*Ü.[*]

*Ü (1)
kisded alakban ü, harminczhatodik bötü a magyar abécerendben, s tizennegyedik az önhangzók sorában. Határos a magas lejtőzetü i-vel, honnan mind némely tájejtésben, mind az irodalomban, gyakran váltakozik vele, mint az irodalomban is: űdv, idv; űgyekszik, igyekszik; üdő, idő; üvölt ivölt; üzen izen; bükfa, bikfa; süker, siker; süket, siket; süheder, siheder; fütty, fitty stb. A régi nyelvemlékekben az ü helyett még az imént emlitetteken kivül is i használtatik, pl. igy = ügy, ill = üll, it = üt, (l. ezeket); mindenril = mindenrül, enyimbil = enyimbül stb. (Szalay Ág. 400 m. 1.). Némely tájszokás ö helyett használja, mint ücsém, öcsém; pörül, pöröl; őrül őröl; törül, töröl. Több szóban, illetőleg gyökben közszokás szerint állandóan rövid, pl. üdő, ünő, üget, ük, ühög, ümög, üszög, üveg, süveg, üvölt, süvölt, üzen, üt, süt, fürög, gümő, lüktet, tütű, rüpők stb. továbbá a személyragokban: kérünk, kérjük, kértük, kérnünk, kezünk, fejünk. Különben a hosszú ű hang mértéke ingadozó és gyakran rövid ü-re változik a tájak különböző ejtése szerint. Mire nézve az irodalomban leghelyesebb a széphangzathoz alkalmazkodni, hogy t. i. a rövid és hosszú önhangzók öszve ne torlódjanak, pl. keserű, gömbölyű, hevederű, sikerű; ellenben, őrlésü, őrjöngésü, öntésü. Némely szók végén, midőn önhangzóval kezdődő rag járul hozzá, v-re változik, mint: enyü, enyv: fenyü, fenyv; tetü, tetv; ölü, ölv. Palóczos kiejtéssel üö, iő; még gr. Eszterházy M. nádor leveleiben is eléjön: sziökség (=szükség), kiöld (=küld) stb. l. bővebben U és Ú alatt.
Ű (2) előhaladó mozgást jelentő tiszta elemnek tekinthető 1) ü-dő, ü-get, ü-ld, ü-z (=ü-öz); 2) hangutánzó elemnek ü-v-ölt szóban, és ezek származékaiban.

*~Ü v. ~Ű
mély hangon ~U v. ~Ú, melléknévi képző, l. ~Ú.

*ÜBEG
palóczos tájejtés, l. ÜVEG. A v és b némely szókban országszerte fölcseréltetnek, mint az olybá, magbaváló, e helyett: olyvá, magvaváló.

*ÜBÖR
fn. tt. übör-t, v. übröt. Eléfordul Baróti Szabónál egy példázó mondatban: "Bár jól huzzad übrödet N. N. kaptájára." Értelme homályos, talán bőrből csinált ibrik vagy kannaféle edény neve.

*ÜCS, ÜCSÉM
tájdivatosak ezek helyett öcs; öcsém l. ÖCS.

*ÜD (1)
elvont gyök, melyből származnak a régies üdöl, üdöz, üdnep, s a ma is szokott üdv, üdvös, üdvösség, üdvöz, üdvözít, üdvözöl, üdvözűl; üdűl, üdít és az újabbkori üde. Az ü az általános mai és régi nyelvben átváltozik i-re: idv, idves, idvesség, idvezel. Mi alapértelmét illeti, azt származékainak jelentéseiből vonhatjuk el, melyek szerint az üd egész emberi valónk azon jó kedves milétét fejezi ki, midőn testi lelki vágyaink teljesednek, midőn testileg és lelkileg jól érezzük magunkat, tehát a jólét és boldogság elvont fogalma rejlik benne. Alakra és leszármazási módra hasonlók hozzá a ked, ned, red, ad v. od gyökök, honnan üdv, üdvös, valamint kedv, kedves, nedv nedves, red redves, adv advas v. odv odvas hasonló származékok. Az üd gyökkel teljesen egyezik a mongol üd, honnan üd ügei am. üdvtelen, szószerénti üd szegény (Schmidtnél: schlecht, verwerflich, untauglich, Kowalewskinél: mal, mauvais; defaut). Továbbá rokon vele Vámbéry szerint az ujgur üt (orvosság), etkü (jó, üdvös, Zenkernél mint keleti török szó: ízgü), jakut ütüö (jó).

*ÜD (2)
közelebbi gyöke a régies és tájdivatos kiejtésü üdő szónak; szokottabban: idő; l. ÜDŐ.

*ÜDE
(üd-e), új alkatú mn. tt. üdét, tb. üdék.
Fris, ép testi vagy lelki erővel biró. Üde szülött. Üde egészségi állapot. Üde ész, elmetehetség, ötlet. V. ö. ÜDV, (1).

*ÜDÍT
(üd-ít) áth. m. üdít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Kresznerics értelmezése szerint: valamit üdővel megnevel, meghizlal. Ily jelentéssel találjuk a Tájszótárban is, t. i. Pápa vidékén am. nevel, fölnevel, Kemenes alján am. hizlal. Ez értelemben a korra vonatkozó üdő-vel látszik alapfogalmi rokonságban lenni, honnan üdétlen v. idétlen ami a kellő érettségi időt el nem érte, vagy azzal egy arányban nem fejlődött ki. V. ö. ÜDŰL. A mennyiben pedig üdűlni annyit is tesz, mint testi vagy lelki erőben megujúlni, felfrisülni, s ez által jó, kedves, megelégedett, üdvös állapotba jutni; gyökben és alapfogalomban az üde, üdv, üdvös szókkal is egyezik. Az egészséges lég üdíti a beteg testét és kedélyét.
"De ha nehéz munkán sanyarta eléggé,
Hagy pihenőt közben; becsüli vendéggé;
Bő hússal üdíti, jó kedvü itallal;
Ki gondol ilyenkor testi viadallal!
Arany J. (Buda halála).
V. ö. ÜD, (1).

*ÜDÍTÉS, ÜDITÉS
(üd-ít-és) fn. tt. üdités-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) A testi vagy lelki erőnek fölfrisitése, fölujitása, élénkké tevése. 2) Megérlelése, kifejlett érettségre juttatása valaminek. V. ö. ÜDÍT.

*ÜDÍTŐ, ÜDITŐ
(üd-ít-ő) mn. tt. üditő-t. 1) Ami üdít, azaz frisít, az erőket megujítja, föleleveníti. Testüdítő szerek. Léleküdítő szórakozások, mulatságok. 2) Érlelő, érett állapotra juttató. Növényeket, gyümölcsöket üditő égaly.

*ÜDL
l. ÜDÖL.

*ÜDLELDE
l. ÜDVLELDE.

*ÜDLÖVÉS
(üd-lövés) ösz. fn. Valakit v. valamit üdvözlő innepélyes lövés. A megérkezett fejedelmet üdlövésekkel fogadták.

*ÜDNEP
l. ÜNNEP.

*ÜDŐ
ugyanaz az ,idő' főnévvel, s amaz alakban mind régebben, mind tájdivatosan eléjön. "Mert ha tudná a házi atya, mely üdőn az úr jőnö" (jőne. Müncheni cod. Lukács. XII.) A székelyeknél jelent évet vagy esztendőt is, pl. ez előtt két üdővel. Az üdőn ebben az évben. (Kriza J.) "Az utóbbi példa ,az idén' alakban az általános népnyelvben is megvan. Többire l. IDŐ.

*ÜDÖL
(üd-öl) áth. m. üdöl-t v. üdl-ött, htn. üdöl-ni v. üdl-eni. Máskép, ü helyett i.vel: (mint ünnep, innep) idől. Am. ünnepel. "Es en napomat üdli." (Nádor-cod. 489. 1.) "Mind e napiglan idlik (üdlik) a zsidók a pinkestnek napját." (Székely Ist. chron. 18. 1.) "Annakokáért üdnepet üdöljünk nem az régi kovászban." (1. Kor. 5. 8. Sylvester). Ebből lett hanghasonulással: üll (=üdl.) l. ÜLL és V. ö. ÜNNEP.

*ÜDÖLLŐ
székely tájszólással am. dűlő; l. DŰLŐ fn.

*ÜDŐS, ÜDŐSÖDIK stb.
l. IDŐS, IDŐSÖDIK stb.

*ÜDÖZ
(üd-öz) a Müncheni codexben am. üdvös. "ÜDÖZÖK legyetek" (avete. Máté XVIII). Lásd ÜDVÖZ.

*ÜDŰL
(üd-űl) önh. m. üdűl-t. 1) A Tájszótár szerént Kemenesalján am. hízik, szépül; és Pápa vidékén am. növekedik; máskép általános népnyelven: javul. Üde állapotba jut, vagyis testi lelki ereje ujúl, frisűl, épűl, elevenedik. Hosszas betegség után lassan üdűlni. Szépen föl- v. megüdűlt. Átv. ért. mondjuk növényekről is, midőn megélednek, gyarapodásnak indulnak. Az ellankadt virágok az eső után megüdűltek. (Molnár A. szerint am. ébred; fölébred; mely jelentése Vass József szerént a göcsei tájszólásban is megvan: "Fölüdül az ember az álomból."

*ÜDŰLÉS, ÜDÜLÉS
(üd-ül-és) fn. tt. üdülés-t, tb. ~ěk, harm, szr. ~e. Javulási állapot, midőn valaki v. valami üdűl.

*ÜDV
(üd-v) fn. tt. üdv-öt, harm. szr. ~e. 1) Széles ért. jólét, szerencse, áldás, boldogság, mely testi, vagy lelki vágyainkat kielégiti. Ily értelemre mutat származéka: üdvözöl, azaz, valakit jó kivánatokkal halmoz, fogad, köszönt. Testi, lelki üdv. Üdv neked, azaz légy boldog, légy áldott, egészséges. 2) Szorosb ért. túlvilági mennyei boldoglét, mely keresztény hittani értelemben az igaz jámbor hivők örök jutalma.
Ez egykor elavult, de ujra divatba hozott szó helyett rendesen az üdvösség használtatott; pedig e kettő között oly különbség van, mint a nedv és nedvesség, kedv és kedvesség, redv és redvesség, keserv és keservesség között; V. ö. ÜDVÖSSÉG.
Mi származását illeti, gyöke: üd, s oly képzésü, mint a ked, ned, red, el, keser, feny, sér, köny, ör, ter, seny, eny, ad, od, ham, mag, or, dar, részint elvont, részint élő gyökükből származott kedv, nedv, redv, elv, keserv, fenyv, sérv, könyv, örv, terv, senyv, enyv, adv, odv, hamv, magv, orv, darv, továbbá az igékből képzett ölv, nyelv, örv, élv, melyekben a v képző nem más, mint vagy a tulajdonságot jelentő u, ü, vagy az igeneves ó ő változata, pl. keserü keserv; könnyü könyv; hamu hamv; adu adv; ölő ölv, nyelő nyelv; ötő v. öttő ötv (,ötvös' szóban), élő élv stb.

*ÜDVES; ÜDVESSÉG; ÜDVEZ stb.
l. ÜDVÖS, ÜDVÖSSEL stb.

*ÜDVLELDE
(üdv-lelde) ösz. fn. Széchenyi I. által ajánlott szó a német ,Walhalla' értelmében: 1) Az éjszaki ó német hitrege szerint azon tulvilági hely, hová a csatában elesett hősök, lovaikkal együtt jutnak, s örök életet élnek. 2) Jeles férfiak szobrait, képeit magában foglaló tisztelettemplom. Jobb hangzással: üdlelde, minthogy az üd törzs régibb iratokban v nélkül is használtatik, pl. id-öl, id-öz, üd-nap, (= ünnep) szókban. V. ö. ÜD; (1).

*ÜDVLÖVÉS
(üdv-lövés) l. ÜDLÖVÉS.

*ÜDVÖS
(üd-v-ös) mn. tt. üdvös t, v. ~et, tb. ~ek. Testi vagy lelki jólétünkre, szerencsénkre, boldogságunkra szolgáló erkölcsi, lelki vágyainkat kielégitő, végrendeltetésünknek megfelelő. Üdvös szerek az élet fentartására. Üdvös tanács, lelki oktatások. Üdvös cselekedetek. Ez mindnyájunkra nézve igen üdvös dolog. V. ö. ÜDV.

*ÜDVÖSEN
(üd-v-ös-en) ih. Üdvös módon, eszközzel, hatással; boldogságunkra, erkölcsi jólétünkre. Az egyházi beszéd üdvösen hatott sziveinkre.

*ÜDVÖSSÉG
(üd-vös-ség v. üd-v-öz-ség) fn. tt. üdvösség-ět, harm. szr. ~e. Üdvös állapot, vagy tulajdonság; jóságos, áldásos, boldogságos létezés; üdvnek bősége, folytonos élvezése. "És felemelé münekönk üdvösének szarvát" (Münch. cod. Lukács. I.). Különösen keresztény hittani ért. a jámbor hivek lelki öröme, melyet a tiszta, fedhetlen élet gerjeszt a sziveikben, s melyet Isten holtok után örök jutalomul ad nekik. Örök mennyei üdvösség. Üdvösségre szolgáló szent beszéd. Váljék lelki üdvösségére. Elnyeri az örök üdvösséget. V. ö. ÜDV; ÜDVÖS.

*ÜDVÖSSÉGBELI
(üdvösség-beli) ösz. mn. Üdvösségre vonatkozó, üdvösséget illető. Üdevsségbeli dolog.

*ÜDVÖSSÉGĚS
(üd-v-ös-ség-ěs) mn. tt. üdvösségěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Üdvös állapotu, vagy tulajdonságu; üdvösséget hozó; erkölcsileg boldogitó. Az illető állapotnak nagyobb fokozatát, teljességét fejezi ki mint üdvös, valamint üdvösség több az üdv-nél.

*ÜDVÖSSÉGĚSEN
(üdv-ös-ség-ěs-en) ih. Üdvös v. boldogitó állapotban.

*ÜDVÖSSÉGI
(üd-v-ös-ség-i) mn. tt. üdvösségi-t, tb. ~ek. Üdvösséget illető, arra vonatkozó.

*ÜDVÖZ
(üd-v-öz) mn. tt. üdvöz-t, v. ~et. tb. ~ek. Ezen szó csak a köszöntő szólitásokban divatozik: üdvöz légy (salve, ave), üdvözek legyetek! Értelme: üdvös, üdvben részes, áldott, szerencsés. Ily áldásokat, és szerencsemondatokat foglal magában az ismeretes angyali üdvözlet. Azon kevés melléknevek egyike, melyek a rendes as, os, es, ös helyett az ez képzővel alakulnak, mint száraz, igaz, nehez; ide tartoznak a hasonló kopasz, csupasz, dobasz, horpasz is. Valamint: az igaz és nehez törzsekből lett igazol, nehezel, igazúl, nehezűl, igazít, nehezít, úgy az üdvöz-ből üdvözöl, üdvözűl, üdvözít. "Üdvöz légy Mária, vagy malaszttal teljes. Úr vagyon teveled." (Münch. cod. Lukács. I.) "Üdvöz légy, áldott légy, boldogságos szüz Mária." (Egyházi ének).

*ÜDVÖZEJT
s ezzel összefüggésben a parancsoló módban: ÜDVÖZÉH l. ÜDVÖZÍT.

*ÜDVÖZÍT
(üd-v-öz-ít) áth. m. üdvözít-ětt, parancs. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Széles ért. üdvözzé azaz üdvössé tesz, üdvben részsít, boldogít; illő vágyakat kielégitve megelégültté tesz. Szoros hittani ért. mennyei örök boldogságot szerez. A hit maga cselekedetek nélkül nem üdvözít. Az erényes, jámbor élet üdvözít. Krisztus Urunk eljött, szentséges tana és halála által üdvözíteni az emberi nemet. Régiesen: üdvözejt és a parancsoló módban az ejt, ojt végzetü igékben uralgó csaknem általános szabály szerént: üdvözéh (= üdvözits). "Te hütöd (hited) megüdvözejtett (salvum fecit) tégedet." (Müncheni cod. Lukács XVIII). "Úr üdvözéh münket (salvanos), mert elveszönk." (Ugyanott. Máté. VIII.). Ellentéte: kárhoztat, mennyiben szoros hittani értelemben vétetik mint az üdvözül ellentéte elkárhozik.

*ÜDVÖZÍTÉS, ÜDVÖZITÉS
(üd v-öz-it-és) fn. tt. üdvözités-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, müködés, mely valakit üdvözit; különösen erkölcsi lelki örök, mennyei boldogitás. V. ö. ÜDVÖZÍT.

*ÜDVÖZÍTŐ, ÜDVÖZITŐ
(üd-v-öz-ít-ő) mn. és fn. tt. üdvözítő-t. 1) Ami lelki üdvösséget szerez a maga nemében jámbor, erkölcsös, jóságos, menynyei boldogságunkat előmozdító. Üdvözitő hittanok, jó cselekedetek. 2) Mint főnév legnemesebb ért. Krisztus urunk, a mennyei Atyának fia, ki bennünket szentséges tana, és halála által az örök kárhozattól megmentett, s az örök üdvösség elnyerésére képesekké tett. V. ö. MEGVÁLTÓ.

*ÜDVÖZL
l. ÜDVÖZÖL.

*ÜDVÖZLÉS
(üd-v-öz-öl-és) fn. tt. üdvözlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~ě. Köszöntés, vagy tisztelgő fogadás neme, mely által valakit üdvözlünk- Nyájas, szives, örömteljes, innepélyes üdvözlés. Az érkezett fővendégnek üdvözlésére menni. Az üdvözlést hálás köszönettel fogadni. V. ö. ÜDVÖZÖL.

*ÜDVÖZLÉSI
(üd-v-öz-öl-és-i) mn. tt. üdvözlési-t, tb. ~ek. Üdvözlést illető, ahhoz tartozó arra vonatkozó. Üdvözlési szertartás.

*ÜDVÖZLET
(üd-v-öz-ül-et) fn. tt. üdvözlet-ět, harm. szr. ~e. Azon köszöntő szavak, mondatok, melyekkel valakit fogadunk, megtisztelünk, különösen találkozás, vagy látogatás alkalmával holmi jó kivánatokkal, szerencseáldásokkal illetünk. Hevenyészett, innepélyes, előre készitett, irásból elolvasott üdvözlet. Angyali üdvözlet, Szűz Mária tiszteletére, mely Gábriel arkangyal és Erzsébet asszonynak a boldogságos szűzhő intézett üdvözlő szavaiból, továbbá az anyaszentegyház által hozzájok kapcsolt könyörgésből van szerkesztve.

*ÜDVÖZÖL
(üd-v-öz-öl) áth. m. üdvözöl-t, v. üdvöz-lött, htn. üdvözöl-ni, v. üdvözl-eni. Találkozás, vagy látogatás, vagy látogattatás alkalmával, vagy levélben valakit közszokásban levő szavakkal, mondatokkal, szives nyájas kifejezésekkel illet, megtisztel. pl. Isten hozott (téged). Üdvözöllek. Isten hozta (önt). Üdvözlöm önt. Örülök, hogy szerencsém van v. szerencsés vagyok láthatni stb. Köznépiesen: Isten áldja meg kigyelmedet. Isten áldja meg a kendtek ebédjét, az emberét is. Különösen, valamely előkelő, tiszteletben álló személyt innepélyes szertartással, és köszöntő beszéddel fogad. A városba érkezett fővendéget üdvözölni. Továbbá vallásos tiszteletből hódul. Téged jöttünk üdvözölni Szűz Mária. (Bucsujárók éneke). "És kezdék üdvözleni őtet: Üdvöz légy zsidóknak királya. (Münch. cod. Mark. XV.). "És ha csak tü atyátok fiait üdvözlenditek, mit tesztek többet, nemde az etnikosok es(is) teszik azt-e?" (Ugyanott. Máté V).

*ÜDVÖZŐL
l. ÜDVÖZŰL.

*ÜDVÖZSÉG
l. ÜDVÖSSÉG.

*ÜDVÖZŰL
(üd-v-öz-űl) önh. m. üdvözűl-t. Szoros hittani ért. holta után az örök mennyei boldogságban részesül. Régiesen: üdvözől. "Ki hiend és megkeresztelkedendik, üdvözől. (Münch. cod. Márk. XVI.). Jelentett régen gyógyulást is. "En lyányom halálán vagyon, jöjj és vessed rajá te kezedet, hogy megüdvözőljön." "Hogy ha en ő ruháját illetendem, megüdvözőlök." (Münch. cod. Mark. V.). Ellentéte: elkárhozik.

*ÜDVÖZŰLÉS, ÜDVÖZÜLÉS
(üd-v-öz-ül-és) fn. tt. üdvőzülés-t, tb. ~ěk. Az örök mennyei boldogságnak megnyerése. Ellentéte: elkárhozás.

*ÜDVÖZŰLET
(üd-v-öz-ül-et) fn. tt. üdvözület-ět, harm. szr. ~e. Azon jámborok állapota, kik üdvözülnek. Ellentéte: kárhozat.

*ÜDVÖZŰLT
(üd-v-öz-űl-t) mn. és fn. tt. üdvözűlt-et. Aki holta után az örök mennyei üdvösségben részesült. Kegyeletes szójárással mondjuk általán a megholtakról. Emlékezzünk üdvözűlt szüleinkről, barátainkról. Máskép: Istenben boldogult.

*ÜDVSZERZŐ
(üdv-szerző) ösz. mn. és fn. 1) A mi mennyei üdvösségünk elnyerésére eszközül szolgál. 2) l. ÜDVÖZÍTŐ.

*ÜGE
régiesen pl. a Müncheni codexben am. ige. Mongolul is üge. L. IGE.

*ÜGET
(üg-et) önh. m. üget-ětt, par. ügess. Mondjuk négylábu állatról, különösen lóról, szamárról, öszvérről, farkasról stb. midőn sebesebb léptekkel, lüktetve, poroszkálva, mintegy félig futva siet; vagy mint néhutt mondják, koczogva megy. Átv. ért. mondják sietve, félfutva haladó emberről is. "Az ur akaratján kell ügetni." (Mikes Kelemen LXI. levél). Üget mint a böjti boszorkány. (Km.). Különbözik tőle: - nyargal, azaz, előre nyujtott lábakkal hosszabb mérvben szökdel, és a még erősebb mozgásra vonatkozó vágtat. - Hangváltozattal tájdivatosan: iget. Budenz J. szerént rokon vele (vagyis az üg gyökkel) a lapp oko-, a finnlapp oakko-. De rokonnak tekinthető a latin fug gyök is fug-io, fug-a szókban stb.

*ÜGETÉS
(üg-et-és) fn. tt. ügetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Sietésnek, mérsékelt futásnak neme, midőn valamely állat üget. Kénytelen vagyok vele, mint czigány ló az ügetéssel. (Km.). V. ö. ÜGET.

