenek előtt az szükséges, hogy cselekedeteink fontosságáról meg legyünk győződve." B. Eötvös J. (Gondolatok). | |
* | |
| mváros Tolna m.; NAGY~ falu Veszprém m.; helyr. Tevel-be, ~ben, ~ből, v. ~re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tě-v-e-el) régiesen: ~től; l. TESZ alatt. | |
* | |
| (té-v-ěly) elavult és újannan fölélesztett fn. tt. tévely-t, tb. tévely-ěk. Ebből származtak: tévělyěg, tévělyědik stb. E tekintetben hasonló éměly, gömöly, gomoly, gömböly, gomboly szókhoz, melyek szintén újabban jöttek divatba. A tévely szó jelentése pedig nem egyéb, mint némileg módosított, s mintegy folytonos tév. | |
* | |
| (té-v-ěly-ěd-és) fn. tt. tévělyědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az igaz utról eltérő, s czélvesztett járáskelés. | |
* | |
| (té-v-ěly-ěd-ik) k. m. tévélyěd-tem, ~tél, ~ětt. Az igazi irányt elvesztve tévelygővé lesz. A tévedésnek nagyobb, s bonyolultabb állapotát fejezi ki. | |
* | |
| (té-v-ěly-ěg) gyak. önh. m. tévělyěg-tem, ~těl v. tévelyg-ěttem, ~ěttél, tévělygětt, htn. ~ni v. tévelygeni v. tévělygni. Igazi utat, irányt vesztve folytonosan ide-oda járkel, bolyong. Erdőkben, úttalan pusztákon tévelyegni. Egész éjjel tévelyegtünk. "Nem tévelyeg az, ki elvesztett utját megtalálja." Gr. Eszterházy Miklós nádor, Rákóczi Györgyhöz 1644-ben. | |
* | |
| (tě-v-ěly-ěg-és) fn. tt. tévělygés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Tévutakon folytatott, czéliránytalan ideoda járáskelés, bolyongás. Átv. az észjárásnak, gondolkozásnak hibás működése; a valótól, igaztól folytonos eltávozása. | |
* | |
| (té-v-ěly-ěg-ő) mn. tt. těvelygő-t. Aki v. ami tévelyeg, ide-oda járkel, bolyong. | |
* | |
| (tévely-kert) l. TÉVKERT. | |
* | |
| (teve-párducz) ösz. fn. Afrikában élő, hasítatlan körmü, kérődző emlősállat, magasra nyúló hosszu nyakkal, melynek szőre sötét barna foltokkal pettyezett világos sárga szinű. Igen félénk, de könnyen szelidíthető állat. (Giraffe). | |
* | |
| (tě-v-és) fn. tt. těvés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit teszünk, e szónak minden értelmében. Jótevés, kitevés, betevés, föltevés, eltevés. V. ö. TĚSZ. | |
* | |
| (tév-es) mn. tt. téves-t v. ~et, tb. ~ek. Az igaztól eltérő, magában tévedést foglaló. Téves felfogás. | |
* | |
| (tév-es-en) ih. Téves módon, tévedést foglalva magában. | |
* | |
| (tév-eszme) ösz. fn. A helyes gondolkozás szabályaival meg nem egyező eszme. | |
* | |
| (teve-szőr) ösz. fn. A teve és tevekecske nevü állatnak szőre. Különösen melyet ezen állatokról lenyírva szövetekre használnak. | |
* | |
| (té-v-esz-t) áth. m. téveszt-ětt, htn. ~eni v. ~ni, par. téveszsz. A valódi v. igazi helyett akaratlanul hibásat ad avagy vesz elé, tévedésből elvét v. elhibáz valamit. El-, megtéveszt. Eltéveszteni az útat. Megtéveszteni a neveket. | |
* | |
| (té-v-esz-t-és) fn. tt. tévesztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés midőn valaki valamit el- vagy megtéveszt. | |
* | |
| (té-v-esz-t-ětt) mn. tt. tévesztětt-et. Elvétett, tévedésből elhibázott. | |
* | |
| (tév-kert) ösz. fn. Bonyolódott útú kert, melybe aki bele téved, nehezen vagy épen nem tud belőle kijutni. (Labyrinthus). Máskép: tévelykert, tömkeleg, mindkét szó eléjön Szabó Dávidnál. | |
* | |
| (tév-kör) ösz. fn. A tévokoskodás azon neme, mely egyik téveszméből másikba esik. (Circulus vitiosus). | |
* | |
| (tév-okoskodás) ösz. fn. Hibás alapra, hamis előzményekre épített okoskodás, mely téves következményekre vezet. | |
* | |
| (tě-v-ő) mn. mint részesülő tt. tevő-t. Aki valamit tesz. Leginkább öszvetételekben divatozik. Jótevő emberek. Gonosztevő latrok. Kártevő szomszéd. Sőt mondjuk: kártevő barom, jégeső. Különös sajátságul fordul elé ily mondatokban: Mi tevő legyek? = mit tegyek? Én a tevő lennék = én azt tenném. Mint főnév jelent személyt, ki valami tettet követ el. A kártyajátékban tevőnek mondják, ki valamely kártyára, huzásra stb. bizonyos mennyiségü pénzt nyereség vagy veszteség fejében kitesz. Végre tevő, vagy szokottabban tévő, azon vesszőből font, és sárral betapasztott ajtócska, melylyel a kemencze vagy katlan száját beteszik, bedugják, máskép: előte. | |
* | |
| (tě-v-ő-öd-ik) belsz. A tevés mintegy magamagától származik. Betevődött az ajtó, pl. saját nehézsége vagy hajlása által. Néhutt a köznép külszenvedő (tétetik) helyett is helytelenül használja. | |
* | |
| (te-v-ő-leg) ih. Valamit téve, tevésképen, állitólag. | |
* | |
| (tě-v-ő-leg-ěs) mn. tt. tevőleges-t v. ~et, tb. ~ek. Tételes. (Positivum). Különbözik tőle: tettleges, amaz t. i. elméletileg alapit, állít, mond valamit, emez pedig gyakorlatilag visz véghez. | |
* | |
| (tév-tan) ösz. fn. Téveszmékre alapított, hibás tan. | |
* | |
| (tév-út) ösz. fn. Út, mely a kitüzött iránytól félrevezet. Tévúton járni. Tévutra vezetni valakit. V. ö. TÉV. | |
* | |
| (të-ěz) áth. m. téz-tem, ~tél, ~ětt, par. tézs. Valakit barátságból, vagy mint alárendeltet, vagy épen megvetésből, vagy nemzeti szokásból te czimmel szólit. A testvérek, pajtások tézik egymást. Magyar köznépi szokás, hogy a férj a feleséget tézi, a nő pedig férjét kendezi. Képeztetésre hasonló a magáz, kendez, komáz czimzésre vonatkozó igékhez. Máskép: téget, tegez. | |
* | |
| (të-ez-és) fn. tt. tézés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valaki irányában ,te' szó használása. V. ö. TÉZ. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Tezsér-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tézs-ol-a) fn. tt. tězslát. Midőn a szekér elé két vagy három, vagy több pár ökröt fognak, a szekérrúdhoz folytatólag egy, két, vagy több toldalékrud járul, melyekre ugyanannyi iga illesztetik, s ezen toldalékrudak neve: tézsla. E szerint a négyökrös fogatban a szekérrud előtt egy, a hatökrösben kettő, a nyolczasban három tézsla nyúlik előre, és úgy tovább. A szántótaligának nem levén hosszu rúdja, akkor is tézslát akasztanak bele, midőn kétökör húzza.
"Jó reggel a szántó nézi taligáját, Igazgatja vasát, éles csoroszláját, Elébe ragasztja csikorgós tézsláját, Ökrei nyakára felteszi a jármát." Népvers. A lovasszekér rudjához is tézslát szoktak kötni, ha ökröket fognak bele. Némely tájejtés szerint: tézsoló, tézsola, tésola, tésla. Alakra nézve hasonló a vizsla, kajla, hetle-kotla, csoroszla v. csoroszló, doroszló, sarló, nyakló, hasló szókhoz, melyek részint élő, részint elavult igék részesülői. E hasonlatnál fogva a tézsoló és tézsola törzse hihetőleg az elavult tézsol, hangváltozattal: tózsol, azaz tovazol mintegy told, a távolodásra, továbbiságra vonatkozó to v. tó gyöktől, miszerint a tézsla nem egyéb, mint a tőrudat tovább nyujtó, megtoldó másod, harmad stb. rúd. Egyezik vele a szláv tazadlo vagy tyazsadlo, melylyel gyökhangokban és fogalomban egyezik: tahám húzom, és tiszkam, tolom, taszitom. Vagyis mind a magyar, mind a szláv származékok közös gyöke a távolodást jelentő ta v. to v. té, mely mint önálló szó, té-to, té s tova szókban csak a magyarban él. | |
* | |
| (tézsla-rúd) ösz. fn. Toldalékrúd, melyet az ökrös fogatban az úgynevezett tézsla képez különböztetésül a volódi szekérrudtól, mely az első tengelylyel van öszvekötve. V. ö. TÉZSLA. | |
* | |
| 1) falu Szabolcs m; helyr. Thass-ra, ~on, ~ról. 2) l. TASS. | |
* | |
| falu Bars m.; helyr. Thaszár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. theát. 1) Lásd: THEACSERJE. 2) A theacserjének vagy theafának zsenge és megszáritott levelei, melyeket forró vízzel leöntve italul szokás használni. 3) Szélesb ért. holmi más növények és terményekből készített italok, kivált gyógyszerül szolgálók. Bodzathea, hársvirágthea, székifűthea, kukoriczathea stb. l. TÉA. | |
* | |
| (thea-cserje) ösz. fn. Sínában és Japanban tenyésző cserjenövény, mely legfölebb 5 vagy 6 lábnyi magas, és tövétől kezdve tetőig ágakat hajt, melyekből ismét kisebb sarjak fakadoznak. Ennek leveleiből készítik a szoros értelemben vett theaitalt. Fajai többfélék. Barna theacserje, sötét, zöld levelekkel (Thea bohea). Zöld theacserje, világoszöld levelkékkel, melyek szárítás után is megtartják szinöket. (Thea viridis). | |
* | |
| (thea-csésze) ösz. fn. Sajátságos alakú csésze, melyből a theaitalt inni szokták. | |
* | |
| (thea-fa) l. THEACSERJE. | |
* | |
| (thea-szelencze) ösz. fn. Szelencze, melyben a szárított thealeveleket zárva tartják. | |
* | |
| (thea-víz) ösz. fn. Forró víz, melylyel a theát leöntve italul elkészítik. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Thess-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. TORDA. | |
* | |
| mváros Árva m.; helyr. Thurdossin-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Trencsín m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szabolcs m.; helyr. Thuzsér-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| a második személynévmás rövidült többese, amennyiben az egyes számu te-ből az i-hez legközelebb álló éles ë hang i-re változott (mint a ti-ed szóban is, mely am. të-ed), és a többesi k elmaradott; régiesen és tájdivatosan máskép: tü, amely már csonkítlan többesnek is tekintethetik. V. ö. SZEMÉLYNÉVMÁS. Általános szokással a többesszámnak szokott képzőjével: tik, tájdivatosan: tük. Midőn viszonyállapotba lép, állandóan k-val jön elé, és těk, tök, tok alakban váltakozik, pl. egyes és többes birtokban, fejetěk, fejeitěk, fürtötök fürteitěk, nyomotok nyomaitok, sarutok, saruitok, a névviszonyító ragokkal: tiétěk, tiéitěk, nektěk, bennetěk, rajtatok, nálatok, belétěk, rátok, hozzátok, belőletěk, rólatok, tőletěk, érettetěk, veletěk, alattatok, alólatok, előttetěk, előletěk, fölöttetěk, fölőletěk, hegyettetěk, köröttetěk, körültetěk, közöttetěk, közőletěk, mögöttetěk, mellettetěk, mellőletěk, általatok, ellenetěk, helyettetěk, irántatok, miattatok, nélkületěk, szerintetěk, utánatok, végettetěk, kivületěk, általatok, fölületěk, belületěk, alúlatok. Az igeragozásban szintén a fönebbi alakokban és állandóan k-val jön elé: nyertěk, ültök, láttok; nyerétěk, ülétěk, látátok; nyertetěk, ültetěk, láttatok; nyerendtěk, ülendtěk, látandtok; nyerjetěk, üljetěk, lássatok; nyernétěk, ülnétěk, látnátok; nyernetěk, ülnötök, látnotok. A tök-féle változat szabatosan csak akkor használtatik, midőn közvetlenül ö vagy ü előzi meg, pl. körötök, bűnötök, öltök, ültök, ellenben: köreitěk, bűneitěk, ölhettěk, üthettěk. Részletesebben l. SZEMÉLYNÉVMÁS. | |
* | |
| faluk Gömör és Ung m.; helyr. Tibá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Bereg m.; helyr. Tibavá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| tájdivatosan am. tépáz; l. ezt. | |
* | |
| a székelyeknél am. tébolyodik. | |
* | |
| a székelyeknél am. bódul. | |
* | |
| 1) erdélyi falu Udvarhely sz.; helyr. Tibód-ra, ~on, ~ról. 2) l. TIBOLD. | |
* | |
| férfi kn. tt. Tibold-ot, tb. ~ok, Theobaldus, németül: Théobald, Theubald (régi német nyelven: Theudobald, Thiotbald, Diotbald) am. vitéz (der Volkstapfere Tapfere). | |
* | |
| DARÓCZ~, falu Borsod m.; helyr. ~Tibold-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| férfi kn. tt. Tibor-t, tb. ~ok. Tiborius. A törökben (Hindoglu szerént) tibr v. tibir am. arany kard; s az arabban (Zenker szerént) tibr am. nemes ércz, termés ércz. | |
* | |
| erdélyi falu, A. Fehér m.; helyr. Tibor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| férfi. kn. tt. Tiborcz-ot, tb. ~ok. Tiburtius. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. ~Szeg-re, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Tichá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Máramaros m.; helyr. Ticsurá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. tidót. Mécses, valamely száraz, vékony meggyujtott nyirfából vagy pordorjából. Kriza J. szerént erdővidéki székely szó. | |
* | |
| (të-éd) a második személy egyesszámu birtokragozása, vagyis egy személy, egy birtok. Tiéd ezen könyv? Ezen puska nem a tiéd. | |
* | |
| (të-é-id) jelenti egyes második személy többes birtokát. E könyvek tiéid. | |
* | |
| (të-e-i-těk) többes második személy, többes birtoka. | |
* | |
| (të-e-těk) többes második személy egyes birtoka. V. ö. SZEMÉLYRAG. | |
* | |
| fn. tt. tigris-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A ragodozó négylábu állatok rendébe sorozott kegyetlen, marczona fenevad, mely öldöklő vágyát mintegy gyönyörből akkor is űzi, midőn éhét szomját eloltotta. Lakik Ázsiának forró övü tartományaiban, szőre halaványsárga, hosszu fekete csíkokkal tarkázott, melyek hátáról hasa alá nyúlnak. (Felis tigris, latinul, görögül szinte tigris, németűl: Tiger; a törökben: kaplon, fő magyar családok régi nevezete s egy helynévben ma is élő szó). Átv. ért. a vérengző kegyetlen embernek jelképe. Tigris téjjel szoptatott, tigristejen nevelt ember. Nevét a nagy pusztai komondoroknak is szokták adni. Tigris ne! | |
* | |
| (tigris-bőr) ösz. fn. A tigris nevü fenevad csikokkal tarkázott bőre. Tigrisbőrből való kaczagány. | |
* | |
| (tigris-ló) ösz. fn. máskép: czebraló, melynek bőre a tigriséhez hasonló csíkozatú. | |
* | |
| (tigris-porczellán-csiga) ösz. fn. Csigafaj a porczelláncsigák neméből, melynek héján fekete pettyek tarkállanak. (Cypraca tigris). | |
* | |
| (tigris-szív) ösz. fn. Képes kifejezéssel am. tigristermészetű kegyetlen, vérengző sziv. | |
* | |
| mváros Szala, falu Sáros, puszta Gömör m.; helyr. Tihany-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| erdélyi falu Doboka m.; helyr. Tihó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi puszta Doboka m.; helyr. Tihuczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| személynévmás. l. TI. | |
* | |
| TIKMONY stb. l. TYÚK; TYÚKMONY stb. A ,tik' alak divatos a székelyeknél Csikszékben; továbbá Magyarországon túl a Dunán, különösen Sopron vármegyében, Baranyában. | |
* | |
| elvont hangutánzó gyök tikácsol szóban. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Tikács-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tikács-ol) önh. m. tikácsol-t. Éles, vékony, fojtó hangon köhicsel. Hangutánzó, s rokon vele czikákol. V. ö. TIKKAD. | |
* | |
| (tik-ács-ol-ás) fn. tt. tikácsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Fojtó hangon köhécselés. V. ö. TIKÁCSOL. | |
* | |
| l. TYÚKASZ. | |
* | |
| régiesen és tájdivatosan am. tükör. | |
* | |
| áth. m. tikerél-t. Túl a Dunán am. tojóz, petél. Talán tik és here szók összetételéből eredett: tik-here-el v. tik-here-ez (tikheréz). | |
* | |
| (tik-fi) ösz. fn. Régiesen am. csibe, csirke. "Tikfi éleslével." (Szalay Ág. 400 m. l. 43. l.). | |
* | |
| l. TYÚKHÚR. | |
* | |
| elvont gyök tikkad, tikkaszt, tikkan szókban és származékaikban. | |
* | |
| (tikk-ad) önh. m. tikkad-t. 1) A nagy fáradság miatt vagy más okból ellankad. "Eszesség-e vallyon fölöttébb terhelnünk magunkat, hogy eltikkadjunk a terh alatt?" (Pázmán, préd. 89. l.). 2) Mondjuk gyönge növényekről s leveleikről, midőn a nagy forróságtól lankadnak, fonnyadnak, lekonyúlnak. "Ha igen rökkenő helyen vagyon, a levelei meg tikkadnak és sárgulnak." (Lippai Virágkert 61. l.) Szabó D. és Gyarmathi S. ,fúlad' szóval értelmezik. Innen amennyiben általán is a tikkadó emberről azt szoktuk mondani, hogy lélekzete fogy, s mintegy elfúlad, továbbá a tikkadó növényekről máskép azt mondjuk, hogy a hőség elfojtotta őket: innen valószinü, hogy a tikkad eredeti jelentése: fúlad, elfúlad, és így gyöke azon hangutánzó tik, melyből tikácsol (azaz fuladozva köhécsel) származott. Szabó D. is a ,tikkad' szót így értelmezi: fúlad. Gyarmathi Sámuel szintén e fogalom alapján a német sticken, ersticken szókkal rokonítja. Más nézet szerént a ,tikk' gyök egyeznék a csök v. csökk gyökkel, melytől csökken, csökkent igék származnak, s rokon érteményüek a tikkad, tikkaszt szókkal. | |
* | |
| (tikk-ad-ás) fn. tt. tikkadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Fáradság, forróság vagy más okból származott lankadás. V. ö. TIKKAD. | |
* | |
| (tikk-ad-ság) fn. tt. tikkadság-ot, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn valaki vagy valami tikkad. V. ö. TIKKAD. | |
* | |
| (tikk-ad-t) mn. tt. tikkadt-at. Emberről vagy más állatról szólva, am. lankadt, fáradt. Növényekre vonatkozva, a forróságtól elfojtott, elfonnyadt. V. ö. TIKKAD. | |
* | |
| (tikk-ad-t-an) ih. Tikkadt állapotban. | |
* | |
| (tikk-an) önh. m. tikkan-t. Lankadó, fáradt állapotba esik; vagy, fonnyadni kezd. Szabó D. szerént am. büzhödni kezd. V. ö. TIKKAD. | |
* | |
| (tikk-an-ás) fn. tt. tikkanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tikkanó állapot. | |
* | |
| (tikk-asz-t) áth. m. tikkaszt-ott, par. tikkaszsz, htn. ~ni v. ~ani. Lankadttá, fáradttá tesz, vagy, a nagy hőség által fonnyaszt, hervaszt. A nagy teher eltikkasztott. A forró nap eltikkasztja a gyönge növényeket. V. ö. TIKKAD. | |
* | |
| (tikk-asz-t-ás) fn. tt. tikkasztás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Tikkadttá tevés. V. ö. TIKKASZT. | |
* | |
| (tikk-asz-t-ó) mn. tt. tikkasztó-t. Ami lankadttá, fáradttá vagy fonnyadóvá tesz. Tikkasztó futás, teher. Tikkasztó nyári napok. A melegségre vonatkozva máskép: fojtó, rekkenő. | |
* | |
| (tik-mony)ösz. fn. l. TYUKMONY. | |
* | |
| (tik-ól) ösz. fn. l. TYÚKÓL. | |
* | |
| (tik-os) mn. l. TYÚKOS. | |
* | |
| falu Somogy, puszta Szabolcs, erdélyi falu Csik sz.; helyr. Tikos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| régies és tájdivatos szó, tűkör helyett; l. ezt. | |
* | |
| (tik-szěm) fn. 1) l. TYÚKSZĚM. 2) Az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből való növénynem; csészéje öt hasábu; bokrétája kerékforma; tokja egy rekeszű, derekán nyiló. (Anagallis). Egyik faja piros tikszem, máskép köz nyelven: tiktara, kakukterjék, tyúkbegy. (Anagallis arvensis). Azonban van kék virágu fajtája is. (Anag. coerulea). | |
* | |
| régiesen am. kakasszó, kakasszó idején l. TYÚK alatt. | |
* | |
| (tik-tak) ikerített fn. tt. tiktak-ot, harm. szr. ~ja. A székelyeknél am. hitvány, hánytvetett ember. (Ferenczi János). | |
* | |
| (tik-tara) ösz. fn. l. TIKSZĚM, 2). | |
* | |
| (tik-vakos vagy ~vaksi) ösz. mn. Cyőr tájékán am. oly ember, ki éjjel nem lát, vagy, mint máskép mondják, kinek farkassötétsége van. | |
* | |
| KIS~, NAGY~ faluk Krassó m.; helyr. Tikván-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. TIKVAKOS. | |
* | |
| lásd: TYÚKVERŐ stb. | |
* | |
| természeti hangszó, melylyel a magyar nyelvjárás bizonyos vékony éles hangu fuvószernek, az úgy nevezett tilinkónak hangját tili lili utánozza. | |
* | |
| elavult név- és igegyök, melyből tilalom, tilos, tilt és a régies tiloszik származtak, s melyek mindnyájan némi erkölcsi távolításra vonatkoznak, mennyiben ami tiltatik, vagy tilos, tilalmas, ahhoz közeledni nem szabad, attól távolodni, tartózkodni kell; s a régies tiloszik épen am. tartózkodik. Ezen alapeszméből kiindulva legvalószinűbbnek látszik, hogy a til nem egyéb, mint hangzóváltozattal módosított tal, tol; amabból t miveltetővel lett til-t, mint a kel, telik, alik, válik igéből kelt v. költ, telt v. tölt, alt v. olt, vált. E szerint a til mint elavult főnév annyit tenne mint távol, honnan tilos am. távolos és tilt am. távolít, távollá tesz. Például ezen értelmet fejezi ki a régi halotti beszédben: "De tilutoá őt igy (egy) fa gyimilcsétől" azaz erkölcsileg parancsszóval eltávolítá. Az i és o váltakoznak irt ort, bibircsó boborcsó, gyilk gyolk stb. szókban is. Egyébiránt rokon vele Vámbéry szerént az ujgur titmak és csagataj tijmak am. tilt-ani. Budenz J. szerént a finn kieltä-, észt keel-, lív kieldő- am. tilt-ani. | |
* | |
| falu Szala, puszta Borsod m. KIS~, puszta, NAGY~, falu Vas m.; helyr. Tilaj-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (til-al-om-as) mn. tt. tilalmas-t v. ~at, tb. ~ak. Amire tilalom van vetve, kimondva, vagyis amitől vágyunkat, akaratunkat, illetőleg cselekvési erőnket visszatartani, s mintegy eltávolitani kell, amit tenni nem szabad. Tilalmas erdő, melytől a szabad bejárás, legeltetés el van zárva. Tilalmas út, melyet nyilvános közlekedésül használni nem szabad. Tilalmas a vadászat. A tilalmas alma, mindenkor jobb izű. (Km.). V. ö. TILALOM. | |
* | |
| (til-al-om-as) fn. tt. tilalmas-t, tb. ~ok. Tiltott hely, t. i. erdő- vagy legelőrész, melyet a sarjadék, vadállomány, illetőleg fű tekintetében ember és állat elől árokkal, keritéssel, vagy csak kitüzött jegyek által tilalom alá helyeznek. Félénk szív megy a tilalmasba. (Km.). l. TILOS, (2). | |
* | |
| (til-al-om-az) áth. m. tilalmaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Tilalomféle nyilatkozat által erélyesen kijelenti, hogy ezt vagy azt tenni, elkövetni nem szabad. Tilalomfák által tilalmazni a vadászatot. Törvények által tilalmazni valamit. Tilalmazni, eltilalmazni valamely erdőt, határt, azaz, tilalomjelekkel, tilalomfákkal stb. ellátni határszéleiket. V. ö. TILALOM; TILALMAS (1), (2). | |
* | |
| (til-al-om-az-ás) fn. tt. tilalmazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erkölcsi rendelés, törvényhozás, mely által tilalmaznak, vagy tilalomjellel ellátnak valamit. V. ö. TILALMAZ. | |
* | |
| (til-al-om-i) mn. tt. tilalmi-t, tb. ~ak. Tilalomra vonatkozó, azt illető. Tilalmi parancs, rendelet. Tilalmi idő. Tilalmi jel. Tilalmi tábla. | |
* | |
| (til-al-om) fn. tt. tilalm-at, harm. szr. ~a. Az erkölcsi törvényes hatalom erélyes és határozott nyilatkozata, mely által valamit tenni tilt, vagyis korlátot jelöl ki, melyet áthágni nem szabad. Isteni, emberi tilalom. Kihirdetni a tilalmat. Tilalom ellen cselekedni. A tilalom a cselekvési vágyat akaratot visszatartóztatja, valamint egyik ellentéte a parancs az akaratot tevésre kényszeríti, az engedély pedig az akaratnak szabad tért nyit.
Törzse az önállóan nem divatos tilal ige, mint általán az alom elěm alakú főnevek jobbára hasonló törzsökből származtak. V. ö. ~ALOM, ~ELEM, névképző. | |
* | |
| (tilalom-árok) l. TILÁROK. | |
* | |
| (tilalom-csutak) l. TILCSUTAK. | |
* | |
| (tilalom-fa) ösz. fn. Határszéleken fölállított czölöp, czobor, mely vagy már magában tilalomjelül szolgál, vagy táblával van ellátva, mely a tilalmat köztudomásul hirdeti. Vadászati tilalomfa. Utat, erdőt elzáró tilalomfa. Tilalomfán üldögelő sas. | |
* | |
| (tilalom-jel) ösz. fn. Akármiféle jel, mely által köztudomásul adatik, hogy valami tiltva van, pl. keresztben fölállított két karó az elzárt út, vagy ösvény elején. | |
* | |
| (tilalom-parancs) ösz. fn. A széles értelemben vett parancsnak azon neme, mely valamit tilalmaz, vagyis a cselekvő akaratnak gátot vet. Különben a szoros értelmü parancs szabatosan véve a tilalomnak ellentéte. V. ö. PARANCS. | |
* | |
| (tilalom-tábla) lásd: TILTÁBLA. | |
* | |
| (til-árok) ösz. fn. A tilalom alatt levő helyet pl. erdőrészt bekeritő árok. | |
* | |
| (til-atlan) mn. tt. tilatlan-t, tb. ~ok. Ami nem tilos, amit tenni szabad, meg van engedve. Az elavult til v. tilik származéka. V. ö. TIL gyök. | |
* | |
| (til-atlan-ul) ih. Tilalom nélkül, szabad akaratra hagyva. | |
* | |
| (til-csutak) ösz. fn. Egyes rudak vagy (erdőkben) fák tetejére kötött szalma- vagy rőzsecsutakok, melyekkel a tilalmas helyek jeleztetnek. | |
* | |
| falu Bars m.; helyr. Tild-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (til-fa) ösz. fn. 1) l. TILALOMFA. 2). A posztósok és kalapgyártók ivalakú faeszköze, húrokkal ellátva, melylyel a gyapjút verik és tisztogatják. V. ö. TILÓ. | |
* | |
| (til-határ) ösz. fn. Tilalmi határ, valamely város környéke, meddig annak hatósága terjed; a német ,Bannmeile' és franczia ,banlieue' magyaritására használják. Az Erdészeti szótárban am. a tilalmas erdőtérek határa. | |
* | |
| női kn. tt. Tili-t, tb. ~k, kicsiny. Tilike. Ottilia. ,Otto' szóval együtt a régi német ót (mongolul: ed = vagyon) szótól származtatva am. vagyonos, szerencsés. | |
* | |
| (tilim-bógyi?) mn. tt. tilibógyit. Kriza J. szerént a székelyeknél am. ügyetlen, féleszü. | |
* | |
| (til-idő) ösz. fn. Tilalmi idő, t. i. azon időtartam, melyre v. meddig a tilalmazás kiterjed. | |
* | |
| (tilim-ít) áth. m. tilimít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. A székelyeknél am. csendesít, csillapít, csitít, csígat. A ,tilim' törzs csendet jelenthet. Az Abuskában (Vámbéry csagataj-török szógyüjteményében) tin- gyök csendesedést, csillapodást jelent, pl. tin-ib am. csillapodván, tin-dür-üb lecsendesitvén, csillapitván. | |
* | |
| fn. tt. tilinká-t. Vékonyhangu pásztori vagy gyermeksíp, pl. milyet a lehámzott fűzfa héjából csinálnak. Természeti hangutánzó. Eléjön ez alakban mint székely szó Gyarmathi Sámuelnél és Szabó Dávidnál. Általánosb kiejtés szerént: tilinkó. A tilin v. tilink törzs hangutánzónak látszik. Vullers persa szótárában ez áll: "Tilíng () digitis pulsare instrumenta musica daf (tympanum manuale) et dájirah (ugyanaz) dicta vel similia." | |
* | |
| (tilinka-az) önh. m. tilinkáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Tilinkaféle kis sípot fúj. | |
* | |
| lásd: TILINKA; TILINKÁZ. | |
* | |
| (til-ó) fn. tt. tiló-t. Lábakon álló keskeny váluforma eszköz, egyik sarkán szegbe illesztett, s föl-alá mozgatható nyellel ellátva, melylyel az áztatás után megszáradt kendert és lent markokra fogva tördelik, hogy a pozdorjától megtisztítsák. Átv. öszvetéve: nyaktiló, a francziául úgy nevezett guillotine, az emberek lenyakazására használt gép.
E szó, mint alakjából kitünik, eredetileg részesülő az elavult til igéből, mely valószinüleg nem egyéb, mint a tal tol s talán lágyítva gyal, honnan gyalu am. famívesek azon szerszáma, melylyel a fának fölületéről szijácsokat, szilagokat szelnek mintegy tolnak le; hasonlóan a tiló is am. taló toló, mert vele a kender- és lenszálakról a pozdorját letolják. Vámbéry szerént csuvas nyelven: tíla, szintén am. a magyar tiló; továbbá csagataj nyelven til-mak am. tör-ni, darabol-ni, s tilim, valamint az oszmanli dilim am. darab. Eléjön a francziában is tiller v. teiller am. tilólni és tillote v. tillotte v. tillole am. tiló. | |
* | |
| (til-ó-ol) áth. m. tilól-t. A kendernek vagy lennek szárait tilóval tördeli, hogy fonálszálai a pozdorjától elváljanak. Tájdivatosan: tilol. | |
* | |
| (til-ó-ol-ás) fn. tt. tilólás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kézi munka, midőn tiló nevü eszköz segítségével a kendert vagy lent törik. V. ö. TILÓL. | |
* | |
| (til-ó-ol-t) mn. tt. tilólt-at. A mit tilóval megtörtek és pozdorjájától megtisztítottak. Tilólt len, kender. A tilólt kendert meggerebenezni. | |
* | |
| (til-os) mn. tt. tilos-t v. ~at, tb. ~ak. Ami meg van tiltva, ami nem szabad, amit az áthágás ellen elzártak, elkorlátoltak. Ide tilos a bemenet. A mi határunkban tilos a vadászat. Tilos erdő, melyben fát vágni vagy barmokat legeltetni nem szabad. Máskép: tilalmas; és valamint ez, úgy tilos is használtatik főnévül, amidőn tárgyesete: tilos-t. többese: ~ok. l. TILOS, (2).
Gyöke közvetlenül az elavult til ige, melyből os képzővel lett tilos, mint pirít, takar, vakar, magaszt igékből, piritos, takaros, vakaros (vakarcs), magasztos. | |
* | |
| (til-os) fn. tt. tilos-t, tb. ~ok. Hely, térség, melyre menni, vagy hol bizonyos dolgokat végezni nem szabad. Tilosba menni. Tilosban vadászni, legeltetni, fát vágni. A tilosban kapott vadászt, lovászt megzálogolni. Szeret a tilosba járni, bizonyos tekintetben kihágni, a törvényt megszegni. Tilosba is bevág a kasza. (Km.). V. ö. TIL, gyök. | |
* | |
| máskép: ŐR, falu Somogy m.; helyr. Tilos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (til-o-szik) régi k. az ,aluszik', ,esküszik' igék hasonlatára; első m. tilovám, tilovál, tilovék (a Nádor-codexben), tilovánk stb.; 2-od m. tilottam, tilottál, tilott, tilottunk stb. jövő: tilovandom, tilovandol, tilovandik, tilovandunk; kapcsoló mód: tilógyam, tilógyál, tilógyék, tilógyunk stb. Am. a mai tiltatik. "És evék az tilott gyimilcstől" (gyümölcsből). Régi Halotti Beszéd. "És paradicsomba őket béhelheztette volna, parancsolván őnekik, hogy ne ennének az megtillott gyemelcsbe." Katalin prózai Legendája. (Toldy F. kiadása 218. l.). "Ha peniglen te k(egyelmed) nem akarja, bátor abban járjonk el, kit ismétlen az törvény hoz, de azért az hajdinátul és az földektül te k. es (is) eltilógyék." Levél 1550-ből (Szalay Ág. 400 m. l.). "Izentél volt ennekem, hogy az földektől eltilógyam." (Ugyanott. 1559-ből). A Nádor-codexben am. tartózkodik. "Ó álnak (alább: álnok) és hitetlen Júdás, ki nem szégyönléd annyának egygyetlen egy fiát ily kemény kénra elárulni. Azért nem tilovék meg a veszedelemnek fia ő gonosz és álnok szándokáról" (155. l.). V. ö. TIL, (2). | |
* | |
| (til-oz) l. TILALMAZ. | |
* | |
| (til-prés v. ~sajtó) ösz. fn. Tilalmi sajtó, bérsajtó, melyen bizonyos vidék lakosai bér mellett sajtólhatnak. A német ,Bannkelter' után magyarított szó. | |
* | |
| (til-t) áth. m. til-tott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Korlátot von vagy jelöl ki, melyet áthágni nem szabad, vagyis bizonyos helyiségtől eltávolít. A határt a vadászok, a rétet, erdőt a legelő barmok elől eltiltani vagy a vadászokat a határból, a barmokat az erdőből kitiltani. A kóborló idegeneket kitiltani a városból. 2) Szélesb ért. jogszerü hatalomnál fogva s büntető fenyegetés mellett kimondja és rendeli, hogy valamit cselekedni, elkövetni nem szabad. A szerencsejátékok némely nemeit tiltják a törvények. Ezt az ész és az Isten törvénye tiltja. "Megtiltván (ma: eltiltván) az ördögöket, hogy engömet ne illessenek." (Nádor-cod. 88. l.). A rendőri szabályok tiltják az éjjeli dorbézolást. Megtiltani, eltiltani valamit. Letiltani valakit az ügyvédi gyakorlatról. Az erkölcstelen könyveket, a fegyverviselést betiltani, használat elől elzárni. A székelyeknél: tit.
"Titnak rózsám, titnak tőlled, Titkon se beszéjek veled." Székely népdal. A régieknél is a viszonyszó részint tól, től, részint ról, ről raggal jár. "De tilutoá vőt igy (egy) fa gyimilcsétől" azaz, rendelé, hogy egy fa gyömölcséből ne egyék. (Régi Hal. beszéd). "Azért méltán tiltja Krisztus ez szentségnek vételét az iregygyektől" irigyektől. (Nádor-codex 1. lapon). "És kezdég (kezdék) űtet fegyelmeznie és róla tiltania" (U. o. 84. l.). Mennyiben a tiltás az akarati törekvésre tagadólag, akadályozólag hat, ellentéte részint a szoros értelemben vett parancsol ige, mely bizonyos cselekvésre kényszerít, részint az enged ige, mely a cselekvést a cselekvőnek önkényére hagyja. - Elemzésére nézve l. TIL, (2). | |
* | |
| (til-tábla) ösz. fn. Tilalmi tábla, t. i. a tilalmas helyet jelező tábla. | |
* | |
| (til-t-a-koz-ás) fn. tt. tiltakozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ellenmondó nyilatkozás, mely által valami ellen tiltakozunk. V. ö. TILTAKOZIK. | |
* | |
| (til-t-a-koz-ik) km. tiltakoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Jogait sértő, akár végrehajtott, akár csak szándokolt cselekvés, illetőleg kihágás ellen óvást teszen. | |
* | |
| (til-t-a-koz-mány, til-t-a-koz-vány) fn. tt. tiltakozmány-t, ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvény, mely tiltakozást foglal magában. | |
* | |
| (til-t-ás) fn. tt. tiltás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Jogszerü hatalom nyilatkozása, mely által valamit tilt. Igekötőkkel: eltiltás, kitiltás, letiltás, megtiltás. V. ö. TILT. | |
* | |
| (til-t-ott) mn. tt. tiltott-at. Amit át- vagy amit tenni nem szabad, megengedve nincs; máskép: tilos, tilalmas. Tiltott játék, mulatság. Tiltott eledelek, melyeket orvosi vagy egyházi rendeletből enni nem szabad. Tiltott gyümölcs, saját és átv. értelemben. | |
* | |
| l. TILÓ. E szók véghangzója változatosan fordúl elé, mint némely más eszközök nevei, pl. válu váló, vésü véső, seprü seprő, gyeplü gyeplő stb., melyekben az első alak inkább önálló főnevet, a másik melléknevet vagy részesülőt képez. | |
* | |
| l. TILÓL; TILÓLÁS. | |
* | |
| fn. mely önállólag nem, csak öszvetételekben divatozik: timany, timércz, timföld, timkő, timsó. Ide tartozik a timmal dolgozó timár neve is. - Eredeti jelentésére nézve mennyiben a tim illetőleg timsó más sóktól főleg abban különbözik, hogy öszvehuzó, öszveszorító, s mintegy tömegesítő erővel bír, azt lehet vélni, hogy a tem v. töm igével rokon, vagy azonos. V. ö. TIMANY. | |
* | |
| erdélyi falu Udvarhely sz.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. TOMOLYKÓ. | |
* | |
| (tim-any) fn. tt. timany-t, tb. ~ak v. ~ok. Az elemi vagyis egyszerü testek egyike, s tulajdonkép a földek érczeinek egyike. (Aluminium). A természetben élenynyel egyesülve találtatik s azon testet alkotja, melyet agyagföld-nek hívunk. Mint ilyen igen nevezetes és elterjedt alkatrészét teszi a földkéregnek, és számos ásványban mint lényeges alkatrész találtatik. Nevét onnét nyerte, hogy a timsónak (alumen) alkatrészét teszi. Összetételekben: tim, mint timéleg, timföld stb. | |
* | |
| (tim-ár) fn. tt. timár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Széles ért. mesterember, ki különféle állatok nyers bőreit bizonyos csávalében áztatva megpuhítja, szőreiktől megtisztítja, s úgy készíti el, hogy némely használatra alkalmasak legyenek. Kűlönbözik tőle: szűcs, ki a bőröket szőröstül gyapjastúl készíti ki. Szorosb ért. amaz mészszel, cserből, gubacsból és timsóból csinált csávával dolgozik, s idomítja a bőröket. Mennyiben a németek által gyakorlott mód szerint készíti műveit, német timár a neve, különböztetésül az ősi honi módon dolgozó magyar timár-tól, vagy cserző vargá-tól ki sarunak s bocskornak való durvább munkákat gyárt ló, tehén és ökörbőrből. Ide tartoznak (törökből kölcsönzött szóval) az úgy nevezett tobakok, kik juh és kecskebőrből fehér kutyaganajjal és szömörczével kordoványt, szattyánt és irhabőrt gyártanak; továbbá a fehértimárok, kik különösen őz és szarvasbőröket készítenek ki.
A szoros értelemben vett timár a tim-tól, azaz timföldtől, timsótól vette nevét, mely a timárcsávának egyik lényeges kellékét teszi; tehát timár eredetileg am. timsóval csáváló (Gyarmathi Sámuel). Közel áll hozzá hangokban is a franczia tanneur (Lohgerber), melyet tan (angolul: tan), tanner stb. szókkal együtt Regnier a középkori latin tannum (Gerberlohe, Lohe) szótól származtat. | |
* | |
| falu Szabolcs, puszta Fehér m.; helyr. Timár-ra. ~n, ~ról. | |
* | |
| (timár-bak) ösz. fn. Lejtősen álló pad, melyen a timárok a nyers bőröket vakarják, tisztítják, puhítják, Máskép: timárfa. | |
* | |
| (timár-cser) ösz. fn. Beáztatott cserhéjból s gubacsból készített csáva, melyben a tímárok a nyers bőröket áztatni s puhítani szokták. | |
* | |
| (timár-fa) l. TIMÁRBAK. | |
* | |
| (timár-fű) ösz. fn. Népies neve az eczetszömörcze (rhus coriaria) nevü növénynek, melyet szintén népiesen eczetfá-nak is neveznek. | |
* | |
| (timár-kés) ösz. fn. Két végén nyellel ellátott kés vagy kaszaforma eszköz, melyyel a timárok a nyers bőrön levő szőrt és húsos rostokat levakarják. A magyar timárok, vagyis tobakok és cserzővargák farczolónak vagy kaszának nevezik. | |
* | |
| (timár-műhely) ösz. fn. Műhely, melyben a timárok a bőröket kikészitik, idomitják, festik, mángorolják stb. | |
* | |
| (tim-ár-ság) fn. tt. timárság-ot, harm. szr. ~a. A timárok bőrgyártó mestersége. Timárságot tanulni. Büdös a timárság, de hasznos. (Km.). | |
* | |
| (timár-só) l. TIMSÓ. | |
* | |
| (tim-éleg) ösz. fn. A timanynak élenynyel vegyülete, melyet közönségesen tiszta agyagföld-nek vagy timföld-nek hívunk. | |
* | |
| a székelyeknél am. tömjén. | |
* | |
| (tim-ércz) ösz. fn. Ércz, mely timrészeket foglal magában, melyből timanyt lehet főzni. | |
* | |
| (tim-föld) ösz. fn. Timrészekből és élenyből álló föld; l. TIMÉLEG alatt. | |
* | |
| (tim-fű) ösz. fn. Így nevezik némelyek a démutkát, mely latinul: thymus. | |
* | |
| (tim-gyártott) ösz. mn. Amit timvegyitékü csávával fehérré gyártottak; timár által készített. Timgyártott borjubőrök. | |
* | |
| (tim-kő) ösz. fn. Timrészeket tartalmazó kő. | |
* | |
| elvont gyök 1) timmed, timměg; 2) timmel szóban; az utóbbiban hangutánzó. | |
* | |
| (timm-ed) önh. m. timmed-t. Kemenesali tájszó, s am. sanyarodik, veszni indul. Eredeti jelentésére nézve timm gyökben rokonnak látszik a csűnik, csenevész szók csűn, csen gyökével. | |
* | |
| (timm-ed-és) fn. tt. timmedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Timmedő, csenevészedő állapot. V. ö. TIMMED. | |
* | |
| (timm-ěg) önh. Folytonosan vagy lassanlassan csökken, sanyarog, elvész. | |
* | |
| (timm-el) áth. m. timmelt. Valamely húros hangszeren a húrt felhúzza, amidőn ez a pengetésre ,timm-timm' hangokat ad. Egyezik a törzsben s ennek érteményében a német ,stimmen' igével. | |
* | |
| l. TÖMLÖCZ. | |
* | |
| férfi kn. Timotheus. Görög eredetü szó s am. imádd az Istent (timân am. imádni, tisztelni, theós am. Isten). | |
* | |
| fn. tt. timon-t, tb. ~ok. Hajó kormánya, t. i. a hajó hátulján levő azon készülék, melynek részei a kormányfél, köldökök, kormánylapát és kormányrúd vagy kormánykerék s mely egészben együtt a hajó irányadásának eszköze. A magyar hajósnép az olasz timone után nevezi így, ez pedig a latin temo szóból alakult. | |
* | |
| falu Trencsin m.; helyr. Timoráczra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tim-pala) ösz. fn. Timrészeket tartalmazó palakő, a legközönségesebb timércz. | |
* | |
| fn. tt. timpó-t. Növénynem a húszhímesek seregéből és sokanyások rendéből; csészéje nyolcz metszésü, minden második foga kisebb; bokrétája négy szirmu, vaczka kicsin, aszú; magva sok, és csupasz. (Tormentilla). A pimpótól csak abban különbözik, hogy a virágzásnak minden része ötödrészszel kevesebb benne. V. ö. PIMPÓ. | |
* | |
| (tim-só) ösz. fn. Közönséges érteményébe öszvehuzó erejű, fehéres szinű, félig átlátszó kettessó, ú. m. kénsavas hamanyból és kénsavas agyagföldből összetéve. Timsót főzni. Égetett timsó. | |
* | |
| (tim-só-bánya) ösz. fn. Bánya, melyből timsót tartalmazó érczeket ásnak. | |
* | |
| (tim-só-czukor) ösz. fn. A gyógyszertárakban, tojásfehérrel és rózsavízzel vegyített timsóból álló, s czukorsüvegecske formáju készítmény. | |
* | |
| (tim-só-ércz) l. TIMÉRCZ. | |
* | |
| (tim-só-fejtés) ösz. fn. A bányarétegekben levő timércznek kiásása. | |
* | |
| (tim-só-forrás) l. TIMSÓKÚT. | |
* | |
| (tim-só-föld) l. TIMFÖLD. | |
* | |
| (tim-só-főzés) ösz. fn. 1) Főzés, mely által a timmal vegyült ásványokból a timrészeket kivonják. 2) Bányahuta, melyben timsót főznek. | |
* | |
| (tim-só-főző) ösz. fn. Bányamunkás, ki timsót főz. | |
* | |
| (tim-só-gyártott) l. TIMGYÁRTOTT. | |
* | |
| (tim-só-huta) ösz. fn. Timsóbányához tartozó épület, hol az ásványokból a timsót kifőzik. | |
* | |
| (tim-só-kő) l. TIMKŐ. | |
* | |
| (tim-só-kút) ösz. fn. Kút, melynek vize timsós részeket tartalmaz. | |
* | |
| (tim-só-nemű) ösz. mn. Némely tulajdonságaira nézve a timsóhoz hasonló. | |
* | |
| (tim-só-pala) l. TIMPALA. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Timsor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tim-sós) ösz. mn. Timsóval vegyitett vagy izre a timsóhoz hasonló. Timsós víz, csáva. Timsós íz. | |
* | |
| (tim-só-víz) ösz. fn. Timsórészekkel terhelt viz, melyből timsót lehet főzni. | |
* | |
| (tim-sóz) ösz. áth. Timsóval vegyít, behint. Timsózni a csávát, a szájvizet. | |
* | |
| személynévmás, l. TE, TI. | |
* | |
| (tim-cs azaz töm-cs) fn. tt. tincs-ět. Szőr- vagy fonalszálakból való kisebb nagyobb fürt, vagy csomó, maroknyi tömeg. Egy tincs kender, len; egy tincs haj, szőr, gyapjú, vessző. Egy tincs haját kiszakasztották. Hangzóváltozattal: tencs, pl. Szabó Dávidnál ,matring' szó alatt. Másképen ugyan ő nála: cset, zseréb.
Alapértelménél fogva legvalószinübb, hogy gyöke tim a tem v. töm szóval rokon, mintha volna: tömes v. temes, azaz, kisebb tömeg vagy csomó, öszvehuzva: tencs, töncs tincs, mint a lom, rom, kam, bom gyökökből loncs, roncs, kancs, boncz. Rokon vele a csomóba vert méznek tung neve is. V. ö. TAM, gyök; és TINCSEL, TINCSŐDIK. | |
* | |
| (tim-cs-ěl) áth. m. timcsél-t. A székelyeknél különféle értelemben divatozik. 1) Az áztatott kenderszálakat száraikról lefejti, tehát mintegy kis tincsekre szedi. 2) A fonalcsomót kisebb fürtökre, vagyis tincsekre választja. 3) A fát apró részekre hasogatja, s kötésekbe szedi. V. ö. TINCS. 4) Hizlal, kövérít. Ez érteményben is egyezik a tincs szóval, mennyiben hizlalni annyit tesz, mint a testet tömötté tenni. Szintén ettől származik a rokon érteményü tincsődik. | |
* | |
| (tin-cs-ěl-ő-őd-ik) belsz. m. tincsělőd-tem, ~tél, ~ött. Kríza J. szerént a székelyeknél Udvarhelyszékben am. sanyarán dolgozik. V. ö. TINCSĚL. | |
* | |
| (tin-cs-ěs) mn. tt. tincsěs-t v. ~et, tb. ~ek. Tincsbe szedett, szorított, kötött, csavarodott. Tincses kender, len, haj, szőr. V. ö. TINCS. | |
* | |
| (tim-cs-ěs-en) ih. Tincscsel vagy tincsekkel ellátva, kötve, csavarodva. | |
* | |
| (tincs-föld) ösz. fn. A székelyeknél kis hasáb föld. V. ö. TINCS, TINCSĚL. | |
* | |
| (tin-cs-ő-öd-és) fn. tt. tincsődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hízás, kövéredés. V. ö. TINCSŐDIK. | |
* | |
| (tim-cs-ő-öd-ik) belsz. m. tincsőd-tem, ~tél, ~ött. Hízik, hízni kezd, hízakodik (Szabó Dávid), azaz, teste tömöttebbé leszen, s mintegy tömcsődik, tömösödik. V. ö. TINCS. | |
* | |
| (tincs-rojt) ösz. fn. Tincset, vagyis kis csomót képező rojtok, különböztetésül a zilált szálu rojtoktól. | |
* | |
| női kn. tt. Tini-t, tb. ~k. Christina. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Tinková-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tin-magatok) kettőztetett második személynévmás a többes számban. Az első személy itt: minmagunk, a harmadik: önmaguk, vagy toldva: minnenmagunk, tinnenmagatok, önnönmaguk. l. SZEMÉLYNÉVMÁS alatt. | |
* | |
| (tinn-hal) ösz. fn. Középtengeri hal, mely mintegy hét lábnyi hosszura nő. Húsát besózzák, s eledelül árulják. (Scomber thynnus). | |
* | |
| falu Pest-Pilis m.; helyr. Tinnyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (tin-ó) fn. tt. tinót, harm. szr. ~ja v. tinaja. Széles ért. minden kiherélt bikaborju, kétéves korától mintegy negyedfű koráig, midőn tudniillik ökörré növekedik. Ellentéte: üszőborju, melyből tehén leszen. Szükebb ért. három, négy éves fiatal ökör, melyet már be is szoktak fogni; ez érteményben máskép: tulok. Innen a közmondat: tanulj tinó, ökör lesz belőled. Tinókat járomba fogni, tanítani. Tinókon szántani. Szilaj tinó. Kicsin tinó nagy a járom. (Km.). Innen vették a Tinód helységek is nevöket, mint: Lovad, Kecskéd, Szamárd, Disznód, Maglód stb. a lótól, kecskétől stb. Vámbéry Á. szerént a tinó (juvencus) csuvasul: tina, csagataj nyelven tana, oszmanli török nyelven: dana. | |
* | |
| ikerített fn. Jelen több tinót együtt. Hasonló alkatu hozzá a japáni fito-bito, a fito (= fi, férfi) szó többese. A székelyeknél Kríza J. szerént am. apró marha. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Tinód-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Fehér m.; helyr. Tinórd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tin-ór-ú) fn. tt. tinórú-t, tb. ~k. Gombanem, melynek kalapja v. süvege alul likacsos, és majd minden fajai domboruak, honnan latinul: boletus, görögül: bwlithV (talán bwloV szótól, mely am. a német Klosz, Klump = buczok, csomó). Ezen alapfogalomból kiindulva a tinórú talán annyi mint tomorú v. domorú, azaz domború és így törzse tinor am. domor, dombor. Párizpápainál: úrgomba. Figyelmet érdemel a székely tinótorty, mely szintén gombát jelent; e szerént, tinórú' talán annyi volna mint tinó-orru, t. i. a tinóorrához hasonló. V. ö. TINÓTORTY. | |
* | |
| (tinó-torty) ösz. fn. Székely szó. Kríza J. csak annyit jegyez föl róla, hogy gomba neme. A torty szó pedig szerénte valami bugyogó vagy bugygyanó-féle, tehát szintén valamely buczok, csomó. (l. TORTY). A borjúról és tagjairól is több növényt neveznek, mint borjúláb, borjúorr, borjúpázsit. | |
* | |
| fn. tt. tintát. Általán, bizonyos szinre festett folyadék, melylyel irni szokás. Vörös, zöld, sárga, kék tinta. Különösen, ily nemű fekete folyadék. Irótinta. Kalapostinta, melylyel a kalapposztót festik. Festészek tintája. Más kiejtéssel: tenta, ténta.
Eredetre egyezik a német Tinte, a szint jelentő olasz tinto, és franczia teinte szókkal, melyek Adelung szerént a latin tingo, tinctura, középkori latin tincta szókból eredtek stb. | |
* | |
| (tinta-férěg) ösz. fn. Tengeri féreg, mely midőn ellenséget lát közeledni magához, fekete nedvet ereszt ki, melylyel a vizet elhomályosítja, hogy ellensége szemeit kikerűlje. (Sepia loligo). | |
* | |
| (tinta-folt) ösz. fn. Folt, vagyis szenny, melyet a tinta, kivált fekete csinál valamely testen. Tintafoltok az iró ruháján, ujjain, asztalán. | |
* | |
| (tinta-foltos) ösz. mn. Tintával beszennyezett, becsepegtetett. Tintafoltos papir, padolat. | |
* | |
| (tinta-foltosan) ösz. ih. Tintával beszennyezve, becsepegtetve. | |
* | |
| (tinta-kő) ösz. fn. Vörös, sárga, szürke, fehér vagy fekete szinü kőnem, mely vasgáliczot kevés rézzel, és horganynyal vegyitve tartalmaz, és ha nyalják, tintaíze van. | |
* | |
| (tinta-pecsét) l. TINTAFOLT. | |
* | |
| (tinta-as) mn. tt. tintás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Tintától foltos, szennyes, mocskos. Tintás ujjak, ruha, padló. Aljas népnyelven és gúnyosan tintás seggü, am. diák vagy más irással foglalkodó személy. 2) Amiben tintát tartanak. Tintás üveg. | |
* | |
| (tinta-tartó) l. KAKAMÁRIS. | |
* | |
| alsó Nyitra völgyében divatos tájszó, am. magasabb karókból, hasogatványokból készített kerítés. | |
* | |
| hiányos fn. mely csak vá, áthasonulva pá viszonyítóval divatozik; tippá tenni valakit, azaz, lábakkal öszvetaposni, zúzni, pocsékká tenni. Ettől erednek: tipod, tipor, tiporczol, tipos, továbbá bizonyos árnyalattal a székely tippadt, tippanós, tiponyó. Egyébiránt nem más, mint a lábtalpra vonatkozó tap, top, tep változata, honnan a föntebbi tipor, tipod stb. s némi hangváltozattal: tapos, topog, teper rokon érteményü származékok. V. ö. TAP. | |
* | |
| elvont gyöke tipěg, tipěs, tipiczkel szóknak. Abban különbözik a föntebbi tip szótól, hogy emebből mély, a második számu tip-ből pedig magas hangu szók erednek. | |
* | |
| (tip-any-ó-s) mn. A székelyeknél am. tésztalágyságu; l. TIPPANÓS. | |
* | |
| puszta Heves m.; helyr. Tipaszó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tip-ěg) gyak. önh. m. tipěg-tem, ~tel, ~ětt. Egy helyben maradva, vagy lassu léptekkel haladva, s aprózva tapossa a földet. Tipegtopog, mint a tojó galamb. (Km.). Az inagyöngült vén ember tipegve jár. Máskép: tipes, csagataj nyelven: dipsz-er. (Abuska 61. l., az er részesülő féle végzet). V. ö. TAP. | |
* | |
| (tip-ěg-és) fn. tt. tipěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Aprózott tapogás, topogás, lépegetés. | |
* | |
| (tipěg-topog) ikerített önh. l. TIPEG és TOPOG. | |
* | |
| (tip-ěs) önh. m. tipěs-tem, ~tél, ~ětt, par. tipess. l. TIPĚG; V. ö. TAPOS. | |
* | |
| (tipěs-tapos) ikerített önh. A földet talpával majd gyöngébben majd erősebben nyomdosva mozog, lépeget. | |
* | |
| (tip-icz-k-ěl) gyak. kics. önh. m. tipiczkělt. A földet igen aprón taposva mozog, pl. a járni tanuló gyermek, vagy a kertész, midőn a földet lábával nyomdossa. | |
* | |
| (tip-icz-k-ěl-és) fn. tt. tipiczkělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki tipiczkel. | |
* | |
| (tip-is-ka-al) gyak. kics. önh. m. tipiskált. L. TIPICZKĚL. | |
* | |
| (tipi-tapi) ikerített mn. Tipegőtopogó, vagy, minden czél nélkül idestova járó kelő. Máskép: tepetupa. | |
* | |
| (tip-od) l. TAPOD. | |
* | |
| fn. tt. tipoly-t, tb. ~ok. Féregnem, melynek hosszu lábai vannak, szárnyai részint szétállanak, részint testét födik, s a legyek seregébe tartozik. (Tipula). Bükktipoly (tipula fagi). Fenyőtipoly (tipula pini). | |
* | |
| (tipp-an-ó) mn. tt. tiponyót. Székely szó. l. TIPPANÓS. | |
* | |
| (tipp-an-od-ik) km. tiponyod-tam, ~tál, ~ott. Székely szó. l. TIPPAN, (2). | |
* | |
| (tip-or) áth. m. tiport v. tiprott, htn. ~ni. v. tiprani. Lábaival, talpaival erősebben nyomkod, tapos és öszvezúz, öszvetördel valamit. Letiporni a virágokat, növényeket, füvet, vetést. A lovak eltiporták a gyermeket. A sárba beletiporni valamit. Kitiprom a lelkedet. Öszvetiporlak mint a férget. A göcseji szójárásban: tapor; némely más tájak szerént: teper. V. ö. TAPOS, TEPER.
Képzője or illetőleg r az alapszónak hatását növeli, mint a kotor, gyötör, habar, csavar, zavar, kavar s több igében. Egyébiránt Vámbéry Á. szerént csagataj nyelven is tipre-mek v. tepre-mek am. tipor-ni és tep-mek am. tapodni. | |
* | |
| (tip-or-cz-ol) önh. m. tiporczol-t. Tipegtopog, különösen hidegben, hogy a lábai meg ne fázzanak. Göcseji tájszó. V. ö. TOPORZÉKOL. | |
* | |
| elvont gyöke tippad és tippan szóknak; l. ezeket. | |
* | |
| (tipp-ad) önh. m. tippad-t. A székelyeknél am. tapad, ugyanott másképen: teped. | |
* | |
| fn. tt. tippan-t, tb. ~ok. Sok családu növénynem a háromhímesek seregéből és kétanyások rendéből; csészéje egy virágu, polyvája kettő; bokrétájának ondója kettő, hol kalászos, hol kalásztalan. A bokréta a csészéből kiér, s virágzáskor szétnyilik. Virágzása bugás. (Agrostis). Nevét talán a székely tippan szótól, mely am. tapadós lesz. Innen egyik faja köznéven is harmattartó; növénytani néven: harmattartó tippan. (Agrostia spica venti). | |
* | |
| (tipp-an) önh. m. tippan. A székelyeknél am. tésztásul, tésztásodik, lágygyá vagy tapadós lesz. Gyöke tipp egyezik tep gyökkel a szintén székely ,teped' szóban, mely általánosb szójárás szerént: tapad. V. ö. TIPPANÓS. | |
* | |
| (tipp-an-ó-s) mn. tt. tippanós-t v. ~at, tb. ~ak. Keletlen, lágy, záklás, szalonnás, czopákás tésztáju, tapadós v. ragadós, pl. Kríza J. szerént a kenyér, ha nincs tökéletesen megsülve s ragadósan, csirízesen marad; mondják a sárról is. Székely szó. V. ö. TIPPAN. | |
* | |
| (tip-or-ás) fn. tt. tiprás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Erősebbféle taposás, mely által valamit öszvezúzunk, törünk, nyomunk stb. V. ö. TIPOR. | |
* | |
| (tip-or-at) mivelt. m. tiprat-tam, ~tál, ~ott, par. tiprass. Eszközli, parancsolja, okozza, hogy más embernek vagy állatnak lábai, vagy valamely jármű talpai tiporjanak, öszvezúzzanak, törjenek valamit. Kendert, szőlőt tipratni a munkásokkal. A vetést letipratni, a gyermeket, apró barmokat eltipratni a lovakkal. V. ö. TIPOR. | |
* | |
| (tip-or-ó-od-ás) fn. tt. tipródás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lábakkal gyakorlott nyomkodás, taposás. | |
* | |
| (tip-or-ó-od-ik) belsz. m. tipród-tam, ~tál, ~ott. Nagyobb erővel, illetőleg kártékony indulatból, rontásra törekvő czélból gyakorolja a tiprást, taposást. A földhöz sújtott birkozó társ mellén térdekkel tipródni. Ne tipródjatok a kerti veteményeken. | |
* | |
| (tipró-zsák) ösz. fn. A szüretelőknél szőlővel töltött zsák, melyből tiprás által nyomják ki a szőlőlevelet. Máskép: taposózsák. | |
* | |
| puszta Heves m.; helyr. Tiribes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| idegen fn. tt. tirann-t, tb. ~ok. L. ZSARNOK. | |
* | |
| fn. tt. tiriát. A székelyeknél am. terjék; l. ezt. A gyermek ha nem alszik, adj neki tiriát. (Kríza J.). | |
* | |
| némely apró madarak utánzott hangja. Hasonló hozzá a csiri, csirip. | |
* | |
| (tirics-ěl) önh. m. tiricsělt. Tiricsféle vékony szóval hangicsál. Mondják különösen pacsirtáról. Tiricsel a pacsirta. (Szabó D.). | |
* | |
| (tirics-ěl-és) fn. tt. tiricsělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Tiricsféle hangon csiripelés. | |
* | |
| l. TIRICSĚL. | |
* | |
| mn. tt. tirinákó-t. A székelyeknél gúnyneve az ügyetlen, együgyü embernek. Egyébiránt a tiri mint gúnynév ismeretes a palóczoknál is nevezetesen Apátfalva vidékén és a Mátyusföldön. | |
* | |
| fn. tt. tirink-ět. A székelyeknél jelent máslást, mely megmarad az alborból, midőn a seprüről lehuzzák. A maga nemében oly ital, mint a Dunán túl divatos ficzkó, vagy seralja. | |
* | |
| (tiripiri-lúdláb). A székelyeknél közmondatnemű kifejezés, melyet oly emberre alkalmaznak, ki valamivel sikeretlenűl foglalatoskodik, s tulajdon értelme: abból semmi sem lesz. | |
* | |
| falu Zaránd m.; helyr. Tirnavá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Zaránd m.; helyr. Tirnaviczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Tirnová-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| folyó neve, tt. Tiszát. Nagyságra második, s hajókázható folyóvíz Magyarországban, mely felső Mármarosban két forrásból fakad, s miután több kisebb nagyobb folyót fölvett, Tittelnél a Dunába ömlik. Tisza melléke v. Tisza vidéke azon földterület, mely a Tisza jobb és bal partján terjed el. Tiszán innen, a Tisza jobb partján, Tiszán túl, a Tisza bal oldalán. Lassan foly a Tisza, boldog a ki issza. (Km.). A Tisza és a Duna, mint hazánk fő folyamai nagyban szerepelnek a népdalokban.
"Tiszaháti kis leány, Gyere által a Tiszán, Ha általjösz a Tiszán, Megcsókollak a partján." "Tisza! habod azért vidám, Mert tebenned fürdött rózsám." "Duna mellett van a házunk, Kinyilt már a rózsa nálunk." "A Tisza, a Duna beh zavaros, Az én kis galambom beh haragos." Népdalok. "Menjünk innen fakó lovam, Tisza ide nem messze van, A Tiszában megitatok, A Dunáig meg sem állok." Vörösmartytól. Valamint több más folyó nevét, úgy a Tiszaét is a kuvasz és komondorebeknek szokta adni a nép. Tisza, Duncsi ne! A régi s középkori latin iróknál Tibissus, Tibiscus, Pachyssus, Tibisca, Tiscia, s ezek után alakult a magyaros Tisza németül Theisz. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Tiszá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. TERNYŐ. A tisza(fa) valószinüleg a latin taxus-ból módosult. Gyarmathi S. szerént vend, szerb és cseh nyelven tisz, illirül is tisza. | |
* | |
| (tisza-fa-gomba) ösz. fn. Gombafaj, mely tiszafán szokott teremni. l. GALÓCZA. | |
* | |
| falu Zaránd m.; helyr. Tiszafalvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tisza-fenyű) l. TERNYŐ. | |
* | |
| (Tisza-mellék) ösz. fn. A Tisza mentében jobbra balra fekvő vidék, földterület. Szokottabban birtokragos viszonyban: Tisza melléke. | |
* | |
| (Tisza-melléki) ösz. mn. Tiszamelléken lakó, fekvő, onnan való, oda tartozó, arra vonatkozó. Tiszamelléki magyarok, városok, faluk. Tiszamelléki szójárás. Tiszamelléki termények. | |
* | |
| l. ÚJLAK. | |
* | |
| l. VÁRKONY. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Tisza-Vid-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| a Tiszának jobb oldalán, jobb partján. | |
* | |
| (Tiszán-inneni) ösz. mn. A Tiszának jobb oldalán fekvő, létező. Tiszáninneni kerület. Tiszáninneni vármegyék: Abaúj, Borsod, Sáros, Zemplén stb. | |
* | |
| a Tiszának balpartján, baloldalán. | |
* | |
| (Tiszán-túli) ösz. mn. A Tiszának balpartján, baloldalán fekvő. Dunántúli kerület. Dunántúli vármegyék: Bihar, Szabolcs, Szathmár, Máramaros stb. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Tisziná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mváros Gömör m.; helyr. Tiszolcz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tisz-t) fn. tt. tiszt-ět, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Hivatali állapot és rang, mely az illető személynek a társadalomban, vagy bizonyos testületben mások fölött némi fényt, díszt, erkölcsi becset, hatást kölcsönöz. Nehéz a szegénynek tisztre hágni. (Km.). Magas tisztre vágyni, törni, jutni, felkapni. Tisztet viselni. Tisztét letenni. Tisztéből kitenni valakit. 2) Az emlitett hivatallal, ranggal járó teendők, kötelességek és jogok. Tisztében eljárni. Tisztét teljesíteni. Ez tisztemben álló dolog. Ez tisztemhez nem tartozik, tisztemmel nem egyezik. Tiszt szerint cselekedni. Tisztéről elfeledkezni, Tiszte ellen véteni. Ha fölvetted a tisztet, el is járj benne. (Km.). Köntöst a testhez, tisztet a tehetséghez kell szabni. (Km.). "Mi is azért ő felsége után szeretettel kérjük s - intjük is tisztönk (írva: tisztiönk) szerént kegy(elme)teket." Gr. Eszterházy M. nádor 1643-ban. (Magyar Tört. Tár 179. l.). 3) Maga azon személy, ki bizonyos ranggal díszített és kötelezettséggel járó hivatalt visel. Országkormányi, hatósági, polgári, urodalmi tiszt. Különösen, a hadseregben a közvitézek fölött kisebb nagyobb rangban álló személy. Katonatiszt, hadi tiszt. Altisztek: szabados, tizedes, őrmester. Feltisztek: hadnagy, százados v. kapitány. Törzstisztek: őrnagy, alezredes, ezredes. Huszár, vértes, dsidás, gyalog, vadásztiszt. Tüzér-, utász-, mérnöktiszt.
Véleményünk szerint e szónak eredeti első jelentése az erkölcsi fényre, kitüntetésre, ékességre vonatkozó dísz, (decus, ornamentum), melyből t utótéttel lett diszt, s keményebb hangoztatással tiszt. (V. ö. TISZTELENÍT). Tudniillik szokása nyelvünknek az sz, s, cs véghangu gyököket és törzsöket t-vel vagy k-val megtoldani, mint: válasz választ, arasz araszt, eresz ereszt, mész meszet, máz maszat, tövis tövisk, viasz viaszk, varacs varacsk, lucs lucsk, lust stb. Továbbá a d keményebb t-re szeret változni, mint: dobzódik tobzódik, dukmál tukmál, duska tus, dok tok, dombéroz tombol, devernya tivornya, derécsel terécsel, dömöszöl tömöszöl stb. A tiszt tehát, mennyiben a disz gyökből származik, észtani rendben jelent először diszt adó, erkölcsi becscsel járó társadalmi állást, rangot, honnan a tisztes, tisztesség, tisztel, tisztelet, tisztelendő származékok; másodszor, azon állással járó kötelességet; harmadszor, átv. érteményű, melynél fogva az állapottal az állapotot viselő személy azonosíttatik, s ez nyelvünkben nem ritkaság, pl. tanács, consilium, és consiliarius; méltóság dignitas és dignitarius; hatóság, potestas és magistratus; őr vigilia és vigil; őrizet custodia, és militia custodiaria. V. ö. DÍSZ, és TISZTA. | |
* | |
| (tisz-t-a) mn. tt. tisztát. 1) Minden olynemű tapadékrészektől ment, melyek a testet mocskossá, szennyessé, homályossá teszik. Tiszta ruha, melyben szennyfoltok nincsenek. Tisztává mosni, tisztára kiporolni, kikefélni a ruhákat. Tisztát venni magára. Fejér ruhára vonatkozva am. ki van mosva. Édes anyám adj tisztát rám, szennyes minden üngöm, gatyám. (Népd.). Tiszta edények, evőszerek, fegyverek, melyeket csiszolás, dörzsölés által fényessé, ragyogóvá tettek, melyekről a mocskot, rozsdát stb. lezsúrolták. Tiszta szoba, ház, folyosó, udvar, utcza, melyeket szemet, por nem disztelenít. Tiszta üveg, tükör. Tiszta papir. Tiszta test, bőr, azaz, mocsoktalan, szeplőtelen, pörsedéktelen stb. Tiszta mesterség, mely a vele bánót be nem szennyezi. Tiszta munka, melyen a dolgozónak keze szennye nem látszik. Tiszta irás, nem tintafoltos, nem törléses. Egyik kéz a másikat mossa, s mindkettő tiszta marad. (Km.). Ide vele, ha tiszta, ha nem tiszta, vidd vissza. (Km.). 2) Derült, világos, fényes, nem homályos, mintha kicsiszolták volna. Tiszta szemek. Tisztaság. Tiszta idő. 3) Egynemű alkatrészekből álló, idegenféle állománynyal nem vegyült, nem zavaros. Tiszta bor, víz, melyet más folyadékkal nem kevertek, nem seprűs, nem szemetes. Tiszta búza, nem kevert, nem kétszeres. Tiszta gabona, nem polyvás nem konkolyos stb. Tiszta, mint a galamb szedte búza. Tiszta liszt, nem korpás, vagy melyet tiszta buzából őrlöttek. Tiszta erdő, vetemény, melyben idegennemű cserje, gaz, gyom, burján nem tenyészik. 4) Mondjuk térről, helyiségről, öbölről, midőn üres, mennyiben minden idegennemű tartalék távol van tőle. Tiszta a tál, ha mindent kiettek belőle. Tisztára kiüríteni a palaczkot, hordót, zsákot. Tisztára eltakarodtak, senki sem maradt ott. 5) Átv. ami bizonyos tekintetben egynemü tulajdonságu, nem vegyes, nem abajdócz. Tiszta magyar, nem korcs, nem zagyva beszédü; ki a magyaron kivül más nyelvet nem beszél. (Csupa német, merő tót). Tiszta magyar irály, idegen szókkal és szólásmódokkal nem kevert. Tiszta magyar helység, melyben csak magyar ajkuak laknak. Szintén átv. ért. tiszta hang, tiszta torok, mely, mint képesen mondják, nem rozsdás, nem rekedt. Tiszta haszon, tiszta jövedelem, mely a költség lehuzása után marad. Tiszta nyereség, minden kiadások után fenmaradó nyereség. Tiszta suly, minden idegen suly, pl. zsák, láda, göngyölék eltávolitásával eléállott suly. 6) Észre vonatkozólag, ami világos, mindenki által fölfogható homálylyal nem födött. Tiszta igazság. Tiszta eszű, fölfogásu ember. Tiszta észből meritett ismeretek. 7) Erkölcsi ért. amit bűnök, vétkek be nem szennyeztek, ártatlan lelkü, szemérmes kedélyü. Tiszta szív, lélekindulat, szándék. Tiszta élet, hűség, szeretet. Szűzies tiszta szerelem. Szeretlek én Istenem tiszta szivemből.
A fentebb elsorolt érteményekből kitűnik, hogy a tiszta tulajd. érzéki vagy anyagi jelentése a testek látható minemüségére vonatkozik, melynél fogva azok minden idegennemű vegyülék, keverék, tapadék nélkül sajátszerü külsejökben, tüneményeikben ötlenek szemeinkbe. Minthogy továbbá a testek jobbára vagy gyakran részint más testrészek odatapadása, részint közbevegyülése által mocskosak, illetőleg homályosak, zavarosak lesznek, s valódi szinöket különféle csiszolás, dörzsölés, vagyis az idegennemű részek eltávolítása, elválasztása által nyerik vissza: innen okszerüleg állíthatni, hogy eredeti magyar fölfogás szerint a tiszta szóban a csiszolás, dörzsölés alapfogalma rejlik, s gyöke tisz egy azon csisz gyökkel, melyből csiszol, csisza (kő), csiszár, csiszárol származtak, s az illető testek tisztitására, fényesítésére vonatkoznak. Ezen csisz v. tisz gyökből származott az elavult ige tisz-t, mint a vesz, osz, fosz, rej, fej, him, hám, rom gyökökből veszt, oszt, foszt, rejt, fejt, hint, hánt, ront. Mi szerint tiszta módositott részesülő tisztó helyett, mint, hinta hintó, sánta sántó, sunyda sunydó, csisza csiszó, serteperte sertőpertő, hetlekotla hetlőkotló és több más. Alapfogalomban rokona: dísz, mennyiben részint külső, részint erkölcsi csint, fényességet jelent, honnan disztelen am. külsőleg vagy erkölcsileg csúnya, mocskos, tisztátalan. Azonban abban különbözik a kettő egymástól, hogy a dísz és ezzel azonos tisz származékai mint díszes, tisztel stb. magas képzőket és ragokat vesznek fel, ellenben tiszta és az ebből eredett szók mély önhangzókkal járnak, valamint az ezzel azonos csisz és származékai: csiszol, csiszár stb. is. Egyezik a ,tiszta' szóval a szláv csiszti, melylyel ismét egy gyökü a tiszkám, teszkám azaz tuszkolom, taszigálom, mennyiben a csiszolás és dörzsölés a dolog természeténél fogva ideoda nyomuló toszigálással jár. V. ö. TA, TASZ, TASZIT, TO, TOSZ, TOSZIT. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Tisza-Berek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tiszta-búza) ösz. fn. Így nevezik a búzát, midőn abban semmi más gabonafaj (a mezőn), vagy gabonaszem (kicsépelt és rostált állapotban) főleg pedig rozs nem találtatik. Átv. ért. feddhetetlen jellemü ember. "De az (a fő szolgabiró) nem tiszta búza, elbocsátta (bocsátotta) vala őket (a gonosztevőket). Szalay Ág. 400 m. levél (364. l.). | |
* | |
| (tisztádon-tiszta) ösz. mn. Egészen tiszta, igen tiszta; minden szennytől, mocsoktól, idegen vegyüléktől ment. Túlozva nagyitó kifejezéseink egyike, milyenek: csupádon-csupa, újdonuj, ódonó, merevenmerő, telidesteli, régesrégi, egyesegyedül stb. | |
* | |
| (tisz-t-a-al) áth. m. tisztál-t. 1) Valamely folyadéktól szürés vagy csepegtetés által az idegen anyagú seprűs részeket elválasztja. A seprüs eczetet ruhán által, a homokos folyóvizet csepegő kövön tisztálni. A pálinkát második lejártatás által tisztálni. Szemes, magvas jószágtól az ondót, polyvát, s idegen részekből álló salakot elválasztja. Tisztálni az őrleni, vetni való gabonát. 3) Bármely vegyes anyagból az idegen részeket eltávolítja s ez által azt finommá teszi. Czukrot tisztálni. | |
* | |
| (tisz-t-a-al-ás) fn. tt. tisztálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit tisztálunk. V. ö. TISZTÁL. | |
* | |
| (tisz-t-a-al-at) fn. tt. tisztálat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) l. TISZTÁLÁS. 2) A tisztálás eredménye. | |
* | |
| (tisz-t-a-al-kod-ás) fn. tt. tisztálkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki tisztálkodik. | |
* | |
| (tisz-t-a-al-kod-ik) km. tisztálkodtam, ~tál, ~ott. Magát tisztára mossa. Tisztán öltözködik. | |
* | |
| (tisz-t-a-al-mány) fn. tt. tisztálmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ami tisztálás által létesült. Szesz tisztálmánya. Czukortisztálmány. | |
* | |
| (tisz-t-a-al-ó) mn. és fn. tt. tisztálót. Aki tisztál; vagy ami által, aminek segitségével tisztálnak. | |
* | |
| (tisz-t-a-án) ih. 1) Tiszta vagyis szennyetlen, mocsoktalan állapotban, kimosva, kicsiszolva, fényesítve stb. A kölcsönözött edényeket, evőszereket tisztán visszaadni. 2) Minden idegen részek vegyüléke nélkül. Tisztán inni a bort. 3) Átv. ért. egészen, épen; különösen Ormánságban Baranyában. Tisztán olyan. | |
* | |
| (tisz-t-a-as) mn. tt. tisztás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Idegen vegyitékü részektől ment, a maga nemében híg, salaktalan, söprütlen stb. Tisztás liszt, melyben korpa nincsen. Tisztás égettbor. 2) Főnévileg (tárgyesete: tisztás-t, tb. ~ok). Mondják erdőről, melynek egyes részeiben fák nincsenek, mert vagy kivágták azokat, vagy nem termettek, nyilt hely az erdőben. | |
* | |
| (tisz-t-a-ság) fn. tt. tisztaság-ot, harm. szr. ~a. 1) Mocsok, szenny nélküli tulajdonsága vagy állapota valaminek. Szobák, bútorok, edények, öltözékek tisztaságára ügyelni. A tisztaság második egészség. (Km.). 2) Erkölcsi ért. lelki, szivbeli tisztaság; szűzies tisztaság, azaz, szemérmes élet. A Bécsi codexben: tisztaség; így kazdagség, magasség stb.; V. ö. ~SÁG, ~SÉG képző. | |
* | |
| (tisz-t-a-ság-os) mn. tt. tisztaságos-t v. ~at, tb. ~ak. Képzési tulzással a régieknél, pl. a Nádor-codexben am. tiszta, igen tiszta. | |
* | |
| (tisz-t-a-as-an) ih. Tisztás minőségben; tiszta állapotban; tisztán. | |
* | |
| (tisz-t-a-talan) mn. tt. tisztátalan-t, tb. ~ok. 1) Mocskos, szennyes, mosatlan, mosdatlan. Tisztátalan test, fej, arcz, kezek. Tisztátalan lak, butorok, öltözékek. Tisztátalan edények, evőeszközök. 2) Idegenszerű részekkel, salakkal, seprüvel stb. vegyített. Tisztátalan italok, ételek. Tisztátalan buza, bab, liszt. 3) Átv. ért. ami az embert erkölcsileg beszenynyezi, szemérmetlen, buja, trágár. Tisztátalan élet, személy. Tisztátalan beszéd. Tisztátalan gondolat, vágy, szándék. | |
* | |
| (tisz-t-a-talan-ít) áth. m. tisztátalanít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Tisztátalanná tesz, tulajdon és átv. értelemben véve, azaz, mocskosít, szennyesít, idegen salakkal vegyít, zavar vagy erkölcsileg megfertőztet. V. ö. TISZTÁTALAN. | |
* | |
| (tisz-t-a-talan-ít-ás) fn. tt. tisztátalanítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami tisztátalanná tétetik. V. ö. TISZTÁTALAN. | |
* | |
| (tisz-t-a-talan-kod-ás) fn. tt. tisztátalankodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakorlatos cselekvés, midőn valaki tisztátalanul viseli magát; illetőleg mocskos ruházkodás. 2) Szemérmetlen, parázna életmód gyakorlása. | |
* | |
| (tisz-t-a-talan-kod-ik) gyak. k. m. tisztátalankod-tam, ~tál, ~ott. 1) Testét, öltözetét, lakását szokása szerint mocskosan, disztelenül tartja. 2) Szeméremsértő, parázna, buja életet gyakorol. | |
* | |
| (tisz-t-a-talan-ság) fn. tt. tisztátalanság-ot, harm. szr. ~a. 1) Tisztátalan tulajdonság vagy állapot, illetőleg mocskosság, szennyesség, mosdatlanság, szurtosság, különösen a testre, öltözetre, lakásra, bútorzatra vonatkozólag. 2) Szemérmetlen, buja, testfertőző életmód. | |
* | |
| (tisz-t-a-talan-ul) ih. 1) Mocskosan, szennyesen, piszkosan, szurtosan, mosatlan, mosdatlan állapotban. 2) Szemérmetlenül, buján, paráznán. | |
* | |
| l. TISZTÁTALAN, TISZTÁTALANSÁG, TISZTÁTALANUL. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. ~víz-~re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tisz-t-a-az) áth. m. tisztáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Tiszta ruhanemüvel ellát, öltöztet, behúz stb. Tisztázni a gyermekeket. Tisztázni az ágyakat. 2) Szennyfoltos irományokat, törléses vagy rendetlenül följegyzett fogalmazatokat tiszta papirra, rendes, olvasható módon átír v. lemásol. | |
* | |
| (tisz-t-a-az-ás) fn. tt. tisztázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit tisztázunk. V. ö. TISZTÁZ. | |
* | |
| (tisz-t-a-az-at) fn. tt. tisztázat-ot, harm. szr. ~a. Valamely irománynak, fogalmazatnak tisztára leirt példánya v. másolata. V. ö. TISZTÁZ 2). | |
* | |
| (tisz-t-a-az-mány) fn. tt. tisztázmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. TISZTÁZAT. | |
* | |
| (tiszt-beli) ösz. mn. Tiszthez, mint hivatalhoz tartozó, arra vonatkozó; hivatalbeli. Tisztbeli kötelesség, eljárás, pontosság, ügyesség. Tiszteletbeli társ. | |
* | |
| (tisz-t-ěcs-ke) kics. fn. tt. tisztěcskét. 1) Csekély, alsó rangu kis hivatal. 2) Fiatal, a maga nemében alacson rangu tiszt; különösen a katonai testületben az olcsárlás vagy gúny némi árnyéklatával. | |
* | |
| l. TISZTÍT. | |
* | |
| (tisz-t-ěl) áth. m. tisztěl-t. 1) Valakit bizonyos erkölcsi tulajdonságai miatt becsben, kegyeletben tart, s becsülését a bevett illem külső jelei által kimutatja. Az érdemes, jámbor embereket tisztelnünk kell. Süvegvetve, üdvözölve, köszöntve megtisztelni valakit. A szenteket, a szentek képeit és maradványait tisztelni. Alázatosan megtisztelem az urat. Ezen embert tisztelem, becsülöm. 2) Valakit akármily felsőbbségi viszonyánál fogva kegyel, s némi hódolat által kitüntet. Atyádat anyádat tiszteljed. A jó alattvaló tiszteli urát, fejedelmét, elüljáróit. A tanitvány tiszteli tanitóját. A kinek szárnya alatt nyugszol, azt tiszteljed. (Km.). V. ö. TISZT. | |
* | |
| (tisz-t-ěl-ěg) gyak. önh. m. tisztélěg-tem, ~tél v. tisztelgěttem, tisztelgěttél, tisztelgětt, htn. ~ni v. tisztelgni, v. tisztelgeni. l. TISZTĚLKEDIK. | |
* | |
| hadi vezérszó, am. a fegyvernek bizonyos megrántása és tartása által jelentsd tisztelésedet, üdvözlésedet. | |
* | |
| (tisz-t-ěl-end-ő) mn. tt. tisztělendő-t. Akit, vagy illetőleg amit tisztelni kell, vagy illik. Minden érdemdús férfi tisztelendő. De különösen, és általán bevett szokás szerint az egyházi személyek czimnevéül használtatik, latinul: reverendus, venerandus. Fokozatosan: nagyon tisztelendő, admodum reverendus; főtisztelendő, reverendissimus. A protestánsoknál ezek helyett nagytiszteletü és főtiszteletü czímnevek vannak szokásban. Egyébiránt régente a ,tisztelendő' czimet a világi, vagyis polgári hatóság tisztviselőinek is adták, a latin honorabilis értelmében, pl. 1517-ben egy perbeszédben megszólitás: "Tisztölendő biró uram és nemes tanács uraim." 1558-ban Fóris Gáspár Lőcse városa birájához így czimzé levelét: "Ezen levél adassék az lőcsei főbirónak, nekem tisztelendő jó uramnak." 1559-ben Pellyó János és Török Imre, Nagyszombat küldöttei a város tanácsához: "Tisztelendő biró uram, nemes uram." 1560-ban a liszkai birák és polgárok a lőcsei biráknak és polgároknak: "Tisztelendő nemes biráknak és polgároknak adassék ez levél." (Régi Magyar Nyelvemlékek II. és III. k.). "És népek között tisztelendőbbek" (optimates. Bécsi cod. Dániel. III.). "Menden városoknak lakozói, fejedelmi és tisztelendőbbi" (honorati. Ugyanott. Judith. III.). | |
* | |
| (tisz-t-ěl-endő-ség-ěd) czímnév, melylyel az egyházi személyeket szólítani szokás. Képeztetésre olyan mint nagyságod, méltóságod, kegyelmességed. | |
* | |
| (tisz-t-elen-ít) áth. m. tisztelenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. A Régi Magyar Passióban többször is eléfordúl ,dísztelenít' értelmében. "Es őneki tisztelendő fénes ifiúnak arczáját nyavalyásságos es ondokságos hagyapásokval (köpésekkel) tisztelenittik vala." (Toldy F. kiadása 89. l.). "Ó en édességes uram jó Jézus Krisztus, ez világnak teremtéje, miképpen ülsz, es megutálván, tisztelenitvén! hol vannak az te barátid?" (Ugyanott 96. l.). | |
* | |
| (tisz-t-ěl-és) fn. tt. tisztelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Belérzés vagy külső jelekkel kitüntetett cselekvés, mely által valakit tisztelünk. V. ö. TISZTĚL. | |
* | |
| (tisz-t-ěl-et) fn. tt. tisztelet-ět, harm. szr. ~e. Szivünkben élő kegyeleti érzemény, melyet valakinek erkölcsi tulajdonságai iránt táplálunk, vagy bizonyos erkölcsi becsütárgy iránt érrzünk. Fiúi tisztelet. Tisztelettel viseltetni szüleink, előljáróink iránt. 2) Illemi, hódulati külső jelek, melyek által kegyeletünket kijelentjük. Isteni tisztelet, mely vallási szertartásokban nyilatkozik. Tisztelet becsület, de igazság is. (Km.). Tisztelettel legyen mondva, azon tiszteleti illem megsértése nélkül, melylyel a hallgatók, a jelenlévők iránt tartozunk. Nagytiszteletü a protestánsoknál így czímezik az előkelőbb lelkészeket, különösen espereseket. Főtiszteletü ugyanott a superintendensek, püspökök czíme. | |
* | |
| (tisztělet-adás) ösz. fn. Külső cselekvény által kitüntetett tisztelés; másképen: tisztelettétel. | |
* | |
| (tisztělet-adó) ösz. mn. Aki valaki iránt tiszteletet mutat; másképen: tisztelettevő. | |
* | |
| (tisztělet-beli) ösz. mn. Ki valamely testületnek, hivatalnak, hatóságnak kebelébe csupán némi megtiszteltetésből, nem rendesen működő vagy fizetéses tagul vétetett föl, ki az illető hivatalnak vagy rangnak egyedűl czimét viseli. Tiszteletbeli polgár, kanonok. Valamely tudományos társulat tiszteletbeli tagja. Tiszteletbeli czim. Tiszteletbeli hivatal, szolgálat. | |
* | |
| (tisztělet-czím) ösz. fn. Általán, a társadalmi szokás által bevett mindenféle czim, melylyel kitkit polgári, katonai, egyházi állásához, illetőleg rangjához képest szólitani szoktunk. | |
* | |
| (tisztělet-díj) ösz. fn. 1) Díj, melyet valakinek kitüntetett érdemiért némi elismerésül, s tiszteletből adnak. 2) Szellemi müvekért adott jutalom, mennyiben általa az illető tudós vagy müvész megtiszteltetik. | |
* | |
| (tisz-t-ěl-et-ěs) mn. tt. tisztěletěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Tisztelést, becsülést, szerző, tisztelettel járó. Tiszteletes magaviselet. Tiszteletes polgári állás, rang, hivatal. 2) Népünknél általán divatozó szokás szerint a protestáns egyházi személyek czíme. Tiszteletes úr! v. uram! V. ö. TISZTELENDŐ. | |
* | |
| (tisz-t-ěl-et-ěs-en) ih. Tiszteletre gerjesztőleg, illedelmesen. | |
* | |
| (tisz-t-ěl-et-ěs-ség) fn. tt. tiszteletésség-ět, harm. szr. ~e. Tiszteletre inditó, tiszteletet szerző állapot vagy tulajdonság, illedelmesség; tiszteletre méltóság. | |
* | |
| (tisz-t-el-et-i) l. TISZTĚLETBELI. | |
* | |
| (tisz-t-ěl-et-len) mn. tt. tisztěletlen-t, tb. ~ěk. 1) Tiszteletben nem álló, akit vagy amit nem tisztelnek. Tiszteletlen elüljáró, hivatalnok. 2) Illetlen, a mások iránt tartozó illemet, tiszteletet sértő. Tiszteletlen beszéd, magaviselet. A templomban tiszteletlen módon kacsingatni, nevetgélni. | |
* | |
| (tisz-t-ěl-et-len-ség) fn. tt. tisztěletlenség-ět, harm. szr. ~e. 1) Állapot, midőn valakit nem tisztelnek, gyaláztatás. Tiszteletlenségben lenni, élni. "Miolta ez világban élek, ilyen tiszteletlenség nem esett vala rajtam és eltürhetlen volt volt volna es (is) énnekem, ha az k(egyelm)ed személyét nem néztem volna, mert nem szoktam a barátorczát, és tiszta orczával akarok az koporsóban mennem." Levél 1560-ból (Szalay Ág. 400 m. l. 1560. l.). 2) A mások iránt tartozó tiszteletnek hiánya, vagy a tiszteleti kötelességnek tényleges megsértése; illetlenség. | |
* | |
| (tisz-t-ěl-et-len-ül) ih. 1) Másoktól nem tiszteltetve. 2) Mások iránt tiszteletet nem mutatva; illetlenül. Tiszteletre méltó, ami a tiszteletet, becsültetést megérdemli. Tiszteletre méltó régiség. | |
* | |
| (tisztělet-teljes) ösz. mn. A kellő tiszteletadásnak minden jeleit kitüntető; hóduló figyelemmel járó. Tiszteletteljes üdvözlet, fogadás. | |
* | |
| (tisztělet-tétel) ösz. fn. Cselekvés, midőn mások iránti tisztelelünket az illem és bódulat bevett jeleivel kimutatjuk. | |
* | |
| (tisztelet-tevő) l. TISZTELETADÓ. | |
* | |
| l. TISZTĚLĚG; TISZTĚLKĚDÉS. | |
* | |
| (tisz-t-ěl-kěd-és) fn. tt. tisztělkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Illedelmi foglalkodás, mely által valakinek v. valakinél tisztelkedünk; pl. midőn csupán tiszteletből vagy bódulatból meglátogatjuk, bizonyos szertartásokkal üdvözöljük stb. V. ö. TISZTĚLKĚDIK. | |
* | |
| (tisz-t-ěl-kěd-ik) k. m. tisztělkěd-tem, ~tél, ~ětt. Valamely becsben tartott vagy magasabb állásu, rangu személy iránti figyelmét, hódulatát bizonyos illedelmi cselekvés, illetőleg szertartások által kitünteti. A hires férfiaknál, előkelő uraknál, hölgyeknél tisztelkedni. A városba érkezett főrangú személyeknek tisztelkedni. Tisztelkedik a katonaság, midőn diszöltönyben, fegyveresen, a szemletartó tábornok előtt elvonúl, fegyverét meghúzza stb. | |
* | |
| (tiszt-elleněs v. ~elleni) ösz. mn. Ami valamely tiszttel, mint hivatallal, illetőleg hivatali kötelességgel ellenkezik. Tiszteletellenes v. tisztelleni tettre kényszeríteni, csábítani valakit. Tisztellenes eljárás. | |
* | |
| (tisz-t-ěl-ő) mn. és fn. tt. tisztělő-t. Aki valakit bizonyos érdemeiért, jeles tulajdonságaért, vagy a társadalomban elfoglalt állásaért tisztel, becsűl, s figyelmét, hódulatát tettleg is kitünteti iránta. | |
* | |
| (tisz-t-ěl-t) nm. tt. tisztělt-et. Tiszteletben, erkölcsi becsben tartott; kit tisztelünk, becsülünk. Mindnyájunktól tisztelt férfiú: Tisztelt barátim, polgártársaim! | |
* | |
| (tisz-t-ěl-t-en) ih. Tisztelt állapotban v. minőségben. | |
* | |
| (tisz-t-ěs) nm. tt. tisztěs-t v. et. tb. ~ok. Személyre vonatkozva am. külseje, magaviselete, érett higgadt szora, vagy rangja miatt tiszteletet gerjesztő. Tisztes férfi, asszony. Tisztes öreg úr. A mi biránknak igen tisztes személye van.
"Szüzek, szép leányok, szép kisded gyermekek, Vélek egyetemben szép tisztes szömélyek". Temesváry István. 1569-ben. (Thaly Kálmán gyűjteménye I. Köt. 66. l.). Tárgyra alkalmazva am. illemes. Tisztes öltözet. | |
* | |
| közép osztályból való a nemesek és nem nemesek között, milyenek a müveltebb és különösen okleveles állampolgárok ha különben nemesi ranggal nem birnak. | |
* | |
| (tisztes-bibetyü) l. TISZTESFŰ. | |
* | |
| l. TISZTESÍT. | |
* | |
| (tisztěs-fű) ösz. fn. A bibetyük neme alá tarozó növényfaj népies neve; virágai gyürüsek, murvátlanok; szirmai a csészénél kesebbek; felső ajaka három fogu, s az egész növény borzas; növénytani néven: tisztes bibetyü. (Sideritis montana). Néhutt közt néven a tisztes hunnyászt is így nevezik; l. TISZTESHUNNYÁSZ. | |
* | |
| (tisz-t-ěs-en) ih. Rangjához állásához, körülményekhez illő diszesen, a bevett illemesség szabályait nem sértve. Tisztesen öltözködni, viselni magát, "Ha szinte nem tisztesen, legalább eszesen." (Faludi. ddv. Emb.) | |
* | |
| (tisztes-hunnyász) ösz. fn. Diószeginél, növényfaj a hunnyászok nemeből; virágzása füzéres szabásu, hat-tíz virágu gyürűkkel: levelei szíves tojásdadok, gyakran láncsásak, alig nyelesek, csipkések, ritka szörösek, ránczos szabásúk; máskép köznépiesen: tisztesfű, tarlóvirág. Sárközben: élekhalokfű. (Stachys recta). | |
* | |
| (tisz-t-ěs-ít) árh. m. tisztěsít-ětt. par. ~s. htn. ni. v. eni. Tisztessé, illemessé tesz. Jámborság tisztesít, szemérem ékesít. (Szabó D.). Régiesen pl. Münch. codelban tisztesejt, am. tisztelettel illet. "Én tisztesejtem én atyámat". Ego honorifico Patrem meum (János VIII.) | |
* | |
| (tisz-t-ěs-kěd-ik) K. m. tisztěskěd-tem-tél-ětt. Tisztesen viseli magát. V. ö. TISZTĚS. | |
* | |
| (tiszt-eskü) ösz fn. Eskü, melyet a tiszt hivatalba léptekor letesz. | |
* | |
| (tisz-t-ěs-ség) fn. tt. tisztěsség-ět, hárm. szr. ~e. 1) Tisztes állapot, vagy tulajdonság, külső erkölcsi becsületesség. Ruha tisztesség, pénz emberség. (Km). Utolsó tisztesség am. temetési szertartás. 2) Mások iránt viseltető illemesség. Megadni mindenkinek az illő tisztességet. Másoktól tisztességet kivánni. Tisztességgel legyen mondva. | |
* | |
| (tisztěsség-adás) ösz. fn. Mások iránt mutatott udvariság, melynél fogva a kellő tiszteletet megadjuk nekik; máskép: tisztességmutatás, tisztességtétel. | |
* | |
| (tisz-t-ěs-ség-ěs) nm. tisztěsségěs-t, v. et, tb. ~ek. Az illető személynek rangjához, korához, állásához, illő, nem sértő külsejü; a maga nemében szerény illedelmes, közép mértéket tartó. Tisztességes viselet, lakás, bútorok. A tisztességes ,nem' néha kedvesebb, mint az izetlen ,ugy' (Km.). Jobb a tisztességes háborúság, mint a színes barátság. (Km.). | |
* | |
| (tisz-t-ěs-ség-ěs-en) ih. Illendően; közép mértéket tartva; nem túlságos fénynyel; állásához mérve. Tisztességesen fogadni a vendégeket. Ennyi jövedelemből tisztességesen megélhetni. | |
* | |
| (tisztěsség-mutatás) ösz. fn. Udvarias, illendő kinyilatkoztatása azon tiszteletérzésnek, melylyel mások iránt viseltetünk, vagy viseltetnünk kell. | |
* | |
| (tisz-t-ěs-ség-telen) nm. tt. tisztěsségtelen-t, tb. ~ěk. A tisztesség kellékeit nélkülöző, illetlen, mások iránti tiszteletet megtagadó. Tisztességtelen magaviselet. | |
* | |
| (iszt-t-ěs-ség-telen-ül-ik.) Illetlenül; a kellő tiszteletet meg nem adva; szerénytelenül, udvariatlanul. | |
* | |
| (tisztesség-tétel) l. TISZTESSÉGMUTATÁS. | |
* | |
| (tisz-t-etlen) nm. tisztetlen-t, tb. ~ék. 1) Tisztesség nélküli, tisztességtelen. 2) Kinek hivatala, tiszti állása nincsen. 3) Tisztféle személyeket nélkülöző. Tisztetlen uraság, kinek gazdasági tisztei nincsenek. V. ö. TISZT. | |
* | |
| régiesen: TISZTETLENEJT (tisz-t-etlen-ít v. tisz-t-etlen-ejt) áth. m. tisztetlenít-ětt, htn. ~ni v. -eni, par. ~s. Régies szó, am tisztességtől megfoszt, a tisztességtételt megtagadja. "Tisztesejtem én atyámat, tü ke(dég) megtisztetlenejtetek engemet" (vos inhonorastis me. Münch. cod. János VIII.) | |
* | |
| (tiszt-feledés) ösz. fn. Azon kötelességek elfeledése, illetőleg elhanyagolása, melyek bizonyos tiszti álláshoz kötvék. | |
* | |
| (tiszt-feledő) ösz. nm. Ki tiszti, vagy is hivatali kötelességét elhanyagolja, nem teljesíti. | |
* | |
| (tiszt-hatály v. hatás) ösz. fn. Valamely tisztviselőnek működési körébe vágó cselekvés v. cselekvény. | |
* | |
| (tiszt-hatóság) ösz. fn. 1) Azon cselekvési kör, melyre valamely tisztnek, illetőleg tiszti karnak működési jogai és kötelességei kiterjednek. 2) Maga azon testület, mely ilyetén cselekvési körrel bír. | |
* | |
| (tisz-t-i) nm. tt. tiszti-t tb. ~ek. Tisztet, tisztviselőt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó, attól származó. Tiszti kötelesség, foglalatosság. Tiszti éra. Tiszti eljárás. Tiszti jelentés. Tiszti bizonyítvány. Tiszti irásmód. | |
* | |
| (tiszti-kar) ösz. fn. Bizonyos működésre, hatóságra rendelt tisztekből álló testület. Polgári, katonai, urasági, tisztikar. V. ö. TISZT. | |
* | |
| közhatósággal biró, alattas rangban álló ügyész. V. ö. TISZTIÜGYÉSZ. | |
* | |
| közhatósággal biró főbb rangban álló ügyész. V. ö. TISZTIÜGYÉSZ. | |
* | |
| (tisz-ta-ít) áth. m. tisztít-ott, par. s. htn. ni. v. ani. 1) Valamely testről a mocskot, szenynyet lecsiszolva, ledörzsölve, lemosva stb. azt fényessé, ragyogóvá, a tapadékrészektől mentté teszi. Ruhát, kardot, puskát tisztítani. Csizmát kefével, lovat takaróval tisztítani. 2) Valaminek héját, tokját, bőrét lehúzza, lehántja. Burgonyát, répát, petrezselymet tisztitani. 3) Valamely tömegtől az idegennemű részeket elválasztja, salakját, söprejét kivonja. Némely orvosszerek kitisztítják a beleket. 4) Átv. erkölcsileg tisztává tesz, a bűn szennyét mocskát lemossa valakiről. Régiesen pl. a Müncheni codexben: tisztejt "Uram ha akarsz megtisztejthatsz engemet" (Máté VIII.). "Jaj tünektek irástudók levalták képmutalók, kik megtisztyátok azt mely küvöl vagyon a kelyhen" (Máté XXIII.). Ugyanitt tisztót is. "Tisztóhad meg (tisztótsad v. tisztítsad meg, t. i. h a régieknél a parancsoló módban igen gyakran am. a mai t-s) előszer azt, mely belől vagyon." Sz. Krisztina életében is olvassuk: "Es tisztóh meg az szeplőktől, kik reám vettetének." (Toldy F. kiadása a Debreczeni Legendáskönyv végén 189. l.) ,Tisztít' törzstől: "Édes laput keress és jól megh tisztíhad" (Régi Magyar Nyelvemlékek. II. Kötet. Vegyes t. 46. l. 1531-1542. és közötti korból). Ma is hallható Abaúj megyében: tisztijad. | |
* | |
| (tiszti-társ) l. TISZTÁRS. | |
* | |
| (tisz-ta-ít-ás) fn. tt. tisztítás-t tb. ~ok, (harm. szr. ~a, Általán cselekvés, mely által valami tisztává tétetik. Ruhatisztítás, szobatisztítás, edény-, fegyvertisztítás. V. ö. TISZTA. | |
* | |
| (tisz-ta-ít-[at]lan) nm. tisztítatlan-t. tb. ~ok. Amit meg nem tisztítottak; szennyes, mocskos, salakos, szemetes, söprüs, rozsdás stb. Igehatározóként: tisztítatlanul, tisztítatlan állapotban. V. ö. TISZTÍT. | |
* | |
| (tiszta-ít-at-lan-ul) ih. Meg nem tisztítva, tisztítatlan állapotban, minemüségben, l. TISZTÍTATLAN. | |
* | |
| (tisz-ta-ít-koz-ás) fn. tisztítkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Visszaható cselekvés, mely által valaki önmagát tisztogatja. V. ö. TISZTÍTKOZIK. | |
* | |
| (tisz-ta-ít-koz-ik) k. m. tisztítkoz-tam, ~tál, ~ott. par. ~zál. Önmagát tisztítja, csinosítja. Átv. erkölcsi mocskot okozó vád ellen mentegeti magát. | |
* | |
| l. TISZTÍTATLAN. | |
* | |
| (tisz-ta-ít-ó) nm. és fn. tt. tisztító-t. A ki vagy ami valamely testről a szenynyet, mocskot, salakot, idegen részeket stb. lecsiszolja, lemossa, lekeféli stb. Az illető tárgy nevével öszvetéve főnevül használtatik. Ruhatisztító, csizmatisztító, keménytisztító, szobatisztító stb. V. ö. TISZTÍT. | |
* | |
| (tiszti-toll) ösz. fn. Bizonyos formák szerint megalapított, sajátságos irásmód, melyet a hivatalos irományokban követni szokás és szükséges; máskép: tiszti irásmód. | |
* | |
| (tisztitó-szer) l. HAJTÓSZĚR. | |
* | |
| (tisztító-tűz) ösz. fn. A katholikus egyház tana szerint közép állapot a mennyországi üdvösség és pokoli örök kárhozat között, vagyis lelki helyzet, melyre halál után azok lelkei jutnak, kik azon bünökért, melyek örök kárhozatot nem érdemelnek, e világon eleget nem tettek, hogy ott bizonyos ideig szenvedjenek és tisztuljanak, mielőtt mennybe mennének, (Purgatorium). | |
* | |
| (tiszti-ügyész) ösz. fn. Megyékben, városokban a köz különösen bűnügyekre vonatkozó perek vitelére felhatalmazott közhatóság; vagyis tiszti rangban álló személy. Tiszti főügyész. Tiszti alügyész. Máskép: tisztügyész. | |
* | |
| (tiszti-ügyészi) l. TISZTÜGYÉSZ. | |
* | |
| l. TISZTIKAR. | |
* | |
| (tiszt-keresés) ösz fn. Midőn valaki bizonyos tiszti vagyis hivatali állomást nyerni törekszik. | |
* | |
| (tiszt-kör) ösz. fn. Hatáskör, vagy kerület, melyre valamely tisztnek illetőleg tiszti hatóságnak működési joga és kötelessége kiterjed. | |
* | |
| (tiszt-mulasztás) ösz fn. A tiszti kötelesség teljesítésének elfeledése, elhanyagolása. | |
* | |
| (tiszt-nap) ösz. fn. Általán, nap, melyen a tisztek az illető hivatalban megjelenni és működni kötelesek. Különösen az urodalmi tiszteknek öszvegyülekezési és tanácskozási napja. | |
* | |
| (tiszt-név) ösz. fn. Név, vagy czim, melyet a tiszt rangjához képest visel. | |
* | |
| (tisz-t-og-at) gyak. áth. m. tisztogattam, ~tál, ~ott, par. tisztogass. Gyakran, folytonosan tisztít valamit, vagy holmit. Ruhákat, edényeket, szobákat, lovakat tisztogatni.
