*V.[*]

*V
kisded alakban v, harmincznyolczadik bötü a magyar ábécze-rendben, a hangszervre nézve az ajakhangok (b, f, m, p, v) osztályába tartozik. Mint fuvóhang, az f-nek lágyított módosúlata, valamint a b a p-nek. Kiejtésben folytonos tartásu, s az f-vel együtt nem érülköző, vagyis az ajkakat öszve nem zárja, s ebben különböznek tőle a b, p, m, melyek kiejtésekor az ajkak egymást szorosabban érintve becsukódnak.
E hang változékony alakoskodása által nagy szerepet játszik nyelvünkben.
Némely szókban, kivált a régieknél, némi gyönge fuvalatként előtétetik, mint a régi Halotti beszédben: vimadjomuk vimádjamuk = imádjunk azaz imádkozzunk, vőt (vőt) = őt stb.; továbbá a mai beszédben is kétképen divatosak: ihog vihog, ahákol vahákol (a csecsemő), iháczol viháczol, innyog vinnyog, inczároz vinczároz, áj váj, ás vás vés, ajh vajh! egyít vegyít, illog villog, illan villan stb. Ugyancsak a szók elején váltakozik a) b-vel: valaska balaska, vajludik v. vajudik bajlódik, velő bel, Veszprém régen: Beszprém, Valent Bálint; b) f-vel: viczkándozik ficzkándozik, virgoncz fűrgöncz, vinczároz finczároz, vaszok v. vaczok fészek, ivadék (progenies) ifjú, von fon; c) p-vel: vorczog porczog, vör (věr, vir) pör (pěr pir) pl. vörös v. veres piros, pörzsöl pěrgél villog pillog, villan pillan (mint a német btitzen és blicken); d) m-vel: Visegrád Misegrád, vézna mázna, vakog makog. - A szók közepén szintén fölcseréltetik más ajakhangokkal: tévelyeg tébolyog, leveg lebeg lefeg, levegő lebegő, zsivaj zsibaj, magvaváló magbaváló, kotyvál kotyfol, szivogat szipogat, sivít sipít, nyivog nyifog, kövecs göbecs; kivált a palóczos szóejtésben, mint: üveg űbeg, zavar zabar; ezek is: oly-bá, eli-be (v. elé-be), közi-be, föli-be, hegyi-be, ezek helyet vannak: oly-vá, elé-ve; (régiesen. pl. Thaly Kálmán gyüjteményében: Vitézi Énekek. I. K. 65. lapon: előve), közé-ve, fölé-ve, helyé-ve, (mint ho-va v. ho-vá, to-va, el-ve; l. ~VA, ~VE). Különösen azon ba be, fa fe, ma me, pa pe képzőjü szókban, melyek igenevekből módosultak, mint: tör-ből törve törpe, csal-ból: csalva csalfa, dúz-ból: duzva duzma, szusz-ból szuszma, tuty-ból tutyma, fity-ból fityma, töm-ből tömve tömpe. Ide tartoznak azon vány vény képzőjü nevek, melyekben a v, m-vel váltakozik, pl. alkotvány alkotmány, keresvény keresmény, látvány látmány, kérvény kéremény; ámbár néha az ujabb irói szokás különbséget tesz; miről bővebben l. ~MÁNY ~MÉNY, és ~VÁNY ~VĚNY képzőket. Továbbá, melyek eredetileg ó v. ő képzővel alakúltak, s ezt ú ű, azután v, végre valamely ajakhangra változtatták, mint: gom gomó gomú gomv gomb, kam kamó kamu kamv kamp, zúr zuró zuru zurv zurb, csom csomó csomu csomv csomb, rom romó romu romv romb, csöm csömb, göm gömb, lom lomb, ter terü terv terp, ször szörp, kör hörp; dölő dölv dölf, csörő csörv csörf csörfös, lam lamv lamp lampos; hor horó horv horp horpad stb. Alkalmasint hasonló módon alakúltak részint önálló, részint közvetett törzsekből:
gomba = gomva, görbe = görve, kacsiba = kacsiva, bamba = bamva, hajma = hajva, szakma = szakva, szakmány = szakvány, csámpa = csámva, báma = báva. Megtartották a v hangot: csáva, csóva, mogorva, durva, golyva, ponyva, pányva, elve, öszve stb.
A szók legvégén a) átalakult igeneves ó ő, pl. ölő ölv, ötő ötv ötvös, merő merev, nyelő nyelv, védő védv, mérő mérv, sérő sérv, hi-ő (hi-vő) hív, oló olv, hamó homó (azaz omó) hamv homv, különben hamu homu; b) az olyanságot jelentő ó ő vagy u ü. (v. ú, ű) képzőnek változata. Keserű régiesen: keserő keserv, örü örv, nedü nedv, üdü űdv, adu adv, fenyü fenyv, enyü enyv, terü terv, elő elv, redő redv, kedü kedv, daru darv, szaru szarv, hiu hiv (vacuus, vanus), könyű könyv, tetü tetv, senyü senyv. - Hasonlóan a v, illetőleg u ü változatai rejlenek ezen rövid szók ajakhangjaiban: eb = eő eü ev (= evő), síp, sió sív, honnan: sipít sivít. Alapfogalomban egyeznek ezek is: öv és öb, av és áp. pl. ov-asodik és áporodik.
Szintén azt tartják némelyek, hogy a v az u ű képző módosulata több egytagu, s összehúzott szókban, ami leginkább a szóképzés- és némely ragozásnál tűnik elé, mint ó = a-u, av (honnan: av-as, av-ul), hó = ha-u, hav (honnan: hav-at, hav-as), só = sa-u, sav, szó = sza-u szav, tó = ta-u tav, ló = lo-u lov, jó = jou jov v. jav, cső = csö-ü csöv, bő = bö-ü, bőv v. bé bé-ü bév; hő = he-ü hev v. hév, tő = tö-ü töv, kő = ke-ő ke-ü kem (a kemény gyöke) köv; tű = tü-ü tüv, tüvis, hű = hü-ü hüv (frigidus) változattal: hiv, honnan: hűvös és hivěs, dí = di-a div, í = i-u, iv (arcus), mű = mü-ü műv, vagy mí miv, nyű = nyü-ü nyűv, sű = sü-ü süv, bű = bü-ü bűv, szű = szü-ü szüv v. sziv, szú = szu-a szuv, lé = leü, lev.
A föntebbiekhez hasonlók ezen igék: ó = o-ó ov, ró = ro-ó rov, szí = szi-ó sziv, hí = hi-ó hiv, sí = si-ó siv, rí = ri-ó riv, nyí = nyi-ó nyiv v. nyif, ví = vi-ó viv, lő = lö-ő löv, nő = nö-ő v. ne-ő, növ v. nev (nevel, nevekedik), sző = szö-ő szöv, fő = fö-ő föv, bú = bu-ó buv v. buj, fú = fu-ó fuv v. fuj v. fúj. Azonban mindezekben más vélemény szerént a v oly közbeszúrat, mint a j az ürnek (két önhangzó torlódásának) elkerülése végett. pl. fá-j-a, munká-j-a, erde-j-e, vessze-j-e stb. stb. Mutatják ezt a Müncheni codexben eléjövő: utó-v-ak, előv-ek, egyű-gyű-v-ek, hitű-v-ek; a többek közt a göcseji nyelvjárásban fű-j-ek áll ,fű-v-ek' helyett, sőt a v egészen ki is marad, pl. kü-ecs = köv-ecs, lu-am, lu-ak = lo-v-am, lo-v-ak, to-a = tov-a, szü-em = szü-v-em stb. Egyébiránt a h és j hangokkal kiejtésre nézve a v-nek azon rokonsága van, hogy nem érülköző, különösen lágyságban a j-hez közel áll; s e hangtani okoknál fogva részint általán, részint tájdivatosan a mondott önhangzókkal is szeret váltakozni, mint: kova koha, sovársohár, bival bihal, hóvér (a székelyeknél am.) hóhér, vigályos higályok, posvad poshad, kömíves kőmíhes, sávoly sáholy, báv báj, sav saj (,sajtalan' szóban), szio sziu sziv szij, hiu hiv hij, div dij, iv íj, buv buj, fuv fuj. A göcseji hangejtésben ójok = óvok, fűjelő (legelő) = fűvelő, fűjek = fűvek, réjok = révok azaz rívok. (Vass József. Dunántuli Neylvjárás. Magyar Nyelvészet V. kötet). A vá vé rag is néha a régieknél já jé pl. fiájá = fiává. (l. ~VÁ, ~VÉ.)
A régi Halotti beszédben is terömteve, veteve igealakok szintén más régieknél: teremteje, veteje, ma összevonva: teremté, veté. Ugyanezen Halotti beszédben: üldetvitől e helyett áll: üldetjétől. A göcseji hangejtésben is puhájá (= puhává) gyúrta, lójá (lóvá) tette, kurtájá (= kurtává) szabta. (Vass József. Dunántuli Nyelvjárás, mint föntebb. l. ~VÁ. ~VÉ.) Néha szintén régiesen fölcseréltetik l-v el a) a szók elején: vék lék, vépik lépik, váz láz, vápa lápa; b) a szók közepén ma is tájdivatosan tola te! am. tova te (borjuűző szó.) Tájejtés szerint néha l-re változik ezekben is: hílok hívok, szílok szívok, rílok rivok, nőlök növök. Ellenben irodalmilag is divatozik az ó v. óv igétől származott óltalom v. ótalom. Kétségtelen közbeszúratként, mint összeeső önhangzókat elválasztó hang áll több igeragozásában: e-v-ém, i-v-ám, te-v-ék, le-v-ék, ve-v-ék, vi-v-ék, hi-v-ék, e-v-ő, i-v-ó, te-v-ő, le-v-ő, ve-v-ő, vi-v-ő, hiv-ó; e-v-én, i-v-án, te-v-én, le-v-én, ve-v-én, ví-v-én, hi-v-én és némely származékaikban, mint: te-v-eg-et, i-v-og-at, te-v-és, i-v-ás stb. Ellenben a jövő időben kimarad: ě-endik, i-andik, tě-end, vě-end, lě-end, vi-end, hi-end; valamint több más szóban is pl. ri-vad ri-ad, ri-vaszt ri-aszt, di-vó dió, si-vó sió, ho-v-á, tájdivatosan: ho-á, to-v-a tájdivatosan: to-a.
A v hasonulásáról l. a ~VÁ ~VÉ, és ~VAL ~VEL névmódositó ragokat; sőt ~VA, ~VE ragot is.

*V.
rövidítve am. vagy (kötszó).

*VKI
gm. valaki.

*VMELY
am. valamely.

*VMI
am. valami.
V. ö. am. vesd össze.

*VA
elvont gyöke vág, váj, vál, válik, vás önálló szóknak, és származékaiknak, melyek szétnyilásra, elszakadásra vonatkoznak.

*~VA
magas hangon ~VE, 1) igékből melléknévi állapotjegyzőt, némelyek elnevezése szerént félmult részesülőt képző rag, mint: ad-va, áll-va, hal-va, ir-va, szab-va, zár-va; él-ve, szel-ve, tör-ve, űl-ve, sírva, (sírva vígad a magyar; km.). Némely tájbeszédben: val, vel, pl. fizetvel. - Talán a va-n ige gyökeleme: va. A régieknél mint igerag a személyragokat is fölvevé pl. a Bécsi codexben: "A mely föld tégedet meghalvád fogadand, azon haljak meg. (Ruth. I.) "És ő atyja és anyja meghalvájok, Mardocheus ő magának lyányaól vevé őtet." (Heszter. II.). "Ennen magam meghagyatván (= elhagyatván) látám e nagy látatot." (Daniel X.). "Fordóhad (= fordíjad v. fordítsad) mü siralmonkat örömre, hogy élvénk dicsérjük te nevedet." (Heszter. XIII.). "Bünhödtünk eltávozvánk te tőled." (Daniel. III.). "Esmég megfordulvátok tízszer inkább megkeresitek őtet" (Baruch VI.). "Mert en atyámfiai ma keves sérelmet szenvedvéjek (modico nunc dolore sustentato. Machabeus. A vulataban VII. fejezet.) Továbbá fölveve némely névragokat is. "Az én postillámat, úgy mint semmit, és minden tévelygésekkel rakvát neveti" (Telegdi. Révay Grammaticájában II. 798. lap.). "Hívsággal rakvának érzené minden javát e földnek" (Ugyanott). "Az utczák rakvák valának sokaságos csodáló néppel. (Lépcsi. U. o. 799. 1.) Az úrnak irgalmasságával rakvák a vizek." (U. o.). Ez utóbbi alakban ,vannak' szóból összevonva pl. irvák = irva vannak, szabvák = szabva vannak, intézvék = intézve vannak, divatosak a mai irodalomban is.
Ami e képzőrag rokonságát illeti, az összehasonlitható a török üb v. űp v. ip hasonló képzővel mely még en ragot is vehet magához, (épen úgy mint a magyar va ve-ből ván, vén lesz) pl. szevip v. szeviben (szeretve, szeretvén, geliebt haben. KasemBeg.) A mándsu nyelvben: fi pl. ili-me (álla-ni) szóból: iti-fi (áll-va v. álló, gónime-től góni-fi (gondol-va v. gondoló), mute-me-től, mute-fi (hatva v. ható) stb. A szürjén nyelvben: öma, ema v. öm, em pl. mun-nď (men-ni) szótól: mun-öma men-ve stb. 2) Némely ígehatározók képzője, mint ho-va, to-va, ösz-ve, ki-ve v. kü-ve (régiesen am. ki), el-ve (régiesen am. túl. ,Föli-be' is am. fölé-ve; l. V betű alatt. Az ormánysági tájbeszédben mint állapotjegyzői ragban a v hasonúl is az előtte álló mássalhangzóval pl. adda = adva, tudda = tudva, fonnyadda = fonnyadva, megelégedde = megelégedve; (l hozzá függedésével: addal, tuddal stb.); mi leginkább a d végzetü tőszóknál van szokásban. (Vass József. Magyar Nyelvészet. V. kötet.). A régieknél is eléjön az l toldalékhang pl. a Régi Magyar Passióban mul-val. l. ~VAL, ~VEL, (2.)

*~VÁ
vékonyhangon VÉ, névmódositó rag p. só-vá, kő-vé. Ha az illető viszonyszó rövid a, e önhangzóval végződik, ez rendesen megnyújtatik, mint fá-vá henyé-vé; az u, ü, i röviden marad: hamu-vá, sürű-vé, mi-vé, semmi-vé. Mássalhangzó után az általános népnyelvben a v ehhez hasonúl, pl. dob-bá (dob-vá), tőr-ré (tőr-vé), lom-má (lom-vá). De némely tájejtésben változatlan marad. Két alakú ezekben: az-zá v. csak ritkán: av-vá, ez-zé v. szintén ritkán ev-vé.
Értelemre nézve: Változási, átalakulási viszonyt fejez ki, még pedig a) Midőn valami előbbi minőségét, mivoltát mintegy letevén egy másneműt veszen föl, pl. a vizet borrá változtatni. A sivatag vadont kies vidékké (vidék-vé) alakítani. A fa kővé vált. Az ige testté (test-vé) lőn. (János evangyéliomában). b) Szélesb ért. midőn valaki bizonyos ok vagy járulék által új állapotot ölt, mely az előbbin változást okoz pl. a bor évről érre jobbá lesz. A csemete vastag fává növekszik. Por voltál és ismét porrá leszesz. Porrá égett a falu. Kereskedés által gazdaggá lett. c) Jelenti uj életnem, hivatal, rang, méltóság fölvételét, s ez által az illető egyénnek mintegy átváltozását p. biróvá tették, tisztté (tisztvé) nevezték, báróvá, gróffá lett. "És ha királ consentiál az hitnek, tahátt (akkor) császárrá koronázzák és Max(imilian) urunkat királylyá." (Levél 1557-ből. Szalay Ág. 400 magy. 1. 238 1.) "Az isten embörré lön." (Debr. Legendásk. 53. 1.). d) Ezekben: olybá (= olyvá) tartom, olybá veszem, nak helyett áll: olyannak tartom, veszem, s mint, mintha következik utána. "Olybá tartom rosz embernek reám szóllását, mint szeméten gubás ebnek az ugatását." Szirmay Hungaria la Parabolis. Katalin verses legendájában is (92. lapon): "jobbá (jobb-vá azaz jobbnak) tartanám." Ezekben pedig: kissé (= kis-vé), kevessé, (keves-vé) kevesbbé (kevesb-vé), többé (több-vé, de a harmadik b-t nem irjuk ki), továbbá stb. a mennyiségi, mértéki állapot változását fejezi ki. e) Régiesen gyakran ul, ül névrag helyett áll, pl. a régi Halotti beszédben házoá (házává) am. házaúl, mint itt alább; a Debreczeni Legendáskönyvben: "Hogy özvegygyé (= özvegyül) marada" (79. 1.) "Vendéggé (= vendégül) hivatá" stb. Továbbá helyrag helyett is: "Urunk Jézusnak sziletése e világgá (= e világra. Ugyanott 53. 1. l. alább is.) A Carthausi Névtelennél eléjön: négygyé (= négyfelé) vágatá. (13. 1.). Ugyanott: nehézzé (nehéznek v. nehézül) tartja vala. (11. 1.) Arany Jánosnál is
"Tagot is embernek párjával az isten,
Ad csupán egy főt úrrá egész testen."
Buda halála.
Szintén a régieknél számtalanszor v nélkül csak az önhangzót (á v. é) találjuk, pl. a régi Halotti beszédben: "És adotta vala neki paradicsomot házoá" (házaá, azaz házává, házaúl). Sz. Krisztina életében: "Méltóá töttél engemet" (29. 1.) "Az oktalan állatokhoz egyenlöé tötted magadat (32. 1.). A Bécsi codexben: "És semmié egyébbé nem lesznek, hanem csak azzá, mié akarják lenni a papok." (Baruch 2). Ezekben: egyébbé, azzá, már úgy látszik a vé vá rejlik, hanemha így elemezzük: egyebb-é, az-á). Néha pedig v helyett j áll. "Kit őmagának lányájá választott vala." (Heszter. II.). "Teszitek őtet kétszer inkább pokolnak fiájá." (Müncheni cod. Máté XXIII.). l. V betü. Egy levélben 1557-ből olvassuk: "Enihán (egynehány) drabonthokath bocsáttam vala, hogy - az borokat el ne hadnájak az hegyekrül másvé (e helyett: máshová v. máshelyüvé) vinni. (Szalay Ág. 400 magy. 1. 262. 1.). A régieknél gyakran eléjönnek ra re v. ba be helyragok helyett, pl. a Carthausi Névtelennél: Fejérvárrá (90. 1.), Csanáddá (89. 1.), Veszprimmé (13. 1.), Pécscsé (90. 1.) Győrré (ez ma is divatos) stb.

*VAÁD
l. VÁD, (2).

*VAÁL
mváros Fehér m. helyr. Vaál-ba ~ban, ~ból.

*VACS (1)
hangutánzó gyök vacskol, vacskotol és vacsog szókban.

*VACS (2)
puszta Pest m. helyr. Vacs-ra, ~on, ~ról.

*VACSÁRCSI
erdélyi falu Csik székben; helyr. Vacsárcsi-ba, ~ban, ~ból.

*VACSI
puszta Máramaros m.; helyr. Vacsi-ba, ~ban, ~ból.

*VACSKOL
(vacs-ok-ol) áth. m. vacskolt. L. VACSKOTOL.

*VACSKOLÓDIK
l. VACZKOLÓDIK.

*VACSKOS
l. VASKOS.

*VACSKOTOL
(vacs-ok-ot-ol) gyak. áth. m. vacskotol-t. Székely tájszólás szerint, zúzás, nyomkodás által a gyümölcsöt öszverontja. Máskép vacskol. Gyökük: vacs, mely mint hangutánzó rokon a mocs, pocs, pacs, fecs gyökökkel.

*VACSKOTOLÁS
(vacs-ok-ot-ol-ás) fn. tt. vacskotolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés midőn valaki vacskotol v. vacskol.

*VACSOG
(vacs-og) gyak. önh. m. vacsog, ~tam, ~tál, ~ott. Mondják gyermekről, midőn sirva nyafog. Gyöke hangutánzó.

*VACSOGÁS
(vacs-og-ás) fn. tt. vacsogás-t; tb. ~ok, harm. szr. ~a. A gyermeknek síró nyafogása.

*VACSORA
fn. tt. vacsorá-t. A szláv vecsera, Miklosichnál: vecserja szóból módosult; magyarosan: estebéd (= estveli ebéd v. evés) mint a déli evés: délebéd, az ozsonna: harmadebéd, a reggeli: éhomét, éjomét. V. ö. EBÉD. Szegény ebéd, melynek vacsorája nincsen. (Km.). A mely szolga elfelejt ebédet enni, megérdemli a jó vacsorát. (Km.). Vacsorára is kevés (a gyönge ellenség a hatalmasbnak. Km.) Vacsorát nem is lát, v. csillagot néz vacsorára (km.) azaz vacsorálás nincsen módjában, olyan szegény. Vékony vacsora, szegényes vacsora. Szentvacsora l. ÚRVACSORA.

*VACSORACSILLAG
(vacsora-csillag) l. ESTCSILLAG.

*VACSORA-IDŐ
(vacsora-idő) ösz. fn. Estveli, napnyugot utáni idő, midőn vacsorát szokás enni.

*VACSORÁL
(vacsora-al) önh. m. vacsorál-tam, ~tál, ~t. Vacsorát eszik, estebédel. Vonz tárgyesetes viszonynevet is. Mit vacsoráltál? Sültet, és tésztást. Megvacsorálni, az estebédet elvégezni. Úgy jó vacsorálni, hogy megtudja más is. (Km.). A régieknél pl. a Debreczeni Legendáskönyvben: vacsorálik. Hogy vacsorálik vala, egy haltetem általálla ah torkán." (89. 1). A Münch. codexben is ikes igeként ragoztatik: "Készéh (készíj azaz készits) hogy vacsoráljam." Lukács. XVII.); tehát itt is vacsorálik, valamint ,ebédel' helyett ,ebéllik'.

*VACSORÁLÁS
(vacsora-al-ás) fn. tt. vacsoralás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Estebédelés.

*VACSORÁLIK
(vacsora-al-ik) k. l. VACSORÁL.

*VACSORÁLÓ
(vacsora-al-ó) mn. tt. vacsoráló-t. 1) Aki vacsorál. 2) Hely ahol vacsorálnak v. vacsorálni szoktak. Vacsoráló ház. Vacsoráló hely.

*VACSORÁTLAN
(acsora-atlan mn. tt. vacsorátlan-t, több. ~ok. A kinek vacsorája nincs, aki vacsorát nem evett. Határozóként am. nem vacsorálva, vacsora nélkül. Vacsorátlan feküdt le.

*VACSORAVESZTŐ
(vacsora-vesztő) ösz. fn. Estveli kis pillefaj, mely gyertyagyujtatkor szokott jelenkezni. (Sphynx). Átv. gúnyos ért. tányérnyaló, hivatlan vendég, ki másnál szeret ingyen vacsorálni.

*VÁCZ
mváros Pest m.; helyr. Vácz-ra, ~on, ~ról.

*VÁCZA
ALSÓ~, FELSŐ~ faluk Zaránd m.; helyr. Váczá-n, ~ra, ~ról.

*VÁCZ-HARTYÁN
falu Pestmegy.; helyr. ~Hartyán-ba, ~ban, ~ból.

*VACZK
l. VACZOK.

*VACZKOLÓDÁS
(vacz-ok-ol-ó-od-ás) fn. tt. vaczkolódás-t, tb. ~ok. harm. sz. r. ~a. Vaczkában mozgolódás; fészkelődés.

*VACZKOLÓDIK
(vacz-ok-ol-ó-od-ik) belsz. m. vaczkolód-tam, ~tál, ~ott. Vaczkában mozgolódik, nyugtalanul izegmozog, igazgatja magát; fészkelődik. Átv. elvaczkolódik, elkotródik, odahagyja a vaczkát, fészkét. Más kiejtéssel: vaszkalódik, vacskolódik. V. ö. VACZOK.

*VACZKOR
fn. tt. vaczkor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Dugonics irásmódja szerént: vadzkor. A vad körtefának fanyar izü gyümölcse. Molnár A. és Szabó Dávidnál s a Tájszótár szerént a székelyeknél a ,vaczkor' am. vadkörte. A vadalma pedig másképen: vadóka. V. ö. VADÓKA. Válogató medvének a vaczkor is jól esik. (Km.). Lepotyog az ember mint a vaczkor. (Km.)
Gyöke, úgy látszik: vad, melyből némi gúnyos kicsinző képeztetéssel fejlődött ki vadkó, s r toldalékhanggal: vadkor, vadzkor (mint Dugonicsnál), végre vaczkor. Vagy talán az uttóbbi (-kor) szótagban a ,körte' szó rejlik. Egyébiránt ~kó képzővel gúnyosan a sörnek alja,: ficzkó, a megromlott bor: czankó, v. vinkó, a nyeletlen rosz vas bicsak vaskó. A ,vad' szóból származtak a vadalmát jelentő vadóka, és a vadzab neve: vadócs.

*VACZKORFA
(vaczkor-fa) ösz. fn. l. VADKÖRTEFA.

*VACZKOS
l. VASKOS.

*VACZKOSSÁG
l. VASKOSSÁG.

*VACZOG
(vacz-og) gyak. önh. m. vaczog-tam, ~tál, ~ott. 1) Megfázáskor fogai öszvekoczognak. A hidegláz úgy megrázta, hogy a fogai is vaczogtak. 2) A székelyeknél mondják tyúkokról, ha róka vagy görény zaklatja; továbbá a gyermekről, mikor valaki csiklandva kaczagtatja. V. ö. VACZOGTAT. Gyöke vacz természeti hangutánzó, s rokon kocz gyökkel az első, és kacs gyökkel az utóbbi jelentésben.

*VACZOGÁS
(vacz-og-ás) fn. tt. vaczogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A fogaknak öszvekoczogása.

*VACZOGTAT
(vaczog-tat) mivelt. m. vaczogtat-tam, ~tál, ~ott, par, vaczogtass. 1) A fogakat vaczogni kényszeríti. 2) A gyermeket csiklandva kaczagtatja. Ne vaczogtasd azt a gyermeket. (Kriza J.) V. ö. VACZOG.

*VACZOK
(vacz-ok?) fn. tt. vaczk-ot, harm. szr. ~a. 1) Némely négylábu állatok fészke, p. kutya, macska, egér, nyúl vaczka. Rosz kutya az, amely a maga vaczkát megugatja (km.), máskép: rosz madár az, mely a maga fészkébe fosik. 2) Szélesb ért. alom, ágy, fekvőhely. Bujj ki a vaczkodból, kelj fel az ágyból. Vidd el a vaczkodat. A növénytanban a kocsány vagy kocsányka megvastagodott vagy épen kiszélesedett teteje, helyen aztán a virág részei fejlenek ki, (Receptaculum. Gönczy P.). A székelyeknél: vaszok, mely Kriza J. szerént jelenti az állatok tanyáját, fekvő, buvó helyét, kutyák hálóhelyét, (vaszkot vájt v. ásott magának a szalma [boglya] tövibe); továbbá a puskavessző helyét, a hidlásgerenda odrát (fáncz), mibe a hídlásfák végei belefeküsznek; szekérben lajtorja-áll fekvése helyét a párnafán; valamely szerelmes vagy gonosztevő tartózkodási vagy mulató helyét, szállását; innen: vaszkába siet, belétalál (illik) a vaszkába; jól találja vaszkán magát; a nyúlat vaszkán lőni.
Egyezik vele a vékonyhangu fészek, mind alapfogalomban, mind ragozási módban: vaczkot fészket, vaczkos fészkes, vaczkolódik fészkelődik stb. Talán am. fiadzó azaz fiadzóhely. Budenz J. szerént a mordvinben vasta am. hely, alvóhely. V. ö. FÉSZEK.

*VÁCZ-SZENTLÁSZLÓ
l. SZENTLÁSZLÓ alatt.

*VÁD
fn. és mn. tt. vad-at, harm. szr. ~a, v. ~ja. 1) Legszorosb ért. Molnár A. latinozata szerint megfelel neki a bestia, fera, dúvad, ragadozó vad, fenevad, azaz, magán járni szerető, vérengző, ragadozó állat, milyenek az orozlán, párducz, tigris, farkas stb. "A gonosz vad ötte meg őtet, a fene vad ötte meg Józsefet." (Káldi, Móz. 1. K.). 2) Szélesb ért. oly állatok neve, melyek ha magok között társasan élnek is, de az embereket kerülik, nem szelidek, nem háziak. Vad ló, vad szamár, vad macska, vad disznó, vad kecske, vad juh, vad lúd, vad récze, vad tyúk. A föntebbieket összetett főnévként is írják, mint alább. Fővad v. nagyvad a szarvas kizárólagos megkülönböztetése minden más vadtól. Rőtvad a szarvas, dámvad, őz és zerge. Fekete vad = vaddisznó. Az élvezhetők neve: jó vad. 3) Növényeket illetőleg, ami természeti állapotban, emberi mivelés nélkül nő, tenyészik; ellentétei: szelid, olytott, nemesített, házi, kerti. Vad alma, körte, szőlő, borsó, kender, len, saláta. Vad rózsa, szegfű. Vad gyümölcs. A szelíd gyümölcs is vad, mig meg nem érik, (km.). azaz, olyan izű, mintha vad volna. 4) Emberekre alkalmazva, akik még bizonyos szerkezetű polgári társaságba nem állottak, s nyers természeti állapotban élnek, földmiveléssel, mesterségekkel nem foglalkoznak stb. Szélesb ért. kik a müveltségben még kevés haladást tettek, durva, nyers erkölcsüek, milyenek a müvelt népek között is találkoznak, különösen, kik az emberi társaságot kerülik. Ezen fiú még nagyon vad. Vad indulat, vad düh, vad szokások, erkölcsök. Képes kifejezéssel: vadakat mondani, beszélni, amik a műveltség, okos ész szabályai ellen vannak. Ne beszélj oly vadakat. Vadra való am. teljes erejében levő, ki a vadakkal is megküzdeni képes. Nem nagy vadra való. (Km.). Mondjuk helyekről is, mennyiben vagy miveletlenek, vagy vad emberektől lakvák. Vad tájék, vad erdő, vad ország.
Midőn a vad főnév, vagy tulajdon értelemben vett melléknév, a vele viszonyló névvel közösb szokás szerint öszvetett szót alkot, p. vadbőr, vadnyom, vadhús, vadállat, vadkan. Ellenben átv. értelemben inkább elválasztva irjuk, p. vad indulat, vad harag, vad beszéd, vad íze valaminek. Egyezik vele a persa bad (malus, malignus; malum), honnan: badrám (immanis, ferus de bestiis feris, ferox indomitus de equo, mulo), bad zahrá (malignus; timidus, magyarul: vadas) stb. V. ö. VADON; VADÁSZ (1) és (2).

*VÁD (1)
fn. tt. vád-at, harm. szr. ~ja. Általán, panaszos nyilatkozat, valamely személy ellen, ki bizonyos rosz tettet valóban, avagy állítólag elkövetett. Sok vád történt ellene. Vádat emelni valakire. Különösen, magán vagy hivatalos panasz, melyet valaki az illető biróság előtt tesz, oly ember ellen, ki bizonyos sérelmet, bántalmat bűnt, vétket, törvénytelen tettet, vagy olyannak látszót vitt véghez. Törvényszék v. biróság előtti vád. Tisztügyészi vád. Szóbeli azaz szóval elmondott v. eléadott vád; irásban benyujtott v. irásbeli vád. Meghallgatni, visszautasítani a vádat. A vádat visszavonni. Molnár Albertnél személyt jelent, s am. vádló (accusator, Kläger). A persában bád am. verbum, dictum; lamentatio. (Vullera. l. végül). A szanszkritban is vad am. a latin dicere, loqui s Bopp F. ezzel rokonítja a szláv vad-i-ti (reprehendere) szót. Miklosich szerént vada (calumnia) régi szláv szó. Talán nem hibázunk ha a magas hangu magyar fedd szót is, mint amely mind hangokban, mind fogalomban rokon a vád szóval, itt szintén megemlítjük. A Gyarmathi felhozta latin vadimonium erőtetettnek látszik; mert, noha Bopp Ferencz is így nyilatkozik: "Fortasse lat. vas, vad-is a dicendo dictum; sicut nos dicimus gut sagen;" azonban a magyar vád fogalma ha általán a mondással, a különösen feddéssel rokonítható is, de a latin vas fogalma (Faber Thesaurusa szerént: qui pro alio spondet in judicio; vas etiem dicitur sponsor in re capitali, seu in maleficio) a magyar vád illetőleg vádló fogalmával ellentétben áll. A vadimonium szó is Faber Thesaurusában igy értelmeztetik: "sponsio ad certum diem comparendi in judicio" stb.

*VÁD (2)
puszták Máramaros és Nógrád m. falu Kővár vidékében; erdélyi faluk Belső-Szolnok és Hunyad m. és Fogaras vid.; helyr. Vád-ra, ~on, ~ról.

*VÁD (3)
fn. tt. vád-at, harm. szr. ~ja. A székelyeknél ágakból összekötött gát, melylyel halászat végett a folyót elrekesztik. A szanszkritban badle v. bandh gyök am. a latin ligare, innen bandhá nexus, vinculum; és a persában band am. vinculum, ligamentum, különösebben: claustrum aquae, agger (Vullers a 9-ik pontban) épen az ami a székely vád. V. ö. VÁDVONÁS; VÉSZ, VEJÉSZ.

*VADAD
erdélyi falu Maros székben; helyr. Vadad-ra, on, ~ról.

*VADAFALVA
falu Közép-Szolnok m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*VÁDLAKOZIK
(vád-al-koz-ik) l. VÁDASKODIK.

*VADÁLLADÉK
(vad-álladék) l. VADÁLLOMÁNY.

*VÁDÁLLAPOT
(vad-állapot) ösz. fn. Vád alatt létezés, midőn valaki tiszti vagy magán váddal van megtámadva.

*VADÁLLAT
(vad-állat) ösz. fn. Vad, szoros ért. véve, l. VAD alatt.

*VADÁLLOMÁNY
(vad-állo-mány) össz. fn. Valamely vadastér állandó vadainak létszáma.

*VADALMA
(vad-alma) ösz. fn. A vadalmafának gyümölcse. Mosolyog mint a vadalma. (Km.).

*VADALMAFA
(vad-alma-fa) ösz. fn. Vadon tenyésző, nem nemesített, be nem olytott almafa. V. ö. ALMAFA.

*VADALMÁS (1)
(vad-almás) ösz. fn. Hely, ahol vadalmafa tenyészik. A marosi székely székben egy hegynek tulajdon neve.

*VADALMÁS (2)
puszta Nógrád m.; helyr. ~Almás-on, ~ra, ~ról.

*VADAMOS
v. VADAMAS; falu Szala m. helyr. Vadamos-ra, ~on, ~ról.

*VADAN
(vad-an) ih. 1) Vad állapotban, minemüségben. Vadan tenyésző növények; módosított ejtéssel: vadon. 2) l. VADUL, ih.

*VADÁPOLÓ
ösz. fn. Vadászmester, ki valamely vadaskertre fölügyel, s vadakat tenyészt, nevel benne.

*VADAS (1)
(vad-as) mn. tt. vadas-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Vadakkal bővelkedő, ahol vadak tenyésznek, tartózkodnak. Vadas erdő, vidék. 2) Ahol vadak húsát árulják. Vadasbolt. Vadaspiacz. 3) Kemenesalján am. félénk, ijedős, bátortalan; székelyesen: vadocz.

*VADAS (2)
(vad-as) fn. tt. vadas-t, tb. ~ok. Vadas hely, vadas vidék, kert, erdő.

*VADAS (3)
puszták Pest és Szatmár m. helyr. Vadas-ra, ~on, ~ról.

*VÁDAS
v. VÁDOS (vád-as) mn. tt. vádas-t, v. ~at, tb. ~ak. A mi vádat foglal magában, vádat tárgyaló. Vádas levél, nyilatkozat. Mint fönév jelenti azon személyt, ki vádat mond, indít valaki ellen; fölperes.

*VADASBOLT
(vadas-bolt) ösz. fn. Bolt-féle helyiség, melyben vadak húsát árulják.

*VADASD
erdélyi falu Maros székben; helyr. Vadasd-ra, ~on, ~ról.

*VADASKERT
(vadas-kert) ösz. fn. Bizonyos határok közé szorított tájék, erdőrész, erdőcske, melyben konyhára való vadakat, pl. vaddisznókat, őzeket, szarvasokat stb. nevelnek.

*VADASKODÁS
(vad-as-kod-ás) fn. tt. vadaskodás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Emberkerülő idegenkedés; szokatlankodás. V. ö. VADASKODIK.

*VÁDASKODÁS
(vád-as-kod-ás) fn. tt. vádaskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori cselekvés, melynél fogva valaki vádaskodik. V. ö. VÁDASKODIK.

*VADASKODIK
(vad-as-kod-ik) k. m. vadaskod-tam, ~tál, ~ott 1) Vadak módjára idegenkedik, elvonja magát az emberektől. 2) A székelyeknél am. szokatlankodik.

*VÁDASKODIK
(vád-as-kod-ik) k. m. vádaskod-tam, ~tál, ~ott. Mások ellen nyilatkozó vádakkal foglalkodik; vádolgat; különösen a büntető törvényszék előtt vádlóképen tanúskodik.

*VADASPIACZ
(vadas-piacz) ösz. fn. Piacz valamely városban, melyen vadhúst árulnak, vagy melyen vadasboltok (vadárusboltok) vannak felállitva.

*VADASTÉR
(vadas-tér) ösz. fn. 1) Rendes, állandó vaddal ellátott, be nem kerített erdő. 2) l. VADASPIACZ.

*VADÁSZ (1)
(vad-ász) fn. tt. vadász-t b. ~ok, harm. szr. ~a. Általán, minden ember, ki bizonyos eszközzel, fegyverrel, csellel vadakat fogdos, öldös. Vadász sokat fárad. (Km.). Jó vadász, rosz gazda. (Km.). Különösen, a konyhára való, vadak szaporítására, nevelésére szükséges ismeretekkel biró, s azokat gyakorló személy. Urasági vadász, fővadász, udvari vadász. A hadseregben oly csapatbeli vitéz, melynek különös rendeltetése az ellenségből egyes egyéneket venni czélba s e végett az ily vitézek a lövésben kiválólag képeztetnek. Gyalog vadász. Lovas vadász. Képes kifejezéssel, aki bizonyos dolgokat fürkész, keres, megkeríteni vágy. Hírvadász, nővadász.
Hangokban is rokon, sőt mondhatjuk, egyezik vele a mandsu buthaszi (Gabelentz átirása szerént) am. vadász; halász, és mint ige buthasza-me am. fog-ni, vadász-ni; a törzs butha, 1) fn. am. vadászat; halászat. 2) ige (butha-me, vagy buta-me) am. fog-ni; vadász-ni; halász-ni; (buta mint fn. pedig am. mező). Figyelmet érdemel ugyancsak a mandsuban,vada-me igeszó am. a kutyákat a vadra ereszteni (die Hunde auf das Wild loslassen.)

*VADÁSZ (2)
(vad-ász) önh. m. vadász-tam, ~tál, ~ott par. ~sz. Bizonyos fegyvert, eszközt, cselt használva vadakat fürkészni, fogdosni, öldösni jár. Sokat vadász, keveset fog. (Km.). Erdőben, pusztákon, szőlőkben, tavakon vadászni. Nyúlakra, őzekre foglyokra, fürjekre vadászni. Képes kifejezéssel, fürkész, keres, megszerezni, megfogni vágy. Hireket vadászni. Embereket vadászni. Azon szók osztályába tartozik, melyek nevek és igék egy alakban, mint szintén ász, ész végzettel: halász, csikász, rákász, madarász, egerész; továbbá ász végzet nélkül: nyom, les, zár, nyit stb. Rokonságát l. VADÁSZ (1.) alatt.

*VADÁSZ (3)
falu Arad, puszta Bihar m. ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Abaúj m. helyr. Vadász-ra, ~on, ~ról.

*VADÁSZAPRÓD
(vadász-apród) ösz. fn. Vadászos jelmezbe öltözött udvari diszszolga, különösen, ki a vadászaton urasága oldala mellett szolgál.

*VADÁSZÁS
(vad-ász-ás) fn. tt. vadászás-t, va- tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki vadász. A vadászásban elfáradni. Vadászással tölteni a napot. V. ö. VADÁSZ, ige.

*VADÁSZAT
(vad-ász-at) fn. tt. vadászat-ot, harm. szr. ~a. Vadászás, elvont értelemben, vagyis fogalom, mely alá tartozik minden, mivel a vadászok, mint olyanok, foglalkodni szoktak. Vadászatról irt könyv. Vadászatot tanúlni. Egyébiránt jelenti magát a cselekvést is, pl. tilalmas a vadászat, azaz, vadászás.

*VADÁSZATI
(vad-ász-at-i) nm. tt. vadászati-t, tb. ~ak. Vadászatot illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Vadászati jog. Vadászati törvények. Vadászati rendőrség. Vadászati szolgalom.

*VADÁSZATJOG
(vadászat-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva valaki bizonyos helyen, vagy bizonyos vadak ellen vadászatot űzhet.

*VADÁSZATMESTERSÉG
(vadászat-mesterség) ösz. fn. Mesterség, mely arra oktat, miképen kell a vadakat tőrbe ejteni, megfogni, meglőni, megölni stb.

*VADÁSZATNAP
(vadászat-nap) ösz. fn. Kitűzött nap, melyen vadászni szoktak, vagy vadászni szabad.

*VADÁSZATVÁM
(vadászat-vám) ösz. fn. Vámféle részbér, melyet a vadász az illető földbírtokosnak a kézre kerített vadakból adni köteles.

*VADÁSZCSELÉD
(vadász-cseléd) ösz. fn. A vadászok, különösen vadászó uraság mellett szolgálatot tevő cseléd, pl. aki a vadászebeket vezeti, a fegyvereket tölti stb.

*VADÁSZDÁRDA
(vadász-dárda) ösz. fn. Dárdaféle fegyver, melyet némely vadak, pl. vadkanok, medvék stb. ellen szoktak használni.

*VADÁSZĚB
(vadász-ěb) ösz. fn. Ebfaj, melyet különösen vadászatra használnak, mint az agarak vizslák, kopók. Továbbá oly eb, mely maga szántából vadász.

*VADÁSZEBÉD
(vadász-ebéd) ösz. fn. Vadászok rövid ebédje. V. ö. VADÁSZREGGELI.

*VADÁSZESZKÖZ
(vadász-eszköz) ösz. fn. Eszköz, melylyel vadászni szoktak, p. puska, dárda, vadászkés, vadászháló stb.

*VADÁSZGAT
(vad-ász-og-at) gyakor. önh. m. vadászgat-tam, ~tál, ~ott, par. vadászgass. Gyakran, vagy némi kényelemmel, könnyeden vadász; vadászattal mulatja magát.

*VADÁSZGATÁS
(vad-ász-og-at-ás) fn. tt. vadászgatás-t, tb. ~ok, harm. ~a. Gyakori, vagy könnyüszerű, kényelmes vadászás.

*VADÁSZGERELY
(vadász-gerely) l. VADÁSZDÁRDA, és V. ö. GERELY.

*VADÁSZHÁLÓ
(vadász-háló) ösz. fn. Háló-, melylyel némely vadakat megkeríteni szoktak, csapóháló. Fűrjeket vadászhálóval fogdosni.

*VADÁSZHATÓ
(vad-ász-hat-ó) mn. tt. vadászható-t. A mi hasznosság tekintetéből megérdemli, hogy vadászszák, vagy amit a vadászat szabályai szerint megfogni, meglőni stb szabad. A poczokos, vemhes anyavadak nem vadászhatók.

*VADÁSZHÁZ
(vadász-ház) ösz. fn. Rendesen erdei ház, melyben vadász lakik, vagy mely a vadászok ideiglenes tartózkodására, s kényelmére épült, vadászlak.

*VADÁSZHIVATAL
(vadász-hivatal) ösz. fn. 1) Urasági, udvari vadásznak tiszti állomása. 2) Vadászati ügyeket rendező tiszti személyzet.

*VADÁSZI
(vad-ász-i) mn. tt. vadászi-t, tb. ~ak. Vadászt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Vadászi kötelesség, felügyelet. Vadászi cselfogás. Vadászi mesterség (Molnár A.).

*VADÁSZILAG
(vad-ász-i-lag) ih. Vadászok módjára, szokása szerint. Vadászatilag öltözködni, bánni a fegyverrel.

*VADÁSZINAS
(vadász-inas) ösz. fn. Vadászatot tanuló újoncz, vagy ki a vadászok mellett inasként szolgál.

*VADÁSZKALAP
(vadász-kalap) ösz. fn. Könnyű, fölcsapott karimáju, vagy zöld nemezből készített kalap, milyet a vadászok szoktak viselni.

*VADÁSZKELEPCZE
(vadász-kelepcze) Molnár Albertnél; l. VADKELEPCZE.

*VADÁSZKÉP
(vadász-kép) ösz. fn. Vadászati jelenetet ábrázoló kép, rajzolat, festmény.

*VADÁSZKERŰLET
v. ~KERÜLET, (vadász-kerűlet) ösz. fn. Bizonyos határokkal jelölt terület a vadas erdőben, vagy más vidéken, melyet társas vadászatban szoktak meghajtani; vagy mely bizonyos vadászmester felügyelése alá tartozik.

*VADÁSZKÉS
(vadász-kés) ösz. fn. Hosszu, pilingáju, s kétélü kés, melylyel némely vadakat leszúrni szoktak.

*VADÁSZKÉSZÜLET
(vadász-készület) ösz. fn. l. VADÁSZESZKÖZ.

*VADÁSZKIFEJEZÉS
(vadász-kifejezés) l. VADÁSZSZÓ.

*VADÁSZKISÉRET
(vadász-kiséret) ösz. fn. Udvari vadászatokon azon vadászok, és cselédek, kik az illető uraságot környezik, követik.

*VADÁSZKOCSI
(vadász-kocsi) ösz. fn. kétfelül nyilt oldalu könnyü alacson kocsi, melyről bármely perczben hamar le lehet szállni, s melyen járatlanabb útakon is útazhatni.

*VADÁSZKODÁS
(vad-ász-kod-ás) fn. tt. vadászkodás-t, tb. ~ok, harm szr. ~a. Vadászi életmód gyakorlása, üzése.

*VADÁSZKODIK
(vad-ászkod-ik) gyak. k. m. vadászkod-tam, ~tál, ~ott Vadászi életmódot, hivatalt, szolgálatot gyakorol.

*VADÁSZKOPÓ
(vadász-kopó) ösz. fn. Kopóféle vadászeb. Nem magyaros kifejezés, minthogy a magyarban maga a ,kopó' szó is kifejezi azt, amit a föntebbi szó akar kifejezni. l. KOPÓ.

*VADÁSZKÖR
(vadász-kör) l. VADÁSZKERŰLET.

*VADÁSZKURJONGATÁS
(vadász-kurjongatás) ösz. fn. Fölkiáltó, kivált ebeket biztató szavak a vadászaton, p. haj hó! ha hó! haj rá! vagy, melyekkel a fölriadt vadakat ijesztgetik, vagy a vadászok egymást hivogatják.

*VADÁSZKUTYA
(vadász-kutya) l. VADÁSZĚB.

*VADÁSZKÜRT
(vadász-kürt) ösz. fn. Leginkább erdei vadászatokon használtatni szokott réz-, vagy szarukürt, milyet a vadászok használnak, hogy egymásnak, vagy ebeiknek jelt adjanak. Továbbá fuvó hangszer rézből, mely alakjára nézve a vadászokéhoz hasonló.

*VADÁSZKÜRTÖS
(vadász-kürtös) ösz. fn. Zenekar tagja, ki vadászkürtöt fú.

*VADÁSZLAK
(vadász-lak) ösz. fn. Ház, melyben vadász lakik, különösen e czélra épített erdei ház, vagy a rendes lakház külön része.
.... "Csöndes vadászlakodba,
Hol nem aludt ki régi szenelőd."
Szász Károly (Szemere Miklóshoz.)

*VADÁSZLÁZ
(vadász-láz) ösz. fn. Kezdő vagy szenvedélyes vadásznak fokozott izgalma a vad kiötlésekor.

*VADÁSZLEGÉNY
(vadász-legény) ösz. fn. Vadászmester mellett kitanúlt, s vadászatot gyakorló legény.

*VADÁSZLEPEL
(vadász-lepel) ösz. fn. Némely vadak elkeritésére szolgáló erős vászonkészülék.

*VADÁSZLÓ
(vadász-ló) ösz. fn. Ló, melyen vadászni, különösen agarakkal nyúlakat űzni szoktak.

*VADÁSZMADÁR
(vadász-madár) ösz. fn. Ragadozó madár, melyet megszelíditve s kitanítva más madarak fogdosására használnak, milyen a sólyom.

*VADÁSZMESTER
(vadász-mester) ösz. fn. Urodalmi, vagy udvari tiszt, ki az illető vádaszkerület ügyeit igazgatja, s az alárendelt vadászokra felügyel.

*VADÁSZMESTERSÉG
(vadász-mesterség) ösz. fn. A vadászathoz szükséges ismereteken alapuló gyakorlati ügyesség.

*VADÁSZNYELV
(vadász-nyelv), ösz. f. A vadászmesterséghez tartozó, s vadászoknál divatos műszók.

*VADÁSZÓ
(vad-ász-ó) mn. tt. vadászó-t. 1) Aki vadász, vagy vadászni szokott. 2) Vadászatra használtatni szokott állat vagy eszköz. Vadászó ló. (Molnár A.)

*VADÁSZOS
(vad-ász-os) mn. tt. vadászos-t, v. ~at, tb. ~ak. Vadászoknál szokásos, divatos. Vadászos viselet.

*VADÁSZOSAN
(vadász-os-an) ih. Vadászok módjára, mint a vadászok szoktak.

*VADÁSZÖLTÖZET
(vadász-öltözet) ösz. fn. Zöldes, vagy szürkés öltözet, milyet a szoros ért. vett vadászok viselnek; továbbá milyenbe a vadászni menő műkedvelők öltözni szoktak.

*VADÁSZPAGONY
(vadász-pagony) ösz. fn. Vadászkerület, mint bizonyos erdőrész. l. VADÁSZKERÜLET; és V. ö. PAGONY.

*VADÁSZPÁLYA
(vadász-pálya) ösz. fn. Azon irány, csapás, vagy út, melyen a vadászok a vadakat nyomozzák. Továbbá életmód, melyet valaki mint rendes vadász űz.

*VADÁSZPÉNZ
(vadász-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet a vadászati engedélyért fizetnek.

*VADÁSZPÓZNA
(vadász-pózna) ösz. fn. Póznák, melyekkel, és melyekre a vadászhálókat kifeszítik.

*VADÁSZPUSKA
(vadász-puska) ösz. fn. Puska, mely különösen vadászás végett van készítve, vadászásra alkalmas.

*VADÁSZREGGELI
(vadász-reggeli) ösz. fn. Reggeli étek, villásreggeli, melyet a vadászok többnyire sietve költenek el, hogy a vadászásból mennél kevesebb időt veszitsenek.

*VADÁSZREND
(vadász-rend) ösz. fn. 1) Rend, melyet a társas, hajtóvadászatokban kell tartani. 2) A vadászat tiszteletére alapított díszrend, pl. Hubert rendje Szászországban, a a würtenbergi Fridrik herczegtől 1702-ben alapított vadászrend.

*VADÁSZRENDSZABÁS
(vadász-rend-szabás) ösz. fn. Vadászatot illető kormányhatósági rendeletek.

*VADÁSZRÉSZ
(vadász-rész) ösz. fn. Szarvas vagy őz tüdeje, mája, szíve, veséje, gégéje és nyelve egyvelegéből, szalonna, só és paprikával készített étek.

*VADÁSZROBOT
(vadász-robot) ösz. fn. A régi urbéri rendszerben a robotnak azon neme, midőn a jobbágy az urasági hajtóvadászatra menni tartozott.

*VADÁSZRUHA
(vadász-ruha) l. VADÁSZÖLTÖZET.

*VADÁSZSÁG
(vadász-ság) fn. tt. vadászság-ot, harm. szr. ~a. Vadászi foglalatosság, életmód, mesterség, szolgálat. Vadászságot tanulni, arra adni magát. Továbbá, mint gyűnév jelent vadásztestületet. A videkbeli vadászság öszvegyült a hajtóvadászatra.

*VADÁSZSÁTOR
(vadász-sátor) ösz. fn. Sátor, melyet a vadászok magukkal hordanak, s kellő helyen és időben felütnek. Vadászsátor alatt ebédelni, alunni.

*VADÁSZSZEKÉR
(vadász-szekér) l. VADÁSZKOCSI.

*VADÁSZSZĚR, VADÁSZSZĚRSZÁM
(vadász-szěr, v. ~szěrszám) l. VADÁSZESZKÖZ.

*VADÁSZSZÓ
(vadász-szó) ösz. fn. Vadászati fogalmak kifejezésére szolgáló s a vadászok nyelvében divatos műszó, pl. midőn a vad valamelyiktől eltávozik, és más valakire fordúl, amaz azt kiáltja ennek: ám rád. Élt ezzel Gyöngyösi is "Kemény János"-ában: Vigyázz! ám rád a nyúl.

*VADÁSZTANYA
(vadász-tanya) ösz. fn. Tanya, telep, hol a vadászok öszvegyülni, s ideiglen tartózkodni szoktak. V. ö. TANYA.

*VADÁSZTARISZNYA
(vadász-tarisznya) ösz. fn. Bő száju, s rendesen bőrből csinált tarisznya, mely vállra vetve szijról lóg alá, s melybe az elejtett vadakat teszik.

*VADÁSZTÁSKA
(vadász-táska) l. VADÁSZTARISZNYA.

*VADÁSZTILFA
(vadász-tilfa) ösz. fn. Felállított karó, czölöp, pózna, mely a tilalmas vadászkerület jelölésére szolgál. (Jagdsäule).

*VADÁSZTILOS
(vadász-tilos) ösz. fn. Vadas vidék, kerület, határ stb. melyben az illető birtokoson kivül másnak vadászni nem szabad.

*VADÁSZTISZTSÉG
(vadász-tisztség) l. VADÁSZHIVATAL.

*VADÁSZTITOK
(vadász-titok) ösz. fn. Holmi babonák, bűvös dolgok, milyeneket vadászoknak tulajdonítanak.

*VADÁSZTŐR
(vadász-tőr) ösz. fn. Tőr, melyet némely vadak megkerítésére, megfogására vetnek, pl. vidravas.

*VADÁSZÜDV
v. ~ÜDVÖZLET, (vadász-üdv v. ~üdvözlet) ösz. fn. Egymást üdvözlő szózata a vadászoknak.

*VADÁSZZAJ
(vadász-zaj) l. VADÁSZKURJONGATÁS.

*VADBAROM
(vad-barom) l. VADÁLLAT.

*VADÁSZZÁSZLÓALJ
(vadász-zászló-alj) ösz. fn. Valamely hadseregben úgy nevezett vadászokból álló zászlóalj. V. ö. ZÁSZLÓALJ.

*VADBÉR
(vad-bér) ösz. fn. Bér v. díj, melyet az erdész minden saját lövésű vagy fogásu dúvadért, s minden, ura vagy ennek vendége lőtte jóvadért húz.

*VÁDBESZÉD
(vád-beszéd) ösz. fn. Az illető biróság előtt egy vagy több személyt valamely bűnös cselekvény miatt különösebben szóval tett eléadás. Ha irásban történik, akkor különösebb neve: vádirat v. vádlevél.

*VADBIKA
(vad-bika) ösz. fn. A szarvasmarha fajtáju vadállat hímje. Külön írva: vad bika am. neki dühödött öklelődző bika.

*VADBIVAL
(vad-bival) ösz. fn. 1) Vad állapotban élő bivalfaj. 2) l. PÉZSMÁLY.

*VADBORJU
(vad-borjú) ösz. fn. Bölénynek, vadbivalnak borja.

*VADBORSÓ
(vad-borsó) ösz. fn. Diószegi-Fazekasnál a kornilla nemü növény egyik fajának népies neve; máskép: szeges lednek; növénytani néven: kardos kornilla. (Coronilla securidaca. Molnár Albertnél: ervum ervilia, Párizpápainál: cicercula).

*VADBŐR
(vad-bőr) ösz. fn. Általán, vadállatok bőre; különösen kikészített, szűcsölt, timárolt állapotban, pl. szarvasbőr, zergebőr, farkasbőr, rókabőr stb.

*VADBÚZA
(vad-búza) ösz. fn. 1) Pázsitféle fű, szúrós kalászokkal, melyek ha kifejlődtek, a marha nem eszi. Talán máskép: bolyhosbúza (triticum villosum)? 2) Az alföldi televénydús földeken aratáskor elhullott búzamagok kedvező időjárásban ismét kikelnek, és a jövő évben még egy terményt adnak, néhutt ezt is vadbúzának hívják, minthogy mivelés nélkül termett.

*VADCSAPÁS
(vad-csapás) l. VADJÁRÁS.

*VADCSERESNYE
(vad-cseresnye) ösz. fn. A vadcseresnyefának apró szemű gyümölcse.

*VADCSERESNYEFA
(vad-cseresnye-fa) ösz. fn. A meggyek neméhez tartozó alnövénynem; fája magas, virági ernyősen bokrosak, levelei tojáskerekláncsásak, alul szőröskék; gyümölcse fekete, néha vörös. Ebből váltak mivelés által a kerti cseresnyének sokféle fajai. (Prunus avium.)

*VADDÍJ
(vad-díj) l. VADBÉR.

*VADDISZNÓ
(vad-disznó) ösz. fn. A disznók neme alá tartozó vadállatfaj; vadászok nyelvén fekete vad; némely régi iratokban: erdei, pl. Szalay Ágoston magyar levélgyüjteményében (Levelestár 215. 1.); így Molnár Albertnél is.

*VADDISZNÓFĚRTŐ
(vad-disznó-fěrtő) ösz. fn. Sárfertő, melyben a vaddisznók henteregni, fetrengeni szeretnek.

*VADÉ
puszta Somogy m. helyr. Vadé-ra, ~re, ~ról.

*VADEMBĚR
(vad-emběr) ösz. fn. Szoros ért. vadak módjára, társadalmon kivül élő, nyers, minden müveltséget nélkülöző ember. Szélesb ért. emberkerülő, emberfutó, nyájasság nélküli parlagi ember.

*VADEMBĚRMAJOM
(vad-emběr-majom) ösz. fn. Erdőkben lakó, emberhez hasonló, magas termetű majomfaj. Keletindiai vadembermajom. (Simia satyrus, orangutang). Afrika-i vadember. (Simia troglodytes.)

*VADEME
(vad-eme) ösz. fn. Nőstény vaddisznó; máskép: vademse.

*VADFA
(vad-fa) ösz. fn. Általán, vadon termő, tenyésző fa. Különösen gyümölcsfákra vonatkozólag, nem mívelt, nemnemesített, nem oltott fa.
Vadfának vad a gyümölcse, v. nem várhatni vadfától szelíd gyümölcsöt. (Km.). Vadfába szelid ágat olytani.

*VADFEK, VADFEKHELY
(vad-fek v. ~fekhely) ösz. fn. Hely, alom, rejtek, hol a vad fekünni, nyugonni, alunni, megbújni szokott.

*VADFIGE
l. VADFÜGE.

*VADFOGÁS
(vad-fogás) ösz. fn. Vadászás neme, midőn a vadat bizonyos eszközök által elevenen kerítik kézre.

*VADFÖLD
(vad-föld) ösz. fn. Vadak tenyésztésére fordított, s használt térség, vadaskert, vadaserdő, vagy azok táplálására némely takarmánynyal bevetett szántóföldek. Különbözik tőle a soha nem mivelt, csupa vad növényeket termő, s külön íratni azokon vad föld.

*VADFÜGE
(vad-füge) ösz. fn. Vad, miveletlen állapotban, vagy helyen termő füge.

*VADGALAMB
(vad-galamb) ösz. fn. Erdőkben, ligetekben, pusztákon tenyésző galambfaj; különböztetésül a házi v. szelíd galambtól. Zöld erdő zúgása, vadgalamb szólása. (Népd.)

*VADGESZTENYE
(vad-gesztenye) ösz. fn. A vadgesztenyefának nem ennivaló gyümölcse. A törökök porrá törve gyógyszerül kehes lovaik abrakjába keverik.

*VADGESZTENYEFA
(vad-gesztenye-fa) ösz. fn. Köznéven vadfaju és nem élvezhető gyümölcsű gesztenyefa, a bokrétafák neméből. Másképen szintén köznéven: lógesztenye; növénytani néven: gesztenye bokrétafa. A szelid gesztenye másnemü fán terem. Ez az egylakiak serege és sok hímesek rende alá tartozik, mint a tölgy-, dió-, mogyoró-, boglár- és bikkfák is; amaz a héthímesek és egyanyások egyik neme. (Aesculus hippocastanum.)

*VADGYÖMBÉR
(vad-gyömbér) ösz. fn. Keletindiai növény, melynek hajmás gyökerét gyógyszerül használják. (Zedoaria.)

*VADGYÜMÖLCS
(vad-gyümölcs) ösz. fn. A vadan tenyésző, nem olytott, nem nemesített fák gyümölcsei p. vadkörte, kökény, sajmeggy, som.

*VADHAGYMA v. ~HAJMA
(vad-hajma) ösz. fn. Vadon termő apró hajma. (Bulbine.)

*VADHAJTÁS
(vad-hajtás) ösz. fn. Hajtóvadászaton a vadak fölzaklatása.

*VADHAJTÓ
(vad-hajtó) ösz. fn. Ki a hajtóvadászaton a vadakat fölzaklatja, s a vadászok elé kergeti.

*VADHARCZ
(vad-harcz) l. VADVIADAL.

*VADHELY
(vad-hely) ösz. fn. Sivatag kietlen hely.

*VADHÚS
(vad-hús) ösz. fn. 1) A vadállatnak húsa, különösen, mely ennivaló, p. szarvashús, őzhús, nyúlhús. 2) Átv. gyógytani ért. a hegedési folyamnál a sejtszövet túlságos sarjadzása, t. i. minden anyaghiányt, akár csontban, akár izomban, mindig a sejtszövet pótol ki a testben, s ha ezen kipótlás igen sebesen történik, hússzömölcsök képében sarjadzik, mely sarjadzás ha a bőrín túl fölemelkedik, vadhús nevet kap. Néha a megfenésedett húst is így nevezik.

*VADHÚSÁRUS, VADHÚSKERESKEDŐ
(vadhús-árus, v. ~kereskedő) ösz. fn. Húsárus, ki vadhússal kereskedik.

*VADI
(vad-i) mn. tt. vadi-t, tb. ~ak. Vad természetü, vadhoz hasonló. Vadi kegyetlenség. (Molnár A., Szabó D.)

*VADICSÓ
ALSÓ~, FELSŐ~, KÖZÉP~, faluk Trencsín m. helyr. Vadicsó-ra, ~n, ~ról.

*VÁDIRAT
(vád-irat) ösz. fn. Az illető biróság elé benyujtott iromány, mely egy vagy több személy elleni bűnvádat foglal magában; máskép vádlevél; ha csak szóval adatik elé: vádbeszéd.

*VADÍT
(vad-ít) áth. m. vadít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Vaddá tesz, elidegenít, elijeszt, elrezzent, emberkerülővé tesz. A pusztai élet, a szüntelen magánosság elvadítja az embert. Szigorú bánásmód által elvadítani a gyermeket.

*VADÍTÁS, VADITÁS
(vad-ít-ás) fn. tt. vadítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit elvadítanak. V. ö. VADÍT.

*VADÍZ
(vad-íz) ösz. fn. Olyan íz, milyen a vadgyümölcsöké, vagy vadhúsé szokott lenni. Ezen almának vadíze van. A szelid disznó- vagy kappanhúsnak mesterséges vadízt adni. Különösen gyümölcsre és borra vonatkozva am. savanyú, fanyar íz.

*VADÍZŰ
v. ~IZÜ, (vad-ízű) ösz. mn. A minek vadíze van; savanyú; fanyar, szivos, fojtós. Vadízü becsinált hús. Vadízü bor.

*VADJÁRÁS
(vad-járás) ösz. fn. Vadak vándorlása egy helyről másra; továbbá azon csapás, melyen a vadak járni szoktak. A vadjárás mellett lesben ülni.

*VADJUH
(vad-juh) ösz. fn. Juh forma vad. Sándor Istvánnál: ovis ammon.

*VADKA
fn. tt, vadkát. Vizes maradék a pálinka nagyoláskor. Székely szó. (Kriza J.) Alkalmasint ugyanaz a ,vodka' v. ,votka' szóval; l. ezt.

*VADKACSA. v. ~KÁCSA
(vad-kacsa v. ~kácsa) l. VADRÉCZE.

*VADKAKAS
(vad-kakas) ösz. fn. Fajdkakas, erdei kakas. V. ö. FAJD.

*VADKAN
(vad-kan) ösz. fn. Kannemű vaddisznó, hét éves korán túl, nagy kiálló agyarakkal. Dúlfúl magában, mint a vadkan. (Km.). Bús vadkan a tölgyfa gyökerének is neki vágja agyarát. (Km.).

*VADKÁR
(vad-kár) ösz. fn. Általán, mindenféle kár, pusztítás, melyet a vadak az erdőkben, fákban, szántóföldeken, réteken, szőlőkben tesznek.

*VADKATÁNG
(vad-katáng) ösz. fn. Vadállapotban tenyésző katáng.

*VADKECSKE
(vad-kecske) ösz. fn. l. ZERGE.

*VADKECSKEFŰ
(vad-kecskefű) ösz. fn. l. ZERGEFŰ.

*VADKELEPCZE
(vad-kelepcze) ösz. fn. Kelepcze, milyet a vadaknak szokás vetni. V. ö. KELEPCZE.

*VADKENDER
(vad-kender) ösz. fn. Vadállapotban tenyésző kender. Felnő mint a vadkender. (Km.).

*VADKERT (1)
(vad-kert) ösz. fn. Bekerített térség, erdőrész, melyben vadakat tenyésztenek, nevelnek. Máskép: vadaskert.

*VADKERT (2)
mváros Nógrád, falu Pest, puszta Nógrád m., helyr. Vadkert-re, ~ěn, ~ről.

*VADKOS
(vad-kos) ösz. fn. A juhfajhoz tartozó vadállat hímje.

*VADKÖLES
(vad-köles) ösz. fn. Vadon termő köles; néhutt a szénamuhar neve.

*VADKÖLYÖK
(vad-kölyök) ösz. fn. Vadállat szülötte, a mennyiben az kölykezni szokott; pl. a farkas, róka kölyke.

*VADKÖMÉNY
(vad-kömény) ösz. fn. Kömény, mely vadon tenyészik, vagy tenyészett.

*VADKÖRTE
v. ~KÖRTVÉLY; (vad-körte v. ~körtvély) l. VACZKOR. Válogat benne, mint medve a vadkörtében. (Km.).

*VADKÖRTEFA
(vad-körte-fa) ösz. fn. Vadon termő, sokáig élő, rendesen bőven gyümölcsöző körtefa. V. ö. KÖRTEFA.

*VADL
némely régi iratokban pl. a Carthausi Névtelennél am. vall. l. VALL.

*VÁDLÁS
l. VÁDOLÁS.

*VÁDLAT
(vád-ol-at) fn. tt. vádlat-ot, harm. szr. ~a. Panaszképen, vagy törvényes kereset végett elmondott, vagy irásban benyújtott vád; máskép: vádolat.

*VADLEDNEK
(vad-lednek) ösz. fn. Növényfaj a lednekek neméből; szára csekély; levelei szárnyaltak; pálhái horgasak, félnyílszabásuak; máskép: kakukborsó, bükkön. (Orobus vernus.)

*VADLEN
(vad-len) ösz. fn. Vadon termő len.

*VADLENCSE
(vad-lencse) ösz. fn. Népies neve az abrakbabó (vicia sativa) növényfajnak; máskép szintén népiesen: abrakborsó, lóborsó; l. ABRAKBABÓ.

*VADLENDEK
l. VADLEDNEK.

*VADLES
(vad-les) ösz. fn. A vadak ellen intézett cselvető les. V. ö. LES.

*VÁDLEVÉL
(vád-levél) ösz. fn. l. VÁDIRAT.

*VADLÓ
(vad-ló) ösz. fn. Természeti vad állapotban tenyésző és élő ló.

*VÁDLÓ
(vád-ol-ó) mn. és fn. tt. vádló-t. Személy, ki fölperesképen valamely váddal, különösen bűnváddal lép fel valaki ellen. Magán vádló; köz vagy tiszti vádló.

*VÁDLÓIRAT
(vadló-irat) l. VÁDIRAT.

*VADLOPÁS
(vad-lopás) ösz. fn. A lopásnak azon neme, midőn valaki a tilosból vadakat oroz.

*VADLOPÓ
(vad-lopó) ösz. fn. Aki a tilosból vadakat oroz, orvadász; l. VADOR.

*VÁDLÓTÁRS
(vádló-társ) ösz. fn. Ugyanazon személy ellen több vádló közől egyik a másiknak vádlótársa.

*VÁDLOTT
(vád-ol-t, v. vád-ol-ott) mn. és fn. tt. vádlottat. Személy kit bizonyos törvényszegésről, különösen bűncselekvény elkövetéséről biróság előtt vádolnak.

*VÁDLOTTTÁRS
(vád-l-ott-társ) ösz. fn. Több személy közől, kiket ugyanazon bűnös tettről v. tettél vádolnak, egyik a másiknak vádlott társa.

*VADLÚD
(vad-lúd) ösz. fn. Sík mezőkön, s vizes tájakon vadan tenyésző, s télre elköltöző lúd. Bérczy K. szerént vadásznyelven három faja van nagy vadlúd, lilik és gyöngyvér; a két utóbbi együtt a nép nyelvén: lengyel liba. Bolyognak, egymás után mennek, mint a vadludak. (Km.).

*VADMACSKA
(vad-macska) ösz. fn. A házi macskával egy nem alá tartozó, de vadon, erdőkben élő állatfaj; kanja mint a háziaknál: kandúr. V. ö. MACSKA.

*VADMADÁR
(vad-madár) ösz. fn. Természeti szabadságában élő madár, különböztetésül a szelid házi madártól. A vadmadár is megszokja a kalitkát.

*VADMADÁRHÚS
(vad-madár-hús) ösz. fn. Vadon tenyésző madárnak húsa.

*VADMÁK
(vad-mák) l. PIPACS.

*VADMÁLVA v. ~MÁLYVA
(vad-mályva) ösz. fn. Vadon termő mályva. l. ZILÍZ.

*VADMEGGY
(vad-meggy) ösz. fn. Nem nemesitett, hanem vadon növő meggyfa apró gyümölcse; különösen a törpe cserjés sajmeggy.

*VADMÉH
(vad-méh) ösz. fn. Erdőkben, mezőkön szabadon tanyázó méhfaj, mely mézét a fák odvaiba, vagy földi likakba gyüjti.

*VADMENTA
(vad-menta) ösz. fn. A menta nemű növény egyik fajának népies neve; füzérjei hosszúk, hengeresek; a szár- és ághegyeken levelei hosszúdadok, hegyes fűrészfogúk, molyhosak, nyeletlenek, fejérlők; himszálai a bokrétánál hosszabbak. Máskép szintén népiesen: ló-, fejér-, hegyesmenta, növénytani néven: bárzingmenta. (Mentha sylvestris).

*VADMESTER
(vad-mester) ösz. fn. Tisztviselő, ki valamely vadászkerület vadaira, s rendesen a vadas erdőkre is felügyel.

*VADMÉZ
(vad-méz) ösz. fn. Vadméh gyüjtötte méz.

*VADMÉZFŰ
(vad-méz-fű) ösz. fn. Vadon termő mézfű-féle vagy forma növény.

*VADMUROK
(vad-murok) ösz. fn. Vadon termő murok-féle növény.

*VADMUSTÁR
(vad-mustár) l. REPCSIN.

*VADNA
falu Borsod m. helyr. Vadná-ra, ~n, ~ról.

*VADNAK
régiesen és tájdivatosan pl. a székelyeknél e helyett áll: vagynak.

*VADNYOM
(vad-nyom) ösz. fn. Nyom, melyet a járókelő vad maga után hagy.

*VADÓ
(vad-ó) fn. tt. vadó-t. Baranyának ormánsági vidékén így nevezik a kányát. l. KÁNYA.

*VADOCZ
(vad-ocz) mn. tt. vadoczot. A székelyeknél Ferenczi János szerént am. félénk, bátortalan; Kemenesalján: vadas.

*VADÓCZ
(vad-ócz) fn. tt. vadócz-ot, harm. szr. ~a. Növénynem a háromhímesek seregéből és kéttanyások rendéből; füzére lapos, kétsoros; füzérkéi sokvirágúk, éllel a gerinczre feküsznek; minden füzérkét a külső élén egy tagból álló takaró, vagy csészepolyva borít (Lolium.) Útféli vadócz, máskép köz nyelven: kutyazab, angol perje; szédítő vadócz, köz nyelven: üszögös konkoly, néhutt csak: vadócz. (Lolium temulentum.)

*VADÓCZOS
(vad-ócz-os) mn. tt. vadóczos-t, v. ~at, több. ~ak. Amiben vagy ami között vadócz terem; vadóczczal kevert. Vadóczos szántóföd, gabona.

*VADÓKA
(vad-ó-ka) kicsinző fn. tt. vadókát. Szabó D. szerént am. vadalma; vadkörte; de Molnár Albertnél, valamint a Tájszótár szerént a barkóknál és palóczoknál csak vadalmát jelent. V. ö. VACZKOR.

*VADOL
(vad-ol) áth. m. vadolt. A székelyeknél (Udvarhely székben) am. utána jár. Ezt a leányt nem igen vadolják a legények. (Kriza J.).

*VÁDOL
(vád-ol) áth. m. vádol-tam, ~tál, ~t, v. vádl-ottam, ~ottál, ~ott. Valakiről azt nyilatkoztatja, hogy bizonyos bünt követett el, hogy valamely rosz tettnek oka volt; különösen ezt a felsőbbségnek, törvényszéknek bejelenti, Valakit lopásról, erőszaktételről, becsületsértésről vádolni, a birónak bevádolni. A Bécsi codexben: megvádolni e helyett: be v. elvádolni: "A caldeosok férfiak (caldeus férfiak) megvádolák a zsidókat Nabuchodonozor királnak." Vonz val vel viszonyragu neveket is. Csalással, uzsorával vádolják őt. Azzal vádolják, hogy föl akarta gyújtani a várost. Eltérő igevonzat van a Górycodex e helyén: "Ott sok hamossat reád vádolván" talán az eredeti jelentéshez hivebb értelmezéssel am. reád mondván. V. ö. VÁD, (1). Vass József szerént az Ormányságban és Göcsejben elvádolni azt is teszi: elvállalni. (Magyar Nyelvészet, V. Kötet. 126. 1.).

*VADOLAJFA
(vad-olaj-fa) ösz. fn. Köznéven az ami Diószegi-Fazekasnál: olajezüstfa (elacagnus angustifolia); máskép szintén köznéven: fűzolajfa, ezüstfűz.

*VADOLÁS
(vad-ol-ás) fn. tárgyesete: vadolás-t, több. ~ok, harm. sz. r. ~a. Utána járás. V. ö. VADOL.

*VÁDOLÁS
(vád-ol-ás) fn. tt. vádolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg nyilatkozás, mely által vádolnak valakit. V. ö. VÁDOL.

*VÁDOLAT
(vád-ol-at) fn. tt. vádolat-ot; harm. sz. r. ~a v. ~ja. Tényállás, mely a vádolásban (panaszban, keresetben, vádlevélben) foglaltatik, v. felhozatik.

*VÁDOLGAT
(vád-ol-gat) gyak. áth. m. vádolgat-tam, ~tál, ~ott, par. vádolgass. Gyakran, vagy több izben vádol.

*VÁDOLGATÁS
(vád-ol-ga-tás) fn. tt. vádolgatás-t, tb. ~ok, harm, sz. r. ~a. Cselekvés midőn valaki gyakran, vagy több izben vádol.

*VÁDOLKODÁS
(vád-ol-kod-ás) l. VÁDOLGATÁS.

*VÁDOLKODIK
(vád-ol-kod-ik) gyak. k. m. vádolkod-tam, ~tál, ~ott. Gyakori vádakkal foglalkodik; másokat vádolgat; továbbá, irigységből, rosz indulatból, haszonkereasésből, tetszvágyból stb. másokat föladogat; árulkodik.

*VÁDOLT
(vád-ol-t) l. VÁDLOTT.

*VADON (1)
(vad-on) mn. és fn. tt. vadon-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. v. ~ja. A vad szónak megtoldott változata, az alapfogalom némi nyomatossága végett, mint, zord, zordon. Vadon vad, igen vad. Vadon erdő (Molnár Albertnél). Vadon puszta (Faludinál). Vadon fajzat (Sándor Istvánnál) stb. Mint főnév jelent elhagyott, puszta, lakatlan, Szabó Dávid szerént, rengő, rengeteg, kietlen, szörnyű, sivatag, roppant vidéket, pl. erdőt, tartományt. Afrika vadonai. Vadonban lakó tigrisek, orozlánok. Ez értelemben rokon vele a mongol badan (sable, Sand); hasonlók hozzá a német Heide, őde, Őde, góth authi, szláv edin stb. (l. Adelung, Kaltschmidt). Budenz J. szerént finnül autto am. puszta föld, erdőség; lappul: vuoude s finn-lappul: vuovdde = erdő, erdőség, (talán a német Wald után, mely régi németűl wod, wude, wude, wuda alakokban is eléjön; angolul ma is wood, olvasd: vud).

*VADON (2)
(vad-on) ih. Vad, nem mivelt állapotban; vadak módjára. Vadon tenyésző, termő növények. Vadon élő emberek. Egyébiránt a közös képzői szabály szerint így is mondhatjuk: vadan.

*VADONCZ
(vad-oncz) fn. tt. vadoncz-ot, harm. szr. ~a. Újabb kori szó, s jelent vad csemetét, t. i. vadgyümölcsből lett csemetét, mely a nemesített gyümölcsfatenyésztésnél alanyul szolgál. Képeztetésre olyan mint ifjoncz, ribancz, virgoncz, fürgencz.

*VADONFA
(vadon-fa) ösz. fn. Erdei vadfa.

*VADONNATÚJ
(vadonnat-új) ösz. mn. Újdon új, egészen új. Molnár Albertnél: vadonan új. A vadonnat v. vadonnan szó azon szavaink egyike, melyeket a népies kiejtés tulságosan meg szokott toldani. Igy fejlődtek ki a régen, hajdan, újdon szókból régennen v. régente, hajdanan v. hajdanta, újdonan v. újdonnan, újdonat v. újdonnat, honnan újdonnat új. Mondják így is: vadon új. Valamit vadonnatújnak v. vadonújnak átv. értelemben mondunk, t. i. mennyiben az újdonúj dolog szemeink előtt még szokatlan, nem otthonos, mintha valamely vadonból jött v. származott volna.

*VADONSÁG
(vad-on-ság) fn. tárgyesete ~ot. Vadon, elhagyott, miveletlen, lakatlan térség, pusztaság, sivatag.

*VADONÚJ
(vadon-új) l. VADONNATÚJ.

*VADONUL
(vad-on-ul) határzó. Vadul, miveletlenül; pusztán, elhagyottan.

*VADONY
(vad-ony) fn. tt. vadonyt, tb. ~ok. 1) A Tájszótár szerént Balaton mellékén am. beolytandó vadfa; melybe ha már olytottak is, újabb alkatu szóval alany v. alaj a neve. 2) Szabó Dávidnál am. vadon; l. VADOK, (1), fn.

*VADOR, VADORV
(vad-or, v. ~orv) ösz. fn. Tolvaj, ki idegen és tilalmas területen vadakat lop, orozva lő vagy fog; máskép: vadlopó, vadtolvaj, orvadász.

*VADORZÁS
(vad-orzás) ösz. fn. Vadlopás, más birtokához tartozó vadak eltulajdonítása.

*VADOS
tájdivatosan am. vadas. l. VADAS.

*VÁDOS
(vád-os) mn. tt. vádos-t, v. ~at. tb. ~ak. Ki bizonyos bűnért vádolva van; szokottabban: vádlott.

*VADOSFA
falu Sopron m. helyr, Vadosfá-ra, ~n, ~ról.

*VÁDOSKODIK
(vád-os-kod-ik) l. VÁDOLKODIK.

*VADÖKÖR
(vad-ökör) ösz. fn. Igen vad, erős, és zömök testü ökörfaj Afrikában. (Bos caffer.)

*VADÖSVÉNY
(vad-ösvény,) ösz. fn. l. VADJÁRÁS.

*VADPÁVA
(vad-páva) ösz. fn. Bérczy K. szerént Erdélyben a siketfajd neve.

*VADPECSENYE
(vad-pecsenye) l. VADSÜLT.

*VADPETREZSELYEM
(vad-petrezselyem) ösz. fn. Vadon termő petrezselyem féle v. ~forma növény (Párizpápainál: oreoselium).

*VADPIACZ
l. VADASPIACZ.

*VÁDPONT
(vád-pont) ösz. fn. Azon különösen kiemelt tárgy, illetőleg bűn, csíny, tett stb. melyről valakit vádolnak. A vádpontokat egymás után tárgyalás alá venni.

*VADRÉCZE
(vad-récze) ösz. fn. Vizes tájakon vadon tenyésző récze- v. rucza- v. kacsafaj. Bérczy K. szerént számtalan fatája létezik: tőke~, kercze~, fáczán~, kér~, jég~, krik~, tű,körrécze, hamvas v. kendermagos, csörgő, fütyölő, kanalas, tarka, telelő, buksi, fejér, törpe, nyilfarku, kontyos, örvös, erdei, havasi récze.

*VADREPCZE
(vad-repcze) ösz. fn. Vadon tenyésző repczeféle növény.

*VADRETEK
(vad-retek) ösz. fn. Vadon tenyésző retekféle v. retekforma növény.

*VADRIBISZKE
(vad-ribiszke) ösz. fn: Vadon termő ribiszkeféle, v. ~forma növény.

*VADRÓZSA
(vad-rózsa) l. CSIPKERÓZSA.

*VADRUCZA
(vad-rucza) l. VADRÉCZE.

*VADRUTA
(vad-ruta) ösz. fn. Vadon tenyésző rutaféle v. rutaforma növény.

*VADSÁFRÁNY
(vad-sáfrány) ösz. fn. Erdőkben vadon termő sáfrányféle v. sáfrányforma növény, mely őszszel virágzik. V. ö. SÁFRÁNY.

*VADSÁG
(vad-ság) fn. tt. vadság-ot, harm. szr. ~a. Vadakat jellemző tulajdonságok, milyenek, az emberek kerülése, nyerseség, miveletlen állapot, illetőleg kegyetlenség stb. Ellentétei: szelidség, nyájasság, müveltség, finomság stb. V. ö. VAD.

*VADSALÁTA
(vad-saláta) ösz. fn. Vadon termő saláta félenövény. Diószegi-Fazekasnál: keszegsaláta; levelei bugásak; levelei éllel felfordúlnak, hegyesek, fulánkos gerinczűk, nyilasak, kaczúros-szárnyasan hasadtak, a felsők szárölelők, nyílformák; szára tövön szőrös (Lactuca scariola).

*VADSÁLYA
l. VADZSÁLYA.

*VADSÜLT
(vad-sült) ösz. fn. Vadállat húsa sülve mint eledel.

*VADSZAG
(vad-szag) ösz. fn. A vadhúsnak, kivált ba tovább állott, saját nemű szaga. Továbbá, az orrot kellemetlenül megütő, idegen nemű szag.

*VADSZAGU
(vad-szagú) ösz. mn. A minek vadszaga van; idegen, szokatlan szagú. V. ö. VADSZAG.

*VADSZAMÁR
(vad-szamár) ösz. fn. Afrika pusztáin vadon tenyésző, kis lóhoz hasonló termetű, szép szabályos csíkokkal tarkázott szőrű szamárfaj. (Equus Zebra.)

*VADTANYA
(vad-tanya) ösz. fn. A vadaknak szokott tartózkodási helye, fekhelye, rejtekhelye.

*VADTOLVAJ
(vad-tolvaj) l. VADOR.

*VADTURBOLYA
(vad-turbolya) l. TURBOLYA alatt.

*VADUL (1)
(vad-ul) ih. Vadak módjára; durván, nyersen, miveletlenül; idegenkedve; neki bőszülve; szörnyü hánykolódással; semmi zabolát, korlátet nem ismerve. Vadul hánykodólik a hajó, bősz tánczot jár a hajó (reiten auf dem Halse. Kenessey A.) "Lehetlen álmokat kergetsz, vadul megeresztett kantárral." Szász Károly.

*VADÚL, VADUL
(2) (vad-úl) önh. m. vadúl ~t. Vadhoz némi tekintetben hasonlóvá leszen; a társaságtól elidegenűl, nyers, durva, műveletlen erkölcsöket, szokásokat vesz föl. Miolta pusztán lakik, egészen elvadúl. Nemesitett kerti növényekre, gyümölcsfákra, veteményekre alkalmazva, am. a mivelés hiánya, elhanyagolása miatt sarjadékai ismét eredeti vad állapotba mennek által.

*VADÚLÁS, VADULÁS
(vad-ul-ás) fn. tt. vadulás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapotváltozás, midőn valaki v. valami vaddá lesz. V. ö. VADÚL.

*VADVARÁDICS
(vad-varádics) ösz. fn. A pimpó nemű növények egyik fajának népies neve; másképen: pipefű, lúdpázsit, fejér v. ezüstös hátu fű; növénytani néven: libabimpó. (Potentilla anserina.)

*VADVEREM (1)
(vad-verem) ösz. fn. Némely vadak fogására ásott verem, pl. farkasverem, máskép: farkasordító.

*VADVEREM (2)
erdélyi falu A. fehér m. helyr. ~ve-rem-be, ~ben, ~ből.

*VADVIADAL
(vad-viadal ösz. fn. 1) A vadak verekedése, öklelődzése, marakodása stb. egymással, 2) Látványul rendezett ilyetén viaskodás, milyek hajdan a római szinkörökben divatoztak.

*VÁDVISZONZÁS
(vád-viszonzás) ösz. fn. Mentségnek, önvédelemnek neme, midőn valaki az ellene felhozott vádat ellenváddal torolja vissza.

*VADVITA
(vad-vita) l. VADVIADAL.

*VADVÍZ
(vad-viz) ösz. fn. Szántóföldeken réteken a földből időnként főleg esős évszakban ki, és szétszivárgó víz, mely rendes forrásvízet nem tartalmaz, nem formál.

*VADVIZES
(vad-vizes) ösz. mn. Helylyel közzel vadvizet tartalmazó. Vadvizes hely, szántófőld.

*VÁDVONÁS
(vád-vonás) ösz. fn. Halászás neme a székelyeknél, midőn ágakból úgy nevezett vádat kötnek öszve, felülnek reá, hogy nehezebb legyen, a vizben azt többen húzzák, s a hálót elébe vetik, hogy a fölriasztott halak bele menjenek; az ág fölzavarta viz is azokat a hálóba menni készteti. V. ö. VÁD, (3).

*VADZAB
(vad-zab) ösz. fn. A zab nemü növény egyik faja; máskép: ürezab, hélazab, szőrös-feketebab. (Avena fatua.).

*VADZSÁLYA
(vad-zsálya) ösz. fn. Zsályaféle vagy zsályaforma növény, mily vadon tenyészik.

*VÁG (1)
áth. m. vág-tam, ~tál, ~ott. Kézbefogott, és sujtva neki hajtott éles eszközzel valamely szilárd testen hasadást csinál, vagyis öszvefüggő részeit bizonyos hézagvonalon elválasztja egymástól. Ez igében kettős fogalom rejlik, n. m. a sujtó ülés és a hasítás, elválasztás fogalma. Ennélfogva néha csak sujtást, ütést, csapást értünk alatta, pl. pofon, nyakon, földhöz vágni, ütni, csapni valakit; mennykő vágja, v. csapja, v. üsse, v. sujtsa meg. A sujtás a cselekvési erőt, a hasadás, elválás ennek hatását fejezi ki. A szoros értelmű vágás eredménye hasadás, elválás; az ütésé, csapásé, sujtásé zuzódás, törés, horpadás, lapulás. Különböznek tőle a hasonló eredményt okozó, de más cselekvésmóddal működő metsz, szel, szeg, nyes, szab, nyír, farag, reszel, gyalúl, fürészel, irt, arat, harap, vakar, vájol, hornyol, vés stb. melyek a testeket bizonyos élü eszközzel szintén részekre, darabokra választják, de nem sujtás, hanem nyomás, tolás, taszítás, szorítás által. Tehát néha ugyanazon eszközzel lehet vágni, metszeni, szelni, szegni, nyesni, faragni, irtani, pl. késsel húst vágni, fület lemetszeni, kenyeret szegni, s karajokra szelni, szeget faragni, ágat nyesni, buza közől rozsot irtani. De nyirni csak ollóval, reszelni reszelővel, gyalulni gyaluval, fűrészelni fürészszel, aratni sarlóval, harapni fogakkal, vésni, hornyolni vésüvel szoktak.
A tör szó is részekre választja a merev testeket, de abban különbözik amazoktól, hogy ez éles eszköz nélkül csupán ütés, nyomás, zuzás, hajlítás, szoritás által történik. A ,vág' szó alkalmazása többféle 1) Midőn szoros ért. elválasztó ütésre vonatkozik. Fejszével, baltával, szekerczével, bárddal, taglóval darabokra, konczokra, ízekre vágni valamit. Karddal levágni az ellenség fejét, fülét, karját. Az állófát tövéből kivágni, hasábokra vágni. A fát sem vágják le egy csapással (km.), nagy műnek végrehajtására sok idő és fáradság kell. Vágok vágok fát, de micsoda fát? réti rakottyát, gyermekeket ütenyzésben gyakorló vers. Kaszával füvet, rendet vágni.
"Vagyok olyan legény, mint te,
Vágok olyan rendet, mint te."
(Népd.)
Ki mennyit vág, annyi forgácsa leszen. Nádat, kákát, vesszőt vágni, tövéről lemetszeni, illetőleg aratni, kaszálni. Eret vágni valakin. Hajat vágni, a ló farkát, a kutya fülét levágni, azaz, lemetszeni. Különösen valami egészet kisebb-nagyobb darabokra, izekre tagol. A disznóknak tököt, a juhoknak, lovaknak szecskát, az ökröknek kukoriczakórót, a teheneknek répát vágni. Dohányt, sót, követ vágni. A marhahúst kivágni, a mészárszékben darabonkint kimérni. Evezővel a vizet vágni. (Kenessey Albert szerént a hajósoknál divatos). 2) Midőn csupán ütésre, verésre vonatkozik. Az ökröt egy sujtással levágni, agyon vágni. Az elitélt tolvajra huszonötöt vágtak. Korbácscsal vágni a lovat. A jég elvágta a vetést. Karddal, bottal hozzávágni, rávágni. Vágjad fiam, vágjad Forgács, tiéd leszen Gímes és Gács (történeti szóhagyomány). 3) Sulyos nyomás, ütés által feltör, feltúr, likassá, gödrössé tesz valamely alaptért. A barmok felvágják a rétet, a nedves legelőt. A kerék felvágja a sáros, agyagos útat. A patkó felvágja a padlót. A holló kivágja a döglött ló szemét. 4) Átv. Bevágni az ellenség közé. Kivágni magát a támadók közől. Valamely ügyes-bajos dologból kivágni magát, azaz, kimenekülni. Bevágták az utját, tervének, szándékának kivitelében akadályozták. Nagy fába vágta a fejszét (km.) nagy dologba fogott, melyet alig lesz képes végrehajtani: Belevágni más beszédébe, beleszólva. félbeszakasztani. Ő is belevág, mintha tudna hozzá. (Km.). Szemével vágot egyet, bizonyos jeladásul intett. Szóval megvágni valakit. Vág a golyó a vadászoknál, ha hallják, mint ütődik a vadba. Vág az agár ha a nyulhoz oly közel jár, hogy egy bizonyos perczben képes agy szökéssel nyitott szájával a nyúlhoz kapni.
A fenn eléadott értelmezések szerint a vágás tulajdonkép oly cselekvést jelent, mely által valamely test két vagy több részre, darabra, hasábra stb válik, vagy némi hézag, rés támad benne. Ez alapfogalom szerént rokon azon va gyökhangu szókkal, melyek részletes elválásra vonatkoznak, milyenek: az elválasztó szócska vagy-vagy (aut-aut. v. vel-vel), továbbá maga vál, set től válik, vált, a nyilás, gödör, hasadék eszközlésére vonatkozó váj, a koptatás által elválasztó vásik és némely mások. Ide tartoznak a balta és valaska v. balaska, mint vágószerszámok nevei.
Némely származékaiban u. m. vagdal, vagdalkozik, vagdos gyökhangzója megrövidűl, miből azt gyanithatni, hogy eredetileg rövid volt: vag, mint szeg (secet, sciudit). Egyébiránt hasonló a gyakorlatos g képzőjü rág, bég, bőg, búg, súg, zúg, lóg igékhez.
Egyezik vele az árja nyelvekben mac v. mach v. makh gyök, miként ezt Curtius a következő szókból elvonja: ma-o-mai kämpfen, mach Schlacht, szanszkrit makh-as, mah-as Opfer, makh-as Kämpfer, latin mac-ellum, mac-tű-re stb.

*VÁG (2)
FEKETE~, puszta Liptó m.; helyr. Vág-ra, ~on, ~ról.

*VÁG (3)
l. VÁGH, (1), (2).

*VÁGA
l. VÁGHA.

*VÁGADÉK
(vág-ad-ék) l. VÁGATÉK.

*VÁGÁNY
(vág-ány) fn. tt. vágány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Általán, bevágás által csinált hasadék, nyilás valamely testen. Különösen 2) a női szeméremtest hüvelyének nyilása, a lovaknál: vaszora. 3) A seggpartok közötti völgy. Segge vágánya. 4) l. VÁGÁS 2) alatt: kerékvágás.

*VÁGÁS (1)
(vág-ás) fn. tt. vágás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által valamit: vágunk, e szónak minden értelmében. Favágás, húsvágás, kővágás, sóvágás. Evezővel vágás. Bevágás, levágás, kivágás. stb. 2) Nyom, melyet a haladásban levő kerék, vagy állat maga után hagy, kerékvágás. Közöld (vedd közbe) a vágást. 3) Erdőszeti nyelven, az erdőnek azon része, melyről a fát levágták; avagy osztályokra részletezése, melyek szerint egymás után az erdőt vágják. Hatvan vágásra osztott erdő. Vágás jelölése.

*VÁGÁS (2)
falu Sáros m. és Erdélyben Udvarhelyszékben; ANDRÁS~, BAJOR~, FERENCZ~, ISTVÁN~, KAPI PÁL~, KECZER PÁL~, faluk Sáros m. KOVÁCS~, Abauj és Torna, MÁTÉ~, MIKLÓS~, NÉMETH JAKAB~, PÉTER~, VÖRÖS~, Sáros m. ÚJ~ v. LÁZ~, falu Kraszna m.; helyr. Vágás-ra, ~on, ~ról.

*VÁGÁSI
(vág-ás-i) mn. tt. vágási-t, tb. ~ak. Vágásra vonatkozó, vágást illető. Vágási idő. Vágási bér. Vágási eredmény. Vágási terv. Vágási rend, sor. Vágási tér, vonul, irány.

*VÁGÁSOS
(vág-ás-os) mn. tt. vágásos-t, v. ~at, tb. ~ak. A miben egy vagy több vágás, hasadás, nyilás van. Vágásos fatörzs. Vágásos út, melyet a kerekek felvágtak. Vágásos erdő, mely vágásokra van osztva, elválasztva. V. ö. VÁGÁS.

*VÁGAT (1)
(vág-at) fn. tt. vágat-ot, harm. szr. ~a. Erdővágásra vonatkozólag, amit egy osztályban kivágtak. Tavalyi, idei vágat.

*VÁGAT (2)
(vág-at) mivelt. m. vágat-tam, ~tál, ~ott, par. vágass. 1) Eszközli, parancsolja, hogy valamit vágjanak. Fát, követ, sót, húst vágatni. Kivágatni az erdőt. 2) Bizonyos eszközzel üttet, veret valakit. V. ö. VÁG.

*VÁGATÁS
(vág-at-ás) fn. tt. vágatást, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés mely által valamit v. valakit vágatnak. V. ö. VÁGAT.

*VÁGATÉK
(vág-at-ék) fn. tt. vágaték-ot, harm. szr. ~a. Öszve-, elvágott holmi, darabok, hasábok, konczok. 2) Valamely testbe vágott rés, nyilás, vágány. 3) A verselésben am. metszet (caesura).

*VÁGATÉKOS
(vág-at-ék-os) mn. tt. vágatékos-t v. ~at, tb. ~ak. Amiben nyilás, vágány, vágaték van.

*VÁGATLAN
(vág-atlan) mn. tt. vágatlan-t, tb. ~ok. Ami nincs el-, meg-, összevágva. Határozóként am. vágatlan állapotban.

*VÁGATÓ
(vág-at-ó) mn. és fn. 1) Aki vágat. 2) Hely ahol valamit vágnak. A favágatón elég forgács van (Szabó D.) Az utóbbi értelemben máskép vágitó.

*VÁG~ v. VÁGH-BESZTERCZE
mváros Trencsin m. helyr. - Beszterczé-re, ~n, ~ről.

*VÁGCSÁL
(vág-ics-ál) gyak. kics. áth. múlt ~t. Gyakran és kicsinyenkint, apróra vág valamit. Kolbásztölteléknek való húst vágcsál. Körmeit vágcsálja.

*VÁGCSÁLÁS
(vág-ics-ál-ás) fn. tt. vágcsálás-t több. ~ok. Gyakori, s kicsinyes, aprózó vágás.

*VAGDAL
(vág-od-al) gyak. áth. m. vagdal-t. Több vágást tesz, gyakrabban vág, s ennélfogva vágások által több részre, konczokra, tagokra, hasábokra, apróra metél, választ valamit. A tönköt hasábokra vagdalni. Tököt vagdalni a sörtéseknek. Tésztát, húst vagdalni. Kivagdalni az elszáradt fákat. Továbbá, gyakori vágással rést, hézagot csinál valamely testen. A fák derekát késsel, baltával bevagdalni. Bizonyos eszközzel ide-eda üt, csap. Vagdalja az ellenséget. Átv. valakit csipős czélzásu szavakkal sérteget, bántalmaz, sujtó modorban czáfolgat, gúnyosan bökdös.

*VAGDALÁS
(vág-od-al-ás) fn. tt. vagdalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakorlatos cselekvés, mely által valamit v. valakit vagdalnak. V. ö. VAGDAL.

*VAGDALÉK
(vág-od-al-ék) fn. tt. vagdalék-ot, harm. szr. ~a. Öszvevagdalt holmi dirib-darab, hulladék, forgács, szecska stb. Különösen apróra vagdalt hús. Leves borjuvagdalékkal. Kolbásznak való vagdalék. V. ö. VAGDAL.

*VAGDALHATATLAN, VAGDALHATLAN
(vág-od-al-hat-[at]lan) mn. tt. vagdalhatatlan-t, tb. ~ok. Amit vagdalni, össze- v. szétvagdalni nem lehet.

*VAGDALHATÓ
(vágod-al-hat-ó) mn. tt. vagdalhatót. Amit vagdalni, össze- v. szétvagdalni lehet.

*VAGDALKOZÁS
(vág-od-al-koz-ás) fn. tt. vagdalkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori ide-oda vágás, ütés, különösen verekedés alatt. Átv. másnak bántására, kigunyolására czélzó vitatkozás, fulánkos beszéd, czáfolgatás.

*VAGDALKOZIK
(vág-od-al-koz-ik) gyak. k. m. vagdalkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Magát védőleg, vagy másokat megtámadva bizonyos eszközzel, fegyverrel ide-oda vág, üt, sujt. Ütközetben karddal, verekedésben bottal, baltával, széklábbal vagdalkozni. Á viaskodó madarak orraikkal vagdalkoznak. A bagoly is vagdalkozik a maga odujában. (Km.). Átv. szóbeli versenygésben, czáfolásban, keményebb, csipősebb kifejezésekkel bökdösi ellenfelét. Másképen: vagdalódik, vagdalódzik.

*VAGDALÓ
(vág-ad-al-ó) mn. tt. vagdalót. Aki vagdal; vagy amivel valamit vagdalnak. Vagdaló bárd, vagdaló kés, vagdaló tőke.

*VAGDALÓDIK
(vág-od-al-ó-od-ik) belsz. m. vagdalód-tam, ~tál, ~ott. 1) Mintegy maga magát vagdalja. A szekéroldal a kerékhez vagdalódik. 2) l. VAGDALKOZIK.

*VAGDALÓDZIK
(vág-od-al-ó-od-oz-ik) l. VAGDALKOZIK.

*VAGDALT
(vág-od-al-t) mn. tt. vagdaltat. Vágások által apróra metélt. Vagdalt hus. Vagdalt tészta; főnévként is használják pl. vagdaltat (összevagdalt holmit) adtak a sertésnek.

*VÁGDOGÁL
(vág-od-og-ál) l. VAGDAL.

*VAGDOS, VÁGDOS
(vág-od-os) gyak. áth. m. vagdos-tam, ~tál, ~ott. l. VAGDAL. Képeztetésre hasonlók hozzá: fogdos, kapdos, nyomdos, rugdos, pökdös, lökdös stb.

*VÁGFEGYYER
(vág-fegyver) ösz. fn. Fegyver, melylyel vágnak, különböztetésül a lő v. lövő-, és szúrófegyvertől.

*VÁGFOG
(vág-fog) ösz. fn. Az emberek s állatok szájában az első fogak, melyekkel rendszerént harapnak; szokottabban: harapófog.

*VÁGH (1)
falu Sopron m. helyr. Vágh-ra, ~on, ~ról.

*VÁGH (2)
hajókázható folyam Lliptó, Thurócz, Nyitra, Komárom megyékben. Két kisebb, Fekete~ és Fejér-Vágh folyóból veszi eredetét, melyek közől az első a Király hegyéből, a második pedig a Kriván kősziklái közt létező hegytóból ered. Komárom megyében a Csallóköz szigetét alkotó Kis-Dunát magába vevén Vágh-Duna nevet kap, majd a Nyitrával is egyesülvén mintegy 150 öl szélességü medrében végre az Öreg v. Nagy-Dunába szakad. Ezen összefolyásnál épitette Tulma (mongol-mandsu nyelven am. tömlő) árpádkori egyik vezér Komárom várát - quod "Camarum nuncupavit", - mondja Anonymus "De Camaro castro" fejezetében, kamar szónak pedig egyik jelentése a mongolban: fok. V. ö. TÖMLŐ.

*VÁGHA
falu Pozsony m. helyr. Vághá-ra, ~n, ~ról.

*VÁGHATÓ
(vág-hat-ó) mn. tt vághatót. Amit vágni lehet, ami vágásra alkalmas.

*VÁGITÓ
(vág-it-ó) fn. tt. vágitót. Túl a Dunán, azon törzsök, melyen a tüzelésre való fát kisebb darabokra vágják, favágitó.

*VÁGIZOM
ösz. fn. A vágfogakkal öszveköttetésben levő izom; szélesb értelemben fogizom.

*VÁGÓ (1)
(vág-ó) mn. és fn. tt. vágó-t. Rendesen a viszonynévvel öszvetett szót alkot. 1) Midőn elül áll jelent a) olyan valamit, a mi vágnivaló, vagy a mivel, vagy a min vágnak: Vágóbarom, vágókés, vágódeszka, vágófog, vágópad, vágószék, vágótőke; b) aki vág: vágólegény a mészárszékben. 2) Midőn hátul áll, a) jelent személyt, munkást, ki valamit vág: favágó, kővágó; b) eszközt, amivel vagy a min vágnak valamit: kendervágó (eszköz), favágó, húsvágó (tőke), érvágó (sebészeszköz.), nádvágó. Különösen önállóan azon hely, hol a mészárosok a barmot leütik, nyuzzák, s nagyban tagolják. Vágóra hajtani az ökröt, tehenet. Vágóra való barom.

*VÁGÓ (2)
(vág-ó) fn. tt. vágó-t. Alsó Nyitravölgyében, midőn a menyasszony, atyja házát elhagyván a vőlegény házához megyen, a menyasszonyi háznál megmaradt (felvágott vagy vagdalt) ételt, és nem tulajdon értelemben az italt is a menyekzősöknek fel szokták adni, s ezt hívjak vágónak.

*VÁGÓBÁRD
(vágó-bárd) ösz. fn. Mészárosok, hentesek bárdja, melylyel a levágott vagy megölt barmot tagolják; tagló.

*VÁGÓBAROM
(vágó-barom) l. VÁGÓMARHA.

*VÁGOD
falu Vas m. helyr. Vágod-ra, ~on, ~ról.

*VÁGÓDESZKA
(vágó-deszka) ösz. fn. Deszka, melyen a hentesek, szakácsok a húst kisebb nagyobb darabokra vagdalják.

*VÁGÓEVEZŐ
(vágó-evező) ösz. fn. Kenessey A. szerént közönséges evező, melyet naszádok oldalain azoknak hajtása végett használnak. (Antauchruder, Seilruder).

*VÁGÓFEGYVER
(vágó-fegyver) l. VÁGFEGYVER.

*VÁGÓFOG
(vágó-fog) l. VÁGFOG.

