*Ű.[*]
*Ű (1)
	kisded alakban ű, harminczhetedik bötű a magyar ábéczerendben, s tizenötödik az önhangzók sorában. Hangzásra legközelebb áll a vékonyhangú hosszú í-hez, ezzel tájszokások szerint, de néha az irodalmi nyelvben is fölcseréltetik, pl, nyű nyí, mű mív, szű szív, ámbár ritkábban, mint a rövid ü. Mint kezdethang, alig egy-két szóban fordul elé, s országszerte értve csak az űz igében és származékaiban, de ezek közől is némelyek inkább röviden hangzanak, mint: üzekedik, üzér, üzelkedik. Némely egytagu szók, közepén rendesen hosszu, mint: bűz, bűn, csűd, csűg, csűr, fűz (ige és név), fűr, gyűr, szűk, nyűg, tűz, tűr, de ezek is ragozott állapotban gyakran megrövidülnek. Midőn az ő igenévképzőnek módosúlata, csak tájdivat szerint lesz röviddé, mint: seprű, gyeplű, heverű, förgetyű, pörgetyű, leffentyű, ergetyű; ide tartoznak a keserű, gyönyörű, körkörű és hasonló melléknevek is. Mikor két önhangzóból olvad öszve, rendesen hosszú, pl. fűl (= fü-űl), hűl, dűl, hűt, fűt, feketűl (= fekete-űl) gyöngűl, gyűl és a hasonlóan képzettek; azonban, kivált több tagu szókban, itt is megrövidülhet. Az egytagu szók végén, rövidités nélkül általában v. rendszerént megnyujtatik, mint: kű, sű, szű, bű, nyű, mű, fű. - Tájdivatos kiejtéssel gyakran ő helyett használtatik, mint: ű (= ő), bűl (= ből), rűl (= ről), tűl (= től), dűl (= dől), bű (= bő), kű (= kő) stb. Egyébiránt V. ö. Ú, és rövid Ü betüket.
*Ű (2)
	régiesen és tájdivatosan pl. Göcsejben = ő személynévmás. "Ül vala ű tizenkét tanejtványival." "Es tahát ű felelvén monda." Ű vacsorájok levén." "Es tanejtványok tőnek miként Jézus szerzé (rendelé) ű nekik." "Es ű vele nagy sereg." "Ű az. tartsátok (fogjátok) űtet." "Miként írván vagyon ű róla" stb. Régi Magyar Passio (Toldy Ferencz kiadása 5, 6, 9. 11.). Így Erdősinél is. Bátori László Bibliájában szellettel vagyis fuvallattal: hű, hűket, hűtet stb.
*Ű! (3)
	v. Ü! lovakat menésre nógató szócska, különösen a hajóvontatóknál; másképen általán a kocsisoknál: hí.
*~Ű
	mély hangon ~Ú, l. ~Ú.
*ŰK
	régiesen és tájdivatosan am. ők. "Es tahát űk szerzének neki harmincz ezüst pénzt." "De űk Jézust megtartván." "Űk kedég elmenvén." "Es űket meghagyván" (elhagyván) stb. Régi Magyar Passio. (Toldy F. kiadása. 5, 10, 21. 11.).
*~ŰL (1)
	l. ~ÚL, (1).
*~ŰL (2)
	l. ~ÚL, (2).
*~ŰL (3)
	l. ~ÚL, (3).
*~ŰL (4)
	mély hangon: ~ÚL. A régieknél helynévrag s használtatik ~ról, ~ről helyett pl. "Az terek (török) Pécsűl (irva: Pechywel) mégh tegnapon elindúlth." Levél 1554-ről. (Szalay Ág. 400 m. 1. 127. 1.) "Pécsűl (írva: Péchewl) jöve emböröm." (Ugyanott. 204. 1. Olvasható ől-nek is, pl. az utóbbi lapon van: "Uramnak az csordából két ökrét [irva: ewkreth] elvitték.")
*~ŰLTETIK
	l. ~ÚLTATIK.
*Ű NEKI, Ű RÓLA, Ű TŐLE
	Ű VELE stb. régies és tájdivatos kiejtések, ő neki, ő tőle, ő vele stb. helyett. l. Ű, (2).
*ŰRÖM
	l. ÜRÖM.
*ŰT, v. ŰTET
	régiesen és tájdivatosan am. őt, őtet. "Es en űtet nektek adom." Régi Magyar Passio. (Toldy Ferencz kiadása 5. 1.) V. ö. Ű, (2).