*ÜGETŐ
(üg-et-ő) mn. tt. ügető-t, tb. ~k. Ügetve, koczogva, poroszkálva, lüktetve siető. Ügető kocsisló, paripa.

*ÜGETVE
(üg-et-ve) ih. ügető léptekkel. V. ö. ÜGET.

*ÜGY (1)
fn. tt. ügy-et, harm. szr. ~e. 1) Minden tennivaló, mely müködő erőnket bizonyos munka, üzlet, foglalatosság, gondoskodás, hozzálátás, vigyázat által igénybe veszi, mely bizonyos fáradságba, eljárásba kerül. Házi, családi ügy. Saját, idegen ügy. Magán, nyilvános, köz, hazai, országos ügy. Egyházi, polgári, katonai, községi ügy. Mások ügyében járni, fáradni, s magáért elhanyagolni. "Eligazítom ügyét." (Szabó D.). Kinek nem jó ügye, az ki ne fecsegje. (Km.) Vesződséggel, fáradsággal járó ügy. Innen érthetők e mondatok: Ügygyel bajjal végezni valamit, sok nehézséggel, fáradsággal. Kezem ügyébe esett, azaz, épen kezemre volt, vagyis oly állapotban valék, hogy helyesen bánhattam vele, hogy megtehettem; lásd ÜGYIBE. Szemügyre venni valamit, azaz, szemjárással kisérni, szemét jártatni, rajta. kellőleg müködtetni, jól megvizsgálni. 2) Különösen az országos kormány által intézett, igazgatott tárgyak, és tennivalók. Belügy, melynek tárgyát az ország belső dolgainak igazgatása teszi. Külügy, mely a külső országok, nemzetközi dolgok viszonyaira vonatkozik. Pénzügy, hadügy, oktatási és vallási ügy, kereskedelmi ügy, tengerészeti ügy. 3) Az egymással perlekedő felek vitás állapota eljárása. Büntető, polgári ügy. Kereseti ügy. Igazságos, igaz ügy. Ügyét a törvényszék elé vinni, megnyerni, elveszteni, főlebbezni. Valakinek ügyét előmozditani, pártolni. Az ügyet jártas ügyvédre bizni. Sok ügye van sok pert visz. Saját ügyében senki sem lehet biró. (Km.). "Míg az császár igyet (ügyet) jára" (ügyekben eljára, törvényt üle. Katalin Verseslegendája). Régente ü helyett gyakran i-vel: igy, pl. a föntebbi legendában, továbbá a Nádor-codexben, a görög bölcsek jeles mondásiban, Cátóban (ez uttóbbiak Toldy F. kiadása Pesti Gábor meséi végén), a Debreczeni Legendáskönyvben, gr. Eszterházy M. nádor leveleiben stb.; sőt ügyekszik v. igyekszik származékban mai nyelven is.
Mennyiben az ügy általán bizonyos cselekvési mozgékonyságot igényel, s azzal szokott járni: innen azon hasonló hangu gyökökkel rokonítható, melyek folytonos, vagy élénkebb mozgásra vonatkoznak, mint az üdő és üget szók gyökei üd és üg, t. i. se rokon d, g, gy, hangok fölcserélésével, és vég elemben az űz (= ü-öz) ige. Hogy pedig az ügy szóban az élénk mozgékonyság, és tevékenység alapfogalma rejlik, bizonyitják származékai, u. m. ügyes, aki czélszerüleg működni, forgolódni tud valamely dologban, mint a német gewandt, a wenden gyöktől; ügyetlen, azaz, tehetetlen, forgolódni nem tudó; ügyekszik, azaz, erejét megfeszitve sürög-forog, iparkodik. Jászay Pál szerént (Müncheni cod. 358. 1.). ,űgy' helyett hajdan ,ige' szó is divatozott volna, mert a Münch. codexben Márk XV. fejezetében olvassuk: "ő igéjének czimerlete" (titulus causae eius); és viszont, a Bécsi cod. Judit. XI. fej. "Nincs ilyen némberi földön, személyben, szépségben és ügyeknek értelmében." (in sensu verborum) Alighanem irási hiba egyik mint a másik. Az utóbbi szót Döbrentey is ,ügé'-nek olvassa (l. Szótárát), a Müncheni codex pedig már másolat (Münch. cod. V. lap.). Egyébiránt egyezik vele a mongol ide (force, adresse), honnan idetei épen az a magyar ügyes (adroit, alerte, habile stb.), ide ügei um. ügyszegény azaz ügyefogyott (mal-adroit). Továbbá rokonok vele a Hindoglunál, Zenkernél olvasható török is (Sache, Geschäft, Beschäftigung, Angelegenheit); Vámbéry szerént a csagataj iš, üsz, Budenz J. szerént a finn asia, észt asja (nom. asi), finnlap ašše, votják už stb.

*ÜGYBAJ
ösz. fn. A ragokat mindkét tagja fölveszi: ügyek bajok, ügyem bajom, ügygyel bajjal, ügyes bajos stb. Nehéz fáradsággal, vesződséggel, akadálylyal járó dolog, munka.

*ÜGYBARÁT
(ügy-barát) ösz. fn. Aki valamely ügyben velünk egy párton, illetőleg egy nézetben, egy akaraton van, ügyfél.

*ÜGYBIZTOS
(ügy-biztos) ösz. fn. Általán személy, kire bizonyos ügyet, v. ügyeket bizunk; különösen l. ÜGYVISELŐ.

*ÜGYBIZTOSSÁG
(ügy-biztosság) ösz. fn. Hivatal, vagy állomás, melyben valaki a mások által rábizott ügyeket viszi, előmozditja stb. l. ÜGYVISELŐSÉG.

*ÜGYDÖNTŐ
(ügy-döntő) ösz. mn. Valamely ügyet így vagy amugy végleg elhatározó. Ügydöntő itélet.

*ÜGYDÖNTŐLEG
(ügy-döntőleg) ösz. ih. Véglegesen elhatározva, elintézve.

*ÜGYEFOGYOTT
(ügye-fogyott) ösz. fn. Magával jótehetetlen, gyáva, ügyetlen s ennek következtében szegény, elhagyott állapotban nyomorgó, együgyű. V. ö. ÜGY.

*ÜGYEFOGYOTTSÁG
(ügye-fogyottság) ösz. fn. Gyáva tehetetlenség, együgyüség, szegény elhagyott állapot, vagy tulajdonság.

*ÜGYEHET
(ügy-e-het) elavult áth. m. ügyehet-ětt. Eléfordul a Müncheni codexben János XVI. fej. "A vigasztalandó szent szellet ügyeket tünektek mendeneket, valamelleket mondok." (Suggeret vobis omnia) azaz, eszetekre ad, figyelmetekbe hoz. Ezen igében a het nem tehető, hanem egyszerü miveltető képző, mint a sebhet (vulnerat) igében; tehát tulajdonkép: űgyhet. Itt az ügy különösen az észnek, figyelemnek tennivalójára vonatkozik. V. ö. ÜGYHEHÖDIK.

*ÜGYEHÖDIK
(ügy-e-höd-ik) elavult k. m. ügyehöd-tem, ~tél, ~ětt. A Münch. codexben megfelel neki a latin intendit, azaz, ügyel, figyelmez, vigyáz, eszével kiséri. "Mert mend nép ügyehöt(t) vala hallgatván őtet" omnis populus suspensus erat audiens eum. Itt ügyehöt hibásan van irva e helyett: ügyehött vagyis ügyehödt. Jelen ige oly képeztetésü, mint hamuhodik, vénhedik, petyhüdik, melyekben a d átváltozhatik sz-re is: hamuhoszik, vénheszik, petyhüszik, s ezek szerint lehet ügyehöszik is, melynek legközelebbi módositott rokona: ügyekezik, sőt ugyancsak a Müncheni codexben Lukács IV. fej. vele azonegy értelmü "És mendeneknek a sinagógában valóknak szemök valának ő rejá ügyekezők." azaz ügyelők, figyelők. V. ö. ÜGYEL, ŰGYEKEZIK.
ŰGYEKĚZÉS, (ügy-e-kěz-és) fn. tt. ügyekězés-t. tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Törekvés, iparkodás, melyet valaki bizonyos ügynek viselésében, végrehajtásában kifejt.

*ÜGYEKĚZET
(ügy-e-kěz-et) fn. tt. ügyekezět-ět, harm. szr. ~e. Ügyekezés tárgyilag véve, vagy azon mű, cselekmény, melyet az igyekező kifejt, elétüntet. V. ö. ÜGYEKĚZIK.

*ÜGYEKĚZIK
(ügy-e-kěz-ik) k. m. ügyekěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. Bizonyos ügynek végrehajtására egész gonddal és törekvéssel működik; iparkodik, törekedik; tevékenyen forgolódik. Más ejtéssel: ügyekszik.

*ÜGYEKĚZŐ
(ügy-e-kěz-ő) mn. tt. ügyekěző-t. Ügyeiben, dolgaiban törekvő, iparkodó. V. ö. ÜGYEKĚZIK.

*ÜGYEKSZIK
l. ÜGYEKĚZIK. Valamint több más hasonló igék, ez alakban csak a jelentő mód jelen idejében és a határtalan módban (ügyekszeni) divatozik; az első multban: ügyekvém, ügyekvél stb. Egyéb módok és időket a közönséges ügyekezik-től kölcsönöz.

*ÜGYEL
(ügy-el) önh. m. ügyel-t. Fölható ragú viszonynévvel am. valamire figyelmet, gondot fordít, s rajta van, hogy bizonyos ügy a maga rendén, czélirányosan folyjon, és végrehajtassék. Házi dolgokra, gazdaságokra, munkásokra ügyelni, felügyelni. Nem is ügyel rám, nem gondol velem, nem figyel rám. Alapfogalomban és gyökre nézve hasonlók hozzá: figyel, vigyáz. Az irásbeli peres eljárásban beügyelni valamely irományt azt teszi: az ügybeli iratokhoz csatolni.

*ÜGYELÉS
(ügy-el-és) fn. tt. ügyelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos ügyre vonatkozó figyelés, gondoskodás, utánalátás, cselekvésileg véve. V. ö. ÜGYEL.

*ÜGYELET
(ügy-el-et) fn. tt. ügyelet-ět, harm. szr. ~e. Gond, vigyázat, figyelem, melyet valaki bizonyos ügyekre, hivatás vagy megbizatásánál fogva, fordit. Elvont értelmü szó.

*ÜGYELETĚS
(ügy-el-et-ěs) mn. tt. ügyeltetés-t v. ~et, tb. ~ek. A székelyeknél arról mondják, aki kötelességéhez képest mindenre ügyel. (Ferenczi János).

*ÜGYELŐ
(ügy-el-ő) mn. és fn. tt. ügyelő-t. Általán, aki valamire ügyel, vigyáz, gondot visel, figyelemmel tart, kisér. Különösen hivatalos személy, kire bizonyos ügyet biztak; máskép: felügyelő.

*ÜGYELŐSÉG
(ügy-el-ő-ség) fn. tt. ügyelőség-ět, harm. sz. ~e. Ügyelői hivatal, s hozzá tartozó személyzet. Fürdői, szinházi ügyelőség.

*ÜGYELTET
(ügy-el-tet) mivelt. m. ügyeltet-tem, ~tél, ~ětt, par. ügyeltess. Rendeli, meghagyja valakinek, megbiz valakit, hogy ügyeljen valamire. V. ö. ÜGYEL.

*ÜGYÉR
(ügy-ér) fn. tt. ügyér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Némelyek által használt, de eddig önmagában divatra nem igen kapott szó az (állam-) minister kifejezésére; összetételekben már divatozóbb, mint belügyér, külügyér, hadügyér, pénzügyér.

*ÜGYÉRSÉG
(ügy-ér-ség) fn. tt. ügyérség-ět, harm. szr. ~e. Ügyéri hivatal; munkásság. V. ö. ÜGYÉR.

*ÜGYES
(ügy-es) mn. tt. ügyes-t v. ~et, tb. ~ek. Alkalmas testi vagy lelki tulajdonságokkal biró, melyeknél fogva bizonyos könnyüséggel és czélszerüleg, helyesen működik, iparkodik, sürgölődik, különösen oly dolgokban melyek némi mesterséget igényelnek, vagy hivatalhoz tartoznak. Ügyes mesterember, kocsis, lovagló. Ügyes tisztviselő. Igen ügyes ember, mindenre alkalmas. Az ügyes ember kineveti az ügyetlent. Tájdivatosan ami helyesen, czélirányosan van csinálva, mondva stb. Ügyes mű, ügyes beszéd. Faludinál eléfordul ezen értelemben is: igaz, jogos, igazságos. Ügyes hatalom. Ügyes ura valaminek. Erdélyi tájnyelven annyi is mint derék, csinos testalkatú, magatartásu. Ügyes leány. Ügyes asszony.

*ÜGYESBAJOS
(ügyes-bajos) ösz. mn. Fáradságos, nehéz végrehajtásu, ügygyelbajjal járó. Ügyes bajos munka, hivatal. Továbbá, aki peres ügyben jár. Ügyesbajos felek.

*ÜGYESEN
(ügy-es-en) ih. Helyesen, alkalmasan, okosan, czélszerüleg, bizonyos könnyüséggel, fürgeséggel. Ügyesen véghez vinni, elkésziteni valamit. Hivatalát ügyesen vinni. A fegyvert ügyesen tudja forgatni. Igen ügyesen védte magát.

*ÜGYESÍT
(ügy-es-ít) áth. m. ügyesít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Ügyessé tesz, képez. V. ö. ÜGYES.

*ÜGYESÍTÉS, ÜGYESITÉS
(ügy-es-ít-és) fn. tt. ügyesítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ügyessé tevés.

*ÜGYESKĚDÉS
(ügy-es-kěd-és) fn. tt. ügyeskedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ügyes magaviselet, ügyes forgolódás.

*ÜGYESKĚDIK
(ügy-es-kěd-ik) k. m. ügyeskěd-tem, ~tél, ~ětt. Ügyesen viseli magát, ügyesen forgolódik. V. ö. ÜGYES.

*ÜGYESSÉG
(ügy-es-ség) fn. tt. ügyesség-ět, harm. szr. ~e. Azon tulajdonságok, melyeknél fogva valakit ügyesnek mondunk; könnyü, fürge, czélirányos tevékenységi, működési képesség, jártasság. V. ö. ÜGYES.

*ÜGYÉSZ
(ügy-ész) fn. tt. ügyész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Jogismereti képességéről oklevéllei ellátott személy, ki bizonyos peresfélnek ügyét az illető törvényhatóság előtt viszi. A közösebb szokás különbséget látszik tenni az ügyvéd és ügyész között, mennyiben az ,ügyvéd' általán ügyek vitelére képesitett és oklevéllel ellátott személyt jelent, ki csak bizonyos perekben vagy peres ügyekben van megbizva. ,Ügyész' pedig az, ki már mint állandó hivatalnok a hivatalához tartozó minden ügyekben működik. Tiszti ügyész. Urodalmi, községi, kincstári, szentszéki ügyész. Államügyész.

*ÜGYÉSZDIJ
(ügyész-dij) ösz. fn. Díj, melyet az ügyésznek fáradságáért, munkálatáért fizetni szoktak, vagy birói rendeletnél fogva fizetni kell.

*ÜGYÉSZI
mn. tt. ügyészi-t, tb. ~ek. Ügyészt illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Ügyészi képesség, eljárás. V. ö. ÜGYÉSZ.

*ÜGYÉSZKĚDÉS
(ügy-ész-kěd-és) fn. tt. ügyészkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ügyészi működés gyakorlása. V. ö. ÜGYÉSZKĚDIK.

*ÜGYÉSZKĚDIK
(ügy-ész-kěd-ik) km. ügyészked-tem, ~tél, ~ětt. Mint ügyész mások peres ügyeivel foglalkodik, ügyészi tisztet gyakorol. V. ö. ÜGYÉSZ.

*ÜGYÉSZSÉG
(ügy-ész-ség) fn. tt. ügyészség-ét, harm. szr. ~e. Űgyészi hivatal, rang, tiszti minőség, képesség. Ügyészségre készülni. Állami, községi, urodalmi, szentszéki ügyészség.

*ÜGYÉSZVALLÁS
(ügyész-vallás) ösz. fn. A peres félnek nyilatkozása, illetőleg megbizó kijelentése, melynél fogva valakit ügyészének nevez ki, s mint olyat a biróságnak bejelent.

*ÜGYETLEN
(ügy-et-len) mn. tt. ügyetlen-t, tb. ~ěk. 1) Magával jótehetetlen, gyáva, ügyefogyott, magán segitni nem tudó. 2) Kinek mozdulatai, tettei, fonákul, viszásan, helytelenül, idomtalanul ütnek ki, különösen anyagi vagy szellemi müvek készitésében járatlan, vagy nehézkes, lassu; tudatlan, oktalan. Határozóként am. ügyetlen módon, ügyetlenül. V. ö. ÜGYES.

*ÜGYETLENSÉG
(ügy-et-len-ség) fn. tt. ügyetlenség-ět, harm. szr. ~e. Cselekvési fonákság, viszásság, helytelenség, járatlanság, idomtalanság; esetlenség, tudatlanság, tehetetlenség.

*ÜGYETLENÜL
(ügy-et-len-ül) ih. 1) Helytelen, fonák, visszás, idomtalan, czéliránytalan módon; esetlenül. 2) Gyáván, magával jótehetetlenül. V. ö. ÜGYETLEN.

*ÜGYEVESZTĚTT
(ügye-vesztětt) ösz. mn. Aki peres ügyét az illető biróság előtt elvesztette, vagy akármiféle vitatkozásban legyőzetett. Ügyevesztett fél, máskép: vesztes fél; ellentéte: nyertes fél.

*ÜGYFÉL
(ügy-fél) ösz. fn. Kik valamely közös ügyben müködnek, vagy szenvednek, vagy léteznek, vagy bizonyos czélra együtt törekszenek, egymásnak ügyfelei, ügytársai, pártfelei.

*ÜGYFOLYAM
(ügy-folyam) ösz. fn. Valamely ügynek egymás után következő menete, esélyei.

*ÜGYIBE
(ügy-i-be) ih. Tájdivat szerént am. czélirányosan, alkalmasan, jó módjával, kellete szerént. Ügyibe eszik, ül; ügyibe fog a dologhoz. (Szabó D.). Képeztetésre hasonlók hozzá: izibe, hamarjába, feliben harmadába.

*ÜGYIBEVALÓ
(ügyibe-való) ösz. mn. Erdélyiesen szólva, am. életrevaló, talpraesett; csinos, helyes külsejü. Ügyibe való ember, legény, leány.

*ÜGYIGAZGATÓ
(ügy-igazgató) ösz. fn. Állami, illetőleg fejedelmi magánjogi ügyek főigazgatója, s az illető ügyészek főnöke. Királyi ügyigazgató.

*ÜGYKÖDÉS
(ügy-köd-és) fn. tt. ügyködés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valamely ügyben működés.

*ÜGYKÖDIK
(ügy-köd-ik) k. m. ügyköd-tem, ~tél, ~ött. Valamely ügyben működik.

*ÜGYLET
(ügy-l-et) fn. tt. ügylet-ět, harm. szr. ~e. Újabbkori szó s általában am. az egyszerü ügy; különösen jogügylet am. két vagy több személy közt kötött akár szó- akár irásbeli szerződés, vonatkozva a köztük megállapitott viszonyokra. Adásvevési jogügylet. Ajándékozási jogügylet. Szállitási jogügylet. Különbözik: üzlet, mely kereskedelmi foglalkodásra, viszonyokra vonatkozik általában. V. ö. ÜZLET.

*ÜGYMENET
(ügy-menet) l. ÜGYFOLYAM.

*ÜGYNÖK
(ügy-nök) fn. tt. ügynök-öt, harm. szr. ~e; ÜGYNÖKSÉG, (ügy-nök-ség) l. ÜGYVISELŐ; ÜGYVISELŐSÉG.

*ÜGYÖLI
mn. tt. ügyöli-t, tb. ~ěk. Székely tájszó. Ügyetlen, esetlen magaviseletével, nyájaskodni akarásával másoknak alkalmatlankodó, s aki így viseli magát, azt mondják róla, hogy ügyölög. (Ferenczy János). Alkalmasint am. enyěli, enyělög (önyöli, önyölög) szók módosulatai; minthogy ugyancsak a székelyeknél anyolog szintén Ferenczi János szerént am. ügyetlenül nyájaskodik. (Tájszótár).

*ÜGYÖLÖG
önh. m. ügyölög-tem, ~tél, vagy ügyölg-öttem, ~öttél, ~ött; htn. ügyölög-ni, vagy ügyölg-eni. l. ÜGYÖLI alatt.

*ÜGYSZERETET
(ügy-szeretet) ösz. fn. Kedélyi állapot, midőn valaki valamely ügygyel az ez iránti hajlammal, kedvteléssel foglalkodik.

*ÜGYSZOBA
(ügy-szoba) ösz. fn. Helyiség' melyben valaki rendes ügyeit elintézni szokta.

*ÜGYTÁRS
(ügy-társ) l. ÜGYFÉL.

*ÜGYÚT
(ügy-út) l. PERÚT, PERINTÉZET.

*ÜGYVÉD
(ügy-véd) ösz. fn. Jogtudományokban képzett, s ebbeli jártasságáról hiteles oklevéllel ellátott, és peres ügyek vitelére engedélyt nyert személy. V. ö. ÜGYÉSZ.

*ÜGYVÉDDÍJ
(ügyvéd-díj) ösz. fn. Valamely perben teljesitett munkálatokért fizetendő, vagy fizetett s rendszerént a biró által megállapitott pénzbeli összeg.

*ÜGYVÉDELEM, ÜGYVÉDÉS
(ügy-védelem v. ~védés) ösz. fn. A biróság elé terjesztett peres ügynek védése.

*ÜGYVÉDI
(ügy-védi) ösz. mn. Ügyvédet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó, attól származó. Ügyvédi oklevél, eskü. Ügyvédi megbizás v. meghatalmazás. Ügyvédi munkálat. Ügyvédi czim, rang. Ügyvédi képesség. Ügyvédi költség, kiadások.

*ÜGYVÉDKĚDÉS
(ügy-védkědés) ösz. fn. Ügyvédként, ügyvédi minőségben perbeli teendőkkel foglalkodás.

*ÜGYVÉDKĚDIK
(ügyvéd-kědik) ösz. k. Ügyvédi minőségben folytatja pályáját, életmódját.

*ÜGYVÉDSÉG
(ügy-védség) ösz. fn. 1) Ügyvédi állapot, rang, életmód. 2) Ügyvédek testülete.

*ÜGYVÉDSÉGI
(ügy-védségi) ösz. mn. Ügyvédséget illető, arra vonatkozó, azzal viszonyban álló.