*VÁGÓHAL
(vágó-hal) ösz. fn. Molnár A. szerint megfelel neki a latin cobitis taenia, Páriz-Pápai szerént acus; mások szerint cyprinus cultratus, magyarul: garda, mely a Balatonban nagy bőségben tenyészik.

*VÁGÓHÍD
(vágó-híd) ösz. fn. Hidforma padolat, melyen a mészárosok a barmokat levágják, s nagyban széttagolják.

*VÁGÓHULLÁM
(vágó-hullám) ösz. fn. Hullám, mely a hajót orrban vagdalja.

*VÁGÓKÉS
(vágó-kés) ösz. fn. Mészárosok, hentesek, szakácsok nagy pengéjü erős kése, melylyel a húst vágják, konczokra szelik.

*VÁGÓLAG
(vág-ó-lag) ih. Vágó módon, vágva; Pázmánnál: vágólan.

*VÁGÓLEGÉNY
(vágó-legény) ösz. fn. A mészárosoknál jelenti azon legényt, ki a húst a mészárszékben kivágja; máskép: székállólegény.

*VÁGOMÁNY
(vág-o-mány) fn. tt. vágomány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Amit vágnak, v. vágtak, le~, fel~, össze~, szét-vágnak v. vágtak.

*VÁGÓMARHA
(vsgó-marha) ösz. fn. Mészárszékre hizlalt, vagy oda szánt, levágni való marha.

*VÁGÓPAD
(vágó-pad) ösz. fn. Pad, melyen a mészárosok, hentesek a húst tagolják, vagy darabokra apritiák.

*VÁGÓSZÉK
(vágó-szék) ösz. fn. 1) Asztalféle emelvény, melyen a mészárosok a föltagolt húst kimérik. 2) Am. mészárszék.

*VÁGÓSZER
(vágó-szer) ösz. fn. Általán, eszközök, szerszámok, melyekkel valamit vágni szoktak, mint: fejsze, balta, bárd, tagló stb.

*VAGOT
puszta Baranya m. helyr: Vagot-ra, ~on, ~ról.

*VÁGÓTŐKE
(vágó-tőke) ösz. fn. Tőke, vagyis vastag fa derekából elvágott tönk, melyen a mészárosok és hentesek húst vágnak, aprítanak. Ilyen némely famívesek faragótőkéje is.

*VÁGOTT
(vág-ott) mn. tt. vágottat. Amit darabokra, hasábokra, izekre, apróra stb vágtak. Vágott fa, hús, szalma, tészta. V. ö. VÁG.

*VÁGOTTERDŐ
puszta Pozsony m, helyr. - erdő-re, ~n, ről.

*VÁGOVÁNY
l. VÁGOMÁNY.

*VÁGÓVAS
(vágó-vas) ösz. fn. A vashámorosok, és kovácsok széles vésüféle eszköze, melyet az izzó vasdorongra állítva pőrölylyel ütnek, s azt ketté vágják.

*VÁG~ v. VÁGH-SZERDAHELY
l. SZERDAHELY alatt.

*VÁGTA
(vág-ta) fn. tt. vágtát. Újabbkori szó, mely azonban nem igen kapott lábra. l. VÁGTATÁS.

*VÁGTAT
(vág-tat) képzőjére nézve, s alapfogalomban miveltető, de alkalmazásban önható jelentésü, m. vágtat-tam, ~tál, ~ott, par. vágtass. Mondjuk lovagokról, midőn lovag paripája kinyujtott testtel előre szökellve sebesen nyargal s körmeivel, patkóival vágja, fölvágja a földet. Különböznek tőle: koczog, üget, poroszkál, nyargal. Képeztetésre hasonlók hozzá a szintén mozgásra vonatkozó csörtet, törtet, lüktet, rugtat, baktat, melyekben a miveltetés fogalma alattomban rejlik, de különben egyszerü cselekvést fejeznek ki, t. i. csörtet, csört zörgést csinálva megy; törtet, holmit törve halad bizonyos akadályon által; lüktet, lökéseket csinálva foly a vér; rugtat, fölrúgva nyomúl, és e szerint vágtat am. földet vágva, tulajdonkép lova által vágatva nyargal. Budenz J. a lapp vainke- (am. vágtatni) szóval rokonítja.

*VÁGTATÁS
(vág-tat-ás) fn. tt. vágtatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sebes lovaglás, midőn valaki vágtatva nyargal. V. ö. VÁGTAT.

*VÁGTATÓ
(vág-tat-ó) mn. és fn. tt. vágtató-t. 1) Aki vagy ami vágtat. 2) Eszköz fából két fa s egy nyelvvel, melyen a megáztatott, és kiszárított kendert először megtörik. Azután következik a tilón, melynek a köze nem oly tágas mint a vágtatóé, a tilólás; erre jön a kölüben törés; végra a gerebenezés v. hihölés v. léhelés. A ,vágtató' mint kendertörő eszköz néhutt: rágtató.

*VÁG~ v. VÁGH-UJFALU
l. UJFALU alatt.

*VÁG~ v. VÁGH-UJHELY
l. ÚJHELY alatt.

*VÁG~ v. VÁGH-VECSE
l. VECSE alatt.

*VÁGVÉSÜ
(vág-vésü) ösz. fn. Általán minden vésü, melylyel valamit elvágnak.

*VAGY (1) a
vagyok' íge egyes 2-ik személye, illetőleg törzs a létige mutató módjának jelen idejében; l. VAN létige.

*VAGY (2)
elavult fn. A régieknél jelentett vagyont, birtokot, jószágot; ma toldalékkal: vagyon. Münch. cod. Luk. VIII. fejezet: "Kik szolgálnak vala ő neki ő nagyokból." (de facultatibus suis). Luk. XV. "És megosztá ő nekik a vagyot." (et divisit illis substantiam). Luk. XVI.: "Alkossatok tű magatoknak barátokat e hamisságnak vagyából" (e mammona iniquitatis). Rokonságaira nézve is l. VAGYON.

*VAGY (3) kötszó
mely a) két ellenmondó v. ellentétes beszédrészt avagy mondatot egymáshoz viszonyít, de egyszersmind mintegy elkülönitő válaszfalat von közöttök, pl. Vagy van pénze, vagy nincs. Vagy beteg, vagy nem beteg. Vagy én, vagy más. Öt év mulva vagy kész leszek munkámmal, vagy nem. Vagy jó, vagy rosz. Néha az első ,vagy' kimarad pl. Fuss, vagy fizess. Hallgass, vagy menj. Én, vagy te. Ezzel kötjük öszve az ellenmondó és ellentétes állításokat az úgy nevezett kétszarvu okoskodásban. b) Használjuk több elkülönzött beszédrészek, és mondatok elválasztására, de mindig egymásra vonatkozó viszonyban, s minden elkülönzött rész elébe teszszük, pl. vagy karddal, vagy késsel, vagy fejszével, vagy más hasonló eszközzel vágták meg. Vagy Péter, vagy Pál, vagy János az oka. Vagy meghalok érted, Vagy elszököm érted, Vagy piros véremmel földet festek érted." (Népd.). Továbbá élünk vele akár helyett. Vagy élek, vagy halok, szerencsét próbálok. (Km.). Vagy tetszik, vagy nem, de meg kell lenni. Vagy szomjas, vagy nem, mindig iszik, c) Néha bővebben értelmező, magyarázó azaz jelentése van, különösen is hozzatéttel. Holnap után, vagyis (azaz) szombaton meglátogatlak. Tőrt, vagyis madárfogó hurkot csinálok. A molnár bekarapolja, vagyis vízzel befecskendezi a gabonát. d) Ha különzésnél csak az utóbb álló részhez kötjük, akkor így is ejtjük: avagy, avvagy, pl. kocsin, avagy lóháton megyek hozzád.
Székelyesen: vaj.
"Měg is házasodnám,
Nem tudom mit tögyek,
Fiatalt vaj vénöt,
Vaj özvegyöt vögyek."
Vadrózsák. (Kriza J. gyüjt. 60. 1.)
"Vaj nem értette, vaj nem tartozott az ő dógához." (Ugyanott 404. 1.)
Mennyiben a vagy beszédrészeket, és mondatokat külön-külön választ, s mintegy részekre vagdal, gyökben és alapfogalomban egyezik azon va gyökhangu szókkal, melyek elválásra, szétválasztásra vonatkoznak.
Egyébiránt szanszkrit nyelven: vá-vá (entweder, oder), törökül v helyett j-val: ja, pl. ja o ja ben (vagy ő vagy én) mandsu nyelven v helyett h-val: hode (oder vielleicht.).

*VÁGY (1)
fn. tt. vágy-at, harm. szr. ~a. Az emberi kedélynek azon működő hajlama, vonzalma, törekvése, szenvadélye, melytől ösztönöztetve valamely kedves, vagy olyannak tartott dogot elérni, birni, élvezni óhajt, kiván. Az illető viszonytárgygyal öszvetett szót alkot. Dicsvágy, hírvágy, tisztvágy, becsületvágy, élvezetvágy, pénzvágy, étvágy, honvágy, birvágy, boszuvágy, harczvágy, veszekedésvágy, tetszvágy stb. Nagy vágygyal esengni valami után. Vágyat gerjeszteni valakiben bizonyos élvezetre. Vágyát kielégíteni, fékezny, zabolázni.
Mint kedélyre vonatkozó szó, eredetre nézve nem más, mint kitörő természeti kedélyhangnak utánzása s alaphangokban és fogalomban rokonok vele: vah! vaj! vajh, hajh! vajha! áh! ahít, áhít, oh! ohajt, sohajt, fohász. Innen a vágyakodó ember szójárásai: Vajh be jó volna! Vajha még egyszer láthátnam őt! Bár csak elérném czélomat! Ah beh szeretném! Ohajtva várom őt. Sohajtozok utána stb. Egyébiránt rokonok mongol nyelven: bakha (desir; plaisir, desir ardent, concupiscence) mandsu nyelven buye-me (olvasd - buje-me) am: vágy-ni (wünschen, begehren), buyen vágy (Begehren, Begierde), szanszkrit nyelven: vaç (desiderare, exoptare); továbbá váncsh (optare, desiderare), váncshá (optatio, desiderium); színai nyelven: jao (vella, desiderare); Vámbéry szerént ujgur nyelven: bak (vágy), jakut nyelven: baga (vágy, kedv).

*VÁGY (2)
önh. m. ~tam, ~tál, ~ott. Azon igéink egyike, melyek egyszersmind ugyanazon alakban és alapértelemben főnevek. Kedélyének ösztönénél fogva valamely kedves dolgot elérni, megnyerni, birni, élvezni ohajt, kiván, vágya van valamire. Hirre, dícsre, becsületre, tisztségre, nagyra vágy. Naygra szokott vágyni am igaz nemes vér. Vagyok őt látni. Vágyva vágytam veled találkozni. Élvezni, sokáig élni vágy. V. ö. VÁGY, fn. és VÁGYIK, k.

*VÁGYADOZ
(vágy-ad-oz) önh. m., vágyadoz-tam, ~tál, ~ott. l. VÁGYÓDIK, és V. ö. VÁGYADOZIK.

*VÁGYADOZÁS
(vágy-ad-oz-ás) l. VÁGYÓDÁS.

*VÁGYADOZIK
(vágy-ad-oz-ik) k. m. vágyadoz-tam, ~tál, ~ott. Mint ikes ige annyiban használható, amennyiben ,vágyik' igének is van helye.

*VÁGYAKODÁS
(vágy-a-kod-ás) fn. tt. vágyakodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, folytonos, és hevesebb vágyás; valaminek elérésére törekvő esenkedés.

*VÁGYAKODIK
(vágy-a-kod-ik) gyak. k. m. vágyakor-tam, ~tál, ~ott. Valamely tetsző, kedves, élvezetes dolognak elérésére, birására folytonosan ösztönöztetik, törekedik, esenkedik, sovárog. Tisztségre vágyakodik. Férjhez menni vágyakodik.

*VÁGYAKOZÁS
(vágy-a-koz-ás) l. VÁGYAKODÁS.

*VÁGYAKOZIK
(vágy-a-koz-ik) l. VÁGYAKODIK.

*VÁGYALOM
(vágy-al-om) fn. tt. vágyalm-at. harm: sz. r. ~a. Vágyó vagy vágyódó indúlat, kivánság elvont értelemben.

*VÁGYÁS
(vágy-ás) fn. tt. vágyás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A kedélynek nyugtalan működése, illetőkép szenvedélyes állapota, midőn valamire vágy. Különbözik tőle: vágy, mennyiben ez a szenvedélynek elvont fogalmát, amaz pedig a szenvedélytől ösztönzött kedélynek működését fejezi ki. Igy különböznek egymástól: les és lesés, zár és zárás, nyit és nyitás, lak és lakás, csavar csavarás stb.

*VAGY IGEN
az erdélyi szójárásban divatos, l. VAJ IGEN; és V. ö. VAJ, (4).

*VÁGYIK
(vágy-ik) k. l. VÁGY (1). Mennyinyiben ezen ige a kedélynek szenvedő állapotára vonatkozik, terjedtebb szokással ik-es igeül is ragoztatik: vágyom, vágyol, vágyik stb.

*VAGYIS
(vagy-is) ösz. kötszó. Ha a ,vagy' szónak bővebben értelmező azaz jelentése van, akkor ezen összetett kötszót használhatjuk. Tegnap előtt vagyis vasárnap nagy vihar volt.

*VAGYLAG
(vagy-lag) ih. ,Vagy' szóval megkülönböztetve, vagy egyik vagy másik esetben, pl. vagylag állnak ezen mondatok: Vagy fuss, vagy fizess (a lóversenynél). Vagy teljesitsd amit igértél, vagy add vissza a pénzt, melyet kaptál. (Latinosan: alternative).

*VAGYLAGOS
(vagy-lag-os) mn. tt. vagylagos-t v. ~at, tb. ~ak. Vagy egyik vagy másik esetet föltételező. Vagylagos mondat.

*VAGYLAGOSAN
(vagy-lag-os-an) l. VAGYLAG.

*VAGYÓCZ
falu Nyitra m. helyr. Vagyócz-ra, ~on, ~ról.

*VÁGYÓDÁS
(vágy-ó-od-ás) fn. tt. vágyódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A kedélynek szenvedélyes állapota, illetőleg belső működése, midőn vágyódik. V. ö. VÁGYÓDIK.

*VÁGYÓDIK
(vágy-ó-od-ik) belsz. m. vágyód-tam, ~tál, ~ott. Köz beszédben, sőt az irodalmi nyelvben is egy értelemben szokás használni a vágyakodik igével; de szabatosan véve azon különbség van köztök, hogy amaz a vágynak erősebb belműködését, törekvését fejezi ki; emez pedig a vágynak többszörös gyakorlatára vonatkozik. Igy különböznek egymástól: tünődik és tünekedik; fejlődik és fejlekedik; kötődik és kötekedik, hányódik és hányakodik, stb.

*VÁGYÓDOZIK
(vágy-ó-od-oz-ik) gyakoritó k. m. vágyódoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Eléjön Molnár Albertnél. Folytonosan v. többszörösen vágyódik.

*VÁGYÓLD
(vágy-ó-ol-d) önh. m. vágyóld-tam, ~tál, ~ott. Eléjön Molnár Albertnél és Szabó Dávidnál. l. VÁGYÓDIK.

*VÁGYÓLKODIK
(vágy-ó-ol-kod-ik) gyakorító k. m. vágyólkod-tam, ~tál, ~ott. Eléjön Molnár Albertnél (vágyólkodás) és Szabó Dávidnál. l. VÁGYAKODIK.

*VAGYOM; VAGYOMOS
l. VAGYON, (2); VAGYONOS.

*VAGYON (1)
létige; l. VAN: és v. ö VAGYON, (2).

*VAGYON (2)
(vagy-on) fn. tt. vagyon-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mindennemü jószág, kincs, ingó vagy ingatlan, melyet valaki bir, vagy, mint mondjuk, minden, amije van, ami az övé. Sok vagyont szerzett. Minden vagyonát elpazarlotta. Vagyonának egy részét közintézetekre hagyta. Igaz úton, uzsorával, csalással szerzett vagyon. Elfogy a vagyon, ha rá nem keresnek. (Km.). Régiesen: vagy. l. VAGY, (2). Gyöke egyezik mind a régies vagy főnévvel, mind a magyar létige mutató módja jelen idejének törzsével: vagy-ok vagy (2-ik személy), vagy-on, vagy-unk, vagy-tok, vagy-nak. l. VAN.
A mongolban ezen létigetörzs bai v. baj rokon hangokban szintén egyezik a magyar vagy törzszsel; de a mongolban a bai létige teljes ragozással bir, vagyis minden időben és módban rendesen ragozható. (A magyar val is a mutatómód függő multjában és a reszesülőben: val-a val-ó; vagy vol a mutató mód független multjában és az óhajtó módban: vol-t vol-na, mint szintén létigetörzs a mongolban bol alakban létezik, mely hasonlóképen rendesen, azaz minden időben és módban ragozható. A bai igetörzstől származik a mongol bajan fn. am. a magyar vagyon fn. de a mongolban azt is teszi: vagyonos, gazdag; s azonos az avarok híres fejedelme Bajan nevével. Zenkernél a baj () fn. és mn. törökül előkelőt, fejedelmet és gazdagot jelent, mely alkalmasint a ,bajan' rövidülete, ez pedig épen úgy származott a baj létigetörzsből, mint a magyar vagyon és vagyonos a ,vagy' létigetörzsből és egyszersmind régi főnévből. V. ö. VAL, VOL létigetörzseket.

*VAGYONADÓ
(vagyon-adó) ösz. fn. Adó neme, melyet a vagyon mennyiségéhez képest aránylag fizetni kell, különböztetésül a kereseti s másnemű adóktól.

*VAGYONAFOGYOTT
(vagyona-fogyott) l. VAGYONBUKOTT.

*VAGYONÁLLAPOT
(vagyonállapot) ösz. fn. Azon vagyonmennyiség, melyet valaki jelennen bir.

*VAGYONÁTENGEDÉS
(vagyon-át-engedés) ösz. fn. Némely csődrendtartásban a bukás, illetőleg csődeljárás azon neme, midőn a bukott a büntetés kikerülése s a csőd alatt némely kedvezmények elnyerése végett minden vagyonának hű átadása mellett oly esetben kér röktön csődöt, midőn balesemények miatt, hibáján kivül jutott fizetési tehetetlenségbe.

*VAGYONATLAN
l. VAGYONtALAN.

*VAGYONAVESZTETT
(vagyona-vesztett) l. VAGYONBUKOTT.

*VAGYONBELI
(vagyon-beli) ösz. mn. Vagyont illető, arra vonatkozó. Vagyonbeli állapot. Vagyonbeli közösség Vagyonbeli büntetés.

*VAGYONBEVALLÁS
(vagyon-be-vallás) ösz. fn. Vagyonának fölfedezése pl. adózás végett, csődperben stb.

*VAGYONBIZTONSÁG
(vagyon-biztonság) ösz. fn. Törvényes állapot a társadalomban, midőn a más vagyonának megtámadása czélszerü polgári intézkedések által lehetőleg eltávolittatik.

*VAGYONBUKOTT
(vagyon-bukott) ösz. mn. és fn. Am. az egyszerü ,bukott' vagyis valaki vagyonbeli azon állapotban, midőn adósságai, kötelezettségei öszves vagyonát elnyelik vagy épen felülhaladják.

*VAGYONHIÁNY
(vagyon-hány) ösz. fn. Vagyon nélküli állapot, vagy a birt vagyonnak azon része, mely akármikép megszünt az illető birtokosé lenni.

*VAGYONI
(vagy-on-i) mn. tt. vagyoni-t, tb. ~ak. Vagyont illető, arra vonatkozó. Vagyoni állapot. Vagyoni biztonság. Vagyoni közösség. Vagyoni kimutatás.

*VAGYONÍLAG
(vagy-on-i-lag) ih. A vagyont tekintve. Vagyonilag jól áll.

*VAGYONJEGYZÉK
(vagyon-jegyzék) ösz. fn. Részletes jegyzék minden ingó és ingatlan vagyonról melyet valaki bir.

*VAGYONOS
(vagy-on-os) mn. tt. vagyonos-t v. ~at, tb. ~ak. A kinek vagyona van, nagyitó értelemben, jómódú, gazdag, pénzes. Vagyonos parasztgazda, polgár. V. ö. VAGYON, (2).

*VAGYONOSODÁS
(vagy-on-os-od-ás) fn. tt. vagyonosodás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki vagyonossá lesz, midőn vagyona szaporodik, gazdagodás.

*VAGYONOSODIK
(vagy-on-os-od-ik) k. m. vagyonosod-tam, ~tál, ~ott. Vagyona szaporodik; gazdagodik; népiesen képes kifejezéssel: gyapjasodik, faggyasodik, tollasodik.

*VAGYONOSSÁG
(vagy-on-os-ság) fn. tt. vagyonosság-ot, harm. sz. r. ~a. Állapot, midőn valaki vagyonos.

*VAGYONÖSSZEIRÁS
(vagyon-össze-irás) ösz. fn. Bizonyos esetekben pl. valaki halála után birói végrehajtásoknál akár az ingó, akár ingatlan vagyonnak, akár mindkettőnek egészben vagy részben följegyzése.

*VAGYONSÁG
(vagy-on-ság) fn. tt. vagyonság-ot, harm. sz. r. ~a. Összes vagyona, általán: vagyona valakinek. (Possessio, facultates, Molnár A.) Régiesen: vagyság (mint ,vagyon' helyett is ,vagy'). "Nem ül vala veszteg semmi vagyságában." Istvánfi Pál a XVI. században (Voltér és Griseldis).

*VAGYONTALAN
(vagy-on-talan) mn. tt. vagyontalan-t, tb. ~ok. Akinek semmi, vagy állapotához képest aránylag kevés a vagyona, szegény, szűkölködő. Továbbá, kinek bizonyos fekvő jószága vagy tőkepénze nincsen, s csak valamely csekély dijból, vagy napi keresetből él. Határozóként am. vagyon nélkül; vagy kevés vagyonnal.

*VAGYONTALANSÁG
(vagy-on-talan-ság) fn. tt. vagyontalanság-ot, harm. szr. ~a. Vagyon nélküli állapot, szegénység.

*VAGYONTALANUL
(vagy-on-talan-ul) ih. Vagyon nélkül; v. csekély vagyonnal.

*VAGYONTÁR
(vagyon-tár) ösz. fn. Tár, melyben bizonyos ingó vagyont, jószágot tartanak, pl. pajta, magtár, éléstár, pénztár.

*VÁGYÓSÁG
ezen összetételben: nagyravágyóság, azaz nagyravágyó természet, indulat, tulajdonság.

*VÁGYÖSZTÖN
(vágy-ösztön) ösz. fn. A szivnek, illetőleg kedélynek azon belső, s vele született rúgója, mely benne bizonyos vágyakat ébreszt.

*VAGYSÁG
(vagy-ság) l. VAGYONSÁG.

*VÁGYTÁRS
(vágy-társ) ösz. fn. Akik bizonyos czélt egymás kizárásával, mintegy versenyezve elérni, vagyis valamit elnyerni vágynak, törekesznek, azok egymásnak vágytársai, pl. kik ugyanazon nő szerelmére vagy ugyanazon hivatalra vágynak.

*VÁGYTÁRSKODIK
(vágy-társkodik) ösz. k. Vágytársképen versenyez, vetélkedik valakivel. V. ö. VÁGYTÁRS.

*VÁGYTEHETSÉG
(vágy-tehetség) ösz. fn. Kedélyi tehetség, melynél fogva valaki magában vágyakat ébreszt s azokat teljesíteni törekszik.

*VAHÁKOL
(vah-ák-ol) önh. m. vahákol-t. Mondják csecsemőről midőn vah vah-féle hangon kiáltoz. Az utóbbi rész ~ákol megvan a macska-, vagy kutyakölyökről használtatni szokott nyivákol szóban is.

*VAHORÁSZ
v. VAHORÁZ (vah-or-ász v. vah-or-a-az) gyak. önh. m. vahorász- v. vahoráz ~tam, ~tál, ~ott, par. ~sz v. ~z. Értetlen, rejtéljes, büvös vak vah! hangokat ejtve bűbájoskodik, varászol. Eléjön Szabó Dávidnál, Sándor Istvánnál.

*VAHORÁSZÁS
v. VAHORÁZÁS (vah-or-ász-ás v. vah-or-a-az-ás) fn. tt. vahorászás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Bűbájoskodás, varázslás.

*VAISZKA
l. VAJSZKA.

*VAISZKOVA
l. VAJSZKOVA.

*VAISZLÓ
mváros Baranya m. helyr. Vaiszló-ra. ~n, ~ról.

*VAÍZFALU
(Nyúlfalu, Hasendorf), falu Vas megyében; helyr. Vaizfalu-ba, ~ban, ~ból.

*VAJ (1)
indulatszó, l. VAJH.

*VAJ (2)
fn. tt. vaj-at, harm. szr. ~a. Az állati tejtől, különösen a tehén és juhtejtől elválasztott kövér zsiros részek. Tehénvaj, juhvaj, birkavaj. Irós vaj, a mint kiköpülték, ki nem főzött v. ki nem olvasztott állapotban. Kifőzött vaj (Tisza vidékén olvasztott v. eresztett vaj - Rindschmalz). Bizonyos ételeket vajjal készíteni, vajon sütní. Kenyérre ken vajat (vajas kenyeret) enni. Tejjel vajjal élni. Lágy, mint a vaj. Elolvad, mint a vaj. A vajat letörni (Tisza vidékén: fölverni - abtreiben). Mit árt a vaj a bélesnek? (km), azaz ezek öszveillő dolgok, egymás becsét viszonyosan emelik. Haj baj! kilencz tehén, még sincs vaj. Vaját, fölét leszedi a tejnek. Vajat gyüjt. Szállj le pille, szállj le, tejet vajat adok. (Pillefogdosó gyermekek szavajárása). Átv. a szemek gödrében és fülekbe öszvegyülő, s némileg a vajhoz basonló ragadós sürü nedvesség. Szemvaj, fülvaj szokottabban: fülzsír. Ily átv. értelmüek: vajalma, vajkörte stb.
Egyezik vele Budenz J. szerint a mordvin vaj, erza-mordvin oj (vaj, zsir, olaj), vogul vaj, voj, déli vogul vuaj, vuoj (zsir), finn és észt voi, lapp vuoj, vuoja, finn-lapp vuoga, lív vői, vöidag, vöidug, osztják voj (zsir, faggyú,) zürjän vďj; Vámbéry szerént a csagataj maj (vaj, zsir); melyeknek származékai többnyire kenést, kenetet is jelentenek. A törökben is eléjön jagh am. olaj, zsír, vaj. Mennyiben a vajnak a többi tejrészek között az a sajátsága van, hogy külön válva az egész folyadéknak fölszinére emelkedik, vagy is a tejszinnel és tejföllel együtt fenn úszik; innen magyar elemzéssel alapfogalom benne vagy a válás, elválás (va gyöktől); vagy a felsőség, s ekkor a fen, fel, fej szókkal közös eredetű, mintha volna vékonyhangon: vej, (lív nyelven: vői) az az fej v. fel. Innen Molnár Albertnél is "Vaját v. felit a téjnek elszedni". Ez utóbbi nézet szerint vaj oly kifejlődéssel képződött, mint: feő fő fej; saó só saj; neő nő nej; veő vő vej; di diu díj; szí szíu szíj; hí hiu híj; í iu íj. A tejnek többi részei: turó, s ennek vize savó, végre iró a vajnak vize, melyek mind ó képzős szók.

*VAJ (3)
puszta Bihar m. helyr. Vaj-ra, ~on, ~ról.

*VAJ (4)
A székelyeknél divatos ,vagy' kötszó helyett; l. VAGY, (3). Különösen figyelmet érdemelnek nálok ezen kifejezések: vaj egy, vaj egyszer, vaj hogy, vaj igen, vaj mint, vaj nem; régen eléjön: vaj ne. S hogy ezekben a vaj szó ,vagy' helyett áll, bizonyitja azon körülmény, hogy némely más szójárásokban vagy igen, vagy egyszer kifejezések divatoznak (az utóbbi Magyarországban is). A föntebbi kifejezéseket l. külön czikkekben.

*VAJ (5)
gyöke vajludik, vajudik, vajuszik szóknak; rokon, sőt azonosnak látszik ,baj' szóval; l. VAJUDIK alatt.

*VÁJ
áth. m. váj-t, v. ~ott. Bizonyos testben akár kézzel akár valamely eszközzel likat, gödröt, üreget, nyilást, hasadékot stb csinál; áskál, turkál, piszkál. Körmeivel vájja a földet. Fogát vájja. Ujjával a fülét, orrát vájja. Kivájom a szemedet. Egyik varju nem vájja ki a másik szemét. Zsebét vájja, s nem talál benne semmit. Ásóvál, kopával, czövekkel vájni a földet. Vésüvel kivájni a fát. Teknőt, válut vájni. Átv. A vizcseppek kivájják a földet, követ. Kicsiny a csepviz, de ha mindig hull, a kőben is likat váj.
Egész en egy értelmű vele a túl a Dunán, nevezetesen Göcsejben divatos áj, és az országos ás, t. i. a j és s úgy váltakozik bennök mint az ejt és esik, a fejlik és feslik, a rojt és rost, a bojtorkodik és böstörködik, a kajtár és kasta v. kosta szókban. Továbbá legközelebbi rokonai: vás, vásik, és a magashangu vés, innen Molnár Albertnél vájkáló am. sculptor (véső). Alapfogalomban, mint nyilásra, üregre vonatkozók, egyeznek velök az aj, ajak, ajtó, és adu. Általán pedig váj a rokongyökhangú s elválást jelentő szók osztályába tartozik, milyenek vág, valag, válik stb. V. ö. VÁLIK. Vámbéry szerént rokona az oszmanli és csagataj oj-mak mely am. vájni v. ájni, vésni.

*VÁJ! VÁJ!
A székelyeknél Szabó Elek szerént juhokat üző, hajtó szó. Azonosnak látszik az általánosabb hajh! hajh! szóval.

*VAJA
mváros Szabolcs, falu Kraszna, puszta Fehér m. erdélyi falu Maros sz.; helyr. Vajá-ra, ~n, ~ról.

*VAJALJA
(vaj-alja) ösz. fn. A kifőzött irósvajnak üledéke, söpreje. Jól esett neki, mint vén ebnek a vajalja. (Km.). Vajalját kenyérre kenve enni. Vas megyében: vajalla, vajolla.

*VAJALLA
l. VAJALJA.

*VAJALMA
(vaj-alma) ösz fn. Középnagyságu téli almafaj, melynek héja kövéres, mintegy zsiros tapintatu.

*VAJÁN
falu Ung m. helyr. Vaján-ba, ~ban, ~ból.

*VAJAGYAG
(vaj-agyag) ösz. fn. Lágy, ragadós, zsiros agyagfaj.

*VAJAL (1)
önh. m. vajalt. Vajjal él, vajat használ.

*VAJAL (2)
puszta Fejér m.; helyr. Vajal-on, ~ra, ~ról.

*VAJAS (1)
(vaj-as) mn. tt. vajas-t. v. ~at, tb. ~ak. 1) Ami vajrészeket foglal magában; vajjal készített; vajjal bekent. Vajon turó. Vajas kalács, lepény, tészta, sütemény, perecz, pogácsa. Zsiros taristnyából is húll ki néha vajas pogácsa. (Km.). Vajas kenyér v. kenyérszelet. Vajaskása. Csak a vajasát eszi a kásának. (Km.). 2) Amiben vajat tartanak. Vajas edény, bödön, fazék, vindől, hordó. 3) Átv. ért. vajhoz hasonló, zsirosságú, tapintatú, ízű. Vajas ganéj, melynek sürü zsiros leve van. Vajas bogár, isten ünője, isten tehenkéje.

*VAJAS (2)
puszta Komárom m.; helyr. Vajasra, ~on, ~ról.

*VÁJÁS
(váj-ás) fn. tt. vájas-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Celekvés, midőn valamit vájunk. V. ö. VÁJ.

*VAJASD
erdélyi mváros A. Fehér m. helyr. Vájasd-ra, ~on, ~ról.

*VAJASKENYÉR
(vajas-kenyér) ösz. fn. Vajjal bekent kenyérszelet, mint nyalánk eledel.

*VAJASKÖRTE
(vajas-körte) ösz. fn. Gyönge, izletes, vajként a szájban szétomló husú körtefaj.

*VAJASKÜRT
(vajas-kürt) ösz. fn. Igy nevezik Gömörben, s némely más tájakon a vajasszarvast, németesen: vajas kifli.

*VAJASPERECZ
(vajas-perecz) ösz. fn. Vajjal készitett perecz.

*VAJASVATTA
falu Pozsony m. helyr. ~Vattára, ~n, ~ról.

*VÁJAT (1)
(váj-at) miv. m. vájat-tam, ~tál, ~ott, par. vájass. Eszközli, meghagyja hogy valaki valamit vájjon.

*VÁJAT (2)
(váj-at) fn. tt. vájat-ot, harm. szr. ~a. Vájás eredménye; ami vájatik, vagy vájatott.

*VAJATLAN
(vaj-atlan) mn. tt. vajatlan-t, ~ok. Vaj nélküli, amibe vagy amire vajat nem tettek. Vajatlan sütemény.

*VAJAZ
(vaj-az) áth. m. vajaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Vajjal elkészit, vagy ken, beken valamit. Vajazni a kását, tésztát, süteményt. Kenyérszeletet, piritost vajazni. Vajazd meg neki, zsirozd meg neki, hadd legyen jó ize. (Népd.).

*VAJAZÁS
(vaj-az-ás) fn. tt. vajazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vajjal készités, vajjal bekenés.

*VAJBÖDÖN
(vaj-bödön) ösz. fn. Bödön, vindöl, melyben vajat tartanak; máskép: vajasbödön.

*VAJDA (1)
fn. tt. vajdát. Latinosan: vajvoda. Igy neveztettek hajdan Moldva és Oláhország fejedelmei, melyet utóbb hoszpodár czimmel váltottak fel. Hajdani Lengyelországban így nevezték a tartományi főnököket. Vajda nevet viseltek Erdélyország kormányzói is. A magyar és erdélyországi czigányok főnökeiket szintén e tiszteletczimben részesítik. Némely vidékeken így nevezik a kaszások között az előmenőt, s a szőlőmivesek között az előkapást.
Ezen szó, amint kész szerkezetében előttünk áll, alkalmasint szláv csinálmányu, mert tulajdonképen vojvoda am. hadvezér, harczvezér t. i. boj, vojna am. harcz, háború (magyarul baj szintén azt isteszi, viadal); továbbá voják, bojár (bajár) am. katona; vodim, vedem pedig am. vezetem, vezérlem. Miklosich ezt írja róla: "Vojevoda bellidux asl. (altslavisch); boeboda den Byrantinern in Bezug auf die Magyaren. Vajda ehedem Vajvoda Bartal I. 237, s. (significat) dux; vajvoda, vajda s. prorex in Valachia, Moldavia, Transylvania. Molnár. Rum(änisch) vojevod, vojvod, vode. Alb(anesisch) vojvode. Neugriech(isch) boeboda. Finn(isch) hertua dux ist anord (altnorddeutsch) hertogi. Thomsen. 135." Fábián Istvánnál találjuk még e finn szókat: voitto vitézség, voittaja, vitézlő, győző.

*VAJDA (2)
falu Bihar m. KRASZNYIK~, falu Abaúj m. helyr. Vajdá-ra, ~n, ~ról.

*VAJDÁCSKA
falu Zemplén m, helyr. Vajdácská-ra, ~n, ~ról.

*VAJDAFALU
Fényesnél: VAJDAFALVA, falu Bihar megyében; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból, v. ~falvá-n, ~ra, ~ról.

*VAJDAFALVA
KIS~, NAGY~, erdélyi faluk Fogaras vidékében; helyr. Vajdafalvá-n, ~ra, ~ról.

*VAJDAHÁZA
erdélyi falu Doboka m. helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*VAJDAHOMOK
vagy LIBICZ. puszta Somogy m.; helyr. ~homok-ra, ~on, ~ról.

*VAJDAHUNYAD
erdélyi mváros Hunyad m.; helyr. ~Hunyad-ra, ~on, ~ról.

*VAJDAKAMARÁS
erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~Kamarás-ra, ~on, ~ról.

*VAJDAKÚTA
erdélyi falu Küküllő m. helyr. ~kútára, ~n, ~ról.

*VAJDARÉCSE
erdélyi falu Fogaras vidékében; helyr. ~Récsé-re, ~n, ~ről.

*VAJDASÁG
(vajda-ság) fn. tt. vajdaság~ot, harm. szr. ~a. 1) Tartomány, ország, melynek kormányzója vajda czimet visel. 2) Vajdai méltóság.

*VAJDASZEG
erdélyi falu Aranyos sz. helyr. ~szeg-re, ~en, ~ről.

*VAJDASZENTIVÁNY
erdélyi falu Torda m. helyr. ~Szentivány-ba, ~ban, ~ból.

*VÁJDOGÁL
(váj-dog-ál) l. VÁJKÁL.

*VAJ EGY
A székelyeknél am. néhány. V. ö. VAJ, (4).

*VAJ EGYSZER
A székelyeknél am. néha. "Ne részegeskedjél örökké vaj egyszer a viz és megjárna." (Kriza J.). V. ö. VAJ. (4).

*VÁJFURÓ
(váj-furó) ösz. fn. Famívesek furója, melylyel a fában csőnemű üreget fúrnak, p. melylyel a kerékagynak való tönköt kifúrják.

*VAJFŰ
(vaj-fű) ösz. fn. Népies neve a foganött (galeopsis) nemü növény két fajának: l. veres vajfű, máskép szintén népiesen: kenderikefű; növénytani néven: veres foganőtt (g. ladanum); 2) tarka vajfű, máskép: tarka kenderfű; növénytani néven: tarka foganőtt (g. tetrahit).

*VAJH!
indulatszó, mely nyomatékosb óhajtást, sohajtást fejez ki. Változatainak tekinthetők hajh, hej v. hejh, óh. Írják, kivált a régiek, h nélkül is; vaj; de különböztetés végett is helyesebbnek tartjuk h-val írni. Szabó Dávidnál eléjönnek "Vaj mi nagy dolog e világon jól élni! Vaj mi szép Vaj ki utálatos!" Vaj mi v. vajh mi kifejezésben pl. vajh mi szép! vajh mi felséges, ma is divatozik. A Müncheni codexben (Máté. XXVII.) megfelel neki a Vulgata szerént a latin ,quia', hogy értelemben: "Mert úgy mondott, vaj (irva vaý) Istennek fia vagyok én." (Dixit enim, quia filius Dei sum). Tárkányi forditása szerént: "Mert azt mondotta, hogy Isten fiavagyok. De a Müncheni codex irója, úgy látszik, inkább igy érté: hajh! Isten fia vagyok. Ugyanitt néhány sorral előbb eléjön: "Vach ki megtöröd Istennek templomát.... üdvözéhed (üdvözítsed) tenmagadat." E mondatban a vach szó vagy a latin ,vah' utánzása (különben a forditó nem szokott latin szókat használni), vagy talán hibás olvasás vaih azaz vajh helyett, mert tudjuk. hogy a régieknél az i számtalanszor j helyett áll, s az i fölött is a pont gyakran elhagyatván a másoló az i-t (pont nélkül) a c-vel könnyen fölcserélheté. Tárkányi e szót csakugyan hej! szóval adja. Eléjönnek a régieknél e kifejezések is vaj hogy, vaj mely; l. ezeket.
Rokonok vele a mongol üi (am. a franczia he!), a mandsu ai (am. a német ach! was?), ettől jön: ai ke (am. ob, wenn, magyarul: vajha, vajjon); továbbá rokon a latin vah, Párizpápai értelmezése szerént am: aha, óha stb.

*VAJHA
(vaj-ha v. vajh-ha) ösz. indulatszó. Különösen vonatkozik valami után sovárgó vágyra. Vajha még láthatnám őt. Megfelelnek neki ó ha v. óh ha, bárha.
"Békeséggel vajha azt eltürnétek"
Intő ének a XVI. századból (Thaly K. gyűjt.).
"Vajha midőn közelít ez az óra, te kedves!
Mellettem lennél."
Enyingi Török Bálint. (Horváth Endrétől).
A Bécsi codexben eléjön avajha (ah vajha?). "Avajha nem volnék férfiu, szelletet valló." (Utinam non essem vir habens spiritum. Micheas. II.).

*VAJHÁT
puszta Csongrád m.; helyr. Vajhát-on, ~ra, ~ról.

*VÁJHATÓ
(váj-hat-ó) mn. tt. véjható-t. Amit vájni lehet (fossilis. Molnár A.)

*VAJ HOGY
(1), (=vagy hogy). A székelyeknél am. akárhogy.

*VAJ HOGY
(2), (= vajh hogy v. hogyan) azaz vajh mennyire! Eléjön Pesti Gábornál: "Mindent mindenekre vaj hogy nem kell bízni." (XX. mese). "Mikoron tégedet levágnak, hogy ugyan cseng és peneg a fejsze hátadon, vaj hogy akarnád akkor, ha olyan lehetnél mint mi." (CIII. mese. A jegenyefáról és szilfáról).

*VAJHORDÓ
(vaj-hordó) ösz. fn. Hordó, melyben vajat tartani, vagy szállítani szoktak, máskép vajashordó.

*VAJ IGEN
(= vagy-igen). Erdélyiesen am. de igen, óh igen, de bizon; t. i. ha valaki tagadólag kérdez, pl. nem voltál tegnap a szinházban? és a felelő az ellenkezőt akarja kifejezni, akkor mondja: vaj igen. Külön irjuk mint Szabó Dávid is irja. V. ö. VAJ, (4); VAJ NE; VAJ NEM.

*VAJJON?
kérdő indulatszó, mely különösen kiváncsiságra, tudvágyra mutat. Vajjon eljön-e, vagy nem? Vajjon tudja-e már, hogy meghalt az apja? Vajjon hová mehet ez az ember? Vajjon ki volt ott? Vajjon mit akar az az ember? Ha az egyszerübb vaj indulathang származékának tekintjük, így is irható: vajon. Egyébiránt részint különböztetés végett a vaj főnévtől, részint mert így is elemezhető: vajh-on, és az általános kiejtésben is kettős jj hallatszik, jobbnak tartjuk a vajjon alakot. Némelyek így szokták írni, és mondani: valljon! mintha a vall igétől származtatva ezt tenné: vallja meg, azaz mondja meg.

*VAJK
falu, KIS~ puszta Nyitra m. helyr. Vajk-ra, ~on, ~ról.

*VAJKA
mváros Pozsony m. helyr. Vajká-ra, ~on, ~ról.

*VÁJKÁL
(váj-og-ál) gyak. önh. és áth. m. vájkál-t. Gyakran, folytonosan váj. Zsebében, fülében vájkál. Ételben, zsírban, sárban vájkálni. Fogait vájkálja. Könyökig vájkál a pénzben. Gyakorlatos középképzője g rokonhangu kemény k-ra változott, valamint ezekben: áskál, turkál, szurkál, furkál, bujkál, nyirkál, piszkál stb.

*VÁJKÁLÁS
(váj-og-ál-ás) fn. tt. vájkalás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori vagy folytonos vájás.

*VAJ KI
am. vaj mi, v. vajh mi; l. VAJH alatt.

*VÁJKÓ
(váj-kó) fn. tt. vájkót. Mint tájszó jelenti a nyakszirt alatti völgyeletet vagy kupát. (Magyar Nyelvészet. I. K. 371. 1. alján. Hibásan a 372. 1. helyett.) A hajósoknál valamely rovátk, vágány, cső, pl. mélyités valamely fába, hogy általa ebbe valami illeszthető legyen, (Kenessey A.).

*VAJKÓCZ
falu Ung. m. helyr. Vajkócz-ra, ~on, ~ról.

*VAJKOTOL
(váj-kotor?) áth. m. vajkotolt. Keresgél újra meg újra valamit pl. a zsebben, ládában. Székely szó. (Ferenczi János).

*VAJKOTOLÁS
fn. tt. vajkotolás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Újra meg újra keresgélés. V. ö. VAJKOTOL.

*VAJKÖPÜ
(vaj-köpü) ösz. fn. Köpüféle fa edény, melyben vajat köpülnek, azaz, írós részeitől elválasztják, különböztetésül másféle, p. víztartó vagy méhköpütől.

*VAJKÖPÜLŐ
ösz. fn. 1) l. VAJKÖPÜ. 2) Aki vajat köpül.

*VAJKÖRTE
ösz. fn. Izletes igen leves husu körtefaj, mely a fogak között vaj gyanánt szétomlik, máskép: vajaskörte.

*VÁJLÁS
l. VÁJOLÁS.

*VÁJLÓ
(váj-ol-ó) mn. tt. vájló-t. 1) Aki vájol. 2) Amiben vájolnak, pl. vájlóteknő Molnár Albertnél. V. ö. VÁJOL.

*VAJLUDÁS
(vaj-ol-ud-ás) l. VAJUDÁS.

*VAJLUDIK
(vaj-ol-ud-ik) l. VAJUDIK.

*VAJ MELY, VAJH MELY
indulatszó, am. hajh mely, óh mely. "Vaj mely nagy hatalmas embernek fia" Intő ének a XVI. századból (Thaly K. gyüjt.).

*VAJ MI
l. VAJH alatt.

*VAJMINT
(vagy-mint) a székelyeknél am. akármint. (Kriza János).

*VÁJNA
(váj-na) fn. tt. vájnát. Újabb alakitással így nevezik némelyek a bányát, melyet amabból eredettnek vélnek; különösebben a bányaüreget.

*VAJNÁGH
falu Máramaros m. helyr. Vajnágh-ra, ~on, ~ról.

*VAJNATINA
falu Ungh m. helyr. Vajnatiná-ra, ~n, ~ról.

*VAJ NE!
(= vagy ne), eléjön a Debreczeni Legendáskönyvben. "Monda az ördög: Hadd törjem el (rontsam le) a templomot es (is), hogy veszszenek el a te ellenségid. Feleleh a szent apostol: Vaj ne! sőg ezt parancsolom, hogy senkinek neh árthass." (44. 1.). Ebből kétségtelenül kitűnik, hogy a felelet a vaj ne kifejezéssel a megelőző mondatnak ellenkezőjét kivánja értetni; miként a VAJ IGEN VAJ NEM czikkeknél is eléadtuk.

*VAJ NEM
(= vagy nem) erdélyiesen am. de nem, óla nem; t. i. ha valaki állitólag kérdez, pl. voltál tegnap a szinházban? és a felelő az ellenkezőt akarja kifejezni, akkor mondja: vaj nem. "Monda a farkas: Nem jól járunk, bizony elvétöttük az útat. Felele a szamár: Vaj! el nem vétöttük, jó farkas uram." (Heltai Gáspár. A fabulák könyvéből. LXIX.). Külön írva találjuk Szabó Dávidnál is, ki azt a vaj! indulatszó alatt hozza fel; azonban mi azon nézetben vagyunk, hogy mind ezen kifejezésekben: vaj igen, voj ne, vaj nem az első szó a székelyes vaj azaz ,vagy' szó, (1. VAJ, (4), és csakugyan Erdély többi részében inkább vagy igen, vagy nem divatoznak. V. ö. VAJ, (4); és VAJ NE.

*VAJNEMŰ
v. ~NEMÜ (vaj-nemű), ösz. mn. A szoros értelemben vett vajhoz némileg hasonló. Vajnemű kövérség, zsiradék, ír.

*VAJNOK
(vaj-nok) fn. tt. vajnok-ot. A székelyeknél 1) a vállcsont köpüje vagyis mélyedése. 2) Halánték, embernek vakszeme. "Dörzsöld meg itt a vajnokomat." (Kriza J.). Valószinűen am. vájnok, minthogy mind a vállcsont köpüje, mind a halanték egy kevéssé be van mélyedve, mintha kivájták volna. Ily viszonyban állanak hosszú á-val: vág, és rövid a-val: vagdos, vagdal. S a váj szó van hihetőleg ebben is: vajkotol talán = vájkotor. Egyébiránt Vámbéry szerént oszmanli és csagataj nyelven: ojnak am: csukló, ízűlet, és oj-mak am. vájni.

*VÁJÓ
(váj-ó) mn. és fn. tt. vájót. Aki váj; vagy eszköz, a mivel vájnak, mint vájó kés, vájó vas; fogvájó, fülvájó.

*VAJODIK
l. VAJÚDIK.

*VÁJOG
l. VÁLYOG.

*VÁJOGAT
(váj-og-at) áth. m. vájogat-tam, ~tál, ~ott, par. vájogass. L. VÁJKÁL.

*VÁJOL
(váj-ol) áth. m. vájol-t. A megdagasztott és megkelt tésztát kiszakasztja, s mintegy kivájja. Innen: vájoló v. vájló teknő (Molnár Albertnél) am. szakasztóteknő.

*VAJOLA
erdélyi falu Kolos m. helyr. Vajolá-ra, ~n, ~ról.

*VÁJOLÁS
(váj-ol-ás) fn. tt. vájolás-t, tb. ~ok. A megkelt tésztának kiszakasztása, s mintegy részenként kivájása.

*VAJOLA
l. VAJALLA, illetőleg: VAJALJA.

*VAJON
l. VAJJON.

*VAJONNI
l. VAJUDIK alatt.

*VAJOR
erdélyi tájszó és fn. tt. vajor-t, tb. ~ok. Vizvezető csatorna. Valószinüleg a váj gyökből am. vájor.

*VÁJOTT
l. VÁJT; és V. ö. VÁJUTT.

*VAJRÉNYE
(vaj-rénye) ösz. fn. Néhutt túl a Dunán pl. Győr és Tolna megyében leütött, öszvehabart- s vajon sült tojás; másutt: rántott v. rátott tojás vagy rátotta. Nem tulajdon ért. így nevezik a lúd-, vagy disznózsíron sültet is. V. ö. Rénye.

*VAJSZÍN
(vaj-szín) ösz. fn. Sárgás szín, milyen a vajé szokott lenni. Használjuk melléknevül is vajszinű helyett.

*VAJSZKA
falu Bács m.; helyr. Vajszká-ra, ~n, ~ról.

*VAJSZKOVA
falu Zólyom m.; helyr. Vajszková-n, ~ra, ~ról.

*VÁJT
v. VÁJOTT (váj-t v. váj-ott) mn. tt. vájt-at, v. vájottat. Általán, amiben valami üreget, vermet, gödröt, nyilást, likat stb. vájtak, ástak, véstek, hornyoltak, fúrtak stb. (Molnár Albertnél: cavus, excavatus, hohl, ausgehölt). Vájt teknő, melyet faderékból készitettek. Továbbá, amit vájás által szakasztottak, választottak el. Vájt föld. A teknő oldalról levájt tészta. Fülből kivájt zsír. V. ö. VÁJ.

*VAJTA
falu Fehér m. helyr. Vajtá-ra, ~n, ~ról.

*VAJTARTÓ
(vaj-tartó) ösz. fn. Általán edény, bödön, fazék, bögre stb. melyben vajat tartanak.

*VÁJTPENGE
(vájt-penge) ösz. fn. Kard pengéje, v. pilingája, mely foka mentében vájuforma hornyos mélyedésű.

*VÁJU
l. VÁLU. Mindkét alak helyes, mennyiben a váju kivájt, a válu pedig bizonyos távolságra egymástól elválasztott oldalu pl. itató v. más hasonló edényt jelent.

*VAJUDALMAS
(vaj-ud-al-om-as) mn. tt. vajudalmas-t, v. at, tb. ~ak. Él e szóval Telegdi Miklós Préd. 1. R. ,kinos' v. ,gyötrelmes' v. ,fájdalmas' értelemben. Vajudalmas élet.

*VAJÚDALOM, VAJUDALOM
(vaj-ud-alom) fn. tt. vajudalmat, harm. szr. ~a. Vajudási állapot, lankadtság, fájdalom. V. ö. VAJUDALMAS.

*VAJÚDÁS, VAJUDÁS
(vaj-ud-ás) fn. tt. vajudás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szülést közvetlenül megelőző fájdalmas érzések. Átv. ért. tervezői vajudás, reformvajudás. V. ö. VAJÚDIK.

*VAJÚDÁSI, VAJUDÁSI
(vaj-ud-ás-i) mn. tt. vajudási~t, tb. ~ak. Vajudást illető, ahhoz tartozó. Vajudási fájdalmak, előjelek.

*VAJÚDIK, VAJUDIK
(baj-ud-ik?) k. m. vajud-tam, ~tál, ~ott. Máskép: vajlódik, v. vajludik, vajuszik. Molnár A. szerint, lankadt állapotban szenved (langveo, langvesco). Szabó Dávid is így értelmezi: "Vajudom, vajuszom: lankadok, fonynyadok, vajlódom, tikkadok, hitványodom, csűnöm." Ma tulajdon értelemben általán mondják nőről, és más nőstény állatról, midőn a szülés ideje közelgetvén sajátnemű fájdalmakat éreznek. Átv. gúnyos ért. valamely tervnek, elmeszüleménynek létrehozásával vesződik, kinlódik, késik. Egy két versen óraszámra vajudik. Tervével már régen vajudik. Vajudnak a hegyek, s egeret szülnek.
Képeztetésre hasonló ezekhez: alkudik v. alkuszik, petyhüdik v. petyhüszik, szélhüdik, s némely mások. Némely tájbeszédben és a régieknél: vajodik és a határtalan módban: vajonni (mint nyugonni ,nyugodni helyett). "Mert meglelted a kazdagságokat, kiket atte szüleid elhattak, kinékil (ki nélkül) vajonni kezdnek azok, kik most sokat bírnak. (Nádorcodex. 550. 1. A Szótárban megjegyzi Toldy F. hogy az Érsekujvári codexben e helyt ,wajodni' áll s jelentése: quibus egebunt hi qui......) Gyöke vaj egyezik a baj névvel, honnan vajlódik és bajlódik legközelebbi rokonok. E gyök rokonságához tartoznak a fájdalmas érzés hangjai: jaj! haj! idegen nyelvekben a török vai v. vaj (Hindoglunál franczia értelmezéssel: ha! a secours! a mon secours!; ah! ha! hé! ahi! aie! malheur), az észt vaiva, góth vái, wai, latin vae, német weh! angol woe stb. Budenz J. a finn vaipu-, észt vaibu-, lapp vaipe-, finn-lapp vaibba- igékkel egyezteti, melyeknek jelentése: elfáradni, ellankadni. Ezek, mint látjuk a bágy-ad, bágy-aszt szók, bágy gyökével is viszonyban állanak.

*VAJÚDÓ, VAJUDÓ
(vaj-ud-ó) mn. és fn. tt. vajudó-t. Szülési fájdalmakban szenvedő. Vajudó asszony. Átv. valamely terv végrehajtásával, elmemű szerzésével kinlódó. Vajudó irkász.

*VAJUDSÁG, VAJUDTSÁG
(vaj-ud-ság v. vaj-ud-t-ság) fn. tt. vajudság-ot, harm. sz. r. ~a. L. VAJUDALOM.

*VAJUGA
puszta Krassó m. helyr. Vajugá-ra, ~n, ~ról.

*VAJUDT, VAJUTT
(vaj-ud-t) mn. Molnár Albertnél am. elfonnyadt, Szabó Dávidnál: lankadt, tikkadt. V. ö. VAJUDIK.

*VAJUDTSÁG, VAJUTTSÁG
(vaj-ud-t-ság) fn. Szabó D. szerént am. lankadtság, tikkadtság. Molnár Albertnél: syntexis, Ohnmacht, Schwachheit, Schwindsucht. l. VAJUDALOM. V. ö. VAJUDIK.

*VAJUDTUL, VAJUTTUL
(vaj-ud-t-ul) ih. Lankadtan, tikkadtan. Vajudtul látni a dologhoz. (Szabó D.)

*VAJUSZIK
(vaj-usz-ik) k. csak a mutató mód jelen idejében használják; különben egy a ,vajudik' igével; l. VAJUDIK.

*VAJUTT
l. VAJUDT.

*VÁJUTT
Szabó Elek szerént a székelyeknél sárga halovány szinű üres (vájott?) ábrázatu, (mintha t. i. ezt kivájták volna?) V. ö. VÁJT, VÁJOTT; ha ugyan a hosszú á nem hibából áll a Tájszótárban; ez utóbbi esetben hihetőleg am vajutt v. vajudt? azaz lankadt, bágyadt (tenuatus, vietus, langvidus) mint Molnár A. értelmezi.

*VAJVIRÁG
(vaj-virág) ösz. fn. Népies néven am. pongyola pitypang. Nevét sárga virágjától kapta, mely midőn megszárad, pöhöly gyanánt elszáll, honnan Ersekujvár vidékén: pömpömpára. (Leontodon taraxacum.)

*VAK
mn. tt. vak-ot. 1) Minden állat, melynek szemszervei teljesen megromlottak, s nem lát, vagy néha ideiglen, pl. születése után néhány napig, vagy valamely szembaj által meg van fosztva szeme világától; innen emberre vonatkozólag szelídebben szólva másképen: világtalan. Vak ember, vak ló, vak macska-, kutyakölyök, Némely közmondatok: Heves kutya vak kölykeit hányja. Ha vak vezet vakot, mindketten a verembe esnek. Szemesnek áll a világ, vaknak az alamizsna. Vak veti világtalannak szemére, Vak is lát néha álmában. Vak is talál garast. Mit használ a vaknak hogy apja látott. Vakok között egg szemü (fél szemü) az első. Vakok között sanda a király. Néha vak többet lát szemesnél. Vak, ha sok is aranya, mégis nyomorult. Vak a színekről. Vaknak mutatsz tükröt v. vak nem veszi hasznát a tűkörnek. Vak ember lova nehezen hízik. Tud hozzá mint vak a hímvarráshoz. Mondjuk arról is aki roszul lát, pl. aki rövidlátó, vagy kinek ugy nevezett farkassötétsége van. Vak aki a szitán (v. rostán) át nem lát. (Km.) Vak légy ha hamar akarsz látni (azaz ne tekintgess ide oda). Vak pila, Vak, a ki nem látja. Hogy lehetsz oly vak, hogy nem látod? 2) A nyelvszokás többféle átv. értelemben használja, a) Vakhoz hasonlóan működő holmibe akadozó, ütköző. A szerelem vak. Neki megy mindennek, mint a vak légy. Vakmerő, ki a veszedelmet nem látva, vagy rá nem ügyelve neki megy. Vak engedelmesség, mely a parancsnak hódul a nélkül, hogy annak okát, jogosságát, czélszerüségét vizsgálná. Vakbuzgó, kinek hite szent Pál szerint nem okszerü, vagy ki megfontolás, és mérséklés nélkül akarja érvényesíteni bizonyos elveit, véleményeit stb. b) Véletlen előre nem látott, nem gyanított, nem várt. Vak eset, vak történet, vak szerencse. c) Ami valamely dolognak szinét, látszatát, külsejét álozza. Ez értelemben különösen öszvetett szókat alkot. Vakablak, vakajtó, vakhold, vaknap, vakköröm, vaklövés, vakseb, vakbarázda, vakaranyér, vakmeleg, vakszikra, vakczifraság, hiú, semmit sem érő. stb. d) Vakkoczka, mely csak egy szemet mutat; egyszerűen: vak.
"A házasság dolga istennek munkája,
Nála nélkül vakra vetett sok koczkája."
Gyöngyösi (Murányi Vénus).
"Megfordúlt a játék több a vak a hatnál."
Faludi F. (Pásztori versengés).
Titkos, alattomos, rejtett. Vakáru, dugáru, becsempészett áru. Vak bor, melyet titkon, tilalom ellen árulnak. Vaklik v. ~lyuk, mely valamely módon el van takarva, hogy ne lássék. Vaktetü, vizes tetü, a megfagyott tagnak viszketege. Innen a vakol íge is.
Ha tekintetbe veszszük, hogy minden vaknak lényeges sajátsága, miszerént menésében akadoz, mozgásaiban a körülötte levő testekbe ütközik: ezen alapfogalomból kiindulva gyanitható, hogy azon ak gyöknek előlehes rokona, melyből akad, akaszt származtak. Hangváltozattal egyezik vele a bakcsó szónak gyöke bak, mely máskép vakvarju, azaz, vakcsó, továbbá a bakafántos, a ki másokba kapczáskodni, beleakadni szeret, mintegy akafántos. Egyébiránt (a végső a elhagyásával, minthogy a mandsu nyelvben valamely szó, csekély kivétellel, mássalhangzón nem végződhetik) hangokban teljesen egyezik a magyar vak szóval a mandsu vaka (fehlend, mangelhaft, fehlerhaft), valamint általános jelentésben is.

*VAKA
fn. tt. vaká-t. Mátyus földén, és Csalóközben nagy czövek vagy orsó forma gyökerü, fehér husú, édes répafaj, melyet csakugyan édesen disznóorjával szeretnek elkészíteni, élvezni; másutt: karórépa, fanosrépa, koszmacska, kálvinistarépa, bunczirépa. Növénytani néven: karórépa-káposzta. (Brassica napus). Maga a vaka szó a tót kvaka szóval egyezik.

*VAKABLAK
(vak-ablak) ösz fn. A falba féligmeddig bevágott, s ablakot ábrázoló nyilás, vagy üreg.

*VAKÁJTATOS
(vak-ájtatos) ösz. mn. Aki az ájtatosságot vakbuzgóságból gyakorolja.

*VAKÁJTATOSSÁG
(vak-ájtatosság) ösz. fn. Vakbuzgóájtatosság.

*VAKAJTÓ
(vak-ajtó) ösz. fn. Ajtóforma bevágás a fal oldalán, melyre néha ajtótáblákat is alkalmaznak, hogy szekrény gyanánt szolgáljon.

*VAKAND
(vak-and) fn. tt. vakand-ot, harm. szr. ~ja. Négylábu emlős állat, melynek hegyes orra, igen apró és szőrrel eltakart szemei, rövidke lábai, séles körmei vannak, melyekkel a földet igen ügyesen tudja ásni. Föld alatt lakik, s egész testét rövid, szép fényes fekete szőr födi. (Talpa). Más kiejtéssel vakond, és toldva: vakandok, vakondok. "A vakandok útat mutat a szemesnek, Tanulatlan elme leczkét ad eszesnek. Faludi F. (pásztori versenygés). Nevét azon népies vélemény után kapta, mely szerint vaknak tartják. Képeztetésre olyan, mint: porond, börönd, bolond, belind, s a lágyított varangy, göröngy, torongy. Megtoldva vakandok, v. vakondok olyan mint túz túzok, mocs mocsok, pocz poczok, szömörcs szömörcsök, varangy varangyék, belind belindek stb. Némelyek így akarják elemezni vak-undok, azaz vak és undok.

*VAKANDÁSZ
(vak-and-ász) fn. tt. vakandász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A ki vakandokat fogdos. A kertészek vakandászok is. Vakandász eb.

*VAKANDCSAPTA
(vakand-csapta) ösz. fn. Csaptaféle fogó, kelepcze, melylyel a vakandokat fogják.

*VAKANDFOGÓ
(vakand-fogó) ösz. mn. és fn. 1) Aki v. ami vakandot fog. 2) Különösen l. VAKANDCSAPTA.

*VAKANDOK
(vak-and-ok) fn. tt. vakandokot, harm. szr. ~ja. l. VAKAND.

*VAKANDTURÁS
v. ~TÚRÁS, (vakand-turás) ösz. fn. Azon porhanyó földhupacz, melyet a vakand a föld szinére föltúr. Az ily turások, noha maga a vakand a földben levő férgeket, különösen pajódokat pusztítja, nagy kárt okoznak a kertekben, réteken, legelőkön. Az idővel begyőpösödött vakandturás zsombékot képez. A vakandturásokat széthányni, kiegyengetni. Gúnyosan szólva am. rendetlen, szabálytalan, rosz szántás.

*VÁKÁNY
(vág-ány?) fn. tt. vákány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A székelyeknél Gyarmathi szerént jelent völgyet, vápát, mintegy bevágott mélyedést a hegyek, halmok, partok között. Szabó Dávid egynek veszi a vágány szóval s így értelmezi: vágány, vápa, alfel völgye, hasadékja. V. ö. VÁGÁNY.

*VAKAR
(vak-ar) áth. m. vakar-t. 1) Az ember, vagy más állat saját körmeit a maga testére vagy másra nyomja, és húzkodja rajta. Általán az állat azon helyen vakarja magát, hol a teste viszket. Majd ott is vakarod, a hol nem viszket, átv. ott is bajt fogsz érezni, a hol nem vártad, lesz elég gondod. Vakarja a fejét, töprenkedik, aggódik, búslakodik. Koszt, rühet, hegedő sebet vakarni. Valakinek talpát, hátát vakarni. A bőrt fölvakarni, vérig vakarni. Továbbá, körmeivel valamely testnek fölszinéhez ragadt mocskot, foltot, idegen anyagot lekarczol. 2) Ugyan ezt teszi bizonyos éles eszközzel, szerszámmal. Tollat vakarni. Késsel kivakarni a tintafoltot. Halat vakarni, késsel a pikkelyeit letisztítani. Bőrt vakarni, mint ezt a timárok, szücsök, irhagyártók stb. teszik. Lovat vakarni, szőre közől a port, s más szennyet úgy nevezett vakaróval kitisztítani. A teknő oldalához tapadt tésztát levakarni, A falról mészport vakarni. Krétát vakarni stb. Tréfásan valakit jól megvakarni. am. megütögetni, hátát megtapogatni, megsimogatni, megkefélni, mind átv. értelemben. Szabó Dávidnál eléjönnek: Sok roszat vakart maga nyakára; ugyan reá vakart, azaz reá pergelt, piritott. Szabó Dávidnál találjuk önhatólag is: vakarj innen takarod(jál), vakarodj(ál), kotródj(ál), kotorj.
Minthogy aki vakar, az körmeit vagy a kezébe vett eszközt az illető testbe nyomja, s mintegy beleakasztja: innen úgy vélekedünk, hogy e szónak gyöke az akad akaszt szók ak gyökével egyezik, vagyis ak előlehvel vak, s ar képzővel vakar, mint a lábnyomást jelentő tep tip gyökökből teper tipor. Képeztetésre hasonlók hozzá: csavar, zavar, kavar, habar, kapar, takar, facsar, teker, teper, kever, tipor, hidor, sodor, csikor, kotor, gyötör, pödör. Mind ezek az illető cselekvésnek tartósabb, hatályosabb voltát jelentik, mit az r képző fejez ki; s megfelel neki szintén folytonos cselekvésre vonatkozó, de lágyabb l igeképző pl. ezekben: botol, tarol, gyülöl, töröl, nevel stb.

*VAKARÁCS
puszta Borsod m.; hely. Vakarács-ra, ~on, ~ról.

*VAKARÁS
(vak-ar-ás) fn. tt. vakarás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a Cselekvés, mely által valamit vakarunk, karmolás, karczolás. Néha maga a vakarás eredménye. Az irományban sok vakarás látszik. Tréfásan, igen rendetlen, csúnya irás, macskavakarás.

*VAKARÁSZ
(vak-ar-ász) önh. és áth. m. vakarász-tam, ~tál, ~ott, parancs. ~sz. Vakargat valamit, különösen viszkető testét, vakaródzik, rühelődzik. Féjében, hóna alatt vakarász. Hegedő sebét, vizestetüjét vakarászsza. Ilyenek a szintén kézzel, vagy körmökkel tett cselekvésekre vonatkozó, hadarász, kotorász, totolász, kaparász.

*VAKARCS
(vak-ar-cs) fn. tt. vakarcs-ot, harm. szr. ~a. A sütőteknő oldalairól levakart, keletlen nehéz tészta, továbbá ezen tésztából sült czipó, vagy pompos; néhutt túl a Dunán vakaros v. vakarus, mint pirítos v. piritus, némely tájakon: vakaró v. vakaru. Hasonló képeztetésüek: habarcs, kaparcs, tekercs. Átv. tréfás ért. így nevezik az anyának utolsó gyermekét, kivált ha a többi testvéreinél hitványabb, nyuzgább; a madaraknál fészekfentő, melyet gyermekre is alkalmaznak.

*VAKARCSÁL
(vak-ar-ics-ál) gyak. kics. önh. és áth. m. vakarcsál-t. Gyakran, és kicsinyesen, aprózva, időtöltésből vakar. Néhutt vakircsál, mint Kriza János szerént a székelyeknél is, ki azt fürmöl és reszetěl szókkal azonosítja. Hasonló képeztetésüek: kaparcsál, karicsál, hangicsál, rágicsál stb.

*VAKARCSÁLÁS
(vak-ar-ics-ál-ás) fn. tt. vakarcsálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, folytonos, és kicsiszerű vakarás.

*VAKARÉK
(vak-ar-ék) fn. tt. vakarék-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Vakarás alatt a testtől elváló hulladék, diribdarab. Tollvakarék, bőrvakarék, halvakarék. Igy képződtek ezek is: habarék, facsarék, takarék, keverék, az az, habarás, facsarás, takarás, keverés által létrehozott valami. Átv. gúnyos ért. vakaráshoz hasonló rosz irat. Vakarék irás.

*VAKARGAT
(vak-ar-og-at) gyak. önh. m. vakargat-tam, ~tál, ~ott, par. vakargass. Gyakran s némi kényelemmel, mérséklettel vakar. Tintafoltokat vakargat. Tenyerét vakargatja. Czukrot vakargat a tésztára. V. ö. VAKAR.

*VAKARGATÁS
(vak-ar-og-at-ás) fn. tt. vakargatás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, kényelmes, kicsinyes, mérsékelt vakarás.

*VAKARÍT, VAKARIT
(vak-ar-ít) áth. m. vakarít-ott, par. ~s, htn. ~ni. v. ~ani. Gúnyos ért.
imígy-amugy firkant valamit. Vakaríts egy verset. Nagy nehezen, vakarított egy se füle se farka levelet.

*VAKARÍTÁS, VAKARITÁS
(vak-ar-ít-ás) fn. tt. vakarítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Firkantás; röviden firkantott kitétel. "Ha csak egy vakaritást mutat is valaki.... hogy hasonlóvá tétettenek a pórok a statusokhoz a templomok dolgában, kész vagyok engednem neki." (Gr. Eszterházy M. nádor Rákóczy György erd. fejedelemhez. 1644-ben).

*VAKARÓ
(vak-ar-ó) mn. és fn. tt. vakarót. 1) Aki valamit vakar. 2) Általán éles fogu, vagy pengéjü eszköz vasból, melylyel valamit vakarni, illetőleg tisztogatni szoktak. 3) Különösen lóvakaró, melylyel a ló szőre közől a port, s más szennyet kitisztítják; teknővakaró, melylyel a teknő oldalához tapadt tésztát levakarják. Vakarókapa. Vakarókés, Dobd le barát a vakarót. (Km.). E közmondatban valószinüleg a testet gyötrő úgy nevezett cilicium értetik, s értelme: hagyd oda a barátéletet. 4) l. VAKARCS.

*VAKARODÁS
(vak-ar-od-ás) fn. tt. vakarodás-t~ tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Takarodás, elkotródás. V. ö. VAKARODIK.

*VAKARODIK
(vak-ar-od-ik) k. m. vakarod-tam, ~tál, ~ott. Tréfás népnyelven am. takarodik, elhordja magát, kotródik, elsompolyodik, eloldall; mintegy elvakarja magát. "El kell vakarodni a háztól." Mikes Kelemen. (IV-ik levél). Szabó Dávidnál ez értelemben az egyszerű ,vakar' is eléjön, l. VAKAR alatt.

*VAKARÓDZÁS
(vak-ar-ó-od-oz-ás) fn. tt. vakaródzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés midőn valaki testének valamely részét, viszketeges táját vakargatja. V. ö. VAKARÓDZIK.

*VAKARÓDZIK
(vak-ar-ó-od-oz-ik) belsz. m. vakaródz-tam, ~tát, ~ott, htn. ~ni, v. ~ani, par. ~dzál. Testének viszkető táját vakargatja. A tetves, rühes ember vakaródzik. Mennél rühesebb, annál jobban vakaródzik. (Km.). Hasonló jelentésüek; rühelődzik, nyühelődzik.

*VAKARÓKAPA
(vakaró-kapa) ösz. fn. Kapa nemü eszköz, főleg az utaknak a fűvektől, gyeptől tisztitására.

*VAKARÓKÉS
(vakaró-kés) ösz. fn. Görbe nyelű és behajtott pengéjü késforma eszköz, melylyel holmit, különösen a teknőhöz tapadt tésztát levakarják. Igy nevezhető a timárok, és szücsök czurholókése, v. kaszája is.

*VAKAROS
v. VAKARUS, (vak-ar-os) fn. tt. vakaros-t, tb. ~ok. Túl a Dunán nevezetesen az Őrségen Vasvármegyében igy nevezik a vakarcsot. Azon kevés nevek egyike, melyek os ěs képzővel igétőből származtak, milyenek: piritos, takaros, nyertes, vesztes, mentes. l. VAKARCS.

*VAKARÓSZER
(vakaró-szer) ösz. fn. Általán eszköz, szerszám, melylyel valamit vakarni szokás, p. lóvakaró, teknővakaró, bőrvakaró, a timárok vakaróvasa stb.

*VAKARÓVAS
(vakaró-vas) ösz. fn. Vakarószer vasból.

*VAKARÚ, VAKARU
(vak-ar-ó) fn. tt. vakarút. L. VAKARCS.

*VAKÁRU
(vak-áru) ösz. fn. Alattomosan becsempészett dugáru, tilalom ellen árult holmi.

*VAKARUS
(vak-ar-os) fn. tt. vakarus-t, tb. ~ok. L. VAKAROS.

*VAKÁRUS
(vak-árus) ösz. fn. Ki tilos áruczikkekkel üzérkedik, kereskedik.

*VAKBÉL
(vak-bél) ösz. fn. Állati bél, különösen az emberi testben az, mely az öreg hurka mellett fekszik, s alsó végén nyílástalan. (Intestinum rectum.)

*VAKBÉLÉR
(vak-bél-ér), ösz. fn. Ér a vakbélben. V. ö. VAKBÉL.

*VAKBOR
(vak-bor) ösz. fn. Tilalom ellen árult, mért bor; csempészett bor.

*VAKBUZGALOM
(vak-buzgalom) l. VAKBUZGÓSÁG.

*VAKBUZGÓ
(vak-buzgó) ösz. mn. A ki vallásos érzelmeinek nyilatkozásában túlzó, más vallásuak iránt türelmetlen, más szóval, ki vallása mellett nem okszerüen, hanem eszélyesség és a körülmények méltánylása nélkül nyakrafőre buzog. Szélesb ért. alkalmazzuk politikai tulzókra is, p. a nemzetiséget, vagy kormányrendszert illető ügyekben. (Fanatikus.)

*VAKBUZGÓSÁG
(vak-buzgóság) ösz. fn. Eszélytelen, túlzott, mások iránt türelmetlen buzgóság a vallási vagy politikai ügyekben. V. ö. VAKBUZGÓ.

*VAKCSAP
(vak-csap) ösz. fn. A hordó fenekében levő dugasz, melyet, midőn a hordó tartalmát ki akarják ereszteni, kivesznek s helyette, a fejtőcsapot dugják be.

*VAKEJT v. VAKÉJT
l. VAKÍT.

*VAKHÍR
(vak-hír) ösz. fn. Homályos hír, melynek sajátlag semmi alapja nincs.

*VAKHIT
(vak-hit) ösz. fn. A lelki üdvösségre vonatkozó tanokat alapos ok, érett megfontolás, vagy megbizható tekintély nélkül elfogadó hit. Szélesb ért. könnyenhivőség, melynél fogva valaki kellő itészet s birálat nélkül igaz gyanánt fogadja, amit történt dolog gyanánt adnak elé.

*VAKHITŰ
v. ~HITÜ, (vak-hitű) ösz. mn. Aki hisz valamit a nélkül, hogy annak alapját, okszerüségét, lehetségét vizsgálatra venné vagy hitelt érdemlő tekintély által annak igazsága felől meggyőződött volna.

*VAKHOLD
(vak-hold) l. ÁLHOLD.

*VAKHONCSOK
(vak-honcsok v. ~hancsik) ösz. fn. A székelyeknél jelent vakandtúrást; Kriza J. szerént néha magát a vakandokot is. V. ö. HANCSIK.

*VAKIRCSÁL.
l. VAKARCSÁL.

*VAKISA
(vak-is-a v. vak-os-a) mn. tt. vakisát. Gegő Nicephor szerént a székelyek mondják juhról, melynek gyapja fekete foltos, czirmos; Kríza Jánosnál fekete szemkörü fejérjuh; szerénte vakisa szemü-nek mondják a kecske, bika, ökör, tehén, sőt nagy fekete szemü, szemöldökü, de fejér bőrü embert is. Hasonló hozzá a Kemenesalján divatos vakotás, am. babostarka, foltos, jégverte. Mindegyikben a vakság alapfogalma látszik rejleni, átv. értelemben véve, t. i. a fekete sötét szín mintegy vakszín. Ellentéte a fehér foltosat jelentő holdas, v. hóka, pl. ló, melynek homlokán fehér folt látszik.

*VAKÍT
(vak-ít) áth. m. vakított, par. ~s, htn. ni, v. ani. Vakká tesz, szeme világától megfoszt. Továbbá, akadályozza a szemeket, hogy akár a sötétség, vagy sürü füst, gőz stb. akár a tulságos fénysugarak miatt kellőleg ne láthassanak. Átv. az ész világát, belátását, a megfontolást akadályozza, s mintegy lelkileg vakká tesz valakit. A bölcset is megvakitja a szerelem. Ál hitegetésekkel vakítani valakit. A népet holmi igéretekkel vakítani. A könnyen hivőket babonával, szemfényvesztésekkel vakítani.
A régieknél gyakran vakejt vagy vakéjt pl. "azokat a bizon (igaz) velágosságtól megvakejtja" (Nádor-cod. 80. 1.). Szintén a régieknél eléjön még vakójt v. vakót s ennek parancsoló módja: vakóh e helyett: vakíts. "Meg ne vakóh en bűnömben, hogy láthassam uram te szent orczádat nagy örömben." (Benigna asszony imakönyve. Régi Magyar Nyelvemlékek. II. K. 33. 1.) T. i. a régieknél ót képző áll gyakran ít helyett, mint tanót = tanít, szabadót = szabadít; tehát vakót = vakít; s amazokban ts helyett a parancsoló módban számtalanszor csak h-t találunk, mint szabadóh = szabodóts, mai divattal szabadíts (a népnyelvben nem szokatlan szabadíj is); ezek szerént vakóh is am. vakóta azaz vakíts. A parancsoló módban nem ugyan egyedül, de a j mellett szintén gyakran eléjön a h a régieknél pl. őrízjh, irgalmazjh.
Ugyanott (33. 1.) eléjön tisztóhad = tisztitsad, bátoróh = bátoríts (20. 1.), indóhad = indítsad (27. 1.), világosóha = világositsa (31. 1.), fordóh = fordíts (22. 1.).

*VAKÍTÁS, VAKITÁS
(vak-ít-ás) fn. tt. vakítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a Cselekvés, mely által vakítanak valakit, v. valamit, tulajd. és átv. értelemben véve. V. ö. VAKÍT.

*VAKÍTÓ, VAKITÓ
(vak-ít-ó) mn. tt. vakító-t. Általán, ami testi vagy lelki vakságot okoz. Vakító füst, gőz, fény. Vakitó szerelem, szemfényvesztés, babona. Különösen, aki embertársait szellemileg vakká teszi álnok módon csalja, elbolondítja, butítja.

*VAKÍTÓLAG, VAKITÓLAG
(vak-ít-ó-lag ih. Vakító módon. V. ö. VAKÍTÓ.

*VAKJÁTÉK
(vak-játék) ösz. fn. Jaték kártyával s más eszközzel, melyben egészen a vakszerencsére vin bízva a nyerés és vesztés.

*VAKJOS
(vak-j-os v. vak-ly-os, vak-l-os) mn. tt. vakjos-t v. ~at, tb. ~ak. A székelyeknél am. rövidlátó, vaksi. (Kriza J.). A székelyek az ly-et rendeserént j-nek ejtik, pl. székej. Egyébiránt l. VAKLYAS

*VAKKANT
(vakk-an-t) önh m. vakkant-ott, par. ~s, htn. ~ni. v. ~ani. Akadozó hangon mond valamit. Nagy nehezen kivakkantotta hogy... Gyöke vak v. vakk hangutánzó. V. ö. VAKOG.

*VAKKANTÁS
(vakk-an-t-ás) fn. tt. vakkantás-t, tb. ~ok. Valaminek akadozó hangon mondása.

*VAKKIGYÓ
(vak-kigyó) ösz. fn. Mérges, kicsi kigyófaj, mely vaknak látszik. Előre és hátrafelé csuszkál, de hátra lassabban.

*VAKKOCZKA
(vak-koczka) ösz. fn. l. VAK, d).

*VAKKÖRÖM
(vak-köröm) ösz. fn. A hústól elvált, vastag, hoporcsos, csúnya álköröm az emberi ujjon.

*VAKLANDOS
(vak-l-and-os) mn. tt. vaklandos-t v. at, tb. ~ak. Rosz szemű, rövid látásu, vakok módjára akadozó, tapogatódzó; vaksi. Alakjára nézve sajátságos szó, s úgy fejlődhetett ki, mint csiklandik-tól csiklandós, tehát vaklik, vaklandik, vaklandós vagy vaklandos. Ilyen az ökrendik, ökrendős is. ,Vaklok' (talán vaklik közép igétől ,vaklom' helyett) csakugyan eléjön Szabó Dávidnál; valamint vaklandos is. Nem: vaklantos; V. ö. VAKLIK, (1).

*VAKLANDOSAN
(vak-l-and-os-an) ih. Vaksi módon, vakoskodva. Máskép: vaklyosan. Mindkettő eléjön Szabó Dávidnál. V. ö. VAKLIK.

*VAKLANDOSSÁG
(vak-l-and-os-ság) fn. tt. vaklandosság-ot, harm. szr. ~a. Keveset, roszul, rövidet látó, vakoskodó ember tulajdonsága, vaksiság. V. ö. VAKLANDOS.

*VAKLÉGY
(vak-légy) ösz. fn. Pőcsikfaj, mely a körülötte levő testekbe, mintha vak volna, rohanva ütközik. Neki megy mindennek, mint a vaklégy. (Km.). V. ö. PŐCSIK.

*VAKLEVÉL
(vak-levél) l. ÜRLAP.

*VAKLIK (1)
(vak-lik v. vak-l-ik) k. m. vaklott. Vakoskodik, alig v. roszul lát. Eléjön Szabó Dávidnál: "vaklok = alig látok (helyesebben: vaklom, mint csiklik, csiklom). Ettől származnak: vaklandos, vaklyas v. vaklyos (vakjos) v. vaklyás.

*VAKLIK (2)
v. VAKLYUK, (vak-lik v. ~lyuk) ösz. fn. Födött vagy eltakart lik. Székely szó. "A hetedik pinczébe egy vaklikba bé van a (kürt) vakolva.... Mirkó kirájfi azonnal kőműjest hozatott.... a vaklikat megtalálta s kibontotta." (Kriza J. XIII. mese).

*VAKLINCZ
(vak-l-incz) mn. tt. vaklincz-ot. Baranyában am. piros barna v. fekete, pl. vaklinczleány. V. ö. VAKISA.

*VAKLÖVÉS
(vak-lövés) ösz. fn. Lövés, csupán lőporral töltött fegyverből sörét, szatyma, golyó, bomba stb. nélkül. Továbbá gránátlövés, mely csak akkor gyúl el, midőn valahová leesik.

*VAKLYAS v. VAKLYÁS
(vak-l-as v. vak-ló-as) mn. tt. vaklyas-t v. vaklyás-t v. ~at, tb. ~ak,
Rövidlátó, roszul látó, vaksi, vaklandos. "Hasonlók ezek a vásott gyermekekhez, kik a purdi-pénzt mindaddig hordozzák, míg nem valami vaklyás kufárra kötik. (Káldi Vas. Préd. 574. l.). ,Vaklyas' eléjön Szabó Dávidnál. A székelyeknél Kriza J. szerént. vakjos. V. ö. VAKLIK.

*VAKLYASAN v. VAKLYÁSAN
(vak-l-as-an) l. VAKLANDOSAN.

*VAKLYUK
l. VAKLIK, (2).

*VAKMARMOTA
(vak-marmota) ösz. fn. Egérfaj, melynek látszató szemei nincsenek. (Marmota typhlus.)

*VAKMELEG
(vak-meleg) ösz. mn. és fn. Olyan rekkenő meleg, midőn a nap nem, vagy csak félig-meddig süt.

*VAKMERÉSZ
(vak-merész) l. VAKMERŐ.

*VAKMERŐ
(vak-merő) ösz mn. 1) Aki tulságosan bátor és merész, vagyis, ki a nélkül, hogy saját erejét az ellene álló nehézségekkel és veszélyekkel öszvemérné, megfontolatlanul, minden vésznek, akadálynak nekirohan. Vakmerő tengerész, katona, bajvivó. 2) Ki a társadalmi viszonyokat s illemi szabályokat megvetve másoktól szemtelenül igényel, követel valamit; makacsul szembeszáll, házsártos, bakafántos; daczoskodó, ellenszegülő, p. a gyermek vakmerő lehet apja, a cseléd ura, az alattvaló felsősége irányában. 3) Átv. alkalmazzuk a vakmerők által elkövetett cselekedetekre. Vakmerő ütközet, hajózás. Vakmerő követelés, koldulás. Vakmerő tolakodás, szerelmi vallomás. Vakmerő vállalat. Néhutt hangáttétellel így is mondják: makverő.

*VAKMERŐEN, VAKMERŐN
(vak-merően) ösz. ih. Túlzott merészséggel; a veszélylyel nem gondolva; továbbá: makacsul, ellenszegülve, daczosan, szemtelen bátorsággal. V. ö. VAKMERŐ.

*VAKMERŐKÖDÉS
(vak-merőködés) ösz. fn. Gyakorlatos cselekvés, midőn valaki vakmerőködik.

*VAKMERŐKÖDIK
(vakmerőködik) ösz. k. Valamely vakmerő tervet, vállalatot véghezvinni törekedik; túlzólag bátorkodik. Továbbá, szemtelen igényekkel, követelésekkel áll elé; makacskodik, daczoskodik stb.

*VAKMERŐLKÖDIK
l. VAKMERŐKÖDIK.

*VAKMERŐN
l. VAKMERŐEN.

*VAKMERŐSÉG
(vak-merőség) ösz. fn. 1) A vakmerő embernek, mint olyannak, tulajdonsága. Hallatlan bámulatos vakmerőséggel harczolni. 2) Vakmerő által végrehajtott tény. Ez nagy vakmerőség volt tőled. Szélesb ért. makacsság, daczosság, szemtelen ellenszegülés, vagy követelés. V. ö. VAKMERŐ.

*VAKMERŐSKÖDÉS; VAMERŐSKÖDIK
l. VAKMERŐKÖDÉS, VAKMERŐKÖDIK.

*VAKMURMUTÉR
(vak-murmutér) l. VAKMARMOTA.

*VAKNAP
(vak-nap) l. ÁLNAP.

*VAKOG
(vak-og) gyak. önh. m. vakog-tam, tál, ~ott. Akadozó nyelven, értetlen hangon mond, vagy akar mondani valamit. Természeti hangutánzó, mint: makog, nyekeg, nyifog, hebeg, hübög, mind hibás szólásra vonatkozók.

*VÁKOG
(vák-og) gyak. önh. m. vákog-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél Incze József szerént ,vák' hangon kiabál, gágog (achnattert).

*VAKOGÁS
(vak-og-ás) fn. tt. vakogás-t, tb. ~ok, h. szr. ~a. Akadozó, értetlen szókiejtés. V. ö. VAKOG.

*VÁKOGÁS
(vák-og-ás) fn. tt. vákogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gágógás. V. ö. VÁKOG.

*VAKÓH, VAKÓJT
l. VAKÍT alatt.

*VAKOK INTÉZETE
Emberbaráti intézet, különösen épület, melyben a szerencsétlen vakok némi oktatásban és ápolásban részesülnek.

*VAKOL
(vak-ol) áth. m. vakol-t. A megrakott csupasz falat mész és homokból csinált vegyülékkel betapasztja, bevonja. Idegenből vett nyelven szólva malteroz. Gyöke az átv. értelemben vett vak, mely valami elrejtettet is jelent, t. i. a vakolás mintegy elrejti, látatlanná teszi a falat. V. ö. VAK; VAKLIK, (2) stb.

*VAKOLA
falu Szala m. helyr. Vakolá-ra, ~n, ~ról.

*VAKOLÁS
(vak-ol-ás) fn. tt. vakolás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kömivesi munka, mely által a falat vakolják. Néha értik ,vakolat' helyett is. Vastag, vékony vakolás. (Szabó D.). V. ö. VAKOL.

*VAKOLAT
(vak-ol-at) fn. tt. vakolat-ot, harm. szr. ~a, v. ja. Mész és homokból készített, s falra csapott tapasz. Vastag, vékony sima, gőcsörtös vakolat. A vakolat levált a falról.

*VAKOLATCSINÁLÓ
(vakolat-csináló) ösz. mn. és fn. Kőmivesek mellett dolgozó, ki a vakolatnak való anyagokat öszvekeveri v. kavarja s elkészíti.

*VAKOLATHORDÓ
(vakolat-hordó) ösz. mn. és fn. Aki a kőmivesek részére vakolatot hord; továbbá eszköz, pl. taliga, szekér, melyben vakolatot hordanak.

*VAKOLATKAVARÓ
(vakolat-kavaró) ösz. mn. és fn. Munkás, ki a vakolatnak való anyagokat összekeveri; vagy eszköz, melylyel az ily kavarás történik.

*VAKOLATKÉSZITŐ
(vakolat-készitő) l. VAKOLATCSINÁLÓ.

*VAKOLATLÁDA
(vakolat-láda) ösz. fn. Deszkából nagyobb láda formára öszveszegezett tartály, melyben a vakolatot kavarják, készítik.

*VAKOLATLAN
(vak-ol-atlan) mn. tt. vakolatlan-t, tb. ~ok. Ami nincs bevakolva, mészhomokkal becsapva, csupasz. Vakolatlan házfal, kerítésfal. Négyszögü kövekből épített vakolatlan torony. Határozóként am. vakolatlanul. A közbejött fagyos idő miatt a falak vakolatlan maradtak.

*VAKOLATVONÓ
(vakolat-vonó) ösz. fn. Horgas lapát forma eszköz, melylyel a készülőben levő vakolatnak való anyagot keverik, ideoda húzigálják.

*VAKOLÓ
(vak-ol-ó) mn. és fn. tt. vakolót. Aki vakol; vagy amivel vakolnak. V. ö. VAKOL.

*VAKOLÓKANÁL
v. KALÁN, (vakoló-kanál) v. ~kalán) ösz. fn. A kőmivesek kalán forma eszköze, melylyel a vakolatnak való anyagot a falra csapkodják és rajta szétsimitgatják.

*VAKON
(vak-on) ih. Vak állapotban, világtalanul, nem látva. Vakon született gyermek. Vakon ellett macskafiak. Jobb lett volna neki vakon születnie, az az, nagyon szerencsétlen, vagy azzá lesz, jaj lesz neki. Átv. megfontolatlanul, hebehurgyán, akadozva. Vakon kapni valamibe. Vakon neki megy mindennek. Vakon tölteni, lőni (Mind laden, blind schieszen) golyó v. göbecs nélkül, csak lőporra vert fojtással. A vadászoknál: vakon van ütve a vad, ha nyakán vagy hátgerinczén kapott lövésre összerogy, de aztán összeszedi magát és csülökre kap.

*VAKOND, VAKONDOK
l. VAKAND.

*VAKONTA
(vak-on-ta) ih. Vakság ideje alatt, vak korában. Mig látott, másokat vezetett, de most vakonta őt vezetik. Hasonlóan időfolyamatra vagy bizonyos korra vonatkoznak: ifjanta, leányta, füvente, hajdanta, régente, naponta (= nappal).

*VAKONYA
falu Szala m. helyr. Vakonyá-ra, ~n, ~ról.

*VAKOS
(vak-os) mn. tt. vakos-t, v. ~at, tb. ~ak. Nem egészen vak, hanem homályosan, rövidet látó, menésében akadozó, vaksi. Eléjön Szabó Dávidnál. Átv. ért. vakos koczka, am. egy szemet mutató koczkalap.

*VAKOSDI
(vak-os-di) fn. tt. vakosdi-t. Átv. ért. a felvilágosodottság ellensége. (Obscurant).

*VAKOSDISÁG
(vak-os-di-ság) fn. tt. vakosdiság-ot, harm sz. r. ~a. Elviség, melynél fogva valaki azon meggyőződésben van, hogy a társadalomban a felvilágosodottságot elnyomni s a népet butaságban tartani szükséges. (Obscurantismus).

*VAKOSKODÁS
(vak-os-kod-ás) fn. tt. vakoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Homályos látási állapot, midőn valaki roszul v. alig lát, vakoskodik; sötétben tapogatódzás. V. ö. VAKOSKODIK.

*VAKOSKODIK
(vak-os-kod-ik) gyak. k. m. vakoskod-tam, ~tál, ~ott. Akár szemgyöngeség, rövidlátás, akár a szükséges világosság hiánya miatt homályosan veszi ki a tárgyakat, majd ide, majd oda ütődve tapogatódzik. Miolta vakoskodik, se irní, se olvasni nem képes. Gyúts gyertyát, ne vakoskodjunk a sötétben.

*VAKÓT
l. VAKÍT.

*VAKOTA
(vak-ot-a v. vak-ótt-a) fn. tt. vako-tát. Mint a tájdivatos ,vakotás' szó törzse jelent valamely barna vagy fekete foltot.

*VAKOTÁS
(vak-ot-a-as) mn. tt. vakotást v. ~at, tb. ~ak. Kemenesalján am. tarkababos, jégverte. V. ö. VAKISA.

*VAKPADOLAT
(vak-padolat) ösz. fn. Rejtett alsó padolat, melyre a felső (koczkás v. diszesebb) padolat van fektetve.

*VAKPŐCSIK
(vak-pőcsik) l. VAKLÉGY.

*VAKSÁG
(vak-ság) fn. tt. vakság-ot, harm. szr. ~a. Vak, világtalan állapot, vagy tulajdonság, midőn valaki nem lát. Nagy csapás a vakság. Vaksága miatt koldusbotra jutott. "De ki a vakságtól nem fél, minek annak a szemfödél? (Csokonai.) Átv. az észnek, megfontolásnak, belátásnak hiánya. Lelki vakság, midőn valaki az üdvösségre vezető utat nem látja, vagy behunyja lelki szemeit előtte.

*VAKSEB
(vak-seb) ösz. fn. Nem nyílt seb, t. i. behegedt, hártyával behuzott seb; a néhai sebnek jegye, látszatos nyoma; továbbá, zúzás által okozott sérv a testen.

*VAKSEBES
(vak-sebes) ösz. mn. Egy vagy több vaksebbel jegyzett. Vaksebes katona.

*VAKSI
(vak-os-i) mn. tt. vaksi-t, tb. ~k, v. ~ak. Gúnyos, tréfás nyelven am. rövidlátó, rosz szemű, vakoskodó. Innen vaksi-pila, ki se lát, se hall, hanem akadozva, szelesen, hebehurgyán, kellő megfontolás nélkül tesz mindent. Ez összetett szó alkalmasint valamely szeles Pila az az Ila nevű nőről vétetett, valamint a hasonló jelentésü Szél Pál szeles ferfiról.
Mi a ,vaksi' szó alakját illeti, hasonlók hozzá a szintén gúnyos nevek: buksi, töksí, silapsi, ebsi, hapsi, kapsi v. kapzsi. Az i képző, néha d-vel együtt más ily gúnyneveket is alkot, mint: oktondi, pökhendi, kortyándi, szuszimuszi, csapdi, bonfordi, sunyi stb.

*VAKSIPILA
(vaksi-pila) ösz. fn. l. VAKSI alatt.

*VAKSZÉM
(vak-szem) ösz. fn. l. HALÁNTÉK.

*VAKSZĚMCSONT
(vak-szěm-csont) ösz. fn. A koponyának azon csontjai két oldalt, melyek a vakszemet, azaz, halántékot képezik. (Ossa temporum.)

*VAKSZĚMÉR
(vak-szěm-ütér) ösz. fn. A vakszemen látszó ütér.

*VAKSZĚMGÖDÖR
(vak-szěm-gödör) ösz. fn. A vakszemnek, vagyis halántéknek homorú mélyedése.

*VAKSZĚMIDEG
(vak-szěm-ideg) ösz. fn. A vakszemizomba nyuló idegek. Külső, és belső vakszemideg.

*VAKSZĚMIZOM
(vak-szěm-izom) ösz. fn. Izom, mely a homlok- és falcsont ivded vonalától jő, az állkapcsig nyúlik, és azt fölfelé, s egy kevessé hátra húzza.

*VAKSZĚMÜTÉR
(vak-szěm-ütér) ösz. fn. Azon üterek, melyek a vakszembe mennek. Mély, mellső, hátsó vakszemütér. (Arteria temporalis, profunda, anterior, posterior.)

*VAKSZERENCSE
(vak-szerencse) ösz. fn. A sorsnak bármely emberi cselekvényben oly fordúlata, midőn a jó vagy bal siker, vagy eredmény nem az emberi ügyességtől vagy előleges számitástól függ; innen néha máskép véletlennek vagy véletlenségnek is mondjuk.

*VAKSZIKRA
(vak-szikra) ösz. fn. Szikra, melynek rendszerént gyujtó ereje nincs, pl. a kovácsműhelyekben, midőn a tüzes vasat pőrölyözik.

*VAKSZOBA
(vak-szoba) ösz. fn. Falak közé mélyedő, saját ablakkal nem biró, sötét és szobaféle zug, melyet rendesen alvóhelyül használnak. (Alkoven).

*VAKTÁBAN
(vak-ta-ban) ih. Vakon, nem látva, vagy, mintha nem látna. Vaktában neki megy. Vaktában lőni, gondolomra lőni. Minthogy az ily képeztetésü határozók igékből szoktak származni, mint, jártában, keltében, mentében stb. azt vélhetnék, hogy hajdan létezett vak v. vakik ige; vagy pedig hogy merő önkényes hangváltozattal vakjában helyett jött szokásba, melyet túl a Dunán így is ejtenek vaktyában. Azonban hasonló képeztetésüek ezek is: széltében, sebtében, végtében, melyek azon nézetre jogositnak, hogy ezekben a ta v. te önálló képző s valaminek mintegy voltát, mivoltát jelenti s az utóbbi szók mellett eléjönnek: szeltére v. széltire és végtére is.

*VAKTAMÁSSZELE
így nevezik némely vidéken, nevezetesen Heves megyében az éjszakkeleti csipős szelet. Vak Tamás felől fúj a szél. (Talán a Kárpátok valamelyik bérczét nevezték hajdan Vak Tamásnak?)

*VAKTETŰ
(vak-tetű) ösz. fn. Az elfagyott lábnak tetücsipéshez hasonló viszketege, máskép: vizestetü.

*VAKTÖLTÉNY, VAKTÖLTÉS, VAKTÖLTVÉNY
(vak-töltény v. ~töltés v. ~töltvény) ösz. fn. Lőfegyverben golyó vagy göbecs nélküli töltény, csupán lőporra vert fojtással.

*VAKUL
(vak-ul) ih. Vakon, világtalanul; vagy vak módjára.

*VAKÚL
(vak-úl) önh. m. vakúl-t. Vakká lesz, szeme világa vesz, elvesz. A vén csődör vagy megsántúl, vagy megvakúl. (Km.) Vakúljon meg a szemed.

*VAKÚLÁS, VAKULÁS
(vak-úl-ás) fn. tt. vakúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szemek világának elveszése.

*VAKUTÁNZÁS
(vak-utánzás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki megfontolás nélkül utánoz valamit, vagyis valakinek valamely tettét; mondatát; nem nézvén, ha jó- vagy rosz-e az amit utánoz.

*VAKUTÁNZÓ
(vak-utánzó) ösz. mn. és. fn. Megfontolatlanul utánzó. V. ö. VAKUTÁNZÁS.

*VAKÚTCZA
(vak-útcza) ösz. fn. Útcza, melynek egyik vége el van zárva; máskép: zsákútcza, térjmegútcza.

*VAKÜTÉS
(vak-ütés) ösz. fn. Zúzást, nem nyilt sebet okozó ütés a testen.

*VAKVARJU
(vak-varju) ösz. fn. l. BAKCSÓ

*VAL (1)
elvont gyök, melyből a segg és nőszemérem vágányát jelentő valag, és a vágó szerszám neve: valaska, származtak. Ez más ejtéssel balaska, s ez alakban gyökre hasonló hozzá a balta. Megnyújtva egyezik vele vál és ennek ivadékai vált, változik, választ stb. Vékony vagyis inkább éles hangon rokonának tekinthető Lugossy J. szerént a fél név egész családjával együtt. V. ö. VÁLIK; FÉL; VÖLGY. Alapfogalomban egyeznek vele a latin vallis, vallum, és az ajtó vagy ablakszárnyat, ajtófelet jelentő valva.

*VAL (2)
törzse a lét- és birtokige függő multjának: val-ék (= val-a-ek) valál (= val-a-al) val-a stb. és részesülőjének; val-ó. A mutató mód multjában és az óhajtó módban: vol, pl. vol-t-am, vol-t-ál, vol-t stb. és vol-n-ék (= vol-na-ek), vol-n-ál (= vol-na-al) vol-na stb. A Müncheni codexben eléjön a részesülőben is ,levén' értelmében: "Simon Péternek azért kési valván." (János XVIII). Továbbá ugyanezen codexben eléjön a határtalan mód: volni: "Kik mondják a felkeletet nem volni" (resurrectionem non esse. Mark. XII). ,Vala' helyett vola (az o mint zárt vagy mély ao) áll a régi Halotti Beszédben szokosztja vola. Ugyanigy találjuk egy régi levélben is (1526-ik évből): "Kissebejth vola engem." (Szalay Á. 400 m. 1. 3. lap).
Idegen nyelvekben legközelebb áll hozzá a mongol bol szintén létige törzse, a mely minden időben és módban rendesen ragoztatik; továbbá a votják és osztják val, lív vol, vuol, szürjén völ törzsek. V. ö. VAN. Továbbá
Rokon hozzá a török-tatár és vogul ol, finn és észt ole, mordvin ul'e, hegyi cseremisz ul, ďl, ol, végre a lapp orro; és "van nekem neked" stb. értelmében az oszmanli var és csagataj bar. - A régieknél, nevezetesen a Müncheni és Bécsi codexben az állapotjegyzőben is eléfordúl, még pedig a hajdan divatos mód szerint személyragozva, pl. Müncheni cod. János IV. fej. "Miképen te zsidó valvád kérsz én töllem innod." (Judaeus cum sis. Pestinél, ha zsidó vagy. Erdősinél, te zsidó lévén). Máté VII. fej. "Ha azért tü gonoszok valvátok tudtok jó adományokat adnotok." (Si ergo vos cum sitis mali). János XVIII. "Simon Péternek azért kési valván kivevé azt." (Pestinél, "mikoron tőre volna.") Lukács XIV. fej. "Egyébként még messzől valvári, követséget eresztvén kéri azokat," azaz, midőn még messze volt. Ezek helyett ma lévén van szokásban. Továbbá szintén a régieknél eléjön ,vall" átható ige helyett, s néha ezen egész alakban is, tárgyesetes viszony névvel a latin habeo értelmében. Máté V. fej. "Hogy te atyádfia val valamit te ellened" (si frater tuus habet aliquid contra te). Ilyenek ugyancsak a Münch. codexben "Ördögöt val" (daemonium habet). "Hálálatot val" (gratiam habet). "Világot vallotok (lucem habetis) "Menekedetet nem valnak" "Valalokat valló" (possessiones habens), "Nem valvád menyekzői ruhát" (non habens vestem nuptialem): A Bécsi codexben "Történék kedig hogy a szántóföld urat val vala Booz nevőt." (Ruth. II.). A Debreczeni Legendáskönyvben: "Valja az életnek velágosságát" (2. 1.). "Nagy keserüséget szivébe valván." (58. 1.). "A szépségöt magában vallja" (182. 1. "Bizodalmat (24), sebeköt (35), szeretetöt (70) vall.
Ez értelemben ma is mondjuk: becsületet, szégyent, gyalázatot, kudarczot, kárt vall. A köznépnél ma is hallható: Kevés gyümölcsünk termett, s azt sem tudtuk megvallani. azaz, birtokunkba venni. Mai szokás szerént ama régiek helyett (,habeo' értelmében) leggyakrabban van nekem, neked, neki stb. néha pedig bírok, bírsz valamivel v. valamit, divatoznak, pl. van neki karikagyürűje. Ördöge van. Szégyene, kára van. Felesége, gyermekei vannak, de gondja is van; Tagadólag: nincs sincs, v. nem, sem bírok, bírsz stb. Péternek nincs pénze. Semmim sincs. Nem bírok semmivel. Semmivel sem bírok. l. VALL.

*~VAL
vékonyhangon ~VEL, névmódosító rag, p. hó-val, eső-vel; l. ~VEL.