*~ŰT
	némely régieknél ~ít igeképző helyett..... "Egy szép kápolnácskát önnen költségével épűttetett vala" Temesváry István 1569-ben (Thaly K. gyüjt. l. Előbeszéd. 134. 135. 11)
*ŰZ (1)
	áth. m. űz-tem, ~tél, ~ött, par. z. - 1) Ű v. ü! biztató avagy fenyegető hangon üvöltve hajtja, kergeti, sürgeti, sietteti, futtatja pl. a barmot. Ily ü! ü! hangon kiáltoznak a dunai hajóvontatók, midőn lovaikat megindítják, vagy sebesebb menésre biztatják. Űzi hajtja a lovat, ökröt. A kártevő barmokat elűzni, kiűzni a tilosból. A tolvajok tiz tulkot űztek el a gulyából. Szétűzni a nyájat. 2) A futó vagy megszalasztott embernek nyomában van, hogy elfogja, vagy messze távolitsa. Gyalog, lóháton űzni a megfutamodott ellenséget. Űzni a tolvajokat. Űzőbe vette a megszökött foglyot. 3) Távozni, elmenni, eltakarodni kényszerít. A csavargókat elűzni, kiűzni a városból. A csendzavarókat az országból kiűzni, száműzni. 4) Átv. ért. bizonyos munkán rajta van, azt folytonosan gyakorolja. Mesterséget, ipart, kereskedést űzni. T. i. aki mesterséget, kereskedést, ipart űz, foglalkodásainak mindenike a másiknak szüntelen mintegy nyomában van, és a kéz alá vett tárgyat mintegy üzőbe veszi, nyugonni nem hagyja. Rosz értelemben is használják, pl. fajtalanságot, gonoszságot űz. A székelyeknél: űzi az eszit am. fitogtatja, ügyetlenkedik. (Kriza J.). Ez igének gyöke a természeti indulathang ű v. ü, melyből öz képzővett lett üöz, öszvehúzva űz. Egyezik vele a héber úcz, (pressit, ursit) és magyar uczu, uszu. Némely származékaiban a népies és irodalmi szohás inkább rövid ü-t használt, pl. ezekben: üzekedik üzelkedik, s az újabb alkotásu üzér, üzérkedik, üzlet, üzelem. Néha a régieknél pl. Pesti Gábornál: iz v. íz.
*ŰZ (2)
	fn. tt. űz ~et, harm. szr. ~e. A székelyeknél Kriza J. szerént jelent szagot; s úgy látszik, hogy az inyekre vonatkozó íz szónak változata. Hangi és alapfogalmi viszonyban van a bűz névvel. Sem űze, sem bűze. (Sándor István). Vámbéry szerént jakut nyelven: üsz am. szag, erős szag, és csagataj nyelven isz szintén am. szag; honnan iszle-mek am. űzöl-ni, l. ÜZŐL.
*ŰZDÖGÉL, ÜZDÖGÉL
	(űz-öd-ög-él) gyak. áth. m. űzdögél-t. Menésre sürget, előre hajt, ösztökél.
*ŰZDÖGÉLÉS, ÜZDÖGÉLÉS
	(űz-öd-ög-él-és) fn. tt. üzdögélés-t, tb. ~ěk, harm. sz. r. ~e. Menésre sürgetés, ösztökélés.
*ŰZEKĚDÉS; ŰZEKĚDIK
	l. ÜZEKĚDÉS; ÜZEKĚDIK.
*ŰZELEM
	l. ÜZELEM.
*ŰZELKĚDÉS; ŰZELKĚDIK
	l. ÜZELKĚDÉS; ÜZELKĚDIK.
*ŰZÉR; ÜZÉRKĚDIK stb.
	l. ÜZÉR; ÜZÉRKĚDIK stb.
*ŰZÉS, ÜZÉS
	(űz-és) fn. tt. űzés t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Sürgető, nyomozó cselekvés, mely által valamit, v. valakit űzünk. Továbbá, bizonyos munkának, mesterségnek, foglalatosságnak gyakorlása. Öszvetéve: elűzés, kiűzés, beűzés, visszaűzés, ellenségűzés, tolvajűzés; iparűzés stb. V. ö. ŰZ, (1).
*ŰZETLEN, ÜZETLEN
	(űz-etlen) mn. tt. üzetlen-t, tb. ~ěk. 1) Akit vagy amit nem űztek vagy nem űznek. Határozóként am. űzetlenül, a nélkül, hogy űzték volna vagy űznék. Űzetlen is elmegy. (Szabó D.) 2) Űz vagyis szag nélküli; V. ö. ŰZ, (2.).
*ŰZ-FŰZ
	ikerített áth. mindkét szó ragoztatik; m. űztem-fűztem, űztél-fűztél, űzött-fűzött, par. űzz-fűzz. Folyvást rajta van valamely munkán dolgon. Üzni-fűzni a dolgot. Űzni-fűzni a pletykát, mendemondát. (Erdélyi János.)
*ŰZKÉL
	(űz-kél vagy űz-ög-él) áth. m. űzkélt. Gyakran vagy folyvást űz. "Legjobb, úgy vélem, hogy ha, minden azt Űzkéli, a mit tud, és, ha kedvvel űzi." Kazinczy Ferencz. (Horácz után. Ep. I. 14.).