*ÜGYVÉDVALLÁS
(ügyvéd-vallás) ösz. fn. Egy vagy több perben leendő eljárás végett valamely ügyvédnek a biróság előtt szóval vagy irásban történő v. történt bejelentése.

*ÜGYVESZTES
(ügy-vesztes) lásd ÜGYEVESZTĚTT.

*ÜGYVESZTÉS
(ügy-vesztés) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn a peres fél elmozdittatik keresetétől, vagy elmarasztaltatik.

*ÜGYVEZETŐ
(ügy-vezető) ösz. fn. Személy, ki valamely üzleti, és más vállalati ügyek közvetlen intézésének élén áll. (Geschäftsleiter).

*ÜGYVISELÉS
(ügy-viselés) ösz. fn. Cselekvés vagy folytonos müködés, midőn valaki a rábizott ügyben intézkedik, rendelkezik, eljár. Biztositási, kereskedelmi, üzleti ügyviselés.

*ÜGYVISELET
(ügy-viselet) ösz. fn. Ügyviselés elvont ért. vagy is magán vagy köztiszti hivatal, mely bizonyos ügyek intézésével foglalkodik; máskép: ügvitel, azon különbséggel, hogy ügyviselet inkább alanyilag az utóbbi pedig szorosan véve tárgyilag használtatik, pl. Péter ügyviseletére van bizva a város javának előmozditása. A gyár, ügyvitelében többen vesznek részt.

*ÜGYVISELŐ
(ügy-viselő) ösz. fn. Hivatalos személy, ki egyes személy vagy egész testület által meg van bizva, hogy ügyeiben intézkedjék, rendelkezzék, eljárjon. Ügyviselő a kormányszéknél, ki az ide tartozó magán vagy testületi ügyeket előmozditja, sürgeti. Társulati ügyviselő. Máskép: ügyvivő, ügynök. (Agens).

*ÜGYVISELŐI
(ügy-viselői) ösz. mn. Ügyviselőre vonatkozó, ügyviselőt illető. Ügyviselői megbizás. Ügyviselői állomás.

*ÜGYVISELŐSÉG
(ügy-viselőség) ösz. fn. Ügyviselői hivatal; és testület.

*ÜGYVITEL
(ügy-vitel) ösz. fn. l. Ügyviselet.

*ÜGYVIVŐ
(ügy-vivő); ÜGYVIVŐSÉG, (ügy-viselőség) l. ÜGYVISELŐ; ÜGYVISELŐSÉG.

*ÜH
elvont gyöke ühödik és ühög szóknak; l. ÜHÖDIK alatt.

*ÜHÖDÉS
(üh-öd-és) fn. tt. ühödés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Rohadás, megromlás különösen az állásban V. ö. ÜHÖDIK.

*ÜHÖDIK
(üh-öd-ik) k. m. ühöd-tem, ~tél, ~ött. Rohad, állásban megromlik pl. a gyümölcs, tojás. Szabó Dávidnál: megühödk, megühöd, megsenyved, purhásodik, redvesedik, p. o. a fa. Gyöke üh rokonnak látszik a rosz szagra vonatkozó székely űz, általános divat szerént bűz szóval.

*ÜHÖG
(üh-ög) önh. m. ühög-tem, ~tél, ~ött. l. ÜHÖDIK.

*ÜHÖGÉS
(üh-ög-és) l. ÜHÖDÉS.

*ÜHÜ
köznépiesen valamely kérdésre ráhagyólag, erősitőleg felelő szócska ,úgy' v. ,igen' v. ,igenis' értelmében. A köznép saját osztályu társai irányában gyakorta használja e szócskát; pl. Kérdések: 1. Fú a szél? Felelet: Ühü. 2. Elszaladt a kutya? Ühü. 3. Megitattad már az ökröket? Ühü. 4. Be fogtad már a lovakat? Ühü. Felel ugyan a köznép a kérdés hangsulyos szavával is, pl. a föntebbiekben: 1. Fú. 2. El. 3. Meg. 4. Be; de a föntebbi feleleteket sem fogja egy magyar ember sem tagadni, ki a magyar köznépnek egymással való társalgását, legalább a tiszai vidékeken ismeri. Hatalmas czáfolata ez azok véleményének, kik a felelő igen-t németesnek tartják. Mi ifjuságunkban állandóan a nép között forogván úgy tapasztalók, hogy a köznép ott is, a hol tiszta magyarság lakott, és tiszta magyar iskolák léteztek, az ,igen' vagy ,igenis' szót az úriasabb személyek irányában használja.
Mandsu nyelven: ecsi (so, ja. Gabelentz).

*ÜK (1)
fn. tárgyesete: ~öt. Párizpápainál Nagyanyád anyja (abavia); Szabó Dávidnál: ük am. szép- v. nagyanyának anyja (proavia), ük anyja (abavia), üknek üki (atavia); Molnár Albertnél Kresznerics szerint nagyanya (avia), Édes kiadásában proavia (die Alt-oder Grosz-Grosz-Mutter). Székelyes tájejtéssel: uk a Tájszótárban am. mátka nagy anyja. Némely régieknél: ik, ike. "Szent Anna aszszony Krisztusnak ikeje." Kazinczy cod. 39. 1. "Te naponkéd az ikömnek tisztöletet tész." Ugy. o. 54. 1. "Mit gondolhatunk nagyobb méltóságot és tisztességet Istentől adatni, minthogy istenszilő magzatnak atyja és anyja lenni, és istennek ősi iki neveztetni." Érdi cod. 435. 1. Ezen tétovázó jelentéseken a törvényszaki ujabb irodalom akként segíte, hogy a nagyanyának nagyanyját nevezi ük-nek, ily fokozattal: 1. anya (mater), 2. nagyanya (avia), 3. ősanya (proavia azaz nagyanyának anyja), 4. ősnagyanya vagy ük (abavia), 5. ükős (a nagyanyának ősanyja-atavia). A mongolban eke és a szanszkritban akká am. anya; továbbá szintén a mongolban üköi am. néne (soeur ainée); Budenz J. szerént a finnben eukko és finnlapban akko am. nagyanya.

*ÜK (2)
elvont gyöke üklely vagy üklü és üker szóknak, s rokonnak látszik ág (?) szóval. V. ö. ÜKLÜ.

*~ÜK (1)
l. ~UK, magas hangon: ~ÜK, (1)

*~ÜK (2)
l. ~UK, ~ÜK, (2).

*ÜKLELY
fn. tt. üklely-t, tb. ~ěk. L. ÜKLÜ.

*ÜKLÜ
fn. tt. üklü-t, tb. ~k. Vasvármegyében, különösen az Örségben jelenti azon kört vagy szögöt, melyet a fának két ágatöve képez, vagy a szekérrudnak kétágu végét, mely a tengely alá nyúlik. Máskép:. üklely. (Tájszótár).
Valószinü, hogy gyöke ük egy a kettőst jelentő iker gyökével, tehát tulajdonkép üklő v. iklő volna, talán az iklik (ágazik, ketté ágazik) elavult igétől. Egyébiránt az ük v. ik gyök egyezik a török-tatár iki (= két) szóval is. V. ö. IK, (1).

*ÜKÖR
Sándor István szerint a régieknél am. iker, azaz kettős. Mongolul: ikere v. ikire, mandsu nyelven: ikiri. V. ö. ÜKLÜ, ÜKÖRKE; és l. IKER.

*ÜKÖRKE
(ük-ör-ke) fn. tt. ükörkét. Növényfaj köznépies neve a gyalog, kétvirágu-kocsányos lonczok alneméből; levelei tojáskerekek, ellenesek, épélűk, pelyhesek. Bogyói veresek, néha feketék, mérgesek. Máskép szintén köznépiesen: eb- v. kutyacseresznye, veres ükörke, ikeres cseresznye; növénytani néven: űkörkeloncz. (Lonicera xylosteum). Törzse a kettőst jelentő ükör v. iker.

*ÜKÖRKELONCZ
(ükörke-loncz) ösz. fn. l. ÜKÖRKE.

*ÜL
önh. m. ül-t, 1) Altestét szilárd alapra leereszti, s testét nyugtatja, különböztetésül az áll, fekszik, hasal, guggol, térdel szintén a test helyzetére vonatkozó igéktől. Gyermeknyelven: csücsül. Földön, gyepen, széken, pamlagon, padon, zsámolyon ülni. Lovon, kocsin, hajón ülni. Lóra, kocsira ülni, felülni. Asztal, kályha, ablak, ajtó, fal mellé ülni. Valakinek jobbja, vagy balja felül ülni. Elül, hátul, fent, alant, magasan ülni. Törökösen, keresztbe tett lábakkal ülni. Görbén, egyenesen, feszesen ülni. Beülni valahová. Elülni, Estve a tyúkok el szoktak űlni. Elültek a verebek, késő estve van. Ebédhez ülni, hozzá ülni az asztalhoz. Kiülni az utczára. Öszveülni. Öszveültek a jó sültek. (Km.) Fölülni, leülni, odaülni, ráülni valamire. A kocsiban háttal ülni. Ülnek némely négylábu állatok is, pl. kutyák, macskák, evetek, midőn hátulsó felökre ereszkednek s első lábaikat föltartják. A szárnyas állatok tulajdonkép hasra ereszkedve, s gugorodva ülnek, midőn alusznak, vagy tojásaikat költik. Elültek a madarak, aludni mentek. Tojáson ül a kotlós, a nőstény veréb stb. 2) Használjuk többféle alkalmazott értelemben, midőn t. i. valaki bizonyos czélból van ily helyzetben. Festésznek ülni, magát lefestetni. Gyóntatószékben ülni, gyóntatni. Törvényt ülni, itélni. Vásárban ülni, holmit árulni. Mindig otthonn ülni, maradni, tartózkodni. Tanácsban, gyülésben, törvényszékben ülni, elölülni. "Ő az itélő székben ülette." (Sedente illo pro tribunali. Müncheni cod. Máté. XXVII.) 3) Átv. ért. Kiül a szeme, kidudorodik. Beül az örökségbe, a házba, elfoglalja azt. Elülhetsz vele, elmaradhatsz vele, abban hagyhatod. 4) Tárgyesetes viszonynévvel. Megüli a lovat. Körülülték (az asztalt) semmi sincs, kitálaltak, senki sincs. (Km.) Ünnepet ül, miről l. ÜLL. 5) Képes kifejezéssel, valamely élettelen, de mozgékony tárgy bizonyos helyen vesztegel. Köd ül a hegyen. A hajó ül, zátonyba v. zátonyra akadt. A hajó leült a viz fenekére, elsülyedt, alámerült. Viszonyban látszik lenni a le szócskával.
Zenker szótárában és Vámbérynél az Abuskában keleti török v. csagataj nyelven: oltur-mak = ül-ni (sich setzen, sitzen; wohnen, verweilen, bleiben. A tur-mak ige magában azt teszi: stehen, bleiben, leben). A Müncheni codexben, és Katalin Verseslegendájában olvassuk: ültepik, tehát az l után már a t, is eléjön. l. ÜLTEPIK. Néha, különösen a régieknél pl. a Nádor-, Górycodexben: il. A Bécsi codexben gyakran: ell, pl. lóra elleni (equum conscendere. 145. levél); lóra ellő (ascendens equum. 109, 144, 145, 146. levelek); szekerre ellő (ascensor quadrigae. 144. 1.) stb.

*~ÜL (1) l. ~ÚL
~ÜL, (1).

*~ÜL (2) l. ~ÚL
~ŰL, (2).

*~ÜL (3) l. ~ÚL
~ŰL, (3).

*ÜLBŐR
(ül-bőr) ösz. fn. Bányászok nyelvén, kötényféle bőr, melyet a bányászok farra kötve viselnek.

*ÜLCSÍK
fn. tt. ülcsik-ět. Heves megyei tájnyelven am. görbe oldalu kocsi bőrülése.

*ÜLCSONT
(ül-csont) ösz, fn. Boncztani ért. azon csont, mely az úgynevezett medencze alatt fekszik, s melyen ülünk. (Os ischii.)

*ÜLD
elavult áth., melyből üldöz, üldözés gyakorlatosak származtak. A régi Halotti beszédben eléfordúl ez igenév, mint közvetlen származék: ildet azaz üldet. "És szabadó ha (= szabadótsa) vőt ördöng ildetvitől." Maga az üld és üldöz között oly különbség van, mint a kérd és kérdez, kend és kendez, küld és küldöz között, vagyis az első rendűek egyszerű, a másik osztályuak gyakorlatos cselekvésre vonatkoznak. Miszerint üld am. a latin persequitur, üldöz pedig, continuo, frequenter persequitur. E bevett jelentésénél fogva gyökeleme ü (ü-ld), mint az űz (= ü-öz) igének is. Teljesen egyezik a mongol ülde-kü igével, mely am. a franczia chasser, poursuivre stb.

*ÜLDÉS
(ül-d-és) fn. tt. üldés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit üldenek, űzőbe vesznek. Különbözik tőle a gyakorlatos üldözés, valamint különböznek küldés és küldözés, kérdés és kérdezés. V. ö. ÜLD.

*ÜLDET
(üld-et) fn. tt. üldet-ět. Jelenti azon állapotot, melyben valaki van, midőn üldik, vagy űzőbe veszik. V. ö. ÜLD.

*ÜLDÖGÉL
(üld-ög-él) gyak. önh. m. üldögél-t. Folytonosan, s némi kényelemmel veszteg ül; csücsül. Mindhárom képzője gyakorlatos, valamint ezekben is: álldogál, mendegél, járdogál, aluddogál, eddegél, iddogál. Mindezek, és hasonlók a végszótag megnyujtása nélkül is helyesek, sőt eredetileg rövidek. Ilyféle öszvehalmozás divatozik a latin nyelv némely gyakorlatos igéiben is, mint: prensat prensitat, vellit vellicat, captat captitat.

*ÜLDÖGÉLÉS
(üld-ög él-és) fn. tt. üldögélés-t, tb. ~ěk, harm, szr. ~e. Folytonos, gyakori, könynyed, kényelmes ülés.

*ÜLDÖZ
(üld-öz) gyak. áth. m. üldöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. 1) Valakit folyton, vagy gyakran nyomban követ, hajt, kerget, űz, hogy megkerithesse s hatalmába ejthesse, vagy bizonyos határon túlmenni kényszerítse. Üldözni a tolvajokat, szökevényeket. Üldözni a megfutamodott ellenséget. 2) Különösen rosz indulatból, gyülöletből, boszuból valakinek minden alkalommal és módon ártani törekszik, s javát, szerencséjét akadályozni, sőt életét is veszélyeztetni akarja. A zsidók, a pogány római császárok üldözték a keresztényeket. A gonoszok üldözik a jókat. Addig üldözték, hogy kénytelen volt elvándorolni. Képzésre hasonlók hozzá: küldöz, kérdez, kendez, áldoz, toldoz, foldoz, hordoz.

*ÜLDÖZÉS
(üld-öz-és) fn. tt. üldözés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit üldöznek. A rablók, zsiványoly üldözésére kiküldött csendőrök. Saul a keresztények üldözésére szövetkezett a zsidókkal.

*ÜLDÖZŐ
(üld-öz-ő) mn. és fn. tt. üldöző-t. Aki valakit üldöz, akár hivatalos kötelességből, akár rosz akaratból, boszuból. Az üldözők elől menekült szökevények. Alárendeltjeit üldöző főnök.

*ÜLEDÉK
(ül-ed-ék) fn. tt. üledék-ět, harm. szr. ~e. A hig testben felolvadt, vagy belevegyült testrészecskék, melyek akár természetes nehézségöknél, akár vegytani működésnél fogva fenékre szállanak, pl. a zavaros vizben a homok, a megforrott borban a söprü, stb.

*ÜLEDÉKĚS
(üt-ed-ék-ěs) mn. tt. üledékěs-t v. et, tb. ~ek. A miben üledék van.

*ÜLEDÉKFAGGYU
(üledék-faggyu) ösz. fn. A felolvasztott faggyunak söpreje, alja, mely az edény fenekére száll.

*ÜLÉL
(ül-él) gyak. önh. m. ülél-t. Palóczos szójárás szerint am. folyvást, vagy gyakran ül valahol. Ugyan a palóczoknál divatoznak e hasonlók is: járál, menél, szokál, hálál a hál igétől stb. Ezekből látható, hogy az ál él önmagában is gyakorlatos képző.

*ÜLÉLÉS
(ül-él-és) fn. tt. ülélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos vagy gyakori ülés. V. ö. ÜLÉL.

*ÜLEMÉR
fn. tt. ülemér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~je v. ~e. Kriza J. szerént megült méreg állatok tölgye dagadásában. Hihetőleg összetétele ül v. ülő és mér (= méreg) szóknak, mint föntebbi értelmezésében Kriza J. is sejteti.

*ÜLEMÉRĚS
(ülemérěs) mn. tt. ülemérěs-t v. ~et, tb. ~ek. Ülemérben szenvedő. Üleméres juh. (Kriza J.)

*ÜLEP
(ülep) fn. tt. ülep-et, harm. szr. ~e. Az altestnek hátulsó fele, melyen az ember ül; továbbá a nadrágnak vagy gatyának azon öblös része, mely ezen testtájat takarja. Ülepére vertek. Nagy ülepű gatya. Tányéros ülepű nadrág. Bugyogós, feszes ülep.
Képeztetésre egyeznek vele a megállapitott térre vonatkozó alap, közep, talap, telep, terep, és az önállólag nem divatozó állap. Tájejtéssel: ület.

*ÜLEPĚDÉS
(ül-ep-ěd-és) fn. tt. ülepedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valamely hig test idegennemü részei fenékre szállanak. Átv. gondolkozási s cselekvési érettség, higgadtság. V. ö. ÜLEPĚDIK.

*ÜLEPĚDĚTT
(ül-ep-ěd-ětt) mn. tt. ülepedětt-et. A minek hig részei megtisztultak, vagyis a benne levő idegennemű, s fajilag nehezebb testrészecskék elválván fenékre szálltak. Ülepedett víz, bor. Átv. ért. kinek kedélye az indulatok salakjától megtisztult; érett, higgadt gondolkozásu, komoly magatartásu. Ülepedett férfiu. V. ö. HIGGADT.

*ÜLEPĚDIK
(ül-ep-ěd-ik) k. m. ülepěd-tem, ~tél, ~ett. Mondjuk hig testekről, midőn failag nehezebb sulyu, vagy idegennemü részecskéi lassan-lassan elválva alászállanak, s fenéken megtelepesznek, és ugynevezett üledéket képeznek. Ülepedik a zavaros viz, midőn homokja, iszapja az edény fenekére száll. Átv. gondolkozásmódja érettebbé, higgadtabbá, cselekvésmódja mérsékeltebbé, nyugodtabbá, komolyabbá leszen.

*ÜLEPÍT
(ül-ep-ít) áth. m. ülepít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, hogy bizonyos folyadék közé vegyült testrészecskék leülepedjenek, s fenékre álljanak. Vegyészileg ülepítik a folyadékban felolvasztott testet, midőn egy harmadikat vegyítnek bele, mely az egyik szert magához húzza, minélfogva a sulyosb rész elválik s fenékre száll. (Praecipitare).

*ÜLEPÍTÉS, ÜLEPITÉS
(ül-ep-ít-és) fn. tt. ülepítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, vagy vegyészi működés, mely által valamely folyadék bizonyos részei leülepednek. V. ö. ÜLEPÍT.

*ÜLEPSZIK
(űl-ep-szik) l. ŰLEPĚDIK. Csak a mutató mód jelenidejében ragoztatik, egyebütt ,ülepedik' szó helyettezi.

*ÜLEPŰL
(ül-ep-űl) önh. m. ülepűlt. l. ÜLEPĚDIK.

*ÜLEPŰLÉS, ÜLEPÜLÉS
(ül-ep-űl-és) lásd ÜLEPĚDÉS.

*ÜLEPÜLT
(ül-ep-ül-t) l. ÜLEPĚDĚTT.

*ÜLÉS (1)
(ül-és) fn. tt. ülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Azon helyzet, melyben testünk van, midőn ülünk, illetőleg egy helyben maradó, veszteglő, nyugovó állapot. E székben kényelmes ülés esik. Megunni a hosszas ülést. 2) Szék vagy ilynemü készület, melyen ülni szokás, vagy lehet. E hintóban négy ülés, ama társaskocsiban tiz ülés van. Ülést bérleni a szinházban. Zsupból, szalmából csinált ülés. 3) Bizonyos testület tagjainak öszvejövetele a végett, hogy valamely tárgyban közösen tanácskozzanak, értekezzenek, illetőleg valamit határozzanak. Tanácsülés, törvényszéki ülés, akadémiai ülés. Ülést hirdetni, abban elnökölni, azt bezárni, eloszlatni.

*ÜLÉS (2)
puszta a Kis-Kunságban, helyr. Ülés-re, ~én, ~ről.

*ÜLÉSĚZ
(ül-és-ěz) önh. m. ülésěz-tem, ~tél, ~ett. Gyakran vagy folytonosan tart üléseket.

*ÜLÉSĚZÉS
(ül-és-ěz-és) fn. tt. ülésezést, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ülések tartása. A sok ülésezés lankasztó.

*ÜLÉSI
(ül-és-i) mn. tt. ülési-t, tb. ~ek. Ülést illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó, tulajd. és átv. értelemben véve. V. ö. ÜLÉS. (1)

*ÜLÉSNAP
(ülés-nap) ösz. fn. Nap, melyen valamely gyülekezet, társulat, törvényszék stb. ülést tart.

*ÜLÉSSZAK
(ülés-szak) ösz. fn. Évszak, melyben üléseket tartanak. Téli ülésszak.

*ÜLESZT
(ül-eszt) áth. m. üleszt-ětt, htn. ~eni v. ~ni, par. üleszsz. l. ÜLEPÍT.

*ÜLET
(ül-et) fn. tt. ület-ět, harm. szt. ~e. l. ÜLEP.

*ÜLJ LE!
Vadász parancsszó a vizslának (setz dich, lŕ bas).

*ÜLKE
erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. Ülké-n, ~re, ~ről.