*VÁL (1)
önh. és VÁLIK, (vál-ik) közép ige, multjok vált. A kettő szabatosan véve különbözik egymástól. 1) Midőn az ember, vagy más állat akár egyes társától, akár többed magától vagy egész seregtől mintegy ön akaratából, vagyis cselekvőleg elszakad s azt odahagyja, akkor önhatólag: vál, elvál, kivál. 2) Midőn valamely lélektelen test bizonyos kül erőszak által tehát szükségességből vagyis szenvedőleg két vagy több részre oszlik, akkor: válik, le-, elválik, szétválik, kiválik, pl. a fejszével hasított fa ketté válik; a vakolat a faltól elválik; a fa kérge leválik; a dió szétválik. Ellenben az 1ső pont szerént: a férj feleségétől elvál; a két utitárs szétvál; amott egy tulok elvál a csordától. "Mint gerliczemadár, Ki társátul elvál, Jaj kesergi társát, Zöld ágra nem is száll." Népdal. (Erdélyi J. gyüjt. 11. lap.). Szenvedőlegességet fejeznek ki ezek is: majd elválik a dolog. Majd elválik, mi lesz belőle. Megválik, ki lesz erősebb. Majd elválik, hány zsákkal telik. (Km.). Tánczos leányból ritkán válik jó asszony. (Km.). Még derék ember válhat (válhatik) belőle. (Szabó D.). Átv. ért. valamivé válni annyit tesz, mint alakja változtatása által némileg mássá, lenni. A jó borból jó eczet válik. Nem minden botból válik borotva. A mely abroszt sokan viselnek, szöszszé válik. (Km.). A régi szokás törvénynyé válik. (Km.). Vér nem válik vizzé. (Km.).
"Ha bár minden rózsa leánynyá válnék is,
Galambomnak párja nem származnék még is"
Népdal. (Erdélyi J. gyüjt. 24. 1.).
Egészségére válik. Halálra válik, az az, halálosan beteg, halálán van. A régieknél a föntebbi megkülönböztetést nem mindig találjuk, pl. "És elválék ő tőllö az angyal" (et diacessit ab illa angelus. Müncheni cod. Lukács. L). - Továbbá a régieknél, valamint több helyütt a népnél ma is divatos kifejezés: megválva v. megválván, e helyett: kivévén. "Tőlledtől megválván" (excepto te. Bécsi cod. Ruth. VI.). "A levelektől megválván semmit nem lele" (nihil invenit praeter folia". Münch. cod. Mark. XI.). "Mindenth én, ám az egy dologtól megválva, ki tithok, nekiek megmondék. Levél 1540-ik évből. (Szalay Á. 400 m. 1. 9. 1.). A köznépnél ma is hallható: verje meg az Isten, lelkétől megválva. - Származékai: választ, válogat, vált, változik, vádság, válu stb.
Rokon a rövid önhangzóju val gyökkel. l. VAL, (1). Minthogy a vál önhangzója hosszú, ezt némelyek vá-el (= vá azaz valamivé lesz) összetételből eredettnek vélik (Révay. Antiqu. 107. 1. és Elab. Gramm. 212. 1.); azonban a vá szórészecskét nyelvünkben csupán csak mint névragot ismerjük, ez sem mindig állandó, mert néha já, néha pedig, kivált a régieknél, csak á (illetőleg é). V. ö. ~VÁ, ~VÉ, névrag. - Egyébiránt összeüt a német Wahl, wählen szókkal, (az elsőbbi a régi németben: wala, weli); a szanszkrit gyök: var (eligere). Bopp F. a latin volo-t is a szanszkrit var szóval rokonitja. Budenz J. a menést jelentő némely szókkal egyezteti, milyenek a lapp vuolge, finnlapp vuolgge, finn olkene, olkee, vogul vajl. stb.

*VÁL (2)
fn. l. VÁLL, fn.

*VÁL (3)
helynév; l. VAÁL.

*VALA (1)
(val-a), a magyar van létige függő v. viszonyos multjának törzse; melynek rokonságáról l. VAL, (2).
Mint segédige alkotja 1) az illető ige jelenével a tartós vagy végzetlen múltat: lát vala, tud vala, ír vala, kér vala stb. mely föltételes mondatokban is használtatik; 2) az illető ige függő multjával az előbbi múltat a legközelebbi időből: láta vala, tuda vala, íra vala, kére vala; 3) az illető ige általános multjával az előbbi multat, bizonyos viszonyban más valamely multtal: látott vala, tudott vala, írt vala, kért vala; Példák a régi emlékekből: 1) "Mártha azért hogy hallotta, hogy Jézus eljött, eleibe futa ő neki, Mária ke(dég) hon ül vala (domi sedebat). Münch. cod. János. XI. Pesti Gábornál is: hon ül vala, Erdősinél: hon veszteg ül vala. (Azonban száz meg száz példát mutathatunk a Bécsi és Müncheni codexekből, melyekben a viszonyos múlt a végzetlen multtal, főképen valamely mondat idézésénél fölcseréltetik. l. Nyelvtudományi Közlemények. I. Kötet. Szabatosság az ígeidőkben.) Továbbá föltételes mondatban: "Mert ha egy ideig is ő felsége ez szegény országot meg nem kötelezi vala, ennyi sok fogadásával, hithivel,... bódog életben voltunk volna." (Bebek Ferencz 1555-ből. Régi Magyar Nyelvemlékek. II-ik kötet. 119-ik lap.) "Az ajondokoth (ajándékot) mind kész volnék oda annom (adnom), csak te kegyelmed ne kissebejth vola engem." Levél 1526-ból. (Szalay Á. 400 m. 1. 3. lap). 2) Váltig igyekeztönk halasztani, amint halasztottunk is, hogy ne kelleték vala az nemes vármegyéket költetniök." (Gr. Eszterházy M. nádor). 3) "És megfordóltanak a pásztorok dicsőitvén és dicsérvén Istent méndenekben, melyeket hallottak vala és láttak vala" (Müncheni cod. Lukács. II.). Az utóbbiak csak kevéssel előzik meg az elül álló "megfordúltanak" múltat. Láss még némely példát a MULT IDŐK czikk alatt.

*VALA (2)
eléfordúl mint némely személynévmásoknak, továbbá helyet, időt és mennyiséget jelentő némely szóknak egyik, még pedig első alkotó része, pl. vala-ki, vala-mely, vala-mi, vala-milyen, valaha, vala-hol, vala-hány, vala-mennyi, vala-meddig, vala-míg, vala-hogy, vala-hová vala-honnan stb. Jelent általán szorosan meg nem határozott személyt, vagy dolgot, helyet, időt, mennyiséget.
Ha a magyar nyelvből akarnók származtatni, talán a való szóval azonosithatnók. Mit igazolna az, hogy az ellenkezője legtöbbnyire sem v. se szóval fejeztetik ki pl. sen-ki (= sem-ki) sem-mi, se-milyen, so-ha (= se-ha, régiesen: son-ha = sem-ha), se-hol, se-hogy se-hová se-honnan. Azonban eljön a mongolban adi-ken am. vala-ki, és a mongol szó első része e nyelvben mind önállólag szokásban van, s jelentése: hol? mi? (wo? was?), mind származékaiban, illetőleg összetételeiben s más szókkal összeköttetéseiben is föltalálható, pl. aliba = valamely, bármely (irgend ein, allerlei), adi bolkhoi = valamennyi (tout, tout en general, szó szerént: bármi legyen), adi-jaghun = vala-mi (quelque chose, quoi que soit), alin = mely, melyik (quel, lequel?), adi-nigen = egy valamely, alimad = valamely, bármely (quel, quelque ce soit, welche, welche auch) stb. Budenz J. a votják nyelvből két szót hoz fel: ol'o-kin (vala-ki) és ol'o-mar (vala-mi); megjegyezvén hogy ol'o am. ,vagy', a német,oder'. Figyelmet érdemlőnek tartják némelyek a latin ali szórészt is egészen hasonló összetételekben: ali-quis. ali-quid, ali-quando, ali-quot, ali- quantus stb. Faber Thesaurusa szerént "alius alia aliud" szótól. Mások, mint Lugossy a ,vala' szórészt a ,féle' szóval azonosítják. ~Mink, ha a magyar való el nem fogadható, a mongollal rokonitást a többieknek elébe teszszük, s a magyarban a ,vala' szórésznek a hol szóval egyeztetését is elfogadhatónak tartjuk, mit holmi szó is tanusít.

*VÁLAD
(vál-ad) önh. m. válad-t. Magát illető társától, vagy egész seregtől elszakasztja, elkülöníti. Sándor Istvánnál jön elé, különösen kiválad összetételben. Nemcsak annyiban szabályszerü, a mennyiben nyelvhasonlatilag átható társa: választ, hanem a székely váladoz szónak valóságos törzse is.

*VÁLADÉK
(vál-ad-ék) fn. tt. váladék-ot, harm. szr. ~a. Vegytani értelemben, a vegyes testnek azon része, mely egy más testnek közbejöttével különválik; s rendesen leülepedik. (Praecipitatum).

*VÁLADOZ
(vál-ad-oz) gyakoritó önh. m. váladoz-tam, ~tál, ~ot. Többször v. egymás után el-, leválad, v. -válik. A székelyeknél divatos. "Rotyog a haricska, puiszka, Plútóné addig keveri, göbődi, kavargassa (kavargatja) a szapora firiss kezivel míg jó rittyegősön fel kezd a keverő után váladozni az üst ódaláról." (Kriza J. I. mese).

*VÁLADOZÁS
(vál-ad-oz-ás) fn. tt. váladozás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Többszörös v. egymás utáni el-, leválás. V. ö. VÁLADOZ.

*VALAG
(val-ag) fn. tt. ~at, harm. szr. ~a 1) A női szeméremtest hüvelye, vagyis ennek nyilása. "Mert minden férfiu, valag megnyitó (első szülött értetik) szentnek hívattatik úrnak." (Münch. cod. Lukács. II. Tárkányinál. "Minden figyermek, ki anyja méhét megnyitja, az Úrnak szenteltessék. 2) A seggpartok közti völgy. Mai korban csak aljas nyelvben használtatik. V. ö. VÁGÁNY. Elemzésére nézve l. VAL, (1).

*VALAGÁZ
(val-ag-áz) áth. m. valagáz-tam ~tál, ~ott, par. ~z. Seggire ver.

*VALAHA
(vala-ha) ösz. időhatárzó. 1) Elmult időben, régen, hajdan. Valaha ő is szép volt. Mintha valaha láttam volna. E nemzet is dicső volt valaha. 2) Leginkább fölható raggal jelen időre is alkalmazzuk. No, valahára itt vagy, azaz, sok idő után. Pénzemet valahára megkaptam. Szabó Dávidnál ,egyszer' szóval viszonyban fölható rag nélkül is: ,egyszer valaha elérkezett. 3) Jövő határozatlan időre. Ha valaha látnálak. Majd valaha csak fölvirad nekünk is. Nem tudom látlak-e még valaha.
"Megvirad még valaha
Nem lesz mindig éjszaka."
Népdal.
Értelmi viszonyban vannak vele: mindenha, minden időben, mindenkor, minden korban; néha némi időben; soha, semmi időben. Innen némelyek úgy vélekednek, hogy elemei volnának vala, és az időt jelentő ha, tehát betüszerint am. vala idő, (fuit, erat tempus). Azonban mint föntebb látók, jelen és jövő értelemben is eléjön. Kétséget nem szenved, hogy ezen szórész azonos a valaki, valami, valahány, valahányszor, valahogy, valahol, valamerre, valamikor, valahonnan, valahová stb. összetételekben eléforduló ,vala' szóval l. VALA, (2).

*VALAHÁNY
(vala-hány) ösz. mn. Bizonyos mennyiséget, számot alkotó részek mindegyike, latinul: quotquot. A viszonymondatban megfelelnek neki: annyi; illetőleg: mindannyi, pl. valahány fej, annyi vélemény. Valahány újj, annyi köröm. Itt a mennyiségi részek külön-külön válva értetnek. Valahánynyal találkozott, mindannyinak köszönt. Valahány elment, mindannyi egészségesen tért haza. Itt a valahány am. öszvesen, együtt véve, mind valamennyi. Különbségi viszonyban állnak vele: néhány, akárhány. A fentebbi mondatokban ,valahány' ahány szóval is fölcserélhető. Ahány fej annyi vélemény.

*VALAHÁNYAN
(vala hányan) ösz. számhatárzó. Mind, akik akár különkülön, akár tömegesen, öszvesen véve bizonyos mennyiséget tesznek. Valahányan voltak, mindegyik mást akart. Valahányan az ütközetben részt vettek, mindannyian megsebesülte.
Különbségi viszonyban vannak vele: kiki, néhányan (nonnulli), akárhányan.
A főntebbi mondatokban ,valahányan' helyett ahányan is állhat, épen úgy mint ,valahány' szónál is megjegyeztük.

*VALAHÁNYSZOR
(vala-hányszor) ösz. kötszó. Bizonyos számu, különkülön izben. A viszonymondatban mindannyiszor, mindenkor, mindig, ugyanannyiszor felelnek meg neki. Valahányszor kocsmában volt, mindannyiszor részegen tért haza. Valahányszor látom, mindenkor jobban tetszik. Változattal: ahányszor, annyiszor, mint VALAHÁNY szónál. Viszonyosai; néhányszor, akárhányszor.

*VALAHÁRA
(vala-hára) ösz. ih. Élünk vele, midőn azt akarjuk kijelenteni, hogy valami sok idő mulva megtörtént, megtörténik, megtörténni fog. Végre valahára megkapta pénzét. Valahára itt vagy. Valahára el fog menni, V. ö. VALAHA.

*VALAHOGY v. ~HOGYAN
(vala-hogy v. ~hogyan) ösz. módhatárzó. Bizonytalan módon, valamikép, némikép. Valahogy majd segitsünk a dolgon. Csak valahogy megszabadulhatnék tőle. Ha valahogy kifürkészhetném. Valahogy úgy, változattal: ahogy úgy, Ellentéte: sehogy; az összesre kiterjesztve: akárhogy V. ö. VALA, (2).

*VALAHOL
(vala-hol) ösz. helyhatárzó 1) Valamely helyen. Valahol a városban lesz, de nem tudom hol. Valahol már láttam. Valahol ott lesz. Jó lesz valahol megnyugodni. 2) Akármely határozatlan helyen, vagy több hely között bármelyiken. Valahol lát, mindenütt megszólít. Valahol csak jártam, mindenütt találék barátságos emberekre. "Valahol lakozandol en es (én is) lakozom." (Bécsi cod. Ruth. I.) Néha: valaholott, "Csak sohajt és fárad, valaholott megáll, Mind addig bujdosik, míg társra nem talál." Népdal. (Erdélyi. J. gyüjt. 11. 1.) Ezeket így is lehet változtatni: ahol lát, ahol csak jártam, ahol csak lakozandol stb. Viszonyos társai: mindenhol, sehol, néhol, akárhol. V. ö. VALA, (1).

*VALAHOLOTT
(vala-holott) l. VALAHOL, 2).

*VALAHON
v. ~HUN, népies; l. VALAHOL.

*VALAHONNAN
v. ~HONNAT, v. ~HONNÉT, (vala-honnan, v. ~honnat v. ~honnét) ösz. helyhatárzó, 1) Valamely helyről, tájról, irányról.
Szerezz nekem valahonnan egy szolgát. Ezek nem idevalók, hanem valahonnan jöttek. 2) Akármely helyről, tájról, irányról. Valahonnan befoly a viz, mindenütt be kell csinálni a rést. Változattal: ahonnan, pl. a honnan csak elmentek, mindenütt sajnálják őket. Viszonyos társai: mindenhonnan v. mindenünnen, sehonnan; néhonnan. V. ö. VALAHA.

*VALAHOVÁ
v. ~HOVA, (vala-hová) ösz. helyhatárzó. 1) Valamely határozotlan helyre, tájra, czélpontra. Valahová menni készül. 2) Akárhová bármely helyre. Valahová menendesz, mindenhová kisérünk, mindenütt ott leszünk: "Valahová menendesz, megyek.« (Bécsi cod. Ruth. I.) Viszonyan vannak vele: mindenhová sehová, akarhová. V. ö. VALA, (2).

*VALAJ
fn. tt. valaj-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Növénynem a négyhimesek seregéből és egyanyások rendéből; virági felemások, nősök és himek ugyanazon száron. (Valantia).

*VÁLAJ
falu Szatmár m. helyr. Válaj-ba, ~ban, ~ból.

*VALAKI
(vala-ki) ösz. névmás. 1) Többek közől egy személy, egy ember; határozatlanul véve, s név szerint különösen ki nem tüzve. Valaki közőletek jöjjön velem. Valakit köztetek nagy baj fenyeget. "Parancsolá hogy valakinek (alicui) ne mondanák, mely lött vala." (Münch cod. Lukács. VIII.). »Ha valakinek atyjafia (frater alicujus. Ugyanott. XX.). 2) Akárki, bármelyik. Valaki csak moczczanni mer, jaj neki. "Sem reteszekkel valaki (quisquam) meg nem kötözheti vala őtet." (Münch. cod. Mark. V.). "Nem ereszte valakit (quemquam) bemenni ő vele." (Lukács.VIII.) Ez értelemben többese is használtatik. "És valakik (quicunque) nem vendnek (veendnek) tütöket. (Lukács. IX ). 3) Néha csak aki helyett áll. "Az, hazugokat gyűlöl, valaki eszes és bölcs." (Bölcsek jeles mondási. Toldy F. kiadása, Pesti G. meséi végén. 260. 1.). Mai nap sem szokatlan kifejezés, főleg a mondatok megforditásával valaki eszes és bölcs, az, hazugságokat gyűlöl.

*VÁLAKODIK v. VÁLAKOZIK
(vál-a-kod-ik) v. vál-a-koz-ik) k. m. válakod- v. válakoz-tam, ~tál, ~ott, par. válakodj v. válakozz. Egy jelentésü válad igével, és mint ez, szintén fölveszi a ki igekötőt kiválakozik.

*VALAL v. VALÁL
(val-al) fn. tt. valal-t tb. ~ok, harm. szr: ~a. A régi nyelvben jelentett falut, népesített birtokot (possessio). Elemzésére nézve l. VAL, (2). "Mert valának sok valali." (erat enim habens multas possessiones. Münch. cod. Máté. XIX.). "Kinek ő férje hagyott vala sok kazdagságokat és szolgákat és valalokat. (Bécsi cod. Judith, VIII.). "Kiket kilemb-kilemb városokkal, valálokkal es kiülbelől való szépségökkel megerősöjtvén." (Carthauzi Névtelen. Toldy F. kiadása. 15. 1.). Egyezik vele a majorságot jelentő elavult fol, és a ma is szokásban levő falu szó. Most is fordulnak elé Erdélyben Volál helységek.

*VÁLAL; VÁLALAT stb.
l. VÁLLAL; VÁLLALAT stb.

*VÁLALKOZÁS; VÁLALKOZIK
l. VÁLLALKOZÁS; VÁLLALKOZIK.

*VALAMEDDIG
(vala-meddig) ösz. ih. Bizonyos, vagy bizonytalan helybeli vagy időbeli távolságig. Valameddig az árok tart, addig mind a miénk. Valameddig apjok élend, mindaddig nem örökölnek. Valameddig csak kiállom, azaz, bizonytalan darabideig.

*VALAMELY
(vala-mely) ösz. mn. A többi közől egy, bizonytalan, akár személy akár dolog. E könyvet valamely diák vesztette el. Ha valamely ház eladó lesz, én megveszem. Különbözik tőle: bizonyos.

*VALAMELYEST
(vala-melyest) ösz. ih. (est végzettel, mint ,mihelyest' szóban is). Valamely módon.

*VALAMELYIK
(vala-melyik) ösz. névmás. A több közől valaki. A több személyt jelentő ragokat is fölveszi. Valamelyik közőletek v. valamelyikötök fütyölt. A kitűzött jutalmat valamelyikünk elnyeri. Valamelyikteket v. valamelyiteket katonának viszik. Ellentéte: egyik sem, egyikünk sem, egyiktek v. egyitek sem, egyikök sem.

*VALAMENNYI
(vala-mennyi) ösz. mn. A mennyi számmal, ahányan vannak, mindöszve véve. Valamennyi szolgáját elbocsátotta. Valamennyi pénzét elvesztette. Valamennyi juha volt, mind(annyi) megdöglött. Valamennyünk, valamennyitek, valamennyiök. "És adja őneki valamennyéjek kellemetesek" (quotquot habet necessarios. Münch. cod. Lukács. XI.).

*VALAMENNYIEN
l. VALAMENNYIN.

*VALAMENNYIN
(vala-mennyin) számhatárzó. Mindnyájan, ahányan vannak. "És valamennyen illetik vala őtet" (et quotquot tangebant eum. Münch. c. Mark. VI.).

*VALAMENNYISZĚR
(vala-mennyiszěr) ösz. ih. Ahányszor, mindannyiszor, minden különös izben; akárhányszor. Tízszer löttem, s valamennyiszer czélt találtam. Valamennyiszer hozzá mentem, mindig iróasztalánál lelém.

*VALAMERRE
(vala-merre) ösz. ih. 1) Határozatlan helyre, tájra, irányban. Menjűnk már valamerre. 2) Akármely helyre, tájra. Valamerre menendesz, mindenhová követünk. Viszonyban vannak vele: semerre, akármerre.

*VALAMI
(vala-mi) ösz. némás, főnévi minőségben. Határozatlan tárgy, dologra vonatkozva. Valami bántja, fáj neki. Valamit akarnék mondani. Valamivel meglepnek. Valamitől fél. Valamiben töri a fejét. "Senki nem teszen valamit rejtekben" (Münch. cod. János. VII.). "Mi de nem valami fogyatkozott volt-e meg tünektek?" (numquid aliquip defuit vobis? Lukács. XXII.). Melléknévi minőségben ,valamely' helyett sokan hibásan használják, mert az egyszerü mi sem melléknév. Példák: valami módon (valamely módon) segitsünk rajta. Valami (valamely) étel megártott neki. Azonban más melléknév előtt a német ,Etwas' és latin ,aliquid' értelmében helyesen alkalmazzuk, pl. valami szépet láttam (ich sah Etvas schönes). Valami jót hallottam. Valami keveset (modicum aliquid). "Valami mondóm (azaz mondandóm) vagyon teneked" (habeo tibi aliquid dicere. Münch. cod. Lukács. VII.). 3) Eléjön kivált a régieknél ,bármi' v. ,bármely' értelemben is. "Megvígaszik vala, valami betegségtől foglaltatik vala" (a quacumque detinebatur infirmitate. János. V.). "Test nem használ valamit" (caro non prodest quidquam. János. VI.).

*VALAMIDŐN
(vala-midőn) ösz. ih. l. VALAMIKOR. Valamidőn itt volt. (Szabó D.)

*VALAMÍG
(vala-míg) ösz. ih. és kötszó. Bizonyos időhatárig; változattal; a meddig, valameddig. Valamíg élek, addig gondom lesz rád. A viszonykötszó jobbára elhagyható. Valamíg élek, el nem felejtem.

*VALAMÍGLEN
(vala-míglen) l. VALAMÍG.

*VALAMIKÉNT
(vala-mi-ként) ösz. ih. és kötszó. 1) Bizonyos módon, valahogyan. Valamiként segíteni kell a dolgon. Valamiként rá kell őt bírni. 2) A latin quemadmodum értelmében a viszony mondatban úgy v. azonként v. akként következik utána. Valamiként a férgek a növényt, úgy rongálják a nyavalyák az emberi testet. Máskép: valamint.

*VALAMIKÉP
v. ~KĚPEN, (vala-mi-kép v. képen) ösz. ih. Valamely móddal, szerrel; valamely módon, valahogy.

*VALAMIKOR
(vala-mikor) ösz. ih. 1) Egy időben; volt idő, mikor; hajdan; valaha. Valamikor jó barátok voltak, s most ellenségek. Ő is szép volt valamikor. 2) Akármely időben. Valamikor látom, mindig örülök. Toldva: valamikoron. "És te valamikoron megfordólván" (et tu aliquando conversus. Münch. cod. Lukács. XXII.).

*VALAMINT
(vala-mint) ösz. kötszó. Hasonlitó mondat előtt áll, s a viszonymondatban megfelel neki: úgy, v. azonként v. akként. l. VALAMIKÉNT. Néha az utómondatban áll, s ezt teszi hasonlóan; szintúgy mint; azonképen. Te itt maradsz, valamint Péter is. Neked is meg kell halnod, valamint másnak. Valamint s valahogy Molnár Albertnél am. bárminő módon (quomodocunque).

*VALAMIVEL
(vala-mivel) a valami szónak a vel segítő raggal viszonyitása, midőn a viszonymondatban mint, v. hogysem felel meg neki; s öszvehasonlítási mértékre, vagy becsre vonatkozik. Ez valamivel nagyobb, hosszabb, magasabb stb. mint amaz. Valamivel kevesebb, hogysem gondoltam. A gabona valamivel drágább, mint taval volt. Néha de szintén öszvehasonlitólag, viszonymondat nélkül áll. Menj valamivel tovább. Valamivel hamarabb jöhettél volna. Ily esetekben a viszonymondat alattomban értetik.

*VALÁNY BELÉNYES~
PAPMEZŐ~, PETRÁNY~, faluk Bihar m. helyr. Valány-ba, ~ban, ~ból.

*VÁLÁS
(vál-ás) fn. tt. válás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a Általán, azon változás, midőn bizonyos egységet, egészet képező részek egymástól elválnak. V. ö. VÁL, VÁLIK. Különösen azon viszonynak eltávozás általi megszakítása, mely az egy társaságban, kivált házasságban élt személyek között létezett.

*VÁLÁSI
(vál-ás-i) mn. tt. válási-t, tb. ~ak. Válást illető, arra vonatkozó. Válási törvény. Válási per. Válási eljárás.

*VALASKÓCZ
falu Zemplén m. helyr. Valaskócz-ra, ~on, ~ról.

*VÁLASZ
(vál-asz) fn. tt. válasz-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. 1) Határvonal, vagy köz, vagy test, mely bizonyos tért ketté szakaszt. Iy jelentésü ezen öszvetett szókban: válaszfal, válaszkő, válaszárok, válaszút stb. Átv. kérdésre, tudakozásra vagy vitatásra adott felelet. Kérdésedre ez a válaszom. Levelemre választ várok. Az ellenvetésre választ adni. Különösen a törvénykezésben az alperes kifogására a fölperes által adott felelet. (A ,kifogás' a keresetre vagy kereset ellen adatott. A válaszra pedig a viszonválasz következik.) - Némely tájejtés szerint megtoldva: választ, ragozva: választot, választra stb. l. VÁLASZT, (2). A másod értelemben a kettő között mondott vagy irott beszéd valami egész gyanánt vétetik, melynek egy-egy felét a két személy külön beszéde teszi. Innen máskép: felelet, a fél törzstől, s alapértelemben egyezik vele: felesel, azaz felváltva vitatkozik. Ugyanezen fogalmi rokonság van a német scheiden (választani) és Bescheid (válasz) között.
Képeztetésre hasonlók hozzá szakasz, ragasz, horpasz, torlasz, rekesz főnevek.

*VÁLASZADÁS
(válasz-adás) ösz. fn. A tett kérdésre, tudakozásra, vagy bizonyos állitásra, vitatásra felelés, illetőleg nyilatkozás. V. ö. VÁLASZ.

*VÁLASZFA
(válasz-fa) ösz. fn. Élőfa vagy karó, ducz, czobor, tőke stb. mely határt jelöl ki az egymással érintkező két külön térség között.

*VÁLASZFAL
(válasz-fal) ösz. fn. Fal, mely bizonyos térséget ketté választ. Kertek, szobák közti válaszfalak. Átv. gát, akadály, mely ugyanazon nemű anyagi vagy erkölcsi tárgyakat egymáshoz közeledni tiltja, vagy egymástól elszakasztja. A növénytanban a magrejtőt rekeszekre osztó húsos vagy hártyás részek, mely a magrejtő alakulásakor a termőlevelek befelé fordúlt széleiből képződik. (Dissipimentum. Gönczy Pál).

*VÁLASZIRÁS
(válasz-irás) ösz. fn. Levélirás, melyben a kapott levélre feleletet adunk; a föltett kérdésre felelünk.

*VÁLASZIRAT
(válaszirat) ösz. fn. Választ vagy feleletet magában foglaló irat. A törvénykezésben irott válasz.

*VALASZKA
falu Zólyom m. helyr. Valaszká-ra, ~n, ~ról.

*VALASZKA-BELLA
falu Nyitra m. helyr. ~Bellá-ra, ~n, ~ról.

*VÁLASZKARÓ
(válasz-karó) ösz. fn. Határt jelelő karó.

*VÁLASZKŐ
(válasz-kő) ösz. fn. Külön osztályu, vagy más-más birtokoshoz tartozó föld, rét, szőlő, telek stb. közé határjelül állitott kő.

*VÁLASZLEVÉL
(válasz-levél) l. VÁLASZIRAT.

*VÁLASZOL
(vál-asz-ol) önh. m. válaszol-t. A feltett kérdésre, tudakozásra, vagy bizonyos állitásra, vitatásra felel, választ ad. Különösen a vett levelet levélirással viszonozza. V. ö. VÁLASZ.

*VÁLASZT (1)
(vál-asz-t) áth. m. választ-ott, par. válasz-sz, htn. választ-ni, v. ~ani. 1) Eszközli, hogy a mi akár anyagilag, akár erkölcsileg bizonyos egészet, egységet, vegyüléket képezett, vagy egymással közvetlenül érintkezett, ugyanaz két vagy több különrészre, darabra, tagra stb. váladjon, szakadjon, oszoljék, egymástól távolodjék stb. Ez értelemben el és szét igekötőkkel szokott járni. A hajat fésűvel elválasztani. A közös birtokot tagonkint árokkal, a szomszéd kertöket fallal, sövénynyel elválasztani. A házasfeleket, a veszekedő laktársakat egymástól, a juhokat a gödölyéktől szétválasztani. A régieknél ,elválaszt' helyett gyakran ,megválaszt' áll: "Csak csupa halál választhat meg engemet és tégedet." Bécsi cod. Ruth, I.). "Kiket Isten egybeszerketett, ember meg ne válaszja." (Müncheni cod. Máté. XIX.). 2) Ugyanazon nemüek hözől egyet vagy többet kiszemel, kiszakaszt, bizonyos czélra kivesz. Kettő közől választaná. A ménesből paripának való csikót, a gulyából járomba való tinókat választani. Ez értelemben ki, meg igekötők járulnak hozzá. Kiválasztani a gyümölcs javát, szépét. A legények közől a legderekabbakat kiválasztani. Midőn meg igekötőt vesz fel, tárgyra vonatkozva am. kiszemel, megkülönböztet. Ő megszokta választani barátait. Ha venni akarsz valamit, megválaszd. Meg tudja ő választani a feketét a fejértől. 3) Szavazás által bizonyos hivatalra, állomásra többek közől kitűz, kijelől, kitüntet, s olyanná tesz valakit. Országos képviselőket, követeket, egyesületi tagokat választani. Birónak, hadnagynak választották. Szabadon, titkos, nyilt szavazattal, választani. A Müncheni codexben eléjön ,változtat' helyett is "Hirtelenkedetbe választatott (in furorem versus est. Mark. III. Eléjön ,változtat' is pl. a IX. fejezetben.). V. ö. VÁL, VÁLIK.

*VÁLASZT (2)
fn. tt. választ-ot, harm. szr. ~ja. Némely tájdivat szerént a ,válasz' szó toldalékos alakja. Szabó Dávidnál is eléjön: választot adni, tenni, venni.

*VÁLASZTÁS
(vál-asz-t-ás) fn. tt. választás-t, tb. ~ok, harm. sz. ~a. Általán, cselekvés, mely által választunk, ez igének minden értelmében. Öszvetéve: elválasztás, szétválasztás, kiválasztás, megválasztás. Különösen, szavazási eljárás, melynél fogva többek közől bizonyos állomásra, hivatalra stb. valakit kitűzni szoktak. Követválasztás, biróválasztás, papválasztás, egyesületi tagválasztás. Szabad, korlátozott választás. V. ö. VÁLASZT.

*VÁLASZTÁSI
(vál-asz-t-ás-i) mn. tt. választási-t, tb. ~ak. Választást illető, arra vonatkozó. Választási jog, szabadság, rend v. rendtartás, szabályok. Választási bizottság. Választási törvény. Választási jegyzőkönyv. Választási jelölt. Választási tény (magában a ,választás' szó is kifejezi). Választási képesség. V. ö. VÁLASZTHATÓSÁG.

*VÁLASZTÁSJOG
(választás-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva bizonyos testület tagjai szavazat által határozott állomásra, hivatalra stb. kinevezhetnek, meghivhatnak valakit. Jobb hangzással és szokottabban: választási jog. V. ö. VÁLASZTHATÓSÁG.

*VÁLASZTÁSNAP
(választás-nap) ösz. fn. Kitűzött nap, melyen bizonyos testület tagjai választás végett öszvegyülnek. Jobb hangzással és szokottabban: Választási nap, választás napja.

*VÁLASZTATOS
(vál-asz-tat-os) mn. tt. választatos-t v. ~at, tb. ~ak. Régiesen pl. a Carthausi névtelennél am. választott. "Mert választatosok voltanak az mennyei dicsőségre." (Toldy F. kiadása. 40. 1.).

*VÁLASZTÉK
(vál-asz-t-ék) fn. tt. választék-ot, harm. szr. ~a. 1) Ami egymással érintkező, vagy egymáshoz közel levő térség vagy testek között elkülönítő határt von, pl. válaszfal, árok, korlát stb. Képeztetésre olyan mint rekeszték. 2) Különösen a kétfelé fésült hajak közti nyilás. 3) A többi közől különösen kiválogatott, a maga nemében jobbféle valami. V. ö. VÁLASZT.

*VÁLASZTÉKOS
(vál-asz-t-ék-os) mn. tt. választékos-t, v. at, tb. ~ak. 1) Elkülönítő választékkal ellátott. Választékos haj. 2) Különösen kiszemelt, a maga nemében jobb, jelesebb, fiomabb (elegans). Választékos öltözet. Választékos irásmód.

*VÁLASZTÉTEL
(válasz-tétel) ösz. fn. l. VÁLASZADÁS.

*VÁLASZTHATÁS
(válasz-t-hat-ás) fn. tt. választhatás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Képesség a választásra. V. ö. VÁLASZTHATÓSÁG.

*VÁLASZTHATATLAN, VÁLASZTHATLAN
(vál-asz-t-hat-[at]lan) mn. tt. választhatatlan-t, tb. ~ok. 1) Akinek akármely oknál fogva nincs képessége, nem alkalmas rá, hogy bizonyos állomásra megválaszszák. 2) El v. szét igekötőkkel, akit v. amit a vele kapcsolatban, öszvaköttetésben levő féltől vagy részektől elkülöníteni nem lehet, vagy nem szabad; mással legbensőbb, legszorosabb viszonyban létező.

*VÁLASZTHATÓ
(vál-asz-t-hat-ó) mn. tt. valasztható-t, tb. ~k. 1) Képes, vagy alkalmatos rá, hogy bizonyos állomásra megválaszszák. 2) ,El' igekötővel, a mit, v. akit a vele szoros viszonyban levöktől el lehet különíteni.

*VÁLASZTHATÓSÁG
(vál-asz-t-hat-ó-ság) fn. tt. választhatóság-ot, harm. szr. ~a. Személyes képességi tulajdonság, melynél fogva valakit bizonyos állomásra megválasztani lehet, szabad. Idegen nyelvek után közönségesen így szokták mondani: szenvedő választási képesség; de magyarosan elég a föntebbi választhatóság, vagy ha úgy tetszik: választatási képesség; melyeknek ellentéte lesz: választási képesség, az elhatalmazott "cselekvő választási képesség" helyett.

*VÁLASZTIG
(vál-asz-t-ig) VÁLASZTIGLAN, (vál-asz-t-ig-lan) l. VÁLTIG.

*VÁLASZTMÁNY
(vál-asz-t-mány) fn. tt. választmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos testület által saját köréből kiválasztott, s valamely ügynek végrehajtására megbizott személyek. Máskép: választottság. Szabatosan véve különbözik tőle bizottság, mennyiben ez egyes esetre, egyes ügyek tárgyalására megbizott személyeket jelent; a választmány pedig oly tagokból áll, kiket az illető testület fölhatalmazott hogy ügyeiben folytonosan intézkedjenek s rendelkezzenek. A bizottság működése inkább ideiglenes és bizonyos tárgyhoz kötött, a választmányé állandó, és kiterjedtebb.

*VÁLASZTMÁNYI
(választ-mány-i) m. tt. választmányi-t, tb. ~ok. Választmányra vonatkozó, azt illető, attól eredett. Választmányi tag, tagság. Választmányi elnök, tollvivő v. jegyző. Választmányi ülés, eljárás, határozati jegyzőkönyv.

*VÁLASZTÓ
(vál-asz-t-ó) mn. és fn. tt. választó-t, tb. ~k. 1) Mint melléknév am. választási joggal biró, azt gyakorló, ahhoz tartozó. Választó polgárok, követek, (testületi) tagok. Választó szavazat. 2) Ami valamely egészet alkotó részeket egymástól elszakaszt, eltávolit. Az elválasztó óra közelít. 3) Főnévileg személy, kinek joga van bizonyos állomásra szavazat által választani valakit.

*VÁLASZTÓFEJEDELEM
(választó-fejedelem) ösz. fn. A régi német birodalom szerkezetében azon fejedelmi személyek, eleinte heten, később többen, kik föl voltak jogosítva, hogy a legfőbb úri, császári szék-megürűltével új császárt válaszszanak.

*VÁLASZTÓFEJEDELĚMSÉG
(választó-fejedelěmség) ösz. fn. A régi német birodalomhoz tartozó azon fejedelemségek, melyeknek fejedelmi urai császárokat választottak.

*VÁLASZTÓGOLYÓ
(választó-golyó) ösz. fn. Golyók, melyeket a választásoknál használni szoktak. Fehér, fekete választógolyó.

*VÁLASZTÓGYŰLÉS
v. GYÜLÉS (választó-gyűlés) ösz. fn. Gyülés, melyen valamely testület tagjai választás végett jönnek öszve.

*VÁLASZTÓHÁZ
(választó-ház) ösz. fn. Ház, melyben valamely testület tagjai bizonyos állomások betöltésére öszvegyűlnek, hol a választások történnek, választási ház.

*VÁLASZTÓHERCZEG
(választó-herzeg) l. VÁLASZTÓFEJEDELEM.

*VÁLASZTÓJEGY
(választó-jegy) ösz. fn. Jegy, czédula, melyre a választók az általok ajánlott személy nevét följegyzik, s illető helyre be adják v. melynél fogva a választásra jogositvák.

*VÁLASZTÓJEL
(választó-jel) ösz. fn. Jel, mely több tárgynak egymástól elkülönitésére szolgál.

*VÁLASZTÓJOG
(választó-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva valaki bizonyos testületben választószavazattal bir.

*VÁLASZTÓKÉPES
(választó-képes) ösz. mn. Választási képességgel biró. Rosz szó. Helyesebben választásra jogosúlt, vagy csak: választó.

*VÁLASZTÓKÉPESSÉG
(választó-képesség) ösz. fn. A választási jognak gyakorolhatása; helyesebben: választási képesség.

*VÁLASZTÓKERÜLET
(választó-kerület) ösz. fn. Megyékben vagy városokban egyes kerület vagy szakasz, melyben a választások elkülönítve történnek; helyesebben: választási kerület.

*VÁLASZTÓNAP
(választó-nap) ösz. fn. Választásra kitüzött nap, választási nap, választás napja.

*VÁLASZTÓORSZÁG
(választó-ország) ösz. fn. Ország, melynek fejedelmeit választani szokták, különböztetésül az öröklési országtól.

*VÁLASZTÓPOLGÁR
(választó-polgár) ösz. fn. Polgár, kinek joga van az illető községben kép-, és tisztviselőket választani.

*VÁLASZTÓPONT
(választó-pont) l. VÁLPONT.

*VÁLASZTÓSÁG
(vál-asz-tó-ság) fn. tt választóság-ot, harm. szr. ~a. 1) Választói jog. 2) Választó személyek testülete.

*VÁLASZTÓSZAVAZÁS
(választó-szavazás) ösz. fn. Tény, cselekvés, midőn a választók a választási jogot tettleg gyakorolják.

*VÁLASZTÓSZAVAZAT
(választó-szavazat) ösz. fn. Szavazat, melylyel a választók kijelentik, kit akarnak bizonyos állomási helyre alkalmazni.

*VÁLASZTÓSZÓ
(választó-szó) ösz. fn. Egyes választónak szava, v. szavazata.

*VÁLASZTÓTAG
(választó-tag) ösz. fn. A választók összeségének egyes tagja.

*VÁLASZTÓTAGSÁG
(választó-tagság) ösz. fn. Minőség, jogosság, melyekkel bír valaki mint választótag.

*VÁLASZTÓTESTÜLET
(választó-testület) ösz. fn. Testület, mely választási joggal bír; vagy a választást tettleg gyakorolja.

*VÁLASZTOTT
(vál-asz-t-ott) mn. tt. választott-at. Amit, v. akit a többi hasonneműek közől különösen kiszemeltek, bizonyos czélra megkülönböztettek; kivel valamely állomási helyet betöltöttek; továbbá, a maga nemében jelesebb, kitünőbb, derekabb. Használjuk önállólag is főnévképen. Sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak. V. ö. VÁLASZT.

*VÁLASZTOTTBIRÓ
(választott-biró) ösz. fn. 1) Általán, minden biró, kit az illető község tagjai választottak. 2) Biró, kit a peres felek köz egyezéssel megbiztak, hogy ügyökben itéletet mondjon.

*VÁLASZTOTTSÁG
(válasz-t-ott-ság) fn. tt. választottság-ot. 1) Minőség, melylyel bir valaki mint választott egyén. 2) l. VÁLASZTMÁNY.

*VÁLASZTÓTŰZFAL
(választó-tűz-fal) l. TŰZFAL.

*VÁLASZTÓVÍZ
(választó-víz) ösz. fn. Vizhez hasonló folyékonyságu test, melylyel bizonyos érczeket egymástól elválasztani lehet. Különösen több mennyiségü vizzel föleresztett salétromsav, mely az ezüstnek s más fémnek elválasztására szolgál.

*VÁLASZTŰ
(válasz-tű) ösz. fn. Széles hosszu tű, melylyel a nők befont hajtekercseiket fejökre föltűzik.

*VÁLASZÚT (1)
(válasz-út) ösz. fn. 1) Út, mely bizonyos tért ketté választ, s határt von. 2) Azon pont, melyen valamely út két vagy többfelé ágazik. Átv. különböző kétes helyzetek, melyek között választani kell, melyektől jövendő sorsunk függ.

*VÁLASZÚT (2)
falu Szatmár m.; erdélyi falu Doboka m.; helyr. Válaszút-ra, ~on, ~ról.

*VÁLASZVONAL
(válasz-vonal) ösz. fn. Vonal, mely bizonyos térnek részeit, vagy az egymáshoz közel levő testeket elválasztja, s határt von közöttük.

*VALDHID
erdélyi falu Meggyes sz.; helyr. Valdhid-ra, ~on, ~ról.

*VALÉNY
erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Valény-ba, ~ban, ~ból.

*VÁLFAJ
(vál-faj, azaz elváló v. változati faj) ösz. fn. A termelés, különösen növénymivelésben valamely faj eredeti alakjától némi mellékes jegyekben eltérő olynemü változat, melyben mégis a faj lényeges jegyei megismerhetők; sőt a növények az ilyen válfaj magvainak elvetése által néha az eredeti alapfajra vissza is vihetők. (Varietas. Gönczy P.). Diószegi Fazekasnál másképen: fajta, hasonfaj. Ha a válfaj minőségére nézve az alapfajnál roszabb, korcsnak hívjuk.

*VÁLHATATLAN, VÁLHATLAN
(vál-hat-[at-]lan) mn. tt. válhatatlan-t, tb. ~ok. Aki v. ami a vele kapcsolatban levőtől el nem válhat v. válhatik nem távolodhatik. V. ö. VÁL, VÁLIK.

*VALICZKA
puszta Szala m. helyr. Valiczká-ra, ~n, ~ról.

*VÁLIK
l. VÁL, (1) alatt.

*VALJON
l. VAJJON.

*VALK
falu Borsod m.; helyr. Valk-ra, ~on, ~ról.

*VALKAJA
falu Ung. m.; helyr. Valkajá-ra, ~n, ~ról.

*VALKÁNY
falu Torontál m.; helyr. Valkány-ba, ~ban, ~ból.

*VALKHÁZ
falu és puszta Bars m.; helyr. Valkház-ra, ~on, ~ról.

*VALKÓ
faluk Gömör ésPest m.; MAGYAR~, OLÁH~, Kraszna m. helyr.; Valkó-ra, ~n, ~ról.

*VALKÓCZ
falu Bars m.; helyr. Valkócz-ra, ~on, ~ról.

*VALKÓKELECZEL
erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~Keleczel-be, ~ben, ~ből.

*VALL
(van-l, v. van-al, v. van-ol, l. alább); áth. m. vallott, htn. ~ani. Jelent 1) bizonyitást, állitást, azaz valamiről azon nyilvánitást, hogy bizonyos tekintetben van, létezik. Igazat vallani = azt mondani, ami igaz (quod verum est). Bűnét megvallani, megmondani hogy bűne van. Tanúságot vallani, valamiről állitólag mondani hogy így vagy úgy van. Számtalan régibb magyar oklevél kezdetén eléfordúl: "Valljuk (azaz bizonyítjuk ez levél rendiben." Szélesb ért. véli, hiszi, s meggyőződéssel nyilvánitja, hogy valami ez vagy amaz, v. ilyen vagy olyan. Jónak, rosznak vallani, vélni valamit. Hiszem és vallom hogy Isten van. Különösen hitet vallani. Mi más-más hitet vallunk. Innen hitvallás egyszerűen: vallás. Így a régieknél is: "Más bizon vallja vala" (alius quidam affirmabat. Münch. cod. Lukács. XXII.). "Vall vala úrnak" (confitebatur Domino. Lyukács. II.). "Tanuságot vallék" (testimonium perhibui. János. I.) "Nem vallom hogy ménd e világ foglalná azokat" (nec ipsum arbitror mundam capere posse eos. János. XXI.).
"Szent nevedet holtig vallom.
És soha meg nem tagadom."
Katalin Verses Leg.
2) Jelent birtoklást; mely értelemben régente divatosabb vala, ma csak néhány esetben fordúl elé pl. kárt, kudarczot vallani. Búját vallod (a székelyeknél). l. VAL (2) alatt. - Hogy a van-l v. van-al elemzés helyes, (mint szégyell = szégyen-el, reméll = remény-l, hall = han-l v. hang-l) mutatja a Müncheni codexben valósággal is eléjövő vanal ,habet' értelemben. "Betegekre vetik kezěket és megvanalnak (bene habebunt, Márk. XVI). Eléjön helyette a régieknél ez is vadlani (mint hadlani = hallani, vádolni = vállalni. Budenz J. az első jelentésben némely esküt jelentő szókkal egyezteti, milyenek a finn vala, lapp vale, finnlapp valle, mordvin val (szó, hír); s megjegyzi hogy az árja szvar ige szintén am. esküdni, németül: schwören, Schwur; de általában mondani, szólni, mint ezekben: erew, sermo, svéd svara (felelni).
Megemlítjük még, hogy véleményünkkel az ~all, ~ell képző, mely számos névből átható igéket alkot, nem egyéb mint ezen ,vall' ige, pl. rosz-all (am. rosz[nak] vall), jav all (am. jó-nak vall), drág-áll (azaz drága-all am. drágának vall), ural v. urall (mint a Carthausi Névtelen és Simai is írja am. úrnak vall), kevesell (am. kevésnek vall), rest-ell (piget), helyesell (helyesnek vall) stb. a régieknél is eléjön hamisall (am. hamisnak vall, hamissággal vádol (Szalay Á. 400 m. 1. 342. 1.), kár-oll v. kár-l (= kárnak v. károsnak vall; ugyanott 3.1.), nehez-ell (graviter fert = Simay. Régi Magyar Passio 22. 1.) stb.

*VÁLL
fn. tt. váll-at, harm. szr. ~a. Az emberi test azon páros részei, melyek a hátnak felső táját képezik, s a nyaktőtől a kartövig terjednek. Jobb váll, bal váll. Magas, széles, keskeny, szűk, csapott váll. Vállra venni, vállon vinni valamit. Vállat vetni, neki támasztani valaminek. Vállat vetve v. vállvetve működni, közös, megfeszített, egymást segítő erővel. Félvállra vetni a ruhát a mentét am. öltetlenül, palástúl, panyókául venni. Félvállon venni valamit, könnyü módon, magát meg nem erötetve, keveset gondolva vele. Vállat vonitani valamire v. (Szabó Dávidnál vállal felelni azt jelenti: nem tudom, v. nem bánom, nem gondolok vele. Koldustáska vállán, aranygyürű ujján, nem illenek öszve. (Km.). Átv. a felöltőruhának azon része, mely a vállakat födi, továbbá különösebben a nőknél derekat öszveszoritó, s a vállakat kitüntető ruhaderék. "Karcsu derekadon a váll halhéj nélkül is szépen áll." (Csokonai: Csikóbőrös kulacshoz). Vas váll (Szabó Dávidnál) am. mellvas, fegyverderék. Szintén átv. jelenti valamely műnek váll gyanánt kiálló részét, szélét. Kályha, kemence válla. Fal válla. Korsó, kulacs válla, és nyaka. Képes kifejezéssel, jelent erőt, tehetséget, mely valamely nehéz terhes munka végrehajtására szükséges. Ily nagy munkát nem bir meg a válla. Vállát nagy teher nyomja. Innen magára vállalni valamit, am. annak végrehajtását minden terheivel együtt megigérni stb. A növénytanban a levél alsó részeinek a nyelétől vagy a gerincze tövétől jobb és bal felől eső része. (Basis. Gönczy Pál).
Minthogy a vállaknál a hát kétfelé válik, s a velök öszvekötött karok által szétágazik: innen úgy véljük, hogy gyöke válik, mi szerint váll = váló azaz, ketté váló. Igy lett a tol v. tal gyökből az erdélyies tolu v. talu, s a közönségesebb toll. (Talán ekkép elemezhetők az áll, és mell szók is; amaz jelenti a fejnek, illetőleg arcznak al részét, tehát az áll név eredetileg aló all; emez a deréknak elő része s lett belőle m előtéttel melő mell. Egyébiránta régieknél sokszor csak vál. Helyviszonytól kapták neveiket a fej, láb s bél is, t. i. a fej felső, a láb alsó, a bél belső része a testnek.)
Budenz J. szerént a finnben: olka, az észtben olg, a lappban: olke, a finnlappban: oalge am. váll. A mongolban műrű v. mürün, mely az íjnak két végét is jelenti (épaule; les bouts de l' arc. Kowalewski). Ugyanitt dalu am. vállapoczka.

*VALLA
falu Moson m. helyr. Vallára, ~n, ~ról.

*VÁLLAKÖZÖS
(válla-közös) ösz. mn. A székelyeknél am. széles vállu, vállas.

*VÁLLAL
(váll-al) áth. m. vállalt. Tulajd. ért. valamit vállára vesz; valamint karol, ölel, markol am. karjára, ölébe, markába vesz. Ilyenek a szintén testrészekből alkotott, de átv. értelemben használt orrol, szivel, torkol, nyelvel, szemel. Egyébiránt a vállal is inkább csak átv. értelemben divatozik, s am. bizonyos munkának, kötelességnek aláveti magát, annak végrehajtását magára veszi. Hivatalt vállalni, elvállalni. Betegek ápolását, gyógyitását magára vállalni. Fölvállalni valamely pert. Más adósságának kifizetését magára vállalni. Néha am. elfogad; gondja alá vesz. Valakinek árvait elvállalni. Az ormánsági és göcseji tájszólásban elvádolni azt is teszi: elvállalni (Vass József. Magyar Nyelvészet.V. Köt. 126. 1.).

*VÁLLALÁS
(váll-al-ás) fn. tt. vállalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvési szándék, mely által valamit magunkra vállalunk. V. ö. VÁLLAL.

*VÁLLALAT
(váll-al-at) fn. tt. vállalat-ot, harm. szr. ~a. Azon tervezett munka, űzlet, merény, melynek végrehajtására eltökéljük, elszánjuk magunkat, s melynek terhét mintegy vállunkra veszszük. Nehéz, terhes, veszélyes, kétes kimenetelű, haszonhajtó, káros vállalat.

*VÁLLALATI
(váll-al-at-i) mn. tt. vállalati-t, tb. ~ak. Vállalatra vonatkozó, ahhoz tartozó, azt illető. Vállalati tőke. Vállalati ügyesség, süker. Vállalati koczkáztatás v. koczkázat. Vállalati viszony, összeköttetés.

*VÁLLALKOZÁS
(váll-al-koz-ás) fn. tt, vállalkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eltökélett rendkivüli cselekvés, szándék, melynél fogva vállalkozunk valamire. V. ö. VÁLLALKOZIK.

*VÁLLALKOZÁSI
(váll-al-koz-ás-i) mn. tt. vállalkozási-t, tb. ~ak. Vállalkozást illető, arra vonatkozó. Vállalkozási merészség. Vállalkozási szellem.

*VÁLLALKOZIK
(váll-al-koz-ik) k. m. vállalkoz-tam, ~tál, ~ott. par. ~zál. Némi bátorságot, erőmegfeszítést igénylő tervnek, munkának végrehajtására eltökéli magát; különösen többed magával fölteszi, hogy valami rendkivülit fog tenni.

*VÁLLALKOZÓ
(váll-al-koz-ó) mn. tt. vállalkozót. Aki valamire vállalkozik. Vállalkozó iparosok. Vállalkozó szellem. Vállalkozó hadi társak. Rohanóra vállalkozó vitézek. Mint főnév önállólag is divatozik.

*VÁLLAPOCZKA
(váll-lapoczka) ösz. fn. Széles lapos csont, mely a vállal összefüggésben hátul az emberi test felső bordája fölött fekszik.

*VALLÁR
erdélyi falu Hunyad m. helyr. Vallár-ra, ~n, ~ról.

*VALLÁS
(vall-ás) fn. tt. vallás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Nyilatkozás, mely által állítjuk, bizonyítjuk, hogy valami így vagy úgy van, vagy ellenkezőleg: tagadjuk. V. ö. BEVALLÁS. Különösen, tanuságtétel, máskép: vallomás. 2) Szóbeli, és tettleges kijelentés, hogy bizonyos hitágazatokat hiszünk és követünk. Hitvallás (Fidei confessio). Külső vallás. Belső vallás. 3) A lelki üdvösségre vonatkozó hitágazatok öszvege, mennyiben azoknak hivői, és követői vagyunk. (Religio). Zsidó v. izraelita vallás, keresztény vallás, római katolikus v. katolika vallás, protestans vallás, óhitűek vallása. Muhamedánok vallása. Minthogy nyelvünk természete szerént ,vallás' csak az alanyra vonatkozólag érthető, t. i. midőn vall valaki: innen amennyiben a vallás (religio) fogalmát az alanytól elvonva is képzeljük, erre némelyek az ,egély' szót használják. 4) Némely öszvetételekben jelent bizonyos állapotot, melybe jutottunk, jót vagy roszat mely ért bennünket. Kárvallás, becsületvallás, gyalázatvallás, kinvallás, kudarczvallás. V. ö. VALL, áth.

*VÁLLAS
(váll-as) mn. tt. vállas-t, v. ~at, tb. ~ak Nagyító ért. kinek széles nagy válla van. Alakra hasonlók hozzá: melles, begyes, czombos, csontos, faros stb. Átv. aminek vállhoz hasonló pártázata, kiálló része van. Vállas kemencze, kályha. Továbbá váll nevü ruhaderékkal ellátott, abba öltözött. Vállas öltözék. Vállas magyar leány. V. ö. VÁLL.

*VALLÁSÁGAZAT
(vallás-ágazat) ösz. fn. A lelki üdvösségre vonatkozó vallásnak egyes czikkje hitágazat.

*VALLÁSBELI
(vállás-beli) ösz. mn. Hitvalláshoz tartozó, arra vonatkozó. Vallásbeli tanok, oktatások. Vallásbeli buzgóság, hanyagság.

*VALLÁSCZIKKELY
(vallás-czikkely) l. VALLÁSÁGAZAT.

*VALLÁS DOLGA
vallásra vonatkozó ügy v. ügyek.

*VALLÁSFELEKĚZET
(vallás-felekězet) ösz. fn. Egynemü hirvalláshoz tartozó, saját, főleg a lényeges hitágazatokban egyetértő, s vallások ügyét közösen gyámolító és előmozdító hivők különös gyülekezete, testűlete, hitfelekezet. A keresztények többféle vallásfelekezetre oszolvák.

*VALLÁSGÚNYOLÓ
(vallás-gúnyoló) ösz. mn. és fn. Ki valamely hitvallás tanait, ágazatait, szertartásait stb. gúny, nevetség targyává teszi, lealacsonyítja, szentségteleniti. Továbbá oly müvek, melyek által valaki azt teszi. Vallásgúnyoló könyvek, versezetek, rajzok.

*VALLÁSGYAKORLÁS
v. GYAKORLAT, (vallás-gyakorlás v. ~gyakorlat) ösz. fn. A hitvallás tanainak, szertartásainak, illetőleg parancsainak tettleges teljesítése; cselekedetek által bebizonyított vallás.

*VALLÁSGYŰLŐLSÉG
v. ~GYÜLÖLSÉG, (vallás-gyülölség) ösz. fn. Gyülölség, melylyel valaki általán a vallások, vagy bizonyos vallásfelekezet tanai és azok követői ellen viseltetik.

*VALLÁSHÁBORÍTÁS
v. ~HÁBORITÁS, (vallás-háborítás) ösz. fn. Cselekvény, mely valakit vallása szabad és törvényes gyakorlatában külsőleg akadályoz, vagy akadályozni törekszik.

*VALLÁSHÁBORÍTÓ
~HÁBORITÓ, (vallás-háborító) ösz. mn. és fn. Aki mást vallása szabad és törvényes gyakorlatában akadályoz vagy akadályozni törekszik. Értjük a cselekvényre vagy eszközre is, mely által a vallásháboritás czéloztatik vagy végrehajtatik.

*VALLÁSHÁBORU
(vallás-háboru) ösz. fn. Különböző vallásfelekezetüek között viszonyos gyülölségből támadt háboru. Dühöngő vallásháború.

*VALLÁSI
(vall-ás-i) mn. tt. vallási-t, tb. ~ak. Vallást illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Vallási tanok, szertartások. Vallási törvények, ügyek. Vallási egyesülés.

*VALLÁSKÉNYSZER v. ~KÉNYSZERITÉS
(vallás-kényszer v. ~kényszerités) ösz. fn. Erőszakoskodás, melynél fogva valakit oly hitvallásra szorítanak, melyhez akár meggyőződésből, akár más tekintetből vonzalma, hajlama, kedve nincsen.

*VALLÁSKÉTELY
(vallás-kétely) ösz. fn. Az emberi észnek vagy szívnek azon állapota, midőn a vallás némely egyes czikkelyei iránt nincs tisztába magával, vagy azokról meggyőződésre jutni nem bír.

*VALLÁSKKÜLÖNBÖZET
v. ~KÜLÖNBSÉG, v. ~KÜLÖNSÉG, (vallás-különbözet v. ~különbség v. ~különség) ösz. fn. Egymástól elütő, vagy épen ellenkező tanok, s gyakorlatok, melyek a vallásfelekezetek között léteznek.

*VALLÁSOS
(vall-ás-os) mn. tt. vallásos-t, v. at, tb. ~ak. Gyakorlati ért. istenfélő, jámbor, ki nem csak szóval mondja, hanem tetteivel is bizonyítja, hogy vallása van; aki vallása mellett híven buzog.

*VALLÁSOSSÁG
(vall-ás-os-ság) fn. tt. vallásosság-ot, harm. szr. ~a. Vallásos buzgóság, istenfélő jámborság. V. ö. VALLÁSOS.

*VALLÁSSZABADSÁG
(vallás-szabadság) ösz. fn. Szabadság, melynél fogva kiki azon hitvallást követheti, és gyakorolhatja, melyet véleménye vagy meggyőződése szerint legüdvösbnek tart. Továbbá, mely szerint minden vallásfelekezetnek joga van saját ügyeiben akadály nélkül rendelkezni, intézkedni.

*VALLÁSTALAN
(vall-ás-talan) mn. tt. vallástalan-t, tb. ~ok. Ki általán minden vallást megvet, egynek tanait sem fogadja és követi, hitetlen.

*VALLÁSTALANSÁG
(vall-ás-talan-ság) fn. tt. vallástalanság-ot, harm. szr. ~a. Vallás nélküli állapot, hitetlenség; mind azon tanok, s erkölcsi eszközök megvetése, melyeket a vallás üdvösségünk megszerzésére nyújt.

*VALLÁSTALANUL
(vall ás-talan-ul) ih. Semmi vallást sem követve; hitetlenül. Vallástalanul élni, meghalni.

*VALLÁSTAN
(vallás-tan) ösz. fn. A vallásnak hitágazatait, és jó erkölcsökre vezérlő lelki eszközeit tárgyaló tan, hittan, egélytan. V. ö. VALLÁS.

*VALLÁSTANÍTÓ
v. ~TANITÓ, (vallás-tanító) ösz. fn. Személy, ki a vallástanból oktatásokat ad.

*VALLÁSTÁRSASÁG v. ~TÁRSULAT
(vallás-társaság v. ~társulat) ösz. fn. Hitvallási czélokból összeállott társak szövetsége. Különbözik a vallásfelekezettől. Amaz különböző felekezetü hívekből is állhat.

*VALLÁSTÉT
v. TÉTEL, (vallás-tét v. ~tétel) ösz. fn. 1) Általán nyilatkozat, mely által bizonyos kérdéses dologról kimondjuk, hogy tudomásunk szerint így vagy úgy van. 2) Különösen, innepélyes szertartásu bizonyitvány, hogy valamely hitvallási felekezet tagjai vagyunk vagy annak hívei közé állunk.

*VALLÁSTEVŐ
(vallás-tevő) ösz. mn. és fn. 1) Aki valami felől tudomása szerinti nyilatkozatot ad, vagy tanuságot tesz. 2) Aki innepélyesen kijelenti, hogy valamely vallásfelekezet híve, vagy azzá lesz.

*VALLÁSTÜRELEM
(vallás-türelem) ösz. fn. l. TÜRELEM alatt.

*VALLÁSVITA
(vallás-vita) ösz. fn. Vita, mely a különböző vallásfelekezeti tanok fölött, s illetőleg azok követői között támad.

*VALLAT
(vall-at) mivelt. m. vallat-tam ~tál, ~ott. par. vallass. Valakit parancs, fenyegetés, vagy akármily módon kényszerit, sürget, hogy az elébe adott kérdésekre tudomása szerínt feleljen. Különösen birói, törvényszéki vizsgálatra vonatkozik. Vallatni a vád alatt levő feleket, a tanukat.

*VALLATÁS
(vall-at-ás) fn. tt. vallatás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mást a végre kényszeritő, sürgető cselekvés, hogy valamit valljon. V. ö. VALLAT.

*VALLATÓ
(vall-at-ó) mn. és fn. tt. vallatót. Aki vallat. Különösen ahol vagy aminek következtében tanúk és felek kihallgattatnak pl. vallató szoba; vallató parancs, rendelvény.
Továbbá birósági, törvényszéki személy, ki a perbe idézett feleket és tanúkat vallatja: vallató biró; a mai szelidebb eljárásnál fogva, szokottabban: visgáló biró. Tréfás népnyelven: vallató bor = igen savanyú rosz bor, melylyel mint valamely kinzószerrel vallatni lehetne.

*VALLATÓBIRÓ
ösz. fn. l. VALLATÓ alatt.

*VALLATOTT
(vallat-ott) fn. tt. vallatott-at. Büntetőperbe idézett személy, kit vallatnak, vagy vallattak. V. ö. VALLAT.

*VÁLLAZ
(váll-az) áth. m. vállaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A fán bizonyos czélra hosszukás bemetszést, hornyot csinál; hornyol, völgyel. Eredetére nézve vagy közvetlenül váll fn. származéka, mennyiben a bemetszett mélyedés oldalai mintegy két vállat képeznek; vagy a válik igéből elemezhető, melyből lett válu, s innen válu-az, hangváltozattal vállaz, azaz, válussá tesz. Ez elemzéssel alapfogalomban egyezik völgyel, minthogy a völgy váluhoz hasonló mélyedést jelent, s gyöke völ nem egyéb, mint a vál vékonyhangú változata.

*VÁLLAZÁS
(váll-az-ás) fn. tt. vállazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a Vésés, hornyolás, mely által valamit vállaznak; völgyelés, váluzás. V. ö. VÁLLAZ.

*VÁLLBOJT
(váll-bojt) ösz. fn. Az öltönynek vállakat takaró részeire varrott díszbojtok, különösen a katonák, udvari tisztek, és szolgák diszruháin, jelmezein. (Epaulette.)

*VÁLLBOJTOS
(váll-bojtos) ösz. mn. Vállbojtokkal diszített, ellátott. Vállbojtos katonaruha, diszruha, jelmez. V. ö. VÁLLBOJT.

*VÁLLCSONT
(váll-csont) ösz. fn. Azon csontok, melyek öszvevéve a vállat képezik.

*VÁLLCSONTPÚP
(váll-csont-púp) ösz. fn. Púp, magasodás a vállon, melyet a vállcsont képez. (Acromion). Máskép: vállhegy.

*VÁLLCSÚCS
(váll-csúcs) ösz. fn. A vállnak csúcsot képező széle.

*VÁLLDARAB
(váll-darab) ösz. fn. A vállnak egy bizonyos része, különösen a levágott marháéé.

*VÁLLÉR
(váll-ér) ösz. fn. Vérér, mely a vért a válltól a szivhez vezeti.

*VÁLLFÖDŐ
(váll-födő) ösz. fn. A régies pánczélos fegyverzetben azon lemez, mely a vállakat takarja. Ha vasból készült, vállvas vala a neve.

*VÁLLHĚGY
(váll-hěgy) ösz. fn. Személyragozva: vállam hegye, vállad hegye stb. l. Vállcsontpúp. Válla hegyén fityeg a mentéje.

*VÁLLHEVEDER
(váll-heveder) ösz. fn. A katonnál s némely másnál, posztóból vagy szijból való, s vállakra varrt szalag, mely a töltéstáska, vagy kard, vagy szurony sziját tartja.

*VÁLLIZOM
(váll-izom) ösz. fn. A vállakkal öszveköttetésben levő izom nemű rész v. részek.

*VÁLLKÖTÉNY
(váll-kötény). Kötény, melyet vállakra öltve viselnek, különböztetésül oly köténytől, mely a deréktól vagy csipőtől nyúlik alá.

*VÁLLKULCS
(váll-kulcs) ösz. fn. A vállapoczkához kapcsolódó felső vállcsont; máskép vállperecz.

*VÁLLLAP
v. VÁLLLAPOCZKA, l. VÁLLAPOCZKA. Bérczy K. különbséget tesz a kettő között s váll ap-nak nevezi a lapoczka és az első oldalborda közötti helyet. Imnen vállaplövés, midőn a seb nyilása a szarvasvad vállapján van.

*VÁLLMÖGÖTT
a vadászok mondják, midőn a szarvasvad úgy van találva, hogy a golyó a test ezen részébe hatolt.

*VALLÓ (1)
(vall-ó) ösz. mn. és fn. Aki valamit vall, bevall, fölvall. Hitvalló. Bűnvalló. Bevalló.

*VALLÓ (2)
Bérczy K. szerént vadászoknál a vaddisznó jöttére figyelmeztető kiáltás.

*VALLÓBOR
(valló-bor) ösz. fn. Kresznerics szerént áldomási ital szőlőbevallásakor (eladásakor).

*VALLÓFÉL
(valló-fél) ösz. fn. Azon fél, aki a régibb magyar törvény szerént valamely ingatlan vagyont be- vagy fölvallott. (Fatens). V. ö. VALLOMÁNY, 2).

*VALLOMÁNY
(vall-o-mány) fn. tt. vallomány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Általán, nyilatkozvány, midőn valaki tudomása szerint valamit akár maga ösztönzéséből, akár felszólitásra mond, vall, kijelent. 2) A régibb magyar törvények értelmében, örök vallomány v. bevallás, (fassio perennalis) a birtokjogoknak (ingatlan vagyonnak) valamely hiteles helyen bizonyos ünnepélyességgel történt örökös czim alatti eladása.

*VALLOMÁNYOS
(vall-o-mány-os) fn. tt. vallományos-t, tb., ~ok. A régibb magyar törvényben azon személy, kire örök vallományi úton más valaki ingatlan vagyonát örök joggal átruházta. (Fassionarius). V. ö. VALLOMÁNY.

*VALLOMÁS
(vall-om-ás) fn. tt. vallomás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyilatkozás, tanuságtevés, midőn bizonyos körülmények által ösztönöztetve, vagy mások fölszólitására valamit vallunk.
Sajátnemű képeztetésére nézve hasonló a látomás vallomás, tudomás, áldomás szókhoz.

*VALLOMÁSTEVŐ
(vallomás-tevő) ösz. mn. és fn. Aki vagy maga ösztönzéséből, vagy felszólitásra valamely ténykörülmény iránt nyilatkozik.

*VALLOTT
(vall-ott) mn. és fn. Összetételekben használják, mint: kárvallott, szégyenvallott (Káldi. Ünn. Pred. 510).

*VÁLLÖLTŐ
(váll-öltő) V. ö. VÁLLRAVETŐ.

*VÁLLPÁRNA
(váll-párna) ösz. fn. A hintó szögleteibe varrott párnácskák, melyekhez a bennülők vállaikat vetik.

*VÁLLPERECZ
(váll-perecz) ösz. fn. l. VÁLLKULCS.

*VÁLLRAVALÓ
(vállra-való) ösz. fn. l. VÁLLFÖDŐ.

*VÁLLRAVETŐ
(vállra-vető) ösz. fn. Ruhanemü, melyet vállra vetnek akár diszebbités akár betakarás végett; különösen válltakaró v. vállfödő; l. ezt.

*VÁLLRÉSZ
(váll-rész) ösz. fn. 1) Toldalék az ingvállban hogy tartósabb legyen. 2) l. VÁLLDARAB.

*VÁLLROJT
(váll-rojt) ösz. fn. Katonai s udvarszolgai öltönyök vállait diszítő rojtok.

*VÁLLRUHA
(váll-ruha) ösz. fn. Vállra vett ruha. Különösen a róm. katholikusok misemondó öltözékében azon fehér vászonból való ruhadarab, melylyel a pap vállait befödi. (Humerale).

*VÁLLSALLANG
(vál-sallang) ösz. fn. Némely diszruhákhoz, jelmezekhez való sallangféle pipere, mely a vállakról alá lógg.

*VÁLLSZALAG
(váll-szalag) ösz. fn. Öltöny vállát diszítő szalag.

*VÁLLSZÍJ
(váll-szíj) ösz. fn. Vállon fekvő, v. vállról csüngő szíj.

*VÁLLTAKARÓ
(váll-takaró) l. VÁLLFÖDŐ.

*VÁLLUS
falu Szala m. helyr. Vállus-ra, ~on, ~ról.

*VÁLLÜTÉR
(váll-üt-ér) ösz. fn. Űtér, mely a vért a váll felé viszi.

*VÁLLVARRÁS
v. ~VARRÁNY, (váll-varrás v. ~varrány) ösz. fn. Varrás v. varrány az öltöny vállában.

*VÁLLVAS
(váll-vas) ösz. fn. Vállfödő vasból. Eléjön többek közt Thúri György leltárában a XVI. században. (Századok. 1870. 1. füzet). Szabó Dávidnál: vasváll. V. ö. VÁLLFÖDŐ.

*VÁLLVÉD
(váll-véd) ösz. fn. Az erőd azon részét, melyet vállnak hívnak, védelmező épitmény.

*VÁLLVÉRÉR
(váll-vér-ér) ösz. fn. l. VÁLLÉR.

*VÁLLVETÉS
(váll-vetés) ösz. fn. Átv. ért. jelenti az együtt működést. "A kézfogásban, a vállvetésben van az erő." Gr. Széchenyi István a Főrendeknél 1844. okt. 28-ikán.

*VÁLLVONÁS, VÁLLVONITÁS
(váll-vonás- v. ~vonítás) ösz. fn. A vállnak egyes mozdítása, mely által valamit tagadólag szoktunk jelenteni p. ezek helyett: nem tudom, nem bánom, nem lehet, vállat vonítunk.

*VÁLLVONOGATÁS
(váll-vonogatás) ösz. fn. A vállaknak többszöri mozdítása, emelgetése, különösen midőn tagadunk, mentegetődzünk, kétkedünk. Vállvonogatással felelni.

*VÁLLYOG
l. VÁLYOG.

*VALLYON
l. VAJJON.

*VÁLMÁNY
(vál-mány) fn. tt. válmány-t, tb. ~ok. Azon anyag, mely a vegybontásban a többiekből kiválik, pl. a hordó oldalára rakodott borkő a fiatal borból vagyis ezt alkotó részekből. (Educt).

*VALÓ
(val-ó) mn. és fn. tt. való-t. 1) Mint a val létige törzsnek részesülője (l. VAL létigetörzs), minden, ami nem csak fogalomban, eszmében, hanem tárgyilag is létezik. Való dolog, való történet, való esemény, nem képzelt, nem költött. Valót beszélni, hiresztelni. "A(z) való, hogy a nyelvnek nem tudása is okozhatja a hozzánk való idegenséget." (Mikes Kelemen. IV. Levél). "Való, hogy sok bibelődés vagyon a gyapottal" (XXXVII. Levél). Ellentétei: ábránd, képzelet, hazugság, agyrém, gyanu, sejtelem. 2) Nem ál, nem tettetett, nem hamis, hanem az, aminek lennie kell, vagy olyan, amily ennek mutatkozik; igazi, hiteles. Való képe valaminek. Való szándék, akarat. Való fájdalom. Való hir. "Az ember való becse nem eszének, hanem akaratinak erejétől függ." (Gondolatok. B. Eötvös Józseftől). 3) Bizonyos körülményekben, viszonyokban létező; mely esetben rendesen öszvetett szót alkot, annak második felét képezi, s jobbára levő v. lévő által fölcserélhető. Benvaló, künvaló, alattvaló, fentvaló, honvaló, jelenvaló, távolvaló, közelvaló, nyilvánvaló, örökkévaló, ideigvaló, holtigvaló, előbbvaló, utóbbvaló. A Döbrentei-codexben: vala. "Isten hallj meg minket, minden föld véginek reménysége, és még messze vala tengerig." Pünkösdi hymnus. LXIV.). 4) Kárhoztatólag, valamire méltó, érdemes. Akasztófáravaló. Tüskérevaló, égetnivaló boszorkány. Pokolravaló lator. Alávaló ember. Kicsapni való bitang. Ördögnekvaló. 5) Valamire szánt, rendelt, alkalmas Borravaló, ennivaló, innivaló, sütnivaló, nyársravaló csirke, jóravaló, szóravaló, tudnivaló, vesznivaló, útravaló, életrevaló, télrevaló, nyárravaló, tűzrevaló fa, jóravaló, hiábavaló, semmirevaló, járomba való ökör. stb. Különösen valamely tagnak vagy testrésznek takarására kellő, alkalmas. Fejrevaló (fátyol, kendő), nyakravaló (kendő), mellrevaló, lábravaló. Tulajdonító ragu viszonynévvel, bizonyos állapotra alkalmas, v. valamely czélra jó. Katonának, papnak űgyvédnek, kézmivesnek, mezei gazdának való ember. Paripának való csikó. Bornak, szerszámnak való fa. Edénynek való föld. Népnek való könyvek. Uraknak való ruha, bútor. Eczetnek való bor. 6) Valamiből készűlt, s ekkor megfelel neki a latin fio-ból lett factus. Ez esetben az anyag a belőle készített mű neve előtt ragozatlanul is melléknév gyanánt állhat, pl. fából való szerszám, fa szerszám; vasból való ágy, vas ágy; kenderből való hám, kender hám. 7) Bizonyos helyről származott, vagy oda tartozó, Honnan való? Pestről való, Hová való? Budára való. Kertből való gyümölcs. Boltból való áruk. Pinczébe való edények. Szobába való bútorok. Sárba, vizbe való lábbeli.
A régi Halotti beszédben így írva: volov. "Es mend paradísumben uolov gimilciktul munda neki elnie" (És ménd [azaz mind, minden] paradicsomban való gyümölcsiktül (-bül) monda neki élnie). 7) Mint fn. eléjön az ujabb ,lényeg' szó jelentésében is. Az ember valója. Figyelmet érdemel, hogy ból, ből való, v. ba, be való, vagy ról, ről v. ra, re való kitételek helyett, ha ezek birtokragos szók mellett állanak néha mind a régieknél, mind a népnyelvben csak i-t találunk, pl. a Sajó-Szentpéterieknek 1403-ban kelt végezésében: városonki azaz városunkból való, Molnár Albertnél hazánki = hazánkból való (Ponori Thewrewk Emil, de amely Páriz-Pápaiban fordúl elé), földemi (ez már eléfordúl amott is) am. földemről való, földim, Ormánságban: falunki ("Ezek itt mind a mi falunkiak." "Ő is a mi falunki." Szarvas Gábor), Vörösmartynál: sírhalmomi. l. VÁROSUNKI. Árgírus Históriájában Görgei Alberttől a XVI. században olvassuk: "Ez országi ember" = ez országból való, ez országbeli ember.
Ezen szót a nyelvszokás többször túlbőségből használja pl. nagyravaló vágyás, nagyravaló látás, miért az ily esetekben kihagyható, vagy változatosság kedveért valamely más raggal, vagy szóval fölcserélhető, midőn t. i. az ily változás által sem az értelmesség, sem a nyelv bevett szabályai nem szenvednek. Mire nézve megjegyezzük a következőket. a) Midőn a való különálló jelzőt képez, a változásnak, vagy helyettesitésnek nincs helye, pl. ezekben, való igaz, való történet, való esemény; továbbá oly öszvetételekben, melyek önálló nevek, mint: alattvaló, jelenvaló, örökkévaló (Isten). b) Midőn a való bizonyos körülményi állapotot jelentő és sajátlag igehatározó szóval egyesűl, többnyire minden helyettesítés nélkül elmaradhat, pl. jelenvaló idő, jelen idő; távolvaló ország, távol ország; messzevaló út, messze út; nyilvánvaló dolog, nyilván dolog; ingyenvaló lakás, ingyen lakás; helyrevaló legény, helyre legény (tájdivatosan) azaz, derék. Ezen mondatokban a jelen, távol, messze szók stb. sajátlag igehatárzók. Többször i képzővel pétolható, különösen a névutók, pl. alatt, fölött, mögött, előtt, után, mellett, miatt, szerint, végett, ellen, gyanánt, körül, által, nélkűl névutók után, pl. föld alatti lak, börtön; természet fölötti tanok; ház előtti pad; ház mögötti kert; örökség miatti per; délutáni leczke séta, etc. Továbbá az ily hely- vagy időbeli létállapotra vonatkozókban: távolabbvaló, távolabbi; közelebbvaló, közelebbi; előbbvaló, előbbi; későbbvaló, későbbi, melyek való v. i nélkül szintén csak igehatározók (a másod fokban). De ha a való kellőséget, illőséget, rendeltetést fejez ki, akkor nem változható; pl. ez előbbvaló munka amannál, vagyis előbb kell megtenni, mint amazt. c) Néha valamely más képzővel vagy szóval fölcserélhető, pl. benvaló, benső; titkonvaló, titkos; örökkévaló, (örökké élő, holtigvaló, holtigtartó; derékig való viz, derékig érő. d) A fentebb jegyzett 4-dik és 5-ik pontok alá tartozó esetekben változatlanul marad, legalább eddig a köz nyelvszokás i-vel nem cserélte föl, s nem mondja: tüskérei boszorkány; borrai pénz; életrei ember; nyakrai, fejrei kendő, ezek helyett: tüskére való, borravaló, életrevaló, nyakravaló, fejrevaló; s nem mondja: katonánaki legény; edényneki föld; paripánaki csikó, ezek helyett: katonának való stb. Mert ezekben a való nem csupán létállapotot, hanem bizonyos czélt, rendeltetést, vagy ügyességet fejez ki.
Azonban a legújabb nyelvfejlődési korszakban az irodalmi téren divatba jött, de a jobb nyelvérzést sértő, s ezért jelesb iróink által nem helyeselt azon eljárás, midőn némelyek a viszonyragos nevekhez a szokott való helyett i képzőt ragasztanak. pl. városbai menés; kertbeni mulatság; másokhozi közeledés; embertőli idegenkedés stb. Ha ezen egybeállitásokban a vonatkozó (utóbbi) szó igenév, különösebben pedig ás és, at et végzetü igenév, a viszonyragot (megelőző szót) mind i, mind való nélkül mondhatjuk, így: városba menés v. menet, v. menetel, másikhoz közeledés, embertől idegenkedés, férjétől elválás, a törvénytől eltérés, az emberekkel társalgás. Néha, ha a többi szószerkezett engedi, a viszonyragos szót utól is tehetjük, pl. menés a városba, idegenkedés az embertől, elválás a férjétől, társalgás az emberekkel stb.; de amint látjuk, ekkor a névragos szó nem igen lehet el az a az névmutató nélkül. Ban ben való helyett néha beli is állhat pl. "kertben való mulatság" helyett: kertbeli mulatság. A köz életben szokásos ra re való nézve (Szabó Dávidnál székelyesen: nézt) is állhat való nélkül pl. "Erre (való) nézt v. nézve." "Azokra (való) nézve tetemes kárt vallottak." (Szabó D.).
Azonban általán a való úgy tekintendő, mint a val igetörzs részesülője; a részesülőknek pedig azon szókötési tulajdonságuk van, ami az illető igéknek, melyekből származtak, p. házba megy; házba menő; házban lakik, házban lakó; házhoz jár, házhoz járó; háznál marad, háznál maradó, háztól távozik, háztól távozó. E hasonlatnál fogva a való is mind azon esetekben, midőn a beszédnek lényeges részét teszi, az értelmesség csonkítása nélkül ki nem hagyható, melyekben t. i. valamely határozott viszonyt fejez ki, p. házba való (tartozó, illő, kellő) bútorok, házban való (létező, tartozkodó) lakosok; házhoz való (tartozó) külső telek; háznál való holmi; bitóra való (érdemes, méltó), katonának való (alkalmas). Az ily kifejezések az illető fogalmak közti viszonyt határozottan és szabatosan fejezik ki. A helyettesített i szélesb értelmü, pl. kerti növény jelenthet kertbevaló, hertben való, kertből való növényt; szobai bútornak mondhatjuk a szobába illő, kellő, a szobában valósággal létező vagy a szobából akárhová kitett bútort.

*VÁLÓ (1)
(vál-ó) mn. Aki v. ami elvál v. elválik; v. elválásra vonatkozik. Váló házasfelek. Magva váló baraczk, szilva. Válóper.

*VÁLÓ
(2,) l. VÁLÚ.

*VALÓBAN
(val-ó-ban) ih. 1) Igazán, tagadhatatlanul, úgy amint mondom. Az valóban megtörtént. Valóban ugy van. "Ki az embereket valóban ismeri, az sem egészen bízni, sem végkép kétségbe esni nem fog senki fölött." (Gondolatok. B. Eötvös Józseftől). 2) Erősítve bizonyitó értelmű. Ez valóban szép. Valóban jeles ember. Néha: valójában.

*VALÓBIZON v. ~BIZONY
(való-bizon v. ~bizony) Régiesen am. igenis, úgy van (omnino, utique) pl. a Müncheni codexben: "Hiszitek-e hogy ezt tehetem tünektek? Mondának: valóbizon, Úr (Utique Domine. Máté. IX). "Valóbizon mondom tünektek" (Utique dico vobis. Lukács. VII.). "A lélek valóbizony kész, az test kedeg beteg." Régi Magy. Passio. (Toldy F. kiadása 79. 1.). A Bécsi codexben am. továbbá (porro). "Valóbizon lzraelnek fiai leszállának Betuliából" (Porro filii Izrael descendentes. Judith. VI.). "Valóbizon Olofernes (Porro Olofernes) midőn kerengene kőrnyől" (Ugyanott. VII.) Veresmartynál (1639-ben) valóbizonynyal ,certo' értelemben. (Toldy F. a föntebbi helyen).

*VALÓDI
(val-ó-di) mn. tt. valódi-t, tb ~ak. 1) Nem ál, nem színlett, nem tettetett. Ez valódi szándékom, akaratom, Valódi barátság, nyájasság, jószivüség. 2) Különféle árukra terményekre vonatkozólag, ami nem hamisított, nem pótlékféle, nem utánzott valami. Valódi angol beretva. Valódi brüsseli csipke, rumburgi, hollandi vászon. Valódi tokaji, menési, somlyai bor. Valódi magyar, török dohány. Valódi kávé. 3) A maga nemében egészen az, és olyan, aminek, vagy a milyenek lennie kell. Valódi pap, katona, Valódi magyar.

*VALÓDIATLAN
(val-ó-di-atlan) mn. tt. valódiatlan-t, tb. ~ok. Nem valódi; hanem ál, színlett, hamisított, különbözik némileg: valótlan.

*VALÓDILAG
(val-ó-di-lag) ih. 1) Nem ál, nem szinlett, nem tettetett módon. 2) A maga nemében alaposan, velősen, jelesen. V. ö. VALÓDI.

*VALÓDISÁG
(val-ó-di-ság) fn. tt. valódiság-ot, harm. sz. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valamit valódinak mondunk, állitunk. V. ö. VALÓDI.

*VALÓÉRTÉK
(való-érték) ösz. fn. Igazi a dolog mivoltának megfelelő érték.

*VALOG
l. VALAG.

*VÁLOG
l. VÁLYOG.

*VÁLOGAT
(vál-og-at) gyak. áth. m. válogat-tam, ~tál, ~ott, par. válogass 1) Valamely gyűegésznek részei közől némelyeket kiszedeget, elkülönözget, szemelget. A legények közöl katonáknak valókat válogatni. A nyájból kiválogatni a szebbeket. A gyümölcs közől a férgeseket kiválogatni. 2) Különösen némi finnyásságból, vagy izlése szerint nem hamar fogad el valamit a többi közől. Ez értelemben önhatólag használtatik. Válogat az ételekben. Válogat benne, mint medve a vadkörtében. Ez a leány addig válogat (a kérők közt mig végre eczetre marad.

*VÁLOGATÁS
(vál-og-at-ás) fn. tt. válogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés midőn valamit, vagy valamiben válogatunk. V. ö. VÁLOGAT.

*VÁLOGATMÁNY
(vál-og-at-mány) fn. tt. válogatmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. L. SZEMELVÉNY.

*VÁLOGATÓ
(vál-og-at-ó) mn. 1) Aki válogat. 2) Különösen am. válogatós. Ételben válogató. Pázmánnál am. eretnek. (Pred. 289. 1.).

*VÁLOGATÓS
(vál-og-at-ó-os) mn. tt. válogatós-t. tb. ~ak. Finnyás, ki akár az anyagi, akár a szellemi élvezetek tárgyait saját jó vagy rosz izlése szerént igen szereti megválasztani. Válogatós medvének utóljára a vaczkor is jól esik. (Km.).

*VÁLOGATÓSSÁG
(vál-og-at-ó-os-ság) fn. tt. válogatósság-ot, harm. sz. r. ~a. Tulajdonság, midőn valaki v. valami válogatós.

*VÁLOGATOTT
(vál-og-at-ott) mn. tt. válogatott-at. Amit a többi hasonnemüek közől kiválogattak, külön szedegettek, kiszemeltek; a maga nemében kitünőleg jeles, derék stb. Válogatott legénység. Válogatott gyümölcs. Válogatott könyvek, költemények. V. ö. VÁLOGAT.

*VÁLOGATOTTSÁG
(vál-og-at-ost-ság) fn. tt. válogatottság-ot, harm. sz. r. ~a. Válogatott állapota vagy tulajdonsága valaminek.

*VÁLOGATVA
(vál-og-at-va) ih. A többi hasonneműek közől kiszemelgetve, elkülönitve; választással. E gyümölcsnek száz darabja válogatva öt forint.

*VALÓJÁBAN
(val-ó-ja-ban) ih. Valóban, valósággal, igazán; tettleg. - Képeztetésre hasonlók hozzá: hamarjában, igazában, hevenyében, melegében stb. Ha úgy tekintjük mint rendes ragozásu főnevet akkor jelentése: lényegében. V. ö. VALÓ.

*VALÓKÉPEN
(való-képen) ösz. ih. Csak további összetételben használtatik. pl. tudnivalóképen; l. ezt.

*VÁLÓLEVÉL
(váló-levél) ösz. fn. A régi zsidóknál levél v. okmány, melyet a férj adott nejének, midőn elvált tőle, s melyben őt új férjhezmenésre fölszabaditotta.

*VÁLÓPĚR
(váló-pěr) ösz. fn. Illető törvényszék előtt folyó per, melyet az elválni akaró egyik házasfél a másik ellen indított.

*VALOS
(val-os) mn. tt. valos-t v. ~at, tb. ~ak. Lugossy József szerént régiesen am. vagyonos. "Némelly valos emberek megéppítik házokat." (Kismarjai Veszelin Pál XIX. pred. Debr. 1640. 312. 1.).

*VALÓS
(val-ó-os) mn. tt. valós-t, v. ~at tb. ~ak. Ami valót foglal magában. Inkább csak származékaiban divatozik, u. m. ezekben: válósit, válósúl, válósodik. Némelyek a latinos ,reál' jelentésében használják pl. valós ismeretek.

*VALÓSÁG
(val-ó-ság) fn. tt. valóság-ot, harm. szr. ~a. 1) Bizonyos létállapot, vagy tulajdonság, menyiben egyszerüen létre vonatkozik. Allattvalóság alattvalói állapot. Alávalóság, alávaló tulajdonság. Életrevalóság, hiábavalóság, semmirevalóság, örökkévalóság, fölebbvalóság. 2) Nem csupán eszmei, hanem tárgyilagos létezés, maga a megtestesült eszme; nem ábránd, nem költemény, nem képzelmény. Valóság-e ez, vagy csak tünemény? A tréfának fele valóság szokott lenni. (Km.).
"Hol csak a külszín fedi a valóság
Puszta országát bibor állepelben"
Berzsenyi (Barátimhoz).
3) Régiesen pl. Molnár Albertnél azt is jelenti, amit a latin essentia; subslantía, ma: lényeg; állag.

*VALÓSÁGGAL
(val-ó-ság-val) ih. Igazán, tagadhatlanul, bizonynyal; valóban. Valósággal úgy van, mint mondom. Erősebbféle, határozott bizonyitás.

*VALÓSÁGOS
(val-ó-ság-os) mn. tt. valóságos-t v. at. tb. ~ak. 1) Valóban, igazán, köz tudomásra létező; nem képzelt, nem költött, nem szemfényvesztő. Valóságos történet. Valóságos igaz. 2) Ugyanaz, vagy olyan, aminek eredetileg lennie kell, vagy aminek látszik; nem áll, nem szinlett, nem pótlékféle; valódi. "Csak legyen minden tanácskozásunknak vezérlője az egy valóságos szeretet." Gr. Battyány József esztergomi érsek. (A Főrendeknél. 1790. jun. 10-ikén).

*VALÓSÁGOSAN
(val-ó-ság-os-an) ih. Valóban, igazán, bizonyosan, tagadhatlanul, kétség kivül, valójában; tettlegesen. Erősebbféle nagyító bizonyitás.

*VALÓSÍT, VALÓSIT
(val-ó-os-it) áth. m. valósit-ott, par. ~s. htn. ~ni, v. ~ani. Eszközli, végrehajtja, hogy valóvá vagy valóssá legyen valami; az eszmében tervben, szándékban megfogamzott valamit tettleg létesiti. Amit föltesz magában, azt valósitja is. Amit előre gyanítottunk a későbbi idő vasósitotta.

*VALÓSÍTÁS, VALÓSITÁS
(val-ó-os-ít-ás) fn. tt. valósítás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami valóssá leszen; létesités. V. ö. VALÓSÍT.

*VALÓSÍTATLAN, VALÓSÍTLAN
(val-ó-os-ít-[at]lan) mn. tt. valósítlan-t, tb. ~ok. Amit nem vallósítottak, ami nincs valósítva.

*VÁLOSITHATATLAN, VALÓSÍTHATLAN
(val-ó-os-ít-hat-[at]lan) mn. tt. valósíthatlan-t, tb. ~ok, Amit valósítni nem lehet. V. ö. VALÓSÍT.

*VALÓSODÁS
(val-ó-os-od-ás) fn. tt. valósodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Létrejövési, teljesedési állapot, midőn valósodik valami. V. ö. VALÓSODIK.

*VALÓSODIK
(vál-ó-os-od-ik) k. m. valósod-tam, ~tál, ~ott. 1) A mi eszmében, tervben, szándékban létezett; tettleg, tárgyilag is valóvá vagy valóssá lesz. 2) Amiről sejtésünk, gyanunk, előérzésünk, jóslatunk volt, bebizonyodik, teljesedik, mint igazán létező tünik elé. Sejtelmem, gyanum valósodott. Amit jövendöltél, nem valósodott. Máskép: valósúl.

*VALÓSÚL, VALÓSUL
(val-ó-s-úl) önh m. valósúlt. L. VALÓSODIK.

*VALÓSÚLÁS, VALÓSULÁS
(val-ó-s-úl-ás) fn. tt. valósúlás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. l. VALÓSODÁS.

*VALÓSÚLAT, VALÓSULAT
(val-ó-s-úl-at) fn. tt. valósúlat,-ot, harm. sz. r. ~a. Valósult állapot elvont értelemben.

*VALÓSULT
(val-ó-os-úl-t) mn. tt. valósult-at. Valóvá lett, teljesedett. V. ö. VALÓSODIK.

*VALÓSZÍNŰ
v. ~SZINÜ, (való-szinű) ösz. mn. Ami a valónak némi jeleit, szinét viseli; a valóhoz némi tekintetben hasonló, közeledő; amiről nem alaptalan gyanunk, sejtelmünk, előérzésünk van; de ami okvetlenül nem bizonyos, nem világos tudomásu, ami az ellenkező lehetségét nem zárja ki. Rokon értelmű vele: hihető.

*VALÓSZÍNŰEN
v. ~SZÍNÜEN, (való-színűen) l. VALÓSZINŰLEG.

*VALÓSZÍNÜLEG
v. ~SZINÜLEG, (való-szinüleg), ösz. ih. A valónak látszatával; hihetőleg, de még sem teljes bizonyossággal. Rokon értelműek vele: hihetőleg, alkalmasint (latinúl: probabiliter).

*VALÓSZÍNŰSÉG
v. ~SZINÜSÉG, (való-szinüség) ösz. fn. A valónak némi hasonlatán alapuló sejtelem. Különösen az ismeretek tárgyaira nézve mintegy fél bizonyosság. Rokon értelmű vele hihetőség.

*VALÓSZINÜTLEN
(való-szinütlen) ösz. mn. Ami nem csak nem való, hanem a valónak némi szinét, hasonlatát sem birja; alapos okoknál fogva nem hihetö.

*VALÓSZINŰTLENSÉG, VALÓSZINÜTLENSÉG
(való-szinűtlenség) ösz. fn. Valószinütlen tulajdonsága, mivolta valaminek. l. Valószinütlen.

*VALOTFALU
falu Turócz m. helyr. ~faluba, ~ban, ~ból.

*VALÓTLAN
(val-ó-talan) mn. tt. valótlan-t tb. ~ok. Ami nem való, nem igaz; ami csak képzeletben, alaptalan gyanuban, de igazán, tettleg nem létezik. Jobb a járat út járatannal, és a való valótlannál, (Km.).

*VÁLÓTLANSÁG
(vál-ó-ta-lan-ság) fn. tt. valótlanságot, harm. szr. ~a. Tulajdonság vagy állapot, midőn valami valótlan. V. ö. VALÓTLAN.

*VALPÓ
mváros Verőcze m.; helyr. Valpó-n ~ra, ~ról.

*VÁLPONT
(vál-pont) ösz. fn. Azon változási hely, v. időpont, melyben a kétes módon és hatással működött erő vagy személy határozott irányt vesz, s bizonyos hatást fejt ki.

*VÁLROKONSÁG
(vál-rokonság) ösz. fn. A Vegyészetben, midőn valamely testet egy harmadik anyag szétbont az által, hogy ama test részeinek valamelyike a harmadik anyaghoz, nagyobb vonzalmat érez és ezzel egyesült, tehát több közől emezt választja, ezen vegyülést nevezik válrokonságnak, különösen vegyészi válrokonságnak. (Wahlverwandschaft).

*VÁLSÁG
(vál-ság) fn. tt. válság-ot, harm. szr. ~a. Cselekvés, vagy hatási tünemény, mely a működő erőnek azon állapotát jellemzi, mutatja, melyben az érdeklett dolognak, ügynek így vagy amugy történendő kimenetele várható. (Crisis). Különösen a betegségnek azon fejlettségi foka, mely után annak jó vagy rosz fordúlata határozottan következik.

*VÁLSÁGOS
(vál-ság-os) mn. tt. válságos-t, v. at, tb. ~ak. Ami a kétes működési állapot válpontjára ért. A betegségnek válságos kórjelei. V. ö. VÁLSÁG.

*VÁLSÁGTELJES
(válság-teljes) ösz. mn. Nagyon v. nagy mértékben válságos.

*VÁLT
(vál-t) áth. m. vált-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Köznépiesen: vát. Valamit más hasonnemüvel fölcserél, vagy helyettesít. Ruhát váltani, a levetett helyett mást venni magára. Tányérokat váltani, a bepiszkoltak helyett tisztákat adni. Az őrt fölváltani. Egymást bizonyos munkában fölváltani. "Megváltani a kormányt az ekében." (Szabó. D.) Útat váltani. Állomásonként lovakat váltani. "Meg kell néha a ruhát váltani: változtatni." (Szabó D.) "Soha nem akartalak en tegedet egyeb fion (fiún azaz fiúval) elváltanom (-el- v. fölcserélnem. Nádor-cod. 363. 1. 2) Hasonneműt viszonoz. Szót váltani valakivel. Levelet váltani. Gyűrűt váltani (a jegyesekről mondják). Fontos képet váltani. 3) Bizonyos értéken, pénzen stb. kicserél, magához vesz valamit. Kiváltani, visszaváltani a zálogba adott, jószágot. Ezen mást kell váltani: venni, szerezni." (Szabó D.). 4) Némi áron szabaddá tesz; bizonyos rosztól megment valakit. Kiváltani a foglyokat. Megváltani életét a haláltól. Krisztus urunk az emberi nemet szenvedései és halála által megváltotta a kárhozattól. 5) Nagyobb pénzdarabot hasonló értékü kisebbekkel vagy bizonyos neműt, anyagút más neműre, anyagúra cserél föl. A forintot krajrczárokra váltani. Aranyat váltani. Papirospénzt aranynyal, ezüsttel beváltani. 6) Vadászok nyelvén vált a kopó, midőn hajtás közben más vadra talál, s az addig követett nyomot elhagyja. 7) Az emberi hangról is szokták mondani: jól vált (vát) a hangja, tisztán helyesen dalol v. énekel; a hangok egymás után jól váltakoznak. Nem vát a hangja, nem jól foly egybe vagy rekedt; néha a hangszerről is mondják. A székelyeknél ěssze (össze) válnak am. egy hangon énekelnek; összebeszélnek, egy húron pendűlnek.
Mindezen jelentésekben a vált bizonyos viszonyt fejez ki, mely két hasonló nemű vagy értékü fél között létezik; tehát váltani annyit tesz, mint bizonyos tekintetben hasonló két félt egymással fölcserélni, egyiket a másikért adni, venni. Ennélfogva a fél szónemzetség, és vál család ivadéka (Lugossy J.).V. ö. FÉL, név: és VÁL, ige. A Budenz J. felhozta mordvin polaffď és erzamordvin polavto- (váltani, cserélni) igetörzsek is, úgy látszik, mintha a finn puole, észt pole, lív puol' (= fél), stb. szókkal volnának összefüggésben.
Képeztetésre olyan, mint ezen igékből: telik, sérik, esik, kel, egyszerü t képzővel származott telt v. tölt, tilt, sért, ejt (est), kelt, és így válik vált.

*VÁLTAKOZÁS
(vál-t-a-koz-ás) fn. tt. váltakozás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Egymásnak többszöri felváltása.

*VÁLTAKOZIK
(vál-t-a-koz-ik) k. m. váltakoz-tam, ~tál, ~ott. Egyik a másikat többször felváltja. Aprilhóban a napfény és eső váltakozni szokott.

*VÁLTÁS
(vál-t-ás) fn. tt. váltás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán, cselekvés, mely által valamit váltunk, ez igének minden jelentéseit véve. Felváltás, kiváltás, beváltás, megváltás, viszszaváltás. Ruhaváltás, tányérváltás, őrváltás, pénzvállás, zálogváltás, gyűrűváltás, jegyváltás stb. V. ö. VÁLT.

*VÁLTÁSI
(vál-t-ás-i) mn. tt. váltási-t. tb. ~ak. Váltást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Őrváltási idő. Megváltási dij, ár. V. ö. VÁLTÁS.

*VALTASÚR
falu Pozsony m. helyr. ~Súr-ra, ~on, ~ról.

*VÁLTHATATLAN
(vál-t-hat-atlan) mn. tt. válthatatlan-t, tb. ~ok. Amit váltani (ki-, megváltani) nem lehet.

*VÁLTIG
(vál-t-ig) ih. Köznépiesen: vátig. Addig mig bizonyos mennyiségig mértékig ér, annak fő fokáig menvén mintegy elválva tőle, nagy mértékben, fölötte nagyon; Lugossy J. szerént: válatig, bizonyos pontra (azaz válpontra) fejlődésig. Váltig elég. Váltig bő, sok. "Én mégis az doktoroktól váltig csigáztatom." (Levél 1559-ből Szalay Ág. 400 magyar levél 343 1.) "Az török ide ez földre váltig rabol." (Ugyanott. 354. 1.) Néha: váltég (mivel az ig régiesen ég, mint,mindég' szóban ma is.) "Én penig váltég szólék neki, hogy kárát vallaná ha be nem adatná." (Ugyanott 13. 1.) "Váltég harczolánk." (Ugyanott 167. 1.) "Mi itt váltig fáradoznánk az békesség dolgában." (Gr. Eszterházy M. nádor Rakóczy Gy. erd. fejedelemhez 1644-ben.) "Erőtlen fegyverét váltig forgatta." (Ugyanaz: Az vármegyékhez). Molnár Albertnél másképen: váltigen, latinul: magnopere, satis, admodum; Szabó Dávidnál másképen: választig, váltigen, választigen am. felette, eléggé. Váltig intettem. Váltig dolgozott. Váltig szeretett. Kríza J. értelmezése szerént: alkalmasint, jó részt, csaknem, szintén. Vátig olyan, nem épen, de kevés híján akkora és olyan valami (Udvarhely székben.)
E szónak törzse a multidő harmadik személye vált, s hasonlók hozzá a szintén mult időből származott, s bizonyos határmértékre vonatkozó: töltig, csordultig, köröm-szakadtig, fáradtig, duztig, untig stb. Ellentéte: alig, vagyis a kellő mértéknek alsó fokaig.

*VÁLTIGEN
(vál-t-ig-en); VÁLTIGLAN, (vál-t-ig-lan) l. VÁLTIG.

*VÁLTÓ
(vál-t-ó) mn. és fn. tt. váltó-t. 1) Bizonyos időszakonkint megszünő, majd elétünő működésű, s mintegy felekre válva jelenkező. A viszonynévvel öszvetett szót alkot. Váltoláz, melyben a lázas állapot a lázatlannal mint ellenféllel viszonyos cserében áll. Váltógazdaság, midőn ugyanazon földben más-más féle terményeket tenyésztenek. 2) Pénzértekre vonatkozólag, az úgy nevezett beváltási pénzjegy (Einlösungsschein), melynek rendeltetése, vagyis rendeltetése volt egy más régebbet beváltani. Váltópénz v. váltójegy, v. váltóczédula, mely amenynyiben még régibb okmányokban eléjön, ezüst (conventiós) pénzre szokott átváltoztatni, akképen, hogy váltóban 2 ft. 30 kr teszen egy pengő forintot, vagyis 5 váltó forint két pengő forintot. (Egy pengő ft. pedig osztrák értékben 1 ft. 5 kr.). 3) Mint főnév, oly okmány, mely által annak kibocsátója magát váltójogilag szigorún kötelezi, hogy valamely meghatározott öszveget bizonyos helyen és időben vagy maga fizet, vagy annak más általi fizetését eszközli tekintet nélkül arra hogy ő kapott e azért valamely értéket vagy sem. V. ö. VÁLTÓÉRTÉK. Teljes néven: váltólevél. Idegen váltó, (intérvény v. tukvány) melyben a kibocsátó az adósság fizetésére egy harmadikat bíz meg, vagyis magát bizonyos öszvegnek egy harmadik általi kifizetésére kötelezi. (Fremder Wechsel, Tratta). Saját, némely törvényhozásokban száraz vagy ,egyes' (sola), vagy ,formaszerűtlen' (unförmlich) váltó, melyben a kibocsátó magát nevezi meg fizetőnek. Váltót kibacsátani, elfogadni, forgatni stb. Akinek rendelkezésére bocsáttatik ki a váltó, rendelményes; és azon része a váltónak melyben ez van kifejezve: rendelmény (Ordre). Váltókkal üzérkedni azt teszi: váltókat adni venni, különösen a már készen levő (egy vagy több nevvel ellátott, u. m. aláirt, elfogatott, forgatott) váltókat egyezség szerint némely százalék levonásával kifizetni, s magához venni (leszámitolni) és ismét tovább adni stb. A ,váltó' v. ,váltólevél' nevezet (sajátlag az eredeti olasz lettera di Cambio után, honnan a franczia lettre de change, német Wechsel v. Wechselbrief s angol bill of exchange is) onnan származott, hogy a közép korban a nemzetközi forgalom az érczpénznemek sokfélesége, és a pénzküldések s utazásoknál a biztonság hiánya miatt oly pénzváltókra szorult, kik a távol országokban másokkal összeköttetésben állának, s a pénzt küldeni vagy utazni szándékozóktól a fémpénzt egy iratkával (utalványnyal) magokhoz váltották, s aztán az útalványra a pénz rendeltetése helyén, a pénz ki is fizettetett. Mai jelentésében is az pénz helyettese levént minthogy a pénz helyét váltja fel, váltónak nem helytelenül nevezzük. 4) Pénzi minőség tekintetében váltópénz-nek neveztetik az apró pénz is, a forgalomban nagyobb összegek kiegyenlitésére és kisebb vásárlások eszközlésére (Scheidemünze); ilyenek nálunk kiválólag a rézpénzek, néha, különösebben más országokban a kisebb fajta ezüst pénzek is.