Képeztetési hasonlatnál fogva nem tagadhatni, ugyan, hogy valamint a nyitogat, tiltogat, bontogat, töltöget, öntöget, rejteget, veszteget, fejteget s több ilyen igékből származnak, hasonlóan a tisztogat törzse is talán az elavult tiszt igére vihető vissza; azonban e szónál inkább csak az a esett ki a tiszta szóból. Így emleget szóban is az eml törzs nem látszik igének. V. ö. TISZTA. | |
* | |
| (tisz-t-og-at-ás) fn. tisztogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, foglalkodás, mely által valamit tisztogatunk. V. ö. TISZTOGAT. | |
* | |
| (tisz-t-og-ató) fn. tisztogató-t. Személy, kinek foglalkodása, illetőleg szolgálata abban áll, hogy tisztogasson. Ruha-, csizma-, szobatisztogató. V. ö. TISZTOGAT. | |
* | |
| (tiszt-osztály) ösz. fn. Bizonyos hatósághoz tartozó tiszti személyzetnek egyes osztálya, mennyiben különös hivatali szakban működik. Számvevői, adószedői, pénztári, gazdasági, tisztosztály. | |
* | |
| régies; l. TISZTÍT. | |
* | |
| (tiszt-öv) l. VITÉZÖV. | |
* | |
| (tiszt-ruha) ösz. fn. Egyenruha, melyet bizonyos hivatali osztályhoz tartozó tiszti személyek mint olyanok viselnek; különösen a katonatisztek ilyetén öltözete. | |
* | |
| (tisz-t-ség) fn. tt. tisztség-ět, harm. szr. ~e. 1) Bizonyos ranggal, kitüntetéssel járó állapot a társadalomban, vagy testületben, mely által az úgynevezett tisztek másoktól különböznek, tiszti rang, tiszti hivatal, tiszti állás. Tisztségre emelkedni. Alsóbb rendű, felsőbb foku tisztség. 2) Tisztek testülete. Városi, kormányhatósági tisztség. Ezredbeli tisztség. V. ö. TISZT. | |
* | |
| (tiszt-segéd) ösz. fn. Személy, ki valamely tiszt mellett segéd gyanánt működik, hivatalkodik; l. TISZTISEGÉD. | |
* | |
| (tiszt-sértő) ösz. nm. Ami bizonyos tiszti kötelességbe ütközik, s annak czélja, rendeltetése ellen van. V. ö. TISZTELLENES. | |
* | |
| (tiszt-szoba) ösz. fn. 1) Szoba, melyben valamely tiszt hivatalbeli dolgát űzni, és végezni szokta. 2) Különösen a katonai tanyákra vonatkozva am. tiszti lak, vagy szállás. | |
* | |
| (tiszt-társ) ösz. fn. Kik ugyanazon szakbeli hívatalosztálynak, vagy testületeknek tagjai, azok egyszersmind egymásnak tisztársai. | |
* | |
| (tiszt-tartó) ösz. fn. A nagyobb urodalmakban főbb rangu gazdasági tiszt, kinek igazgatása alá rendszerént több gazdaság tartozik, s kinek elnöklése alatt az alárendelt ispánok, illetőleg más ily tisztek is időszakonkint tanácskozásokat tartanak, tőle rendeleteket vesznek stb. miért is kitünőleg (per excellentiam) neveztetik tiszttartónak azaz tisztnek, tisztviselőnek. A Debreczeni Legendáskönyvben olvassuk: "Pilátos kegyig a császártól tisztül (tisztként) tartja vala Jéruzsálemöt." (Toldy F. kiadasa, 56. l.) A hazánkbeli németeknél: Verwalter, vagy Hofrichter, s a szlávoknál: uradnih, latinul: provisor, v. procurator. A régieknél jelentett fejedelmi helyettest, helytartót is, "Pontius Pilatus tiszttartója levén Judaeanak." (Káldi Luk. III). Pogányoknak királyi uralkodnak ő rajtak, és kik hatalmat valnak ő rajtak, tiszttartóknak hivatnak. (Münch. cod. Luk. XXII.). "Mikoron Effesomba predikállana, megfogattatték a tiszttartótól és Rómába viteték." (Debreczeni Legendáskönyv. Toldy F. kiadása. 53. l.). | |
* | |
| (tiszt-tartóság) ösz. fn. Tiszttartói hivatal, és rang továbbá a nagyobb urodalomnak egy része; melyre tiszttartó ügyel fel. A régieknél főnökség, melyet valaki bizonyos tartományban mint a fejedelem helyettese viselt. V. ö. TISZTTARTÓ. | |
* | |
| v. ~ÚJITÁS (tiszt-újítás) ösz. fn. A megyei, városi, kerületi és községi rendszerben a szavazatjoggal ellátott személyek abbeli joggyakorlata, melynélfogva tisztviselőiket bizonyos időszak elmultával újra választják. Megyei, kerületi, városi tiszújítás. | |
* | |
| (tisz-ta-úl) önh. m. tisztúl-t. Általában, tisztává alakúl, tisztává lesz, e szónak minden részletes értelmében véve. Tisztúl a mosott ruha, a rozsdás fegyver, ha csiszolják. Tisztúl a kimeszelt ház, a kiseprett szoba. Tisztúl a bor, midőn seprüje leszáll. Tisztúl a viz. Bizonyos szerek által tisztulnak a belek. Tisztúl az idő, midőn a felhők elvonulnak. Tisztul a nyelv, midőn az idegen szók, és szólásmódok eltünnek belőle. Képes kifejezéssel, megtisztúl a lélek, midőn a bűnök a szennyéből kivetközik. Sajátságos értelemben használjuk oly emberről, ki valahol kelletlen, alkalmatlan levén, onnan eltakarodik, elhordja magát. Tisztuljatok innen! Hála Istennek, hogy egyszer eltisztultak! Régiesen: tisztól, melyhez mint rendszerént az ól ől (úl, ül) végzetü önható igékhez tatik képző szokott járulni. "Illeté őtet (Jézus) mondván: Akarlak megtisztejtanom, és legottan megtisztoltaték (mundata est) ő poklossága. (Münch. cod. Máté VIII.). | |
* | |
| (tisz-ta-ul-ás) fn. tisztulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán, állapotváltozás, midőn valami tisztúl. Kölönösen, havi tisztúlás a nőnemnél, máskép: hószám. V. ö. TISZTÚL. | |
* | |
| (tisz-ta-úl-at) fn. tt. tisztúlat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Tisztuló v. tisztult állapot. "Mária tisztólatinak napi" (dies purgationis. Münch. cod. Lukács. II.). A zsidóknak tisztólatjok szerént (secundum punficationem. Ugyanott János II.). | |
* | |
| (tisztúló-hely) l. TISZTÍTÓTŰZ. | |
* | |
| (tiszt-ügyész) l. TISZTIÜGYÉSZ. | |
* | |
| (tiszt-ügyészi) ösz. nm. Tisztügyészre vonatkozó; tisztügyésztől hivatalánál fogva eredett. Tisztügyészi teendők. Tisztügyészi kereset. | |
* | |
| (tiszt-vadászat) ösz. fn. Vágy midőn valaki minden úton múdon tisztségre, hivatalra akar jutni. | |
* | |
| (tiszt-választás) l. TISZTÚJÍTÁS. | |
* | |
| (tiszt-viselés) ösz. fn. Bizonyos tiszti állásához, vagy hivatalhoz csatolt kötelességek és jogok tetttleges gyakorlása. Tisztviselés gonddal jár. (Km.). | |
* | |
| (tiszt-viselő) ösz. fn. Személy, ki mint tiszt, azaz, hivatalnok bizonyos kötelességeket teljesít, és jogokat gyakorol. V. ö. TISZT. | |
* | |
| (tiszt-viselői) ösz. mn. Tisztviselőt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Tisztviselői gond, pontosság. | |
* | |
| (tiszt-viselőség) ösz fn. 1) Tisztviselői hivatal. 2) Tisztviselőkből álló testület, személyzet. | |
* | |
| gyöke titok szónak és származékainak; l. TITOK. | |
* | |
| (tik-tek-et) a tik többesi 2-od személynévmás kettőztetése, tárgyeseti raggal; ezen rag nélkül is eléjön a XVI. században, Istvánfi Pál egy versezetében (Volter és Grizeldisz): "Nem akarlak titök en ezzel bántanom." (Magyar költészet Kézikönyve Toldy Ferencztől I. Köt. 14. l.). Egyébiránt l. SZEMÉLYNÉVMÁS alatt. | |
* | |
| mváros az úgynevezett csajkások vidékében, a Tiszának a Dunába szakadásához közel; helyr. Titelbe, ~ben, ~ből. | |
* | |
| régiesen titok helyett; l. ezt. | |
* | |
| (tit-k-ár) fn. tt. titkár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, l. TITOKNOK. | |
* | |
| (tit-k-ár-i) mn. tt. titkári-t, tb. ~ak, l. TITOKNOKI. | |
* | |
| (tit-k-ár-ság) l. TITOKNOKSÁG. | |
* | |
| (tit-k-ol) áth. m. titkol-t. Valamit mások észrevevése, tudomása, kikutatása elől elrejt, eltakar, vagyis titok gyanánt őriz. Pénzt, kincset titkolni. Szándékát, akaratát mások előtt titkolni. Szegénységet, betegséget nem lehet titkolni. (Km.). Hiába titkolod, tudjuk, kit rejtettél el. Ne titkold, hanem mondd meg. V. ö. TITOK. | |
* | |
| (tit-k-ol-ás) fn. tt. titkolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit titok gyanánt rejtegetünk, mások tudomása elől eltakarunk. V. ö. TITOK. | |
* | |
| (tit-k-ol-atlan) mn. tt. titkolatlan-t, tb. ~ok. Nem titkolt, mi nincs eltitkolva; határozóként am. titok nélkül, el nem titkolva. Titkolatlan maradt a dolog. (Szabó D.) | |
* | |
| (tit-k-ol-ó-od-ás) fn. tt. titkolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonosan tartó titkolás, vagy is valaminek rejtegetése, takargatása, elhallgatása, hogy mások ne jöhessenek nyomára, mibenlétére, tudomására stb. | |
* | |
| (tit-k-ol-ó-od-ik) belsz. m. titkolód-tam, ~tál, ~ott. Különös gonddal, és vigyázattal mindent elkövet, hogy valamit mások észrevevése, és tudomása elől rejtve tartson; különösen, bizonyos ismereteiről hallgat, azokat másokkal közölni óvakodik, vonakodik. Terveivel, szándékával titkolódik, hogy utóbb meglephesse velök az illetőket. Valami csinyt forral, mert igen titkolódik. | |
* | |
| (tit-k-ol-ó-od-oz-ás); TITKOLÓDZIK, (tit-k-ol-ó-od-oz-ik) l. TITKOLÓDÁS; TITKOLÓDIK. | |
* | |
| (tit-k-ol-t) mn. tt. titkolt-at. Amit valaki titokban tart, mások tudomása elől elrejtett, eltakart, elhallgatott. Titkolt terv, szándék, cselekedet. | |
* | |
| (tit-k-on) ih. Alattomban, mások észrevevése, tudomása elől elrejtve, takargatva; mások előtt elhallgatva. Titkon forralni, tervezni valamit. Titkon jót tenni, valakivel. "Tahát ő es (is) felmene az innepnapra nem jelennen (nyilvánosan) de monnal (mintegy) titkon." (Münch. cod. János. VII.).
A maga nemében azon határozók osztályába tartozik, melyek főnevekből alkotvák, mint: módon, éhen, szomjan, kéjen, télen, nyáron stb. | |
* | |
| (tit-k-os) mn. tt. titkos-t v. ~at, tb. ~ak. Mások tudomása elől elrejtett; alattomos, rejtélyes, titok gyanánt őrzött. Titkos szándék, tervezet. Titkos érzelem, mely bizonyos jelvényekbe, mesékbe van burkolva, melynek fölfogására mélyebb belátás kivántatik. Titkos nyavalya. Titkos ellenkezés. Nem kell czégért kötni titkos szándékunknak (Km.). Titkos tanácsos, v. belső titkos tanácsos, a fejedelemnek előkelő belsőtanácsosa, kit kormánya titkaiba beavat, s kivel országának ügyeiről tanácskozik; többnyire csak mint czímet adományozza a fejedelem, s az adományozottat ,nagyméltóságu' (excellentiás) megszólítás illeti. | |
* | |
| (tit-k-os-an) l. TITKON. | |
* | |
| (titkos-irás v. ~irat) ösz. fn. Rejtett betükkel vagy jegyekkel készített irat, melyet csak az abba beavatottak értenek; ilyen e következő betücserékből álló irat: da ge li ro pu azaz d helyett a, g helyett e stb. és megfordítva pl. szgogtigk = szeretlek. | |
* | |
| (tit-k-os-ság) fn. tt. titkosság-ot, harm. szr. ~a. Elrejtett állapota, vagy tulajdonsága valaminek, rejtélyesség. | |
* | |
| (titkos-szer) ösz. fn. Gyógyszer, melyet az azt feltaláló vagy használó titokban tart. | |
* | |
| (titkos-szoba) ösz. fn. Elzárt és csak egy vagy kevesek előtt tudva levő szoba. | |
* | |
| (titkos-tanácsos) lásd TITKOS alatt. | |
* | |
| l. TITOKNOK. | |
* | |
| (tit-ok) fn. tt. titk-ot, személyragozva titk-om, ~od, ~a stb.; a mássalhangzón és éles önhangzón kezdődő ragok és képzők előtt, mint általában a hangugrató szóknál történik, nem veszti el utóbbi önhangzóját, pl. titoknak, titoké, titokért, titokban, stb. A régieknél ily esetekben s magán állólag is gyakran csak titk törzset találjuk pl. a Münch. codexben: "Tünektek adván vagyon megesmernetek isten országának titkját." (Márk. IV. és Lukács VIII.); a Bécsi codexben: Tahát Dánielnek e titk éjjel megjelenék" (Dániel. II.): "Es menden titk nem lehetetlen teneked". (Ugyanott IV.). 1) Széles ért. minden mi ismerőtehetségeink elől el van rejtve, minek megtudásához jutnunk nem lehet, vagy eddig nem lehetett, mit korlátolt eszünkkel föl nem foghatunk. Teremtés titka. Az egész mindenség eredetének titka. Természet titka, vagy is oly természeti tünemény, melynek létezését észleljük, de belső lényegét nem ismerjük. Vallási titkok, melyeket isteni kinyilatkoztatás után hiszünk, de azokat elménkkel meg nem fogjuk, milyenek a Szentháromság, az Isten megtestesülésének titka stb. 2) Szükebb ért. oly ismereti tárgy, melyről csak kevesen tudnak, mely élesebb elmetehetséget, s mélyebb tanulmányozást igényel, mely a nagy közönség előtt rejtélyes, csudaszerü, vagy babonás színben tünik elé. 3) Még szükebb ért. bizonyos zárt körhöz, testülethez tartozó személyek előtt ismert dolog, melyet azok a nyilvánosság, és köztudomás elől rejtegetnek. Államtanács titkai. Családi titok. Tolvajczimborák titkai. 4) Legszorosb ért. oly tudomás, melyet valaki kizárólag magának tart, azt mások előtt elhallgatja, senkivel nem közli; honnan mihelyest valami felől többen tudnak, az szoros értelmü titok lenni megszünt. Egy, titok, kettő, tanács, három, Isten adta világ. (Km.). Rejtegetni, elhallgatni, elárulni, kibeszélni a titkot. Kikutatni, felfödözni, megtudni a titkot. 5) Alattomos, rejtélyes állapot, vagy rejtekhely. Titokban tenni valamit. Titokban tartani valamit. Titokban valakit magánál tartogatni.
Minthogy a titok átalán mindenre alkalmazható, aminek tudomása előlünk el van rejtve, s mintegy elkorlátolva: valószinűnek látszik, hogy a tilt, tilos, tilalom, tiloszik szókkal egy eredetű, melyekkel alapfogalomban megegyezik, mennyiben a titok mint a tilalom valamit mások elől elzár, eltávolít, eltilt. Ezen alapfogalommal egyezik a latin arcanum, az arceo szótól, vagy secretum a secerno-tól. (Fabri Thesaurus Eruditionis (Scholasticae). E szerint a titok gyöke tit nem egyéb, mint vagy a tilt igének egyszerű alakja, az l hangnak kihagyásával, vagy pedig a til gyökben levő l átváltozott t-vé, mint a régies ,képmutaló' ma ,képmutató', vagy megfordítva a régies ,porosztó' ma ,poroszló' szókban. Hasonló ezekhez ,melencze' és ,medencze' t i. ebben t helyett a legközelebbi rokon d áll. Lehet a til és tit gyökök között oly viszony is mint sül és süt, nyil(ik) és nyit között. Vámbéry szerént ujgur nyelven a tit-mak (tilt-ani, meggátolni) ige törzse csakugyan tit. V. ö. TIL; TILT. Egyébiránt legközelebb áll a tit gyökköz az orosz taity (Gyarmathi). Budenz J. pedig a ,titok' szóval több finn stb. szókat egyeztet: finn kätke-elrejteni, kätkö, rejtek, lapp čäke-elrejteni (abscondere, occultare), čäko (celatum, arcanum), čäkon le (in occulto est); čäkos (occultus), finnlapp čiekka-elrejteni, čiekko, čiekkos rejtekhely; mordvin käe-elrejteni stb. | |
* | |
| (tit-ok-ban) marasztaló raggal igehatárzóként használt szó. Alattomban, suttonyban, mások tudomása elől elrejtve; ellentéte: nyilván, mások tudtára, szemeláttára, fülehallatára stb. Titokban tartózkodni valahol. Titokban tenni jót. V. ö. TITOK. | |
* | |
| (titok-ház) l. TITOKSZOBA. | |
* | |
| (tit-ok-nok) fn. tt. titoknok-ot, harm. szr. ~a. Már Szabó Dávidnál is eléjön. Általán megbizott személy, ki valakinek titkos ügyeit kezeli. Különösen tisztviselő, ki valamely fejedelem, vagy főrangu úr, vagy főhivatalnok, vagy testület belügyeit, levelezéseit mint titkos irnok viszi. Fejedelmi, elnöki, főnöki, államtitoknok. Tudós társasági, szinházi titoknok. Mennyiben e szó többes számban, titoknokol, titoknokoknak, rút hangzatu, helyette inkább a rövidebb és a dolgot szintén megütő, s nyelvünk természetével nem ellenkező titkár szót használják. Némelyek titnok rövidítést ajánlottak, de ez nem kapott lábra. | |
* | |
| (tit-ok-nok-i) tt. mn. titoknoki-t, tb ~ak. Titoknokot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Titoknoki hivatal, fizetés, jelentés, tudósítás. Máskép és rövidebben: titkári. | |
* | |
| (tit-ok-nok-ság) fn. tt. titoknokságot, harm. szr. ~a. Titoknoki hivatal, vagy állás, vagy rang. Titoknokságért folyamodni, azt elnyerni. Máskép: titkárság. V. ö. TITOKNOK. | |
* | |
| (titok-szerű) ösz. mn. Rejtélyes minőségü, mi olyas dolgokat foglal magában, melyekről tudomásunk nincs, vagy melyeket magunknak megfejteni nem birunk. | |
* | |
| (titok-szerűleg) ösz. ih. Titkos módon, rejtélyes dolgokkal kapcsolatban. | |
* | |
| (titok-szerűség) ösz. fn. Titokszerű vagy rejtélyes tulajdonság. | |
* | |
| (titok-szoba) ösz. fn. Az előkelők s gazdagok lakosztályában külön használatra szolgáló szoba, melyben valaki ha magánosan akar lenni, elvonúlni, mint iró dolgozni szokott, irományait, könyveit, s némely titkaságait tartja, és csak meghittebb barátjai látogatását fogadja. (Cabinet). A Nádor codexben: titokház: "Es a mise a mikoron meghvégeztetött volna, felmene titokházában, nagy sirva keáltván úr Istenhöz." (487. l.) | |
* | |
| (tit-ok-talan) mn. tt. titoktalan-t, tb. ~ok. 1) Amit titok gyanánt nem rejtegetnek, nyilvános. 2) A kinek titka nincsen. V. ö. TITOK. | |
* | |
| (titok-tartás) ösz. fn. A rejtegetésnek és hallgatásnak azon neme, mely által valamit mások tudomása elől elzárunk. | |
* | |
| (titok-tartó) ösz. mn. Aki a titkot magának tartja, tovább nem mondja, másokkal nem közli. | |
* | |
| (titok-teli v. teljes) ösz. mn. 1) Akinek sok titka van. 2) Rejtélyes mivoltu, a mi sok olyast foglal magában, miről világos tudomásunk nincsen. | |
* | |
| l. TITEKET. | |
* | |
| áth. m. titulált. Idegenből módosult szó. Lásd CZÍMEZ. | |
* | |
| puszta Nyitram. helyr. Titvan-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta Somogym. helyr. Titvány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| régiesen am. tik v. ti, pl. "Hogy es tiv látjátok szömtökhel." Régi Halotti beszéd. | |
* | |
| v. TIVADOR, TÓDOR; férfi km. tt. Tivadar-t, tb. ~ok. Theodorus. Görög eredetü szó s am. Isten ajándoka. | |
* | |
| faluk Bereg és Ugocsa m. helyr. Tivadar-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m. helyr. Tivadarcz-ra ~on, ~ról. | |
* | |
| régiesen am. tövis; l. ezt. | |
* | |
| fn. tt. tivonyos-t, tb. ~ok. A Tájszótárban Szabó Elek szerént székely szó s jelentése: fejér népen erőszakot tevő buja lator férfi. Eredete homályos. | |
* | |
| fn. tt. tivornyát. Sándor István szerént taberna vinaria, azaz, borkorcsma, csapszék. Szokott érteményben ivók, dőzsölők zajos, lármás mulatsága. Ugyan ily értelemben használtatnak e rokonhangu szók: devernya, dávorikolás, dáridó, dálibó, dorbézolás, dombérozás, dinomdánom. Alig lehet kétség benne hogy tivornya és devernya szókat a diákos emberek a latin taberna után hozták nyelvünkbe s mint több más latin szó, a nép között is különfélekép módosúlva elterjedt. | |
* | |
| (tivornya-az) önh. m. tivornyáz-tam, ~tál, ~ott, par. tivornyáz-z. Ivás közben zajosan dőzsöl, kiáltoz, dinomdánomoz. Máskép különféle tájszokások szerint: devernyál, dározikol, dáridóz, dálibóz, dombéroz, dorbézol. V. ö. TIVORNYA. | |
* | |
| (tivornya-az-ás) fn. tt. tivornyázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Dőzsölés, dorbézolás, devernyázás, dávorikolás stb. V. ö. TIVORNYÁZ. | |
* | |
| régiesen am. tűz; l. ezt. | |
* | |
| sarkszámnév, tt. tíz-et. Kétszer öt, vagy ötször kettő, vagy is tárgyhoz kötve, azon szám, mely két kezünk, vagy két lábunk öszves ujjainak megfelel. Úgy tudja, mint a tíz újját. (Km.). Tíz újjon tíz köröm. Kétszer tíz=húsz. Háromszor tíz=harmincz, régiesen: harmicz. Tizszer tíz=száz. Tizszer száz=ezer. Tizszer ezer=tízezer. Különféle viszonyragokkal: tizen vagyunk; tizěn fölül voltunk; tízszer annyi; tized rész; tizedik ház a szöglettől; tízenként jönnek; tízével adják a tojást; tizszeres kárpótlás, büntetés; tizszerte drágább.
Egyezik vele közelebbről a finn-ugornyelvek közől a szürjän és votják dasz, az indoeurópai nyelvek közől a szanszkrit daçan, czigány des, oskét desz, densz, örmény taszn, hellen deka, latin decem, kelt dec, litaui dészim-ti, régi szláv deszengt(i), magyarhoni szláv deszat, ggeszet, gyeszaty, dzesecz stb. E kevésből is az tetszik ki, hogy eredete, illetőleg alapértelme a legrégibb ős korban tünik el. Némely nyelvészek, különösen Benfey, Heyse stb. a szanszkrit daçan szót a daç gyöktől származtatják, mely mutatást (t. i. kézzel, újjakkal mutatást is) jelent, innen rokonitják a görög deha-t a deixnumi (mutatok) igével, s a latin decem-et a digitus névvel stb. A magyarban mi a tíz számnevet a těsz v. těszěn, (tájdivatosan: tész v. tészen) igével merészeltük viszonyba hozni, minthogy azon ige mindkét eredeti jelentése (helyez; csinál) a kézre (rendszerént mind a két kézre) vagyis az ujjakra vonatkozik. Sőt az sem volna épen képtelenség, ha a k és t hangok fölcseréltével a kéz szót vennők a tíz-nek is alapúl, mint ez köp székely töp, töpörödik székely köpörödik, kövér tövér szókban is történik. (l. Budenz József szóegyeztetéseit TILT, TITOK, TOROK, TÖPÖRÖDIK szók alatt). Ezért merészeltük az öt szót is ököl szó ök gyökével, sőt az egész ökl törzszsel is rokonítni; minthogy valamint a k-nak úgy az l-nek is t-vé változtáról példák hiányában nem vagyunk (poroszló porosztó, képmutaló képmutató). | |
* | |
| (tiz-ed) osztószám, mely 1) megfelel e kérdésre hányad? s jelent tíz hasonló részre osztott egészből egy részt. Az osztrák forint tized része tíz krajczár. Tized magával, azaz, ő maga, és kilencz társa. Különösen jelent ily részletü járandóságot, melyet nálunk régebben némely terményekből vagy más jövedelemből adóképen adni, illetőleg fizetni szoktak; latínos elnevezéssel: dézma. Papi tized. Tizedet adni a gabonából, borból, etltörölni, megváltani a tizedet. Követelni, megvenni a tizedet. 2) Időszakra alkalmazva: évtized am. tiz évet magában foglaló időszak. 3) A katonaságnál tíz személyből álló csapat. 4) Némely nagyobb községekben igy nevezik a város egy-egy kerületét, honnan tizedes oly községi szolga, vagy hajdu, ki az illető tizedben a város rendeleteit kihirdeti, s más kötelességeket végez. E nevezet onnét is származhatott, hogy ily nagyobb községekben a hasonló szolgai személyzet tíz legényből vagy tagból állott.
A d-vel egyező képzők vannak a szürjän daszäd, és votják daszäti szókban is (mindkettő am. tized-ik). | |
* | |
| sorszám; l. TIZEDIK. | |
* | |
| Szabó Dávidnál am. tíz személyből álló katonaság. | |
* | |
| (tized-búza) ösz. fn. Búza, melyet a régi urbér vagy törvény szerint tized fejében az illető uraságnak vagy papnak adni szoktak. l. TIZEDGABONA. | |
* | |
| (tiz-ed-ěl) áth. m. tizeděl-t. 1) Valaminek tized részét, különösen a tizedféle járandóságot kiveszi. Gabonát, bort tizedelni. 2) Bizonyos czélra az egésznek csak tized részét használja, vagy válogatja vagy vonja ki. | |
* | |
| (tiz-ed-ěl-és) fn. tt. tizedělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit tizedelünk. V. ö. TIZEDĚL. | |
* | |
| (tiz-ed-ěl-ő) fn. tt. tizedelő-t. Személy, ki a tizedféle járandóságokat beszedi vagy beszedte. Urasági, papi tizedelő. | |
* | |
| (tiz-ed-ěs) mn. tt. tizeděs-t, v. ~et, tb. ~ek. Ami egy vagy több tizedrészt foglal magában. Tizedesszámok, ú. m. 1/10 2/10 3/10 (0.1, 0.2, 0.3) stb. 1/100 2/100 3/100 (0.01, 0.02, 0.03) stb. Innen a számtanban: tizedes számítás, tizedes törtszámok (decimalis.). | |
* | |
| (tiz-ed-ěs) fn. tt. tizeděs-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Némely nagyobb községekben községi szolga, vagy hajdu, ki egy-egy tized nevü kerületben, vagy mint rendszerént tíz tagból álló szolgaszemélyzet egyes tagja a tanács rendeleteit kihirdeti, bemondói tisztet végez, előfogatokat rendel stb. 2) A katonaságnál tíz legényből álló csapat elűljárója, idegenből kölcsönzött néven: káplár. | |
* | |
| (tized-fizető) ösz. fn. Személy ki bizonyos terményekből, illetőleg jövedelemből tizedféle tartozással adózik. | |
* | |
| (tized-föld) ösz. fn. Urbéri telek, melynek terményeiből tizedet kellett, vagy kell adni. | |
* | |
| (tized-gabona) ösz. fn. Gabona, mely a termesztett gabonának (búzának, rozsnak stb.) tized részét tette, és a földes úrnak vagy illető papi személynek járandóságul fizettetett. | |
* | |
| (tized-hó) ösz. fn. Oktober hava; másképen: Mindszenthó, Mindszent hava, őszhó. | |
* | |
| (tiz-ed-ik) sorszám, mely megfelel e kérdésre: hányadik? Jelenti azon sorszámot, mely a kilenczedik után következik. A szöglettől tizedik ház. Éltének tizedik évében meghalt. A régiek ik nélkül használták: "capitulum tized" (Bécsi, Müncheni codexek). | |
* | |
| (tiz-ed-ik-szer) ih. sorban a tizedik helyen. | |
* | |
| (tized-jegyző) ösz. fn. Urasági tiszt, ki a tizedféle járandóságokat felrója, és számba veszi. | |
* | |
| (tized-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva valaki bizonyos urbéri terményekből és jövedelmekből tizedet húz. A tizedjogot eltörölni, megszüntetni, és kármentesíteni. | |
* | |
| (tized-kéve) ösz. fn. Minden tíz kéve közől egy, mely tized fejében az illető uraságnak vagy papnak járt. | |
* | |
| (tized-könyv) ösz. fn. Hivatalos jegyzőkönyv, melyben a tizedfizetők nevei, a bevett tizeddel együtt fölirvák. | |
* | |
| (tized-mentes) ösz. mn. 1) Személy, ki a szokott urbéri tized alól föl volt vagy van mentve. 2) Telek, melynek terményeitől tizedet adni nem kellett, vagy nem kell. | |
* | |
| (tized-pajta) ösz. fn. Urasági pajta, hová a tized fejében beszedett gabonát betakarították. | |
* | |
| (tized-pénz) ösz. fn. Pénz, melylyel a természetben adandó tizedet megváltani szokták. | |
* | |
| (tized-pěr) ösz. fn. Per, mely az uraság és illető hűbéres között a tized ügyében keletkezett. | |
* | |
| (tized-rendělet) ösz. fn. A régi urbéri szabályzat rendeletei a tizedféle járandóságokra nézve. | |
* | |
| (tized-rozs) ösz. fn. l. TIZEDGABONA. | |
* | |
| (tized-szedő) ösz. mn. és fn. l. TIZEDĚLŐ. | |
* | |
| (tized-szěr) ösz. számnévhatárzó. 1) Ugyanazt tizedik ízben ismételve. Tegnap már tizedszer irtam neki. Ma már tizedszer mentem ki. 2) A sorolás, elszámlálás rendében a kilenczedik pont után következve. | |
* | |
| (tized-törvény) ösz. fn. Törvény, mely a tizedet illető urbéri ügyeket és viszonyokat tárgyazta. | |
* | |
| (tíz-en) ih. s am. oly számmal, mely tizet foglal magában. Rendesen csak személyekre vonatkozik. Tízen vagyunk. A vendégek közől tízen elmentek. Mindöszve tízen maradtunk. Némely tájak szerént az i röviden is ejtetik. Különbözik tőle 1) a zárt ě-vel ejtett tízěn, melyben az ěn állapító névviszony rag, pl. tízěn fölül; hány lovon jár? tízěn. Tizěn (tíz ujjon) vette, azaz lopta. 2) Az állandóan rövid i-vel ejtett tizen, a tizenegy-től tizenkilencz-ig számlálásban. Igy különböznek egymástól négyen és négyěn, öten és ötön, heten és hétěn, kilenczen és kilenczěn, hárman és hármon, hatan és haton, nyolczan és nyolczon, huszan és huszon, százan és százon. | |
* | |
| (tizěn-egy) ösz. számnév. Tizen fölül még egy, azaz 10+1. Minthogy a tizěn köz szokás szerint zárt ě-vel ejtetik, valamint a huszon-egy nem huszan-egy: innen okszerüleg állíthatni, hogy az ěn alapitó viszonyrag, s tizěn-egy am. tizěn fölül egy, valamint huszon-egy = huszon fölül egy. | |
* | |
| (tizěn-egyed-fél) ösz. számnév. Tiz egész és fél. Tizenegyedfél órakor, azaz, tiz óra után fél órakor, németesen: fél tizenegykor. Tizenegyedfél esztendős, tiz esztendős és hat hónapos. Tizenegyedfél mázsa, tiz mázsa és ötven font. V. ö. NEGYEDFÉL, NYOLCZADFÉL, ÖTÖDFÉL. | |
* | |
| (tizěn-egyedik) ösz. sorszámnév. Sorban, rendben a tizedik után következő. A szöglettől tizenegyedik ház. Ma van tizenegyedik napja, hogy utra indultam. | |
* | |
| (tizěn-három) ösz. Számnév, mely egy tizest, és háromszor egyet foglal magában; tizen fölül még három, 10+3. Tizenhármon kivül mind elvesztek. Határozóilag e kérdésre hányan? felelet: tizenhárman. Sorozva: tizenharmadik. | |
* | |
| falu Vasm. helyr. város-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (tizěn-hat) ösz. számnév. Tizen fölül még hat, azaz, 10+6. Tizenhatan vagyunk. Tizenhaton fölül voltunk. Tizenhatszor feldőltünk. Tizenhatos szám. Tizenhatával adni valamit. Tizenhatonként elosztani, beszállásolni a katonákat. Tizenhatodfél mázsa am. tizenöt és fél. Tizenhatodrét. Tizenhat szepesi város. | |
* | |
| (tizěn-hét) ösz. számnév. Tizen fölül még hét, azaz 10+7. Nem adom tizenhétěn alul. Tizenheten vagyunk. Tizenhétszer ki és bement. Tizenhetes szám. Sorban tizenhetedik. Tizenhetedfél osztrák forint am. tizenhat forint és ötven krajczár. | |
* | |
| (tizěn-két) ösz. számnév. Tizen fölül még kettő, 10+2. Élünk vele, midőn a viszonynevet közvetlenül megelőzi. Tizenkét ember, tizenkét óra, tizenkét mázsa. Különben kettő. Tizenkettőig számlálni. V. ö. KÉT, KETTŐ. Különféle viszonyokban: tizenketten vagyunk; tizenkettőn alul soha sem voltunk; tizenkétszer lemásolni valamit; tizenkettedik v. kettődik; tizenkétrét, tizenketted v. kettődfél; tizenkettejével.
TIZENKÉTHÍMES. | |
* | |
| (tizěn-kettő) l. TIZENKÉT, és V. ö. KETTŐ. | |
* | |
| (tizěn-kilencz) ösz. számnév. Tízen fölül még kilencz, 10+9. Egyik tizenkilencz, másik egy hián húsz (km.) azaz, egyik olyan, mint a másik. Tizenkilenczen ültek az asztalnál. Tizenkilenczěn alul vagy fölül, vagy kivül. Tizenkilenczedfél, tizennyolcz és fél. Tizenkilenczszer. Tizenkilenczedik, sorban a tizennyolcz után következő. V. ö. KILENCZ. | |
* | |
| (tizen-négy) ösz. számnév. Tizen fölül még négy, 10+4. Tizennégyen gyültünk öszve. Tizennégyěn fölül ritkán ültünk együtt. Tizennégyěn kivül az egész hadcsapat elveszett. Tizennegyedfél, tizennégy és fél. Tizennegyedszer, tizennegyedik izben. V. ö. NÉGY. | |
* | |
| (tizěn-nyolcz) ösz. számnév. Tizen fölül még nyolcz, 10+8. Tizennyolczan vettek részt a büntettben, s mind a tizennyolczon végre hajtották a halálos itéletet. Tizennyolczadik, tizennyolczadszor stb. V. ö. NYOLCZ, NYOLCZAD stb. | |
* | |
| (tizěn-öt) ösz. számnév. Tizěn fölül még öt, 10+5. Tizenöten, versenyeztek vele, s mind a tizenötön kifogott. Tizenötödik, tizenötször, tizenötös, tizenötödfél, tizenötöd magával. V. ö. ÖT. | |
* | |
| (tiz-es) mn. tt. tizes-t, v. ~et, tb. ~ek. Ami bizonyos nemü egységekből tizet foglal magában. Tizes malom, mely tíz kövön őröl, tíz kereket hajt. Tizes vászon, tíz nyüstös, jobbféle vászon. Mint önálló főnév (tárgyesete: tízes-t, többese: ~ěk) jelent pénznemet, mely 1) tiz krajczárt, fél húszast ér. Egy tizesen adni, venni valamit. 2) am. tizforintos bank v. pénzjegy. Számtani ért. oly szám, mely kereken egy vagy több tizet foglal magában, a kilenczvenig bezárólag, azaz, 10, 20, 30, 40, 50, 60, 70, 80, 90. A több számjegyből álló sorozatban jobbról bal felé a második helyen lévő számjegy, pl. ebben 3546, a 3 ezeres, az 5 százas, a 4 tizes, a 6 egyes. | |
* | |
| (tíz-féle) ösz. mn. Tíz különböző tárgyból álló. Tizféle ételt adtak fel az ebéden. | |
* | |
| (tíz-krajczáros) ösz. mn. 1) Tíz krajczárt érő. Tízkrajczáros ezüst v. papiros pénz. Amit tiz krajczáron adnak, vagy vettek. Tizkrajczáros pipa, pohár. | |
* | |
| (tíz-lábu) ösz. mn. Aminek tíz lába van. Tízlábu bogarak, férgek. | |
* | |
| (tiz-lapátos) ösz. mn. Mondják hajóműről, dereglyéről, melyet tíz evezővel hajtanak. | |
* | |
| (tiz-napi) ösz. mn. Tíz napig tartó. Tíz napi útazás. | |
* | |
| (tíz-napos) ösz. mn. Tíz napot töltött. Tíznapos gyermek, borjú, csibe, malacz, csikó. | |
* | |
| (tíz-oszlopos) ösz. mn. Tíz oszlopon álló, vagy tíz oszloppal diszített. Tízoszlopos tornácz, csarnok, homlokzat. V. ö. OSZLOP. | |
* | |
| (tíz-parancsolat) ösz. fn. Mózses II. könyvének 20-dik részében foglalt parancsolatok, melyeket a Isten Sinai hegyen Mózses által a zsidónépnek kihirdettetett, s melyek részint az Isten, részint a felebarátok iránti tartozó kötelességekre vonatkoznak. | |
* | |
| (tíz-szěr) sokszorozó szám, és határzó, mely megfelel e kérdésre: hányszor? hány izben? Valamit külön-külön tíz izben egymáshoz adva, vagy ismételve, vagy cselekedve stb. Tízszer tíz forint = száz forint. Tízszer irni valakinek. Tizszer ki és bemenni. Midőn hasonlatul használtatik, fokozati rag gyanánt te toldalékot vehet föl, pl. tizszerte nagyobb, tízszerte drágább. | |
* | |
| (tíz-szěrěs) ösz. mn. Ami a maga nemében tiz izü, vagy tíz izben ismételt; bizonyos mennyiséghez mérve tíz annyi. Tizszeres fáradságba került. Tizszeres visszafizetés, kárpótlás. | |
* | |
| (tíz-szěrěsen) ösz. ih. Bizonyos- mennyiséghez mérve tizannyiszor. Tartozását tizszeresen megfizette. | |
* | |
| (tíz-szěrěz) ösz. áth. Valamely mennyiséget kilencszer annyival szaporit, valamit még kilencz izben ismétel. Tízszerezni a megigért bért. Tízszerezni bizonyos számot, az az, tízzel sokszorozni, vagy tizszer öszveadni. | |
* | |
| (tíz-szěrězés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit tízszerezünk. V. ö. TÍZSZĚRĚZ. | |
* | |
| (tíz-szerte) ösz. ih. l. TÍZSZER alatt. | |
* | |
| (tíz-szög) ösz. fn. Test, vagy építmény, melynek tíz szöge van. Tizszöget képző vármű. | |
* | |
| falu Trencsin m.; helyz. Tizsiná-ra; ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Tizsité-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| v. TA; a nép nyelvén élő, s azon egyszerű szók egyike, melyekkel a barmokat űzni, hajtani, terelni, vagyis odább menésre szólitani szokták. Különösen a szarvasmarhákat, ugymint ökröket, teheneket, borjukat űző, nógató fölkiáltás, melynek megfelel a lovat nógató czo! Midőn a baromnak így szólnak: to te! v. tola te! és tola be, tala be! am. mozdulj innen v. menj odább; és menj tova be!; far to v. far to te! azaz, farral odább mozdulj, fordulj. Alapfogalomban tehát odább mozdulásra vonatkozik. Ezen fogalom és gyök rejlik a következő szókban, mint származékaiban: toa v. taa, mint Baranyában ejtik, azaz, odább fekvő helyre, szokottabban: tova, honnan tovább, továbbá (régiesen és tájdivatosan: továbbá), táv, honnan: távol, távolít, távolság, távolodik, távozik; taval (ta-val) elmult távol időben; tob, lágyan dob, kezébe fogott valamely testet magától bizonyos távolságra odább hajít, vet, röpít, eldob, kidob, földob, ledob, bedob; tol, v. tal, valamit neki feszített erővel odább nyom, csúsztat, szorít; honnan e származékok: toliga v. taliga, tolicska v. talicska, oly járművek, melyeket tolva szoktak odábhozni, tolakodik, tolong, told, toldoz, toldul v. tódúl, toldít v. tódít, tolóka am. tolóágy, tolú v. talu v. toll; tosz v. tasz, toszit v. taszít, toszigál v. taszigál, toszogat, tuszkol, totolász tovább-tovább tapogatódzik; tojás, tojik; túl, bizonyos határvonalnak amonnan, vagyis tőlünk távolabb fekvő oldalán, elemezve: to-úl (mint al-úl, föl-ül, kiv-ül, bel-ül, el-ül, hát-úl). Átv. ért. a távolság, távollét alapfogalma és a ta v. to gyök rejlik ezekben is: tagad, azaz, valamiről azt mondja, hogy a valóságtól távol van; tuszkol azaz taszigál; tukmál, valakire valamit rátol.
Alapértelmökre nézve ide tartoznak azon rokonhangu gyökszók, és származékaik, melyek bizonyos iránytól eltérő odább menést, hajlást, elválást jelentenek, mint: té, honnan té-tova, tél-túl, téved, tévelyeg, téveszt, tép; sza sze, honnan szana-szét, szél (margo), széled, szédeleg, szédít, szédűl, szór; csa, sa, ta, honnan csák, csákó, csáklya, csámpa, sanda, sánta, tántorog, tág, tár, tát. Mind ezeket részletesen l. saját rovataik alatt. A to ta gyökkel rokonok Budenz J. szerént a finn tuo-(= az, latin iste, is), tuohon (oda), tuolla, tuossa (ott), tuolta, tuosta (onnan), tuonne (oda tova); lív tuo (az, amaz), lapp tuo-, finnlap duo-, do- (az, iste, ille), tuoggo, duoggo (ott); mordvin to-, tona (az, amaz), tosa, toso (ott); cseremisz tu (az); osztják to, toma (az), totta, totti (ott); vogul to, tot (ott), tú (oda), túl (onnan), tont (akkor) stb. stb. A mongol mutató szókban is a t gyakran távolt, távoltságot fejez ki pl. ejmü = ilyen, t-ejmü = olyan; ejn = így, ilyen, t-ejn úgy, olyan; ende = itt, emitt, t-ende = ott, amott stb. A távol helyiségre vonatkoznak a szláv tam, tade, dal, daleko, és a mult távol időt jelentő latin tum, tunc, dudum, hellén tsJen (onnan), tste (akkor); szláv dávno (régen). | |
* | |
| fn. tt. v. tavat; kicsinyezve tócsa, tócska, tavacska. 1) Nagyobb kiterjedésü állóviz, mely bizonyos területet kis tenger gyanánt lep el, s néha mérföldeket foglal el, milyenek hazánkban a Balaton tava és a Fertő, a kisebbnemű velenczei tó Fehérvármegyében, a palicsi tó Bácskában stb. Kákástó, nádastó, melyekben káka, vagy nád terem. Halakkal, vizimadarakkal bővelkedő tó. Tavon hajókázni. 2) Kisebb terjedelmü állóviz, mely néha kiszárad, máskép: mocsár, tócsa, pocsolya, pocséta, láp. 3) Mesterségesen készített mederbe gyüjtött viz. Halastó, melyben halakat nevelnek. Molnártó, melybe télre a malmokat bekötik. Összehúzott szó a to-u v. ta-u, v. ta-v elemekből, mely tekintetben hasonlók hozzá: ó = ou, ov, au, av; só sou, sov, saó, sav; hó hou, hov, hau, hav; ló lou, lov; cső csöü, csöv; kő köü, köv, stb.
A tó és tenger alapfogalomban rokonok, miszerint nagyobb kiterjedésü, s látszólag álló viztömeget jelentenek. Innen van, hogy némely nyelvekben csekély különbséggel azonos nevekkel birnak, p. a német der See tó, die See tenger. Valószinü, hogy valamint a tenger a tenyér és tenyész szókkal mint szétterjedésre vonatkozókkal egy eredetű: hasonlóan a tó a tág, tát, tár, távol, tétova, vagyis a to v. ta helyi távolságra vonatkozó szókkal áll származási viszonyban. Egyezik velök az uralaltáji nyelvek közől a szamojed to, toa, tu, tuú, a tengert jelentő werchoturi ut, utä; Budenz J. szerént az osztják teu, touk, tokh, votják tď, vogul tuo, túr, finn szuó, észt szoo, lív szuo. Ide sorozhatók a sínai sču (lacus), sůi (aqua), továbbá a török szu és mongol uszun, melyek általában vizet jelentenek. Sőt hasonlók hozzá a német Teich és See is. Némely helynevekben magyar nyelven is szó, mint a Szikszó, Szárszó, Berekszó (azaz Szik-tó, Szár-tó, Berek-tó) helynevekből gyaníthatni. V. ö. TENGER. | |
* | |
| össze van húzva ebből: toa v. tova; Állj tó, menj tó. Erdélyben Toroczkó vidékén divatos. (Kriza J.) | |
* | |
| (to-a) helyhatárzó. Baranyai tájejtéssel am. tova, messzére, távolra. Toa ment. Kinek jó szemei vannak, az toa lát. Katalin prózai legendájában edetoa (v. toá) am. ide-tova, ide s tova. (Toldy F. kiadása 216. l.) Összehúzva tá, mely a gyermeknyelvben kettőztetve divatozik (pl. tátába ment, azaz, eltávozott); máskép: tacs. Hasonló változatokkal fordúl elé hoa, hova, há. | |
* | |
| (to-a-abb-á v. to-a-abb-vá) némely régieknél, de mai tájdivat szerént is e helyett: továbbá. "Mester, mű mit tegyönk? És ő monda azoknak: Semmit toábbá, hanem mely szerzettetett tünektek, azt tegyétek." (Müncheni cod. Lukács. III.). | |
* | |
| (tó-állás) ösz. fn. Vizenyős helyek a legelőkön, réteken, szántóföldeken, hol az esővíz megáll, öszvegyül, s tavat képez, vagy a fenékviz fölveri magát. | |
* | |
| (tó-állásos) ösz. mn. Vizenyős, lápos, mocsáros. Tóállásos hely, mezőség. | |
* | |
| l. ALMÁS alatt. | |
* | |
| (tó-ásó) ösz. fn. Munkás, ki mesterséges tónak való medret ás. | |
* | |
| természeti hangot utánzó gyökszó, melyből tobor, toborz, toborzék, toborzékol, toborzó, toborzok származtak; keményebb ajakhanggal top, topor, toporzék, topol. Közbevetett m hanggal tomb, honnan tombol, tombolás, vagy lágyabb előhanggal: domb, dombéroz. Azon tompa hangot utánozza, melyet a szökdöső, ugráló tánczosok talpai adnak, midőn a földet, illetőleg a padolatot tapossák. Rokonai: tap, tep, tip, ezekben: tepetupa, tipitapi, tapos, tepiczkel, tipeg, tipor, és a szintén kiválólag tánczra vonatkozó top. | |
* | |
| önállólag nem divatos gyök, melyből tobosz, toboz, tobzódik származtak, s ezek érteményéből elvonva valami dudorút, puffadtat jelent. Lágyabb előhanggal egyezik vele azon: dob, mely eredetileg tompa hang, mint a puffad szó ,puff' gyöke is. | |
* | |
| áth. mn. tob-tam, ~tál, ~ott. Molnár A. szerint, valamit akaratlanul letesz, leejt. Tobd le barát a vakarót. (Km. Fur ablatum restitue). Máskép: top. (Szabó D.). Mai nap alig divatozó ige, s helyette a szélesb értelmü dob használtatik. Gyöke s távolításra vonatkozó to. V. ö. TO. | |
* | |
| falu Torontál m. helyr. Tóbá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m. helyr. Tobaj-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tobak-ot, harm. szr. ~ja. Bőrgyártó mesterember, ki különösen juh és kecskebőrből szattyánt, és kordoványt készít. Túl a Dunán nevezetesek a székesfehérvári tobakok. Eredetileg török szó, honnan a szerb tabak is. V. ö. TÍMÁR. | |
* | |
| fn. tt. tobák-ot, harm. szr. ~ja. Porrá zúzott, és sajátnemüleg elkészített dohány, melyet orrba dugdosni, és főlszíni szokás, máskép: pordohány, vagy burnót. Sárga, fekete tobák. Spanyol tobák. Idegen eredetű; francziául; tabac, spanyolul: tabaco, olaszul: tabacco mint dohányzásra és burnótolásra szolgáló növény nevezete, Szent-Domingónak Tabaco nevü tartományától; a mongolban: tamaki, honnan tamakincsi am. dohányos, tobákos. | |
* | |
| (tobák-ol) önh. m. tobákol-t. Tobákot azaz pordohányt vagy burnótot szí; máskép: burnótoz v. burnótol. | |
* | |
| (tobák-ol-ás) fn. tt. tobákolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pordohány fölszivása az orron. Megszokni, elhagyni a tobákolást. | |
* | |
| (tobák-ol-ó) mn. és fn. tt. tobákolót. A ki tobákot színi szokott. Tobákoló vénasszony. A tobákolónak csepeg az orra. | |
* | |
| (tobák-os) mn. 1) Amiben tobákot tartanak, vagy árulnak. Tobákos zacskó, bödön, szelencze. Tobákos bolt. 2) Aki tobákolni szokott. Tobákos vénasszony. 3) Tobákkal behintett, tobáktól mocskos. Tobákos ruha, zsebkendő. V. ö. TOBÁK. | |
* | |
| (tobák-tartó) ösz. fn. Millye vagy másféle edény, melyben tobákot tartanak, hordanak; máskép: burnóttartó. | |
* | |
| (tó-beli) ösz. mn. tt. tóbeli-t, tb. ~ek. Ami tóban terem, nő, él, tenyészik, vagy tóból való, tóból vett. Tóbeli növények. Tóbeli halak. Tóbeli vizzel öntözni a kertet. | |
* | |
| ösz. fn. A fövenybuvárok egyik faja. (Ammodytes Tobianus.). | |
* | |
| (tob-oly-g-ó-s) mn. tt. tobolygós-t, v. ~at, tb. ~ak. Heves megyei tájbeszédben mondják ruháról, mely tulságosan bő, mintegy távolgós, a testtől távol álló. A székelyeknél: tortyos. | |
* | |
| elavult törzsszó, melyből a toboroz, v. toborz, toborzék, toborzékol, és toborzó, toborzok származtak, s minthogy mind ezek topogó tánczra, szökdelésre vonatkoznak, innen valószinüleg a toboz a magyar táncznak azon saját ütenyű nemét jelenthette, melyet ma a nép németesen verbunkos-nak nevez. Keményebb kiejtéssel: topor. Egyébiránt hajdan divatozhatott igeképen is, mint a tipor, teper igék.
Ezen elemzésből világos, hogy a toborzó és rokon származékai nem a tábor módosulatai, mely véleményre az adott alkalmat, hogy esetleg a toborzó oly tánczot jelent, melyet különösen a hadi férfiak szerettek lejteni. | |
* | |
| (tó-borosta) ösz. fn. Növénynem az egylakiak seregéből és sokhímesek rendéből; hímvirágának csészéje négy metszésü, bokrétája négy szirmu, hímszála nyolcz; anyavirágának cséczéje és bokrétája mint a hímé; magzata négy, magva négy, anyaszála nincs. Vizben, vagy viz mellett lakik, (Myriophyllum). Fajai Diószegi-Fazekasnál: füzéres, és gyürűs tóborosta. | |
* | |
| (tob-or-oz) önh. m. toborz-ott, htn. ~ani. 1) Eredeti tulajd. ért. hármas (két rövid, egy hosszu) topogásu, és szökésü férfias, katonás magyar tánczot jár. Ily értelemben jön elé Szabó Dávidnál is. Egyébiránt V. ö. TOBOR. Innen toborzék, vagy toborzok főnév jelent ilynemü tánczjárást. 2) A régibb hadállítási rendszerben toborzottak a gyalog és lovas ezeredekből kiválasztott nyalka, szemszer, jó tánczos legények, midőn nyilvános helyeken, piaczokon, utczákon, vásárokon zenekiséret mellett tánczolva, szökdösve, ujjongatva a fiatalságot édesgették, szólítgatták, hogy katonának csapjanak föl. Németesen: verbuvál. Az ily módon szedett legénységgel szokták akkoriban pótolni az időközben meg fogyott ezeredek tagjait. Igy gyüjtötték rendkivüli esetekben az úgy nevezett önkénteseket is. | |
* | |
| (tob-or-oz-ás) fn. tt. toborzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Sajátnemű férfias, hadi tánczolás, toborzójárás. 2) Hadfogadás neme, melyet az úgy nevezett toborzók, vagy verbunkosok űztek. V. ö. TOBORZ, TOBORZÓ. | |
* | |
| (tob-or-oz-ás-i) mn. tt. toborzási-t, tb. ~ak. Toborzást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Toborzási édesgetések. Toborzási költségek. | |
* | |
| (tob-or-oz-ék) fn. tt. toborzék-ot. Keményebb ajakbetűvel: toporzék. Hármas (két rövid s egy hosszu) szökellésü topogós, magyar férfias, katonás táncz; hangváltozattal: toborzok, mint fazék fazok, szándék szándok, szurdék szurdok, marék marok. | |
* | |
| (tob-or-oz-ék-i) mn. tt. toborzéki-t. A verselésben négy tagból álló láb: , latinul: anapästus; ellentéte: lengedező: ; magukban a nevekben levő hosszu és rövid szótagok is megfelelnek a lábakban levő tagoknak. E két láb uralkodó a magyar zenében. | |
* | |
| (tob-or-oz-ék-ol) önh. m. toborzékol-t. Toborzékféle tánczot jár; széles kedvében szökdösve tapossa a földet, tombol, dombéroz; keményebb ajakhanggal: toporzékol. | |
* | |
| (tob-or-oz-ó) mn. és fn. tt. toborzó-t. 1) Sajátnemű, magyaros ütenyű, hármas (két rövid s egy hosszu) topogással és szökeléssel lejtő. Toborzó tóncz, toborzó legények, vitézek. 2) Mint önálló fn. jelenti az imént említett tánczot; máskép: toborzék v. toborzok. Eljárni, megrakni a toborzót. 3) Szoros ért. az ezered részéről kiválasztott, s a végett megbizott legény, hogy a hadsereg számára katonának való ujonczokat szerezzen, fogadjon; köz nyelven, de németesen: verbunkos. Nyalka, csintalan, pajkos toborzó. Mint gyűnév jelentett ily öt hat legényből álló hadfogadó testületet. Jön a toborzó, s fölcsapnak a sihederek. | |
* | |
| (toborzó-hely) ösz. fn. Nagyobb vidékek vagy kerületek egyes községeiben kijelölt hely, hol toborzások történtek. V. ö. TOBORZÁS. | |
* | |
| (tob-or-oz-ok) l. TOBORZÉK. | |
* | |
| (toborzó-kerület) ösz. fn. Több községből álló kerület, melyek egyikében vagy másikában toborzások történtek. | |
* | |
| (toborzok-járás) ösz. fn. Táncz neme, milyet a toborzók járnak. Ilyen tánczot járt Kinizsi Pál is a kenyérmezei győzedelem után. V. ö. TOBORZÓ. | |
* | |
| (tob-osz) fn. tt. tobosz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gömbölyűded, s mintegy dobforma tok, skatulya, vagy némely tájakon szalmából font hasas kosár, melyben a tojást tartják, vagy piaczra viszik; máskép: dobosz. Legközelebb áll hozzá a puffadtat, duzzadtat jelentő dobasz, s alakra hasonlók hozzá horpasz, dugasz, csupasz, kopasz, rogosz v. ragasz. | |
* | |
| (tob-oz) fn. tt. toboz-t, tb. ~ok, v. tobzot, tobzok. Némely növények, különösen a komló- és fenyü nemüek virágait s magvait tartalmazó olyan pikkelyes barkatermény, melynek puha pikkelyei a gyümölcs mérésekge megkeményednek sőt meg is fásulnak. Tobozosfák (Zapfenbäume). Képzőre egyeznek vele: koboz, lemez, nemez, tegez, száraz, igaz, csimaz. Eredetére nézve l. TOB. (2). Egyezik vele gyökben a finnlapp dieppe (fenyüfák gyümölcse. Budenz J.). | |
* | |
| (toboz-mirígy) ösz. fn. Tojásdad mirígy az agyvelőnek felső részében, hol több ideg egyesűl, s melyet némelyek a lélek székének tartanak. (Glandula pinealis). | |
* | |
| (tob-oz-os) mn. tt. tobozos-t, v. ~at, tb. ~ak. Tobozzal ellátott, toboztermő. Tobozosfák (Zapfenbäume). | |
* | |
| (toboz-pikkely) ösz. fn. Pikkelyforma kemény fanemű levelkék, melyek különösebben a fenyőtobozt képezik. | |
* | |
| (toboz-termő) ösz. mn. Faja azon fáknak, melyek magvai tobozokban rejlenek. | |
* | |
| (tob-oz-ás) fn. tt. tobzás-t, tb. ~ok. Kemenesalon, segédék, mellékék, melyet azért ütnek a résbe, hogy az illető testet jobban szétfeszitsék. Egyezik vele: dobzás, azon fa, melyet a malomban a korongvas és alkő közé csiptetnek. Alapfogalomban rokon a dagadó kifeszülésre vonatkozó dobasz, tobzó, tobzódik szókhoz. | |
* | |
| (tob-oz-ó-od-ás) fn. tt. tobzódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Torkig való lakmározás, mértéktelen evésivás, zabálás, tőltözés, mely a hast földuzzasztja, puffadttá, dobaszszá teszi, máskép: dobzódás. V. ö. TOBZÓDIK. | |
* | |
| (tob-oz-ó-od-ik) belsz. m. tobzód-tam, ~tál, ~ott. Torkosan, duskálkodva lakmározik, dőzsöl, hasát tölti. Szabó Dávid szerént: zabál; máskép: dobzódik. Gyöke tob puffadtat jelent; miszerint tobzódni v. dobzódni tulajdon szoros értelemben annyit tesz, mint sok étel-itallal a hast dobaszszá tenni. Ily fogalmi viszonyban áll a német schwelgen dobzódni, és schwellen dagadni, puffadni, duzzadni. V. ö. TOB. (2). | |
* | |
| (tob-oz-ó-od-ó) mn. és fn. tt. tobzódó-t. Aki tobzódik; duskálkodva, torkig töltig lakmározó, dőzsölő, korhely. V. ö. TOBZÓDIK. | |
* | |
| (tob-oz-ó-os) mn. tt. tobzós-t, tb. ~ak. l. TOBZÓTERMŐ. | |
* | |
| (tob-oz-os-ka) kics. fn. tt. tobzoská-t. Kis bogár, melynek testét a fenyőtobozhoz némileg hasonló szerkezetü, s ezüst szinü pikkelyek takarják. | |
* | |
| fn. tt. tócs-ot. Malompor, vagy korpa, vagy liszt, mely a malomkő kérgéhez ragad. | |
* | |
| (tó-csa) kics. fn. tt. tócsá-t. Kis terjedelmű, sekély állóviz, pocséta, mocsolya, mely tartósabb meleg napokban ki szokott száradni. V. ö. TÓ. | |
* | |
| (tó-csap) ösz. fn. Csap, vagy zsilip, vagy zúgó, melyen a tó vizét kifolyatják. | |
* | |
| (tó-cs-ka) kettőzt. kics. fn. Kicsided tó, pocsétácska, mocsolyácska; máskép szintén a tó szótól: tavacska. | |
* | |
| l. TOLCSVA. | |
* | |
| szokottabban l. TOLD. Egyébiránt szabatosan véve a tód és told között szófejtésileg azon különbség van, hogy amaz a távolságra vonatkozó egyszerü to gyökből és od képzőből öszvehúzva alakult, mint az üző, menésre sürgető no-ból lett nód, nódít, a hajtó csö gyökből csőd csődít, a megállást parancsoló ho indulatszóból (némelyek véleménye szerént) hód, hódít, a menést mozgást jelentő lo-ból lód, lódít, a félre hajló mozgásra vonatkozó sze-ből széd, szédít, a bő természeti hangból bőd, bődít. Miszerint tód oly képeztetésü, mint az elavult és csak származékaikban élő nód, csőd, hód, lód, széd, bőd. Ellenben a told közvetlen törzse tol, mint az old-é ol (elvont gyök), az ölt-é öl (fn.), a kelt-é kel, a tilt-é til, a vált-é vál stb. A különféle táj- és népszokás majd egyiket majd másikat ugyanazon értelemben szokta használni. Úgy látszik azonban hogy a tód, tódul, tódulás, tódít szoros ért. többeknek bizonyos pont vagy irány felé nyomulására, sietésére, öszvegyülésére vonatkozik, s egyezik vele a csőd, csődűl, csődűlés, csődit, mennyiben mindkettejök közvetlen gyökei a hajtó to! és csö! indulatszók. A told, toldás, toldalék, toldal pedig bizonyos egészhez ragasztott járadék, pótolék fogalmával bir, melyet mintegy hozzá tolnak valamihez. Miként sokszor a népies kiejtés a szó lényegéhez tartozó l hangot kihagyni szereti: úgy néha, mintegy ékesebben akarván beszélni oda is becsusztatja, hol nincs helye, mint csók csolk, csóka csolka, szónok szolnok, tőke tölke, tőgy (uber) tölgy. | |
* | |
| fn. tt. tód-ot. A jégmadarak egyik korcs faja, (Bastard-Eisvogel). | |
* | |
| fn. tt. tódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. TOLDÁS. A székelyeknél annyi is mint hazudság. "Az az egész beszéd csak tódás" (Kriza J.) | |
* | |
| (to-od-ít) áth. m. tódít-ott par. ~s, htn. -ni v. ~ani. Hajtva, sürgetve, vagy bizonyos erkölcsi inger által eszközli, hogy többen valamely helyre sietve, s mintegy tolongva öszvegyüljenek. Piaczra, utczára tódítani a népet. A kiváncsiság sok embert öszvetódított a látványra. Hangváltozattal egyezik vele csődít. Képeztetésre hasonlók hozzá lódít, nódít, hódít, bódít (boldít), indít, szédít, bődít, kondít, zúdít, stb. V. ö. TÓD, (1). | |
* | |
| (to-od-ít-ás) fn. tódítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, vagy erkölcsi hatás, mely által bizonyos sokaságot valahová tódítanak. V. ö. TÓDÍT. | |
* | |
| l. TIVADAR. | |
* | |
| erdélyi falu Fogaras vidékében, helyr. Tódoriczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu a beszterczei kerületben; helyr. Tódoskány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (to-od-úl) önh. m. tódúl-t. Bizonyos sokaság, népség valamely helyre folytonosan nyomúlva, s mintegy tolakodva siet. Tódúl a nép a templomba. Öszvetódul, betódúl, kitódul. V. ö. TÓD. (1). | |
* | |
| (to-od-úl-ás) fn. tt. tódulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Többeknek bizonyos helyre, vagy irányban nyomuló sietése, gyülekezése. | |
* | |
| fn. tt. tofát. Jobbára mészrészekből álló kőnem, mely a meszes viznek fenekén leülepedés által képződik. (Tophus.). | |
* | |
| falu Heves, puszta Pest m. helyr. ~falu-ba ~ban, ~ből. | |
* | |
| erdélyi falu Marosszékben, helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m. helyr. Tófej-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tó-fenék) ösz. fn. A tó medrének legalsó része. (Teichsohle). | |
* | |
| férf. kn. tt. Tófort. Theophorus. (Theophron görög szó am. isteni érzelmü). | |
* | |
| falu Baranya m. helyr. Tófű-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (tó-gát) ösz. fn. Gát, mely a tónak vizét a kiöntés ellen fentartja. V. ö. GÁT. | |
* | |
| falu Torontál m. helyr. Tógér-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tó-gereblye) ösz. fn. Nagy gereblyeféle fogas eszköz, melybe lovakat fognak, s vele a tó fenekén öszvegyült iszapot kitisztítják. | |
* | |
| puszta Csongrád m. helyr. Tóhajlat-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tó-hal) ösz. fn. Hal, melyet ugynevezett halastóban tenyésztenek, vagy mely vizáradáskor a tavakban marad, s ott szaporitja faját. | |
* | |
| falu Köz.-Szolnok m. erdélyi faluk A. Fehér, B. Szolnok és Torda m. helyr. Tóhát-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. TUNYA. | |
* | |
| l. TUNYÁLKODÁS; TUNYÁLKODIK. | |
* | |
| l. TUNYASÁG. | |
* | |
| (tó-i) mn. tt. tói-t, tb. ~ak. Tóban tenyésző, lakó, tóból való. Tói halak, madarak. "Az én Lillám, mint a tói réczepipe, olyan vad." (Szász József.). | |
* | |
| áth. m. tojt. 1) l. TOJIK. 2) A székelyeknél eredeti jelentéséhez közelebb ezt is teszi: tol, taszít. | |
* | |
| (toj-ad-ék) fn. tt. tojadék-ot, harm. szr. ~a. 1) A székelyeknél am. vízturadék, zákánycsomag. (Kriza J.). Ez értelemben, úgy látszik, hogy toladék- v. torladék-ból módosult; noha a székelyeknél eléfordul toj ige is tol érteményben. 2) l. TOJOMÁNY. | |
* | |
| (toj-ás) fn. tt. tojás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Azon félig cselekvő, félig szenvedő állapot, midőn bizonyos nemü állatból tojásnemű fajszaporitó gyümölcs tolúl ki. A ludak ősz végén elkezdik a tojást. A kotlós tyúk abba hagyja a tojást. 2) Maga a nőstény v. jérczemadarak testében növő hosszukás gömbölyü, belül híg tartalmu, kemény mésznemű héju termék, melyet érett állapotban végbeleiken kitolnak, s ha a rokonnemü hím által termékenyítve volt, rajta ülve öntestök melegével kiköltenek, és belőle ivadékot szülnek. Tyúktojás, lúdtojás, réczetojás, pulykatojás, verébtojás, galambtojás, strucztojás. A tojásnak héja, hártyája, fehére, sárgája v. széke v. szíke. Fris, záp, büdös tojás. Magvas, magtalan tojás. Hímes tojás. Két Boldogasszony közötti tojást télre eltenni. Tojást főzni, sütni, rántani. Kemény, lágy, hig, nyers tojással élni. Akié a tyúk, a tojás is azé. (Km.). Szabatosabban tojat- vagy tojomány-nak kellene mondani. Tréfás népnyelven: segggyümölcs; egyébiránt máskép: pete, s avult szóval: mony (tikmony, lúdmony), gyermeknyelven néhutt: kukkó v. kukó. 3) Széles ért. némely más állatok, ugymint halak, hüllők, bogarak, stb. hasonló fajszaporító gyümölcse, ikrája, illetőleg tökje. Kigyó, krokodil tojásai. Hangyatojás, légytojás, poloskatojás, lepketojás, selymértojás. 4) Átv. hasonlatnál fogva a négylábu hímállatok heréje, töke, monya. | |
* | |
| (tojás-alaku) ösz. mn. l. TOJÁSDAD. | |
* | |
| (tojás-áruló) ösz. mn. és fn. Ki tojással kereskedik. | |
* | |
| (tojás-csucsor) ösz. fn. 1) Növényfaj a csucsorok neméből; szára tövistelen, levelei tojáskerekek, molyhosak; kocsányi lecsüggők, borulók; máskép: egyiptomi alma. 2) Ugyanazon növénynek földben termő almaforma gyümölcse. (Solanum melongena.). | |
* | |
| (toj-ás-dad) mn. tt. tojásdad-ot. Hosszukás gömbölyü, mint a tojás. Különösen a növénytanban olyan levélnemü szerv, mely mindkét végén le van kerekitve, az alsó vége azonban szélesebb, a felső vége hegyesebb; vagyis olyan lap, mely a megfőtt és hosszában két felé vágott tojás lapjához hasonlít, milyen a körtefa levele. | |
* | |
| (tojás-fehér v. ~fejér) ösz. fn. A madártojásnak tiszta, fehér, híg része, mely a sárgáját veszi körül. Szokottabban birtokragozva: tojás fehére. | |
* | |
| (tojás-fészěk) ösz. fn. Általán a nőszemélyek, és nőstényállatok, különösen a jérczemadarak testében azon rész, melyen a fajtenyésztő tojások függenek; máskép: petefészek. Továbbá fészek, hová a madarak, különösen a háziak, tojni szoktak. V. ö. FÉSZEK. | |
* | |
| (tojás-hártya) ösz. fn. Azon vékony fehér hártya, mely közvetlenül a tojáshéjhoz tapad, s melyen belül a tojás fehére fekszik. | |
* | |
| (tojás-héj) ösz. fn. A madártojásnak kemény, mésznemű külső tokja, vagy hüvelye. Fehér, pettyes, tarka tojáshéj. | |
* | |
| (tojás-lepény) ösz. fn. Lepényalakú sütemény tojásból. | |
* | |
| (tojás-leves) ösz. fn. Leves, melybe tojást ütöttek, habartak, főztek. | |
* | |
| (toj-ás-os) mn. tt. tojásos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Tojással készített. Tojásos lé. Tojásos eledelek. 2) A miben tojást tartanak, hordanak. Tojásos kosár. | |
* | |
| (tojás-sárga) ösz. fn. A madártojásnak sárgaszinű bele, széke, közepe; szokottabban birtokragozva: tojás sárgája. | |
* | |
| l. TOJÁSSÁRGA, | |
* | |
| (tojás-tartó) ösz. fn. Edény, kosár, bödön stb. melyben a konyhai s más használatra való tojásokat tartani szokták, vagy melybe a kikölteni valókat öszvegyüjtik. | |
* | |
| (toj-ik) k. m. toj-tam, ~tál, ~ott. Általán, tojást, vagy tojásokat nyom, tol, bocsát ki magából. Tojnak a tyúkok, ludak, réczék, s egyéb madarak. Tojik a kigyó, krokodil. Tojnak a bogarak, legyek. V. ö. TOJÁS. Valamint a természeti szükségre vonatkozó eszik, iszik, szarik, húgyik, fosik stb. úgy a tojik is átható ige gyanánt tárgyesetes viszonynevet vonz. Az ő tyúkja nagyobbat tojik. Egyet tojott, s megkotlott. (Km.). Népies nyelven, mintegy szépítőleg szólva, am. szarik.
Gyöke toj nem egyéb, mint a tol igének lágyított módosulata, honnan tojás am. tolás, vagyis a szoros értelmű nőstényi petének kitolása; miért régebben némelyek igy is irták: tolyik, tolyás. | |
* | |
| (toj-ó) mn. és fn. tt. tojó-t. Általán mondjuk minden szárnyas nőstényről, mely t. i. tojik. A madarak tojó állatok. Tipegtapog, mint a tojó galamb. Km. V. ö. TOJIK. | |
* | |
| (toj-o-mány) fn. tt. tojomány-t. tb. ~ok, harm. szr. -a. Amit valamely madár tojott, tojat, tojás, pete. | |
* | |
| (toj-ó-os) mn. tt. tojós-t, v. ~at, tb. ~ak. Mondják különösen tyúkról, mely folytonosan tojik, melynek petefészke ki nem száradt. Tojós tyúk. Jó tojós tyukjai vannak. Ellentéte: kotlós, mely ideiglen tojni megszünik, s tojásokra ülni és azokat kikölteni vágyik. | |
* | |
| (tojó-oz) áth. m. tojóz-tam, ~tál, ~ott. par. ~z. Tájszokásilag mondják hímmadárról, kakasról, gunárról stb. midőn a jérczét megugorja, s tojásait termékenyíti; máskép: cziczerél, hergel, heréczel, petél. A szopós állatokra vonatkozva népies nyelven: tököl. | |
* | |
| (toj-ó-oz-ás) fn. tt. tojózás-t, tb. ~ok. Cziczerélés, hergelés, heréczelés, petélés. | |
* | |
| önh. m. tojpadt. A székelyeknél am. gyöngén horpad; máskép: hojpad; miből úgy látszik, mintha a j az r-nek l v. ly hangokká változása volna; miután a székelyek az ly hangot általán j-nek ejtik, pl. székej e helyett: székely. | |
* | |
| harm. szr. ~ja. 1) Némely gyümölcsök; illetőleg magok hüvelye, takarója, mely bizonyos érettségi fokra jutván elválik tőlök. Bab, borsó, lencse tokja. "Tokba indult a paszuly, bab." (Szabó D.). Tokjából kihúllt a mogyoró, makk, mondola. Kikopott a beszédből, mint mogyoró a tokjából. (Km.). 2) Szélesb ért. némely gyümölcsmagok csontnemű kemény héja, csontára. Ha mondolát akarsz enni, meg kell törnöd a tokját. (Km.). 3) Mesterségesen készített hüvelyféle mű, melybe valamit takarnak. Papirból, bőrből, fából, lemezből csinált tok. Nyiltok, óratok, puskatok, tolltok, borotvatok, kalaptok, könyvtok, szivartok, tűtok. Pinczetok, ládaforma tok, fiókokkal ellátva, melybe boros üvegeket tesznek. 4) A madárfiak testéből sarjadzó, gyönge állományu, s hüvelyforma, kinövés, mely a tollaknak mintegy tövét, törzsét képezi. Innen tokosodik a kis madár, midőn tollai sarjadzanak; Szabó Dávid szerént máskép: pelyhesedik.
Alapfogalomban, mint burokra, burkolásra vonatkozók, egyeznek vele a takar, tekenő, tegez szóknak tak, tek, teg gyökei; továbbá: dok, mibe a fonókerék csörlő orsóját teszik. Rokon vele a mongol duktui(tok), továbbá Vámbéry szerént, a csagataj takar v. takao (zsák, lepel). Hasonlók hozzá a hellenlatin theca, latin tego, teges, tegmen, tegulum, német decken, Deckel, stb. | |
* | |
| harm. szr. ~ja. 1) Széles ért. halnem, melynek szálkái nincsenek, hanem porczogói, ikrája igen sok, mely igen izletes és melyből a caviar-féle nyalánkságot készítik. Nevezetesebb fajai: a közönséges tok, mely mázsányira megnő, (antacaeus); a sőreg (sturio secundus) oroszul: sevruga; a kecsegetok, melylyel a Tisza és Szamos különösen bővelkedik (sturio primus) és a viza, latinul: huso, németül: Hausen, mely mindnyájok között legnagyobb, s a közönséges tokkal együtt nagyobb folyóinkba a fekete tengerből úszik föl ívás végett. A halászok nyelvén a viza, tok, és sőreg, általán kötélhal-nak neveztetik, mennyiben nem bárkába zárva, hanem kötélre kötve tartják. Mi eredeti jelentését illeti, talán a toka szóval rokon, minthogy ezen halak húsa, kiválólag tömött, s egész testök hengerded gömbölyű, mintha föl volna dagadva. | |
* | |
| falu Arad m. helyr. Tok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| személyrag; l. ~TIK alatt. | |
* | |
| (tok-a) fn. tt. tokát. Az ember s némely négy lábuak álla alatt kidagadó hús. A kövér, rövid nyaku embernek nagyobb tokája van. Birka, kos tokája. A szarvasmarháknál megfelel neki a lebenyeg, a madaraknál a bögy. Különbözik tőle a kóros daganatu golyva és görvély. Hasonló hozzá a szintén kidudorodó, Ádám almáját jelentő szaka. Gyökhangokra és alapfogalomra nézve rokona a dag, dagad, daganik, menynyiben a toka természeténél fogva dagályos; tehát mintegy daga. | |
* | |
| (tó-ka) kics. fn. tt. tókát. 1) Tócsa, tavacska, kis tó. 2) Van ily nevű vadréczefaj is, de ennek eredeti jelentése homályos. | |
* | |
| fn. tt. tókát. Az erdélyi oláhoknál, és bányászoknál, karóra kötött deszkadarab, melyet pálczával verve jeladó dob vagy harang gyanánt használnak; máskép: száldob. Ily doboló eszközzel élnek Magyarországban is a falukon tanyázó lovas katonák. A ,tóka' szó idegen eredetűnek látszik. Vagy talán tobóka (dobóka) szóból van öszvehúzva? | |
* | |
| (toka-fék) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. lófék, vagy kantár, mely állazó szíjjal el van látva. 2) Átv. növénynem az anyahímesek seregéből; bokrétája öt szirmú, a magzat fölött; pilise nyelve tövén homorú és tokás, honnan a neve; anyaszála kihegyzett, a porhon hátul melléje nőtt. (Neottia.) Fajai Diószegi-Fazekasnál: kukora, és gyökerező tokafék. | |
* | |
| fn. tt. Tokaj-t, helyr. Tokaj-ba, ~ban, ~ból. Mezőváros Zemplin megyében, mely világhirü aszúborairól nevezetes. Mongolul: tokhai v. tokai am. könyök, mely jelentés e város fekvésének teljesen megfelel, minthogy az úgy nevezett Hegyalja behajló kart képezvén, Tokaj hegyével kidudorodva annak közepe táján fekszik. Régibb iratokban csakugyan eléfordúl tokai alakban is. Beregszászi úgy vélekedik, hogy Tokaj eredetileg öszvetett szó, s am. tok-alj v. ~aly, hangváltozattal tag-aly v. dag-aly, a török-tatár nyelvben élő s hegyet jelentő dag v. tag szótól, miszerint Tokaj annyi volna, mint hegy-alj v. hegyalja. Egyébiránt tokaji borok neve alatt nem csupán Tokaj városának határában, hanem általán az úgy nevezett Hegyalján termő borok értetnek. | |
* | |
| puszta Somogy m.; KIS~, Borsod, OROSZ~, Zemplin megyei faluk; helyr. Tokaj-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (tokaj-i) mn. tt. tokaji-t, tb. ~ak. Tokajból való, ott termett. Tokaji bor. Szélesb ért. midőn borról van szó, am. hegyalyjai. V. ö. TOKAJ. | |
* | |
| fn. tt. tokány-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pörkölt bárány, vagy juhhús, Szabó D. szerént pörkölt kolbász is. Készítik disznóhusból is. Nevét talán a toka szótól kapta, minthogy a juh vagy bárány vagy disznó tokája e czélra legkedvesebb. | |
* | |
| (tok-a-as) mn. tt. tokás-t, v. ~at, tb. ~ak. Kinek vagy minek nagy tokája van, kövér, húsos előnyakú. Pofitos, melles, tokás ember. Tokás galamb, azaz, nagy dudorú bögyü. A növénytanban tokás lapicz, növényfaj a lapiczok neméből, melynek csészéje tövön toka forma táskával van ellátva. (Luvaria annua.) V. ö. LAPICZ. | |
* | |
| (tok-a-as-od-ás) fn. tt. tokásodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hizási állapot, midőn az embernek vagy más állatnak tokája nő, s nagyobbodik. | |
* | |
| (tok-a-as-od-ik) km. tokásod-tam, ~tál, ~ott. Tokája növekedik, kövéredik, kidudorodik. V. ö. TOKA. | |
* | |
| (tok-ász) fn. tt. tokász-t, tb. ~ok. Féreg faja. Az Erdészeti Szótárban eléfordúl: alma-tokász. (Obstmade. Phalena tortrix [carpocapsa] ponomana). | |
* | |
| (toka-taréj) ösz. fn. A tyúknemű madarak, különösen a kakasok álla alatt növő taréjféle hús, máskép: szakál. | |
* | |
| (tok-bőr) ösz. fn. Különös módon készített bőr, melyből toknemű hűvelyeket, tartókat csinálnak. (Chagrin). | |
* | |
| (tok-csináló) ösz. fn. Mesterember, ki papirból, bőrből stb. tokféle takarókat készít. V. ö. TOK, (1). | |
* | |
| (tok-födél) ösz. fn. Némely tokok felső része, melyet le lehet venni, lecsavarni. | |
* | |
| (tok-gyártó) l. TOKCSINÁLÓ. | |
* | |
| (tok-gyümölcs) ösz. fn. Olyan száraz gyümölcs, mely felnyilásra képes. (Kapselfrucht. Erdészeti Szótár). | |
* | |
| (tok-hal) ösz. fn. l. TOK, (2). | |
* | |
| (tok-ikra) ösz. fn. A toknemű halak ikrája, melyből az úgy nevezett caviar nyalánkságot készítik. | |
* | |
| (tok-juh) l. TOKLÓ. | |
* | |
| (tok-ol-a) fn. tt. toklát. Azon bőrnemű hártya, vagy burok, melyben a gyermek, vagy más állati magzat, különösen borju, bárány, csikó az anyaméhből kijő. Némely tájakon egyszerüen burok, hangváltozattal: bürök, több vidéken pedig pokla. A dolog természetéből világos, hogy gyöke a takarót burkot jelentő tok, melyből lett a divatban nem lévő ige tokol, azaz, burkol, takar, s ebből tokló, tokla. | |
* | |
| (tok-l-ász) fn. tt. toklász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Azon száraz hártyaféle levelke, vagy is tokforma burok, mely a gabonaszemekről, midőn megérnek, leválik.
Gyöke a burkot jelentő tok, s törzse a divatban nem levő toklik, azaz, tokja lehúll, elválik, mint hámlík, vedlik, küklik, fejlik, melyekből lett: hámlás, vedlés, küklés, fejlés, s e szerint a toklász am. toklás t. i. átv. ért. a cselekvést vagy állapotot jelentő név gyakran az eredményt jelentő helyett használtatik, pl. tojat, irat helyett tojás, irás. V. ö. ~ÁSZ, ~ÉSZ képző. | |
* | |
| (tok-ol-ó) fn. v. (tok-juh) ösz. fn. tt. tokló-t. Második esztendőbe menő bárány. Kostokló, nősténytokló. E szót kétfélekép elemezhetni. Ha azt veszszük alapfogalomul, hogy a bárány, miután egy éves elmúlt, úgy nevezett báránygyapjából kivetkezik, s helyette más szálút kap, azt vélhetnők, hogy gyöke azon átvitt értelmű tok, mely a madárfiak sarjadéktollát jelenti, miszerint toklik annyi volna mint tokgyapját elveti, valamint hámlik ami hámjából vedlik, küklik, ami tollaiból kivetkezik, s e szerint tokló am. tokgyapjából kivetkező. Helyesebbnek tartjuk Szabó Dávid figyelmeztetését, aki azt tokjuh-val (azaz tokosodó juhval) azonosítja; melyből könnyen származhatott a szintén divatos toklyó, s ebből tokló. Egyébiránt Vámbéry szerént az oszmanliban is eléjön tokli s jelent hat hónapos bárányt. | |
* | |
| (tokló-kos) ösz. fn. Fiatal kos, mely második esztendőben jár. V. ö. TOKLÓ. | |
* | |
| (tokló-ürü) ösz. fn. Második esztendőben járó ürü, mely herélt kosból lett. | |
* | |
| l. TOKLÓ. | |
* | |
| l. TUKMA; TUKMÁL. | |
* | |
| (tok-mány) fn. tt. tokmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Széles ért. tokféle készület, takaró. Különösen a kaszások és aratók oldalán fityegő s vizzel töltött szaru, melyben a fenkövet tartják, kaszatok. | |
* | |
| (tokmány-orr) ösz. fn. Tréfás népnyelven, tokmányhoz hasonló nagy orr; máskép: tülökorr. | |
* | |
| (tokmány-orru) ösz. mn. Tokmányhoz hasonló nagy orru, tülökorru. | |
* | |
| falu Esztergam m.; helyr. Tokod-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Tokorcs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tok-os) mn. tt. tokos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Aminek tokja, azaz hüvelye, burka, takarója van. Tokos magok. A mogyoró, gesztenye, makk tokos gyümölcsök. Tokos óra, kés, beretva, könyv. 2) Mondják madárfiakról, midőn még csak sarjutollaik vannak. Tokos még a liba (Szabó D.); tokos veréb, némely tájakon hangváltozattal: tökös veréb, mi egyébiránt talán a verébfiak idomtalan nagy hasára vonatkozik, mintha valósággal tökösek volnának. Nem mind okos, a ki tokos, szójátékos közmondat. 3) Gúnyos népnyelven ki térdig érő, s mintegy tokhoz hasonló kurta nadrágot visel, milyen a tolnamegyei sváboknál még az ujabb időkben is divatozott. | |
* | |
| (tok-os-od-ás) fn. tt. tokosodás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami tokosodik. | |
* | |
| (tok-os-od-ik) k. m. tokosod-tam, ~tál, ~ott. 1) Tokféle hüvelye fejlődik, növekedik. Tokosodik a bab, borsó, midőn elvirágzott. 2) Tollai sarjadzanak. A meztelenül kikelt madárfiak először tokosodnak, azután tollasodnak. | |
* | |
| (tok-os-úl) önh. m. tokosúlt. l. TOKOSODIK. | |
* | |
| (tok-termő) ösz. mn. Lásd TOKOS, 1). | |
* | |
| áth. m. tol-t. 1) Valamely testet nyughelyéből kimozditva neki feszitett erővel, vagy eszközzel bizonyos irányban odább nyom, előbbi helyétől eltávolít. Előre, hátra, jobbra, balra, föl, le, ki, betolni, eltolni valamit. Kézzel, homlokkal, mellel, háttal, térddel, könyökkel vállal tolni. Rudjánál fogva tolni a kocsit, taligát. Ellentétei: húz, von, mennyiben ezek által az illető testeket magunk felé mozdítjuk, közelünkbe juttatjuk. A csiga majd kitolja, majd behuzza a szarvát. Egyik a kocsit hátulról tolja, másik elül húzza, vonja. Melledet told ki, hasadat húzd be. Kitolja a nyelvét, farát. A tekenősbéka kitolja fejét, lábait. Letolja a nadrágját, majd megint fölhúzza. Tolja a szelet. átv. szeleskedik, hűhóval jár.
Ez ellentétből világos, hogy jelen igében alapfogalom a távolítás, és gyöke a távolságra vonatkozó to, hangváltozattal ta, honnan származékaik tol és tal, toliga és taliga, tolicska és talicska ugyanazon értelmüek. Az l, mint számos igéinkben cselekvést jelentő képző, egyszerüen, a gyök hangzóját röviden hagyva járult hozzá, mi az első származtatásu szókban nem ritka eset. Igy lettek az elválásra vonatkozó sza sze gyökökből szab, szak, szeg, szel, így a fě v. fő-ből fěl föl, fěn, fön, fěd föd, a le, be kü helyhatárzókból len, ben, kün, bel, kül, a té, vě, hi, vi, ě, i gyökökből těsz, věsz, hisz, visz, ěsz, isz. Néhutt: toly; túl a Dunán köznépies kiejtéssel: tul, honnan tulakodik, és dulakodik am. tolakodik. Mongolul tölki-kü szintén am. tolni. Egyébiránt több családi rokonságát illetőleg l. TO gyök alatt. | |
* | |
| vékonyhangon ~től, névviszonyító rag, mint: ház-tól, hely-től. l. ~TŐL. | |
* | |
| (tol-a-kod-ás) fn. tt. tolakodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Visszaható cselekvés, és szenvedés, midőn két vagy több ember, illetőleg állatok egymást ide-oda tologatják. Átv. a hivatlan kelletlen személynek erőszakos beavatkozása valamely társaságba vagy ügybe. V. ö. TOLAKODIK. | |
* | |
| (tol-a-kod-ik) k. m. tolakod-tam ~tál, ~ott. 1) Bizonyos sereg, sokaság között áthatolni akarván az utjában állókat ide-oda tolja, taszitja, nyomja, s tőlök viszonyos taszítást, nyomást szenved. A tömött szinházba alig birt betolakodni. A szomjas barmok tolakodnak a válu körül. 2) Tájdivatosan sértő szándékból, vagy birkozva valakit helyéből kitolni, eltolni, iparkodik; ez érteményben máskép és szokottabban: dulakodik. Tolakodnak a homlokkal vivó kosok, ökrök. 3) Átv. mondjuk ember cselekvényéről, ki bizonyos körbe, társaságba hivatlanul mintegy betolja, s kelletlenül másokra köti magát. | |
* | |
| (tol-a-kod-ó) mn. tt. tolakodó-t. Általán, aki tolakodik. Tolakodó sokaság. Szinházba betolakodó nézök. Tolakodó, dulakodó kosok, tulkok. Átv. ki gyöngédtelen, alkalmatlan, sőt szemtelen módon mások társaságába vegyülni, vagy dolgaikba avatkozni szeret. V. ö. TOLAKODIK. | |
* | |
| (tol-a-kod-ó-ság) fn. tt. tolakodóság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valaki erkölcsileg tolakodni szokott; hivatlan, kelletlen, szemtelen, erőszakoskodó beavatkozás. | |
* | |
| (tol-a-koz-ás); TOLAKOZIK, (tol-a-koz-ik) l. TOLAKODÁS; TOLAKODIK. | |
* | |
| (tol-ár-d); TOLÁRDSÁG l. TOLAKODÓ; TOLAKODÁS. | |
* | |
| (tol-ás) fn. tt. tolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit tolnak. Tolásban megerőtetni magát, megszakadni. Kocsitolás, taligatolás. V. ö. TOL. | |
* | |
| Pesti Gábornál am. tócsa; az l hang a cs elébe furakodott. | |
* | |
| falu Sáros m. helyr. Tolcsemes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| mváros Zemplén megyében; hasonnevü patak mellett; helyr. Tolcsvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tol-d) áth. m. told-ott, htn. ~ni, v. ~ani. Bizonyos mennyiséghez, vagy nagysághoz járalék vagy pótlék gyanánt hasonnemű valamit hozzá ad, illetőleg hozzáadással nagyobbit, szaporít valamit, különösen hozzá varr. A rövid ruhához egy két hüvelyknyi kelmét, szegélyt toldani. A tagosztályban jutott telket néhány négyszögü öllel megtoldani. A hajtekercshez vendégfürtöt toldani. Bajuszát megtoldani.
"Nem mondom, hogy szeretlek, Mi haszna mondanám? Te szómra nem hajolnál, S csak búmat toldanám." Vörösmarty. A Müncheni codexben (Luk. XX.) a latin addo értelmében szó szerint használtatik: "És hozjá tolda más szolgát ereszteni" (et addidit alterum servum mittere). "És tokla harmadot ereszteni" (et addidit tertium mittere). Eredetre nézve a tol igének átvitt értelemben használt módosúlata; mennyiben a toldás mintegy hozzátolás által történik. Nyelvünkben több oly egyszótagu ige van, melyek d toldalékhangot vesznek föl, mint, kenfen kendfend, mosd(-ik), kér-d stb. V. ö. ~D, (2), igeképző; és TÓD. (1). | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Nógrád, PUSZTA~, Bihar m.; helyr. Told-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tol-d-al) gyak. áth. m. toldal-t. Gyakran, folytonosan told, azaz, több pótolékot ad, köt, csatol, varr valamihez, máskép: toldoz. Képeztetésre hasonlók hozzá azon egyszerü igékből származott gyakorlatosak, melyek szintén d középtoldalékot vesznek föl, mint: szabd-al, vag-d-al, rug-d-al, szel-d-el, nyög-d-el, tör-d-el, él-d-el stb. | |
* | |
| (tol-d-al-ag) fn. tt. toldalag-ot, harm. szr. ~a. Am. toldalék. Különösen a régi jószág-zálogosításoknál az eredeti zálogöszvegen felül későbben adott v. kölcsönzött pénzmennyiség, mi által a zálogos évek is meghosszabbíttattak. | |
* | |
| (tol-d-al-ék) fn. tt. toldalék-ot, harm. szr. ~a. A mit némi pótolék, vagy ráadás, vagy kiegészítő rész gyanánt bizonyos nagysághoz, mennyiséghez adnak. Toldaléknak való posztó, vászon. Könyv végéhez csatolt toldalékészrevételek. V. ö. TOLDAL. | |
* | |
| (toldalék-adomány) ösz. fn. Ráadás, melylyel bizonyos adományt megszereznek. | |
* | |
| (tol-d-ás) fn. tt. toldás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által bizonyos mennyiséghez valamit hozzá toldanak. 2) Maga azon pótlék, járulék, kiegészítő rész, melyet utólag kötnek, csatolnak, varrnak stb. valamihez, vagyis toldalék. Toldás a ruhában, az asztalosműben, a kovács által megnádalt szántóvason. V. ö. TOLD. | |
* | |
| (tol-d-ás-os) mn. tt. toldásos-t, v. ~at, tb. ~ak. Amit bizonyos nemű toldással, toldalékkal, pótlékkal kiegészítettek, különösen ilyetén kézmű. Toldásos gallér. Toldásos asztal, szántóvas. V. ö. TOLDÁS. | |
* | |
| (to-l-d-at) fn. tt. toldat-ot, harm. szr. ~a. Amit hozzá toldottak, p. varrtak, ragasztottak, csiptettek stb. valamihez; szokottan, de nem oly szabatosan: toldás. Különösen pótlék a váltólevélhez, végrendelethez stb. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Toldi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| szokottabban l. TÓDÍT, és V. ö. TÓD. | |
* | |
| l. TÓDÍTÁS. | |
* | |
| (tol-d-om-ás) fn. tt. toldomás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szokottan l. TOLDÁS, 1). Hasonló képeztetésüek: áldomás, látomás, hallomás, tudomás, vallomás. | |
* | |
| (tol-d-oz) gyak. áth. m. toldoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Különösen ruhanemüekre s más kézmüvekre vonatkozólag am. pótlék- vagy kiegészítő részeket hozzá varrogat, fűzöget, ragaszgat stb. valamihez. Toldozza foldozza az ócska ruhát. A kovács toldozza az elvásott szántóvasat. A szekrény letöredezett szögleteit toldozni, megtoldozni. | |
* | |
| (tol-d-oz-ás) fn. tt. toldozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn toldozunk valamit. 2) Maga a toldozott mű; máskép: toldozat. V. ö. TOLDOZ. | |
* | |
| (tol-d-oz-at) fn. tt. toldozat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Toldozásból származott mű. | |
* | |
| (to-l-d-oz-og-at) gyak. áth. m. toldozgat-tam, ~tál, ~ott, par. toldozgass. Gyakran, ismételve, folytonosan, vagy többfélét toldoz. Több darab posztóból öszvetoldozgatni a köpenyt. Alig győz a sok gyermekre toldozgatni, foldozgatni. | |
* | |
| szokottabban l. TÓDÚL; TODULÁS. | |
* | |
| tájdivatosak; lásd TALICSKA; TALICSKÁZ. | |
* | |
| tájdivatosak; lásd TALIGA; TALIGÁS. | |
* | |
| (tol-l vagyis tol-u) fn. tt. toll-at, harm. szr. ~a. 1) A madarak testét takaró, részint rugalmas kemény, részint lenge, puha, röpke részekből álló sarjadékszálak. Fehér, fekete, sárga, zöld, tarkabarka tollak. Száras toll, pelyhtoll. Vastag, vékony száru tollak. Hosszu, rövid, sima, borzas, egyenes, kacskaringós tollak. Szárnytollak, farktollak, bóbita tollak. Kiszedni, kitépni a madár tollait. Tollat fosztani, szőrnemű szálacskait a száráról lehúzni. Könnyü, mint a toll. Kiverte az anyja tolla, fölserdült. Toll lelke, vékony hártyaféle bele. Midőn a madár tollai elhullanak, azt mondjuk róla, hogy vedlik. Tollal, fosztott tollal töltött párna. Tollal kereskedni. Más tollaival ékeskedni, átv. ért. más tulajdonaival dicsekedni, azokat magára ruházni. Még a tolla sem nőtt ki, már is röpűlni akar. (Km.). 2) Némely madarak ékszerűl szolgáló tollai. Kócsagtoll, sastoll, pávatoll, kakastoll, a süvegen, strucztollal diszített női kalap. Fodros, bodros, kacskaringós, foszlános kalaptoll. 3) Némely madarak, különösen ludak szárnytollából készített iróeszköz, vagy átv. ért. más anyagból csinált hasonló mű. Vastag, vékony, tompa, hegyes tollal irni. Tollat metszeni, csinálni, hegyezni, vakarni. Innen különféle átv. értelmű szólásmódok. Ezen levél az ő tollából folyt, ő irta. Ügyes tolla van, jól ir. Kenyerét tollal keresi, irásból él. Valamit tollában feledett, elmulasztott leirni. Tolba mondani gondolatait, más által leiratni. Tollát indulat, irigység vezeti. Éles, hegyes, csipős tolla van. 4) Némi tekintetben, különösen rugalmas, vagy hajlékony, vagy kemény volta, vagy alakjánál fogva a madártollhoz hasonló mű, vagy eszköz, pl. vasból, aczélból stb. készített vékonyabb, vastagabb-féle szál, rudacska, mely a myomást visszarugja. Tollakra csinált pamlag, kocsi. Csavaros toll. Meghajtani, meggörbiteni a kulcs tollát. Tájdivatosan tolu, tollu.
Valószinűnek látszik, hogy a toll gyöke átv. ért. a távolításra vonatkozó tol, mennyiben a tollak a madarak mintegy odább tolják, honnan Erdélyben és némely magyarországi tájakon tolu v. talu, azaz, toló taló, részesülőre mutat, - mint furó furu, véső vésü, váló válu, - melynek képzője a törzs mássalhangzójára változott által, vagyis ezzel hasonult. Nyelvünkben t. i. több példa van rá, hogy az egy szótagu s két ugyanazon mássalhangzóval végződő főnevek így alakultak, pl. könyő könyü, könyv, könny; fagyó fagyu faggyu, váló váll; senyő senyü senyv senny; eső ess. Hasonlóan fejlődtek ki a mag, or, szeny, megy, ag, mel (=el) gyökökből makk, orr, szenny, meggy, agg, mell stb. A toll tehát = toló, mert a madarat tovább tolja; valamint népies nyelven, a mivel hallunk, halló, hallóka, a mivel látunk, látó, látóka, a mivel nyelünk, és nyeldeklünk, nyelő nyelv, nyeldeklő. Egyébiránt többé kevésbé egyeznek vele a mongol dali (der Flügel eines Vogels); továbbá Budenz J. szerént a lapp tolke (toll), finnlapp dolgge, mordvin tolga, votják tďlď, vogul taul (szárny, toll) stb.; Vámbéry szerént az oszmanli tüj, csagataj tüg; eléjönnek Zenkernél a tüle és tel szók is hasonló értelemben. | |
* | |
| (toll-árus) ösz. fn. Ki tollal mint áruczikkel kereskedik. | |
* | |
| (to-l-u-as) mn. tt. tollas-t, v. ~at. tb. ~ak. 1) Minek testét mez gyanánt tollak födik. A madarak tollas állatok. 2) Tollal diszített, vagy tömött, vagy behintett, beszemetezett. Tollas kalapot viselni. Tollas bot a régi vezérek, és vezénylők jelvénye, buzogánya. Tollas lábu galamb, máskép: gatyás. Tollas párna, vánkos, zsák. Tollas haj, melybe tollszálak, pelyhek keveredtek. | |
* | |
| (tollas-állat) ösz. fn. Bármely madár általában. | |
* | |
| (tol-u-as-an) ih. Tollal ellátva, fölkészítve. | |
* | |
| (to-l-u-as-di) fn. tt. tollasdi-t, többese nincs szokásban. Egy vagy több tollal űzött különféle játéknem, p. midőn az asztalt többen körül állják, s a közepére letett tollat ideoda fujják, vagy fagolyócskába tollat szúrnak, s lapoczkával egymásnak ütögetik stb. Képzője di játéknemeket alkot, mint, katonásdi, bujosdi stb. | |
* | |
| (to-l-u-as-ít) áth. m. tollasít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. 1) Tollakkal diszít, czifráz, vagy behint, beszemetez; szokottabban: tollaz. 2) Átv. gazdagít s mintegy vagyonnal fölruház. V. ö. TOLLASODIK. | |
* | |
| (tol-u-as-ít-ás) fn. tt. tollasítás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés midőn valaki tollasít. | |
* | |
| (tollas-lapta) ösz. fn. Tollal ellátott laptaforma szer. | |
* | |
| (tollas-nép) ösz. fn. l. TOLLASÁLLAT. | |
* | |
| (tol-u-as-od-ás) fn. tt. tollasodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A növésben levő, vagy megvedlett, megkoppasztott madárnak állapota, midőn tollai nőnek. Átv. gazdagodás, gyapjasodás, midőn valaki megszedi magát. | |
* | |
| (to-l-u-as-od-ik) k. m. tollasod-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk madárfiról, midőn tollai sarjadzanak, és sürüsödnek, vagy felnőtt madárról is, midőn vedlés vagy koppasztás után ismét tollakat kap. Átv. gazdasága gyarapodik, gazdagodik, megszedi magát; máskép, szintén átv. ért. gyapjasodik faggyasodik. | |
* | |
| (to-l-u-ász-kod-ás) fn. tt. tollászkodás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvő állapot, midőn a madár, s illetőleg az ember tollászkodik. V. ö. TOLLÁSZKODIK. | |
* | |
| (to-l-u-ász-kod-ik) k. m. tollászkod-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk madárról, midőn csőrével tollai között piszkálódik, azokat a farcsikból kiszívott olajnemü anyaggal nyirkosítja, tisztogatja, rendezgeti, huzogatja; rövid szóval, midőn tollaival bibelődik. Emberről szólva, am. hajából, ruhájáról az oda tapadt tollakat pelyheket szedegeti; átv. ért. haszontalansággal tölti az időt.