*ÜLL
(üd-l v. üd-öl) önh. m. üll-t, v. ~ött, htn. ~ní v. ~eni. Általán, valamely nevezetes, szent emlékezetü, vagy akármely tekintetből kedves érdekü napot némi ünnepélyes szertartással megtisztel, vagy eltölt. Urunk születését karácsonkor, feltámadását husvétkor ülljük meg. Szentek ünnepét megűllni, Valakinek neve, születése napját, üllni. Valamely százados nagy esemény emlékét megüllni. István király napján az egész magyar haza ünnepet üll. Szokták egy l-el is mind ejteni, mind írni:
"Lát egyenes törvényt, mint apa, mindennek;
Ül lakomát vígan; áldozik Istennek."
Arany J. (Buda halála).
A régieknél rendszerint két ll-lel találjuk. l. alább.
Kérdés: mily elemekből áll ezen szó? Menynyiben az ünnep általán a dologtevő napnak ellentéte, némelyek úgy vélekednek, hogy az üll nem más, mint a nyomatosabban kiejtett, s a testnek nyugtatására vonatkozó ül, miszerint ünnepet üllni annyit tenne, mint a dologtól megpihenve azt üléssel, azaz nyugalomban tölteni. A szláv nedela (vasárnap) is ezt teszi: nem dolgozik. Mi azt tartjuk, hogy az üll első része egy az ünnep (= ünnep) szónak üd alkatrészével, melyből az üdv, üdvös, üdvösség, üdvözöl stb. is származtak, tehát üllni = üdleni, vagy üdölni (l. ÜDÖL) üdvös cselekedetek által megtisztelni. Valamint üd, üdv, máskép: id, idv: hasonlóan üll a régieknél máskép: ill. "Miért ez mai napon anyaszentegyház illi szent Erzsébet aszszonnak innepét." (Carthausi Névtelen. Toldy F. kiadása 117. 1.) "E mai napon boldog szent István innepét illjük." Pázmán Préd. 122. 1. Így a Nádorcodexben, Debreczeni Legendáskönyvben stb. V. ö. ÜNNEP.

*ÜLLEFÜLLE
l. ÜLLŐFÜLLŐ.

*ÜLLÉS
(üd-l-és) fn. tt. üllés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. ÜNNEPLÉS.

*ÜLLET
(üd-l-et) fn. tt. üllet-ět, harm. szr. ~e. Sándor Istvánnál am. a ma divatos ,ünnepély'.

*ÜLLŐ (1)
(üd-l-ő v. üd-öl-ő) eléjön Szabó Dávidnál: üllő nap am. ünnep, innep.
ŰLLŐ (2) l. ÜLŐ, (2).

*ÜLLŐ (3)
falu Pest m., helyr. Üllő-re, ~n, ~ről.

*ÜLLŐFÜLLŐ
(üllő-füllő) iker fn. Csavargó, tekergő, lótifuti haszontalan ember. Máskép: illőfillő, s ezen alakjánál fogva egy jelentésü, és azon egy eredetü a mély hangú illó, illan, illanó szókkal. A füllő, illetőleg fillö nem egyéb, mint az üllő (illő) előtéte s ismétlése, pl. irka-firka, iczke-ficzke, űz-fűz stb.

*ÜLLÜ
l. ÜLÜ.

*ÜLNÖK
(ül-nök) fn. ülnök-öt, harm. szr. ~e. Bizonyos törvényhatósági testületnek, illetőleg tanácsnak, törvényszéknek tagja, ki a testület tanácskozásaiban részt vesz, és szavazati joggal bir. (Assessor, Beisitzer). E czim a mai államszerkezetben jóformán elavult, mert a törvényhatóságok tagjai most képviselőknek, bizottsági tagoknak, tanácsnokok vagy tanácstagoknak, a törvényszéki tagok biráknak stb. hivatnak. Az árvaszékeknél érintetnek a törvényben ülnökök is.

*ÜLNÖKI
(ül-nök-i) mn. tt. ülnöki-t, tb. ~ěk. Ülnököt illető, arra vonatkozó. Ülnöki hivatal, fizetés. Ülnöki teendők.

*ÜLNÖKSÉG
(ül-nök-ség) fn. tt. ~ět, harm. szr. ~e. Ülnöki minőség, ülnöki hivatal.

*ÜLŐ (1)
(ül-ő) mn. és fn. tt. ülő-t. 1) Aki, vagy ami ül. Asztalnál ülő tudós. Szőnyegen ülő török. Ülő tyúk, mely tojásokon ül. Guggon ülő bab, borsó. 2) Magasabb hely vagy állás, melyen a madarak, különösen a háziak alunni szoktak. Tyúkülő, kakasülő, mely tréfásan a szinházakban, szinkörökben stb. a legmagasabb karzat.
"Felült a tyúk az ülőre,
Hegyes turó lett belőle."
(Régi népd.)

*ÜLŐ (2)
v. ÜLLŐ, fn. tt. ülő-t. Tőketalapra állított eszköz, illetőleg állvány vasból, melyen a kovácsok, lakatosok s más érczmívesek a munkába vett anyagot ütik, lapitják, gömbölyítik, szóval czélszerüleg alakitják. Eredete kétes. Más nyelvekben, mint a latin incus, a német Ambosz, a szláv kuvadlo stb. az ütéstől, koholástól kapta nevét. Ezen alapfogalom szerint az ülő szó tulajdonkép üllő azaz ütlő ütölő volna, melyen t. i. a vasat ütik, verik; t. i. ütlő-ből lett volna hanghasonúlással üllő. Ha pedig az ülő a szokottabb kiejtés szerént is a valódi eredeti alak, úgy kénytelenek vagyunk átv. értelemben elemezni, mennyiben az ülő némileg székhez hasonló, melyre az ütnivaló érczet helyezik. Hasonló átv. értelmüek: faragószék, mosószék, vágószék, szövőszék, melyeken t. i. bizonyos munkákat végeznek, mint a kovácsok az ülőn.

*ÜLŐHÁT
(ülő-hát) ösz. fn. Az ülővasnak felső lapja, melyre a munkába vett anyagot fektetik.

*ÜLŐHELY
(ülő-hely) ösz. fn. Hely, melyen valaki ülni szokott, vagy mely különösen ülésre van rendelve, mint a szék, pad, pamlag stb.

*ÜLŐMUNKA
(ülő-munka) ösz. fn. Munka, mely mellett ülni kell, pl. a varrás, szövés mellett.

*ÜLŐS
(ül-ős) mn. tt. ülős-t v. ~et, tb. ~ek. Kiköltés végett tojáson ülő tyúkról és más szárnyas állatról mondják.

*ÜLŐSZÉK
(ülő-szék) ösz. fn 1) Bábaszék. 2) A kis gyermekek számára csinált karos és elül is elzárható székecske, melyben ülni tanulnak.

*ÜLŐSZOBA
(ülő-szoba) ösz. fn. Kényelmes ülőhelyekkel, u. m. pamlagokkal, kerevetekkel, karszékekkel bútorozott szoba vagy terem, melyben társalgás végett szokták fogadni a vendégeket.

*ÜLŐTIK
(ülő-tik) l. ÜLŐTYÚK.

*ÜLŐTŐKE
(ülő-tőke) ösz. fn. Tőke, mely ülővasnak talapját teszi.

*ÜLŐTYÚK
(ülő-tyúk) ösz. fn. Tyúk, mely megkotlott, s kiköltenivaló tojásokon ül.

*ÜLŐVAS
ösz. fn. l. ÜLŐ, (2).

*ÜLTEPIK
(ül-t-ep-ik) k. m. ültep-tem. ~tél, ~ětt. Régen am. lóra ül. Eléjön a Müncheni codexben: "És felültepék, ki megholt vala." (Lukács VII.) Így a Katalin Verseslegendájában:
"Poroszkájára ültepék
És az nép keziben (közibe) lépék."
(Toldy F. kiadása 10. lap.)

*ÜLTET
(ül-tet) mivelt. m. ültet-tem, ~těl, ~ětt, par. ültess. 1) Tettleg eszközli, hogy valaki bizonyos helyre üljön: Pamlagra, székre ültetni a vendéget. Asztalhoz ültetni, előre, hátra, jobbjára, baljára ültetni valakit. Lóra ültetni a legényeket. 2) Házi madarakat kiköltés végett fészekbe rakott tojásokra tesz. Tyúkokat, ludakat, réczéket ültetni.
"Lepkék! házatoktól messze ne lépjetek,
Időnek javában tikakot ültössetek."
Feddő Ének a 16-dik századból.
3) Átv. növényeket tenyészés végett töveiknél, gyökereiknél fogva stb. földbe tesz, lalinosan: plántál. Fákat, zöldséget ültetni. A fiatal csemetéket a faiskolából kiültetni, átültetni. Továbbá, némely növények magvait, gümőit, hajmáit, csucsorait stb. külön-külön csinált likakba, fészkekbe rakja dugja, leássa. Babot, borsót, burgonyát, dinnye-, tökmagot stb. ültetni. Különbözik tőle vet, pl. buzát, kölest. V. ö. VET.

*ÜLTETÉS
(ül-tet-és) fn. tt. ültetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit v. valamit ültetünk. Asztalhoz ültetés; tyúkültetés; faültetés. V. ö. ÜLTET.

*ÜLTETETLEN v. ÜLTETLEN
(ül-tet-[et]len) mn. tt. ültetetlen-t, tb. ~ěk. Növényekre vonatkozólag, ami ültetés nélkül nő. Ültetetlen cserjék, sarjak. Továbbá amit el nem ültettek; vagy amit be nem ültettek. Sok ültetetlen csemete hever a kertében. A kertnek egy része még ültetetlen. Határozóként am. ültetetlenül.

*ÜLTETMÉNY
(ül-tet-mény) fn. tt. ültetmény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Minden növény, melyet ültettek, el- v. átültettek. Továbbá ily növényekkel bővelkedő földterület, vidék. Czukornádültetmény, dohánnyültetmény. Máskép: ültetvény.

*ÜLTETMÉNYÁGY
(ültetmény-ágy) ösz. fn. Kerti ágy, melyben ültetmény van vagy lesz.

*ÜLTETMÉNYĚS
(ül-tet-mény-ěs) l. ÜLTETVÉNYES.

*ÜLTETMÉNYĚZ
(ül-tet-mény-ěz) ön- és áth. m. ültetményez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Ültetéssel foglalkodik. Ültetménynyel ellát. Eléjön Szabó Dávidnál.

*ÜLTETŐ
(ül-tet-ő) mn. és fn. tt. ültető-t. 1) Földmives, erdősz, kertész, ki gyönge növényeket, gümőket stb. ültet. 2) Eszköz, melylyel valamely növényt átültetnek. V. ö. ÜLTETŐGÉP; ÜLTETŐVAS.

*ÜLTETŐFA
(ültető-fa) l. ÜLTETŐVAS alatt.

*ÜLTETŐGÉP
(ültető-gép) ösz. fn. Kicsiszerü gép bádog pléhből, melyet gyönge növények, különösen dinnye- s virág-plántáknak földrészekkel együtt gyökerestül való kivevésére és átültetésére használnak.

*ÜLTETŐVAS
(ültető-vas) ösz. fn. Hosszukás szegforma eszköz vasból, melylyel gyönge növények pl. dohány-, káposzta-, paradicsom alma-, karalábé-plánta átültetésénél, gyakran szőlőültetésnél is a földben likat fúrnak. Ha az fából van: ültetőfa.

*ÜLTETVÉNY
(ül-tet-vény) fn. tt. ültetvény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Egyes növénysarj, fiatal csemete, melyet más helyre ültettek. Néha több fiatal növénynyel beültetett nagyobb térséget is igy neveznek.

*ÜLTETVÉNYÁG
(ültetvény-ág) ösz. fn. Levágott nyers ág, melyet tenyészés végett földbe ültetnek. Füzről vágott ültetvényágak.

*ÜLTETVÉNYÁGY
l. ÜLTETMÉNYÁGY.

*ÜLTETVÉNYĚS
(ül-tet-vény-ěs) mn. és fn. 1) Mint mn. tárgyesete: ültetvényěs-t v. ~et, tb. ~ek. 2) Ültetvénynyel vagy ültetvényekkel ellátott; ültetvényekkel bővelkedő. Ültetvényes kert, szántóföld. Mint fn. tárgyesete: ültetvényěs-t, tb. ~ěk. Ültetvény v. ültetvények birtokosa. Dohány-, czukornádültetvényes.

*ÜLTETVÉNYĚZ
l. ÜLTETMÉNYĚZ.

*ÜLTETVÉNYFŰZ
(ültetvény-fűz) ösz. fn. Fűz, mely ültetett ágból nőtt, különböztetésül a magról kelt, vagy tőről hajtott fűztől.

*ÜLTŐHELY
(ültő- v. ültű-hely) ösz. fn. Ülőhely. Azért fel sem kelek ültőhelyemből.

*ÜLÜ
a székelyeknél különösen Gegő Nicephor és Incze József szerént, Csikszékben am. ölyv, kánya; némely kiejtés után: űllü. Szabó Elek szerint "azon récze nagyságu ragadozó madár, mely a tyúkokat s némely más szárnyas állatokat szokta pusztítani; innen tyukász ülü, galambász ülü, madarász ülű fajai is vannak; a tyúkász legnagyobb, a galambász kisebb, a madarász akkora mint egy rigó. Különböznek az ölyv-től, mely a mezőkön szokott járni s egerek után leselkedni és nagyobb a tyúkász ülünél is." Mindazáltal alig szenved kétséget, hogy valamint az ölyv szó úgy ülü is az öl igétől származik s am. ölő.

*ÜM
l. HÜM.

*ÜMEG v. ÜMÖG v. ÜNG
l. ING.

*ÜMGET
l. HÜMGET; és V. ö. ÜNGET.

*ÜMMENT
(ümm-en-t) önh. m. ümment ~ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Horváth Zsigmond szerént Balaton mellékén valamit bizonyitani, vagy helybehagyni akarván, fejbólintva azt mondja ümm! Néhutt: ühű; s talán ümm is össze van vonva ebből: ühüm.

*ÜN
régies ön helyett pl. a Nádor-codexben "ün kíjeken" am. önkéjökön, azaz önként. "Ün maga" a Góry-codex kiegészitéséhez. VII. lap. l. ÖNNÖN.

*ÜNÉ
régiesen am. ünő; l. ezt.

*ÜNG
l. ING.

*ÜNGET
(üm-get) székelyesen: ungat. Mandsu nyelven: ung vang (durch die Nase sprechend, näselnd). l. HÜMGET.

*~ÜNK (1)
lásd ~UNK, magas hangon ÜNK, (1).

*~ÜNK (2)
l. ~UNK, ~ÜNK, (2).

*ÜNNAP; ÜNNAPOL
l. ÜNNEP; ÜNNEPEL.

*ÜNNEP, INNEP
(üd-nap) ösz. fn. tt. ünnep-ět, harm. szr. ~e. 1) A keresztény évben oly nap, melyben a hivek a testi, főleg külső munkáktól megpihenni, s lelki üdvökre szolgáló jámbor cselekedeteket gyakorolni, u. m. templomba menni, Isten igéjét hallgatni stb. tartoznak. Néhutt: szent nap. Ilyek általán a vasárnapok és azon napok, melyeken a keresztény felekezetek valamely hitrejteménynek, vagy szentnek emlékét tisztelik meg. Karácsoni, hus véti, pünkösdi- fő v. sátoros ünnepek. Szűz Mária, s némely szentek tiszteletére rendelt ünnepek.
Pap hagyja az ünnepet, de maga meg nem tartja. (Km.) Állandó ünnepek, melyek az évnek mindig ugyanazon napjára esnek, pl. Karácson, Nagyboldogaszszony, Péter és Pál ünnepe. Mozgó v. változó ünnepek, melyek az első tavaszi holdtöltéhez alkalmazott husvéttal állanak viszonyban, mint maga a husvét ünnepe, továbbá az Úr mennybemenetele, a Pünköst, az Úr napja. Ünnepet üllni, megüllni, megszentelni. 2) Oly nap, melyen valamely örvendetes, nagyszerű esemény emlékét tiszteljük meg, nevezetesen holmi mulatságokkal, lakomákkal stb. Örömünnep, népünnep, békeünnep, diadalünnep, menyekzői ünnep, születési ünnep, névünnep stb.
Minthogy a tulajdon értelemben vett ünnepek lelki üdvünk előmozdítása, üdvös cselekedetek gyakorlása végett rendeltettek: innen legokszerübbnek látszik, hogy az ünnep az üd és nap elemekből van öszvetéve, t. i. a nap önhangzója átváltoztával, mint a nepestig tájdivatos szóban is napestig helyett. Hogy továbbá a d a szók végén az n-vel kezdődő szó, vagy rag előtt erre változik által, kivált a lomba kiejtésben, elég példa van rá, mint: harmadnapja harmannapja; hadnagy, hannagy; adna, anna; tudna, tunna; szedne; szenne; valamint a szervrokon g, gy is, pl. tegnap, tennap; fogyna, fonna; hagyna, hanna stb.
Példákat találunk e szófejtésre mind némely mai tájbeszédben, mind a régieknél. A székelyeknél a nap szót ezen összetételben most is változatlanul használják: innap, innapol (Kriza J.) A régieknél pedig az id igen gyakran található. "Nagy jeles innepeken, mint husvét napján." Peer, cod. 110. 1. "Közel vala paska, zsidóknak idnepek napja." Döbrentei cod. 311. 1. Nomina quatuor componuntur modis. Ex duobus corruptis, ut jämbor, üdnep; integra fuerat iö ember, üdös nap." Sylvester. (Corpus Gramm. 26. 1.)

*ÜNNEPDAL
(ünnep-dal) ösz. fn. Dal, melynek tárgyát valamely örvendetes esemény emléke teszi. Más kiejtéssel: innepdal.

*ÜNNEPĚL, INNEPĚL
(ünnep-el sajátlag üd-nap-ol) ösz. áth. m. innepěl-t v. ünneplětt. 1) Bizonyos egyházi ünnepet üll, megszentel. Karácsont, husvétot, pünköstöt ünnepelni. 2) Kedves emlékü napot, örvendezve, vigadozva, lakomázva stb. tölt. A székelyeknél: űnnapol. V. ö. ÜNNEP.

*ÜNNEPÉLY, INNEPÉLY
(ünnep-ély) fn. tt. ünnepély-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Rendkivül diszes, fényes, pompás szertartások, készületek, cselekvények, körülmények, melyek bizonyos napnak v. napoknak tetszetes, meglepő szint kölcsönöznek. Koronázási, diadalmi ünnepély. Fényes menettel, kivilágitással, tűzjátékkal tartott ünnepély.

*ÜNNEPÉLYĚS, INNEPÉLYES
(ün-nep-ély-es). mn. tt. ünnepélyes-t v. ~et, tb. ~ek. Ünnepélylyel diszített, rendkivül fényes, pompás, különféle szertartásu, kedélyeket tetszetesen meglepő hatásu stb. Ünnepélyes mise. Ünnepélyes diadalmi menet. Ünnepélyes kocsi, öltözék. Ünnepélyes fogadása valamely fővendégnek. A városnak, szinháznak ünnepélyes kivilágitása. V. ö. ÜNNEPÉLY.

*ÜNNEPÉLYĚSEN, INNEPÉLYĚSEN
(ünnep-ély-ěs-en) ih. Ünnepélyes módon, fényes készületekkel, cselekvényekkel, szertartásokkal. V. ö. ÜNNEPÉLYES.

*ÜNNEPÉLYĚSSÉG, INNEPÉLYĚSSÉG
(ünnep-ély-es-ség) fn. tt. űnnepélyesség-ět, harm. szr. ~e. Mindazon körűlmények, tulajdonságok, melyek bizonyos tényt, szertartást ünnepélyessé tesznek; fényesség, pompásság.

*ÜNNEPÉNEK, INNEPÉNEK
(ünnep~ v. innepének) ösz. fn. Valamely ünnep dicsőitésére szerzett, s elzengedeztetett ének. Ünnepénekkel üdvözölni a fejedelmet.

*ÜNNEPĚS, INNEPĚS
(ünnep-ěs) mn. tt. ünnepěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Akinek tiszteletére az egyház ünnepet tart. Ünnepes szentek. 2) Egy vagy több ünnepű. Ünnepěs hét, melyre valamely ünnep esik.

*ÜNNEPEST, INNEPEST
(ünnep~ v. innep-est) ösz. fn. Egyházi ünnepet megelőző nap estvéje, melyen a hivek bizonyos szertartással, imákkal, bőjtöléssel készülnek az ünnephez; különösen a régi egyházi szokás szerint az ünnepnek virrasztva s imák között töltött előestvéje. (Vigilia.)

*ÜNNEPI, INNEPI
(ünnep-i) mn. tt. ünnepi-t, tb. ~ek. Ünnepet illető, arra vonatkozó, akkor történni szokott; a maga nemében diszesebb, fényesebb, pompásabb, Ünnepi szertartások, egyházi beszédek. Ünnepi öltözet. Ünnepi lakoma.

*ÜNNEPIES, INNEPIES
(ünnep-i-es) mn. tt. űnnepies-t v. ~et, tb. ~ek. Ünnepi szokásokra mutató; diszes, fényes.

*ÜNNEPIESEN, INNEPIESEN
(ün-nep-i-es-en) ih. Úgy, mint ünnepen szokás; diszesen, fényesen, pompásan.

*ÜNNEPILEG, INNEPILEG
(ün-nep-i-leg) ih. Ünnepi módon, diszszel, fénynyel, pompával: máskép: ünnepiesen.

*ÜNNEPISÉG, INNEPISÉG
(ün-nep-i-ség) fn. tt. ünnepiség-ět, harm. szr. ~e. Ünnepszerü tulajdonsága valamely napnak.

*ÜNNEPLAKOMA
(ünnep-lakoma) ösz. fn. Lakoma, mely ünneppel vagy ünnepélyességgel van egybekapcsolva, ünnepi lakoma. (Bankett).

*ÜNNEPLÉS, INNEPLÉS
(ünnep-el-és) fn. tt. ünneplés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Egyházi vagy polgári szertartások, melyekkel bizonyos napot megünneplünk. V. ö. ÜNNEPĚL.

*ÜNNEPLŐ, INNEPLŐ
(ünnep-l-ő) mn. tt. ünneplő-t. 1) A ki bizonyos ünnepet megüll. Husvétet ünneplő keresztények és zsidók. 2) Diszes, fényesebb nemű, amit ünnepeken szokás használni. Ünneplő ruha. Nem mind kevély az, ki ünneplő ruhát tart. (Km.). Ellentéte: köznapi, mindennapi, viseltes.

*ÜNNEPNAP, INNEPNAP
(ünnep~ v. innep-nap) ösz. fn. Nap, melyen ünnepet üllünk. Itt az ,ünnep' elváltozott eredeti alakja miatt a népnyelvérzéke - kivévén a székelyeknél (V. ö. ÜNNEP)~ a ,nep' (= nap) eredeti jelentését elveszítvén, ezt a nap hozzá toldása által megkettőzteti; mire azonban semmi szükség nincsen, s ,ünnep' önmagában is am. ünnepnap. Egyébiránt eléjön a régieknél is, pl. a Müncheni codexben: "Az innepnap után ke(dég) szolt vala a fedelm (fejdelem. Máté XXVII.) A Bécsi codexben: "És fordeitom tü ünnepnaptokat siralomba. (Ámos VIII).

*ÜNNEPNAPOS, INNEPNAPOS
(ünnep~ v. innep-napos) ösz. mn. 1) l. ÜNNEPLŐ. 2) ÜNNEPES.

*ÜNNEPRONTÁS
(ünnep-rontás) l. ÜNNEPSZEGÉS.