*ŰZKÉLÉS
	(űz-kél-és) fn. tt. űzkélés-t, tb. ~ěk, harm. sz. r. ~e. Gyakori vagy folyvásti űzés.
*ŰZLET, ÜZLET
	(űz-öl-et) fn. tt. üzlet-ět, harm. szr. ~e. Foglalatosság az ipar vagy kereskedés valamely ágában, nemében; műszorgalom. Iparüzlet, pénzüzlet, kereskedelmi üzlet. V. ö. ŰZ, (1); ÜZÉR.
*ŰZLETÁG
	(üzlet-ág) ösz. fn. Az általában vett üzletnek egyik vagy másik neme, faja.
*ŰZLETI, ÜZLETI
	(űz-öl-et-i) mn. tt. üzleti-t, tb. ~ek. Űzlethez tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Űzleti helyiség. Üzleti forgalom, Üzleti könyvek. Űzleti tőke. Űzleti összeköttetés, viszony.
*ŰZLET~ v. ÜZLETKEZELÉS
	(űzlet-kezelés) ösz. fn. Valamely űzlettel, üzletággal személyesen folytonos foglalkodás. Máskép: űzletvitel.
*ŰZLET~ v. ÜZLETKEZELŐ
	(űzlet-kezelő) ösz. mn. és fn. Aki valamely űzlettel vagy űzletággal személyesen folyvást foglalkodik. Üzletkezelő személyzet.
*ŰZLET~ v. ÜZLETTERV
	(űzlet-terv) ösz. fn. Előleges vázolata valamely életbe léptetendő űzletnek.
*ŰZLET~ v. ÜZLETTŐKE
	(űzlet-tőke) ösz. fn. Valamely űzletbe, űzletágba fordítandó vagy fordított tőkepénz.
*ŰZLET~ v. ÜZLETVEZETÉS
	(űzlet-vezetés) ösz. fn. Valamely űzletnek, űzletágnak oly vitele, melytől függ a többi kezelés.
*ŰZLET~ v. ÜZLETVEZETŐ
	(űzlet-vezető) ösz. fn. Főszemély valamely űzlet vagy üzletág vitelében.
*ŰZLET~ v. ÜZLETVITEL
	(űzlet-vitel) l. ŰZLETKEZELÉS.
*ŰZLET~ v. ÜZLETVIVŐ
	(űzlet-vivő) ösz. mn. és fn. l. ŰZLETKEZELŐ.
*ŰZŐ, ÜZŐ
	(Űz-ő) mn. tt. űző-t. Aki valamit, vagy valakit űz, kerget, hajt. Tolvajokat űző csendőrök. Űző hadak, melyek a futó ellenséget hajtják, üldözik. Továbbá, valamit gyakorló. Mesterséget, kereskedést, földmivelést űző polgárok. Űzőbe venni valakit, azaz föltenni magába, elhatározni, hogy űzni, üldözni fogja; vagy valósággal űzni, űztön űzni. Űzőbe vette a szerencse. (Km.).
*ŰZŐDIK, ÜZŐDIK
	(űz-ő-öd-ik) k. m. űződ-tem, ~tél, ~ött. L. ÜZEKEDIK.
*ŰZŐ~ v. ÜZŐFA
	(űző-fa) ösz. fn. Általán, a gépekben, s bizonyos munkáknál használt fa eszköz, melylyel valamit tovább hajtanak, forgatnak, taszítanak, p. a kádárok űzőfája, melylyel az abroncsokat a hordóra húzzák.
*ŰZÖGET, ÜZÖGET
	(űz-ög-et) gyak. áth. m. űzöget-tem, ~tél, ~ětt, par. űzögess. Gyakran, ismételve, többször űz valakit v. valamit. V. ö. ŰZ, (1.).
*ŰZÖGETÉS, ÜZÖGETÉS
	(űz-ög-et-és) fn. tt. üzögetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori- ismételt űzés. V. ö. ŰZÉS.
*ŰZÖGÉL
	(űz-ög-él) áth. m. űzögélt. L. ŰZÖGET.
*ŰZÖL
	(űz-öl) áth. m. űzölt. A székelyeknél am. szagol. Megűzölni (= megszagolni) a virágot. Űzöldsze meg. (Kriza J.). V. ö. ŰZ. (2.).
*ŰZÖLÉS
	(űz-öl-és) fn tt. űzölés-t, tb. ~ěk, harm. sz. r. ~e. Szaglás. V. ö. ŰZÖL.
*ŰZTÖN ŰZ
	folyvást űz; V. ö. ~TON.
*ŰZŰ, ÜZÜ
	(űz-ű) mn. A székelyeknél am. szagu. Jó űzű (= szagu) a rózsa. (Kriza J.)

Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára.
Ű bötű, 48 szóczikkel.
Forrás: http://osnyelv.hu/czuczor/