Ez időnek törzsöke az önállólag nem divatos tollász, azaz, tollakkal bánik, vagy bánó. | |
* | |
| (to-l-u-at-lan) mn. tt. tollatlan-t, tb. ~ok. 1) Aminek tollai nincsenek; vagy még ki nem nőttek. A négylábu állatok tollatlanok. Az ember kétlábu tollatlan állat, mint Pláto, talán tréfából, mondotta. Tollatlan verébfiak, meztelenek. 2) A mi tollal diszítve, vagy töltve nincsen. Tollatlan kalap, süveg. Tollatlan párnahéj. Ellentéte: tollas. Határozóként am. tollatlanul. | |
* | |
| (tol-u-atlan-ul) ih. Toll nélkül. | |
* | |
| (to-l-u-az) áth. m. tollaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Tollal, vagy tollakkal diszít, ékesít. Kalapot, süveget tollazni. Föltollazza magát. 2) Tollal behint, disztelenné tesz. Haját, ruháját betollazta. Ágyvetéskor betollazni a szobát. | |
* | |
| (to-l-u-az-át) fn. tt. tollazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit tollaznak. V. ö. TOLLAZ. | |
* | |
| (to-l-u-az-as) fn. tt. tollazat-ot, harm. szr. ~a. A madár testét mez gyanánt födő tollak öszvege, mint sajátnemű szerkezetes egész. Czifra, tarka, fehér, fekete, tömött tollazat. Továbbá, tollakból készített pipere. Kalap, süveg tollazata. | |
* | |
| (toll-bokréta) ösz. fn. Bokrosan, csokrosan elkészített tollak, mint bizonyos pipere, vagy disz. Kalapot, süveget diszítő tollbokréta. | |
* | |
| (toll-csavaró) ösz. fn. Órások eszköze, melylyel az óratollat illető helyére beteszik. | |
* | |
| (toll-csév. v. ~cső) ösz. fn. A tollnak csöves része. | |
* | |
| (toll-ék) ösz. fn. l. TOLLPIPERE. | |
* | |
| (toll-ék-árus) ösz. fn. Árus ki ki tollékekkel, vagyis tollakból készített piperékkel kereskedik. | |
* | |
| (toll-ékesség) ösz. fn. lásd TOLLPIPERE. | |
* | |
| (toll-fiók) ösz. fn. Fiók, melyben a disztollakat, vagy tollpiperét tartják. | |
* | |
| (toll-fosztás) ösz. fn. Bibelődő cselekvés, mely által a tollnak szőrös, pelyhes szálait a szárról letépdelik. Meg nem szakad ember a tollfosztásban. (Km.). | |
* | |
| (toll-fosztó) ösz. mn. és fn. 1) Aki tollat foszt. 2) Helyiség, ahol tollat fosztanak. V. ö. TOLLFOSZTÁS. | |
* | |
| (toll-fű) ösz. fn. l. HAJKA. | |
* | |
| (toll-gatya) ösz. fn. Átv. ért. némely madarak lábszárait gatyaként takaró puha, pehelyféle tollazat. | |
* | |
| (toll-gatyás) ösz. mn. Mondjuk némely madarakról, melyeknek úgynevezett tollgatyájok van. Tollgatyás v. csak gatyás galamb. | |
* | |
| (toll-harcz) ösz. fn. Irásban gyakorlott vitatkozás oly személyek között, kik bizonyos véleményben, vagy ügyben ellenkeznek egymással. | |
* | |
| (toll-hěgy) ösz. fn. Az irótollnak vékony csúcsa, vége. | |
* | |
| (toll-hiba) ösz. fn. Irásban elkövetett hiba. | |
* | |
| (toll-hős) ösz. fn. Személy, ki tollal, vagyis írásbeli feleseléssel szokott, vagy szeret vitatkozni. Tulajdonkép a veszekedni szerető irók gúnyneve. | |
* | |
| (toll-huzás) ösz. fn. Az iró kezének működése, midőn a tollal bötüket képez, tollvonás, tollrántás. Egy tollhuzással változtatni a bötün, szón. A ,kor'-ból egy tollhuzással lesz ,kór.' | |
* | |
| (toll-kalász) ösz. fn. Növénynem a háromhímesek seregéből és kétanyások rendéből; csészéje egy virágu, két polyváju; polyváji gyapjasak, kalászosak; bokrétája két ondóju, a külsőnek hegyén két kis egyenes kalász, a derekán egy megtekeredett. (Lagurus.) | |
* | |
| (toll-karmantyú) ösz. fn. Karmantyú, mely tollal, vagy pöhölylyel van béllelve. V. ö. KARMANTYÚ. | |
* | |
| (toll-kereskedő) ösz. fn. l. TOLLÁRUS. | |
* | |
| (toll-kés) ösz. fn. Vékony, kis pilingáju késecske, melylyel tollat csinálni szokás. Két, négy águ tollkés. Toll késsel körmöt metszeni, tyúkszemet vágni. | |
* | |
| (toll-metsző) ösz. mn. és fn. 1) A ki tollat metsz, vagy amivel tollat metszenek. 2) l. TOLLKÉS. | |
* | |
| (toll-nok) fn. tt. tolnok-ot, harm. szr. ~a. Általán irással foglalkodik; aki tollal azaz különösen valamely gyülekezetben, tanácsban jegyző; másképen: tollvivő. | |
* | |
| tájdivatosan pl. a székelyeknél is am. talló v. tarló. | |
* | |
| (toll-óra) ösz. fn. Óra, melyet aczélból készített tollféle mű mozgat, különböztetésűl az ingaórától. | |
* | |
| tájdivatosan pl. a székelyeknél is am. tarlóz. | |
* | |
| (toll-pille) ösz. fn. Molypille, mely a tollat szereti rágni. | |
* | |
| (toll-pipere) ösz. fn. Tollakból készített diszmű, p. a női kalapokon, hadi süvegeken stb. | |
* | |
| (toll-piperész v. ~piperő) ösz. fn. Divatárus személy, ki tollpiperéket készít, s azokkal holmi ruhanemüeket fölékesít. | |
* | |
| (toll-poh) ösz. fn. Tollal tömött s poh gyanánt dudorú része valaminek. Tollpohos ruha. V. ö. POH. | |
* | |
| (toll-rajz) ösz. fn. Rajz, melyet valaki tollal, és tintával, nem irónnal vagy festészpamacscsal készít. | |
* | |
| (toll-rántás) ösz. fn. l. TOLLHUZÁS. | |
* | |
| (toll-sěprű) ösz. fn. Seprü gyanánt szolgáló, öszvekötött hosszu tollak, vagy e végre használt egész madárszárny, különösen, lúdszárny. | |
* | |
| (toll-szár) ösz. fn. A nagyobbféle madártollnak szilárd állományu, s alúl üreges része, nevezetesen, melyből irótollat csinálhatni. Szélesb ért. minden tollnak derékszála, melyből szőr, vagy pihenemü sarjak nőnek ki. Midőn tollat fosztanak, a tollszárnak szőrét, pelyhét húzkálják le. | |
* | |
| (toll-szekrény) ösz. fn. Szekrény, melyben tollékszereket, tollpiperét tartanak. | |
* | |
| (toll-taraj vagy ~taré) ösz. fn. Némely madarak feje tetejét taraj gyanánt ékesítő tollak, vagyis bóbita; milyen a kócsagok, babukák tolltaraja. | |
* | |
| ösz. fn. Hüvely, vagy tok, melyben irótollakat szokás tartani. | |
* | |
| (toll-tok) ösz. fn. 1) A madár tollnak alsó üreges szára, dereka, mely legelőször sarjadzik ki. 2) Irótollaknak való hüvely. | |
* | |
| (toll-tű) ösz. fn. Azon aczél peczek, melyen a zsebórák tolla fekszik, és mozog. | |
* | |
| fn. tt. tollut; tájdivatos kiejtés; lásd TOLL. | |
* | |
| (tollu-fű) ösz. fn. l. HAJKA. | |
* | |
| (toll-vakarítás) ösz. fn. Gúnyosan szólva am. tollhuzás, tollvonás. | |
* | |
| (toll-vita) ösz. fn. lásd TOLLHARCZ. | |
* | |
| (toll-vivő) ösz. fn. l. TOLLNOK. | |
* | |
| (toll-vonás) ösz. fn. l. TOLLHUZÁS. | |
* | |
| fn. tt. tolmács-ot, harm. szr. ~a. Személy, ki egymással értekezni, vagy beszélni akaró, de egymás nyelvét nem értő személyek között, mint azok nyelveiben jártas, magyarázóként közbenjár, vagyis az egyiktől mondottakat a másik nyelvén eléadja. Tolmács által értekezni, tanácskozni, tudakozódni. Széles ért. minden magyarázó, vagy értelmező. Te légy tolmácsa gondolatimnak, vágyaimnak, érzelmeimnek. Idegen származásu szó. Mongol nyelven: tolmacsi, honnan tolmacsila-khu, = tolmácsol-ni, tatárul: tulmas, oroszul: tolmacs, lengyelül: tlumacz, németül: Dolmetscher, (dolmetschen am. tolmácsolni,) török-persa-arab nyelven: tardsamán, tardsumán, turdsumán, ezen igétől: tardsama (= fordítni). A törököknél eléjön dragomán, drogemán, trugmán alakokban is. | |
* | |
| faluk Nógrád, Bars és Szala, puszta Nyitra m.; helyr. Tolmács-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tolmács-ol) áth. m. tolmácsol-t. Mint szoros értelemben vett tolmács magyaráz, vagy értelmez valamit. Szélesb ért. másnak gondolatait, érzelmeit az illetők fölfogására eléterjeszti. V. ö. TOLMÁCS, (1). | |
* | |
| (tolmács-ol-ás) fn. tt. tolmácsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki tolmácsként beszél, magyaráz, értelmez. V. ö. TOLMÁCS, (1). | |
* | |
| (tolmács-ol-at) fn. tt. tolmácsolat-ot, harm szr. ~a v. ~ja. Az ami tolmácsoltatik vagy tolmácsoltatott, tolmácsolt szó v. beszéd. | |
* | |
| hasonló nevü vármegyében a Duna jobb partján fekvő régi mezőváros, a hajdani rómaiaknál Altinium; helyr. Tolná-ra, ~n, ~ról; mint megye nevénél: Tolná-ba, ~ban, ~ból. Van ily nevü falu is Komárom m. Megjárta Tolnát, Baranyát (km.) azaz, nagy tapasztalatu ember. | |
* | |
| (Tolna-vár-megye) ösz. fn. Fehér, Somogy, és Baranya vármegyék között fekvő, s a Duna jobb partjára dőlő vármegye. | |
* | |
| (to-l-ó) mn. és fn. tt. toló-t. 1) Aki valamit tol. Széltoló ember, szeleverdi, szeleskedő, nagy széllel, hűhóval járó. 2) Eszköz, melylyel valamit tolnak. A viszonyszóval rendesen öszvetétetik. Tolórúd, tolózár, kitoló-kása (hús nélkül) melyet a menőben levő, vagy kelletlen vendégnek adnak, hogy elmenjen. 3) Amit egyik helyről vagy helyzetből a másikra tolás által szoktak elmozdítani. Toló ablak, melyet nem tárnak, nyitnak, hanem föl alá tolnak. Tolóágy, melyet fiók gyanánt majd betolnak, majd kihúznak. Tolószék, mely karikákon jár. 4) Amit tolva készítenek. Tolófánk, tolócsík. Mind ezeket l. saját rovataik alatt. | |
* | |
| (toló-ablak) ösz. fn. Ablak, melynek egyes szárnyát, vagy fiókját kinyitás helyett föl szokták tolni. | |
* | |
| (toló-ágy) ösz. fn. Fióknemű kerekes ágy, melyet lábakon álló ágy alá, vagy szekrényféle állványnak hézagába szokás betolni. | |
* | |
| (toló-csík) ösz. fn. Csíkféle tésztaétel, melyet szük csövön általtolva készítenek, különböztetésül a metélt csik-tól. V. ö. CSÍK. | |
* | |
| (to-l-ó-od-ás) fn. tt. tolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A tömegesen mozgó sereg tagjainak viszonyos nyomódása, vagy surlódása egymással; vagy valamely testnek erőszakos odább nyomása, egy tömegbe gyűlése. | |
* | |
| (to-l-ó-od-ik) belsz. m. tolód-tam ~tál, ~ott. Mintegy belső erejénél fogva, habár kül erőszaktól nyomva is tovább-tovább halad, s többekkel öszvehalmozódik, öszvetömődik. A jégdarabok partra tolódnak. A kiömlött árviz messze tolódik. A széltől hajtott por, homok, gaz öszvetolódik. | |
* | |
| (toló-fánk) ösz. fn. Fánk, vagyis tésztából csinált sütemény, melyet tülök forma, s belül rovatos csövön eresztenek által, különböztetésül a dorongfánk-tól, melyet hengerre tekernek, továbbá a gömbölyü fánk- és forgács fánk-tól, mely utóbbit forgács formára alakítanak vagy alakítottak. V. ö. FÁNK. | |
* | |
| (toló-fiók) ösz. fn. Szekrénynek, asztalnak, vagy más bútornak fiókja, melyet ki lehet húzni, és betolni. | |
* | |
| (toló-fogas v. ~geréb) ösz. fn. Fogas vagy gerébféle eszköz, melyet ide-oda tolni lehet. | |
* | |
| (toló-horog) ösz. fn. Tolásra szolgáló horog. | |
* | |
| (to-l-ó-ka) kicsiny. fn. tt. tolókát, 1) Závárféle eszköz, melyet csukás vagy nyitás végett ideoda lehet tolni. Závárok, kapuk, ajtók tolókája. 2) l. TALICSKA. | |
* | |
| (toló-kanál) ösz. fn. Tolásra, szolgáló kanál forma eszköz (a fűrészmalomban). | |
* | |
| (toló-kása) ösz. fn. l. TOLÓ alatt. | |
* | |
| (toló-kasza) ösz. fn. l. NÁDTOLÓ. | |
* | |
| (tol-ó-ka-az) áth. m. tolókáz-tam, ~tál, ~ott. 1) Tolókával zár. 2) Tolókával el- ki- v. széthordoz. | |
* | |
| (toló-kerék) ösz. fn. Tolásra szolgáló kerék. | |
* | |
| (toló-mű) ösz. fn. Tolásra szolgáló mű; különösen a fürészgépnek azon része, mely a ramaszszekér (Blockwagen, Klotzwagen) előtolását eszközli. | |
* | |
| (tol-ong) gyak. önh. m. tolong-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni v. ~ani. Mondjuk mozgásban levő sürű néptömegről, vagy állati seregről, nyájról, csordáról, midőn egymást tolva, nyomkodva, taszigálva halad. Tolongnak a vásári népek, az itatóra siető barmok. Tolongottak, mint az esztergára hajtott juhok. (Pázmán préd. 475. l.). Azon gyakorlatos igék egyike, melyek képzője közbevetett n-t vesz föl, mint, tátong, dúlong, szállong, fetreng stb. | |
* | |
| (to-l-ong-ás) fn. tt. tolongás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A mozgásban levő tömeg, sereg tagjainak szoronkodása, egymásra viszonyosan ható nyomdosása. Tolongásban lábára hágtak, oldalba döfték, majd kinyomták a lelkét. | |
* | |
| (toló-nyoszolya) l. TOLÓÁGY. | |
* | |
| (toló-rúd) ösz. fn. Általán mindenféle rúd, melylyel valamit tolnak, különböztetésül másnemű, pl. emelő, nyomórúdtól. | |
* | |
| (toló-szék) ösz. fn. Karikákon járó szék, melyet helyről helyre tolni lehet. | |
* | |
| (toló-zár) ösz. fn. Peczek az ajtón, kapun, vagy a pléh alján, mely ideoda tolható és zár gyanánt szolgál. | |
* | |
| fn. tt. tolut, székelyesen: tolvat; pl. tolvat fosztottam; l. TOLL. | |
* | |
| (tol-úl) önh. m. tolúl-t. Ön ereje, habár más erőszak által is nyomva előre halad; továbbá, rakásra, egy tömegbe gyül, együvé szorúl, nyomúl, halomra torlódik stb. | |
* | |
| (tol-úl-ás) fn. tt. tolulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erőszakos előre nyomulás, együvé szorulás, öszvetorlódás, stb. Vértolulásban szenvedni. | |
* | |
| falu Torontál m.; helyr. Tolvadiá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. tolvaj-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szokott ért. személy, ki lop, vagyis, másnak ingó vagyonát alattomban elviszi s magának tulajdonítja; másképen: or v. orv, latinul: fur, németül: Dieb. Különbözik tőle a rabló, ki a másét ennek személye ellen intézett erőszakkal ragadja el, mint az utonálló zsiványok, haramiák; latinul: praedo, németül: Rauber. Addig jár a tolvaj lopni, mig fölakasztják. (Km.). Házi tolvaj, ki az illető házban lakik, és lop. Házi tolvajtól nehéz óvakodni. (Km.). Szélesb ért. minden alattomos csaló, ki mást roszlelküleg károsit, pl. hűtlen gazdatiszt, tilosba hajtó baromőr stb. Egyébiránt, Molnár A. latinozata szerint praedo, latro értelemben is vétetett, mennyiben mind a tolvaj, mind a rabló abban egyeznek, hogy mindketteje másnak vagyonát zsákmányul elveszi. Ezen alapfogalomból kiindulva magyar elemzéssel úgy vélekedhetünk, hogy a tolvaj gyöke dú, azaz zsákmány, ragadmány, latinul: praeda, honnan az elavult dúka, am. az öszves dúnak egy osztályrésze, s ebből katonai nyelven dukál am. zsákmányrészűl kijár; továbbá dúméh, am. tolvajméh, mely más méhek kasát meglopja; dús eredetileg kinek sok dúja (ragadománya) van, dúsgazdag. A dú gyökből lett dúl (praedatur), s ebből duló, dulva részesülők. Tehát a tolvaj szó közvetlen törzse lehetett a részesülő dulva, melyből j utóhangzással lett dulvaj, módosítva tolvaj; miszerint tolvaj = dúló, mint csalva szokottam csalfa = csaló. Alakra hasonlók hozzá azon aj v. éj végzetü nevek, melyek eredetileg ó v. é-vel képződtek, mint gané, ganéj ganaj, taré taréj taraj, paré paréj paraj, karé karéj karaj. Egyébiránt a töröktatárban tala-mak am. rabolni. Budenz J. szerént pedig a déli vogulban tolmakh, a lappban suol, suola, a mordvinban salaj, salď, salďćsa, a hegyi cseremiszben ola (magyar s) szintén am. tolvaj. | |
* | |
| (tolvaj-banda) ösz. fn. Több tolvaj szövetkezése, társasága, tolvajcsapat. | |
* | |
| (tolvaj-barlang) ösz. fn. Földalatti rejtek, vagy más buvóhely, melyben tolvajok tanyáznak. | |
* | |
| (tolvaj-csa) kicsinző fn. tt. tolvajcsát. A Bécsi codexben am. a latin latrunculus. "Fosztván küvöl a tolvajcsa." (Ózeás prof. VII.). | |
* | |
| (tolvaj-csapat) l. TOLVAJBANDA. | |
* | |
| (tolvaj-czimbora) ösz. fn. A tolvajságban, lopásban részes társ. | |
* | |
| (tolvaj-czimboraság) ösz. fn. Tolvajok társasága, szövetsége. V. ö. CZIMBORA. | |
* | |
| (tolvaj-csíny) ösz. fn. Csíny, melyet valaki mint tolvaj követ el, vagyis lopást előmozdító, lopásra czélzó mindenféle cselekvés. | |
* | |
| (tolvaj-eczet) ösz. fn. Négyféle eczetvegyülékből készített, s bizonyos bajok ellen gyógyszerül használtatni szokott eczet. (Räuberessig, acetum quatuor latronum.) | |
* | |
| (tolvaj-élet) ösz. fn. Életmód, mely tolvajkodásból tartja fenn magát. | |
* | |
| (tolvaj-fészěk) ösz. fn. Ház, tanya, vagy helység, vidék, erdőség, hol tolvajok szoktak tanyázni, tartózkodni, vagy honnan időnként sok tolvaj kerül ki. | |
* | |
| (tolvaj-furdancs) ösz. fn. Kövér bolhához hasonló nagyságu furdancs, mely a füvészgyüjteményekben nagy kárt szokott tenni. (Ptinus fur.). V. ö. FURDANCS. | |
* | |
| (tolvaj-fű) ösz. fn. Népies neve a csakkörök neméhez tartozó egyik növényfajnak; (sárga) virága bugás; levelei félbe-szárnyasan hasgattak; a végső karély 3-5 szögletü, fogas; máskép szintén népiesen: sebfű, növénytani néven: bugás csakkör. (Prenanthes muralis). | |
* | |
| (tolvaj-had) ösz. fn. Egész népségből álló tolvajcsapat. | |
* | |
| (du-l-vaj-kod-ás) fn. tt. tolvajkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lopással való foglalkodás, gyakori lopás. Tolvajkodást űzni. | |
* | |
| (du-l-vaj-kod-ik) k. m. tolvajkod-tam, ~tál, ~ott. Tolvajéletet gyakorol, lopással foglalkodik, s abból él. | |
* | |
| (tolvaj-kulcs) ösz. fn. Általán, kulcs, melylyel a tolvajok a zárakat föl szokták nyitni. Különösen saját szerkezetű kulcs, mely többféle zárt fölnyit, álkulcs. | |
* | |
| (tolvaj-lámpa) ösz. fn. Kis kézi lámpa, vagy mécs, mely a tolvajoknak igen alkalmas, mivel egy fordítás, vagy tolóka által világosságát majd el lehet zárni, majd felderíteni. | |
* | |
| (du-l-vaj-ol-ás) fn. tt. tolvajlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lopás, más jószágának alattomos elvivése, elidegenítése. | |
* | |
| (du-l-vaj-ol-ás-i) mn. tt. tolvajlási-t, tb. ~ak. Tolvajlást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Tolvajlási kisérlet. | |
* | |
| (tolvaj-méh) ösz. fn. l. DÚMÉH. | |
* | |
| (tolvaj-nép) l. TOLVAJHAD. | |
* | |
| (tolvaj-nő) ösz. fn. Tolvajságban ért, marasztott nőszemély. | |
* | |
| (tolvaj-nyelv) ösz. fn. Sajátnemű zagyvaléknyelv, melyen a tolvajczimborák egymással beszélni szoktak, s melyet mások nem értenek. | |
* | |
| (du-l-vaj-ol) áth. m. tolvajol-t, v. tolvajl-ott, htn. tolvajolni v. tolvajl-ani. Mint tolvaj más jószágát elviszi, elidegeníti. Ez igét följegyzette szótárában Molnár Albert, s használta Pázmán, de ma, úgy látszik, alig van divatban. Egyébiránt képeztetésre hasonló azon kevés igékhez, melyek az illető személy működésére vonatkoznak, mint papol, zarándokol, szolgál, kovácsol, ácsol. | |
* | |
| (du-l-vaj-os) mn. tt. tolvajos-t, v. at, tb. ~ak. Tolvajokkal bővelkedő, a hol tolvajok tartózkodnak. Tolvajos erdő. | |
* | |
| (tolvaj-rák) ösz. fn. Indiai rákfaj, mely meztelen farkát sziklarepedékbe szokta rejteni. (Cancer latro.) | |
* | |
| (to-l-vaj-ság) fn. tt. tolvajság-ot, harm. szr. ~a. Cselekvés, melyet a tolvaj követ el, vagy gyakorol. Tolvajságból élni. | |
* | |
| (tolvaj-tanya) ösz. fn. A tolvajczimborák gyülekezési, és tartózkodási helye. | |
* | |
| (tolvaj-társ) ösz. fn. l. TOLVAJCZIMBORA. | |
* | |
| (tolvaj-társaság) ösz. fn. l. TOLVAJCZIMBORASÁG. | |
* | |
| (tolvaj-út) ösz. fn. Alattomos, titkos út, melyen a tolvajok szoktak járni, melyen észrevétlenül el lehet valahová jutni. | |
* | |
| (tolvaj-vadász) ösz. fn. Ki tilosba jár vadászni. | |
* | |
| székelyesen am. tollas (tol-u-as); tollasodik; l. ezeket. | |
* | |
| (Szabó Dávidnál) l. TOL; TOLÓKA; TOLONG stb. | |
* | |
| természeti hang, melyből tomb, tombol, tombolás, tulajdonkép kicsapongó jó kedvre vonatkozó szók származnak, mely topogással, ugrálással jelenkezik; lágyabban ejtve: dom, honnan dombéroz. Ide tartozik a hangszert jelentő tombura v. tambura is. Hasonló származási viszonyban állanak a szintén hangutánzó gyökökből kifejlett zsémb zsémbel, bömb bömböl, doromb dorombol, dörömböl, zörömböl, csörömpöl, kolompol. Sándor István szerint ,tomb' jelentett hajdan lakomát, lakmározást is, mely gyakran tombolással, tánczczal szokott párosulni. | |
* | |
| elvont gyök, melyből két külön értelmü származékok erednek: a) tompa, tompúl, tompít, és tombár, melyek metszett, csonkított vágott állapotra vonatkoznak; továbbá: tomb tombácz, mint a levágott fának dereka, tőkéje; egyezik vele a latin tundo, obtundo, obtusus szókban rejlő tun gyök; b) tompor, tompora, melyek a tömöttet, duzzadtat jelentő domb dombor, doboru szókkal rokonúlnak, s maga a gyök megvan a latin tumet, tumor, tumidus, tumulus, a német dunsen-ben is stb. Részletesen l. TEM v. TÖM gyök.
| |
* | |
| köznépiesen (kivált ,nem' tagadó szócska mellett) összehúzva am. tudom.
"Nem vagy legény, nem vagy, Nem mersz csókot adni, Azt gondolod rózsám, Nem tom visszaadni." Népdal. Látom emberséges összegyülésěket, Nem tom mire vélni e végezéseket" Lakadalmi vers. | |
* | |
| fn. tt. tomaj-t, tb. ~ok. Heves megyei tájszó, am. sáros söppedék, ingoványos hely. Rokon tó, tócsa szókkal. | |
* | |
| puszta Heves m.; BADACSON~, CSERSZEG~, LESENCZE~, faluk Szala m.; helyr. Tomaj-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. TOMOLYKÓ. | |
* | |
| falu Szatmár m, helyr. Tományá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tom-b) fn. tt. lomb-ot, harm. szr. ~ja. 1) Mint hangutánzó jelent zajos, lármás, dobogó, topogó ugrálással járó mulatságot, vigságot, lakomát. 2) Am. ducz gyanánt alaptámasztékúl szolgáló tönk, tőke, tuskó vastag gerenda. Tombot tenni a foltozás végett partra kivont hajó alá. Képeztetésre hasonlók hozzá a részint önállóan élő, részint csak származékaikban rejlő gomb, domb, lomb, czomb, doromb, gömb, romb, zsémb, bömb, hömb stb.; származéka némi értelmi módosítással: tombácz, azaz hajó helyett malom alá tétetni szokott, kivésett vastag tölgyfaderék, melynek belső ürege 4-6 lábnyi átmérőjü. Egy malom alá Szeged tájékán három tombáczot tesznek, kettőt a malomház alá, egyet pedig tarhajó vagy völgyhajó gyanánt a készségen kivül. A tomb és tombácz, tehát körülbelül oly viszonyban állanak egymáshoz, mint a gomb és gombócz, a gömb és gömbőcz, a lap és lapácz. Mi elemzését illeti, l. TÖM v. TOM, gyök. | |
* | |
| (tom-b-ácz) fn. tt. tombácz-ot, harm. szr. ~a. l. TOMB alatt. | |
* | |
| (tom-b-ár) mn. tt. tombár-t, tb. ~ok. Buta, ostoba, tompa eszü, vagyis tombhoz, tombáczhoz hasonló, kiről azt is szokták mondani, hogy olyan mint a tuskó. Ugyanezt jelenti a tájdivatos tankó. Gyöke az átv. értelmü tomb. | |
* | |
| (tom-b-ol) önh. m. tombol-t. 1) Örömében, széles kedvében ugrál, tapossa a földet. Tombol a lakmározó legénység. Egyezik vele dombéroz. 2) Szélesb ért. akármiféle indulatból nagy robajt csinál. Mérgében, haragjában tombol. Gyöke a természeti hangot utánzó tom. | |
* | |
| (tom-b-ol-ás) fn. tt. tombolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kedélyi állapot, midőn valaki örömében, vagy más indalattól elragadtatva tombol. V. ö. TOMBOL. | |
* | |
| (tom-b-or-a) fn. tt. tomborát. Húros hangszer, melyet ujjakkal vagy tollal pengetnek, s csaknem úgy hangzik, mint a czitara. "Vedd el ajándékul... tomborámat." Faludi Ferencz. (Pásztorversengés). A dunai hajóslegények tréfásan mácsikszedőnek hivják, mert mint ennek, olyan nyaka és öblözete van. Hangutánzónak látszik, valamint a doromb, gordon, brúgó, barbora tompa hangszerek nevei is. Hasonlatára képeztetett az ujabb alkatu zongora is. Tájak szerént némi módosúlattal; tombura, tambura. A persában tambur (instrumentum musicum celebre; cithara oblongiore collo, rotundo ventre; fidibus aeneis, quae plectro palsatur): máskép: dunbura v. danbura; Vullers véleménye szerént ettől: dunba bara (cauda obesa ovis). | |
* | |
| (tom-b-or-a-al) önh. m. tomborál-t. Tomborán játszik. V. ö. TOMBORA. | |
* | |
| (tom-b-or-a-as) fn. tt. tomborás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Személy, zenész, ki tomborán játszik. | |
* | |
| l. TOMBORA; TOMBORÁL. | |
* | |
| falu Turócz m.; helyr. Tomcsin-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Tomej-re, ~en, ~ről. | |
* | |
| falu Zaránd m.; helyr. Tomesd-re, ~en, ~ről. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr, Tomest-re, ~en, ~ről. | |
* | |
| (tó-mester) ösz. fn. Nagyobb urodalmakban tiszt, ki a halastavakra felügyel, s az azokat illető kiadásokról és jövedelmekről számadol. Tatai urodalom tómestere. | |
* | |
| falu Zaránd m.; helyr. Tomnyatek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. TOMOLYKÓ. | |
* | |
| fn. tt. tomolykó-t. A pisztránghoz hasonló folyóvizi hal, melynek oldalai hamuszinüek. (Thymallus.). | |
* | |
| falu Abaúj m.; helyr. Tomor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tom-p) fn. tt. tomp-ot, harm. szr. ~ja. Molnár Albertnél am. tompor, vagy tompora. Menynyiben dudorút, gömbölyűt jelent, hasonlók hozzá domb, gomb, czomb, csomb, gömb, csömb, hömp. Különbözik tőle az elmetszésre, elvágásra vonatkozó tomp, melyből tompa, tompúl, tompít származtak. V. ö. TOM v. TOM gyök. | |
* | |
| (tom-p-a) mn. tt. tompát. 1) Aminek élét, hegyét, vékonyabb szélét, sarját elmetszették, elkoptatták, elvásították. Tompa kard, fejsze, kés, szantóvás. Tompa villa, szeg, tű, toll, szarv. Ellentétei: éles, hegyes, csúcsos, sarjas. 2) Ami természeténél fogva olyan, mintha élét, hegyét stb. elvágták volna. Tompa orr, köröm, fog. Tompa falevelek, tompa hegytető. 3) Mértani ért. tompa szög, melyet szétterpedő szárvonalak képeznek, s mely kilenczven foknál nagyobb; különböznek tőle: éles szög, mely kilenczven foknál kisebb, és egyenes szög, mely kilenczven fokos. 4) Átv. tompa hang, melynek metsző éle nincsen, s a füldobot vastagon üti meg; tompa érzék, mely élénk fogékonyságát elvesztette, s az érdeklő tárgyak benyomását föl nem fogja; tompa ész, elme, azaz, buta, ostoba, máskép: tombár, tanko.
Gyöke azon tom, vékony hangon tem, melyből metszésre illetőleg elmetszett, elvágott testdarabokra vonatkozó származékok eredtek. V. ö. TEM. v. TOM gyök. Egyezik vele a tájdivatos tonka, és a köz használatu csonka, mely egyébiránt szükebb jelentésü. Hasonló hozzá az előtétes német stumpf, mely jelent tonkát és tönköt v. tenket, valamint a magyar tőke, előtéttel németül: Stock. A tompaság alapfogalma rejlik a latin stupet, stipes, stipula szókban is, melyek gyökei az s kihagyásával: tup, tip, forditva put, honnan putare, amputare, am. elmetszeni, megtompítani, és mut, honnan mutilus, mutilo am. metszek, metélek. Szláv nyelven: tupí. | |
* | |
| falu Hont, puszta Csanád m.; helyr. Tompá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Csongrád m.; helyr Tompahát-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. Tompaházá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. tompak-ot, harm. szr. ~ja. Vörössárga szinű érczkeverék, mely rendesen sárga és vörös réz, továbbá ón, vagy horganyrészekből áll, s külsejére nézve aranyat mutat. Tompak óra, tompak gombok. Malayi nyelven tombago rezet jelent, mely kereskedelmi úton jött be az európai nyelvekbe. | |
* | |
| v. ~LÁTÁSU, (tompa-látásu) ösz. mn. Gyönge szemű, ki a tárgyakat homályosan látja. Ellentéte: éleslátásu. | |
* | |
| (tom-p-a-an) ih. Tompa minőségben vagy állapotban. | |
* | |
| (tompa-orru) ösz. mn. Tertyedt, széles orru, tülökorru, vagy lapos orru, mint a majom; máskép: tonkaorru. | |
* | |
| (tom-p-a-ság) fn. tt. tompaság-ot, harm. szr. ~a. 1) Valamely testnek hegyetlen, életlen, csúcstalan állapota, vagy tulajdonsága. 2) Átv. érzéki fogékonytalanság, vagy elmei butaság, ostobaság. V. ö. TOMPA, (1). | |
* | |
| (tompa-szögletü) l. TOMPASZÖGÜ. | |
* | |
| v. ~SZÖGŰ, (tompa-szögü) ösz. mn. Ami tompa szöget képez, vagy is olyat, mely kilenczven foknál nagyobb. Tompaszögü háromszög, melynek egyik szöge tompa. | |
* | |
| (tom-pa-ít v. tom-pít) áth. m. tompít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. 1) Valaminek élét, hegyét, csúcsát elmetszi, elvásítja, elkoptatja. Kardot, kést, villát tompítani. Sok irás megtompítja a tollat. Nyilat tompít, aki serpenyőt lövöldöz. (Km.) 2) Átv. az érzékeket, vagy elmetehetséget fogékony erejöktől megfosztja, illetőleg érzéketlenné vagy butává, ostobává tesz. A mértéktelen élet, tompítja az érzékeket, és az észt. | |
* | |
| (tom-p-ít-ás) fn. tt. tompítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, vagy hatás, mely által valami tompává tétetik. Fegyvertompítás. Szemtompítás. Észtompítás. V. ö. TOMPA. | |
* | |
| (tom-p-or) fn. tt. tompor-t, tb. ~ok, harm. szt. ~a. Az ember csipeje, és fara között két oldalt kidomborodó rész: máskép: tompora. Minthogy a tompor természeténél fogva többé kevésbbé kidomborodik, legvalószínűbb, hogy nem egyéb, mint a dombor szónak keményített módosulata. | |
* | |
| (tom-p-or-a) fn. tt. tomporát. l. TOMPOR. | |
* | |
| (tom-p-a-úl v. tom-p-úl) önh. m. tompúl-t. Tompává leszen, tulajdon és átv. értelemben véve. Tompúl a kard, kés, midőn élét veszti. Tompul a toll, midőn hegye elkopik. Tompulnak a szemek, midőn láterejök fogy. Tompul az ész, midőn élénksége, fogékonysága múlik. V. ö. TOMPA. | |
* | |
| (tom-p-úl-ás) fn. tt. tompulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapotváltozás, midőn valami tompúl. V. ö. TOMPÚL. | |
* | |
| (tom-p-úl-at) fn. tt. tompúlat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Tompúlt állapot vagy minőség. | |
* | |
| vékonyhangon: ~TĚN, TÖN, összetett igehatározói képzők, (= t-on) mely igékhez szokott járulni, pl. nyug-ton, men-těn, jö-ttön. Rendesen az illető igével párosítva használtatik s ily állapotban gyakorlatos jelentésü, mint: folyton foly, forrton forr, jöttön jő. "Haragja lohadton meglohada." Arany J. (Buda halála). | |
* | |
| fn. tt. tongyót. Gyarmathi S. szerént a székelyeknél am. széles lábu (Tájszótár); midőn hasonló értelmü toppancs szóval. Kriza J. szerént pedig am. tonyhó; l. ezt. | |
* | |
| (tom-ka) mn. tt. tonkát. Szoros ért. aminek hegye végét elvágták, vagy eltörték. Tonka kés, tonka kard, melynek hegye nincs. Tonka ujjak, melyeknek egy vagy két izét elmetszették. Tonka szarv, melynek hegyét lefürészelték. Átv. tonka orr, tompa, széles, mintha hegyét elmetszették volna. Egyezik vele: csonka, továbbá tompa, azon különbséggel, hogy ez szélesebb értelmű, s nem csak a testek hegyére, csúcsára, hanem élére is vonatkozik, és hogy ez átv. értelemben az érzékekre és elmére is alkalmaztatik. A tonka szóval legközelebbi rokonságban van a těnk vagy tönk, mint megcsonkított darabfát jelentő. E szerint törzse tonk am. tönk v. těnk, mely a képzővel megtoldva melléknévvé alakult, s jelent tenkhez hasonló valamit. V. ö. TEM, vagy TOM gyök. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Tonkházá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tom-k-ít) áth. m. tonkít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Tonkává tesz valamit, midőn hegyét csúcsát, végét elmetszi, vagy eltöri; némi eltéréssel máskép: csonkít. V. ö. TONKA. | |
* | |
| (tom-k-ít-ás) fn. tt. tonkít-ás, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamely csúcsos, hegyes test tonkává tétetik; némi eltéréssel máskép: csonkítás. | |
* | |
| (tom-k-úl) önh. m. tonkúl-t. Hegyét, csúcsát, végét vesztve tonkává lesz. V. ö. TONKA; és CSONKA. | |
* | |
| (tom-k-ul-ás) fn. tt. tonkulás-t, tb. ~ok, harm. szr. -a. Állapotváltozás, midőn a hegyes, csúcsos, sudaras test tonkává leszen. V. ö. TONKA; és CSONKA. | |
* | |
| fn. tt. tonnát. Az európai nyelvekben általán divatos szó. Széles ért. jelent hordót, különösen, melyben holmi árukat szállítani szoktak. Különösen jelent a) ürmértéket mind folyó mind száraz árukra nézve Angolországban, Északi Némethonban, Dániában, Svédhonban stb.; b) sulymértéket hajórakományoknál. | |
* | |
| fn. tt. tonyát. Kriza J. szerént a székelyeknél Erdővidékében am. kis kövér fejér nép (nőszemély); továbbá: tócsa, állóvíz. | |
* | |
| fn. tt. tónyát. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből; bokrétája gyertyatartóforma, himjei a bokréta torkán; bibéje gombos, tokja egy rekeszű. (Hottonia). Faja: czicztónya, vizben lakik. Úgy látszik, az idegen hottonia után képeztetett, ambár, mivel tóvizben tenyészik, azt is vélhetni, hogy gyöke tó, s ebből lett nya képzővel: tónya. | |
* | |
| székely tájszó, némi hangáttétellel máskép: tohonya l. TUNYA. | |
* | |
| a földet érintő állati lábtalp hangját utánozó természeti hangszó, melyből topog, toppan, toppant, toporczol, toporzékol származtak. Némi módosítással egyértelmüek vele a tap, tep, tip, mint szintén hangutánzó származékok gyökei. V. ö. TAP. Mennyiben az állati lábtalppal bizonyos öszveköttetési vagy hasonlati viszonyban állanak, ide tartozók: topány, topor, toporján is. | |
* | |
| ön- és áth. m. top-tam, ~tál, ~ott. 1) Mint önható am. lehajol, négykézláb áll. 2) Mint átható, valamit akaratlanul leejt, s mintegy ledob, levet. Ugy látszik, hogy az első érteményben toppan szóval rokon, az utóbbi érteményben pedig a dob igének keményített hangu módosúlata. | |
* | |
| (top-a) mn. tt. topát. Bokában kificzamodott lábu, ki menetközben topogni szokott. Gyöke a természeti hangot utánozó top, s képeztetésre olyan, mint a hasonló gyökü nyif-a, kuk-a, pöszsz-e, gyagy-a, sus-a, sut-a, stb. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, KŐRÖS~, faluk Bihar m.; helyr. Topá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (top-a-an) fn. tt. topán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja; kicsinyezve: topánka. Az egész lábfejet betakaró, mintegy bokáig érő s befüzött kurta száru lábbeli, melyhez hasonló a fontosabb talpu, s erősebb bőrből készített bakancs. V. ö. BOCSKOR, CSIZMA, SARU. Némi módosúlattal: topány.
"Csizma helyett topányod lész, Az is elől hasított lesz." Régi vitézi dal (Thaly K. gyüjt.). A lábtalpra vonatkozó top gyöktől vette eredetét. Hasonló viszonyban állanak: boka és bokancs, bocskor, továbbá sark és saru. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Topánba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (top-a-an-ka) kics. fn. tt. topánkát. l. TOPÁN. | |
* | |
| (top-a-any) fn. tt. topány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. TOPÁN. | |
* | |
| fn. tt. topáz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az agyagnemüek közé tartozó drágakőfaj, mely czitromsárga, vagy sötétsárga szinű; van füstszinű, vagy feketesárga alsóbb rendű topáz is. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Topest-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| tájdivatosan am. tapicskál v. tapiskál; lásd ezt. | |
* | |
| (tó-pisztráng) ösz. fn. Pisztrángfaj, mely hidegebb vizü hegyi tavakban tenyészik, különböztetésül a folyóvizi, vagy pataki pisztrángtól. V. ö. PISZTRÁNG. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Toplá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Kővár vid.; helyr. Topliczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~Karánd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (top-ocz-ol) áth. m. topoczolt. A székelyeknél am. tapos; l. ezt. | |
* | |
| (top-ocz-ol-ás) l. TAPOSÁS. | |
* | |
| (top-ócs-os) l. TOPÓTYOS. | |
* | |
| (top-og) gyak. önh. m. topog-tam, ~tál, ~ott. Talpával a földet erősebben ütögeti, verdesi, ikerítve: tipegtopog. V. ö. TOP, (1). | |
* | |
| (top-og-ás) fn. tt. topogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki talpával erősebben üti a földet, vagy talapzatot; továbbá azon tompa hang, mely ekkor hallatszik. Sánta, nagy saruban járó ember topogása. V. ö. TOP, (1). | |
* | |
| (top-ol) áth. m. topolt. A székelyeknél am. tapos; l. ezt. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Topolócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplén m. helyr. Topoloká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. topoly-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Igy nevezik némely vidékeken a fehér nyárfát. l. NYÁRFA. Hihetőleg a p-nek t-re változtával a latin populus-ból módosult. | |
* | |
| máskép: VIZES-GYÁN, falu Bihar m.; helyr. Topoly-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. topolyát. l. TOPOLY, (1), | |
* | |
| mváros Bács m.; falu Torontál, puszta Temes m.; helyr. Topolyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Topolyán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (topoly-fa) ösz. fn. l. TOPOLY. | |
* | |
| mváros Somogy m.; helyr. Toponár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (top-or) elavult v. elvont hangutánzó törzs, melyből toporcz, toporczol, toporzék, toporzékol származtak. Jelenti azon folytonos top hangot, melyet a talpakkal ütögetett talaj ad. Szintén csak származékaikban divatoznak ezen hangutánzók is: sustor, csikor, nyikor, siser, pizser, döbör stb. | |
* | |
| (top-or) fn. tt. topor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Széles pilingáju, simító szekercze, különösen a kerékgyártóknál. Nevét valószinüleg a lábtalpra vonatkozó top-tól kapta, minthogy lapos terjedelmére nézve ahhoz némileg hasonló. | |
* | |
| (top-or-a) mn. tt. toporát. Szabó Dávidnál törpe növésü, alacsony. Topora fa. Alapértelménél fogva egy eredetünek látszik a tompa tömpe, töpör, töpörödik szókkal. Képeztetésre hasonlók hozzá: gugora, szapora, csutora, czondora, csuszkora stb. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. Toporcz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (top-or-cz-ol) önh. m. toporczol-t. Nagy nehéz lábbeliben topogva jár. | |
* | |
| (top-or-cz-ol-ás) fn. tt. toporczolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nehéz lábbeliben topogva járás. | |
* | |
| (top-or-cs-ol) l. TOPORCZOL. | |
* | |
| l. TOPORTYÁNFÉRĚG. | |
* | |
| (toportyán-férěg) ösz. fn. Székely tájszólás szerint, valamint Baranya megyében is, am. farkas. | |
* | |
| (top-or-oz-ék-ol) önh. m. toporzékol-t. Lábaival aprózva tapossa a földet. Törzse az elavult toporoz, v. toporz, melyből lett toporzék főnév, s ebből ismét toporzékol, ige; némi módosulattal: toporzikol, toporzikál. V. ö. TOBORZÓ. | |
* | |
| (top-or-oz-ék-ol-ás) fn. tt. toporzékolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. | |
* | |
| (top-or-oz-ik-a-al) l. TOPORZÉKOL. | |
* | |
| (top-óty-os) mn. tt. topótyos-t, v. ~at, tb. ~ak. A székelyeknél Kriza J. szerént am. tapadozott; némi módosúlattal: TOPÓCSOS. | |
* | |
| (top-p) az utolsó hang kettőztetésével nyomosbítva am. az egyszerü top, s elvont törzsül szolgál toppan, toppancs, toppant szóknál. A székelyeknél főnévileg is divatos ezen és hasonló kifejezésben: egy toppot (tapodtat) sem menyek. | |
* | |
| (tom-p-ad) önh. m. toppad-t. Mondják testről, midőn érzékei megmerevednek, s mintegy megtompulnak. Szabó Dávidnál: lankad, restül. "Egészen eltoppadt." Gyöke valószinüleg azon tom, melyből tompa tompul származik. | |
* | |
| (topp-an) önh. m. toppan-t. Talpával a földet vagy akármily talapzatot megütve topp hangot ad, illetőleg egy egy erősebb lépést tesz. Ahányat ugrik, annyit toppan. Betoppan a szobába. Elétoppan. Hirtelen mellém toppan. | |
* | |
| (topp-an-ás) fn. tt. toppanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lábával a földet, talajt ütve ,topp' hang adása. | |
* | |
| (topp-an-at) fn. tt. toppanat-ot, harm. szr. ~a. v. ~ja. Toppanás elvont értelemben. | |
* | |
| (topp-an-cs) mn. tt. toppancs-ot. Nehéz lábu. Ki topogva szokott járni. Törzse toppan s képeztetésre hasonlók hozzá: lappancs, furdancs, szurdancs, rikkancs stb. | |
* | |
| (topp-an-t) csel. m. toppant-ott. par. s. htn. ni, v. ani. Rendesen a toppan igével fölcserélve használtatik, de szabatosan véve a toppan egyszerü állapotra, toppant pedig cselekvésre vonatkozik, s oly viszonyban állanak egymáshoz, mint csörren, csörrent; durran, durrant; zörren, zörrent stb. Lábával egyet toppantott. | |
* | |
| (top-or-ogy-a) mn. tt. toprogyát. Tolna megyében am. ügyetlen. A ,topora' szóval egy eredetünek látszik. | |
* | |
| (top-or-ong) önh. m. toprong-tam v. ~ottam, ~tál, v. ~ottál, ~ott, htn. ~ni v. ani. Vadászok a megszorult farkasról mondják. (Bérczy K. szerént beregi szó). | |
* | |
| (top-rongyos) ösz. mn. Ringyrongy ember, vagy mint néhutt mondják: rüherongya. Valószinü, hogy e szónak első alkatrésze eredetileg kop, melynek k betüje t-vel cseréltetett föl, mint köp, korhadó székelyesen töp, torhanyó; mi szerint toprongyos jelentene kopott rongyost, koprongyost. A székelyeknél hasonérteményben még eléjön torongy. Lehet egyébiránt a ,toprogya' szó módosúlata is. | |
* | |
| elvont gyök, melyből 1), torol szó és származékai mint torladék, torlat, torlasz stb. továbbá torz, torzad, torzs, torzsa stb. erednek s ezekben általán a rakás vagy halmaz fogalma rejlik; 2), ugyan ebből erednek torok szó és ennek származékai, ezek közt torkollik, s talán tortyika is. 3) torhad, torhaszt szóknál korhad, korhaszt szók módosulatai gyaníthatók; V. ö. TORHAD. | |
* | |
| fn. tt. tor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vendégség, lakoma; különösebben így hívják 1) azon vendégséget, melyet a megholtnak rokonai a temetés után azon meghívott ösmerősöknek adnak, akik az utolsó tisztességtételnél jelen valának, halotti tor. 2), azon lakomát, melyet disznóöléskor a család tagjai s velök néha mások is tartanak és élveznek.
Persa nyelven: tur (convivium, Vullersnél szónál 7) pont alatt, máskép: tój szintén Vullersnél). Vámbéry szerént csagataj nyelven: tor (lakoma), és oszmanli nyelven: toj, melyet Vullers ,nuptiae' szóval értelmez. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Torontál m.; helyr. Torak-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Torbá-n ~ra, ~ról. | |
* | |
| KIS~, falu Pestm.; helyr. Torbágy-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| önh. m. torbékol-t. A székelyeknél am. bugyborékol pl. a pipe a vizben. (Kriza J.). Törzse torb hangutánzónak látszik, s mint ilyen rokon torty törzszsel is, tortyan tortyollik, tortyong szókban. | |
* | |
| tájdivatosan am. targoncza; l. ezt. | |
* | |
| l. TARGONCZÁS. | |
* | |
| erdélyi falu Maros székben; helyr. Torboszló-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Torcs-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| faluk Bihar és Torontál m.; erdélyi mváros hasonnevü megyében; helyr. Tordá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| t előtéttel am. ordacs; l. ezt. | |
* | |
| erdélyi faluk A. Fejér m. és Szászváros székben, helyr. Tordás-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Fejér m; helyr. Tordass-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Udvarhely sz.; helyr. ~falvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Belső-Szolnok megyében; helyr. Torda-Vilmá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (tor-ének) ösz. fn. Ének vagy zene, melyet tor, különösen halotti tor alkalmával adnak elé, halotti ének. | |
* | |
| l. TURFA. | |
* | |
| 2) Am. torhadt; másképen: torhány, torhonyó. Torha fa lágy anyagu. (Kriza J.). V. ö. TORHAD. | |
* | |
| (tor-h-ad) önh. m. torhad-tam, ~tál, ~t, v. ~ott. Székelyesen am. elmálás, rothadás által összeomlik; talán korhadt szóból módosult, mint köp is székelyesen: töp. | |
* | |
| (tor-h-ad-ás) fn. tt. torhadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot midőn valami torhad. Székely szó. | |
* | |
| (tor-h-ad-t) mn. tt. torhadtat. Székely szó, am. rothadt. (Buczy). V. ö. TORHAD. | |
* | |
| (tor-h-a-any) mn. tt. torhány-t, tb. ~ok. A székelyeknél am. torhadó, elmálló minőségü; átv. ért. tunya, rest. Torhány ember. (Kriza J. Szabó Elek). | |
* | |
| (tor-h-asz-t) áth. m. torhaszt-ott, htn. -ni, v. ~ani, par. torhaszsz. Eszközli, hogy valami torhad. V. ö. TORHAD. | |
* | |
| (tor-h-asz-t-ás) fn. tt. torhasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eszközlése annak, hogy valami torhad. | |
* | |
| (tor-h-ony-ú) mn. tt. torhonyót. A székelyeknél am. torhadt. | |
* | |
| (tor-h-úl) önh. m. torhult. l. TORHAD. | |
* | |
| (tor-h-úl-ás) l. TORHADÁS. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. Toriszká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (tor-ja)? fn. tt. torját. A mell üregét fedező csontos részek. (Thorax). | |
* | |
| ALSÓ~ v. AL~ és FELSŐ~ v. FEL~, erdélyi faluk Kézdi székben; helyr. Torjá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Torjáncz-on, ~ra, ~ról, | |
* | |
| l. TOROKFÁJÓ; TOROKFÁJÓS. | |
* | |
| (tor-ok-ol) áth. m. torkol-t. 1) Valakit torkon fog, vagy fojtogat. 2) Átv. ért. kemény szóval visszaver, lehurogat, hurogatva czáfol különösen le igekötővel: letorkolni valakit. Szabó Dávidnál eléjön: valakit bé-, megtorkolni. V. ö. TORKOLLIK. | |
* | |
| (tor-ok-ol-ás) fn. tt. torkolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Fojtás. 2) Kemény szóval való czáfolás. | |
* | |
| (tor-ok-ol-at) fn. tt. torkolat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) l. TOROK. 2) Nyilása, nyiladéka valamely bányaüregnek, barlangnak, pinczének stb. 3) Valamely folyamnak egy másikba, különösen tengerbe szakadása. 4) Szabó D. szerént annyi is mint szűk, mély völgy; s nála eléjön ez is: tenger torkolatja. | |
* | |
| (tor-ok-ol-at-i) mn. tt. torkolati-t, tb. ~ak. Torkolatra vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó. Torkolati szélesség, mélység. | |
* | |
| (tor-ok-ol-l-ik) k. m. torkoll-ott, htn. ~ani. Torlódik, halmozódik, rakásra gyül. Az ekében a gaz megtorkollik, melyet az esztekével (üsztökével) taszítanak el. (Horváth Zsigmond a Tájszótárban). | |
* | |
| (torkon-fojtás) ösz. fn. Am. az egyszerü fojtás. | |
* | |
| (tor-ok-os) mn. tt. torkos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Torokkal ellátott, akinek v. aminek torka van. 2). Ételben, italban mértékletlen, telhetetlen, vagyis nagy ehető, falánk és iszákos. V. ö. TORKOSSÁG. | |
* | |
| (tor-ok-os-kod-ás) fn. tt. torkoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ételben italban mértékletlenkedés, dőzsölés. | |
* | |
| (tor-ok-os-kod-ik) k. m. torkoskodtam, ~tál, ~ott. Ételben, italban dőzsöl, mértékletlenkedik. | |
* | |
| (tor-ok-os-ság) fn. tt. torkosság-ot, har. szr. ~a. Ételben s italban mértékletlenség; vagy ily mértékletlenség által eléidézett állapot. Rövid torkosság, hosszu betegség. (Km.). "Figyelmezjetek.... netalántál megnehezedjenek tű szüvetek torkossággal (crapula) és reszegséggel." (Müncheni cod. Lukács. XXI.). | |
* | |
| (tor-ol-ad-ék) fn. tt. torladék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Összetorlódott, halomra gyült holmi. Habtorladék. Jégtorladék. | |
* | |
| (tor-ol-ás) fn. tt. torlás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Halmozás, rakásra hordás, gyüjtés. 2) Boszuállás. V. ö. TOROL. | |
* | |
| (tor-ol-ás-i) mn. tt. torlási-t, tb. ~ok. Torlásra vonatkozó, azt illető. | |
* | |
| (tor-ol-asz) fn. tt. torlasz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rakásra hordott v. halmazott mindenféle szerdék; különösen igy nevezik a forradalmakban, útczai harczokban az ellenfél akadályozására és saját védelemre mindenünnen összehordott útczai köveket, házibútorokat, homokos zsákokat stb. Útczatorlasz. V. ö. TOROL. | |
* | |
| (torlasz-föld) ösz. fn. Mindenünnen összetorlott, rakásra hordott föld; különösen víz hordta föld. | |
* | |
| (tor-ol-asz-ol) áth. m. Torlaszolt. Torlaszt, vagy torlaszokat állit, rak. Eltorlaszol. Föltorlaszol. V. ö. TORLASZ. | |
* | |
| (tor-ol-asz-ol-ás) fn. tt. torlaszolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Torlasz vagy torlaszok állitása, rakása. | |
* | |
| (tor-ol-at) fn. tt. torlat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) l. TORLADÉK. 2) Am. boszúállás. 3) A magyar, latin, görög verselésben azon szótag, melyben az önhangzóra közvetlenül egynél több mássalhangzó következik, s melyek a rövid önhangzót hosszuvá teszik, latin kifejezéssel positio pl. magában ezen ,torlat' szóban az ~orl~ szórész, ,asztal' szóban az aszt, ,mondtam' szóban az ondt; még pedig torlat jön elé, ha a végszótagban levő mássalhangzót oly más szó követi, mely, szintén mássalhangzón kezdődik pl. asztal fiókja. Ugyan ezen eset áll, ha bár a két mássalhangzó azon egynemü is pl. toll, kappan. Alig szükség megjegyeznünk, hogy a cs, cz, sz, gy, ly, ny, ty betüink a kiejtésben egyszerü hangok, egyszerü mássalhangzók, haszinte két betüvel irjuk is. | |
* | |
| (tor-ol-atlan) mn. tt. torlatlan-t, tb. ~ok. Meg nem boszult. Határozóként am. meg nem torolva, torlás nélkül. | |
* | |
| (tor-ol-at-lan-ul) ih. Torlás nélkül, meg nem boszulva. | |
* | |
| (tor-olik) k. m. torl-ott, htn. ~ani. Több tárgy, vagy többféle holmi öszvegyül, meggyül. (Szabó D.). | |
* | |
| (tor-ol-ó) mn. és fn. tt. torlót. Ami torlik, torlódik. Különösen a víz feltorlása téli erős hidegben. (Székely szó. Szabó Elek). | |
* | |
| (tor-ol-ó-od-ás) fn. tt. torlódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Több tárgynak vagy többféle holminak öszve v. meggyülése. | |
* | |
| (tor-ol-ó-od-ik) l. TORLIK. | |
* | |
| (tor-ma) fn. tt. tormát. Növénynem a négyfőbb himesek seregéből és táskások rendéből; táskája csorbavégü, degesz, ripacsos, érdes; kopácsi dúczosak, tompák; néha a táska épvégü. (Cochlearia). A közéletben az orrtekerő torma (C. armoracia) fajnevét is csak általában tormának hívják. | |
* | |
| helység Sopron m.; helyr. ~faluba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (torma-féreg) ösz. fn. Féreg, mely a tormán vagy tormában szokott élődni. | |
* | |
| falu Zala m.; helyr. ~föld-én, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Tormákon, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (tor-ma-ancs) fn. tt. tormáncs-os, harm. szr. ~a. Köznépiesen téli tormáncs-nak hivják a tormáncsszegecset; l. ezt. | |
* | |
| (tormács-szegecs) ösz. fn. A szegecs nevü növénynem egy faja; alsó levelei félbeszárnyasak; végső karélyuk kerekített; felső levelei viszástojásdadok, fogasak. (Erysimum barbarea). Köz néven: téli tormáncs. | |
* | |
| erdélyi falu Belső-Szolnok m.; helyr. ~pataká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (torma-reszelő) ösz. fn. Reszelő nemü eszköz a torma széthasgatása vagy zúzására. | |
* | |
| (tor-ma-as) mn. tt. tormás-t, v. ~at, tb. ~ak. Tormával vegyített vagy készített. Mint fn. tárgyesete: tormás-t, többese: ~ok, s ekkor jelent 1) tormával készített étket, 2) tormatermő földet. | |
* | |
| falu Baranya, puszták Komárom és Nyitra m.; erdélyi falu Hunyad m. KIS~, falu, NAGY~, puszta Tolna m.; helyr. Tormás-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (tor-ma-as-an) ih. Tormával vegyítve vagy készítve. | |
* | |
| puszta Sopron m.; hely. ~major-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| a latin tormentilla után módosult. l. TIMPÓ. | |
* | |
| tájdivatosan am. tornyos; l. ezt. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Tormos-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. tornát. Régen lovagjáték; mai korban rendszeres testgyakorlat az emberi test erejének, egészségének, ügyességének stb. előmozditására. Idegen eredetü szó. Olaszul: torneo, francziául: tournoi, régi németül: turney, (Adelung), ma Turnier, közép latin nyelven: torneamentum, a latin torno igétől, mely általán forgatást jelent. | |
* | |
| mváros hason nevü megyében: helyr. Torná-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. tornácz-ot, harm. szr. ~a. A ház elébe, de ahhoz épített vagy toldott helyiség, melyet tető fedez egyik vagy másik oldala nyiltan és fa, kő vagy vas oszlopokon áll. Udvarhelyszékben: tornáncz. Zenkernél keleti török nyelven: tur v. tür, (vestibule, Vorhaus). Gyarmathi Sámuel a franczia tournant szóval rokonítja, mely am. forduló; különösebben azon hely, hol a kocsi megfordúlni szokott. | |
* | |
| mváros Gömör m.; helyr. Tornaljá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Veszprém m.; helyr. ~Pinkócz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Torna m.; helyr. ~Újfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta Gömör m.; helyr. Tornavá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Tornócz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| mváros Csanád m.; helyr. Tornyá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (tor-ony-ad-oz-ik) k. m. tornyadz-tam, htn. ~ni v. ~ani, par. tornyadzzál. 1) l. TORNYOSODIK. 2) A növénytanban tornyadzó-nak hívják az olyan szervet vagy egynemü szervek öszszeállásából támadt alakot, melynek az alja széles, és teteje felé elhegyesedik, oldalai azonban ormósan tünnek fel, mint a bokrétafa virágzata. (Pyramidale). | |
* | |
| (tornyik-ol) önh. m. tornyikolt. Szabó Dávidnál am. kákog, fecseg. "Ellenem azt tornyikolja" (Ugyanott). A ,tornyik' törzs mintegy gúnyos hangutánzó. | |
* | |
| (tornyik-ol-ás) fn. tt. tornyikolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kákogás, fecsegés. V. ö. TORNYIKOL. | |
* | |
| puszta Fejér m.; helyr. Tornyó-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (torony-os) mn. tt. tornyos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Toronynyal ellátott. Tornyos épület, templom, tornyos vár. 2) Torony v. tornyok módjára emelkedett. Tornyos sziklák. Tornyos felhők. V. ö. TORONY. | |
* | |
| (torony-os-an) ih. 1) Toronynyal ellátva. 2) Toronymódra v. tornyok módjára magasan fölemelkedve. | |
* | |
| falu Abaúj m.; helyr. ~Németi-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (torony-os-od-ás) fn. tt. tornyosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Torony v. tornyok módjára emelkedés. | |
* | |
| (torony-os-od-ik) k. m. tornyosod-tam, ~tál, ~ott. Mint a torony vagy tornyok, akként emelkedik. Tornyosodnak a felhők. | |
* | |
| falu Szabolcs m.; helyr. ~Pálczá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (torony-oz) áth. m. tornyoz-tam, ~tál, ~ott. 1) Toronynyal vagy tornyokkal ellát. Torony vagy tornyok módjára fölemel. | |
* | |
| fn. tt. toroczk-ot, harm. szr. ~ja, Néhutt am. vassalak. | |
* | |
| erdélyi mváros Torda m: helyr. Toroczkó-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Torda m.; helyr. ~Szent-György-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (tor-ok) fn. tt. torkot, harm. szr. ~a. E nevezet alatt a magyarban mind a nyelő mind a légzési csövet értjük összes részeikkel együtt. Közmondatok: Lator a torok. Igyál torok, nincs pokol. Nem kell a toroknak hinni. Kis lyuk a torok, de egész falut elnyelhet.
"A pénzem elkarikázott, Torkomon lekorcsolyázott." Népvers. Kutya baja csak a torka véres, tréfásan mondják valamely nagy bajra, mintha ,csak' (azaz csekélység) volna, ha az embernek a torka van veszélyes állapotban. Sajátságos kifejezések: torkára forrt azaz meglakolt érte. Innen: torkára forrasztani. Torka szakadva v. torokszakadva v. torka szakadtáig, v. torokszakadtig v. teli torokkal kiáltani. Bedugni valakinek a torkát, megvesztegetni hogy ne szóljon. Torkán akadt, bajba, veszélybe jutott valami miatt. Szabó Dávidnál eléjönnek még: Torkon verve elragadták. Valamit másnap torkára v. torkába verni. Torkig elég, dugtig (v. duztig) elég. Átv. ért. ,torkolat' helyett is használják (l. TORKOLAT, 2,), pl. bányatorok, pinczetorok, Zsitvatorok (helynév) stb. Budenz J. szerént osztyákul túr (torok, nyak), déli vogul nyelven: tur (szintén az), továbbá finnül: kurkku (guttur, fauces, collum), észt nyelven: kurk, lív nyelven: kurk stb.; ez utóbbiak a német Gurgel, és latin gurges szóhoz állnak közelebb, mely utóbbiból származott a franczia gorge, olasz gorga és több mások is. | |
* | |
| (torok-betü) l. TOROKHANG. | |
* | |
| (torok-csap) ösz. fn. l. NYELDEKLŐ. | |
* | |
| (torok-dagadás v. ~daganat) ösz. fn. Daganat a toroknak külső vagy belső részén. | |
* | |
| (torok-dió), ösz. fn. lásd ÁDÁM CSUTKÁJA. | |
* | |
| v. ~FÁJDALOM, (torok-fájás v. ~fájdalom) ösz. fn. Fájdalom a torkon belül vagy kivül. | |
* | |
| (torok-fájó) ösz. mn. Kinek vagy minek a torka fáj. | |
* | |
| (torok-fájós) ösz. mn. Kinek vagy minek torka gyakran fáj. | |
* | |
| (torok-garat) ösz. fn. Az orr- és szájüreg hátuljában húsból álló tarisznya-féle szerv, mely a szájból az ételt és italt legelső fogadja magába. Innen mondják a részeg emberről: felöntött a garatra. | |
* | |
| v. ~GYÍK, (torok-gyík), ösz. fn. Nyelvcsap dagadása. (Angina. Szabó D.). | |
* | |
| (torok-gyík-fű). l. VARJU MOGYORÓ. | |
* | |
| (torok-gyúladás) ösz. fn. l. TOROK; és LOB. | |
* | |
| (torok-hang) ösz. fn. A szóhangok azon osztálya, melyeknek kiejtése a torokból kitörő erősebb hehentés által módosúl, milyenek a magyarban g, k, h; úgy hogy mind a magyarban (a régi irásmód szerént), mind más nyelvekben a g, és k betük is többnyire h-val párosítva íratnak: gh, kh (ch). | |
* | |
| (torok-hús) ösz. fn. A torkon nőtt vastagabbféle hús; különösen torokpecsenye. | |
* | |
| (torok-mirígy) ösz. fn. Kóros állapot a torokban, mely mirígynek neveztetik. | |
* | |
| v. ~MONDOLA, (torok-mandola) ösz. fn. Két csomócska a gégefő közepén. | |
* | |
| (torok-mosó v. ~öblintő) ösz. fn. Víz vagy más folyadék, melylyel a torkot tisztántartás vagy gyógyitás végett gurgulázzák, öblögetik. | |
* | |
| (torok-pecsenye) l. TOROKSÜLT. | |
* | |
| (torok-rojt) ösz. fn. Öthímes, egy anyás növénynem. (Nerium). | |
* | |
| (torok-tisztitó-fű) ösz. fn. Népies neve a szapora szegecs (erysimum officinale) nevü növényfajnak; máskép szintén köznéven: nöstényszaporafű. | |
* | |
| (torok-villa-hím) ösz. fn. l. VILLAHÍM alatt. | |
* | |
| (torok-víz) ösz. fn. Toroköblintő tiszta vízből. V. ö. TOROKMOSÓ. | |
* | |
| (tor-ol) áth. m. toroltam, ~tál, ~t. v. torlottam, ~ottál, ~ott. 1) Több holmit, vagy többféle holmit rakásra hord. Az árvíz a hegyekről lehordta és öszetorolta a fákat, a köveket. 2) Boszút áll; igekötőkkel: meg-, visszatorol. A büntetteket megtorolni. "Megtorolták v. torlották gonosz tettét." (Szabó D). "Meg kell az en atyámfiai halálát torolnom." Debreczeni Legendásk. (25. l.). 3) Hibás használattal am. toroz; l. TOROZ. | |
* | |
| l. TORLÁS. | |
* | |
| fn. tt. torolyát. Növénynem a sok hímesek seregéből, és sokanyások rendéből; latinul: trollius, s nevét is innen vette. | |
* | |
| 1) tájdivatos kiejtéssel használják a szokottabb torony helyett, ez alakban a régieknél is gyakran eléjön. 2) Törzse a toromba származéknak. | |
* | |
| (tor-om-b-a) fn. tt. torombát. 1) A háztetőnek legmagasabb orma. 2) A nádas háztetőkön az ormot fedő nádburok. 3) Balaton vidékén egy maroknád, melynek tüzénél éjtszaka rákot fogni, vagy halászni szoktak.
Mint háztetőre vonatkozó, alapfogalomban és eredetre egyezik a magasat jelentő torlik, orom szókkal. Többi jelentései átvitt értelmüek, mennyiben a hasonlat alapját a náddal fedett háztetők teszik. | |
* | |
| (tor-om-b-a-az) önh. m. torombáz-tam, ~tál, ~ott. Balaton vidékén am. marokban tartott égő nád világánál éjtszaka rákász, vagy halász. V. ö. TOROMBA. | |
* | |
| (tor-om-b-a-az-ás) fn. tt. torombázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rákfogás vagy halászás az úgy nevezett toromba világánál. V. ö. TOROMBÁZ. | |
* | |
| l. TORONY. | |
* | |
| fn. tt. torongyot. 1) Székely tájszó. Csupa rongyból álló szegény ember (Ferenczi János). Máskép: toprongyos. 2) Szabó Dávidnál kelés forma fekély az emberi alfelen. Molnár A. latinozata szerint therioma, melyhez hangra hasonlónak látszik; de másfelül rokon a szintén fekélyes sebre vonatkozó túr, túros szókhoz, miszerint torongy annyi volna mint turongy. Hasonló viszonyuak a var és varangy, gör és göröngy. V. ö. TURHA; és TÖRNYŐ. | |
* | |
| (tó-rongy) ösz. fn. Növénynem az egylakiak seregéből és egyhimesek rendéből; himvirágának csészéje nincs; bokrétája nincs, himszála sincs; porhonja a levéltöveken ül. Anyavirágának sincs se bokrétája, se csészéje; anyaszálai czérnaszálasak. Nevét onnan kapta, mert a tavakban lakik, és rongyhoz hasonló. (Caulinia; némely növénytanok szerént: kennedia rubicunda). | |
* | |
| k. m. toronkáz-tam, ~tál, ~ott. Tájdivatosan am. tántorog, botorkázik; s talán hangáttétellel ez utóbbiból módosult. | |
* | |
| (toron-szál) ösz. fn. A négyföbbhímesek seregébe és beczősek redébe tartozó növénynem; csészéjének levelei öszveállanak; bokrétájának szirmai fölmerevednek; beczője vékony, nyulánk, szögletes. (Turritis). Fajai Diószegi-Fazekasnál: kopasz, borzas, terepély toronszál. | |
* | |
| l. TORONTÁLVÁRMEGYE; V. ö. TORONTÁLPÓK. | |
* | |
| (torontál-pók) ösz. fn. Egyik a pókok legnagyobb neméből, déli Europában, Olaszország némely vidékén, Perzsiában stb. különösen Olaszhon Tarent nevü városában is, honnan a tarantula, magyarosan torontál nevezet. Hálót nem szokott kötni, hanem a földben likat váj, s oldalait néhány szállal behuzza, hogy be ne omoljék. Hogy csipése az embert őrültté teszi, és folytonos tánczra készteti, azt az újabbkori természetbuvárok mesének tartják. | |
* | |
| a Tiszán túli kerületben fekvő vármegye, a Tisza, és Maros folyók, továbbá Csongrád, Bács és Csanádvármegye között. | |
* | |
| fn. tt. tornyot, v. toronyt, tb. tornyok; harm. szr. torny-a. A közönséges lakházaknál s más épületeknél rendesen magasabbra emelt, aránylag karcsu, sudár épület, még pedig vagy önálló állapotban, vagy többnyire más épülethez ragasztva, melynek különfélék rendeltetései. Őrtorony, vigyázótorony, csillagásztorony, mint messzelátásra szolgálók. Világítótorony, a tengeri révekben, Templomtorony, harangtorony. Vártorony. Lőporos torony. Bolondok tornya. Dísztorony a palotákon, kastélyokon stb. Börtönül szolgáló torony. Sudár, csonka, négyszögü gömbölyü, magas, alacson torony. Fából, kőből épített torony. Porczellán torony, sínai épület. Toronyba felmenni, felmászni. Torony iránt menni, egyenesen a torony felé tartva. Eléfordul több helynévben: Csáktornya, Édestornya, Simonytornya, Szenttornya, Féltorony, Verestorony stb. Átv. torony gyanánt fölmagasodó csúcsa, orma valamely műnek, honnan tornyos am. csúcsos, hegyes, pl. tornyos födelű pipa, tornyos fejkötő, párta. Tájdivatosan: torom, toron.
Egyezik vele alaphangokban a mongol tura (forteresse, un fort, citadelle), lengyel turma, latin turris, hellen tnddiV v. tnrsiV (der Thurm, besonders Mauer- oder Festungsturm; daher für Stadt selbst. Rost szótára), német Thurm stb. Egyébiránt azon szók osztályába tartozik, melyek hasonló gyökhangjaiknál fogva mind a magyar, mind több más nyelvekben magasságra vonatkoznak s közös eredetüek. V. ö. R, gyökhang, és TOR, (1). | |
* | |
| falu Vas m.; KIS~, erdélyi falu Szebenszékben; helyr. Torony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Zemplén m.; helyr. Toronyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (toronya-boronya) ösz. fn. Tolna-Baranya. Bejárta toronyát boronyát, azaz sokat járt kelt, tapasztalt. Erdélyben ezen értelme is van: mindenféle összevissza. Toronyát boronyát felhord, nagy teketóriával beszél. Csalóközben: tónyaboronya. | |
* | |
| (torony-alakú) ösz. mn. Magas, sudár, oly mértékarányban épült mint a torony. Torony alakú filagória, galambház. | |
* | |
| (torony-födél) ösz. fn. 1) A torony nevü épület födele. 2) Némely épitményeken a toronyéhoz hasonló födél. | |
* | |
| (torony-óra) ösz. fn. Sajátságos szerkezetű nagy óramű, milyet a tornyokban szoktak fölállítani. | |
* | |
| (torony-oszlop) ösz. fn. l. GÚLA. | |
* | |
| (torony-őr) ösz. fn. Toronyban lakó őr, ki onnan a közbátorságra, különösen tűzi veszélyre, vagy a netalán közeledő ellenségre vigyáz. Ilyenek voltak a régi lovagvárak toronyőrei. | |
* | |
| (torony-tető) ösz. fn. 1) A toronynak csúcsa, sudarasabb magas része. 2) l. TORONYFEDÉL, 2). | |
* | |
| (torony-verseny) ösz. fn. A lófuttatásnál sövényen, karózaton, palánkon, falon, árkon, bokron, folyón, mocsáron s több ily akadályon keresztül - mintegy torony irányában - tartatni szokott verseny, mind a ló erejének s egyszersmind gyorsaságának, mind a lovag ügyességének, bátorságának stb. legkeményebb próbájára. Angol néven: steeple chase. | |
* | |
| (tor-oz) önh. m. toroz-tam ~tál, ~ott, par. ~z. Halotti temetés után többekkel együtt lakomát tart; szélesb ért. általán vendégeskedik, lakmároz. V. ö. TOR, fn. | |
* | |
| (tor-oz-ás) fn. tt. torozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Halottas, vagy másféle lakmározás. | |
* | |
| (tó-rózsa) ösz. fn. Gönczy Pálnál a sokporodások (sokhímesek) seregébe, és egy terméjüek (egy anyások) rendébe tartozó növénynem; csészéje öt levelű; bokrétája sárga; szirmai csészéjénél kurtábbak, hátukon mézgödör van. (Nuphar). | |
* | |
| (tor-p-ad) önh. m. torpad-t. Kevéssé használt, s alig ismert szó. Calepinus szótárában megtorpad latinozva: inhaeret, azaz, beleakad, beleragad valamibe. Némely szótárakban azt is teszi: mered, mereven lesz. Talán a torlik igével áll fogalmi és származási viszonyban, mennyiben a torlott, megtorlott testek egymásba akadnak. Egyébiránt képeztetésre hasonló a horpad, terped igékhez. | |
* | |
| v. TARRÓ, tájdivatosan am. tarló; l. TARLÓ. | |
* | |
| puszta Gömör m.; helyr. Torró-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. tortát. Általán csemegeféle sütemény, milyet a czukrászok különféle anyagvegyülékből és különféle alakban készítenek. Mondolatorta, kenyértorta, almatorta stb. Eredetre nem egyéb mint a középkori latin torta, (némelyek szerént torqueo = tekerek szótól), mely majd minden europai nyelvben megvan, ú. m. francziául: torte, németül: Torte, olaszul és spanyolul: torta, stb; mások szerént gyöke a latin torreo, sütök, piritok, pergelek, midőn a mult részesülő után eredetileg tosta volna. | |
* | |
| (torta-serpenyő) ösz. fn. Czukrászok serpenyője, melyben a tortát sütik. | |
* | |
| (torta-sütő) ösz. fn. 1) Sütő, vagy czukrász, ki tortákat készít. 2) Edény, melyben tortát sütnek. | |
* | |
| (torta-tészta) ösz. fn. Tészta, öszvevegyített lisztből, tejből, czitromból, tojásból, stb., melyből a tortát sütik. | |
* | |
| természeti hangszó, melyből tortyan, tortyog származékok eredtek. Kriza János szerént a székelyeknél önálló fn. (tárgyesete: tortyot) s jelenti a bőre szabott ruhának bugygyanós részét; innen tortyos nadrág stb. Torty ember, aki tirtyeg-tortyog mint a vén ember. | |
* | |
| (tor-ty-an v. torty-u-an) önh. m. tortyan-t. Tortyféle hangot ad; bugygyan. A bő és nedves lábbeli, vagy nadrág ülepe minden lépten tortyan. Tortyan a vízbe göbbögtetett vászon. (Kriza J.). V. ö. TORTY. | |
* | |
| (torty-u-an-ás) fn. tt. tortyanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tortyféle hang adása. V. ö. TORTYAN. | |
* | |
| (tor-tyi-ka) fn. tt. tortyikát. A szarvasmarhának torka alatt fityegő bőr, azaz lebenyeg. Gyöke valószinüleg azon tor, melyből a torok is származott. | |
* | |
| (torty-og) gyak. önh. m. tortyog-tam, ~tál, ~ott. Folytonos, vagy gyakori torty hangot ad. Tortyog a lábbeli, mikor abba víz megy (Tájszótár). A székelyeknél eléjön ikerítve: tirtyeg-tortyog, pl. tirtyeg-tortyog mint a vén ember. (Kriza J.). | |
* | |
| (torty-og-ás) fn. tt. tortyogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos vagy gyakori torty hang adása. | |
* | |
| (torty-ol-ol-ik) k. m. tortyoll-ott htn. ~ani. Kriza J. szerént a székelyeknél am. bugyoglik. | |
* | |
| (torty-ong) önh. m. tortyong-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni v. ~ani. Am. tortyog. Különösen a székelyeknél az örvényre értve am. tátong (Kriza J.). | |
* | |
| falu Somogy m.; hely. Torvaj-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (tor-z) elavult törzs, melyből torzas, torzaszt, torzít, torzonkodik származtak. Alapfogalomban jelenti az állatok testét takaró szőrnek, hajnak, tollnak, vagy a növények vékonyabb szálu sarjainak fölfelé merevedő állapotát. Rokon vele a rokon jelentésü borz, és származékai: borzas, borzaszt; továbbá durcz durcza, durczás, mint kedélymerevedésre vonatkozók. Azon tor gyökü szók osztályába tartozik, melyek magasságra, fölmerevedésre vonatkoznak, mint torony, toromba, torlik stb. Ujabb korban leginkább öszvetételek által oly arczok, illetőleg festett képek jelentésére alkalmazzák, melyeknek vonásai idomtalanul összevissza vannak kuszálva s elrutítva: torzalak, torzkép. (Carricatura). Szabó Dávidnál igealakban is eléjön: torzani. | |
* | |
| (tor-z-ad) önh. m. torzad-t. Mondjuk állati szőrről, hajról, tollról, vagy növényi vékonyabb sarjakról, midőn fölmerevednek. Hasonjelentésüek vele: borzad, berzed. | |
* | |
| (torz-alak) ösz. fn. Alak, illetőleg kép, arczkép, melynek vonásai idomtalanul el vannak rutítva. (Carricatura). | |
* | |
| (tor-z-an) önh. m. torzant. l. TORZAD. | |
* | |
| l. TORZONKODÁS, TORZONKODIK. | |
* | |
| (tor-z-as) mn. tt. torzas-t, v. at, tb. ~ak. Minek szálai fölmerevedtek. Torzas serte, bajusz, haj, tollak. Torzas levelü növények. Egyezik vele borzas. | |
* | |
| (tor-z-as-an) ih. Torzas minőségben vagy állapotban. | |
* | |
| (tor-z-as-kod-ik) k. m. torzaskod-tam, ~tál, ~ott. l. TORZOSKODIK. | |
* | |
| (tor-z-asz-t) áth. m. torzaszt-ott, par. torzaszsz, htn. ~ni, v. ~ani. Torzassá tesz, fölmereszt; máskép: borzaszt, berzeszt. V. ö. TORZAS. | |
* | |
| (tor-z-asz-t-ás) fn. tt. torzasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Torzassá tevés, fölmeresztés. | |
* | |
| (torz-fej) ösz. fn. Idomtalan, rút alakú fej, vagy ilyet ábrázoló festmény. | |
* | |
| (torz-festész) ösz. fn. Festész, ki torzképek készítésével foglalkodik. | |
* | |
| (tor-z-ít) áth. m. torzít-ott, par ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Torzalakuvá tesz, vagyis rendes idomából kivetkőztet, összevissza kuszált vonásokkal fest, rajzol, eléad valamit. | |
* | |
| (tor-z-ít-ás) fn. tt. torzitás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés midőn valaki torzít. | |
* | |
| (torz-kép) l. TORZALAK. | |
* | |
| (torz-képel) ösz. fn. Torzképet v. képeket készít. | |
* | |
| (tor-z-ol) áth. m. torzolt. l. TORZKÉPEL. | |
* | |
| l. TORZON, (1). | |
* | |
| (tor-z-on). Egyszerüen nincs szokásban, hanem mint a borz szónak ikertársa öszvetéve használtatik, s jelent a maga nemében igen borzast, bozontost. Torzonborz, vagy (az n a közvetlen utána álló b miatt m-vé változva) torzomborz bajusz, szakál. Képeztetésre hasonló a fántonfánt, kótyonfity, inczenpincz, gézengúz stb. ikerszókhoz. | |
* | |
| fn. tt. torzon-t, tb. ~ok. Növénynem a háromhímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje három levelű; bokrétája öt szirmu, csésze formáju. (Polychnemum). Különös faja a mezei torzon, melynek szétterülő szárát árforma, kemény szurós levelek födik. (Polycnemum arvense). Gönczy Pálnál eléfordul még a karcsu t. (p. Heuffelii), és bibircsós t. (p. verrucosum). | |
* | |
| (torzon-borz) l. TORZON. | |
* | |
| (tor-z-ong) gyak. önh. m. torzong-tam, ~tál, ~ott, htn. ni v. ani. 1) Folyvást tartó torzas állapotban van. 2) Átv. haragos kedélyből, indulatból durczásan, daczosan viseli magát, s úgy tesz, mint némely állatok, melyeknek szőre mérgökben föltorzad. | |
* | |
| (torz-ong-ás) fn. tt. torzongás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Torzas állapot. 2) l. TORZONKODÁS. | |
* | |
| (tor-z-on-k-od-ás) fn. tt. torzonkodás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ellenszegülés, daczoló ellenállás neme, midőn valaki torzonkodik, durczálkodás, berzenkedés. V. ö. TORZONKODIK. | |
* | |
| (tor-z-ond-od-ik) k. m. torzonkód-tam, ~tál, ~ott. Átv. a kedély állapotára vonatkozva am. durczáskodik, daczoskodik, haragos indulattal, s mintegy neki merevült kedélylyel, némely mérges állatok módjára ellenszegül. Ezen értelemben rokon eredetüek: durcz, durcza, durczás, durczáskodik, durmonyas, és dérdúr, s az előhang változatával, berzenkedik, borzaszkodik. | |
* | |
| (to-r-z-os-kod-ás); TORZOSKODIK, (tor-z-os-kod-ik) l. TORZONKODÁS TORZONKODIK. | |
* | |
| (tor-zs) fn. tt. torzsot. Szokottan a toldalékkal torzsa. Tájdivatosan torzs-nak hívják különösen a kaszálás utáni kemény és vastag fűnek tarlóját. (Tájszótár). Vékony hangon egyezik vele törzs. Alakra hasonlók hozzá az önállólag nem divatos morzs, porzs, pörzs, horzs, dörzs, továbbá az önállóan használt bors, birs, örs, társ, nyárs, nyers, hárs, gyors szók. V. ö. TOR gyök, és TORMA. Különbözik tőle a) azon torzs, melyből a dörzsölésre vonatkozó torzsol származik, s gyökre nézve a tör, töröl, törzsöl, dörgöl, dörzsöl szókkal rokon; b) azon torzs, mely a torzsalkodik igének alapját teszi, s az indulatra vonatkozó torzonkodik, durczáskodik igékkel áll fogalmi rokonságban. | |
* | |
| (tor-zs-a) fn. tt. torzsát. 1) Némely növények rövid, zömök, húsos tönke, vagy dereka, melyet közvetlenül más növényrészek, p. levelek, vagy magvak vesznek körül. Káposzta, saláta torzsája. Kukoriczatorzsa. 2) Némely gyümölcsök, különösen alma és körtenemüek magvait takaró tok, illetőleg belső csutka. Az almát torzsástul megenni. Az úgynevezett torzsátlan körtének nincs v. alig van torzsája. 3) A növénytanban olyan virágzat, melynek meghúsosodott vastag kocsányára nőnek a virág tenyészszervei, mint a kontyvirágnál. (Spadix).
Gyökre és alapfogalomban egyezik vele a vékonyhangu törzs, törzsök és derék. Rokon gyökü a latin truncus, német Strunk, Strumpf stb. l. TORZS. | |
* | |
| falu Bács m.; helyr. Torzsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (torzsa-burok v. ~hüvely) ösz. fn. A torzsa takarója. | |
* | |
| (tor-zs-al-ék) fn. tt. torzsalék-ot, harm. szr. ~a. Holmi öszveaprított torzsadarabok. Képeztetésre olyan, mint a morzsa szóból származott morzsalék. | |
* | |
| (tor-zs-al-og-ás) l. TORZSALKODÁS. | |
* | |
| (tor-zs-al-og) gyak. önh. m. torzsalogtam, ~tál, torzsalgott, htn. torzsalogni v. torzsalgani. l. TORZSALKODIK. | |
* | |
| (tor-zs-al-kod-ás) fn. tt. torzalkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Torzankodó, berzenkedő, durczáskodó veszekedés. Gyöke azon tor, melyből a fölmerevedésre, magasodásra vonatkozó torz, torzon, torzas, torol, torlás stb. származnak. V. ö. TORZANKODIK. | |
* | |
| (tor-zs-al-kod-ik) k. m. torzsalkodtam, ~tál, ~ott. Haragos, veszekedő indulattal más ellen torzankodik, berzenkedik, durczáskodik. | |
* | |
| (tor-zs-a-as) mn. tt. torzsás-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Aminek torzsanemü tönke van. A káposztaféle növények torzsásak. Torzsás saláta. 2) Csutkás, pl. alma, körte. V. ö. TORZSA. | |
* | |
| (tor-zs-a-as-an) ih. torzsával ellátva, torzsás minőségben. | |
* | |
| (tor-zs-a-as-ság) fn. tt. torzsásság-ot, har. szr. ~a. Torzsás minőség. | |
* | |
| (tor-zs-at-lan) mn. tt. torzsátlan-t, tb. ~ok. A minek, torzsanemű tönke vagy csutkája nincsen. Torzsátlan gyönge saláta. Torzsátlan körte, melynek magtokja és csutkája alig van. | |
* | |
| (tor-zs-i-ka) fn. tt. torzsikát; lásd LÓTORMA. | |
* | |
| (tor-zs-ol) áth. m. torzsol-t. Dörzsöl, vagy is zsúrolás által koptat. Ha a barátod gabonájába mégy, szakgass gabonafejeket, és kezeddel torzsold ki. Káldi. Móz. V. Könyv. 23. fej. 25. v. Vékony hangon egyezik vele törzsöl, dörzsöl, továbbá doroszol. A hangzók úgy váltakoznak benne mint a porzsol és pörzsöl szókban. Gyökre és alapértelemben rokon vele a latin tero, tergo, tergeo. | |
* | |
| (tor-zs-ol-ás) fn. tt. torzsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés midőn valamit torzsolnak. | |
* | |
| l. TORZSALKODIK. | |
* | |
| (tor-zs-úl) önh. m. torzsúl-t. Szára, tönke torzsássá leszen, torzsává alakúl. Torzsúl a saláta, midőn magba megy. | |
* | |
| l. TAVAS. | |
* | |
| falu Pozson m.; helyr. ~Nyárasd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Veszprém m.; helyr. Tósok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Tosonczára, ~on, ~ról. | |
* | |
| (to-sz) áth. m. tosz-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Valamit akár saját testének valamely tagjával, akár bizonyos bökő, szuró, gyakó eszközzel odább nyom, helyéből tova mozdít. Innen a gyakorlatos toszigál, toszogat am. többször, gyakran tosz. Azon szavaink egyike, melyet az aljas trágár nyelvszokás különösen a nemi közösülés kifejezésére használ, mint a gyak és teker igéket, nevezetesen ik-es alakban: toszik; miért tisztes beszédben illemesen nem használható; helyette állhat taszít.
Gyökeleme azon to, vagy ta, melyből távolságra, odább nyomásra vonatkozó származékok erednek. Hangváltozattal tasz, honnan toszít és taszít, toszigál és taszigál egy értelmüek. Némi módosítással hasonlók hozzá tuszkol, tusa és doszol, s lágyitva és vékonyhangon gyeszel és gyeszetel. Mint szintén távolításra vonatkozók egy eredetüek és alapfogalomban egyeznek: tol v. tal, toliga v. taliga, tola v. tala, tól, túl, továbbá dob v. tob, talán a lágyított gyalu (= talu, toló) és gyalk v. gyolk v. gyilk is. V. ö. TO gyök. Egyezik vele Budenz J. szerént a mordvin tostije-(kopogtat-ni, taszít-ani), az erza mordvinban: tosteje-; ide sorozható s előtéttel a német stoss-en, mely csakugyan az angolban is azon előtét nélkül áll: toss. | |
* | |
| ikerítve: TESZE-TOSZA, lásd TOSZONKOS. | |
* | |
| (to-sz-ás) fn. tt. toszás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eredeti ért. cselekvés, mely által valamely mozgékony, vagy mozdítható testet tovább nyomnak. Szokottabb trágár beszédben, nemi közösülés. | |
* | |
| falu Pest m. KIS~, NAGY~, faluk Torontál m.; helyr. Tószegh-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. TASZIGÁL. | |
* | |
| (to-sz-ik) k. l. TOSZ alatt. | |
* | |
| (to-sz-int) áth. m. toszínt-ott, htn. ~ni v. ~ani. Gyöngén vagyis alig érintve, kicsi erővel taszít. | |
* | |
| (to-sz-int-ás) fn. tt. toszintás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyönge taszítás. | |
* | |
| lásd TASZÍT; TASZÍTÁS. | |
* | |
| puszta Máramaros m.; helyr. Toszká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (to-sz-og-at) gyak. áth. m. toszogat-tam, ~tál, ~ott, par. toszogass. Valamit gyakran vagy folytonosan tosz, azaz, nyomdos, lökdös, bökdös, odább odább vagy bizonyos üregbe tologat, beszorongat. Az öszvevagdalt húst a hurkabélbe toszogatni. Innen a toszogatott kolbász neve, mely nagy darabokra metélt hússal van megtöltve. Egyébiránt a trágár kifejezések közé tartozik, melyek a nemi közösülésre is vonatkoznak. V. ö. TOSZ. | |
* | |
| (tosz-og-at-ás) fn. tt. toszogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki toszogat. | |
* | |
| (to-sz-onk-os) mn. tt. toszonkos-t, v. ~at, tb. ~ak. Ügyetlen mozgásu, járásu; hitvány, alávaló. Pápa vidéki és Kemenesali szó. Máskép: tosza, ikerítve: teszetosza. | |
* | |
| fn. tt. tót-ot, harm. szr. ~ja. Szoros ért, azon szlávfajú s hazánkban lakó népség neve, mely magát saját nyelvén szlovák-nak nevezi, s nyelve kivált a nyugati megyékben legközelebb áll a cseh és morva szójáráshoz. Régibb irásmóddal: tóth, thót. Pozsony, Nyitra, Trencsin, Árva, Turócz, Liptó, Sáros vármegyei tótok. Különféle üzérkedéseik és foglalatosságaiknál fogva: gyolcsos tót, olajos tót, drótos tót, kaszás tót, vajas tót, sajtos tót, kalamászos tót, csipkés tót.
Leginkább az ily vándor tótokra vonatkoznak ama gúnyos, tréfás közmondatok, melyek a nép ajkain forognak. pl. Soha sem láttam rongyos tótnak jó nadrágát. Tüszög, mint a tót bocskora. Járja az országot mint a csipkés tót stb. Szélesb ért. így nevezi a nép a slavoniai, horvátországi, dalmacziai, illiriai szlávokat is, kivált kik némely áruczikkekkel bevándorolják az országot. Zágrábi tót ("A Thótok Zágrábban... teszik ülő székeket." Liszti László 1653-ban), borsos tót, sáfrányos tót, máskép néhutt: bális vendis. Egyébiránt közösebb szokás szerint a többi szláv népeket különkülön sajátságos neveken hivjuk: orosz, horvát, szerb, lengyel, bosnyák, bunyevácz stb. Némelyek véleménye szerint a tót nevezet a bizonyítást vagy rámutatást jelentő to to (az az) szótól vette volna eredetét, melyet t. i. a beszélő szlávok ajkairól gyakran hallani. Igy tréfás gúnynyelven a német neve sagterbakter, a felső dunai német hajósoké: hörögetö. Úgy látszik, hogy a czinczár, hiencz népnevek is szókiejtésre vonatkoznak. Valamint egyes személyeket a népies nyelvszokás bizonyos szójárásaikról nevez el: hasonlóan történhetett ez a szlávokkal, s különösen a szlovákokkal. | |
* | |
| mn. tt. tót-ot. 1) Általán, ami valamely tulajdonságára, erdetére, viszonyaira nézve a tót népre vonatkozik. Tót táncz, tót ének, tót szokás, tót viselet, tót nyelv stb. 2) Számos helynevek jelzője, mint Tót-Diós, Tót-Gurab, Tót-Komlós stb. melyeket l. illető czikkeik alatt. | |
* | |
| (tót-ágas) ösz. fn. Midőn valaki fejére állva lábait az ég felé tartja, azt mondják róla, hogy tótágast csinál, vagy tótágast áll. | |
* | |
| l. TOTOLÁZ. | |
* | |
| (tót-alma) ösz. fn. Kisebbnemü almafaj, milyen a hidegebb éghajlata Trencsin, Turócz, Liptó stb. vármegyékben terem. | |
* | |
| faluk B. Szolnok, Kraszna, Pest, Szepes, Vas, Szala, puszták Somogy, Vas m.; erdélyi faluk A.-Fehér, Doboka, Kolos m.; KOMLÓD~, OLÁH~, MISZT~, GIRÓT~, Szatmár, KIS~, NAGY~, Baranya, SORKI~, Vas m.; helyr. Tótfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (tót-hegedű) ösz. fn. Hegedűforma gyermeki játékszer, milyet a vásározó kanalastótok szokták árulni; csukahegedű. | |
* | |
| KÁPTALAN~, falu Szala m.; helyr. Tóthi-ba, ~ban, ~ból. L. TÓTI. | |
* | |
| falu, KIS~, NAGY~, puszták Bihar m.; helyr. Tóti-ba, ~ban, ~ból. l. TÓTHI. | |
* | |
| falu Vasm.; helyr. Tótlak-ra, ~on ~ról. | |
* | |
| (tót-lant) ösz. fn. A székelyeknél, különösen Udvarhelyszékben pléhből való bolti kolomp a marhák nyakán. (Kriza J.). | |
* | |
| (tot-ol-a-az) önh. m. totoláztam, ~tál, ~ott. par. ~z. Lassan, tapogatódzva, s mintegy keresgélve tesz, vagy kutat valamit. Mondják különösen oly emberről, ki a munkába lassu, s csak bíbelődéssel tölti az időt; néhutt aki láb alatt hentereg, akadékoskodik. Legközelebbi rokona a lassu menésre, mozgásra vonatkozó totya, totyog. | |
* | |
| (tot-ol-a-az-ás) fn. tt. totolázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lassan, topogatózva keresgélés; bibelődés, láb alatt hentergés. V. ö. TOTOLÁZ. | |
* | |
| (tót-ország) ösz. fn. 1) Magyarország koronájához tartozó társország, melynek határa nyugotról Horvátország, a többi három oldalát pedig a Duna, Dráva és Száva választják el Magyarországtól, Serviától, és Bozsnyákországtól. Máskép: Szlavónország, Szlavónia. Egyébiránt hajdan ez Alsó Tótországnak vagy Alsó Szlavóniának neveztetett, midőn a (Magyar birodalommal egyesülve levő) mostani Horvátország Felső Szlavónia nevet viselt. 2) Szélesb népies ért. tót népségek által lakott vidékek, felső Magyarországban, mennyiben t. i. az ,ország' szó népies nyelven egyes vidéket is jelent, pl. görbe ország. | |
* | |
| (tót-országi) ösz. mn. Tótországból való, azt illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Tótországi ezredek, határvidékek, vármegyék. | |
* | |
| (tót-os) mn. tt. tótos-t, v. ~at, tb. ~ak. Tót népek szokására, erkölcseire, módjára mutató. Tótos viselet, tótos beszéd, kiejtés, tótos magyarság. | |
* | |
| (tót-os-an) ih. Tótok szokása, módja szerint. Tótosan viselni magát. Tótosan ejteni a magyar szót. | |
* | |
| (tót-os-ít) áth. m. tótosít-ott, par. ~s, htn. ni, v. ~ani. Valakinek szokásait, erkölcseit, különösen nyelvét tótossá, vagy egészen tóttá alakítja, változtatja által. V. ö. ELTÓTOSÍT. | |
* | |
| (tót-os-ít-ás) fn. tt. tótosítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés mely által valakit tótossá vagy tóttá tesznek. | |
* | |
| (tót-os-od-ás) fn. tt. tótosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapotváltozás, midőn valaki eredeti nemzetiségéből kivetkőzvén tótos szokásokat, erkölcsöket, s különösen nyelvet vesz fel, s ez által a tót népfajnak tagjává lesz. | |
* | |
| (tót-os-od-ik) k. m. tótosod-tam, ~tál, ~ott. Tótos szokásokat, erkölcsöket, s nyelvet vesz föl, s tóttá leszen. | |
* | |
| (tót-os-ság) fn. tt. tótosság-ot, harm. szr. ~a. Tótos minőség. pl. a viseletben, beszédben stb. | |
* | |
| l. TÓTOSODIK, TÓTOSODÁS. | |
* | |
| (tó-töltés) ösz. fn. A tó vizének kiáradásai ellen emelt töltés. | |
* | |
| (tót-répa) ösz. fn. A székelyeknél, különösen Marosszékben, am. csicsóka (Kriza J.). | |
* | |
| (tót-sáfrány) ösz. fn. Közönséges parlagi sáfrány, milyet a házaló tótok szoktak árulni. V. ö. SÁFRÁNY. | |
* | |
| (tót-ság) fn. tt tótság-ot, harm. szr. ~a. 1) Tót sajátság, különösen a tót nyelv sajátsága. 2) Bizonyos vidéken, tartományban, országban lakó tót népek öszves sokasága, tót népség. Felső Magyarország némely vármegyéit csupa tótság lakja. 2) Igy nevezik Vasvármegyének azon vidékét, illetőleg járását, hol jobbára vend faju tótok laknak. | |
* | |
| l. TATT, TATÚGY. | |
* | |
| falu Bihar m. helyr. ~telek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| a lábnak, vagy más leeső testnek tompa hanggal járó ütődését utánzó gyökszó, melyből tottyan származik. Képzésre hasonlók hozzá a szintén hangutánzó potty, kotty, rotty, szotty, sutty. | |
* | |
| (totty-an v. totty-u-an) önh. m. tottyan-t. Lusta, lomha, fáradt lépés, vagy lassu esés következtében totty hangot adva megütődik. Az elgyöngült vén ember lába ahányat lép, annyit tottyan. Hasonlók hozzá: pottyan, kottyan, rottyan, szottyan, suttyan. | |
* | |
| (totty-u-an-ás) fn. tt. tottyanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. ,Totty' hangot adva megütődés. | |
* | |
| (totty-ad) önh. m. tottyad-t. Mondják gyümölcsről, midőn rohadozva megpuhul, vagy töppenni kezd, borról, midőn nyulósodik, romlik. | |
* | |
| (totty-ad-ás) fn. tt. tottyadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot midőn a gyümölcs töppen, vagy a bor nyulósodni kezd. V. ö. TOTTYAD. | |
* | |
| (tót-ul) ih. Tót nyelven. Tótúl érteni, beszélni, szónokolni, irni, tanítani.
"Megtanultam tótul, ráczul, Kukoricza gombóczátul." (Népd.). | |
* | |
| (tót-vidék) ösz. fn. Vidék, melyen tót népség lakik vagy tartózkodik. | |
* | |
| (toty-a) mn. tt. totyát. Idomtalan, ügyetlen, lassu járásu, ki tipegve topogva lép. Totya vénasszony. Máskép tájdivatosan: totyakos, totyalagos, totyka. | |
* | |
| fn. tt. totyát. l. TUTYI. | |
* | |
| (toty-ak-os v. toty-og-os) mn. tt. totyakos-t v. ~at, tb. ~ak. l. TOTYA, (1). | |
* | |
| (toty-a-lag-os) mn. tt. totyalagos-t v. ~at, tb. ~ak. l. TOTYA, (1). | |
* | |
| (toty-ka azaz toty-og-ó) mn. tt. toty-kát. l. TOTYA, (1). | |
* | |
| (toty-ma) mn. tt. totymát. Lassu, idomtalan járásu, vagy, dolgát immelámmal végező, totolázó. Különbözik tőle: tutyma, vagy is, orrán beszélő. | |
* | |
| (toty-og) gyak. önh. m. totyog-tam, ~tál, ~ott. Lábait ügyetlenül, idomtalanul, lassan, lustán rakosgatva lép, jár, mint az elhizott récze, lúd, vagy elgyöngült lábu vén ember. Képzésre hasonlók hozzá: kotyog, potyog, rotyog, szotyog, mind hangutánzók. | |
* | |
| (toty-og-ás) fn. tt. totyogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Idomtalanul tipegő tapogó járás kelés. | |
* | |
| (totyom-potty) ikerített mn. Málészáju bamba; süsü, ügyetlen. | |
* | |
| (to-va) ih. Akármily irányban vett távolságra, messzeségre. Tova látni, menni. Tova föl a hegyre.
"A kürt tova és tova zengve rival." Vörösmarty. A székelyeknél Kriza J. szerént azt is teszi: mintegy, körülbelül. Tova husz-huszonötöt kapott a fenekire. Se té se tova, se ide se oda. Vonatkozik időbeli távolságra is. Innen v. innét tova nem látjuk egymást, azaz, ezután. Más szókkal együtt: ide s tova, majd közelebbi majd távolabbi helyre, irányban. Összetéve: tétova, különböző irányu távolságban, szerteszét. Elemzésére nézve l. TO. | |
* | |
| (to-va-abb) másod foku határzó: tova, tovább, legtovább, mint ide, idébb, oda odább; tájdivatosan: tovébb, mint odébb, arrébb. Lassan járj, tovább érsz. (Km.). Drótos fazék, foltos ruha tovább tart. (Km.). Minél tovább; hova tovább; tovább tovább. Fölható viszonyraggal: továbbra, nagyobb térbeli vagy időbeli távolságra. Továbbra menni. Továbbra halasztani valamit. | |
* | |
| (to-va-abb-á v. tova-abb-vá) ih. Távolságra vonatkozva am. azután; időben folytatólag. Mondják igy is: továbbad, v. továbbatt. | |
* | |
| (to-va-abb-acs-ka) kicsinző határozó. Kevéssé vagy kissé tovább. | |
* | |
| (to-va-abb-ad v. to-va-abb-ott) l. TOVÁBBÁ. | |
* | |
| (to-va-abb-i) mn. tt további-t, tb. ~ak. Térben vagy időben messzebb, távolabb levő, ezutáni, utóbbi következő. V. ö. TOVÁBB. | |
* | |
| (to-va-abb-ra) ih. További időre. Eltenni valamit továbbra. | |
* | |
| (tova-cső) l. TÁVCSŐ. | |
* | |
| (tovább-szállitás) ösz. fn. Amit már valahova szállitottak, annak onnat odébb szállitása. | |
* | |
| (tovább-szállitó) ösz. mn. és fn. Aki azt, amit hozzá szállítottak, odébb szállítja. | |
* | |
| (tova-ki-innet?) ih. Pesti Gábornál (CLXXV. mese) am. az egyszerü 'tova innet', ,el innet'. "Hallod-e gyermek, vedd tovak innet kezedet." | |
* | |
| l. TOVÁBBSZÁLLITÁS: TOVÁBBSZÁLLITÓ. | |
* | |
| ösz. fn. Tavat képező álló víz, különböztetésül másféle, u. m. folyó-, tenger-, forrás-, kútvizektől. Igyál ökör, tóvíz. (Km.). | |
* | |
| A székelyeknél összébb húzva am. tova onnét. | |
* | |
| puszta Heves m.; helyr. ~völgy-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (to-v-ul) elavult határzó a köz szokásu túl értelmében. Alakra hasonlók hozzá: kivül, belül, alul fölül. | |
* | |
| gyökelem, melyből bizonyos alapfogalomban egyező szócsaládok képződtek. a) Melyek valamely térbe, körbe foglalt, vagy szorított, s gyűegészszé lett részekre, illetőleg mennyiségre vonatkoznak, mint: több, töm, tölt, töpik, töpörödik. Fogalmilag és alaphangilag rokonok hozzá a csöpü, gyöp, gyap, csepzik, cseplesz, cseprente szók alapjait képező csö, gyö, gya, cse gyökelemek, mennyiben t. i. az említett szók sürü gyürészekből, vagy gyűállományokból alakult sokaságra, többségre, egészre vonatkoznak. b) Melyek a magok nemében valami vékonyat, hegyeset, csúcsos végüt jelentenek, mint: tő, v. töv, tű, tőgy, és származékaik: tövis, v. tüvis, tüske, tőr, tőrök. Alapfogalomban, és gyökhangra nézve rokonaik a szintén hegyesre, csúcsosra vonatkozó gyöki cső, csücs, csúcs, csöcs, czucz, czucza, szulák, czulák, szúr, szük szók elvont gyökelemei: gyö, cső, csö, csű, czu, szu, szü. Mindkét osztálybeliekben azon közös alapfogalom uralkodik, hogy mindnyájan bizonyos testek öszveszorított, együvé nyomott állapotát fejezik ki, azon különbséggel, melynél fogva az első rendüek az illető testek anyagi mennyiségére, a másod osztálybeliek pedig az illető tárgyak alaki minőségére vonatkoznak különösen. | |
* | |
| (tö-ő) fn. tt. tő-t, v. tövet, harm. szr. töv-e. 1) A növénynek csöves, vagy hengerded, vagy zömök alakú alrésze, mely nagy részben a földben rejlik, s belőle fölfelé a derék, vagy szár, vagy levelek, lefelé pedig, vagy szétkúszó irányban a gyökérszálak sarjadzanak ki. Tőből kivágni, kiirtani a fát. A szőlőtő veszszejét lenyesni. Tőből hajtó fák, növények. A fát tövestűl, gyökerestül kiásni és átültetni. 2) Az állati testen növő hajak, és szőrök alsó vége. A bajuszt, hajat, sörényt, tövestül kitépni. Hajának töve is kiveszett. 3) Hasonlatnál fogva többféle átv. értelemben használtatik: a) Tőnek nevezik a folyók alsó végét, hol más vizbe merülnek, p. Zsitvatő, hol a Zsitva a Dunába szakad. Marczaltő, hol a Marczal a Rábába ömlik; ellentéte: fő, vagyis a folyónak eredete, mely legmagasabban, legföntebb fekszik, pl. Tapolczafő, Pinkafő, s innen értelmezhetők a Balatonfő, Aszófő stb. helynevek is; továbbá ellentéte a tetőt, magasat jelentő hegy, honnan, tövéről hegyére járni valaminek, am. eredetének, származásának egész menetelét kikutatni; tővel hegygyel összehányni rakni holmit, am. kit fejjel le, kit lábbal fölfelé, öszvevissza, rendetlenül. b) Jelenti a magasabb helyek alsó végét, lábát; pl. hegytövében fekvő város; szölőhegy tövébe ültetett fák; oszlop töve; tűz töve. c) Némely állati tagok azon végrészei, melyek úgy nyúlnak be a test más részébe, mint növény töve a földbe, pl. kéz töve, köröm töve. d) Mondjuk oly álló vagy fekvő testről, tömegről, illetőleg térről, mely egy másikkal közvetlenül érintkezik, mintha egy tőből nőttek volna ki: tő szomszédház, tő szomszédok. e) A nyelvtanban igető, névtő, am. törzs, melyhez egy vagy több rag és egy vagy több képző járul.
Alakra nézve és ragozási tekintetben rokon a cső, kő, fö, nő, bő nevekhez. Mi eredetét illeti, mennyiben a növények tövei többé kevesebbé hengerdedek, s csúcsosan, csövesen nyúlnak ki, legvalószinübbnek tartjuk, hogy a tő alapfogalomban egyezik a cső, csöcs, csücs, csucs szókkal; de legközelebb áll hozzá, sőt azonos a hegyeset jelentő tű v. tő, mint vékony hegyü, szurós szilárd növénysarj, honnan a tüvis v. tövis, tüske, és a hegyes szuró eszközt jelentő tű v. tő, tőr és tőrök fogalomban rokonok. Mennyiben pedig a tő a fák és némely más növényekben vastag zömök alakuvá növekszik, innen a tőke, törzs, törzsök, csög, csök, tuskó és ducz alaphangban és fogalomban szintén egyeznek vele. Ide tartozik a gyökér is, mely öszvetett szónak látszik a gyök és ér (vena) alkatrészekből, miszerint a gyök szabatosan véve anynyi volna mint tő v. csök, a gyökér pedig jelentené a tőből kinövő érforma rostos szálakat. Csagataj nyelven: tüb, pl. tag tübi hegy töve, oszmanli nyelven: dib. (Vámbéry). | |
* | |
| öszvetételeivel együtt mint tőáru, tőcsináló, tőtartó stb. l. TŰ stb. | |
* | |
| határzatlan számnév, tt. több-et; személyekre viszonyítva: többeket; V. ö. TÖBBEN. 1) Oly mennyiségre vonatkozik, mely egy másiknál szám szerint nagyobb, vagyis számosabb azonnnemű egységet foglal magában. Három forint több, mint kettő. Négy aranynyal többet adott, mint igért volt. Utam többe került száz forintnál. Péternek sok a könyve, de Pálnak több van. Két forint! ki ad többet? Valamint más számnevek után, a vele viszonyban levő mennyiség neve rendszerént egyes számban marad. Több szem többet lát. Több emberrel találkozni, nem: több szemek, több emberekkel. Több országot, több várost bejárni. De midőn önálló név gyanánt használtatik, s egymástól külön álló egyéniségekre, nem egész tömegekre, vagy gyűsokaságra vonatkozik, akkor a többségi ragot fölveszi. Utamban többekkel találkoztam, kiket már régolta nem láttam volt. E városban többekkel ismerős vagyok. Gyakorta mint gyűnév en képzőt vesz fel. Mi többen vagyunk, mint ti. Taval többen haltak, mint születtek. A nyelvtanokban rendesen úgy veszik, hogy a több a sok-nak másod foka, azonban már egészen különböző alakjok más-más gyökre és alapfogalomra mutat, valamint a latinban a multus és plus, a németben a viel és mehr, a szlávban a mnohí, vjacz; de észtanilag véve sem áll szabatosan a hasonlat, mert lehet valamely szám, vagy mennyiség egy másikhoz hasonlítva több, ami magában véve, vagy bizonyos tekintetben épen nem sok, sőt kevés, és viszont, pl. három krajczár több mint kettő, de egy paripa árának igen is kevés; fél font hús, több mint három lat, de egy adagnak nem sok. 2) Mondják oly mennyiségről, melyben nem egységeket vagy egyéneket, hanem általán gyűnagyságot veszünk tekintetbe. Péternek több jószága, több földe, erdeje van, mint Pálnak. 3) Átv. a maga nemében nagyobb. Őt többre becsülöm sok másnál. Több nyomoruságon mentem keresztül, mint te. Több volt a fáradság, de több a jutalom is. Különös sajátság gyanánt am. különb, derekabb. Ő több ember, mint a bátyja.