*ÜNNEPRONTÓ
(ünnep-rontó) l. ÜNNEPSZEGŐ.

*ÜNNEPSZÁMÍTÁS, INNEPSZÁMITÁS
(ünnep~ v. innep-számitás) ösz. fn. Az egyházi időtanban, kiszámitása azon napnak, melyen évenkint a husvét, s ezzel viszonyban a többi mozgó ünnepek; u. m. Úr mennybemenetele, Pünköst és Úrnapja, továbbá az úgynevezett pünköst utáni vasárnapok számszerint esnek.

*ÜNNEPSZEGÉS, INNEPSZEGÉS
(ünnep~ v. innep-szegés) ösz. fn. Az egyház azon parancsának áthágása, mely szerint a hivek az ünnepeken a testi, főleg külső munkáktól megpihenni, s ájtatoskodni kötelesek.

*ÜNNEPSZEGŐ, INNEPSZEGŐ
(ünnep~ v. innep-szegő) ösz. fn. Aki valamely ünnepen v. ünnepeken tiltatni szokott munkával foglalkodva az egyház parancsát áthágja.

*ÜNNEPTOR
(ünnep-tor) ösz. fn. Helyesebben ünneplakoma; minthogy a ,tor' szót főleg halotti vendégségre szokták használni.

*ÜNNEPÜLÉS v. ÜNNEPÜLLÉS v. INNEPÜLLÉS
(ünnep~ v. innep-üllés) ösz. fn. Cselekvés, szertartás, melynél fogva ünnepet üllünk.

*ÜNNÖN
régiesen pl. a görög bölcsek jele mondásiban am. önnön; a régi Magyar Passióban, Góry-codexben stb. ünön.

*ÜNŐ
fn. tt. ünő-t. Fiatal tehén, mely már üzekedésre alkalmas. Máskép általán: üsző. V. ö. ÜSZŐ. Régebben eléfordul üné is. "Egy ekreth (ökröt) és három ünéth" (Szalay Á. 400 m. 1. 88-ik 1.) Egyeznek az űnő szóval a kalmuk üné (Kuh) épen mint imént, továbbá a mongol ünigen és ünije v. ünijen, talán más olvasással: ünje ünjen (vache, génisse, Kowalewszkinél, és Kuh, Schmidtnél), a mandsu unijen, ihan (Kuh. Megjegyzendő, hogy a mandsuban nincs ü betü). Továbbá Vámbéry szerint a csuvas inä (tehén), oszmanli inek (tehén).

*ÜNŐBORJU
(ünő-borju) l. ÜSZŐBORJU.

*ÜNÖG
(ün-ög) gyak. önh. m. ünög-tem, ~tél, ~ött. Orrából ejtett ün ün hangon szól. Természeti orrhangutánzó, mint dünnyög, szuszog, hortyog stb. V. ö. ÜNGET.

*ÜNÖGÉS
(ün-ög-és) fn. tt. ünögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Orrából ejtett ün-ün hangon szólás. V. ö. ÜNÖG.

*ÜNÖK
vasmegyei őrségtáji szó e helyett ének. (Tájszótár).

*ÜNŐMEZŐ
Kresznericsnél; de Lenknél: Unómező; l. ezt.

*ÜNÖN
l. ÜNNÖN.

*ÜNYÖLŐDÉS
(üny-öl-ő-öd-és) fn. tt. ünyölődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Tájdivatosan am. bajlódás. V. ö. ÜNYÖLŐDIK.

*ÜNYÖLŐDIK
(üny-öl-ő-öd-ik) k. m. ünyölőd-tem, ~tél, ~ött. Tájdivatosan am. valamivel bajlódik, vesződik. Alkalmasint e helyett van: ügyölődik, vagy pedig az ügyöli, ügyölög szókkal egy eredetü.

*ÜNSÉG
régies, elavult szó; l. INSÉG.

*ÜR
fn. tt. ür-t, tb. ~ök. Rövidsége miatt, mint több ily gyökszó, csaknem kiment a divatból, s helyette üreg, vagy üresség használtatott, melyek azonban szabatosan véve különböznek tőle. Az ür bizonyos távolságban álló határvonalakkal bezárt tér, tár, vagy helyiség, melyet valamivel betölteni lehet. Minden edénynek, veremnek, szobának van üre. Nagy hordónak nagy üre van. Álgyu üre. Továbbá jelenti azon hiányt, midőn ama helyiség nincs szemmel látható tárgygyal betöltve, s ezt ily esetben üres-nek mondjuk, melytől különbözik ürös, azaz, ürrel ellátott, üreges, likas, vermes stb.
A latin és görög verselésben így nevezik, midőn valamely szó önhangzón végződik és a reá következő szó szintén önhangzón kezdődik, s az első önhangzó a verstaglalásban rendszerént kiesik. (Hiatus). Pl. Horatiusnál: "Dulce et decoru(m) est pro patria mori." (Önhangzó előtt a végső m is kimarad.
Rokon vele a mongolban: orom, (Raum), oru (erledigte Stelle, Vacanz).

*ÜRBELI
(ür-beli) ösz. mn. Ürben levő, ürre vonatkozó. Ürbeli mennyiség.

*ÜRBELISÉG
(űr-beliség) ösz. fn. Ürre vonatkozó állapot. (Räumlichkeit).

*ÜRBŐ
puszta Pest megyében; helyr. Ürbő-n, ~re, ~ről.

*ÜRE
(ür-e) fn. tt. ürét. l. ÜREZAB.

*ÜREG
(ür-eg) fn. tt. üreg-ět, harm. szr. ~e. Akár a természettől, akár mesterségesen csinált, vájt, ásott kisebb-nagyobb nyiladék, pl. barlang, verem, lik, mely ürt képez. Molnár A. melléknevül veszi, midőn latinul igy értelmezi: cavus, vacuus, alveatus, tehát, üres, t. i. hely v. tér. Hegyoldali, esővájta üreg. Odvas fa ürege.

*ÜREGĚL
(ür-eg-ěl) áth. m. üregěl-t. Bizonyos testbe üreget csinál, váj, fúr. Üregelni a part oldalát.

*ÜREGĚLÉS
(ür-eg-ěl-és) fn. tt. üregelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Üreg vájása, furása.

*ÜREGĚS
(ür-eg-ěs) mn. tt. üregěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Amiben egy vagy több üreg van. Üreges szikla, partoldal. Üreges bástya.

*ÜREGET
(ür-eg-et) Faludinál am. üritget; máskép ugyanő nála: üresget.

*ÜREGĚZ
(ür-eg-ěz) áth. m. üregěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. l. ÜREGĚL.

*ÜREGH
falu Nyitra m., helyr. Üregh-re, ~ěn, ~ről.

*ÜRĚM
l. ÜRÖM.

*ÜRES (1)
(ür-es) mn. tt. üres-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Mondjuk oly térről helyről, határok közé szoritott öbölről, melyben semmi sincs, mely nincs elfoglalva, puszta, hiu, töltetlen, hézagos. Üres ház, szoba, mely nincs bútorozva, melyben nem lakik senki. Üres hordó, üres kancsó, üres erszény. Üres kamara, pajta, bolt. Közmondatok: A hol üres, ne keress. Jár kel, mint kalmár az üres boltban. Üres hordó jobban kong, az ostoba többet beszél, nagyobb zajt üt. Kinek üres az erszénye, üres a szekrénye. Késő a takarékosság, mikor üres a szekrény. Üres kamarának bolond a gazdasszonya. Szemérmes koldusnak üres a táskája. Üres a felső vár, nincs otthon a gazda, elment az esze. Teli van üressel. Csendes mint üres malom, melyben nincs mit őrleni. Üres kézzel jött, adomány v. ajándék v. pénz nélkül. Üres szóval tartani valakit, átv. ért. hiu igéretekkel. 2) Időre vonatkozva, ami bizonyos munkára nincs elfoglalva. Most van egy kevés üres időm. Naphosszanta, alig van egy üres órám. 3) Állomást, hivatalt illetőleg, melyet jelennen senki el nem foglal. A püspökség v. püspöki szék üres. Több hivatali állomás üressé lett Az üres hivatalokat betőlteni. 4) l. ÜRESSZÁM. Különböztetésül V. ö. ÜRÖS.

*ÜRES (2)
(ür-es) fn. tt. üres-t, tb. ~ěk. L. ÜRESSZÁM.

*ÜRESĚDÉS
(ür-es-ěd-és) fn. tt. üresedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapotváltozás, midőn valamely betöltött, elfoglalt hely üressé leszen.

*ÜRESĚDIK
(ür-es-ěd-ik) k. m. üresěd-tem, ~tél, ~ětt. Üres állapotuvá leszen, azaz, a belteriméjében létezett tárgyak, testek eltünvén puszta ürt hagynak magok után, tulajd. és. átv. értelemben véve. üresedik a hordó; ha a bort kieregetik belőle. Üresedik az erszény, ha kiadjuk belőle a pénzt. A püspök halála által megüresedett a püspöki szék. V. ö. ÜRES.

*ÜRESEN
(ür-es-en) ih. Töltetlenül, el nem foglalva, pusztán. A nagy ház üresen áll. Üresen álló pajta, pincze, hordó. A töltött erszényt üresen hozta vissza. A megholt hivatalnok állomását üresen hagyták.

*ÜRES FORGATMÁNY
forgatmány a váltón, melyben csak a forgató neve van kitéve, de vagy a kelet, vagy a forgatmányos neve, vagy mind a kettő hiányzik. (Giro in bianco).

*ÜRESGET
(ür-es-get) Faludinál am. ürítget.

*ÜRESÍT
(ür-es-it) áth. m. üresít-ětt par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Üressé tesz, vagyis, az ürben foglalt tárgyakat kiveszi, kibocsátja, elkölti stb. A pompa, fényüzés erszényt üresit. A hordókat kiüresiteni V. ö. ÜRES.

*ÜRESÍTÉS, ÜRESITÉS
(ür-es-it-és) fn. tt. üresítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés mely által valamit üresítünk. Igen jól ért az erszény üresitéshez. A boroshordók üresitéséhez fogni.

*ÜRESKĚDÉS
(ür-es-kěd-és) fn. tt. üreskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A Debreczeni Legendáskönyvben elmélkedést jelent. "Oly igen nagyon foglalja vala magát az isteni üresködésökben is, hogy gyakorta a titkon való imádságában a földről nagy magassan az égben fölemelködik vala." (206. 1.) V. ö. ÜRESKĚDIK.

*ÜRESKĚDIK
(ür-es-kěd-ik) k. m. üreskěd-tem, ~tél, ~ětt. A Debreczeni Legendáskönyvben am. hivalkodik. "S üresködvén házasságnak törésében". (87. 1.). Alkalmasint a latin ,vacare' szolgai forditása.

*ÜRESSÉG
(ür-es-ség) fn. tt. üresség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, midőn valami üres, azaz töltetlen állapotban van, midőn semmit sem foglal magában. Erszénye ürességben szenved. Csupa üresség, amit beszélt, nincs tartalma, veleja. Ürességben maradt hivatal. Időbeli üresség, valamely más foglalatosságtól üres állapot, ráérés. "Ürességem vagyon: reáérkezem." (Szabó D.). "És keres vala ürességöt, miképpen adnája nekik ütet." Nádor-codex (a Szótárban). V. ö. ÜRES.

*ÜRESSZÁM
(üres-szám) ösz. fn. A számtanban némelyek igy nevezik a zerust; néha cak magában: üres.

*ÜRESŰL
(űr-es-űl) önh. m. üresül-t, Üressé leszen, vagyis, a benne foglalt holmi eltünik, elfogy stb. belőle; üresedik; pusztává töltetlenné leszen.

*ÜRESŰLÉS, ÜRESÜLÉS
(ür-es-ül-és) fn. tt üresűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapotváltozás, midőn valami üresűl. V. ö. ÜRESŰL.

*ÜRE ZAB
(üre-zab) ösz. fn. Növényfaj a zabok neméből; bugája konyuló; csészéje két virágu, egyik nős, másik hím, egyik kalászos másik kalásztalan. (Avena elatior). Különbözik tőle az, mely köz nyelven csak üre, máskép, vadzab, szörös zab, fekete zab, Diószeginél növénytani néven: hélazab. (Avena fatua.) Gönczy Pál nemi növénynek irja, mely nála latinul: arrhenatherum.

*ÜRGE
(ür-ög-e, azaz ür-ög-ő) fn. tt. ürgé-t. A cziczkányok seregébe tartozó, nálunk közismeretű négylábu, szürke szőrű, élénk, fürge mozgásu állat, mely emeltebb száraz helyeken, dombokon, buczkákon ásott likakban lakik. Két lika van, mint a jó ürgének. (Km.). Ürgét önteni, kiönteni. Olyan lett, mint a kiöntött ürge, igen megázott, csuromvíz lett. Ürgebőrből csinált erszény. Csak magoknak vannak, mint az özvegy ürgék. (Pázmán. Kal. 515. 1.). Hánykódik mint ürge a pórázon. (Km.). Minthogy a mezőkön üregeket, likakat ás, és azokban lakik: innen némelyek az űr gyöktől származtatják, a latin ,cuniculus' szerint, mely mind üreget, mind ürgét jelent. De valószinűbb, hogy azon ga ge és ka ke képzőjű szók osztályába tartozik, melyek gyakorlatos igékből származnak, mint: pörög, pörge, sürög sürge, csörög csörge, czineg czinege, bugyog bugyoga, továbbá, nyafoga v-nyafiga, taliga, varrga, csacska, locska, fecske stb. stb. E hasonlat szerint az ürge törzse ürög, (forog) s am. ürögő, ürgő, azaz, frisen mozgó, forgó. Ily jelentésü ama mondat is: "Olyan fürge, mint az ürge." Valamint több állat a hangjától, úgy némelyek mozgási módjaiktól kapták neveiket. pl, futrinka, szalonka, ugrifüles, lepke (lebegő, lebege), csúszómászó, lajhár, szökcső, iramszarvas, buvár, billegény.

*ÜRGEFIÚ
(ürge-fiú) ösz. fn. Az ürge nevü állatnak kölyke.

*ÜRGEHÁZ
puszta Csanád m. helyr. Ürgeház-ra, ~on, ~ról.

*ÜRGELYUK
(ürge-lyuk) ösz. fn. Lyuk, melyben ürge lakik, s melyből azt vizzel ki szokták önteni.

*ÜRGEMAJOR
puszta Moson m. helyr. Ürgemajor-ba, ~ban, ~ból.

*ÜRGETEG
falu Biharm. helye. Ürgetegre, ~ěn, ~ről.

*ÜRÍT
(ür-ít) áth. m. ürít ~ett, par. ~s, htn. ~ni, v. eni. Eszközli, hogy ür képződjék valamiben, vagyis, a benne foglalt tölteléket, árut, belet stb. kitakarítja. Poharat üriteni, kiüríteni, tartalmát kiinni, kitölteni. Hordót, zsákot, hajót üríteni. Magát kiűríteni, am. szükségét végezni.

*ÜRÍTÉS, ÜRITÉS
(ür-ít-és) fn. tt. űrítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit ürítünk. V. ö. ÜRIT.

*ÜRÍTGET
(ür-ít-ěg-et) gyak. áth. m. ürítget ~tem, ~tél, ~ětt, parancs. üritgess. Gyakran, vagy folytonosan, vagy némi kényelemmel, mintegy aprózva ürít. Egymás után üritgeti a boros poharakat, iddogál. V. ö. ÜRÍT.

*ÜRITGETÉS
(ür-it-ěg-et-és) fn. tt. ürítgetés-t tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakorlatos cselekvés, mely által valamit ürítgetünk. V. ö. ÜRÍTGET.

*ÜRK
szokottabban: urok, v. hurok; l. ezeket. "A vitorlák rúdjait, a kötelek ürkeit, és csigájit, az
árboczfáknak koszorújit hol látszatos föstékekkel, hol ezüsttel, hol aranynyal borították." (Faludi, T. Ě. 49, 50.). Mongolul: urgha.

*ÜRKÖL, ÜRKÖLÉS
l. HURKOL, HURKOLÁS.

*ÜRLAP
(ür-lap) ösz. fn. Irományminta, melyen csak névaláirás létezik, legfölebb az általános kitételek vannak azon kiírva vagy nyomtatva, a többi helyek a különös esetekhez képesti kitöltés végett üresen hagyattak. (Blanquét).

*ÜRMÉNY
mváros Nyitra m. helyr. Ürmény-be, ~ben, ~ből.

*ÜRMÉNYHÁZA
falu Torontál m. helyr. Ürményházá-ra, ~n, ~ról.

*ÜRMINCZ
falu Nyitra m. helyr. Ürmincz-re, ~ěn, ~ről.

*ÜRMÉRET
(ür-méret) ösz. fn. Valamely test ürtartalmának bizonyos mennyiségben kifejezése. Valamely szoba űrmérete.

*ÜRMÉRTÉK
(ür-mérték) ösz. fn. Határozott öbölnagyságu edények, melyekkel a hig, s némely más testeket mérni szokás, milyenek: akó, itcze, mérű, véka, különbötetésül a súly-, tér-, távmértéktől.

*ÜRMÖS (1)
(ür-öm-ös) mn. tt. ürmös-t v. et, tb. ~ek. 1) A hol üröm terem, ürömmel benőtt. Ürmös kertágy. 2) Ürömmel készített, fűszerezett. Ürmös borok, ürmös gyógyital. Midőn ürömmel készitett bort, mustot jelent, egyszerű főnévűl is használtatik, s ekkor tárgyesete: ~t többese: ~ök, Ráczürmös, vörös borból ráczok módjára készített, fűszeres ürmös.

*ÜRMÖS (2)
erdélyi falu F. Fehér m. helyr. Ürmös-re, ~ön, ~ről.

*ÜRMÖSÍT
(üröm-ös-ít) áth. m. ürmösít ~et, par. ~s, htn. ~ni v. eni. Ürmössé tesz, üröm vegyítése által kesernyés izt ad valamely italnak.

*ÜRMÖZ
(üröm-öz) áth. m. űrmöztem, ~tél, ~ött, par. ~z. l. ÜRMÖSÍT.

*ÜRÖG
(ür-ög) gyak. önh. m. ürög-tem, ~tél, ~ött, v. űrg-ött. Fris, könnyű mozdulatokat tesz. Ikerítve: ürögfürög, ürögforog, űrőgsürög. Hangváltozattal: ireg. Gyöke űr, rokon értelmü azon vastag hangu ir gyökkel, melyből a sebes mozgásra vonatkozó iram, iramlik, ironga, rongál származtak, továbbá fir, fűr és vir előtétes gyökökkel, a firge v. fürge, firgencz v. fürgencz, virgoncz származékokban. V. ö. R, gyökhang.

*ÜRÖG
MAGYAR~, NÉMET~, faluk Baranya m. helyr. Ürög-re, ~ön, ~ről.

*ÜRÖGD
KIS~, NAGY~, faluk Bihar m. helyr. Ürögd-re, ~ön, ~ről.

*ÜRÖM (1)
v. ŰRÖM fn. tt. ürmöt, harm. szr. ~e. Növénynem az együttnemzők seregéből és nősözvegyek rendéből; vaczka alig szőrös; fészke födelékes; pikkelyei kerekítettek, egymásra feküsznek; karimavirági szirmatlanok; bóbitája nincs. (Artemisia). Vannak cserjesedő, és fűnemü, ágas száru, bugás virágu alnemei, s mindkettőnek több fajai, melyek közől nálunk kiváltképen ismeretesek a fehér üröm (artemisia absinthium) és fekete üröm, (artemisia vulgaris). Keserü mint az üröm. Öröm, üröm, csak egy bötüben különböznek. (Km.). Ürömmel készitett bor, gyógyital. Átv. űrömpohár, szenvedés, szivkeseritő állapot. Tájejtéssel, a hosszú ű-s űröm szón kivül: irem, s a székelyeknél Gyarmathy szerint űrem. Hangra hasonló a német Wermuth szó első (werm) hangjaihoz s lehet, hogy ebből kölcsönöztük. Adelung e hangokat az angolszász ,Wormwood' és ,Wyrmwyrt' után a ,Wurm' szóval azonosítja, és azt mondja hogy némely német tájbeszédben valósággal ,Wurmkraut' a neve, mint a férgek, különösen bélférgek elleni szernek.

*ÜRÖM (2)
falu Pest-Pilis m. helyr. Üröm-be, ~ben, ~ből.

*ÜRÖMSZESZ
(üröm-szesz) ösz. fn. Ürömmel vegyített s kifőzött mustból csinált szesz.

*ÜRÖMTAPLÓ
(üröm-tapló) ösz. fn. Az ürömnövénynek megszárított bugája, taplószerü anyaggá alakítva, mely a belé esett szikrától tüzet fog.

*ÜRÖS
(ür-ös) mn. tt. ürös-t, v. et, tb. ~ek. A minek üre van, a mibe ürt vájtak; üreges, odvas, likas, vermes. Ürös part, melynek likaiban fecskék fészkelnek. Ürös hegyoldal. Különbözik tőle: üres, azaz, a miben semmi sincs, töltetlen, pl. a nád szára ürös, de ha sarat tömnek bele, nem üres; ürös minden hordó, de nem üres ha borral van teli; a pohár ürös, de üres is, ha kiitták belőle a bort.

*ÜRÖSÉR
(ürös-ér) ösz. fn. A legnagyobbik, s legtágabbik vérér neve. (Vena cava.) Felső ürösér, mely a vért a fejből, mellből, és felső tagokból felvevén azt a szívnek elülső mellékkamarájába fölülről vezeti be. Alsó ürösér, mely a csipővérek egyesüléséből támad, s a mellüregen által az elülső mellékkamarába alulról megy be.

*ÜRÖSFEKÉLY
(ürös-fekély) ösz. fn. l. SIPOLY.

*ÜRPÓT
(ür-pót) ösz. fn. Általán, minden, a mi ideiglen bizonyos ürt, vagy hézagot betölt, vagy más testet pótol. Különösen a nyomdászoknál azon négyszögü óndarab, melyet szedéskor valamely bötü pótlékául szoritnak a többi bötü közé.

*ÜRSZÉK
(ür-szék) ösz. fn. Újabb korban így nevezték el az árnyékszéktől megkülönböztetve azon ülőszéket, melyen valaki a háló- vagy mellékszobában pl. éjente, vagy beteges állapotban, bélsarát kiüríti, azaz szükségét végezi. Régies neve: kamaraszék. (Leibstuhl).

*ÜRTAN
(ür-tan) ösz. fn. A testek ürtartalmától szóló tan.

*ÜRTARTALOM
(ür-tartalom) ösz. fn. Bizonyos ür vagy ürök mennyiségileg kifejezve. V. ö. ÜRMÉRET.