*VÁLTÓADÁS
(váltó-adás) ösz. fn. Cselekvés midőn valaki váltóféle okmányt ad valakinek V. ö. VÁLTÓ 3)

*VÁLTÓADÓ
(váltó-adó) ösz. fn. Személy, ki váltónemű okmányt bocsát ki, s ad által valakinek.

*VÁLTÓADÓS
(váltó-adós) ösz. fn. Adós ki a váltólevél kibocsátása, vagy elfogadása, vagy forgatásánál, vagy ezekért kezeskedésnél fogva bizonyos mennyiséget fizetni köteles.

*VÁLTÓADÓSSÁG
(váltó-adósság) ösz. fn. Adósság, melyet valaki váltólevélnél fogva, váltóval, váltó által csinált v. kötelezett. V. ö. VÁLDÓADÓS.

*VÁLTÓALKUSZ
(váltó-alkusz) ösz. fn. Alkusz ki váltóknak más részére eladásával vagy megvételével van megbízva.

*VÁLTOÁRUS
(váltó-árus) ösz. fn. Személy ki váltók adás-vevésével üzérkedik. V. ö. VÁLTÓ 3).

*VÁLTÓASZTAL
(váltó-asztal) ösz. fn. 1) Pénzváltó asztala. 2) Bank, vagy nyilvános pénztári hivatal, mely váltóokmányokat elfogad, és kiad.

*VÁLTÓBANK
(váltó-bank) ösz. fn. Bankféle intézet, mely részint fémpénzek be- és átváltása s eladásával, részint váltóüzlettel (váltólevelek adásvesésével, leszámitolásával), de többnyire más értékpapírok üzletével is foglalkodik.

*VÁLTÓBELI
(váltó-beli) ösz. mn. Váltóban foglalt; váltóra vonatkozó. Váltóbeli összeg. Váltóbeli kötelezettség.

*VÁLTÓBÉLYEG
(váltó-bélyeg) ösz. fn. Váltókra alkalmaztatni szokott bélyeg, illetőleg bélyegöszlet v. bélyegdij, mely más bélyegeknél rendszerént kisebb, minthogy a váltók többnyire rövid időre, közel lejáratra (3-6 hónapra) szólnak.

*VÁLTÓBIRLALÓ
v. ~BIRTOKOS (váltó-birláló v. ~birtokos) ösz. fn. Aki a váltót birtokában tartja, habár nem is tulajdonos pl. csak meghatalmazott; különösebben használtatik e kifejezés oly üresforgatmánynál, midőn a birtokos neve a váltón elé sem fordul.

*VÁLTÓCZÉDULA
(váltó-czédula) ösz. fn. l. VÁLTÓ, 2)

*VÁLTÓCZIRKALOM
(váltó-czirkalom) ösz. fn. Czirkalom, melynek egyik szárát le lehet venni, s helyébe irónt, vagy tollat alkalmazni.

*VÁLTÓDIJ
(váltó-dij) ösz. fn. Aki a váltót mint jótálló (forgató, idegen váltóban kibocsátó) s nem mint főadós váltja magához, ezért a főadóstól, vagy saját előzőjétől, midőn a váltónak kifizetését magán úton vagy perben követeli, némi dijt is igénybe vehet, mely a magyar váltótörvény szerént egy harmad rész (1/8) százalék.

*VÁLTÓÉRTÉK
(váltó-érték) ösz. fn. Azon érték akár pénzben; akár árukban, akár előbbi adósságban, melyért a váltó kibocsáttatott, azaz melyet kapott akár az egyenes váltóadós, akár a többi aláírók egyike vagy másika; midőn a váltókötelezettséget, annak bekövetkezendő kifizetését magára vállalá. Azon kifogás, hogy a váltóadósok egyike vagy másika értéket nem kapott, a magyar váltótörvénykezésben el nem fogadtatik, minthogy minden aláiró váltóadós egyetemleg van kötelezve, sőt ha egyik sem kapott volna is értéket, a váltó hitele, minthogy rendeltetése a forgalmat elémozdítani, azt kivánja, hogy azon kifogással élni ne lehessen; ezért a váltó aláirása nagy ovatosságot igényel.

*VÁLTÓFELTÖRVÉNYSZÉK
(váltó-fel-törvény-szék) ösz. fn. Másod fokú váltóbiróság. Egyéb iránt e nevezet legújabban megszünt, s váltóügyekben is a királyi tábla illetékes (külön tanácsban).

*VÁLTÓFOLYAM v. ~FOLYAMAT
(váltófolyam v. folyamat) ösz. fn. A váltólevelek időnként folyó, elfogadott becsára, főleg két különböző (más országokban fekvő) pénzpiaczok között.

*VÁLTÓFÖLD
(váltó-föld) ösz. fn. Mivelés alá vett föld, melyben bizonyos időszak lefolyta alatt évenkint másmás gabonát, vagy egyéb növényt termesztenek.

*VÁLTOGAT
(vál-t-og-at) gyak. áth. m; váltogat-tam, ~tál, ~ott. par. váltógass. Gyakran, többször, ismételve vált; cserélget. Asztalnál tányérokat váltogatni. Egymást bizonyos munkában fölváltogatni. Pénzt váltogatni. Ülőhelyét váltogatni V. ö. VÁLT.

*VÁLTOGATÁS
(vál-t-og-at-ás) fn. tt. váltogatás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a Cselekvés, mely által bizonyos hasonnemüeket- vagy hasonértéküeket váltogatunk egymással; cserélgetés. V. ö. VÁLTOGAT.

*VÁLTOGATÓ
(vál-t-og-at-ó) mn, tt. váltogató-t. 1) Aki váltogat, cserélget. 2) Ami időszakonkint eléfordúl, majd megszünik. Váltogató láz, tünemény. 3) Növénytani ért. váltogató levelek, v. ágak, midőn az egyik levél vagy ág a szár egyik oldalán alább, másik pedig a szár másik oldalán fölebb áll, pl. a dohány növény levele; máskép: kerülgetők, mennyiben a szárat mintegy kerülgetik; ellentéte: ellenes.

*VÁLTOGATVA
(vál-t-og-at-va) ih. Egymást gyakran, ismételve, többször felváltva. A lakosok váltogatva végzik az éjőri kötelességet. "A fényes levelen a levelkék, a kétsoros füzéren s virágok váltogatva állanak." (Diószegi-Fazekas. Füvészkönyv. 14. 1.) V. ö. VÁLTOGAT; VÁLTOGATÓ.

*VÁLTÓ-GAZDASÁG
(váltó-gazdaság) ösz. fn. Földmivelési gazdaság neme, midőn valamely telken bizonyos időszak leforgáse alatt évenkint másmás gazdasági növényeket termesztenek.

*VÁLTÓGERENDA
(váltó-gerenda) ösz. fn. A háztetőn gerenda, mely egy másikba vagy több másba van eresztve.

*VÁLTÓHÁZ
(váltó-ház) ösz. fn. 1) Ház, melyben különnemü pénzeket váltani lehet. Kereskedőház, mely váltókkal üzérkedik.

*VÁLTÓHELY
(váltó-hely) ösz. fn. Hely, melyen valamit váltani, felváltani beváltani, kiváltani, elváltani lehet, vagy szokás, vagy kell. Különösen azon hely, melyben a váltó keletkezett.

*VÁLTÓHITEL
(váltó-hitel) ösz. fn. Hitel, mely váltólevelen alapszik.

*VÁLTÓHITELEZŐ
(váltó-hitelező) ösz. fn. Hitelező, ki a váltó értéke fejében a váltó tulajdonába jutott, különösebben aki váltóra adott kölcsönt.

*VÁLTÓINTÉZVÉNYES
(váltó-intézvényes) l. VÁLTÓRENDELMÉNYES.

*VÁLTÓJEGY
(váltó-jegy) l. VÁLTÓ 2).

*VÁLTÓJEGYZŐ
(váltó-jegyző) ösz. fn. Váltóóvások fölvételére megbizott közhitelességü személy, ki az eddigi magyar törvény szerént a jelesb ügyvédek közöl neveztetik ki.

*VÁLTÓJOG
(váltó-jog) ösz. fn. A váltóféle okmányokat tárgyazó jogok és törvények öszvege.

*VÁLTTÓJOGI
(váltó-jogi) ösz. mn. Váltójogot illető, arra vonatkozó, annak rendszabályaiban alapuló. Váltójogi kezesség. Váltójogi eljárás, végrehajtás. Váltójogi műszó.

*VÁLTÓJOGILAG
(váltó-jogilag) ösz. ih. Váltójogra vonatkozva, arra alapítva. Váltójogilag perelni be, marasztalni el valakit.

*VÁLTÓKAMAT
(váltó-kamat) ösz. fn. váltószerződéseknél a megállapított kamat, a lejáratig mindjárt előre le szokták vonni, vagy a váltóöszletbe betudni. A lejárat utáni késedelmi kamat, ha más szerződés nincs, száztól hat.

*VÁLTÓKELET
(váltó-kelet) ösz. fn. A váltó keltének (kibocsátási évének, hónapjának és napjának) irásban kitétele.

*VÁLTÓKÉMLET
(valtó-kémlet) ösz. fn. A váltó tovább adásának vagyis küldésének azon módja, mely szerént több váltópiaczok közől az választatik, s a váltó azon keresztül küldetik tovább, a melynél kevesebb költség s veszteség forog fen.

*VÁLTÓKÉPESSÉG
(váltó-képesség) ösz. fn. Jogosultság, hogy valaki akár váltót birhasson és ennek alapján szükség esetében a váltóadóst vagy adósokat beperelhesse, akár magát váltójogilag mint adós kötelezhesse; amaz cselekvő, emez szenvedő váltóképesség.

*VÁLTÓKERESET
(váltó-kereset) ösz. fn. 1) Váltókövetelés, mely beperlés végett biróság elé terjesztendő vagy már biróság elé van terjesztve. 2) Maga azon irat (váltókeresetlevél), melyen a váltókövetelés van annak módja és szabályai szerént följegyezve.

*VÁLTÓKERESETI
(váltó-kereseti) ösz. mn. Váltókeresetre vonatkozó, azt illető.

*VÁLTÓKERESKĚDÉS
(váltó-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés neme, melyet valaki váltóokmányok vevésével-adásával űz, különösen midőn a váltókat fizetési idejök előtt aránylagos levonással (disconto) bevásárolja; máskép: váltóüzlet.

*VÁLTÓKERESKĚDŐ
(váltó-kereskědő) ösz. fn. Személy, ki váltókkal kereskedik, üzérkedik.

*VÁLTÓKEZES
(váltó-kezes) ösz. fn. Aki a váltóadósságért vagyis a váltólevélnek annak idején leendő kifizetéseért jót áll, tekintettel akár a kibo-csátó, akár a forgató, akár és többnyire az elfogadó köteleztetésére; még pedig a váltókezes rendszerént készfizető is, azaz a váltókötelezettel együtt egyetemesen áll tartozásban, úgy hogy a váltótulajdonos akár őt, akár a kiért kezességet vállalt, akár egyszerre mindkettőt beperelheti és elmarasztaltathatja.

*VÁLTÓKEZESSÉG
(váltók-kezesség) ösz. fn. Kezeskedés vagyis jótállás valamely váltóadósért. V. ö. VÁLTÓKEZES.

*VÁLTÓKOSARAZÁS
(váltó-kosarazás) ösz. fn. Trágyázási mód, midőn valamely szántóföldön a juhokat úgy nevezett kosár, vagy is esztrengaféle kerítés között tartogatják, hogy állóhelyeiket ganajozzák; s mennyiben ezt majd egyik, majd másik földrészen fölváltva teszik, innen,váltókosarazás' a neve.

*VÁLTÓKÖNYV
(váltó-könyv) ösz. fn. Üzérek és váltókereskedők könyve, melybe váltóüzleteiket bejegyzik.

*VÁLTÓKÖVETELÉS
(váltó-követelés) ösz. fn. Követelés, mely váltólevelen alapszik.

*VÁLTÓKUFÁR
(váltó-kufár) ösz. fn. Megvető, gúnyos értelemben am. váltókkal nyerészkedő.

*VÁLTÓKUFÁRSÁG
(váltó-kufarság) ösz. fn. Gúnyos értelemben aprólékos váltókkal nyerészkedés.

*VÁLTÓKÜLDÉNY
(váltó-küldény) ösz. fn. A váltónak azon neme, mely által a váltót távol helyre a rendalményes küldi, mint forgató írván nevét a váltóra; s ebben különbözik a közönséges intézvény (v. tukvány) szótól, melyben rendelményesnek azt írják, akinek számára küldetik a váltó. Használják magában a,küldény' szót is. (Rimesse.)

*VÁLTÓLÁZ
(váltó-láz) ösz. fn. Láz, melyben a kórrohamok időnként fölváltva jelenkeznek, midőn a beteg majd lázban szenved, majd szabad tőle, milyen különösen a harmadnapos hidegláz.

*VÁLTÓLESZÁMÍTOLÁS
(váltó-le-számíto-lás) ösz. fn. Váltólevél megvétele, megvásárlása, még pedig rendszerént annak lejárata (fizetési határideje) előtt bizonyos százalék levonásával.

*VÁLTÓLEVÉL
(váltó-levél) ösz. fn. l. VÁLTÓ 3).

*VÁLTÓLOVAGLÁS
(váltó-lovaglás). l. VÁLTÓNYARGALÁS.

*VÁLTÓMÁSODLAT
(váltó-másodlat) ösz. fn. A váltónak másod példánya, másodváltó. (Seconda-Wechsel.)

*VÁLTÓMÁSOLAT
(váltó-másolat) ösz. fn. Az eredetiről lemásolt váltó, mely lehet ismét egyszerü vagy hitelesített. Különbözik ettől a váltómásodlat.

*VÁLTÓMUNKA
(váltó-munka) ösz. fn. A mesterembereknél valaki által megrendelt munka, különböztetésül a vásári munkától.

*VÁLTÓNYARGALÁS
(váltó-nyargalás) ösz. fn. Szorult helyzetben a nem szilárdul álló kereskedő azon visszaélésre vetemedik, hogy majdan lejárandó váltójának kifizetése végett ismét ujabb váltót v. váltókat bocsút ki és ad el; vagy pedig azt, akire váltót intézvényezett, megbízza, hogy szintén ő reá intézvényezzen egyet vagy többeket stb. (Wechselreiterei). Látni való hogy ezekben egyik váltó mintegy nyargal a másikon; s minthogy ezen nyargaltatások a legjobb esetben is költséggel, dijakkal, leszámitolásokkal stb. járnak, mindezek, kivált ismételt esetekben végromlásra vezethetnek.

*VÁLTÓÓVÁS
(váltó-óvás) ösz. fn. Rendszerént a váltólevél el nem fogadása vagy ki nem fizetése esetében ezen körülményekről hiteles személy (váltójegyző) által kiadott bizonyitvány a végett, hogy a váltótulajdonos viszkeresetet indithasson.

*VÁLTÓÖSSZEG
(váltó-özszeg). A váltólevelekben foglalt és rendszerént mind számokkal mind betükkel kiírt pénzmennyiség.

*VÁLTÓPÉNZ
(váltó-pénz) ösz. fn: 1) l. VÁLTÓÖSSZEG. 2) l. VÁLTÓ, 4) pont alatt.

*VÁLTOPIACZ
(váltó-piacz) ösz. fn. Nagyobb kereskedelmi város, hol váltókkal, főképen a nemzetközi forgalom végett, rendes üzlet van folyamatban.

*VÁLTÓRENDELET
(váltó-rendelet) l. VÁLTÓRENDTARTÁS.

*VÁLTÓRENDELMÉNY
(váltó-rendelmény) ösz. fn. A váltólevélnek azon része, melyben az van kifejezve, kinek rendelkezésére bocsáttatott az ki.

*VÁLTÓRENDELMÉNYES
(váltó-rendelményes) ösz. fn. Azon személy, kinek részére vagyis redelkezésére bocsáttatott ki a váltó. Neveztetik váltóhitelezőnek is, de ez tágasb értelmű, mert ez lehet forgatmányos is. A ,rendelményes' szó helyesebb mint ,intézvényes' l. RENDELMÉNYES.

*VÁLTÓRENDTARTÁS
(váltó-rend-tartás) ösz. fn. Váltójogra vonatkozó felsőbb hatósági rendeletek, melyeket a váltók kibocsátásában, elfogadásában, fizetésében stb. megtartani kell; használják e kifejezést megkülönböztetésül a váltótörvénytől, amennyiben amaz nem valamely alkotmányos törvényhozó testülettől, hanem korlátlan hatalomtól származik. V. ö. VÁLTÓTÖRVENY.

*VÁLTÓSLAG
(vál-t-ó-os-tag) ih. Katalin prózai legendájában am. váltva, felváltva. "Négy forgó kerekeket szereztete, es élös borotvákkal megfízeté (füzeté), kik egymás ellen váltóslag forognának." (Toldy F. kiadása. 269 1.)

*VÁLTÓSZABÁLYZAT
(váltó-szabályzat) ösz. fn. Váltólevelekre vonatkozó szabályok összege.

*VÁLTÓSZABÓ
(váltó-szabó) ösz. fn. Szabó, aki a neki általadott kelmékből bizonyos megrendelők számára, vagy általán megrendelésre készít ruhaneműeket; különböztetésül a vásári szabó-tól, ki úgy nevezett vásári munkákat az ön maga által vett kelmékből készít.

*VÁLTÓSZÁMLA
(váltó-számla) ösz. fn. Kereskedői vagy váltóüzéri könyvekben a kapott v. vett és tova adott váltólevelekről vezetett számla.

*VÁLTÓSZÁMOLÁS
v. ~SZÁMOLAT, (váltó-számolás v. ~számolat) ösz. fn Számolás, mely által meghatározzák, vagyis fölvetik, mennyit ér a váltófolyam szerint bizonyos nemü pénz, vagy mily viszonyban áll egyik pénz neme a másikhoz. Jelentheti az egész- vagy részletfizetésekről vezetett jegyzéket is. Különbözik a váltóleszámitolás.

*VÁLTÓSZEG
(váltó-szeg) ösz. fn. Szeg, mely a cságatyút az ekerúddal öszveköti, s melyet ennek sorlyukaiba kény szerént által lehet tenni. V. ö. CSÁGATYU.

*VÁLTÓSZERZŐDÉS
(váltó-szerződés) ösz. fn. Szerződés az iránt, hogy valaki váltólevélben kőtelezi magát.

*VÁLTÓSZOKÁS
(váltó-szokás) ösz. fn. Valamely váltópiaczon bevett szokás a váltófizetési határidőre nézve, mely a magyar törvény szerént lát után 14 nap.

*VÁLTÓSZÖGLET
(váltó-szöglet) ösz. fn. Mértani ért. egymással szemközt álló szögletek.

*VÁLTÓTÁNCZ
(váltó-táncz) ösz. fn. Táncz, melyben majd egyik, majd másik tánczol, vagy melyben a tánczos párok egymással váltakoznak.

*VÁLTÓTÁR
(váltó-tár) ösz. fn. l. VÁLTÓASZTAL; VÁLTÓHÁZ.

*VÁLTÓTELEP
(váltó-telep) ösz. fn. Ha a váltó nem az elfogadónak a váltóban kitett lakhelyén, hanem más helyen fizetendő, ez telepnek hívatik, melyben a magyar törvény szerént különösen annak neve is megemlítendő, kinél a fizetést fölvehetni.

*VÁLTÓTOLDAT
(váltó-toldat) ösz. fn. Ha a váltólevél hátiratokkal már egészen megtelt, ahhoz varrás vagy pecsételés által még egy darab papirt függesztenek, s ezt toldatnak hívják.

*VÁLTÓTŐKE
(váltó-tőke) l. VÁLTÓÖSZSZEG.

*VÁLTÓTÖRVÉNY
(váltó-törvény) ösz. fn. A váltókra, váltólevelekre mint okiratokra vonatkozó és az államhatalmak megosztása folytán törvény hozásra jogosított testülettől, (országgyüléstől) minden tényező hozzájárulásával szabályszerüleg alkotott törvény.

*VÁLTÓTÖRVÉNYI
(váltó-törvényi) ösz. mn. Váltótörvényre vonatkozó, azt illető, azon alapuló. Váltótörvényi eljárás, elmarasztalás.

*VÁLTÓTÖRVÉNYKEZÉS
(váltó-törvénykezés) ösz. fn. Törvénykezés vagyis peres eljárás váltóügyekben.

*VÁLTÓTÖRVÉNYSZÉK
(váltó-törvény-szék) ösz. fn. Törvényszék, mely a váltóügyek iránt támadt perekben itél.

*VÁLTÓTÖRVÉNYSZÉKI
(váltó-törvény-széki) ösz. mn. Váltótörvényszékre vonatkozó, ahhoz tartozó, azt illető, attól származott. Váltótörvényszéki utasitás. Váltótörvényszéki elnök, biró, jegyző, igtató, kiadó. Váltótörvényszéki itélet.

*VÁLTOTT
(vál-t-ott) mn. tt. váltottat. Ami váltva van. Átv. ért. szine hagyott, elszigorodott. Milyen váltott vagy! (Kriza J.).

*VÁLTOTTGYERMEK
(váltott-gyermek) ösz. fn. A babonások hiszeme szerint, idétlen, idomtalan, gyüge gyermek, kit, mint mesélik, ördög valamely boszorkánytól nemzett, s más gyermek helyébe csempészett. Szélesb ért. szüleitől egészen elütött korcsgyermek.

*VÁLTOTTMUNKA
(váltott-munka) ösz. fn. Megrendelésre készítet mesteremberi munka; különböztetésül a vásári munkától. V. ö. VÁLTÓSZABÓ.

*VÁLTÓÜGY
(váltó-ügy) ösz. fn. Váltólevelekre vonatkozó mindenféle ügy, pl. váltókibocsátás, váltóelfogadás, forgatás, váltókereset stb.

*VÁLTÓÜGYLET
(váltó-ügylet) l. VÁLTÓÜZLET.

*VÁLTÓÜZÉR
(váltó-üzér) l. VÁLTÓKERESKEDŐ.

*VÁLTÓÜZLET
(váltó-üzlet) ösz. fn. Váltók adása vevése, kibocsátás, forgatás, elfogadás, különösen leszámitolás által, váltókkal nyerészkdés.

*VÁLTÓVÉGREHAJTÁS
(váltó-végre-hajtás) ösz. fn. Váltókeresetből származott birói végrehajtás.

*VÁLTÓVEVÉS
(váltó-vevés) ösz. fn. Egy vagy több váltóféle okiratnak nyerekedés végetti megvásárlása.

*VÁLTÓVISZKERESET
(váltó-visz-kereset) ösz. fn. Nem a főadósok (ú. m. idegen váltóban az elfogadó, saját váltóban a kibocsátó), hanem a jótállók, úgynevezett előzők elleni viszkereset.

*VÁLTOZANDÓ
(vál-t-oz-and-ó) mn. tt. változandó-t. A mi változásnak van kitéve; nem állandó, ami nem marad úgy, a mint jelennen van. V. ö. VÁLTOZÉKONY.

*VÁLTOZANDÓSÁG
(vál-t-oz-and-ó-ság) fn. tt. változandóság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valami változandó, jelen állapotában nem maradandó. V. ö. VÁLTOZANDÓ.

*VÁLTOZÁS
(vál-t-oz-ás) fn. tt. változás-t, tb. -ok, harm. szr. ~a. Akármily állapotnak vagy létezésnek egy más újjal történő fölcserélődése. Időváltozás, soraváltozás, szinváltozás, átváltozás, egészségváltozás, némi gyöngélkedés. Országos időváltozás. V. ö. VÁLTOZIK.

*VÁLTOZÁSI
(vál-t-oz-ás-i) mn. tt. változási-t, tb. ~ak. Változást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Időváltozási előjelek.

*VÁLTOZAT
(vál-t-oz-at) fn. tt. változat-ot, harm.szr. ~a. 1) Új állapot, jelenségtünemény, mely egy másik helyett jön létre, mely azt mintegy fölváltja. 2) A zenészetben valamely alapdallamnak a hangszerhez alkalmazva müvészetibb, legalább mesterségesebb modorban eléadott módositása, mely által az eléadó különösen az illető hangszeren szerzett jártasságát akarja kitüntetni. (Variatio). 3) A régieknél eléjön ,váltság' helyett is.
"Isteneket felemeltet,
Nekik teszen áldozatot,
S ő bínéért változatot."
Katalin Versesleg. (Toldy F. kiadása 77. 1.)

*VÁLTOZATLAN
(vál-t-oz-atlan) mn. tt. változatlan-t, tb. ~ok. 1) Ami bizonyos idő folyta alatt ugyanazon állapotban, mivoltában állandóan megmarad. Változatlan egészség, időjárás, szerencse. Változatlan kedély, akarat. 2) Ami szükségképen létezik, a mi lényegénél fogva mindig ugyanaz. A természetnek változatlan törvényei. Különösen, öröktől fogva létező. Az Isten változatlan. Különbözik: változhatatlan.

*VÁLTOZATLANSÁG
(vál-t-oz-atlan-ság) fn. tt. változatlanság-ot, harm. szr. ~a. A létezőnek tulajdonsága, melynél fogva az változatlan állapotban marad. V. ö. VÁLTOZATLAN.

*VÁLTOZATLANUL
(vál-t-oz-at-lan-ul) ih. Változat nélkül, ugyanazon állapotban maradva.

*VÁLTOZATOS
(vál-t-oz-at-os) mn. tt. változatos-t, v. ~at, tb. ~ak. Ami más-más állapotban, alakban, jelenségekkel, működéssel, hatással mutatkozik. Különféle vegyes tárgyakból álló. A természet művei igen változatosak.

*VÁLTOZATOSAN
(vál-t-oz-at-os-an) ih. Változatos minőségben vagy állapotban.

*VÁLTOZATOSSÁG
(vál-t-oz-at-os-ság) fn. tt. változatosság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, midőn valami változatos alakban tünik elé; sokféleség, különféleség, más-más nemüség.

*VÁLTOZÉKONY
(vál-t-oz-ék-ony) mn. tt. változékony-t, v. ~at, tb. ~ak. Ami természeténél fogva változásra hajlandó, s más-más alakban tünik föl. Változékony kedély, azaz szeszélyes.

*VÁLTOZÉKONYSÁG
(vál-t-oz-ék-ony-ság) fn. tt. változékonyság-ot, harm. szr. ~a. Változásra hajlandó tulajdonság; állapoti mulandóság.

*VÁLTOZÉKOS
(vál-t-oz-ék-os) mn. tt. változékos-t v. ~at, tb. ~ak. l. VÁLTOZATOS.

*VÁLTOZHATATLAN, VÁLTOZHATLAN
(vál-t-oz-hat-[at]lan) mn. tt. változhatatlan-t. tb. ~ok. Amin változtatni nem lehet, nem szabad, aminek szükségkép úgy kell maradnia; amint van; ami változásnak nincs alá vetve; végképen elhatározott. Változhatatlan akarat.

*VÁLTOZHATATLANSÁG, VÁLTOZHATLANSÁG
(vál-t-oz-hat-[at]lan-ság) fn. tt. változhatatlanság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valami változhatatlan.

*VÁLTOZHATATLANUL, VÁLTOZHATLANUL
(vál-t-oz-hat-[at]lan-ul) ih. Változhatatlan állapotban, vagy módon; szükségképen úgy maradva, amint van; végkép eltökélett, elhatározott módon.

*VÁLTOZHATLAN; VÁLTOZHATLANSÁG
stb.: l. VÁLTOZHATATLAN: VÁLTOZHATATLANSÁG.

*VÁLTOZIK
(vál-t-oz-ik) k. m. változ-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Előbbi állapota, mivolta másra fordúl, más alakban tünik elé, nem marad az, vagy olyan, ami, vagy amilyen azelőtt volt. A derüs idő borusra, a borus derüsre változik. Régi vig kedélye komorra változott. A hernyó pillangóvá változik. A világ sorsa változik, megváltozik. Betegsége után egészen elváltozott. "Változton változik" Csúzi Trombitájában am. szüntelen változik, oly alkatú mint "folyton foly, menten megy." Meg-, kiváltozni, régiesen am. magát meg-, kiváltani. Szabó Dávidnál is ,kiváltozni' am. szabadúlni, mentekezni (azaz menekedni). Eléjön 1641-ben kiadott egy bizonyságlevélben: "Egy igaz holdult embert vittek el, Fülemen Lázár nevüt negyed magával, maga változott ki 600 flor." - "Molnár György feleségét, az ki 450 forénton változott ki." (Régi Magyar Nyelveml. III. K. 362. 1.). A Nádor codexben megváltozni. "Mondd meg, ha vagyon (-e) valami kedvezés és ha megváltozhatnak (-e) kéncscsel, avagy ez világi ajándékokval." (335. 1.). Ugyane codexben "valamibe változni" am. valamivé változni (l. végül a Szótárban).
Képeztetésre hasonlók hozzá: tartozik, költözik, rejtezik hűtőzik, osztozik.

*VÁLTOZÓ
(vál-t-oz-ó) mn. tt. változó-t. Általán, ami előbbi állapotát, alakját, bizonyos tulajdonságát egy másféle újjal cseréli föl, ami nem mindig azonképen létezik, mutatkozik, jelenkezik; állhatatlan; szeszélyes stb. Változó idő. Változó ünnepek, melyek nem minden évben ugyanazon időpontra esnek, p. husvét, pünköst; úrnapja. A dunai hajóvontatók nyelvén azon hely, melyen a vontató lovakat egyik partról a másikra átteszik. Komáromtól Pozsonyig sok változó van. Erdélyben: fehérnemű ú. m. üng. gatya, melyet t. i. időnként felváltva szokás viselni.

*VÁLTOZÓSÁG
(vál-t-oz-ó-ság) fn. tt. változóság-ot, harm. sz. r. ~a. Változó minőség, vagy állapot.

*VÁLTOZTAT
(vál-t-oz-tat) mivelt. m. változtat-tam, ~tál, ~ott. par. változtass. Akármiféle működés, vagy erő által eszközli, hogy valami változzék. Amit meg nem lehet változtatni, azt legjobb elfeledni. (Km.). Változtass rajta. Azon lehetetlen változtatni. Néha az egyszerü ,vált' azaz ,cserél' helyett használják. Ruhát változtatni. Helyét lakását minduntalan változtatja. V. ö. VÁLTOZIK.

*VÁLTOZTATÁS
(vál-t-oz-tat-ás) fn. tt. változtatás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés mely által valamit, vagy valamin változtatunk; v. ö VÁLTOZTAT.

*VÁLTOZTATHATATLAN, VÁLTOZTATHATLAN
(vál-t-oz-tat-hat-[at]lan) mn. tt. változtathatatlan-t. több. ~ak. Amit, vagy amin változtatni lehetetlen, vagy nem szabad, nincs erőnk; aminek szükségképen úgy kell maradnia, amint van.

*VÁLTOZVÁNY
(vál-t-oz-vány) fn. tt. változvány-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Minőségre vagy alakra nézve átváltozott test, anyag. Mondják különösen növényről, gyümölcsről, midőn az elvetett magból vagy mag után az eredetitől elütő más fajta növény, v. gyümölcs terem.

*VÁLTSÁG
(vál-t-ság) fn. tt. váltság-ot, harm. szr. ~a. 1) Más által akármikép letartóztatott személynek vagy jószágnak bizonyos dijért általvétele, illetőleg megszabaditása. Mit kivánsz váltságul? (Szabó D.). Innen a váltságdij, váltságbér, váltságpénz öszvetett szók. "Üdvözlégy. angyali kenyér, váltságunkért adatott bér." (Egyházi ének.) 2) Maga azon dij, vagy bér, melyet a megvaltásért adni kell. Levélváltság, zálogváltság, melyen a levelet, zálogot kiváltjuk. 3) Régiesen pl. a Nádor-codexben előjőn ,választás' jelentésében. "Ó mely igen bódogtalan váltság választani az örök ként." (107. 1.) De eléjön mai jelentésében is: "Pokolba valamely szömélyek mennek, továbbá nincsen ő nekik váltságnak reménysége... ha mind ez velág ő kéncsét érőtte adná, egy pokolbeli lelköt meg nem szabadíthatnának." (335. 1.). Továbbá ,csere' jelentésében. "Minemű váltságot től (tevél) ez napon, mert ime adaték neköm szolga az úrért." (363. 1.).
Képeztetésre olyan, mint a hasonló alakú igékből származott költség, mentség.

*VÁLTSÁGBÉR
(váltság-bér) ösz. fn. Bér, becsár, melyen más hatalmában, birtokában levő, letartóztatott személyt vagy dolgot visszaváltunk, megváltunk, megszabadítunk, legyen az pénz, vagy akármily más becsérték.

*VÁLTSÁGDIJ
(váltság-dij) l. VÁLTSÁGBÉR.

*VÁLTSÁGÖSSZEG
(váltság-összeg) l. VÁLTSÁGPÉNZ.

*VÁLTSÁGPÉNZ
(váltság-pénz) ösz. fn. Váltságbér bizonyos pénzösszegben.

*VÁLTSZIRMU
(vált-szirmu) ösz. mn. A növénytanban olyan bokrétáról mondják, melynek szirmai semmi részben nem nőttek össze egymással pl. a szegfű bokrétájában. (Dialypetala).

*VÁLTVA
(vál-t-va) ih. Majd egyik, majd másik; majd most, majd máskor; majd így, majd úgy; majd pihenve, majd müködve st. Ketten egy ruhát váltva viselnek. A nőtestvérek váltva teszik a konyhai munkát. A paripákat váltva használni. V. ö. VÁLT.

*VÁLÚ, VÁLU
(vál-u) fn. tt. válu-t, tb. ~k. kicsiny. valucska. 1) Kisebb nagyobb darabfából való, öblösen kivésett, hosszukás edény, melyből a barmokat, házi madarakat stb. itatni, illetőleg etetni is szokták. Kút mellett itató válu. Juhokot sózó, abrakoló válu. Disznóválu, melyből a disznókat etetik. Madárválu a kalitkában. Tyukok és más baromfiak váluja. Malomválu. 2) Agyagból égetett, vagy kőből vésett hasonló alakú, és czélra való edény. 3) Más váluforma készület, pl. csatorna. 4) A hajósoknál Kenessey A. szerént azon födélzeti burkony, mely a bőrfával (kis bálványnyal) közegyenesen a hajó födélzetét körülfutja; s a tölgy hajókon a tető mellett jobbra, balra a hajó hosszában járdát képez; máskép: járó deszka, Komáromban; mesterdeszka. (Wassergang, Leibhölzer, Gangbord). 5) A Debreczeni Legendáskönyvben eléjön, ,árnyékszék' (latrina) jelentésében. Máskép tájdivatosan: vályu, v. váju, melyek alapfogalomban rokonok, de gyökeikre nézve csekély eltéréssel különbözők, t. i. a váló törzse vál-(ik) mennyiben egymástól elváló oldalai vannak; a váju törzse pedig váj, mert ki van vájva, azaz, vésve. Hasonló rokonságuak a válog és vájog. ,Vályu' pedig akár egyik, akár másikból módosulhatott. - Képeztetését illetőleg azon u ü képzőjü szók osztályába tartozik, melyek eredetileg igenevek, vagyis részesülők, s miután főnevekké lettek, ó ő helyett u ü- vel is ejtetnek, milyenek csikoltó csikoltú; sutó sutu: furó furu, pattantó pattantyu; szivató szivatyu; töpörtő töpörtü; seprő seprü; mér ő mérü; ütő ütü; véső vésü stb. Molnár Albertnél is - Éder kiadásában - ,válu' szinte eléjön váló alakban. Jancsovicsnál szlávul: válov.

*VÁLÚ~
v. VÁLUCSATORNA, (válu-csatorna) ösz. fn. Váluformáju csatorna, vizvezető válu, p. mely a vizet a malomkerékre viszi.

*VÁLÚ~
v. VÁLÚPIKK, (válu-pikk) ösz. fn. Növénynem az együttnemzők seregéből s egyenlő nősök rendéből; vaczka kopasz, csészéje két soros, a külső sor néha kevés apró pikkelyekből áll; a belsőnek levelkéi befelé válusak. (Lapsana). Fajai Diószegi-Fazekasnál: piczi, büdös, czérnaágu válupikk.

*VÁLUS (1)
l. VÁLLUS.

*VÁLUS (2)
v. VÁLÚS, (vál-n-os) mn. tt. válus-t, v. at, tb. ~ak. Váluval ellátott, vagy válu formára kivésett, alakitott. Válus kút. A növénytanban azon bemélyedésre vonatkozólag mondják, mely a levélen, vagy valamely szerven hosszában végig vonúl, mint a bunkós hajma (allium sphaerocephalum) levelén.

*VÁLÚZ, VÁLUZ
(vál-u-oz) áth. m. váluz-tam ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Váluval fölcserel. 2) Válu gyanánt öblösre váj, vés valamit.

*VÁLÚZÁS, VÁLUZÁS
(vál-u-oz-ás) fn. tt. váluzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés midőn valamit váluznak. V. ö. VÁLÚZ.

*VÁLVA
v. VÁLVÁN ,megválva' ,megválván, összetételben am. kivéve, kivévén. Pesti Gábornál is: "Kiket mind elada, ketteitől megválva." (Aesopus élete. Toldy F. kiadása 14. 1.). "Gyermektől megválván gyermekeket kivévén) megkeresztöle két negyven ezör embört." (Nádor-cod. 617. 1.). l. VÁL, VÁLIK alatt.

*VÁLY
ALSÓ~, falu, FELSŐ~, falu és puszta Gömör m.; helyr. ~Vály-ba, ~ban, ~ból.

*VALYKÓCZ
falu Abaúj és Sáros m; helyr. Valykócz-ra, ~on, ~ról.

*VÁLYOG, VÁLYOK
(vály-og v. váj-og v. vál-og) fn. tt. vályog-ot, harm. szr. ~a v. ~ja; ,vályok' szó tárgyesete pedig vályk-ot, s harm. sz. raggal ~a. 1) A székelyeknél agyagsár, melyet az asszonyok öszvegombolyitott darabokban télre eltesznek, hogy szükség idején vizzel föleresztve, tapaszul használják. 2) Saját módon meggyúrt agyagsárból kiszakasztott, s téglamintára alakitott és napon megszáritott épületszer, melyből tégla gyanánt falat raknak; máskép: sártégla, égetlen tégla. A kiégetett vályogból leszen a tégla. Vályogot téglát vetni. V. ö. MÓR. Kiejtési változattal: vájog. v. válog. Gyöke magyar elemzéssel: váj illetőleg vál, mennyiben vájott, s részekre választott agyagból áll. Miklosich az ugyanazon jelentésű válek szót szlováknak mondja. 3) Néhutt a palóczoknál jelent sodrófát s ez értelemben egyezik vele a német Walke, felső német Walk v. Walch és Miklosich szerént az új szláv valék. Magyar elemzéssel hasonlók hozzá: tályog, hályog, szúnyog, horog a némely mások.

*VÁLYOGFAL
(vályog-fal) ösz. fn. Fal valamely épületben, keritésnél, mely vályogból van rakva.

*VÁLYOGFÖLD
(vályog-föld) ösz. fn. Agyagföld, melyből vályogot vetnek, mely vályognak legalkalmasabb.

*VÁLYOGKEMENCZE
(vályog-kemencze) ösz. fn. Kemencze, melynek falai válykokból vannak rakva.

*VÁLYOGMINTA
(vályog-minta) ösz. fn. Fából csinált hosszukás négyszögü minta, melylyel a meggyúrt agyagföldet kiszakasztják, s téglaformává alakitják.

*VÁLYOGMÓR
(vályog-mór) ösz. fn. Vályognak való s meggyúrt agyag, melyet szalmával v. polyvával is szoktak vegyítni.

*VÁLYOGOL
(vály-og-ol) önh. m. vályogol-t. Az elkészitett vályogmórt mintával kiaszakgatja.

*VÁLYOGVETŐ
(vályog-vető) ösz. fn. Munkás, illetőleg mesterember, ki vályogokat vet, azaz, csinál. V. ö. TÉGLAVETŐ.

*VÁLYOK
l. VÁLYOG.

*VALYON
l. VAJJON.

*VÁLYU
l. VÁLU.

*VÁM (1)
fn. tt. vám-ot, harm. szr. ~ja. 1) Tartozási járandóság, vagy dij gyanánt követelt, és kiszakasztott rész bizonyos ingó vagyonból, áruból stb. Ilyen a ma is divatozó malomvám, midőn a molnár az őrlésre hozott gabonából egy részt, nevezetesen a pozsonyi mérőből egy finaknyit kivesz. 2) Azon dij, melyet a szálított jószágtól, áruktól stb. néha a személytől a határokon, hidakon, utakon stb. az államnak, vagy illető tulajdonosnak javára fizetni kell. Nem lehet kétség benne, hogy a hajdani pénzszük korban az ily vámot sokszor természetben szokták megadni; innen megvámolni valamit am. bizonyos részt kivenni, elvenni belőle. Határvám melyet bizonyos országok, tartományok határán általvitt áruktól fizetnek. Hidvám, útvám, kövezetvám, partvám, a hidak, utak, kövezetek, partok használása fejében. Tarka lótól, vemhes szamártól nem vesznek vámot. (Km. Hanem a gazdájától). Borvám, gabonavám, gyarmati áruvám. Kiviteli, behozatali vám. Fogyasztási vám. Hegyvám az az szőlőhegyi vám, mely mielőttt a szőlőváltság behozatott, némely kiváltságos helyeken a szőlőhegyektől a földesúrnak nem tizedben vagy kilenczedben, hanem évenként bizonyos állandó összegben az évi termésre tekintet nélkül fizettetett. A ,hegyvám' szó (németesen: Bergrecht) eléjön az 1405-diki I-ső törvényczikkben is, némelyek véleménye szerént ,bányavám' értelmében. Vámot vetni valamire. Vámot kérni, venni, szedni, adni, fizetni. A mit nyert a vámon, elvesztette a réven v. némelyek szerént: harminczadon. (Km.). 3) Azon hely, vagy ház, vagy hivatal, hol a vámdijt szedik. Vámhoz érni. A vámnál megállni. Kikerűlni a vámot. V. ö. HARMINCZAD.
Teljesen egyezik a persa vám szóval mely am. aes alienum, debitum; másképen: ávám v. avám, és hám v. ábám v. abám. (A v és b a persában gyakran váltakoznak pl. bán is másképen: van. Az á előtét is gyakran eléjön a persában pl. taš és á-tiš am. tűz).

*VÁM (2)
puszta Fejér m.; helyr. Vám-ba ~ban, ~ból.

*VÁMALATTI
(vám-alatti) ösz. mn. Amitől vámot kell fizetni.

*VÁMA-MARGA
falu Krassó m.; helyr. ~Margá-n, ~ra, ~ról.

*VÁMÁTHÁGÁS
(vám-át-hágás) ösz. fn. Vámnak nem fizetése vagy kisebb öszletben fizetése által a vámszabályok magsértése.

*VÁMATLAN
(vám-atlan) mn. tt. vámatlan-t. tb. ~ok. Amitől nem kell vámot adni, fizetni. Vámatlan utak, hidak. Vámatlan szabad áruk.

*VÁMBÉLYEG
(vám-belyeg) ösz. fn. Bélyeg. melyet a vámhivatalban a megvámozott árúkra ragasztanak vagy az illető szállítónak adnak.

*VÁMBÉR
(vám-bér) l. VÁMDIJ.

*VÁMBÉRLÉS
v. ~BÉRLET, (vám-bérlés v. ~bérlet) ösz. fn. Szerződés, vagy szerződési viszony, mely által valaki bizonyos vám jövedelmét határozott dijért bérbe veszi.

*VÁMBÉRLŐ
(vám-bérlő) ösz. mn. és fn. Aki valamely vám jövedelmeit kibérli.

*VÁMBEVÉTEL
(vám-be-vétel) l. VÁMJÖVEDÉK.

*VÁMBÓDÉ
(vám-bódé) ösz. fn. Bódé a vámszedő állomáson, melyben a járandó vámdijt beszedik.

*VÁMCZÉDULA
(vám-czédula) ösz. fn. Czédula, melyet a vámdijat lefizető utas a vámhivataltól kap; máskép: vámjegy.

*VÁMDÍJ
(vám-díj) ösz. fn. Meghatározott pénzmennyiség, mely vám fejében fizettetik.

*VÁMEGYESŰLET
v. ~EGYLET, (vám-egyesület v. ~egylet) ösz. fn. Több szomszéd államok egyesülete, mely bizonyos szerződésre lépett azon vámdijakra nézve, melyeket a ki- és beviteli áruktól illetékesen fizetni kell. Némethoni vámegylet. Máskép: vámszövetség.

*VÁMEGYLETI
(vám-egyleti, ösz..mn. Vámegyletre vonatkozó, azt illető, abban megállapitott. Vámegyleti mértékek. Vámegyleti államok.

*VÁMELJÁRÁS
(vám-el-járás) l. VÁMKEZELÉS.

*VÁMFA
(vám-fa) ösz. fn. A vámhivatalnál fölállitott czoborféle fa, rendesen vámfizetésre emlékeztető táblával.

*VÁMFALU
falu Szatmár m. helyr. ~falu-ba ~ban, ~ból.

*VÁMFELÜGYELŐ
(vám-fel-ügyelő) ösz. mn. és fn. Vámtiszti személy, ki a vám kivetése és beszedése körüli eljárás fölött őrködik.

*VÁMFIZETÉS
(vám-fizetés) ösz. fn. Cselekvény, midőn valaki a vámilletéket megadja.

*VÁMFIZETŐ
(vám-fizető) ösz. mn. és fn. Aki vámot fizet, vagy akinek vámot kell fizetnie.

*VÁMHAMBÁR
(vám-hambár) ösz. fn. Molnárok hambára, melybe a vámgabonát töltik.

*VÁMHÁZ
(vám-ház) ösz. fn. Ház a vámhatáron, melyben a vámhivatalhoz tartozó személyek laknak, s hivatalosan működnek.

*VÁMHELY
(vám-hely) ösz. fn. Általán minden hely, határvonal, hol vámot szednek.

*VÁMHIVATAL
(vám-hivatal) ösz. fn. 1) Vámszedéssel foglalkodó hivatal. 2) Ezen hivatalhoz tartozó személyek. 3) Épület, ház, melyben ezen személyek tisztjeiket végzik.

*VÁMILLETÉK
(vám-illeteték) l. VÁMDÍJ.

*VÁMJEGY
(vám-jegy) ösz. fn. Mindenféle jegy, pl. bélyeg, czédula, barcza, melyet bizonyitványul kap, aki a vámot lefizeté.

*VÁMJEGYZÉK
(vám-jegyzék) ösz. fn. Sorozatos jegyzék, mely a vámfizetés alá vetett szállítási áruczikkek neveit, s az érettök járó vámdíjt magában foglalja.

*VÁMJEGYZŐ
(vám-jegyző) ösz. fn. Vámhivatalhoz tartozó, s jegyzői kötelességet végző tiszti személy.

*VÁMJEL
(vám-jel) ösz. fn. A vámhivatal előtt kitüzött valamely jel, p. czobor, tábla, zászló, mely az általkelni akarókat figyelmezteti, hogy ott vámot kell fizetni.

*VÁMJOG
(vám-jog) ösz. fn. 1) Jog melynél fogva az állam, vagy bizonyos község, testület, vagy egyes személy vámot követelhet, és szedhet. 2) A vámjogra vonatkozó törvények, és rendeletek öszvege.

*VÁMJÖVEDÉK
(vám-jövedék) ösz. fn. Jövedék, melyet valamely vámon vesznek be.

*VÁMKAPCSOLAT
(vám-kapcsolat) ösz. fn. Kapcsolat vagy viszony vámszedési tekintetben.

*VÁMKERÉK
(vám-kerék) ösz. fn. Czölöpre, karóra tett kerék, melyet némely vámhivatalok előtt vámjelül szoktak fölállitani.

*VÁMKERÜLŐ
(vám-kerülő) ösz. fn. Vámhivatalhoz tartozó szolga, kinek kötelessége az illető vámház környékén vigyázni, nehogy valaki a vámvonalt kikerülje, s fizetés nélkül elosonjon.

*VÁMKEZELÉS
(vám-kezelés) ösz. fn. A vám kivetése és bevétele körüli eljárás.

*VÁMKISZABÁS
(vám-ki-szabás) ösz. fn. Azon cselekvény vagy eljárás, melylyel a vámdíj mennyisége meghatároztatik.

*VÁMKIVETÉS
(vám-ki-vetés) l. VÁMKISZABÁS.

*VÁMKÖTELES
(vám-köteles) Személy, ki vámot fizetni tartozik. A régi magyar alkotmány szerint a papság, nemesség stb. nem, volt vámköteles azaz vámmentes volt.

*VÁMKÖTELEZETTSÉG
(vám-kötelezettség) ösz. fn. Állapot, viszony, midőn valaki vámfizetésre kényszeritőleg is szorittathatik.

*VÁMLEVÉL
(vám-levél) ösz. fn. A lefizetett vámról bizonyitványul adott levél.

*VÁMMENTĚS
(vám-mentěs) ösz. mn. 1) Akinek saját magától, s illetőleg a hozzá tartozó társaitól, lovától, szekerétől s ezen levő vagy bármi módon magával vitt holmijától útvámot, hidvámot stb. fizetnie nem kell. 2) A személyre tekintet nélkűl jószág, áru, melyet vámdij nélkül szállítani lehet, szabad.

*VÁMMENTĚSÍT
v. ~MENTĚSIT, (vám-mentěsit) ösz. áth. Valakit v. valamit vámmentessé tesz, a vámfizetéstől fölment.

*VÁMMENTĚSITÉS
v. MENTĚSITÉS, (vám-mentěsités) ösz. fn. Cselekvés, mely által a törvények, vagy illető felsőbbségek valakit v. valamit vámmentessé tesznek.

*VÁMMENTĚSSÉG
(vámmentěsség) ösz. fn. Kiváltság vagy szabadalom, melynél fogva valaki akár személyében, akár magával vitt vagyonáért vámot fizetni nem tartozik.

*VÁMNYERESÉG
(vám-nyereség) ösz. fn. A kiviteli és behozatali vám egybevetése által a kiviteli vám részére mutatkozó nyereség. Lehet azon összeget is érteni alatta, mely a kezelés és minden költségek levonása után megmarad.

*VÁMOL
(vám-ol) áth. m. vámol-t. 1) Valamely jószágból járandóságképen bizonyos részt természetben kivesz, kiszakaszt, kiválaszt, pl. a molnár az őrlésre hozott gabonából. Szélesb ért. önkényből jogtalanul, erőszakkal valamely egészből elvisz valamit. A nyomtatók megvámolták a buzagarmadát. 2) A vámféle járandóságot pénzben beszedi.

*VÁMOLANDÓ
(vám-ol-and-ó) mn. Vám alá tartozó, vámolni való.

*VÁMOLÁS
(vám-ol-ás) fn. tt. vámolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Vámrésznek természetben, vagy 2) vámdijnak pénzben beszedése.

*VÁMOLNIVALÓ
l. VÁMOLANDÓ.

*VÁMOS (1)
(vám-os) fn. tt. vámos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Személy ki vámot szed, vagy valamely vámjövedelmet bérben tart. Goromba mint a vámos. (Km.). Jelenthet vámhelyet is, és mint olyan több helynevek jelzője mindkét magyar hazában, mint Vámos-Attya, Vámos-Csanád, Vámos-Györk, Vámos-Mikola stb., melyek valószinüleg egykoron mint vámszedő helyek voltak.

*VÁMOS (2)
faluk Győr, Somogy, Veszprém m.; SAJÓ~, Borsod m.; helyr. Vámos-ra, ~on, ~ról.

*VÁMOSATTYA
v. ATYJA falu Bereg m.; helyr. ~Atyjá-ra, ~n, ~ról.

*VÁMOSCSALÁD
falu Vas m.; helyr. ~Család-ra, ~on, ~ról.

*VÁMOSFALU
falu Pozsony m.; helyr. ~faluba, ~ban, ~ból.

*VÁMOSFALVA
falu Nógrád m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*VÁMOSGYÖRK
falu Heves m.; helyr. ~Györk-re, ~ön, ~ről.

*VÁMOSLADÁNY
falu Bars m.; helyr. ~Ladány-ba, ~ban, ~ból.

*VÁMOSLÁZ
falu Bihar m.; helyr. ~Láz-ra, ~on, ~ról.

*VÁMOSLEGÉNY
(vámos-legény) ösz. fn. A több kerekű malmokban azon legény, ki az őrlésre hozott gabonából a vámot kiveszi.

*VÁMOSMIKOLA
falu Hont m.; helyr. - Mikolá-ra, ~n, ~ról.

*VÁMOSOROSZI
falu Szatmár m.; helyr. - Oroszi-ba, ~ban, ~ból.

*VÁMOSPÉRCS
hajdúváros; helyr. ~Pércs-re ~én, ~ről.

*VÁMOSSÁG
(vám-os-ság) fn. tt. vámosság-ot, harm. sz. r. ~a, Vámosi minőség v. állapot.

*VÁMOSUDVARHELY
erdélyi falu Küküllő m. helyr. ~Udvarhely-re, ~ěn, ~ről.

*VÁMOSÚJFALU
falu Zemplén m.; helyr. ~Ujfalu-ba, ~ban, ~ból.

*VÁMOSZLOP
(vám-osz-lop) l. VÁMFA.

*VÁMŐR
(vám-őr) l. VÁMKERÜLŐ.

*VÁMOZ
(vám-oz) áth. m. vámoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. l. VÁMOL, 2)

*VÁMOZÁS
(vám-oz-ás) l. VÁMOLÁS. 2)

*VÁMPÉNZ
(vám-pénz) ösz. fn. Pénz melyet vám fejében kell fizetni.

*VÁMREND
(vám-rend) ösz. fn. Az illető felsőség, vagy hatóság által meghatározott rend, melyet a vámszedésben követni kell.

*VÁMRENDSZER
(vám-rend-szer) ösz. fn. Bizonyos elvek, melyeken a vám tételeinek meghatározása és egyes tárgyakra kivetése alapszik.

*VÁMSOROMPÓ
(vám-sorompó) ösz. fn. Sorompó a vámvonalon, melyet szabad járásra kinyitnak, vagy ha szükséges, bezárnak.

*VÁMSZABÁLY
(vám-szabály) ösz. fn. Megállapitott mód, eljárás a vám kivetése- és szedésében.

*VÁMSZEDÉS
(vám-szedés) ösz. fn. Cselekvény midőn a kiszabott vámdíj át- és bevétetik.

*VÁMSZEDŐ
(vám-szedő) ösz. fn. Vámhivatali tiszt, ki a vámdíjakat beszedi. Kisebb vámokon maga a vámbérlő vagy vámtulajdonos, vagy ezek megbizottja.

*VÁMSZOBA
(vám-szoba) ösz. fn. Vámhivatali szoba, melyben a vámpénzt lefizetik s beszedik.

*VÁMSZOLGA
(vám-szolga) ösz. fn. Vámhivatalhoz tartozó szolga.

*VÁMSZÖVETSÉG
(vám-szövetség) l. VÁMEGYESŰLET.

*VÁMTÁBLA
(vám-táblam) ösz. fn. 1) Vámot jelelő tábla, némi fölirattal. 2) Tábla melyre a vámjegyzéket ragasztani szokták.

*VÁMTÁBLÁZAT
(vám-táblázat) l. VÁMJEGYZÉK.

*VÁMTERÜLET
(vám-terület) ösz. fn. Földterület, meddig bizonyos vámhivatal hatóság vámszedési jogát gyakorolhatja és gyakorolja.

*VÁMTÉTEL
ösz. fn. Egyes megnevezett tárgy és annak vámilletéke valamely vámjegyzékben v. táblázatban.

*VÁMTISZT
(vám-tiszt) ösz. fn. A vámhivatalhoz tartozó, s tiszti rangon levő személy.

*VÁMTISZTSÉG
(vám-tisztség) ösz. fn. 1) Tiszti állomás, a vámhivatalnál. 2) A vámhivatalhoz tartozó tisztek testülete.

*VÁMTÖRVÉNY
(vám-törvény) ösz. fn. Minden törvény mely vámra vonatkozik.

*VÁMÚT
(vám-út) ösz. fn. Út mely bizonyos vámhely felé vezet, továbbá melytől útvámot kell fizetni.

*VÁMÜGY
(vám-ügy) ösz. fn. A vámhoz, vámjoghoz a vámkötelezettséghez és vám kezeléséhez tartozó dolgok egyenként vagy öszvesen.

*VÁMÜGYELŐ
(vám-ügyelő) ösz. fn.Vámtiszt, ki az illető vámra azaz vámhivatalra vagyis az öszszes eljárásra ügyel.

*VÁMVESZTESÉG
(vám-veszteség) ösz. fn. Veszteség midőn a kiviteli vám a behozatalinál kevesebb; továbbá midőn a vámkezelésre és hivatatalokra fordított költségek felülmulják a bevételi összeget. V. ö. VÁMNYERESÉG.

*VÁMVONAL
(vám-vonal) ösz. fn. A vámterület azon része, hol a vámház és vámsorompó áll, melyen aki átlép a vámszabálynak van alávetve.

*VAN
létige (verbum substantivum); és birtokige, s ezen utóbbi minőségben a személytelenek közé tartozik, és csak az egyes és többes harmadik személyben divik. - Mint létigét következőleg ragozzuk: Mutató mód. Jelen idő: vagyok, vagy, van v. vagyon, vagyunk, vagytok (tájdivatosan: vattok), vagynak v. vannak (tájdivatosan, pl. a székelyeknél és a régieknél is, pl. Szalay Ág. Levelestára. 14. lap.: vadnak).
Függő mult: valék, valál, vala, valánk, valátok, valának.
Általános múlt: voltam, voltál, volt, voltunk, voltatok, voltak v. voltanak.
Előbbi mult: voltam vala, voltál vala stb.
Jövőjét lesz igétől kölcsönzi: leszek, leszesz v. léssz, lesz v. leszen stb. továbbá: lenni fogok, fogsz stb. és leendek, leendsz v. leendesz, leend stb.
Kapcsoló és parancsoló módját szintén a lesz igétől kölcsönzi: legyek, légy, legyen stb.
Óhajtó módban jelen: volnék, volnál, volna, volnánk, volnátok, volnának. Mult: voltam volna, voltál volna stb.
Határtalan módja is a ,lesz' igéből van átvéve: lenni; régente eléjön: volni.
Részesülő: való.
Állapotjegyző: levén; régente eléjön: valván. Mint létige példái a jelen időben: magam vagyok, magad vagy, maga van. Ketten vagyunk, vagytok, vannak. Ott vagyunk, itt vagyunk, vagytok, vannak. Mint birtokige példái: lovam van, lovad van, lova van stb.; hangsulyozva: van lovam, van lovad stb. A személy hangsulyozásával: nekem lovam van, és nekem van lovam, neked lovad van és neked van lovad, neki lova van stb. Birtoktöbbesben lovaim, lovaid, ökreim, ökreid vannak. Van annak aki meg nem iszsza: (Km.). Múltakban: lovam vala, lovaim valának, lovam volt, lovaim voltak stb. Ellentétel, de csak a jelenben: nincs, nincsenek, is-sel: sincs, sincsenek pl. van is, nincs is; kinek társa van, ura van, kinek társa nincs, ura sincs; borom is van, söröm is van, borom sincs, söröm sincs stb. V. ö. NINCS, SINCS, SE, SEM. Sajátságos mondatok: nagyra van vele, dicsekszik, kevélykedik, rátartja magát vele, v. néha: miatta; rajta van valamin, törekszik, iparkodik; oda-van elveszett, vagy távol van; ugyan kivannak, valamely kedves állapotot nagy mértékben élveznek; ő magában is elvan, nem szorúl társra; benne van, mint zsidó a lóban, nem menekülhet; túl van rajta, átesett rajta; megvan, megtaláltam; v. kész; még fönn van, nem fekütt le; hátra van a bökkenő, következik. "En szegődetlen voltam; valamit N(agyságod) adott, avval voltam." (Levél 1554-ből. Szalay Ág. 400 m. 1.). "Ennekem N(agyságod semmit nem fizetett, hanem az mit velem tett, abban vagyok. (Ugyanott). Hogyan vagy? = hogyan érzed magad? Jól vagyok = jól érzem magam. Mennyire van Budatól Bécs? Mindennek van oka, foka. Miben van a dolog?
A létigék a nyelvekben a többi igék ragozásánál rendszerént segédigekül is szolgálnak. A magyarban ily minőségben vala és volt s a ,lesz' íge után ,legyen' fordulnak elé, pl. kérél vala, kérsz vala stb. kérék vala, kérél vala stb. kértem vala, kértél vala stb. kértem volt, kértél volt stb. l. VALA, (1) alatt. A régieknél még eléjőnek más egybeállitások is, pl. kérek volt, kérél volt stb. de ezek ma nincsenek szokásban.
Mint kapcsolat (copula) a jelen idő 3-ik személyeiben elmarad, pl. az ember halandó (homo est mortalis), az emberek halandók (homines sunt mortales), mint a héber és arab nyelvben is, sőt ez utóbbiban többnyire az első s 2-ik személyek is elmaradnak pl. en-et-täriku = én (vagyok) az út, entební te fiam (vagy), enná türábün ve remádün = mert mi por és hamu (vagyunk. Kollár.)
A föntebbi ragozásból láttuk, hogy ezen létige (a kölcsönzött lesz igétől elgondolva) közvetlenül három gyökből áll: vagy (csak a mutató módbeli jelen időben), val (csak a függő multban) és vol; sőt minthogy a régieknél val helyett is gyakran vol áll (pl. vol-a, l. VAL), sajátlag vagy és vol gyökökből (a van jelen is úgy tekinthető, mint a vagyon összevont alakja, mongolul: bajan.) A mongolban (v ajakhang helyett rokon b-vel, mely a tankönyvek szerént néha v-nek ejtetik) mindkét gyök mint igetörzs megvan, az egyik: bai, mely szótárak után így is olvasható: baj, sőt eléjön mint a ,vagyon'-nak közelebb megfelelő, baina és baigha is (Kowalewski szerént am. a franczia est, existe, se trouve); az elsőt (baina) Bálinth Gábor kalmuk kiejtés után bänä-nek írja, mely közelebb a van-nak felel meg. A másik törzs: bol. Mindkettő teljes ragozással bír. A val, s vol-nak némely más nyelvekbeli rokonságairól l. VAL.
Azonban valamennyinek gyökeleme va v. vo, melyet föltalálunk különösen mind az árja mind a föntebbi nyelvekben is, t. i. a szanszkrit nyelvben bhú, a zend, persa nyelvekben bú, az ékiratokban bu (Vullers, Bopp). Ide sorolja Bopp a latin fo-re fu-i, fu-turul, a görög fu-w, u-fe, a régi német bi-m (mai német bi-n), lithván bú-ti (esse), szláv bü-ti stb. szók törzseit is. A persában olvassuk bud va nábud = lét és nem lét; vagyon (régiesen csak: vagy) és szegénység (esse et non esse; divitiae et paupertas. Vullers). A mongolban a föntebbieknek megfelelőleg eléjön egy harmadik létigetörzs: bü, mely már nem bír teljes ragozással, s ezzel egyezik a mandsu bi.
Figyelmet érdemel még, hogy a mongolban és mandsuban az ajak- mint előhang elhagyásával, egyedül az önhangzó is létige gyöke ú. m. a mongolban a, a mandsuban o, innen a mongolban a-mui, a mandsuban o-mbi am. vagyok, vagy, van, vagyunk, vagytok, vagynak (t. i. ezen nyelvekben a személynévmások nem olvadnak össze az igével). A mongolban mui, fenhangu ragozásban müi, s a mandsuban mbi az igeragozásban a jelen idő képzőji. A mui s műi minden hihetőséggel egy a büi (= vagyok) segédigével; mely másképen, pl. Kowalewski Szótárában: bui (franczia értelmezéssel: jesuis, tu est, il est, nous sommes, vous ętes, ils sont; 2, l' ętre, entité, existence; celui qui est, celui qui existe); a mandsuban is a bi utóhang maga a bi s létige, és az m alkalmasint a határtalan mód me képzőjével azonos; egyébiránt ezek mindkét nyelvben, miként az imént érintők, a jelen idő képzőji pl. a mongolban szünö müi = szünöm, szűnöl, szűnik stb. (szó szerént am. szünő vagyok, szünő vagy stb.) a mandsuban: ili-mbi = állok, állsz, áll stb. (szó szerént: álló vagyok, álló vagy stb.). Ennél fogva a föntebbi a-mui és o-moi is körülbelül ezt teszi: létező vagyok.
Révay is Neumann után azt tartja, (Elaboratior Gramm. Hung. 564. 837, és követk. lapokon) hogy a héber és chaldaeai hává v. hájá (fuit, exstitit) eredetileg (?) egyszerűen va és ja s végül hehentéssel: vah, jah, Vater alakjai (hávaj, hájaj) után indulva pedig (a há elhagyásával) vaj, jaj volt. Ő aztán ezen vaj-ból származtatja a magyar vagy, val, vol gyököket, rokonitván több más nyelvekbeli törzsekkel is (l. VAL), kivévén a mongol és mandsu törzseket, melyeket ő nem ismert, s ma sem sokan ismernek, nemcsak nálunk, hanem másutt is.

*VÁN
elvont törzs, l. VÁNY.

*~VÁN
magas hangon: ~VÉN, (va-an, ve-en) állapotjegyző, határozói minőségben; körülírható midőn, minthogy, miután, és kötszókkal (az utolsó néha elül, néha utól jön) s az illető ige mutató módjával (jelenben, multban, vagy jövőben is). Bármely eredeti magyar művet vegyünk kezünkbe, számtalan példát fognak találni, pl. a Sajószentpéteriek végezésében (Magy. Nyelveml. II. Kötet): "Ha valaki szerémi avagy somogyi borokat vehet valahol... tartsa Kisasszony napjáig, melly nap beteljesedvén (midőn beteljesedik) kikezdhesse." Mikes K. Leveleiben: "A fejedelem elbucsúzván a hámtól (khántól), mi is megköszönvén csak főintéssel ő tatárságoknak jóakaratjokat, a szállásra menénk." (Miután a fejedelem elbúcsúzott a khántól stb. II. levél.), "Urunk meg akarta látni a császárt, aki is Drinápolyból érkezvén (érkezett és) nagy pompával ment bé a városban." (XX-ik levél).
Mert a hadakozást nem tudván (nem tudja és) attól irtózik" (XXVIII. Levél). "Azt jól tudja talám ked, hogy ki követje cselekedte aztot, hogy Bercsényi Pérából kiköltözködjék addig, amig oda érkezik, nem akarván (minthogy nem akar) véle egy városban lakni" stb. A nép nyelve inkább a körülirásokat kedveli. A latinból magyarított munkákban még sokkal több a kérdéses állapotjegyző, pl. a Müncheni codexet találomra kinyitván Máté XVIII. fejezetének mindjárt elején olvassuk: "Az időben vépének (lépének) Jézushoz ő tanéjtványi mondván" (és mondának). Egyébiránt e codexben va ve ragú részesülő helyett is sokszor a ván vén ragú állapotjegyzőket találjuk, pl. mondván vagyon (Máté V.); adván vagyon (Máté XIII.), látá mennyeket megnyitván (vidit coelos apertos. Mark. I.); jövének sietvén (Lukács II.); írván vagyon (Lukács. VII.); ezek helyett mondva vagyon, adva vagyon, látá mennyeket megnyitva, jövének sietve, irva vagyon. Ugyanez áll több régi nyelvemlékekre nézve is. Nincs példa nélkül hogy e képzö a mult alakhoz is járul pl. ebben akartván. "Magam dolgát az mi nézi, akartván nem igyekeztem semmibe exorbitálnom." (Gr. Eszterházy M. nádor levele Sennyei István cancellárhoz. 1631-ben. Ma is mondjuk: kész akartva).

*VANAL
(van-al) elavult ige, a van igének származéka s annyit tesz, mint folytonosan létezik; vagy birtokában van valaminek. A Müncheni codexben betü szerinti forditással a latin bene habebunt értelmében am. meggyógyul. "Betegekre vetik kezeket és megvanalnak". Ebből alakult át csekély öszvehuzással és hasonulással a régies vall (= van-al, van-l); l. VALL.

*VANCSAVÉSZ
falu Vas m. helyr. Vancsavész-re, ~ěn, ~ről.

*VÁNCSFALU
falu Máramaros m. helyr. falu-ba, ~ban, ~ból.

*VÁNCSOD
falu Bihar m. helyr. Váncsod-ra, ~on, ~ról.

*VÁNCZORODÁS; VÁNCZORODIK
l. VÁNSZORODÁS; VÁNSZORODIK.

*VÁNCZORGÁS; VÁNCZOROG
l. VÁNSZORGÁS; VÁNSZOROG.

*VÁNDA
(vány-da) mn. tt. vándá-t. Elaszott; sovány testű, nyomorék. Elemzését illetőleg l. VÁNY, elvont gyök. Szokottabban: vanyiga.

*VÁNDOR
mn. és fn. tt. vándor-t, tb. ~ok. Idegen földön ideoda utazó, ideiglen majd itt, majd ott tartozkódó, lakhelyét váltogató, költözködő. Vándor czigányok, drótos tólok, szinészek, zenészek. Vándor madarak. Különösen ki bizonyos mesterségi gyakorlat végett másmás városokba, országokba utazik: Vándor szabólegények. Átvitt értelemben jejelenti az embert a földi életben.
"Kidől; s más vándor lép üres nyomára,
S az esti szellő játszva leng porára."
Kisfaludy K. (Az Élet Korai).
Egyezik a német Wanderer, wandernd szókkal. A német wandern és wandeln gyakorlatos jelentésüek s az előbbit Adelung a v előtét elhagyásával az olasz andare és svéd andra, máskép szintén v-vel vandra (gehen) szókkal egyezteti. Heyse mindkettőt a wenden szóval hozza viszonyba, a mennyiben a want törzset (a régi felső-német wantal szóban) ,wenden' szóval értelmezi.

*VÁNDORBOT
(vándor-bot) ösz. fn. A vándornak útravaló botja. Átv. gyalog utazás. Vándorbotot fogni am. gyalogutazásra indulni.

*VÁNDOREGÉR
(vándor-egér) ösz. fn. Egerek melyek bizonyos évszakokban más éghajlat alá, vagy tartományba költöznek.

*VÁNDORÉLET
(vándor-élet) ösz. fn. Élet neme, midőn valakinek különösen valamely népségnek állandó lakhelye, telepe nincsen, hanem hol ide hol oda költözködik. V. ö. VÁNDORNÉP. Átv. ért. jelenti az emberi életet. V. ö. VÁNDOR.

*VÁNDORÉV
(vándor-év) ösz. fn. A mesterembereknél azon év, vagy évek, melyeket mesterségi gyakorlat végett idegen helyeken töltenek vagy töltöttek.

*VÁNDORGALAMB
(vándor-galamb) ösz. fn. Vadgalambok Éjszak-Amerikában, melyek felhőket képező sürü csapatokban költözködnek. (Columba migratoria).

*VÁNDORHANGYA
(vándor-hangya) ösz. fn. Egy helyről más helyre költözködő hangya, vagyis hangyasereg.

*VÁNDORHERNYÓ
(vándor-hernyó) ösz. fn. Hernyók neme, melyek seregesen költözködnek helyről helyre.

*VÁNDORKA
(vándor-ka) fn. tt. vándorkát. Szárnyfödeles féregnem, melynek lelógó feje állkapcsos, tapogató szarvai szőrösek, melle hosszu, benyomott, s négy öszvebonyolított szárnya van. (Mantis)

*VÁNDORKÖNYV
(vándor-könyv) ösz. fn. A vándorló mester legényeknek az illető hatóságtól vagy czéhtől adott könyv, melybe neveik, mesterségők, kiknél és hol dolgoztak stb. följegyezvék.

*VÁNDORKÖPENY
(vándor-köpeny) ösz. fn. Utazásra alkalmas kivált vízhatlan kelméből készített köpeny.

*VÁNDORLÁS
(vándor-ol-ás) fn. tt. vándorlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a 1) Általán, költözködés helyről helyre, idegen földön utazás; ideoda bolygás. 2) Kézmivesek utazása mesterség gyakorlása végett.

*VÁNDORLÓ
(vándor-ol-ó) mn. tt. vándorló-t, Aki vándorolt helyről helyre utazik, költözik, különösen, hogy bizonyos mesterségben gyakorolja magát. Vándorló legények. V. ö. VÁNDOR.

*VÁNDORLÓKÖNYV
(vándorló-könyv) l. VÁNDORKÖNYV.

*VÁNDORLÓLEGÉNY
(vándorló-legény) ösz. fn. Mesterlegény, ki gyakorlat végett vándorol.

*VÁNDORMADÁR
ösz. fn. Így hivják mind azon madárnemeket, melyek évszakonként másmás éghajlat alá, különösen öszszel melegebb tájakra költöznek, pl a fecskék, gólyák, vadludak stb. Átv. ért. ki lakhelyét változtatni szereti.

*VÁNDORNÉP
ösz. fn. Pásztorkodó, legeltető nép, melynek, minthogy a földmiveléssel nem foglalkodik, állandó tanyája, telepe nincsen, hanem minden vagyonával, mely leginkább barmokból, sátrakból áll, majd ide, majd oda költözik; s göröglatinosan nomádnépnek hívatik, ezen görög szótól: nomas (= legeltetve ide s tova járókelő) ez pedig nomh (= legelő), ez ismét nemw (= legeltetek) szótól ered.

*VÁNDOROL
(vándor-ol) önh. m. vándorol-t, v. vándorlott, htn. ~ni, v. vándorlani. 1) Általán, folytonosan úton van, ideoda költözik; csavarog. 2) Különösen, bizonyos mesterség gyakorlása és ügyesség szerzése végett idegen helyeken, tartományokban, s illető műhelyekben megfordúl s dolgozik: Népnyelven öszvehúzva: vándol, mint a népdalban: Egy szegény legény vándolni készül, de nincsen kenyere.

*VÁNDORPÁLYA
(vándor-pálya) l. VÁNDORÚT.

*VÁNDORRUHA
(vándor-ruha) ösz. fn. Kényelmes pongyolaféle, sajátságos szabásu ruha, milyet az utasok, vándorlegények viselnek.

*VÁNDORSÁSKA
(vándor-sáska) ösz. fn. Legnagyobb sáskanem, mely az eget felhő gyanánt boritó csapatokban helyről helyre költözik, s a mezőket, vetéseket elpusztítja. V. ö. SÁSKA.

*VÁNDORSÓLYOM
(vándor-sólyom) Nemes sólyomfaj, mely vándorolni szokott. (Falco gentilis.)

*VÁNDORÚT
(vándor-út) ösz. fn. A vándorlónak maga vagy mások által kitűzött útja, melyet bejárni akar, vagy már bejárt.

*VANECSA
falu Vas m.; helyr. Vancsá-ra, ~n, ~ról.

*VANIGA
falu Nyitra m.; helyr. Vanigá-ra, ~n, ~ról.

*VANILL
fn. tt. vanill-t. tb. ~ok; máskép vanilla, vanília, tt. vanillát, vaníliát. Az igazi vanill (vanilla aromatica v. epidendron vanilla) indiai felfutó növény, a fák körül 18-20 lábnyira is feltekergőzik; hüvelyeiben teremnek azon igen apró fényes, fekete, balzsamillatu, s izgató erejü magocskák, melyeketv leginkább csokoládéba használnak. A köz életben nálunk igy neveztetik az amérikai kunkor (heliotropium peruvianum v. odoratum), kékes fejét és vanilia illatú virág csoportokkal, télen csak melegházban, de nyáron a szabadban is tenyészik.

*VÁNKOS
fn. tt. vánkos t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Általán valamely szövetből, vagy bőrből, különféle alakban, és nagyságban öszvevarrott öblös mű, melynek ürét holmivel, pl. tollal, pöhölylyel, szőrrel, csöpüvel stb. megtöltik, s bizonyos támaszul, talapul stb. használják; máskép: párna. Fej alá való vánkos, ez néhutt máskép: fejal, v. fejaly v. - alj. másutt: féval v. ~alj. Nyitra völgyében: fejel. Ablakvánkos; pamlagvánkos; oltárvánkos; óravánkos; kocsivánkos; varróvánkos; térdeplővánkos, székvánkos. Selyem vánkos, bőr vánkos, vászon vánkos. Vánkosra hajtani a fejét. Vánkoson ülni. Vánkosra dőlni, könyökölni. 2) Átv. vánkoshoz némileg hasonló alap vagy támasz fából, kőből stb. melyre valamit fektetnek p. az épitésben azon tönkök a ház tetőzetén, melyekre a gerendákat fektetik; a szekérben a rakoncza talapja stb. A növénytanban a vaczok feldudorodott teteje, melyen aztán a virágrészek fejlenek ki (torus).
Élnek e szóval a szlávok is különösen Miklosich szerént vanjkuš, vánkuš alakban, de ő maga is a szlávban idegen szónak tartja. Jancsovicsnál szlávul másképen: poduska, v. podhlavňicza, az az, fejal. Mi magyar elemzését illeti, mennyiben a vánkos tulajd. ért. véve valami kitömöttet, puffadtat jelent, rokonok hozzá törzsben: pánkó és fánk, mint puffadt és töltelékes sütemények, s távolabbról azon ajakgyökhangú szók, melyekben a fuvás és puffadtság alapfogalma rejlik, mint: poh, pofa, pöffed, puffad, fú stb.

*VÁNKOSALJ
v. ~ALY (vánkos-alj v. ~aly) ösz. fn. Növénynem a lopvanőszők seregéből, s a leveles mohok közől; tokja kúpos, vánkoson ül; szája karimáján négy pár fog; himvirágai ugyanazon tövön vagy gomba- vagy csillagformák. (Splachnum)

*VÁNKOSFA
(vánkos-fa) ösz. fn. A szoba padló alatt elnyúló gerenda, melyre a deszkákat szegezik.

*VÁNKOSHÉJ
(vánkos-héj) ösz. fn. A vánkosnak, különösen az ágybelinek felső héja, melyet tisztitás végett időnként lehúzni szoktak. Németesen túl a Dunán némely tájakon: vánkoscziha.

*VÁNKOSKA
(vánkos-ka) kics. fn. tt. vánkos-kát. Kicsi vánkos.

*VÁNKOSOS
(vánkos-os) mn. tt. vánkosos-t, v. at, tb. ~ak. Vánkossal ellátott, fölszerelt. Vánkosos ágy, pamlag, ablak, szék, kocsiülés. V. ö. VÁNKOS.

*VÁNKOSSZÉK
(vánkos-szék) ösz. fn. Vánkossal ellátott szék.

*VÁNKOSTAG
(vánkos-tag) ösz. fn. Az épitésben azon fekirányban lerakott tetőzeti tönkök, melyekre a gerendákat fektetik.

*VANNA
hevesmegyei tájszó tt. vannát; l. VINDÖL.

*VÁNSZORI
(ván-osz-or-i) mn. tt. vánszori-t, tb. ~k v. ~ak. A székelyeknél am. vánszorgó, sinlődő, beteges.

*VÁNSZORGÁS
(ván-osz-or-og-ás) fn. tt: vánszorgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sinlődő nyavalygás, testi fonnyadás. V. ö. VÁNSZOROG.

*VÁNSZORODIK
(ván-osz-or-od-ik) k. m. vánszorod-tam, ~tál, ~ott. Sinlődő, nyavalygó módjára mozdúl. Nagy nehezen fölvánszorodott. Elvánszorodott. V. ö. VÁNY, fn.

*VÁNSZOROG
(ván-osz-or-og) gyak. önh. mult. ~tam, ~tál, vánszorgott, htn. ~ni. v. vánszorgani. Sinlődik, nyavalyog, testében fonnyad, aszik; továbbá, gyöngélkedő betegkint nehezen, fáradtan, lankadtan, alig mozog. V. ö. VÁNY, fn.

*VÁNY
elvont gyöke vanyalít, venyiga szóknak. Egyezik vány törzszsel.

*VÁNY
v. VÁN, elvont törzs, melynek két különnemű, de alapfogalomban némileg egyező származékai vannak: a) Melyek az állati test fonnyadó, száradó, sinlődő állapotát fejezik ki, u. m. ványad, ványadt, vánszorog, vánszorodik; a törzsben rövid őnhangzóval: venyiga. b) Melyek holmi bozontos, kóczos szövetek dömöczkölésére, illetőleg koptatására vonatkoznak, u. m. ványol, ványoló, ványolódik stb. Az első jelentésben vett vány-ból osz képzővel lett ványosz, s ebből ványosz-ol, ványszol, mint unoszol unszol, vonoszol vonszol, s keményebb hangon ványszor s innen ványszorog, ványszorodik, vagy lágyitás nélkül és közösebb szokás szerint vánszorog, vánszorodik. Mennyiben a vány testi fogyatkozásra, aszásra vonatkozik, egyezik vele azon fony v. fonny, melyből a fonnyad, fonnyaszt szók származtak. A második jelentésü vány, ványol abban egyezik vele, hogy a ványolóban, azaz, kallóban az illető szövet szintén elébbi terjedelméből veszt, midőn tömöttebbé, összevonttá leszen, hogy továbbá bozontos, kóczos részei elhullanak, honnan a ruháról, s más nemű testekről mondjuk, hogy elványolódnak, vagy elkallódnak, midőn kopnak s vékonyabbakká lesznek, vagy épen lassankint szétmállanak. Szanszkrit nyelven van am. Ferire, laedere. Budenz J. szerént a finnben: vanilta-, az észtben: vanuta, a lívben vant-am. ványolni.

*~VÁNY
vékonyhangon ~VÉNY, névképző, p. indít-vány, kele-vény, l. Előbeszéd 143. 1. és ~MÁNY, ~MÉNY.

*VÁNYA
ALSÓ~, FELSŐ~, puszták Pest m. DÉVA~, m. város Heves m:; helyr. Ványá-ra, ~n, ~ról.

*VÁNYAD
(vány-ad) önh. m. ványadt. Testében bágyad, fonnyad, szinében sápad, pl. valamely belső betegség, vagy fárasztó munka, vagy korhelység stb. miatt. Különösebben a székelyeknél divatos szó. V. ö. VÁNY.

*VÁNYADÁS
(vány-ad-ás) fn. tt. ványadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bágyadás, fonnyadás, sinlődés, nyavalygás.

*VÁNYADSÁG
(vány-ad-ság) fn. tt. ványadság-ot, harm. sz. ~a. Bágyadt, beteges, fonnyadt állapot v. minőség.

*VÁNYADT
(vány-ad-t) mn. tt. ványadt-at. Sápadt, bágyadt, fonnyadt, beteges, mintegy elványolt, elkopott.

*VÁNYADTAN
(vány-ad-t-an) ih. Bágyadt, fonnyadt állapotban.

*VÁNYADTSÁG
(vány-ad-t-ság) l. VÁNYADSÁG.

*VANYALÍT
(vany-al-ít) áth. m. vanyalit-ott. htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Kriza J. szerént a székelyeknél: "hirtelenében (könnyedén, felületesen) készitni valamit, pl. ha egy szegényebb gazda némi díb-dáb kertelést készített, mondják: vanyalított. Igy a gazdasszonyok is mondják: egy kis vacsorát vanyalittok." A Tisza vidékén sem ismeretlen szó. Rokon hozzá a székelyeknél mind törzshangokban, mind jelentésben: pónyál; és Szabó Elek szerént fányol.

*VANYALITÁS
(vany-al-ít-ás) fn. tt. vanyalitás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Valaminek hirtelenében, könnyedén készitése. V. ö. VANYALÍT.

*VANYARCZ
falu Nógrád m.; helyr. Vanyarcz-ra, ~on, ~ról.

*VÁNYHAD
(vány-h-ad); VÁNYHADÁS, (vány-h-ad-ás) l. VÁNYAD; VÁNYADÁS.

*VANYIGA
(vany-ig-a) mn. tt. vanyigát. Sovány, nyomorúlt, hitvány, nyuzga. Kriza Jánosnál gyáva, gyenge mint a venyige. Vanyiga gyerek, ember. Törzse azonos a vány törzszsel, mely vanyalít-nál is rövidülve jön elé. V. ö. VÁNY. Képeztetésre hasonlók hozzá: nyafiga, guriga, taliga, melyekben a gyakorlatos igeképző og kicsinző ig-re változott, s eredetileg: nyafogó, gurogó, tologó, tehát ványogó.

*VÁNGIGA NAPICZ
Nápicz nembeli növényfaj; bugája széljelberzedt görbegurba ágakkal; ondója tövön pelyhes és kalászos; izékje fölül leveletlen; levelei hajszál formák. (Aira flexuosa; némelyek szerént: avena fl.).

*VÁNYOL
(vány-ol) áth. m. ványol-t. 1) A gyapjuszövetet, zeke- s harisnyaposztót úgy nevezett ványolómalomban, vagyis kallóban beavatja, öszveveri, s megtisztitja. Mit a Tájszótár Incze József után így ir le: "Mikor a zekeposztót megszövik, elküldik a malomba, hol feltürve, vízzel tele váluba teszik, erre, mint a kásatörő kés olyan bot jár rendre, melyeket a víz hajt s minthogy ezen botok csapanólag esnek a posztóra, azt nemcsak összeverik s avatják, hanem a váluban forgatják is; az ilyen malom ványolónak neveztetik." 2) A ruhát viselés által koptatja. V. ö. VÁNY; VANYALÍT.

*VANYOLA
falu Veszprém m. helyr. Vanyolá-ra, ~n, ~ról.

*VÁNYOLÁS
(vány-ol-ás) fn. tt. ványolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szövésből nyersen kijött posztónak, szűrnek kallóban elkészitése.

*VÁNYOLÓ
(vány-ol-ó) mn. és fn: 1) Aki ványol; v. amivel ványolnak. 2) Kalló malom. V. ö. VÁNYOL.

*VÁNYOLÓDÁS
(vány-ol-ó-od-ás) fn. tt. ványolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Holmi ruhaneműeknek viselés, hordozás általi kopása, elkallódása, elnyüvése.

*VÁNYOLÓDIK
(vány-ol-ó-od-ik) belsz. m. ványolód-tam, ~tál, ~ott. Viselés által kopik, mállik, kallódik. V. ö. VÁNY, VÁNYOL.

*VÁNYOLÓMALOM
(ványoló-malom) l. KALLÓ

*VÁNYOVKA
falu Árva m.; helyr. Ványovká-ra, ~n, ~ról.

*VÁPA
(váp-a) fn. tt. vápát. 1) Láp, v. lápa, lápos hely, azaz, mocsáros lapály, vizállás, tócsa, fertő (Szabó D.). 2) Gödör, mélyedés, homorú szöget képező hajlás. Vápahupa, völgydomb, hegyvölgy, néhutt máskép: hápahupa, hátahupa, hátahoporja, Lugossynál: hépe-hupa, a székelyeknél: vápa-kotya, is. Térd vápája, hajlása. Vápa a bányában, árok forma mélyedés. - Miklosich szerént vapa ,stagnum' jelentésben régi szláv. Azonban ,lápa' nála nem jön elé, pedig e két szó a magyarban azonos mert az l és v hangok benne úgy váltakoznak, mint lép és vép, lék és vék, láz és váz szókban.

*VÁPAHUPA
(vápa-hupa) ikeritett fn. l. VÁPA alatt.

*VÁPAHUPÁS
(vápa-hupás) ikerített mn. l. HÁPAHUPÁS.

*VÁPAKOTYÁS
(vápa-kotyás) ösz. mn. A székelyeknél am. vápahupás v. hápahupás.

*VÁPÁS
(váp-a-as) mn. tt. vápás-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Lápos, mocsáros. Vápás vidék, térség. 2) Gödrös, völgyes, homorú. V. ö. VÁPA.

*VAR
fn. tt. var-at, harm. szr. ~a. Kéregféle héj, vagy hártya, mely a hegedő seben vagy fölfakadt daganaton, kelésen képződik; továbbá azon hoportos héj, mely a rühes, koszos bőrt takarja, vagy mely a fejbőrön fejlik ki, ez néhutt: hompora. Szabó Dávidnál: túr, kosz. A székelyeknél jelent rühöt is. V. ö. ÓLTVAR, POKOLVAR, RÜH. Mandsu nyelven: valu (Geschwür, az u oly utóhang mint baturu (= bátor) szóban; továbbá gyökre nézve egyeznek vele az arab barasz v. berasz (Aussatz), a latin verruca, porrígo, s a német Borke. Budenz J. felhozza mint rokont az erza-mordvinban és votjákban az ur (= kelés) szót. Mennyiben a var száradt állapotban porhanyóvá lesz, egyezik vele a por, purha, s erre látszik vonatkozni a hompor v. hompora is, azaz om-por, omló por, mely leginkább a kis gyermekek fejét szokta belepni. Lugossy J. bőr szóval hozza párhuzamba.

*VÁR (1)
önh. és áth. m. várt. Azon okból, hogy valamely idő lefolyta alatt bizonyos tárgyra vonatkozó kíváncsisága teljesedni, vagyis valami történni fog, kedélyét függőben tartja, illetőleg az esendőség bekövetkezteig bizonyos időt mulaszt, halaszt, elfolyni enged. A várás fogalmában háromféle dolog rejlik: a) valamely esendőség függő állapota; b) ezen esendőségre irányzott folytonos figyelem, és kiváncsiság; s c) határozott vagy határozatlan tartósságu időhaladék. A várásnak okozója: vágy, kiváncsiság; végoka: érkezés, megjövés, teljesedés, s ezeknek ellentétei: késés, elmaradás. A várás minden eshetőségre kiterjed, ami teljesedése által a kedélyt akár kedvesen, akár kedvetlenül lepi meg. Örömmel, szivesen, vágyva, kiváncsilag, csendesen várni valakit. Várton vár, várván vár valakit vagy valamit am. fölöttébb, nagyon, igen nagy vágyódással vár. Mint bizonyost, elmaradhatatlant várni valamit. Félelem, remegés között, szomorúan, leverten várni a fenyegető csapást, az itéletet, a büntetést. Halálát minden órában várják. Ide, oda várni valakit. Előbb ott, azután ítt vártalak. Haza várni, visszavárni az elutaztakat. Vendégeket várni. Hivatalt, jutalmat, örök üdvösséget várni am. ohajtani, kivánni, reményleni. Bevárni a dolog végét. A gyülekező társakat öszvevárni. A mely szekér meg nem vár, az után nem kell futni. (Km.). Időszakra vonatkozólag: reggeltől estig, több napig, hónapokig, évekig várni. Sokáig várni. Várt leány (aki várt) várat nyer. (Km.). Ne várjuk azt, mig fejünk felett elcsapnak a veszélyek habjai." (Palóczy l. az 1840. apr. 23-diki országos ülésben). Mondjuk nehézkes nőről is, hogy váróban v. várandóban van, midőn szülési ideje közeledik. Főlható ragu viszonynévvel: valakire várni, érkezését figyelemmel, kiváncsian lesni; valamire várni: teljesedését lesni. Jobb időre várni. Sorára várni, várj sorodra. Fölcseréltetik néhutt les igével. Már régen lesem őt, még sem jő. Eluntam őt lesni. - Távolító ragu viszonynévvel, bizonyos személytől, vagy dologtól remélt, kiván valamit. Tőle sokat várhatunk. Sorsomat a jövőtől várom. Pénzt várok atyámtól. Ettől keveset várhatsz. Időtől kell várni, tanácsra hallgatni. (Km.).
Mennyiben a várás a kedélynek folytonos kiváncsiságában áll, úgy vélekedünk, hogy alapfogalomban és hangban azon kedélyszókkal rokon, melyek vágyat, kivánást fejeznek ki, mint: vágy vaj, vajh, vah, ah, áh, tehát elemezve, a vah v. vá indulathangot vévén alapul, melyből ,vágy' is származik, r képzővel: vár, mint sí sir; tá tár; té tér; szu szúr; s l képzővel; dú dúl; hű hűl; stb. Igy keletkezik indulat hangokból az esengő várásra, kivánságra vonatkozó vágy szón kivül: ohajt, ahít, és az űző haj! -ból származott hajt. Lugosasy J. az őr szóval hozza párhuzamba.
Hasonlók hozzá a német harren és warten. Amazt Adelung a franczia garder, s olasz gvardia, emezt a latin durat és haeret szókkal rokonitja. Annyi igaz, hogy a várás némi figyelemmel, vigyázattal és leséssel jár; de azt sem tagadhatni, hogy a lesésnek eredeti, első indoka bizonyos vágy, vagy kiváncsiság, vagyis mielőtt lesni indulnánk valamit előbb vágynak, kiváncsiságnak kell felébrednie bennünk. Budenz J. szerént lapp nyelven vuorde, finn lapp nyelven vuordde-, vogul nyelven: űrkat- am várni, várakozni; déli vogul nyelven uor am. őrizni mordvin nyelven varža, erza mordvin nyelven varša-varča- am. megnézni.

*VÁR (2)
fn. tt. vár-t at, tb. ~ak, harm. szr. ~a. 1) Magasabb helyre, nevezetesen hegyoromra rakott, s erődített építmény, vagy több épületből álló védhely, az ellenség megtámadásai ellen. Sziklavár, hegyi vár. Ilyenek a hazánk hegyes vidékein jobbára már romladozott számos várak. 2) Hasonló czélból akár magasb helyen, akár sik földön épített erőség, vagyis falakkal, bástyákkal, vizárkokkal stb. keritett, vagy ha jelenleg nincs is keritve, de régebben kerítve volt helyiség. Földvár, Sárvár, Vízvár, Óvár, Újvár stb. S ily összetételben számos helyneveket alkot, mint Csákvár, Daruvár, Fejérvár, Ikervár, Kapusvár, Kapuvár, Oroszvár, Sárvár, Szigetvár, Ungvár, Vasvár stb. 3) Nagyobbszerü mérvben épitett, s fényesb és erősebb alkotmányu, fejedelmi lakúl, avagy fejedelmi és állami czélokra szolgáló erőditmény. Császári királyi vár. Mennyiben némely várak bizonyos helységek, illetőleg városok kebelében vagy mellett épültek, a vár szót inkább személyragozni szokták: Buda vára, néha, kivált költői nyelven; Budavár.

"És ujra nagy lesz egykor a magyar,
És ujra fényes ősi Budavár."
Jókai M.
Arad vára, Munkács vára, Komárom vára, különösen ha személyről neveztetik, egy szóvá olvad: Leopoldvára, Pétervára. Bélavára. Még általában némely nevezetek és kifejezések: az erődített helynek magasabb része fellegvár. Más részei lehetnek: alsó vár, felső vár, külső vár, belső vár. Várat víni, ostromolni, körülvenni, megszállani, megvenni, (némely vidéken: bevenni). Várból kirohanni. Azé a vár, kié a mező. (Km.). Baj egyedűl a várban bízni, nem katonáiban. (Km.). Könnyű oly várat védni, melyet nem vínak. (Km.). Szóból várat. (Km.). 4) Átv. ért. jelent védelmet, ótalmat, biztositást. Isten a mi erős várunk. - Tréfásan: fellegvár v. felső vár am. fej. Kiszöktek a felső várból; v. üres a fellegvár, v. felső vár, nincs otthon a gazda (km. Elvesztette az eszét). Bevették a felső várat, azaz részeg. Légvár, képzelt remények, tervek. Légvárakat építeni.
A rokonságok közt legközelebb áll hozzá a persa bár (arx, aula regia, továbbá báru (arx, castellum); a héber-ben eléjön bíráh, melyről Simon szótára azt mondja: "videtur persicae originis." A v és b egymással könnyen fölcseréltetnek, mint szintén a persa vám és bám s megforditva bán és ván szókban is. Olvastuk a régiségi tanulmányokban, különösen De Vaux munkájában, hogy Media fővárosa, Ekbatanának egy részét vár-nak hivták, - Budenz J. felhozza rokonokúl a finn vuore, vaare, lapp vare, finnlapp varre szókat, melyek hegyet jelentenek, továbbá a mordvin vär, erzamordvin väre, veri szókat, melyek főnvalót, felső részt jelentenek. (A szanszkritban para am. magas, a persában bar némely kiejtés szerént ber am. magasság, felső rész, pars superior, altitudo; és a góth-ban bairg am. hegy). Hunnivár eléjön Jornandes-nél a VI. században, mely az egykorú Procopiusnál am. castrum vetus hunnorum. Távolabbról talán ide sorozhatjuk a a görög purgoV, német Burg szókat is. (Némelyek szerént ezek is rokonok a Berg német szóval).

*VÁR (3)
Puszta Sopron m.; helyr. Vár-on, ~ra, ~ról.

*VARACS
(var-acs) kics. fn. tt. varacs-ot, hárm. szr. ~a. Var forma szömörcs, bibircsó, csomócska némely állatok bőrén és növények héján, kérgén. Megtoldva: varacsk, mint tövis tövisé, viasz viaszk, rovat rovátk stb. Máskép: narancs v. varangy.

*VÁRACS
(vár-acs) fn. l. VÁRDA.

*VARACSK
(var-acs-k) fn. tt. varacskot, harm. sz. ~ja. L. VARACS.

*VARACSKOS
(var-acs-k-os) mn. tt. varacskos-t, v. ~at, tb. ~ak. Varacsokkal rakott; néhutt: dorozmás. Varacskos béka. Más képeztetéssel: varangyos. Mondják némely terményekről is: varacskos burgonya, tök, dinnye, uborka, azaz bibircsós héju.

*VARACSOS
l. VARACSKOS.

*VARACZK; VARACZKOS
l. VARACSK; VARACSKOS.

*VÁRAD
falu Somogy, puszta Somogy m. ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Bars, KIS~, Nyitra; NAGY~, város Bihar m.; helyr. Várad-ra, ~on, ~ról.

*VÁRADIA
falu Temes m., helyr. Váradiá-ra, ~n, ~ról.

*VARÁDICS
fn. tt. varádics-ot, harm. szr. ~a. Növénynem az együttnemzők seregéből és nősözvegyek rendéből; vaczka kopasz; fészke félgolyóbis, födelékes; virágának szirmai csak száraz nyáron nőnek meg; bóbitája párkányos. (Tanacetum). Fajai Diószegi-Fazekasnál: berzedt, giliszta, bodros varádics. A gilisztavarádics köznépiesen varádicskóró; máskép: gilisztavirág. Vad varádics népiesen am. libapimpó (potentilla anserina): máskép szintén népiesen: pipefű, lúdpázsit, fejér v. ezűstös hátu fű.
Miklosich szerént új szlávul: vratič, szlovénul: vrat'ič, csehül: vrátič, vratyč, lengyelül wrotycz.

*VARÁDICSKÓRÓ
(varádics-kóró) ösz. fn. l. VARÁDICS alatt.

*VÁRADKA
falu Sáros m. helyr. Váradká-ra, ~n, ~ról.

*VARADZÁS
(var-ad-oz-ás); VARADZIK, (var-ad-oz-ik) l. VARASODÁS; VARASODIK.

*VÁRAKODÁS; VÁRAKODIK
l. a szokottabb VÁRAKOZÁS; VÁRAKOZIK szókat. Amazok találhatók, Pázmánnál, Káldinál, Molnár A-nél.

*VÁRAKOZÁS
(vár-a-koz-ás) fn. tt. várakozás-t tb. ~ok. Kiváncsi és figyelmes cselekvési állapot, midőn valaki várakozik. Légy várakozással. Hosszas, rövid várakozás. Megunni a várakozást. Éhező embernek nehéz a várakozás. (Km.). Nincs nehezebb a várakozásnál. (Km.)
"Anyámasszony, a fonás
Nehéz a várakozás."
Népdal.
V. ö. VÁRAKOZIK.

*VÁRAKOZÁSI
(vár-a-koz-ás-i) mn. tt. várakozási-t, tb. ~ak. Várakozást illető, arra vonatkozó. Várakozási hely, idő.

*VÁRAKOZAT
(vár-a-koz-at) fn. tt. várakozat-ot, harm. szr. ~a. Elvont értelemben vett, vagy megtörtént, bevégzett várakozás.

*VÁRAKOZIK
(vár-a-koz-ik) k. m. várakoz-tam, ~tál, ~ott. Folytonosan, vagy hosszabb ideig vár valakire, v. valamire. Várakozzál, míg visszajövök. Sokáig várakoztunk rátok. Nagy uraknál, malomban, révben várakozni kell. (Km.).

*VÁRAKOZTAT
(vár-a-koz-tat) mivelt. m. várakoztat-tam, ~tál, ~ott, par. várákoztass. Okozza, meghagyja, parancsolja, hogy várakozzék valaki. Órákig, hetekig várakoztatni valakit. Reggeltől estig várakoztatni a kérelmezőket. V. ö. VÁRAKOZIK.

*VÁRAKOZTATÁS
(vár-og-oz-tat-ás) fn. tt. várakoztatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Halasztás, visszatartóztatás, mely által valakit várakoztatunk. V. ö. VÁRAKOZTAT.

*VÁRALAG
(vár-a-lag) ösz. fn. Váralatti mély üregek, melyeket régibb korban börtönökül használtak.

*VÁRALJ v. ~ALJA
(vár-alj v. ~alja) ösz. fn. Vár alatt fekvő táj, vagy helység, város. A helységek neveinél többnyire így irják: Várallya.

*VÁRALJAI
(vár-aljai) ösz. mn. Váraljára való, oda tartozó, arra vonatkozó. Váraljai lakosok, kertek, szőlők.

*VÁRALLY
l. VÁRALJ.

*VÁRALLYA
faluk Bereg, Kraszna, Sáros, Tolna, Ung m., Kővár vid.; puszták Somogy, Liptó m.; erdélyi faluk Hunyad, Küküllő. m.; ÁRVA~, Árva m. BERENCS~, Nyitra, BOLDOGKŐ~, mezőváros Abauj, DETREKÖ~, falu Pozsony DOBRÓ~, Zólyom, KISMARTON~, Sopron, KRASZNAHORKA~, Gömör, REVISTYE~, Bars, SZEPES~, mezőváros Szepes, SZKLABINYA~, falu Turócz, SZINYÉR~, mváros Szatmár, TAMÁS~, falu Ugocsa, ZNIÓ~, mváros Turócz, ZÓLYOM~, falu Zólyom m.; helyr. Várallyá-ra, ~n, ~ról.

*VARANCS
(var-ancs) l. VARACS. E szók csupán n közbetét által különböznek egymástól, mint: ragacs rapancs; ripacs ripancs; göröcs göröncs; locs loncs, és némely mások.

*VARANCSAG
(var-ancs-ag); VARANCSAGOS l. VARANCS; VARANCSOS. Máskép: varancsék, varancsékos, v. varangyék, varangyékos.

*VARANCSOS
(var-ancs-os) l. VARACSKOS. Egy értelmüek vele: varancsagos, varangyékos, kivált midőn békára vonatkoznak.

*VÁRANDÓ
(vár-and-ó) mn. évi részesülő, tt. várandó-t. Mint minden ~andó ~endő képzőjü részesülő, ha átható igéhez járul, úgy ez is mind cselekvő mind szenvedő értelemben eléjön. 1) Cselekvőleg: aki vár v. várni fog. Jelenleg viszszavonúlok a politikai élettől, várandó, mi történik későbben. 2) Szenvedőleg: amit várni kell, vagy amit várni lehet, vagy fogunk. A vendégek mind bevárandók, mielőtt asztalhoz ülnénk. Várandó örökség. Várandóban van azaz, valaminek a teljesedésére vár, különösen a nő, ki nem sokára szülni készül.

*VÁRANDÓS
(vár-and-ó-os) mn. tt. várandós-t v. ~at. tb. ~ak. Mondják viselős nőről, ki nem sokára szülni fog.

*VÁRANDÓSÁG
(vár-and-ó-ság) fn. tt. várandóság-ot, harm. szr. ~a. Általán a birtokolási jognak, vagy reménynek azon neme, melynél fogva valaki bizonyos idő elfolyta után valamely jószágnak birtokába jut; máskép: váromány. (Virtualitas).

*VARANGY
(var-angy) l. VARANCS. Oly hasonlóság van köztök, mint a göröngy és göröncs, ingy és incs, rongy és roncs között.

*VARANGYAK v. VARANGYOK
l. VARANGYÉK.

*VARANGYÉK
(var-angy-ék) fn. tt. varangyék-ot, harm. szr. ~a. Nem vizekben, hanem nedves, nyirkos földben lakó békafaj, melynek bőrét zöldes, szürke, sötétsárga, és fekete varforma foltok födik; a földbe likakat túr, s férgekkel él; rövid lábai inkább mászásra alkalmasak, mint ugrásra. (Rana bufo). Mandsu nyelven var = quakender Frosch; egyezik a hangutánzó ,vartyogás' gyökével.