Valószinű, hogy a több gyöke, alapfogalmánál fogva azon tő, mely a töm és tölt igékben rejlik, s jelenti bizonyos gyürészeknek, vagy állományoknak egy sürű egészbe szorítását vagy szorulását, s képeztetésre olyan, mint a jó-ból eredt jobb; vagy talán törzse töm volt, s a szabályszerü tömebb helyett lőn több, mint a szép-ből szépebb helyett öszvehúzva szebb. Általán a töm, tölt, és több szók oly gyökhangi és alapfogalmi viszonyban állanak, mint a latin pleo, plenus, és plus. Figyelmet érdemel, hogy a mandsu nyelvben többes szám jelölésére eléfordul tome, mely a japáni nyelvben: domo; a sinai nyelvben pedig to a névszó előtt szinte többséget (többes számot) jelent. V. ö. SZEMÉLYNÉVMÁS. | |
* | |
| (több-vé) ih. 1) Az ellentétes kevesebbé szóval ikerülve bizonyos állapotnak vagy cselekvésnek határozatlan, s mintegy mérlegen ingadozó arányát fejezi ki. Többé kevesebbé mind megérdemlitek a büntetést. A vendégek többé kevesebbé leitták magokat. 2) Az állapotnak vagy cselekvésnek további folytatását tagadó, vagy tiltó, vagy tudakoló viszonyban fordul elé, s am. azután, jövőre. Mi többé e világon nem látjuk egymást. Ezt többé ne tedd. Eljösz-e többé, vagy soha sem? | |
* | |
| (több-ed) a személyragos maga szóval egyesülve társas viszonyt fejez ki: többed magammal, magaddal, magával stb. azaz, én, te, ő, többek társaságában. Többed magával jött ellenem. Hasonló viszonyban használhatók a határozatlan: sokad, kevesed, néhányad stb. és a határozott ketted v. másod, harmad stb. számnevek. | |
* | |
| (több-vé-ig, de lehet a g csak toldalékos hang is mint itten-eg, ottan-ag stb. szókban). A székelyeknél s néhutt magyarországi tájdivat szerént is am. többé; l. ezt. | |
* | |
| (több-en) számnév-határzó, mely gyűsokaságra vonatkozik, és személyekre vonatkozólag többes számnak felel meg. Mi többen vagyunk, mint ti. Hol többen, hol kevesebben ülünk az asztalnál. E teremben többen is elférnének. | |
* | |
| (több-es) mn. tt. többes-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Számjegyekre vonatkozva jelent több jegygyel irt számot, milyenek a tízesek, százasok, ezeresek stb. 2) Nyelvtani ért. a nevek és igék azon viszonyállapota, mely több személyre s bármely más egyénre, illetőleg azoknak többszörös állapotára, vagy cselekvésére, vagy szenvedésére, végre birtokára vonatkozik, pl. a könyv többese: könyvek, az én többese: mink, mi, mü, az olvasok szóé: olvasunk, az olvas-é olvasnak; a könyvem személyragos szóé, ha több személyre vonatkozik: könyvünk, ha több birtokra: könyveim, ha egyszersmind több birtokra és több személyre: könyveink: Péteré birtokos é-vel ragozott szóé, ha a birtok több: Péteréi. V. ö. SZEMÉLYRAG. Ez értelemben önállólag használva a főnevek sorába tartozik, amidőn tárgyesete: többest. l. TÖBBESSZÁM. | |
* | |
| (több-es-i) mn. tt. többesi-t, tb. ~ek. Nyelvtani értelemben többes számot jelző, pl. k, ak, ek, ok, ök, többesi ragok. | |
* | |
| (több-es-leg) ih. A székelyeknél Kriza J. szerént azt teszi: ami nincs egyesleg. | |
* | |
| (többes-szám) ösz. fn. (de külön is írhatjuk). A név- és igeragozásban a név- vagy ígeszó azon módosulata, midőn ezek több dologra illetőleg több személyre vonatkoznak, vagyis valamely dolog, illetőleg személy többségét fejezik ki, és a melynek jellemhangja általában -k, különösen neveknél: ak, ek, ěk, ok, ök, s önhangzókkal végződő szóknál a rövid önhangzók a k előtt rendszerént hosszuvá lesznek, pl, ház-ak, rét-ek, kert-ek, állat-ok, gyümölcs-ök; almá-k, fügé-k; igéknél a ragozási formák, módok, idők és személyekhez képest: unk, ünk, uk, ük; tok, tek, tök (atok, etek, ötök, átok, étek, őtök); nak, nek, ak, ek stb. pl. a multban várt-unk, kért-ünk; várt-uk, kért-ük, várt-atok, kért-etěk, várt-átok, kért-étek, várt-ak v. várt-anak, kért-ek, v. kért-enek stb. V. ö. TÖBBES, 2); és SZEMÉLYRAG. Nyelvhasonlitási tekintetben l. ~K (5); és SZEMÉLYNÉVMÁS alatt. | |
* | |
| (több-felé) ösz. ih. 1) Több különkülön irányban, több helyre. Többfelé kémeket küldeni. 2) Több részre. Többfelé osztani az erdőt. V. ö. FELÉ. | |
* | |
| (több-féle) ösz. mn. Több külön-külön tulajdonságu, nemü, faju, osztálybeli stb. Többféle árut vásárolni. Többféle nyelven beszélni. Többféle emberrel találkozni. V. ö. FÉLE. | |
* | |
| (több-férjüség) ösz. fn. Házassági viszony, midőn valakinek egynél több férje van. (Polyandria). V. ö. TÖBBNEJŰSÉG; és TÖBBTÁRSÚSÁG. | |
* | |
| (több-i) mn. tt. többi-t, tb. ~ek. Bizonyos többet illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó, vagy a mi bizonyos mennyiséghez járul. Ezer forintot magának tartott, a többit elosztotta. Midőn valamit elszámlálunk, elsorolunk, s azt akarjuk tudatni, hogy még más hasonló nemüek is vannak, elhallgatólag utána teszszük: és a többi v. s a többi (a betük összevonásával: stb.). Főnevül használva am. több más. Többihez képest. Többivel együtt. Többire semmi gondom. | |
* | |
| (több-i-re) ih. Mi a többit illeti. Többire észrevételem nincs. Különösen a levelezésben a záradék-mondat vezérszavául használják, s oly formát jelent: a mondottak után, ezután. Többire (teljességgel nem: többnyire) magamat becses hajlandóságába ajánlva maradok stb. V. ö. TÖBBNYIRE. | |
* | |
| (több-íz-beli) ösz. mn. Ami több különkülön ízben történik. Több ízbeli fölszólításomra sem fizet. Többízbeli látogatásomat egyszer sem viszonozta V. ö. ÍZ. | |
* | |
| (több-ít) áth. m. többit-ětt, par. ~s, htn. ni, v. eni. Előbbi számához, vagy más mennyiséghez képest nagyobb számuvá, vagy mennyiségüvé tesz, sokszorít. "Többíhed meg (régiesen e helyett: többitsed v. többejtsed meg = adauge) münekünk hütönket." (Tatrosi cod. Lukács. XVII.). | |
* | |
| (több-ít-és) fn. tt. többités-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit többítünk. V. ö. TÖBBÍT. | |
* | |
| (több-lap) ösz. fn. Olyan tömör test, melynek több lapja vagyis oldala van, pl. a több szöglettel köszörült üvegnek. (Polyedrum). | |
* | |
| (több-let) fn. tt. többlet-ět, harm. szr. ~e. Felülvaló összeg v. mennyiség, pl. bevételi, kiadási többlet. | |
* | |
| v. ~NEJÜSÉG, (több-nejüség) ösz. fn. Házassági viszony, midőn valakinek egynél több neje van. (Polygynia). V. ö. TÖBBFÉRJÜSÉG; és TÖBBTÁRSUSÁG. | |
* | |
| (több-nyi-re) ih. 1) Többesetben, jobbára, leginkább. Többnyire olvasással tölti az időt. Nyáron többnyire falun lakik. 2) Némelyek hibásan többire értelemben is használják, pl. levelezésekben a záradékmondat vezérszavaul. | |
* | |
| v. ~OLDALU, (több-oldalú) ösz. mn. 1) Mondjuk oly alakú testről, illetőleg műről, mely több oldalt, illetőleg szöget képez. 2) Átv. szokottabb ért. ami többféle tulajdonságot tüntet föl; ami valamit több tekintetben vész szemügyre, vizsgálatra stb. Többoldalú ismeret, műveltség. A kérdésnek többoldalú meghányása. | |
* | |
| (több-ség) fn. tt. többség-ět, harm. szr. ~e. Több számból, vagy azon nemű részekből, egyénekből álló egész, mennyiben más kisebb számmal, vagy mennyiséggel áll hasonlati viszonyban. A birák többsége fölmentette a vádlottat. Szavazattöbbséggel megválasztani, megjutalmazni valakit. A többség határoz. | |
* | |
| (több-ség-i) mn. tt. többségi-t, tb. ~ek. Többségre vonatkozó, többségtől származott. Többségi határozat, mely valamely gyülésben, törvényszéken a szavazók vagyis szavazatok többsége által keletkezett. | |
* | |
| (több-ség-i-leg) ih. A szavazók többsége, vagyis szavazattöbbség által. Többségileg hozott határozat. | |
* | |
| v. ~SZERÜ, (több-szěrű) ösz. mn. Több részből álló, öszvetett; ellentéte: egyszerű. | |
* | |
| (több-szěrüsít) ösz. áth. Több részből alkot egybe; ellentéte: egyszerűsít. | |
* | |
| v. ~SZINŰ, (több-szinű) ösz. mn. Aminek több, vagyis, különnemü szine van; tarka, változatos szinű. | |
* | |
| (több-szög) ösz. fn. Test, melynek több kiálló szöge vagy szöglete van. (Polygonum). | |
* | |
| (több-ször) számhatárzó. 1) Több különkülön izben, vagy időpontban; s hasonlítás nélkül véve am. sokszor, gyakran, nem egyszer-kétszer. Ő napjában többször megy sétálni. Nyaranta többször szoktam förödni. 2) Hasonlító mondatban am. egymáshoz viszonyítva több izben, gyakrabban. Péter többször megy szinházba, mint Pál. Ő többször fillent, mint igazat mond. | |
* | |
| (több-ször-i) mn. tt. többszöri-t, tb. ~ek. Többízbeli, gyakrabbi. Többszöri hivásra sem jött el. | |
* | |
| (több-ször-ít) áth. m. többszörít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, hogy valami többszörivé legyen; sokszorít. | |
* | |
| (több-ször-ös) mn. tt. többszörös-t v. ~et, tb. ~ek. 1) l. TÖBBSZÖRI. 2) l. TÖBBFÉLE. | |
* | |
| (több-ször-öz) áth. m. többszöröz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Többszörössé teszen. | |
* | |
| (több-társuság) ösz. fn. Házassági viszony, midőn valamely férjnek egynél több neje, vagy valamely feleségnek egynél több férje van; mindkettő a keresztény vallás elvei és szabályai szerént tilos. (Polygamia). | |
* | |
| (több-űl) önh. m. többül-t. Száma, mennyisége szaporodik, növekedik, nagyobbodik. Ellentéte: kevesűl, kevesbűl, fogy. | |
* | |
| (több-ünn-et v. összetételként: többinnet v. ~onnat) ih. A székelyeknél am. több helyről. Viszonyban áll többünt, többüve szókkal. Hasonló képeztetésü midenünnet szóval. | |
* | |
| (több-ün-t) ih. A székelyeknél am. több helyütt. | |
* | |
| (több-ü-ve v. összetételként: TÖBBHOVA) ih. Több helyre. | |
* | |
| (tő-betü v. bötü) l. TŐHANG. | |
* | |
| (töb-ör) fn. tt. töbör-t, tb. ~ök. Gömöri tájszó, s am. vizgödör. Mennyiben a gödör rendesen többé kevésbbé kerek alakú szokott lenni, alapfogalomban egyezik az edényeket jelentő csöbör, csupor, csobolyó, döbör, döbörke, göbre szókkal. A Töbör-Ethe és Töbörzsök helynevek is alkalmasint ily viztartó gödrös helyiségre vonatkoznak. Újabb korban használni kezdették az idegen ,crater' elnevezésére is. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. ~Ethére, ~n, ~ről. | |
* | |
| puszta Fehér megyében; helyr. Töbörzsök-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (tő-csavar) ösz. fn. A csavaros fogónak, vagy csavarnyélnek csavarrovatu alsó vége, melyre a csavart rátekerik. | |
* | |
| (töcs-ek) fn. tt. töcsek-et, harm. szr. ~e. A székelyeknél am. törpe, csökevész ember. Némi hangáttétellel máskép: tökencs. Ez utóbbi alaphangokban közel áll csök szóhoz, amennyiben ez tuskót jelent; ,töcsek' pedig magához a ,tuskó' szóhoz. | |
* | |
| l. TÖLTSÉR. | |
* | |
| fn. tt. tőcsik-ět, harm. szr. ~e. Vályogból, vagy agyagból rakott ülőpad, máskép: tűzpaly, tűzpó, tűzhely, mennyiben tüzelnek is rajta. Néhutt: tőczik. Talán a tűz szóból alakult és fejlett ki, valamint a tüzelni való ganéjvályog tőzek neve is. | |
* | |
| össze van rántva ebből: döböcsköl, szokottabban: dömöczköl. | |
* | |
| l. TŐCSIK. | |
* | |
| (tő-czímer) ösz. fn. Paizsczímer, mely egy egész nemzetséget illet, vagyis, melyet valamely nemzetség törzsatyja kapott, különböztetésül a különös családi czímer-től. | |
* | |
| l. TŰDZ. | |
* | |
| (tő- v. tű-érő) ösz. mn. a székelyeknél am. tőnyi, tűnyi, vagyis igen csekély értékü. Egy tőérőt sem lopott. (Kriza J.). | |
* | |
| fn. tt. tőgy-et, harm. szr. ~e. A négylábu nőstények, kivált nagyobbak téjedénye. Tehén, ló, szamár, juh, kecske tőgye. Más tehenének nagyobb a tőgye. (Km.). Eltalálta szarva között a tőgyét. (Km.). Teli van a tőgye. Tőgyet ereszt.
Alakra nézve hasonló a tűgy, szügy, húgy, völgy, gyöngy, rongy, bongy, horgy, ágy, tárgy szókhoz. Mi eredeti jelentését és gyökét illeti, valószinűnek látszik, hogy nem egyéb, mint a csöcs szónak módosított alakja, s gyöke a csövet jelentő tő v. töv, menynyiben a tőgy több csővel van ellátva, azaz csős, változattal csőd, csőgy, mint Somos, Somod, Somogy, Almás, Almád, Almágy stb. Azonban, ha alapfogalomul a tej szót veszszük, azt vélhetnők, hogy eredetileg tejed v. tejőgy volt, s ebből öszvehuzás által lett tőgy, azaz tejes része vagy tája a nőstényállati testnek. Ez alapnál fogva egyeznék vele a tehén, azaz, tején, mint kitünőleg tejelő állat. V. ö. TÜGY. | |
* | |
| l. TÖLGY. | |
* | |
| (tőgy-el-ő) mn. tt. tőgyelő-t. Ami tőgyet ereszt, melynek tőgyében gyülekszik a tej. Tőgyelő üsző. | |
* | |
| (tőgy-es) mn. tt. tőgyes-t. v. et, tb. ~ek. Általán, a minek tőgye van. A nöstény négylábuak tőgyesek. Különösen, nagy, teli tőgyű. Tőgyes tehén sok tejet ad. Népies nyelven mondják nagy csöcsű nőszemélyről is. | |
* | |
| l. TÖLGYES. | |
* | |
| (tőgy-es-ěd-ik) k. m. tőgyesed-tem, ~tél, ~ětt. Tőgye növekedik, teje szaporodik. | |
* | |
| (tő-gyök) ösz. fn. A növénynek azon gyökrésze, mely közvetlenül a tőből ered. | |
* | |
| (tő-hajtás) ösz. fn. A növénynek azon hajtása, vagyis sarja, mely közvetlenül a tőből fakad ki. | |
* | |
| (tő-hang) ösz. fn. 1) Széles ért. azon egy vagy több szóhang melyek valamely szónak gyökét képezik, pl. a bingo, bizgat, firkál szókban a bin, biz, fir, ámbár ezekben a b és f csak előtétek, s tiszta gyökeik, tehát igazi tőhangjaik: in, iz, ir. 2) szorosb ért. azon szóhang, mely a gyöknek lényegét teszi, s az alapfogalmat különösen jellemzi. p. e hangutánzókban: sug, hess, szisz, szusz, dör, czinczog, csattan jellemző tő hangok az s, sz, r, cz, cs. | |
* | |
| (tő-határos) ösz. men. Minek határszéle egy másikéval közvetlenül érintkezik; tőszomszéd. Tőhatáros, tartományok, helységek, szőlőhegyek, szántóföldek. | |
* | |
| (tő-hely) ösz. fn. Származási hely, honnan valami eredetét veszi. | |
* | |
| falu Bars m.; helyr. Töhöl-be, ~ben, ~ről. | |
* | |
| székely tájszók l. TÖKED; TÖKEDÉS. | |
* | |
| fn. tt. tököt, harm. szr. ~e. 1) Kobak alakú, s köz ismeretü terménye azon növénynemnek, melyet a növénytanban az úgynevezett egylakiak, és falkások seregébe soroznak. (Cucurbita).
Tök is estve virágzik (Km.), annak mondják ki este kap a dologhoz, melyet nappal is elvégezhetett volna. Tőrül szárad a tök. (km.). Addig úszik a tök a vízen, mig egyszer elmerül; v. addig jár a tök a lékre, hogy végre oda szakad. (Km.). Kit nem tökkel tijesztenek, elfelejt az egyebet. (Km.). Nagyon jól tudja, ha tök-e vagy turós étek. (Km.). Kopasz mint a tök. (Km.). Tökkel ütötték a fejét (km.) am. ostoba tökfejü, töksi. Fajai többfélék, pl. sártök, melynek kobakja gömbölyű, síma, narancsszinű, fás héju (c. aurantia) disznótök, kobakja fáshéju, nagy, sárga, szömöltcsös; (c. verrucosa); úritök, máskép: sütőtök v. selyemtök v. patyolattök, kobakja kemény, de nem fás, nagyra nő, sokféle szinű, húsa megsütve édes, izletes (c. pepo); csikostők, kobakja tyúktojásnyi, fáshéju, csikos, (c. ovifera); lopótök v. szivótök, kobakja nyakas, fejes, fáshéjú (c. lagenaria); görög- v. görgődinnyetök (c. citrullus); koronás v. turbántök stb. 2) Hasonlatnál fogva átv. ért. mennyiben legtöbb tökök kobakjai gömbölyüek, jelenti a négylábu hímállatok, és hímmadarak golyódad heréjét. Megdagadt, leszállott a töke. Lóg a töke. Kostök, a kos tökzacskójából csinált dohányzacskó. Egész nap a tökit vakarja (km.) am. lustálkodik, henyél. Szoritják a tökit (km.) am. szigorún fogják. Nem egy eb rugja a tökit (km.) am. több felől van segitsége, pártfogása. 3) A kártyajátékban azon lapok, melyekre megkülönböztető jelül tök van festve. Tökdisznó, tökkirály, tökfilkó (felső), tökalsó, töktizes stb. 4) Népies gúnynyelven: tökfej, tökfejü, tökagyú, töksi am. ostoba, buta. Nem fér az ő tökfejébe. Tedd le azt a tökfödőt, azaz föveget. Tökkel ütötték a fejét. Töknél tökebb. Minthogy a tökről vett hasonlatok gömbölyü testekre vonatkoznak; innen legvalószínübb, hogy e gyökszóban alapfogalom a gömbölyüség, s ennélfogva rokonságban van a szintén valami gömbölyüt jelentő, és hasonló gyökhangu teke, csök, csög, gyök, csok, csokor, tok, dok, továbbá a puffadtat jelentő döddő, tűgy, tüdő, tüttös, döme, dömsödi, dundi stb. szókkal. l. TEM, TÖM, gyök. A megfelelő latin cucurbita és cucumis gyöke: cuc, melylyel a hosszukás gömbölyüre, vagyis hengerded alakra vonatkozó kukora, és a tojást jelentő kukó egyeznek. Különben is a k és t mint kemény hangok néha fölcseréltetnek, mint: köp a székelyeknél töp. kövér néhutt: tövér; s fordítva: töpörödik a székelyeknél köpörödik. | |
* | |
| falu Pest-Pilis m.; helyr. Tök-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| elvont gyöke töked, tökeszt és tökölődik szóknak, s talán tökít szónak is; úgy látszik, hogy azonos tönk szóval, s töjked szóban, mely érteményben egyezik töked szóval, az n j-vé változott; V. ö. TÖKED. | |
* | |
| elvont gyök tökél, tökéletes, és az újabb alkatu tökély szóban; V. ö. TÖKÉL. | |
* | |
| l. TĚSZ alatt. | |
* | |
| (tök-agyu) l. TÖKFEJÜ. | |
* | |
| (tök-alsó) ösz. fn. A magyar kártyajátékban a tökfilkónál egy fokkal alább, s a töktizesnél egygyel fölebb álló képes lap, melynek lábához tökszem van festve, különböztetésül a makk, zöld, és veresalsótól. Máskép németesen szólva: tökgyerek. | |
* | |
| (tök-asszony) l. TÖKTÍZES. | |
* | |
| (tök-dinnye) ösz. fn. Népies nyelven éretlen görögdinnye; azonban az úgynevezett görögdinnye a növénytani rendszernél fogva a tök nemü növény egyik faja levén, az tökdinnyének is nevezhető, mely Diószegi-Fazekasnál görög dinnyetök (cucurbita citrullus); de általánosabb neve csak görögdinnye, némely ujabb iratokban görgődinnye. | |
* | |
| (tök-disznó) ösz. fn. A kártyajátékban a tökjegyü lapok között legnagyobb értékü lap. Nevét onnan kapta, mert a régi úgynevezett magyar kártyában disznót és mellette két tököt ábrázolt, honnan máskép tökkétszem-nek is nevezik; még másképen: töktúz, az utóbbi szó talán a török domuz mely am. disznó. Talán innen eredt a disznószerencse kifejezés. | |
* | |
| fn. tt. tőkét. 1) A levágott nagy fának vastag zömök töve. Kiásni a tőkéket. Tőkéről hajtó fa. 2) Szélesb ért. vastagabb faderékból elvágott tömör darab, melyet bizonyos czélra használnak. Csizmadiák tőkéje, melyen szabnak. Hentesek, mészárosok tőkéje, melyen a húst metélik. Szénégetőnek tőkén a szeme. (Km.). 3) Átv. ért. oly vagyon, mely nem elköltésre, hanem arra van szánva, hogy tulajdonosának jövedelmet hozzon. Álló tőke. Forgó tőke. Befektetési tőke. Üzleti tőke. l. TŐKEPÉNZ, és TŐKEVAGYON.
E szó alakjánál fogva kicsinzőnek látszik, de alapfogalma szerint nem az, sőt nagyító értelmű, s eredetileg tők a tő gyöktől, s azon ók ők képzőjü szók osztályába tartozik, melyek a maguk nemében valami nagyobbat jelentenek, mint: pofók, monyók, szemök, csombók. A tők törzs lehet annyi is mint tönk, valamint a tengelicze szó tájdivatosan, különösen a palóczoknál: töklincz; a pénz szót pedig a köz életben rendesen péz-nek ejtik; mongol nyelvben tengri, v. tengeri (ég; istenség) másképen, t. i. az n kihagyásával: tegri. Az sem valószínűtlen, hogy törzse az elavult töög v. tövög ige, melyből öszvehúzva lett igenév tőgő, tőkő, tőke, mint fecsegő fecske, czinegő czinke, bugyogó bugyka, locsogó locska stb. Miszerint jelentené a faderéknak azon alsó részét, melyből a tő kinyúlik, s mintegy kitövedzik. Egyébiránt egyezik vele a német Stock, mely az angol nyelvben épen mint a magyarban, különösen tőkevagyont, tőkepénzt is jelent. | |
* | |
| (tök-ed v. töjk-ed v. tönk-ed) önh. m. töked-t. Erdélyi tájszó, s am. beleütközik, bele akad valakibe vagy valamibe; máskép: töjked. Belétökedni v. töjkedni valakibe, belébojtorkodni. V. ö. TÖK, (3) elvont gyök. | |
* | |
| (tök-ed-és v. töjk-ed-és) fn. tt. tökedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bele akadás, bele ütközés valamibe. V. ö. TÖKED. | |
* | |
| (tök-ed-ěz) gyak. önh. m. Tökeděz-tem, ~tél, ~ětt. Gyakran vagy folytonosan töked. V. ö. TÖKED. | |
* | |
| (tök-ed-ěz-és) fn. tt. tökedezés-t, tb. -ěk, harm. szr. ~e. Gyakori vagy folytonos tökedés. | |
* | |
| (tőke-fa) ösz. fn. Az elhasogatott tőkéből való fa, különböztetésül más farészektől, milyenek: derékfa, dorongfa, rőzsefa. | |
* | |
| (tőke-gomba) ösz. fn. l. PISZTRICZ. | |
* | |
| (tőke-hal) ösz. fn. A gadóczok neméhez tartozó tengeri halfaj, mely az éjszaki tengerben nagy számmal lakik. Megszárított húsa eledelül szolgál. (Gadus morhua). A német Stockfisch után van szó szerint fordítva. | |
* | |
| (tőke-ház) l. helyesebben: törzsház. | |
* | |
| (tőke-jószág) l. helyesebben: törzsjószág. | |
* | |
| (tőke-köpű) ösz. fn. Erdei méhköpü, vagy kaptár, mely levágott fatőkéből van kivájva; különböztetésűl a deszka-, vessző-, vagy szalmaköpütől. | |
* | |
| régiesen: TĚKÉL, (tě-gél? azaz te-v-eg-él) áth. m. tökél-t, v. ětt. 1) Menynyiben származékai tökélet, és tökéletes a latin perfectio és perfectus-nak felelnek meg, am. valamit teljesen, egészen megtesz, megcsinál, elkészít, bevégez; régies jelentés; honnan: tökéletlen, am. nincs úgy megcsinálva, megtéve, elkészitve, mint kellene. 2) Az akaró tehetségre vonatkozva, am. elhatározza magát vagy magában, hogy valamit tenni végrehajtani fog, vagy törekszik. Eltökélettem magamat, hogy, ha törik szakad, ellent állok. Sok lelki küzdés, habozás, fontolgatás után eltökélni magát. Régiesen: "Tekéljed meg" am. végezd be (Carthausi névtelen. 45. l.). "S nagy szépséggel megtekéllé." (Katalin 82. l.). A Müncheni codexben is gyakran eléfordul megtökélylyem (= megtökéljem, perficiam. 198. l.). Megtökéllenének (perficerent 128. l.). Kit megtökéllendő volna (quem completurus erat. 148. l.). Es a napok megtökélvén (consummatisque diebus. 128, 131. ll.). Megtökélletnek (perficientur. 124. l.). Megtökélletett (consummatum est. 237. l.). l. TÖKÉLLIK.
Pázmán, s némely más régi iróknál, mint föntebb érintők, máskép: tekél, és származékai: tekélet, tekéletlen, tekéletes, tekéletesség. Ejtik és írják két ll-el is: tökéll, tökélletes stb. Minthogy a tökél v. tekél részint végrehajtott, részint elhatározottan végrehajtandó tevésre, cselekvésre vonatkozik: innen magyar elemzéssel valószinüleg állithatni, hogy gyöke azon tě, melyből a těsz ige fejlődött ki, a tě-tet, és tě-het pedig a gyökhangzónak megnyujtása nélkül képeztettek. A tě v. tö gyökből öszvetett gyakorlatos gél (eg-él v. ög-él) képzővel lett těgél v. tögél (tevegél) s keményítve těkél v. tökél, azaz, teddegél, gyakran tesz, s ez által egészen bevégez valamit. Hasonló módon alakultak: hergél herkél; pergel perkel; jórgál v. járogál járkál; szurogál szurkál; turogál turkál, s több más. Horvát István, kivált régi alakjánál fogva, a teke szóból elemezi, minthogy véleménye szerint a testek alakja között legtökéletesb a maga nemében az, ami teke gyanánt gömbölyüen ki van kerekítve. De ezen elemzésből a tökél szónak minden jelentéseit alig lehetne kimagyarázni. Nagyobb figyelmet érdemel az ujgur és csagataj tökel = tökéletes, tökellik = tökély, tökön = egészen (Vámbéry); továbbá a mongolban a szintén azonos gyökü és jelentésü tegüsz: t. i. a mongolban tegüsz (kalmukban tögüsz) 1) melléknévül am. teljes, tökéletes; 2) mint igetörzs am. teljes lenni, teljesedni; tökéletes lenni, tökéletesedni; elhatározott eltökélett, lenni (s'achever, s'accomplir, se terminer; ętre accompli; se remplir, se perfectionner; ętre terminé, decidé) honnan ke igeképzővel: tegüszke-kü am. elvégez-ni, eltökél-ni; tökéletesít-ni; végrehajtani; kel névképzővel: tegüszkel am. be- v. elvegzés; tökély. A tegüsz melléknév sokszor használtatik más mellék nevek képzésére, pl. erke egüsz hatalomteljes azaz hatalmas, vagy tegüsz erketü, teljhatalmu; igen hatalmas; tegüsz ojotu, teljes okosságu stb. Innen származtatják némelyek a Csingisz (azaz Csingtegüsz = legtökéletesb) khán nevet. Minthogy pedig a tökél szót rendesen két ll-el ejtjük: tökéll, régen: tekéll, ebből úgy is vélekedhetünk, hogy ez am. tegüsz-öl, tegüsz-l, és az sz l-lé hasonulva lett tegüll, mint javall am. javasol. | |
* | |
| régiesen: TĚKÉLÉS (tökél-és) fn. tt. tökélés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. 1) Eredetileg am. valamit teljesen bevégző gyakori tevés, cselekvés, s mintegy teddegelés. De ezen jelentése ma nincs divatban. 2) Az akaró tehetségnek elhatározó müködése, cselekvése, melynél fogva fölteszi magában, hogy cselekedni fog. Rendesen öszvetéve használtatik: eltökélés. V. ö. TÖKÉL. | |
* | |
| v. TĚKÉLET, (tökél-et) fn. tt. tökélet-ět, harm. szr. ~e. 1) Mint a tökéletes származékszónak törzse jelentene gyakori tevés által végrehajtott, jól bevégzett valamit; továbbá tökélyt. Különben ma nincs szokásban. 2) Az akaró tehetségnek bevégzett határozata, föltétele. Tökéletében állhatatosan megmaradni, ingadozni. Tökéletét végrehajtani. V. ö. TÖKÉL. | |
* | |
| (tö-kél-et-ěs) mn. tt. tökélet-těs, v. ~et, tb. ~ek. 1) Műre, készítményre vonatkozva, ami kellő módon, czélirányosan, minden tekintetben jól, helyesen, hibátlanul meg van csinálva, bevégezve, a maga nemében egész, ép, hiánytalan. A nagyítva dicsérő, helybenhagyó, helyeslő kifejezések egyike. Tökéletes remekmű. 2) Erkölcsi, vagy szellemi ért. az erény vagy ész szabályainak egészen megfelelő. Tökéletes életmód, erkölcsi magaviselet. Tökéletes megjavulás. Tökéletes bánat, melynél fogva a bünös a bűnt egészen megutálja, s minden mellékes érdek nélkül kerüli. | |
* | |
| (tökél-etěs-b-ěd-és); TÖKÉLETĚSBĚDIK (tökél-et-ěs-b-ěd-ik); lásd TÖKÉLYĚSBĚDÉS; TÖKÉLYĚSBĚDIK. | |
* | |
| l. TÖKÉLYESBÍT; TÖKÉLYĚSBÍTÉS; TÖKÉLYĚSBŰL. | |
* | |
| (tökél-et-ěs-ěd-és) fn. tt. tökéletěsědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapoti alakulás, midőn valami tökéletessé képződik. Különösen erkölcsi nemesedés, vagy szellemi mivelődés. | |
* | |
| (tökél-et-ěs-ěd-ik) k. m. tökéletěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Folytonos képződés által tökéletessé leszen; illetőleg erkölcsileg javul, szellemileg müvelődik. | |
* | |
| (tökél-et-ěs-en) ih. Bizonyos czélhoz képest egészen, teljesen elkészűlve; hiánytalanul, hibátlanul. Tökéletesen bevégzett mű. V. ö. TÖKÉLETES. | |
* | |
| (tökél-et-ě-s-ít) áth. m. tökéletěsít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Eszközli, véghez viszi, hogy valami tökéletes legyen. l. TÖKÉLETĚS. | |
* | |
| (tö-kél-et-ěs-ít-és) fn. tt. tökéletěsités-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valami tökéletessé tétetik. | |
* | |
| (tökél-et-ěs-kěd-ik) k. m. tökéletěskěd-tem, ~tél, ~ětt. Tökéletes alakban, szinben mutatkozik, jelenkezik, vagy, tökéletesnek látszani vágyakodik. Képeztetésre olyan, mint ékeskedik, fényeskedik, kényeskedik. | |
* | |
| (tökél-et-ěs-ség) fn. tt. tökéletesség-et, harm. szr. ~e. Állapot, vagy tulajdonság, midőn valami a maga nemében tökéletes. Tökéletességre vinni valamit. Erkölcsi tökéletesség. V. ö. TÖKÉLETĚS; és TÖKÉLY. | |
* | |
| (tökél-et-ěs-űl) önh. m. tökéletésűl-t. Tökéletessé lesz, olyanná alakúl, illetőleg hibátlan, hiánytalan, bevégzett egészszé elkészűl; erkölcsileg vagy szellemileg nemesűl. | |
* | |
| (tö-kél-et-ěs-űl-és) fn. tt. tökéletěsülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Alakulási, képződési állapot, midőn valami tökéletessé lesz. | |
* | |
| (tökél-etlen) mn. tt. tökéletlen-t, tb. ~ěk. 1) Ami bizonyos kitüzött czélhoz, vagy eszményhez képest nincs kellőleg bevégezve, hiányos, hibás, csonka; a maga nemében nem jeles. Tökéletlen mű, mely a műtan vagy művészet kellékeinek meg nem felel. Tökéletlen életmód, mely az erkölcsi szabályokat ki nem elégiti. Tökéletlen bánat, midőn a bűnös nem teszi fel határozottan, hogy életét megjobbítja. 2) Akaró tehetségre vonatkozólag, ingadozó, habozó, állhatatlan, el nem határozott. | |
* | |
| (tökél-etlen-kěd-ik) k. m. tökéletlenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Tökéletlen erkölcsi életet gyakorol. Hasonló alapfogalom szerint képződtek: illetlenkedik, becstelenkedik, hálátlankodik stb. | |
* | |
| (tökél-etlen-ség) fn. tt. tökéletlenség-ět, harm. szr. ~e. Állapot vagy tulajdonság, midőn valami v. valaki tökéletlen. Ellentéte: tökéletesség. | |
* | |
| (tőkél-etlen-űl) ih. 1) Bevégeztlenül, el nem készitve, nem egészen, hiányosan, hibásan, csonkán. A szerző halála miatt tökéletlenül maradt munka. 2) Határozatlanul, habozólag, állhatatlanul. | |
* | |
| (tökél-ětt) mn. tt. tökélětt-et. Akaratilag elhatározott; erős föltételű. Eltökélett akarat, szándék. Minden vészre, akadályra eltökélett ember. Jelent megátolkodottat is. Eltökélett gonosztévő. | |
* | |
| (tökél-ik) k. és TÖKÉLETIK, (tökél-et-ik) régi külsz. Véghez v. teljesedésbe megy; végrehajtatik. l. TÖKÉL alatt az utolsó példákat. | |
* | |
| l. TÖKÉL; TÖKÉLÉS; TÖKÉLETES stb. | |
* | |
| (tökél-t) l. TÖKÉLĚTT. | |
* | |
| (tökél-t-ség) fn. tt. tökéltség-ět, harm. szr. ~e. Az akaratnak bizonyos dolog végrehajtására elhatározott, elszánt állapota, vagy tulajdonsága; lelki határozottság, elszántság. | |
* | |
| fn. tt. tökély-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Elvont fogalom, s azon általános tulajdonságokat fejezi ki, melyek a tökéletesnek lényeges kellékei. Különbözik tőle a régebben helyette divatozó tökéletesség, mert ebben több részletes alfogalom foglaltatik, t. i. tőkélet, bevégzett tett, tökéletes bevégzett tettre mutató, bevégzett tettel biró; tökéletesség, oly tulajdonság, mely egészen bevégzett tettből származik; bevégzettség, bevégzett állapot vagy tulajdonság. Szabályszerüleg alkotott uj szó, a mennyiben a tök (tek) törzset elfogadhatónak tartjuk, mint a szeg, vesz, asz, akad igékből lett, szegély, veszély, aszály, akadály stb. V. ö. TÖKÉL. Hasonlóan képződtek ezen uj szók: segely, eszély, dagály, ragály, szabály stb. mint ezen régiek: terepély, csekély, apály, lapály stb. | |
* | |
| (tökély-ěs) mn. tt. tökélyěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Amiben tökély van, a tökély kellékeivel biró. Különbözik tőle szabatosan véve: tökéletes, mely a tökélyt eléidéző cselekvést is magában foglalja; s am. tökélyessé tett, elkészített. | |
* | |
| (tökély-ěs-b-ít) áth. m. tökélyěsbít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Előbbi állapotához képest tökélyesebbé tesz, készít, alakít valamit. | |
* | |
| (tö-kély-es-b-ít-és) fn. tt. tökélyesbítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés midőn valaki vagy valami tökélyesbbé tesz valakit vagy valamit. | |
* | |
| (tök-ély-és-b-ül) önh. m. tökélyěsbűl-t. Több és több jeles kellékek, tulajdonságok fölvétele által a tökély nagyobb fokára jut. | |
* | |
| (tö-kély-ěs-b-űl-és) fn. tt. tökélyesbülés-i, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Több és több jeles tulajdonságok fölvétele. | |
* | |
| (tö-kély-ěs-b-űl-et) fn. tt. tökélyesbűlet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Tökélyesbülő állapot elvont értelemben. | |
* | |
| (tökély-ěs-ěd-és) fn. tt. tökélyěsědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Képződési változás, midőn valami előbbi állapotához képest tökélyessé alakúl. V. ö. TÖKÉLYĚS. | |
* | |
| (tökély-ěs-ěd-ik) k. m. tökélyěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Oly folytonos változáson megyen által, melynél fogva tökélyessé lesz. | |
* | |
| (tökély-ěs-űl) önh. m. tökélyěsült. V. ö. TÖKÉLYĚSĚDIK. | |
* | |
| fn. tt. tökencset. l. TÖCSEK. | |
* | |
| (tőke-nyáj) ösz. fn. Tenyésztésre, szaporitásra szánt és tartott nyáj. | |
* | |
| (tőke-pénz) ösz. fn. Kamatozás végett kiadott, vagy bizonyos vállalatba, üzletbe fektetett pénz, mennyiben jövedelmet hoz. V. ö. TŐKEVAGYON. | |
* | |
| (tőke-pénzěs) ösz. fn. Személy, kinek tőkepénze van, s azt kamatokra kiadja, vagy bizonyos vállalatokba fekteti. | |
* | |
| (tőke-rügy) ösz. fn. Rügy vagyis sarjadzó bimbó, mely a növény tőkéjéből fakad és hajt ki. | |
* | |
| (töke-es) mn. tt. tőkés-t, v. et, tb. ~ek. Tőkével ellátott, tőkékkel bővelkedő. Tőkés vágószék, csizmadiaműhely. Tőkés irtványföld. Viselik e nevet több helységek, melyek valószinüleg irtásföldeken épültek. | |
* | |
| faluk Bereg, Pozsony, Szatmár m.; ALSÓ~, FELSŐ~, Abaúj m.; helyr. Tőkés-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tőke-es-ít) áth. m. tőkésit-ětt, par. ~s. htn. ~ni, v. ~eni. Bizonyos pénzmennyiséget maradandó tőke gyanánt kamatozóvá tesz. A jövedelemnek, vagy bevett kamatnak egy részét tőkésíteni. | |
* | |
| (tőkés-kacsa) ösz. fn. Vadrécze faj neve Heves m. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. ~Újfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (tök-eszt) áth. m. tökeszt-ětt, htn. ~ni v. eni, par. tökeszsz. Hegyével beleakaszt, belé fúr. Székely szó.; máskép: töjkeszt. V. ö. TÖK, (3). | |
* | |
| (tök-eszt-és) fn. tt. tökesztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hegyével bele akasztás, bele furás. | |
* | |
| l. TEREBES alatt. | |
* | |
| (tök-et-len) mn. tt. töketlen-t, több. ~ěk. Általán mondják hím állatról, melynek tökét kimetszették, herélt. Az ökrök, ürük, kappanok töketlenek. | |
* | |
| (tőke-vagyon) ösz. fn. Tőkevagyonnak nevezzük általában, melynek segitségével vagyis használatával s a munka hozzájárulásával újabb vagyonokat jövesztünk vagyis állítunk elé (helytelen kifejezéssel: termelünk. V. ö. TERMEL). Anyagilag a csupán halmozott és jövesztőleg (eléállitólag - productiv módon -) nem használt javak vagy vagyonok a vagyonmennyiség szaporitására és nemzeti jólét öregbitésére, emelésére semmi befolyással nincs, és ezért sajátkép tőkének nem is, legfölebb holt tőké-nek hívjuk. Ama használat tekintetében a tőkevagyon két fő osztályt képez. Álló tőkevagyon, álló tőke (stehendes Kapital) alatt értjük azon javakat, melyek a jövesztő (producens) birtokában maradva szolgálnak jövesztésre, ú. m. általában a telkek, épületek, gépek és más ipar és házi eszközök, igavonó és haszonhajtó állatok. Forgó tőke vagy forgótőkevagyon (umlaufendes Kapital) azon javakat foglalja magában, melyeket a tulajdonos, hogy jövesztésre szolgáljanak, fölhasznál és tovaad, ilyenek a munkára vagy feldolgozásra szánt anyagok (pl. búza, gyapju, répa, repcze stb.) és a munka által átlakitott anyagok, a kész áruk (liszt, posztó, czukor, olaj stb); továbbá a jövesztésnél v. feldolgozásnál föl emésztett segédanyagok (fa, kőszén, élelmi szerek stb.) különösebben pénzkészlet. A kettő közötti lényeges különbség egyetlen szóval az, hogy az elsőbb osztálybeli tárgyak csak ,használtatnak' (werden benutzt), az utóbbiak pedig ,felhasználtatnak' (werden verbraucht). Ezen kivül meg szokták még különböztetni a befektetési tőkét (Anlagekapital), mely alatt már inkább azon tőkepénzt értjük, mely főleg az ,álló tőkevagyon' beszerzésére fordittatik, úgy hogy tágasb értelemben ezzel azonosnak is vehetjük; és az űzleti tőkét (Betriebskapital), mely alatt a forgó tőke beszerzésére fordított tőkepénzt, vagy tágasb jelentésben épen magát a forgótőkét értjük. Végre meg szokták még különböztetni a szellemi tőkét, mely alatt általában az észbeli ügyesség és tudományosság értetik, és mely főtényező mind az összes tőkevagyon hasznositásában, mind a munkásságban, vagy munka használatában. "Csak a tudomány számos ágaiban gyüjtött szellemi tőkének alkalmazása az emberiség életfentartó s élvezetnyujtó szükségeinek kielégitésére fejlesztheté magát a termelést (jövesztést) is olyanná, mely a véletlennek iránytalan tapogatózásából kibontakozva, okszerü cselekvéssé, a kapkodás bizonytalan kisérletei helyett rendszeres tevékenységgé változott." Keleti Károly. | |
* | |
| (tök-fej) ösz. fn. Átv. buta, ostoba fej. Nem fér az ő tökfejébe. (Km.). Igen nagy tökfeje van. | |
* | |
| (tök-fejű) ösz. mn. Buta, ostoba, nehéz fölfogásu, máskép: tökkel ütött fejü, v. töksi. | |
* | |
| (tök-féle) ösz. mn. l. TÖKNEMŰ. | |
* | |
| (tök-felső) ösz. fn. Az úgynevezett magyar kártyajátékban a tökszinüek között azon lap, mely értékre a király után, s az alsó fölött áll, és melyen a tökszem a rajta levő képnek feje mellé van festve. Máskép: tökfilkó. | |
* | |
| (tök-filkó) ösz. fn. Jelentésére nézve l. TÖKFĚLSŐ. Átv. tökfejü, ostoba, buta. V. ö. FILKÓ. | |
* | |
| (tök-golyó) ösz. fn. A férfiak, s más hímállatok tojásdad alakú, s nemzőmagvat tartalmazó nemi edénye; máskép: here, mony. | |
* | |
| (tök-gyerek) l. TÖKALSÓ. | |
* | |
| (tök-inda) ösz. fn. A tökféle növény szára; V. ö. INDA. | |
* | |
| (tök-ít v. tönk-ít?) áth. m. tökít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Tájdivatos, különösen némely tiszai vidéken hallható szó. Sándor István szerént eltökít am. alattomban elvisz, ellop, elrejt, eldug valamit. V. ö. TÖK, (3). | |
* | |
| (tök-kása) ösz. fn. A töknemű terménynek husából főzött pépféle eledel. | |
* | |
| (tönk-ü-en-t v. tönk-en-t?) áth. m. tökkent-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Elavult ige l. TÖKÍT. Egyébiránt képeztetésre hasonló a csökkent, rekkent, zökkent, rokkant s némely más igékhez. | |
* | |
| (tök-két-szěm) ösz. fn. l. TÖKDISZNÓ. | |
* | |
| (tök-király) ösz. fn. A kártyajátékban királyképet ábrázoló lap, melyre egyszersmind tökszem van festve, különböztetésül a makk-, zöld- és vereskirálytól. | |
* | |
| (tök-kobak) ösz. fn. Lopótökből csinált palaczkféle kobak. | |
* | |
| (tök-kolop) ösz. fn. l. TÖKFILKÓ, és V. ö. KOLOP. | |
* | |
| (tök-levelü) ösz. mn. Olyan levéllel vagy levelekkel ellátott, mint a tökökéi szoktak lenni. | |
* | |
| tájdivatosan am. tengelicz; l. ezt. | |
* | |
| (tök-mag) ösz. fn. A tök nevü terménynek magva. Tökmagot szárítani, enni. Tökmagból olajt ütni. | |
* | |
| (tök-mag-olaj) ösz. fn. Olaj, melyet tökmagból ütnek. | |
* | |
| ösz. mn. A tök nevezetü növények és termények neméhez tartozó, vagy ahhoz hasonló. | |
* | |
| (tő-kocsán) ösz. fn. A növény tövéből kisarjadzó kocsán. l. KOCSÁN. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Tököld-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| falu Pest m.; helyr. Tökölé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (tök-öl-ő-öd-és) fn. tt. tökölődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Vesződés, bajlódás. V. ö. TÖKÖLŐDIK. | |
* | |
| (tök-öl-őd-ik) belsz. m. tökölőd-tem, ~tél, ~ött. Székely tájszó, s Gyarmathi szerént am. vesződik, bajlódik. Mennyiben a tökölődés ide-oda vergődéssel, ütődéssel jár, alapfogalomban valamint gyökhangra nézve egyezni látszik a töked igével. V. ö. TÖKED. | |
* | |
| (tök-ös) mn. itt. tökös-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Köznépies nyelven, kinek tökgolyói leszálltak, vagy lejárnak, máskép: húros v. ágyékos v. sérült. 2) Mondják apró, különösen verébfaju madárfiakról, midőn az anyjok tolla még ki nem verte, azaz, még tokosak. Tökös veréb. Köznépi gúnynévvel a tokos németet is tökös polgár-nak nevezik. V. ö. TOKOS. 3) Néhutt tökös szilvának mondják a szilvafa üszögös terményét, melynek neve máskép: birtók v. birtóka v. bábaszilva. | |
* | |
| (tök-ös-öd-és) fn. tt. tökösödés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kórállapot, midőn valakinek tökgolyói leszállnak. | |
* | |
| (tök-ös-öd-ik) k. m. tökösöd-tem, ~tél, ~ött. Tökgolyói leszállnak; megsérűl, húrosodik. Nagy erőködésben megtökösödött. | |
* | |
| (tök-ös-ség) fn. tt. tökösség-ět, harm. szr. ~e. Kórállapot, midőn a tökgolyók leszállanak; vagy sérülés következtében a belek lejárnak. | |
* | |
| (tök-ös-űl) önh. m. tökösűlt. L. TÖKÖSÖDIK. | |
* | |
| (tök-pép) ösz. fn. A tökféle termény megfőzött husából készített pép, tökkása. | |
* | |
| (tök-sérv) ösz. fn. l. TÖKÖSSÉG. | |
* | |
| (tök-si) fn. tt. töksi-t, tb. -k. l. TÖKFEJÜ. Képzőjére nézve egyezik buksi, vaksi szókkal. | |
* | |
| (tök-szár) ösz. fn. 1) Szár, vagy kocsán, mely a tökterményt a tökindával öszvetartja. Némelyek igy nevezik a tökindát is. 2) Heves megyében am. tolófánk. | |
* | |
| v. ~TIZES, (tök-tízes) ösz. fn. A kártyajátékban a tökszinüek között azon lap, melyre tíz tökszem van festve, tökasszony. | |
* | |
| (tök-toldalék) lásd MELLÉKTÖK. | |
* | |
| (tök-túz, ez utóbbi talán a török domuz, mely am. disznó) ösz. fn. l. TÖKDISZNÓ. | |
* | |
| (tök-virág) ösz. fn. A tökféle növénynek sárga s igen kényes virága. Lankad mínt a tökvirág. (Km.). | |
* | |
| (tök-zacskó) ösz. fn. A nemzővessző alatt kidudorodó, s rugalmas bőrből álló zacskó, mely a tökgolyókat takarja. A kosok tökzacskójából készítik az úgy nevezett kostököt. | |
* | |
| elvont gyöke tölgy, tölt, tölcsér szóknak és származékaiknak. Azonos tel gyökkel vagy tele szóval. | |
* | |
| l. TÖLGY, (1). | |
* | |
| régiesen pl. a Debreczeni Legendás könyvben összevonva ebből: tevél; valamint tők am. tevék; l. TÖN. | |
* | |
| mély hangon: tól, névmódosító rag. pl. nő-től, férj-től, szék-től, asztal-tól, bor-tól. Személynévmásokkal: (én) től-em, (te) től-ed, (ő) tőle, (mi) től-ünk, (ti) től-etek, (ő) től-ök. Köznépiesen ejtve: tűl, túl, v. tül, tul pl. nő-tül, férj-tül, bor-tul; tül-em, tül-ed stb. Minthogy személyragozva, mint láttuk: től-em, től-ed, től-e stb. innen kétségtelen, hogy eredeti alakja: től, nem: tól, s hihetőleg közvetlenül azon té győkből származott, mely közelebbi távolságra vonatkozik a té-to, té-tova, té-l-túl szokban. Az el (latinul: a v. ab) távolodóval egyesülve: té-el, lett től, mint: belé-el régiesen lett belől, ma összevonva: ből, (de belől-em, belől-ed stb. nem: bőlem bőled), ra-el lett ról; valamint viszonytársa a közelítő hoz általános közelitést, helyreközelítést, nál általános helyenmaradást, úgy től (tól) eredetileg általán távozást, t. i. helyről v. helyből távozást fejez ki, még pedig az illető tárgy minden külső helyzetbeli viszonyaira értve; s ezek szerént től jelentése: té-el azaz onnan el amihez közel volt, valaminek közeléből el. A ből (régen: belől) és ról ragoktól abban különbözik, hogy amannak eltávozási pontja a tér foglalata, vagyis valaminek belseje, emezé a tér fölületes képzőjökre (el) nézve pedig mindhárman egyeznek. Némelyek szerént től am. tő-el azaz tőből v. tőről (tövéből v. tövéről) el.
Tulajdon és általános ért. onnan távozást, távolítást, odábbozást fejez ki, még pedig a) Mozgás, jövésmenés stb. által, midőn valaki v. valami előbbi helyét odahagyva tovább halad, s gyakran hoz ragu névvel mint czélponttal viszonylik, pl. alsóbb birótól felsőbb biróhoz, Pontziustól Pilátushoz megy. b) Terjedés, terjeszkedés által helyben és időben, gyakran ig határvetővel viszonyúlva. Pestről Bécsig nyuló vasútvonal. Tetőtől talpig. Ősztől tavaszig. Reggeltől estig. c) Elválás, elválasztás által. Elbucsuzik, elválik, elszakad rokonaitól. Megfosztották ruhájától, pénzétől. d) Eredés, származás által. Mindnyájan Ádámtól eredünk. Teli vértől származott ló. Első nejétől három gyermeket nemzett. Fogantaték Szentlélektől, születék Szüz Máriától. (Apostoli hitvallás). Átv. értelemben viszonyúl oly igékkel, melyek a) az érzékeket, a kedélyt elidegenítik, mintegy eltávolítják valamitől stb. Fél a kisértettől. Undorodik a bortól. Nem ijed meg árnyékától. Óvakodjál a gonosztól. Irtózik a haláltól. b) Melyek vágyra vonatkoznak, mint: vár, ohajt, remél, kér, követel, kiván valakitől v. valamitől valamit. c) Melyek tudásra vonatkoznak, mennyiben az bizonyos személytől ered. Másoktól tudom. Barátomtól értettem. Szemtanutól hallottam. d) Melyek bizonyos oksági függést fejeznek ki. Nem lát a nagy füsttől. Elkábult a bortól, gőztől. A fű nedves a harmattól. Büdös a pálinkától, zsírtól, szenytől. e) Amennyiben helye van a szenvedő formának, a munkásság oka v. okozója szintén ezen raggal szokott kifejeztetni. A jóktól szerettetni tisztesség. Néha kivált szenvedő részesülőknél által névutóval is fölcseréljük. A sokaktól v. sokak által táplált remény meghiúsult. Egészen egyezik vele hangokban Adelung és Vater Mithridatese szerént (IV. Kötet. 147-150. l.) Daghestánban az avar, máskép chunsag (kunság?) néptörzs nyelvében az egyik távolitó eseti rag: tul, pl. cseszhu asszony, cseszhu-tul asszony-tul. A finn nyelvben hasonló hozzá ltu, ltä, p. maa-lta föld-től, työ-ltä, dolog-tól, t. i. a finnben is úgy látszik mind a két lényeges hang megvan, de fordított viszonyban. A kalmuk nyelvben a tu tü és du dü ragok, (melyek rendszerént tulajdonitó és helyviszonyi ragok) szenvedő igékkel viszonyban távolitó jelentéssel is birnak pl. kümün dü ülü üzekden embertől nem láttatva, gurban du ülü üzekdümüi a háromtól nem láttatik, araki du szoktokszon araktól (pálinkától) ittas. (Jülg.). Az árja nyelvekben Bopp, Schleicher stb. nyelvészek szerént a távolitó eset (ablativus) raga eredetileg at, t, pl. ma-t (von mir) matar-at (anyától latinul csak matre, de eléjön az ősrégi latinban: senatu-d, hostei-d). A tatár-törökben szintén rokon hangok alkotják a távolitó esetet ú. m. dan, den (d=t, n=l), a syrjänben sänj péld. batj-sänj atyá-tól; azonban ezen tatár és syrjän ragok a magyar ből és ról ragokat is pótolják, valamint az említett finn ragok is a ról ragot (Fábián István). A mongol ecze, kalmuk ěcze, mandsu csí távolitó ragok is mind a ból mind a ról ragok jelentését fölveszik. A régi Halotti beszédben is: "Gyimilcsiktül monda neki élnie." Budenz J. rokonságba hozza e helyütt a finn tykö (quod propest szót is, melytől ered tyköä (e helyett tykötä) -től jelentésben (pl. läksi tyköämme elment tőlünk; talán szó szerént: elment közelünkből); ugyanazon szótól: tykönä am. ~nál (közelünkben?) és tykö, v. tyvön v. tyvö (stb.) am. ~hoz. Szerinte a mordvinban is eléjön te v. tej v. testa am.-től; tesa v. tejsa am. nál, tes, v. ti v. tej am. ~hoz. Megemlítendő még, hogy a régiek a másod foku melléknevekkel és határozókkal viszonyos névviszonyitásban a mai nál nél helyett jobbára tól től ragokat használtak, pl. a Müncheni codexben: "Jánus baptistától nagyobb próféta nincs" (Lukács VII.). "Szeretsz-é engemet ezektől inkább" (János XXI.). Ma is életben van e szóban: mentől (= mendtől vagyis mindtől, minthogy a régiek ,mind', ,minden' helyett többnyire ,mend'-et és ,menden'-t írtak). Ezen ,mentől' vala nálok szokásban a legfőbb foki ,leg' helyett is; l. MENTŐL. A személyragos tőle szóban a től ragot gyakran meg is kettőzték pl. "Nagyobb ő tőletől." ( Müncheni cod. Lukács. VII.). "Tőletől álnokbakat" (Lukács. XI.). "Tőletől megvállva" (praeter ipsum. Bécsi cod. Heszter. V.). "Tőlledtől megválva." (Judith IX). Olyan mint a ma is divatos nálamnál, náladnál stb. | |
* | |
| (tölgy-csány) falu Szala m.; helyr. Tölcsány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. tölcsér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Rendesen, kerek öblü, fölül tágas, alúl cső gyanánt öszveszoruló edényféle eszköz, melyet más edény szájába dugnak, hogy nyilásán bizonyos hig, vagy más apró részekből álló testet bele töltsenek. Pléhtölcsér, üvegtölcsér, fatölcsér. Szélesb ért. akármiféle alakú, de hasonló czélra szolgáló töltögető eszköz. Átv. a tüzokádó hegyek szája. (Crater.)
E szónak törzse: tölt, mint a hasonló hajcsár szóé: hajt. Valószinű, hogy mindkettő közvetlenül a szokásban nem levő gyakorlatos töltös, hajtos törzsekből fejlődött ki; töltösér, hajtosár azaz, töltöső, hajtosó, mint buv-ár = buv-ó, füzér = füző, azután öszvehúzva lett töltsér, hajtsár; miért némelyek ez utóbbi alakokban irják. Hasonlóan fejlődhettek ki hágos, lépes (= hágdos, lépdes) törzsigékből a hágosó hágcsó, és lépeső lépcső. Az is lehető, hogy töltér-, hajtár-ból a t-nek jobb hangzás kedveért egyszerüen rokon cs-vé változtával lett tölcsér, hajcsár. | |
* | |
| v. ~ALAKÚ, (tölcsér-alaku) ösz. mn. Alakra nézve tölcsérhez hasonló, pl. a lopótök; különösebben a növénytanban egy tagu olyan csésze, melynek az alja szükebb s teteje felé menedékesen szélesedik ki, milyen a szulák (convolvulus) bokrétája; (infundibuliforme). | |
* | |
| (tölcsér-ded) mn. tt. tölcsérdedět. L. TÖLCSÉRALAKU. | |
* | |
| (tölcsér-ěs) mn. tölcséres-t v. ~et, ~ek. Tölcsérrel ellátott. Igy nevezik néhutt a bádogost, ki tölcséreket készít; a midőn mint főnévnek tárgyesete: tölcsérěs-t, többese: ~ěk. | |
* | |
| (tölcsér-forma) l. TÖLCSÉRALAKU. | |
* | |
| (tölcsér-hal) ösz. fn. A kövihalhoz hasonló tengeri hal, melynek kékes, vagy fekete pettyes szárnyai, sárgás kopoltyú födele, sárgás hasa, és apró éles pikkelyei vannak. (Gobius niger.) | |
* | |
| v. IDOMÚ, (tölcsér-idomu) l. TÖLCSÉRALAKU. | |
* | |
| v. ~ORRÚ, (tölcsér-orru) ösz. mn. Tölcsérhez hasonló hosszukás orrú. Tölcsér orru halak, madarak. | |
* | |
| (tő-leg) ih. a székelyeknél am. tövinélfogva, alaposan. (Kriza J.). | |
* | |
| (tő-levél) ösz. fn. Levél, mely közvetlenül a növény tövéből sarjadzik. | |
* | |
| fn. tt. tölgy-et, harm. szr. ~e. Fanem az egylakiak seregéből és sokhimesek rendéből, melynek himvirágai barkákban, anyavirágai bimbókban vannak. Himvírágának csészéje öt kis fogú, bokrétája nincs; himszála 5-10. Anyavirágának csészéje egytagú, ép száju, érdes; bokrétája nincs; makkja bőrhéju, tövén a megmaradt csészekopáncs. Nevezetesb fajai: kocsántalan tölgy, vagy az Erdészeti Műszótárban csupkátlan tölgy (quercus robur); gyümölcse hosszudad, kocsántalan, levelei hosszukásak, nyelesek, kikanyargatott élük; fájának husa szivos rostu, s különféle építkezési eszközökre alkalmas; ez köznyelven a szokott értelemben vett tölgyfa; ettől különbözik, amely növénytani néven: csertölgy (quercus austriaca, v. az Erdészeti Müszótárban: quercus cerris), makkkopáncsa tüskés, félgömbölyü levelei hosszudadok, vállban karcsuk, alúl szőröskék, épélük; fájának parázsa aczélosabb mint a tölgyfáé; ez köz néven: cserfa. Némely vidékeken a magyalfát (ilex) szintén a tölgyfák neméhez sorozzák, mely az Erdészeti Műszótárban: szőrösödő tölgy (quercus pubescens). Ugyanitt s részben Diószegi-Fazekasnál eléjönnek még csupkás tölgy (quercus pedunculata); dugasz tölgy (quercus suber); keleti tölgy (qu. aegilops, Knopereiche).
Mennyiben a tölgyfák neme különösen szilárd, szívos, kemény, tömör állományu: valószinűnek látszik, hogy gyöke töl, alapfogalomban a tölt és töm igékkel rokon. Több vidéken egyszerüen töl, tölfa. Innen a tölös dunántuli tájszó és Tölös helynév. Régi iratokban is gyakran eléjön ily alakban: "Sub arbore ilicea quae vulgo dicitur Twl" (1265). "Arborem Tol vocatam" (1283). Tulfa, Thulfa 1015-ben, 1259-ben; Tiulfa, Tyulfa 1280-ban. Pesti Gábornál is tölfa, tölyfa (Toldy F. kiadása 116, 136. l.). De eléjön régente is Tulg 1181-ben, Tulgh 1235-ben, Twlgy 1251-ben, Tulgfa 1235-, 1295-ben stb. (Jerney. Nyelvkincsek). Képeztetésre egész alakjában hasonló a völgy, hölgy, tárgy, rongy, bongy, göngy s némely más szókhoz. | |
* | |
| l. TŐGY, (1). Csak az előbbi szótól megkülönböztetés végett hagyják el az irók az l-et; különben a köz beszédben mindkét szót ejtjük l nélkül s ezzel együtt is. A mongolban és mandsuban is ezen 2-ik jelentésben l-vel jön elé; mongolul: deleng, mandsu nyelven: delen (le pis, une tette); l nélkül a görög titJh szóhoz hasonlít jobban. | |
* | |
| (tölgy-el) önh. m. tölgyel-t, A Balaton vidékén mondják tehénről, midőn borjuzóba jár; s átv. ért. helytelenül varrott ruháról, ha itt-ott bugyogósan kidudorodva áll. Hevesben tölgyel a hegy, midőn felhő ereszkedik reá. | |
* | |
| (tölgy-erdő) ösz. fn. Tölgyfákból álló erdő, máskép: tölgyes. | |
* | |
| (tölgy-es) mn. tt. tölgyes-t. v. ~et, tb. ~ek. 1) Tölgyfával bővelkedő, tölgyfát termő. Mint önálló főnév jelent tölgyerdőt is. 2) l. TŐGYES, (1). | |
* | |
| faluk Hont m.; és Kővár vid. helyr. Tölgyes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| puszta, Ugocsa m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tölgy-fa) ösz. fn. l. TÖLGY, (1). | |
* | |
| (tölgy-fa-erdő) l. TÖLGYERDŐ. | |
* | |
| (tölgy-fa-gomba) ösz. fn. A galóczák neme alá tartozó, félkalapú, tönktelen gombafaj; húsa fás, lemezei zegzugosak, porosak; lakik a tölgyek derekain. (Agaricus quercinus). Taplót lehet belőle készíteni, melytől különbözik a cserfatapló vagy bükkfatapló, mely nem gombából készül, hanem a fa belének megporhanyodása által képződik. | |
* | |
| (tölgy-fa-gyöngy) ösz. fn. Tölgyfák ágaiból fakadni szokott fattyúhajtás, melynek kifőzött bogyói enyves lépet adnak, s madárfogásra alkalmasak. | |
* | |
| (tölgy-fa-levél) l. TÖLGYLEVÉL. | |
* | |
| (tölgy-fa-lomb) l. TÖLGYLOMB. | |
* | |
| (tölgy-fa-makk) l. TÖLGYMAKK. | |
* | |
| (tölgy-fa-moh) ösz. fn. Tölgyfákon nőni szokott moh. | |
* | |
| (tölgy-gomba) l. TÖLGYFAGOMBA. | |
* | |
| (tölgy-gubó-bogár) l. RÜGYÉSZ. | |
* | |
| (tölgy-kín) ösz. fn. Vörösszinü ránczos buborék a tölgyfák levelein, melyben levelészféreg lakik. | |
* | |
| (tölgy-levél) ösz. fn. A tölgyfának saját szabásu levele. | |
* | |
| (tölgy-lomb) ösz. fn. A tölgyfának lombja. V. ö. LOMB. | |
* | |
| (tölgy-makk), ösz. fn. A szoros értelemben vett tölgyfának hosszukás, kocsántalan makkja, mely a cserfának félgömbölyű, tüskés kopácsu makkjától különbözik. | |
* | |
| (tölgy-makkolás) ösz. fn. Tölgymakkal etetés, hizlalás. | |
* | |
| (tölgy-pillangó) ösz. fn. Pillangófaj, mely tojásait a tölgyfák virágaiba, vagy bimbóira, vagy leveleire szokta lerakni. (Cynips quercus.). | |
* | |
| (tölgy-pille) ösz. fn. Éjjeli pille, mely a tölgyfákon szeret tartózkodni. | |
* | |
| (tölgy-szín-bogár) ösz. fn. Színbogárfaj, mely a tölgyfák leveleit pusztítja. l. SZINBOGÁR. | |
* | |
| (töl-ös) mn. és fn. Túl a Dunán divatos tájszó. l. TÖLGYES, (1); és V. ö. TÖLGY. (1). | |
* | |
| puszták Somogy és Szala m.; helyr. Tölös-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (töl-t) áth. m. tölt-ött, htn. ~ni. v. ~eni, par. ~s. 1) Bizonyos öbölbe, üregbe, hézagba valami anyagot töm, vagy rak, vagy önt, folyat, ereszt, még pedig úgy, hogy az egész üreg, vagy egy része megteljék, vagyis az illető anyag által elfoglaltassék. Gyomrát ételitallal tölteni, megtölteni. Az üres korsót vizzel, borral megtölteni. Pipát tölteni (dohánynyal). Álgyut, puskát tölteni, lőport és golyót, göbecset stb. fojtani beléjök; ha csak lőporral töltik, azt mondják: vakon tölteni. Gödröt, kutat földdel betölteni. Félig tölteni a poharat. A hordót borral teli tölteni. Megtölteni tollal a párnát, lószőrrel a pamlagot. 2) Mélyebb fekvésü, gödrös, üreges, völgyes tért egymásra halmozott anyaggal bizonyos szinvonalig fölemel. Utat, utczát, udvart, kertet tölteni, feltölteni. Áradás ellen a határt, helységet körültölteni, eltölteni. 3) Akármily hig, vagy ömleteg testet előbbi tartójából egy másikba önt, folyat, ereszt. A vizet vödörből korsóba, korsóból, pohárba tölteni. A zacskóból kimarkolt dohányt pipába tölteni. Az eczet közé bort tölteni. A tollat egyik párnából másikba tölteni. A tudományt nem lehet tölcsérrel az ember fejébe tölteni. (Km.). Különösen a megivásra szánt valamit részenkint kisebb edénybe vagy torokba önt. Töltsön kiki magának. 4) Átv. időre, mint képzeleti ürességre vonatkozva, időt tölteni am. valamit tenni, hogy az idő üresen, hiún el ne folyjon, hogy lefolytának némi nyoma, látszata legyen. Játékkal, sétálással, olvasással, tanulással, kézi munkával tölteni az időt. Mivel töltöd a napot? Vigan tölti ifju korát. Hasznosan tölteni az élet folyamát. Alig birtam egy órát eltölteni az unalom miatt. Fogságban két évet töltött. A szolgálati időt betölteni. Az innepeket falun töltötte. V. ö. MULAT. 5) Szintén átv. a kedélynek bizonyos vágyait végrehajtja, teljesíti. Kedvét tölteni. Hadd töltse kedvét. Haragját boszuját tölteni. Mérgét kitölteni.
Alapfogalomban és gyökben azonos vele tele telik, és közös gyökük tel v. től, s oly viszonyban állanak egymással mint kel és kelt v. költ, al-ik al-t v. olt, sér sért, men ment, továbbá romlik ront, bomlik, bont, ömlik önt, hímlik hint, számlik szánt, hámlik hánt stb. V. ö. TELE, TELIK. | |
* | |
| (töl-t v. tel-t, mint tel-ik mult részesülője) mn. tt. tölt-et. Ami telve, v. teli van. Vizzel tölt edények. Tölt pohár. Tölt erszény. Szabatosan véve különbözik tőle töltött, mennyiben amaz egyszerü állapotra, emez pedig az illető állapotot okozó cselekvésre is vonatkozik. | |
* | |
| (töl-t-e) Személyragos igenév, mely mindig csak egy más névvel (birtokost jelentő névvel) együtt fordul elé, pl. valaminek tölte azaz töltött állapota: különösen hold tölte. | |
* | |
| (töl-t-el-ék) fn. tt. töltelék-ět, harm. szr. ~e. Azon anyag, melylyel bizonyos üreget, hézagot betöltöttek. Kolbásztöltelék, öszvevagdalt hús, melyet bélbe töltenek. Szakácsok nyelvén öszvevagdalt, vagy péppé gyúrt eleségféle, melyet valamely tészta vagy hús neműekbe takargatva sütnek, főznek. Különösen a borkezelésben azon bor, melylyel a hordóban a némileg leapadt bort feltölteni szokták. Töltelékbor. Hasonlóak: töltelékser, töltelékecet stb. l. a következő szókat. | |
* | |
| (töltelék-bor) ösz. fn. l. TÖLTELÉK alatt. | |
* | |
| (töltelék-fa) ösz. fn. Apróbb fa, melylyel a bogsa (szénégető) aknájában a szenités alatt támadt hézagokat kitöltik. (Erdészeti Műszótár). | |
* | |
| (töltelék-föld) ösz. fn. Faültetésnél rosz földben, az ültető likakba hordott jó föld. | |
* | |
| (töltelék-ser) ösz. fn. l. TÖLTELÉK alatt. | |
* | |
| (töltelék-szén) ösz. fn. Apró szén, melylyel a bogsa (szénégető) aknájában a szenités alatt támadt hézagot kitöltik. (Erdészeti Műszótár). | |
* | |
| (töl-t-e-mény) fn. tt. töltemény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e, Körülbelül am. töltelék, de kevésbbé divatos. | |
* | |
| (töl-t-ény) fn. tt. töltény-t, tb. ~ěk. l. TÖLTÉS 2). | |
* | |
| (töl-t-e-nyi) mn. tt. töltényi-t. Menynyi bizonyos üreg betöltésére elég. "Meg nem elégszik a farkas azzal, hogy hasa-töltényit egyék." (Káldi Vasár. préd. 609. l.). Hasonló képzésü a jártanyi v. jártányi, p. nincsen jártányi ereje, azaz, anynyi, hogy járni birjon. A maga nemében ritka képzésü szó. | |
* | |
| (töl-t-és) fn. tt. töltés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, mely által valamit töltünk, e szónak minden érteményében. V. ö. TÖLT. 2) Lőanyag, melyet a lőfegyverekbe töltenek, illetőleg fojtanak. Puskába, ágyúba való töltés. Erős töltés. Vesszővel leverni, körömvassal kihúzni a töltést. Elfogyott a töltés. Vak töltés mely csak lőport tartalmaz; kemény töltés, golyóval, v. göbecscsel, v. szatymával együtt. 3) Bizonyos anyagból, és czélra emelt gátféle építmény. Árvíz ellen földből, ganéjból, nádból, pőzsből töltést csinálni. Magas széles töltés. A jeges árvíz elszakasztotta a töltést. Szekérútnak való töltés. | |
* | |
| (töltés-föld) ösz. fn. Föld, melyből töltést csinálnak. l. TÖLTÉS 3). | |
* | |
| (töltés-gát) ösz. fn. Föld-, vagy ganéjtöltelékből álló gát, különböztetésül más nemű gátoktól. V. ö. GÁT. | |
* | |
| (töltés-köz) ösz. fn. Két töltés közti térség. | |
* | |
| (töltés-tartó) ösz. fn. Táska, tok, vagy tüszüféle öv, melyben a puskások a töltésféle készleteket viszik magokkal. Katonai németes nyelven: patrontás (Patrontasche). | |
* | |
| (töltés-tartó-szíj) ösz. fn. Szíj, melynek segitségével a töltéstartót a puskások magokra akasztják. | |
* | |
| puszta Gömör m.; helyr. Töltestavá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (töltés-tok) l. TÖLTÉSTARTÓ. | |
* | |
| (töltés-út) ösz. fn. Gátféle töltés, mely egyszersmind gyalog vagy szekérutúl vagy mindkét czélra használtatik. | |
* | |
| (töl-t-et) fn. tt. töltet-ět, harm. szr. ~e. Egy egy töltésre való lőanyag. Egy töltet puskapor. | |
* | |
| (töl-t-et) mivelt. m. töltet-tem, ~tél, ~ětt, par. töltess. Eszközli, vagy rendeli, parancsolja, hogy valamit töltsenek. V. ö. TÖLT. | |
* | |
| (töl-t-etlen) mn. tt. töltetlen-t, tb. ~ěk. Általán ami nincs megtöltve, üres öblü. Töltetlen edény. Töltetlen puska, álgyu. Ellentéte: töltött. Határozóként am. töltetlenül. | |
* | |
| (töl-t-et-len-ül) ih. Meg nem töltve, üresen. A hordókat, álgyukat töltetlenül hagyni. | |
* | |
| (töl-t-e-vény) fn. tt. töltevény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Töltés, vagy gátféle magasbb vonal, vagy út. Hasonló hozzá az elavult ötevény v. öttevény, azaz öntevény, mely szintén töltött útat jelentett. | |
* | |
| (töl-t-i-ke) fn. tt. töltikét. Kisebbszerü tölcsér; különösen a borkezelők hasonló eszköze, mely által a hordókat feltöltik; máskép: tölcsike. | |
* | |
| (töl-t-ő) mn. és fn. tt. töltőt. Aki tölt; vagy amivel töltenek, pl. töltővessző, kolbásztöltő. | |
* | |
| (töl-t-ög-et) gyak. áth. m. töltögettem, ~tél, ~ětt. par. töltögess. Folytonosan, vagy gyakran, több izben tölt. Hordóból palaczkokba töltögetni a bort. A gabonát hombárba töltögetni. Burgonyát, kukoriczát töltögetni, töveiknél a körötte levő földet domboruan ráhuzni kapával vagy ekével. Töltögető eke. V. ö. TÖLT. | |
* | |
| (töl-t-ög-et-és) fn. tt. töltögetés-t, tb. ~ěk, harm. szr ~e. Folytonos vagy gyakori töltés. V. ö. TÖLTÖGET. | |
* | |
| l. TÖLTÖGET alatt. | |
* | |
| (töltő-kalán v. ~kanál) ösz. fn. l. ÁGYUKALÁN. | |
* | |
| (töltő-kanna) ösz. fn. Kanna, melyből a bort, sert stb. más kisebb edényekbe, palaczkokba, poharakba töltögetik. | |
* | |
| (töl-t-ött) mn. tt. töltött-et. Általán, amit megtöltöttek, minek üreges öblébe bizonyos anyagot tömtek, gyúrtak, nyomtak, takartak stb. Töltött hordó, palaczk, pohár. Töltött fegyver. Töltött vánkos. Töltött út. Különösen mondjuk ételnemüekről, melyek úgy nevezett töltelékkel készítvék. Töltött csirke, galamb. Töltött fánk, melybe gyümölcsízet tettek. Töltött káposzta stb. V. ö. TÖLT. | |
* | |
| (töltött-káposzta) ösz. n. Káposztába különösen káposztalevélbe göngyöngetett ris és vagdalt hús; a köznépnél ris helyett búza- vagy árpakását is használnak; néhutt másképen: takart és törökösen szárma; de ezek jelentenek töltött szőlőlevelet is. | |
* | |
| ösz. fn. Közönséges puska és hasonló szerkezetü lőfegyverhez tartozó sima vagy simított vessző, melylyel a lőport a lőfegyverbe csepü vagy papír rátevése és ráverése által lefojtják, és ha szükséges, arra a golyót vagy göbecset is papírba göngyölve vagy a nélkül szintén ráverik. | |
* | |
| (töl-t-öz-és) fn. tt. töltözés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Evés, mely által valaki gyomrát bőven tölti; különösen mértéktelen evésivás. | |
* | |
| (töl-t-öz-ik) k. m. töltöz-tem, ~tél, ~ött; par. ~zél. Bőven vagy épen mértéktelenül eszik iszik, duskálkodik. "Ne hagyjuk töltözni pogányt magunk javán." Vitézi énekek a XVII. századból. (Thaly K. gyüjt.). | |
* | |
| (töl-t-öz-köd-és) fn. tt. töltözködés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. l. TÖLTÖZÉS. | |
* | |
| (töl-t-öz-köd-ik) k. m. töltözköd-tem, ~tél, ~ött. Gyakran vagy rendesen szokás szerint bőven, duskálkodva eszik iszik. | |
* | |
| l. TÖLCSÉR. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Töltszék-re, ~ěn ~ről. | |
* | |
| (töl-t-vény) fn. tt. töltvény-t, tb. ~ěk. A Tájszótár szerént Gömörben, Tornában am. gádorfa. | |
* | |
| amennyiben elvont gyököt értünk alatta, ebből származtak a tér nagyságával megfordított arányban álló, vagyis téraránylag sürüebb állományu testeket jelentő szók, mint: tömhüdt, tömlő, tömény, tömör, tömörzök, tömpe. Egyeznek vele a hasonló alapfogalmu döm, gyöm, zöm gyökök ezen származékokban: dömöszöl, dömöcsköl, döme, dömbicz, dömsödi, gyömöszöl, zömök. v. ö. TEM, elvont gyök; és TÖM (2). | |
* | |
| áth. m. tömtem, tömtél, tömött. Ritkább állományu, szövetü, de többé kevésbbé szilárd, rugalmas testrészeket úgy öszvegyúr, tapos, szorongat, nyomkod stb. hogy aránylag minél kisebb terimében férjenek el, és sürűebben álljanak öszve, vagy hogy bizonyos üregben, öbölben hézag ne maradjon. A deszkák közé töltött, vagy hányt földet tömni, tömögetni, hogy fallá alakuljon. Holmi ruhanemüeket zsákba tömni. Pipába, zacskóba jól betömni a dohányt. Ököllel, lábbal, térddel, tömőfával tömni valamit. A gödröt földdel, ganéjjal betömni. Betömték a száját kendővel. A vánkost tollal, a pamlagot szőrrel megtömni. A sovány mellet, fart, lábikrát, czombot kitömni. Állatok bőrét kitömni. Különösen, étellel tölt, megtölt; s hizlalás végett bizonyos eledelt bele gyömöszöl. Hasát tömi. Ludat, réczét kukoriczával tömni.
Táj ejtéssel: team, honnan a köz divatú temet. Alapfogalomban egy eredetü a tele, telik és tölt igékkel, azon különbséggel, hogy a tömés csak szilárd állományu testekre vonatkozik, s közvetlen czélja minél több testrészt aránylag kisebb térbe szorítani. - Rokonai a dömöszöl, döme, dömsödi, dödölle, gyömöszöl, zömök szók gyökei: döm, död, gyöm, zöm. Ugyanazon alapfogalom rejlik a latin tomentum (töltelék) szóban is. Mongolul: tama-khu = töm-ni. V. ö. TEM. TÖBB. TÖPIK. | |
* | |
| (töm-b) fn. tt. tömb-et, harm. szr. ~je. Egy tömegbe gyült vagy gyüjtött csoport. | |
* | |
| (töm-b-es-ít) áth. m. tömbesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Több külön részt egy tömegbe csoportosit. | |
* | |
| (töm-b-ez v. töm-b-öz) áth. m. tömbez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. l. TÖMBESÍT. | |
* | |
| (töm-b-ül) önh. m. tömbűlt. Egy tömegbe csoportosúl. | |
* | |
| (töm-ecs) fn. tt. tömecs-ět harm. szr. ~e. A természettudósoknál valamely anyagnak, testnek legkisebb részecskéje, pl. vértömecs. (Molecule). | |
* | |
| (töm-ed-ék) fn. tt. tömedék-ět, harm. szr. ~e. 1) Azon anyag, melyet tömés által bizonyos térbe és alakba szoritanak. 2) A testnek azon tömör tulajdonsága, melynél fogva az elfoglalt térrel kisebb nagyobb arányban áll. (Intensitas). | |
* | |
| (tömedék-szőr) ösz. fn. Szőranyag, melylyel valamit megtömnek, p. vánkost, pamlagot stb. | |
* | |
| (töm-eg) fn. tt. tömeg-et, harm. szr. ~e. Általán, valamely test anyagának öszvege, sokasága, mennyiben a testet mint több részekből öszvetömött egészet képzeljük. (Massa). Nagy tömeg, hústömeg, sártömeg, tésztatömeg. Különösen, ami aránylag sürübb részekből öszveállott nagyobb darabot v. csoportot képez. Innen átv. ért. több részből együvé gyült sokaság, egész. Néptömeg (v. csak magában is tömeg). Sürü tömegben álló katonaság. Vagyontömeg. A csődperekben tömegnek, csődtömeg-nek nevezik az alperes vagyonának öszvegét, mely a követelések lehető fedezésére fordittatik, még pedig vagy bizonyos törvényes elsőbbség szerént, vagy aránylag. Hagyatéki tömeg, az elhaltnak hátrahagyott összes vagyona. | |
* | |
| (tömeg-bástya) ösz. fn. Sürüen egybeállított anyagból, anyagrészekből álló bástya, melyben üres helyiségek, úgynevezett bástyaboltok (kázsamáták) nincsenek. | |
* | |
| (töm-eg-ěs) mn. tt. tömegěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Tömeget képző, csoportos; sürűen öszvegyült részekből álló. Tömeges fölkelés. | |
* | |
| (töm-eg-ěs-en) ih. Csoportosan, seregesen. Tömegesen tolduló nép. | |
* | |
| (tömeg-gondnok) ösz. fn. A csődbiróság által ideiglen és az érdeklett felek által végleg megbizott személy, ki a csőd alá került vagyontömegre felügyel. Néha így nevezik az elhalt által hátrahagyott vagyon gondviselőjét is; de ez szokottabban hagyatéki gondnok. | |
* | |
| (tömeg-őr) l. TÖMEGGONDNOK. | |
* | |
| (tömeg-szakozás) ösz. fn. Az évi fatermés meghatározásának azon módja, midőn a jelen fatömegkészleteket a vágásig létrejövő növedékkel együtt a forda (turnus) minden szakára egyenlőn szétosztják s így az egész fordára egyenlő évi fatermést állapitnak meg. (Erdészeti Műszótár). | |
* | |
| mn. tt töméntelen-t, tb. ~ěk. Aránylag, és a maga nemében igen sok, igen nagy. Hangváltozattal több vidéken: teméntelen. Mi e szó elemzését illeti, ha a tagadó v. fosztó ~telen mostani képzőjét tekintjük, a törzs-szónak jelentését tagadja, ily módon törzse nem lehet azon tömény, mely sokaságot jelent, mert akkor töménytelen annyi volna mint nem sok, igen kevés. Véleményünk szerint eredeti alakja vagy száméntalan, máskép táméntalan, támétalan volt, mint Pázmán s más régiebb iróknál eléfordúl, ebből magas hangon lett teméntelen, s módosítva: töméntelen; l. SZÁMÉTALAN, TÁMÉNTALAN; vagy pedig, mivel Kresznericsnél eléfordúl: töményteni szerzetek. (Sámbár ellen. 37. l. Talán Pósaházitól?), ez lehetett eredetileg tömény-teli, melyben a teli a föntebbi szóban teni-vé, majd később nyelvérzék hiányában telen-né változott. V. ö. TÖMÉNY. A régiebbeknél, mint Molnár Albertnél, Szabó Dávidnál, sőt Kresznericsnél is a töméntelen v. teméntelen szó elé sem fordúl (Simai Kristófnál már megvan), hanem csak táméntalan (Pázmánál, Prágainál) v. támétalan (Faludinál, Simainál, Molnár Albertnél), és száméntalan (Pázmánnál; honnan ugy látszik, hogy amazok ujabbkori módosulatok a táméntalan és töményteni (töményteli?) alakok összezavarodásából. | |
* | |
| (töm-ény) mn. tt. tömény-t, tb. ~ek. A maga nemében együtt levő igen sok részekből álló, mintegy öszvetömött. Tömény sok embert láttam. Tömény ércz. (Prágainál, Molnár Albertnél, Szabó Dávidnál). Tömény sokaság. (Szabó D.). Hangváltozattal temény. V. ö. TÖM, gyök. Sándor István szerint am. zsák, erszény, táska vagy tömlőféle eszköz, de ezen jelentése mai napság nincs szokásban. A vegyészetben leginkább a legerősebb savakról mondják, melyek t. i. nincsenek vízzel vegyítve v. föleresztve. Tömény kénsav. Tömény salétromsav. Mongol nyelven tümen jelent tízezeret és határozatlan sokaságot is; innen arban tümen am. százezer (tízszer tízezer), dzagun tümen, milliom (százszor tízezer); tatár nyelven is tuman, köznépiesen: tümen szintén am. tízezer, és határozatlan sokaság (myriade), továbbá tízezerből álló sereg, öszveg stb. Eléjön a persában és arabban is thúmán ugyanazon jelentéssel (Vullers szerént: lingva kharizmiae et mongolica). Vámbéry szerént csagataj nyelven is tőmen sok; tízezer, ujgur nyelven: tömen igen sok, honnan tömen-mek sokasod-ni. | |
* | |
| (töm-ény-ít) áth. m. töményit-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. A vegyészetben valamely folyadékból főképen savból a vizes részeket eltávolítja. V. ö. TÖMÉNY. | |
* | |
| l. TÖMÉNTELEN. | |
* | |
| (töm-ér-d-ek) mn. tt. tömérdek-et. 1) Eredeti régi ért. mint Molnár A. följegyzette, am. vastag, tömör, zömök, nagy tömegből álló, különösen nőszemélyre vonatkozva, terhes, nehézkes. 2) Mai szokás szerint, a maga, nemében fölötte nagy, vagy sok. Nagyító kifejezések egyike. Tömérdek vastagságu fa. Tömérdek testü ember. Tömérdek nagy fej. Tömérdek sok pénz.
Alapfogalma mutatja, hogy gyöke a térarányu sokaságra vonatkozó töm s közelebbi törzse vagy tömérd (mint csalárd), vagy pedig tömör, melyből tömördök, majd tömérdek fejlett ki, tömér és tömör ugy változván, mint koczér és koczor. | |
* | |
| (töm-ér-d-ek-ěd-ik) k. m. tömérdekěd-tem, ~tél, ~ětt. l. TÖMÉRDEKŰL. | |
* | |
| (töm-ér-d-ek-ít) áth. m. tömérdekít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Tömérdekké tesz. V. ö. TÖMÉRDEK. | |
* | |
| (töm-ér-d-ek-ség) fn. tt. tömérdekség-ět, harm. szr. ~e. Rendkivüli nagyság, vagy sokaság. l. TÖMÉRDEK. | |
* | |
| (töm-ér-d-ek-űl) önh. m. tömérdekűl-t. Tömérdekké, azaz, szerfölött nagy tömegüvé, vastaggá lesz. | |
* | |
| (töm-és) fn. tt. tömés-t, tb. ~ěk. harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, oly által valamit tömünk, ez igének minden érteményében véve. 2) A székelyeknél Kriza J. szerént folyóvíz által a partjain álló élőfák gyökerei közé gyuródott (mintegy tömött) ágbogak alatti mélység. A tömésben lakik a hal. | |
* | |
| (töm-et) mivelt. m. tömet-tem, ~tél, ~ětt, par. tömess. Meghagyja, rendeli, parancsolja, hogy tömjenek valamit. | |
* | |
| (töm-et) fn. tt. tömet-ět. Azon anyag vagy test mennyisége, melyet valamibe tömnek. | |
* | |
| (töm-etlen) mn. tt. tömetlen-t. tb. ~ěk. Amit öszve nem tömtek, minek részei ritkán, hízagosan, lazán állanak; továbbá, mibe mit sem tömtek, üres. Az újonnan hordott, s tömetlen földbe lesüppednek a lábak. Tömetlen lúd, V. ö. TÖM. (2). | |
* | |
| (töm-fa) ösz. fn. A fának tömeges része. (Derb-holz. Erdészeti Műszótár). | |
* | |
| (töm-fa-tartalom) ösz. fn. Azon fatömeg, melyet valamely farakásban a tömfa elfoglal, s mely az egész farakás ürmértékének 48-75 százalékát tölti ki. (Erdészeti Műszótár). | |
* | |
| (töm-h-öl) áth. m. tömhölt. A székelyeknél Kríza J. szerént am. az egyszerü töm vagyis gyúr. Máskép ugyanott dömhöl v. dömzsöl. | |
* | |
| (töm-h-öl-és) fn. tt. tömhölés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés midőn valaki valamit tömhöl. | |
* | |
| (töm-h-üd-t) mn. tt. tömhüdt-et. Balaton vidékén am. tömött, kemény öszveálló; sürü szövetü. Tömhüdt föld (eső után). Tömhüdt vászon, posztó. Törzse a szokatlan tömhüdik, v. tömhüszik, ige, melyben a ~hüdik képző alkalmasint az ~ődik képzőből módosult, tehát am. tömődik. Alakra hasonlók amazokhoz petyhüdik, petyhüdt, melyek amazoknak némileg ellentétei. | |
* | |
| fn. tt. tömjén-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Bizonyos borókafaj (juniperus thurifera) gyantája, mely égetve kellemes illatot ad. Ezen füstölőt szokták használni a római és görög egyházi szertartásoknál. Tömjént égetni. Ilyennel, vagy hasonlóval kedveskedtek hajdan a keleti népek ajándékul. "És megnyitván kincsöket, ajándékokat adának neki (Jézusnak), aranyat, tömjént, és mirrhát." Máté. 2. 11. Ha tömjén nem telik, liszttel is áldozunk. (Km.). 2) Átv. a külső tiszteletnek, vagy hizelgésnek jelvénye; V. ö. TÖMJÉNEZ.
Valószinüleg a hellen-latin thimiama után magyarított szó, mely füstölőszert jelent, közelebb a görög Jumiaw igétől, mely am. füstölök, ez ismét a görög Juma névszótól, mely am. füstölőszer; áldozat; végre ez a Juw igétől, mely am. áldozatot égetek, áldozom. Az ettől különböző német Thymian növényneve Adelung szerént a thymus v. thymum szóból eredett, mely magyarul Párizpápainál: balzsamfű, Diószegi-Fazekasnál: démutka. | |
* | |
| (tömjén-ěz) áth. és önh. m. tömjéněz-tem, ~tél ~ětt. 1) Tömjénféle illatszerrel megfüstöl. Az oltárt, a szertartó főpapot megtömjénezni (incensare.). 2) Átv. tömjénezni valakinek, am. különös tiszteletjelekkel hizelegni. | |
* | |
| (tömjén-ěz-és) fn. tt. tömjénězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Szertartás, midőn az isteni szolgálatnál tömjént égetnek. 2) Átv. hizelgő tisztelkedés. | |
* | |
| (tömjén-ěz-ő) mn. és fn. tt. tömjéněző-t. 1) Aki tömjénnel füstöl, vagy valakinek hizelgőleg tiszteleg. 2) Egyházi edény, melyben a füstölni való tömjént égetik. | |
* | |
| (tömjén-fa v. ~fenyő) ösz. fn. A borókafák neme alá tartozó fa, illetőleg cserje, melynek gyantája illatos, és egyházi füstölőül használtatik. (Juniperus thurifera). | |
* | |
| (tömjén-füst) ösz. fn. A tömjénféle égő gyántának füste. Illatos, magasra szálló tömjénfüst. A hizelgés tömjénfüstével elkábítani valakit. | |
* | |
| (tömjén-füstölő) ösz. fn. Templomi edény, melyben füstölés végett tömjént égetnek. | |
* | |
| (tömjén-millye) ösz. fn. Millye, vagyis szelenczeféle kis edény, melyben a füstölni való tömjént tartják. Kis kalán van hozzá, melylyel a pap a tömjént a füstölőbe rakja. | |
* | |
| (tömjén-tarorja) ösz. fn. Növényfaj, a tarorják neméből; szára elágazó; levelei szárnyasan hasitottak; sallangjai szegett szélüek; virága hármas minden levél mellett, fehér, veressel pettegetett, jószagú. (Teucrium botrys.) | |
* | |
| (tömjén-tartó) l. TÖMJÉNMILLYE. | |
* | |
| (tömjén-termő) Ösz. mn. Növényről mondják, mely tömjén nevü gyantát hoz létre; vagy talajról, mely ily növény tenyészésére alkalmas. | |
* | |
| l. TÖMJÉN. | |
* | |
| fn. tt. tömkeleg-ět, harm. szr. ~e. Csak az újabb korban jön elé Szabó Dávidnál, Sándor Istvánnál; s am. labyrinthus, vagyis, sürüen benőtt, tekervényes járásu, úttévesztő kert, milyenből a régi hitrege szerint Theseus csak Ariadne fonalának segitségével volt képes kihatolni. A német Irrgarten után némelyek szerint: tévkert. Átv. ért. szövevényes, öszvebonyolodott dolog, ügy, melyen eligazodni igen bajos, vagy épen nem lehet.
Mi e szó képeztetését illeti, úgy látszik, hogy alkotója a sürüségre vonatkozó töm igét vette fel alapfogalomul, s a gombolag v. gombolyag, gömbölyeg, huppolag stb. szók hasonlatára alakította, melyek törzsei: gomboly, gömböly, huppol, mi szerint a tömkeleg közelebbi törzse volna: tömegel v. tömgel, némi hangváltozattal tömkel. | |
* | |
| (tömkeleg-korall) ösz. fn. A természetleiróknál, korallfaj, mely csaknem golyódad alakú, mintegy két lábnyi átmérőjü, fölszinén széles tekervények látszanak, s belül többféle irányban elterjedő sugarai vannak. (Madrepora meandrites, v. labyrinthica). | |
* | |
| (töm-öl-ő) fn. tt. tömlő-t. Rendesen bőrből készült zsák- vagy csőalakú edény, híg testeket tartani, hordani, vagy átereszteni való. A régiek tömlőben tartották a bort. A fecskendök tömlőjét vizzel megtölteni. Tömlőben vinni a légszeszt. Fölfújni a tömlőt. Kiereszteni a dudatömlőből a levegőt. Arany tömlőből is csak szél, ami kijö. (K. m.).
Magyar elemzéssel gyöke azon töm, mely bizonyos testrészek öszveszorítására, sürüsítésére vonatkozik. Egyébiránt a mongolban némi hangáttétellel tulum s a mandsuban tuluma am. bőrzsák, tömlő (un sac de cuir, une outre; Schlauch aus einem Fell, um damit über das Wasser zu setzen. Gabelentz). Vámbéry szerént az oszmanliban szintén tulum, csagataj nyelven pedig csömlek, edény, a keleti törököknél fából készült nagy hasú vízedény, a nyugoti törököknél pedig alacson széles főző edény. Egyezik a föntebbiekkel a Névtelen Jegyzőnél is eléjövő tulbou szintén ,tömlő' jelentésben. ("Et fluvium Etyl super tulbou sedentes [tömlőre ülve, Szabó Károly] transnataverunt." VII. fejezet). A szintén itt eléforduló Tulma (összetételben: Oluptulma) név egészen is egyezik a föntebbi tuluma szóval. (Olum pedig a mongolban azt teszi gázló víz, tehát olum- v. oluptulma am. gázlótömlő. Ezen Tulma építette a Névtelen Jegyző szerént Komárom várát: "Juxta Danubium, ubi fluvius Wag descendit, Oluptulma [alább csak Tulma] castrum construxit, quod Camarum nuncupavit" XV. fejezet. Kamar pedig, mely másképen kabar, a mongolban: am. orr; orrmány; fok; nyilkáva csontos vége; Kowalewszkinál francziául: nez, museau, trompe, bouts d' arc en os, Schmidtnél: die Nase; bei Gebirgen ein Vorgebirge, ein Vorsprung stb. Mint ,orr' vagy ,fok' jelentése tökéletesen ráillik Komárom várára.). | |
* | |
| fn. tt. tömlöcz-öt, harm. szr. ~e. Jelentésére nézve l. BÖRTÖN. A régi timnicz alakból kiindulva szláv eredetü szó, mert temni (tyemni) tótúl am. sötét, homályos, és temnicza (tyemnyicza) am. sötét homályos hely, milyen a tömlöcz szokott lenni. Ily eredeti alakban fordul elé a régi Halotti beszédben: "Kit Úr ez nopun ez hamos világ timniczebelől mente." Különben ,tömlöcz' népiesebb divatú, mint ,börtön'. Mondják középkori latinos szóval árestom-, v. áristom-nak is (arrestum). A fogság szót mai elfogadott jelentésében a kevésbé sulyos büntetésnemekre használják. | |
* | |
| (tömlöcz-beli) ösz. mn. Tömlöczben levő. Tömlöczbeli lég. | |
* | |
| (tömlöcz-ház) ösz. fn. Ház, melyben tömlöczféle zárlakok vannak, vagyis rabok számára épített lak. | |
* | |
| (tömlöcz-i) mn. tt. tömlöczi-t, tb ~ěk. Tömlöczöt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Tömlöczi fegyelem, szigor. Tömlöczi dohos lég, sötétség. | |
* | |
| (tömlöcz-öz) áth. m. tömlöczöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Tömlöczbe zárva tart, vagy büntet; börtönöz. Eleget tömlöczözték, még sem javúlt meg. | |
* | |
| (tömlöcz-öz-és) fn. tt. tömlöczözés-t, tb. ~ ěk, harm. szr. ~e. Büntetés, vagy kinzás, midőn valakit tömlöczbe zárva tartanak. | |
* | |
| (tömlöcz-tartó) ösz. fn. Törvényhatósági személy, ki a tömlöczbe zárt rabokra felügyel, máskép: börtönőr; több vidéken: porkoláb. | |
* | |
| v. ~DAGANAT, (tömlő-dag v. ~daganat) ösz. fn. Daganat a testen, mely genynyel tölt tömlőféle hártyával képződik. | |
* | |
| (tömlő-híd) ösz. fn. Valamely folyón léggel töltött tömlőkből egybeállított, átmenetre szolgáló ideiglenes híd. | |
* | |
| (töm-öl-ő-ös) mn. tt. tömlős-t, v. ~et, tb. ~ek. Tömlővel ellátott. Tömlős szivatyú. Mint főnévnek tárgyesete: tömlős-t, többese ~ök, amidőn jelent mesterembert, ki tömlőket készit. | |
* | |
| (tömlő-síp) ösz. fn. Síp, melyen a duda tömlőjéből a levegő kinyomúl. | |
* | |
| (tömlő-turó) ösz. fn. Turó, melyet hártyába takargatva tesznek el, vagy érlelnek meg. | |
* | |
| (töm-mérés) l. TESTMÉRÉS. | |
* | |
| (töm-mér-tan) lásd TESTMÉRTAN. | |
* | |
| (töm-nyomás v. ~nyomtatás) ösz. fn. Tömnyomatnak hivják azon könyvnyomtatási módot, mely által valamely nyomatandó lapot közvetlen nem egyes betükből raknak össze, hanem egész darabból álló lemezen állitanak ki. (Stereotypie). A könyvnyomtatás is kezdetben ezen tömnyomáson alapult, mert az egész lapot v. oldalt fában metszették ki s úgy nyomtatták le. Később midőn már egyes betüket használtak, a tömnyomás úgy eszközöltetett, hogy a betük összeforrasztattak. Mai napság ezen tömnyomás különböző módon történik, t. i. a betüket az egész lapra, mint közönségesen, kiszedik, s gipszbe vagy papirpépbe nyomkodják, ezt megszáritva s erre öntve tömött érczmintát készítenek, aztán erre nyomják a nyomtatandó iratot. | |
* | |
| vagy TÖMNYOMTATVÁNY, (töm-nyomat v. ~nyomtatvány) ösz. fn. Azon nyomat vagy nyomtatvány, mely tömnyomás által létesült. | |
* | |
| (töm-nyomatol) ösz. áth. Tömnyomással létesít valamely művet, illetőleg könyvet. | |
* | |
| (töm-nyomatu) ösz. mn. Tömnyomás által létesült. | |
* | |
| (töm-ő) mn. tt. tömő-t. Aki töm; vagy amivel tömnek. | |
* | |
| (tömő-csěpü) ösz. fn. Csěpü, vagy kócz, melylyel valamit betömnek. | |
* | |
| (tömő-csík) ösz. fn. Tésztacsík, melylyel a ludakat tömni és hizlalni szokták. | |
* | |
| (töm-ő-d-ik) belsz. m. tömőd-tem, ~tél, ~ött. Nyomás, tömés, szorulás által tömörré, keménynyé, sürüvé leszen. | |
* | |
| (tömő-fa) ösz. fn. Nyellel ellátott sulyos zömök bunkó, melylyel a földet, murvát stb. keményen öszvetömik, lenyomkodják. | |
* | |
| (tömő-kés) ösz. fn. Kés vagy késhez hasonló eszköz, melylyel holmi hézagokba bizonyos anyagot p. mohát, csepüt, kákát tömnek be. | |
* | |
| (töm-öl) áth. m. tömölt. Folytonosan, vagy gyakran töm. | |
* | |
| (töm-ör) mn. tt. tömör-t, tb. ~ök, v. ~ek. 1) Aminek teriméjéhez képest aránylag nagy tömege van; sürüen öszvenyomott részekből álló. Az érczek tömörebbek a fáknál. A mongolban tamir am. erő; ügyesség: lényeg, természet (force, vigeur; capacité; essence, nature). A keleti törökben temir, a mongolban temür s az oszmanliban demir am. vas. 2) Alacson termetü, vagy növésü de zömök, vastag, tömpe; máskép: tömörcsök, néhutt: tönkesz. 3) Átv. ért. a beszédről am. velős rövidségü. Mint törzsszó él a Tömörd, Tömörke, és Tömörkény helynevekben is, V. ö. TÖM, (1). | |
* | |
| (töm-ör-cs-ök) mn. tt. tömörcsök-öt. Alacson zömök tömött növésü vagy termetü. Alapfogalomban és gyökre nézve hasonlók hozzá: tömérdek, döme, dömbicz, dömsödi.
Törzse tömör, melyből kicsinző képzővel lett tömörcs, mint szömör szömörcs, bobor boborcs; végre, tömörcsök, mint szömörcsök, boborcsok; székelyes kiejtéssel: tömörzsök. | |
* | |
| falu Vas, puszták Komárom és Somogy m.; helyr. Tömörd-re, ~ön, ~ről. Ül a székben mint a tömördi biró. (Km.) | |
* | |
| (töm-ör-ít) áth. m. tömörit-ětt, htn. ~ni, v. ~eni, par. ~s. Tömörré tesz v. alakít. | |
* | |
| (töm-ör-ít-és) fn. tt. tömörítés-t, tb. ~ěk, harm, szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit tömörítünk. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Tömörké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| puszta Csongrád m.; helyr. Tömörkény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (töm-ör-öd-és) fn. tt. tömörödés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, minőn valamely testrészek sürüen öszvenyomulnak, s keményebb, aránylag nehezebb állományuakká lesznek. | |
* | |
| (töm-ör-öd-ik) k. m. tömöröd-tem, ~tél, ~ött. Tömörré képződik. V. ö. TÖMÖR. és TÖPÖRÖDIK. | |
* | |
| (töm-ör-ség) fn. tt. tömörség-ět, harm. szr. ~e. Tömör állapot vagy tulajdonság. | |
* | |
| (töm-ör-űl) önh. m. tömörült. l. TÖMÖRÖDIK. | |
* | |
| (töm-ör-zs-ök) l. TÖMÖRCSÖK. | |
* | |
| (töm-ött) mn. tt. tömött-et. 1) Amit nyomás, gyurás, szorongatás által sürüvé, keménynyé tettek. Tömött földből emelt fal. Tömött kerti út. Tömött szérü. 2) Amibe holmit bele nyomkodtak. Tömött zsák, erszény, párna. Tömött lúd, azaz, tömés által hizlalt. 3) Sürű szövetű, rostú. Tömött vászon, tömött posztó. 4) Átv. zömök köpczös termetü, testü, mintha kitömték volna. Tömött legény. | |
* | |
| (töm-ött-en) ih. Sürüen öszvenyomulva, együvé szorítva. Tömötten teli párna. Tömötten megrakott zsák. Általán am. tömött állapotban, avagy módon. V. ö. TÖMÖTT. | |
* | |
| (töm-ött-ség) fn. tt. tömöttség-ět, harm. szr. ~e. Tömött állapota, vagy tulajdonsága bizonyos testnek; sürüség, tömörség, kidudorodó vastagság. | |
* | |
| (tömöttség-mérő) ösz. fn. Mérőeszköz, melylyel valamely test tömöttségét meghatározzák. | |
* | |
| v. ~SZŐRÜ, (tömött-szőrü) ösz. mn. Szőrrel sürüen benőtt. Tömöttszőrű uszkár. | |
* | |
| (tömött-testü) ösz. mn. l. TÖNKESZ. | |
* | |
| (töm-pe) mn. tt. tömpét. Alacson, de aránylag zömök, törpe növésű, termetű, vagy alakú, mintha igen öszvetömték volna: Tömpe zsidó égbe néz, rejtélyes közmondat, am. mozsár. Néhutt: tempe. Alapfogalom benne a tömöttség, valamint a döme, dömbicz, dömsödi rokonszókban. Ennélfogva különbözik tőle a rokonnak látszó vastaghangú tompa, mely eredetileg élétől, vagy hegyétől megfosztott testre vonatkozik, mint: tompa kés, kard, villa. Egyébiránt abban egyeznek, hogy mindkettő a rendes vagy kellő nagyságnak, vagy épségnek hiányát jelenti. V. ö. TOMPA. | |
* | |
| (töm-p-öly) fn. tt. tömpöly-t, tb. ~ök, harm, szr. ~e. A levágott nagy fa apróbb darabjai. Székely szó. | |
* | |
| (töm-szaru) l. TELJKÜRT. | |
* | |
| (töm-szőr) ösz. fn. Újabb kori szó jelenti azon szőranyagot, melylyel valamit, pl. párnát, pamlagot, széket kitömnek. | |
* | |
| (töm-tartalom) ösz. fn. Valamely test anyagi részeinek egész öszvesége, elgondolva azoknak térfogatától. | |
* | |
| (töm-ül) önh. m. tömül-t. Mintegy ön ereje, vagy belalakulás által tömötté, sürüvé leszen. Tömül a föld, midőn önterhe miatt alábbszállva megsürűdik. Töműl a fa, midőn rostjai sürübben öszvenőnek. | |
* | |
| (töm-űl-és) fn. tt. tömülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot midőn valami töműl. | |
* | |
| (töm-zs) fn. tt. tömzs-öt. Mű a kallómalomban, mely a szőr-, gyapjuanyagot tömötté teszi. | |
* | |
| (töm-zsi) mn. tt. tömzsi-t. Kicsi tömött v. zömök testü. | |
* | |
| (töm-zs-öl) áth. m. tömzsöl-t. A kallóba vitt kelmét tömöríti, sürüsíti. | |
* | |
| régiesen összevonva teve ön szókból (mint lön = leve ön); az első személy szintén régiesen tők (= tevék), a 2-ik személy: től (= tevél). A 3-ik személyi tön v. tőn, (és a többesben: tőnek) ma is szokásban van. | |
* | |
| v. ~TEN, mély hangon ~TON, összetett rag pl. üz-t-ön (űzni), men-t-ěn (menni), foly-t-on folyni),; hasonló alkatu röktön (v. rögtön). | |
* | |
| fn. tt. -t, tb. ~ök, székelyes kiejtéssel am. tenger, l. ezt. | |
* | |
| székelyesen am. tengely. | |
* | |
| (töngör-ög) gyak. önh. m. töngörögtem, ~tél, töngörgött; htn. ~ni v. töngörgeni. A székelyeknél am. höngörög vagy hengereg, gurul. (Kriza J.). | |
* | |
| v. TENK, fn. tt. tönk-öt, v. ět, harm. szr. tönkje v. tenkje. 1) Széles ért. a növény szára, dereka, törzsöke, torzsája, illetőleg legvastagabb része, tövétől, ágaitól, galyaitól, sarjaitól külön véve, vagy gondolva, pl. Diószegi-Fazekasnál a gomba növények tönkje v. tenkje, melyen a kalap nyugszik. 2) Szükebb ért. tőből kivágott, s ágaitól megfosztott csonka faderék, vagy ennek kisebb darabokra fürészelt hengeres része. Két három tönkre vagdalni a fenyüszálakat, s deszkákat fürészelni belőlök. A tölgyfa tönkéből vágószéket csinálni. Tönkön konczolni, metélni, aprítani a húst, öszvevagdalni a kukoriczakórót. Rokon vele a kurtább, zömök tönköt jelentő tőke, mintegy tönke, tájdivatosan: tüke, tüőke, továbbá a vastag karóduczot jelentő tönkő. Hangváltozattal alapfogalomban rokonai: csönk, azaz tuskó, csönköly, forgócsont, mennyiben zömök alakú, mint a tőke; továbbá: tonka és csonka. Hasonlók a latin truncus, német Strunk, valamint tőke és német Stock, tompa és német stumpf, ducz és német Stütze. Átv. ért. tönkre v. tenkre menni, v. tönkre jutni, v. tönkre lenni am. végkép megromlani, elpusztulni; tönkre v. tenkre tenni v. juttatni, némelyeknél újabb korban: tönkre silányítni valakit v. valamit am. valakit jószágában, vagyoni állapotában, valamit épségben végkép megrontani, s mintegy az ágaitól, sarjaitól megfosztott, s tövéből kivágott tönkhöz hasonlóvá, csonkává tenni, vagy úgy bánni vele, mint a tönkön öszveaprított holmival. Tönkre verni az ellenséget, egészen legyőzni, semmivé tenni. Eléjön ez is: tönkre ütni.