*ÜRÜ
fn. tt. ürű ~t. tb. ~k. Kiherélt kos; máskép: berbecs, mely a latin vervex-ből alakult. Mongolul: irge (mouton châtré). Vámbéry szerént csagataj nyelven is űrü. Budenz J. ezen szókkal is rokonítja: lapp varjes, finnlap vares, finn oraha (nominat. oras), orasa, oro, valamennyi am. hímállat, orihi (nom. oris), ori ménló, liv vórki ártány disznó, mordvin urďs, urďs vadkan stb. Ha általán a hímállat jelentő szókkal rokonítást elfogadjuk, akkor még közelebb áll az ürű szóhoz a mongol ere (mari; le mâle, masculin), és a latin ari-es. Azonban valószinübbnek látszik, hogy e szó az ir-t, or-t szó gyökével áll viszonyban, melyben a metszés (kimetszés) fogalma rejlik. Ezen alapfogalomból értelmezi Adelung is Wachter után a német Hammel és Schöpps szókat; amazt a hammen, hammeln, angolszász hamelan (= verstümmeln, abshneiden), emezt a kappen, schneiden szóktól származtatva.

*ÜRÜBÁRÁNY
(ürü-bárány) ösz. fn. Kiherélt kosbárány.

*ÜRÜBOJTÁR
(ürü-bojtár) ösz. fn. Az ürüket, ürünyájat őrző bojtár.

*ÜRÜBŐR
(ürü-bőr) ösz. fn. Az ürünek bőre, akár nyers, akár kikészített állapotban.

*ÜRÜCZÍMER
(ürü-czímer) ösz. fn. Az ürühús azon része, melyet czímernek hívnak.

*ÜRÜCZOMB
(ürü-czomb) ösz. fn. Az ürü lábának felső, vastagabb része, különösen levágott és ételül elkészített állapotban. Foghajmával fűszerezett sült ürüczomb.

*ÜRÜGY (1)
a székelyeknél Gyarmathi szerént hangváltozattal am. irigy.

*ÜRÜGY (2)
fn. tt. ürügy-et, harm, szr. ~e. Költött, színlett, hamis, alaptalan ok, mely által valaki cselekvésének valódi okát, czélját eltakarni akarja. Ez csak ürügy. Azon ürügy alatt, hogy templomba megy, látogatóba ment. Valamit ürügyül használni. Tájejtéssel mondják néhutt: ürüd v. ürűt. Máskép: szin, v. örv, az ily kifejezésekben: azon szin alatt, azon örv alatt (Szabó D.)
Úgy látszik, mintha az ür és ügy elemekből volna öszvetéve, honnan Faludi igy is használja, üres ügy. De nem alaptalan azon vélemény sem, mely szerint azon szóban az első rész az ürügyet jelentő örv, s ebből hangváltozattal örü v. ürü lett, ebből ismét gy képzővel ürügy, mint murugy, mirigy, irigy, tárgy, horgy, rongy, bongy, szomogy stb. E szóban t. i. a valamit kerítő, borító örv átv. értelemben vétetik, mennyiben az ürügy is valamit bizonyos szinnel, látszattal bekerít, eltakar. Úgy látszik, hogy ily alapfogalom szerint képződött a latin praetextus és német Vorwand is.

*ÜRÜGYLÉS
(ürügy-öl-és) fn. tt. ürügyölés-t. tb. ~ek, harm. szr. ~e. Az okadásnak, vagy mentegetésnek azon neme, melylyel valaki igaz ok helyett ürügyöt használ. V. ö. ÜRÜGY.

*ÜRÜGYÖL
(ürügy-öl) áth. m. ürügyöl-t, v. ürügylött, htn. ~ni, v. ürügyleni. Ürügyül igaz ok helyett ál okot használ, vagy ad elé. Az ürügyölte, hogy könyvekre kell neki a pénz, pedig kártyázásra használta.

*ÜRÜHÚS
(ürű-hús) ösz. fn. A kivágott ürünek sütni főznivaló húsa. Pörkölt, paprikás, sült ürühúst enni. Az ürühús nyár végén legizletesebb.

*ÜRŰL
(ür-űl) önh. m. ürűl-t. Mondjuk teli, megtöltött, rakott akármiféle tárról, midőn tartalma fogyásnak indul, kevesbedik, eltünik. Ürülnek a boros hordók, ha csapra ütik. Ürül az erszény, ha elköltjük belőle a pénzt. Ürül a pincze, pajta, kamara, hombár. Ürűlnek a kancsók, palaczkok, poharak stb. Kiürűl, megürül. Állati tevellésre vonatkozva, ürűl az ember, vagy más állat, illetőleg vég bele, húgyhólyaga, midőn szükségét végzi.

*ÜRŰLÉK, ÜRÜLÉK
(ür-űl-ék) fn. tt. ürűlék-~ět, harm. szr. ~e. Az ember s más állat végbeléből ürülés által kivált ganaj.

*ÜRŰLÉS, ÜRÜLÉS
(ür-ül-és) fn. tt. ürülés-t, tb. ~ěk, hrm. szr. ~e. Állapotváltozás, fogyatkozás, midőn a mi előbb töltve volt, üressé kezd lenni. Bélürülés, székürülés, húgyhólyag ürülése.

*ÜRÜSZEGY
(ürü-szegy) ösz. fn. A kivágott ürünek azon húsrésze, melyet a szegyéből, azaz szügyéből, melléből metszenek el. V. ö. SZEGY.

*ÜRÜTOKLÓ
(ürü-tokló) ösz. fn. Egy esztendős ürübárány, különböztetésül a jerkétől, és kostoklótól. V. ö. TOKLÓ.

*ÜSCSINT
a barkóknál divatos tájszó, mint a tüstént szónak módosúlata. l. TÜSTÉNT.

*ÜST
fn. tt. üst-öt, harm. szr. ~je. Vas, vagy réz, vagy más keverék érczanyagból készitett, kalapált edény, bogrács, fazék, vasfazék, melyben sütni, pörkölni, főzni szoktak. Üst horga, melynél fogva azt a tűzre akasztják. Üst süvege, födele, kupakja. Üstben pörkölt paprikás hús. Üstben vizet forralni. Se üstöm se komlóm (km.), nincs hozzá semmi közöm, semmibe sem veszem. Üst korholja a fazekat (km.), egyik olyan kormos mint a másik. Mint feje csonkított szót használják néhutt ezüst helyett is. Tündöklik mint az üst. Mi eredeti értelmét illeti ha azt veszszük, hogy az üst nevü eszközt tűzi edénynek használják: okszerűnek látszik, hogy azon rokonhangu szókkal van eredeti rokonságban, melyek tüzet jelentenek vagy annak tüneményeit jellemzik, milyenek: üszk, v. üszög, izz, izzó, zsizs, zsizsi, zsizseg, sis, sisereg, süstörög, süt; minél fogva az üst jelentene tüzön izzó, zsizsegő, sütő edényt.

*ÜSTCSINÁLÓ
(üst-csináló) ösz. fn. Érczmíves, ki üstféle edényeket készit; rézmives, kolompáros.

*ÜSTDOB
(üst-dob) ösz. fn. Üstedényhez hasonló formáju, rendesen rézből alakított oldalu, s fölül bőrrel bevont dobféle hangszer, mely erősebb hangon szól.

*ÜSTFOLTOZÓ
(üst-foltozó) ösz. mn. és fn. Mives, ki a repedt, kilikadt üstöket öszveforrasztja. Üstfoltozó czigány.

*ÜSTGYÁRTÓ
(üst-gyártó) l. ÜSTCSINÁLÓ.

*ÜSTLEGÉNY
(üst-legény) ösz. fn. A sófőző hutákban azon legény, ki az üstök mellett dolgozik, melyekben a sót kifőzik.

*ÜSTMESTER
(üst-mester) ösz. fn. Mester a sófőző hutákban, ki az üstlegényekre fölügyel.

*ÜSTMIVES
(üst-mives) ösz. fn. l. ÜSTCSINÁLÓ.

*ÜSTÖK
fn. tt. üstök-öt, harm. szr. ~e. Hajcsomag a fej előrészén a homlok közepe fölött. Az üstököt hátra, le, oldalra fésülni, befonni, fölcsavarítani. Üstökön v. üstökén fogni, húzni valakit. Üstökénél fogva megczibálni, földhöz vágni. Megrángatni az üstökét. Üstökbe kapni. Egymás üstökébe kapni. Nehéz a kopasznak üstökébe kapni. (Km.). Kezemben az üstöke (km.), hatalmamban tartom. Igy nevezzük a ló fülei között levő serénytincset is. A fáradt lónak üstökét meghúzni. Továbbá azon hajcsomag, melyet a fejeiket borotváló törökök, s több ázsiai népek fejeik tetején meghagynak. Átv. midőn a húzás, vonás, rántás szókkal van viszonyban, erőszakos cselekvésre vonatkozik. Üstökénél fogva kellett őt behúzni, hogy részt vegyen a köz mulatságban. Szintén átv. értelemben használjuk az ismeretes bolygó csillagok sugárfényéről, mely üstökként előnyúlni látszik. A növénytanban egy csomóba nőtt rost vagy hajszál alaku nyujtvány a virágzat-vagy a mag, vagy a gyökér tetején. Mongolul üszü v. üszün am. haj, hajazat; szőr (die Haare, cheveu, chevelure, poil; coma, caesaries); innen üszütű am. hajas, tömött haju v. szőrü (poileux, velu). Vámbéry A. az ,üstök' szót a csagataj üszt (fenn, felső) szóval rokonítja.

*ÜSTÖKHAJ
(üstök-haj ösz. fn. Hajból álló, hajból font üstök.

*ÜSTÖKÖL
(üstök-öl) áth. m. üstököl-t. Üstökénél fogva megráz, megránczigál, megczibál, vagy, mint néhutt túl a Dunán mondják, czibakol, megczibakol valakit.

*ÜSTÖKÖLÉS
(üstök-öl-és) fn. tt. üstökölés-t, tb. ~ěk, harm. sz. r. ~e. Cselekvés midőn valaki valakit üstökénél fogva megráz.

*ÜSTÖKÖS
(üstök-ös), mn. és fn. mint mn. tárgyesete üstökös ~t, v. ~et, tb. ~ek; mint fn. tárgyesete: üstökös-t, tb. ~ök. A kinek üstöke van, különösen a ki csomóba font üstököt visel. Üstökös apáink, őseink. (Szabó D.). Átv. ért. üstökös csillagok, vagy egyszerüen mint főnevek: üstökösök, azon csapongva bolygó égi testek, melyek napunk körül forognak ugyan, hanem forgásaikban nem követnek, mint más bolygók, rendes pályákat, hanem némelyek olyhosszas pályákon mozognak, hogy azoknak megfutására több század, vagy ezred évekre is van szükségök. (Cometa, görögül: xomhthV, xomh szótól, mely hajat jelent.)

*ÜSTÖKÖSCSILLAG
(üstökös-csillag) ösz. fn. l. ÜSTÖKÖS alatt.

*ÜSTÖKÖZ
(üstök-öz) áth. m. üstököz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. l. ÜSTÖKÖL.

*ÜSTÖKSZIJ
(üstök-szíj) ösz. fn. Szíj a lószerszámban, melylyel a ló üstökét megkötik, leszorítjúk.

*ÜSTÖKTELEN
(üstök-telen) mn. tt. üstöktelen-t. tb. ~ěk. Kinek vagy minek üstöke nincs.

*ÜSTÖKVONÁS
(üstök-vonás) ösz. fn. A székelyeknél am. vitatkozás - disputatio - (Kállay gyüjt.)

*ÜSTÖLLÉST
ih. Túl a Dunán, különösen Kemenes alján és az Ormánságon Baranyában annyi mint, tüstént, röktön, szaporán, hevenyében; barkósan: üscsint. Talán ebből lett: füstöllést = füstölvést azaz füstén, füstént. l. TÜSTÉNT.

*ÜSTÖS
(üst-ös) mn. tt. üstös-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Üsttel ellátott. Üstös konyha. 2) Ezüstös. Üstös buzogány. (Thúry György hagyatéki leltára 1571-ből. Századok. 1870. X. füzet.)

*ÜSTÖZ
(üst-öz) áth. m. üstöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Üsttel fölkészít.

*ÜSZK
l. ÜSZÖG alatt.

*ÜSZKE
(üsz-ke v. üszöke) l. ÜSZŐ.

*ÜSZKEBORJU
(üszke-borju) l. ÜSZŐBORJÚ.

*ÜSZKEGÖDÖLYE
(üszke-gödölye) l. ÜSZŐGÖDÖLYE.

*ÜSZKÖLŐ, ÜSZKÖLLŐ
fn. tt. üszkölőt, Szabó Dávidnál (két ll-vel) járomszeg, vagy járomszíj, melyekkel az igába fogott ökör nyakát bezárják. Eredeti kiejtéssel alkalmasint: öszköllő, mintegy öszkötélő, öszkötő, az ösz gyöktől, mert a bélfával együtt szoritja közbe az ökör nyakát.

*ÜSZKÖPŰL
(ösz-köpűl) ösz. áth. Férfit nővel, legényt leánynyal szerelmi, vagy házassági viszony végett együvé hoz: Székely tajszó, a képes kifejezés az összeköpüléstől véve. Mondják néhutt igy is: összeboronál.

*ÜSZKÖTÖL
áth. m. üszkötölt. Valamire sürget, ösztönöz. Átvetett hangokkal, a rendes ösztökél v. üsztökél igéből; l. ÖSZTÖKÉL.

*ÜSZKÖTÖLÉS
l. ÖSZTÖKÉLÉS.

*ÜSZŐ
(üsz-ő vagyis üz-ő) fn. tt. üsző ~t. Fiatal szarvasmarha, különösen azon korban véve, midőn már párosodni kezd, midőn azt mondják róla hogy üzekedik. Máskép: ünő, de eredetre azon különbség látszik köztök lenni, hogy az üsző, üzekedésre vonatkozik, vagyis ezen nősény állat azon tulajdonságára, melynél fogva üzekedésre való, vagy már valóban üzekedni kezd; az ünő pedig szülői, ellői rendeltetésére, s rokon az eme szóval, (mely a mongolban is am. nő; nőstény, femme; femelle.). Az üsző tehát elemezve üző, (űz szótól, honnan üzekedik is) szenvedő értelemben véve, vagyis űzni, ürekedni való, mint kaszáló, legelő, kaszálni, legelni való, t. i. rét, fű. Budenz J. a bornyút jelentő finn vasa, vasu stb. szókkal rokonítja.

*ÜSZŐBORJU
(üsző-borju) ösz. fn. A tehénnemű állatoknak, különösen szarvas teheneknek is nőstény borja, különböztetésül a bika- és herélt borjutól, azaz tinótól.

*ÜSZÖG
(üsz-ög) fn. tt. üszög-öt, harm. szr. ~e. Túl a Dunán 1) Izzó tűzzel égő test, pl. fa, kőszén, kanócz, eleven szén. Más kiejtéssel: üszök, v. üszk. 2) Átv. némely növények, különösen gabona magok kóros állapota, midőn mintegy égetteknek, kormosoknak látszanak. T. i. az ily magvak megfeketülnek, s fölpuffadva toklászaikból kidudorodnak. Kukoriczaüszög, búzaüszög, rozsüszög v. anyarozs stb. Üszög a fákban, midőn húsaik a bél vagy ágy nevezett szék körül megfeketülve elrohadnak. 3) Emberek, s más állatok betegsége, mely tűz gyanánt elharapódzik, s a meglepett részeket gyúladásba hozza. Forró üszög, midőn a lágyrészek rohadni kezdenek. (Gangraena). Fekete üszög, melytől az illető részek megfeketülnek. (Sphacelus). Csontüszög, májüszög stb. Mátyus földén gúnyosan mondják megesett leányról, midőn még a viselősség alig látszik rajta, hogy: üszög van benne. A Tisza vidékén az ,üszög' és ,űszök' szókat meg szokták különböztetni, s emez alatt csak az 1-ső pont, amaz alatt csak a 2-ik és 3-ik pontok alatti jelentéseket értik. Szabó Dávid ezen mondatában is: "Még üszögében van a munkám, azaz készítetlen, egészen ki nem dolgozott" üszköt kell érteni, azaz "üszkében van." Ugyanő nála: "Még hamvas, még üszögös" am. még üszkös; még hamvában van. Az ,üszök' ragozása is némileg, különböző, mert ennek tárgyesete: üszköt a harmadszemélyi raggal: üszke.
Mind alapfogalomban, mint hangban rokonok vele az égésre vonatkozó izz, izzó, zsizsi, siseg, sisereg, mint az égő testnek hangját utánzó szók. Rokonnak tekinthető a mongol iszü (korom, francziául: suie, suie fine de la fumée ou des vapeurs d' une chose qui brűle.)

*ÜSZÖGI
puszta Baranya m. helyr. Üszögi-be, ~ben, ~ből.

*ÜSZŐGÖDÖLYE
(üsző-gödölye) ösz fn. Nőstény kecskeborju. Běrczy Károlynál, ki a gödölyét őzborjúnak írja, az őznek nőstény borja.

*ÜSZÖGŐR
(üszög-őr) ösz. fn. Növénynem az együttnemzők seregéből és nősözvegyek rendéből; vaczka kopasz, fészke hengeres, egyenlő, üszögös hegyű pikkelyekkel (honnan a neve); tövét apró pikkelyek födelékesen boritják. (Senecio). Háromféle alneme van: sugártalan, legöngyölödött sugárú, kiterült sugarú üszögőr.

*ÜSZÖGÖS
(üsz-ög-ös) mn. tt. üszögös-t. v. et. tb. ~ek. A mibe üszög esett, mit az üszög megrontott; üszöggel vegyített. Üszögös kukoricza, búza. Üszögös (üszkös) fa. Üszögös része az állati testnek. V. ö. ÜSZÖG.

*ÜSZÖGÖS PÉTER
Szt Péter mint antióchiai püspöknek február 22-diki ünnepe, melyről a babonás nép azt tartja, hogy oly napon, péld. hétfőn, kedden, szerdán stb., melyre ezen ünnep esik, egész esztendő folytán gabonát nem kell vetni, mert üszög esik bele.

*ÜSZÖK
fn. tt. üszk-öt, harm. szr. ~e. l. ÜSZÖG alatt.

*ÜSZTÖKE
l. ÖSZTÖKE.

*ÜSZTÖKÉL; ÜSZTÖKÉLÉS;
l. ÖSZTÖKÉL; ÖSZTÖKÉLÉS.

*ÜSZÜ
l. ÜSZŐ.

*ÜT
áth. m. üt-ött (a palóczoknál az 1-ső és 2-ik személy: üttem, üttél,) parancs. üss. Általán mondjuk szilárd testekről, midőn sebesebb mozgásba jövén súlyaik erejével más testekre akármiféle irányban nyomólag, zuzólag hatnak. Különbözik tőle: taszít, mely valamely testet távolabbra mozdulni kényszerít; továbbá: lök, mely közvetlen szintén távolításra vonatkozik. De közel rokona csap, mennyiben az ütés által okozott csappanó hangot fejezi ki, honnan: legyet ütni v. csapni; valakit pofon ütni v. csapni; földhöz ütni v. csapni, egy jelentésüek. Néha vág is tétethetik helyette, pl. földhöz vágni. Ostorral meg- v. rávágni. Gyakorlatos értelemben megfelel neki ver, az az, több ütést tesz, pl. fejbe ver valakit, többször fejbe üt; zongorán kiveri a nótát, több ütéssel viszszaadja. Ikerítve: ütni-verni, ütiveri. Alkalmazásban többféle (tulajdon és átv.) értelemben fordul elé. 1) Öklének, tenyerének, vagy megmarkolt bizonyos eszköznek sebes mozgásu sulyával illet valamely testet. Fejbe, mellbe, hátba, oldalba ütni valakit. Nyakon ütni, agyon ütni, halálosan megütni. Körmére ütöttek. Tenyerével pofon ütött. Bottal, fejszefokkal ütni, megütni valakit. Kiütni, felütni, elütni a laptát. Beütni a hordó fenekét. Kezéből kiütötték a fegyvert. Szeget ütni a falba. Kiütötték a fogát, az egyik szemét. Beütötték a fejét, orrát, az oldalát. Leütöm a derekadat. Az alkudozók egymás tenyerébe ütnek (csapnak). Kezet ütni egymással. Félreütötte a kalapját. Aczéllal tüzet ütni, kiütni. Egy csapással, sujtással leütni az ökröt. Úgy leüti a sűdőt, csak a füle látszik. (Kanászdal). Egy csapással két legyet ütni (km.), egyszerre kétfélét végezni. A nyerget ütik, hogy a ló is érezze (km.), leányomnak szólok, hogy a menyem is értsen belőle. Bélyeget, pecsétet ütni valamire, rányomni, rásütni. Addig üsd a vasat, míg tüzes (km.), élj a jó alkalommal, s forditsd előnyödre. Ne a lábát üsd, hanem a fejét, hogy meg ne sántuljon. Belé ütötte a kést. A tromfot tromffal szokták ütni. (Km.). Elütni más kártyáját, nagyobbat, értékesebbet adva rája, elnyerni. Üssünk egyet! kártyázzunk. Kaptára, rámára ütni valamit. Olajt ütni, sajtólni. Dobot ütni v. verni; különbözik: dobra ütni; l. alább. A test némely részeire alkalmazva: öszveüti a bokáját, térdét. Fejét falba ütni. Leüti a fejét, lehajtja. Felüti a fejét, hirtelen fölemeli.
Néha a mondatban a cselekvés tárgya nincs megnevezve, s annak csak iránya, vagy hatáspontja említtetik. Üt, vág, mint az istennyila. Nem nézi, hová, csak üt. Erősen, sebesen, jobbra, balra üt. 2) Mondjuk élettelen, de mozgásba jött testekről. Üt az óra, a harang.
"Hejh te torony, falu tornya,
Hányat ütött most az óra?"
(Székely népdal).
Leütött, beütött a mennykő. Üsse meg a part. A botot ha megaranyozzák is, sulyost üt. (Km.). A forró must kiütötte a hordó fenekét. A rázuhant gerenda földre ütötte. Száz arany ütötte a markát, v. tenyerét, annyit kapott. A gabonát megütötte az öböly (hőböly), a ragya. 3) Bizonyos kórállapot, vagy halál neme érte hirtelen. Egyik oldalát a szél ütötte. Megütötte a guta. Guta üti aztat orrba, a ki vizet önt a borba. (Népd.). 4. Több átv. értelmű, képes, példázó mondatok alapját teszi, melyekben mindig a sulynyomatú ütés alapfogalma rejlik. Beütött neki a szerencse, hirtelen érte. Beütött az ellenség a várba, erőszakosan benyomult. Ráütött az ellenségre, megtámadta. Rajta ütni valakin, véletlen, erőszakosan megrohanni. "Rajtam üt a sok nyelv, s fülemet nem hagyja nyugonni." (Vörösmarty. Cserh.) Elütött őseitől, nem hasonló hozzájok, mintha mondanók, hogy őseinek eredeti képe nincs ráütve. Apjára, anyjára ütött, azoknak testi külalaki, vagy lelki tulajdonságai mintegy rá vannak ütve. Vala­ mit más kezéről, elütni, elvenni, elnyerni, elcsábitani, magáévá tenni. Kiütött a háboru, a forradalom, elkezdődik, kitör. Jól, roszul, helyesen ütött ki a dolog. Leütötték a szarvát, megalázták, kevélységét, gőgjét, hatalmát megtörték. Dobra ütni. A mit hall, legott dobra üti, kihíreszteli, elpletykázza. Jószágát dobra ütötték, nyilvánosan elárverezték. Megüti a mértéket, kellőleg magas v. nagy. Öszveütötték fejeiket, valamely titkos dologról súgtakbúgtak, tanakodtak. Tökkel ütötték a fejét, ostoba tökfejű. Ez a dolog nagy szeget ütött a fejembe, nagy aggodalomra, kétségre adott okot, ovatossá, figyelmetessé tett. Bottal ütheted a nyomát, eltünt, elszökött, elveszett, hiába keresed. Felütötte az orrát, megboszonkodott, neheztel. Beleüti mindenbe az orrát, minden lében kanál, mindenbe avatkozik; fürkész, kutat. Nem oda üt, a hová néz, bandsa, vagy, más czélja van, mint a melyet szinlel, mutat. Néha am. valamit csinál, készit, szerez. Nagy konyhát, lakomát, vendégséget ütni. Zajt, lármát, tréfát ütni. Nagy szelet, nagy pompát üt. Tréfára ütni a jó intést. (Szabó D.). Ütöttkopott, nagyon el van nyűve; l. a maga helyén. Sátort, tábort ütni stb. Néha a régieknél pl. Pesti Gábornál: it, honnan iteget am. üteget.
Legegyszerűbb igéink egyike; s rokonok vele a sínai t'ă (verberare), tiáo (concutere), mandsu tanta-me (üt-ni, schlagen); a szanszkrit uţ v. uţh ferire, percutere, továbbá szintén a szanszkrit tup (pulsare, ferire) és tud (tundere, ferire); amattól Bopp F. szerént a görög tuptw, emettől s latin tundo ered; Budenz J. rokonitása a finn iske- (vi ferire), Vámbéryé a csagataj küt-mek, honnan kütek v. küteg am. ütleg.