*VARANGYOK
(var-angy-ok) l. VARANGYÉK.

*VARANNÓ
mváros Zemplén m. helyr. Varannó-ra, ~n, ~ról.

*VÁRÁROK
(vár-árok) ösz. fn. A sikon fekvő várnak falait, sánczait, bástyáit keritő árok. A várárkot vizzel megtölteni. Máskép birtokragozva: vár árka.

*VARAS
(var-as) mn. tt. varas t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Amit varféle, porhanyó bőrhártya takar; rühes, koszos, homporás. Varas seb, mely hegedni kezd. Varas fej. 2) Varhoz hasonló foltokkal, bibircsókkal rakott. Varas béka. Átv. mocskos, penészes. Segíts rajta jó garas, ne légy görbe, se varas, (Km.).

*VÁRAS
(vár-as) mn. tt. váras-t, v. tb. ~at, ~ak. A hová vár van építve, vagy várakkal bővelkedő. Váras hegy, váras vidék. Hajdan ,város' fn. is ez alakban használtatott, melyet Szabó D. is váras-nak ír. Mai bevett szokás szerint különbözik tőle: város fn., mely habár eredetileg oly helységet jelentett is, melyet védfalak, bástyák kerítettek, vagy melynek területén vár állott, de ujabb korban nagy részént más tulajdonokról veszi nevezetét. V. ö. VÁROS.
Ily különbséget tesz több vidéken a nyelvszokás a májas, ágas, lábas, tálas melléknevek és májos v. május, ágos, lábos, tálos főnevek között.

*VÁRÁS
(vár-ás) fn. tt. várás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kiváncsi és figyelmes cselekvési állapot, midőn valaki vár. V. ö. VÁR, (1.).

*VARASBÉKA
(varas-béka) ösz. fn. l. VARANGYÉK.

*VARASD
megye, és szab. kir. város azon megyében; faluk Baranya és Tolna m.; helyr. Varasd-ra, ~on ~ról; mint megyénél: Varasd-ba, ~ban, ~ból.

*VÁRASDI
v. VÁRÓSDI, (vár-as-di v. vár-ós-di) fn. tt. várasdi-t, v. várósdi-t, több. ~ak. Laptázás neme, midőn a játszó társak körben állanak, s várják, mikor jő feléjök a lapta, hogy elkaphassák. Olyan mint kapósdi, kiütősdi, futósdi; lehet a körtől véve vár-as-di (azaz várt képző játék) is.

*VARASÍT, VARASIT
(var-as-it) áth. m. varasit-ott par. ~s. htn. ~ni v. ~ani. Varassá tesz, okozza, hogy varak támadnak valamely testen. V. ö. VARAS.

*VARASÍTÁS, VARASITÁS
(var-as-ít-ás) fn. tt. varasitás-t. tb. -ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, okozás, mely által valami varassá tétetik.

*VARASODÁS
(var-as-od-ás) fn. tt. varasodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Varféle kütegek fejlődése, támadása az állati bőrön.

*VARASODIK
(var-as-od-ik) k. m. varasod-tam ~tál, ~ott. Bőre vagy sebe varassá lesz, varak fejlődnek, támadnak rajta. V. ö. VAR.

*VARASÚL
(var-as-úl) önh. m. varasult. L. VARASODIK.

*VARASÚLÁS
(var-as-úl-ás) l. VARASODÁS.

*VÁRASZÓ
falu Heves m.; helyr. Váraszó-ra, ~n, ~ról.

*VÁRASZT
(vár-aszt) áth. m. váraszt-ott, htn. ~ni, v. ~ani, par. váraszsz, Szokottabban: várat; l. VÁRAT, (1.).

*VÁRAT (1)
(vár-at) mivelt, m. várat-tam, ~tál, ~ott, par. várass. Okozza, eszközli, hogy valaki várjon, vagy kénytelen legyen várni, különösen késés, elmaradás által. Sokáig váratja magát, v. várat magára, azaz késik, nem jön. Ugyan megvárattál bennünket.

*VÁRAT (2)
(vár-at) fn. tt. várat-ot, harm. szr. ~a. Várás, mint végrehajtott dolog. Kis váratra itt leszek, visszatérek.

*VÁRATLAN
(vár-atlan) mn. tt. váratlan-t, tb. ~ok. Akit, vagy amit nem vártak, véletlen, meglepő, nem reménylett. Váratlan szerencse, eset. Váratlan érkezés. Váratlan vendégek. Váratlan találkozás. Határozóként am. váratlanul.

*VÁRATLANSÁG
(vár-atlan-ság) fn. tt. váratlanság-ot, harm. szr. ~a. Váratlan állapot, véletlenség, meglepő tünemény.

*VÁRATLANUL
(vár-at-lan-ul) ih. Nem várva, a nélkül, hogy várták volna; véletlenül, meglepőleg, nem remélve, nem sejtve; kitüzött idő előtt.Váratlanul érkezni haza.

*VARAZÁS
(var-az-ás) szokottabban: varadzás. l. VARASODÁS.

*VARAZIK
(var-az-ik), szokottabban: varadzik. l. VARASODIK.

*VARÁZS
fn. tt. varázs-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bűbáj, vagyis rendkivüli, meglepő erőhatás, és tünemény, melynek oka a babonahitüek szerint megfoghatatlan, természetfölötti, s azt valamely titkos szellemi lénynek, nevezetesen, ördögnek, boszorkánynak, tündérnek stb. kell tulajdonitani. Ide tartoznak a különféle szemfényvesztő műtételek, kuruzslások, megrontások, igézések stb. Szelidehb s átvitt ért. titkos erő, mely kellemes, bájos módon lepi meg a kedélyt, elragadja s magához vonzza a lelket, pl. rendkivüli női szépség, szívhez szóló zene, kies vidék stb.
Miklosich szerént vražati (varázsolni, bűvölni) régi v. ó szláv szó. (Az ó szláv a szláv nyelvészeknél többnyire bulgárt jelent, ezekről pedig történelmileg kétségtelen, hogy eredetileg turáni népség volt). Eléjön a magyarban vahorász v. vahoráz (Sándor Istvánnál, Szabó Dávidnál), am. bűbájoskodik (l. VAHORÁSZ), mely hangtanilag alig különbözik a varázs szótól, és egészen magyar elemekből áll vah-or-ász. - Némelyek a v előtételével orvos szóval rokonítják.

*VARÁZSÁG
(varázs-ág) l. VARÁZSVESZSZŐ.

*VARÁZSBOT
(varázs-bot) ösz. fn. Bűvösök szemfényvesztők csodabotja, melylyel úgy látszólag varázstüneményeket idéznek elé.

*VARÁZSBÖTÜK
(varázs-bötük) ösz. fn. Bötük, melyeknek titkos jelentéseiből a varázslók jövendölni s bűvölni szoktak.

*VARÁZSCSOMÓ
(varázs-csomó) ösz. fn. Csodálatos, büvös titkos szövetü, s föloldhatatlan csomó.

*VARÁZSDOB
(varázs-dob) ösz. fn. Bűvös erejű, és hatásu dob.

*VÁRAZSERŐ
(várazs-erő) ösz. fn. Titokszerű, csodálatos erő, mely bűvös tüneményt, hatást eszközöl, pl. mely a szemek igéző nézésében rejlik. Átv. ért. igen nagy hatásu erő.

*VARÁZSFŰ
(varázs-fű) ösz. fn: Növényfaj népies neve a szirompárok neméből; szára felálló; levelei tojáskerekek, vagy szívesek, itt-ott fogasak; máskép: varázslófű; növénytani néven: varázs-szirompár. (Circaea lutetiana). Nevét onnan kapta, mert varázserőt tulajdonitott neki a babonahit.

*VARÁZSGYÜRŰ
v. GYÜRÜ (varázs-gyürű) ösz. fn. Megbűvölt, vagy bűverejű gyürü. Ha a mese hőse a varázsgyürűt megforditja, minden vágya teljesül.

*VARÁZSHANG
(varázs-hang) ösz. fn. Átv. ért. emberi vagy zenei hang, mely az érzést mintegy elragadja.

*VARÁZSÍGE v. ~IGE
(varázs-ige) ösz. fn. Ige, az az, egyes szó, vagy értetlen mondat, melynek kiejtésével a büvölő személy látszólag csodás tüneményeket hoz létre. Ilyenek a dauzsolás, birbitelés, vahákolás, vahorászás, hókuszpókusz. A boszorkánynyomás ellen: Kaszakő a fülébe, disznószar a szájába. Vagy midőn a kihullott foggal a kemencze szurdékba kiált a gyermek: Egér egér adok neked csontfogat, adj te nekem vasfogat.

*VARÁZSÍR
(varázs-ír) ösz. fn. Babonás hiedelem szerént varázsló, vagyis bűverejű zsír, boszorkányzsir, melylyel ha valaki hónalját és talpait megkeni, és azt mondja: hipp hopp ott legyek, a hol akarom, legott oda röpül. Mese szerint ha a befogott ökrök nyakát várázs irral bekenik, szekerestül elrepülnek, s csak boszorkány szállithatja le őket.

*VARÁZSITAL
(varázs-ital) ösz. fn. Büvös erejü, és hatásu ital. A mese hőse ha ezt megiszsza, szerelmet gerjeszt maga iránt, vagy álomba esvén csodásan átváltozik, vagy sárkányok legyőzésére erőt kap stb.

*VARÁZSJÁTÉK
(varázs-játék) ösz. fn. Büvös mutatványokból, szemfényvesztő jelenetekből álló játéknemű mulattatás. Továbbá némely csodaszerű természeti tünemények változékonysága, szemeket kápráztató tulajdonsága. Délibáb varázsjátéka.

*VARÁZSJEL
(varázs-jel) ösz. fn. Mindenféle jel, p. taglejtés, bottal hadarászás, gyürüforgatás, szitapörgetés stb. melyeket a bűvösök, varázslók müködéseikben szoktak használni.

*VARÁZSKÖNYV
(varázs-könyv) ösz. fn. Könyv, mely varázsmesterségre oktat; továbbá melyből a varázslók valamit kiolvasnak, vagy ráolvasnak valamire. Ilyen a hirneves Kristóf imádsága is.

*VARÁZSKÖR
(varázs-kör) ösz. fn. Körvonal, melyet a varázslók bizonyos működésökkor magok körül huznak, s melyen belűl minden más varázsló hatalma ellen biztositvák.

*VARÁZSKÚT
(varázs-kút) ösz. fn. Megbűvölt vágy bűverejű kút, p. melynek vize a belőle ivót, erőssé, a benne megmosdót gyönyörüséges széppé teszi stb. Természettani ért. ugrókút formájára készitett mesterséges szerkezetü edény, melyből fölváltva viz szökell ki. (Fons intermittens Kircheri.)

*VARÁZSLÁMPA
(varázs-lámpa) ösz. fn. lámpa, melynek segedelmével különféle képtüneményeket lehet mutatni. (Laterna magica.)

*VARÁZSLÁS
(var-ázs-ol-ás) fn. tt. varázslás-t, tb. ~ok, harm: szr. ~a. Bűvölés, bájolás, boszorkányozás, szemfényvesztő működés, igézés. Régente pl. a Bécsi codexben am jóslás, jövendölés. "A látásért éj leszen őnekik, és setétség a varázsolásért" (pro diviuatione. Micheas. III.)

*VARÁZSLAT
(varázs-ol-at) fn. tt. varázslat-ot harm. szr. ~a. Varázslás eredménye, jelenetei, tüneményei, szóval minden, mit a varázsló végrehajt.

*VARÁZSLEVELKE
(varázs-levelke) ösz. fn. Bűvös erejű levelke, vagy czédula, melyre holmi varázsbetűket, szókat, vagy mondatokat szoktak irni.

*VARÁZSLÓ
(varázs-ol-ó) mn. és fn. tt. varázsló-t, 1) Amivel varázsolnak, vagy ami varázserejü. Varázsló vessző, gyűrű, birmitelés. 2) Személy, ki bűbájos mesterséget űz; jós, javas, büvös, boszorkány, garabonczás, szemfényvesztő, tátos.

*VARÁZSLÓFŰ
l. VARÁZSFŰ.

*VARÁZSLÓ NŐ
Büvös mesterséget üző nőszemély pl. boszorkány, javas nö, kártyavető asszony.

*VARÁZSMŰ
(varázs-mű) ösz. fn. Varázslás, bűvölés, boszorkányság által létre hozott mindenféle mű, tünemény.

*VARÁZSOL
(varázs-ol) önh. és áth. m. varázsol-t, v. varázslott, htn. ~ni. v. varázslani. 1) Büvös mesterséget űz. 2) Büvölés által bizonyos változást, tüneményt eszközöl, p. megigéz, megront, széppé, erőssé tesz stb. 3) Régente am. jósol; V. ö. VARÁZSLÁS. 4) Túl a Dunán némely tájakon am. viraszt, máskép: verázsol. Ennek törzse tulajdonkép a tájdivatos verrad azaz virrad v. virad szóéval azonosnak látszik s am. virazsol.

*VARÁZSOLÁS
(varázs-ol-ás) fn. tt. varázsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) l. VARÁZSLÁS. 2) Mint a virad (verrad) igének származéka jelent folytonos vagy gyakori virasztást. V. ö. VARÁZSOL.

*VARÁZSPĚCSÉT
(varázs-pěcsét) ösz. fn. Büvös erejü s hatásu pecsét.

*VARÁZSSIP
(varázs-sip) ösz. fn. Bűverejű sip. Mozárt varázssipja, ily czimű zeneműve.

*VARÁZSSIPKA
(varázs-sipka) ösz. fn. Bűvösök sipkája, melyet működésök alatt fejökre tesznek; továbbá bűerejü sipka, mely, amint ideoda forgatják, különféle hatásu.

*VARÁZSSZER
(varázs-szer) ösz. fn. Különféle szerek, melyeket a varázslók használnak, p. italok, írók, kenőcsök, emberek v. állatók csontjai, füvek stb.

*VARÁZSSZIROMPÁR
l. VARÁZSFŰ.

*VARÁZSSZÓ
(varázs-szó) ösz. fn. Szó, melynek egyes, vagy ismételt kiejtése által a varázsló némi bűjeleneteket, varázsmüveket idéz elé; máskép varázsige.

*VARÁZSTÉT
(varázs-tét) ösz. fn. Varázslók műtéte, egyes mutatványa; vagy ezeket utánzó próba.

*VARÁZSTÖLTSÉR
(varázs-töltsér) ösz. fn. Töltsér alakú műbe rejtett szivornya.

*VARÁZSTŰKÖR
v. ~TÜKÖR, (varázs-tűkör) ösz. fn. Bűvös tükör, mely különféle csodálatos képeket mutat. Átv. a képzelet tükre, vagy azon tünemények, melyekkel a déli báb, vagy az erdők közti csendes tavak árnyképei kápráztatják a szemeket.

*VARÁZSÜTÉS
(varázs-ütés) ösz. fn. Varázsvesszővel érintés. V. ö. VARÁZSVESSZŐ. Átv. ért. mintegy varázsolás vagy bűvölés támasztotta érzelem.

*VARÁZSVESSZŐ
(varázs-vessző) ösz. fn. Bűvösök vesszeje, melylyel küllátszatra csodalátványokat, eredményeket hoznák létre, pl. melylyel valakit elaltatnak, vagy a holtat ideiglen fölelevenitik stb. Boszorkányok varázsvesszeje, melylyel a nép hiedelme szerént a vert tejet vérré változtatják, az elrejtett kincseket megmutatják stb.

*VÁRBAKOLÓ
(vár-bakoló) ösz. mn. Arany Jánosnál am. vártörő, romboló, a bak v. kos (aries) szótól. Várbakoló eszköz ("Buda halála" czimü költeményben.)

*VÁRBELI
(vár-beli) ösz. mn. Várban levő, lakó, oda tartozó. Várbeli katonaság, hadi műszerek.

*VÁRBIRÓ
(var-biró) ösz. fn. A régi várurak cselédei, illetőleg várnépe fölött birói hatalmat gyakorlott udvari tiszt. Különbözik tőle a vársereg főnökét jelentő várnagy.

*VARBÓ
faluk Borsod és Nógrád m.; helyr. ~Varbó-ra, ~n, ~ról.

*VARBÓCZ
faluk Gömör és Torna m.; helyr. Varbócz-ra, ~on, ~ról.

*VÁRBÓK
CSÁBRÁG~, KECSKE~, KORPÁS~, faluk Hont m.; helyr. Vágbók-ra, ~on ~ról.

*VÁRBÖRTÖN
(vár-börtön) ösz. fn. Börtön a várban, a hadbiróság által elitélt gonosztevők, illetőleg politikai foglyok számára.

*VÁRCZA
ALSÓ~, FELSŐ~, KÖZÉP~, faluk Köz. Szolnok m. helyr. Várczá-ra, ~n, ~ról.

*VARCZOG
(varcz-og) gyak. önh. m. varczog-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk valamely kemény testről, midőn a fogak által rágva kellemetlen fülsértő varcz-féle hangot ad. Varczok fogai között a kőporos dara. Máskép: vorczog; rokona: porczog.

*VARCZOGÁS
(varcz-og-ás) fn. tt. varczogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A fogak közt töredező kemény testnek kellemetlen varcz hangja.

*VARCZOGAT v. VARCZOGTAT
(varczog-at v. ~tat) mivelt. m. varczog-ott, par. varczogass. Fogai közt ropogtat valamely kemény, köves, csontáros testet. Mogyorót, diót, csontot, homokot varczogtatni.

*VÁRDA (1)
(vár-da) fn. tt. várdá-t. Kisebb várnemü erőditmény.

*VÁRDA (2)
falu Somogy, puszta Veszprém m.; KIS~, mváros Szabolcs, falu Somogy m.; helyr: Várdá-ra, ~n, ~ról.

*VÁRDOMB
falu Tolna m; helyr. Várdomb-ra, ~on, ~ról.

*VÁRDÓTFALVA
erdélyi falu Csik sz. helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*VÁREGYHÁZ
(vár-egy-ház) ösz. fn. Vár területén álló egyház vagyis templom, vártemplom; várkápolna.

*VÁRÉPITÉS
(vár-épités) ösz. fn. 1) Épités, melynek föladata bizonyos terv szerint várat állitani. 2) Munka a vár épitése körül. Várépitésre itélt rabok.

*VÁRERDŐ
puszta Győr m.; helyr. Várerdő-re, ~n, ~ről.

*VÁRERŐDITÉS
(vár-erődités) ösz. fn. Várépitési munkálat, különösen várfalak, bástyák, sánczok épitése, melyek a várat erőssé teszik.

*VÁRERŐSÉG
(vár-erőség) ösz. fn. Vármű, várat képező minden féle épitmények, falak, bástyák stb.

*VÁRÉT v. VÁRÍT
(vár-ét v. vár-ít) m. várít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Göcsejben am. várakozik (Plánder Ferencz).

*VÁRFAL
(vár-fal) ösz. fn. Várat keritő kőfal, v. téglafal.

*VÁRFALVA
erdélyi falu Aranyos sz.; helyr. falvá-ra, ~n, ~ról.

*VÁRFENÉK (1)
(vár-fenék) l. VÁRALAG.

*VÁRFENÉK (2)
puszta Heves m. helyr. fenék-re, ~ěn, ~ről.

*VÁRFOGSÁG
(vár-fogság) ösz. fn. Büntetésül szabott fogság valamely katonai, különben néptelen várban.

*VÁRFOK
(vár-fok) ösz. fn. Erődités szabályai szerint a vár kiálló részein épitett sánczok, védgátok.

*VÁRFÖLD
falu Szala, puszta Komárom m. helyr. Várföld-re, ~ön, ~ről.

*VARFŰ
(var-fű) ösz. fn. A sikkantyúk neméhez különösebben a négy metszésű bokrétájuakhoz tartozó növényfaj népies neve, melynek szirmai a karimán nagyobbak; szára, szőrös levelei néha mind épek, s itt-ott fogasak, néha mind szárnyasan hasadtak; vaczka szőrös. Máskép szintén népiesen: rühfű, fekélyfű, koszfű, kelésfű, sennyedékfű; növénytani néven: mezei sikkantyú. (Scabiosa arvensis). Fönti magyar népies neveit onnan kapta, mert varak s fekélyek ellen gyógyszerül használják.

*VARGA (1)
(varr-og-a) fn. tt. vargát. A régi czéhrend szerint, mesterember, ki bőrből saru, bocskor, bakancs, vagy czipőféle lábbeliket varr s különbözik a csizmadiától, kinek műköréhez a régi úgy nevezett "articulusok" szerint a csizmák és magyar topányok csinálása tartozik. Több városokban a csizmadiák remeke kordoványból nőcsizma és férfi topány volt a legújabb időkig. Német varga, ki német szabásu lábbeliket (stibliket), azaz német sarukat készít. Tót varga v. horvát varga v. cserző varga, ki önmaga által gyártott tehén és lóbőrből durvább mivű, vastag talpu sarukat a bakancsokat varr. Bocskorvarga, ki bocskorokat készit. Czipő- v. czipellős varga, ki női s gyermekczipőket varr. Egyébiránt ma már, a czéhkülönbségek daczára, az ügyesebb városi csizmadiák német vargai munkákat is csinálnak, és viszont. Valamint a németeknél a szabók, úgy a magyar köznép nyelvén a vargák különféle gúnynevek, és csúfolódó élczek tárgyai, ellenben a csizmadiák ritkábban. Húzza mint varga a bőrt. Siet, mint varga a vásárra. Megrázza, mint Krisztus (nagy pénteki kerepelő) a vargát. Még némely közmondatok: Igen tud varga lovat patkólni. Vargához viszi az ekevasat. Varga ne szóljon feljebb a kaptánál. Varga vargának ha barátja, csuda. Nem illet vargát veres köröm. Örül a varga ha kaptáját hihúzta. Varga cserezze ki bőrét. Eb a varga bőr nélkül. Vargakésnek nincs, nem is lesz tokja. Ritka vargának jó saruja. Hadd morogjon a varga, csak jó sarut varrjon. Átv. jelent durvát, gorombát vagy a maga nemében hitványat. Vargalégy, mérges pőcsik, Vargahal, igen szálkás husu czompó.
E szónak gyöke varr, melyből gyakorlatos képzővel lett a szokatlan varrog ige, s ebből varrogó, varroga, varrga, mint: bugyoga, czinege, fürge, pörge stb. Ily származási viszony van a latin suo és sutor s a tót sijem és svecz között. - Általában csak egy r-rel szokták irni.

*VARGA (2)
falu Baranya m.; helyr. Vargá-ra, ~n, ~ról.

*VARGAÁRR
(varga-árr) ösz. fn. A vargák árrféle hegyes eszköze. V. ö. ÁRR.

*VARGABOLT
(varga-bolt) ösz. fn. Vargaárukkal rakott bolt, melyben vargamunkákat árulnak.

*VARGABÖTÜ
(varga-bötü) ösz. fn. Átv. tréfás ért. félrecsavarodás az egyenes útról. Ide jöttömben egy vargabötűt csináltam, azaz, kerülőt mint midőn varga késével a bőrön kanyarit.

*VARGACSER
(varga-cser) ösz. fn. A cser- s némely más fának kérge, melyet a timárok s más bőrkészitők csávába használnak.

*VARGACZÉH
(varga-czéh) ösz. fn. Bizonyos városban, vagy vidéken lakó s egy külön testületet képező és czéhmester alatt levő vargák. Átv. ért. túl a Dunán egy két városban jó kedvü uri pajtások néhai mulató egylete, melynek tagjai kendezni szokták egymást, s gyüléseikben épen nem válogatták a finomabb kifejezéseket. Elnökük czéhmester nevet viselt.

*VARGAFFSTÉK
(varga-festék) ösz. fn. Festék leginkább vasrozsdából készítve, melylyel a vargák a lábbelinek való s némely más bőrt magok festenek be.

*VARGAFOLT
(varga-folt) ösz. fn. Folt, melyet varga vet valamely lábbelire. Átv. fölösleges, helytelen toldalék, mely az egészhez nem illik.

*VARGAFONAL
(varga-fonal) ösz. fn. Vastag goromba fonal, melylyel a vargák varrnak, máskép dratva v. dratyva, a német Drath-ból.

*VARGAGYŰSZŰ, v. ~GYÜSZŰ
(varga-gyűszű) ösz. fn. Tulajdonkép széles gyürü, rézből vagy vasból, melyet a varga ujjára húz, hogy a vastag vargatűt nagyobb erővel és sérelem nélkül benyomhassa a bőrbe.

*VARGAHAL
(varga-hal) ösz. fn. l. CZOMPÓ.

*VARGAINAS
(varga-inas) ösz. fn. Vargamesterséget tanuló inas; németesen: vargagyerek.

*VARGAKAPTA
(varga-kapta) ösz. fn. Kapta, vagyis lábminta fából, melyre a vargák a lábbeli fejét ráütik, ráhuzzák.

*VARGAKÉS
(varga-kés) ösz. fn. Vargák görbe kése, melyet a bőr kiszabására használnak; a csizmadiáknál dikis v. dikics. Soha nem volt, nem is lesz vargakésnek hüvelye. (Km.).

*VARGALEGÉNY
(varga-legény) ösz. fn. Iparos, ki az inaséveket betöltötte, s a czéh szabályok szerént legénynyé avatva, vagyis fölszabaditva a vargamesterséget valamely mester mühelyében gyakorolja.

*VARGALÉGY
(varga-légy) ösz. fn. l. BAROMPŐCSIK.

*VARGAMESTER
(varga-mester) ösz. fn. Iparos, ki a vargamesterséget bizonyos számu évekig mint legény gyakorolta, s jóváhagyott remekmű készitése után a varga czéh mestertagjává avattatott.

*VARGAMESTERSÉG
(varga-mesterség) ösz. fn. Vargamívek készitésével foglalkodó mesterség, kézi ügyesség, kézmivesség.

*VARGAMUNKA
(varga-munka) ösz. fn. Munka, vagy kézmív, melyet a varga, mint olyan készít, p. saru, bocskor, bakancs; czipő.

*VARGAMŰHELY
(varga-műhely) ösz. fn. Műhely, melyben vargák dolgoznak, s vargamíveket készítenek.

*VARGÁNYA
fn. tt. vargányát. A galóczák neméhez tartozó, fölül sárga bőrü gombafaj népies neve, melynek kalapja töltséres, csavargós szélű; lemezei kövérek, eresek, tönkre futók; máskép szintén népiesen: kenyérbélű gomba; növénytani néven: vargánya gomba. (Agaricus cantharellus). Fajtái: búza-, rozs-, hajdinavargánya, amint t. i. a buzával, rozszsal, vagy hajdinával együtt nőnek, melyek ehetők; tehénvargánya, mely nem ehető.
Talán a latin agaricus-ból módosúlt. Vagy mivel lemezei eresek, azaz, barkásak, lehet eredetileg barkánya; végre lehet vargagomba, mint: vargahal, vargalégy.

*VARGÁNYAGOMBA
(vargánya-gomba) ösz. fn. l. VARGÁNYA.

*VARGÁNYÁSZ
(vargánya-ász) fn. tt. vargányász-t, tb. ~ok. Aki vargányagombát keresget, szedeget. Ugyanez alakban ige is.

*VARGASÁG
(varr-og-a-ság) fn. tt. vargaság-ot, harm. szr. ~a. 1) Műipar, melyet a vargák űznek; vargamesterség. Vargaságot tanulni, gyakorolni. Vargaságot sem lehet egy nap megtanulni. (Km.). 2) Valamely községben a vargák együtt véve.

*VARGÁSKODÁS
(varr-og-a-as-kod-ás) fn. tt. vargáskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vargamesterség üzése, gyakorlása.

*VARGÁSKODIK
(varr-og-a-as-kod-ik) k. m. vargáskod-tam, ~tál, ~ott, Vargamesterséget űz, gyakorol.

*VARGASZEG
(varga-szeg) ösz. fn. Vékony szegek vasból, és fából, melyeket a vargák a lábbelik sarkaiba, és talpaiba vernek. A legujabb divat szerint a talpvarrásra fa szegeket használnak.

*VARGASZÉK
(varga-szék) ösz. fn. Három lábon álló, s homorúra csinált kerekszabásu háttalan szék, melyen a vargák, és csizmadiák dolgozni szoktak.

*VARGASZUROK
(varga-szurok) ösz. fn. Szurok, melylyel a vargák a varrófonalat bekenik, hogy csuszósabb legyen.

*VÁRGÁT
(vár-gát) ösz. fn. Vár körül, felhányt földből épitett, gátféle védmű.

*VARGATARATTYÚ
(varga-tarattyú) ösz. fn. Holmi dirib-darab foltok, bőrnyesedékek, hulladékok stb. a vargaműhelyben; továbbá ócska, rongyos lábbelik, saruk, czipők, szárak, papucsok, mint zsibáruk. V. ö. TARATTYÚ.

*VARGATINTA
(varga-tinta) ösz. fn. l. VARGAFESTÉK.

*VARGATŐR
(varga-tőr) ösz. fn. l. VARGAÁRR.

*VARGATŰ
(varga-tű) ösz. fn. A vargák, lapos és kevessé meghajlott fülü tűje.

*VARGAZSÍB
(varga-zsíb) ösz. fn. Ócska vargamívekből álló zsibáru; továbbá foltok, úgy nevezett vargapofák, az az, bocskornak, táknak való bőrdarabok, talpszeletek stb.

*VÁRGEDE
falu Gömör m. helyr. Várgedé-re, ~n, ~ről.

*VÁRGONDVISELŐ
(vár-gond-viselő) ösz. fn. l. VÁRNAGY.

*VÁRGONY
falu Sáros m. helyr. Várgony-ba, ~ban, ~ból.

*VÁRGRÓF
(vár-gróf) ösz. fn. Középkorban a németeknél, grófi czimmel diszitett személy, kit a fenségi hatalommal biró várúr a vársereg kapitányává nevezett ki (Burgraf), s ez egyszersmind a vár gondviaslője, s a várnép itélő birája volt. Több régi iróinknál a ,Burggraf' után átalakitva: porkoláb, valamint a Markgraf morkoláb. V. ö. VÁRNAGY.

*VÁRGRÓFI
(vár-grófi) ösz. mn. Várgrófot iltető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Várgrófi czim, rang, hatalom, kötelesség. V. ö. VÁRGRÓF.

*VÁRGRÓFSÁG
(vár-grófság) ösz. fn. Várgrófi rang, hivatal.

*VARGYAS
erdélyi falu Udvarhely sz. helyr. Vargyas-ra, ~on, ~ról.

*VARGYÚ
l. VARJU, VARNYÚ.

*VÁRHĚGY (1)
(vár-hěgy) ösz. fn. Hegy, melyre várat építettek, melyen vár áll. Pozsonyi várhegy.

*VÁRHĚGY (2)
erdélyi faluk Torda m. és Kézdi sz.; helyr. Várhěgy-re, ~ěn, ~ről.

*VÁRHĚGYALJA
erdelyi falu Csik sz.; helyr. ~hěgyaljá-ra, ~n, ~ról.

*VÁRHELY
erdélyi faluk Doboka, Hunyad m.; helyr. Várhely-re, ~ěn, ~ről.

*VÁRHOMOK
NAGY~, puszta Zemplén m.; helyr. Várhomok-ra, ~on, ~ról.

*VÁRHŰBÉR
(vár-hű-bér) ösz. fn. A hajdani hűbéri rendszerben vár, melyet a fejedelem valakinek hűbéri czim alatt adományozott azon kötelezéssel, hogy azt védelmezze.

*VÁRHŰBÉRĚS
(vár-hű-bérěs) ösz. fn. Személy, kinek a fejedelem valamely várat hűbérben adományozott.

*VARI
fn. tt. varit; l. VARJU.

*VÁRI (1)
(vár-i) mn. tt. vári-t, tb. ~ak. Várhoz tartozó, azt illető; várban tartózkodó, lakó. Leginkább összetételekben divatos, mint fehérvári, óvári, temesvári stb.

*VÁRI (2)
mváros Bereg m.; helyr. Vári-ba, ~ban, ~ból.

*VARIHURÓCZ
falu Zemplén m.; helyr. Varihurócz-ra, ~on, ~ról.

*VARINADOHÁNY
(varina-dohány) ösz. fn. Kitünő jelességü dohány, mely déli Amerika Varinas nevü tartományában terem.

*VÁRÍT
l. VÁRÉT.

*VARIZSÁL
l. HARIZSÁL.

*VARJ
l. VARJU.

*VARJAS (1)
(var-j-as) mn. tt. varjas-t, v. ~at, tb. ~ak. Varjakkal bővelkedő. Varjas vidék, erdő.

*VARJAS (2)
faluk Baranya és Temes m. puszták Heves és Pozsony m. KIS~, NAGY~, faluk Arad m.; helyr. Varjas-ra, ~on, ~ról.

*VARJASKÉR
falu Somogy m. helyr. ~Kér-be, ~ben, ~ből.

*VARJASLÓ
(varjas-ló) ösz. fn. Hamvas varjuhoz hasonló szinű szürke ló.

*VARJÚ, VARJU
(var-j-ú) fn. tt. varju-t v. varjat, tb. ~k, v. varjak, harm. szr. varja. Madárnem, melynek bárom előre álló, és egy hátra fekvő meztelen lábújja van; csőre v. orra hengerded és hegyes végű; orra tövéről szőrszálak nyúlnak alá, s nyelve hasított. (Corvus). Fajai népnyelven: fekete varju, v. holló, v. kálvinista varju, mely a maga nemében legnagyobb, s hússal, hamvas v. szürke v. pápista varju, mely magokkal táplálkozik. Közmondatok: Nem vágja ki egyik varju a másikának szemét. A varju is neki krákog. Éhes varjú dög után lát. Úgy krákog a varju mint az anyja. Néz mint varju az üres konczba. Varjutól is fél, hogy kikrákogja. Gyanakszik mint a varjú. Aki varjut akar lőni, nem pengeti íjját. Varjura varjut fogni. Nehéz a pápistavarját húsra szoktatni. Más is látott karón varjút. Az őrségi nép nyelvén: vari. "Pizsellém (kis csibe)... az átkozott vari, meg a a tikhordu kánya ęvitte minden szálán." (Magyar Nyelvőr. IX. Füzet. 422. 1.).
E szónak gyöke a természeti var hang (mint a károg szó kár gyökével rokon), melyből j képzővel lett varj (vari, mint föntebb), honnan a varjat, varjak, varjas ragozások, végre u utóhangzással: varju, Hasonló képzésüek: borj borju, sarj sarju; továbbá u utóhang nélkül: orr orj; mor morj; tar tarj; szeder szederj; és némely mások. A természeti varjuhang utánzása szerint alakultak ezek is: a török karga, csagataj barga (Vámbéry szerént), szláv vrana, hellenlatin corax, latin cornix, corvus, német Krähe stb. valamint a magyar károg és krákog. Budenz J. szerént rokonok még a finn varekse, észt vares, liv variîkš, lap vuoračes, vuorča, finnlap vuoraš, vuorčes, osztják varńaj, szurguti osztják urńi, mordvin varsi, varhsi, erza-mordvin varsej, varaka, szürjén variš (ez utolsó am. bagoly).

*VARJUBAB
(varju-bab) ösz. fn. Növényfaj népies neve a szakák neméből; levelei nyeletlenek, tojáskerekek, húsosak, fürészesen fogasak; virágai sátorozók. Máskép szintén köz néven: bablevelű fű, kövérfű, szerelem taplója; növénytani néven: bablevelű szaka. (Sedum Telephium.)

*VARJÚBORSÓ
(varjú-borsó) ösz. fn. Népies neve a takarmánybaltaczim növényfajnak. l. TAKARMÁNYBALTACZIM.

*VARJUFALU
falu Sáros m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*VARJUKÖRÖM
(varju-köröm) ösz. fn. A dudafürtök neméhez tartozó csernövényfaj népies neve; levelkéi körkörösek, behorpadt végűk; vitorláján két rövid púposodás van; virága sárga. Máskép szintén népiesen: hólyagos borsófa; növénytani néven: pukkantó dudafűrt. (Colutea arborescens).

*VARJULÁB
(varju-láb) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. a varju nevü madár lába. 2) Növényfaj népies neve az utifüvek neméből; levelei szálasak, fogasak vagy bevagdaltak; tőkocsánya hengeres. Máskép szintén népiesen: hollóláb, kigyóharaptafű; növénytani néven hollóláb útifű. (Plantago coronopifolia). 2) Idomtalan betüvakarintás, macskavakarás.

*VARJULAPOS
puszta Szabolcs m. helyr. Varjulapos-ra, ~on, ~ról.

*VARJUMOGYORÓ
(varju-mogyoró) ösz. fn. Népies neve a tákajak nemü növényfajnak; máskép szintén népiesen: fekete cseresznye, fekete bodza, torokgyékfű; növénytani néven: bodzatákajak; l. ezt.

*VARJUSZĚM
(varju-szěm) ösz. fn. 1) A varju nevü madár szeme. 2) Magva Kelet-Indiában tenyésző bizonyos fának, melynek levelei tojásdadok s gyümölcse aranysárga. (Stychnos nux vomica).

*VARJUSZŐLŐ
(varju-szőlő) ösz. fn. Az afonyanemü növénynek bogyója. V. ö. AFONYA.

*VARJUTÖVIS
(varju-tövis) ösz. fn. A bengék neméhez tartozó növényfaj népies neve; ágai tövises végüek; virága négy metszésü; levelei tojásdadok; bibéje négy. Máskép szintén népiesen: ebtövis, festő kökény, hashajtó kökény; növénytani néven: varjutövisbenge (Rhamnus catharticus.)

*VARJUVÁR
(v. Kajmád) puszta Fehér m. helyr. Varjuvár-ra, ~on, v. ~ott, ~ról.

*VÁRKAPITÁNY
(vár-kapitány) ösz. fn. A régi várrendszerben várfőnök, várparancsnok kapitányi czimmel. Ma igy nevezhetni a várkormányhoz tartozó térkapitányt.

*VÁRKÁPOLNA
(vár-kápolna) ösz. fn. Vár területén álló kápolna. Továbbá a fejedelmi várlakhoz tartozó udvari kápolna.

*VÁRKAPU
(vár-kapu) ösz. fn. A várba be-, s kijárásul szolgáló kapu.

*VÁRKATONA
(vár-katona) ösz. fn. Várőrséghez tartozó, s várban tanyázó katona.

*VÁRKERT
(vár-kert) ösz. fn. Kert a várnak területén, vagy környékén különösen a fejedelmi várlak mellett.

*VÁRKESZŐ
falu Vas m. helyr. Várkesző-re, ~n, ~ről.

*VÁRKONY
faluk Baranya, Borsod és Pozsony m. TISZA~, falu Heves m.; helyr. Várkony-ba, ~ban, ~ból.

*VÁRKORMÁNYZÓ
(vár-kormányzó) l. VÁRPARANCSNOK.

*VÁRKÖRNYÉK
(vár-környék) ösz. fn. Várhoz tartozó környék, terület, vagy vidék.

*VÁRKÚN
(vár-kún, talán inkább: avar-kún) ösz. fn. Némely régi iróknál eléjövő neve a húnavaroknak. Theophilactus szerént: alii var, alii chunni (Ouar xai Counni) veteri nomine dicuntur. "E nép igazi nevét Ouar v. Var és Chouni, Var és Chuni, s gyakran Varchonitae alakban találjuk" (Thierry Amadé után Szabó K. Figyelmet érdemel, hogy a mongolok közt aki magát igazi v. tiszta mongolnak tartja, így nevezi magát: oor-mongghol. Az oor szó lehet az oghor v. ughor rővidűlete is, minthogy a torokhangot a mongolban a szó közepén igen gyakran kihagyják, pl. khaghán-ból lesz khán, baghatur a mandsuban baturu s a magyarban bátor stb.).

*VÁRLAK
(vár-lak) ösz. fn. Nagyobbszerü, fényes építményü fejedelmi lak. Szélesb ért. a régiebb korban oly várhelyiségek, melyekben fejedelmek, főurak, lovagok, nemesek laktak.

*VÁRLAKÓ v. ~LAKOS
(vár-lakó v. ~lakos) ösz. fn. Valamely várban rendes lakással biró személy, egyén.

*VÁRMEGYE
(vár-megye) ösz. fn. 1) Eredetileg, országunknak bizonyos várhoz tartozott, s arról nevezett kisebb nagyobb tartományi területe. S igaz ugyan, hogy több vár, mely utóbb megyei székhely lőn, már Árpád korában s általán Szent István előtt fennállott, de a megyerendszernek mint részint honvédelem alapjának, részint a közigazgatás fő közegének eredetét jeles történetiróink Szent István első királyunknak tulajdonitják, ki több vármegyére osztotta fel birodalmát, s főnökökül úgy nevezett megyeispánokat (comes parochianus) rendelt. Későbbi időkben a legujabb korig (pl. az 1848. V. tcz. elszámlálása szerént) némely hatósággal biró kerületeken és határ- s más vidékeken kivül, miután némelyek törvényhozásilag már előbb egyesíttettek, a magyarországi vármegyék száma, a szorosan vett erdélyieket ide nem értve, de a 3 szlavoniaiakkal 52, a horvátországiakkal 55, az erdélyiekkel (a székek s vidékek kivételével 63. Dunán inneni és túli, Tiszán inneni és túli vármegyék. Pest, Pilis és Zsolt törvényesen egyesült vármegyék, Bács és Bodrog, Gömör és Kis Hont, Heves és Szolnok egyesült vármegyék. Terjedelemre legnagyobb Bihar, legkisebb Torna vármegye. 2) Régebben az ily területen lakott, vagy birtokos, és a nemesi osztályhoz tartozott személyek egyeteme, mint testület. Vármegye gyülése, tisztújítása. Ma főleg csak közigazgatási ügyekben működő testületet képez, s tagjai részint a nagyobb adófizetők személyesen, részint a több adófizetők közől választott képviselők, s a választási jogra bizonyos legkisebb adómennyiség vétetik alapul. E testület (bizottság) választja a tisztviselőket is. 3) Régebben az ily területen lakott nemesség kebeléből, s annak egyetemi többsége által választattak bizonyos időszakokban a megyei biróságok is, u. m. alispánok, szolgabirák, esküttek, mint a megyei törvényszéknek ezekből álló egyik része. A másik részét a táblabirák tették, kiket a főispán nevezett volt ki. Ma a biráskodás egészen el van különitve a közigazgatástól, s a rendszerénti birákat ministeri ellenjegyzés mellett a király nevezi ki, kik fegyelmi eljárás nélkül el nem mozdíthatók stb.

*VÁRMEGYEBELI
(vár-megye-beli) ösz. mn. Valamely vármegyében létező, valamely vármegyéből való.

*VÁRMEGYEGYŰLÉS v. ~GYÜLÉS
(vár-megye-gyűlés) ösz. Régebben valamely vármegyéhez tartozó karok és rendek gyülése. Mai napság a vármegyei bizottságot alkotó testület összejövetele s tanácskozása.

*VÁRMEGYEHÁZ
(vár-megye-ház) ösz. fn. A vármegyei hivatalok, és gyülések széképülete. Magyarosabban: vármegye háza.

*VÁRMEGYEI
(vár-megyei) ösz. mn. Vármegyéhez tartozó, onnan való, azt illető, arra vonatkozó stb.

*VÁRMELLÉK (1)
(vár-mellék) ösz. fn. Valamely várnak legközelebbi környéke.

*VÁRMELLÉK (2)
falu Vas m.; helyr. Vármellék-ěn, ~re, ~ről.

*VÁRMEZŐ (1)
(vár-mező) ösz. fn. A vár tövében elterjedő sík tér.

*VÁRMEZŐ (2)
erdélyi falu Doboka m.; helyr. Vármező-re, ~n, ~ről.

*VÁRMUNKA
(vár-munka) ösz. fn. Várépitéshez tartozó mindenféle munka. V. ö. SÁNCZMUNKA.

*VÁRMŰ
(vár-mű) ösz. fn. Mindenféle erőditmények u. m. sánczok, árkok, gátak stb. melyek valamely várhoz tartoznak, vagy bizonyos helyet az ellenség rohanása ellen biztosítanak.

*VÁRNA (1)
mváros Trencsén m.; helyr. Várná-ra, ~n, ~ról.

*VÁRNA (2)
fn. tt. várnát. Némelyek által fölvett szó az idegen (spanyol, portugall) származásu Kaste, azaz zárt családtörzs v. zárt osztály jelentésében.

*VÁRNAGY
(vár-nagy) ösz. fn. A régi várvédrendszerben, a várőrség főnöke, és vezénylője. Újabb korban így nevezték a vármegyekatonák és hajdúk főnökét, ki egyszersmind a megye házára és börtönökre felügyelt. Máskép mind a régi, mind az újabb időben: porkoláb, a német ,Burggráf'ból. - Képeztetésre hasonlók hozzá: hadnagy, násznagy, régi folnagy, s az újabb országnagy, őrnagy, tábornagy stb.

*VÁRNAGYI
(vár-nagyi) ösz. mn. Várnagyot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Várnagyi rang, hívatal.

*VÁRNAGYSÁG
(vár-nagyság) ösz. fn. Várnagyi hivatal, állomás.

*VÁRNOK
(vár-nok) fn. tt. várnok-ot, harm. szr. ~a. Várépitési, erőditési, hadi mérnökségi tudományokban jártas, és az úgy nevezett várnoktesthez tartozó katonai személy.

*VÁRNOKKAR
(várnok-kar) l. VÁRNOKTEST.

*VÁRNOKTEST
(várnok-test) ösz. fn. Várnokokból álló hadi test.

*VÁRNOKTISZT
(várnok-tiszt) ösz. fn. Hadi tiszt a várnoktestben.

*VARNYÚ
l. VARJÚ. Tájdivatos kiejtés, mint bornyú, sarnyú. Szintén tájdivatosan: vargyú, mint borgyú, sargyú; sürje helyett sürgye; pörje h. pörgye stb.

*VÁRODALOM
(vár-od-al-om) fn. tt. várodalmat. A Müncheni codexben am. várás, várakozás. "Emberek megaszván a várodalmtól" (Luk. XXI. fej.). Hasonlók hozzá: fáradalom, türödelem stb.

*VÁROK
puszta Pest m. helyr. Várok-ra, ~on, ~ról.

*VÁROMÁNY
(vár-o-mány) fn. tt. váromány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Remélt jószág, birtok, melyre valaki bizonyos idő múlva, különösen egy vagy többek halálozása után, mint reá háramlandóra tart számot.

*VÁROMÁNYOS
(vár-o-mány-os) mn. és fn. Aki valamely várományt igényel.

*VÁROMLADÉK
(vár-omladék) l. VÁRROM.

*VARONCZ; VARONCZOS
l. VARANCS; VARANCSOS.

*VÁRONG
falu Tolna m.; helyr. Várong-ra, ~on, ~ról.

*VÁROS
(vár-os) fn. tt. város-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eredetileg, vár gyanánt erődített, vagy falakkal készitett helység, honnan a kulcsos város régi nevezet. Szélesb ért. bizonyos szabadalmakkal, s ami legkevesebb, vásári szabadalommal felruházott község, melynek lakosai a kivánt képesség mellett polgár czimet viselnek, s főleg kézmivekkel és kereskedéssel foglalkoznak. A törökben: város csak külvárost (fauburg-ot) jelent. Szabadalmak különbségére nézve: szabad kir. város, mely a megyeitől elkülönített saját törvényhatósággal bír; s ezekhez számittatnak a bányavárosok is; püspöki város (püspök székhelyével); mezőváros, jászkún, hajduváros. Főváros, anyaváros, székváros, fejedelmi város. Keletkezése idejét tekintve: ó város, új város Részenkint véve: belváros, külváros. Lakosainak különbségére nézve: ráczváros, czigányváros. Terjedelmére: nagy, kis város, népes város. Körületére nyilt, keritett város. Főbb hivatalnokai: városfő-, alpolgármestere, főispánja; város kapitánya. Város tisztjei, szolgái, rendőrei, hajdúi. V. ö. FALU. Az illető tulajdonnévhez harmadik személyraggal járúl. Pest városa, Buda városa, ma egyesítve: Budapest városa. Némi különböztetésül l. VÁRAS.

*VÁROS (2)
erdélyi falu Csik sz. helyr. Városra, ~on ~ról.

*VÁROSÁNY
falu Bihar m. helyr. Városány-ba, ~ban, ~ból.

*VÁROSBELI
(város-beli) ösz. mn. Városban lakó, v. onnan való, ott lévő, divatozó stb. Városbeli nép, mesteremberek. Városbeli szokások.

*VÁROSBIRÓ
(város-biró) ösz. fn. A városi törvényszék elnöke; hajdan több városban, hol polgármester nem volt, a város feje. Magyarosabban: város birája. A legujabban hozott törvényeknél fogva, a birói hivatal a közigazgatásitól elkülönittetvén, tulajdonképeni városbiró nincsen.

*VÁROSFALVA
erdélyi falu Udvarhely sz.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*VÁROSFÉL
(város-fél) ösz. fn. A városi község egyes polgára. ,Polgár' helyett ajánltatott, de divatba nem ment szó.

*VÁROSHÁZ
(város-ház) ösz. fn. Községi épület a városi hivatalok számára. Magyarosabban; város háza.

*VÁROS-HIDVÉG
mváros Somogy m.; helyr. ~Hidvégre, ~ěn, ~ről.

*VÁROS-HODÁSZ
mváros Vas m.; helyr. ~Hodász-ra, ~on, ~ról.

*VÁROSI
(vár-os-i) mn. tt. városi-t, tb. ~ak. Városban lakó, oda tartozó, abban létező, azt illető, arra vonatkozó, ott divatozó. Városi mesteremberek. Városi tisztviselők, polgárok. Városi elüljáróság. Városi szokások. Városi község. Városi rendőrség.

*VÁROSIAS
(vár-os-i-as) mn. tt. városias-t. v. at, tb. ~ak. Városi szokásokra mutató, azokat utánozó; finomabb, müveltebb. Városias divat, viselet, társalgás, életmód.

*VÁROSIASAN
(vár-os-i-as-an) ih. Városi módon; finomabban.

*VÁROSIASSÁG
(vár-os-i-as-ság) fn. tt. városiasság-ot, harm, szr. ~a. Finomabb, müveltebb társalgási szokás; udvariság. Eszmeileg a latin urbanitas hasonlatára alakitott szó, valamint az udvarias, udvariság v. udvariasság német höflich és Höflichkeit szóknak felel meg.

*VÁROSILAG
(vár-os-i-lag) ih. Városi módon, városi szokás szerint; finomabban, müveltebben.

*VÁROSKA
(vár-os-ka) kics. fn. tt. varoskát. Kis város, milyen pl. Ruszt, a magyarországi királyi városok legkisebbike.

*VÁROSKAPITÁNY
(város-kapitány) ösz. fn. Városi törzstisztviselő, ki különösen rendőri főhatóságot gyakorol.

*VÁROSLIGET
(város-liget) ösz. fn. Pestvárosnak főmulató helye annak kelet felőli részén. Magyarosabban: városi liget.

*VÁROSLŐD
falu Veszprém m.; helyr. Városlőd-re, ~ön, ~ről.

*VÁROSNAGY
(város-nagy) ösz. fn. Némelyek által ajánlott szó ,polgármester' helyett.

*VÁROSNEGYED
(város-negyed) ösz. fn. Tulajd. szoros ért. az igazgatási tekintetben négy részre osztott városnak egy-egy része, melynek külön al hivatalnokai vannak. Némely nagyobb terjedelmű városok négynél több ily részre osztattak fel, de amelyeket régente szintén negyedeknek szoktak nevezni.

*VÁROSONKÉNT
v. ~KINT, (vár-os-on-ként) ih. Városról városra, több várost külön-külön s egymás után véve. Városonként járni. Valamely rendeletet városonként kihirdetni.

*VÁROSPALÁNKA
falu Bereg m.; helyr. ~palánká-ra, ~n, ~ról.

*VÁROSREND
(város-rend) ösz. fn. A kormányhatóság, s illetőleg a város tanácsa által megállapitott rend a városok igazgatásában. Magyarosabban: városi rend v. rendszabályzat.

*VÁROSTANÁCS
(város-tanács) ösz. fn. A városi hatóságot gyakorló tisztviselők testülete. Magyarosabban: városi tanács.

*VÁROSTORONY
(város-torony) ösz. fn. A városházhoz épitett, vagy külön álló torony, mely egyszersmind őrtorony, és tűzharanggal van ellátva. Magyarosabban: város tornya.

*VÁROSUNKI
am. városunkbeli, városunkból való, eléfordul a Sajó-Szentpéteriek végezésében. Ezen alak nem egyedül e nyelvemlékben található. Eléjön ugyanis a Magyar Nyelvőr 1872-ik évi IX-ik Füzete 411-ik lapján több ily szó, hol Ponori Thewrewk Emil figyelmeztet bennünket Molnár Alber-Szótárában eléforduló ezen szókra: "Patrius, hat zánki, conterraneus földemi (ma: földim. Az iménti szók egy későbbi kiadásu Pariz-Pápai-féle szótárban vannak). Továbbá a szerkesztő Szarvas Gábor ugyanott felhozza az ormányságban hallotta ,falunki' szót. Ide igtatható még a Vörösmartynál olvasható sírhalmomi.

*VÁRŐR
(vár-őr) ösz. fn. A vár őrizetére, illetőleg védelmére rendelt hadseregben szolgáló katona.

*VÁRŐRNAGY
(vár-őr-nagy) ösz. fn. Az állandó várőrseregben őrnagyi rangot viselő tiszt, máskép: térőrnagy.

*VÁRŐRSÉG
(vár-őr-ség) ösz. fn. Vár őrizetére rendelt, s a várban és vár környékén tanyázó katonaság, különösen gyalogság, tüzérség.

*VÁRŐRTORONY
(vár-őr-torony) ösz. fn. Vigyázótorony, lestorony a várban.

*VÁRPALOTA
(vár-palota) ösz. fn. Palotaszerü épület mint fejedelmi lak valamely várban.

*VÁRPARANCSNOK
(vár-parancsnok) ösz. fn. Kormányzói minőséggel biró személy valamely várban.

*VÁRPIACZ
(vár-piacz) ösz. fn. Piacz, vagy is tágasabb térség a várban; vártér, melyen őrdisztartásra, szemlére stb öszvegyűlnek az őrhadak.

*VÁRPINCZE
(vár-pincze) ösz. fn. Pinczeféle üregek a várban; váralag.

*VARR
áth. m. varr-t, v. ~ott, htn. ~ni. Tűbe huzott fonallal, vagy más hasonló eszközzel valamely szövetféle vagy rostos testet öszveköt; továbbá, az ily munka által valamit készít, alakít, Czérnával, selyem-, pamut-, szőrfonallal varrni valamit. A feslett ruhát öszvevarrni. Á könyökön elszakadt ruhát bevarrni. A leszakadt gombot fölvarrni. A szürt czifrán kivarrni. Likra foltot varrni. A ruhát megvarrni. Üngöt, gatyát, nadrágot varrni. Himet varrni. A fölhasitott hasbőrt összevarrni. Szijgyártó míveket varrni. A hajócsinálóknál, hajót varrni am. a hajó alkatrészeit, illetőleg gerendáit, deszkáit úgy nevezett eszkábákkal öszvekötni.
Rokona az erősebb varráshoz szükségelt ár v. árr, s magas hangon Lugossy J. szerént: fércz vagyis ennek gyöke: fér, melyekben általán alaphang a hangutánzó r, amint az a fúr szóban is szerepel, melyhez egészben is hasonló, s melylyel egyezik a görög peraw, latin foro, német bohren, csagataj buru-mak, fúr-ni), mongol ürüm (fura). Jelentésben még közelebb jár hozzá a mandsu furu-me = sző-ni. Budenz J. ezen szókkal egyezteti lapp koro-, cseremisz orug-, hegyi cseremisz org-, urg-, votják és szürjen vur-, melyeknek jelentése szintén varr-ni.

*VÁRRAB
(vár-rab) ösz. fn. 1) Várbeli börtönbe zárt rab. 2) Vármunkára itélt rab, sánczrab. V. ö. VÁRFOGSÁG.

*VÁRRABSÁG
(vár-rabság) l. VÁRFOGSÁG.

*VARRÁNY
(varr-ány) fn. tt. varrány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) l. VARROMÁNY. 2) Boncztani ért. a csontoknak egymásba vágó öszvekötése. (Sutura).

*VARRÁS
(varr-ás) fn. tt. varrás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valaki varr valamit, vagy folytonosan e munkával foglalkodik. Varráshoz fogni. Varrással keresni kenyerét. 2) E cselekvés által eszközlött mív. Szép, finom, tömött, ritka varrás. Himvarrás. Az utóbbi jelentésben szabatosabban: varrat, varromány.

*VARRASÚR
falu Pozsony m, helyr. ~Súr-ra, ~on, ~ról.

*VARRAT
(varr-at) fn. tt. varrat-ot, harm. szr. ~a. Varrás által eszközlött mív.

*VARRATLAN
(varr-atlan) mn. tt. varratlan-t, tb. ~ok. A mi nincs megvarrva, öszvevarva. Kiszabott, de még varratlan posztó, gyolcs, vászon. Továbbá, a mi egy czélszerű egészet képez a nélkül, hogy több darabból volna öszvevarva. "Varratlan vala pedig a köntös, a fölitől fogva egészen szőhetett." (Káldi. János ev. 19. fej. 23. v.)

*VARRDOGÁL
l. VARROGAT.

*VARRGA
l. VARGA.

*VARRÓ
(varr-ó) mn. és fn. tt. varró-t. Aki valamit varr, vagy rendesen varrással foglalkodik. A viszonynévvel öszvetett szót alkot. Varrónő, varróleány (helyesebben az utóbbi szók elválasztatnak: varró nő, varró leány). Továbbá, varráshoz való, arra vonatkozó, varrókat illető. Varróvánkos, varróráma, varrótű, varrószer, varróselyem, varróiskola, varróóra.

*VARRÓASSZONY
(varró-asszony) ösz. fn. Asszony, ki a varrással foglalkodik, ki varrásból él.

*VARRÓASZTAL
(varró-asztal) ösz. fn. A varráshoz szükségelt eszközökkel ellátott asztal, melynél varrni szokás.

*VARRÓESZKŐZ
(varró-eszköz) ösz. fn. A varráshoz kellő mindenféle eszköz, ú. m. tű, olló, czérna, varróvánkos, gyüszű stb.

*VARROGAT
(varr-og-at) gyak. áth. m. varrogat-tam, ~tál, ~ott, par. varrogass. Gyakran, folytonosan, vagy kicsinesen s némi kényelemmel varr, foltozgat, férczelget.

*VARROGATÁS
(varr-og-at-ás) fn. tt. varrogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, folytonos, vagy kicsines, aprólékos varrás.

*VARRÓGÉP
(varró-gép) ösz. fn. Különös szerkezetü gép, mely a varrási munkát igen nagy mértékben gyorsítja. Újabb kor találmánya.

*VARRÓGYŰRŰ
v. ~GYÜRÜ, (varró-gyűrű) l. VARGAGYŰSZŰ.

*VARRÓISKOLA
(varró-iskola) ösz. fn. Iskola, melyben a növendékek, illetőleg leánykák varrni, hímezni, horgolni stb. tanulnak.

*VARRÓLÁDIKA
(varró-ládika, ösz. fn. Ládika melyben a varrók, és varró nők holmi varró eszközeiket tartják.

*VÁRROM
(vár-rom) ösz. fn. Düledezett vár összeomlott része vagy részei.

*VARROMÁNY
fn. tt. varromány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A mit varrva készítettek, varrott miv.

*VARRÓNŐ
(varró-nő) ösz. fn. Nőszemély, ki varrással foglalkodik, s azzal keresi kenyerét; helyesebben elválasztva: varró nő.

*VARRÓÓRA
(varró-óra) ösz. fn. Bizonyos meghatározott óra varrás vagy ennek tanulása végett.

*VARRÓPÁRNA
(varró-párna) ösz. fn. Varróasztalra fektetett, vagy szélére odacsiptetett kemény, tömör, nehéz párnácska v. vánkos, melyhez a munkába vett kelmét kapocscsal hozzá akasztják, hogy kényelmesebben bánhassanak vele.

*VARRÓRÁMA
(varró-ráma) ösz. fn. Ráma, melyre bizonyos varrásoknál az öszvevarrandó kelmét ráfeszítik. V. ö. HIMZŐRÁMA.

*VARRÓSELYĚM
(varró-selyěm) ösz. fn. Selyemfonal, melylyel varrni szokás. Fekete, fehér, sárga stb. varróselyem.

*VARRÓSZER
(varró-szer) ösz. fn. l. VARRÓESZKÖZ.

*VARROTT
(varr-ott) mn. tt. varrott-at. Amit öszvevartak, varrás által készítettek, különböztetésül a szövött, v. kötötttől, pl. varrott nadrág, nem szövött, nem kötött.

*VARRÓTŰ
(varró-tű) ösz. fn. Tű, melylyel varni szokás, különböztetésül a kőtő, hímző, gombos stb. tűktől.

*VARRÓVÁNKOS
(varró-vánkos) l. VARRÓPÁRNA.

*VARRÓVAS
(varró-vas) ösz. fn. A hajósoknál vaseszköz, melylyel a kóczot vagy mohot a hajó faeresztékeibe s a burkonyok közibe tömik.

*VARSA
(var-s-a) fn. tt. varsát. Vesszőből font, hosszukás kosárforma eszköz, melylyel az álló vizekben halakat és csíkokat fognak. Magas hangon a Vág mellékén verse, Szabó Dávidnál vörse alakban is. Hallgat, mint csík a varsában. (Km.). "Ő varsájába (in sagena sua) vonta és ő hálójába gyüjtötte... Azért kiterjeszti ő varsáját, és nem szőnik mindenkoron nemzeteket megölni." (Bécsi cod. Abakuk. I.).
Azon r gyökhangu, s bar ber, far fer, par per, mar stb. gyökü szók osztályába sorozható, melyek valami köröset, kerekdedet; pergőt, forgót jelentenek: Képeztetésre hasonlók hozzá: morsa (morzsa) torsa (torzsa).

*VARSÁD
falu Tolna m; helyr. Varsád-ra, ~on, ~ról.

*VÁRSÁNCZ
(vár-sáncz) ösz. fn. Vár erőditése végett épitett sáncz. V. ö. SÁNCZ.

*VARSÁND
GYULA~, falu Arad m. helyr. Varsánd-ra, ~on, ~ról.

*VARSÁNY
faluk Hont, Nógrád, Veszprém m. puszta Pest m. ALSÓ~, FELSŐ~ puszták Heves, KIS~, NAGY~ Szabolcs m.; helyr. Varsány-ba, ~ban, ~ból.

*VARSÁNYHELY
puszta Bihar m.; helyr. Varsányhely-re, ~ěn, ~ről.

*VÁRSÍK
(vár-sík) ösz. fn. l. VÁRMEZŐ.

*VARSOLCZ
falu Kraszna m.; helyr. Varsolcz-ra, ~on, ~ról.

*VÁRSONKOLYOS
falu Bihar m.; helyr. Vársonkolyos-ra, ~on, ~ról.

*VÁRSZEG
erdélyi falu Csik sz. puszta Pest m.; helyr. Várszeg-re, ~ěn, ~ről.

*VÁRSZÓ
erdélyi falu Kolos m.; helyr. Várszó-ra, ~n, ~ról.

*VÁRSZÖG
(vár-szög) ösz. fn. A várbástyának szöget képező része.

*VARTA
fn. tt. vártát. Katonai nyelven, a német Warte után am. őrállás, őrhely, v. ismét idegen nyelven: strázsa, strázsálás. Vártára menni. Vártán állani. Vártaház = őrház.

*VÁRTAT
(vár-tat) mivelt. m. vártat-tam, ~tál, ~ott, par. vártass, Meghagyja, parancsolja valakinek, hogy várjon; várni kényszerit. Ritka használata, helyette inkább ,várakoztat' vagy ,várat' dívik. V. ö. VÁRAT.

*VÁRTATÁS
(vár-tat-ás) fn. tt. vártatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Parancsolás, kényszerités, mely által akarjuk, hogy valaki várjon.

*VÁRTATVA
(vár-tat-va) A ,vártat' igének egyes részesülője. Bizonyos ideig tartó várakozás mellett vagy után. Kevés vártatva (azaz kevés vártatás v. várakoztatás mellett v. után, nem sokára) ott leszek. A Müncheni codexben: vártatván. "Es kevesenné (kevesennyi régiesen am. kevesnyi) vártatván" (Et post pusillum. Lukács. XXII.).

*VÁRTELEK
falu Közép-Szolnok m.; helyr. Vártelek-re, ~en, ~ről.

*VÁRTEMPLOM
ösz. fn. Várbeli templom; különösen, melyben a várőrség isteni szolgálatra szokott öszvegyülni.

*VÁRTERĚM
(vár-terém) ösz. fn. A vár laképületében levő teremek; továbbá, terem a fejedelmi várlakban.

*VÁRTISZT
(vár-tiszt) ösz. fn. 1) A várőrseregben szolgáló tiszt, különösen ki a várkormányhoz tartozik, p. térőrnagyi térkapitány, térhadnagy, 2) A régi várszerkezetben, a várurnak polgári rendü hivatalnoka, p. várbiró, várgondviselő.

*VÁRTORONY
(vár-torony) ösz. fn. Őrtorony, lestorony a várban.

*VÁRTÖMLÖCZ
(vár-tömlöcz) ösz. fn. A hadi törvényileg elitélt katonák, vagy államfoglyok bezárására épített tömlöcz a várban; máskép: várbörtön.

*VÁRTÖRVÉNYSZÉK
(vár-törvényszék) ösz. fn. A hajdani várurak által állitott törvényszék, mely az illető várnép ügyeiben biráskodott.

*VARTY
a vizi békának utánzott természeti hangja, melyből vartyog, vartyogás származtak. Hasonlók hozzá: horty, forty, korty, szorty, szörty.

*VARTYOG
(varty-og) gyak. önh. m. vartyog-tam, ~tál, ~ott. Varty-féle durva rekedt hangon kiáltoz. Vartyog a béka; más hangutánzással: brekeg, kuruttyol, karatyol.

*VARTYOGÁS
(varty-og-ás) fn. tt. vartyogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A vizi békának varty-féle kiáltozása.

*VÁRUDVAR
(vár-udvar) ösz. fn. Várépületek által kerített tér, különösen a fejedelmi várlak udvara. V. ö. UDVAR.

*VÁRUTCZA
(vár-utcza) ösz. fn. Utcza a várterületen levő épületek között.

*VÁRÜREG
(vár-üreg) ösz. fn. Bástya alatt rejtett üreg. Az idegenszerü kazsamáta (olaszul casamatta) magyarositása.

*VÁRVIVÁS
(vár-vivás) ösz. fn. Mind azon támadó hadi munkálatok, melyek valamely vár bevételére szükségesek, milyenek, a várfalak, bástyák rongálása, aknázás, rohanás stb.

*VÁRVIVÓ
(vár-vivó) ösz. mn. és fn. Ki az ellenséges várat hadi erőszakkal ostromolja, rongálja stb. Várvivó seregek.

*VÁRVIZ
falu Bihar m. helyr. Várviz-re, ~én, ~ről.

*VAS (1)
fn. tt. vas-at, harm. szr. ~a. 1) Fehéres szürke szinű, igen kemény, rugalmas és nyujtható fém, melyet ugyan a nemtelenek osztályába soroznak, de sokféle haszonvehetősége miatt igen becses, sőt minden fémek között a leghasznosabb. Tiszta termésvas, mely másféle ásványrészekkel nem vegyülve találtatik. Nyers vas, amint azt vaskőből a vashámorokban kiolvasztják, s melyet még tisztitani kell. Vert v. kovácsolt vas. Hengerezett vas. Öntött vas. Az aczél a vasnak szénenynyel egyesüléséből áll elé. A mágnesvas is vaséleg és vaséleny vegyülete. A vas is megvásik idővel. (Km.). Addig kell a vasat verni, mig tűzes (km.), élni kell a jó alkalommal. Ó kocsit vasaért, vén leányt pénzeért ne végy. (Km.). Vasat verni, edzeni, aczélozni, keményitem, vádolni, nyújtani. 2) Jelent különféle míveket, eszközőket, melyek belőle készülnek, s ezekkel rendesen öszvetett szót alkot. Bélyegvas, csiptetővas, ekevas, fogóvas, kardvas, kengyelvas, keresztvas = bilincs melyet a rab egyik kezére és lábára keresztben tesznek; kurtavas, rövid lánczu rabbilincs; körömvas, melylyel a puskából a töltést kiveszik; kötővas, marokvas, mellvas, nyakvas, orrvas, ostyasütővas, pléhvas, rabvas, reszelővas, singvas, kerékvas, szántóvas, téglázóvas stb. melyeket l. Saját rovataik alatt, 3) Vasérczet tartalmazó, vasérczczel foglalkozási helyet. Vasbánya. Vaskoh. 4) Mint melléknév jelent vasból valót, vasból csináltat. Vas abroncs, vas ajtó, vas ágy, vas kalán, vas láda, vas rostély, vas rúd. Az általános szokás ezeket is öszvetéve szereti irni. Vaskapu, vasmacska és hasonlók, midőn t. i. az egész nem tulajdon értelemben vétetik minden esetre összetéve irandók. 5) Képes kifejezéssel a maga nemében erős, kemény, szilárd. Vasfejü ember, makacs, nyakas. Vaskar, kemény, erős kar. Vasakarat, elszánt, hajthatatlan. Vastürelem, kitartás. "Világ vas sarkai" Vörösmarty. (Zalán futása). 6) Jelent még önállólag vágó, szuró fegyvert, u. m. kardot, dárdát stb. főleg költői nyelven: "Visszacsapott ez s most vasaik veszedelmes erővel összetalálkozván a léget messze betölték rémitő csengésökkel." Vörösmarty. (Cserhalom). 7) Szintén önállólag jelent rabvasat v. bilincset. Vasra verni a rabot. Vasat viselni, hordozni.
E szó különféle nyelvcsaládokban kisebb nagyobb módosulattal eléfordul, mi ős régiségét tanusitja. Szanszkrit nyelven: ajasz, góthul: aisz, németül: Eisen, Bopp F. ide sorozza a latin aes szót is. Budenz József szerént finnül vaske = réz, észt vask = réz, lív vašk = ércz, réz. Plinius szerint (Hist. Nat. lib. 36. c. 11) az aethiopok a basalt követ vasszinéről nevezték igy stb.

*VAS (2)
puszta Komárom m. helyr. Vas-ra, ~on, ~ról.

*VÁS
vásik, vásít, váslal, váslik, vásol, stb. szók törzse l. VÁSIK alatt.

*VASABRONCS
v. ~ABRINCS, (vas-abroncs v. ~abrincs) ösz. fn. Vasléczből v. sinből készitett abroncs, hordókon, kádakon stb.

*VASABRONCSOS
(vas-abroncsos) ösz. mn. Vasabroncscsal ellátott, körülfogott, összeszorított. Vasabroncsos kád, hordó.

*VASACS
(vas-acs) fn. tt. vasacs-ot. l. VASÉLECS.

*VASAD
falu Bihar, puszta Pest m.; helyr.Vasad-ra, ~on, ~ról.

*VASAG
(vas-ag) fn. tt. vasag-ot, harm, szr. ~a, v. ~ja; l. VASÉLEG.

*VASÁGY
(vas-ágy) ösz. fn. Vasrudakból öszveállitott ágytalapzat.

*VASAJTÓ
(vas-ajtó) ösz. fn. Ajtó, mely egészen vasból van; vagy vaslemezzel bevont faajtó.

*VASAKNA
(vas-akna) ösz. fn. Akna, melyből vastartalmu ásványokat, köveket bányásznak ki.

*VASAL
(vas-al) áth. m. vasal-t. 1) Vassal bevon, erősít, öszveforraszt valamit. Szekeret, kereket, tengelyt vasalni, megvasalni; lovat vasalni, patkólni. Továbbá valakire vasbilincset ver. Megvasalni a rabokat. 2) Vasaló nevü eszközzel ruhanemüeket simít, idomit. Posztót, fehérruhát vasalni. Átv. tréfás ért. elvasalni, am. elillanni, elkotródni, s mintegy patkós sarkát mutatva elrugtatni, mint: elpatkólni. Eleget vasaltam rajta Szabó D. szerént = eleget úntattam, eleget kopácsoltam, tüzeltem rajta. A hasonlat talán inkább a vasaló eszközzel simitástól van véve.

*VÁSÁL
v. VÁSÁLL (vásár-l) a nép nyelvén összébb huzódva, illetőleg az r l-lé hasonúlva am. vásárl v. vásárol.

*VASALÁS
(vas-al-ás) fn. tt. vasalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a 1) Cselekvés, különösen kovácsmunka, mely által valamit vasalnak. Kerékvasalás, szekérvasalás, lóvasalás = patkólás. 2) Bilincsre verés. 3) Ruhasimítás, kiegyengetés úgy nevezett vasaló által. V. ö. VASAL.

*VASALAT
(vas-al-at) fn. tt. vasalat-ot, harm. szr. ~a. Azon vasmű, melylyel valamit bevontak, megerősítettek. Erős, vastag vasalat. A kerék vasalata kopni kezd. A kapu vasalatát behorpasztani.

*VASALATLAN
(vas-al-atlan) mn. tt. vasalatlan-t, tb. ~ok. Meg nem vasalt. Határozóként am. meg nem vasalt állapotban.

*VÁSÁLL
l. VÁSÁL.

*VASALLYA
v.VASALJA falu Vas m.; helyr. Vasallyá-ra, ~n, ~ról.

*VASALÓ
(vas-al-ó) mn. és fn. tt. vasaló-t. 1) Aki valamit vasal. Szekeret, lovat vasaló kovácslegény. 2) Aki úgy nevezett vasalóval ruhanemüeket, szöveteket kisimít. Vasaló szobaleány. Vasaló szabólegény. 3) Háromszögforma s mintegy arasznyi vastégla, melyet megtüzesitve s tokba zárva, vagy pusztán is ruhanemüek kisimitására használnak a szabók, mosónők stb. Máskép: téglázóvas.

*VASALÓNYELV
(vasaló-nyelv) ösz. fn. Azon darabvas, mely tulajdonkép a vasaló lényegét teszi. V. ö. VASALÓ, 3)

*VASÁND
ÓSÁM~, falu Bihar m.; helyr. Vasánd-ra, ~on, ~ról.

*VASANY
(vas-any) fn. tt. vasany-t, tb. ~ok. A nehéz, nemtelen fémek közé tartozó egyszerü elem, illetőleg maga a vas mint fémanyag. Magában vas is azt jelenti.

*VASÁR (1)
fn. tt. vasár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Baranyai tájszó, s jelent fekete szurkot. Talán am. vassár.

*VASÁR (2)
a ,vasárnap' szóban ,vásár' helyett első tagjában megrövidült.

*VÁSÁR
fn. tt. vásár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja; helyragokkal, ha nem helybeli vásárról van szó, ~ba, ~ban, ~ból helyett: ~ra, ~on, ~ról divatozik pl. a debreczeni vásárra megyek; a d. vásárról jövök. 1) Nagy számú, részint valamit eladni, részint venni jött emberek gyülekezete valamely nyilvános helyen. Néhutt: sokadalom, akár a nép sokaságától, akár a sok adnivalótól, de hihetőbben az előbbitől úgy nevezve. Heti vásár, melyet hetenkint egy vagy több napon tartanak. Országos vásár, mely évenkint valamely helyen csak néhányszor fordul elé, melyre távolabb vidékről is vagy egész országból, tartományból öszvegyülnek az adók-vevők, s mindenféle áruczikkeket nagyobb mennyiségben hordanak öszve. 2) Az áruczikkek, és nemekre nézve így nevezik a helyet is, ahol valamit adni venni szoktak, még pedig leginkább összetételekben, pl. baromvásár, lóvásár, disznóvásár, gabonavásár, búzavásár, zsibvásár, káposztavásár stb. Néha a vásárokat azon áruk szerint különböztetik meg, melyek az illető időszakban főleg vannak folyamatban, ilyen Pesten a medardi gyapjuvásár, a nyakavágói dinnyevásár, a leopoldi hajmavásár. Vásárokra járni. "Szegény legény vagyok én, vásárokra járok én." (Népd,) "Vásárt (= vásártt azaz vásárban) ülő gyermekekhez" (pueris sedentibus in foro. Müncheni cod. Máté. XI.). Vásárra vinni valamit. 3) Átv. nagy zaj, zsibongás, milyen a vásárokban szokott lenni. Micsoda vásár ez? Csitt vásár! ne lármázzatok. 4) Néha jelenti az adásvevési cselekvényt. Kettőn áll a vásár. (Km.). Megereszteni a vásárt. Jó, rosz vására volt. Vásárt ütni valamivel. Némely közmondatok, és példabeszédek: Siet mint varga a vásárra. Minden kecske maga bőrét viszi a vásárra. Maga van mint varga a vásárban. Két asszony egy lúd, egész vásár. Csak egyszer volt Budán kutyavásár. Pénzzel járják a vásárt. Megesett neki a diószegi vásár. Szabad a vásár. Megesik egy ember nélkűl a vásár.
Több keleti népeknél divatos szó; perzsa és török nyelven: bázár v. pázár (marché; lieu de marché; jour de marché. Zenker. Honnan persául házári am. vásári); mongol nyelven: băszăr v. vászăr, (endroit habité, bourg, village. Kowalewski). Elemeit a mongolban találjuk, mert băszu (a szanszkritban văszu) am. áru, és oru am. hely; az egész tehát am. áruhely.

*VÁSÁRÁLLÁS
(vásár-állás) ösz. fn. l. VÁSÁRHELY, (1).

*VÁSÁRÁRU
(vásár-áru) ösz. fn. Áru, melyet eladás végett vásárra visznek; jobb hangzással: vásári áru.

*VÁSÁRBIRÓ
(vásár-biró) ösz. fn. A vásári rendre felügyelő, a a vásárosok közt támadó peres ügyeket eligazitó helyhatósági személy.

*VÁSÁRBIZTOS
(vásár-biztos) ösz. fn. Vásárokban rendőri alsóbb hivatalnok.

*VÁSÁRBOLT
(vásár-bolt) ösz. fn. Bolt a vásárhelyen, melyben vásári czikkeket árulnak.

*VÁSÁRCZÉDULA
(vásár-czédula) ösz. fn. Czédula, melyet a vásári árusok bizonyitványul kapnak, hogy a helypénzt megfizették.

*VÁSÁRD
ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Nyitra m.; helyr. Vásárd-ra, ~on, ~ról.

*VÁSÁRFIA
(vásár-fia) ösz. fn. Ajándék, melyet valakinek kedveskedésűl a vásárban vesznek, különösen holmi csemegék, játékszerek stb. a gyermekek számára.

*VÁSÁRHAJÓ
(vásár-hajó) ösz. fn. Hajó, dereglye stb. melyen némely árukat vásárra szoktak szállítani.

*VÁSÁRHELY (1)
(vásár-hely) ösz. fn. Térség, piacz, melyen vásárokat tartanak. "Kik akarnak járniok stolákban és köszöntetniek vásárhelyt."
(In foro. Müncheni cod. Mark. XII.). Néhutt máskép: vásárállás.

*VÁSÁRHELY (2)
falu Zemplén m. Fugyi-Vásárhely, falu Bihar, Kis~, Szala, Holdmező~, mváros Csongrád, Somlyó~, mváros Veszprém m. Gyerő~, erdélyi falu Kolos m. Kézdi~, mváros Kézdi sz. Maros~, mváros Maros székben, Oláh-Vásárhely, Falu B. Szolnok m.; helyr. Vásárhely-re, ~ěn, ~ről.

*VÁSÁRHÉT
(vásár-hét) ösz. fn. Hét, melyen bizonyos városban országos vásárt tartanak.

*VÁSÁRHIVATAL
(vásár-hivatal) ösz. fn. A vásárokban különösen a rendre ügyelő hivatali személyzet.

*VÁSÁRI (1)
(vásár-i) mn. tt. vásári-t, tb. ~ak. Vásárt illető, ahhoz tartozó, abban történő, arra vonatkozó. Vásári áru. Vásári biróság, rendőrség. Vásári hirdetés. Vásári váltó. Vásári jószág. Vásári lopás. Vásári munka, a ruhacsináló mesterembereknél oly munka, v. ruhanemű, melyet vásárra készítenek; átv. a maga nemében alábbvaló, futtában készített mű, különböztetésül a váltott v. mondva csinált munkától. V. ö. VÁSÁR.

*VÁSÁRI (2)
puszta Bihar m.; helyr. Vásári-ba, ~ban, ~ból.

*VÁSÁRIDŐ
(vásár-idő) ösz. fn. Hatóságilag vagy szokás szerént meghatározott idő a vásáron történő adásvevésekre.

*VÁSÁRJOG
(vásár-jog) ösz. fn. Jog, vagy szabadalom, melynél fogva valamely község, vagy földbirtokos a maga területén bizonyos időkben vásárokat tarthat.

*VÁSÁRKÖNYV
(vásár-könyv) ösz. fn. A vásárokra járó kalmárok és kereskedők könyve melybe vásári üzleteiket bejegyzik.

*VÁSÁRL
l. VÁSÁROL.

*VÁSÁRLÁS
(vásár-ol-ás) fn. tt. vásárlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Alkuval járó cselekvés, midőn valamit vásárlunk. V. ö. VÁSÁROL.

*VÁSÁRLÁSI
(vásár-ol-ás-i) mn. tt. vásárlási-t, tb. ~ak. Vásárlást illető, arra vonatkozó. Vásárlási ügyesség, szemesség, kedv.

*VÁSÁRLAT
(vásár-ol-at) fn. tt. vásárlat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Végrehajtott vásárlás.

*VÁSÁRLÓ
(vásár-ol-ó) mn. és fn. tt. vásárló-t. Aki valamely áruczikket alku szerint megvesz, megvásáról, V. ö. VÁSÁROL.

*VÁSÁRNAGY
(vásár-nagy) ösz. fn. l. VÁSÁRBIRÓ.

*VASÁRNAP
(vasár-nap) ösz. fn. Közönséges fogalom szerint a hétnek első napja, melyet az egész kereszténység Urunk föltámadása emlékeül ünnep gyanánt üll meg. De tulajdonképen, ha azt veszszük hogy a magyar a hét első napját hétfő-nek, a másodikát kedd-nek azaz, ketted-nek nevezi; a vasárnap a föntebbi elnevezések után a hétnek utólsó napja volna, mely a dologtevő hat napot mint nyugnap zárja be. Egyházi, különösen katholikus keresztény szokás szerint a vasárnapoknak saját neveik vannak. Négy adventi vasárnap; karácson utáni vasárnap; háromkirályok utáni vasárnapok; septuagesima, sexgesima, quinquagesima vasárnap; böjti vasárnapok, különösen az utolsó előtti: feketevasárnap, az utósó, virágvasárnap; husvétvasárnap, fehérvasárnap, husvét s pünkösd utáni vasárnapok, ez utósók változó számmal, a mint a husvét korábban vagy későbben esik. Egyházi nyelven a vasárnapokat azon szóról czimezik, melylyel az illető vasárnapon a misében az úgy nevezett Introitus kezdődik, pl. első adventi vasárnapon: Ad te levavi; másodikán: Populus Sion; harmadikán: Gaudete: husvét utáni elsőn: Quasimodo geniti stb. A husvét-, pünköst-, és szentháromsági vasárnapoknak saját neveik vannak. E vasárnapi czimek minden naptárban olvashatók. Némely tájejtéssel pl. túl a Dunán, és a Vág mellékén vasárnap.
Elemezve: vásár-nap, minthogy régente ezen napon szokták a vásárokat tartani, midőn t. i. a vidék népe az anyaegyházba isteni szolgálatra öszszegyülve egyszersmind csereberélni szokott, minek nyoma a templomi búcsunapokon maiglan fenn van. A török nyelvben is e nap elnevezése ugyan ezen elemekből áll; t. i. vasárnap törökül bazar gűnü v. gűni, melyben bazar v. pazar am. vásár és gün am. nap.

*VASÁRNAPI
(vasár-napi) ösz. mn. Vasárnapot illető, arra vonatkozó, akkor történni szokott stb. Vasárnapi isteni szolgálat. Vasárnapi ujság, mely vasárnapokon jelenik meg.

*VASÁRNAPILAG
(vasár-napilag) ösz. ih. Vasárnapon szokott módra, ünnepiesen. Vasárnapilag öltözködni.

*VÁSÁROL
(vásár-ol) áth. m. vásárolt v. vásárlott, htn. ~ni, v. vásárlani. Bizonyos árut alku szerint megvesz, magaévá tesz. Lovakat, disznókat, gabonát, posztót, vásznat vásárolni. Téli szükségre való élelmi czikkeket bevásárolni. Legjobb készpénzen vásárolni (km.) mert a hitel kamattal, ráfizetéssel jár. Némely vidék hangejtése szerént vásál vagyis inkább vásáll t. i. a végelőtti l az r-ből hasonúlt, tehát am. vásárl vagyis vásárol. V. ö. VÁSÁR.

*VÁSÁROLÁS
l. VÁSÁRLÁS.

*VASÁROS; VASÁROSSÁG
l. VASÁRUS; VASÁRUSSÁG.

*VÁSÁROS
(vásár-os) fn. tt. vásáros-t, tb. ~ok. Kereskedő, kalmár, mesterember, szatócs, ki áruival vásárról vásárra jár. Általán aki a vásáron adásvevés végett megjelen. A vásárosokat megtámadni, kirabolni.

*VÁSÁROSDOMBÓ
falu Baranya m.; helyr. Dombó-ra, ~n, ~ról.

*VÁSÁROSFALU
falu Sopron m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*VÁSÁROSNAMÉNY
mváros Bereg m.; helyr. ~Namény-ba, ~ban, ~ból.

*VÁSÁRPÉNZ
(vásár-pénz) ösz. fn. 1) Pénz, melyen a vásárban valamit veszünk, vagy venni akarunk. 2) Helypénz, melyet a vásárban árulók az illető községnek, vagy helybirtokosnak fizetni tartoznak.

*VÁSÁRSÁTOR
(vásár-sátor) ösz. fn. Sátor a vásártéren, melyben a vásárosok áruikat kirakják, és árulják. Jobb hangzással: vásári sátor.

*VÁSÁRSEGÉD
(vásár-segéd) ösz. fn. Személy, ki a vásárost áruinak eladásában segiti.

*VÁSÁRSZENTIVÁNY
erdélyi falu Doboka m.; helyr. ~Szentivány-ba, ~ban, ~ból.

*VÁSÁRTELKE
erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~telké-re, ~n, ~ről.

*VASÁRU
(vas-áru) ösz. fn. Vas anyagból álló különféle áruczikkek, p. rudak, eszközök, szerszámok, edények vasból.

*VASÁRULÁS
(vas-árulás) ösz. fn. Vasáruk eladása.

*VASÁRUS
(vas-árus) ösz. fn. Kereskedő, ki részint vasmíveknek való vasrudakat, részint vasból készitett holmi eszközöket, kész míveket árul; máskép: vasáros; emez kerekdedebb hangzatú, amaz szóelemzéshez hivebb, mert törzse: vas-áru.

*VASÁRUSBOLT
(vas-árus-bolt) ösz. fn. Bolt, melyben vasárukat adnak vesznek.

*VASÁRUSSÁG
(vas-árusság) ösz. fn. Vasárukkal üzött kereskedés.

*VÁSÁRÚT
mváros Pozsony m.; helyr. Vásárút-ra, ~on, ~ról.

*VÁSÁRZÁSZLÓ
(vásár-zászló) ösz. fn. Községi, vagy földbirtokosi zászló, melyet a vásár ideje alatt valamely magasabb helyen kitűznek. Néhutt ezt már néhány nappal a vásár előtt szokták tenni.

*VASAS (1)
(vas-as) mn. tt. vasas-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Vasrészekkel bővelkedő, amiben vaselemek vannak. Vasas ásványvizek, kövek. 2) Amit vassal erősitettek, összeforrasztottak stb. Vasas hordó, vasas szekér, vasas láda. 3) Kinek pánczéla vasból van. Vasas katona, vasas német; ez értelemben önálló főnevül is használjuk, s ekkor többese: vasasok. A katholikus naptárban: Vasas Szent Péter napja, august. 1-sején, mint e szent apostol fogságának emlékünnepe. (Petrus in vinculis.)

*VASAS (2)
falu Baranya, puszta Gömör m.; helyr. Vasas-ra, ~on, ~ról.

*VÁSÁS
(vás-ás) fn. tt. vásás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A test tömörségének fogyó állapota, midőn csiszolás, dörzsölés által részei kopnak; vagy midőn szöglete, éle elkopván tompává leszen. 2) A fognak bizonyos tompulása. 3) Vágyódás. V. ö. VÁSIK.

*VASATLAN
(vas-atlan) mn. tt. vasatlan-t, tb. ~ok. 1) Ami vasrészeket nem foglal magában, ami vasat nem terem. Vasatlan vizek, kövek. 3) Amit meg nem vasaltak, vasalatlan. Vasatlan hordó, szekér.

*VASAZ
(vas-az) áth. m. vasaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Vassal, vagy is vasból készitett lemezzel, abroncscsal, sinnel stb. erősit, bevon. Kereket, tengelyt vasazni. Rokon jelentésü: vasal, de ezt több más értelemben is használják. V. ö. VASAL.

*VASAZÁS
(vas-az-ás) fn., tt. vasazás-t, tb. ok~ barin. szr. -a. Kovács v. lakatosféle munka, melylyel valamit vasaznak. l. Vasaz.

*VASAZAT
(vas-az-at) fn. tt. vasazat-ot, harm. szr. ~a. Azon vasmívek öszvege, melyekkel bizonyos testet bevontak, öszvekötöttek, megerősitettek, pl. vasabrincsok a hordón, vassinek és hasonló más erősitvények a szekéren.

*VASBÁDOG
(vas-bádog) ösz. fn. Vékonyra kinyujtott bádogalaku vaslap, vaslemez.

*VASBÁNYA
(vas-bánya) ösz. fn. Bánya, melyből vasrészekkel bővelkedő ásványokat, vasköveket fejtenek; néha a vaségetéshez és rudakká alakitáshoz szükségelt hámorokkal együtt is értve.

*VASBERZENCZE
falu Zólyom m.; helyr. ~Berzenczé-re, ~n, ~ről.

*VASBILINCS
(vas-bilincs) Vasgyürükből és pereczekből készitett láncz, melyet rabokra, foglyokra szoktak verni.

*VASBORONA
(vas-borona) ösz. fn. Rácsformára alkotott mezőgazdasági eszköz, vasfogakkal ellátva, melylyel a hantos, göröngyös földet porhanyitják, vagy a gizgaztól megtisztitják; máskép fogasborona v. egyszerüen, fogas. Különbözik tőle a tövis- és hengerborona.

*VASCSEKLYE
v. ~CSEKLE, (vas-cseklye v. ~csekle) ösz. fn. Sándor I. szerént vadat fogó vas szerszám.

*VASCSILLÁM
(vas-csillám) ösz. fn. Vasrészek, melyek a vasérczeken, vasköveken csillámgyanánt tündökleni látszanak.

*VASDERÉK
(vas-derék) ösz. fn. A derekat, különösen mellett takaró pánczél vasból; mellvas, mellvért.

*VASDERES
(vas-deres) ösz. fn. Ló, melynek vashoz hasonló szürkés vagy deres szinű szőre van.

*VASDINNYE
puszta Komárom m.; helyr. Vasdinnyé-re, ~n, ~ről.

*VASDORONG
v. ~DURUNG, (vas-dorong v. ~durung) ösz. fn. Különféle czélokra vasból csinált dorong.

*VASDRÓT
(vas-drót) ösz. fn. Vékonyabb, vastagabb fonalformára kinyujtott vasszálacska, vashuzal, vassodrony.

*VASEDÉNY
(vas-edény) ösz. fn. Akárminő edény vasból. V. ö. VASFAZÉK.

*VASÉK
(vas-ék) ösz. fn. Ékféle eszköz vasból.

*VASÉLECS
(vas-élecs) ösz. fn. A vasnak élenynyel vegyülete kisebb fokban (Eisen-Oxydul).

*VASÉLEG
(vas-éleg) ösz. fn. A vasnak élenynyel vegyülete nagyobb fokban (Eisen-Oxyd). Az üveget, ha ezen anyagban bő mennyiségben van jelen, vöröses sárgára festi.

*VASÉR
(vas-ér) ösz. fn. Ér, vagyis menet a vashegyekben, illetőleg vasbányákban, mely vasérczet tartalmaz.

*VASÉRCZ
(vas-ércz) ösz. fn. Vasrészeket tartalmazó ércz.

*VASÉRCZKŐ
(vas-ércz-kő) ösz. fn. Kőnem, melynek fő alkatrésze vasérczből áll.

*VASERŐSSÉGÜ
(vas-erősségü) ösz. mn. Szilárd, rugalmas erejű mint a vas.

*VASESZKÖZ
(vas-eszköz) ösz. fn. Eszköz, szerszám vasból.

*VASFA
(vas-fa) ösz. fn. 1) A vashámorokban, vaslemezzel bevont fadorong, melylyel a nyers vasdarabokat a pőröly alá emelik 2) A természetrajzban fanövény déli Afrikában, Malabarban, és Karolinában; melynek fája fölötte kemény. (Sideroxylon.) Továbbá egy másik faj Sína v. Chinában láncsás levelekkel, mely szintén igen kemény. (Dracaena ferrea).

*VASFAZÉK
(vas-fazék) ösz. fn. Főző edény vasból, melynek belseje czinezve van, hogy az ételben levő savany a vasból valamit fel ne oldjon.

*VASFEDŐ
l. VASFÖDŐ.

*VASFEJTÉS
(vas-fejtés) ösz. fn. A vasérczes hegyekben azon bányamunka, mely által a vasérczeket, illetőleg köveket feltörik.

*VASFEJŰ
v. ~FEJÜ, (vas-fejü) ösz. mn. Átv. ért. nagy merészségü; továbbá makacs, átalkodott akaratú, fejes, nyakas, csökönyös, magát megkötő.

*VASFÉNY
(vas-fény) ösz. fn. A vasércznek, illetőleg fémnek sajátnemű fénye, csillogása.

*VASFESTVÉNY
(vas-festmény) ösz. fn. Vasból készitett festvény. (Tinctura ferri.)

*VASFOGÓ
(vas-fogó) ösz. fn. Vasból csinált fogóféle eszköz. V. ö. FOGÓ.

*VASFOLT
(vas-folt) ösz. fn. Folt valamely testen, melyet vasrozsda fogott meg.

*VASFONAL
(vas-fonal) ösz. fn. Fonalformára, vékonyan kinyújtott vasanyag; vasdrót, vashuzal, vassodrony.

*VASFÖDŐ
(vas-födő) ösz. fn. Födő eszköz vasból készitve.

*VASFÖLD
(vas-föld) ösz. fn. Vasrészeket, vasérczeket tartalmazó föld.

*VASFÖRDŐ
v. ~FÜRDŐ, (vas-fürdő) ösz. fn. Vaskuti vizből készitett fördő. l. VASKÚT.

*VASFÖVEG
(vas-föveg) ösz. fn. l. VASSÜVEG.

*VASFÖVENY
(vas-föveny) ösz. fn. Vasrészecskékkel, vasporral vegyitett, különféle, de kivált fekete vagy vörnyeges barna szinű föveny.

*VASFURÓ
v. ~FURU, (vas furó) ösz. fn. Vasat fúrni való sajátnemü erős furóeszköz.

*VASFŰ
(vas-fű) ösz. fn. Néhutt népnyelven igy hivják a galambócz, illetőleg szapora galambócz nevü növényt.

*VASGÁLICZ
(vas-gálicz) ösz. fn. Föleresztett kénsavban fölolvasztott vasrészecskék; zöld gálicznak is hivják. Vegyészeti neve: kénsavas vasélecs. Némely vidékeken természetesen is nagy mennyiségben található.

*VASGANAJ
(vas-ganaj) ösz. fn. l. VASSZAR.

*VASGÉM
(vas-gém) ösz. fn. Vasderes tollu gémfaj. (Ardea pullo).

*VASGÖBECS
(vas-göbecs) ösz. fn. Vasrészeket tartalmazó göbecses ásvány.

*VASGYÓGYSZER
(vas-gyógyszer) ösz. fn. Gyógyszer, melynek fő alkatrésze vas.

*VASGYÚRÓ
v. ~GYURÓ, (vas-gyúró) ösz. mn. és fn. Átv. rendkivül erős természetü; mindent öszvetörő; erejével kérkedő, birkozni szerető. Szabó Dávidnál máskép: vasverő.

*VASHÁMOR (1)
(vas-hámor) ösz. fn. Vasbányához tartozó épületek, melyekben a kiégetett nyers vasat pőrölyözés által rudakká, szálakká stb. idomitják.

*VASHÁMOR (2)
puszta Veszprém m.; helyr. Vashámor-ra, ~on, ~ról.

*VASHÁMORHULLADÉK
(vas-hámor-hulladék) ösz. fn. Tüzes vastömegekből elhullott részek a hámorokban. l. VASSZIKRA.

*VASHEGY
erdélyi falu A. Fehér m.; VONYARCZ~, falu Szala m. helyr. Vashegy-re, ~en, ~ről.

*VASHOMOK
(vas-homok) ösz. fn. l. VASFÖVENY.

*VASHŰTŐ
(vas-hűtő) ösz. fn. A vashámorokban, kovácsműhelyekben stb. vizzel töltött tekenő, melyben hűtés végett a megtüzesedett szerszámokat, vagy edzésül az izzó vasat szokták mártani, továbbá melyből az égő szenet fecskendezik, hogy hirtelen el ne égjen.

*VÁSIK
(vás-ik) k. m. vás-tam, ~tál, ~ott. par. vássál. 1) Mondják mindenféle szilárd állományu testről, midőn csiszolás, súrolás, dörzsölés által kopik, tömege fogy, szélei, fölszine, élei, hegyei kisebbek lesznek stb. A vas is elvásik idővel. (Km.) Vásik a csizma talpa, a kerék sine. A bőr levásott a tenyeréről. Ruhája elvásott. Vásik a fejsze, a szantóvas, a kés, a kard éle. 2) A fogakra vonatkozólag, némi savanyú ételtől v. fanyar italtól megtompúl, s rágásra alkalmatlan. Savanyú szőlőtől elvásott a foga. Nem vásik benne a fogad, azaz, nem eszel belőle, vagy nem nyered meg a mit kivánsz. "Mert az ő almaételével az én fogam kezd megvásnia." Levél 1557-ből. (Szalay Ág. 400 m. 1. 271. 1.). 3) Valamire, valakire nagyon vágyni v. vágyódni, mintha t. i. a foga vásnék (v. fájna) reá. "Vannak kik reád vásnak, nem engedlek én másnak." Népdal (Erdélyi gyüjt. I. köt. 9. 1.). Igy a székelyeknél is. l. VÁSÓDIK. 4) A mult részesülőben vásott átv. ért. am. pajkos, kirugó. l. VÁSOTT. - Azon hasonló gyökhangu szók osztályába tartozik, melyek a testek részeinek erőszakos elválására vonatkoznak, mint ás, áj, váj, vág, vés, továbbá válik, feslik, fejlik, és származékaik. V. ö. VÁL, ige és VÁG. Rokon vele mind jelentésben mind hangokban a ,feslik' ige fes gyöke, úgy hogy váslik és feslik, váslott és feslett már csak al- és fenhanguságban különböznek. Továbbá idegen nyelvekben rokon vele a szanszkrit vasz (findere, abscindere. Bopp F. Glossarium, az 5. sz. a.). Vámbéry Á. szerént csagataj nyelven ašin-mak am. elkopni, vás-ni; ašundur-mak, koptatni, vásítni, ašinmiš kopott, vásott.

*VASILLÓ
falu Árva m.; helyr. Vasilló-ra, ~n, ~ról.

*VÁSÍT
(vás-ít) áth. m. vásít-ott par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, okozza, hogy valamely test vássék, elvássék; csiszolva, dörzsölve, surolva koptat, tompít stb. A forgó kerék vásítja a tengelyt, a keréksint vásitja a kemény út. A hosszas irás elvásitja a toll hegyét. A fű elvásitja a kaszát, a gabonaszár a sarlót. A savanyu gyümölcs, ital elvásítja a fogakat. V. ö. VÁSIK.

*VÁSITÁS, VÁSÍTÁS
(vás-it-ás) fn. tt. vásitás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Csiszolás, dörzsölés általi koptatás, tompitás. V. ö. VÁSÍT.

*VASKA (1)
l. VASKÓ.

*VASKA (2)
KARDOS~,falu Trencsin m.; helyr. Vaská-ra, ~n, ~ról.

*VASKAKÉS
(vaska-kés) ösz. fn. l. VASKÓ.

*VASKALÁN
(vas-kalán) ösz. fn. Gyarmathi szerént a székelyeknél am. vaslapát.

*VASKALAP
(vas-kalap) ösz. fn. 1) Vaslemezből csinált kalap, milyet néhutt a kalaposok czimerül tesznek ki. 2) Régi szabásu háromszögletes, vagy úgy nevezett éghasitó kalap tréfás gúnyneve. V. ö. VASKALAPOS.

*VASKALAPÁCS
(vas-kalapács) ösz. fn. Kalapács, melynek feje vasból van.

*VASKALAPOS
(vas-kalapos) ösz. fn. Tréfás nyelven, személy, ki háromszögű (éghasitó) régi divatszerü kalapot visel. Igy nevezik a magyar közkatonák azon törzs- és más tiszteket, kik oly kalapot viselnek. Továbbá, gúnyosan szólva, ó szabásu, a régi szokások mellett nyakasan megmaradó, ujitásokat ellenző személy, főleg tanár, pap.

*VASKÁLYHA
(vas-kályha) ösz. fn. Vasból készült kályha, szobák, boltok stb. fűtése végett.

*VASKAPOCS
(vas-kapocs) ösz. fn. Kapocs vasból, különböztetésül a réz, ezüst stb. kapocstól.

*VASKAPU (1)
(vas-kapu) ösz. fn. Vasból készített, vagy legalább vaslemezzel borított kapu. Átv. szoros út magas hegyek között, mely az ellenség rohanását, mintegy erős kapu, akadályozza. Több helység neve.

*VASKAPU (2)
erdélyi puszta Doboka m. és hegyszorulat Hunyad m., puszták Baranya és Gömör m. hegyorom Esztergom határában; helyr. Vaskapu-ra, ~n, ~ról.

*VASKAR
(vas-kar) mn. és fn. tt. vaskar-t, tb. ~ok. Átv. ért. jelent. erős kart, erős embert. "A kun vaskarja nem enged." Vörösmarty. (Cserhalom). VASKÁR l. VASMAT.

*VASKARIKA
(vas-karika) ösz. fn. Különféle czélokra szolgáló karikák vasból. Különösen vasgyürü. Átv. fából csinált vaskarika, am. képtelenség lehetetlenség.

*VASKEMENCZE
(vas-kemencze) ösz. fn. 1) l. VASKÁLYHA. 2) l. VASKOH.

*VASKEMÉNY
(vas-kemény) ösz. fn. Oly kemény, mint a vas. Átv. ért. szilárd, törhetetlen, hajthatatlan jellemű, akaratú. Magyarosabban vas keménységü.

*VASKERESKEDÉS
(vas-kereskedés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki vasárukkal űz.

*VASKERESKEDŐ
(vas-kereskedő) l. VASÁRUS.

*VASKEZTYŰ
(vas-keztyű) ösz. fn. Keztyűféle kéztakaró vaslemezből, a régi pánczélos fegyverzetben.

*VASKÓ
(vas-kó) fn. tt. vaskó-t. Kések, kardok stb. vasa, pilingája, pengéje. Gúnyosan, nyeletlen rosz bicska, kés; a székelyeknél máskép:, vaska, vaskakés.

*VASKOH (1)
(vas-koh) ösz. fn. Vasbányai kemencze, melyben a vasérczeket fölolvasztják; vashuta. Igyiridi bigyiridi váradi vaskoh. (Gyermekek kiolvasó verse.)

*VASKOH (2)
mváros Bihar m. helyr. Vaskoh-ra, ~on, ~ról.

*VASKOHÓ
l. VASKOH, (1).

*VASKOH-SZELISTYE
falu Bihar m.; helyr. ~Szelistyé-re, ~n, ~ről.

*VASKOH-SZOHODOR
falu Bihar m.; helyr. ~Szohodor-ra, ~on, ~ról.

*VASKORONA
(vas-korona) ösz. fn. Korona vasból. Dózsa Györgyöt tüzes vaskoronával koronázták meg. Vaskoronának hívják azon koronát, melylyel a VI. század vége óta a lombardiai királyok, aztán Nagy Károly, s a német királyok nagy része V. Károlyig, 1805-ben I-ső Napoleon és 1838-ban az osztrák császár mint lombardia fejedelmei koronáztattak meg. Nevét belsejében levő azon keskeny vas karikától vagy pártától kapta, mely a monda szerént a Krisztus keresztjének egy szegéből alakittatott s melyet Nagy Gergely pápa ajándékozott Theodelinde lombard fejedelemnőnek. Jelenleg Bécsben őriztetik. A vaskorona rendjét Napóleon 1805-ben Olaszhonban történt koronázása után alapitotta, de a mely 1814-ben megszünt; hanem utóbb ú. m. 1816-ban I. Ferencz ausztriai császár mint vitézrendet hozta be.