"Mért ütötted tönkre Jó pej ménemet?" Vörösmarty. Újabb alkalmazásban használják vagyonbukás értelmében, melyet a kereskedők, s más üzérkedők szenvednek. A sakkjátékban am. schachmatt, pl. tönk a király. Kresznerics a perzsatörök tenki szüket, szorosat, és tenkinaj szorult állapotot jelentő szókkal azonosítja; l. TENK. Budenz J. szerént finnül: tynke elvágott kurta darab, lív nyelven: tünk am. tönk, pl. pű tünk (Baumstumpf). Vámbéry szerént csagataj nyelven. töng fenék, alsó rész, fának töve; továbbá törzs, valamely edénynek alsó vastag része. Részletesb elemzésére nézve l. TEM, gyök, 2); és TONKA. | |
* | |
| (tön-k-esz) mn. tt. tönkesz-t, tb. ~ek. A székelyeknél jelent zömök, renkesz, tömött, tungos testűt. Törzse a vastag fadarabot jelentő tönk, mely a hasonlat alapját teszi. Képeztetésre hasonló a kopasz, dobasz, horpasz, csupasz, cseplesz szókhoz.
| |
* | |
| 1) am. tőke, tuskó, vagy vastag zömök karó; V. ö. TÖNK. 2) Palóczosan am. tönköly. | |
* | |
| fn. tt. tönköly-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. A buzák neméhez tartozó növényfaj; csészepolyvái tonkák, kemények, négy virágúk, ondói kalászosak, a magra száradnak, s nehezen válnak le. Máskép: tenkely, v. piros alakor. (Triticum spelta.) Valószinü, hogy a német Dinkel-ből alakult, s ennek eredetije Adelung szerint a hellen dikokkoV, azaz kettes magvú, mert magvai két egymástól elválasztott sorban állanak. Egyébiránt úgy is vélekedhetnénk, hogy gyöke: tönk, vastagon: tonk, tehát mintegy tonkoly, mennyiben más buzafajoktól abban is különbözik, hogy csészepolyvái tonkák. Az úgy nevezett tarbuza is azon tulajdonságától kapta nevét, hogy szálkái nincsenek. | |
* | |
| (tönk-ös) mn. tt. tönkös-t, v. ~et, tb. ~ek. Tönkkel ellátott, pl. gomba. | |
* | |
| (tönkre-jutás) ösz. fn. Végső elpusztulás, semmivé levés. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Tőnyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (tő-nyelv) ösz. fn. Ős nyelv, melyből más nyelvcsaládok származtak. Ilyennek tartják a nyelvtudósok az árja családban a szanszkrit nyelvet, mint ezen családbeli nyelvek ősanyját. | |
* | |
| (tő-ok) ösz. fn. Eredeti, lényeges, legelső oka valaminek, melyből az illető okozat mintegy tőből származott. | |
* | |
| gyökszó, melyből töpik, töpödt, töpör, töpörödik, töpörtő, töpped, és származékaik eredtek. Mind ezek az állati vagy növényi nyirkos és rostos, illetőleg nyers testek azon változására vonatkoznak, melynél fogva nyirkaik kipárolgása, vagy száradása miatt öszvezsugorodnak, s rostjaik tömöttebben együvé ragadnak. Ezen alapfogalom szerint rokonok hozzájok a töm, tömör, tömhüdik, tömörzsök, tömörödik, azon szabatos különbséggel, hogy a tömött testek az illető részek térarányos sokasodása, a töpödtek pedig némi alkatrészek térarányos kevesbedése által képződnek. Egyébiránt abban mindnyájan egyeznek, hogy valami sürüen öszveálló részekre vonatkoznak. | |
* | |
| önh. m. töp-ött. Székely tájejtés szerint am. a közönségesebb divatú köp; hasonlóképen módosult tövér is ,kövér' szóból. Különös, hogy megfordítva ugyancsak a székelyeknél köpörödik azt teszi, mit a köz használatu töpörödik. | |
* | |
| (tő-pénz) l. TŐKEPÉNZ. | |
* | |
| (tő-pénzěs) l. TŐKEPÉNZĚS. | |
* | |
| (töp-és) fn. tt. töpés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Bizonyos gyümölcsök aszása, öszvefonnyadása, zsugorodása. V. ö. TÖPIK. 2) Székely tájejtés szerint, köpés v. pökés. V. ö. TÖP ige. | |
* | |
| (töp-ik) k. m. töp-tem, ~tél, ~ött. Túl a Dunán mondják bogyós, leves gyümölcsökről, midőn nedveik kipárologván asznak, öszvezsugorodnak. Töpik a szőlő, szilva, baraczk, berkenye, lasponya. Innen, töpött szőlő, szilva, am. aszott szőlő, szilva.
Szabatosan véve a töpik és aszik között az a különbség, hogy a töpés egyedül a nap melege vagy túlérettség következtében történik, ellenben az aszás mesterséges meleg vagy tűz által is eszközöltethetik, pl. midőn a gyümölcsöt kemenczében aszalják. | |
* | |
| fn. tt. töpölyét. Kapnikbányai szójárás szerént fazékféle edény. (Lőrincz K.). Talán a német Topf, Töpfchen (a köznépnél: Töpfel) szókból csavarodott. | |
* | |
| (töp-ör) mn. tt. töpör-t, tb. ~ök v. ~ek. Oly állati vagy növényi testek jelzője, melyek nyirkai, nedvei kipárologtak, s rostjaik sürübben öszvehuzódtak, megránczosodtak. Hasonló hozzá tömör, mennyiben mindegyik sürü állományu testrészekre vonatkozik; de különböznek abban, hogy a töpörödés némely részek fogyatkozásának, a tömörödés pedig az alkatrészeknek a térarányhoz képesti növekedésének eredménye, V. ö. TÖPÖRÖDIK. | |
* | |
| (töp-ör-e) mn. tt. töpörét. Fonnyadt, aszott, zsugorodott, ránczos. Töpöre gyümölcs, arczbőr. V. ö. TÖPÖR. | |
* | |
| (töp-ör-i) mn. tt. töpöri-t, tb. ~k. A székelyeknél am. összeszáradt testü (Kriza J.). | |
* | |
| (töp-ör-ít) áth. m. töpörít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Töpörré tesz, azaz, fonnyaszt, zsugorít, ránczosít. A forró nap öszvetöpöríti a gyönge leveleket. A vénség töpöríti az arczbőrt. Tűznél szalonnát töpöríteni. V. ö. TÖPÖR. | |
* | |
| (töp-ör-öd-és) fn. tt. töpörödés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Némely állati és növényi testrészek változása, midőn töpörödnek, vagyis fonnyadnak, asznak, ránczosodnak öszvezsugorodnak. | |
* | |
| (töp-ör-öd-ik) k. m. töpöröd-tem, ~tél, ~ött. Mondjuk bizonyos állati vagy növényi testrészekről, midőn nyirkaik, nedveik kipárolognak, rostjaik pedig öszvetömülnek, megzsugorodnak, illetőleg ránczosodnak. Töpörödik a szalonna, a zsiros hús, midőn sütik. Töpörödik a soványodó ember bőre. Töpörödik a szőlőszem, a szilva, midőn aszik. Hangváltozattal a székelyeknél köpörödik, Kemenesalján: csöpörödik, Győrben és Balaton mellékén: göbörödik. Ide sorozható gimberedik v. gémberedik v. giberedik is. Budonz J. szerént rokonai észt nyelven: kiprase (ránczos, töpörödött), cseremisz nyelven: kupturg- (ránczosod-ni). Vámbéry szerént a csagataj csoporus-mak am. összefut-ni. | |
* | |
| (töp-ör-öd-ött) mn. tt. töpörödött-et. A nyirkos, nedves, hig részek kipárolgása, kiszáradása miatt elfonnyadt, öszvezsugorodott, ránczosodott. "Töpörödött ránczos bőre, Őszszel tarkás minden szőre, Utálatos ocsmány kép." (Faludi). "Töpörödött boszorkányok, Nektek én már fittyet hányok" (Kisfaludy S.). Tájejtéssel: köpörödött, göbörödött, csöpörödött; v. ö TÖPÖRÖDIK. | |
* | |
| (töp-ör-t-ő v. töp-ör-t-ű) fn. tt. töpörtő-t. A tüzön kiolvasztott szalonnának, vagy a disznóhús más zsirosabb, hájasabb részeinek öszvezsugorodott vagyis töpörödött rostjai, vagy koczkákra metélt, s pörkölt szalonna. Töpörtővel sütött pogácsa. Népies nyelven, töpörtőhöz hasonló fakadás a száj körül, pap töpörtője. Tájejtéssel: töpörtü, töpörtyü, mint: csikoltó csikoltyu, kopoltó kopoltyú stb. Túl a Dunán pörcz-nek is nevezik, mely a pörköl, pörzsöl igékkel egy származásu. A Kecskemét táján divatos kurczina talán a ránczot jelentő korcz szóval egy eredetű, mennyiben a töpörtő csakugyan ránczos; más értelmezésére nézve l. KURCZINA. | |
* | |
| (töp-ör-t-ős) mn. tt. töpörtős-t, v. ~et, tb. ~ek. Töpörtővel készített, sütött, vagy behintett, kevert. Töpörtős pogácsa. Töpörtős túrós csusza, lángos. Töpörtős száj, tréfásan am. varas. | |
* | |
| l. TÖPÖRTŐ. | |
* | |
| (töpp-ed) önh. m. töpped-t. Folytonosan töpik, aszik. Rendesen csak bizonyos gyümölcsökről mondják. Töpped, megtöpped a szőlő, szilva, baraczk. V. ö. TÖPIK. | |
* | |
| (töpp-esz-t) áth. m. töppeszt-ětt, par. töppeszsz, htn. ~ni v. ~ eni. Eszközli, okozza, hogy valami töpödt, aszú legyen. A meleg őszi napok megtöppesztik a szőlőt. | |
* | |
| (töpr-en-ěg) önh. m. töpreng-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. l. TÖPRENKĚDIK. | |
* | |
| (töpr-en-ěg-és) lásd TÖPRENKEDÉS. | |
* | |
| (töpr-en-kěd-és) fn. tt. töprenkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Lelki, különösen kedélyi állapot, és működés, midőn valaki töprenkedik. Elemzésére nézve V. ö. TÖPRENKĚDIK. | |
* | |
| (töpr-en-kěd-ik) k. m. töprenked-tem, ~tél, ~ětt. Mondjuk emberről, midőn kedélye nyugtalanul, gondteljesen aggódik, hányódik, szorong, midőn valami végett, mint mondják, töri, marja magát, vagy valamely kellemetlen dolog fölött egymásba ütköző eszméket forgat elméjében, s eszét töri rajtok. Azon töprenkedik, mikint meneküljön meg a bajtól. Kár azon töprenkedni, amiről nem tehetünk.
Minthogy a töprenkedéssel szoros fogalmi viszonyban állanak ezen kifejezések: valamivel törődik, töri az eszét, töri marja magát: innen valószinűnek látszik, hogy a töprenkedik gyöke tör, s eredetileg törpenkedik, t. i. az r hang az utána következő némely mássalhangzókkal néha helyet cserél, mint: ferteng fetreng, kertecz ketrecz, törpe tupri, csertes (sáros, cséres) csetres stb. E szerint a tör gyökből lett törp, ebből törpeng (töpreng) s innen törpenkedik, mint, pirong pironkodik, szorong szoronkodik stb. Azonban lehet a törzse töpör is, minthogy aki töprenkedik, mintegy összetöpörödik, valamint a gond szó is gyökben gom gyökkel látszik egyezni. | |
* | |
| (töpr-ön-di) mn. tt. töpröndi-t, tb. ~k. A székelyeknél, különösen Udvarhelyszékben, Kriza J. szerént am. töprenkedő. V. ö. TÖPRENKĚDIK. | |
* | |
| (töpr-ön-di-ség) fn. tt. töpröndiség-ět, harm. szr. ~e. Töpröndi tulajdonság. V. ö. TÖPRÖNDI. | |
* | |
| áth. és önh. m. tört, v. ~ött, ámbár szabatosan véve az utóbbi változat inkább a törik igét illeti, pl. Péter kardot tört, a kard eltörött. I) Áthatólag általán, valamely kemény és merev test részeit némi erőszakkal két vagy több felé választja, mi rendesen bizonyos erregő hanggal történik. Különböznek tőle: szakaszt, repeszt, tép, melyek müködése a rostos részek ellenirányban történő széthuzásával megy végbe; továbbá vág, szel, hasít, midőn éles eszköz választja el a részeket; zúz, midőn valamit nyomás által lapossá tesznek, vagy apró részekre oszlatnak. De lássuk részletes jelentéseit. 1) Hajtogatás által, midőn az elválandó testrészek végei egymás felé közelednek. Botot, pálczát, léczet, dorongot erőszakos kézzel ketté törni, öszvetörni, eltörni. Térden eltörni valamit. 2) Tövéből helyéből kitekerve, csavarva, ficzamitva stb. Ágat törni. A fát kitörni. Kezét lábát törni. Nyakát törni, átv. halálos vészt szenvedni, merényében megbukni. Letörték a derekát. Eltörte a macska szarvát, gyermeki csinyt követett el. 3) Szétomló részekre választva. Czukrot, rögöt, kenyeret, követ kézzel darabokra törni. Töröm a zúzát. (Km.). "De kire a kő esendik, megtöri őtet." (Müncheni cod. Máté. XXI.). "Ez ezt mondá hogy megtörheti (= elronthatja) Istennek templomát." (Nádor cod.). Láncsát, dárdát törni. Törjünk láncsát átv. küzdjünk meg, versenyezzünk. Fogát valamiben kitörni. Üveget, edényt törni. Kendert törni. Jeget törni átv. nehéz dolgot kezdeni. 4) Apróra választva, őrölve. Követ morzsákra törni. Festéket törni. Sót törni. Borsot törtek az orra alá. (Km.). Mákot törni. Töri a mákot. átv. tréfásan, lötyögve lovagol. 5) Zúzva, csiszolva. Diót törni. Valakinek fejét betörni. A nyereg föltörte a ló hátát, az iga az ökör nyakát; a csizma a lábát. 6) Fölhasogatva. Gyöpöt törni. Parlagfödelet feltörni, felszántani. 7) Rángatva, s dörzsölve. Lánczon törni a bőrt. 8) Valamit száráról leszakasztva. Kukoriczát törni. Virágot törni. 9) Rétegekre hajtva. A papirivet nyolcz, tizenkét, tizenhat rétegre törni. 10) Átvitt ért. Valami kötelezettséget megszeg. Megtörni a békét, barátságot, szövetséget. Innen értelmezendők a szentségtörés, házasságtörés. Mondjuk oly dologról is, mely nagyobb ereje által egy másikon kifog. Megtörte őt a sok nyomoruság. A makacs embert is meglehet törni. Ki törte őt a hideg. Nyavalya töri.
"Ki töröm a nyakamat, Öszvetöröm magamat, Még sem hagyom magamat." Népdal. Töri marja magát. Fejét töri valamiben. Töri az eszét. Életemre törnek a gonoszok. "De mit töröm fejemet." (Horvát Ádám). Törvényt törni = sérteni. "Mert nem jött volna ez velágba az ő fia azért, hogy törvént törjön." (Debreczeni Leg. 100. l.). "Meniszer törted meg az ő oltárokat ragadozásoddal." (Pesti G. XV. mese.). Feltörné a ládát, a pinczét. II.) Önhatólag, bizonyos gáton, akadályon, korláton erőszakkal áthat. Betörni a várba. Kitörni a várból. Ellenségre törni. Rátörni valakire. A nap sugarai áttörnek a ködön, felhőn. Átv. utat törni, keresztül küzdeni magát, vagy valamely nehéz dolog végrehajtásában elül menni. A ló kitör a hámból, az ökör a járomból. Kitör belőle a harag, a rosz indulat. A libából is kitör a lúdméreg. (Km.). Erejét, akaratát bizonyos czél elérésére megfeszíti. Nagyra törni. Magasra, dicsőségre törni. Valakire v. valaki ellen törni. (Szabó D.). Ellenem tör. Azon gyökszók nagy számu seregébe tartozik, melyekben a reszketeg r alaphang a romlás, rontás alapfogalmát fejezi ki. l. R, gyökhang. Mennyiben morzsoló rontásra, illetőleg zúzásra vonatkozik, rokon hozzá azon dör, melyből dörgöl, dörzsöl v. törzsöl stb. származnak. V. ö. TÖRŐL. Rokon hozzá Vámbéry szerént az oszmanliban kďr-mak (tör-ni), dďrďm (darab); Budenz J. szerént a finn särke- (el, széttörni, áth.), a votják ser-, sert- (ugyanaz). A perzsában pedig Vullers szerént tarák v. tarak 1) am. fissura, ruptura; 2) sonus vel crepitus findendo vel frangendo ortus; 3) sonus tonitrus (dörgés); ettől származik tarák-idan findendo vel frangendo sonum edere. Az önható tör igével egyezik közelebb a mongol türi-kü, mely am. sich stossen, sich durchdrängen z. B. durch eine Volksmenge (Schmidt), se pousser, se heurter, se coudoyer, passer a travers la foule (Kowalewski); s közelebb a ,törtet' származéknak felel meg. | |
* | |
| elvont gyöke 1) töről szónak és származékainak, mint törleszt, törölközik, törlődik stb.; l. bővebben TÖRŐI alatt; 2) törzs, és törzsök szóknak. 3) Talán ezen gyökből erednek történik, törlejt és törvény szók is; l. TÖRLEJT, és TÖRTÉNIK. | |
* | |
| (tő-r) fn. tt. tőr-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. 1) Gyilokféle hegyes eszköz. Éles, hegyes tőr. Valakit tőrrel leszúrni. Két élű tőr. Hegyes tőr átjárta a szivét. Két éles tőr nem fér egy hüvelybe. (Km.). Szabó Dávidnál máskép: gerely. A régieknél jelentett szablyát, pallost is. "Nem jöttem békeséget eresztenem földre, de tőrt" (non veni pacem mittere, sed gladium. Münch. cod. Máté X.), "A nyakavágó felvevé az ő tőrét és egy vágással elvágá nyakát." (Nádor-codex. 522. l.). 2) Gyilokhoz hasonló eszköz némely mesterembereknél, melyet likcsinálásra használnak. Csizmadiák, szabók tőre. 3) Törnek nevezik a hurkot vagy kelepczét is, mint veszélybe ejtő eszközt. Tőrt vetni valaminek vagy átv. ért. valakinek. Tőrbe keríteni a ragadozó állatot. Madarat tőrrel fogni. Tőrbe esni. Tőrbe ejteni. Nehéz az agg rókát tőrbe ejteni. (Km.). Máskép tájdivatosan: tőrök és csekle, czeklye. Ezen jelentésben is eléjön a Müncheni codexben: "Mert monnal (mintegy) tőr (laqueus) jő méndeneknek közikbe." (Lukács. XXI.).
E szónak gyöke magyar elemzéssel a hegyes eszközt jelentő tő vagyis tű, melyből a rokon jelentésü tövis v. tüvis, és tüske származtak. E szónak hasonlatára alakult a cső gyökből csőr. Igy képződtek a té, tá gyökökből r képzővel, tér, tár. Egyezik vele a csagataj tőr (subula. Abuska); a finn terä (éle, hegye valaminek), észt tera, terä, liv tera (ugyanaz), cseremisz tür, él (acies stb. Budenz). Rokon vele a persa tír is, melynek Vullers szerént egyik jelentése: nyil (sagitta sive jaculatoria, sive aleatoria); továbbá bármely egyenes vagy fölfelé álló faeszköz (quodvis lignum rectum vel erectum). Rokonnak tekinthető még a csagataj tuzak, (fogó, tőrök); a jakut dogur (tőr. Vámbéry); a votják tír (fejsze. Budenz). | |
* | |
| (tör-d-el) gyak. áth. m. tördel-t. Valamit több darabra tör, vagy a törést több testen gyakorolja. A pogácsát apró falatokra tördelni. Száraz ágakat tördelni, s tűzre rakni. Az edényeket öszvetördelni. Átv. kezeit tördelni, kulcsolva szorongatni. Lásd: TÖR.
Mindkét képzője gyakorlatos, melyeknek megfelel a dos dös děs, p. tördös, szeldel szeldes, nyögdel nyögdös, szabdal szabdos, rugdal rugdos, szurdal szurdos stb. | |
* | |
| (tör-d-el-ék) fn. tt. tördelék-ět, harm. szr. ~e. Valamely egésznek eltördelt darabjai, részei. A tördelék gyűnév, s több töredéket foglal magában. Különbözik: töredék. | |
* | |
| (tör-d-el-ék-ěny) mn. tt. tördelékeny-t, tb. ~ek. Amit könnyen el lehet tördelni, morzsolékony, nem szilárd tömörségű. | |
* | |
| (tör-d-el-és) fn. tt. tördelés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit több darabra, vagy több testet részekre törünk. V. ö. TÖRDEL. | |
* | |
| (tör-d-el-ő-öd-öz-ik) belsz. m. tördelődz-tem, ~tél, ~ött, htn. ~ni, v. ~eni, par. tördelődzdzél. Mintegy önmagától, vagy gyönge érintésre könnyen töredezik, részekre szakadoz, pl. a homokkő, s más porhanyó testek. Képzésre hasonlók hozzá: morzsolódzik, vagdalódzik, rugdalódzik, stb. | |
* | |
| (tör-d-el-ő-öz-ik) k. m. tördelőz-tem, ~tél, ~ött, par. tördelőzzél. l. TÖRDELŐDZIK. | |
* | |
| MALOM~, MÓRICZ~, puszták Győr m. helyr. Tördemész-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, puszták Bars m.; helyr. Töré-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (tör-ed-ék) fn. tt. töredék-ět, harm. szr. ~e. 1) Általán oly darabrész, mely bizonyos erőszak, nevezetesen törés által vált el az egésztől. Kő-, fa-, nád-, szalmatöredék. A töredékkövet utcsinálásra fordítani. 2) Átv. csonkán maradt, be nem végzett, vagy az egészből kiszakasztott szellemi mű. Nagyobb költeményből egy két töredéket közleni. Némely régi iróktól csak holmi töredéket birunk. Töredékgondolatok. | |
* | |
| (tör-ed-ék-ěny) mn. tt. töredékěny-t, v. ~et, tb. ~ek. Ami könnyen törik, minek részei nincsenek szorosan egymáshoz kötve, mi az ütésnek; nyomásnak erejét ki nem állja, és szétomlik. Töredékeny üveg, cserép. Töredékeny homokkő, purhásfa. A száraz ág töredékenyěbb a nyersnél. Átv. emberi akaratra vonatkozólag am. gyarló. | |
* | |
| (tör-ed-ék-ěny-ség) fn. tt. töredékěnység-ět, harm. szr. ~e. Merev testek állapota vagy tulajdonsága, mely szerint könnyen törhetők. | |
* | |
| (tör-ed-ék-ěs) mn. tt. töredékěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Több töredékből álló; diribdarabos; ki nem egészített. Töredékes zsupszalma, nádkéve. Átv. töredékes szellemi mű, eléadás, költemény. V. ö. TÖREDÉK. | |
* | |
| (tör-ed-ék-ěs-en) ih. Darabokra törve; nem egész épségben, be nem végezve, csonkán. | |
* | |
| (tör-ed-el-ěm) fn. tt. töredelme-t, harm. szr. ~e. 1) Testre vonatkozólag, annak gyötrött, sanyarú, nyomorgatott, kinzó állapota. Testi töredelem. A régieknél ,törés' helyett is áll. "Testem szakadásával és csontom töredelmével." Levél 1554-ből (Szalay Ág. 137. l). 2) Szokottabb, de átv. ért. kedélyi, illetőleg lelki állapot, midőn bizonyos erkölcsi benyomások mintegy megtörik a lelket, s az akarat daczát, átalkodottságát, makacsságát, szilajságát megszelidítik, és jobb útra terelik. Bűnbánó ember töredelme. Tökéletes töredelem, mely a bűnt teljesen, és sikeresen megutálja, mely tiszta erkölcsi érzelemből fakad. Töredelemmel járulni Isten elé. (Contritio). "Én törödelmemből (de tribulatione mea) kiáltottam Úrhoz." (Bécsi cod. Jónás. II.). | |
* | |
| (tör-ed-el-ěm-es) mn. tt. töredelmes-t, v. et, tb. ~ek. Erkölcsileg megtörött, az elkövetett bűnök miatt teljes szivből bánkodó. Töredelmes bánat. Töredelmes gyónás. Töredelmes szivvel fogadást tenni, hogy többé nem vétkezünk. | |
* | |
| (tör-ed-el-ěm-es-kěd-ik) k. m. töredelmeskěd-tem, ~tél, ~ětt. Elkövetett bünei miatt szivből bánkódik, szomorkodik, azon föltétellel, hogy az erény utjára térend; bünbánatot (penitentiát) tart. | |
* | |
| (tör-ed-el-ěm-es-ség) fn. tt. töredelmesség-ět, ham. szr. ~e. A magába szállt bünösnek elhatározott készsége, melynél fogva fölteszi magában, hogy a bünt utálni, és a jót gyakorolni fogja. | |
* | |
| (tör-ed-el-ěm-et-len) mn. tt. töredelmetlen-t, tb. ~ěk. Büneiben megrögzött, megátalkodott, ki erkölcstelen élete fölött nem bánkódik; javulatlan; közönyös lelkiösméretű, meg nem térő. Töredelmetlen bűnös, gonosztévő. Továbbá, ami töredelem nélkül történik. Töredelmetlen gyónás, kimúlás. | |
* | |
| (tör-ed-el-ěm-et-len-ség) fn. tt. töredelmetlenség-ět, harm. szr. ~e. A bünösnek megrögzött, megátalkodott lelküsége, állapota, tulajdonsága. | |
* | |
| (tör-ed-ěz-és) fn. tt. töredězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valamely merev test részeinek egymás utáni folytonos, vagy gyakori törése, elválása. V. ö. TÖREDĚZIK. | |
* | |
| (tör-ed-ěz-ik) gyak. k. m. töreděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. Részei gyakori törés által elváladoznak. Töredeznek a kiszáradt fa ágai, a szekerektől tiport kődarabok. A korsó szája töredezik. | |
* | |
| (tör-ek) fn. tt. törek-ět, harm. szr. ~e, v. ~je. 1) A csépelt vagy nyomtatott gabonaszárak töredezett részei, melyek a szalma lehuzása után az ágyon maradnak, s melyeket úgy nevezett vágó gereblyével tisztítanak el még szórás előtt. A törek között vegyesen üres gabonafejek is vannak, s így együtt a szarvasmarhának eledelül szokták adni. Midőn már a gabonát fel is szórják, az erről felező seprüvel letakarított idegen részeket különösen felezet-nek hívják. Különbözik tőle polyva, melyet, mint a szemeknél sokkal könynyebbet, szórás által a szél segítségével, vagy rostálás által, midőn a polyva középre hányódik, választanak el a szemektől; továblá izék, vagy murugya, a takarmány szárának azon durvább részei, melyeket a barom nem szokott megenni, s a jászolban hagy. 2) Töreknek mondják a széna vagy más takarmány törött, roncsolt részeit is. Finnül Budenz J. szerént törky am. szalma- v. szénahulladék, gaz (quisquiliae). V. ö. TÖRKÖLY szót is. | |
* | |
| l. TÖREK. | |
* | |
| BAKOS~, ORLAJ~, faluk Gömör m.; helyr. Törék-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tör-ek-ěd-és) fn. tt. törekědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az akaró erőnek működése, melynél fogva, mint mondani szokás, törekedik valamire. V. ö. TÖREKĚDIK. | |
* | |
| (tör-ek-ěd-ik) K. első m. törekěd-ém v. törekv-ém; 2-od m. törekěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Bizonyos kitűzött czélt neki feszített erővel, s az akadályokkal és nehézségekkel daczolva elérni iparkodik, mintegy töri magát. Nagyra, magasra, dicsőségre törekedni. Mindenkép törekedett, hogy vágyai teljesüljenek. 2) Ellenséges indulattal működik valaki vagy valami ellen. Vetélytársa ellen törekedik. Mindnyájunk megbuktatására törekedik. A Müncheni codexben áthatólag: "Kérdi vala azokat mit törekedtek volna (quid tractabatis) az útban." (Mark. IX.) Pestinél, Erdősinél: vetekedtek. A Nádor-codexben is, de első szokottabb jelentésében: "Gyorson sietni hattal (hagytad) amit töreködik vala." (165. l.). | |
* | |
| (tör-ék-ěny) mn. tt. törékěny-t, v. ~et, tb. ~ek. Ami könnyen törik, kevés erő, ütés, nyomás által hamar darabokra válik. Szabatosan véve abban különbözik tőle a töredékeny szó, hogy ebben a gyakorlat alapfogalma is rejlik. | |
* | |
| (tör-ék-ěny-ség) fn. tt. törékěnység-ět, harm. szr. ~e. Némely merev, és kemény testek tulajdonsága, melynél fogva könnyen darabokra törnek, vagy törhetők. | |
* | |
| (tör-ek-ěs) mn. tt. törekěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Törekkel kevert, vegyített. Törekes szalma, széna, takarmány. V. ö. TÖREK. | |
* | |
| v. TÖREKSZIK, (tör-ek-ěsz-ik) l. TÖREKĚDIK. Személyragokat csak a jelentőmód jelenidejében vesz föl: törekszem, törekszel stb. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Töreki-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (törek-rosta) ösz. fn. Nagy karimáju, és ritka rostozatú fa rosta, melylyel a töreket a polyvától és portól megtisztítják. | |
* | |
| (törek-szalma) ösz. fn. Töredezett, s üres gabonafejekkel vegyes szalmadarabok. Törek szalmát adni a baromnak. Törekszalmával vegyített marhaganéjból falat, úgy nevezett fecskefészket rakni, vagy tőzeget csinálni. | |
* | |
| (tör-ek-v-és) fn. tt. törekvés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. TÖREKEDÉS. Hasonló változatuak: menekvés menekedés, cselekvés cselekedés, nyugvás nyugodás stb. | |
* | |
| (tör-és) fn. tt. törés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, mely által valamely erő két vagy több részre tör valamit, ezen átható, továbbá mint önható igének is minden értelmében. V. ö. TÖR. 2) Szenvedő állapot, midőn valami törik. E két igének alapértelméből magyarázandók ezen öszvetett szók: hajótörés, házasságtörés, nyavalyatörés, szentségtörés, úttörés. 3) Maga a dörzsölés, zúzódás által támadt sérület valamely élő testen pl. a lábon, lábsarkon a szűk csizma miatt, a ló hátán a rosz nyereg vagy nyergelés miatt. | |
* | |
| (tör-et) mivelt. m. töret-tem, ~tél, ~ětt, par. töress. Eszközli, vagy valakinek parancsolja, hogy törjön valamit. A szolgálóval sót, mákot, borsot töretni. Követ töretni. Gyepet töretni, azaz fölszántatni. Kendert töretni stb. V. ö. TÖR. | |
* | |
| (tör-et) fn. tt. töret-ět, harm. szr. ~e, v. ~je. Törés által elválasztott valamely rész v. darab. | |
* | |
| (tör-et-et) fn. tt. töretet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. A Bécsi codexben am. romlás (corruptio). "És felemeléd a töretetből én életemet." (Jónás. II.). | |
* | |
| (tör-et-len) mn. tt. töretlen-t, tb. ~ěk. Amit darabokra nem törtek; a maga nemében ép, egész; öszve nem zuzott, szét nem tiport, morzsolt stb. Bővebb alkalmazását l. a tör igének különféle érteménye szerint. Töretlen utakon járni. Töretlen sót adni a baromnak. Töretlen borsot tenni az ételbe. Töretlen fejjel egy sem menekült a verekedésből. | |
* | |
| idegen származásu fn. máskép: turfa, és magyarosan: gyeptőzeg; l. ezeket. | |
* | |
| (tőr-fű) ösz. fn. Növénynem az öthímesek seregéből és kétanyások rendjéből; melynek virágai tőrhöz hasonló hegyes füzért képeznek, honnan az elnevezése. (Rottboellia.) | |
* | |
| (tőr-gyártó) ösz. fn. Míves, ki tőröket készít. Elavult szó. | |
* | |
| v. ~HEGYÜ, (tőr-hegyü) ösz. mn. Növény leveléről mondják, mely a tőr hegyéhez hasonló alakú. | |
* | |
| (tör-h-esz-t) áth. m. törheszt-utt, par. törheszsz, htn. ~ni v. ~eni. Törékenynyé tesz. Elavult szó. | |
* | |
| (tör-het-[et]-len) mn. tt. törhetetlen-t, tb. ~ěk. 1) Tulajd. ért. amit eltörni nem lehet, vagy fölötte nehéz. 2) Szokottabb átv. ért. kemény, szilárd, elszánt, eltökélett lelkü; vagy megrögzött, makacs, átalkodott szivü. | |
* | |
| (tör-ik) k. és személytelen; m. tör-ött. A cselekvő tör igének szenvedő állapotát fejezi ki, s am. bizonyos erőszak következtében valamely kemény és merev test részei között az öszvetartó, s egymáshoz vonzó erő enged, minél fogva azok két vagy több darabra válnak egymástól. Törik a kalapácscsal ütött kő; az erősen meghajtott bot, pálcza. Betörik a falba ütött fej. Eltörik az elejtett korsó, palaczk. Addig jár a korsó a kútra, mig el nem törik. Majd kitörött a nyakam, kezem, lábam. Eltörött a mécses, tréfásan a siró gyermekről mondják, midőn félrehúzza a száját. Átv. benn v. bele törött a kése v. bicskája, vállalata merénylete nem jól ütött ki v. rosz véget ért. Törik szakad, meg kell lenni. Megtörik a bor, midőn nagy meleg, hideg, rázás, vagy tisztátalan kezelés miatt zavarossá, nyulóssá lesz. Megtörik a sziv, a nagy bánatban. A régieknél sokszor am. elromlik, leomlik. "Leesék a bálvány isten, s a templomának negyedrésze is eltörék." (Debreczeni Legendáskönyv. 121. l.). V. ö. TÖR, (1). S ,eltörik' helyett ,megtörik.' "És mikoron levetette volna, megtörék" (Pesti G. X. mese). ,Összezuzódik' helyett is. "Megtörék szeme szája." (Pesti G. CXXXV. mese).
Mennyiben a cselekvő tör egyszerü ik képzővel szenvedő középigévé alakúl, hasonlók hozzá a zúz, hall, érez, bűzöl, ízel, poroz, vérez, virágoz cselekvőkből képzett zúzik, hallik, érzik, büzlik, izlik, porzik, vérzik, virágzik stb. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Törincs-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Törjék-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. TŐRÖK. | |
* | |
| tájdivatosan, különösen a palóczos szóejtésben am. törköly; l. ezt. | |
* | |
| (tör-k-öly) fn. tt. törköly-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. Bizonyos gyümölcsök, vagy magvak kisajtolt héja, hártyája, szára, rostja. Szölőtörköly, almatörköly, olajtörköly. Lenmag-, kendermagtörköly, olajütés után. Árpa-, rozstörköly, melyből sert illetőleg szeszt főznek; ez utóbbiak palóczosan: törkő v. törköü. Szabó Dávid a törkölyt máskép mont-nak nevezi, pl. szőlőmont, vagy szőlőmaláta. ,Mont' egyezni látszik az alsó német ,Molt' szóval, mely am. az általánosabb ,Malz;' szokottabban: maláta.
Minthogy a törköly zúzás, sajtólás, törés által képződik; okszerüleg állíthatni, hogy gyöke tör. V. ö. TÖR, (1). Középképzője k a gyakorlatos g-nek módosítása, miszerint törköly törögő részesülői igenévből fejlődött ki. Hasonló képzésüek: bögöly (bökő) szipoly (szipó, szivó), fogoly (fogó, szenvedő ért.) konkoly stb. Rokon a törk törzshöz a persa tarak v. tarák (fissura, ruptura). V. ö. TÖR, (1). | |
* | |
| (törköly-bor) l. LŐRE. | |
* | |
| (törköly-hordó) ösz. fn. Hordóféle edény, melybe a kisajtólt szőlőnek, vagy más gyümölcsnek törkölyét rakják. V. ö. TÖRKÖLYÖS. | |
* | |
| tréfásan mint slivovica; l. TÖRKÖLYPÁLINKA. | |
* | |
| (törköly-kád) ösz. fn. Kád, melybe a törkölyt gyüjtik, hogy még egyszer csömöszöljék. | |
* | |
| (törköly-olaj) ösz. fn. Olaj melyet a kisajtólt szőlő törkölyéből, különösen szőlőmagvakból ütnek. | |
* | |
| (tör-k-öly-ös) mn. és fn. tt. törkölyös-t, v. et, tb. ~ek, midőn fn. ~ök. 1) Törkölylyel vegyített, le nem szűrt. Törkölyös must, olaj. 2) Mint fn. jelent nagyobbféle hordót, melyben a leszedett szőlőt taposás és sajtólás végett a házhoz hordják. E jelentésben egervidéki tájszó. | |
* | |
| (törköly-pálinka) ösz. fn. Pálinka, melyet szőlőtörkölyből égették. | |
* | |
| (törköly-szigoráll) ösz. fn. Növényfaj a szigorállok neméből, levelei tojáskerekek, csipkések, szára felálló, kevéssé szőrös; egyvirágu, kocsányos. (Veronica acinifolia.) V. ö. SZIGORÁLL. | |
* | |
| l. TÖRŐL. | |
* | |
| (tőr-lap) ösz. fn. A tőrnek lapos része vagy oldala. | |
* | |
| (tör-ől-eg-él) áth. m. törlegél-t l. TÖRŐLGET. | |
* | |
| (tör-l-ejt, v. tör-l-ít) elavult áth. m. törlejt-ětt, par. ~s. htn. ~ni, v. ~eni. A régieknél annyit tett, mint: valamint bizonyos alakban készit, eléállít, alakít, szerez, pl. verseket, könyvet törlejteni, képeket v. edényeket törlejteni (a képcsinálóról vagy fazekasról). "És arany és ezüst szekek (székek) szerzettettek vala a pagyimentomon, ki smaragdos és perimis kővel törlejtetett vala" (et pario stratum lapide. Bécsi cod. Hester. I). Máskép: törlit, mint Katalin Verses Legendája XXXV. fejezetében:
"Mindezekről így beszéllek. 'S ím ilyen szörzést törlíttek" Az LVII. fejezetben: "S ő az császárt megmeveté, Mert ő beszédét igyen törlitté." A Debreczeni Legendáskönyvben, 135. lapon: "Nagy édös beszédöt törlíte (tarta) előttök." Alapértelemben egyezik vele a palóczoknál néhutt divatos szerít, azaz bizonyos szerrel móddal csinál, alakit. "Rablánczom egy szemét tükörré szerítem." (Lisznyai Kálmán, Balassa B. fogsága). Magyar elemzéssel, minthogy a szěr vátlozattal ször, honnan szerez tul a Dunán szöröz; továbbá, minthogy az sz néha t-re változik, mint a régieknél száméntalan és táméntalan stb. innen valószinünek látszik, hogy a törlejt v. törlít am. szörlejt, v. szörlít, azaz a fönnebbi szerít. Ide tartozik talán a törvény szó is mintha szervény v. szörvény volna; legalább Béla névtelen jegyzője szerént az első törvényalkotmányt szer-nek nevezték, valamint azon helyet is, hol az első törvényeket hozták; ahonnan némelyek a törlít v. törlejt és törvény szókat egy eredetüeknek tartják. V. ö. TÖRVÉNY. Azt is vélhetnők, hogy mivel a vers-, könyvtörlejtés stb. törlésekkel jár, talán a ,törlejt' v. ,törlít' ige a ,töröl' igétől származik mint ,tekerít' ige a ,teker' igétől. Azonban kiváló figyelmet érdemel ezen igen régi szónál (mely már a Bécsi codexben eléjön) a mongol töröl (Schmidt és Jülg átirása szerént) vagy türül (Kowalewszki átirása szerént), mely név am. születés, származás; nemzettség, törzs (Geburt; Geschlecht, Stamm. Schmidt, Jülg); töröl pedig származik törö-kü igétől, mely önhatólag am. születni (naître, venir au monde. Kowalewszky); és áthatólag: szülni; valamit eléhozni, eléállitni (gebären, zur Welt bringen, etwashervorbringen, erzeugen. Schmidt; 1) geboren werden; 2) gebären; 3) hervorbringen, erzeugen, schaffen, Jülg); tehát a töröl szótól magyar ít, régiesen ejt képzővel legegyszerübben eredhetett: törlejt vagy törlít am. szülemz, származtat, eléállít, készít, szerez, mely jelentések a föntebbi példáknak teljesen megfelelnek. Egészen egyezik a mongollal az ozmanli töre-mek, eléjönni; eléteremteni; valamint az ujgur töre-mek, világra jönni, töret-mek, teremteni, csagataj töret-mek, készíteni, teremteni. (Vámbéry). Még egy figyelmeztetést! Ki nem látja a törö- és tör- igetörzseknek a ter-em-ni ige gyökével (ter) tökéletes egyezését ? S azon igék érteményben még annyiban is egyeznek, hogy, miként láttuk, mindakettő, mong. és magy. nyelven mind önhatólag mind áthatólag használtatik. Azt nem is kell érintenünk, hogy magában a magyar nyelvben is ö és e gyakran váltakoznak pl. csak ezen T betü alatt: tem, töm, tel-ik töl-t, tenk tönk stb. | |
* | |
| (tör-l-ejt-és v. tör-l-ít-és) fn. tt. törlejtés-t v. törlítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Készítés, eléállítás, szerzés. V. ö. TÖRLEJT és TÖRLEJTŐ. | |
* | |
| (tör-l-ejt-et) fn. tt. törlejtet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Régi szó, am. készített v. alkotott mű, készítmény. "Ő tevőjö (tevője, készítője) reménkedett (bizott) a törlejtetbe" (Bécsi cod. Abakuc. II.; Károlinál: csinálmány, Káldinál, Tárkányinál: alkotmány). | |
* | |
| (tör-l-ej-tő v. tör-l-ítő) mn. és. fn. tt. törlejtőt v. törlítőt. Készítő, eléállító, szerző; vagy ahol valamit készítenek. Valamint maga az ige, úgy ezen részesülői igenév is legrégibb szavaink egyike, pl. a Bécsi codexben: "És monda úr ennekem: Vessed azt a törlejtőbe.... És vőm a harmincz ezüst pénzeket és vetém azokat úrnak házába a törlejtőbe." (projice illud ad statuarium stb. Káldinál: vesd azt a képformáló eleibe; Károlinál: vesd azt a fazekasra; Tárkányinál: vesd a fazekas elé. Zacharias. XI.). Verstörlejtő = versszerző. "Így mond versterlejtő mester." (Katalin Verseslegendája. Toldy F. kiadása. 238. l.). Beszédtörlejtő = beszédet alkotó, beszédtartó, szónokló. "Hogy Alexandriába valamene beics (valamennyi bölcs) volna, sietetest (sietettel v. sietséggel) oda jőnének, nagy ajándokot veendők, hogy ha egy beszédterlejté (-törlejtő) szűzet meggyőzhetnének. (Ugyanott. 270. l.). A Góry-codexben is: "Kiről ugy mond verstörlejtő mestör." (6. l.). V. ö. TÖRLEJT. | |
* | |
| l. TÖRŐLKÖZÉS, TÖRŐLKÖZIK. | |
* | |
| (tör-öl-és) fn. tt. törlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés mely által valamit le-, ki-, eltörölünk. 2) Irás, festés, rajz, mázolat, melyet az illető lapról ledörgölünk, levakarunk, sikárolunk stb. Kézirata teli van törlésekkel. V. ö. TÖRŐL. | |
* | |
| (tör-öl-ész-kěd-ik) Km. törlészkěd-tem, ~tél, ~ětt. Testét más testhez dörgöli, hogy valamit letöröljön róla; vagy, festi, kendőzi magát. Mondható emberről, vagy más állatról akkor is, midőn hizelegve, kedveskedve máshoz dörgölödzik. Törlészkedik a hizelgő macska. | |
* | |
| (tör-öl-esz-t) áth. m. törleszt-ětt par. törleszsz, htn. ni, v. eni. Átv. valamit megszüntet, mintegy divatlanná, szokástalanná tesz. Eltörleszteni a régi alkotmányt, törvényeket, kormányrendszert, innepeket, szertartásokat, szokásokat. Továbbá, bizonyos tartozásokat részenkint, időnkint, vagy egyszerre leró. Adósságot törleszteni. | |
* | |
| (tör-öl-esz-t-ék) fn. tt. törleszték-ět, harm. szr. ~e. Időszakonként pl. évenként, félévenként, havonként törleszteni igért vagy kötelezett öszveg. Valamely adósságot a tőkétől állandó 5 százalék kamattal és fél százalék törlesztékkel évenként ötven év alatt egészen le lehet róni. | |
* | |
| (tör-öl-esz-t-és) fn. tt. törlesztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit törlesztünk. V. ö. TÖRLESZT. | |
* | |
| (tör-öl-esz-t-és-i) mn. tt. törlesztési-t, tb. ~ek. Törlesztésre vonatkozó. Törlesztési alap, törlesztési összeg. | |
* | |
| (tör-öl-ő) mn. és. fn. tt. törlő-t. Aki töröl; vagy eszköz, melylyel valamit törölni, eltörölni, letörölni, kitörölni, megtörölni szoktak. Törlőlabda. V. ö. TÖRŐL. | |
* | |
| (tör-öl-ő-öd-és) fn. tt. törlődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Surlódás, dörzsölés, morzsolás őrlés által okozott lekopási állapot. | |
* | |
| (tör-öl-ő-öd-ik) belsz. m. törlőd-tem, ~tél, ~ött. Valamely testnek fölszinéről, külsejéről surlódás, dörzsölés, őrlés által bizonyos részek lekopnak, lehullanak. A szilva hamva, az arczfesték, a falnak mesze dörzsölés által letörlődik. A fűben járónak csizmájáról letörlődik a por. | |
* | |
| (tör-öl-ő-öd-öz-ik) belsz. m. törlődz-tem, ~tél, ~ött, htn. ~ni v. ~eni, par. törlödzdzél. l. TÖRLŐDIK. | |
* | |
| l. TŐRÖLGET, TÖRÖLGETÉS. | |
* | |
| (törlő-kendő) ösz. fn. Kendőféle ruha, melylyel mosakodás alkalmakor testünket törölgetjük. Szélesb ért. mindenféle törölésre használt ilynemü ruha. Egyébiránt észtanilag véve ezen szó elemei ellentétben állanak, mert törölni annyit tesz, mint a testnek fölszinét koptatni, kendeni azaz kenni pedig am. hozzáadni, rátapasztani valamit; helyesebben: törölköző. | |
* | |
| (törlő-labda) ösz. fn. A réznyomóknál kis labdaféle eszköz, melylyel a rézlapokat simára dörgölik. | |
* | |
| (törlő-rongy) ösz. fn. Mindenféle mocsok, szenny, porfolt stb. letörlésére szolgáló rongy, ruhadarab. | |
* | |
| (törlő-ruha) ösz. fn. Ruhadarab, szövet, melyet akármiféle tisztogatásnál használnak. Szobaleányok, szakácsok, borkezelők, mesteremberek törlőruhája. | |
* | |
| (tör-m-el-ék) fn. tt. törmelék-ět, harm. szr. ~e. Morzsalék, hulladék, töredék. Kenyér-, kőtörmelék. A székelyeknél am. gabonaroncsalék, törek. Közel áll hozzá mind hangokban, mind jelentésben: törmölék, mely a székelyeknél útravaló pogácsát jelent (Kriza J.) melyet az útas törmölget. Egyezik ,törmelék' szóval a Szeged táján divatos csörmelék. | |
* | |
| (tör-m-öl) áth. m. törmöl-t. Újjaival, kezével dörzsöl, morzsol, zsurmol. A székelyeknél azt is jelenti: eddegél, rágcsál mintegy fogaival morzsol, innen: törmölék. V. ö. TÖRMŐLGET. | |
* | |
| (tör-m-öl-ék) fn. tt. törmöl-ék-ět, l. TÖRMELÉK alatt. | |
* | |
| (tör-m-öl-és) fn. tt. törmölés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Morzsolás; rágcsálás. V. ö. TÖRMÖL. | |
* | |
| (tör-m-öl-get) gyak. áth. m. törmölget-tem, ~tél, ~ětt. par. gess. A székelyeknél, aprón a kenyeret morzsálgatja a markában (Szabó Elek). Kenyeret, pogácsát törmölgetni. Továbbá, kenyeret lassanként törve rágogat. (Ferenczi János). | |
* | |
| (tör-m-öl-get-és) fn. tt. törmölgetés-t. tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Morzsolgatás; rágogatás v. rágicsálás. V. ö. TÖRMÖLGET. | |
* | |
| fn. tt. törnyő-t. A Tájszótár szerént székely szó s am. semmirekellő ember vagy állat. (Szabó József). Ha származását (törnyős) tekintjük, jelentene túros koszot, varat, vagy sinnyedeget, rühöt; s törzse tör egyeznék a mély hangu túr szóval; maga az egész törnyő szó mély hangokban szintén közel áll torongy szóhoz. V. ö. TÖRNYÖS. | |
* | |
| (törnyő-s) mn. tt. törnyős-t v. ~et, tb. ~ek. A Tájszótár udvarhelyszéki szónak irja; s jelentése (Derzsi Mózes szerént) koszos, varas, vagy sinnyedeges, rühes; Kriza J. szerént túros fejű; és: semmire kellő. | |
* | |
| (tör-ő) mn. tt. törő-t. Általán, aki vagy ami valamit tör, e szónak minden érteményében. Faltörő kos. Fejtörő munka. Házasságtörő férj, feleség. Szentségtörő. Törvénytörő. A tör önható ige után nagyratörő, kitörő, előretörő, hajótörő. Könnyü szárazról nézni a hajótörőket. (Km.). Mint főnév jelent különféle eszközöket, melyekkel törnek valamit. Sótörő, borstörő, kőtörő, kendertörő. Törővel fejbe ütni valakit. Bunkós törő. Vas törő. A mozsár törővel jár. (Km.). | |
* | |
| (törő-bunkó) ösz. fn. A törőféle eszköznek zömök buczkós vége, feje; vagy maga az egész bunkóstörő. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Töröcské-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (tör-ő-de) fn. tt. törődét. Malomféle készülék, melylyel a bányákból kiásott nagyobb érczdarabokat apróra zúzzák; máskép: zúzda. | |
* | |
| (tör-ő-öd-és) fn. tt. törődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A testnek romló, illetőleg szenvedő állapota, mely törés, zsurolás, zúzás, vagy nehéz és tartós munka, betegség stb. által támad. 2) A kedélynek bizonyos dolog fölötti aggódása. V. ö. TÖRŐDIK. | |
* | |
| (tör-ő-öd-ik) belsz. m. törőd-tem, ~tél ~ött. 1) Mondjuk testekről, midőn más testekkel gyakori s erősebb érintkezésben levén kopnak, zuzódnak, csorbulnak, szóval épségöket vesztik. Az igahuzásban feltörődik az ökör nyaka, a hámtól a ló szügye, a szoros csizmától az ember sarka, kapanyéltől a tenyere. Rázásban megtörődik a szilva, szőlő, alma, körte. A bor megtörődött, rázásban, útban zavaros szint öltött. 2) Különösen, akármiféle erőtetés, betegség, vagy az idő sulya miatt teste gyöngűl, rugalmasságát veszti, lankad. 3) Kedélye bizonyos nyomások, surlódások, viszontagságok következtében előbbi szilárdságát veszti, daczolni, ellenszegülni megszün, simulni kezd, megszok valamit. Szigorú fegyelem alatt fogságban megtörődni. Hozzá törődni valamihez. Halála előtt néha az átalkodott gonosz is megtörődik. 4) Képes kifejezéssel: valamin, v. valamivel törődni, am. aggódni, gondoskodni, részvéttel viseltetni. Azon törődik, hogy mi lesz fiából, ha ő meghal. Ő semmivel sem törődik. A komondor nem sokat törődik, ha megugatja a kis kutya. (Km.). V. ö. TÖR; és TÖPRENKĚDIK. | |
* | |
| (tör-ő-öd-öt) mn. tt. törődött-et. 1) Ami erősebb visszahatásu érintkezés következtében épségét vesztette; zúzott, csorbúlt, megkopott stb. Törődött gyümölcs. Törődött nyak. Törődött eszközök. Törődött bor. 2) Aki testének szilárd, rugalmas erejét elvesztette; elgyöngült, elnyomorodott, lankadt. Törődött vén ember, agg katona. 3) Aki előbbi daczos, szilaj, ellenszegülő természetéből kivetkezett, megszelídült. V. ö. TÖRŐDIK. | |
* | |
| fn. és mn tt. török-öt, harm. szr. ~je. Általában azon keleti népcsoportozat, mely a különösebb tatár három népcsalád egyikét alkotja; ezek pedig a finn népcsaláddal együtt teszik az altaji vagy általános tatár néptörzset. (V. ö. TATÁR). A török (türk v. turk) népek ez értelemben ősi lakhelyökből - az Altai hegyekből - kijövén, Sibiria, Tibet és az Araltó között telepedtek meg a VI. században, mely telepjök nevökről Turkestán-nak, a persáknál pedig Turan-nak neveztetett. Innét ismét többnyire mint hóditók nyomultak tovább észak felé be Sibériába (jakutok), északnyugot felé az Uralig és Feketetengerig, délnek Persián keresztül nyugot felé meghódítva a görög birodalmat, egészen Európába. Itt törtek be később Magyarországba is, melynek hol kisebb hol nagyobb részét mintegy másfél századig tartották elfoglalva. S kiválólag ezek neveztetnek törököknek, másképen, a többi keleti törököktől még inkább megkülönböztetve, ozmán-oknak Ozmán (v. Ottomán) uralkodótól, mint a birodalomnak 1300-ban alapitójától. Saját nyelvökön lď végzettel legörömöstebbb ozmanlď nevet használnak, mely mind melléknévi (németül: ,osmanisch') mind főnévi (,der Osmane') jelentésben eléfordúl. Mennyiben Muhammed vallását követik, törököknek szokták nevezni ama vallás hiveit is. Régi és sokáig tartott szoros viszonyainknál fogva, a török szó szapora divatu nyelvünkben. Viselik e nevet több családaink, továbbá helységeink, mint: Török-Kanizsa, T. Koppán, T. Szent-Miklós, Törökfalva; állatok és növények: törökróka, törökfarkas, törökborsó, törökbuza, törökbab, törökdohány, törökmogyoró, törökszegfű stb. Eléfordúl közmondatainkban is: Nincs török a hátunkon v. nyakunkon, azaz, nincs veszedelem, nem kell félni. Nagy a hire, mint a török járásnak. Török, torok sok kárt tett az országban. Verjen meg a török átka (verjen meg az Isten rosz szomszéddal). Fejére kelt a török átka. Éles mint a török kés. Meg lesz a törökök húsvétján, azaz soha napján. Iszik, mint a berényi török. Olyan mint a törökbasa v. pasa, zömök, hízott. Szalmatörök, ijesztő, vagy idomtalan külsejü, vázforma emberről mondják, ki szalmából tömött törökhöz hasonló; innen e közmondat: úgy ül a lovon, mint a szalmatörök. A régi nyelvemlékekben igen gyakran terek,
"Terekechtől nyerél ajándokokath, Ne pusztítanád országokath" Mátyás király halálára 1490-ben. A ,török' vagyis magában az ozmanli török nyelvben ,türk' szónak jelentései Zenker szerént németül: Türke aus Asien, Bewohner von Turkestan und Hinterasien, Turkmane; Nomade; Landstreicher; Soldat von der Leibwache, Trabant; ungebildeter Mensch, Tölpel (innen nem igen szeretik a nyugotiak - az ozmanlik - ha ,török' néven hívják őket); költői nyelven: ein schőner Knabe, der Geliebte. Vullers nagy persa szótárában: turk 1) Turca; 2) Turkistan, Turcomania; 3) amatus, amata, puer formosus; 4) barbarus, vagabundus, latro. Némelyek szerént Turk v. Türk ősrégi keleti fejedelmök nevéről ment át e nevezet az egész néptörzsre. Mások, például Neumann, azt a Túr v. Turan szótól származtatják, mely mint elül érintők az Altai hegyekből lett kiköltözésök után első lakhelyök vala. Vullersnél eléjön még: túri "turca, plur. (többese a persában) turján Parthi, Scythae. Scriptores persici vocem túri, etiam significatione ,mongolicus' usurpant." Megemlitjük még, hogy a türk v. turk népség Turánban történt megtelepedése és hódításai folytán, oly hatalmas és nevezetes lőn hogy ez ősi törzshöz tartozó többi tatár (szittya), vagy hún népség is régi nevét jobbára elveszítvén, csaknem általában türk vagy turk név alatt ismertetett, úgy hogy Bölcs Leo s fia Konstantin és a X-dik századi byzandi irók turk (Tourcoi) néven emlegetik a magyarokat is. V. ö. MAGYAR; TATÁR. | |
* | |
| (tőr-ök) fn. tt. tőrk-öt, harm. szr. ~e. 1) Fából, vagy csontból való vastagabb árféle eszköz a csizmadiáknál és szabóknál; néhutt máskép: furdancs: továbbá a kocsisoknél, tülökcsúcsból készített eszköz, a lószerszám szíjkötéseinek feloldására; a nádkötőknél, hosszú faék, melylyel a készülő nád-, vagy zsupfödélen a szalmakötelet átöltögetik. 2) Némely tiszai vidéken így nevezik a lószőrből, vagy czérnából, madzagból csinált hurkot, kelepczét, melylyel madarakat, illetőleg más állatokat fognak, szokottabban: tőr; t. i. a k vagy ok ök némely szókhoz toldalékúl járul, a nélkül, hogy a törzs érteményét módosítaná, ilyenek: szömörcs-ök, törzs-ök, túz-ok, pocz-ok, pocs-ok, mocs-ok, vakand-ok, varacs-k, tövis-k, viasz-k stb. V. ö. TŐR. | |
* | |
| (török-bab) l. TUKMA, (2). | |
* | |
| . falu Pestpilis m.; helyr. ~bálint-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (török-bálint) ösz. fn. Téli, piros héju almafaj. Néhutt másképen: szalai piros. | |
* | |
| l. TÖRÖKPASA. | |
* | |
| l. BECSE alatt; máskép: Új-Becse. | |
* | |
| (török-birodalom) lásd TÖRÖKORSZÁG. | |
* | |
| (török-bors) lásd TÖRÖKPAPRIKA. | |
* | |
| (török-borostyán) ösz. fn. Népies neve a persiai lila (syringa persica) fajta növénynek. | |
* | |
| (török-borsó) ösz. fn. Nem annyira borsó, mint bab- vagy paszulyfaj népies neve; szára felfutó, fürtjei a leveleknél rövidebbek; virágai a fürtön párjával állanak, hüvelyi lecsüggők; máskép: futó paszuly, olaszbab. Fajtái: kardos paszuly, melynek hüvelye szélesebb, laposabb, görbébb, simább; néhutt máskép: kaszaborsó; továbbá: cseresnyepaszuly, magva gömbölyű, sötét, piros stb. | |
* | |
| (török-búza) ösz. fn. l. KUKORICZA. Máskép: tengeri v. málé. Nyelvünkben t. i. a keletről behozott növényeket gyakran török vagy tengeri névvel szokták jelzeni. | |
* | |
| (török-csalma). ösz. fn. 1) Turbán, vagyis tekercses föveg, milyet a törökök viselnek. 2) Átv. ért. népiesen liliomfaj, melynek levelei gyűrüsek, vagy örvösek, tojáskerek-láncsásak, virágai lekonyultak, szirmai kikunkorodnak. Máskép szinten köznyelven: erdei liliom, törökturbán, százrétű gyökér; növénytani néven: turbánliliom. (Lilium Martagon.). | |
* | |
| (török-czitrom) ösz. fn. Czitromfajú cserje, melynek nyelei szálasak, levelei tojáskerekek, hegyzettek. (Citrus medica). Továbbá, ezen cserjének gyümölcse. | |
* | |
| (török-dob) ösz. fn. Nagy dob, melyet az úgy nevezett törökmuzsikánál használnak. | |
* | |
| falu Kővár vid. helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (török-farkas) ösz. fn. lásd HIÉNA. Eléjön Sándor Istvánnál. | |
* | |
| (török-füz) ösz. fn. Szőrös levelű fűzfaj; fája alacson, galyas, buglyos; levelei tojásdadok, fölül zöldek, szőröskék, alúl fakók; pálhái kerekítettek, fogasak; magzatai kocsánkásak, láncsásak, gyapjasak; bibéi száratlanok. Máskép: vizi fűz. (Salix aquatica.). | |
* | |
| (török-hibik), ösz. fn. A hibikek neme alá tartozó növényfaj; szára cserje; levelei ékforma tojáskerekek, három karéjúk, bevagdalt fűrészesek, alul inasak; külső csészéje mintegy nyolczlevelű. (Hibiscus syriacus.) | |
* | |
| (török-hit) ösz. fn. Muhammed hitvallása, melynek ágazatai, s erkölcstanai az úgy nevezett Koránban foglaltatnak. | |
* | |
| (török-hitű) ösz. mn. Ki a török törökhitet, vagyis Muhammed vallását követi. | |
* | |
| (török-hon) l. TÖRÖKORSZÁG. | |
* | |
| l. KANIZSA alatt. | |
* | |
| (török-konty) ösz. fn. Tekercses, kontyos föveg, milyet a törökök viselnek. | |
* | |
| l. KOPPÁNY alatt. | |
* | |
| (török-kórság) ösz. fn. Nyavalyatörés. | |
* | |
| (török-kő) ösz. fn. Drágakőnek tartott ékszer, mely azonban nem egyéb, mint a föld alatt rézrészek befolyása által kékké, vagy zölddé festett állati fog, vagy csont, mely szép simára csiszolható. (Gemma turcica, Turcoides, Turchesia.). | |
* | |
| (török-köles) ösz. fn. l. RIS. | |
* | |
| (török-kutya) ösz. fn. Egyiptomi kutyafaj. | |
* | |
| (török-ló-her) ösz. fn. l. TAKARMÁNY-BALTACÍM. | |
* | |
| (török-maszlag) l. MÁKONY. | |
* | |
| (török-mogyoró) ösz. fn. A közönségesnél jóval nagyobb fajta mogyoró; terem főkép Konstantinápoly vidékén. (Corylus colurna.). | |
* | |
| (török-muzsika) ösz. fn. Különféle fuvóhangszerek, u. m. trombiták, sipok, harsonákbúl, továbbá dobokból, csengőkből, réztányérokból álló, zajos tábori zene, melyet a néhai jancsároktól más európai seregek is általvettek; máskép: törökzene, tábori zene. | |
* | |
| (török-nyelv) ösz. fn. (külön is írhatjuk). A török nyelv a közép és északi Ázsiában a Kaspi tengertől Sína határaig terjedő tatár nyelvcsaládhoz tartozik, de ozmanli törökök hódításai által messze nyugotra is elterjedett. Ez utóbbiak nyelvét hívjuk különösebben török nyelvnek, a keleti törököt pedig dsagatainak, mely eredetiségéhez különösen alaki részében sokkal hűbb, mint a nyugoti vagy ozmanli török. Ezen török nyelv nemcsak sajátképeni tatár, hanem persa és mindenek fölött vallásos könyvök a korán által elterjedt számtalan arab szóvegyülékből áll; azonban ezen idegen elemek is rendszerént a tatár elem alakjaihoz alkalmazkodnak. Innen a törökben mind a szótárak mind a nyelvtanok a sajátképeni tatár szókészleten és nyelvtani alakokon kivül a persa és arab szókra és szóalakitásokra is kiterjeszkednek. | |
* | |
| (török-nyerěg) ösz. fn. Sajátságos szabásu, és szervezetű nyereg, milyet a török lovasok használnak. | |
* | |
| (török-ország) ösz. fn. Általán törökbirodalom, mely három világrészből ú. m. Európából, Ázsiából és Afrikából van együvé hóditva; hozzá tartozik Europában az úgy nevezett Balkán félsziget, az északdunai fejdelemségekkel (Oláh v. Keleti-Román és Moldovaországgal); Ázsiában az anatóliai félsziget, Örményország, Syría, Mesopotania, Kurdistan, Arab Irak és az arábia félsziget egy része; Afrikában Egyiptom Nubiával és Kordofánnal, Tripolis stb. Bizonyosabban megjelölt határvonalai: a tengeren kivül az Osztrák-Magyar birodalom felől a Száva és Duna által képezett határszél, s az orosz Bessarábia felől a Pruth folyó, Ázsiában Oroszországnak a Kaukázon túli tarmányai és a persa birodalom, Áfrikában a franczia országhoz tartozó Algir. | |
* | |
| (török-országi) ösz. mn. Törökországból való, Törökországot illető, arra vonatkozó. | |
* | |
| (török-ös) mn. tt. törökös-t, v. ~et, tb. ~ek. Törökök szokására, divatára, erkölcseire mutató. Törökös visélet, életmód. | |
* | |
| (török-ös-en) ih. Török módra, törökök szokásaként. | |
* | |
| ösz. fn. Paprikafaj, melynek szára fűnemű, kocsányi egy virágúk, bogyói lecsüggenek. A magyarnak közhasználati, s kedves füszere. (Capsicum turcicum). Köz nyelven egyszerűen csak paprika, máskép: török bors v. kerti bors. | |
* | |
| (török-pasa) ösz. fn. Helytartó és előkelő katonai parancsnok czíme Törökországban; a ,pasa' név némelyek szerént a persa padisáh (= király, fejedelem) szótól. | |
* | |
| (török-pipa) ösz. fn. Széles öblü alacson pipa, milyenből a törökök, s az őket utánozók szoktak dohányozni. | |
* | |
| (török-róka) ösz. fn. l. SAKÁL. | |
* | |
| (török-ség) fn. tt. törökség-ět, harm. szr. ~e. 1) Török nyelvi sajátság. 2) Mint gyünév jelent törökökből álló sokaságot, vagy a törökök öszveségét. | |
* | |
| l. SZÁKOS alatt. | |
* | |
| (török-szegfű), l. CSÁSZÁRSZAKÁLL. | |
* | |
| (török-szent-irás) ösz. fn. Muhammed vallás- és törvénykönyve; saját nyelvökön arab szóval: Korán, névmutatóval: Al-Korán (= az olvasmány, a könyv). | |
* | |
| l. SZENTMIKLÓS alatt. | |
* | |
| (török-szilva) ösz. fn. A szárnyas levelű, s déli tartományokban tenyésző pálmafának hengerded, vagy hüvelykhez hasonló húsos gyümölcse; máskép idegen nevezettel: datolya (németül: Dattel, olaszul: dattola és dattero, francziául: dates, lengyelül daktyl, mindnyájan a görög daktuloV szótól, minthogy alakjára nézve az ujjhoz hasonló). | |
* | |
| (török-turbán) ösz. fn. 1) l. TURBÁN. 2) A liliom nemű virág egyik fajának népies neve; levelei gyürüsek vagy örvösek, tojásdad láncsásak; virágai lekonyultak; szirmai kikunkorodnak; máskép szintén népiesen: erdei liliom, százrétü gyökér, törökcsalma; növénytani néven: turbánliliom. (Litium Martagon). | |
* | |
| (török-ül) ih. Török nyelven; vagy török módon. Törökül érteni, beszélni, irni. | |
* | |
| (török-zene) l. TÖRÖKMUZSIKA. | |
* | |
| (tör-öl) áth. m. töröl-t, v. törlött, htn. ~ni, v. törleni. 1) Valamely testnek fölszinét erősebben nyomja, simogatja, hogy tiszta, sima, fényes legyen, hogy a rátapadt szennyet, mocskot, idegennemü testet levegye róla stb. Mosdás után arczát, kezeit törölni, megtörölni. Könnyüs szemeit törölni. A könyvről letörölni a port. Töröld meg a szádat. A táblára krétázott számokat letörölni. Fátyollal törlik a sebet (km.) kiméletesen bánnak a szenvedővel. 2) Átv. bizonyos hatalom, vagy erőszak által valamit megszüntet, megsemmisit. Eltörölni valamely nemzet szabadságát. Eltörölték a föld szinéről. Kitörölték az élők sorából. Továbbá, kihagy, kizár. Kitörölni valakit a tisztviselők, a polgárok közől.
Gyökében (tör) a cselekvő tör igétől különböző értelem látszik rejleni, miként a föntebbiekből és a töröl szó alábbi származékaiból láthatni. Egyezik vele azon dör, melyből dörgöl, dörzsöl máskép: törzsöl származtak, s megfelel neki a mongol kalmuk türke-kü (streichen, anstreichen) Vámbéry szerént a csagataj szir-mak, Budenz J. szerént a cseremisz tur- (dörzsöl-ni pl. mosó ruhát). Ide tartozik továbbá a latin tero, tergo, szláv trjem stb. Azonban távolabb menve, amennyiben a töről szó mintegy morzsoló rontásra, illetőleg zuzásra vonatkozik, a tör igétől származtatás sem alaptalan. A szláv trjem is Jancsovics szerént mind dörzsölést mind törlést jelent. | |
* | |
| l. TÖRLÉS. | |
* | |
| (tör-ől-ög-et) gyak. áth. m. törölget-tem, ~tél, ~ětt, par. ~gess. Gyakran, vagy folytonosan, vagy több holmit töröl. A nagy por miatt egész nap törölget. Könyveket törölgetni. Az eves sebet törölgetni. Szemeit törölgeti. V. ö. TÖRÖL. | |
* | |
| (tör-ől-ög-et-és) fn tt. törölgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e, mely által valamit törölgetünk. V. ö. TÖRÖLGET. | |
* | |
| (tör-őlhet-[et]len) mn. tt. törölhetlen-t, tb. ~ěk. Ami törőlni, el- v. le- v. kitörölni nem lehet (a ,töröl' szó minden érteményében). Határozóként am. törölhetlenül. | |
* | |
| (tör-öl-het-[et]len-ül) ih. Törölhetlen állapotban vagy minőségben. | |
* | |
| l. TÖRŐLHETETLEN. | |
* | |
| (tör-ől-het-ő) mn. tt. törőlhetőt. Amit törőlni, el- v. le- v. kitörőlni lehet (a ,töről' szó minden érteményében). | |
* | |
| (töről-köz-és) v. tör-ől-ög-öz-és) fn. tt. törölközés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Visszaható cselekvés, midőn valaki önmagát törölgeti. V. ö. TÖRÖLKÖZIK. | |
* | |
| (tör-ől-köz-ik v. tör-ől-ög-öz-ik) k. m. törölköz-tem, ~tem, ~tél, ~ött. Önmagát, saját testét, vagy ennek vagy valamely részét törölgeti. Mosdás, fürdés után törölközni szoktunk. Borral mosdík, kolbászszal törölközik. (Km.). Mondják macskáról is, midőn arczát, lábaival simogatja.
Ez igének középképzője k eredetileg átalakult gyakorlatos g, s az egész ige a törölget-ből hangváltozatokkal módosított visszaható. | |
* | |
| (tör-ől-köz-ő v. tör-ől-ög-öz-ő) mn. és fn. tt. törölközőt. 1) Aki v. ami törölgeti magát. 2) Ruhaféle eszköz, melylyel testünket, illetőleg arczunkat, kezünket megtörölni szoktuk, törölközőkendő. | |
* | |
| l. TÖRLŐ. | |
* | |
| (tör-ől-t) melléknévi részesülő; tt. töröltet. Ami törőlve, el-, le-, ki-, megtörőlve van. | |
* | |
| (törő-malom) ösz. fn. lásd TÖRŐDE. | |
* | |
| (törő-mozsár) ösz. fn. Mózsár, tulajdon ért. véve, melyben valamit apróra, morzsákra törni szoktak; különböztetésül az álgyuféle mozsártól. V. ö. MOZSÁR. | |
* | |
| l. TÖRNYŐ. | |
* | |
| puszta Fehér m. helyr. Törös-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (tör-ő-ös) mn. tt. törős-t, v. et, tb. ~ek. Ami könnyen törik, törékeny. Mennyiben végképzője bizonyos könnyüségre vagy hajlamra vonatkozik, hasonlók hozzá: rugós, hajlós, fájós stb. | |
* | |
| (tőr-ös) mn. tt. tőrös-t, v. ot, tb. ~ek. Tőrrel ellátott, fölkészült, fölszerelt. Tőrös rabló, haramia. Tőrös kelepcze. V. ö. TŐR. | |
* | |
| (törő-tekenő) ösz. fn. Teknő, melyben valamit törni szoktak, különböztetésül más féle pl. mosó-, sütőtekenőktől. | |
* | |
| (tör-ött) mn. tt. törött-et. 1) Szabatosan véve a törik igének részesülője, s különbözik tőle tört, mint az átható tör származéka. Törött szekér, törött fazék. Törött bor, gyümölcs. Törött vér. (Szabó D.). Egyébiránt a szokás fölváltva is hasznája, pl. törött czukor, törött lencse. 2) Mondjuk járt útról, melyet a jövőkelők lábai, illetőleg a jármüvek lapossá, egyenessé nyomtak, törtek. Törött úton járni. V. ö. TÖRT. | |
* | |
| (törött-bab) l. TÖRVEBAB. | |
* | |
| (törött-lé) ösz. fn. Leves étek, melyet zurbolással készítenek. | |
* | |
| (törött-lencze) l. TÖRVELENCSE. | |
* | |
| (törő-vas) ösz. fn. 1) Midőn a törik igéből származik, am. vas, mely könnyen törik. 2) Mint a cselekvő tör részesülője jelent vasból készített törőt, vastörőt. | |
* | |
| (tör-pe) mn. tt. törpét. Általán mondjuk állatokról és növényekről, melyek termetre, növésre nézve a maguk nemében aránylag igen kicsinyek, vagy alacsonak. Törpe ember, asszony, ki péld. alig három, vagy négy lábnyi magas, pogonya. A törpe csak törpe ha hegytetőn áll is. (Km.). Gyakran használjuk a növények elnevezésénél pl. törpe almafa, mely a szokott magasságnál akár természeténél fogva sokkal alacsonyabb, akár mesterségesen, vagdalásokkal stb. alacsonyabban neveltetett. Mennyiben némely állatok és növények már fajaiknál fogva, rendesen, tehát nem a természet játékából, és kivételképen, ily kicsinyek, ezek neveit öszve szoktuk irni: törpebab, törpebival, törpekecske stb. Különben elválasztjuk, pl. a szálas embernek is lehet törpe fia. A Váradi lajtstromban eléjön mint személynév Terpe. Túl a Dunán némely tájakon a törpe ember gúnyneve mély hangon és hangátétellel: tupri.
Mi e szó gyökét illeti, ez alkalmasint a rontásra, darabolásra vonatkozó tör ige, minthogy a törpe más nagyobbhoz képest olyannak látszik mintha el volna törve, és a faneműeket csakugyan törés, botolás, vágás, nyesés által szokás törpékké alakítani, s ezek hasonlatára neveztettek el a kisded állatok is törpéknek. Ezen képeztetés szerint alakult a töm és rokon döm gyökökből a tömpe és döme, mely mindegyik tömöttet, zömököt jelent. Képzőjére nézve azon származékszók osztályába tartozik, melyekben a pa pe, ba be, fa fe, ma me, va ve rokon gyökhangu képzők ó vagy ő egyszerű képzőkből fejlődtek ki, milyenek tompa, csámpa, czimpa, pipe; gomba, lomba, csorba, görbegurba; csalfa, tréfa; szakma, fityma, szuszma, tutyma, duzma, bőszme, s talán polyva, golyva, zagyva; eleve is stb. V. ö. ~Ó, ~Ő, képző. Vámbéry szerént csagataj nyelven csörpe am. disznó kölyke (csürhe?), Budenz J. szerént lapp nyelven čaur am. törpe, s a finnben typerä am. kurta, tönkesz. | |
* | |
| (törpe-bab) ösz. fn. Rövid és fölnem futó száru babfaj, melyet máskép gyalog bab-nak neveznek. (Phaseolus nanus). | |
* | |
| (törpe-bival) ösz. fn. Kis termetü bivalfaj, Afrikában. | |
* | |
| (törpe-borsó) ösz. fn. Föl nem futó szárú borsófaj; máskép: gyalog borsó. | |
* | |
| (törpe-cseresznye) ösz. fn. Népies neve a sajmeggy (prunus mahaleb) fajta alacson cserjéü növénynek. | |
* | |
| (törpe-fa) ösz. fn. 1) Széles ért. maga nemében igen alacson növésü fa; továbbá melyet mesterségesen nyesés, botolás, csonkítás által kicsinné tettek. | |
* | |
| (törpe-gém) ösz. fn. A Kaspi tenger vidékén tenyésző apró gémfaj. (Ardea pumilla). | |
* | |
| (törpe-jázmin) ösz fn. Sárga virágu, s alacson száru jázminfaj. (Jasminum humile). | |
* | |
| (törpe-kalános) ösz. fn. Surinam, és Guiana tartományokban otthonos apró kalános gémfaj mely mintegy verébnyi nagyságu. (Platella pygmea.) | |
* | |
| (törpe-kecske) ösz. fn. Apró kecske Afrikában és déli Amerikában, igen alacson és alágörbedő szarvakkal. (Capra depressa.) | |
* | |
| (törpe-növény) ösz. fn. Általán minden növény, mely vagy fajánál fogva más hasonnemüeknél aránylag sokkal kisebb, vagy melyet mesterségesen kicsinné növeltek. | |
* | |
| erdélyi falu a beszterczei székben; SZEKERES~, Belső-Szolnok megyében; helyr. Törpény-be, ~ben, ~ből. Másképen az elsőbbik: Terpény, az utóbbi Törpön. | |
* | |
| (törpe-nyír) ösz. fn. 1) Éjszaki Európa mocsáros vidékein tenyésző nyirfaj, mely legfölebb három lábnyi magas. (Betula nana.) 2) Éjszaki Amerikában otthonos kisded nyirfaj. (Betula pumila). | |
* | |
| (törpe-nyúl) ösz. fn. A nyúlak neméhez tartozó kis faj, mely legfölebb hat hüvelyknyi hosszú, s földalatti vaczkokban lakik.(Lepus pusillus.). | |
* | |
| (tör-pe-ség) fn. tt. törpeség-ět, harm. szr. ~e. Állat vagy növény tulajdonsága, vagy állapota, midőn a maga nemében rendkivül kicsin. | |
* | |
| (törpe-tarnics) ösz. fn. Növényfaj a tölcséres bokrétáju tarnicsok alneméből; szára tövön bokros, egy virágu; bokra öt metszésü, tölcséres; metszései kevessé fürészesek, levelei láncsás-szálasak, (Gentiana pumila.) | |
* | |
| (törpe-túzok) ösz. fn. l. REZNEK. | |
* | |
| (törpe-tyúk) ösz. fn. Kisded testü fáczán faj. (Phasianus gallus pumilio.) | |
* | |
| (törpe-viasz-bura) ösz. fn. A viaszburák neméhez tartozó növényfaj; szára cserjeskórós; levelei láncsásak, kevéssé fürészes végük, válban ékformák; barkapikkelyi kihegyezettek. Viaszszagú nedvességet izzad. (Myrica gale.) | |
* | |
| (tör-pe-ít) áth. m. törpít-ětt, par. ~s htn. ~ni. v. ~eni. Törpévé tesz, csonkit; növését akadályozza, szokott magasságra nőni nem engedi. Fákat törpíteni. V. ö. TÖRPE. | |
* | |
| (tör-pe-ít-és) fn. tt. törpítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valami törpévé tétetik. | |
* | |
| (tör-pont) ösz. fn. Azon pont, melyen az egyenes vonal, vagy a fénysugár megtörik, vagyis előbbi irányától elhajlik. | |
* | |
| l. TÖRPÉNY alatt. | |
* | |
| (tör-pe-űl) önh. m. törpűl-t. Törpévé lesz, kellő növésben csökken, csonkúl. | |
* | |
| (tör-pe-ül-és) fn. tt. törpülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Fogyatkozási állapot, midőn valamely állati vagy növényi test törpévé leszen. V. ö. TÖRPE. | |
* | |
| (tör-t) mn. tt. tört-et. Szabatosan véve tör-ön- és áthatónak részesülője, s ennélfogva cselekvő állapotra vonatkozik. Akadályokon keresztül tört ember. Igát tört szilaj ökör. Külszenvedő eredetü az ily mondatokban: Tört kövekből épiteni a házat. A cseléd által eltört edények árát megfizettetni. Tört porondból csinált út. Tőrt sót adni a baromnak. Belszenvedésre inkább a törött illik. V. ö. TÖRÖTT; TÖR, TÖRIK. Mint főnév am. törtszám; l. ezt. | |
* | |
| (tört-csontú) ösz. mn. Kinek vagy minek csontját valamely kül erőszak eltörte. Törtcsontú katona. | |
* | |
| puszta Pest m. helyr. Törtel-ěn, ~re, ~ről. Törtelre ment (km.) azaz eltört (a korsó, üveg stb.). | |
* | |
| (tör-t-én-el-ěm) fn. tt. történelmet, harm. szr. ~e. Ujabb kori alkatu szó, a köz ismeretü hellenlatin historia kifejezésére. 1) Egymás után következő terjedelmesebb változások, események, viszontagságok öszvege, melyek bizonyos időben, térben, és dolgokat illetőleg, föltüntek. Eddig ezen fogalomra a történet szót használták, de ez inkább csak egyes eseményekre vonatkozik, a történelem pedig több történetet foglal magában. Különösen az emberi nemet vagy ennek egyes népeit, fajait illető események sorozata, kisebb vagy nagyobb időszakok szerint véve. Egyetemes történelem, mely az egész emberi nemre, és minden időszakra kiterjed. Egyes népek, országok történelme. Magyarok történelme. Ókori, középkori történelem, mennyiben tárgyát az ó vagy középkori történetek teszik. Kereszténység történelme. 2) Ezen események, illetőleg történetek elbeszélése, leirása, s azon könyvek melyekben amaz elbeszélések foglaltatnak. Katona, Fessler, Horváth Mihály magyarországi történelme. Húsz kötetből álló történelem. Az emberi müveltség történelme. V. ö. TÖRTÉNIK. | |
* | |
| (tört-én-el-ěm-ész) l. TÖRTÉNÉSZ. | |
* | |
| (történ-el-ěm-i) mn. tt. történelmi-t. tb. ~ek. Történelmet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Történelmi adatok, könyvek, kutatások, vitatkozások. V. ö. TÖRTÉNELĚM. | |
* | |
| (történ-ész) fn. tt. történész-t, tb. ~ěk. Történetbuvár; történetiró. | |
* | |
| (történ-ész-et) fn. tt. történészet-ět, harm. szr. ~e. Történeti buvárlatokkal, vagy történetirással foglalkodás. | |
* | |
| (történ-et) fn. tt. történet-ět, harm. szr. ~e. Általán minden változás, vagy tünemény, mely akár az emberi, akár felsőbb szellemi akarat működésnek eredménye. A történet tehát mindenkor valamely erőnek kifolyása; hol nyugvás, szünet, semmittevés, pangás van, ott nincs történet. Közönséges, gyakori, ritka, csodás, borzasztó, mulattató történet. Különösen előre nem látott, váratlan esemény, változás. Történetből találkozni valakivel. Történetként ő is oda jött. Vak történet. Szorosb ért. az emberi nemet illető, s emberi müködésből folyó események, viszontagságok, mint a szabatosan vett történelem tárgyai. V. ö. TÖRTĚNELEM. Elemzésére nézve l. TÖRTÉNIK. | |
* | |
| (történet-beli) ösz. mn. Véletlen, váratlan, előre nem látott történetre, eseményre vonatkozó. Történetbeli találkozás, szerencse. | |
* | |
| (tört-én-et-ből) ragozás által származott ih. l. TÖRTÉNETĚSEN. | |
* | |
| (történet-buvár) ösz. fn. Ki a szoros értelemben vett történelemhez tartozó eseményeket kutatja, azok időszakát, okait, eredetét, körülményeit és viszonyait vizsgálja. | |
* | |
| (történ-et-ěs) mn. tt. történetěs-t. v. et. tb. ~ek. Véletlen, nem várt, előre nem gyanitott. Történetes esemény, változás. Göcsejben történetes hely-nek mondják, hol veszedelmes az utazás, hol könnyen fölfordul a szekér, hol szerencsétlenség történhetik. | |
* | |
| (történ-et-ěs-en) ih. Véletlenül, váratlanul, esetileg, nem gyanitva. | |
* | |
| (történ-et-ěs-ség) fn. tt. történetěsség-ět, harm. szr. ~e. Véletlenség váratlanság, előre nem látott, nem gyanitott állapot. A dolog történetessége mindnyájunkat meglepett. | |
* | |
| (történet-festő) ösz. fn. Festő, ki bizonyos történelemből vett egyes eseményeket szokott műveinek tárgyaul fölvenni. | |
* | |
| (történ-et-i) mn. tt. történeti-t. tb. ~ek. 1) Általán, ami bizonyos történetre vonatkozik, ahhoz tartozik. Történeti képek, adatok. Történeti kutfők források. 2) Véletlen eseményü. V. ö. TÖRTÉNET. | |
* | |
| (tötén-et-i-leg) ih. 1) Valódi történet szerént, úgy amint történt, hiteles adatok nyomán. Történetileg bebizonyitani valamit. Történetileg, nem mesék után eléadott hir. 2) Véletlenül, esetleg, történetesen. | |
* | |
| (történet-irás) ösz. fn. Szellemi foglalkodás, midőn valaki bizonyos történeteket, illetőleg történelmet irásba foglalt. Használják történetirat helyett is. | |
* | |
| (történet-irat) ösz. fn. Irat, melynek tárgyát és tartalmát történeti események, változások teszik, megirt történelem. | |
* | |
| (történet-iró) ösz. fn. Ki az emberi nemre vagy egyes népekre, illetőleg országokra vonatkozó történeteket, vagyis azok történelmét leirja, e szónak legszélesebb értelmében. | |
* | |
| (történet-isme) ösz. fn. Bizonyos történeti események, alakulások tudalma. | |
* | |
| (tört-énet-ke) Kics. fn. tt. történetké-t. Kisszerü, csekély tárgyu, rövid történeti esemény. | |
* | |
| (történet-könyv) ösz. fn. Könyv, melyben bizonyos történetek följegyezvék, vagy mely bizonyos korszaknak, országnak, népnek stb. történelmét foglalja magában. | |
* | |
| (történet-rajz) ösz. fn. l. TÖRTÉNETIRAT, TÖRTÉNETTAN. | |
* | |
| (törénet-szerénti), ösz. mn. 1) A való történethez híven eléadott. 2) l. TÖRTÉNETĚS. | |
* | |
| (történet-tan) ösz. fn. Történetek ismerete, tudása; továbbá oly könyv, mely ezen ismeretekre oktat. | |
* | |
| (történet-tani) ösz. mn. Történettanra vonatkozó, azt illető. Történettani olvasások, eléadások, vizsgálatok. | |
* | |
| (történet-tudomány) ösz. fn. Azon ismeretek rendszere, melyeknek tárgyát általán az emberi nemre vonatkozó történetek teszik. | |
* | |
| (történet-tudományi) ösz. mn. Történettudományra vonatkozó; azt illető. Történettudománynyal vagy tudományokkal foglalkodó. Történettudományi társulat. | |
* | |
| (történet-tudós) ösz. fn. Tudós, ki a történeti eseményekről alapos, és rendszeres ismereteket szerzett. | |
* | |
| (történet-vizsgáló) ösz. mn. és fn. l. TÖRTÉNETBUVÁR. | |
* | |
| (történ-hetik) lehető k. m. történhet-ětt. Csak harmadik személyi ragot vesz fel. Lehetséges, hogy megtörténjék, megeshetik. Ami egy egy emberen megtörténhetett, rajtam is megeshetik. (Pázmán. Kal. 100. l.) | |
* | |
| (történ-het-ő) mn. tt. történhető-t. Ami lehetséges, ami megeshetik. Minden történhető esetre elkészülni. | |
* | |
| (történ-het-ő-leg) ih. Azon föltevéssel, hogy valami megtörténhetik. | |
* | |
| (történhet-ő-ség) fn. tt. történhetőség-ět, harm. szr. ~e. Előre képzelt, föltett, gondolt lehetősége valaminek; máskép: eshetőség. | |
* | |
| (történ-ik) k. m: történ-t. Csak harmadik személyben viszonyitható: történnek, történek, történének, történt, történtek stb. 1) A természet mindenségében, akár annak törvényeinél fogva, és szükségképen, akár pedig a szellemi lények működése, illetőleg a szabad emberi akarat által bizonyos esemény, tünemény, változás, cselekvés valósággal létre jön. A föld kerekségén korszakonként több változás történik. Jelek történnek az égen és földön. A mohácsi veszedelem 1526. évi aug. 29-én történt. Nagy csoda történt. Az már régen, több század előtt történhetett. Ami megtörtént, nem tehetünk róla. Sok történik addig. Tudod-e mi történt nálunk? Mi történik itt? azaz, mit miveltek, mit tesztek? Ez jól történt. Többé ez ne történjék, ezt többé ne tedd. Ami részemről történhetik, megteszem. Négy fal, négy szem közt sok történik. (Km.). 2) Különösen, ami saját akaratunk befolyása nélkül jön létre, s ránk nézve közreműködésünkön kivül adja magát elé. Véletlenül, akaratom ellen, tudtomon kivül történt. Akármi történik rajtam, nem bánom. Az rajtad is megtörténhetik. Ez velem soha sem történt. Néha az is történik. Ez értelemben máskép: megesik.
Eredeti jelentését csak gyanitani lehet. A részekre daraboló tör igével vagy töről, törzsöl (= dörzsöl) igék tör gyökével csak úgy rokonítható, ha azt veszszük alapul, hogy a dolgok s általán a világ folyása surlódásokkal, sőt rombolásokkal van összekötve. Vagy amennyiben a történet oly változatokat, s tüneményeket jelent, melyek telnek, múlnak, az idő fogalmát, illetőleg ürét mintegy betöltik azt vélhetnők, hogy gyöke eredetileg azon töl v. tel, melyből tölt, telik stb. származnak. Erre mutatnak az ily kifejezések: kitelik tőle, azaz, részéről megtörténhetik; sok idő tölt bele, sok történt addig; beteljesedett rajta a jövendőlés, vagyis, megtörtént. E szerint történik rokonhangcserével (l=r) e helyett volna: tölténik, mint a botlik-ból származott az l-nek r-ré változtával botorkál, botránkozik. Jelen elemzést valószinüvé teszi azon körülmény is, hogy az en an igeképző szabály szerént az illető gyök alapfogalmának létrejövését, vagyis megtörténését fejezi ki. pl. zörren, dörren, szökken, tüszszen, hortyan, horkan, fogan v. foganik stb.; az előbbiek közől is "zörren, dörren, szökken" könnyen fölveszik az ik végzetet: zörrenik, dörrenik, szökkenik; tehát hasonlat szerint a tölt törzsből lett: tölten-ik, s megnyujtva: tölténik, mint a régies kev-ből lett keván kiván, s a bocsánat elavult törzse bocsán. A mongol nyelv után még egy véleményt koczkáztatunk. Mint törlejt és törvény szónál is eléjön, a mongol törö- igetörzs átható jelentésében am. szűlni szülemzeni, világra hozni, eléállitni (Schmidtnél: gebären, zur Welt bringen; etwas hervorbringen, erzeugen; Jülgnél: ,schaffen' is); tehát ezen törö igéből, melynek szenvedő formája a mongolban törökde-kü, fejlődhetett ki a magyar történik a német wird erzeugt, wird hervorgebracht, ereignet sich jelentésében. | |
* | |
| (történ-t) mn. tt. történt-et. Ami valóban létre jött, nem képzelt, nem költött. Történt dolgot, nem mesét mondok. V. ö. TÖRTÉNIK. | |
* | |
| (tör-tet) önh. m. törtet-tem, ~tél, ~ětt. par. törtess. Járatlan helyen utat törve halad, vagy nehezen halad előre. Bozótos, göröngyös, tövises helyen áttörtetni. Jó négy lovon alig birtam a bokrokon keresztül törtetni. Alakra nézve ugyan miveltető, de mondatban önhatólag áll, valamint baktat, vágtat, lüktet. | |
* | |
| (tör-tet-és) fn. tt. törtetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Úttörés járatlan helyen vagy helyeken, előre nehezen hatolás. V. ö. TÖRTET. | |
* | |
| v. ~IRAT, (tört-irás v. ~irat) ösz. fn. Szögletes betükből álló régi németes irás V. ö. IRÁS. | |
* | |
| fn. tt. törtöly-t, tb. ~ök. l. GERLICZE. Eléjön Sándor Istvánnál. A latin turtur v. német Turtel (~Taube) után módosúlt. | |
* | |
| hibás tájejtés, helyesen l. TÜRTŐZTET. | |
* | |
| (tört-szám) ösz. fn. A számtanban törtszámnak nevezik, mely valamely egésznek részét jelenti, s a közönséges törtszám két sor számjegygyel jelöltetik: az egyik (az alsó) nevező, résznevező (denominator) azt mutatja, hány részre van felosztva az egész, a másik számláló, részszámláló, (numerator) azt jelenti, hány ily rész vétetik az egészből, pl. az osztrák értékü forintnak 3/4 része = 75 kr. Közönséges, tizes törtszámok. Egynemü, különnemű törtszámok. | |
* | |
| (tört-tej) ösz. fn. Savójától megtisztított s tejföllel föleresztett aluttej. Erdélyi szó. | |
* | |
| táj szokási kiejtés; helyesebben lásd TÖRŐL; TÖRŐLKÖZIK, stb. | |
* | |
| (tőr-vadászat) ösz. fn. Vadászat neme, midőn az illető vadakat tőrrel fogják. V. ö. TŐR. | |
* | |
| (tőr-vas) ösz. fn. A tőr nevü kelepczének a vasa. Maga a vasból való egész tőr is. l. TŐR. 2). | |
* | |
| (törve-bab) ösz. fn. Étel neme, midőn a megfőzött babot apró likacsú edényen általnyomkodják, mely esetben az a héjától megtisztúl. A hasonlóan általszürt borsó neve: törveborsó, és a lencséjé: törvelencse. E szókban a ,törve' szó a mult részesülője helyet áll s am. töröttbab, töröttborsó, töröttlencse, mintha volna: törve levő bab stb. | |
* | |
| l. TÖRVEBAB. alatt. | |
* | |
| l. TÖRVEBAB. alatt. | |
* | |
| fn. tt. törvény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Széles ért. megállapitott, határozott, állandó mód, szer, rend, sinormérték, mely szerént a dolgoknak szükségképen történniök, folyniok, egymáshoz viszonylaniok kell. A természetben minden bizonyos törvények szerént történik, fejlődik, változik, képződik stb. A testek mozgásának, vonzó, vagy visszataszító erejének törvényei. A nehezkedés törvényei. 2) Azon erkölcsi szükségen alapuló mód, rend, szabály, mely a szabad emberi cselekvények, működések, müvek végrehajtási szerét, rendét, csinját meghatározza, szabályozza. Valamit törvényül tűzni ki magának. A költészettan törvényei ellen véteni. A barátság, a vendégszeretet törvényét megsérteni. Az udvariság törvényei ellen cselekedni. 3) Szorosb és szokott ért. erkölcsi kényszer illetőleg belsugalat, vagy kül hatalmu felsőség által hozott rendelet, mely a szabad akarattal s okos észszel biró embert kötelezi, hogy valamit tegyen; azaz, valamit parancsol, vagy tilt, egyszersmind annak általhágóját büntetéssel fenyíti. Természeti törvény, (lex naturalis, mai elnevezéssel máskép: természeti jog, észjog, jus naturale), mely az észnek általános belátásán, s a lelkiesméret sugalásán alapúl. Hozott v. szerzett v. tevőleges törvény (lex positiva, jus positivum), melyet valamely felsőség ad ki, mint kinek joga van az alattvalók cselekvésit bizonyos köz czélra irányozni; ez sajátlag egy szóval: törvény t. i. tevőleges jog. Ez ismét isteni vagy emberi, amint Istentől (a Szentirásban) vagy embertől származik. Mózes törvénye, melyet a zsidók számára Mózes irt, máskép: ó törvény, különböztetésül a Krisztus által szerzett új törvény-től. Továbbá: egyházi törvény, mely az egyház által parancsolt, vagy tiltott dolgokra vonatkozik. Polgári törvény, mely a polgári állam, és társadalom célját, boldogságát illeti. Parancsoló vagy tiltó törvény. Írott törvény, ellentéte: szokástörvény vagy szokásos törvény, mely irva nincs, de köz szokás és gyakorlat által kötelező erejüvé lett. Törvényt hozni, szabni, adni. Törvényt megtartani, teljesíteni. Törvényt szegni, általhágni. Törvény szerént vagy ellene tenni valamit. A régi törvényeket eltörölni. Szigorú törvények. Célirányos, jó, bölcs törvények. Nem mindig tollal, gyakorta fegyverrel is irják a törvényt. (Km.). Törvénynek viasz az orra. (Km.). Sok törvény, sok vétek, v. hol sok a törvény, szaporodik a bűn, v. sok törvény sok örvény. (Km.). Szükség törvényt bont v. ront v. szeg. (Km.). Nincs a szükségnek szabott törvénye. (Km.). Törvény az, amit szivem parancsol. (Km.). Legjobb törvény, legroszabb erkölcsökből származik. (Km.). 4) Mint gyűnév jelenti az egymással öszvefüggő törvények egészét, öszvegét pl. különböző népek, államok szerént: magyar törvény; német, osztrák birodalmi törvény; egyes tárgyakra vonatkozólag: sajtótörvény, házassági törvény stb. 5) A legujabb időkig kevesebbé szabatosan, de közszokás szerint e szóval fejezték ki azon fogalmat is, melynek latinul jus németül Recht felel meg, s melyet már ma jog-nak mondunk. S ,törvény' mai értelemben am. szerzett v. tevőleges jog. 6) Peres igazság- v. jogszolgáltatás. Innen e sajátságos kifejezések: törvénybe idézni am. perbe idézni, hogy itéletet kapjon, törvényt szolgáltatni, azaz, jogot, igazságot; törvényt állani, a biró előtt felelelőséggel tartozni, felelőségre vonatni. Törvényben tagadás jó. (Km.). Törvényben nem jó a hamarság. (Km.). Törvényt látni, itéletet hozni; törvény utja, biró előtti perlekedés; törvényt ülni, bizonyos ügyben biráskodni stb. A régieknél gyakran tervény (mely szervény-hez közelebb áll): "Thi kegyelmetek ne adjon olyan tervénth reá." (Levél 1540-ből. R. M. Nyelvemlékek. II. K. Vegyes tárgyu. 37. l.). "Hogy the kegyelmed felől én nekem thervént thethethne" (tétetne. Egyezséglevél, mely köttetett Werbewczi előtt 1523-ban. Ugyanott 18. l.). De jön elé törvény is. "Az törvények (irva: thewrwen˙ek) és régi szokássok és az egész községnek és község javának ellene hogy semmith nem cselekedönk." (Ugyanott 32. l.) "Törvénynyel imádom (= védem) magamat" Levél 1558-ból (Szalay Ág. 400. m. l.). Sajátságos jelentését talaljuk a Müncheni codexben: törvénytörés (adulterium, 47. l.) törvénytöret (ugyanaz, 97. l.), törvénytörő (adultera, 49. l.), törvényt ne törj (non adulterabis, 56. l.). Mint látjuk, a fordító különösen szeméremerkölcsi vagy házasságviszonyi törvényt értett a ,törvény' szó alatt.