*ÜTÁRNY
(üt-árny) ösz. fn. A festészetben és rajztanban, oly árny, melyet a nap vagy más fény által jól megvilágított test valamely világos alapra vagy háttérre vet, s mely éles szélkört mutat.

*ÜTEG
(üt-eg) fn. tt. üteg-ět, harm. szr. ~e, v. ~je. Hadtudományi ért. a csatában, vagy ostromkor bizonyos számu ágyúk, melyek egy telepen vannak fölállítva. Hat, nyolcz ágyúból álló üteg. (Batterie).

*ÜTEL
(üt-el) régies áth. m. ütelt. Am. az egyszerü üt, vagy talán gyakorlatos jelentéssel: ver. "Nyakba ütelék, nékik (némelyek) kedég arcel es (arczúl is) ütelék." Régi Magyar Passio. (Toldy F. kiadás a. 12. 1.).

*ÜTEM
(üt-em) fn. tt. ütem-ět, harm. szr. ~e. l. ÜTENY.

*ÜTENY
(üt-eny) fn. tt. üteny-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Időmozzanat, vagy időmérték a zenében, azaz kéz- vagy lábütéssel megkülönböztethető oly egyes részei a zenei műnek, melyek annak bizonyos jellemet adnak; és a melyek ismét kisebb részekre oszthatók, melyek ütenyrészek-nek hivatnak.

*ÜTENYIRÁS
(üteny-irás) ösz. fn. Bizonyos időmérték szerént eszközlendő vagy eszközlött irás.

*ÜTENYRÉSZ
(üteny-rész) ösz. fn. A zenei ütenynek megkülönböztethető egyes kisebb mozzanati. V. ö. ÜTENY.

*ÜTENYSZERŰ
v. ~SZERÜ, (üteny-szerű) ösz. mn. A zenei ütenynyel egyező vagy ahhoz hasonló.

*ÜTÉR
(üt-ér) ösz. fn. Azon erek neve, melyek a vért a szivből a testnek különféle részeibe viszik. (Arteriae.) V. ö. Vérér, Viszér.

*ÜTÉRDAG
(üt-ér-dag) ösz. fn. Daganatszerü dudorodás, vagy csomósodás az üterekben.

*ÜTÉRNYILÁS
(üt-ér-nyilás) ösz. fn. Nyilás a szívkamarában, mely az ütérbe vezet.

*ÜTÉRNYITÁS
(ütér-nyitás) ösz. fn. Minden vágás, metszés, szurás, melyet az ütéren ejtenek.

*ÜTÉRSÉRV
(üt ér-sérv) ösz. fn. Sérv, mely bizonyos erőltetés által az ütérben támad.

*ÜTÉS
(üt-és) fn. tt. ütés-t, ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva valamit ütünk, ez igének mindenféle értelmében. Agyon ütés. Nyakon ütés. Olajütés. Továbbá azon erős hatás, melyet az ütő testek tesznek. Kalapács-ütés, mennykő-ütés. Vakütés, vakseb, ütésből lett kék a testen. (Szabó D.). Kártyajátékban, a kiadott kártyalapoknak egy értékesebb lappal fölülmulása, s megnyerése. Egy ütése sem volt. V. ö. Üt.

*ÜTÉSHELY
(ütés-hely) ösz. fn. Azon hely, melyre ütöttek, az ütésnek némi hátrahagyott nyomával, jegyével, vakseb. Kékes, vörös ütésjhelyek a testen. Az ágyugolyó ütéshelye.

*ÜTET (1)
(üt-et) fn. tt. ütet-ět, harm. szr. ~e. A mit ütéssel készítettek, csináltak, vagy a mi egy-egy ütésre való. Egy ütet olaj, melyet egyszerre ütöttek. Két ütet tapló.

*ÜTET (2)
tájdivatosan és régiesen, pl. a Nádor-codexben am. őtet, amidőn az ő személynévmás is ű.

*ÜTETLEN
(üt-etlen) mn. tt. ütetlen-t, tb. ~ěk. A mi ütés nélkül maradt, akit, vagy amit nem ütöttek. Határozóként am. ütés nélkül. Verekedésben egy tagja sem maradt ütetlen.

*ÜTKÖZÉS
(üt-köz-és v. üt-ög-öz-és) fn. tt. űtközés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~re. Általán két, ellenirányban egymással erősen érintkező testnek viszonyos szenvedő állapota. Összeütközés. Megütközés. Ez utóbbi átv. ért. visszataszitó, kellemetlen hatás, melyet érzünk, midőn valami kedélyi hajlamunkkal, erkölcsi nézeteinkkel, várakozásunkkal stb. ellenkezik. V. ö. ÜTKÖZIK.

*ÜTKÖZET
(üt-köz-et) fn. tt. ütközet-ět, harm. szr. ~e. Általán, azon tettleges állapot, midőn két ellenkező irányban működő fél erőszakosan érintkezik egymással; különösen csata, rendezett harcz a háborúskodó ellenségek között. Szárazföldi, tengeri ütközet. A seregeket ütközetre vezényelni. Az ütközetben elveszni. Véres, több óráig tartó, kétes ütközet.

*ÜTKÖZETBELI
(ütközet-beli) ösz. mn. Ütközetben történő, ütközetre vonatkozó. Ütközetbeli események, parancsnoki, vezéri rendelkezések.

*ÜTKÖZETHELY
(ütközet-hely) ösz. fn. Tér, sikság, illetőleg tenger, hol az ellenséges seregek egymással megütközve csatáznak, harczolnak; csatamező, harczmező, csatatér, harcztér.

*ÜTKÖZETI
(üt köz-et-i) mn. tt. ütközeti-t, tb. ~ek. Ütközethez tartozó, azt illető, abban történő. Ütközeti hely, ütközeti rend, ütközeti nap, ütközeti lárma.

*ÜTKÖZETNAP
(ütközet-nap) ösz. fn. Nap, melyen valamely ütközet történt, vagy melyre ki van tűzve. A szerencsétlen mohácsi ütközetnap augustus 29-én volt.

*ÜTKÖZETREND
(ütközet-rend) ösz. fn. Rend, sorozat, melybe az ütközendő seregek állitva vannak, csatarend.

*ÜTKÖZIK
(üt-köz-ik, v. üt-ög-öz-ik) k. m. ütköz-tem, ~tél, ~ött. 1) Valamely mozgásban levő szilárd test, utjába eső más testbe akad. A kocsi tengelye a sarokkőbe ütközött. A rúd az előtte menő kocsiba ütközött. A szembe jövő szekérrel öszszeütközni. Kőbe, fába ütköztem v. ütközött a lábam. 2) Különösen, csatarendbe állítva az ellenféllel öszvecsap, harczol, verekedik, üt és visszaüttetik. Nyilt téren, tengeren ütközni, egész erővel megütközni. 3) Átv. valamin v. valamiben megütközni, am. erkölcsileg fennakadni, megbotránkozni, némileg visszataszító, sértő behatást érezni. Megütközém rajta, midőn részegnek láttam. A gáncsoskodó ember minden csekélységen megütközik. Szemre vonatkozólag, am. föltünik, észrevehetővé lesz. Szemembe ütközött. Szabó Dávidnál eléjön: "Az a gondolat ütközött (ötlött) elmémbe."

*ÜTKÖZŐ
(üt-ög-öz-ő) mn. és fn. tt. ütköző ~t. 1) Aki vagy ami másba ütközik, v. mással csatáz. Egymásba ütköző tengelyek. Ütköző ellenfelek. 2) Mint fn. alaku vas eszköz a lakatosoknál, melyet két hegyes végénél fogva az ajtóragasztóba, vagy falba ütnek, s melynek nyilásába a zár nyelve bejár.

*ÜTLEG
(üt-öl-eg) fn. tt. ütleg-ět, harm. szr. ~e. Csapások, melyeket valaki szenved, midőn verik. V. ö. ÜT.

*ÜTLEGĚL
(üt-öl-eg-ěl) áth. m. ütlegělt: l. ÜTLEGĚZ.

*ÜLEGĚZ
(üt-öl-eg-ěz) áth. m. ütlögěz-tem, ~tél. ~ětt, par. ütlegěz-z. Valamely kézbeli eszközzel megver, ütöget.

*ÜTLEGĚZÉS
(üt-öl-eg-ěz-és) fn. tt. ütlegězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés midőn vki ütlegez.

*ÜTLEK
l. ÜTLEG.

*ÜTŐ
(üt-ő) mn. és fn. tt. ütő-t. 1) Aki üt. 2) Általán, a mivel ütnek, elütnek valamit. Laptaütő. Olajütő, melyben olajt sajtólnak. Ütőmüszer, ütőfa. 3) Laptajáték, melyben egy a laptát kiüti, a többi szemközt álló pedig iparkodik elfogni. Kiütőt játszani. 4) Különösen a harang nyelve, v. szive, harangütő.

*ÜTŐDÉS
(üt-ő-öd-és) fn. tt. ütődés-t, tb ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Állapot, midőn bizonyos testek egymásba akadva visszataszító erővel hatnak egymásra. 2) Átv. ért. kedélyi illetődés, erkölcsi fennakadás, megbotránkozás. Nagy megütődéssel hallottam szerencsétlen esetedet. V. ö. ÜTŐDIK.

*ÜTŐDIK
(üt-ő-öd-ik) belsz. m. ütőd-tem ~tél, ~ött. 1) Más testbe akadt test visszahat nyomást, csapást, taszítást szenved. Sebes mentében a szögletbe ütődött. Belém ütődött. Hanyatt esvén feje a falba utődött.
"Három napig szólt az ágyu egyre,
Ütődött a hangja hegyről hegyre."
Székely népvers.
2) Átv. valamin megütődni, am. érzékenyen megilletődni, fájdalmas részvétet érezni valamely szomoru eset miatt.

*ÜTŐDZIK
(üt-ő-öd-öz-ik) k. m. ütődz-tem ~těl, ~ött, par. ~zěl. l. ÜTŐDIK. 1)

*ÜTŐFA
(ütő-fa) ösz. fn. Általán, eszköz fából, melylyel valamit ütni, elütni szoktak, p. a laptajátékosok botja, vagy melylyel az utczakövezők, az útlapítók a köveket, göröngyöket ütögetik stb.

*ÜTÖGET
(üt-ög-et) gyak. áth. m. ütöget-tem, ~těl, ~ětt, par. ütögess. Gyakran, folytonosan, aprózva, vagy gyöngédebben üt. V. ö. ÜT.

*ÜTÖGETÉS
(üt-ög-et-és) fn. tt. ütögetés-t. tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakorlatos, vagy aprózott, gyöngédebben ismételt ütés, peczegetés.

*ÜTŐKÁRTYA
(ütő-kártya) ösz. fn. Kártyalap, mely az illető játék szabályai szerint a többinél értékesebb, s azokat legyőzi, megnyeri, adutt, tromf.

*ÜTŐKE
(üt-ő-ke) kics. fn. tt. ütöké-t. A zongora billentyűjével öszveköttetésben levő, s függőlegesen fölbillenő pöczköcske, mely az illető húrt megüti. (Tangent).

*ÜTÖKOS
(ütő-kos) ösz. fn. Vas pántokkal befoglalt vastag koczkaalaku tönk, v. koloncz, melylyel czölöpöket szoktak a földbe verni. A régiek várfalak rontására is használták.

*ÜTÖL-HATOL
szathmárvidéki tájszó; l. ÖTÖL-HATOL.

*ÜTŐMIV
(ütő-miv) ösz. fn. Az ütőórának azon részei, melyek tüzetesen az ütést eszközlik, t. i. a csengetyüke vagy aczél-sodrony, a kalapács, a rúgó, mely amazt mozgásba hozza stb.

*ÜTŐÓRA
(ütő-óra) ösz. fn. Óramű, mely az órákat, illetőleg negyedeket nem csak mutatja, hanem ki is üti.

*ÜTŐRECZE
(ütő-recze) ösz. fn. Madarászok hálója, melynek kiterített szárnyai zsineg által megrántva öszvecsapódnak.

*ÜTŐRUGÓ
(ütő-rugó) ösz. fn. Az óra ütőmivének rugója. Különböztetésül másnemü rugóktól.

*ÜTŐSZEG
(ütő-szeg) ösz. fn. Szegecskék az ütőórában, melyek az ütőkalapácsot fölemelik, és leeresztik.

*ÜTÖTTKOPOTT
(ütött kopott) össz. mn. Mondják igen viseltes, ócskaruháról, mely sok porolásban, kefélésben, használásban elkopott. Átv. ért. ütöttkopott beszéd, igen sokszor hallott, s már megúnt beszéd.

*ÜTŐVAS
(ütő-vas) ösz. fn. Vasból csinált eszköz, melylyel vagy melyen valamit ütni, koholni, kalapálni szoktak.

*ÜTŐVÉSÜ
(ütő-vésü) ösz. fn. A fából dolgozó mívesek, p. bodnárok, kerékgyártók vésüje, melylyel a fát simítják.

*ÜTTEM
tájdivatos, e helyett: ütöttem; V. ö. ÜT.

*ÜTTET
(üt-tet) miv. m. üttet-tem, ~tél, ~ětt, par. üttess. Meghagyja, eszközli, hogy valaki vagy valami üssön. Valakinek a fejét üttetni. Az órát üttetni.

*ÜTÜ
(üt-ü) fn. tt. ütü-t, tb. ~k. Kalapács, pőröly, sulyokféle eszköz, melylyel valamit ütnek, lapítanak stb. Képzőre nézve hasonló azon eszközöket jelentő szókhoz, melyek az iganeves ó ő helyett u v. ü képzőt vesznek föl, mint: válu, vésü, gyalu, gyüszü v. tüszü, szivatyú, pattantyú sarkantyú, förgettyü stb.

*ÜTVES
tájdivatos és régies, pl. Sándor Istvánnál, ötvös helyett; l. ÖTVÖS.

*ÜVECS
fn. tt. üvecs-ět. A gyergyai és felcsiki székelyeknél Kállay Ferencz szerént esztendős nőstény bárány, Kriza J. szerént két éves fekete (csak fekete?) bárány. Talán vagy az ünő szóból módosúlt, mintha volna ünecs, vagy am. évecs az az éves. Másképen szintén Kriza J. szerént Maros- és Háromszékben: kirlán (éves bárány), Udvarhelyszékben: mióra.

*ÜVEG
fn. tt. üveg-ět, harm. szr. ~e. Fényes, átlátszó, szilárd, kemény, többé kevésbé törékeny test, melyet hamuzsirral, égetett mészszel vegyített, s tűzben folyóvá tett kovaföldből stb. alakítanak. V. ö. ÜVEGANYAG. Üveget csinální. Üveget fujni, köszörülni, festeni. Fehér kékes szinü üveg. Törik mint az üveg. (Km.). Üvegből csinált palaczkok, poharak, tálak, tálczák. Üveget metszeni az ablakba. Üveget tükörré alakítani. Átv. ért. üveganyagból csinált edények. Eczetes üveg, boros üveg, tintás üveg. Továbbá eszközök: nagyító, kicsinyitő üveg, kotyogós üveg, szemüveg, köppölyüveg, buritóüveg stb. Üvegen át nyalat mézet, oly adománynyal, jóval kecsegtet, melyhez hozzá jutni, melyet élvezni nem lehet. Melléknévül tekintve jelent üvegből valót, üvegből csináltat, s közösebb irói szokás szerint az illető főnévvel öszvetett szót alkot: üvegajtó, üvegablak, üvegház, üvegedények, üveggomb stb. mint rendesen az anyagból készült eszközök nevei. Azonban néha az ily összetételben főnévként szerepel, pl. üvegkefe, üvegfestés, üveghuta stb. Tájkiejtéssel: öveg, túl a Dunán némely vidékeken öszszehúzva: őg, s a székelyeknél: éveg.
"Csillag az abrosza, éveg az ablaka,
Éveg ablak alatt egy édes almafa."
"Hoztam egy éveg bort, hogy igyál belőlle.
Szomoru a szüved, majt megvidul tőlle."
Székely népdalok.
Eléjön Mikes Kelemennél is.
Rokonítható a mongol üngge szóval, mely am. szín (couleur); honnan ünggetü v. ünggetei am. színes, ünggele-kű színel-ni, fényesít-ni (donner une couleur, polir, rendre luisant stb.) Lugossy József az ,ég' igével hozza viszonyba. (Magyar Nyelvészet. II. R. 145. 1.)

*ÜVEGABLAK
(üveg-ablak) ösz. fn. Üvegtáblákból csinált ablak, különböztetésül a lantorna ablaktól.

*ÜVEGAJTÓ
(üveg-ajtó) ösz. fn. Ajtó, melynek táblái üvegből vannak, különböztetésül a fa-, vasajtótól.

*ÜVEGALMÁRIOM
(üveg-almáriom) l. ÜVEGSZEKRÉNY.

*ÜVEGANYAG
(üveg-anyag) ösz. fn. Alkatrészeiből, közönségesen hamuzsír vagy szíksóból, továbbá porrázúzott kovából (hegyi kristályból, quarczból) és porrá mállott égetett tiszta mészből annak módja szerént összeelegyített vagy már tűzben fel is olvasztott tömeg, melyből üvegfuvó sípok segitségével üveget készitenek. Ha a tömeg vasat is tartalmaz, a nyert üveg zöld vagy az éleny nagyobb mennyisége szerént sárga szinű lesz. Ha az üveghez mész helyett óloméleget vesznek, ez szebb fényt és sugártörési erősebb tulajdonságot ad neki. Más szineket is az érczek kölcsönöznek neki. Így az uránéleg azt zöld sárga, a kobaltélecs szép kék, a manganéleny ibolya, az arany ónéleggel vegyítve szép rubinvörös színűvé teszik. A zománcz sem egyéb, mint bizonyos anyagokkal, érczélegekkel vegyülve átláthatlanná vált üveg.

*ÜVEGÁRU
(üveg-áru) ösz. fn. Üveganyagu áru, mint kereskedelmi czikk.

*ÜVEGÁRUS
(üveg-árus) ösz. fn. Üveganyagból csinált különféle mívekkel, edényekkel kereskedő.

*ÜVEGÁRUSSÁG
(üveg-árusság) ösz. fn. Üvegkereskedés.

*ÜVEGBÁNYA
1) l. ÜVEGHUTA. 2) Puszta Tolna m. helyr. ~bányá-ra, ~n, ~ról.

*ÜVEGBORITÓ
(üveg-boritó) ösz. fn. Harangalakú boritó üvegből pl. gyümölcsökre, czukorsüteményekre, hogy a por, s legyek ne lepjék. Továbbá szintén ily boritó némely becsesebb házi eszközökre pl. álló órákra, aranyozott mívekre stb.

*ÜVEGBURA
(üveg-bura) ösz. fn. Üvegből álló bura. V. ö. BURA.

*ÜVEGBURÁNY
(üveg-burány) ösz. fn. Festett üvegből csinált, nem valódi burány v. kláris. V. ö. KLÁRIS.

*ÜVEGCSĚPP
(üveg-csěpp) ösz. fn. A folyó üveganyagból egy cseppnyi, melyet ha hideg vizbe cseppentenek, tojásdad alakot ölt, s hosszukás vékony farkat kap. Ezen üvegcsepp, ha farkát eltörik, elpattanva szétporlik.

*ÜVEGCSERÉP
(üveg-cserép) ösz. fn. Az eltörött üvegnek, üvegedénynek darabja. Üvegcseréppel vakarni valamit. Üvegcserép megsértette a talpát.

*ÜVEGCSŰR (1)
(üveg-csűr) ösz. fn. l. ÜVEGHUTA.

*ÜVEGCSŰR (2)
erdélyi puszták F. Fehér, Kolos és Torda m. helyr. Üvegcsűr-re, ~ön, ~ről.

*ÜVEGDARAB
(üveg-darab) ösz. fn. Egy része valamely üvegmívnek, pl. egyes ablaküveg; üvegtábla. Különösen valamely üvegmívből pl. pohárból, palaczkból, ablaktáblából el- v. letört rész v. részecske.

*ÜVEGEDÉNY
(üveg-edény) ösz. fn. Üveganyagból készített, idomított, metszett, köszörült, festett stb. edényféle eszközök.

*ÜVEGELEGY
(üveg-elegy) l. ÜVEGKEVERÉK.