*VASKOS
(vas-k-os) mn. tt. vaskos-t, v. ~at, tb. ~ak. Erős, csontos, izmos, vállas, tenyeres talpas. Vaskos legény, hajdu. Más kiejtéssel: vacskos.
Képeztetésre hasonló a lucskos, mocskos, pocskos, rűcskös, piszkos, peczkes szókhoz s valamint ezek törzsei: lucsk, mocsk, pozsk, rücsk, piszk, peczk, hasonlóan amazé vask, s ennek gyöke a fenn emlitett hasonlat szerint vas, t. i. a vaskos átv. értelmü szó, s am. vashoz hasonló erejü. V. ö. VASTAG. Budenz J. szerént finn és észt nyelven: vahva, am. erős (firmus, fortis, robustus); terhes (schwanger).

*VASKOSSÁG
(vas-k-os-ság) fn. tt. vaskosság-ot, harm. szr. ~a. Az állati, különösen emberi testnek izmossága, contossága, erőssége, tömöttsége, zömöksége. V. ö. VASKOS.

*VASKŐ
(vas-kő) ösz. fn. Vasrészeket, vasérczet tartalmazó terméskő. Vörös vaskő, mely nem igen kemény. Barna vaskő. Fekete vaskő stb.

*VASKÚT (1)
(vas-kút) ösz. fn. Kút melynek vize vasrészeket tartalmaz; vasaskút.

*VASKÚT (2)
falu Bács és Vas m.; helyr. Vaskút-ra, ~on, ~ról.

*VASLÁB (1)
(vas-láb) ösz. fn. Valamely bútornak, vagy állványnak, szobornak vasból csinált lába. Különösen három lábon álló konyhai készület, melyre sütésfőzéskor bizonyos edényeket állitanak.

*VASLÁB (2)
erdélyi falu Csik sz.; helyr. ~Vasláb-ra, ~on, ~ról.

*VÁSLAL
(vás-ol-al) gyak. áth. m. váslal-t, Folytonosan vásit, koptat, tompit valamit. "Elváslaltam a ruhát." (Szabó D.). Kettős képzőjénél fogva hasonló a késsel, érlel, kérlel, bérlel stb igékhez.

*VÁSLALÁS
(vás-ol-al-ás) fn. tt. váslalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos vásitás, koptatás, tompitás.

*VASLAPOCZKA v. ~LAPICZKA
(vas-lapoczka v. ~lapiczka) ösz. fn. Vasból készült lapiczka vagyis kisebb féle lapát, a tűzhelyeken, fűtőkemenczéknél, a tűz szitására, a zsarátnak tova vitelére stb.

*VASLEMEZ
(vas-lemez) ösz. fn. Lemez, vékonyra lapított, vagy nyujtott vasból. V. ö. LEMEZ.

*VASLEVÉL
(vas-levél) ösz. fn. Levélformára alakított vékony vaslap, vaslemez.

*VÁSLIK
(vás-l-ik) k. m. vásl-ott, htn. ~ni. Szabó D. szerént am. az egyszerü vásik, honnan nála "elváslott a köntösöm, fogam" am. elvásott; "váslott am. kopott; pajkos, hamis p. o. ifiú, leány."

*VÁSLÓDIK
(vás-ol-ód-ik) belszenvedő vagyis középige, m. váslód-tam, ~tál, ~ott. Ferenczi János szerént a székelyeknél nyughatatlan, pajkos, rosz erkölcsü gyermekről mondják. V. ö. VÁSIK; VÁSOTT.

*VÁSLOTT
(vás-l-ott) l. VÁSOTT, és V. ö. VÁSLIK.

*VASMACSKA
(vas-macska) ösz. fn. 1) Vasból csinált lábas állvány a tűzhelyen, melyre az égetni való fát fektetik. 2) Két vagy több horgas, és hegyes águ vasrúdféle készület a hajókon, melyet megállapodáskor a víz fenekére bocsátanak, hogy a földbe furódva a hajót helyben marasztalja. Leereszteni, fölhúzni a vasmacskát. Ujabb kifejezéssel, és általános értelemben: horgony. Kenessey A. a két águ és kapájuakat nevezi horgonynak, s a négy águ és kapájuakat vasmacskának. V. ö. HORGONY.

*VASMACSKAÁG v. ~LÁB
(vas-macska-ág v. ~láb) ösz. fn. A hajózási vasmacska- v. horgonyszár alsó végén azon kiálló részek, melyek a horgony kapáit tartják.

*VASMAT
mn. tt. vasmat-ot. Erdélyben am. vaskos, izmos. Valószinüen létezett vasmad önható ige, melyből lett vasmadt, mint duzmad duzmadt, förmed förmedt, nyommad nyommadt, s ezek szerint vasmadt, mintegy vaserejüvé alakúlt. Némely kiejtés szerént: vasmati, vasmag. Eléjön ez értelemben vaskár is. (Kríza J.)

*VASMEGYER
falu Szabolcs m.; helyr. ~Megyer-re, ~ěn, ~ről.

*VASMETSZŐ
(vas-metsző) ösz. fn. Eszköz a vashámorokban, vagy a vásmíveseknél, melylyel a vasrudat darabokra metszik.

*VASMÍV
l. VASMUNKA.

*VASMIVES
(vas-míves) ösz. fn. Mesterember, vagy gyáros, ki vasból különféle míveket készít, gyárt, pl. kovács, lakatos, szegcsináló stb.

*VASMOSÁNY
(vas-mosány) ösz. fn. Mosány, vagyis iszapos bányaér, bányamenet, mely vasrészeket tartalmaz.

*VASMUNKA
(vas-munka) ösz. fn. Munka, v. mív, melyet vasból csináltak, p. vaságy, vasszék, vasedény, s mindenféle kovács v. lakatosmunka.

*VASMŰ
l. VASMUNKA.

*VASMÜVES
l. VASMÍVES.

*VASNEMŰ
v. ~NEMÜ, (vas-nemű) ösz. mn. Vashoz hasonló tulajdonságu. Vasnemü ásványok, érczek, kövek.

*VÁSÓDÁS
(vás-ó-od-ás) fn. tt. vásódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vágyódás valamire. V. ö. VÁSÓDIK.

*VÁSÓDIK
(vás-ó-od-ik) k. m. vásód-tam, ~tál, ~ott. Valamire nagyon vágyik v. vágyódik. A székelyeknél dívik.
"Hallod-é te szép barna menyecske!
Métt (= mért) vásódál férhez ojan ízibe?"
"Nekěm anyám azt mondotta,
Ne vásógygyam férhez soha."
Székely népdalok. (Kríza Jánosnál.)
l. VÁSIK, 3).

*VÁSODKODIK
(vás-od-kod-ik) k. m. vásodkodtam, ~tál, ~ott. Vásott, v. pajkos módon viseli magát, pajkoskodik. Eléjön Biró Mártonnál. (Micae 32, 351. 1.). Máskép: vásonkodik.

*VÁSOL
(vás-ol), áth. m. vásolt. L. VÁSÍT.

*VÁSOLÁS
(vás-ol-ás) l. VÁSÍTÁS.

*VASOLU
(vas-olu) ösz. fn. Tűzben fölolvasztott, folyóvá tett vasanyag.

*VÁSONKODÁS
(vás-ong-od-ás) fn: tt. vásonkodás-t, tb. ~ok. Tulajd. ért. folytonos vásás, kopás. Átv. ért. cselekvés, midőn valaki úgy viseli magát mintha erkölcsi érzete elvásott, elkopott volna. V. ö. VÁSONKODIK.

*VÁSONKODIK
(vás-ong-od-ik) k. m. vásonkod-tam, ~tál, ~ott. Tulajd. ért. folytonosan vásik, kopik, szakadoz, mállik, kallódik. Ez értelemben kevesbbé divatos. Átv. mondják pajkos fiatalokról, gyermekekről, kiknek tettei olyanok, mintha erkölcsi érzetök elvásott, elkopott, megtompult volna, kik engedetlenek, kicsapongók stb. Törzse a gyakorlatos vásong, melynek g betüje k-ra változik.

*VÁSONY
NAGY~, mváros, TÓT~, falu Veszprém m. puszta Fehér m.; helyr. Vásony-ba, ~ban, ~ból.

*VASORRUBÁBA
(vas-orru-bába) ösz. fn. A népmesékben nagy szerepet játszó, boszorkányféle bűvös banya, kinek tűhegyes vasorra van, s ha a vasfalat ostromolja, hét mértföldnyiről ugrik neki. Tizenkét leánya van, kiket rézlovakká változtat stb.

*VASORRU MAGNYITÓ
(vas-orru mag-nyitó) ösz. fn. 1) Általános neve azon madaraknak, melyek orra vagyis csőre hengerded hegyes, a azzal és magokat feltörik. (Coccothraustes.) 2) Különösen, erős, vastag csőrü madárfaj, melynek háta barna, hasa hússzinű vörös, s fark- és röptollai feketék. Rendesen a bükkösökben lakik, s cseresznyeéréskor a kerteket látogatja és a cseresznyemagvakat nagy ügyességgel feltöri. (Loxia coccothraustes.)

*VÁSOTT
(vás-ott) mn. tt. vásott-at, tb. ~ak. Csiszolás, dörzsölés, súrolás stb. által elkopott, megtompult. Vásott élü kard, kés. Vásott keréktalp. Átv.ért. pajkos, kicsapongó, kinek erkölcsi érzékei mintegy elvástak, megtompultak. Különösen gyermekek s ifju személyekről mondják. Vásott gyermek, ifju, leány. Máskép: váslott. (Szabó D.).

*VÁSOTTAN
(vás-ott-an) ih. Vásott, kopott állapotban; vásott, pajkos módon.

*VÁSOTTSÁG
(vás-ott-ság) fn. tt. vásottság-ot, harm, szr. ~a. 1) Kopott, tompult állapota vagy tulajdonsága valamely testnek. 2) Pajkosság, engedetlenség.. V. ö. VÁSOTT.

*VÁSOTTUL
(vás-ott-ul) l. VÁSOTTAN.

*VASÖNTŐ
(vas-öntő) ösz. fn. 1) Iparos, vagy gyáros, ki vasból különféle eszközöket, szerszámokat, edényeket stb. önt. 2) l. VASÖNTŐDE.

*VASÖNTŐDE
(vas-öntőde) ösz. fn. Műhely, gyár melyben különféle eszközök pl. kályhák, rácsozatok eléállitására vasakat öntenek.

*VASPÁLCZA
(vas-pálcza) ösz. fn. Bizonyos czélra vasból csinált pálczaforma eszköz, pl. akóló vaspálcza.

*VASPÁLYA
(vas-pálya) l. VASÚT.

*VASPÁNCZÉL
(vas-pánczél) ösz. fn. Vasból csinált pánczél, vért, mellvas. V. ö. PÁNCZÉL.

*VASPATAKA
falu Sáros m.; helyr. Vaspatakára, ~n, ~ról.

*VASPĚCSÉT
(vas-pěcsét) ösz. fn. l. VASFOLT.

*VASPLÉH
(vas-pléh) ösz. fn. 1) Vékonyra vert nyújtott vaslap: 2) Ilyen vaslapból csinált zártok. V. ö. PLÉH.

*VASPLÉHHÁMOR
(vas-pléh-hámor) ösz. fn. Hámor, melyben vaspléheket csinálnak.

*VASPLÉHTŰZ
(vas-pléh-tűz) ösz. fn. Tűz a váshámorokban, melynél pléheket készitnek.

*VASPOR
(vas-por) ösz. fn. Porféle hulladék, mely reszelés, ütés, dörzsölés által a vastól elválik. Továbbá, a vasmosányban, vashomokban levő parányi vasrészecskék.

*VASPORTÉKA
(vas-portéka) ösz. fn. l. VASÁRU.

*VASPŐR
falu Szala m.; helyr. Vaspőr-re, ~ön, ~ről.

*VASPŐRÖLY
(vas-pőröly) ösz. fn. Nagy, nehéz kalapács vasfejjel, nagyobb műhelyekben, hámorokban.

*VASPŐRÖLYDE
(vas-pőrölyde) l. VASHÁMOR.

*VASPRÓBA
(vas-próba) ösz. fn. Középkorban istenitélet neme, midőn a vádlottnak, ártatlansága bebizonyitására, tüzes vasat kellett kezébe fognia.

*VASRAGASZ
(vas-ragasz) ösz. fn. Égett gipszből, vasporból, és eczetből csinált ragasz, vizi épitésekre.

*VASRÁSPOLY
(vas-ráspoly) ösz. fn. Ráspoly, melylyel a vasat reszelik, simitják, idomitják.

*VASRESZELÉK
(vas-reszelék) ösz. fn. Minden hulladék, mely reszelés által a vastól elválik.

*VASRESZELŐ
(vas-reszelő) ösz. fn. l. VASRÁSPOLY.

*VASROSTA
(vas-rosta) ösz. fn. Rosta, melynek főalkatrésze vasból készült.

*VATROSTÉLY
(vas-rostély) ösz. fn. Rostély, melynek részei vasból készültek.

*VASROZSDA
(vas-rozsda) ösz. fn. Vörnyeges porféle rozsda, mely a romlásnak indult vasat meglepi. V. ö. ROZSDA.

*VASRÚD
(vas-rúd) ösz. fn. 1) Szálformára kivert vasanyag, amint a hámorból kijön. 2) Bizonyos czélra ruddá alakított vas; vasdorong, vaskaró.

*VASRÜGY
(vasár-ügy) ösz. fn. Kovacskeménységü, korallalakú, fehér csepegőkő, mely néha a vaskövekhez tapad.

*VASSALAK
(vas-salak) ösz. fn. Az olvasztott és kovácsolt vasnak salakja, alja, hulladéka, söpreje. V. ö. SALAK.

*VASSAV
(vas-sav) ösz. fn. A vasnak élenynyel vegyülete a legnagyobb fokon.

*VASSÍN
(vas-sín) ösz. fn. Laposra nyujtott vagyis léczformára vert vasrúd.

*VASSISAK
(vas-sisak) l. VASSÜVEG.

*VASSÓ
(vas-só) ösz. fn. Részint a vasélecsnek, részint a vasélegnek különbféle savakkal egyesülése által támadott só; amannak vegyülete többnyire zöld szinű, s az üveganyagokat sötét zöldre festi.

*VASSULYOM
(vas-sulyom) ösz. fn. Sulyomhoz hasonló szeges vaseszköz, péld. melyet oly helyre tesznek le, hová tolvajok jöhetnek, hogy lábaikat megsértse. Továbbá görbe vas vadak fogására, melyet a tőrbe hágott nagyobb vad odább vonczol.

*VASSÜVEG
(vas-süveg) ösz. fn. Vaslemezből készített föveg, p. a bajvivók-, ostromlóknál, vassisak.

*VASSZAR
(vas-szar) ösz. fn. l. VASSALAK.

*VASSZATÓCS
(vas-szatócs) ösz. fn. Holmi ócska vasakkal kereskedő szatócs.

*VASSZĚMĚR
(vas-szěměr) ösz. fn. Vasból öntött apró golyócskák, srétek, melyeket lődözésre használnak.

*VASSZÉN
(vas-szén) ösz. fn. Szénné égetett vas, melyet formába öntve iró-, rajzoló eszközül használnak.

*VASSZER
(vas-szer) ösz. fn. Mindenféle szer, eszköz vasból; továbbá gyógyszer, melynek főalkatrésze vas, vasgyógyszer.

*VASSZERSZÁM
(vas-szerszám) ösz. fn. Szerszám vasból, p. fejsze, kalapács stb.

*VASSZIKRA
(vas-szikra) ösz. fn. A tüzes, izzó, kovácsolt vasról elpattogó szikrák; t. i. ha a vörös izzásig hevített vasat kalapácscsal ütjük, a rajta képezett vaséleg fölületéről leválik; melyet nagy kohókban vashámorhulladék-nak is neveznek. Ha az aczélt a kemény tüzkőhöz erősen ütjük, szintén apró vasdarabok válnak le, melyek ütésközben izzásig hevülvén a levegőn elégnek vagyis szikrát adnak.

*VASSZÍN
v. ~SZIN, (vas-szín) ösz. fn. Olyan szín, milyen a vasé. Mint mn. = vasszínű.

*VASSZÍNŰ
v. ~SZINÜ (vas-színű) ösz. mn. Vas szinéhez hasonló szinű; vasderes. Vasszínű kő.

*VASTAG
mn. tt. vastag-ot. 1) Molnár A. szerint megfelel neki a latin solidus, nervosus, robustus, firmus, validus, fortis, azaz tömött, minek sok inai, izmai, illetőleg rostjai, rétegei sürüen és szorosan érintkeznek egymással, ami kisebb terimében aránylag nagyobb tömeget foglal, s ennek következtében szilárd, kemény, erős. Minél fogva a vastagság eredeti értelme: erővel párosult tömöttség; s ellentétei ritka, léha, laza, foszlány, gyönge, erőtlen. De ezen jelentése, úgy tudjuk, elavult. 2) Mai közönséges ért. oly tömör test, melynek oldallapjai távolabb állnak egymástól, s több tömeget zárnak magukban, pl. vastag fal, vastag deszka, vastag kőtábla, kőréteg; vastag könyv, vastag pengéjü kés stb. továbbá, oly hengerded test, melynek külső pontjai, külvonalai aránylag távol fekszenek a középponttól, és nagyobb beltartalmuak. Vastag fa, dorong, rúd, bot, karó, pipaszárhenger, sodrófa. Vastag derék, czomb, lábikra, kar, ujj. Ellentéte: vékony, karcsu. 3) Tompa. Vastag toll, vastag ék; ellentéte: hegyes, éles. 4) Átv. ért. maga nemében durvább, gorombább. Vastag eledel. Vastag tréfa, vastag felelet. 5) Hangokra vonatkozva mély, kemény, erős, mint az a, o, u; vagy a zene és ének hanglejtőzetén alsóbb, mélyebb foku hang.
Ha e szónak eredeti jelentése valóban az, melyet Molnár A. jegyzett föl; úgy valószinű, hogy gyöke az erőnek jellegét viselő vas, és egy értelmű a vaskos, vasmat szókkal, s mennyiben tömöttet jelent, szintén hasonlitható a vashoz mint kitünőleg tömör testhez. Mi ellemzését illeti, vagy öszvetett szó, vas-tag, mint vaskar, vasfej, melyek átv. ért. a magok nemében valami- szilárdat, erőset jelentenek; vagy létezhetett önható ige vasad, mint, avad, olvad, horgad, gornyad, szörnyed stb. a valamint ezekből lett avatag, olvatag, horgatag, gornyatag, szörnyeteg stb. úgy amabból, vasatag, öszvehúzva vastag. V. ö. VASKOS és VASMAT.

*VASTAGBÉL
(vastag-bél) ösz. fn. l. VÉGBÉL.

*VASTAGÉTEL
(vastag-étel) ösz. fn. Száraz terményekből pl. lencse, bab, borsóból készített eledel.

*VASTAGHALOM
puszta Fehér m.; helyr. ~halom-ra, halm-on halom-ról.

*VASTAGÍT, VASTAGIT
(vastag-ít) áth. m. vastagít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Vastaggá teszi, tömörít, izmosít, illetőleg: tompít. V. ö. VASTAG.

*VASTAGÍTÁS, VASTAGITÁS
(vastag-ít-ás) fn. tt. vastagítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamely test vastaggá tétetik. V. ö. VASTAGÍT.

*VASTAGOCSKA
(vastag-ocs-ka) kics. mn. tt. vastagocskát. Kevessé vastag; nem oly vékony, nem oly karcsu, mint rendesen lennie kellene.

*VASTAGODÁS
(vastag-od-ás) fn. tt. vastagodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A test tömörségének gyarapodása, sokasodása, tömörödés, izmosodás.

*VASTAGODIK
(vastag-od-ik) k. m. vastagod-tam, ~tál, ~ott. Inai, izmai, illetőleg rostjai, rétegei szaporodnak, sürűsödnek, nagyobb és nagyobb terimében vagy körimében fejlődnek ki. Az élőfa évről-évre vastagodik. Dereka, czombjai, karjai vastagodnak. Ellentéte: vékonyodik, karcsúdik. Átv. hangja mélyebb, s erősebb lesz.

*VASTAGON
(vastag-on) ih. Vastag állapotban v. minőségben; durván.

*VASTAGSÁG
(vastag-ság) fn. tt. vastagság-ot, harm. szr. ~a. A testnek tulajdonsága, midőn mind tömörség, mind teriméje nagyobb. Különösen a test oldallapjainak távolsági aránya. Fal vastagsága könyv vastagsága stb. V. ö. VASTAG.

*VASTAGSZIK
(vastag-szik) k. Ragozásban csak a mutató mód jelenében tartja meg az sz-et; a többi időt a ,vastagodik' szótól kölcsönzi. l. VASTAGODIK.

*VASTAGÚL, VASTAGUL
(vastag-úl) önh. m. vastagúlt. l. VASTAGODIK.

*VASTGÚLÁS, VASTAGULÁS
(vastag-úl-ás) l. VASTAGODÁS.

*VASTAGVÉG
(vastag-vég) ösz. fn. Valamely testnek azon vége, mely a másiknál tömörebb, bunkósabb. A botvak vastagvége.

*VASTARTALMÚ
(vas-tartalmú) ösz. mn. Ami vasrészeket foglal magában. Vastartalmú ásvány, kövek, homok, forrás.

*VASTARTALOM
(vas-tartalom) ösz. fn. Vaselemek, vasrészek, melyeket bizonyos test magában foglal.

*VASTÉGLA
(vas-tégla) ösz. fn. Túlságosan kiégetett szénforma tégla.

*VASTĚVŐ
(vas-těvő) ösz. fn. Ajtócska vaspléhből, melylyel a kemencze, vagy kályha száját beteszik.

*VÁSTOL
(vás-t-ol) áth. m. vástol-t. A növények fonnyadó, vagy buján tenyésző fölösleges leveleit letépi, hogy az illető növény jobban tenyészszék vagy gyümölcse könnyebben érjék. Szőlőt vástolni.
Ez igének törzse vás-ik (= kopik), melyből lett vásít, vást, mint ront, bont, dönt, követ, s ol képzővel vástol, mint roncsol, bonczol, dönczöl, követel. A vást-hoz hasonló értelmüek: foszt, fejt, V. ö. VÁSIK.

*VÁSTOLÁS
(vás-t-ol-ás) fn. tt. vástolás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. A növény leveleinek letépése bizonyos czélból. V. ö. VÁSTOL.

*VASTŐR
(vas-tőr) ösz. fn. Tőrféle szuró, hasitó eszköz vasból. Továbbá vadfogó eszköz, pl. az úgy nevezett vidravas. V. ö. TÖR.

*VÁSÚ
fn: tt. vású-t, tb. ~k. Ritkán használt tájszó, a terjedtebb szokásu faszuly v. paszuly helyett, melylyel különben azonos. l. PASZULY.

*VÁSÚL
(vás-úl) önh. m. vásúl-t. Vásottá lesz, tompúl. V. ö. VÁSIK.

*VÁSULÁS
(vás-ul-ás) fn. tt. vásulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Fogyatkozási állapot, midőn valamely test vásúl; kopás, tompulás.

*VASÚT
(vas-út) ösz. fn. Párhuzamos vassínekkel ellátott út, melyen csak ehhez alkalmazott kerekű kocsikon lehet járni, s rajta nagy terhekkel rakott kocsik könnyen és gyorsan mozgósíthatók levén, az mind a személy-, mind az árufogalmat rendkivüli módon előmozdítja. Gőzerő (gőzmozdonyok) használatára épitett vasút. Lóvasút, lóerő használatára épitett vasút. Máskép: vcspálya.

*VASÚTI
(vas-úti) ösz. mn. Vasúthoz tartozó, vasútra vonatkozó. Vasúti kocsi. Vasútí gőzös. Vasúti őr. Vasúti (pénz-) kölcsön.

*VASÜVEG
(vas-üveg) ösz. fn. Vasércz neme, mely könnyen törik, mint az üveg.

*VASVÁGÓPŐRÖLY
(vas-vágó-pőröly) ösz. fn. A vashámorosok és kovácsok pőrölye, melylyel a vasrudakat darabokra vágják.

*VASVÁR
mváros Vas, puszta Borsod m.; helyr. Vasvár-ra, ~on v. ~ott, ~ról.

*VASVÁRI
BATIZ~, NYIR~, faluk Szatmár m.; hely. ~Vasvári-ba, ~ban, ~ból.

*VASVÁRMEGYE
(vas-vár-megye) ösz. fn. A Dunán tuli kerülethez tartozó vármegye, Stájerország, Austria, Sopron, Veszprém, és Szalavármegye között.

*VASVÁRMEGYEI
(vas-vár-megyei) ösz. mn. Vasvármegyében létező, lakó, oda tartozó, onnan való, arra vonatkozó. Vasvármegyei városok, faluk, lakosok, magyarok, hienczek, vinděk.

*VASVERŐ
(vas-verő) ösz. mn. és fn. 1) l. VASGYURÓ. 2) Vashámorban dolgozó bányamíves. 3) l. VASPŐRÖLY.

*VASVÉSŐ
v. ~VÉSŰ, (vas-véső) ösz. fn. Vésőféle eszköz, melylyel a vasat vésik, hornyolják stb.

*VASVESSZŐ
(vas-vessző) ösz. fn. Bizonyos czélokra szolgáló vesszőformáju eszköz vasból, pl. a puskatöltő vessző. "Fogd meg, pajtás, a vasvesszőt, verd meg vele a temetőt," (Népd.) Átv. a kemény szigorú fegyelemnek jelvénye. Vasvesszővel kormányozni.

*VASVILLA
(vas-villa) ösz. fn. Villa, melynek ágai v. fogai vasból vannak. Két, háromágu vasvilla. Úgy állnak a szemei, mint a vasvilla, azaz, haragosan, mintha szúrni, öldökölni akarna velök. V. ö. VILLA.

*VASVIRÁG
(vas-virág) ösz. fn. Növénynem az együttnemzők (syngenesis, Gönczy Pál szerént forrt portokúak) seregéből; vaczka polyvás; fészke födelékes; belső pikkelyei sugárosan kinyúlnak, színesek, sugáros viráguak; bóbitája polyvássertés. (Xeranthemum). Fajai D. F.-nál: kinyiló (X. annuum) s a köznép ezt hivja különösen vasvirágnak, máskép szalmavirágnak; és húnyó (X. inapertum v. cylindricum).

*VASVONAT
(vas-vonat) ösz. fn. A vasnak vegyészileg eszközlött kivonata.

*VASZ
faluk Zágráb m.; helyr. Vasz-on ~ra, ~ról.

*VÁSZ
1) ,vászon' szó törzse: l. ezt. 2) l. VÁZ.

*VASZAK
fn. tt. vaszak-ot, harm. szr. ~ja, v. ~a. Túl a Dunán, nevezetesen a Kemenesalon divatozó tájszó, s am. holmi dibdáb jószág, hánytvetett pogyász; kaczat, retyemutya. Talán átv. ért. az állatok tanyáját, buvó v. alvó helyét jelentő vaczok v. vaszok változata, mennyiben ez is öszvehordott, s hánytvetett, kuszált holmiból áll. Ugyanazon törzsből ered vaszkota, v. viszkota. V. ö. VASZKOTA.

*VASZAKOL
(vaszak-ol) áth. m. vaszakolt összeviaszahány, kuszál. V. ö. VASZAK.

*VASZAKOLÁS
(vaszak-olás) fn. tt. vaszakolás-t, th. ~ok, harm. sz. r. ~a. Összevisszahányás, kuszálás.

*VASZAR
faluk Baranya és Veszprém m.; helyr Vaszar-ra, ~on, ~ról.

*VASZARA
l. VASZORA.

*VASZARKODIK
(vaszar-kod-ik) k. m: vaszarkod-tam, ~tál, ~ott. Pezderkedik, erején túl erőködik. Erdélyi tájszó.

*VASZKA (1)
mn. tt. vaszkát. Mondják méhekről, melyek vesztegelve henyén töltik az időt, s mézet nem takarítnak. Vaszka méh. Ezen méhek hitványabb testüek a munkásoknál s ennél fogva alapfogalomban egyezik nevökkel a hitványat, soványat, veszendőt jelentő poszka, poszáta; vékonyhangon veszke, a vesz (perit) gyöktől, akár azért, mert veszni készül, akár pedig mivel veszteg tölti, vagyis vesztegeti az időt.

*VASZKA (2)
falu Trencsin m.; helyr. Vaszká-ra, ~n, ~ról.

*VASZKA (3)
l. VASKA, KARDOS~.

*VASZKALODIK
l. VACZKOLÓDIK.

*VASZKI
(vasz-ok-i) mn. tt. vaszki-t, tb. ~ak. A székelyeknél am. egy anyától, egy méhből született, egyhasi. Vaszki gyermekek, azaz, egy vaszokból, fészekből, méhből valók. V. ö. VASZOK, VACZOK.

*VASZKOLÓDIK
l. VACZKOLÓDIK.

*VASZKOTA
(vaszok-ol-ta?) fn. tt. vaszkotát. A székelyeknél elhevert (mintegy vaszkolt) szemét; szeméthely. Máskép: viszkota, (Kriza J.). Ez utóbbi szó törzse viszk közelebbről a fészek szóhoz rokon áll. Talán viskó is e családba tartozik.

*VÁSZNAS
(vászon-as) mn. tt. vásznas-t. v. ~at, tb. ~ak. Vászonnal ellátott, megrakott, v. üzérkedő. Vásznas kalmárbolt. Vásznas tót. Továbbá, vászonnal takart, béllelt. Vásznas szekér. Vásznas nadrág. V. ö. VÁSZON.

*VÁSZNOK
falu Baranya m.; helyr. Vásznok-ra ~on, ~ról.

*VASZOJA
falu Arad m.; helyr. Vaszojá-ra, ~n, ~ról.

*VASZOK
l. VACZOK.

*VÁSZOLY
falu Szala m.; helyr. Vászoly-ba, ~ban, ~áól.

*VÁSZON
fn. tt. vásznat, v. vászont, tb. vásznak, harm. szr. vászna. Kender- vagy lenfonalakból szőtt kelme, melybe néha gyapotot is vegyítnek, vagy melyet egészen gyapotból is készítnek. Kendervászon, lenvászon. Csinvat, sávolyos vászon. Kittöl, négy nyüstös vászon. Vastag, goromba, vékony, finom vászon. Zsáknak, ponyvának, ruhának való vászon. Hetes vászon, legkeskenyebb. Tizes, tizennégyes vászon. Fehéritett, festett, viaszos, szurkos vászon: Ritka, tömött nászon. A finomabb vászon neme különösen gyolcs, vagy bulya vászon. Hazájára nézve, hol készitik: lengyel vászon, rumburgi, hollandi stb. vászon. Vásznat szőni, fehériteni. Vászonra festeni: Vászonnal béllelni a ruhát. Asszonyt, vászont nem jó gyertyavilágnál nézni. (Km.). Ő sem jobb a Deákné vásznánál. (Km.). Minő a vászon, olyan foltja kerül. (Km.). Átv. jelent vászonból készitett ruhát. Vászonban járni. Továbbá am. vászonból való. Vászonnadrág, vászonszoknya, vászonfal, vászonköpeny. Tréfásan, vászoncseléd, am. fehérnép, nőnép.
Mennyiben a vászon foszlékony, vagyis szálai, rostjai egymástól elválaszthatók, némely vélemény szerént valószinű, hogy törzs, vál-ik, s talán eredetileg válszon s képeztetésre hasonló a tulajdon, alacson, kicsin, kölcsön, vagyon nevekhez. Egyébiránt egyezik vele a mandsu boszo (Gewenbe, Leinwand), mely mint látjuk, a posz-tó szó első részét is alkotja; továbbá a mongol büsz (toile), büsze (ceinture), büdze (ruban). Vámbéry Á. szerént törökül bez, csagataj nyelven böz szintén am. vászon.

*VÁSZONÁRU
(vászon-áru) ösz. fn. Vászonszövet, mint eladni való kelme, vászonportéka.

*VÁSZONÁRUS
(vászon-árus) ösz. fn. Kereskedő, kalmár, ki vásznat árul.

*VÁSZONÁRULÁS
(vászon-árálus) ösz. fn. Vászonszövetek áruba bocsátása.

*VÁSZONCSELÉD
(vászon-cseléd) ösz. fn. Tréfás népnyelven, nő, fehérszemély, fehércseléd.

*VÁSZONFEHÉRITÉS
(vászon-fehérités) ösz. fn. A szővőszékből vagy gyárból nyersen kijött vászonnak mosás, áztatás, és bizonyos szerek általi elkészitése, hogy fehér legyen.

*VÁSZONGÁNCS
(vászon-gáncs) ösz. fn. A fonalnak csomósodása, vagy rendetlen fekvése a vászonban, máskép: belezna, talán a mennyiben e hiba a bél-fonal rendetlensége miatt szokott történi. V. ö. BELEZNA.

*VÁSZONHÁZ
(vászon-ház) l. VÁSZONPALOTA.

*VÁSZONKERESKĚDÉS
(vászon-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés neme, melyet valaki vászonféle szövetekkel űz.

*VÁSZONKERESKĚDŐ
(vászon-kereskědő) ösz. fn. Kereskedő, ki vászonkelmékkel üzérkedik.

*VÁSZONKORSÓ
(vászon-korsó) ösz. fn. Egy fülü csöcsös korsó csak közönséges gerencsérföldből, mely halavány sárga szinű, mint a durva nyers vászon.

*VÁSZONKÖPENY v. ~KÖPÖNYEG
(vászon-köpeny v. ~köpönyeg) ösz. fn. Vászonszövetből csinált foszlány, könnyü, por ellen való köpönyeg.

*VÁSZONMARADÉK
(vászon-maradék) ösz. fn. Kisebb nagyobb vászondarab, mely az egész végből hátra marad, miután nagyobb részét eladták, vagy kellő czélra kiszabták.

*VÁSZONPALOTA
(vászon-palota) ösz. fn. Tréfásan am. sátor vászonból. Él e szóval Mikes Kelemen, Törökorsz. leveleiben. (XLV. levél). Más helyütt vászonház. (LXI. levél).

*VÁSZONPOH
(vászon-poh) ösz. fn. Több rétben öszvehajtogatott vászon, mely bizonyos czélra, péld. takarásra szolgál.

*VÁSZONPORTÉKA
(vászon-portéka) ösz. fn. l. VÁSZONÁRU.

*VÁSZONSZÖVŐ
(vászon-szövő) ösz. fn. Kézmives, illetőleg gyáros, ki vásznat sző, takács.

*VÁSZONTÁBLA
vászon-tábla) ösz. fn. Székelyesen átv. ért. szülőágy. Miolta vászontáblára kitettek, azaz miólta születtem.

*VASZORA
fn. tt. vaszorát. A tehénnek, kanczának, szukának stb. hugyozó likaz külső nemi része. E szónak vasz gyöke hihetőleg ugyanaz a vaszok szó gyökével, midőn szintén vaszkot, fészket jelentene, t. i. a magfoganzás, ivás vaszkát, fészkét; s ezen fogalom megvan a vaszki szóban is.

*VASZTÉLY
puszta Fehér m.; helyr. Vasztély-ba, ~ban, ~ból.

*VAT
l. VATH.

*VÁT (1)
l. VÁLT.

*VÁT (2)
l. VÁTH.

*VATA
l. GYAPU.

*VATAHÁZA
erdélyi puszta Kolos m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.

*VÁTAHOTA
fn. és mn. tt. vátahotát, Kriza J. szerént a székelyeknél am. zuvat, szófia beszéd; és: kétes, bizonytalan dolog, pl. vátahota dolog, kétséges eredményü. Ikerített szónak látszik, mintha volna: zuváta-hota, s a zuvatot nyomatékosabban akarná kifejezni.

*VATALÉ
fn. tt. vatalét. Fapalaczk, vagy kis hordóforma edény, csobolyó, kulacs (Molnár Albert), veresgyurkó (Szabó D.), melyben a mezei munkások innivaló vizet, vagy más italt szoktak magokkal vinni. "Egy ember vivén egy vatalé vizet" (Münch. cod. Mark. XIV.). "Hogy nyomnátok ötven vatalé bort." (Bécsi cod. 144. levél). Más kiejtéssel: vataléj, vatalaj, vatallé, vatola.
E szó vat gyöke, a vatyika, s vatyog szók vaty gyökével egyezik; s ha ezt ismét kotyog, kotytyan szók koty gyökével összevetjük, mely különösen a szűk száju edényből kiömlő víz hangjának utánzása is, akkor vat, vaty gyökök is ily hangutánzóknak tekinthetők, s vatalé annyi volna mint vatyoló; mint a butykos, csobolyó nevü hasonló ivó edények is a bugyogástól vették nevöket. Más vélemény szerént vedel túl a Dunán némely vidékeken annyi mint mohón iszik, sokat iszik, ebből származik vedelő, némi hangváltozattal, t. i. mély hangon: vatalé. V. ö. VEDEL.

*VATARÁSZ
(vat-ar-ász) gyak. önh. m. vatarász-tam, ~tál, ~ott, par. sz. Kezeível itt-ott tapogatva keresgél, kutatgat. Egy gyökű és jelentésü a matat, motat, motorász igékkel (vat = mat, mot). Rokonai a hadarász, kotorász, kutat szók is.

*VATH
BELSŐ~, KÜLSŐ~; faluk Vas m. helyr. Vath-ra, ~on, ~ról.

*VÁTH
falu Vas, puszta Nógrád m.; helyr. Váth-ra, ~on, ~ról.

*VATKA
l. VADKA.

*VÁTIG; VÁTOTT
l. VÁLTIG, VÁLTOTT.

*VATOLA
l. VATALÉ.

*VATTA
falu Borsod m. BÉL~, Zólyom, VAJAS~, Pozson m.; helyr. Vattá-ra, ~n, ~ról.

*VATTINA
falu Temes m.; helyr. Vattiná-ra, ~n, ~ról.

*VATTYA
puszta Pest m., helyr. Vattyá-ra, ~n, ~ról.

*VATY
hangutánzó vatyog szóban; l. ezt

*VÁTY
NAGY~, falu Baranya m.; helyr. Váty-ra, ~on, ~ról.

*VATYIKA
erdélyi tájszó, tt. vatyikát. L. FINAK.

*VATYKA
l. VOTKA, VODKA.

*VATYOG
(vaty-og) gyak. önh. m. vatyog-tam, ~tál, ~ott. Kis gyermek módjára értetlen hangon mond valamit; kotyog, gagyog, vakog, mokog, dadog, Vityegni-vatyogni. (Czech J. szerént Győr m.). Gyöke hangutánzó.

*VÁTYON
puszta Bihar m.; helyr. Vátyona-ba, ~ban, ~ból.

*VAVÁKOL
(vavák-ol) önh. m. vavákolt. A fűrjről mondják, mely pitypalatty helyett vavák hangon szól.

*VAVÁKOLÁS
(vavák-ol-ás) fn. tt. vavákolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A fürjnek vavák hangon szólása.

*VÁZ
fn. tt. váz-t v. ~at, tb. ~ak, harm. szr. ~a. 1) A gerinczes állati test szilárd részeinek, illetőleg csontjainak egész szerkezete, külön véve; bőr, izom, inak, erek stb. minden lágy részek nélkül, csontváz. (Skelett). Emberi váz" állati váz. Átv. igen sovány ember, kiről azt mondjuk, hogy csak csontja bőre van. 2) Emberi vázhoz hasonló készület, melyet holmi rongyokba öltöztetnek, s madárijesztőül állitnak föl a szőlőkben, kertekben stb. Olyan, mint az ijesztő váz. "Mert miként a dinnyés kertben a váz semmit nem őriz." (Bécsi cod. Baruth). Vas vármegyében Horváth József szerént: láz, oly hangcseréléssel mint vápa = lápa, vépik = lépik szókban, melyekben t. i. a v és l hangok szintén fölcseréltetnek.
Alapfogalomban és gyökhangra egyezik vele a soványat jelentő vézna v. vészna. Szabó D. így is irja: vász.

*VAZALL
fn. tt. vazall-t, tb. ~ok. Idegen szó, francziául: vassall, németesen: Vasall; am. hűbéres; alattvaló. Celta eredetünek tartják.

*VÁZLAT
(váz-ol-at) fn. tt. vázlat-ot, harm. szr. ~a. Valamely mesterségi, müvészeti, vagy elmei műnek általános vonásokban foglalt tervezete, s mintegy az állati vázhoz hasonló száraz szerkezete. (Skizze). Képek, zeneművek vázlata. Regény, hősköltemény, szinmű vázlata. Vázlatban közleni valamit.

*VÁZLATOS
(váz-ol-at-os) mn. tt. vázlatos-t, v. ~at, tb. ~ak. Ami valamely műnek csak vázlatát mutatja, annak csak fővonalait tárgyalja. Vázlatos kép.

*VÁZOL
(váz-ol) áth. m. vázol-t. Valamely tervben levő műnek csak tajékozásra szolgáló főbb vonalait határozza meg és jegyzi föl, vagy terjeszti elé.

*VÁZOLÁS
(váz-ol-ás) fn. tt., vázolás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által vázolunk valamit. V. ö. VÁZOL.

*VÁZOLAT
l. VÁZLAT.

*VAZUL
férfi kn. tt. ~t, tb. ~ok. Az eredeti görög nyelv után latinosan; Basilius, (basíleioV királyi).

*~VE
l. ~VA.

*
régiesen és a székelyeknél ma is divatos, összehúzva ebből: verě; az egész függő mint tárgyi ragozásssal: vém, (= vevěm, véd (= vevéd), vé (= vevé), vők (= vevők), větěk (= vevétek), vék (= vevék), Hasonló összehuzás van a té (= tevé) törzsben: tém (= tevém), téd (= tevéd), tě (= tévé), tök (= tevők), tétek (= tevétek), ték (= tevék). Alanyi ragozással vék (= vevék), vél (= vevél), vön (= veön), vénk (= vevénk), vétek (= vevétek), vönek (= vevének). V. ö. VĚSZ, és VÖN; TÖN.

*~VÉ
l. ~VÁ.

*VÉCS
falu Heves m. és Erdélyben Torda m.; BODROG~, Zemplén m.; helyr. Vécs-re, ~ěn, ~ről.

*VECSE
falu Nyitra ~DUNA, mváros Pestm. m,; helyr. ~Vecsére, ~n, ~ről.

*VÉCSE
falu Zemplén, HERNÁD~, falu Abauj m.; helyr. Vécsé-re, ~n, ~ről.

*VECSEHÁZ
falu Krassó m; helyr. Vecseház-ra, ~on, ~ról.

*VECSEJ
puszta Pest-Solt m.; helyr. Vecsej-be, ~ben, ~ből.

*VĚCSĚK
l. VÖCSÖK.

*VECSEKLŐ
falu Nógrád m.; helyr. Vecseklő-re, ~n, ~ről.

*VECSENY
puszta Veszprém m.; helyr. Vecseny-be, ~ben, ~ből.

*VECSÉRD
erd. falu Felső-Fejér m.; helyr. Vecsérd-re, ~ěn, ~ről.

*VECSERNYE
fn. tt. vecsernyét. A székelyeknél Cserey Elek szerént am. délest. A keresztények, különösen római katolikusok ájtatoskodása, melyet templomban, vagy más nyilvános imahelyen délután, délesti órákban szoktak tartani. Szorosb ért. bizonyos zsoltárokból, énekekből, és imádságokból álló zsolosma, az úgy nevezett breviáriumban. Vecsernyére harangozni, menni. Vecsernyét énekelni, elmondani. Eltalálta, mint Balás pap a vecsernyét. (Km.). Átv. gúnyos ért. zsidó vecsernye zűrzavaros, idomtalan kiáltozás, mozgás, birmitölés. Nem lehet zsidó vecsernye morgás nélkül. (Km.).
A latin vesper, vespera és szláv vecseru, vecsera után alakúlt idegen eredetű szó. Curtius Etymologiájában rokonságba hozza a mondottakat a szanszkrit vasz-a-ti-sz, német West szókkal s a vasz (umhüllen) szótól származásukat hihetőnek mondja. (Vielleicht in vasz umhüllen [erkennen wír] die Wurzel unseresWortes." Legyen szabad itt is megjegyeznünk, hogy a szanszkrit vasz, vesz-ę (induo mihi) szóval szintén rokon a magyar mez.). Különböztetésül l. VETERNYE.

*VECSERNYÉZ
(vecsernye-ez) önh. m. vecsernyéz-tem, ~tél, ~ett, par. ~z. Vecsernyét tart. V. ö. VECSERNYE.

*VECSERNYÉZŐ
(vecsernye-ez-ő) mn. tt. vecsernyéző-t. 1) Aki vecsernyét tart. Vecsernyéző pap, nép. 2) Vecsernyéhez tartozó. Vecsernyéző palást, melyet a pap vecsernyekor vesz magára.

*VECSÉS
falu Pest m.; helyr. Vecsés-re, ~ěn, ~ről.

*VECZE
falu Hont m., és Erdélyben Marosszékben; helyr. Veczé-re, ~n, ~ről. 2) l. VEZA; 3) l. VICZE.

*VECZEL
erd. falu Hunyad m.; helyr. Veczel-re, ~ěn, ~ről.

*VECZEK
fn. tt. veczk-et, harm, szr. ~e. Erdélyi tájszó, 3-6 éves gyermeknek mondják, ha csintalan, vagy csintalankodik. Rokon vele: ,viczkandik' viczk gyöke.

*VÉCZK
erd. falu Belső-Szolnok m.; helyr. Véczk-ěn, ~re, ~ről.

*VÉCZKE
erd. falu Udvarhely székben; helyr. Véczké-re, ~n, ~ről.

*VECZKELŐDIK
(vecz-ek-el-ő-öd-ik) k. m. veczkelőd-tem, ~tél, ~ött. Nyugtalankodik, fészkelődik. V. ö. VECZEK.

*VECZKENDIK
l. VICZKANDIK.

*VED
gyöke vedel és veder szóknak; l. ezeket.

*VÉD (1)
áth. m. véd-tem, ~tél, ~ětt. Valakit, v. valamit bizonyos megtámadás, veszély, baj, kár, romlás stb. ellen megóni, ótalmazni, menteni, sértetlenné tenni törekszik; pártol, gyámolít. Az ellenség, gyilkosok, rablók, haramiák ellen védni magát. Minden ügyész a maga felét védi. A családapának kötelessége védni övéit. Tűz, víz ellen védni a házat. Várat, várost védni. Ügyet védni. Veszélytől, kártól védni, megvédni. Átv. bizonyos állítás, vélemény ellen felhozott okokat, nehézségeket megczáfolni igyekszik. Alaposan, erős okokkal védni, megvédni valamit. - Rokon a fed v. föd szóval. Egy 1558-diki levélben (Szalay Ág. 400 m. 1. 301. lapon) ,véd-ni' helyett imád-ni jön elé. "Mind adigi es (addig is) nagyságodtól várom az en igazságomot, törvénynyel imádom magamot, kit te nagyságodnak az előtt es kiáltottam."

*VÉD (2)
fn. tt. véd-ět, harm. szr.~e, v. ~je. Azon nevek egyike, melyek egyszersmind igék, mint les, nyom, zár, zavar, csavar stb. Leginkább összetételekben használják. 1) Személy, ki valamit véd, ótalmaz. Ügyvéd, várvéd, honvéd, védszent, védőr; elővéd, utóvéd a hadi lábon álló seregben. Védül megkérni valakit. Nincs senki véde. "Ő nékem védem." (Szabó D.). 2) Ami által valamit ótalmazunk, viszszatorló erő, eszköz; különösen az összetétel előrészében. Védfegyver, véderő, védsereg, védgát, védfal, védvár, védirat. stb.

*VÉD (3)
puszta Bihar m.; helyr. Véd-re, ~ěn, ~ről.

*VÉDAJTÓ
(véd-ajtó) ösz. fn. Ajtó, mely egy másiknak védelmére szolgál. Általában, mely valaminek megvédése végett van fölállitva.

*VÉDÁLLAPOT
(véd-állapot) ösz. fn. Állapot, melyben az van, kit az ellenség megtámadott, s ez ellen ótalmazza magát.

*VÉDANGYAL
(véd-angyal) ösz. fn. Angyal, ki valamely ország, hely, nemzet, nép, család, különösen bizonyos személy fölött őrködik; őrangyal. V. ö. ANGYAL. Átv. ért. személy, ki különös gyöngédséggel, gonddal véd, ótalmaz valakit.

*VÉDANYA
(véd-anya) l. VÉDASSZONY.

*VÉDÁROK
(véd-árok) ösz. fn. Erőditményeknél védül szolgáló árok.

*VÉDASSZONY
(véd-asszony) ösz. fn. Asszony, nőszemély, ki valakit, vagy bizonyos ügyefogyottakból, szegényekből álló intézet gyámoltjait pártolja, jótékonyságában részesiti. Árvák, özvegyek védasszonya. Különösen illeti e czim a boldogságos Szűz Anyát. Magyarország védasszonya Szűz Mária.

*VÉDBÉR
(véd-bér) 1) Védési bér.2) l. HŰBÉR.

*VÉDBESZÉD
(véd-beszéd) ösz. fn. Nyilvános, ünnepélyes, hivatalos szónoki, ügyvédi beszéd, melyben valaki valakit különösen a biróság előtt ótalmaz, vagyis a védettje ellen felhozott vádakat czáfolja s őt a büntetéstől, kárhoztatástól, illetőleg marasztalástól fölmentetni törekszik.

*VĚDDĚGÉL
(vész-d-ěg-él) gyak. áth. m. vědděgél-t. Valamit több izben, vagy többet egymás után elvesz. Veddegél, teddegél valamit. A rakáspénzt darabonként elveddegélte. Továbbá am. vásárolgat. Képeztetésre hasonlók hozzá: tědděgél, vidděgél, hidděgél, edděgél, iddogál, aluddogál, melyekben a törzs képzője sz átváltozik d-re, ezek helyett: teszdegél, viszdegél, hiszděgél, ěszděgél, iszdogál, aluszdogál.

*VEDDEGÉLÉS
(vesz-d-ěg-él-és) fn. tt. veddegélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés midőn valaki valamit több ízben, vagy többet egymásután elvesz. V. ö. VEDDEGÉL.

*VÉDDESZKA
(véd-deszka) ösz. fn. Deszka, mely védgát gyanánt tétetik bizonyos test mellé, vagy elé, vagy után.

*VÉDEGYLET
(véd-egylet) ösz. fn. Egylet v. egyesület, mely valaminek védelmét tűzi ki czélul.

*VÉDEGYLETI
(véd-egyleti) ösz. mn. Védegyletre vonatkozó, ahhoz tartozó. Védegyleti alapszabályok. Védegyleti tagság.

*VÉDEKĚZÉS
(véd-ě-kěz-és) fn. tt. védekězés-t, tb. ~ěk. Ön magának szóval vagy másképen védelmezése, önvédelem.

*VÉDEKĚZIK
(véd-ě-kěz-ik) k. m. védekěz-tem ~tél, ~ětt. Ön magát szóval vagy másképen védelmezi.

*VEDEL
(ved-el) áth. m. veděl-t. Mohón iszik, oktalan állat módjára iszik, sokat, mértéken túl iszik. Vedeli a sok vizet. Vedel, mint a lúd. (Vas, Tolna megyében, Kemenesalon). Aki a sós vizben sokat vedelvén. (Vajda. Krisztus köv. 360. 1. ). Mátyusföldén: lakál. Gyöke ved egyezni látszik ned (= nedv) szóval, mely némely régieknél, és tájdivatosan: med pl. medves szóban. ,Vedel, tehát annyi volna mint nedel v. medel. V. ö. VEDER.

*VÉDELĚM
(véd-elěm) fn. tt. védelmet, harm. szr. ~e. Véd, egész terjedelmében, mivoltában véve, vagyis mind azon eszközök, és cselekvények, melyek által valamit védünk, ótalmazunk. Önvédelem, saját maga védelmezése. Egyezik vele jelentésben ótalom. V. ö. VÉD.

*VÉDELĚMPÉNZ
(védelěm-pénz) ösz. fn. Pénz, vagyis dij, melyet azon személynek adunk, ki ügyünket, személyünket védelme alá veszi.

*VEDELÉS
(ved-el-és) fn. tt. vedelés-t, tb. ~ěk. harm. szr. ~e. Vízivás állatok módjára; mohón ivás; mérték nélkül ivás; Mátyusföldén: lakálás.

*VÉDELMEZ
(véd-el-ěm-ez) áth. m. védelmez-tem, ~tél, ~ětt, par. m. Védelme alá vesz, ótalmaz, menté tesz, pártfogol, gyámolit, valaki v. valami javára minden védeszközt, véderőt fölhasznál. Védelmezni a megtámadott hazát, a vádlott felet. A várost tűz, viz ellen védelmezni. V. ö. VÉD.

*VÉDELMEZÉS
(véd-el-ěm-ez és) fn. tt. védelmezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Erőkifejtés, mely által valamit v. valakit védelmezünk. V. ö. VÉDELMEZ.

*VĚDELMEZŐ
(véd-el-ěm-ez-ő) mn. és fn. tt. védelmező-t. Aki valakit vagy valamit védelmez; ótalmazó, pártoló, gyámolitó; mentő.

*VÉDELMEZŐLEG
(véd-el-ěm-ez-ő-leg) ih. Valamit óva; ótalmazólag, pártolólag, gyámolitólag; védő állapotban. Ellentétei: támadólag, bántólag, fenyegetőleg, vádolólag stb. V. ö. VÉD, VÉDELMEZ.

*VÉDELMI
(véd-el-ěm-i) mn. tt. védelmi-t, tb. ~ek.Védelmet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Védelmi eszközök. Életvédelmi jog. Védelmi háború. Önvédelmi ügy.

*VÉDĚNCZ
(véd-ěncz) fn. tt. véděencz-ět, harm. szr. ~e. Személy kit valaki bizonyos ügyben bajban véd, pártfogol, gyámolit, pl. a pörösfél az illető ügyvédnek védencze.

*VÉDĚNCZSÉG
(véd-ěncz-ség) m. tt. védenczség-ět, harm. szr. ~e. Védés, gyámolitás, pártfogolás alatti állapot.

*VÉDENY
mváros Moson m.; helyr. Védeny-be, ~ben, ~ből.

*VEDER
v. VĚDĚR (ved-ěr) fn. tt. veder-t, v. vedrět, harm. szr. vedr-e. 1) A gémes kút ostorára akasztott edény, melylyel a kutból vizet merítnek. Némely kiejtés szerént: vödör. Leereszteni, fölhúzni a vedret. Vederből válúba tölteni a vizet. Továbbá hasonló edény a csigás vagy gugorás kutakon, mely lánczon, vagy kötelen jár alá föl. 2) Szélesb ért. karikás fogatú faedény, vagy bőrkanna melyben vizet hordanak tartanak; néhutt, ha fából van, rocska. Csöbörből vederbe lépni, máskép lóról szamárra ülni, v. eben gubát cserélni, esőről csepegő alá menni. 3) Erdélyben ürmértékül szolgáló edény, akó. Egy veder bor; itt máskép: vider. 4) Átv. hasonló alakú kő- vagy cserépedény, pl. milyenben a római halottak hamvait eltakarították hamvveder.
Magyar elemzéssel e szó gyöke: ved am. ned v. med (,nedü' v. ,nedv' és ,medves' szókban) s a vedel ige gyöke is ved; amely tehát származási és fogalmi viszonyban áll a veder-rel is, épen úgy mint a latinban aqua és aqualis, a hellenben a ndwr és ndria (hydria). V. ö. MED, MEDENCZE, NEDV. Miklosich szerént régi és uj szláv nyelven: vëdro, vědro, mordvinul: vederka, uj görögül: bedron.

*VÉDERNYŐ
(véd-ernyő) ösz. fn. Védelmül szolgáló ernyő. Minthogy az ernyő (pl. esernyő, napernyő, szekérernyő magában is mindig védelmül szolgál, az összetétel egészen fölösleges.

*VÉDERŐ
(véd-erő) ösz. fn. Általában erő, melyre valaki mint védelemre támaszkodik. Különösen katonai vagy hadi erő, melynek rendeltetése háboru esetén főképen a haza védelme.

*VÉDERŐSÉG
(véd-erőség) ösz. fn. A várerődítésben, azon bástyák, erődmívek, melyek az illető várat a megtámadás ellen védik.

*VÉDÉS
(véd-és) fn. tt. védés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Erőkifejtés, ellenszegülés, mely által valamit védünk; ótalmazás, pártolás; illetőleg menté tevés, visszaczáfolás. V. ö. VÉD, (1).

*VEDESIN
puszta Sopron m.; helyr. Vedesin-be, ~ben, ~ből.

*VÉDESZKÖZ
(véd-eszköz) ösz. fn. Eszköz, mely által valamit védünk, mely a védett tárgy, vagy veszély természetéhez képest különféle lehet, pl. hadi, rablók elleni védeszközök; törvényes védeszközök stb.

*VÉDETLEN
(véd-etlen) mn. tt. védetlen-t, tb. ~ěk. Véd nélküli, akit vagy amit nem védnek; kárnak, veszélynek kitett; pártolatlan, gyámoltalan, elhagyott. Védetlen vár. Védetlen árva. V. ö. VÉD. Határozóként am. védetlenül. Máskép védtelen.

*VÉDETLENSÉG
(véd-et-len-ség) fn. tt. védetlenség-ět, harm. szr. ~e. Védetlen állapot, védnélküliség; pártolatlanság, gyámoltalanság, elhagyatottság.

*VÉDETLENÜL
(véd-et-len-ül) ih. A nélkül, hogy valaki védné; veszélynek, kárnak kitéve; pártolás, gyámolás nélkül.

*VÉDĚTT
(véd-ětt), mn. tt. védětt-et. Akit v. amit védtek, ótalmaztak, pártoltak, gyámolítottak, vagy jelenben: védnek, ótalmáznak stb. illetőleg vád, ellenvetések ellen igazoltak v. igazolnak. A jól védett várt nem vehette be az ellenség. A roszul védett ügy elveszett. Mint főnév jelent védenczel; l. VÉDĚNCZ.

*VÉDFA
ösz. fn. Általán, fából való eszköz, mely bizonyos véd gyanánt szolgál, pl. támaszfa, mely valamit a bedőlés, eldőlés ellen véd stb.

*VÉDFAL
(véd-fal) ösz. fn. Általán, fal, mely bizonyos veszély ellen gátul, akadályul szolgál, pl. a vár előfalai, a tűzfalak, árvíz ellen épített fal stb.

*VÉDFEGYVER
(véd-fegyver) ösz. fn. Fegyver, melynek rendeltetése, hogy vele a megtámadások ellen védjük magunkat, különböztetésül másnemű, p. vadász-, diszfegyvertől.

*VÉDFRIGY
(véd-frigy) ösz. fn. Fejedelmek, vagy nemzetek közti frígykötés, szövetség, mely szerint lekötelezik magokat, hogy egymást a megtámadók ellen viszonyosan segiteni, védeni fogják.

*VÉDGÁT
(véd-gát) ösz. fn. Általán mindenféle gát, mely bizonyos veszély, vagy kár elháritására, akadályozására véd gyanánt szolgál. Várerőditési, árviz elleni védgátak. V. ö. GÁT.

*VÉDHÁBORU
(véd-háboru) ösz. fn. Háboru, melyet valamely fejedelem, vagy állam a megtámadó ellen visel, hogy magát védje; ellentéte: támadóháboru.

*VÉDHAD
(véd-had) ösz. fn. Had, mely valamely helynek védelmére van rendelve; helyőrség, várhad.

*VÉDHAJÓ
(véd-hajó) ösz. fn. A derékhajóhad körül őrködő hajó, mely azt az ellenség rohanása ellen födözi.

*VÉDHAJÓS
(véd-hajós) ösz. fn. 1) Hadi védhajón szolgáló hajós. 2) Kormányos, vagy tengerész, ki a bejárandó tengert, s annak veszélyes tájait ismeri, s ezek ellen a hajót óvja, védi.

*VÉDHATALMASSÁG
(véd-hatalmasság) ösz. fn. l. VÉDHATALOM, 2).

*VÉDHATALOM
(véd-hatalom) ösz. fn. 1) Általában hatalom, mely valakit vagy valamit megvédeni képes. 2) Különösen nagyobb hatalmasság vagyis állami hatalom, mely valamely kisebb állam védelmét magára vállalta vagy vállalja.

*VÉDHIMLŐ
(véd-himlő) ösz. fn. Tehénhimlő, melyet a gyermekekbe szoktak oltani, hogy a veszélyes gyermekhimlő ellen megvédjék.

*VÉDINTÉZET
(véd-intézet) ösz. fn. Általán intézet, melynek föladata valamit védeni, pártolni, gyámolitani, attól a veszélyt elháritani. Szegények, árvák, kisdedek védintézete. Tűz, árviz elleni védintézet.

*VÉDIRÁS v. ~IRAT
(véd-irás v. ~irat) ösz. fn. Irat, melyben valaki magát vagy mást bizonyos vádak, megtámadások ellen kimenteni s igazolni törekszik. (Apologia)

*VÉDIRÓ
(véd-iró) ösz. fn. Személy, ki védiratot készit, és bocsát ki. (Apologus). V. ö. VÉDIRAT.

*VÉDISTEN
(véd-isten) ösz. fn. A sokistenséget hivő népeknél, különösen görögök és rómaiaknál, főbb és alsóbb rendü istenek, kik hiedelem szerint, bizonyos országnak, helynek, népnek, vagy egyes háznak, személynek védei, pártolói voltak.
Ellenistenek is léteztek, mint Ovid bizonyitja "Iupiter in Trojam, pro Troja stabat Apollo. Aequa Venus Teucris, Pallas iniqua fuit."

*VÉDISTENNŐ
(véd-isten-nő) ösz: fn. Fő, avagy alsóbb rendü istennő, mint bizonyos országnak, helynek, népnek stb. véde, pártolója. V. ö. VÉDISTEN.

*VÉDISTENSÉG
(véd-istenség) ösz. fn. Védisteni tulajdonság; de többnyire csak maga a ,védisten' helyett veszszük.

*VÉDJOG
(véd-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva valaki bizonyos személyeket, testületeket, vagy községeket ügyesbajos állapotukban védhet, s e joggal járó előnyöket élvezheti. Atyai, úri, egyházi védjog.

*VÉDKINCS
(véd-kincs) ösz. fn. A hitregés időkorban, istenektől adottnak, az égből csodálatosan lehullottnak hitt, vagy akármily kegyeletes kép, szobor, fegyver stb. mely a hit szerént az illető birtokost veszély ellen védte, p. Mars paizsa a rómaiaknál, Etele kardja a húnoknál, Pallásznak égből esett képe a trójaiaknál, honnan a palladium szó nevezete.

*VÉDKOSÁR
(véd-kosár) ösz. fn. Vesszőből font, a földdel töltött nagy kosarak, melyek ostromok alkalmával az ellenség lövései ellen védgátul szolgálnak.

*VÉDKÖTELESSÉG
(véd-kötelesség) ösz. fn. Kötelesség, melynél fogva valaki valakit vagy valamit védni köteles, pl. a gyám gyámoltját, s annak vagyonát.

*VEDLÉS
(ved-l-és) fn. tt. vedlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Némely állatok testén véghez menő változás, midőn vedlenek; hámlás, tollhullás. V. ö. VEDLIK.

*VÉDLET
(véd-ěl-et) fn. tt. védlet-ět, harm. szr. ~e. Folyamatban levő, vagy végrehajtott védés.

*VEDLĚTT
(ved-el-ětt) mn. tt. vedlětt-et. Am. felbőrét, vagy tollait, szőreit elhányta, elhullatta. Vedlett kigyó, madár.

*VÉDLEVÉL
(véd-levél) ösz. fn. Illető felsőségtől kiadott okmány, melyben kijelenti, hogy alattvalóját minden bántalom ellen védeni fogja, s ennél fogva akarja, hogy személy-, és vagyonbiztosságát senki ne háborítsa.

*VEDLIK
(ved-l-ik) k. m. vedl-ětt, htn. védleni. Mondjuk állatokról, melyek bizonyos időben felső bőreiket, pikkelyeiket, szőreiket, tollaikat elvetik, elhullatják. Vedlenek tavaszszal a kígyók. Vedlik a fiatal szarvasmarha, midőn borjuszőre elhull. Vedlenek a madarak; máskép: küklenek. Szabó Dávidnál eléjön mint hasonszó: verdik.
Képeztetésre hasonlók hozzá: foszlik, fejlik, feslik, hámlik stb. Elemezve, vagy vet-l-ik, a vet igétől, mert a vedlő állat héját, tollát szőrét elveti, s mintegy levetkezik, kivetkezik; vagy gyöke ved a ruhát jelentő mez változata, mintha volna mezlik. Igy lett a hám-ból hámlik, azaz, hámja elválik, kopácslik, p. a dió, azaz kopácsa elválik.

*VÉDMŰ
(véd-mű) ösz. fn. Minden erőditési mű, mely az ellenség támadása, berohanása ellen védül szolgál, p. sáncz, gát, palánk stb.

*VÉDNÖK
(véd-nök) fn. tt. védnök-öt, harm. szr. ~e. Felsőségi hatalommal, erővel, tekintélylyel biró személy, ki valakit védelme, ótalma, pártfogása, gyamolitása alá vesz. Ő nekem védnököm, s én az ő védencze vagyok.

*VÉDOK
(véd-ok) ösz. fn. Ok, mely bizonyos állitást igazolni, s az ellene felhozott nehézségeket megczáfolni törekszik. Erős, alapos védokok.

*VÉDŐ
(véd-ő) mn. és fn. tt. védő-t. Aki valamit véd, vagy ami által védünk valamit. Nemzetét hazáját, fejedelmét védő hazafi, katona. Védő eszközök fegyverek. Midőn személytelen tárgyra vonatkozik, rendesen véd áll helyette, s a viszonynévvel öszvetett szót képez: védeszköz, védfal, védgát stb. Mint önálló fönév jelent személyt, ki valakit, v. valamit véd, ótalmaz, pártol, gyamolit; röviden: véd, pl. honvéd, ügyvéd.

*VÉDŐLEG
(véd-ő-leg) ih. Védő állapotlan, magát a támadás ellen védve ótalmazva, vagy is arra törekedve, hogy a fenyegető veszélyt elháritsa magától. Ellentéte: támadólag.

*VÉDŐLEGĚS
(véd-ő-leg-ěs) mn. tt. védőleges-t v. et, tb, ~ek. Magát védőleg működő, az ellenerőt, bántalmat visszatorló, visszaverő. Védőleges háboru.

*VÉDŐR
(véd-őr) ösz. fn. Őr, kinek kötelessége a támadó ellenség mozgalmaira vigyázni, s azok ellen állomását, s a rábizottakat védeni, ótalmazni.

*VĚDPÁRKÁNY
(véd-párkány) ösz. fn. Czölöpökből, gerendákból állitott párkány, kerités, mely az ellenség előrenyomulását gátolja.

*VÉDPÉNZ
(véd-pénz) ösz. fn. Pénz, vagy díj melyet a védencz védnökének fizet.

*VÉDRÁCS
(véd-rács) ösz. fn. Általán, vasrács, v. rostélyzat, mely bizonyos helyet akár miféle kár, veszély, megtámadás ellen biztosit különösen ilyetén készület a várak kapujin, bejárásain.

*VÉDREND
(véd-rend) ösz. fn. Általán, rend, melyet a védháboruban, védcsatákban a megtámadók ellen kell tartani.

*VÉDRENDSZER
(véd-rend-szer) ösz. fn. Rendszer az állami szervezetben, mely védelemre szorítkozik; vagy mely a honvédelmi összes erőket eszközöket alkotja, szabályozza.

*VEDRŐD
falu Pozsony m.; helyr. Vedrőd-re, ~ön, ~ről.

*VÉDSÉG
(véd-ség) fn. tt. védség-ět. harm szr. ~e. 1) Azon jogok és kötelességek öszvege, melyek a védet v. védnököt illetik; inkább csak öszvetételben használtatik: ügyvédség, honvédség, s ilyenkor jelent ügy- v. honvédtestületet is.

*VÉDSIPKA
(véd-sipka) ösz. fn. Kitömött gyermeksipka, vagy föveg, mely eleséskor betörés vagy sértés ellen védi a fejet.

*VÉDSZELLEM
(véd-szellem) ösz. fn. Magasabb szellemi lény, mely vallási hit, vagy bevett hiedelem szerint bizonyos személyt vagy dolgot véd, pártfogol. (Genius). V. ö. VÉDANGYAL.

*VÉDSZENT
(véd-szent) ösz. fn. A r. katholika egyházban szent, kit bizonyos személy, vagy község, testület, nép, tartomány stb. védője gyanánt tisztel. Szent István, s a boddogságos Szűz Magyarország védszentei.

*VÉDSZER
(véd-szer) ösz. fn. Mindenféle szer, vagy eszköz, mely által védünk valakit v. valamit. Különösen jelenti az egészségtanban azon szert, mely által a nyavalyát, mielőtt bekövetkeznék, elhárithatni véljük; máskép: óvszer.

*VÉDSZÓ
(véd-szó) ösz. fn. Szó, vagyis beszéd, mely által valakit v. valamit védünk.

*VÉDSZÓNOK
(véd-szónok) ösz. fn. Szónok, ki valakit v. valamit bizonyos vád, vagy megtámadás ellen véd, s igazolni, illetőleg menteni törekszik.

*VÉDSZÖVETSÉG
(véd-szövetség) l. VÉDFRIGY.

*VÉDTELEN
(véd-telen) l. VÉDETLEN.

*VÉDÚR
(véd-úr) ösz. fn. Úr, ki bizonyos személyek vagy községek fölött védjogot gyakorol.

*VÉDURAS
(véd-uras) ösz. mn. Védurral biró. Véduras egyház.

*VÉDURASÁG
(véd-uraság) ösz. fn. 1) Védúri minőség. 2) l. VÉDÚR.

*VÉDÚRI
(véd-úri) ösz. mn. Védúrra vonatkozó, azt illető. Védúri jogok és kötelességek.

*VÉDV
(véd-v) fn. tt. védv-et, harm. szr. ~e. Erősitő ok, mely által valamely állitást védünk. (Argumentum)

*VÉDVÁM
(véd-vám) ösz. fn. Valamely iparág védelmére vagy annak fejlesztése végett a külföldről behozandó árukra vetett magasabb vám, mint azt rendes körülmények között megszabni szokták.

*VÉDVONAL
(véd-vonal) ösz. fn. Azon vonal, melynek mentében hadi működéseiket intézik azok, kik a támadó ellenség ellen védőleg tarják magokat.

*VÉG
fn. tt. vég-et, harm szr. ~e, köznépiesen: ~i. 1) Azon pont, vagy vonal, melyen bizonyos test, vagy tér hossza megszakad, mintha elvágták volna. Gerenda, lajtorja, pózna vége. Minden hosszu, vagy hosszában vett testnek két vége van. Kert, szőlő, rét, szántóföld vége. Város, falu, ház vége. Meghúzza magát mint guta a falu végin. (Km. Talán Guta nevü tolvaj értetik alatta. Egyik végtől a másikig. Végtől v. végtül végig. Szélesb ért. a tér vagy test terjedelmének bármily mértékirányban vett megszakadása, külső pontjai, vonalai. Világ vége. Négyszögü test végei. Egy végben, egy végtiben, midőn egyik dolog vége a másikáét mintegy közvetlenül érinti, egymás után, egy folytában. 2) Határvonal, mely bizonyos tért a vele érintkezőtől mintegy elvág, elválaszt. Különösen országunknak a török birodalom felőli részein fekvő helyek, várak. "Az vég mindenkor így járt, az szegény legény ez félével él, mivelhogy az frigy alatt az fejedelmek is szűkön fizetnek". Szinan aga levele Magyar Bálinthoz 1559-ben (Szalay Ágoston 400 m. levél. 335. lap.). Innen a végbeli, végház, véghely, végvár; végvidék, végles nevezetek. V. ö. VÉGHÁZ. 3) Valamely testnek utolsó része, darabja, íze, ahol terjedelme, hossza megszünik. Kötél vége, gyertya vége, bot vége, vastag, vékony vége. Minden botnak végén a feje. (Km.). A karó egyik végét meghegyezni. Láttam karó végén tar varját. (Km.). Ostor vége. Végén csattan az ostor (Km.) am. végén válik el a dolog. Hátra van még a vastagabb vége. (Km.). Szaru vége, köröm vége, kard vége, kés vége. Átv. Kellő végét fogni valaminek. A dolognak könnyü végét fogni. 4) Bizonyos szövet egész szál hosszában véve. Vég posztó. Egy vég vászon, két vég gyolcs három vég selyem, négy vég szőnyeg. Nyolcz vég bagazia, karasia négy vég. (E két utóbbi olvasható Thúry György hagyatékáról 1571-ben fölvett leltárban. Századok. 724, 725. 11.). Végestül v. vég számra venni gyolcsot, egész véget venni. 5) Számra, mennyiségre, sokaságra vonatkozva, ahol az megszünik, megszakad. Az átvonuló katonaságnak vége hossza nem volt. Jön a sereg vége. 6) Időt illetőleg, hol az betelik, s bizonyos egészet képez. Hónap, esztendő, század vége. Minden év végén számot adni. Élet vége. 7) Mindenféle ügynek, dolognak, cselekvésnek betölte, bezárása, utója. Pör kezdete és vége. Beszéd eleje, folyamata és vége. Vigalom, mulatság, dolog, munka vége. Végbevinni, végrehajtani valamit. Kezdettől végig. Elejétől végig. Végét érni, végére jutni, véget vetni, végét szakasztani valaminek. Jó a tréfa, de nem mindvégig. (Km.). Véges végig. A szindarabot végig nézni. A könyvet végig olvasni. Mise végeig a templomban maradni. 8) Azon eredmény, mely valamiből foly, s az előzménynek mintegy záradéka. Mi vége lett a dolognak? Végén válik el, v. vége választja meg, v. várd el a végét. Menjünk végére, széna-e vagy szalma. (Km.). Beszél, beszél a barát, koldulás a vége. (Km. Néhutt e közmondat így végződik: alamizsnát vár). Jó vég köti a munka koszorúját. (Km. Latinul finis coronat opus). Ennek nem lesz jó vége. Rosz vége lesz neki. Véget érni am. bevégződni. Szerencsés, boldog véget ért. Végére járni valaminek, kettős értelme van: a) elejétől végig kinyomozni; b) elveszteni, elpazarolni; pl. minden vagyonának végére járt. 9) Vész, elmulás; különösebben halál, mely bizonyos létnemet megszakaszt, megszüntet. Végünk van, oda vagyunk, elvesztünk. "Jól vigyázz, meg ne tudjon fogni, mett (mert) osztán vége nekünk." Székely népmese. (Kriza J. gyüjt.). Vége vége mindennek, elmult, elveszett. Végéhez, halálához közelget. Vége van, meghalt. 10) Czél, utolsó ok, melyből valami történik. Mi végre teszed ezt? Az más végből történt. Nehéz tudni czélját, végét, kitanulni mesterségét az asszonynak. (Gúnydal). 11) Átv. valaminek oly állapota, mivolta, melynél tovább, fölebb nem terjedhet; s ilyenkor többnyire a ,végső' melléknév helyett, és mai szokott helyesirásunk szerént az illető szóval összetéve áll. Végerejét (végső erejét) megfeszítení. Végromlásra jutott. Végreménye is eltünt. Végóra. Végnap. Végrendelet. Végbucsú. V. ö. VÉGNAP.
Mind ezekből kitűnik, hogy a vég szó alapfogalomban valami folytonos egésznek megszakadását, s mintegy elvágását jelenti. Minélfogva némelyek (Lugossy, Ballaghy) úgy vélekednek, hogy egy eredetű a vág igével, s annak vékonyhangu módosulata. Hasonló módosulatok vannak ezekben: tá té; vás vés; tár tér; ár (pretium) ér-(ték); sár csér; váz vézna; csámcsog csémcseg; láb lép. Úgy látszik, mintha a latin finis és findo közt is ezen fogalmi és gyöki viszony rejlenék. Mi szerint azon szók seregébe osztályozható, melyek igék és nevek egy alakban, mint nyit, zár, les, nyom, vágy stb. Innen elemezhető a véghetetlen szó, melynek középképzője het, mint tehető képző, csak igékhez szokott járulni. V. ö. VÉGTÉRE. Mint személynevet régiesen gh-val írják: Végh.
Egyébiránt egyeznek a ,vég' szóval mandsu nyelven: vadsin (Ende) vadsima (Ende, Schlusz); vadsi-me (végezni, endigen); továbbá szintén mandsu nyelven: mokho. (Gabelentz. Élémens de la Grammaire mandchoue. 67. 1. Magában Gabelentz szótárában mohon áll, s am. a német Ende, Gränze, das Aeuszerste. A kh olvasásáról azt mondja a nyelvtan, hogy az úgy hangzik mint a magyar h vagy mint a német ch). Budenz J. fölhozza rokonokul a finn viimehe (postremum, ultimum), viimeise (postremus, ultimus), észt viimse, viimane (utolsó, végső), lív vîmi szókat stb. Vámbéry Á.-nál eléjön az ujgur ing, eng am. végső, utólsó, legföljebb, sajátképen azon szócska, melylyel az ujgur nyelv a harmad foku melléknevet képzi, pl. ing üstün, legmagasb.

*VÉGABRONCS
ösz. fn. A kádároknál azon abroncs, mely a hordó, kád stb. fenekéhez, illetőleg szájához legközelebb fekszik.

*VÉGADOMÁNY
(vég-adomány) ösz. fn. Adomány, melyet mint végsőt kiván az adományzó tekinteni.

*VÉGAKARAT
(vég-akarat) ösz. fn. Elhatározott, változhatatlan, utolsó akarat; különösebben valakinek halála esetére nyilvánított akarata, melyet szabatosabb kifejezéssel végrendeletnek hívunk.

*VÉGAKARATI
(vég-akarati) ösz. mn. Végakaratot illető, arra vonatkozó. l. VÉGRENDELETI.

*VÉGAKARATILAG
l. VÉGRENDELETILEG.

*VÉGÁLDOZAT
(vég-áldozat) ösz. fn. Utólsó áldozat.

*VÉGARDÓ
falu Zemplén m. BEREGSZÁZ~, Bereg m.; helyr. ~Végardó-ra, ~n, ~ról.

*VÉGBE
(vég-be) ih. Teljesedésbe, azon pontra, határra, hová terjednie kelletik. Végbe vinni valamit. Végbe ment. "Noha kívántuk volna ugyan, hogy ennyi haladékok uttán, szegény hazánk jovájért és nagy sok difficultásinknak rendben vételéjért végben mehet vala ez az gyüllés." Gr. Eszterházy M. nádor levele Győr megyéhez. 1634-ben. (Magy. Történelmi Tár. VIII. köt. 87. 1.).

*VÉGBÉL
(vég-bél) ösz. fn. Vastag bél, melynek felső része a haskéren belül, alsó vége pedig azon kivül fekszik s az alfelig lenyúlik. (Intestinum rectum.)

*VÉGBÉLFÉREG
(vég-bél-féreg) ösz. fn. Gilisztaféle féreg, mely a végbélben tartózkodik. (Acaris vermicularis.)

*VÉGBÉLFOLYÁS
(vég-bél-folyás) ösz. fn. Vérfolyás a végbélből, folyó aranyér.

*VÉGBÉLGYÚLADÁS
(vég-bél-gyúladás) ösz. fn. Gyúladásféle kór a végbélben.

*VÉGBELI
(vég-beli) ösz. mn. és fn. A végvárakban v. végházakban létező vagy létezett, ahhoz tartozó, vagy tartozott. Végbeli katonák. Végbeliek.
"Az végbelieknek tartsd meg erejeket,
Hogy pogány vérében mártsák fegyvereket.
Thúry György 1548-ban. (Thaly K. gyüjt.)
V: ö. VÉGHÁZ.

*VÉGBÉLLOB
(vég-bél-lob) l. VÉGBÉLGYÚLADÁS.

*VÉGBESZÉD
(vég-beszéd) ösz. fn. Beszéd, mely bizonyos értekezést, tanácskozást, vitatkozást stb. bezár.

*VÉGBETÜ
l. VÉGBÖTÜ.

*VÁGBEVISZ
v. ~VISZEN, (végbe-visz v. ~viszen) ösz. áth. Valamely dolgot, teendőt teljesen bevégez, végrehajt, teljesit, eszközöl. Ész, fegyver, érték mindent végbeviszen. (Km.). Könnyü végbevinni, minek más veté meg ágyát. (Km.)

*VÉGBEVITEL
(végbe-vitel) ösz. fn. Bizonyos teendőnek teljesitése, bevégzése, megtevése.

*VÉGBÖTÜ
(vég-bötü) ösz. fn. Bötü, mely bizonyos bötük sorát bezárja, mely utólsó helyen áll, p. ezen szónak: ember, végbötüje r; a magyar ábéczének végbötüje zs.

*VÉGBÚCSÚ
v. ~BUCSU, (vég-búcsú) ösz. fn. Bucsú, melyet eltávozásunk előtt utoljára veszünk, vagy mely után többé nem látjuk egymást. V. ö. BÚCSÚ.

*VÉGCZÉL
(vég-czél) ösz. fn. Azon előre kitűzött siker, eredmény, melynek elérése után a cselekvés teljesen befejeztetik.

*VÉGED
falu Szala m. helyr. Véged-re, ~ěn, ~ről.

*VÉGEDESVÉGIG
(végedes-végig) l. VÉGESVÉGIG.
"Többet ebből a beszédből nincs mit hallgassatok, met (mert) elmondtam végedes végig."
(Székely népmese. Kriza gyüjt.).

*VÉGEK
(vég-ek) többesi fn. Régebben igy nevezték az országnak a török birodalommal vagy foglalással határos és a törökök ellen őrségül szolgáló határait s határvárait. "Vitézek mi lehet e széles föld felett szebb dolog a végeknél?" (Balassa B.). Másképen s mai nap szokottabban: katonai végvidék, határvidék, őrvidék, mely azonban a legújabb korban polgári szervezetet nyert. V. ö. VÉG, 2); VÉGHÁZ.

*VÉGELADÁS
(vég-el-adás) ösz. fn. Végképeni eladás, midőn valamennyi áruk olykép adatnak el, hogy azután a kereskedés, legalább a megnevezett helyen vagy czég alatt, egészen megszünik.

*VÉGELEMZÉS
(vég-elemzés) ösz. fn. A végsőig vitt, vagyis a lehető legrészletesebb elemzés.

*VÉGELINTÉZÉS
(vég-el-intézés) ösz. fn. Végképeni elintézés.

*VÉGELŐHÓ
(vég-elő-hó) ösz. fn. November hava. V. ö. VÉGHÓ.

*VÉGELŐTTI
(vég-előtti) ösz. mn. A végsőt közvetlen megelőző, a végsőtől visszafelé második, aki v. ami a sorozatos sokaságban a végtag, végrész előtt áll, létezik; Végelőtti szótag. Végelőtti ház, máskép: utósóelőtti, véginnenső.

*VÉGEMBER
(vég-ember) ösz. fn. A sorba állított emberek, különösen katonák között az utósó.

*VÉGENYÉSZET
(vég-enyészet) ösz. fn. Végképeni semmivélevés állapota. "Nehéz idők, vészteljes évek mentek el felettünk. Végenyészet szélén állott nemzetünk." Deák F. (A képviselők házában 1861. május 13-ikán).

*VÉGÉRVÉNYES
(vég-érvényes) ösz. mn. Végképen eldöntő és oly érvényre jutott, mely többé változás alá nem eshetik. Végérvényes határozat, itélet.

*VÉGES
(vég-es) mn. tt. véges-t, v. ~et, tb. ~ek. Aminek véges határa van, aminek hosszát, terjedelmét meg lehet mérni, ami nem tart örökké. Véges lény. Véges emberi elme. Ellentétei: végtelen, határtalan, örökkévaló, mérhetetlen.

*VÉGESÁRÚ
v. ~ÁRU, (véges-árú) ösz. fn. Áru, illetőleg szövet, melyet számra szoktak adni s venni, pl. posztó, vászon.

*VÉGESDEDVÉGIG
(végesded-végig) l. VÉGESVÉGIG.

*VÉGESLEG
(vég-es-leg) ih. Valamely működést, cselekvést teljesen berekesztőleg; máskép: végkép, végképen, végleg. A székelyeknél azt teszi vég számra: Vásznat, posztót végesleg vásárolni.

*VÉGESSÉG
(vég-es-ség) fn. tt. végesség-ět, harm. szr. ~e. A térnek, időnek, s a térben időben létezőnek azon tulajdonsága, melynél fogva terjedelmének, illetőleg tartásának határa van. Ellentétei: végtelenség, határtalanság, mérhetetlenség, örökkévalóság.

*VÉGESVÉGIG
(véges-végig) ösz. vagyis ikerített, erősbített ih. Egyik végtől a másikig, egész hosszában, folytában, elejétől utójáig. Némely tájakon: végesdedvégig, végedesvégig, végtül végig, végtelen végig, végeslen végig. Végesvégig elrepeszteni, elhasítani valamit. Végesvégig menni az útczán.

*VÉGESVÉGIN
(véges-végin) ösz. ih. Épen utolján. (Szabó D.)

*VÉGESVÉGÜL
l. VÉGÜL alatt.

*VÉGESZAKADATLAN
(vége-szakadatlan) ösz. mn. Aminek soha sem szakad, soha nem lesz vége. Mind tart vége szakadatlan. (Kriza J.). Határozóként: oly módon, hogy soha sem szakad vége.

*VÉGESZAKADTÁN
v. ~SZAKADTÁVAL (végeszakadtán v. ~szakadtával) ösz. ih. Valaminek végeztén v. végeztével (Kriza J.)

*VÉGETLEN
(vég-etlen) mn. tt. végetlen-t, tb. ~ěk. Aminek vége, határa nincs; örökké tartó. Székelyesen: vége szakadatlan. Nagyító ért. ami a maga nemében igen terjedelmes, nagyon sok, igen hosszu ideig tartó. Végetlen pusztaság, tenger. Végetlen munkába kapott. Úgy látszik azonban, hogy a nyelvszokás ez átvitt értelemben inkább a végtelen-t szereti használni. Végtelen sokaság, erdőség. Végtelen nagy város. Határozóként am. vég nélkül.

*VÉGETLENSÉG
(vég-et-len-ség) fn. tt. végetlenség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, melynél fogva valami végetlen; határtalanság; örökkévalóság.

*VÉGETT
(vég-ett) névhatárzó. Bizonyos végből, végokból, czélból, vagyis azért, hogy valami történjék, teljesedjék. Mulatság, látogatás végett menni valahová. Tanulás, tapasztalás végett utazni. Életünk fentartása, nem torkosság végett kell enni. Némileg rokon hozzá: miatt, mennyiben mindkettő okságra vonatkozik; de különböznek először abban, hogy miatt valaminek mintegy előokát, végett pedig utóokát, czélokát fejezi ki, vagyis oly kitűzött valamit, minek későbben kell teljesednie; másodszor abban, hogy miatt kedvezőtlen jelentéssel bir, midőn t. i. valamely ok nem ohajtásunk szerént üt ki; végett pedig a kivánságunkhoz képesti czélt fejezi ki. Fölvilágosításul szolgáljanak ezen ellentétek: Sok olvasás miatt (sok olv. vala az oka, hogy) elgyöngült a szeme; olvasás végett (olv. oka v. czéljából) könyvet kért tőlem. Czirkálás végett kiindult a hajó, de szél hiánya miatt nem haladhat. Betegsége miat nem végezhette el munkáját, egészsége végett fördőre ment. Mi végett teszed ezt? Mi miatt nem tetted meg? Pénz végett jött hozzám. Csak pénze miat becsülik őt. Apám végett jöttem, hogy lássam. Apám (pazarlása) miatt vagyok szegény. Fölveszi a személyragokat is: végettem, végetted, végette stb. V. ö. MIATT.

*VÉGEZ
(vég-ez) áth. m. végez-tem, ~tél, ~ětt, v. végzěttem,végzěttél, végzětt, par. végez-z; htn. ~ni, v. végzeni. 1) Bizonyos munkát, mivet, dolgot befejez, vagy tovább folytatni megszűn. Szántást, vetést, aratást, nyomtatást végezni, elvégezni, bevégezmi. Ebédet vacsorát végezni. Eléadást, beszédet végezni. A tűt mindenkor ott hagyd a munkában, a hol elvégezted. (Km.). Jobb, alant kezdeni és fent végezni. (Km.). 2) Néha am. teljesít. A szakmányos munkát bizonyos órában végezni. 3) Megfontolás, tanácskozás, értekezés után valami bizonyosat határoz, rendel, intéz. Sokáig tanácskoztak, de semmit, sem végeztek. Azt végezték, hogy máskor végeznek. Ügyeiket magok között elvégezték. Elvégezém magamban, hogy nem engedek. "Végezé arra az ő gondolatját, hogy őtet tartaná egy magas toromban." (Nádor-cod. 493. 1.). 4) Valakit kivégezni am. halál által életének, különösen törvényes itélet következtében, véget vetni, főlakasztani, lefejezni stb. Szükségét végezni. l. SZŰKSÉG alatt.

*VÉGEZÉS
(vég-ez-és) fn. tt. végezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos cselekvés, munkálkodás, működés folyamának bezárása, teljesítése. Használják ,végezet' 2-ik jelentésében is, pl. 1403-ik évben a Sajó-Szentpéteriek végezésében:
"Mind ez egész városnak lakosinak... egy aránt való végezéséből, illyen végezéseket avagy rendeléseket szerzettünk."
(Régi Magyar Nyelvemlékek. II. K.).
V. ö. VÉGZÉS.

*VÉGEZET
(vég-ez-et) fn. tt. végezet-ět, harm. szr. ~e. 1) Minden, a mi végezve van, a cselekvésnek vagy létezésnek utolsó pontja, mivolta. 2) Elhatározott, eltökélett, elintézett valami. Tanács, törvényszék végezete. Örök végezet, isteni végezet. 3) Régiesen halál pl. a Nádor codexben: "És annak utánna sírsz, hogy engömet én végezetömnek előtte nem láttál" (559. 1.). V. ö. VÉGZET.

*VÉGEZETLEN
l. VÉGZETLEN.

*VÉGEZETRE
(vég-ez-et-re) ih. Utóljára, mindenek után. Végezetre elhatározták, hogy... Máskép végtére.

*VÉGEZETÜL
(vég-ez-et-ül) ih. Végezet- vagy határozotként. A többség akaratát végezetűl kimondani. Végezetül kimondott itélet. A Müncheni codexben am. végtére. (novissime). "Hogy végezetől jövén ne szorongasson engemet." (Ne in novissimo veniens sugillet me. Lukács. XVIIl.).

*VÉGEZHETETLEN
(vég-ez-het-etlen) mn. tt. végezhetetlen-t, tb. ~ek. Amit elvégezni nem lehet. A Nádorcodexben am. véghetetlen.

*VÉGEZŐDÉS; VÉGEZŐDIK
l. VÉGZŐDÉS; VÉGZŐDIK.

*VÉGFAL
(vég-fal) ösz. fn. A várerőditésben a többi bástyafalak közől kiálló homlokfal.

*VÉGFELELET
(vég-felelet) ösz. fn. Felelet, mely bizonyos vitatkozást, kérdezősködést bezár.

*VÉGGYALU
(vég-gyalu) ösz. fn. Az ácsok, asztalosok stb. simító gyaluja.

*VÉGGYOLCS
(vég-gyolcs) ösz. fn. Egész szövet gyolcs. Egy, két, három stb. vég gyolcs.

*VÉGGYŐZEDELEM v. ~GYŐZELEM
(vég-győzedelem v. ~győzelem) ösz. fn. Végső, vagyis végkép eldöntő győzedelem.
"S ha zendűl majd a véggyőzelmi dal:
Nevéhez kötve lesz a diadal"
Szász K. (Báró Eötvös J. emlékezetére).

*VÉGHAGYÁS
(vég-hagyás) ösz. fn. Nyelvtani ért. a szó végének megkurtítása valamely betü vagy szótag elhagyásával p. eskü esk, tövisk tövis.

*VÉGHANG
(vég-hang) ösz. fn. Végső hang valamely énekben, zenében, szóban.

*VÉGHATÁROZAT
(vég-határozat) ösz. fn. Tanácskozást, vitatkozást, biráskodást bezáró határozat.

*VÉGHÁZ
(vég-ház) ösz. fn. A régieknél am. az országnak a török birodalom vagy foglalás felőli határán fekvő vár, erőség; végek.
"Adjad nagy Úr-Isten, vitézi tettekkel
Végházunk kérkedjen sok pogány fejekkel"
Thúry György 1548-ban (Thaly K. gyüjt.).
Thaly K. megjegyzi: "Végház, végvár: a törökök ellen fennállott határvár"; ismét: "Végbeliek azon vitézek, kik e várak őrségét képezvén, folytonos csatározásban voltak s a legjobb hősökké fejlődének. A vég szó akkor tájban az illető várak neve elé iratott, igy találjuk például gyakorta: Vég Szendrő, Vég-Ónad, Vég-Veszprém, Vég-Ujvár, Vég-Simontornya."

*VÉGHELY (1)
(vég-hely) ösz. fn. Hely, térhuzam, mely valamely országnak, tartománynak határát képezi; továbbá, végvár, határvár, határváros, határfalu. l. VÉGEK. VÉGHÁZ.

*VÉGHELY (2)
csárda Baranyában; helyr. Véghelyre, ~ěn, ~ről.

*VÉGHETETLEN
(vég-het-e-tlen) mn. tt. véghetetlen-t, tb. ~ěk. Nagyitólag szólva, aminek végét nem lehet érni, vagy felfogni, igen igen terjedelmes, vagy nagy mennyiségü, sokaságu, vagy mértékü, fokozatú. Véghetetlen mindenség. Az Isten véghetetlen jóság. Véghetetlen kin, fájdalom. Ezen szó képeztetése sajátságos a maga nemében, mert a het mint tehető képző szabály szerint csak igékhez járul; s úgy látszik, azt kell föltennünk, hogy a vég némely más szók módjára hajdan ige is volt. V. ö. VÉG.

*VÉGHETETLENSÉG
(vég-het-et-len-ség) fn. tt. véghetetlenség-ět, harm. szr. ~e. Oly nagysági, sokasági, terjedelmi tulajdonság, melynek végét érni, szakasztani nem lehet.

*VÉGHETETLENÜL
(vég-het-et-len-ül) ih. Nagyítólag szólva, megmérhetetlen nagyságban, terjedelemben, sokaságban, vagy mértékben, fokozatban. Véghetetlenül nagy, sok. Véghetetlenül szenved, haragszik, örül.

*VÉGHĚZVIHETŐ
(véghěz-vihető) ösz. mn. Amit bizonyos cselekvés, ipar, szorgalom, erőfeszités stb. által teljesiteni, eszközölni, végrehajtani lehet. Véghezvihető szándék, akarat, parancsolat, terv.

*VÉGHĚZVIHETŐSÉG
(véghěz-vihetőség) ösz. fn. Tulajdonsága valaminek, amennyiben az véghezvihető, teljesithető, végrehajtható.

*VÉGHĚZVITEL
(véghěz-vitel) ösz. fn. A cselekvés alá fogott dolognak teljesitése, eszközlése.

*VÉGHĚZVITLEN
(véghěz-vitlen) ösz. mn. A mit véghez nem vittek, nem teljesítettek, abbanhagyott, félbeszakadt. Véghezvitlen munka, terv, épités. Határozóként am. a nélkül hogy véghez vitték, végrehajtották volna. Dolog-véghezvitlen (re infecta) visszajött, Kresznerics szerint közmondat.

*VÉGHĚZVIVÉS
(véghěz-vivés) l. VÉGHĚZVTTEL.

*VÉGHLES
l. VÉGLES.

*VÉGHLESHUTA
l. VÉGLESHUTA.

*VÉGHÓ
(vég-hó) ösz. fn. December hava. A hónapoknak sorszám szerénti elnevezésében fordúl elé. (Első- v. előhó, másodhó, harmadhó,.... tizedhó = oktober, végelőhó = november).

*VÉGHURKA
(vég-hurka) l. VÉGBÉL.

*VÉGI (1)
(vég-i) mn. tt. végi-t, ~ek. A véghez tartozó, végül levő. (Finalis. Zum Ende gehőrig. Molnár A.).

*VÉGI (2)
köznépi kiejtés ,vége' helyett. V. ö. VÉG.

*VÉGIG
v. ritkán: VÉGIGLEN, (vég-ig v. vég-ig-len) ih. 1) Azon tér- vagy időpontig, melynél valaminek vége szakad. Elejétől végig olvasni a könyvet. Végig hallgatta a beszédet. Mind végig mind vérig. (Km.). 2) Egész hosszában vagy tartósságában. Végig járta a várost. Végig nézte őt, tetőtől talpig. Ez az útcza végig sáros. Fokozva: végesvégig, v. végedesvégig, v. végtől végig, amaz helyesebben: végtül, t. i. összetett határozói t és ül ragokkal, mint ,széltül' szóban is.

*VÉGINNENSŐ
(vég-innenső) ösz. mn. Aki v. ami a végsőt közvetlen megelőzi, a sorozatban a végrész v. végtag előtt áll, létezik; máskép: végelőtti, utósó előtti.

*VÉGINNENSŐELŐTTI
(vég-innenső-előtti) ösz. mn. Aki v. a mai véginnensőt megelőzi, a végsőtől visszafelé harmadik. (Penultimus, ~ma, ~mum).

*VÉGINTÉZET
(vég-intézet) l. VÉGRENDELET.

*VÉGINTÉZETLEN
(vég-intézetlen) ösz. mn. és ih. Végintézet nélküli; végintézet nélkül.

*VÉGINTÉZKEDÉS
l. VÉGRENDĚLKĚZÉS.

*VÉGINTÉZKEDŐ
(vég-intézkedő) l. VÉGRENDELKEZŐ.

*VÉGINTÉZŐ
helyesebben: végintézkedő v. végrendelkező.

*VÉGIRAT
(vég-irat) ösz. fn. A magyar törvénykezési rendes eljárásban két periraton túl a fölperesnek még egy végső eléadása az alperesi viszonválaszra. Ezen végiratra következik az alperesi ellenvégirat.

*VÉGIRE
tájdivatosan am. végére; pl. végire járás = végrejutás; végire jutás. V. ö. VÉG, 8).

*VÉGITÉLET
(vég-itélet) ösz. fn. 1) Itélet, melyet a biró valamely ügyben utószor, eldöntőleg hoz; vagy melyet mint változhatatlant a legfelsőbb törvényszék mond ki. 2) A keresztény hittan szerint isteni itélet, melyet Isten az utolsó napon a sirjaikból feltámadandó emberek fölött tartani fog; szokottabban: utósó itélet.

*VÉGJEL
(vég-jel) ösz. fn. Jel, mely valaminek véghatárát mutatja.

*VÉGJELENTÉS
(vég-jelentés) ösz. fn. Végső jelentés.

*VÉGJUTALOM
(vég-jutalom) ösz. fn. Jutalom, mely végsőkép adatik.
"Add által szivedet, ez lesz utitársam,
Adj egy csókot rózsám, az lesz végjutalmam.
Népdal.

*VÉGKÉP, VÉGKÉPEN
(vég-kép v. ~képen) ösz. ih. Valamely működést, cselekvést, vagy állapotot bezárólag. Végkép elenyészett. Végképen elmaradott. Végkép elintézni valamit.

*VÉGKÉPENI, VÉGKÉPI
(vég-képeni v. ~képi) ösz. mn. Valamely cselekvést, állapotot bezáró,megszüntető. Végképi elhatározás. Végképeni eladás.

*VÉGKIELÉGITÉS
(vég-ki-elégités) ösz. fn. Oly kielégités, melynek megtörténte után többé semmi követelésnek helye nincsen.

*VÉGKŐ
(vég-kő) ösz. fn. A határ végét jelelő kő.

*VÉGKURTÍTÁS
(vég-kurtítás) l. VÉGHAGYÁS.

*VÉGLEG
(vég-leg) l. VÉGKÉP, VÉGKÉPEN.

*VÉGLEGĚS
(vég-leg-ěs) mn. tt. véglegěs-t, v. ~et, tb. ~ek. l. VÉGKÉPENI.

*VÉGLES
falu Zólyom m.; helyr. Věgles-re, ~en, ~ről.

*VÉGLESHUTA
falu Zólyom m.; helyr. ~hutá-ra, ~n, ~ról.

*VÉGLET
(vég-let) fn. tt. véglet-ět, harm. szr. ~e. Végső határ, végső állapot, végsőség.

*VÉGLETĚS
(vég-let-ěs) mn. tt. végletěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Végsőig menő, végsőig terjedő. 2) l. VÉGKÉPENI.

*VÉGMENEDÉK
(vég-menedék) ösz. fn. Végső, utósó menedék.

*VÉGNAP
(vég-nap) ösz. fn. 1) Végső nap valamely ember életében, halál napja. 2) A keresztény hittan szerint azon végzetes nap, melyen e világ elmúlik, s a föltámadt emberek fölött végitéletet mond az Istenség, melynél fogva a jókat örök boldogságra, a gonoszokat örök kárhozatra itéli; máskép: itélet napja, utósó itélet.
Mindkét jelentésben eléjön az I. Lajos korabeli azon hivatalos eskümintában, melyet Mossóczi Zakariás I. Lajosnak 1351-iki decretuma (végzeménye) végén első közölt a Corpus jurisnak (Törvénytárnak) 1584-ik évi kiadásában, s mely aztán több következő kiadásban is benfoglaltatik. Ebben az 1-ső jelentésre vonatkozva ezek állanak: "Szűz Mária melletted te vég napodon szent fiának előtte úgy támadjon." Továbbá: »Isten teste te vég napodon méltán neked úgy méltóztatassék« (így). A 2-ik jelentésre vonatkozólag; "Isten szénjét (színjét azaz színét) te vég napodon úgy láthassad". Hogy itt a 2-ik jelentést kell értenünk, teljes bizonyságul szolgál Hunyadi János kormányzói esküje (1446-ik évről, mely ugyan eredeti példányban szintén nincsen meg, de valamennyi meglevő másolatban, és a Törvénytár különböző kiadásaiban is (latinul) az illető szavak egybehangzólag fordulnak elé) ezen kifejezésben: "Itélet napján (in die judicii) Istennek ő szent szinét úgy láthasd". (l. Régi Magyar Nyelvemlékek II. kötet 355. 1.).

*VÉGOK
(vég-ok) ösz. fn. Azon kitűzött czél, melynek elérése végett valami történik, tétetik. (Causa finalis)

*VÉGÓRA
(vég-óra) ösz. fn. 1) Az órákra felosztott vagy számitott idő folytában az utósó óra, mely a többit bezárja. A csata végórájában a szerencse hozzánk fordúlt s az ellenség futásban keresett menedéket. 2) Bizonyos időszaknak, különösen az életfolyamnak közel vége, a halálozást megelőző mintegy egy órányi idő. Ütött neki a végóra. Végóráján kibékűlt ellenségével. V. ö. VÉGNAP.

*VÉGOSTROM
(vég-ostrom) ösz. fn. Ostrom, mely végsőkép intéztetik az ellenség, vagy ellenséges erőség ellen.

*VÉGŐR
(vég-őr) ösz. fn. Végül álló őr. Különösen az ország határán őrködő katona vagy más személy, határőr. V. ö. VÉGEK.

*VÉGÖRS
(veg-örs) ösz. fn. Végül álló örs. Sándor Istvánnál: végőrös.

*VÉGÖSZLET
v. ~ÖSSZEG, (vég-öszlet v. ~öszveg) ösz. fn. Több összeadott számok isméti összeadásából eléállott egész v. teljes összeg.

*VÉGPERCZ
(vég-percz) ösz. fn. Bizonyos kimért időben, különösebben az élet folyamában azon végső és csekély időtartam, melyben ama kimért idő vagy az élet folyama megszűnik. A végperczben érkezénk a hajóra, midőn ez már indulóban volt. Eszméletét a végperczig megtartotta.

*VÉGPONT
(vég-pont) ösz. fn. Azon pont, mely bizonyos térnek, vagy időnek, t. i. akár térben létező testnek, akár időben tartó cselekvésnek, történetnek folyamát bezárja, elvágja.

*VÉGPOSZTÓ
(vég-posztó) ösz. fn. Egész szövet posztó. Egy, két, három stb. végposztó.

*VÉGRE
(vég-re) ih. 1) Bizonyos megtörtént dolgok elmulta után bezárólag. Végre ő is megérkezett. "Felkeresésére útnak indult sokad magával. Végre megtalálták." (Székely népmese. Kriza J. gyüjt.). Különösen élünk e szóval, midőn valamit késellünk. Végre megjött az esze. Végre valahára megfizette adósságát. El szócskával összekötve elvégre, igen kedvelt kifejezés, mely az egyszerü,végre' szóra nagyobb nyomatékot fektet, s különösen annyit tesz: mindenek után; több esélyen keresztül áthatolva; több bajon, viszontagságon áttörve. Elvégre czélhoz jutottunk. Elvégre győztünk. 2) Néha am. végett. Mi végre tetted azt? A végre jöttem, hogy... A hajt igével öszvetéve teljesitést jelent. Végrehajtani valamely rendeletet, parancsot, V. ö. VÉGREHAJT.

*VÉGREHAJT
(végre-hajt) ösz. áth. Cselekvési czélul kitűzött valamely dolgot teljesít, bevégez, eszközöl. A mit magában föltesz, azt végrehajtja. Különösen, bizonyos rendeletet, parancsot, törvényt, birói itéletet stb. tettleg valósít, az illetőket, a kötelezetteket annak teljesitésére kényszeríti. A törvényszék által rendelt elkobzást végrehajtani. A felsőbb rendeletet, az országosan, hozott törvényt végrehajtani.

*VÉGREHAJTÁS
(végre-hajtás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaki végrehajt valamit, e szónak minden értelmében. V. ö. VÉGREHAJT.