Ha e szónak eredeti jelentését a magyarból nyomozzuk, többféle véleménynyel találkozunk. Némelyek úgy elemzik hogy gyöke a tör (frangit) ige, s törvénynek azért mondatik, hogy az akaratot, illetőleg emberi szabadságot megtöri, korlátozza, az áthágást megtorolja. Sándor István szerint a törvény hajdan csakugyan jelentett törést, honnan szertörvény vagy szertörés am. legis ruptio, delictum, crimen. De ugyanezen szóból kitünik, hogy a szer hajdan anynyit is tett, mint lex, továbbá, mint constitutio regni, államszer, mely érteményben Béla Névtelen Jegyzőjénél fordul elé. Azt is vélhetnők továbbá, hogy mivel a ,szer' v. ,ször' szó hasonjelentésü a ,sor' és rend szóval, mely alatt közrendet vagy országos államrendet is értünk, ennek pedig lényegét a törvények teszik: innen ide mellékeljük azon véleményünket is, hogy a törvény némi hangcserével (t = sz) am. szervény v. szörvény, ami t. i. a cselekvények szerét, módját meghatározza. Innen a régieknél az ugyanazon tőszóból eredett ,szerzés' csakugyan azt jelentette, amit a ,törvény' szó. V. ö. SZERZÉS. Azonban ha más, többé kevésbé rokon nyelvekbeli, hason szókkal hasonlítjuk össze, úgy találjuk, hogy a ,törvény' szó törzshangokban egyezik némely keleti nyelvekben divatos, hason jelentésü szókkal pl. a mongol- és kalmukban türü (Kowalewski szerént am. loi, ordonnance, loi fondamentale, loi naturelle, principe, regle; usage, methode; gouvernement, administration; regence; Jülg szerént: Gesetz, Grundgesetz, Verordnung; figyelemre méltó, hogy a mongolban ugyanazon igetörzs azt teszi: szülni, szülemzeni, eléállitni, szerezni. V. ö. TÖRLEJT. A mandsuban doro (Gabelentz szerént am. Regel, Ordnung, Sitte stb.); a törökben töre (Zenker szerént am. loi, coutume, usage; le code de Dsingiskhan); az ujgurban Vámbéry szerént: törü; a persában tóra, (v. tőre? Vullers szerént am. consuetudo, mos, institutum, lex; nomen codicis legum a Csengizkhán editi); a héberben thóráh (Simon, Eichorn és Winer szerént am. institutio et humana et divina; mos, consuetudo; melyet némelyek a járáh törzsöktől [= jecit; posuit, collocavit stb.] mások közvetlenül a thór névtől [=ordo] vagy közvetve a thúr törzsöktől [= circuivit] származtatnak); sínai nyelven: taň stb. A ,törvény' szóban a ,vény' képző egészen magyar. | |
* | |
| (törvény-adó) ösz. fn. Szokottabban l. TÖRVÉNYHOZÓ. | |
* | |
| (törvény-alkotás) lásd TÖRVÉNYHOZÁS. | |
* | |
| (törvény-alkotó) l. TÖRVÉNYHOZÓ. | |
* | |
| (törvény-beli) ösz. mn. Törvényben létező, törvényben foglalt; törvényen alapuló. Törvénybeli határozat. Törvénybeli jog, kötelesség. | |
* | |
| (törvény-biró) ösz. fn. A falusi tanácsban az úgynevezett öregbiró után rangra második személy. | |
* | |
| (törvény-bontás) l. TÖRVÉNYSZEGÉS. | |
* | |
| (törvény-bontó) l. TÖRVÉNYSZEGŐ. | |
* | |
| (törvény-csavarás) ösz. fn. Midőn valaki a törvény valódi s egyenes értelmét, bizonyos ügyre nézve kedvezőleg, mesterségesen, álokoskodásokkal félre magyarázza. | |
* | |
| (törvény-csavaró) ösz. mn. és fn. Személy illetőleg ügyvéd, ki törvénycsavarást gyakorol. V. ö. TÖRVÉNYCSAVARÁS. | |
* | |
| (törvény-czikk) ösz. fn. Egyes, különös tárgyról, pl. az adóról, községi, birósági szervezetről, perrendtartásról, csődről, vadászatról stb. szóló törvényhozási intézkedés; melyek ugyanazon évben folyó számokkal szoktak megjelöltetni: I-ső, II-ik, III-ik stb. törvényczikk. A némethoni váltótörvény szakok (§§-ok) helyett is czikkekből áll. | |
* | |
| v. ~ELLENI, (tör-vény-ellenes v. ~elleni) ösz. mn. Ami a törvény által kimondott rendelettel öszveütközik; vétkes, bűnös, kihágó. Törvényellenes eljárás, erőszak, követelés. | |
* | |
| (törvény-engedély) ösz. fn. Amit a törvény bizonyos kivételkép, kedvezés gyanánt megenged, szabadon gyakorolni hagy. | |
* | |
| (törvény-ěs) mn. tt. törvényěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Ami bizonyos törvénynyel megegyezik, vagy azon alapszik, vagy abból foly. Törvényes örökség, kereset, követelés. Törvényes idézés, vizsgálat, büntetés. Törvényes házasság. Máskép: törvényszerű. Néha am. a törvényekben jártas, vagy bizonyos törvényhatósághoz tartozó. Törvényes ember. Törvényes személy előtt letenni az esküt. V. ö. JOGOS. | |
* | |
| (törvény-ěs-en) ih. A törvény által szabott rendelettel egyezőleg. V. ö. JOGOSAN. | |
* | |
| (törvény-ěs-ít) áth. m. törvényesít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Törvényessé tesz; a törvények által meghatározott jogokban részesít. Gyermekek törvényesitése utólagos házasság által. | |
* | |
| (tör-vény-ěs-ít-és) fn. tt. törvényesítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit törvényesítenek. | |
* | |
| (törvény-ěs-ség) fn. tt. törvényesség-ět, harm. szr. ~e. Törvényes állapot vagy tulajdonság; törvényszerüség. | |
* | |
| (törvény-etlen) mn. tt. törvényetlen-t, tb. ~ěk. Törvény nélkül levő; ami törvények alá nincs vetve; független, szabad. Törvényetlen vad népek. Különbözik tőle: törvénytelen, vagyis, bizonyos törvényekkel ellenkező, azokon nem alapuló, jogtalan, igazságtalan. T. i. a telen és etlen, talan és atlan némely szókban a szokás érteményi különbséget állapított meg, pl. szemetlen és szemtelen, gondatlan és gondtalan, ügyetlen és ügytelen stb. | |
* | |
| (törvény-et-len-ség) fn. tt. törvényetlenség-ět, harm. szr. ~e. Törvény nélküli állapot vagy tulajdonság. Különbözik tőle törvénytelenség. | |
* | |
| (törvény-fa) l. AKASZTÓFA; és V. ö. BITÓFA. Ama szóról Káldi Innep. Préd. 305. l. igy ír: "Talán azért nevezték a magyarok törvényfának, minthogy törvény és igazság szolgáltatik rajta." | |
* | |
| (törvény-folyam v. ~folyás) ösz. fn. A fölvett kereseti ügynek bizonyos törvényhatóságok előtt folytonos tárgyalása. | |
* | |
| (törvény-gyakorló v. ~gyakornok) l. JOGGYAKORNOK. | |
* | |
| (törvény-gyüjtemény) l. TÖRVÉNYTÁR. | |
* | |
| (törvény-halasztás) l. TÖRVÉNYSZÜNET. | |
* | |
| (törvény-hatóság) ösz. fn. Szoros ért. köz ügyek elintézésével foglalkodó hatóság. | |
* | |
| (törvény-ház) ösz. fn. Köz épület, melyben az illető birák öszvegyűlni, s az ügyeket tárgyalni szokták. | |
* | |
| (törvény-hely) ösz. fn. Valamely törvényszék helye, törvényszéki hely. | |
* | |
| (törvény-hozás) ösz. fn. 1) Felsőbb hatatomnak rendelkező működése, melynel fogva törvényeket alkot. 3) Mint személyre vonatkozó, illetőleg mint gyűnév jelenti magát a törvényhozót vagyis a törvényhozásban részvevő személyeket, testületeket.
| |
* | |
| ösz. mn. Törvényhozásra vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó. Törvényhozási jog. | |
* | |
| (törvény-hozó) ösz. mn. és fn. Aki bizonyos törvényeket hoz. Törvényhozó test v. testület. Törvényhozó hatalom, országgyülés. | |
* | |
| (törvény-hozói) ösz. mn. Törvényhozóra vonatkozó, azt illető. Törvényhozói képesség, készültség, bölcseség. | |
* | |
| (törvény-i) mn. tt. törvényi-t, tb. ~ek. Törvényt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. | |
* | |
| (törvény-inas) l. TÖRVÉNYSZOLGA. | |
* | |
| (törvény-javaslat) ösz. fn. Az illető törvényhozó testület, vagy fejedelem elé terjesztett javaslat, mely bizonyos új törvénytervet foglal magában. | |
* | |
| (törvény-kar) ösz. fn. Az egyetemeknél, vagy más főtanodáknál azon tanárok testülete, kik különösen a törvényi szakhoz tartozó tudományokat adják elé, törvénytudományi, vagy általánosabb értelemben: jogtudományi kar. | |
* | |
| l. TÖRVÉNYKĚZÉS, TÖRVÉNYKĚZÉSI. | |
* | |
| (törvény-kěz-és) fn. tt. törvénykězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Biróság előtti pörlekedés, pörös eljárás. | |
* | |
| (törvény-kěz-és-i) mn. tt. törvénykězési-t, tb. ~ek. Törvénykezést illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Törvénykezési eljárás, rendtartás, szabályzat. Törvénykezési hivatalnok, tisztviselő. | |
* | |
| (törvény-kěz-ik) k. m. törvénykěz-tem, ~tél, ~ětt. Peres ügyét bizonyos biróság előtt folytatja. | |
* | |
| (törvény-ki-bocsá-tás) ösz. fn. Törvényül szolgálandó rendeletnek, intézkedésnek formaszerü fölkészitése, pl. a szükséges bevezetéssel, aláirással stb. | |
* | |
| (törvény-ki-hirde-tés) ösz. fn. A törvénynek akár az illető (törvényhozói, törvényhatósági stb.) gyülekezetekben, akár hivatalos hírlapok utján közzététele. | |
* | |
| (törvény-kivüli) ösz. mn. Törvény által kijelölt határok közé nem tartozó, nem kötelező. | |
* | |
| (törvény-kivüliség) ösz. fn. Valamely ügynek törvénykivüli állapota vagy tulajdonsága. V. ö. TÖRVÉNYKIVÜLI. | |
* | |
| (törvény-könyv) ösz. fn. Könyv, mely bizonyos nemű törvényeket rendszeresen szerkesztve foglal magában. (Codex legis, Gesetzbuch). Polgári, katonai, egyházi, büntető, kereskedelmi, váltótörvénykönyv. Osztrák általános polgári törvénykönyv. Verbőczy Hármastörvénykönyve. Napoleon törvénykönyve. (Code Napoleon) A (franczia) öt törvénykönyv. (Die fünf [französischen] Gesetzbücher, Les cinques codes). Ily értelemben különbözik tőle: törvéngyüjtemény v. törvénytár; azonban a közéletben gyakran e helyett is ,törvénykönyv' szót használunk. V. ö. TÖRVÉNYTÁR. | |
* | |
| (törvény-látás) ösz. fn. Itélethozás, törvényes itélet kimondása; jogszolgáltatás. | |
* | |
| (törvény-látatlan) ösz. mn. és ih. A nélkül, hogy jogszolgáltatással, vagy itéletkimondással elláttatott volna. | |
* | |
| (törvény-levél) ösz. fn. Iromány, oklevél, melyben a törvényhozó felsőség bizonyos törvényt szentesít, s kihirdet; máskép: végzemény (decretum). Magyar királyok törvénylevelei. (végzeményei). | |
* | |
| (törvény-magyarázat) ösz. fn. A homályos értelmü törvénynek szabályszerü megfejtése. | |
* | |
| (törvény-nap) ösz. fn. Nap melyen az illető biróság bizonyos ügyet tárgyalásra fölvesz. | |
* | |
| (törvény-nélküli) ösz. mn. l. TÖRVÉNYETLEN. | |
* | |
| (törvény-oldás) ösz. fn. Valamely törvénynek szigoru alkalmazása alóli fölmentés, pl. hogy két személy a vérségi vagy sógorsági tiltott ízekben házasságra léphessen. | |
* | |
| (törvény-orvoslat) ösz. fn. l. PĚRORVOSLAT. | |
* | |
| (törvény-rontás) ösz. fn. Valamely cselekvényben az illető törvénynek mellőzése, semmiben vétele. | |
* | |
| (törvény-rontó) ösz. mn. és fn. Aki valamely cselekvényében a törvényt mellőzi, semmiben sem veszi. | |
* | |
| (törvény-sérelem v. ~sértés) l. TÖRVÉNYRONTÁS; és TÖRVÉNYSZEGÉS. | |
* | |
| (törvény-sértő) l. TÖRVÉNYRONTÓ; és TÖRVÉNYSZEGŐ. | |
* | |
| (törvény-szabta) ösz. melléknévi részesülő. A törvény által szabott, rendelt, törvényszerü. Törvényszabta eljárás. Törvényszabta módon. | |
* | |
| (törvény-szak) ösz. fn. 1) A régibb törvénykezésben az évnek bizonyos részei, melyekben a birák rendesen működtek. V. ö. TÖRVÉNYSZÜNET. 2) Valmely törvénynek egyes része, idegen szóval: paragraphus. | |
* | |
| (törvény-szegés) ösz. fn. Általán cselekvés, mely által valaki a törvény által kiszabott kötelességeket megsérti. | |
* | |
| (törvény-szegő) ösz. mn. és fn. Törvény ellen cselekvő. | |
* | |
| (törvény-szék) ösz. fn. Átv. 1) Az öszveült birák tanácsa, midőn bizonyos perügyben itéletet hoznak. Törvényszéket ülni, tartani. A törvényszék három évi fogságra itélte. 2) Törvényhatóság, mint birói testület. Városi, megyei törvényszék. Első birósága v. első folgamadásu törvényszék. Főtörvényszék (most királyi itélő tábla). Legfőbbtörvényszék (most Kúria). Büntető, polgári törvényszék tagjai, ülnökei. | |
* | |
| (törvény-széki) ösz. mn. Törvényszékhez tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Törvényszéki tag. Törvényszéki elnök, tanácsos, jegyző, írnok, igtató, kiadó, hivatalnok, szolga. Törvényszéki eljárás, határozat, végzés, itélet. | |
* | |
| (törvény-személy) ösz. fn. Birói személy. | |
* | |
| (törvény-szerénti) lásd TÖRVÉNYSZERŰ. | |
* | |
| (törvény-szěrěs) l. TÖRVÉNYSZĚRŰ. | |
* | |
| v. ~SZERÜ, (törvény-szěrü) ösz. mn. A törvénynyel, vagy törvény szellemével, czéljával, rendeletével egyező. Törvényszerű birói eljárás. Törvényszerű követelés. | |
* | |
| vagy ~SZERÜSÉG, (törvény-szerűség) ösz. fn. A szabad emberi cselekvény állapota, vagy tulajdonsága, melynél fogva az illető törvénynyel egyezik. | |
* | |
| (törvény-szerütlen) ösz. mn. A törvény szellemével, czéljával, rendeletével nem egyező, nem törvényszerű. Némileg szelidebb kifejezés mint ,törvénytelen.' | |
* | |
| (törvény-szerüt-lenség) ösz. fn. Valamely cselekvénynek a törvénynyel össze nem egyezése. | |
* | |
| (törvény-szěrzés) ösz. fn. A főhatalomnak azon cselekvése, midőn törvényeket alkot, törvényhozás. Régibb nyelvemlékek magát a ,szerzés' szót ,törvény' jelentésben is használják. | |
* | |
| (törvény-szěrző) ösz. fn. Személy ki felsőségi hatalmánál fogva az illető testületnek, országnak, államnak, egyháznak stb. törvényeket hoz, szab, alapít. | |
* | |
| (törvény-szokás) ösz. fn. A polgároknak egymáshozi némely viszonyaiban nem valamely írott vagyis hozott törvény, hanem csak a népnek jogérzete által megállapított jogelv, melyre a birák gyakran itéletekben is, kivált a régibb peres eljárásokban, mint olyanra hivatkoztak. | |
* | |
| (törvény-szolga) ösz. fn. A törvényszék, törvényhatóság mellett szolgai kötelességeket végző személy, törvényszéki szolga. | |
* | |
| (törvény-szolgálatás) ösz. fn. Törvényhatósági működés, midőn az illető biróság az elébe terjesztett ügyeket vizsgálat alá veszi s azokban itéletet hoz. | |
* | |
| v. ~SZORITÁS, (törvény-szorítás) ösz. fn. Kényszerítés, melynél fogva valaki bizonyos törvényhatóság parancsának, rendeletének engedelmeskedni kénytelen, pl. hogy a rendelt napra a törvényszék előtt megjelenjen, hogy esküt tegyen le stb. | |
* | |
| (törvény-szünet) ösz. fn. Időköz, melyen régebben valamely törvényszék hivatalos üléseket nem tartott s ügyeket nem tárgyalt. (Juristitium). Ilyenek voltak rendszerént az aratási, szüreti, farsang utolsó napjaira és a sátorünnepekre eső törvényszünetek, rendkivülileg az országgyűlések és nemesi fölkelés alkalmával használt törvényszünetek. Mai korban csak a vasárnapok és a latin keresztény szertartás ünnepei vétetnek ki a rendszerénti biráskodás alól. | |
* | |
| (törvény-tábla) ösz. fn. Tábla, milyenre hajdan a törvényeket írni, illetőleg vésni szokták. Mózes törvénytáblái, melyekre a tiz parancsolatot jegyezte. A régi rómaiak tizenkét törvénytáblája. | |
* | |
| (törvény-tanultság) ösz. fn. Jártasság a törvények ismeretében. | |
* | |
| (törvény-tár) ösz. fn. Különböző törvények gyüjteménye, mely több nemü, akár külön-külön rendszerben alkotott, akár az élet eléforduló szükségeihez képest időnként vegyesen hozott törvényczikkeket foglal magában (Corpus juris) s ebben különbözik a törvénykönyv-től. V. ö. TÖRVÉNYKÖNYV. | |
* | |
| (törvény-telen) mn. tt. törvénytelen-t, tb. ~ěk 1) Bizonyos törvény rendeletével ellenkező; igazságtalan. Törvénytelen tett, követelés, birtokolás, szerzemény. 2) Oly szüléktől származott, kik törvényes házasság által nem voltak öszvekötve köznépiesen: fattyú, korcs. | |
* | |
| (törvény-telen-kěd-és) fn. tt. törvénytelenkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Törvények ellen elkövetett gyakori vagy folytonos cselekvés, különösen, mely mások jogainak sértésével jár. | |
* | |
| (törvény-telen-kěd-ik) k. m. törvénytelenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Bizonyos törvények gyakori vagy folytonos megszegése által mások jogait sértegeti. | |
* | |
| (törvény-telen-ül) ih. Bizonyos törvényeket sértve, áthágva; jogtalan módon, igazságtalanul. | |
* | |
| (törvény-terěm) ösz. fn. Terem, melyben valamely biróság hivatalos eljárását végezni szokta. | |
* | |
| (törvény-tétel) ösz. fn. A biróságnak, törvényszéknek hivatalos eljárása, midőn törvényt szolgáltat. A törvénytétellel nem kell igen sietni. (Km.). | |
* | |
| (törvény-tevő) ösz. mn. és fn. Aki törvényt szolgáltat, törvényt ül, törvényt mond, bizonyos ügyben itél. Törvénytevő birák. | |
* | |
| (törvény-tudás) ösz. fn. Jártasság a törvények ismeretében, törvényismerés. | |
* | |
| (törvény-tudó) ösz. mn. és fn. Aki bizonyos törvényekben jártas, azok szellemét, czélját ismeri, érti. | |
* | |
| (törvény-tudomány) ösz. fn. A törvényeknek bizonyos elveken alapuló rendszere, és ösmérete. | |
* | |
| (törvény-tudományi) ösz. mn. Törvénytudományt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Törvénytudományi kérdések, vitatkozások, munkák. A magyar tud. Akadémia törvénytudományi osztálya. | |
* | |
| (törvény-tudor) l. JOGTUDOR. | |
* | |
| (törvény-tudós) ösz. fn. A törvényekről tudományos, rendszeres ismeretekkel biró személy. | |
* | |
| (törvény-zár) l. ZÁRLAT. | |
* | |
| (tőr-vetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaminek, vagy átv. ért. valakinek tőrt hánynak. | |
* | |
| (tőr-vető) ösz. mn. és fn. Vadász, vagy más személy, ki bizonyos vadak fogására tőröket rak le. | |
* | |
| (tör-zs) fn. tt. törzset. 1) l. TÖRZSÖK. 2) A katonai rendszerben mint gyűnév valamely hadseregnek vagy seregosztálynak felsőbb parancsnokló tisztsége; innen az ezredtörzs, tábornoki törzs, törzstiszt, törzsorvos összetett szók. | |
* | |
| (törzs-állomás) ösz. fn. Törzstisztség állomása. | |
* | |
| (törzs-atya v. ~apa) ösz. fn. Ősatya, kitől bizonyos nemzetségnek tagjai illetőleg ágai leszármaznak; a nemzetség közös őse. Majd szélesebb, majd szükebb értelemben vehető elnevezés, amint valamely nemzetség, illetőleg vérrokonok közelebb vagy távolabb korra viszik vagy vihetik vissza eredetöket. Történeti hiteles adatok hiánya miatt csak kevés előkelő nemzetségek képesek több századra visszavinni származási fájokat. A régi héberek pontos jegyzetei, melyeket a szent könyvekben őriztek meg, e tekintetben, mint különös ritkaság, figyelemre méltók. | |
* | |
| (törzs-csarnak) ösz. fn. Csarnakkötelek, melyek az árboczok alsó részét a tereb (Mastkorb) alatt két oldalt takarják. (Unterwant. Kenessey Albert). | |
* | |
| (tör-zs-el-ék) fn. tt. törzselék-ět, harm. szr. ~e v. ~je. A székelyeknél Kríza J. szerént am. ízék, száraz aprólék. Közelebb a tör igétől származik. | |
* | |
| (törzs-fa) ösz. fn. Törzsökében létező akár élő, akár levágott fa. V. ö. TÖRZSÖK. | |
* | |
| (törzs-fő v. ~főnök) ösz. fn. Feje valamely népség vagy nemzetségnek. | |
* | |
| (törzs-had-biró) ösz. fn. A törzstisztséghez tartozó vagy törzstiszti ranggal felruházott hadbiró. | |
* | |
| (törzs-ház) ösz. fn. Ház vagy család, melyből más családok ágaznak ki. | |
* | |
| (törzs-hossz) ösz. fn. A fa törzsének hosszasága a föld fölött az ágakig terjedőleg. | |
* | |
| (törzs-jószág) ösz. fn. Jószág, melyből vagyis melynek czélszerü kezelése által több jószág szereztetett. | |
* | |
| (törzs-nemzet) ösz. fn. Nemzet, népség, melyből, legalább részben, több más nemzet származott, pl. a római vagy latin népből az úgy nevezett román v. latin nemzetek, ú. m. olasz, franczia, spanyol, portugál, oláh v. keleti román. Magok a rómaiak a görögökkel, germánokkal, szlávokkal együtt stb. ismét származtak a régi indiai törzsnépségből, melynek nyelve az úgy nevezett szanszkrit volt. | |
* | |
| (törzs-nemzetség) ösz. fn. Valamely szétágazó nagy családnak közös törzsöke, melyből a többiek származtak. V. ö. NEMZETSÉG. | |
* | |
| (törzs-nyáj) ösz. fn. Jelesebb fajta nyáj, melyet a végett tenyésztenek, hogy más jeles fajukat szaporítson. | |
* | |
| (törzs-nyelv) ösz. fn. Valamely törzsnemzet v. törzsnépség nyelve. V. ö. TÖRZSNEMZET. | |
* | |
| (törzs-orvos) ösz. fn. A katonai törzstisztséghez tartozó vagy törzstiszti ranggal felruházott orvos. | |
* | |
| (törzs-ök) fn. tt. törzsök-öt, harm. szr. ~e. A nyelvszokás különféle rokon értelemben használja. 1) Am. a fának a föld fölötti dereka, tökéje, vastaga, melyből az ágak kinőnek (ágak nélkül értve). Levágott állapotban is. Törzsök is szép ha felöltöztetik. (Km.). 2) Néhutt, nevezetesen a Tájszótár szerint a székelyeknél is, a fiatal korban levágott fának kisarjadzott töve. 3) Általán a növények tövéből azoknak fölfelé növő zömök része. (Truncus). 4) Átv. ért. az emberi vagy állati származásra is vonatkozólag azon ős, kitől vagy melytől ivadékok eredtek.
E szónak alapja az elavult, de ismét éledező törzs, melyből ők képzővel lett törzsök, mint a far, táj gyökökből farok, tájék stb. Alaphangokban egyezik vele derék v. darék, és torzsa. A k-névképző némely származékokban az illető gyöknek nagyobbodását, kiállását, kinyulását jelenti, pl. farok megnyujtott far, könyök a kar hajlásának kiálló része, szárnyék, kiterjesztett szárnyak formájára állított sövény- vagy nádfal, mely nyilt mezőn a barmokat a szél ellen őrzi; derék v. darék, a test törzsének alsó része; hasonlóan tehát ,törzsök' jelentené a törzsnek kinövését, megnyulását fölfelé és igy ,törzs' kizárólag lehetne stirps, ,törzsök' pedig truncus, melyekről megjegyzendő, hogy hangokban is rokonok a ,törzs' szóval. A törzs gyöke tör, melynek megfelel a derék régiesen darék főnév gyöke der vagy dar, továbbá a torol ige gyöke: tor; innen egészben véve is rokon torzs szóval. A zs eredetileg öszvehuzott ös-nek látszik, mintha volna törös; így huzódhattak öszve a morzsol, horzsol, porzsol, pörzsöl, dörzsöl igékben rejlő moros, horos, poros, pörös stb.elavult törzsek. Igy lett az őrös-ből örs. Egyébiránt törzs v. törzsök a mongolban darghi, és derekün; továbbá Budenz J. szerént a lapp torzsok am. vastag, és a finnlapp durui am. a német "dick, plump." | |
* | |
| (törzsök-betü) l. TŐBĚTŰ. | |
* | |
| (törzsök-ház) l. TÖRZSHÁZ. | |
* | |
| l. TÖRZSNEMZET; TÖRZSNEMZETSÉG. | |
* | |
| (törzsök-nyáj) l. TÖRZSNYÁJ. | |
* | |
| (törzsök-nyelv) l. TÖRZSNYELV. | |
* | |
| (törzs-ök-ös) mn. tt. törzsökös-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Tulajd. ért. aminek törzsöke van. Törzsökös fa. 2) Törzsökökkel bővelkedő. Törzsökös irtásföld, kivágott erdő. 3) Átv. bizonyos régi őstől származó, bizonyos nemzetséghez, néphez tartozó, s ennek testi lelki tulajdonságaival biró, nem korcs eredetű, tős gyökeres. Törzsökös magyar faj; törzsökös nemes ember. | |
* | |
| (törzsök-rokon) l. TÖRZSROKON. | |
* | |
| (törzsök-szám) l. TŐSZÁM. | |
* | |
| (törzsök-szó) l. TŐSZÓ. | |
* | |
| (törzsök-vagyon) lásd TÖRZSVAGYON. | |
* | |
| (törzsök-szó-tag) ösz. fn. Valamely szónak azon része, mely annak gyökét vagyis eredeti elemét alkotja, pl. kerít, kerül, keres, kerget szókban a ker tag. | |
* | |
| (törzs-ök-telen) mn. tt. törzsöktelen-t, tb. ~ěk. Aminek törzsöke nincsen, vagy nőni nem szokott. Törzsöktelen cserjék. Továbbá jelent oly erdőt, illetőleg erdőhelyet, melyet tövestül, törzsököstül kiirtottak. Törzsöktelen irtovány. | |
* | |
| lásd DÖRZSÖL; DÖRZSÖLÉS. Mongolul: türki- igetörzs am. dörzsöl. | |
* | |
| (törzs-rokon) ösz. mn. A népekről mondják, melyeket az őskorban egy törzsből eredetteknek tartanak vagy hisznek pl. a török, mongol, finn népek (V. ö. TATÁR); a különböző germán népek mint németek, angolok, hollandok stb. | |
* | |
| lásd TORZSALKODIK. | |
* | |
| (törzs-szám) l. TŐSZÁM. | |
* | |
| (törzs-szó) l. TŐSZÓ. | |
* | |
| (törzs-tiszt) ösz. fn. A katonai törzshöz tartozó tiszt. | |
* | |
| (törzs-tiszti) ösz. mn. Törzstisztet illető, arra vonatkozó. Törzstiszti állomás. Törzstiszti kar. Törzstiszti visgálat. | |
* | |
| (törzs-tisztség) ösz. fn. l. TÖRZS. 2). | |
* | |
| (törzs-vagyon) ösz. fn. Azon vagyon, melyből vagyis melynek helyes kezelése által több vagyon szereztetett. | |
* | |
| (tő-ös) mn. tt. tős-t, v. ~et. tb. ~ek. Minek tulajd. értelemben vett növényi töve van, töves, gyökös. Átv. ért. főleg a gyökeres szóval is ikerülve am. régi eredetü, nem korcs származásu, ősi. Tős gyökeres nemzetség, jószág, szokások. | |
* | |
| (tő-ös) fn. tt. tős-t, tb. ~ök. A székelyeknél am. répa, melynek húsa a földben elrejtve tövet képez; máskép ugyanott: töves, tövös; összetett szóval: töves répa. | |
* | |
| (tő-sarjadék) ösz. fn. A növény tövéből kihajtott ág v. vessző. | |
* | |
| l. TŐZSÉR. | |
* | |
| (tős-gyökeres) l. TŐS alatt. | |
* | |
| (tős-javitó-hely) ösz. fn. A hajósoknál azon tér, melyen a hajó általános javitásához és az ezzel járó megdöntéshez (Kielholen) szükséges készülékek megvannak a hol a hajók tőgerendát (Kiel) is kaphatnak. (Brabank. Kenessey Albert.). | |
* | |
| (tő-s-leg) ösz. ih. A székelyeknél am. tövestül, tövével együtt; máskép ugyanott: tövesleg, tősül v. tősön, tőstöbül v. tőstőből. L. TŐSTÖNTŐBŐL. | |
* | |
| (tős-répa) l. TÖVESRÉPA. | |
* | |
| l. TÜSTÉNT. | |
* | |
| (tős-tőből) ösz. ih. Székely szó. l. TŐSTÖNTŐBŐL. | |
* | |
| (tö-s-t-ön) ih. Székely szó. l. TÖSTÖNTŐBŐL. | |
* | |
| v. ~TŐBÜL, (tőstön-tőből) ösz. ih. Gyökerestül, egész tövestül v. töviből a földben rejlő minden sarjaival együtt. A fákat, s más növényeket tőstöntőből kiirtani, kitépni.
A tőstön törzse a tős melléknévből eredt határzó tőst, mint örömes örömest, egyenes egyenest; az ön csak hangzatos toldalék, mint a most-an, itt-en, ott-an, megint-en, régent-en, hajdant-an határszókban. Máskép a székelyeknél: tősleg, tövesleg, tősül, tősön, tőstőbül, merő tövesbül. | |
* | |
| (tő-szak) ösz. fn. Az álgyúnak vagy mozsárnak azon része, melyen a gyújtólik van. | |
* | |
| (tő-szám) ösz. fn. 1) Az egyes számok 1-9-ig, mennyiben a többiek mintegy ezekből nőnek ki és szaporodnak. 2) Szélesb ért. minden más nagyobb szám, pl. tíz, száz, ezer, millió, mennyiben a többi szám alapjait teszik. | |
* | |
| (tő-szám-név) ösz. fn. Tőszám, amennyiben ragozható vagy hajlítható névnek tekintethetik. | |
* | |
| (tő-szó) ösz. fn. 1) Oly szó, melyből bizonyos képzők által más szók származnak, vagyis maga az egyszerü gyök, p. in, öl, ür, üt, ki, be, hal, ver, vet. 2) Szélesb ért. akármely képzett szó, mely egy ujabb származéknak szolgál alapul, pl. inog, melyből lesz: ingat, ingás, ingó; 3) Minden szó, mennyiben viszonyitóragokat vesz föl. Ilyenek a nevekben az úgy nevezett alanyesetek; az igékben az igetők pl. ver, vere, vert, verj, verend. | |
* | |
| (tő-szomszéd) ösz. fn. Kiknek lakjaik, illetőleg fekvőbirtokaik, vagy határaik közvetlenül érintkeznek, azok egymás közt tőszomszédok. A jónak tőszomszédja a jó. (Km.). | |
* | |
| (tő-szomszédság) ösz. fn. Tőszomszédok közötti viszony, vagy állapot, vagy helyzet. | |
* | |
| (töl-t-i-ke) kicsinző fn. tt. töltikét. Balaton mellékén am. borválu, fatölcsér. | |
* | |
| székelyesen am. tölt mult. Azóta tőtmult az idő, (Kriza J.). | |
* | |
| falu Bihar m. helyr. Tötös-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| v. TŐTTÖS, faluk Baranya és Vas m. CSIKÓS~, RÁCZ~, Baranya m.; helyr. Töttös-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| elvont gyöke tötyög szónak; mély hangon: toty, tuty (,totyog',tutyma' szókban). | |
* | |
| (töty-ög) gyak. önh. m. tötyög-tem, ~tél, ~ött. Öregek, vagy gyöngélkedők módjára lassan tipigve tapogva, döczögve jár. Mély hangon: toty, ikeritve: tötyögtotyog, v. tityěgtotyog. | |
* | |
| (töty-ög-és) fn. tt. tötyögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Tipegve-tapogva menés v. járás. | |
* | |
| (tő-vég) ösz. fn. A fatörzseknek vastagabb vagyis a tőhöz közelebb álló vége. (Stockende, Stammende). | |
* | |
| székely szólás, am. tövével ágaival együtt, mindenestül. "Tővelhegygyel a nagy fákat haza vondozták." (Kriza J.). | |
* | |
| a ,kövér' szónak tájdivatos módosúlata, mint köp a székelyeknél töp. Különbözik az ,ösztövér' szóban eléforduló,tövér'-től. V. ö. ÖSZTÖVÉR. | |
* | |
| (töv-es) mn. tt. töves-t, v. ~et. tb. ~ek. l. TŐS, (1). | |
* | |
| (tö-v-es) fn. tt. töves-t, tb. ~ěk. l. TŐS, (2). | |
* | |
| (töves-répa) ösz. fn. A kerekrépának egyik fajtája, melynek hosszudad, elágazó, húsos gyökere van. (Radix rapa). | |
* | |
| (töv-es-t-ül nem: töv-es-től) ih. Tövével együtt, gyökerestül. | |
* | |
| (tö-v-eszt) áth. m. töveszt-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. A székelyeknél am. tövéből kifeszít. | |
* | |
| (tö-v-eszt-és) fn. tt. tövésztés-t, tb. ~ěk, Tövéből kifeszités. | |
* | |
| (tő-vető-kapa) ösz. fn. Erős, vastag, hosszu fogu kapa, melylyel a levágott fák földben maradt töveit feszegetik ki. | |
* | |
| (töv-is v. tüv-is) fn. tt. tövis-t. tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Némely növények derekából, ágaiból, leveleiből stb. kinövő hegyes, szurós, és a tűféle eszközhöz némileg hasonló sarjak, szálkák. Tövis ment a talpába. Megszúrta a tövis. 2) Igy nevezik azon cserjéket is, melyek ily szurós sarjakat teremnek. Tövisből csinált borona, söprü. Tövisbokor. Tövisen keres szőlőt. (Km). Másképen: tövisk, tüske. Innen többféle növény népies nevezete, mint eb- v. varjútövis, laptatövis, fodor- v. szamártövis, szomjútövis, csodatövis, fejér- v. mezei v. macskatövis stb. 3) Némely állatok tűhöz vagy vékony szeghez hasonló kemény szőre, vagy sörtéje, pl. a borzé, vagy úgy nevezett tövises disznóé.
Gyöke a hegyeset jelentő tő, vagy helyesebben tű, melyből is (= es) képzővel alakult tüvis, azaz tüves, vagy tűs, innen a Margit életében is: tüviskes vessző. Hasonló is képző van ezekben: lapis, hamis, haris, melyekben t. i. az is képző szintén a szokottabb os helyett áll. Eredetileg tehát melléknév. | |
* | |
| erdélyi mváros A. Fehér m.; helyr. Tövis-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tövis-alj-galócza) ösz. fn. Galóczafaj, melynek egész teste sárga, kalapja besüppedt közepü, lemezei félig tönkre futók, néha zöldesek. Húsa megehető. Tenyészik erdőn, tövises cserjék árnyában. (Agaricus deliciosus.) | |
* | |
| (tövis-bokor) ösz. fn. Többféle cserjék neve, melyek szárai, ágai tövisesek. | |
* | |
| (tövis-borona) ösz. fn. Tövises vesszőkből összefüzött boronáló eszköz; homokos földben használják. | |
* | |
| puszta Arad m.; helyr. ~egyházá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (töv-is-ěs) mn. tt. tövisěs-t, v. et, tb. ~ek. Tövisféle sarjakkal vagy szőrökkel benőtt; szurós, tüskés, bökős. Tövises rózsa, bogács, cserje, lapu. Tövises borz, süldisznó, csiga. Tövises hely. Máskép: töviskes, tüskés. V. ö. TÖVIS. | |
* | |
| puszta Borsod m.; helyr. Tövisěs-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tövisěs-csiga) ösz. fn. Csigák neme, melyeknek héjai tövisesek, vagy szálkásak, vagy éles varangyuak. (Murex.) | |
* | |
| (tövisěs-disznó) ösz. fn. 1) l. SÜLDISZNÓ. 2) Vízi tövisesdisznó, növénynem a három hímesek seregéből és egyanyások rendéből; máskép: békabuzogány; növénytani néven: baka. (Sparganium). | |
* | |
| (tövisěs-hal) l. SÜLHAL. | |
* | |
| (tövises-lapu) ösz. fn. Tájdivatos neve a takácsmácsonya fajta növénynek; l. ezt. | |
* | |
| (töv-is-et-len) mn. tt. tövisetlen-t, tb. ~ěk. Minek a maga nemében tövisei nincsenek. Tövisetlen kóró, bokor, lapu. Máskép: tövistelen. Határozóként am. tövis nélkül. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| Faluk Bereg és Bihar m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tövis-gomba) ösz. fn. A barna bőrü galóczák egyik fajának népies neve; kalapja sürűn bibircsós; minden bibircsóból három tövis nő ki; perecze elenyésző; tönkje tövön barna; növénytani néven máskép: tüskés galócza. (Agaricus spinulosus). | |
* | |
| (tövis-henger) ösz. fn. Tövisféle szurós szegekkel ellátott henger, mely egyszersmind boronaként is szolgál. | |
* | |
| fn. tt. tövisk-ět, harm. szr. ~je. L. TÖVIS. A k csak toldalékhang, mint a viaszk, varacsk és némely más szókban. | |
* | |
| (töv-is-k-ěs) mn. tt. töviskěs-t, v. ~et, tb. ~ek, l. TÖVISĚS. Toldalékos k hangjára nézve hasonló a viaszkos, varacskos, és némely más szókhoz. | |
* | |
| puszta Csanád m.; helyr. Töviskes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (tövis-kerítés) ösz. fn. Sövényféle kerítés tövisbokrokból, vagy kivágott tövisgalyakból. | |
* | |
| puszta Abaúj m.; helyr. ~perei-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Köz. Szolnok m.; helyr. Tövissed-re, ěn, ről. | |
* | |
| (tövis-sövény) ösz. fn. Sürüen egymás mellé ültetett tövisbokrokból, vagy öszvefont tövisgalyakból álló sövény. | |
* | |
| (tövis-szuró-gébics) ösz. fn. Ragadozó kis madárfaj a gébicsek neméből. (Lanius Falco minimus.) | |
* | |
| (töv-is-telen) l. TÖVISETLEN. | |
* | |
| v. TŐVÖS; TÖVÖSTÜL; l. TÖVES, illetőleg TŐS; TÖVESTÜL. | |
* | |
| elvont gyök tözög, tözgöl, tözgölődik szókban; l. TÖZGÖLŐDIK. | |
* | |
| folyó Arad megyében; a Fejér Körössel csaknem párhuzamosan ömlik alá s az ebbe való erőszakos átszakadását nagy költséggel lehet megakadályozni; tehát mintegy tözgölődő (tuszkolódó) tulajdonságától vette volna nevét? | |
* | |
| TŐZÉS l. TŰZ áth; TŰZÉS. | |
* | |
| fn. tt. tőzeg-ět v. tőzek-ět, harm. szr. ~e. 1) Szalmával vagy törekkel öszvegyúrt marhaganéjból vályog formára alakított tüzelő a fanélkül szükölködő helyeken, különösen a szegényeknél. Tőzegnél főzni, tőzeggel fűteni. Tőzeget csinálni, ölbe rakni. Máskép, mint érintők: tőzek. 2) Szélesb ért. megszáradt szarvasmarhaganéj, melyet eredeti mivoltában szintén tüzelőül szoktak használni. 3) Gyeptőzeg, mely alatt némely lapályos helyeknek fűgyökerekből és földből álló fölszinét értjük, mely megszáritva szintén tüzelőnek használtatik.
Törzse tőz, alkalmasint nem egyéb mint az égést jelentő tűz. Apáczai Cserénél 346. l. a tőzek, szénatőzek csakugyan jelent szénapernyét, azaz, tűz által megemésztett szénát. B. Orczy Lőrincz egészen tűzék-nek mondja. "Nem a kormos bogrács, ki büdös tűzéktől, Hoz neked vendéget alsó felső széltől" A Bugaczi Csárda. Szabó Dávidnál eléjön ,tőzök' alakban is. | |
* | |
| (tőzeg-ásás) ösz. fn. Cselekvés midőn a gyeptőzeget a földből kiássák. | |
* | |
| (tőzeg-ásó) ösz. fn. Aki tőzeget ás; vagy eszköz, melylyel tőzeget ásnak. | |
* | |
| (tőzeg-ěl) önh. és áth. mi. tőzegěl-t. 1) Tőzeggel tüzel, fűt. 2) Tőzeggel trágyázás. Megtőzegelni a földet. | |
* | |
| (tőzeg-ěl-és) fn. tt. tőzegělés-t, tb. ~ěk. 1) Tőzeggel fűtés v. tüzelés. 2) Tőzeggel trágyázás. | |
* | |
| (tőzeg-ěs) mn. tt. tőzegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Tőzeggel vegyes v. vegyített; v. trágyázott. | |
* | |
| (tőzeg-föld) ösz. fn. l. TURFA. | |
* | |
| (tőzeg-gyep) ösz. fn. Gyep, mely tőzegföldből nőtt ki. | |
* | |
| (tőzeg-láp v. ~lapály v. ~lapány) ösz. fn. Lapályos tőzegföld. | |
* | |
| (tőzeg-telep) ösz. fn. Nagyobb terjedelmü tőzegföld. | |
* | |
| (tőzeg-vidék) ösz. fn. Vidék, mely tőzegtelepeket foglal magában. | |
* | |
| l. TŐZEG. | |
* | |
| (tőzek-viola) ösz. fn. l. TŐZIKE alatt. | |
* | |
| (töz-ög-öl) önh. m. tözgölt. L. TÖZÖG, TÖZGÖLŐDIK. | |
* | |
| (töz-ög-öl-ő-öd-és) fn. tt. tözgölődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Fészkelődés, ideoda forgolódás, tuszkolódás. V. ö. TÖZGÖLŐDIK. | |
* | |
| (töz-ög-öl-ő-öd-ik) km. tözgölőd-tem, ~tél, ~ött. A Tájszótárban am. fészkelődik, tehát: ide-oda mozog v. forgolódik. Valószinüleg nem egyéb, mint a tuszkolódik igének magashangu módosúlata, mennyiben a tözgölődő, a közvetlenül érintettekkel vagy érintkezőkkel csakugyan tuszkolódik, azaz taszigálódik. Rövidebb alakban: tözgöl, tözög. Egyébiránt a t-nek r hanggá változtával rözgölődik hason érteményü. | |
* | |
| fn. tt. tőzikét. Növénynem a hathímesek seregéből és egyanyások rendéből; bokrétája harangforma, hat hasábu a magzat fölött; hasábjai vastaghegyűk; hímszálai a bokréta tövéből nőnek ki; bibéje ágatlan; virága fehér. (Leucosum). Fajai Diószegi-Fazekasnál: tavaszi, nyári, őszi tőzike. A nyárinak neve köznépiesen máskép: tőzekviola.
Nevét onnan kapta, hogy tőzekes (gyeptőzekes) földben, különösen Gönczy Pál szerént a nyári tőzike vizenyős réteken szeret tenyészni. | |
* | |
| (töz-ög) önh. m. tözög-tem, ~tél, ~ött. A Tájszótárban némi zajjal készülődik, mozgolódik. Törzse a ,tözgölődik' szónak. Ikerítve: tözög-mozog. l. TÖZGÖLŐDIK. | |
* | |
| l. TÖZEG. | |
* | |
| székely szó; lásd TŰDZEL vagy TŰZDEL. | |
* | |
| fn. tt. tőzs-t, v. ~öt, tb. ~ök. Kereskedés, szatócsság. Mandsu nyelven tusan (magyar s hanggal) am. megbizás, ügy v. üzlet (Auftrag, Geschäft); szerb nyelven pedig ducsan v. dutyan jelent szatócsboltot. Egyezik vele a német Tausch (= csere) szó is, minthogy kezdetben, t. i. a pénznek általános használata előtt, s forgalom leginkább az áruk át- és kicserélésében állott. V. ö. TŐZSÉR; TŐZSDE. | |
* | |
| (tőzs-czím) ösz. fn. l. CZÉG. | |
* | |
| (tőzs-de) fn. tt. tőzsdét. Nyilvános épület a nevezetesebb kereskedelmi városokban, melynek arra rendelt helyiségeiben a kereskedők és üzérek vasárnapokon és ünnepeken kivül naponként bizonyos órákon összejönnek s üzleteiket egymás között elintézik, amennyiben részint árukat, részint váltókat és más értékpapirokat, például államkötelezvényeket, részvényeket stb. adnak és vesznek; idegen néven: börze. Gabonatőzsde. Értéktőzsde. Személyekre vitetve jelenti a tőzsdén részvevő közönséget; vagy a tőzsdére felügyelő hivatalnokokat. | |
* | |
| (tőzsde-alkusz) ösz. fn. Hites alkusz, ki a tőzsdei üzletekben közbenjárókint szokott részt venni, a létesült üzleteket följegyzi stb. | |
* | |
| (tőzsde-biróság) ösz. fn. Szakférfiakból álló biróság, mely a tőzsdén és tőzsdeüzleteknél eléforduló vitáskérdéseket nyomban elitéli. | |
* | |
| (tőzsde-biztos) ösz. fn. Hivatalnok vagyis hivatalnokok egyike, kiknek felügyelete alatt áll a tőzsde. | |
* | |
| (tőzsde-épület) ösz. fn. l. TŐZSDE alatt. | |
* | |
| (tőzsde-játék) ösz. fn. Szerencsejáték tőzsdeüzleteknél. | |
* | |
| (tőzsde-jegyzék v. ~lap) ösz. fn. Írott levelke, melyre a tőzsdén naponként eléforduló átlagos árakat hitelesen (hiteles alkuszok) följegyzik. | |
* | |
| (tőzs-díj) ösz. fn. Azon díj, melyet valamely kereskedő egy másiktól némi fáradságért, pl. valamely megbizásért, bevásárlásért, eladásért, szállitás, biztositás eszközléseért stb. a valóságos kiadásokon, mint levéljegyeken, vitel-, raktárbéren s több efféléken felül maga részére felszámit. (Provision). | |
* | |
| (tőzs-díj-számla) ösz. fn. Számviteli lap, melyre tőzsdíjak vannak följegyezve. | |
* | |
| (tőzs-ér) fn. tt. tőzsér-t, tb. ~ěk. Kereskedő, szatócs. Különösen, aki pénzt kamatra adogat, pénztőzsér. Eléfordúl Molnár A. szótárában (tősér, negotiator, mercator), s él vele Pázmán P. is. Egyezik általános érteményben az arab-török tádsír (= marchand, negotiant) névvel (de amelynek megfelelő igegyök ezen nyelvekben nincsen, legalább Zenker ilyest föl nem jegyzett); továbbá egyezik (Dankovszky szerént is) a német Tauscher szóval. Ha a magyar nyelvből elemezni szabad, lehet annyi mint tözér v. tözgér azaz tözögő, tözgölődő, ide-oda forgolódó, tuszkolódó. V. ö. TÖZÖG; TÖZGÖLŐDIK; TŐZ, (1). Magáról a ,Tausch' szóról jeles német nyelvbuvárok, mint Adelung, Heyse stb. megvallják, hogy eredete homályos. Kaltschmidt is csak annyit mond, hogy eszményi-törzse t-c mozgást jelent, de a Bevezetésben felhozta szanszkrit tasz Bopp szerént csak annyi mint: levare, allevare. A föntebbi mandsu tusan szóból kiindulva (l. TŐZS), ügyesbajos embert, különösen üzért jelentene. | |
* | |
| (tőzs-ér-kěd-és) fn. tt. tőzsérkedés-t, tb. ~ěk. ~harm. szr. ~e. Kereskedés, szatócskodás. | |
* | |
| (tözs-ér-kěd-ik) km. tőzsérkěd-tem, ~tél, ~ětt. Kereskedést, szatócsságot űz. | |
* | |
| (tőzs-ér-ség) fn. tt. tőzsérség-ět, harm. szr. ~e. 1) Tőzsérkedéssel folytatott életmód. 2) Valamely helyen vagy vidéken a tőzsérek együttvéve. V. ö. TŐZSÉR. | |
* | |
| (tőzs-hajó) ösz. fn. Kereskedelmi áruk szállitásával foglalkodó hajó, különösen a tengeren. | |
* | |
| (tőzs-hajós) ösz. fn. Aki tőzshajóval vagy hajókkal bír s ezeken szállitásokat eszközöl. | |
* | |
| (tőzs-let) fn. tt. tőzslet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Némelyek által használt szó, a hosszú ,kereskedés' helyett; v. tőzsérség. | |
* | |
| (tőzs-mérleg) ösz. fn. Kereskedelmi mérleg, t. i. valamely országban a kiviteli és behozatali értékek egybeállitása, a köztök létező különbség kiszámitására; innen maga ezen különbség. (Handelsbilanz). | |
* | |
| (tőzs-pajtás) ösz. fn. Kereskedők, kik ugyan, kivált távolhelyeken egymástól külön tőzsérséget űznek vagy folytatnak, azonban egymás megbizásait teljesítik. | |
* | |
| (tőzs-segéd) ösz. fn. Valamely kereskedésben alkalmazott segéd. | |
* | |
| (tőzs-társ) ösz. fn. Azon egy czég alatt működő vagy résztvevő tőzsér. | |
* | |
| fn. tt. trádor-t, tb. ~ok. Három nyüstös csinvat. A német Dreidrath-ból módosult szó. Eléjön Csúzinál; de már egészen kiment a szokásból. | |
* | |
| (tragán-bóka) ösz. fn. l. KECSKEDISZ. (Tragopogon.) | |
* | |
| mn. tt. trágár-t, tb. ~ok. Mondjuk oly beszédről, mely szeméremsértő, pajkos, sikamlós, mocskos kifejezésekből, vagy hasonló tréfákból s élczeskedésekből áll. Trágár beszédek, versek, népdalok, mesék, elbeszělések. Alakja idegen eredetre mutat. Talán a latin scortator szóból ferdittetett el. Némelyek mint Gyarmathi, Dankovszky a német ,Träger' szóval rokonitják. | |
* | |
| (trágár-kod-ás) fn. tt. trágárkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szeméremsértő beszédekkel űzött pajkoskodás. | |
* | |
| (trágár-kod-ik) k. m. trágárkod-tam, ~tál, ~ott. Trágár beszédeket gyakorol, folytat. V. ö. TRÁGÁR. | |
* | |
| (trágár-ság) fn. tt. trágárságo-t, harm. szr. ~a. Szeméremsértő beszédekben nyilatkozó pajkosság, tréfaság, élczesség; továbbá, az ily beszédek tartalma, tárgya. | |
* | |
| fn. tt. trágyát, 1) Széles ért. mindenféle anyag, melyet a mivelés alá vett föld közé vegyítnek, hogy termékenynyé legyen, pl. hamu, mész, tőzekföld. 2) Szorosb ért. tiszta, vagy szalmával, gazzal stb. vegyített mindenféle állatok, különösen háziak ganéja.
Mint alakja mutatja (elül közvetlen egymás mellett álló két mássalhangzóval) idegen eredetü. Valószinüleg a német Dreck-ből módosúlt, mely ismét talán a latin stercus-nak felel meg. | |
* | |
| (trágya-bogár) ösz. fn. Többféle bogárfaj, melyek az állatok ganéjában tenyésznek. Másmásfélék a szarvasmarhák, a lovak stb. ganéjában tenyészők. | |
* | |
| (trágya-föld) ösz. fn. l. TŐZEKFÖLD, v. TURFA. | |
* | |
| (trágya-al) m. trágyált. L. TRÁGYÁZ. | |
* | |
| (trágya-al-ás) fn. tt. trágyálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. TRÁGYÁZÁS. | |
* | |
| (trágya-as) mn. tt. trágyás-t, v. at. tb. ~ak. Trágyával kevert, kövéritett. Trágyás rét, szántóföld, szőlő. | |
* | |
| (trágya-szekér) ösz. fn. Szekér, melyen trágyát hordoznak, ganéjszekér. | |
* | |
| (trágya-az) áth. m. trágyáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Trágyával meghord, kever, kövérít, termékenyít. Sovány földeket, szőlőket trágyázni. | |
* | |
| (trágy-a-az-ás) fn. tt. trágyázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ a. Földmivelési munka, midőn a földet trágyázzák. V. ö. TRÁGYÁZ. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Trázs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. trébely-t, tb. ~ěk. Némely vidéken a német Träber-ből módosult. l. TÖRKÖLY. | |
* | |
| (trécs-ěl) önh. m. trécsěl-t. Haszontalanul, hiába jár a szája, licseglocsog; némi változattal: terécsel.
Törzse a hangutánzó trécs v. terécs, máskép és ikerítve: trics-trocs v. trity-troty. Egyezik vele: teretura, deredara, dereducsa, a németben: Trätsch, trätshen (Heyse). | |
* | |
| (trécs-ěl-és) fn. tt. trécselés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hiábavaló licsilocsi beszélés v. beszélgetés; fecsegés, csacsogás. V. ö. TRÉCSEL. | |
* | |
| fn. tt. tréfát. Oly beszéd, vagy cselekvés, melynek nincs valamely fontos, vagy komoly czélja, hanem főleg mulattatásra, megnevettetésre szolgál. Midőn valamit tréfából mondunk, vagy teszünk, a dolgot nem veszszük komolyan, csak látszólag. Tájdivatosan: teréfa, tëréfa. Szokottabb szólásmódok: Ez nem tréfa, azaz, komoly dolog. Félre a tréfával, vegyük a dolgot komolyan. Tréfán kivül, v. tréfa nélkül, komolyan, igazán. Néha a tréfából valóság lesz. Tréfát mondani, tréfát tenni, csinálni. Ő nem érti a tréfát, a dolgot komolyan veszi, megharagszik. Tréfát ütni. Tréfát űzni valakivel v. valakiből. Tréfának tartani valamit, nem venni komolyan. Nem venni tréfára a dolgot, komolyan venni. Nem érteni a tréfát, neheztelni a tréfa miatt. Tréfára fordítani a dolgot. Tréfából mondani valamit. Micsoda fa az, mely meg nem ég a tüzön? Felelet: Tréfa (szójáték). Tréfa nem répa. (Km.). Hírnév, hit, szem nem tud tréfát. (Km.). Ennek már fele sem tréfa. Torkába verték a tréfát v. torkára forrt a tréfa. Egyébiránt a tréfának az illető egyének kedélyéhez, s müveltségéhez képest sok árnyalata van. Finom, elmés, nyájas, éles tréfa. Vastag, goromba, ostoba tréfa. Bohóczos, bolondoskodó, sületlen, idétlen tréfa. A bohózat a tréfának alsóbb neme, mely gyakran az illem, és finom izlés rovására gyakorolja ötleteit és tetteit s ráillenek e közmondatok: szapora tréfa, meddő okosság; jó a tréfa de nem mindétig v. mindéltig; szünetlen tréfa határos a hazugsággal; kinek élte teljes tréfa, nem teljes ember.
Hangváltozattal: trufa (Molnár Albertnél ). Ha eredetét a magyar nyelvből akarnók nyomozni, a tréfa és trufa holmi dibdáb, röhögésre késztő locska beszédet jelenthetett, s egy származásu volna a trécsel, tere-fere, tere-tura, dere-dara, csere-fere szókkal, amidőn a tereve v. turava öszvehúzva: treve, truva elavult szókból fejlődhetett ki, a v átváltozván f-re, mint csalava csalva csalfa; nyiva nyifa stb. Azonban megjegyzendő, hogy olasz nyelven eléfordul: truffa (Possen; de jelenti ezt is: Gaunerei, Betrügerei). A szanszkrit tarp v. tarph törzs pedig azt teszi: exhilarare. Némelyek a franczia troubadour szóval rokonítják, mely máskép: trouvére, trouveur, ,trouver' (=találni) igétől, s melyet a nyelvészek a német ,treffen' igével is rokonítnak. | |
* | |
| (tréfa-beszéd) ösz. fn. Komolyság nélkül, egyedül mulattatásra, vagy nevettetésre czélzó beszéd. | |
* | |
| (tréfa-fillentés) ösz. fn. Midőn, valaki nem komolyan s mások megcsalása végett, hanem csupán kedvszeszszenésből fillent, mit az illetők könnyen észrevehetnek. | |
* | |
| (tréfa-költemény) ösz. fn. Tréfás ötletekből álló, s mások megnevettetésére czélzó költemény. | |
* | |
| (tréfa-al) önh. m. tréfál-t. Saját egyéni müveltsége, és modora szerint mások mulattatására elméskedik, tréfát űz, vagy, mint mondani szokás, tréfából tesz valamit. Ne tréfálj, hanem mondj igazat. Én nem tréfálok, komolyan veszem a dolgot. Megtréfálni valakit, nevetséges módon, elmésen kijátszani, rászedni. | |
* | |
| (tréfa-al-ás) fn. tt. tréfálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Midőn valaki szóval, vagy bizonyos tettnek elkövetése által tréfát űz, s az illető dolgot nem veszi komolyan. | |
* | |
| (tréfa-al-kod-ás) l. TRÉFÁLÓDÁS. | |
* | |
| (tréfa-al-kod-ik) l. TRÉFÁLÓDIK. | |
* | |
| (tréfa-al-ó-od-ás) fn. tt. tréfálódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Két vagy több személy közötti viszonyos tréfálás. | |
* | |
| (tréfa-al-ó-od-ik) k. m. tréfálód-tam, ~tál, ~ott. Tréfát tréfával viszonozva kötődik, ingerkedik. | |
* | |
| (tréfa-al-ó-od-oz-ik) l. TRÉFÁLÓDIK. | |
* | |
| (tréfa-al-ó-oz-ás); l. TRÉFÁLÓDÁS. | |
* | |
| (tréfa-al-ó-oz-ik) k. m. tréfálóz-tam, ~tál, ~ott. par. ~zál. L. TRÉFÁLÓDIK. | |
* | |
| (tréfa-név) ösz. fn. 1) Némi gúnyt rejtő szó, vagy elnevezés, mely az illető tárgynak valamely nevetséges oldalát tünteti ki, vagy azt nevetségessé teszi, pl. gyikleső (koczperd), koszvakaró (borbély), lencséstál (borbélytányér), papramorgó (égett ital), pörhentes (ügyvéd), éghasitó, v. pofoncsapott kalap (háromszögü kalap) stb. A dévajkodó népnyelv az ily nevek alkotásában gyakran elmés, de néha az illemen, s jó izlésen túl is megy. 2) Annyi is mint gúnynév. | |
* | |
| (tréfa-as) mn. tt. tréfás-t, v. at, tb. ~ak. Holmi tréfákkal fűszerezett, nevettető, mulattató; illetőleg, bohózatos, dévajkodó. Tréfás ötletek, beszédek, versezetek, közmondatok, szójárások. Főnévileg tárgyesete: tréfás-t, tb. ~ok. V. ö. TRÉFA. | |
* | |
| (tréfa-ság) fn. tt. tréfaság-ot, harm. szr. ~a. Tréfából álló valami; nem komoly dolog, nem valóság Az egész dolog tréfaság. | |
* | |
| (tréfa-as-an) ih. Tréfáló módon; nem komolyan; a dolgot csak szinleg, vagy mulattató oldaláról véve. Komoly dologról is lehet tréfásan beszélni. Valamely eseményt tréfásan elbeszélni. | |
* | |
| (tréfa-szó) ösz. fn. Tréfából ejtett, nem komolyan vett szó, vagy beszéd; l. TRÉFANÉV. | |
* | |
| (tréfa-atlan) mn. tt. tréfátlan-t, tb. ~ok. Eléjön Molnár Albertnél. A maga nemében komoly, semmi tréfával nem vegyített; továbbá, aki tréfálni nem szokott, vagy nem tud. | |
* | |
| (tréfa-az-at) fn. tt. tréfázat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. l. BOHÓZAT. | |
* | |
| helynév, sz. kir. város, hasonló nevü vármegyében; helyr. Trencsén-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| mn. tt. trencséni-t, tb. ~ek. Trencsénből való, azt illető, arra vonatkozó. Hazai történelmünkben nevezetes úgynevezett Trencséni Máté, mint Trencsénnek, és felső Magyarország nagy részének ura Robert Károly alatt; máskép: Csák Máté. | |
* | |
| ösz. fn. A Dunán inneni kerülethez tartozó, s Morvaország, Szilézia, Árva, Turócz, és Nyitravármegye között fekvő megyei terület. | |
* | |
| tt. Treszkát. l. TERCSI. | |
* | |
| tt. Trézit vagy Trézsit. Lásd TERCSI. | |
* | |
| fn. tt. trillát. Dalmüvészeti ért. két szomszéd zöngének (tonus) gyors, és többszörös ismétlése, vagyis hullámként föl-alá szálló rezegtetés. Olaszul: trillo, németül: Triller. Természeti hangutánzónak látszik. | |
* | |
| (trilla-az) önh. m. trilláz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Zöngéket trillákban rezegtetve dalol, vagy énekel. | |
* | |
| (trilla-az-ás) fn. tt. trillázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Zöngéknek trillákban rezegtetése. | |
* | |
| áth. m. trincsölt. A hajósoknál szokott kifejezés, midőn a köteleket madzaggal vagy vászonnal begöngyölik v. tekergetik. Kenessey Albert szerént az olasz trincerare szóból módosult. | |
* | |
| (trincsel-és) fn. tt. trincselés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A kötélnek vászonnal vagy madzaggal begöngyölése. V. ö. TRINCSEL. | |
* | |
| (trincsěl-et) fn. tt. trincsělet-ět, harm. szr. ~e, v. ~je. l. TEKERCS; és V. ö. TRINCSĚL. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Trizs-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr: Trocsán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Troják-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. Trojás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. trókis-t. tb. ~ok. A székelyeknél Kriza J. szerént am. pereszlen, orsókarika. Idegen eredetűnek látszik. | |
* | |
| fn. tt. trombitát. Sárgarézből készített fuvóhangszer, mely többnyire háromszorosan öszvehajtott hosszukás csőből áll, felső végén kerek szája, az alsón pedig tölcsérforma tág nyilása van, melyen a bele fújt levegő erős, reszketeg, harsány hangot adva ömlik ki, s rendesen tábori, vagy zajgóbb zenekari hangszerül használtatik. Harsognak a trombiták, peregnek a dobok. Némelyek harsona v. harsonya magyaros nevet adtak neki. De úgy látszik, hogy szabatosan véve különbözik a trombitától harsona (Posaune), valamint kürt, és tárogató is stb. Idegen szó. Németül: Trompete, de ez is Adelung véleménye szerént nem más mint a franczia trompette. Némely német szójárásokban Trumpette, Trummet, Luther bibliájában: Drommete; továbbá olaszul: tromba, trombetta, angolul: trumpet, izland nyelven: trameta, románul: trimbitia, tótul: truba. A franczia ,trompette' pedig szintén Adelung és Regnier szerént is a trompe szó kicsinzője, mely azonos jelentésü amazzal; de jelenti, Adelung szerént átv. értelemben, (Regnier szerént is 2-ik pont alatt) az elefánt és némely más állatok orrmányát is; azonban eredetileg erős harsogása és egyszersmind tompa hangjától vette volna nevét, úgy hogy azon hang, melyet a trombita némely esetekben hallat, már Enniusnál is Taratantara alakban jön elé. Regnier figyelmeztet a görög strsmboV szóra is (gewundener Körper; Schneckengehäuse; Kreisel; Kegel; Zapfen von Fichten u. dergl. 2) Wirbelwind. Rost Szótára), mely fogalomban összeütne a mongol dung szóval, am. bizonyos nagy tengeri kagyló- v. csigafaj; és trombita (grand limaçon de mer, coquille; trompette. Kowalewski). | |
* | |
| (trombita-bige-becző) ösz. fn. Növényfaj a bigebeczők neméből; levelei szívdedek, hármával; virágai az ághegyeken bugás fürtben, gyakran kéthímüek; köznépiesen: trombitafa. (Bignonia catalpa). Azért kapta nevét a trombitától, mivel hosszú beczői, melyekben a magvak rejlenek, egy kis trombitához hasonlítnak. | |
* | |
| (trombita-bojt) ösz. fn. Bojtos zsinór a trombitán, melynélfogva azt nyakbavetni, vagy szegre akasztani lehet. | |
* | |
| (trombita-csiga) ösz. fn. Csigafaj, melynek héja trombitához hasonló. | |
* | |
| (trombita-fa) l. TROMBITABIGEBECZŐ. | |
* | |
| (trombita-folyosó) ösz. fn. Folyosó, vagy erkély valamely várbeli épületen, vagy tornyon stb. honnan bizonyos időkben, vagy alkalomkor trombitával jelt szoktak adni. | |
* | |
| (trombita-hang) ösz. fn. A trombitanemü fuvószernek erős, nyers, harsogó hangja. | |
* | |
| (trombita-harsogás) ösz. fn. Harsogás, melylyel a megfújt trombita eltölti a levegőt. | |
* | |
| (trombita-kürt) ösz. fn. Vadászok kürtje; innen másképen: vadászkürt. | |
* | |
| (trombita-al) önh. m. trombttál-t. Trombitát fúj. Csatára, visszavonulásra trombitálni. Átv. erős, harsány hangon kiáltoz, vagy hortyog. | |
* | |
| (trombita-al-ás) fn. tt. trombitálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Trombitába fuvás, hangadás végett. V. ö. TROMBITÁL. | |
* | |
| (trombita-mars) ösz. fn. Mars, azaz, hadi induló, mely trombiták harsogásából áll. | |
* | |
| (trombita-as) mn. és fn. tt. trombitás-t, v. at. tb. ~ak; mint fn. tárgyesete: ~t. többese: ~ok. Trombitaféle hangszerrel ellátott, trombitával működő. Trombitás tábori zene. Továbbá, mint főnév, aki trombitát szokott fújni; tótul: trubacs. Huszárok, vadászok trombitásai. | |
* | |
| (trombita-sinór) l. TROMBITABOJT. | |
* | |
| (trombitás-ló) ösz. fn. A lovas ezredeknél azon lovak, melyeken a trombitások ülnek, s rendesen fehérek. | |
* | |
| (trombita-szó) l. TROMBITAHARSOGÁS.
"Midőn bús trombitaszóra Ülni kellett mindjárt lóra." (Csokonai). | |
* | |
| (trombita-zsinór) ösz. fn. l. TROMBITABOJT. | |
* | |
| fa. tt. tromf-ot, harm. szr. ~ja. A kártyajátékban azon szín, mely értékre nézve a többi fölött előnynyel bir, vagyis mely a többi szint, mint mondják, elüti. Tök a tromf! Tromfot kérni, tromffal ütni. Tromfra tromfot. Tromfot tromffal (visszaütni). Átv. ért. viszonzás, mely által erő ellen erőt szegezünk; máskép: fánton fánt. Visszaadni valakinek a tromfot. - Idegen eredetű szó: németül: Trumpf, angolul: trump, olaszul: trionfo, francziául: triomphe, a győzelmet, diadalt jelentő latin triumphus után, mely görögül JriamboV; noha Adelung a német Trumpf-ot nem annyira ezekből, mint inkább a ,trumpfen' igéből származtatja, amennyiben ez szerénte még itt-ott csonkitást jelent s a latin ,truncare' szóval rokonitható, általános érteményben pedig a svéd ,trumpfen' am. vágni, ütni, döfni. | |
* | |
| (tromf-ol) önh. és áth. m. tromfolt. 1) Tromffal játszik, tromfot kér, tromffal üt. 2) Átv. ért. valakit megtromfolni, letromfolni, visszatromfolni, am. megtorolni, legyőzni; erőt erővel viszonozni. V. ö. TROMF. | |
* | |
| (tromf-olás) fn. tt. tromfolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tromffal játszás; megtorlás, legyőzés. V. ö. TROMFOL. | |
* | |
| (tromf-oz) áth. m. Tromfoz-tam, ~tál, ~ott; par. ~z. l. TROMFOL, 1). | |
* | |
| fn. tt. trón-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Talapzatos, és kitünőbb alakú szék vagy ülés, kivált milyenen innepély alkalmával a fejedelmek, királyok stb. ülni szoktak. A király fölkelt a trónról, s úgy fogadá a követeket. Átv. fejedelmi méltóság, legfőbb személyes hatalom. Trónra lépni. Lemondani a trónról. Trónra vágyni. "Az ősi alkotmány a királyi szent trónnak létét és boldogságát, a nemzet létével és boldogságával elválhatatlanul egybekötötte." Pálóczy László. 1839-iki országgyülésen, julius 3.
Idegen eredetü szó a hellen-latin thronus-ból megröviditve, melyet több más nyelv elsajátitott; magába a német nyelvbe is (,Thron' alakban) újabb korban ment által a latinból; a régi német nyelvben e helyett Adelung szerént stuol hochsetli, herstuol, Heyse szerént anasedal, s a régi szász nyelvben kunigstól divatozott. A hellen JrsnoV általán széket jelent, különösen pedig emelt zsámolyos széket, s innen fejedelmi, királyi széket is. Így a persa-török takht, arab-török kürszü, arab szerir, mongol szaghori, sirege stb. szintén általán széket, vagy ily forma alkotmányt jelentenek és csak különösen fejedelmszéket. Az érintett mongol szaghori v. szaghorin i-am. szék, s a magyar ,szék' szóval igetörzsben egyes zik, t. i. szago-khu = székel-ni, ül-ni; és csak a fejedelem (khán) neve melett van ,trón' jelentése, pl. tabun khan-u szaghori, az öt khán(nak) trónja, khán szaghorin-u emöne, a khán trónjának előtte; jelent székhelyet is mint a magyar ,szék'. Eléfordul még a mongolban tabszang v. tabczang (fensík valamely hegyen; oltárlépcső; trón) de amelynél Kowalewski szótára a lengyel tapczan-ra utal. | |
* | |
| v. ~ÖRÖKLET v. ~ÖRÖKÖDÉS, (trón-öröklés v. ~öröklet v. ~öröködés) ösz. fn. Öröködési állapot, midőn valakit a fejedelmi szék, vagyis fejedelmi hatalom családi leszármazás által illet, pl. az elsőszülöttet atyja halála vagy lemondása után, a testvért magzat nélkül elhalt testvére után stb. | |
* | |
| (trón-öröklési v. ~örökleti v. ~öröködési) ösz. mn. Trónöröklésre vonatkozó, azt illető. Trónöröklési rend. Trónöröklési törvény. | |
* | |
| (trón-örökös) ösz. fn. Akit a fejedelmi szék valamely fejedelem halála után illet vagy illetend. | |
* | |
| fn. tt. trónus-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. TRÓN. | |
* | |
| (trón-utód) ösz. fn. Akit a fejedelmi szék általában akár örökség, akár választás, akár más törvényes megállapitás szerént illet vagy illetend. | |
* | |
| fn. tt. trucz-ot. Bátor, vagy vakmerő, s némi makacssággal párosult ellenszegülés, mely valódi vagy képzelt jogon, s erőbeli önérzeten alapszik, és ebben bizakodva mások irányában megvetéssel nyilatkozik. Az akaratnak hajthatatlan, kemény s mintegy merevedett állapotára vonatkozik. Közvetlenül a német Trotz szóval egyezik; de rokonai a magyarosabb durcz, durcza, durczás, durmonyás, durbonczás, dérdúr, durzad, durál, dermed, és némileg a latin trux. A természeti hangutánzók közé tartozik, melyekben az r gyökhang erősebb kitörésü indulatot fejez ki. Gyöngébben hangzik, de ugyanazon érteményü a magyar dacz; l. DACZ és V. ö. R gyökhang. | |
* | |
| (trucz-ol); TRUCZOLÁS, (trucz-ol-ás); TRUCZOS, (trucz-os); TRUCZOSKODIK, (trucz-os-kod-ik) stb. l. DACZOL, DACZOLÁS; DACZOS; DACZOSKODIK stb. | |
* | |
| l. TRÉFA; TRÉFÁL. | |
* | |
| borjuhajtó indulatszó. Trücs be te! Trücs te! Néhutt máskép: tola! | |
* | |
| l. TÜCSÖK. | |
* | |
| l. TÜSZSZEN. | |
* | |
| fn. tt. tubát. Jelentésre nézve l. GALAMB. Egyezik a német Taube szóval; régi németben: túba, túbe, góth nyelven: dúbo, régi szász nyelven: dúbha, dúfa, svédül: dufwa, angolul: dove stb. A magyar tuba szó kedveskedő név is, t. i. átv. kedves nőt, leányt jelent. Édes tubám.
"Érted adom azt is tubám, Csak szádhoz érhessen a szám." (Csokonai). Kicsinezve: tubicza, v. tubika. Mi származását illeti, talán természeti hangutánzó, mint Adelung is vélekedik. V. ö. TURBÉKOL. | |
* | |
| Thúry György XVI. századbeli leltárában (Századok. 1870. év. 724. l.) am. zsák, tarisznya; kétségen kivül turba helyett áll; l. ezt. | |
* | |
| l. TOBÁK. | |
* | |
| fn. tt. tubarózsát. Növényfaj a poliántok neméből; tőkocsánya leveles, tetején virági váltogatva állanak, legtöbbször kettőnként, fürtben. (Polyanthes tuberosa). E szó nem a tuba és rózsa elemekből alakult, hanem a tuberosa megmagyarosított mása, mert habár virága a rózsához hasonló, de a tubával semmi köze. Hasonló magyarítási példa kivált a növénytani szókban több találtatik. | |
* | |
| (tubi-cza), TUBIKA, (tu-bi-ka) l. TUBA alatt. Különösen tubi, galambokat édesgető, hivogató szó. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~szěg-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| v. TUCZËT, fn. tt. tuczat-ot v. tuczët-ět harm. szr. tuczat-ja v. tuczët-je. Gyűnév, mely bizonyos nemü tárgyakból tizenkettőt jelent. Leginkább adásvevésnél némely áruczikkekre nézve használtatik. Egy tuczat kendő, keztyű. Tuczat számra adni vagy venni valamit. Átv. tréfás beszédben: egy tuczat gyermek.
A latin duodecim után francziául: douzaine, olaszul: dozina, németül: Dutzend stb. | |
* | |
| áth. m. tud-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni, régiesen és tájdivatosan: tunni. 1) Bizonyos tárgyak léte, mivolta felől öntudatos eszméje, illetőleg ismerete van. Tudom, hogy beteg, mert én gyógyitom. Jól tudom az útját, hiszen többször voltam ott. Tapasztalásból, látásból, hallásból tudom. Mindent tudok, ami veled történt. Csak Isten tudhat mindent. Isten tudja, v. tudja Isten, mi baja, azaz, se én se más nem tudja. Amit nem tudok, azon nem búsúlok. (Km.) Nem jó mindent tudni (Km.), kandinak mondják, ki hírek után szaglál mindenütt.
"Aki tudja, mért nem mondja Merre van az ország útja." (Népd.) Te nem tudsz róla semmit. Ő tőle tudom. Hiteles kútfőből tudni valamit. Honnan tudod, hogy ez történt? Tudod mit? Élünk e kérdéssel, midőn valami újat, különöset akarunk valakivel közleni. Mit tudom én? Tudom is én, azaz dehogy tudom, nem tartozik hozzám hogy tudjam, nem gondolok vele. Nem tudok felőle semmit. Te tudsz róla. Ide tartozik a személyragos igenév: tudt-om, tudt-od, tudt-a stb. Különösen ra és val névragokkal: tudtom-ra, tudtodra, tudtá-ra, tudtunkra, tudtotok-ra, tudtok-ra adni; és tudtom-mal, tudtod-dal, tudtá-val van stb. Továbbá ul raggal tudtul adni, tudtul venni. Hallatszik ez is: tudtomra jött, szokottabban: tudomásomra. 2) Ön eszének belátása, vagy akaratának határozata szerint valami felől bizonyos. Jól tudom én, mi van a dologban, mi jó, mi rosz. Jól, bizonyosan tudom. Nem csak hiszem, de tudom is. Tudom, mit kell tenni, mint lehet segíteni rajta. 3) Tanulás, okulás, gyakorlás következtében szerzett képessége, ügyessége van tenni, csinálni valamit. Tud olvasni, irni, számolni, rajzolni, vívni, úszni, lovagálni, hegedülni. Tud sütni, főzni, varrni, fonni, tánczolni. Tud magyarul, németül, francziául, angolul, de latinul nem tud (pl. beszélni). Tud hozzá, mint hajdu a harangöntéshez, vagy tyúk az ábéczéhez (km.) azaz, nem ért hozzá. Csak annyit tud ember, mennyit elő (elé) mondhat. (Km.). Jobb semmit nem tudni, mint imígyamúgy. (Km.) Nem szégyen nem tudni, de tanulást futni. (Km.). 4) Szorosb ért. valamit emlékezetben tart szórúl szóra megtanult. Tudja leczkéjét, szerepét, mondókáját. Betéve (könyv nélkül) tudja az egész költeményt. Az elszámlált jelentésekben a latin scio-nak felel meg. 5) A közéletben néha am. gondol. Azt tudtam, hogy senki sincs itt. Nem is tudtam, hogy... Latinul: puto. 6) Képes valamire, tehet valamit, van annyi ereje, módja képessége, hogy valamit tegyen vagy tehessen. Latinul: possum. Ez a kis fiú már tud futni, ugrálni. A pölyhös veréb még nem tud repülni. Nagy fájdalom miatt nem tud alunni. Nem tud hova lenni. Semmit sem tudok miatta tenni. Nem tud szabadulni. Ez érteményben többször tehető igével cserélhető fel, pl. alig tudtam menekülni, alig menekülhettem. Mutasd meg amit tudsz. (Km.). Egyébiránt ha szabatosan akarjuk magunkat kifejezni, különbséget kellene tenni a cselekvésre vonatkozó tud, bir (képes) és tehet igék között. Tudjuk tenni, azt, mihez elegendő képzettségünk van, amit tanultunk. Birjuk tenni, amihez kellő erőnk, hatalmunk van. Tehetjük, amiben semmi akadályunk nincs; pl. tudok irni, mert tanultam; levelet sem birok (sem vagyok képes) irni, mert nagyon beteg vagyok; nem irhatok, mert nincs iróeszközöm, vagy mivel nem szabad irnom, vagy nincs rá időm stb. Tudok tánczolni, mert tanultam, de most nem bírok (nem vagyok képes) tánczolni, mert fáj a lábam, de különben sem tánczolhatok mert, nem illik, nem szabad, mert nincs kivel, nincsen hely stb. Tudok hegedülni, mert tanultam, de nem birok (nem vagyok képes) hegedülni, mert sebesek az újjaim, nem hegedülhetek, mert nincs hegedűm, vagy elszakadtak a húrjai, vagy beteg van a szobában stb. 7) Sajátságos kifejezéssel: valamit betudni valamibe, v. hozzátudni valamihez, am. beszámolni, a többi számhoz venni. A foglalót betudni a szegődött bérbe. A vizsgálat alatti letartóztatást betudni az itélet által rendelt fogságba. A tőkéhez hozzátudni a kamatot. Továbbá: valamely cselekvényt betudni valakinek, azaz, mint szabad akaratból származottat neki tulajdonítani, s jutalomra vagy bütetésre érdemesnek találni, itélni (imputare). Kitudni valakit valahonnan, v. valamiből, azaz, bizonyos számolás, osztozás alkalmával az osztályból kizárni, követeléseit elmellőzni. Kitudták őt az ősi házból, s minden örökségből. Egyezik vele legközelebb a votják tod-, erzamordvin soda-, melyek szintén azt teszik: tud-ni; nem különben a régi hiungnu (hún) tusi, mely Deguignes szerént bölcset (tudót), különösen bölcs királyt jelentett; a mongol tüszü-kü (préméditer) honnan: tüszetei (prudent), tüszele-kü (comprendre), tüszüb (combinaison) stb., toda v. todo (klar, deutlich), csida-khu (können, vermögen). Továbbá rokonok Vámbéry szerént csagataj nyelven: tuj-mak am. megtudni, megérteni, felfogni; és oszmanli nyelven: dujmak am. érezni, megtudni, hallani; Budenz J. szerént pedig a finn tietä- am. tud-ni, tiedusta- tudakoz-ni, taita- (können, verstehen), az észt teed-, teäd, a lív tiedö-, a lapp tete-, taide-, a finnlap diette- am. tud-ni. Végül idesorozható a peres dákh-tan, másképen: dán-isztan 1) scire, intelligere, percipere, cognoscere; 2) putare; 3) discernere, distinguere: 4) posse. (Vullers); innen dánis tudás, dáná tudó, tudós, bölcs; a zend dáó tudó (in fine compositorum = sciens. Vullers). | |
* | |
| (tud-ak-ol) áth. m. tudakol-t. Kérdezősködés által valamit meg akar tudni. Valakinek nevét, lakását, kilétét tudakolni. Tőlem ne tudakold, mert magam sem tudom. Kiváncsilag mindent kitudakolt. | |
* | |
| (tud-ak-ol-ás) fn. tt. tudakolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az ismeretszerzésnek azon neme, melyet kérdezősködés által akarunk elérni. | |
* | |
| (tud-ak-ol-ó-od-ás) fn. tt. tudakolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kiváncsi kérdezősködés, mely által holmit megtudni akarunk. | |
* | |
| (tud-ak-ol-ó-od-ik) belsz. m. tudakolód-tam, ~tál, ~ott. Többször vagy többeknek tett kérdések által valaminek tudomására akar jutni; bizonyos dolognak holléte, mivolta, körülményei felől kérdezősködik. | |
* | |
| (tud-ák-os) mn. tt. tudákos-t, v. at, tb. ~ak. 1) Ki sokféle dolgról holmi felületes ismeretekkel bir, s azokat fitogtatja, helytelenül alkalmazza. 2) Javasféle ember, kiről a hiszékeny nép azt tartja, hogy titkos mesterségek, bűvölések, babonaságok által holmi rejtett dolgokról tudomást szerezni képes. Törzse tudák, alakjánál fogva gúnyra mutat, mint az iszák, szunyák szók is. | |
* | |
| (tud-ák-os-ság) fn. tt. tudákosság-ot, harm. szr. ~a. Oly személynek tulajdonsága, kit tudákosnak nevezünk. V. ö. TUDÁKOS. | |
* | |
| (tud-ak-oz) áth. m. tudakoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. l. TUDAKOL. | |
* | |
| (tud-ak-oz-ás) l. TUDAKOLÁS. | |
* | |
| (tud-ak-oz-ó-od-ás) l. TUDAKOLÓDÁS. | |
* | |
| (tud-ak-oz-ó-od-ik) l. TUDAKOLÓDIK. | |
* | |
| intézeti hely, melyben egyet mást pl. valaminek eladását, vásárlását megtudni lehet; különösen pedig hol a szolgálatkeresők szolgálatadókról, és viszont, kérdezősködni szoktak, vagy egyikök a másiknak ajánltatik stb. | |
* | |
| (tud-ak-oz-ó-lag) ih. Tudakozásképen, tudakozó minőségben. | |
* | |
| (tud-al-ék-os) l. TUDÁKOS. 1). Törzse tudálék elavult; középhangzóját a szokás hibásan nyujtotta meg ,tudalék' helyett, melyhez hasonlók: toldalék, tartalék, kötelék, főzelék, ázalék stb. Ellenkezőleg a zagyvál törzsből származott zagyválék helyett rövid zagyvalék divatozik. | |
* | |
| (tud-al-om) fn. tt. tudalm-at, harm. szr. ~a. Ismeretek, tudomány, amit tudunk. Ily érteményben használta Gyöngyösy, 1. Dar. 205. l. "Minthogy tudalmadnak nagy hirét hallottam." | |
* | |
| (tud-ás) fn. tt. tudás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán, az észlelő tehetségnek azon állapota, midőn valamit tud, ezen igének minden érteményében. V. ö. TUD. Mindentudás, megtudás, betudás. Az elfelejtésnek és a nemtudásnak egy a fizetése. (Km.).
| |
* | |
| (tud-at) fn. tt. tudat-ot, harm. szr. ~a. v. ~ja. 1) Minden, amit tudunk, tárgyilagosan, vagy elvontan véve, s ebben különbözik az alanyilag vett tudás-tól. 2) Lelki állapot, midőn eszünkön vagyunk, s magunkat a külső tárgyaktól megkülönböztetjük, öntudat; ellentéte: önkivület, önkivüli állapot. A személyragozott tudtom, tudtod, tudta, tudtunk stb. szók nem annyira a ,tudat' szónak mint inkább azon ismeretes igenévnek alakulásai, mely leginkább e személyragokkal együtt van használatban, s ez alakulás folytán még némely viszonyragokat vesznek föl: tudtommal, tudtoddal, tudtával; tudtomra, tudtodra, tudtára. Ezen dolog tudtommal történt. Tudtomra adták, hogy... Tudtodra esett-e, mi történt távolléted alatt? | |
* | |
| (tud-at) mivelt. m. tudat-tam, ~tál, ~ott, par. tudass. Valamit másnak tudtára ad, tudás, ismerés végett közöl. Szóbeli izenet, vagy levél által tudasd velem, mi szándékod van. | |
* | |
| (tud-at-ás) fn. tt. tudatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tudtul adás, ismerés végetti közlés. V. ö. TUDAT, (2). | |
* | |
| (tud-atlan) mn. tt. tudatlan-t, tb. ~ok. Általán, aki bizonyos dolgokat nem tud, nem ismer, azokban járatlan, ügyetlen, értetlen, müveletlen, tapasztalatlan. Egyik tudatlan hamarabb megérti a másikat. (Km.). Tudatlanok közt akárki is mutogathatja magát. (Km.). Az illető ismerettárgyak köréhez, vagy mennyiségéhez képest majd szélesb, majd szükebb érteményü szó. Aki egyben tudatlan, másban, tudós lehet. Különösen, aki rendes tanítás, vagy tanulás által kiképezve, vagy az ismeretek bizonyos szakába beavatva nincsen. | |
* | |
| (tud-atlan-oz) áth. m. tudatlanoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valakit tudatlannak nevez, czimez, gúnyol. Olyan mint ostobáz, szamaraz, filkóz. | |
* | |
| (tud-atlan-ság) fn. tt. tudatlanság-ot, harm. szr. ~a. Állapot, vagy tulajdonság, midőn valaki bizonyos, vagy kellő ismeretek nélkül szükölködik. Tudatlanságból hibázni, vétkezni, azaz, nem szándékosan, nem rosz akaratból, hanem a kellő ismeret hiányából. | |
* | |
| (tud-atlan-ul) ih. A dolgot nem tudva, nem ismerve; értetlenül; ügyetlenül, müveletlen módon, kellő ismeretek nélkül. | |
* | |
| l. TUDNIILLIK. | |
* | |
| vagy helyesen ~MÉRT (= miért, mert állandóan hosszu é jegygyel [ě v. e] jön elé a Bécsi codexben), régies kifejezések, a mai tudniilik és azaz jelentésében. "És monnon (mindketten) meghalának, Maalon tudni mért (videlicet) és Celion." (Bécsi cod. Ruth. I.). "Sok üdőben tudnia mért száz és nyolczszáz napokban." (Ugyanott Hester. I.) "Az három férfiak kedég tudnia mért (idest) Sydrach Missach és Abdenago." (Ugyanott. Dániel III. 64, 67. levél). "Tudni mert ő drágalátos szent testét (Régi M. Passió. Toldy F. kiadása 128. l.). A Debreczeni Legendáskönyvben, Nádor-codexben stb. tudnia mint. "Az örökkévaló és az új csudaképen összeegyesödének, tunnia (tudnia) mint az istenség s az embörség." (Debr. Leg. k. 53. l.). | |
* | |
| l. TUDNIA MERT. | |
* | |
| (tudni-illik) ösz. ih. Élünk e szóval, midőn a figyelmet különösen valamely tárgyra akarjuk fordítani, hogy az illetőkkel tudassuk, vagy midőn valamit határozottan állítunk. Leginkább az oktató, értelmező beszédben van helye. Körülbelül megfelel neki a latin scílicet, azaz scire licet s valószinüen ennek formájára képeztetett a magyar ,tudniillik' is. Régebben tudnia illik. "Ilyen személyek előtt vallom tútorrá az én gyermekimnek, mint tudnia illik Hethei Estván uram előtt, Farkas György uram előtt" stb. (1551-dik évből. Régi M. Nyelveml. II. Köt. Vegyest. 82. l.). "Es azonképen juta az ötödik életnek állapatjában, tudniaillik életének halandó végére." (Carthausi Névtelen. Toldy F. kiadása. 145. l.). Még régebben: tudni (v. tunni) mert v. tudnia mert. l. ezeket. Azonban már a régieknél is eléjön a mai alakban: "És ha csak rész szerint mond minek ellene, tudni illik egy falunak vagy egy résznek." (Levél 1558-ról. Szalay Ág. 400 m. l.). | |
* | |
| (tudni-méltó) ösz. mn. Ami bizonyos tekintetben érdekes, és megérdemli, hogy tudjuk. | |
* | |
| l. TUDNIAMERT. | |
* | |
| (tudni-vágyás) ösz. fn. A lélek ismerőtehetségének azon természetes hajlama, ösztöne, kiváncsisága, melynél fogva ismereteket, különösen tudományosakat szerezni törekszik; újabb korban rövidítve: tudvágy. | |
* | |
| (tudni-vágyó) ösz. mn. Általán, aki valamit tudni, megtudni, tanulni, észrevenni szeret, kiván, óhajt, akármiféle érdekből, vagy czélból. | |
* | |
| (tudni-való) ösz. mn. Amit tudni kell, szükséges, érdekes, czélszerü. Az új hivatalnokot holmi tudnivaló dolgokra figyelmeztetni. Élünk vele midőn valamit határozottan állítunk, vagy kétes kérdésre felelünk. Tudnivaló, hogy ott leszek. Továbbá főnévként, midőn valamely eléadandó tárgyra előleges megjegyzést teszünk. A közéletben néha ,tudvalevő' helyett is használják. Tudnivaló dolog ez itt nálunk. (Szalay Ág. jegyzeteiből). | |
* | |
| (tudni-való-képen) ih. Olyan képen, olyan módon, amint valamit tudni szükséges, czélszerü. | |
* | |
| (tudni-valóst) a székelyeknél am. tudnivalóképen. | |
* | |
| (tud-ó) részesülői, mn. tt. tudó-t. 1) Pázmánnál többször am. tudnivaló. 2) Aki valamit tud. Rendesen az illető viszonytárgygyal öszvetétetik. Irástudó, mindentudó, törvénytudó. | |
* | |
| (tud-ó-od-ik) belsz. m. tudód-ott. A dolog természeténél fogva csak harmadik személyben divatozik, és pedig ki igekötővel: kitudódik. Szabatosan akkor használható, midőn bizonyos rejtett, titkos dologról azt akarjuk mondani, hogy véletlenül, s mintegy belkörülményekből kifejlődve, jut közismeretre, nyilvánosságra, tudomásra. Sok gonosztett lehet, ami nem tudatik (nincs tudva), de utóbb kitudódhatik. | |
* | |
| (tud-o-mány) fn. tt. tudomány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Széles ért. minden amit tudunk, amiről bizonyos ismereteink vannak. Különféle tárgyu tudományokban jártasnak lenni. 2) Régebben jelentett óvástételt valamely jog sértése ellen. (Protestatio). Tudományt tenni, protestálni. "Az egész világ előtt tudományt teszek (protestor." Szabó Dávid.). "Azért az árvák arra is re(á) jöttek és azt is várták, de reá nem jött az más fél, és nekünk tudománt töttek." (Vinnai biró és esküttek bizonyitványa. 1560. évről. Régi M. Nyelveml. II. K. Vegy. t. 163. l.). 3) Használják némelyek tudomás helyett. Tudományul venni valamit, a jegyzőkönyvekben am. tudomásul venni. 4) Szükebb ért. meghatározott elveken alapuló, egymással öszvefüggő, s egymásból következő ismeretek, illetőleg igazságok rendszere. Bölcsészeti, orvosi tudományok. Jogtudomány, természettudomány. Elméleti, gyakorlati tudományok. Hol sok a tudomány sok a titok. (Km.). Fáradsággal adják a tudományt. (Km.). Nincs a tudománynak rest ágyban fekvése. (Km.). Jó úti társ a tudomány. (Km.). Tudomány nem veszhet el. (Km.). Tudomány eltart mindenütt, v. embert tudománya mindenütt eltartja. (Km.). Tudomány szegénynek is palotát rak. (Km.). "Bár mennyire haladjon a tudomány, sem az emberi gyengeséget, sem a gyengeségnek érzetét nem fogja elokoskodhatni." (B. Eötvös. J. Gondolatok). | |
* | |
| (tudomány-beli) ösz. mn. A tudományok körébe tartozó, abból való. Tudománybeli kérdések, vizsgálatok, jártasság. | |
* | |
| (tud-o-mányi) mn. tt. tudományi-t, tb. ~ak. Tudományra vonatkozó, azt illető. Leginkább összetételekben használják, pl. nyelvtudományi, jog-, állam-, természet-, erkölcstudományi stb. | |
* | |
| (tud-o-mány-os) mn. tt. tudományos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Aki bizonyos szakbeli tudományban, vagy több nemü ismeretekben jártas, művelt. Tudományos férfi. 2) Tudományt tartalmazó, azzal bánó, arra vonatkozó. Tudományos könyvek, értekezések, társulatok, gyüjtemények, hirdetmények. Magyar tudományos Akadémia. | |
* | |
| (tud-o-mány-os-an) ih. Tudományos alapra vagy alapokra fektetve. Tudományosan leírni, megvitatni valamit. | |
* | |
| (tud-o-mány-os-ság) fn. tt. tudományosság-ot, harm. szr. ~a. Tudománybeli jártasság, müveltség. A régieknél annyit is tett, mint a mai közdivatú irodalom. | |
* | |
| (tud-om-ás) fn. tt. tudomás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az észlelő tehetségnek azon állapota, midőn valami felől tudata van, midőn valami tudtára esett, vagy tudtával történt. A tudásnak ezen neme különösen a történelem tárgyaira, vagy előttünk történt bizonyos eseményekre vonatkozik. Nincsen tudomásomra, mi történt köztök, azaz nem tudom. Tudomásomra csak egyszer volt részeg, mennyire én tudom. Különösen, tudomásul venni valamit, am. egyszerüen, minden észrevétel nélkül valamely hirt, eseményt meghallani, s emlékezetül följegyezni; a hivatalos jegyzőkönyvekben divatos kifejezés.
E szónak képeztetése sajátságos, mely tekintetben hasonlók hozzá: látomás, hallomás, vallomás, áldomás, állomás, halomás, kéremés (Pázmánnál) és talán még egy kettő. Első gondolatra úgylátszik, mintha különös kivételképen a jelenidő határozott első személyéből képeztettek volna, s épen oly különösségre mutatnának, mint midőn az eszem, iszom, fogdmeg, éljen ragozott igéket ismét ragozzuk, p. szereti az eszemiszomot; jönnek a fogdmegek; sokszor éljeneztek neki. Azonban Kassai a fennemlített elemzésre azon helyes észrevételt teszi, hogy a hal igének nincs határozott alakja: halom; de azon véleménye, hogy ezen nevekben az m csak közbevetett hang volna, nem látszik elfogadhatónak. Annyi igaz, hogy az m néha talán csak közbevetett betü, mint e példák mutatják: véres vérmes; gyerek gyermek; kajács kajmács; czibál czimbál; giber gimber; csipeszkedik, csimpeszkedik; káva kámva; czobók czombók, szuszog szuszmog, tutyog tutymog stb.; de az omás (emés) vagy más (més) úgy látszik, hogy vagy az om, em vagy a ma, me és ás és képzőkből van összetéve. | |
* | |
| (tud-om-ás-ul) ih. l. TUDOMÁS alatt. | |
* | |
| (tudomás-vétel) ösz. fn. Cselekvés midőn valami tudomásul vétetik. | |
* | |
| (tud-or) fn. tt. tudor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tudós, ki valamely tudományszakból az illető egyetemi kar előtt a szigorlati vizsgálatok érvényes letétele után tudományos képzettségéről szóló és tanusitó oklevéllel megtiszteletett. Hittani, jogtani, gyógytani, bölcsészeti tudor, v. hit-, jog-, gyógy-, bölcsészettudor. | |
* | |
| (tud-or-i) mn. tt. tudori-t, tb. ~ak. Tudort v. tudorokat illető, azokhoz tartozó, azokra vonatkozó. Tudori czim, oklevél. | |
* | |
| (tudor-rang) ösz. fn. Tudori állás. | |
* | |
| (tud-or-ság) fn. tt. tudorság-ot, harm. szr. ~a. Tudori oklevéllel, czimmel felruházott tudományos képesség; továbbá, tudori állás, rang. | |
* | |
| (tud-ó-os v. tud-ó-s) mn. és fn. tt. tudós-t, v. ~at, tb. ~ak, mint fn. tárgyesete: tudós-t, tb. ~ok; kicsinezve: tudóska, tudósocska. 1) Általán, különösen népnyelven: a ki valami felől tud, s ez által mintegy részt vesz benne. Te tudós vagy benne, ki lopta el a pénzt. Aki miben tudós, abban gyanus. (Km.).
"Erre mit feleljen, forgatja magában, Csak ő maga tudós titkos szándékában." Gyöngyösi István. (A Murányi Vénus). Túdóssá tenni régiesen am. tudósítni. "Palkó fiáról még semit nem tudok mondanom, de megtudakozom róla, és őtet tudóssá teszem." (Levél 1550-ről. Szalay Ág. 400 m. l.). Eléjön gr. Eszterházy M. nádornál is. 2) Bizonyos ismeretekben jártas, müvelt; tudományos. Tudós férfi. Tudós társaság. Mint önálló főnév jelent szakférfit, ki különösen valamely tudományba avatva van. Tudós is talál min köszörülje eszét. (Km.). Nem mind tudós, ki pápaszemet hord. (Km.). Tudósok becsülete, ifjak ébresztése. (Km.). Ha nem kevély a tudóska, világ nyolczadik csodája. (Km.). Alakulásra (s végzettel a jelen részesülő után) hasonló a futós, ropogós, tartós, fojtós, csipős, tehetős és több más szóhoz. | |
* | |
| (tud-ó-os-an) ih. A dologhoz tudományosan értve, alapos, rendszeres ismeretekkel fölruházva. | |
* | |
| (tud-ó-os-ít) áth. m. tudósít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Valakinek bizonyos dolgot tudtára ad. Levélben, szóbeli izenettel tudósitani valakit. Valamely esemény felől falragaszok, hirlapok által tudósítani a közönséget. Jöveteled előtt egy két nappal légy szíves tudósitani bennünket. | |
* | |
| (tud-ó-os-ít-ás) fn. tt. tudósítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Irás, vagy izenés, mely által valakit, vagy bizonyos közönséget tudósítunk valamiről. l. V. ö. TUDÓSÍT. | |
* | |
| (tud-ó-os-ít-ás-ul) ih. Tudomás gyanánt, vagy végett. Ez szolgáljon tudosításul. Tudósitásul kihirdetni, megizenni valamit. | |
* | |
| (tud-ó-os-ít-ó) mn. és fn. tt. tudósító-t. 1) Aki vagy ami által másokat tudósítunk. Tudósító hirnök, futár. Tudósító levél, izenet. 2) Hirdetmény, vagy hirlap, illetőleg hirlapi szak, mely az illetőket bizonyos dolgok felől értesíti. | |
* | |
| (tud-ó-os-ít-vány) fn. tt. tudósitvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Iromány, levél, mely tudósítást foglal magában. | |
* | |
| (tud-ó-os-kod-ás) fn. tt. tudóskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tudóskodást játszó, tudósságot fitogtató magaviselet. | |
* | |
| (tud-ó-os-kod-ik) k. m. Tudóskodtam, ~tál, ~ott. Tudósságot szenvelg, fitogtat, tudóst játszik. | |
* | |
| (tud-ó-os-ság) fn. tt. tudósság-ot, harm. szr. ~a. Tudósi állapot, vagy tulajdonság. Tudósságát mindnyájan bámulják. | |
* | |
| (tudós-tag) ösz. fn. Valamely tudományos intézetnek tagja. | |
* | |
| (tud-va) részesülő, tb. tudvák. Egyes számban van igével am. tudatik, ismert dolog. Tudva van mindnyájatok előtt. Többesben a vannak elmarad. Az elkövetett büntett tudva van, s a bünrészesek mind tudvák. Megjegyzendő, hogy itt a tudva szenvedő értelemben használtatik s megfelel neki a latin scitur, notum est. A régieknél, midőn áthatólag szólt, fölvevé, mint más ily részesülők, a személyragokat: tudvám, tudvád, tudvája, tudvánk, tudvátok, tudvájok. "Időt mulattok, tudvátok, (scientes vos) hogy elment légyen én tőlem a beszéd." (Tatrosi codex. Dániel II. fej.) | |
* | |
| (tud-vágy) ösz. fn. l. TUDNIVÁGYÁS. | |
* | |
| (tudva-levő) ösz. mn. Köztudomásu, nyilvános. Ez tudvalevő dolog. | |
* | |
| v. ~KÉPEN, TUDVALEVŐLEG (tudva-levő-kép v. ~képen, tudva-levőleg) ösz. ih. Köztudomás szerént, amint általán tudva vagyon. | |
* | |
| (tudva-való) l. TUDVALEVŐ. | |
* | |
| v. ~KÉPEN (tudva-valókép v. ~képen) l. TUDVALEVŐKÉP. | |
* | |
| LOSONCZ~, mváros, KIS~, falu Nógrád m.; helyr. Tugár-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| elvont gyök tuhad, tuhaszt, tuhodik és tuhúl szókban. l. TUHAD. | |
* | |
| (tuh-ad) önh. m. tuhadt. Öszvetolulás következtében földagad, földuzzad, fölhalmozódik, pl. a szél által hajtott homok, vizáradáskor a zátony; máskép: tuhúl, tuhodik. Fel- v. megtuhodtak az árkok. (Szabó D.).
Gyöke tuh alapfogalomban egyezik duvad, dudorodik, dundi, dunyha szók du gyökhangjaival. Rokon hozzá a mandsu tuhen (Haufen), tuhi v. tugi (Wolke); továbbá a latin tumet, tumor is. | |
* | |
| (tuh-ad-ás) fn. tt. a tuhadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Földuzzadás, dagadás. V. ö. TUHAD. | |
* | |
| l. KIS-TUGÁR, ,TUGAR' alatt. | |
* | |
| (tuh-asz-t) áth. m. tuhaszt-ott, par. tuhaszsz, htn. ~ni, v. ani. Eszközli, okozza, hogy valami tuhadjon, földagadjon, magasra halmozódjék. Tuhasztott föld. (Szabó D.). V. ö. TUHAD. | |
* | |
| k. m. tuhod-tam, ~tál, ~ott, v. ~t. l. TUHAD. | |
* | |
| (tuh-úl), önh. m. tuhúlt. Eléjön Szabó Dávidnál. l. TUHAD. | |
* | |
| (túja-fa) ösz. fn. Az egylakiak seregébe és falkások rendébe sorozott növénynem, melynek himvirágai tobzocskákban vannak. (Thuja). Más neve: életfája. Fajai: nyugoti túja, (Canadában honos); galyai kétélük, szétnyiltak, levelei négy oldalra födelékesek, tojáskerekek; szárai lapultak, kopaszok, bibircsósak, ha megdörgölik, jószagúak; tobozai viszás tojásdadok, belső pikkelyei csonkák, a hegyeken alúl púposak; keleti túja (Sína és Japánban honos), melynek galyai felállók, levelei középen barázdásak, tobozai körkörösek, belső pikkelyei tompák, a hegyeik alatt szálkásak. Mindkettőnek rendkivül kemény gesztje (fásrésze) van, s azt tartják, róla hogy a szabad levegőn egy emberkornál is tovább épen marad. | |
* | |
| l. TULJÁN TÚL. | |
* | |
| (tukán-bors-ěvő) ösz. fn. Madárnem, melynek aránylag igen nagy fürészes szélü, s kajmós végü orra van, s tollazata igen szép. (Ramphastos.) | |
* | |
| (tuk-mav v. tok-ma, amenynyiben a tuk v. tok gyököt török-tatár elemnek tekintjük, mint alább) fn. tt. tukmát. Régebben pl. Molnár A., Szabó D., Simai Kr. szerént am. alku, szerződés. (Contractus, pactio, pactum). Származéka: tukmál v. tokmál, am. alkut köt, szerződik (contrahere, pacisci). Eléjön Pázmánnál is (Kalaúz. 544. l.). A székelyeknél most is tokmálni Ferenczi János szerént am. szerzeni és Szabó Elek szerént am. szersződni, alkudni, "mintha - úgymond - két dolgot egy hüvelybe, tokba, suskába akarnánk egygyé illetni öszsze." (Tájszótár). De ezen érteménye az általános nyelvben egészen elavult; azonban némely vidéken mondják: valamit rátukmálni valakire, valamit másra erővel rákötni, erőtetni, hogy vegye meg, vagy fogadja el. 2) Némelyek újból fölelevenített régibb jelentése után az idegen váltólevél (tratta) elnevezésére használják; különösen tukvány (= tukmalevél) alakban; l. TUKVÁNY. 3) Néhutt am. alattomos, fortélyos, mely érteményben vagy a tutyma, vagy pedig a német ,Duckmäuser' után módosult. l. TUMKA.
Régibb és a székelyeknél még fenlevő jelentését tekintve, mind eredeti fogalomban, mind hangokban egyeznek vele a török, illetőleg tatár togď-mak v. tokď-mak v. toku-mak v. tög-mek, valamennyien am. csomót kötni, összekötni (faire un noed, nouer, knüpfen) vagy igenévként a k elhagyásával a török-tatár nyelvtan szerént a mak- mek- nek- ma- me-vé változtával): tokima v. tokuma v. tögme am. csomókötés, kötés; miből látjuk hogy ezen fogalmakkal teljesen egyezik azon eredeti fogalom, mely a kötni, kötés, kötvény szókat jellemzi. A tukma szó ma végzete is a magyar nyelvbe átjött több más török szóra is emlékeztet, mint szárma, szacsma v. szatyma stb. | |
* | |
| (tukmacs-orru) ösz. mn. Tompa, pisze, benyomott orru. V. ö. TUTYMA. | |
* | |
| lásd TUKMA alatt. | |
* | |
| l. TUKMACSORRU. | |
* | |
| (tuk-vány) fn. tt. tukvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az idegen váltó (tratta) jelölésére hozatott inditványba, minthogy ennek ,intézvény' neve már más fogalmakra is el van foglalva. A ,tukvány' (= tukmalevél) szó pedig a ,tukma' szóval ugyanazon gyökből van származtatva. ,Tukma' eredetileg kötést jelentvén, ,tukvány' az idegen váltóra mint legszigorúbb kötésre helyesen alkalmazható. | |
* | |
| (tuk-vány-oz) áth. m. tukványoz-tam, ~ál, ~ott. l. INTÉZVÉNYEZ. | |
* | |
| (to-ul) helyhatárzó, és névutó. Bizonyos kiindulási, vagy nézőponttól véve valamely határvonalnak távolabbi oldalán. Állapító viszonyragú neveket vonz. Túl a Dunán, v. Dunán túl. Árkon túl, v. túl az árkon. Hegyen, vizen, erdőn túl. Túl van már a határon. Ellentéte: innen. Tiszán innen, Tiszán túl. Időfolyamra alkalmazva am. bizonyos időnek lefolytánál tovább. Egy órán túl el ne maradj. Három órán túl van az idő. Innen túl, mai napon túl nem iszom bort. Átv. ért. mértéken túl, kelletén túl, a kellő v. illő mérteket meghaladva. Túl megy a mértéken, annak illő határát általhágja. Túl lenni valamin, pl. a bajon, kiállani azt; a munkán, bevégezni azt; "Túl vagyok ugyan minden babona- és kisértethivésen" azaz nem hiszek a babonában és kisértetben (Palóczy László országgyűlési beszéde. 1840. april 23.) Túl esik valamin pl. a munkán, bevégezi, s mintegy maga után hagyja. Túladni, túltenni valamin, lásd TÚLAD, TÚLTĚSZ.
Gyökeleme a távolságot jelentő to, melyből ul képzővel lett toul, régiesen tovul, öszvehuzva túl; igy képződtek az al, föl, kil, bel gyökökből alul, fölül, kilül (kivül), belül pl. forinton alul, házon fölül városon kivül, határon belül. Egyezik vele mandsu nyelven: tule (túl), duleme (tulnat), tulime (überschreiten), tulesi (tulsó, ausserhalb). Rokon hozzá Vámbéry szerént csagataj nyelven: türi (szemközt, tulsó rész), jakut tuora (át, szemközt). V. ö. TO, gyökelem. | |
* | |
| magas hangon: ~TÜL, röviden ejtve: ~TUL, ~TÜL, névmódositó rag, tájdivatos kiejtéssel am. tól, től; l. ~TŐL. | |
* | |
| magas hangon: ~TŰL, röviden ejtve: ~TUL, ~TÜL, összetett határozói képző, némely nevek után, ú. m. fal-t-úl, szél-t-űl, vég-t-űl. | |
* | |
| magas hangon: ~TŰL, röviden ejtve: ~TUL, TÜL, névmódositó összetett rag, s mindig as, es, ös stb. végzetü melléknevekhez járul pl. fias-t-ul, gyermekes-t-ül, nős-t-ül; l. ~ASTUL. | |
* | |
| puszta Esztergam m.; helyr. Tulad-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (túl-ad) ösz. önh. Megszünteti azon viszonyt, mely őt valakihez mint alárendelthez, vagy valamely birtokhoz kötötte; elbocsát, elad, elajándékoz stb. Túladott hivtelen szolgáján. Rajtad is nem sokára túladok. Szeretne túladni lovain, de nem kap rájok vevőt. Átv. túladni gondjain, bánatán, megmenekülni tőlök, elűzni azokat. | |
* | |
| mn. és fn. tt. tulajdon-t, tb. ~oh, harm. szr. ~a. 1) Anyagi vagyonra, jószágra vonatkozólag, aminek lényegéről szabadon rendelkezhetünk, különösen, a mi kizárólag a miénk, a mi nem másé, nem közös, hanem sajátunk. Tulajdon házában lakik. Tulajdon szekerén, lovain utazik. Ez a könyv, fegyver tulajdonom, nem kölcsönvett. Tulajdon, nem ídegen pénzen vásárolni holmit. 2) Ami testi, vagy lelki mivoltunkhoz tartozik, ami annak valamely részét teszi. Tulajdon szemeimmel láttam. A levelet tulajdon kezével irta. Tulajdon szája árulja el. Ezt tulajdon eszeddel is beláthatnád. Mindent tulajdon meggyőződése szerint tesz. Gyakran en, ten, ön, magam, magad, maga stb. névmásokkal felcserélhetö. Enszemeimmel (tulajdon szemeimmel) láttam. Tinmagatok vagytok okai, tulajdon magatok. 3) Ami kizárólag, vagy közvetlenül tőlünk eredt, származott. Tulajdon keresményem, szerzeményem, müvem, irásom, költeményeim. Tulajdon gyermekeink. "Viselje gondját mint az ői (wy), ment tulajdon (twlaydon) magájénak." (1551. évről. Régi M. Nyelveml. II. K. Vegy. t. 82. l.). Ugyanitt az aláirásban, talán irás- v. nyomdahibából, ez áll: "Én Ugray Estván tuliadon kezem irása ez." 4) Ami szoros, belső viszonyban áll velünk. Tulajdon rokonai, testvérei, szülei ellene vannak. Tulajdon baráti elhagyták őt. 5) Ami a dolog lényegében alapszik, ahhoz tartozik, különböztető jegy gyanánt létezik benne. Az állatoknak, növényeknek seregek, nemek, fajok szerint vannak tulajdon jegyeik, melyek által egymástól különböznek. 6) A szónak, beszédnek tulajdon értelme, azaz, eredeti, pontosan, szorosan vett, nem átvitt, nem képes jelentése. 7) Mint főnév jelent oly vagyont, mely kizárólag a mienk, sajátunk. Tulajdonul birni valamit. Tulajdonától megfosztani valakit. Ez a ház és kert az ő tulajdona. "Két erő köti biztosan a népet honhoz és törvényhez, s e két varázserő: szabadság és tulajdon." Deák Ferencz követjelentési beszéde. 1840. julius 28. - Mind ezen jelentésekben egyezik ,saját' szóval. 8) Használtatik ,tulajdonság' helyett. Sok jeles tulajdona van.