*ÜVEGĚS (1)
(üveg-ěs) mn. tt. üvegěs-t. v. et, tb. ~ek. A miben üveget tartanak, szállítanak, vagy aki üvegeket hord. Üveges szekrény. Üveges szekérláda. Üveges tót. Továbbá üveggel, v. üvegekkel kirakott, fölkészített. Üveges czifrázatu mű. Üveges csillár. Üveges méhköpü. Üveges hintó, üveg ablakokkal ellátott hintó. Átv. üveghez hasonló fényü. Üveges szemek, meredtek, megtörtek. Üveges érczek, jegeczek.

*ÜVEGĚS (2)
(üveg-ěs) fn. tt. üvegěs-t. tb. ~ěk. A ki üvegmívekkel, üvegedényekkel kereskedik; továbbá, aki különféle használatra, p. ablakokba, ajtókba, szekrényekbe üvegtáblákat, fiókokat metsz.

*ÜVEGESHINTÓ
(üveges-hintó) ösz. fn. Üvegablakokkal fölkészített hintó.

*ÜVEGESMÉHRÖPŰ
(üveges-méh-köpű) ösz. fn. Üvegablakocskákkal ellátott méhköpü, leginkább annak hátulsó részében, melyeken által a méhek munkálkodását, a lépek mibenlétét stb. látni lehet.

*ÜVEGĚSSÉG
(üveg-ěs-ség) fn. tt. üvegesség-ět, harm. szr. ~e. 1) Kereskedés, melyet valaki üvegárukkal űz. 2) Mesterség, mely által valaki a kész üveganyagot bizonyos czélokra idomítja.

*ÜVEGĚZ
(üveg-ěz) áth. m. üvegěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valamit üveggel ellát, bevon, fölszerel. Üvegezni az ablakrámákat, az ajtókat, holmi mívveket.

*ÜVEGĚZÉS
(üveg-ěz-és) fn. tt. üvegězés-t. tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, kézmivesi munka, mely által valamit üvegeznek. V. ö. ÜVEGĚZ.

*ÜVEGFAL
(üveg-fal) ösz. fn. Szobák, termek közt elválasztó falakként, vagy a falak nagyobb részén öszveillesztett üvegtáblák.

*ÜVEGFĚDÉL, v. ~FÖDÉL
(üveg-fědél) ösz. fn. Üvegtáblákból csinált födél az épületen, vagy valamely más mívven.

*ÜVEGFÉLE
(üveg-féle) ösz. mn. l. ÜVEGNEMŰ.

*ÜVEGFESTÉS
(üveg-festés) ösz. fn. Mesterség, mely által az üvegeket különféle szinekkel, czifrázatokkal ékesítik.

*ÜVEGFESTŐ
(üveg-festő) ösz. fn. Kézmives, ki üveganyagot, és üvegmíveket, edényeket színez, cifráz.

*ÜVEGFONAL
(üveg-fonal) ösz. fn. Üveganyagból húzott, s megkeményült fonal.

*ÜVEGFUVÁS
(üveg-fuvás) ösz. fn. Üveghutai munka, midőn a híg üveganyagból a fuvócsővel bizonyos alakú üvegedényt, vagy más mívet, vagy táblát alakítanak.

*ÜVEGFUVÓ
(üveg-fuvó) ösz. fn. Üveghutai munkás legény, ki üveget fú.

*ÜVEGGOMB
(üveg-gomb) ösz. fn. Üveganyagból csinált gomb.

*ÜVEGGYÁR
(üveg-gyár) ösz. fn. Épületek, helyiségek, melyekben mindenféle üvegnemüeket készítenek.

*ÜVEGGYÁRNOK, ÜVEGGYÁROS
(üveg-gyárnok v. ~gyáros) ösz. fn: Aki üveggyárral bír.

*ÜVEGGYÁRTÁS
(üveg-gyártás) ösz. fn. Üvegcsinálás, üvegkészités, minden hozzá tartozó munkálatokkal.

*ÜVEGGYÁRTÓ
(üveg-gyártó) ösz. mn. és fn. 1) A ki üveganyagokból különféle míveket készít. 2) Aki üveggyárral bír.

*ÜVEGGYÉMÁNT
(üveg-gyémánt) ösz. fn. Utánzás által üvegből köszörült ál gyémánt.

*ÜVEGGYÖNGY
(üveg-gyöngy) ösz. fn. Üvegből csinált, igaz gyöngyöt hazudó csecsebecse.

*ÜVEGGYURMA
(üveg-gyurma) l. ÜVEGANYAG.

*ÜVEGHAMU
(üveg-hamu) ösz. fn. Üvegcsináláshoz szükséges hamu, vagyis hamuzsír, melyet a többi anyaggal vegyítenek. V. ö. ÜVEGANYAG.

*ÜVEGHARANG
(üveg-harang) ösz. fn. Harang alaku üvegmív, különféle nagyságban, és használatra való, pl. melylyel a zsenge kényes növényeket a dér ellen befödik, vagy holmit leborítanak.

*ÜVEGHÁRTYA
(üveg-hártya) ösz. fn. Azon szemhártya, mely üveghez hasonló látszatu, és sejtszövetes. (Membrana hyaloidea.)

*ÜVEGHÁZ
(üveg-ház) ösz. fn. Általán, ház, melynek oldalai, falai üvegtáblákból vannak. Különösen, kerti épület, melynek délre fekvő oldala üvegekből áll, hogy a nap sugarai nagyobb erővel törvén át rajta a benn lévő növényeket bujább tenyészésre kényszeritsék, télen a hideg ellen megóvják stb.

*ÜVEGHUTA (1)
(üveg-huta) ösz. fn. Huta, melyben üveget készítenek, a hozzá szükséges melléképületekkel együtt; üvegcsinálók telepe.

*ÜVEGHUTA (2)
hutatelepek Vas m. helyr. Üveghutá-ra, ~n, ~ról.

*ÜVEGJÁTÉK
(üveg-játék) ösz. fn. Régi hangszer, mely rendszerént 18 öszveillesztett üvegdarabból állott, s melyen kis ütőpálczikával játszottak. (Campe.)

*ÜVEGKALMÁR
(üveg-kalmár) ösz. fn. Üvegedényeket, s más üvegmiveket áruló kalmár.

*ÜVEGKARIKA
(üveg-karika) ösz. fn. Karikaformára vágott üveg, milyeket régente gyakrabban, de néha ma is ablakokra szoktak használni.

*ÜVEGKEFE
(üveg-kefe) ösz. fn. Üvegpalaczkokat, edényeket tisztítani való sajátnemű kefe.

*ÜVEGKEMENCZE
(üveg-kemencze) ösz. fn. Kemencze az üveghutában, melyben az üvegnek való anyagot olvasztják.

*ÜVEGKERESKĚDÉS
(üveg-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés neme, melyet valaki üvegárukkal űz.

*ÜVEGKERESKEDŐ
(üveg-kereskedő) ösz. fn. A ki üvegárukkal kereskedik.

*ÜVEGKERET
(üveg-keret) l. ÜVEGRÁMA.

*ÜVEGKÉSZITŐ
(üveg-készitő) ösz. fn. Kézmives az üveghutákban, ki az üveganyagokat felolvasztja, s azokból üvegmíveket csinál.

*ÜVEGKEVERÉK
ösz. fn. Azon anyagok vegyítéke, melyekből üveget készítenek. V. ö. ÜVEGANYAG.

*ÜVEGKLÁRIS
(üveg-kláris) ösz. fn. Üvegből csinált ál kláris; máskép: üvegburány.

*ÜVEGKOH
v. ~KOHÓ, (üveg-koh vagy ~kohó) ösz. fn. 1) Koh, melyben az üveget olvasztják. 2) Vétetik az egész ,üveghuta' helyett is.

*ÜVEGKOSÁR
(üveg-kosár) ösz. fn. 1) Üvegből csinált kosár, 2) Kosár, melybe az üvegtáblákat rakni, és ide-oda szállitani szokták.

*ÜVEGKŐ
(üveg-kő) ösz. fn. 1) Fehéren, tengerzöld és eres kőnem Olaszországban, mely üvegként egy kevessé átlátszó. 2) Drágaköveket hazudó üvegmívek, milyenek az ugynevezett cseh kövek.

*ÜVEGKÖNNY
(üveg-könny) ösz. fn. l. ÜVEGCSĚPP.

*ÜVEGKÖSZÖRÜLÉS
(üveg-köszörülés) ösz. fn. Mesterség, mely által az üveget kisimítják, s különféle czifrázatokkal diszítik.

*ÜVEGKÖSZÖRÜS
(üveg-köszörűs) ösz. fn. Mester, ki az üvegköszörülést érti, s azzal foglalkozik. V. ö. ÜVEGKÖSZÖRÜLÉS.

*ÜVEGLÁMPA
(üveg-lámpa) ösz. fn. Lámpa, mely a világot üvegen bocsátja által, különböztetésül a lantorna, papir stb. lámpáktól.

*ÜVEGLENCSE
(üveg-lencse) ösz. fn. Lencsemaghoz hasonló alakú, mindkét lapján domborúra köszörült üveg, milyet a gór, és távcsövekbe szokás alkalmazni.

*ÜVEGMÁZ
(üveg-máz) ösz. fn. Űvegalakú érczöntet, melylyel némely testeket máz gyanánt beborítanak.

*ÜVEGMETSZŐ
(üveg-metsző) ösz. fn. l. ÜVEGKÖSZÖRŰS.

*ÜVEGMINTA
(üveg-minta) ösz. fn. Minta, melynek alakjára olyféle üvegeket képeznek, milyeket szabad kézzel készíteni nem lehet.

*ÜVEGMÍV
(üvegmív) ösz. fn. Akármiféle mív, mely üveganyagból van csinálva.

*ÜVEGMÍVES
(üveg-míves) ösz. fn. Aki üvegeket csinál, vagy azokat idomítja, köszörüli, festi stb.

*ÜVEGMUNKA
(üveg-munka) ösz. fn. l. ÜVEGMÍV.

*ÜVEGMŰ
l. ÜVEGMÍV.

*ÜVEGMŰHELY
(üveg-műhely) ösz. fn. Üvegmivesek, köszörüsök műhelye.

*ÜVEGNEMŰ
v. ~NEMÜ, (üveg-nemü) ösz. mn. 1) Üvegfajt képező, alakjára, rendeltetésére nézve valamely üvegnemhez tartozó. 2) Némi tulajdonságaira nézve üveghez hasonló. Üvegnemü érczek, kövek.

*ÜVEGOLDA
(üveg-olda) ösz. fn. Olvasztó erejü folyadék, melynek hozzájárultával valamely anyag üvegnemű tömeggé alakúl.

*ÜVEGOLLÓ
(üveg-olló) ösz. fn. Az üvegfuvók tompa élű ollója, melylyel a még lágy üveget nyirkálják, vagy a fölfújt üveghólyagot kitágítják stb.

*ÜVEGÓRA
(üveg-óra) l. FÖVENYÓRA.

*ÜVEGPALACZK
(üveg-palaczk) ösz. fn. Üveganyagból való palaczk; különböztetésül más p. faanyagú palaczktól.

*ÜVEGPALOTA
(üveg-palota) ösz. fn. Palotaszerü épület, melynek oldalai nagyobb részt üveg ablakokból, vagy födelei is üvegekből rakvák össze, az újabb korban divatba jött világtárlatok számára.

*ÜVEGPOHÁR
(üveg-pohár) ösz. fn. Ivópohár üvegből, különböztetésül más anyagú, pl. arany-, ezüst-, bádog-, cserép-, fapohártól.

*ÜVEGPOR
(üver-por) ösz. fn. Porrá zúzott, őrlött üveg.

*ÜVEGRAGASZ
(üveg-ragasz) ösz. fn. Ragasz, melylyel az elrepedt, vagy eltörött üvegmíveket, edényeket öszve lehet illeszteni.

*ÜVEGRÁMA
(üveg-ráma) ösz. fn. Festett, köszörült, czifrázott üvegből csinált ráma, üvegkeret.

*ÜVEGSZÁRU FÁJVIRÁG
l. ÜVEGSZÁRÚFŰ.

*ÜVEGSZÁRÚFŰ
(üveg-szárú-fű) ösz. fn. A fájvirág nemü növény egyik fajának népies neve; szára felálló, általlátszó (innen a neve), üres bélü, bötykös czikkelyü; levelei tojásdadok; virágfürtjei két-két ágúk. Máskép szintén népiesen: hozzám ne nyúlj, engem ne bánts; növénytani néven: üvegszáru fájvirág. (Impatiens noli tangere).

*ÜVEGSZÉK
(üveg-szék) ösz. fn. Polczféle állvány, melyen az üvegeket, palaczkokat, poharakat tartják, pohárszék.

*ÜVEGSZEKRÉNY
(üveg-szekrény) ösz. fn. 1) Szekrény üvegtáblákból, vagy legalább, melynek ajtaja üvegből van. 2) Szekrény, melyben az üvegedényeket tartogatják, mely rendesen üvegajtaju, vagy oldalú is.

*ÜVEGSZĚM
(üveg-szěm) ösz. fn. 1) Üvegből csinált mesterséges pótlékszem. 2) Átv. homályos üveghez hasonló, törött fényű, élénktelen, kifejezés nélküli szem.

*ÜVEGSZÍN
(üvegszín) 1) ösz. fn. Az üvegnek rendszerénti tiszta, átlátszó színe. 2) Ösz. mn. l. ÜVEGSZÍNŰ.

*ÜVEGSZÍNŰ
v. ~SZINÜ, (üveg-színű) ösz. mn. Olyan színű, milyen a közönséges üveg.

*ÜVEGTÁBLA
(üveg-tábla) ösz. fn. Táblaformára alakított üveglap, milyet tükrökre, ablakokba stb. alkalmaznak.

*ÜVEGTAJT
(üveg-tajt) ösz. fn. Tajtféle anyag, mely a felolvasztott üveganyagtól habzás közt elválik, t. i. az összeolvadásnak kitett anyagban a szénsav a hamuzsirból a kovasav által kihajtatván a sűrű tömegből lassanként kiszáll.

*ÜVEGTEST
(üveg-test) ösz. fn. 1) Általán, minden üvegnemű test. 2) A szemnek üveg gyanánt fénylő része, az ideghártyán belül. (Corpus vitreum.)

*ÜVEGTÖMEG
(üveg-tömeg) ösz. fn. Az üvegkemenczében felolvasztott testek tömege, melyből az üveget készítik. V. ö. ÜVEGANYAG.

*ÜVEGZET
(üveg-ěz-et) fn. tt. üvegzet-ět, harm. sz. r. ~e. 1) Üvegmáz némely égetett edényeken. 2) A festményeken könnyű; fényes festékkel bevonás. 3) Fénylő mázféle a fogakon. (Glasura.)

*ÜVEGZÖLD
(üveg-zöld) ösz. mn. Olyan zöld, mint a legközönségesebb üveg (némi vastartalommal) szokott lenni. V. ö. ÜVEGANYAG.

*ÜVÖLT
(üv-öl-t) önh. m. üvölt-ött, par. ~s, htn. ni, v. eni. Erős (ü) hangon szól, kiált. Teli torokkal üvölteni, kiáltani. "Követék őtet két vakok üvöltvén (clamantes) és mondván: Irgalmazjh mü nekönk" (Münch, cod. Máté IX). "És üvöltö (üvölte - clamavit -) ménd a nép úrhoz" (Bécsi cod. Judith IIII). Hangutánzó, s alakjára olyan, mint rokon értelmü süvölt, sikolt, rikolt, kiált, melyekben az l jobbára ki is hagyható, mint, sikót, rikót, süvőt, kiát, üvőt stb. Tul a Dunán némely tájakon öszvehúzva: őt, pl. őt kiát. Az ü hang helyett gyakran i-vel: ivölt.

*ÜVÖLTÉS
(üv-öl-t-és) fn. tt. üvöltés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Erős, fülsértő kiáltás. V. ö. ÜVÖLT.

*ÜVÖLTÖZ
(üv-öl-t-öz) gyak. önh. m. üvöltöz-tem, ~tél, ~ött. Gyakran vagy folytonosan üvölt. Hasonlók hozzá: süvöltöz, sikoltoz, kiáltoz, ordítoz.

*ÜVÖLTÖZÉS
(üv-öl-t-öz-és) fn. üvöltözés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori vagy folytonos üvöltés, süvöltözés, kiáltozás.

*ÜZ (1)
l. ŰZ, (1).

*ÜZ (2)
l. ŰZ, (2).

*ÜZ (3)
elvont gyöke üzen igének és származékainak; l. ÜZEN.

*ÜZBÉGH
falu Nyitra m. helyr. Üzbégh-re, ~ěn, ~ről.

*ÜZDE
fn. tt. üzdét. Melegházat v. ágyat tenne, de igen rosz szó, mely úgy látszik, a német treiben szó után ,Treibhaus' jelentésében gyártatott; rosz, mert magyarul nem mondjuk: űzni a növényeket, hanem: (melegházban vagy melegágyban) termelni, tartani stb. növelni.

*ÜZEKĚDÉS
(üz-e-kěd-és) fn. tt. üzekědés-t, tb. ~ěk, harm, szr. ~e. Mondjuk tehénnemü állatról, midőn nemi ösztöne által párosodásra ingereltetik.

*ÜZEKĚDIK
(üz-e-kěd-ik) k. m. üzekěd-tem, ~těl, ~ětt. A tehénnemü állat nemi ösztöntől ingereltetve bikával párosodni vágy, s attól üzőbe vétetik. Tavaszkor üzekednek a tehenek. A harmadfű üsző megüzekedett. Máskép: üzekěszik, továbbá folyat, v. folyatik. Aljas nyelven mondják megvetőleg, nőszemélyről is. Bérczy K. a vadludak- és vadruczákról is azt mondja, hogy üzekesznek.

*ÜZEKEDŐ
(üz-e-kěd-ő) mn. tt. üzekědő-t. A mi üzekedik, t. i. párosodni vágyó tehén. A hol üzekedő tehén nincs, nem megy oda a bika. (Km.). Aljas nyelven, bujálkodó nőszemély.

*ÜZEKĚSZIK
(üz-e-kěsz-ik) k. Az sz hangot csak a jelenben tartja meg, egyebütt egészen egyezik hangokban is az ,üzekědik' igével. l. ÜZEKĚDIK.

*ÜZELĚM
(üz-el-ěm) fn. tt. üzelmět, harm. sz. r. ~e. Cselekvény; melynél fogva valaki egy vagy más dologban eljár, azokkal tartósabban foglalkodik.

*ÜZELKĚDÉS
(üz-el-ěg-ěd-és) fn. tt. üzelkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kergetődzés, midőn ketten vagy többen egymást űzik, kergetik.

*ÜZELKĚDIK
(üz-el-ěg-ěd-ik) k. m. üzelkěd-tem, ~tél, ~ětt. Jó kedvből, játékból egymást űzögetik, hajszolják, kergetik.

*ÜZEM
(üz-em) fn. tt. üzem-ět, harm. sz. r. ~e. Üzési mód. Az erdészeti Műszotárban használják (erdő ) gazdálkodás módja helyett.

*ÜZEMÉNY
(űz-e-mény) fn. tt. üzemény-t, tb. ~ěk, harm. sz. r. ~e. L. ÜZELĚM.

*ÜZEN
önh. és áth. m. üzen-t. Hangváltozattal: izen. Szoros értelemben, bizonyos közleni való dolgot valaki által a távollevőnek szóval elmondat, tudtára adat. Barátjának üzent, hogy meg fogja látogatni. Beüzenni a városba, hogy közeledik az ellenség. Kiüzenni a munkásoknak, hogy jöjjenek haza. Ráüzent, hogy adósságát fizesse meg. Odaüzenni valakihez. Fölüzenni, leüzenni. Mit üzensz haza? Semmi jót nem üzenhetek. Azt üzenem, hogy beteg vagyok, s nincs pénzem. Üzent nekem a mészáros, kell-e szivem gyűrü páros? (Népd.). Hadat üzenni, azaz, tudtára adni valakinek, hogy haddal fog ellene menni. Szélesb ért. valami tudnivalót irásban, levélben közöl, akár közvetlenül, akár közvetőleg. Három levélben üzentem neki, hogy szükségem van rá, még sem jött el. Mongolul ücsi-kü am. beszélni, egy másiknak mondani; válaszolni (parler, dire ŕ, un autre; repondre), továbbá esi am. beszéd. Vámbéry szerént az ujgur üzsi és csagataj üzse am. szó. Hasonló hozzá Budenz J. szerént a moksa-mordvin azď- is, mely am. mondani.

*ÜZENÉS
(üzen-és) fn. tt. üzenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szóbeli meghagyás, mely által valamit üzenünk. V. ö. ÜZEN.

*ÜZENET
(üzen-et) fn. tt. üzenet-ět, harm. szr. ~e. Azon tudnivaló közlemény, szóval elmondott tudósítvány, melyet egy harmadik által értésére adunk valakinek. Egykori országgyüléseinken egyik táblának a másik táblához vitt vagy küldött felirati avagy törvényjavaslata, és a javaslatra tett észrevételek, s viszonészrevételek.

*ÜZENGET
(üzen-ěg-et) gyak. önh. és áth. m. üzenget-tem, ~tél, ětt, par. üzengess. Gyakran, ismételve, többször üzen. Régtől üzenget hozzám, hogy látogassam meg. Azt üzengeti, hogy.... V. ö. ÜZEN.

*ÜZENGETÉS
(üzen-ěg-et-és) fn. tt. üzengetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, ismételt, többszörös üzenés, tudósítás. V. ö. ÜZENGET.

*ÜZÉR
(üz-ér) fn. tt. üzér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Személy, ki bizonyos kereskedelmi s nyerészkedési foglalatosságot űz, folytat, ki ad vesz, csereberél, pénzzel nyerekedik. Az ,üzlet' szóval együtt ujabb korban alkotott szó. (Fogarasitól. V. ö. ŰZ, áth. ige, 4).

*ÜZÉRKĚDÉS
(üz-ér-kěd-és) fn. tt. üzérkědés ~t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Foglalatosság, melynél fogva valaki mint üzér működik. V. ö. ÜZÉR.

*ÜZÉRKĚDIK
(üz-ér-kěd-ik) k. m. üzérkěd-tem, ~tél, ~ětt. Üzéri foglalatosságot gyakorol; árukkal, pénzzel nyerekedik, kereskedik. V. ö. ÜZÉR.

*ÜZÉRLET
(üz-ér-el-et) fn. tt. üzérlet-ět, harm. sz. r. ~e. l. ÜZÉRKĚDÉS.

*ÜZÉRSÉG
(üz-ér-ség) fn. tt. üzérség-ět, harm. szr. ~e. 1) Üzérek együtt véve. 2) l. ÜZÉRKĚDÉS.

*ÜZKĚL
l. ŰZKÉL.

*ÜZLET; ÜZLETI stb.
l. ŰZLET; ŰZLETI stb.

*ÜZÖNCZ
(üz-öncz) fn. tt. üzönczöt. L. GYAKORNOK.


Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára.
Ü bötű, 592 szóczikkel.
Forrás: http://osnyelv.hu/czuczor/