*VÉGREHAJTÁSI
(végre-hajtási) ösz. mn. Végrehajtásra vonatkozó, azt illető. Végrehajtási utasitás, kérvény, végzés. Végrehajtási eljárás. Végrehajtási jelentés.

*VÉGREHAJTATÓ
(végre-hajtató) ösz. mn. és fn. Fél, ki valamely birói határozat végrehajtását kéri és eszközlésbe véteti.

*VÉGREHAJTHATATLAN, VÉGREHAJTHATLAN
(végre-hajthat[at]lan) ösz. mn. Amit végrehajtani nem lehet vagy nem szabad.

*VÉGREHAJTHATÓ
(végre-hajtható) ösz. mn. Amit végrehajtani lehet, aminek végrehajtása megengedendő.

*VÉGREHAJTÓ
(végre-hajtó) ösz. mn. és fn. 1) Ami által végrehajtatik valami. Végrehajtó hatalom, rendelet. 2) Személy ki törvény v. más felsőség által, vagy magánosok által is pl. végrendeletben föl van hatalmazva, hogy bizonyos törvényt, rendeletet, parancsot, itéletet, végzést stb. az illető felekkel tudasson, azok teljesitését eszközölje, vagy eszközölni igyekezzék stb. Birósági végrehajtó. Végrendeleti végrehajtó.

*VÉGREHAJTÓI
(végre-hajtói) ösz. mn. Végrehajtót illető, arra vonatkozó. Végrehajtói kötelességek, jogok.

*VÉGREHAJTÓSÁG
(vegre-hajtóság) ösz. fn. Hatalom, felsőség, mely köteles, vagy melynek joga, van végrehajtani valamit. V. ö. VÉGREHAJT.

*VÉGREJÁRÁS
(végre-járás) ösz. fn. Nyomozás, t. i. cselekvés, midőn végére járunk valaminek. V. ö. VÉG, 8).

*VÉGREJUTÁS
(végre-jutás) ösz. fn. Azon pontra jutás, melyen valami végét éri.

*VÉGREMÉNY
(vég-remény) ösz. fn. Remény, melynek meghiusulta után többé reményleni megszününk. V. ö. REMÉNY.

*VÉGRENDĚLÉS
(vég-rendělés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki szóval vagy irásban végrendeletet tesz. Végrendelésre felszólítani, kérni, sürgetni a beteget. Végrendeléstől vonakodni, azt halasztani. Szokottabban: végrendelkezés. V. ö. VÉGRENDĚLET.

*VÉGRENDĚLET
(vég-rendělet) ösz. fn. Törvényszerü módon akár élőszóval kijelentett, akár okmányba foglalt akarata valakinek, mely szerint halála esetére, leginkább vagyonáról intézkedik. Végrendeletet tenni, fölnyitni, meghamisítani, elsikkasztani. Végrendelet nélküli örökös, öröködés. A latinból kölcsönzött szóval: testamentom.

*VÉGRENDĚLETI
(vég-renděleti) ösz. mn. Végrendeletet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Végrendeleti akaratnyilvánitás, intézkedés. Végrende leti végrehajtó.

*VÉGRENDĚLETILEG
(vég-renděletileg) ösz. ih. Végrendeletnél fogva, végrendeletben nyilvánított módon.

*VÉGRENDĚLETLENÜL
(vég-renděletlenül) ösz. ih. A nélkül, hogy végrendeletet tett volna; szokottabban: végrendelet nélkül. Végrendeletlenül halni meg.

*VÉGRENDĚLKĚZÉS
(vég-rendělkězés) ösz. fn. Szóbeli nyilatkozás, vagy okmányirás, mely által. valaki szabályszerűen végrendeletet tesz. V. ö. VÉGRENDĚLET.

*VÉGRENDĚLKĚZÉSI
(vég-rendělkězési) ösz. mn. Végrendelkezést illető, arra vonatkozó. Végrendelkezési képesség, tehetőség.

*VÉGRENDĚLKĚZŐ
(vég-rendělkěző) ösz. fn. Személy, ki végrendeletet tesz, vagy tett.

*VÉGRÍM
(vég-rím) ösz. fn. Rim a verssor, vagy versszak végén. V. ö. RÍM.

*VÉGROMLÁS
(vég-romlás) ösz. fn. Romlás, mely valaminek épségét, kellő mivoltát egészen megsemmisíti. Átv. tönkrejutás, vagyonának semmivé levése.

*VÉGRÖVIDÍTÉS
(vég-rövidítés) ösz. fn. l. VÉGHAGYÁS.

*VÉGSÉG
(vég-ség) fn. tt. végség-ět, harm. szr. ~e. Valaminek végső állapota, főleg mely a kellő határon is túlterjed. Szokottabban: végsőség v. véglet V. ö. VÉGSÉGĚS.

*VÉGSÉGĚS
(vég-ség-ěs) mn. tt. végségěs-t v. ~et. Végső állapotú; végső határig létező. Eléjön Szabó Dávidnál.

*VÉGSEREG
(vég-sereg) ösz. fn. A vonulásban levő derékhadat bizonyos távolságban követő sereg vagy csapat; különösen, mely azt az utánnyomuló ellenség megtámadása ellen födözi; hátvéd. (Arriergarde).

*VÉGSŐ
(vég-ső) mn. tt. végső-t. 1) Ami végét teszi, képezi valaminek, ami végen áll, a mi bizonyos sorozatot, folyamatot, mint annak része, bezár. Végső ház a faluban. A kertnek, szőlőnek végső része. Mint rokon képzőjü társai, fölveszi a felső fokot legvégső, és tulságos fokozással legesleg-végső. 2) Ami valamit teljesen bevégez, bezár, ami után semmi sem következik. Végső akarat, remény. Mint főnév jelenti bizonyos állapotnak utósó fokát. Végsőre menni, jutni.
"Isten veled hazám" - végsőt sohajta,
És néma lőn a Búcsu dalnoka."
Szász Károly. (Báró Eötvös József emlékezetére).
Képeztetésre rokonai mind azon szók, melyek helyet vagy helyviszonyt határoznak mint: alsó, felső, külső, belső, innenső, tulsó, közepső, szélső, első, utósó V. ö. ~SÓ, ~SÓ képző.

*VÉGSŐKÉP v. ~KÉPEN
(végső-kép v. képen) ösz. ih. Utójára, azon ízben, mely bizonyos szám-, vagy sorrendet bezár.

*VÉGSŐSÉG
(vég-ső-ség) fn. tt. végsőség-ět harm. szr. ~e. Bizonyos határ végső pontjáig terjedő állapot vagy tulajdonság. Átv. ért. cselekvési túlság. Végsőségig vinni valamit. Máskép: szélsőség, Újabbkori szóval: véglet.

*VÉGSŐSZÖR
(vég-ső-ször) ih. Azon izben, mely bizonyos szám-, vagy sorrendet bezár; utószor, nem többé.

*VÉGSZÁMADÁS
(vég-szám-adás) ösz. fn. Számadás, mely valamely üzlet jövedelmeit és kiadásait végképen tisztába hozza, s az utósó eredményt, létállapotot kimutatja.

*VÉGSZÁMRA. Kelmék mértékére
mennyiségére vonatkozva am. egész darabban, egész végben. Végszámra venni a posztót, gyolcsot.

*VÉGSZÁNDÉK
v. ~SZÁNDOK, (vég-szándék v. ~szándok) ösz. fn. Utósó szándék, melyet valaki magában föltesz; elhatározott s változhatatlan szándék.

*VÉGSZEG
(vég-szeg) ösz. fn. Bizonyos testnek, műnek végébe ütött szeg, különösen a tengely végén, mely a kereket a kiesés ellen óvja. V. ö. DERÉKSZEG.

*VÉGSZEGFOGÓ
(vég-szeg-fogó) ösz. fn. Csavaros fogó, melylyel a hintókban divatos kerékszeget ki- vagy becsavarják.

*VÉGSZÓ
(vég-szó) ösz. fn. 1) Egyes szó, mely valamely mondatot, verssort, versszakot bezár. 2) Beszéd vége, zárbeszéd.

*VÉGSZÓHANG
(vég-szó-hang) l. VÉGHANG alatt.

*VÉGSZÓTAG
(vég-szó-tag) ösz. fn. A több tagu szónak utósó tagja, p. e szóban emberség, végszótag a ség.

*VÉGTAG
(vég-tag) ösz. fn. 1) Azon tagok az emberi és állati testben, melyeknek több végeik vannak, u. m. a kerék- és lábakon az újjak. 2) l. VÉGSZÓTAG.

*VÉGTÉBEN
l. VÉGTIBEN.

*VÉGTELEN
(vég-te-len) mn. tt. végtelen-t, tb. ~ěk. A minek vége nincs; ami örökké tart; aminek nincs határa, amit meghatározni nem lehet. Köznyelven, nagyítólag szólva, a mi a maga nemében igen nagy, fölötte sokáig tart, aminek végét érni nem lehet, igen terjedt, nagyon hosszú. Végtelen sokaság. Határozóként am. végtelenül. V. ö. VÉGETLEN.

*VÉGTELENSÉG
(vég-te-len-ség) fn. tt. végtelenség-et, harm. szr. ~e. Végtelen állapota, vagy tulajdonsága valaminek; határtalan mennyiség, sokaság, terjedtség.

*VÉGTELENÜL
(vég-te-len-ül) ih. Határtalanul; a maga nemében igen nagyon; fölötteképen rendkivül nagy mennyiségben, terjedelemben. V. ö. VÉGTELEN.

*VÉGTELKE
falu Gömör m.; helyr. Végtelké-n, ~re, ~ről.

*VÉGTÉRE
(vég-et-e-re) v. vég-t-e-re) ih. Utójára, midőn valami bevégződik; máskép: végre, végezetül. Valamint a véghetetlen, úgy ezen szó is gyanittatja, hogy a vég hajdan ige is lehetett, melyből et képzővel alakult véget főnév, mint vág vágat lát, látat, űt ütet, stb. harmadik személyraggal, végetev végte, innen végtére mint láttára történt, kértére kapott valamit, jöttére megijedtek. Egyébiránt a t lehet határozói képző is, mint szél-t-ére, szél-t-ül szókban is. V. ö. SZÉLTÉBEN.

*VÉGTIBEN, VÉGTÉBEN
(vég-t-e-ben) ih. Ezen kifejezésben: egy végtiben am. végökkel v. végeikkel mintegy közvetlenül érintve egymást, egymás után, egy folytában. Réteink egy végtiben feküsznek.

*VÉGTOLDÁS
(vég-toldás) ösz. fn. Szóhosszabitás neme, midőn valamely bötüt, avagy szótagot, vagy hangzatosság végett, vagy utóhangzásképen vagy csupa túlbőségből toldanak a szóhoz; pl. te ten mi min, ti tin, máj mája, zúz zúza, moh moha, vakand vakandok, azt-at, ezt-et, azt-at-at, ezt-et-et stb. A végtoldás abban különbözik a ragozástól, hogy ez a gyök- vagy törzsszó értelmét némileg módositja, a végtoldás pedig rendszerént nem.

*VÉGTOLL
(vég-toll) ösz. fn. Szélső toll a madár szárnyában.

*VÉGTÜL
l. VÉGIG alatt.

*VÉGÜL
(vég-ül) ih. A sorban v. az elősoroltakban végső v. utósó helyen, utóljára. Fölveszi a leg előszócskát is: legvégül, s még nagyobb sulyosbitással: legeslegvégül; némely szójárásban: véges végül.
"Imádkozom az én teremtőmnek,
Aggyon eszöt az én szeretőmnek,
Osztán adjon a munkához kedvet,
Végös végül tiszta hű szerelmet"
Székely népdal. (Kriza J. gyüjt.)

*VÉGVACSORA
(vég-vacsora) ösz. fn. Utósó vacsora, melyet Üdvözitőnk, kinszenvedése és halála előtt tizenkét tanitványával végzett, midőn "vevé "a kenyeret és megáldá és megszegé, és adá a tanitványinak, és mondá: Vegyétek, és egyétek, ez
"az én testem; és vevén a pohárt hálákat ada, és
"nekik adá, mondván: igyatok ebből mindnyájan,
"mert ez az én vérem.... (Káldi. Máté 26
"fej.) Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." (U. o. Luk. 22 fej.)

*VÉGVÁGAT
(vég-vágat) ösz. fn. A vágásokra osztott erdőben azon rész, melyet utószor vágnak le.

*VÉGVÁLASZTÓ
(vég-választó) ösz. mn. Ami a dolog végét elválasztja, vagyis végkép elhatározza. Végválasztó itelet, határozat.

*VÉGVÁR
(vég-vár) ösz. fn. Bizonyos ország, vagy tartomány határán álló vár, határvár. Régente a török birodalommal vagy foglalással határos vár. l. VÉGHÁZ.

*VÉGVÁSZON
(vég-vászon) ösz. fn. Egész szövet vászon. Egy, két, három stb. szövet vászon.

*VÉGVESZĚDELĚM
(vég-veszědelěm) ösz. fn. Veszedelem, mely valaminek véget vet; végromlás.

*VÉGVESZÉLY
l. VÉGVESZĚDELĚM.

*VÉGVETÉS
(vég-vetés) ösz. fn. Cselekvés, vagy határozás, mely által valaminek véget vetünk, valamit megszüntetünk, abbanhagyunk, vagy befejezünk.

*VÉGVIDÉK
(vég-vidék) ösz. fn. l. VÉGEK.

*VÉGVONAGLÁS
(vég-vonaglás) ösz. fn. A haldoklónak utolsó küzdelme az életés halál között. V. ö. VONAGLÁS.

*VÉGZEMÉNY
(vég-ez-mény) fn. tt. végzemény-t, tb, ~ěk, harm. szr. ~e. Általán, fontolgatás, tanácskozás, vitatkozás után bizonyos ügyben megállapított határozat, rendelet, törvény, legfelsőbb akarat. Különösen, régebben egy egész országgyülésen hozott törvények összege.

*VÉGZEMÉNYĚS
(vég-ze-mény-ěs) mn. tt. végzeményěs-t v. ~et, tb, ~ek. Ami bizonyos végzeményt foglal magában. A hatóságnak, fejedelemnek végzeményes akarata.

*VÉGZĚS v. VÉGEZÉS
(vég-ez-és) fn. tt. végzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Bizonyos cselekvésnek, munkának bezárása, vagyis azon pontra juttatása, melyen folyamata megszünik. 2) A tanácskozás, vitatkozás eredményének kimondása, s megállapitása. A végzést följegyezni, beirni a jegyzőkönyvbe. 3) l. VÉGZET, 3) és 4)

*VÉGZET, VÉGEZET
(vég-ez-et) fn. tt. végzet-ět, harm. szr. ~e. 1) A cselekvés által eszközlött műnek vége, bevégzett része. 2) Nyelvtanilag valamely szónak egy vagy több hangból álló végső része, mint általános neve a rag és képzőnek. 3) A tanácskozás, vitatkozás után megállapitott végzés tartalma. 4) Sora, vagyis felsőbb erő, avagy Istenség által elhatározott viszontagságok, események, melyek szükségkép tünnek elé, melyek mintegy eleve el vannak végezve, melyeken változtatni nem lehet. Örök végzet.
"Fajáért ége keble tiszta lángja
Magát emésztő fénynyel mint a fáklya,
S a halvány lapra fényt e szó vete:
Hogy "szeretni az ember végzete."
Szász K. (B. Eötvös J. emlékezete).

*VÉGZETHIVÉS
(végzet-hivés) ösz. fn. Valamely felsőbb világi erő vagy istenég által eleve megállapított, elhatározott sorsnak hivése, elvi elismerése.

*VÉGZETHIVŐ
(végzet-hivő) ösz. mn. és fn. Valamely felsőbb világi erő vagy istenség által eleve megállapított sorsnak hivője. (Fatalista).

*VÉGZETLEN
(vég-ez-etlen) mn. tt. végzetlen-t, tb. ~ěk. Ami nincs bevégezve; amiben működni, amit csinálni előbb megszüntek, hogysem kellő teljesedést ért volna. Végzetlen épület, könyv. Végzetlen zenemű, színmű. Végzetlen milt l. MULTAK alatt. Határozóként am. végzetlenül, be nem végezve.

*VÉGZETLENÜL
(vég-ez-et-len-ül) ih. A nélkül, hogy bevégezték volna; csonkán, hiányosan, félbenhagyva, teljesen el nem készitve.

*VÉGZETSZERŰ v. ~SZERÜ
(végzet-szerű) ösz. mn. Mondják oly eseményről, mely úgy tűnik fel előttünk, mintha valamely felsőbb erő által eleve elhatároztatott volna.

*VÉGZETÜL, VÉGEZETÜL
(vég-ez-et-ül) ih. Végzetképen, utójára, bezárólag, végül. Végzetül még egy két szót mondok.

*VÉGZŐDÉS
(vég-ez-ő-öd-és) fn. tt. végződés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos cselekvés, vagy tünemény, vagy létezés stb. folyamatának megszünése, bezáródása.

*VÉGZŐDIK
(vég-ez-ő-öd-ik) belsz. m. végződött. Az első és harmadik személynek a dolog fogalmánál fogva észszerüleg nincs helye. 1) Térben, vagy időben azon pontig ér, melyen folyamata, illetőleg terjedelme, széle, hossza, vagy tartóssága megszakad, megszünik, betelik. Itt a határvonal, itt végződik a város terűlete. December utósó napján bevégződik a polgári év. 2) Bizonyos mű, munka, foglalatosság azon pontra jut, melyen a cselekvés megszünik. Végződik a per, csata. A szüret már az egész hegyen bevégződött. 3) Valamely egésznek utósó része betelik valamivel. E vers egytagu szóval végződik. Minden versszak rimmel végződik. Ezen szinmű szomorú jelenettel végződik.

*VEGY
(éles ë-vel, mely nem szokott ö-vé változni) fn. tt. vegy-et, harm. szr. ~e. Különnemü, s együvé kevert, vagy keveredett részekből álló egész, vagy tömeg. K lönféle borokból csinált vegy. Lisztből, tejből, tojásból, czukorból való vegy. Festékvegy, szinvegy, azaz, tarkaság. Természettani ért. minden test, melyet alkatrészeire, vagyis elemeire feloldani lehet, s melyek külön véve egészen másnemüek, mint az illető egész.

*VÉGY
,věsz' ige parancsolójának, továbbá kapcsoló módja jelenének egyes 2-ik személye; a kapcsoló mód egész jelene: věgy-ek, végy, věgyen, věgyünk, věgyetek věgyenek. l. VÉSZ v. VÉSZEN áth. ige.

*VEGYARÁNY
(vegy-arány) ösz. fn. Az öszszetett testekben levő részeknek egymáshoz való aránya. T. i. ha valamely test egy másikkal új testté egyesül, az mindig bizonyos arányban történik, úgy hogy az egyik test egy paránya a másik testnek szintén egy vagy két vagy három parányával vegyűl, vagy az egyik test 2 paránya a másik testnek 3 vagy 5 vagy 7 parányával, vagy 3 parány 5 vagy 7-tel stb. stb.

*VEGYARÁNYTAN
(vegy-arány-tan) l. VEGYMÉRTAN.

*VEGYÁRU
(vegy-áru) ösz. fn. Vegyészeti czélokra vagyis működésekre szolgáló áru.

*VEGYBELI
(vegy-beli) ösz. mn. l. VEGYÉSZETI.

*VEGYBONTÁS
(vegy-bontás) ösz. fn. Valamely összetett testnek alkatrészeire vegyészeti uton történő bontása.

*VEGYBÚZA
(vegy-búza) ösz. fn. Más gabonafajjal, különösen rozszsal kevert búza; kétszeres.

*VEGYEGYESÜLÉS
(vegy-egyesülés) ösz. fn. Vegytani ért. a külön természetű anyagok olyatén egyesülése, mely által mindegyik elveszti elébbi tulajdonságát, s együtt egészen újnemü testet alkotnak, pl. midőn az egyesült kén és higany czinóberré lesz.

*VEGYELEMZÉS
(vegy-elemzés) ösz. fn. Valamely összetett testnek elemeire vegyészeti felbontása.

*VEGYES
(vegy-es) mn. tt. vegyes-t, v. ~et, tb. ~ek. Különnemű, vagy faju alkatrészekből álló, kevert. Vegyes ital. Vegyes vetemény. Vegyes népség. Vegyes tárgyu könyvek. Különösen, tarka. Vegyes szinezet. Személyekre vonatkozólag, különnemü hatósági, igazgatási, törvényhozási stb. testület tagjaiból álló. Vegyes ülés, tanács, törvényszék.

*VEGYESEN
(vegy-es-en) ih. Vegyes v. kevert állapotban, különnemü vagy faju részekből alkotva. V. ö. VEGYES.

*VEGYESÍT, VEGYESIT
(vegy-es-ít) áth. m. vegyesít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Vegyessé tesz, különféle részekből egy vegyes testet, tömeget készít.

*VEGYESÍTÉS, VEGYESITÉS
(vegy-es-ít-és) fn. tt. vegyesítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által vegyesítünk valamit. V. ö. VEGYESÍT.

*VEGYESKĚDÉS
(vegy-es-kěd-és) fn. tt. vegyeskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hozzá nem valókkal közlekedés v. társalgás. V. ö. VEGYESKEDIK.

*VEGYESKĚDIK
(vegy-es-kěd-ik) k. m. vegyeskěd-tem, ~tél, ~ětt. A székelyeknél Kriza J. szerént: hozzá nem valókkal közlekedik v. társalog.

*VEGYESLEG
(vegy-es-leg) ih. Vegyített, kevert állapotban. l. VEGYESEN.

*VEGYESŰL, VEGYESÜL
(vegy-es-ül) önh. m. vegyesűl-t. Vegyessé lesz. V. ö. VEGYES.

*VEGYESŰLÉS, VEGYESÜLÉS
(vegy-es-ül-és) ösz. fn. Vegyessé levés, alakulás, képződés.

*VEGYÉSZ
(vegy-ész) fn. tt. vegyész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakorló természettudós, ki az összetett testeket alkatrészeikre illetőleg végső elemeikre feloldja, vagy különböző elemekből és testekből vegyítés által másnemű testeket állít elé. (Chemicus).

*VEGYÉSZET
(vegy-ész-et) fn. Gyakorlati tudomány, mely a testek vegyületével vagyis azoknak mind alkatrészeikre felosztásával, mind vegyités által újabb testekké alakitásával foglalkodik.

*VEGYÉSZETI
(vegy-ész-et-i) mn. tt. vegyészeti-t, tb. ~ek. Vegyészetet illető, arra vonatkozó.

*VEGYÉSZETILEG
(vegy-ész-et-i-leg) ih. Vegyészeti módon v. úton.

*VEGYÉSZI
(vegy-ész-i) mn. tt. vegyészi-t, tb. ~ek. Vegyészt illető, arra vonatkozó.

*VEGYÉSZILEG
(vegy-ész-i-leg) ih. Vegyész módjára, mint a vegyészek szoktak működéseikben eljárni.

*VEGYÉSZSZEREK
(vegyész-szerek) ösz. tb. fn. Szerek, melyeket a vegyészek működéseikben szoktak használni.

*VEGYFOLYAM v. ~FOLYAMAT
(vegy-folyam v. ~folyamat) ösz. fn. Vegytani ért. a vegyülést okozó vegyrokonság működése.

*VEGYFÜRKÉSZET
(vegy-fürkészet) ösz. fn. Az összetett testek vegyészeti minőségére vonatkozó visgálódás.

*VEGYHATÁLY
(vegy-hatály) ösz. fn. A vegyrokon tárgyaknak egymásra való befolyása. V. ö. VEGYROKONSÁG.

*VEGYÍT, VEGYIT
(vegy-ít) áth. m. vegyít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Két vagy többféle anyagot keverés által egygyé tesz. Buzát rozszsal, szénát szalmával, bort vízzel vegyíteni.

*VEGYÍTÉK, VEGYITÉK
(vegy-ít-ék) fn. tt. vegyyték-ět, harm. szr. ~e. Különféle testek, anyagok vegyítéséből támadt keverék egész. Árpakásából és babból való vegyíték. Gyógyszeres vegyíték. Öszvetéve: Vegyítékbor, vegyítékgabona, vegyítékeledel.

*VEGYÍTÉS, VEGYITÉS
(vegy-it-és) fn. tt. vegyítés-t tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által vegyítünk holmit. V. ö. VEGYÍT.

*VEGYÍTETLEN, VEGYITETLEN, VEGYITLEN
(vegy-ít-[et]len) mn. tt. vegyítetlen-t, tb. ~ěk. Ami másnemű részekkel nincs vegyítve; egynemű részekből álló, tiszta. Vegyítetlen bor, tej.

*VEGYÍTETLENÜL, VEGYITETLENŰL, VEGYITLENÜL
(vegy-it-[et]len-ül) ih. Vegyítetlen állapotban; idegennemű részektől, anyagoktól tisztán. Vegyítetlenül inni a bort árulni a tejet.

*VEGYÍTHETETLEN, VEGYITHETLEN
(vegy-ít-het-[et]len) mn. tt. vegyíthetetlen-t tb. ~ěk. Amit bizonyos testekkel vegyíteni nem lehet. Az olaj a vízzel vegyíthetetlen.

*VEGYJEL
(vegy-jel) ösz. fn. Könnyebb érthetőség és felfogás végett a vegytanban az elemek és ezekből összetett testek jelölésére a latin-görög neveknek jellemző kezdő betűi használtatnak, pl. O = oxygen (magyarúl: éleny), H = hydrogen (magyarul: köneny), S = sulphur (magyarul kén), Fe = ferrum (magyarul: vas); úgy hogy az összetett testeknél a vegyarány is ki van fejezve, pl. Fe2 O3 azt jelenti, hogy ezen vegyületben két vegyarány vas van egyesülve három vegyarány élenynyel, mit röviden vasélegnek hívnak. Az ekkép használt betűket nevezik a vegytanban vegyjeleknek.

*VEGYKÉM
(vegy-kém) ösz. fn. VEGYÉSZ.

*VEGYKÉMLET
(vegy-kémlet) ösz. fn. l. VEGYÉSZET.

*VEGYMÉRTAN
(vegy-mér-tan) ösz. fn. Tan az összetett testek vegymennyisége vagy vegyarányáról; máskép: vegyaránytan. (Stöchiometria).

*VEGYRÉSZ
(vegy-rész) ösz. fn. A vegyet képező, vagyis öszvetett vegytestnek, vegyegésznek egy-egy alkatrésze, illetőleg eleme.

*VEGYROKON
(vegy-rokon) ösz. mn. Oly testekről mondjuk, melyek egymással annak útján érintkezve egymásra vonzó erővel bírnak. V. ö. VEGYROKONSÁG.

*VEGYROKONSÁG
(vegy-rokonság) ösz. fn. Vegytani ért. a különféle testeknek, anyagoknak azon ereje vagy beltulajdonsága, illetőleg vonzó ereje, mely a vegyülést eszközli, vagyis melylyel különnemü testek új testté egyesülni szeretnek, vagy mely által a már egyesült testek egyesülésökben megállapodnak. A vegyrokonság csak érintkezés, különösen folyadékban, avagy légalakban, illetőleg hőben érintkezés által gyakorolhatja működését; ha pl. vasport és ként még oly soká keverünk is egymással, azok nem fognak egyesülni; de ha e keveréket addig hevítjük, míg a kén megolvad: akkor izzás alatt egyesül a vas a kénnel, és új testet alkot.

*VEGYSÉG
(vegy-ség) fn. tt. vegység-ět, harm. szr. ~e. Vegyi állapot vagy minőség. (Chemismus). V. ö. VEGY, természettani értelemben.

*VEGYSULY
(vegy-suly) ösz. fn. A vegyészek szokott meghatározása után azon sulymennyiség, melyek szerént az elemek egy mással vegyülnek. Valahányszor t. i. valamely test egy másikkal új testté egyesűl, az mindig meghatározott és változhatatlan mennyiségben történik, pl. egy sulyrésznyi köneny (hydrogen), ha ezt más elemekkel akarjuk új testté egyesítni, az élenyből (oxygenből) 8, a kénből 16, a halvanyból (chlorból) 35.5 sulyrészt igényel stb.

*VEGYTAN
(vegy-tan) ösz. fn. A sulyos testek természettanának egyik szaka, mely a testeket vegyállapotukra nézve tárgyalja, hogy t. i. miképen lehessen a vegyes testeket elemi alkatrészeikre felbontani, vagy pedig különböző testeket vegyrokonságuknál fogva öszvekötni, és szoros értelemben vett vegyületté alakítani. V. ö. VEGYÜLET. Tiszta vegytan, mely tekintet nélkül a gyakorlati használatra, az ebbeli tünemények rendszeres eléadásával foglalkodik. Alkalmazott vegytan, mennyiben gyakorlatilag az orvosi, műtani, földmivelési stb. tanszakokra vonatkozik. Állati, növényzeti, ásványi vegytan.

*VEGYTANÁR
(vegy-tanár) ösz. fn. Tanár a a vegyészetben, vegytudományban.

*VEGYTANI
(vegy-tani) ösz. mn. Vegytant illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Vegytani kisérlet, vizsgálat, eléadás.

*VEGYTANILAG
(vegy-tanilag ösz. ih. l. VEGYÉSZETILEG.

*VEGYTUDOMÁNY
(vegy-tudomány) ösz. fn. A vegytani ismereteknek bizonyos elvekre alapított rendszere.

*VEGYTUDOMÁNYI
(vegy-tudományi) ösz. mn. Vegytudományt illető, azt tárgyaló, arra vonatkozó. Vegytudományi ösmeretek, értekezések, művek.

*VEGYTUDÓS
(vegy-tudós) ösz. fn. Természettani szaktudós, ki különösen a vegytani ismeretekben jártas.

*VEGYŰL, VEGYÜL
(vegy-űl) önh. m. vegyűl-t. Széles ért. több hasonlók, vagy különneműek közé keveredve azokkal bizonyos egységet képez; elegyűl, elegyedik, egyveledik. A nép közé vegyült. A bitang ló az idegen ménesbe vegyült. A kása öszvevegyült a mákkal. Szénából szalmából vegyült takarmány. Átv. valamibe bonyolodik, avatkozik. Belevegyült a verekedésbe. Vegytani ért. egyik test a másikkal olyképen keveredik öszve, hogy mindegyik elveszti előbbi tulajdonságát, s együtt egy egészen ujnemü testté válnak.

*VEGYŰLÉK, VEGYÜLÉK
(vegy-űl-ék) fn. tt. vegyűlék-ět, harm. szr. ~e. l. VEGYŰLMÉNY.

*VEGYŰLÉS, VEGYÜLÉS
(vegy-ül-és) fn. tt. vegyülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn bizonyos testek egymással vegyülnek. "Minden élet, minden kifejlődés a különböző elemek vegyülése által feltételezett." (Gondolatok. B. Eötvös Józseftől).

*VEGYŰLET, VEGYÜLET
(vegy-űl-et) fn. tt. vegyület-ět, harm. szr. ~e. Széles ért. oly keverék egész, mely különfélékből állott öszve. Színek tarka vegyűlete. Vegytani ért. több alkatrészekből álló olyatén egész, melynek részei az egyesület előtti sajátságaikat megváltoztatják, s egészen más nemű egyet képeznek. Különbözik tőle: elegy, melynek részei csak öszve vannak keverve, egy nemű anyagot nem képeznek, és elébbi tulajdonságaikat nem változtatják, p. az öszvekevert hamu és sórészecskék; továbbá: oldat, melynek részei szemre egynemű anyagot képeznek ugyan, de előbbi természetöket szinte nem változtatják, pl. a vízben felolvasztott konyhasó.

*VEGYÜLMÉNY
(vegy-ül-mény) fn. tt. vegyűlmény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általán, vegyülés, keveredés, elegyedés által egy egészszé lett anyag; máskép: vegyűlék.

*VEHÉCZ
falu Zemplén m.; helyr. Vehécz-re, ~ěn, ~ről.

*VEHEM
l. VEMH.

*VEJ
elvont gyök vejcz, vejsze és vejész s talán véjint v. venyít és venyige (= vejige) szókban is.

*VEJCZ
fn. tt. vejcz-ět. l. VEJÉSZ.

*VEJÉSZ
(vej-ész) fn. tt. vejész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A felső Duna és alsó Vág mellékén, nádból vagy vesszőből öszvekötözött falforma készület, melylyel a halászok az ereket, és kisebb patakokat keresztben elzárják, s melyet tekervényesen úgy állítanak öszve, hogy a körbe csúszott halak vissza ne mehessenek.
Más tájakon: vész, v. vejcz, v. vejsze, v. vészlés.
Vejész és vejcz szókban a vej hajlékonyságot látszik jelenteni; a midőn a mélyhangu haj gyökkel volna rokon. V. ö. VÉJINT; VENYIGE. A fönti vész szó pedig nem más mint a,vejész' szó összehuzása.

*VEJÉSZEL
(vej-ész-el) áth. m. vejészelt. Vejészből vagy vejész módra együvé kötöz; vejészszel halász.

*VÉJINT
fn. tt. véjint-ět, harm. szr. ~je. Másképen; venyít. Baranyai tájszó, mely az Ormányságban iszalagot, másutt venyigét jelent. Első jelen tésénél fogva, mennyiben az iszalag mint a fákat s más növényeket körülövező, igen hajlékony szokott lenni, eredetre nézve a vejészhez hasonlítható. Másik értelmére nézve is, mennyiben a venyige hasonló tulajdonságu, szintén rokonítható vele.

*VEJKE
puszta Sopron m., KIS~, NAGY~, faluk Tolna m.; helyr. Vejké-re, ~n, ~ről.

*VEJSZE
(vej-sze) fn. tt. vejszét. l. VEJÉSZ.

*VEJSZEL
(vej-sz-el) l. VEJÉSZEL.

*VEJTE
puszta Pest m.; helyr. Vejté-re, ~n, ~ről.

*VEJTI
falu Baranya m.; helyr. Vejti-be, ~ben, ~ből.

*VEK
hangutánzó, elvont gyöke vekeg, vekeng szóknak.

*VÉK (1)
összehúzva ebből: vevék. "Okot vék verseimre." (Beniczky Péter a XVII. században). A régieknél többször eléjön.

*VÉK (2)
fn. tt. vék-et, harm. szr. ~e. Jégen vágott lik, melyen a halászok a hálót a vízbe eresztik. Erdélyben és Bodrogközben divatos szó; más vidékeken: lék. l. LÉK.

*VÉK (3)
puszta Komárom m.; hely. Vék-re, ~ěn, ~ről.

*VÉKA
fn. tt. vékát. Száraz ürmérték, illetőleg mérőedény, vagyis a pozsonyi mérőnek fele, a pestinek harmada, a köbölnek v. sarlai szapunak v. némely vidéken a kilának egy negyede; Mátyus földön: mécz (a német Metzen). Túl a Dunán némely tájakon, kerekkosár, milyenben pl. Győr vidékén gyümölcsöt, s holmi más árukat fejeiken szoktak a nők piaczra hordani. Egy véka cseresnye, szilva. Véka alá dugni valamit, szem elől elrejteni. Tetézve viszszaadni a csapott vékát, átv. ért. a kölcsönt kamattal visszafizetni, tromfot nagyobb tromffal ütni, a bántást nagyobb mértékben megtorolni. Nap fényét nem rejthetni néha alá. (Km.). Nem kell a gyertyát véka alá rejteni. (Km.).
Talán a kivágott likat jelentő vék (= lék) szónak származéka, mennyiben a vékaféle ürmérő edény eredetileg üregesen kivájt, kivésett faderékból, tönkből állhatott. V. ö. VÁKÁNY.
Egyezik vele Gyarmathi S. szerént a román vike v. jike a finn vakka, s rokona a szintén finn vako barázda, vágány a földben, és vaku bölcső, mint vágányhoz hasonló mű.

*VÉKACSINÁLÓ
(véka-csináló) ösz. fn. Famives, ki vékaféle űrmérő edényeket készít.

*VÉKÁS
(véka-as) mn. tt. vékás-t, v. ~at, tb. ~ak. Vékamértékü. Egy, két, három vékás zsák. Öt, tíz, húsz, vékás föld.

*VÉKÁZ
(véka-az) áth. m. vékáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Vékával mér, fölmér, kimér valamit. Vékáznia felszórt gabonát.

*VÉKÁZÁS
(vék-a-az-ás) fn. tt. vékázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mérés, vékaszámra.

*VÉKE
falu Zemplén m.; helyr. Véké-re, ~n, ~ről.

*VEKĚG
(vek-ěg) önh. m. vekěg-tem, ~tél, ~ětt. Lugossy József ,vakog' szóval hozza párhuzamba; egyezik mekeg szóval is.

*VEKĚNG
(vek-ěng) önh. m. vekěng-tem, v. ěttem, ~tél, v. ~ěttél, ~ětt. Lugossy J-nél am. vekeg, vakog.

*VÉKÉNY
falu Baranya m.; helyr. Vékény-be, ~ben, ~ből.

*VEKERD
falu Bihar m.; helyr. Vekerd-re, ~ěn, ~ről.

*VEKK
természeti hangutánzó gyök vekkeděz, vekken szókban.

*VEKKEDĚZ
(vekk-ed-ěz) önh. m. vekkeděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. A székelyeknél Kriza J. szerént am. félve tart valamitől; továbbá: erősen vágyik valaminek birása után. Az első jelentésben gyöke rokon a hökken szó hökk gyökével.

*VEKKEDĚZÉS
(vekk-ed-ěz-és) fn. tt. vekkedězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valamitől félve tartás; valaminek birása után vágyás. V. ö. VEKKEDĚZ.

*VEKKEN
(vekk-en) önh. m. vekken-t. Valamely esés után vekk hangot hallat. Úgy leesett, hogy ugyan megvekkent. (Kriza J.). Rokon egészben nyekken szóval.

*VEKKENÉS
(vekk-en-és) fn. tt. vekkenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Esés után vekk hang hallatása; máskép: nyekkenés.

*VÉKNYAN
l. VÉKONYAN.

*VÉKNYÍT; VÉKNYÚL
l. VÉKONYÍT; VÉKONYÚL.

*VÉKONY
mn. és fn. vékony-t, v. ~at, v. véknyat, tb. ~ak, v. véknyak; mint fn. harm. személyraggal: vékonya v. véknya. 1) Mondjuk hosszukás, hengerded testről, melynek átmérője aránylag csekély. Vékony czombok, karok, ujjak. Véony fa, dorong, karó, sodrófa, bot, vessző. Vékony fonal, czérna, tű. Vékony a hajszál, mégis van árnyéka. (Km.). Ott szakad ahol legvéknyabb. (Km.). Ellentéte, a mai értelemben divatos vastag. V. ö. SUDÁR, KARCSÚ, VÉZNA. 2) Lapos testekre vonatkozólag, a minek oldallapjai szűk keskeny közüek. Vékony fal. Vékony szelet. Vékony deszka, donga. Vékony papir, bőr, gyolcs, patyolat, fátyol, vászon. 3) Átv. aminek anyaga, tartalma kevés, értéke csekély, silány. Vékony eledel, vékony ebéd, vékony aratás, vékony szüret. Vékony ajándék, vékony becsület, vékony reménység. Vékony dongáju ember, gyönge, erőtlen, beteges. 4) Hangra vonatkozva így nevezzük a magas u. m. e, ě, ö, ő, ü, ű hangokat. (Az ë, é, i és í hangokat éleseknek hívjuk). A zenében, különösen emberi éneklésben is a felsőbb, élesebb hangokat. 5) Mint főnév jelenti a derék alsó részének azon tájait jobb és balfelől, melyek az alsó oldalbordák és csipők között feküsznek, mennyiben t. i. a természetes alkotásu, s el nem pohosodott testnek ezen tája karcsubb szokott lenni. Vékonyát megszoritani, átövezni. No ne nyúlj hozzá, megszakad a véknyad (km.) annak mondják aki restül fog valamihez. Ezen táj az, melyet néhutt övezőnek is hivnak. Övezőig ért a víz, azaz, vékonyig.
Mandsu nyelven ujakan (etwas dünn), vaiku hajlott (gebogen, geneigt). Ha a,vékony' szót a magyarból elemezzük, az ony végezet képzőnek mutatkozik. Azonban a vék törzstől több rokon jelentésü származékot nem ismerünk, s azért biztosan nem elemezhetjük. Legtöbb hihetőséggel a vág szót vehetjük alapúl, annyival inkább, mert a,vékony' szó is mély hangu ragokat és képzőket veszen föl.,Vákány' szóban is a k g-ből változott által; s,vékony' mint fn. jelentésben is rokon,vákány' szóval. Budenz J. következő idegen szókkal egyezteti: finn ohia, ohu, ohue; ohukaise; észt öhukese; lív voit, voitö; osztják vâgat, szurguti osztják vôgat, vogul vôta, voutä.

*VÉKONYAN
(vékony-an) ih. 1) Vékony vagyis karcsu, sudár stb. alakban, vékony testtel. Vékonyan kifaragni, kigyalulni valamit. 2) Csekély mértékben, mennyiségben. Borunk, buzánk ez idén vékonyan termett. V. ö. VÉKONY.

*VÉKONYBŐR
(vékony-bőr) ösz. fn. Bőr, melynek szine és fonákja, vagyis oldallapjai között aránylag csekély köz van.

*VÉKONYBŐRŰ
v. ~BŐRŰ, (vékony-bőrű) ösz. mn. Aminek vékony a bőre. Átv. gyöngéd érzésű, szemérmes, hamar piruló. Ellentéte: vastagbőrű, bocskorbőrü.

*VÉKONYCZOMBU
(vékony-czombu) ösz. mn. Kinek czombjai vékonyak. Vékonyczombu nápicz ember. Gúnyos népnyelven: pipaszár lábu.

*VÉKONYDAD
(vékony-dad) mn. tt. vékonydad-ot: A kellő, vagy szokott mértéknél vékonyabb.

*VÉKOGYDONGÁJU
(vékony-dongáju) ösz. mn. 1) Tulajd. ért. faedény, mely vékony dongákból van öszveállítva. 2) Átv. szokottabb ért. gyönge testalkatú, erőtlen, beteges, nápicz, vanyiga, vézna.

*VÉKONYELMÉJŰ
(vékony-elméjü) ösz. mn. Kevés, korlátolt elmetehetségü.

*VÉKONYFÁJÁS
(vékony-fájás) ösz. fn. Fájás a vékonyak táján levő részekben.

*VÉKONYFÜRÉSZ
(vékony-fürész) ösz. fn. Némely kézmivesek kicsided, finom fürésze, pl. melyet az arany- és ezüstmivesek használnak.

*VÉKONYHANG
(vékony-hang) ösz. fn. 1) A zenei szóhangok között, mely a maga nemében finomabb és magasabb, milyen a női v. gyermeki hang. 2) A beszédhangok között az e, ě, ö, ő, ü, ű, máskép: felhang, magas hang.

*VÉKONYHANGU
(vékony-hangu) ösz. mn. Akinek v. a minek vékony hangja van. A beszédben mn. felhangu. Vékonyhangu énekes. Vékonyhangu bötűk, szók.

*VÉKONYHÉJÚ
v. ~HÉJU, (vékony-héju) ösz. mn. Aminek vékony héja van. Vékonyhéju gyümölcs, növény. V. ö. HÉJ.

*VÉKONYHÚSÚ v. ~HUSU
(vékony-húsú) ösz. fn. Soványhúsú, kiről azt mondják hogy csak csontja bőre; máskep átv. ért. vekonypénzü.

*VÉKONYHÜVELYŰ
(vékony-hüvelyű) ösz. mn. A minek hüvelye vékony. Vékonyhüvelyű magok. V. ö. HŰVELY.

*VÉKONYÍT, VÉKONYIT
(vékony-ít) áth. m. vékonyit-ott, par. ~s, hnt. ~ni, v. ~ani. Bizonyos cselekvés, p. faragás, gyalulás, csiszolás, dörzsölés, szoritás, koptatás stb. által vékonynyá tesz valamit. Átv. higít, valaminek sürüségét ritkitja.

*VÉKONYÍTÁS, VÉKONYITÁS
(vékony-ít-ás) fn. tt. vékonyítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által vékonynyá tétetik, alakíttatik valami.

*VÉKONYKA
(vékony-ka) kics. mn. tt. vékonykát. Aránylag, a maga nemében igen vékony; kelletinél vékonyabb.

*VÉKONYKÉPŰ
v. ~KÉPÜ, (vékony-képü) ösz. mn. Kinek orczái laposak, nem dudorúak; keskeny, hosszukás sovány arczu.

*VÉKONYLÁBÚ
v. ~LÁBU, (vékony-lábu) ösz. mn. Kinek lábszárai aránylag vékonyak, soványak; pipaszárlábu, gólyalábu.

*VÉKONYODÁS
(vékony-od-ás) fn. tt. vékonyodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Változás a testen, midőn terjedelme, különösen kerekdedsége, vagy szélessége, vagy vastagsága fogyatkozik; soványodás, laposodás.

*VÉKONYODIK
(vékony-od-ik) k. m. vékonyod-tam, ~tál, ~ott. Általán, előbbi terjedelméhez képes karcsudik, sudarodik; vagy hegyesedik, csúcsosodik; vagy keskenyedik, laposodik; vagy soványodik; vagy tömörsége kevesbedik. A beteg, az öreg ember karjai, czombjai vékonyodnak. Faragás alatt vékonyodik a szálfa. Viseléssel vékonyodik a posztó. Megnyujtva vékonyodik a bőr.

*VÉKONYPÉNZŰ
v. ~PÉNZÜ, (vékonypénzű) l. VÉKONYHÚSÚ.

*VÉKONYSÁG
(vékony-ság) fn. tt. vékonyság-ot, harm. szr. ~a. A testnek terjedelmi tulajdonsága, melynél fogva vékonynak mondjuk. V. ö VÉKONY.

*VÉKONYSZABÓ
(vékony-szabó) ösz. fn. Posztókelméből dolgozó szabó, különböztetésül a szűrszabó-tól.

*VÉKONYTESTŰ
v. ~TESTÜ, (vékony-testű) ösz. mn. Általán, kinek teste vékony, legyen az karcsu, vagy sudár, vagy sovány, vagy keskeny stb.

*VÉKONYUL
(vékony-ul) ih. Átv. ért. am. kis mértékben, szegényen, szüken. Vékonyul adtak enni. Vékonyul él.

*VÉKONYÚL
v. VÉKONYUL, (vékony-úl) önh. m. vékonyúl-t. Vékonynyá lesz; előbbi terjedelmét bizonyos tekintetekben veszti el. V. ö. VÉKONY.

*VÉKONYÚLÁS, VÉKONYULÁS
(vékony-ulás) fn. tt. vékonyulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A test terjedelmi állapotának azon változása, midőn vékonynyá lesz.

*~VEL
mélyhangon: ~VAL (1) név-módositó tag, p. kő-vel, só-val. Az a e rövid önhangzók rendszerént megnyúlnak előtte, mint: kefé-vel, kapá-val; de a rövid i, u, ü mint általán más ragozásoknál is, rövidek maradnak p. mi-vel, ki-vel, lakzi-val, kocsi-val, gyalu-val, ürü-vel. Közösebb nyelvszokás szerint a v a viszonynév végmássalhangzójához hasonúl: eb-bel, kövecs-csel, szem-mel, tűz-zel, dob-bal, uracs-csal, úr-ral, szál-lal, ezek helyett: eb-vel, kövecs-vel stb. Közösek: az-zal v. av-val, ez-zel v. ev-vel. Különben, kivált palóczos tájejtéssel, megtartja eredeti alakját, pl. Csíkban a székely földön: késvel, kézvel, kenyérvel, regvel. (Kriza J.). Sőt némely vidékeken egyedül vel alakban járul, nemcsak a magas, hanem a mély hangu szókhoz is, pl. síp-vel, dob-vel, villá-velt, kapá-vel, nap-vel v. nap-pel. A régieknél is a v néha változatlanul áll, néha hasonúl, pl. a Müncheni codexben: Zebedeussal ő atyjokkal, gyetrelmekkel, olajjal, ehhel (éhvel); olajval, tehetségvel, ostorval, istenvel stb. A személyragokat csak vel veszi föl: vel-em (néha a köznépnél: vélem v. véllem), vel-ed (véled), vel-e (véle), vel-ünk, vel-etěk, velök. Ennélfogva önálló eredeti alakja: vel, innen némely dunántúli tájszólásokban mélyhangu szók ragozásában is állandóan vel, pl. a föntebbieken kivül: ásó-vel, véká-vel. Néha palóczos és göcseies kiejtéssel az l utóhang elhagyásával is: ásóve, kapáve, néha a v j-vé változik s megkettőztettetik: kapá-jje, ládá-jje, véká-jje. (Göcsej, Őrség). Sőt mind a v mind az l is elmarad fiá-e = fiával, hordó-e = hordóval, kutyá-e = kutyával, pelyvá-e = pelyvával. (l. Vass József. Dunántúli Nyelvjárás. Magyar Nyelvészet. 1860.).
Jelentésére nézve általán, két különböző valaminek, mint külön-külön félnek együttségi viszonyát fejezi ki, nevezetesen:
1) Társitó jelentésü, midőn különböző dolgokat, mint társakat, feleket bizonyos viszonyban köt öszve, t. i. valamely együttes cselekvés, szenvedés, állapot, vagy tulajdonságnál fogva, pl. Szapolyai János a törökkel szövetkezett. A fölperes alkudozik, egyezkedik az alperessel. A földbirtokos ujra szerződik haszonbérlőjével. A kutya ritkán barátkozik a macskával. Kiki hasonlóval szeret társalkodni. A mester legényeivel dolgozik, eszik. Ezen ember szomszédjaival perlekedik. Budapest határos Rákospalotával. Ő én velem egykoru. A latín nyelv ezen vel-t czum, a német mit előljáróval fejezi ki.
2) Öszvesitő, midőn valamit rész-, járulék-, tartozékképen köt öszve valamivel, pl. A bort vízzel keveri. Szénával rakott szekér. Halakkal bővelkedő folyó. Malaszttal teljes Szűz Mária. A tésztás étket czukorral behinteni. Ide tartozik azon vel, mely rokonnemű részeket gyűegészszzé egyesít, pl. kettejével v. kettesével, ötével adja a tojást, almát. Hétforintjával vette a bor akóját.
3) Közvetítve társitó, midőn a ragozott szó az illető cselekvésnek vagy állapotnak mintegy közegül szolgál, nevezetesen a) segitségre vonatkozó igékkel, p. pénzzel segit. Jó tanácscsal szolgál. Pártfogással gyámolít, vagy ellenkezőleg: rosz tanácscsal jégre visz. Ellenszegüléssel akadályoz, hátráltat valamit. b) Adományozásra vonatkozókkal: könyvvel megajándékozni, pénzzel, hivatallal jutalmazni valakit. c) Tetszelgést jelentőkkel, milyenek: kérkedik dicsekedik, kevélykedik stb. valamivel, d) Testi, lelki, erkölcsi vágyak szükségek kielégitésére vonatkozókkal, pl. kenyérrel, hússal, zöldséggel, tejjel, borral él, táplálkozik. Kukoriczával hizlalja a baromfiakat. Vendégeit zálogatott italokkal kinálja. Eszét tanulással növeli. Szivét erkölcstanitó könyvek olvasásával nemesíti. Akaratát, jellemét önmegtagadással, nélkülözéssel edzi. e) Kedvező vagy kedvezőtlen érzést állapotot okozókkal, pl. jó hirrel biztat, vígasztat. Halállal fenyeget. Ilyenek: bátorít, lelkesít, buzdít, csábít, kecsegtet, ijeszt, rettent, rémít, szomorít, búsít, keserít stb. valamivel. f) Cserenemű, vagy megváltási cselekvények közegével, pl. aranynyal, ezüsttel fizet. Ruháját máséval kicseréli. Száz forinttal adós. Aki sokkal tartozik, sokkal fog adózni. g) Mértéki hasonlítások mennyiségi közegével: Egy lépéssel tovább. Fél fejjel magasabb. Egy ujjnyivaL szélesb. A Duna nagyobb a Tiszánál.
4) Eszközzel öszvekötő, midőn az eszköz az illető cselekvésnek vagy cselekvőnek mintegy segédtársa, pl. nyillalp, uskával, álgyuval lő Karddal vagdalkozik. Kópjával, dárdával szúr. Késsel metéli a húst, faragja a tollat. Ekével szántja a földet. Ide tartoznak a működő érzékek és tagok nevei. Szemmel lát, szemmel tart; füllel hall; kézzel, lábbal dolgozik; sarkával rúg; fogával harap; fullánkjával szúr. stb. Továbbá, a mérlegek nevei, mint eszközök: A bort itczével, akóval, a gabonát kilával, szapuval; a húst fonttal mérik.
5) Ha e kérdésre, mikor? az időnevekhez járul, az illető időnek a benne történő cselekvéssel vagy létező állapottal együttes voltát fejezi ki, pl. nappal dolgozunk, éjjel alszunk; reggel fölkel; tavaszszal szánt vet; őszszel szüretel; ezelőtt két évvel, három hónappal történt.
A fönt előadottakból kitetszik, hogy a vel a) szoros ért. társító, b) közvetítő, eszközlő jelentésű, s hogy mindkét értelemben két külön félnek együttségi, öszveköttetési viszonyát fejezi ki. A nyelvérzék ösztönszerü képessége, ráelmélés segitségével könnyen kitalálja, mely esetben van az egyiknek, melyben a másiknak helye, p. "kis ember nagy bottal jár" itt társító, "bottal ütheted a nyomát" itt eszközlő.
A régieknél néha hol illetőleg hal, sőt még egyszerűbben csak il, illetőleg al pl. kegyelmé-hel (a régi Halotti Könyörgésben), szömtök-hel (= szömtökvel, a Halotti Beszédben); halálá-al (= halálával. Ugyanott); Imré-hel, azok-hal (Carthausi Névtelen). az-hal (= az-val Szalay Ág. 400 m. 1. 194. 1.) "Nem osztozik senki-el", (Szalay Ág. 400 m. levél. 7. lap.). "Nincs mi-el őket tartanom«. (Ugyanott 138. 1.). "Minden jószágá-al egyetemben.... és egyéb marhaá-al" (= marhájával. Uo. 213. l.)
Ha szabad a fejtegetésben a magyarból indulni ki - minthogy, miként alább látni fogjuk, nevezetes rokonságai vannak - azon fogalom alapján, hogy a vel két félnek mint egymáshoz tartozóknak viszonyát fejezi ki, Lugossy Józseffel együtt valószinünek tartjuk, hegy nem egyéb, mint fél, rövid e-vel (kivált némely ragozásban és származékokban) fel név hasonmása, mely tulajd. ért. jelent a) egyenlően ketté oszlott, ketté vált egésznek egy-egy részét, p. egész kenyér = két fél kenyér, szélesb ért. egészet tevő két rész, habár egyik kisebb a másiknál innen felekezik = az egésztől, seregtől, sokaságtól kiválva külön részt képez, felekezet, = az így elvált rész; mely értelemben rokonai, a veleszta gyöke vel, menynyiben az a lekaszált növényből egy-egy különvált sort, rendet, mintegy felekezetet képez, mély hangon ejtve: valaszta, választa; továbbá azon val, melyből a valag, és vál, melyből válik, vált, választ, válogat származtak, végül valaska, balaska, balta, mint ketté hasitó eszközök gyöke val, bal; b) hasonlók váltakozását ezekben; felel, felelet, felesel, mély hangon válasz, válaszol, azaz szót szóval fölvált; c) átv. ért. jelent társat, a ki tőlünk egyénileg különbözik, de bizonyos életviszonyi tekintetben hozzánk hasonló, vagy bizonyos sokaságnak egyik egészítő része, pl. "Látjátok feleim" (Régi Halotti Beszéd, városfél = polgár; d) jelent tájrészt, oldalt, mely valaminek illetőleg az általa elfoglalt helynek, tájnak mintegy másik felét képezi, p. felém jó = azon hely közelébe, melynek egy részét én foglalom el; Buda felé indul azon hely irányába, melynek egyik részén Buda áll; jobbom felül űl = azon helyen, melynek egyik felét az én jobbom, másikát ő foglalja el.
Mennyiben tehát félt (felet) egy másik fél nélkül gondolni nem lehet: a két fél oly viszonyállapotot fejez ki, mely szerént mindegyik valamely egésznek alkatrészét illetőleg egymásnak hasonmását, társát teszi, s különváltságuk mellett egymáshoz viszonyitva egységet képeznek, és összevalók. És ez azon pont, melyben a vel minden jelentései egyeznek, ugyanis a társító két különböző félt ugyanazon cselekvés, állapot, vagy tulajdonságnál fogva köt öszve pl. velem = felem, Buda határos Pesttel = Buda határára nézve Pestnek fele, vagyis Budát és Pestet mint két félt közös határ köti öszve; az öszvesitő az állítmány tárgyát mint egyik félt egy másik féllel egyesíti, pl. a bort vizzel keveri, a bort mint állitmányi tárgyat és vizet mint részfelet; a közvetitő eszközlő az illető cselekvőt vagy cselekvési tehetséget, erőt bizonyos közeggel vagy segédeszközzel mint köz munkaféllel, mint müködő társsal köti öszsze p. a vadász puskával lövi a vadat itt közös cselekvés a lövés, melyet félig a vadász, félig a puska mint eszköz visz végbe; jó hirrel biztat, itt egyik fél a biztató cselekvés, a másik ennek közege, a jó hir.
Személyragozva, mint társitó, néha a fél szóval teljesen pótolható, p. légy velem = légy felem, (socius meus); maradj velünk = maradj felünk, (socius noster). Többire nézve valódi jelentését a nyelvérzék mintegy ösztönszerüleg fogja föl, valamint más ragoknál és képzőknél, p. midőn azt mondjuk: máskor jövök, ez szóról szóra latinul: aliud tempus venio; s mint olyan értetlen mondat, ellenben amaz a magyar előtt világos; vagy, ilyenek: éjfélkor, máskép, kétszer melyekben a fogalmak titkos kötelékeit a magyar nyelvérzéke pótolja.
Egyébiránt ujgur nyelven: bile pl. üdi bile, idővel, bilem, bileng, bilesi velem, veled, vele; oszmanli nyelven: ile. (Vámbéry Á.). Megjegyzendő, hogy ile mint kötszó azt is teszi: és. Különös figyelmet érdemel, hogy a mongolban il v. el főnév, és azt jelenti: egyezség (Einigkeit. Concorde).

*~VEL
mély hangon: ~VAL, (2) néha mind régente, mind tájdivatosan a va ve állapotjegyzőnek toldalékos alakja; pl. "Ennek utánna keves ide (idő elmúlval.(Katalinprózai Legendája). "Láttunk a szilvásban mikor lopval ettél" (Faludi Ferencz. Pásztorversengés). A Duna mentében, különesebben Göcsejben: addal = ad-va, tuddal = tud-va. (Vass J. Dunántúli Nyelvjárás. MagyarNyelvészet. 1860.). Ki van fizetvel e helyett: fizetve. Somogyban stb.).

*VÉL
áth. m. vélt. Szenvedő állapotot nem vesz föl, vagyis szenvedő igeragozása, nincs szokásban, Midőn, öntudatunk szerint, valamit bizonyosan, igazán, valóban, határozottan nem tudunk, de még is némi valószinű okokból itélünk felőle, akkor szoktuk mondani: azt véljük, úgy véljük. A vélés tehát oly neme az itélésnek, mely más lehetőséget nem zár ki, sőt rendesen két vagy több lehetőség közől azt választja, s annál állapodik meg, ami legvalószinűbbnek látszik előtte. E dologról mindegyikünk mást vél. Hát Péter mit vél felőle? Azt véli, hogy úgy jobban ütne ki a dolog. Nem tudom, mire véljem, hogy... Jónak, helyesnek, rosznak, károsnak vélni valamit. Jutalomra, büntetésre, halálra méltónak vélni valakit. Vélek hozzá, néhutt azt teszi: úgy látszik, mintha ismerném, tudnám, különösen: szavaihoz bizonyos érteményt köt, mely mások előtt nem mindig világos. Nem tudom, mit vélsz ez által. Mást mondani, és mást vélni. Téged véltelek alatta. Mikor ingyen sem vélnők, elrántják a gyékényt alólunk. (Km.). Hasonló értelmüek, és néha fölcseréltetnek vele: azt tartom, azt gondolom azt hiszem. Egészen egyezik vele jelentésben a régies és a székelyeknél ma is divatos alajt, alít; de rokon hozzá jelentésben vall szó is. (Lugossy J.)
Mennyiben a vélés más hasonlónak lehetőségét nem zárja ki, bizonyos részrehajlás, vagy felekezetesség fogalma látszik rejleni benne; minélfogva a hasonrészekre vonatkozó vál-ik és fél szókkal rokonitható, vagy is vélni am. az okok ellensulyozása által támadt lehetőségek közől egyet választani, egy féllel tartani. Továbbá, kik valamely dologról más mást vélnek, azok itélete mintegy elválik, szétágazik, s külön felekezetet képez, és a ki vélekedik, az mintegy válakodik, felekedik. Egyébiránt egyezik vele Vámbéry Á. szerént a csagataj bil-mek = vélni, tud-ni, pl. men sundak bilemen én úgy vélem. Ide sorozza Budenz J. a szürjén velal - és votják valal - szókat, melyek azt jelentik: érteni.

*VELÁG
régies és tájdivatos szó; l. VILÁG.

*VELBAK
falu Szepes m.; helyr. Velbak-ra, ~on, ~ról.

*VELCSICZ
falu Bars. m.; helyr. Velcsicz-re, ~ěn, ~ről.

*VELEBÁNÁS
(vele-bánás) ösz. fn. Azon cselekvési mód, melyet követünk, midőn valakivel v. valamivel dolgunk van, s reájok kellő vagy kelletlen hatást gyakorlunk. V. ö. BÁNÁS, BÁNÁSMÓD.

*VELEG
falu Fehér m.; helyr. Veleg-re, ~ěn, ~ről.

*VELEGE
falu Vas m.; helyr. Velegé-re, ~n, ~ről.

*VELEJTE
v. VELEJTHE, 1) falu Zemplén m.; helyr. Velejté-re, ~n, ~ről, 2) l. VELÉTHE.

*VÉLEKĚDÉS
(vél-ek-ěd-és) fn. tt. vélekědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A valószinüségen alapuló itélésnek azon neme, mely szerint vélekedünk valaki v. valami felől. l. VÉLEKĚDIK.

*VÉLEKĚDÉSI
(vél-ek-ěd-és-i) mn. tt. vélekědési-t. tb. ~ek. Vélekedést illető, arra vonatkozó.

*VÉLEKĚDIK
(vél-ek-ěd-ik) k. m. vélekěd-tem, ~tél, ~ětt. Itélőtehetsége több lehetőségek közöl ahhoz ragaszkodik, és azzal foglalkodik, melyet valószinűnek tart. E szó az észnek folytonos vagy gyakori működését jelenti, s oly viszonyban van a vél egyszerü igével, mint a gondolkodik és gondol, elmélkedik és elmél egymással, vagyis a vélekedő a vélést, gondolkodó a gondolást, az elmélkedő az elmélést gyakorolja.

*VÉLELĚM
(vél-el-ěm) fn. tt. vélelm-et, harm. szr. ~e. Valószinüségen, hihetőségen alapuló elővélés, latinul: praesumtio.

*VELEM
falu Vas m.; helyr. Velem-be, ~ben, ~ből.

*VÉLEMÉNY
(vél-e-mény) fn. tt. vélemény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Valószínüségen alapult itélet, vagy állitás, vagy gyanitás, vagy föltételes tudat, nézet. Ez csak vélemény, melyet még be kell bizonyitani. Véleményét változtatni. Más véleményen lenni. 2) Tanácskozás, vitatkozás, fontolgatás folytán kimondott egyéni nézet. A gyülési tagok véleményei megoszlottak. Kiki más véleményt nyilvánitott. 3) Nyilatkozat, melyet valakinek v. valaminek jó vagy rosz tulajdonságairól, javalólag vagy roszalólag teszünk. Valakinek jelleméről, eddigi életéről véleményt kérni, adni. Kedvező, ajánló véleményt adni. V. ö. VÉLEMÉNY.

*VÉLEMÉNYĚS
(vél-e-mény-ěs) mn. tt. véleményěs-t v. ~et, tb. ~ek. Véleményen alapuló, véleményben gyökeredző. Véleményes állitások. (Szabó D.).

*VÉLEMÉMYĚZ
(vél-e-mény-ěz) áth. m. véleményěz-tem, ~tél, ~ětt. Valamiről véleményt mond vagy ad.

*VÉLEMÉNYĚZÉS
(vél-e-mény-ěz-és) fn. tt. véleményězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valamiről vélemény mondása vagy adása.

*VÉLEMÉNYKÜLÖNBSÉG
(vélemény-különbség) ösz. fn. Egyik ember nézetének eltérése a másikétól. "Ott hol lételünk vagy elenyészésünkről van szó, legkisebb véleménykülönbség sem létezik." (Klauzál Gábor, a képviselők házában 1861. május 22-ikén).

*VÉLEMÉNYZÉS
l. VÉLEMÉNYEZÉS.

*VÉLEMÉNYZET
(vél-e-mény-ěz-et) fn. tt. véleményzet-ět. Hosszabb, indokolt véleménye egynek vagy többeknek.

*VELEMÉR
falu Vas m.; helyr. Velemér-re, ~ěn, ~ről.

*VELENCZE (1)
Felső Olaszországnak tengeren épült történetdús városa. (Venetia). A Debreczeni Legendáskönyvben még idegen eredetéhez hűbben: Venőce v. Venőcze. Alkalmasint innen vette nevét a magyarországi Fehérvár megyében fekvő Velencze tava és helysége, mely a tó mentében elszórt házaival mintegy amaz olasz várost ábrázolja. Kemencze nem Velencze. (Km.).

*VELENCZE (2)
fn. velenczét. Forgó lemez vasból nagypléhből némely házak tetején, mely a szél járását mutatja. Hasonló hozzá a vitorlát jelentő latin velum, s máskép csakugyan szélvitorla a neve. Egyébiránt lehet levencze is (levegő v. lebegő tulajdonságától) hang-átvetéssel: velencze.

*VELENCZE (3)
, falu, KIS-VELENCZE, puszta Fejér m.; helyr. Velenczé-re, ~n, ~ről.

*VELENCZEI
mn. tt. velenczei-t, tb. ~ek. Velenczéből való, ott lakó, oda tartozó, annak területén levő. Velenczei olaszok. Velenczei tenger. Velenczei tó. V. ö. VELENCZE, (1), (3).

*VELENCZÉS
(velencze-es) fn. tt. velenczés-t, tb. ~ěk. 1) Velenczei olasz. (Venetus. Molnár A.). 2) Velencze nevü lemezzel fölkészitett. V. ö. VELENCZE, (1), (2).

*VÉLÉS
(vél-és) fn. tt. vélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az észnek azon működése, midőn valamit vél, vagy is hihetőségi okokból itél. V. ö. VÉL.

*VELESD
PÓCSA-VELESD, falu Bihar m.; helyr. Velesd-ěn, ~re, ~ről.

*VELESZTA
fn. tt. velesztát. A székelyeknél, és Pozsony vármegye némely tájékán jelent lekaszált és rendben fekvő fűvet, szénarendet. "Még velesztában vagyon a levágott (kaszált) fű: még gyűtetlen, nincs még feltakarva, öszvetakarítva, csomóba, buglyába rakva, öszvegereblyélve, öszvehárogatva." (Szabó D.).
Alakjára nézve sajátságos szó, valamint geleszta v. giliszta és alamuszta. Azon, részint magyar, részint idegen szók osztályából való, melyekben e vékony és vastaghangok egyesülve fordulnak elé, s bennök az e éles ë-nek tekinthető, mint gyertya, gelyva, hernyó stb. Véleményünk szerint magyar elemzéssel a felez (azaz felekre oszt) igéből elemezhető, mintha volna felesztő, feleszte, feleszta, a lágyabb ajakhanggal veleszta, minthogy a lekaszált füvet felekre, szakaszokra választja. Alakra hasonló hozzá a kalisztál ige törzse ,kaliszta' is.

*VELESZÜLETĚTT
(vele-születětt) ösz. mn. Születéskor, vagy születéssel együtt szerzett, kapott, eredeti tulajdonságú. Veleszületett jóság, igazságszeretet.

*VÉLETĚS
(vél-et-ěs) mn. tt. véletěs-t, v. ~et, tb. ~ek. l. VÉLT.

*VELÉTHE
v. VELEJTHE, falu Ugocsa m.; helyr. Veléthére, ~n, ~ről.

*VÉLETLEN
(vél-et-len) mn. tt. véletlen-t, tb. ~ěk. Minek lehetőségét, eshetőséget előre nem gondoltuk, nem gyanitottuk, nem vártuk, nem reméltük; minek semmi előhire nem volt; meglepő. Véletlen szerencse, szerencsétlenség. Véletlen találkozás. Veletlen eset, esemény, veszély, szabadulás. Véletlen bokorban gyakran nyúl fekszik. (Km.). Határozóként is használjuk véletlenül helyett. Véletlen ott termett. E szerencse véletlen talált.

*VÉLETLENĚS
(vél-et-len-ěs) mn. tt. véletleněs-t. v. ~et, tb. ~ek. Esetleges, meglepő, váratlan; amiben valami véletlen rejlik; véletlen szerű; módu.

*VÉLETLENSÉG
(vél-et-len-ség) fn. tt. véletlenség-ět, harm. szr. ~e. Előre nem vélt, nem gyanitott, nem várt esemény, történet. Néha am. nem akaratból, nem szándékosan történt valami. Véletlenségből fejbe ütni valakit.

*VELEZD
falu Borsod m.; helyr. Velezd-re, ~ěn, ~ről.

*VÉLHETETLEN
(vél-het-etlen) mn. tt. vélhetetlen-t, tb. ~ek. Amiről valaki magának véleményt nem alakithat. (Inopinabilis. Molnár A.).

*VÉLHETŐ
(vél-het-ő) mn. tt. vélhető-t. Valószinűen gyanitható, megtörténhető; gondolható; amit határozottan tagadni, amiről alaposan kétkedni nem lehet. Minden vélhető eseményre elkészűlni.

*VÉLHETŐLEG
(vél-het-ő-leg) ih. Valószinűen, hihetőleg.

*VÉLHETŐSÉG
(vél-het-ő-ség) fn. tt. vélhetőség-ět, harm. szr. ~e. Állapot, minőség, midőn valami vélhető.

*VELÉZNEK
l. VELIZNEK.

*VELIN
falu Baranya m.; helyr. Velin-be, ~ben, ~ből.

*VELINPAPÍR
v. ~PAPIROS, (velin-papír v. ~papiros) ösz. fn. Pergamenhez hasonló finom sima papir.

*VELIZNEK
fn. tt. veliznek-ět, harm. szr. ~e. l. BELEZNA. Idősb Mándy P. egy helyütt azt irja: fonat, melyből gyertyabelet csinálnak, más helyütt: gyertyabélszál.

*VELKA
puszta Nyitra m.; helyr. Velká-ra, ~n, ~ról,

*VELKAPOLA
l. VELKOPOLYA.

*VELKENYE
falu Gömör m.; helyr. Velkenyé-re, ~n, ~ről.

*VELKÉR
erdélyi falu Kolos m.; helyr. Velké-re, ~ěn, ~ről.

*VELKOPOLYA v. VELKAPOLA
mv. Bars megyében; helyr. Velkopolyá-ra, ~n, ~ról.

*VELLA
régies és tájdivatos szó; l. VILLA.

*VELLAKÉS
(vella-kés) ösz. fn. Kés, melynek pengéjét be nem lehet csukni, ellenkezőleg mint a bicsakét. Baranyai tájszó.

*VELLÁM
régies és tájdivatos szó; l. VILLÁM.

*VELLEJT
áth. m. vellejt-ětt, hat. ~eni v. ~ni. Régi szó. Eléjön a Nádor codexben: "Egy kicsinded nyugodalomnak utánna esmeg egy kicsinded erőt vellejte." (359. 1.) azaz neve v. vőn magába.

*VÉLLŐ
alsó Nyitravölgyi tájszó, és fn. tt. véllő-t. Hajadon lányok játéka. Virágvasárnapján délenti órákban zsupból bábot alakitanak, s azt legünnepiesb idomzatú virágos menyasszonyi öltözettel, szalagokkal piperézve fölékesitik, hosszu póznára tűzik, és a helység határának azon dűlő felére viszik, mely bevetve van. Itt nagy számu gyülekezetben ezt éneklik: Véllő, Véllő ! kiviszszük a kiczeviczét, (neve a bábnak s behozzuk a konczmesternét, Véllő, Véllő ! Vigan szenteljük meg majd őt, s énekszóval a pünkösdöt, Véllő, Véllő. !" stb. Midőn az énekbe beleúntak, levetköztetik a pompásan öltözött alakot, s azután énekszóval haza térnek. Talán a népmesebeli Villi védszellem nevéből alakúlt; vagy talán am. védlő(?).

*VELLUSÓCZ
fala Nyitra m.; helyr. Vellusócz-ra, ~on, ~ról.

*VELŐ
(bel-ő ?) fn. tt. velő-t, tb. ~k. harm. személyraggal: veleje, ritkán: velője. 1) Az állatok sipcsontjaiban és csontüregeiben rejlő sejtszövetes és lágy tömeg. (Medulla. A növények belsejében létező hasonló test neve szék, pl. bodzaszék). Csontvelő, ökörvelő. Kiszedni a velőt. A marhavelőből ételt, kenőcsöt késziteni. 2) Különösebben am. agyvelő. (Cerebrum). 3) Átv. valaminek belső lényege, fontos mivolta. Ez a dolog veleje. Nem a dolog kérgét, hanem velejét fejtegetni. Csak most jutottunk a dolog velejére.
A dolog természeténél fogva alaposan vélhetjük, hogy a velő nem egyéb, mint belő v. belű, vagy is belrész, ami a csontok belét képezi. Igy lett a közepet jelentő latin medium-ból hasonló észjárás szerint a medulla ("dicta quod in ossibus media sit." Fabri Thesaurus). Hogy a b és v mint szervrokonok váltakoznak, tudvalevő dolog. Egyébiránt Budenz J. szerint vogul nyelven: valem, déli vogul ny. vualm, osztják ny. vedem, votják ny. vďjim, finn ny. ytime stb. Továbbá Vámbéry Á. szerént csagataj ny. jilik (medulla), mejin (cerebrum), oszmanli ny. ilik (medulla), bejin (cerebrum).

*VELŐGOMBÓCZ
(velő-gombócz) ösz. fn. Marhavelőből készitett gombóczféle eledel.

*VELŐNEMŰ
(velő-nemű) ösz. mn. Velőhöz hasonló, annak tulajdonságaival biró.

*VELŐPISZKA
(velő-piszka) ösz. fn. Eszköz, melylyel a csontüregből a velőt kipiszkálják, kihuzzák.

*VELŐS
(vel-ő-ös) mn. tt. velős-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Amiben velő van. Velős csont. 2) Velővel készített. Velős leves, velős tésztaétel, velős kenőcs. 3) Amit velőhöz használnak. Velős kalán. 4) Átv. jeles tartalmu, fontos, kitünő. Velős mondat, beszéd. Velős eszü.

*VELŐSÍT, VELŐSIT
(vel-ő-ös-ít) áth m. velősít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Velőssé tesz, velejét szaporitja. A hizlalás velősiti a barmot. Átv. tartalmassá, fontossá tesz valamit. V. ö. VELŐS.

*VELŐSÍTÉS, VELŐSITÉS
(vel-ő-ös-it-és) fn. tt. velősités-t. tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valami velőssé tétetik, tulajd. és átv. ért. V. ö. VELŐSÍT.

*VELŐSÖDÉS
(velső-ös-öd-és) fn. tt. velősödés-t. tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az állati test belgyarapodásának, hizásának azon neme, midőn sok velő képződik benne.

*VELŐSÖDIK
(vel-ő-ös-öd-ik) k. m. velősöd-tem, ~tél, ~ött. Veleje szaporodik, tömörödik, sürűdik; hízik, kövéredik.

*VELŐSZEDŐ
(velő-szedő) ösz. fn. Eszköz, melylyel a csontokból a velőt kiszedik, kipiszkálják.

*VELŐTELEN, VELŐTLEN
(vel-ő-telen) mn. tt. velőttelen-t, tb. ~ěk. Amiben velő nincsen; kiaszott, sovány csontú. Velőtelen csontok, Átv. mondjuk ételről, melyben kevés a táprész, mely hig, ösztövér. Velőtelen leves. Képes kifejezéssel, tartalmatlan, üres, hatálytalan. Velőtelen mondat, beszéd.

*VELŐTORTA
(velő-torta) ösz. fn. Némely állatok velejéből készitett tortaféle csemege étek.

*VELŐVÁJÓ
(velő-vájó) l. VELŐSZEDŐ.

*VELŐZIK
(vel-ő-öz-ik) k. m. velőz-tem, ~tél, ~ött. l. VELŐSÖDIK.

*VÉLT
(vél-t) mn. tt. véltet. Amit olyannak vélünk, gondolunk, tartunk, gyanítunk. A vélt veszély elmaradt. A tudósnak vélt ember valósággal csak nyegle volt. "Enyedi György a kolozsvári áriánusok vélt püspöke" (Káldi. Innepnapi Pred. 482. 1.). Elővélt (praesumtivus).

*VÉLTE
(vél-t-e) ih. Molnár A. szerint am. néha, ritkán. Eléjön Pesti Gábor meséiben is (XLII. mese végén):
"Sok veszedelem közett ha valaki leszen
Ott menedéket nagy nehezen veszen
És önmagával jót igen vélte teszen."
Némely tájakon a mondott értelemben ezt mondják: vétve, elvétve, pl. csak elvétve jön hozzánk. Innen lehető, hogy az l, a t előtt csak befurakodott s az egész am. véltve. De ugyancsak Molnár Albertnél máskép: elvélten, vélve. Lehet a föntebbi ,vélte' a len végzet elhagytával a véltelen vagyis véletlen rövidülete is, mint mezít, néhutt: mezté hasonló módon a mezítlen- v. meztelen-ből rövídült pl. mezítláb, némely dunai vidéken: meztéláb. Egyik mint másik esetben a len végzet maradt el.

*VELYHE
fn. tt. velyhét. Nógrádmegyei tájszó; l. SÁRGARIGÓ.

*VEMELY
major Baranya m:; helyr. Vemely-be, ~ben, ~ből.

*VÉMEND
falu Baranya m.; helyr. Vémend-re, ~ěn, ~ről.

*VEMH
a vehem szónak mint törzsnek módosulata; midőn önhangzón kezdődő rag vagy képző járul hozzá, pl. vemh-et, harm. szr. ~e, mn. vemhes. T. i. valamint pělyh v. pölyh, terh, molyh, polyh átvetéssel ezek helyett használtatnak: pehely, teher, moholy, poholy, még pedig első alakban az önhangzóval, másodikban a mássalhangzóval kezdődő ragok és képzők előtt, úgy vehem is; lesz tehát vemhet, pelyhet, terhet, molyhot, polyhot; vemhem, pelyhem, terhem, molyhom, polyhom; vemhes, pelyhes, terhes, molyhos, polyhos; vemhezik, pelyhedzik, terhel, molyhodzik, polyhodzik; ellenben: vehemmel, pehelylyel, teherrel, moholylyal, poholylyal; vehemtől, pehelytől, tehertől, moholytól, poholytól stb. Hasonló az idegen Kelch szóból honosult kehely. Az ért és ig és on én viszonyragok előtt néhutt mindkétféleképen eléjön vemhért, v. vehemért; mint pelyhért, v. pehelyért, terhért, v. teherért, vemhig v. vehemig, pelyhig v. pehelyig, terhig v. teherig stb. vemhen v. vehemen v. vehmen, pelyhen v. pehelyen, terhen v. teheren, molyhon v. moholyon, kelyhen v. kehelyen stb. azonban szokottabb a fönti általanos szabály. A Müncheni codexben ,vehem' szónak tárgyesete is vehmet (mint alább). Egyébiránt ,vehem' jelenti a lónak és szamárnak csikaját, fiát, akár midőn még méhben fekszik honnan a ,vemhes' szó), akár ellés után. "Az egyik hím vehem örök sántha...... az másik hím vemhet Huszár Pálnak igérte uram." (Szalay Ág. 400 m. 1. 87. 1.). Ma csődörcsikó. "És meglelék a vehmet állatta." (invenerunt stantem pullum. Münch. cod. Luk. XIX. fej.) "Egy szamár vehmét" (pullum asinae. Ugyanott). "Ime te királyod jött teneked, ülvén a szamárnak vehmén". (Műncheni cod. János. XII.). "És ő ruhájokat a vehemre hányván" et projicientes vestes supra pullum. (Uo.). Nehéz elhatározni, vajjon vem v. veh-e a gyök, mert egyiktől sincs több származék. Az elsővel ben, az utóbbival poh látszik rokonnak. A Müncheni codexből az utóbbit következtethetjük. A német Wampe s latin venter az elsővel látszik egyezni; az utóbbit Bopp F. a góth guithus (uterus) szóval hozza viszonyba ("fortasse lat. venter e guenter, insertâ, nasali").

*VEMHEDIK
Molnár Albertnél e helyett áll vemheszik; l. ezt.

*VEMHEDZIK
l. VEMHESZIK.

*VEMHES
(vemh-es) mn. tt. vemhes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Mondjuk kanczáról, midőn hasas, azaz csikó van a méhében. Ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes. (Km.). 2) A minek szült, ellett csikaja van. ú. m. kis csikós ló, v. szamár.

*VEMHESĚDÉS
(vemh-es-ěd-és) fn. tt. vemhesědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A kanczának azon állapota, midőn vemhe foganik, és nő a méhében.

*VEMHESĚDIK
(vemh-es-ěd-ik) k. m. vemhesěd-tem, ~tél, ~ětt. A kancza ló, v. szamár vemhet fogad, és növeszt méhében, hasasodik, poczosodik.

*VEMHESEN
(vemh-es-en), ih. Vemhes állapotban.

*VEMHEZÉS
(vemh-ez-és) fn. tt. vemhezés-t, tb. ~ěk, harm szr. ~e. Midőn a ló v. szamár ellik, megellik, csikózás.

*VEMHEZIK
(vemh-ez-ik) k. m. vemhez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. Csikót ellik, csikózik. A kancza megvemhezett. Elvemhezett am. elvetélt, vemhét elvetette. (Szabó D.).

*VEMHŰL, VEMHÜL
(vemh-űl) önh. m. vemhűlt. L. VEMHĚSĚDIK.

*VÉN
mn. és fn. tt. vén-et, v. ~t harm. szr. ~e. E szóval azonegy közfogalom alá tartoznak ó, avas, agg, ős, régi v. hajdani, s mellékértelménél fogva öreg. Ezen közfogalom, a viszonylagos nagy idősség, időbeli távolság. De alkalmazásban mindegyiknek megvan saját köre, melyen kivül a szokás nem használja azokat. Az ó ellentéte: új, pl. ó bor, uj bor; ó vár, új vár; ó város, új város; ó év, új év; ó hitű, új hitü stb. Ezeknél a származási, keletkezési idő viszonya vétetik tekintetbe, vagyis azon rend, melyben egymás után létre jöttek.
Az avas ellentéte: fris, romlatlan, eredeti diszében levő. Az avas leginkább csak némely zsiros, hig testekre illik, melyek hosszabb idő alatt megromlanak: avas szalonna, avas háj, avas zsir, vaj, olaj; a tojásról azt mondjuk: áporodott v. záp.
Az agg mint név és ige jelent folytonos haladást, közeledést az óság felé, s állatokra és néha növényekre alkalmazzuk. Agg férfii, agg nő, agg legény, agg vitéz, agg fa, agg széna. Ellentétei: fiatal, növekedő, sarjadó, teljes erejében, diszében levő. Ami agg, annak növése, gyarapodása hanyatlik, szünőben van, és aki aggódik, átv. ért. ezen állapotot előmozdítja.
Az ős ellentétei: utód, ivadék. Ezek között emberszármazási, születési viszony van. Aki bizonyos származási fokozaton elébb áll, az őse az utóbb származottnak, s ez amannak utóda. Alkalmazzuk azon időre is, melyben az ősök éltek. Őskor, ősvilág, ellentéteik: utókor, utóvilág.
A rég, régen ellentéte: ma, v. mast v. most, pl. "Nem úgy van most, mint volt régen«. (Népdal.).
Az öreg eredeti első jelentése: nagy, illetőleg terjedelmes v. vastag; ellentéte: kicsin, apró, csekély, p. öreg biró, kis biró; örek diák, kis diák; öreg templom, kis templom, kápolna, fiók templom; öreg Duna, kis Duna; öreg szűr, kis szűr; öreg csizma, kis csizma; öreg kötél (alattság), kis, vékony kötél; öreg ujj, kis ujj; öreg bél, azaz vastag bél, kisbél; örege apraja valaminek. Mellékértelemben óságra, régiségre, nagy korra is vonatkozik, mennyiben t. i. ami nagy, annak növése, kifejlődése illetőleg készítése hosszabb időbe került. Innen az öreg szónak, mint korra vonatkozólag tisztességesebb jelentése van, mint a vénnek. pl. öreg ember, öreg asszony, öreg néni, öreg úr, öreg pap, öreg katona, nem oly gúnyos nevezések mint: vén ember, vén asszony, vén pap stb. s ennek lélektani oka van, mert A vén ellentéte: ifju, fiatal.
"Haj ifjuság, szép ifjuság
Az ifjuság nem bolondság;
Ki nem tugygya föl 'használni (fölhasználni)
Késő lössz majt (majd) vénön bánni".
Székely népdal (Kriza J. gyüjt.).
V. ö. VÉNSÉG.
Ezen szók között az állatokat és növényeket illetőleg olyféle viszony van, milyen bizonyos testekre nézve az avas és fris között, vagyis a vén szóban a romlás, kopás, ványadás alapfogalma rejlik, gyakran az olcsárlás, becsmérlés, gúnyos megvetés mellékfogalmával együtt. Vén asszony, vén banya, vén bába, vén kofa, vén leány, vén legény, vén szipa, vén tarattyú, vén troty, vén farkas, vén róka, vén ló, vén szamár, vén dög. Vén czigány. A vén czigány minden nap egy nótát felejt. (Km.). Vén fa. A vén fának árnyékában jobb nyugodni (km.) jobb koros férfihoz nőül menni. A vén ló is megröhögi az abrakot. (Km.) Úgy esett neki, mint a vén ebnek a vaj alja. (Km.) A fiatal katonából válik vén koldus. (Km.). Köhög, mint a vén juh. (Km.). Nem fog vénen ravasz tanács.
(Km.). Vén rókát, vén verebet, vén parasztot nehéz megcsalni. (Km.). Vén ember tanácsa jobb mint ifju gáncsa. (Km.). Jobb a vén árnyéka mint az ifju kardja. (Km.). Nem remélhet sokat a vén. (Km.). Vén ember mindenben lassú, csak a koporsóhoz gyors. (Km.). Vén embert venyigével is agyon üthetni. (Km.). Csúf dolog, ha vénnek esze későn érik. (Km.). Néha a viszonyszóval összeírják, mint vénasszony, vénbanya, vénember. A régieknél eléjön öreg v. ,régi' értelemben is: "Mondván vagyon a véneknek" (dictum est antiquis. Müncheni cod. Máté V.). Továbbá a latin ,senior' értelmében is: »A papok fedelmi káromlyák vala őtet az irástudókkal és vénekkel (cum scribis et senioribus. Ugyanott. XXVII.). Átv. népies nyelven és gúnyképen mondják rosz eszközökről, szerszámokról, mennyiben élemedett embert, különösen banyát hasonlítnak hozzájok. Vén szatyor, vén tarisznya. Vén csoroszla, vén gereblye. Vén bocskor, vén heveder stb. A bibliai latin nyelvben eléforduló senior után régente szokásban volt a nép öregbjeit is igy nevezni: a nép vénei, »Tahát papoknak fejedelmi egybegyülekeztek és népnek vémbi« (vénebbjei. Régi M. Passio. Toldy F. kiadása 3. 1.). "Mind papok, mesterek és vámbek." (Ugyanott. 27. 1. Az m ajakhang a közvetlenül következő b ajakhangnál fogva n-ből változott át a kiejtésben, mint ,azomban, külömben' szókban ,is). Ujabb korban a testületek, kivált a czéhek korosbjai, vagy előljárói öregb czimmel neveztettek, pl. Mi az N. N. czéhnek öregbjei, nem vénei. - Magyar elemzéssel, mennyiben a vén romlásnak indult, korhadó, a kortól megviselt embert vagy más állatot jelent, s a közmondat szerint a vénség maga betegség: ezen alapfogalomból kiindulva ugy vélekedünk, hogy azon vány gyöknek módosított mása, melyből ványad, ványadt, ványolodik és vanyiga származtak. V. ö. VÁNYAD. Lehet béna szóval is közös eredetü. Egyébiránt finn nyelven: vanha, észt és lív nyelven vana. (Budenz J.). Továbbá oszmanli ny. buna-mak am. vénül-ni, innen: bunamis am. vén.

*~VÉN
l. ~VÁN.

*VÉNASSZONY
(vén-asszony) ösz. fn. Vén korra jutott, elöregedett asszony; többnyire némi gúnyos értelemben.

*VÉNASSZONYI
(vén-asszonyi) ösz. mn. Vénasszonyra vonatkozó, vénasszonytól származó vagy származott. Vénasszonyi ruha. Vénasszonyi sápolás, rikácsolás.

*VÉNASSZONYOS
(vén-asszonyos) ösz. mn. A vénasszonyhoz v. vénasszony szokásához, élet- és cselekvési módjához hasonló.

*VÉNBANYA
(vén-banya) ösz. fn. Vénasszony gúnyos értelemben.

*VENCSEL
fn. tt. vencsel-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A székelyeknél am. motóla, vagy csürlő, vetélőfa. l. VENCSÉN.

*VENCSELLŐ
Ó~, ÚJ~, faluk Szabolcs m.; helyr. Vencsellő-re, ~n, ~ről.

*VENCSÉN
fn. tt. vencsén-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~je. A székelyeknél malomkerék módjára forduló, fonaltekerő kisded gép; máskép: vencserlő (Kríza J.), és vencsel. Alkalmasint ugyanaz ami a Tisza vidékén csőrlő, s emez, úgy látszik ,vencserlő' utóbbi része is. ,Venes' ismeretlen eredetü.

*VENCSERLŐ
fn. tt. vencserlőt. l. VENCSÉN.

*VENCZEL
férfi kn. tt. Venczel-t, tb. ~ěk. Venceslaus. Szláv eredetü, ezen szóktól: vieniecz, Jancsovicsnál veňjec (= koszorú) és szlava (= dics), az egésznek jelentése: dicskoszorús.

*VENCZISZLÓ
l. VENCZEL.

*VEND
mn. és fn. tt. vend-et. Szlávfaju népség északi és keleti némethonban. Hazánkban így hívják a Vasvármegye hegyes vidékén lakó szlávokat az úgy nevezett tótsági járásban.

*VENDÉG (1)
fn. tt. vendég-et, harm. szr. ~e. 1) Legszélesb ért. minden idegen, külföldi, ki valahol ideiglen, átmenőben, mint utas tartózkodik; különösen, kit akár barátságból ingyen, akár bizonyos dijért valaki szállásra fogad, s némely szükségesekkel ellát. Vendégeket várni, fogadni, beszállásolni, jól tartani. Ez a fogadó, szálloda teli van vendégekkel. A fürdőbe sok vendég érkezett. »Vendég valék és befogadátok engemet.« (Müncheni cod. ) Máté. XXV.). 2) Oly személy, ki akár pénzére, akár ingyen, barátságból másnál eszik, lakomázik. Hivatalos, hivatlan vendégek. Hivatlan vendégnek ajtó mögött a helye. (Km.). Alkalmatlan vendég az éhség, vagy a vénség. (Km.). Harmadnapi vendégnek czoki a neve. (Km.). Régen várt vendég legkedvesebb. (Km.). Kora vendég hamar megy, v. reggeli vendég nem hál meg. (Km.). Hideg konyha, üres tál, sok vendéget nem talál. (Km.). Kocsmai, házi vendég. Déli, estveli vendégek. 3) Aki bizonyos gyülekezetekben nem mint annak tagja, hanem mint idegen látogató jelen meg. A tanodai eléadáson sok vendég jelent meg. 4) Átv. jelent valami mellékeset, a dolog lényegéhez nem tartozót, valamely járulékot, vagy helyettest. Vendégfal, vendégfog, vendéghaj, vendégoldal, melyeket l. saját rovataik alatt.
E szónak gyöke ven a jön ige módosulatának látszik: mintha volna jöndeg v. jöendék, azaz jövendék, mint, növendék, nevendék. A tompa v. gömbölyü önhangzók után a v némely szójárásban kimarad, pl: köecs = kövecs, üeg = üveg, lüök = lövök, gyüök = gyövök, jövök, toa = tova, luak = lovak. (Vass J. Dunántúli Nyelvjárás. Magy. Nyelvészet. 1860.). A szók végén pedig, valamint másutt is, a k és g szervrokonságuknál fogva többször fölcseréltetnek, mint hézak hézag, vöcsök vöcsög stb. Szerkezete tehát olyan, mint a szintén igékből származott un-d-ok,szán-d-ok v. szán-d-ék, ér-d-ek, nyom-d-ok stb. szóké. Gyökre nézve egyezik vele a latin venio, melyből az ad-vena származott.

*VENDÉG (2)
KIS~, NAGY~, faluk Nyitra m.; helyr. Vendég-re, ~ěn, ~ről.

*VENDÉGÁGY
(vendég-ágy) ösz. fn. Ágy, melyet a közbejövő vendégek számára készen szoktak tartani.

*VENDÉGANYA
(vendég-anya) ösz. fn. A német Gastmutter után forditott szó, s jelent a kórházi betegekre felügyelő asszonyt.

*VENDÉGARCZ
(vendég-arcz) ösz. fn. Álarcz, nem igazi arcz; mint ,vendég-haj' nem igazi haj.

*VENDÉGASZTAL
(vendég-asztal) ösz. fn. Asztal, melynél akár a házi s barátságból fogadott, akár a kocsmai, fogadói vendégek esznek.

*VENDÉGĚL
(vendég-ěl) áth. m. vendégěl-t. Valamely idegen személyt mint asztali vendéget fogad, s lakomában részesit. Barátit, jóakaróit megvendégelni.

*VENDÉGĚLÉS
(vendég-ěl-és) fn. tt. vendégělés-t, tb. ~ěk, v. harm. szr. ~e. Barátságos fogadás, mely által vendégelünk valakit. V. ö. VENDÉGĚL.

*VENDÉGĚSKĚDÉS
(vendég-ěs-kěd-és) fn. tt. venděgeskedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Több vendéggel folytatott, gyakorlott lakomázás, eszemiszom.

*VENDÉGĚSKĚDIK
(vendég-ěs-kěd-ik) k. m. vendégěskěd-tem, ~tél, ~ětt. Vendégek társaságában gyakran lakomázik, eszik iszik, duskásan él.

*VENDÉGĚSKĚDŐ
(vendég-ěs-kěd-ő) mn. és fn. tt. vendégěskědő-t. Vendégekkel lakomázó, duskásan evőivó. Vendégeskedő lakodalmas nép.

*VENDÉGFAL
(vendég-fal) ösz. fn. Úgy nevezett olasz v. spanyolfal, deszkafal, kárpitfal, bútorféle szobai készület, melyet ideoda helyezni, mozdítani lehet.

*VENDÉGFOG
(ven-dég-fog) ösz. fn. Álfog, nem igazi fog, mely a kihullott fogakat némileg pótolja.

*VENDÉGFOGADÁS
(vendég-fogadás) ösz. fn A vendégnek vagy vendégeknek elfogadása. A Debreczeni Legendáskönyvben am. vendéglátás, vendégszeretet. "A vendégfogadást úristenért nagy szorgalmatossággal kezdéh tennie" (89. 1.).

*VENDÉGFOGADÓ
(vendég-fogadó) ösz. fn. A jövőmenő utasok, idegenek számára épített köz épület, melyben azok kellő dijért szállással, s egyéb szükségesekkel elláttatnak; máskép egyszerűen: fogadó, újabbkori elnevezéssel: szálloda. "A te házad vendég fogadó ház, és oda sok jövő járó vagyon." (Nádor cod. 380. 1.).
"Milyen ez a falu, beh fakó,
Nincs-e benne vendégfogadó?"
(Népd.).
Ugyancsak a Nádor-codexben jelent elfogadó teremet is: "Az apáth kedég parancsolá őtet bevinni az vendég fogadó házba." (403. 1.).

*VENDÉGFOGADÓS
(vendég-fogadós) ösz. fn. Vendégfogadó tulajdonosa, vagy haszonbérlője, ki idegeneket szállással, s egyéb szükségesekkel bizonyos dijért ellát; egyszerüen: fogadós; újabbkori elnevezéssel: szállodás. V. ö. VENDÉGFOGADÓ.

*VENDÉGFOGADÓSNÉ
(vendég-fogadósné) ösz. fn. Vendégfogadós felesége; ha pedig valamely nő mint vállalkozó bir vagy haszonbérel valamely fogadót, akkor helyesebben: vendégfogadósnő.

*VENDÉGFOGADÓSSÁG
(vendég-fogadósság) ösz. fn. Vendégfogadósi foglalkodás, vállalkozás, keresetmód, állomás.

*VENDÉGGÚZS
(vendég-gúzs) ösz. fn. Gúzs, melylyel a vendégoldalt a szekér oldalához kötik. V. ö. VENDÉGOLDAL.

*VENDÉGGYĚPLŐ
(vendég-gyěplő) ösz. fn. Lógós ló gyeplője.

*VENDÉGHAJ
(vendég-haj) ösz. fn. l. PARÓKA.

*VENDÉGHÁZ
(vendég-ház) ösz. fn. 1) l. VENDÉGFOGADÓ. 2) Kocsmai szoba, hol a vendégek esznek, isznak, étház, étterem, vendégszoba, ivószoba.

*VENDEGHIVOGATÓ
(vendég-hivogató) ösz. fn. Házi cseléd, vagy más megbizott személy, ki az illető hivatalosokat lakomára, ebédre stb. meghivja.

*VENDÉGI (1)
(vendég-i) mn. tt. vendégi-t, tb. ~ěk. Vendégeket illető, azokhoz tartozó, azokra vonatkozó. Vendégi jog.

*VENDÉGI (2)
puszta Abaúj, BÓDVA~, falu Torna m. helyr. Vendégi-be, ~ben, ~ből.

*VENDÉGINAS
(vendég-inas) ösz. fn. A vendégek szolgálatára, különösen küldözésre készen álló vendégfogadói inas v. szolga.

*VENDÉGJOG
(vendég-jog) ösz. fn. 1) Általán jog, melynél fogva minden idegen igényelheti, hogy bizonyos esetekben vendégül fogadtassék. 2) Különösen, barátsági vagy akármiféle kötelezettségi viszonyokon alapuló jog, két személy között, mely szerint azok készek egymást lak-, és asztaltársul fogadni. 3) Védelmi jog, melyre a vendég illető fogadójától a bevett társadalmi szabályok szerint számithat.

*VENDÉGLÁTÁS
(vendég-látás) l. VENDÉGSZERETÉS.

*VENDÉGLÁTÓ
(vendég-látó) ösz. mn. Vendégszerető, ki az idegenetek, jövevényeket, utasokat szivesen látja, fogadja stb.

*VENDÉGLÉS
l. VENDÉGĚLÉS.

*VENDÉGLŐ
(ven-d-ég-ěl-ő) fn. tt. vendéglő-t. 1) Személy, ki vendégeket fogad, akár barátságból, akár pénzen. 2) Vendégfogadó, különösen vendégterem, étterem. Vendéglőből hozatni ételeket. Vendéglőbe járni, s ott ebédelni.

*VENDÉGLŐHÁZ
(vendéglő-ház) l. VENDÉGHÁZ.

*VENDÉGLŐS
(vendég-el-ő-ös) fn. tt. venděglős-t, tb. ~ök. l. VENDÉGFOGADÓS.

*VENDÉGMESTER
(vendég-mester) ösz. fn. Nagyobb uri házaknál, udvaroknál, vagy fogadókban, kolostorokban azon személy, ki a vendégek kényelmeiről gondoskodik, azokat elhelyezi stb.

*VENDÉGOLDAL
(vendég-oldal) ösz. fn. A terhhordó, különösen széna-, zsúp- és kévés gabonatakaritó hosszúszekerek oldalaihoz kötött rudak, melyeket úgy nevezett keresztfákkal az oldalak magasságára fölemelnek, s illetőleg a szekeret szélesebbé teszik, hogy többet rakhassanak reá. Az ily szekérre felrakott holmit rendesen nyomórúddal szoritják le. V. ö. VENDÉG, 4).

*VENDÉGORCZA
l. VENDÉGARCZ.

*VENDÉGRUHA
(vendég-ruha) ösz. fn. Diszesebb öltözék, melyet ünnepies lakomába meghivott vendégek vesznek magukra.

*VENDÉGSÉG
(vendég-ség) fn. tt. vendégség-ět, harm. szr. ~e. Vendégek számára adott lakoma, eszemiszom. Bor nélkül szegény a vendégség. (Km.)

*VENDÉGSZELEMEN
(vendég-szelemen) Mellékszelemenfa az épület tetőzetén. V. ö. SZELEMEN.

*VENDÉGSZELEMENKÖTÉS
(vendég-szelemen-kötés) ösz. fn. Kötés, mely a vendégszelemeneket az ollófákkal öszvetartja.

*VENDÉGSZELEMENSAS
(vendégszelemen-sas) ösz. fn. Függőleges gerenda a háztetőn, mely a vendégszelemeneket öszvetartja.

*VENDÉGSZĚM
(vendég-szěm) ösz. fn. 1) Bőrdarab, melyet a lovak szemei mellett fekvő kantárbőrhöz varrnak hogy jobbra balra ne nézhessenek, kivált ha ijedősek. 2) Szemüveg, kivált utasoknál.

*VENDÉGSZEREP
(vendég-szerep) ösz. fn. Szerep, melyben valamely szinész nem mint szerződött tag, hanem mint máshonnan jött vendég lép föl. Vendégszerepekre meghivni valakit.

*VENDÉGSZEREPLÉS
(vendég-szereplés) ösz. fn. Vendégként szereplés. V. ö. VENDÉGSZEREP.

*VENDÉGSZERETÉS
v. ~SZERETET, (vendég-szeretés v. ~szeretet) ösz. fn. Barátságos indulat, melynél fogva valaki vendégeket szivesen lát, fogad, s velök lakát, asztalát megosztja.

*VENDÉGSZERETŐ
(vendég-szerető) ösz. mn. Vendégeket szivesen látó, fogadó. A magyar nép vendégszerető.

*VENDÉGSZOBA
(vendég-szoba) ösz. fn. Szoba, melyet vendégek beszállásolására szoktak készen tartani.

*VENDÉGTÁRS
(vendég-társ) ösz. fn. Kik bizonyos háznál, vagy lakomában mint vendégek együtt vannak, azok egymásnak vendégtársai; továbbá, kik baráti viszonyuknál fogva egymásnál szoktak szállani.

*VENDÉGTELEN
(vendég-tel-en) mn. tt. vendégtelen-t, tb. ~ěk. Kinek vendégei nincsenek, vagy nem szoktak lenni, mi rendesen onnan van, mert nem látja őket szivesen.

*VENDEL
férfi kn. tt. Vendel-t, több. ~ék. Vendelinus. Sz. Vendel, a pásztorok és mezei gazdák, majorosok védszente.

*VÉNDĚL
fn. tt. véndel-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bödönféle edény fából, melyben vajat, zsirt, turót stb. tartani szoktak. Változattal: vindel, vindöl vöndöl, melyek illetőleg a bödön, döbön, bodon módositott alakjai. Egyezik velök az öblös száju korsót jelentő baranyai bendi, és Marczalmellékén a kis sajtárt jelentő fentő.

*VENDELIN
l. VENDEL

*VENDÜL
(vend-ül) ih. Vendek nyelvén. Vendül beszélni, érteni, irni. V. ö. VEND.

*VENÉCZIA
falu Sáros m. helyr. Venécziá-ra, ~n, ~ról.

*VÉNEK
falu Győr m. helyr. Vének-re, ~n, ~ről.

*VÉNEMBER
(vén-ember) ösz. fn. Vén korra jutott, előregedett ember; csak a férfinemről mondják.

*VENERÉK
fn. tt. venerék-ět, harm. szr. ~e. A régieknél, különösen a Bécsi és Müncheni codexekben, Nádor-codexben jelent általán szeszes italt, mely szőlőből vagy más gyümölcsből, gabonából erjedés által készült. Hogy a vizitaltól különbözik, következtetni lehet a Bécsi codexben Oseas II. fejezetéből "Kik megadják ennekem en vizeimet.... és en olajomat és en venerékemet." Hasonlóan Münch. cod. Luk. 1. "Bort és semmi veneréket (siceram) nem iszik." Részegitő erejére vonatkozik Abakuk II. fejezetében is e mondat: "Jaj, ki veneréket ad ő barátjának,... megrészegeitvén." A Nádor-codexben: "Ha czomjózol nem vizet, sem egyébnemü veneréköth." (287.). E jelentésénél fogva tehát a venerék erjedés által készült szeszes ital, melynek egyik tulajdonsága a csipősség, fanyarság, honnan véleményezhető, hogy eredetileg fanyarék volt, a fanyar törzstől s abból lett magas hangon fenyerék, venyerék, venerék, mint: kavarék. keverék, hadarit hederít, kalantyú kelentyű, különösen fürgencz virgoncz, melyekben az f és v váltakoznak. Ide tartozik vonyár, mely az Őrségben jelent fanyart, pl. vonyár izű bor. Egyébiránt az is hihetőnek látszik, hogy virics szóval egy eredetü, mennyiben a venerék nem egyéb, mint bizonyos növények gyümölcséből, magvaiból stb. kifacsart, kifőzött szeszes nedv, vagy ital; e szerént venerák v. venyerék eredetileg virinyék v. verenyék volna s az n és r hangok áttétele után venyerék, mint kenyér eredetileg kerény, s kanyar eredetileg karany. V. ö. VIRICS.