Magyar elemzéssel e szóban talán a ,ragadomány' illetőleg ,szerzemény' alapfogalma rejlik, amennyiben harczkedvelő, sőt honszerző őseink ezen korban harczolva és vitézség által szereztek vagyont (mint a Névtelen jegyzőnek egész történetrajza is mutatja). A ragadomány kifejezésére pedig legegyszerübb és legrégibb szavaink egyike a dú szó, melytől dú-l, sőt dú-s is származik, a dúl-ból, aj (= av) végzettel származhatott dúl-aj (= duló, dulav), majd ismét don végzettel (mint uj-don, haj-a-don) dúlajdon am. dúló módon (ragadományként) szerzett vagyon, mely utóbb bármely módon szerzett vagyonra is értetett (mint dús szó is), melyből aztán csekély változással tulajdon szó módosult. Ha pedig rokon nyelvhez folyamodunk, a törökben dolaj v. dolajď am. valaminek környülete (circonférence, circuit, les environs (Zenker, Hindoglu), dola-mak igétől, mely am. körülvenni, környékezni (talán ,dolog' szó is innen ered?); tehát dolaj lesz don (dan) végzettel dolajdon am. valaminek környületéből (való), környületebeli. V. ö. SAJÁT. Budenz J. mint melléknevet (genuinus, proprius érteményében) a lapp tuol, tuola (legitimus, genuinus, justus) szóval rokonítja s a jegyzékben igy nyilatkozik: "Különben azt sejtem, hogy a tulajdon és lapp tula szók eredete azon igében rejlik mely finnül tule-, cseremiszül tol- stb., s mely a magyar talál-ban is fenmaradt. A finn tule- azt is teszi: zukommen, gehören. A tul- igének ily értelemben lehet participiuma a tulaj- (= finn tuléja, tulia); don-ra nézve V. ö. újdon." | |
* | |
| (tulajdon-i) mn. tt. tulajdoni-t, tb. ~ak. Tulajdont illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Tulajdoni jog. | |
* | |
| (tulajdon-i-ság) fn. tt. tulajdoniság-ot, harm. szr. ~a. Bizonyos tulajdonra vonatkozó állapot, vagy mineműség. | |
* | |
| (tulajdon-ít) áth. m. tulajdonít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. 1) Bizonyos vagyont tulajdon gyanánt maga részére elfoglal, elvesz, megszerez. Az egész zsákmányt, mint a mesebeli orozlán, magának tulajdonította. Eltulajdonittotta más jószágát. 2) Magáról vagy másról azt állítja, hogy bizonyos eredménynek, eseménynek, ténynek okozója. Ami jót mások cselekedtek, ő azt magának tulajdonitja. Aminek magad vagy oka, ne tulajdonítsd másnak. | |
* | |
| (tulaj-don-ít-ás) fn. tt. tulajdonítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg állitás, melynél fogva valamit magunknak vagy másnak tulajdonítunk. V. ö. TULAJDONÍT. | |
* | |
| (tulajdonít-ó) mn. és fn. 1) Aki v. ami tulajdonít. 2) Tulajdonitó eset; l. NEK, (2). | |
* | |
| v. ~KÉPEN, (tulajdon-kép v. ~képen) ösz. ih. 1) Birtokféle tulajdon gyanánt, úgy mint őt illető tulajdont. Tulajdonként, nem kölcsön, nem zálogban, nem haszonbérben birni valamit. 2) A dolgot maga eredeti valóságában, minőségében véve; a maga nemében; szorosan véve. A müitészet tulajdonkép a széptanhoz tartozik. Ez tulajdonkép nem a te dolgod, nem tartozik hivatalodhoz. | |
* | |
| (tulajdon-név) ösz. fn. Név, mely egyedi lényt, azaz egyedi személyt vagy tárgyat jelent, p. Péter, Pál, Budapest, Duna, Bakony. A tulajdonneveket nagy előbetüvel szoktuk irni. | |
* | |
| (tulajdon-os) fn. tt. tulajdonos-t, tb. ~ok. Személy, aki bizonyos vagyont tulajdon gyanánt bir, vagy valamivel mint tulajdonával rendelkezhetik. Háztulajdonos. A katonaságnál, valamely ezred tulajdonosa, kinek nevét az ezred viseli, s ennél némely jogokat gyakorolhat. | |
* | |
| (tulajdon-os-ság) fn. tt. tulajdonosság-ot, ham. szr. ~a. Állapot, vagy minemüség, midőn valaki tulajdonosa valaminek. V. ö. TULAJDONOS. | |
* | |
| (tulajdon-ság) fn. tt. tulajdonság-ot, harm. szr. ~a. Általán, azon jegyek öszvege, melyek akármely személy, vagy dolog lényéhez vannak kötve, s azt bizonyos tekintetben és viszonyokban másoktól megkülönböztetik. Az emberek egyéni, faji, nemzetségi, éghajlati tulajdonságai. A növényeket tulajdonságaiknál fogva külön seregekre, nemekre, fajokra osztályozni. Lényeges, állandó tulajdonságok. A mindenhatóság és mindentudás isteni tulajdonságok. A test és lélek lényeges tulajdonságai az embernek. A testi és lelki tulajdonságok különbözők az emberekben. A szépség, ifjuság mulandó tulajdonságok. Ide tartoznak mindennemü szokások, módok, mint különböztető jegyek. | |
* | |
| (tul-ak-oz-ik) k. m. tulakoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Mintegy tolakodva bizonyos akadályon, tömegen által vergődik. Tájdivatos szó. Középképzője ak a gyakorlatos og képző-nek felel meg. V. ö. TULIZ. | |
* | |
| fn. tt. tulbát. Bőrzsák, melyet tömlő gyanánt föl lehet fújni; hangváltozattal: turba, mely Calepinus szerint latinul: corycium, Molnár Albertnál: vidulus, pera. Béla névtelen Jegyzőjénél is VII. fej. irva van: "Fluvium Etyl super tulbou sedentes transnataverunt." Némelyek szerint e szó alatt talp volna értendő, mintha talpon keltek volna által őseink ama folyón; de valószinűbb, hogy itt bőrtömlőt, általán tömlőt kell érteni, mert a talpon nem kell vala szükségkép ülniök; Szabó Károly is tömlőnek fordítja. Egyébiránt V. ö. TÖMLŐ és TURBA. | |
* | |
| (túl-becslés v. ~becsülés) ösz. fn. Valódi értékén felül becsülés. Átv. ért. önmagának, önerejének, öntehetségének túlbecslése. | |
* | |
| (túl-becsül) ösz. áth. Becsét valódi értékén felül állapitja meg. | |
* | |
| (túl-buzgalom v. ~buzgóság) ösz. fn. Szerfölötti buzgalom, kelletén v. mértéken túli buzgalom. | |
* | |
| (túl-csapás) lásd TÚLCSAPONGÁS. | |
* | |
| (túl-csapong) ösz. fn. Az illő mértéket vagy megszabott szoros határt áthágdossa. | |
* | |
| (túl-csapongás) ösz. fn. Az illő mértéken vagy megszabott határon kivül csapongás. | |
* | |
| (túl-csigáz) ösz. áth. Erején túl feszít, hajt. | |
* | |
| némely régieknél pl. a Debreczeni Legendáskönyvben am. toldul; l. ezt. | |
* | |
| (túl-él) ösz. önh. Tárgyesetes viszonynévvel, am. határozott időpontnál, vagy időben történő eseménynél tovább él, vagy élethosszra nézve más kortársakat fölülmúl. Ez évet aligha túléli. Sok viszontagságot túléltünk már. Ő minden iskolatársait túlélte. | |
* | |
| (túl-élet) ösz. fn. Túlvilági v. sirontúli v. jövő élet. | |
* | |
| (túl-ér) ösz. önh. Nyúlás, nyujtás, nyujtózás által bizonyos határnál tovább terjed, odább hat. A komp kötele túlér a másik partra. A fának terepély ágai túlérnek a keritésen. | |
* | |
| (túl-érett) ösz. mn. Némely gyümölcsről mondják, midőn az kelletinél nagyobb érettségre jutott, úgyhogy ez által kellemes izéből vesztett; ilyenek a dinnyefajok. | |
* | |
| (túl-éretten) ih. Túlérett állapotban. | |
* | |
| (túl-érettség) ösz. fn. Túlérett állapot v. minőség. | |
* | |
| (túl-erő) ösz. fn. 1) A szokott vagy rendes állapotot meghaladott erő. 2) Az ellenfél irányában ennek harczi mivoltát v. állapotát meghaladó képesség. | |
* | |
| (túl-esik) ösz. k. Bizonyos határvonalnál tovább esik, leesik. A fölvetett kéve túlesett a szekér oldalán. Átv. valami reánézve bevégződik s mintegy utána marad. Túlesni a munkán. Hála Istennek, hogy e veszélyen túlestünk. Essünk túl rajta, azaz, végezzük be. Továbbá a felfogáson kivül áll. Az Isten lénye túlesik a mi felfogásunkon. | |
* | |
| (túl-felől) ösz. helyhatárzó. Ezen kérdésre: honnan? Azon oldalról, irányról, mely bizonyos álláspontra nézve amott, távolabbra esik. A pestiekre nézve túlfelől jön a hajó, midőn a budai partról érkezik, és viszont. Ellentéte: innenfelől. | |
* | |
| (túl-felül) ösz. helyhatárzó. Ezen kérdésre: hol? Azon oldalon, részen, helyen, mely bizonyos állásponthoz képest amott, vagyis odább fekszik. A pesti partról túlfelül Buda látszik. | |
* | |
| (túl-feszít) ösz. áth. A rendes, kellő, illő mértéket meghaladva, erőn fölül feszít valamit. A húr elpattan, ha túlfeszítik. A testi lelki erőt, káros, veszélyes túlfeszíteni. V. ö. FESZÍT. | |
* | |
| (túl-feszűlt) ösz. mn. Ami akár magától, akár kül erőtől hajtva, illetőleg húzva, vonva mértéken túl kinyúlt, kitágúlt. V. ö. FESZŰLT. | |
* | |
| (túl-fínom) ösz. mn. 1) Túlságosan fínom. 2) Rendkivül fínom. | |
* | |
| (túl-folyam) ösz. fn. Leginkább az ércz- vagyis fémpénzről mondják, midőn ez a forgalomban a másnemű, illetőleg papirpénz értékéhez mérve, ezen felüláll, pl. ha száz ezüst forintért százhusz papírpénz forintot adnak vagy számítanak. (Agio). | |
* | |
| (túl-hág) ösz. önh. Bizonyos kiszabott határvonalnál tovább lép, megy. Túlhágni a korláton, az árkon. Tárgyesetes viszonynevet is vonz. Túlhágni az alacson kerítést. Átv. bizonyos erkölcsi vagy szellemi korláton általtör. V. ö. HÁG. | |
* | |
| (túl-hajt) ösz. önh. A kellő mértéken vagy kiszabott határon túlmegyen, az eszmékben, fogalmakban tulzó irányt követ. Az átvitt fogalom a lovak s más igavonó marháknak erőn fölüli hajtásától vétetett. | |
* | |
| (túl-halad) ösz. önh. Haladva bizonyos távolsági pontot maga után hagy. V. ö. HALAD. | |
* | |
| (túl-haladó v. ~ható) ösz. mn. A bölcsészetben az érzéki vagy tapasztalati dolgon felülálló. (Transscendent, transzscendental.). Amennyiben némely bölcsészek a kettőt megkülönböztetik, a magyarban is némely irók a ,transcendental' szót ,túlkelő' szóval fejezik ki. De mivel a magyar ,túlhaladó' és ,túlkelő' szók közti különbség sem eléggé szabatos, némelyek a ,transcendent' kifejezésére ,túlontúli' szót ajánlának. | |
* | |
| (túl-használás v. ~használat) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamely dolgot kelletén túl vagy rendeltetésének hátrányára vesz használatba; pl. valamely erdőből több fát vág ki, mint amennyi jövendő fennállásának vagy czélszerü növekedésének megfelel. | |
* | |
| l. TULIPIROS alatt. | |
* | |
| (túl-i) mn. tt. túli-t, tb. ~ak. Oly helyre, vagy időre, illetőleg helyben vagy időben létezőre vonatkozó, mely bizonyos állásponthoz képest távolabb, onnansó félen van. Hegyen túli falvak, rétek. Dunán túli szójárás. Tiszán túli lakosok. Evilágon túli élet. Századunkon túli világesemények. Időn túli várakozás. V. ö. TÚL. | |
* | |
| fn. tt. tulipán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Növénynem a hathímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje nincs, bokrétája harangforma, hat szirmú; bibéje száratlan, a magzaton ül. (Tulipa). Szép a tulipán is, de ha nincs illatja. (Km.). Tájejtéssel, s némely régieknél pl. Molnár Albertnél is: tulipánt. - Tulípán Panna, csúfneve az oly férfinak, ki asszonyi dolgokba avatkozik, máskép: katuska.
Olaszul: tulipano, spanyolul: tulipa, tulipan, francziául: tulipe, németül: Tulpe stb. A nyelvészek azt tartják, hogy a török-persa tulban v. tulbend v. dulbend (= turbán) szókból jött által az európai nyelvekbe, minthogy ezen virág némileg a turbánhoz hasonló. V. ö. TURBÁN. | |
* | |
| (tulipán-ágy) ösz. fn. Virágágy valamely kertben, mely tulipánokból van egybealkotva. | |
* | |
| (tulipán-bokor) ösz. fn. Bokrot képező több tulipánszár és ezek virága. | |
* | |
| v. ~HAJMA, (tulipán-hagyma v. ~hajma) ösz. fn. Azon hajmaforma gyökér, melyből a tulipánszár kinő. | |
* | |
| (tulipán-levél) ösz. fn. A tulipánszárnak széles sima levele. | |
* | |
| (tulipán-os) mn. tt. tulipános-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Tulipánnemü növénynyel bővelkedő, diszlő. Tulipános kert. 2) Festett vagy himzett tulipánnal czifrázott. Tulipános ködmön, ágy. Tájejtéssel: tulipántos.
"Fölteszem a tulipántos ládámat, Furulyámat, dudámat." (Juhászdal). | |
* | |
| fn. tt. tulipánt-ot; TULIPÁNTOS, l. TULIPÁN; TULIPÁNOS. | |
* | |
| (tuli-piros) ösz. mn. Eleven piros; különösen szőlőfajról mondják, melynek piros szinü, s vékony átlátszó bőrü bogyói vannak. Egyezik az első részszel a mongol tüle (láng), mely igeként am. éget, gyujt; továbbá a szintén lángot jelentő persa tólus v. tólas (Vullersnél), és a tüzet jelentő finn tuli. Kriza J. gyüjteményében eléjön dali veres (talán csak tréfásan). "A gyermek kéri apját: Apám uram, hozzon nekem vásárfiát. Hozok fiam, dali veresset, hoppi kéket, látatlan ződet." | |
* | |
| (tul-iz) önh. m. tuliz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Mondják szarvasmarhákról, midőn öklelőznek, türkölnek, s egymást mintegy eltolni törekesznek. Gyöke tul egynek látszik a tol igével, s képzője iz am. oz, mintha volna tuloz v. toloz. Hasonlóan őriz és őröz azonos képeztetésüek. Persául túl am. viaskodás. | |
* | |
| (tul-iz-ás) fn. tt. tulizás-t, tb. ~ok. Türkölés, öklelőzés. V. ö. TULIZ. | |
* | |
| a székelyeknél (saját kiejtésök szerént: tuján túl) am. tulságosan, túlon is fölül, kelletén túl v. fölül. | |
* | |
| (túl jár) ösz. önh. Bizonyos határpontot vagy vonalat általlépve s maga után hagyva jár. Hegyen völgyön, hetedhét országon túljár. Túljárni valakinek eszén am. gondolatát, szándékát megelőzni s ez által kifogni rajta. | |
* | |
| falu Bihar m. helyr. Tulká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (túl-kel) ösz. önh. Bizonyos határ vonalon túllép, túl megy. | |
* | |
| (túl-kelő) l. TÚLHALADÓ. | |
* | |
| (túl-kod-ás) fn. tt. túlkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az erkölcsi és szellemi haladásnak, vagy törekvésnek illő mértéket nem tartó módja; máskép és szokottabban: túlzás. | |
* | |
| (túl-kod-ik) k. m. túlkod-tam, ~tál, ~ott. Bizonyos tetteket a kellő mértéket általhágva gyakorol, vagy is tovább megy, mint a kitűzött czél kivánja; máskép és szokottabban: túloz. | |
* | |
| (túl-költség) ösz. fn. Mértéket haladó, a rendes számítást fölülmuló költség, költségtöbblet. | |
* | |
| (túl-lép) ösz. ön- és áth. Bizonyos határvonalat áthág, azon túlmegy. | |
* | |
| puszta Borsod m.; helyr. Tullus-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (túl-megy) l. TÚLKEL. | |
* | |
| (túl-mesterkél) ösz. áth. Valamit mesterséges módon izléstelenül czifráz, tárgyal. Magában a ,mesterkél' szó is ugyanazt teszi. | |
* | |
| (túl-nan v. túl-on-an, túl-ról) ih. ezen kérdésre: honnan v. honnét? am. túl felől, túl oldalról. Olyféle használatu, mint az onnan, innen, amonnan (v. onnét, innét, amonnét) pl. Honnan jött az ellenség? Fel. Onnan, innen, túlnan. | |
* | |
| (túl-on-at) ih. ezen kérdésre felel: hol? Tehát ,tulnat' annyi, mint a tulsórészen, tulsó oldalon. | |
* | |
| (túl-nyomó) ösz. mn. Átv. ért. a mi erkölcsi vagy szellemi erejénél fogva mások fölé emelkedik, másokat fölülmúl. | |
* | |
| (túl-nyomólag) ösz. ih. Túlnyomó állapotban. | |
* | |
| (túl-nyomóság) ösz. fn. Túlnyomó állapot vagy tulajdonság. Túlnyomóságra vergődni, jutni. | |
* | |
| (túl-nyúlik) ösz. k. Valamely határpontot vagy vonalt meghaladva odább nyúlik, terjed. V. ö. NYÚLIK. | |
* | |
| (tul-ok) fn. tt. tulkot. Közönségesen egy értelemben használtatik tinó szóval, ámbár a tulok szükebb jelentésü mint a tinó, mert ez általán jelent minden kiherélt bikát fiatalabb korától fogva kifejlettségig, ellenben a tulok csak mintegy négy éves, és járomba fogható tinót.
"A szántó, mihelyest kél az aranyhajú Hajnal, tulkaival metszeni gyöpjeit Örvend." Virág Benedek. "Az Sionnak, Uram, puszta falait Épits (régiesen am. épitsd) föl romlott oszlopit, Hogy az te néped ajaki tulkait Áldozza abban néked, áldozatit." A XVII. századból (Thaly K. gyüjt.). V. ö. TINÓ. Minthogy a tulkok különösen szeretnek öklelőzni, vagy is tulizni, tulakozni; innen magyar elemzéssel valószinű, hogy nevöket a tulakozástól (tolakodástól) vették, s a tulok gyöke tul v. tol. V. ö. TULIZ. Hasonlóan a fiatal tehén neve üsző, vagyis üző, üzekedő, miként mondani szokták róla, hogy nemi párosodáskor üzekedik. Egyébiránt mongolul tughul am. borju (Kalb, veau); Dankovszky szerént oroszul: telenok, illirül: telak (szintén borju, vitulus); Vámbéry szerént csagataj nyelven turuk (két éves tinó), tulan (fiatal ló). | |
* | |
| (tulok-dísz) ösz. fn. Növénynem a kétfőbbhímesek seregéből és magrejtősök rendéből; csészéje öt hasábu, egyenetlen; bokrétája öblös, harangforma, kevessé lapított; tokja száraz csontárhéju, két szarvú, négy rekeszű, kétfelé nyiló. (Martynia.) Különösen midőn egyik faja, a czifra tulokdísz érettségre jut, leválik vastag húsos kopácsa, s tokja olyan két szarvuvá lesz, mint a czímeres tulok, honnan amaz elnevezés. | |
* | |
| falu Zaránd m.; helyr, ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| ösz. ih. Szerfölötti mértékben v. mértékkel, túlságosan. Túlontúl megadni valakinek a becsületet. Erdélyi, különösen székely kifejezés; máskép: tulján túl. | |
* | |
| (túlon-túli) ösz. mn. 1) Túlságos vagy szerfölötti mértékkel vett. 2) l. TÚLHALADÓ alatt. | |
* | |
| (túl-oz) önh. m. túloz-tam, ~tál, ~ott, v. túlz-ottam, ~ottál, ~ott, par. túloz-z, htn. ~ni, v. tulzani. Bizonyos cselekvésekben, vagy nyilatkozatokban a kellő mértéken túlmegy, péld. rendkivül nagyít, vagy kicsinyít, dicsér vagy gyaláz stb. Mandsu nyelven: tuli-me, am. túlmenni (überschreiten). | |
* | |
| (túl-ság) fn. tt. túlság-ot, harm. szr. ~a. A cselekvésnek, illetőleg állításnak azon tulajdonsága, melynél fogva valaki a kellő mértéket és módot általlépi. Egyik túlságból a másikba esni. Túlságig dicsérni valamit. "A tulságok tőszomszédok." (Francziául: Les extrémes se touchent). Széchenyi István beszédéből a főrendeknél. 1840. april 22. | |
* | |
| (túl-ság-os) mn. tt. túlságos-t, v. ~at, tb. ~ak. A kellő mértéken túl menő; ami az illető tárgygyal nem áll arányban; fölösleges, nem szükséges. Túlságos félelem, gondoskodás. Túlságos követelés. | |
* | |
| (túl-ság-os-an) ih. Mérték fölött, kelletén túl v. fölül; székelyesen: túlján túl, túlon túl. | |
* | |
| (túl-ság-os-kod-ás) fn. tt. túlságoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakorlatos cselekvés, vagy állitás, midőn valaki tulságoskodik. V. ö. TULSÁGOSKODIK. | |
* | |
| (túl-ság-os-kod-ik) k. m. túlságoskod-tam, ~tál, ~ott. Tetteiben vagy állitásaiban gyakran vagy rendesen túlságig megy; a kellő mértéket és módot által szokta hágni; máskép: túloz, túlkodik. | |
* | |
| (túl-só v. túl-eső) mn. tt. túlsó-t. Bizonyos vonalon, vagy határponton túl fekvő, lévő; a többiek sorában legtávolabb eső. Néha am. általellenben lévő. Tulsó sor. Szép mint tulsó soron a dőlt ház. (Km.). Ellentéte: innenső. Mandsu nyelven tulesi am. külső (aussen, ausserhalb) ,tule' szótól mely am. túl és kivül. | |
* | |
| (túl-suly) ösz. fn. 1) Oly suly, mely a vele viszonyban levő sulynál nehezebb, s azt fölbillenti. 2) Azon részsuly, elvonva, melylyel egyik test a másikat fölülmúlja. A túlsulyt külön megfizetni. 3) Átv. erkölcsi erő, hatalom, mely mások fölött uralkodik. | |
* | |
| vagy ~ELVÜSÉG, (túl-szabad-elmüség v. ~elvüség) ösz. fn. Józan mértéken túl csapongó szabadelmüség. | |
* | |
| (túl-szárnyal) ösz. áth. Átv. ért. mintegy szárnyra kelve, repülve fölülmúl, megelőz valamit v. valakit. | |
* | |
| (túl-teher) ösz. fn. Oly nagy teher, mely a szállító erővel arányos viszonyban nem áll. Túlteher alatt elsülyed a hajó, öszveroskad a szekér, megszakad a barom. | |
* | |
| (túl-telt) ösz. mn. A kellő mértéknél többet evett-ivott, torkig jól lakott; megzabált. | |
* | |
| (túl-terhel) ösz. áth. Kellő mértéket haladó terhet rak valamire, vagy valakire. | |
* | |
| (túl-terjeszkedés) ösz. fn. Terjeszkedve a határvonalon túl lépés. | |
* | |
| (túl-terjeszkedik) ösz. k. Terjeszkedve a kiszabott határt áthágja. | |
* | |
| v. ~TĚSZĚN, (túl-těsz v. ~těszěn) ösz. önh. Állapitó ragu viszonynévvel: túltenni valamin, am. cselekedve általesni rajta, végbevinni azt; túltenni valakin, bizonyos versenyben, vetélkedésben kifogni rajta; magát túltenni valamin, nem gondolni vele, nem hajtani reá. | |
* | |
| tájdivatosan am. tollu; l. ezt. | |
* | |
| (túl-út) ösz. fn. 1) Kerülőút mely néha az irányponton túljár, milyenek a hegyre vezető tekervényes útak. 2) Tulnat létező út. | |
* | |
| (túl-világ) ösz. fn. Halál utáni élet. | |
* | |
| (túl-világi) ösz. fn. Halál utáni. | |
* | |
| (túl-visz) ösz. áth. 1) Valamit túl oldalra visz, általvisz. 2) Átv. ért valamiben a kellő mértéket általlépi, pl. szerfelett nagyít, vagy kicsinyít; máskép: túloz. | |
* | |
| (túl-vitt) ösz. mn. l. TÚLZOTT. | |
* | |
| (túl-oz-ás) fn. tt. túlzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki túloz. V. ö. TÚLOZ. | |
* | |
| (túl-oz-ott) mn. tt. túlzott-at. Ami a kellő mértéket meghaladja; a czélon túl csapongó. Tulzott ájtatosság, hazafiság, szerénység. | |
* | |
| (túl-oz-ott-ság) fn. tt. túlzottság-ot, harm. szr. ~a. Állapot vagy tulajdonság, midőn valaki túloz. | |
* | |
| tájnyelven am. tulok; l. ezt. | |
* | |
| (tum-ka v. tom-ka?; mandsu nyelven tungge, bizonyos felfolyó növény, mint alább a latin smilax is értelmeztetik) fn. tt. tumkát. Amennyiben Diószegi-Fazekasnál tukma név alatt fordul elé, növénynem a kétlakiak seregéből és hathimesek rendéből; himvirágának csészéje hat levelű; bokrétája nincs; anyaszála három; bogyója három rekeszü, két magvu. (Smilax). Nevezetesb faja a nevezetteknél a szurós tumka v. tukma. (Smilax aspera). Páriz-Pápainál a ,smilax' török bab, felfolyó, s fajai: szúrós felfolyó (sm. aspera), lágylevelü felf. (sm. lenis), kerti kék v. szederjes tölcséres virágu felf. (am. hortensis). Gönczy Pálnál csak a természetes rendszerben a 7-ik rendben jönnek elé a tumka v. tukma-félék (smilaceae), s ezek közé számittatik a csillár (paris) és gyöngyvirág (convallaria). Kachler János Növényszótárában a csillár ugyan szintén a tumkafélékhez számittatik, de a gyöngyvirág a magzating- (asphodelus-) félékhez; az 1858-ban kijött Német-magyar Tudományos Műszótárban pedig a tukma- (v. tumka)-félék a nyúlárnyékfélékkel (asperagineae) azonosak. Minthogy a ,tukma' szó régente egészen mást (t. i. szerződést) jelentett, itt a tumka elnevezést helyesebbnek tartjuk, melyet Ballagi szótárából vevénk által. | |
* | |
| tájdivatos kiejtés a szokott túl helyett; innen: túnan v. túnnan am. túlnan, túnat v. túnnat v. túnatt am. túlnat. Egyébiránt oly módosúlati viszony van a tún és túl között, mint a kérdő hon v. hun, és hol között. Az l és r néha n-vel fölcserélődnek, pl. lám nám, már mán, onnan régiesen onnal stb. | |
* | |
| (tum-g v. tom-g) fn. tt. tung-ot. Balaton mellékén am. káposztás hordó. Kresznericsnél eléjön: ťTungra veri a mézet s lépet. Márton Gábor. Méhtartás. p. 233." Tehát itt is hordó vagy tonna-félét jelent. Amennyiben pedig ,tungos' am. nagy farú: általán jelent dudorodtat, dundát, mely utóbbival gyökben is (tum=dum) egyezik. Mandsu nyelven dongmo gömbölyü edényféle (eine Art rundes Gefäss. Gabelentz); mongolul is dongmo v. dungmo v. domo (gömbölyü edény theának. Kowalewski). | |
* | |
| (tum-g-os) mn. tt. tungos-t, v. ~at, tb. ~ak. Túl a Dunán mondják nagy faru emberről, különösen nőről; szokottabban: duczifaros. V. ö. TUNG, DUNDI, DUNDA. | |
* | |
| tájdivatosan és régiesen am. tudni stb. "Emlits meg (= emlitsd meg - ez alakok régente gyakran fölcseréltettek -) az uramnak, hogy az Kocsis János jó tuna (tunna = tudna) az solomokhez" (solymokhoz. Levél 1510-ről. Szalay Ág. 400 m. l.). | |
* | |
| mn. tt. tunyát. 1) Kinek kevés tevékenységi, működési hajlama, ösztöne van, lomha, lusta, rest, lajhár; más ejtéssel különösen a székelyeknél: tonyhó, Balaton mellékén: tohonya. Mennyiben a rögzött tunya ember testét, illetőleg tagjait elhagyja, s nem egyenesen és feszesen, hanem meggörbedve, sunnyogva szokott járni, innen a fönnebbi jelentésnél fogva hihető, hogy a tunya nevezet gyökben rokon a sunya, hunya, henye, kunya szókkal. 2) Molnár Albertnél (Eder kiadásában) régiesen am. könnyü, mely jelentése a székelyeknél e kifejezésben: tunya neki (= könnyü neki, v. tenni könnyü neki) Kriza J. szerént ma is divatos pl. tunya a nagy gazdának nagy asztagot rakni. Molnár Albert az első jelentésben hosszu ú-val, a 2-ikban pedig rövid u-val irja; a népnyelv általában rövid u-val ejti.
Ha mindkét jelentésre nézve alapul az első pont alatti tohonya szót veszszük, melytől a székely tonyho, csak hangáttétel által különbözik, gyökként azon tuh elemet tekinthetjük, melyből tuh-ad, tuh-aszt, tuh-odik, s tuh-úl is erednek; ezen származékok szerént abban a duzzadás fogalma rejlik, honnan tohonya (összevonva: túnya) eredetileg valami duzzanót vagy duzzadtat jelentene; tehát átvitelesen egy részről lomhát mint a duzzadt test; más részről könnyüt, mint a duzzadt hab. Egyébiránt mandsu nyelven duyen (olvasd: dujen) am. hanyag, lassu; barátjai iránt hideg (nachlässig, langsam; kalt gegen seine Freunde); továbbá Budenz J. szerént lapp nyelven tokkones am. haszontalan, gyáva (inutilis, iners). | |
* | |
| (tunya-al-kod-ás) fn. tt. tunyálkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Henyélkedés, restelkedés, lustálkodás. | |
* | |
| (tunya-al-kodik) k. m. tunyálkod-tam, ~tál, ~ott, Dologtalanul, henyélve, restelkedve, lustálkodva tölti az időt. V. ö. TUNYA. | |
* | |
| (tunya-an) ih. Lustán, lomhán, henyélve, dologtalanul, magát elhagyva. Tunyán tölti a napot. Tunyán lép, mozog. | |
* | |
| (tunya-ság) fn. tt. tunyaság-ot, harm. szr. ~a. Lomhaság, restség, lustaság, henyeség; a testi virgonczság hiányából származó dologtalanság, cselekvési, mozgási lankadtság. | |
* | |
| (tunya-ít) áth. m. tunyít-ott. par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Tunyává, lomhává teszen. A sok evésivás, tele gyomor, kövérség tunyitja a testet. V. ö. TUNYA. | |
* | |
| (tunya-ít-ás) fn. tt. tunyítás-t, tb. ~ok, h. szr. ~a. Tunyává, lomhává tevés. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Túnyog-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tunya-úl) önh. m. tunyúl-t. Tunyává lesz, lomhúl, lustúl. Sok heverés, veszteglésben eltunyúl a test. V. ö. TUNYA. | |
* | |
| (tunya-úl-ás) fn. tt. tunyúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot midőn valami vagy valaki tunyává, lomhává leszen. | |
* | |
| mn. tt. tupri-t, tb. ~k. Dunán tuli tájszó, s jelent kis termetü, piczi, törpe embert. - Vagy a szokottabb törpe szónak hangáttétele által módosított mély hangu változata, töpri helyett; vagy pedig a töpör törzsöktől származtatva am. töpöri, azaz töpörödött. Rokon cseprő szóval is, mint apró-cseprő ikerített szó egyik részével. Különben alakjára nézve gúnynév, mint kopri kopasz, csitri nyirott haju, bodri, ugri, putri stb. Budenz J. szerént finn nyelven: typerä, és lapp nyelven: csaur am. törpe. V. ö. TÖRPE; és TÖPÖR, TÖPÖRÖDIK. | |
* | |
| természeti hang, melyből a galambok bizonyos szavát utánzó turbékol, s talán az elavult turul is származtak. | |
* | |
| fn. tt. túr-t, tb. ~ok. 1) Sándor J. szerint hajdan jelentett földtorlást, vagy domborúra fölhányt földet. Alapfogalomban és gyökhangokban egyezik a következő túr igével, melylyel oly viszonyban áll, mint okkal az okozat. Honnan vakandtúrás jelenti a vakand által föltorlasztott földet. Több helynév fordul elé e szó alatt, részint változatlanul, részint némely képzővel módosítva, vagy újabb szóval összetéve; pl. Túr, Tura, Turány, Turcz, Turia, Túregyház, Túrkeve, Túr-Pásztó; Túr-Terebes, Túr-vékonya stb. V. ö. TÚR, (4), TURA. Túr persa nyelven Ferídún király fiának neve, kiről az Oxuson, illetőleg Persián v. Iránon túli föld vagy ország szintén Túr-nak vagy Túrán-nak neveztetett; továbbá Túr v. Túri ugyanott am. török, a többesben pedig turján alatt a parthusok, szittyák, különösen mongolok is értetének. (Vullers). Túra (szintén Vullers szerént) keleti török nyelven általán fejedelmet és fejedelemséget jelent. V. ö. TURA, (1); TURÁN. Túr, folyó neve is Ugocsa és Szathmár megyékben. | |
* | |
| fn. tt. túr-t, tb. ~ok. Dörzsölés, feltörés által támadt genyes, rutságos seb az igás, hámos, nyerges állatok testein, illetőleg nyakukon, hátukon, vagy szügyökön. Szabó D. szerént általán var, kosz, koszmó. Származéka: túros. Ezen érteményre nézve rokon egy részről a ,túr', más részről a tör igével (honnan törés, nyeregtörés bizonyos érteményben egyezik a ,túr' szóval); de rokon gyökben (tör) különösen dörzsöl v. törzsöl igével is. Mongolul daghari, (eine durchgeribene Wunde z. B. von Sattel), mandsu nyelven: darin. Dankovsky szerént vend nyelven: tvúr, tvór, Miklosich szerént új szláv nyelven: tvor. | |
* | |
| ách. m. túr-t. 1) Szoros ért. mondjuk némely állatokról, melyek a földet orraikkal fölszurkálják, föltorlasztják. A disznók fölturják a gyöpöt, ugart, kiturják a gyökereket. A vakond zsombékokat túr. A földi giliszták is turják az iszapos földet. A szarbogár ganéjt túr. Fene túrja ki (átkozódás). 2) Szélesb ért. valamely hegyes eszközzel a földet bolygatja, vagy más porhanyú, lágy stb. testet fölkever. Bottal fölturni a homokot, ekével a gyöpöt. Kanállal villával túrni, fölturni az ételt. A csontszedők czövekkel túrják a szemétdombot. Származékai: turkál, turz stb.
Alapfogalmánál fogva rokonérteményü s eredetü azon szókkal, melyek szu gyökből származván valami hegyesre, illetőleg bökőre vonatkoznak, u. m. szú, szúr, szucza, szulák, szúnyog. V. ö. SZÚR. Miszerént túr nem egyéb volna, mint keményebb hangon kiejtve szúr. Rokon bizonyos érteményben gyúr szóval is. l. TÚRÓ alatt. A finnben Budenz J. szerént tuhraa- am. turkálni (fodio in sorde ut sus), sárban vagy hamuban henteregni, fertőzni. | |
* | |
| falu Somogy m.; erdélyi falu Torda m.; ALSÓ~ v. KIS~, FELSŐ~ v. NAGY~, KÖZÉP~, faluk Hont m.; MEZŐ~, mváros Heves m.; helyr. Túr-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| faluk Pest, Szabolcs és Trencsén m.; Ó~, mváros Nyitra m.; helyr. Turá-ra, ~n, ~ról. Mongol nyelven tura am. erőde (fortesse, un fort, citadelle); továbbá persa nyelven ( v. ) hadi palánk-féle (genus plutei, quo milites pro clipeis utebantur, quemque etiam in terram infigebant, ut quasi vallo muniti tela in hostes mittere possent. Vullers). | |
* | |
| TURÁL, teretura és tereturál ikerszók utóbbi részei; l. ezeket. | |
* | |
| a nyelvészetben gyakran eléforduló név. A persák régente Persiával (Iránnal) keleti szomszédságban az Ogus (ma Dsihun v. Amu-Darja) folyón tuli földet vagy országot Ferídún király fiának Túrnak nevéről általán Túr v. Turán néven nevezték; s a ,Túr', többesi raggal toldva: turján szó alatt értették általán a parthusokat, szittyákat, különösen mongolokat is (Vullers). V. ö. TÚR, (1). A mai földiratokban (Galletti, Bromme stb. munkáiban) eléfordúl ,Turán' név alatt különösebb jelentésben Nagy Buchara vagy Szabad Tatárország, másképen régiesen: Dsagatai, a persáknál Mawaralnahr (Vámbéry szerint Mavera-ül-nehr az Oxus és Jaxartes - ez utóbbi ma Sir-Darja v. Sihun - folyamok közti tartomány), a benszülötteknél Turkesztán v. Turkisztán (Turkhon, Turkföld, mint a turkok v. törökök törzs telepe; a sztan végezet am. hely, föld, ország; V. ö. TANYA. Turáni nyelvek alatt általán értjük az ural-altai v. szittya nyelveket. V. ö. TATÁR. Turáni mn. a persában is: turáni (turaniensis). | |
* | |
| mváros Turócz m.; helyr. Turány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (túr-ás) fn. tt. túrás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn bizonyos állat vagy eszköz valamit túr. A vakandot rajtaérni a turáson, s ásóval kivetni. 2) Maga azon föld, vagy más anyag, melyet fölturtak: Vakandtúrás, disznótúrás. A vakandturásokat kiegyengetni. | |
* | |
| (túr-at) fn. tt. túrat-ot, harm. szr. ~a. Túrás által fölhányt föld, iszap, ganéj stb. Fris túrat. A túratokból látszik, hogy sok vakand van a kertben. | |
* | |
| fn. tt. turbát. Bőrtarisznya, bőrláda, börönd, milyet az utazók, gyalog vándorlók használnak. Ellopták a turbát, de nálam a kulcsa (km.), oly embernek önvigasztalása, ki valaminek lényegét, tartalmát elvesztette, s azon örül, hogy a héja, takarója megmaradt. - Szabó Dávid szerént am. tüsző. Egyezik a ,turba' szóval a török-persa torba, máskép: tobra (Sack, Futtersack, Ranzen). | |
* | |
| l. TÖRÖKBÁLINT; helyr. Turbál-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. TORBÁGY, KIS-TORBÁGY. | |
* | |
| fn. tt. turbán-t tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Fejre tekert kontyos föveg, milyet a törökök, a több más keleti népek viselnek. Vullers szerint mint hindusztán-persa szó igy hangzik: tulband v. dulband s jelentése: involucrum capitis, tiara, pileus. (Est vox hind. significans: "a turband, or the fine cloth of one," Shakespeare szótárából). Zenkernél: tülbend v. dülbend (Nasseltuch, Musselin; Kopfbund, Turban), Vullers azt véli, hogy band (vinculum, ligamentum) szóval van összetéve ("vox cum composita videtur".) | |
* | |
| (turbán-liliom), összetett fn. Liliomfaj, melynek levelei gyürűsek, vagy örvösek, tojás-kerek-láncsásak; virágai lekonyultak, szirmai kikunkorodnak; máskép köz néven: török liliom, erdei liliom, százrétü gyökér. (Lilium Martagon). Nevét onnan kapta, mert virága némileg turbánhoz hasonló. | |
* | |
| l. TURBÁN. | |
* | |
| (turba-as) mn. tt. turbás-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Turbával ellátott, fölszerelt. Turbás vándorok, utasok. 2) Mint fn. tárgyesete: turbás-t, tb. ~ok, s ekkor am. turba-készitő. V. ö. TURBA. | |
* | |
| puszta Somogy m. helyr. Turbék-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (turbék-ol) önh. m. turbékol-t. Mondjuk galambokról, midőn szerelmi ömledezéseikben, nyájaskodásaikban turbék-féle erős torokhangon szólnak. Átv. szerelmesen epedez, vágyait, fájdalmait galambok módjára nyögdelve fejezi ki. Szabó Dávidnál: turbikol. "A galambok, gerliczék turbikolnak". | |
* | |
| (turbék-ol-ás) fn. tt. turbékolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az epedő, nyájaskodó galambok sajátságos szólása. | |
* | |
| (tur-b-ik-ál) gyak. önh. m. turbikál-t. A vizet, hig sarat vagy más folyadékot bottal, doronggal, evezővel stb. kavarja, kotorja. (Az első hajósok) "csak a part mellett turbikáltak." Faludi Ferencz. (Téli éjtszakák. 185. l.). Szabó Dávidnál: turbikol. "Az ételben turbikolnak a disznók, ha egyszer jóllaknak." Egyezik vele turbokol is.
Gyöke vagy hangutánzó, vagy maga a túr ige, melyből b közbetéttel lett gyakorlatos turbogál, s hangváltozattal a kicsinző turbikál, mint irkál, firkál, ránczigál, sántikál, mórikál, szunydikál stb.; némi változattal mint föntebb: turbikol, turbokol. Rokon vele még turkál, zurbol, továbbá a latin turbo és Budenz J. szerént a finn tarpo- (= zurbol-ni, pisces conto agere). | |
* | |
| (tur-b-ik-ál-ás) fn. tt. turbikálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki a vizet vagy sarat turkálja, zurbolja, kavarja. | |
* | |
| 1) l. TURBÉKOL; 2) l. TURBIKÁL. | |
* | |
| 1) l. TURBÉKOLÁS; 2) l. TURBIKÁLÁS. | |
* | |
| (tur-b-ok-ol-ás) fn. tt. turboklás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn egy vagy több személy turbokol. V. ö. TURBOKOL. | |
* | |
| (tur-b-ok-ol-ó) fn. tt. turbokló-t tb. ~k. Halászok póznája, melylyel a vizet fölzavarják, hogy a lappangó halakat mozgásba hozzák. (Contus piscatorius. Molnár Albertnél, Eder kiadásában). | |
* | |
| (tur-b-ok-ol) áth. m. turbokol-tam, ~tál, ~t, v. turbokl-ottam, ~ottál, ~ott; htn. turbokol-ni v. turbokl-ani. Szabó Dávid a halászokról mondja: "Gübülni, turbokolni a padmalyt halászatkor (Gübü alatt); gübülni, vizet zurbolni, turbokolni (Butykázni alatt). l. TURBIKÁL. | |
* | |
| (tur-b-oly-a) fn. tárgyeset: turboly-át. Diószegi-Fazekasnál növénynem az öthimesek seregéből és kétanyások rendéből. (Scandix). Ismeretesb faja: tümagvu turbolya, melynek gyümölcse tűforma hosszú, érdes orrú; máskép köznéven: vad turbolya, tűhegyüfű. (Scandix pecten). Gönczy Pálnál e szó egyszerüen, mint növénynem neve nem fordul elé. A közéletben főkép a Tisza némely vidékén, turbolya v. turbolyka egyértelmü a bubulyicska, v. mogyoró saláta, v. csemegebürök szókkal, mely a növénytanokban bubulyicska-baraboly (chaerophillum bulbosum) név alatt áll. Szabó Dávid is e jelentésére utal. Eléjön még Diószegi-Fazekasnál: bécsi turbolya, növénytani néven: nagy magu mirhaszag (myrrhis odorata v. scandix odorata); továbbá közönséges turbolya, l. TURBOLYA-BARABOLY; és vad turbolya mint föntebb. Amennyiben az egyszerü turbolya népies jelentése: bubulyicska v. mogyoró saláta v. csemegebürök, egyezik vele hangokban, de alakját s termési módját tekintve, rokon hozzá jelentésében is a persa turbuza v. turbuz v. turb (raphanus, retek). Mikloisch felhozza rokonokul a cseh třebule, szlovák trebulka, ujszláv trebelje (Sumpfkreuzwurz), horvát trbulja (oenanthe), krabilika (chaerophillum), lengyel trzebula, trybula, trebulka szókat. Talán magát a német Körbel v. Kerbel szót is ide sorozhatjuk (t = k, mint töp = köp). | |
* | |
| (turbolya-baraboly) össz. fn. Diószegi-Fazekas füvész könyvében növényfaj a barabolyok neméből; szára alacson, tövön vörös; levelei háromszor szárnyaltak, felül kopaszak, simák, alul ritka szőrösek; köz nyelven: közönséges turbolya, olasz saláta, (Chaerophillum sativum; máskép: scandix cerefolium.) Gönczy Pálnál ennek növénytani neve: turbolya-ormánka. (Anthriscus cerefolium). | |
* | |
| l. TURBOLYA alatt. | |
* | |
| falu Közép-Szolnok m., helyr. Turbuczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. TURBOLYA. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Turcsánká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Turócz m.; helyr. Turcsek-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Turcsok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Ugocsa m.; helyr. Turcz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Turczócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tur-cz-os) mn. tt. turczos-t, v. ~at, tb. ~ak. Baranyai tájszólás szerint am. bozontos, borzas, mintha szőrét, haját felturkálták volna. Turczos fejü gyerek. Turczos komondor. Néhutt: turzos, torzas. | |
* | |
| (túr-od-og-ál) gyak. áth. és önh. m. túrdogál-t. Folytonosan, vagy bizonyos kényelemmel, kedvteléssel túr. Az ugart szántás helyett disznók túrdogálják. A malaczok a ganéjdombon túrdogálnak. | |
* | |
| (túr-od-og-ál-ás) fn. tt. túrdogálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn vki v. vmi túrdogál. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m., helyr. Túrě-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Temes m., helyr. ~egyházára, ~on, ~ról. | |
* | |
| (túr-ész) áth. és önh. m. túrész-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Orral, vagy bizonyos eszközzel valamit vagy valami között turkál, különösen a végett, hogy valamit találjon. Képeztetése oly sajátságos ,túrász' helyett, mint kórész, rákész igéké ,kórász' ,rákász' helyett. | |
* | |
| (túr-ész-ás), fn. tt. túrészás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Turkálás. V. ö. TÚRÉSZ. | |
* | |
| fn. tt. turfát. L. GYĚPTŐZEG. | |
* | |
| (turfa-láp), ösz. fn. Lápos hely, mely turfával van benőve. | |
* | |
| fn. tt. turgulyát. Némely vidéken, különösen Bácsban, Pestben am. gömbölyü szilva, bódi szilva. | |
* | |
| (tur-ha) fn. tt. turhát. Enyekes sürü nyálka, mely a gyomorból jön fel, vagy hurutos bajban fölszakadoz. Kiköpni a turhát.
Alaphangban és fogalomban egyezik az eves, genyes fekélyt jelentő túr és torongy szókkal. Képeztetésre olyan mint purha, börhe, görhe, irha, lomha, csürhe, renyhe. Egyébiránt törökül: tükrük am. pök, tükür-mek (= pök-ni) igétől. | |
* | |
| (tur-ha-as) mn. tt. turhás-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) A ki turhát pökdös. Turhás beteg. 2) Turhával rutított. Turhás kendő, szobapadló. | |
* | |
| (tur-ha-az) önh. és áth. m. turház-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Turhát pökdös; turhával mocskít. | |
* | |
| (tur-ha-az-ás) fn. tt. turházás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hurutos pökdösés, midőn valaki turhát hány; v. azzal mocskít. | |
* | |
| falu Bács m.; helyr. Turiá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. ~Bisztrá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fala Ung m.; helyr. ~Remeté-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Turicská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| KIS~, falu Ung m; helyr. Turiczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Liptó m.; helyr. Turik-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Komárom m.; helyr. Szakállos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (tur-j-ány) fn. tt, turján-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Bozótos, zsombékos láp, ingovány, dsindsa, gyingya.
Gyöke valószinüleg azon túr, mely fölturt, fölhányt földet, zsombékot jelent, minthogy a turján helylyel-közzel csakugyan zsombékos szokott lenni, kivált midőn a benne járó barmok fölvágják s mintegy föltúrják. Képeztetésre hasonló a bojtorjány, surjány, burjány szókhoz. V. ö. TURJÁN, (2). | |
* | |
| falu Zemplén m. helyr. Turjánba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. TURJÁN (1). | |
* | |
| (tur-j-ány-os) mn. tt. turjányos-t, v. ~at, tb. ~ak. Ingoványos, lápos, bozótos, zsombékos, dsindsás. Turjányos völgy, határ, vizmellék. | |
* | |
| l. TÖRÖK. | |
* | |
| (túr-og-ál) gyak. áth. és önh. m. turkál-t. Bizonyos gyürészekből álló tömeg, avagy hig, lágy test közepét folytonosan vagy gyakran túrja, valamely eszközzel kavarja, kotorja. A disznók a ganéjt, a földet turkálják. Bottal turkálni a sarat. Kalánnal, villával turkálni az ételt, vagy ételben. Az irományok között turkál. Mindent fölturkál a szekrényben. Turkál a becsületes emberben, mint a jól lakott disznó a makkban. (Km.). Törzse a gyakorlatos turog, mintha volna turogál. Igy képződtek és módosultak e gyakorlatos igék is: szurkál, furkál, irkál, firkál, piszkál, járkál, herkél, bujkál, fujkál stb. s megfelel nekik a szintén gyakorlatos túrogat fúrogat, szúrogat, irogat, járogat stb. | |
* | |
| (tur-og-ál-ás) fn. tt. turkálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn az ember vagy más állat turkál valamit, vagy valamiben. V. ö. TURKÁL. | |
* | |
| l. TURKÁLÁS; és V. ö. TURKÁLÓDZIK. | |
* | |
| (tur-og-ál-ó-od-oz-ik) belsz. m. turkálódz-tam, ~tál, ~ott. Különös kedvvel, szenvedélylyel, vagy hajlamnál fogva turkál, mint a disznók szoktak tenni. | |
* | |
| (tur-og-ász) gyakoritó önh. és áth. m. turkász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Am. turkál vagy turogál, különösen az ételben. Olyforma képeztetésü mint kaparász, markolász. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyr. Turké-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mváros a Nagy-Kunságban; helyr. ~Kevé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| puszta Trencsén m.; helyr. Turkon-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| faluk Veszprém, Vas és Trencsén m.; helyr. Turná-ra, ~n, ~ról. Veszprémben másképen: Torna, és Vasban: Torony. | |
* | |
| mváros Szala m.; helyr. Turnisá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (1), (túr-ó), mn. és fn. Aki v. ami túr; különösen tréfás mondatokban v. szójátékban a disznót nevezik így, mint kiválólag túró vagy turkáló állatot, pl. ezekben: túró tormával, azaz disznóhus, főleg disznófej eczetes tormával (kedves eledele a magyarnak); túróval (disznóhussal) a rosz káposzta is jó. | |
* | |
| (2) (túr-ó) fn. tt. túró-t. 1) A tejnek azon szivos, és nyálkás részei, melyek savanyodás vagy melegség által a többi részektől elválnak, s ha nedvök kipárolog, vagy leszivárog, morzsás csomókba tömörödnek. A turó az alutt-tejnek durvább alkatrésze, s különbözik a vajtól, mely a tejfölben rejlik. A turónak vize savó, a vajé, illetőleg tejfölé pedig író. 2) Ezen tejrészek különféle alakban és módon eledelül készitve. Lapos túró, hegyes túró, édes túró, érett túró. Szárított, füstölt túró. Sajtólt, homolkatúró. Jó ember, mint a falat túró. (Km.). Fehér czipó sós túróval használ éhes gyomornak. (Km.). Fölült a tyúk az ülőre, hegyes túró lett belőle. (Népd.). Nem jó a túró, ha nem jó a gyúró. (Km.). Túrót reszelni, morzsolni. Túróval készitett metélt, galuska, csusza. Száraz túrót rágni. Tehéntúró, juhtúró. Kecsketúró átv. tréfás ért. farbarugás.
Hasonló hozzá az oltott tejet, mint hüvősitő eledelt jelentő tarhó. V. ö. SAJT; TARHÓ. - A tejnek finomabb része fölfelé száll, és gyül öszve, honnan a tejszin és tejföl nevezetek, durvább része alá nehezedik, s ez az alutt-tej. A tejfölnek nemesebb része vaj, mintegy a tejnek java, legjava; vizenyős része pedig író, azaz hig, folyó, a higat jelentő ír gyöktől; az alutt-tej vékony, vizes része savó, azaz savanyú, a savik igétől, durvája pedig túró, talán a gyúr igétől; ezt mutatja a közmondat is: akár turják, akár gyurják. Igy a görögben turoV am. túró (Käse), és turew v. turew am. gyúrok (unter einander mengen und kneten). Rokon vele még a mongol tarak (gesäuerte Milch nach Abkochung derselben), továbbá Vámbéry szerint a csagataj turak (turó), t helyett k-val: khurut, (mint: töpörödik a székelyeknél: köpörödik); mandsu nyelven is kóru (espčce de fromage, Käse aus Pferdemilch.) | |
* | |
| (turó-csík) ösz. fn. Turós csík; l. TÚRÓS alatt. | |
* | |
| lásd TÚRÓCZVÁRMEGYE. | |
* | |
| l. SZENTMÁRTON alatt. | |
* | |
| (Túrócz-vár-megye) ösz. fn. Árva, Trencsén, Nyitra, Bars és Zólyom vármegyék közt fekvő vármegye. Használják magában is: Túrócz v. Turócz, helyragokkal: Turócz-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (túr-ó-od-oz-ás) fn. tt. turódzás-t, tb. ~ok; harm. szr. ~a. A tejnek azon változási állapota, midőn turódzni kezd. V. ö. TÚRÓDZIK. | |
* | |
| (túr-ó-od-oz-ik) k. m. turódz-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk tejről, midőn megsavanyodott részei közől a turós alkatrészek kifejlődnek, s morzsásan öszvetömörödnek; görögül: turow. V. ö. TURÓ. | |
* | |
| (túró-kosár) öszetett fn. Kosár, melybe a turó-zacskókat rakják, s melynek rostjai között a zacskókból kifolyó savó az alátett hordóba vagy sajtárba leszivárog. | |
* | |
| falu Nyitra m., helyr. Turoluká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Baranya m. helyr. Turony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Nógrád m. helyr. Turopolyá-ra, ~n, ~ról. Vidék is Zágráb megyében. | |
* | |
| (túró-rács) ösz. fn. Vesszőből font rács, melyre a kisajtólt turót rakják szárogatás végett, vagy magasabb helyre akasztják, hogy a kártékony állatok hozzá ne férjenek. | |
* | |
| (túr-os) mn. tt. túros-t, v. ~at, tb. ~ak. Eves, genyes, fekélyes sebü, feltörött testü. Túros hátu ló (Szabó D.). Közös lónak túros a háta. (Km.) Nem: túrós; túr és nem túró törzstől. V. ö. TÚR. (2) | |
* | |
| (túr-ó-os) mn. tt. túrós-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Miben a túrórészek különváltak. Túrós tej, túrós zsendicze, tarhó. 2) Túróval készített, hintett, töltött. Túrós étek, túrós tészta, túrós metélt, túrós csík, túrós csusza, túrós táska, lepény, gombócz, rétes, béles, galuska. 2) Mondják megromlott borról, midőn fölszinén fehéres turóforma anyag úszkál; máskép: virágos. | |
* | |
| (túró-sajt) ösz. fn. Különféle módon megsavanyított, s csipőssé csinált turó, melyet döbönökben szoktak tartani, pl. az úgy nevezett érett túrót, vagy liptai sajtot, breznói sajtot (brinzát). | |
* | |
| (túr-os-ít) áth. m. túrosít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Túrossá, azaz genyessé, fekélyessé tesz, p. az iga az ökör nyakát, a hám a ló szügyét, hátát. V. ö. TÚROS. | |
* | |
| (túr-ó-os-ít) áth. m. túrósít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Túróssá tesz. A tejoltó megtúrósítja az édes tejet. | |
* | |
| (túr-os-od-ás) fn. tt. túrosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Dörzsölés, feltörés által támadt sebesedés, evesedés a testen. V. ö. TÚR, (2); TÚROS. | |
* | |
| (túr-ó-os-od-ás) fn. tt. túrósodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A tejnek azon állapotváltozása, midőn a túrós részek a többi híg és vajas részektől különválnak. | |
* | |
| (túr-os-od-ik) k. m. túrosod-tam, ~tál, ~ott. Az állati testnek valamely része dörzsölés, törés által túrossá, azaz evessé, fekélyessé, sebessé leszen. Megtúrosodott a ló háta. Máskép: túrosúl (nem: túrósúl). "A lovának az lába mert igen megtúrosult" Lakadalmi gajd a XVI. századból. (Thaly K. gyüjt.). V. ö. TÚR, (2); TÚROS. | |
* | |
| (túr-ó-os-od-ik) k. m. túrósod-tam, ~tál, ~ott. A tejnek durvább, szívosabb részei morzsákká tömörödnek. A beoltott vagy megsavanyodott tej megtúrósodik. Máskép: túródzik. | |
* | |
| (túr-os-úl) önh. m. túrosult. L. TÚROSODIK. | |
* | |
| falu Zólyom megyében; helyr. Turová-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. TURZ. | |
* | |
| (túr-ó-oz) áth. m. túroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Túróval behint, beken, megtölt. Túrózni a galuskát, a lepényt. | |
* | |
| (túró-zacskó) ösz. fn. Csúcsos végű zacskó vászonból, melybe a megtúrósodott savanyú tejet beleöntik, azután valamely edény fölé akasztják, hogy a savó leszivárogjon belőle. Az így megtisztult túrótömeget a zacskóban lenyomtatják, s úgy lesz belőle lapos turó. Tréfás népnyelven alakja után jelent hálósüveget is. | |
* | |
| (túr-ó-oz-ás) fn. tt. túrózás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Turóval behintés vagy megtöltés. | |
* | |
| (túró-zsák) l. TÚRÓZACSKÓ. | |
* | |
| puszta Heves m.; helyr. ~Pásztó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (túr-táp) ösz. fn. Az Erdészeti Müszotárban a makkon kivül mind azon táplálék, melyeket a szelid és vad sertések az erdőn turás által lelnek, pl. rovarok, ezek alakjai, bábjai, gomba, gyökér stb. | |
* | |
| falu Ugocsa m.; helyr. ~Terebes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| eléjön a régi Halotti beszédben ,torok' helyett: "Turchucat mige szokosztja vola" (torkukat megszakasztja vala). | |
* | |
| fn. tt. turul-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Turóczi és Kézai krónikáik szerént Etele király hadi czímerül a paizsokon és zászlókon a fején koronát viselő madár képét hordoztatta, mely madár magyarul turul-nak nevezteték. E czímer a magyaroknál egész Gejza vezér koráig fennállott. A ,turul' név utóbbi korban ismeretlenné levén, értelmének fejtegetésében több jelenkori iró fáradozott, azonban különösebben Jászay és Szabó Károly úgy vélekednek, hogy a t betü helyett c-t kell tenni s akkor lesz curul vagyis kurul azaz karoly, karvaly. Azonban Vámbéry szerént csagataj nyelven turgul sólyom fajta madár. Mi csak figyelmeztetésből azt jegyezzük fel, hogy mandsu nyelven turbelji ragadozó madárfajt jelent (eine Art Raubvogel. Gabelentz). A mandsu nyelvben az egyes szók nem végződhetnek mássalhangzón, kivéve az n-et, hanem utóhangul még önhangzót vesznek föl, így batur-u am. bátor, tail-i am. tál, tehát ,turbelji' szóból is ha a végső i s talán az egész ji (dsi?) elesik, marad: turbel. Olyan véleményt is hallottunk, mely szerént ,turul' annyi volna mint tur-ölyv azaz fejedelmi ölyv, minhogy túra keleti török nyelven fejedelmet jelent. V. ö. TÚR, (1); valamint karoly is e vélemény szerént kar-ölyv. | |
* | |
| fn. tt. turuntul-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. l. TORONTÁLPÓK. | |
* | |
| falu Szathmár megyében; helyr. Túrvékonyá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (túr-oz) áth. m. turz-ott, htn. ~ani, par. turzz. Bányászok nyelvén am. ásvány- vagyis érczkeresés végett próbaásásokat tesz, ittott fölturja a földet. A kőszénkeresők turzzák a hegy oldalát. Némelyek szerént máskép: kutat, de ez már mélyebb ásást jelent. | |
* | |
| (túr-oz-ás) fn. tt. turzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bányászi ásás, áskálás, földturás, holmi ásványok, érczes erek keresése végett. | |
* | |
| (túr-oz-ik) k. m. turz-ott, htn. ~ani. L. TÚROSODIK. | |
* | |
| (túr-oz-ó) mn. és fn. Aki turz; vagy eszköz, melylyel turzanak. | |
* | |
| erdélyi puszta Kőhalomszékben; helyr. Turzon-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| baranyai tájszó, l. TORZAS; és TURCZOS. | |
* | |
| fn. tt. tus-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. v. ~sa. 1) Lakomai, asztali felköszöntés, és ivás valakinek egészségére. Tust inni, tust húzni, hegedülni. Úgy látszik, hogy nem más mint az angol toast (olvasd: tószt), mely 1) am. pirítós kenyér. 2) ivás valakinek egészségére; t. i. úgy tartják: Angolhonban régente szokásban vala, hogy ha valaki valamely lakománál más egészségére ivott, poharába pirított kenyeret tett, a poharat körüljáratta, s midőn ez hozzá ismét visszajött vala, a pohárból a maradékot kiitta s a pirított kenyeret megette. Heyse szótárában pedig ezt olvassuk: "tuschen (ein Schallwort vgl. = vergleiche: tosen) oberdeutsch für dumpf klatschend erschallen; schlagen, klopfen, stossen....; innen: der Tusch (vgl. = vergleiche das altdeutsche: dóz, duz) eine festliche Begrüssung mit Trompetenund Pankenschal z. B. beim Gesundheit trinken und Lebehoch." Figyelmet érdemel a szanszkritban tus gyök, am. örülni, elégült lenni (gaudere, contentum esse), innen: tusti am. gaudium, satisfactio. Némelyek az érintést jelentő franczia touche (koczintás) v. touchez (koczints) szótól származtatják, menynyiben a tusivás rendesen, a népek közszokása szerint pohárkoczintással, öszveütéssel jár. Más részről rokonnak látszik a magyar duska, duskál, duskálkodik, dutykol szókkal is. Átv. ért. nem nagy tus, azaz nem oly dolog, melyen nagyon örülni vagy melyre nagy sulyt fektetni kellene; v. mely nagy tusába, küzdésbe került volna. | |
* | |
| fn. tt. tus-t, tb. ~ok. A puskának agya, vastag zömök vége. Ez érteményben egyezni látszik a zömök rövid karót, tönköt jelentő tusak, tuskó, továbbá a dudorúságra vonatkozó ducz szóval és duz gyökkel (,duzzad' szóban). Néhutt: tusa, sőt mint a székely ,tusakol' mutatja, tusak is. | |
* | |
| fn. tt. tus-t, tb. ~ok. Finom fekete festékanyag, melyet olajretek-, zézámfű- stb. magolaj kormából készítenek, s használatkor vizben öszvedörzsölve fölolvasztanak. Khinai (sínai) tus. Tussal festeni, bemázolni valamit. Széles ért. tusnak neveztetik más ilynemü, s hasonló czélra való festék is. A franczia touche (olvasd: tus) szóból (Farbenauftrag) több más nyelvbe is átment; németül is: Tusche. | |
* | |
| fn. tt. tusát. 1) Szoros ért. oly verekedés, oly ütközés, melyben az ellenfelek egymást taszigálják, tuszkolják, pl. ököllel, homlokkal, szarvakkal, dárdával. Széles ért. birkozás, mely az ellenfél legyőzésére törekszik. Átv. ért. lelki küzdelem, tusakodás. Alapfogalmánál fogva rokon a tuszkol, tuszkál, toszít, taszít szókkal, mintha volna tusza, honnan tusakodni am. tuszakodni. Jakut nyelven tuszun = harczolás, verekedés, tusztu = tusa, keleti török ny. togus (Zenker). 2) l. TUS, (2). 3) Heves megyében ugy nevezik a kéve alsó végét, hol t. i. a szárak mintegy öszve vannak tuszkolva; vagy talán ez érteményben tusak szóval egyezik; vagy végre ugyanazon szó, mely a puskaagyát is jelenti. A kévéket tusáikra állítani. | |
* | |
| (tus-ak) fn. tt. tusak-ot, harm. szr. ~ja. 1) l. TUSKÓ. 2) Mint a székely ,tusakol' mutatja, am. tus, vagyis puska agya; l. TUS, (2). | |
* | |
| (tusak-fa) ösz. fn. A kiásott tuskókból s gyökerekből nyert fa. | |
* | |
| (tus-ak-od-ás) fn. tt. tusakodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tolakodó, egymást tuszkoló verekedés, küszködés. Átv. ért. a léleknek az erkölcsi törvénynyel küszködése, vagy ezzel összeütközésben szenvedése. "Lelkisméretnek tusakodása." (Szabó. D.). V. ö. TUSAKODIK. | |
* | |
| (tus-ak-od-ik) gyak. k. m. tusakodtam, ~tál, ~ott. Valakivel tolakodva, öklelődzve, tuszkolódva verekedik, birazodik. Tuszakodnak a homlokkal öszveütköző kosok, bikák. Ököllel, vállvetve tusakodni. Átv. lelke, akarata önmagával erős erkölcsi küzdelemben szenved; valamiről töprenkedik, nem képes elhatározni magát.
Ez igének gyöke talán tus, mákép: tusz, tosz, tasz, melyből gyakorlatos képzővel fejlődött ki a tus-ag-od-ik, keményebben tusakodik, mint a mos, vesz, mar, ver, tol igékből mosakodik, veszekedik, marakodik, verekedik, tolakodik, és sok más. V. ö. TUSA. | |
* | |
| (tus-ak-ol) áth. m. tusakol-t. 1) Valamire ösztönöz, ösztökél, sürget, s mintegy taszigál valakit; máskép: tuszkol. 2) A székelyeknél fegyvertussal taszit v. taszigál. (Kríza J.). | |
* | |
| (tus-ak-ol-ás) fn. tt. tusakolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Ösztönzés. 2) Fegyvertussal taszigálás. | |
* | |
| (tus-al-og) önh. m. tusalg-ott, htn. ~ni, v. ~ani. Önmagában v. magával tusakodik, töprenkedik. | |
* | |
| (tusa-nyak) ösz. fn. A puskatus közepén lévő vékonyabb rész. | |
* | |
| (tusa-pánt) ösz. fn. A puskatust erősítő vas vagy más nemü érczpánt. | |
* | |
| (tus-a-az) önh. m. tusáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Birkozik, verekedik, harczol, különösen tolakodva, öklözve, öklelőzve, nyomdosva törekszik legyőzni az ellenfélt. V. ö. TUSA. | |
* | |
| (tus-a-az-ás) fn. tt. tusázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az ellenfélt tolakodva visszanyomni s legyőzni törekvő birkozás. | |
* | |
| (tus-festék) l. TUS, (3). | |
* | |
| l. TUSON. | |
* | |
| (tus-ivás) l. TUS, (1). | |
* | |
| l. DUSKA; DUSKÁL; DUSKÁLKODIK. | |
* | |
| (tus-kék) ösz. fn. A tusféle festékanyag szinéhez hasonló sötét kék. | |
* | |
| fn. tt. tuskó-t, tb. ~k. A faderéknak vagy vastag ágnak zömök, buczkós, tömött darabja, akár úgy vétessék, mint a fának azon része, mely annak levágása után a föld fölött megmarad; akár pedig, ha ez maga is ki van vágva, milyen pl. azon koloncz, melyet a kút gém végére kötnek. Tuskót tenni a tüzre, hogy sokáig égjen. Hamvazószerdán tuskót huzatni a leányokkal. Tuskó is szép, ha szépen felruházzák. (Km.). Átv. ért. faragatlan tuskó, am. müveletlen, idomtalan, nyers, durva erkölcsü ember. Némely tájakon pl. Balaton mellékén: tusak; mint tüske Baranyában: tüsök, csutkó, néhutt máskép: csutak stb. Eléfordúl a tájbeszédben tucskó és dücskő alakban is. Ez utóbbi Bodrogközben.
Gyöke tus nem egyéb, mint a dudorodást jelentő ducz változata, mintha volna duczkó. Képeztetésre hasonlók hozzá a szintén zömökös, csomós testekre, illetőleg fadarabokra vonatkozó buczkó, bunkó, furkó, bötkő. | |
* | |
| l. TUSAKOL. | |
* | |
| (tuskó-mozsár) ösz. fn. Mozsár, melyet tuskóból fúrtak v. faragtak. | |
* | |
| (tuskó-s) mn. tt. tuskós-t, v. ~at, tb. ~ak. Tuskóval biró; (valamely helyről szólva) ahol tuskó vagy tuskók vannak. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Tuskósra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Csik székben, helyr. Tusnádra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. ÚJFALU alatt. | |
* | |
| (tus-ol) áth. m. tusol-t. 1) Fegyvertussal taszít v. taszigál; máskép: tusakol. 2) Tusféle festékkel fest, mázol, beken valamit. V. ö. TUS, 3). | |
* | |
| ARANYLÁBU~, erdélyi falu Kolos m.; helyr. Tuson-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Tussá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Újfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. TUZSINA. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Tustyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tusz-og-at v. tussz-og-at) áth. m. tusszogat-tam, ~tál, ~ott; par. tusszogass. A székelyeknél am. tuszol, azaz zuvatol, pletykál. Mind azt tusszogatják, hogy..... (Kríza J.). | |
* | |
| fn. tt. tusz-t, tb. ~ok. Kríza J. szerént a székelyeknél am. vita, zuvat azaz pletyka, utczahír. Minden esetre különbözik a következő ,tusz' v. ,túsz' szótól, mely am. megfelelő, hasonló rész; továbbá: személykezes. l. TUSZ, (2), v. TÚSZ. Ezen (1) szám alatti tusz-tól származnak: tuszol (egyik jelentésében), és tuszogat v. tusszogat. | |
* | |
| v. TÚSZ, fn. tt. túsz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~sza. 1) Erdélyben Incze J. szerént hasonló, megfelelő rész, különösen osztályrész, mely bizonyos földből, nevezetesen köz rétből, kaszálóból valakinek jut; melyet néhutt nyilas-nak neveznek. 2) Kríza J. szerént am. zuvat, vita; továbbá valaminek hasonmása. Tuszszát fizetem am. visszatuszolom. 3) Kezes vagy személyzálog, azaz oly személy, kit háboru alkalmával, vagy más meghasonlott állapotban egyik fél a másiknak általad, hogy az által magát bizonyos föltételek teljesitésére lekötelezze. "Farkasok és a bárányok... egyszer frigyet szerzének, és minden felöl egymásnak zálagot adának. A farkasok adák túszon az ő kölykeit." (Pesti G. XXXVIII. mese). "Fiát tuzsúl adá" (obsidem, vadem dedit. Szabó D.)
Magyar elemzéssel túsz lehet am. dú-sz azaz dúrész, birtokrész, mint az 1-ső jelentésben. Egyébiránt a kalmuk-mongolban Jülg szerént tusz am. átellenben (gegenüber, vis-ŕ-vis); és tusza készség (die Bereitschaft, Hilfe); továbbá tusja am. átellenső, ellenső; kölcsönös viszony (gegenüber stehend; gegenseitige Beziehung). Vullers és Zenker szerént a török tutu am. zálog; tusz (Pfand; Geiszel). Vámbéry szerént ujgur nyelven: tus, tös am. érték, hasonló megfelelő rész; csagataj nyelven: tus rész; jakut nyelven: tusz, ellenkező, megfelelő rész. Amennyiben a székelyeknél vitát és zuvatot azaz pletykát, utczahírt is jelent, úgy véljük, hogy ezen jelentésekben valamely zajra vonatkozó hangutánzás rejlik, mint a zuvat és zuvol (= zuvatol) szókban is, melyek szintén a székelyeknél divatosak. | |
* | |
| falu Kraszna m.; helyr. Tuszá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (tosz-og-ál) áth. m. tuszkált. L. DUSZKÁL. Rokon sőt egy eredetü a tuszkol igével. | |
* | |
| (tosz-og-ol) áth. m. tuszkol-t. Kézzel, vagy valamely eszközzel taszigál, hogy tovább menjen; átv. ért. bizonyos cselekvésre sürget, nógat. A nádalók, midőn házat földnek, tuszkolják a nádat. A kelletlen vendéget kituszkolni, eltuszkolni. Ne tuszkolj, hisz ugy is eleget iparkodom. Előre tuszkolni.
Gyöke tusz nem egyéb, mint a tosz (tasz) módosúlata, honnét tuszkol gyakorlatos ige elemezve toszog-ol. | |
* | |
| (tosz-og-ol-ás) fn. tt. tuszkolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg nyomás, tolás, sürgetés, mely által valamit, vagy valakit tuszkolunk. V. ö. TUSZKOL. | |
* | |
| (tosz-og-ol-ó) fn. tt. tuszkoló-t. A nádalók vagy zsuppolók eszköze, melylyel a tetőre fölrakott nádat, zsuppot helyre verik. | |
* | |
| a német Slutz v. Stutzen v. Stützel, a köznépnél: Stutzli szó módosúlata. l. KARMANTYÚ. | |
* | |
| l. TUSSZOGAT. | |
* | |
| (tusz-ol) áth. m. tuszolt. 1) Hasonlóval fizet; V. ö. TUSZ (2), a 2-ik pont alatt. 2). Zuvatol, tudakozódik, pletykál. (Kríza J. V) ö. TUSZ, (1). | |
* | |
| (túsz-társ) ösz. fn. Személy, kit az ellenfélhez másod, vagy többed magával túszul adtak, köz viszonynál fogva ezeknek társa. | |
* | |
| fn. tt. tutaj-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Egymás mellé gúzsolt, vagy szegezett fenyüszálakból álló vízi jármü; máskép: talp. Az Erdészeti Műszótár szerént a tutaj több talpból áll. Tutajon szállitani deszkát, zsindelyt, sót. 2) Szeged tájékán igy nevezik az összefűzött nád-, vagy gyékény-káka-szárakat. Vizenyős helyeken oszlopokra, és nádtutajokra épitik a házikókat. A tiszamelléki gyermekek gyékénytutajon tanulnak úszni.
A tutaj szó valószinüleg a tovauszástól vagy té-tova, ide-tova hányatástól vette nevét; ezért néhutt, mint idősb Mándy P. följegyzette, máskép: lábbó (mintegy, lebegő). A hajó szóban is a hajladozás fogalma látszik rejleni. Egyébiránt persául tóti () am. hajó (navis. Vullers 3. pont alatt), továbbá keleti török nyelven: tufa () am. nád. (Rohr. Zenker). | |
* | |
| (tutaj-gúzs) ösz. fn. Gúzs, melylyel a fenyüszálakat, vagy más növényszárakat öszvekötik, hogy tutaj legyen belőlök. | |
* | |
| (tutaj-horog) ösz. fn. A tutaj szálait öszvetartó kampós horog. | |
* | |
| (tutaj-mester) ösz. fn. Személy, ki több tutajra, illetőleg a tutajszemélyzetre felügyel, vagy ki tutajokat készít. | |
* | |
| (tutaj-os) fn. tt. tutajos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Személy, ki a tutajon evezői, vagy kormányosi szolgálatot tesz. Tutajos mester. Tutajos legény. Oly képeztetésü mint hajós, sajkás, kocsis, szekeres, targonczás, taligás. | |
* | |
| (tutaj-oz) önh. és áth. m. tutajoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Tutajon jár, vagy szállít; oly alkatu mint: hajóz, sajkáz, csónakoz, kocsiz, szekerez. | |
* | |
| (tutaj-oz-ás) fn. tt. tutajozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tutajon járás, v. szállitás. | |
* | |
| (tutaj-oz-hat-ó) mn. tt. tutajozhatót. Kisebb folyámról mondjuk, melyen tutajjal menni lehet. | |
* | |
| (tutaj-rév) ösz. fn. l. FARÉV. | |
* | |
| (tutaj-tulajdonos) ösz. fn. A tutaj nevü vizi jármü tulajdonosa. | |
* | |
| l. TUTAJ, TUTAJOS stb. | |
* | |
| l. TUTYI. | |
* | |
| l. TUTYMA. | |
* | |
| l. TUTUL. | |
* | |
| fn. tt. tutut. Végig lyukas, csőalaku test, melyen által lehet fújni. Szabó Dávidnál: vastutu = puska; méregtutu = mérges, haragos. Te méregtutu. A nyelvnek gyermekkorából való eredeti, természeti hangszó, melynek gyöke a fuvást jelentő tu, du, honnan tutul és dudul a szél. Vámbéry szerint oszmanli nyelven düdük am. síp, furulya. | |
* | |
| (tutu-kürt) ösz. fn. Tutu-féle hangon szóló kürt. | |
* | |
| v. TUTÚL (tutu-l v. tutu-ol) önh. m. tutúl-t. Tompa, vastag tutu-féle hangon szól, mint néha a szél. Különösen mondják a farkasok, rókák, kutyák ilynemü ugatásáról. Rokona: dudul vagy dúdol. | |
* | |
| (tutu-l-ás) fn. tt. tutulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tutu-féle hangon szólás, illetőleg fúvás, vagy ugatás. Legrokonabb hozzá: dudulás. | |
* | |
| (tutu-l-ó) mn. és fn. 1) A ki v. ami tutul. 2) l. TUTUKÜRT. | |
* | |
| (tutus-ka) kics. fn. tt. tutuskát. A gömöri barkóknál, s némely más palócz vidékeken jelenti azon kis ganajkupaczokat, melyeket a szántóföldeken a ganajhordó szekerekről lerakosgatnak, hogy utóbb szétteregessék.
Törzse: tutus, gyöke: tut, mely alapfogalmánál fogva egy a dudor, dudorodik szók gyökével, s képeztetésre hasonló a tüttüs, bubus, mumus, pampus szókhoz. | |
* | |
| elvont hangutánzó gyök tutyma, tutymog és tutyog szókban. | |
* | |
| fn. tt. tutyi-t, tb. ~k. 1) Hosszukás, kobakforma, hátraálló kontyos kemény fejkötő, milyet túl a Dunán több vármegyében viselnek. 2) Szőrből, vagy posztószélből füzött papucs.
Úgy látszik tréfás gúnynév a tutu szóból módosítva, mely csövet, és ehhez némileg hasonló zacskót is jelent, honnan méregtutu máskép: méregzacskó. A tutyi szó is ily zacskóforma föveg, vagy lábtyú. | |
* | |
| (tutyi-fej-kötő) ösz. fn. l. TUTYI, 1). | |
* | |
| (tuty-ma) mn. tt. tutymát. A ki az orrán, tisztátalan tompa hangon beszél, tutyog; valamint kinek az orra szuszog, szuszma, és aki haragjában duzzog, duzma, aki fityog, fityma. | |
* | |
| (tuty-ma-ság) fn. tt. tutymaság-ot, harm. szr. ~a. Az orrszervek hibás állapota, midőn a hangot totyogva bocsátják ki. | |
* | |
| (tuty-m-og) l. TUTYOG. | |
* | |
| (tuty-og) önh. m. tutyog-tam, ~tál, ~ott. Orrán beszél, dunnyog. | |
* | |
| (tuty-og-ás) fn. tt. tutyogás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Orrán beszélés. | |
* | |
| fn. tt. túz-t, tb. ~ok. 1) ,Túzok' szó egyik alkatrésze; l. ezt. 2) A magyar kártyajátékban, am. disznó. Töktúz, makktúz; mely jelentésben egyezik a török domuz (= disznó) szóval. | |
* | |
| puszta Pest m. helyr. Túzberek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. túzok-ot. harm. szr. ~ja. A górlábuak közé tartozó nagy, sikmezei madárfaj; orra rövid, nyaka hosszú és szürke tollazatú, háta szürke és veres pettyü, hasa fehéres, és farktollai tarkák. Teste lúdnagyságu, melynek nehézkessége miatt csak neki futamodva, és lassan bir fölrepülni. Húsa elkészítve izletes. (Otis tarda). Hazánkban nyáron a sik pusztákon szeret tanyázni. Van egy kisebb faja, melynek neve reznek v. törpetúzok. A nagy fajtát különösen lomha túzok-nak hivják. Van örvestúzok is, a nyakán örvvel. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. (Km.)
Némely tájakon csak túz, mint a vakandok vakand, a poczok pocz, a mocsok mocs. Magyar elemzéssel, mintha to-oz, tova-oz vagyis távoz szóból volna összehuzva, mert az embert megpillantva, legott távozni, tovarepülni törekszik. A szlávok is Miklosich szerént igy nevezik túz, kicsinezve: túzek. Vámbéry szerint csagataj nyelven: tugdak és tujdak. | |
* | |
| puszta Abauj m.; helyr. Tuzsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. tuzsár-t, tb. ~ok. A Fertő mellékén am. törzs; l. ezt 1) pont alatt. | |
* | |
| falu Nyitra m. helyr. Tuzsiná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| régiesen, és székelyes kiejtéssel ma is, am. ti névmás. Más szókkal viszonyban: tünektek, tütöket, tüveletek, tünmagatok stb. | |
* | |
| fn. tt. tű-t, tb. ~k, harm. szr. ~je. A hasonló alakú hű, bű, nyű, mű, szű, sű nevektől abban különbözik, hogy v nélkül kap ragot, illetőleg képzőt, és ragozáskor is megtartja hosszu önhangzóját: tűt, tűk, tűs, tűz, nem tüvet, tüvek stb. Kivétetik a tüvis származék. 1) Némely növények vékony, hegyes, szurós sarjai, milyenek az ugynevezett tüvisek, tüskék szálkái, vagy a fenyvek levelei. 2) Ezekhez némileg hasonló eszközök vasból, rézből stb., melyek különféle használatra valók. Rézmetszők, aranymivesek tűje. Kötőtű, füzőtű, hajtű, iránytű v. delejtű, gombostű, tűzőtű, himzőtű, spékelő (szalonna-) tű. 3) Legszorosb ért. aczélból készült, egyik végén vékonyka hegyes, másikán fokos, likas, és varrásra használt eszköz, varrótű. Tű hegye. Tűhegyre állítani valamit, élire állitani (suf die Spitze stellen); l. TŰHEGY. Tű foka, l. TŰFOK. Tűvel megszúrni, fölszúrni valamit. Ujjába ment a tű. "Gyönge tűvel varrott szép sátorernyőket." Gróf Zrinyi Miklós. (Siklós alatt). Keresni mint a tűt, v. mindent tűvé tenni t. i. a keresésben mindent fölhányni. Tűvel keresi kenyerét, azaz varrással. Átugorja még a száz tű hosszát, (km.) azaz ifju erejében van. Tűn kezdik a lopást. (Km.). Ki tűt lopott, ökröt is próbál. (Km.). Nincs tű köztünk, hogy össze ne férjünk. (Km.)
Mongolul: dzü v. dzeü v. dzegü v. dzegün (aiguille ŕ coudre, aiguille. Kowalewszki ,dzsü' és ,dzegü' alatt), honnan dzegü-kü am. tűz-ni; dzegü-tü am. tüské-s. | |
* | |
| (tű-alakú) ösz. mn. A mi alakra nézve a tűhöz hasonló, az az, hegyes, vékony. Tűalakú falevelek. | |
* | |
| (tű-áru) ösz. fn. Különféle tűkből álló áru, mint eladó jószág. Tűáruval kereskedni. | |
* | |
| borjukat űző, hajtó szó. Tücs te! Tücs be! Tücs ki! Se tücs ki, se hajts ki, (km.) az az semmi barma sincs, semmije sincs; máskép: se tücske (tücsöke), se bogara. Tájejtéssel: trücs, prücs. | |
* | |
| (tű-csináló) ösz. fn. Mesterember, ki tűket gyárt; máskép: tűmíves, régiesen: tűgyártó. | |
* | |
| (tücs-ök-ér-ěz) önh. m. tücskérěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Túl a Dunán arról mondják, ki az időt hiába töltve ide-oda járkál, s a mesebeli tücsök módjára henyél. | |
* | |
| (tűcs-ök-ér-ěz-és) fn. tt. tücskérezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hiába ide-oda járkálással töltött idővesztegetés. | |
* | |
| (tücs-ök) fn. tt. tücsk-öt, harm. szr. ~e. Ismeretes bogárnem, melynek két fő faja van: házi tücsök, ez konyhákban, sütőszobákban s egyéb meleg helyeken tartózkodik; szine barnasárga; van két tapogató szarva, négy evőcsipérje, s kétágu farka; mezei tücsök, buczkós fejü, és sötétbarna szinű, s a mezőn holmi kis dombocskákon tartózkodik. Mindkét fajnak sajátnemü csiripoló éneke van, melyet különösen éjjelenként hallat. Gyönge tücsöknek is hangos a szava. (Km.). Tücsök bujt a fejébe, (km.) nyugtalan, háborgó gondolatok bántják. Összeeszik tücskét, bogarat. (Km.). Máskép: trücsök, prücsök, ptrücsök; és szütyőke. Hangutánzó, valamint a latin gryllus, cicada is. Miklosich a magyar trücsök szót a szerb ,čvrčak' és szlovák ,čvrčok' szókkal rokonítja. | |
* | |
| (tű-ded) m. tt. tüdedět. L. TŰALAKÚ. | |
* | |
| (tüd-ő) fn. tt. tüdő-t, tb. ~k, harm. szr. ~je, v. tüdeje. Az emberi, s több nemü állati testnek egyik nemesebb belrésze, mely egy kül hártyával szorosan összekötött rostosforma, sejtszövetes rongyocskákból áll, a mellüregben fekszik, s a lélekzés szerve. Levegővel teli szivni, fölfujni a tüdőt. Majd kifúvom a tüdőmet, igen erősen dolgoztam vagy szaladtam. Jó tüdeje van, azaz, hosszu lélekzetet tud huzni, egy lélekzettel sokáig beszélni, énekelni, erősen kiáltani, hangszereket fujni. Félre tüdő a májtul (km.) azaz jobb a máj mint a tüdő, nem kell tüdő, mikor májat ehetem. Mint egy tüdő úgy él. (Km.). Tüdeje romlik, sorvad, gyuladásban van. "Kicsin vagyok én, majd megnövök én, mint a tüdő a fazékból kidagadok én." (Népd.) Legvalószinübbnek látszik, hogy valamint a hellen pueumwn v. pleumwn és a latin pulmo, e testrésznek azon tulajdonságát vette alapul, melynél fogva a levegőt magába sziva fölfuvódik, földudorodik: hasonlóan a tüdő elnevezésében is, melynek Lugossy József szerint is mély hangon duda felel meg, ez alapfogalom rejlik, miszerint gyöke tüd egyezik az arcznak dudoru vagy fölfujható részét jelentő régies tügy, valamint a fölfuvódásra vonatkozó duda és dudoru szókon kivül ezen szóknak is dödölle, dundi, döme, dömhe stb. gyökeikkel (illetőleg gyökelemeikkel): dud, död, dun, döm. Budenz J. szerént finn nyelven täty, tävy am. tüdő, lapp nyelven: tabd, tabde am. lép, cseremisz nyelven odo (hegyi cseremisz: oda) am. tüdő, votjákul tď, zürjänül: ti stb. A mennyiben tügy szóval is rokonítható l. a rokonságokat TÜGY alatt. | |
* | |
| (tüdő-baj) ösz. fn. A tüdőnek valamely kóros állapota. Tüdőbajban szenvedni. V. ö. TÜDŐKÓR. | |
* | |
| (tüdő-balzam) ösz. fn. Balzam, bizonyos tüdőbajok ellen. | |
* | |
| (tüdő-betegség) lásd TÜDŐKÓR. | |
* | |
| (tüdő-ér) ösz. fn. Erek a tüdőben, melyek a vért a szivből a tüdőbe vezetik, vagy viszont. A lovaknál jelent eret a nyakban, mely a tüdőbe nyúlik. | |
* | |
| (tüdő-fekély) ösz. fn. A tüdőnek külsejét vagy belsejét meglepő fekély. | |
* | |
| (tüdő-féreg-kór) ösz. fn. Kór v. kórság, midőn a tüdőt féreg v. férgek rágják, emésztik. Juhok betegsége. | |
* | |
| (tüdő-fű) ösz. fn. Növényfaj népies neve; 1) az elágazó levelű zuzmók neméből; lombja sallangos; sallangjai fölül apró gödrösek, alul molyhosak; tenyészik vén tölgy- és bikkfákon; máskép: tüdőmoh. Növénytani néven: tüdőzuzmó. (Lichen pulmonarius.) Tüdőbajok ellen használtatni szokott gyógyfű. 2) A köznép szintén tüdőfűnek hívja a pettegetett gálnát is, melynek latin neve: pulmonaria officinalis. | |
* | |
| (tüdő-gálna) ösz. fn. A gálnák neméhez tartozó növényfaj; gyökérlevelei láncsásak, nyélrefutók; szárlevelei szárölelő szabásuak. (Pulmonaria angustifolia) V. ö. GÁLNA. | |
* | |
| (tüdő-gyúladás) ösz. fn. A tüdő szerveiben kifejlett gyuladásféle kórállapot. V. ö. GYÚLADÁS. | |
* | |
| (tüdő-hám) ösz. fn. A tüdőnek felső finom bőrnemű része. | |
* | |
| (tüdő-kór) ösz. fn. Általán, mindenféle kór, mely a tüdőt bántja. Különösen, genyes tüdőfekély, mely folytonos lappangó lázzal van öszszekötve, s az egész testet lassanként elsorvasztja. (Phthisis pulmonalis.) | |
* | |
| (tüdő-kóros) ösz. mn. Aki tüdőkórban szenved. V. ö. TÜDŐKÓR. | |
* | |
| (tüdő-kórság) l. TÜDŐKÓR. | |
* | |
| (tüdő-láz) ösz. fn. Láz mely a tüdőkórral szokott járni. | |
* | |
| (tüdő-lob) ösz. fn. l. TÜDŐGYÚLADÁS. | |
* | |
| (tüdőmoh) ösz. fn. l. TÜDŐFŰ. | |
* | |
| (tüdő-pép) ösz. fn. Apróra vagdalt borjú, vagy tehén, vagy ökör stb. tüdejéből készített pépféle eledel, vagy töltelék. | |
* | |
| (tüdő-próba) ösz. fn. A rendőrségi orvostanban azon kisérlet, melyet az imént született holt gyermeken tesznek, midőn tüdejét vizbe teszik, s annak alámerülése, vagy a fölszinen maradásából megtudják, ha holtan jött-e ki az anyja méhéből, vagy születése után még egy ideig lélekzett-e? | |
* | |
| (tüd-ő-ös) mn. tt. tüdős-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Állati szervezeténél fogva tüdővel ellátott, tüdővel lélekző. A szopós állatok tüdősek; a halak nem tüdősek. 2) Bizonyos állatok, pl. borjúk, tehenek, disznók öszvevagdalt tüdejével készített, töltött. Tüdős táska. Tüdős hurka, tájdivatosan: tüttüs. | |
* | |
| (tüdő-sorv) ösz. fn. Sorvadási betegsége a tüdőnek. | |
* | |
| (tüdő-szak) ösz. fn. lásd TÜDŐPÉP. | |
* | |
| (tüdő-szakadtáig v. ~szakadtan v. ~szakadva) ösz. ih. Oly erős lélekzéssel, fuvással, kiáltással, hogy tüdeje csaknem megszakad. | |
* | |
| (tüdő-szárnyak) ösz. fn. A tüdőnek két főrésze, melyek közől egyik a mell jobbik, másik annak bal oldalán fekszik. | |
* | |
| (tüdő-szélhüdés) ösz. fn. Szélhűdésféle bántalom, mely a tüdőt támadja meg. | |
* | |
| (tüdő-szer) ösz. fn. Általán mindenféle gyógyszer, melyet tüdőbajok ellen szoktak alkalmazni. | |
* | |
| (tüdő-tályog) ösz. fn. Tályogféle kór a tüdőben. V. ö. TÁLYOG. | |
* | |
| (tüdő-vágás) ösz. fn. Vágás, vagy ütés a mellnek azon táját illetőleg, hol a tüdő fekszik. | |
* | |
| l. TÜDŐKÓR; és TÜDŐSORV. | |
* | |
| (tüdő-vészes) ösz. mn. Ki, vagy mi tüdőkórban, tüdősorvadásban szenved. | |
* | |
| (tüdő-zuzmó) ösz. fn. l. TÜDŐFŰ. | |
* | |
| (tű-dz v. tű-d-öz) áth. m. Tűdz-tem, ~těl, ~ött; htn. ~ni, v. ~eni, par. tüdzdz. Tűvel varr, hímez, likgat valamit; másképen: tűz, tüdzel, tüzdel. | |
* | |
| (tű-dz-el) áth. m. tüdzelt. L. TŰDZ. | |
* | |
| (tű-dz-el-és) fn. tt. tűdzelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. TŰDZÉS. | |
* | |
| (tű-dz-és) fn. tt. tűdzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Tűvel varrás, himezés, likgatás. | |
* | |
| (tű-fej) ösz. fn. A tűnek felső, vastag vége, különböztetésül a tűhegytől, különösen a gombostűnek gombja. | |
* | |
| (tű-fogó) ösz. fn. A tűcsinálók fogója, melylyel a varrótűket megcsipik, midőn fokot, s likat csinálnak rajtok. | |
* | |
| (tű-fok) ösz. fn. A varrótűnek lapos végén levő lik. A tűfokon általhúzni a fonalat, czérnát; szűk, tág tűfok. | |
* | |
| (tű-gömb) ösz. fn. A gombostűnek gömbölyü vége, feje. | |
* | |
| fn. tt. tügy-öt, v. ~et. A régi iratokban jelenti az embernél az orczának azon oldalait, melyeket köznyelven pofának nevezünk; az állatoknál pedig ezek vastag nyakát, lebenyegét. (A Vulgatában mindkettő maxilla szóval van kifejezve, mely Párizpápainál: állcsont, állkapcza). "De ha megcsapand tégedet jog tügyödre (deateram maxillam tuam) tartsad annak a másikat es. (Müncheni cod. Máté V.) "Ěs kicsapandja egyik tügyödet." (Ugyanott Luk. VI.). "És leszek őnekik monnal (mintegy) felmagasztató iga ő tügyökön" (Károlyinál: mint a ki a jármot a baromnak nyakában megkönnyebbítik; Tárkányinál: mint ki az igát fölemeli nyakokról quasi exaltans jugum super maxillas eorum. Ozeas. XI. A Bécsi codexben hibásan "Capitulum tized" kétszer áll).
Véleményünk szerint, valamint a pofa a fölfuvódásra vonatkozó puffad, pöffed, pöfeteg szókkal áll fogalmi és hangi rokonságban: hasonlóan a tügy oly hason hangu szókkal egy eredetű, melyek valami tömöttet, dudorút jelentenek, mint tőgy, tüdő is. V. ö. TÜGYES; TÜDŐ; TŐGY. Egyébiránt rokon hozzá mongolul: tügüsi (das Ende der Kinnlade, wo die Zähne aufhören, les deux côtés de la mâchoire oů finissent les dents). A mongolban is a tüg düg gyökök teljest, tömöttet, gömbölyüt jelentenek, mint több származék mutatja, pl. tügel am. teljes, tügerik v. tügürik am. kör, gömböly; dügüreng am. teli, töltött. A persában túde am. halmaz, domb (Haufen, Hűgel). | |
* | |
| (tű-gyártó) l. TŰCSINÁLÓ. "Tűgyártó Gergely" többször eléjön egy 1567-iki levélben. R. M. Nyelvemlékek III. K. | |
* | |
| (tügy-es) mn. tt. tügyes-t, tb. ~ek. Kríza J. szerént a székelyeknél a fejsze és hasitó szeg éliről mondják, mikor hirtelen összeköszörülik, illetőleg faragják s e miatt az élin fölül mintegy martja marad; mondják a tű éliről is. Némely tiszai vidéken pl. Abaújban a késnek ilyen éléről azt mondják: soros. - Kríza J. nem említi ugyan magát a tügy szót, de ha a fejsze éle tügyes, kétségen kivül mondhatjuk igy is: a fejsze élén tügy van, vagy tügyek vannak. | |
* | |
| (tű-hal) ösz. fn. Azon nemű halak neve, melyek aránylag hosszú vékony testeiknél fogva tűhöz hasonlók, különösen melyeknek öszvenőtt kopoltyúik hegyesek. (Syngnatus acus, typhle). | |
* | |
| (tű-hěgy) ösz. fn. A tűféle, különösen varró eszköznek vékonyabbik vége. Tühegygyel szurkálni valamit. Tűhegyre szedni beszédét, igen szorosan öszvehúzni. Tűhegyre állitani valamit t. i. éles vagy hegyes részére, melyen nehezen vagy épenséggel meg nem állhat, tehát átv. ért. veszélybe esésnek tenni ki. "Csak úgy fogunk boldogúlni, ha némely kitételeket nem állitunk mindjárt tűhegyre." Gr. Széchenyi István. (1844 ben). | |
* | |
| székelyes kiejtéssel am. tik személynévmás. Igeragként változat végett divatos - tök helyett pl. szömtük = szömötök, körötük = körötök. | |
* | |
| ösz. fn. tt. A tűcsinálók korongja aczélból, közepett ki van likasztva, és ráspoló fogakkat ellátva. A tűket ezzel reszelik és simitják ki. | |
* | |
| fn. tükör-t, v. tükröt, tb. tükrök, harm. szr. ~e, v. tükre. Tájejtéssel, különösen a palóczoknál lágyítva: tyűkör v. gyűkör. 1) Széles ért. bizonyos testek sima lapja, fölszine, mely a fénysugarakat erősen visszaveri, s az előtte levő testek képeit a néző szemei elé tünteti. Minél simább és fényesebb ezen lap, annál tisztább és tökéletesebb az alakított kép. A csendesen álló víz tükre. A köszörült drágakő tükre. Sima, domboru, homoru tükör. Ércztükör. 2) Szoros ért. simára csiszolt, köszörült, hátulsó oldalán cín- és higanyvegyülékkel borított üvegtábla, mely az előtte álló tárgyak hasonlatos képeit visszaadja, s a nézővel láttatja. Tükörbe nézni. Tükör előtt állni, tükörben látni magát. Faltükör, zsebtükör stb. Oly tiszta a tűkör, hogy a lehelet is árt neki. (Km.) Nem vaknak való a tűkör. (Km.). Tűkör azt mutatja, mi előtte van. (Km.). Nem mindig tűkör az oka ha csúnyát mutat. (Km.). Hazud mint a rosz tűkör. (Km). Tűkör a példa. (Km.). Az 1-ső pontban: Víz tükre.
"A csermely violás völgye nem illatoz, S tükrét durva csalét fedi." Berzsenyi. 3) Átv. oly dolog, mely bizonyos eszmeképeket tüntet elénk, melyben valaminek mintegy jellemét, tulajdonságait, természetét lefestve látjuk. Az egész természet az isteni hatalomnak, bölcseségnek tükre. Emberi élet tükre, eleven, hív rajza. Erény tükre. E leirásban, mint tükörben láthatni őt. A régieknél pl. a Nádor codexben eléjön tíkör is: "Örök velágosságnak fénössége és szeplőtelen tíkör." A tükör neve több nyelvben a látszatra, nézésre vonatkozó szókkal van eredeti viszonyban, pl. a hellen catoptron (OPTW optaxw), a latin speculum (spicio, aspicio), a szláv zrka-dlo (zrak am. látás) stb. Valószinü, hogy magyar neve is a tűnik (szembetűnik), tündöklik, tündér, tüngös szókkal egy eredetü, s oly testet jelent, mely más testek képét elétünteti, vagy tünögteti, és mely a fénysugaraktól tündöklik. Ha alapul a gyakorlatos tünög igét veszszük, ennek részesülője tünögő, öszvehuza lesz tüngő (tájbeszédben elé is fordul: tüngös), tehát r toldalékkal, mely mint ilyen, nyelvünkben sok szót képez: tüngör v. tünkör, végre a közép n kihagyása folytán s tájdivatosan is az ű megnyujtásával tűkör. Igy képződtek a kunkor és kukor, kunkorodik és kukorodik. Hogy nyelvünk több szavaiban a közép n, kivált a torok- és rokon hangok előtt, gyakran kimarad, fölös példák bizonyitják, pl. tönkö töke, harmincz harmicz, munka múka, ponty potyka, münk mük (nos), dönt dőt, ördöng ördög. Lehet a ,tündököl' szó összehuzása is: tündköl, tündkör, tűkör. Mongol nyelven is: tüle am. láng, tüle-kü am. ég-ni; és toli am. tűkör. Egyébiránt Miklosich szerént régi szláv nyelven: tykrb. Vámbéry szerént csuvasz nyelven: tügür és tügürt. | |
* | |
| (tűkör-ablak) ösz. fn. Ablak, melynek táblái tükörüvegből vannak. | |
* | |
| (tűkör-ajtó) ösz. fn. Ajtó, melynek egy részét tükörüveg teszi. | |
* | |
| (tűkör-asztal) ösz. fn. Pipereasztal, melynek közepén szekrényke, s ennek fölnyitható tükörtáblája van. | |
* | |
| (tűkör-borítás) ösz. fn. A tükörüvegnek hátulsó oldalát betakaró cin- és higanyvegyülék, vagyis foncsor. | |
* | |
| (tükör-boritó) ösz. fn. Mesterember, ki a tükörüvegeket valóságos tükrökké alakítja. | |
* | |
| (tűkör-csinálás) ösz. fn. Mesterség, mely által üvegekből vagy bizonyos érczekből tükröket készítenek. | |
* | |
| (tűkör-csináló) ösz. fn. Mives, ki tükröket készít. | |
* | |
| (tűkör-fuvó) ösz. fn. Üveghutás, ki tükörnek való üvegtáblákat készít. | |
* | |
| (tűkör-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben tükröket készitenek. | |
* | |
| (tűkör-gyáros) ösz. fn. Gyáros, ki tükröket gyárt. | |
* | |
| (tűkör-hal) ösz. fn. Nagy és fényesen ragyogó pikkelyes halnem, melynek több faja van. (Zeus faber, zeus gallus, zeus vomer.) | |
* | |
| (tűkör-huta) ösz. fn. Üveghuta, melyben tükröket is készitenek. | |
* | |
| (tűkör-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki tükrökkel, tükörféle árukkal űz. | |
* | |
| (tűkör-kereskědő) ösz. fn. Kereskedő, ki tükörféle árukkal üzérkedik. | |
* | |
| (tűkör-köszörülő) ösz. fn. Míves, ki tükörüvegeket simára köszörül. | |
* | |
| (tűkör-lemez) ösz. fn. Czinből vert vékony lemez, melylyel a tükörüvegeket hátulról behuzzák, s melyet higanynyal ragasztanak oda. | |
* | |
| (tűkör-máz) ösz. fn. Czinből és higanyból csinált máz, melylyel a tűkörüveg hátulját beborítják. | |
* | |
| (tűkör-ráma) ösz. fn. Ráma, azaz keret, mely közé a tükörtáblát szoritják. Aranyos, drága tükörráma. | |
* | |
| (tűkör-sima v. ~simaságu) ösz. mn. Olyan sima, mint a tükör szokott lenni. | |
* | |
| (tűkör-szék) ösz. fn. Szekrényféle fiókkal ellátott pipereasztal, mely tükörrel van fölszerelve. Képeztetésre olyan mint pohárszék. | |
* | |
| (tűkör-szekrény) ösz. fn. 1) Szekrény, melyben tükröt tartanak. 2) Belül tükörrel fölszerelt pipereszekrény. 3) Oly tükrös szekrény, melynek tükre az elébe állított tárgyat nagyobbitja, vagy bizonyos távolságra vetve mutatja (camera catoptrica.) | |
* | |
| (tűkör-szoba) ösz. fn. Szoba, vagy terem, melynek falait tükrök takarják, vagy melyben a tükrök ugy helyezvék el, hogy a köztök álló tárgyak képeit többszörözve vetik vissza. | |
* | |
| (tűkör-szürke) ösz. mn. Oly szürke ló, melynek fehér alapszőre feketével vegyülve tükör gyanánt csillámlik. | |
* | |
| (tűkör-tanítmány) ösz. fn. A láttannak azon része, mely a testeknek tükrök általi elétüntetési módját tárgyalja. | |
* | |
| (tűkör-táv-cső) ösz. fn. Távcső, melyben a tárgymutató üveg helyett homorú tükör van. | |
* | |
| (tűkör-tok) ösz. fn. Tok, mely a tükörnek takaróul szolgál. | |
* | |
| (tűkör-üveg) ösz. fn. 1) Üveg, mely a valódi tükörnek lényegét teszi. 2) Simított vastag üvegtábla, milyet ablakokra is használnak. | |
* | |
| (tűkör-öd-öz-és) fn. tt. tükrödzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos tündöklő testeknek azon állapota, midőn a reájok vetett fénysugarakat visszavetik. | |
* | |
| (tük-ör-öd-öz-ik) k. m. tűkrödztem, ~tél, ~ött, htn. ~ni, v. ~eni. 1) Mondjuk bizonyos tündöklő testekről, midőn a rájok vetődött fénysugarakat visszavetik. Tükrödzik a csendes viz, a köszörült gyémánt, a köszörült kard. Tükrödzik a szeme. 2) Valaminek alakja, képe a tükörben, vagy tükörféle testen látszik, tündöklik. A parti fák ágai a vizben tükrödzenek. | |
* | |
| (tűk-ör-ös) mn. tt. tükrös-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Tűkörrel ellátott, fölszerelt, diszített. Tükrös szoba, terem, szekrény, asztal. 2) Tükör módjára fényes, visszasugárzó. Tükrös víz, aczéltábla. | |
* | |
| puszta Fehér m.; helyr. Tükrösdará-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta Fehér m,; helyr. ~major-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (tűk-ör-öz) áth. m. tükröztem, ~tél, ~ött, par. ~z. 1) Egy vagy több tükörrel ellát, szerel, diszít. Tükrözni a teremet, a falakat. 2) Szóval, vagy leirás által oly élénken fest valamit, mintha tűkörben látnók. 3) Valaminek képét tükör gyanánt visszaveti. A csendes tó visszatükrözi a csillagokat. A szemek tükrözik a lelket, tükör módjára ismertetik. | |
* | |
| (tü-k-ör-öz-és) fn. tt. tükrözés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, vagy hatás, mely által valami tükröztetik. V. ö. TÜKRÖZ; és TŰKÖR. | |
* | |
| (tü-k-ör-öz-et) fn., tükrözet-ět, harm. szr. ~e. Tükrökből álló diszlet, szerelvény, tükörmű; vagy azon látképek, melyeket a tükör idéz elé. | |
* | |
| v. ~TÜL, névmódositó rag, pl. kéztül, viz-tül, l. ~TŐL. | |
* | |
| v. TÜLED, (től-ed) mint személyragozott szó a lóterelők, különösen kocsisok nyelvén am. jobb kéztől vett irányban félre, kifelé. Midőn a balfelül befogott nyergesnek, avagy gyeplősnek azt mondják: tüled, akkor az a rudas, illetőleg kisefás felé nyomul s azt odább tolja. Megfelel neki az ökröt terelő csa! v. csálé. Ellentéte a lóra vonatkozva: hozzád, az ökröt illetőleg: hajsz. Se tüled se hozzád, se jobbra se balra nem mozdúl, vagy nem mozdúlhat. Irányadásul a jobb kéz hajlása szolgál, mely ha befelé hajlik, hozzád, ha kifelé, tüled, azaz tőled. Fölveszik a ra re és ról ről viszonyragokat. Egyik tüledre, másik hozzádra húz. Tüledről hozzádra. | |
* | |
| néhutt a Tisza vidékén, pl. idősb Mándy Péter szerént Szathmárban is, am. a mély hangu dulakodás; dulakodik; Lugossy József szerént hallható dülekedés, dülekedik is. l. DULAKODÁS; DULAKODIK. Amennyiben ,tülök' szótól származtatható, V. ö. TÜLÖK. | |
* | |
| (tű-levél) ösz. fn. Némely növények, különösen a fenyüfanemüek szálkaforma, tűalaku vékony levelei. | |
* | |
| (tű-levelű) ösz. mn. Minek tűhöz hasonló levelei vannak. Tűlevelű fák, cserjék. | |
* | |
| (tülök-öl) áth. m. tülkölt. Lásd TÜRKÖL. | |
* | |
| fn. tt. tülk-öt, harm. szr. ~e. 1) Üreges szaru, milyen az ökörnemü barmoké. 2) Ily szaruból készített eszköz, pl. fuvóhangszer, milyent némely pásztorok, vadászok s mások használnak.
"Körben-karikában zendült magas ének, Gerjedve hatalmas tülkök felelének." Arany J. (Buda halála). Továbbá a kaszások hasonló tokmánya, melyben a kaszakövet tartják; lőportartó tülök; a hurkatöltők szarucsöve. Átv. tréfás népnyelven: tülökorr, nagy orr, máskép: tokmányorr. Némi változattal (l helyett r): türök, melytől erednek különösen: türköl és türkölődzik. Bérczy Károly ,Vadászműszótárá'-ban tülök az agancs két törzse (Stange). Ennek egyes ága: csap (Spiesz), a kettős: villa (Gabel), legfelső hármas ága: korona, négyes vagy több ága: markolat. Rokonnak tekinthető vele a mongol terigün, am. fej (la tęte), és tologhai, am. fej; tető (tęte; sommet.) Bopp Ferencz is a német Horn, latin cornu szókat stb. a szanszkrit çírasz (caput) szóval hozza kapcsolatba. | |
* | |
| (tülök-ded) mn. tt. tülökded-ět. Tülökhöz hasonló alakú, szaruforma. Tülökded fuvószer. | |
* | |
| (tülök-hártya). l. SZARUHÁRTYA. | |
* | |
| (tülök-mű) l. SZARUMŰ. | |
* | |
| (tülök-reszelő) ösz. fn. Fésüsök reszelője, melylyel a munkába vett szarukat simára reszelik, szarureszelő. | |
* | |
| (tülök-szelencze) ösz. fn. Tülökből, azaz szaruból készitett szelencze. | |
* | |
| (tülök-tő) ösz. fn. Azon rész, mely az agancsot a homlokcsonttal összeköti. (Rosenstock. Bérczy K.) | |
* | |
| (tű-mives) ösz. fn. l. TŰCSINÁLÓ. | |
* | |
| régies és tájdivatos, tin személynévmás helyett, pl. "tün magatoknak" a Bécsi codexben. | |
* | |
| l. TŰNIK. | |
* | |
| elvont törzs, tünde, tündököl, tündörög s talán tündevény és tündér szókban is. l. mindeniket saját helyén. | |
* | |
| (tün-d-e, v. tün-ed-ő, tün-ed-e) mn. tt. tündét. A mi csak úgy futtában alig láthatólag, rövid időre tünik elé, meg eltünik, elmúlik, tünedező. Tünde fényü látvány, árnyék, felhőcske.
"Elszállt tőle tünde lebbenéssel." Czuczor. Törzse: tündik, melynek részesülője: tündő, módosítva: tünde. | |
* | |
| (tünde-fény) ösz. fn. Hirtelen föltünő, meg elenyésző fény; különösen néma (dörgés nélküli) villámlás. | |
* | |
| fn. tt. tündelevény-t. tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bodrogközben, és némely más tájakon igy nevezik a denevért, vagy tenevért v. bőregeret. Szabó Dávidnál eléjön tendenevér és tündevény alakokban. A tendenevér szó alkalmasint az első szótagnak den v. ten megkettőztetéséből származott; s tündelevény is vagy amabból módosult, vagy pedig összetett szó a török dün (= éj), vagy mongol tün (= sötét hely) és magyar denevér szókból, mintha volna: éjjeli v. sötéthelyi denevér. Ha valaki a denevér szót is a török dün-ből vagy mongol tün-ből származtatná, akkor a ,tündelevény' szóban dün v. tün kétszer jönne elé. Nehéz hinni, hogy mi a denevér szót, vagy legalább első részét a törökből vettük volna által, midőn magok a törökök az előrészben a gedse szót használják, mely szintén am. éj; honnan denevér törökül: gedse kusu (= éj madara). A ,tűndelevény'-ből származhatott a tündevény is, vagy talán megfordítva? l. TÜNDEVÉNY. | |
* | |
| (Sándor Istvánnál) l. TÜNDEVÉNY. | |
* | |
| fn. és mn. tt. tündér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Molnár A. latinul igy értelmezi: portentum, magus, praestigiator, qui se in varias species pro lubitu transformat, empusa, németül: Zauberer, Fee; tehát általán valamely csodálatos, bűvös, szemfényvesztő, különböző alakot ölteni szokott tüneményes lény. Szabó Dávidnál am. szörnyeteg, csoda; vagy alakos, varázsló, vahorázó, tátos szemfényvesztő, csalárd, magát változtató. Eltünt, mintegy tündér. (Km.). Az ujabbkori népmesékben, női szellemnemű lények neve (tündérleány), melyeket a képzelődő tehetség sokféle csalóka, csábitó, változékony alakba öltöztetett, s lakásokul kies kerteket arany almákkal, erdőket, tavak, tengerek mellékét, légvárakat, s egész mesés országot tulajdonított. A tündérek hófehér szinűek, aranyhajuak, fiatalok, csoda szépségüek, bájolók, aranyos ruhában járnak, gyönyörün tánczolnak stb. A nép előtt e lények képviselője gyanánt különösen ismeretes az ugynevezett Tündér Ilona. E mesés lény neve németül: Fee, melyről Adelung igy ír: "Mi németek ezen szót a dologgal együtt a franczia fée szótól birjuk. Spanyolul és olaszul ez fata, fada, a középkori latinban fada, melyben finemü fados-ok is jönnek elé." 3) Átv. mint melléknév jelent eszményileg szépet, kieset, bájosat. Tündér mű, tündér szépség, tündér kert, vidék, tündér pompa.
Továbbá jelent csalókát, mulandót, változékonyat, szemkápráztatót, a mi csak futtában, ideiglen kecsegtet, gyönyörködtet. Tündér szerencse, tündér képek, tündér világ, tündér fény. Adják e nevezetet lovaknak, agaraknak is, mely esetben könnyü sebes mozgásra, futásra vonatkozik. Mint érteményeiből kitetszik, gyöke a mulandó látszatra vonatkozó tün v. tünik, melyből d toldalékkal származott tünd vagyis tünd-ik, (ebből származtak tünd-e, tünd-ök-lik és tünd-ör-ög is), mint a fon, un, ken, fen, mos, kér, tol igékből: fond (fondor), und (undor), kend (kendő), mosd-ik, kérd, told. A tünd törzsből lett tündör vagy tündér, azaz tündő, mint fondor, füzér, fellengér, tölcsér, buzgár, kopár, kajtár, buvár, nyuzár, szivár, hunyor. Hasonlóan fejlődtek ki: gondoz, göndör, sündör. Sőt a székelyeknél eléjövő ,tündörög' igében mint ennek közelebbi törzse megvan tündör is, mely már csak alig különbözik a ,tündér' szótól. Finn nyelven a légi tündérek neve tar v. tär; honnan némely vélemény szerint a tündér szóban eléforduló dér egyeznék amazzal, és igy a tündér öszvetett szó volna a tűn és tar v. tär elemekből. De e véleményt nehéz annyiban elfogadni, amennyiben a finn tar szó csak női lényt jelentene (góth dauther, svéd dotor, német Tochter stb.), a ,tündér' szónak pedig mint föntebb láttuk, a régiebbeknél a nemre való tekintet nélkül általános értelme vala. - Első részével (tün) egyezni látszik az arab-török dsinn (szellemek - Genien, Dämonen, gute und bőse. Zenker); továbbá a sínai sín (schín = genius, numen. Schott). Kérdés: nincsen-e a mongol tengri v. tegri, továbbá a régies török tangrď, v. tanrď (mindenik am. ég; isten, istenség) összefüggésben a tündér szóval? | |
* | |
| (tündér-alak) ösz. fn. A mesés tündér egész alakja. Továbbá átv. ért. a képzeleti tündérhez hasonló alak. | |
* | |
| (tündér-álom) ösz. fn. Tündérképekkel v. jelenetekkel tépelődő álom. Továbbá tündérként változó álom. | |
* | |
| (tün-d-ér-ěs) mn. tt. tündérěs-t, v. ~et, tb. ~ek. A szemek előtt tündérkint megjelenő, lebegő, majd legott eltünő, elmuló. Tündéres ábrányképek, éjjeli tüzek. | |
* | |
| (tündér-fény) ösz. fn. A képzeleti tündérvilági fényhez hasonló, ritka szépségü és szemet kápráztató fény. A tegnapi vigalomnál a tánczterem tündérfényben ragyogott. Különbözik: tünde fény. | |
* | |
| (tündér-hon) ösz. fn. Tündérek hazája, világa. l. TÜNDÉRVILÁG.
"Dal, minőt a lélek hall magában, Éjein, ha boldog álma eljő, S a nem ismert tündérhon öléből Legrejtettebb vágya visszahangzik." Vörösmarty. | |
* | |
| (tündér-i) mn. tt. tündéri-t, tb. ~ek. Tündérre v. tündérekre vonatkozó; tündérhez vagy tündéralakjához hasonló. Tündéri jelenet, tündéri szépség. | |
* | |
| (tündér-i-es) mn. tt. tündéries-t, v. ~et, tb. ~ek. Olyan mint a tündér vagy tündéré. Tündéries alak. Tündéries bájkép. | |
* | |
| (tündér-i-es-en) ih. Tündéri módon, tündérhez hasonlólag. | |
* | |
| (tündér-játék) ösz. fn. Tündérek játéka. Tündéri vagy tündérekéhez hasonló játék. | |
* | |
| (tündér-jelenet) ösz. fn. Jelenet, melyben tündér vagy tündérek jönnek elé. | |
* | |
| (tündér-kastély) ösz. fn. Rege vagy mesebeli kastély, melyben tündérek laknak, a melyben tünde látványok, események történnek; bűvös kastély. | |
* | |
| (tündér-kěd-és) fn. tt. tündérkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Mesés, képzett szellemi lénynek azon bűvös állapota, midőn tündér gyanánt lebeg, mutatkozik, alakját változtatja stb. | |
* | |
| (tündér-kěd-ik) k. m. tündérkěd-tem, ~tél, ~ětt. Tündér módjára változik, elétünik, majd eltünik, szemeket kápráztatva lebeg. | |
* | |
| (tündér-kép) ösz. fn. Képzeletben lebegő bűvös, tünékeny, csodaszerű kép v. ábránd. | |
* | |
| (tündér-kert) ösz. fn 1) Mesebeli bűvös, csodás kert, melyben tündérek szállongnak, csodanövények díszlenek, milyen pl. az Árgilus históriájában leirt kert. Egy ilyen kerthez hasonló szépségü kert. | |
* | |
| (tündér-király) ösz. fn. A tündérország mesés fejedelme. | |
* | |
| (tündér-királynő) ösz. fn. Tündérország királynője. | |
* | |
| (tündér-lak) ösz. fn. Lak vagy lakás, melyben tündérek tartózkodnak. V. ö. TÜNDÉRPALOTA. | |
* | |
| (tündér-leány) ösz. fn. Leánynem- és korbeli tündér. | |
* | |
| (tündér-let) fn. tt. tündérlet-ět, harm. szr. ~e. v. ~je. A Müncheni codexben am. tündéralak v. tündérhez hasonló alak (phantasma). "És ők hogy láták őtet a tengeren járatta, alajták (vélék) őtet tündérletnek." Tárkányinál: rémnek vélék. | |
* | |
| puszta Veszprém megyében; helyr. ~majorba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (tündér-mese) ösz. fn. Mese, melynek tárgyát tündérekről szóló csodás dolgok, események teszik. | |
* | |
| (tündér-nő) ösz. fn. Nő nembeli tündér. V. ö. TÜNDÉR. | |
* | |
| (tündér-ország) ösz. fn. Képzelet által alkotott mesés ország, melynek lakosai tündérek. A népek különféle képzelő tehetsége szerint az ország szerkezete is különböző. Átv. ért. gyönyörü szép ország. "Erdélynek - annak a kedves tündérországnak." Mikes Kelemen (XIV. levél). V. ö. TÜNDÉR. | |
* | |
| (tündér-palota) ösz. fn. Palota, melyben tündérek laknak, mulatnak. Átv. értelemben a maga nemében igen fényes palota. V. ö. TÜNDÉR. | |
* | |
| (tündér-pompa) ösz. fn. Igen fényes, a szemeket rendkivül meglepő, s gyönyörködtető pompa. | |
* | |
| (tündér-rege) ösz. fn. Rege a tündérekről, tündérmese. | |
* | |
| (tündér-ség) fn. tt. tündérség-ět, harm. szr. ~e. Látványi tulajdonság, mely a szemeket tündér gyanánt kápráztatja, gyönyörködteti, vagy a mi bűvössége által bámulatra, csodálkozásra indít. | |
* | |
| (tündér-szép v. ~szépségü) ösz. mn. Olyan szép, mint a tündért képzeljük, az emberi szépséget fölülmuló, rendkivül szép. | |
* | |
| (tündér-szerencse) ösz. fn. Változékony, állhatatlan, tűnékeny, mulandó, csalékony szerencse. | |
* | |
| (tündér-vár) ösz. fn. Képzelt vár, melyben tündérek laknak és uralkodnak. | |
* | |
| (tündér-vessző) ösz. fn. Bűvös bájos vessző, melylyel ha a tündér valakit, vagy valamit illet, csodaszerű műveket, látványokat, változásokat idéz elé. | |
* | |
| (tündér-világ) ösz. fn. Mesés, képzeletben létező, csoda lényekből s bűvszerü eseményekből álló, a maga nemében sajátszerű világ. | |
* | |
| (tün-d-ér-ěz-et) fn. tt. tündérzet-ět, harm. szr. ~e. Tündérileg bűvölt, bájolt állapot; vagy bűvös, mesés, csodaszerü műtét. | |
* | |
| fn. tt. tündevény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Némely régiebbeknél, pl. Sándor Istvánnál, Szabó Dávidnál (,bőregér' alatt) am. a szokottabb ,denevér', s amaz is talán vagy ebből vagy a ,tündelevény' máskép ,tendenevér' szóból csavarodott el (V. ö. TÜNDELEVÉNY); vagy ha a ,tündevény' szót veszszük eredetinek, akkor ,tünd-ik' törzstől volna származtatható s azt jelentené: tünedező, és némileg mint éjjeli madár a kisértet fogalmával hozathatnék kapcsolatba; így a székelyeknél is tünet azt jelenti: lidércz, kisértet. A ,denevér' és ,tündevény' szóknak mind a régiebbeknél, mind a tájbeszédben többféle alakjai fordúlnak elé, ú. m. a ,tündevény'-en kivül: tündelevény, tendenevér, pubtenevér, puptenevér, puppenevér, teneripup; maga a ,denevér' is máskép: tenevér. ,Pupdenevér' szót némelyek a ,púp' szóval összetettnek vélik, miszerint annyi volna mint púpos denevér; mi e czikk alatt az első részt ,bubo' latin szóval azonosítottuk. Mongol neve bakh-baghai a bagoly szóhoz hasonlít. Mások a ,denevér' vagy ,tenevér' szót is a ,tenebrae' vagy ,tenebrio' latin szókból származtatják; ismét mások a den v. ten részt a török dün (= éj) szóval rokonítják. V. ö. TÜNDELEVÉNY. | |
* | |
| (tün-d-ik) k. m. tünd-ött, htn. ~eni. Sándor I. szerént ugyanaz ami az egyszerü tűnik (apparet, comparet, videtur, transformatur, transfiguratur). l. TŰNIK; és V. ö. TÜNDÉR. | |
* | |
| (tün-d-ök) fn. tt. tündök-öt, harm. szr. ~e. Növénynem az együttnemzők seregéből és nősözvegyek rendéből; vaczka kopasz; fészke födelékes; pikkelyei sugárosan kinyúlnak, szinesek, sugáros virágot mutatnak honnan elneveztetése. (Elicrysum.). Egyik faja: ragyogó tündök, melynek csészesugárai arany szinűk, tündöklők. (E. fulgidum). | |
* | |
| (tün-d-ök-ít) áth. m. tündökít-ětt, htn. ~ni, v. ~eni, par. ~s. Tündöklővé, ragyogóvá tesz. | |
* | |
| (tün-d-ök-ít-és) fn. tt. tündökítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Tündöklővé, ragyogóvá, fényessé tevés. V. ö. TŰNDÖKLIK. | |
* | |
| (tün-d-ök-öl-és) fn. tt. tündöklés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos testek azon állapota, vagy tulajdonsága, midőn visszavert sugaraik tündökölnek. Elemezve: tündögöl, melynek gyakorlatos képzője g keményebb rokon k hangra változott. | |
* | |
| (tün-d-ök-öl-et) fn. tt. tündöklet-ět, harm. szr. ~e, v. ~je. Tündöklő állapot, vagy minőség; ragyogvány. | |
* | |
| (tün-d-ök-let-ěs) mn. tt. tündökletěs-t, v. ~et, tb. ~ek. l. TÜNDÖKLŐ. | |
* | |
| (tün-d-ök-öl-ik) k. m. tündöklött v. tündökölt; htn. tündökölni, v. tündökleni; par. tündököljél. Mondjuk oly testekről, melyek a rájok esett fénysugarakat rendkivüli módon verik vissza, és mintegy reszketeg, s tünedező mozgásban lebegtetik a szemek előtt. Rokon jelentésü ragyog, csillámlik, az alapértemény némi módosításával. V. ö. RAGYOG, CSILLÁMLIK. Tündöklik a tükör, gyémánt, midőn a nap sugarai megtörnek rajta. Átv. igen fényes, tiszta. Minden oly szép fényes nála, csakúgy tündöklik.
A tündik törzsből képzett gyakorlatos ige, eredetileg: tündöglik, tündögölik. Így képződtek a hal, fúl igékből haldokdik, fúldoklik, vagy haldokol, fuldokol. A tünd törzs megvan a székely tündörög szóban is. | |
* | |
| (tün-d-ök-öl-ő) mn. tt. tündöklő-t. Ami tündöklik, vagyis, a ráesett és megtört fénysugarakat igen apróan és sebesen rezegtetve visszaveri. Tündöklő tükör, drága kövek, fegyverek. | |
* | |
| (tün-d-ök-öl). ,Tündöklik' törzse; használható volna amaz egyszerű alakban is (ik nélkül), azonban nem igen van szokásban. l. TÜNDÖKLIK. | |
* | |
| (tün-d-ör-ög-és) fn. tt. tündörgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Villogás. V. ö. TÜNDÖRÖG. | |
* | |
| (tün-d-ör-ög) önh. m. tündörögtem, ~tél, v. tüdörg-öttem, ~öttél, tündörg-ött, htn. tündörög-ni, v. tündörg-eni. A székelyeknél Kríza J. szerént am. villog, azaz tündöklik. | |
* | |
| (tün-ed-ěz) önh. m. tüneděz-tem, ~tél, ~ětt. Lassan lassan egymás után vagy fokozatosan a szemek elől eltünik, elfogy. Az éjjeli őrtüzek már tünedeznek. Tünedeznek a csillagok, midőn a hajnal pirulni kezd. | |
* | |
| (tün-ed-ěz-ik) k. l. TÜNEDĚZ. | |
* | |
| (tün-ek-ěd-ik) k. m. tünekěd-tem, ~tél, ~ětt. Szembetünni, föltünni kiván, iparkodik, mutogatja, fitogtatja magát.
Törzse az önállóan nem divatozó gyakorlatos tüneg, s képeztetése olyan mint menekedik, verekedik, nyerekedik, vonakodik stb. | |
* | |
| (tün-ék-ěny) mn. tt. tünékěny-t, v. ~et, tb. ~ek. Ami könnyen, hamar eltünik, elmúlik; változékony, állandó látványúl nem szolgáló. Tünékeny szépség, ifjúság. Tünékeny fény, csillám. | |
* | |
| (tün-ék-ěny-ség) fn. tt. tünékěnység-et, harm. szr. ~e. Tünékeny állapot vagy tulajdonság. | |
* | |
| (tün-el-ěm) fn. tt. tünelm-et, harm. szr. ~e. Az észrevevő tehetségre vonatkozó állapot, mennyiben valami föltünik, bizonyos alakban látszik neki. (Apparentia). Különbözik tőle ,tünemény' mint föltünt tárgy, vagy annak látszatos képe. (Phaenomenon). | |
* | |
| (tün-el-ěg) gyak. önh. m. tünelěg-tem, ~tél, v. tünelgěttem, tünelgěttél, tünelg-ětt, htn. tünelěg-ni, v. tünelgeni, v. tünelgni. Néha-néha, aprózva, lassanlassan majd föl-, majd eltünik, pl. éjjel a pásztori tüz, vagy bolygó tűz. | |
* | |
| (tün-el-ěg-és) fn. tt tünelgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot midőn valami tüneleg. V. ö. TÜNELG. | |
* | |
| (tün-el-ěm-es) mn. tt. tünelmes-t, v. ~et, tb. ~ek. Látszatos, a szemek előtt bizonyos alakban föltünő, föltetsző. V. ö. TÜNELĚM. | |
* | |
| (tün-e-mény) fn. tt. tünemény-t, tb. ~ěk. harm. szr. ~e. 1) Széles ért. minden, mit érzékeink által észlelünk, amit látunk, hallunk stb. minek eszmeképe elménkbe tünik. Mindennapi, ritka, rendkivüli, szép, fölséges tünemény. Földi, égi tünemény. Bölcsészeti nyelven, a tapasztalati ismeret tárgya (phaenomenon); különböztetésül azon ismeretektől, melyekhez elmélet által jutunk (numenon). 2) A képzelő tehetség által eléidézett látszat, mely a valóságnak, érzéki tárgynak csak képét, alakját mutatja. Valóság-e az amit látok, vagy csak tünemény? "Földiekkel játszó égi tünemény."
(Csokonai). | |
* | |
| (tün-e-mény-ěs) mn. tt. tüneményěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Ami bizonyos látványok, látszatos képek által a szemeket mulattatja, kápráztatja. Tüneményes szinpadi jelenetek. | |
* | |
| (tün-ér) ösz. fn. Az alsó ürös érnek egyik ága, mely a czombnak baloldalán által a belső izbütyök felé megy. (Vena saphena.) | |
* | |
| (tün-és) fn. tt. tünés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Állapot midőn valami tünik, el-, fel-, elé-, szembetűnik. V. ö. TŰNIK. | |
* | |
| (tün-et) fn. tt. tünet-et, harm. szr. ~e. 1) A képzelet által eléidézett látszat; máskép: tünemény. 2) A székelyeknél am. lidércz, kisértet. (Cserey Elek). | |
* | |
| (tűn-ög-ös v. tün-d-ös) mn. tt. tüngös-t, v. ~et, tb. ~ek. Tájdivatosan am. tündöklő. "Czifra tüngös kantár" (Angyal Bandi pusztai hős dalában). Kresznerics így idézi; de az Erdélyi-féle gyüjteményben: "czifra csíkos kantár" áll. A ponyva irodalom szereti a tájnyelvet használni. | |
* | |
| (tűn-ik) k. m. tün-t. 1) Látásra vonatkozólag, szembe ötlik, láthatóvá lesz. Föltünik. Eltünik. Kitünik. A szem elől eltünik, látszatos oldala eltávozik. Letünik a nap, látszatos oldala leszáll. Ez a dolog nagyon föltünik, a közfigyelmet magára vonja, mindenki látja. Szembe tűnik, szembe ötlik. Kitűnik, kilátszik; jelesség által kiválik. A nap sugara betünik a szobába, belátszik, láthatóvá lesz.
"A szín megmaradott, eltünt a valóság." B. Orczy Lőrincz. (A bugaczi csárda). 2) Valaminek látszata változik, módosúl, különféle föltünő alakban jelenkezik, honnan a tündér, tündöklik, tündörög, tüngös származékok. Minthogy a tünés látszatra vonatkozik, s a feltünő testek, illetőleg látványok bizonyos szinben jelenkeznek; innen a tűn és szín gyökök rokonoknak látszanak. Egyébiránt csagataj nyelven is tün-mek am. tün-ni, fényleni; innen tünlük am. fény; ablak, a sátor felső nyilása; aj tünlük, oszmanli nyelven: aj dinlik am. holdfény. (Vámbéry). | |
* | |
| fn. tt. tünkőt. Bodrogközben, száraz gerezd, melyről a szemet leszedték. Vagy a ,töngöly' azaz tengely módosúlata, t. i. a gerezdnek puszta tengelye, vagy a ,tönk' szóval azonos. | |
* | |
| (tün-ő-öd-és) fn. tt. tünődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Aggodalmas, hánykodó elmebeli állapot, vagy működés, midőn valaki tünődik; töprenkedés. V. ö. TÜNŐDIK. | |
* | |
| (tün-ő-öd-ik) belsz. m. tünőd-tem, ~tél, ~ött. Valaminek oka, módja, czélja, eredménye felől gondolkodva határozatlan elmével különféle képeket, eszméket forgat, aggodalmasan töprenkedik. Azon tünődik, miért mellőzték el őt? hogyan érhetné el czélját? Nem szól senkinek, mit akar, csak magában tünődik.
Ez igének törzse tűn-ik, s alapfogalmát azon képek teszik, melyek a tünődő ember eszében és képzeletében föltünnek, s melyeket maga idézget elé. | |
* | |
| (tün-tet) mivelt. m. tüntet-tem, ~tél, ~ětt, par. tüntess. Eszközli, hogy valami tünjék, azaz szembe ötöljék, látszatossá legyen; vagy a többi között a figyelmet különösen rá vonja. Az ördög is néha angyallá tünteti magát. (Páz. Kal. 100. l.). Kitüntetni valakit, különös figyelmet, tiszteletet, méltánylást mutatni iránta. Ezen ifjú a tanulásban kitüntette magát. V. ö. TŰNIK; TÜNTETÉS. | |
* | |
| (tün-tet-és) fn. tt. ~t. tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valami vagy valaki szembetünővé, figyelem tárgyává tétetik. Kitüntetés. Hadi tüntetés, a hadsereg oly mozdulatai, melyek látszólag az ellenfél megtámadására mutatnak. Politikai tüntetés, midőn a politikai érzelem vagy vélemény himezetlen nyilvánitása tiltva levén, valamely nem tiltott cselekvényben ad valaki érzelmének kifejezést pl. a magyarellenes rendszer idején magyar ruha viselésében. V. ö. TÜNTET. | |
* | |
| (tün-tető) mn. Aki v. ami tüntet; különösen a székelyeknél, tüntetőleg elémutató, megint elrejtő. | |
* | |
| (tű-párna) ösz. fn. Kis párnaforma készület a szabók, varrónők stb. asztalán, melybe a tűket szúrják, midőn nem varrnak velök, vagy hogy el ne hányódjanak, máskép: tűvánkos, varrópárna. | |
* | |
| (tű-pénz) ösz. fn. 1) Pénz, melyet valaki tűkre szokott költeni. 2) Átv. havi vagy évi pénzjárandóság, melyet a nők a végre kapnak, hogy rajta szükségeiket, különösen a női piperéhez tartozókat födözzék. 3) Ajándékpénz, melyet hálául valamely nőszemélynek adnak, midőn valamely szolgálatot tett. | |
* | |
| l. TÜR MELLÉ. | |
* | |
| áth. m. tűrt. Származékaikban az ű rendszerént megrövidül. 1) Valamely hajlékony, lapos, leveles, lebenyeg testet hajtogatva csavar, tömegbe teker, öszveszorít. Hengerbe türni a papirost, vásznat. Öszvetűrni a ruhát, hogy a böröndbe férjen. Sárban a gatyaszárt föltürni, vagy a csizmába tűrni. Föltüri az üng ujját, a kalap karimáját. Letűrni a gallért. E szóban alapfogalom a görbére csavaró mozgatás és nem egyéb mint a gyűr szónak módosúlata; Szabó Dávidnál "tűrni v. gyürni am. fogni, hajtani; öszvetürni a ruhát papirost"; honnan türemlik és gyüremlik, türet és gyüret egy jelentésüek. Továbbá rokon a csavar igével is, melynek gyöke a félrehajtó irányt jelentő csa. T. i. csavar öszvehuzva csór; honnan a csór-csavar, v. csúr-csavar ikerigének előbbi része vékony hangon csűr (csűrcsavar). Némi értelmi módosúlattal hasonló hozzá gyúr is, mennyiben a gyúrás által az illető lágy tömeg öszvevissza csavartatik, forgattatik, pl. midőn tésztát gyúrnak. Vámbéry szerént egyeznek vele a csagataj tür-mek, tűr-ni, honnan türle-mek felgyürköz-ni, itek türle-mek, ruha szegélyét felgyűr-ni; továbbá az oszmanli dür-mek, jakut tür- gyür-ni, göngyöl-ni. | |
* | |
| önh. és áth. m. tűrt. Bizonyos benyomást, mely a kedélyre kellemetlen, kinos, fájdalmas hatással van, lelki ereje által kiáll, elszenved. Békével tűrni, eltürni a csapást, kint. Ezt tovább nem tűrhetem. Akármit is tűrve ér el az ember. (Km.). A ki tür, uralkodik, vagy ki nem tűr, nem uralkodik. (Km.). Sokat kell neki türni. Eltüri a papiros, akármit irsz rá. (Km.). Származékaiban az ű ezen szónál is többnyire megrövidül. Mongolul türe-kü am. (sehr erschöpft seyn durch Mangel, Leiden u. s. w.). Budenz J. szerént cseremisz nyelven: turk-(em) türni, elszenvedni. | |
* | |
| erdélyi falu Alsó-Fejér megyében; helyr. Tűrbe, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (tür-ed-ék) fn. tt. türedék-ět, harm. szr. ~e. Göngyöleg, csomó, henger, mely bizonyos testnek öszvetürése, csavarása által alakult. Papir-, posztó-, vászontüredék. Máskép: türet. | |
* | |
| l. TÜRELĚM; és V. ö. TÜRÖDELEM. | |
* | |
| l. TÜRELMES. | |
* | |
| (tűr-ék-ěny) mn. tt. türékěny-t, v. ~et, tb. ~ek. A ki tűrni, azaz szenvedést, kint, fájdalmat kiállani kész vagy képes, s azt, mintegy elmellőzni, félretériteni bírja. | |
* | |
| (tűr-ék-ěny-en) ih. Tűrékeny módon vagy állapotban. | |
* | |
| (tűr-ék-ěny-ség) fn. tt. türékěnység-et, harm. szr. ~e. Kedélyi, illetőleg akaraterői tulajdonság, melynél fogva valaki türékeny. V. ö. TÜRÉKĚNY. | |
* | |
| (tür-el-ěm) fn. tt. türelm-et, harm. szr. ~e. Kedélyi állapot, melynél fogva valaki türni tud, azaz, a kellemetlen benyomásokat, fájdalmakat, kinokat stb. békén, és tartósan kiállja, ellenök nem panaszkodik. Különösen, mások gyöngéinek, hibáinak, alkalmatlankodásaiknak stb. elnézése, elszenvedése. A tanitáshoz sok türelem kell. A kinek türelme nincs, ne fogjon nehéz munkába. Türelemmel lenni mások iránt. Vallási, véleményi türelem, mely a más valláson, vagy véleményen levőket nem gyülöli. V. ö. TŰR (2). | |
* | |
| (tür-el-ěm-es) mn. tt. türelmes-t, v. ~et, tb. ~ek. Kinek türelme van; kitartó, viszontagságokat békén, nyugton kiálló, szenvedő; mások iránt elnéző. Türelmes tanitó, nevelő. A szeretet türelmes. (Km.). V. ö. TÜRELĚM. | |
* | |
| (tür-el-ěm-es-en) ih. Kitartó, erős akarattal, békésen, nem nyugtalankodva, nem zúgolódva, panasz nélkül. Türelmesen szenvedni a csapásokat, mások sértegetéseit. | |
* | |
| (tür-el-ěm-es-ség) fn. tt. türelmesség-ět, harm. szr. ~e. Állapot, vagy tulajdonság, midőn valaki az érzékekre kellemetlenül ható benyomások ellen türelmes; kitartás, békés szenvedés; mások iránti engedékenység. Különösen, keresztény erény, mely mindenféle viszontagságot Istenbe vetett bizodalommal zúgolódás nélkül elszenved. Továbbá társadalmi erény, mely a különböző véleményen vagy valláson levőket szeretetéből ki nem zárja, nem üldözi stb. | |
* | |
| (tür-el-ěm-etlen) mn. tt. türelmetlen-t; tb. ~ěk. A kinek türelme nincs; ki a kedélybántó benyomásokat békén nem szenvedi; sem kitartó, nyugtalankodó, mások iránt nem elnéző. V. ö. TÜRELEM. | |
* | |
| (tür-el-ěm-etlen-ség) fn. tt. türelmetlenség-ět, harm. szr. ~e. Gyönge, kényes, edzetlen kedély tulajdonsága, mely tűrni nem képes, vagy nem akar. V. ö. TÜRELĚM. | |
* | |
| (tür-el-ěm-i) mn. tt. türelmi-t, tb. ~ek. Türelmet illető, különösen, társadalmi s vallási türelemre vonatkozó. V. ö. TÜRELĚM. | |
* | |
| (tür-em) fn. tt. türem-ět, harm. szr. ~e. Öszvetürt, öszvecsavart valami, pl. göngyöleg, csomó. Származéka: türemlik, mint, sikam sikamlík, villám villámlik, félem félemlík. | |
* | |
| helyesebben: (tör-em) fn. tt. türem-et, harm. szr. ~e. Pápa vidékén, omladék, megromlott része a falnak. | |
* | |
| (tür-em-el-és) fn. tt. türemlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Némely hajlékony, lapos, lebenyes testek alakváltozása, midőn göngyökbe, csomókba, ránczokba szedődnek. V. ö. TÜREMLIK. | |
* | |
| (tür-em-el-ik) k. m. türeml-ět, htn. ~eni. Göngybe, csomóba, hengerbe, ránczokba csavarodik, tömörödik, pl. a fekvő teste alatt a lepedő. Átv. türemlenek a viztől hajtott hullámok, midőn hengeralakban mozognak. "Egy hőst énekelek, ki hadával Volga türemlő habjait átszegvén..." (Horvát E. ,Árpád' nevű költeménye). | |
* | |
| (türem-pikk), ösz. fn. Növénynem az együtt nemzők seregéből és nősözvegyek rendéből; vaczka kopasz; fészke födelékes; külső pikkelyi nagyobbak, kinyilók, hátratüremlettek, (honnan a neve); virágai csövesek; bóbitája nincs. (Carpesium.) | |
* | |
| (tűr-és) fn. tt. türés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, mely által valamit göngybe, csomóba, hengerbe stb. csavarunk, szoritunk. 2) Az akarat edzett erejének folytonos működése, melynél fogva bizonyos nehézségeket legyőz, szenvedéseket kitart, mások hibái iránt engedékeny, átnéző stb. Keserű a türés, édes a gyümölcse. (Km.). Mi türés, tagadás, nem akarom tovább tagadni. V. ö. TŰR, (1); és (2). | |
* | |
| (tür-et) fn. tt. türet-ět, harm. szr. ~e. Türés, összehajtás által alakult göngyöleg, csomó, henger. Szabó Dávidnál másképen: gyüret. Türetvászon, türetpapir, türetbőr. Türetposztó = végposztó (Szabó D.). Türetszéna, midőn a szekér vagy kazalrakók a szénát nyalábonkint öszvegöngyölgetik, és szarvakat vetnek belőle. | |
* | |
| (tür-et-len) mn. tt. türetlen-t, tb. ~ěk. 1) A mi nincs öszvetürve, sima, kiterjesztett lapú. Türetlen vászon, melyet nem hajtogattak öszve. 2) Tűréssel, türelemmel nem biró. | |
* | |
| (tűr-het-[et]len) mn. tt. türhetetlen-t, tb. ~ěk. 1) A ki, vagy ami oly annyira kellemetlen, vagy fájdalmas hatással van ránk, hogy békén szenvedni, kiállani nem birjuk. Türhetetlen, házsártos, garázda ember. Türhetetlen szolgálat. Türhetetlen állapot. Türhetetlen magaviselete miatt kizárták őt a társaságból. Máskép: kiállhatatlan, szenvedhetetlen. 2) A ki tűrni nem tud, kinek türelme nincs, bizonyos esetekben nyughatatlan. Ne légy oly türhetetlen, hanem szenvedj békével. | |
* | |
| (tűr-het-[et]len-ség) fn. tt. türhetetlenség-ět, harm. szr. ~e. 1) Valakinek vagy valaminek oly tulajdonsága, melynél fogva őt v. azt türni, kiállani, kitartani, elszenvedni, elnézni nem lehet. Türhetetlensége miatt mindenütt kiadtak rajta. 2) Kedélyi, illetőleg akarati tulajdonság, midőn valaki türni, szenvedni, kitartani nem képes. | |
* | |
| (tűr-het-[et]len-ül) ih. Szenvedhetetlen, kiállhatatlan módon. Türhetetlenül viselni magát, garázdálkodni. | |
* | |
| l. TŰRHETETLEN. | |
* | |
| (tűr-het-ő) mn. tt. türhető-t. Mondjuk oly tárgyról, mely a maga nemében középszerű, melyben sem különösen dicsérni, sem gyalázni való nincsen, s mint mondani szokás, a mi megjárja, meglehetős, vagy a minek gyönge oldalai, hibái nem olyanok, hogy el nem nézhetnők. | |
* | |
| (tűr-het-ő-en) l. TŰRHETŐLEG. | |
* | |
| (tűr-het-ő-kép v. ~képen) l. TŰRHETŐLEG. | |
* | |
| (tűr-het-ő-leg) ih. A maga nemében meglehetősen, nem kitünőleg jól, de nem is roszul. Eddig tűrhetőleg viselte magát. | |
* | |
| (tűr-het-ő-ös) mn. tt. tűrhetős-t, v. ~et, tb. ~ek. Oly tulajdonsággal biró, melynél fogva azt mondhatjuk róla, hogy tűrhető, vagy is, kit nem csak egyszer másszor, hanem általán minden alkalommal türni lehet. A tűrhetős szó terjedtebb eszmét fejez ki, mint a tűrhető, amaz t. i. képességre és hajlamra, emez egyszerü állapotra vonatkozik. Igy különböznek egymástól: szopós és szopó gyerek, harapós és harapó kutya, fájós és fájó has, nevetős és nevető ember stb. | |
* | |
| (tűr-het-ő-ség) fn. tt. tűrhetőség-ět, harm. szr. ~e. Állapota vagy tulajdonsága valaminek, midőn a maga nemében türhető, meglehetős, megjárja. | |
* | |
| mváros Zala m.; helyr. Türjé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (Szabó Dávidnál) l. TÜRÖK. | |
* | |
| (tür-ök-öl) önh. m. türköl-t, 1) Türökbe, azaz szaruból csinált hangszerbe fúj. Türköl a kanász, tehéncsordás. "Türkölni a kopóknak." (Szabó D.). Szélesb ért. némely helyeken divatos, cseresnye vagy megyfából fúrt hosszú pásztori sípba fuvásról is mondják. 2) Szarvával öklel, szúr, bök. Türkölnek a bikák. A szilaj tulkok türkölik egymást. "Türköltek szarvokkal a bikák, kosok: öszvecsaptak, erejeket kisértgették, próbálgatták." (Szabó D.). Máskép: tülköl. | |
* | |
| (türk-öl-és) fn. tt. türkölés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Türök nemü hangszerbe fuvás. 2) Szarvával öklelés. | |
* | |
| (türk-öl-ő-öd-öz-és) fn. tt. türkölődzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szarvasmarhák verekedése, midőn szarvaikkal ökleldezik egymást. | |
* | |
| (türk-öl-ő-öd-öz-ik) belsz. m. türkölődz-tem, ~tél, ~ött, htn. ~ni, v. ~eni. Szarvaival öklelődzik. Türkölődznek a bikák, kosok, tulkok. | |
* | |
| erdélyi falu Brassó vidékében; helyr. Türkös-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (tür-ög-öz-ik) k. m. türköz-tem, ~tél, ~ött, par. ~zél. Gatyája, nadrágja szárát, vagy inge, dolmánya ujját föltüri, föltekeri, fölhajtja. Átv. valamely kézi munkához vagy birkozáshoz készül; mi rendesen a ruha ujjának föltürésével történik. Neki türköztek mindketten, s összekaptak. Egyezik gyürközik szóval. | |
* | |
| (tűr-köz-tet) szokottabban: türtöztet; l. ezt. Amaz a székelyeknél divatozik; a második t k-vá változván, mint ebben is: köpörödik = töpörödik. | |
* | |
| A székelyeknél amely ökör nem szereti, hogy szarvát megfogják, hanem önként a járom mellé áll, annak szokták mondani, ha be akarják fogni: tür mellé. Átv. ért. a háborgó házasoknak is. (Kriza J.) | |
* | |
| (tűr-olaj) l. TŰRÖMOLAJ. | |
* | |
| (tűr-ő) mn. tt. türő-t. A ki valamit tűr, elszenved, kiáll, kitart. Munkatürő ember. Béketürő beteg. Az Isten hosszutürő, az emberek gyarlósága iránt engedékeny, megjavulásukra sokáig várakozó, nem mindjárt büntető. V. ö. TŰR (2). | |
* | |
| (tür-öd-el-ěm) fn. tt. türödelm-et, harm. szr. ~e. Folytonos, kitartóbb, nagyobb türelem. Egyébiránt, valamint más ily képzőjü szókat, úgy ezeket is a közönséges szokás többnyire azonegy érteményben használja. | |
* | |
| (tür-öd-el-ěm-es) mn. tt. türödelmes-t, v. ~et, tb. ~ek. Ki sokat, tartósan, folytonosan türni; szenvedni képes; a bajok, csapások, viszontagságok kitartására elég lelki erővel és elszántsággal bir. V. ö. TÜRÖDELĚM. | |
* | |
| (tür-öd-el-ěm-es-ség) fn. tt. türödelmesség-ět, harm. szr. ~e. Állapot vagy tulajdonság, midőn valaki türödelmes. | |
* | |
| (tűr-ő-öd-öz-és) fn. tt. türődzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, midőn valaki ruháját föltüri. 2) Állapot, midőn a ruha ránczokba stb. tekeredik, csavarodik. V. ö. TŰRŐDZIK. | |
* | |
| (tűr-ő-öd-öz-ik) belsz. m. türődz-ött, htn. ~ni, v. ~eni. 1) Ruhájának szárait, vagy ujjait föltüri, különösen valamely kézi munka, avagy birkozás végett; máskép: türközik, gyürkőzik. 2) Mondjuk magáról a ruháról, midőn göngyölegbe, ránczokba csavarodik, tekeredik. A lovagló legénynek feltürődzött a gatyaszára. Szabó Dávidnál mindkét jelentésben: tűrőzni, feltűrni magát, ruháját, karját, eltűrőzni. | |
* | |
| fn. tt. türköt. Szaru, különösen szaruból csinált ivó- vagy fuvószer, milyen a kanászoknál és csordásoknál egyik vagy másik tekintetben divatos; azonos tülök szóval l. TÜLÖK. | |
* | |
| v. TÜRÖMFÜ (tűröm-fü) l. TÜRÖMOLAJ. Kösd be szived sebét türömfűvel és jajlevéllel. | |
* | |
| (tűröm-olaj) ösz. fn. Kedélyes, képes kifejezéssel, am. béketürés, türelem, mint bizonyos bajok egyetlen gyógyszere. Ennek csak türömolaj az orvossága. Kend meg v. kösd be türömolajjal. Hasonló jelentésüek: türömfű, türömvaj. Sajátságos öszvetétel, melyben az első alkatrész személyragozott ige, mint ezekben is: iszomkárász, eszem-iszom-ember. | |
* | |
| l. TŰRÖMOLAJ. | |
* | |
| l. TÚROS. | |
* | |
| (tűr-ő-öz-és) lásd TŰRŐDZÉS. | |
* | |
| (tűr-ő-öz-ik) lásd TŰRŐDZIK. | |
* | |
| (tür-tet) mivelt. m. türtet-tem, ~tél, ~ětt, par. türtess. Visszaható névmással am. valamitől visszatartja magát, vagyis elszánt akaratánál fogva bizonyos nélkülözést szenved. Haragtól, torkosságtól türtetni magát. | |
* | |
| (tür-t-ő-öd-öz-és) l. TÜRTÖZÉS. | |
* | |
| (tür-t-ő-öd-öz-ik) l. TÜRTŐZIK. | |
* | |
| (tür-t-ő-öd-öz-tet) lásd TÜRTŐZTET. | |
* | |
| (tür-tő-öz-és) fn. tt. türtőzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Türve, szenvedve valamitől tartózkodás. | |
* | |
| (tür-tő-öz-ik) k. m. türtöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~zél. Türve, szenvedve, vágyait elnyomva, megtagadva valamitől visszatartja magát. | |
* | |
| (tűr-tő-öz-köd-ik) k. m. türtözköd-tem, ~tél, ~ött. l. TÜRTŐZIK. | |
* | |
| (tür-t-öz-tet) mivelt. m. türtöztet-tem, ~tél, ~ětt, par. türtöztess. Magát, vagy mást bizonyos vágyak kielégitésétől visszatart, vagyis eszközli, hogy türtözzék, különösen: magát türtőzteti; máskép: magát türteti. A székelyeknél türköztet. V. ö. TÜRTŐZIK. | |
* | |
| (türt-szirom) ösz. fn. Az öthimesek seregébe és egyanyások rendébe tartozó növénynem; bokrétája kerékforma, hátratüremlett karimával (innen a neve); torkolatja kicsucsorodott, bogyója tokban van. (Cyclamen). Egyik faja, a ligeti türtszirom (c. europaeum); köznyelven máskép: disznórépa, disznókenyér, földikenyér. | |
* | |
| (tű-ös) mn. tt tűs-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Egy vagy több tűvel ellátott, fölszerelt; a miben tűt tartanak. 2) Tűleveles pl. tűserdő, tűsfa. 3) Erdélyben, különösen Toroczkó vidékén am. tövis, tüske (Kriza J.). Innen származnak: tüske, tüshaj, tűses v. tüsses. 4) Önálló főnévként jelent tűcsinálót, s ekkor tárgyesete: tűs-t, tb, tűs-ök. | |
* | |
| (tüs-ék) fn. tt. tüsék-ét. A tüskebokrok közt tanyázó közönséges gyík. | |
* | |
| (tűs-erdő) ösz. fn. Tűlevelü fákból álló erdő. (Nadelholzwald. Erdészeti M.) | |
* | |
| l. TÜSSES. | |
* | |
| (tűsfa) ösz. fn. Azon fanemüekböl való, melyeknek levelei tűsalkuak, a leveleiket (a vörös fenyü kivételével) nem egyidejüleg, hanem lassanként hullatják el, minek következtében ezen fák télen-nyáron zöldek. | |
* | |
| (tűs-haj) ösz. fn. Tűs vagyis tüske módra össze-vissza álló haj; a kosznak elüljáró postája. (Tájszótár). V. ö. TŰS. | |
* | |
| (tű-ös-ke v. tű-v-is-ke) fn. tt. tüskét. 1) Némely növények szálkaforma hegyes, szurós sarjadéka, finomabb, vékonyabb tövise. Tüske ment a talpába, körme alá. Ne menj a tüskére, ha sarud nincs. (Km.). 2) Magok az ily tövisü növények. Haragos tüske. Isten átkozta tüske. Tüskével keritett udvar. Tüskére való, am. égetni való boszorkány. 3) Némely állatok kemény, tövishez hasonló szőre, sörtéje, milyen a borzé, süldisznóé. 4) A halak szálkája. - Máskép: tövis, néhutt: bökőcze. Különböző ejtéssel Baranyában az ormánságban: tüsök; Erdélyben Toroczkón divatos maga a törzs tűs is, ,tüske' v. ,tövis' jelentéssel; l. TŰS, 3). | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Tüské-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (tüske-bokor) ösz. fn. Cserjebokor, melynek tüskés, tövises ágai vannak, milyen az úgynevezett csipkebokor, s tövis nevü többféle cserjék. | |
* | |
| (tüske-mag) ösz. fn. Gönczy Pálnál az ötporodások (öthímesek) seregébe és kétterméjüek (kétanyások) rendébe tartozó növénynem; magvacskái háta sürü tüskés, melyek közt három sor serte van. (Torilis). Fajai: mezei, teleki, cseplesz tüskemag. Diószegi-Fazekasnál a borzon (caucalis) fajai közt jönnek elé. | |
* | |
| (tüske-pár) ösz. fn. Gönczy Pálnál az ötporodások (öthímesek) seregébe, és részint az egy-, részint a háromterméjüek (anyások) rendébe tartozó növénynem; föl nem nyiló csontárát köralaku hártyaszárny szegélyezi; tövisei párosak. (Paliurus). Diószegi-Fazekasnál mint a benge faja szárnyasbenge név alatt jön elé. | |
* | |
| (tü-v-is-ke-es) mn. tt. tüskés-t, v. ~et, tb. ~ek. A minek tüskeféle sarjadékai, szálkái vannak. Tüskés növények, cserjék. Tüskés disznó. Tüskés hal. Átv. igen kemény szőrű, vagy sörtéjü. Tüskés haj, bajusz. | |
* | |
| puszta Baranya m.; helyr. Tüskés-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (tüskés-állat) ösz. fn. Állat, melynek tüskéhez hasonló sörtéje, vagy szőrözete, vagy szálkái vannak, milyenek a borzok, süldisznók, és némely halak, csigák; némelyek szerént máskép: tüsköncz. | |
* | |
| (tüskés-borz) ösz. fn. l. BORZ. | |
* | |
| (tüskés-csiga) ösz. fn. Csigák neme, melyeknek héjai göröncsösek, szúrósak, szálkásak, tüvisesek. (Murex). | |
* | |
| (tüskés-czápa) ösz. fn. Czápafaj, melynek nyaka tüskés. (Squalus acanthius). V. ö. CZÁPA. | |
* | |
| (tüskés-férěg) ösz. fn. Féregnem, melynek testét tüskeféle kemény szőrök vagy szálkák födik. | |
* | |
| (tüskés-hasú) ösz. fn. Állatnem, melynek hasából tüskék állnak ki, különösen ilyféle tengeri halak, melyeknek gömbölyü testök, és négy foguk van. (Tetrodon). | |
* | |
| (tüskés-hernyó) ösz. fn. Hernyó, melynek testét tüskeforma szőr takarja. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. ~Malom-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (tüskés-orru) ösz. fn. Bélféregfaj, melynek sima teste, s tüskeforma szőrözettel lepett hengerded ormánya van. (Echinorhynchos.) | |
* | |
| (tüske-sövény) ösz. fn. Eleven tüskebokrokból álló sövény. | |
* | |
| (tüskés-rája) ösz. fn. A ráják neméhez tartozó állatfaj, melynek hátát, szája és szeme környékét, továbbá oldalait és farkát szegforma tüskék födik (Raja clavata.) | |
* | |
| (tüske-szárny) ösz. fn. Szurós, tüskeforma szálkákból álló halszárny. | |
* | |
| falu Zala m.; helyr. ~Szentpéter-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Zala m.; helyr. Tüskeszer-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (tüske-top) ösz. fn. Tüskés talpu féregfaj. (Acanthopus). | |
* | |
| mezőváros Veszprém, és puszták Somogy m.; helyr. Tüskevár-ra, ~on, v. ~ott, ~ról. | |
* | |
| (tű-ös-k-öncz) fn. tt. tüsköncz-ött, harm. szr. ~e. l. TÜSKÉSÁLLAT. | |
* | |
| (tű-ös-ök) fn. tt. tüsök-öt, harm. szr. ~e, v. ~je. Ormánsági tájszó Baranyában, a közösebb divatu tüske értelmében. Lehet végül hangáttétel is, mint csutak csutka, tusak tuskó, és némely más szókban. | |
* | |
| v. TŰSES, (tű-ös-es) fn. tt. tűses-t, tb. ~ěk. Kemenesali tájszó, am. tüvises, tüskés, csöpétés legelő. V. ö. TŰS, 3). | |
* | |
| l. TÜSZSZ; TÜSZSZEN stb. | |
* | |
| időhatározó. Minden haladók nélkül, mindjárt, azonnal, legottan, ízében, röktön, a kiszabott, meghatározott időponttal egyszerre. Tüstént menj innen, pillanatig se maradj itt. Tüstént térj vissza. A mint pénzem lesz, tüstént lefizetem adósságomat. Néhutt, nevezetesen Somogyban, Kemenesalon, Ormánságban így is mondják: üstöllést, üstellést, istöllést, melyek alkalmasint ,tüstént' szónak ferdítései. (Vas József. Dunántúli Nyelvjárás). Kresznericsnél eléjön ezen tüst (l. végül).
A ,tüstént' szónak eredetére nézve a vélemények különbözők. Némelyek szerént a tő, illetőleg tős szóból képződött volna: tőstént, azaz bizonyos meghatározott időnek mintegy tövéből kifakadva. Mások azt vélik, hogy törzse tűz igeszó, mennyiben időkijelölésre vonatkozik, pl. kitűzni az időt; mi szerint tüstént annyi volna mint tüztönt, kitűzött időben. Ismét mások szerént alapját a tűz főnév teszi, s am. hevenyében, melegében (in flagranti); úgy vélekedvén, hogy hasonló alapfogalom rejlik a rögtön v. röktön szóban is, melynek gyöke rök a rököny, rökönyödik szók gyökével látszik egyezni. Végre némelyek szerént az nem más mint füstént ,füst' szótól, mely törökül tütün, tütszü (fumée), ,füstént' pedig am. füstként (l. ~ĚNT). Mi tűz szóból képeztetését illeti: a tüz gyökből először t határzó képzővel lehetett tüz-t v. tüs-t, miként mindjárt, mihelyt szókban, azután ent öszvetett képzővel: tüztént, tüstént. Ha a Kresznericsnél eléforduló ezen tüst v. helyesebben ezentöst visgáljuk (melyről azonban szokása ellenére nem mondja hogy hol van használatban): bizvást állíthatjuk, hogy az más képeztetéssel am. ezennel vagyis ezen-t (a székelyeknél is divatos), ebből lett további származtatással: ezent-ěs, v. ezent-ös, ebből ismét: ezentös-t, mit kegyelmest, keservetöst, kivánatost, méltóságost, sietetöst és számtalan régi, valamint a mai örömest igehatározóban. | |
* | |
| l. TŐSTÖNTŐBŐL. | |
* | |
| a székelyeknél divatos, kissé összevonva a tűzhely szóból; l. ezt. | |
* | |
| l. TÜSZSZÖG, TÜSZSZÖGÉS. | |
* | |
| fn. tt. tűsző-t. 1) Széles bőröv, erszényféle öblös üreggel ellátva, milyet hazánkban a tótok, és a magyarok közől a palóczok, derékon átkötve viselnek. Ebben hordják a pénzt, vagy más apróságokat; néhutt máskép: tüszü, és gyüszü; hangátvetéssel: szütyü. Tanácscsal nem telik a tűsző (km.), nem elég a tanács, hol anyagi v. pénzsegitség kellene. 2) A növénytanban egyetlen termőlevélből képződött olyan toktermés, mely a szár vagy kocsán felől való oldalán egy felül feslik föl; ilyen termése van a sarkvirág- (delphinium-)nak.
Magyar elemzéssel, minthogy a tűsző oly készület, melybe holmit bele szoktak tűzni, azaz, szúrni, dugni, tehát am. tűző; továbbá gyűszű alakban lágyított kiejtés, mint tükör helyett gyükör. Egyébiránt keleti török nyelven tüse Zenkernél am. mell (poitrin, Brust); tehát tüsző v. tüszü (tüsze-ü) eszközt jelentene, melyet a mellen, derékon szoktak hordani. | |
* | |
| vagy TÜSZ, vagy TÜSSZ, természeti hangutánzó gyöke tüsszen, tüszög, tüszköl stb. szóknak. | |
* | |
| (tüssz-en) önh. m. tüszszen-t. A szagló idegek csiklandozása következtében az orrizmai görcsösen öszvehuzódnak, s ez által az orrlikakon a levegő erős kitörő hangon ömlik ki. Pordohánytól tüsszenni. Nagyot tüsszenni. Máskép: prüsszen trüszszen. | |
* | |
| (tüssz-en-és) fn. tt. tüsszenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Azon rendkivüli sajátságos hang, mely az orron kitör, midőn valaki tüsszen. | |
* | |
| (tüssz-en-t) áth. képzővel de önhatólag használtatik, mint némely más hangutánzó gyökü igeszó. l. TÜSZSZEN. Egyébiránt néha miveltető értelme is van, honnan tüsszentő por, ami eszközli, hogy valaki tüsszenjen. | |
* | |
| l. TÜSZSZENÉS. | |
* | |
| (tüsszentő-por) ösz. fn. Bizonyos növényekből készitett por, mely az orrba fölszíva tüsszenést okoz. pl. a pordohány. | |
* | |
| (tüsszentő-szer) ösz. fn. Általán szer, mely az orrot érintve, vagy abba fölszíva, tüsszenést okoz. | |
* | |
| (tüssz-ög) gyak. önh. m. tüszög-tem, ~těl, ~ött. Többször, gyakran tüsszen. Mondják haragos emberről is, midőn mérgében fúj. | |
* | |
| (tüssz-ög-és) fn. tt. tüsszögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Többszörös, gyakori tüszszenés. | |
* | |
| (tüssz-ög-tet) mivelt. m. tüszszögtet-tem, ~tél, ~ětt, par. tüsszögtess. Tüsszögésre ingerel, késztet, kényszerít. A pordohány, a nátha tüsszögteti az embert. | |
* | |
| (tű-szúrás) ösz. fn. Szurás, bökés, melyet valamely testen tűvel tesznek; továbbá tűvel tett egyegy öltés a varrásnál. | |
* | |
| (tű-szúrat) ösz. fn. Tűszurás eredménye, végrehajtott tűszurás. | |
* | |
| l. TŰSZŐ. | |
* | |
| (tű-tartó) ösz. fn. Tok, melyben tűket szoktak tartani. | |
* | |
| (tű-tok) l. TŰTARTÓ. | |
* | |
| (tütt-ös azaz tüd-ő-ös, valamint májos [hurka] am. máj-as); fn. tt. tüttös-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. Rövid, zömök, vastag hurka, a leölt disznónak főleg vagdalt tüdővel töltött kis gyomra; különbözik tőle: gömböcz, azaz, töltött nagy gyomor. Törzse: tütt lehet annyi is mint tőtt vagyis tölt. A kövér gömbölyü kis gyermekről is mondják, hogy olyan mint a tüttös. | |
* | |
| faluk Zala m.; helyr. Tüttös-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. TÜTTÖS, (1). | |
* | |
| fn. tt. tütüt, tb. ~k. Gyermeknyelven jelent italt, különösen vizitalt, mint a papa ételt, a pupa kenyeret. Úgy látszik az it-al első részének megkettőzéséből (it-it) származott, mint több más szó a gyermeknyelvben. Tréfás népnyelven, borital. Szereti a tütüt. | |
* | |
| (tü-v-es) mn. tt. tüves-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Tűforma, szurós, bökős, hegyes szálkáju, tövises, tüskés. Tüves borona; tüves alma (datura stramonium), tüves csiga, hal. (Eléjönnek Sándor Istvánnál). Tüves fenyű, tűlevelü fenyű; máskép: tűs. 2) l. TÖVES. | |
* | |
| (tüves-fa) ösz. fn. 1) l. TŰSFA. 2) l. KÖKÉNYFA. | |
* | |
| (tüves-hal) l. ORSÓHAL. | |
* | |
| (tű-vesztés) ösz. fn. Fiatal erdei fenyünél eléforduló kórállapot, melyben a tűlevelek megvörhönyesednek s lehullanak, minek következtében a fenyük egészen ki is vesznek. | |
* | |
| l. TÖVIS. | |
* | |
| fn. tt. tüz-et, harm. szr. ~e. A régieknél gyakran tíz, pl. Sz. Krisztina életében. 1) Közéletben az égő testek állapota, midőn lángot vagyis fényt és hőséget fejlesztenek ki; s az égés folyamában mind önmagok fölemésztetnek, elhamvasztatnak, mind, ha a láng táplálékot kap, ez tova harapódzva ami égékenyt ér, azt szintén fölemészti. A tűznek legkisebb részecskéjét szikrának, sziporkának, tüzes pernyének, s az elégett, de még mindig láng fényü és hőségü testet parázsnak, parázstüznek, égő vagy eleven szénnek hivjuk. Tüzet csinálni, gyujtani, éleszteni, gerjeszteni, piszkálni, szítani. A tüz az épület belsejében támadt v. keletkezett. Tüzet rakni. Tűzbe, lángba borult. Az egész város tűzben áll. Lobog, szikrázik, pattog, zsizseg, zsizsereg, sustorog, sustorékol, szikrázik a tűz. Aczéllal, kovával taplóba tüzet ütni. Égő, parázsos, izzó, pislogó, hamu alatt lappangó tűz. Lohadó, hamvadó, kialvó tűz. Tábori tűz. Tüzet oltani, elfogni. Tüzzel nem jó játszani. (Km.). Könnyü melegedni, ki a tűz mellett ül. (Km.). Tűznél sütni, főzni, melegedni. Tűzhöz tenni a fazekat. Tűz, tudomány eledelt kiván (Km.). Tűz, víz, vigyázz. (Km.). Tűz használ fázónak, de árt izzadónak. (Km.). Egy tűznél több fazék is felforr. (Km.). Úgy ég a tűz ha tesznek rá. (Km.). Vas nyakat is meglágyít a tűz. (Km.). Mint, rakod tüzed, úgy forralod vized. (Km.). Kiki a maga fazeka mellé szítja a tüzet. (Km.). Füstből tűzbe esett. (Km.). Kénkőtűz, kéntűz a kénnek égése; átv. ért. igen erős, igen emésztő tűz. Tűzzel, vassal pusztitani az ellenséget. Tüzzel, vassal rajta lenni valamin, átv. minden erővel. Tűzre való boszorkány. Tüzet hányó v. okádó hegyek. Örök tűz soha ki nem alvó tűz; különösen a pokol tüze. Mennyei v. égi tűz csillagokról, mindenek fölött a napról mondják; átv. ért. az ember szellemi része. Pokoli tűz átv. igen nagy, égető tűz. Görög tűz, mesterségesen csinált látványos, tüneményes tűz. Szalmatűz, hirtelen föllobbanó s hamar elmuló lelkesedés. Futosó tűz, bolygó tűz, tüzes ember. Tisztitó tűz (purgatorium). Háztűz, konyhai gazdaság; gyakran áll az egész gazdaság érteményében pl. háztűz-nézni, azaz, a kérő legény házához menni, s annak konyhai, gazdasági készületét, mibenlétét megtudni, mielőtt a kért leányt neki adnák. 2) Szorosb ért. különféle égő testek, vagy gyujtás által okozott tünemények. A katonának tűzbe kell mennie, azaz, elsütött puskák, álgyúk golyói közé. Két tűz közé szorulni, az ellenség lődözésének elül hátul vagy több oldalról kitéve lenni; átv. ért. legnagyobb veszélyben forogni. - Átv. 1) Világosság, fény. Az ég csupa tűz volt. Drága kövek tüze, ragyogása, tündöklése. Csupa tűz a szeme, fényes, élénk pillantásu. Szent Antal tüze. 2) Melegség, forróság. Orczájába ment a tüz. 3) Heves indulat; élénk érzelem, vérforgás. Tűzbe jönni. Tűzbe hozni. Tüzet nem jó tüzzel oltani. (Km.). Tüzre ne önts olajat. (Km.). Ez a fiú teli van tűzzel. Sok a tűz benne. Ne oly nagy tűzzel. Tüzről pattant gyerek, legény, leány. A ló úgy jó, ha tűz van benne. 4) Különösen a költészetben am. szerelem.
"Azért mivel méltó vagy, Tüzem hozzád égig nagy. ............................. Feláldozom véremet Tűz, láng hív szívemet." Népdal. 5) Szellemi erő. Tűz ész, tűz eszü ifjú; továbbá szesz bizonyos italokban, pl. borban. Tűz és víz gyakran némi ellentétbe állittatnak. Tűznek, viznek neki menni. Elül víz, hátul tűz. "Egy tűz van csak erős és egy víz árja hatalmas, Mely sziveket gyújt, mely szívbeli lángokat olt. Mindkettőt szemeidbe, óh némber! az istenek adták: Mennyei szikra amaz, mennyei harmat emez." Vörösmarty. Hosszú önhangzójánál fogva alapos azon nézet, hogy gyökeleme tü egyezik mély hangon a to (tova, tol szókban rejlő) gyökelemmel, mint Lugossy József tartja, és így a tova harapózás fogalmát foglalja magában. Lugossy J. a ,lang' szót is a ,leng' szóval hozza párhuzamba; figyelmet érdemelnek alább a persa szók. A rokon nyelvek azt tanusitják, hogy ha némely szók az utóhanggal (z) nem mindig egyeznek is, de a to, tu, tü stb. elemeket azokban rendszerént föltaláljuk; ilyen szók a mongolban, tüli- v. tüle- igetörzs am. éget-ni, gyujta-ni (brűler, allumer, mettre le feu) és az utóbbi mint név am. láng; ugyan csak a mongolban tügüczek am. tűz (brandon, tison); a mandsuban: tuva = tűz; továbbá Budenz J. szerént a finn és észt tule (nominat. tuli), a lív tul, lapp toll, tolla, finnlapp dolla, cseremisz tul, hegyi cseremisz tul, tol, mordvin tol, vogul tol, tuol, votják tďl; osztják tűt, szurguti osztják tűget, déli vogul taut, tât, toat, valamennyien am. tűz. Ide sorozandók a persa nyelvből: tas, á előtéttel: átis (ignis; lux, splendor; ira, animi levitas et mobilitas; amore incensus; ignis amoris stb.), tigín (ignis) tólis v. tólas (flamma), taf (aestus, calor; splendor, lux), taft (calor, estus; celeritas. Vullers). Vámbéry Á. felhozza a t-nek k-vá változtával az ujgur kizi szót. Ugyanő nála az Uigur Szótárban eléjön kisz-mak (rot werden, feurig, glűhend werden). Figyelmet érdemel a latin titio (ein brand, brennend scheit. Fabri Thesaurus), honnan a franczia tison (Feuerbrand, Brand). Bopp Ferencz a görög ZeuV és DioV szókat, valamint a latin dies szót is a szanszkrit div gyöktől származtatja, mely am. a latin splendere. | |
* | |
| (tű-öz) áth. m. tűz-tem, ~tél, ~ött pár. ~z. 1) Tűvel varr, hímez, likgat valamit. A ruhát szépen kitűzni. A ruha szegélyére csipkéket tűzni. Máskép: tűdz. 2) Tűvel, vagy hasonló eszközzel valamit megerősít. Kalapjára gyászfátyolt tűzött. Föltűzte mellére a nemzeti szalagot, az érdemjeleket, a rendjeleket. Hajába virágokot tűzött. Átv. valakivel összetűzni, veszekedés, verekedés végett egymásba kötni, összekapni. | |
* | |
| áth. m. tűz-tem, ~těl, ~ött, par. ~z. Bizonyos czélra v. czélul kijelöl, kitesz, meghatároz, leginkább kí igekötővel. Határidőt, napot, órát tűzni ki. Zászlót tűzni ki. Pályakérdést tűzni ki. Jutalmat tűzni ki. Valakit választás végett elnökül tűzni ki. Gúnytárgyul tűzni ki. Kérdésbe jöhet, vajjon ezen igeszó egy eredetü-e a (2-)ik szám alattival? Nekünk ugy látszik, mintha itt a tě-sz tájdivatosan: tö-sz igének tö gyöke szerepelne, vagyis tűz annyi volna mint tö-öz, valamint gyakorlatosan tesz. Vámbéry Á. Uigur Szótárában eléjön uigur nyelven: tüz-mek (az uigur irásjegy szerént inkább tüsz-mek) am. rendez-ni, soroz-ni (ordnen, reihen.)
Közvetlenül ezen ,tűz' igétől származik az ujabb korban divatba jött tüzetes, tüzetesen. | |
* | |
| (tűz-abroncs) ösz. fn. Égő szerekkel körültekert faabroncs, melyet hajdan a csatarohamban az ellenség közé szoktak volt vetni. | |
* | |
| (tűz-akna) ösz. fn. Ostromi akna, melyet a végre ásnak, hogy fölvessék. | |
* | |
| (tűz-aknász) ösz. fn. Aknász ki lőporral fölvettetni való aknákat készít. | |
* | |
| (tűz-álló) ösz. mn. Ami a tűz erejének ellentáll, ami meg nem ég. Tűzálló testek. Az úgy nevezett kőlen tűzálló. | |
* | |
| ösz. fn. Minden égékeny test; továbbá a tűz maga, mennyiben hévanyagot képez. | |
* | |
| (tűz-ár) ösz. fn. Árvíz gyanánt elterjedő, és pusztító tűz. | |
* | |
| (tűz-barnított) ösz. mn. Tűz által barnává lett; máskép: tűz barnította, de ekkor külön kell írni. | |
* | |
| (tűz-béka) ösz. fn. Gyíkhoz hasonló hüllőfaj, melynek sötétbarna háta, s halványsárga és tűzveres pettyekkel tarkázott hasa van. | |
* | |
| (tűz-biztosított) ösz. mn. Aminek tűz által okozandott kárát az úgy nevezett tűzkármentő társaság visszatéríti. V. ö. TŰZKÁRMENTŐ. | |
* | |
| (tűz-bogrács) ösz. fn. Üstféle főző edény, vaslemezből, melyet használatkor a tűz fölé akasztanak. l. BORGÁCS. | |
* | |
| (tűz-csáklya) ösz. fn. Nagyobbféle csáklya, milyennel tűzveszélykor az épületek födeleteit szakgatják. | |
* | |
| v. ~CSÖBÖR, (tűz-csěběr v. ~csöbör) ösz. fn. Cseber, melyben tűzoltás végett viszik a vizet, vagy azt tűz esetére előlegesen készen tartják. | |
* | |
| (tűz-cső) ösz. fn. Általán cső, melyből tűz által valamit kilőnek, milyenek az álgyucső, puskacső; különböztetésül másnemü, pl. vízcsövektől. | |
* | |
| (tűz-csupor) ösz. fn. 1) Csupor melyben bizonyos czélra, p. télen a piaczon ülő kofák melegítésül égő szenet tartanak. 2) A tűzjátékoknál csupor, vagy mély tál forma edény, kénnel, salétrommal stb. megtöltve. | |
* | |
| (tű-öz-öd-el) gyak. áth. m. tűzdel-t. Többször, gyakran, folytonosan tűz, azaz tűvel himezget, varrogat, szurdal, akaszgat. Szalonnát tűzdelni = spékelni. Tájdivatosan: tűdzel. V. ö. TŰZ, (2). | |
* | |
| (tű-öz-öd-el-és) fn. tt. tűzdelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori vagy folytonos tűzés. V. ö. TŰZDEL. | |
* | |
| (tű-öz-öd-el-et) fn. tt. tűzdelet-ět, harm. szr. ~e, v. ~je. Amit tüzdeltek valahová. Szabonnatűzdelet. | |
* | |
| (tű-öz-öd-el-t) mn. tt. tüzdelt-et. Ami tűzdelve van. Tűzdelt marhasült. Tűzdelt borjúszelet. | |
* | |
| fn. tt. tűzék-ět, harm. szr. ~e. l. TŐZEG. Zenkernél eléjön mint persatörök szó: tezek (Kuhfladen, besonders in Kuchen getrockneter Kuhmist, der zur Feuerung dient). | |
* | |
| (tüz-el) önh. és áth. m. tüzel-t. 1) Valaminek tüze, melege nagy mértékben hat. Tüzel a nap, a fűtött kemencze, a pipa. 2) Valamit égetve tüzet csinál, főzés, sütés, melegités stb. végett. Fával, szalmával, tőzekkel tüzelni. Éjjel a mezőn tüzelnek a pásztorok. 3) A lőfegyvert v. fegyvereket egymásután kisüti. Erősen tüzel az ellenség. 4) Átv. ért. izgatva erős, élénk mozgásba hoz. Vérét tüzeli a bor. Harczra tüzelni a katonákat. | |
* | |
| (tüz-el-ěg) gyak. önh. m. tüzelegtem, ~tél, tüzelgětt. 1) Folytonosan tüzet vagy tüzeket bocsát magából. Tüzelgő hegy. Tüzelgő fa. Oly képeztetésü mint a füstölög. 2) l. TÜZESKEDIK. | |
* | |
| (tüz-el-ék) fn. tt. tüzelék-ět, harm. szr. ~e. Minden, amivel tüzelni szoktak, pl. fa, szalma, nád, tőzek, kőszén. Elfogyott a tüzelék. | |
* | |
| (tűz-elem) ösz. fn. Azon gyulékony testrészecskék, melyekből tűz ered, vagy eredhet. | |
* | |
| (tüz-el-és) fn. tt. tüzelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) A tűznek működő hatása. A napnak, a fütött kemenczének tüzelése. 2) Cselekvés, midőn valaki a vadászaton vagy lövészcsatában tüzet ad. Tüzelésre fogni a fegyvert, czélba lövésre irányozni. 3) Átv. izgatás, bujtogatás, mely a kedélyt bizonyos tettre buzditja, V. ö. TÜZEL. | |
* | |
| l. TÜZELĚG. | |
* | |
| (tüz-el-ěg-és) fn. tt. tüzelgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Állapot midőn valaki tüzet vagy tüzeket bocsát magából. 2) l. TÜZESKEDÉS. V. ö. TÜZELĚG. | |
* | |
| (tűz-elleněs) ösz. mn. Ami a tűz erejének, pusztitásának ellent áll; ami az égés ellen biztosít. Tűzellenes fal, boltozat. | |
* | |
| (tűz-ellenző) ösz. fn. Ellenzőféle készület pl. spanyolfal, deszkatábla, mely a tűz melegét távol tartja, mérsékli. Kályha melletti tűzellenző. | |
* | |
| (tűz-elme) l. LÁNGELME, illetőleg LÁNGÉSZ. | |
* | |
| (tüz-el-ő) ösz. mn. és fn. tt. tüzelő-t. 1) Aki tüzel. 2) Tűzi v. égő szer, melylyel tüzelnek vagy tüzelni szoktak. Tüzelő szer, tüzelő anyag. Fogytán van a tüzelő; máskép: tüzelék. 3) Tűzhely, tüzelőhely. | |
* | |
| (tüzelő-anyag v. ~szer) l. TÜZELŐ 2). | |
* | |
| (tűz-ér) fn. tt. tüzér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Álgyús, pattantyús. | |
* | |
| (tűz-ér-i) mn. tt. tüzéri-t, tb. ~ek. Tüzért illető, arra vonatkozó. Tüzéri állomás. Tüzéri szabályzat. Tüzéri készlet. | |
* | |
| (tűz-erő) ösz. fn. 1) A tűznek belereje. 2) Valamely gépműnek tüzelési vagy tűzbirási képessége. | |
* | |
| (tűz-ér-ség) fn. tt. tüzérség-ět, harm. szr. ~e. 1) Ágyusok v. pattantyusok testületileg véve. 2) A tüzérek által gyakorlott mesterség. Tüzérséget tanulni. | |
* | |
| (tűz-ér-ség-i) mn. tt. tüzérségi-t, tb. ~ek. Tüzérségre vonatkozó, azt illető. Tüzérségi gyakorlatok. | |
* | |
| (tűzér-szer) ösz. fn. Mindennemű szer és eszköz, melyek a tüzérséghez megkivántatnak. | |
* | |
| (tűz-érték) ösz. fn. A fanemek viszonylagos hévfejlesztő képessége; pl. a bükkfát mértékegységül véve a nyírfa tűzértéke 0,82 (0 egész 82/100-ad rész), a nyárfáé 0,60. (Erdészeti M.) | |
* | |
| (tüz-es) mn. tt. tűzes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Ami ég, szikrázik, lángol, lobog; parázsos. Tüzes vas; tüzes vassal sütögetni valamit. Tüzes fogó; tüzes kanócz; tüzes lapda vagy golyó; tüzes szén; tüzes faüszök; tüzes perje, hamu. Tüzes (tengeri) tolvaj Molnár Albertnél és Szabó Dávidnál. (Alkalmsaint a piratát akarták érteni alatta, nem tudván, vagy nem figyelvén reá, hogy pirata nem a pur (tűz) névtől, hanem peiraw igétől jön, mely am. vállalkozni, szerencsét próbálni; miért helyesebben ma kalóz-nak illetőleg tengeri kalóz-nak hivjuk, mely a kaland szóval egy eredetü). Tüzes áldozat. Tüzes ember, bolygó tűz. Tüzes adta! mennykőadta (káromkodó szó). 2) Tüzhöz hasonló szinü. Tüzes ég, csillagos ég, fölső ég. Tüzes liliom. Tüzes felhő. Tüzes kigyó. 3) Tüzhöz hasonló forróságu. Tüzes arcz; tüzes fekély; kelés. 4) Átv. ért. szeszes, erős, vérizgató. Tüzes bor, ital. Továbbá a maga nemében fölötte élénk, erős indulatú, forró szenvedélyű. Tűzes legény, tüzes menyecske. Tüzes csók, tüzes szerelem. Tüzes tekintet, szem. Tüzes beszéd. Adják e nevet lovaknak is. Tűzes ne! 5) A székelyeknél eléjön tizes v. tízes helyett is, midőn jelentése: tíz egyenlő darab szántóföldből álló táblarész. (Szabó Elek.) | |
* | |
| (tűz-és) fn. tt. tűzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Tűvel varr, hímez. 2) Valaminek tűvel vagy hasonló eszközzel megerősitése. 3) Összekapás. 4) Ki-, megjelölés, meghatározás. V. ö. TŰZ, (2); és (3). | |
* | |
| (tüzes-betegség) ösz. fn. Forrósággal egybekötött betegség. Szinére nézve a tüzhöz hasonló betegség, mint a vöröses szinű bőrkütegek. | |
* | |
| (tüz-es-ěd-és) fn. tt. tüzesědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valami tüzes leszen, midőn melegedni, égni, szikrázni kezd. | |
* | |
| (tüz-es-ěd-ik) k. m. tüzesěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Tüzessé leszen, gyulékony elemei égni kezdenek, tüzet fog, lángra kap. Tüzesedik a kohóba tett vas. 2) Szesze, ereje növekedik. Forrás által és után tüzesedik a bor. 3) Élénk, szenvedélyes, indulatos mozgásba jön. Tüzesedik a vére. Egészen neki tüzesedett. V. ö. TÜZES. | |
* | |
| (tüz-es-en) ih. 1) Égve, lángolva, szikrázva, parázsosan, tűzzel telve. 2) Vörösen, mint a tűz. Tüzesen szállt le a nap. 3) Indulatosan, élénken. Tüzesen szeretni. Tüzesen beszélni, szavalni. Tüzesen hozzálátni valamihez. V. ö. TÜZES. | |
* | |
| (tüzes-hamu) ösz. fn. Hamu, melyben tűzrészecskék vannak. | |
* | |
| (tüz-es-ít) áth. m. tüzesít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Tüzessé tesz, hevít, melegít. Vasat tüzesíteni. A bor tüzesíti a vért. Átv. élénk mozgásba hoz, buzdít, izgat. Föltüzesíteni a kedélyeket. V. ö. TÜZES. | |
* | |
| (tűz-es-ít-és) fn. tt. tüzesítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valami, vagy átv. ért. valaki tüzessé tétetik. V. ö. TÜZES. | |
* | |
| (tűz-es-kěd-és) fn. tt. tüzeskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kedélyi állapot, midőn valaki hirtelen föllobban, heveskedik, rendkivüli élénkséggel, sebességgel működik, beszél stb. | |
* | |
| (tüz-es-kěd-ik) k. m. tüzeskěd-tem, ~tél, ~ětt. Kedélye, tűz módjára, föllobban, vére sebes mozgásba jön, s ennek következtében módot, mértéket nem tartva hirtelenül, hebehurgyán beszél, cselekszik, intézkedik stb. | |
* | |
| (tüz-es-kěd-ő) mn. tt. tüzeskědő-t. Heves indulattal, hirtelenül, hebehurgyán beszélő, cselekvő; heveskedő. | |
* | |
| (tüzes-liliom) l. TŰZLILIOM. | |
* | |
| (tűz-eső) ösz. fn. 1) Természetes eső, melynek csöpjei bizonyos körülmények befolyása miatt csillámló fényben tünnek elé. Tüzijátékokban eléidézett tünemény, vagy látvány, midőn a légben szétpattant golyóból a szikrák esőcseppek gyanánt sziporkáznak alá. | |
* | |
| (tüzes-pernye) ösz. fn. l. SZIPORKA. | |
* | |
| (tüzes-róka) ösz. fn. Rókafaj, melynek hátszőre inkább szürke mint vörhenyeges, hasa pedig és lábai feketék. A német Brandfuchs után nem épen helyesen alkotott szó. | |
* | |
| (tüz-es-ség) fn. tt. tüzesség-ět, harm. szr. ~e. 1) Az égő testnek mint olyannak tulajdonsága. 2) Vérmes vörös állapota az állati testnek. Bőrnek, sebnek, daganatnak tüzessége. 3) Az indulatnak rendkivüli élénksége. V. ö. TÜZES. | |
* | |
| (tűz-es-ül) önh. m. tüzesűlt. L. TÜZESĚDIK. | |
* | |
| (tüz-es-ül-és) l. TŰZESEDÉS. | |
* | |
| l. TÜZKÉMLE. | |
* | |
| l. LÁNGÉSZ; LÁNGESZŰ. | |
* | |
| katonai vezényszó a lőfegyver vagy fegyverek kisütésére. | |
* | |
| (tűz-et-ěs) mn. tt. tüzetěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Gondos és részletes elintézés végett czélul kijelölt, eleve meghatározott, föltett szándékba vett. V. ö. TŰZ, (3). Tüzetes tárgyalások, értekezések. Legelsőbben a Kossuth l. szerkesztette "Hirlapban" olvastuk a következő igehatározóval együtt. | |
* | |
| (tüz-et-ěs-en) ih. Czélul kijelölve, eleve meghatározva, föltett szándékkal és minden szorgalmat s gondot ráfordítva. (Ex professo). V. ö. TÜZETĚS. | |
* | |
| ösz. fn. Két épülettető között emelt magas fal a végett, hogy a szomszédban netalán kitörő tűznek terjedését akadályozza. | |
* | |
| (tűz-fazék) ösz. fn. Fazék, melybe égőszenet tesznek, hogy a hideg ellen melegítőül szolgáljon. A piaczon ülő kofák tűzfazeka. | |
* | |
| (tűz-fěcskendő) ösz. fn. Készülék, melylyel oltás végett a tüzre vizet fecskendeznek. V. ö. Fěcskendő. | |
* | |
| (tűz-fědél v. ~födél) ösz. fn. Fedél, mely tüzet, vagy tűzokozható szert takar. | |
* | |
| (tűz-fědő) ösz. fn. 1) Általán, mivel a tüzet befödik, letakarják. 2) Vaslemezből csinált fedő, melyet a szakácsok parázszsal tetézve a lábasra tesznek, hogy a benne levő tészta vagy huseledel alulfölül egyformán süljön. | |
* | |
| (tűz-fegyver) ösz. fn. Fegyver, melyből tüzelnek, lőporral v. más szerrel lődöznek, milyenek, az álgyu, mozsár, puska, pisztoly, különböztetésül másféle, ugymint vágó, szuró fegyverektől. | |
* | |
| (tűz-fény) ösz. fn. A tűznek sajátságos csillogásu és világosságu fénye. | |
* | |
| (tűz-fészek) ösz. fn. Hely, melyben könnyen gyuló és égő szerek vannak egybehalmozva, pl. nagyobb asztalosműhelyekben, ácsudvarokban, szénával, szalmával, száras gabonával megrakott szérüskertekben. | |
* | |
| (tűz-fogó) ösz. fn. Vasból csinált fogóféle eszköz, melylyel a tűznél vagy tűzzel dolgozók a parázs vagy égőtestet fölcsipik, ide-oda rakosgatják stb. V. ö. FOGÓ. | |
* | |
| (tűz-folt) ösz. fn. 1) A testen égés, pörkölődés által támadt folt. 2) Vörös folt az emberi test bőrén, melyet néha a gyermekek anyjok méhéből hoznak magokkal. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Tűzfő-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. TŰZFĚDÉL. | |
* | |
| (tűz-föld) ösz. fn. A földiratban igy neveztetik Amerikának déli csucsa, a Magellan szorosa mellett. | |
* | |
| (tűz-földi) ösz. fn. Tűzföldön lakó, oda tartozó, onnan való, azt illető. V. ö. TŰZFÖLD. | |
* | |
| (tűz-fü) ösz. fn. Sándor Istvánnál azt ami Párizpápainál égető fű. (Flammula Jovis). | |
* | |
| l. TŰZÖGÉL, illetőleg TŰZÖGET. | |
* | |
| (tűz-gerely) ösz. fn. 1) Gerely, vagy dárdaforma eszköz, a hajdani hadviselésben, melyhez ólomgolyókkal töltött zsákot kötöttek, s azt roham idején használták. 2) A tüzijátékoknál papirból csinált gerely, mely meggyújtva a tűzjátéki álláson világitóul szolgál. | |
* | |
| (tűz-golyó v. ~gömb) ösz. fn. 1) A tüzérmesterségben, minden gömb, vagy golyó, melyet meggyujtani s égetni lehet. 2) Természeti légtünemény, mely égő gömb gyanánt mozogni látszik az égen. | |
* | |
| (tűz-gúla) ösz. fn. Gúlaalakban emelkedő tűzláng; továbbá innepélyes látványul emelt, s égő lámpákkal világitott gúla. | |
* | |
| (tűz-gyik) ösz. fn. Vastag fejü, zömök testű, tonka farku, pikkelyetlen gyikfaj, melynek első lábain négy, a hátulsókon öt körme van. Testének felső része fényes fekete, vagy szürke, alsó fele pedig sárgás vagy kékes. Ha parázsra teszik, tejforma nedvet fecskendez ki hátából, melylyel a gyöngébb tüzet eloltja, de az erősebbet eloltani nem birja, s megég benne. (Salamander.) | |
* | |
| (tűz-győző) ösz. mn. Molnár Albertnél tűzgyőző kő am. asbestus; l. TŰZÁLLÓ. | |
* | |
| (tűz-halál) ösz. fn. Általán, akármiféle tűz, megégés által okozott halál, pl. midőn valakit tűzbe dobnak, vagy ha tűz közé szorúl stb. | |
* | |
| (tűz-hányó) ösz. fn. A mi tüzet bocsát ki magából. Tűzhányó hegyek. Tűzhányó mesés sárkány, röppentyü. | |
* | |
| (tüz-harang) ösz. fn. Harang, melyet akkor húznak meg, midőn az illető helységben tűz üt ki. Ily harang az ugynevezett tűztornyokban szokott lenni. Szélesb ért. minden harang, melyet tüzveszélykor félrevernek. | |
* | |
| (tűz-hely) ösz. fn. 1) Általán minden hely, melyen rendesen tűzet rakni, tüzelni szoktak, pl. a pásztorok tűzhelyei a mezőn. 2) Hely, hol tűzveszély volt. Szokottan: Égés helye. 3) Mesterségesen rakott falféle emelvény, hol bizonyos munkához szükséges tüzet raknak. Kovácsok, lakatosok tűzhelye. Különösen a konyha fölszereléséhez tartozó ilyetén emelvény, melyen főzni, sütni szokás. Sárból, téglából rakott tűzhely. Takaréktűzhely, Gömörben, Tornában: tüzpaly v. tűzpó; l. ezeket. Molnár Albertnél eléjön tűzhely feje, a régibb alkatu konyhákban a kéménynek a tűzhely fölé illesztett öblös része (der Mantel ober dem Heerde). 4) Tűzhelynek nevezik némely tájakon a kemencze vagy házak fala mellé sárból vagy téglából rakott s ülőhelyül szolgáló padot is; néhutt ez máskép: tűzpad v. tűzpadka. Talán mivel ezen helyeken, padokon ülve a tűznél melegszenek; vagy a házak falánál (rendszerént a déli oldalon) a nap oda tűzik. V. ö. TŰZIK. 5) Átv. mint a családi laknak szükséges kelléke jelent házat, melyben bizonyos csatád lakik. Tűzhelyeinket kénytelenek voltunk elhagyni. | |
* | |
| (tűz-hely-pénz) l. FÜSTPÉNZ. | |
* | |
| (tűz-hordó) ösz. fn. A tűzjátékoknál, holmi gyulékony anyaggal töltött hordó, melyet a földbe ásnak s úgy rakétáznak belőle. | |
* | |
| (tűz-i) mn. tt. tüzi-t, tb. ~ek. Tüzet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Tüzi játék, fény, tünemény. Tűzi mesterség. Továbbá tüzes részeket tartalmazó, égékeny. Tüzi föld, tüzi kő. V. ö. TŰZIFA. | |
* | |
| (tűzi-fa) ösz. fn. Fa, melyet különösen égetésre, fűtésre, főzésre, sütésre stb. fordítanak, különböztetésül a más czélokra pl. építésre, szerszámokra, edényekre használandó vagy használt fától. | |
* | |
| (tűzi-föld v. tűzigyep) l. TŐZEG. | |
* | |
| (tűz-ihlet) ösz. fn. Keresztény egyházi értelemben, Istennek természetfölötti ajándéka, vagyis vallási szellem, mely az apostolokat és első keresztényeket lelkesítette, midőn Krisztus tanát fölvevék, s most is lelkesiti azokat, kik a pogány hitről a keresztény vallásra térnek. Erre vonatkozik keresztelő szent János mondása, Lukács 3. 16. "Erősb jő pedig nálamnál; ő megkeresztel titeket szent lélekben és tűzben." (Káldi). A régi keresztény atyák kifejezése szerint: baptismus flammans, tűzkeresztség. | |
* | |
| (tűz-ik) személytelen ige; m. tűzött. Tűz módjára égetőleg v. igen melegen süt. Jőjön be a folyosóról, mert igen oda tűzik a nap. (Szalay Ágoston gyüjteménye.) | |
* | |
| (tűzi-játék) l. TŰZJÁTÉK. | |
* | |
| (tűz-ima) ösz. fn. Ima, melylyel a babonások a tüzet elhárithatni vélik. | |
* | |
| (tűz-imádás) ösz. fn. A tűznek mint legfőbb lénynek, imádása. V. ö. IMÁDÁS. | |
* | |
| (tűz-imádó) ösz. mn. és fn. Ki a tüzet, mint főbb lényt, Isten gyanánt imádja. Abulfeda arab iró szerént a magyarok tűzimádók voltak. V. ö. TŰZTISZTELET. | |
* | |
| (tűz-ing) ösz. fn. Gyulékony anyaggal bevont vitorlavászon, melyet tengeri csatában az ellenséges hajóra vetnek, hogy fölgyujtsák. A német Feuerhemd után szószerint fordított kifejezés. | |
* | |
| (tűz-iszony) ösz. fn. Visszarettenést, borzadást okozó iszony, melyet az ember, vagy más állat a tűz láttára érez. Különösen a katonákat vagy lovakat a harczi tűz között megrázó borzalom. | |
* | |
| (tűz-itélet) ösz. fn. Mesterségesen készitett tűzi tünemények, látványok, kénnel, salétrommal, szénnel, lőporral, melyek czélja a nézőket mulattatni, vagy bizonyos innepélynek nagyobb diszt adni. | |
* | |
| (tűz-játékos) ösz. fn. Személy, ki tüzjátékhoz tartozó míveket készit, s azokat látványkép eléadja. | |
* | |
| (tűz-jel) ösz. fn. Általán a végre rakott tűz, hogy valaminek jeléül szolgáljon. Különösen a tengeren hajózók tájékozására a tengerpartokon rakott tűz vagy lámpavilág. | |
* | |
| (tűz-kád) ösz. fn. Kád, melyben, leginkább az épületek padlásán, vizet tartanak, hogy szükség esetén tűzoltásra szolgáljon. | |
* | |
| (tűz-kár) ösz. fn. Általán, mindenféle kár, vagy veszteség, melyet a tűz okoz, midőn valamely becses jószágot megemészt, elront, elhamvaszt stb. | |
* | |
| (tűz-kard) ösz. fn. A tűzjátékoknál, fából csinált, s kardhoz hasonló üreges eszköz, vagy készület, mely meggyujtva tűzgolyókat, csillagokat stb. lövel ki. | |
* | |
| (tűz-kár-mentes) l. TŰZBIZTOSITOTT. | |
* | |
| (tűz-kár-mentés) ösz. fn. A tűz által okozott kárnak megtéritése, mi bizonyos egyesület által történik, ha az illető kárvallott az elégett vagyont, pl. házat, a benne levő jószágot stb. előleg bevallotta, s azok bevallott értékéhöz mért dijat a kármentő egyesületnek időszakonként befizette. | |
* | |
| (tűz-kár-mentő) ösz. mn. Mondjuk oly társulat, egyesület, illetőleg intézet felől, mely a tűz által okozott kárt bizonyos föltételek mellett visszatériti. V. ö. TŰZKÁRMENTÉS. | |
* | |
| (tűz-kémle) ösz. fn. 1) Általán kémle vagyis próba, midőn valaminek jóságát, valódiságát tűz által vizsgálják meg. 2) Különösen a régi babonás világban az itélőszékek azon borzasztó eljárása, midőn az határoztatott, hogy a vádlott ártatlansága bebizonyitására kezébe tüzes vasat fogjon, s azt tartsa ott egy darab ideig; máskép: tüzesvas-itélet, tűzitélet, istenitélet. | |
* | |
| (tűz-kéve) ösz. fn. Fölállított kévéhez hasonló tűzjátéki készület, mely minden oldalról szórja magából a sziporkákat. | |
* | |
| (tűz-koszorú) ösz. fn. Égő, s tüzet hányó koszorúféle mű a tűzjátékoknál. | |
* | |
| (tűz-kova) l. TŰZKŐ; és V. ö. KOVA. | |
* | |
| (tűz-kova-tartó) ösz. fn. Erszény-féle eszköz, melyben, ha szükséges, tűzcsinálás végett tűzkovát, egyszersmind aczélt és taplót tartanak. V. ö. TŰZSZERSZÁM. | |
* | |
| (tűz-kő) ösz. fn. Általán, többféle kő, mely a kemény, edzett, aczélos vasnak ütésére, vagy egymáshoz ütve tüzet ad, szikrákat vet. Különösen azon szaruhoz vagy üveghez hasonlóra csiszolható tűzkőfaj vagy kova, melyet tűzkiütésre használni szoktak. Aczéla jó, de tűzköve rosz. (Km. Szójáték is a czél a jó stb.). Átv. kemény, tüzes természetü. Tűzkő gyerek, tűzkő legény. | |
* | |
| (tűz-köz) ösz. fn. Szűk köz, vagy üresen hagyott hely a szomszéd épületek között, hogy a netalán kiütő tűz oly hamar tovább ne harapózzék. | |
* | |
| (tűz-lábtó) ösz. fn. Hosszabb, rövidebb lábtók v. lajtorják, melyeken a tűzoltók járnak, kelnek. Különösen, némely épületek födelére szegezett, s folytonosan ott levő lábtók. | |
* | |
| (tűz-láda), ösz. fn. Lőporral, golyókkal, vasdarabokkal stb. rakott láda a hadi hajók párkánya alá rejtve, melyet akkor vettetnek föl, midőn az ellenség rászállani akar. | |
* | |
| (tűz-lajtorja) l. TŰZLÁBTÓ. | |
* | |
| (tűz-láng) ösz. fn. A tűznek lobogó lángja, Pattog, mint tűzláng a tövisekben. (Km.) | |
* | |
| (tűz-lapát) ösz. fn. Vaslemezből készített lapátféle eszköz, az égő szenet, parázst kiszedni. | |
* | |
| (tűz-lárma) ösz. fn. Kiáltozás, dobolás, harangozás, mely által a helybeli községnek tudtára adják, hogy tűz ütött ki. | |
* | |
| (tűz-látó) l. TŰZŐR. | |
* | |
| (tűz-legyező) ösz. fn. Tüzet szítani való legyezőféle eszköz. | |
* | |
| (tűz-lemez) ösz. fn. Vaslemez a tűzhelyen, vagy kemencze, kályha, kandalló száján. | |
* | |
| (tűz-liliom) ösz. fn. Liliomfaj, melynek szirmai lángszinüek, s belül érdesek; máskép: tüzes liliom. (Lilium bulbiferum). | |
* | |
| (tűz-lobogvány) ösz. fn. l. TŰZLÁNG. | |
* | |
| (tűz-menny) ösz. fn. Azoknak költői fölfogása szerint, kik több egymásfölötti mennyet képzelének, jelentette a mennynek felső emeletét, melyben az idvezültek laknak. (Empyrium.) | |
* | |
| (tűz-mentes) ösz. mn. 1) Ami úgy van építve, hogy a tűz alig, vagy épen nem tehet kárt benne, ami el nem ég. 2) Tűzkár ellen biztosított, tűzkármentes. Tűzmentes épületek. | |
* | |
| (tűz-mérü) ösz. fn. 1) Eszköz, melylyel a tűz fokát meg lehet határozni. (Pyrometer). 2) Eszköz, mely által megtudhatni, mennyivel lett nagyobb a tüzben megmelegített ércznek teriméje. | |
* | |
| (tűz-mív) ösz. fn. Kén-, salétrom- és szénvegyülékből mesterségesen készített tűz, mely a szemeket különféle tüneményekkel gyönyörködteti, s rendesen közmulatságra vagy innepélyek diszítésére használtatik. Egyébiránt vannak komoly természetű és czélu tűzmivek is, milyenek a tüzérekéi. | |
* | |
| (tűz-mivész v. ~művész) ösz. fn. Mivész, ki tűzmiveket készít, és mutatványul, látványul eléad. | |
* | |
| (tűz-mozsár) ösz. fn. Mozsár alaku lőszer. | |
* | |
| (tűz-munka) ösz. fn. Munka, melyet tűz, azaz, égetés, sütés, olvasztás által hajtanak végre, milyek az érczből dolgozó mesteremberek munkái. | |
* | |
| (tűz-munkás) ösz. fn. Munkás, ki tűz segitségével űzi mesterségét, mint a lakatos, kovács stb. | |
* | |
| l. TŰZMIVÉSZ. | |
* | |
| (tüz-művészet) ösz. fn. Tűzjátékok és komoly hadi tüzmivek készitésének és végrehajtásának mestersége. | |
* | |
| (tűz-nap) ösz. fn. A tűzjátékokban tüzes, szikrázó, sugárzó napot ábrázoló mutatvány. | |
* | |
| (tűz-nemű) ösz. mn. Tűz tulajdonságaival biró, azaz, melegítő, égető, tűz gyanánt ragyogó, tűzelemeket tartalmazó stb. | |
* | |
| (tűz-nyaláb) ösz. fn. Égő test, mely nyalábot ábrázol, vagy ily alakban látszó villám. | |
* | |
| (tűz-nyil) ösz. fn. Nyil alakú tüzes lőmivek, melyeket házak vagy hajók fölgyujtására lődöznek. | |
* | |
| (tűz-okádó) ösz. mn. A mi tüzet okád, minek gyomrából, szájából tüz ömlik ki. Tűzokádó hegy. Tűzokádó mesés sárkány. Máskép: tűzhányó. | |
* | |
| (tűz-oltó) ösz. mn. és fn. 1) A ki bizonyos eszközökkel tüzet oltani iparkodik. Tűzoltó nunkások, kéménysöprök; különösen valamely tűzoltó intézet tagja. V. ö. TŰZOLTÓINTÉZET. 2) Amivel tüzet oltani szoktak. Tűzoltó eszközök, szerszámok, fecskendők, vedrek. | |
* | |
| (tűz-oltó-horog) ösz. fn. Hosszu nyelű erős csáklya, melylyel tűzveszélykor az épület égő részeit leszakgatják. | |
* | |
| (tűz-oltó-intézet) ösz. fn. Intézet, melynek tagjai magokat különösen kiképezik és mindenféle eszközökkel ellátják, tűzveszély idején a tüzet oltják, terjedését gátolják s általán minden igyekezetöket arra forditják, hogy a veszélyben forgó vagyonok és személyek lehetőleg megmentessenek. | |
* | |
| (tűz-oltó-szer) ösz. fn. Mindennemü eszköz, melyet a tűzoltáskor használnak. | |
* | |
| (tűz-ország) ösz. fn. Am. pokol, melyben a hivők szerént örök tűz ég. | |
* | |
| (tűz-oszlop) ösz. fn. A bibliai történetekben, magasan lobogó tűz, mely az Egyiptomból kivándorolt, s a pusztában bujdosó zsidók előtt éji kalauzul világított. | |
* | |
| (tű-öz-ő) mn. tt. tűzőt. 1) A ki tűz. Tűző munkás. 2) Amivel tűznek. Tűző eszköz, tűző vas. | |
* | |
| (tű-öz-ög-él) áth. m. tűzögélt. L. TŰZÖGET. | |
* | |
| (tű-öz-ög-élés) l. TŰZÖGETÉS. | |
* | |
| (tű-öz-ög-et) gyak. áth. m. tűzöget-tem, ~tél, ~ětt, par. tűzögess. A ruhának ernyedt, kilikadt részét czérnával vagy másféle fonallal, keresztül-kasul öltögetve, varrogatva kitatarozza. | |
* | |
| (tű-öz-ög-et-és) fn. tt. tűzögetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Varrási tatarozás, midőn a ruhát tűzögetik. V. ö. TŰZÖGET. | |
* | |
| (tüz-öl) fn. tt. tűzöl-t, tb. ~ök. l. TŰZGYIK. | |
* | |
| (tűz-őr) ösz. fn. Éjjel czirkáló őrök, kiknek kitűzött kötelessége, hogy a netalán kiütő tűzveszélyt akadályozzák, illetőleg a községnek tudtára adják. | |
* | |
| (tűz-őrség) ösz. fn. Tűzőrök testülete és hivatalos kötelessége. | |
* | |
| (tű-öz-ött) mn. tt. tűzött-et. 1) Tűvel varrott, himzett. 2) Tűvel vagy más hasonló eszközzel megerősitett. 3) Ki-, megjelölés, meghatározás. V. ö. TŰZ (2); és (3). | |
* | |
| (tűz-pad v. ~padka). l. TŰZHELY. 4) | |
* | |
| (tűz-páka) ösz. fn. Pákához, vagyis buzogányhoz hasonló tűzjátéki készület, melynek gombja belülről tűzanyaggal, kivülről rakétákkal van fölszerelve. | |
* | |
| (tűz-palaczk) ösz. fn. A hadi tüzéreknél, lőporral töltött vékony üvegű palaczk, melyet gyujtószerrel ellátva az ellenség hajóira lőnek vagy vetnek. | |
* | |
| (talán: tűz-alj? v. tűz-mally?) A Tájszótár szerént Gömörben és Tornában am. tűzhely. Azt vélhetnők, hogy a "paly" talán a ,Spar-heerd' első részéből csavarodott el; azonban ezelőtt mintegy 40 évvel, midőn a Tájszótár készülőben vala; a köznép aligha ismerte a ,Sparheerd'-et; de a Tájszótár sem mondja, hogy ezt csak a takaréktűzhelyre értenék. Máskép palóczos kiejtéssel tűzpó. | |
* | |
| (tűz-pille) ösz. fn. Molyféle pille, mely éjjel röpköd, s a tűzbe vagy gyertyavilágba rohanni szokott. | |
* | |
| (tűz-piros) ösz. mn. A tűz lángjához vagy parázsához hasonló piros szinű. Tűzpiros virágszirmok. V. ö. TULIPIROS. | |
* | |
| (tűz-piszkáló) ösz. mn. és fn. 1) A ki a tüzet piszkálja. 2) Eszköz amivel a tüzet piszkálják. | |
* | |
| l. TŰZPALY. | |
* | |
| (tűz-próba) ösz. fn. l. TŰZKÉMLE. Kiállani a tűzpróbát. (Km.) | |
* | |
| (tűz-rács) ösz. fn. Vas szálakból csinált rácsféle készület a tűzhelyen vagy kályhában, kandallóban, melyre a fát fektetik. | |
* | |
| (tűz-rakás) ösz. fn. A tűzanyagnak egymásra rakása és meggyujtása, vagyis, cselekvés, midőn valaki tüzet rak. | |
* | |
| (tűz-rend-szabály) ösz. fn. Az illető helyhatóság által kiadott rendelkezési szabályok, melyeket a község tagjainak követni kell, hogy a tűzveszély akadályoztassék, vagy, ha kitörött, minél sikeresebben megszüntessék. | |
* | |
| l. TŰZ (1) alatt 3). | |
* | |
| (tűz-seprü) ösz. fn. l. PEMET. 2). | |
* | |
| (tűz-ser-penyő) ösz. fn. Serpenyő, melyben az illető munkához szükséges égő szenet tartják. | |
* | |
| l. TŰZSEPRÜ. | |
* | |
| (tűz-sugár) ösz. fn. Sugáralakban égő, vagy sugarat képző tűz. | |
* | |
| (tűz szabály) ösz. fn. A tűzoltásra vonatkozó szabály, tűzrendszabály. | |
* | |
| (tűz-szekrény) ösz. fn. 1) Tűzálló szekrény, mely a benne tartott holmit tűz ellen biztosítja. 2) l. TŰZLÁDA. | |
* | |
| (tűz-szer) l. TÜZÉRSZER. | |
* | |
| (tűz-szerész) ösz. fn. Ki a tüzérségi készülékek- s lőszerekre fölvigyáz, azokról számol; a hajókon rendesen hadnagyi rangu tiszt. (Konstabel. Kenessey A.) | |
* | |
| (tűz-szer-szám) ösz. fn. 1) Szerszám vagy eszköz, melylyel tüzet ütni vagy csinálni szoktak, milyenek a régibb használatu aczél, kova, tapló; melyeket a mai közdivatu gyufák a használatból már-már kiszorítottak. 2) A lőfegyver azon része, mely a lőpor gyujtását eszközli. | |
* | |
| (tűz-szer-tár) ösz. fn. Az a hely, hol a tűzszerész gondja alá bízott eszközök és szerek állanak; a hajókon különösen ezek hátuljában. | |
* | |
| (tűz-szerző) ösz. fn. Sándor Istvánnál am. a szokottabb gyujtogató. | |
* | |
| (tűz-szikra) ösz. fn. Szikra, melyet az égő testek hánynak magokból, vagy mely bizonyos testekből ütés, dörzsölés stb. által kifejlik és gyujt. | |
* | |
| (tűz-szín) ösz. fn. Eleven piros vagy vörös szin, milyen a tüzé szokott lenni; tuli piros szin. | |
* | |
| (tűz-színű) ösz. mn Minek szine a tűzéhez hasonló piros, vagy vörös tulipiros. | |
* | |
| (tűz-szító) ösz. mn. és fn. 1) mivel a már égő testet, illetőleg tüzet erősebb égésre gerjesztik, pl. fujtató. 2) Tűzpiszkáló. V. ö. SZÍT. | |
* | |
| (tűz-szünet v. ~szüntetés) ösz. fn. A tüzelés, különösen lődözés megszüntetése. | |
* | |
| (tűz-takarító) ösz. fn. l. TŰZOLTÓHOROG. | |
* | |
| (tűz-támadás) ösz. fn. Tűzvész kezdete v. keletkezése. | |
* | |
| (tűz-tartó) l. TŰZCSUPOR, TŰZFAZÉK. | |
* | |
| (tűz-teke) ösz. fn. l. TŰZGOLYÓ. | |
* | |
| (tűz-telep) ösz. fn. l. ÁLGYUTELEP. | |
* | |
| (tűz-tisztelet) ösz. fn. tűz mint éltető elem iránt tisztelettel viselkedés. A görög Theophylaktos szerént: "A magyarok tisztelték a tüzet, léget és vizet, tisztelik még és énekkel dicsérik a földet, de imádják s egyedül Istennek nevezik azt, ki az eget és földet alkotta." | |
* | |
| (tűz-torony) ösz. fn. Torony, melynek őre különösen tűzveszélyre vigyázni, s úgynevezett tűzharanggal jelt adni köteles. | |
* | |
| (tűz-ütő-kő); TŰZÜTŐSZERSZÁM, (tűz-ütő-szerszám) l. TŰZKŐ; TŰZSZERSZÁM. | |
* | |
| (tűz-věděr) ösz. fn. Bőrből készített veder, vagy kannaféle edény, melylyel tüzet szoktak oltani. | |
* | |
| (tűz-věrěs) ösz. mn. Élénk, haragos veres, milyen a tűz szine; máskép: tuli- v. tűzpiros. | |
* | |
| (tűz-vész) ösz. fn. Pusztító, romboló tűz által okozott vész. | |
* | |
| (tűz-veszély) ösz. fn. lásd TŰZVÉSZ. | |
* | |
| (tűz-veszélyes) ösz. mn. Könnyen tűzveszélyt okozó pl. a kőolaj. | |
* | |
| (tűz-vető) l. TŰZHÁNYÓ. | |
* | |
| (tűz-vezetés) ösz. fn. A tűznek a bogsában (szénégetőben) ennek csúcsától egész aljáig való lassankénti szabályos vezetése. | |
* | |
| (tűz-világitás) ösz. fn. Égő test világitása, különösen midőn nem a szokott olaj-, faggyú-, gázvilágitásról van szó, hanem pl. rakásfa tüzének, égő háznak stb. világitásáról. | |
* | |
| (tűz-virág) ösz. fn. Molnár Albertnél Éder kiadásában így neveztetik a kerti peremér (calendula officinalis.) | |
* | |
| (tűz-vonal) ösz. fn. Azon vonal vagy irány, melyen a pusztító tűz, vagy a puskából, álgyuból kilőtt golyó, teke halad. | |
* | |
| (tüz-zaj) ösz. fn. l. TŰZLÁRMA. | |
* | |
| (tűz-zápor) ösz. fn. l. TŰZESŐ. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Sáros m.; helyr. Tvarócz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. tyrann-t, tb. ~ok. A görög-latin tyrannus-ból módosult. l. ZSARNOK.
| |