*VÉNES
(vén-es) mn. tt. vénes-t. v. et, tb. ~ěk. Vének szokására, tulajdonságára mutató; tottyadt, korhadt, lassu. Vénes mozgás, állás.

*VÉNHED
l. VÉNHĚDIK.

*VÉNHĚDÉS
(vén-h-ěd-és) fn. tt. vénhedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Érettkorusági állapot, midőn valaki a vén korba lép. V. ö. VÉNHĚDIK.

*VÉNHĚDIK
(vén-h-ěd ik) k. m. vénhěd-tem, ~tél, ~ětt. Folytonos vénülő állapotban van; változattal: vénhěszik, vénhöszik, vénhüszik, de csak a jelentő mód jelen idejében. »Mikor megvénhěszěl" (cum senueris. Münch. cod. János. XXI.). Pesti Gábornál: "mikoron megvénhittél," Erdősinél: »mikoron vinsigre jutandasz."
Ez igében a h középképző. Hasonló képeztetésüek ik végezettel és e nélkül: bűzhödik, hamuhodik, szélhüdik, bünhödik, kárhozik, petyhüdik, porhad, korhad, poshad stb. V. ö. H betü.

*VÉNHĚSZIK
l. VÉNHĚDIK.

*VÉNHESZT
(vén-h-esz-t) áth. m. vénheszt-ětt, htn. ~ni, v. ~eni, par. vénheszsz, Eszközli, okozza, hogy valaki vénhedik. A sok gond, bú, nyavalya időnek előtte vénhesztik az embert.

*VÉNHESZTÉS
(vén-h-eszt-és) fn. tt. vénhesztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, okozás, mely által valaki vénhedő állapotra jut.

*VÉNHÖSZIK, VÉNHÜSZIK
l. VÉNHĚDIK.

*VENICZ
némelyek szerént VÉNICZ, fn, tt. veniczet. 1) Népies neve az iszalag bércse (clematis Vitalba) kapaszkodó növény fajnak, mely máskép szintén népiesen: venike, iszalag, szulák. 2) l. VENICZFA.

*VENICZFA, VÉNICZFA
(venicz-fa) ösz. fn. Növénynem az egylakiak, és sokhímesek seregéből. (Ostrya). A komlós véniczfa tobozai tojásdadok, lecsüggők, levelei tojáskerekek, rügyei tompák. (Carpinus ostrya). Népies nyelven különösen ezt hívják veniczfának. Mandsu nyelven vence am. vad théa (wilder Thee). Miklosich a ,venyige' szóval együtt a ,venicz' szót is a szláv vinika, vinjaga (wilde Rebe) szókkal rokonitja. V. ö. VENYIGE.

*VENIKE
fn. tt. venikét. 1) l. VENICZ. 2) l. VENYIGE.

*VÉNÍT, VÉNIT
(vén-ít) áth. m. vénít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. eni. Venné tesz, vagyis eszközli, okozza, hogy vénné lesz valaki. Az aggkor minden embert megvénit. V. ö. VÉNHESZT.

*VÉNÍTÉS, VÉNITÉS
(vén-ít-és) fn. tt. vénités-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, vagy hatás, mely által valaki vénűl.

*VĚNNI
l. VĚSZ v. VĚSZĚN áth. íge alatt.

*VENŐCZE
l. VELENCZE.

*VÉNSÉG
(vén-ség) fn. tt. vénség-ět, harm. szr. ~e. Az életkornak végső, korhadó szaka. A vénség maga is betegség. (Km.). Szomorú társakkal szokott járni a vénség. (Km.). Köhögő társakkal jár a vénség. (Km.). Késő vénség. Vénségében koldusbotra jutott. Ellentéte: ifjuság.
"És örömest vagyok házamhoz elmennem,
Holott esék nekem ifjuságban élnem,
Ott vénségemnek is ugyan végét érnem"
Istvánfi Pál a XVI. századból.

*VÉNSZAKÁLAS
(vén-szakálas) ösz. fn. vén, korhadt ember. Képes kifejezéssel, a régihez makacsul ragaszkodó. V. ö. AGGSZAKÁL.

*VENTE
puszta Szala m.; helyr. Venté-re, ~n, ~ről.

*VENTER (1)
v. VĚNTĚR v. VÖNTÖR fn. tt. venter-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~je. Háló neme, melyet a vizben karókhoz pányváznak.; máskép öszszetéve: venterháló, vöntörháló.

*VENTER (2)
falu Bihar m.; helyr. Venter-re, ~ěn, ~ről.

*VENTEREG
egy régi énekben a XVII. századból am. fentereg v. fetreng.
"Étel-ital annak méreg,
Rosz asszonynyal ki ventereg."
(Thaly K. gyüjt. II. K. 213. 1.) l. VERTENG.

*VENUS
fn. tt. Vénus-t. 1) A római hitregében főleg a szépség női istene. A magyarban némely öszszetételekben jön elé. 2) Bolygó csillag neve, mely a Merkur után ami napunk körül forog, s igen szép fényben ragyog. Minthogy a nap kelte előtt, és lenyugta után látszik, máskép: hajnali és estveli csillag; néha a népdalokban: szerelem csillaga. Bopp F. a latin veneror szóval együtt a szanszkrit van gyöktől származtatja, mely am. colere, venerari, deditum esse, amare; honnan szerénte, magában a szanszkritban vanitâ am. femina, uxor, továbbá a régi német winia dilecta, uxor, hiberniai ban (angol woman).

*VÉNUSCSIGA
(vénus-csiga) ösz. fn. Két teknőjü csiganem, melynek ajkai egymás fölött feküsznek. (Venus-Muschel).

*VÉNUSFODORKA
(vénus-fodorka) ösz. fn. Növényfaj a fodorkák neméből; lombjai kétszer füzöttek; szárnyai váltogatók, karéjosak, nyelesek. Lakik nedves kősziklákon. (Adianthum[helyesebben adiantum] capillus Veneris.)

*VÉNUSFÖRDŐ v. ~FÜRDŐ
(vénus-fürdő) ösz. fn. Népies neve a héjakút mácsonya (dipsacus laciniatus) növényfajnak. Nevét onnan kapta, mert a köznép véleménye szerént, aki a levelén eső után maradt vizzel mossa magát, szép lesz mint Vénus. Máskép szintén népiesen: héjakút, szomjútövis, pásztorvessző.

*VÉNUSI
(vénus-i) mn. tt. venusi-t, tb. ~ak. 1) Szépségre Venushoz hasonló. Vénusi alak termet. 2) Átv. bujakóros. Vénusi nyavalya.

*VÉNUSKÖLDÖKE
egyik népies neve a piros páponya (physalis Alkekengi) növényfajnak; máskép szintén népiesen: zsidó cseresznye, muharcz, kőrontó fű, hólyagcseresznye, (latin-görög physalis neve is physa [= hólyag] szótúl ered, mert bogyóját hólyagként felfuvódott veres csésze zárja be).

*VÉNŰL, VÉNÜL
(vén-űl~) önh. m. vénűl-t. Vén korba lép, vénné lesz. A szép asszony is, ha megvénül, csúnya korba lép. (Km.). Aki nem akar megvénűlni, akaszsza föl magát. (Km.)

*VÉNŰLÉS, VÉNÜLÉS
(vén-ül-és) fn. tt. vénűlés-t, tb. ~ek. Az életkor hanyatlása s korhadása.

*VÉNY
(ve-eny) fn. tt. vény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Újabb gyógyszerészi és orvosi nyelven am. orvosilag rendelt s bevenni való gyógyszerek jegyzéke, orvosi rendelet. (Recept.) Különböztetésül V. ö. VEVÉNY.

*~VÉNY
l. ~VÁNY.

*VENYEGE v. VENYEKE
l. VENYIGE.

*VENYERÉK
l. VENERÉK.

*VENYIGE
fn. tt. venyigët. Igy nevezik rendesen a szőlőtő vesszejét leginkább lemetszett állapotban; honnan Molnár Albertnél latinul sarmentum és resex. Máskép: venyike, venyeke, Káldinál vinyike. Minthogy a szőlővessző hajlékony természeténél fogva a közel testekre kúszni, s föltekeredni szeret, ezen tulajdonságánál fogva egy származásunak tarthatjuk a vejint v. véjint főnévvel, mely Baranyában venyigét is, iszalagot is jelent. Hogy a j átváltozik ny-re, mutatják a jargal nyargal, borju bornyu, varju varnyu stb. változatok. A föntebbi vejint is máskép venyít. Törzse lehetett vejeg (tekereg, tekeredik) s ebből vejegő, vejege, vejige, venyige, mint: czinegő czinege, vanyogó vanyiga, talogó taliga nyafogó nyafiga, gurogó guriga; bugyogó bugyoga stb. V. ö. VEJÉSZ, VEJINT.
Hasonló gyöki és fogalmi rokonság látszik lenni a latin vitis, vimen és vico között.
A mandsuban vence vad théát jelent, melyről mint szintén kúszó v. felfutó növényről azt irják, hogy 20-30 lábnyira is megnő. Miklosich a szláv vinika és vinjaga (wilde Rebe) szókkal rokonitja. Jancsovicsnál, viňica (vinyicza) szőlőt jelent, és viňični prút szőlővesszőt, vinjaga nála nem jön elé.

*VENYIGEHAMU
(venyiga-hamu) ösz. fn. Az elégetett venyige hamva.

*VENYIGÉS
(veny-ig-e-es) mn. tt. venyigés-t v. ~et, tb. ~ek. Venyigével bővelködő, rakott stb. Venyigés szőlőtő, lugos. Venyigés szekér.

*VENYIKE
l. VENYIGE.

*VENYIM
KIS~, NAGY~, puszták Fejér m.; helyr. Venyim-be, ~ben, ~ből.

*VENYÍT
fn. tt. venyít-ět, harm. szr. ~j. L. VEJINT.

*VÉP (1)
szokottan: VÉPIK, (vép-ik) önh. illetőleg középige, m. vép-tem, ~tél, ~ětt. Régi szó, lép helyett. "Angyalok vépének (accesserunt) és szolgálnak vala neki." (Müncheni cod. Lukács. IV.). "Vépék ő hozjá a centaurio." (Ugyanott. Luk. VII.). "Ezek azért vépének Phülöphöz." (Uo. János XII.).
"Vépék az oszlophoz." (Bécsi cod. Judith. XIII.). "Vépjél ide". (Bécsi cod. Hester. XV.). Egyezik vele szanszkrit nyelven: mép. (ire; se movere).

*VÉP (2)
mváros Vas m.; helyr. Vép-re, ~ěn, ~ről.

*VEPERD v. VEPPERD
falu Sopron m.; helyr. Veperd-ěn, ~re, ~ről.

*VÉPÉS
(vép-és) fn. tt. vépés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Am. lépés. "Ő vépése monnal megkészejtetett holval". (Quasi diluculum praeparatus est egressus ejus. Oseas. VI.).

*VÉPIK
l. VÉP.

*VER (1)
áth. m. vert. Az üt igének sokszorozója, melylyel oly viszonyban áll, mint ezek egymással: hány vet; szed vesz; hord hoz v. visz; jár megy v. jön.; rak tesz; tol taszít. 1) Emberre, vagy más testesebb állatra többször ráüt, különösen haragból, vagy fenyítőleg, büntetőleg, hogy érezze, hogy fájjon neki. Fejbe, hátba, pofon, nyakon verni valakit. Agyon, halálra verni. Farára huszonötöt vertek. Bottal, korbácscsal, ököllel verni. A kegyetlen ember feleségét, s gyermekeit veri. Ökrét, lovát üti veri. Falba veri a féjět. Öszvetéve: elverni, le-, megverni, öszveverni valakit. Vert had v sereg. Átv. ért. büntetésül bizonyos csapással illet. Verje meg az Isten. Most is verni az Isten, de nem érzi. Sajátságos kifejezések: Megverte őt a maga keze, azaz, holt részeg. Megveri a kopókat a róka vagy nyúl, ha ezek szimatja félbenszakadván, a kopók többé ne követhetik. (Bérczy K.). Vasra verték. Népies nyelven, a verés módjaira és eszközeire vonatkozólag, több képes és tréfás kifejezésü hasonszókkal helyettesíttetik: páhol, zsákol, lasnakol, dönget, dögönyöz, megtapogat, nadrágol, husángol, korbácsol, dorongol, botoz, pufol, pufogat, bufál, elpuhít, megabrakol, zuhál, öklöz, gyomroz, megnyújt, megrak, kókál, egyebugyál stb. 2) Valamely lélektelen testet bizonyos okból, czélból ütöget. Vasat verni. Dobot, czimbalmot, zongorát, orgonát verni. A harangot félreverni. Aranyból, ezüstből, rézből pénzt verni. Vert arany. Vert út. Falba szeget verni. Fából diót verni. A kaput, ajtót verni, hogy nyissák ki. Cséppel verni a gabonát. Könyvből, ruhából, kiverni a port. Fölvert galuska. Fölverni a ládát, szekrényt, feltörni. Átv. ért. valaminek árát fölvermi, t. i. dobolás által. 3) Ütve, vagy ütéssel fenyegetve hajt, űz, kerget. Kiverték a házból, a városból. A barmot kiverni a tilosból, a mezőre verni. Az agár verte a nyúlat, vadászok nyelvén am. érte, billentette, vágta a nyúlat. Az ellenséget szétverni, visszaverni. 4) Bizonyos neszszel, zörejjel nyugalmából fölhajt. Álmomból fölvert a tűzharang. Fölverni a vadat.
"Megjön az éj, szomorún feketednek az ormok, az élet
Elnyugszik, s a fél föld lesz nyoszolyája, de engem
Fölver az elmúlt szép tetteknek gondja."
Vörösmarty. (Zalán futása.)
Kiverni átv. ért. valamit elfeledtetni, mintegy az elméből kiűzni. Kiverte eszemből, amit mondani akartam. Ily gondolatot legjobb kiverni a fejből. Ellentéte fejébe verni valamit, megfoghatóvá tenni. 5) Bizonyos erőfeszítéssel csinál, alapít valamit. Fészket, feneket verni. Kötelet verni. Sátort, tábort verni. Az egerek nem sok fészket vernek az ő csűrěben, azaz, szegény. 6) Képes kifej. adósságba verni magát; sok pénzt beleverni valamibe, sokat költeni rá. Élére veri a pénzt, öszvehalmozza, zsugorgatja. Valaminek árát fölverni. 7) Mint önható, am. mozogva folytonosan ide-oda ütődik. Ver az óra. Ver a szive; alig ver az ere, vagyis szivében, erében a vér. V. ö. ÜT.
Egyezik vele mandsu nyelven: bire-me (= ver-ni), továbbá Vámbéry Á. szerént török ny. vurnak, csagataj ny. ur-mak = verni. (Hinduglonál török szóként mindkét alakban eléjön); honnan vurus, urus = verés, verekedés, harcz. Ki ne sorozná ide a latin verber, verbero szókat is?

*VER (2)
elvont gyöke verecsen, verőcze szóknak és vers törzsnek verseng, verseny szókban; egyezik fer, per, for stb. gyökökkel fereg, perdűl, forog szókban. l. VERŐCZE, (1), VERS, (1).

*VĚR v. VÖR
elvont gyök, melyből věrěs, věrnyeg, věrhenyeg stb. származtak; hangváltozattal a származékok is vörös, vörnyeg, vörhenyeg stb. Azon r gyökhangu szók osztályába tartozik, melyek különféle rokonhangi módosúlatokkal tűzre, égésre, s annak sajátságos szinére vonatkoznak, milyenek vir, per, pör, por, pír, mint a virad, pěrnye, pěrkěl v. pörköl, perzsel v. pörzsöl, porzsol, piros stb. származékok gyökei. Persa nyelven egyezik vele bór am. pír (color ruber) és biristan v. burustan am. pörzsöl-ni pirít-ni (assare, torrere, frigere. Vullers az utóbbi szó önhangzóit [u] helyteleneknek mondja ugyan, azonban megismeri, hogy azon szót is bizonyos megnevezett szótárban találta. Nem látjuk által, hogy a két alak miért nem állhatna meg egymás mellett, mint pl. a magyar veres és vörös, perzsel és pörzsöl stb.)

*VÉR
fn. tt. vér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Veres folyadék a négy első osztályhoz tartozó vagyis gerinczes állatok testében, mely annak egyik lényeges alkatrésze, s míg az állat él, folytonos mozgással az erekben kering. Sürü, hig, könnyü, nehéz, alutt vér. Pezseg a vére. Foly az orra vére, átv. ért. szomorú, bús. Vért hányni, okádni. Vért ereszteni, pl. érvágással, köpölyözéssel. Orczájába tódult, futott a vér, elpirult, vörös lett. Kezét vérrel mocskolni, tulajd. és átv. ért. valakit megvérezni, megölni. Vérét ontani a hazáért, sebeket, halált szenvedni. "Véreket kiontják-e kegyelmedért?" (Gr. Eszterházy M. nádor. Rákóczy György fejedelemhez. 1644.). Vér és pénz legdrágább. (Km.). "Vérrel hasal vala" (sangvinis fluxum patiebatur, Münch. cod. Máté IX.). Vért szomjuhozni, átv. ért. kegyetlen, gyilkos indulattal, szenvedélylyel birni. Vérig üldözni, zaklatni, verni valakit, azaz legnagyobb mértékben. Nincs benne egy csep egészséges vér. Patakokban omlott a vér, oly dühös volt a harcz. Vérben fagyban hagyni valakit, annyira megverni, hogy vér ömlött testéből s félholttá lőn. Szélesb ért. vérnek nevezik a rovarok, és férgek testében folyó fehéres vagy más szinű nedvet is. 2) Átv. az állati élet maga, vagy annak lényege, mivolta, tulajdonságai. Jó vér van benne. Nemes vér foly ereiben. A jó vér nem válik vizzé. (Km.); felelnek rá az egymással perlekedő rokonok: de válhatik méreggé. Vérré válik, mint barátban a lencse. (Km.). Telivér ló. Kitört belőle a kutyavér. Gonosz, hamis vér ő kelme. Véremet is oda adnám érte. Hűségét vérrel pecsételte. A megölt ember vére boszúért kiált. Különösen, az érzéki élet, a testi vágyak és gerjedelmek öszvege, mint a lelkiek ellentéte. A test és vér az Isten országát nem birhatják. (I. Cor. 15. 50.). Továbbá, az Úr vacsorájában, a római katholikusok hittana szerint Krisztus Urunk valóságos vére a bor szine alatt, melyet az ő halála emlékezetére veszünk magunkhoz. 3) Jelent atyafit, mennyiben az egy atyától, vagy közös őstől származottakban közös vér van. Innen a testvér, egy testvér, unokatestvér, fitestvér, nőtestvér v. fivér nővér nevezetek. Édes vérem, az atyafiságos vagy baráti szeretet leggyöngédebb kifejezése. A 2-ik és 3-ik pontra még egy példa: "Ha bennetek volna magyar vér, és hozzám nem uratokhoz, de atyátokhoz, társatokhoz, véretekhez való szeretet, boszúljátok meg gyalázatunkat" (II. Rákóczi Ferencz fejedelem a gyömrői táborban 1705. julius 3-ikán).
Mint piros, veres testet jelentő szó, szinénél fogva közelebbről a pir szóval azonos. A persában a rokon pór szó am. piros szín (color ruber), és pej ló (equus rufus). Egyezik vele Budenz József szerént különösen a finn vere (vér), verevä (véres, fris, virágzó szinü, piros), észt vers (vár), verev (vörös), lív ver (vér), verri (véres), lap varr, varra (vér), finnlapp varra (vér), varras, varas (fris pl. hal, hús), varres (fris, egészséges), osztják ver (vér), verde (vörös), votják, zürjén vir, mordvin ver, cseremiz vür, hegyi cseremiz vir; déli vogul vujr, űr (mind am. vér) erza-mordvin värek (nyers) stb. Ide sorozzuk még a görög ear v. eiar szót (1) der Früh. ling, 2) der Saft in Menschen, Thieren und Früchten, daher Blut); továbbá a mandsu oori szót, mely hasonlókép jelent általán nedvet, különösen vért. (Curtius a föntebbi görög szót a szanszkrit asz-ra-m, asz-an, asz-rg s régi latin assir szókkal rokonítja).

*VERA
l. VERONIKA, (1).

*VÉRA
fn. tt. vérát. Gyúladás a szarvasmarha és juh valamely tagján. A székelyeknél Udvarhely székben divatos szó (Kriza J.). Talán pír-tól származtatható; vagy pedig újabb rövidülete a vértály szónak.

*VERÁG
régies és tájdivatos, ,virág' helyett; l. ezt.

*VÉRÁG
(vér-ág) ösz. fn. Vérrokon, atyafi. "Egy szegény húgunk volth, ki megholth, ěs az is minekünk hatta vala az mi kevés jószága volth.... Mi abban is vérágak vagyunk; mert azzal is egyek voltunk." (Szalay Ág. 400 m. 1. 89. lap.).

*VÉRÁLDOMÁS
(vér-áldomás) ösz. fn. Hajdan több népeknél divatozott véráldozati szertartás, midőn a leölt állatok, vagy emberek vérét az istenek tiszteletére eresztették, ontották, vagy a kieresztettet borral vegyítve megizlelték. Ily áldomás volt az, melyet Anonymus C. 5. följegyzett: "More "paganismo fusis propriis sanguinibus in unum vas, "ratum fecerunt juramentum." (Pogányszokás szerint saját véreiket egy edénybe ontván, megszentesíték az esküt.)

*VÉRÁLDOZAT
(vér-áldozat) ösz. fn. A régi zsidóknál, és több más népeknál áldozat neme, mely az Isten, illetőleg istenek tiszteletére levágott barmokból állott. Átv. ért. mondjuk emberről, ki büntelenül, szükség nélkül, vagy vakmerő tette által a halál martaléka lett.

*VÉRALKAT
(vér-alkat) ösz. fn. Az állati, különösen emberi test híg és szilárd részeinek bizonyos arányu vegyülete, és viszonya egymáshoz, mely a lélek müködéseire, vágyaira, hajlamaira kitünő befolyást gyakorol. Ily értelemben négy fő véralkatot szoktak fölvenni, s ezek: vérmes véralkat (temperamentum sangvineum), epés véralkat (t. cholericum), nyálkás véralkat, (t. phlegmaticum), epésáron v. búskomor v. fekete véralkat, (t. melancholicum). Máskép: vérmérsék.

*VÉRÁLLATÓFŰ
(vér-állató-fű) népies neve 1) a pásztortarsókának (thlaspi bursa pastoris); 2) a rózsásgerelynek (geraneum sangvineum), mely máskép szintén népiesen: varjú- v. csókaláb; 3) a magas linkának (hypericum ascyron), mely máskép szintén népiesen: veresvirágu, v. nagy v. széles levelü csengőfű.

*VÉRÁLLITÁS
(vér-állitás) ösz. fn. Általán gyógyitás, v. gyógymód, mely a vérnek akármily kóros folyását megszünteti.

*VÉRÁLLITÓ
(vér-állitó) ösz. mn. Ami a kóros vérfolyást megszünteti, meggyógyítja. Vérállitó szerek.

*VÉRALMA
(vér-alma) ösz. fn. Veres húsú almafaj.

*VÉRÁRULÁS
(vér-árulás) ösz. fn: Általán oly bánásmód, vagy cselekvés, mely által valaki atyjafiával ellenséges roszakaró gyanánt bánik; különösen: őt megtagadja, javaitól áll szín alatt megfosztja, személyére vagy életére törő hamis vádakkal terheli stb.

*VÉRÁRULÓ
(vér-áruló) ösz. fn. Aki atyjafia ellen vérárulást követ el. V. ö. VÉRÁRULÁS.

*VÉRATYAFI
(vér-atya-fi) ösz. fn. l. VÉRROKON.

*VERÁZSOL
Dunán tuli tájige, am. virraszt, éjszakán által ébren van.

*VERBÁSZ
Ó~, Új~, faluk Bács m.; helyr. Verbász-ra, ~on, ~ról.

*VÉRBÉLÜ
(vér-bélü) ösz. mn. Mondjuk különösen görög v. görgő dinnyéről, melynek vérszinü veres húsa van. Átv. ért. egészséges, piros pozsgás. Vérbélü leány.

*VERBICZA
falu Torontál m.; helyr. Verbiczá-ra, ~n, ~ról.

*VERBICZE
mváros Liptó m.; helyr. Verbiczé-re, ~n, ~ről.

*VÉRBIRÓ
(vér-biró) ösz. fn. Vértörvényszéki biró, ki az illető vádlottak élete vagy halála fölött itél.

*VÉRBIRÓSÁG
(vér-biróság) ösz. fn. Élethalál fölött itélő biróság. Különösen e szóval forditják némelyek a német ,Fehmgericht' szót.

*VÉRBIRSÁG
(vér-birság) ösz. fn. Büntetési dij, melyet régebben az emberölő a megölt atyjafiainak fizetni vagy adni tartozott; máskép: vérdíj.

*VERBÓ
mváros Nyitra, falu Liptó m.; helyr. Verbó-ra, ~n, ~ról.

*VERBÓCZ
mvros Nyitra, faluk Ugocsa és Ung. m.; helyr. Verbócz-ra, ~on, ~ról.

*VÉRBOSZÚ
(vér-boszú) ösz. fn. Az emberölésnek, illetőleg gyilkosnak megtorlása, megbüntetése.

*VÉRBOSZÚLÓ
(vér-boszúló) ösz. fn. Személy, ki az emberölésért vérboszut áll.

*VÉRBŐ
(vér-bő) l. VÉRDÚS.

*VÉRBŐSÉG
(vér-bőség) ösz. fn. Sokvérüség, vérmesség.

*VERBUNK
(a német,Werbung'-ból); VERBUNKOS, l. TOBORZÓ.

*VÉRCSE
fn. tt. vércsét. A sólymok neméhez tartozó ragadozó madárfaj, mely a tornyokban, s régi elpusztult épületek falai között szeret fészkelni. (Falco tinnunculus). Nevét vagy a vér-től kapta, mint vérszomjazó madár, vagy talán virregő hangjától. E nevet, valamint némely más madarakét, gyakran lovaknak is adják. Vércse! Ráró! Fecske! hi!
Alakra hasonlók hozzá,: görgöcse, harcsa, furcsa stb.

*VÉRCSĚP v. CSĚPP
(vér-csěpp) ösz. fn. Az állati vérből annyi, melyet egy cseppnek nevezünk. Kiomlott vércseppek nyomai, foltjai.

*VÉRCSESZIN
(vércse-szin) ösz. fn. és mn. 1) Olyanféle fakószin, milyen a vércse tollainak színe. 2) l. VÉRCSESZINŰ.

*VÉRCSESZÍNŰ
v. ~SZINÜ, (vércse-szinű) ösz. mn. Fakó szinü, mint a vércse tollazata.

*VÉRCSÍK
(vér-csík) ösz. fn. Csík, vagyis hosszukás veres folt az állati bőrön, mely verés, különösen vesszőzés, ostorozás, korbácsolás után támad. Átv. hasonló szinű vonás némely növények levelein, vagy virágok szirmaira.

*VÉRCSÍKOS
(vér-csikós) ösz. fn. Amin vércsik vagy csikok látszanak. Vércsikos bőr. V. ö VÉRCSÍK.

*VÉRDAG
(vér-dag) ösz. fn. Vérnek feldagadása, csomósodása.

*VERDE
(ver-de) fn. tt. verdét. Verőhely; különösen pénzverde.

*VERDĚGĚL v. VERDĚGÉL
(ver-děg ěl) gyak. áth. m. verděgěl-t. Gyakran, vagy lassan-lassan, bizonyos kényelemmel és mérséklettel ver valamit. Eléjön Molnár Albertnél. V. ö. VER.

*VERDĚGĚLÉS
(ver-d-ěg-ěl-és) fn. tt. verdegelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés midőn valaki verdegel.

*VERDĚS
(ver-d-es) gyak. áth. m. verděs-tem, ~tél, ~ětt, par. ~s. Gyakran ver valamit, vereget, verdegel. A madár szárnyaival verdes. Verdeső hullám. A hajósoknál am. Klopfsee. Kenessey A.). Képeztetésre hasonlók hozzá: öldös, tördös, tépděs, kapdos, mardos stb.

*VERDÉS
(ver-d-és) fn. tt. verdés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e, l. VEDLÉS, és V. ö. VERDIK.

*VERDESÉS
(ver-d-es-és) fn. tt. verdesés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés midőn valaki vagy valami verdes.

*VERDIGÁLY
(azaz: far-dagály) ösz. fn. tt. verdigály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szoknya azon részének kidudorodása, mely a fart takarja, máskép: duczifar; eredetileg: fardagály, melyből hangváltozattal módosúlt. V. ö. VERDIGÁLYOS.

*VERDIGÁLYOS
(azaz: far-dagályos) mn. tt. verdigályos-t, v. ~at, tb. ~ak. Duzzadólag kitömött, duczifaros, fardagályos. Verdigályos szoknya. Eléfordul Molnár Albertnél. Él e szóval Mikes Kelemen is Törökországi leveleiben.

*VÉRDÍJ
(vér-díj) ösz. fn. l. VÉRBIRSÁG.

*VERDIK
(ver-d-ik) k. m. verd-ětt. Ugyanazt jelenti, mit vedlik. Szabó Dávidnál eléjön: verdik az eszed. Néhutt: veret. l. VERET, (1).

*VERDINANCZ
Heves megyei tájszó, am. rosz, vén gebe. Talán a verdi törzsből, minthogy a rosz vén lovat gyakran kell verni, hegy húzzon.

*VERDŐDÉS
(ver-d-ő-öd-és) l. VERGŐDÉS.

*VERDŐDIK
(ver-d-ő-öd-ik) l. VERGŐDIK.

*VÉRDT
erd. falu N.-Sink sz. helyr. Vérdt-re, ~ěn, ~ről.

*VÉRDUGÚLÁS
v. DUGULÁS, (vér-dugúlás) ösz. fn. A vérnek bizonyos helyen megszorulása, öszvetömődése, melynél fogva rendes keringése akadályoztatik.

*VÉRDÚS
(vér-dús) ösz. mn. Vérrel v. vérben bővelkedő, sokvérü.

*VÉRDUZZADÁS
(vér-duzzadás) ösz. fn. Nagy bőség miatt vagy egyéb okból a vérnek felduzzadása.

*VEREB (1)
v. VERÉB, fn. tt. verebet, harm. szr. ~e. Legközönségesebb, s legismeretesb madarak egyike, melynek csöre kúpalakú s hegyes, tollai szürkés és barna szinüek, és szárnyain fehér csík nyúlik el. Házi veréb, nádi veréb, magányos veréb. Közmondatok: Jobb ma egy (kis) veréb, mint holnap egy (nagy) túzok. Sült veréb nem repül senki szájába. Okos, mint a nádi veréb. Akkor nár elülnek a verebek, este lesz. Vak veréb tétova úszik a vizen. Verebekkel csiripelj. Verebek váluja, köznépi tréfás nyelven az asszonyi méh.
Adelung ,Sperling' szó alatt azt mondja: "Ezen állat neve lényeges részeiben igen régi, noha képzőraga igen elváltozott. Ulphilasnál: Sparwa, Notkernél: Sparo, Honecknél: Sperk, némely felsőnémet tájakon most is: Spork, Spörk, Spier, Spyr, svéd nyelven: Sparf, izland nyelven: Spaur, dán és norvég nyelven: Spurr, angolszász nyelven Speare, Sparva, angol nyelven: Sparron. Igen valószinü, hogy ezen madár nevét csiripelésétől (von seinem Schwirren, Schirpen) kapta." Miklosich szerént régi szláv ny. vrabij, új szl. ny. vrabelj, vrabecz, albaniai ny. vrabéts.
Valamint a német, úgy a szláv, sőt a latin frinyilla szóknak törzshangjai is e madárnak verregő, virrogó, csiripelő hangját utánozzák.
A tudományos madártanban veréb pinty a neve, t. i. ,pinty' nemi név, mely osztály alá több apró madár tartozik, mint a csíz, tengelicz sbt.

*VEREB (2)
falu Fehér m.; helyr. Vereb-re ~ěn, ~ről.

*VÉRĚB
(vér-ěb) ösz. fn. Tulajd. ért. mészároseb, mely a barmokat lefogja. lefüleli, megvérezi. Bérczy K. szerént a vadászoknál saját kopófaj, mely ivadékokon át gonddal nevelve oly idomulást nyer, hogy a meglőtt nagy vadat sebvére után nyomozza. Átv. ért. kegyetlen, vérszopó ember.

*VERÉBCZICZŐ
(veréb-czicző) ösz. fn. Növényfaj a cziczők neméből; szára kevéssé ágas, levelei szálasak; virágai a levéltöviseken kocsántalanok. (Stellera passerina.) V. ö. CZICZŐ.

*VEREBÉLY
mváros Bars m. MÁTRA~, falu Nógrád m.; helyr. Verebély-re, ~ěn, ~ről.

*VEREBĚS (1)
(vereb-ěs) mn. tt. verebes-t, v. ~et. tb. ~ek. Verebekkel bővelkedő, verebektől látogatott, meglepett. Verebes majorság, csűr.

*VEREBĚS (2)
erdélyi falu Csik székben, helyr. Vereběs-re, ~ěn, ~ről.

*VEREBÉSZ
(vereb-ész) fn. tt. vereběsz-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Aki verebeket fogdos, vagy lődöz. Ugyanezen alakban ige is; m. verebész-tem, ~ťél, ~ětt; par. ~sz. Verebészni megy, azaz verebeket fogdosni, lődözni.

*VERÉBFEJ
(veréb-fej) ösz. fn. A verébnek feje. Verébfészket szedni, s adó mellett beadni. (Régebben a verebek pusztitása végett, melyek a buzában sok kárt szoktak tenni, az adózó jobbágyok köteleztettek bizonyos adóösszeg pl. egy forint után ugyanannyi verebet adni be).

*VERÉBFÉSZĚK
(veréb-fészěk) ösz. fn. Fészek, melyben a verebek ülni, tojni, és költeni szoktak.

*VERÉBFI
(veréb-fi) ösz. fn. Fiatal veréb, tökös vagy tokos veréb. Midőn a gyermek nem köszön, gúnyosan azt szokták tőle kérdezni: Talán verébfiak vannak a kalapod alatt?

*VERÉBGÉBICS
(veréb-gébics) ösz. fn. Verebeket öldöső gébics.

*VERÉBGÖBECS
(veréb-göbecs) ösz. fn. Apró szemű göbecs, vagy srét, melylyel verebekre szokás lődözni.

*VERÉBIJESZTŐ
(veréb-ijesztő) ösz. fn. Vázféle alkotmány, melylyel a kertekből, vetésekről, asztagokról stb. a verebeket elijesztik. Átv. gúnyos ért. ágról szakadt ringyrongy ember; madárijesztő.

*VERÉBSĚRÉT
(veréb-sěrét) ösz. fn. l. VERÉBGÖBECS v. SZATYMA.

*VERÉBSZÁLLÁS
puszta Pozsony m. helyr. Verébszállás-ra, ~on, ~ról.

*VERÉBVESZTŐ
(veréb-vesztő) ösz. mn. és fn. Aki a verebeket, mint kártevő madarakat irtani, pusztitani szereti. Hagyomány szerint ilyen volt egy Vincze nevü váczi püspök, kiről ma is él ezen bötü játékos közmondat: "Verébvesztő váczi Vincze vesztette el Vácz városának virágvasárnapi vasvásárját."

*VERECSĚN
(ver-ecs-ěn) fn. tt. verecsěn-t, tb. ~ek. Kassai József szerént Pécsett a szűrszabók fonó eszköze, a melynek néhutt, pl. Szegeden, kalantyú a neve. Nevét a pergéstől, fergéstől (azaz forgástól) vette.

*VERÉCZ
falu Ugocsa m.; helyr. Verécz-re, ~ěn, ~ről.

*VERECZKE
ALSÓ~, mváros, FELSŐ~, falu Bereg m.; helyr. Vereczké-re, ~n, ~ről.

*VÉREDÉNY
(vér-edény) ösz. fn. Edények, vagyis csövek, erek az állati testben, melyekben a vér kering. Ezek közől némelyek a vért a szivből a testnek egyes részei felé vezetik, üterek (arteriae) név alatt, ezeken át megy a vér a hajcsöves edényekbe melyek a táplálást és elválasztást végzik és a vért azonnal tovább vezetik a visszavivő erekbe, röviden: viszerekbe, s ezek végül a vért, mely a hajcsöves edényekből beléjök gyül, visszafolyatják a szivbe, a honnan az kiindult vala.

*VÉREDZIK
(vér-ed ěz-ik) k. l. VÉRZIK.

*VERÉGET
(ver-ěg-et) gyak. áth. m. verěgettem, ~těl, ~ětt, par. verěgess. Gyakran, folytonosan, vagy némi kényelemmel, könnyeden ver valamit; ütöget, peczeget; verdes, verdegel. Valakinek megveregetni a vállát, tetszését, helybehagyását kijelenteni.

*VERĚGETÉS
(vér-ěget-és) fn. tt. verěgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, vagy kényelmes, könnyüded, kicsinyes verés.

*VEREJE v. VERÉJE
,verő' harmadszemélyi raggal: l. VERŐ, (1); VERÍTÉK.

*VEREJTÉK
(ver-ejt-ék); VEREJTÉKĚZIK, l. VERÍTÉK; VERÍTÉKĚZIK.

*VEREKĚDÉS
(ver-ekěd-és) fn. tt. verekědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Veréssel visszatorlott, viszonozott verés. V. ö. VEREKĚDIK.

*VEREKĚDIK
(ver-e-kěd-ik) k. m. verekěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Két meghasonlott fél haragos, boszus indulatból viszonyosan veri egymást. Aki verekedni akar, botot könnyen talál. (Km.). 2) Különösen csatában, harczban küzködik, fegyveres kézzel tör egymás ellen. 3) Néha am. mást vereget, a nélkül hogy visszavernék őt. 4) Erőszakkal, törekvéssel, vergődve, s mintegy akadályokba ütközve tesz valamit, vagy jut valahova. Nagy nehezen kiverekedni a sok nép közől. Általverekedni a bajokon. Béverekedik mennyeknek országába. (Csúzi Tromb. 335. 1.). Magas polczra, hivatalra fölverekedni.

*VEREKĚDŐ
(ver-e-kěd-ő) mn. és fn. tt. verekědő-t. Aki verekedik, vagy verekedni szeret; házsártoskodó, veszekedő.

*VEREKĚSZIK, VEREKSZIK
(ver-e-kěsz-ik) l. VEREKĚDIK. Amaz csak a mutató mód jelen idejében divatos, egyéb idejét az utóbbitól kölcsönzi.

*VEREKNYE
falu Pozsony m., helyr. Vereknyé-re, ~n, ~ről.

*VÉRELFOLYÁS
(vér-el-folyás) ösz. fn. A vérnek bizonyos sérv, vagy kór következtében kisebb-nagyobb mennyiségü kiömlése, mely a testet gyöngiti, elbágyasztja, vagy épen az életet veszélyezteti.

*VERĚM
(ver-ěm) fn. tt. vermet, harm. szr. ~e. Földbe ásott, kisebb-nagyobb mélységü és öblü üreg. Búzaverem, melyben búzát, vagy más gabonát tartanak. Jégverem, burgonyaverem, mészverem, répaverem, ganéjverem, farkasverem, máskép: farkasorditó. Komor, mint a verembe esett farkas. (Km.). Ha vak vezet vakot, mindketten a verembe esnek. (Bibliai mondat). A ki másnak vermet ás, maga esik bele. (Km.). "Az ember a fogával ás magának vermet" azaz mértéktelen evése és ivásával. (Mikes Kelemen úgy hozza elé mint példabeszédet LXIV: levelében).
A régi Halotti beszédben is eléjön: "Isa es num igg ember mulchotia ez vermut" mai irásmódunk szerént: isa ! (sinai nyelven sí v. sísi am. valóban, bizon) és nöm igygy ember (és nem egy ember egy ember sem, Révay) mulhatja (mellőzheti) ez vermöt (azaz sírt. Révay).
Gyöke ver rokon az űr magyar szóval. Csagataj nyelven Vámbéry Á. szerént az egyszerü ur csakugyan vermet jelent.

*VERĚMBÖRTÖN
(verěm-börtön) ösz. fn. Veremformáju földalatti börtön.

*VÉRĚN
(vér-ěn) állapitó ěn raggal, 1) Vér árán, vért ontva. Véren szerzett szabadság, nemesség. 2) Véren érni, kapni valakit; am. tetten kapni, rajta érni.

*VÉRĚNGĚZ
(vér-ěng-ěz) áth. m. vérěngěz-tem, ~těl, ~ětt. Vért ontogat, ontott vérrel bemocskol, vérrel festeget. Vérengező vadak. Vérengező harcz. V. ö. VÉRENGZIK.

*VÉRĚNGĚZÉS
(vér-ěng-ěz-és) fn. tt. vérěngězěs-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Más vérének kiontása; vérontó verekedés. V. ö. VÉRĚNGZÉS.

*VÉRĚNGĚZIK; VÉRĚNGĚZŐ
l. VÉRĚNGZIK; VÉRĚNGZŐ.

*VÉRĚNGZÉS
(vér-ěng-ez-és) fn. tt. vérěngzés-t tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Mint a vérengzik származéka szabatosan véve jelenti a testnek folytonosan vérző, vérvesztésben szenvedő állapotát, s különbözik tőle a vérengezés mint cselekvés. Ily különbségi viszony van a poroz és porzik, virágoz és virágzik, vérez és vérzik igékből származott porozás és porzás, virágozás és virágzás, vérezés és vérzés között.

*VÉRĚNGZŐ
(vér-ěng-ěz-ő) mn. tt. vérěngző-t. Vért ömledező, folytonosan vérző, vérrel folyó. Vérengző sebek, tagok. Szabatosan véve különbözik tőle verengező, azaz, vért ontani kedvelő, vérontást okozó, kegyetlen, vérszomjuzó; noha a köz szokás a két alakot nem szokta ily szabatosan megkülönböztetni. V. ö VÉRENGĚZ, VÉRENGZÉS.

*VÉRÉNTVALÓ
régiesen am. vér szerént való. "Vala kedég Elimeleh férfiónak vérént való rokona hatalmas ember." (Bécsi cod. Ruth. II).

*VEREŐ
barkósan am. verő; l. VERŐ. (1)

*VÉRÉR
(vér-ér) Ér az állati testben, mely vért foglal magában. l. VÉREDÉNY.

*VÉRÉRCSOMÓ
(vér ér-csomó) l. VÉRÉRDAG.

*VÉRÉRDAG
(vér-ér-dag) ösz. fn. Görcsösnemű kór, mely a vérért dagadtá, csomóssá teszi.

*VÉRÉRGYÚLADÁS v. ~LOB
(vér-ér-gyú-ladás v. ~lob) ösz. fn. A vérérnek kóros állapota, mely gyúladásban nyilvánul.

*VĚRĚS (1)
v. VÖRÖS, (věr-ěs) mn. tt. věrěs-t, v. ~et, tb. ~ek. A hét egyszerü prismai szinek egyike s legélénkebbike, mely a napképhez legközelebb áll, s utána a veressárga, a sárga stb. következik. Sok fokozata és árnyéklata van, valamint általán a szineknek, s különféle neveit vagy azon testektől kapja, melyeken rendesen látszik: vérveres, rézveres, téglaveres, tűzveres stb. vagy másmás árnyéklatától, mint: haragosveres, sötétveres, világosveres, halványveres, teliveres. Testekre alkalmazva veres posztó, veres nadrág, veres zászló, veres pipacs, veres orr, veres haj, veres szakál, veres bor, a székelyeknél: piros bor. "Megivutt reá három pohár piros ó bort." (Kriza J. gyüjteményében I. mese). Egyébiránt gyakran a veres, a pirossal ellentétben, nem igen tetsző szint jelent. A rózsát pirosnak mondják nem veresnek. Piros orcza más mint veres orcza; ez utóbbit rosz értelemben használják. Mennyiben némely testek megkülönböztető lényeges jegye, azokkal öszvetett szót alkot, mint: vereshagyma, veresrépa, veresfenyő, veresgyürű, veresbegy stb. Tréfásan jajveres, verés által okozott veres szín a bőrön. Szabtak neki nadrágot jajveres posztóból. A kártyajátékban veresnek nevezik azon lapokat, melyekre veres szív van festve: veresdisznó, vereskirály, veresfelső stb. V. ö. Piros.
Származására nézve l. VER, elvont gyök.

*VĚRĚS (2)
l. VĚRĚSS

*VERÉS
(ver-és) fn. tt. verés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, midőn valaki v. valami ver, azaz többször üt valakit, v. valamit, ez igének minden értelmében. Veréshez fogni. Verésben kifáradni; Öszvetéve: agybaverés, agyonverés, pénzverés, megverés, visszaverés; érverés, óraverés, stb. 2) Azon szenvedés, bünhödés, fájdalom, melyet a cselekvő verés okoz. Fél a veréstől. Sok verést kapott. V. ö. VER, (1).

*VÉRĚS (1)
(vér-ěs) mn. tt. věrěs-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Vérrel festett, mocskolt, vegyitett. Véres kéz, tőr, kard. Véres tej, vizelet, geny. Véres száju magyar, átv. tős gyökeres, honát vérig védelmező, harczias magyar. 2) Vérontással járó. Véres áldozat. Véres harcz, verekedés. Véres tett.

*VÉRĚS (2)
(vér-ěs) fn. tt. vérěs-t, tb. ~ěk. l. VÉRĚSHURKA.

*VĚRĚSBĚGY
v. ~BÖGY, (věrěs-běgy v. ~bögy) ösz. fn. A billegények neméhez tartozó madárfaj, mely őszszel a kertekben és majorok körül szeret tartózkodni. Nyaka és begye veres, és szépen énekel. (Motacilla rubecula).

*VĚRĚSBÉLÜ GOMBA
l. VĚRĚSGALÓCZA.

*VĚRĚSBÚZAHELY
puszta Pozsony m.; helyr. ~búzahely-re, ~ěn, ~ről.

*VĚRĚSCSÍKOS
(věrěs-csíkos) ösz. mn. Amit veres csíkok, azaz vonások tarkáznak. Verescsíkos kendő, virágszirom. V. ö. CSÍK; CSÍKOS.

*VĚRĚSCSŐRŰ
v. ~CSŐRÜ (věrěs-csőrű) ösz. mn. Madárfaj, melynek csőre (orra) veres.

*VĚRĚS EBSZŐLŐ
a csucsor nemü növény egyik fajának népies neve, mely máskép szintén népiesen: vízi ebszőlő, iszalag v. ihszalag, növénytani néven: keserédes csucsór. (Solanum Dulcamara).

*VĚRĚSĚDÉS
(věr-ěs-ěd-és) fn. tt. věrěsědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szinváltozás, vagy szinalakulás, midőn bizonyos test elébbi szine veresre változik.

*VÉRĚSĚDÉS
(vér-ěs-ěd-és) fn. tt. vérěsědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Véressé levés, vérrel bemocskolódás.

*VĚRĚSĚDIK
(věr-ěs-ěd-ik) k. m. věrěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Veres szint vesz magára, veressé kezd változni; veresedik. Orra, orczája a sok bortól, megveresedett. A lenyugvó nap sugáraitól veresedik az ég. V. ö. PIROSODIK.

*VÉRĚSĚDIK
(vér-ěs-ěd-ik) k. m. vérěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Véressé leszen, vértől bemocskolódik, foltosodik.

*VERESÉG
(ver-e-ség) fn. tt. vereség-ět, harm. szr. ~e. 1) Verés által okozott szenvedés, fájdalom. A nagy vereség miatt alig bír menni. Vereséget szenvedni. A szó is vereség a régi szolgának. (Km.). 2) Verés okozta jelek, foltok az állati testen. Kék vereség.

*VÉRĚSEGYHÁZA
falu Pest m. erdélyi faluk Doboka és A. Fehér m. puszta Békés m.; helyr. ~egyházá-ra, ~n, ~ról.

*VĚRĚSĚL
(vér-ěs-ěl) áth. m. věrěsěl-t, htn. ~ni. Valamit veresnek tart, állít vagy azt mondja felőle, hogy tulságosan, kelletén túl veres; más kiejtéssel: věrěsěll.

*VĚRĚSĚLLIK
(věr-ěs-ěll-ik) k. m. věrěsěll ~ětt, htn. ~eni. Erősebb, élénkebb veres szinben tünik elé. Ha napnyugotkor veresellik az ég, azt tartják, hogy más nap szél lesz. Veresellik az orra, arcza. Némi módosúlattal: věrěslik.

*VĚRĚSEN
(věr-ěs-en) ih. Veres szinben vagy szinüen.

*VÉRĚSEN
(vér-ěs-en) ih. Vérrel festetten v. mocskoltan.

*VĚRĚSES
(věr-ěs-es) mn. tt. věrěses-t, v. ~et, tb. ~ek. Veresnek látszó, kevessé veres, veres szinnel vegyült, veres szinhez közeledő. A kástélyos bor vereses szinű.

*VĚRĚSESFEHĚR
v. ~FEJÉR (věrěses-fehér) ösz. mn. Világos veres, és fehér szinekből vegyített szinű.

*VĚRĚSFEHÉR v. ~FEJÉR
(věrěs-fejér) ösz. mn. Veres és fehér szín egy csoportban, egymás mellett. Veresfehér zászló.

*VĚRĚSFEHÉRZÖLD
(věrěs-fehérzöld) ösz. mn. Veres, fehér és zöld szín egy csoportban, egymás mellett. Veresfehérzöld magyar nemzeti szín.

*VĚRĚSFENYŐ
v. ~FENYŰ, (věrěs-fenyő v. ~fenyű) ösz. fn. Diószegi-Fazekas szerént fenyőfaj, melynek levelei bokrosak, őszszel lehullanak; tobozai tojáshosszudadok; pikkelyei kihajlott rongyos szélűk, murvácskái hegedűdelek; gesztje (belfája) verhenyő, honnan a neve (Pinus larix. Az Erdészeti Műszótár szerént: larix europaea. Lerche.).

*VĚRĚSFESTŐ
(věrěs-festő) ösz. fn. Festő, ki bizonyos kelméket, különösen bőröket veresszinre fest.

*VĚRĚSFOGOLY
(věrěs-fogoly) ösz. fn. Tulajdonkép a fajdok neméhez tartozó erdei havasi madár, melynek veres feje van, s többi tollai hamuszinűek. (Tetrao rufus.)

*VĚRĚSFOLTOS
(věrěs-foltos) ösz. mn. Veresszinű foltokkal pettyegetett, tarkázott.

*VÉRĚSFŰ
(vérěs-fű) l. VÉRONTÓFŰ.

*VĚRĚSFŰZ
(věrěs-fűz) ösz. fn. A fűzek neméhez tartozó faj népies neve; levelei körkörösek, kihegyzettek, kopaszok; nyelei fölül bibircsósak; barkái a leveleknél későbben nőnek; magzatjai láncsásak, kopaszak; himjei négytől hétig; növénytani néven: babérfűz. (Salix pentandra).

*VĚRĚSGALÓCZA
(věrěs-galócza) ösz. fn. Galóczafaj, melynek kalapja domború; bőre fehér pikkelyes; lemezei előbb rózsaszinűk, azután megbarnulnak. Tenyészik gyepeken, s megehető; máskép köznépi nyelven: věrěsbélű gomba. (Agaricus campestris.)

*VĚRĚSGYŰRŰ
v. ~GYŰRŰ, (věrěs-gyűrű) ösz. fn. A somfák neméhez tartozó cserjefaj népies neve; virágai az ághegyeken lapos bogernyőkben fehérek; levelei tojáskerekek, alulfölül zöldek; ágai egyenesek, veresek, gyümölcse fekete; növénytani néven: veresgyürűsomfa. (Cornus sangninea.)

*VĚRĚSGYŰRŰBOGYÓ
(věrěs-gyürű-bogyó) ösz. fn. Bogyó, mely a veresgyürüféle cserjén terem.

*VĚRĚSGYŰRŰS
puszta Bihar m. helyr. ~gyűrűs-re, ~ön, -~ről.

*VĚRĚSGYÜRŰSOMFA
(verěs-gyürü-som-fa) l. VĚRĚSGYÜRŰ.

*VĚRĚSHAGYMA v. ~HAJMA
(věrěs-hagyma v. ~hajma) ösz. fn. Növényfaj a leveletlen tőkocsányu hajmák neméből, melynek himszálai háromhegyük, ernyője golyóbisforma; tőkocsánya a leveleknél magasabb, bördős, a töve felé hasas; levelei hengeresek, bőrdősek, gumója veres haju. Fajtái sokfélék. (Allium cepa.) Mint több ételhez használt fűszer, közismeretű termény. Esküszik, szabódik, mint a vereshajma. (Km.) l. HAJMA.

*VĚRĚSHAJMALÉ
(věrěs-hajma-lé) ösz. fn. Vereshajmával, kivált piritottal készitett lé. Gulyásos hús, vereshajmalével.

*VĚRĚSHAJMAMAG
(věrěs-hajma-mag) ösz. fn. A vereshajma golyóbisforma bugájában termő magok.

*VĚRĚSHAJMAMÁRTÁS
(věrěs-hajma-mártás) ösz. fn. Mártásféle mellékétel, melyet vereshajmával s rendesen eczettel készítenek.

*VĚRĚSHAJMANEDV
(věrěs-hajma-nedv) ösz. fn. A kinyomott vereshajmának nedve, nyirka.

*VĚRĚSHAMASZAG
(věrěs-hajma-szag) ösz. fn. A vereshajmának sajátságos éles szaga, mely az inyekre, orr és szemidegekre csipősen hat.

*VĚRĚSHAJÚ
(věrěs-hajú) ösz. mn. Kinek haja veres szinű, vagy hirtelen szőke.

*VĚRĚSHARASZT
puszta Gömör m.; helyr. ~haraszt-ra, ~on, ~ról.

*VÉRĚSHURKA
(vérěs-hurka) ösz. fn. Hurka, melynek tölteléke főleg kifőzött vagy is abárlott disznóvérből áll. Véreshurkát tormával, enni.

*VĚRĚSHĚGY
puszta Bereg m.: helyr. Věrěshěgy-re, ~ěn, ~ről.

*VĚRĚSÍT, VĚRĚSIT
(věr-ěs-ít) áth. m. věrěsit-ett, par. ~s, htn. ni. v. eni. Veressé tesz, veresre fest; okozza, hogy valami veres legyen. Börzsönynyel veresíteni. Arczát, orrát megveresitette a bor.

*VÉRĚSÍT, VÉRESIT
(vér-ěs-it) áth. m. vérěsít-ett, par. ~s. htn. ~ni, v. eni. Véressé tesz, vérrel bemocskol valamit.

*VĚRĚSÍTÉS, VERESITÉS
(věr-ěs-ít-és) fn. tt. věrěsités-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, vagy hatás, mely által veréssé tétetik valami.

*VÉRĚSÍTÉS, VÉRĚSITÉS
(vér-ěs-it és) fn. tt. vérěsités-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által véressé, vérfoltossá tétetik valami.

*VĚRĚSKACSA v. ~KÁCSA
(veres-kacsa v. ~kácsa) ösz. fn. Vereses kácsafaj. (Karminente).

*VĚRĚSKÁPOSZTA
(věrěs-káposzta) ösz. fn. Fejes káposztafaj, melynek levelei veresek. Azt tartják róla, hogy több zsiradékot kiván mint a fehérkáposzta.

*VĚRĚSKŐ
puszta Gömör m.; helyr. Věrěskő-re, ~n, ~ről.

*VÉRESKÜ
(vér-eskü) ösz. fn. Vérnek a kezekből (ujjakból, karokból) kibocsátásával pecsételt eskü a régieknél. "Akkoron áldozni, véresküre mentek Buda, Etel és a többi tanácsrendek." Arany J. (Buda halála).

*VĚRĚSLIK
(věr-es-el-ik) l. VĚRĚSĚLLIK.

*VĚRĚSMART
faluk Marmaros, Szatmár, Szabolcs m. erdélyi faluk Aranyos, Brassó, Szeben székben; helyr. Věrěsmart-ra, ~on, ~ról.

*VĚRĚSNADRÁG
(věrěs-nadrág) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. veres kelméből, posztóból varrt nadrág. Örül neki, mint czigány a veresnadrágnak. Km. 2) Átv. növényfaj népies neve a verescsukkok neméből; füzére hengeres buga, és veres; polyvái tekenősek, durva prémesek, puhák; növénytani néven: veresnadrág polyvacsukk. (Phalaris phleoides).

*VĚRĚSNADRÁGPOLYVACSUKK
(veresnadrág-polyva-csukk) l. VĚRĚSNADRÁG, 2)

*VĚRĚSORRU
(věrěs-orru) ösz. mn. 1) Kines orra veres, vezes szinű. Veresorru korhely, serivó. 2) l. VĚRĚSCSŐRŰ.

*VERESPATAK
erdélyi bányafalu A. Fehér m. helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról.

*VĚRĚSPÉNZ
(věrés-pénz) ösz. fn. l. RÉZPÉNZ.

*VĚRĚSPÉZSMA
(věrěs-pézsma) ösz. fn. Népies neve a veres virágu pézsmacsüküllőnek. l. PÉZSMACSÜKÜLLŐ.

*VĚRĚSPUSZTA
puszta Baranya m. helyr. ~pusztá-ra, ~n, ~ról.

*VĚRĚSREDV
(věrěs-redv) ösz. fn. Veres szinű redv a fában, mint fabetegség.

*VĚRĚSRÉZ
(věrěs-réz) ösz. fn. l. RÉZ alatt.

*VĚRĚSRÉZMÍVES
(věrěs-rézmíves) ösz. fn. Mesterember, ki veres rézből készít míveket, különböztetésül a sárgarézmívestől.

*VĚRĚSS
falu Nógrád m, helyr. Věrěss-re, ~ěn, ~ről.

*VĚRĚSSÁRGA
(věrěs-sárga) ösz. mn. Veresbe átmenő, veressel vegyes sárga, vagy veres és sárga szinek külön váltogatva; p. veressárga csíkok, pettyek valamely kelmén.

*VĚRĚSSÉG
(věr-ěs-ség) fn. tt. věrěsség-ět, harm. szr. ~e. Veres szin, mint valamely testnek tulajdonsága. Réznek, pipacsnak, vérnek veressége. V. ö. VĚRĚS.

*VÉRĚSSÉG
(vér-ěs-ség fn. tt. vérěség-ět, harm. szr. ~e. Véres állapot vagy minőség.

*VERESSELYEM
(veres-selyem) ösz. fn. Baranyában am. verespamut.

*VĚRĚSSZAKÁLÚ v. SZAKÁLU
(věrěs-szakálú) ösz. mn. Kinek szakálszőre veres szinű.

*VĚRĚSSZILVA
(věrěs-szilva) ösz. fn. Korábban érő, hosszukás szilvafaj, melynek héja vereses. Nagyobbik fajtája: lószeműszilva.

*VĚRĚSSZÍN
(věrěs-szín) ösz. fn. és mn. 1) A többféle árnyalatu veres színek egyike. 2) l. VĚRĚSSZÍNŰ.

*VĚRĚSSZÍNŰ v. SZINÜ
(věrěs-szinű) ösz. mn. A minek színe veres.

*VĚRĚSTARAJÚ v. TARAJU
(věrěs-taraju) ösz. mn. Minek tarajhúsa veres. V. ö. TARAJ.

*VĚRĚSTORONY
erdélyi hegyszorosbeli torony Boicza falu alsó végén, mely régente veresre volt festve s az ottani katonai határőri parancsnok lakott benne. Magát a hegyszorost is így hívják (a rómaiak: korában Porta trajana); helyr. Věrěstorony-ba, ~ban, ~ból.

*VĚRĚSTÖNKÜ GALÓCZA
galóczafaj, melynek kalapja lapos, lánczos, szélü; tönkje kurta, veres; tenyészik erdei kaszálókban; megehető. (Agaricus Russula.)

*VÉRĚSŰL
(vér-ěs-űl) önh. m. vérěsűlt. Ritka használatu szó, e helyett: vérěsědik; l. ezt.

*VÉRĚSVIRÁGU CSENGŐFŰ
l. VÉRÁLLATÓFŰ, 3).

*VĚRĚSVIRÁGU PÉZSMACSÜKÜLLŐ
l. VĚRĚSPÉZSMA.

*VERET (1)
(ver-et) önh. m. veret-tem, ~tél, ~ett. Túl a Dunán, különösen Göcsejben és Kemenesalon, am. az általánosabb vedlik, vagyis héját, szűrét, tollait elhányja; máskép szintén tájdivatosan: verdik.
Ezen veret igében a különben áthatókat képző t az önható igeképző d helyett áll, minél fogva szabályszerüleg vered volna, honnan a középige verdik (= veredik) is. Hasonló betüváltozással képződtek a viszket, reszket, ezek helyett: viszked, reszked.
Hangra nézve egyezik vele némely értelemben, a latin verno, pl. angvis vernat (a kigyó bőrét hányja).

*VERET (2)
(ver-et) mivelt. m. veret-tem, ~tél, ~ětt. par. veress. 1) Valakinek megparancsolja, meghagyja, hogy verjen valakit, v. valamit. Hajdukkal veretni az elitélt rabokat. 2) A verést bizonyos eszközzel viteti véghez. Vesszővel kiveretni a ruhából a port. Ha nem takarodol, bottal veretlek ki. V. ö. VER.

*VERET (3)
(ver-et) fn. tt. veret,-ět, harm. szr. ~e. Végrehajtott verés. Leginkább a fémpénzről mondjuk pl. 1872-ik évbeli veretű pénz.

*VERETECSŐ
falu Bereg m.; helyr. Veretecső-re, ~n, ~ről.

*VERÉTÉK
l. VERÍTÉK.

*VERETÉS
(ver-et-és) fn. tt. veretés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Vedlés, verdés. 2) Miveltetés, midőn valaki más által viteti véghez a verést.

*VERETLEN
(ver-etlen) nm. tt. veretlen-t, tb. ~ěk. Akit vagy amit nem vertek, meg nem vertek, verés nélkül hagytak; ellentéte,: vert. V. ö. Vert viszen veretlent, agyafeje töretlent. (Népmesei közmondat.) Igehatározóként am. veretlenül.

*VÉRETLEN
(vér-etlen) mn. tt. věretlen-t, tb. ~ěk. A minek tulajdonképi vére nincsen, vagy aránylag igen kevés vérü. A rovarok véretlen állatok. Továbbá a mi vérontás nélkül történik. Véretlen áldozat az új testamentomban.

*VERETLENÜL
(ver-etlen-ül) ih. Meg nem verve; veréstől menekedve.

*VÉREVESZTĚTT
(vére-vesztětt) ösz. mn. Mondjuk emberről, vagy más állatról, midőn sok vére elfolyt.

*VÉRFAGYLALÓ
(vér-fagylaló) ösz. mn. Átv. ért. iszonyatos, rémitő, borzasztó, mi a vért mintegy meredté teszi a szemlélőben vagy hallgatóban.

*VERFELY
fn tt. verfely-t, tb. ~ěk. Régiesen am. koczka. Molnár A.-nél verfölye. Nem más mint a német Würfel.

*VÉRFENYŐ v. ~FENYÜ
(vér-fenyő) ösz. fn. l. VĚRĚSFENYŐ.

*VÉRFĚRTELĚM
(vér-fěrtelěm) ösz. fn. Törvénytelen nemi közösülés oly személyek között, kik vératyafiságban vannak egymással. E bünnek foka annál nagyobb, minél közelebbi a vérség.

*VÉRFĚRTŐZÉS
(vér-fěrtőzés) ösz. fn. Vérfertelem elkövetése, különösen a csábító, vagy erőszakoló fél részéről. l. VÉRFĚRTELEM.

*VÉRFĚRTŐZÉSI
(vér-fertőzési) ösz. mn. Vérfertőzést illető, ahhoz tartozó, azzal járó. Vérfertőzési paráznaság, bűn.

*VÉRFĚRTŐZET
(vér-fěrtőzet) ösz. fn. Végrehajtott vérfertőzés, mint egyházilag és polgárilag kárhoztatott undok bűn.

*VERFĚRTŐZŐ
(vér-fěrtőző) ösz. fn. Személy, ki vérrokonával törvénytelenül nemileg közösül. Mennyiben bizonyos fokon levő rokonok egyházi és polgári törvény szerint házasságra léphetnek, az ilyek nem vérfertőzők.

*VÉRFĚRTŐZTETÉS
(vér-fěrtőztetés) ösz. fn. A szokás egy értelemben használja a vérfertőzés szóval; valamint a szokás némely más hasonló esetekben sem tesz különbséget, pl. szellőzés és szellőztetés, kettőzés és kettőztetěs között.

*VÉRFĚRTŐZTETŐ
(vér-fěrtőztető) ösz. mn. l. VÉRFĚRTŐZŐ.

*VÉRFOLYÁS
(vér-folyás) ösz. fn. Általán, a vérnek folytonos, vagy gyakori ömlése akár a természetes nyilásokon, akár bizonyos sérv, kór által megnyilt testrészen. Orrnak, méhanyának vérfolyása. Vérfolyásban szenvedő nő. A Müncheni codexben vérfolyat (fluxus sanguinis): "Vali néminémü némberi vérfolyatban." (Lukács VIII.)

*VÉRFOLYÁSI
(vér-folyási) ösz. mn. Vérfolyást illető, attól származó, arra vonatkozó. Vérfolyási bajok, fájdalmak.

*VÉRFOLYÁSOS
(vér-folyásos) ösz. mn. Vérfolyásban szenvedő. Az evangyéliumi vérfolyásos aszszony.

*VÉRFOLYAT
l. VÉRFOLYÁS.

*VÉRFORGÁS
(vér-forgás) ösz. fn. A vérnek folytonos mozgása, keringése az állati erekben.

*VÉRFŐ
(vér-fő) ösz. fn. Növénynem a négyhímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje két levelü a magzat alatt; bokrétája kerékforma, négy hasábu a magzat fölött. (Sanguisorba.) Faja Diószegi-Fazekasnál: orvosi vérfő, melynek füzérkéje tömött, tojásdad, setétvörös, levelei szárnyaltak; füzérkéje felülről kezd nyilni. (Sanguisorba officinalis.) A köznép ezt vérfűnek nevezi. Molnár Albert szótárában is vérfű.

*VÉRFÖLYE
l. VERFELY.

*VÉRFÖRTELEM
(vér-förtelěm) Ösz. fn. l. VÉRFĚRTELĚM.

*VÉRFÜRDŐ
(vér-fürdő) ösz. fn. Tulajd. ért. oly fürdőt jelentene, mely emberi vagy más állati vérből készült. Átv. nagy bőségben kiontott, s mintegy patakzó vér; igen véres harcz.

*VÉRFÜRT
(vér-fürt) ösz. fn. Növénynem a tízhímesek seregéből és tízanyások rendéből; csészéje nincs; bokrétája öt szirmu, csészeforma, állandó; bogyója gömbölyű, kevéssé lelapított, tiz rekeszű, tiz magvú; sötétveres. (Phytolacca.) Ide tartozik a berzsenvérfürt, népiesen: festőszőló, alkermes, berzsen. (Ph. decandra).

*VÉRGENY
(vér-geny) ösz. fn. Romlott vérből álló geny. V. ö. GENY.

*VERGÉP
(ver-gép) ösz. fn. Sajtónemű gép, melylyel fémanyagokból vagy anyagokra valamit sajtólnak, pl. a pénzverdékben.

*VERGŐDÉS
(ver-e-g-ő-öd-és) fn. tt. vergődés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Több irányban müködő erőszakos mozgás, midőn az ember vagy más állat vergődik. V. ö. VERGŐDIK.

*VERGŐDIK
(ver-ěg-ő-öd-ik) belsz. m. vergőd-tem, ~tél, ~ött. Mondjuk emberről vagy más állatról, midőn szabad mozgása akadályozva levén ideoda hánykolódik, tolakodik, majd ide majd oda ütődik, s mintegy veri magát, hogy tovább hasson. Nagy néptömegen által vergődni. Kivergődni a vízből, hinárból, a sürü bozótból, a nagy sárból. Vergődik a lépen akadt madár, a hálóba szorult hal, midőn menekedni vágyván ideoda csapong. Hajóval vergődni. (Kenessey A.). Máskép tájdivatosan: verdődik, verhődik, verhűdik. (Molnár A., Szabó D.) Átv. ért. erkölcsi akadályokon áttörni iparkodik. Kivergődni a bajból, szövevényes ügyből, veszélyből.
Gyöke a sokszoros ütést jelentő ver. V. ö. VEREKĚDIK.

*VERGYE (1)
fn. tt. vergyět. Keritésfelé eszköz. Gárgya szóval egyezőnek látszik.

*VERGYE (2)
puszta Bihar m. helyr. Vergyé-re, ~n, ~ről.

*VÉRGYÖKÉR
(vér-gyökér) ösz. fn. 1) l. PÁSZTORTARSÓKA. 2) Átv. azon ősapa, kitől bizonyos nemzetséghez tartozó ivadékok származtak, helyesebben: vértörzs.

*VÉRHAJTÓ
(vér-hajtó) ösz. mn. A mi bizonyos vérfolyási bajokban, pl. aranyérben, a megakadt vért folyásra inditja. Vérhajtó szerek.

*VÉRHÁLYOG
(vér-hályog) ösz. fn. Hályog, mely a vérnek a fej- és szemedényekben öszvetolulásából szokott támadni. (Amaurosis sanguinea.)

*VÉRHÁNYÁS
(vér-hányás) ösz. fn. Hányás, vagyis okádás, mely vérömléssel jár.

*VÉRHAS
(vér-has) ösz. fn. Hasmenés neme, midőn a természetes bélsár kinos fájdalmak között vérrel vegyitve ürül ki.

*VÉRHASAS
(vér-hasas) ösz. mn. A ki vérhasban szenved. V. ö. VÉRHAS.

*VÉRHASFOLYÁS
(vér-has-folyás) l. VÉRHAS.

*VÉRHATALOM
(vér-hatalom) ösz. fn. Hatalom, melynél fogva bizonyos felsőségi személynek, vagy törvényhatóságnak joga van valakinek élete és halála fölött itélni.

*VÉRHATÓSÁG
(vér-hatóság) ösz. fn. Vérhatalommal biró hatóság, vagy törvényszék. V. ö. VÉRHATALOM.

*VĚRHĚNY
(věr-h-ěny) fn. Élénk vereses szin, mely bizonyos testeket akár állandóan, akár ideiglen fest. Verheny az arczbőrön, az égen. Máskiejtéssel: vörhöny. Hasonló hozzá a derültet, fehéreset jelentő derheny.

*VĚRHĚNYEG
(věr-h-ěnty-eg) fn. l. VĚRHĚNY.

*VĚRHĚNYEGĚS
(věr-h-ěny-eg-ěs) mn. tt. věrhěnyegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Vereses szinnel festett, vagy tarkított, pettyegetett. Verhenyeges mint a fürmony. (Km.). Verhenyeges ég. A kutya nem nyúl, ha mindjárt verhenyeges szine van is. (Km.). Más kiejtéssel: vörhönyegěs. L. VĚRHENYŐ.

*VĚRHENYŐ
(věr-h-eny-ő) mn. tt. ~t, tb. ~k, más kiejtéssel: vörhenyő. Vereses szinű, verhenyeges. Képeztetésre hasonló hozzá: derhenyő, azaz, derülő, tiszta egű. "Estve levén úgy mondotok, derhenyő leszen, mert verhenyő a menny. (Münch. cod. Máté. XVI. f.) Hasonló hozzá porhanyó is. Mindezek törzsei tulajdonkép elavult igéknek látszanak: verheny derhen, porhan, melyekből lettek verhenő, derhenő, porhanó részesülők; lágyítva: porhanyó, verhenyő stb.

*VĚRHENYŐS
(věr-h-eny-ő-ös) mn. tt. vérhenyős-t v. ~et, tb. ~ek. Verhenyeges, vereses.

*VERHOVICZA
falu Szala m.; helyr. Verhoviczá-ra, ~n, ~ról.

*VERHOVLYÁN
falu Szala m.; helyr. Verhovlyán-ba, ~ban, ~ból.

*VERHŐDIK
l. VERGŐDIK.

*VÉRHUGYÁS
(vér-hugyás) ösz. fn. A vizelő edények, illetőleg húgyhólyag kóros állapota, midőn a vizelettel vér megyen el.

*VÉRHULLÁS (vér-hullás)
ösz. fn. Általán, vérzés, midőn a testből akár természetes, akár sértett nyilásokon vér szakadoz, ömledezik. "Ki mivel hogy mi nekünk az elmult hadainkban, úgy mint vitéz ember, vére hullásával szolgált, méltónak itéljük azért őtet az mi kegyelmességünkre." (Báthori István király 1582-ben. Magyar történelmi tár. VIII. K. 227 1.)

*VÉRHULLÓFŰ
(vér-hulló-fű) ösz. fn. Gódircz nemü növényfaj népies neve; máskép szintén népies néven: nagyfecskefű, gódircz, czihadónia; növénytani néven: czinadónia-gódircz. (Chelidonium majus.)

*VERHÜDÉS
(ver-h-üd-és) l. VERGŐDÉS.

*VERHÜDIK
(ver-h-üd-ik) k. m. verhüd-tem, ~tél, ~ött, l. VERGŐDIK.

*VÉRHÜDIK
(vér-h-üd-ik) k. m. vérhüd-tem, ~tél, ~ött. Bizonyos nyavalyában, mely sok kergetésből támad, mondják a juhról, disznóról, mely nyavalyát a fülök hegyén véreresztéssel orvosolnak. (Tájszótár). Képeztetésre hasonlók hozzá: szélhüdik, vajudik, hamuhodik.

*VÉRINPÓK
(vér-in-pók) ösz. fn. Vérből v. vér által támadt inpók. V. ö. INPÓK.

*VERINT
(ver-int) áth. m. verin-ětt, par. s, htn. ~ni v. ~eni. Gyöngéden, kimélve, alig illetve ver. Kicsinző jelentésü, mint: tapint, csapint, dobint, legyint, emelint.

*VERINTÉS
(ver-int-és) fn. tt. verintés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kimélve, alig illetve történő verés.

*VERÍTÉK, VERITÉK
(ver-ít-ék) fn. tt. veríték-ět, harm. szr. ~e. Az erősebben fölhevült állati test bőrén átszivárgó nedv, pára, izzadság, mely a bőr felszinén kisebb nagyobb cseppekké alakul. Sürű, meleg, nagy cseppű veriték. Homlokáról csepeg a veríték. Hideg által visszahajtott veríték. Letörölni a verítéket. Csak úgy szakad, foly róla a veríték. Kiütött rajta a halál verítéke. Átv. erős, nehéz, fáradságos munka, mely a testet izzasztja. Véres verítékkel keresi kenyerét. Továbbá ily munkával szerzett vagyon. Verítékét méltatlan örökösök birják. Másképen: verejték. "Az ilyetén nagy és czimeres épületekre sok ezer szegénynek véres verejtéke vagyon tapasztva." (B. Orczy Lőrincz 1784. Okt. 14-én Abaúj megye gyülésén.) Molnár Á.-nál: verőték. Szabó D.-nál: veréték is. A Müncheni codexben: verő. "És lett ő vereje, miként vérnek cseppenete." (Et factus est sudor eius, sicut gutta sanguinis. Münch. cod. Ján. XXII. fej.) A régi magyar Passióban szintén: "És lön űneki vereje, miként földön elfolyó vérszemek." (Toldy F. kiadása. 39 1.) Pesti Gábornál: verüek (verijek ?), Erdősinél verijtik (verijtik). A Nádorcodexben: "A kenyves (könyves v. könnyes) vérnek veréje." (172 1.) E szónak törzse a föntebbiek szerént verő, mely különösen a barkóknál jelent melegen sütő napot, honnan a közdivatú verőféhy, égető napsugár. l. VERŐ, (1). E törzsből képződött verőít v. verőt, máskép régiesen: verőjt, v. veréjt, verejt, verét, ujabbkori képeztetéssel verít ige, s innen verőték, veröjték, verejték, veréték, veríték, mint a fenyit, hasít törzsökből fenyíték, hasíték.

*VERÍTÉK~ v. VERITÉKCSEPP v. ~CSĚPPENET
(veríték-csepp v. ~csěppenet) ösz. fn. Cseppekbe öszvefutott izzadság a bőr fölszinén. Homlokáról verítékcseppek hullanak.

*VERÍTÉKĚS
(veríték-ěs) mn. tt. verítékěs-t, v. et, tb. ~ek. Verítéket izzadó, verítékkel lepett. Verítékes test.

*VERÍTÉKĚZÉS, VERITĚZÉS
(ver-ít-ék-ěz-és) fn. tt. verítékezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hőség által okozott izzadás, verítékszakadás.

*VERÍTÉKĚZIK, VERITĚZIK
(ver-ít-ékěz-ik) k. m. verítékěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. Bőrén verítékcseppek ütnek ki; izzadoz. Erős munkától, hőségtől, félelemből verítékezni.

*VÉRITÉLET
(vér-itélet) ösz. fn. Vérbiróság hozta itélet.

*VERITĚZIK, VERITTĚZIK
(ver-ít-ěz-ik) régiesen pl. a Nádor-codexben és a székelyeknél ma is am. verítékezik. l. VERÍTÉKĚZIK.

*VÉRIZZADSÁG
(vér-izzadság) ösz. fn. Vércseppekkel vegyes verítékezés.

*VÉRJASZPIS
(vér-jaszpis) ösz. fn. Vérszinü jaszpis; V. ö. JASZPIS.

*VÉRKELÉS
(vér-kelés) ösz. fn. Kelés, melyben véres geny foglaltatik.

*VÉRKĚRĚSZTSÉG
(vér-kěrěsztség) ösz. fn. A vizkeresztséggel egy érvényű vértanuság, midőn valakinek eltökélett szándéka van Krisztus hitét vallani, s mielőtt a vizkeresztséget fölvehette volna, mint vértanu hal meg. Ilyenek voltak sokan az első keresztény századokban a megtérni akaró pogányok között.

*VÉRKERINGÉS
(vér-keringés) ösz. fn. l. VÉRFORGÁS.

*VERKNYA
puszta Somogy m.; helyr. Verknyá-ra, ~n, ~ról.

*VÉRKÓR v. ~KÓRSÁG
(vér-kór v. ~kór-ság) ösz. fn. l. VÉRFOLYÁS; ARANYÉR. A Debreczeni legendáskönyvben ,vérkórság' am. méhvérfolyás. "Megszabadult anyja a vérkórságból." (27. 1.)

*VÉRKORMÁNY
(vér-kormány) ösz. fn. Kegyetlen, zsarnoki kormány, mely halálos rettegetésekkel akarja hatalmát megszilárditani. Forradalmi vérkormány.

*VÉRKORONA
(vér-korona) ösz. fn. Erkölcsi jutalom, mennyei dicsőség, melyet valaki nyer, midőn valamely szent ügyért, illetőleg a keresztény vallásért kint, halált, vértanuságot szenved.

*VÉRKÓRSÁG
(vér-kórság) l. VÉRKÓR.

*VÉRKÓRSÁGOS
(vér-kórságos) ösz. mn. Vérkórságban szenvedő.

*VÉRKŐ
(vér-kő) ösz. fn. Vérszinü vaskő, néha barnás, vagy sárga, de dörzsölés, csiszolás által vörös szint ölt. (Haematites.)

*VÉRKÖLDÖKSÉRV
(vér-köldök-sérv) ösz. fn A köldöksérvek egyik neme. (Haemotomphale.)

*VÉRKÖPÉS
(vér-köpés) ösz. fn. Nyavalya, midőn a köhögő vagy hurutozó vért köp ki tüdejéből, melléből. (Haemophtisis.)

*VÉRKÖR
(vér-kör) ösz. fn. Vérkeringés, vérforgás.

*VÉRLÁZASZTÓ, VÉRLÁZÍTÓ v. ~LÁZITÓ
(vér-lázasztó v. ~lázító) ösz. mn. Rémületes, iszonytató, mi a vért lázadásba hozza. Vérlázitó események.

*VÉRLILIOM
(vér-liliom) ösz. fn. Liliomfaj, melynek szirmai lángszinüek; máskép: tűzes liliom, (Lilium bulbiferum.)

*VÉRLOBOGÓ
(vér-lobogó) ösz. fn. Vérszinü kelméből készített lobogó. Átv. veres, vagy vérrel festett lobogó, mely alatt az illetők élethalálra küzdeni készek.

*VÉRLÚG
(vér-lúg) ösz. fn. Növénylúgsóból és vérből készített lúg.

*VÉRMEDENCZE
(vér-medencze) ösz. fn. Medencze, melybe érvágáskor a vért folyatják.

*VERMĚL
(ver-ěm-ěl) áth. m. verměl-t. 1) Mondjuk szölőmívesekről, midőn az ültetvényszőlőt bizonyos mélységig ásott verembe ültetik; néhutt: homlít. 2) Valamit verembe rak, tölt, takar. Vermelni a gabonát. 3) Bevermelni az ételt, a székelyeknél am. mohón befaldosni. "S mind egy utósó falásig bévermelte," t. i. a puiszkát. (Kriza Jánosnál. Háromszéki népmesék. I.)

*VERMĚLÉS
(ver-ěm-ěl-és) fn. tt. vermělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Szőlőmívesi munka, midőn az ültetvényeket vermelik. 2) Verembe töltése, rakása valaminek. 3) Faldozás. V. ö. VERMĚL.

*VÉRMENYEKZŐ
(vér-menyekző) ösz fn. Igy nevezik a történetirók IX-dik Károly franczia király menyekzőjét, melynek éjszakáján Párisban a hugonottákat megöldösték; máskép: Bertalan éjszakája.

*VÉRMÉRLEG
(vér-mérleg) ösz. fn. Sebészek mérlege, melylyel érvágáskor a kieresztett vért megmérik.

*VÉRMÉRSÉK v. ~MÉRSÉKLET
(vér-mér-sék v. ~mérséklet) l. VÉRALKAT.

*VERMĚS (1)
(ver-ěm-ěs) mn. tt. verměs-t, v. ~et, tb. ~ek. A hol egy, vagy több verem van ásva. Vermes telek. Búzavermes kertek alja. Továbbá, a mit veremben tartanak, vagy abból vettek ki. Vermes gabona. Több család neve.

*VERMĚS (2)
falu Krassó, puszta Heves m. erdélyi falu Besztercze vidékében; helyr. Vermés-re, ~én, ~ről.

*VERMÉS
fn. tt. vermés-t, tb ~ék, harm. szr. ~e. igy nevezik Szeged tájékán azon helyet, hol a halak ivás, vagyis ikráik lerakása végett öszvegyülnek, továbbá, hol más állatok is, kivált madarak, nyugvás, tollászkodás végett tanyáznak; Bérczy K. szerént, hol a szárnyas vad csoportosan költ.
Véleményünk szerint a vermés nem egyéb mint més képzővel am. verés azaz verdés (képeztetésre hasonló a látomás, tudomás, állomás szókhoz); a midőn pl. az ívó halak is mintegy verdenek, midőn ikráikat lerakják; V. ö. VERDIK. Itt a cselekvést jelentő szó jelenti a helyet, hol a cselekvés történik, mint állomás jelent álló helyet is.

*VÉRMĚS
(vér-ěm-ěs) mn. tt. vérměs-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Am. véres, pl. Szabó Dávidnál: vérmes étek, vérmes a szeme, a vér elfutotta. 2) Aránylag sok vérü, telivér, piros pozsgás. Vérmes ember. Vérmes véralkat. 3) Átv. mondják földről is, mely televényes, sikeres, melyben sok a termékeny nedv. Képes kifejezéssel: vérmes remény, midőn valaki teljesen hiszi hogy vágya teljesedni fog, vagy oly dolgokat remél, melyek csak az ő heves képzelete szerint teljesedhetők.
Törzse vérm v. vérěm önállólag nincs divatban.

*VÉRMĚSĚDÉS
(vér-ěm-ěs-ěd-és) fn. tt. vérměsědés, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A vérnek túlságos szaporodása.

*VÉRMĚSĚDIK
(vér-ěm-ěs-ěd-ik) k. m. vérměsěd-tem, ~tél, ~ětt. Vérmessé, telivérüvé leszen; vére szaporodik, pozsgásodik.

*VÉRMĚSÍT, VÉRMESIT
(vér-m-ěs-ít) áth. m. vérmesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Vérmessé teszen. V. ö. VÉRMĚS.

*VÉRMĚSSÉG
(vér-ěm-ěs-ség) fn. tt. vérměsség-et, harm. szr. ~e. Vérbőség, telivérüség, piros pozsgásság. Átv. a földnek vérmes, sikeres állapota, v. tulajdonsága.

*VÉRMEZŐ
(vér-mezőx) ösz. fn. Általán, mező, térség, hol vért ontanak, p. harczmező. Különösen oly hely, hol a halálra itélteket kivégezni szokták.

*VÉRMOGYORÓ
(vér-mogyoró) ösz. fn. Mogyorófaj, melynek maghúsa vagy legalább maghéja vereses.

*VERNÁRD
falu Gömör m.; helyr. Vernárd-ra, ~on, ~ról.

*VÉRNÁSZ
(vér-nász) ösz. fn. 1) Nász, vagyis menyekző, mely erőszakos vérontással történik. 2) Menyekző, melyben két vérrokon kel öszve, kivált ha e vérrokonság nincs tudva előttök, mint a Vörösmarty "Vérnász" czimű színmüvében.

*VERNYÁKOL
l. VIRNYÁKOL v. VIRNYIKOL.

*VĚRNYEG
l. VĚRHENYEG.

*VĚRNYEGĚS
(věr-ny-eg-ěs) mn. l. VERHENYEGĚS.

*VERNYOG
(verny-og) önh. m. vernyog-tam, ~tál, ~ott. Vernyog a macska midőn különösen ellenségére visít. (Tájszótár.) V. ö. VERNYÁKOL v. VIRNYÁKOL.

*VÉROKÁDÁS
(vér-okádás) ösz. fn. l. VÉRHÁNYÁS.

*VERONA
l. VERONIKA (1).

*VERONIKA (1)
női keresztnév, a görög phereniké szótól, mely am. győzelemhozó, győzelmes.

*VERONIKA (2)
l. SZIGORÁLL.

*VÉRONTÁS
(vér-ontás) ösz. fn. Erőszakoskodás, verekedés, harcz, gyilkolás stb., melyben az emberek egymás vérét ontják. Mohács, Mohács, régi vérontás ! (Régi ponyvaének.)

*VÉRONTÓFŰ
(vér-ontó-fű) ösz. fn. A háromanyás linkák neméhez tartozó növényfaj népies neve; máskép szintén népiesen: véresfű, kevélyfű, növénytani néven: bogyós linka. (Hypericum androsaemum.)

*VERŐ (1)
fn. tt. verőt, harm. szr. verője v. vereje. 1) A régieknél, sőt a barkóknál Gömörben ma is jelent forrón égető, mintegy pergelő napot, honnan a közönségesebb verőfény, égető, perzselő, tüzes sugarú napfény. 2) Szintén a régieknél am. veríték. l. VERÍTÉK.
Mint alapjelentéséből kitünik, gyöke azon pěr gyökkel egyezik, melyből pergel, perzsel, pergyó stb. származtak. V. ö. PĚR, gyök; és PERGYÓ, fn.

*VERŐ (2)
(ver-ő) mn. és fn. tt. verőt. 1) Aki ver. 2) Ami verve szokott működni. Verő óra, verő ér. 3) A mivel verni szoktak, s ekkor öszvetéve irjuk. Verőfa, verősúlyok, verőkos, verőszerszám; megfordítva mint főnév: csigaverő, dióverő, dobverő, kutyaverő, pénzverő, tyúkverő v. kakasverö (mulatság neme); harang verője = ütője (Szabó D.). Kötélverő, ki köteleket csinál. Szakálverő = borotvás. 4) Am. pőröly (a Nádor-codexben, Molnár Albertnél, Szabó Dávidnál), mely hihetőleg szintén ,verő' szóból módosult.

*VERŐCZE (1)
(ver-ő-cze) kics. fn. tt., verőczét. Rácsos ajtó, vagy félajtó, a falusi konyhák küszöbén. Igy hivják néhutt az utczai, vagy kerti kapu mellett levő ajtócskát is.
...."Ámbár Lámiám
..............................
Rómába zárt el
De lelkem szüntelen mezőre vonsz,
S áttörni vágy az ellenző verőczén."
Kazinczy F. (Horácz a majorosához.)
Máskép, illetőleg kicsinzőleg: verőczke v. veréczke.
Alakra hasonlók hozzá: bökőcze, csepőcze, gyerkőcze, galócza stb. Gyöke azon fěr, és pěr gyökök változata, melyekből fereg, fergetyü, pereg, pereszlén mint könnyü forgásra vonatkozó szók származtak; t. i. a verőcze könnyen pergő fergő ajtócska.

*VERŐCZE (2)
fn. tt. verőczét. Mezőváros és vármegye neve Slavoniában; falu Nógrád m.; helyragokkal, mint város és falu: Verőczé-re, ~n, ~ről, mint vármegye: ~be, ~ben, ~ből.

*VERŐCZÉR
(verőcze-ér) ösz. fn. Három visszértörzsnek ú. m. a lép-, nagy gyomor- és bélfodorvisszérnek a máj alatt egyetlen visszérré egyesülését nevezik verőczérnek. (Vena pontae.) V. ö. VÉREDÉNY.

*VERŐDÉK
(ver-ő-öd-ék) l. VERÍTÉK.

*VERŐDÉS
(ver-őd-és) fn. tt. verődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szenvedő állapot, midőn valamely test más testhez verődik. V. ö. VERŐDIK.

*VERŐDIK
(ver-őd-ik) belsz. m. verőd-tem, ~tél, ~ött. Belső vagy legalább valamely nem tapasztalt, meg nem nevezett okból veréseket, ide-oda lökdöséseket, tolongásokat stb. szenved. Fogai a hideg szélben összeverődtek. Térdei összeverődnek. Rázós úton a kocsi oldalához verődni. Jégzajláskor sok jégdarab a vízpartra verődött.

*VERŐÉR
(verő-ér) ösz. fn. l. ÜTÉR.

*VERŐFA
(verő-fa) ösz. fn. Fából való eszköz, pl. sulyok, dorong, tömőfa, melylyel valamit vernek. Az utczakövezők verőfája.

*VERŐFÉNY
(verő-fény) ösz. fn. Égető nap, vagy napsugár. Verőfényen sütkérezni, szárítani valamit. Verőfényen szakgat köpönyeget, nyárban hord téli subát. Ki verőfényen jár, barnán megyen haza. (Km.) Fogas verőfény, süt a nap, de a hideg miatt a fogak vaczognak. "Ha egyes emberek vagy pártok árnyoldalait ismerni akarjuk, nem kell egyéb, mint hogy őket a szerencse verőfényében lássuk; ilyenkor az árnyak nem maradnak el soha." (B. Eötvös J. Gondolatok). V. ö. VERŐ, (1).

*VERŐFÉNYĚS
(verő-fényěs) ösz. mn. Égető sugarú. Verőfényes nap.

*VERŐKOS
(verő-kos) ösz. fn. Tömör, zömök, megvasalt tönkfa, melyet bizonyos húzókészület vagy gép segítségével czölöpök leverésére használnak. A régi korban falakat rontó ostromgép.

*VERŐMALACZ
(verő-malacz) ösz. fn. Sütnivaló fiatal malacz, süldő. E szónak első alkatrésze věrő azon věr, pér, pír, pör gyökökkel azonos, melyeknek származékai tűzre, égésre vonatkoznak. V. ö. VĚR, elvont gyök.

*VÉRÖMLÉS
(vér-ömlés) ösz. fn. A vérnek nagyobb mértékben folyása.

*VERŐÓRA
(verő-óra) ösz. fn. Óramű, mely az időt nem csak mutatja, hanem különös műszerkezete által annak hányadát is kiveri.

*VERŐSEPRŰ
(verő-seprű) ösz. fn. Verésre, fenyítésre használt vesszőcsomag; virgás, supra.

*VERŐTE
(ver-ő-te) fn. tt. verőtét. l. HÁMOR.

*VERŐTÉK
l. VERÍTÉK.

*VERŐTÉKĚS; VERŐTÉKĚZIK stb.
l. VERÍTÉKĚS; VERITÉKĚZIK stb.

*VERŐZÉS
(ver-ő-öz-és) fn. tt. verőzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Sütkérezés, maga melegítése a verőfényen. V. ö. VĚRŐ, (1).

*VERŐZIK
(ver-ő-öz-ik) belsz. m. verőz-tem, ~tél, ~ött. Napon sütkérezik, melengeti magát, kiáll a pergyóra. A kígyók tavaszszal verőznek, egyszersmind verdenek v. vedlenek.

*VÉRÖZÖN
(vér-özön) ösz. fn. Átv. kiontott vér sokasága, patakzó vér.

*VÉRPAD
(vér-pad) ösz. fn. Emeltebb állás, hol a halálra itélteket lefejezik. Máskép: vesztőpad. Szélesb ért. vesztőhely.

*VÉRPALLOS
(vér-pallos) ösz. fn. Hóhér pallosa, melylyel az a halálra itélteket lefejezi. V. ö. PALLOS.

*VÉRPANGÁS
(vér-pangás) ösz. fn. A vérnek igen lassu, akadozó folyása, megrekedése.

*VÉRPARÁZNA; VÉRPARÁZNASÁG
l. VÉRFĚRTŐZŐ; VÉRFĚRTŐZÉS.

*VÉRPATAK
(vér-patak) ösz. fn. Képes kifejezéssel, am. nagy bőségben omló vér. Vérpatakban úszó sebesültek a harcztéren.

*VERPELÉT
mváros Heves m.; helyr. Verpelét-re, ~ěn, ~ről.

*VÉRPÉNZ
(vér-pénz) ösz. fn. 1) Díj, melyet régen a gyilkosok, emberölők a megölt személy rokoninak fizetni tartoztak, vérdíj. 2) Pénz, melyet a véráruló vagy gyilkos kap. Ily vérpénz volt az, melyet Judásnak adtak a zsidópapok.

*VÉRPETTY
(vér-petty) ösz. fn. Apróbb vérfolt.

*VÉRPINTY
(vér-pinty) ösz. fn. Veres begyű pintyfaj.

*VÉRPIROS
(vér-piros) ösz. mn. Fris vérhez hasonló pirosságu. Vérpiros pipacs.

*VÉRPÖK
(vér-pök) ösz. fn. Tüdővészből vagy más kórból eredő, vérrel vegyes pök.

*VÉRPÖKÉS
(vér-pökés) ösz. fn. Vérből álló, vagy vérrel vegyes pökés.

*VERRAD; VERRASZT
régies (pl. Molnár Albertnél) és tájdivatos szók; l. VIRRAD; VIRRASZT.

*VERRÉT
puszta Pozsony m. helyr. Verrét-re, ~én, ~ről.

*VÉRROKON
(vér-rokon) ösz. fn. Kik egy törzsatyától származtak, egymásnak vérrokonai, vératyafiak. Közelről, távolról való vérrokonok.

*VÉRROKONSÁG
(vér-rokonság) ösz. fn. Vérrokonok közt létező származási viszony, vératyafiság. V. ö. VÉRROKON.

*VÉRROKONSÁGI
(vér-rokonsági) ösz. mn. Vérrokonságot illető, arra vonatkozó. Vérrokonsági viszony, kötelék.

*VERS (1)
némely kiejtés szerént: VÉRS v. VÖRS, elavult törzs, mely még néhutt a gyermekek rímjátékos beszédében fenn van: "Vágok vágok fát, de micsoda fát? régi rakottyát; aki velem vers, én is avval vers, fogadjunk fel egy pint borba, huszonkettő ez." E mondatban: verset futni valakivel a ,verset' tárgyesetnek is tekinthető. Ezekben a vers jelent különösebben versenyző v. vetélkedőtársat. Innen értelmezendők származékai: verseng, versengés, versenkedik, verseny, versenyěz, versenyězés. Gyökével: ver, mind hangban, mind alapértelménél fogva is rokon: pěr, honnan per-dül, v. fer, honnan fer-eg, s for, honnan for-dúl, for-og és mások erednek. Tehát eredeti jelentése: fordulás, forgás, vagy forduló, forgó. Hogy a latin verto is e családba tartozik, lehet-e kételkedni ? V. ö. VERS, (2). A ver gyökből úgy képződött vers s képzővel, mint: pěrs, örs, társ, hárs, nyárs, törzs (zs-vel), gyors stb.

*VERS (2)
fn. tt. vers-et, harm. szr. ~e. Jelent mint a prózának, v. kötetlen beszédnek ellentéte 1) általán kötött beszédet, a melyben t. i. minden sor bizonyos hangidomi v. hangarányi szabályok szerént van szerkesztve. Mértékes, rímes versek. Ezen szabályoknak a kötött beszédben minden egyes szó, sőt különösen a mértékes verselésben a szónak minden tagja is alá van rendelve, úgy hogy egymás mellett vagy egymás után több sorban vagy beszédrészben (szakban) is ugyanazon hangidomi szabályok újra meg újra eléfordulnak, ismétlődnek s az egésznek egységes alakot kölcsönöznek. Ily általános jelentésben mondjuk: Kisfaludy, Kölcsey, Vörösmarty versei. - Különösen pedig jelenti a magyar nyelvben, 2) az egész kötött beszédnek egyes sorát; 3) annak két vagy több sorból álló szakát (stropha). 4) Átv. ért. bizonyos cselekvésnek egy-egy íze, tagja. Valamibe három versben is belefogni. 5) A Szentirásban az úgy nevezett részek vagy fejezeteknek számokkal jelölt egyes szakaszkáit is így nevezik.
Ezen jelentésekben a ,vers' szót a latin versusból kölcsönzöttnek tekinthetjük, melyből az általán más nyelvekbe is átment, pl. a németbe Vers, a francziába vers, az angolba verse, az olaszba verso alakban stb. stb. A latin versus-t pedig a nyelvészek a verto szótól származtatják, pl. "Das Latein. Versus stammt von vertere her" (Adelung). "Vers... von dem lat. versus v. vertere, wenden; also eig(entlich) Wendung: Furche (legelső értelmében), Reihe, Schriftzeile" (Heyse). "Vers latine: versus van vertere umwandeln" (Rest-Encyclopaedie). E szerént az tökéletesen összeüt a magyar ,vers' törzs eredeti jelentésével is. l. VERS, (1). Mi nem azt teszi, hogy a latin a magyarból vette, hanem hogy a nyelvek szelleme sokakban találkozik, különösen a különböző nyelvekbeli gyökök gyakran egyeznek egymással, a nélkül, hogy elhatározni lehetne, vagy kellene, melyik nyelv vett át valamit a másiktól.

*VERSALKAT
(vers-alkat) ösz. fn. A szótagok határozott mértéke és száma, továbbá egymásra vonatkozó viszonya, általán a versnek azon alakja, melynél fogva az bizonyos egyezményes egészet képez a maga nemében. Tiszta, hibás versalkat. Hatlábu, ötlábu, rímes, rímetlen versalkat.

*VÉRSAVÓ
ösz. fn. Ragadás, sárgás víznemű folyadék, mely a vérnek egyik fő alkatrészét teszi. (Lympha.)

*VERSCSINÁLÁS
(vers-csinálás) ösz. fn. A gondolatoknak bizonyos versnemekbe, kötött beszédbe szedése. Gúnyos ért. költői ihletés és tehetség nélküli verselés, verskoholás, versfaragás.

*VERSCSINÁLÓ
(vers-csináló) ösz. fn. Gúnyos ért. versfaragó, verskoholó, mint mondani szokták: fűzfapoéta.

*VERSE
fn. l. VARSA.

*VERSECZ
l. VERSETZ.

*VÉRSÉG
(vér-ség) fn. tt. vérség-ět, harm. szr. ~e. Az egy vérből származott rokonok közti viszony, atyafiság. Vérség fája. V. ö. VÉR. 3).

*VERSEGH
falu Pest m.; helyr. Versegh-re, ~ěn, ~ről.

*VÉRSÉGI
(vér-ség-i) mn. tt. vérségi-t, tb. ~ek. Vérségre vonatkozó. Vérségi összeköttetés.

*VÉRSÉGILEG
(vvér-ség-i-leg) ih. Vérségnél fogva.

*VÉRSÉGJEGYZÉK
(vérség-jegyzék) ösz. fn. Bizonyos törzsatyától származó, s egy nemzetséget képező személyek, illetőleg ivadékok sorozata, úgy nevezett származási fája.

*VÉRSÉGLAJSTROM
(vérség-lajstrom) l. VÉRSÉGJEGYZÉK.

*VÉRSÉGTÁBLA
(vérség-tábla) ösz. fn. Tábla, melyen valamely nemzetséget képező vérrokonok szétágazó származásaik szerint le vannak írva.

*VERSEL
(vers-el) önh. m. versel-t. Verseket csinál, készít, kötött beszédü költeményt ír. Szabó D. szerént azt is jelenti: versenyez, vetélkedik. "Vele nem verselhetsz, (am.) vele föl nem tehetsz, nem vetélkedhetel."

*VERSELÉS
(vers-el-és) fn. tt. vérselés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Verscsinálás, verskészítés; kötött beszédü költemény irása. 2) Versenyzés, vetélkedés. V. ö. VERSEL.

*VERSELET
(vers-el-et) fn. l. VERSEZET.

*VERSELŐ
(vers-el-ő) fn. tt. verselő-t. Verscsináló, versiró, versköltő. Űgyes, könnyű verselő. V. ö. VERSEL.

*VERSEND
falu Baranya m.; helyr. Versend-re, ~ěn, ~ről.

*VERSENĚS, VĚRSĚNĚS
l. VERSENYĚS.

*VERSENĚZ v. VĚRSĚNĚZ; VERSĚNZÉS
l. VERSENYĚZ v. VĚRSĚNYĚZ; VERSENYĚZÉS.

*VERSĚNG, VĚRSĚNG
(ver-s-ěng) gyak. önh. m. věrsěng-tem, ~tél, ~ětt, htn. ~ni v. ~eni. Más kiejtéssel.: vörsöny. Molnár A. szerint latinul: disceptat, litigat, azaz felesel, vitáz, perlekedik. Másod ért. bizonyos czél elérése végett valakivel vetélkedik, s rajta ki akar fogni. Az osztályos atyafiak, az örökösök versengenek egymással. Elsőségért, dicsőségért, jutalomért versengeni. V. ö. VERSĚNGÉS. Azon gyakorlatos igék osztályába tartozik, melyek nagyobb nyomatosság végett n hangot vesznek föl, mint berzeng, fetreng, kereng, mereng, borzong, forrong, torzong, szorong, dühöng stb. Elemzésére nézve. l. VERS, (1).

*VERSĚNGÉS, VĚRSĚNGÉS
(vers-ěng-és) fn. tt. věrsěngés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Más kiejtéssel: vörsöngés. Szóbeli felekezés, feleselés, vitázás, perlekedés; egymáson kifogni akaró vetélkedés, vitálkodás. Molnár Albertnél máskép: versenség, virrongás. Amaz eléjön Báthori István lengyel király levéleiben is.

*VERSĚNGŐ, VĚRSĚNGŐ
(vers-ěng-ő) mn. tt. věrsěngő-t. Szóval feleselő, vitázó, perlekedő, vetélkedő. Versengő szomszédok, testvérek, laktársak. V. ö. VERSĚNG.

*VERSĚNKĚDÉS, VĚRSĚNKĚDÉS
(vers-ěng-ěd-ěs v. vers-en-kěd-és) fn. tt. věrsěnkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Haragos vitatkozás, perlekedés, szóváltogatás. V. ö. VERSĚNKĚDIK.

*VERSĚNKĚDIK, VĚRSĚNKĚDIK
(ver-sěng-ěd-ik v. vers-en-kěd-ik) k. m. versěnkěd-tem, ~tél, ~ětt. Viszonyos versengésben, perlekedésben, haragos szóváltogatásban van valakivel; Szabó D. szerént vetekedik, vetélkedik, harsolódik, visszálkodik, háborog, virrong, pántolódik, kötekedik, kötődik, czivódik, czivakodik, marakodik, perlekedik. Képeztetésre hasonlók hozzá: berrenkedik, torzonkodik, szoronkodik stb.

*VERSENSÉG
(vers-en-ség) fn. tt. versenség-ět, harm. szr. ~e. Régiesen (pl. Molnár Albertnél) am. versengés; l. ezt.

*VERSENT, VĚRSENT
(vers-en-t) ih. Vetélkedve, máson kifogni akarva. Versent futni, iparkodni. "Versent a békákkal valamit kákogtál." (Faludi F. Pásztori versengés). Ebben: verset futni a ,verset' szó egy értelmü vele; egyébiránt ez lehet tárgyeset is. V. ö. VERS, (1).

*VERSENZÉS
l. VERSENYĚZÉS.

*VERSENY v. VĚRSĚNY
(věr-s-ěny) fn. tt. věrsěny-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Tájejtéssel vörsöny. Két vagy több vetélkedő személy avagy testület, néposztály cselekvénye, midőn bizonyos czélra törekedvén egymáson kifogni, s elsőséget nyerni akarnak. Harczjátéki, lófuttatási, agarásza